Joanne Fluke

Rejtélyes répatorta és gyilkosság

Illia & Co. Kiadó

Első fejezet
Hannah Swensen izgatottan várta, hogy kimondják
a végső Áment az istentisztelet végén. A Minnesota
állambeli Lake Eden városka Szent Megváltóról át-
nevezett lutheránus templomának harmadik padsorá-
ban ült, és a fülében még mindig ott csengett a „Jézus a
mi kincsünk” refrénje, amit a kórus ötödszörre és egyben
utoljára énekelt végig az előbb. Kicsit aggódott, hogy
esetleg részleges halláskárosodást szenvedett Marge
Beeseman igyekezetétől a magas „G” kiéneklésére, de
most nem ez volt a legfontosabb dolog. Szemei Knudson
tiszteletesre szegeződtek, ahogy a férfi átöltözve kilépett
az oldalsekrestyéből, a pulpitus mellett. Normál utcai
öltönyt viselt, olyat, amilyet Doug Geerson, a Lake
Eden–i Első Merkantil Bank elnöke is hordott munkába
járásra. A lelkész ájtatos hangulata a palástjával együtt
tovatűnt, és mosolyogva lépett ki, hogy informálisan is
beszéljen a nyájához.
Egy ökumenikus légy bezümmögött a nyitott ajtón át
a templom hátsó traktusába, megtisztelve a leszállással
lutheránusokat, katolikusokat és szabad keresztény
gyülekezeti tagokat egyaránt. Augusztus utolsó vasár-
napján a templom dugig volt tömve, főként Hannah
anyjának jóvoltából. Delores Swensen a teljes előző estét
telefonálással töltötte, és igyekezett meggyőzni Laka
Eden szinte teljes lakosságát, hogy a másnap tízórai

3
istentiszteletre, amit Knudson tiszteletes tart, feltétlenül
jöjjenek el.
Hannah az anyjára pillantott. Delores szinte szug-
gerálva bámulta a tiszteletest, épp úgy, ahogy Hannah
macskája, Móse szokta figyelni a mókust, aki gyakori
látogatója a virágágyásoknak Hannah nappalijának
ablakai alatt. Úgy tűnt, a padsorban a többiek is mind
hasonló vehemenciával szegezték a tekintetüket a vezető
lelkészre. Hannah két fiatalabb húga, Andrea és Michelle
is egyforma áhítattal figyelték a tiszteletes minden moz-
dulatát. Anyjuk üzlettársa, Carrie Rhodes olyan erősen
kulcsolta az imakönyvét, hogy Hannah attól tartott,
mindjárt összeroppantja. Carrie fia, Norman is izgatott-
nak tűnt. Eljött a döntő fordulat ideje, ütött a tizenegyedik
óra, amikor a tiszteletes kiteríti a kártyáit, hisz emiatt
volt itt mindenki, hogy ennek a jeles eseménynek tanúja
legyen.
Knudson tiszteletes az oldalhajón át a központi oltár
elé sétált, miközben minden szem várakozva rászege-
ződött. Még mindig mosolygott, és cseppet sem tűnt
olyannak, mint aki nagy bejelentésre készül, habár a
gyülekezeti tagok és az ideiglenes látogatók is egyaránt
tudták, mi következik. A tiszteletes elmondja majd a
plénum előtt, hogy feleségül veszi Claire Rogerst, a
városka egyedüli designer–divatüzletének, a Tökéletes
Divat Édennek tulajdonosát.
Hannah kizökkent a koncentrálásból, amikor a húga
oldalba megbökte.
– Mi az, Michelle? – kérdezte súgva.
– Két sorral hátrébb a másik oldalon – súgta vissza
Michelle, szinte alig hallhatóan. Elfordította a fejét abba
az irányba, ahová szerette volna, ha a nővére is néz, majd
a váltóval megbökte megint.
Hanna hátrafordult, és felszisszent, amikor meglátta
a párost, akik két sorral mögöttük ültek az oldalhajóban.
Bascomb polgármester és a felesége, Stephanie. Pontosan

4
ők azok, akik felbukkanására Hannah legkevésbé szá-
mított ma reggel a Szent Megváltóban!
– Anya rávette őket, hogy eljöjjenek – folytatta
Michelle, Hannah fülébe súgva. – Úgy gondolja, senki
nem meri majd megvétózni Knudson tiszteletes és Claire
házassági terveit, ha személyesen jelen vannak a be-
jelentéskor. Gondolom, elég nehéz lenne elfogadható
ellenindokot felhozni az esküvőre a polgármester fele-
sége jelenlétében.
– Ez aztán tényleg ördögi! – pihegte Hannah, és
elismerő pillantást vetett az anyja felé. A városi pletyka
szerint valamikor Claire ugyanis Bascomb polgármester
szeretője volt. Noha ezt bizonyítani senki nem tudta, a
gyülekezet egyes tagjai rossz szemmel néztek Claire-re,
és mindig összesúgtak a háta mögött. Hannah, a család-
ja, meg persze a Delores által toborzott vendégek azért
voltak most itt, hogy a tiszteletes ezen bejelentését
támogassák. Nem létezik olyan személy, akinek Hannah
és tágabb famíliája engedné, hogy megtorpedózza ezt az
örömteli eseményt.
– Örömmel látom, hogy ilyen sokan összegyűltünk
a ma reggeli istentiszteleten – szólt Knudson tiszteletes
mosolyogva. Ezután elkezdte felsorolni a következő heti
eseményeket. Hannah megtudta, hogy a felolvasás a
Bibliából hétfő este lesz, gyülekezeti turkáló és bolha-
piac kedd délután, délutáni bibliaórát tartanak szerdán
este hétkor, kóruspróba rögtön a szertartást követően, a
Lutheránus Bajnokok találkozója pedig csütörtök este
lesz, a templom alagsorában. Péntek este rendezik meg
Lutheránus Párkeresők találkozóját, ami a városka leg-
újabb szingli párkereső klubja. Szombaton két esküvő
is lesz, vasárnap reggel pedig a szokásos reggeli isten-
tiszteleteket tartják meg.
– Most pedig tegyék meg, hogy pár percet még rám
szánnak, szeretnék valami személyeset közölni. Van
valaki ebben a gyülekezetben, aki nagyon is közel áll a
szívemhez.
5
 Hannah oldalba bökte Michelle–t. Ez az! Knudson
tiszteletes végre meglépi a várva várt lépést!
– Az a valaki pedig nem más, mint Winifred
Henderson, akinek ezúton szeretném megköszönni a
sok éven át tartó szolgálatát a templomi gyermekmeg-
őrzőben. Winnie révén önök közül is sokan élvezhették
a gondtalan istentiszteleteket vasárnap reggelenként,
tudva, hogy gyermekeik jó kezekben vannak, és örömteli
órákat töltenek a játszószobában. Eltekintve attól, hogy
templomban nem szokás tapsolni, én mégis úgy gondo-
lom, Winnie megérdemli a tapsot.
Hannah felállva tapsolt a többiekkel együtt, majd
visszaült, és várta az utolsó bejelentést. Knudson tiszte-
letes most Hannah–ra nézett, tekintetük találkozott egy
pillanatra, de aztán a lelkész elkapta a pillantását.
Aj–jaj! Hannah közel állt hozzá, hogy hangosan fel-
nyögjön. Egyetlenegy oka lehetett csak, hogy a tiszteletes
elkapta a tekintetét. Claire minden bizonnyal megijedt,
és rábeszélte őt, halasszák el a bejelentést megint!
A tiszteletes keze lendült, hogy jelezze az orgonistá-
nak, kezdheti a búcsúztató akkordokat, amikor Hannah
felpattant.
– Várjanak még! – kiáltotta. – Bejelentést kell
tennem.
Minden szem rászegeződött, Hannah pedig hirtelen
úgy érezte, jó lenne, ha a föld azonnal megnyílna alatta,
és elnyelné. Valaminek azonban történnie kell itt és most,
és ő lesz az, aki ezt megteszi. Knudson tiszteletes és
választottja tökéletes párt alkotnak, Claire pedig hagyná
elrontani a boldogságukat azzal, hogy helyet enged az
elutasítástól való félelmeinek.
– Tisztában vagyok vele, hogy a tiszteletes csak
szerénységből nem említi, milyen keményen dolgozik
azért, hogy ezt a sok rendezvényt megszervezze és
lehetővé tegye mindannyiunk számára – kezdett bele
Hannah a spontán beszédébe. – Nekem sem tűnt fel

6
eddig, de a hét minden egyes napjára szervezett valami
találkozót, gyűlést vagy más eseményt. Ezeken a ren-
dezvényeken mind részt is vesz, nem is említve még a
személyes konzultációkat azokkal, akiknek problémái
vannak. Látogatja a betegeket a Lake Eden Közösségi
Kórházban, és a tiszteletes, akárcsak Knudson Nagyi,
mindig elérhető telefonon, ha szükségünk van rá. Tudom,
hogy mindenki nevében beszélek, ha azt mondom,
mennyire méltányoljuk és hálásak vagyunk, hogy ennyi
időt és energiát fektet abba, hogy a templomot és minket
istápoljon.
– Így van! – kiáltotta Marge Beeseman a templom
kórusszintjéről. – Mind egyetértünk abban, hogy Ön is
megérdemli a tapsot és ovációt.
Na, szép – gondolta Hannah, ahogy együtt tapsolt az
egész gyülekezettel. Tapsikoló hangulatban vannak, így
nyugodtan tovább tapsolhatnak majd, ha meghallják,
amit mondani készülök!
– Annyira természetesnek vesszük, hogy a
tiszteletes úr itt van nekünk – folytatta Hannah – , hogy
megfeledkezünk arról, neki is van magánélete, azon
kívül, hogy minket nyájaként gyámolít. Tudom, ez az
oka annak, hogy a legcsodálatosabb hírt nem is említette
még. – Hannah körbenézett a gyülekezeten. A padok-
ban előrehajolva, lélegzet–visszafojtva várt mindenki.
– Ez a csodálatos hír pedig nem más, mint az, hogy
hamarosan megkondulnak az esküvői harangok a tisz-
teletes úr és menyasszonya számára is.
Ha ennél jobban kihajolnak a padsorból akkor a végén
még kiesnek a templom padlójára – gondolta Hannah,
amikor észrevette, hogy az emberek az első sorokban
majdnem kilencvenfokos szögben hajoltak ki a pádból.
Mindentől függetlenül folytatta tovább, fittyet hányva
Knudson tiszteletes megrökönyödött arckifejezésére.
– Örömmel tudatom mindenkivel, hogy az ifjú ara is
gyülekezetünk tagja. Mivel a mi pásztorunk annyira

7
félénk, én teszem meg a bejelentést, hogy Knudson tiszte-
letes és Claire Rogers karácsonykor összeházasodnak.
Úgy gondolom, a mi szeretett lelkészünk és leendő arája
is megérdemelnek egy álló ovációt!
Persze hogy mindenki állva tapsolt. Ezen a vasárnap-
on, úgy tűnik, állva tapsolásra voltak programozva a
hívek. Hála Deloresnek és a telefonos toborzásának,
sokkal többen helyeselték, mint ahányan ellenezték
volna. Hannah–nak már csak egy feladata volt hátra, de
az lesz a legegyszerűbb.
– Arra gondoltunk, tartunk egy kis összejövetelt itt
a templomkertben, megünnepelni ezt a jeles alkalmat.
Hoztam többféle sütit, Edna Fergusson pedig friss kávét
készített a felnőtteknek, gyümölcsleveket a gyerekek-
nek. A kint felállított asztalokon mindenki mindent
megtalál. Kérem, élvezzék, és ne felejtsenek el gratulálni
Knudson tiszteletesnek és Claire–nek a közelgő kéz-
fogójukhoz.

***

– Hannah? – lépett hozzá Norman, karját a lány derekára

csúsztatva. – Egyszerűen bámulatos, amit bent tettél.
Még a nomádoknak is el tudnád adni a macskaalmot.
Hannah felnevetett. Norman mindig is a szavak em-
bere volt.
– Köszönöm... a bókot. Észrevetted, milyen gyorsan
elfogytak a Régimódi Cukrozott Sütik?
– Láttam, majdnem az egészet megették már. Milyen
briliáns ötlet volt tőled, hogy Claire és a tiszteletes
monogramjával díszítetted őket!
– Megint csak köszönöm – válaszolta Hannah, és
tisztában volt vele, hogy Norman felfedezte a kis pszi-
chikai összeesküvését. Bárki, aki vett a sütiből, amelyre
a két név kezdőbetűi voltak egy kis szívecskébe rajzolva,
szimbolikus áldását adta a közelgő frigyre. – Mi a helyzet
a Viking Sütikkel?
8
 – Milyen Viking Sütik? A kis felirat még ott van a
tálca előtt, de maga a tálca teljesen üres. Még csak meg
sem kóstolhattam.
– Ne aggódj, tettem neked félre belőle. – Hannah örült,
hogy a Viking Sütiket ilyen hamar elkapkodták. Maga a
recept új volt, amit Lisa fejlesztett tökélyre, és a kedvenc
fehér csokijából készült.
Marge Beeseman lépett most oda hozzájuk, hatalmas
széles mosollyal az arcán.
– Fantasztikus beszédet mondtál, Hannah!
– Köszönöm. Gondoltam, jobb, ha én lépek, még
mielőtt Knudson tiszteletes megint megfutamodik a
bejelentéstől. Mondta Lisa, hogy félreraktunk jó pár
tucat sütit ma délutánra, ha esetleg korábban érkeznének
a rokonok a családi összejövetelre?
– Mondta, igen. Ez annyira figyelmes tőled, Hannah.
A nővérem, Patsy, és a férje már megérkeztek, meg
Lisa legidősebb bátyja, Tim is itt van, aki Chicagóba
költözött.
– Hány emberre számítotok összesen? – kérdezte
Norman. Bár eredetileg nem volt Lake Eden–i születésű,
már majdnem három éve itt élt, és jól tudta, hogy Lisa
családja hatalmas, akárcsak a Beeseman família.
– Majdnem minden, a városból elszármazott rokon
visszaküldte a meghívóhoz csatolt visszaigazoló kártyát,
amit Lisa és Herb küldött ki nekik. A helyiek telefonon
jeleztek vissza. Ahogy per pillanat állunk, több mint
százan leszünk, ha jól számolom.
– Hát, jó nagy parti lesz! – mondta Hannah, és titokban
azt kívánta, bárcsak több sütit tett volna félre. – Andrea
talált végül elég kiadó szobát a tónál?
– Úgy tudom, igen. Ha pedig kevés lesz a szobaszám,
majd kettesével helyezzük el a rokonságot. A Des Moines
Beesemanek hozzák a lakókocsijukat is, amiben még
plusz három fő számára van hely. A Brainerd Hermanek
pedig hoznak egy extra sátrat, hátha valakinek szüksége
lesz rá.
9
 – Várod már, hogy újra együtt lásd az egész rokonságot?
– érdeklődött Norman.
– Hogyne várnám! Van olyan dédunokahúgom és
dédunokafivérem, akikkel még nem is találkoztam.
Ez lesz az év legeslegszebb hete számomra! Már csak
egyetlen kívánságom lenne... – Marge egy sóhajjal fél-
beszakította a mondanivalóját, és sóvárogva nézett a
távolba.
– És mi lenne az? – kérdezte Hannah kíváncsian.
– Hogy találkozzam a fivéremmel, Gusszal. Remény-
kedtem, hogy valami úton–módon hírt kap a családi
összejövetelről, és eljön ő is.
– A meghívóra válaszolt? – kíváncsiskodott tovább
Hannah.
– Ő nem kapott meghívót. Még a címét sem tudjuk.
Ennek története volt, amit Hannah és Norman rögtön
megsejtettek. Érdeklődő közönségként jobbnak látták,
ha csöndben maradnak, és kivárják, míg Marge magától
elmondja a történet hátterét.
– Gus több mint harminc éve már, hogy elment Lake
Edenből, és senki sem hallott róla azóta. Még magán-
detektívet is fogadtam, hogy felkutassa, amikor anyánk
beteg lett. A detektív nem járt sikerrel; szerinte Gus
nevet változtathatott, és amíg ki nem derül, mire, addig
képtelenség a nyomára akadni.
– Az internetes keresőket próbáltátok már? – kérdezte
Norman.
– Herb megpróbálta. Talált egypár August Kleint, de
egyik sem a bátyám, Gus volt.
– Senkinek nem árulta el, hova megy? – bukott ki a
kérdés Hannah–ból.
Marge a fejét rázta.
– Egy éjjel fogta magát, és elment otthonról. Abban
az időben a szüleimnél élt még. Csak egy váltás ruhát
vitt magával, és valamennyi pénzt a teáskannából a
konyhapultról.

10
 Marge észrevehette a tanácstalanságot az arcukon,
mert gyorsan magyarázni kezdte. – Egy ósdi teáskanna
volt. Még anyám kapta ajándékba valamelyik nagy–
nagynénjétől, a legrandább dolog, amit el tudtok képzelni!
Egyikünk sem teázott akkoriban, családi perselyként
használtuk gyerekkorunk óta.
– Mennyi pénzt vitt magával a bátyád? – Hannah
egyre kíváncsibbá vált.
– Soha nem tudtuk meg pontosan, de az apám szerint
nem lehetett sokkal több, mint száz dollár. Soha senki
nem számolgatta a teáskanna tartalmát. Mindenki
emlékezett rá, hogy mennyit vett ki, és mennyit kellett
visszatennie később.
Hannah gyors fejszámolást végzett.
– A buszjegy nem kerülhetett olyan sokba akkoriban
– jegyezte meg. – Annyi pénzzel a bátyád egész a
nyugati partig is eljuthatott. Vagy a keleti partig, ha már
itt tartunk.
– Lehetett némi dugipénze is – fűzte tovább Marge. –
Tudom, hogy Patsy húgom pénzt adott neki kölcsön, úgy
egy héttel azelőtt, hogy elment volna a városból, plusz
még tőlem is kért valamennyit.
– Tehát akkor nem a pénzszűke miatt ment el.
– Nem hát. Akkoriban ő is a szüléinknél lakott, így
nem kellett költenie lakbérre vagy ételre. Még én is
otthon laktam. Volt munkám, de még nem költöztem el
otthonról, egészen a rá következő nyárig, amikor férjhez
mentem.
– Volt bármi előjele annak, hogy el akart volna menni?
– kérdezte Norman. – Úgy értem, nem viselkedett
nyugtalanul vagy ilyesmi?
– Nem hinném. A mai napig nem tudom, miért lépett
le olyan hirtelen. Azóta töprengek rajta, mióta Lisa és
Herb kitalálták, tartsunk egy nagy családi összejövetelt,
és reménykedem, hogy egyszer csak hazatalál ő is.
Egy pillanatra mindhárman csendben hallgattak. Sem

11
Hannah, sem Norman nem tudta, mit is mondhatna.
Hirtelen egy autókürt hangja hallatszott az utcáról, amint
egy kocsi felhajtott a parkolóhoz. Csillogó, szép, új, piros
autó volt, klasszikus hűtőráccsal az elején.
– Jó kis verda! – kiáltott fel Norman, és nyilvánvaló
elismeréssel nézegette az új Jaguárt. Odafordult Marge–
hoz. – Az egyik rokonod talán?
Marge felnevetett erre.
– Elég valószínűtlen. Amennyire tudom, nincs olyan
gazdag ember a rokonságunkban, aki megengedhetne
egy ilyet magának. Látod a sofőrt?
– Egy férfi az – válaszolt neki Hannah. – Gyertek,
sétáljunk oda, és nézzük meg, ki az.
Ahogy kiértek az utcára, a Jaguárt már többen
körbeállták. Ahogy közelebb sétáltak, Marge szemei
elkerekedtek a csodálkozástól, amikor meglátta a fiát
az anyósülésen.
– Herb? – pihegte. – Te meg mit keresel ott bent?
– Hello, anya! Csak visszamentem a házhoz, hogy
megnézzem, nem érkezett–e azóta több rokon, míg mi
a templomban voltunk, és nézd csak, ki várt ránk a ház
előtt! – Herb kicsit hátrébb dőlt, hogy Marge láthassa
a sofőrt. – Azt mondta, lehet, nem ismered majd meg,
hiszen olyan régen volt már...
– Csak nem...? – sóhajtott Hannah, és nem is mert
odanézni.
– Igen! – Marge láthatóan eksztázisban volt, amint
átrohant a kocsi másik oldalára, hogy magához ölelje rég
nem látott fivérét a lehúzott ablakon keresztül.
– Oh, Gus! Annyira boldog vagyok, hogy végre
hazatértél!

12
Viking süti
Hozzávalók 50 darabhoz:
20 dkg vaj
20 dkg barna cukor
12 dkg kristálycukor
1/2 teaskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál só

2 tojás (csak villával keverd fel)

1 teáskanál vanília aroma
1/2 teáskanál fahéj
1/2 teáskanál kardomon (vagy szerecsendió őrlemény)

25 dkg liszt (nem kell átszitálni)

10 dkg fehércsoki (nagylyukú reszelőn vagy uborkagyalun
csipsszé aprítva)
25 dkg zabpehely

Olvaszd fel a vajat egy nagy tűzálló edényben a mikro-

ban, vagy a tűzhelyen, majd hagyd szobahőmérsékletre
hűlni. Add a vajhoz a kétféle cukrot és keverd habosra.
Ezután dolgozd a masszába a sütőport, a szódabikarbónát,
a sót, a felvert tojásokat, a vaníliát és a fűszereket, majd
jól dolgozd össze.
Három–négy részletben adagold hozzá a lisztet úgy,
hogy minden egyes adag után jól elkevered a masszát.
A kész keverékbe forgasd bele a fehércsoki darabkákat,
majd add hozzá a zabpelyhet és azzal is dolgozd össze.
Kissé merev tésztát kapsz eredményül.
Kikent, vagy sütőspray–vel befújt sütőlapra két teás-
kanál segítségével tegyél kis kupacokat, egymástól 7–8
cm távolságra. Ha gyorsabban akarsz haladni, a kanala-
zás helyett kis gombócokat is formálhatsz alaposon
tisztára mosott kezeiddel. Picit lapogasd le a kupackákat
(gombócokat) egy spatula vagy a kanál segítségével –
elég épp egy kissé, mert sülés közben szétterülnek.
13
 Hőmelegített sütőben 175 °C–on süsd 10–12 percig,
vagy amíg arany barnák nem lesznek a korongok.
Hagyd hűlni 1–2 percig a sütőlapon, majd tedd át
tortarácsra őket, és ott hagyd teljesen kihűlni.
Ezt a fajta sutit jól lehet fagyasztani is, ha becsomago-
lod frissentartó fóliába, nejlontasakban a mélyhűtőben
tárolhatod.

Hannah megjegyzése: Ezek a sütik rettentő gyorsan

fogynak, még ha egy részüket le is fagyasztod későbbre.
Ha ki akarod küszöbölni, hogy az éjjeli hűtőszekrény
vadászok elzsákmányolják, megtévesztésül csavard a
sütiket dupla fóliába, és úgy tedd bele a mélyhűtő
tasakba. Címkézd fel a zacskót valami olyan étel nevével,
amit a családtagok tuti nem kedvelnek annyira (mint pl.
DISZNÓ VESE vagy ZÖLDBORSÓS HALRAGU – nálam
ez mindig bejött.)
Második fejezet
Hannah belépett a lakásába, és elborzadva nézett körül.
Tisztára mintha egy hóvihar söpört volna végig a
nappaliján! A fűzöld árnyalatú padlószőnyeget, amelyet
azért is választott, mert bármikor ránézett, a szép zöld
mezőket idézte fel benne, most fehér hópehelypamacsok
borították. A bökkenő annyi volt csupán, hogy az se
hó, sem pedig pehely nem volt. Na meg ott díszelgett
bizonyíték gyanánt az üres díszpárnahuzat a kanapén.
Hannah felkapta a huzatot, és elolvasta a címkén a
párna tartalmára vonatkozó információt. Amit elsőnek
hópelyheknek nézett, azok „azonosítatlan gyapot pama-
csok” voltak, amellyel a CostMartban kapható dekor
díszpárnákat szokták megtölteni.
– Móse? – kiáltott Hannah, amikor rádöbbent, hogy
narancs–fehér bundájú macska lakótársának se híre,
se hamva. Ezúttal nem ugrott rögvest a karjaiba, mint
máskor, ha belépett az ajtón, és ez csak azt jelenthette,
hogy a szintetikus hóviharért ő volt felelős. A párnahuzat
csücske kissé nedves lett, ahogy összerágcsálta, és leg-
alább két karommal kellett fellépnie a szövetet, hogy
hozzáférjen a benne rejlő „műhóhoz”. A macskatípusú
hímnemű egyed, akivel a lakásán és ágyán is osztozott,
tudhatta, hogy rosszat tett, mert valahol rejtőzködött.
Biztos arra várt, hogy Hannah túl legyen az első sokkon,
és kicsit lecsillapodjon a haragja, mielőtt kedvence
előmerészkedik.
15
 Hál’istennek a párnacihát nem volt nehéz össze-
szedegetni. Hannah hozott egy nagy szemeteszsákot a
kamrából, és elkezdte belelapátolni a fehér pamacsokat.
Miközben hajolgatott és szedegetett, felidézte magában
azt a pár alkalmat, amikor Móse rendetlenkedett. Egy
vagy két hónappal azután, hogy a kandúr úgy döntött,
beköltözik Hannah–hoz, a lány egy–két napig elfelejtette
kiüríteni az almos ládáját. Móse még egy nap türelmi
időt adott, de következő estére, amikor Hannah hazajött
munka után a Süti Édenből, döbbenten vette észre,
hogy Móse maga végezte el a takarítást, melynek ered-
ményeképpen a fél lakását elborította a macskaalom
tartalma. Akkor éjjel képtelen volt eldönteni: a finnyás
macskája vajon bemászott és az egészet kikaparta, vagy
felborította a tálcát, hogy kiöntse belőle az almot, majd
visszaigazgatta a tálcát a helyére. Soha többé nem volt
ezután szüksége külön figyelmeztetésre, hogy Móse
almos tálcáját kitakarítsa.
Ennél sokkal komolyabb kihágás történt pár hónappal
az almos incidens után. Móse valamiért már látatlanban
is utálta Hannah anyját, Delorest, ezt pedig megpróbálta a
legérzékletesebben kimutatni. így történt, hogy Delores,
pár tucat, olcsónak semmiképpen nem nevezhető szét-
szaggatott harisnya után úgy döntött, inkább Hannah
látogassa meg, mint fordítva. Hannah igyekezett ezt annak
betudni, hogy kedvence ezzel csak őt akarta megkímélni
anyja nem éppen visszafogott megjegyzéseitől a korára
és családi állapotára vonatkozóan.
Hannah a leeresztett párnahuzatra pillantott. Az almos
ládára és anyja harisnyáinak szétcincálására könnyen
talált magyarázatot. Viszont a mostani üzenet már nem
volt annyira világos. Lehet, hogy Mósénak hirtelen
párnaciha–averziója alakult volna ki? Noha soha nem
járt állatorvosi iskolába, azzal azért tisztában volt, nem
túl gyakori eset, hogy egy macskának párnacihafóbiája
legyen. Lehetséges, hogy a kanapé és a díszpárnák szín-

16
kombinációja nem jött be neki, és ezzel akarta Hannah
tudtára adni? A borvörös színű érintetlen volt, de Móse
a szó szoros értelmében kirángatta az összes bélést a
halványzöld párnából. Vajon a zöldnek ez az árnyalata
emlékeztethette valami kölyökkori traumára?
– Áh, ez nevetséges! – mormolta magában. Ha volt
is valami üzenete Móse párnapukkasztó akciójának, az
inkább a belsejével lehetett összefüggésben. Hannah
hagyta, hogy gondolatai vadul csapongjanak. Az sem
kizárt, hogy egy bogárfej egyedei, amelyek abból az
országból származnak, ahonnan a CostMart importálja
az azonosítatlan gyapotpamacsokat, kikeltek a párna
belsejében.
Hannah lenézett a gyapotdarabkákra, amiket az imént
tett bele a szemeteszsákba. Nem látott benne bogarakat.
Lehet, hogy szabad szemmel nem is látható, mikro-
szkopikus kis rovarokról van szó, amik egy–két napig
ártalmatlanul mozgolódnak a párnában, aztán pedig
eltűnnek? Vagy netán valami sci–fi-be illő kukacféleség,
amely megtámadta a testét, bemászott az agyába, és...
Egy halk patetikus hang hozta vissza Hannah–t
a horrorba illő álmodozásából. Móse közeledett felé
óvatosan, laposan lopakodva a szőnyegen, láthatóan
bizonytalanul, vajon milyen fogadtatásban lesz része.
Láthatóan képtelen volt tovább távol maradni szeretett
gazdasszonyától. Nagy, tágra nyílt szemekkel, és ártatlan
arckifejezéssel, mintha csak azt kérdezte volna: Hát azzal
a párnával meg mi történt? Csak nem képzeled, hogy
én tettem, ugye? Hannah–t az unokahúgára, Tracey–re
emlékeztette, aki csokis maszatos szájjal jött ki egyszer
a Süti Éden konyhájából, és elkezdte magyarázni, hogy
kénytelen volt egy tucat csokis sütit adni a szegény éhező
embernek, aki a hátsó ajtón kopogott be.
– Semmi baj – vette elejét a dolognak Hannah. –
tudom, hogy te szedted szét azt a párnát, és egyáltalán
nem haragszom miatta. Inkább jó lenne tudni, vajon
miért tehetted?
17
 Móse úgy tett, mintha megvonta volna a vállát, persze
úgy, ahogy ezt a macskák szokták, előre– majd hátra-
húzva a vállait Hannah–nak úgy tűnt, mintha teljesen
meg lett volna rémülve. Talán még ő maga sem tudta,
hogy miért is tette. Lehajolt, és felemelte.
Abban a pillanatban, ahogy a karjaiba vette, a macska
dorombolni kezdett Hannah megdörgölte az orrát, és
elkezdte vakargatni a füle mögött, ahogy azt cicája any-
nyira szerette. Móse erre megnyalogatta úrnője kezét,
így mutatva, mennyire hálás a megbocsátásért. Bár az is
lehet, hogy ez annak szólt, hogy ma ő csomagolta össze
a megmaradt sütiket, és a cica a vaj illatát érezhette a
kezén.
– Gyorsan befejezem ezt itt – szólt Hannah, és letette
a cicát a kanapéra, hogy összeszedje a maradék párna-
cihapamacsokat. Amikor elkészült, odahívta Mósét, aki
mindezt árgus szemekkel figyelte.
– Gondolom, szeretnél ebédelni. Tudom, hogy igen.
Gyors kutakodás után Hannah újra a cicájához
fordult.
– Mit szólnál egy kis lazacpogácsához?
– Yowwww! – válaszolta Móse.
Hannah ezt beleegyezésnek tekintette, így elővett
egy vadlazackonzervet a kamrából. Felnyitotta, majd
tartalmát kiborította egy szűrőre, kiszedegette a finom
szálkákat, és lehúzta róla az ezüstszürke bőrt Mósénak.
Amikor teljesen lecsepegtette és villával összenyomkod-
ta a halhúst, két szelet kovásszal sült kenyérszeletről
levágta a héját, a belét meg apró darabkákra tépkedte.
Épp az utolsó hozzávalókat tette bele a tálba, amikor
Móse újra elnyávogta magát
– Nem bírod kivárni, hmm? – kérdezte Hannah, és
lepillantott a cicájára. Valami csoda folytán, vagy csak
egy szándékos trükk révén, a közel tizenegy kilós, jó
húsban lévő macskája kiéheztetett gebe látszatát keltette.
Ha ez egy trükk volt, meg kell hagyni, hatásosan csinálta.

18
Hannah azt kívánta, bárcsak ő is képes lenne erre, amikor
bele kell préselnie magát abba a bronzszínű selyem-
ruhába, amit Lisa és Herb családi összejövetelének mai
táncestjére készült felvenni.
Móse ismételten nyávogott, de olyan bánatosan, hogy
Hannah megsajnálta, és beledobta a lazacszálkákat és
a bőrt a tálkájába. Folytatta a cicaeledel készítését, de
épp amikor készült vajban kisütni a lazacgombócokat,
megszólalt a telefon.
Hannah lenézett a macskájára. Fejét felemelte a tálból,
és vészjóslóan bámult a telefonkészülék felé. Második
csengésre füleit hátracsapta, hátán a szőrt elkezdte fel-
borzolni, és olyan morgó hangot hallatott, amit inkább
mérges kutyáknál, nem pedig macskáknál szoktunk
hallani.
– Anya az? – kérdezte tőle Hannah, bár már előre
tudta a választ. Az univerzumban egyetlenegy olyan
ember létezett, aki ilyen negatív fogadtatást kapott a
macskájától. Függetlenül attól, hogy egyáltalán nem hitt
a telepatikus képességekben, vagy hasonló dolgokban, el
kellett ismernie, Móse a legtöbbször mindig eltalálta a
hívót, tehát valószínűleg most is Delores lesz az. Hannah
a telefonért nyúlt, füléhez emelte, majd beleszólt. – Hello,
anya!
– Bárcsak ne tennéd ezt, Hannah! – válaszolt a
szokásos módon Delores.
– Mit ne tennék? – kérdezett vissza Hannah, holott
pontosan tudta, mire gondol Delores.
– Úgy szólsz bele a telefonba, hogy Hello, anya, még
mielőtt meggyőződnél arról, hogy ki az. Mi van, ha
valaki más van a vonalban?
– Hát, akkor tévedtem.
– Igen. És valószínűleg elég kényelmetlenül éreznéd
magad.
– Nem biztos.

19
 – Hát... – Hosszú szünet következett, míg Delores
elgondolkozott ezen, majd végül megszólalt. – Igazad van,
te tényleg nem éreznéd kellemetlennek. Mindazonáltal,
nagyon szeretném, ha te is úgy szólnál bele a telefonba,
mint minden más, normális ember.
– Tudom, hogy ezt szeretnéd. – Hannah kis bűntudatot
érzett, hogy ugratta az anyját. – Talán csak nem tudom
megállni, hogyne így szóljak bele.
Delores olyan mélyet sóhajtott, hogy kisebb föld-
rengésnek hallatszott a kagylón keresztül. – Azért
csinálod csak, hogy engem heccelj vele, ugye?
– Bizonyos szempontból igen. Az egész olyan, mint
egy játszma. Én beleszólok, hogy Hello, anya, mire te azt
válaszolod, Bárcsak ne tennéd ezt. Én visszakérdezek,
hogy Mit ne tegyek?, te pedig előállsz egy magyarázattal,
hogy miért is ne így vegyem fel a telefont. Ezt játsszuk
el minden egyes alkalommal, mielőtt tényleg beszélgetni
kezdenénk.
– Tehát ez a mi kis privát üdvözlési módunk. Olyan,
mint egy anya–lánya rituálé, nem?
– Pontosan. – Hannah még rá is bólintott, bár tisztában
volt vele, hogy azt az anyja nem láthatja a telefonon
keresztül. Voltak olyan időszakok, amikor Delores
elragadóan figyelmes volt.
– Akkor jobb, ha ezt a kis szokásunkat továbbra is
megtartjuk, drágám. A rituálék nagyon fontosak. Olyan
minták ezek, amelyeket arra használunk, hogy kínos
pillanatokat hidaljunk át velük.
– Bámulatos az éleslátásod, anya.
– Köszönöm a bókot, drágám. Most jut eszembe...
arra gondoltunk, hogy tartunk majd egy teadélutánt
adománygyűjtés céljából. Hoznál pár süteményt?
– Természetesen. Van már konkrét időpontotok?
– Még nincs, de biztosan nem karácsony előtt.
Még további kutatásokat kell folytatnom arra vonat-
kozólag, hogy pontosan mit is fogyasztottak anno egy

20
ilyen teadélutánon, és hogyan szolgálták fel. Talán meg-
kérem Sallyt, hogy készítsen fánkot.
Úgy tűnt, Hannah hosszabb beszélgetésnek néz elébe,
ezért kihúzta a telefonzsinórt, vajat tett egy serpenyőbe,
majd odarakta a tűzhelyre, és bekapcsolta.
– Nem tudtam, hogy Sally fánkot is szokott sütni.
– Ma készítette az első adagot. A villásreggelin szol-
gált fel nekünk belőle, és igazán nagyon finomak lettek.
– Kimentetek az Éden Tavi Vendéglőbe villásreggeli-
re? – Hannah ide–oda billegtette a serpenyőt, hogy a vaj
hamarabb megolvadhasson.
– Igen, az összes rokonnal egyetemben, akik
korábban érkeztek a családi összejövetelre. Carrie–vel
ott maradtunk és Marge–dzsal beszélgettünk, miután ti
elmentetek a templomból, így Gus kénytelen volt meg-
hívni minket.
– Gus York, vagy Marge fivére, Gus?
– Marge fivére. Megkérte Marge–ot, ajánljon egy
helyet, ahol jó villásreggelit kaphat, aztán meghívott rá
minket is.
– Ez igazán szép volt tőle.
Delores felhorkant, amit Hannah nagyon is tisztán
hallott a kagylón keresztül. – Ez a legkevesebb, amit
megtehetett, miután összetörte Marge szívét, amikor
eltűnt a városból az éjszaka közepén. Marge szülei
állandóan abban reménykedtek, hogy majd hazatér
egyszer. Tudod, ő volt a legkisebb fiú.
– De miért is ment el? – kérdezte Hannah, a telefont
a nyaka és a válla közé szorítva, kissé oldalra billentve
a fejét, hogy ne csússzon le a válláról. Fogta a tányért a
nyers lazacpogácsákkal, és átvitte a tűzhelyhez. Egyen-
ként belehelyezte őket a serpenyőbe, és hátralépett kissé,
nehogy ráfröccsenjen a sercegő, forró vaj.
– Senki nem tudja az okát, miért ment el, drágám.
Delores egy pillanatra abbahagyta a beszédet, majd
megkérdezte. – Mi ez a zaj?

21
 – Milyen zaj?
– Az a sercegő zaj. A mobilomról hívlak, és valószínű-
leg mindjárt lemerül. Szóval, ami miatt igazából hív-
talak, az, hogy megkérdezzem, van–e esetleg otthon sós
kekszed?
Hannah benézett a spájzba. Az ajtó tárva–nyitva volt,
így jól láthatta, hogy van egy nagy dobozzal rögtön az
első polcon. – Pont van itthon egy doboz.
– Lisa kérte, hogy hozd majd magaddal. Mike
Semmittevés–Napi Pástétomot készített a mai rögtönzött
főzőestre, de este hat előtt nem szabadul el az őrsről,
így már nem lesz ideje bemenni a városba sós kekszet
venni.
– Feladat kipipálva. Valakinek valamit még esetleg?
– Hannah másik oldalára forgatott egy pogácsát, ami
hangos sercegéssel puffant vissza a forró zsiradékba.
– Csak a Rejtélyes Répatortádat hozd. Lisa és Herb
ódákat zengtek róla a villásreggelin, és mindenki nagyon
várja már, hogy megkóstolhassa.
– Ezt igazán örömmel hallom – szólt Hannah, és
megfordította a másik három lazacpogácsát is.
– Akkor majd ott találkozunk, drágám. Most mennem
kell. Az a sercegő hang egyre hangosabb, és tudom,
hamarosan lemerül a mobilom.
Hannah elköszönt, és megdörzsölte elgémberedett
nyakát. Be kellett volna vallania, hogy a tűzhelyről jött a
sercegő hang, miközben az anyja azt hitte, hogy a telefon
akkuja merül le. Így viszont már előbbre tart a sütésben.
Délután kettő is elmúlt már, és még össze kell szednie pár
zöldséget, meg elkészíteni a mártogatós tálat, úgyhogy
nem volt vesztegetni való ideje. Éppen elkészült az első
tállal, amit bevitt a kávézóasztalra a nappaliba, amikor
megszólalt a kapucsengő.
Hannah válogatott szitkokat mormolt, amelyeket
a világért sem ejtett volna ki a száján az unokahúga
jelenlétében. Bárki legyen is az, bénán időzítette a

22
látogatást. Fogta a tányérját, mert jobban ismerte mái
Mósét annál, mint hogy ott hagyja az asztalon az egyik
kedvenc kajáját, és magával vitte a bejárati ajtóhoz.
– Ki az? – kiáltott ki, ahelyett, hogy kinézett volna
inkább a kukucskálón.
– Mike vagyok. Szükségem van rád, Hannah.
Ez a négy szó volt a kulcs Hannah szívéhez. Nem tudott
ellentmondani, ha segítséget kértek tőle, még Lake Eden
legálnokabb, legrusnyább lakójának sem. Mike Kingston
pedig olyan távol állt az utóbbi leírástól, amennyire csak
lehet. Marconán jóképű volt, magas, viking típusú férfi.
Habár erős és fitt volt, és egy csapással laposra tudta
volna verni az ellenfelét bármilyen küzdelemben, Hannah
mégis biztos volt benne, hogy egy szikra álnokság sem
szorult belé.
– Gyere be! – invitálta, és kinyitotta neki az ajtót.
– Köszi, Hannah. Be kellett ugranom a lenti szom-
szédaidhoz, és gondoltam, benézek hozzád, meg elviszem
a sós kekszeket is, ha van.
– Van. De mondd, hogy semmi nem történt Sue–val
meg Phillel.
– Semmi baj nincs. Phil tanúja volt egy balesetnek
az autópályán, amikor az éjjeli műszakból jött hazafelé.
Csak jegyzőkönyvbe vettem a vallomását. – Mike le-
pillantott a tányérra, amit Hannah azóta is a kezében
tartott, és kitágultak a pupillái a látványtól. – A nemjóját,
ez aztán jól néz ki! Mi ez?
– Lazacpogácsa, frissen és forrón, egyenest a ser-
penyőből... akarom mondani, a mobilból, anya cselében.
– Tessék?
– Pont vele beszélgettem telefonon, miközben
sütöttem, és ő azt hitte... Mindegy, nem számít. Ülj le, és
egyél. Bőven van belőle két fő számára is.
Egy nyávogás hallatszott, ami Mósétól származott,
aki félig összehúzott szemekkel figyelte Mike–ot, így
Hannah gyorsan odafordult hozzá, hogy megnyugtassa.

23
 – Két főnek meg egy macskának. Elég lesz nekünk is
meg Mósénak is.
– Hallhattad, úgyhogy nyugi, Nagyfiú. – Mike
megvakargatta Móse állát, ahogy leült a kanapéra. Ezután
levágott egy falatkát a lazacpogácsából, és a tenyerére
rakva odanyújtotta neki. – Tessék, vedd csak el, ez leköt
majd, amíg elkészül a te adagod is.
Hannah figyelte, amint Móse boldogan belakmározza.
Dorombolását még kint a konyhában is hallotta, amikor
kiment, hogy újabb adagokat porciózzon ki maguknak.
– Mi ez a mártás a tetején? – kérdezte tőle Mike,
amikor Hannah visszajött a konyhából a saját tányérjával.
– Egyszerűen isteni!
Hannah nem akarta elárulni neki, de nem bírt hazudni
sem annak a férfinak, akivel hajszálnyi közelségbe került
a házassághoz.
– Ez Edna Ferguson egyik trükkös megoldása –
magyarázta, és reménykedett benne, hogy nem kell több
részletet elárulnia.
– Mondd csak el. Valahányszor a nővéremékhez
megyek látogatóba, nem enged haza egy nagy adag
rántott csirke nélkül. Elég száraz lesz, amikor újra
melegítem a mikrobán, és gondolom ez a mártás pont jó
lenne hozzá.
Szegény jóképű agglegény, aki kénytelen maradékokat
hazavinni a nővére asztaláról! Hannah majdnem meg-
sajnálta, amikor eszébe ötlött, hány Lake Eden–i hölgy
ugrana rögvest a lehetőségre, hogy megkóstoltassa vele
a főztjét. De neki rá volt szüksége, ha másért nem, hát
főzési tippekért, Hannah pedig nem tudott ellenállni,
hogy ne mondja el neki az igazságot.
– Oké, elmondom, de meg kell ígérned, hogy nem
mondod el senkinek.
– Ha megteszem, le kell, hogy lőj? – incselkedett
Mike, és rávillantotta azt a csibészes mosolyt, amitől a
lány térdei mindig elgyengültek.

24
 – Oh, hát nem ölnélek meg, csak bezárnálak egy
szekrénybe és...
Hannah szája elé kapta a kezét, hogy ne folytathassa.
Vannak dolgok, amiket jobb nem kimondani.
– És mi?
– És bent hagynálak, amíg eldöntőm, mit is csináljak
veled. – fejezte be Hannah a mondatot.
– Rendben. Ígérem, nem mondom el senkinek Edna
titkát. Mi is az?
– Igazság szerint legtöbbször a saját mártásommal
készítem el, friss kaporral, majonézzel és egy kis tej-
színnel. Akkor a legjobb, ha előző nap csinálom meg, és
éjszakára a hűtőben hagyom. Most viszont nem tudtam
előre, hogy ma lazacpogácsát fogok készíteni.
– Jó, a kapros mártásodat már ismerem, mert már
ettem lazackenyérrel a múltkor. Nagyon finom az is, de
most azt áruld el, hogy ez micsoda.
– Campbell–féle zellerkrémleves.
– Micsoda?
– Ez Campbell–féle zellerkrémleves, hígítás nélkül.
Egy fél pillanat alatt remek mártást vagy szószt lehet
belőle készíteni. Tényleg. Csak annyit kell tenned, hogy
felhevíted a mikrobán, de még jobb, ha hozzákeversz egy
kis száraz sherryt is. Mivel ma este a spontán főzőesten
besegítek Lisának, jobbnak láttam ezúttal azt kihagyni
belőle.
– Hányra mész ki a tóhoz ma este?
– Négy körül. Még be kell ugranom a Süti Éden–be,
hogy felvegyem a sütiket, és csak utána indulok, és te?
– Fél hét felé már odaérhetek, feltéve, ha nem felejtem
el magammal vinni a kekszeket. Szeretném, ha az egyik
táncot nekem ígérnéd ma este.
– Mindenképp! – vágta rá gyorsan Hannah, és
reménykedett, hogy a szíve nem ugrált annyira, hogy a
kis ujjatlan blúzon keresztül is látszódjon.

25
 – Szólj Andreának is, meg Michelle–nek. Egyszerűen
odavagyok a Swensen nővérekért.
Hannah csak mosolygott, bár sokkal inkább szerette
volna, ha Mike azt mondja, hogy csak őérte van oda.
Akárhogy is, Mike az Mike, és az ember lánya vagy
elfogadja ilyennek, amilyen, vagy sem.
Harmadik fejezet
Hannah úgy érezte, ha még egyszer meg kell hallgatnia
a Söröshordó Polka refrénjét, sikoltozni fog. Ugyanígy
érzett az előző tánc során is, amikor Marvin Dubinskival
táncolt néhány perccel ezelőtt, és nem volt éppen
kellemes élmény. Miután felszolgálták a vacsorát, és
a desszertbüfét felállították a bárpulton, elkezdődött
a táncmulatság. Hannah–t nonstop táncoltatták vagy
fél órán át, és kézről kézre adták a partnerek. Az első
partnere Mike volt, aztán jött Norman, őt követte Bill,
Lonnie, Bascomb polgármester és Jon Walker. Az
utolsó táncpartnere, Marvin Dubinski viszont teljesen
kikészítette Hannah–t aznapra. Polkára ropták, és Marvin
legalább hatszor lépett a lábára. Most épp az egyik
bokszba bújt el, ahol Marge Beeseman ült a családjával,
és reménykedett benne, hogy Marvin itt nem szúrja ki,
és kéri fel egy újabb polkára.
Szerencséjére Frankie és a Frankfurtiak, a helyi
zenekar, akiket Lisa és Herb bérelt fel a táncestre, egy
keringőbe kezdett bele. Legalábbis Hannah szerint
keringő lehetett. „Egy–két–há, egy–két–há” üteme volt
eredetileg, de a banda valahogy sokkal gyorsabb ütemben
játszotta, így a legtöbb pár feladta a próbálkozást, és
megálltak a táncparkett közepén. Az a néhány pár, aki
még tovább próbálkozott a keringővel, olyan gyorsan
pörgött és suhant körbe, mint amilyen sebességgel

27
az ablakventilátorok lapátjai forogtak, folyamatosan
beleütközve azokba a párokba, akik csak álltak.
Frankie, már ha tényleg így hívták a banda vezetőjét,
végül csak rájött, hogy elhibázták az ütemet, intett a
többieknek, majd belekezdtek egy lassú számba. A
párok összeölelkeztek erre az igazán összebújós dalra,
ami minimális lépéstechnikát igényelt, és a táncparkett
újra megtelt. Hannah igyekezett újra a körülötte zajló
beszélgetésre koncentrálni, pont elkapva Marge Beese-
man kérdését. Tudniillik Hannah teljesen be volt szorítva
a nagy kerek bokszba Marge és a fivére, Gus közé, ezért
más választása nem nagyon volt, mint bekapcsolódni a ő
beszélgetésükbe.
– Megtaláltad a régi szobádban azt, amit kéréstél? –
kérdezte Marge.
– Csak részben. Nem találtam a kedvenc ágytakaró-
mat, amit gondoltam, felrakok majd a vendégszoba
falára.
– Arra a zsenília takaróra gondolsz, ami Roy Rogerst
ábrázolja?
– Oh, igen. Szerencsére az összes láda fel volt
címkézve, és Lisa megmutatta azt, amibe az én régi
szobámból pakolták be a dolgokat. Biztos voltam benne,
hogy azok között lesz valahol, de sajnos nem volt ott.
Gondolom, nem tehetek mást, mint ellátogatok néhány
antik boltba, hátha ott találok majd valami hasonlót.
– Az meglehetősen sokba kerülne – legyintett Marge.
– Egyes relikviáért hihetetlen, milyen összegeket tudnak
elkérni.
– Nekem az nem számít. Bármire szívesen költők,
amire szükségem van. Mellesleg megjegyzem, ez az
egyik legnagyobb előnye annak, ha az embernek elég
pénz van a zsebében.
Hannah még mindig a táncolókat figyelte a parketten.
A szédületes forgatagnak már vége volt, és a mennyezet-
ről lógó tükrös diszkólámpa pont úgy forgott, mint a

28
planéták, amelyeket a tudományos projektre készítettek
az apjával, amikor kilencedikes volt az iskolában. Ahogy
a labda kerengett, színes fénysugarakat vetett, megvi-
lágítva időnként a párokát, akik már álmosan mozogtak
a táncparketten. Hannah teljes figyelmét Marge fivérére,
Gusra összpontosíthatta. Úgy érezte, mintha a férfi
folyamatosan el akarná kápráztatni az embereket. A
mondandójában kétségkívül nagyon sokszor szerepelt a
pénz!
Gus Klein jóképű, választékosán öltözött ötvenes férfi
volt. Épphogy csak egypár centivel volt alacsonyabb a
magas kategóriától, jólfésült sötétszőke hajában egy
elegáns ezüst tincs fénylett. Az ezüst csík annyira
előkelően hatott, hogy Hannah majdnem biztos volt
benne, fodrász festhette neki. Tudta, hogy nem kellene
elhamarkodottan ítélnie, de annyira nyilvánvaló volt,
hogy Gus nagyon is ad a látszatra. Néha az emberek
azt hiszik, ha a külső csomagolás tetszetős, már nem
is fontos, milyen a belső. Hannah nem ezek közé az
emberek közé tartozott. Természetesen őt is vonzotta
a megnyerő csomagolás, de igazából az érdekelte csak,
ami benne van.
Vajon milyen lehet Gus Klein a látszatmáz mögött?
Hannah nem ismerte olyan régóta, hogy ezt tudhassa, de
számára a férfi elég sekélyesnek tűnt, és az sem tetszett
benne, ahogy egyfolytában az Atlantic City–beli életé-
ről dicsekedett. Mindenkinek elmondta, hogy hozzá
házhoz jön a manikűrös, masszőr masszírozza, amikor
csak feszültnek érzi magát, és ha társaságot hív, ételt csak
a város legelőkelőbb éttermeiből rendel, amit házhoz is
szállítanak neki a luxuslakásába.
Azt is észrevette, Gus elvárja, hogy mindenki
kiszolgálja őt. Amikor Marge megkérte, kísérje el őt a
svédasztalhoz, nemcsak azt válaszolta neki, hogy fontos
megbeszélnivalója van épp a Brainerd kuzinokkal,
hanem jóformán utasította Marge–ot, hozzon neki is a

29
büféből ételt. Ugyanez megismétlődött a desszertbüfénél
is. Mintha csak a többiekénél értékesebbnek tartotta
volna az idejét arra, hogy sorba álljon, mint mindenki
más. Ezúttal Lisát küldte el, hogy szedjen össze neki
egy sor süteményt, és hozzon hozzá kávét. Egy laza
mozdulattal kicsapott az asztalra egy dobozka kubai
szivart, hangoztatva, milyen méregdrágán hozatta
Havannából.
Hannah körbenézett, és szemével megkereste Andreát,
aki épp a táncparketten ráncolt Bill–lel. Andrea volt
köztük a divatguru, és Hannah remélte, majd véleményezi
Gus öltözékét is. Bár Hannah egyáltalán nem volt otthon
a férfiruházat terén, abban tízért biztos volt, hogy nem
TV–Shopból szerezte be Gus a ruháit.
Hannah elgondolkodott egy pillanatra. Érdekelte,
milyen ember lehet Gus. A többség valószínűleg jóképű,
megnyerő, kifinomult férfit látott benne. Azok számára,
akik nem láttak mélyebbre, az előbbi jellemzők akár
mind valósnak tűnhettek. Hannah–nak viszont az volt
az érzése, a fenti karakterjegyek egyike sem igaz rá
valójában. Nem tehetett róla, de megérzése szerint a férfi
szerepet játszott, mímelve a nagyvárosi eleganciát, amikor
valójában csak egy sör–virsli zabáló külvárosi fickó volt.
Valami nagyon nem stimmelt Gus Klein külvilágnak
mutatott személyiségével, de Hannah egyelőre nem tudta
meghatározni, mi is az.
Hannah Marge–ra pillantott. Lisa anyósa igazán kitett
magáért a ma esti öltözékével. Hannah magában csak
„korosodó hippi” stílusnak hívta, noha ezt a kifejezést
soha nem mondta volna ki hangosan, nehogy megbántsa
Marge–ot. Vannak olyan hölgyek, illák az angolosan
szabott ruházati stílust kedvelik, ezek közé tartozott
Delores is. Minden ruhája tökéletesen simult tökéletes
alakjára. Más hölgyek viszont kedvelték a fodrokat
és a pörgős körszoknyákat. Marge azt szerette, ami
libeg–lobog. Denevérujj vagy körfrufru, neki mindegy

30
volt. Aznap este pedig bíborszínű, trapéz szárú sifon
nadrágkosztümöt viselt, amely lebegett a lábai és karjai
körül, egy-egy hirtelen mozdulatnál majdnem lesodorva
mindent az asztalról.
Marge mellett Jack Herman, Lisa apja ült. Ő is jól
nézett ki sötét nadrágjában és levendulaszínű ingében, de
jókedvűnek egy cseppet sem tűnt. Igaz, szája mosolyra
húzódott, de a szemén látszott, hogy mérges, és Hannah
tudta, a mosolygó arckifejezés nem több, mint egy udva-
rias gesztus. Az este folyamán Hannah észrevette, hogy
többször is Gust fodrozza a tekintetével. Lisa említette
korábban, hogy volt köztük valami nézeteltérés, de ami-
kor Lisa rákérdezett az apjánál, mi volt az, apja nem akart
beszélni róla.
Ott volt még Marge ikerhúga, Patsy is, aki annyira
hasonlított Marge–ra, hogy Hannah gondolkodás nélkül
elhitte azokat a történeteket, amiket arról meséltek,
hogyan viccelték meg az udvarlóikat, amikor helyet
cseréltek a randikon félidőben. Voltak olyan jegyek,
amelyek alapján különbséget lehetett tenni az ikrek
között, de csak ha egymás mellett álltak. Patsy haja egy
árnyalattal sötétebb volt a testvéréjénél, és kissé testesebb
is volt Marge–nál. Marge orra egy picit hosszabb, Patsy
szemöldöke pedig sötétebb volt. Távolról persze ezt nem
lehetett észrevenni, így Hannah örült, hogy legalább nem
egyformán öltöztek.
Patsy mellett férje, Mack foglalt helyet. Magas, jóképű,
atlétatermetű férfi volt, és Hannah többször elkapta
egyedülálló hölgyek tekintetét, amint a táncparketten
gusztálták a férfit. Patsy is észrevette ezt, de nyilvánvalóan
nem törődött vele. Vagy teljességgel megbízott a férjé-
ben, vagy pedig nem izgatta a dolog. Ha mindaz igaz
volt, amit az egyetemen a pszichológiaprofesszor taní-
tott a testbeszédről, a köztük lévő tér sokat elárult jó
házasságukról.

31
 – Nem hinném, hogy anya az áruházban vette volna
az ágytakaródat – mondta Gusnak Marge.
– Nem hát – támasztotta alá Patsy is. – Emlékszem,
hogy takarékkuponokat gyűjtöttünk hozzá, amiket be-
váltott, amikor megrendelte.
– Tényleg így volt! Ismered ezeket a beváltható pénz-
kuponokat te is, ugye, Hannah?
A merengésből Marge kérdése zökkentette vissza a
valóságba Hannah–t. Jobban örült volna, ha hagyták volna
tovább elmélkedni magában, de Marge nyilvánvalóan őt
is bele akarta vonni a társalgásba.
– Igen – válaszolt a kérdésre. – Andreával volt olyan,
hogy gyűjtögettünk ilyen vásárlási kupon pontokat, hogy
Michelle–nek megvehessük az áhított tündér varázs-
pálcát. Egyedül a szállítási költséget kellett kifizetnünk.
– És tetszett neki? – kérdezte Patsy.
– Imádta. Igaz, a varázspálcában a miniizzó már az
első hét után kiégett, és még apa sem talált bele csereizzót
sehol.
– Biztos ez a helyzet a te ágytakaróddal is, Gus –
mondta Marge.
– Az is kiégett volna? – ugratta Gus.
– Biztosan tönkrement, amikor anya kimosta, hogy
eltegye a ládádba. Viszont említetted, hogy találtál benne
néhány dolgot.
– Igen, néhány régi baseballos cuccot.
– Azt a spéci ütőt is, amit apa vásárolt neked, amikor
bekerültél a Jordan csapatába? – kérdezte tőle Patsy.
Gus biccentett.
– Ott volt a tetején a híres Louisville ütőm, amit
gimis koromban használtam. Azzal az ütővel szereztem
pontot az első meccsemen. Viszont sehol sem találom
a kesztyűmet. Talán az is szétment az ágytakarómmal
együtt – kuncogott Gus.
– Még igaz is lehet – kontrázott rá Patsy. – A bőr
szétmállhat, ha nem kezelik bőrápolóval.

32
 – Tudom, hogy anya nem használt bőrápolót –
fejtegette tovább Marge. – Jó néhány évig megtartotta a
szobádat, pont úgy, ahogy otthagytad, amikor elmentél,
aztán később mindent összepakolt egy ládába, amit apa
felvitt a padlásra. Biztos vagyok benne, hogy senki rá
sem nézett azóta sem. Fájdalmas lett volna, ugye tudod?
Gus fészkelődni kezdett, és Hannah tudta, kezdi
kényelmetlenül érezni magát.
– Hát, örülök, hogy megtartották a dolgaimat. –
Odafordult Hannah–hoz. – Te is megtartottál dolgokat
gyermekkorodból?
– Hadd gondolkozzam ezen egy pillanatra. – Hannah
rögtön tudta, hogy a férfi ezzel csak a beszélgetést akarta
más irányba terelni. Egyértelműen nem akart szemé-
lyes dolgokról beszélni. A lány egy pillanatra hajlott
rá, hogy keresztülhúzza a számításait, ám Gus olyan
tekintettel nézett rá, mint a fuldokló, amikor meglátja
a mentőcsónakot, így kénytelen volt kimenteni. – Még
mindig megvan a rózsaszín balettcipőm, amit még
gyerekkoromban vásároltam magamnak.
– Balett? – kérdezte Marge hitetlenkedve. – Nem is
tudtam, hogy balettozni jártál.
– A bökkenő az, hogy nem jártam. Amikor tizenegy
éves lehettem, arra vágytam, hogy bárcsak lehetne
olyan cipőm, amiben eltáncolhatom a szólót a Hattyúk
Tavában.
– Tehát megvetted hozzá a cipőt, és rájöttél, hogy még
abban sem megy? – kérdezte Marge.
– Pontosan – válaszolta Hannah egy fél mosollyal
és vállrándítással elütve a dolgot. Azt viszont nem
említette meg nekik, hogy milyen keservesen szenvedett
a csalódástól, amikor nem tudta megcsinálni az spiccet,
anélkül, hogy megkapaszkodott volna a szék háttám-
lájában. Olyan biztos volt benne, hogy született tehetség,
holott ezen a területen nincs született tehetség, csak
kemény elhivatottság, sokéves, folyamatos gyakorlás és

33
balettedzés. De nem most volt itt az ideje annak, hogy
kitárja a lelkét. A legjobb, amit tehet, ha könnyedén
veszi, mint egy szertefoszlott gyermekkori álmot.
– Tudjátok, milyen ez. Viszont megtartottam az összes
Degas–képet, amit anyám vásárolt nekem.
– Na, ha már itt tartunk, és régi emlékeket idézünk fel
– szólalt meg Jack, és az asztalon keresztül mereven Gus
szemébe nézett. – Emlékszel Mary Jo Kuehnre?
A csend, ami Jack kérdését követte, olyan súlyos
volt, hogy Hannah szerint szinte vágni lehetett. Nem
tudta, hogy ez mit jelenthet, hisz sosem hallott Mary Jo
Kuehnről, ám úgy tűnt, Jacken kívül mindenkit kelle-
metlenül érint a kérdés.
– Emlékszem – szólt Gus – és azóta is nagyon
hiányzik. Olyan csinos lány volt. Képzeld, Jack, ma
viszont találkoztam egy hasonlóan csinos lánnyal.
– És ki az? – kérdezte Marge, kihasználva a kínálkozó
alkalmat, hogy témát váltson.
– Jack legidősebb lánya, Iris. – Gus odafordult Jack-
hez. – Gondolom, inkább az anyjára ütött, mert egyál-
talán nem hasonlít rád, Jack. És ha már Emmyről
beszélünk, most Marge–dzsal vagy itt. Talán Emmyvel
elváltatok?
Jack olyan pillantást vetett rá, amely megdermesztené
még az orgonákat is júliusban.
– Emily meghalt.
– Annyira sajnálom. – Gus mondata őszintének
hangzott. – És mi van a húgoddal, Heatherrel?
– Ő is meghalt – válaszolta szúrós tekintettel Jack.
– Emlékeztek Mr. Burnside– ra? – vágott közbe Marge,
mire Hannah felrántotta a szemöldökét. Még soha nem
látta Marge–ot ennyire erőltetetten vidámnak.
– Hát persze! – vágta rá Patsy is, hasonlóan szándékos
vidámsággal – Azt hittem, meg fog húzni algebrából, de
a végén megesett rajtam a szíve.
– Jól csináltad. – Marge átnyúlt, és megpaskolta a
karját.
34
 – Ízlettek a desszertek?
– Oh, nagyon! Egyszerűen pompás. A répatortád
pedig... – Patsy mosolyogva Hannah–hoz fordult. –
Mindig is híres volt a répatortám, viszont a tied még
az enyémnél is százszor jobb. Mack háromszor is vett
belőle!
– Én négy szeletet ettem – kontrázott Gus –, és még
szeretnék. – Hannah–hoz fordult, és rákacsintott. – Van
belőle dugitartalékod valahol?
– Tulajdonképpen van. Holnapra tettem félre, de akár
ki is tehetem, ha elfogyott a tálcákról.
Mac, aki a boksz szélén ült, felállt, hogy megnézze.
– Még legalább egy féltálcányit látok.
– Gus szeretné, ha külön eltennél neki belőle egy
tálcával, amit később megehet – javasolta Marge. – Régen
is mindig így volt, az én Csupa Csoki Torta Csodám-
mal. Mindig két adagot kellett sütnöm belőle, egyet a
családnak, egyet pedig külön Gusnak.
– Tényleg így volt – ismerte be Gus. – Ebben valóban
bűnös vagyok. – Ismét odafordult Hannah–hoz. – Félre-
tennél nekem egy tálca répatortát, ha szépen kérlek?
– Oh, hát... persze. Mennyit szeretnél belőle?
– Legalább egy fél tortát – válaszolt helyette Patsy. –
Marge–tól is mindig legalább annyit kért. Reggelre pedig
mind elfogyott. Gus amolyan éjszakai hűtőrabló volt.
– Oh, Jack is az! – vágta rá Marge, azzal a céllal, hogy
ismét bevonja Jacket a társalgásba.
Hannah a férfira nézett. Mintha semmit sem érzékelt
volna a beszélgetésből, és ugyanolyan szikrázó szemmel
fixírozta Gust.
– Nem hoztál a Csupa Csoki Torta Csodádból ma
estére? – kérdezte Gus Marge–ot. Hannah biztos volt
benne, hogy Gus tudja, Jack még mindig neheztel, de
jobbnak látta, ha nem vesz róla tudomást.
– Ma este nem, viszont holnap megsütöm. Neked
sütök egyet külön.

35
 – Nekem sütsz külön, és nem a pasidnak? – kérdezte
Gus Jackre pillantva az asztalon keresztül.
– Jack nem kimondottan a pasim, bár nagyon kedve-
lem őt. Mindig is kedveltem, és ez így is marad! –
replikázott Marge, és egy dühös pillantást küldött Gus
felé – Hannah biztos volt benne, hogy a bölcsesség tette
csak, hogy ne mondjon többet. – És ha már a szeretetnél
tartunk – folytatta Marge – , hogy tudtad itt hagyni
Lake Edent az éj leple alatt úgy, hogy egyikünktől sem
búcsúztál el?
Gus hátrahőkölt, mint akit eltaláltak egy homok-
zsákkal.
– Nem készakarva tettem így, Marge. El kellett
mennem. Nem hiszem, hogy akár neked, akár másnak
magyarázkodnom kellene.
– Nem, valóban nem kell – tette hozzá Patsy. – De
megtehetted volna. Most már késő, mert azok, akik
legjobban szerettek, már nem élnek. Megérdemelték
volna a magyarázatot, vagy legalább annyit, hogy el-
köszönj tőlük, mielőtt elmentél.
– Egy percig nem adták fel a reményt, hogy egyszer
hazatérsz – tette hozzá Marge. – Még írni sem írtál,
és nem telefonáltál soha. Mi viszont itt voltunk, és
végignéztük, ahogy összetör a szívük, és legalább tudni
szeretnénk, hogy miért.
Hannah Gusra pillantva látta, milyen szörnyen
kényelmetlenül érzi magát a férfi. Egy pillanat töredékéig
még talán sajnálta is, de mindaz, amit az előbb Marge és
Patsy mondott, abszolút jogosnak tűnt. Gus nem vette a
fáradságot, hogy írjon vagy telefonáljon, vagy bármi más
módon megkeresse a szüleit. Most pedig már túl késő
volt.
Gus egy ideig szótlanul ült, majd előrehajolt.
– Nem tehettem meg. Először bizonyítanom kellett.
Hannah összehúzta a szemöldökét. Amikor odaült
hozzájuk a bokszba, Gus éppen a jól menő éjszakai
mulatójával hencegett.
36
 – De hát az előbb arról beszéltél, mennyire sikeres lettél,
amint a zászlóshajód, az Indigó Hangulat nevű éjszakai
mulatód beindult. Azt is mondtad, hogy visszafizetted
belőle az összes kölcsönt, amit az újrakezdéshez kértél
ezelőtt húsz évvel. Már akkor visszajöhettél volna. Akkor
még éltek a szüleid.
Gus most Hannah–hoz fordult, és a lány azt kívánta,
bárcsak köddé válhatna. Nem tűnt túl boldognak, hogy
Hannah ellentmondáson kapta.
– Mi ez itt? Az inkvizíció talán? – Baljósan Hannah–
ra pillantott. – Nem akartam elébe menni a dolgoknak.
Nem lett volna értelme anyáék elé állni azzal, hogy
sikeres üzletember vagyok, de kudarcot vallottam a
bővítési terveimmel.
– Bővítés? – hajolt közelebb Mac. – Egynél több
éjszakai mulatód van?
– Ráhibáztál. Összesen négy van, és gondolkozom
azon, hogy tovább bővítem. Atlantic City a legtökélete-
sebb hely arra, hogy az ember éjszakai mulatót nyisson.
Egymás után nyílnak az újabbak mindenhol.
Mac közelebb hajolt Gushoz.
– Biztosan sok profitot termelhetnek neked, ha egy
újabbat készülsz nyitni.
– Sokat hoznak. Addig nem terjeszkedik az ember,
amíg nincs meg rá a pénze. Erről beszéltem, amikor azt
mondtam, hogy nem akartam elébe menni a dolgoknak.
Eltart egy ideig, míg egy új hely beindul.
– Az építkezés miatt? – találgatott Mac.
– Amiatt is, de ahhoz is sok idő kell, hogy a vendégek
odaszokjanak. Reklámozásra is elég nagy összeget kell
félretenni.
– Tetszik a neve... Indigó Hangulat – szólt Marge, és
Hannah észrevette, ahogy megszorította Jack kezét. – A
többiben is a kék szín dominál?
Gus fellélegzett, hogy témát váltottak, és kevésbé
személyes vizekre eveztek, ezért hálásan a nővérére
mosolygott.
37
 – Ügyesen rájöttél. Javarészt blues–zenét játszanak a
klubokban. Minden klub dekorációjában a kék egymás
árnyalata hangsúlyos. Az Indigó Hangulatról már
hallottatok. Aztán ott van még az Aqua, az Égszínkék
Mennyország és az Éjféli Csillag. Ezeket a neveket az
égbolttérképemről vettem, ami a plafont borította a
szobámban. Többek között ezért is akartam átnézni azt
a régi ládát, hátha találok egy másik nevet a következő
mulatómnak.
– Igazi Kék – javasolta Jack. – Bár ez nem a legjobb
ötlet, hiszen te sosem az igazi arcodat mutatod.
– Te pedig soha nem átallottad felszedni a maradékot
– vágott vissza Gus.
Hirtelen ismét csönd telepedett az asztalra, mintha
mindenki visszafojtotta volna a lélegzetét. Hannah azon
töprengett, vajon meddig fognak még így ülni, mielőtt a
következő bomba robban. Gus Jackre bámult, Jack pedig
vissza Gusra. Ez roppant kínosan érintette Hannah–t is,
hiszen közvetlen Gus mellett ült.
– Elnézést – törte meg a csendet. Láthatóan enyhült
a feszültség, ahogy mindenki ránézett. – Elmegyek,
megnézem a desszertes tálakat, hogy kell–e vágnom
még esetleg pár szeletet a tortákból. Kér még valaki
desszertet?
– Én kérek! – szólt Marge, kihasználva a kínálkozó
alkalmat.
– Én is! – vágta rá Patsy is, és kicsit oldalba bökte
Macet. – Gyere, menjünk, és vegyünk még Hannah
Rejtélyes Répatortájából.
Marge elkapta Jack karját, és majdhogynem kilökte
a bokszból.
– Gyere, Jack, szükségem van egy kávéra.
Jack is kicsúszott a bokszból, és a karját tartotta
Marge–nak. Ezután megfordult, majd még egy utolsó
baljós pillantást vetett Gusra.
– Én ezennel távozom, bár már sokkal előbb meg
kellett volna tennem!
38
 Azzal mindenki elindult, Jack, Marge, Patsy és Mac,
így Hannah egyedül maradt a bokszban Gusszal.
– Te is menni készülsz? – kérdezte Gus egykedvűen.
– Mennem kellene, hogy felvágjam az utolsó tortát, és
feltöltsem a tálcákat – szabadkozott ügyetlenül Hannah.
Aztán megsajnálta, és így szólt: – Miért nem jössz velem?
Legalább oda tudom adni a tálca tortát, amit ígértem, és
el tudod vinni magaddal.
– Várj egy percet, akkor jövök én is. – Gus bedobott
a szájába valamit, ami leginkább egy pirulának tűnt
Hannah számára, és ivott rá egy korty whiskyt.
– Gyógyszerre nem kellene alkoholt innod! – piron-
gatta Hannah, mert most sem tudta visszafogni magát,
hogy kimondja, amire gondol.
– Oh, ez csak egy recept nélküli savlekötő. A
pástétomban túl sok volt nekem a torma.
Mivel a patkó alakú boksz középső részén ültek, Gus,
az egyik oldalról kászálódott ki, Hannah a másikról. Gus
áthajolt, és felvette a poharát, Hannah pedig a közönsé-
get pásztázta, míg várakozott. Meglepődött, amikor
meglátta Jacket néhány lépéssel odébb, amint Marge
karját fogja, aki épp egy másik párossal beszélgetett az
egyik boksznál.
Hannah intett neki, válaszként Jack viszont csak a
homlokát ráncolta. Bizonyára hallhatta amint Gusszal
beszélget, mert az arckifejezése nemtetszést tükrözött. Ha
le kellene írnia a kifejezést, akkor Hannah azt mondaná,
hogy Jack Herman úgy nézett rá, mintha kihallgatta
volna, ahogy Hannah épp lepaktál az ördöggel!

39
Hannah rejtélyes répatortája
Hozzávalók 8 személyre:
20 dkg kristálycukor
2 tojás
1 dl olaj
1 teáskanál vanília aroma
1 kis pohár tejföl (vagy natúr joghurt)
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1,5 teáskanál
1/2 teáskanál kardamom

1 teáskanál só
1 dobozos ananász konzerv a levével együtt
20 dkg aprított dió (lehet pekándió is)
20 dkg liszt (nem kell átszitálni)
20 dkg reszelt sárgarépa

Kenj ki, vagy fújj be sütőspray–vel egy 22x32 centis

tepsit, és húzd félre. A következő műveleteket végezheted
robotgéppél is, de kézzel sem túl fáradságos. Verd fel
a tojást, és keverd el a cukorral, az olajjal és a vanília
aromával egy nagyobb keverőtálban. Add hozzá a tejfölt
(vagy joghurtot), adagold hozzá a szódabikarbónát, a
fahéjat, a kardamomot meg a sót, és jó alaposan dolgozd
össze.
Innen már mindenképpen kézzel keverd tovább a
sütialapodat!
A masszához add az ananászkonzervet a lével együtt
ha darabolt ananászt vásároltál, akkor is érdemes fél-
bevágni a dobozban lévő darabkákat! Dolgozd bele
az aprított diót a keverékbe, majd 2–3 részletben add
hozzá a lisztet úgy hogy minden egyes adag után jól
összedolgozod.
Tedd a reszelt sárgarépát a masszába, és egyenletesen
kevergesd el benne. A kész keveréket öntsd az előkészített,

40
kikent tepsibe, és 175 °C–ra előmelegített sütőben süsd
40–50 percen keresztül, vagy egészen addig, amíg a
szúrópróbát ki-állja, vagyis amikor a közepébe 2–3 cm
mélyre beszúrt fogpiszkálóra már nem ragod rá a tészta.
A sütőből kivéve a tepsiben hagyd hűlni, torta rácsra
téve. Ha teljesen kihűlt, még a tepsiben vond be a
krémsajtos mázzal.

Krémsajtos tortabevonó
Hozzávalók:
10 dkg vaj (megolvasztva)
25 dkg krémsajt (Mascarpone, felszínes vagy natúr sajt-
krém)
1 teáskanál vanília aroma
40 dkg porcukor (nem kell átszitálni, hacsak nincsenek
benne nagyobb rögök)

Keverd simára az olvasztott vajat a krémsajttal és a

vanília aromával. Kenőlapáttal vagy szilikon–spatulával
rakj kis buckákat a mázból a kihűlt tortád tetejére, majd
simítsd el a buckákat szép egyenletesen, amíg az egész
tortát egyenletesen bevontad a mázzal. (Ez a buckás
megoldás megakadályozza, hogy a máz menetközben
berepedezzen, ha túl nagy területre próbálod egyszerre
rásimítani)

Hannah első megjegyzése: A bevonó máz készítésénél

ügyelj arra, hogy az nagyjából szobahőmérsékletű
legyen, mert akkor fogsz tudni szépen dolgozni vele.

Hannah második megjegyzése: Ha ügyesen bánsz a hab-

zsákkal akkor tegyél félre két kisebb adagot a bevonó
mázból, és ételfestékkel színezd narancs illetve zöld
színűre. Rövid időre tedd a hűtőbe a színes masszákat, és
ha kellően formázhatóra dermedt, akkor ebből kreálhatsz
apró répadíszeket a sütid tetejére.
41
Negyedik fejezet
Mikor Hannah ébresztője megszólalt az elsötétített
szobában, a lány a hasára fordult, és a fejére húzta a
párnáját, hogy ne hallja a csörömpölést. Még nem készült
fel lelkileg, hogy felkeljen, legalábbis most nem, de még
az is lehet, hogy soha. Csak most hunyni le a szemét,
ebben egészen biztos volt, tehát nem lehetett még itt az
ideje annak, hogy felkeljen, felöltözőn, kocsiba üljön és
munkába induljon. Talán lemerült benne az elem éjszaka,
és ezért csörög rossz időben a vekker. Vagy elnézte az
időt, amikor leállította tegnap éjjel. Bármi legyen is az
oka, egészen bizonyos volt abban: képtelenség, hogy
reggel fél öt legyen.
Megnézhetné, mennyi az idő, de ahhoz ki kellene
nyitnia a szemét. Ha még egy kicsit csukva tartja, akkor
talán újra álomba merül majd. Nyilvánvalóan nincs még
itt az ideje a felkelésnek. A kimerültségét tekintve úgy
ítélte, hajnali fél három lehet csak. Ha lenne még két óra
alvási ideje, akkor nem érezné úgy, mintha szemhéját
hokikorongok súlya nyomná le.
Hannah elmosolyodott a párnája alatt. Különben is,
milyen súlya lehet egy hokikorongnak? Emlékezett rá,
hogy egyszer utánanézett, és a szabványsúly, amelyet
a Nemzetközi Jégkorong Szövetség határozott meg,
156–170 gramm. Ezenkívül létezik még kék színű 115
grammos edzőkorong, meg 1 kilós acélkorong is, amit a
csuklóerősítésre használtak.
42
 Vannak továbbá üreges, könnyű, narancsszínű, fosz-
foreszkáló korongok is, amit a terephokinál meg utcai
hokinál használnak. A rollerhokinál használt korongok
műanyagból készülnek, és jól észrevehető színekben
készülnek, mint például sárga, narancs, pink és zöld, de
a piros a legnépszerűbb.
Hannah felnyögött. Most, hogy majdnem mindent
felidézett, amit csak olvasott és hallott a hokikorongokról,
teljesen fel is ébredt. A vekker pedig még mindig csö-
römpölt. Fel kellett kelnie ahhoz, hogy lecsapja. Még
felébreszti a szomszédokat, ha tovább csörög.
Kipattant a szeme, és felült az ágyban. Nem lehetett a
vekker csörgése, mert az nem csörgött, hanem sípolt. A
telefonja csörgött, ami azt jelentette, hogy valami nagy
baj van. Még az anyja sem hívja reggel hat előtt!
Két óra harminc. Hannah ránézett az óra világító
számlapjára, ahogy a telefonért nyúlt az éjjeliszekrény-
en. Hevesen dobogó szívvel reménykedett benne, hogy
csak téves számot hívott valaki, és nem történt semmi
baj a családjával.
– Halló – szólt bele rekedten, majd gyorsan meg-
köszörülte a torkát.
– Hannah? – kérdezte egy fiatal női hang.
– Igen. Ki beszél?
– Sue Plotnik vagyok, lentről. Minden rendben van
nálad?
Hannah körbenézett. Látszólag minden rendben
volt, saját magát is beleértve, ha nem számítjuk a dupla
pulzusszámát.
– Jól vagyok, minden rendben. De mi a baj?
– Nem vagyunk benne biztosak, de ez a zaj felébresz-
tett minket. Te nem hallod?
Hannah épp meg akarta kérdezni, mi az, amiről Sue
beszél, amikor ő is meghallotta. Olyan mélyen dörömbölő
dobogást hallott, mint amikor a mosógépben nincsen elég
ruha, és dobog benne a mosószeradagoló.

43
 – Hallom én is. Mi lehet az?
– Phil szerint a fürdőszobádban lehet valami. A
dörömbölést akkor halljuk leginkább, ha a fürdőszobában
állunk, mert a miénk pont a tiéd alatt van.
– Tartsd egy pillanatra, megyek, és megnézem.
– Várj! – aggodalmaskodott Sue. – Phil azt mondja,
nem kéne egyedül odamenned. Lehetséges, hogy egy
tolvaj akart bemászni az ablakon, és beszorult.
– Ah, az nem lehet. Miután ideköltöztem, Bill minden
ablakra zárat szerelt. Csak annyira nyílnak, hogy szellőz-
tetni tudjak.
– Oké, akkor tartom, amíg elmész megnézni, de ha
nem jössz vissza két perc múlva, akkor felküldöm Philt
a pótkulccsal.
Hannah szíve hevesen vert, ahogy félretette a kagylót
az éjjeliszekrényen, és a fürdőszoba felé vette az irányt.
Nem is értette, hogy tudott így aludni, de végül is, ha
az ember fáradt, akkor akár ágyúdörgés mellett is tud
édesdeden aludni. Főiskolás korában még egy tornádót
is átaludt a riasztó szirénázással együtt. A tornádóról is
csak másnap reggel értesült, amikor előkecmergett az
apartmanjából, és néhány nagyobb fa tövestül kicsavarva
hevert a ház bejárata előtt.
Hannah a résnyire nyitott fürdőszobaajtóhoz lépett,
és óvatosan kitárta. A zaj a kád felől jött, így Hannah
odasettenkedett.
A mosdó fölé szerelt éjjeli fény halovány pislákolása
mellett Hannah egy sötét maszatot látott körbe–körbe
futkározni a kádban. A kádra szerelt üvegajtó résnyire
nyitva volt, de a sötét maszat túl gyorsan rohangált
ahhoz, hogy azonosíthassa. Kicsi volt, és kaparászó
hangot hallatott, ahogy megpróbált kiemelkedni a kád
csúszós oldalán. Valamiféle állat lehetett, kisebb, mint
egy kutya, és körülbelül olyan méretű, mint...
Móse! Hannah–nak tátva maradt a szája, ahogy
kijjebb nyitotta az üvegajtót, ahol az a látvány fogadta,

44
amint macskája a kád hátsó része felé köröz, majd tovább
kaparászik a csapok felé. Egy pillanatra lecsúszva meg-
állt, vetett egy „Mit akarsz itt?” pillantást Hannah–ra,
majd tovább folytatta az őrült körözést a kádban.
Egyetlen megoldás kínálkozott, és Hannah így is tett:
belépett a zuhanyfülkébe, és sarokba szorította Mósét,
amikor újra a csapok felé közeledett.
– Elég legyen ebből, Móse! – szólt rá ellentmondást
nem tűrő hangon.
A cica egy pillanatra mintha tanulmányozta volna
az arckifejezését, ami úgy tűnik, kellőképpen szigorú
volt, mert kiugrott a kádból, és beszaladt a hálószobába.
Hannah becsukta az üvegajtót, majd visszasietett a
hálóba a telefonhoz. Volt némi mentegetőznivalója a lenti
szomszédjai felé...

***

Épphogy visszaaludt, amikor újrakezdődött. Hannah

felkelt az ágyból, és kirángatta a macskáját a kádból.
Emlékezett rá, hogy az üvegajtót becsukta előzőleg,
ami azt jelentette, hogy Mósénak sikerült kinyitnia a
mancsával. Szigorúbb intézkedéseket kell tehát alkal-
maznia ez ügyben.
Ezúttal Hannah nem zárta be az üvegajtót. Móse
úgyis kinyitja, ha akarja. Helyette inkább a fürdőszoba
ajtót csukta be, és csak remélni tudta, hogy nem fog
nekimenni, amikor mély álmából felkel majd reggel.
Szerencsétlenségére már reggel volt. Egy gyors pillantás
a vekker számlapjára biztosította afelől, hogy tíz perccel
múlt három. A boszorkány macskája kifejezés új értelmet
nyert, ahogy visszamászott az ágyába, és megpróbált
ismét álomba merülni arra a kevéske időre, míg az
ébresztő megszólal.
Már szunyókált, amikor meghallotta a kitartó kapa-
rászást a fürdőszoba ajtaján. Lelki szemei előtt meg-

45
jelent az ajtófestés, sőt a fürdőszobaajtó lecserélésének
a víziója is. Móse feltehetőleg újabb fürdőkádmaratonra
készül, és ezt foggal–körömmel véghez is akarja vinni.
Hannah felnyögött, és felült az ágyban. Hálátlan
macskája egy éjszaka alatt kétszer verte fel a legmélyebb
álmából, holott ő megmentette a fagyos minnesotai te-
lektől, vigyázott az egészségére, rendszeresen állator-
voshoz vitte, és megfelelő táplálkozással fitten tartotta
minden egyes nap. Még saját külön tollpárnát is vett
neki, sőt még az ágyába is bemászhatott. Úgy érezte,
elárulták, és ettől dühös lett, de ha mérges is volt Móséra,
az nem oldotta meg a problémát. Le kell hogy csillapítsa
valahogy, még mielőtt egy másik zajos időtöltést talál
magának, ami a szomszédokat is felzavarja.
Egy dolgot tehetett, ami lenyugtatja ezt a hiperaktív
szőrgombócot, és nem tesz több rossz fát a tűzre. Fel-
kapcsolta a villanyt, kikapcsolta a vekkert, ami amúgy
is jelzett volna egy órán belül, és a konyha felé vette az
irányt, hogy feltegye a kávét. Úgy tesz majd, mintha már
reggel lenne, és megeteti Mósét.
Ha már jóllakott, akkor szokás szerint a kanapéra
megy szundikálni. Viszont akkor már túl késő lenne,
hogy ő is megpróbáljon visszaaludni, ellenben lesz ideje
legalább bekeverni egy adag tésztát az új receptjéhez, a
Mazsolás Csókhoz, amit barátnője, Lois Brown küldött
át neki Phoenixből.

46
Ötödik fejezet
Hannah lejjebb eresztette a vezetőülés ablakát a süti-
furgonban, hogy jobban élvezhesse a lágy fuvallatot,
amely az Éden–tó távolabbi partja felől sodródott felé.
Függetlenül attól, hogy a tó melletti kavicsút már kissé
leharcolt volt az ideutazó turisták hajóvontatóinak
és lakóbuszainak folyamatosan ránehezedő súlyától,
Hannah lazán vette a keréknyomok vájta kátyúkat, szinte
versenyt szárnyalva az úton a szúnyograjokkal. Elég sok
minnesotai nyarat átélt már, és jól tudta, ha akár egy
jottányit is lelassítana, azonnal lecsapnának a karjára,
hogy éhes ragadozókként jót lakmározzanak az AB
negatív vércsoport kínálta ebédlehetőségből.
Tökéletesen szép nap volt. A levegőt egy csipetnyit
megfűszerezte a parti horgászok által rakott ebédtüzek
füstje, és a pára olyannak hatott a lány számára, mint
a teraszpárkányra dobott nedves fürdőruha illata.
Augusztus utolsó hétfője volt, és Hannah úgy döntött,
ma lazít a tempón. Ráadásul teljesen legálisan, hiszen az
anyja is áldását adta rá, ami ugye soha nem történhetett
volna meg középiskolás éveiben, amikor még a Jordan
Gimnázium falait koptatta. Ma viszont Delores és
Carrie is igazoltan hiányoztak a munkából. Egy teljes
napra bezárták a Nagyi Padlását, hogy részt vegyenek
a Beeseman–Herman család nagy összejövetelén.
Asszisztensüket, Luanne Hankset meg átküldték a

47
szomszédba, Hannah Süti Éden kávézójába. Luanne pont
akkor érkezett meg, hogy átvegye a műszakot, amikor
Hannah éppen a „Nyitva” feliratú táblát fordította át a
bejárati ajtón, így lelkiismeret–furdalás nélkül el tudott
jönni, hogy kiélvezhesse még ezt a lusta nyár végi
napot.
Most nem sietett sehova, ezért a hosszabb utat
választotta a tó körül. Jó kis buli lesz részt venni Lisa
és Herb teljes rokonságának nagy összejövetelén, hacsak
Gus nem fárasztja le ismét. Tegnap ugyanis pont eleget
időzött vele az esti táncmulatságon.
Hannah nagyot sóhajtott, amikor a kanyarhoz
érve meglátta, hogy a nyilvános parkoló teljesen tele
van. A rokonságon kívül, akik a környező tóparti
nyaralóházakban szálltak meg, mintha a városból
mindenki ideözönlött volna a kocsijával, hogy az
ünnepségen részt vegyen. Mondjuk ez nem meglepő,
ha belegondolunk, hogy mindkét család meglehetősen
népes rokonsággal rendelkezik. Lisa a legkisebb lány a
hatalmas Herman családban. A legtöbb gyerek felnőve
sem költözött el a környékről, hanem beházasodott más
helyi nagycsaládba. Ugyanez mondható el a Beese-
manekről is. A legutóbbi alkalommal több mint százan
jöttek el az összejövetelre.
Miután nem volt egy szabad parkolóhely sem, Hannah
csinált egyet magának. Megvolt a maga gyönyörűsége
annak, ha az ember egy négykerék–meghajtásos furgon
tulajdonosa. Megfelelő sebességfokozatba kapcsolt, a
Suburban felugratott a közel egy méter széles padkára,
amely a parkolót övezte, majd leparkolt a tetején.
Hannah nagy nyugalommal elkezdte befújkálni magát
szúnyogriasztó spray–vel, már csak elővigyázatosságból
is, amit már idejekorán megtanult itt, Lake Edenben.
Amikor végzett, elővette a hatalmas sütis dobozt, amelyet
saját kezűleg csomagolt össze az ünnepi svédasztalra. A
gyerekek imádták a sütiket, és a családi összejöveteleken

48
mindig rengeteg gyerek van. Két kézbe fogta a dobozt,
lekaptatott a padkáról, és tovasietett a partra, a piknik-
asztalok felé, ahol már kisebb tömeg gyűlt össze.
Harsány, vidám hangok szálltak felé köszöntésképpen.
Hannah figyelte, amint Lisa egy piknikasztal tetején
állva egy hangszórót emel a szájához. Piros pólót viselt,
amelyen a „MINDENEM A CSALÁD” felirat volt
olvasható.
– Figyelem, családi fotó! – harsogta Lisa. – A hátteret a
tó adja majd, szóval mindenki sorakozzon fel a vízparton,
a házigazdák széke mögött. Mai két házigazdánk nem
más, mint Jack Herman, az édesapám, valamint Herb
édesanyja, Marge Beeseman. Ha valaki magától nem
találja meg a helyét, Norman és Herb majd eligazítja,
ki melyik sorba is álljon. Mindenesetre a magasabbak
álljanak hátra, és az alacsonyabbak legyenek elöl.
Hannah elrendezte a sütiket a tálalóasztalon, majd
elindult a partra, hogy figyelhesse az eseményeket.
Emlékezett rá, hogy Norman korábban felajánlotta,
elkészíti a családi csoportképeket.
– Hannah!
– Hello, anya! – szólt és odafordult, hogy üdvözölje az
elegáns, sötét hajú nőt, aki inkább meghalt volna, mint
hogy túllépje a főiskola óta viselt filigrán ruhaméretét.
– Szia, drágám! – Delores rátámaszkodott legidősebb
lánya karjára, és kirázogatta a homokot divatos, fehér,
magassarkú szandáljából. – Bárcsak ne ezt vettem volna
fel mára, de hát nem is gondoltam, hogy a part ennyire
homokos lesz.
Hannah felnevetett.
– Ez egy tópart, anya. Természetéből adódik, hogy
homokos.
– Igen tudom, igazad van. De akkor is, nem gondoltam,
hogy ennyire homokos lesz. – Delores kis szünetet tartott,
majd Hannah–ra mosolygott – Hogy tetszett a reggeli
meglepetésünk, amit átküldtünk neked?

49
 Hannah egy pillanatra meghökkent, de aztán eszébe
jutott.
– Luanne–re gondolsz? Igazán figyelmes tőled, anya.
Másképp nem tudtam volna kijönni ide, csak zárás után.
– Érted bármit, drága kislányom!
– Ajjaj! – Hannah fejében megszólalt a vészjelző.
Anyja biztosan akar tőle valamit, de vajon mit?
– Remélem, kicsit kikapcsolsz, és jól érzed magad.
Hiszen rád is rád fér egy kis lazítás, Hannah!
A vészjelzők hirtelen szirénába csaptak át, és
bekapcsoltak a sárga vészvillogók is.
– Köszönöm – válaszolta Hannah, és mivel csak nem
hagyta nyugodni a dolog, rákérdezett: – Mit akarsz
tőlem?
Az anyja kicsit meglepődve lépett hátra.
– Akarok? Miből gondolod, hogy akarnék valamit?
Csak azért, mert legdrágább kislányomnak neveztelek
és azt mondtam, rád fér egy kis kikapcsolódás, nem
feltétlenül jelenti azt, hogy akarok tőled valamit.
– Sajnálom – visszakozott gyorsan Hannah. – Azt
hittem, azért mondtad, mert valamire meg akartál
kérni...
– Hát, most hogy említetted... – rántotta fel mesterkélten
a vállát Delores. – Megkereshetnéd nekem Marge fivérét.
Senki nem látta őt a tegnapi táncmulatság óta. Amikor
ma nem jelent meg a családi fotóhoz, engem küldtek,
hogy keressem meg. De a szandálom... – pillantott le az
ominózus divatos cipellőkre – nem túl alkalmas arra,
hogy megkeressek benne bárkit is. Megértesz, ugye
drágám?
Mint az egérfogóba szorult rágcsáló; a légy a ragacsos
légypapíron; a riadt szarvas a kocsi reflektorfényében; a
molylepke, amelyik szerencsétlenül röpköd... Jézusom,
miért gondolok mindig ugyanarra, ha anya szívességet
kér?
– Hannah?

50
 Delores kérdése megzavarta Hannah elmélkedését, és
a lány beletörődve csak annyit mondott:
– Oké, anya – hajolt meg a felsőbb akarat előtt. –
Megyek, és megkeresem neked Gust.
Ami azt illeti, hát semmi sem könnyű. Hannah
alaposan körbenézett a tóparti lakban. Az egyetlen élő-
lény, amelyet bent talált, egy kis zöld béka volt, amely
nagyon is határozottan ugrált a hálóból a konyhabeugró
felé. Gus nem volt itt, hacsak nem egy boszorkánnyal
találkozott, aki Béka Királyfivá változtatta, de ennek,
valljuk be, elég kicsi a valószínűsége. Mivel a Jaguárja
még mindig ott parkolt a kocsifelhajtón, valószínű, ha
el is ment valahová, úgy gyalog tette. De hát hová? Az
Éden–tó messze nem a legnagyobb vízképződmény volt
Minnesotában, de még így is több órát venne igénybe, ha
körbe akarná járni a partot a férfit keresve.
A béka kuruttyoló hangot hallatva ugrott egyet,
miközben Hannah csak bámulta, amint felugrik a kony-
hapult tetejére, majd eltűnik a mosogatóban.
A kis béka a mosogatóban egy zöld–fehér kapszulának
látszó valami mellett landolt, amit Hannah gyorsan
felkapott. Feliratok voltak rajta, valószínűleg a gyártó
neve, de a betűk eléggé el voltak mosódva, így nem tudta
kibetűzni.
A pulton nem látott gyógyszerfiolát, és a fürdőszobai
gyógyszeres szekrényke is teljesen üresen és nyitva állt,
amikor Hannah bekukkantott a fürdőszobába. Mivel
nem tudta, hogy a kapszula honnan kerülhetett oda,
így vissza sem rakhatta a helyére. Először arra gondolt,
hogy becsomagolja egy kis nejlonba, és berakja a nyitott
bőröndbe, amit Gus az ágyon hagyott, de a kis zöld–fehér
kapszula látszólag megegyezett azzal a recept nélkül
kapható savlekötővel, amit Gus vett be tegnap este, tehát
pótolható volt.
Újra a kapszulára pillantott, és döntött. A kapszulában
lévő por már elkezdett feloldódni a mosogató alján

51
összegyűlt vízben, így nem volt értelme megtartani. A
lefolyóba piszkálta, hogy a béka ne érhessen hozzá, majd
vízzel leöblítette. Ekkor döbbent rá, hogy a mosogatóban
nem voltak mosatlan reggeli edények. Feltehetően Gus
nem mosogatott, és a konyhai törlőkendő is szárazan
lógott a csap melletti fogason.
– Nincsenek edények – mondta Hannah a békának,
aki kifürkészhetetlen fekete szemekkel bámult rá, és
nem kommentálta a dolgot. Még csak nem is kuruttyolt.
Hannah kinyitotta a hűtő ajtaját. Egy gyors pillantás a
tartalmára meg is magyarázta az edények hiányát. Nem
volt benne semmi élelmiszer. A hűtő teljes tartalma
egy üveg Jack Daniels whisky volt és két doboz sör. A
mélyhűtő is üresen tátongott, kivéve két tálca jégkockát.
Amennyiben Gusnak másra lett volna szüksége reggeli-
re, mint egy sör–whisky koktél, úgy le kellett hogy
ballagjon a Lake Eden–i fűszerboltba, hogy valami
ennivalót is vegyen.
Hannah eresztett egy kis vizet a csapból, hogy legyen
a békának vize a mosogatóban, majd elindult a fűszeres-
hez. Gyerekként ez volt az egyik kedvenc helye a
környéken. Ahogy benyitott az ajtón, a régimódi csengő
ugyanúgy csilingelt, mint gyermekkorában. Vannak
dolgok, amik sosem változnak; és Hannah–ban ez egyfajta
komfortérzetet keltett. A bolt belseje is ugyanazt az
illatot árasztotta, mint régen, érdekes elegyét a bolognai
szafaládénak, a pultra kirakott nagy, dunsztos edényben
tárolt kapros savanyúságoknak és az érett banánnak.
– Hello, Hannah. – A bolt hátsó részéből Ava Schultz
sietett felé, félrehúzva a vastag szövetfüggönyt, amely
a lakrészét választotta el a bolttól. Alacsony, fürge
asszonyka volt, aki szinte mindig hadarva beszélt, és
Hannah–t a kis barna ökörszemre emlékeztette, mert
állandó mozgásban volt, szinte megállás nélkül fel–alá
rohangált a bolt egyik végéből a másikba. Ava tökéletesre
vágott és tökéletesre fésült sötétbarna hajában nyoma sem

52
volt ősz hajszálnak. Delores és a barátnői biztosak voltak
benne, hogy parókát hord, mivel Betti Straub, a Tökéletes
Frizura Éden tulajdonosa megesküdött rá, hogy soha sem
járt még nála, se vágatni, sem pedig festetni.
– Szia, Ava. – Hannah odasétált a bolt fő látványos-
ságához, egy nagy, fényes fém tárolóhoz, amelyen
minden létező és ízű jégkrém fellelhető volt.
– Valami újdonság, mióta felnőttem?
Ava kuncogó hangot hallatott, és odalépett Hannah
mellé a jégkrémpulthoz.
– Látod középen azt a három dobozt? – kérdezte, és
rámutatott. – A Szivárványok, Irka–firkák és a Nagy
Fehérek.
– Na, ezekről nem hallottam.
– Persze hogy nem hallhattál róluk, hisz még nem
léteztek, amikor gyerek voltál. Akkoriban csak a Dupla-
krémek voltak különböző ízesítéssel.
– Rebarbara – mondta vigyorogva Hannah. – Az volt
a kedvencem.
Ava szája tátva maradt a csodálkozástól.
– De hát nem is volt olyan ízben soha! – kiáltott fel. –
Hannah, te ugratsz engem.
– Persze hogy nem. Soha nem sikerült elfogadtatnom
Winnetka Megye Jégkrém Hatóságával.
– Majd gondom lesz rá – mosolygott Ava. – A gyerekek
mindig szeretik az újabbnál újabb jégkrém– variációkat, és
manapság annyira sokféle van már belőlük. – Rámutatott
egy másik dobozra. – Nézd, Életmentő Szuper Fagyi.
Lentről felfelé: ananász, narancs, meggy és málna.
Amott pedig a Hihetetlen Melákok. Ők a Csillagszóró
Szuper Hős sorozat tagjai. A Melákok eper, kivi, szőlő,
illetve zöldalma ízűek. Még Nagytalp is van – mondta
gyorsan Ava, majd látva Hannah felhúzott szemöldökét,
elkezdte magyarázni:
– Meggy és vattacukor összekavarva, majd talp alakú
formába öntve, gumicukorral. Érted már?

53
 – Persze! – bólintott Hannah. – Csodás. A jégnyalókák
hosszú történetre tekintenek vissza 1905 óta, amikor
Frank Epperson véletlenül kint hagyta a limonádéját a
teraszon éjszakára, keverőpálcástól együtt, amely köré
aztán keményre fagyott reggelre a kint hagyott ital.
– Oh, hát emlékszel még! – villantott Hannah–ra egy
mosolyt Ava, olyat, ahogy egy tanár mosolyog büszkén a
kedvenc diákjára.
– Naná! – mosolygott vissza Hannah. Elégszer hallotta
már ezt a történetet Avától. De most nem azért van itt,
hogy a jégnyalóka történelmét megvitassa. Meg kell
tudnia, vajon Ava láthatta–e Gust.
– Bejött ide ma reggel Gus Klein? – kérdezte. – Épp
most sorakozik fel mindenki a nagy családi összképhez,
és engem küldtek el, hogy megkeressem.
– Nem láttam őt tegnap éjjel óta, amikor hazakísért a
táncmulatság után. És még mielőtt rákérdeznél, ez nem
az, amit gondolsz. Csak szerette volna, ha kinyitom az
üzletet, hogy vegyen egy kis tejet a répatortához, amit
éppenséggel pont te adtál neki.
– És kinyitottad neki a boltot?
– Persze hogy kinyitottam. A vásárló az vásárló
még éjfél után is. Megvette az élelmiszereket, majd
megittunk egy italt, és vártuk, hogy a kocsik kiálljanak
a parkolóból. Azt mondta, elrejtette a répatortádat a pult
mögé, és visszamegy megenni, ha mindenki elment már.
Gondolom, nem akart rajta osztozni önkivel. Tudod, már
iskolába is együtt jártunk. Gus nem arról volt híres, hogy
osztozott volna bármin is. Ő már óvodásnak is ilyen
volt.
Hannah egy pillanatra elgondolkodott a hallottakon.
Egyfelől örült annak, hogy Gusnak annyira ízlett az
ő Rejtélyes Répatortája, hogy még egy darabot sem
akart megosztani belőle senkivel. Másfelől pedig, mivel
legalább féltucatnyit adott belőle Gusnak, igazán meg-
kínálhatta volna Avát is.

54
 – Akárhogy is – folytatta Ava – , tejet és más
élelmiszereket vett.
– Talán reggelire valamit? – találgatta Hannah,
emlékezve az üres hűtőre.
– Hát nem olyan dolgokat, amit más normális ember
eszik reggelire, de ezen már nem is csodálkoztam. Gus
sosem tartozott abba a kategóriába, miit szokványosnak
hívunk. Már egész kiskora óta megvolt a maga stílusa.
– Mit vásárolt? – Hannah egyre kíváncsibbá vált.
– Szeletelt sonkát, kenyeret, svájci sajtot, legalább
tizenkét kis csomag burgonyaszirmot, és tíz darab
Milky Way szeletet, abból is a hagyományos tejcsokisat,
nem a fekete csokoládésat. Amikor legutoljára láttam,
akkor a pavilon felé ment, karján a hűtőtáskával és az
élelmiszerekkel.
– Hűtőtáska? Milyen hűtőtáska?
– Elfelejtettem megemlíteni, hogy vett egy egyszer
használatos táskát, amit mélyhűtött áruhoz szoktak
használni. Kérdeztem, minek az neki, hisz van hűtő a
házikóban, de azt mondta, nem működik.
Hannah a homlokát ráncolta. Amikor a házikót
átnézte, a hűtő nagyon is jól működött. Miért hazudna
erről Gus Avának?
– Úgy volt, hogy visszajön ma reggel, és kifizeti a
vásárolt dolgokat – folytatta Ava – , de azóta sem került
elő.
Hannah fejében furcsa zeneszám játszódott le. Egy
szürreális elegye volt a Bach d–moll toccata és fúgájának,
meg egy rossz horrorfilm főcímzenéjének.
– Hány óra lehetett, amikor Gus elment innen éjjel?
– Egy kicsivel fél kettő után járhatott.
Hannah automatikusan a jegyzetfüzete után nyúlt,
amelyet a gyilkossági ügyeknél szokott használni, de
aztán meggondolta magát. Az egész valószínűleg nem
több annál, mint hogy valaki hiányzik, és nem vesz részt
egy családi összképfotózáson. Gus biztos nem végleg

55
ment el, hisz a kocsija is itt áll kint, hanem feltehetőleg
talált egy melegebb, vendégszeretőbb helyet, ahol elalhat,
jobbat annál, mint hogy itt kuporogjon abban a keskeny
egyszemélyes alkóvban, a fűtetlen parti házikóban. Ha
összeszámolja, legalább harminc nő lehetett ott teg-
nap éjjel a táncmulatságon. Még az is lehet, hogy az
egyik hölgy egyenesen ellenállhatatlannak találta ezt a
középkorú hencegőt a méregdrága divatos öltönyében,
Rolex órával és gyémántgyűrűvel a kisujján.
A Lake–Eden–i hölgyek nem sűrűn találkozhattak
olyan férfival, aki Jaguárt vezetett és minden egyes
lehetőségnél a pénzét lobogtatta. Talán Gus egy késői
randira hívhatta az egyik hölgyet, aki el is fogadta
a meghívást. Valószínűleg megvárta Avával, míg
mindenki elmegy, visszament a tortáért, majd a hölgy
bungalójához sétált a vásárolt dolgokkal, amik Hannah
szerint leginkább egy piknik hozzávalói lehettek.
Minél többet gondolkozott rajta, annál érthetőbbnek
tűnt az elmélete. Lehet, hogy Gus és a hölgy úgy
döntöttek, kihagyják az össznépi családi fotózást ma
reggel, és éppen a konyhaasztalnál ülnek, sonkás–sajtos
szendvicset esznek, és osztozna k a répatortán...
– Vagy mégsem? – motyogta magában Hannah, majd
hirtelen Avához fordult. – Jobb, ha én most megyek is.
Hamarosan kezdik a fotózást.
– Remélem, megtalálod Gust. Ha igen, megtennél
nekem valamit?
– És mi legyen az? – kérdezte Hannah, tudván, jobb
ezt előre tisztázni, mielőtt vakon megígérne bármit.
– Amint megcsinálták a képeket, fogd fülön Gust,
és ráncigáid ide hozzám, hogy kiegyenlítse a számlát.
Megmondhatod neki nyugodtan azt is, én üzenem,
ne gondolja már, hogy az élelmiszerek csak úgy meg-
teremnek a fákon, és persze jelen esetben nem almákról
beszélünk, ugye!

56
Hatodik fejezet
Még egy logikusnak tűnő hely jutott eszébe Hannah–
nak, ahol keresheti Gust.
A Tóparti Pavilon látszólag elhagyatottnak tűnt. A
homokos parkolóban most nem voltak kocsik, csak egy
összegyűlt cigis doboz hevert a földön, valamint egy
rongydarab, ami egykor egy kék–fehér kendő lehetett,
na meg egy gondosan kivágott, kétszemélyes vacsorára
szóló kupon Perkins Palacsintázójába.
Ahogy a fehér vitorlaléc alá ért, egy fura bizsergő
érzés kezdett felkúszni a hátán, egészen a tarkójáig.
Máskor is érzett ehhez hasonlót, és mindig valami
kellemetlen, rossz dolgot megelőzően. Olyan érzés volt
ez, mint amikor egy hullát talált valahol. Gondolatban
megpróbálta magát meggyőzni, hogy Gus bácsi jól
van, és nem talál majd bent mást, csak a tegnapi parti
romjait. Érezte, hogy a lába kicsit megbicsaklik, amikor
a bejárathoz ért.
Tegnap este a pavilon fenségesen nézett ki, csillogó
fehér építmény a holdfényben, amelynek nyitott spa-
lettái mögül meleg sárga fény omlott a nyári sötétség
párával szőtt takarójára. A zene örömteli rezgéseket
plántált a falakba, a fabokszokba, a székekbe, sőt még
a régi krómozott bárszékekbe is, meg persze magukba
a mulatozókba is. Nevetésük és harsány vidám hangjuk
egy furcsa kakofóniaként áramlott ki a tóparti éjszakába.

57
Ma viszont..., és Hannah itt rövid szünetet tartott mind
gondolkodásban, mind pedig a lépteiben, és megkísérelte
megtalálni a helyzetet legjobban jellemző szót, szomorú.
Igen, a szomorú rá a megfelelő szó. A fehér festés mál-
ladozott, a fa spaletták felhólyagosodtak a lámpák adta
forróság miatt. A bejáratnál nagy halom üres sörösüveget
talált.
Hannah megpróbálta kinyitni a bejárati ajtót, de zárva
volt, pont ahogy gondolta. Bekopogott, és Gusért kiáltott,
de nem jött válasz. Egy nem idevalósi talán visszaindult
volna Lisáékhoz a kulcsokért, viszont Hannah itt nőtt fel
Lake Edenben, ezáltal mindent tudott magáról a Tóparti
Pavilonról is. Az olyan kisvárosban, ahol a szerelmesek
sétányán folyamatosan járőröztek, és a helyi középiskola
hátsó parkolója is folyamatosan ki volt világítva, a tóparti
Pavilon jelentette az egyetlen búvóhelyet a tinédzser
szerelmespárok számára, ha észrevétlenül kettesben
akartak maradni.
A pavilon hátoldalán, a saroktól számított harmadik
spaletta volt úgy meglazítva, hogy be lehetett jutni az
épületbe. Hannah most is könnyedén megtalálta, és
levette róla a nyitva hagyott lakatot. Bejutni a pavilonba
szinte gyerekjáték volt, mint ahogy azt annak idején
a főiskolai szalagavató–bálos táncpartnere is előre
megmondta. Igaz, akkor nem hitte el neki, és semmi áron
nem ment ki vele a pavilonhoz. Már csak azért sem, mert
megtudta, hogy a saját apja volt az, aki lefizette a srácot,
egy nyári munkalehetőség ígéretével, hogy táncpartnere
legyen Hannah–nak az iskolabálon.
Hannah felemelte a spalettát, és kitámasztotta, be-
akasztva a horogba a vékony fémpálcát, és odaerősítette
az ablakpárkányhoz. Hannah felugrott, lábait átlendítve
a párkányon, és félig már bent is volt. A következő
pillanatban már az ablakban ült, lábait befelé lógatva,
készen arra, hogy karjaival ellökje magát a párkánytól,
és beugorjon a helyiségbe. Nagyot puffanva, elég bénán

58
landolt, ami nem volt meglepő, hisz soha nem volt egy
atléta típus.
Nagy volt a csend. Az egyedüli életjelként azonosít-
ható dolog néhány légy zümmögése volt csupán, amely-
ek bent ragadhattak a parti után. Gyerekkorában úgy
gondolta, ha felvenné magnóra a házi legyek éles züm-
mögését, és nagyon, de nagyon lelassítva visszajátszaná,
akkor vékony kis hangok ilyeneket mondanának, mint
„Gyerünk oda, Hannah kicsöpögtette a málnalekvárt a
konyhaasztalra!”, vagy „Vigyázz! Az anyjánál légycsapó
van!”
A falnál egy seregnyi szemetes hordó sorakozott,
néhányuk túlcsordult műanyag tányérokkal és kávé-
maradékkal teli műanyag poharakkal.
Hannah fintorogva felhúzta az orrát. Érdekes szag-
elegy terjengett a levegőben, fűszeres édesség illata
a desszertbüféből, a régóta a főzőedényben hagyott,
lefőzött kávé szúrós szaga, a még itt–ott érezhető
parfüm– és kölniillatok, keveredve a kifolyt alkohol és
sör áporodott szagával. Ezek szokványos szagok voltak,
hisz mi mást várhatna az ember egy helytől, ahol nemrég
hatalmas partit tartottak. De volt itt egy másik szag is,
mindezeket elnyomva, élesen elkülönülve, kissé fémes
beütéssel.
Ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy nekiálljon
összeszedegetni a papírszalvétákat, csészéket, pohara-
kat, üres üvegpalackokat, és bedobálja a megfelelő
szemetes hordókba. Viszont arra is emlékezett, hogy
Lisa meg Herb megbízott néhány ismerőst, a délután
folyamán takarítsák ki a pavilont, tehát nem neki kell
ezzel foglalkoznia. A legfőbb dolga most az volt, hogy
megtalálja Gus bácsit, és elkezdődhessen a családi fény-
képezkedés.
Az ablakon beáradó napfényben felszálló porszemcsék
kavarogtak. Hannah figyelte, ahogy újabb csapat
zümmögő légy rajzik befele, hogy megrohamozzák

59
hátul a bárpultot. A bárpult üres volt, leszámítva a
barna papírzacskót és a mélyhűtőtasakot. Gus minden
bizonnyal járt itt. Talán annyira fáradt lehetett, hogy
kiment a fejéből, hogy magával vigye a vásárolt holmit
meg a mélyhűtőszatyrot.
Kizárt dolog! – harsogta egyből Hannah logikus
énje. Kellettek neki a vásárolt dolgok. Még Avával is
kinyittatta a fűszerboltot miattuk. Nem valószínű, hogy
itt hagyta volna, amikor elment.
Újabb csapat légy érkezett hasonló céllal, a bár felé
véve az irányt. Ha ez így folytatódik, akkor Lisa és Herb
képtelen lesz megszabadulni a rovaroktól, mire elkezdődik
az esti vetítés. Hannah berohant a konyhába, bevizezett
egy rongyot, és fogott egy flakon mosogatószert.
Már majdnem végzett, amikor valami a szemébe
ni lőtt. Hirtelen abbahagyta a súrolást, és lenézett a
földre. Nem csak a legyeket vonzotta ez a terület. Egy
sor fekete asztalos hangya is pont oda igyekezett, majd
tűnt el a bár mögött. Nyilvánvalóan itt köröztek, mert
látott egy visszafelé igyekvő hangyasort is, amint kis
morzsadarabkákat cipeltek. Az asztalos hangyák ritkán
vadásztak takarmányra fényes nappal, lehet, hogy
az előőrs talált valami finomat és sokat valamiből, és
riasztották a teljes bolyt.
Hannah közelebb lépett, és hátrahőkölt, amikor
meglátta, mi vonzotta oda őket. Az ő répatortájának
szeletéből szedegették ki az édes morzsákat. A mázzal
lefelé eshetett le, és valaki még rá is lépett, annyira szét
volt kenődve.
Hannah elsápadt a felháborodástól. Gus leejtett egy
szeletet az ő répatortájából, sőt még rá is lépett. Micsoda
pazarlás! Aztán észrevett valamit, ami a bárpult mögül
kandikált ki. Egy cipő volt az, egy emberi lábon!
Hannah letette a tisztítószeres flakont az egyik
bárszékre, miközben az ominózus orgonamuzsika
egyre hangosabban szólt a fejében, végül már annyira

60
hangosan, hogy majdnem megsüketült tőle.
– Ne, egy gyilkosság! – pihegte, és remélte, hogy
nem a próféta szól belőle. Viszont a cipőt felismerte, a
vajpuha, fényes, kézzel varrt bőrről árcédula nélkül
is szinte kiabált, hogy méregdrága márkás cipő. És a
nadrág... a méregdrága öltönynadrág, amely jómagában
többe kerülhetett, mint amennyit ő egy egész hét alatt
megkeresett a Süti Édenben. Emlékezett erre az öltözékre
a tegnapi táncestről, és afelől sem volt semmi kétsége, ki
viselte.
Hannah nagy levegőt vett, és lábait mozgásra kény-
szerítette. Gus visszajött a pavilonba, hogy megegye a
tortáját, de épp hogy csak egy–két édes falatot ehetett
belőle, amikor beütött a katasztrófa. Hannah csak állt, és
bámulta, amint arccal fölfelé a földön feküdt, egy nyíló
babarózsának tűnő vérfolttal az inge elején.
Leszúrtuk vagy lelőtték – közölte rögtön Hannah
racionális elméje, de most megpróbált tudomást sem
venni róla. Most nem az számított, hogy mi volt a gyilkos
fegyver. Gus halott volt...
Hannah megpróbálta elvonni a tekintetét a látványtól,
hogy a holttest közvetlen környezetére tudjon össz-
pontosítani. Répatortájának kis darabkái hevertek
körülötte a földön, és látszólag a hangyákat egyáltalán
nem zavarta, hogy egy hulla feküdt a kis piknikjük kellős
közepén. A tortán és a hangyákon kívül a padló teljesen
tiszta volt. Bárki is ölhette meg Gust, nem hagyott
nyomokat maga után.
Lehunyta a szemét, és azt kívánta, bárcsak a képzelete
játszana vele, és az egész csak egy alváshiány okozta vízió
lenne. Újra kinyitotta a szemét, körülnézett, de semmi
sem változott. Gus még mindig ott feküdt a földön, úgy,
mint előtte, és Hannah érzékei csalhatatlanul tudták,
hogy a férfi halott. A mellkasa teljesen mozdulatlan volt,
és még a bolond is láthatta, hogy nem lélegzik.
Azért ellenőrizd csak le, hogy nem lélegzik! –

61
unszolta egy belső racionális hangocska. Csak gondolj
bele, milyen bűntudatod lenne, ha kiderülne, még él, te
pedig nem hívtál hozzá segítséget.
– Rendben! – szólt hangosan Hannah, és nyelt egy
nagyot. A legutolsó dolog, amit csak el tudott képzelni,
az egy hulla megérintése volt, viszont igazat adott a
hangnak, soha nem tudná megbocsátani magának, ha
Gus még életben lenne, és ő nem tenne meg mindent,
amit csak tud.
Hannah körbenézett. A pavilonban nem volt nyilvá-
nos telefon. Megtapogatta a zsebeit. A mobilja nem volt
nála. Már megint otthon hagyta. Ez azt jelenti, hogy nem
tud segítséget hívni, tehát nem volt szükség arra, hogy...
Tehát még telefonálni sem tudsz. És akkor mi van?
Avánál biztos van telefon, és a lábaid sem törtek ki.
Ha még él, akkor vonszold át magad a fűszerboltba, és
telefonálj onnan!
– Oké, oké! – mormolta a belső hangnak, amely
leginkább az anyja hangjára hasonlított. – Megnézem.
Megint nyelt egy nagyot, vett egy mély levegőt,
erőt gyűjtött, majd letérdelt Gus mellé. Egyik kezét
előrenyújtva leellenőrizte a pulzusát a nyaki ütőérénél.
Semmi. Hannah jobban rányomta az ujját. Még
mindig semmi. Halott volt, és nem nyújtott szép látványt.
Szeretett volna valamit keresni, amivel leterítheti, hogy
a legyek ne lepjék el. Viszont azt nem teheti meg, mivel
semmihez nem nyúlhat hozzá. Kétségtelen, Gus Klein
nem szúrhatta magát mellkason olyan erővel, hogy
hanyatt essen. Nyilvánvaló volt, hogy ez egy gyilkossági
ügy, és neki telefonálni kell!
– Hannah?
A hang meglepte. Gyorsan talpra ugrott. A nyitott
ablaknál Herb állt.
– Abbahagyhatod a keresést, Hannah, már meg-
csináltuk az összképeket Gus bácsi nélkül. Norman még
úgyis marad, ha meg majd később felbukkan Gus, akkor

62
vele is csinálunk egy közös képet.
– Nem fog felbukkanni. – Hangja még a saját füle
számára is rekedtesnek hatott, így Hannah gyorsan
megköszörülte a torkát.
– Mit értesz azon, hogy nem fog felbukkanni!?
Hannah köhintett egyet.
– Ő, akarom mondani Gus... Hívd gyorsan Mike–ot és
Billt a mobilodról! Nagyon fontos!
– Oké, de hát miért?
– Azonnal ide kell jönniük. Gus bácsi... elment –
préselte ki magából a szavakat, jól tudván, hogy bár-
mennyire is megvetette a mellébeszélést, most épp azt
teszi.
– Úgy érted, elment a nagy családi összejövetelről
anélkül, hogy megint bárkitől elbúcsúzott volna?
– Nem egészen – válaszolt Hannah, és felsóhajtva
megpróbálta megint kikerülni az egyenes választ. – Csak
mondd nekik, hogy siessenek. És ne engedj be senkit ide,
míg meg nem érkeznek.

63
Hetedik fejezet
Hannah a távolba fürkészve átnézett a tó kékeszölden
csillogó víztükrén. Ragyogóan sütött a nap, és a tó vize
gyöngyözött az ujjai körül, ahogy kezével végigsimított
a víz felszínén. Hajába langyos szellő kapott bele, és a
nap melege, a tó nyugodt szépsége majdnem képes volt
kitörölni a gondolataiból Gus kópét. De csak majdnem.
Norman csendesen evezett a tavon. Már ott várt őt,
amikor kijött a pavilonból, és levitte a lányt a vízhez.
– Hova megyünk? – kérdezte tőle Hannah. A tó közepe
felé járhattak már, és Hannah örült, hogy megszöktek a
folyamatos, kíváncsiskodó kérdések elő1. Mindenki azt
akarta tudni, mi történt, és azt találgatták, ki tehetett
ilyen szörnyű dolgot Gusszal.
– Megérkeztünk. – Norman kidobta a horgonyt egy
nagy fehér–rózsaszín vízililiom mellett.
– Hová?
– Az Éden–tó vízililiom–kertjébe. Marge mesélte,
hogy az apja évről évre újabb palántákat rakott ki nyár-
on.
– Hát ez csodálatosan szép. És mindeddig nem is
tudtam, hogy ez létezik.
– Hannah, jól vagy?
– Sokkal jobban vagyok már – válaszolt a
vízililiomokban gyönyörködve. – Már csak egy fehér
ruha, egy szalaggal átkötött szalmakalap hiányzik,

64
és akár pózolhatnék is Monet Hajó Givemynél című
képéhez.
– Vagy mint az a lány, aki nem evez Renoir Szkiff
című képén. Bár azon a lányon, ha jól emlékszem nincs
szalmakalap.
– Az impresszionistáknál ez egyszerű. Bármik
beugorhatok a vízbe, hogy egy lebegő arc legyek Monet
valamelyik vízililiomos festményén. Olyan lenne, mint a
kép a képben játék, és senki nem tudna megtalálni.
– Jaj, ne csináld! Legalábbis addig ne, amíg nem
ebédeltél valamit. – Norman kinyitotta a kis hűtőládát,
amit Hannah eddig észre sem vett, és elővett két pezs-
gőspoharat. – Kezdjük az itallal. Pezsgő? Esetleg
limonádé?
– Lehet, hogy most jobb lenne, ha csak limonádé
innék. Mike még ki sem kérdezett.
– Bölcs döntés. – Norman limonádét töltött a lány
poharába a magával hozott termoszból, majd a kezébe
nyomott egy szendvicset. – Tessék. Most erre van
szükséged!
Hannah nem ellenkezett, és gyorsan beleharapott a
kapott szendvicsbe.
– Tojássalátás, a kedvencem! A tojáskrém meg
egyenesen kitűnő benne. Ki csinálta?
– Hát én!
Hannah ámulva nézett rá.
– Úgy tudtam, nem szoktál főzni.
– Nem is. De bárki könnyedén megfőz egypár
tojást, a többi meg már csak annyi, hogy felaprítod,
és összekevered más hozzávalókkal, végül felkened a
kenyérre.
– Oké. – Hannah nem folytatta, mert még egyet
harapott a szendvicsbe. – De ez itt egy ínyenc tojás–
saláta. Még a bacon apró kis darabjait is érezni benne.
Hogy csináltad?
– Már nem is tudom. Egyszerűen csak adagoltam bele

65
a hozzávalókat, míg az íze megfelelő lett.
– Hát akkor kérlek, írd le nekem, amikor legközelebb
elkészíted. Szükségem van erre a receptre!
– Komolyan? – Norman meglepettnek látszott.
– Igen. Tényleg. A tojássaláta az egyik kedvencem
volt gyerekkoromban. Ha ilyet eszem, jobban érzem
magam. Ilyen még a sajtos makaróni vagy az otthoni
tyúkhúsleves. Felmelegít, és eláraszt szeretettel.
– És téged nagyon lehet szeretni, Hannah – mondta
mosolyogva Norman.
Hannah hirtelen nem tudta, mit mondjon. Tisztában
volt vele, hogy Norman szereti őt, és ő is szerette
Norman-t. Jó lett volna azt mondani neki, hogy hozzá-
megy feleségül és örökre vele marad, de képtelen volt
ki-mondani. Egészen addig, amíg Mike iránt is vannak
érzései, nem lenne fair, ha hozzámenne Normanhez.
Norman kinyújtotta a kezét, és átölelte Hannah–t.
– Sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom.
– De én örülök, hogy mondtad – válaszolta Hannah,
és odahajolt hozzá, hogy megölelje. Aztán témát váltott.
– Móse teljesen meg volt őrülve tegnap éjjel. Olyan
fáradt voltam, hogy fel sem ébredtem a zajra, de a lenti
szomszédom felhívott hajnali fél háromkor.
– Miért, mit csinált Móse?
– Versenyt futott a kádban, a fürdőszobában. Iszonyú
lármát csapott vele.
Norman a homlokát ráncolva gondolkozott. Nekem
úgy tűnik, hogy a Nagyfiú nem boldog. Lehet, hogy
mostanság túl sokat vagy távol.
– Lehet. Előzőleg a díszpárnát belezte ki, és minden
tele volt apró gyapotdarabkákkal.
– Egészen biztos, hogy nem boldog. Szívesen
hazavinném hozzám, hogy játsszanak Bújcival, de most
épp nyaralni van.
Hannah csak most döbbent rá, hogy már vagy egy hete
nem beszélt Normannel. Mindketten annyira elfoglal-

66
tak voltak, hogy nem volt idejük elmenni vacsorázni,
vagy akár csak kávézni.
– Mit jelent, hogy vakációzni küldted? – kérdezte
kíváncsian.
– Oh, hát nem küldtem. Marguerite jött át, és kérdezte,
átviheti–e Bújcit egy barátnője házába egy hétre. Mivel
Bújci az Övé volt, mielőtt befogadtam, úgy gondoltam, ez
így fair. A barátnőjének egy idősebb perzsa kandúrja van,
és ott amúgy is minden a macskákról szól. Marguarite
szerint Bújd is biztos elemében lesz ott.
– De mi van, ha mégsem? – Hannah kicsit aggódott
érte. A macskák elég finnyásak társaság dolga bán.
– Nagyon jól érzi magát. Marguarite pont ma reggel
hívott, és mesélte.
– Ha pedig nem lett volna rendben, akkor azonnal
kocsiba ugrottál volna, hogy érte menj?
– Persze. Nagyon hiányzik, de Marguarite–tal is
töltenie kell néha egy kis időt. Akárhogy is, így szólt a
megállapodás, amikor felosztottuk a gyámságot Bújci
felett, emlékszel?
Hannah harapott egyet a szendvicsből, és boldogan
felsóhajtott. Normannek mindenképp le kell majd írnia,
hogy mik az összetevői a krémnek! Még soha nem evett
ilyen finom tojássalátát.
– És mi a helyzet Clarával? – kérdezte, mert tudta,
hogy Marguarite nővére allergiás a kutyákra, macskákra,
madarakra, és még millió más dologra. – Talált már
Knight doki valami megfelelőbb allergiagyógyszert
neki?
– Nem, de Clara és Marguarite külön vakációznak
ebben az évben. Clara egy gyülekezeti nyaralásra megy,
Marguarite pedig meglátogatja a barátnőjét Duluthban.
– Ilyet még soha nem csináltak, ugye?
– Nem. Marguarite azt mondja, mindig mindenhová
együtt mentek, de ez most Clara ötlete volt, hogy az idén
külön menjenek nyaralni. Tudod, Clara is rettentően

67
odavan Bújciért. Sajnos nem tud a közelében lenni
anélkül, hogy ne váltson ki nála allergiás reakciót. Ő
javasolta Marguarite–nak, hogy vigye át a lakásba Bújcit
magához, míg ő elvan, de Marguarite úgy gondolta,
egyszerűbb, ha Bújcival együtt megy át a barátnőjéhez.
– Macska szőrvész. Teljes takarítóbrigád kellene
ahhoz, hogy az összes allergént eltávolítsa utána a
lakásból, ha odavinné Bújcit.
– Ez tényleg így van. De mondd tovább a történetet
óséval. Tudom, hogy mostanában keveset voltál otthon,
de más is változott volna a napi rutinodban?
– Nem igazán, hacsak nem a tévécsatornákat annak
vesszük.
– Miért, valami probléma van a kábeltévéddel?
– Működik, csak változott a csatornakiosztás, és még
nem küldtek róla tájékoztató listát. Több mint kétszáz
csatornánk van, és még nem sikerült megtalálnom Móse
kedvencét köztük.
– Az állatos csatornát?
– Igen. Nálatok is van?
– Igen, de nekem szatellitantennám van. Mi a helyzet
Andreáékkal?
– Nekik is szatellitantennájuk van. Anya pedig soha
nem nézi, tehát nem sokat számít.
– Még mindig felhívhatod a kábelcéget, és meg-
kérdezheted – javasolta Norman.
– Majd ha lesz pár szabad órám, feltétlen megteszem.
Tegnap délután megpróbáltam, de sajnos vasárnap nincs
ügyfélszolgálat.
– Azt hiszem, kezdem érteni a dolgot – szólt Norman
eltűnődve. – Móse magányos, mert túl sokat vagy távol, és
ráadásul nincs a kedvenc csatornája sem, amit nézhetne
napközben. Van még más is, amit hiányolhat?
– Az egerek. Nagyon sok élelem van most kint a
földeken, és a mezei egerek majd csak az első fagyoknál
jönnek be a városba. A szerelők kicserélték a rovarhálót

68
múltkor az ablakokon és az ajtókon, így a bogarak sem
jönnek már be.
– Nincs állatos csatorna, nincsenek egerek,
meg bogarak sem – sorolta Norman. – Lehet, hogy
unatkozik.
Hannah elgondolkozott ezen egy kicsit.
– Igazad lehet. De mit tehetek ez ügyben? Munkába
nem vihetem magammal.
– Majd átmegyek. Valakinek tudnia kell az új
csatornakiosztást. Megtudom, hányas csatorna az állatos,
és majd megmondom.
– Oh, az igazán nagyszerű lenne! – ujjongott Hannah.
Norman mindig olyan jó volt hozzá. – Lehet, hogy kicsit
meglazítom majd a rovarhálót, hadd jöjjön be pár bogár
hozzá.
– Azt ne tedd. Jobb ötletem van! Pont most lesz
kiárusítás a kisállatboltban macskakuckókból a bevásár-
lóközpontban.
– Mi az a macskakuckó?
– Olyan háromszintes szőnyeg– és faborítású kuckó,
ami segíti a macskák benti aktivitását. Az alja az első
szint. Egy nagy, teknőszerű dolog, amely a szerkezet
többi részét támasztja alá.
– Teknőszerű?– Hannah halványan elmosolyodott. –
Mósénak biztos nagyon tetszene.
– Igaz, de ez a kád kívül–belül be van vonva
szőnyeggel. Kedvére rohangálhat benne körbe–körbe,
viszont teljesen zajtalanul.
– Oh, ez nagyon jól hangzik, már csak Sue és Phil
nyugalma miatt is. Mi van a következő szintjén?
– A második szint az egy odú, a végén két nyílással.
Egy palánk áll ki belőle, amely egy bevont kerethez
illeszkedik, és mindenféle játék lóg le róla zsinórra
függesztve. Az eladó mesélte, hogy ilyen van neki
is otthon, és a macskái imádnak fel–le közlekedni a
palánkon, miközben pofozgatják a felfüggesztett játék-

69
okat. A másik végére pedig egy hálószer függőágyat
erősítettek. Azt mondja, az időseb macskák számára
kitűnő szundikálóhely, mert semmi nem zavarja őket.
– És ezenkívül van még egy szint?
– Igen, az a tetőlak, amelyhez egy kis létra vezet fel.
Azon könnyen lemászhatnak a földre, anélkül hogy ki–
be bujkálnának az odúkban meg a kuckón bán.
– Mennyibe kerül egy ilyen hóbort? – kérdezett rá a
legfontosabb dologra Hannah.
– Egy dollár.
– Tessék?
– Ennyibe kerül majd Móse hóbortja. Veszek egyet
Bújcinak, és ha kettőt vásárolok, akkor a második csak
egy dollárba kerül majd. Gondoltam, megveszem így, és
a másodikat karácsonyra megkapja Móse. Viszont abból,
amit elmeséltél, úgy gondolom, már most szüksége lenne
rá.
Hannah összehúzta a szemét.
– Biztos, hogy nem csak ki akarsz segíteni ezzel, és
mellesleg veszel egyet Bújcinak is?
– Teljesen biztos vagyok benne. Már a színt is ki-
választottam. Szerintem a kék menne leginkább a
nappaliba, ugyanis oda gondoltam felállítani. A cica–
lépcső már megvan hozzá, amit a dolgozószobához
építettem.
Az, amit Másénak építettél – tette hozzá gondolatban
Hannah Norman válaszához. Azért építette a cicalép-
csőt, mert azt gondolta, hogy hozzámegyek. És amit
korábban mondott, abból Hannah azt szűrte le, hogy
még mindig szereti, annak ellenére, hogy elutasította a
leánykérést.
– Hát, ha biztos vagy benne, hogy amúgy is akartál
venni egyet... – mondta Hannah.
– Persze. Milyen színűt szeretnél?
– Rád bízom – válaszolt neki Hannah, mert a színe
számított legkevésbé. A színek összeegyeztetése a laká-

70
sában nem tartozott a legfőbb erősségei közé. És ott volt
még az a nem elhanyagolható tény is, hogy majdnem
mindene a Lake Eden–i Segítő Kezek takarékos Boltjá-
ból származott, és a lakberendezés stílusa finoman szól-
va is gazdaságos–eklektikusnak volt nevezhető.
– Hova akarod majd felállítani?
– Oh, azt is rád bízom.
– Mit szólnál, ha az íróasztal mellé állítanánk fel,
ti nappaliban? Abban az esetben Mósénak lesz más
elfoglaltsága is, és nem zavar majd, ha a számítógép-
ezel.
– Nagyszerű ötlet – vágta rá Hannah, és nem
firtatta beismerni, hogy egyedül csak akkor használta
a gépet, amikor Norman átjött, és megtanította neki a
szövegszerkesztő és az internet használatát.
Norman rápillantott, majd megcsóválta a fejét.
– Valami nem stimmel, ugye? – kérdezte, bár ez
inkább kijelentésnek hatott, mint kérdésnek.
– Mi ne stimmelne? Hát nem értettem egyet minden-
nel, amit csak javasoltál?
– Pont ez az. Mindennel egyetértettéi, amit csak
mondtam. Ez pedig nem vall rád, Hannah. Gondolom,
még mindig sokkhatás alatt állsz.
– Lehet, hogy igen – válaszolt Hannah, és ahogy a
szavak elhagyták az ajkát, realizálta, hogy megint csak
egyetértett azzal, amit Norman mondott. – Igen, az lehet
az oka – vonta le a következtetést.
– Akkor viszont a saját gyógymódodra van szükséged.
Várj egy percet, mindjárt hozok belőle.
Hannah figyelte, amint benyúl a hűtőládába, és kihúz
belőle egy lefedett tortaformát.
– Desszert? – találgatta Hannah.
– Igen, és imádni fogod. Már ettem belőle egy falatot,
míg vártam, hogy kigyere a pavilonból.
– Csokoládés! – mosolyodott el Hannah, ahogy
Norman levette a fedelet a tortaformáról, és beszippan-
totta a csodás illatot.
71
 – Ez Marge Csupa Csoki Torta Csodája.
– Emlékszem, tegnap említette este, hogy ma fogja
megsütni.
Norman kirakta egy papírtányérra, és odanyújtotta
neki.
– Elfelejtettem villát hozni. Kénytelen leszel kézzel
megenni.
– Nem probléma. – Hannah fogta a tortaszeletet, és
beleharapott. Felnyögött a gyönyörűségtől, majd még
egyet harapott bele, sokkal nagyobbat, mint az előbb.
Amikor az egészet felfalta, legszebb mosolyát villantotta
Normanre, ami tényleg szívből jött. – Hihetetlenül
finom.
– Lisa adta, amikor látta, hogy szedem össze a
piknik dolgokat neked. Azt mondta, csokoládéra lesz
szükséged.
– Oh, igen, pont arra!
– Azt is a lelkemre kötötte, mondjam el neked, hogy
leíratta Marge–dzsal a receptet, ha esetleg kérnéd.
– Ha esetleg kérném? Naná, hogy kérem! Volt bármi
kétség efelől?
– Lisa tudta, hogy imádni fogod. Ezért is adta oda
nekem mindkét tortát. Marge kettőt készített, hogy az
egyik tortát odaadhassa majd Gusnak.
– Lisa azt gondolta, mind a kettőt megesszük majd?
– Nem, de úgy vélte, ha kirakná a desszertasztalra,
akkor Marge csak jobban elszomorodna.
– Ebben teljesen igaza van – értett egyet Hannah,
ahogy eszébe jutott, mit mondott Gus a táncesten tegnap,
és mennyire vágyott már Marge tortájára.
Norman az órájára pillantott, és visszahúzta a torta-
tartó tetejét.
– Ideje indulnunk, Hannah.
– De hát hová?
– Hogy találkozzunk Mike–kal és Bill–lel a sárga
háznál, ahol Patsy és Mack szálltak meg. Felajánlották

72
Mike–nak és Billnek, hogy használják rögtönzött író-
asztalként, míg kihallgatják a rokonságot.
– Most már értem – mosolyodott el Hannah. – Lisa
biztos azt szeretné, hogy osszam szét a második tortát
Mike és csapata között.
– Igaz. Arra gondolt, hogy a csokiban lévő endorfin
jobb kedvre deríti Mike–ot, és talán több kérdésedre
válaszol majd.
– Milyen kérdések? Pont fordítva van. Mike fog engem
kikérdezni. Ő fog kérdéseket feltenni nekem.
– Lisa tudja ezt, de téged is nagyon jól ismer. Azt
mondta, biztos benne, hogy az összes információt meg
akarod majd szerezni, hogy te is nyomozhass. A mai
napon eltöltött egy kis időt Patsyvel és Marge–dzsal,
és ők is szeretnék, ha besegítenél a nyomozásnál.
Azt mondják, minél előbb kiderül, ki a gyilkos, annál
korábban térhet vissza minden a normál kerékvágásba,
és élvezhetik tovább a családi összejövetelt.
– Ezek szerint tovább folytatják a családi fesztivált?
– Mindenképp. Mindenkit összegyűjtöttek, és meg-
szavaztatták. A rokonok többsége nagyon messziről jött
ide, és szívszorító lenne, ha már mehetnének is haza.
Truog dédi is itt van, aki pedig elmúl már százéves. Ez
lehet az utolsó alkalom, hogy láthatja a legtöbb rokonát.
– Igen, kétségkívül ez a leglogikusabb választás. Kár
lenne lefújni az egészet.
– Akkor segítesz Lisáéknak az ügyben?
– Miért is ne? – kérdezett vissza Hannah vigyorogva,
és képzeletbeli kalapját bedobta a ringbe: azt a selyem-
szalagos szalmakalapot, amit a Monet– nak való modellt
álláshoz is viselne.

73
Csupa csoki torta csoda
Hozzávalók 8 személyre
20 dkg kristálycukor
24 dkg liszt (nem kell átszitálni)
20 dkg olvasztott vaj
2 dl víz
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 dl tej
1 teáskanál vanília aroma
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 tojás (elég, ha egy villával vered fel)

Vajazz ki, és liszttel hints be egy 23x32 cm–es sütőfor-

mát. (Használhatsz bármilyen tapadásgátló sütőspray–t
is, azután hintsd be a tepsit vékonyan liszttel.) Egy nagy
tálban keverd össze a lisztet a cukorral, majd tedd félre
a pulton.
Tedd a vajat, a vizet és a kakaóport egy lábosba, majd
folyamatosan kevergetve közepes tűzön forrald fel.
Öntsd a felforralt kakaót a cukorral összekeveri lisztre,
keverd csomómentesre. (Ezt kézzel is megteheted, de
ha elektromos mixert használsz, közepes sebességen
működtesd.)
Egy kisebb edényben keverd össze a tejet, a vanília
aromát, szódabikarbónát és a felvert tojásokat.
Add a tojásos mixet a nagy tálban levő kakaós cukor–
liszt masszához, majd alaposan keverd szép simára.
Öntsd a kapott tésztamasszát az előre kikent, kiliszt-
ezett tepsibe, és 175 °C–ra előmelegített sütőben süsd
20–25 percen keresztül. Amikor a torta szélei kezdenek
elválni a tepsitől, akkor már készre sült.
Bár ez a torta így is nagyon finom, meghintheted
porcukorral. Ha nagyon édesszájú vagy, még egy mázat
is tehetsz a tetejére.

74
Csokoládés tortabevonó
10 dkg vaj
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
40 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma

Egy közepes méretű lábasba tedd bele a vajat, add hozzá

a kakaóport és a tejet. Állandó kevergetés mellett forrás-
pontig melegítsd.
Vedd le a lábast a tűzhelyről, és add hozzá a vanília
aromát. Keverd bele a porcukrot úgy, hogy fél bögrénként
adagolod hozzá, egészen addig, amíg a csokimáz összeáll
kissé, de azért még folyékony. Öntsd a csokimázat a még
forró tortára, és gyorsan egyengesd el rajta egy spatulával
vagy kenő lappal.
Ha nem sikerül elkészítened a csokimázat addigra,
mire a frissen megsült tortát kiveszed a sütőből, íme egy
alternatív csokimáz recept, amelyet akár tűzforró, de
langyos vagy éppen jéghideg tortához is használhatsz.

„Mindigjó” tortabevonó
10 dkg vaj
12 dkg kristálycukor
0,5 dl tejszín
10 dkg csokoládé (reszelve)
1 teáskanál vanília aroma
5 dkg aprított dió (opcionális)

Egy közepes méretű lábasba tedd bele a vajat, a tejszínt és

a cukrot. Állandó kevergetés mellett hevítsd forráspont-
ig, majd közepes hőfokon főzd még két percig. Vedd le a
tűzről, add hozzá a reszelt csokit és jól keverd el benne,
majd tedd bele a vanília aromát, illetve a diót, ha azzal
készíted el.
75
 Az elkészült bevonó mázat öntsd a tortára, és egy
kenőlapáttal gyors mozdulatokkal egyengesd el rajta.
Ha langyos tortára vagy hideg tortára öntöd, akkor
csak fogd a tepsit és jobbra–balra billentve hagyd, hogy
szétterüljön a tortán a máz.
Ha ezt a bevonót hirtelen akarod lehűteni, hogy már
szeletelhesd is a tortát, tedd be egy fél órára lefedés
nélkül a hűtőbe.

Hannah első megjegyzése: Marge külön megkért, em-

lítsem meg azt is, hogy ezt a receptet két kislánytól,
Sandy–től és Patríciától kapta, akikkel a Fargoba tartó
buszjáraton ismerkedett össze. Az ő receptjük eredetileg
margarinnal készült, de mivel Marge tejtermelő államból
származik, esküszik rá, hogy a vajat semmi nem
helyettesítheti igazán.

Hannah második megjegyzése: Marge szerint olyan

finom, csábító illata van ennek a tortának, hogy el-
képzelhető, el kell majd zárnod a család elől, míg kihűl
és szeletelni tudod.

76
Nyolcadik fejezet
– Kösz, Hannah – csukta le a notebookját Mike,
érzékeltetve, hogy vége a kihallgatásnak, viszont amikor
Hannah fel akart állni, átnyúlt, hogy visszaültesse.
– Még egy dolog.
– És mi lenne az?
– Elmondtad, hogy elég sok időt töltöttél az áldozattal
tegnap este a táncmulatságon.
Ami ugyebár nem az én ötletem volt – akarta mondani
Hannah, de természetesen nem mondta ki. – Így van.
Mint említettem, egy bokszban ültem Gusszal és a köz-
vetlen hozzátartozóival.
– Gyerekkori dolgokat idéztek fel, ugye?
– Igen. – Hannah vágyakozó pillantást küldött a pultra
kirakott csokoládétorta felé. Több mint fél órája ült
bevackolva Mike–kal a tóparti lak konyhájában. Normál
esetben egy elszigetelt Éden–tavi nyaralóban lenni
kettesben Mike–kal leginkább romantikára adott volna
alkalmat, de a mai napi nem erről szólt. Mike hivatalos
és kimért volt. Ő volt a nyomozó, Hannah pedig a tanú,
aki megtalálta a hullát. Voltak szabályok, és Mike ezeket
kellőképpen betartotta.
– Kérsz még egy szelet tortát? – kérdezte Hannah,
remélve, hogy a csokoládé eltántorítja a férfit a hivatalos
hangnemtől.
– Köszönöm, nem. Tegnap legalább fél kilót híztam a

77
rögtönzött vacsorán, és figyelnem kell az alakomra. De
te nyugodtan egyél belőle, ha akarsz.
Hannah felsóhajtott. Jó lett volna még egy szelet
megenni Marge tortájából, de szégyellte beismerni a férfi
előtt, aki ennyire szigorúan számolómra a kalóriákat, és
kiborult, ha csak egy dekát is hízott.
– Köszi, én sem kérek. Van még kérdésed az üggyel
kapcsolatban?
– Csak egypár apróság. Térjünk vissza a múlt éjjeli
beszélgetésedre az elhunyttal. Abból, amit előzőleg
elmondtál, nekem úgy tűnik, hogy ez egy személyes
hangvételű, családi beszélgetés volt, amihez te nem
nagyon tudtál hozzászólni.
– Egészen pontosan így történt. Igaz, Marge
megpróbált engem is bevonni a beszélgetésbe, na meg
Gus is, de még így sem volt sok közös témánk, pláne
amikor olyan személyekről beszélgettek, akiket még
iskoláskorukból ismertek.
– Említettek személy szerint valakit?
Hannah vállat vont.
– Csak egypár osztálytársat, akikre anya valószínűleg
jobban emlékszik.
– Te viszont senkit nem ismertél azok közül, akiket
megemlítettek.
– Csak azokat ismerem, akik még itt élnek Lake
Edenben, és nincs köztük sok olyan.
– Tehát nem is érdekelt a téma?
– Nem igazán.
– Akkor miért nem mentetted ki magad, és menté el?
– Nem tudtam, legalábbis ahhoz mindenkit fel kellett
volna állítanom, hogy kiengedjenek a bokszból. Pont
egy hatszemélyes kerek boksz közepén ültem Gusszal,
Patsyvel és Mackel az egyik oldalamon, Marge–dzsal és
Jackkel pedig a másikon.
– Mennyi ideig ülhettél ott velük?
– Legalább két zeneblokk alatt. Ami úgy húsz–
harminc perc hosszú lehetett.
78
 – Hát igen, az elég hosszú.
Mike rávillantotta a híres ferde mosolyát, azt a fajta
mosolyt, ami majdhogynem elhitette Hannah–val is,
hogy Mike számára ő az egyetlen nő a világon, aki
számít.
– Elég hosszú, de mire érted? – kérdezte Hannah,
összeszedve magát.
– Elég hosszú idő arra, hogy felmérhesd a családi
erőviszonyokat.
Hannah elméjében sárga jelzőfények kezdtek hirtelen
villogni, és megszólaltak a vészjelzők.
– Mire akarsz ezzel kilyukadni?
– Csak az áldozatról alkotott személyes véleményedre
lennék kíváncsi. Mennyire jött ki a rég elvesztett család-
tagokkal?
Hannah vacillált egy kicsit. Nem akarta megemlíteni
az ellenségeskedést, amit Gus és Jack között érzékelt.
– Szerintem elég jól kijöttek egymással, leszámítva,
hogy Gus a családi perselyből vitt el pénzt, és lépett
olajra az éjszaka közepén, idestova harminc évvel ezelőtt
Biztos vannak ki nem mondott sérelmek is, hiszen az
alatt az idő alatt egyetlen családtaggal vagy baráttal sem
érintkezett.
– Úgy hallottam, hogy az áldozat és Jack Herman
legjobb cimborák voltak a gimnáziumi évek alatt Tegnap
este is barátoknak tűntek?
Ah– ha! Hannah megpróbált egészen közömbös képet
vágni. Valaki, akit Mike már korábban kikérdezett,
beszélhetett neki a gyűlölködésről Jack Herman és Gus
között
– Hannah? – sürgette a választ Mike.
Hannah énjében lejátszódott egy villámgyors belső
küzdelem, amely során úgy döntött, hogy nem említi
meg a viszályt, amit Jack és Gus között érzékelt.
– Már mondtam neked, hogy sok mindenki érzését
sértette. És a sértett érzések haraghoz vezetnek. Ha

79
tudni akarod, a beszélgetés, amelynek én is részese
voltam, kifejezetten udvarias hangvételű volt. De mint
már említettem, az idő nagy részében én személy szerint
nem vettem részt a beszélgetésben, így nem is figyeltem
igazán.
– Feltűnt volna szerinted a nyílt ellenségeskedés?
– Konkrétan senki nem fenyegetett meg senkit, ha erre
gondolsz. Még balegyenesek meg pofonok sem csattan-
tak el. – Hannah biztosította magát, hogy ezzel nem
mondott semmi olyat, ami ne lett volna valós. Különben
is, Jack nem fenyegette meg Gust, és nem került sor testi
fenyítésre sem. – Amikor rátaláltam Gus hullájára, véres
volt elől az inge – próbálta Hannah szándékosan elterelni
a beszélgetést Jack Hermanről. – Lelőtték talán?
– Nem.
– Akkor mi volt a gyilkos fegyver?
– Még nem tudjuk biztosan. Knight doki azt mondja,
valami hosszú, vékony és éles szerszám lehetett,
mint például egy jégvágó. Ugye nem nyúltál hozzá
semmihez?
– Nagyon is tisztában voltam vele, hogy semmihez
nem szabad hozzáérnem! Kétséget kizáróan gyilkossági
helyszínnek látszott. Csak annyit tettem, hogy leellen-
őriztem a pulzusát.
– De nem mozdítottad el, ugye?
– Nem. – Hannah agya új sebességre kapcsolt. –
Egyetlen olyan dolgot vettem észre, ami viszonylag
oktalannak hatott, most, hogy megtudtam, leszúrták.
– És mi volt az?
– Nem volt sok vér, pedig úgy tudtam, hogy ha valakit
leszúrnak, az nagyon vérzik.
– Ebben az esetben nem. Knight doki nekem már
elmagyarázta. Ha valakit több szúrással ölnek meg,
akkor az első szúrások általában nem végzetesek, és az
áldozatnak komoly vérvesztesége lehet. Itt viszont csak
egyetlen szúrás volt, ami azonnali halált okozott. A szúrt

80
sebek csak akkor véreznek, ha az áldozat még életben
van, és a szíve pumpálja a vért. Gus olyan hirtelen halt
meg, hogy esélye sem volt elvérezni.
Hannah gyomra elkezdett forogni, de a világért nem
akarta Mike tudtára adni, hogy a fenti magyarázat
kényelmetlenül érintette.
– Értem, és remélem, nem a nagyapámé volt.
– Mi nem a nagyapádé volt?
– A jégvágó. Már ha a gyilkos fegyver egy jégvágó
volt.
Mike kissé kábán nézett rá.
– Úgy gondolod, hogy a gyilkos fegyver a nagyapád
személyes tárgyai közé tartozott?
– Nem így értettem. Egyszer karácsonykor túladott az
összesen a szerszámboltjában.
Mike újra kinyitotta a jegyzetfüzetét, és lefirkantotta
a hallottakat.
– Tudod esetleg, hogy ki vehette meg?
– Majdhogynem bárki a városból. Abban az időben
mindenki használt jeges dobozt, amelyben táblában állt
a jég, és jégvágóval faragtak le róla az italokhoz kis
darabokat.
– De manapság már mindenkinek van hűtőszekrénye.
Miért tartanának jégvágót, amire már nincs is szükség?
– A jégvágó, mint szerszám, sok mindenre jól lehet.
Nekem is van egy a konyhafiókban otthon, a múltkor
például az övembe szúrtam vele plusz lyukakat.
– Tényleg, arra jó lehet. Én tavaly egy bőrlyukasztót
vásároltam, amikor egy mérettel lejjebb mentem. Nem
akartam kicserélni az összes övemet, és így beljebb
tudtam venni belőlük.
Hannah biccentett, és remélte, hogy Mike nem találja
ki, hogy a pótlyuk, amit az övébe vágott a nagyapja–féle
jégvágóval, az ő esetében nagyításra szolgált.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy jó néhány ilyen
jégvágó lehet kézen–közön a városban, és bárkinek lehet
belőle.
81
 – Ez így van, de azt nem tudhatom, mennyi van
belőle. Már nagyon régen volt, és annyit tudok, hogy a
száruk fából volt kifaragva. A nagymamám piros és zöld
festékkel díszítette karácsonyra, a szerszámbolt neve
pedig arannyal volt rányomtatva. Ha a nyél meglazult
vagy elrepedt, a legtöbben kidobhatták. Ha viszont jó
állapotban maradt, akkor sokan kivihették a nyaralóba
más szerszámokkal együtt.
– Oké – szólt Mike, és ismét becsukta a jegyzetfüzetet.
– Ez nem sokat segít most.
– Lehet, hogy tényleg nem. Megtaláltátok Gus
tárcáját?
– Miért akarod tudni?
– Mert ha nem találtátok meg, akkor akár rablási
szándékkal elkövetett gyilkosság is lehet. Gus egy-
folytában a pénzét lobogtatta egész éjjel.
– Igen, ezt már más is említette – jegyezte meg Mike,
de azt nem tette hozzá, hogy kitől hallotta. – Megtaláltuk
az áldozat tárcáját a zsebében, és kicsivel több mint
kétszáz dollár volt benne.
– Nagyszerű!
– Miért mondod ezt így?
– Mert Avának tartozott az éjjel vásárolt élelmiszerek
árával, és így most megkaphatja a pénzét. Mindenesetre
érdekes, hogy a rablás nem szerepel motivációként.
– Még nem zárhatjuk ki. Lehetséges, hogy a rablónak
nem állt szándékában megölni, és elmenekült, amikor
rájött, hogy mit is tett.
– Az is lehet, hogy valami mást akart, nem pénzt.
Gus Rolex órát viselt, és egy gyémántgyűrűt a kisujján
tegnap éjjel. Amikor rátaláltam, nem emlékszem, hogy
rajta lett volna.
– Mindkét tárgyat megtaláltuk, és Bill bevitte a
rablási csoporthoz bevizsgáltatni. A gyémántgyűrű
hamisítvány, az rögtön kiderült, hogy csak egy koppintás.
Az óra eredetiségét még vizsgálják, és hívniuk egy
ékszerszakértőt is.
82
 – Miért viselt volna Gus hamis gyémántot? – akarta
tudni Hannah.
– Nagyon sok gazdag ember így tesz. A valódi ékszere-
ik egy széf mélyén pihennek, és az ékszer meg az óra,
amit viselnek, csak pontos másolatai az eredetieknek.
– Miért vennéd meg a valódit, ha soha nem is
viseled?
– Jótól kérded. Sok ember befektetési szándékkal
vásárol nagy értékű ékszereket, ami talán sokkal
izgalmasabb, mint egy csomó kötvényt és részvényt
vásárolni.
Hannah megvonta a vállát.
– Még igaz is lehet. Tehát azt gondolod, hogy Gusnak
is van egy széfje otthon, tele valódi ékszerekkel?
– Ez a véleményem, igen. Majd kiküldők valakit, hogy
leellenőrizze, ha akad egy szabad pillanatom. Addig is,
rutin gyilkossági ügyként kezeljük.
– Hogy lehet egy gyilkosság rutin? – kérdezte Hannah,
de aztán gyorsan témát váltott. – Van már gyanúsított? –
kérdezett rá.
– Mindenkit gyanúsítottként tartunk számon, amíg
meg nem bizonyosodunk az ellenkezőjéről. Mindennek
az alapja, hogy ki hol volt hajnali kettőkor.
– Tehát hajnali kettő a halál beálltának időpontja?
– Kinght doki hajnali egy és három közé saccolja. Ava
azt mondja, tőle fél kettő után ment el, és ha figyelembe
vesszük, hogy volt még ideje bekapni pár falatot a
répatortádból, meg inni rá pár korty tejet, mielőtt meg-
halt, akkor mindenkit le kell ellenőriznünk, hogy hol
tartózkodtak a kérdéses időpontban.
– Fél háromkor otthon voltam – jegyezte meg Hannah,
mielőtt még Mike rákérdezhetett volna. – Bizonyítani is
tudom!
Mike felnevetett.
– Móse tanúsítása sajnos nem elfogadható, Hannah.
Macskákat nem szokás kihallgatni a seriffirodán.

83
 – Éppenséggel... jelen esetben pedig számít. – Hannah
kissé csalódott volt, hogy Mike ilyen konzekvenciát vont
le az ő éjjeli társaságára vonatkozóan. Az is lehet, hogy
őrülnie kellene, hogy ennyire bízik benne. Igazából nem
tudta eldönteni, a kettő közül melyik variációt válassza.
– Móse flúgos futamot rendezett a kádamban, és Sue
Plotnik feltelefonált, hogy megkérdezze, minden rendben
van–e nálam.
– Gondolom, ezzel meg is van az alibid, és
kipipálhatjuk. Nem is feltételeztem, hogy leszúrod az
áldozatot, majd hazavezetsz, és pont időben felveszed a
telefont.
– Oh, micsoda megkönnyebbülés! – kontrázott
Hannah, de Mike nem értékelte a szarkazmusát. Csak
bámult rá felvont vörösesszőke szemöldökkel.
– Miért rohangált körbe–körbe a Nagyfiú a kádadban?
Lehet, hogy egeret kergetett?
– Nem, és ez is része a problémának, meg az is, hogy
nem találom az állatos csatornát, az új csatornakiosztás
miatt.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Mostanában keveset voltam otthon, és Norman
szerint ez megviselte Mósét, aki unatkozott. Amikor a
templomból hazaértem tegnap, szét volt cincálva az egyik
díszpárna a kanapéról, a tartalma pedig hótakaróként
szétszórva a szőnyegen.
– Lehet, hogy egy játszótársra lenne szüksége. Miért
nem kéred meg Normant, hogy hozza át hozzá Bújcit?
– Az valószínűleg javítana a helyzeten, de ezen a
héten Bújci Duluthban nyaral Marguerite–tal és a barát-
nőjével.
– Oh. Hát... talán felugorhatnék egy kis macska–
zsaru beszélgetésre. Elbeszélgetnék vele a fürdőszobai
csendrendeletről, meg a szándékos díszpárna– szétszedés
kérdéséről is.
– Bármikor szívesen látunk – szólt mosolyogva

84
 Hannah, mert rettentően tetszett neki, ahogy Mike
humorizálta a dolgot.
– Szeretnél még mást is megtudni a gyilkosságról?
Hannah csak pislogott. Hallucinált talán, vagy Mike
tényleg felajánlotta, hogy információval szolgál?
– Hannah?
– Tulajdonképpen... igen. Már eddig is fúrta az
oldalamat, de nem néztem meg. Mi volt abban a
mélyhűtőtasakban a bárpulton?
– Egy zacskó, amelyben hat sajtos–sonkás szendvics
volt gondosan becsomagolva.
Hannah teljesen ledöbbent ezen.
– Úgy érted, szendvicsek összekészítve?
– Úgy van. A bárnál készíthette össze, majd berakta
őket a hűtőtasakba. Arra viszont még nem jöttem rá,
vajon miért tehette?
– Avának azt állította, hogy nem működött a hűtől a
bungalójában – jegyezte meg Hannah. – Viszont, amikor
a bungalóban jártam, kinyitottam, és számomra úgy
tűnt, működik.
– Biztos vagy ebben?
– Egészen biztos. A jégkockatartóban a jég teljesen
szilárdra volt fagyva.
– Lehet, hogy csak ki–be kapcsolt a hűtő. A régebbi
szekrények gyakran játszanak ilyet. A víz a jégkocka-
tárolóban rögtön visszafagy, de az is lehet, hogy nem
akart kockáztatni, nehogy megromoljon a sajtos–sonkás
szendvics, pláne ha majonéz is volt benne.
– Majonéz is volt bennük?
– Majonéz és mustár.
Kezdett összeállni a kép Hannah számára, és gyorsan
biccentett egyet.
– Értem – szólt, és a fejét ingatta.
– Értesz, de mit is?
– A mustár és a majonéz volt az egyik oka annak,
hogy visszajött ide.

85
 – Honnan tudod, hogy volt belőlük itt a hűtőben?!
– Elfogyott a kávétejszín, és a hűtőhöz mentem, hogy
egy újabb kartont vegyek elő.
– Teljesen biztos vagy benne, hogy nem a fűszer–
boltban vett majonézt és mustárt?
– Pozitív. Ava az a típus, aki minden tételt fejben tart,
és megnevezte az összeset, amit Gus vásárolt nála tegnap.
A majonézt meg a mustárt egy szóval sem említette.
Mike nevetett
– Tehát ezeket akkor a pavilon hűtőjéből hozta el. Elég
smucig dolog egy olyan embertől, aki folyton a pénzét
fitogtatja, és gyémántgyűrűt meg Rolex órát visel.
– Amennyiben a Rolex valódi, és a gyémántgyűrű
nem csak egy hamisítvány – emlékeztette Hannah.
– Teljesen igaz, de arra már adtam lehetséges
magyarázatot. Az öltöny, amit viselt, sem éppen két
fillérbe kerülhetett. Lehet, hogy egyszerűen elfeledkezett
a mustárról meg a majonézről, és amikor elkezdte
készíteni a szendvicseket, körbenézett, hogy talál–e
valamit.
– Lehet – adta be a derekát Hannah, mert haszontalan
dolognak tartotta, hogy ezen vitatkozzanak. Még akár
tényleg így is történhetett. Semmi oka nem volt mást
feltételezni.
– Oké – mosolygott rá melegen Mike. – Mivel te
találtad meg a holttestet, gondolom, nem akarod látni a
helyszínen készített fotókat...
Hannah szája tátva maradt a csodálkozástól. Miről
beszél Mike?
– Elmesélhetem majd a boncolási jegyzőkönyv rész-
leteit is, ha megérkezik.
– Az tényleg nagyon jó lenne – vágta rá Hannah, még
mindig nem értve teljesen, hogy mitől lett Mike ennyire
kooperatív a témában. Volt egy titkos megértése, amire
jobb, ha nem kérdez rá, de nem bírta ki.
– Mi késztet arra, hogy megoszd velem az összes
begyűjtött információt?
86
 – Mert tudom, hogy úgyis megszereznéd, innen–
onnan, előbb–utóbb. Semmi értelme, hogy távol tartsalak
attól, hogy beleüsd az orrocskád az ügybe, nemdebár?
Hannah egy pillanatra elgondolkozott a hallottakon,
majd megrázta a fürtjeit.
– Így van. Lisa már korábban megkért, segítsek
kideríteni a gyilkos kilétét, hogy mihamarabb elkap-
hassátok, és nyugalomban folytatódhasson tovább a
családi összejövetel.
– Rendben. Én is pont erre gondoltam, és szívesen
osztozom veled minden információn. Így a céljaink nem
keresztezik egymást, és nem egymás ellen dolgozunk.
Az egyetlen esélyem, hogy információt szerezzek tőled,
az, ha én is megosztom veled, ami tudok. Jó lesz így?
– Tökéletesen – válaszolta Hannah, és még önmaga is
meglepődött, hogy nem csuklott el a hangja a döbbenettől.
Mike történetesen ezzel a kijelentésével szentesítette,
hogy nyomozzon. Vagy mégsem? Lehet, hogy ez csak egy
ügyes trükk. Meg kell kérdeznie Andreát és Michelle–t,
mi a véleményük erre az ajánlatról.
– Beszéld meg a húgaiddal, hogy ők mit szólnál hozzá
– folytatta Mike, mintha csak Hannah gondolataiban
olvasott volna. – Hívj a mobilomon, ha döntöttél.
– Oké – szólt halkan Hannah, és hátratolta a széket.
– Még valami... Odaadnám a tortát a csapatomnak,
amikor visszajönnek jelentést tenni. Megteszed hogy el-
viszed, és odaadod nekik inkább te? Annyira csábító az
illata, mintha csak az kiáltaná felém, hogy „Gyere, csak
gyere, egyél meg!”
– Oh, jól ismerem ezt az érzést – szólt Hannah, és
lecsukta a tortatartó fedelét, majd egy búcsúintéssel az
ajtó felé indult. Vajon Mike tényleg komolyan gondolta,
hogy megosztja vele az információt? Vagy talán visszatart
döntő bizonyítékokat, hogy ő oldja meg a rejtélyt
elsőként? Kilépett a kerti ajtón, elindult a parti úton, hogy
csatlakozzon a többiekhez, akik számítottak a segítség-

87
ére a népes rokonság vacsorájának elkészítésében.
Ahogy bandukolt, az furcsa érzés kerítette hatalmába,
hogy Mike valamiféle játékot űz vele, amelynek a
szabályait viszont nem kötötte az orrára.
Kilencedik fejezet
Libby Thompson nyaralójának konyhájában gyűltek
össze. Libby, Lisa nagy–nagynénje, megengedte, hogy
a nyaralójuk konyháját használják a sütés–főzéshez a
családi összejövetel során. A nyaraló hatalmas, zöld épület
volt, amelyet az évek során egyre csak bővítettek, egészen
a mai állapotokig, míg végül háromteleknyi területet
foglalt el, elég letet adva így az összes Thompsonnak
gyerekestől, unokástul, meg még dédunokástul együtt
is. Mivel a kiterjedt rokonság ilyen hatalmas volt, és
sokan közülük a környéken éltek, a nyaraló konyháját
is kibővítették akkorára, hogy elfért benne két dupla
sütő, két tűzhely és két ipari méretű mosogatógép. Sally
konyháját leszámítva az Eden Tavi Vendéglőben, ez volt
a tóparton a legnagyobb konyha. Tökéletesen megfelelt
arra is, hogy egyszerre több szakács készíthessen külö-
nböző fogásokat egy időben.
– Jaj, istenem – sóhajtott fel Marge aggódva.
– Mi a probléma? – kérdezte tőle Hannah.
– Ez a recept. Nem vagyok benne biztos, hogy ez
lenne most a legmegfelelőbb erre az alkalomra.
Hannah rápillantott a receptre, ami nagyon hasonló
volt bármely hamburger–paradicsom–makaróni alapú
serpenyős egytálétel receptjéhez, és Hannah semmiféle
kivetnivalót nem látott benne.
– Nekem úgy tűnik, minden rendben. Mi a baj vele?

89
 – Az elnevezése. Úgy értem, annak fényében, ami
tegnap éjjel történt, gondoltam...
– Gus miatt mondja ezt – szólalt meg Patsy.
Hannah közelebb lépett, hogy jobban megnézze a
receptet. Eddig el sem olvasta a címét, pedig nagy, kövér
betűkkel ott díszelgett a receptkártyán: TOROS SER-
PENYŐS, ez volt ráírva.
– Pedig ez egy pompás serpenyős sült – folytatta
Marge. – Joyce Fuechtétől kaptam a receptjét. Ő a
temetkezési egylet elnöke a sanvillei Szent Péter Luther-
ánus Gyülekezetnél, és ezt a serpenyőst szo1gálták fel
az unokatestvérem, Ted temetése után. Mit gondolsz,
Hannah? Elkészítsük ezt a receptet?
– Nem látok rá semmi okot, hogy miért is ne. Csak a
nevét nem kell majd megemlítenünk.
– De mi van, ha rákérdeznek? – aggodalmaskodott
Patsy.
– Majd kitalálunk rá valamit. Biztos vagyok benne,
hogy Joyce és az egylete nem bánja majd, ha át-
kereszteljük. Lehetne például Évfordulós Serpenyős.
Valószínű, hogy évfordulókon is felszolgálják, nem csak
temetésekkor.
– Nagyszerű ötlet – helyeselt Marge. – Az évforduló
úgyis egy sokkal vidámabb esemény.
– Nem feltétlenül.
Marge megfordult, és egy éles pillantást vetett a
húgára.
– Még mindig nem rendeztétek a soraitokat Mackel?
– Az egyedüli dolog, amiben egyetértünk, hogy
semmiben nem értünk egyet. Gondolnád, hogy Mack
azt akarta, kérjem vissza Gustól azt az ötszáz dollárt
amit kölcsönadtam neki, mielőtt elhagyta Lake Edent?
Természetesen hozzáadva harminc év kamatait, egy
centtel sem kevesebbet! Még azt is felajánlotta, hogy
majd ő elkéri tőle helyettem. El tudjátok ezt képzelni?
– Én el tudom – szólt Marge a fejét csóválva. Mack

90
soha nem volt félénk, ha pénzről volt szó.
– Nekem mondod! De ez csak egy a sok közül, amin
csatázunk. – Patsy most Hannah–ra nézett. – Nem
akarom a részletekkel Hannah–t untatni. Adjátok csak
ide nekem a hagymát és a zellert. Elkezdem felaprózni
és megpirítani.
Hannah számára nyilvánvaló volt, hogy Patsy
kényelmetlenül érzi magát, és Marge sem a megtestesült
nyugalom szobra. Mivel már amúgy is zaklatottak
voltak, gondolta, most talán felvethet egy másik, még
nyugtalanítóbb témát.
– Tudjátok ugye, hogy én találtam rá Gus holttestére?
– Amikor mindkét nővér bólintott, Hannah tovább
folytatta. – Van esetleg kérdésetek, amit szeretnétek
feltenni Gus halálával kapcsolatban?
Patsy és Marge egymásra néztek, és a homlokukat
táncolták.
– Nincs – válaszolta Marge. – A nyomozók már
mindent elmondtak nekünk, amit tudnunk kellett.
Hannah csodálkozva nézett egyikről a másikra.
Általában az áldozat rokonsága mindig tele van kérdé-
sekkel, és mindent tudni akar a legapróbb részletekig.
– Az igazat megvallva, Hannah, a rokonságból senki
nem kedvelte őt igazán – ismerte el Patsy.
– Miért?
– Hát... – vette át a szót Marge nem az a fivér volt, akire
emlékeztünk. A személyisége teljesen kicserélődött.
– Mit értesz ezalatt?
– Egyfolytában csak dicsekedett és dicsekedett a
pénzével. A minnesotai emberek nem tesznek ilyet
– magyarázta Patsy. – Úgy beszélt, mintha sokkal
különb lett volna nálunk. Mintha csak szórakozott volna
rajtunk.
– De hát azért jött vissza, mert meglátta a felhívást
az újságban az összejövetelről, és találkozni akart
mindnyájatokkal – mutatott rá Hannah.

91
 Erre már mindkét nővér a fejét ingatta.
– Nem, nem ezért jött vissza – bizonygatta Marge.
Sem Lisa, sem Herb nem rakott az újságba semmilyen
felhívást. Annyit tettek csak, hogy kiküldték a meg-
hívókat a rokonságnak, akiknek a címe benne volt a
címjegyzékünkben.
– Akkor hogy jöhetett rá Gus? – Hannah végképp
tanácstalan volt.
– Valószínűleg láthatta a plakátokat, amelyek Lisáék
kiraktak a Fő utcán – válaszolt Patsy.
– Úgy érted, csak véletlenül csöppent bele egész csa-
ládi összejövetelbe, amikor visszatért, hogy találkozzon
a rég nem látott családjával?
– Visszatért, hogy kárörvendjen és hencegjen –
zsémbeskedett Patsy.
– Patsy! – korholta Marge.
– Pedig így igaz. Mindketten tudjuk, hogy Gus nem
volt ilyen, mielőtt elhagyta Lake Edent. Egy kicsit vadóc
volt, de csak azért, mert anya és apa elkényeztették.
– És erre még egy lapáttal rátettek a lányok a
gimnáziumban, akik teljesen odavoltak érte, ami még
önteltté is tette. – Marge felsóhajtott. – Attól még nem
volt rossz ember, legalábbis akkoriban nem.
Egy órán belül már másodszorra igyekezett teljesen
közömbös képet vágni a hallottakon Hannah. Lehet,
hogy Gus nem volt rossz ember, amikor elment Lake
Edenből, de a felette is eljáró évek, úgy tűnik, nem tették
rendessé. Egy jóérzésű ember Lake Edenben nem beszél
állandóan arról, hogy mennyi mindene van, azok előtt,
akik nem annyira tehetősek. Egy rendes ember nem
próbál meg mindent az irányítása alá vonni, és nem várja
el a többiektől hogy a kezük ügyéből mindent eldobva őt
szolgálják ki. Egy jóérzésű ember eltekintett volna attól,
hogy visszamondogasson Jack Hermannek, ha tudja
róla, hogy Alzheimer–kórban szenved. És Gus tudott
erről. Hannah hallotta, amint Marge megemlítette ezt a
fivérének.
92
 – Talán Gus megváltozott az évek során – dobta fel a
lehetőségét Hannah, amikor észrevette, hogy mindenki
azt várja, szóljon hozzá ő is valamit a témához.
Marge és Patsy összenéztek.
– Talán van rá más magyarázat is – bökte ki Marge.
– Mi lenne az?
– Egyikünk sem biztos benne, hogy ő tényleg a
vérünk, Gus volt.
– Úgy értitek, csak eljátszotta, hogy ő a fivéretek,
Gus?
– Nem tudjuk biztosra. – Ezúttal Patsy volt a válaszadó.
– Tartottunk egy családi tanácsot, míg te Mike–kal
beszéltél. Néhány rokon biztos benne, hogy ő Gus, míg a
többiek abban biztosak, hogy nem.
Hannah úgy érezte magát, mintha teljesen kibillen-
tették volna az egyensúlyából. Erre a fordulatra aztán
igazán nem számított.
Ha csak egy imposztor volt, akkor nagyon jól játszotta
a szerepét. Nekem úgy tűnt, nagyon sokat tudott a
fivéretek életéről.
– Annyira azért nem sokat – rázta a fejét Patsy. –
Összevetettük a véleményünket, és amit valójában tudott,
azok csak nagyon alap dolgok voltak. Azt gondoljuk, talán
ismerhette Gust, és azért sikerült Sunyira jól eljátszania,
hogy ő az. Marge is el tudja játszani, hogy én vagyok,
olyan embereknek, akik nem láttak már vagy harminc
éve. Senki nem venné észre a különbséget.
– Mi a helyzet a kinézetével? Úgy nézett ki, mint
ahogy a fivéretek?
Marge bólogatott.
– Szerintünk igen, bár Mack rávilágított, hogy
bármelyik hat láb magas, sötétszőke hajú, hasonló korú
férfi eljátszhatta, hogy ő Gus.
– Mack jól ismerte őt?
– Oh, igen. Egy csapatban játszottak a Jordan
gimnáziumban, több sportágban is.

93
 – Volt a fivérednek bármilyen személyes ismertető-
jegye, mint például szemölcs vagy anyajegy? – fordult
most Patsyhez Hannah.
– Semmi ilyesmi.
– Műtéti vagy baleseti hegek?
– Nem volt rajta más, csak a szokásos baseballos
horzsolások és ütések, amelyek már régen beforrhattak –
válaszolta neki Marge. – Arról sincs tudómásunk, hogy
bármilyen műtétje lett volna.
– Van fogalmatok róla, hogy kinek állhatott szándéká-
ban megszemélyesíteni és eljátszani a fivéreteket? –
kérdezett rá a legkritikusabb dologra Hannah.
– Nem – vágta rá Patsy. – Akarom mondani, nem volt
a háttérben zsíros hozomány vagy családi örökség, ami
az ő jussa lett volna.
– Szerinted, Marge? – kérdezte Hannah.
– Én sem tudok ilyesmiről. De egyvalamibe
mindannyian egyetértünk! – nézett mélyen Hannah
szemébe Marge. – Szeretnénk, ha kiderítenéd nekünk
ezt a rejtélyt!

94
Tizedik fejezet
– Elvállalod az ügyet, ugye? – kérdezte Michelle, aki
friss, üde és mindemellett gyönyörű volt fehér sortjában,
amely szabadon hagyta hosszú, formás, lebarnult lábait,
és rózsaszínű trikójában, amely alól néha elővillant íves
dereka. Aranybarna haját magas lófarokba kötötte, és
egy rózsaszín hajgumival fogta össze. Gimnazista lány
hatását keltette, bár már nem volt gimnazista, az alakját
mégis bármely gimnazista lány megirigyelhette volna.
– Elvállalom az ügyet. Lisa már megkért rá korábban.
Aztán Marge és a testvére, Patsy is a segítségemet
kérték. – Hannah kivett egy újabb karfiolfejet, és letette
a vágódeszkára. Miután Edna Ferguson, a Jordan Gim-
názium főszakácsa is megérkezett a hölgyek közé a
Thompson–nyaraló konyhájába, Hannah átment az
anyjához, hogy elkészítse a salátát a büféasztalra.
– Kedvelem Patsyt – mondta Andrea, és megigazgatta
a virágos, lenvászon nyári ruhájának a pántjait.
Apró, régimódi boleró is tartozott a szetthez. Hannah
emlékezett, hogy látta a ruhát a Tökéletes Divat Eden
ötvenes éveket idéző retro kollekciójában.
– Akkor találkoztunk Patsyvel, amikor átsétáltunk ide
– magyarázta Michelle. – Azt mondta, ránézésre rögtön
meg lehet mondani, hogy nővérek vagyunk.
Hannah nem fűzött ehhez kommentárt, bár tudta, ez
így van. Bárkinek, aki látta Andreát és Michelle–t együtt,

95
feltűnt a családi hasonlóság. Ha pedig Delores is velük
volt, mindenki számára egyből nyilvánvalóvá vált, hogy
az ő karcsú alakját szép vonásait örökölték a lányai.
– Hányas a mérete annak a felsőnek? – kérdezte
Andrea Michelle–től.
– Ötös.
– Nekem kisebbnek tűnik annál. Én hordok ötöst és
ezt jóval kisebbnek látom.
– Hát, nekem is kicsit szűk – ismerte el Michelle.
– Hatvan fokon mostam ki, és egy kicsit összement
Most leginkább hármas méretnek felel meg.
Hannah, aki megjegyzés nélkül hallgatta ezt társalgást,
majdnem felhorkant. Általános iskolás kora óta nem
hordott hármas méretű ruhát. Mivel húgai örökölték az
ő részét is anyjuk filigrán génjéből, Hannah–nak maradt
édesapjuk magas, robusztusabb alkata, vörös, göndör
haja egy csipetnyi hízásra való hajlammal.
– Jól nézel ki, Hannah – mondta Michelle mintha
csak megérezte volna, hogy Hannah teljesen kimaradt a
társalgásból.
Andrea, aki szociálisan mindig rendkívül érzékeny
volt, folytatta Michelle kezdeményezését.
– Igen, valóban nagyon csinosan nézel ki ma. Tetszik
a zöldnek ez az árnyalata, amit viselsz.
– Köszi – válaszolt Hannah, és lenézett lombzöld
blúzára, amelyhez homokszínű nadrágot viselt. A zöld
volt a kedvenc színe. Amikor felnézett, látta, hogy
Michelle őt figyeli, és most ő is észrevette, hogy fiatalabb
húgának mennyire kilátszik a dereka a trikója alól. –
Remélem, bekented magad naptejjel...
– Igen, és szúnyogriasztóval is. Nem kell miattam
aggódnotok.
– Persze – nézett össze Andrea és Hannah. Még azt
is megkockáztatta volna, hogy ugyanarra gondoltak
mindketten, és az nem a napégés vagy a szúnyogcsípések
okozta bőrpír volt. Függetlenül attól, hogy semmi

96
tisztességtelen nem volt Michelle öltözékében, minden
bizonnyal egy építkezés mellett elhaladva hangos ová-
cióban részesülne.
– Lonnie is jön a ma esti rögtönzött főzőversenyre?
– kérdezte Andrea, megemlítve a fiatal seriffhelyettest,
akivel Michelle már több mint egy éve járt.
– Igen, és erről jut eszembe... Jobb lesz, ha átöltözöm.
Lonnie nem szereti, ha ilyen felsőt viselek más férfiak
jelenlétében. Szerinte csak csorgatnák a nyáluk.
Ahogy Michelle kiment a háló irányába, hogy
átöltözzön, Hannah és Andrea összemosolyogtak.
– Szerintem Lonnie jó hatással van rá – jegyezte meg
Andrea.
– Van benne igazság – egyezett bele Hannah.
– Akarod, hogy segítsek felaprítani a zöldségeket?
– Köszi, de nem. Ez az egyetlen éles kés, ami anyánál
fellelhető.
Hannah gyerekkori szokás szerint keresztbe rakta
a középső ujjait a kis hazugság miatt. Anyjának teljes
készlete volt drága, jó minőségű késekből a konyháim
pulton, és mind tökéletesen éles volt. Viszont ha hagyja,
hogy Andrea segítsen neki, a kulinárisán kevésbé tehet-
séges húga a végén még levágná véletlenségből a saját
ujját is. Hannah pedig sokkal inkább mondott egy apró
fehér hazugságot, mint hogy felelősséget vállaljon egy
ilyen balesetért!
– Mi az, amit készítesz? – lépett közelebb Andrea, és
belenézett a tálba. – Karfiolt látok meg brokkolit apró
darabokra vágva. Gondolom, valamilyen saláta készül.
– Igen. Sally Napsugaras Zöldség Salátáját készítem
el. Múlt évben kaptam tőle a receptet. Lisa Caesar–salátát
készít fekete olívabogyóval, Edna makaróni salátát
dobott össze, Marge pedig majonézes káposztasalátát
csinál éppen.
– Én is készítettem egy salátát – lelkendezett Andrea
büszkén. – Érett túró van benne, reszelt hagyma és zöld
zselatin.
97
 Hannah fejben elgyakorolt egypár választ erre. – A
nagyon jól hangzik, egy bődületes hazugság lenne, a
Finom lehet pedig nagyon általános. A végén megtalálta
a megfelelő választ.
– Jól mutat majd a többi salátával együtt – jegyezte meg,
pont amikor Michelle visszajött a hálóból fehér farmer-
ben és levendulaszínű topban, buggyos sifonujjakkal.
– Klassz a szerkód – dicsérte Andrea legfiatalabbik
húguk öltözékét.
– Lonnie annyira szereti, amikor lila–fehérbe vagyok.
Biztosan azért, mert ez a Jordan Gimnázium csapatának
a színe is. – Michelle odasétált, majd megállt Hannah
mellett. – Segíthetek valamiben?
Hannah szívesen vette volna Michelle–től, ha felvág
néhány brokkolit, de már Andrea ajánlatát is vissza-
utasította. – Összekeverhetnéd a dresszinget – javasolta
neki. – Andrea meg segíthet összeszedni a hozzávalókat.
Közben pedig szükségem lesz a véleményetekre egy
bizonyos dologgal kapcsolatban.
– És mi lenne az? – kérdezte Michelle, amikor Andrea
elővette a kis hűtőtáskát, amelyet Hanna magával
hozott.
– Mike azt mondta, nem bánja, ha nyomozgatok
egészen addig, míg megosztjuk egymással az összesei
információt. Őszintének tűnt, de nem vagyok teljesen
biztos benne.
– Azért, mert egy zsarunál ezt soha nem tudhatod
– vágta rá gyorsan Michelle. – Nem kell mindenegyes
esetben őszintének lenniük. Szerintem a rendőrakadé-
mián megtanítják őket hazudni is, hogy félrevezessék a
gyanúsítottakat.
Hannah és Andrea egyszerre fordultak csodálkozva
Michelle felé.
– Gondolod, hogy Lonnie hazudik neked? – kérdezte
Hannah.
– Biztos vagyok benne – kuncogott Michelle. Tegnap

98
éjjel azt mondta, hogy az egész világon én vagyok a
leggyönyörűbb lány.
– Oh, ez nem is hazugság – szólt Hannah. ,
– Mi a baj ezzel? Tényleg az vagy! – kontrázott egy fél
pillanattal később Andrea.
– Koszi, csajok – mosolygott Michelle kettejükre – de
én tudom, hogy ez nem igaz. Lonnie csak simán hazudott
nekem.
– Ez nem volt feltétlenül hazugság – közölte Hannah. –
Lonnie csak egy cseppet túlzott, hogy hízelegjen neked.
Ebben Andrea is egyetértett.
– A férfiak megengedhetik maguknak, hogy ilyen
kifejezéseket használjanak, akár komolyan gondolják,
akár nem.
– De legtöbbször akkor használják, amikor akarnak
valamit – fűzte hozzá Hannah.
– Oh, hát akart is – felelte Michelle.
Andrea és Hannah újra összenéztek. Nyilvánvaló volt,
mindketten a másikra vártak, hogy rákérdezzen. A csend
csak húzódott, míg végül Hannah szólalt meg.
– Oké, majd én megkérdezem – mondta. – Nem akarod
elmondani nekünk, mit is akart Lonnie?
Michelle hangosan kacagott.
– Kíváncsi voltam, melyikőtök adja be előbb a derekát
és kérdez rá. Egyébként persze, hogy elmondom, mit
akart. Lonnie azt akarta tudni, hogy vehet–e nekem el-
jegyzési gyűrűt karácsonyra.
– De hát még hátravan két éved a főiskolából – mutatott
rá Andrea.
– Tudom. Azt mondtam neki, hogy ezt még korainak
érzem. Javasoltam, hogy ha ugyanígy érez jövőre is,
kérdezzen meg újra.
– Az én bölcs kishúgom! – kiáltott fel Hannah, és
Andreával összecsapták a tenyerüket.
– De nem a hiányzó két év az egyetlen oka annak,
hogy nem akarok még eljegyzést – folytatta Michelle. –

99
Van valaki más, akivel randizni szeretnék.
– Valaki innen, Lake Edenből? – tudakolta Hannah, és
reménykedett, nem erről lesz szó.
Lonnie–t feltehetően nagyon érzékenyen érintené,
ha nap mint nap egy riválissal találná magát szemben a
városban.
Michelle a fejét ingatta.
– A suliból valaki. Még nem hívott el randizni, de úgy
érzem, el fog, és én szeretnék szabadon menni ha majd
hív.
– Ez is nagyon bölcs dolog – mondta neki Hannah
– Én is így gondolom. Nem akarom senki iránt
elkötelezni magam, amíg nem vagyok benne abszolút
biztos. Úgy vagyok vele, mint te, Hannah.
Hannah zavartan köhintett. Az, amit Michelle
annyira csodál benne, ahogy bölcsen egyik kérőjét sem
választotta, akár jellemhiba is lehet a személyiségében.
Vannak olyan emberek, akik képtelenek elköteleződni.
Egész életükben a saját kerítésük mögött ülnek, és két
választási lehetőség között tétováznak, míg a végén telje-
sen egyedül maradnak, két szék közt a földön. Hannah
nem kifejezetten ilyennek látta magát, de volt benne
valami. Mindenesetre nem ez volt a legmegfelelőbb hely
és idő a mély lélekelemzésre. Szüksége volt a vélemény-
ükre Mike által javasolt társulásra vonatkozólag.
– Kicsit kisiklott a beszélgetésünk témája –
jegyezte meg Hannah. – Zsarukról és a hazugságról
beszélgettünk. Szerintetek Mike hazudott nekem,
amikor teljes hozzáférést ajánlott az általa megszerzett
információkhoz, ha cserébe én is megosztom vele általam
szerzetteket?
Michelle úgy tűnt, erősen gondolkodóba esett.
– Nem is tudom. Mit nyerhet vele, ha hazudik neked?
– Persze hogy hazudik – mondta Andrea. – Mert tudja,
hogy Hannah nyílt lapokkal játszik majd, és elfogadja
az ajánlatát. Viszont azt nem tudhatjuk vajon ő is nyílt

100
lapokkal játszik–e majd Hannah–val.
– Tudni fogom – jegyezte meg Hannah.
Andrea meghökkent.
– És mégis honnan?
– A húgom a seriff felesége. Mike bármit csinál
jelentést kell írnia róla Billnek, ugye?
– Igen, de...
– Nem nagy ügy számodra, hogy belepillants azokba
a jelentésekbe, ugye? – vágott közbe Hannah
Andrea elmosolyodott.
– Egyáltalán nem nehéz dolog. Mondd meg Mike–
nak, hogy elfogadod az ajánlatát, én pedig átnézem a
jelentéseket, így kézben tarthatjuk a dolgokat.
Michelle forgatta a habverőt, Andrea adogatta neki a
hozzávalókat, Hannah pedig összevágta az utolsó zöld-
ségdarabokat, és miközben aprózta, eszébe jutott valami,
amit meg akart kérdezni Andreától.
– Amikor Mike kikérdezett, elmondta, hogy a gyé-
mántgyűrű, amit Gus a kisujján viselt, hamisítvány volt,
és szerinte a Rolex órája sem lehet valódi. Mi a helyzet az
öltönyével? Szerinted azok sem voltak eredetiek?
– Hogy koppintások–e? – kérdezte Andrea.
Hannah vállat vont, mert nem igazán tudta, hová tegye
a szót. – Nem tudom. Mit értesz koppintások alatt?
– Olyan divattervezői vonal, amit más névtelen gyártó
lemásol, főleg külföldön. Amikor Bill–lel Hawaiin
voltunk, Los Angelesben szálltunk át, és volt időnk
bemenni a városba, ahol vettem egy hamisított Gucci
táskát tíz dollárért. Még a lógó is bele volt vésve a réz
csatjába.
– A G és a fordított C monogramra gondolsz? –
kérdezte Michelle.
– Pont arra. Egy kicsi retikül volt, igazán nagyon
csinos, és még a szaga is olyan volt, mint a valódi bőrre.
– Pedig nem volt az, ugye? – találta ki Hannah.
– Bingó! – mutatott az ujjával Hannah–ra Andrea.

101
 – Természetesen tudtam, hogy vagy lopott vagy
pedig koppintás. Az igazi Gucci táskák ára körülbelül a
százszorosa ennek az árnak. Viszont nagyon tetszett, így
Bill megvette nekem.
– És mi történt vele? – kérdezte Michelle.
– Hát, a bőrillat még azelőtt elillant, mielőtt hazaértünk
volna, és amikor másodszorra viseltem, az alja szétesett.
– Miért nem csináltattad meg a csatot? – kíváncsisko-
dott tovább Michelle.
– Lehet, hogy meg lehetett volna javíttatni, nem volt
kedvem elvinni a városon kívül valahová
– Elvihetted volna Bud Hauge hegesztőműhelyébe –
tette hozzá Hannah.
– Nem vihettem volna oda. Bill seriffhelyetes volt,
amikor összeházasodtunk, és a városban mindenki azt
hitte, hogy egy valódi Gucci táskát kaptam tőle. Hogy
nézett volna ki, ha a seriff felesége egy hamisítványt
próbált volna megjavíttatni?
– Valóban elég kínos – ismerte el Michelle.
– Csak újabb csemege lett volna a helyi pletyka
forródrótnak – tette hozzá Hannah.
– Pontosan ezért dobtam ki.
– Okos döntés volt – dicsérte Hannah, és elkapta a
dresszinges tálat Michelle elől, mielőtt a húga a lelket is
kiverte volna a szószból a habverővel.
– Hé! – kiáltott fel Michelle, döbbenten a nővére
bámulva, ahogy Hannah ráöntötte a dresszinget salátára.
– Miért most teszed rá? Még legalább két óra, míg
felállítják a büféasztalt!
– Teljesen jó. Nincs semmi olyan ebben a salátában,
ami megromlana addig. Órákkal a tálalás előtt már
rá lehet tenni a dresszinget. Sőt, még jót is tesz neki,
mert így jól összeérnek ez idő alatt az ízei. Csak annyit
kell tenned, hogy jól összerázód, letakarod műanyag
fóliával, és berakod a hűtőbe. Mielőtt tálalnád, szórd rá
a bacondarabkákat és a sós naprafogómagokat, és már

102
tálalhatod is. – Hannah itt szüntet tartott, majd nagy
levegőt véve visszatért az eredeti tárgyhoz. – Beszéljünk
Gus öltözetéről Nektek, divatszakértőknek, volt időtök
rá esetleg, hogy szemügyre vegyétek az öltönyt?
– Nekem igen – vágta rá rögtön Andrea, pontosan,
ahogy Hannah remélte.
– Nekem nem – ismerte be Michelle. – Amikor
mindenki más a kocsija köré sereglett, én pont Lonnie–
tól búcsúzkodtam a templom parkolójában. Neki dol-
goznia kellett, így néhány barátommal kimentünk
a bevásárlóközponthoz, engem meg különben sem
hívtak meg a villásreggelire Sally vendéglőjébe. Aztán
tegnap este a táncmulatságon Lonnie szüleivel, Rickkel
és Jessicával ültem egy asztalnál. Láttam Gust, és
gondoltam is, milyen jól néz ki, sokkal jobban öltözött
volt, mint bárki más a teremben. Viszont nem kerültem
hozzá annyira közel, hogy jobban szemügyre vegyem a
ruházatát.
– Drága, drága, és még sokkal drágább – kategorizálta
gyorsan Andrea, majd megvonta a vállát. – Azt nem
tudom megmondani, mennyibe kerülhetett pontosan, de
abban biztos vagyok, az a kétrészes öltöny, amit tegnap
viselt, kerül annyiba, hogy bőven elég lenne a foglalóra
Lake Eden jobb környékein. Hajlandó vagyok feltenni rá
még az értékbecslői igazolványomat is!
Hannah csak bámult a nővérére. Ennyi pont elég
volt számára. Andrea az értékbecslői igazolványát csak
egy hajszállal értékelte kevesebbre, mint a férjét és a
gyerekeit.
– Tehát az öltözék eredeti volt, az ékszerek pedig
nem?
– Pontosan.
– Ez azt bizonyítja, hogy Gus Kleinnek volt pénze...
legalábbis addig, amíg nem költötte el szabott öltönyökre,
drága kelmékre és cipőkre, olyanokra, amilyet még
Bascomb polgármester sem engedhetett meg magának.

103
Sally napsugaras zöldséges salátája
Hozzávalók 8 személyre
50 dkg aprított brokkoli rózsa
50 dkg aprított karfiol rózsa
30 dkg reszelt Cheddar sajt (minél érettebb a Cheddar,
annál ízesebb lesz a saláta)
10 dkg aranymazsola
5 szál apróra vágott újhagyma
5 dkg kristálycukor
2 dl majonéz (készen vásárolt jobb fajta üveges)
2 evőkanál vörösborecet
6 csík bacon jól átsütve és szétmorzsolva
5 dkg hántolt, sós pirított napraforgómag

Egy nagy tálban keverd össze a nyers, apróra vágott

brokkoli és karfioldarabkákat. Add hozzá a reszelt
Cheddar sajtot, és lazán keverd össze a salátaalapot.
Forgasd bele a mazsolát és az apróra vágott hagymát.
Egy kisebb tálban keverd el a cukrot a majonézzel és
vörösborecettel.
Öntsd a frissen elkészített dresszinget a saláta tetejére.
Rázd össze az alapanyagokat a tálban, vagy keverd
össze kanállal addig, amíg a zöldségeket jól bevonja a
dresszing.
Hintsd meg a tetejét bacon darabkákkal, majd az
egészre szórd rá a pirított naproforgómagot.

Hannah megjegyzése: Legjobb, ha a salátát órákkal

a tálalás előtt már elkészíted, mert így az ízeknek lesz
ideje jól összeérni. Rázd össze és keverd el a salátát
dresszinggel, majd fedd be a tálat frissen tartó fóliával és
tedd a hűtőbe, amíg a vendégek megérkezned. Tálaláskor
már csak annyit kell tenned, hogy a teteje megszórod
bacon darabkákkal meg a pirított napraforgómaggal.

104
Tizenegyedik fejezet
Hannah elnyomott egy ásítást, miközben berakosgatta a
tepsiket és a főzőedényeket az ipari méretű mosogató-
gépbe, a Thompson–nyaraló konyháján. Elvállalta a
feladatot, hogy tehermentesítse a többi hölgyet, hogy el
tudjanak menni a vetítésre, amelyet Lisa, Herb és Norman
állított össze, a rokonság által hozott családi fotókból
válogatva. Hannah is szerette volna megnézni a bemu-
tatót, de tudta, a fáradtságtól képtelen lenne nyitva tartani
a szemét, ha egyszer lehuppan a parton kiterített takar-
ókra. A Tóparti helyszín amolyan helyettesítő megoldás-
ként került bevetésre, mivel a pavilont, ahol eredetileg a
vetítést tartották volna, bűnügyi helyszínként lezárta a
rendőrség. Norman bérelt egy hatalmas kivetítőt, olyat,
amilyet a nagy szabadtéri programokon is használnak.
Jóllehet Hannah az út szemközti túloldalán tartózkodott,
és legalább egy épület választotta el a családi fesztivál
helyszínétől, még így is jól hallotta a parton összegyűlt
rokonság önfeledt nevelését és ovációját.
Hannah befejezte a mosogatógép bepakolását, és
nekiállt, hogy ultrahatékony zsíroldó tisztítószert átlag-
oljon hozzá. Már csak a másik gépet kellett telipakolnia
meg beindítania, és végzett is a mai napra. Már előre
örült, hogy nemsokára hazamehet.
Ismét elnyomott egy ásítást, miközben kiöblítette az
egyik nagy kukta szelepes fedelét. Súlyos alváshiányban

105
szenvedett, aggodalmakból viszont bőven kijutott. Többek
között képtelen volt elhessegetni gondolataiból a jégvágó
dolgot. Azért volt ez furcsa, mert az általa korábban
talált áldozatok sokkal véresebb és erőszakosabb halált
szenvedtek el, ami nem zavarta ennyire. Itt viszont
kifejezetten zavarta a dologban annak az valószínűsége,
hogy a gyilkos által használt szerszám jó eséllyel a nagy-
apja egyik az ügyfeleinek karácsonyra ajándékozott
jégvágó lehetett. Meglehet, csak azért érzett így, mert
otthon nála is ugyanilyen jégvágó lapult a konyhakredenc
fiókjában.
Aggodalomra azonban más oka is volt, mégpedig
Móséval kapcsolatban. Mi van, ha arra ébred majd, hogy
az általa befogadott kandúr az összes létező párnát és
kárpitozott bútort felszaggatta?
– Hannah? – kiáltott valaki, és a hangot egy kopogás
követte a kitárt ajtó palettáján. – Hannah, muszáj
beszélnem veled!
Hannah felismerte a hangot. Ava volt az, a Lake
Eden–i Fűszeres Bolt tulajdonosnője.
– Gyere csak be, Ava. Nincs bezárva.
– Nincs szükséged segítségre? – Ava odasétált
mosogatóhoz, és belenézett az egyik lábosba, arra várt,
hogy kisikálják.
– Nem, köszönöm. Már majdnem kész vagyok. Mi a
probléma, amit meg kell beszélnünk?
– Valamit el kell mondanom neked. Gusszal kap-
csolatos.
Hannah rábámult. Ava rettentő idegesnek tűnt, Hannah
csak remélni tudta, hogy nem beismerő vallomást akar
tenni.
– És mi lenne az?
– A Red Wing–i Beesemanek voltak bent nálam, és
ők mesélték, egyáltalán nem biztosak abban, hogy a
megtalált holttest tényleg Gusé.
– Igen, így van. Marge és Patsy is kételkedik benne.

106
 – És ez a Mrs. Beeseman, illetve Betsy, igen, ha jól
emlékszem, így hívják... még azt is mondta, hogy azért
olyan nehéz megmondani, mert Gusnak nincs semmi
különös ismertetőjegye, mint például egy anyajegy,
szemölcs vagy heg, amikor elment Lake Edenből.
– Úgy van.
– Hát... neki volt!
– Mi volt neki?
– Volt rajta olyan jegy, ami alapján beazonosítható.
– Egy forradás?
– Nem, egy tetoválás. Két keresztbe tett baseballütő,
közte baseball labdával. Majdnem olyan, mint amilyen
annak a híres baseballcsapatnak a lógója, amit mindig
bejátszanak a tévében a meccsek előtt.
– Biztos vagy te ebben?
– Egészen biztos.
– De miért nem említette azt eddig senki?
– Nem hiszem, hogy más is tudhatott róla.
– Még Marge és Patsy sem?
– Egyikük sem. Az a tetoválás, hogy is mondjam, elég
intim helyen volt.
Hannah nem volt benne biztos, tényleg tudni akarja–e,
hol is volt a tetoválás, de kénytelen volt rákérdezni.
– Milyen intim testrészről beszélünk ebben az eset-
ben?
– Hátsó fertály, bal oldal.
– Úgy érted, hogy a...? – Hannah a saját hátsó fertályára
mutatott, hogy biztos legyen benne, jól értette.
– Igen. Pontosan ott.
– És ez nem csak mendemonda, úgy értem, teljen
biztos vagy benne, hogy az a tetoválás ott volt?
– Igen, ott volt. A saját két szememmel láttam még a
gimnáziumi időkben. – Ava hirtelen félbehagyta, és elég
zavartnak tűnt. – De nem úgy volt, ahogy gondolod –
sietett hozzátenni.
– Nem gondoltam semmire. Illetve, igyekeztem nem
gondolni semmire.
107
 – Akkor jó. Csak annyi volt, hogy egyszer átmentünk
meglátogatni Marge–ot és Patsyt. Mrs. Klein felküldött a
szobájukba, hogy nézegessek addig magazinokat, míg a
lányok megérkeznek. Felmentem tehát, és a hallban, pont
Gus hálószobájának nyitott ajtaja előtt mentem el. Ő pont
öltözködött, háttal nekem.
– Tehát akkor láttad?
– Igen, akkor. Ő nem vett észre engem, mert
nekem háttal állt, így igyekeztem zaj nélkül csendben
továbbhaladni a hallban. Egyenest Marge és Patsy
szobájába mentem. Egészen biztos vagyok benne,
hogy Gus nem vett észre engem, és tényleg csak ennyi
történt – fejezte be Ava hadarva a mondókáját. Olyan
volt, mintha sokszor elpróbálta volna, mielőtt elmondta
Hannah–nak. Hannah emiatt kicsit kételkedett benne,
hogy Ava tényleg teljes igazságot mondta el, de mivel
az ellenkezőjük sem tudta bizonyítani, hosszú távon ez
igazán nem számított.
– Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, Ava –
mondta Hannah hálásan. – Ha Marge és Patsy megtudják,
ők is nagyon hálásak lesznek ezért az információért. Ez
is egy mód arra, hogy bizonyítani lehessen, a holttest
valóban Gusé.
Ava aggodalmasnak tűnt.
– Ugye nem kell majd elmennem a halottszemlére ezt
bizonyítani?
– Nem, nem hinném. Ennek látszólag semmi köze a
gyilkossághoz. A kérdés csak az, hogy tényleg volt–e,
akinek mondta magát, vagy sem.
– Akkor jó. Kicsit szorongtam emiatt, ezért is
gondoltam, jobb, ha neked mondom el. – Ava az ajtó
felé indult, de visszafordult, még mielőtt odaért volna. –
Nagyon köszönöm, Hannah.
– Rendben. Én köszönöm, hogy elmondtad.
– Én is örülök, de nem erre gondoltam.
– Hanem mire?

108
 – Nem azt köszöntem meg neked. Tudod, Bill beugrott
hozzám, és kifizette Gus számláját, abból pénzből, amit
a tárcájában találtak. Most, hogy meg van a pénzem is,
erre már legalább nincs több gondom.
– Örülök neki – válaszolta Hannah, elgondolkodva,
hogy vajon hány szálat kellett hozzá Billnek megmozgat-
nia. Köztudott volt, Ava szerény költségvetésből élt, és
nem tehette meg, hogy túl sok kintlévősége legyen.
– Jövő héten egy újabb jégkrémet hozok be, majd ugorj
be, hogy megkóstolj egyet az én kontómra.
– Nagyon köszönöm, Ava, beugrók majd – intett
utána Hannah, majd visszafordult a nagy halom moso-
gatnivalóhoz. Legalább most már meg lehet állapítani,
hogy az általa megtalált holttest tényleg Gus Kleiné–e.
Hacsak nem szedette le a tetoválását, miután elhagyta
Lake Edent. Éppen berakott néhány merőkanalat, egy
cseréptálat és két kuktafedőt az alsó tároló rekeszbe,
amikor megint csak kopogtak a spalettán.
– Ki az? – kiáltott ki Hannah.
– Barbara Donelly vagyok. Valamit muszáj meg-
beszélnem veled, Hannah.
– Gyere csak be, nyitva van. – Hannah sietve még
ledobott egy fém spatulát is a felső tároló rekeszbe.
Fogalma sem volt, hogy Bill titkárnője mit akar vele
megbeszélni, de nem baj, talán Barbarától is megtudhat
néhány információt. – Azt hittem, te is a vetítésen vagy.
– Ott is voltam, de Norman mondta, hogy az én
képeim a cserkésztáborból, amiken Marge és Patsy is
rajta vannak, majd csak egy jó fél óra múlva következnek.
Amúgy is akartam veled beszélni, így gondoltam, átjövök
gyorsan. – Barbara odasétált a mosogatóhoz, és felkapott
egy dörzsszivacsot. – Akarod, hogy segítsek?
– Nem igazán, már tényleg majdnem végeztem –
válaszolt Hannah, és furcsa déjá vu érzés kerítette hatal-
mába. – Mit akartál megbeszélni velem, Barbara? Kicsit
zaklatottnak tűnsz.

109
 – Azt, amit Marge mondott a családi összejövetelen
Gusról.
– Ami... – próbálta folytatásra késztetni Hannah.
– Hát, hogy nincs semmi bizonyítékuk arra, hogy Gus
tényleg a fivérük volt. Azt mondták, olyan hosszú idő
telt el, és pusztán ránézésre nem tudták igazán eldönteni.
Valamelyikük azt is megemlít hogy még ismertetőjegye
sem volt sehol.
– Úgy van – helyeselt Hannah, miközben érez hogy a
déjá vu érzés egyre erősebb.
– Hát volt, csak az a bökkenő, hogy Marge Patsy nem
tudott róla. Senki nem tudhatott róla hacsak nem... –
Barbara itt hirtelen megállt, köhintett egyet. – Talán jobb
lesz, ha megpróbálom újra.
Hannah együttérzően bólogatott.
– Folytasd csak,
– A gimnáziumi végzős évemet megelőző nyáron
történt. Néhányan kimentünk a tóra úszni egyet, és szük-
ségünk volt egy kabinra, hogy átöltözhessünk. Ismered
te is ezeket az öltözőkabinokat, ugye?
– Persze. – Hannah is ezeket a kabinokat használta
még gyerekkorában, amikor úszóleckéket vett a tónál.
– Akkor biztos arra is emlékszel, hogy ezeknek
kabinoknak nincs teteje, és felülről nyitottak?
– Tudom, igen.
– A Lion Klub építtette direkt ilyen kialakítással,
hogy belül ne penészedjenek be a falak. A papám
magyarázta el még régebben. De a lányok öltözőjében
volt egy alacsonyabb pont a talapzaton, közvetlenül az
ajtó mellett. Ha esett, akkor nagy tócsa gyűlt össze, tele
mindenféle levéllel és hordalékkal, ami utána napokig
nem száradt fel.
– Értem – mondta Hannah, mert úgy érez Barbara rá
vár, hogy mondjon valamit.
– Hát, mi nem akartunk keresztülmenni ezen az
undok tócsán, és úgy döntöttünk, majd a fiúk öltözőjét

110
használjuk, ha nincs bent senki. Valamelyikünknek
le kellett ellenőrizni ezt. Egyedül én tudtam csak fel-
húzódzkodni a fal tetejére, így én voltam, aki benézett.
Gus Klein volt bent, pont készült felvenni az úszó-
nadrágját. Hannah úgy gondolta, tudja, mi lesz a
következő de megvárta, míg Barbara kiböki. Inkább
lakatot tett a szájára, ki ne bukjon belőle, és várta, hogy
Barbara folytassa a mondókáját.
– Háttal állt, és láthattam a tetoválását. Két keresztbe
rakott baseballütő, középen egy baseball–labdával, még-
hozzá a bal fenekén, olyan magasságban, ahol a nadrágán
a farzseb lehetett. Gyorsan leugrottam, nehogy észre
vegyen.
– Elmondtad másnak is, amit láttál?
– Jaj, dehogyis! – nézett Barbara megrökönyödve.
– Nem akartam, hogy Gus megtudja, hogy ki-
figyeltem, és a lányok amilyen pletykásak, egyik biztos
visszamondta volna neki. Ennyi az egész, Hannah.
Gondoltam, inkább neked mesélem el, és nem Billnek,
érthető okok miatt.
– Milyen érthető okok miatt? – kíváncsiskodott
Hannah.
– Még azt gondolná, hogy mindenbe beleütöm az
orrom, vagy még annál is rosszabbat. Tudod, régen mi
jártunk egy darabig Gusszal.
– Ezt nem tudtam, de mindenesetre köszönöm, hogy
megosztottad velem – mosolygott rá kedvesen Hannah.
– Ne aggódj, senkinek nem fogok említést tenni az
elmondottakról.
Miután Barbara is elment, Hannah megpróbált visz-
szatérni a feladataihoz. Kisikált két serpenyőt, egy
tésztafőző edényt és egy adagolót, amelybe valami kétes
anyag volt beleragadva. Amikor elkészült, ezeket is
berakta a mosogatógépbe, majd mosogatószert adagolt
hozzá. Gyorsan körbenézett, hogy tényleg minden
bekerült–e, majd beindította a gépeket. Letörölgette a

111
konyhapultokat, lekapcsolta a világítást, és elindult az
ajtó felé. Éppen ki akart lépni a nyaraló ajtaján, amikor
beleütközött Rose McDermottba.
– Hello, Rose – köszönt rá Hannah, miközben azon
töprengett, vajon harmadszorra is meg kell–e hallgatnia
a tetkós sztorit.
– Pont téged kerestelek, Hannah. Hal még mindig a
diavetítésen van, és szerettem volna veled egy percet
egyedül beszélni.
– Persze, Rose – válaszolt Hannah, és beült Thomson–
nyaraló verandáján díszelgő ósdi hintaágyba, Rose–
nak pedig intett, hogy üljön le vele szemben a fonott
karosszékbe. – Helyezd magad kényelembe!
– Köszönöm. A barátod fantasztikus munkát végzett
ezzel a diavetítéssel.
Melyikükre gondolsz? A kérdés már ott volt a nyelve
hegyén, de mégse kérdezte meg. Nagyon is jól tudta,
hogy Rose Normanre gondolt.
– Szóval, Marge összehívott egy családi kupaktanácsot
ma délutánra. Tudniillik Hal másodágon harmad–
unokatestvérük, így mi is elmentünk. Marge akkor el-
mondta, egyáltalán nem biztos, hogy aki meghalt, az
tényleg Gus, a fivérük volt. Mivel nem volt rajta semmi
személyes ismertetőjegy abban az időben, amikor
elhagyta Lake Edent, meg kell várniuk a DNS–tesztek
eredményét, hogy pontosan tudják.
– Igen.
– Szóval, csak azt akartam mondani, hogy volt neki.
– Komolyan? – kérdezte Hannah, holott pontosan
sejtette, hogy mi fog következni.
– Volt neki személyes ismertetőjegye. Mégpedig egy
tetoválás. Gus még érettségi előtt, a végzős időszakban
csináltatta.
– Ez biztos tény?
– Biztos, mert láttam! – erősködött Rose, és Hannah
látta, hogy nyomatékosításképp még bólogat is hozzá,

112
bár a sötétben csak Rose sötétebb körvonalait érzékelte
szemközt a karosszékben. – Igazság szerint, kétszer is
láttam. De a világért sem mondanám el senkinek rajtad
kívül, Hannah. Hal megölne, ha megtudná, mit tett Gus.
Hannah–nak türtőztetnie kellett magát, hogy fel ne
kiáltson. Igazán nem akarta megtudni annak a részleteit,
hogy Rose milyen módon kerülhetett Gus tetkójának
közelségébe. Méghozzá kétszer. Maga a tudat, hogy Rose
legalább tíz évvel – ha nem többel idősebb volt Gusnál,
sokat hozzátett Hannah természetes tartózkodásához.
Tartott tőle, hogy esetleg valami kínosan személyes
dolgot fog hallani.
– Elég, ha elmondod, hogy mit ábrázolt a tetoválás –
mondta Rose–nak. – Nem muszáj mindenről tudnom.
– Nem probléma, amúgy is elmondtam volna neked.
Olyan hosszú évekig tartottam magamban ezt a titkot,
legalább biztos lehetek benne, te nem adod tovább
senkinek. Közvetlenül azután történt, hogy Hallal össze-
házasodtunk, és ő még egyedül vezette a kávézót. Én
meg titkárságvezetőként dolgoztam az iskolában.
– Nem is tudtam, hogy a gimiben dolgoztál.
– Pedig ott dolgoztam, négy éven keresztül,
közvetlenül az érettségi után, amikor Mr. Garrison
titkárnője elköltözött a városból. Ő volt az iskolaigazgató
Mr. Purvis előtt.
Hannah nem volt benne biztos, mi köze lehetett az
iskolaigazgató titkárnőjének Gushoz és a tetoválásához,
de jobbnak látta még nem rákérdezni. Rose szerette
elmondani a dolgokat a maga módján.
– Gus gyakran megfordult az iskolaigazgatói
irodában. Állandóan belekeveredett valamibe. Nem nagy
kihágások, de miután a többi srác annyira felnézett rá,
hiszen az egyik legjobb atléta volt, jó példával kellett
volna elöl járnia.
– De ezek szerint nem ez volt a helyzet – pedzegette
Hannah.

113
 – Nem igazán! – Rose fura kis kacajt hallatott. – Gus
egy pokolfajzat volt. Folyamatosan csak a baj volt vele,
mint mondtam, nem eget rengető dolgok, csak verekedés,
pofozkodás, ilyesmi. Nem telt el úgy hét, hogy ne küldték
volna fel Mr. Garrison irodájába. Mr. Garrison pedig egy
régi vágású katonaember volt. Nem átallott testi fenyítést
alkalmazni, ha úgy adódott.
– Folytasd csak – bólogatott Hannah, és már előre
érezte, mi fog következni.
– Akárhogy is, Gus az iskolakezdési héten kirívóan
rosszul viselkedett. Ennyi év után arra már konkrétan
nem emlékszem, hogy mit is tett, de a drámatanárnak is
köze volt hozzá és három döglött békának.
Hannah képzelete szárnyalni kezdett, alig tud
visszafogni magát. – És Gust azért rendelték be az
igazgatóhoz, amit tett?
– Úgy van. Pont be akartam vinni a jelentéseke
felügyelőtanár irodájába, amikor belépett Gus. Be-
kopogtam Mr. Garrison ajtaján, beengedtem hozzá Gust,
majd elvittem a jelentéseket. Amikor visszaértem a
helyemre, Mr. Garrison ajtaja zár volt, de kihallatszott
az ütlegelés.
– Testi fenyítés? – kérdezte Hannah.
– Nem is akár milyen! Észrevettem, hogy hiányzik a
Nevelő Deszka. Egy lapát volt, amely közvetlenül Mr.
Garrison irodája előtt lógott a falon. Pirossal volt ráírva a
felirat, de azt hittük, ez inkább csak egy vicc.
– Értem.
– Rögtön tudtam, mi folyik odabent. Mr. Garrison
elfenekelte Gust az evező lapáttal. A kihallatszó
hangokból ítélve az evezőlapát Gus meztelen fenekén
csattant.
– Értem.
– Normál esetben nem tettem volna semmit, hiszen
én csak egy titkárnő voltam, Mr. Garrisonnak pedig joga
volt megfenyíteni a diákokat, ha úgy alakult. Ma már

114
más a helyzet. Aggódtam, mert Gus meg sem mukkant,
egy hang nem jött ki a száján. Odamentem az ajtóhoz, és
belestem a kulcslyukon és láttam az egész jelenetet.
– Milyen egész jelenetet?
– Ahogy Mr. Garrison elfenekelte Gust. Gus előre
hajolt, le volt tolva a nadrágja, és nekem háttal állt
Világosan látszott a tetoválás rajta, Hannah. Két
keresztbe rakott baseballütő, közöttük egy baseball–
labdával. Természetesen lángoló vörös volt körülötte a
bőre, és nyilvánvaló volt, hogy Mr. Garrison már jó ideje
ütlegelte.
– És te mit csináltál? – bukott ki Hannah–ból kérdés.
– Mit tehettem volna? Mr. Garrison titkárnője voltam
és nem léphettem közbe. Visszamentem az asztalomhoz,
és megvártam, míg Gus kijött a szobából.
– És akkor mit tettél?
– Felajánlottam Gusnak egy kis lanolint. Az író-
asztalfiókomban volt, mert a kezeim állandóan fel voltak
repedezve a szárazságtól. Gondoltam, ha a kezeimnek jót
tett, akkor talán Gus hátsóján is segíthet.
– Igen, ezt érthető – szólt Hannah. – Tehát akkor
lanolint adtál Gusnak?
– Pontosan. Amikor a következő héten megint meg-
jelent az igazgatói irodán, odarakott egy tubus lanolint
az asztalomra, és megköszönte.
– Ez szép.
– Nem annyira, mert a következő pillanatban letolta
a gatyáját, és megmutatta a fenekét, bemutatva, hogy a
Nevelő Deszka nem hagyott rajta semmi nyomot.
– Oh! – motyogta kicsit zavartan Hannah. – Nem értem
miért idegeskedtél emiatt, és kellett annyira titkolni ezt
Hal előtt.
– Nem amiatt idegeskedtem. Csak arról van szó, hogy
Hal együtt szolgált a seregben Bill Garrisonnal. Ha
rájött volna, hogy Bill egyik diákja a csupasz hátsóját
mutogatta nekem, iszonyúan mérges lett volna rám, mert
nem szóltam erről Billnek.
115
 – Értem – vágta rá Hannah, holott nem nagyon értette
a dolgot. Ismét egy olyan eset, amit nem tud konkrét
tényként elfogadni. – Nem kell aggódnod – nyugtatta
meg Rose–t. – Senkinek nem szólok egy szót sem.
– Ismerlek, tudom, hogy nem fogod kiadni – állt fel
Rose, és menni készült. – Jobb, ha most visszamegyek,
mert Hal még rájön, hogy nem csak a női mellékhelyiség-
ben voltam. Köszönök mindent, Hannah. Nagyon
remélem, hogy sikerül fényt derítened Gus gyilkosára.
Már ha tényleg Gus volt az.
Miután Rose elment, Hannah még egy darabig ott
maradt a verandán a hintában ringatózva, és igyekezett
mélyen magába szippantani a kellemes, késő esti
nyugalmat. A csillagok fényesen ragyogtak a feje fölött,
csillogó sávokat vetve a víztükörre. Hallotta a szúnyogok
zümmögéséi maga körül, de a riasztó krém, amivel
bekente magát, hatásosnak bizonyult. Tökéletes nyár este
volt, ha leszámítjuk a Gus Klein gyilkosság rejtélyét, ami
megoldásra várt.
Amikor úgy érezte, erőre kapott, összeszedte magát,
és elindult a kerti úton lefelé a parkolókhoz. A piknikező
rét mellett ment el, és az odaszűrődött hangos, vidám
zsivajból és időnkénti tapsviharból nyilvánvaló volt,
hogy a diavetítés még javában folyik. Kétperces séta
után elérte a nyilvános parkolót. Épp a sütifurgon ajtaját
nyitotta, amikor valaki utána kiáltott.
– Hannah, kérlek, várj!
Hannah megtorpant, és kocsikulccsal a kezébe meg-
fordult. Delores rohant felé a kavicsos úton. Anyja
átcserélte a magas sarkú szandálját, amelyet korábban
viselt, egy pár lapos talpú balerina cipőre. Kissé bicegett,
mintha a cipő nem a lábára megfelelő méret lett volna.
– Mi baja a lábadnak? – kérdezte tőle Hannah, amikor
az anyja odaért a furgonhoz.
Delores hangosan felsóhajtott.
– Carrie cipői. Mindig hoz magával egy extra párat.

116
Túl nagyok rám, és be kell görbítenem a lábujjaimat,
hogy fenntartsam őket a lábamon. – Delores megállt,
hogy kifújja magát. – Beszélnem kell veled, Hannah.
Nagyon fontos.
– Csak nem arról akarsz egy újabb kiselőadást tartani
nekem, hogy milyen kínos számodra, hogy hullákat
találok meg?
– Nem.
Hannah csodálkozva hátralépett.
– Nem arról?
– Nem, Hannah. A mostaniért csak magamat
okolhatom. Én küldtelek el, hogy keresd meg helyettem
Gust, de soha nem gondoltam volna, hogy holtan találod.
Ez mind az én hibám!
Hannah felhúzta a szemöldökét. A parkolót övező
közterületi kandeláberek kékes fényében az anyja elég
gondterheltnek látszott.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy közöd lehet a
halálához?
– Jaj, dehogyis! Legutoljára akkor láttam, amikor
Carrie–vel együtt eljöttünk a táncmulatságról, úgy éjfél
körül.
– De annyira idegesnek tűnsz. Mi a baj?
– Marge és Patsy mindenkinek elmondta, hogy Gus
nem rendelkezett semmi különösebb ismertető jeggyel.
– Ez igaz – ismerte el Hannah – , vagy legalábbis
nem volt tudomásuk semmiféle különös ismertető
jegyről – tette hozzá gyorsan, hisz azóta már három
különböző forrásból is megtudta, hogy volt bizonyos
megkülönböztető jegy a testén.
– Nem feltétlenül kell tudniuk róla. Marge–ék
édesanyja halálosan ellenzett mindenféle testdíszt.
Marge például szerette volna kifúratni a fülét, de az
anyja nem egyezett bele. Miután Patsy férjhez ment,
Marge–dzsal egyszer elmentünk meglátogatni, amikor
Mack kiképzésen volt a Camp Ripley–i bázison. A

117
Nemzeti Testőrség kötelékében szolgált. Hárman együtt
el mentünk az orvoshoz, és kifúrattuk a fülünket.
– Ez igazán érdekes, anya – vágta rá Hannah, Holott
egyáltalán nem volt az. Ezután, bár nem igazán akarta
tudni, mégis rákérdezett. – Ennek mégis mi köze Gus
Klein különös ismertetőjegyéhez?
– Gusnak volt egy tetoválása.
Hannah nagyon küzdött, hogy elég közömbös képet
vágjon, mialatt egy bizonyos kérdés villant fel az
agyában. Honnan tudhatott az anyja Gus tetoválásáról?
– Ez rém kellemetlen, de úgy érzem, kötelességem
elmondani neked – folytatta Delores az előbb megkezdett
történetet – , hiszen nyomozni fogsz az ügyben te is.
– Nem kell elmondanod nekem – bukott ki Hannah–
ból.
– De elmondom. Tudod, még a gimnáziumi időkben
találkozgattam Gusszal, még jóval azelőtt, hogy apádat
megismertem volna.
Hannah közel volt hozzá, hogy hangosan felhördül-
jön. Legjobb lenne valahogy letéríteni Delores erről a
csapásvonalról, mielőtt többet is elmondhatna róla.
– Egyáltalán nem muszáj tudnom, anya! Azt mondd el
inkább, hogy a tetoválás két keresztbe rakott baseballütőt
és köztük egy baseball labdát ábrázolt?
– Igen!
– És Gus hátsójának bal felén helyezkedett el?
– Úgy van! De hát ezt honnan tudod?
– Eddig már három különböző nőtől hallottam
ugyanazt – vágott közbe Hannah. – Tartok tőle, hogy
lesz még jó néhány további nő, aki erről akar majd velem
beszélni négyszemközt.
– És mindegyik beszélt Gus tetoválásáról? – kérdezte
felháborodva Delores. – A patkány! Azt mondta, hogy
szeret. És kik voltak ezek a nők? Tudnom kell!
– Nem! Nem kell róla tudnod. Mind véletlenül látta
csak meg a tetoválást.

118
 – Véletlenül? Ezt meg hogy érted?
– Az egyik pont látogatóba ment Marge–hoz, és
elsétált Gus szobája előtt, ahol épp neki háttal öltőzött,
a másik belesett a férfi öltözőkabinba a tónál, harmadik
pedig... – Hannah hirtelen félbehagyta a mondanivalóját.
Nem hozhatta szóba az iskolaigazgató irodáját, mert az
anyja biztos beazonosítaná így Rose–t, mint az akkori
titkárnőt. – A harmadiknak pedig megmutatta a fenekét
– mondta végül, csak érintve a végkimenetelét Rose
történetének.
– Mennyire jellemző történetek! – horkant fel Delores.
– Nem is kellene meglepődnöm rajta. Végig sejtettem,
hogy Gus egy igazi kicsapongó férfi.
– Úgy érted, hogy modortalan csirkefogó? – kérdezte
Hannah, megcsillantva egy morzsáját Regency korabeli
lexikális tudásának.
– Bizonyos szempontból, drágám. Ez csak fokozat
kérdése. De mondhatnám, csak csepp a tengerben. Évek-
kel ezelőtt történt amúgy is, és nem értem, mitől húztam
fel magam rajta ennyire.
– Én viszont tudom – bökte ki Hannah.
– Te tudod?
– Igen. Arra gondolsz, hogy lehettél ennyire naiv.
– És hiszékeny. Az ember hajlamos ilyenkor arra
gondolni, vajon hányán tudhatták róla ezt akkoriban.
Hannah hirtelen átkarolta az anyja vállát. Mivel olyan
családban nőtt fel, ahol nem volt szokás a túlzott érzelmi
megnyilvánulás, az egyszerű ölelés is egyenértékű volt a
mély együttérzéssel.
– A főiskolán velem is pontosan ez történt. Viszont én
idősebb voltam, és jobban kellett volna tudnom.
– Komolyan? – kérdezte Delores, majd megpaskolta
Hannah karját. A Swensen családban ez volt a válasz az
ölelésre.
– Volt valaki a főiskolán, az egyik professzor segédje.
Azt mondta, szeret, és én elhittem neki, aztán később

119
rájöttem, hogy valaki mást jegyzett el.
Delorest szinte sokkolta a történet.
– Drágám, ez iszonyatos.
– Az volt. Sokáig tartott, míg kilábaltam belőle.
Részben emiatt sem akartam visszamenni a főiskoláin,
miután apa meghalt.
– Mert az a férfi még mindig ott dolgozott akkor?
– Igen, és valószínűleg azóta is, ha jól tudom.
Delores fájdalmas pillantást vetett a lányára.
– És már nem érdekel annyira?
– Nem igazán.
– Akkor már túl vagy rajta – jelentette ki Delores.
A legfurcsább az egészben, hogy én is azt gondoltam,
már túl vagyok Guson, amikor elkezdtem apáddal
randevúzgatni.
– És nem voltál túl rajta?
Delores vágott egy kis grimaszt.
– Szerintem túl voltam rajta. Feltehetően nem zavarna
ennyire, ha apád még élne. Sajnos már nem él. A Gusszal
való találkozás régi emlékeket kavart fel.
– Megértem – mondta együttérzően Hannah. És ezt
őszintén így is érezte.
– De majdnem elfelejtettem, amit mondani akartam.
Beszéltem Iris Herman Staples–szel ma délután. Tudod,
ő Lisa legidősebb nővére.
– Igen, tudom.
– Na, szóval emlékszik egy bizonyos süteményre, amit
sokszor sütött az anyjuk. Ő akkoriban óvodás volt de még
mindig emlékszik rá. Marge és Patsy is emlékeznek rá.
Azt mesélték, hogy az ő anyjuk is annyira kedvelte ezt a
süteményt, hogy gyakran megkérte Emmyt, készítse el a
náluk tartott hölgytalálkozóra.
– Milyen süti volt ez? – kérdezte kíváncsian Hannah.
– Patsy mesélte, hogy Emmy Vörös Bársony Sütiknek
nevezte el. A múltkor Ednánál ettünk Vörös Bársony
Sütit, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy nagyon

120
hasonlít arra a süteményre, de annak mintha valamivel
több csokoládé lett volna a tésztájában, és csokichips is
volt benne. A tetején pedig sajtkrémes cukormázzal volt
bevonva. Kóstoltad már te is Edna sütijét, nem?
– Igen. – Hannah jól tudta, milyen irányba halad
beszélgetés.
– Említettem a süteményt Lisának, aki végiglapozta
az anyjuk feljegyzéseit, de sajnos nem találta meg a
receptjét. Jack is azt bizonygatta Lisának, hogy az volt a
legjobb sütemény, amit valaha evett.
Hannah nem bírt már tovább csendben maradni.
– Tehát azt szeretnéd, hogy próbáljak olyan Vörös
Bársony Sütit sütni, amire Jack emlékszik?
– Pontosan, drágám. Gondolom, ez nem okoz majd
neked problémát.
Hannah majdnem felnevetett. Anyjának fogalma sem
volt arról, mennyire sok próbatésztát kell bekeverni és
elrontani addig, amíg az ember lánya eltalálja végre
az alapanyagok megfelelő adagolását mire eléri azt a
pontot, hogy használható receptet kap. Ráadásul még
akkor sincs rá semmi garancia, hogy kicsit is hasonlít
majd arra, amire Jack Herman emlékszik.
– Drágám?
Hannah fáradtan felsóhajtott, és meghajolt az
elkerülhetetlen előtt.
– Megpróbálom, anya, és mindent megteszek, hogy
sikerüljön is – ígérte meg.
– Mindenesetre megkértem Ednát, írja le az ő receptjét
is neked. – Delores odanyújtott egy füzetlapot, amely
Edna jellegzetes szálkás betűivel volt teleírva.
– Köszi, anya. Ez biztos sokat segít majd.
– Gondolod, hogy meg tudod sütni?
– Legjobb tudásom szerint megpróbálom – ismételte
el Hannah, aztán hirtelen rádöbbent, ez még egy olyan
éjszakát jelent, amikor a kelleténél megint csak jóval
kevesebbet alhat majd.

121
 – Köszönöm, drágám. Csak szólj, ha bármiben segíteni
tudok.
– Hannah már– már kimondta, hogy nem tud segíteni
benne az anyja, de aztán meggondolta magát.
– Volna egy dolog...
– Szeretnéd, hogy a sütésben segítsek neked? –
Aggodalmaskodott Delores. Látszólag még Andreánál is
jobban pánikba esett, pedig Andreát is csak arra kérte
meg a Süti Édenben, hogy figyelje az időt, a végén pedig
vegye ki a tepsiket a sütőből.
– Nem, anya. A sütéssel elboldogulok egyedül
is. Viszont kérdeznék még tőled pár dolgot Gusszal
kapcsolatban. Beugranál az üzletbe úgy reggel tíz körül
egy kávéra?
– Persze, szívesen.
– Rendben. Addigra kisütök egy próbaadagot a
süteményből, kóstolásra. Mellesleg, megkérnéd Marge–
ot, engedjen be a könyvtárba még ma éjjel, vagy holnap
kora reggel, hogy elhozd nekem az összes olyan gimis
évkönyvet, amelyikben Gus képe is benne van?
– Persze, elintézem, ahogy véget ér a diavetítés. Marge
úgyis azt mondta, szeretne minden segítséget megadni
neked.
– Köszönöm. És most jobb, ha megyek. Még be akarok
keverni néhány tésztaadagot, amelyet majd holnap reggel
kisütök.

122
Tizenkettedik fejezet
Hannah nem tudhatta, ezúttal mi fogadja majd otthon,
amikor kinyitotta lakásának ajtaját. Belépve Móse nem
ugrott a karjai közé, így tudta, nem számíthat semmi
jóra. Megint csak bujkált valahol, ez bajt jelzett.
Első ránézésre úgy tűnt, a nappaliban minden rend-
ben. Még akkor is látszólag minden normálnak látszott,
amikor körbement, szemével kutatta vajon mit is talál-
hatott ki ezúttal pusztításra eltökélt macskája. Az egyetlen
épen maradt díszpárna érintetlennek tűnt, a kanapéval
és az Ingrid nagymamától örökölt horgolt ágyterítővel
egyetembe még a Delorestől kapott selyemvirágcsokor
is épségben a helyén pompázott a kerámia vázában
kávézóasztalon. Az íróasztalán is rend uralkodott, de
jobban megfigyelve valami belógott fölé, valami új,
valami, ami...
– Jóságos ég! – kiáltott fel közelebb lépve. Eszerint
Norman szakított rá időt, és elhozta a macskakuckót,
mert most ott állt, vagyis inkább magasodott az íróasztala
szomszédságában.
Motoszkáló hangot hallott, majd egyszer csak előjött
búvóhelyéről Móse is. Óvatosan közelebb osont, megállt
kis távolságra Hannah–tól, és összehúzott szemmel
bámulta az építményt. Majd fogta, begörbítette a hátát,
mint a boszorkány macskája felborzolva az összes szőrét.
Mély, morgó hang jött a torkából, amit eddig csak kevés
esetben hallatott.
123
 Hannah rögtön tudta, cicája ezzel fejezte ki
gyanakvását és egyben félelmét is a felségterületére
betolakodó, fura berendezéssel kapcsolatban.
– Semmi baj, Móse, ezt Norman neked hozta –
igyekezett neki megmagyarázni Hannah. – Ez kimond-
ottan macskáknak való alvó– és játszóház.
Móse hátracsapta a füleit, és a lány tudta, a cica még
nincs erről teljesen meggyőzve.
– Nézd csak meg ezt itt – folytatta, és odalépett a
padlószőnyeggel bevont toronyhoz, hogy megpaskolja az
egyik felfüggesztett csörgő labdát. – Hát nem mókás?
Móse morgása nem tűnt egyetértőnek, így Hannah
jobbnak látta, ha más módszerhez folyamodik. Más,
kevésbé körültekintő lakótárs talán megpróbálkozott
volna felemelni, és rátenni a cicát a macskakuckóra, de
Hannah–tól ez távol állt. Túlságosan is kényes volt bőre
épségére a felkarján, és nem akart Jack másnap estére
tervezett születésnapi partiján tapaszokkal leragasztott
karral megjelenni. Móséval majd fokozatosan kell
megkedveltetnie az új játszókuckót.
– Menjünk, együnk egy kis tonhalat – javasolta Hannah,
és elindult a konyha felé, anélkül, hogy a többi helyiséget
is leellenőrizte volna kárszempontból. Móse lelkivilágát
nyilvánvalóan érzékenyen érintette az új, fűzöld
szőnyeggel bevont macskakuckó, de majd lenyugtatja a
kedélyeit egy jó nagy doboz tonhalkonzerv.

***

Két órával később Hannah belebújt az XXL méretű nyári

alvópólójába, és bemászott az ágyába, igaz, Móse nagy
ívben kikerülte a macskajátszót, amikor a nappalin át
együtt mentek be a hálóba, viszont már nem morgott,
nem borzolta a szőrét, ami legalább pozitív változásnak
könyvelhető el.
Őszintén remélte, hogy a süteménytészta, amelyet két

124
elrontott próbálkozás után végre sikerült elfogadható-
nak találnia, tényleg jó lesz majd.
Az első kisütött mennyiség nem nézett ki rosszul,
viszont túl laposra és rágósra sikeredett A második
próbálkozás megoldotta az előző problémát, ám a sütik
darabokra morzsolódtak, amikor megpróbálta felvenni
őket a sütőlapról. Megérzése szerint ez a harmadszorra
bekevert adag lehet majd a nyerő megoldás, viszont a
végére annyira elfáradt, hogy már–már bandzsított a
kimerültségtől. Letakarta a tésztát, és betette a frizsiderbe
éjszakára. Végzetes lenne, ha tovább fennmarad még, és
sütögetne. Jó lesz az a harmadik adag kisütve reggel is.
– Jó éjt, Móse – suttogta, és átnyúlt, hogy megvakargas-
sa a kandúr állát. A következő pillanatba lecsukódott
a szeme, és már aludt is. Azt álmodta, hogy a Tóparti
Pavilonban Vörös Bársony Sütik táncolnak körbe–körbe
a parketten, miközben Frankie és a Frankfurtiak játsszák
hozzá a talpalávaló Söröshordó Polkát.

***

Még nem volt reggel, ugyanis képtelenség, hogy már

reggel legyen. Viszont tényleg az volt, ugyanis kakas
kukorékolt a nappaliban.
Hannah átfordult a másik oldalára, és a fejére húzta
a párnát, bár most az sem segített. A kakas csak tovább
kukorékolt. Azaz nem igazán kukorékolt, inkább
őrült cirpegő hangra emlékeztetett; mint amikor egy
szteroidokkal doppingolt tücsök ciripel hangosan, vagy
iszonyú fals, magas hangon kuruttyol egy béka, vagy
egy egér, amelyet...
Hannah szeme hirtelen kipattant. Tudatalattija olyan
kitartóan dolgozott a hang beazonosításán, hogy ettől
felébredt. Az éjszaka kellős közepén. Legalábbis úgy
gondolta, hogy az éjszaka kellős közepe van. A sötétség
is ezt bizonyította.

125
 Megint hallotta a hangot, egy magas, éles, szaggatott,
vinnyogó hangot. Lehetséges, hogy egy egér az, amint
egy macska terrorizálja éppen?
– Móse? – kiáltotta Hannah, és felkapcsolta az éjjeli
lámpát.
Móse persze nem volt a helyén. Nem volt sem az
ágyon, sem pedig a takaró alatt, és nem volt ott a szoká-
sos domborulata a paplanon. Ezek szerint nem volt bent
a hálószobában. A sipító hang abbamaradt, és Hannah
tudta, kénytelen lesz kikászálódni az ágyból. Fáradtan
nyögött egyet, amint kikotorta a papucsait az ágy alól,
és beléjük bújt. Meleg nyári éjszaka lévén nem kellett
attól tartania, hogy hideg a parkett, és fázni fog a lába.
Mosható, könnyű papucsai voltak, és jó szolgálatot
tettek talpa védelmében, ha bármi, Móse által szétszórt
rágcsamaradvány került a lába alá.
A hallban csend honolt. Hannah óvatosan továbbhaladt.
A nappaliban sem látott semmi szokatlant, azonkívül,
hogy...
Hannah hirtelen megtorpant, amikor meglátta Mósét,
amint szemben vele, büszkén gubbaszt a macskajátszó
második szintjén. Olyan volt, mintha csak vigyorgott
volna, viszont nem olyan szélesen, hogy közben kiejtse a
szájából a zsákmányt. Egy szőrős szürke egér lógott egy
zsinóron, és Hannah emlékezett, hogy a zsinór ahhoz
a palánkhoz volt kötözve, ahonnan a macskajátékok
lógtak még tegnap éjjel, amikor aludni mentek. Móse
valószínűleg az éjszaka közepén, minden bátorságát
összeszedve, kiosont, hogy zsákmányt ejtsen. Most is
azt rághatta, és noha Hannah nem látta az állkapcsát
mozogni, az egér ezúttal egy másik hangot bocsátott ki,
egy elektromosan csipogó hangot, ami olyan volt, mintha
egyenest a hálószobából hallatszana.
Lassan hajnalodott csak az elméjében, és Hannah
ismét csak felnyögött. A sípoló elektronikus hang az
ébresztője volt. Ideje volt felkelni, és nekiállni az új

126
napnak. Szomorkásán realizálta, hogy ismét csak négy
órát sikerült aludnia, se többet, se kevesebbet, és ez
aznapra már így is marad.
– Lágy, sistergő hang hallatszott a konyha felől.
Hannah beleszimatolt a levegőbe. Elkészült az éltető
nedű! Kész a frissen lefőtt reggeli kávéja.
– Megtaníthattalak volna rá, hogyan kell kikapcsolni
az ébresztőt – szólt oda a bátor vadásznak.
Hannah megfordult, hogy bemenjen a hálószobába
kikapcsolni az ébresztőt, amikor Móse zárt szájjal olyan
hangot hallatott, amelyet Hannah egyetértésnek vett.
Úgy tűnt, még a szokásos reggeli párbeszéd kedvéért
sem engedi ki zsákmányát a szájából.
Hannah gyorsan lezuhanyozott, felöltözött, majd
felhörpintette az első bögre kávéjának maradékát mi-
közben átvágott a hallon, és kiment a konyhába. Mósét
még mindig ugyanúgy találta, zsákmánnyal a szájában,
ahogy ott ült a teli macskatálja előtt.
– Nem tennéd le azt az egeret, és ennéd meg ezt itt? –
mutatott a teli macskatálra.
Móse újabb hangot hallatott, persze csukott szájjal,
mire Hannah megszánta őt.
– Tudod mit, visszakötözöm az egeret a palánkra,
és később majd megint elkaphatod. Ezt hívják dupla
szórakozásnak! – Azzal Hannah fogta, és kivette a
cica szájától az egeret. Érdekes módon Móse nem
ellenkezett. Hannah elindult a nappali felé, hogy
visszakötözze, közben azon töprengett, vajon Móse
tényleg megértette–e, és tényleg a dupla szórakozás
melletti döntött, vagy a tálkájába kirakott macskaeledel
egyszerűen felülkerekedett a szájában tartott műegéren.
Elég ideje volt meginni még egy bögre kávét, kitöltötte
magának az utolsó adagot. Hátát a pulthoz támasztva
megállt, miközben élvezettel kortyolgatta. Már csak
annyi dolga volt, hogy fogja az éjjeli bekészített tésztát,
elővegye a táskáját, megtalálja a kocsikulcsát, és el-

127
induljon. Megcsörrent a telefon, így Hannah fejben
gyorsan kiegészítette az előző listát azzal, hogy felvegye
a telefont.
– Halló – szólt bele egészen normálisan a telefonba,
mert látta, hogy Móse most nem borzolja a szőrét.
– Hello, Hannah, már fent voltál, ugye?
Norman volt az, és Hannah elnevette magát.
– Persze hogy már fent voltam. Fél óra múlva bent kell
lennem a Süti Édenben. Mindenesetre nagyon örülök,
hogy hívtál. Szeretném megköszönni neked, hogy el-
hoztad és felállítottad Mósénak a macskakuckót.
– Nagyon szívesen. Remélem, nem bánod, hogy
megkértem Sue–t, engedjen be.
– Egyáltalán nem bánom!
– Akkor jó. Gondolom, időbe telik majd, míg a
Nagyfiú hozzászokik. Elillant a közelemből, miközben
összeszereltem. Amikor elkészült, gondoltam, fogom és
odaviszem hozzá, erre kiugrott a kezemből, elrohant, és
elbújt az ágyad alatt.
– Oh, gyorsabban tanul, mint gondolnád. Látnod kellett
volna ma reggel, ahogy a rúdról lelógó egérrel játszott.
Valahogy elérte, hogy lekösse a rúdról, és kár, hogy nem
csináltam képet róla, milyen büszke volt magára.
– Nagyszerű! Jövő héten elmegyek, és veszek egy
pótjátékot a rúdra. Az eladólány a kisállat kereskedés-
ben azt mondta, a macskái hetente szétszednek legalább
egy játékot.
– Még egyszer nagyon köszönöm – hálálkodott
Hannah. – Te vagy a legfigyelmesebb ember, akivel
valaha találkoztam.
A vonal végén csönd volt, és Hannah érezte, ezzel a
bókkal kissé zavarba hozta Normant.
– De tényleg az vagy – tette még hozzá.
– Köszi. Teljesen leveszel a lábamról, így a végén még
elfelejtem, ami miatt eredetileg hívtalak. Az ötvenhetes
az.

128
 – Ötvenhetes szám?
– Ötös–hetes, igen.
– De milyen ötvenhetes?
– Az állatos csatorna, az Animal Planet. Tudod,
amit Móse szokott nézni. Körbekérdezgettem és meg-
tudakoltam tegnap, a diavetítés után. Gondoltam, be
akarod kapcsolni, mielőtt elmész dolgozni.
– Igen, tényleg. Köszönöm, Norman. Bekapcsolom.
Te meg ugorj majd be sütizni később. Kikísérleteztem
valami újat.
Épphogy csak letette, amikor újra megszólalt telefon.
Azt hitte, Norman hívja vissza, mert elfelejtett még
valamit.
– Hello megint, Norman.
– Nem Norman vagyok, hanem Mike.
– Jaj, bocs, sajnálom. Az imént fejeztem be a beszél-
getést Normannel, és azt hittem, ő telefonál vissza
valamiért.
– Norman már ilyen korán fel szokott hívni? – kérdezte
meglepődve Mike.
– Néha igen. Tudja, hogy korán kelek.
– Honnan tudja?
– Mert az esetek többségében legkésőbb hatkor már a
Süti Éden konyhájában vagyok, ő meg látja, hogy világos
van bent, amikor arra hajt el munkába menet. Különben
pedig te honnan tudtad, hogy ilyen korán fent vagyok
már?
Csönd volt a vonal túl végén, majd Mike felnevetett.
– Oké, kezdjük akkor elölről. Jó reggelt, Hannah!
– Neked is jó reggelt, Mike. Mit tehetek érted ezen a
kora hajnali órán?
– Van rá jó apropóm. Azért hívtalak, mert Ronni
javasolta, próbáld meg a hetvenötöst.
Hannah elképedt.
– Próbáljam a hetvenötöst, de miért?
– Az állatos csatorna. Ronni minden reggel bekapcsol-
ja a kutyájának. Egy pekingi pincsije van.
129
 – Kicsoda Ronni?
– Ronni Ward. Az eljegyzése nem úgy alakult, ahogy
szerette volna, így visszajött Lake Edenbe. Fitneszórákat
ad az edzőteremben. A velem szem közti apartmant
bérelte ki.
– Oh – nyögte ki Hannah, és elgondolkozott, vajon
kezdjen–e aggódni az esetleges Mike és Ronni románc
miatt. Legutóbb, amikor az egyik kolléganő a seriffirodából
ugyanabba a házba költözött, összekavarodtak Mike–
kal. Közvetlen ezután a nem túl kellemes gondolat után,
Hannah már azon törte a fejét, vajon Andrea tud–e már
róla, hogy Ronni visszajött a városba. Igaz, Bill égre–
földre esküdözött, hogy a legkevésbé sem érdekli a
Lake Eden–i Bikinis Szépségverseny győztese, Andrea
mégis aggódott, esetleg több lehet köztük, mint normál
kollegiális viszony.
– Igen, Andrea már tudja – válaszolt Mike Hannah
kimondatlan kérdésére. – Bill elmondta neki, amikor
tegnap hazaért.
– Oh – pihegte Hannah ismét, de érezte, vékony jégen
lépked. Nem állt szándékában megosztani Mike–kal
semmiféle nővéri titkot.
– Bill mesélte, milyen féltékeny volt Andrea, mert azt
hitte, történt köztük valami, amikor Floridába utaztak
egy kongresszusra.
Hannah ki sem merte nyitni a száját, nehogy valami
olyat fecsegjen ki, amit nem akar. A kevesebb több, vagy
hallgatni arany, és így tovább.
– Mindenesetre gondoltam, elmondom neked. Próbáld
ki a hetvenötöst, hogy nálad is működik–e. Ha nem,
úgy próbáld az Ötvenhetest. Ronni néha felcseréli a
számokat.
– Még jó, hogy nem ő mondja be a visszaszámlálást a
NASA–nál.
– Nagyon mókás, Hannah! Próbáld ki mindkét számot.
Talán ezzel megspórolod az új díszpárnák árát. Erről jut
eszembe, lemész ma reggel a tóhoz?
130
 – Nem, dolgoznom kell. A Süti Édenben leszek.
– Remek. Van néhány elintéznivalóm a városban.
Beugróm hozzád tizenegy körül, és összenézzük a
jegyzeteinket.
– Rendben – válaszolta Hannah. – Köszi az infót
állatos csatornával kapcsolatban. Épp készülök indulni,
úgyhogy rögtön ki is próbálom.
Miután letette a telefont, Hannah odament a kanapé-
hoz, hogy kivegye a kávézóasztal rekeszéből a táv-
kapcsolót. A rekesz elég macskabiztos volt, de Hannah
mégis mindig a legvégébe tolta a távkapcsolót, és még
néhány műsorújsággal is letakarta. Móse egyszer
már tönkretett egyet, és nem volt kis mutatvány újat
beszereznie.
– Szia, Móse! – köszönt a cicának, amint az felugrott
a kanapéra, onnan pedig feljebb, annak háttámájára. –
Próbaképp lássuk, vajon Ronni Ward jó számot adott–e
meg?
Amikor a hetvenötös csatornára kapcsolt, képernyőre
nézett, Hannah lélegzete is elállt a megrökönyödéstől.
Nem gondolta volna, hogy engedélyeznek ilyesmit
leadni a tévében! Nehezen tudta csak megállni, hogy
ne takarja el a macskája szemét is a látványtól, majd
gyorsan átkapcsolt az ötvenhetesre. A képernyőn most
büszke oroszlánok jelentek meg. Hannah elmosolyodott,
és átnyúlt, hogy megvakargassa Móse füle tövét.
– Oké, ez most tényleg az állatos csatorna. A száma
ötvenhetes, és így hagyom neked, bekapcsolva.
Visszarakta a távkapcsolót az asztalfiókba, kiszedte
a süti tésztáját a hűtőből, majd felkapta a kulcsait és a
táskáját. Visszapillantva a képernyőre látta, amint egy
oroszlán épp zebrát üldöz. – Viszlát Móse! Élvezd,
hogy újra van adás, de vigyázz nehogy túl grandiózus
ötleteid támadjanak tőle! – köszönt el a cicától. Kilépett
a hajnali derengésbe, hogy a Süti Édenbe vegye az útját,
és megsüsse az aznapi sütiket.

131
Vörös bársony süti
Hozzávalók 40 darabhoz:
10 dkg sütőcsokolódé
10 dkg szobahőmérsékletű vaj
12 dkg barna cukor
5 dkg kristálycukor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál só

1 nagyobb tojás
1 evőkanál piros ételszínezék (elhagyható, legfeljebb nem
vörös lesz a bársony, hanem barna)
1 kis pohár tejföl
30 dkg liszt
10 dkg félédes csoki aprítva

Béleld ki a tepsidet sütőpapírral, és fújd be sütő spray–

vel, vagy kend be vékonyan vajjal.
Tördeld kockákra a sütőcsokit és olvaszd meg egy kis
tálkában a mikrobán, vagy gőz fölött a tűzhelyen.
Keverd el a vajat a kétféle cukorral egy nagyobb tálban.
(Ezt csinálhatod elektromos mixerrel is, közepes foko-
zaton ez egy percet vesz igénybe.) Add a keverékhez
a szódabikarbónát és a sót is, majd folytasd a keverést
közepes fokozaton még egy percig.
Ezután hozzáadhatod a tojást is, majd addig keverd,
amíg szép sima tésztamasszát nem kapsz. Tedd hozzá a
vörös ételszínezéket, és dolgozd össze az egészet. Öntsd a
masszába az olvasztott csokoládét, és közepes fokozaton
keverd ismét egy percen keresztül.
Keverd bele a liszt felét a tésztaalapba, majd add hozzá
a tejfölt, végül a maradék lisztet is. Dolgozd simává a
masszát.
Végül keverd bele az aprított csokoládét is.
Egy teáskanállal kanalazd a tésztát kupaconként a

132
tepsibe, egymástól 6–7 cm távolságra. (Ha túl ragacsos
lenne a tészta, és nehezen boldogulsz vele, tedd a hűtőbe
egy fél órácskára, majd próbáld újra.)
Előmelegített sütőben 195 °C–on süsd 10 percen
keresztül, vagy addig, amíg szépen felpúposodnak, és
megszilárdulnak.
Sütőpapírral együtt csúsztasd a tepsiből a tortarácsra,
és hagyd hűlni, amíg a következő adag is kisül. Amikor
a következő tepsinyi süti is elkészült, húzd át a kihűlt
sütiket a pultra vagy az asztalra, és az újonnan kisült
sütiket a papírral együtt csúsztasd rá a rácsra. A többit is
így cserélgesd míg az összes süti kész nincs.
Ha minden süti kihűlt már, tedd őket egy zsír-
papírra, vagy szilikonlapra a krémsajtos cukor máz
felkenéséhez.

Krémsajtos cukormáz
Hozzávalók:
10 dkg vaj (megolvasztva)
25 dkg krémsajt (Mascarpone, tejszínes vagy natúr sajt-
krém)
1 teáskanál vanília aroma
40 dkg porcukor (nem kell átszitálni, hacsak nincsenek
benne nagyobb rögök)

Keverd simára az olvasztott vajat a krémsajttal és a vaní-

lia aromával, majd dolgozd bele a masszába a porcukrot
több részletben adagolva, amíg a cukormáz jól kenhető
lesz. A bársonyosan lágy csokis sütik tetejét krémlapát
segítségével kend meg a krémsajtos cukormázzal.

Hannah megjegyzése: Ha még jobban el akarsz kápráz-

tatni mindenkit, akkor a kihűlt sütik tetejére kenj folyékony
málnalekvárt, hagyd, hogy megszáradjon kicsit, és
ezután vond csak be a krémsajtos cukormázzal.

133
Tizenharmadik fejezet
– Készen, is vagyunk! – szólt Hannah, miközben két
bögre kávét vitt a rozsdamentes acél munkapulthoz a
Süti Éden konyhájában.
Lisa mosolyogva az órára nézett.
– Tudom, és még csak hét óra.
– Már hatkor itt voltál, pedig be sem kellett volna
jönnöd, Lisa – korholta gyengéden az üzlettársát Hannah.
– Mondtam már, hogy vegyél ki szabit az összejövetel
hetére.
– Tegnap is szabin voltam, és az pont elég is volt.
Mostantól hatra járok, hogy segítsek a sütésben.
– De hát az rengeteg munka, és itt az egész családotok
is!
– Neked is rengeteg munkád van. Reggelente meg-
sütöd a sütiket, utána meg kijössz a tóhoz délután, hogy
besegíts a vacsoránál.
– Oké, te nyertél! – Hannah a megadás jeleként felemel-
te a kezét. – Igazán nagyra értékelem a segítségedet. De
kérlek, ne érezd úgy, hogy kötelező bejönnöd, ha fáradt
vagy, rendben?
– Oké, de csak akkor, ha te meg nem érzed kényszernek,
hogy kigyere a tóhoz segíteni a vacsorával mindennap.
Hannah felkacagott.
– Ezt hívják kulináris döntetlennek?
– Szerintem igen. Lisa, van számodra egy meglepe-
tésem, amit szeretnék veled megkóstoltatni.
134
 – És mi az?
– Vörös Bársony Sütik.
Lisa sokk–közeli állapotban nézett rá.
– Úgy érted megszerezted anya receptjét? Azt amit
apa is mindig emleget?
– Sajnos én sem tudtam megszerezni, viszont
összeállítottam egy új receptet, ami reményeim szerint
nagyon hasonlít a mamád sütijére. Anya találta ki, hogy
jó meglepetés lenne a papád szülinapján.
– Ez nagyszerű! Csodálatos vagy, Hannah!
– Még ne legyél túl izgatott. Lehet, hogy nem is
hasonlítanak a mamád–féle változatra. Ha jól tudom már
nagyon régen abbahagyta a sütését.
– Iris is ezt mondta, amikor erről a sütiről mesélt
nekem.
– Te is emlékszel arra a sütire?
– Nem. Gondolom, akkortájt már nem készített. De
most kapok belőle kóstolót, ugye?
– Naná. Viszont még én sem kóstoltam meg.
Pillanatokon belül ott gőzölgött a lányok előtt egy
friss bögre kávé, mellette szalvétán pedig egy–egy szelet
süti a kóstoláshoz. Hannah beleharapott a sajátjába,
és elégedetten konstatálta, hogy nagy finom, habár
meglehet, nem kimondottan ugyanolyan, mint amilyet
régen Emily Herman sütött.
– Ez több mint jó, egyszerűen mennyei! – jelentette
ki Lisa. – A csoki már a szádban szétolvad, a cukor
mázban lévő sajtkrém pedig maga a csoda. Az általad
emlegetett finomsági skála legfelsőbb beosztásig sem
elég a jellemzésére.
– Köszönöm, Lisa. Ha kimész a tóhoz, megtennéd,
hogy előkeríted a nővéredet, és megkóstoltatod vele is,
hogy mi a véleménye? Kóstoltasd meg Marge–dzsal
és Patsyvel is. Ha tényleg olyan, mint amilyen anno az
édesanyátok sütött, akkor elkészítek belőle még egy
nagy adagot, mielőtt kimegyek délután. Talán ez a papád

135
emlékezetét is felfrissíti, és többet mesél majd nekem
arról az időről, amikor Gus elment a városból. Remélem,
fény derül arra is, hogy mi volt a köztük fennálló viszály
alapja.
– Komolyan azt gondolod, hogy a süti meggyógyítja
apa Alzheimerét?
– Sajnos nem, de a csokoládé biztosan neki is jót fog
tenni.
– Ez igaz. – Lisa halkan felnevetett. – Még ha nem is
kapunk válaszokat a sütid révén, mégis ez lesz majd a
tökéletes születésnapi ajándék apa számára.
Miután Lisa elment, Hannah nekiállt előkészíteni a
kávézót a vendégek fogadásához. Teletöltötte a cukros
édesítős szelencéket, kikészítette az asztalokra, majd
kitette a tejszínes tálkákat is. Amikor a szalvétabirtok
feltöltésével is végzett, és az asztalokat is fényesre törölte,
leült a kedvenc asztalához a kávézó hátsó részében, és
várta, hogy Luanne is megérkezzen.
Kint az utcán semmi mozgás nem látszott, kivéve Jon
Walker ír szetterét, aki a gyógyszertár felé ügetett felfelé
az úton. Jont nem látta sehol a közelben, ráért kinyitotta
a kávézó bejárati ajtaját, és kiment, hogy feltartóztassa
Skippyt. Alighogy odaért hozzá, előkerült Jon is,
pórázzal a kezében. Jon jóképű férfi volt, a Patika Éden
gyógyszertár tulajdonosa.
– Szia, Jon! – köszönt neki Hannah.
– Jó reggelt, Hannah. Skippy ma reggel nélkülem
indult el. Mire előkerestem a pórázát, már a kávézód
irányába tartott.
– Biztosan érezte a frissen kisült sütik illatát. Nem
akarsz bejönni egy sütire?
– Dehogynem. Skippy is jöhet? Visszavihetem őt
a gyógyszertárhoz, ha nem akarod, hogy bejöjjön a
kávézóba. – Jón lehajolt, és rárakta a pórázt.
– Persze. Technikailag még zárva vagyok, tehát igazán
nem számít.

136
 Leültette Jont, és kirakott neki kettőt a kedvenc
Melaszos Kekszéből, egy bögre friss kávé kíséretében.
Skippy a lábainál ült, és egy kutyasütit rágcsált, amit
Hannah kizárólag a négylábú látogatók számára tartott.
Most legalább felteheti Jonnak azt a kérdést, amire azóta
kíváncsi volt, mióta meglátta azt a kapszulát a tóparti
bungalóban, amelyben Gus olyan rövid időt töltött csak.
– A múltkoriban láttam, amint valaki bekap egy
kapszulát, és szerettem volna megtudni, mi az. Másnap
találtam egy ugyanolyan kapszulát, és volt időm
alaposabban szemügyre venni.
– Akarom vajon tudni, hogy ki vette be a kapszulát,
vagy hogy hol találtad?
– Nem igazán.
– Oké. Akkor mesélj!
– Kapszula volt. Az egyik fele zöld, a másik pedig
fehér.
– Egy zöld–fehér kapszula – ismételte meg Jon,
Normálméretű kapszuláról beszélünk vagy egy jóval
vékonyabb típusúról?
Hannah elgondolkozott egy pillanatra.
– Szerintem normálméretű lehetett. Régebben anya
zselatinkapszulákat szedett, hogy erősítse a körmeit.
Azoknak is hasonló lehetett a mérete.
– Akkor normálméretű. Volt rajta felirat vagy jelzés?
– Volt rajta valami, de annyira el volt mosódva, hogy
nem tudtam kisilabizálni.
– Tudod, mi a különbség a kapszula és a pirula
között?
– Azt hiszem. A pirulák tömörek, nem?
– Pontosan. De ez a kapszula, amit láttál, olyan volt,
ami könnyedén szétszedhető, mint az édesanyád által
szedett zselatinkapszulák?
– Úgy van. Tudod esetleg, milyen kapszula lehetett?
– Lehetséges, ha tényleg jó a leírás, amit adtál róla. –
Jon kissé közelebb hajolt, még így is, hogy a kávézó nem

137
volt nyitva, és rajtuk kívül nem volt más a helyiségben.
– Lehet ennek köze a Tóparti! Pavilonnál történt
gyilkossághoz?
Hannah tétovázott egy másodpercig vagy kettőig majd
úgy döntött, nyílt lapokkal fog játszani.
– Lehet, hogy van köze, de nem tudhatjuk még
biztosan.
Jon eltakarta a szemét a tenyerével.
– Bárcsak ne mondtad volna ezt, Hannah. Ily, módon
lehet, hogy olyan információt kérsz tőlem, amit csak a
seriff irodájában mondhatok el.
– Kérdeztek már tőled a zöld–fehér kapszulákról?
– Nem.
– Nem hiszem, hogy fognak, mivel egyedül én
láthattam, én pedig bedobtam a lefolyóba, és leöblítettem
csapvízzel, hogy a béka ne érhessen hozzá.
Jón kis horkantást hallatott.
– A békáról meg aztán pláne nem akarok tudni. Ehhez
még túl korán van. Sokkal jössz majd nekem mindezért,
Hannah.
– Mit szólnál egy tucat Melaszos Kekszhez?
– Elfogadom. De tényleg nem kellene olyan sok
sütit adnod. Amíg nem szegek vele törvényt, szívesen
elmondok mindent, amit tudok.
– Nagyszerű. Kérlek, mondd el.
– Ha a leírás, amit adtál róla, helytálló, akkor nekem
amfetaminkapszulának tűnik.
– Komolyan? – Hannah ráncolni kezdte homlokát. –
Pontosan milyen hatása van az amfetaminnak?
– Felgyorsítja a szívverést, csökkenti az étvágyat, és
éberséget okoz. Régebben fogyásra írták fel, de mivel
függőséget okozhat, és több kellemetlen mellékhatása is
van, mint például a hallucinációk és az álmatlanság, ma
már szigorúbban szabályozzák a forgalomba hozatalát.
– Ezek szerint az a kapszula, amit láttam, nem lehetett
recept nélkül kapható savlekötő?

138
 Jon megrázta a fejét.
– Nem valószínű, hacsak nem valami újdonság,
amivel még nem találkoztam. Mindenesetre abban biztos
vagyok, hogy nincs a leírásodnak megfelelő savlekötő a
boltokban.
– Oké – mondta Hannah. – Köszönöm, Jon. Sokat
segítettél. Ha vársz egy percet, összecsomagolok neked
egypár kekszet.
Percekkel később Hannah odaadta Jonnak az
összekészített süticsomagot, Skippy pedig kapott még
két kutyakekszet, és megkapta a marhacsontot is, amit
Hannah Lisa és Herb szomszédságában élő malamutnak
tett félre. Még mindig nem értette, miért lehetett
szüksége Gusnak az amfetaminkapszulára, és miért hívta
savlekötőnek, amikor rákérdezett. Most viszont nem volt
ideje ezzel foglalkozni Még jó néhány tepsi Vörös Bársony
Sütit kell sütnie a ma esti születésnapi parti előtt, és el
kell kapnia Gus gyilkosát, anélkül, hogy elidegenítené
magától Mike–ot a nyomozás során. Továbbá ki kellett
mennie a tóhoz is, hogy elkészítsen három tál különböző
süteményt, amit Jack partiján szolgálnak majd fel, és le
kellett még ellenőriznie otthon, hogy önfejű macskája jól
viselkedik–e. Tudta, hogy képes rá, de abban is biztos
volt, hogy ez felemésztheti összes energiáját, vagy még
annál is többet.

139
Tizennegyedik fejeszet
– Isteni ez a süti, Hannah!
– Lisa is ezt mondta. De szerinted hasonlít arra, amiről
Iris mesélt neked?
Delores kecsesen megvonta a vállát.
– Nem tudom, drágám. Nekem mindenesetre nagyon
olyannak tűnik, mint amilyennek leírta nekem. Csak úgy
tudhatjuk meg, ha megkóstoltatjuk vele is, nemdebár?
– De igen. Lisa kivitt belőle egypárat az összejövetelre.
Várom, hogy felhívjon, és elmondja, mi a véleménye róla
Irisnek.
Hannah felállt, hogy újratöltse az anyja kávésbögréjét.
A Süti Éden konyhájában ültek. Delores olyan frissnek és
üdének hatott, mint az első tavaszi nárcisz, világossárga
len kosztümjében csipkefinom fehér szegéllyel. Ha
Hannah ugyanilyen kosztümöt venne fel, persze nagyobb
méretben, úgy nézne ki benne, mint egy túlérett banán.
– Mi a baj, drágám? Miért bámulsz így rám?
– Jaj, bocsánat. Csak annyira jól nézel ki ma reggel,
anya.
– Köszönöm, Hannah.
– Azon gondolkoztam, vajon igazi lenvászonból van–e
a kosztümöd.
– Persze hogy abból. Tudhatnád, hogy nem viselek
semmi szintetikus anyagot.
– Igen, tudom, csak... – Hannah itt elharapta a mondan-
dója végét, és felsóhajtott.
140
 – Csak mi?
– Nem sikerült rájönnöm, hogy viselhetsz egy len-
vászon kosztümöt, amikor kint ennyire nagy a hő és a
pára, egyetlen ránc vagy gyűrődés nélkül.
– Úgy, hogy vigyázok rá, drágám. A zakóját mindig
leveszem, és felteszem egy vállfára a kocsiban amikor
beülök.
– De a szoknyád sem gyűrött! Egy cseppet sem.
– Hát azt nem szoktam levenni és felakasztani
kocsiban, ha erre gondolsz!
Delores elkezdett kuncogni, és Hannah is csatlakozott.
Anyjának jól vágott az esze ezen a reggelen is.
– Tudod, vigyázok arra is, ahogy ülök – magyarázta
Delores. – Nagyanyád mindig azt mondta, az úri nők nem
gyűrik a ruházatukat, hacsak nem oly pozíciót vesznek
fel, ami nem úrinőhöz méltó.
Hannah biccentett. Anyai nagyanyja mindig nagyon
keményen ragaszkodott az etikett betartásához, a
tökéletes nyelvhelyességhez és a kifogástalan úrinői
viselkedéshez.
– Tegnap említetted, hogy akarsz még kérdezni tőlem
Gusszal kapcsolatosan – vette fel a beszélget fonalát
Delores.
– Igen. Sikerült találnod fényképeket abból időből,
amikor együtt jártatok?
Delores már nyúlt is a négy magával hozott
gimnáziumi évkönyv egyikéért. Kirakta a rozsdamentes
acél munkapultra, majd felütötte annál a lapnál, ami kis
rózsaszín papírcsíkkal volt megjelölve.
– Ez volt a tablóképe.
Hannah lebámult a képre a könyvben. Gus pont olyan
jóképű volt, mint amilyennek Marge és Pat leírták. Most
már értette, hogy a gimnazista lányok hada miért volt
megőrülve érte.
– Mi történt vele érettségi után? Meg akarta erről
kérdezni Marge–ot is, de elfelejtettem. Tovább ment
főiskolára vagy egyetemre?
141
 Delores megrázta a fejét.
– Jóságos ég, dehogy is! A jegyei nem voltak elég jók
hozzá. Rögtön beválogatták.
– A hadseregbe?
– Nem, a junior csapatba. Senki nem említette neked,
hogy Gus milyen jó baseballjátékos volt?
– Marge és Patsy említette, de azt hittem, az csak
gimnáziumi évekre vonatkozott.
– Nem, Gus tényleg profín játszott, és elsőre
beválogatták.
– Később bekerült a felnőtt válogatottba is? – kérdezte
Hannah.
– Nem hiszem. Marge biztos említette volna nekem
akkor. – Delores itt megállt, és elgondolkodott. – Vagy
nem. Abban az időben már jegyben jártam apáddal,
és talán úgy gondolta, nem lenne illő, ha megemlítené
nekem.
– Gus még akkor is baseballozott, amikor visszajut
Lake Edenbe a szüleihez és Marge–hoz?
– Nem, ezt viszont biztosra tudom. Gus bement
egyszer a vas– és fémáru boltba, és elmesélte apádnak,
hogy otthagyta a csapatot.
– Megmondta az okát is?
– Azt mondta, az állandó utazgatás a baseballcsapattal
nem neki való, inkább keres egy jó munkát, és letelepszik.
Én ezt nem hittem el neki!
– Miért nem?
– Mert ez lehetett volna az egyetlen jó lehetősége, ti
miből karriert építhetett volna, ha keményen dolgozik.
És szerintem nem dolgozott rajta keményen. Egyszerűen
nem olyan volt a természete. Na meg ott voltak a nőügyek
is. Biztos vagyok benne, hogy a csapatbeli időkben is
rengeteg barátnője volt, akikkel nem bánhatott valami jól.
Már a gimnáziumban is rosszul bánt a lányokkal! Aztán
ott volt a szerencsejáték is. Az a Gus, akit én ismertem
a gimnáziumban, úgy kereste meg a költőpénzét, hogy

142
csalt a kártyán, és hamis fogadásokat kötött.
– Soha nem veszített? – kérdezte kíváncsian Hannah.
– Csak akkor, ha valaki olyanba futott bele, aki
még nála is nagyobb csaló volt. Ha veszített, olyankor
kölcsönkért a nővéreitől vagy az aktuális barátnőjétől, és
ugyanúgy folytatta tovább. Inni is sokat ívott. Könnyen
tudott alkoholt szerezni, mert idősebbnek tűnt a többi
vele egykorú srácnál.
– Te is adtál neki kölcsön, amikor jártatok?
Delores felsóhajtott.
– Többet, mint kellett volna, és sajnos nem mindig adta
meg. Igazság szerint akkor is tartozott még nekem húsz
dollárral, amikor elhagyta Lake Edent Gus, szimplán és
egyszerűen, egy lúzer volt.
– Talán megváltozhatott azóta – próbálta mente
Hannah, az ördög védőügyvédjét játszva.
– A leopárd sem változtatja a foltjait – prüszkölt
Delores nyomatékosítva a kijelentést. – Még azt meg-
kockáztatom, hogy a csapatból is a rossz szokásai miatt
rakhatták ki.
Hannah beleharapott a nyelvébe, nehogy bármim is
szóljon a savanyú szőlőről, vagy az elhagyott nőkről.
Mégiscsak az anyjáról volt szó. Inkább közelebb húzta a
gimnáziumi évkönyvet, és rámosolygott a anyjára.
– Megmutatod a többi képet is?
Hannah hosszú perceken keresztül nézte, Delores
pedig mutogatta a képeket, apró megjegyzéseket és
magyarázatot fűzve mindhez, amit bejelölt. A Gus
Klein fényképkollekció igazán bámulatos terjedelmű
volt. Minden évkönyvben legalább egy tucat fotón
szerepelt. A képek alapján Hannah megállapította, hogy
Gus majdnem az összes iskolai atlétikai kupát elnyerte,
viszont nem volt egyetlen tanulmányi érdeme sem.
– Ennyi volt, drágám – mondta Delores a végén, és
becsukta az utolsóként átnézett évkönyvet. – Van még
más is, amit tudni szeretnél?

143
 – Csak egypár apróság. Van arról bármi tudomásod,
vajon Gus Klein miért ment el Lake Edenből azon az
éjszaka közepén, búcsú nélkül?
– Nem tudom biztosan, hogy miért ment el. Azt sem
hiszem, hogy bárkinek elmondta volna. Részleteket én
sem tudok, viszont azt hallottam, volt egy nagy verekedés
Gus és Jack Herman között.
– Ki mondta ezt neked?
– Az apád. Egyik alkalommal az üzletből vezetett
hazafelé Ed nagybátyáddal, amikor megálltak szét-
választani a verekedőket.
– Mi volt a verekedés oka?
– Kérdeztem, de apád nem volt hajlandó elmondani,
és Ed nagybátyád sem.
– Tehát senki nem tudja?
– Senki nem tudta, apádon és Ed bácsikádon kívül.
És most már egyik sincs velünk. – Delores megállt, és
elkezdett sűrűn pislogni. – Persze Jack Herman is tudja,
de...
– Nem biztos, hogy emlékszik rá – fejezte be az anyja
gondolatmenetét Hannah.
– Igen. Szegény Jack. Apád azt mondta, nagyon rosz-
szul nézett ki, ezért elvitték Knight dokihoz a klinikára,
hogy összeöltse a sebeit. Ez még azelőtt történt, hogy
a kórház felépült volna. Nem akarták olyan állapotban
hazavinni Jacket, nehogy Emily halálra rémüljön. Iris
még totyogó ovis volt akkoriban, és Emily utolsó idős
várandós volt Timmel.
Hannah gondolatban feljegyezte, ne felejtsen el
beszélni Knight dokival arról az éjszakáról, amikor
ellátta Jacket. Talán Lisa apja említett neki valamit a
verekedésről.
– Van még valami, drágám? – kérdezte Delores,
rápillantva a faliórára. – Még fel kell vennem Carrie–t, és
ki kell mennünk a bevásárlóközpontba. Jack születésnapi
partijára akarunk még vásárolni egypár apróságot.

144
 – Van még valami. Szerinted van bárki a városban, aki
neheztelt volna Gusra? Valaki, aki inkább halottan látta
volna viszont?
Delores szemei tágra nyíltak. Ha most egy kép-
regényfigura lenne, akkor a kis szövegbuborékba a
feje fölött egy villanykörte lenne rajzolva, gondolta
Hannah.
– Igen, tudok olyanról! Nem is értem, miért nem
jutott ez eszembe eddig! Emlékszel, amikor Mary Sue
Ericksonról meséltem neked? – Megvárta, míg Hannah
rábólint, majd folytatta. – Az egész nem tartott sokáig.
Gus körülbelül kétszer találkozhatott vele. Viszont
közvetlenül utána Bert Kuehn idősebb nővérével kezdett
el randevúzgatni.
Hannah tanácstalan képet vágott.
– Még soha nem hallottam Bert Kuehn idősebb
nővéréről. Itt lakik a városban?
– Nem lakik már sehol, drágám. Bert nővére
meghalt. A szalagavató bál éjjelén halt meg egy szörnyű
autóbalesetben.
– Azt mondtad, Gus sokat alkoholizált. Ittasa, vezetett
volna?
– A baleseti jelentés szerint nem. Abban az állt, hogy
Bert nővére ült a volán mögött, és az ő véré nem volt
alkohol.
Hannah felkapta a fejét anyja kijelentésére.
– Szerinted nem Bert nővére vezetett?
– Úgy van. De senki nem tudta bebizonyítani
ellenkezőjét, bár az első, aki a helyszínre kiért, az a base-
ballcsapat edzője volt. Ő rángatta ki mindkettőjüket a
kocsiból, mire Knight doki odaért. A városban mindenki
találgatta, hogy vajon Gus vezetett–e, és nem csak az
edző mentette ki a csávából.
– De miért tett volna ilyet?
– Hogy megmentse Gus sportkarrierjét, és megőrizze
az edzői renoméját. Az ő érdeme volt, ha az egyik játékosa

145
bekerült a válogatottba. Igazság szerint a következő
évben elhagyta a Jordan Gimnázium csapatát, és elvállalt
egy segédedzői posztot az egyik főiskolás csapatnál. Ha
emlékezetem nem csal, valamelyik Michigan állambeli
főiskolai csapathoz ment, de hogy konkrétan melyikhez,
azt már nem tudom.
Hannah felütötte a jegyzetfüzetét, amelyet kizárólag
gyilkossági nyomozások során használt, hogy lekörmölje
a megemlített neveket. Bert Kuehnn nyilvánvalóan
megvolt az oka, hogy gyűlölje Gus bácsit, azonkívül
mind Bert, mind Ellie ott volt a táncmulatságon akkor
éjjel, amikor Gust meggyilkolták. Legalább hat saját, házi
készítésű pizzát hozlak el a rögtönzött büfévacsorára.
– Hogy hívták a baseballedzőt, anya? – kérdezett rá.
– Toby Hutchins. De igazán nem tudom, hogy Lake
Edenből hova költözött. Csak annyi maradt meg bennem,
hogy az új csapata valamilyen farkas–félék voltak.
– Rozsomákok?
– Az az, drágám! – ámuldozott Delores. – De hát ezt
te honnan tudod?
– Csak megragadt a fejemben valahogy – döntött a
féligazság mellett Hannah. Nem akarta az anyja orrára
kötni, hogy bemagolta az összes nagyobb egyetem
csapatának a nevét, hogy ámulatba ejtse azt a fiút, akivel
randizni akart a főiskolán.
– Nem hinném, hogy ennyi év után megtalálnád
jegyezte meg Delores. – Sok év eltelt már azóta, és nem
valószínű, hogy még mindig baseballedző.
– Ha még életben van, akkor megtalálom – vágta rá
Hannah, sokkalta magabiztosabban, mint ahogy tényleg
érzett. – Van még más is, aki Gus halálát kívánhatta?
– Nem vagyok benne biztos. Talán valamelyik lány,
akit kidobott, még mindig haragudott rá.
– Ki lehet ilyen? – kérdezte Hannah, és gondolatban
az anyja nevét is felírta ide. Persze, Delores úgy adta
elő, hogy ő hagyta el Gust, amikor meglátta egy másik

146
lánnyal csókolózni. Ily módon ő lett az elhagyó, Gus
pedig az elhagyott, és nem pedig ellenkezőleg.
– Oh, drágám. Gondolod, hogy emlékszem még
minden lány nevére, akivel Gus randizgatott? Igazi
nőcsábász volt, aki megszerezte, majd elhagyta a nőket.
– Megtennéd, hogy átbeszéled Marge–dzsal és Patsy-
vel is, ha kimész az összejövetelre? Hátha nekik is
beugranak nevek.
– Ez csak természetes, drágám. Tudod, hogy mindent
megteszek, hogy segítselek. Magammal viszem az
évkönyveket, és átnézzük, hogy ők kikre emlékeznek.
Hátha találkozom még volt osztálytársakkal, Lottie
Borge is ott van. Ő is egy Herman unokatestvérhez
ment feleségül, és egy évvel járt csak Gus alatt a gim-
náziumban.
A következő pillanatban Luanne Hanks dugta be a
fejét az ajtón.
– Most telefonált Lisa, és kérte, mondjam meg, hogy
megkóstoltatta Irisszel is a sütidet. Szerinted tökéletesre
sikerült.
– Ez nagyszerű! – csapta össze a tenyerét Hannah az
anyjával.
– Mike Kingston is itt van, és veled szereti beszélni.
Hátraküldjem?
Amikor Hannah bólintott, Delores összeszedte a
halom évkönyvet, és elindult az ajtó felé.
– Mit akar tőled? – kérdezte, és hátranézett lányára
az ajtóból.
– Információt kiszedni – nevetett Hannah, búcsút
intett az anyjának. Mivel én is pont információt akarok
belőle kiszedni, így kvittek is vagyunk.

****

– Szia, Mike! – köszöntötte Hannah a férfit, ahogy átjött

a lengőajtón, ami a kávézót választotta el a konyhai

147
résztől. – Kicsit meg vagyok csúszva, ezért ha nem bánod,
bekeverek még egy sütitésztát, míg beszélgetünk.
– Egyáltalán nem bánom, pláne, ha közben engem is
megetetsz – villantotta rá a híres mosolyát Mike.
Hannah rápillantott a sütikkel megrakott tálcákra,
amelyek már össze voltak készítve, hogy kivigye őket a
tóhoz az esti partira.
– Választhatsz, melyikből kérsz. A mai kínálatban
Mazsolás Csók, Melaszos Ropogós, Vörös Bársony Süti
és Színes Parti Sütik vannak.
– Melyik az a Parti Süti?
– Ezek itt! – emelte fel Hannah a tálcát, amelyen
mutatós négyszínű sütik voltak felhalmozva. – Jack
Herman születésnapi partijára sütöttem ezeket ma reggel,
még frissek, és van belőlük bőven, ha megkóstolnád.
– A Vörös Bársonyból kérnék. Ezeket még sohasem
kóstoltam eddig.
– Egy perc, és érkezik – válaszolt Hannah, miközben
összeszedte a sütiket, és kitöltött egy bögre feketekávét
is.
– Köszönöm, Hannah. Gondolom, elkezdted már
körbekérdezgetni az embereket.
– Egypárat igen.
– Találtál valami új infót?
– Nem túl sokat. – Hannah elkezdte felolvasztani a
csokoládét a Vörös Bársony Sütihez, így nyert egy–pár
másodpercet a gondolkodásra. Nem akart túl sok mindent
elmondani Mike–nak, de tudta, valamennyit azért muszáj
megosztania vele. – Marge és Patsy beszéltek velem
tegnap este, közvetlen a vacsora előtt – mondta végül.
– És?
– Kétségeik vannak az áldozat kilétét illetően, vagyis
hogy a férfi, aki Gus Klemnek adta ki magát, valóban a
fivérük volt–e.
– Komolyan?
Mike pupillái kissé kitágultak, így Hannah biztos

148
lehetett benne, hogy olyan morzsát dobott oda neki,
amire nem számított.
– Gondolom, Marge és Patsy ezt nem említették
neked.
– Nem, de ésszerű, hogy neked elmondták az
aggályaikat.
Hannah megtorpant a hat tábla csokoládéval a kezé-
ben, és odafordult Mike–hoz.
– Azt hittem, információkat fogunk cserélni, és nem
versengeni, hogy ki szed össze több bűnjelet, és találja
meg előbb a gyilkost.
– Ez tényleg egy információcsere! Legalábbis én
szeretném, hogy az legyen. – Mike tényleg teljesen
őszintének tűnt. – Gondolod, hagynám, hogy ebből egy
csata alakuljon ki?
Naná! – gondolta magában Hannah, de nem adó
hangot sejtésének.
– Mi mondatja ezt veled? – kérdezett rá inkább
miközben kicsomagolta a csokoládékat, amelye már
kezdtek olvadozni a kezében. Beledobta őket egy üveg
mércébe, és berakta a mikroba.
– Csak az, hogy igenis büszke vagyok a kikérdezési
módszereim hatékonyságára, ezért nem akarom elhinni,
hogy egy ilyen fontos dolog nem tűnt fel, és nem mentem
utána.
Hannah ránézett, miközben beállította a mikro az
időzítőt.
– Lehet, hogy ez amolyan női dolog – jegyezte meg.
– Vagy én kezdek visszafejlődni, vagy pedig te vagy
igazán profi.
– Hát, ennek kevés az esélye – biztosította róla
Hannah, miközben a csokoládét olvasztotta fel, és Mike
egóját masszírozta egyben. – Szimplán csak szerencsém
volt, ennyi. Az emberek mesélnek nekem dolgokat, mert
itt nőttem fel, és jól ismernek. Ez az előnye, ha az ember
a szülővárosában marad.

149
 Úgy látszott, Mike elgondolkozott ezen egy percet, és
csak azután válaszolt.
– Igazad van, ez tényleg sokat számíthat. Nagyon
finomak ezek a sütik, Hannah! De térjünk vissza az
áldozat személyazonosságához. Miért voltak aggályai
Mrs. Beesemannek és Mrs. Diehlnek efelől?
Hannah egy pillanatra meghökkent, de aztán rájött,
Mike Marge–ról és Patsyről beszél.
– Már csak amiatt is, hogy olyan hosszú évek óta
nem látták – igyekezett a magyarázattal. – Szerintük a
személyisége is nagyon megváltozott, mióta elhagyta
Lake Edent.
– Ez nem meglepő, hisz nagyon fiatalon ment el
innen.
Hannah gyors fejszámolást végzett, majd kibökte.
– Szerintem a húszas évei elején járhatott.
– Ott a pont. Te sem ugyanaz vagy már, mint aki
huszonévesen voltál, nemde?
– Remélem, hogy nem – vágta rá gondolkodás nélkül
Hannah. Aztán nagyon zavarba jött saját vehemenciá-
jától. Rettentően naiv volt húszévesen, és szerette azt
hinni, hogy ma már sokkal kifinomultabb és bölcsebb is
egyben.
– Fogadni mernék, nagyon csini voltál.
Hannah szíve hevesebben kezdett dobogni, amikor
Mike rávillantotta a híres, lábremegést kiváltó mosolyát.
Vajon hogy lehet egy férfi ilyen drasztikus hatással a
vegetatív idegrendszerére? Aztán eszébe jutott, Mike
múlt időt használt. Épp rá akart kérdezni erre, amikor a
férfi megszólalt.
– Volt elég idejük rá, hogy jól megfigyelhessék –
folytatta Mike. – Véleményük szerint vajon a külső
fizikai jellemzők megegyeztek a fivérükével?
– Igen, viszont azt is megemlítették, hogy bármely
ilyen korú férfi, hasonló magassággal és szőkés hajjal,
félre tudná őket vezetni. Marge elmondta nekem, hogy

150
Gusnak nem volt semmi feltűnő ismertetőjegye. –
Hannah itt egy pillanat szünetet tartott, majd úgy döntött,
nem lehet baj belőle, ha mesél Mike–nak a tetoválásról.
– Viszont volt neki – tette hozzá halkabban.
Mike szemei összeszűkültek.
– Ezt meg honnan tudod?
– Nem kell mindenről tudnod. Elég annyi, hogy négy
különböző forrásból is hallottam egy bizonyos különös
ismertetőjegyről, ami Gus testén volt.
– És az ismertetőjegy pedig...?
– Egy tetoválás. Két keresztbe tett baseballütő, köztük
egy baseball labdával, és mindez a bal fenekén.
– És ezt láttad is?
– Én nem! – Hannah a férfira bámult. – Akik elmesélték
nekem, elmondták, hogy még a középiskolában csinál-
tatta, és talán azóta is ott lehet, hacsak nem távolíttatta
el időközben.
– Várj csak! – kiáltott fel Mike, és előkapta a mobilját.
– Mindjárt felhívom Knight dokit, hogy megtudjuk.
Köszi, hogy elmondtad, Hannah. Ez tényleg nagyon
fontos lehet.
Mialatt Mike várakozott, hogy Knight dokit kap-
csolják a kórházban, Hannah elkezdte összeállítani
és bekeverni a sütitésztát. A felolvasztott vaja simára
és habosra keverte a cukrokkal. Ezután hozzáadta a
szódabikarbónát, a sót és a tojást. Miután jól egybe-
dolgozta, piros ételszínezéket csepegette a tejfölbe, el-
keverte, majd a mixtúrát is hozzáadta a keverőtálban
lévő többi alapanyag keverékéhez. Tésztakeverés közben
fél füllel hallgatta, mit beszél Mike a dokival, és azon
töprengett, vajon elmondja–e azt is, hogyan verekedett
össze Jack Herman és Gus azon a bizonyos éjszakán,
amely után Gus szó nélkül hagyta el a várost.
– Oké, Köszi, Doki – nyomta ki a mobilját Mike,
majd Hannah–ra nézett. – Az áldozatnak a leírásoddal
megegyező tetoválása van.

151
 – Nem – szólt Hannah, és bólogatott.
– Mit jelentsen ez? Azt mondod, nem, de közbe
bólogatsz.
– Azt jelenti, hogy döntésre jutottam valami mássál
kapcsolatosan, valamint nyugtáztam az információt,
amit közöltél, mindezt egy időben.
– Tehát a nem az a döntésnek szólt.
– Igen! – rázta meg mosolyogva a fejét Hannah.
– Várj csak! Most meg azt mondtad, igen, és fejedet
ingattad közben, ami tudtommal nem.
– Pontosan. Igen, döntésre jutottam. És nem, mert
nem mondom el neked, miről.
Mike felhörpintette a maradék kávéját, és felállt.
– Köszi a sütiket. Meg hogy elmondtad a tetoválás
dolgot. Tájékoztatom a családot, hogy az azonosítás
pozitív eredménnyel zárult. Mennem kell. Találkozom a
csapatommal húsz perc múlva.
– Vidd magaddal ezeket is! – nyújtott oda egy doboz
sütit Hannah, amit előre összekészített, hogy Mike
magával vihesse a seriffirodába. – Adj majd belőle a
többieknek is. A csokoládénál nincs jobb elmeélénkítő.

152
Tizenötödik fejezet
Mire a konyhai óra mindkét mutatója párhuzamosan a
plafonra mutatott, Hannah is befejezte a Vörös Bársony
Sütik sütését, sőt már a cukormáz is a tetejükre került.
Épp készült, hogy felhívja Normant, ráér–e átjönni
megkóstolni, amikor Luanne lépett be a lengőajtón
keresztül a konyhába.
– Norman telefonált az előbb – mondta Hannah–nak.
– Egy sürgős esete akadt, ami miatt nem tud átjönni
megkóstolni a sütit, ahogy ígérte.
– Oké, Köszi, hogy szóltál. Mi a helyzet kint, hogy
bírod a sütikkel?
– Minden rendben. Eddig csak a törzsvendégek
jöttek. A sütifogyás pedig a következőképp alakult: Mrs.
Surma elvitt két tucat Narancsos Ropogóst a browniek
mellé, Knudson tiszteletes a Viking Midből vitt a nagy-
mamájának, mert annyira ízlett neki a múltkor a temp-
lomban, Mr. Purvis is bejött, hogy öt tucat Zabpelyhes–
Mazsolás Rágcsát vigyen az tanároknak.
– De hát még el sem kezdődött az iskola!
– Én is ezt mondtam, mire azt válaszolta, hogy most
van a tanári előkészítőhét. Egy héttel előbb már minden
tanár bemegy a suliba, hogy mindent előkészítsenek,
amire nem lesz idejük, ha a tanítás elkezdődik.
Hannah lelki szemei előtt megjelent a másodikos
osztályfőnöke, Miss Gladke, amint fehér overallban és

153
göndör fürtjeire fehér festősapkát húzva egy létra tetején
állt, kezében ecsettel, és az osztályterem falát festette.
Hannah még maga is visszahőkölt a bizarr jelenettől.
Tudta, persze, hogy a falfestés nem a tanár dolga, és
nem is az előkészítő héten történik. Gladke valószínűleg
a tantervet állítja össze, kiválasztja a szükséges tan-
könyveket, és más tudományos munkát végez most is.
– Nyugodtan kimehetsz az összejövetelre – szólt
Luanne. – A kávézóval elbírok egyedül is. Időben
bezárok majd, holnap reggel pedig itt leszek kilencre,
hogy segítsek neked a nyitásnál.
Hannah nagyon hálás volt Luanne–nek az extra
segítségért, főleg, mert tudta, hogy Carrie és Delores
távollétében ezt az időt a négyéves kislányával is
tölthetné.
– Szerintem nem lesznek sokan ma délután sem
Felhívhatnád édesanyádat és Nettie–t, hogy hozzák be
Suzie–t sütizni. Úgyis olyan nagy a hőség, a frizsiderben
meg ott van bekészítve a Pekándiós Rágcsa.
Luanne nagyon örült a javaslatnak.
– Köszönöm szépen, Hannah, élni fogok az ajánlattal.
Suzie úgyis imád idejönni és nézegetni a sok féle sütit.
A nagymamák meg szívesen jönnek vele. Azt mondta
a múltkor, hogy ő is szeretne cukrász lenni, és sütiket
készíteni, ha felnő.
– Nagyszerű, akkor akár át is veheti majd tőlem a
Süti Édent, ha nyugdíjba megyek, hacsak nem gondolja
meg magát később, és inkább nukleáris fizikus lesz vagy
agysebész.

***

Pár perc múlva Hannah már a sütifurgonban ült, és a Süti

Éden háta mögötti utcán hajtott végig. A Harmadikon
balra fordult, majd rákanyarodott a Fő utcára. Szerencsé-
je volt, mert pont talált egy szabad parkolóhelyet a

154
Rhodes Fogászati Klinika előtt. Hannah nem késleke-
dett, és gyorsan leparkolt a szabad helyre, majd leállította
a motort. Fogta a rózsaszínű sütis dobozt, amelybe
Normannek készített össze válogatást a sütikből, majd a
furgonból kiszállva egyenesen a zöld–fehér előtető alatt
lévő bejárathoz sietett. Az előtető praktikus megoldás
volt, mert nyáron a naptól és az esőtől védte a fogászati
pácienseket, télen pedig a hótól.
Jelzőcsengő szólalt meg valahonnan bentről, ahogy
Hannah kinyitotta a bejárati ajtót, és belépett. A recepciós
pultnál a tejüveg tolóablak most zárva volt, de Hannah
nem lepődött meg ezen. Norman általában a Jordan
Gimnázium végzősei közül foglalkoztatott diákokat az
iskolaév gyakorlati képzése keretében, nyaranta pedig ő
maga látta el az adminisztrációs feladatokat.
– Kérem, helyezze magát kényelembe a váróban. Még
nem végeztem a páciensemmel, de pár perc, és az öné
vagyok.
Hannah elmosolyodott, ahogy Norman kiszólt a
rendelőből. Nem tudhatta, ki az, ezért úgy döntött, meg-
vicceli. Úgy döntött, egyszavas választ ad, ami talán nem
fedi fel a kilétét.
– Oké – válaszolta szándékosan halk hangon, azután
odasétált az újságos állványhoz, és levett egy aznapi
újságot, hogy kiolvassa, míg várakoznia kell. Norman
kimondottan ide rendelte az újságokat a váróba, amit
naponta kiszállítottak a klinikára. Így a pácienseinek
lehetősége volt friss újságokat és magazinokat lapozgatni,
ahelyett, hogy két–három éves besárgult példányokat
nézegessenek, amelyek rég aktualitásukat vesztették.
Hannah éppen egy gourmet magazint lapozgatott,
amikor hangokat hallott a benti vizsgálóból. Nem akart
hallgatózni, de momentán nem volt más várakozó, akivel
szóba elegyedhetett volna. A váróteremben tökéletes
csend honolt, leszámítva a nagyon halk, nyugtató zenét.
Minden egyes kimondott szót hallott, ami a kezelőben
elhangzott.
155
 – Almába haraptam bele, ész kieszett.
– Megtörténik az ilyesmi néha. Milyen régi?
– Benett doki tette még be tizenhét évvel ezelőtt.
– Nagyon alapos munkát végzett. A legtöbb híd nem
tart ki ilyen sokáig, de ki kell cserélni, főleg ha nem
modern anyagból készült, hanem még amalgámmal. Ezt
itt elég, ha kitisztítom, és újra felragasztom. Csak egy pár
percet vesz majd igénybe.
– Rendben. Műtétem lesz kettőkor, ész vissza kell
érnem a kórházba.
Hannah elhűlve szívta be a levegőt. Tudta, hogy ismeri
ezt a hangot. Knight doki volt az, pont, akivel amúgy is
találkozni akart a nap folyamán.
A tejüveg tolóajtót elhúzták, és Norman kukkantott ki
rajta. Meglepődött, de nagyon megörült, amikor meglátta
a lányt.
– Szia Hannah, nem is tudtam, hogy te ülsz kint.
Remélem, nem fogászati vészhelyzet miatt vagy itt,
ugye?
– Nem, ez egy süteményvészhelyzet. – Hannah oda-
vitte a rózsaszín dobozt az ablakhoz, és odatartotta
Normannek. – Jól hallom, hogy Knight doki van bent
nálad?
– Én vagyok – selypegte a doki. – Milyen szütiket
hoztál, Hannah?
– Újdonság, amit ma sütöttem először. Vörösi Bársony
Sütinek hívják. Szeretne egyet belőle, Doki?
– Nem, nem kér belőle! – foglalta le a doboz Norman.
– Legalábbis addig nem, míg vissza nem ragasztottam a
hidat a helyére.
– Sajnálom, Doki – kiáltotta be Hannah.
– Nem annyira, mint én – felelte a doki kis
szomorúsággal a hangjában.
Hannah odafordult Normanhez.
– Nem bánnád, ha bemennék társalogni a dokival,
amíg kitisztítod a hidat? Muszáj egypár kérdési intéznem
hozzá is.
156
 – Nem tartom jó ötletnek. A Doki a páciensem, és
tiszteletben kell tartanom a magánügyeit a kezelés sem
alatt
– Oké, de csak beszélni akartam vele.
– Sajnálom, nem lehet. Ha beengednélek hozzá, akkor
megsérteném a páciens–fogorvos kapcsolatot.
– Oh, esz nohnszensz! Amúgy is elkapott volna vagy
itt, vagy a kórházban. Tegye csak fel a kérdészeit.
Norman felrántotta a vállát.
– Hallhattad. Feladja a magánügyhöz fűződő fogait.
De várj egy pillanatot, mindjárt beeresztelek.
Hannah mosolyogva keresztülment az előtéren, és
belépett a belső fogorvosi szentélybe. Kedvelte Knight
dokit, aki mindig készséggel válaszolt a kérdéseire.
– Hello, Doki – köszöntötte, és helyet foglalt a szem-
közti széken a falnál.
– Hello, Hannah – köszönt a doki is, és foghíjasan
vigyorgott. – Még jó, hogy nem Szuszanna vagy Szally a
neved – viccelődött. – Még a Szheila is jól hangzik.
– De nem nekem. Szeretem ezt a nevet – nevetett
Hannah. – Szeretnék feltenni egypár kérdést Gus Klein-
nel és Mary Jo Kuehnnel kapcsolatosan, Doki.
– Az könnyű, mert nem tudok róluk szemmit, azon
kívül, hogy együtt jártak.
– Mi a helyzet a balesettel? A szalagavatóbál
éjszakáján, amikor Mary Jo meghalt.
– Nem voltam ott akkor. Bosztonban voltam egy
orvoszi konferenszián. A megyei halottkém vizsgálta
meg, aki már vagy húsz éve halott.
Hannah majdnem felhördült erre. Knight doki nem
fog tudni segíteni ebben a kérdésben.
– Mi a helyzet a verekedéssel Gus Klein és Jack
Herman között, azon az éjszakán, amikor Gus végleg
elment a városból, és senki nem látta egészen a mostani
családi összejövetelig?
– Akkor ott voltam. Kérdezz nyugodtan, Hannah.

157
Figyelmesz közönszéged vagyok, hisz, úgysze tudok
elmenni innen a hidam nélkül.
– Anyától tudom, hogy apa és Ed bácsikám szedte
szét a verekedőket, és hozták be hozzád Jacket.
– Jól tudja. Pontoszan ez történt. Jack nagyon rossz
formában volt. Nem akarták, hogy Emmy így láthassza
őt, míg ki nem tisztítottam és öltöttem össze a szebeit.
Mindent megtettem, de nem úgy szikerült, mert Emmy
még az éjjel megszült.
– A bébi Lisa bátyja, Tim volt, ugye?
– Pontoszan, ész Timmel minden rendben volt. Mint
ahogy Jacknek isz elmondtam, a baba már amúgy isz ki
akart jönni, ész nem őmiatta kezdődön meg a szülész. Ő
csak meg akarta védeni a...
– Micsoda? Nem értettem!
– Hogy valakit védett.
– Ha jól értem, Jack azért verekedett össze Gusszal,
mert valakit meg akart védeni? – Hannah mélyen a doki
szemébe nézett. – Emmy volt az?
– Ezt szem tőlem hallottad.
Hannah gondolatai szárnyalni kezdtek, próbálta
összerakni a kockákat, azok alapján, amit hallott. A
táncmulatságon komoly szócsata zajlott köztük. Amikor
Jack megemlítette Mary Jo Kuehn nevét Gus visszavágott
azzal, hogy Emmy nevét hozta szóba. Jack megsértődött,
hogy Gus a felesége becenevét használta, és Emily teljes
nevét mondta ki a válaszában. Aztán Gus Jack húgát,
Heathert emlegette, amire Marge rögtön a tanárukról,
Mi. Burnside–ról kezdett el mesélni, hogy nyugodtabb
vizekre terelje a beszélgetést
– Gus Emmyvel is randevúzott volna, mielőtt ő
hozzáment volna Jackhez? – kérdezte.
– Igen.
Kopogtak az ajtón, és belépett Norman.
– Hadd ragasszam ezt be a helyére, és utána ehet
Hannah sütijéből is akár. Csak annyi kikötésem lenne,

158
hogy inkább a másik oldalon rágjon most. – Hannah–hoz
fordult. – Raktál mogyorót is a Vörös Bársony Sütibe?
– Nincs benne semmi ropogós, ha erre gondoltál.
– Pontosan erre gondoltam. – Norman letette a
műszertartóra a kis tálcát, amelyet behozott magával,
majd Hannah felé fordult. – Most elnézésedet kérjük egy
pár percre. Nem fog sokáig tartani.
Hannah figyelte, amint Norman megdönti és
visszafordítja a fogorvosi széket, majd behelyez valamit
– feltehetőleg a hidat – a Doki szájába, és megtartja, hogy
a helyén maradjon.
Pár perccel később kihúzta kesztyűs ujjait a doki
szájából, és hátralépett.
– Oké – mondta a páciensének. – Pont olyan jó, mint
újkorában. Hozom a sütiket, és mindnyájan eszünk
belőle.
Ahogy Norman kiment a kezelőből, Hannah ki-
használva a lehetőséget, közelebb húzta a székét Knight
dokihoz.
– Volt a verekedésnek bármilyen köze ahhoz, hogy
korábban Gus randevúzott Emmyvel? – kérdezte.
– Persze hogy volt.
Most, hogy Norman a helyére illesztette a hidat, a doki
végre normálisan válaszolhatott. Hannah elgondolko-
zott, majd összeszedte a bátorságát, és rákérdezett.
– Nem egy szerelmi háromszögről volt szó? – kérdezte
kíváncsian.
– Egyedül Gus fejében. Emmy szerelmes volt
Jackbe, és Jack is imádta Emmyt. Tényleg nagyon jó
házasságuk volt, Hannah. Gus amúgy is egy bajkeverő
volt, és nem érdekelte, hogy kit bánt meg. Igazság szerint
megkönnyebbültem, amikor elment a városból. A szüleit
nagyon sajnáltam. Borzasztó lehetett nem tudni, mi
történhetett a fiukkal, pláne, hogy úgy lépett le, mint egy
tolvaj, az éjszaka közepén, minden magyarázat és búcsú
nélkül. Mai napig nem tudom, melyik a szívszorítóbb
dolog.
159
 – Melyik?
– Hát az, hogy elment, vagy az, hogy nem tudtak
róla semmit. Vagy pedig, amit azzal okozott volna, ha
marad.
Hannah megpróbálta feldolgozni a doki kijelentéseit.
Rémesek voltak, de rendkívül helytállóak is egyben.
Knight doki nagyon őszinte ember volt, aki nem szokott
kertelni, hanem kimondja a dolgokat.
Habár most még több kérdés felmerült, és Norman is
visszatérhet bármelyik másodpercben.
– Azt mondta, Gust nem érdekelte, kit bánt meg. Ez
jelentheti azt, hogy voltak, akik gyűlölhették?
Doki elgondolkodott.
– Biztos vagyok benne, hogy voltak.
– A helyiek közül is, ugye?
– Oh, igen. Tudnék említeni párat Lake Edenben is.
Tudnod kell, hogy az a Gus, akit mi ismertünk csak
magával törődött. Az embereket csak kihasználta,
hogy elérje, amit akart. Később pedig, amint már nem
volt rájuk szüksége, eldobta őket, mint valami használt
cukorpapírt. Gus ilyen volt, már ha érted, amire célzok.
Akkora egója volt, mint egy ház.
– Ismerem ezt a típust – jegyezte meg Hannah, eszébe
jutott a professzorsegéd, akivel a főiskolán randizgatott.
– Meséljen még.
– Gus fura szerzet volt, legalábbis ezt mondta volna
a pszichiátriai osztály vezetője, akinél a gyakorlatomat
töltöttem. Láttam Gust felnőni. Elemibe járt, amikor én
már középiskolás voltam, és mindkettő ugyanabban az
épületben volt. Gus a kezdetektől fogva jól manipulálta
az embereket, és mindenki, beleértve a családját is,
mindig megadta neki azt amit csak akart.
– Marge és Patsy azt mondták, el volt kényeztetve.
– És ez még a legenyhébb kifejezés. Az elkényeztetett
gyerekeknek is van valamiféle értékrendjük. Legtöbbje
meg tudja különböztetni, mi a jó és mi rossz, és tisztában

160
vannak azzal, hogy más velük egykorú gyereket esetleg
nem úgy kezelnek, mint őket.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy Gusnak nem volt
ilyen értékrendje?
Knight doki megrázta a fejét.
– Majdnem teljesen biztos vagyok ebben. Gus úgy nőtt
fel, hogy mindent megkapott. Emiatt amorálisá vált.
– Amorális? – Hannah ismerte a szót, de még
nem hallotta soha, hogy használták volna valakire is
környezetében.
– Igen, amorális. Erkölcsi érzéknek teljesen híján való
személy. Szerintem soha fel sem merült benne hogy mi
helyes, és mi helytelen. Ha akart valami megszerezte.
Ha valami zavarta, megszabadult tőle. Ez vonatkozott
anyagi dolgokra éppúgy, mint emberi kapcsolataira is.
A pillanat hevének élt, és minden erről szólt számára.
Semmi más nem számított. Nem is tudnám megmondani,
hány ember haragudhatott rá akkoriban. És ami ennél is
rosszabb... még maga Gus sem tudta.
– Ezek szerint nem lepte meg, hogy holtan találták a
családi összejövetel alatt?
– Nem igazán – vonta meg a vállát a doki. – Inkább
azon csodálkozom, hogy valakinek ez miért telt két
napjába, hogy megtegye?

161
Tizenhatodik fejezet
– Hé! – Hannah megadásképp feltette a kezét, amikor
a verandaajtón keresztül Michelle viharzott be anyjuk
nyaralójának konyhájába. – Mi történt, tűz van?
– Andrea épp Bertie Straubbal beszél kint az úton és
hamarabb akartam ideérni, mint ők – hadarta lihegve
Michelle.
– De hát miért? – kérdezte Hannah, és megfogta a
borsőrlőt, hogy friss fekete borsot őröljön az elkészített
casserole tetejére.
– Mert van valami, amit el kell mondanom neked. Már
tegnap is akartam veled beszélni, de mindig volt nálad
valaki. Nem akarom, hogy bárki más meghallja.
– Még Andrea sem?
– Főként nem Andrea.
Hannah egy koppanással letette a borsőrlőt.
– De miért?
– Azért, mert néha túlságosan is prűd.
– És én nem?
– Talán egy cseppet, de semmi esetre sem annyira,
mint Andrea! Lehet, hogy ő is csak azért, mert már
férjnél van.
Hannah eltöprengett ezen.
– Az ember azt hinné, hogy egy férjezett asszony
sokkal mesterkéltebb és anyagiasabb, mint a szingli nő.
Amit te mondasz, az ösztönösség–ellenes inkább.

162
 – Lehet, hogy annak tűnik, de nem így van. A
férjezett nők nem randizgatnak már, és ezáltal kizárják
az életükből azt a csipetnyi vadságot és őrültséget, amit
a szingli csajok még megtesznek.
– Aha. – Hannah újra kézbe vette a borsőrlőt, és
gyors mozdulatokkal tekerni kezdte. – Tehát mivel én
szingli vagyok, úgy gondolod, én vad és őrült dolgokat
művelek?
– Hát nem tudom. Talán nem teszel ilyesmit. De
megtehetnéd, ha akarnád.
– Hm – maradt a semleges válasznál Hannah. – Mit
akartál elmondani nekem? Vagy netalántán meggondol-
tad magad?
Michelle odasétált a pulthoz, ahol Hannah dolgozott,
és odahúzott egy hokedlit.
– A vasárnap estéről van szó, meg a gyilkosságról.
Azt hiszem, láthattam a gyilkost.
– Komolyan? – Hannah örült, hogy még nem nyitotta ki
a köménymagos üveget. Ha épp kimérés közben hallotta
volna, akkor meglehet, a teljes köménymennyiség a
serpenyőben landol.
– Hát... lehet. Nagy volt a csönd, és senki más nem
volt kint. Arra következtettem ebből, hogy a személy,
akit láttam az úton, ahogy elsétált a pavilon oldalánál az
első bejárathoz, csakis a gyilkos lehetett.
Hannah vett egy mély levegőt.
– Az a férfi láthatott téged?
– Nem. Nem tudhatta, hogy én is ott vagyok. De az
is lehet, hogy egy nő volt, nadrágban és zakóban. Elég
messzire voltam tőle, ezért nem tudtam eldönteni.
A mosogató fölött Hannah kinézett az ablakon. Ha
Michelle pont itt állt a nyaraló konyhájában hajnali
kettőkor, akkor tökéletesen láthatta az utat is, meg a
pavilon bejáratát is.
– Itt álltál a mosogatónál, hajnali kettőkor?
– Nem egészen.

163
 – Ez mit jelentsen?
– Azt, hogy a meghatározás nem teljesen korrekt.
– Ezt értem! – Hannah felsóhajtott. – Miért nem
mondod meg érthetően azt, hogy hol voltál?
– Lent a dokknál, Lonnie–val. Úszni voltunk, él épp
kimásztunk a mólóra úszás után.
– Mindezt hajnali kettőkor?! – sikoltotta Hannah
belső énje, de nem adott hangot ennek az érzésnek. Mint
ahogy arra sem kérdezett rá, milyen ruhában úsztak, hisz
ő elvileg nem volt olyan prűd, ugye.
– Tehát láttad azt az alakot kettőkor? – kérdezd inkább,
az ezernyi más kérdés helyett, amit pedig szívesen feltett
volna.
– Igen, szerintem kettő körül lehetett. Lonnie–val
fél kettőkor találkoztunk a dokknál. Anya és Carrie rég
aludtak már. És amikor kimásztunk a mólóra, és fogtuk
a törölközőnket, akkor már kettő körül lehetett.
– Nem tudod pontosan, mert nem volt rajtad óra.
– Így van. Nincs vízálló órám. És történetesen nem
volt rajtam...
– Azt mondtad, láttad ezt az alakot, amint átment az
úton! – szólt gyorsan Hannah. – Vajon egy kocsiból szállt
ki?
– Nem volt ott kocsi. Hallottam volna, ahogy felhajt a
parkolóba. Nagy csönd volt, csak a tücskök hallatszottak,
meg a békák, meg a szúnyogok és a hullámok, ahogy a
dokk oldalához csapódtak.
– Írd le nekem az alakot, akit láttál – vágott közbe
Hannah, mielőtt még többet hallott volna, mind amennyit
akart. – Azt mondtad, nem tudod biztosan, nő volt–e
vagy férfi.
– Úgy van. Csak a fákon keresztül láttam őt. Ez a
személy bement a Pavilonba, és nem jött ki azalatt, míg
ott ültünk a mólón.
– És az mennyi ideig tarthatott?
– Hát, fél háromkor már ágyban voltam. Onnan tudom,

164
hogy ránéztem az órára. Szerinted elmondjam Mike–nak
is, amit láttam?
Hannah vállat vont.
– Nem hiszem, hogy el kellene mondanod. Biztos
vagyok benne, hogy Lonnie már elmondta neki.
– Nem mondta el. Lonnie nem láthatta az alakot Ő az
útnak háttal ült. Én közvetlen mellette ültem, arccal az
út felé. Nem akarom elmondani Mike–nak, hacsak azt
nem mondod, feltétlenül mondjam el neki is. Anya nem
tudhat róla, mert nem lehettem volna kint olyan későn.
– Oké, akkor tisztázzuk! – szólt Hannah, és benyúlt
a jegyzetfüzetéért a táskájába, majd gyorsan kerített
egy tollat is. Szívesen továbbengedte volna a húgát, de
mégiscsak gyilkossági ügyben nyomoztak. – Kérlek,
mondd el pontosan, hogy mikor mit láttál.
– Láttam egy embert, amint keresztülvág az úton,
körbemegy a Pavilon oldalánál, és bemegy a Pavilon
főbejáratán.
– Egészen biztos vagy benne, hogy az az alak bement
a Pavilonba?
Michelle bólintott.
– Egy fénysugár esett a betonra, amikor kinyitotta
az ajtót. Egy pillanattal később a fény eltűnt, gondolom,
amikor becsukta az ajtót.
– Igen, ez logikus. Te meg olyan messze voltál, hogy
nem tudtad beazonosítani a nemét?
– Úgy van.
– Legjobb számításod szerint hajnali kettő óra lehet-
ett, amikor az alak bement a pavilonba.
– Szerintem igen.
– Vajon láthattad volna kijönni is a pavilonból, ha ez
azalatt történik, míg a mólón ültök?
– Igen, mert akkor megint kiáradt volna egy kis fény
az ajtónyitáson, amit észrevettem volna.
– Tehát azt gondolod, hogy ez az alak kettő és fél három
között végig bent volt a Pavilonban? És körülbelül fél

165
háromra tehető, hogy eljöttél a mólóról, és visszamentél
a nyaralóba, ugye?
– Kicsivel fél három előtt, már mondtam, hogy fel-
néztem az órára, amikor bemásztam az ágyba, és akkor
fél három volt. Azt is tudom, hogy akkor még fény volt
a Pavilonban.
– Azt meg honnan tudod? – kérdezte Hannah, mert
eszébe jutott, hogy az összes világítás le volt kapcsolva
másnap, amikor a Pavilonhoz ment.
– Mert a konyhaablakból láttam, hogy a spaletták
résein keresztül kiszűrődik a fény, amikor a konyhából
elindultam a hálószoba felé.
– Oké – csukta be a jegyzetfüzetet Hannah. Mindent
leírtam.
– Mit gondolsz, el kell mondanom Mike–nak is?
– Nem. Nem láttál mást, csak egy homályos alakot,
aki bement a Pavilonba, és nem jött ki. Ez nem valószínű,
hogy segít Mike nyomozásában. Annak nyilvánvalóan
tudatában volt eddig is, hogy valaki bement, és megölte
Gust, hiszen zéró a valószínűsége annak, hogy Gus saját
magát szúrta szíven.
Michelle megkönnyebbültnek látszott.
– Köszönöm, Hannah! Nagyon örülök, mert anya
így nem fogja megtudni, hogy kint jártam a házból
éjnek idején. Elég nagykislány vagyok már, hogy
megbüntethessen érte, de az a pillantás, amit ilykor vet
rám...
– Milyen pillantás?
– Tudod te is, melyik. Az a megbántott nézés, amikor
azt mondja, Oh, Michelle! Csalódtam benned! Nekem ez
olyan, mintha cserbenhagytam volna, szörnyű érzés!
– Pontosan ezért csinálja – magyarázta Hannah, mert
emlékezett, hányszor felkerült már az ő neve is az anyja–
féle bűnlajstromra, és kapta meg ugyanezt a letolást.
Nyílt az ajtó, és Andrea lépett be sietve, kezében egy
nagy zselédesszert formával. Egyenesen a hűtő szek-

166
rényhez ment, kinyitotta az ajtaját, és helyet keresett a
tálnak.
– Remélem, hogy a Habkönnyű Citromos Zselé
desszertem nem olvadt szét ebben a hőségben!
– Mi van benne? – érdeklődött Hannah.
– Citromízű zselatin, citromos pitetöltelék, aprított
ananász és hab.
– Tehát nem a szokásos cukrozott, felvert tejszínhab,
hanem a flakonos tortahab.
– Pontosan.
– Akkor semmi baja. A flakonos habtejszín nem
esik olyan gyorsan össze, mint a felvert tejszínhab. Ha
a zseléd picit folyós is lett, estére biztosan újra megköt
majd. Addig meg rengeteg sok idő van még.
– Szuper! Segítesz majd a formákba adagolni? Tudod,
nem vagyok túl jó az ilyesmiben.
– Naná, hogy segítek! – ígérte meg Hannah. –
Michelle mondta, hogy kint beszélgettél a kerti úton
Bertie Straubbal.
– Így volt. Időpontot kértem tőle a hétvégére. Ezúttal
teljes melírom lesz, mégpedig négyféle árnyalatból.
Még soha nem próbáltam három színnél többet, de most
szeretnék beletetetni a hajamba vörösesszőke csíkokat
is. Azonkívül levágatom fokozatosra, hogy dúsabbnak
hasson.
– Egy négyszínű teljes melír egy teljes délelőttöt vesz
igénybe – jegyezte meg Michelle.
– Oh, és ez még nem minden! Bejelentkeztem
manikűrre, pedikűrre és arckezelésre is. Ha mindezzel
végeztem, egyenest Claire szalonjába megyek, hogy
felpróbáljak egypár szexi nyári ruhát. Meglátjátok, egy
teljesen új Andreát láthattok majd legközelebb.
– De nekem tetszik a mostani Andrea – kommentálta
Michelle.
– Nekem is – csatlakozott Hannah. – Szerintem jól
nézel ki úgy, ahogy vagy. Nem értem, miért akarsz

167
átváltozni, amikor... – harapta el a mondat végét, amikor
eszébe ötlött a teljesen nyilvánvaló ok. Egészen pontosan
Mike említette ma reggel a telefonban.
– Ronni Ward? – találgatta.
– Dehogyis! Egyszerűen csak jól akarok kinézni,
ennyi. Ha az ember olyan régóta házas, mint Bill meg
én, akkor dolgoznia kell azon, hogy égve tartsa a tüzet,
és... – Andrea megtorpant, szemét az égre fordította,
majd felsóhajtott. – Igazad van. Tényleg Ronni Ward az.
Bill mesélte az éjjel, amikor hazaért az őrsről. Te honnan
tudtál róla?
– Mike–tól. Felhívott ma reggel, hogy megadja az
állatos csatorna kódszámát, akkor említette.
– Azt is említette esetleg, hogy Ronni pont a vele
szemközti apartmant bérelte ki? – érdeklőd tovább
Andrea.
– Említette.
– És nem vagy féltékeny? – kíváncsiskodott Michelle.
– Mike és én nem vagyunk elkötelezve egymás
iránt. Tény, hogy randizgatunk, de hát ugyanezt teszem
Normannel is. Konkrétan ez azt jelenti, hogy nincs jogom
a féltékenységre.
Andrea egyetértően bólogatott.
– Ez egy teljesen fair hozzáállás, de Michelle nem ezt
kérdezte. Most komolyan, féltékeny vagy?
– Szerintetek? – próbált pókerarcot vágni Hannah.
– Féltékeny vagy! – válaszolt kettejük nevében Andrea.
– Csak nem tudsz mit kezdeni vele, ez a helyzet.

168
Tizenhetedik fejezet
A három nővér szó nélkül, csendben dolgozott. A két
fiatalabb húg Hannah keze alá dolgozott az esti vacsorára
készülő casserole összeállításában. Andrea nyitogatta a
konzerveket és az üvegeket, Michelle hagymát vágott,
Hannah pedig a hamburgerhúst sütötte ki, négy teljes
tepsi Wanmansita Casseroléhoz.
– Az igazat megvallva, Hannah, én sem tudom, mit
tegyek ezzel a Ronni Ward dologgal kapcsolatban –
törte meg Andrea a rájuk telepedő csendet. – Tudjátok,
arra gondoltam, talán egy teljes átalakulás majd segít
Sajnálom, hogy azt mondtam, féltékeny vagy.
– Jobb is! Egyáltalán nem találtad fején a szöget! Az a
fura liftező érzés a gyomromban, meg az ellenállhatatlan
kényszer, hogy a kezeimet rátegyem Ronni Ward töké-
letesen karcsú nyakára és jól megszorongassam, nem
fakadhat féltékenységből.
Michelle és Andrea egyszerre törtek ki hangos
nevetésben, és Hannah is velük kacagott. Egy önfeledt
pillanat volt csupán, az elmúlt napok sok rossz élménye
közé ékelődve, ezért mindhárman szeretlek volna el-
nyújtani ezt a pillanatot, és kiélvezni, amíg csak lehet.
Miután csillapodott a nevetésük, Andrea Hannah–hoz
fordult.
– Mit szólnál, ha neked is szerveznék egy átváltozta-
tást? Meghívlak rá. Mindjárt megyek, és megkeresem

169
Bertie–t, hogy megbeszéljek vele egy időpontot
– Köszi, de inkább ne. Szerintem nem segítene rajtam.
– Hannah fogta az első elkészült casserole adagot, és
betolta az előmelegített sütőbe.
– Hát, jó. Akkor mit szólnál, ha együtt elmennék az
Édeni Testekbe a bevásárlóközpontba?
– Édeni Testek? Az meg mi? – kérdezte Michelle.
– Az új fitneszklub. Az a szlogenjük, hogy belőlem is
sztárt csinálunk. Innen a neve is. Érted?
Michelle felnyögött, és összenézett Hannah–val, a
tipikus ezt–nem–akarom–elhinni pillantással.
– Értjük – válaszolta Hannah Andreának. – De ti
meg tudod, hogy érzek a fitneszklubokkal kapcsolatban.
Hajnali háromkor is nyitva kellene lenniük, hogy oda
tudjak menni munka előtt. Munka után pedig túlságosan
fáradt vagyok már ahhoz, hogy elmenjek, és megerőltető
dolgokat műveljek. Pénzkidobás lenne befizetned.
– De ez a klub más. Kulcsot kapsz, és az oldalbejáraton
bármikor be tudsz menni, legyen az nappal vagy éjjel,
napi huszonnégy órában, a hét minden napján.
– És van erre az éjjel–nappali nyitva tartásra
személyzetük is? – kérdezte érdeklődve Michelle.
– Nem, de van egy megállapodásuk a bevásárló
központot őrző biztonságiakkal, akik óránként bejárnak
ellenőrizni.
– Ez nekem nem tűnik túl biztonságosnak – jegyezte
meg Hannah. – Nem biztos, hogy szívesen odamennék
egyedül hajnali háromkor, tudván, hogy egy csomó más
embernek is van kulcsa a teremhez és bármikor rám
nyithatnak.
– Én sem érezném magam túl nagy biztonságban
– kontrázott a saját véleményével Michelle. – Félnék
egyedül odamenni éjszaka.
Andrea megvonta a vállát.
– Akkor menj oda napközben. Ebédidőben is oda
mehetsz. Lisa biztosan nem bánná, ha egyedül kellene

170
ellátnia a kávézót egy órácskára, pláne, ha tudja hogy
ezzel segít neked.
– Na, ez a másik dolog. Nem hiszek benne, hogy ez
segítene rajtam. – Hannah fogta a másik casserole tapsit,
és azt is betolta a sütőbe. Soha nem tudtam betartani
semmilyen edzéstervet, és tartok tőle, hogy most sem
lenne más a helyzet. Kezdetben minden jól megy, de egy
hét vagy kettő múlva már kifogásokat keresek, hogy miért
ne menjek edzeni. Aztán pedig, mire rájövök, hogy ez a
helyzet, addigra már vagy egy hónap is eltelt anélkül, hogy
kocogni mentem volna, vagy használtam volna a lépegető
gépet, mint ahogy korábban elterveztem. Azonkívül... –
Hannah félbeszakította a mondanivalóját, amíg odavitte a
lobbi casserolés tepsit is a sütőhöz. Visszatérve lefogyott
a pulthoz legközelebb álló hokedlire, és felsóhajtott. –
Nézd, Andrea, hidd el, nem az számít, milyen jó a neve a
klubnak, vagy milyen ígéretekkel kecsegtetnek. Nézzük
a valós oldalát. Mindannyian tudjuk, soha nem fogok
úgy kinézni, mint egy sztár.
– Hát, nekem nagyon is sztárnak tűnsz! – mondta
komolyan Andrea.
– Meg nekem is – csatlakozott Michelle.
– Köszönöm nektek – mondta elérzékenyülve Hannah.
Jólesett neki a húgai lelki támogatása.
– Akkor mostantól ne beszéljünk az átalakításoktól,
fitneszklubokról vagy Ronni Wardról többet. Annyira
negatív ez a téma. – Andrea a magával hozott levéltárcáért
nyúlt, és kihúzott belőle egy borítékot. – Beszéljünk
inkább a gyilkosságról.
Egy századmásodperc erejéig teljes csend uralkodott,
majd Hannah és Michelle is hahotában tört ki megint.
Andrea kissé megrökönyödve bámult rájuk, majd ő is
elmosolyodott.
– Ajaj, ez tényleg nagyon furán hangzott – szólt,
és átnyújtotta Hannah–nak a borítékot. – Ezt neked
hoztam.

171
 – Mi van benne?
– A helyszíni szemlén készült fotók. Bill hozta haza
magával tegnap este, én pedig beszkenneltem őket a
notebookon, amikor aludni ment. Reggel miután elment
munkába, gyorsan kinyomtattam őket.
– Köszi szépen, Andrea. Ezek tényleg sokat segítenek.
– Nem akarta megemlíteni, hogy Mike is felajánlotta már
neki, hogy ad egy sorozatot a helyszínelési képekből. –
Megnézted őket?
– Nem igazán. Tudod, hogy nem szeretem a véres
jeleneteket. Gondoltam, hagyom, hogy te nézd át őket
először, és csak azokat mutasd meg nekünk, amelyek
nem olyan rémesek.
Michelle elkezdte ráncolni a homlokát.
– Várjatok csak. Hogy tudtad beszkennelni meg
kinyomtatni a fotókat, anélkül hogy megnézted volna
őket?
– Könnyedén. Arccal lefelé fordítva kell a szkennerbe
rakni, tehát nem volt gond. Aztán, amikor a képernyőn
megnyitottam a kép fileokat ma reggel, épphogy csak egy
pillantást vetettem rájuk, de azt is úgy, hogy eltakartam a
kezemmel a szemem, és csak egy résen keresztül néztem,
amikor beállítottam a nyomtatást.
– De a nyomtatóból képpel felfelé jönnek ki, nem? –
jegyezte meg Hannah. Amikor mindkét húga egyszerre
bámult rá csodálkozva, megkérdezte. – Mi van, miért
néztek így rám?
– Használtad a számítógéped! – kiáltotta lelkendezve
Andrea.
– Persze hogy használtam a számítógépem! Norman
leckéket adott nekem számítógép–használatból. Még
anya is komputert használ, az isten szerelmére! Csak
nem gondoljátok, hogy pont én maradok ki ebből a
családban?
– Tehát csak büszkeségi kérdésről van szó –
magyarázta Michelle Andreának.

172
 – Nem! Valójában szükség kérdése – vágott közbe
Hannah. – Meguntam, hogy állandóan Normant kell
megkérnem, nézzen meg nekem ezt vagy azt az inter-
neten.
Andrea elismerően mosolygott.
– Ez annyira jó – mondta. – Ha pedig a jónál tartunk,
a sütőbe rakott casserole mennyei illatot áraszt. Mi is a
neve a receptnek?
– Wanmansita Casserole. Gary Hayes receptje.
Emlékszel Garyre meg Sallyre, ugye? Anyával szemközti
házban laktak régen.
– Sallynek volt az a fantasztikus köténygyűjteménye
– azonosította be Michelle. – Volt, hogy átvittél hozzá
magaddal, és megnézegethettem a kötényeit, míg ti a
receptekről beszélgettetek.
– Igen, így volt.
– Álljatok meg egy szóra! – ráncolta a homlokát
Andrea. – Ez így nem logikus.
– Dehogynem. Korán értem haza a suliból, mert az
utolsó évben nem volt tanulószoba. Gyakran átvittem
Michelle–t is magammal Sallyhez.
– Nem arról van szó. Erre én is emlékszem, hogy
átmentetek. Hanem hogy Sally és Gary itt laktak Lake
Edenben. Ha meg itt éltek, akkor miért hívta Gary
casserolénak?
Hannah egy percre összezavarodott, de aztán rájött,
mire gondolhat a húga.
– Úgy érted, hogy miért a casserole szót használja a
receptben, és nem a serpenyőst?
– Igen! Lake Edenben mindenki serpenyősnek hívja
ez ilyen ételt. Különben is, mi a különbség köztük?
– Biztosra nem tudom, de szerintem nincs igazán
különbség a casserole és a serpenyő között. Attól tartok,
ez is tájegységenként változhat, mint a dialektus –
próbálta Hannah legjobb tudása szerint megmagyarázni
a dolgot.

173
 – Úgy, mint a buborékos víz meg a szóda?– kérdezte
Michelle.
– Pontosan. Sallytől tudom, hogy ez egy régi recept,
ami Gary családjából származik, és ha jól emlékszem, ők
oklahomai illetőségűek. A serpenyőst ott casserolénak
hívják. Talán az egyik rokon változtathatta meg a szót
serpenyősről casseroléra.
Andrea elmosolyodott.
– Oh, akkor ez megmagyarázza a név többi részét is.
Oklahomában rengeteg indián él, és a Wanmansita az
egy amerikai indián szó lehet. Majd megkérdezem Jon
Walkert.
Hannah a fejét rázta.
– Jon chippewa leszármazott, és nem hiszem, hogy a
chippewák eljutottak volna olyan messzi nyugatra, mint
Oklahoma.
– Akkor vajon melyik amerikai indián törzs lehet?
– Attól is függ, mikori a recept elnevezése – mondta
neki Michelle. – Rengeteg az indián törzs Oklahomában.
Ott vannak a delaware–ek, az arapahók, miamik, iowák,
shawnee–k, a caw–k, a creekek, meg a chickasaw–k, a
cheyenne–k, witchiták, patawatomik, peoriák, meg az
osagék is, és még sorolhatnám a többit, amelyekre most
nem emlékszem fejből.
Andrea teljesen el volt ragadtatva.
– Honnan tudod mindezt?
– Felvettem a múlt szemeszterben az indián törté-
nelmet, amit egy vendégprofesszor tartott az Oklahoma
Állami Egyetemről. Már a nevek is annyira magukkal
ragadóak voltak, hogy megjegyeztem őket. Azonkívül
ott az emlékezeterősítő mondóka is, ahol minden egyes
szó első betűje egy indián törzs nevének a kezdőbetűje
is egyben. Donna, Ava, Mama, Ina, Suzie, Carol, Wally,
Paul, Oberon.
– De mintha előzőleg sokkal több C kezdetűt említettél
volna!

174
 Michelle felnevetett.
– Igazad van. Az embernek meg kell jegyeznie külön,
hogy négy C betűvel kezdődő, és két P kezdő betűs is van
köztük. Nem olyan egyszerű, mint a HOMES rövidítés a
Nagy–tavak kezdőbetűiből.
– Vagy pedig az égitestek nevei. Nap, Hold, Merkúr,
Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz,
Neptunusz és Plútó. Erre is tanultunk valami mondókát
régen, nem? – töprengett Andrea.
– Oh, igen – mondta Michelle is. – Soha nem
emlékeztem a bolygók nevére a mondóka nélkül.
– Pedig már eggyel kevesebben vannak, mióta a Plútó
már nem tartozik közéjük – emlékeztette Hannah.
– Tényleg, a Plútó, el is felejtettem – sóhajtott
Michelle.
– Miért, mi a baj a Plútóval? – kérdezte Andrea.
– A Plútó már nem tartozik a planéták közé, mert
törpévé minősítették.
– Jaj, ne! – borzadt el Andrea.
– Mi a baj? – tudakolta tőle Hannah. – Úgy nézel ki,
mint aki a legjobb barátját vesztette el.
– Tracey–ről van szó. Nemrég tanítottam meg neki a
bolygókat, és a mondóka szerint a Plútó is benne van.
Emiatt a hiba miatt nem fogja megkapni a leány Cserkész
jelvényt.
– Lesz annyi esze, hogy kihagyja majd a Plútót –
nyugtatta a húgát Hannah. – Csak emlékeztesd rá, mielőtt
a tesztre megy.
– Az auditóriumban lesz, azt használják a cserkészek,
mert még nem kezdődött el az iskola. Tracey a legfiatalabb,
aki indult a jelvényért, és nagyon bízik benne, hogy
sikerül megszereznie.
– Meg fogja szerezni – biztosította Andreát mosolyogva
Michelle. – Viszont én azt hittem, hogy Tracey még csak
a kiscserkészeknél van, nem pedig a leány cserkészek
között.

175
 – Ott is van, de Bonnie Surma kivételt tett, és
megengedte, hogy előbb induljon a jelvényért. Az idén
ez tényleg nagy dolog, mivel a Nemzeti Bizottság egyik
hölgytagja jön el, hogy átadja a jelvényeket.
– Tracey nagyon jól teljesít majd. Emiatt igazán nem
kellene aggódnod – nyugtatta ismét a húgát Hannah,
majd fogta a borítékot, és kivette a képeket.
– Gyertek, nézzük át a helyszíni fotókat együtt.
– Te ne nézd! – utasította Michelle– t Andrea.
– Hogy érted, hogy ne nézzem? Már nem vagyok
gyerek, emlékszel? Már nem kell megvédened az élet
csúnyább felétől.
– Túl fiatal vagy még ahhoz, hogy a csúnyább létet
is megtapasztald. A legrondább dolog, amit életedben
láthattál, az egy kitömött vaddisznófej volt, ami Swensen
nagyszüleink nyaralójának a nappalijában lógott a falon!
– Szerintem az a vaddisznófej helyes volt! Ahogy
azok a szőrök kiálltak belőle! Úgy nézett ki, mint egy
rajzfilmfigura. De visszatérve az élet rondább feléhez,
láttam már csúnyább dolgokat is, mint..
– Elég legyen, csajok! – vágott közbe Hannah felvéve
a felelős rangidős nővér szerepét. – Ha nem hagyjátok
abba azonnal ezt a civakodást, akkor nem kóstolhatjátok
meg az új sütit, amit hoztam.
Hirtelen nagy lett a csend, és ez felettébb nagy
örömmel töltötte el. Ezek szerint még nem veszítette el a
nagytestvéri tekintélyét.
– Új sütik? – szólalt meg elsőként Michelle.
– Igen. Jack Herman ma esti születésnapi partijára
készítettem el. Lisa mamája régen mindig ilyet sütött.
– Van benne csoki? – akarta tudni Andrea. Csokoládéra
van szükségem, mielőtt bármilyen véres dolgot látnék.
– Rengeteg csoki van benne. Eleve csokoládéval
készül a tésztája, a belsejében pedig még több csoki van.
A tetejét pedig krémsajtos cukormáz borítja.
Michelle kis nyafogó hangot hallatott izgalmában. –

176
A sajtkrémes cukormáz a kedvencem! Van, hogy csak
úgy kikeverek egy adagot, sima kekszre kenem, és úgy
eszem meg.
– És finom?
– Finom, csak figyelni kell rá, hogy sós kekszet
használj. A sós felükkel lefele kell fordítani, és a sótlan
felükre kell kenni a mázat. Az se rossz, ha graham keksz
közé kened. Vagy csokoládés nápolyira. Iszonyú finom
úgy is.
Most, hogy helyreállt a béke, és a sütemény iránti
vágyuk is kellőképpen fel volt korbácsolva, Hannah
nem késlekedett tovább, és felbontotta a Vörös Bársony
Sütiket tároló dobozt, majd kiosztott egy– egy kóstolót
a húgainak. Míg az új kreációját ízlelgették, addig ő
átfutotta a helyszínelők által készített fotókat. Mivel nem
volt köztük igazából véres jelenet, nem vett ki egyet sem
a pakliból.
Miután cenzúrázta a fotókat, majdnem felkiáltott
hogy most már nézhettek. Ezt a kifejezést használta az
édesapjuk is karácsony első reggelén, amikor mind ott
ültek csukott szemmel a fenyőfa alatt, mialatt ő behozta
azokat az ajándékokat is, amelyek túl nagyok voltak
ahhoz, hogy be lehessen csomagolni őket. De a fotók,
amelyeket a kezében tartott, nem ajándékok voltak,
hanem megmásíthatatlan emlékeztetői annak, hogy mi
történik, ha az emberi élet szentségét gyalázzák meg.
– Átnéztem a fotókat – mondta inkább.
– Fantasztikusak ezek a sütik, Hannah! – dicsérte
Andrea, miközben egy szalvétába törölte az ujjait. Fel-
kapta a fotópaklit, megvizsgálta a legfelsőt, majd átadta
Michelle–nek.
– Ellenszenves! – kommentálta Michelle.
– Ellenszenves a sütim? – Hannah, aki nem vette
észre, hogy a fotók kézről kézre járnak, teljesen kiakadt
Michelle megjegyzésén.
– Nem a sütid. Azok egyszerűen mennyeiek. A fotóra

177
mondtam, hogy ellenszenves. Leszúrták, ugye?
Hannah biccentett.
– Tartsátok nyitva a szemeteket, hátha észrevesztek
valami szokatlant, ami nekem nem tűnt fel, vagy valami
olyat, ami nem ott van, ahogy a táncmulatság alatt
emlékezetetek szerint volt.
– De hát te voltál ott – emlékeztette Michelle. – Te
találtad meg. Te mindent láttál a saját két szemeddel.
Hogyan hagytál volna figyelmen kívül bármit is?
– Hannah biztos sokkos állapotban volt – magyarázta
Andrea. – Hullát találni egyáltalán nem mókás.
– Persze. Igazad van – mondta Michelle, és elvette
a következő fotót Andreától, hogy tüzetesebben
megvizsgálja.
Egyikük sem szólt egy szót sem az elkövetkező
percekben, ami elég szokatlan dolognak számít, ha a
három Swensen nővér együtt van. Hannah–t lekötötte,
ahogy a húgait figyelte, Michelle és Andrea pedig teljesen
el voltak merülve a fotók tanulmányozásában. Végül az
összes fotó képpel lefelé feküdt a pulton.
Andrea egy nagyot sóhajtott.
– Nem vettem észre semmi szokatlant – jegyezi
meg. – Egészen biztos vagyok benne, hogy minden
olyannak tűnt, mint amilyen volt, amikor eljöttünk
táncmulatságról.
Michelle is bólogatott.
– Egyetértek– Sajnálom, hogy nem találni semmi újat,
Hannah.
– Én is sajnálom. Viszont tanultam valami újat.
– Tényleg? – csodálkozott Andrea.
– És mi az? – kérdezte Michelle.
– Minden pontosan úgy volt, ahogy emlékeztem rá. Ez
pedig két dolgot jelenthet. Egyfelől: a sokk nem tompította
az emlékezetemet, másfelől: kezdek hozzászokni ahhoz,
hogy gyilkossági áldozatokat találok meg!

178
Tizennyolcadik fejezet
Hannah fogta a fotóköteget, és visszacsúsztatta a
borítékba. A borítékban egy másik köteg kép is lapult,
bár azt eddig észre sem vette.
– Ez micsoda? – kérdezte Andreától. – Egy újabb adag
másolat?
– Nem. Azok a fotók a Gus által használt bungalóban
készültek, arról az állapotról, mielőtt a nyomozók át-
kutatták. Ez egy sztenderd procedúra. Bill magyarázta el
nekem épp a múltkor.
– Jó kis procedúra – vágott egy grimaszt Hannah.
– Láttam már más helyeket, és azok úgy néztek
ki, mintha tornádó söpört volna végig rajtuk, miután
elhagyták a helyszínt a nyomozók.
– Most nem ez a helyzet – szólalt meg Michelle.
– Miért nem?
– Mert majdnem mindent lefoglaltak és bevittek a
seriffirodára az átvizsgálás után. Lonnie mesélte, hogy
egyenként fognak mindent tüzetesen átnézni, hátha
találnak valami bűnjelet közte.
– Nem lehetett ott nagyon más, mint egy ruhás bőrönd
meg néhány személyes dolog a fürdőszobában – jegyezte
meg Hannah, és visszagondolt a hétfő kora délutánra,
amikor besétált a bungalóba Gust keresve.
– És mi volt a gardróbban? Oda nem néztél be?–
kérdezte Michelle.

179
 – Az ajtaja nyitva volt – próbálta felidézni az emlé-
kezetében Hannah. – Legelőször az ágyat néztem meg,
rajta volt a nyitott bőrönd. Ezután bementem a gardróbba.
Nem találtam mást, csak egy kis zöld békát. Tudjátok, az
a fajta levelibéka, ami tóparton él. Kiugrált a gardróbból
és... üres volt Most már emlékszem. Az akasztókon nem
lógtak ruhák.
– Biztos csak azért, mert mind a bőröndben volt –
mondta Michelle. – Gusnak feltehetően nem lehetett
ideje kipakolni.
– De hát miért nem? Legalább kétszer át kellett
öltöznie. – Hannah Andreához fordult. – Te mit gondolsz
erről?
– Minimum kétszer – bólogatott helyeslően Andrea.
– Láttam akkor, amikor odajött a templomhoz.
Tojáshéjszínű lenvászon öltönyt viselt és egyiptomi
pamutinget.
– Pusztán ránézésre meg tudod állapítani, honnan
való egy ing? – szakította félbe Hannah hitetlenkedve
húga felsorolását.
– Nem mindig. Viszont az egyiptomi pamut jellegze-
tes, és ezt az anyagot viselik a meleg éghajlatokon is.
A kéknek egy csodálatos pasztell árnyalata volt. Ismeritek
azt a színt. Kék, de mégis sok benne a szürke árnyalat.
Nagyon impozáns, és jól megy mind a szőke mind pedig
az őszes hajszínhez. A nyakán ki volt gombolva az ing,
és látszott a vastag aranylánc, amit viselt.
– Szóval ruhát váltott, mert a táncmulatságot már
egészen mást viselt – kotyogta közbe ezúttal Michelle.
– Igazad van. Az öltöny, amit a táncesten viselt,
teljesen más volt. Sőt, az inge is. És nem csak az. Amikor
a templomnál láttam, nem viselt nyakkendőt, a táncesten
pedig egy drága nyakkendő volt, rajta. Ezt a nyakkendőt
viseli a helyszínelők által készített fotókon is.
Hannah hálás volt, hogy legalább a húgai jól meg-
figyelték mit viselt Gus, amikor a kocsiban látták a

180
templomnál. Ő maga csak egy pillanatra látta, és nehezen
tudta volna felidézni a férfi öltözékének akár egyetlen
darabját is.
– Egy dolgon töröm csak a fejem – fordult Hannah–
hoz Andrea. – Mégpedig azon az öltönyön, amit Gus
viselt, amikor először láttuk.
– Miért, mi van vele?
– Lenvászon volt, mint ahogy azt már korábban is
említettem. A lenvászon pedig gyűrődik. A villásreggelin
is azt viselte. Tudom, mert anya mesélte. Viszont le kellett
vennie, amikor lezuhanyozott, és átöltözött a táncestre.
Az esti egy nagyon drága öltöny volt. Szerintem több
mint ötszáz dollárba kerülhetett, ha nem többe. Olyan
bungalóban szállt meg, aminek elég nagy volt a gardróbja.
Vajon miért nem akasztotta fel?
– Biztos, hogy nem akasztotta fel? – kérdezte
Michelle.
– Egészen biztos vagyok benne. – Hannah átlapozta
a bungalóban készült fotókat, és megtalálta azt, ami a
hálóban készült, majd odanyújtotta Michelle–nek. –
Tessék, itt van az a kép, amin látszik a gardrób. Nézd
meg te is. Kong az ürességtől.
– Mi van akkor, ha leette valamivel a villásreggelin, és
elküldte tisztítóba? – próbálkozott további magyarázattal
Michelle.
– Meglehet, bár vasárnap nincsenek nyitva a gyors-
tisztítók – mutatott rá Andrea. – Mire elvihette volna a
tisztítóba hétfőn reggel, addigra már nem élt.
– Tehát azt kell kitalálnunk, vajon mit tesz az ember
egy nagyon drága öltönnyel, amit ki akar tisztíttatni –
mondta nekik Hannah.
– Ledobja a gardróbban, hogy a felesége másnap
elvihesse a tisztítóba – válaszolta Andrea. – Bill is
mindig így tesz. Én megpróbálom rávenni, hogy tegye
bele a tisztítós zsákba, ő meg állandóan elfelejti.
– A gardrób alján semmi nem volt, lehet, hogy

181
visszadobta a bőröndbe – találgatott Michelle.
– Ha így tett volna, akkor ott lenne a tetején —
lapozgatott a fotók között Andrea, amíg rálelt arra,
amely a bőröndöt ábrázolta. – Nincs benne, tehát ezt
is kipipálhatjuk. Gus pedánsan öltözött ember volt, így
gondolom, semmiképpen nem dobta volna rá a tiszta
ruhák tetejére.
Hannah fejében valami motoszkált, és lehunyt szem-
mel próbált koncentrálni. Fél perccel később rá is jött.
– Figyeljetek, valami eszembe jutott. Amikor oda
mentem a bungalóhoz, Gus Jaguárja a kocsifelhajtón
parkolt. Egészen biztos vagyok benne, hogy láttam benne
egy zakót, felakasztva a hátsó ülésnél.
– Gondolod, hogy a lenvászon öltöny zakója lehetett?
– kérdezte Andrea.
– Nem tudom, mert nem figyeltem meg annyira. Ott
parkol még a Jaguár a felhajtón?
Michelle a fejét rázta.
– Mike lezáratta, és bevitette a lefoglalt autók
parkolójába. Egészen addig ott marad, amíg kiderítik,
volt–e végrendelete vagy más családtagja Gusnak
Atlantic Cityben.
– Kíváncsi lennék, ott van–e még benne a zakó –
töprengett Hannah. – Jó lenne megtudni, vajon a hiányzó
lenvászon Öltöny zakója–e.
– De miért vette volna le a bungalóban, és vitte ki
azután felakasztani a kocsiba? – tanakodott Andrea.
– Talán azt tervezte, hogy elviszi majd a tisztítóba, de
megölték, még mielőtt elvihette volna – firtatta tovább
Michelle.
Andrea a fejét ingatta.
– Abban az esetben csak bedobta volna a hátsó ülésre
vagy a csomagtartóba. Nem törte volna magát, hogy fel
is akassza.
– Váljatok! – szólt felcsillanó szemmel Hannah. Már
tudom, miért akasztotta fel a kocsiban!

182
 – És miért? – kérdezték a húgai kórusban.
– Mert így akarta elkerülni, hogy meggyűrődjön
a lenvászon. Anya pont ma reggel mesélte nekem, ő is
mindig felakasztja a lenvászon zakóját a kocsiban, ha
vezet.
– Már értem – kiáltott fel izgatottan Michelle. Gus
nem kivitte a zakót felakasztani a kocsiba, hanem a
villásreggeli után kibújt belőle, amikor kocsiba ült, hogy
visszamenjen a nyaralóhoz.
– Simán csak ottfelejtette, amikor kiszállt, és bement a
bungalóba – fejezte be a gondolatmenetet Andrea.
– De hol lehet a nadrágja? – gondolkodott hangosan
Michelle. – Arra még nem találtunk magyarázatot.
Szerintetek a hiányzó nadrág is egy bűnjel lehet?
Hannah vállat vont.
– Fogalmam sincs. Mindenesetre érdekes lehet, ha
tényleg jelent valamit. Csak azt nem tudom még, hogy
mit.
– Senki nem használja azt a bungalót. Esetleg vissza-
mehetünk körülnézni – javasolta Andrea. – talán találsz
valamit, amit a nyomozók nem vettek észre.
Hannah elvigyorodott. Nem ez lenne az első eset,
hogy valami olyasmire bukkan, amit a nyomozó csapat
érdektelennek talált korábban, később pedig kiderült
róla, hogy fontos bűnjel.
– Szóval azt mondod, üres?
– Igen. Lisa azt gondolta, beköltözik oda majd valaki
más, de egyik rokon sem akart odamenni.
Hannah eltöprengett ezen.
– De hát miért? Helyes kis bungaló, és még csak nem
is bűnügyi helyszín. Miért ne akarna bárki odamenni?
– Gus miatt – magyarázta Andrea.
– De hát csak egy vagy két órát töltött ott. Még arra
sem volt ideje, hogy kipakoljon.
– Ez igaz, de mindenki azt gondolja, az egy rossz
ómen – próbálta magyarázni a dolgot Michelle. – Az

183
emberek többsége rettentően babonás.
– Igazad lehet – értett egyet vele Hannah, majd
visszafordult, hogy befejezze a főzést. Örült, hogy senki
nem használta a bungalót. Tervezte, hogy visszamegy
szimatolni kicsit, amint alkalma adódik rá, de az elsőd-
leges dolga most nem az volt, hogy olyan lehetséges
bűnjel után kutasson, amelyet Mike csapata nem vett
észre. Inkább csak a zöld béka miatt akart visszamenni.
Reménykedett, hogy valahova elbújt, míg a nyomozók
átkutatták a bungalót, vagy kiugrált az ajtón újabb
lakóhelyet keresve. Badarságnak tűnhet ilyesmivel
foglalkozni, de elhatározta, mindenképp kimegy oda
majd később, és leellenőrzi.

Wanmansita Casserole
Hozzávalók 8 személyre
1 kg darált marhahús
2 db közepes méretű vöröshagyma
3 szár halványító zeller (szárzeller)
1 zöld kaliforniai paprika
0,5 kg cavatelli tészta (gnochetti csiga vagy sodort is
megteszi)
2 doboz darabolt paradicsom konzerv
1 konzerv vízi gesztenye (ázsiai boltokban kapható)
1 kisebb konzerv szeletelt gomba
2 teáskanál kömény (lehet őrölt is, ha az egésztől idegen-
kedsz)
2 teáskanál chili por
2 teáskanál só
1 teáskanál bors (természetesen a frissen őrölt a legjobb)
25 dkg reszelt cheddar típusú sajt

Kezdd azzal, hogy kikensz, vagy sütőspray–vel befújsz

egy normál méretű sütőtepsit. Egy nagyobb edénybe tölts
vizet és tedd fel forrni – ebben fogod a tésztát megfőzni.

184
Ha már az étel összeállításának az elején felteszed a vizet
forralni, akkor mire a tésztát kell kifőznöd, éppen forrni
fog.
Egy nagy serpenyőben morzsold szét a darálthúst
és közepes lángon pirítsd szép barnára. Kevergesd, és
válaszd szét apró darabkákra a húst, miközben sül. Ez
nagyjából 15–20 percet vesz majd igénybe. Ha a hús szép
barnára pirult, borítsd ki egy tálba rakott szűrőre, és
csepegtesd le róla a zsiradékot, amiből félbögrényit majd
felhasználsz a hagyma pirításához.
A lecsepegtetett darálthúst tedd át az előkészített ki-
kent tepsibe. A húsról leöntött zsiradékot öntsd vissza a
serpenyőbe.
Pucold meg a vöröshagymát és szeleteld másfél centi
vastag szeletekre. (Szét fog esni karikákra miközben
szeleteled, de az teljesen rendben van.)
A hagymakarikákat helyezd a serpenyőbe, de még
ne kapcsold be a főzőlapot. Kockázd fel a halványító
zellert. Add hozzá a hagymához a serpenyőbe. Vágd fel a
kaliforniai zöldpaprikát, szedd ki a magokat és a csumá-
ját. Szeleteld fel falatnyi darabkákra. Ha kész, ezt is add
hozzá a többi összetevőhöz serpenyőbe.
Pirítsd meg az összekészített fűszerzöldségeket
közepes hőfokon, amíg puhára nem sülnek. Ezt villát
beleszúrva ellenőrizheted. Ha kész, hasonló módon
csepegtesd le róluk a sütő zsiradékot, mint ahogy azt
tetted korábban a darálthússal – majd öntsd hozzá a
zöldségeket a húshoz a tepsibe.
Sózd meg a forrásban lévő vizet a nagy főzőedényben
Öntsd bele a tésztát, keverd el kicsit, és hagyd újra fel
forrni a vizet. Ekkor vedd lejjebb a hőfokot egy kissé,
hogy a víz ne fusson ki az edényből. Állítsd be a konyhai
órát az előírt főzési időre, és főzd meg a tésztát percenként
átkavarva, hogy ne tapadjanak össze a darabok. Ha
elkészült, tésztaszűrőn csepegtesd le, majd a tésztát is
add hozzá a tepsiben lévő hozzávalókhoz, és óvatosan

185
keverd össze a többi hozzávalóval.
Add a kockázott paradicsomot és a levét is a tepsiben
lévő összetevőkhöz, de most még várj a keveréssel, hogy
a tészta ne törődjön össze. Bontsd fel a vizigesztenye meg
a gomba konzerveket és csepegtesd le őket a szűrőbe.
Majd borítsd rá a paradicsom tetejére.
A casserole tetejét szórd meg köménnyel, chili porral
és sóval, majd frissen őrölt borssal. Most már össze
keverhetők jól az összes alapanyagot. Ez nem lesz
egyszerű kanállal, ha a sütő tepsi túlságosan tele van.
Ha ez a helyzet, akkor alaposan mosd meg a kezeidet,
és az ujjaiddal lazán, de alaposan mixeld össze az egész
alapanyag halmazt. Ha kész vagy vele, akkor szépen
simogasd el a tetejét egyenletesre, és moss kezet ismét.
Tedd be a sütőtepsit egy rétegben alufóliával, és
tedd 165 C–ra előmelegített sütőbe. Legalább egy órán
keresztül süsd, addig, amíg már látszik, hogy jól átsült.
Ezt úgy ellenőrizd, hogy a tepsit vedd ki a sütőből, és
óvatosan távolítsd el róla a fóliát, nehogy a kicsapó gőz
meg égessen.
Szórd meg a casserole tetejét a reszelt cheddar sajttal,
és tedd vissza a tepsit a sütőbe. Lefedés nélkül süsd még
10 percen keresztül, majd ha elkészült, máris tálalhatod.
Jó étvágyat hozzá!

Hannah megjegyzése: Sally mesélte, hogy múltkor 4

tepsi casserole–t készített egy ebéd összejövetelre, ahol
25 főre kellett tálalnia. A rendezvény végén, végül 1
teljes tepsi casserole megmaradt. Gary viszont arra kért,
tegyem hozzá még azt is, hogy még repetát sem vettek
belőle, olyan laktató volt, így maradhatott meg egy teljes
tepsivel.
A fentiek fényében úgy gondolom, hogy 1 tepsi
Wanmansita Casserole 8–10 embernek bőven elegendő,
pláne ha friss vajas kiflit és kevert zöldsalátát is adsz
mellé.

186
Tizenkilencedik fejezet
Norman beletörődően sóhajtott, és felkászálódott Hannah
sütis furgonjának a tetejére. Közvetlenül a vashálós kerí-
tés mellett parkoltak le, amely a Cyril Murphy vezette
lefoglalt autók telepét szegélyezte. Minden olyan kocsit
erre a telepre hoztak be, amelyet a Lake Eden–i Városi
Hatóság, a Winnetka megyei seriffiroda vagy pedig
a Minnesota Autópálya Rendőrség foglalt le, vagy
kobzott el. Hannah és Norman egyenesen idejöttek,
miután Hannah szétadagolta Andrea zselédesszertjét,
és tálkákba rendezve visszatette, a hűtőbe. Michelle
megígérte, ha elkészültek, kiveszi majd a Wanmansita
Casserole-s tepsiket a sütőből, és elviszi az esti családi
összejövetelre. Hannah így felszabadult, és elmehetett
felgöngyölíteni a lenvászon zakó–féle szálat, amelyet
együtt kezdtek el gombolyítani a húgaival, Norman
pedig felajánlotta a segítségét hozzá.
Hannah az órájára nézett. Pontosan egy órájuk volt
még, míg a vacsorát elkezdik feltálalni, és ezalatt meg
kell találniuk Gus Klein Jaguárját, ki kell deríteniük,
vajon a zakó ott lóg–e benne, majd ezek után visszasietni
a tóhoz, és időben csatlakozni a többiekhez Jack Herman
születésnapi köszöntőjére.
– Véleményem szerint ez kimeríti a tiltott területre
való illetéktelen behatolás fogalmát – jegyezte meg

187
Norman, miközben a kerítéshálóra kapaszkodott fel épp.
– Nem, ez nem az. Lehet, hogy ez tiltott terület, de
semmiképp nem nevezném betörésnek. Mássz csak
tovább, Norman. Azt mondtad, könnyedén meg tudod
tenni.
– Persze hogy meg tudom tenni. Csak abban nem
vagyok biztos, hogy akarom is. Egészen biztos vagy
benne, hogy Cyril nem tart őrzőkutyákat a telepen?
– Persze. – Kezével szemellenzőt formálva felnézett
Normanre, aki már felért a kerítés tetejére, és készült
átmászni a másik oldalára. – Cyril két őrzőkutyát is vett,
amikor megnyitotta a telepet, aztán mindkettőt hazavitte
inkább a saját lakásába, és házi kedvencekké szelídítette
őket.
– Rendben, hiszek neked. És most mit szeretnél, mit
tegyek?
– Csak ugorj le a kerítés másik oldalán, és nyisd ki a
kaput nekem bentről. Minél hamarabb végzünk itt ezzel,
annál hamarabb érhetünk vissza a tóhoz.
Norman biccentett egyet, és leugrott a kerítés másik
oldalán. Hannah–nak feltűnt, hogy milyen könnyedén
érkezett le a talpára, pont ellenkezőleg, ahogy ő ért volna
földet ilyen magasságból. Ámulva figyelte, amint a férfi
a kapu felé igyekezett. Tény, hogy Norman soha nem volt
rossz fizikai kondícióban, de most még fürgébbnek és
fittebbnek tűnt, mint valaha.
– Megvan! – kiáltotta Norman, és kitárta Hannah–nak
a kaput.
– Hogy sikerült ilyen hamar feltörnöd a zárat?
– Sehogy, ugyanis nem volt bezárva.
– Oh, sajnálom! – Hannah belépett a kapun, és
nézte, ahogy Norman visszacsukja azt. – Igazán le-
ellenőrizhettem volna előbb, és akkor nem kellett volna
átmásznod. És ha már a mászásról beszélünk, csak nem
edzeni jársz mostanában?
– Ah, hát észrevetted! – Norman nyilvánvalóan

188
örült ennek. – Úszni járok az új fitneszklubba. Te is
igazán lejöhetnél egyszer velem. A tagok bevihetnek
vendégeket.
– Oh, csak nem az Édeni Testekről beszélsz, a
bevásárlóközpontban? – találta ki Hannah. Amikor
Norman bólintott, Hannah már–már kedvet kapott hogy
ő is elmenjen kipróbálni. Aztán eszébe jutott hogyan áll
rajta ezeréves fürdőruhája, amiből egyenesen következik,
hogy újat kellene vennie, akkor pedig, hogy órák hosszat
kell szűk kis fülkékben próbálgatnia az újabb és újabb
fürdőruhákat. Már gondolattól depressziósnak érezte
magát. Azért ennyit nem ér az az új fitneszklub.
– Akarod, hogy szétváljunk, és úgy keressük meg a
kocsit, vagy menjünk együtt?
– Együtt, de mégis külön – válaszolta Hannah, élvezte
a kis ellentmondást a kijelentésében, – Csináljuk úgy,
ahogy a rendőrök is szokták.
– Haladjunk párhuzamosan, egymástól kis távolság-
ra. és a célpontnál találkozzunk?
– Pontosan így gondoltam. Ezzel a módszerrel
észreveszed, ha én találok rá, én pedig azt, ha találod meg.
Jelöljünk ki egy kezdőpontot, és csak simán sétáljunk
végig a sorokon. A sor végén a kerítésnél találkozunk, és
folytatjuk a következő két sorral.
Legalább húsz sort kellett volna átnézniük, szeren-
cséjükre már a harmadikban ráakadtak arra, amit
kerestek.
– Szerintem ez lehet az – szólt oda neki Norman a
harmadik sor közepénél. – Nem hinném, hogy van még
egy ilyen Jaguár a telepen.
– Igen, ez valóban az, amit Gus vezetett – hitelesítette
Hannah. – Jól emlékeztem, benne van a zakó is.
– Lenvászon – jegyezte meg Norman. – Ha jól sejtem,
ugyanezt viselte, amikor odajött a templomhoz.
– Anya mesélte, hogy ez volt rajta a villásreggelin is,
amire meghívta őket. Felakasztotta a kocsiba, hogy ne

189
gyűrődjön meg, míg a tóhoz vezet.
Norman odalépett az ablakhoz, és orrát az üveghez
nyomva bekukucskált. Hirtelen hátralépett, és a fejét
ingatta.
– Nem hiszem – mondta.
– Miért nem?
– Mert ott van a nadrágja és az inge is. Ott lógnak
a zakó mögött. Fura lett volna, ha alsónadrágban és
zakóban vezetett volna ki a tóhoz.
Hannah és Norman csak álltak, és töprengve bámulták
a lenvászon öltönyt. Perceken keresztül csendben álltak,
egyedül a rovarok neszezése és zümmögése hallatszott
csak, meg a kocsik távoli zaja az autópályáról.
– Ez nem tűnik túl logikusnak – törte meg a csendet
Hannah. – Gus a bungalóban öltözött át. A bőröndje
nyitva volt az ágy tetején. A gardrób is ott volt, három–
négy lépésnyire csak az ágytól. Egyáltalán nem értem,
miért ment volna ki Gus felakasztani az öltönyét és az
ingét a kocsiba...

***

Hannah rámosolygott Normanre a piknikasztal fölött.

– Annyira kedves tőled, hogy Clara és Marguerite
mexikói serpenyősét készítetted el Jack születésnapi
partijára!
– Ne kiabáld el! Még meg sem kóstoltad. Dupla
adag fűszert tettem bele. Marguarite szerint úgy sokkal
finomabb. Annyira sajnálta, hogy nem süthette meg Lisa
és Herb családi fesztiváljára, én pedig vállaltam, hogy
elkészítem majd helyette.
– Norman, ez annyira szép tőled!
– Jó móka volt, és nem is volt nehéz elkészítenem.
Kóstold csak meg, és halljam a véleményedet.
Hannah bekapott egy darabot belőle, és elmoso-
lyodott.

190
 – Tökéletes, épphogy csak egy cseppet csípősebb
annál, mint amilyenre emlékeztem.
– Akkor biztos Clara készíthette aznap, amikor
vacsorázni voltál náluk. Ő csak egy tasak taco fűszert
használ hozzá, míg ha Marguerite készíti, ő két teljes
tasak fűszert szokott belekeverni.
– A mellé kínált tejfölt is nagyon jó ötletnek találom.
– Az egy apró kis trükk, amit még Puerto Vallartában
láttam. Egy olyan halétteremben voltunk, ami a taco
fogásairól volt híres, de Bevnek túl csípős volt az étel.
A pincérnő tejfölt hozott mellé, hogy azzal keverje el,
ha túl vadnak találja az ízt. A hozzákevert tejföl elveszi
kicsit az erejét.
– Jó tudni – mondta Hannah, és a tejfölre gondolt, nem
pedig arra az apró tényre, hogy Norman exmenyasszony-
át, Beverly Thorndike–ot vitte Mexikóba nyaralni.
– Mi is elmehetnénk oda valamikor. Nagyon tetszene
neked ott lent. Lakhatnánk a la Jolla de Mismayola
üdülőfalu egyik szállodájában.
– Oh, nem az a hely, ahol John Huston regényének
filmváltozata, „Az Iguána éjszakája” is játszódik? –
kérdezett rá gyorsan a lány, hogy zavarát rejtse.
– De igen, az. Persze most már az egész át van építve
meg felújítva, de dicséretükre legyen mondva, nagyon jól
megőrizték az eredeti hangulatát a helynek.
– Szép – mondta Hannah az egyszavas válaszok mellett
törve pálcát. Nem volt kedve többet hallani Norman és
Beverly mexikói vakációjáról.
– A film legtöbb jelenetét a szálloda bárjában forgatták.
Az első éjjel pont ott voltunk, amikor forgattak, és végül
két teljes forgatást végigültünk Beverlyvel a bárban.
– Tényleg?
– Imádnád a helyet, Hannah. Olyan nyugodt az egész,
és jóformán egész nap fürdőruhában lehet az ember.
Megint csak a fürdőruha. Egy órán belül már
másodszorra is felemlegették.

191
 – Nagyszerű – vágta rá, de azt már nem tette hozzá,
hogy ha el is menne bárhová Normannel – igaz, ennek
az esélye most drasztikusan csökkent –, kizárt, hogy
olyan helyet választana, ahol Norman előzőleg az exével
üdült.
– Azon töprengek, mi baja lehet Lisának – váltott
hirtelen témát Norman. – Nagyon aggodalmasnak
tűnik.
Hannah megfordult, hogy megnézze. A barátnője és
üzleti partnere a tömegen keresztül próbált átjutni az ő
piknikasztalukhoz.
– Nem tudom, mi a baj, de láthatóan nagyon fel van
dúlva – mondta Hannah, és körbenézett, tekintetével Jack
Hermant keresve. Megkönnyebbült, amikor meglátta
Marge–dzsal együtt vidáman nevetett, egy csomó rokon
társaságában. Bármi is lehetett a probléma, az most nem
Jackkel volt kapcsolatos. De valami tényleg nem volt
rendben.
– Oh, Hannah! Muszáj beszélnünk!– rohant hozzá
Lisa.
– Persze, de mi a baj?
– Ne itt! Mack és Herb a dokknál várnak minket. Ott
sokkal nyugisabb. Megígértem nekik, hogy megkereslek,
és odaviszlek. Meg téged is, Norman!
Hannah és Norman összenéztek, amikor felálltak,
hogy Lisával menjenek. Hannah tekintete a következőt
tükrözte: Aj–jaj, nagy a baj! Norman néma pillantása
szintén azt sugallta, hogy: A fejemet rá, hogy baj van!

***

A nap már lejjebb bukott az égen, és a nagy sárga labda

az égbolt tetején most tűzvörös golyóbisként izzott a
horizont szélén. Az Éden–tó felszíne is meglelt színekkel;
piros, sárga, narancs és rózsaszínű csíkok váltakoztak a
hullámok tetején, festői hátteret nyújtva a sötét fenyők-

192
nek, amelyek a tó partját szegélyezték. A móló sötét
szőnyegként terült el, hogy köszöntse a közelgő éjszakát.
Két alak sziluettje látszott a távolban a móló végénél, és
amikor közelebb értek, Hannah észrevette, milyen feszült
a testtartásuk, és nagyon kimértnek tűnnek.
– Norman – nyújtotta a kezét Herb. – Már találkoztál
Mack bácsikámmal, ugye?
– Igen – nyújtotta a kezét Macknek Norman.
– Köszi, hogy eljöttél, Hannah – fordult Herb most a
lány felé. – Ugye te is ismered Mack bácsikámat?
– Igen, már találkoztunk a táncmulatságon – biccentett
felé Hannah, és elmosolyodott. – Örülök, hogy ismét
találkozunk.
Az udvarias üdvözléseket követően percekig senki
nem mozdult, vagy szólalt meg. Mintha mindegyikük
faragott sakkfigura lenne, csak arra várva, hogy valaki
elmozdítsa a helyéről.
– Tehát, mi a baj? – kérdezte végül Hannah, közelebb
lépve, és ezzel megtörve a mozdulatlan csendéletet,
amelybe korábban merevedtek.
– Apáról van szó – szólt sírósan Lisa. – Attól tartunk,
hogy megölte Gus bácsit!

A Hollenbeck nővérek
mexikói serpenyőse
Hozzávalók 4 személyre:
10 dkg savanyított zöld chili paprika a levével együtt
(lehet konzerv vagy üveges is)
25 dkg durvára darabolt Cheddar típusú keménysajt
2 konzerv paradicsom a levével együtt
1 közepes méretű vöröshagyma
6 dkg fekete olíva bogyó a levével együtt (lehet konzerv
is)
1 nagyabb darab zöld kaliforniai paprika
30 dkg fehér rizs

193
2 evőkanál Taco fűszer
60 dkg kockára vágott csirkehús (mell vagy filézett felső-
comb)
4 dl tyúkhúsleves (lehet leveskockából is)
10 dkg vaj
1 zacskó kukorica csípsz (legkönnyebben a Tortilla–
csipsz szerezhető be)
25 dkg vegyes reszelt (minél többféle, annál jobb)

Azzal kezdd, hogy kikensz, vagy letapadás gátló

sűtőspray–vel befújsz egy nagyobb méretű serpenyőt.
A serpenyő alján keverd össze az apróra felkockázott
zöld chilit, a Cheddar sajtot, a két konzerv paradicsomot,
a felaprított hagymát, a szeletelt fekete olíva bogyót,
a kockára vágott zöld kaliforniai paprikát és a fehér
rizst. (Ezt megteheted két kanál segítségével de akár a
tökéletesen tisztára mosott kezeiddel is – persze csakis
akkor, ha nincs más a közelben.)
A keverék tetejét szórd meg Taco fűszerrel, add hozzá
a csirkehús darabkákat, és keverd jól össze megint az
egészet. Öntsd hozzá a tyúkhúslét, majd egy fakanállal
keverd át. Vágd fel a hideg vajat 8 kis darabkára, és tedd
a serpenyőben lévő elegy tetejére.
Dupla rétegben fedd le a serpenyőt alufóliával, és a
szélein jól tapaszd le a pereméhez. Előmelegített sütőben
175 °C–on süsd 90 percig.
Ha kész, vedd ki a sütőből, de ne kapcsold még ki
azt. Óvatosan vedd le a fóliát, mert a kiáramló forró gőz
csunyán megégethet. Terítsd be a serpenyős ételt kukorica
csipsszel, és egyengesd el rajta minél alaposabban. Szórd
rá a reszelt sajtot a tetejére.
Nem kell már lefedned a serpenyőt, csak tedd vissza
a sütőbe még 10 percre, amíg a sajt szépen ráolvad a
tetejére.
Ha elkészült, hagyd a serpenyősödet kicsit szikkadni,
hagy jobban összeálljon, mielőtt tálalod.

194
Hannah első megjegyzése: A serpenyőst nagyon könnyű
elkészíteni néhány darabolásos műveleten. Már csak a
konzerveket kell nyitogatnod. Még le sem kell csepegtetni
a tartalmukat. Egyszerűen csak öntsd bele a hozzávalókat
a serpenyőbe, lével, mindennel együtt! Ebben a vegyes
lében fő majd meg a rizs.

Hannah második megjegyzése: Amikor először kóstoltam

ezt a serpenyős ételt Clara és Marguarite lakásán, ők
fehérbor Margaritát szolgáltak fel hozzá. Ha inkább
alkoholmentes kísérővel szeretnéd tálalni, akkor a
jégbehűtött limonádé tökéletes megoldás hozzá.

Hannah harmadik megjegyzése: Norman ugyanehhez

tejfölt is szolgált fel kis kínáló tálakban, mert szerinte
tejföllel is isteni finom. (Megvallom, nekem is nagyon
ízlett úgy is.)
Huszadik fejezet
Mac elővett egy pamutzsebkendőt, és áttörölgette vele a
homlokát.
– Fél egy után lehetett – kezdett bele. – Patsy már
aludt, én viszont még mindig az események bűvöletében
voltam, hisz annyi régen látott baráttal találkozhattam és
beszélhettem, sok–sok év kihagyás után. Éreztem, nem
fogok tudni elaludni egykönnyen ennyi izgalom után,
ezért kimentem egy pohár vízért, hogy bevegyek pár
altatóval kiegészített aszpirin tablettát.
Hannah jól ismerte ezt a fajta vény nélkül is kapható
gyógyszert, amelyről Mack beszélt.
– Hogy került a képbe Jack?
– Épp a vizet eresztettem a mosogatónál, és kinéztem
közben az ablakon, amelyből pont a pavilonra látni.
Észrevettem, hogy az úton Jack közeledik, és a Pavilon
irányába tart. Körbement az épület oldalánál, előre a
bejárat felé. Azt hiszem, be is mehetett, de ebben nem
vagyok egészen biztos. Az ablakból ugyanis nem látszik
a Pavilon bejárata.
Mac megállt, és megköszörülte a torkát.
– Gondoltam, kimegyek érte, és visszaviszem a
nyaralójába. Már pizsamában voltam, ezért fel kellett
volna öltöznöm, mielőtt kimegyek. Akkor láttam meg,
hogy valaki van a Pavilonban. Az egyik spaletta nyitva
volt, ezért jól látszott, hogy égnek bent a lámpák. Arra

196
gondoltam, bárki is legyen az bent, biztos gondja lesz majd
Jackre, ha esetleg vissza kell őt kísérni a nyaralójához.
Azzal fogtam, bevettem tablettáimat, megittam a
pohár vizet, és visszamentem az ágyba. – Mack ismét
elhallgatott, majd mélyet sóhajtott. – Az események
tükrében, utólag már biztos utánamentem volna, de ti is
tudjátok, mennyit ér az utólagos bölcsesség.
Hannah Lisára pillantott. Barátnőjét egy hajszál
választotta el a zokogástól. Szerette volna megnyugtatni,
hogy a papája nem lehetett Gus gyilkosa viszont a Mack
által leírtak pontosan egybevágtak azzal, amit Michelle
is látott a mólóról. Persze Michelle azt már nem tudhatta,
hogy az alak, akit a mólóról észrevett, Jack Herman
volt.
– Elmondtad már a nyomozóknak? – kérdezte Hannah,
bár nem tudta, melyik választ preferálná inkább. Abban
az esetben, ha Mack már elmond Mike–nak, akkor ez
már veszett fejsze nyele, és felesleges azon izgatnia
magát, hogy mikor mondja majd el neki, ha egyáltalán
elmondja.
– Dehogy mondtam el! – rázta a fejét Mac. –
Négyeteken kívül senki nem tud róla. Még Patsynek
sem mondtam el. Mivel konkrétan nem láttam Jacket
bemenni a Pavilonba, ezért nem tudhatjuk biztosan,
hogy tényleg bement–e, vagy sem. Végtére is, én csak
azt láttam, hogy kint sétál. A legszörnyűbb ráadásul az
egészben az, hogy Jack feltehetőleg nem is emlékszik
arra, hogy elhagyta volna a nyaralót
Lisa idegesen rágta a száját.
– Igazad lehet, Mack bácsi.
– Ne izgasd fel magad túlságosan, Lisa. Ezer éve
ismerem Jacket, olyan mintha a bátyám lenne. Kedves
és szelíd ember, egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy
bárkivel szemben erőszakosan lépett volna fel.
Hannah egy szót sem szólt, viszont gondolatai cikáz-
tak. A verekedés, amiről az anyja mesélt, Gus és Jack

197
között, távolról sem tűnt erőszakmentesnek. Meg aztán
Knight doki is igazolta a történetet.
– Tudom, ha elmondtam volna az egészet a nyomozók-
nak, az csak felkavarta volna az állóvizet szólt Mack, és
kinyúlt, hogy megfogja Lisa kezét. – Különben is – szólt
méltóságteljesen, megszorítva a lány kezét – egy család
vagyunk. A család pedig összetart.

***

– Igazi katonalány – mondta Norman Lisát figyelve,

aki épp a gyertyákat szúrta bele a saját maga készítette
szülinapi tortába. Herb egy lépéssel hátrább állt, kezében
a gyufával arra várt, hogy meggyújtsa őket, ha a lány
elkészült.
– Igen, valóban az. És teljes szívéből szereti Jacket.
Hannah–nak eszébe jutott, amikor két évvel ezelőtt
Lisa lemondott a főiskolai ösztöndíjáról, hogy otthon
maradjon az édesapjával, akinél akkor diagnosztizálták
az Alzheimer–kórt. Orvos szeretett volna lenni, és
Hannah–nak szent meggyőződése volt, kiváló orvos
vált volna Lisából. Másrészről viszont Lisa teljesen
elégedettnek és boldognak tűnt azzal az élettel, amit a
sors neki osztott, főleg mióta összeházasodtak Herbbel.
– Mi az? – kérdezte tőle Norman, amikor meglátta
Hannah eltökélt arckifejezését.
– Tisztáznom kell Jacket. Már csak Lisa miatt is!
– Igen, tudom, és szeretnék segíteni neked, amiben
csak tudok. Mi a helyzet Mike–kal? Elmondod neki,
amit Macktől tudtunk meg?
– Megígértem neki, hogy megosztok vele minden
információt.
– Én meg nem ezt kérdeztem tőled – reagált rá Norman
kuncogva. – Tehát akkor újra kérdezem... Elmondod
Mike–nak is?
Most Hannah kuncogott.

198
 – Nem tudom. Még nem döntöttem el.
– És húzni–halasztani fogod ezt a döntést mindaddig,
amíg nem tisztáztad Jacket.
– Valószínűleg ezt fogom tenni. Remélem, a
lelkiismeretem sem fog közbelépni. – Hannah tapsolni
kezdett, amikor Lisa odasétált Jack asztalához, és letette
elé a tortát, majd belekezdett a Boldog Születésnapot!
éneklésébe, a többiek pedig mind bekapcsolódtak, és
együtt énekeltek vele.
– Fújd el a gyertyákat, és kívánj valamit, apa! – lépett
hozzá Lisa, és megpuszilta az arcát. – Mint ahogy te is
mindig mondtad nekem kislánykoromban, ha sikerül az
összes gyertyát egy szuszra elfújnod, akkor a kívánságod
valóra válik.
Jack mosolyogva lehajolt, hogy elfújja a gyertyákát,
miközben mindenki tapsolt, mert sikerült mindet
kioltania egy fújásra.
– Marge mindig azt mondja, tele vagyok forró
levegővel – mondta félszegen, és ezen megint csak együtt
nevetett mindenki.
– Nagyszerű volt, Jack – mondta Herb, és megpaskolta
a hátát. – Valóra válik a kívánságod.
– Már megtörtént. Azt kívántam, hogy mindenkinek
jusson elegendő Vörös Bársony Süti, és lám. Marge
meg a húga pont azon buzgólkodnak, hogy szétosszák
mindenkinek.

***

– Miért jöttünk ide? – kérdezte Norman, és Hannah–t

követve belépett a bungalóba, amelyet Gus oly rövid
ideig használt.
– Csak meg akarom nézni a békát.
– Milyen békát?
– Azt, amelyiket tegnap láttam itt, amikor idejöttem
Gust keresni. Nagyon remélem, hogy a helyszínelők nem
léptek rá.
199
 – Tehát pusztán a béka hogylétéről akarsz
megbizonyosodni, ha jól értem?
– Igen. És ne aggódj, csak egy perc lesz, utána már
rohanunk is vissza tortázni.
Norman halkan kuncogott, amikor Hannah felkap-
csolta a világítást, és keresni kezdte a békát. Emiatt
nem is aggódom. Csak azt hittem, a nyomozás miatt
jöttünk ide vissza, és ehelyett kiderül, egy béka hogyléte
érdekel.
– Bocsi.
– Semmi baj. Tetszik, hogy ennyire aggódsz érte.
Akarod, hogy megnézzem a hálószobában?
Hannah megfordult, és rámosolygott.
– Igen, én meg átnézem a konyhát, mert tegnap még
ott volt, amikor elmentem.
Míg Norman a hálószobában kereste a kis zöld
békát, addig Hannah kiment a konyhába. Benézett a
konyhaszekrénybe, átnézte a pultot és a mosogatót.
De bárhová is nézett, látszólag sehol nem bujkált a kis
barátja.
– Hannah?
Hannah megperdült a tengelye körül, és szembe
találta magát Normannel, aki épp belépett a konyhába.
Összekulcsolt tenyereiben tartott valamit.
– Oh, megtaláltad? – találgatta Hannah, és
reménykedett, hogy ráhibázott.
– Az ágy alatt volt.
– És minden rendben vele?
– Ép és egészséges. Mit szeretnél, hova tegyem?
– Csak ide a pultra. Eresztek neki egy kis vizet a
mosogatóba. Tudom, hogy bele tud ugrani, mert a
múltkor, amikor itt voltam, akkor is sikerült neki.
Norman lerakta a békát a konyhapultra, míg Hannah
kiengedte, majd elzárta a csapot.
– Tehetek még valamit? – kérdezte Norman.
– Megtennéd, hogy résnyire kinyitod az egyik ablakot,
hátha ki akar majd menni?
200
 – Már megtettem – válaszolta mosolyogva Norman.
– Oké, akkor mehetünk is.
Lekapcsolták a villanyokat, és elindultak az úton a
szülinapi parti helyszíne felé. Jack partija még javában
tartott, amint a kiszűrődő vidám hangok, zene és a kacagás
is bizonyította. Norman egyik kezében a zseblámpát
tartotta, másikkal pedig Hannah kezét fogta.
– Felállítottad már a Gus–ügy eseményeinek krono-
logikus sorrendjét?– kérdezte a lányt.
– Úgy gondolom, igen. Herb a templom után visszajött
a házhoz, ahol már ott várt Gus. Tudod, a régi családi
házukról van szó. Marge és Herb apja örökölték meg,
Marge szülei halála után. Noha Gus nem tudhatott arról,
hogy Marge odaadta a házat Lisának és Herbnek, miután
összeházasodtak.
– Logikusnak tűnik, hogy a régi szülői házhoz ment.
– A templomhoz Herb hozta oda Gust, aki azután
mindnyájukat meghívta villásreggelire. Anya mesélte,
hogy a villásreggeli elhúzódott, és hogy Gus még mindig
ott ült, amikor ők eljöttek kettőkor. Legalább fél három
lehetett, mire kifizet te a számlát, és elindulhatott.
Visszaautózott Lisa és Herb házához, átnézte a ládákat,
amiket még a szülei pakoltak össze a szobájából, és vittek
fel a padlásra. Szerintem fél öt is lehetett már, amikor
eljött a háztól. Lisáék házától harminc perc az út a tóhoz,
tehát Gus nem érhetett oda délután ötnél előbb. Akkor
átöltözött, és elsétált a büfévacsorára a Pavilonhoz.
– Az pedig hatkor kezdődött. Tudom, mert ott voltam,
és fényképeztem. Ezek szerint majdnem egy teljes órát
tölthetett a bungalóban.
– Igen, plusz–mínusz harminc perc. – Hannah egészen
elszontyolodott, ahogy közeledtek a parti helyszínéhez.
Jól érezte magát így, kettesben Normannel. – Sajnálom,
hogy korábban nem adtam neked magyarázatot a
békára.
– Sose bánd. Jó, ha az ember követi az érzéseit, és te
is ezt teszed, Hannah.
201
 – Gondolod?
– Igen. Talán egy gyilkossági ügyben való nyomozás
kritikusabb, de legalább annyira fontos egy kis zöld béka
jóléte is.

***

Este kilenc lehetett, amikor a partiról elkezdtek

hazaszállingózni az emberek. A következő napra Lisa
és Herb játékprogramokat tervezett, és Játszó Napnak
nevezték el. A szokásos nyári piknikjátékok mellett
lesz még célba rúgás labdával, szökdelőverseny, zsák-
ban futás, biciklitúra, triciklis parádé és softball
csapatverseny. Ezenkívül lesznek még vízi játékok,
úszóverseny, ugróbajnokság, vízilabda, evezős verseny,
sőt még szinkronúszó–bemutató is készül, amit három
végzős gimnazista lány fog előadni. Bárkit szívesen
láttak önkéntes bírónak, aki nem tudott, vagy nem
akart a játékokban részt venni. Mindenki más pedig a
napágyakból és napozószékekből szurkolhat majd a
versenyzőknek a tóparton.
Hannah az órájára nézett, és Normanhez fordult.
– Segítek még összepakolni itt, aztán sietek haza.
Áthívnálak, de már tényleg itt lenne az ideje, hogy végre
kialudjam magam. Már legalább egy hete nem sikerült
hat teljes órát aludnom éjszakánként.
– Miért nem mondtad ezt, amikor hajnalban hívtalak?
– kérdezte meglepődve Norman.
– Mit miért nem mondtam?
– Hogy Móse megint rosszalkodott. Azt hittem, a
macskakuckó működik majd.
– Szerintem működik. Reggel nagyon is élvezte az
egérrel való játékot. A tegnap éjjeli nem alvásomnak
meg nem Móse volt az oka, hanem anya.
– Anyád éjnek évadján telefonált volna?
– Nem, csak nagyon szűk határidőt szabott Jack Vörös

202
Bársony Sütijének elkészítésére, és én beleegyeztem,
hogy ma estére elkészítem. Tegnap, amikor késő este
hazaértem, még kikísérleteztem, és bekevertem három
különböző próbatésztát. Éjfél előtt nem kerültem ágyba,
Móse pedig hajnali négykor kezdett el játszani a nyüszítő
egérrel, csupán percekkel a beállított ébresztőm előtt.
– De ezúttal nem tépte szét a párnát, és nem rendezett
flúgos futamot a kádban, ugye?
– Nem. Kezdem elhinni, hogy neked volt igazad,
Norman, és Móse tényleg csak azért rosszalkodott és tört
borsot az orrom alá, mert unatkozott.
Miután Norman megölelte, és elbúcsúztak egymástól,
Hannah elkezdte összeszedni az üres papírtányérokat,
és berakta őket a szemetesbe. Negyed órán belül a pik-
nikasztalok le voltak takarítva, tányérok pedig letisztítva
bekerültek a mosogatógépbe. Hannah épp indulni készült,
amikor esze ötlött, hogy van még egy elintéznivalója,
mielőtt elmegy.
Időbe telt, míg megtalálta Lisát. Végül egy
piknikasztalnál ülve találta, egyedül a fenyők alatt.
Nyilvánvaló volt, hogy a társa egyedül akarta átgondolni,
amit Mack mondott el nekik, de az egyedül gondolkodás
nem mindig oldja meg a problémát.
– Lisa! – szólt neki, és leült vele szemben az asztal-
hoz.
– Igen?
Lisa hangja fátyolos volt, mint aki sírt, de Hannah
nem tett rá megjegyzést.
– Beszélnem kellene a papáddal egy percre mondta
neki. – Tudnál segíteni abban, hogy egy csendes, nyugodt
helyet találj nekünk?
– Pontosan egy ilyen csendes, nyugodt helyen van
most is. Herb visszavitte őt a nyaralóba, és együtt] nézik
a labdajátékot. Ma az Ikrek és az Angyalok csapnak
össze.
– Mit gondolsz, nem bánná, ha zavarnám egy kicsit
tévénézés közben?
203
 – Nem. Úgyis mostanság lesz vége a meccsnek. Lisa
felállt, hogy előremenjen. – A gyilkosság éjszakájáról
akarsz neki kérdéseket feltenni?
– Igen, muszáj annyi háttérinfót összeszedni amennyit
csak lehet. De ne aggódj, Lisa. Mindent megteszek, hogy
ne izgassam fel őt.
– Tudom, hogy nem fogod felizgatni. Eddig sem tetted
soha. És tudom, hogy nagyon kedvel téged.
Lisa kinyitotta a spalettaajtót, és beléptek az apró
nyaralóba, ami Marge és Jack szálláshelyéül szolgál az
összejövetel ideje alatt.
– Szia, apa! – köszöntötte az édesapját, és arcon
csókolta, majd továbblépett Herb–höz. – Na, hogy ment
a labdajáték ma este?
– Az elsőt az Ikrek nyerték, viszont a második félidő
az Angyaloké volt – válaszolta Herb.
– Jól van. – Lisa leült az apja mellé. – Apa, Hannah
szeretne néhány kérdést feltenni neked. Herbbel itt
hagyunk titeket pár percre. Tudod, Hannah nagyon jó
barátunk, tehát nyugodtan elmondhatsz neki bármit,
oké?
– Oké – biccentett Jack, és a lánya után nézett, ahogy
a fiatalok kiléptek az ajtón. – Nagyon jó lány – jegyezte
meg.
– Igen, ez így igaz. Szerencsés vagy, hogy itt van
neked, és ő is szerencsés, hogy te vagy az édesapja.
Hannah kicsit közelebb húzódott, és hogy ébren tartsa
Jack figyelmét, feltette neki az első kérdést. – Lehetséges,
hogy sétálni mentél vasárnap éjjel a táncmulatság után?
– Igen, lehetséges. Az volt az első éjszaka egy másik
ágyban. Tudod, otthon tudok csak igazán jól aludni.
– Mivel nem tudtál aludni, kimentél egyet sétálni?–
kérdezte Hannah.
– Még az is lehet, Hannah. Ugye, Hannah–nak hív-
nak?
– Úgy van. Emlékeztél rá!

204
 Jack vállat vont.
– Mindig ez van, jön és megy. Próbálkozom, nem... mi
is a nyugodt szó ellentéte, Harriet?
Hannah küzdött, hogy ne javítsa ki.
– Izgatott? Nyugtalan? Feldúlt? – kérdezte végül.
– Ez mind. Ha nyugodt maradok, akkor az emlékezetem
is kicsit jobb. Mondd, csak Helen, ugye nem lelőtték?
– Nem, egy jégvágóval szúrták le.
– Elég nagy baj. Ha lelőtték volna, akkor most tiszta
lennék.
– Tényleg?
– Persze. Emmy soha nem hagyta, hogy fegyvert
tartsak a háznál. Mindig félt, hogy esetleg a gyerekek
kezébe kerülhet, és lelőhetik egymást. Most pedig az én
kislányom a bajnok abban a cowboy játékban Herbbel
együtt. Az élet, annyira iro–iron... mi is a szó rá?
– Ironikus?
– Ez az! Az élet annyira ironikus, Hazel.
– Hannah vagyok – javította ki Hannah, még mielőtt
meggondolta volna magát.
– Tudom, hogy Hannah vagy. Csak kíváncsi voltam,
hányszor kell másik nevet mondanom, mire kijavítasz.
Hatalmas az önfegyelmed, kislány!
Hannah döbbenten bámult rá, majd elkezdett nevetni.
– Olyan vagy, mint az a férfi, aki kapott egy halló-
készüléket, és eltitkolta a családja előtt a használatát.
– És legalább egy tucatszor megváltoztatta a
végrendeletét – fejezte be Jack a viccet. – Csodálkoznál,
ha tudnád, mikre emlékszem, és mikre nem. Nincs
benne semmi összefüggés vagy mi az a másik szó, ami
ideillik... Néha egy illat beindít valami olyasmit, amire
már évek óta nem gondoltam. Más alkalmakkor meg
akkor ugrik be valami, amikor eszem valamit, vagy
meglátok egy autót egy régi filmben, vagy észreveszek
egy antik darabot a lakásban.
– Erről egyszer beszéltél már nekem – jegyezte meg

205
Hannah. – Reménykedtem, hogy a Vörös Bársony Sütik,
amit a szülinapodra sütöttem, esetleg előhozzák annak
a verekedésnek az emlékeit, ami után Gus eltűnt Lake
Edenből. Szerintem az egésznek ez lehet a nyitja. Bárcsak
emlékeznél rá, mi miatt verekedtetek össze!
– Én is szeretném. Sokszor próbáltam visszaemlékezni,
de nem megy.
– Próbáld kevésbé erőltetni. Egyél egypárat a sütiből
holnap. Iris, a lányod azt mondta, hogy Emmy akkoriban
sütött ilyet, amikor ő még nagyon kicsi volt.
– Tényleg hasonlít azoknak a sütiknek az ízére. Lehet,
azért is ízlik nekem annyira. Tudod, ő nagyon hiányzik.
– A feleséged?
– Ez a legrosszabb abban, ha az ember megöregszik.
Mindenki, akit fiatalkorodban ismertél, már meghalt.
– Igen, ez nagyon elszomorító – értett egyet Hannah, és
már csak a gondolattól érezte, hogy kezd elszomorodni.
– Persze, de van benne jó is.
– És mi az?
– Az ember így túlélheti az ellenségeit, feltéve persze,
ha nem ő az, aki megölte őket.

206
Huszonegyedik fejezet
Hannah–t fura érzés kerítette hatalmába, ahogy laká-
sajtót nyitotta. Ha a lakópark a Westminstert apátság
közvetlen szomszédságában épült volna úgy biztos a Big
Bent hallotta volna, amint este tízet üt, persze ha nem
számítjuk az időeltolódást.
Már olyan rég volt része az élményben, hogy elfelejtett
felkészülni a narancs–fehér hatalmas szőrgomolyag
bombaszerű becsapódására. Kissé hátratántorodott,
ahogy a cica a karjai közt landolt, de arcára széles mosoly
ült ki.
– Hát szia, Móse! – vakargatta meg, ahogy karjában
odavitte őt a kedvenc helyére, a kanapé háttámlájára,
majd meggyömöszölte kicsit, mielőtt lerakta. Úgy tűnt,
minden visszaállt normál üzemmód.
A saját világában megint minden rendben volt.
De mielőtt még a cica megkapta volna a szokásosan
elvárt fültő– és állvakargatást, leugrott, és mint akit
nyílból lőttek ki, felugrott a macskakuckóra. Ügyesen
bemászott az első szintre, hogy egy pillanattal később
már a tetőtéri odúból kandikáljon ki.
– Oh, tehát most ez lett a kedvenc kakasülőd? –
kérdezte, és odament, hogy megvakargassa, mert hát
az is a szokásos hazaérkezési üdvözlő ceremónia része
volt.
Ott állt egy darabig, és simogatta kedvencét, aki jó-

207
kedvűen dorombolt viszonzásképpen, egészei addig,
míg meg nem csörrent a telefon. Hannah oda sietett a
kávézóasztalhoz, hogy felvegye a kagylót.
– Halló – szólt bele.
– Jókedvűnek tűnsz. Ezek szerint Móse jól viselkedett,
míg nem voltál otthon?
Norman volt az, és Hannah szája széles mosolyra
húzódott.
– Hála neked, igen. Csak egy újabb nyüszítő egér
bánta, de szerintem az is itt lehet valahol.
– Pont emiatt hívlak. A lány a kisállat–kereskedésből
felhívott. Új egérszállítmányuk érkezett, és hazafelé be-
ugrottam újabb készletet vásárolni belőle. Ha nem vagy
túl fáradt, átvinném. Viszont ha nagyon fáradt vagy,
akkor várok a következő alkalomig, míg találkozunk.
Figyelmes. Norman rém figyelmes volt. Hannah–t
noha rettentő alváshiányban szenvedett – egészen fel-
dobta, hogy Móse újra a régi volt.
– Gyere csak át, meggondoltam magam – mondta. –
Felteszek egy kávét, amíg ideérsz.

***

Hannah feltette a kávét. Miközben a konyhában tény-

kedett, Móse tálkáját is újratöltötte, és friss vizet is tett ki
neki. Következő útja a kamrába vezetett. Jó lenne valamit
adni a kávé mellé Normannek, ha átjön. A hagyomány
mindig is fontos volt Lake Edenben, eszerint pedig a
kávé mellé illik valami édességet is felszolgálni, noha
mindketten teleették már magukat süteménnyel Jack
születésnapi köszöntőjén, úgy jó két órával korábban. De
egy igazi minnesotai háziasszony nem szervírozza fel a
kávét csak úgy magában!
Fél percébe sem telt, és felmérte, mi van a kamrája
polcain. Minden összetevő rendelkezésére állt, hogy
összedobjon egy Skandináv Mandulás Sütit. Milyen jó

208
lesz, ha az egész lakást átjárja majd a csodás illat, amíg
sül, és mellesleg az elkészítése is gyerekjáték. Volt otthon
hámozott, szeletelt mandulája is, amivel megszórhatja
majd a tészta tetejét. Mi lehetne ennél egyszerűbb?
Tíz perc múlva Hannah már be is töltötte a tésztát
egy őzgerincformába, betolta a sütőbe, majd beállította
az időzítőt. Épp önteni készült magának egy újabb bögre
frissen készült kávét, amikor kopogtak a lakása ajtaján.
– Már itt is lenne? – szólt oda Mósénak, aki egy
pillanatra emelte csak ki a fejét a tálkájából, amikor
meghallotta, hogy valaki áll az ajtónál. Gyors pillantást
vetett a konyhai órára, és megrázta a fejét. Nem lehet
Norman. Képtelenség. Még a sebességkorlát többszörös
túllépésével sem tud megtenni ennyi idő alatt ekkora
távot!
Elővigyázatosan – mint mindig, amikor gyilkossági
ügyben nyomozott – most sem nyitott csak úgy szimplán
ajtót a kopogásra. Az eredetileg felszerelt kukucskáló,
ami azóta fent volt az ajtón, amióta beköltözött, fabatkát
sem ért. Úgy torzított, hogy még a saját anyját sem
ismerte volna fel azon keresztül kukucskálva! De már
csak megszokásból is kinézett rajta, és hátrahőkölt attól,
amit látott. Tényleg a saját anyja állt az ajtó előtt. Hannah
legalábbis Deloresnek látta.
– Aj–jaj – motyogta halkan. Delores nem szokta
meglátogatni a lakásán. Pontot tett a látogatások végé-
re, miután Móse vagy egy tucat drága harisnyáját
szétcincálta. Valami rettentő nagy baj történhetett; ha
éjnek idején idejött. De mi van, ha nem is Delores az?
Lehet akár egy másik sötét hajú nő is. Nem fog ajtót
nyitni, amíg meg nem győződött róla, ezért kikiáltott: –
Ki az?
– Nem ismered fel a saját anyádat? – kérdezte Delores.
– Itt tikkadozunk kint, nem is beszélve arról, hogy
agyoncsipkednek minket a szúnyogok. Nyisd már ki az
ajtót, Hannah!

209
 Hannah ajtót nyitott, és rögtön látta, miért beszélt
többes számban az anyja. Delores mellett ott toporgott
Andrea és Michelle is.
– Azt hittem, hazamentetek a parti után – mondta
Andreának.
– Így volt. Viszont McCann nagyi mindent elrendezett.
Elmondta, hogy Bill hazatelefonált, mert ma éjjel sokáig
bent marad, utána meg telefonált anya és itt vagyok.
– Meg én is – trillázta Michelle. – Már készültem
lefeküdni, de anya úgy döntött, muszáj családi kupak-
tanácsot tartanunk, ezért átcipelt minket hozzád.
– Hát a család egy fővel bővül, mert Norman is
mindjárt átjön – magyarázta nekik, miközben beterelte
őket a nappaliba. – Tíz percen belül itt lesz.
– Nagyon helyes! – mosolyodott el Delores. –
Norman jóformán családtagnak számít már. Előtte nem
titkolózunk, ugye drágám?
Hannah megmenekült a válaszadástól, mert egy
narancs–fehér maszat rohant át a nappalin, bemenekült
a macskakuckó alsó odúnyílásán, felkúszott két szintet
a kuckó tetőterébe, hogy onnan, kellő távolságból kandi-
kálva méregesse esküdt ellenségét.
– Oh, de édes! – kiáltott fel Delores figyelemre sem
méltatva, hogy Móse rémülten borzolja a szőrét, és
gyakorlatilag prüszköl rá. – Megvetted ezt a helyes
macskakuckót az én kis cicaunokámnak? Nem két fillér
lehetett. Régóta spóroltál rá?
– Mindig spórolok, de igazából jóformán csak egy
fillérembe került. Egyet fizet, kettőt kap akcióban
árulták a kisállat–kereskedésben a bevásárlóközpont-
ban, és Norman vett egyet Bújcinak. A második csupán
egy dollárba került, azt pedig elhozta Mósénak.
Totális csend lett egy pillanatra, majd Delores óvatosan
köhintett egyet.
– Ki mondta ezt neked, drágám?
Hannah szemei összeszűkültek.

210
 – Norman – válaszolta. – Miért ne lehetne egyet fizet,
kettőt kap akció macskakuckókra a kereskedésben?
– Hát, mostanában nem néztem, de...
– Anya! – vágott közbe Hannah. – Tudnom kell, volt–e
ilyen egyet fizet, kettőt vihet akció két nappal ezelőtt.
– Hát, az igazat megvallva, nem hinném, hogy...
– Bökd már ki anya, ne kertelj! – követelte Hannah.
Delores nagyot sóhajtott, és a fejét ingatta.
– Nem túl valószínű, drágám. Lehetséges, hogy
Norman egy speciális árat alkudhatott ki, ilyen olyan
úton–módon, viszont...
– Viszont Norman hazudott nekem az akcióról – vágott
közbe Hannah, elejét véve egy újabb kifogásnak.
– Attól tartok, drágám, ez a helyzet. De valld csak be,
rém kedves dolog volt tőle, hogy megvette neked.
– Rém kedves – ismerte el Hannah – viszont hazudott
nekem.
– Igazad van. És most mit fogsz tenni?
Hannah döbbenten nézett az anyjára.
– Hát, csak annyit, hogy visszafizetem neki az árát.
Kiderítem, mennyibe kerülhetett, pénzt spórolók rá,
és...
– És Normant hozod vele rém kellemetlen helyzetbe,
amiért ilyen csodás ajándékot vett Mósénak – szállt be az
anya–lánya diskurzusba Michelle. – Biztos vagy benne,
hogy ezt akarod?
– Persze hogy nem akarom! Nem szeretném, hogy
Norman kellemetlenül érezze magát! – háborodott fel ezen
a feltételezésen Hannah. – Viszont könyöradományokat
sem fogadok el. Sikeres üzletet vezetek, én is kifizet-
hetem!
– Persze, de ezzel tönkretennéd az örömét – korholta
a nővérét Andrea. – Norman úgy érzi, ezzel a kegyes
hazugsággal örömet szerzett neked. Büszke magára, és
boldog, hogy adhatott neked valamit. Azonkívül teljesen
odavan Móséért, és neki is akart adni valamit, aminek

211
örül. És most tényleg el akarod ezt rontani?
– Még azért is rosszul érezze magát, mert örömet
akart okozni nektek? – tette hozzá Michelle.
– Persze hogy nem. De... – Hannah itt elharapta a szót,
és jobban belegondolt. Talán a húgainak igaza lehet, és
nem kellene Normannek megtudnia, hogy ő is tudja, a
férfi rászedte őt. Talán inkább hálásnak kellene lennie
azért, mert ennyire töri magát, hogy mind Mósénak,
mind neki ajándékot vegyen.
– Szóval? – kérdezte Delores, és kérdőleg felhúzta a
szemöldökét.
– Igazatok van – adta meg magát Hannah méltósággal.
– Egy szót sem szólok róla.
– Így a legjobb! – helyeselt Michelle.
– A lehető leghelyesebb dolgot teszed – kontrázott rá
Andrea is.
– Bölcs döntés, drágám – mondta ki a végszót Delores,
és kecsesen elhelyezkedett a kanapén. – Mi ez az isteni
illat?
– Mandula – válaszolta Hannah. – Joyce Skandináv
Mandulás sütijét sütöm.
Delores egészen lelkesnek tűnt.
– Csak nem az a recept, amit Joyce–tól kaptam, ő
pedig Nancytől? – kérdezte.
– De, pontosan az. Csak annyi a különbség, hogy
margarin helyett átszűrt vajat használtam hozzá.
– Mikor kell kivenni a sütőből? – kérdezte Andrea.
Hannah ránézett a faliórára. – Még öt perc. Azután
le kell hűljön egy kissé, de még melegen fogom szervír-
ozni.
– Csodás! – bólogatott Delores. – Gondolom, szeretnéd
tudni, miért törtünk így rád mindhárman.
– Megfordult a fejemben.
– Természetesen Gusszal kapcsolatban. Összeültünk
Marge–dzsal ma délután, és írtunk egy listát azokról a
nőkről, akiket Gus ejtett, és mindegyiket fel is hívtuk

212
még akkor délután. Mindnek volt alibije.
– Mindnek?
– Úgy van. De nem ezért jöttem, hogy ezt elmondjam.
Beugrottam Ava fűszerboltjába, miután eljöttem Jack
partijáról. Mesélte, hogy felhívta a hitelkártyacéget.
Úgy néz ki, hogy az üzemanyag-hitelkártya, amit Gus
használt tankolásnál, nem volt érvényes.
– Jaj! – mondta Hannah, mert a kirakós több kockája
is a helyére került hirtelen. Gus órája Mike szerint
hamisítvány volt, akárcsak a gyémántgyűrű, amit a
kisujján viselt. Ha az egész csupán kábítás, és Gus
hazudott a gazdagságáról, akkor vajon hány kereskedőt
verhetett át így az Atlantic City–Minnesota–Lake Eden
útvonalon, és vajon mennyi idő, míg észreveszik a
sikkasztást?
– Mikor tankolta meg a Jaguárt utoljára? – kérdezte,
mert rájött, hogy az lehet a leggyengébb láncszem.
Először nem volt benne biztos, hogy ez is fontos lehet.
Ugyanakkor emlékezett, a korább gyilkossági ügyek
általában úgy oldódtak meg, hogy kérdéseket tett fel, és a
válaszokat jól az eszébe véste.
– A villásreggeliről visszajövet tankolta tele válaszol-
ta Delores. – Vasárnap volt, ezért Ava nem tudta le-
ellenőrizni a kártyaszámlát a társaságnál. Ma telefonált
csak be, így tudta meg, hogy a tankolókártya érvénytelen
volt.
– Érvénytelen? Lehet, hogy lopott volt? – tanakodott
Hannah.
Delores a fejét ingatta.
– Ava szerint le volt tiltva. A hölgy, akivel beszélt,
elmondta neki azt is, hogy azért került letiltásra mert
utólag nem fizette ki a számlákat.
– Ez nem hangzik túl jól – jegyezte meg Hannah,
és megpróbálta memorizálni a kapott információkat.
Újra az anyjához fordult. – Megtennéd, hogy kimész
a vendéglőbe holnap reggel, és leellenőrzöd, hogy a

213
villásreggeli költsége jóváíródott–e a hitel számlán?
Sally is biztos felhívta már a bankot azóta.
– Persze, odamegyek – ígérte meg Delores.
– Nagyszerű – mondta Hannah, majd Michelle–hez
fordult. – Megkérdeznéd Lonnie–tól, hogy Gus Rolexe
valódi volt–e? Mike majdnem biztos volt benne,
hogy hamis, miután a rablásiaktól megtudta, hogy a
gyémántgyűrű csak utánzat volt.
– Máris felhívom – szólt Michelle, és elővette a
mobilját, majd kiszaladt a konyhába telefonálni.
– Mi a fene történik itt? Talán sejtesz már valamit? –
ráncolta a homlokát Andrea.
– Még nem – mondta Hannah, és szerette volna, ha
ennél pontosabban is meghatározhatná, mit gondol. –
Csak annyit tudok, hogy Gus nem az volt, akinek kiadta
magát.
– Hamisítvány – dugta be a fejét az ajtón Michelle.
– Lonnie–t pont ma hívta vissza az ékszerész. Mindjárt
jövök vissza, oké?
– Gondolod, Gus szándékosan vezette félre a barátait
és a rokonait? – kérdezte Delores Hannah–tól.
– Nem tudom. Nem ismerem őt a régi időkből, te
viszont igen. Te mit gondolsz?
Delores percekig eltöprengett ezen, majd mélyet
sóhajtott.
– Lehetséges – mondta aztán. – Nem akarom elhinni,
mégis nagyon valószínű.

214
Huszonkettedik fejezet
– Isteni finom ez a torta, drágám – mondta Delores a
kávéját kortyolva, majd harapott hozzá egy falatot a
mandulás sütiből. – Szerintem sokkal jobb melegen...
– Köszönöm, anya.
– Szerencsés lesz az a férfi, akihez feleségül mész.
Csodálatos szakács vagy.
– Ez a munkám, anya.
– És látom, szép rend van a lakásodban is.
– Köszönöm, anya – ismételte meg Hannah, majd vett
egy mély levegőt, mert tudta, hogy két ilyen bók után
anyja következő rituáléja a kioktatás lesz arról, hogy meg
kellene komolyodnia, férjhez kéne mennie, és családot
alapítania.
– Tudom, te úgy gondolod, még sok időd van arra,
hogy férjhez menj és gyereket szülj, de a...
A „biológiai óra ketyegése” rész hirtelen elmaradt,
mert kopogtak az ajtón. Hannah ellebegett egy néma
hálaimát Norman időzítése miatt, és feltartotta a kezét.
– Szavad ne feledd, anya. Megyek, és kinyitom a
ajtót. – Azzal kisietett a bejárathoz, kihagyva amúgy is
haszontalan kukucskáló procedúrát, kikiáltott: – Ki van
kint?
– Egér–házhozszállítás Mósénak – jelentette Norman,
amire Hannah tüstént kinyitotta az ajtót. Csak beadom,
ha nagyon fáradt vagy.

215
 – Gyere csak be, és csatlakozz a bulihoz – tárta ki
jobban az ajtót Hannah, így Norman is láthatta a Swensen
gyülekezetet.
– Még jó, hogy meggondoltad magad – mondta halkan,
úgy, hogy csak Hannah hallhatta. Azután a többiekhez
fordult. – Csak nem azért jöttetek ti is, hogy segítsetek
Hannah–nak felkötözni spárgára a nyüszítő egereket
Móse macskakuckójában?
– Nem egészen – válaszolt nevetve Michelle. – Mi
csak enni jöttünk, és a gyilkosságot átbeszélni.
– Oh, ez igazán jó kombinációnak tűnik. Mit esztek?
– Skandináv Mandulás Sütit – válaszolt neki
Hannah. – Ülj csak le, mindjárt hozok neked is egy
szeletet a kávéd mellé.

***

– Hallod, hogy dorombol Móse? – jegyezte meg Norman,

miután Delores, Andrea és Michelle elmentek. – Még itt
kint is hallani.
– Azért van, mert anya elment. Azt gondolhatta, hogy
büntetésből engedtem be hozzá anyámat.
– Lehet, hogy csak boldog, hiszen minden visszatért
a normál kerékvágásba, és megbocsátottad a rosszalko-
dásait is. De tényleg megbocsátottál neki, ugye?
– Már jóval azelőtt, hogy átjöttél, és még jóval
előbb, mint ahogy anya és a csajok megjelentek nálam.
Hála neked, az a probléma már a múlté. Most már Gus
gyilkosának felderítése a fő feladatom.
– Ha nem vagy túl fáradt, elmesélhetnéd, mire jutottál
eddig – kortyolt bele a férfi a kávéba, amit Hannah frissen
töltött ki neki.
– Sajnos rengeteg a motiváció, viszont kevés a
lehetséges elkövetők száma. Gus nem volt épp a tisztesség
mintapéldánya, és rettentő hosszú azok listája, akiknek
minden okuk megvolt arra, hogy ne kedveljék, vagy

216
akár, megkockáztatom, gyűlöljék. – Hannah előkapta
a jegyzetfüzetét, és felütötte a gyanúsítottak listájánál.
– Kezdem az elején. Rengeteg sok lánnyal randizgatott
a gimnáziumi években, akiket rövid idő után dobott, és
lecserélt valaki másra. Anya és Marge állították össze
nekem a listát. Sajnos, vagy nem sajnos, de mindnek van
alibije arra az éjszakára.
– Oké, ki a következő?
– Bert Kuehn. Régen sokan suttogták, hogy Gus ittas
vezetése miatt történhetett az a bizonyos autó–szeren-
csétlenség, amelyben Bert nővére, Mary Jo meghalt.
A hivatalos rendőri jelentés szerint Mary Jo vezetett,
viszont Gus gimnáziumi baseballedzője ért ki elsőként
a baleset helyszínére, és segíthetett Gusnak Mary Jot a
vezetőülésbe átültetni.
– Beszéltél az edzővel is?
– Nem, már régen elment a Jordanból a Michigan
University csapatához segédedzőnek. Eddig még, nem
volt időm utánajárni.
– Ebben majd segítek neked, még mielőtt elmennék.
Valaki más?
– Szó lehet rablásról is esetleg. Gus sok pénzt tartott
magánál, és mindenkinek azzal dicsekedett, milyen
nagyon gazdag.
– Nem azt mondtad, hogy a pénzét megtalálták nála a
tárcájával együtt?
– De igen. Mike szerint a rabló pánikba eshetett,
amikor rájött, megölte Gust, és mindent hátrahagyva el-
menekült a tett színhelyéről.
– Szerinted más a helyzet, igaz?
– Hát nem. Elvihette volna a Rolex órát is, hiszen nem
lehetett tudomása arról, hogy az óra hamis.
– Biztos, hogy hamis volt az a Rolex?
– Biztos. Michelle leellenőrizte. Felhívta Lonnie–t
még mielőtt megérkeztél, és ő megerősítette, miután
megkapták a hivatalos értékbecslést. Minden bizony-

217
nyal hamisítvány volt, csakúgy, mint a kisujján hordott
gyémántgyűrű is. Mike–tól tudom, hogy a gazdagok
körében nem ritka, hogy tökéletes másolatul készíttet-
nek az ékszereikről, és azokat viselik csak míg az eredeti
ékszerek a széfjük mélyén pihennek. Szerinte Gus is
ugyanezt tehette.
– De te ezt is vitatod, ugye?
– Igen. Azóta több információval rendelkezem. Avától
tudom, hogy Gus olyan üzemanyag–hitelkártyával
tankolt, amelyet letiltottak. Anya meg leellenőrzi holnap
reggel, hogy a vasárnapi villásreggeli kifizetésére hasz-
nált hitelkártyán a tranzakció vajon jóváírásra került–e.
– Tehát Mike még nem tudhat a letiltott kártyáról?
– Nem.
– És elmondod neki?
– Még nem tudom. Attól tartok, ha azt gondolja, hogy
Gus Atlantic City–béli lakásán nem lehetnek értékek,
akkor nem küld oda senkit leellenőrizni. Különben sem
ez volt a top prioritás a listáján. Kétséges, hogy valaki
New Jerseyből idáig kövesse Gust, hogy megölje.
– Ebben valószínűleg igazad lesz – jegyezte meg
Norman, bár nem túl nagy meggyőződéssel. – Egy bér-
gyilkos könnyedén elvegyülhetett a népes rokonság
között a megfelelő időre várva, hogy megölje Gust egy
óvatlan pillanatban, amikor épp egyedül van, és nincs
vele senki.
– Lehetetlen.
– Miért? Vagy százötvenen is lehettek a tónál aznap
este.
– De mind összegyűltek, és beszélgettek – magyarázta
Hannah. – Hamar rájöttek volna, ha olyan lett volna
köztük, aki nem a rokonsághoz tartozik. Elégszer végig-
mentem a népes rokonság tagjai közt ahhoz, hogy tudjam,
mindenki kikérdezett mindenkit, ki milyen rokonsági
fokon áll, kinek mi a története, és melyik más rokont
ismeri személyesen.

218
 Norman elgondolkozott a hallottakon.
– Ebben történetesen igazad van. Biztos jóval
nehezebb lenne a dolog, ha egy konferencia jelenlevőit
kellene átvizsgálni.
– Visszatérve a gyanúsítottakra – folytatta Hannah, és
lapozott egyet a füzetében. – Ott van például Jack is. De
róla te is tudsz. Aztán beszélhetnék Gus szerencsejátékos
múltjáról is. Létezhet olyan személy, akit Gus becsapott
pénzzel, és aki oly sok év után is még mindig neheztelt
rá. Vagy akitől pénzt kért kölcsön, és soha nem adta meg.
Anya mesélt ezekről a dolgairól is. Még neki is tartozott
húsz dollárral a gimnáziumi időkből, és úgy ment el Lake
Edenből, hogy soha nem adta meg neki.
– Ezek szerint még örülhetek, hogy csak egyszer
találkoztam vele – ingatta a fejét Norman.
– Jól mondod! – helyeselt Hannah. – De akkor sem
érdemelte meg, hogy megöljék.
– Igaz. Ki van még a listádon?
– Ava.
Norman ledöbbent ezen.
– Ava Schultz a boltból?
– Úgy van.
– A letiltott benzinkártya miatt?
– Nem, Ava nem tudhatott erről egész ma reggelig,
amikor felhívta a társaságot. Nála még nincsenek olyan
automata lehúzok, amelyek elfogadják vagy alkalma-
sint elutasítják a kártyás tranzakciókar, Mindent manu-
álisan csinál, kiállít egy bizonylatom aláíratja a kártya-
tulajdonossal, és betelefonál az, engedélyezés miatt.
– Miért akarhatta Ava Gus halálát, ha nem tudott a
letiltott kártyáról?
– Mert Gus nem akarta vele tölteni az éjszakát.
– Ava azt szerette volna, ha Gus vele tölti az éjszakát?
– kérdezte csodálkozva Norman.
– Lehetséges, persze nem tudhatom biztosra ezt sem.
Annyit tudok csak, Gus visszakísérte őt az üzlethez a

219
tánc után, és amikor Ava erről beszélt nekem, hirtelen
rávágta, hogy nem amiatt, amit gondolnék. Biztosított
róla, hogy Gus csak néhány élelmiszert akart vásárolni.
– Lehet, hogy tényleg csak ennyiről volt szó.
– Meglehet, mindenesetre az ő nevét is felírtam a
listára. Egy elhagyott nő mindig gyanús ilyen esetben.
– Tehát akkor Ava is gyanúsított még?
– Nem, azóta már lehúztam őt a listámról, amikor
Andrea elhozta nekem a gyilkossági helyszínei készített
képeket. Gus valamivel több mint százkilencven centi,
Ava pedig csak százötven lehet. Súlyban is jóval
könnyebb nála. Nem nyomhat ötven kilónál többet, még
vasággyal sem.
– Igen, én is így gondolom – mondta Norman.
– Ilyen tényezők miatt képtelenség, hogy Ava olyan
erővel szúrhassa mellkason, ami azonnali halált okoz,
hacsak nem sámlira állt, bár ez elég valószínűtlen.
– Gondolom, nem volt sámli a környéken – találgatta
Norman.
– A Pavilonban egy sem. Tudom, mert Patsy keresett
egyet, hogy kicserélhesse az égőt az egyik lámpában a
hátsó ajtónál.
– Mi van, ha hátulról leütötte, és amikor elesett, akkor
szúrta csak le?
– Hogy tehette volna? Gus legalább kétszer annyit
nyomott, mint Ava.
– Igen, tényleg helyes, hogy lehúztad a listáról. Elég
valószínűtlen jelölt a feladatra. Tehát, ki van még a
listán?
– Már csak egy fő. És kezdem azt hinni, hogy ő lehet
az, aki ténylegesen megölte.
– És ki az?
– Az a beazonosítatlan gyanúsított, aki általunk
ismeretlen okokból megölte Gust. Nem tudom, te hogy
vagy vele, Norman, de én teljesen elakadtam itt.
– Megoldod ezt is. Mint mindent. Majd történik vala-

220
mi megint, és a hiányzó részek a helyükre kerülnek, a
többi pedig majd jön magától.
– Köszönöm a biztatást.
– Nagyon szívesen. Lehetséges, hogy a baseball–
edző lehet a hiányzó kocka a kirakósban. Kapcsold be
a számítógépet, és lássuk, találunk–e róla kicsit több
infót.
Miután kapcsolódtak az internethez, Norman kezébe
vette az irányítást.
– Mi a neve? – kérdezte.
– Toby Hutchins.
– Toby, mint a Tóbiás becézve?
– Ezt nem tudom sajnos, és anya sem emlékezett erre,
pedig rákérdeztem, mielőtt leírtam a füzetbe a nevet.
– Rendben, próbáljuk akkor Tobyval. Felmegyek a
Michigan Egyetem honlapjára, és megnézem, hátha
találok ott valamit.
Hannah figyelte, ahogy betöltődött a weboldal.
– Látod, van itt egy fül, amire ha rákattintasz, az
atlétikával kapcsolatos információkat hozza fel az oldal
– mutatta Norman a képernyőn.
– Igen, próbáljuk akkor azt.
Norman várt egy pillanatot, míg az atlétikai szekció
betöltődött, majd a baseball feliratra kattintott. Az al-
menüben megtalálta az edzőkhöz vezető linket is.
– Még akár itt is lehetnek számunkra hasznos infók. –
Amikor a lap betöltődött, Norman felhorkant.
– Mi az? – kérdezte Hannah.
– Csak a vezető edzőket listázza, és csak azokra a
évekre vonatkozik, amikor a Rozsomákok Baseball
Csapatát vezették. Mintha azt mondtad volna, hogy Toby
Hutchins csak segédedzősödött itt?
– Anya úgy tudta.
– Hát, akkor ez egy zsákutca. – Norman visszanavi-
gált a főoldalra. – Legalább annyit tudunk, hogy egy
ideig Ann Arborban élt. Lehet, hogy a helyi újságokban

221
talál-unk róla említést. Akarod, hogy megnézzük az Ann
Arbor Hírek archívumában? Vagy az Egyetemi Hír-
mondóban, esetleg a Michigan Napilapban? – kérdezte.
– Próbáljuk először a Michigan Napilapot. Anyu
emlékezett, hogy Michiganben .
Norman behívta az oldalt, és rákeresett Gus gim-
náziumi edzőjének nevére. Néhány sportbeszámoló
hivatkozásban ott szerepelt a neve, aztán Norman
keresője elnavigálta őket egy másik oldalra.
– Ejha! – lihegte Hannah, amikor meglátta az oldal
főcímét. Toby Hutchins meghalt, és annak már legalább
három éve. Egy csónakbalesetben vesztette életét. A
gyászjelentés szerint nem volt leszármazottja, és senkit
nem tudtak értesíteni.
– Hát ezzel sem jutottunk túl sokra – sóhajtott
Hannah.
– Megpróbálhatjuk az Atlantic City Sárga Oldalakat –
javasolta Norman.
– Toby Hutchins miatt?
– Nem, Gus éjjeli mulatója miatt. Kíváncsi vagyok,
hogy az Indigó Hangulat tényleg létezik–e. – Nem tartott
sokáig kikeresni az online Sárga Lapokban az Indigó
Hangulat címét. Norman kinyomtatta az elérhetőségek-
kel együtt, majd gyorsan az órájára nézett.
– Már késő van, hogy felhívjuk. Két óra az időeltoló-
dás, és ilyenkor már biztos bezártak.
– Most meg mit csinálsz? – érdeklődött Hannah,
amikor Norman begépelt valamit, amire bejött egy másik
oldal.
– Repülőjegyet foglalok. Talán valaki az Indigó
Hangulatból tudhatja, mi szél hozta vissza Gust Lake
Edenbe.
– Atlantic Citybe akarsz repülni? – kérdezte Hannah
elképedve.
– Miért is ne? Doki amúgy is helyettesít engem a
rendelőben holnap. Kimegyek a reptérre, becsekkolok,

222
majd a gépen alszom egy kicsit, és még dél előtt
odaérhetek.
– De nem kell hazamenned, hogy bepakolj pár dolgot
magadnak?
– Nem igazán. Majd a reptéren beszerzem a szükséges
dolgokat.
– És a ruhák?
– Jó ez, amit most viselek, majd veszek hozzá egy
másik inget. Ha Gus mulatója tényleg annyira előkelő,
mint amilyennek leírta, biztos, hogy előírják az ing és a
nyakkendő viseletét. Még jó, hogy bent lóg az öltönyöm a
kocsiban, és innen egyenest a reptérre hajthatok.
Hannah csak bámult rá tágra nyílt szemekkel. A
gondolatok meg csak zakatoltak a fejében, majd hirtelen
beugrott valami, és újabb kirakós darabolj kerültek
a helyükre. Váratlanul Norman nyakába ugrott, és
megölelte. És ha ez nem lett volna elég még egy forró
csókot is nyomott a szájára.
– Hú! – pihegett Norman, amikor Hannah eleresztette
a csók után. – Ha tudom, hogy az Atlantic City–béli
utazásom ilyen hatással lesz rád, akkor már rég meg-
vettem volna a jegyet!
– Oh, nem arról van szó – lihegte Hannah, mert
Norman viszonzott csókja kicsit kifullasztotta.
– Akkor miről? Persze, nem panaszkodni akarok...
– Emlékszel, hogy a bőröndje az ágyon volt? –
kérdezte, és megvárta, míg Norman rábólint. – És az
üres gardróbra Gus bungalójában?
– Igen.
– És a lenvászon öltönyre, ami a Jaguárban volt
felakasztva?
– Naná, hogy emlékszem, hisz tudod, én másztam át
a kerítésen a lefoglalt kocsik telepén. De annak mi köze
van hozzám?
– Gus nem pakolta és akasztgatta ki a ruháit a bőrönd-
ből, mert tisztában volt vele, hogy nem fog maradni.

223
Azért akasztotta ki a lenvászon öltönyt a kocsiba,
miután átöltözött, mert még éjjel tovább akart állni a
táncmulatság után.
– Honnan tudod mindezt?
– Minden összevág. Ava elmondta, hogy még azelőtt
feltankolta a kocsiját, mielőtt megtudni volna, melyik
bungaló lesz az övé. Ebből arra következtetek, hogy még
azelőtt el akart tűnni, mielőtt Ava kinyitott volna reggel.
– Ez oké, és ezenkívül?
– Láttam, hogy bevesz valami kapszulát a tánc-
mulatságon. Amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy
csak sima savlekötő, viszont Jon Walkertől tudom,
hogy valami amfetamin–származék lehetett. Éber akart
maradni, hogy visszavezethessen Atlantit. Citybe. Ezért
vásárolt be annyit a csokikból és más egyéb rágcsákból.
Avának azt mondta, reggelire lesz, de nem így volt. Ezért
kellett az eldobható hűtőtáska is. Ezért is készített össze
annyi szendvicset a pavilon bárjánál. Az útra készítette,
hisz egész éjjel vezetett volna.
Norman is elgondolkozott a hallottakon.
– Ez valóban logikusnak tűnik. De miért akart olyan
hamar elmenni? A családi fesztivál egész szombat estig
tart.
– Szerintem eredetileg nem a családi összejövetel
miatt jött el ide, csak láthatta a plakátokat, amelyeket
Lisáék raktak ki a Fő úton, és ez kapóra jött neki. Egészen
más okból jött vissza.
– Hogy a családját lássa?
Hannah csak a fejét rázta.
– Kétlem, hogy amiatt. Ha fel akarta volna venni a
kapcsolatot a rokonaival, akkor végig itt maradt volna a
családi fesztiválon. Úgy gondolom, Gus határozott céllal
jött ide, amit véghez is vitt, még mielőtt beakasztotta a
lenvászon öltönyét a kocsijába, és bevette az élénkítő
pirulát.
– Oké – szólt Norman, majd felállt, és még meg-

224
vakargatta Móse füle tövét, mielőtt az ajtóhoz indult.
– Kiderítem, mi okból jött ide. Átnézem a lakását is,
hogy tényleg volt–e széfje, tele értékes ékszerekkel meg
órával.
– Légy nagyon óvatos – kérte Hannah, és fura módon
reményvesztettnek érezte magát, amikor Norman a
karjaiba vonta, és megölelte.
– Az leszek. Hol a mobilod?
Hannah fogta a táskáját, és addig kotorászott, míg az
alján megtalálta a telefont. – Itt van! – jelentette ki, és
odanyújtotta a férfinak.
– Egészen le van merülve – jegyezte meg Norman,
amikor bekapcsolta, és benyomott rajta pár gombot, ami
vinnyogó hangot eredményezett.
– Oh, ezt a hangot Móse is kedveli – mondta Hannah,
amikor észrevette, hogy a hangra Móse is elkezdte a
füleit hegyezni. – Igazi macskazene lehet füleinek.
Norman felnevetett, ahogy lecsukta a telefont, és
visszaadta a lánynak.
– Tedd éjszakára töltőre, és ne felejtsd el magaddal
vinni holnap. Hívlak, amint megérkeztem Atlantic City-
be, csak ne felejtsd el bekapcsolni, hogy ezúttal ki is
csöngjön.
– Úgy lesz. Azonnal töltőre rakom, ahogy kiléptél az
ajtón, éjszaka feltöltődik, reggel meg beviszem magam-
mal a munkába. Még a táskámban is bekapcsolva hagyom
majd.
– Jól van. Ne felejtsd el. És nagyon vigyázz magadra
te is, Hannah.
– Úgy lesz.
– Ígérd meg.
Hannah elmosolyodott. Normannek tényleg fontos
volt.
– Megígérem – adta a szavát.
– Ha esetleg előbb rájönnél, ki ölhette meg Gust,
mielőtt visszaérnék, ne kockáztass. Bármi is legyen, ne

225
menj egyedül a gyilkos után. Azonnal hívd fel Mike–ot,
hogy fedezhessen.
– Oké.
– Megígéred, Hannah?
Ehhez már sokkal nehezebb volt a szavát adnia, de
Hannah látta, mennyire fontos ez a férfinak.
– Megígérem, Norman – mondta halkan.
Huszonharmadik fejezet
A kávét bekészítette reggelire, Móse tálkája feltöltve,
ő pedig leellenőrizte, hogy az összes zár, amit Bill fel-
szereltetett az ablakokra, mind zárva van–e. Már csak
annyi volt hátra, hogy megmossa az arcát, fogat mosson,
felvegye az óriáspólóját, amit nyári pizsamának használt,
és bebújjon a paplan alá.
– Gyere, Móse – szólt Hannah, és levette a kedvenc
kilátóhelyéről, a macskakuckó felső szintjéről.
– Késő van, és nekem muszáj lesz...
Mondatát kopogás szakította félbe a bejárati ajtón. A
három gyors koppantás egymás után ismerősnek tűnt,
majd fél másodperc múlva a kopogás megismétlődött.
– ...kinyitnom az ajtót – fejezte be saját mondatát
Hannah, és egy gyors mozdulattal visszahelyezte a cicát
új kedvenc kilátóhelyére. – Ki van kint? – kiáltott ki, bár
sejtette, ki lehet az.
– Mike vagyok, Beszélnünk kell. Még fent vagy,
ugye?
Áá, már mélyen alszom! – szerette volna mondani,
de persze nem mondta. – Fent vagyok. Várj, mindjárt
kinyitom az ajtót – felelte helyette.
– Köszi, Hannah – lépett be Mike a nappaliba. –
Gondoltam, még biztos ébren vagy. Láttam Normant
elhajtani.
– Beszéltetek? – kérdezte Hannah, és reménykedett,

227
hogy a válasz nemleges lesz. Norman törvénytisztelő
lakos volt. Ha Mike rákérdez, hova megy biztos
megmondta volna neki.
– Csak intettünk egymásnak, mert nagyon siettem
hozzád.
– Talán valami áttörés történt az ügyben? – érdeklő-
dött, és néma hálát rebegett a szerencsecsillagának, hogy
Mike ennyire sietett.
– Semmi új. – Mike hitetlenkedve nézegette a
macskakuckót, ami Hannah íróasztala mellett tornyo-
sult a falnál. – Hát ez meg micsoda?
– Móse új kuckója és játszóháza. Norman szerelte össze
neki tegnap. – Hannah megtorpant, és gyorsan számot
vetett. Nem akarta, hogy Mike rosszul érezze magát
amiatt, hogy nem ő vett ilyet Mósénak. – Hála az állatos
csatornának, aminek megadtad a számát tegnap, meg az
új játszóházának, Móse felhagyott a rombolással.
– Nagyszerű. Én is hoztam neki valamit, lent van
a kocsiban. Majd leugrom érte, és felhozom, mielőtt
elmennék. Azért ugrottam be, hogy megkérdezzem,
sikerült–e valami új infót szerezned, amiről nekem is
tudnom kell.
– Történetesen igen – tessékelte Mike–ot a kanapé felé
Hannah. Azután, mivel jó háziasszony volt, megkérdezte:
– Hozhatok kávét?
– Köszi, de már szétkávéztam magam a mai napra,
Biztos az mondatja ezt velem, hogy egész nap azt a
szutykot ittam csak az őrsön. Habár valami édesség jól
jönne, azt szívesen venném, ha van.
– Éppenséggel van. Ma este mandulás sütiket sütöttem.
Mit szólnál egy szelethez egy pohár tej kíséretében?
– Szuperül hangzik!
– Helyezd kényelembe magad, és rögtön hozom – szólt
Hannah, és kisietett a konyhába. Visszatérve ott találta
Mike–ot a kanapén, ölében Móséval.
– Tessék parancsolni – mondta, és letette a sütit és a

228
pohár tejet a kávézóasztalra. – Kóstold csak meg, kíváncsi
vagyok, hogy ízlik majd.
Mike beleharapott, és elismerően bólogatott.
– Nagyon ízlik, feltéve, ha nem az „Arzén és csipke”
című filmből vetted a receptjét.
– Már ezer éve nem láttam azt a filmet, és különben is,
az én mandulám nem keserű – méltatlankodott Hannah,
utalva arra, hogy az arzénnak olyan íze van, mint a keserű
mandulának. – Különben is, hogy találhatták azt ki?
– Mármint a keserű mandulára gondolsz?
– Igen. A halottaktól nem lehet megkérdezni, milyen
íze volt a méregnek, ami megölte őket.
Mike hátravetett fejjel nevetett.
– Igazad van. Valaki biztos megkóstolta, anélkül, hogy
lenyelte volna. Vagy még a halála beállta előtt elmondta,
milyen ízű.
– Borzalmas. Erről jut eszembe, elkészítette már
Knight doki a toxikológiai vizsgálatot Gus Klein eseté-
ben?
– Persze. Ez rutineljárás.
– Talált esetleg amfetamin–származékot a vérében?
– Miért akarod ezt tudni?
Hannah sóhajtott egyet. Mike nem igazán volt
együttműködő.
– Láttam Gust, amint bekapott egy zöld–fehér kap-
szulát, még a tánc alatt. Amikor rákérdeztem, vajon nem
okoz–e problémát, hogy gyógyszerre iszik, akkor annyit
mondott, az csak egy egyszerű vény nélkül kapható
savlekötő, és nem gyógyszer.
– De te nem hittél neki?
– Akkor elhittem neki. Aztán később gondolkoztam
rajta, ezért leírtam a kapszula kinézetét Jon Walkernek,
és megkérdeztem, mi a véleménye.
– Ő pedig azt mondta neked, hogy valószínűleg am-
fetamin, ugye?
– Igen.

229
 – Jonnak igaza van. Tényleg amfetamin volt. A
toxikológiai vizsgálat kiderítette.
Hannah gyomra furán liftezni kezdett. – Mikor
kaptátok meg a toxikológiai jelentést?
– A boncolási eredménnyel együtt. A Doki sürgős
esetté nyilváníttatta, és már kedden reggel a kezemben
volt a jelentés.
– De kedden délelőtt bejöttél a Süti Édenbe! Miért
nem mondtad ezt el?
– Azért, mert ez egy hivatalos irat. A szabály tiltja,
hogy hivatalos dokumentumot és jelentéseket megosz-
szak veled.
– Tehát vannak olyan dolgok, amiket nem mondasz el
nekem? – kérdezte Hannah, és úgy érezte, kihasználták.
– Egy néhányat igen, de csakis azokat, amelyek
szigorúan bizalmasak, és csak hivatalos személy tudhatja.
Különben is, nem az amfetamin ölte meg Gust. Egy
jégvágóval vagy ahhoz hasonló eszközzel szúrhatták le.
A gyanú villanykörtéje, ami a húgaival való beszélgetés
óta eddig csak pislákolt Hannah elméjében, most hirtelen
fényes gömbbé változott. Most már tudta az igazságot.
Mike kitartott amellett az álláspontja mellett. Talán még
csak nem is szándékosan. Lehet, hogy Mike őszintén azt
hiszi, hogy ezzel tiszteletben tartja kettejük paktumát.
De most majd megmutatja neki, hogy elhamarkodottan
ítélkezett.
– Mi a helyzet az ágyon talált bőrönddel? – kérdezte.
– Voltak benne kapszulák?
– Ugyan már, Hannah. – Mike elcsigázottan fel-
sóhajtott. – A bőrönd a bizonyítékok között van a többivel
együtt, elzárva, bent az őrsön.
– És csak hatósági személy tudhatja, mi van benne,
ugye?
– Úgy van. A tartalmából bizonyos dolgok fontosak
lehetnek majd a tárgyalásnál.
– Milyen tárgyalás? Hisz még senki nincs letar-
tóztatva.
230
 – Nincs, de majd le lesz. És semmi esetre sem
szeretném, hogy a gyilkos egy ilyen apró hiba miatt
kisétálhasson, azért, mert én nem ügyeltem eléggé a
szabályokra.
– Értem – mondta Hannah, és tényleg így volt. Mike
soha nem beszélt róla, de Hannah tudta, hogy a bandatag,
aki lelőtte és megölte Mike első gyerekükkel állapotos
feleségét, pontosan egy ilyen apróság miatt léphetett
meg. Bill mesélt neki erről még korábban. Ez állt annak
a hátterében, hogy Mike ilyen szigorúan, szinte betűről–
betűre betartotta a rendőrségi szabályzatokat. Ha rajta
múlik, egyetlen általa elfogott bűnöző sem fog szabadon
elsétálni.
– Elmondok mindent, amit lehet, Hannah. Tudod,
hogy így van, hisz ismersz.
– Tudom. – Hanna tisztában volt azzal, hogy Mike
tényleg megoszt vele bizonyos információkat. Viszont
azok az információk, amiket tőle tud meg, nem olyan
fontosak az ügy folyamatában. Úgy kezelte Hannah–t
is, mint egy külsőst, nem pedig mint csapattagot. És
hiába akarja őszintén, hogy a dolgok változzanak, úgyse
fognak.
– Mi a baj? – kérdezte Mike, vörösesszőke szemöl-
dökét felhúzva.
Azt te úgysem értheted, akarta mondani Hannah, de
visszatartotta a szavakat. Bolondság volt csalódottnak
éreznie magát. Tudhatta volna előre, hogy Mike kétsávos
útja csak egy sávot jelent. Lehet, hogy a kedvéért szabályt
szegne, de nem teszi meg.
– Hannah? Mi a baj? – kérdezte Mike ismételten.
– Semmi, csak fáradt vagyok – motyogta Hannah az
első kifogást, ami az eszébe ötlött.
– Jobb, ha megyek. Zárd be az ajtót mögöttem, míg
leszaladok a kocsiba Móse ajándékáért, amiről beszéltem.
Majd kopogok, ha visszaértem.
Hannah várt, szeme a kukucskálón. Arra várt, hogy

231
megpillantsa Mike torzított figuráját, ahogy feljön a
lépcsőn, de ehelyett egy nagy, rózsaszín bolyhos valamit
látott.
– Oké, Hannah, én vagyok az.
– Ez egy flamingó – magyarázta Mike. – Ha jól
emlékszem, múltkor azt mondtad, Móse kedveli a
flamingókat, igaz?
– Biztos így lehetett. Mindenesetre imádja figyelni
őket az állatos csatornán. Mekkora ez a valami?
– Magasabb nálam, tehát majdnem két méter lehet.
Frednek hívják. Hova rakjam?
– Csak oda – mutatott Hannah a kanapé melletti lukra.
– Befér majd oda Fred?
– Persze, ha kicsit lehajtjuk a szárnyát.
Pont erre volt szükségem. Egy közel két méter
magas plüss flamingóra – gondolta Hannah, de csak
úgy magában. Noha Fred nem az ő ízlését tükrözte, és
borzasztóan nézett ki a nappalijában, egészen meg volt
hatódva, hogy Mike milyen figyelmes, és játékot hozott
Mósénak.
– Köszönöm, Mike – mondta, mert nem tudott hirtelen
ennél találóbbat. És miután ez elég kevésnek hatott,
gyorsan hozzátette. – Hol találtad?
– Oh. Szóval, a helyzet az, hogy Fred újrahasznosított
darab. Remélem, Móse nem bánja.
– Oh, hát nem hiszem – biztosította róla Hannah, és
figyelte, ahogy a cicája odarohan a nagy madárhoz, és
hozzádörgölődzik. – Csak nem a rendőrség kobozta el
valahol?
– Nem, ez az én lakásomban volt idáig. Fredet még
Ronni vette Floridában. Azon az úton vásárolta amire
Bill–lel együtt ment egy konferenciára. Aztán meg el-
költözött, és nem tudta hova tenni, ezért én megtartottam.
Felajánlottam, hogy visszaadom neki, amikor vissza-
költözött a szemközti lakásba, de nem tartott igényt
Fredre, mert a színe nem megy nappalijához.

232
 – Ah, értem – mondta Hannah, és azt kívánta bárcsak
ne kérdezte volna meg.
– Hát, jobb, ha én megyek. Örülök, hogy Mósénak
tetszik Fred. Tudod, van egy új 50 colos síkképenyős
tévém, és annak csak az útjába volt.
Hannah kikísérte Mike–t, megköszönte megint az
ajándékot, röviden megcsókolta, majd útján engedte.
Becsukta, és rázárta az ajtót, majd megfordult, és csak
bámulta a fukszia színű óriást.
– Tudom, hogy kedveled Fredet – mondta Mósénak,
és figyelte, amint a cica odadörgöli a fejét a flamingó
lábához. – És tudod, mit eszik?
Móse hátrafordult, és ránézett, mutatva, hogy érdeklik
a Ronni–féle alig használt flamingó étkezési szokásai.
– Fred rákot eszik, Móse, sok–sok rákot. Lehet, hogy
jobb lesz, ha őt is szétcincálod. Mert ha legközelebb egy
adag rákot kapsz tőlem, úgy nem kell majd megküzdened
érte senkivel.
– Rowww! – kurrogott Móse talányosan, és hatalmas
sárga szemekkel rábámult.
– Igazad van – mosolygott rá Hannah. – Jobb, ha
leckét veszek tőled, ha már Fred első gazdájáról van szó,
és együtt szétcincáljuk őt is.

233
Huszonnegyedik fejezet
– Viszlát, Móse – szólt Hannah, és dobott neki pár
darab lazacos cicarágcsát, amint a lakásajtó felé ment.
– Próbálj ma is jófiú lenni. Sietek haza kora délután, és
akkor megint kapsz kaját.
Keze már a kilincsen volt, amikor megcsördült a
telefon. Hannah motyogott egy–két keresetlen szót,
majd visszament a konyhába felvenni a telefont. Móse
hátán nem volt felborzolva a szőr, tehát valószínűleg nem
Delores az.
– Halló? – szólt bele a telefonba, és közben azon
tanakodott, vajon ki keresheti ilyen korán.
– Szia, Hannah.
– Norman! – Hannah mosolyogni kezdett, amikor
meghallotta a hangját. – Honnan hívsz?
– A reptérről, Atlantic Cityből. Húsz perccel ezelőtt
szállt le a gépem. Kibéreltem egy kocsit, amiben van
GPS is, és egyből az Indigó Hangulathoz megyek.
Hannah az órára nézett. Reggel háromnegyed hat. Ez
azt jelenti, hogy Atlantic Cityben háromnegyed nyolc
felé járt az idő.
– Nem lesz még ilyen korán nyitva – figyelmeztette
Normant.
– Tudom, csak odamegyek és körülnézek, után meg
bekapok valami reggelit valahol.
– Mikor jössz haza? – bukott ki Hannah–ból a kérdés.

234
Bolond dolog volt, hisz még egy nap sem telt el azóta,
hogy Norman elment. És már hiányzott neki.
– Ha minden úgy megy majd, ahogy elterveztem,
akkor holnap korán reggel már otthon leszek, vagy akár
korábban is, ha tudok.
– Ugorj be hozzám rögtön – mondta Hannah. –
Mindegy, milyen korán van. Ha pedig hat után érkeznél,
gyere egyenesen a Süti Édenbe, akkor már úgyis
munkában leszek.

***

Hannah kivette a két utolsó tepsi Meggyes Kacsintást a

sütőből, és épp átrakta a tortaállványra, amikor nyílt a
hátsó ajtó, és Lisa lépett be a konyhába.
– Lisa! Hát te meg mit keresel bent? Úgy tudtam, ma
reggel palacsintát sütsz a nagyjáték Napra.
– A terv az volt, de közben megváltozott. Anyád és
Carrie helyettesítenek.
– Aha! – Hannah láthatóan összerezzent. – Carrie–ről
nem tudom, anyáról viszont igen, hogy még életében
nem sütött palacsintát. Mindig apa készítette nekünk a
reggelit.
– Ne aggódj, Delores és Carrie csak az asztalokat
terítik meg, és narancslevet facsarnak. Ez felszabadítja
Marge–ot a feladat alól, és be tud segíteni Patsynek a
palacsintasütésben.
Hannah megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Viszont ez még mindig nem magyarázat arra, miért
vagy itt. A sütéssel kész vagyok, úgyhogy momentán
nincs szükségem segítségre.
– De van Segítek Luanne– nek nyitni, te pedig
kimehetsz a tóhoz. Apának eszébe jutott valami reggel,
és senkinek nem hajlandó elmondani rajtad kívül.
– A Gus– féle gyilkossági üggyel kapcsolatos?
– Nem tudom. Herb ott marad vele addig a nyaralóban,

235
megvárják, míg kiérsz. Ugye nem gondolod, hogy apa...
akarom mondani... nem akarom elhinni...
– Én sem akarom elhinni – vágott a szavába Hannah
és abban is biztos vagyok, hogy nem ő volt. Viszont
emlékezhet valamire a múltból, ami segíthet kézre
keríteni a gyilkost.
Húsz perc múlva már a nyaraló ajtaján kopogtatott.
Teljes gázzal nyomta a sütifurgon gázpedálját, mintha az
autópályán lenne, és ügyet sem vetett a zötykölődésre,
mert a murvás tóparti út folyamatosan dobálta a furgont
ennél a nagy sebességnél.
– Hannah! – köszöntötte Herb csodálkozva. Hogy
értél ide ilyen hamar?
– Lisa mondta, hogy fontos.
Herb összevonta a szemöldökét, és Hannah jól
tudta, fejben épp a megtett utat és az átlagsebességet
kalkulálhatja. Mint egyedüli megbízott városi közleke-
désrendész Lake Edenben, már elég gyorshajtási cédulát
kiosztott ahhoz, hogy tudja, mikor hágja át valaki a
sebességkorlátokat.
– Remélem, nem száguldoztál a városon keresztül –
jegyezte meg.
– Nem. A kavicsos utat választottam a tó körül, viszont
lehet, hogy kicsit gyorsabban vezettem, mini szoktam.
– Mennyire gyorsan?
– Nem néztem a kilométerórát, de elég gyors volt
ahhoz, hogy háromszor is beverjem a fejem a furgon
mennyezetébe.
– Ez majd megtanít, hogy máskor lassíts – mondta
Herb, és megpróbált szigorúan nézni. – Meg kellene
hogy büntesselek, de ez most nem az én hatásköröm.
– Lisa azt mondta, nagyon fontos – ismételte meg
Hannah.
– Igen, Jack mondta így. Gyere csak be, Hannah,
Jack ott ül a konyhaasztalnál. Négyszemközt akar veled
beszélni, úgyhogy csak odakísérlek, és megnézem, mit
segíthetek a reggelinél.
236
 Hannah belépett, Herb pedig odavezette az asztalhoz,
ahol Jack ült egy bögre kávé mellett a születésnapjára
tőle kapott sütik társaságában.
– Itt van Hannah – mondta neki Herb eljött, hogy
beszélhess vele, Jack.
– Hello – mondta Jack, és rámosolygott Hannah–ra.
– Köszi a társaságot, fiam. Majd Hannah lesétál velem
a reggelihez, ha itt végeztünk, ugye, Hannah? – fordult
oda a lányhoz.
– Természetesen.
Jack megvárta, míg Herb kimegy, majd a pultra
mutatott. – Nem kérsz egy kávét? Marge csinált egy
teljes kancsóval.
– Köszönöm, majd én töltök magamnak. – Hannah
kávét öntött egy tiszta bögrébe, amit a kávéfőző mellé
készítettek ki, majd fogta a kancsót, odavitte az asztalhoz,
és Jack bögréjét is újratöltötte. Miután ezzel végzett, leült
szemközt Jackkel, és várt.
– A sütid megtette a hatást, lányom! – vigyorgott rá
Jack. – Eszembe jutott, amikor utoljára készített ilyet
Emmy, erről pedig beugrott, mi volt az oka a verekedésnek
Gusszal. Neked elmondom, de meg kell esküdnöd, hogy
nem mondod el senkinek, még Lisának sem.
– Megígérem – mondta határozottan Hannah. Amit
Jacktől hallani fog, az talán segít felgöngyölíteni egy
szálat, viszont annak kevés a valószínűsége, hogy a
harminc évvel ezelőtti emléknek közvetlen ráhatása
legyen azokra az eseményekre, amelyek a vasárnap esti
tragédiához vezettek.
– Gus pénzt kért tőlem kölcsön azon az éjszakán,
amikor elment Lake Edenből – kezdte Jack. – Akkoriban
barátok voltunk, és adtam volna neki, ha lett volna plusz
pénzem, viszont a fizetésemből épphogy csak kijöttünk
Emmyvel. Iris majdnem kétéves volt, és Emmy utolsó
idős várandós volt Timmel. Nem tudott már dolgozni, én
pedig nehézkesen teremtettem elő a szükséges pénzt.

237
 Hannah biccentett. Át tudta érezni, milyen nehézségei
lehettek a fiatal házaspárnak a számlák fizetésével egy
totyogó kisgyerek meg úton lévő baba mellett, ha egy
keresetből kellett megélniük.
– Mondtam Gusnak, hogy sajnálom, de nem tudok
neki kölcsönadni. Akkor ő azt mondta, muszáj segíte-
nem rajta, mert kártyajátékon vesztett, és tartozott vala-
kinek pénzzel. Azt mondta, utánajönnek, ha nem fizeti
meg. Rosszul éreztem magam miatta, de nem volt miből
adni neki. Emmyvel csak annyi félretett pénzünk volt,
amit Knight dokinak szántunk Tim világra segítéséért.
– Megértem.
– Hát, Gus nem értette meg. Azt akarta, hogy adjam
oda azt a pénzt, amit a baba miatt raktunk félre. Hiába
mondtam neki, hogy nem adhatom oda. Javasoltam,
kérjen Patsytől, aki akkoriban már dolgozott, és egész
szépen keresett.
– És kért tőle? – Hannah emlékezett, hogy Patsy
említett egy kölcsönt, amit Gusnak adott, és amit Mack
szeretett volna begyűjteni.
– Mondta, hogy az sem megoldás, mert még az
előző kölcsönt sem fizette vissza Patsynek. Marge–nak
is tartozott pénzzel, és ezúttal a szülei sem akarták
kisegíteni. Amikor legutóbb kölcsönkért tőlük, azt
mondták, ideje már felnőnie és felelősséget vállalnia a
saját tartozásaiért.
Hannah kezdte már sejteni, mi lehetett a verekedés
apropója.
– Azért verekedtetek össze Gusszal, mert nem akarta
elfogadni, hogy nemet mondtál neki?
– Bizonyos szempontból igen, de akkor finoman
fogalmazok. Van itt egypár háttér–információ, amit
ismerned kell, különben nem fogod érteni a következő
részt.
– Oké. – Hannah ivott még egy kortyot a kávéjából. –
Folytasd csak!

238
 – Hát... – nyelt egy nagyot Jack. – Biztos, hogy nem
mondod el senkinek?
– Esküszöm, hogy nem – ígérte Hannah.
– Akkor jó. A gimnáziumi időkben én eléggé félszeg
voltam a lányokkal szemben, Gus viszont egyáltalán
nem. Barátok voltunk, így tanácsot kértem tőle, hogy
hívhatnám el Emmyt randevúra. Mielőtt összeszedtem
volna a bátorságomat, Gus hívta el őt randizni.
– A patkány! – szisszent fel Hannah.
– Az. De utólag nem számít, mert Emmy csak
egykét alkalommal találkozott vele. Amikor Gusnál rá-
kérdeztem, miért kezdett vele randevúzni, amikor jól
tudta, én is arra készülök, hogy elhívjam, azt válaszolta,
csak le akarta tesztelni, de végül nem volt nagy szám.
– Micsoda söpredék! – tört ki Hannah–ból ezúttal
kicsit hangosabban.
– Egy újabb találó szó a jellemzésére. – Jack rá-
mosolygott Hannah–ra. – Természetesen nem hittem
Gusnak. Másnap pedig Emmy kért randit tőlem.
Hannah tapsikolt.
– Csodálatos! Szerelem első látásra, amit házasság
követett!
– Úgy van. Noha nem azonnal, de nem sokkal
az érettségi után. Emmy mindig is jól sütött–főzött.
Szerintem a lányaim is tőle örökölték a tudásukat. És
a specialitása volt a... mit mondtál, mi a neve a süte-
ménynek?
– Vörös Bársony Süti.
– Igen. Vörös Bársony Süti. Az emberek állandóan
könyörögtek, hogy süssön nekik, és egy idő után még
fizettek is neki a sütésért. Marge édesanyja is gyakran
felbérelte Emmyt, hogy süssön az általa szervezett
varrókörnek. Nem is értem, mit csinálhat egy ilyen
varrókör?
Hannah csak pislogott. Annyira magával ragadta Jack
múltbéli története, hogy észre sem vette, a kérdés csak
költői volt.
239
 – Fogalmam sincs. Soha nem voltam tagja ilyen
körnek, de biztos olyasmi lehet, mint a Lake Eden–i
Patchwork Klub.
– És az mi lenne?
– Foltokat varrogatnak, de leginkább sütiznek és
kávéznak. Közben pedig jól kipletykálnak mindent és
mindenkit, főként azokat, akik nincsenek ott.
Jack hátravetette a fejét, úgy kacagott ezen. A nevetése
jó érzéssel töltötte el Hannah–t. Néhány ritka pillanaton
kívül, amit Marge–dzsal és a gyerekeivel töltött, Jack
az egész családi összejövetel alatt savanyú és hallgatag
volt.
– Folytasd csak, Jack – bökte meg gyengéden a vállát
Hannah. – Mondd el, kérlek, a történet további részeit
is.
– Persze, persze. Szóval... – bicsaklott meg Jack
hangja, és a mosoly hirtelen az arcára fagyott. Sajnálom,
drága, de elfelejtettem.
Egy röpke pillanatra ez a kedveskedő hangnem
meghökkentette Hannah–t. De aztán eszébe jutott, hogy
Lisa megtanította Jacknek, hogy használja „drága”
megszólítást, ha elfelejtené a hölgy nevét, akivel éppen
beszélget.
– Semmi baj – mosolygott rá biztatóan Hannah. A
csalódottságtól legszívesebben nyögött volna, de persze
nem tett ilyet. Csak megbántaná vele Jack érzéseit,
és semmi pozitívum nem származna belőle. Inkább
megpróbálta felidézni neki az elmondottakat.
– Ott tartottál, hogy Emmy sokat sütött mások kérés-
ére is – próbálta emlékeztetni Jacket. – Meg azt is
mondtad, hogy Marge anyja gyakran megkérte Emmyt,
süssön a varródélutánokra is.
– Oh, persze. Nem is tudom, hogy felejthettem el.
Tehát Emmy sütötte nekik azt a hogyishívjákot.
– Vörös Bársony Sütemény.
– Igen, Vörös Bársony Süteményt sütött a varrókör-

240
nek. Akkoriban egy kocsink volt csak, és reggel bevitt
engem a munkába, hogy később ki tudja szállítani vele a
sütiket. Az anyja is ott volt nálunk látogatóban akkor, és
vigyázott a kis... a kis...
– Irisre? – súgott Hannah.
– Igen. A lányunk Iris. – Jack olyan szeretettel
említette a lánya nevét, hogy Hannah úgy érezte, mintha
egy nagy gombóc fojtogatná a torkát.
– Amikor Emmy Marge szüleinek a házához ért a
süteménnyel, összefutott Gusszal, akinek nem kellett
volna ott lennie. Mindenki azt hitte, hogy már az előző
éjszaka elment. Viszont lekéste a buszt, és a következőre
várt, hogy visszamenjen a táborba.
Jack itt megtorpant, és Hannah észrevette, hogy kicsit
össze van zavarodva.
– Mi történt? – kérdezte tőle.
– Ennek így nincs semmi értelme. Biztos rosszul
emlékszem. Gus már túl idős volt akkor a táborozáshoz.
Egyidősek vagyunk, és én akkor már feleségül vettem
Emmyt. Meséltem ugye, hogy közvetlenül érettségi után
összeházasodtunk?
– Igen, és szerintem biztosan a baseball–edzőtáborra
gondolsz – tette hozzá gyorsan Hannah, mielőtt Jack
megint letérne erről a vonalról.
– Nem az A kategóriás baseball–edzőtáborba kellett
visszamennie Gusnak?
Hatalmas mosoly terült szét Jack arcán.
– Ez az! Gusnak már előző éjjel el kellett volna
mennie, de lekéste a buszt, így még mindig otthon volt.
Fogadni mernék, hogy pókerezni volt éjjel, és nem figyeli
az időre. Gyakran megtörtént vele az ilyesmi. Ha valaki
elkésik egy ilyen komoly edzőtáborról, azt keményen
megbüntetik. – Jack megint elharapta a mondat végét, és
zavarodottnak tűnt.
– Hol is tartottam?
– Arról beszéltél, hogy Emmy elvitte a süteményt

241
Marge anyjának, és amikor odaért, belefutott Gusba.
– Emmy köszönt neki, ugyanis mindig nagyon
udvarias volt, majd odaadta a süteményeket Marge
mamájának. Közvetlenül ezután kiment a kocsihoz,
hogy hazahajtson, de nem akart beindulni a kocsi. Ekkor
kérhette meg Marge anyja Gust, vigye az ő kocsijukat, és
fuvarozza haza Emmyt.
Hannah–nak ezúttal még inkább nehezére esett, hogy
ne hördüljön fel. Azok alapján, amit eddig megtudott
Gusról és a nőkről, ez nem jelenthetett semmi jót.
Jack ivott egy kortyot a kávéjából, és Hannah látta
rajta, hogy nem nagyon akaródzik folytatnia. Neki
viszont muszáj volt megtudnia, Jack pedig biztosan
megkönnyebbül majd, ha valaki olyannak meséli el
mindezt, aki megesküdött, hogy soha többé nem ismétli
el senkinek.
– Mi történt akkor, amikor Gus hazavitte Emmyt?
– Nem vitte haza. – Jack szemöldöke mérges ráncba
szalad össze.
– Kérlek, meséld el nekem. Ígérem, hogy soha senkinek
nem mondom el. Bízhatsz bennem, Jack!
– Tudom. Mindenkinek ez a véleménye. Én semmit
nem tudtam erről, kedves. Emmy semmit nem mondott
el az esetről, egészen addig, míg össze nem verekedtem
Gusszal azon az éjszakán, amikor örökre elhagyta Lake
Edent.
– Mit mondott Emmy? – fogta meg Jack kezét együtt
érzően Hannah.
– Azt mondta, Gus erőszakoskodott vele, ő pedig pofon
vágta, és inkább gyalog tett meg négy mérföldet hazáig.
És tudod, miért nem mondta el nekem korábban?
– Mert nem akarta, hogy idegeskedj emiatt? – próbálta
kitalálni Hannah.
– Nem azért. Azért mert nem akarta, hogy megöljem
Gust, és életem végéig börtönben üljek miatta. Azt
mondta, szüksége van rám, és nagyon szeret. Mivel

242
semmi komolyabb nem történt, ezért nem akarta, hogy
felhúzzam ezen magam. – Jack abbahagyta a mesélést,
és a könnyeivel küszködött. Egy percre rá úgy tűnt, kész
folytatni a történetet. – Mondd csak, gondoltad volna,
hogy ez történik majd?
– Mire gondolsz?
– Hát, hogy megölhettem. Kint voltam sétálni. Mack
látott engem az ablakból.
Hannah szemei tágra nyíltak a csodálkozástól.
– Honnan tudsz te erről?
– Mack mesélte. Nem tudta, mit kezdjen vele. Azt
mondta, nem beszélt róla a zsaruknak, de nekem muszáj
volt elmondania.
Hannah–t ez teljesen készületlenül érte. Mack el-
felejtette volna megemlíteni, hogy Jacknek is elmondta?
Gyorsan összeszedte magát, és ismét feltette a korábbi
kérdését.
– Emlékszel arra, hogy kimentéi sétálni a táncmulat-
ság után éjszaka?
Jack a fejét ingatta.
– Marge bevette az altatóját, és aludni mentünk, pont
úgy, mint máskor otthon. Viszont más ágyakban nem
tudok jól aludni. Akár ki is mehettem sétálni. Általában
azt teszem, ha nem tudok aludni.
– Tényleg nem emlékszel, hogy aznap éjjel sétáltál
volna?
Jack behunyta a szemét, és lehorgasztotta a fejét.
Hosszú percekig így maradt, majd fejét felemelve mélyen
Hannah szemébe nézett.
– Nem, nem emlékszem rá – válaszolt őszintén. –
Viszont Mack meg nem mondaná, ha nem így történt
volna. Szerinted börtönbe kerülhetek Gus meggyil-
kolásáért?
– Senkit nem gyilkoltál meg – vágta rá puszta
megérzésből Hannah. Majd miután alaposabban
átgondolta, kijelentette. – Tudom, hogy nem te voltál.

243
 Jack hálásan, de kissé kétkedően nézett rá.
– A próféta beszéljen belőled, kedvesem! Különben
is, én nem tudtam semmit Gus erőszakoskodásáról,
egé-szen addig, amíg el nem kezdett fenyegetőzni, és
hazugságokat kiabálni Emmyre.
Hannah érezte, hogy valami motoszkál a memóriá-
jában. Valami, amit hallott, és Gus ott volt akkor. Meg
Jack is. És ez a valami a táncmulatság éjjelén történt.
– Azt mondta akkor, ha nem adom oda neki a félretett
pénzünket, akkor mindenkinek elmondja városszerte,
hogy Emmy..., hogy Emmy..., képtelen vagyok ki-
mondani.
– Hűtlen volt hozzád akkor délután? – találgatta
Hannah, és hirtelen eszébe ötlött a társalgás Jack és Gus
között, még a táncmulatság alatt a bokszban.
– Igen, de nem az volt a legrandább része. A
legszörnyűbb az volt... Sajnálom, de elfelejtettem.
Hannah–nak a lélegzete is elakadt, amikor a teljes
dialógus tisztán megjelent a lelki szemei előtt. Gus azt
mondta, „viszont láttam egy másik csinos lányt ma, aki
nem más, mint Jack idősebb lánya, Iris. A kijelentés után
Jackhez fordult, és a szemébe mondta, hogy egyáltalán
nem hasonlít rád, Jack, gondolom, biztos inkább az
anyjára ütött.”
– Mi az? – kérdezte Jack, és úgy látszott, teljesen
össze van zavarodva.
– Rájöttem valamire.
– Mire jöttél rá?
– Hogy mi volt az összeverekedésetek oka. Gus nem
azt állította, hogy Iris az ő lánya?
Jack tágra nyílt szemmel, elhűlve nézett Hannah–ra,
és kezei ökölbe szorultak.
– Úgy van! Pontosan ezt mondta! Tudtam, hogy
hazudik, és meg is mondtam neki, de ő csak nevetett.
Ezután fenyegetett meg, hogy ha nem adom oda neki a
pénzt, akkor mindenkinek elmondja a városban!

244
 – Gondolom, behúztál neki egyet...
– Naná, hogy behúztam neki egyet! Senkinek nem
engedem, hogy ilyen hazugságokat mondjon Emmyről!
Emmy a feleségem! Megütöttem, és ütöttem, és csak
ütöttem, de a következő kép, amire emlékszem, már az,
hogy a klinikán térek magamhoz. Doki tényleg mindent
megtett, hogy szépen összevarrja a felszakadt államat, és
ne rémisszem halálra Emmyt.
– Tim pedig még az éjjel világra jött – fejezte be
Hannah, és remélte, hogy ez majd kellemes emlékeket
idéz fel Jackben.
– Igen, úgy volt – mosolygott újra Jack. – Végig ott
voltam vele én is, fogtam a kezét az utolsó pillanatig,
amikor Doki megkért, menjek, és sétáljak egyet. Mire
visszatértem a sétából, megérkezett a fiam is, Timmy!
Hannah tisztába volt vele, hogy valahogy vissza kell
térítenie Jacket a jelenbe. A Gusszal való verekedés
emlékei régi sebeket téphettek fel, és ideje volt
továbblépni.
– Tim is itt van, tudsz róla?
– Timmy itt lenne? – Jack egy pillanatig egészen
eltévelyedettnek látszott, majd ismét mosolyra húzta a
száját. – Tudom. A feleségével és a három unokámmal
együtt. Ott laknak abban a nagy böhöm, miben is?
– Lakókocsiban?
– Úgy van. Tim és a családja abban a lakókocsiban
laknak a fesztivál idején, és ott parkolnak vele a piknik-
ező rét mellett. Egészen Chicagóból vezettek idáig az
összejövetel miatt.
– Egyébként, per pillanat, nem is a lakókocsiban
vannak. Timmy és a családja a palacsintás reggelin van
Irisszel és Marge–dzsal, és mindenki mással egyetem-
ben. Szerintem már Lisa is visszaérhetett. Akarod, hogy
lesétáljunk oda mi is?
– Nagyszerű ötlet. Csatlakozom hozzájuk reggelire én
is. Bár remélem, nem ettem annyit a sütijeidből, hogy ne

245
legyen étvágyam. Mit is mondtál, hogy hívják?
– Vörös Bársony Süti.
– Igen, igen. Pont, mint amilyeneket Emmy sütött
egykor.
Hannah felállt, és hátratolta a székét. Minden, ami
eddig csak megérzés volt, most úgy tűnt, beigazolódott.
Viszont az egyedüli módja Jack tisztázásának a valódi
gyilkos kézre kerítése. Intett a kezével, és a karját
nyújtotta neki.
– Mondd csak... – szólalt meg Jack, és belekarolt. –
Emmytől kaptad a receptjét?
Hannah csak mosolygott.
– Emmytől van a recept – válaszolta. Ami bizonyos
szempontból valóban így is volt.
Huszonötödik fejezet
– Fantasztikusan jó ez a palacsinta! – jelentette ki
Hannah, és egy újabb darabkát szúrt fel a villájára.
– Mi a receptje, Patsy?
– Csak a szokásos alap palacsintarecept, amely
bármely szakácskönyvben fellelhető. Semmi különleges
nincs benne.
– De a szokásosnál sokkal finomabb.
– Oh, az amiatt van, hogy hagyjuk állni a tésztáját
– magyarázta Marge. – Egy nappal korábban szoktuk
bekeverni, és éjszakára lefedve a hűtőbe tesszük, így az
összes íz jól összeérik benne, másnap reggel pedig csak
jól át kell keverni a sütés előtt.
– Nézd csak, milyen jól sikerült az enyém is, Hannah
néni! – szólt Hannah ötéves unokahúga, és a zsírpapíron
a tányérja mellett lévő palacsintára mutatott. – Patsy
nénikémmel csináltuk.
Patsy Andreához fordult.
– Mondtam neki, hogy nyugodtan hívhat így –
magyarázta. – Nem bánod, ugye?
– Egyáltalán nem bánom. Tracey–nek rengeteg néni-
kéje és bácsikája van, akik nem is közvetlen család-
tagok.
– Azért, mert tiszteletbeli családtagok – magyarázta
az elnevezést Patsynek Tracey. – Hannah nénikém
valódi, mert ők anyával testvérek, meg Michelle nénikém

247
is valódi. Igazi bácsikáim nincsenek, de tiszteletbeli
bácsikámmá fogadtam Norman bácsit, Mike bácsit és
Herb bácsit is.
Mivel Patsy kissé összezavarodottnak látszott,
Hannah közbelépett, hogy témát váltson. – Valóban
szép az a palacsinta, Tracey. Vajon olyan finom is, mint
amilyennek látszik?
– Szerintem igen, hisz ugyanabból a tésztából van,
mint az összes többi, amit eszem.
– És amit épp eszel, az ízlik? – súgott Andrea.
– Nagyon, de nagyon finom. A legjobb palacsinta,
amit valaha ettem. Talán, ha bírok majd, eszem még
egyet belőle, de nem ezt itt – mutatott Tracey a félretett
palacsintára.
– A saját sütésűt nem eszed meg? – faggatta őt
Michelle.
Tracey erre olyan erősen rázta a fejét, hogy szőke
lófarokba fésült copfja ide–oda repkedett.
– Meg kell tartanom, mert ez az első palacsinta, amit
én sütöttem.
– De egy idő után tönkremegy – figyelmeztette
Hannah. – Nem tarthatod meg örökre.
– De megtartom. Lisa néni már ki is találta, hogyan
tarthatjuk meg. Majd hazaviszi, és kiszárítja a... – Tracey
itt megakadt, és segélykérőén nézett át Lisára, aki az
asztal szemközti oldalán ült. – Elmondod még egyszer,
hogy is hívják azt a masinát, Lisa néni?
– Aszalógép. Kiszívja a nedvességet a gyümölcsök-
ből és zöldségekből, így tovább elállnak.
– Megpróbálod ugyanezt Tracey palacsintájával? –
kérdezte kuncogva Michelle.
– Miért is ne? – nevetett vissza Lisa. – Ha meg
kiszáradt, akkor bekenem lakkal, hogy ne morzsolódjon
szét.
Herb kétkedően nézett rá.
– Gondolod, hogy működni fog?

248
 – Működött a sütiből készült díszek esetében is,
amikkel két éve karácsonykor a Süti Éden karácsonyfáját
díszítettem, és nagyon szépen megmaradtak. Ugye,
Hannah?
– Bizony. Még tavaly is azokat használtuk – kacsintott
Lisára Hannah. – Igaz, Normannek nem kevés túlórájába
került, hogy azon vendégeink letöri fogait kezelje,
akik úgy gondolták, kipróbálják a fenyőfára aggatott
díszsütiket is.
Tracey kerek szemekkel bámult.
– Komolyan? – kérdezte.
– Dehogy, csak vicceltem. De akár meg is történhetett
volna. Mert a sütik valódiak bizony a lakkréteg alatt.
– Az enyém pedig igazi palacsinta – mondta Tracey,
és Lisára mosolygott. – Lisa néni még nem próbált
palacsintát lakkozni, és ez enyém lesz így a legeslegelső.
– Ha más nem, Lisa biztosan meg tudja csinálni –
szólt most Jack, majd odahajolt, és megölelte Tracey–t.
– És mit csinálsz majd ezzel a jóképű száritott–lakkozott
palacsintával?
– Majd kiakasztom a szobám falára, és így mindig
emlékezni fogok erre a vidám palacsintás reggelire.
– Mit szólnál hozzá, ha ezentúl Jack nagyapónak
szólítanál? Kicsit idős vagyok már ahhoz, hogy a
bácsikád legyek.
– Oké, Jack nagyapó – egyezett bele rögtön Tracey, és
Jackre mosolygott.
– Nem látja valaki valahol itt azt a fogorvost a
kamerájával? – kérdezte most témát váltva Jack.
– Ma nincs itt – vágta rá gyorsan Hannah. – El kellett
utaznia a városból, és csak holnap reggel jön vissza.
– Elég baj. Kisegíthetett volna minket. Van másnál is
kamera esetleg?
Lisa a férje felé intett.
– Herbnek is van digitális kamerája, apa. Szeretnéd,
ha lefényképezne?

249
 – Nem nekem kell, hanem ennek a drágaságnak, itt.
– Tracey – mondta meg gyorsan a nevét Tracey, még
mielőtt bárki kimondhatta volna. – De nyugodtan mondd,
hogy drágaság, mint ahogy az előbb neveztél. Tetszik, és
úgyse hív így engem senki más.
– Örülök, hogy tetszik, ugyanis van rá esély, hogy
megint elfelejtem majd a nevedet. – Jack felnevetett
ezen, és a többiek is vele nevettek. Boldog pillanat
volt, és Hannah az kívánta, bárcsak elfeledtetné azokat
a fájdalmas emlékeket Jackben, amit a beszélgetésük
horgasztott fel.
– Gyerünk, Herb! – nézett rá Jack. – Nem csinálsz egy
képet a...
Tracey közelebb hajolt, és valamit súgott Jack fülébe.
– Igen, megtennéd, hogy készítesz egy fotót a
palacsintáról? Így Tracey majd bekeretezheti a képet, ha
a szárított–lakkozott palacsinta nem sikerülne túl jól.
– Persze, máris készítem – ígérte Herb. – Nagyon jó
ötlet, Jack.
– Kész vagy a reggelivel, Jack nagyapó? – kérdezte
tőle Tracey.
– Én már igen. És mi a helyzet veled?
– Én is befejeztem már. Az előbb azt gondoltam,
eszem még egy palacsintát, de már annyira tele vagyok,
hogy nem megy. Akarod, hogy elmenjünk a boltba
desszertért?
– Jól hallottam, hogy desszertet mondtál? – kérdezte
nevetve Jack, amikor Tracey bólogatott. – Az emberek
nem szoktak desszertet enni reggeli után.
– De ugye nincs ilyen szabály, hogy nem lehet? –
kérdezte Tracey, és kicsit elbizonytalanodott. – Vagy van
ilyen?
Jack megrázta a fejét.
– Nem hinném, hogy lenne. Mire gondoltál?
– Vehetnénk egy dupla jegecet, és megkérhetnénk
Mrs. Schultzot, felezze el nekünk. Nagyon ért ehhez, és
mindig sikerül jól széttörnie.
250
 – Jól hangzik, feltéve, ha nem sörjegecre gondoltál.
Mert a sorjegecet nem szeretem.
– Hát én sem. Remélem, lesz nála zöldcitromos jegec.
Az tényleg nagyon fini, vagy meggyes, az még annál is
jobb. – Tracey Andreához fordult. – Anya, elengedsz
Jack nagyapóval?
Andrea mosolygott.
– Felőlem rendben, menjetek.
– Te mit szólsz hozzá, Marge? – kérdezte tőle Jack. –
Nem bánod, ha Traceyvel megyek a boltba?
Marge csak nevetett.
– Nem bánom, úgyis el kell kezdenem leszedni az
asztalokat.
– Ne aggódjatok, nemsokára visszajövünk – szólt
Tracey, majd felállt, és megfogta Jack kezét. Azután
elsétálták kettesben, át az úton a kisbolt felé.
– Jégkrém reggelire! – nevetgélt Patsy, és felállt ő is.
– Jobb, ha megyek én is, mert tizenegyre már lent kell
lennem a parton, hogy bíráskodjak az úszóversenyen.
Remélem, nem fogok vízbe pottyanni a gumicsónakból!
Andrea kuncogott.
– Ruhástól a vízbe esni nem olyan mókás. Teljesen
tönkretenné ezt a szép ruhát.
– Köszönöm – válaszolta Patsy, és végignézett
világoszöld nadrágkosztümjén. – Igazság szerint nem az
öltözék miatt aggódom.
– Patsy nem tud úszni – magyarázta Marge.
Hannah elképedt. A Lake Eden–i iskolák programjá-
ban mindenhol kötelezően szerepelt az úszás és a víz-
biztonsági oktatás a tanulók számára. Ennek keretében
hozták létre az első fedett uszodát is, az úszásoktatás
pedig már elemi iskolai szinten elkezdődik, és folytató-
dik később a vízi életmentő programok oktatásával a
felsőbb tagozatokon.
– Lake Edenbe jártál iskolába, és nem tudsz úszni? –
kérdezte csodálkozva.

251
 – Ez a helyzet, és nem azért, mert nem próbáltam
volna eleget – mosolygott félszegen Patsy. – Mondd csak
el nekik, Marge.
– Nem képes a víz színén fennmaradni – magyarázta
Marge. – Mivel nem bír fennmaradni, ezért úszni sem
tud. Tud krallozni meg őrülten csapkodni a vízben, de
nem képes sokáig kint tartani a fejét a vízből.
– Megtanították nekem az összes úszásnemet, meg
a krallozást a medence sekély részében. Ott minden
nagyon jól ment. Tehát elméletben tudom, hogyan kell
úszni, csak hát a gyakorlatban nem megy. Három–négy
tempó után lesüllyedek a medence aljára.
– Még az úszóoktató is eljött hozzánk egyszer, hogy
elmagyarázza a szüleimnek a helyzetet – mesélte Marge.
– Kint kellett volna játszanunk, de bementünk, hogy
kihallgassuk, miről is beszélnek. Arra emlékszünk,
hogy a csontjai tömörségével volt kapcsolatos, a speciális
gravitációval és a természetes felhajtóerővel.
– Az biztos, hogy az iskolában mindenki megpróbált
segíteni az úszásban, de valahogy nem sikerült senkinek
– mondta szomorúan Patsy.
– Elemi iskolában teljesen egyformán öltöztünk
– folytatta Marge. – Úgy néztünk ki, mint két tojás.
Még az úszódresszünk is egyforma rózsaszínű volt. Az
úszóoktató sem tudott minket megkülönböztetni.
Patsy halkan felnevetett.
– Egészen addig, míg bele nem parancsolt minket a
medencébe, hogy feküdjünk fel a vízre. Marge lebegett,
míg én elmerültem, mint egy kavics. Biztos emiatt van,
hogy nem akaródzik nagyon kimennem, és bíráskodnom
abban a csónakban. Pánikba esek a mély víz közelében.
Megpróbáltam rávenni Macket, hogy vegye át tőlem ezt
a posztot. Benne volt az úszócsapatban még a gimnázium
idején, és mindenféle versenyt megnyert. Viszont nem
tud jönni, mert a vörös csapatot készíti fel a softball–
meccs előtt.

252
 – Majd én elmegyek helyetted – ajánlotta fel Michelle.
– Imádok úszni, és engem nem zavar, ha véletlenül vizes
leszek. Szóval tizenegykor kezdődik, azt mondtad,
ugye?
– Pontosan.
– És mikor van vége?
– Hát, minden korosztály számára külön futam van,
és több mint száz gyerek jelentkezett. Szerintem két óra
felé vége lehet.
Michelle felnyögött.
– Hoppá, ez pont nem jó. Dél és kettő között a tricikli
parádén kell besegítenem. Vagy nem akarsz beugrani
az én helyemre, segíteni a kicsiknek kidekorálni a
bringákat?
– Oh, dehogynem. Az tökéletes lesz nekem. Imádom
a gyerekeket, és sajnos Mackel soha nem lehetett saját
gyerekünk. Őt nem igazán érdekelte, én viszont nagyon
szerettem volna anya lenni.
– Jó anya vált volna belőled – biztosította róla Marge.
– Az enyémeknek nagyon jó pótanyjuk voltál mindig. Mi
a helyzet veletek? – mosolygott Andreára és Hannah–ra.
– Mi a tervetek a mai napra?
– Elmegyünk pizzázni – mondta Hannah, és Andrea
felé intett.
– Csak nem éhes vagy? Nem lehetsz éhes! Most lett
csak vége a nagy palacsintás reggelinek!
– Nem enni megyünk – kapta el a fonalat Andrea.
– Nyomozni fogunk.
– Információért mentek? – érdeklődött Michelle.
– Eltaláltad – szólt Hannah. – Mary Jo Kuehnnel,
meg az autószerencsétlenséggel kapcsolatban, amiben
meghalt. Sokan vannak a városban, akik úgy gondolják,
Gus hibájából történhetett.
Marge elsápadt.
– Mi is hallottuk ezt akkoriban. Azt mondta, nem ő
vezetett, de ki tudhatja.

253
 – Most így visszagondolva az események tükrében,
ő vezethetett – sóhajtott Patsy. – Gondolod, hogy Bert
ölte volna meg Gust, mert azt hitte, Gus vezetett akkor
éjszaka?
– Ez sem kizárt – válaszolt Andrea.
– Addig nem tudhatunk biztosat, míg le nem
ellenőriztük az alibijét – tette hozzá Hannah. – Meg kell
kérdeznünk Bertöt, hol volt hétfőn hajnali egy és három
között.
– Majd én vigyázok Tracey–re – ajánlkozott Michelle.
– Ha pedig tizenegyig nem érnétek vissza, akkor elviszem
magammal bíráskodni az úszóversenyre.
– Jaj, csak azt ne! – szörnyülködött Patsy. – És ha
vízbe pottyan?
– Semmi baj, Tracey nagyon jól úszik – nyugtatta
meg Andrea. – Történetesen ő is benevezett az ovisok
versenyébe.
– Már ilyen kicsi korban megtanult úszni? – kérdezte
Marge.
– Oh, persze. Még amikor az előkészítőbe járt, Janice
Cox mindegyiküket megtanította úszni a csoportban.
Ebben az évben pedig már óvodás, és az iskolai uszodába
járnak úszni.
– Mindenképp ott leszek a versenyen, hogy szurkoljak
neki – ígérte Marge.
– Hannah, te meddig leszel távol? – kérdezte
Patsy, miközben elkezdte összeszedni a tányérokat az
asztalról.
– Egy órát minimum – mondta neki Hannah.
– Akkor minden rendben – bólogatott Patsy. – Meg-
néztem a versenybeosztást, amikor még úgy volt, hogy én
is bíráskodom, és onnan tudom, hogy az ovisok versenye
a legutolsó futam.

254
Huszonhatodik fejezet
Andrea és Hannah behajtottak a Bertanelli teljesen kihalt
parkolójába. Nyilvánvalóan nem a pizza volt Lake Edeni
lakosai számára a szokásos reggeli. Hannah leparkolta
a sütifurgont a bejárat közelében, majd a nővérek ki-
pattantak belőle.
– Hogy csináljuk? – kérdezte Andrea.
– Majd rögtönzünk. Mit gondolsz, tudnál most pizzát
enni?
Andrea gondolkodóba esett, és egészen addig töp-
rengett rajta, míg bementek a bejáraton, hogy egy
szimpatikus bokszot keressenek.
– Szerintem igen – mondta végül. – De csak akkor, ha
szalámi, pepperoni és extra sajt feltét is van rajta.
– És szardella? – ingerkedett Hannah.
– Dél előtt semmiképp. Tudod, van valami a
szardellában, ami miatt reggelire nem kívánom.
Hannah ismerte ezt az érzést. Olyan volt ez, mint
amikor a gabonapehelyre egy csomó narancslét önt
az ember. Egy barátjától látta, aki ezt a megoldást
választotta, amikor nem volt otthon tej reggelire. Nem
mintha borzasztó lett volna, de mégis volt benne valami,
ami nem stimmelt a kombinációban.
– Hello, hölgyek! – jött oda köszönteni őket a pincérnő,
amint elfoglalták az egyik hátsó bokszot. – Hozhatok
valamit inni?

255
 – Egy kávé jólesne, köszönöm – válaszolt Hannah.
– Egy kávét kérnék, köszönöm – mondta majdnem
szimultán Andrea is.
– Két kávé rendel.
Andrea megvárta, míg ismét egyedül maradtak, és
közelebb hajolt Hannah–hoz.
– Azt mondtad a reggelinél, hogy Norman elutazott a
városból. Oda ment, ahová gondolom?
– Attól függ, mit gondolsz, hova ment.
– Atlantic City?
– Bingó!
– Hogy lecsekkolja az Indigó Hangulatot?
– Megint csak talált. Azt mondta, a mobilomon hív
majd, ha bármit megtudott.
– És nálad van a mobilod?
– Nálam van – mondta Hannah, és megpaskolta óriás
méretű táskáját.
– És nem felejtetted el felrakni a töltőre éjszaka?
– Feltettem, nyugi.
– Be is kapcsoltad?
– Bekapcsoltam.
A pincérnő visszatért a bokszukhoz a két bögre
kávéval.
– Tessék parancsolni – mondta, és letette eléjük a
bögréket.
– Köszönjük. – Hannah úgy döntött, ez a legjobb
pillanat, hogy Berttel is foglalkozzon. – Bért bent van?
– kérdezte a pincérnőt.
– Még nincs.
– És Ellie? – érdeklődött Andrea.
– Még ő sincs bent sajnos. Biztos a vasárnap éjjeli
alváskimaradást pótolják be.
Hannah és Andrea összenéztek.
– Miért, mi történt vasárnap éjjel? – kíváncsiskodott
tovább Andrea.
– A heti pénztárszalag nem stimmelt a konyhai

256
megrendelésekkel, és meg kellett keresnünk az
eltéréseket.
Hannah nem tudta nem észrevenni a kollektív többes
használatát.
– Ki az a mi? – kérdezett rá.
– Bert, Ellie és én. Én vagyok a fizetős pincér, tehát
én felelek a megrendelésekért is. Mindent át kellett néz-
nünk, míg megtaláltuk.
– És mi volt az? – kíváncsiskodott Andrea.
– Az egyik új pincérnő elütött egy jó pár számot
véletlenül. Nem szándékos elütések voltak, viszont a
pénztár nem stimmelt, és mi feleltünk érte.
– Meddig maradtak aznap éjjel? – tette fel a kritikus
kérdést Hannah.
– Háromnegyed háromig itt voltunk. Vasárnap
éjfélkor szoktunk zárni, és majdnem három óránkba telt,
míg megtaláltuk a hibát.
– Örülök, hogy sikerült megtalálni – mondta Hannah,
és gondolatban hozzátette: Több okból kifolyólag is.
– Hát még én! Őszintén őrülök, hogy senki nem
szándékosan csinálta. Gyakran megesik az ilyesmi a
vendéglátásban. Szeretnék megnézni az étlapot, vagy
már tudják, milyen pizzát fognak rendelni?
– Szeretnénk egy közepes méretű szalámis,
pepperonis, extra sajtos pizzát – rendelte Hannah, amit
Andrea diktált.
– És gomba is legyen rajta – tette hozzá Andrea.
– Meg fekete olívabogyó. Milyen feltétek vannak?
A pincérnő felnézett a megrendelésből.
– Tudunk tenni rá paradicsomot, hagymát és szardellát
is.
– Hagyma és paradicsom mindenképp jöhet, viszont
kihagynánk a szardellát – mondta Hannah, majd húga
felé biccentett – Reggelire nem eszik szardellát.
– Meg tudom érteni – vágta rá a pincérnő, és Andreára
kacsintott, majd visszatért a rendelési jegyzeteihez. –

257
Tehát akkor egy közepes méretű szalámis, pepperonis
pizza rendel, extra sajttal, hagy mával, paradicsommal,
fekete dívával és gombával. Rendben vagyunk így?
– Tökéletesen – válaszolt Hannah.
– Javasolhatok valamit a hölgyeknek?
Hannah elmosolyodott.
– Abszolút. És ha jó a tipp, jó borravalót adunk majd
a végén!
– Higgyék el, nagyon jó tipp. Közepes méretű szalámis
pizzát rendeltek, hat különböző extra feltéttel. Minden
egyes extra feltét ötven centbe kerül, ez azt jelenti, hogy
extra három dollárt fizetnek az eredetileg szimpla feltétes
pizzáért, nemdebár?
Andrea és Hannah rábólintottak.
– Egy közepes méretű pizza szabadon választható
feltétekkel csak másfél dollárral kerül többe, mint a
szimpla feltétes pizza, és az összes feltétet tartalmazza,
amit rendeltek, plusz szardellát is. Tudnak követni?
– Kezdem érteni – jegyezte meg Hannah, és szája
mosolyra húzódott. – Mit akar ezzel mondani?
– Miért nem rendelnek egy közepes pizzát szabadon
választható feltétekkel, és lehagyjuk róla a szardellát. Ha
így rendelik, akkor másfél dollárt spórolnak vele.
– Ez tényleg jó tipp – szólt Hannah.
– Mindenképp – lelkendezett Andrea. – Így tuti
megduplázzuk majd a borravalót, amit eredetileg adtunk
volna.

***

– Nem akarom elhinni, hogy felfaltuk az egészet! –

kiáltott fel Hannah, amikor az üres pizzatálra nézett.
– Én sem. Nem tudom, mi bújt belénk, hogy ennyire
falánkak vagyunk.
– Hát a pizza – mondta nevetve Hannah, és körbenézett
a teremben. Kezdtek szállingózni az ebédvendégek és...

258
 – Mi az? – kérdezte Andrea, amikor Hannah hirtelen
felhagyott a nevetéssel.
– Déjá vu. Megint.
– Nagyon mókás – mondta Andrea, de ahogy Hannah
arcára nézett, felvonta a szemöldökét. – Mi a baj,
Hannah?
– Emlékszel, amikor egyszer itt ebédeltünk, és
megláttuk Mike–ot Shawna Lee–vel?
– Emlékszem. Egészen kiborultál tőle.
– Erre mondtam, hogy déjá vu.
Andrea úgy nézett rá, mint akit elvarázsoltak.
– Miről beszélsz, Hannah? Mike nem lehet itt Shawna
Lee–vel. Ő meghalt.
– Tudom. Nem Shawna Lee az. Valaki más, de olyan,
mint a déjá vu, mert ugyanabban a bokszban ülnek, és
ugyanolyan szűk sárga pólóban van.
Andrea a kérdéses boksz irányába nézett.
– Az selyem – mondta halkan. – Innen meg tudom
állapítani. Van ízlése, bárki is legyen az.
– Emlékszel rá?
– Nem. Innen csak hátulról látom a fejét. Szép a haja,
de akárki is lehet. Jobb, ha nem bámuljuk, kezd feltűnő
lenni, Hannah.
– Miért kellene másfelé néznünk, amikor háttal ülnek
nekünk? Nem fogják észrevenni, hogy nézzük őket.
– Biztosan nem tudhatod. Akár észre is vehetik.
– Hogyan? Szerinted van hátul is szemük?
– Persze hogy nem. De lehet, hogy egyikük érzékeny
az ilyesmire.
– Érzékeny?
– Mint Elsa nagymama – magyarázta Andrea. – Mindig
mellette kellett ülnöm a templomban, emlékszel?
– Emlékszem.
– Tudod, állandóan odasúgta nekem, ha úgy érezte,
hogy valaki nézi hátulról, és mindig én fordultam hátra,
hogy megnézzem. Állandóan igaza, volt. Azt mondta,
érzi a pillantást, amint égeti a tarkóját.
259
 – Szóval szerinted Mike és az a nő érezheti, hogy
nézzük őket?
Andrea összerezzent.
– Meglehet.
– Oké, akkor ne nézzük. Inkább felállunk, és oda-
megyünk megnézni, hogy ki az.
– De hát... – tétovázott Andrea, majd megrázta a fejét.
– Nem tartom jó ötletnek.
– Miért? Mindannyian felnőtt emberek vagyunk.
– Lehet, de fátyolos a hangod.
– Mi köze van ennek bármihez?
– Azt jelenti, hogy felhúztad magad rajta. Mint az a
felhúzható béka, amit anya vett Bethanynak. Felhúzod,
és akkor felfújja magát. Ha meg elengeded, akkor pörög–
forog a földön, és brekeg közben.
– Jól értem, hogy azt akarod mondani ezzel, ha oda-
mennék megnézni, ki az a nő, akkor én is brekegve
pörögnék–forognék utána a földön?
Andrea gondolkozott ezen cseppet, majd nagyot
sóhajtott.
– Hát lehet, hogy a brekegő részt kihagynád.
Ez megtette a magáét. Hannah hangos hahotában tört
ki. A lelki szemei előtt lejátszódott jelenet már több volt,
mint mulatságos.
– Csitt! – figyelmeztette Andrea. – Ha ilyen hangosan
kacagsz, mindenki ide fog nézni.
Természetesen ez még bőszebb kacagásra késztette
Hannah–t, és mivel a nevetés ragadós, Andrea sem bírta
tovább, és elkezdett kacagni ő is. A végén már úgy nevet-
tek, hogy majd megszakadtak.
– Ronni Ward az! – hápogta Andrea, és elkapta
Hannah karját.
– Micsoda? – kérdezte a nevetési hullámon keresztül
Hannah.
– Ott ül a bokszban Mike–kal. Hátranézett az előbb,
így láthattam az arcát is.

260
 Ha létezett kijózanító gondolat, amely egy csapásra el
tudta tüntetni a kacagás nyomait Hannah arcáról, de még
a mosolyt is, az Ronni Ward említése volt.
– Biztos vagy benne? – kérdezte, és reménykedett,
hogy Andrea csak hallucinált a nagy nevetésben.
– Biztos. Jól vagy, Hannah? Furán nézel ki.
– Lehet azért, mert kezdek megzöldülni. Tudod, lehet,
hogy még a brekegéssel sem tévedtél nagyot.
Andrea aggódónak tűnt.
– Azt akarod mondani, hogy bele akarsz halni a félté-
kenységbe?
– Én nem. Inkább Ronni Wardra gondoltam. Meg
talán Mike–ra.
– Nem mondod? – Andrea aggódó arca kezdett pánik
közeli kifejezést ölteni.
– Nyugi. Annyira nem vagyok féltékeny. Csak
ugrattalak.
Andrea megkönnyebbült sóhajjal kieresztette a visz-
szatartott levegőt.
– Egy másodpercre azt hittem, komolyan mondod. A
féltékenység néha egész... ki a nulla–nulla–hetes?
– Micsoda?
– Kinek a csengőhangja az?
– Csengőhang?
– Jaj, Hannah! Csöng a mobilod, és aki hív, ahhoz a
James Bond főcímdala van beállítva csengésre.
– Oh, én meg azon gondolkoztam, honnan jön ez a
zene. – Hannah benyúlt a táskájába, előkotorta a mobil-
ját, és felvette. Egy percig beszélt, majd odafordult
Andreához. – Norman hív Atlantic Cityből.
– Aj–jaj!
– Mi aj–jaj?
– Mike erre jön. Állj fel, és menj ki a mosdóba. Addig
én lefoglalom Mike–ot, és ott nyugodtan tudsz beszélni
Normannel.

261
 ***

– Fura érzés, hogy tudom, a Pizza Bertanelli női

mosdójában beszélgetek veled – mondta Norman.
– Tudom, nekem is furi – nézett körbe Hannah. A
mosdó maga makulátlanul tiszta volt, de mégsem egy
olyan hely, ahol az ember társadalmi életet él. Leülni
csak egy helyen lehetett, és Hannah odaült. – Mennyi
ott az idő?
– Majdnem délután kettő.
– Hol vagy most?
– Az Indigó Hangulatban.
Hannah meglepődött.
– Már ilyen korán kinyitnak?
– Ennél sokkal korábban is nyitva vannak már. Alison
kinyit, és beengedi a népet délelőtt tizenegykor. Azt
mondja, az ebédvendégek is nagy forgalmat csinálnak a
helynek.
– Ki az az Alison?
– Alison, a műsor címadója a klubban.
– Ki van írva a neve a reklámtáblán?
– Úgy van. – Norman egy pillanatra abbahagyta a
beszédet, majd pár másodperc múlva ismét a vonalban
volt. – Tartsd egy pillanatra, Hannah. Most kezdik a
következő számot, és nagy lesz a hangzavar. Próbálok
egy nyugisabb helyet találni.
Norman valószínűleg nem rakhatta őt váróba, mert
Hannah hirtelen harsogó zenét hallott, amit a közönség
lelkes kiáltásai kísértek. Nem tudta teljesen kivenni, hogy
mit kiabálnak, de úgy tűnt, elég lármás tömeg lehetett.
– Ez jó lesz, köszönöm – mondta Norman valakinek.
– Még egy italt? – kérdezte egy női hang.
– Köszönöm, maradok a narancslénél – válaszolta
neki Norman, majd Hannah ajtócsukódást hallott, és a
zene távoli morajjá halkult.
– Bocs, Hannah – vette fel a beszélgetés fonalát ismét

262
Norman. – Ma nagyon nagy a tömeg ebédnél is. Az
építőmunkások, akik a szemközti épületen dolgoznak,
ma kaptak fizetést.
– És átmentek a mulatóba ebédidőben?
– Igen. Kivéve, hogy ez nem... – Egy újabb harsogó
zenehullám kioltotta Norman válaszának többi részét, és
Hannah a homlokát ráncolta.
– Nem hallak! – mondta
– Tudom, tartsd egy pillanatra, oké?
Hannah pukkanást hallott az ordító zene mellett, és
hallotta, amint Norman valakinek azt mondja:
– Köszönöm, de nem rendeltem pezsgőt.
Egy női hang válaszolt, de Hannah nem értette, amit
mondott. Azonban hallotta Norman nevetését, és érezni
lehetett, hogy el van bűvölve, bármit is mondott a nő.
– Köszönöm az ajánlatot, de nem fogadhatom el. A
barátnőmmel beszélek épp.
Még egy kivehetetlen artikuláció követte, és Norman
megint felnevetett. Majd az ajtó megint becsukódott,
mert a zene megint elhalkult.
– Mi történik ott? – kérdezte Hannah.
– Nem akarod tudni. Bejött, és pezsgővel kínált. Gus
mondta neki, hogy bárki, aki az irodájába bejön, és
magára csukja az ajtót, azt rögtön kínálja meg pezsgővel.
Szerintem ez valami jelzés lehetett köztük.
– Tudják már, hogy meghalt?
– Még nem. És a neve nem Gus volt, legalábbis itt a
klubban nem.
– Ezek szerint Marge–nak igaza volt, és tényleg más
nevet vett fel.
– Igaz. Ha nem említette volna az Indigó Hangulat
nevét, én sem találtam volna meg.
– Mi volt az ottani neve? – kérdezte kíváncsian
Hannah.
– Grant Kennedy. Elég hatásos, mi?
– Oh, igen. Mikor akarod elmondani az alkalma-
zottaknak, hogy már nem él?
263
 – Majd elmondom Alisonnak délután, ha átmegyünk
a lakásukba.
– Alison egy lakásban lakott Gusszal?
– Igen. Azt mondja, azóta együtt vannak, mióta idejött
dolgozni.
– És az...
– Három éve. Nagyon jó a maga nemében. Már ha az
ember kedveli az efféle dolgokat, ugye.
– Nem kedveled a bluesénekeseket?
Egy pillanatra csend volt a vonal túl végén, majd
Norman megszólalt.
– Alison nem énekel – mondta.
– Hát akkor mit csinál?
– Hmm... hát táncol.
– Táncol – ismételte meg Hannah, és kisebb problémát
okozott neki összevetni a Gus által körbeírt képzelt képet
az Indigó Hangulatról azzal, amiket Norman mondott.
Gus felsőkategóriás, exkluzív klubnak írta le, amely
pénzes ügyfeleket szolgált ki.
Minden bizonnyal nem lehetett annyira exkluzív, ha
építőmunkások jártak oda ebédidőben!
Mivel a két kép egy cseppet sem volt kompatibilis,
Hannah úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja, amit
Gus mesélt a helyről, és inkább Norman elmondására
fókuszál. Az Indigó Hangulat olyan hely volt, ahová
munkások jártak ebédidőben a fizetésnapjukon, hogy a
táncosokat nézzék és...
– Pontosan mi van kiírva a táblára? – kérdezte
Normant.
– Khm... már mondtam. A neve van kiírva, ALISON
CSODAORSZÁGA.
– Azta! – pihegte Hannah. Kezdte pontosan felmérni,
milyen típusú klub is volt Gus tulajdonában.
– Mi van még kiírva?
Hosszú csend következett, majd Norman egy nagyot
sóhajtott.

264
 – Oké. Úgyis elmondtam volna neked, csak nem
telefonon akartam. Az van kiírva, hogy TELJES
MEZTELENSÉG.
– Te egy sztriptízbárban vagy?
– Ehhez képest a sztriptízbárok előkelő éttermek. Az
Indigó Hangulat színvonala klasszisokkal a társadalmi-
lag elfogadható kategória alatt van.
Hannah nem bírta ki, és nevetésben tört ki. Úgy
nevetett, hogy beszélni is képtelen volt.
– Mi annyira mulatságos? – kérdezte Norman.
– Csak elképzeltem, mit mondana az anyád, ha tudná,
hogy egy lepukkant sztriptízbárban pezsgőzöl.
– Nem pezsgőzöm.
Hannah megint nevetésben tört ki. Andrea válasza
jutott eszébe a játékbékás hasonlattal, és ettől még inkább
csak nevetnie kellett
– Akarod, hogy elmondjam, mi történne, ha anya
megtudná? – kérdezte Norman, és ez nagyon szigorúnak
hangzott.
Hannah hirtelen abbahagyta a nevetést Norman
rettentő zordnak hallatszott.
– Nos, mi történne akkor? – kérdezte.
– Ha Lake Eden lakossága megtudná, valószínű nem
zavarná a fogorvosi üzletemet. Viszont anyámnak vége
lenne. Annyira meg lenne bántva, és szégyellné magát
miattam, hogy még akár Lake Edenből is elköltözne.
És a te mamád elveszítené az üzlettársát, és legjobb
barátnőjét. Ismerős ezek közül bármelyik lehetőség,
Hannah?
– Igen – mondta halkan, mert rádöbbent, hogy
Norman majdhogynem szóról szóra ugyanazt mondta el,
mint amikor a seattle–i rendőrségi jelentésről beszélt, és
ecsetelte, miért nem kerülhet nyilvánosságra.
– Csak nem egy seattle–i sztriptízbárban gyűjtöttek
be, amikor ott éltél? – Hannah saját maga sem akarta
elhinni, hogy ezt meg merte kérdezni.

265
 – Hát igen. Kiderült, hogy Goldie–nak volt egy kis
mellékbiznisze hátul.
– Goldie?
– Goldie igen, övé volt a hely.
– Mi volt a mellékes üzlet? Drog vagy prostitúció?
– Számok. Nem volt túl nagy dolog, csak egy kis
sportfogadás, ahogy később megtudtam. De Goldie
kapott egy razziát, és mindenkit őrizetbe vettek, és be-
vittek.
– De utána rögtön el is engedtek, ugye?
– Azután, hogy kifizettem az óvadékot ittasságért,
rendetlenkedésért és hatósággal szembeni ellenszegü-
lésért.
Hannah teljesen elképedt.
– Te? Hisz még soha nem láttalak akár egy kortyot is
inni!
– Akkoriban előfordult, hogy ittam. Első évem volt a
fogorvosi klinikán, és péntekenként eljártunk egy italra
munka után. Goldie üzlete csak egy háztömbnyire volt,
és mivel a páciensünk volt. mindig oda tértünk be.
– Goldie fogorvosa voltál?
– Annál kicsit több. Hozzánk hozta a lányait, ha
bármilyen fogászati problémájuk adódott. Az emberek
többsége nem fogadja el az olyan életet, mint az övé,
de ő tényleg kiváló főnök volt. Nem hinném, hogy a
sztriptízbár–tulajdonosok többsége egészségügyi és
fogászati hozzájárulást biztosítana a táncosainak.
Hannah–nak egészen más jutott eszébe elsőként, ezért
pillanatokba telt, míg válaszolt.
– Feltehetően igazad van – mondta végül.
– Bárhogyan is, de ez történt. A kollégáimat rögtön
elengedték, mert elég bölcsek voltak ahhoz, hogy
együttműködjenek a hatósággal. Mivel esetemben nem
ez volt a helyzet, így éjszakára bent tartottak.
– El is ítéltek? – kérdezte döbbenten Hannah.
– Nem adtam be fellebbezést az őrizetbevétel miatt,

266
és kifizettem az óvadékot, de a jegyzőkönyv megmaradt.
Emiatt volt az utolsó megivott dupla whisky életemben
az a pohár, amit ott akkor ittam Goldie–nál.
– Ejha! – mondta Hannah, mert nem jutott hirtelen
jobb az eszébe. Ha bárki mástól hallott volna ilyet, hogy
Normant rendetlenkedésért, ittasságért és hatósággal
szembeni ellenszegülésért lecsukták, még meg is
gyanúsította volna az illetőt, hogy hazudik. Egyáltalán
nem ez volt a jellemző Norman személyiségére, és még
így is nehezére esett elhinni, de hát kénytelen volt, hisz
első kézből hallotta. Az akkori, ottani egy egészen más
Norman lehetett, mint akit ő most ismert.
– Most már érted, miért nem akartam erről beszélni?
– kérdezte Norman.
– Megértem. Azt mondtad akkor, hogy félsz, másként
fogok rád tekinteni.
– Igen.
Hannah hallotta, amint Norman egy mély levegőt
vesz.
– Szóval akkor most másképp tekintesz rám?
– Igen. Kevésbé látszol merevnek és tökéletesnek,
sokkal inkább emberibbnek érezlek, akinek lehetnek
gyarlóságai. Úgy érzem, sokkal jobban megismertelek
ezáltal, és még inkább kedvellek amiatt, hogy ezt is
elmondtad nekem magadról.
Nagy volt a csend a vonal végén, és csak a zene
fojtott morajlása hallatszott a háttérből. Azután Norman
kuncogni kezdett.
– Micsoda megkönnyebbülés! Kezdem azt hinni, hogy
jobban kedvelsz, mert ekkora palimadár vagyok.
– Oh, a madár az nem rossz. Én is egy jómadár vagyok,
de szerintem majdnem mindenki az körülöttem.
Megint felerősödött a zene és a zaj, így Hannah tudta,
megint bejött valaki Gus irodájába. Egy másodperccel
később már megint csend volt, és Norman is visszatért
a vonalba.

267
 – Mennem kell, Hannah. Alison volt az. Szólt, hogy
most lenne ideje átvinni engem a lakásukba.
– Elmondod neki, mi történt Gusszal?
– Igen, és megpróbálom megtudni tőle, vajon miért
jött vissza Gus Lake Edenbe.
– Jó. Ne felejtsd el megkérdezni tőle, hogy voltak–e
ott ellenségei, vagy lehetett–e olyan, aki el akarta tenni
láb alól.
– Megpróbálom. Hívlak rögtön, ha eljöttem a
lakásukról. Szeretlek, Hannah.
– Én is szeretlek, Norman. – Kimondta, még mielőtt
átgondolta volna. De hát, tényleg szerette Normant, és
nem hazudott. Ha létezik olyan, hogy valaki két emberbe
legyen egyszerre szerelmes, hát akkor ő az élő példa rá!
Lenyomta a gombot, és megszakította a hívást, majd
felállt. Amikor elment a tükör előtt, felborzolta kicsit a
haját, és lejjebb húzta a blúzát hátul, hogy eltakarja az
egyik alaki problémáját. Ezután feljebb húzta a csípőjén
a nadrágját, amivel eltakart egy másik alaki problémát,
azzal kilépett az ajtón, és elindult megnézni, vajon hogy
boldogult Andrea Mike–kal.
Huszonhetedik fejezet
– Siessünk, Hannah! Mindjárt kezdődik a verseny!
– Andrea átvágott a homokon, egyenesen a napozó-
székekhez, amelyek a közönségnek lettek kikészítve
a tóparton. Hannah megpróbált vele lépést tartani, és
azt kívánta, bárcsak ne ette volna meg azt az utolsó
szelet pizzát. Pont időben érkeztek a székekhez, amikor
elhangzott a rajtsípszó.
– Melyik közülük Tracey? – kérdezte Hannah,
miközben napellenzőként emelte fel a kezét a szeme elé.
– Zöld úszósapkában van, amin pici, fehér virágok
vannak.
– Te látod, hányadik helyen van a többiek között?
– Második – mondta büszkén Andrea. Egy pillanattal
később vékony éles hangon felsikított. – Ő az első!
Látod? Tracey megelőzte a kisfiút, aki eddig az első
helyen úszott!
– Látom! – ugrándozott a széken Hannah. – Egyre
nagyobb az előnye, messze az első helyen vezet, és
megnyerte, Andrea! Tracey megnyerte a versenyt!
– Fantasztikus! Tudtam, hogy megcsinálja!
A két nővér összeölelkezett egy pillanatra, majd
visszaültek. Mindketten széles mosollyal az arcukon
bazsalyogtak.
– Ezzel biztos, hogy be fog kerülni a Jordan úszó-
csapatába! – lelkendezett Hannah.

269
 Andrea úgy nevetett, hogy a könnyei potyogtak, és
peregtek le az arcán. Végül, amikor sikerült abbahagynia a
kacagást, csak bámult Hannah–ra; és tovább kuncogott.
– Mi ilyen mulatságos? Tényleg nagyon jó lenne
neki az úszócsapatban. Gyors, és megvan benne a
versenyszellem...
– És még csak hatéves – emlékeztette Andrea. –
Tracey még csak óvodás, Hannah. Még legalább nyolc
éven keresztül nem kerül be a Jordan úszócsapatába.
– Értem – motyogta Hannah. – Hát nem baj, ez legyen a
Jordan vesztesége, viszont sokat nyerhet vele az óvoda.
– Láttatok engem? – kiabált Tracey, és átrohant a
strandon hozzájuk.
– Láttunk – mondta Andrea, és vizes fürdőruhástul
együtt magához szorította a lányát.
– Fantasztikus voltál, Tracey! – visszhangozta a
dicséreteket Hannah is. – Mindenkit leelőztél.
– Ühüm. Pedig Calvin Janowski is elég gyors.
Hallottam, amikor mondta a mamája, hogy fülfertőzést
kapott, csak azért nem nyert, de én ezt nem hiszem
el. Beszéltem vele a futam előtt, és azzal dicsekedett,
mennyire leúszik majd engem. – Hirtelen abbahagyta, és
felnézett az anyjára és a nagynénjére. – Hát nem tipikus
fiú?
Hannah és Andrea csak mosolygott, végül Hannah
válaszolt neki.
– Gondolom, a fiúk már csak ilyenek, bár szerintem a
lányok között is vannak hasonlók.
– Tudom. Karen azt mondta, ha túl nagy az ön-
bizalmam, akkor csak utolsó lehetek.
– Szerintem ez csak egy baráti figyelmeztetés volt,
drágám – mondta neki Andrea, és fogta a törölközőjét,
majd Tracey válla köré tekerte.
– Lehet.
– Karen valószínűleg csak arra akart figyelmeztetni,
hogy ha még az előtt számolnád meg a csibéket, mielőtt a

270
tojásból kikelnének, akkor bizony meglepetések érhetnek
– jegyezte meg Hannah.
– De hát miért, Hannah néni?
– Mit miért?
– Miért ne számolhatnánk meg a csibéket, mielőtt
kikelnek? Én tudom, hogy úgy is meg lehet számolni
őket. A múltkor az óvodával elmentünk a Tojások Világa
kirándulásra. A tojásos hölgy megmutatta nekünk,
hogy lehet megkülönböztetni a már megtermékenyített
tojásokat a többitől.
– Oh, komolyan? – kérdezte ámulva Hannah.
Nem gondolta volna, hogy ezzel már az óvodában
foglalkoznak.
– És hogyan különböztetik meg? – kérdezte Andrea.
– Oh, hát úgy, hogy berakták a tojásokat az átvilágí-
tóba, és a monitoron mi is láthattuk a kis bébicsibéket.
Meg is számoltuk, tehát tudhatod előre pontosan, hány
csibe fog kikelni.
– Hát... – hápogta Hannah, mert nem talált rá szavakat.
– Gondolom, akkor így is van.
– Még azt is megkérdeztem a tojásos hölgytől, van–e
más módszer is erre, mert Todd nagyiméknak nincs ilyen
átvilágítógépe.
– És mit mondott erre a tojásos hölgy?
– Csak annyit, hogy távol kell tartani a kakast a tyúk-
tól, és akkor nem lesznek megtermékenyített tojások.
Hannah és Andrea összenéztek. Talán sekélyebb víz-
re eveztek, de még nem voltak kint teljesen a mély vízből,
ezért ideje volt témát váltani.
– Szóval drágám – hebegte Andrea, mert igyekezett
valami más témát feldobni, nem sok sikerrel.
– Anyukáddal azon gondolkoztunk, milyen játékra
vigyünk el legközelebb – mentette ki a húgát Hannah.
– Legelőször át kell öltöznöm ebből a vizes cuccból.
Aztán meg kell keresnem Jack nagyapót, mert megígérte
nekem, hogy vesz egy nagy, kékszőlős jegecet, és el-
felezzük, ha megnyerem a versenyt.
271
 – Szeretnél a nagyinál átöltözni? – kérdezte tőle
Andrea.
– Nem, a ruhám a lányöltözőben van. Ha megvártok,
elszaladok oda átöltözni.
Tracey eliramodott, de feleúton megtorpant, és
visszaszaladt.
– Majdnem elfelejtettem – mondta nekik. – Mrs.
Schultz üzent neked, Hannah néni. Azt mondta, szóljak,
hogy ebéd után ugorj majd be hozzá.
– Kíváncsi vagyok, miről van szó – jegyezte meg
Andrea, miután Tracey elrobogott a kabinok irányába.
– Nem tudom, de ha Tracey–nek szólt, akkor biztos
valami fontosat akarhat. Át is megyek hozzá, hozzád
meg majd később csatlakozom.

***

A Lake Eden–i kisbolt teljesen kihaltnak látszott. Az

emberek többsége a Játék Napon vett részt. Ahogy
Hannah benyitott az ajtón, rögtön csilingelni kezdeti a
vendég érkezését jelző csengő.
– Ava – kiáltott be, ahogy belépett.
Ava megjelent hátulról, kezeit épp egy konyharuhába
dörgölve.
– Jaj, ne haragudj, csak már egy órája senki nem
járt erre, és hátramentem elmosogatni az ebéd utáni
mosatlant.
– Tracey mondta, hogy beszélni akartál velem.
– Nem szívesen, de muszáj róla beszélnem. A
gyilkossággal kapcsolatos, Hannah. Azóta is rágom
magam rajta, és tényleg nem akartam elmondani neked,
de aztán belegondoltam, ha nem nyitom ki a szám, akkor
egy ártatlan embert fognak elítélni, és... – Ava hangja
elcsuklott, és egy nagyot sóhajtott.
– Nem ő tette, Hannah. Mert nem tehette ő! Mind-
annyian együtt jártunk középiskolába, és ő volt a

272
legkedvesebb, a leggyengédebb és legjóravalóbb. Úgy
éreztem, ezzel csak elárulnék egy régi barátot!
– Hagyd, hogy emiatt én izgassam magam –
nyugtatgatta Hannah. – Én nem a rendőrség vagyok.
Nem vagyok köteles elmondani nekik, ha úgy döntünk,
nem fontos.
– Biztos vagy ebben? Tényleg nem akarom, hogy
bajba keveredjen.
– Biztos. Mondd csak el, Ava!
– Azon az éjjelen történt, amikor Gust megölték. A
korábbiakat már mind elmondtam, minden úgy történt,
ahogy elmeséltem. Miután Gus visszaindult a Pavilon-
hoz, lefekvéshez készülődtem. Már épp bemásztam a
takaró alá, amikor megszólalt a bejárati csengő.
– Csak nem egy vásárló?
– De. Azt a csengőt még az apám szerelte fel annak
idején, mert mindig volt olyan, akinek lerobbant az
autója, vagy elfogyott az üzemanyaga, és segítségre
volt szükség. Vagy húsz éve nem használta senki, de
még működött, így vettem a köntösöm, és kimentem a
bejárati ajtóhoz.
– Ki volt az?
– Jack. Jack Herman. Csak állt ott, és elég zavarodott-
nak tűnt, ezért kinyitottam az ajtót, és beengedtem. Tudok
a betegségéről, ezért úgy gondoltam, ha alvajárásában
tévedt ide, majd visszakísérem őt a bungalójukhoz, és
felkeltem Marge–ot.
– És mi történt?
– Alva járt. Teljesen normálisnak tűnt, legalábbis
akkor. Azt mondta, tudja, későre jár már, de látta a
világítást, és reménykedett, hogy esetleg kiadok neki egy
üveg savanyú disznócsülköt, amit elvihet Marge–nak.
– Erre te...?
– Mondtam, hogy nagyon szívesen, de megkérdeztem,
miért pont most akarja megvásárolni. Mert hát mindenki
tudja, az nem olyan étel, amit Marge reggelire megenne,
ugye?
273
 – És mi volt a reakciója?
– Nevetett, és azt mondta, persze hogy nem, hisz az
emberek ezt nem reggelire szokták enni. Elmondta, hogy
másnap nagyon elfoglaltak lesznek, a családi fotózkodás
meg hasonlók miatt, és úgy gondolta, megveszi most,
mert jó, ha kéznél lesz majd később.
– Kifizette?
– Oh, igen. Jack mindig kifizeti a számláit. Amikor
Emmyvel olyan szegények voltak, mint a templom egerei,
még abban az időben sem volt soha elmaradásuk.
– Oké. Köszönöm, hogy elmondtad, Ava. – Hannah
megpróbálta leküzdeni a csalódottságát, ahogy az
ajtó felé indult. Azt remélte, Mack füllentett azzal
kapcsolatban, hogy Jacket látta sétálni aznap éjjel, most
viszont nyilvánvalóvá vált, Jack is kint volt abban az
időben, amikorra Gus meggyilkolása tehető.

***

– Hannah! – kiáltott fel Patsy, és nyilvánvalóan megörült

neki, amikor a lány megjelent a Thompson–nyaraló
konyhaajtajában, Andreát keresve. – Már mindenhol
kerestelek! – mondta neki.
– Hát, akkor megtaláltál – szólt Hannah, és odasétált
a harmincadagos kávégéphez, amit a hölgyek megállás
nélkül működtettek a konyhában. Mintha csak otthon
lenne, kitöltött magának egy jó bögre kávét.
Patsy körbenézett. A konyha tele volt asszonyokkal,
akik a mosogatás különböző fázisait végezték, moso-
gatógépekbe pakoltak be, lábasokat sikáltak, és edényeket
öblítettek el a mosogatóban. Marge intett Hannah–nak,
hogy menjen vele a sokkal nyugalmasabb nappali helyi-
ségbe, ahol leülhettek a kanapéra.
– Marge elmesélte, mit mondott nektek Mack múlt
éjjel. Ugye, nem gondolod, hogy Jack tette?
Hannah tétovázott egy kissé. Amit Ava elmondott

274
neki, az látszólag alátámasztotta Mack történetét, viszont
érzelmileg teljesen Ava oldalán állt. Semmi esetre sem
hitte el, hogy Jack Ölte volna meg Gust.
– Nem. Vagy legalábbis reménykedem benne, hogy
nem Jack tette. Beszéltem vele, és nem emlékszik arra,
hogy szembeszállt volna Gusszal.
– Emlékezhetne rá? – kérdezte aggódóan Patsy.
– Biztosra nem tudhatom, de attól tartok, az em-
lékzete nem teljesen beszámítható arra az éjszakára
vonatkozóan.
– Én is erre gondoltam. – Egy haragos kifejezés
suhant át Patsy arcán. – Annyira haragszom Mackre,
hogy elmondta neked meg Lisának azt, hogy össze-
futott Jackkel, amikor sétálni ment. Barátok voltak már
a középiskolában is, és én azt hittem, még mindig azok.
Egy igaz barát ezt megtartotta volna magának.
– Várjunk csak! – Hannah gondolatai vészesen
cikáztak, majd hirtelen leblokkoltak. – Azt mondtad,
Mack kint volt sétálni, amikor összefutott Jackkel?
– Úgy van. Mack minden éjjel sétálni megy, mielőtt
lefekszik. Az orvos javasolta neki, mert jót tesz a
keringésnek. Ha kihagy egy sétát, akkor izomgörcsöt
kap az éjszaka közepén.
Hannah úgy érezte, a hallottak egyre jobban össze-
zavarják, hisz két teljesen különböző történetet hallott
Patsytől és Mactől is, és a kettő sehogy nem passzolt.
– Mack nekem azt mondta, hogy Jacket a bungaló
konyhaablakából látta csak.
– Oh, igen? – kérdezte meglepődve Patsy. – Mit
mondott, hol látta Jacket?
– Amint átjön az úton. Mack látta, amint átmegy a
Pavilonhoz, és körbemegy az oldalánál. Azt mondta,
hogy a bejárati ajtóhoz mehetett, de azt már nem láthatta,
hogy Jack tényleg bement–e vagy sem.
– De ez nem stimmel, ugye? – kérdezte elhűlve Patsy.
– Hogy érted?

275
 – Mack nem láthatta Jacket a Pavilonhoz sétálni.
Eltakarja egy nagy fenyő a rálátást. A konyhaablakból
egyáltalán nem látni a Pavilont. Mack biztos a séta során
futhatott össze Jackkel. Ez az egyetlen magyarázat.
– Nem értem. – Hannah már rettenetesen össze-
zavarodott. – Miért hazudott volna Mack arról, hogy kint
volt sétálni?
Patsy csak a fejét ingatta.
– Oh, hát egyszerű a dolog. Mack szeret kimaradni
a kétes helyzetekből, és biztos vagyok benne, nem
akarta, hogy a rendőrség kérdéseket tegyen fel neki.
Ha beismerné, hogy kint volt sétálni, amikor Jackkel
összefutott, akkor a rendőrség azt gondolná, Mack ment
be a Pavilonba, és ölte meg Gust a pénz miatt.
Hannah úgy érezte, mintha az agya egy befejezetlen
kötött pulóver lenne, ami hirtelen elkezd felfejtődni. Már
semmi nem tűnt logikusnak.
– Milyen pénz? – kérdezte megrökönyödve.
– Már beszéltem róla neked korábban. Ez az a régi
kölcsön, amit Gusnak adtam. Mack vissza akarta tőle
kérni, kamatostul.
– És elkérte Gustól?
– Mondtam neki, hogy eszébe se jusson! Azt a pénzt
én kerestem meg, mielőtt még vele összeházasodtam
volna, és csakis rajtam állt, hogy mire költőm. Odaadtam
Gusnak, hogy kimentsem abból a kalamajkából, amibe
egy nagy pókerveszteség után került. Akkor azt mondtam
neki, hogy ha felhagy a szerencsejátékkal, akkor nem
kell megadnia, de csakis akkor.
– És felhagyott vele?
– Egy időre igen, de a játék a vérében volt. Van olyan
ember, aki arra születik, hogy egyfolytában kockáztasson,
és Gus is ezek közé tartozott. Mindenesetre Macnek
semmi joga nem volt arra, hogy az én pénzemet akarja
begyűjteni. Pontosan ezt mondtam neki akkor is, amikor
erről a tervéről beszélt. Először is, semmi köze nem volt

276
hozzá, másodszorra pedig, ha sikerrel járt volna, rögtön
eltőzsdézte volna azt is.
– Mack a tőzsdén fektet be?
– Ő nem fektet be. A befektetők keresnek a befek-
tetéseikkel, legalábbis egy idő után. Mack spekuláns,
és az esetek többségében veszít. Már azóta ezt csinálja,
mióta összeházasodtunk, és eddig még nem keresett rajta
semmit.
Hannah érezte, ideje, hogy visszatérjenek az eredeti
témához. Patsy csak egyre frusztráltabb, és ez nem jó.
– Tehát, ott tartottunk, hogy Mack nem akarta
beismerni, hogy kint volt sétálni, mert félt, hogy a
nyomozók összefüggésbe hozzák esetleg Gus meg-
gyilkolásával.
– Pontosan. Az pedig még gyanúsabb lett volna, ha
a rendőrök megtudják a kölcsönt, és azt, hogy ő akarta
beszedni. Mack attól félt, hogy majd beviszik kihallgat-
ni, és bent tartják utána őrizetben. Megkért, hogy hazud-
jak, ha odajönnének kérdezősködni a nyomozók. Azt
kérte, mondjam azt, hogy otthon volt, és egész éjjel
együtt voltunk.
– De ez nem így volt.
– Nem.
– Mit mondtál neki, amikor megpróbált rávenni a
hazugságra?
– Hát azt, hogy ha direkt erre rákérdeznek, akkor nem
fogok hazudni. Egyszerűen nem tartom helyénvalónak.
Mondtam neki, hogy magamtól nem fogom felhozni
a témát, de ha valaki rákérdez, akkor csak az igazat
mondom.
Hannah elhűlve hallgatott, és megpróbálta rendszer-
ezni magában a kapott információkat.
– Mack mérges volt rád, amikor megmondtad, hogy
nem fogsz neki alibit biztosítani?
– Nem tűnt mérgesnek. – Patsy összerázkódott. – Azt
mondta, megérti, mit érzek, és remélte, hogy a rendőrség

277
nem fog szimatolgatni túl sokat ez ügyben.
– Ennyire jól viselte? – kérdezte meglepetten Hannah.
– Azt hinné az ember, hogy mérges lehetett rád, amiért
nem támogattad őt ebben a dologban.
– Nem hiszem. Bár, persze, Macnél soha nem lehet
tudni. Lehet, hogy a felszínen mosolyog, magában pedig
fortyog dühében. Már elég régóta házasok vagyunk
ahhoz, hogy ezt jól tudjam.
Huszonnyolcadik fejezet
Hannah épp a nagy füves terület felé tartott, amit Lisa
és Herb a vízparti játékokra jelölt ki, amikor megint
meghallotta a James Bond– film főcímdalát. Eleinte nem
is veti róla tudomást, mert azt hitte, egy rádióból szól
valahonnan, míg végül rájött, hogy a táskájában csöng
a mobilja. Norman hívta őt megint. Elővette a telefont,
felnyitotta a fedelét, és beleszólt.
– Rhodes, Norman Rhodes? – imitálva Bond hangját.
– Hannah! Hát megismerted a csengőhangom?
– Persze. Egyedül nálad nem az eredetileg beállított
csengés szól.
– Milyen az alapcsengés?
– Úgy cseng, mint egy régi hagyományos, vezetékes
telefonkészülék. De mitől lett más a te csengésed?
– Mert erre állítottam be, mielőtt elutaztam Atlantic
Citybe. A telefonod névjegyzékében minden egyes
névhez más csengőhangot tudsz hozzárendelni. így be
tudod azonosítani, ki hív, még mielőtt felvennéd. Majd
ha visszaértem, beprogramozunk valamit neked a többi
névhez is.
– Holnap korán reggel? – kérdezte, reménykedve,
hogy semmi nem jön közbe addig.
– Inkább ma késő éjjel. Már a reptéren vagyok, és
húsz perc múlva indul a gépem. Kevéssel kilenc után
szállók le.

279
 – Az én időzónám vagy a tied szerint? – kérdezte
Hannah, és úgy érezte magát, mint valami világutazó.
– A te időzónád szerint. Akarod, hogy egyből oda-
menjek a lakásodra?
– Mindenképp. Ha pedig nem lennék még otthon,
akkor menj le Sue–hoz, és kérd el tőlük a kulcsot –
hadarta Hannah. Aztán gyorsan utánagondolt, hogy
vajon nem hallatszott–e túl lelkesnek. – Persze, csak ha
akarod – tette még hozzá.
– Szeretném. Hadd mondjam el addig is, mit tudtam
meg Alisontól.
Hannah letért az útról, és elsétált a piknikező rétre.
Senki nem volt ott, hisz az ebédidőnek rég vége volt, így
leült egy árnyas fa alatti piknikasztalhoz.
– Oké, mondhatod.
– Kezdjük azzal, hogy nem volt széfje – mondta
Norman meg pénze sem. Az apartmanjuk elfogadható
környéken van, de meg sem közelíti azt a penthouse
luxuslakást, amiről Gus dicsekedett.
– Tehát az egész hazugság volt?
– Persze, és ebbe beletartozik a házhoz járó masszőr,
a manikűrös, a partik, ahová sokcsillagos éttermek
szállították az ételt, szintúgy az összes többi dolog, amiről
hencegett. Minden, de minden, ami Gusszal kapcsolatos,
hamis. Tény, hogy az Indigó Hangulat hoz annyit, ami
eltartja az üzletet, és még meg is lehet élni belőle, de csak
ennyi, nem több.
– Mi a helyzet a Jaguárral?
– Bérelt. Alison mesélte, hogy Gusnak egyetlen
érvényes hitelkártyája volt csak, amikor elment, de az
is érvénytelenítve lett épp tegnap. A napi posta között
találta róla az értesítést. Ami még ennél is súlyosabb,
az az, hogy egy hónappal ezelőtt olyan emberektől kért
kölcsön, akik nem riadnak vissza attól, hogy kitörjék
az ember kezét–lábát, ha nem fizet időben, és ráadásul
minden pénzt uzsorakamatra adnak. Érted, mit akarok

280
ezzel mondani?
– Oh, igen – lihegte Hannah, és kezdte megsajnálni
Gust.
– Alison azt is elmondta, hogy még az Indigó
Hangulatba is bejöttek hozzá, mielőtt elutazott volna.
Odaadta nekik az összes pénzt, ami a kasszában volt, de
azzal fenyegették, ha nem adja meg a többit is hétvégé-
ig, akkor majd találnak a fizetésre más, ösztönzőbb
módszert.
– Óh jaj.
– Bizony, óh jaj! Alison szerint Gus rettentő ideges
volt, amikor aznap éjjel bezárták a klubot, és Alison
megpróbálta kicsit elvonni a figyelmét, így javasolta,
nézzenek tévét. Az egyik adón egy antikvár show–műsor
ment, volt értékbecslőkkel, olyanokkal, akik járják az
országot, és felértékelnek mindenféle régi tárgyat.
– Tudom, melyikről beszél, anyának is az az egyik
kedvenc műsora.
– Nos, Alison és Gus éppen ezt a műsort nézték,
amikor Gus hirtelen felugrott, és elkezdte bepakolni a
legjobb ruháit egy bőröndbe. Azt mondta Alisonnak,
hogy vissza kell mennie a szülővárosába, mert valamit
otthagyott, amiért nagyon sok pénzt kaphat.
– Mi lehetett az?
– Nem mondta el neki, de Alison biztos benne, hogy
valami olyan, aminek az értékét a műsorban becsülték
fel, és ez adhatta neki az ötletet.
– Vajon mi lehetett az aznap esti show–ban? – tette fel
a logikus kérdést Hannah.
– Alison tényleg nem tudta megmondani. Azt mond-
ta, annyira fáradt volt, hogy egyfolytában elaludt a
műsor alatt. Az összes, amire emlékszik, az egy fekete
játék mackó, néhány híresség fényképe és egypár
baseballkártya.
Hannah előkapta a jegyzetfüzetét, és addig turkált a
táskájában, míg egy tollat is sikerült előszednie.

281
 – Oké – mondta. – Tehát az Antikvitás Show fekete játék
mackóval, híres emberek fényképe, és baseballkártyák.
Megkeresem anyát és Carrie–t, és megkérdezem tőlük,
látták–e azt az epizódot.
– Nagyszerű. Azt hiszem, egyre közelebb kerülünk a
megoldáshoz, Hannah.
– Én is ezt hiszem – vágta rá, bár még egyetlen
döntő bizonyítéka sem volt. – Kitűnő munkát végeztél,
Norman.
– Köszi. Csak ne felejtsd el, amit megígértél nekem.
Tudod, rögtön hívod Mike–ot, hogy megvédhessen...
oké?
– Oké – mondta Hannah, miközben azon gondolkodott,
vajon hatványozott büntetés jár–e dupla ígéretszegésért.

***

Hannah rögtön észrevette az anyját a tömeg szélén,

mert úgy nézett ki, mint egy királynő. Szálfaegyenes
derékkal ült egy zöld kerti széken fehér sifonruhában,
derekán masnira kötött széles, piros derékszalaggal.
Talán a ragyogó nyári napnak, vagy esetleg a tovatűnt
divatnak tisztelegve egy fehér, széles karimájú kalapot
viselt hozzá, amelyen piros sifonszalag szaladt körbe.
Hannah–t mosolyra késztette, ahogy közeledett felé.
Más Lake Eden–i hölgy biztos nem lett volna ennyire
vakmerő, hogy ilyen kirívó kalapot viseljen, de Delores
teljes magabiztossággal hordta.
– Hello, anya – ült le az egyik üres székre az anyja
mellé, majd Carrie–hez fordult. – Hello Carrie. Muszáj
tőletek megkérdeznem valamit.
– Először is, nekem van egy kis információm a
számodra – mondta Delores, és közelebb hajolt, bár
Carrie–t kivéve nem volt más hallótávolságon belül.
– Carrie–vel kimentünk a vendéglőbe ma reggel, és
rákérdeztünk a hitelkártya–tranzakcióra, amivel Gus

282
fizetett a villásreggelinél. A tranzakció rendben átment
– mondta Carrie. – Sally elmondta, hogy mindig azonnal
lehívja, ha más államban kiadott hitelkártyáról van szó.
– Szerencse, hogy Sally ilyen gyorsan cselekedett –
jegyezte meg Hannah. – Ha várt volna vele pár napot,
akkor már nem lett volna ilyen szerencséje.
– Gondolom, a hitelkártya le lett tiltva, nem? –
találgatta Delores.
– Ti szoktátok nézni az Antikvitás Show–t a kábelen,
ugye?
Delores biccentett.
– Persze, minden héten. Stan azt mondja, leírhatjuk
üzleti költségként, ezért mindig megnézzük, és a teljes
szezont meg szoktuk rendelni a Nagyi Padlása kontójára.
Mivel nekünk is antikvitásunk van, így számunkra ez
egyfajta kutatómunka.
– Oh, persze, ez logikusnak tűnik – mondta Hannah.
– Néztétek a múlt heti adást?
Carrie felnevetett.
– Naná, hogy néztük. Eddig még egy epizódot sem
hagytunk ki.
– A legutóbbiban volt az a fekete mackó, ugye Carrie?
– kérdezte Delores.
– Igen. És az a kis szív alakú ékszeres doboz, gyémánt–
és rubintkövekkel a tetején, és abban a részben volt az a
dedikált Ansel Adams–kép is.
– Talán jobb, ha elmondom, miért is kérdezem –
mondta nekik Hannah, majd elmesélte egy részét a
Norman által Atlantic Cityben begyűjtőn információ-
nak. Természetesen nem említette meg, hogy valójá-
ban milyen hely is az Indigó Hangulat. Csak annyit
mondott nekik, hogy nem az a puccos hely volt, amilyen-
nek Gus emlegette. A Hannah–féle verzió szerint az
Indigó Hangulat csak egy olcsó kis bár volt, és Alison
volt Gus üzletvezetője.
– Már csak azért is kellene tudnom, mi volt abban a

283
részben – folytatta Hannah – , mert Gus üzletvezetője
azt mondta, együtt nézték, majd ezután találta ki Gus,
hogy muszáj visszajönnie Lake Edenbe, mert otthagyott
valamit, ami nagyon sok pénzt ér.
– És ezt mind Norman derítette ki? – kérdezte Carrie,
és látszott, hogy rettentő büszke a fiára.
– Igen, ő – válaszolt Hannah.
– Lehet, neki is szakmát kellene váltania, és
nyomozónak állni. Úgy tűnik, van hozzá tehetsége.
– Eszedbe se jusson az ilyesmi! – figyelmeztette
Delores. – Csak gondolj bele, mennyire aggódnál, ha
Normannek veszélyes bűnözőket kellene üldöznie.
– Igazad van – ismerte el Carrie, és biccentett a fejével.
– Ez a része eszembe sem jutott.
Hannah úgy érezte, itt az idő eltérítenie Delorest
erről a vágányról, még mielőtt jobban belegondol, hogy
az ő saját lánya is olyan veszélyes bűnözőkkel kerül
kapcsolatba, akikre az előbb Carrie–t figyelmeztette.
– Mindenesetre abban biztosak vagyunk, hogy Gus
azért jött vissza, hogy elvigyen valami értéket, amit anno
nem vitt magával. Tudok róla, hogy átnézte a régi dolgait
is. A táncmulatság estéjén említette, hogy átnézte a
ládákat Lisa padlásán, és gyerekkori relikviákat keresett.
Azt mondta, elvitt egy játék mackót, meg egy baseball-
ütőt, amit még a középiskolában használt.
– Lehetséges, hogy a mackó egy Steiff volt – vetette
fel Carrie. – Egy valódi ezerkilencszázhetes fekete Steiff
egy vagyont ér manapság, még ha nincs is a legjobb
állapotban.
Delores helyeselt.
– Habár ott van az ütő is. Lehet, hogy egy híres játékos
dedikálta.
– Viszont abban a részben nem volt szó baseballütőről
– emlékeztette Carrie. – Egy fiatal srác volt ugyan benne
baseballkártyákkal, de ütő nem szerepelt a műsorban.
Hannah rájött, hogy ezzel nem sokra mennek.

284
 – Keressük meg Margeot és Patsyt – javasolta. –
Elmondjátok nekik, milyen tárgyak voltak a műsorban,
ők pedig átgondolhatják, hogy azok közül emlékeik
szerint volt–e valami Gus régi szobájában.

***

Annak a bungalónak a kerek konyhaasztalánál ültek,

amelyben Marge és Jack szállt meg, és épp a frissen
lefőtt kávét szürcsölték. Az asztal közepén egy tál
Vörös Bársony Süti volt, amit Hannah sütött Jack
születésnapjára, és amelyet Jack kedvesen felajánlott a
hölgyeknek, mielőtt elment Timmel a softballmeccset
megnézni.
– Egy Steiff mackó? – Marge Patsyre nézett, majd
mindketten hatalmas hahotában törtek ki.
– Nekem elhiheted, hogy nem egy antik Steiff mackó
volt az! – mondta Patsy még mindig csukladozva a
nevetéstől. – A mackó, amit Gus magával vitt, Carl
bácsikánk Ötcentes boltjából származott. Minnie
néni és Carl bácsi plüssmackót ajándékozott nekünk,
mindnyájunk születésekor.
Hannah figyelte, ahogy anyja és Carrie felsorolták a
műsor során értékelt tárgyakat. Teljesen le volt döbbenve,
milyen sok mindenre emlékeztek, viszont Marge és Patsy
csak a fejét rázta mindnél.
– Aztán ott voltak azok a baseballkártyák, amiket egy
kisfiú hozott be.
– Nyolcszáz dollárra becsülték fel, de csak biztosí-
tékként, mert annak körülbelül a felét kaphatja az ember,
ha aukción adja el – magyarázta Carrie. – Nem valószínű,
hogy ez hozta vissza Gust Lake Edenbe, ugye?
Marge megrázta a fejét.
– Annál jóval többet költött, míg itt volt. Gus legalább
húsz rokont vendégelt meg a pezsgős villásreggelin, és az
sem két fillérbe került.

285
 – Viszont Gusnak tényleg voltak baseballkártyái még
a nagyapánktól – mutatott rá Patsy. – Apa ajándékozta
neki, amikor bekerült a Jordan baseballcsapatába.
– Nem volt neki véletlenül egy... akarom mondani...
hihetetlen, de volt köztük egy... hm... nem emlékeztek,
hogy volt–e neki...
– Várjatok! – szakította meg anyja habogását Hannah.
Delores annyira izgatott volt, hogy úgy tűnt, képtelen
egy értelmes mondatot összerakni. – Vegyél egy nagy
levegőt, anya, és kezdd újra a mondanivalódat!
Delores nagy levegőt vett, majd rögtön ki is fújta
– Honus Wagner! – kiáltotta.
– Tényleg, igazad van! – tátotta el a száját csodálkoz-
va Carrie.
– Miután a kisfiú elment a kártyáival, az értékbecslő
megemlítette, hogy a baseballkártyáknak van egy
úgynevezett „Szent Grálja”. Igen, pont ezt a kifejezést
használta. Amikor legutóbb az a kártya aukcióba került,
akkor több mint kétmillió dollárért cserélt gazdát.
Patsy fura kis hangot hallatott, amire hirtelen
mindenki felé fordult. Egészen kábán nézett, mintha
fejbe kólintották volna.
– Mi a baj? – kérdezte Hannah.
Patsy csak ült mozdulatlanul, és a falat bámulta, még
pislogni sem pislogott. Hannah már azon törte a fejét,
hogy orvosi segítséget hív hozzá, de aztán Patsy hirtelen
megelevenedett.
– Jaj, istenem! – lihegte. – Azt hiszem, emlékszem
arra a kártyára. Honus Wagner egy szokatlan név.
– Emlékszel esetleg, hogy nézett ki a kártya? –
kérdezte tőle Delores.
– Hát... hát nem vagyok biztos benne. Több mint
harminc év távlatában, de... – Patsy itt megállt, és vett
egy nagy levegőt. – Ha jól emlékszem, egy rövid hajú
férfi képe volt, fekete galléros mezben, és nagybetűkkel
PITTSBURGH felirat volt a mellén.

286
 – Az, az! – kiáltotta Carrie.
Majdhogynem egy időben vele, Delores is felkiáltott.
– Gusnak történetesen lenne egy Honus Wagner–
baseballkártyája?
– Volt neki – emlékeztette az anyját Hannah.
Marge egy nagy lélegzetet vett.
– Gondoljátok, hogy Gust ezért ölték meg? Akarom
mondani, a baseballkártya miatt?
– Meglehet – mondta neki Hannah. – Ha a kártya
tényleg olyan sok pénzt ér, és a gyilkos tudott erről,
akkor ez lehetett a gyilkossági indíték.
– Ez azt jelenti, hogy a gyilkosnál van a Honus Wagner–
kártya! – lelkendezett Carrie. – Ha azt megtaláljuk, vele
együtt megkerül a gyilkos is!
Hannah tudta, hogy Carrie logikája hagyott némi
kívánnivalót maga után, de úgy döntött, inkább tartóz-
kodik attól, hogy megjegyzést tegyen rá. Carrie
kijelentését még akár a saját javára is fordíthatja.
– A gyilkos nem tudja, hogy mi tudunk a kártyáról
– intette őket Hannah. – Ez pedig azt jelenti, hogy erről
egy szót se senkinek!
– Mert aki itt van, azok közül bárki lehet a gyilkos? –
találgatta Delores.
– Pontosan. Még ha valaki olyannak mondanátok is
el, akiről biztosra tudjátok, nem lehetett a gyilkos, egy
ilyen hír hamar szárnyra kaphat. Egyetlen rossz szó is
elég hozzá. Vagy egy gyanús reakció. Gyakorlatilag
bárki meghallhatja, amikor elmondod másnak, vagy az
a személy, akinek elmondod, véletlenül kikotyoghatja.
Rettentő óvatosan kell viselkednünk, és úgy kell tennünk,
mintha semmit sem tudnánk az egészről.
– Nagyon is igaz – bólogatott Delores. – Szegény
apád mindig azt mondta, három férfi csak akkor tud
megtartani egy titkot, ha ketten közülük halottak.
Ez kicsit feldobta a komor hangulatot, de Hannah még
nem végzett. Volt egy terve, és nem akarta, hogy ezt egy

287
kotyogó száj tönkretehesse.
– Gondoljatok bele, milyen csodálatos lenne, ha
megtalálnánk a kártyát – mondta. – Biztos vagyok benne,
hogy anya és Carrie is nagyon szívesen segít majd nektek
az értékesítésében.
– Persze hogy segítünk! – vágta rá gyorsan Delores.
– Ez csak természetes – visszhangozta Carrie is. – És
mivel mind közeli barátok vagyunk, jóval kevesebbet
számolunk fel nektek érte, mint amennyit egy vadidegen
antikvitás–kereskedőnek kellene kifizetnetek belőle.
– Persze, ez mind füstbe mehet, ha bárki tudomást
szerez arról, amit mi tudunk – figyelmeztette őket
Hannah. – Milyen szörnyű lenne, ha a gyilkos egy
kétmillió dollárt érő Honus Wagner–képet a tóba dobna,
csak azért, hogy mentse magát a gyilkossági gyanú alól!
Kollektív sóhajtások hallatszottak az asztal felől.
Patsy és Marge összenéztek, Hannah pedig tudta, ők
nem fognak beszélni. Delores és Carrie sem, pláne így,
hogy emlékeztette őket, mit kockáztatnának vele. Ha a
gyilkos tudná, hogy a nyomában vannak, és le akarná
passzolni a Honus Wagner–kártyát, akkor azoknak az
antikvitás–kereskedőknek ajánlaná fel megvételre, akik
korábban nem nyertek vele az aukción.
– Beszéljük meg, hogy itt gyűlünk össze ismét, a Ki
Mit Tud előadás után – mondta Hannah. – Michelle,
Andrea és én nem leszünk ott, mert azalatt mi összerak-
unk egy tervet arra vonatkozóan, hogyan tudnánk ki-
füstölni a gyilkost. A találkozón mindent elmondok majd
részletesen.

288
Huszonkilencedik fejezet
Magára kent egy csomó szúnyogriasztókrémet, újra-
töltötte a kávésbögréjét, fogta a mobilját, és kiült a tóhoz
a mólóra a családi nyaraló végébe. Hívni, vagy nem
hívni... ez itt a kérdés. Megtette azt a pokoli ígéretet
Normannek, nem is egyszer, hanem kétszer. Ha a végre-
hajtandó terv veszélyessé válik, akkor fejvesztés terhe
mellett köteles volt azonnal felhívni Mike–ot. De valóban
olyan veszélyes a dolog? Hannah szerette volna azt
hinni, hogy korántsem az, viszont arra készültek, hogy
bungalókat kutassanak át. A rabló, akinél a kétmillió
dollárt érő Honus Wagner–kártya lapult, már egyszer ölt
a megszerzéséért. Nem volt teljességgel kizárható tehát,
hogy kész újra megtenni a célja érdekében!
El kellett mondania Mike–nak. Hannah bepötyögte a
számot, majd várt. Félig–meddig reménykedett benne,
hogy Mike nem fogja felvenni, de ez nem jött be.
– Hello, Hannah – köszönt bele Mike, még mielőtt ő
szólásra nyithatta volna a száját.
– Honnan tudtad, hogy én vagyok?
– A csengőhangból megismerem.
A körültekintést legyőzte benne a kíváncsiság, és
rákérdezett.
– Mi az én csengőhangom?
– Oh, hát történetesen egy régi Beatles–szám, amit
nagyon szeretek.

289
 Mike hallhatóan zavarban volt, és Hannah nem bírta
ki, hogy ne érdeklődjön tovább.
– És mi annak a Beatles–számnak a címe?
– Felkel a nap.
– Miért pont ezt választottad nekem? – kíváncsiskodott
tovább Hannah.
– Lehet, hogy őrültnek tartasz ezért, de valahányszor
a közelemben vagy, úgy érzem, hogy kisüt a nap. Még ha
történetesen nem is süt.
Hannah majdnem elolvadt a gyönyörűségtől, ez
annyira kedves volt a férfitól. Nem tudta, erre mit kellene
válaszolnia, de egy csipogó hang megmentette.
– Tartanád egy percet? – kérte Mike. – Lonnie az, kint
van terepen.
Hannah biztosította róla, hogy vár, aztán csak ült
és bambult bele az alkonyatba. A nap már lebukott, és
a hold fényes, ezüst gömbként ragyogott fent az égen,
bevilágítva a másik partot. Telihold volt, vagy közel a
teliholdhoz, és Hannah úgy érezte, a fényében akár még
könyvet vagy újságot is olvashatna, ha lenne nála.
– Bocs, hogy megvárakoztattalak – tért vissza a
vonalba Mike. – Lonnie a Bertanelli Pizzériában van,
hogy leellenőrizze Bert alibijét, viszont Bert és Ellie is
szabadságot vettek ki mára.
– Kint vannak a tóparton a kölyök Ki Mit Tud
vetélkedőn – tájékoztatta Hannah.
– Oh, Köszi, gyorsan visszahívom Lonnie–t, és
odaküldöm.
– Ne fáradj. Andreával már leellenőriztük, amikor
ott voltunk ma ebédnél, és Bertnek sziklaszilárd alibije
van.
– De Bert nem volt bent. Megkérdeztem. Csak emiatt
mentem oda ebédelni Ronnival.
– Így legyen ötösöm – gondolta Hannah, de termé-
szetesen hangot nem adott gondolatainak. Még mindig
a telefonszámához rendelt csengőhang bűvöletében
csücsült.
290
 – Hogyan tudod bizonyítani az alibijét? – folytatta
Mike, és Hannah biztos volt benne, most felütötte a
jegyzettömbjét, és előkészítette a tollát, hogy rögtön
lejegyzetelje, amit hallani fog.
– A fizetőpincérnővel beszélgettünk. Amikor az éjféli
záráskor összenézték a kasszát a megrendelésekkel, nem
stimmelt a bevétel és a megrendelések összege. A pin-
cérnő, Bert és Ellie egész hajnal háromnegyed három-ig
ott maradtak, és újra végigszámolták és leellenőrizték az
összes szalagot, míg végül megtalálták a hibát.
– Bert is ott volt végig?
– Igen, szóval le is húzhatod a listádról. – Hannah úgy
döntött, itt az ideje egy kis gyengéd bökdösésnek. – Ha
tudtam volna, hogy gyanúsítod őt, akkor már korábban
elmondhattam volna ezt, és lehúzhattad volna a listáról.
Mike felsóhajtott.
– Igazad van, az én hibám. Mit találtatok még?
– Csak egypár dolog, amit te már úgyis tudsz.
– Mint például?
– Például azt, hogy Gus tulajdonában nem voltak
puccos éjjeli szórakozóhelyek. Az Indigó Hangulat egy
lepukkant sztriptízbár, ő maga pedig egy nem túl nagy
apartmanban lakott az egyik táncosnővel.
– Ezeket meg honnan...?
– Nem számít – vette elejét a további kérdéseknek
Hannah. Ha Mike nem kérdez, akkor neki válaszolnia
sem kell.
– Oké, és mit tudtál még meg?
– A nevét Grant Kennedyre változtatta.
– Igen, ezt tudtuk. Rajta volt a vezetői engedélyén.
Hannah szívesen megkérdezte volna tőle, hogy vajon
ezt miért nem mondta el neki is, de elvetette a dolgot, hisz
megint csak ugyanoda lyukadnának ki, mint a korábbi
beszélgetésen.
– Gus uzsorakölcsönt vett fel néhány kétes kapcsolat-
tal rendelkező gengsztertől, akik elég rémisztő mód-

291
szerekkel szokták behajtani a kintlévőségeiket.
– Gondolhattam volna. Folytasd csak.
– Azon az éjszakán, amikor eljött Atlantic Cityből,
Gus a barátnőjével az Antikvitás Show–t nézte a tévében,
azt, amelyikben különböző régi tárgyak értékeit becsülik
fel élő adásban. Azt mondta a hölgy, hogy még mielőtt
vége lett volna a műsornak, Gus felugrott, és elkezdte
bepakolni a bőröndjét. Azzal magyarázta, hogy otthagy-
ott valami értékes dolgot Lake Edenben, valami olyat,
ami kihúzhatná őt az anyagi csávából, ezért visszamegy,
és elhozza.
– Hát persze! – kiáltott fel Mike ámultan, hogy ez neki
nem jutott előbb eszébe. – Azért jött vissza Lake Edenbe,
hogy elvigye a Honus Wagner–kártyát. Az értékbecslőnk
szerint több mint kétmillió dollárt ér.
Hannah torka összeszorult.
– Te tudsz a Honus Wagner–baseballkártyáról?
– Természetesen. Bent van a bizonyítékok között,
lefoglalva. Egy csomó más baseballkártyával együtt a
bőröndjében találtuk.
– És erről egy szót sem szóltál nekem! – fortyogott
Hannah.
– Mert ez is tárgyi bizonyíték, Hannah. Nem adhatom
át neked a tárgyi bizonyítékok listáját, hacsak nem fel-
szentelt békebíró vagy.
Hannah elszámolt magában háromig, mielőtt szólt
volna. Mivel még mindig tüzet prüszkölt, így tovább
számolt tízig. Tudhatta volna, hogy Mike nem szegi meg
a szabályokat csak az ő két szép szeméért.
– Szerinted e miatt a kártya miatt ölték meg? – kérdezte
végül Mike–tól.
– Kétlem. Ha a gyilkos tudott volna róla, akkor fel-
kutatta volna érte az egész bungalót, benézett volna a
nyitott bőröndbe, és kivette volna onnan. Ez állhatott
a hátterében annak, hogy az áldozat visszatért Lake
Edenbe, viszont a gyilkosság indítéka valami más lehet.

292
 – Van ötleted, miért ölték meg?
– Nem igazán, most hogy tisztáztad Bert Kuehnt. De
dolgozunk rajta. Hiszen kellett lennie valakinek, aki
fogta a jégvágót, és leszúrta Gust.
– Az bizonyított tény már, hogy jégvágó volt?
– Nem, még nem végérvényes. Viszont Knight doki
talált néhány apró zöld és piros festékmorzsalékot. Ez
összevág azzal, amit elmondtál azokról a jégvágókról,
amelyeket a nagyapád adott a kuncsaftjainak karácsony-
ra ajándékba. Ráállítottam Ricket, hogy ellenőrizze le a
szerszámgyártó cégeknél, de nem talált olyat, ahol zöld–
pirosra festett fanyéllel gyártanának jégvágókat. Ezek
után úgy gondolom, valószínűsíthető, hogy a nagyapád–
féle jégvágók közül lehetett az egyik, amit a gyilkos
használt.
– Nagyapa biztos nem örülne ennek – mondta egy
sóhaj kíséretében Hannah. – Megtaláltátok a jégvágót?
– Még nem. Ezzel nem tartunk még sehol. Ha a gyilkos
elég bölcs, akkor bedobta a tóba. Onnan majdhogynem
lehetetlen kihalászni.
– Miért?
– Mert túl nagy, a gyilkos szerszám pedig túl kicsi.
Akár hónapokba is telhet, és ha véletlenül egy félig
belógó ág alatt van, vagy beásódott az iszapba, akkor
majdnem képtelenség megtalálni.
– Eddig hol kerestétek? – kérdezte Hannah.
– Átnéztük az összes hulladéktárolót a Pavilonnál,
hátha oda dobta be a gyilkos, de nem találtuk meg.
Ezután fémdetektorral végignéztük a környező bokrokat
az épület körül. – Mike kuncogni kezdett. – Találtunk
kilenc sörnyitót, több mint megszámolható mennyiségű
kupakot, egy rozsdás rendszámot ezerkilencszázötven-
ből, és tizenegy dollár negyvennyolc cent aprópénzt.
– Mi a helyzet a bungalókkal? Azokat is átnéztétek?
– Csak azt, amelyikben Gus szállt meg. Tudom,
hogy elég nehéz házkutatási parancsokat beszerezni

293
bizonyítékok nélkül, ezért úgy döntöttem, hogy csak
pocsékolnám a csapat idejét a többi ház átkutatásával. Az
elkövető bolond lenne megtartani a gyilkos szerszámot.
– Ebben igazad lehet – mondta Hannah, bár nem volt
benne téljesen biztos.
Egyik oldalról igaz lehet, hogy egy hidegvérű gyilkos
azonnal szabadulni próbál a gyilkos fegyvertől, ugyanez
azonban nem feltételezhető olyan valakiről, aki a pillanat
hevében szíven szúr valakit, aztán pedig pánikba esik,
hogy mit is tett valójában.
Megint hallatszott a csipogó hang a vonalban, és Mike
felsóhajtott.
– Fel kell vennem. Rick Murphy az a bűnügyi
laborból.
Hannah elköszönt, és lecsapta a telefon fedelét, hogy
befejezze a hívást. Már nem volt apropója annak, hogy
tovább keressék a baseballkártyát, viszont felkutathatják
a jégvágót. Mike és a csapata úgysem teszik meg, nekik
pedig nincs szükségük házkutatási parancsra hozzá,
pláne, ha akkor teszik majd, amikor mindenki a kölyök
Ki Mit Tud vetélkedőn van.
Sötét árnyakként magasodtak a part fölé a fenyők,
amint az alkonyat éjszakába fordult. Hannah a hold
tükröződését figyelte a víz felszínén, és a hallottakon
tűnődött, amikor lépteket hallott maga mögött a mólón.
– Itt vagyunk – közölte Michelle, és lehuppant Hannah
mellé. – Mindenki, akinek a bungalóját át akarjuk nézni,
a Pavilon előtt sorakozik, és a bejutásra vár.
– Vegyük csak át újra, hogy biztosak legyünk a
dolgunkban – mondta Hannah. – Marge és Jack?
– Lisával és Herbbel együtt ott vannak – jelentette
Andrea.
– Mi a helyzet Patsyvel és Mackel?
Michelle biccentett.
– Ott állnak ők is a sor vége felé, kicsivel Edna és a
nővére előtt.

294
 – Anya és Carrie?
– Ők pedig... várjál csak! Ugye nem akarod anya
nyaralóját is átkutatni? – kérdezte őszintén megdöbbenve
Michelle.
– Nem, csak tudni akartam, hogy tényleg figyeltek.
A következő percekben Hannah további hat nevet
sorolt fel. Miután megbizonyosodott róla, hogy a húgai
az összes felsoroltat látták a Pavilon előtt sorban állni,
Andreára nézett.
– Elhoztad a zseblámpát a kocsiból?
Andrea rápaskolt a Vörös Baglyos bevásárlószatyor-
ra, amelyet maga mellé helyezett a földre. – Itt van. Plusz
hoztunk még két mágneses lámpát a sütifurgonból. Tehát
akkor kezdhetjük, ugye?
– Kezdhetjük, viszont a keresés tárgya kissé
megváltozott. – Hannah úgy érezte magát, mint egy
tábornok, aki kiosztja az instrukciókat a seregének. –
Már nem a Honus Wagner–kártyát keressük. Beszéltem
Mike–kal, aki elmondta, hogy a kártya benne volt Gus
bőröndjében, és lakat alatt tartják a lefoglalt bizonyítékok
között, bent az őrsön. Ami után most kutatni fogunk, az
egy jégvágó, piros–zöld fanyéllel.
– Mint azok az antik darabok, amiket Swensen
nagypapa árult a szerszámboltjában? – kérdezte Andrea.
– Pontosan olyan. Knight doki piros és zöld festék–
morzsalékokat talált a szúrás körül, így majdnem száz
százalék, hogy nagyapa jégvágói közül az egyik a gyilkos
szerszám.

***

– A házkutatás elég unalmas dolog, ha az ember lánya

nem talál semmit – méltatlankodott Michelle, amikor
kiléptek a rózsaszín bungalóból.
– Tudom – mondta Hannah. Már két jégvágót is találtak,
de az egyiknek fém, a másiknak pedig narancsszínű
műanyag nyele volt.
295
 – Már öt helyet átkutattunk, és az egyedüli érdekesnek
mondható dolog, amit találtam, az volt, hogy Lisa bátyja
és a felesége különböző márkájú fogkrémet használnak –
panaszkodott a legfiatalabb Swensen húg.
Andrea csak a vállát rángatta.
– Nem olyan rossz, ha azt vesszük, hogy most mind ott
nyomorognánk bent a Pavilonban a kölyökvetélkedőn.
– Ott a pont – mondta Hannah, és a Pavilon felé
bámult, amit már reggel feloldottak a bűnügyi helyszín
státusz alól, így újra használhatóvá vált az összejövetel
idejére. – Már csak két bungaló van hátra.
– Gyerünk, essünk túl rajta mielőbb – mondta Andrea,
és kinyitotta a bungaló ajtaját, ahol Patsyt és Macet
szállásolták el.
Hannah egyből a konyha felé vette az irányt.
– Ügyeljetek rá, hogy a zseblámpa fényét az ablak
párkánya alatt tartsátok. Nem akarjuk, ugye, hogy bárki
észrevegye a fényt, és megkísérelje kideríteni, mi az,
mialatt még itt vagyunk?
Nem fordult meg, hogy megnézze, de tudta, Michelle
a fürdőszobát és a hálót nézi át, míg Andrea a nappalit.
Már rutinjuk volt ebben. Hannah egyenként kihúzogatta
a fiókokat, és átnézte a tartalmukat. A legtöbb bér-
bungaló konyhai felszerelése nagyon hasonló volt.
Egyik fiókban különböző evőeszközkészletek darabjai
hevertek, amiből arra lehetett következtetni, hogy a
tulajdonos a nyári lakba költöztette a régi készletet,
amikor újat vásárolt a városi lakásába. Egy másik fiókban
konyhai eszközök voltak, amelyeket szintén a nyaralóba
száműztek a tulajdonosok. A legtöbb helyen az edények
is kiárusításból származtak.
Hannah a hűtő melletti fiókhoz ért. Ebben a fiókban
tartotta a legtöbb nyaralótulajdonos azt a kevés szer-
számot, amelyre kilincsek megerősítéséhez vagy képek
felakasztásához, esetleg különböző dolgok kiékelésé-
hez lehetett szükség. Talált egy kis kalapácsot, két

296
csavarhúzót, meg egy harapófogót. Alatta pedig ott
volt valami, amitől elállt a lélegzete, és izgatottan
hátralépett.
Ott volt egy a nagyapja jégvágói közül. A piroszöld
festék már kezdett leperegni a nyeléről, de a vége hegyes
volt, és gyilkos kinézetű. Vajon ez a jégvágó okozta Gus
Klein halálát? És ha igen, akkor mit keresett itt, annak a
bungalónak a konyhájában, ahol Patsy és Mack szálltak
meg a családi fesztivál ideje alatt?
– Hannah? – kiabált ki Michelle. – A fürdőszobában
és a hálóban nincs semmi.
– Meg a nappaliban sem – kontrázott rá Andrea.
– Te is kész vagy már? – tudakolta Michelle.
Hannah meg sem mukkant– Mert nem hallotta a
kérdéseket. Agya vadul zakatolt, és próbálta összerakni
a kirakós darabkáit. Vajon lehetséges lenne, hogy Mack
leszúrta Gust, amikor Gus megtagadta a Patsy–féle
kölcsön visszafizetését? És hazudott volna akkor is,
amikor azt állította, hogy a konyhaablakból látta Jacket,
mert gyanúba akart keverni egy olyan embert, akinek
a memóriája esetenként kihagyott, és aki nem tudta
megvédeni magát emiatt?
– Hannah? – szólongatta Michelle.
– Mi a baj? – kérdezte Andrea.
Ezúttal a hangjuk áthatolt a gondolatok sokaságán, és
Hannah megpördülve szembe találta magát a húgaival,
akik a konyhaajtóban ácsorogtak.
– Megtaláltam a jégvágót – jelentette be. – A
szerszámos fiókban van. Ezek után azt hiszem, tudom,
ki ölte meg Gust!

297
Harmincadik fejezet
– Hol vagy, Hannah? – Mike már az első csengésnél
felvette.
– A Pavilon előtt Andreával és Michelle–lel. Meg-
találtam a jégvágót, Mike.
– Hol?
– Mack és Patsy bungalójában. És azt hiszem, Mack
ölte meg Gust.
Egy percig néma csönd volt, majd Mike sóhajtott egy
nagyot.
– De ez nem logikus, Hannah. Ha Mack ölte volna
meg Gust a jégvágóval, amit megtaláltatok, akkor miért
tartotta volna meg?
– Nem tudom. Talán azért, mert félt, hogy a bungaló
tulajdonosa észrevenné, ha hiányozna. Ha már itt
tartunk, és Gust egy jégvágóval ölték meg, akkor egy
olyan ember, mint te, már összerakta volna a képet, és
gyilkosként gyanúsítaná.
– Oké. Ez függ a körülményektől, és a jégvágó, amit
megtaláltál, még nem bizonyítottan a gyilkos eszköz,
viszont értem a logikádat, és hogy miért rá gyanakszol.
Van még más is, ami Mackre utalhat?
– Igen. Mack azt állította, hogy amikor kinézett a
bungaló konyhájának ablakán, ahol Patsyvel megszáll-
tak, látta Jack Hermant kint sétálni, pont a gyilkosság
időpontjában. Viszont hazudott.

298
 Hosszú csend következett, és Hannah felhúzta a
szemöldökét.
– Mike? Ott vagy még?
– Nem veszítettél el. Csak annyi, hogy Mack ugyan-
ezt adta elő nekünk is. Miből gondolod, hogy hazudik?
– Patsy mesélte nekem, hogy Mack aznap éjjel
kiment sétálni. A doktor előírása szerint minden este
lefekvés előtt sétálni kell mennie. Nem láthatta Jacket
a konyhaablakból. Egy nagy fenyő takarja a kilátást.
Láthatta Jacket az úton, ez igaz, viszont mindketten kint
voltak akkor. Én meg mindvégig azon aggódtam, hogy
Jack ölte meg Gust.
– Én is – mondta Mike – , és nem akartam elhinni.
– De be sem hívtad kihallgatásra – emlékeztette rá
Hannah.
– Nem. Lehetséges, hogy be kellett volna, de miért?
Mindannyian tudjuk, Jack memóriája gyakran kiesik. És
hát nincs is rá bizonyítékunk, hogy ő tette.
– Nagyon jó ember vagy, Mike – mondta Hannah, és
ezt nagyon is komolyan gondolta.
– Kösz. De talán nem is vagyok az. Mi van, ha csak
azt gondoltam, hogy úgysem tudnék kihúzni semmi
lényegest egy olyan személyből, aki Alzheimer–kórban
szenved?
– Az is benne van – mondta Hannah. – Viszont
szeretném hinni, hogy azért teszel így, mert tudtad, hogy
ez a helyénvaló.
Megint csak csönd következett, majd Mike meg-
köszörülte a torkát.
– Ott tartottunk, hogy megtaláltad a jégvágót.
Pontosan hol volt?
– A konyhai szerszámos fiókban.
– Ugye nem nyúltál hozzá.
– Természetesen nem! Ott hagytam úgy, ahogy volt.
– Oké. Minden, amit elmondtál, nagyban függ az
adott körülményektől is. Viszont eddig ez a legjobb,

299
amit találtunk, és meg kell vizsgálni, találunk–e rajta
vérnyomokat. Szerinted Patsy tanúsítaná, hogy Mack
kiment sétálni éjjel?
– Biztos vagyok benne. Elmondta nekem, hogy Mack
megkérte, hazudjon miatta. Azt kérte tőle, mondja azt,
hogy egész éjjel együtt voltak, de Patsy ezt megtagadta.
Annyit mondott Macnek, hogy magától nem fogja el-
mondani, de ha közvetlenül rákérdeztek, akkor nem fog
hazudni miatta.
– Ezt nagyon jól teszi! Mindjárt odamegyek, és
behozom Macet további kihallgatásra. Mindenképp
érdekelt az ügyben. Hol lehet most? Nem tudod
véletlenül?
– A kölyökvetélkedőn vannak Patsyvel. Andrea és
Michelle látták őket sorban állni a Pavilon előtt.
– Rendben. Menj be, és figyeld addig nekem, és
senkinek ne szólj egy szót sem. Nem akarom, hogy meg-
tudja, érdeklődünk iránta. Negyedóra múlva ott leszek,
hogy bevigyem kihallgatni.
– Oké. Bemegyünk, és figyeljük majd. Mit csináljunk,
ha esetleg elmenne onnan?
– Nehogy kövesd! Ha tényleg ő a gyilkos, akkor
veszélyes lehet, ha megérzi, hogy valaki követi. Hagyd
elmenni, majd később mi megtaláljuk.
– Rendben. Még valami esetleg?
– Figyeld a feleségét is. Ha tart attól, hogy a felesége
elárulhatja, hogy kint volt sétálni, esetleg megpróbálja
majd elhallgattatni.
Hannah torkában gombóc volt.
– Úgy érted... akár meg is ölheti?
– Pontosan erre gondolok. – Hannah hallotta, amint
beindítja a motort.
– Indulnom kell. Úton leszek, de el tudsz érni.
Miután Hannah lerakta a telefont, odafordult a
húgaihoz, és elmondta, mit beszélt Mike–kal.
– Mike azt mondta, negyedóra múlva itt lesz – fejezte
be a történetet.
300
 – Menjünk, és keressük meg Patsyéket – indult el
Andrea a Pavilon bejárata felé. – Ha szétválunk, akkor
talán könnyebben megtaláljuk őket a közönségben. Lisa
azt mondta, három részre osztják a termet. Egy–egy a két
szélen, és egy középen – mondta Andrea.
– Megyek a bal oldalihoz – mondta Michelle.
– Enyém a középső, és megnézem mind a két szélét –
mondta Andrea. – Kicsit hosszabb időt vesz majd igénybe,
viszont így meg tudom nézni a ti oldalaitok szélét is.
– Oké, akkor nekem marad a jobb oldal – szólt
Hannah. – Csak végigmegyünk a sorok szélén, majd
visszafordulunk, és visszasétálunk. Ha végeztünk,
itt találkozunk megint az ajtónál, és megbeszéljük,
melyikünk látta őket.
Amikor beléptek a Pavilonba, a Beeseman lányok
pont befejezték az ötperces éneklést.
A következő produkció akkor kezdődött, amikor a
Beeseman lányok lesétáltak a színpadról. Egy tizenkettes
lánycsapat következett, akik színes világító botokkal
masíroztak valamilyen indulóra Minden szem a színpadra
szegeződött, vajon ki tudja a legtovább pörgetni a botját
anélkül, hogy leejtené. Ez volt a legjobb alkalom arra,
hogy feltűnés nélkül végigpásztázzák a közönséget.
Amikor a húgai odaértek a kiindulópontjaikhoz, Hannah
intett, hogy induljanak.
Hannah a szemeivel pásztázta a közönséget, miköz-
ben lassan haladt soronként előre, le a végéig, majd vissza
fel. Csakúgy, mint egy régimódi írógép vezetője, amikor
eléri a sor végét, és visszaugrik a következő elejére.
Amíg csak a fejeket látta hátulról, amikor a sorokon
lefelé haladt, addig a visszaúton megfigyelhette az arcokat
is. Látta az anyját, Carrie–t, Jon Walkert és a feleségét,
Earl Flensburgot és Marge floridai unokatestvéreit,
viszont nem látta sem Patsyt, sem Macket.
Hannah fejezte be elsőként, és kiment az ajtó elé,
hogy bevárja a húgait. Következőként Michelle jött ki,
és a fejét rázta.
301
 – Nem láttad őket? – kérdezte tőle.
– Nem, viszont üres székeket sem láttam, tehát nem
lehettek kint a mosdóban sem vagy máshol.
– Ügyes vagy! – dicsérte meg Hannah a figyelmességét.
– Reménykedjünk, hogy Andrea észrevette őket bent.
Majdnem egy örökkévalóságnak tűnt, bár igazán nem
lehetett több pár percnél, míg Andrea is kijött a Pavilon
elé.
– Láttad őket?
– Nem. Mindkét oldalt leellenőriztem, és egyikben
sem voltak. Ebben egészen biztos vagyok, Hannah.
– És most? – kérdezte Hannah, és érezte, hogy az a
liftező érzés, amit a gyomrában érzett, kezdett teljes
pánikká válni. – Láttátok őket sorban állni.
Megint nyílt az ajtó, és a három nővér visszafordulva
Marge–dzsal találta szemben magát.
– Sziasztok – mondta nekik. – Láttalak titeket bejönni,
aztán kijönni. Valami baj van?
Hannah beszívta a levegőt, majd egy sóhajtással
kifújta.
– Lehet, hogy az van. Macet és Patsyt kerestük, de
nem láttuk őket a közönség soraiban.
– Oh, úgy döntöttek, kihagyják a Ki Mit Tud vetél
kedőt – közölte velük Marge, és boldognak tűnt. – Már
a sorban álltak, amikor Mack meggondolta magát.
Könyörgött Patsynek, hogy adjanak még egy esélyt a
házasságuknak, és szerette volna kivinni őt a vízililiom–
lugasba, és ott újra megkérni a kezét.
– Arról a vízililiomkertről beszélsz, ami a tó közepén
van? – kérdezte Hannah, és érezte, ahogy egyre fokozódik
benne a pánik érzete.
– Úgy van. Ott kérte meg a kezét először is. Hat nem
kimondhatatlanul romantikus?

302
Harmincegyedik fejezet
Az események oly gyorsan váltották egymást, hogy
Hannah csak kapkodta a fejét, holott ő maga volt, aki
előidézte a történéseket. Hannah és Michelle elrohantak
egy kajakot keríteni, mialatt Andrea és Marge az úton
bevárták Mike–ot, hogy tájékoztassák őt Hannah és
húga hollétéről.
Perceken belül Hannah és Michelle már a bérelt
kajakban eveztek a tó közepe felé. Lisa és Herb a partra
sorakoztatták fel a kibérelt vízi járműveket, hogy a
rokonság szabadon használhassa kedve szerint a Játék
Napon. Hannah és Michelle ezek közül kötöttek el
egyet.
– Te tudod, merre van ez a vízililiomkert? – kérdezte
tőle Michelle.
– Nem messze a Homokdűnétől – válaszolta neki
Hannah. – Norman a múltkor odavitt engem csónakkal.
Nyugodt éjszaka volt, és a víz könnyedén vitte a
hangokat. Csak a hullámok morajlása hallatszott, ahogy
a parthoz csapódtak, egy–egy éjszakai madár rikoltozása
visszhangzott, meg időnként egy csobbanás, ahogy
valamilyen tavi teremtmény a felszínre úszott, majd
visszabukott a víz alá.
Hannah a szájához tartotta mutatóujját, jelezve
Michelle–nek, hogy maradjanak csendben. Michelle
megértette, és rábólintott. A hangjukat messzire viheti a

303
víz, ezért inkább hangtalanul beszéltek.
Pár perces egyenletes evezőcsapás után hirtelen
hangokat sodort feléjük a szél. Először kivehetetlen volt,
csak az intonációt hallották. Mintha valakik társalogtak
volna, ami nem hallatszott vitatkozásnak, így Hannah
kicsit megkönnyebbült. Nem tudta megmondani, milyen
messze lehetnek tőlük, de megérzése szerint még legalább
öt perc evezésre voltak a vízililiomkerttől.
A hangok tónusa egyszer csak megváltozott, és a
szavak is kivehetővé váltak. A nő, minden bizonnyal
Patsy, elég mérgesnek hangzott.
– Nem értelek – szállt a hangja a víz felett. – Mit
változtat a dolgon, ha a rendőrség tudja, hogy sétálni
voltál? Nem tartóztathatnak le Gus meggyilkolása miatt,
ha nem te tetted!
Mac felnevetett.
– Oh, de hát én tettem – mondta.
– Te... tetted? – Még ilyen messziről is hallatszott,
hogy Patsy teljesen elborzad.
– Úgy van. Mondtam neked, vissza akarom szerezni
azt a pénzt, ezért odamentem a Pavilonhoz, hogy vissza-
kérjem tőle. Gus viszont azt mondta, tőled kapta. Mivel
elsősorban az a te pénzed, nem köteles nekem kifizetni.
– Igaza volt. Az nem a te pénzed volt.
– Dehogynem! A feleségem vagy. Rászolgáltam azzal,
hogy ilyen régóta házastársak vagyunk.
Patsy egy szót sem szólt. Hannah el tudta képzelni,
mennyire meg lehet bántva, és mennyire félhet.
– Amikor mondtam neki, hogy nekem kell vissza-
fizetnie, csak kinevetett. És az istennek sem akarta
abbahagyni a nevetést, ezért leszúrtam, hogy befejezze
végre.
– Te... megölted őt – mondta Patsy, és Hannah tudta,
hogy sokk–közeli állapotban lehet.
– Igen, és egy cseppet sem bánom. Az egyedüli
problémám te vagy.

304
 – De én nem mondom el senkinek, hogy te ölted meg!
Esküszöm, Mac!
Mac csak nevetett, de nem éppen kellemes hangon.
– Oh, persze. Addig nem mondod el senkinek, amíg
vissza nem viszlek a partra, ahol segítségért rohanhatsz
majd. Ne akarj egy hazudozónak hazudni, Patsy! Ebben
én sokkal jobb vagyok nálad.
– De én szeretlek téged, Mac! – Hannah a hang tónusá-
ból könnyedén megállapíthatta, hogy Patsy mennyire
kétségbeesett.
– Hát az szép. Csak az a bökkenő, hogy én meg nem
szeretlek téged. Ehhez mit szólsz?
A nővérek némán eveztek. Hannah meg volt győződve
arról, hogy Mack meg fogja ölni Patsyt. Csak remélni
tudta, hogy még időben elérik a vízililiomkertet!
Úton vagyunk már. Beszéltesd, amíg odaérünk! –
Próbálkozott a gondolatátvitellel Hannah. Ekkor újra
megszólalt Patsy.
– Nem vallhatok ellened, Mac.
– Ezt hogy érted?
– Bármennyire is szeretnék, nem lehet.
– Miért nem? – kérdezte gyanakvón Mac.
– Mert egy feleség nem vallhat a félje ellen. És én a
feleséged vagyok, Mac. Még ha el is mondanám bárki-
nek is, az bizonyítékként nem lenne felhasználható. Csak
egy szóbeszéd lenne. És a szóbeszéd nem elfogadott
tanúsítás a bíróságon.
– Biztos vagy te ebben? – Úgy tűnt, mintha Mack
elgondolkozott volna ezen az érvelésen, de Hannah–nak
kétségei voltak. Ő inkább úgy gondolta, a férfi úgy játszik
Patsyvel, mint Móse szokott az egérrel.
– Persze hogy biztos vagyok benne – hallották megint
Patsy hangját, és Hannah érezte rajta a kétségbeesést
– Majdhogynem harminc éven át jogi asszisztensként
dolgoztam.
– Meg kell hagyni, nagyon érdekes. Tehát egészen
biztos vagy benne, ugye?
305
 Hannah intett Michelle–nek, hogy húzzanak bele.
Közvetlenül előttük volt már a vízililiompark. Egy perc,
és elérik.
– A fejemet rá... – Patsy hirtelen elhallgatott, és elsírta
magát. – Ez az igazság, Mac. Nem vallhatok ellened a
bíróságon – zokogta.
Mac felnevetett, amitől Hannah–nak még a szőr
is felállt a hátán. Érezte, hogy bármelyik pillanatban
beüthet a krach.
– Patsy, Patsy, Patsy – pirongatta színlelve Mac.
– Már egy perről kezdesz beszélni, holott nem lesz itt
semmilyen per. Nemhogy letartóztatás!
Hannah jól hallotta, ahogy Patsy sír. Már tényleg
nagyon közel voltak.
– Egyedül vagyunk itt, és ez a csónak mindjárt
felborul. – Mack ismét felnevetett. – Te pedig nem tudsz
úszni, ugyebár, Patsy bébi?
– Megállj! – kiáltotta Hannah, és arrébb lökte a
csónakjukat egy evezőcsapással. – Állj, vagy lövök!
Michelle meghökkenve rábámult, de ráfeküdt az
evezőkre, és a kajak beúszott a vízililiomok közé.
Mac nem várta meg, hogy lássa, ki az. Egy rántással
beleborította a csónakot a vízbe, és Patsy egy kiáltással
a vízbe pottyant. Hannah és Michelle pont akkor értek
oda, amikor elkezdett lesüllyedni a mélybe.
– Majd én kihúzom – kiáltotta Michelle.
– Vidd őt ki a dűnéhez! – mutatott Hannah a
homokdűne felé, ami csak fél mérföldre lehetett tőlük. –
Én meg foglalkozom a másikkal.
Hannah figyelte, amint Michelle elkapja Patsyt, és
elkezd tempózní vele a part felé. Patsy nem pánikolt
annyira, mint ahogy a legtöbb úszni nem tudó szokott.
Hagyta, hogy Michelle támogassa őt, és még segített is
tempózni a lábaival, hogy jobban haladjanak. Miután
Hannah megbizonyosodott róla, hogy biztonságban
vannak, megfordult, hogy megkeresse Macet. Mielőtt

306
egy pillantást verhetett volna a felborult csónakra, a
sajátja is elkezdett billegni alatta.
Hannah olyan szavakat kezdett mormolni, amelyeket,
mint tudjuk, nem használt volna az unokahúgai jelen-
lététben, viszont a végét már csak a víz alatt mondhatta
ki. A Jordan Gimnázium úszóbajnoka lerántotta őt a
mélybe.
Ha ruhástul a vízbe esel, a legelső dolgod az legyen,
hogy megszabadulsz a cipőidtől. Hannah–nak azonnal az
úszóoktatója jó tanácsai jutottak eszébe. Tényleg nagyon
hasznos tanács volt. Hannah utálta leengedni a kedvenc
tornacipőjét az Éden–tó mélyére, de még mindig jobb
volt, mintha az életét kellett volna a mélybe engednie.
Ha egy fuldokló megpróbál beléd kapaszkodni, és
magával rántani téged is víz alá, ne riadj vissza attól, hogy
ellenállj neki. Minden játszik ilyenkor! Nyugodtan harapj,
karmolj, rúgj, hogy mielőbb engedjen a szorításából.
Abban a pillanatban, hogy eszébe ötlött a második jó
tanács is, Hannah is felvette a harcot. Könyökét belevágta
Mack bordái közé, a szeme közé csapott, és megpróbált
térdével olyan helyre rúgni, amivel lebéníthatja egy
időre, sőt még a karjába is beleharapott.
A hatás nem maradt el. Egy vakkantás félét hallott
a víz alatt, és a következő percben szabad volt Nem
késlekedett, és nem várta meg, mi lesz a következő
pillanatban, hanem teljes erejéből elrugaszkodott, és
méterekkel arrébb lökte magát a vízben. Két nagy
levegővétellel teleszívta a tüdejét levegővel, majd a vizet
egyfolytában taposva lebukott vett egy kilencven fokos
fordulatot és elkezdett a víz alatt úszni, olyan messzire,
amennyire csak lehetett.
Amikor újra feljött a víz felszínére, látta, hogy
sikerrel járt. Mack körülbelül tíz lábra lehetett tőle. Nem
számított rá, hogy a lány esetleg irányt is vált közben,
viszont Hannah érezte, hogy nem fogja sokáig bírni ezt
a bújócskázást. A kimenetele olyan volt, mint valami

307
játékos sorshúzásnak. A nagy számok törvénye alapján,
még ha egyfolytában irányt is változtat a férfi előbb–
utóbb kitalálná, hol fog legközelebb felbukkanni. Megint
csak elkapná, de ezúttal már felkészülne a támadásra, ő
pedig az Éden–tó iszapos alján végezné, tüdejében vízzel
levegő helyett.
– Látlak! – hallatszott a férfi hangja a tó felett. –
Könnyű préda vagy, Hannah!
Ezek szerint észrevette. Hannah majdnem felhördült.
A hold fénye teliholdkor a legerősebb, és bevilágította
a víztükröt ezen az éjjelen. Megvárta, míg a férfi már
csak hat láb távolságra volt, majd lebukott a víz alá ismét.
Majd ugyanazt a technikát használja, mint az előzőekben.
Mack biztos másra számít majd... – reménykedett.
A tüdeje égett már, amikor újra feljött levegőért,
és konstatálta, hogy ezt a kört is ő nyerte meg. Mack
nem számított arra, hogy ugyanazt a kilencvenfokos
fordulatot játssza majd el megint a víz alatt. Viszont a
következőkben már számítani fog erre. És ott várja majd,
ahol felbukkan levegőért.
– Ah, tehát ott vagy! Miért nem adod már fel, Hannah?
Sokkal rosszabb formában vagy, mint én.
Megpróbálta őt elterelni. Hannah tudta, hogy nem
szabad figyelnie rá. Kellett egy terv a következő lépésre.
– Én bírni fogom akár egész éjszaka ezt a játékot. A
végén úgyis elkaplak. És őt is, meg a húgodat is. De te azt
már nem fogod látni.
Nyílegyenesen! Most azt próbáld meg! – kiabálta
Hannah belső énje. Mit veszíthetsz vele?
Csak az életemet – válaszolta a belső énnek Hannah.
Végül is nem volt rossz az ötlet, ezért úgy döntött,
megpróbálja.
Fura dolog történt, ahogy lebukott a víz alá. Olyan,
mintha valami zúgást hallott volna kicsivel odébb,
mintha egy motor hangját hallaná. Lehet, hogy valaki a
segítségére siet? Vagy már annyira be lenne tojva, hogy
hallucinál is?
308
 A kezével beleütközött valamibe, és hirtelen azt hitte,
a férfi a víz alatt odaúszott, hogy elkapja. De az a valami
nyálkás volt, és olyan, mint egy virágnak a szára, vagy...
Közvetlenül a vízililiom telep szélénél volt! Aztán
eszébe jutott valami, amit még Normannek mondott, de
most az a beszélgetés is fényévekkel távolabbinak tűnt
Bármikor eljátszom a lebegő arcot a vízililiomok között,
Monet valamelyik festményéhez. Olyan lenne, mint egy
kép a képben játék, és senki nem fedezne fel rajta.
Lelki szemei előtt megjelent a vízililiompark, ahogy
azon a délutánon látta, amikor Normannel ott voltak.
Tudta, hogy nem lehet távolabb, mint jó húszméternyire.
Vajon le tudna–e bukni, és a víz alatt megtenni még pár
métert, míg eléri a gyökerek alkotta zátonyt, és még tízet,
hogy a közepén jöjjön majd fel?
Mi veszítenivalód lehet? – kérdezte megint a belső
énje, ám ezúttal már válaszra sem méltatta. Sokat
nyerhet vele, ha meg tudja tenni. Ha meg nem, akkor
amit veszítene, az amúgy is már veszve volna.
Úgy érezte, rögtön kiszakad a tüdeje, de a lábai
továbbra is tempóztak, amint a vízfelszín alatt a kijelölt
célpont – a vízililiomkert közepe – felé evickélt. Úgy
kell feljönnie majd a felszínre, hogy ne csapjon vele zajt.
Sem egy csobbanást, sem pedig ziháló levegővételt nem
engedhetett meg magának.
Hannah kényszerítette a testét a továbbúszásra,
egészen addig, míg már nem bírta tempóval. Bekerült
a lebegő gyökerek, összegabalyodott szárak és virágok
útvesztőjébe. A felszínhez közel megpróbált nyugalmat
erőszakolni magára, és igyekezett teljesen mozdulatlan
maradni, és nem venni még levegőt sem, habár a tüdeje
erősen tiltakozott az oxigénmegvonás miatt.
Lebegni kezdett, és kidugta az orrát a vízből. Beszívta
a csodás édes–illatos levegőt. Vett még két kis levegőt,
és engedte, hogy az arca is kibukkanjon a vízből.
Körülötte mindenhol növényi szárak és kocsányos szárú

309
levelek lebegtek, és volt köztük olyan, amelyik még a
fejénél is magasabbra nyúlt ki a vízből. Nagyszerű volt.
Kiegyenesítette a testét, és engedte, hogy a feje felső
része is kibukkanjon a vízből, óvatosan, lassan, és csak
addig, hogy az orráig érjen a víz, és nem tovább. Ezután
nem történt semmi, az égvilágon semmi.
Ahogy ott lebegett, lábaival megpróbált a gyökerekbe
kapaszkodni, hogy stabilan megtarthassa magát, és
figyelte, hogy látja–e a közelében a férfit. Ha a dűnék
irányába kezdett úszni, akkor előjöhetne a rejtekhelyéről,
és foghatná a hozzá legközelebb eső csónakot. Tudta,
hogyan kell elkötni, és rögtön utána indulhatna. Egy
csónaklapát pedig akár veszélyes fegyver is lehet, és nem
restellné használni, ha kell.
Aztán meglátta a férfit. A feje kiemelkedett a hold-
sütötte víztükörből, ahogy mindenfelé a lányt kereste.
Abban a pillanatban viszont meglátott valami mást is
közeledni a homokdűne felől. Egy motorcsónak volt
az, és a motor zümmögését felerősítette, ahogy a víz
továbbította a hangot. Egy keresőfény végigpásztázta
a vizet, és Hannah végre tudta, hogy megérkezett a
felmentő sereg.
Észrevették Macket! Hannah látta, amint valaki
beugrik a vízbe, és odahúzza a csónakhoz. Ő pedig
megmenekült. Michelle is, Patsy is, hisz a motorcsónak a
homokdűne felől jött, amerre a húga vitte Patsyt.
– Hannah! – kiáltotta egy felerősített hang a vízen
keresztül, és Hannah rögtön felismerte Mike hangját. –
Hannah!
Pont olyan volt, mint amikor Marlon Brando kiabálta,
hogy „Stella” a Vágy villamosa című film jelenetében.
Hannah pedig sietett válaszolni az aggódó kiáltásra.
– Itt vagyok a vízililiomok kertjében!
– Hannah! – kiáltotta megint Mike, de ezúttal ez már
egy felszabadult, lelkes kiáltás volt. Legalábbis Hannah
annak vette, és lebukott, elég mélyre ahhoz, hogy ne

310
ütközzön bele a gyökerekbe, meg a virágok és szárak
sokaságába, amik olyan jó szolgálatot tettek neki az
előbb. Ezúttal hatalmas mosollyal az arcán úszott fel a
vízfelszínre, majd integetve beúszott a kereső fény által a
víztükörre vetett fénycsatornába, ami érzésre pont olyan
volt most, mint a befogadó napfény.
Harminckettedik fejezet
Vasárnap estére befejeződött a Beeseman– Herman
családi fesztivál. Mindannyian az Éden–tavi Sarok-
vendéglő előterében gyülekeztek, arra várva, hogy
mindenki megérkezzen, és végre leüljenek vacsorázni.
Andrea, Hannah és Tracey egy ülőgarnitúrán ücsörgött
a mamut méretű kőkandalló szomszédságában, amikor
besétált Michelle.
– Hűha! – ámuldozott Michelle, és Andreára bámult.
– Egyszerűen fantasztikusan nézel ki!
– Köszönöm! – mosolygott rá Andrea.
– Állati jó a hajad! Ez a négyárnyalatú melír egyszerűen
bámulatos. És a ruhád is káprázatos!
Hannah hirtelen bűntudatot érzett. Andrea neki is
mesélte, hogy a hétvégén lesz a nagy átváltozása. Itt az
ideje egy kis testvéri bűnbánatnak.
– Annyira sajnálom, Andrea – exkuzálta magát –
Csodálatosan nézel ki, én meg észre sem vettem.
– Nyugi, Bill sem – mondta Andrea, és nem tűnt
boldognak.
– Talán azért van, mert mindig úgy nézel ki, mintha
az egyik kifutóról léptél volna le – próbálta élét venni
a dolognak Michelle. – Biztos vagyok benne, hogy Bill
ezért nem vette csak észre.
– Hát... lehet – mondta kissé enyhültebben Andrea. –
Tényleg tetszik a ruhám?

312
 – Káprázatos – szólt Hannah, kihasználva az alkalmat
a bókolásra.
– Sziasztok, drágáim! – libbent be Delores, Carrie
és Norman kíséretében. – Bill és Lonnie is pont most
parkolnak le kint, és azt hiszem, befutottak Lisáék is.
– Megfordult, hogy mindenkire rámosolyogjon,
amikor a tekintete megakadt Andreán. – Csodásán nézel
ki, drágám. Csak nem új ruha?
– De – szólt Andrea, és elmosolyodott.
– Meg kell hagyni, tökéletesen áll rajtad. És tetszik az
új frizurád is. – Delores most Tracey–hez hajolt. – Ugye
milyen jól néz ki az anyukád?
– Mami mindig gyönyörű – válaszolt Tracey, amivel
egy nagy ölelést nyert a mamájától.
Amikor Bill, Lonnie, Lisa és Herb is csatlakozott
hozzájuk, átmentek az előtéren, egyenest a legnagyobb
asztalhoz. Mint mindig, Delores most is ültető kártyákat
készített, és Hannah megtalálta a magáét. Ismét csak
Norman és Mike között ül majd. Egy aprót sóhajtott,
majd úgy döntött, nem csinál ebből problémát, és kihúzta
a székét, hogy leüljön. Még mielőtt leülhetett volna,
Tracey szaladt oda hozzá.
– Hannah néni? – Tracey aggodalmasnak tűnt. –
Kijönnél velem a mosdóba?
Hannah bólintott, és visszatolta a székét. Nagyon
is sokat jelentett neki ez a kérés. Tracey a világ egyik
legfüggetlenebb, hamarosan osztályelső kislánya volt.
Ha tényleg a mosdóba akart volna menni csupán, akkor
nyilvánvalóan megmondta volna Andreának, hogy hova
megy, és kiment volna egyedül.
Hannah megvárta, amíg kiérnek a szőnyeggel bevont
előtérbe, majd rákérdezett.
– Oké, mi a helyzet?
– Szeretnék még legalább három Leány Cserkész
érdemjelvényt szerezni még a díjkiosztó előtt, és
az egyiket főzéssel lehet megszerezni. Egyedül kell

313
elkészítenünk egy komplett ebédet. Az egyetlen része,
amit nem tudok megcsinálni, az a desszert, és én majd
sütit szeretnék sütni.
Hannah érezte, hogy mi következik most.
– És arra akarsz megkérni, hogy tanítsalak meg sütit
sütni.
– Igen, Hannah néni. Megtennéd? Mamit nem tudom
megkérni. Te is tudod, miért. Delores nagyit sem kérhetem
meg, hisz tudom, nem tud sütni ő sem. Ha pedig McCann
nagymamát kérem meg, akkor azzal megsérteném mami
érzéseit.
– És azzal nem sérted meg, ha én tanítalak meg
sütni?
– De hát miért? – rázogatta a vállait Tracey, és hirtelen
olyan volt, mintha Andrea miniatűr változata lenne. – Te
vagy a profi ebben. Hannah néni. Tudja ezt mindenki!
A hízelgéssel mindent elérsz majd te is – gondolta
magában Hannah és azt csakis az édesanyádtól
örökölhetted! Persze ezt nem mondta neki.
– Szívesen megtanítalak a sütésre, Tracey, meglátod
jó móka lesz! Akarsz még a mosdóba menni, vagy az
csak egy kifogás volt, hogy egyedül beszélhessünk?
– Csak egy húzás volt, Hannah néni. Menjünk vissza,
mert el akarom kérni a mami mobilját, hogy felhívjam
rajta Bethanyt. Nem tudott eljönni, mert túl kicsi még a
nagyi–féle vacsorapartikhoz, de megígértem neki, hogy
felhívom jó éjt kívánni.

***

Az ételek kitűnőek voltak. Delores az egyik újdonságot

választotta az étlapról, amelynek a neve „Éden–tavi
Kóstoló” volt, és tíz különböző változatát tartalmazta
Sally legjobb fogásainak.
– Fantasztikusan jó volt! – szólt Bill, és letette a
villáját, miután az utolsó morzsáját is bekapta Sally liszt

314
nélkül sütött csokitortájának. Odafordult Andreához.
– Ez legalább olyan finom volt, mint amilyen jól nézel
ki ma este. Nekem van a világon a legcsodálatosabb
feleségem. – Egy pillanatra Andrea ledöbbent, de aztán
elmosolyodott.
– Köszönöm, szívem – válaszolta neki.
Köszi, Bill – gondolta magában Hannah. Örült,
hogy Bill megfogadta a tanácsát, amikor Hannah
felvilágosította a nagy átalakulásról.
– Köszi, anya, a fantasztikus vacsorát – mondta
inkább.
Mindenki kapva kapott az alkalmon, és sorra
megköszönték Deloresnek a meghívást, és a kitűnő
menüválasztékot. Amikor kicsit lecsillapult a köszönet–
és dicsérethullám, Delores felállt, és Carrie felé intett.
– Nagyon jó hírt szeretnénk közölni, de jobb, ha
átadom a szót Carrie–nek, hogy megossza veletek. Ha
elmondta, nekem is lesz egy saját személyes bejelenteni
valóm.
Delores leült, Carrie pedig felállt. Hannah–nak volt
egy olyan érzése, hogy ezt előre elpróbálták már.
– Nem tudom, tudtok–e már róla, Marge és Patsy
felkért minket, hogy egy meghívásos, zárt aukció során
értékesítsük azt a Honus Wagner–baseballkártyát, ami
néhai fivérük, Gus tulajdonában volt. Tegnap reggel
kiküldtük a felhívást az aukcióra, és ma délután kettőkor
a Nagyi Padlása weboldalán keresztül már öt komoly
ajánlatot kaptunk rá.
– Mondd csak el, mi volt a minimum ajánlati tétel –
súgta oda Delores.
– A minimum nyitóajánlat a kártyára egymillió-
ötszázezer dollár volt – magyarázta Carrie. – Az a
legalsó határ, amiért értékesítésre kerülhet. Maga a
tény, hogy nem egész negyvennyolc órán belül öt vételi
ajánlatot kaptunk rá, bizonyítja, hogy rendkívül nagy rá
a kereslet. Nem csodálkoznék, ha kétmillió dollár fölötti
összegért kelne majd el.
315
 – Mikor zárul a licit? – kérdezte Andrea.
– Jövő vasárnap reggel tízkor. Adunk egy hetet az
antikvitás–kereskedőknek, hogy megtárgyalhassák az
ügyfeleikkel, és azután licitálhassanak.
– Ez csodálatos! – tapsolt Hannah. Aztán rákérdezett
arra, amire – biztos volt benne – mindenki ugyanolyan
kíváncsi volt.
– Ki kapja majd a pénzt?
– Marge és Patsy között lesz egyenlő arányban
szétosztva – mondta Delores. – Gus soha nem házasodott
meg, és gyermekei sincsenek. Marge és Patsy az egyedüli
egyenes ági hozzátartozói.
Herb olyan hangosan nyelt erre, hogy mindenki
hallhatta.
– Azt akarjátok mondani, hogy Mama és Patsy
egyenként egymillió dollárt örökölhetnek?
– Úgy van – mondta neki Carrie –, a jutalékunk
levonása után, természetesen. Most pedig visszaadom a
szót Deloresnek.
– Ez az egyik oka annak, hogy ma este összegyűltünk
az ünneplésre – kezdett bele Delores, és rájuk mosolygott.
– Viszont senki nem tudja, még Carrie sem, hogy mi az
igazi ok.
Carrie bólogatott.
– Igaz. Még nekem sem volt hajlandó elmondani.
Mindig azt mondta, majd a végén elárulja a nagyközönség
előtt.
Minden szem Deloresre szegeződött, aki láthatóan
élvezte ezt a pillanatot. Hannah úgy döntött, felteszi a
kritikus kérdést:
– De hát mit ünnepiünk, anya?
– Emlékeztek, amikor legutóbb ugyanígy ültünk
együtt itt, a vendéglőben? – kérdezte Delores.
– Emlékszünk.
– Azt mondtam, egy titkos projekten dolgozom, és
majd ha végeztem, elárulom azt is, hogy mi az.

316
 – Emlékszünk – válaszolt Hannah.
– Hát... most megtörtént.
– Mi történt meg? – kérdezték legalább négyen is
szimultán, és Delores elnevette magát.
– A titkos projekt a saját könyvem megírása volt. Egy
nagy New York–i kiadó vásárolta meg a kéziratot.
Percekig némán, ámultán hallgattak, majd Hannah
ocsúdott fel először az ámulatból.
– Hatalmas gratuláció, anya! Csak nem egy könyv az
antikvitásokról?
– Nem, egy regényi írtam.
Carrie szája tátva maradt a csodálkozástól.
– Csak nem egy Regency románc? – találgatta.
– De bizony! – Delores nagyon elégedettnek tűnt saját
magával. – És mindannyitok karakterét beleszőttem a
történetbe. Hát nem nagyszerű?
– Aj–jaj! – motyogta Hannah. – Mindannyiunkat
beleírtál? – kérdezte hangosan.
– Természetesen, drágám. Tudod, a történetnek a való
életről kell szólnia. Természetes, hogy belevettem az én
három drága kislányomat is, és úgy érzem, nagyon jól
sikerült leírnom az igazi karaktereteket.
– Carrie–hez fordult. – Te is belekerültél, ez csak
magától értetődik. Benne van még Mike és Norman,
meg Lisa. Ja, és te is, Herb és Bill, meg Lonnie.
– És velem mi lesz, Delores nagyi? – kérdezte
Tracey.
– Oh, drágaságom, egy könyvemből sem hagynálak
ki a világ minden kincséért sem. Persze, nem a mostani
koroddal tettelek bele, úgyhogy ne keress benne hatéves
kislányt.
– Rendben, nagyi, nem fogok.
– Tudjátok, mit szoktak mondani a valós karakterek-
ről a könyvekben, ugye? – kérdezte Delores, és végig-
pásztázta a szemével az összegyűlteket.
– Nem, mit szoktak mondani? – kérdezte végül
Hannah, amikor senki nem felelt.
317
 – Azt mondják, hogy az emberek nem szoktak
ráismerni saját magukra a könyvben, mert nem olyan
szemmel tekintenek önmagukra, mint amilyennek
mások látják őket.
Aj–jaj! szólalt meg megint a belső hang. Ez akár
nagyon rosszat is jelenthet!
– Mindent megtettem, hogy a teljes valóságot írjam le,
és félretettem a rózsaszín szemüveget, amelyen keresztül
az esetek többségében a barátaimra és szeretteimre
nézek. – Delores tovább is ment ennél.
– Olyannak írtalak le benneteket, amilyenek a
valóságban vagytok, és olyannak, mintha valaki olyan
szemlélne benneteket, aki nem annyira elfogult veletek,
mint amennyire én vagyok. És ez a valaki látja a
hibáitokat és az erős oldalatokat is.
– Hű, barátom! – lihegte Hannah kicsit hangosabban
a kelleténél. Norman egy mosollyal jutalmazta, Mike
pedig gyengéden oldalba bökte elismerésként.
– Nem hallottam tisztán, amit mondtál, Hannah. Mi is
volt az? – érdeklődött Delores.
Hannah gyorsan gondolkozott.
– Azt mondtam, csak, oh, anya, hogy magamra vonjam
a figyelmed. Meg akartam kérdezni, mikor fogják kiadni
a könyvet.
– Valamikor a jövő év folyamán.
Tökéletes. Pont elég időm lesz, hogy eladjam a Süti
Édent, és több száz mérfölddel arrébb költözzek.
– Elárulod a pontos időpontját? – kérdezte.
– Hát persze. Megjelenési partit akarsz szervezni
nekem, drágám?
– Oh, mindenképp! – vágta rá Hannah, és közben
próbált nem grimaszolni.
Ahogy a sütifurgonjához sétált, még mindig Mike
és Norman közé szorulva, azon töprengett, hogy való-
színűleg ez volt az utolsó szép nyári este. Volt valami
a levegőben, ami már a színesedő levelekről, a beérő

318
sütőtökről és a krizantémokról, az ősz utolsó virágainak
győzelméről szólt, mielőtt még fagyos ujjával havat szórt
volna a tél a virágágyásokra.
– Tényleg, hány óra lehet? – kérdezte Hannah, mert az
öltözőasztalon felejtette az óráját.
– Majdnem nyolc – válaszolta Norman.
– Mit szólnátok egy kis mozizáshoz nálam? – javasolta,
most hogy végre kialhatta már magát. – Kivettem két
új filmet a kölcsönzőből, és szívesen készítek nektek a
Skandináv Mandulás Süteményből is!
Mike megrázta a fejét.
– Nagyszerűen hangzik, de sajnos nem lehet Idefelé
letettem Ronnit a bevásárlóközpontnál, és találkoznom
kell vele, hogy hazavigyem. Elromlott a kocsija.
Milyen hihető történet – gondolta Hannah. Valójában
ugyanezt a sztorit használta Shawna Lee is, amikor ott
lakott, ahol Mike.
– Ronni vásárolni van? – kérdezte, és megpróbálta a
legkedvesebb arckifejezését felöltem.
– Nem, állást keres. Nem keres túl sokat a seriffirodán,
ezért körülnéz, hogy talál–e másodállást.
– Hát, remélem, talál majd valamit. Mondd neki, hogy
sok szerencsét kívánok hozzá.
– Ez nagyon kedves tőled, Hannah. – Mike melegen
rámosolygott. – Átadom majd.
Hannah hálás volt, hogy Mike nem tudott olvasni a
gondolataiban. A valós indoka annak a kívánalmának,
hogy Ronni mihamarabb állást találjon, pusztán az volt,
hogy így majd kevesebb időt tölt Mike közelében az
apartmanházban. Néha jobb, ha bizonyos dolgokat nem
mond ki az ember. Hannah most odafordult Normanhez.
– Veled mi a helyzet? Akarsz velem filmet nézni?
– Szeretnék, de sajnos most nem tudok. Megígértem
anyának, hogy találkozom velük a Nagyi Padlásán,
hogy megnézzem az internetkapcsolatukat. A mamád
fel akart menni a netre ma délután, és egyfolytában

319
hibaüzeneteket kapott. Valószínű csak egy kiakadt kábel
lehet, vagy újra kell indítani a rendszert, de most nagyon
fontos, hogy megfelelő internet hozzáférésük legyen a
Honus Wagner–kártyalicitek beérkezése miatt.
– Hát, érthető! – szólt Mike, és Normanre vigyorgott. –
Hihetetlen, hogy egy darab karton, rajta egy fényképpel,
ennyiért keljen el.
Megérkeztek a sütifurgonhoz, és Norman átnyúlt,
hogy megérintse Hannah vállát.
– Holnap találkozunk, és együtt kávézunk.
– Velem is – szólt Mike, és megpaskolta Hannah
másik vállát. – És legközelebb sütsz azokból a csodás
süteményekből is, oké? Egyszerűen imádom az ízét!
Ezzel élete két férfija elsétált, mindkettő a saját
kocsijához. Se puszi, se csók, se ölelés. Csak egy kis
vállveregetés.
– Elutasítva – sóhajtott teátrálisan Hannah, miközben
bemászott a furgonba. Megpróbálta könnyedén felfogni a
dolgot, ám ha teljesen őszinte akar lenni magához, kissé
elhagyatottnak érezte magát.
Beindította a motort, és odaintett, amikor elhaladt
Mike és Norman mellett. Továbbhajtott a kavicsos
úton, amit két oldalról fák öveztek, majd befordult az
osszekötőútra az autópálya felé.
Az előírt sebességgel hajtott hazafele, bár forgalomról
igazán nem lehetett beszélni. Ráfordult a Régi Tóparti
útra, azt is teljesen elhagyatottnak találta. Már a
lakásánál járt, amikor megszólalt a mobilja a táskájában.
Először nem akart róla tudomást venni, de amikor újra
megcsörrent, megállt, és kivette a táskájából. Lehet, hogy
vészhelyzet van valahol. Nem volt meg túl sok embernek
a mobilszáma.
– Halló – szólt bele, és remélte, nem valamilyen
ügynök hívja.
– Hannah! Annyira örülök, hogy elértelek! Próbáltam
a lakásod számát is, de csak az üzenetrögzítő vette fel.

320
 Egy pillanat erejéig, ami nem volt több, mint egy
szívdobbanás, Hannah a hívó kilétét találgatta. Aztán
felismerte a hangját, és egy mosoly terült szét az arcán.
– Szia, Ross – válaszolt. – Kaliforniából hívsz?
– Nem. Minneapolisban vagyok.
– Oh, az nagyszerű! Átjössz Lake Edenbe?
– Jó lenne, de sajnos nem tudok. Csak nyolc és fél óra
hosszat vagyok itt. New Yorkba tartottam, amikor valami
műszaki probléma miatt le kellett szállnunk. Átraknak
mindenkit egy másik járatra, de az csak fél ötkor indul
innen hajnalban.
– Tehát a reptéren ragadtál, fél ötig?
– Nem a reptéren. Mivel a késés több mint nyolc óra,
így elszállásoltak a reptéri Hilton hotelben. Tudod, hol
van?
– Persze – válaszolta Hannah, még mindig mosoly-
ogva.
– Mi lenne, ha idejönnél? Már ezer éve nem láttalak,
és nagyon hiányoztál.
– Nekem is hiányoztál – felelt neki Hannah.
– Szóval szerinted mennyi időn belül tudsz ideérni?
Hannah gyors kalkulációt végzett, figyelembe véve a
gyér vasárnap esti forgalmat, meg azt a tényt, hogy pont
most tankolta tele a furgont.
– Háromnegyed óra – válaszolta Rossnak.
– Nagyszerű! Van itt egy háztömbnyire egy egész éjjel
nyitva tartó kis hely. Foglalok egy asztalt, és ott várlak
majd. Nagyon éhes vagyok, és ma csak a repülőn ettem.
– Ott leszek – mondta Hannah. – Viszlát, Ross.
Lecsukta a telefon fedelét, és visszadobta a táskájába.
Aztán valami olyat tett, amit azelőtt még soha. Betolta
a parkolókártyát a nyílásba, behajtott, amikor a sor-
ompó felemelkedett, majd vett egy éles U–kanyart
át a virágágyásokon keresztül, ami a két felhajtót
elválasztotta, és kirobogott az útra.
– Végül is, mégsem utasítottak el – mondta magának,

321
fültől fülig érő vigyorral, ahogy rálépett a gázra, és
elhajtott az autópálya felé.

Skandináv mandulás sütemény

Hozzávalók 6 személyre
10 dkg vaj
15 dkg kristálycukor
1 nagyobb méretű tojás
1/2 teáskanál sütőpor
1 teáskanál mandula aroma
2 dl tejszín
10 dkg mandula pehely (elhagyható)

Mielőtt hozzá fognál a recept hozzávalóinak bekeveré-

sébe, kenj ki, vagy sütőspray–vel fújj be egy 10 cm
széles 30 cm hosszú püspökkenyér sütőformát. De ha
sütőpapírral kibéleled úgy, hogy a szélein túllógjanak,
még egyszerűbb dolgod lesz a kész süti kibontásánál.
Kendd be, vagy fújd be a sütőpapírt tapadásgátló spray–
vel.
Ha mandulapelyhet is használsz hozzá, akkor szórd
azt a forma aljára. (Ezt a süteményt az aljával felfelé
tálaljuk.) Olvaszd fel a vajat, majd hagyd egy kicsit
lehűlni.
Egy közepes méretű tálban keverd addig a kristály-
cukrot a tojással, amíg sima és habos nem lesz.
Egyszerűbb persze elektromos mixerrel, de kézzel sem
igényel pár percnél többet a feladat.
Keverd a masszához a sütőpart meg a mandula aromát,
és alaposan dolgozd össze vele.
Add hozzá a vajat a tésztaalap ház, és keverd el benne
szép simára. Most pedig a következő képpen járj el: a
fele adag tejszínt add a masszához, és dolgozd el benne,
majd a lisztmennyiség felét keverd szépen hozzá. Aztán
jöhet a tejszín másik fele, végül pedig a maradék liszt.

322
Alaposan dolgozd össze a keveréket.
Öntsd a tésztát a korábban előkészített püspakkenyér-
formába, a tetejét egyengesd el egy kenőlapáttal.
Előmelegített sütőben süsd 175C–on nagyjából 50
percen keresztül, vagy egészen addig, amíg a fog-
piszkáló próbát kiállja, vagyis amikor a közepébe szúrt
fogpiszkálót tisztán, ragacsmentesen ki lehet húzni
belőle.
Hagyd a kész sütidet tortarácsra téve a formában
hűlni egy negyedórácskára. Egy szép tálra borítsd ki a
süteményt, és szedd le róla a sütőpapírt. Hagyd teljesen
kihűlni, a tetejét pedig megszórhatod porcukorral.

Hannah megjegyzése: Anya barátnői, Joyce és Nancy

speciális őzgerincformát használnak a Skandináv
mandulás sütemény sütéséhez. Joyce süteménye meg-
közelítőleg ugyanannyi idő alatt készül el benne, mint
az enyém. Nancy sütőformája teflonbevonatos, így nem
ragad le benne a tészta. Nehezebb, mint Joyce–é, viszont
a teflonbevonat révén hamarabb megsül benne a süti.

VÉGE