Professional Documents
Culture Documents
Hol Rejtozik A Valodi Siker Ebook
Hol Rejtozik A Valodi Siker Ebook
Hol Rejtozik A Valodi Siker Ebook
Dreamchoice
csoport
Két igaz történet:
ami bizonyítja,
bármi
lehetséges
dreamchoice
csoport
Kiadva 2020-ban
“Az élet nem arról szól, hogy megtaláld Önmagad.
Az élet arról szól, hogy megvalósítsd Önmagad.”
Hol rejtőzik a
valódi siker?
Hogyan végezheted el az értékesítés
és csapatépítés magas iskoláját?
Két kérdés és rögtön felmerül benned is az első, hogy ennek a két vagy három területnek
miköze egymáshoz?
Először is ehhez azt kell tisztáznunk, hogy a siker külső vagy belső tényező-e?
Sok ember gondolja azt, hogy akkor sikeres, ha a külső szemlélők annak látják és annak
mondják!
Mit láthatnak mások belőled, mik azok a képek, szófordulatok, amikkel újra és újra
találkozol, ha a másoknak megfelelés szempontjait érvényesítik rajtad.
Mekkora a házad, milyen a kocsid, milyen a ruhád, milyenek az ékszereid, hová jártok
nyaralni, hol szoktál enni, milyen elit helyeken fordultál meg – amit kötelező
természetesen a közösségi médiában is posztolni.
Csupa csupa olyan dolog, amiről lerí, hogy sok pénzbe került. A siker fokmérője ezek
alapján tehát egyedül a pénz. Minél nagyobb mennyiségű pénzre kell szert tenned
valahogy, amit mind elköltesz a fent felsorolt dolgokra ahhoz, hogy sikeres legyél.
Vagy a siker sokkal inkább belső és szellemi, kulturális dolog. Gondolatok, tettek, út,
ahogyan növeled a képességeidet és a tudásodat. A siker olyan egyedi és csak rád jellemző
tulajdonságok és ismeretek elegye, ahogyan látod a világot, látásmód, aminek segítségével
eléred a céljaid! Ezért, ha sikerül kibontakoztatni a képességeid, önmagadhoz képest előre
lépni, akkor sikeres vagy?
Amennyiben nincsenek ilyen céljaid, akkor természetesen nem tudod, hogy milyen
irányba haladj és így sikeres sem lehetsz. A siker alapvetően ugyanis a céljaink
beteljesítése.
5
A fentebb említett első esetben a célok természetesen sokkal egyértelműbbek,
könnyebben megfogalmazhatóak. Egy mediterrán típusú családi házban szeretnék élni,
ahol van medence is. Az autómnak Audinak kell lenni és egy éven keresztül az Egyesült
Államokban fogok nyaralni.
A második esetben, ha a sikert önmagaddal méred, akkor olyan céljaid lesznek, hogy
milyen tanfolyamot, iskolát, hol és mikor végezz el. Milyen nyelvet tanuljak meg. Miket
olvass, amivel az ismereteid a tudásod nőni fog. Mik azok a dolgok, amiket szeretnél
létrehozni, hogy nyomot hagyj az életben! Kikkel barátkozz, kikkel töltsd el az időd, mert
az hasznos és kellemes a számodra! S még egy sor dolgot lehetne sorolni, mert a világ
megismerése végtelen és a képességeid növelése az időbeni korlátok miatt is véges!
Ki az értékesítés mestere?
Minden nyelv, így a magyar is egy-egy, az adott szóban rejtőző plusz jelentésekkel,
annak eredetével sokat elárul arról, hogy hogyan is kell azt valójában értenünk. Az
értékesítés valójában azt jelenti, hogy valakinek „értéket” adunk át. Az érték pedig az
lesz, amit, aki kapja értékesnek gondol és vágyik is erre az értékre. Lehet ez tárgy,
ismeret, módszer, szolgáltatás, bármi, amit, akinek adjuk értékesnek gondol. Az érték
mindig annak lesz kézzelfogható, aki kapja.
Hány olyan emberrel találkoztál már Te is, aki nem győzte sorolni a saját mérhetetlen
tehetségét és mindazt a tudást, amit felhalmozott az életben. De.....
S itt jött mindig az elbeszélésében a fordulat, hogy mindez mennyire nem ér semmit,
mert ezt senki nem értékeli. S jön a felsorolás, hogy nála hány tehetségtelenebb és
butább embert jutalmaz az élet. Jutalmaz az élet, mert ilyen és ilyen kapcsolatai vannak,
mert a szülei ezek meg ezek és ők elintézték neki. S Te is mélyen egyetértesz vele, mert
az látod, hogy ebben az országban mennyi olyan terület van, ahol valóban blokkolva van
a versenyhelyzet.
Akár a panaszkodó, aki nem képes a tudását érvényesíteni, akár azok, akiket megemlít,
hogy csakis a kapcsolataik révén jutottak előre, egyáltalán nem az értékesítés mesterei.
Hiszen az egyik nem képes, a másik meg nem is akar értéket adni másoknak.
Ahhoz, hogy az értékesítés mestere légy természetesen meg kell találni a pályát, ahol
nem korlátozzák a versenyt számodra. Meg kell találni azt a területet – amire lehet
korábban nem is gondoltál – de ahol valóban kibontakoztathatod a képességeid és ahol
sikeres lehetsz. S ha a siker valóban belső dolog, akkor ezért nem leszel rest új dolgokat
tanulni.
6
Mi a csapatépítés magas iskolája?
Az ember társas lény. S különösen élesen világított erre rá a járvány helyzet. Az az sokkal
sikeresebb tudsz lenni, ha csapatban gondolkodsz, ami megtudja sokszorozni a Te képességeid is.
Hiszen az időbeni korlát rád, mint egyénre nagyon is erősen vonatkozik. Bármennyire hatékony is
vagy a nap 24 órájából nem tudsz 48 órát csinálni. S ha egy nap rengeteg dolgot el is intézel, s így
lesz ez a másodikon, majd a harmadikon is, a negyediken garantáltan el kezd esni a teljesítményed.
S bizony eljönnek azok a periódusok a nagy hajtásban, amikor a tested maga jelez, hogy itt az idő
pihenni. Szóval, akármilyen erős vagy is, akármilyen egészségesen élsz, akármennyit is sportolsz,
az időd és energiáid végesek, s ezt csakis csapatban tudod megsokszorozni.
Az, hogy ez a csapat milyen legyen az csakis rajtad múlik. Lehet a csapaton belül szorosabb vagy
lazább kötelék. Szorosabb ugye, amikor nap, mint nap ugyanazon a projekten dolgoztok. Lazább,
ha csak időnként bizonyos közös munkákban veszel részt olyanokkal, akikről érzed, hogy a Te
csapatod. Mindkét esetben egy dolog bizonyos, a tudásod sokkal többet fog érni, mert a többiek ki
tudják egészíteni az ismereteid olyan elemekkel, amitől az hatványozottan többet ér. A csapatban
megnő a Te értéked is, a sokszorosára, ha valóban termékeny tagja vagy.
Sőt, ha csapatot építesz az sokszor nagyon erősen tükrözi vissza a Te személyiség jegyeid is!
S ráeszmélsz, hogy mennyivel hatékonyabb is tud lenni, ha különböző karaktereket tudsz egy
csapattá formálni. Azonban mivel sok különböző emberről van szó, így a Te képességeid is növelni
kell ahhoz, hogy valóban egy csapat legyenek. A csapatépítésben is előrébb kell lépned, ahhoz,
hogy egy olyan csapat álljon mögötted, akik, ha egy-egy problémánál jönnek a falak, akkor nem
blokkolnak le. Nem blokkolnak le és kezdenek el másokat hibáztatni, hanem csapatként hozzák
ki az adott helyzetből a legtöbbet, amíg a falak el nem tűnnek előletek. S ha folyamatosan
eltűnnek előletek az akadályok, akkor együtt sokkal közelebb és sokkal hamarabb juttok a
céljaitokhoz, mint remélted.
A sikerhez tehát célokat kell elérned, amiket kitűzöl magad elé. A céljaid, akkor fogod tudni elérni,
ha képes vagy értéket közvetíteni másoknak. S sokkal hamarabb és gyorsabban, valamint
nagyobb célokat tudsz elérni, ha ehhez csapatban gondolkodsz.
Két történetet szeretnék megosztani veled a sikerről, amiben benne vannak a fentebbi alapvetések.
Az egyik történetet talán ismered, a másikat viszont biztosan nem.
Azonban mindkettőben közös, hogy egy-egy nő a főszereplője.
Nőket választottam főhősül, mert a siker, mintha nagyon maszkulin dolog lenne.
Vér és izzadság, brutális erő /testi és lelki/, hosszú kitartás, a fájdalom és szenvedés elviselése,
vasakarat. Csupa olyan fordulat, ami a sikeres férfiak szeretnék, ha jellemezné őket és így is
igyekeznek felépíteni a történeteiket.
S amikor ezeket a jellemzőket olvasod, akkor azt mondod magadban belőlem mindezek a
tulajdonságok hiányoznak, így sohasem leszek sikeres.
S ha két nőnek sikerült ilyen körülmények dacára is sikeresnek lennie, talán Neked is érdemes
végre a saját képességeid kibontakoztatására helyezni inkább a hangsúlyt.
Ezzel a két történettel zárom az Ebook-unk /Elektronikus könyvünk, mert a magyar nyelv
csodálatos/. A végén még összefoglalom a tanúságokat, de remélem már ez a pár sor is elérte a
célját és motiváltabbá tett, annak érdekében, hogy sikeres
7
légy.
Két igaz történet
Az első nő története
A nő, akinek a történetét már biztos ismered, egy vidéki kis faluban élt, a szüleivel és a
testvérével. A gyerekek legnagyobb boldogsága az volt, hogy a tágas mezőkön
szaladgálhattak és a határban lévő folyópartján játszhattak. Egy ilyen kisfaluban azonban
az oktatás nem volt igazán magas színvonalú. Az általános iskola is régi és kicsi volt. A
tanár pedig inkább szigorú, semmint okos. Azok a gyerekek, akik ilyen vidéki
kisiskolákból kerülnek ki biztos, hogy hátránnyal indulnak az életben, azokhoz a
kortársaikhoz képest, akik jobb iskolákba, sőt különórákra jártak.
A falusi kisiskolából, a környék egyik szintén nem túl erős középiskolájába lehetett csak
kerülni. A középiskolában a legjobb dolog, hogy életre szóló barátságok szövődhetnek és
találkozol olyanokkal, akikkel szívesen megosztod a történeteid. Szerencsés esetben, olyan
barátokra, közösségre találsz, akik inspirálnak és egyre többre ösztönöznek. A rosszabbik
esetben viszont, olyan csoportba kerülsz, ahol vagy kiközösítenek, vagy lehúznak maguk
közé.
A kislánynak szerencséje volt, mert olyan társasága lett, akik szívesen hallgatták és
beszélgettek vele. Olyanok, akik szívesen megosztották egymással a történeteiket. Talán
ennek, a többiek odafigyelésének is köszönhette, hogy szorgalmas tanulással, az ország
egyik legjobb egyetemére kerülhetett. Annak ellenére is sikeres lett a felvételije, hogy 15
éves korában az édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak.
Tanulmányaiban olyan kiváló volt az egyetemen is, - talán a beteg édesanyja örömére is
tanult - hogy egyéves ösztöndíjat kapott Párizsba. Mindenki meg volt róla győződve, hogy
a több nyelvet beszélő, okos és szorgalmas lány csodálatos karriert fog majd befutni.
8
Ezért kilépett a munkahelyéről és többnyelvet beszélő emberként, otthagyta a hazáját
és külföldre ment nyelvet oktatni. Szerette az idegen kultúrát és szeretett tanítani is.
Annak ellenére is szeretett tanítani, hogy a diákjai sokszor csúfolták. A tanításért
kapott pénz és a külföldön való élés, magányosan, természetesen csak arra volt elég,
hogy éppen megéljen. Azonban nem bánta ezt, mert az országban, ahol tanított
rátalált a szerelem. A kedvese a hadseregben szolgált, aztán később egy tévénél
helyezkedett el. A férfi nem sokkal megismerkedésük után teherbe ejtette a lányt és a
házasságukat követően megszületett a lányuk.
A férjről, azonban idővel kiderült, hogy titkon drogfüggő. A viszonyuk is csak addig
élt, amíg elég szenvedélyes volt a számára. A szenvedély és az erőszakosság jellemezte
végig a kapcsolatukat. A zsarnoki természetű, szenvedélybeteg férj, igazának
érvényesítéséhez, attól sem riadt vissza, hogy megüsse a feleségét. Mit ér egy nőnek a
retorikai tudás, ha a férje nem vitapartnere, hanem a bántalmazója lesz csupán. A
szakításuk is egy ilyen erőszakos éjszaka után következett be, amikor a férj, hajnali öt
órakor a kislányával együtt tette ki a feleségét az utcára.
Tanári állást szeretett volna kapni, de már régóta szeretett volna írni is, mindig
vonzotta a történetmesélés, de erre csak alkalmanként volt lehetősége. Mivel egyelőre
nem kapott azonban sehol állást, munkanélküli segélyből élt a lányával. Sokszor
kávéházakban töltötte az idejét és írt, mert a segélyből nem tudta egész nap fűteni a
lakását sem és félt, hogy a kicsi megfázik. Így fejezte be a könyvét és nekilátott kiadót
keresni.
A nő, már az ügynök megbízása idején, kénytelen volt elmenni tanítani, hogy a
megélhetésüket biztosítsa. Szerencséjére talált állást. Franciatanárként dolgozott,
amikor megtudta, hogy könyvét ki fogják adni. Az írónő sokáig azt gondolta, hogy
sohasem fogják felfedezni. Azonban a könyv a megjelenése után fél évvel díjak sorát
nyerte el. A sok-sok kiadó, aki elutasította, így kénytelen volt beismerni a tévedését.
Sőt néhány hónappal később egy könyv vásáron, egy amerikai kiadó szerkesztő-
igazgatója megvásárolta az amerikai kiadási jogokat, a nő 3 évnyi fizetésének az árán.
Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét az írásnak szentelhesse.
Nyilván már kitaláltad, hogy ez a nő, aki a nyomorban alkotott, akinek korán meghalt
az anyja és egy bántalmazó kapcsolatból menekült a csecsemő lányával, nem más,
mint J.K. Rowling a Harry Potter sorozat szerzője. Akinek csak a húga segített, amikor
semmilye sem volt, akinek sikerült találnia egy ügynököt, aki hitt benne és bár jóval
értékén alul, de eladta a könyvét. J.K. Rowling, akit gyerek olvasók százezrei tettek
végül sikeressé, mert értékesnek találták a regényét és egy olvasói közösséget
szerveztek köré, akik rajongva várták a történet folytatásait, ami a legjobbmódú
írónővé avatta őt a világon.
9
Két igaz történet
A második nő története
Ráadásul ez volt a leghosszabb ideig tartó munkám, amelyet az utóbbi pár évben
betöltöttem. Úgy, hogy már két éve egyedülálló anyuka voltam, miután elváltam egy
tengerészgyalogostól, aki arra sem volt alkalmas, hogy az év nagyrészében ki tudja
fizetni a gyermektartást.
Mindig önálló akartam lenni és ezért nagyon sok kockázatot vállaltam életem korai
szakaszában, mert soha nem éreztem, hogy igazán tartoznék valahová.
Nagyon sok mindent, amit csak el tudsz képzelni, kipróbáltam. A legtöbb dolgot, amibe
belefogtam aztán megutáltam, vagy abbahagytam, vagy kirúgtak. Vagyis így vagy úgy,
de az időm mindenütt lejárt. Az volt minden helyen a fő probléma a számomra, hogy
az irányítás sohasem volt igazán az én kezemben.
10
Már nagyon régóta viszont azt se tudtam igazán, hogy mi akarok lenni. Úgy tűnt, hogy mindenki
más tudja, mit akar csinálni és mindenki meg is találja a számítását, csak én nem. Nem tudtam
pontosan, hogy mit akarok csinálni, de volt egy mérföld hosszú lista, azokról a dolgokról,
amikről tudtam, hogy biztosan nem.
Annyira kaotikus volt az életem, hogy nem is tudtam nagy dolgokra gondolni. Valahol mélyen
éreztem, hogy sokat tudnék adni másoknak, mivel nagyon sokféle tapasztalatra szert tettem.
Ezért nagyon sokféle típusú emberrel kapcsolatba kerültem korábban.
Azt tanácsolták, hogy lépjek be egy hálózati marketing csapatba, ott ezeket a képességeim ki
tudom bontakoztatni.
Az egyik dolog, amiben igazán jó voltam az életemben, hogy mindig elfutottam, amikor a dolgok
kényelmetlenné váltak a számomra. Két házassággal és legalább száz munkahellyel a hátam
mögött fogtam bele a Network Marketingbe.
Azonban a hálózati marketingben sem voltam sikeres, amíg komolyan nem vettem a személyes
fejlődésemet. Ez volt a titka mindennek, hogy a személyes fejlődésemre kell koncentrálni.
Annyira vagy csak ugyanis attraktív, amennyire Önmagad vagy.
A siker elérése inkább annak a személynek köszönhető, akivé váltam, nem annak, aki egykor
voltam. A régi énem végig sírta az éjszakát, hogy megint kudarcot vallottam és megesküdtem,
hogy innen, ebből az MLM cégből is kilépek. Ez egy óriási harc volt önmagammal, annak
érdekében, hogy tartsak ki, míg a testem minden porcikája arra vágyott, hogy fussak.
Nem adhattam fel, mert tudtam nem fogok kigyógyulni azokból a traumákból, amelyek a
fogságukban tartottak. Ennek ellenére ismét otthagytam csapot és papot. Négy évvel ezelőtt
Vegasba autóztam Baltimore-ból, csak a személyes holmijaim voltak nálam és a remény, hogy
minden jobbra fordul. Nem tudtam, mi lesz velem az úton amíg odaérek vagy az út végén. Csak
azt tudtam, hogy Vegasba akarok utazni.
Vegasban találkoztam egy férfival, aki minden kudarcom ellenére hitt bennem, amikor már én
magam sem. Felvidított, amikor én egyáltalán nem is akartam vidám lenni. Felébresztett engem
az öntudatlan létből, amelyet éltem + minden ígéretét teljesítette, amikor azt mondta, hogy
higgyem el ez működni fog.
Időnként az segít, ha másvalaki hisz benned és látja benned azt a nagyságot, amit már Te magad
sem. Ilyenkor nehéz elhinni, hogy képes vagy mindent elérni, amit csak szeretnél. Azóta sincs
mindenre válaszom, sőt nem hiszem, hogy nagyszerű vezető lennék, de tudom, mennyire fontos
az, hogy meggyőzzük a kételkedőket és segítsünk nekik, hogy láthassák azokat távlatokat, amik
bennük rejlenek, amiket képesek megvalósítani.”
A hölgy, aki ezt a monológot interjúba mondta Jenna Zwagil, az USA legtöbbet kereső női
értékesítője. Az országában igazi példaképnek számít. S az ő történetéből is láthatod, hogy
mennyi mindenen ment keresztül, míg az értékesítéssel és ezen keresztül a csapatépítéssel az
egyik leggazdagabb nő lett az Egyesült Államokban. S igazából ez az út rengeteg rossz
tapasztalattal kezdődött és egyetlen emberrel indult, aki hitt benne, aki nem volt más, mint a
mostani férje Josh Zwagil, akivel együtt vezetik a MyDailyChoice nevű network cégüket.
11
Hatékony Üzletépítés Sorozat
Összefoglalásul
A sikert inkább határozd meg belső értékként, olyan célokkal, amik növelik a
képességeid, a tudásod, a lehetőségeid. Így nem fognak stresszelni azok a célok, amikért
küzdesz.
Fontos, hogy tudj valódi értékeket közvetíteni és ezt átadni másoknak. Sőt az is fontos,
hogy minél több mindenkinek add át azokat az értékeket, amiket képviselsz.
Így biztos, hogy egyre többen figyelnek rád és képessé válsz, egy olyan csapatot építeni
magad köré, amelyik megsokszorozza a képességeidet. S közben minden csapat tagnak
segít sikeressé válni, külön, külön is.
Vedd észre azonba, hogyha többet akarsz abból, amid most van, (pénz, idő, tudás, több
bevétel, bármi más) akkor valamit máshogy kell csinálnod, mint ahogy eddig csináltad!
Amennyiben ugyanúgy csinálsz mindent, mint eddig, akkor ugyanazon a vágányon
maradsz. Az ma már nem képes a sikerre, aki nem képes a folyamatos változásra,
fejlődésre.
Az egészen biztos, hogy a napi tevékenységeidnek változniuk kell. Lehet ehhez olyan új
munkaterületet kell keresned, ahol képes leszel változni. Amennyiben nem tudsz
változni, akkor nagy biztonsággal is csak egy bizonyos szintet tudsz tartani a jövőben is.
Azonban a fejlődés, a változás nem megy egyik percről a másikra. Ne félj új dolgokat
kipróbálni, kísérletezni, hogy Neked milyen módszer, milyen terület a legmegfelelőbb.
Soha ne idegesítsen, ha az első kísérleteid sikertelenek. Ez csak a tanulási folyamat
része. A sikeres emberek, azért válnak sikeressé, mert bármi legyen is, legbelül sohasem
adják fel, hogy elérjék a céljukat.
A valódi siker így folyamatos örömet jelent a munkádban és hajlandóságot arra, hogy
folyamatosan bővítsd az ismereteid és ezek eredményeit, értékeit megoszd másokkal. S
erről egyre több és több emberrel legyél képes beszélni.
A sikereidhez ugyanis minél több mindenkinek tudnia kell, hogy te valami értékeset
képviselsz.
Reméljük ehhez adtunk egy kis motivációs fröccsöt, amivel az olvasás után sokkal
lelkesebben vágsz bele új dolgokba, folytatod a jelenlegi terveid.
S ne feledd a további Hírleveleinkben még több érdekes dolgot megosztunk veled majd,
amik szintén új lehetőségeket is rejtenek magukban a számodra.
12