VOLTAIRE: Candide vagy az

optimizmus

Szereplők:
 Candide – (16) Kunigundába szenvedélyesen szerelmes ifjú, akit könnyű átverni, s
általában nincs határozott véleménye, kicsit szerencsétlen, igaz, megkapja, amiért
harcol, de nem olyan jó lesz élete, mint remélte
 Thunder-ten-Tronckh báró, felesége és gyermekeik:
 Fiuk, az ifjú báró – gőgös, pöffeszkedő, arrogáns nemes
 Kunigunda – gyönyörű előkelő lány, aki sok viszontagságon megy keresztül,
míg végre feleségül veszi Candide- igaz, addigra megcsúnyul
 Paquette – a báróné csinos szobalánya, örömlányként végzi
 Pangloss mester – filozófus a báró udvarában, állandóan csak elmélkedik, azt hirdeti,
hogy minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon – s nem is tesz érte,
hogy másként legyen
 Jacques, az anabaptista – nem keresztény, ennek ellenére (vagy épp’ ezért) jólelkű
szövőgyáros, segítőkészsége miatt leli halálát
 A Kunigundát szolgáló félseggű öregasszony – előkelő származású, sok
viszontagságon átment, megcsúnyult, megvénült, tapasztalt, okos öregasszony
 Isacaar – lisszaboni zsidó, megveszi Kunigundát
 a főinkvizítor – Kunigunda másik Lisszaboni gazdája
 Cacambo – Candide okos, talpraesett szolgája
 Martin – élettől megkeseredett öreg filozófus, Candide társa lesz utazásai egy részének
során
 Fráter Giroflée – szerencsétlen sorsú pap, Paquette-el áll össze
 Pococurante szenátor – a köznép által elégedettnek tartott főúr, valójában unja a
hatalmát és javait, amiket csak azért birtokol, mert a közízlés szerint ezek előkelő
dolgok
 6 trónjáról száműzött, rab király
 dervis – az élet zokszó nélküli elviselését tanácsolja Candide-éknak
 egy öreg török gazdálkodó – ő fogalmazza meg a követendő viselkedést: dolgozni
kell. Ez távol tart 3 nagy bajt: az unalmat, a bajt és a szükséget.
ELSŐ FEJEZET – mely arról szól, hogyan nevelték Candide-ot egy szép kastélyban, s hogyan
űzték el ugyanonnan
Α vesztfáliai Thunder-ten-Tronckh báró birtokának bemutatása. Él a báró birtokán egy nyílt
eszű, jámbor fiúcska, Candide, aki a báró nővérének a törvénytelen fia. A birtokon lakik még
a gróf termetes felesége, fiuk, annak tanítója, Pangloss mester, és a csinos 17 éves
grófkisasszony, Kunigunda. Pangloss filozófiát is oktat: nincsen ok okozat nélkül, s hogy
ebben a lehető legeslegjobb világban minden a lehető legeslegjobban van. Candide hitt neki, s
tényleg úgy érezte, hogy a legeslegjobb helyen él, mert szerelmes volt Kunigundába, s boldog
volt, ha láthatta. Egyszer Kunigunda a közeli kis erdőben sétálgat, amikor rajtakapja Pangloss
mestert és a báróné szobalányát. Aznap este úgy intézi, hogy ketten maradjanak egy
spanyolfal mögött, s ártatlanul megfogják egymás kezét, a fiú megcsókolja a lány kezét,
azután az ajkát is, ekkor észreveszi őket a báró, és „kidobta Candide-ot az ő gyönyörű
kastélyából, jókorát rúgva a fenekébe.”
MÁSODIK FEJEZET – mely arról szól, hogy mi történt Candide-dal a bolgárok között
Candide átfázva érkezik a szomszéd városkába, ahol két férfi beszervezi a bolgár hadseregbe.
Kiképzik a fiút, aki egy nap ártatlanul sétálni indul. Két mérföld után elkapják, és mint
szökevény katonára, ítéletet mondanak: választhat, hogy megvesszőzi az egész sereg 36-szor,
vagy 12 golyó a koponyájába. A vesszőzést választja, de már a második forduló után
könyörög a golyóért. Arra jár a bolgár király, és hallva történetét, nagylelkűen megkegyelmez
neki. Candide-ot meggyógyítják, és megkezdődik az ütközet a bolgárok és az avarok között.
HARMADIK FEJEZET – amely azt mondja el, mint szökött meg Candide a bolgároktól, s mi
történt vele azután
Κét hatalmas és pompás sereg ütközik össze, borzalmas a mészárlás, harmincezer ember leli
halálát a csatamezőn. Candide elbújik, majd fut, ahogy lába bírja, elér egy avar faluba, a
bolgárok letarolták, lemészárolt, meggyalázott, kifosztott emberek mindenütt. Tovább szalad,
egy bolgár faluba ér, amit az avarok mészároltak le, ugyanaz a szörnyűséges kép fogadja.
Végül elér Hollandiába, azt hallotta, ott csupa keresztény él, reménykedik hát jóságukban.
Alamizsnát kér, de javítóházzal fenyegetőznek. Egy ember, aki az előbb a felebaráti
szeretetről prédikált, elkergeti, a szerencsétlent végül egy anabaptista, meg nem keresztelt
ember, Jacques fogadja be, s felveszi a szövőgyárába munkásnak. Candide vallja még
Pangloss mester hitét: minden a lehető legeslegjobban van. Az utcán találkozik egy gennyes
sebekkel borított beteg koldussal.
NEGYEDIK FEJEZET – amelyben Candide találkozik egykori filozófiamesterével, Pangloss
doktorral, s mi lesz ennek a következménye
Εnnek a nyomorultnak adja a gyárostól kapott két tallérját, az hálákodva a nyakába ugrik:
Pangloss mester az. Candide az anabaptista istállójába viszi, s kifaggatja az otthoniakról. A
legcsodálatosabb várat kifosztották és felgyújtották a bolgárok, a családot megölték,
Kunigundát meggyalázták, Pangloss pedig vérbajban szenved. A mester bebizonyítja egy
rövid érveléssel, hogy a vérbaj szükséges rossz. Candide Jacques segítségét kéri, az
kigyógyíttatja a mestert (a kezelésben elveszti egy szemét és egy fülét), s felfogadja írnoknak.
Mikor külföldre kell utaznia, a két férfit is magával viszi, Pangloss levezeti neki, hogy minden
a legeslegjobb ezen a világon. Az anabaptista tiltakozik, Isten nem adott ágyúkat az
embernek, az mégis megalkotta, s most iszonyatos pusztítások vannak. A filozófus szerint ez
szükséges, mert az egyéni bajok szülik az általános jólétet. Közben viharba keverednek.
ÖTÖDIK FEJEZET – Vihar, földrengés, hajótörés, és mi minden történt Pangloss doktorral,
Candide-dal, és Jacques-kal, az anabaptistával
Μindenki fejveszetten futkos, Jacques segít a kormányosnak, de az egyik tengerész megüti,
de ő maga esik a tengerbe, illetve esne, mert fennakad egy törött árbocrúdon. Jacques a
segítségére siet, de a nagy erőfeszítéstől, hogy visszahúzza, maga pottyan a tengerbe, de a
tengerész meg sem kísérli, hogy segítséget nyújtson neki. Candide utána akar ugrani, hogy
kihúzza, de Pangloss visszatartja, és bebizonyítja neki, hogy Lisszabon kikötője egyenesen
arra készült, hogy Jacques belefulladhasson. A hajó kettéreped, Candide, Pangloss és a
goromba tengerész jutnak csak ki élve a Lisszaboni kikötőbe. Ott hirtelen vulkán tör ki, a
matróz elszalad fosztogatni, a másik kettő segít a menekítésben. Este vendégül látják őket,
Pangloss bebizonyítja, hogy ennek így kellett történnie. Egy inkvizíciós kifaggatja őt hitéről.
HATODIK FEJEZET – egy szép autodaféról, amellyel a földrengést szerették volna
megakadályozni, azonkívül arról, mint fenekelték el Candide-et
Λisszabon háromnegyedét lerombolta a földrengés, s az ország bölcsei arra jutnak, hogy egy
autodaféval lehet csak megállítani a pusztítást. Fogtak egy embert, akit azzal vádoltak, hogy
feleségül vette a komaasszonyát, két portugált, akik a csirkét hája nélkül ették, végül
Panglosst és Candide-ot, azért, mert az egyik beszélt, a másik meg helyeslőleg hallgatott. Egy
hétig egy cellában tartják őket fogva, majd felöltöztetik őket a szertartáshoz, papok énekelni
kezdenek, a rítus közben Candide-ot a zene ütemére botozzák. A három férfit megégetik,
Panglosst pedig felakasztják. Mikor elengedik a fiút, az siratni kezdi barátait, szerelmét - ha
ilyen a legeslegjobb világ, milyen lehet a többi – kérdi magától. A véres, megkínzott Candide-
hoz odalép egy anyóka, és elvezeti.
HETEDIK FEJEZET – Egy öregasszonyról: mint viselte gondját Candide-nek, s hogyan lelte
meg Candide azt, akit annyira szeretett
Αz öregasszony egy kis kunyhóba viszi a fiút, enni kap, s egy kenőcsöt, amivel be kell kennie
a hátát, eszik, lefekszik, s alszik, az anyó elmegy. Másnap a fiú köszönetet akar mondani, de
az elhárítja, ne neki köszönje, csak egyen, igyon, gyógyuljon. Harmadnap este elvezeti egy
házba, díszes teremben leülteti, s kis időre magára hagyja, majd egy lefátyolozott hölggyel tér
vissza: Kunigunda az. A két fiatal megörül egymásnak, a lány kérésére Candide elmondja, mi
történt eddig vele, utána meghallgatja a lány történetét.
NYOLCADIK FEJEZET – Kunigunda története
Εgyik éjjel arra ébredt, hogy a bolgárok megtámadták a kastélyt, egy bolgár katona betör a
lány szobájába, és mivel az ellenáll, késsel a hasába döf. A lányt a bolgár kapitány menti meg,
megöli a katonát, saját szállására viszi a lányt, meggyógyíttatja. Három hónapig mos és főz a
kapitányra Kunigunda, végül az elszegényedik, s eladja a lányt egy zsidónak, Isaacar-nak,
akinek a lány ellenáll, s az, hogy megszelídítse őt, egy Lisszaboni házába hozza, oda, ahol
most vannak. Egy misén meglátja a lányt a főinkvizítor, s azt akarja, a zsidó engedje át neki.
Isaacar befolyásos ember az udvarnál, eleinte tiltakozik, de a főinkvizítor autodaféval
fenyegeti, hát egyezségre jutnak: hétfőn, szerdán, szombaton a zsidó lesz a házban, a többi
napon az inkvizítor. Ez így megy hat hónapja, a lány mindkettőnek ellenáll. Candide-ot az
autodafén látta meg, s idehozatta. A sok borzalom, amin keresztülment, megingatta abban a
hitben, hogy ez minden világok legeslegjobbika, de most boldog, hogy Candide-del újra
találkoztak. Vacsorához készülődnek, mikor betoppan – szombat lévén – Isaacar.
KILENCEDIK FEJEZET – arról,h ogy mi történt Kunigundával, Candide-dal, a zsidóval meg
a nagy inkvizítorral
Ιsaccar féltékenyen rátámad Candide-ra, de a fiúnál is van fegyver, rövid küzdelem után
leteríti a zsidót. Ijedten tanakodnak, mit tegyenek, amikor betoppan, mivel már éjfél elmúlt, a
főinkvizítor. Candide agyán egy pillanat alatt átfut, hogy ez a férfi, ha segítséget hív és
elfogatja őket, mindannyian máglyán végzik, így gyorsan leszúrja őt is. Az öregaszony
tanácsát megfogadva Kunigunda gyorsan összeszedi ékszereit, s lóra kapva elmenekülnek.
Másnap a lisszaboniak felfedezik a gyilkosságokat, az inkvizítort díszesen eltemetik, Isaacart
pedig egy pöcegödörbe dobják. A három szökevény megérkezik Avacena városába, s egy
fogadóban tanakodnak további sorsuk felől.
TIZEDIK FEJEZET – arról, hogy mily siralmas helyzetben ért Kunigunda, Candide meg a
vénasszony Cádizba, s mint szálltak ott hajóra mind a hárman
Útközben az egyik fogadóban ellopják Kunigundától a pénzt, s az ékszereket, elbúsulnak
rajta, de Pangloss szavait idézik eszükbe: a földi javak egyenlően illetik meg az embereket.
Eladják az egyik lovat, s hosszú út után Cádizba érnek. Ott éppen egy flottát szerelnek fel a
lázadozó paraguayi jezsuiták ellen, Candide-ot is beveszik seregbe, kapitány lesz. Mikor
felkészültek az útra, mindhárman a katonai hajóra ülnek, s elindulnak egy új világba, ami
remélik, hogy jobb lesz, mint az itteni volt. Kunigunda sóhajtozik, hogy mennyit kellett
szenvednie, az öregasszony legyint, neki még több fájdalom jutott osztályrészül. Candide és a
lány unszolására beszélni kezd.
TIZENEGYEDIK FEJEZET – Az öregasszony története
Τizedik Orbán pápa és Palestrina hercegnő lánya, 14 éves koráig hatalmas pompában
nevelkedett Olaszországban, kérője is akadt hamarosan: egy szép és okos herceg, szerelmesek
voltak egymásba. Kitűzték az esküvő napját, mulatságokat, lovagi tornákat rendeztek az
eljegyzés tiszteletére. Az ifjút az esküvő előtt egy nappal volt szeretője, egy márkiné meghívta
magához, és a vendégség után a herceg nem sokkal meghalt. Az anya leányával fájdalmában
vidéki birtokukra akart hajózni, de kalózok támadták meg őket, foglyul ejtik a hajót, s
Marokkó felé veszik az irányt. A lány a néger kalózkapitány foglya lesz. Marokkóba érve
véres polgárháború fogadja őket, a hercegkisasszony anyját és kíséretét megölik a
zsákmányon összeverekedő férfiak. A lány egymaga menekül meg, kimászik a véres tetemek
alól, s egy patakparton elájul. Arra ébred, hogy egy férfi ölelgeti, s olaszul, az ő anyanyelvén
beszél.
TIZENKETTEDIK FEJEZET – Ez is az öregasszonyról szól, és további bajairól
Κiderül, hogy a férfi Palestrina hercegnőnek volt egy muzsikusa, még kiskorában herélték ki,
a szép szoprán hangja miatt lehetett ilyen magas rangú hölgy zenésze. Megígéri, hogy
visszaviszi a lányt Olaszországba, de e helyett eladja az algíri dej-nek. Algírban pestisjárvány
tör ki, kevesen élik túl, de a lány ezek közé tartozik. A dej rabnőit eladták, s számtalanszor
cserélt gazdát, míg végül egy janicsáragáé lett, aki Azov várát védte az ostromló oroszok
ellen. Az ellenség ostromzár alá fogta őket, a katonák éhségükben felfalják a két eunuchot, s a
nőkre is ez a sors vár. Egy jámbor imám rábeszélésére a katonák mégsem ölik meg a nőket,
hanem csak fél feneküket vágják le ebédre. Nemsokára az oroszok beveszik a várat, a nőket
egy francia orvos felgyógyítja, s vigasztalja, hogy ez a háborúban szokványos dolog. Innentől
kezdve cselédként dolgozik, bejárja egész Oroszországot, így vénül meg, s kerül Isaacar
szolgálatába – fejezi be történetét. De rengetegen vannak, akik hasonló szenvedésen mentek
keresztül, itt a hajón is bármelyik utast kérdeznék, biztos, hogy nem találnának olyat, aki ne
átkozná életét, s rossz sorsát.
TIZENHARMADIK FEJEZET – Amely arról ad számot, miként kellett elszakadni Candide-
nak a vénasszonytól és a szép Kunigundától
Ηőseink megérkeznek Buenos Aires-be, találkoznak a kormányzóval, aki azonnal beleszeret a
szép leányba. Megkérdezi Candide-ot, hogy Kunigunda a felesége-e, a fiú nem mer hazudni –
bár látja a kormányzó vágyakozó pillnatását -, s azt mondja: nem, de a kisasszony hajlandó
hozzámenni feleségül. A férfi elküldi Candide-ot, nézzen utána a csapatának, s mikor az
távozik, bevallja heves érzelmeit Kunigundának, s azt, hogy akár holnap megesküszik vele. A
lány kis gondolkodási időt kér, az öregasszonyhoz siet tanácsot kérni. Az azt feleli, hogy
mivel a lány szegény, tanácsos lenne hozzámennie egy ilyen előkelő úrhoz. Közben befut egy
hajó a kikötőbe, kiderül, hogy a főinkvizítor gyilkosait üldözik. Az öregasszony azt
tanácsolja, hogy a leány maradjon a városban, nincs félnivalója, nem ő a gyilkos, Candide
viszont meneküljön.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET – Arról, hogy Paraguay jezsuitái mint fogadták Candide-ot s
Cacambot
Candide szerzett egy szolgát a kikötőben, Cacambot, az hűségesen vele tartott a szökésben. A
fiú könnyes búcsút vett Kunigundától, s megfogadva Cacambo tanácsát, a jezsuiták felé
vették útjukat. Megérkeznek, a kapitány elveszi fegyvereiket, lovaikat, s várakozniuk kell,
míg a tartományfőnök megérkezik, s beszél velük. Cacambo azt javasolja, reggelizzenek meg
addig. A kapitány nem engedi, mert spanyolok, s addig még csak beszélgetni sem szabad
velük a törvény értelmében, amíg a tartományfőnök nem rendelkezett velük. Cacambo közli,
hogy gazdája német, a kapitány erre bevezeti a lugasába őket, s ételt hozat. Németül
beszélgetni kezdenek, hatalmas megdöbbenésükre kiderül, hogy ismerik egymást: a kapitány
Kunigunda bátyja. Elmeséli történetét.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET – Arról hogy mint ölte meg Candide szeretett Kunigundája
testvérét
Μiután a kastélyt megtámadó bolgárok elvonultak, jezsuita szerzetesek szedték össze a
halottakat, s egy közeli kápolnájukba vitték eltemetni őket. Észrevették, hogy a fiúban még
van élet, meggyógyították, s elküldték Rómába, a szent egyháznak, ami szívesebben küldött
nem spanyol nemzetiségű szerzeteseket Paraguayba, azokat könnyebb volt irányítani. Mióta
itt van, felszentelt pap és ezredes lett. Most alig hiszi, hogy kedves testvérhúga is életben van,
s nem messze innen, Buenos Aires-ben lakik. Meg akarja menteni, Candide lelkesedik, s
kicsúszik a száján, hogy akkor feleségül is veszi majd. A báty éktelen haragra gerjed,
Kunigundának 72 ősig vissza van vezetve a családfája, s egy ilyen senki akarja elvenni.
Párbajozni kezdenek, s Candide leszúrja őt. A tettén szörnyülködő fiút szolgája ötlete menti
meg: felveszi magára a báty csuháját, s mintha hivatalos ügy miatt sietnének, kivágtatnak
Cacamboval a kapun.
TIZENHATODIK FEJEZET – A két utas kalandjairól két leánnyal, két majommal s azokkal a
vadakkal, akiket Füleseknek hívtak
Α két utas ismeretlen országba érkezik, egy tisztáson megállnak, a lovakat legelni engedik, s
maguk is hozzálátnak a vacsorához, bár Candide alig tud enni nagy fájdalmában. Egyszer
csak két lány szalad át meztelenül és sikongatva a tisztáson, nyomukban két majom. Candide
kapja puskáját, s lelövi a két állatott, a leányok erre leborulnak a halottak mellé s csókolgatni,
majd siratni kezdik őket. A fiú elámul, de Cacambo megmagyarázza, hogy a majmok a
hajadonok vőlegényei voltak, s most nagy bajt hozhatnak még a fejükre, jobb, ha behúzódnak
az erdőbe. Reggel felébredve nem tudnak mozdulni, megkötözték őket a Fülesek, akiknek a
két lány panaszolta be őket. Az ország a Füleseké, most ott sürgölődnek a foglyok körül: tüzet
raknak, meg fogják enni őket, mert jezsuita ellenségeiknek hiszik a két rémült férfit. Cacambo
beszél velük: vigyék el a csuhát a jezsuita-füles határra és tudakozódjanak, nem öltek-e meg
egy jezsuita tisztet mostanában, mert ez a fiú volt a tettes. A bennszülöttek beleegyeznek,
elviszik, s bebizonyosodik a foglyok igaza, akik így ellenségből baráttá válnak. A Fülesek
ünnepi lakomát rendeznek, s elkísérik őket a határukig, hogy biztonságos legyen útjuk.
Candide szerint mindennek így kellett történnie ahhoz, hogy most ilyen jóban is részük
legyen.
TIZENHETEDIK FEJEZET – Arról, hogyan érkezett meg Candide és Cacambo Eldorádóba,
s hogy milyen látnivalókban volt részük
Cacambo azt javasolja, menjen vissza gazdája Európába, Candide beleegyezik, bár fáj
itthagynia szép Kunigundáját, s Cayanne felé veszik útjukat. Hosszú hónapokig mennek, csak
az irányt ismerik, az utat nem, a két ló is kidől alóluk, végül egy pálmaligetes kis tóra
bukkannak. Itt megpihennek, majd Cacambo tutajt ácsol, s a folyón folytatják útjukat,
napokig sodortatják magukat, míg végül egy hatalmas vízeséshez érnek, de bátran továbbra is
a sodrásra bízzák magukat. A tutajuk összetörik, veszélyes sziklák közt végre lakott vidékre
érnek. Csillogó pompa jellemez itt mindent, aranyos rongyokba öltözött gyerekek játszanak
csillogó kavicsokkal, mikor a tanító elviszi őket, Candide felveszi a köveket: aranyt,
smaragdot és rubint tart a kezében. A tanító után szalad, odaadja neki, de az nevetve dobja
őket a földre. Perui nyelven beszélnek, Cacambo érti, ismét tolmácsolni fog. Betérnek egy
fogadóba, fenségesen megebédelnek, s mikor az előbbi kövekkel akarnak fizetni, a kocsmáros
nagyot hahotázik rajtuk. Kiderül, hogy nem kell fizetniük – ők az utca kövével akartak -, mert
minden fogadót a király fizet a kereskedelem fellendítése miatt. A két elképedt utas azt
gondolja, ez a legeslegjobb ország, mert bizony Pangloss mester tanítása ellenére
Vesztfáliában rengeteg rossz történt.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET – Arról, hogy mit láttak Eldorádóban
Α fogadós elvezeti a két jövevényt országuk legöregebb emberéhez, beszélgetésbe kezdenek,
kiderül, hogy Eldorádóba jutottak, itt csak egy vallás van, nincsenek papok, az emberek mind
azok, s nem imádkoznak, hanem állandóan hálát mondanak. Nincs pereskedés, törvényszéki
palota és legfelsőbb bíróság vagy börtönök. Az öreg kíséretet ad melléjük, s elmennek a
királyhoz, aki barátságosan fogadja őket, az illendő köszönés a felségnek: megölelni, s két
oldalról csókot nyomni az orcájára. Pazar lakomán vesznek részt, s néhány hétig ott
vendégeskednek. Candide elámul a hatalmas tudományoknak szentelt palotán. Elfogja őket a
honvágy, s a király kedves marasztalása ellenére is elhagyják az országot. Az uralkodó
bőségesen megajándékozza őket, a két férfi csak néhány piros juhot kér (ló helyett használják
ott) megrakva az út kavicsaival, s a föld sarával. Az eldorádóiak csodálkoznak, mit lehet azzal
kezdeni, de megadják nekik. Candide alig várja, hogy viszontláthassa a gyönyörű Kunigundát.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET – Arról hogy mi történt Szurinamban, s mint ismerkedett meg
Candide Martinnal
Α hosszú út alatt sorra pusztultak kincseket szállító juhaik, végül csak kettő maradt, de
ezeken is annyi ékkő volt, hogy dúsgazdagnak számított a két utas. Egy cukorültetvényhez
érnek, ahol egy féllábú, félkezű néger fekszik a porban. Faggatásukra elmondja, hogy szülei
adták el rabszolgának, itt kell dolgoznia, egy malomkő kapta be az ujját, azért kellet levágni a
kezét, lábát pedig azért vesztette el, mert szökni próbált. Nem érti, hogyha igaz az, amit
prédikálnak nekik vasárnaponként a kis kápolnában, hogy egy őstől származnak a feketék és
fehérek, akkor miért bánnak így az ültetvényesek a rokonaikkal. Candide elsírja magát, s nem
látja értelmét az optimizmusnak. Végül beérnek Szurinamba, keresnek egy Buenos Airesbe
tartó hajót, de mikor a kapitány megtudja, hogy Candide a kormányzó kegyencnőjéért megy,
nem vállalja el, hogy odavigye. Candide Cacambot küldi el kincsük egy részével oda, hogy
szerezze vissza a lányt, ő maga addig a szabad Velence városába megy. Megegyezik egy
hajóskapitánnyal, s az látja, hogy a fiúnak nem számít a pénz, emel a fuvardíjon, s előre
elkéri. Candide minden poggyászát felvitette a hajóra, maga egy kis csónakon igyekszik a
hajó felé, de az nem várja meg, kifut. Candide felháborodottan a bíróhoz siet, aki megbünteti,
mert hangosan beszélt vele, majd felszámolja a kihallgatás díját, s azt mondja, csak akkor tud
intézkedni, ha visszajött a hajó. Candide mély melankóliába süllyed, maradék pénzéből egy
kis kabint bérel egy hajón, ami Bordeaux felé indul, s felad egy hirdetést: útitársat keres, de
csak olyan embert, akinek rettentően szerencsétlen a sorsa. Töméntelen jelentkező van, végül
kiválogat húszat, s egy tudósra esik a választása, a többieket némi pénzzel kárpótolja.
HUSZADIK FEJEZET – Arról, hogy mi minden érte Candide-ot és Martint a tengeren
Κifut a hajó, Candide és öreg utitársa, Martin hosszú beszélgetésekbe merülnek. Candide-ban
még él a remény, hogy jobbra fordul a sorsa, öreg társában már nem. A fiú ugyan még
bosszankodik a holland hajóskapitány aljassága miatt, de Kunigundára és a drágakövekre
gondol, amik a zsebében maradtak, s úgy érzi a létező világok legeslegjobbikában él. Útitársa
a manicheus hiten van, szerinte az emberek élete mindenütt csupa szenvedés. Eközben két
hajót pillantanak meg, amik egymást lövik, végül az egyik elsüllyeszti a másikat; a győztes
hajó kapitánya spanyol volt, a vesztesé az a holland kapitány, aki meglopta Candide-ot.
Valami piros úszik a vízen, látják, hogy Candide egyik birkája az, kihalásszák. A fiú szerint
van igazságszolgáltatás, a holland megérdemelte a sorsát, Martin szerint viszont a többi
ártatlannak nem kellett volna vele pusztulnia.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET – Arról, hogy mit beszélt Candide Martinnal a francia partok
előtt
Μartin már volt Franciaországban, Candide erről faggatja. A férfi szerint minden
tartományában első dolog a szerelem, második a rágalmazás, harmadik az üres locsogás.
Amikor ott volt, kirabolták, azután még őt csukták börtönbe. Candide nem kíváncsi az
országra, Eldorádó után már nem sok helyet talál érdekesnek. Martin már annyi mindent
látott, hogy semmin sem lepődik meg. Candide: „Mi végből teremtették a világot? – Hogy
legyen min mérgelődnünk.” Miközben vitáznak, a hajó befut Bordeaux-ba.
HUSZONKETTEDIK FEJEZET – Arról, hogy mi történt Candide-dal és Martinnal a
Franciaországban
Partra szállnak, s mivel Candide-on látszik, hogy sok pénze van, máris rengetegen sürögnek
körülötte. Az emberek pénzéhsége Martint meg sem lepi. Candide beteg lesz, majd’ belehal a
sok kezelésbe, végül társa dobja ki a haszonleső keselyűket. Párizsba mennek, társaságokba
járnak, rossz színpadi műveket néznek, egy előkelő hölgynél vacsorázva egy férfi előadást
rögtönöz arról, hogy hogyan kell sikeres színdarabokat és műveket írni. Candide csodálattal
hallgatja, majd megkérdi a háziasszonyt, ki ez. Egy neves író, akinek egy színpadi műve volt,
de azt kifütyülték, egy könyve jelent meg, de nem fogyott, szóval tehetséges ember. Candide
odahajol hozzá, s megkérdi, hogy hisz-e a Pangloss mester filozófiájában. Az épp’ az
ellenkezőjében hisz, undorító az emberek rosszindulata. Candide szerint a rossz dolgok csak
árnyfoltok az egy szép festmény friss színei mellett. Így vitatkozott a tudós költő és Candide,
a fiút az este folyamán a háziasszony bárónő elcsábítja, az ifjú lelkiismeret-furdalást érez. Egy
abbé csapódik Candide-hoz, kifaggatja terveiről, s egy levelet ír Kunigunda nevében. Azt írja,
hogy itt van Bordeaux-ban betegen, a többiek később jönnek utána. A fiú azonnal a megadott
helyre siet, egy sötét szobába vezetik, a betegnek nem szabad megszólalnia, a fiú örömittasan
csókolgatja a kezét, s rengeteg aranyat ad neki. Ekkor rendőrök rohannak be, elfogják
Candide-ot és Martint, csak akkor eresztik szabadon, mikor őket is lefizeti. Mivel Párizsban
minden idegent le kell tartóztatni egy incidens miatt, a csendőr öccsének segítségével
(bőséges jutalom ellenében), felszállnak egy Angliába tartó hajóra.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET – Arról, hogy mint ért Candide Angliáig, s mit látott a
parton Martinnal
Α kikötőből látja két utasunk, hogy a parton egy embert végeznek ki. Megkérdezik, mi
történt. Egy admirálist végeznek ki, mert nem ölt elég embert, s egy támadásnál nem ment
elég közel az ellenséges francia hajóhoz. Candide elborzad, s fizet a kapitánynak, hogy
azonnal vigye őt Velencébe. Két nap múlva indulnak is, addig a fiú ki sem teszi a lábát a
fedélzetről. Közeledve Velencéhez az ifjú boldog ábrándozásba merül, s úgy érzi, minden a
legeslegjobban megy ezen a legeslegjobb világon.
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET – Paquette-ről és fráter Giroflée-ról
Partra szállnak Velencében, Candide mindenütt Cacambot és Kunigundát keresi, de sehol sem
találja őket. Mély melankóliába süllyed, vádolja magát, hogy miért kellett eljönnie
Eldorádóból. Így sétálnak Martinnal, mikor meglátnak egy barátot, aki elégedetten sétál egy
csinos lánnyal az oldalán. Candide szerint ők biztos boldogok lehetnek, Martin kétkedve azt
tanácsolja, fogadjanak, hívják meg őket ebédre, ha elmesélik életüket, biztos bebizonyosodik,
hogy ők sem azok. Így is tesznek, s mikor belépnek a szobába, a lány könnyezve kérdi
Candide-ot, hogy felismeri-e. Paquette az, Thunder-ten-Tronckh báróné volt szobalánya. A
lány sírva meséli el, mi minden történt vele. Nem sokkal Candide távozása után neki is kellett
mennie a kastélyból vérbaja miatt, amiből egy öreg orvos gyógyította ki, s ezért a szeretője
kellett, hogy legyen. Az orvos elmenekült, miután megölte feleségét, a lány börtönbe került,
úgy került ki onnan, hogy a bíró szeretője lett, majd miután az megunta, örömlánynak kellett
állnia. Rosszul megy a sora. A fogadás felét megnyerte Martin. Elköltik az ebédet, Candide
kifaggatja a frátert, annak a sorsa is kiábrándító, szülei akaratából lett csak pap. A fogadást
Martin nyeri, Candide ad pénzt a két barátjuknak is, remélve, boldogok lehetnek, de társa
kételkedik benne. A fiú csak abban reménykedik, hogy megtalálja Kunigundát. Candide
hallott egy emberről, Pococurante szenátorról, aki mindenkivel jóindulatú, ő biztos boldog
lehet. Martin kétkedik, így felkeresik őt.
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET – A nemes velencei úrnál, Pococuranténál való látogatásról
Μegérkeznek a csodálatos palotához, a házigazda fogadja őket, megvendégeli a két férfit, s
beszélgetni kezdenek, kiderül, hogy a szenátor unja a felszínes társasági életet, a mindig csak
követelőző nőket, a festményeket, operákat és a szimfóniákat, unja Homéroszt, Vergiliust,
Horatiust, megveti Miltont. Mindezeket csak azért űzi, olvassa vagy hallgatja, mert fiatal
korában elhitették vele, hogy ezek jók és szükségesek. Martin szimpatikusnak találja
házigazdájukat, lángelmének, hiszen mindent csak bírál, semmit sem szeret. Candide szerint ő
boldog lehet, csak fitymál mindent, amit más szeret, szabad ember. Martin közli vele, hogy a
férfi egyáltalán nem boldog, hisz utál mindent, amit birtokol. A fiú azt feleli, akkor csak ő
maga lesz boldog, mégpedig ha viszontlátja Kunigundát.
HUSZONHATODIK FEJEZET – Arról a bizonyos vacsoráról, amelyen Candide és Martin
hat különös idegennel ült egy asztalnál, s kik is voltak azok
Candide és öreg társa épp’ vacsorához ül azokkal az idegenekkel, akikkel egy szállóban
laktak, amikor odalép hozzá egy fekete férfi, és azt mondja, hogy egyen, azután álljon
készenlétben, mert velük fog jönni. A fiú meglepve ismeri fel Cacambot, aki csak annyit árul
még el, hogy Kunigunda Konstantinápolyban van. Megkezdődik a vacsora, a vége felé sorra
jön a hat idegenhez oda hat szolga, s felségnek szólítva őket, közlik, hogy minden kész a
távozásukra. Két hősünk azt hiszi, ez csak a Farsangi mulatság része, de a hat ember elmeséli
történetét, s kiderül, hogy nem az. Mindannyian királyok, akik elvesztették trónjukat, fogva
tartják őket, csak néha tehetnek egy-egy utazást, így kerültek most ide Velencébe, a Farsangi
mulatságokra. Felállnak és távoznak. Candide-ék is a szobájuk felé indulnak, mikor még
érkezik négy felség, de a fiú ügyet sem vet rájuk, esze csak imádott Kunigundája körül forog.
HUSZONHETEDIK FEJEZET – Candide konstantinápolyi útjáról
Felszállva a hajóra, Candide azonnal faggatni kezdi régi szolgáját, mi lett szerelmével. Az
elmeséli, hogy kiváltotta a buenos aires-i kormányzótól, utána hajóra szálltak, de kalózok
lepték meg őket, sokáig az ő hajójukon voltak, majd őt eladták rabszolgának. Az időközben
megcsúnyult lány és az öregasszony a rab erdélyi fejedelem, Rákóczi szolgálatában vannak.
Candide elszomorodik. Egyik megállójukon kiváltja Cacambot, majd Konstantinápoly felé
veszi útját a gálya. Candide arra lesz figyelmes, hogy két evezős rabszolgát jobban ütnek,
mint a többieket, mert lassabban húzzák az evezőt. Jobban megnézi őket, és felismeri
Panglosst, és Kunigunda testvérbátyját. Kiváltja őket is, az öreg filozófus sírva hálálkodik, a
báró csak biccent, s közli, majd megadja a tartozását.
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET – Arról, hogy mi történt Candide-dal, Kunigundával,
Panglos-szal, Martinnal és a többiekkel
Α báró története: a jezsuiták felgyógyították, majd házikáplánnak nevezték ki a francia követ
mellé Konstantinápolyba. Egy fülledt éjszakán rajtakapták, hogy egy fiatal muzulmánnal
fürdik együtt, letartóztatták, 25-öt vertek a talpára, s gályarabságra ítélték. Húgáról kérdez, de
Candide közbevágására Pangloss kezd beszélni: rosszul akasztották fel, még élt, s egy
kirurgus vette meg a testét. Épp’ elkezdte boncolni, az első vágást ejtette, mire Pangloss
magához tért a fájdalomra, s nagyot ordított. Az orvos és felesége halálra rémültek,
ördögűzést akartak kérni a paptól, de Pangloss ezt hallva szívet tépően könyörgött,
kegyelmezzenek neki. A férfi felgyógyította, állást is szerzett neki, végül a férfi Sztambulba
került Egyszer bement egy mecsetbe, ahol épp’ egy imám és egy szép félmeztelen nő
mormolták imáikat. A nő keble között egy kis virágcsokor volt, a földre hullt, Pangloss
udvariasan felvette, s helyére tette, de mivel túl sokáig babrált ott, az imám feljelentette. 100-
at kapott a talpára, s gályarabságra ítélték, így találkozott össze a báróval. Candide megkérdi,
hogy mikor mindezek a szerencsétlenségek történtek vele, nem ingott-e meg hitében.
Pangloss azt feleli, nem illendő egy filozófushoz, hogy megtagadja magát, továbbra is abban
hisz, amiben régen is hitt, a Föld mindent összevetve boldog hely.
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET – Arról, hogy mint találta meg Candide Kunigundát az
öregasszonnyal
Αz öt férfi beszélgetése közben a hajó megérkezik a Propontisz partjára, s mindjárt
észreveszik a fejedelem házánál a ruhát teregető Kunigundát és a vénasszonyt. A lány
rettenetesen megcsúnyult, bőre vörösre égett, szemhéja piros lett, Candide először elborzad, s
utána is csak illendőségből közeledik felé. Kiváltja a két nőt is. Az öregasszony azt javasolja,
hogy vegyék meg a szomszédos kis tanyát, éljenek ott, amíg jobbra nem fordul soruk.
Mindenkinek tetszik az ötlet. Kunigunda – mivel senki nem figyelmeztette csúfságára -
fennhéjázón emlékezteti Candide-ot házassági ígéretére. A pöffeszkedő báró hevesen
tiltakozik az ellen, hogy egy ilyen alacsony rangú személyhez menjen férjhez húga.
HARMINCADIK FEJEZET – Mindennek a legvégéről
Candide sem igen hajlik a házasságra, de Kunigunda nyaggatása és a báró bosszantásának
lehetősége mégiscsak ráveszik arra, hogy feleségül vegye a lányt. A nemest lefizetik, s
visszaküldik a hajóra, ami majd elviszi Rómába. Candide-nak nem maradt más vagyona, mint
ez a majorság, a zsidók úgy kiforgatták a drágakőeladásoknál vagyonából. Kunigunda egyre
csúnyább és házsártosabb, a vénasszony még nála is rosszkedvűbb, Pangloss folyton azon
kesereg, hogy nem csillogtathatja tudását valamely német egyetemen tanárként, Cacambo
dolgozik, zöldséget árul a piacon, de utálja ezt a sorsot, csak Martin viseli beletörődéssel a
magáét, szerinte mindenhol egyformán rossz. Egy napon az öregasszony kérdést tesz fel: mi
rosszabb, átélni mindazt a szörnyűséget és megaláztatást, amin ő ment keresztül, vagy itt ülni,
és nem csinálni semmit? Fogas kérdés. Martin szerint az ember vagy a nyugtalanság örökös
kínjaira született, vagy az unalom letargiájára. Candide nem mond biztosat. Pangloss bevallja,
hogy nem hisz abban, amit állított, de mivel egyszer ezt tette, ezentúl sem állított mást, bár
már réges-rég nem hisz benne. Egyszer csak beállít Paquette és fráter Giroflée, teljesen
elszegényedve. Ez az esemény még több filozófiai vitára sarkallja őket. Egy nap
felkerekednek és elmennek egy közelben lakó dervishez, meghallgatni, milyen választ ad
kérdéseikre, de az csak mondja, tűrjék némán a sorsot, s kitessékeli őket. Közben elterjed a
hír, hogy megfojtottak egy muftit. Hazafelé egy öreggel találkoznak, aki a háza előtti
narancsligetében hűsöl. Pangloss megkérdi, mi volt a neve a meggyilkolt előkelőnek, az öreg
azt feleli, nem tudja, sosem keveredik közügyekbe, mert úgy veszi észre, azok, akik ezt teszik,
mindig megjárják. Ő békésen éldegél, megelégszik azzal, hogy behordja a gyümölcseit
eladásra Konstantinápolyba. Megvendégeli a férfiakat, Candide megkérdezi, hogy nagy
birtoka van-e. „Alig húsz hold – felelte a török -, gyermekeimmel munkálom; a munka pedig
arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, a szükséget.”
Hazatérve Candide sokat gondolkozik az öreg szavain. Végül - Pangloss állandó okoskodása
ellenére - dolgozni kezdenek, s szép kis majorságuk lesz. Igaz, Kunigunda megcsúnyult, de
finom süteményt tudott sütni, Paquette hímezni tanult, az öregasszony a fehérneműkkel
bajlódott, fráter Giroflée-ből pedig jó asztalos vált. Mondta is olykor Pangloss Candide-nak:
„Minden esemény egyetlen láncsort alkot ezen a legeslegjobb világon; mert hisz ha nem
rúgják fenéken, s nem ebrudalják ki egy szép kastélyból Kunigunda kisasszonyért, illetve
szerelme miatt, ha nem gyötri meg az inkvizíció; ha nem járja be gyalog Amerikát, ha nem
döfi le az ifjú bárót, és ha nem veszíti el száz eldorádói juhocskáját, bizony nem ehetne itt
befőtt cédrátot és pisztáciát.”
-Igaz, úgy van – felelte Candide. – De vár rám a munka a kertben.”

Vége