Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 65

Az óra témája (tankönyvi

Témák órákra bontása Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag


lecke) vagy funkciója
1 A tanulók A tanulók előzetes tudásának azonosítása
teljesítményének mérése
2 ─ Az emberré válás Az egyik tematikai egység a történelem Ismeretszerzés, tanulás F: régészet, homo sapiens,
folyamata. forrásai és az ember megjelenése; a másik az (ismeretek alkalmazása): őskőkor, újkőkor,
őskor-őskőkor, a Homo sapiens, az újkőkor – Keressen példákat a zsákmányoló életmód,
a termelés megindulása, a mesterségek tankönyv első fejezete mágia
megjelenése, a népességrobbanás és a forrásaiból a jellegzetes + rassz, +
hiedelemvilág. forrástípusokra! termékenységkultusz

Ismerkedés a tanulócsoporttal, az éves Ismeretszerzés, tanulás: N: -


tananyaggal és a taneszközökkel. 1. forrás (Határozza meg,
Az általános iskolában tanultak felidézése milyen alapon sorol a É: Kr. e. 8000 körül (az
(időszámítás; a történelem korszakai; Kr. e.– régészet egy leletanyagot újkőkor kezdete)
Kr. u.) azonos kultúrához! Hogyan
Példák keresése a tankönyv forrásainak lehet a régészeti leletek T: „termékeny félhold”
segítségével a jellegzetes forrástípusokra és a segítségével +Afrika
történelmi források sokszínűségére. kormeghatározást
Rá kell vezetni a tanulókat arra, hogy az végezni?) ÉK: történelmi idő,
emberi történelem korai időszakára történelmi forrás
vonatkozóan kevés a forrásanyag, ezért más Tájékozódás időben és
szaktudományok segítségével próbálják a térben: TK: társadalom,
múltat rekonstruálni, így eltérő tudományos 8. forrás (Határozza meg a társadalmi csoport,
megközelítések jöttek létre. térkép alapján a termékeny népességrobbanás,
Hangsúlyozzuk, hogy az emberiség félhold földrajzi életmód, gazdaság,
fennmaradása a természet és a társadalom elhelyezkedését! Hogyan gazdasági rendszer,
szerves összefüggésében lehetséges. terjedt tovább innét a termelés, állam,
neolitikus kultúra?) államforma, birodalom

Kommunikáció:
18. forrás (Milyen szerepe
lehetett a kultikus életben a
Vénuszoknak és a varázsló
öltözetének? Az őskor
mely korszakaihoz kötné a
két forrást? Válaszát
indokolja!)

Koncentráció:
Biológia-egészségtan: a
homo sapiens egységes faj.
Földrajz: kontinensek,
rasszok, térképolvasás.
Vizuális kultúra:
barlangrajzok, a
Willendorfi Vénusz.
Matematika: az idő
mértékegységei (nap,
hónap, év, évtized,
évszázad).
3 ─ A folyamvölgyi Az egyik tematikai egység Mezopotámia, a Kritikai gondolkodás: F: bronzkor, vaskor,
kultúrák sumerok és Hammurapi törvényei; a másik az 2. forrás (Kövesse nyomon nemzetség, despotizmus,
(Mezopotámia, Asszír és az Óperzsa Birodalom. egy közrendű szabad által városállam, öntözéses
Egyiptom, India, megtermelt zsák búza földművelés
A lecke forrásainak felhasználásával a lehetséges útjait! Milyen +templomgazdaság,
Kína).
tanulók összegyűjtik azokat a tényezőket, feladatokat látott el az szemet szemért elv
melyek hatására az első fejlett civilizáció állam? Miért erősítette az
kialakult Mezopotámiában. állam szerepét ez a N: Hammurapi, [I.
Forráselemzéssel bemutatjuk Hammurapi rendszer?) Dareiosz]
törvényeinek társadalmi, politikai és jogi
jelentőségét. Ismeretszerzés, tanulás: É: Kr. e. 3000 körül (az
A lecke tematikus térképeinek segítségével a 8. forrás (Gyűjtse ki a első államok kialakulása),
tanulók megnevezik és időben és térben szövegből a társadalmi Kr. e. XVIII. sz.
elhelyezik a terület egyes birodalmait. csoportok nevét és az ezek (Hammurapi uralkodása)
Bemutatjuk az ókori keleti birodalmak helyzetére utaló
jellemzőit. részleteket! Gyűjtse ki a T: Mezopotámia, Babilon,
A lecke államszervezeti ábrájának gazdaságra vonatkozó Perzsia
segítségével a tanulók jellemzik az Óperzsa információkat, és +Tigris, +Eufrátesz,
Birodalom felépítését, és felismerik azokat a fogalmazza meg, mi +Ninive
sajátos módszereket, melyek biztosították a jellemezte a kor
birodalom több évszázados fennállását. gazdálkodását!) ÉK: változás és
folyamatosság, ok és
Tájékozódás időben és következmény, történelmi
térben: forrás
11. és 12 forrás (Mely
területeket egyesítette a két TK: társadalom,
birodalom? Kövesse társadalmi csoport,
nyomon kialakulásukat és népességrobbanás,
bukásukat!) életmód, város, gazdasági
rendszer, termelés,
Kommunikáció: erőforrás, gazdasági
15. forrás (Mutassa be az kapcsolat, kereskedelem,
Óperzsa Birodalom politika, állam,
felépítését! Milyen államforma, egyeduralom,
egységekre oszlott? Kik államszervezet,
vezették, és hogyan birodalom, politeizmus
kapcsolódtak a központi
hatalomhoz? Milyen
feladatokat láttak el a
központi birodalmi
szervek?)

Koncentráció:
Földrajz: Tigris, Eufrátesz,
térképolvasás.
Magyar nyelv és irodalom:
bibliai történetek, az írás
kialakulása, jelentősége,
nyelvcsaládok.
4 ─ Az ókori Kelet Annak megértése, hogy az írás és az állam Kommunikáció: F: + ékírás, +hangjelölő
kulturális öröksége, a kialakulása miért jelenik meg közel egy 4. forrás (Figyelje meg és írás, +többistenhit,
zsidó nép vallási és időben. saját szavaival mesélje el +egyistenhit,
történeti A lecke forrásainak segítségével a tanulók társainak a papirusz +Ótestamentum
hagyományai. A időrendben bemutatják az írás fejlődését. A elkészítésének folyamatát!
görög kor kezdetei, a tanulók felismerik, hogy a közösségek vallási Bizonyítsa be az egyiptomi N: Salamon, I. Dareiosz,
spártai állam. törvényekkel, szokásokkal, szabályokkal, az és a mezopotámiai írások Mózes
államok jogrenddel teremtik meg az alapján, hogy a természeti
együttélés szükséges feltételeit. környezet az írás É: Kr. e. X. sz. (a zsidó
A lecke forrásainak felhasználásával a fejlődésére is hatást állam fénykora)
tanulók összegyűjtik az egyiptomi hitvilág gyakorolt!)
jellemzőit. T: Egyiptom,
Bemutatjuk a zsidó egyistenhit szellemi és Kritikai gondolkodás: Mezopotámia, Palesztina,
társadalmi gyökereit. 5. forrás (Hogyan nevezné Perzsia, Babilon,
A tanulók konkrét példákkal támasztják alá ma a tábla házát? Milyen Jeruzsálem
az ókori keleti vallásoknak az emberi kultúra módszereket alkalmaztak
fejlődésére gyakorolt hatásait. itt a jobb eredmények ÉK: történelmi forrás,
elérése érdekében? tény és bizonyíték
Hasonlítsa össze a sumer
elvárásokat napjaink TK: társadalom,
oktatási elveivel és társadalmi csoport,
módszereivel!) életmód, város,
egyeduralom,
Ismeretszerzés, tanulás: államszervezet,
18. forrás (Nézzen utána birodalom, monoteizmus,
az interneten, milyen politeizmus
szerepet játszott a templom
a zsidóság életében!)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
bibliai történetek, az írás
kialakulása és jelentősége.
Vizuális kultúra: Ehnaton
fáraó családjával.
Matematika: számrendszer,
az időmérés egységei.
5 ─ A demokrácia Az egyik tematikai egység: a krétai és a Kommunikáció: F: polisz, arisztokrácia,
kialakulása Athénban, mükénéi kultúra; a másik a polisz és a görög 13. forrás (Mutassa be az démosz
a demokrácia gyarmatosítás. ábra alapján a krétai és a + belterjes gazdálkodás
fogalma. mükénéi társadalom
A lecke forrásainak segítségével jellemzik a felépítését! Tárja fel a N: Hérodotosz
tanulók a különböző államformákat hasonlóságokat és a
(királyság, köztársaság). különbségeket! Bizonyítsa É: + Kr.e. VIII-VII.
Bemutatjuk a hatalomgyakorlás eltérő a vázlat alapján, hogy a század (A görög
formáit a korszakban. krétai civilizáció hidat gyarmatosítás időszaka)
Kiemeljük a gazdasági változások társadalmi képezett a Kelet és a
és politikai következményeit. görögség között!) T: Peloponnészosz
A lecke forrásainak segítségével a tanulók +Kréta, +Mükéné, +Trója
felismerik, hogy túlnépesedő területekről Tájékozódás időben és
általában a népesség kiáramlására kerül sor. térben: ÉK: változás és
A görög gyarmatosításhoz kapcsolódó 10. és 19. forrás (Vesse folyamatosság, ok és
források segítségével jellemzik a tanulók a össze Odüsszeusz útvonalát következmény
korszak kereskedelmét. a görög gyarmatosításról
készült térképpel! [38. TK: társadalom,
oldal]) népességrobbanás,
migráció, életmód, város,
Kritikai gondolkodás: gyarmatosítás,
16. forrás (Vesse össze az árutermelés,
állam és a lakosság pénzgazdálkodás,
viszonyát a két korszakban! kereskedelem, állam,
Melyek a változások fő egyeduralom, államforma,
okai?) köztársaság, demokrácia,
polgárjog
Ismeretszerzés, tanulás:
20. forrás (Határozza meg
az ábra alapján a
gyarmatváros fogalmát!
Mit jelent a görög
gyarmatosítás, és mit jelent
a gyarmatváros fogalma?
Milyen gazdasági és
milyen politikai
következményei voltak a
görög gyarmatosításnak?)

Koncentráció:
Földrajz: a Balkán-
félsziget déli részének
természeti adottságai.
Magyar nyelv és irodalom:
a homéroszi eposzok.
6 ─ A görög–perzsa Az általános iskolában tanultak felidézése Kommunikáció: F: +déloszi szövetség
háborúk. Athén és (történetek a görög-perzsa háborúk korából). 6. és 7. forrás (Ismertesse
Spárta párharca. Felelevenítjük az Óperzsa Birodalomról a csata menetét a forrás és N: Hérodotosz,
tanultakat. a térképvázlat segítségével! Kleiszthenész, Periklész
Bemutatjuk a háború – történelmi, politikai, Melyik fél tudta a másikra I. Dareiosz
gazdasági, vallási, etnikai, hatalmi – okait, és kényszeríteni saját +Miltiadész, +Leónidasz,
felhívjuk a figyelmet, hogy más az ok és más harcmodorát? Mennyiben +Themisztoklész
az ürügy. használták ki a görögök a
A lecke forrásainak segítségével elmondják a természeti adottságokat? É: + Kr.e. 492 – 448 (A
tanulók a legfontosabb csatákat, és Hogyan nevezi Hérodotosz görög-perzsa háborúk
azonosítják a háborúk egyénekre és a perzsákat?) időszaka), + Kr. e. 490 (A
közösségekre gyakorolt hatásait. marathóni csata), +Kr. e
Kritikai gondolkodás: 480 (A thermopülai és a
12. forrás (Értékelje, hogy szalamiszi csata)
a hadjárat egyes eseményei
milyen hatással voltak a T: Athén, Spárta
háború menetére!) +Marathón, +
Thermopülai-szoros, +
Koncentráció: Szalamisz
Földrajz: a Balkán-
félsziget déli részének ÉK: interpretáció,
természeti adottságai. jelentőség

TK: életmód, gazdasági


kapcsolat, kereskedelem,
politika, állam,
birodalom, szuverenitás
7 Nagy Sándor birodalma Bemutatjuk a poliszrendszer válságának Kommunikáció: F: hellenizmus
okait. 7. forrás (Tárja fel a görög +makedón falanx
A lecke forrásainak segítségével a tanuló (49. oldal) és a makedón
felismeri, hogy miért volt ütőképesebb a falanx közötti egyezéseket N: Arisztotelész, Nagy
makedón falanx. Ez a feladat előzetesen is és eltéréseket! Mennyiben Sándor
kiadható, és így tanulói kiselőadás növelték a módosulások a
formájában is feldolgozható. falanx hatékonyságát?) T: Makedónia,
A lecke tematikus térképének segítségével a Alexandria, Babilon
tanuló bemutatja és értékeli Nagy Sándor Tájékozódás időben és
hadjáratát. térben: É: Kr. e. 336–323 (Nagy
Felhívjuk a figyelmet a hellenizmus korában 13. forrás (Milyen Sándor uralkodása)
bekövetkező politikai, gazdasági és természetföldrajzi és
társadalmi változásokra. taktikai szempontok ÉK: ok és következmény,
határozhatták meg jelentőség
Alexandrosz seregének
útvonalát? Mely tényezők TK: erőforrás, gazdasági
szabtak határt a kapcsolat, kereskedelem,
hódításainak? Milyen politika, állam,
hatásokat válthatott ki a birodalom, szuverenitás
Közel-Keleten a görögök
tömeges bevándorlása?)

Koncentráció:
Földrajz: a Balkán-
félsziget déli részének
természeti adottságai.
8 ─ A görög hitvilág, Az egyik tematikai egység az életmód, az Kommunikáció: F: filozófia, mitológia
művészet, tudomány építészet, a szobrászat és a színház; a másik a 3. forrás (A +történetírás, +szofisták
és mindennapok. filozófia és a történetírás. rekonstrukciós rajz és a
vázafestmények alapján N: Pheidiász, Hérodotosz,
Bemutatjuk, hogy az európai civilizáció mutassa be, hogyan élt az Thuküdidész, Platón,
gyökerei az antikvitásból erednek. A tanulók otthonában egy görög Arisztotelész
korábbi ismereteik segítségével, példákkal polgár! Ítélje meg a ház +Szókratész
egészítik ki a tanári magyarázatot. tulajdonosának vagyoni
A lecke forrásainak segítségével a tanulók helyzetét! Állítását T: -
ismertetik a görög építészet fő jellemzőit. indokolja!)
A lecke forrásainak és tanári irányított É:-
kérdések segítségével a tanulók bemutatják a Ismeretszerzés, tanulás:
filozófia kialakulását és alapkérdéseit. 5. forrás (Vegye számba ÉK: jelentőség
A lecke képei segítségével tudatosítjuk a az egyes építészeti
humánum, a szépség és jóság antik eszméje elemeket, mutassa be TK: társadalom,
megbecsülésének és a művészi értékek formai jellemzőiket! Tárja társadalmi csoport,
megóvásának szükségességét. fel a szerkezet és a funkció életmód, város, gazdasági
közötti összefüggéseket!) kapcsolat

Ismeretszerzés, tanulás:
13. forrás (Mutassa be a
filozófia kialakulásának
folyamatát! Hogyan
változtak a filozófia
alapkérdései? Mely
tényezők hatottak a
folyamatra?)

Kritikai gondolkodás:
16. forrás (A történetírás
mely alapvető problémáját
tárja fel Thuküdidész? Mi
ebben az újszerű?)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
az antik görög színház és
dráma, Szophoklész:
Antigoné.
Dráma és tánc: az ókori
színház és dráma.
Rajz- és vizuális kultúra: az
antik görög képzőművészet
(pl. a Dárdavivő, a
Delphoi kocsihajtó, a
Laokoón-csoport).
Matematika: Pitagorasz-
tétel, Thalész-tétel, görög
ábécé betűinek használata a
matematikában (pl. Pi szám
jelölése [π]).
9 ─ Róma városállamból Az egyik tematikai egység Róma alapítása, a Tájékozódás időben és F: patrícius, plebejus,
birodalommá válik. királyság kora, a köztársaság létrejötte és térben: consul, senatus, dictator,
államszervezete; a másik Itália és Szicília 1. forrás (Hasonlítsa össze néptribunus, rabszolga,
meghódítása, a patríciusok–plebejusok Hellász és Itália természeti provincia, népgyűlés
küzdelme. adottságait (domborzat, +censor, +nobilitas
éghajlat, tagoltság stb.)!
Bemutatjuk Róma felemelkedésének és Mely népmozgások részét N: -
terjeszkedésének okait. képezte a latinok
A lecke forrásainak segítségével felismerjük bevándorlása? Olvassa le a É: Kr. e. 753 (Róma
az államformákat, és látjuk, hogy a térképről, hogy mely hagyomány szerinti
kormányzati hatalom általában egyének és kultúrák hatottak Itáliában alapítása), Kr. e. 510 (a
testületek között oszlik meg. a latinokra!) köztársaság létrejötte)
A lecke forrásainak segítségével a tanulók
példákkal támasztják alá, hogy a kormányzati Ismeretszerzés, tanulás: T: Róma, Karthágó
hatalom sokféle tényezőn nyugodhat (pl. 5. forrás (Mely +Tiberis
anyagi tényezők – tulajdon, jövedelem; csoportokra osztotta
politikai tényezők – legitimáció, jogok, Romulus a forrás szerint ÉK: történelmi idő,
jogkörök; társadalmi tényezők – társadalmi Róma lakóit? Jellemezze e változás és folyamatosság,
támogatottság). két társadalmi réteget! ok és következmény,
Annak megértése, hogy Róma terjeszkedése Nevezze meg e csoportok jelentőség
összekapcsolódik a társadalmi, politikai és görög megfelelőit! Mi
államszervezeti változásokkal. A tanulók szolgált a szerző szerint a TK: társadalom,
példákat tudnak mondani ezekre a felosztás alapjául?) társadalmi csoport,
kölcsönhatásokra. népesedés, életmód, város,
Kritikai gondolkodás: erőforrás, gazdasági
5. forrás (Értékelje a kapcsolat, kereskedelem,
leírás forrásértékét! pénzgazdálkodás, piac,
Válasszuk külön a politika, állam,
valószínű és valószínűtlen államforma, egyeduralom,
elemeket a forrásban!) köztársaság, polgárjog,
államszervezet
Kommunikáció:
8. és 9. forrás (Mi volt az
alapja a római társadalom
tagozódásának? Hogyan
változott ez az államforma
megváltozása után?
Mutassa be a fontos
döntéshozó testületeket!
Kik vehettek részt ezekben,
és milyen változáson
mentek át? Vesse össze a
római és az athéni
államszervezet fejlődését!
Melyek a hasonlóságok és
a különbségek?)

Koncentráció:
Földrajz: az Appennini-
félsziget természeti
adottságai.

Magyar nyelv és irodalom:


az írás kialakulása,
jelentősége, nyelvcsaládok.
10 ─ Az egyeduralom Annak bemutatása, hogy a hosszú életű Kritikai gondolkodás: F: triumvirátus,
kialakulása. birodalmak társadalma, gazdasági élete, 6. forrás (Kövesse nyomon principátus
Társadalom, politikai berendezkedése folyamatosan az ábra segítségével a +naptárreform
államszervezet, változik. hatalmi küzdelmeket!
A lecke forrásainak segítségével a tanulók Hogyan alakultak át a N: Caesar, Antonius,
hadsereg.
felismerik, hogy a hatalom általában egyének politika eszközei és céljai a Augustus
és testületek között oszlik meg, és megérti, folyamat során?) +Spartacus
hogy a gazdasági és katonai hatalom
birtoklása alapja lehet egy-egy személy Ismeretszerzés, tanulás: É: Kr. e. 44 (Caesar
politikai befolyásának. 11. forrás (Mely halála), Kr. e. 31 (az
Az államszervezeti ábra segítségével köztársasági hivatalokat actiumi csata)
összehasonlítjuk Caesar és Augustus szerezte meg Augustus? + Kr.e. 60 (Az első
birodalomszervezési elveit és módszereit. Ezeket hogyan lehetett triumvirátus), + Kr.e. 43
elnyerni és gyakorolni a (A második triumvirátus)
köztársaság korában?
Milyen új címeket hozott T: Actium
létre Augustus? Mekkora +Rubicon, +Pharszalosz,
hatalom járt ezekkel?) +Philippi

Kommunikáció: ÉK: változás és


14. forrás (Mutassa be az folyamatosság, ok és
ábra alapján a principátus következmény
államrendszerének
működését! Bizonyítsa be, TK: társadalom,
hogy Augustus valóban társadalmi csoport,
egyeduralkodó volt! [társadalmi mobilitás,
Gyűjtse össze azokat az felemelkedés, lesüllyedés],
elemeket, amelyekkel gazdasági válság,
leplezte egyeduralmát, s államforma, egyeduralom,
azokat, melyekkel valóban önkényuralom, diktatúra,
komoly engedményeket tett politikai párt,
a vezető rétegnek!) [közigazgatás], birodalom,
vallás
11 ─ Róma és a Az ábra alapján meghatározzuk a Ismeretszerzés, tanulás: F: rabszolga, provincia
provinciák. A romanizáció fogalmát és jellemzőit. 1. forrás (Gyűjtse össze a +romanizáció,
köztársaság virágkora Kiemeljük, hogy a római civilizáció folyamat összetevőit! +Colosseum, +Circus
és válsága. A alapvetően városi kultúra volt. A tankönyv Hogyan rendszerezi az ábra Maximus
képei és a tanulók ismeretei segítségével ezeket az összetevőket?
császárkor.
összegyűjtjük a városi élet jellemzőit. Mutasson rá az összetevők N: -
Hangsúlyozzuk, hogy az antik kultúra a közötti kapcsolatokra és
görög és a római kultúra kölcsönhatása során különbözőségekre!) É: -
alakult ki. A tanulók példákat keresnek az
antik civilizációnak az európai civilizációra Kommunikáció: T: Róma
gyakorolt hatásaira. 7., 8. és 9. forrás (Írja le a
korabeli fürdőélet ÉK: változás és
sajátosságait! Vesse össze folyamatosság, jelentőség
napjaink hasonló
intézményeivel! Milyen TK: társadalom,
funkciókat látott el a római társadalmi csoport,
fürdő? Hogyan viszonyul a identitás,
fürdőélethez a szerző?) népességrobbanás,
migráció, életmód, város,
Koncentráció gazdasági szereplő,
Vizuális kultúra: Pantheon, gazdasági kapcsolat,
Colosseum, Augusztus kereskedelem,
szobra. pénzgazdálkodás, piac,
közigazgatás], birodalom,
szuverenitás, vallás
12 ─ A római hitvilág, Az ábra alapján meghatározzuk a Ismeretszerzés, tanulás: F: rabszolga, provincia
művészet, tudomány romanizáció fogalmát és jellemzőit. 1. forrás (Gyűjtse össze a +romanizáció,
és a jog. Kiemeljük, hogy a római civilizáció folyamat összetevőit! +Colosseum, +Circus
alapvetően városi kultúra volt. A tankönyv Hogyan rendszerezi az ábra Maximus
képei és a tanulók ismeretei segítségével ezeket az összetevőket?
összegyűjtjük a városi élet jellemzőit. Mutasson rá az összetevők N: -
Hangsúlyozzuk, hogy az antik kultúra a közötti kapcsolatokra és
görög és a római kultúra kölcsönhatása során különbözőségekre!) É: -
alakult ki. A tanulók példákat keresnek az
antik civilizációnak az európai civilizációra Kommunikáció: T: Róma
gyakorolt hatásaira. 7., 8. és 9. forrás (Írja le a
korabeli fürdőélet ÉK: változás és
sajátosságait! Vesse össze folyamatosság, jelentőség
napjaink hasonló
intézményeivel! Milyen TK: társadalom,
funkciókat látott el a római társadalmi csoport,
fürdő? Hogyan viszonyul a identitás,
fürdőélethez a szerző?) népességrobbanás,
migráció, életmód, város,
Koncentráció gazdasági szereplő,
Vizuális kultúra: Pantheon, gazdasági kapcsolat,
Colosseum, Augusztus kereskedelem,
szobra. pénzgazdálkodás, piac,
közigazgatás], birodalom,
szuverenitás, vallás
13 ─ A mindennapi élet. A Az általános iskolában tanultak felidézése (A Ismeretszerzés, tanulás: F: diaszpóra, apostol,
kereszténység kereszténység zsidó gyökerei, kialakulása és 3. forrás (Miért vált Biblia, egyház, püspök,
kialakulása és elterjedése. Az Újszövetség. Jézus története.).nyitottá a birodalom zsinat
elterjedése.(1) Bemutatjuk milyen okok és tényezők lakossága az új vallások +páli fordulat
segítették a kereszténység terjedését. befogadására? Gyűjtse
Rögzítjük a legalapvetőbb keresztény össze az ábra segítségével a N: Názáreti Jézus, Péter
tanításokat. misztériumvallások apostol, Pál apostol,
A lecke forrásának segítségével kiemeljük a jellemzőit!) Constantinus
páli fordulat jelentőségét.
Bemutatjuk az egyházszervezet kialakulását. Kommunikáció: É: Kr. u. 70 (Jeruzsálem
A lecke tematikus térképének segítségével 10. forrás (Mondja el saját lerombolása), 313 (a
ismertetjük a kereszténység terjedését. szavaival Saul milánói ediktum) 325 (a
megtérésének történetét! niceai zsinat)
Milyen feladatot adott az
Úr Saulnak? Milyen T: Konstantinápoly
hatással lehetett ez a
kereszténység terjedésére?) ÉK: történelmi idő, ok és
következmény, jelentőség
Tájékozódás időben és
térben: TK: [identitás],
16. forrás (Kövesse egyeduralom, birodalom,
nyomon a kereszténység vallás, politeizmus,
terjedését! Mely tényezők monoteizmus,
határozták meg a vallásüldözés,
folyamatot? Melyek voltak vallásszabadság
a legnagyobb keresztény
központok? Mire
következtethet
elhelyezkedésükből? Mire
következtet az eretnekség
(a hivatalos egyházi
tanoktól eltérő nézetek)
elterjedtségéből?)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
bibliai történetek.
14 ─ A mindennapi élet. A Forrásfeldolgozó óra.
kereszténység
kialakulása és
elterjedése.(2)

15 A népvándorlás, az antik Az egyik tematikai egység a kereszténység Ismeretszerzés, tanulás: F: barbár, népvándorlás
civilizáció felbomlása. államvallássá válása, a birodalom keleti és 3. forrás (Milyen szerepet +államvallás
nyugati területeinek eltérő fejlődése; a másik töltött be a császár az
a népvándorlás és a Nyugatrómai Birodalom egyházi hierarchiában? Mit N: Constantinus, Attila
felbomlása. akart elérni az uralkodó? +Theodosius
Milyen érdekek álltak e cél
Bemutatjuk, hogyan vált a kereszténység mögött? Milyen É: 395 (a Római
államvallássá. módszerekkel igyekezett Birodalom felosztása), 476
Hangsúlyozzuk a kereszténység elérni célját? Miben (a Nyugat-római
civilizációformáló szerepét. különbözött a principátus Birodalom bukása)
A lecke forrásának felhasználásával feltárjuk és Constantinus korának
a birodalom két területe eltávolodásának fölfogása a császári T: Konstantinápoly
tényezőit. A lecke forrásának segítségével hatalomról?)
rávezetjük a tanulót, hogy a birodalom ÉK: ok és következmény,
súlypontja keletre került. Kritikai gondolkodás: jelentőség
A lecke tematikus térképének segítségével a 7. forrás (Hasonlítsa össze
tanulók megnevezik a népvándorlás jelentős a két területet ért hatásokat, TK: [társadalmi
népeit. és elemezze a helyzetet a mobilitás, felemelkedés,
Kiemeljük, hogy a birodalom szétesésében és birodalom fennmaradása lesüllyedés], népesedés,
hanyatlásában több tényező együttes hatása szempontjából!) migráció, életmód, város,
játszik szerepet. gazdasági szereplő,
gazdasági kapcsolat,
Kommunikáció: gazdasági tevékenység,
13. forrás (Kövesse kereskedelem,
nyomon a népmozgásokat! pénzgazdálkodás, piac,
Milyen okokra vezethető gazdasági válság, adó,
vissza ez a jelentős államszervezet,
vándorlás?) [közigazgatás], birodalom

Tájékozódás időben és
térben:
14. forrás (Keressen
Attiláról készült
festményeket, és vesse
össze azokat! Mire
következtethet az uralkodót
körülvevő emberek
öltözetéből?)
16-17 Összefoglalás
18 Témazáró
A tanulók A tanulók előzetes tudásának azonosítása
teljesítményének mérése

19 ─ A nyugati és keleti
kereszténység eltérő
fejlődése.
20 ─ A Bizánci Birodalom Annak megértése, hogy a Bizánci Birodalom Kritikai gondolkodás: F: iszlám, Korán, kalifa
fejlődése. Az iszlám miért vált a VI-X. század között a fejlődés 1. forrás (Elemezze az + az iszlám öt alappillére,
és az arab világ. centrumává. ábrát! Induljon el a korszak +dzsihád
Bemutatjuk az iszlám vallás jellemzőit. három meghatározó
Hangsúlyozzuk az iszlám vallás elemének (állam, város, N: Justinianus, Mohamed
civilizációformáló szerepét, az Arab földműves) egyikétől, és próféta
Birodalom létrejöttében betöltött szerepét. kövesse nyomon a
Kiemeljük az arab kultúra Európára folyamatokat! Vesse össze É: 622 (Mohamed futása,
gyakorolt hatásait. az 1. ábrát és a 3. térképet! a muszlim időszámítás
Mennyiben volt különleges kezdete)
helyzetben a Közel-Kelet?)
T: Bizánci Birodalom,
Ismeretszerzés, tanulás: Mekka
8. forrás (Gyűjtse ki a
szövegből az iszlám ÉK: változás és
hitelveit! Válassza külön az folyamatosság, ok és
erkölcsi-etikai jellegű és a következmény
gyakorlatias (a mindennapi
életre vonatkozó) TK: társadalmi mobilitás,
előírásokat!) felemelkedés, lesüllyedés,
népesedés,
Kommunikáció: népességrobbanás,
8. forrás (Vitassák meg, migráció, életmód, város,
hogy könnyen vagy gazdasági szereplő,
nehezen teljesíthetők-e gazdasági kapcsolat,
ezek az előírások! Milyen kereskedelem,
hatások mutathatók ki az pénzgazdálkodás, piac,
iszlám alapvető tanaiban?) államszervezet,
közigazgatás, birodalom,
Koncentráció: szuverenitás, vallás,
Földrajz: az arab világ monoteizmus
földrajzi jellemzői.
Matematika: az arab
számok (hindu eredetű,
helyi értékes, 10-es alapú,
arab közvetítéssel
világszerte elterjedt
számírás).
Fizika: az arab csillagászat
(arab eredetű csillagászati
elnevezések, csillagnevek,
iszlám naptár stb.).
Biológia-egészségtan: az
arab orvostudomány.
22 ─ A Frank Birodalom Az egyik tematikai egység a germán Kritikai gondolkodás: F: egyház, pápa,
kialakulása, a királyságok és a Frank Birodalom; a másik a 5. forrás (Mely társadalmi feudalizmus, hűbériség
gazdaság és birodalom felbomlása és a Német-római és politikai folyamatról +kancellária
társadalom Császárság. kapunk híradást a
átalakulása. krónikából? Milyen N: Karolingok, Nagy
Bemutatjuk a Frank Birodalom szabályokat vett Károly
kialakulásának és felbomlásának a figyelembe az uralkodó – +Martell Károly
folyamatát. igaz csak formálisan – az
A lecke államszervezeti ábrája alapján a eljárása során?) É: 732 (a frankok
tanulók bemutatják Nagy Károly győzelme az arabok
birodalmának államszervezetét és Ismeretszerzés, tanulás: felett), 800 (Nagy Károly
közigazgatását. Kiemeljük a 8. forrás (Mely központi császárrá koronázása), 843
hatalommegosztás elvének megjelenését az hivatalok jöttek létre? (a verduni szerződés)
egyházi és világi hatalom között. Melyek voltak a + 962 (a Német-római
A lecke forrásainak segítségével a tanulók közigazgatási egységek, Birodalom létrejötte)
bemutatják és értékelik Nagy Károly kik álltak az élükön, s
személyét. milyen feladatokat láttak T: Német-római
Kiemeljük a Német-római Birodalom el? Hogyan ellenőrizte az Birodalom
létrejöttében a magyar kalandozó hadjáratok uralkodó a közigazgatást? + Poitiers, +Verdun
szerepét. Mi jellemezte az állam és
az egyház viszonyát?) ÉK: történelmi idő,
változás és folyamatosság,
Kommunikáció: történelmi forrás, ok és
9. és 14. forrás (Mutassa következmény
be Nagy Károlyt a leírások
és a kép alapján! Történjék TK: társadalom,
a bemutatás úgy, hogy identitás, népesedés,
egyszer pozitív, máskor életmód, politika, állam,
pedig negatív színben államforma, monarchia,
tüntetjük fel az uralkodót! államszervezet,
Mire törekedhetett Einhard közigazgatás, birodalom,
Nagy Károly vallás
bemutatásakor?)

Tájékozódás időben és
térben:
16. forrás (Mely
területeken jött létre a
Német-római Birodalom?
Milyen szerepet játszottak
kialakulásában a magyar
kalandozások? Mely
irányban hódított a
birodalom?)
23 ─ Az államalapítások Az egyik tematikai egység a hűbériség és a Ismeretszerzés, tanulás: F: feudalizmus, hűbériség,
kora Közép- és Kelet- jobbágyság kialakulása; a másik a pápaság és 3. és 4. forrás (Sorolja fel, jobbágy, lovag,
Európában. császárság küzdelme, valamint a keresztes és jellemezze a hűbéres invesztitúra, inkvizíció,
hadjáratok. kötelességeit! Mi minden eretnekség, antijudaizmus,
kötötte egymáshoz a kolduló rend
A keresztes hadjáratoknál építünk az hűbérest és hűbérurat?) +hűbérbirtok,
általános iskolában tanultakra. +lovagrendek
Kiemeljük, hogy a középkorban a hatalom, és Kritikai gondolkodás:
ezzel a társadalomban elfoglalt pozíció alapja 6. forrás (Mutassa be, N: + III. Ince pápa
a földbirtok lett. hogy mennyiben
Bemutatjuk a hűbéri láncolatot, a lecke különbözött a Német-római É: +XI-XIII. század (a
forrásainak felhasználásával kiemeljük Birodalom hűbéri keresztes háborúk
jellemzőit. szerkezete a klasszikus időszaka)
Értelmezzük a jobbágy fogalmát, és a hűbéri rendszertől! Hogyan
földbirtokhoz való viszonyát. hatott ez a jelenség a T: Szentföld
Hangsúlyozzuk, hogy az invesztitúraharc birodalom egységére és a
eredményeként az egyház önálló hatalmi császári hatalom erejére?) ÉK: változás és
tényező maradt. Mi volt a szerepe az folyamatosság, történelmi
Otthoni feladatként adható Zeffirelli egyházi hűbéreseknek a forrás, ok és következmény
filmjéhez kapcsolódó feladatok. birodalom hatalmi
Annak megértése a lecke forrásának rendszerében? Hogyan TK: társadalmi csoport,
felhasználásával, hogy a keresztes hadjáratok befolyásolta ez a császárokidentitás, társadalmi
hátterében többféle motiváló tényező is viszonyát a pápaimobilitás, felemelkedés,
szerepet játszott. törekvésekhez?) lesüllyedés, népesedés,
népességrobbanás,
Kritikai gondolkodás: erőforrás, gazdasági
7. forrás (Milyen kapcsolat, kereskedelem,
választási lehetősége volt pénzgazdálkodás, piac,
III. Incének Ferenc vallás, monoteizmus,
tevékenységének vallásüldözés
megítélésében? Gondolja
végig a pápa lehetséges
döntéseinek
következményeit! Nézze
meg Franco Zeffirelli
Napfivér, Holdnővér című
filmjét és vesse össze a
tanultakkal!)

Kommunikáció:
9. forrás (Gyűjtse össze a
forrás alapján a hadra kelés
indokait! Határozza meg,
mely problémák
megoldását remélte a pápa
a hadjárattól! Fogalmazza
meg, milyen nyereséggel
kecsegtette a pápa a harcba
indulókat!)
24 ─ A középkori egyház Felelevenítjük az államvallás fogalmát. Kritikai gondolkodás: F: ortodox egyház, római
és az uralkodói Kiemeljük az egyházszakadáshoz vezető 7. forrás (Milyen katolikus egyház,
hatalom Európában tényezőket. különbségek alakultak ki a invesztitúra, pápa,
(az invesztitúra- A lecke forrása alapján összehasonlítjuk a két két keresztény felekezet szerzetes, kolostor, bencés
keresztény egyházat. között?) rend, kódex
harcok).
Bemutatjuk az invesztitúraharc szerepét az
egyház európai hatalmi expanziójában. Ismeretszerzés, tanulás: N: IV. Henrik, VII.
Annak megértése, miért volt fontos az 15. forrás (Készítsen Gergely
invesztitúra joga a császár számára. táblázatot a pápa jogairól a
Forráselemzéssel értelmezzük a Dictatus szöveg alapján! Állapítsa É: 1054 (az
Papae-t. meg, hogy a szövegben egyházszakadás)
szereplő pontok közül
melyik sérti a császár T: Egyházi (Pápai) Állam,
jogait! Magyarázza meg, Német-római Birodalom,
miért!) Róma

ÉK: történelmi forrás, ok


és következmény

TK: társadalom,
társadalmi csoport,
identitás, államszervezet,
közigazgatás, birodalom,
szuverenitás, vallás,
monoteizmus
25 ─ A középkor Az egyik tematikai egység a hűbériség és a Ismeretszerzés, tanulás: F: feudalizmus, hűbériség,
társadalma. jobbágyság kialakulása; a másik a pápaság és 3. és 4. forrás (Sorolja fel, jobbágy, lovag,
császárság küzdelme, valamint a keresztes és jellemezze a hűbéres invesztitúra, inkvizíció,
hadjáratok. kötelességeit! Mi minden eretnekség, antijudaizmus,
kötötte egymáshoz a kolduló rend
A keresztes hadjáratoknál építünk az hűbérest és hűbérurat?) +hűbérbirtok,
általános iskolában tanultakra. +lovagrendek
Kiemeljük, hogy a középkorban a hatalom, és Kritikai gondolkodás:
ezzel a társadalomban elfoglalt pozíció alapja 6. forrás (Mutassa be, N: + III. Ince pápa
a földbirtok lett. hogy mennyiben
Bemutatjuk a hűbéri láncolatot, a lecke különbözött a Német-római É: +XI-XIII. század (a
forrásainak felhasználásával kiemeljük Birodalom hűbéri keresztes háborúk
jellemzőit. szerkezete a klasszikus időszaka)
Értelmezzük a jobbágy fogalmát, és a hűbéri rendszertől! Hogyan
földbirtokhoz való viszonyát. hatott ez a jelenség a T: Szentföld
Hangsúlyozzuk, hogy az invesztitúraharc birodalom egységére és a
eredményeként az egyház önálló hatalmi császári hatalom erejére?) ÉK: változás és
tényező maradt. Mi volt a szerepe az folyamatosság, történelmi
Otthoni feladatként adható Zeffirelli egyházi hűbéreseknek a forrás, ok és következmény
filmjéhez kapcsolódó feladatok. birodalom hatalmi
Annak megértése a lecke forrásának rendszerében? Hogyan TK: társadalmi csoport,
felhasználásával, hogy a keresztes hadjáratok befolyásolta ez a császárok identitás, társadalmi
hátterében többféle motiváló tényező is viszonyát a pápai mobilitás, felemelkedés,
szerepet játszott. törekvésekhez?) lesüllyedés, népesedés,
népességrobbanás,
Kritikai gondolkodás: erőforrás, gazdasági
7. forrás (Milyen kapcsolat, kereskedelem,
választási lehetősége volt pénzgazdálkodás, piac,
III. Incének Ferenc vallás, monoteizmus,
tevékenységének vallásüldözés
megítélésében? Gondolja
végig a pápa lehetséges
döntéseinek
következményeit! Nézze
meg Franco Zeffirelli
Napfivér, Holdnővér című
filmjét és vesse össze a
tanultakkal!)

Kommunikáció:
9. forrás (Gyűjtse össze a
forrás alapján a hadra kelés
indokait! Határozza meg,
mely problémák
megoldását remélte a pápa
a hadjárattól! Fogalmazza
meg, milyen nyereséggel
kecsegtette a pápa a harcba
indulókat!)
26 ─ A középkori városok. Az egyik tematikai egység a mezőgazdaság, Ismeretszerzés, tanulás: F: jobbágy, robot,
az uradalom és a kézműipar fejlődése; a 2. forrás (Mutassa be az majorság, uradalom,
másik a városok, a céhek és a kereskedelem. ábra alapján a önellátás, nyomásos
háromnyomásos rendszer gazdálkodás, városi
Bemutatjuk, hogyan alakult át az önellátó működését! Gyűjtse össze a önkormányzat, hospes, céh
jellegű gazdálkodás árutermelővé. jobbágyi szolgáltatásokat, s +középkori város
A lecke forrásának felhasználásával ismerjük mutassa be ezek
meg az uradalom működését és a jobbágyi változásait!) N: -
szolgáltatásokat.
Összegyűjtjük a középkori városok Kommunikáció: É: -
kialakulásának tényezőit. A történelmi 7. forrás (Sorolja fel a
atlaszban megkeressük Európa legjelentősebb városi kiváltságokat! T: levantei kereskedelem,
városi régióit és bizonyítjuk, hogy ezek a Melyek azok a kiváltságok, Hanza, Velence, Firenze
térségek gazdaságilag a legfejlettebbek. amelyekkel minden város
Megismerjük a céh működését és szerepét a rendelkezett? Mutassa be a ÉK: ok és következmény
városokban. városi társadalmat és
Hangsúlyozzuk a városokat megillető igazgatást!) TK: népességrobbanás,
közösségi szabadságjogok és migráció, életmód, város,
önkormányzatiság értékét. Tájékozódás időben és gazdaság, gazdasági
Kimutatjuk a középkori város továbbélését a térben: tevékenység, gazdasági
modern európai civilizációban. 10. és 13. forrás (Melyek rendszer, termelés,
voltak a korszak főbb termelési egység,
kereskedelmi útvonalai? erőforrás, gazdasági
Hogyan változott a szereplő, gazdasági
szállított áruk összetétele a kapcsolat, kereskedelem,
korszakban? Hasonlítsa pénzgazdálkodás, piac,
össze a VI–X. századi adó
[137. oldal] és a XI–XIII.
századi viszonyokat!)

Koncentráció:
Földrajz: Európa
természeti adottságai,
térképolvasás.
27 ─ A lovagkor. Az egyik tematikai egység a a pápaság és Ismeretszerzés, tanulás: F: feudalizmus, hűbériség,
─ A keresztes háborúk császárság küzdelme, valamint a keresztes 3. és 4. forrás (Sorolja fel, jobbágy, lovag,
(a hadjáratok hadjáratok. és jellemezze a hűbéres invesztitúra, inkvizíció,
kötelességeit! Mi minden eretnekség, antijudaizmus,
pusztításai, Európa
kultúrájára gyakorolt A keresztes hadjáratoknál építünk az kötötte egymáshoz a kolduló rend
általános iskolában tanultakra. hűbérest és hűbérurat?) +hűbérbirtok,
hatásuk) +lovagrendek
Kiemeljük, hogy a középkorban a hatalom, és
ezzel a társadalomban elfoglalt pozíció alapja Kritikai gondolkodás:
a földbirtok lett. 6. forrás (Mutassa be, N: + III. Ince pápa
Bemutatjuk a hűbéri láncolatot, a lecke hogy mennyiben
forrásainak felhasználásával kiemeljük különbözött a Német-római É: +XI-XIII. század (a
jellemzőit. Birodalom hűbéri keresztes háborúk
Értelmezzük a jobbágy fogalmát, és a szerkezete a klasszikus időszaka)
földbirtokhoz való viszonyát. hűbéri rendszertől! Hogyan
Hangsúlyozzuk, hogy az invesztitúraharc hatott ez a jelenség a T: Szentföld
eredményeként az egyház önálló hatalmi birodalom egységére és a
tényező maradt. császári hatalom erejére?) ÉK: változás és
Otthoni feladatként adható Zeffirelli Mi volt a szerepe az folyamatosság, történelmi
filmjéhez kapcsolódó feladatok. egyházi hűbéreseknek a forrás, ok és következmény
Annak megértése a lecke forrásának birodalom hatalmi
felhasználásával, hogy a keresztes hadjáratok rendszerében? Hogyan TK: társadalmi csoport,
hátterében többféle motiváló tényező is befolyásolta ez a császárok identitás, társadalmi
szerepet játszott. viszonyát a pápai mobilitás, felemelkedés,
törekvésekhez?) lesüllyedés, népesedés,
népességrobbanás,
Kritikai gondolkodás: erőforrás, gazdasági
7. forrás (Milyen kapcsolat, kereskedelem,
választási lehetősége volt pénzgazdálkodás, piac,
III. Incének Ferenc vallás, monoteizmus,
tevékenységének vallásüldözés
megítélésében? Gondolja
végig a pápa lehetséges
döntéseinek
következményeit! Nézze
meg Franco Zeffirelli
Napfivér, Holdnővér című
filmjét és vesse össze a
tanultakkal!)

Kommunikáció:
9. forrás (Gyűjtse össze a
forrás alapján a hadra kelés
indokait! Határozza meg,
mely problémák
megoldását remélte a pápa
a hadjárattól! Fogalmazza
meg, milyen nyereséggel
kecsegtette a pápa a harcba
indulókat!)
29 Összefoglalás

30 Témazáró

31 A tanulók A tanulók előzetes tudásának azonosítása


teljesítményének mérése
32 ─ A magyar nép Az egyik tematikai egység az őstörténeti Kommunikáció: F: nyelvrokonság,
őstörténete és kutatás helyzete, problémái; a másik népünk 2. forrás (Mi jellemzi az őstörténet, őshaza,
vándorlása. kialakulása és vándorlása Etelközig. egyes tudományok törzsszövetség, kettős
forrásait, kutatási fejedelemség
A Kazár Birodalomnál visszautalunk a 28. területeit? Miért nehezen +nép, +hunok,
leckére. feleltethetők meg +nyelvészet, +régészet,
Megmagyarázzuk az őstörténet és a nép egymásnak a különféle +nomád állattartás
fogalmát. tudományágak
A tanulók a lecke forrásainak feldolgozása megállapításai?) N: Árpád
során megértik, hogy a magyarság eredetére
vonatkozó különböző álláspontok a források Ismeretszerzés, tanulás: É: -
rendkívüli hiányosságából és az egyes 5. forrás (Milyen helyet
szaktudományok kutatási eredményeinek foglal el az őstörténet a T: Magna Hungaria,
olykor egymásnak ellentmondó adataiból magyar Kazár Birodalom,
fakadnak. Az őstörténet néhány vitájának közgondolkodásban Levédia, Etelköz
bemutatásával támasztjuk alá ezt a László Gyula szerint?
megállapítást. Fogalmazza meg röviden ÉK: változás és
A tankönyvi térkép alapján bemutatjuk László Gyula hitvallását!) folyamatosság, történelmi
népünk vándorlását, a környező népekkel forrás, tény és bizonyíték
való kapcsolat következményeit. Kritikai gondolkodás:
7. és 8. forrás TK: társadalom,
(Következtessen a leletből társadalmi csoport,
az ugorok életmódjára! identitás, migráció,
Nézze meg a térképen a életmód, gazdasági
manysik és a hantik tevékenység, gazdasági
településterületét! Milyen kapcsolat, kereskedelem,
ellentmondás fedezhető fel adó, állam, államforma,
a lelet és a lakóhely között? vallás
Mi lehet az ellentmondás
feloldása?)

Tájékozódás időben és
térben:
9. forrás (Mely övezetben
haladtak őseink a Kárpátok
felé? Hol szakadtak le
csoportok a magyarságról?
Kik csatlakoztak
őseinkhez? Mely
jelenségekre kapunk példát
e mozgásokból?)

Koncentráció:
Földrajz: a Kelet-európai
síkság természeti
viszonyai.
Magyar nyelv és irodalom:
a magyar nyelv rokonsága,
története, nyelvcsaládok,
eredetmondák (pl. Arany
János: Rege a
csodaszarvasról).
Vizuális kultúra: a
nagyszentmiklósi kincs.
33 ─ A honfoglalástól az A lecke térképének felhasználásával Kommunikáció F: honfoglalás,
államalapításig. bemutatjuk a honfoglalás menetét. (Tájékozódás időben és kalandozás, népvándorlás
Bizonyítjuk, hogy a honfoglaló magyar nép térben): +nomád harcmodor
számára a Kárpát-medence természeti, 7. forrás (Kövesse nyomon
politikai és katonai (hadászati) körülményei a honfoglalás menetét! N: Attila
kedvezőbbek voltak az etelköziekhez képest. Hány szakaszban történt?
Megemlíthetjük a honfoglalás eltérő Mely területeket érintettek É: 895–900 (a
értékeléseit. ezek a szakaszok? Hol honfoglalás), 955 (az
A lecke forrásai és a tanulók ismeretei történtek jelentősebb augsburgi csata)
alapján összegyűjtjük az ún. kalandozó összecsapások az új haza
hadjáratok sikereinek, majd kudarcainak biztosítása érdekében?) T: Vereckei-hágó,
okait. Pannónia, Augsburg
Feleleveníthetjük a kalandozásokra Ismeretszerzés, tanulás:
vonatkozó ismereteket és az általános 19. forrás (Mutassa be ÉK: történelmi forrás,
iskolában tanultakat a magyarok őseink harcmodorát! Minek interpretáció, történelmi
harcmodoráról. köszönhetők a magyarok nézőpont
katonai sikerei? Milyen
neveken említi a TK: társadalom,
magyarokat a krónika?) társadalmi csoport,
identitás, társadalmi
Kritikai gondolkodás: mobilitás, felemelkedés,
19. forrás (Hogyan lesüllyedés politika, állam,
vélekedik a szerző egyeduralom, szuverenitás
őseinkről? Mely tényezők
határozhatják meg egy
szerző véleményét egy
népről?)

Koncentráció:
Földrajz: a Kárpát -
medence természeti
viszonyai.
34 ─ Géza fejedelem és Bemutatjuk a keresztény monarchia Ismeretszerzés, tanulás: F: királyi vármegye,
István király létrejöttének lépéseit. 9. forrás (Állapítsa meg, ispán, nádor,
életműve. Kiemeljük az egyházi és világi közigazgatás mi volt a célja Istvánnak az egyházmegye, királyi
kiépítésének jelentőségét. idézett törvényekkel! Kik tanács, tized, szerviens,
A lecke térképeinek felhasználásával mentesülhettek a vasárnapi várjobbágy, vajda
megnevezzük az egyházmegyéket, és templomba járás alól! +Szent Korona, +érsekség
példákat mondunk a vármegyékre. Gyűjtse össze, hogy mely
Beszélhetünk a koronázási palást és a Szent előírásokat kellett a N: Géza fejedelem, I.
Korona történetéről. szertartások alatt (Szent) István, Koppány
Hangsúlyozzuk, hogy a kereszténység betartani!) +Gizella
felvétele és az erre épülő államalapítás
teremtette meg a magyar állam Kritikai gondolkodás: É: 972–997 (Géza
megerősödésének és fejlődésének feltételeit. 9. forrás (Következtessen fejedelemsége), 997/1000–
a törvényből arra, hogy 1038 (I. /Szent/ István)
milyen nehézségekkel
kellett szembenézni az T: Pannonhalma,
egyházszervezés során!) Esztergom,
Székesfehérvár
Tájékozódás időben és
térben (Kommunikáció): ÉK: változás és
15. forrás (Az ország mely folyamatosság, történelmi
területein jöttek létre forrás, tény és bizonyíték,
először a királyi interpretáció, történelmi
vármegyék? Milyen nézőpont
következtetéseket tudunk
ebből levonni? Milyen TK: társadalom,
folyamattal társadalmi
állítható csoport,
párhuzamba a vármegyék identitás politika, állam,
számának növekedése?) államforma, monarchia,
államszervezet,
Koncentráció: közigazgatás,
Földrajz: Magyarország szuverenitás, vallás,
megyéi. monoteizmus,
vallásüldözés
35 ─ Az új rend Az egyik tematikai egység a XI. századi Ismeretszerzés, tanulás:
megszilárdítása – trónviszályok, Szent László és Könyves 13. és 14. forrás (Gyűjtse +trónviszályok, +szentté
Szent László és Kálmán össze, hogy a törvényekben avatások
Könyves Kálmán. mely társadalmi csoportok,
Bemutatjuk a XI. századi trónviszályok okait illetve mely büntetések N: (Szent) László,
és következményeit. jelennek meg! Készítsen Könyves Kálmán,
Kiemeljük Szent László és Könyves Kálmán összehasonlító táblázatot Anonymus, II. András
szerepét a keresztény magyar állam László és Kálmán
megszilárdításában. A lecke forrásainak törvényeiről [a függőleges É: 1077–1095 (I. /Szent/
felhasználásával dolgozzuk fel a oszlopba a társadalmi László), 1095–1116
törvényalkotó tevékenységüket. csoportokat, a vízszintes (Könyves Kálmán),
III. Béla király jövedelmeinek bemutatásával sorba pedig az elkövetett T: Pozsony, Horvátország,
következtetéseket vonunk le a gazdasági bűncselekményeket, illetve Erdély, Dalmácia
változásokra. a hozzájuk tartozó
büntetési tételeket tüntesse ÉK: változás és
fel]!) folyamatosság

Kommunikáció: TK: társadalom,


15. forrás (Gyűjtse össze társadalmi csoport,
Béla király társadalmi mobilitás,
jövedelemforrásait! Milyen felemelkedés, lesüllyedés,
arányok figyelhetők meg népesedés, erőforrás,
ezek között? Milyen gazdasági kapcsolat,
változás történt az István- kereskedelem, adó,
kori állapothoz képest? monarchia,
Milyen folyamatok állnak a államszervezet,
változás hátterében?) közigazgatás,
szuverenitás, vallás
Ismeretszerzés, tanulás:
20. forrás (Állapítsa meg,
mely társadalmi csoportok
jelennek meg az
oklevélben! Melyek között
voltak érdekellentétek?
Gyűjtse össze a szövegben
előforduló sérelmeiket!
Milyen gazdasági,
társadalmi és katonai
változásokat tükröz az
oklevél?)

Kritikai gondolkodás:
20. forrás (Idézze a
gazdasági, társadalmi és
katonai változásokat
bizonyító
szövegrészleteket!
Értékelje a 31. pontban
megfogalmazottakat!)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
Katona József: Bánk Bán.
36 ─ Az Aranybulla és a Elemezzük az Aranybullát, kiemeljük Tájékozódás időben és F: nemesi vármegye,
tatárjárás. későbbi történelmi szerepét. térben: székely, szász, kun, bárók
7. forrás (Kövesse nyomon +familiaritás
Felelevenítjük a 28. lecke Mongol a tatár haderő mozgását!
Birodalomra és az Arany Hordára vonatkozó Mely tényezők határozták N: IV. Béla
ismereteit. meg útirányukat? Mutassa +Batu kán
Feleleveníthetjük az általános iskolában ki a nomád taktika
tanultakat a tatárjárásról. jellemzőit, s keressen É: Aranybulla 1222
A lecke térképének felhasználásával előképeket erre a magyar 1235–70 (IV. Béla),
ismertetjük a tatárjárás történetét. történelemben!) 1241–42 (a tatárjárás)
Összegyűjtjük a muhi csatavesztéshez vezető
közvetlen és közvetetett okokat. Kommunikáció: T: Muhi, Vereckei-hágó
A lecke forrásainak segítségével a tanulók 8. forrás (Ismertesse saját +Sajó
ismertetik a muhi csatát. szavaival a forrásból
Összehasonlítjuk IV. Béla tatárjárás előtti és megismert eseményeket! ÉK: történelmi forrás,
utáni politikáját. Készítsen korabeli tatár tény és bizonyíték,
A tanulók megmagyarázzák, miért nevezik tudósítást a csata menetéről interpretáció
IV. Bélát a második honalapítónak. a leírás alapján!)
Összegyűjtjük, hogy a tatárjárás hogyan 9. forrás (Mesélje el a TK: népességfogyás,
befolyásolta az ország fejlődésének forrás alapján, hogyan élt a migráció, életmód, város,
lehetőségeit. nép a tatárjárás idején!) erőforrás, gazdasági
kapcsolat, kereskedelem,
Koncentráció: monarchia,
Földrajz: a Kárpát – államszervezet,
medence közigazgatás, birodalom,
természetföldrajza. szuverenitás
37 ─ Gazdasági és Annak bemutatása, hogy a korszakban, Kritikai gondolkodás: ÉK: változás és
társadalmi változások hogyan változott az ország népességszáma és 1. forrás (Mely tényezők folyamatosság, történelmi
a XIII. században az etnikai összetétele. Ehhez használjuk fel a hatottak az ország forrás, tény és bizonyíték
(nem magyar lecke grafikonját. népességének alakulására?
A lecke tematikus térképének segítségével Miért szerepelnek a TK: társadalom,
népelemek a
jellemezzük a gazdasági ágazatokat. grafikonon csak becslések, társadalmi csoport,
középkori s ezen belül is maximális és identitás, társadalmi
A tanulók feladata, hogy elhelyezzék a
Magyarországon). minimális értékek? Melyik mobilitás, felemelkedés,
Magyar Királyságot a 27. lecke 1. és 2.
forrásának a segítségével Európa megfelelő nagy európai népesedési lesüllyedés, népesedés,
régiójába. A döntésüket indokolják. katasztrófa jeleit látja a népességrobbanás,
A téma feldolgozható kooperatív grafikonon? Miért?) népességfogyás, migráció
csoportmunkával (pl. mozaik módszer, gazdaság, gazdasági
szakértő mozaik). Tájékozódás időben és tevékenység, gazdasági
térben. rendszer, termelés,
10. forrás (Gyűjtse ki a erőforrás, gazdasági
térképről az egyes szereplő, gazdasági
gazdasági ágakra kapcsolat, kereskedelem,
(mezőgazdaság, ipar, pénzgazdálkodás, piac,
kereskedelem) vonatkozó gazdasági válság, adó
adatokat! Jellemezze ezek
földrajzi elhelyezkedését!
Mutassa be az ország
külkereskedelmét!

Ismeretszerzés, tanulás:
10. forrás (Tekintse át I.
Károly bányareformjait!
Ismételje át a bányászattal
kapcsolatos fogalmakat [pl.
királyi bányászok, urbura,
nemesfém-monopólium].)

Koncentráció:
Földrajz: a Kárpát –
medence
természetföldrajza.
38 ─ Az Árpád-kori Felelevenítjük a 30. lecke oktatásra és Ismeretszerzés, tanulás: ÉK: változás és
kultúra. művészetre vonatkozó részeit. 14–18. forrás (Mely folyamatosság, történelmi
Mindennapi élet a Hangsúlyozzuk, hogy a kereszténység stílusokhoz köthetők a forrás
középkori felvétele után is még sokáig észlelhető volt az képeken látható
európai szokásoktól való eltérés. templomok? Hogyan, és TK: identitás, életmód,
Magyarországon.
Kiemeljük, hogy a pálos rend az egyetlen miért fonódtak össze egy város, gazdasági
magyar alapítású rend. épületen belül a tevékenység, gazdasági
Bemutatjuk a középkori magyar oktatás korstílusok? Hogyan kapcsolat, kereskedelem,
jellemzőit. viszonyult a magyar vallás
A tankönyvi képek segítségével azonosítjuk a építészet az európai
korstílusokat, és megnevezünk néhány folyamatokhoz?
jellemző stíluselemet.
A téma feldolgozható kooperatív Kommunikáció:
csoportmunkával (pl. mozaik módszer, 14–18. forrás (Készítsen
szakértő mozaik) vagy múzeumlátogatással vázlatos rajzot az
is. azonosított
stíluselemekről!)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
régi magyar nyelvemlékek:
a Tihanyi apátság
alapítólevele, Halotti
beszéd és könyörgés,
Ómagyar Mária-siralom.
Janus Pannonius: Pannónia
dicsérete.
Vizuális kultúra: a
honfoglalás korát
feldolgozó képzőművészeti
alkotások megfigyelése,
elemzése. Román, gótikus
és reneszánsz emlékek
Magyarországon (pl. a jáki
templom).
Ének-zene: a reneszánsz
zene: Bakfark Bálint.
39 Összefoglalás

40-41 Témazáró

42 A tanulók A tanulók előzetes tudásának azonosítása


teljesítményének mérése
43 ─ A nagy földrajzi Az általános iskolában tanultak felidézése: Kritikai gondolkodás: F: ültetvény,
felfedezések és felfedezők, utazók 3. forrás (Csoportosítsa világkereskedelem,
következményei. A (Kolumbusz). táblázat segítségével a <levantei kereskedelem,
modern A tanulók megismerik a földrajzi tényezőket több Hanza>
felfedezések tényezőit, a lecke ábrájának és szempontból (lehetőség – +árforradalom, +karavella
világgazdasági
térképének segítségével különbséget tud tenni kényszer, politikai-
rendszer N: Kolumbusz, Magellán,
a feltételek és mozgató tényezők között. gazdasági tényezők stb.)!
kialakulásának A lecke térképének segítségével Vasco da Gama
kezdetei. megnevezzük a felfedezések legjelentősebb Ismeretszerzés, tanulás:
eseményeit. 7. forrás (Kövesse nyomon É: 1492 (Amerika
Bemutatjuk a felfedezések gazdasági a felfedezések menetét! felfedezése)
következményeit. Kiemeljük a világgazdaság Mely tényezők
kialakulását, a régiók közötti gazdasági befolyásolhatták az T:<India>
erőviszonyokat átalakulását és a irányokat? Mi mindentől + Afrika, +Amerika
gyarmatosítást. függött, hogy mely
A tanulók példákat mondanak a felfedezések területeken tudtak ÉK: történelmi idő,
pozitív és negatív következményeire, behatolni, s megvetni változás és folyamatosság,
megértik, hogy hosszútávon jelentős lábukat? Nézzen utána az ok és következmény,
gazdasági, társadalmi és politikai asztrolábium és a Jákob- jelentőség.
következményekkel járnak a változások. pálca eredetének és
használatának! Mennyiben TK: társadalom, migráció,
jellemző a felfedezések gazdaság, gazdasági
egészére e két eszköz tevékenység, erőforrás,
története?) gazdasági kapcsolat,
kereskedelem,
Tájékozódás időben és pénzgazdálkodás, piac,
térben: centrum*, periféria*,
18. forrás (Állapítsa meg a <gyarmatosítás>.
térképről, hogy milyen
útvonalakból állt a
világkereskedelem!
Jellemezze a különböző
kereskedelmi utak
forgalmát!
Elemezze az egyes térségek
szerepét a
világkereskedelemben!)

Koncentráció:
Földrajz: földrajzi
felfedezések topográfiai
vonatkozásai.
44 ─ A modern állam A 2. és 3. forrás feladatait a tananyag Ismeretszerzés, tanulás: F: tőke, kapitalizmus,
kialakulása. feldolgozás előtti órán házi feladatnak adjuk, 2. és 3. forrás (Nézzen manufaktúra, vetésforgó,
melyet a téma feldolgozása során fogunk utána a tőzsde anglikán,
ellenőrizni. működésének! Keressen világkereskedelem,
Bemutatjuk a tőkés gazdaság működési XX–XXI. századi példákat reformáció, <céh, Hanza>
mechanizmusát Hollandia és Anglia példáján egy árucikk árának tőzsdei +tőzsde, +bekerítés,
keresztül a lecke forrásainak szárnyalására, majd +monopóliumok, Nagy
felhasználásával. összeomlására!) Armada
A tanulók megismerik a manufaktúra
működését a lecke forrásainak a Kritikai gondolkodás: N: I. Erzsébet
felhasználásával. Összehasonlíthatjuk a céhek 12. és 13. forrás (Állapítsa + VIII. Henrik
működésével. meg, mely folyamatot
A tanulók felismerik a gazdasági változások ábrázolja a ballada! É: –
társadalmi és politikai következményeit. Határozza meg, hogy kik és +1588 ( a Nagy Armada
milyen módon végzik a veresége)
munkafolyamatot! Vesse
össze a balladát a 13. T: London, Németalföld
ábrával!) +Hollandia

Kommunikáció: ÉK: változás és


16. forrás (Jellemezze folyamatosság, ok és
Anglia gazdasági helyzetét! következmény, jelentőség
Mutassa be a szigetország
külpolitikáját!) TK: társadalmi csoport,
társadalmi mobilitás,
Koncentráció: felemelkedés, lesüllyedés,
Földrajz: a holland népesedés,
mélyföld. népességrobbanás, város,
Magyar nyelv és irodalom: gazdasági rendszer,
Shakespeare. termelés, termelési egység,
Dráma és tánc: az angol gazdasági szereplő,
reneszánsz színház és kereskedelem, piac, adó,
dráma. politika, állam, birodalom,
szuverenitás, centrum,
vallásüldözés,
<gyarmatosítás>
45 _A parlamentáris Az angol polgárháború áttekintő ábrája Ismeretszerzés, tanulás: F: puritán, Jognyilatkozat,
monarchia kialakulása alapján a tanuló megismeri a polgárháború 9. forrás (Milyen alkotmányos monarchia,
Angliában. Az angol menetét. szakaszokra oszthatjuk a abszolutizmus
forradalom és Kiemeljük Cromwell szerepét az polgárháborút? Milyen + rövid és hosszú
eseményekben, a tanulók önálló véleményt szempontok alapján lehet parlament, +protektorátus,
polgárháború
fogalmaznak meg a személyiségéről. szakaszokra osztani az +hajózási törvény
A lecke forrásainak felhasználásával időszakot?)
bemutatjuk az angol alkotmányos monarchia N: Cromwell
politikai rendszerét. Kiemeljük, hogy modern Kritikai gondolkodás: +Stuartok
hatalommegosztásra épülő rendszer jött létre, 12. és 13. forrás
ahol a királyi hatalom is korlátozott. (Jellemezze Cromwell É: 1642–1649 (az angol
személyiségét a kép [12.] polgárháború), 1689 (a
és a szöveges források [13.] Jognyilatkozat kiadása)
alapján!)
T: London
Kommunikáció:
17. forrás (Vegye számba ÉK: változás és
a király, a törvényhozás és folyamatosság, történelmi
a kormány szerepét! forrás, interpretáció,
Hasonlítsa össze a rendi és jelentőség, <történelmi
az alkotmányos monarchia nézőpont>
rendszerében a három
tényező szerepét!) TK: társadalom,
identitás, elit réteg,
népesedés, kereskedelem,
politika, államforma,
államszervezet, hatalmi ág,
egyeduralom, monarchia,
köztársaság,
parlamentarizmus,
vallásüldözés, <politikai
párt, diktatúra>
46 ─ Reformáció és Az általános iskolában tanultak felidézése: Ismeretszerzés, tanulás: F: reformáció, protestáns,
katolikus megújulás. reformátorok (Luther, Kálvin). 6. forrás (Gyűjtse ki, hogy evangélikus, református,
A barokk. A lutheri pontok forráselemzésével annak a korabeli hitélet mely <Biblia, eretnekség,
megértése, hogy miért vezettek az egyházat jellemzőit említ a reneszánsz>, [unitárius]
bíráló és a megújítást célzó pontok a dokumentum! Mit +szekularizáció,
reformációhoz. kifogásol ezekkel +predesztináció,
Összehasonlítjuk a reformáció legjelentősebb kapcsolatban Luther? +búcsúcédulák
irányzatait. Milyen érvei vannak?
A tanulók a lecke tematikus térképének Miért voltak hatásosak N: Luther, Kálvin
segítségével ismertetik a reformáció térbeli ezek az érvek? Emelje ki a
elterjedését. dokumentumból a É: 1517 (Luther fellépése,
Kiemeljük, hogy a reformáció a hitélet katolikus hitelveket tagadó a reformáció kezdete)
megújítása mellett a protestáns részeket! Állapítsa meg, +1555 (az augsburgi
gondolkodásmód (önkormányzatiság, miben kívánja vallásbéke)
hivatásetika) terjesztésével jelentős eszmei és megváltoztatni Luther az
társadalmi hatást gyakorolt Európára. egyház szerepét! T: <Róma, Német-római
Magyarázza meg, miért Birodalom>
váltott ki éles ellenállást a +Svájc, +Wittenberg
korabeli katolikus
egyházfőkből Luther ÉK: történelmi forrás,
alaptétele, „a hit által való interpretáció, ok és
üdvözülés” tana!) következmény, jelentőség
Kommunikáció:
15. forrás (Gyűjtse össze TK: társadalom, identitás,
azokat a hittételeket, életmód, politika, vallás,
amelyek a reformáció monoteizmus,
szinte minden irányzatára vallásüldözés
jellemzőek! Magyarázza
meg az azonosság okait!
Elemezze az irányzatok
közötti különbségeket!)

Tájékozódás időben és
térben:
16. forrás (Mutassa be a
térkép alapján az egyes
irányzatok földrajzi
elterjedését! Elemezze a
kiterjedés lehetséges
okait!)
47 A tudományos világkép Az életmód bemutatása történhet tanulói Kommunikáció: F: kapitalizmus,
átalakulása. Az európai kiselőadásokkal. 11. forrás (Melyek a reformáció,
és Európán kívüli Összegyűjtjük a lecke és a tanulók ismeretei reformáció elvárásai a ellenreformáció,
kultúrák találkozása, a alapján a természettudományok eredményeit templombelsőket illetően? alkotmányos monarchia,
a korszakban. Hogyan kapcsolhatjuk ezt [társadalmi szerződés],
gyarmatosítás
Bemutatjuk a korszak jelentős össze a polgári kapitalizmus, inkvizíció
államelméleteit. Hangsúlyozzuk Locke erényekkel?)
későbbi szerepét. N: Kopernikusz, Spinoza
Kritikai gondolkodás: +Machiavelli, +Locke
Kultúrák találkozása
9. forrás (Miért fogták
A kora újkori nagy földrajzi felfedezések perbe a tudóst? É:
hatására egészen eltérő kultúrájú népek Magyarázza meg, miért
tartotta veszélyesnek T: London
kerültek egymással kapcsolatba.
Giordano Bruno
gondolatait az inkvizíció!
Az európai kultúra terjeszkedése a kora
Milyen érveket hozott fel ÉK: változás és
újkorban
Giordano Bruno nézetei folyamatosság, történelmi
Kultúrák összefonódása Amerikában mellett? Befolyásolta-e forrás, interpretáció,
érvelését az, hogy milyen jelentőség
jellegű bíróság előtt állt?
Indokolja véleményét!) TK: társadalom,
migráció, életmód, város,
Ismeretszerzés, tanulás: népesedés,
19. forrás (Sorolja fel az népességfogyás,
emberek alapvető jogait! gazdaság, állam,
Állapítsa meg, mi jellemzi államforma, hatalmi ág,
az egyén és a közösség egyeduralom,
viszonyát Locke szerint! parlamentarizmus,
Magyarázza meg, miért a szuverenitás, centrum,
Locke által jónak tartott periféria, [emberi jog*]
államberendezkedés védhet
meg az önkénytől!)

Koncentráció:
Földrajz: a Naprendszer.
Fizika: a földközéppontú és
a napközéppontú világkép
jellemzői. A Föld, a
Naprendszer és a Kozmosz
fejlődéséről alkotott
csillagászati elképzelések.
Kepler törvényei, Newton.
48 Az atlanti hatalmak A tudorok uralmának bemutatása, a királyi hatalom
felemelkedése A 100 éves háború hatásainak bemutatása megszilárdítása VII.
(Tudor)Henrik (1485
-
1509)
uralkodása alatt
-
erős királyi hatalmat épített
ki,
megteremtette az
abszolutizmus alapjait.
A németalföldi
szabadságharc, Hollandia
felemelkedése

49 A felvilágosodás. A Az általános iskolában tanultak felidézése: a Tájékozódás időben és F: felvilágosodás,


felvilágosult felvilágosodás eszméi (Rousseau). térben: racionalizmus, a hatalmi
abszolutizmus A tanulók a lecke térképének a segítségével 3. forrás (Mely tényezők ágak megosztása,
jellegzetességei ismerteti a felvilágosodás terjedését, és határozták meg a természetjog,
magyarázatot keres az okaira. felvilágosodás terjedését? népszuverenitás, szabad
A tanulók megértik, hogy a felvilágosodás Mely városok játszottak verseny, társadalmi
állította középpontba a világ megértésének jelentős szerepet a szerződés, alkotmányos
igényét, a tudományos megismerés folyamatban?) monarchia,
elsőbbrendűségét, és ezzel a tudományok merkantilizmus
fejlődésének új korszaka kezdődött. Kritikai gondolkodás: +Enciklopédia, +deizmus,
Kiemeljük a felvilágosodás 3. forrás (Keressen +fiziokraták
államelméleteinek legfontosabb alapelveit magyarázatot a jelenségre!)
(hatalommegosztás, a képviseleti elv N: Montesquieu, Voltaire,
elidegeníthetetlen emberi jogok). A tanulók Ismeretszerzés, tanulás: Rousseau, Adam Smith
felismerik, hogy ezek az elvek a 9. forrás (Gyűjtse össze a
demokratikus jogok gyakorlásának Montesquieu által felsorolt É: –
kiterjesztését eredményezték, és mind a mai hatalmi ágakat! Határozza
napig a nyugati típusú demokráciák meg ezek szerepköreit, T: Párizs
jogrendjének alapját képezik. feladatait! Milyen viszonyt
Kiemeljük, hogy ekkor születik meg az állam javasol a szerző a hatalmi
és egyház szétválasztásának gondolata is. ágak között? Mi a célja ÉK: történelmi forrás,
Bemutatjuk a korszak új gazdasági elméleteit. ennek a interpretáció, jelentőség
viszonyrendszernek?
Hogyan képzeli el a TK: társadalmi csoport,
társadalmi szerződés identitás, elit réteg,
megvalósulását gazdasági rendszer,
Montesquieu? Hasonlítsa gazdasági szereplő, piac,
össze Montesquieu és államszervezet, hatalmi
Locke gondolatait!) ág, egyeduralom,
szuverenitás, centrum,
Kommunikáció: periféria, emberi jog,
12. forrás (Hogyan népképviselet, vallás,
képzelte el a hatalmi ágak vallásszabadság
helyzetét Rousseau? Miért A felvilágosult
változtatott Montesquieu abszolutista uralkodók
elképzelésein? Mely tevékenysége(Mária
korszakban találkoztunk Terézia, II.József)
már közvetlen
demokráciával? Milyen
feltételei és milyen
jellemzői voltak ennek?)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
a felvilágosodás, a francia
Enciklopédia, Voltaire:
Candide.
50 ─ Az észak-amerikai Az egyik tematikai egység az alkotmányos Kritikai gondolkodás: F: alkotmány,
gyarmatok Brit Birodalom, Anglia amerikai gyarmata; a 3. forrás (Nézze meg az felvilágosodás, a hatalmi
függetlenségi másik tematikai egység a függetlenség alkotmányos monarchia ágak megosztása,
háborúja. Az USA kivívása, az Egyesült Államok kezdeti időszakáról készült társadalmi szerződés,
államszervezete és ábrát az 5. leckében [31. népszuverenitás, szabad
létrejötte.
alkotmánya. oldal]! Milyen változásokat verseny, alkotmányos
lát? Hogyan fejlődött a monarchia, puritán,
Az általános iskolában tanultak felidézése: az hatalommegosztás <rabszolga>
észak-amerikai gyarmatok függetlenségi rendszere? Miért volt +telepesek,
harca (az amerikai Függetlenségi szükség a miniszterelnöki +farmgazdaságok, +
nyilatkozat). tisztségre? Milyen bojkott
Bemutatjuk a lecke államszervezeti ábrájának félelmeket válthatott ki
segítségével az angol alkotmányos monarchia kezdetben e tisztség N: George Washington
működését. Ehhez feleleveníthetjük az 5. létrejötte?)
leckében tanultakat. A tanulók azonosítják a É: 1776. július 4. (az
rendszer működésében a felvilágosodás Kommunikáció: amerikai Függetlenségi
államelméleti alapelveit. 9. forrás (Mutassa be a nyilatkozat kiadása, az
A tanulók a lecke 9. forrásának segítségével gyarmatok gazdasági Amerikai Egyesült
ismertetik a 13 angol gyarmat gazdasági életét! Mely tényezők Államok létrejötte)
életét. játszottak szerepet észak és + 1787 (elfogadják az
Kiemeljük a függetlenség kivívásának döntő dél eltérő fejlődésében?) Egyesült Államok
lépéseit. Hangsúlyozzuk a felvilágosodás alkotmányát)
eszmei szerepét a folyamatban. Ismeretszerzés, tanulás és
A 18. forrás felhasználásával bemutatjuk az kritikai gondolkodás: T: gyarmatok Észak-
USA politikai rendszerét. A tanuló azonosítja 18. forrás (Nevezze meg Amerikában
a rendszer működésében a felvilágosodás az USA államformáját!
államelméleti alapelveit. Hogyan valósultak meg a ÉK: ok és következmény,
Összehasonlíthatjuk az angol alkotmányos felvilágosodás történelmi forrás,
monarchiával az USA politikai rendszerét. államelméleti elgondolásai interpretáció, jelentőség
az amerikai gyakorlatban?
Nevezze meg a TK: társadalom,
törvényhozó és a identitás, népesedés,
végrehajtó hatalom migráció, életmód,
intézményeit! Mi biztosít gazdaság, gazdasági
nagy hatalmat a végrehajtó tevékenység, gazdasági
hatalom vezetőjének? Mi kapcsolat, kereskedelem,
jellemzi a választási piac, adó, politika,
rendszert? Hogyan oldották államforma,
meg a szövetségi államszervezet,
rendszerből fakadó köztársaság,
problémákat?) parlamentarizmus,
közigazgatás, birodalom,
Tájékozódás időben és szuverenitás, emberi jog,
térben: állampolgári jog,
16. forrás (Mely népképviselet,
területekkel bővült az új vallásüldözés,
állam? Elemezze az vallásszabadság,
Egyesült Államok lelkiismereti szabadság,
geopolitikai helyzetét! <gyarmatosítás, politikai
Tárja fel az új állam párt>
gazdasági lehetőségeit!
Melyek a legfontosabb
erőforrásai? Mit
jelképeznek az új állam
zászlaján a csillagok?
Hasonlítsa össze az 1783-
as és a mai zászlót!)

Koncentráció:
Földrajz: Észak-Amerika
földrajzi viszonyai.
51 ─ A polgári forradalom Az általános iskolában tanultak felidézése: Ismeretszerzés, tanulás: F: népszuverenitás,
irányzatai Napóleon. 3. forrás (Határozza meg alkotmány
Franciaországban. A A történelmi atlasz és a lecke térképeinek az első konzul jogkörét! +államcsíny, +konzulátus,
napóleoni háborúk segítségével megismertetjük Napóleon Hogyan nevezhetjük az +Code Civil, kontinentális
hadjáratait. ilyen berendezkedést?) zárlat, +hegemónia
Európája.
Bemutatjuk Napóleon politikai pályafutását,
az általa létrehozott politikai rendszereket. Kritikai gondolkodás: N: Napóleon
Összegyűjtjük a katonai sikereinek tényezőit, 14. forrás (Az eskü +Nelson
és bukásának okait. szövege és a tankönyvből
Kiemeljük a polgári viszonyok megismert tények alapján É: 1804–1814/15
megszilárdításában játszott szerepét. értékeljék, mennyiben volt (Napóleon császársága)
A tanulók értékelik Napóleon katonai és rendszerváltás a császárság + 1805 ( az austerlitzi és a
politikai szerepét. létrejötte!) trafalgari ütközet), + 1812
(a borogyinói ütközet)+
Tájékozódás időben és 1813 (a lipcsei „népek
térben: csatája”), + 1815 (a
22. forrás (Kövesse waterloo-i ütközet)
nyomon a bukáshoz vezető
katonai eseményeket!) T: Waterloo, Párizs
+Austerlitz, +Trafalgar,
+Borogyino, +Lipcse
Koncentráció:
Földrajz: Európa földrajzi
ÉK: ok és következmény,
viszonyai.
tény és bizonyíték,
jelentőség

TK: társadalom,
társadalmi csoport,
identitás, nemzet,
gazdaság, politika, állam,
államforma,
államszervezet, hatalmi
ág, egyeduralom,
monarchia, közigazgatás,
birodalom, szuverenitás,
állampolgári jog, vallás,
<diktatúra>
52 ─ Az ipari forradalom Az általános iskolában tanultak felidézése (az Tájékozódás időben és F: urbanizáció, szabad
és társadalmi hatásai ipari forradalom találmányai, Watt) mellett, térben: verseny, manufaktúra,
(életkörülmények, a téma terjedelme miatt építsünk a 1. forrás (Mikor zajlott le vetésforgó, <nyomásos
környezet). középiskolában tanult földrajzi ismeretekre és az ipari forradalom? gazdálkodás>
követelményekre előzetes tudásként (a Nevezze meg az ábra +ipari forradalom,
népesedési folyamat szakaszai, alapján azt a három +húzóágazat, +
népességrobbanás, városodás, városiasodás, tényezőt, amelyek kijelölik „közlekedés forradalma”,
városszerkezet). Például a zárójelben felsorolt az ipari forradalom +kivándorlás,
földrajzi fogalmakat feladhatjuk házi időszakát! Mennyiben +városiasodás
feladatnak ismételni a 13. és 15. források határozható meg pontosan
otthoni feldolgozásával együtt. a folyamat kezdete és a N: Watt, Stephenson
A 29. lecke, a társadalom átalakulása című vége? Mennyiben épül az +Fulton
részének a feldolgozásakor visszautalhatunk előzményekre, s
a 28. lecke demográfiai és urbanizációs mennyiben folytatódnak a É: –
ismereteire. Ezekkel a kapcsolódási megkezdett folyamatok?)
pontokkal lehetőség van a téma egy tanórai T: London
feldolgozásán túllépve az ismeretek Ismeretszerzés, tanulás:
részletesebb feldolgozására illetve 16. forrás (Gyűjtse össze, ÉK: ok és következmény,
elmélyítésére. mely területeken tény és bizonyíték,
Meghatározzuk a lecke 1. forrásának figyelhetők meg az ipari jelentőség
segítségével az ipari forradalom fogalmát. forradalom hatásai!
A tanulók megértik a lecke forrásainak Mutassa be a közlekedés TK: társadalom,
elemzése során, hogy az ipari forradalom, az helyzetét!) társadalmi csoport,
új energiaforrások hasznosítása mellett, új társadalmi mobilitás,
technikai eszközök alkalmazásával és a Kritikai gondolkodás: népesedés,
termelési formák átalakításával létrehozta az 16. forrás (Olvassa le a népességrobbanás,
ipari társadalmat, a népesség számszerű térképről az iparvidékek népességfogyás, migráció,
gyarapodását, urbanizációt és az ipari kialakulására ható életmód, város, gazdaság,
munkásság létszámának növekedését tényezőket! Mutassa be a gazdasági rendszer,
eredményezte. közlekedés helyzetét! termelés, erőforrás,
Hangsúlyozzuk, hogy az ipari forradalom Jellemezze Anglia gazdasági szereplő,
máig ható gazdasági, társadalmi folyamatok külkereskedelmét!) gazdasági kapcsolat,
elindítója volt. kereskedelem, piac
Tájékozódás időben és
térben:
16. forrás (Olvassa le a
térképről az iparvidékek
kialakulására ható
tényezőket! Mutassa be a
közlekedés helyzetét!
Jellemezze Anglia
külkereskedelmét!)

Koncentráció:
Fizika: hőerőgépek, a
teljesítmény mértékegysége
(watt).
Földrajz: urbanizációs
folyamatok és hatásaik.
Biológia-egészségtan:
védőoltások (az
immunológia
tudományának kezdetei).
53 ─ XIX. század eszméi. Az egyik tematikai egység a liberalizmus, a Kritikai gondolkodás: F: nacionalizmus,
nacionalizmus, a konzervativizmus; a másik a 1. forrás (Fogalmazza meg liberalizmus,
társadalom átalakulása, a szocializmus, a a forrás alapján a konzervativizmus,
marxizmus. liberalizmus lényegi szocializmus, a hatalmi
vonásait! Mi képezheti a ágak megosztása,
A téma társadalom átalakulása című részének szabadság korlátait a társadalmi
a feldolgozásakor visszautalhatunk a 28. liberális felfogás szerint?) szerződés,
lecke demográfiai és urbanizációs ismereteire népszuverenitás, szabad
(pl. a 12. forrás feldolgozása során). Kommunikáció: verseny
Megismerjük a lecke forrásainak 5. forrás (Melyek a
feldolgozása során a korszakban kialakult nemzeti érzés előképei? N: Marx
politikai ideológiák – liberalizmus, Miben volt új a polgári
nacionalizmus, konzervativizmus, nemzettudat? Hogyan É: –
szocializmus – jellemzőit. Kiemeljük, hogy kapcsolódott más
ezek az eszmék átalakult formában ma is forradalmi eszmékhez?) T: –
léteznek.
A tanulók felismerik a forrásokban az egyes Kritikai gondolkodás: ÉK: ok és következmény,
ideológiák fő alapelveit. 12. forrás (Mely okait történelmi forrás,
emeli ki az ábra az interpretáció, jelentőség
átalakulásnak? Melyek a
társadalom átalakulásának TK: társadalom,
alapvető jellemzői? Melyek társadalmi csoport,
lehetek ennek politikai identitás, társadalmi
következményei?) mobilitás, felemelkedés,
lesüllyedés, elit réteg,
Ismeretszerzés, tanulás: népességrobbanás,
17. forrás (Mi alapján migráció, életmód, város,
osztotta fel korszakokra a nemzet, gazdasági
történelmet Marx? Hogyan rendszer, politika, állam,
kezelte a múltat, és hogyan államforma, egyeduralom,
vázolta fel a jövőt?) parlamentarizmus,
közigazgatás, emberi jog,
állampolgári jog,
népképviselet,
vallásszabadság,
lelkiismereti szabadság,
<diktatúra>
54 Az 1848-as forradalmak. Bemutatjuk a lecke térképe alapján a Tájékozódás időben és F: Szent Szövetség,
forradalmi hullám terjedését, és térben: liberalizmus,
megállapítjuk, hogy eltérő politikai és 3. forrás (Kövesse nyomon nacionalizmus, alkotmány,
társadalmi berendezkedésű államokat a forradalom terjedését, s alkotmányos monarchia
egyaránt érintett. Kiemeljük, hogy eltérő jellemezze annak +népek tavasza, +olmützi
politikai és társadalmi célokat fogalmaztak sebességét! Következtessen alkotmány
meg. a térkép alapján arra, hogy
Részletesen bemutatjuk a Habsburg az egyes városok N: Metternich
Birodalom forradalmainak azon eseményeit, forradalmaiban mely + Louis Bonaparte, V.
melyek kapcsolódnak a magyar társadalmi és egyéb Ferdinánd
forradalomhoz és szabadságharchoz. ellentétek kerültek a
Tudatosítjuk a tanulókban ezeknek az mozgalmak É: 1848 (forradalmak
eseményeknek a magyar eseményekkel való középpontjába!) Európában)
kapcsolatát. Jellemezzük az olmützi
alkotmánnyal létrejött politikai rendszert. Ismeretszerzés, tanulás: T: Párizs, Bécs
13. forrás (Jellemezze az +Szárd Királyság
alkotmány által
létrehozott rendszert! ÉK: ok és következmény,
Gyűjtse ki az alkotmányos jelentőség
és az abszolutista
vonásokat! Határozza meg TK: társadalmi csoport,
Magyarország helyzetét a identitás, nemzet,
birodalomban!) gazdasági válság, politika,
állam, államforma,
Tájékozódás időben és államszervezet, hatalmi
térben: ág, egyeduralom,
15. forrás (Jellemezze a monarchia, köztársaság,
birodalom etnikai parlamentarizmus,
összetételét (területek, közigazgatás, birodalom,
kevertség stb.)!) szuverenitás, centrum,
periféria, állampolgári
Kritikai gondolkodás: jog, népképviselet
15. forrás (Vegye számba
a lehetséges etnikai
ellentéteket! Mennyiben
módosítaná a képet, ha
figyelembe vennénk a
lakatlan területeket és a
városok magasabb
népsűrűségét?)

Koncentráció:
Földrajz: a Kárpát-
medence földrajza.
55-56 Összefoglalás
57 Témazáró
58 A tanulók A tanulók előzetes tudásának azonosítása
teljesítményének mérése
59 ─ Az Anjouk Az egyik tematikai egység a tartományúri Ismeretszerzés, tanulás: F: bandérium, aranyforint,
Magyarországa. hatalom kibontakozása és felszámolása; a 7. forrás (Milyen jellegű regálé, harmincad,
másik I. Károly politikai, gazdasági reformjai alakulatok vívták meg a kapuadó, szabad királyi
és külpolitikája. csatát? Vonjon le ebből város, bányaváros,
következtetéseket a magyar mezőváros
Annak megértése, hogyan függ össze a társadalomtörténetre +tartományurak,
tartományúri hatalom kialakulása IV. Béla vonatkozóan! Nézzen utána +bányabér
tatárjárás utáni politikájának az interneten, mi pontosan
következményeivel. az iniciálé szó jelentése!) N: I. Károly
Bemutatjuk, hogyan szilárdította meg I. +III. András, +Csák Máté
Károly a királyi hatalmat. Kritikai gondolkodás:
I. Károly politikai és gazdasági reformjait 7. forrás (Mekkora É: 1301 (az Árpád-ház
bemutató ábra segítségével megismerjük az méretűek voltak valójában kihalása), 1308–42 (I.
uralkodói reformokat. A tanulók kapcsolatot a Képes Krónikában Károly)
keresnek az ábra segítségével a két található, s könyvünkben is + 1335 (a visegrádi
reformterület között. többször szereplő királytalálkozó)
Kiemeljük, hogy I. Károly reformjainak illusztrációk?)
eredményeként a Magyar Királyság a közép- T: Buda, Visegrád
európai régió egyik legerősebb államává vált. Kommunikáció:
Feleleveníthetjük a 26. lecke pestisjárványra, 8. forrás (Gyűjtse össze a ÉK: változás és
a 27. lecke konstanzi zsinatra és a lengyel- politikai és a gazdasági folyamatosság, történelmi
magyar perszonálunióra vonatkozó részeit. változtatásokat! Keressen forrás
A lecke térképe segítségével bemutatjuk I. kapcsolatokat a két terület
között!) TK: társadalmi mobilitás,
Lajos külpolitikáját, kiemeljük legjelentősebb felemelkedés, lesüllyedés,
eredményeit. Tájékozódás időben és népesedés, életmód, város,
Bemutatjuk az 1351-es törvények kiadásának térben: gazdasági rendszer,
tényezőit. Összehasonlítjuk az Aranybullával, 9. forrás (Gyűjtse össze, termelés, erőforrás,
megfogalmazzuk történelmi jelentőségét hogy a korabeli gazdasági szereplő,
Magyarországon hol gazdasági kapcsolat,
helyezkedtek el kereskedelem,
bányavidékek! Földrajzi pénzgazdálkodás, piac,
ismeretei alapján határozza adó, monarchia,
meg, hol, és mit államszervezet,
bányásztak! Határozza meg közigazgatás
a térkép alapján a kamarák
szerepét!)

Koncentráció:
Földrajz: a Kárpát –
medence
természetföldrajza.
7. forrás (Elevenítse fel az
Aranybullában a
szervienseknek biztosított
jogokat! Mit jelez a
törvényben a „szerviens”
kifejezés helyett a „nemes”
használata? Kiknek az
érdekeit szolgálták a
törvényben rögzített
változtatások? Állapítsa
meg, mely, már az Árpád-
korban megismert
felségjogot újít fel a
törvény!)

60 Felelevenítjük a 30. lecke oktatásra és Ismeretszerzés, tanulás: ÉK: változás és


─ A középkori magyar művészetre vonatkozó részeit. 14–18. forrás (Mely folyamatosság, történelmi
művelődési művelődés, Hangsúlyozzuk, hogy a kereszténység stílusokhoz köthetők a forrás
kultúra. felvétele után is még sokáig észlelhető volt az képeken látható
európai szokásoktól való eltérés. templomok? Hogyan, és TK: identitás, életmód,
Kiemeljük, hogy a pálos rend az egyetlen miért fonódtak össze egy város, gazdasági
magyar alapítású rend. épületen belül a tevékenység, gazdasági
Bemutatjuk a középkori magyar oktatás korstílusok? Hogyan kapcsolat, kereskedelem,
jellemzőit. viszonyult a magyar vallás
A tankönyvi képek segítségével azonosítjuk a építészet az európai
korstílusokat, és megnevezünk néhány folyamatokhoz?
jellemző stíluselemet.
A téma feldolgozható kooperatív Kommunikáció:
csoportmunkával (pl. mozaik módszer, 14–18. forrás (Készítsen
szakértő mozaik) vagy múzeumlátogatással vázlatos rajzot az
is. azonosított
stíluselemekről!)

Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
régi magyar nyelvemlékek:
a Tihanyi apátság
alapítólevele, Halotti
beszéd és könyörgés,
Ómagyar Mária-siralom.
Janus Pannonius: Pannónia
dicsérete.
Vizuális kultúra: a
honfoglalás korát
feldolgozó képzőművészeti
alkotások megfigyelése,
elemzése. Román, gótikus
és reneszánsz emlékek
Magyarországon (pl. a jáki
templom).
Ének-zene: a reneszánsz
zene: Bakfark Bálint.
61 ─ Luxemburgi Zsigmond. Annak megértése, hogy a rendiség Kommunikáció (Kritikai 1437 (Luxemburgi
kibontakozása hogyan befolyásolta Zsigmond gondolkodás): Zsigmond)
belpolitikáját 19. forrás (Állapítsa meg,
mi volt a rendelkezések T: Buda
célja! Határozza meg a +Itália
városi polgárság helyét a
korabeli magyar
társadalomban! Mit árul el
a királyi
hatalomgyakorlásról az
oklevél?)

Koncentráció:
Földrajz: Közép-Európa
területe.
Magyar nyelv és irodalom:
Arany János: Toldi.

62 ─ A Hunyadiak. Az egyik tematikai egység Mátyás Ismeretszerzés, tanulás: F: végvári rendszer, rendi
hatalmának kiépülése, gazdasági és katonai 4. forrás (Csoportosítsa országgyűlés
reformjai; a másik Mátyás török és nyugati Mátyás jövedelmeit! +telekkatonaság
háborúi és reneszánsz udvara.
A téma feldolgozható úgy is, hogy az egyik Kritikai gondolkodás: N: Hunyadi János,
órát múzeumlátogatásra szánjunk (pl.: a 4. forrás (Mi a változás Luxemburgi Zsigmond
Magyar Nemzeti Múzeum Hunyadi Mátyás I. Károly korához képest? + II. Mohamed
kori anyagának feldolgozása sétálófüzet Milyen tendencia
kitöltésével). figyelhető meg, és mely É: 1444 (a várnai csata),
folyamatok állnak a 1456 (a nándorfehérvári
Feleleveníthetjük az általános iskolában jelenség mögött?) diadal), 1453
tanultakat Hunyadi Mátyásról. (Konstantinápoly
Bemutatjuk Hunyadi Mátyás reformjait, a Kommunikáció: elfoglalása)
reformok okait és feltételeit. 17. forrás (Gyűjtsön
Mátyás jövedelmeit bemutató diagram jelzőket, amelyek Mátyás T: Nándorfehérvár
segítségével következtetünk azokra a udvarát jellemezték!)
változásokra, melyek lehetővé tették az ÉK: történelmi forrás,
adóreformot. Tájékozódás időben és tény és bizonyíték,
A tankönyvi térképek felhasználásával térben: interpretáció, történelmi
bemutatjuk külpolitikáját, kiemeljük 16. forrás (Kövesse nézőpont
legfontosabb célkitűzéseit. nyomon időrendben
Annak megértése, hogy Mátyás miért nem Mátyás nyugati politikáját! TK: társadalmi mobilitás,
folytatta apja török politikáját. Miért volt fontos Mátyás migráció,
Megbeszéljük, hogy miért akart dinasztiát számára a cseh királyi cím? birodalom, szuverenitás,
alapítani, és milyen lépéseket tett ezért. Milyen funkciója volt a vallás
Összegzésként a tanulók magyarázzák meg a cseh királynak a Német-
lecke címét. római Császárságban?
Kiemeljük, hogy Mátyás uralkodása idején a Értékelje Mátyás
Magyar Királyság sorsa több ponton politikájának eredményeit!)
összekapcsolódott a környező államok és
Nyugat-Európa fejlődésével. Kritikai gondolkodás:
18. forrás (Miért Corvin
János, és nem Mátyás
szerepel a város
elfoglalását megörökítő
illusztráción?)

Koncentráció:
Földrajz: térképolvasás.
Magyar nyelv és irodalom:
népmesék és mondák
Mátyás királyról.
Vizuális kultúra: Mátyás
visegrádi palotája, a
corvinák.
63 . A Dózsa-féle Az általános iskolában tanultak felidézése: a Tájékozódás időben és F: örökös jobbágyság,
parasztháború. A mohácsi csata. térben: <báró, rendkívüli hadiadó,
mohácsi csata. Az egyik tematikai egység a királyi hatalom 1. forrás (Jellemezze mezőváros, rendi
összeomlása, a rendi kormányzás, a Dózsa- Magyarország külpolitikai monarchia, köznemes,
féle parasztháború; a másik a déli helyzetét! Milyen végvári rendszer>
végvárvonal összeomlása. A második változások bontakoztak ki a + rákosi végzés,
tematikai egységben lehetőség van a mohácsi korszakban? Hogyan +Hármaskönyv
csata két leírásának (Brodarics krónikája reagált erre a magyar
[11.], Szulejmán naplója [13.]) elemzésére, külpolitika?) N: II. Lajos, Szapolyai
összehasonlítására vagy a történelmi János, I. Szulejmán
helyszínen (Mohácsi Történelmi Ismeretszerzés, tanulás: +Bakócz Tamás, +Tomori
Emlékhelyen) múzeumlátogatás vagy 9. forrás (Állapítsa meg, Pál
múzeumi óra keretében lehet feldolgozni a mely jövedelemforrásokra
tananyagot. számít a kincstartó! É: 1526 (a mohácsi csata)
Magyarázza meg, miként +1490 – 1526 (a Jagelló-
Bemutatjuk a középkori magyar állam hatott az udvar anyagi kor)
bukásához vezető folyamatokat. helyzete a végvári rendszer
Összehasonlítjuk az Oszmán Birodalom és a ellenálló erejére!) T: Mohács, Buda,
Magyar Királyság erőviszonyait és <Nándorfehérvár>
külpolitikai helyzetét. Kommunikáció:
Összegyűjtjük a mohácsi csatavesztés 14. forrás (Kövesse végig ÉK: tény és bizonyíték, ok
közvetett és közvetlen okait. A tanuló a csata menetét! Hasonlítsa és következmény,
felismeri, hogy nem kizárólag egy kiváltó össze a kortársi leírásokat interpretáció, történelmi
okra vezethetők vissza a vereség. (12. és 13. forrás) a nézőpont
A lecke forrásainak felhasználásával a tanuló hadtörténészek által
ismerteti a mohácsi csata menetét. készített vázlattal!) TK: társadalom,
társadalmi csoport,
Koncentráció: társadalmi mobilitás,
Földrajz: a Kárpát- lesüllyedés, népesedés,
medence természeti kereskedem,
adottságai. pénzgazdálkodás, adó,
politika, állam,
államforma, birodalom,
szuverenitás, centrum,
periféria
64 A török hódoltság. A Feleleveníthetjük az török államszervezet és Ismeretszerzés, tanulás: F: <székely, szász, szpáhi,
Habsburgok és a magyar közigazgatás jellemzőit. 3. forrás (Mely rendi monarchia, végvári
rendek Bemutatjuk a három országrész sajátos jogi épületekhez kapcsolódtak a rendszer>
helyzetét és államszervezetét. minaretek? Gyűjtse össze +khász birtok, vilajet,
Hangsúlyozzuk, hogy a részekre szakadt az internet segítségével a +főkapitányságok,
ország helyzetét alapvetően meghatározta, Magyarországon +Udvari Haditanács
hogy a két nagyhatalom ütközőzónájába megmaradt török
került. emlékeket!) N:
Kiemeljük a hódoltság közigazgatásának +János Zsigmond,
sajátos vonásait. Kommunikáció: +Báthory István
A tanulók összegyűjtik azokat a földrajzi 9. forrás (Mutassa be az
helyeket, ahol török kori emlék van. Ez a erdélyi rendiség É:
feladat házi feladatnak is adható, ha nincs a felépítését! Jellemezze a
teremben internet-hozzáférés. fejedelem és a rendek T: hódoltság, Buda, Bécs,
A tanulók a lecke ábrája alapján ismertetik az erőviszonyait! Hogyan <Erdély, Pozsony>
Erdélyi Fejedelemség államszervezetét, viszonyul egymáshoz a
etnikai és társadalmi viszonyait. rendi és az etnikai ÉK: változás és
Kiemeljük a Királyi Magyarországon az új összetétel?) folyamatosság, ok és
végvári vonal kiépítésének jellemzőit. következmény
Kritikai gondolkodás:
11. forrás (Miért kellett TK: társadalom,
átalakítani a védműveket? társadalmi csoport,
Mi az átalakítás lényege, és életmód, gazdasági
milyen katonai előnye volt? rendszer, adó, politika,
Milyen nehézségekkel állam, államforma,
kellett szembenézniük az államszervezet, hatalmi
építtetőknek?) ág, monarchia,
közigazgatás, birodalom,
Koncentráció: szuverenitás, vallás
Földrajz: a Kárpát-
medence természeti
adottságai.
65 ─ Az Erdélyi Bemutatjuk a tizenöt éves háború okait és Kommunikáció: F: hajdú, ellenreformáció,
Fejedelemség. menetét. A tanulók a lecke térképeinek 5. forrás (Mutassa be a kép <nádor, végvári rendszer,
Függetlenségi harcok és információi alapján megnevezik a alapján a hajdú rendi monarchia>
országegyesítő legjelentősebb hadi eseményeket. fegyverzetét, öltözetét!) +portyák, felségárulási
kísérletek: Bocskai Meghatározzuk a hajdú fogalmát. perek, +kollektív
István, Bethlen Gábor A tanulók megismerik a Bocskai- Tájékozódás időben és nemesség, +bécsi béke
és Zrínyi Miklós. szabadságharc okait, megértik a békekötés térben:
okait. 7. forrás (Kövesse nyomon N: Bocskai István
A tanulók Bocskai politikai végrendelete a harci eseményeket! Vonja +Habsburg Rudolf
alapján megfogalmazzák Erdély politikai meg a háború első
szerepét. szakaszának mérlegét!) É: 1591–1606 (a tizenöt
Kiemeljük, hogy helyreállt a rendi dualizmus. éves háború)
A tanulók feleleveníthetik az Erdélyi 18. forrás (Milyen + 1604-1606 (a Bocskai-
Fejedelemség történetét. politikai szerepet szánt szabadságharc
Visszautalunk Bocskai politikai Erdélynek Bocskai István
végrendeletére. Magyarország életében? T: Eger, hódoltság, Bécs,
Bemutatják azokat a tényezőket, melyek Mikor javasolja az <Erdély>
lehetővé tették Bethlennek, hogy aktívan egyesülést +Gyurgyevó,
részt tudjon venni a harmincéves háborúban. Magyarországgal?) +Mezőkeresztes
A tanulók a lecke ábrája alapján ismertetik Ismeretszerzés, tanulás:
Erdély lehetőségeit és kényszerpályáit. 2. forrás (Mutassa be ÉK: ok és következmény,
Bemutatjuk Erdély Bethlen halála utáni Bethlen jövedelmeinek az tény és bizonyíték,
politikai szerepvállalását. összetételét! Hogyan interpretáció
Kiemeljük Bethlen Gábor és I. Rákóczi befolyásolta a jövedelmek
György szerepét a magyar kultúra összetétele a fejedelmi TK: társadalom,
fellendítésében. hatalom helyzetét?) társadalmi csoport,
identitás, társadalmi
Kommunikáció: mobilitás, felemelkedés,
4. forrás (Hogyan lesüllyedés,
változtak a fejedelemség népességfogyás, életmód,
határai? Mutassa be adó, politika, birodalom,
Bethlen hadjáratait, s azok szuverenitás, vallás,
eredményeit!) vallásüldözés,
<vallásszabadság>
Kritikai gondolkodás: F: merkantilizmus, hajdú
10. (és 8. ) forrás (Mutassa + nikolsburgi béke,
be az Erdélyi Fejedelemség +Erdély aranykora
kényszerpályáit és
lehetőségeit! Vesse össze N: Bethlen Gábor
az ábrát Bethlen Gábor +Apácai Csere János, + I.
politikai végrendeletével Rákóczi György, + II.
[8.]!) Rákóczi György

É: 1618–1648 (a
harmincéves háború)
T: <Erdély>
+Gyulafehérvár

ÉK: változás és
folyamatosság, tény és
bizonyíték
TK: társadalom,
népesedés,
népességfogyás, migráció,
gazdaság, gazdasági
rendszer, termelés,
erőforrás, kereskedelem,
pénzgazdálkodás, adó,
politika, államforma,
monarchia, szuverenitás
66 ─ A reformáció és a Feleleveníthetjük a reformációról korábban F: unitárius, reformáció,
katolikus megújulás tanultakat. Kommunikáció: evangélikus, református,
Magyarországon. A tanulók megismerik a reformáció 9. forrás (Mutassa be <szász, székely>
magyarországi elterjedését. Erdély rendi, etnikai és +hitviták, +bevett
Kiemeljük Erdély sajátos felekezeti felekezeti viszonyait! Tárja felekezetek
viszonyait. fel az egyes elemek közötti
A tanulók a lecke táblázatának a segítségével összefüggéseket!) N: Károli Gáspár
felismerik a rendi, etnikai és felekezeti +Méliusz Juhász Péter
viszonyok összefüggéseit. Ismeretszerzés, tanulás:
Kiemeljük, hogy a reformáció a 6. forrás (Állapítsa meg a É: –
bibliafordítás, a magyar nyelvű hitélet és a borító alapján, hogy mikor +1568 (a tordai
magyar írásbeliség fellendülése révén jelent meg a kötet! Mit országgyűlés)
formálta jelentősen a magyar jelent a prédikáció
művelődéstörténetet. A tanulók a lecke kifejezés? Mennyiben T: Sárospatak, hódoltság,
forrásai és ismeretei alapján példákkal jellemző a korszakban <Erdély>
támasztják alá a magyarországi reformáció Méliusz Juhász Péter +Debrecen
kulturális jelentőségét. életútja?)
ÉK: változás és
Kritikai gondolkodás: folyamatosság, ok és
20. forrás (A kulturális élet következmény,
mely területein hozott a interpretáció
reformáció fellendülést?
Mely tényezők TK: társadalom,
befolyásolták az iskolák társadalmi csoport,
térbeli és időbeli identitás, migráció,
előfordulását politika, vallás,
Magyarországon?) vallásüldözés,
<vallásszabadság>
Koncentráció:
Magyar nyelv és irodalom:
a reformáció kulturális
hatása.
67 ─ Gazdasági, társadalmi
és kulturális változások
a XVII. században.

68 ─ A török kiűzése. Bemutatjuk a lecke térképének segítségével a Tájékozódás időben és F: <Aranybulla>


török kiűzésének menetét. térben: +Szent Liga,
A tanulók a lecke 11. forrásának segítségével 11. forrás (Mutassa be a +kormányzó, +ellenállási
megnevezik a fordulópontok tényezőit, és folyamat főbb jog, +Újszerzeményi
megértik, hogy a török kiűzését a hatalmi fordulópontjait! Mivel Bizottság, +végvári
erőegyensúly felbomlása tette lehetővé. függtek össze ezek a vitézek
Annak megértése, hogy a Habsburgok miért fordulópontok?)
tekintették a volt hódoltság területét új N: Savoyai Jenő, I. Lipót,
szerzeménynek. Ismeretszerzés, tanulás: XIV. Lajos
Kiemeljük az 1687-es országgyűlés 17. forrás (Sorolja fel, +Kara Musztafa,
törvényeinek jelentőségét. mely pontokon +Lotharingiai Károly
A tanulók megismerik az új berendezkedés módosították a korábbi
legfontosabb elemeit. magyar törvényeket!) É: 1686 (Buda
visszafoglalása), 1699 (a
Kritikai gondolkodás: karlócai béke)
17. forrás (Állapítsa meg, +1683 (Bécs sikertelen
mit fejeznek ki a török ostroma), 1687
változások! Hasonlítsa (országgyűlés
össze az elfogadott Pozsonyban), 1697 (a
törvényeket és a XVII. zentai csata)
században az uralkodó és a
rendek között létrejött T: Bécs, Buda, hódoltság,
megegyezéseket! Értékelje <Erdély>
a változásokat jogi és
hatalmi szempontból!) ÉK: változás és
folyamatosság, ok és
Koncentráció: következmény
Földrajz: a Kárpát-
medence TK: társadalmi csoport,
természetföldrajza. társadalmi mobilitás,
lesüllyedés,
népességfogyás, adó,
politika, állam,
egyeduralom,
közigazgatás, birodalom,
szuverenitás
69 ─ A Rákóczi- Az általános iskolában tanultak felidézése: Kommunikáció: F: trónfosztás, vitézlő
szabadságharc. kuruc mondák és történetek (kuruc, labanc). 2. forrás (Vegye számba a rend, kuruc, <jobbágy>
Az egyik tematikai egység Rákóczi Ferenc külső és belső tényezőket! +rendi sérelmek, +labanc,
gyermekkora, az összeesküvés, a kuruc Vitassák meg, mely +vezérlő fejedelem, +rendi
hadsereg, kuruc országgyűlések; a másik a tényezők szerepe volt a szövetség, +emigráció
szatmári béke, az emigráció. Így lehetőség döntő!)
van a szatmári béke részletes bemutatására, N: II. Rákóczi Ferenc,
elemzésére, értékelése. Az első tematikai Ismeretszerzés, tanulás: XIV. Lajos, I. (Nagy)
egység feldolgozható múzeumlátogatás, vagy 11. forrás (Mi határozta Péter
múzeumi óra keretében is (pl. a Hadtörténeti meg ebben az időszakban a +Bercsényi Miklós,
Intézet és Múzeumban). pénz értékét?) +Károlyi Sándor

A tanulók megértik, hogy milyen okok Tájékozódás időben és É: 1703–1711 (a Rákóczi-


vezettek ahhoz, hogy a Rákóczi- térben: szabadságharc), 1707 (az
szabadságharc elején létrejött egy széles 12. forrás (Kövesse ónodi országgyűlés), 1711
társadalmi összefogás. nyomon a hadi (a szatmári béke)
Bemutatjuk a szabadságharc katonai és eseményeket! Értékelje az +1705 (a szécsényi
politikai fordulópontjait a lecke forrásainak 1710-re kialakult hadi országgyűlés)
felhasználásával. Megbeszéljük a vereség helyzetet!)
okait. T: Ónod, Sárospatak
A szatmári béke szövegének felhasználásával Kritikai gondolkodás: +Trencsén, +Romhány,
értékeljük a megegyezést, kiemeljük, hogy 15. forrás (Állapítsa meg, +Rodostó
helyreállt a rendi dualizmus. mely kérdésekben engedett
Megvitatjuk a tanulókkal, hogy Rákóczi a dinasztia! Mely ÉK: tény és bizonyíték, ok
miért nem fogadta el a megegyezést. sérelmeket nem és következmény,
orvosolták? Magyarázza interpretáció, történelmi
meg, mely érdekek nézőpont
vezették Károlyit, és
melyek az udvart a TK: társadalmi csoport,
megegyezés társadalmi mobilitás,
létrehozásában!) lesüllyedés, gazdasági
rendszer, kereskedelem,
Koncentráció: pénzgazdálkodás, adó,
Magyar nyelv és irodalom: politika, állam,
a kuruc költészet, Mikes államforma, monarchia,
Kelemen. szuverenitás,
Ének-zene: Szegénylegény vallásüldözés
katonaénekek (pl. Csinom
Palkó).
70 ─ Demográfiai Az általános iskolában tanultak felidézése: Kommunikáció: F: betelepítés, betelepülés
változások, az etnikai nemzetiségi viszonyok (betelepítés). 3. forrás (Fogalmazza meg +svábok, + belső
arányok átalakulása. A tanulók a lecke grafikonja és ismereteik a forrás által érintett vándorlás, +csonka
alapján ismerik a népességcsökkenés okait. problémát! Mi lehetett a társadalom
Bemutatjuk és összehasonlítjuk a lecke 8. probléma oka?)
forrásának segítségével a N: –
népességmozgásokat. A tanulók az egyes Ismeretszerzés, tanulás:
népmozgásokhoz nemzetiségeket neveznek 4. forrás (Kövesse nyomon É: –
meg. a népességszám alakulását!
Megismerjük a lecke forrásainak segítségével Vesse össze az európai T: Határőrvidék, Bácska,
a népességnövekedés etnikai helyzettel! Mely tényezők Bánát
következményeit. befolyásolták a +Sváb Törökország
A tanulók megértik, hogy az ország népességszám alakulását?
újjáépítése együtt járt más népek, Elemezze a maximális és a ÉK: ok és következmény
nemzetiségek minimális becslések
befogadásával/betelepülésével/betelepítésével alakulását az egyes TK: társadalom,
. időszakokban!) társadalmi csoport,
identitás, népesedés,
Tájékozódás időben és népességrobbanás,
térben: migráció, életmód,
8. forrás (Mely területek nemzetiség, termelés,
vonzották a népességet, s erőforrás, politika, állam,
honnan érkeztek a vallás
betelepülők? Mely okokra
vezethetők vissza a
népmozgások? Azonosítsa
a háromféle migrációt!
Hogyan változtathatták
meg az etnikai viszonyokat
a népmozgások?)

Kritikai gondolkodás:
11. forrás (Milyen
összefüggés mutatható ki
Magyarország társadalmi
és etnikai tagolódása
között?)

Koncentráció:
Földrajz: Magyarország
természeti adottságai,
népesedés folyamata.
71 ─ Gazdaság és társadalom Annak bemutatása, hogy a korszakban, Kritikai gondolkodás: ÉK: változás és
a XVIII. század hogyan változott az ország népességszáma és 1. forrás (Mely tényezők folyamatosság, történelmi
Magyarországán. az etnikai összetétele. Ehhez használjuk fel a hatottak az ország forrás, tény és bizonyíték
lecke grafikonját. népességének alakulására?
A lecke tematikus térképének segítségével Miért szerepelnek a TK: társadalom,
jellemezzük a gazdasági ágazatokat. grafikonon csak becslések, társadalmi csoport,
A tanulók feladata, hogy elhelyezzék a s ezen belül is maximális és identitás, társadalmi
Magyar Királyságot a 27. lecke 1. és 2. minimális értékek? Melyik mobilitás, felemelkedés,
forrásának a segítségével Európa megfelelő nagy európai népesedési lesüllyedés, népesedés,
régiójába. A döntésüket indokolják. katasztrófa jeleit látja a népességrobbanás,
A téma feldolgozható kooperatív grafikonon? Miért?) népességfogyás, migráció
csoportmunkával (pl. mozaik módszer, gazdaság, gazdasági
szakértő mozaik). Tájékozódás időben és tevékenység, gazdasági
térben. rendszer, termelés,
10. forrás (Gyűjtse ki a erőforrás, gazdasági
térképről az egyes szereplő, gazdasági
gazdasági ágakra kapcsolat, kereskedelem,
(mezőgazdaság, ipar, pénzgazdálkodás, piac,
kereskedelem) vonatkozó gazdasági válság, adó
adatokat! Jellemezze ezek
földrajzi elhelyezkedését!
Mutassa be az ország
külkereskedelmét!

Ismeretszerzés, tanulás:
10. forrás (Tekintse át I.
Károly bányareformjait!
Ismételje át a bányászattal
kapcsolatos fogalmakat [pl.
királyi bányászok, urbura,
nemesfém-monopólium].)

Koncentráció:
Földrajz: a Kárpát –
medence
természetföldrajza.
72 ─ A felvilágosult Az egyik tematikai egység az udvar és a Tájékozódás időben és F: Pragmatica Sanctio,
abszolutizmus és a rendek erőviszonya, a nőági örökösödés térben: Helytartótanács,
rendek. A magyar elismerése, Magyarország államszervezete; a 1. forrás (Vegye számba a felsőtábla, alsótábla,
királyság a Habsburg másik az országgyűlés és a vármegye Lajtán túli és a <rendi országgyűlés,
Birodalomban. felépítése és működése. magyarországi területi nemesi vármegye,
egységeket! Elemezze köznemes, báró>
Feleleveníthetjük a spanyol örökösödési Magyarország helyét a +Helytartótanács, főispán,
háborúról tanultakat. birodalomban (terület, +alispán, +követutasítás
Bemutatjuk a lecke forrásainak politikai jogok)!)
felhasználásával a Magyar Királyság N: III. Károly
helyzetét a Habsburg Birodalomban. Ismeretszerzés, tanulás:
Kiemeljük a Pragmatica Sanctio politikai 4. forrás (Nézzen utána az É: 1723 (Pragmatica
jelentőségét. interneten, miért nevezték Sanctio), 1711 (a szatmári
A tanulók felismerik az államszervezet Magyarországot Mária béke)
működésében a rendi dualizmust. Az országának! Miért +1711-1740 (III. Károly
államszervezeti ábrák segítségével a tanulók elevenítették fel a kultuszt uralkodása)
konkrét példákat mondanak a rendi a XVIII. században?
dualizmus érvényesülésére. A 13. ábra Milyen politikai T: Bécs, <Pozsony>
alapján megértik a király szerepét a tartalmakat fejez ki az
törvényhozásban. allegória?) ÉK: ok és következmény,
A tanulók megértik a vármegyerendszer interpretáció
szerepét a rendi önállóság megőrzésében. Kritikai gondolkodás:
11. forrás (Hogyan TK: társadalmi csoport,
értékeli a magyar politika, állam,
országgyűlés szerepét és államforma,
erejét az államkancellár? államszervezet, hatalmi
Hogyan látja az ág, monarchia,
országgyűlés és a megye közigazgatás, birodalom,
kapcsolatát? szuverenitás, vallás
Milyen taktikát lát jónak?
Mi a kapcsolat e taktika és
a magyar
intézményrendszer között?)

Kommunikáció:
13. forrás (Kövesse
nyomon a törvények
megszületésének
folyamatát! Elemezze rendi
szempontból az
országgyűlés összetételét,
felépítését és működését!)
73 ─ Művelődés, egyházak, Miért lett ismét erősebb a F:Líceum, jeusita, Ratio
Katolikus térnyerés a 18. századi katolikus egyház? Edocationis
iskolák.
Magyarországon -Milyen hatalmi tényezők
A 18. század a művelődés területén is az miatt erősödött meg ismét?
újjáépülés, fellendülés, kibontakozás
korszaka volt Magyarországon. A vezető 14.forrás:Miért nincs
önálló harang a beregi
szerepet még az egyházak játszották,
templomokon?
mindenekelőtt a katolikus. A 16-17. század
fordulóján nagyrészt református ország a 18.
századra túlnyomórészt újra katolikus lett
Az oktatás a 18. századi Magyarországon
Az egyházak kezében voltak a falvak
betelepülésével terjedő egytermes, egytanítós
elemi iskolák, és a városok középiskolái is.
Ezek közül a legtöbbet a jezsuiták
működtették.
Tudomány Magyarországon a 18.
században A tudomány nyelve a 18. századi
Magyarországon még a latin volt. A korszak
tudósai - je  részben jezsuiták - későbbi korok
tudományát megalapozó, lázas iramú adat- és
forrásgyűjtő munkát végeztek a magyar
történelem, egyháztörténet, helytörténet,
földrajz, irodalomtörténet és néprajz
területén. 

74 Új elemek a gazdaságban. Az általános iskolában tanultak felidézése: Ismeretszerzés, tanulás: F: vetésforgó,


Az átalakuló társadalom Magyarország újjáépítése a Habsburg 5. forrás (Mi jellemezte a manufaktúra, tőke,
Birodalom keretei között. török korban kialakult <önellátás, majorság,
Megismerjük a lecke forrásainak segítségével három régió fejlődését? nyomásos gazdálkodás,
a magyar gazdaság fő ágazatainak helyzetét a Mely tényezők határozták céh>
korszakban. meg a változásokat?)
Bemutatjuk a magyar gazdaság N: –
újjáépítésének korlátait és lehetőségeit. A Tájékozódás időben és
tényezők feltárásába bevonjuk a tanulókat is. térben: É: –
A tanulók megértik, hogy milyen gazdasági 11. forrás (Elemezze a
következményei lettek annak, hogy az manufaktúraipar területi T: hódoltság, <Erdély>
újjáépítés Habsburg Birodalom keretein belül elhelyezkedését és a
történt. A lecke forrásainak segítségével a manufaktúrák alapításának ÉK: ok és következmény,
tanulók konkrét előnyöket és hátrányokat időbeli eloszlását! Milyen tény és bizonyíték
neveznek meg. következtetéseket tud
Kiemeljük, hogy a változások a levonni a tulajdonosi TK: társadalom,
mezőgazdaság helyzetét érintették szerkezetből, s ennek népesedés, migráció,
kedvezően, de a hazai ipari termelés időbeli változásaiból? város, gazdaság,
kibontakozásának bizonyos értelemben gátját Milyen szerepet játszott a gazdasági tevékenység,
jelentették. XVIII. században a gazdasági rendszer,
bányászat termelés, erőforrás,
Magyarországon?) gazdasági szereplő,
gazdasági kapcsolat,
Kritikai gondolkodás: kereskedelem, piac,
15., 16. és 17. forrás gazdasági válság,
(Elemezzék a három szuverenitás, centrum,
táblázat alapján [15., 16., periféria, <kereskedelmi
17.] kereskedelmünk mérleg>
helyzetét! Állapítsák meg,
mely áruféleségek adták a
kivitelt, és melyek a
behozatalt! Mire
következtethetnek az
áruszerkezetből? Értékeljék
Magyarország
külkereskedelmi mérlegét!
Hogyan változott a
külkereskedelmi mérleg?
Milyen gazdasági
folyamatokra
következtethetnek a
külkereskedelmi mérleg
alakulásából? Készítsen
külkereskedelmünkről
ábrát (grafikon, diagram) a
táblázatok alapján!)

Koncentráció:
Földrajz: Magyarország
természeti adottságai.
75 A francia forradalom és a A tanulók megértik a háborúk hogyan Kritikai gondolkodás: F: <köznemes, báró,
napóleoni háborúk hatása vezettek gazdasági fellendüléshez és a 4. forrás (Kövesse a búza jobbágy>
Magyarországra nemesi társalom életkörülményeinek árának alakulását! Milyen +konjunktúra, +infláció,
változásához. okai lehettek az ár +honorácior, +zsellér,
A lecke grafikonjának a segítségével alakulásának és a kétféle kúria
bemutatjuk a korszak pénzügyi problémáit. pénz eltérő mozgásának?)
A lecke 13. ábrájának és a képeinek N: Napóleon
segítségével bemutatjuk a magyar társalom Ismeretszerzés, tanulás:
csoportjait, jellemezzük életmódjukat, 13. forrás (Vegye számba É: 1804–1814/15
gazdasági és politikai szerepüket. a korszak társadalmi (Napóleon császársága)
csoportjait! Milyen alapon
váltak el egymástól az T: Pest-Buda
egyes társadalmi rétegek?
Melyek a változások ÉK: ok és következmény,
irányai?) történelmi forrás

Kommunikáció: TK: társadalom,


14. és 15. forrás társadalmi csoport,
(Határozza meg a kúria társadalmi mobilitás,
fogalmát! Miért épült a felemelkedés, lesüllyedés,
korszakban sok nemesi népesedés, életmód, város,
udvarház? Hasonlítsa össze gazdaság, kereskedelem,
a kúriában és a főúri pénzgazdálkodás, piac,
kastélyban zajló életet a 10. gazdasági válság, adó,
és 11. forráshoz tartozó politika, szuverenitás,
feladatokban meghatározott centrum, periféria
szempontok szerint!)

76 ─ A reformmozgalom Az egyik tematikai egység Széchenyi István Tájékozódás időben és F: reform, polgári
kibontakozása, a és Wesselényi Miklós, illetve Széchenyi térben: átalakulás, cenzúra,
polgárosodás, bekapcsolódása a politikai életbe, Széchenyi 5. forrás (Mely területek <ősiség>
nemzetiségi kérdés. programja; a másik tematikai egység voltak a fő úti célok? +Magyar Tudományos
Wesselényi programja, Széchenyi gyakorlati Milyen funkciói lehettek az Akadémia,
tevékenysége. utazásoknak? Milyen +kaszinó, +reformkor
célokból írták meg az
Az általános iskolában tanultak felidézése: utazók tapasztalataikat?) N: Széchenyi István,
a magyar reformkor képviselői (Széchenyi Wesselényi Miklós
István, Wesselényi Kritikai gondolkodás:
Miklós). 14. és 15. forrás (Vesse É: 1830 (Széchenyi
A tanulók megértik, hogy egy udvarhű össze a szöveges forrást István: Hitel című
arisztokrata család tagját milyen tényezők [14.] és az ábrát [15.]! művének megjelenése, a
motiválhatták abban, hogy a reformok egyik Értelmezze az egyes reformkor kezdete)
elindítója legyen. pontok tartalmát!
A lecke forrásainak elemzésével Figyelje meg az ábrán a T: Vaskapu, Pest-Buda
megfogalmazzuk Széchenyi reformcéljait. logikai kapcsolatok
Összehasonítjuk Széchenyi és Wesselényi megítélését! Mire ÉK: történelmi idő, ok és
családi hátterét, és ezek alapján következtethet ezekből?) következmény, történelmi
megmagyarázzuk a két reformprogram forrás, jelentőség,
különbségeit. Kommunikáció: történelmi nézőpont
A tanulók ismereteik és a lecke forrásai 18. forrás (Mi a karikatúra TK: társadalom,
alapján összegyűjtik Széchenyi gyakorlati üzenete? Széchenyi társadalmi csoport,
alkotásait. gyakorlati tevékenységének identitás, életmód, nemzet,
A téma két tanórai feldolgozása lehetőséget mely részei jelennek meg a gazdaság, gazdasági
ad, hogy a Hídember című film részleteinek karikatúrán?) rendszer, kereskedelem,
segítségével szemléletesebbé tegyük a pénzgazdálkodás, politika,
feldolgozást. Ismeretszerzés, tanulás: állam, monarchia,
A tanulók megértik, hogy a korszakot a 19. forrás (Hogyan birodalom, szuverenitás
nemzeti és a liberális eszme megerősödése, viszonyult egymáshoz a két
valamint az európai centrumhoz való politikus emberileg és
fölzárkózás igénye határozza meg. politikailag? Nézzen utána
az interneten, mit tett
Széchenyi, mikor
Wesselényit politikai
okokból elítélték!)

Koncentráció:
Földrajz: Magyarország
természeti adottságai,
folyamszabályozás.
77-78 Összefoglalás
79 Témazáró
80-99 Az eddig tanultak
gyakorlati alkalmazása és
megjelenítése a történelem
szóbeli tételekben
100-107 Az eddig tanultak
gyakorlati alkalmazása és
megjelenítése a történelem
írásbeli feladatokban
108 Irányított városnézés,
kötődő történelmi
emlékhelyek megtekintése

You might also like