Professional Documents
Culture Documents
9-1 Specilis Gyakorlat PDF
9-1 Specilis Gyakorlat PDF
9-1 Specilis Gyakorlat PDF
Speciális gyakorlat I.
Fizikai állóképesség-fejlesztés,
Önvédelem alapjai,
Lőkiképzés alapjai
gzoli
galzoli.gportal.hu
Speciális gyakorlat 2015
Tartalomjegyzék:
1.
Fizikai erőnlét fejlesztése
1 Tudta-e, hogy az Európai Unió (EU) népességének körülbelül 40-60%-a ülő életmódot folytat? A
társadalom túlnyomó része elkényelmesedett életmódot él, a TV, internet, számítógépek, az ülőmunka, a
bevásárlások, a közlekedés egyre kevesebb testmozgással jár. A mozgáshiány ma már sajnos népbetegség.
Nem gyalog vagy kerékpárral megyünk az iskolába vagy munkahelyünkre, hanem autóval. Nem lépcsőn
megyünk a második emeletre, hanem lifttel. Egyszerűen már nem mozgunk, a mindennapjainkból hiányzik a
fizikai aktivitás és ez nagy probléma. Pedig az emberi testmozgásra termett. Miért ne szállhatnánk le egy
megállóval hamarabb a buszról, kerékpározhatnánk, vagy mehetnénk gyalog? Ha ezeket a kis lépéseket
megtesszük, fittebbnek és egészségesebbnek érezzük magunkat.
De miért is érné ez meg nekünk? Általánosan ismert tény, hogy a naponta vagy hetente több alkalommal
sportolók kevesebbet stresszeznek, jobb a kedélyállapotuk és a koncentráló képességük.
Soha nem késő elkezdeni sportot és odafigyelni a testünkre. Aki rendszeresen sportol, jobban alszik,
frissebben ébred. A mozgás segít az állóképesség fokozásában és a nagyobb teherbírásban, de a
rendszeresen sportolóknak nemcsak a fizikai erőnléte jobb, hanem szellemileg és lelkileg is
kiegyensúlyozottabbak – hívja fel a figyelmet a szakértő. Nem lehet ezért eléggé hangsúlyozni a rendszeres
testmozgás, a sport fontosságát és jótékony hatását, ami révén fokozódik az agy szerotonin termelése is,
vagyis még boldogságérzet keríti hatalmába az embert. A mozgás tehát öröm és bizonyítottan kedvező
hatással van az egészségre.
Olvashatta, hogy a mozgás létfontosságú az ember életében. De hát akkor miért nem csináljuk? Az a korlát,
amely meggátolja az embereket abban, hogy rendszeresen mozogjanak, gyakran nem valódi fizikai akadály,
inkább csak a gondolkodásmódból fakad.
A fizikai képesség fejlesztés, fejlődés a születéstől kezdve átfogja az ember sokrétű mozgásformáinak és
mozgáskészségeinek /kúszás, mászás, járás, futás, ugrás, dobás, elkapás, ütés, rúgás/ egyéni alakulását,
valamint a kondicionális képességek /erő, gyorsaság, állóképesség/ illetve a koordinációs képességek /téri
tájékozódás, ritmus, egyensúlyozó/ továbbá a hajlékonyság kialakulását, változásait. Születéssel hozzuk
magunkkal: genetikai potenciált, strukturális sajátosságokat /alkati kérdések/, a fejlődés örökletes elemeit,
reflexek,- és elemi mozgásmintákat. Ugyanakkor saját magunk szerezzünk /neveléssel, segítséggel/:
mozgástapasztalatokat, edzés ingereket, /száma, minősége, más-más/ természeti,- környezeti,- társadalmi
jellegű élményeket.
Az ember motorikus fejlődéséhez tartoznak azok a differenciált és összetett mozgásformák is, amelyek a
sportbeli képzés folyamán vagy a hivatással összefüggő motoros tevékenység kapcsán alakulnak ki.
Kondicionális képességek a motoros képességek azon csoportja, amelyet főként energetikai tényezők
határoznak meg. Ide tartozik az erő, a gyorsaság és az állóképesség. A kondicionális képességek alapját
képező izomtevékenységre 3 tényező van döntő hatással: az izomrost típus, izomrostok száma,
keresztmetszete- anyagcseréje (az izom összehúzódás energiaellátottságának módjai), a szív a tüdő
teljesítőképessége, az erek rugalmassága, a hajszálérhálózat minősége, az idegimpulzus-felvétel és leadás
minősége.
C. ) Az állóképesség és fejlesztése:
Állóképesség: azokban a folyamatoknak az összessége, amelyek a nagy fizikai megterheléseknél a
szervezet biológiai egyensúlyát hosszú időre biztosítják. A szervezetelfáradással szembeni ellenálló
képességét hosszan tartó erőkifejtésnél állóképességnek nevezzük (viszonylag magas, de állandó
intenzitással hosszan végzett munka). Az állóképesség főleg a lassú izomrostok meglétéhez és a keringés
minőségéhez kapcsolódik, az erő és a gyorsaság pedig a gyors izomrostokhoz és az idegrendszerhez.
Megfelelő edzésmunkával növelhető a kívánt izomrosttípus aránya, mennyisége az izmokban, de mivel a
fejlesztés lehetősége véges, egy határon túl valamely képesség csak a többiek kárára fejleszthető. Ha
maximális gyorsaságot szeretnénk elérni, kellenek hozzá megfelelő idegi kapcsolatok is.
A jó állóképesség együtt jár a sportmozgás, verseny, edzés stb. utáni gyors regenerálódó képességgel. Az
állóképesség függ: keringés, légzésszervek, anyagcsere és idegrendszer működésétől (gazdaságos
energiamódosítás), a jó mozgáskoordinációtól (energiamegtakarítás), pszichikai adottságoktól (monotónia
tűrés). Az alacsony intenzitású, hosszú távú terhelésnél nem központi kérdés a végzett sportmozgás: aki bírja
a 20km-es futást, az bírja az ugyanennyi ideig tartó kerékpározást vagy úszást is.
Állóképesség- fajták:
- Hosszú távú állóképesség: 15-30 perc feletti erőkifejtés esetén, iram- vagy intenzitáscsökkenés
nélkül megvalósuló szervezeti megnyilvánulás.
- Középtávú állóképesség: 2-9 perc közötti időtartam (800-1500m-es síkfutás, 200-400m úszás) alatti
erőkifejtés, melynek hatására részben aerob, részben anaerob, mérsékelt oxigénadósság jön létre.
Fontos: az erő állóképesség, gyorsasági állóképesség szintje. Az adott távok viszonylag magas
iramban, nagy ellenállás mellett teljesítendők.
- Rövid távú állóképesség: 45mp-2perc közötti időtartam alatti erőkifejtés, melynek során anaerob
helyzetből kifolyólag - 400m: 80%, 800m: 60-70% - oxigénhiány jön létre. Fontos: az
energiaraktárak edzettsége, a szervezet azon képessége, hogy az anyagcserében a savanyú reakciókat
- Erő állóképesség: állóképességi szempontból: nagy teljesítmény mellett a helyi izomfáradás későn alakul
ki. Szerepet kap: nagy ellenállás mellett végzett (birkózás,szertorna), középtávú- és hosszú távú
állóképességi sportoknál.
- Gyorsasági állóképesség: ellenállás a fáradás miatt bekövetkező sebességcsökkenéssel szemben. Főként a
korai elfáradása játszik szerepet ebben a képességben, önálló képességként ritkán jelenik meg (200m-es
síkfutás).
Tesztelése:
- ciklikus gyakorlatok, szabadtéri és edzőtermi tesztek egyaránt megfelelőek hozzá
- vagy egy adott táv megtételéhez szükséges időt mérjük, vagy adott idő alatt megtett távot
- ha van rá lehetőség, a teszt során végezzünk élettani próbákat
- a teljesítendő távot vagy időt úgy határozzuk meg, hogy a megfelelő állóképességi fajtát teszteljük.
Az állóképesség fejlesztésének elvei, módszerei:
- komplex, sok izmot megmozgató gyakorlatokkal, melyek végrehajtása pulzusnövekedéssel jár
- a célzott képességnek megfelelő, vagy annál kicsit nehezebb intenzitással, időtartamig
- a pihenőidők annyira rövidek legyenek, hogy ne nyújtsanak lehetőséget a teljes pihenésre
- bármely életkorban fejleszthető.
Lehetséges fejlesztő módszerek: (folyamatos mozgással!)
- azonos irammal hosszan végzett ciklikus terhelés, (pulzusfrekvencia: 150-160,)
- váltakozó intenzitással hosszan végzett ciklikus terhelés, ha az előre meghatározott távokat
oxigénadóssággal fejezi be a sportoló, amit a lassúbb szakaszokon tud pótolni,
- iramjáték, ennek során a váltakozások nincsenek konkrétan előírva, a sportoló maga dönti el, hogy
mikor erősít bele,
- a terhelési és a pihenési fázisok tervszerűen váltakoznak, de a pihenési szakaszok csak részleges
pihenőt nyújtanak. Az új terhelés 120-130-as pulzus mellett kezdődjön.
Koordinációs képességek a motoros képességek azon csoportját alkotják, amelynek jellegzetes elemét a
szabályozási folyamatok képviselik. A koordinációs képességek a mozgástevékenység szabályozási és
vezérlési folyamatai által meghatározott mozgástulajdonságok. Ilyen a téri tájékozódási képesség,
egyensúlyozó képesség, ritmusképesség, reakcióképesség, mozgásérzékelés, gyorsasági és állóképességi
koordináció.
Ezekről e tananyag keretében nem beszélünk, hanem áttérünk a harmadik összetett elemre.
A hajlékonyság egy fontos fizikai képesség, olyan motoros képesség, melynek segítségével mozgásainkat
nagy mozgás terjedelemmel tudjuk végrehajtani, erőkifejtés feltételezésével.
Függ: mozgásban érintett izom erejétől, nyújthatóságától, ellazulási képességétől.
Fajtái szerint beszélhetünk aktív,- és passzív hajlékonyságról.
A hajlékony személy mozgásait nagy kiterjedéssel, amplitúdóval tudja végrehajtani. Két alapvető élettani
képlet határozza meg mozgásterjedelmét:
a.) az izmok megnyúlási képessége, amely függ az izomtónustól, az ellazulási képességétől,
idegrendszeri kapcsolatoktól, pillanatnyi fizikai állapottól (a túl gyenge, vagy túlterhelt izomzat vagy
az izomlázas állapot kisebb aktív hajlékonyságot eredményez)
b.) az ízületek lazasága, ami részben genetikai adottság (pl. mennyire zárt a combizület, mennyire
hosszúak a nem nyúló izületi szalagok), de részben kisgyerekkorban is fejleszthető.
KORCSOPORTOK
I. 29. éves korig II. 30-35 év között III. 36-40 év között IV. 40 év felett
A szolgálati viszony fennállása alatt a szolgálati elöljáró által meghatározott helyen és időben évente
kötelező –többek között - fizikai alkalmasság vizsgálaton is részt venni. Ezeket a felméréseket a szolgálati
hely testnevelési vagy sportszakmai végzettséggel rendelkező munkatársa minden év 10.31-ig bezárólag
végezheti el. Az alkalmasság vizsgálat eredménye alapján adott rendvédelmi szerv országos parancsnoka
gondoskodik a hivatásos állomány részére a szintfejlesztő programok kidolgoztatásáról és az erőnléti állapot
ennek megfelelő rendszeres, folyamatos fejlesztéséről. Tehát nemcsak alkalmilag, a felmérés előtt kell neki
és az érintetnek ilyenről gondoskodnia, hanem az egész naptári év folyamán!
Alkalmassági vizsgálatot kell szervezni, teljesíteni szolgálati beosztás változása esetén, akkor, ha abban az
új munkakörben másabb elvárások léteznek az ott dolgozókkal szemben. Ilyenkor a fizikai alkalmasság
vizsgálatot az új beosztás szerinti szolgálati hely testnevelési vagy sportszakmai végzettséggel rendelkező
munkatársa végzi el. Ugyanilyen helyzet áll elő akkor is, ha az új beosztás speciális (S), a vagy
külszolgálatra akarna (K) menni az illető hivatásos állományú személy.
Az alkalmasság vizsgálatra nemcsak évente egyszer, annak is a végén kerülhet sor, hanem vezetői-
parancsnoki döntés alapján alkalmilag is elrendelhető! Az időszakos fizikai alkalmassági vizsgálat
végrehajtásához a hivatásos állomány tagjait- a rendvédelmi szervek és egyes beosztások sajátosságait
figyelembe véve – életkor alapján négy csoportba sorolják;
I. korcsoport: 18-25 év közöttiek
II. korcsoport: 26-35 év közöttiek
III. korcsoport: 36-45 év közöttiek
IV. korcsoport: a 46 év felettiek.
Készítette: Gál Zoltán 10
Speciális gyakorlat 2015
Az időszakos fizikai alkalmassági vizsgálaton kapott ismételten NMF minősítés esetén adott rendvédelmi
szerv egészségügyi szolgálata bevonásával vizsgálni kell a kiváltó okokat, az adott személy beosztás
ellátására vonatkozó alkalmasságát.
Az alkalmasság vizsgálatok közül sorrendben mindig először a fizikait kell elvégezni, illetve elvégeztetni.
5.1 Gimnasztika
Gimnasztika fogalma: a testgyakorlati ágak általánosan, sokoldalúan, és speciálisan képző előkészítő
gyakorlatait, valamint az ember természetes mozgásait foglalja magában. Ez a legegyszerűbb feltételeket
igénylő fejlesztési lehetőség az egyén kondícióját illetően.
A gimnasztika gyakorlatanyagának lehetséges felosztása és használata a rendvédelmi szerveknél;
- szabadgyakorlatok /utánzó; mackójárás, sánta róka), játékos; ki tudja megérinteni…), vagy
formához kötött gyakorlatok (pl.: kargyakorlatok, tartásoshelyzetek/
- kézi szergyakorlatok (labda, ugró- és gumikötél, kézi súlyzó, homokzsák, medicinlabda)
- társas gyakorlatok
- előkészítő és összetett szergyakorlatok (zsámoly, tornapad, egyéb más, egy vagy több szerrel)
- célgimnasztika, képességfejlesztés (nyújtó-, lazító-, erő-, légző gyakorlatok)
- alkalmazott torna (reggeli-, TV-, asszony-, munkahelyi-, satöbbi)
- természetes gyakorlatok (járások, futások, ugrások, dobások, emelések, egyensúlygyakorlatok,
satöbbi)
- rendgyakorlatok
- könnyített- és gyógy-testnevelési gyakorlatok.
A nyugalmi állapotban lévő szervezetet alkalmassá kell tenni a nagyobb erőkifejtéssel, nagyobb
megterheléssel járó mozgástevékenységre. Ezt fokozatos átmenetet biztosító, fokozatosan növekvő
intenzitású gyakorlatokkal érhetjük el. A 10-15 percig tartó gyakorlatsorozat hatására a szívműködés és a
légzés fokozódik, a hajszálerek kitágulnak, javul a szövetek vér- és tápanyag ellátása, és gyorsul a
salakanyagok elszállítása. Az izom és izületrendszer felmelegedésével anyagcseréje fokozódik, feszültsége
oldódik, a lágyrészek rugalmassága megnő, az idegi kapcsolatok bejáródnak, ezáltal a mozgás könnyebbé,
összehangolttá válik, és csökken a sérülések kockázata. A bemelegítő gyakorlatok mennyiségét, minőségét,
intenzitását és időtartamát az egyén pillanatnyi állapota, a környezeti és tárgyi lehetőségek és a tervezett
edzésfeladat szerint válasszuk meg.
A továbbiakban már csak egy részleges felsorolással és az ezekhez kapcsolható képekkel találkozhat a
tananyag e részében. A későbbi tanulmánya során ezek közül többet részletesebben is érinteni fognak a
hivatásra történő felkészülésük során!
2.
Az egészséges életmód elvei, a rendszeres testedzés emberi szervezetre gyakorolt
hatásai, valamint a rendszeres és egészséges táplálkozás szerepe a fizikai
teljesítőképesség fokozásához.
Az egészséges életstílus kialakításához elengedhetetlen a testi és lelki önismeret. Az általánosságban
megfogalmazott tanácsok és különböző módszerek nem követhetők mindenkinek egyforma módon, hiszen
minden ember más. Meg kell ismernünk saját szervezetünket, meg kell találnunk a számunkra
legmegfelelőbb étrendet, testmozgást. Figyelnünk kell testünk reakcióit és válaszait, lelkünk jelzéseit. A
kalóriák számolgatásától, a vitamintablettáktól nem leszünk fittebbek és egészségesebbek, a felszabadult és
kiegyensúlyozott életet csak úgy érhetjük el és tarthatjuk fenn hosszútávon, ha mindezt jó érzéssel és
fesztelenül tesszük.
Helyes táplálkozás
Habár nem vagyunk egyformák, azért vannak dolgok, amiket nem szabad szem elől tévesztenünk, hiszen
mindenkire érvényesek. Az egészséges életmód meghatározó része a helyes táplálkozás, hogy mit, mikor és
hogyan eszünk. Mindennapjainkban elengedhetetlenek a vitaminokat tartalmazó zöldségek és gyümölcsök, a
rostban gazdag élelmiszerek, amelyek segítik az emésztést. Fontos a megfelelő mennyiségben elfogyasztott
folyadék, a különböző ásványi anyagok és nyomelemek, melyek döntő szerepet játszanak a tápanyagokban
rejlő energia felszabadításában és hasznosításában.
Rendszeres mozgás
A rendszeres mozgás az egészséges életmód egyik meghatározója. Ezáltal kondicionáljuk testünket,
karbantartjuk, erősítjük izmainkat és lazítjuk izületeinket. Amellett, hogy az egyik leghatékonyabb
betegségmegelőző "orvosság", javítja életminőségünket és közérzetünket.
2.1.Egészséges életmód:
Táplálkozás
A hagyományos magyar étrend túl sok húst, zsírt, kalóriát, de kevés növényi rostot tartalmaz. Emellett
rosszak az étkezési szokásaink, mivel reggel szinte semmit, este pedig túl sokat eszünk. Az Egészségügyi
Világszervezet ajánlása alapján az egészséges táplálkozás tejet és tojást fogyasztó, ún. lakto-ovo-
vegetáriánus étkezés. Ugyanakkor bizonyított tény, hogy a teljes vegetáriánus (tisztán növényi) étrend is
megfelelő lehet. Mindez arra int bennünket, hogy a hús helyett a növényeket (zöldség, gyümölcs,
hüvelyesek) részesítsük előnyben, melyek védelmet nyújtanak a vastagbélrák és más rákfajták, valamint a
Testedzés
A mai modern világ egyik jellegzetessége a mozgásszegény életmód. Ennek számos káros következménye
van az egészségre, pl. elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség. Talán kevesen tudják, de nem kell
különösebben megterhelni a szervezetet, csupán naponta egy jó óra tempós sétára volna szükségünk ahhoz,
hogy a testmozgás pozitív hatásait tapasztaljuk életünkben.
Víz
Egy felnőtt embernek naponta kb. 1,5-2 liter vizet kellene meginnia ahhoz, hogy a szervezet számára
optimális körülményeket biztosítson. Ehhez képest az átlag ember fél liter folyadékot sem iszik. Pedig a
rendszeres és tudatos vízfogyasztással olyan panaszokat lehet megelőzni, mint a fejfájás, alacsony
vérnyomás, vesekőképződés.
Napfény
A XXI. század technikai vívmányai ugyan kényelmessé teszik életünket, de sajnos be is zárnak sokszor a
szobába, a munkahelyre, a számítógép vagy a televízió elé. Pedig a napsütés jótékony hatásait ki kellene
használnunk. Természetesen hangsúlyozni kell azt is, hogy a nyár közeledtével egyre erősebb az ultraibolya
sugárzás, így a napon való tartózkodásra leginkább alkalmas időpont a délelőtt 11 előtti és délután 5 utáni
időpontok. Fontos a jó napszemüveg beszerzése, a nagyon olcsó darabok sokszor nem szűrik megfelelően a
káros sugarakat.
Mértékletesség
A legtöbb életmódbeli betegség a mértéktelen életvitel következménye. A mértékletesség nemcsak azt
jelenti, hogy mindent csak bizonyos határig teszünk, hanem azt is, hogy egyes, nyilvánvalóan káros
dologban egyáltalán nem veszünk részt. Így az egészséges életmód szempontjából a mértékletesség fogalma
inkább önmegtartóztatást jelent. Ez magában foglalja az alkohol, a kávé fogyasztás mértékletes fogyasztását,
a dohányzás teljes mellőzését és természetesen a drogokkal való visszaélést, vagy a gyógyszerek helytelen
és indokolatlan használatát.
Levegő
Talán keveset gondolunk arra, hogy milyen nagy szükségünk van a friss levegőre, illetve arra, hogy
napjában többször kellene légzőgyakorlatokat végeznünk ahhoz, hogy a szellemi és fizikai frissességünket
fenntartsuk. Az ülő életmód, a görnyedt testtartás, a bezártság mind-mind az egészséges légzés ellen
dolgoznak. Ha naponta 2-3x szakítunk időt, hogy 1-2 percig igazán mély lélegzeteket vegyünk, akkor
tapasztalni fogjuk, hogy ez nemcsak felfrissít, hanem csökkenti az idegességünket is.
Talán keveset gondolunk arra, hogy milyen nagy szükségünk van a friss levegőre, illetve arra, hogy
napjában többször kellene légzőgyakorlatokat végeznünk ahhoz, hogy a szellemi és fizikai frissességünket
fenntartsuk. Az ülő életmód, a görnyedt testtartás, a bezártság mind-mind az egészséges légzés ellen
dolgoznak. Ha naponta 2-3x szakítunk időt, hogy 1-2 percig igazán mély lélegzeteket vegyünk, akkor
tapasztalni fogjuk, hogy ez nemcsak felfrissít, hanem csökkenti az idegességünket is.
Pihenés
A rohanó ember általában a pihenést igyekszik megspórolni, gondolván, hogy ezzel időt nyer. Pedig ez
egyáltalán nem igaz. Minél fáradtabb valaki, annál több időre van szüksége ahhoz, hogy egy adott feladatot
jól és hibátlanul elvégezzen. Ezért mindannyiunknak szüksége van elegendő alvásra. Ez valakinek csak 6
óra, másnak pedig akár 10 óra is lehet.
Test és lélek harmóniája vezet az egészséges és kiegyensúlyozott élethez, erre a harmóniára és egységre való
törekvés képezi az egészséges életmód lényegét.
2.2. Fizikai aktivitás minden olyan tevékenység, amely során valamilyen mozgást végzünk, miközben a
szervezet kalóriát éget. Ezek egyfelől a mindennapi életünk részei, vagy tudatosan beépíthetőek a
hétköznapokba. Ide tartozik a séta, a kertészkedés, a takarítás, vagy a kutyasétáltatás.
A testedzés is egyfajta fizikai aktivitás. Általában az olyan fizikai tevékenységet értünk ezalatt, melyet előre
megtervezünk, magában foglal egy sor ismétlődő gyakorlatot, és azért végezzük, hogy megdolgoztassuk,
megerősítsük és fejlesszük testünk valamely részét, beleértve a keringési rendszert is. Lehet ez bármilyen
csapatsport, aerobic, edzőtermi mozgás, futás, úszás.
Lássuk tehát a rendszeres fizikai aktivitás előnyös hatásait a szervezetre!
Agy
Kimutatták, hogy a testmozgás oldja a szorongást, javítja a hangulatot, elűzi a stresszt és a depresszió ellen
is hatásos. Elősegíti ugyanis a hangulatjavító szerotonin, valamint a fájdalomcsillapító és általános jó érzést
okozó endorfinok felszabadulását az agyban.
Bőr
Fokozza a vérkeringést, így több oxigén és tápanyag áramlik a bőr sejtjeihez. Az izzadás pedig – amely a
testmozgás hatására fokozódik – lehetővé teszi, hogy a szervezet a bőrön keresztül szabaduljon meg a
felesleges anyagok egy részétől.
Tüdő
A rendszeresen végzett testmozgás hatására nő a tüdőkapacitás, javul a légzés.
Szív
Rendszeres fizikai aktivitás hatására a szívizom megerősödik, nő a szív teljesítőképessége. Az aktív életet
élőknél ráadásul kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata.
Emlők
Tanulmányok igazolták, hogy a rendszeresen végzett testedzés hatására csökken az emlőrák kialakulásának
valószínűsége a nőknél.
Immunrendszer
A mérsékelt testmozgás erősíti az immunrendszert, míg a túledzés, illetve a tartósan végzett, megerőltető
gyakorlatok inkább ellenkező hatást váltanak ki.
Vérnyomás
Rendszeres fizikai aktivitás hatására bizonyítottan csökken a magas vérnyomás kialakulásának veszélye,
illetve akiknél ez már fennáll, ott jelentős javulás érhető el.
Vérzsír értékek
A vérben található HDL (védő) koleszterin szintje nő, míg az LDL (károsító) koleszterin szintje csökken a
rendszeres testmozgás hatására. Az artériák falán így nem keletkeznek zsírt és egyéb anyagokat tartalmazó
lerakódások (plakkok). Így csökken a vérrögök kialakulásának kockázata a szív-koszorúerekben, amely
szívinfarktushoz vezethet, illetve az agyat ellátó artériákban, amely pedig stroke-ot okozhat.
Diabétesz
Rendszeresen végzett testmozgással megelőzhető, illetve kordában tartható a 2-es típusú cukorbetegség. Ha
mozgunk, az inzulin – az a hormon, amelynek kulcsszerepe van a vércukorszint szabályozásában - jobban ki
tudja fejteni a hatását, így a vércukorszint ellenőrzés alatt tartható.
Vastagbél
Csökken a kolorektális daganatok kialakulásának esélye, megszűnik a székrekedés. Ez valószínűleg annak
köszönhető, hogy a felgyorsul a táplálék áthaladása a bélcsatornán.
Nemi szervek
A rendszeres, közepes intenzitású aerob edzés bizonyítottan jó hatással van mindkét nemben a libidóra és a
szexuális teljesítményre. Az előzőekben említett plakk-képződés a péniszt ellátó artériákra is érvényes,
megakadályozva a vér szabad áramlását, amely merevedési zavarok kialakulásához vezethet. A rendszeres
testmozgás tehát hozzájárul a hímvesszőtellátó artériák általános jó állapotának fenntartásához.
Csontok
A gravitáció ellen ható mozgások és gyakorlatok, mint a futás, lépcsőzés, súlyzózás, segítenek a csonttömeg
megtartásában, így megelőzhető, illetve mérsékelhető a csontritkulás.
Ízületek
A rendszeres testmozgás keni, beolajozza az ízületeket, ezáltal csökken az ízületi fájdalom és merevség.
Ezen kívül az ízületi gyulladás esetén növeli a hajlékonyságot és az izomerőt.
Testtömeg
Mit javaslunk?
Már heti 5 alkalommal végzett kb. fél órás könnyű mozgás is pozitívan hat az egészségünkre. Találjunk
olyan mozgásformát, melyet élvezettel végzünk! A hangsúly mindig a rendszerességen van.
Fontos megjegyezni, hogy mindig az életkorunknak, az egészségi és az edzettségi állapotunknak megfelelő
mozgást válasszunk. Máskülönben előfordulhat, hogy megsérülünk, vagy túlterheljük a szervezetünket,
amely hosszú távon súlyos következményekkel járhat.
Az egészséges táplálkozás lényegét sokan, sokféleképpen próbálták már meg összefoglalni, hol rosszul, hol
jól. A hozzáférhető irodalom is hol jó, hol furcsa, egymásnak ellentmondó tanácsokat ad, sőt néha
szakirodalomnak is nehezen nevezhető.
Mindenki szeretne egészségesen élni és táplálkozni, azonban konkrét tanácsok nélkül ez bizony nehezen
sikerülhet, hiszen nem lehet mindenki képzett egészségügyi szakember.
Együnk kevésbé zsíros ételeket: a főzéshez, sütéshez inkább használjunk olíva olajat. Különösen fontos ez a
keveset mozgók, az ülőfoglalkozásúak számára. Részesítsük előnyben a gőzölést, párolást, a fóliában,
teflonedényben vagy fedett cserépedényben, mikrohullámú sütőben készítést a zsiradékban sütéssel
szemben. Mellőzzük a rántást, kedvezőbb a kevés liszttel, keményítőve l készített habarás.
Kevés sóval készítsük az ételeket, utólag ne sózzunk: a mérsékelten sós ízt nagyon gyorsan meg lehet
szokni. Különösen kerüljük a sózást gyermekeknél, mert az ekkor kialakult ízlés az egész életre kihat. A
fogyasztásra kész élelmiszerek közül válasszuk a kevésbé sózottakat. Az ételek változatos ízesítésére sokféle
fűszert használhatunk.
Csak étkezések befejező fogásaként, hetenként legfeljebb egyszer-kétszer együnk édességeket,
süteményeket, soha ne étkezések között, főleg nem helyette. Ételeinket egyáltalán ne, legfeljebb nagyon
csekély mértékben cukrozzuk. Ahol lehet, cukor helyett használjunk mézet, természetes édesítőszereket
(nyírfacukrot, sztíviát). Igyunk inkább természetes gyümölcs- és zöldséglevet, mintsem italokat, szörpöket.
A kávéba, teába - ha egyáltalán szükséges - inkább mesterséges édesítőszert tegyünk. Ne szoktassuk a
gyermekeket az édes íz szeretetére.
Az új táplálkozási piramis egészen máshogy néz ki, mint 20 évvel ezelőtti társa: a legfontosabb a mozgás!
Naponta fogyasszunk savanyított tejterméket (pl. sajtot, túrót, aludttejet, kefirt, joghurtot). A tejtermékek
közül a kisebb zsírtartalmúakat válasszuk.
Rendszeresen, naponta többször is együnk nyers gyümölcsöt, zöldségfélét (salátának elkészítve, erre télen is
van mód), párolt főzeléknövényt, zöldséget.
Asztalunkra mindig kerüljön teljes kiőrlésű gabonából készült vagy barna kenyér. Köretként vagy a fogás
alapjaként inkább a párolt zöldségféléket válasszuk a burgonya, tészta helyett. Használjunk olyan gabonákat,
amelyek vitaminokkal, ásványi anyagokkal telítettek: köles, hajdina, zab stb.
Naponta négyszer-ötször étkezzünk. Egyik étkezés se legyen túlságosan bőséges vagy nagyon kevés: minél
egyenletesebben osszuk el a napi táplálékmennyiséget. Együnk nyugodtan, kényelmes körülményeket
teremtve, nem kapkodva. A főtt ételeket elkészítésük után mielőbb tálaljuk, ne tároljuk melegen órákig.
Legyen meg a napi megszokott étkezési "menetrendünk", lehetőleg mindig azonos időpontban együnk.
A szomjúság legjobban ivóvízzel oltható. Az alkohol káros, a szeszes italok energiafelesleget jelentenek
táplálkozási szempontból, ezért is kerülni kell ezeket. Gyermekeknél a legkisebb mennyiségben is tilosak.
A helyes táplálkozás nem jelenti egyetlen ételnek, élelmiszernek a tilalmát sem, azonban célszerű egyeseket
előnyben részesíteni, mások fogyasztását csökkenteni. Nincsenek tiltott táplálékok, csak kerülendő
mennyiségek! Bőséges fogyasztásra javasolt: elsősorban gyümölcsök, zöldség- és főzelékfélék, hal, továbbá
barna kenyér, burgonya. Mérsékelt fogyasztásra javasolt: nem zsíros húsok és húskészítmények, zsírszegény
tej és tejtermékek, zsiradékok (célszerű a zsír helyett az olaj, a vaj helyett a margarin), tojás, tészta, száraz
hüvelyesek. Kerülni javasolt: édességek, fagylalt, cukrozott készítmények (befőtt, lekvár is), zsíros húsok,
zsíros ételek, tejszín, cukor, cukros üdítők, só, tömény italok, sör, bor. Figyeljünk a csomagolt
élelmiszereken feltüntetett energia- és tápanyagértékekre, egyéb összetételi adatokra, amelyek sok segítséget
adnak az élelmiszerek kiválasztásában és az étrend összeállításában.
A vörös húsokat (marha, sertés) kerüljük, részesítsük előnyben a fehér húsokat: hal, szárnyas. A halak
elkészítésében remek receptekkel gazdagította a gasztronómia világát a mediterrán konyha, amelyik nem
paníroz, hanem olívaolajon, gyors hevítéssel készíti el a fogásokat.
3.
Általános erősítő jellegű gimnasztika során saját testsúllyal és a társ
testsúlyával végrehajtott gyakorlatok. A saját testsúllyal és társsal
végrehajtandó feladatok.
Az emberi fejlődéstörténet folyamán az aktív testmozgás és a hozzá kapcsolódó fizikai kondíció alapvető
jelentőséggel bírt, amely a létfenntartásban és a kommunikációban egyaránt megnyilvánult. A jó fizikai
kondíció olyan értéket képvisel, amelynek birtokában javul az életminőség és növekszik a árható élettartam.
A technika robbanásszerű fejlődése és a városiasodás a természetes testmozgások háttérbe szorulását, a
mozgásszegény életmód elterjedését eredményezték. A jelentős fizikai aktivitással járó létfenntartást
napjainkra a fizikai inaktivitás váltotta fel. Jelenünk modernizált és civilizált társadalmaiban elsősorban a
sport- és néhány kevésbé gépesített munkatevékenység jelenheti az egészségünk megőrzéséhez szükséges
fizikai igénybevételt. A civilizáció térhódításával, fejlődésével nincs összhangban életmódkultúránk
fejlődése, amelyet szomorú egészségügyi statisztikák igazolnak. A civilizált társadalmakban a csökkent
munkavégző képesség leggyakoribb okaként a szív és keringésrendszeri, valamint a mozgásszervi
megbetegedések szerepelnek. Ezek egyik legfőbb kiváltó oka a mozgásszegény életmód. Szerződéses
katonák esetében „fokozott figyelmet kíván az állomány életmódkultúrájának javítása, ugyanis a szolgálati
feladatok ellátása nagy fizikai és szellemi megterheléssel járó rizikófaktorként jelentkezik”. (Kovács, 2005.)
Ennek következtében nemcsak az egyén terhelés- és teljesítmény- élettani mutatói romlanak, hanem számos
esetben egészségkárosodás is bekövetkezhet. A szerződéses katonák feladatainak ellátásánál különösen
fontos a megfelelő egészségi állapot, az arra épülő jó fizikai kondíció és a megbízható teljesítmény. Egy
egészséges ember funkcionálisan ép szervrendszerekből álló szervezetének, karbantartása igen magas fokú
szakértelmet és egyéni bánásmódot igényel. A megfelelő eljárások hiányában az életminőség romlik, a
munkavégző képesség, teljesítmény, megbízhatóság és a várható átlagéletkor csökken. A kondicionális
képességeket az erőnlét kifejezéssel tehetjük ismertebbé. A mozgásos cselekvések az ember vázizomzatának
összehúzódása révén jönnek létre. A sikeres végrehajtáshoz szükséges az erőnlét, melynek állapotától
függően az izom megfelelő erővel, gyorsasággal képes az összehúzódásra és ezt a végrehajtáskor
huzamosabb ideig képes fenntartani (erő, gyorsaság, állóképesség). A kondicionális képességek felosztása a
következő: ¾ erő, ¾ gyorsaság, ¾ állóképesség, ¾ izületi mozgékonyság, hajlékonyság. Az erőfejlesztés
szempontjából további két összetevőt említenék. Az izomerő fejletsége azon feladatok végrehajtása során
fontos, ahol, illetve amikor rövid idő alatt kell nagy súlyokat, tömegeket megmozgatni, vagy maximális
sebességű mozgásokat kell végrehajtani (pl.: málházás, menetoszlop, kézi teherhordás, sebesült-szállítás,
kézitusa, épületharc). Az izomerő-állóképesség jelentősége a hosszabb ideig tartó nagy erő kifejtéseknél
emelkedik ki (pl.: teherhordás, felszerelésben történő kúszások, mászások). A következő egyszerű, általános
erőfejlesztő gyakorlatokkal azoknak a 19−25 év közötti katonáknak szeretnék segíteni, akik
állomáshelyükön nem rendelkeznek kondicionáló teremmel, de labda, zsámoly, tornapad a rendelkezésükre
áll. Végre hajthatóak a gyakorlatok azok számára is, ahol rendelkeznek ugyan erőgépekkel, de inkább a saját
testsúly legyőzésével esetleg társ segítségével kívánnak szinten tartani, illetve fejlődést elérni. A szinten
tartáshoz hetente egy-két alkalommal 40−45 percet a megadottnál 10−15%-kal kevesebb ismétlés számmal
dolgozzanak. A fejlődéshez legalább három alkalommal kell erőfejlesztéssel foglalkozni alkalmanként
50−60 percben. Az erőfejlesztő gyakorlatok, a katonák beosztásától és feladat körétől függetlenül, hosszú
időre megalapozzák az erő-állóképesség körbe tartozó feladatok elvégzésének sikerét. Az erőfejlesztést
segíti, hogy a különböző gyakorlat csoportokból, önállóan lehet kiválasztani a saját erő fejlettségének
megfelelő gyakorlatokat. Heti két alkalommal történő erőfejlesztésre hétfő−csütörtök, vagy keddpéntek
napok, heti három alkalommal történő erőfejlesztésnél hétfő−szerda− péntek vagy kedd−csütörtök−szombat
napok a legmegfelelőbbek. A gyakorlatok átolvasása után célszerű egy egyéni felmérést végezni és ehhez
mérten csökkenteni vagy éppen emelni az ismétlés vagy sorozat számot. Javaslom, hogy az erőfejlesztést
izomcsoportonként végezzék. A szérián belül a gyakorlatok között egy terhelés - kettő pihenés időt, az
karhajlítás−nyújtás tapssal
„A” társ kézállásba lendül, „B” társ bokánál fogja, az „A” társ karhajlítás–nyújtást végez.
4. KIINDULÓ HELYZET: „A” társ hanyatt fekvésben és mellső középtartásban, „B” társa a feje mö- gött
kb.1méterre, kézfogás után a földön fekvő társ karhajlítás–nyújtást vé- gez 6–8 x 8–10db.
„A” társ hanyatt fekvésben és mellső középtartásban, „B” társa a feje mögött kb.1méterre, kézfogás után a
földön fekvő társ karhajlítás–nyújtást végez.
3. KIINDULÓ HELYZET: Hanyattfekvés, tarkóra tartás, bal talp felhúzott térddel a talajon, jobb sarok a bal
térden. Folyamatos törzsemelés, préseléssel (lábtartás cserével, könyök térd érintéssel). 6–8 x 15–20db.
páros lábemelés társa kezébe, mellmagasságig, „B” társ a lábát visszalendíti a föld felé. „A” nem engedi
sarkát a földre, visszaemeli „B” társa kezébe b. „B” társ oldalra is lendítheti a társa lábát 6-8x10-15db.
HÁTIZOM-ERŐSÍTŐ GYAKORLATOK
1. KIINDULÓ HELYZET:
Hason fekvés, tarkóra tartás:
a. törzsemelés;
b. törzs- és lábemelés;
c. törzsemelés elfordulással (bal majd jobb);
d. bal–jobb elfordulás egy törzsemelés alatt;
e. törzsemelés magas tartásban;
f. törzsemelés magas tartásban, labdával a kézben;
g. törzsemelések megtartása 4–5 másodpercig, 6–8 x 20db.
hason fekvés, magas tartás bal kéz–jobb lábemelés; jobb kéz–bal lábemelés.
b. folyamatos, ellentétes kéz–lábemelés, 6–8x15–20db.;
c. az emelés megtartása 4–5 másodpercig, 6–8 x 25–30db.
„B” társ leejti a labdát „A” társnak, aki földet érés előtt elkapja és visszadobja.
b. az ejtett labdát 3–5 másodpercig a levegőben kell tartani; 6–8 x 8–10 után csere.
LÁBIZOM-ERŐSÍTŐ GYAKORLATOK
1. Térdhajlítások, derék szögig saját testsúly legyőzésével (sarok, talp a talajon) 6–8 x 10–15db.;
a. emelkedések lábujjhegyre és vissza (lefordított padon, a talp a szegélyén, a sarok 5–8 cm-rel lejjebb
legyen) 6–8 x 20–30db.
2. Szökdelések egy lábon, páros lábon, 15–30 méteren, 6–8 x 20–30db.
a. szökdelés a labda mellé balra–jobbra illetve elé és mögé, 6–8 x 10–15db.;
b. szökdelés távolságra, ki tudd kevesebb szökdelésből átérni a túloldalra, 6–8x;
c. szökdelés vonalak felett, egyik oldalról a másikra, egy illetve páros lábbal, 6–8x;
d. a távolságok leküzdése után futás vissza a kiinduló helyre;
e. guggolásból homorított felugrás, 5–6 után 8–10 méter lendületes futás 6–8 x 10db.;
f. 15–20 méteres távok leküzdése guggolásban szökdeléssel, és visszafutás, 6–8x;
g. labdák, bóják fölött szökdelés egy vagy páros lábon, és vissza sprint, 6–8x;
h. páros lábon szökdelés, térd felhúzással legalább vízszintesig, 6–8 x 8–10db.;
i. páros lábon szökdeléseknél labdát tehetünk a bokák közé, 8 x 10db.
3. Futások, szökdelések emelkedőn vagy lépcsőn fel, bal, jobb illetve páros lábon, guggolásban
(emelkedőről visszafelé lendületes futás) 6–8 x 8–10db.
„A" társ folyamatosan dől előre, majd emeli törzsét kiinduló helyzetbe.
4.
Felvilágosítás a sérülésveszélyről, a tiltó és biztonsági rendszabályok.
Bemelegítés:
Ha valaki sportolni kezd a legfontosabb, hogy először alapos melegítsen be, tegye képessé a szervezetét a
nagyobb terhelés elviselésére. A bemelegítés célja az általános fizikai és pszichikai készenléti állapot
megteremtése a fokozottabb munkára, terhelésre. A bemelegítéssel megváltoztatjuk a szervezet élettani
működését. A bemelegítő gyakorlatok hatására az izmok hőmérséklete növekszik, a hajszálerek kitágulnak,
megnő az izmok vérellátása, a vérkeringés meggyorsul, a szívműködés és a légzés fokozódik, az energia
ellátás biztosítottá válik. Javul a vér oxigénszállító kapacitása. Az izmok összehúzódásának sebessége és
ereje fokozódik. Az idegpályák a növekvő ingerekhez bejáratódnak és pontos mozgáskoordinációt hoznak
létre.
Az izmok több féle módon fejhetnek ki erőt:
• az izomhas összehúzódásával (izotóniás), azaz az izom rövidülésével, ez a dinamikus izomműködés. Pl.:
Hanyatt fekvésben lábemeléskor a csípőhorpasz-izom húzódik össze és emeli fel a végtagot.
• az izom hosszának megváltozása nélkül, csak izomfeszüléssel (izometriás), ez a statikus izomműködés. Pl.:
A mellső fekvőtámasz statikus izomműködéssel járó alapforma.
Az izotóniás és izometriás működés keveréke az intermediális, amikor dinamikus gyakorlat végrehajtása
közben mozgás szünetet tartunk.
Bemelegítés fajtái: az általános és a speciális bemelegítés.
Általános bemelegítés alatt a szervezet sokoldalú előkészítését, átmozgatását értjük. A fokozatosságot
betartva igyekszünk a test valamennyi izomcsoportját megmozgatni. Gyakorlatanyaga alkalmas az egészség
megőrzésére, felhasználható a szabadidős sporttevékenységben, a rekreációban és a rehabilitációban.
Speciális bemelegítés az adott sportfoglalkozás során megcélzott képességek, illetve a sportág
mozgásanyaga figyelembe vételével az idegpályák bejáratása és az ideg-izom kapcsolatok felfrissítése a cél.
Nemcsak a képességek kialakítására szolgál, hanem azok fejlesztése és szinten tartása is a speciális
bemelegítés során történik. Pl.: labdás bemelegítés: speciális ügyesség (a labdaérzék) fejlesztése. A
bemelegítés során fontos az intenzitás. Az intenzitást befolyásolja a mozgásgyakoriság, a végrehajtás
sebessége, irama, és a gyakorlatok sűrűsége.
Az általános bemelegítés szerkezeti felépítése:
1. Mérsékelt nyújtó hatású gyakorlatok: fő cél az ízületek finom nyújtása. A gyakorlatokat lassan, kímélten
kell végrehajtani, alulról felfelé haladva.
2. A keringést fokozó gyakorlatok: a keringés szervrendszerének fokozott működésének megindítása a cél.
A gyakorlatokat már lendületesebben, dinamikusabban kell végrehajtani, ügyelve a fokozatosságra.Pl.: járás
(sarkon járás, lábujjon járás), futás (sarokemeléssel, térdemeléssel, kisebb tempóváltásokkal), szökdelések
(egy lábon, páros lábon, helyben és haladással).
3. Fő nyújtóhatású gyakorlatok: a fő ízületi csoportokban (váll, gerinc, csípő) az ízületi mozgásterjedelem
nevelése a cél. Ezt az összes nagy izomcsoport nyújtásával érhetjük el.
4. Erősítő hatású gyakorlatok: fő cél a nagy izomcsoportok feszítése és ernyesztése többszöri ismétléssel.
Ezzel javul az izmok vérellátása, emelkedik a hőmérsékletük és javul az oxigénellátásuk. Fokozatosan erős
intenzitással kell végezni.
Példák különböző gimnasztikai gyakorlatokra:
Nyújtó hatású gyakorlatok:
• nyújtott ülésben, egy társ segítségével végrehajtott előre törzshajlításkor megnyúlnak a hát-, a far-,
és a térdhajlító izmok
• boka-, térd-, törzs-, csukló-, váll- és fejkörzés (alulról felfelé haladva)
Keringést fokozó gyakorlatok:
• váltott lábú szökdelések
• 15-20 méteres sprintek
• rajtgyakorlatok
Tilos!
A speciális gyakorlat órán testékszerek viselése!
A szőnyegre cipővel rálépni tilos!
A társas gyakorlatokat a társ jelzésére (kopogás, vagy más jelzés) be kell fejezni!
Csak a tanult mozgásformák alkalmazása megengedett!
Küzdelem csak felügyelet mellett engedélyezett!
5.
Aerob gyakorlatok végrehajtása a rövid-, a közép- és a hosszútávfutások nagy
ismétlésszámban.
Az emberi szervezet legfontosabb izma a szív. A szívnek az a szerepe, hogy eljuttassa az oxigénnel telített
vért a sejtekhez, hogy eltávolítsa onnan a salaktermékeket. A szív a többi izomhoz hasonlóan alkalmazkodni
igyekszik a megnövelt követelményekhez, így aki rendszeres edzéseket végez, annak a szíve is
megerősödik. Az egészségtelen tényezőkre is reagál, így helytelen életmód mellett (elfogyasztott felesleges
zsír, dohányzás) működőképessége károsodik. A testi erőnlét összes összetevője közül a szív-érrendszeri
állóképesség van a legnagyobb hatással az egészségre, a betegséggel szembeni ellenállásra és a hosszú
életkorra, ezért a szív-érrendszer edzése kiemelkedő fontosságú. Az aerob gyakorlatok oltalmat nyújtanak a
szív működésének, segítik annak vérpumpáló képességét. Az aerob edzésekkel nyugalmi szívverésünk az
aerob edzés minden 1-1 hete után egy-egy dobbanással csökkenhet. Aerob edzéssel a szervezet hatékonyan
fog oxigént szállítani és felhasználni, ezért a pulzusszám csökken a nyugalmi állapotban.
Az aerob gyakorlatok végzésekor az energiát termelő anyagcsere-folyamatokban oxigén vesz részt. Az
aerob energia anyagcseréje glikogént és zsírt is igénybe vesz. Az aerob edzést folytató személyek
anyagcseréje olyan irányban változik, hogy könnyebben égetik a zsírt, egyúttal a májból történő glikogén
kibocsátás üteme lassul. Az aerob gyakorlatok a zsírégetés leghatékonyabb eszközei. Az igazi zsírégetés a
megfelelő diéta nélkül lehetetlen, de az aerob gyakorlatok nélkülözésével is jelentősen csökkenthetjük a
zsírégetés ütemét, és a fentebb említett egészségügyi tényezők miatt is érdemes beiktatni az
edzésprogramba. Az aerob gyakorlatok végzése nemcsak a zsírégetést segítik elő, hanem az alacsony
testzsírtartalom megtartásához is hozzájárulnak azáltal, hogy az anyagcsere sebességét fokozzák.
Az aerob gyakorlatokat érdemes huzamosabb ideig végezni. Időbe telik, míg a zsírszövet aktivizálódik, és
zsírsavakat szabadít fel, melyek izomsejtekbe kerülnek energiaként történő felhasználásra. Az első 20 perc
alatt a szervezet először a glikogén-készleteit használja energiaként, vagyis a szénhidrátraktárakból fedezi a
felhasznált energiát. Csak ez után kerülnek felhasználásra a szervezet zsírszövetei. Ezért kell minden aerob
mozgást minimálisan 30 percig végezni, már ha a zsírégetés a célunk. Az aerob gyakorlatok tempója inkább
a közepes iramot közelítse meg, bár ki lehet számolni az ideális zsírégető tartományba eső pulzusszám alsó
és felső határát. A módszer a következő: 220-ból vonjuk ki az életkorunkat. A kapott számot szorozzuk be
0,6-tal és 0,85-tel, a két kapott szám az ideális pulzusszám-tartomány. Ennél alacsonyabb vagy magasabb
pulzusszám már nem a zsírégetést segíti elő, bár előfordulhat, hogy valakinek nem ez a célja. A magasabb
pulzusszám a tüdő-kapacitást és az állóképességet növeli, az alacsonyabb pulzusszám pedig bemelegítésnek
kiváló.
Kocogás, futás
A sokféle aerob mozgásforma közül a könnyű futás az egyik leghatékonyabb zsírégető edzés, mivel a
terhelés itt szabályozható a leginkább, és szép környezetben nem is annyira unalmas - mint amilyen hosszú.
Túrázás
A megfelelő tempóban terepen megtett túrák megfelelően megemelik testünk terhelését, a pulzusszámot, és
így a zsírfelhasználás arányát. Szép tájakon túrázni élvezetes és hasznos időtöltés lehet. A megfelelő
kalóriamennyiség felhasználása érdekében ugyanakkor hosszabb ideig kell végeznünk, mint ha futnánk. A
futással kombinálva is csinálhatjuk, ez az ún. kiránduló futás, amikor lejtőnek futunk, hegynek sétálunk,
síkon pedig tempósan gyalogolunk.
Lépcsőzés
A kiránduló futás egy unalmasabb, de néha praktikusabb formája a lépcsőzés, amikor egy domboldalban
lévő lépcsőn (pl. vár oldala) vagy egy toronyház lépcsőházában felgyalogolunk a lépcső legtetejére, majd
onnan lekocogunk a legaljára. Fölfelé ne vegyünk túl nagy tempót, ne fussunk, mert akkor lihegni fogunk, és
nem a zsír fog égni, hanem a szénhidrát, vagy az izom.
Korcsolyázás
A görkorcsolyázás is hasznos lehet, főleg, ha elég hosszú ideig csináljuk, és megfelelő intenzitással. Van
olyan ismerősöm, aki szinte minden vasárnap délelőtt elindul valamerre görkorival, megy egy irányba egy
órán keresztül, aztán megfordul, és hazagurul. Közben megtesz egy maratoni távot, és felhasznál egy csomó
kalóriát. Közutakon azért vigyázzuk vele, mert az autósok még kevésbé veszik észre a görkorist, mint a
kerékpárosokat.
Úszás
A hosszú távú úszás kellemes időtöltés, kikapcsolódás, lazító és pihentető mozgásforma. Extrém túlsúllyal
rendelkezőknek különösen ajánlható. Zsírégető hatása természetesen csak akkor lesz, ha az intenzitást a
szokásos "hobby" úszásnál egy kicsit erőteljesebbre vesszük. Általánosságban elmondható, hogy kíméli az
izületeket, de ez csak akkor igaz, ha megfelelő úszásnemet választunk. A nálamnál hozzáértőbb
szakemberek azt mondják például, hogy lumbágósoknak nem jó a mellúszás. A vállízületet is jobban bántja
állítólag, mint a gyorsúszás.
Aerobic
A zsírégető céllal kidolgozott aerobic edzésprogramokat (step, kick-box, stb.) tudom ajánlani edzőteremben
és otthon is azokra az esetekre, amikor nem tudunk természetes körülmények között edzeni. Mondjuk tél
van, és heteken át derékig ér a hó Váci utcában. Akkor is hasznosak lehetnek az aerobic DVD-k, ha
mindenképpen otthon akarunk edzeni, mert olyan rondák vagyunk, hogy nem mehetünk emberek közé.
Kardio gépek
Ezeket az eszközöket aztán tényleg csak a legfanatikusabbaknak tudom ajánlani, akik utálják a természetet,
a napot, a szelet, az esőt, viszont szeretik nézni a többi szenvedő embert
Aerob edzés közben ha tehetjük, igyunk megfelelő mennyiségû vizet. Utána mindenképpen gondoskodjunk
a kiizzadt és kilehelt folyadék és ásványi anyagok pótlásáról. Ilyenkor optimális lehet valamiféle izotóniás
ital, de nem kötelező. Cukrot és más szénhidrátot edzés közben lehetőleg ne fogyasszunk, hacsak nem
maratoni távokat teszünk meg, de az már egy másik sport.
Futás
2000m-s síkfutás
Tervezett felkészülési idő 5 hét.
1.hét
Hétfő 3000 m (5-6 p/1000 m) - 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
Szerda 4000 m ( 5-6 p/1000 m) 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
Péntek 4000 m (5-6 p/1000 m) 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
2.hét
Hétfő: 4000 m folyamatos futás (5 p/1000 m ) 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
Szerda: 3 x 800 m teljes pihenő (3-4 p) 70 % erőkifejtéssel, pulzus 150-170 ütés/perc
Péntek: 2 x 1000 m teljes pihenő (3-4 p) 70 % erőkifejtéssel, pulzus 150-170 ütés/perc
3.hét
Hétfő: 4000 m folyamatos futás (5 p/1000 m ) 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
Szerda: 4 x 400 m teljes pihenő (3-4 p) 90 % erőkifejtéssel, pulzus 160-180 ütés/perc
Péntek: 3 x 800 m teljes pihenő ( 3-4p ) 90 % erőkifejtéssel, pulzus 160-180 ütés/perc
4.hét
Hétfő: 4000 m folyamatos futás (5 p/1000 m ) 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
Szerda: 10 x 200 m részleges pihenő (3p) 90 % erőkifejtéssel, pulzus 160-180 ütés/perc
Péntek: 2 x 800 m részleges pihenő (3p) 90 % erőkifejtéssel, pulzus 160-180 ütés/perc
5.hét
Hétfő: 3000 m folyamatos futás (4 p/1000 ) 60-70 % erőkifejtéssel, pulzus 140-160 ütés/perc
Szerda: 3 x 800 m teljes pihenő (3-4 p) 90 % erőkifejtéssel, pulzus 160-180 ütés/perc
Péntek: 2 x 1000 m teljes pihenő ( 3-4 p) 70 % erőkifejtéssel, pulzus 150-170 ütés/perc
6.
Önvédelmi alapismeretek
Az önvédelem, közelharc meghatározása, hivatalos rendészeti eljárásban való
alkalmazásának lényege.
A sport a XIX. század végétől napjainkig jelentős változáson ment keresztül. Jelenleg három formáját
különböztetjük meg: szabadidősport, amatőr sport, hivatásos sport (látványsport), mely csoportosítás
gazdasági megközelítés és nem feltétlenül jelenti a tevékenység színvonalát, de több tekintetben találhatunk
eltéréseket, mint például motiváció, cél, felkészülés. Az élsport és a mindennapi átlagos sportolás között
egyre nagyobb a szakadék. A sportot alapvetően meghatározzák a szenzációs eredmények és a gigászi
küzdelmek, azonban nem minden ember részesül a sport biztosította felüdülésben és szórakozásban.
Az emberiség történetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az emberek mozgásszükségletének kielégítése a XIX. sz. végéig
viszonylag adott volt. A mindennapi élet, munka, szórakozás olyan fizikai erőkifejtést kívánt az emberektől, amely mai mércével
mérve középszintű sporttevékenységnek felel meg. Európá ban az
ősközösségi, rabszolgatartó és feudális társadalmi rendszerek idején kezdetlegesek voltak a termelési eszközök, fegyverek,
megfelelő hatékonyságot csak testi erővel és ügyességgel lehetett elérni. A korabeli közbiztonság elengedhetetlenné tette bizonyos
önvédelmi képességek kialakítását, melyek koronként és társadalmi osztályonként nagy változatosságot mutattak, de
mindenképpen tartalmazták a pusztakezes és eszközös harc technikáit. A feudális társadalomban már kialakultak olyan rétegek,
melyeknek nem volt létkérdése a mozgás. A korabeli orvosok szubjektív tapasztalatainak alapján felismerték az összefüggést, hogy
a mozgáshiány lényegesen befolyásolja a testi és szellemi állapotot. Ezek hatására alakultak ki olyan kezdeti oktatási formák,
melyek a fizikai képzést technikai elemek oktatásával oldották meg. A feudális rendszerben a király kivételes helyzetben volt, így
azt is elvárták tőle, hogy a tökéletes ember mintaképe legyen. Ehhez az ideális állapothoz szükséges teendőiket sok esetben
könyvekben (királytükrök) írták elő. A nemesség, a földbirtokosok, a polgárok saját lehetőségeik határai között próbálták utánozni
a királyt és környezetét. Egyes rétegek szintén szigorú előírások alapján igyekeztek megvalósítani a tőlük elvárt képet. Példaként
említhetjük a lovagság képzését és előírásait, melyekről szintén maradtak ránk írásos anyagok, ilyen pl. egy 1054-ből származó
„lovagtükör”, mely a lovagok számára előírt testgyakorlatokra is tartalmaz utalásokat. Természetesen az elsajátított tudás
birtokában szükség volt a megméretésre is, melyekre ügyességi versenyek, csoportos- és párviadalok keretében került sor. A ránk
maradt képes és írásos anyagok lovas és gyalogos, pusztakezes és fegyveres formákat tartalmaznak. Felvetődik a kérdés, hogy a
jobbágyok, kézművesek hogyan elégíthették ki természetes mozgásigényüket. A mindennapi intenzív munkán kívül a népi
versengések és a sportszerű vetélkedők minden korban megtalálhatók. E játékok felépítési rendszere alkalmas volt a munka
egyoldalúságának ellensúlyozására. Szinte mindenhol megtalálható ezek között valamilyen küzdősporti forma, például a birkózás
valamilyen változata.
A hadviselés megkövetelte a katonáktól az állandó, megfelelő fizikai készenlétet, a közelharc eszközös és pusztakezes
küzdelmeiben használt mozgásanyag készségszintű ismeretét. A városok védelme a polgárság feladata volt, amit ők a
céhrendszemek megfelelően a vívócéhek közreműködésével sajátíthattak el.
A XIX. században az orvosok felhívták a figyelmet a nagymértékű elpuhultságra és ennek veszélyeire. Ekkor kezd kialakulni a
rekreáció fogalma. A fegyverek tökéletesedésével a küzdősportok általános művelése háttérbe szorult. A katonai hatékonyságot a
közelharcok helyett inkább a hadrendi, harcászati formák biztosították. A polgári vívóiskolák látogatottsága is csökkent, a
társadalmi berendezkedés változásával egyre kevésbé volt kívánatos a mindennapi fegyverviselet. A vívásoktatás iránti igényt
azonban tovább biztosította, hogy a párbajok szokása még sokáig megmaradt, de a használt technikák köre l eszűkült, a
pusztakezes küzdelem oktatása szinte teljesen megszűnt. A divat is hatással volt a testmozgás alakulására, a fegyver vagy a bot
ekkor már nem szerves része az öltözetnek. A küzdősportok látszólag elsorvadtak, szerepüket a divatossá vált evezés, torna,
krikett, labdajátékok vették át. Az emberek azonnali elégtétel iránti
olthatatlan vágya természetesen nem szűnt meg, így a sérelmek sürgős orvoslására kialakult egy sajátos forma az „ököljog”.
(Ennek „alkalmazási területei” természetesen nem kapcsolódnak a jogrendszerhez, hanem például Angliában a
lóversenyfogadásoknál vált a vitás kérdések helyszíni elintézési módjává.)
Az európai sportok egyre jobban leegyszerűsödtek, egyre inkább hiányzott az egy-egy sportág vonzerejét tökéletessé tevő
pszichikai tényező, csökkent a motiváció is. Az emberek mindig szerették a kicsit titokzatos, emberfelettinek tűnő cselekményeket.
Ezek eredményeként gyorsan felfedezték az ázsiai küzdősportokat. Vizsgálni fogjuk a történelem folyamán kialakult küzdősporti
mozgásanyagokat de már itt megjegyezzük, hogy ezek szerteágazósága miatt egységes szempontrendszert nem határozunk meg.
Összehasonlításokhoz és elemzéshez olyan sportágakat választunk célszerűen, melyeket ma is űznek és nézetünk szerint ismertek.
Kutatómunkánk során az adatgyűjtésen és mozgásrekonstrukción kívül igyekszünk meghatározni egyes korok mozgásismereteinek
feltárásával a mozgáskultúrákat és mozgáskoordinációs rendszereket.
Az európai pusztakezes küzdelem igazi kultúráját az ókori Görögország rakta le. A Kr.e. IX-VIII. században kialakult görög
városállamok önvédelmének és katonai tevékenységének összehangolása már komoly feladat elé állította az akkori vezetést. A
nevelés törzsi formáit fölváltotta a városállamok sajátosságainak megfelelő képzés, de a fegyverzet, a hagyományok, a helyi
események még meghatározóak voltak. Kialakult a hellén testnevelési rendszer, amiben kiemelkedő helyet kaptak a küzdősportok.
Az antik gimnasztika oktatási céljai a katonai kiképzés alapjait szolgálták. A küzdelem minden fajtáját kidolgozták,
megkülönböztették a birkózást, az ökölvívást és a pankrációt. Hiteles leírásokat találhatunk Homérosz műveiben, az Iliászban és
az Odüsszeiában. Nem csak a versenyzők személyét ismerhetjük meg, hanem felfedezhetjük a stílust is a technikai elemekből.
Másik írott emléke a kornak Theogenes feljegyzései, aki ütéstechnikákat írt le. Maga a képzési rendszer három fő részből állt:
1. Korosztályhoz kötött, hét éves korig tartó, a gyermekek mozgásos, játékos formában történő oktatása. Célja a legkisebbek
mozgásigényének kielégítésén túl az alapvető egészségügyi, higiéniai, akarati és erkölcsi normákhoz való szoktatás volt. Az ekkor
alkalmazott játékok is tartalmazták már a palesztrika és orkhesztika elemeit.
2. A második szakasz szorosabban vett testnevelési elméletét a palesztrik ai ismeretek foglalták magukba. A hét évesnél idősebbek
nyílt gyakorló tereken, birkózócsamokokban - a palaisztra szó birkózó csarnokot jelent, innen származik a palesztrika - tanulták a
kidolgozott mozgásanyagot, melyet koruknak megfelelően, igen magas szinten oktattak. A gyakorlás természetesen nem csak a
fegyverhasználatra terjedt ki, hanem például a birkózásra, pankrációra, ökölvívásra, tehát a pusztakezes küzdelemre is. A
fegyveres futás, a távolugrás, az úszás, az íjászat, a vívás, az evezés, a lovaglás és a vadászat is része volt a hellén korszak
testnevelési kultúrájának.
A spártai testnevelés némiképpen eltért a többi városállamétól, mert pl. hiányzik az úszás és evezés oktatása, de a lányokat húsz
éves korukig a férfiakhoz hasonlóan nevelték, hiszen fontos szerepük volt a város védelmében.
3. Az antik gimnasztikái rendszer harmadik fő összetevője az orkhesztika, amely a rituális és ősi beavatási szertartásokból
származó mozgásművészetet és ügyességi gyakorlatokat is tartalmazta. Megjelentek a testne velés olyan részei, mint a
labdajátékok, megtaláljuk az akrobatikus mozgás, a harci és színházi táncok elemeit is. Hérodotosz, Xenophon és más híres ókori
szerzők is rámutatnak e felkészítés jelentőségére, kiemelve, hogy ez nemcsak a küzdelemre, hanem az egész nép tradicionális
megjelenésére is jelentős hatással van. Az ókori görög városállamokban a testkultúra, ezen belül a harcban használatos
pusztakezes és fegyveres technikák, ugyanolyan alapvető részét képezte a műveltségnek mint az írás vagy az olvasás.
A görög kultúra alakulását vizsgálva azt találjuk, hogy az agonisztika, - az ellenőrzött felkészítés mellett a beavatás aktusával
kapcsolatos versenyküzdelmek létrejötte időrendben megelőzte az intézményes hellén gimnasztika kibontakozását. Ez vezetett az
ókori olimpiák rendszeréhez. A versenyek legkeményebb száma a pankráció volt. Ebben ötvöződött az ütés, a rúgás és a dobás
minden lehetséges formája. A mozdulatok és a stílusjegyek pontos ábrázolását tökéletes görög szobrokon és vázákon láthatjuk. A
küzdelem a versenyzők saját életerejét testesítette meg. A mai felfogástól eltérően az ellenfél tényleges legyőzése, vagy a vereség
elismertetése volt a cél. A birkózásnál a látványos akcióképtelenné tétel, például térdelő helyzetbe kényszerítés vagy lefogás
jelentette a győzelmet. Az ökölvívás és a pankration esetében, ebben a korban, csak akkor érhetett véget a küzdelem, ha az egyik
fél elájult, megsérült vagy feladta a mérkőzést. Ezt a győzelmet katonai diadalként is ünnepelték, mert a megfutamodást, mint
ismeretlen megoldást tüntették fel. (Találunk utalást arra is, hogy a megfutamodást, a csatákhoz hasonlóan, halállal büntették, pl.
Spártában.) Sport körülmények között találhatunk olyan küzdelmet ahol a himasztnak nevezett kesztyűt használták, amit
A meghatározásokat csak komplex elemzés alapján célszerű elvégezni. Az ember - ember elleni küzdelmek
magával a léttel egyeznek. A különböző szakaszok történelmi áttekintése után összegzésképpen
megemlítendő, hogy a küzdelmek formai meghatározása állandóan változott. Hol a létért, hol a területi
fennmaradásért, hol a társadalmi pozícióért kellett küzdeni. A történelmi áttekintésből az is kitűnik, hogy a
játékosság, a népi birkózási formák és a különböző katonai játékok is ezt a célt szolgálták. A harcászati és
sporttörténeti emlékek így állandóan keverednek.
Az első alapvető szétválasztás: A világ szinte minden pontján kifejlesztik a nemzeti sajátosságoknak
megfelelő küzdelmi formákat. Ezt természetesen igyekeznek elfogadtatni, mint küzdősportot, és mint igen
hatékony önvédelmi formát. Még előkerül esetenként egy fogalom a harcművészet, felvetődik a kérdés, mi a
különbség közöttük. A választ célszerű elemzéssel elvégezni.
Küzdősportok:
Minden irányzatnak van jellemző mozgásanyaga, tehát csak ütésekre, fogásokra, vagy dobásokra, stb.
korlátozódik. Jellemző, hogy a játékokra érvényes alapkritériummal rendelkeznek, szigorú szabályok
rögzítik az egész tevékenységet. Ezekben lefektették az alkalmazható technikákat, meghatároztak
súlycsoportokat és a küzdelem idejét, versenyzési ciklusok és egyéb sajátosságok alakultak ki.
Ennek alapján két fő meghatározót ismerhetünk fel:
1. az adott sportág a sajátos, viszonylag szűk, technikai elemrendszerén belül igyekszik a
legtökéletesebb felkészülés mellett a legjobb megoldásokat kifejleszteni. (így válik érthetővé, hogy
egy ledobásos technikánál miért nem kerül még véletlenül sem az anyagba ütéstechnika, ugyanis a
két mozgásszerkezet nehezen oktatható egy időben.)
2. minden esetben a sportolók rendelkeznek egy értelmű motívummal. Meghatározott az edzés ideje,
anyaga, technikai elemei. Ismert a versenyek időpontja, helyszíne, a küzdőtér mérete, az ellenfelek, a
küzdelem időtartama és ezeket a felkészülés során figyelembe veszik. Minden sportolót védi a
sportágára jellemző szabályrendszer.
Önvédelem:
Az önvédelem szó nem fedi teljesen azt az átfogó és összetett fogalmi rendszert, amit igazán magában
foglal. A sportoktól eltérően fő jellemzői: a bizonytalanság térben és időben, előfordulása
meghatározhatatlan. Elméleti alapon még a személy és a társadalmi környezet sem választható szét.
Az önvédelem meghatározói:
Nem rendelkezik egységes technikai elemrendszerrel. Általában valamilyen, esetleg több küzdősport
mozgásanyagát használja.
2. Az esetleges alkalmazásnál akármilyen küzdősporti fogással találkozhatunk, nehezített esetben a
legváltozatosabb eszközök is előkerülhetnek.
3. Az önvédelem szituációira jellemző, hogy nincs motívum vagy nem ismert, nem ismeretesek az ellenfelek
sem, súlyuk, technikai ismeretanyaguk is ismeretlen.
Nagy gondot okoz, hogy egy esetleges támadás időpontja sem számítható ki előre. A felsorolt néhány
szempont figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy e két területet egyértelműen szét kell választani. A
szétválasztás szükségességét talán egy egyszerű elméleti meghatározás is érthetővé teszi. A
küzdősportokban a motiváció egyértelmű, a támadó nem érezheti magát biztonságban mert felkészült
védelemmel találja magát szemben és támadása önmagára válhat veszélyessé. Zárt egységet képeznek a
lehetséges variációk és forrmák. A sportoló a meghatározott keretekből nem léphetnek ki.
Az önvédelem rendszerezése
Az önvédelem rendszerezése során egyértelművé vált, hogy két fő területet lehet megkülönböztetni. E két fő
rész élesen kettéválik.
A konkrét határok kijelölése után megkülönböztetünk aktív és passzív önvédelmi rendszereket. A
szétválasztott anyagnak jogi vonatkozásai is vannak. Az aktív rész csak fegyveres testületeknek oktatható. A
polgári önvédelmi oktatásra jellemző, hogy alapvetően a passzív elvére épülhet.
Részletezve:
Passzív önvédelem
Minden esetben feltétel, hogy egyértelmű fizikai támadásról legyen szó. A megtámadott az azonosság
elvének megfelelően a támadást igyekszik megállítani, megfékezni, elterelni (blokkolás) és egy
ellenakcióval rögzíteni, lefegyverezni, ártalmatlanná tenni a támadót. A passzív önvédelem első mozzanata
tehát a védekezés, a következő fázis a védekezésből történő átmenet egy, az ellenfélre nézve nem veszélyes,
de hatásos fogásba. Számtalan példa hozható fel. Az érdekesség kedvéért egy teljesen szélsőséges minta:
egy jó fizikai képességekkel rendelkező küzdősportokat űző személyt megtámad egy gyenge fizikumú,
erősen alkoholos személy. A megtámadott zsebkést vesz elő és súlyosan megsebzi a támadót. A
joggyakorlat alapján az eredetileg megtámadott személyt marasztalják el, mivel az azonosság elvét nem
tartotta be. Ebben az esetben ugyanis a megtámadottnak lehetősége lett volna olyan formában kitérni a
támadás elől, hogy a támadónak testi sérülést ne okozzon. Felvetődik a kérdés, hogy ebben az esetben a
passzív önvédelem milyen előnyökkel rendelkezik. A kategórián belül megállapíthatjuk, hogy a képzés
sohasem lehet tökéletes, sőt tovább fokozva tökéletes önvédelem nem is lehetséges. Ha figyelembe vesszük
a támadó pszichikai előnyét, a váratlanságot, (egy jó ütemben elindított egyenesütést nem lehet kivédeni),
jogosan tehetjük fel a kérdést: van-e egyáltalán értelme a passzív önvédelmi képzésnek. A válasz
megadásakor több szempontot veszünk figyelembe. A rendszeres képzés kialakíthat egy olyan fizikai
Készítette: Gál Zoltán 45
Speciális gyakorlat 2015
állapotot, és egy olyan automatikus mozgáskoordinációt, amely lehetővé teszi a képességek igazán nagyobb
és minőségileg tökéletesebb eltolódását a támadóval szemben. A példában felhozott minőségi különbségre
kell törekedni. Vesztett pozícióba kerül a védekező az önvédelemben, ha a fizikális és a technikai színvonala
azonos a támadóéval.
Az önvédelemben talán a technikai képzésnél is nagyobb szerepet kap a pszichikai felkészítés. Az adott
szituációban mutatott viselkedési forma meghatározó lehet. Érvényes az-az elmélet, amely a kobra-kisegér
nevet is viselheti, a kobra megjelenésével és magatartásával a kisegér szinte megbénul, cselekvésre
képtelenné válik és teljesen megadja magát a sorsnak. Átvitt formában az önvédelemben a bizonytalanság,
félénkség, a passzivitás ilyen jellegű hatásokat válthat ki.
Amerikai kutatások szerint a támadó minden esetben meg van győződve sikeréről. A kutatások bizonyították
azt is, hogy a szociális és értelmi körülmények mennyire motiválják a támadásokat. A legérthetetlenebb és
megrendítőbb formaként a teljes motívumhiányú gyilkosságot lehet felhozni. Például sétál egy ember az
utcán, vele szemben jön egy másik, aki már korábban elhatározta, hogy megöl valakit, és elveszi a pénzét.
Amikor egymással szembe érnek, hirtelen előkapja a kését és szúr. Ez az a támadás, amit soha nem lehet
kivédeni. Szerencsére kimutatták, hogy ilyen jellegű támadásra csak igen alacsony értelmi és érzelmi szinten
álló személyek képesek. Az agresszív cselekvéseknek ezt követően széles skálán mozgó repertoárja van.
Ismertek az indulati és érzelmi motiváltságú támadások, csoportos garázdaság és még sok minden más. A
sort egy igen veszedelmes forma zárja, a különlegesen magas színvonalú, tervezett, jól előkészített,
érzelemmentes támadási forma. Legáltalánosabban ezt a formát terrorizmusnak nevezhetjük. A két szélső
határeset veszélyességi foka azonos. A passzív önvédelemben csak nagyon sok tanulás után juthatunk el
olyan szintre, hogy e két szélsőséges estre egyáltalán reagálni tudjunk.
A passzív önvédelemben tehát a pszichikai képzés a legfontosabb. A jó technika csak higgadt gondolatokkal
és a szituáció helyes felismerése mellett hatékony. A két szélső állapot közötti szakaszból ragadjunk ki
egyet: Tanúvallomás, amit egy utcai rablótámadás elkövetője tett.
„ Az áldozatomat miután kiszemeltem, hosszan követem és figyelem minden mozdulatát. Várom az
alkalmas pillanatot, hogy megtámadjam. Egyszerű eset ha csak egy táskát kell a kezéből kitépni, nehezebb a
kabát felső zsebébe tett pénztárcát kiemelni, elrabolni, (nem lopásról van szó), leginkább hátulról közelítem
meg és a késemet igyekszem a torkára tenni. Ilyenkor már senki ne ellenkezzen, mert már képtelenség
védekezni, adja ide az értékeit..., hogy lehet engem elriasztani, egyszerűen aki észreveszi, hogy követik,
vagy menjen egy forgalmas helyre és éreztesse velem, hogy észrevett, ekkor én már nem kockáztatok többet,
vagy dobja mindenét egy postaládába, a posta kikézbesíti neki az értékeit, én meg minek kövessem. Nagyon
félek minden zavaró tényezőtől, egyszer mielőtt megtámadtam volna valakit, az hirtelen felém fordult és
kinyitotta az ernyőjét, én azonnal elfutottam ...”. (Idézet a VIOLENT MÉN című munkából.)
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a passzív önvédelmi képzést egyszerre mind a két irányba el kell
indítani. Természetesen nem egy élesen elkülönülő oktatásról van szó, csakis a jól megválasztott és ötvözött
képzéssel lehet eredményt elérni.
Aktív önvédelem
Az önvédelemnek ez az ága igen sok vitát váltott ki. Igazából minden egyes eset külön elemzésre szorul. Az
alap meghatározásban úgy szerepel, hogy csak fegyveres testületek részére oktathatók. Ez elméletileg igaz,
azonban sok esetben tűnik fel a polgári életben is az alkalmazása. Az aktív önvédelem ténylegesen támadást
jelent előre felkészített specialistákkal. Egyszerű példa: terroristák elfogása, élve kézrekerítése úgy, hogy a
túszoknak ne legyen bántódásuk. Erezhető, hogy az „ügy” érdekében számos olyan technikai fogást, eszközt
is igénybe lehet venni, amelyek alkalmazása egy egyszerű utcai támadásnál nem megengedhető.
Az aktív önvédelem fejlettebb mint a passzív forma, ezzel gyakorlatilag egy oktatási folyamatot is
meghatároztunk. Az ebben a kategóriában használatos elvek lehetőséget adnak az eszközök, fegyverek
alkalmazására. Az aktív önvédelmet alkalmazó személynek tehát lehetősége van arra, hogy alkalmazza
mindazokat a technikai és pszichikai eszközöket, amelyek a passzív önvédelemnél a támadó előnyeként
jelentkeznek. Az érthetőség kedvéért, aktív önvédelmet elsősorban bűnözők, terroristák elfogásánál lehet
alkalmazni, használata igen nagy felelősséggel jár. A nem megfelelő belsőkontroll pontatlan technikai
Készítette: Gál Zoltán 46
Speciális gyakorlat 2015
végrehajtás, estleges indulatok felszínre kerülése stb. súlyos következményeket okozhatnak. A támadások
zöme vitái pontokra hat, másik alkalmazási terület az ízületek feszítése, ezek súlyos, életveszélyes
sérüléseket is okozhatnak.
Az aktív önvédelemhez sorolhatjuk-e a polgári életben előforduló néhány szituációt?
Például: több támadó bántalmaz egy személyt vagy veszélyhelyzetet teremt. A kérdésre a választ nehéz
megadni. Szakmai szempontból egyértelmű cselekvést kíván egy ilyen szituáció, embertársi kötelességünk
segítséget nyújtani. Sajnos az utólagos helytelen értelmezések miatt az ilyen közbeavatkozásokat sok
esetben elmarasztalták. Véleményem szerint az elképesztő emberi passzivitás eredendő okait itt is kell
keresni, félelem egy estleges meghurcoltatástól. 1981-ben a Magyar Televízióval egy érdekes kísérletet
folytattunk. Egyik délután két sportoló spontán jellegű verekedést kezdett egy buszmegállónál. A sarki
újságos bódéban volt elrejtve a kamera. Az utólagos elemzésnél megdöbbentő képet mutatott a több száz
utcán sétáló ember passzivitása. Sokan úgy nézték a jelenetet, mint egy szórakoztató műsort. A kísérletet
ötször ismételtük, ezalatt mindössze két személy próbálta megakadályozni a verekedést. A második
kísérletnél egy kb. 65 éves, jó karban lévő hölgy volt, aki minden félelem nélkül állt a két verekedő közé és
az egyiknek egy hatalmas pofont is beígért. Érdekes, hogy a jelenet után bement vásárolni a sarki boltba. A
negyedik kísérlet alatt lépett ki, ismét meglátta a verekedőket és mindössze ennyit mondott: „két hülye, csak
verjék össze egymást”. A másik közbeavatkozó egy kb. 28-30 éves fiatalember volt. Jól látható volt félelme
a teleobjektíves felvételnél, még szájának intenzív remegése is látható volt. A szomorú az, hogy egy ártatlan
ember megveretése is ilyen közömbösséget eredményezne.
Áthidaló módszerként az alkalmazott passzív önvédelmet egy magasabb tudásszintnél ki lehetne egészíteni
aktív technikai elemekkel. Az aktív önvédelem nemzetközi gyakorlatát tanulmányozva megállapítható, hogy
magas az eszközhasználat aránya is. Az adott tevékenység tanulmányozásánál nem szabad figyelmen kívül
hagyni az egyre erőteljesebben jelentkező úgynevezett combat technikákat. Ezt az irányzatot egyértelműen
az aktív önvédelem kategóriájába kell sorolni. Az önvédelemnek nevezett tevékenységnél számos
elnevezéssel találkozhatunk.
Néhányat felsorolunk az érdekesség kedvéért:
- Védekező önvédelem, gyakorlatilag megegyezik a passzív önvédelemmel;
- Támadó önvédelem, megfelelője az aktív önvédelemnek;
- Self-Defense: praktikus polgári önvédelem erőteljes JUDÓ elemekkel;
- Selbstunterricht, hasonlatos az előző irányzathoz, de tartalmaz kemény aktív önvédelemre utaló
jegyeket;
- Ju-Jutsu: lágy, eléggé nyitott keretekbe zárt technika, érdekessége, hogy speciális irányzatai is
vannak, pl. policeigriffe és Kniffe technik., azaz rendőrségi, illetve késes technikai elemekkel;
- Ju-Jitsu: zárt rendszert képező, egységes anyagot tartalmazó lágy önvédelmi irányzat. Nevezik még
a harci művészetek egyik ágának, általában kötődik a korai japán önvédelmi iskolák valamelyikéhez;
- combat iskolák, a szó önmagában is harcot jelent, gyűjtő fogalom, mindazokat a harci formátumú
technikákat jelenti, amelyek a küzdelemben előfordulhatnak, létezik pusztakezes, késes, 10 m-ig
lőfegyveres, lőfegyveres, terepmozgásos, hangtalan lefegyverzés, műszaki jellegű, speciális katonai
képzés, gyakorlatilag minden olyan, amely felülmúlja az egyszerű bűnözés elhárítást, jellegében
katonai, ill. rendőrségi specialisták képzése. A combat anyagok célratörőek, nem sportolási, hanem
kiképzési jellegűek.
Az önvédelmi iskolák módszerükben .Italában alkalmazkodnak a küzdősportokhoz, sőt keresik a velük való
kapcsolatot, külső jegyeik szerint sportegyesületekhez hasonlítanak, több estben valamilyen elfogadott
olimpiai sportághoz kapcsolódnak, mint érdeklődést felkeltő tanfolyamrendszer.
„Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan
támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan
támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható
Készítette: Gál Zoltán 47
Speciális gyakorlat 2015
annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. Nem büntetendő az a
cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve
ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A jogtalan támadást úgy kell
tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha azt személy
ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el, az a
lakásba éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolás, vagy az a lakáshoz
tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás. Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges
mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan
támadás elől.”
A törvény értelmezése mindig az adott esetre vonatkozik. A bírói gyakorlatok alapján azonban mindig
megkövetelik a „menekülési kötelezettséget”. Fontos minden esetben hangsúlyozni, hogy a legfőbb érték az
emberi élet. Tehát támadás esetében a hatékony védekezés a támadó életét nem olthatja ki. Kitér a jog
minden olyan esetre, amelyik valamilyen rendszerbe sorolható, néhány egyszerű példa:
Utcai támadás: első reakció menekülési kötelezettség, ha erre nincs mód, hatékony passzív önvédelem, nem
beszámítható személyek támadása (alkohol, elmezavar, tudatzavar, esetleg családtagoknál). A lehetséges és
alkalmazható önvédelmi forma a menekülési kötelezettség és a kitérés. A kitérés azért fontos, mert a nem
beszámítható állapotban lévő személyek dühkitöréskor tapasztalt ereje sokszor elképesztően
megsokszorozott az egyébként elvárható fizikai teljesítményükhöz képest, azonkívül nincs tudatosan
irányított mozgáskoordináció, így adódhatnak véletlenül is bekövetkező súlyos sérülések, esetleg haláleset.
A kitérést és menekülést az is indokolja, hogy ilyen pszichikai eseteknél a személy fájdalomérzete
gyakorlatilag a nullára csökken. Ha feltételezhetünk egy izületi rögzítést, (amire az emberek az erős
fájdalom miatt megadják magukat) de zavart elmeállapotban a támadó nem törődve saját testi épségével
inkább eltöri a csontját, vagy vállalja a szalagszakadásokat stb., hogy az ölési kényszerétől vezetve
támadását befejezhesse.
A joggyakorlat nem ismer jogos védekezést olyan esetben, amikor az úgynevezett ököljog forma alakul ki.
Kocsmai verekedések, vélt sérelmek önbíráskodással történő „lerendezésekor” gyakorlatilag mindkét fél
felelős tetteiért és itt említjük meg a „szemet szemért, fogat fogért” elvet is. Az arányosságról már korábban
tettünk említést. Ennek megítéléséről idézünk hazai példát. Egy hetven éves személyt támadott meg egy
életerős fiatalember, aki késsel védekezett. A bíróság a puszta kézzel támadó életkorára, erőfölényére
tekintettel nem találta aránytalannak a kés használatát az idős, törődött embernél. A példa szélsőséges, sok
esetben nehéz elbírálni az arányosság elvét. Arányosság túllépésének esete akkor fordulhat elő, ha a
megtámadott személyt ijedtsége, félelme, felindultsága meggátolja a szükséges mérlegelésben, ez
mentesítheti a felelősség alól. A képzett, küzdősportokkal, önvédelemmel foglalkozó személyek viszont erre
aligha hivatkozhatnak.
Külön kezelendő az az eset, amikor a „végszükség” esete merül fel: „Nem büntetendő annak a cselekménye,
aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a
közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint
melynek elhárítására törekedett. Nem büntethető, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek
elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát.
Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély előidézése felróható, vagy akinek a veszély
vállalása foglalkozásánál fogva kötelessége.”
E néhány példával érezhetővé válik, hogy az önvédelem alkalmazása mennyire sokrétű és szerteágazó, jogi
megfontolásokat is igénylő tevékenység.
A felsorolt támadási formák ismeretében fel kell térképezni mind a négy kategóriában előforduló irányokat,
mozgásformákat. A feltáró munkában nem szükséges az extra és alig előforduló támadásokat rögzíteni, pl.
egy fekvő támadó ököllel sípcsontra üt. Előfordulása szinte valószínűtlen. A meghatározott támadási forma
után a védekezés lehetőségeit kell rendszerbe foglalni. Az önvédelem technikai elemei már változatosabb
képet mutatnak.
1. állások
2. lépések
3. ütések, ütésvédések
4. rúgások, rúgásvédések
5. eséstechnika
6. egyensúlyvesztések
7. fogások, fogásbontások
8. dobások
9. izületi feszítések
10. vitálpontok
11. földharc
12. eszközhasználat
13. pszichikai eszközök
14. tereptárgyak közötti mozgás
Az önvédelem oktatásánál tehát sok tényezőre kell figyelni egyszerre. A blokkrendszer adta lehetőségek
viszont segíthetnek a rendszerezésben. A technikák párosítását úgy kell elvégezni, hogy kialakítunk egy
támadási rendszert. (Meghatározott támadási formákat sorrendbe állítunk valamilyen logika szerint, pl.
fentről lefelé irányuló támadások, vagy hat hátsó átkarolás, fogás.) A kiválasztott támadások mindegyikére
az egyénnek megfelelő három-három hárítási formát dolgozunk ki.
Lépések
Az önvédelmi szituációk sorozata tehát így egyszerűsíthető: haladás, járás átmeneti állásba (ami alatt a
támadás első rohamának feltartóztatását értjük) állásból átmenet lépésbe. A lépések tanítása már
mozgáskoordinációs feladat. A tanított és alkalmazott önvédelmi technikák alapvető része. A lábak helyzete,
hogy a kéz és láb munkájának együttes koordinációja meglegyen, ritmus és dinamikai egysége és
pontossága alapvető fontosságú. A lépéseknél feldolgozhatjuk és kialakíthatjuk az irányok szerinti tematikát
is. A mozgás (haladás) lehet előre, hátra, jobbra, balra és természetesen közbülső szögek irányába is. A
lépések kiválasztásánál minden esetben az oktatott önvédelmi technikák karaktere legyen a mérvadó.
Csodalépések nincsenek. A küzdelemben az a lépéstechnika a legjobb, amely a legharmonikusabban
illeszkedik az alkalmazott mozgásformába.
Ütések, ütésvédések
Az önvédelemben az ütések arányos szerepet kapnak a többi technika mellett. Elemzésüknél minden estben
arra kell gondolni, hogy semmi másról nincs szó, csak energia-átvitelről, tanításuknál a mechanikai,
biomechanikai törvényszerűségeket figyelembe kell venni. Az energiát egyszerűen objektíve is mérhetjük.
Az ütésekre érvényes Newton II. törvénye. A leadott erőt ki lehet számítani: erő = tömeg x gyorsulás. Az
ütések oktatásánál tehát a kéz edzésére kiemelt figyelmet kell fordítani, az ököl elcsontosodására irányuló
edzéseket gyakorlatilag ki kell zárni. Ennek az az oka, hogy optimális ütőerőre törekszünk, az ismert képlet
alapján felvetődik a kérdés, hogy ezzel a módszerrel mit érhetünk el. A kéz tömegét növelni alig lehet, a
szétvert és elcsontosodott kéz alig nehezebb az épnél. Ha valaki a saját ütése erejének elviselését szeretné
elérni, akkor fölösleges dolgot művel, mert ez elérhető a kéz csontozatának deformálódása nélkül megfelelő
gyakorlás mellett, megfelelő segédeszközzel. A kéz csontozatának merev tárgyak ütésével történő edzése
azért sem célszerű, mert az estleges támadó nem merev, alátámasztott test. Az ilyen edzések hatására egy
eredménnyel biztosan számolhatunk, a legfinomabb műszerünk a kéz mozgáskészsége megváltozik,
nagymértékben romlik a finommotorikája és számos betegség forrása is lehet. (Izületi, ideg, érrendszeri
károsodás is felléphet a csontrendszeri deformáció mellett). Az energia átadásának van még egy lényeges
pontja. Az erőt minél nagyobb felületen adom át annál kevesebb energiát rá. Egy megnagyobbodott
felülettel és kisebb sebességgel kitűzött célunk fordítottját érjük el. Az ütések oktatásánál a dinamikai és
sebességtényezőket fejlesszük és azt is figyelembe kell venni, hogy, az erő átadását jelentősen csökkenti az a
tény, hogy ellenfelünk az ütéssel azonos irányba elmozdul. Befolyásoló tényező az is, hogy egy test mely
pontját ütjük meg: lágy részek, csontok, van, vagy nincs fájdalompont. Az ütések erőátadása akkor jó, ha a
tömeg, jelen esetben az öklünk gyorsuló szakaszban van. Mozgását elemezve megállapítható, hogy a
teljesen kinyújtott kézre tervezett ütéseknél beindulnak szinergista izomcsoportok, ezzel fékezve a
sebességet. A tapasztalatok szerint akkor jó az ütés, ha a kéznek van egy kis törésszöge a becsapódás
pillanatában. Ökölvívók ezt úgy határozták meg, hogy „képzelj egy másik fejet az ellenfél feje mögé és azt
próbáld megütni”. Az önvédelemnél az ütéseket úgy kell tanítani, hogy sebességük lehetőleg nagy legyen,
az ütőfelület pedig kicsi. Az ütések elemzésénél fontos, hogy kialakítsunk fő ütési területeket. Ezeknek a
helyeknek általában szabadnak kell lennie. Például télen értelmetlen volna egy bundába öltözött támadó
testére ellenütéseket mérni, gyakorlati haszna a nullával lenne egyenlő. A területek meghatározásánál
célszerű figyelembe venni a vitálpontok helyzetét.
Leggyakrabban használt ütések: kalapács-, egyenes-, pofon, fonák-, csapott-, lengő-, felütés. Az ütő felület
lehet könyék, ököl, tenyér, kéz-él, tenyérpáma, vagy valamelyik ujj „bütyke”, leggyakrabban a középső
vagy a hüvelykujjé. Az ököl helyzetét tekintve lehet álló vagy vízszintes, esetleg valamilyen köztes
helyzetben. Ezeken kívül meg szoktuk határozni a megtámadott pontot. (Például: egyenes ütés álló ököllel
szegycsontra.) Megkülönböztethetünk segéd- és főütéseket. Segédütésnek nevezhetjük azokat, amelyekkel
olyan pillanatnyi fájdalmat tudunk elérni, hogy akár 1-3 másodpercig is harcképtelenné válik ellenfelünk,
ezt követi a fő technika, ugyanis már van elegendő időnk a kivitelezésre. (A főtechnika nem jelent feltétlenül
ütést.) A segédütések általában rövid, gyors, karból végrehajtott mozdulatok. A fő ütéseket konkrét, minden
Készítette: Gál Zoltán 50
Speciális gyakorlat 2015
részletében kidolgozott technikaként kell oktatatni, ami magában foglalja a láb és a teljes test mozgását
helyzetét.
Az ütések hárításánál két alapvető lehetőség kínálkozik, a kitérés és az ütésvédés, a támadó kezének az ütés
irányából történő eltérítése egy keresztirányú tolással (ütéssel), vagy egy köríves mozdulattal, illetve a kéz
megfogása, amihez vagy egy kitérő, vagy egy toló mozdulat párosul. Általában nem jelennek meg tisztán a
mozdulatok, többnyire egyszerre alkalmazzuk őket, például a kitérést és a kéz eltolását.
Rúgások
Néhány küzdősportban a rúgás technikák szemet gyönyörködtető
formáival találkozhatunk. Oktatásuknál néhány dolgot azonban
figyelembe kell venni. A dinamikus, magas ívű rúgásokat könnyen
tanulja meg egy ázsiai ember, akinek alkati felépítése erre kiválóan
megfelel. Kemény munkát és szívósságot igényel egy olyan
embertípustól, akinél ez az alkati sajátosság nem adott. Segíti az
ázsiai embereket a laza lábizület kialakításában az is, hogy igen
sok időt töltenek guggolva, térdelve. Az önvédelemben a rúgások
oktatásánál a lehető legracionálisabb technikákat kell tanítani,
figyelembe kell venni azt is, hogy gyakorlati alkalmazásukkor
nehezítő tényezőként szerepel a ruházat és bemelegítésre sincs idő.
A legpraktikusabb tehát, ha a rúgások magasságát csak a derék
vonaláig tervezzük. Sok vitára adhat okot, hogy az önvédelemben a
lábhelyzetek, pontosabban a lábfej helyzete nem azonos a
rúgásokra építő küzdősportokéhoz. A magyarázat igen egyszerű. A
küzdősportokban a rúgásokat általában mezítláb vagy vékony,
hajlékony cipőben hajtják végre. A saját érdekében a sportoló csak
azzal a felülettel rúghat, amelyik kibírja a fellépő erőket. Az
önvédelmi szituációkban a rúgások cipőben történnek, ami védi a lábat és adott esetben növeli a rúgás
energiáját, viszont meghatározza a tartást is Rúgás gerincre térddel (Nicolaes Petter) Javaslat: az
önvédelemben fő technikaként rúgások csak kis mértékben szerepeljenek, segédtechnikaként célszerű
felhasználni őket. Mozgáskoordináció és képességfejlesztés céljából ezzel együtt több féle rúgást érdemes
megtanítani. Az ütésekhez hasonlóan a mozgásforma (egyenes-, köríves-, forgó-, toló-rúgás), a rúgó felület
(sarok, talppáma, külső láb-él, lábfej) és a célterület szerint csoportosíthatjuk. A rúgások hárításánál
lehetőségként kínálkozik a kitérés, a rúgó láb mozgásirányának megváltoztatása kézzel vagy lábbal illetve a
külső láb-éllel történő blokkolás, a „rátartás”. Az alkalmazható technikát a rúgás formája és magassága
határozza meg.
Eséstechnika
A gyakorlatok balesetmentes végrehajtása érdekében az eséstechnikák oktatására nagy hangsúlyt kell
fektetni. Az alapokat célszerű átvenni a judotól. Változtatni abban kell, hogy az eséseknél az. önvédelem
során gyakran kemény talajjal kell számolni, ezért lehetőleg ki kell iktatni a zuhanásos helyzeteket.
Előnyösebb a gurulásokat, kipörgéseket célzó helyzetek megteremtése. Ez természetesen nem jelenti azt,
hogy a zuhanás oktatása kisebb súllyal történhet. A várható szituációkra való felkészülés során meg kell
ismerkedni még néhány esésfajtával amit a küzdősportokban nem nagyon használnak és ki kell pótolni a
sajátos kemény talajra történő esések formáival is az oktatási anyagot. Leggyakrabban használt esésformák:
gurulás előre, gurulás hátra, zuhanás előre, zuhanás hátra, zuhanás hátra fél-szaltóval, zuhanás oldalt,
zuhanás oldalt átfordulással. (A meghatározásnál a földet érő felületet és a mozgás egy-két szavas leírását
használhatjuk.)
7. Fogások
Az önvédelemben a fogások oktatásának sok esetben el kell térnie a hagyományos küzdősporti formáktól. A
judoban használatos ruhafogásokat, legalábbis eleinte, nem célszerű oktatni, sok esetben ezek csak
hátráltatnák a kezeket az önvédelmi technikák alkalmazásában. A kezdeti gyakorlásokat már az átmeneti
fogásoknak kell szentelni.
Első fázis az ellenfél támadásának elhárítása, leblokkolása, elvezetése, hatástalanná tétele, ezt követően
célszerű átmenni a technikának megfelelő fogásba. Például egyenes ütés védése kitolással balra, átmenet
csuklófogásra, aláfogás válldobáshoz. Az ilyen jellegű gyakorlatokat célszerű pólóban gyakorolni.
Nehezített forma amikor a blokkolás után segéd ellenütést alkalmazunk és visszatérünk a fogáshoz. A
fogások más jellegű részét jelenti a testeknek olyan lefogása, amikor az már önmagában rögzítést, lezárást,
vagy rögzítéshez jelent átmeneti állapotot. Például:
1. a birkózásnál használatoshoz hasonló egykezes karberántás és kiemelés.
2. gerinc támasztással haj fogás és elvezetés,
3. karkulcsok,
4. fej lezárások,
5. Hátsó gégelezárás gerinctámasztással (aktív önvédelmi technika, hangtalan elfogás), stb.
A fogások biztonsága a technikák kivitelezésének alapfeltételei. Ha a fogásokat ellenfelünk alkalmazza
bontását elsősorban fájdalompont, vitálpont támadásával vagy izületfeszítéssel tudjuk megoldani,
praktikusan mindig a vérhatóan leggyengébb ellenállás irányába indítva az akciót. (Esetenként
természetesen lehetőség adódhat másfajta megoldásra is, például a „dupla nelson” fogás befejezése előtti
pillanatban egy előre-gurulás jó esélyt kínál a szabadulásra.)
Dobások
A dobások osztályozásánál célszerű a dobásokra építő küzdősportoktól átvenni a meghatározásokat. így
megkülönböztetünk test, kéz, láb, vetődéses dobásokat. Irányuk szerint pedig előre és hátra mozgásból
végrehajtott illetve beforgásos dobásokat.
Készítette: Gál Zoltán 52
Speciális gyakorlat 2015
A dobások sikeréhez alapvető követelmény, hogy a gyakorlatot végrehajtó
sportoló ellenfele és saját súlypontját olyan helyzetbe tudja hozni (közös
súlypont), hogy ő stabil egyensúlyi helyzetben maradjon a másik pedig
egyensúlyvesztésbe kerüljön és ez a helyzet mint dinamikus egyensúly a
mozgás folyamán végig fennálljon. Az önvédelemben azonban szerepelnek
olyan technikák, amelyek a
küzdősportokban nem megengedettek.
Lényegük az, hogy a dobások hatásfokát
valamilyen egyéb lehetőség
kihasználásával növeljük, például
izületfeszítésből vagy vitálpont nyomásból
indítjuk. Ezeknél a dobásoknál sok esetben
az alap törvényszerűségek módosulnak.
Egy könyök-feszítéses helyzetből indított
dobáshoz nem éppen szükséges a közös
súlypont létesítése. Fogalmazhatunk úgy, hogy az ellenfél szinte a
fájdalomtól beleugrik dobásunkba. Ezeknek a dobásoknak a tanítását csak
magasabb képzettségű sportolóknak célszerű oktatni. Könyök-, csukló-
feszítés, a csukló kifelé, lefelé nyomásával a késes támadó szép, nagy íven dobható, (Nicolaes Petter)
Izületi feszítések
Az önvédelem talán leghatékonyabb technikai elemei az izületfeszítések. Hatásukat úgy fejthetjük ki, hogy
két csont hajlékony izületi találkozásánál, azt alátámasztva a hajlítás szokásos irányától eltérő irányba
feszítjük. Ahol erős izomtónusra számíthatunk, nehezebb dolgunk van ezért ott csak ritkábban, ha
elkerülhetetlen, alkalmazzunk ilyen technikát. Az izületi feszítések alkalmazását az is indokolja, hogy
minden különösebb károsodás nélkül igen fájdalmas fogásokat alkalmazhatunk.
Fontosabb izületi pontok:
kéz és ujj ízületek, csukló, könyök, váll (az összetett anatómiai képlet miatt csak egy határeset létezik),
nyak, gerinc, térd, boka.
Az ízületre ható támadásoknál két fő csoportját különböztetjük meg:
1. az ízület természetes mozgásával ellentétes feszítés,
2. az ízület természetes mozgásával azonos, de túlfeszített állapot, ide soroljuk, ha az izületi hajlatba
beszorítunk valamit, például térdhajlatba keresztbe az alsó lábszárunkat.
Az izületi fogásoknál meg kell tanítani a határesetek kinesztézises érzékelését. Túlfeszítések esetében
könnyen történhet szalagnyúlás, szakadás, részleges vagy teljes izomszakadás, stb. Az izületi fogások
gyakorlásánál különösen alkalmazni kell a feladás jelzését lekopogással. A fájdalom tűrőképesség
egyénenként változik, a technikai gyakorlásnál a feszítéseket addig kell folytatni, amíg a társ nem jelzi a
feszítés határát. Az izületi feszítéseket a gyakorlás alatt egyenletes sebességgel kell oktatni. Az éles
küzdelemben igazi hatékonyságot akkor lehet elérni, amikor a feszítés indítása és lefolyása alatt
tempógyorsításokat és dinamikai változásokat alkalmazunk. A változó sebességű izületfeszítést csak
gyakorlottabb tanulóknak taníthatjuk.
Vitálpontok támadása
A küzdősportokban a vitálpontok támadásának alkalmazása tilos. Az önvédelemben korlátozottan
alkalmazható, ütéssel és nyomással támadhatjuk. Mik is ezek a pontok? Olyan receptorok, amelyeknek
ingerlésével fájdalomérzetet keltünk:
tapintható és elérhető idegpályák ingerlése, artériás érrendszer, szenzoros érzékszervekre kifejtett
támadás, belső szervek 86 48. kép
A különböző szakirodalmak megkülönböztetnek zónákat, ezek: fájdalom, ájulás, halál. Természetesen a
vitálpontok támadásának alkalmazásánál mindig ismerni kell, hogy milyen erőbehatásra milyen választ vált
ki a szervezetből. Minden vitálpont támadás veszélyes.
Készítette: Gál Zoltán 53
Speciális gyakorlat 2015
Az oktatásnál szét kell választani, hogy aktív, vagy passzív önvédelmet
tanítunk. Lehetőleg a legveszélyesebb technikákat ne oktassuk, mivel egy éles helyzetben a védekező
félelmében esetleg ezeket alkalmazza. Ilyen jellegű technikák gyakorlását csakis edző jelenlétében szabad
végezni, a gyakorlati foglalkozások előtt szükséges anatómiai, élettani ismereteket oktatni. Fel kell hívni a
figyelmet a gyakorlatok helytelen végrehajtásánál fellépő következményekre. Néhány példa: vesék
megütésekor (rúgásakor) vesevérzés, az ütésre létrejövő májrepedés igen súlyos, sőt halálos, a szívtáji
erőteljes ütés, rúgás szívburok repedést (kardiális ruptúrát), a nyaki verőér (artéria karotisz) elzárása az agy
oxigén ellátásának csökkentésével ájulást, súlyos és pótolhatatlan agysejt pusztulást okozhat.
Földharc
Az önvédelemben a földre kerülés már önmagában is vesztett pozíciót jelent, az állástechnikákat úgy kell
oktatni, hogy a lehetőség szerint a védekező ne kerüljön földre. Ennek ellenére elkerülhetetlen lehet egy
ilyen szituáció. Vannak klasszikus, földön támadó technikák, elsősorban ezeknek a védésére kell
koncentrálni.
Az ismert példákból néhány: fekvő személy fojtogatása, fekvő ember rúgás, fekvő ember eszközzel történő
megütése, fekvő nő elleni erőszak kísérlete, stb.
A gyakorlatoknak két területen kell megfelelni.
1. Teljes tudatában és cselekvőképességében lévő fekvő ember, például valaki egy parkban a füvön napozik.
A védekezés technikája oktatható és megfelelő hatással alkalmazható, de itt is a legfontosabb, hogy
lehetőleg minél előbb talpra kell állni. A földön fekvésben történő dulakodás esetleg passzív lezárás azért
nem célszerű, mert a támadó estleges társának a védekező teljesen kiszolgáltatja magát.
2. Részleges vagy teljes cselekvéskorlátozottság. Javasolt menekülési módok: részleges korlátozottság
esetében (például váratlan támadás, a támadó vascsővel üt, az ösztönös és tanult védekezés alapján a védő
bal kezével blokkol, de az ütés ereje akkora, hogy azonnal kéztörést okoz és az ütés erejétől a megtámadott a
földre zuhan), ilyen estben semmi estre sem szabad a küzdelmet felvenni. Igyekezni kell egy tempóval
kigurulni a támadás elől, felállni és elmenekülni. A töréses sérüléseknél ugyanis a fájdalomérzet késésben
van, ezt az időszakot kell felhasználni a menekülésre, ha valaki bízik erejében és felveszi a küzdelmet, a
földön előbb-utóbb valamilyen küzdelmi fázisban elérheti a fehérájulás (orthostatikus collapsus). A
teljesítmény csökkenéssel és azzal, hogy a támadót, aki sértetlen újabb és újabb támadásra ösztönözzük,
ezáltal a védő újabb sérüléseknek teszi ki magát. Teljes mozgáskorlátozottság esetében, ha a megtámadott
tudatánál van, célszerű az ájult szerepet eljátszani. Igen kíméletlen és emocionális érzelmektől mentes
támadónak kell lennie, aki ilyen helyzetben is folytatja akcióját. A földharcok oktatása tehát csak azokra az
esetekre korlátozódik amikor cselekvőképesek vagyunk és célja, hogy megfelelő fogásokkal olyan szituációt
biztosíthatunk magunknak ami után állva tudjuk folytatni a harcot.
Eszközhasználat
Az eszközös támadások feldolgozása talán a legnehezebb. A támadók gyakorlatilag mindenféle tárgyat
felsorakoztathatnak, amivel támadásuk hatékonyságát kívánják növelni. Az ilyen támadásoknál az eszközök
csoportosításából próbáljunk meg kiindulni. A fegyver meghatározása: Fegyvernek számít minden olyan
lőfegyver, amelyik 1866 után készült hátultöltő, valamint ismétlő rendszerű és torkolati energiája
meghaladja a 7,5 joulet, valamint 10 N/m nyomást, kalibere 4,5 mm-nél nagyobb. Valamint fegyvernek
minősül minden olyan eszköz, amelyik emberi élet kioltására alkalmas. Az eszközök rendszerbe foglalását
az önvédelemben a hivatalos meghatározások alapján nehéz azonosítani, ezért máshogy oldjuk meg a
feladatot. Három nagy csoportot alakíthatunk ki:
1. Hideg fegyverek hatásuk szerint:
metsző, vágó, szúró, zúzó eszközök,
2. Távolra ható fegyverek (hajító-eszközök, illetve mechanikus hajító-eszközök)
- emberi erővel működő eldobott eszközök pl.: kés, csillag, balta, kő, fél-tégla, -mechanikai
eszközzel előállított energiával működő szerkezetek pl. íj, csúzli,
- sűrített gázzal működő eszközök pl. légfegyver, CO fegyver, stb.
3. Tűzfegyverek
Készítette: Gál Zoltán 54
Speciális gyakorlat 2015
- marok lőfegyverek
- kézi lőfegyverek
Az egyszerű rendezésből is kitűnik, hogy az eszközös támadások arzenálja milyen nagy. Az önvédelemben a
védekezés szempontjából csak a 7 m-en belül használt eszközökkel szállhatunk szembe. Az ezt meghaladó
távolságból irányuló támadás esetében (fegyveres támadás) csak a szerencsében bízhatunk.
Az eszközök alkalmazását aszerint is rendszerbe foglaltuk, hogy kinek a kezében van:
1. csak a támadó rendelkezik eszközzel
2. csak a védekező rendelkezik eszközzel
3. azonos hatásfokú fegyverekkel rendelkezik mindkettő
4. hatásfokukban eltérő fegyverekkel rendelkeznek
- a támadó fegyvere hatásosabb
- a megtámadott fegyvere hatásosabb
Vizsgáljuk meg az esélyeket az iménti csoportosítás alapján.
1. Az eszközös támadások esetében tudomásul kell venni, hogy a támadó esélyei nagyban megnövekednek,
mértékét a gyakorlati tudásszint határozza meg. Az arányok példa párokkal szemléltethetők: képzetlen,
primitív késes támadó, a megtámadott jól képzett, önvédelmi sportokkal foglalkozó személy, az esélyek
kissé a védekezőnek kedvezhetnek, ugyanis ilyen esetben általában csak egyenes, első szándékú támadás
várható. A támadó és védekező azonos tudásszinttel rendelkezik, az előny egyértelműen a támadóhoz kerül,
mert rendelkezik a támadás adta és az eszközhasználat által biztosított előnnyel is. A támadó képzett
fegyverforgató, a megtámadott csak kis mértékben jártas az önvédelmi ismeretekben, az eredmény
egyértelműen a támadónál jelentkezik.
2. Az eszközhasználat a védekező esélyeit javítja. Egy jól képzett támadóval szemben is képes felvenni a
küzdelmet egy gyengébb képzettségű védekező. Az eszközök használatánál nem mindig fegyverekre kell
gondolni. Az önvédelemben minden olyan tárgy felhasználható, amelyik növeli a védekezés hatékonyságát,
például diplomatatáska, háromszög vonalzó, toll, esernyő, kulcscsomód.
3. Az azonos hatásfokú fegyverek alkalmazása esetében a tudásszintek határozzák meg a küzdelem
kimenetelét, azonban figyelembe kell venni, hogy a fegyverek alkalmazásában az ismereti szint milyen
mértékű.
4. Az eszközös támadóval szemben általában célszerű valamilyen védekezéshatást-növelő eszközt igénybe
venni. Az arányok megállapítására igen nehéz megfelelő válaszokat adni és törvényszerűségeket találni.
Vegyünk egy egyszerű esetet: a támadó kést használ, a védekező a szúrás irányába tartja aktatáskáját. A kés
természetesen fennakad. Ha viszont a védekező a támadó csuklójára próbál ütni, a táskájával védekezési
hatékonysága kétségessé válik. Az eszközhasználatnál célszerű megjegyezni, hogy a hidegfegyverekkel
történő támadások elleni védekezésre fel lehet készíteni embereket. A tűzfegyverek elleni védekezésre
kidolgozott és tanított formák hatékonyságát meg lehet kérdőjelezni. A tűzfegyveres támadásoknál két fő
kategóriát feltételezhetünk:
a. a támadó a fegyverét használni kívánja
Az ilyen szituációkban csak a szerencse segíthet, a támadó első tevékenysége, hogy jól irányzott
lövéssel megsebesítse, leterítse vagy megölje áldozatát. A fegyvereket töltött, kibiztosított állapotban
tartják és az elsütő billentyű az ujjuk alatt már előfeszített állapotban van. Kennedy elnök egyik testőre
mondta a merénylet után, amikor felelősségre vonták őket: „Az első lövést szinte nem is érzékeljük, a
másodikat észleljük, a harmadiknál a lövés helyét tudjuk esetleg azonosítani és kitűnő felkészültségi
állapotban a 4. lövésnél tudunk reagálni.” (Megjegyzés: ez az ismétlő, gyorstüzelő fegyverek
sebességére vonatkozik, Lassú és kimért tempó esetében is mindössze 1,5-2 s telik el, tehát az induló
időhátrány eleve 1,5-2 s. A fegyver előhúzása és a lövés még képzett szakembernél is plusz 1-1,5 s.)
b. a támadó csak fenyegetésként használja a fegyverét
A fegyvert fenyegetésnek vagy félelemkeltésnek használják. A védekezésre már van lehetőség. A
legfontosabb a lélekjelenlét megőrzése, türelem, és a helyes időpont megválasztása. A rendelkezésre álló
idő itt is igen kevés. A fegyveres támadónak mindössze az észlelés, információ feldolgozása a feladata,
valamint a billentyűt elhúzó ujj mozgásának beindítása. Önvédelemkönyvekben látható, hogy a
védekező egy csuklóra indított rúgással igyekszik a fegyver használatát megakadályozni. Éles
Készítette: Gál Zoltán 55
Speciális gyakorlat 2015
helyzetben egy ilyen megfontolatlan lépés a védekező életébe kerülhet. A rúgás indítása, íve és
sebessége pontosabban a megtett út és idő aránytalanul hosszabb, mint amennyi a fegyverbillentyű
elhúzásához szükséges. A védekezőnek ilyen esetben taktikusan kell viselkednie. Célszerű a támadó
figyelmét elterelni, a környezeti mozgást lelassítani, a fegyver irányát megváltoztatni, stb. és ezt
követően tempógyorsítással, valamilyen aktív önvédelmi technikával támadni. A távolság ekkor sem
lehet több 1,5 m-nél. Létezik olyan támadó, akinél a fegyver csak gátló tényezőként szerepel. Ezek nem
igazi bűnözők, hirtelen haragból, ha fegyver közelébe kerülnek, szinte öntudatlanul felkapják és
oktalanul fenyegetőznek vele. Ezekben az esetekben fordul elő, hogy láthatóan nem biztosította ki a
fegyvert, esetleg tár sincs benne. A fegyver elvétele és a lefegyverzés egyszerű lehet, mivel a görcsös
fegyvertartás gátolja a támadót minden egyéb mozgásban.
Pszichikai eszközök
Az emberi szervezet néhány hatásra bizonyos reakciókat vált ki. Ha egy ember szeme felé hirtelen közelítjük
a kezünket és közben az ujjunkat hirtelen kinyitjuk, a válasz mindig ugyanaz, a szemek becsukódnak.
Csöndes beszélgetés közben egy hirtelen kiáltással valaki felé ugrunk, a megtámadott egy-két másodpercig
mozgásképtelenné, cselekvésképtelenné válik. A pszichikai hatásokat minden esetben szenzoros
érzékelőkön keresztül fejthetjük ki. A GSG által kifejlesztett fény-hang gránát is ezt produkálja. A hatások
ilyen formáját direkt behatásnak nevezhetjük. Összegezve a pszichikai hatások direkt formái hathatnak:
látásra, hallásra, egyensúly érzékre.
Az indirekt pszichikai hatásokon azokat a verbális eszközöket, viselkedési formákat értjük, melyek hatására
a velünk szembenálló személy várhatóan előre meghatározott cselekvéssel fog reagálni. Egy egyszerű példa:
(az eset konkrét megfigyelésen alapszik). Két verekedő kiment a kocsma elé, sérelmeiket „lerendezni”. A
verekedésekre jellemző „forgatókönyv” szokványosán indult. Először szóban szidalmazták egymást, az
indulatok egyre fokozódtak, az erős szóváltás közben már egymás kabátját is megfogták, amit természetesen
igyekeztek lebontani, az erőteljesebb szóváltásra már lökdösni is elkezdték egymást. Idáig semmi
szokványostól eltérőt nem találhatunk a viselkedésben. (Szinte szabványosítható verekedési folyamat:
szóváltás, civakodás, lökdösődés, első ütések, ütésváltás, ill. konkrét verekedés, szétválasztás vagy földön
dulakodás, szétválasztás utáni egy, vagy több utólagos összecsapás nem jellemző, végső szétválasztás vagy
elválás, utólagos szóváltás.) Esetünkben a lökdösődési szakasz és az első ütés között az egyik hirtelen
megszólalt „haver figyelj, a sarkon egy zsaru figyel, tűnjünk el” természetesen a sarkon senki nem állt, de
ösztönből én is, mint külső szemlélő a sarokra néztem. A pszichikai trükk legegyszerűbb formája is
hatásosnak bizonyult, természetesen a verekedő partner is odanézett, de abban a pillanatban ki is ütötték. A
szóbeli ráhatások egyszerűek, nehezebb a viselkedési formával kiváltani a megfelelő hatást. Az indirekt
pszichikai hatásoknak tökéletesen meggyőzőnek kell lenniük.
Összegezve: direkt pszichikai hatás közvetlenül az érzékszervekre hat, (hang, fény, hő, mechanikai
behatások), időszakos, részleges cselekvőképtelenséget okoznak. (Aktív önvédelemmel foglalkozó
személyeket célszerű hang és fénygenerátoros tűrőképesség vizsgálatnak kitenni, ezen kívül javasolt még a
szenzomotorikus, labirint, periférikus látás, egyensúly, valamint a szenzomotorikus érzékelésre kiváltott
erőkifejtés vizsgálata, 70 %-ra kalibrálás és mozgósítási idő meghatározása.) Az indirekt pszichikai hatások
elérésénél a taktikus beszélgetések, vagy adott esetben az irányított egyezkedés képezheti a leghatékonyabb
formát. Ennek egy nehezebb és kényesebb formája a szituációk eljátszása, ami komoly színészi teljesítményt
kíván, csak gyakorlott személyek kíséreljék meg.
Ennek a résznek a végére egy megjegyzést teszünk: minden önvédelmi szituációban szükséges valamilyen
pszichikai hatás alkalmazása, ez javítja a megtámadott személy esélyeit.
Összegzésképpen megállapíthatjuk:
1. A küzdősportokat és az önvédelmet teljesen külön kell kezelni.
2. Az önvédelmen belül élesen ketté kell választani az aktív és a passzív önvédelmi irányzatokat. Ha
hibázunk a küzdősportokban versenyzőnk esetleg veszít egy pontot, vagy egy mérkőzést, az
önvédelemben...
7.
Az önvédelemi-közelharc pszichológiájának és anatómiájának jellemzése. Az
emberi test sérülékeny és érzékeny pontjai.
A központi idegrendszer
Gerincagy:
nyaki
háti
ágyéki
keresztcsonti
Tulajdonképpen négy nagyobb egységből áll: nyaki, háti, ágyéki, keresztcsonti szakasz. Ha a gerincoszlopot
ért erőbehatás kellően erős ahhoz, hogy két egymással szomszédos csigolyát egymáshoz viszonyítva
elmozdítson, akkor a gerincagy bizonyos idegpályái sérülést szenvedhetnek, és a sérült idegpályák
funkciójának megfelelően okoznak elváltozásokat. Ezek lehetnek: érzéskiesés,, hő, fájdalomérzés kiesése,
vegetatív működések zavara és a legsúlyosabb: a sérülés helyétől lefelé bénulás. A gerincvelő különböző
szakaszaiból kilépő idegek különböző területeket láthatnak el.
Nagyagy: A központi idegrendszer másik része a nagyagy, melynek sérülése főleg a csontos koponyát ért
durva behatástól jön létre. A koponyát ért erőbehatás következménye lehet:
1. agyrázkódás, ami eszméletvesztéssel jár, a későbbiekben pedig a sérült a sebesülés körülményeire
nem emlékszik.
2. agyzúzódás, a" behatás területén az agykéreg minimális károsodása következtében
eszméletvesztés, esetleg neurológiás tünetek.
3. koponyaüregi vérzés. Ha az erőhatás olyan nagy, hogy a koponya üregén belül futó eret is
megsérti, vérzés támad a koponyaüregben, ami az életet közvetlenül veszélyeztető állapot, és sürgős
műtét nélkül halálhoz vezet.
Környéki idegrendszer
A környéki idegrendszer pályái zömmel lágy részekbe ágyazódva (izom, zsír) védetten helyezkednek el, így
sérülésük ritka, általában csak komolyabb lágyrész sérüléshez vagy nyílt töréshez társulnak. Izolált
idegsérülés csak olyan helyen fordulhat elő, ahol az ideg közvetlenül csontos alapon fut, de az ilyen idegnek
is mindig megvan a csontban a barázdája, ami fokozza a védelmet. Ilyen helyek pl.:
3. mellkas
4. szívtájék
6. gyomorszáj
7. lép
'8. máj
9. has
10.'here
11. térdkalács
12. sípcsont
13. külboka
14. belboka
15. ujjak
1. Kulcscsont: Ennek megütése — főleg a csont középső területén - könnyen annak törését eredményezheti,
mivel a kulcscsont a szegycsonthoz stabilan ízület formájában kapcsolódik. Jóllehet az oldalsó széle részt
vesz a vállízület alkotásában, de oda csak szalagokkal kapcsolódik, így a külső harmadára mért ütés esetén
valószínűbb a rugalmas elmozdulás.
Mindenképpen erős fájdalommal járó sérülés, esetleg a törvégek befelé fordulása esetén fontos ér-ideg
képtelek (karfonat, nyaki véna, esetleg artéria) sérülhetnek. Az érképletek sérülésekor erős vérzés léphet fel
az ideg sérülése esetén pedig a kar érző-mozgató funkciója szenvedhet zavart.
2. Kulcscsont fölötti árok: Ezen területre mért ütés esetén fokozott az ér-ideg képletek sérülésének veszélye.
Igen erős behatás esetén sérülhet a rekeszizom mozgató idege, és a légcső is, ami légzészavart okozhat.
3. Mellkas: Ezen területre mért külső erőbehatások következményei igen különbözőek lehetnek. Tekintve,
hogy a mellkas csontos-izmos zárt egység, viszonylagosan jól védi a mellüregi szerveket. Ezek sérülése
nagymértékben függ még a mellkasfalon elhelyezkedő zsírpárna vastagságától is, ami nagyon tudja
csökkenteni az erőbehatást. A mellkasra mért kellően nagy ütést a rugalmas mellkasfal átadhatja a közvetlen
alatta elhelyezkedő létfontosságú szervnek, a szívnek. Ez adott esetben a szívritmus zavarához, esetleg
annak leállásához vezethet. Ezen kívül a mellkasfalat ért erő - ha viszonylag kis felületen éri azt, és elég
nagy - akkor bordatörést, esetleg ablakos bordatörést okozhat..
4. Szivtájék: Tulajdonképpen megegyezik a mellkasra mért ütés. következményeivel, csak itt a szív
ingerületvezető rendszerét ért hatás fokozottabban érvényes. Ugyanakkor az is igaz, hogy minden emberen a
mellkasfalnak ezen a területén a legvastagabb a zsírpárna, ami a közvetítendő ütés nagyságát nagymértékben
képes csökkenteni.
Készítette: Gál Zoltán 60
Speciális gyakorlat 2015
5. Repülőborda: A XI. és XII. borda a zárt mellkashoz a szegycsont-részén- amit a bordák, a gerincoszlop és
a szegycsont alkot - sem porcosán, sem csontosán nem rögzül. A többi bordával csupán szalagok útján
vannak összeköttetésben, ezért elmozdulási lehetőségük nagyobb. Az alsó bordák törése esetén, ha a
behatolás oldalról jön, és eltörik a borda, ráadásul a törvég befelé fordul, életfontosságú szervek sérülhetnek.
Bal oldalon a lép, jobb oldalon a máj tokja repedhet meg, mindkét sérülés életveszélyes vérzést okozhat. De
a máj, vagy a lép tokja kellően erős behatásra megsérülhet a borda törése nélkül is.
6. Gyomorszáj: A két bordaív által körbezárt, fölülről pedig a szegycsont által határolt terület. Az ide mért
behatás főleg a bolygóideget érinti. Ez heves, görcsös jellegű fájdalmat okoz, és — tekintve, hogy közös
nyíláson, kb. ezen a területen halad a mellüregből a hasüregbe a nyelőcső és a bolygóideg — a rekeszizomra
is gyakorolt hatás miatt csökken a légzési amplitúdó, ami légszomjhoz vezethet, esetleg ájulást okoz.
7., 8. Lép, máj: Mindkét szerv sérülési lehetőségéről már az előzőekben szóltunk. Megemlítendő azonban,
hogy normális anatómiai szituáció mellett, álló testhelyzetben, egy egészséges, felnőtt ember mája, lépé a
csontos-porcos-izmos mellkasfaltól védve helyezkedik el, tehát a bordaív alatti behatáskor ezek a szervek
csak akkor sérülnek, ha ez a behatás igen-igen erős volt. A máj- vagy a léptok szakadása intenzív hasüregi
vérzést okoz, amit percek alatt eszméletlenség követ. Gyors és szakszerű beavatkozás nélkül ez az állapot
halálos kimenetelű.
9. Has: A hasat ért tompa erőbehatások viszonylagos veszélytelensége két alapvető dologra vezethető
vissza:
— A hasizom megfeszítésével a külső erőbehatás ereje nagymértékben csökkenthető.
— A hasüregben elhelyezkedő szervek vannak olyan mobilisak, hogy a hasizmok által csökkentett erejű
behatás eredményezte elmozdulást minden különösebb következmény nélkül tudják követni.
Ezen területet ért ütés következtében kialakuló fájdalmon kívül gyakorlatilag csak extrém nagyságú
erőbehatás tud komoly sérülést eredményezni.
10. Here: A herét ért külső erőbehatás — tekintettel a szerv különösen sűrű érzőideg ellátottságára -
rendkívüli fájdalmat okoz. A fájdalom mértéke azonnali testhelyzetváltoztatást - összegörnyedést — idéz
elő, esetleg ájulást okozhat. Tartós állapotromlás, vagy maradandó sérülés ritkán adódik.
11. Térdkalács: Ennek megütése, ill. megrúgása heves fájdalmat okoz, tekintve, hogy a csont közvetlenül a
bőr alatt mindenféle izomvédelem nélkül található. Ilyenkor — ugyanez a helyzet a sípcsont elülső éle (12),
a kül- (13), és belboka (14) esetében is – tulajdonképpen az érzőidegvégződésekkel dúsan ellátott
csonthártyát éri az erőbehatás. Mind a négy pontra egyaránt jellemző, hogy maradandó károsodás igen ritkán
alakul ki, ugyanis a térdkalács, a kül- és belboka a környezetéhez való viszonya viszonylagos
mozgásszabadságot biztosít ezen csontoknak, a sípcsont eltűréséhez pedig hatalmas erőre van szükség.
12. A kéz ujjai: Az ide mért erőbehatás, annak nagyságától, irányától, és az ujjak helyzetétől függően
okozhat zúzódást, rándulást, ficamot, törést. Mind a négy elváltozás tűrhető fájdalommal jár. Ezen a
területen súlyosabb sérülést csak igen erős behatás okozhat.
8.
Önvédelmi alapismeretek: védekezés, támadás, fizikai törvényszerűségek
ismeretének jelentősége az önvédelemben.
Általában az önvédelemről, közelharcról
A társadalom egyértelmű elvárása a rendészeti szervek dolgozóival szemben - így a rendőrrel is - hogy
többek között az átlag állampolgárnál fittebb, magasabb, erősebb legyen. Erre azért tart igényt, mert ha
szükséges a testi erejét alkalmazva is védje meg a jogkövető állampolgárokat, fékezze meg a társadalomra
veszélyes elemeket, velük szemben olyan módon járjon el, hogy még nekik se okozzon felesleges sérülést,
kárt. Szemben egy civil személlyel a rendészeti szerv hivatásos állományú tagjának fel kell vállalnia a testi
épségére is veszélyes helyzeteket, nem foghatja "menekülésre a dolgot", avagy "nem törődöm vele" módon
viszonyulni hozzá.
A rendészeti szerveknél külön is szoktuk emlegetni, de eléggé összetartoznak. Ezek az állomány fizikai-
erőnléti állapota, valamint az önvédelem képességének birtoklása, állandó fejlesztése. Megfelelő fizikai-
erőnléti állapot hiánya esetén nemigen beszélhetünk jó szintű önvédelemről.
A közelharc-önvédelmi kiképzés-más sportágakhoz hasonlóan-az eredeti rendeltetésén túl, a rendészeti
szerveknél szükséges kompetenciák erősítését, fejlesztését is hivatott szolgálni. Ilyenek például: a
monotónia,- fájdalomtűrés, önbizalom-önismeret, akaraterő-kitartás, fegyelmezettség, a veszélyhelyzet
gyors felismerése, reális félelemérzet, gyors reakció és döntés képesség.
Mivel a mai fiatalok többsége érdeklődik az ilyen sport művelése iránt, lehet, hogy tud válaszolni az alábbi
kérdésre; ön szerint van-e és mi a harci művészet, a küzdősportok, az önvédelem, a közelharc és a rendőri
közelharc kifejezések között?
Majdnem helyesen látja ezek értelmét! A küzdősportok megnevezés alá a sportcélú technikák, gyakorlások
versenyszerű alkalmazása vehető, melynek előre megállapított szabályai vannak, amit be is kell közben
tartani, hisz ezekre versenybírók figyelnek. Az önvédelem kifejezés bármilyen személy passzív, reagáló
magatartására utal, amely jogi vonatkozásokkal is bír, utalva annak jogosságára. Ez esetben nincs 1., 2., 5.,
10. helyezett, csak győztes és vesztes.
A rendészeti,- katonai kiképzés területén alkalmazott fogásokat, eljárásokat összefoglalóan a "közelharc"
kifejezéssel szokták illetni. Ez is még elég széles palettát takar hisz a rendészeti,- rendőri közelharc ennek
csupán egy része. Sőt még ez a terminus technikus is elég széles skála, hisz az egyszerű intézkedéstől
egészen a terrorelhárításig bezárólag minden érthető alatta.
A közelharc - ezen belül is a rendőri közelharc- magába foglalja/foglalhatja a szabályzatok által
megengedett kényszerítő eszközök jogszerű, szakszerű, hatékony alkalmazását és minden "sportszerűtlen
előny" megszerzését. Ez esetben a "helyzetet mi tartjuk a kezünkben".
A harci művészet megnevezés alatt ilyen felkészültségű, idősebb, tapasztaltabb korábbi szakember által már
inkább "művészet, életforma" szintjén érvényesülő erőnlét meglétét, hagyományápolást kell leginkább
érteni.
Milyen negatív tényezők állhatnak elő, melyek akadályozhatják a rendészeti szervek tagjainak magas szintű
önvédelem, közelharc magas szintű elsajátítását a kezdeti időszakban? Amennyiben a közelharcban járatlan
személy még gyenge fizikumú is, akkor nagy valószínűséggel önbizalom hiányos is, avagy önértékelési
zavarban szenved. Ha ilyen helyzet áll fenn, akkor valószínűleg a szolgálati fellépése, intézkedése során
kiállása nem lesz eléggé hatásos, erélytelen, bizonytalan lesz a fellépése, a mi veszélyezteti a megkezdett
intézkedés sikeres lezárását, hisz ezzel az intézkedés alá vont személy ellenállását növelheti. Ilyen
szituációban két alapvető hibás kezelés állhat elő. Az egyik az, amikor az intézkedő túlzott aktivitással
(agresszivitással) lép fel. Ezáltal a másik félben haragot, nagyobb ellenállást gerjeszt. A másik ennek éppen
az ellenkezője, amikor nem ismeri fel a másik félben a veszélyt, könnyelműen és "elvakultan" viselkedik.
Nyilvánvalóan ezek egyaránt nem felelnek meg a lehetséges szakmai elvárhatóságnak.
A témával való rendszeres foglalkozás, edzés, szisztematikus tréningek hivatottak arra, hogy ilyen a két
végleten elhelyezkedő "szarvashibák" ne forduljanak elő! Ugyanis a rendszeres és szakszerű foglalkozás az
önvédelemmel-mint minden más esetben-valamilyen szinten tanulható, színvonala emelhető a rendészeti
9.
Állandó gyakorlatok. futás, esések és dobástechnikák, egyenes irányú ütés fejre és
védése, egyenes irányú döfés és védése. Ütések, rúgások és azok védése, hárítása.
Az eséstechnikákat a modern judo megalapítója, Jigoro Kano alkotta meg azért, hogy a dobások után történő
földre érkezésnél minél kevesebb sérülést szenvedjenek el a sportolók. Mivel minden dobás célja az ellenfél
földre juttatása, ezért mindenképpen szükséges az esések oktatása a dobások megtanítása előtt, hiszen csak
így kerülhetők el a sérülések. Az esések elsajátítására megfelelő időt kell szánni, hiszen, ha valaki nem
megfelelően tanulja meg őket, akkor mindig félni fog a földre érkezéstől, s szorongással fogja megélni a
feladatokat.
A helyes eséstechnika megtanítása nemcsak sportági szempontból fontos, hanem azért is, mert e technikákra
a mindennapi élet során is támaszkodhatunk, ha elesünk, így általuk elkerülhetjük a komolyabb sérüléseket
is. Gyakori az esések tanulásának kezdetekor, hogy a tanulók fejfájásra panaszkodnak. Ez azért fordul elő,
mert nincsenek hozzászokva a talajra érkezéshez és a viszonylag sok rázkódással járó feladatok miatt fájdul
meg a fejük. Éppen ezért fontos az ismétlésszámok megfelelő meghatározása, relaxációs és játékos
gyakorlatok beépítése, illetve a foglalkozás végén a masszázs alkalmazása.
Az esések rendszere:
Esés előre
Esés hátra
Esés oldalra (bal/jobb)
Zuhanó esés előre
Zuhanó esés hátra
Csúsztatott esés oldalra (tulajdonképpen az oldalesés állásból és haladással pl. oldalazó
szökdeléssel történő végrehajtása)
Szabadesés oldalra és hátra
Félvállas gurulás előre (hívják judogurulásnak is, mely nem helytálló, hiszen más
küzdősportokban is alkalmazzák őket!)
Félvállas gurulás hátra
Az esések oktatásának sorrendjénél érdemes az előre- és hátraesés után az oldalesést, majd a csúsztatott
esést, legvégül pedig a félvállas gurulást előre, majd hátra oktatni. A szabadesések oktatását semmiképpen
sem ajánljuk az iskolai testnevelés keretein belül oktatni, hiszen nagy jártasságra, bátorságra van hozzá
szükség. Az esések oktatása előtt a testnevelő tanár, edző mindegyik esésfajtából mutasson be egyet, hogy a
tanulók lássák, hová fognak eljutni az oktatás során, ez sokszor motiválja a tanulókat, és ahogyan már
említettük, kialakul az első belső kép a mozgásról is.
A leggyakoribb hibák:
A tompítófelület nem megfelelő kialakításához kapcsolódó hibák:
Nem lefelé néző tenyérrel, hanem kézéllel tompít a tanuló.
Az alkar és felkar kisebb szöget zár be, mint 90 fok, becsapódáskor egymáshoz közelíti őket a
tanuló, rázuhan a mellkasával.
Ujjak nem zártak és nyújtottak, ökölbe szorítja őket.
Az alkarok nem egyszerre érnek a talajra.
Könyökre érkezik a tanuló, vagy a könyökre nagyobb súly terhelődik, mert nem osztja el az egész
alkaron.
Hajlított csuklóízülettel tenyérre érkezik a tanuló.
A tompító karokat nem vállszélességben tartja a tanuló, hanem szélesebben, ezáltal a becsapódáskor
„beesik” mellkasával a két kar közé, vagy túl szűken tartja a karokat, ezáltal nem képes megtartani,
alátámasztani a felsőtestet.
Az állát nem szorítja le a tanuló, így a fej előrecsapódik. Ezt javíthatjuk úgy, hogy álla alá beteszünk
egy kendőt, amit a mellkasra kell szorítani.
A talajra érkezéskor nem képes megtartani a mellkast, a csípő- és térdízületet, így nem csak a
tompító alkarok és a lábujjak érintik a talajt, hanem az egész test. Kényszerítő körülményeket
alkalmazva, például apróbb tárgyak test alá helyezésével, pl. kislabda, javíthatjuk a hibát.
A testrészek (tompító karok és lábujjak alatti rész) nem egyszerre érkeznek a talajra, hanem
elcsúszva egymást követően.
Nem a lábujjak alatti párnás részre támaszkodik, hanem a lábfejre a tanuló.
A fej előrecsapódik.
2. A tanulók hanyatt fekvésben helyezkednek el, fejüket elemelik a talajról, a mellkasukhoz szorítják állukat.
Karjukat mellső középtartásba emelik, majd mindkét karjukkal egyszerre erőteljesen tompítanak a tatamin a
testük mellett 45 fokos szögben.
3. A hátra esés véghelyzetét kétféleképpen is végre lehet hajtani. Itt mind a két lehetőséget bemutatjuk,
azonban érdemes következetesen csak az egyik félét tanítani.
(a) A tanulók lábaikat hanyatt fekvésben kis terpeszben, térdben behajlítva talppal a tatamira támasztják. (A
hátra esés e formáját főleg a jiu jitsuban, de egyéb más küzdősportokban is használják.)
(b) A másik lehetőség, hogy a lábakat nem helyezzük a talajra, hanem miután majd a magasabb helyzetből
érkezünk a tatamira, akkor a tanuló átgördül a faron, hátával érinti a talajt, ekkor lábait rézsútosan maga elé
nyújtja a levegőben. Ezt a végrehajtási módot alkalmazzák elsődlegesen a judóban.
4. A tanulók az előbb bemutatott véghelyzetek valamelyikét felveszik, karjukat mellső középtartásba emelik,
majd mindkét karjukkal egyszerre erőteljesen tompítanak a tatamin zárt és nyújtott ujjakkal, lefelé néző
tenyérrel.
5. Abban az esetben, ha a hátra esést úgy oktatjuk, hogy az esés véghelyzeteként a lábakat térdben
behajlítva, talppal a tatamira kell helyezni, akkor mielőtt magasabb kiinduló pozícióba emelkednék, még egy
köztes feladatot is be kell iktatni. Mégpedig, hogy az esés véghelyzetét felvéve gyakorolják a tompító
mozdulattal egy időben a csípő kis elemelését a talajról.
Ezt követően mindkét technikát nyújtott ülésből hátradőlve gyakoroltatjuk. Annak érdekében, hogy a
tompítás erőssége megfelelő legyen, követeljük meg, hogy mellső középtartásból induljanak a karok.
Ezután lassan lecsúszik a társ hátáról és tompítást végez. Híjuk fel a tanulók figyelmét arra, hogy ne csapják
vissza az esést követően a sarkaikat, mert megrúghatják a segítő gerincét. Követeljük meg, hogy a lábakat
nyújtottan tartsák meg! Ezután következhet a végrehajtás úgy, hogy a segítő térdelőtámaszba emelkedik.
A leggyakoribb hibák:
A tompítófelület nem megfelelő kialakításához kapcsolódó hibák:
Nem lefelé néző tenyérrel, hanem kézéllel tompít a tanuló.
A tompítást végző karok kisebb szöget zárnak be a testtel mint 45 fok, így nem látja el pont a
tompító funkcióját.
A tompítást végző karok nagyobb szöget zárnak be a testtel mint 45 fok, így nem látja el pont a
tompító funkcióját, illetve a tanuló maga mögé tompít, így magasabb helyzetből történő
végrehajtásnál kifordulhat a váll.
Ujjak nem zártak és nyújtottak, ökölbe szorítja őket.
A karok nem egyszerre érnek a talajra.
Könyökre érkezik a tanuló.
Nem szegi le az állát a tanuló a mellkasra, a fej hátra csapódik.
Levegőt vesz esés közben, így az a tüdőbe szorul.
Tompításnál visszapattannak a kezek a tatamiról, csak a szőnyeg felületével közli az energiát a
tanuló, nem szorítja le mell- és vállizomból a tompító kezeket.
5. Ezután a kiinduló helyzeteket és magasságot variáljuk. A tanulók hanyatt fekvésben helyezkednek el,
karjukat mellső középtartásba, lábukat pedig 90 fokos szögben emelik.
(Ezt a gyakorlatot „fagyott kutyának” is nevezik viccesen, amit biztosan minden tanuló elsőre megjegyez!)
Oldalra dőlést követően kell végrehajtani a tompítást és felvenni a pontos véghelyzetet.
6. Páros gyakorlatként a következő gyakorlat bár elsőre ijesztőnek tűnik, mégis, ha kipróbálják, általában
nagyon tetszik a tanulóknak. Az esést gyakorló térdelőtámaszban helyezkedik el, bal (jobb) karját a jobb
(bal) oldali karja alatt átnyújtja az ellentétes oldalra. A segítő két kézzel megfogja csuklóját és háromig tartó
számolás után határozott és lendületes mozdulattal meghúzza a társát. A tompítást végzőnek nem szabad
törzsből megemelkednie úgy, hogy súlypontját áthelyezi hátra, hanem igyekeznie kell saját hossztengelye
körül történő fordulattal az oldalesést végrehajtani. A tompítás ekkor még nagyobb szerephez jut, hiszen
fordulatot követően hajtjuk végre.
8. A következő gyakorlatnál a kiinduló helyzetünk guggolás bal (jobb) lábnyújtással előre. Karokat mellső
középtartásba emeljük, majd oldalra dőlve végezzük az esésgyakorlatot.
10. A csúsztatott esést gyakoroltathatjuk társ segítségével is úgy, hogy az esést gyakorló bokájára kötelet
vagy övet kötünk, s a segítő ennek óvatos, de folyamatos meghúzásával kényszeríti a társát az esésre.
11. Társas gyakorlatként alkalmazható a következő: az esést végrehajtó harántterpeszben helyezkedik el,
segítője pedig lábbal, befelé fordított talppal apró söprő-húzó mozdulatokkal mozdítja el a társa sarkát előre,
s kényszeríti az esés végrehajtására. Ugyanez a gyakorlat falhoz támaszkodva is végrehajtható. Társas
gyakorlatként: térdelőtámaszban elhelyezkedő társon át zuhanó esésként előre végrehajtva.
12. Ha állásból már minden nehézség nélkül végre tudjuk hajtani a csúsztatott esést, akkor következhet a
mozgásból történő végrehajtás. Először oldalazó szökdelésből hajtjuk végre úgy, hogy a harmadiknál
végezzük az esést, majd a másodiknál. Ki kell emelni, hogy a haladási iránnyal ellentétes irányba (tehát
visszafelé) dőlve hajtsák végre a gyakorlatot, hiszen az előre haladás során az elöl lévő lábra (támaszláb)
helyeződik a testsúly. Gyakori hiba, hogy a csúsztatott esést úgy akarják végrehajtani a tanulók, hogy egyik
lábukkal saját maguk alól megpróbálják a levegőben kirúgni a másikat. A tartó láb azonban folyamatosan
érintkezik a talajjal, tehát ugyanúgy kell végrehajtani az esést mint állásban.
13. Követeljük meg, hogy a tanulók képesek legyenek oldalazó szökdelésben egymás után egy jobb, majd
arcirányváltással rögtön egy bal oldalra történő csúsztatott esést végrehajtani!
14. Tanári, edzői segítséggel esetleg ügyesebb, gyakorlottabb tanulók páros gyakorlatként végezhetik a
következőt is: alapfogással megfogják egymást, majd az egyik elkezd páros lábon szökdelni. Amikor a
levegőben van, társa bokájánál talpával lábsöprést végez, kezével meghúzza oldalra lefelé. A szökdelő ekkor
oldalesést végez.
15. A zuhanóesés előre gyakoroltatható társ segítségével is. A segítő térdelésben helyezkedik el úgy, hogy
törzshajlítást végez előre alkartámasszal a talajon (zsugorhelyzet). Ezután az esést gyakorló egyik kezével
megtámaszkodik a hátán és átlendül a társon úgy, hogy az oldalesés véghelyzetébe érkezzen. A magasság
emelhető (térdelőtámasz). Ezzel már előkészíthetjük a későbbi szabadesés technikáját.
2. Ezt követően, hasonlóan az előző feladathoz, térdelőülésben helyezkednek el, fejet bal (jobb) oldalra
hajtják, jobb (bal) kezükkel ívet képeznek, majd hátukat is domborítva törzshajlítással előre lecsúsztatják
jobb (bal) kezüket a bal (jobb) oldali combjuk mellett.
3. Az előző feladathoz hasonlóan a kezet elcsúsztatva a comb mellett megtámaszkodnak a jobb (bal)
Készítette: Gál Zoltán 74
Speciális gyakorlat 2015
vállon úgy, hogy térdnyújtással lábujjaikra emelkedve megemelik a csípőt. (ívképzés)
4. Ezután társ (tanár, edző) segítségével, aki egyik kezével a tarkóra támaszt, másik kezével pedig a
guruló ívet képző csuklójára fogva óvatosan átgördíti a társat oldalesésbe.
5. Ki kell emelni, hogy a gurulásnál ívet képező kezünkkel ellentétes oldali kezünk lesz a tompító kéz,
mellyel a törzshajlítást követően technikától függően vagy a talajra támasztunk, vagy a test mellett tartjuk. A
feladatot már társ nélkül féltérdelésből, majd guggolótámaszból végezzük. Ekkor a lendület megszerzéséhez
már szükség van a lábak erőteljes munkájára, melyet térdnyújtással érünk el.
7. Ezek után következhet a több lépésből, futásból történő végrehajtás, illetve a társ általi lökésből
történő végrehajtás. Majd az akadályok (zsámoly, kötél, karika), társ (fekvő, térdelő, guggoló) fölötti
végrehajtás, ahol az akadály magasságát és szélességét egyaránt növelhetjük. Gyakoroltassuk a végrehajtást
vonalon is!
4. A tanulók ezután már átgördülnek hátra, először érkezhetnek térdelő ülésbe, majd féltérdelésbe,
guggolásba. Abban az esetben, ha már ismerik a félvállas gurulás előre technikáját, akkor ebből a
helyzetből rögtön végrehajthatják azt, melynek végén oldalesésbe érkeznek, s így oda-
visszagurulással gyakorolják a végrehajtást.
5. A következőkben emeljük a kiinduló először guggolásból, helyzet magasságát, így hajlított állásból,
végül állásból hajtják végre a gyakorlatot. Ügyelni kell arra, hogy a magasabbról történő végrehajtás
során is térdhajlítással süllyesztjük a súlypontot, csökkentve a gurulás (esés) kezdőmagasságát.
6. Ha megfelelően rögzült a technika, gyakoroltassuk hátrafelé sétából, majd társ általi lökésből is.
7. A végrehajtást mindkét oldalra gyakoroltassuk!
Gyakran előforduló hibák:
A gurulás nem félvállon történik, hanem ugyanúgy próbálja végrehajtani a tanuló, mint a
gurulóátfordulást hátra.
Fejét nem hajtja egyáltalán oldalra, vagy ugyanarra az oldalra hajtja, mint amerre a lábait lendíti, így
nincs hely a vállon történő átgördülésre, illetve a testsúly ránehezedik a nyakcsigolyára.
Mindenképpen meg kell követelni, hogy a fejet oldalra hajtsák a tanulók, mert amíg a
gurulóátfordulás hátra („bukfenc hátra”) esetében a gördülésnél a fül mellé támasztott kezek leveszik
a nyakcsigolyákra nehezedő testsúly egy részét, itt erre nincs lehetőség, hiszen a tompításhoz
használjuk a kezet (kezeket).
A tanuló nem domborítja a hátát, ezáltal nem tud gördülni, nem süllyeszti a súlypontot.
Nem elég lendületes a végrehajtás.
Egyáltalán nem vagy elkésve tompít a tanuló.
A dobások részei:
1. Felállás
2. Megfogás
3. Dobás-előkészítés
4. Egyensúlyvesztés
5. Dobás
6. Rögzítés
7.
Alapfogás és természetes alapállás
Egyensúlyvesztés
Az egyensúlyvesztés nyolc irányba történhet, melyek a következők: előre, hátra, jobbra, balra, illetve ezek
átlójában, 45 fokos szögben: rézsútosan jobbra előre, rézsútosan balra előre, rézsútosan jobbra hátra és
rézsútosan balra hátra. Az egyensúlyveszések irányait állásban gyakoroljuk először ellenállás nélkül, majd
mozgásból és végül ellenállással.
A támadó ujjai előremutatnak, térde enyhén hajlított. Ez lesz a támaszláb, mellyel támadóálláshoz hasonló
állást alakít ki enyhe törzsdöntéssel előre. Fejét, állát leszegve a társ feje mellé szorítja. Eközben erőteljes
húzást végez rézsútosan hátra és lefelé a tricepszet fogó karjával, másik karjával pedig hátra-oldalra billenti,
csavarja társa felsőtestét. A védő és a támadó mellkasa, oldala, csípője szorosan egymáshoz feszül. Másik
lábát (lendítőláb) térdben enyhén hajlítva és lábfejét lefeszítve (spicc) előrelendíti társa mellett.
Eközben a védőt kimozdítja egyensúlyi helyzetéből úgy, hogy az testsúlyát a támadott lábára helyezze. A
támadó a lendítőlábát hirtelen hátralendíti, s a védő térdhajlata alatt, úgy, hogy a két lábikra izom
találkozzon, kikaszálja társa lábát.
Ezzel egy időben erőteljesen húz a karokkal lefelé, törzsdöntést és enyhe törzsfordítást végez a dobás
irányába. A tricepszet fogó kéz nem engedi el a fogását, azonban a másik kéz (amelyik a mellkason fog),
amikor a védő már a levegőben van, elengedi őt, hogy a biztonságos földre érkezéshez tompítani tudjon. A
támadó a dobást követően lendítőlábát annyira hátralendíti, hogy szinte mérlegállásba kerül. A dobás
végrehajtása után a támaszláb mellé zár a lendítőláb, hogy minél stabilabb helyzetbe kerüljön a támadó.
Érdemes részekre bontva tanítani a dobást: először csak a dobás-előkészítő lépést, majd a karmunkát, ezt
követően a lendítőláb előre irányuló munkáját, majd a visszafelé történő kaszálást, s csak ezek pontos
begyakorlása után történhet az első dobás. A szemléltetést segítheti, ha a talajra rajzoljuk a lábak
meghosszabbított vonalait, illetve a dobás irányát.
Gyakori hibák:
A belépés nem a védő szemközti oldalára történik, hanem keresztbe az ellentétes oldalra.
A belépés során a támadó túllép a védő lábainak meghosszabbított oldalvonalán.
A belépést végző lábbal túl közel lép a védő lábához, így nem lesz hely a lendítőlábnak.
A belépést végző lábbal túl messze lép a védő lábától, így a karok kinyúlnak és nem tudja
kimozdítani ellenfelét az egyensúlyi helyzetből, „szellős” a végrehajtás.
A támaszlábat nem hajlítja be a támadó, nyújtott térddel próbál dobni.
A védőtől távol van, nem elég szoros a fogás, nem húzza magához a védőt, nem ér össze a mellkas és
az oldalak (csípők).
A lendítő (kaszáló) -láb lábfejét visszafeszíti (pipál).
A kaszálásnál a térdhajlatba támad, sarokkal megrúgja a társa sarkát, Achilles- inát.
Az egyensúlyhelyzet-vesztés nem megfelelő irányba történik, csak hátradönti a védőt.
A karok és a lábak munkája nem összehangolt, elkésik egyik a másikhoz képest.
A lendítőlábbal a védő lába mögé lépve, talpával a talajra támaszkodik, ezáltal áthelyezi testsúlyát a
Ezután a támadó a letámasztott jobb (bal) lába körül, 180 fokos fordulatot végezve elfordul a bal (jobb) lábát
egy vonalban a jobb mellé helyezve úgy, hogy háttal kerüljön a védőnek (bordásfalnak) és vállszélességű
kisterpeszbe érkezzen (második keresztlépés). Itt is ügyelni kell arra, hogy a most már terpeszbe került lábak
mindenképpen egy vonalra, és a társ lábfejeinek meghosszabbított vonalán belülre érkezzenek, valamint a
sarok ne érjen a talajra, a testsúly a lábujjpárnákra helyeződik!
A feladatot az előzőekhez hasonlóan hajtják végre a tanulók, de a befordulás után enyhe térdhajlítást
végezve érkeznek oldal terpeszállásba.
Ezt követően történhet a befordulás fogásból történő gyakorlása. A párok az alapfogásnál ismertetett módon
Itt kérhetjük a tanulókat, hogy tegyenek úgy, mintha a karjukon lévő órát néznék meg. A könyöknek nem
szabad lógnia!
Ezután a társat már elemeljük a talajról úgy, hogy a támadó a jobb csípőjét kissé
kibillenti, s erre, illetve a nagy farizomra veszi fel a védőt úgy, hogy kis törzsdöntést
végez előre. Ez lesz a dobás forgáspontja. A védő lábai elemelkednek a talajról.
Gyakori hibák:
A belépés pontatlan: a belépés során a védő lábfejeinek meghosszabbított vonalán túllép.
Túlságosan előre (túl mélyen), a védő lábait összekötő vonalra lép a támadó, így a beforduláskor
nem fér be a védő elé, ellöki magától.
Készítette: Gál Zoltán 81
Speciális gyakorlat 2015
Nem keresztbe lép a támadó.
A befordulást nyújtott lábbal próbálja végrehajtani.
A befordulás során a lábak nem egy vonalra kerülnek, a védőnek történő hátat fordítás során csak
félig, haránt terpeszállásig forgatja be a hátul maradt lábat.
A támadó a sarkaira helyezi a súlyát, teljes talpát talajra helyezi.
Elmarad a térdhajlítás, nem süllyeszt a védő súlypontja alá.
A törzset még a dobás pillanata előtt előredönti.
A csípőt nem billenti ki oldalra a társ mellé, nem veszi fel a csípőre a társat.
A védőt nem hozza egyensúlyvesztésbe: nem megfelelő irányba és erősséggel húz a kar, a védő nem
emelkedik a talp elülső részére.
Lóg a könyök.
Nincs összehangolva a karok, törzs és lábak munkája.
Elmarad a törzsfordítás, csak törzsdöntés, törzshajlítás történik.
Természetesen mindkét oldalra érdemes elsajátítani a gyakorlatot. Ha már állásból folyamatosan,
dinamikusan, törés nélkül és pontos technikával képes végrehajtani a tanuló a csípődobást, akkor
következhet az ellenállásból, majd a mozgásból történő gyakorlás, legvégül pedig a küzdelemben történő
kivitelezés.
A bal (jobb) kar a védő könyöke felett a felkar hátsó részén (háromfejű karizom) fogja a ruhát az
alapfogásnál leírt módon. A jobb keresztlépéssel egy időben a bal (jobb) kar meghúzza a védőt maga felé
előre úgy, hogy a bal (jobb) karjának könyökét magasra, a saját arca mellé emeli, és közben alkarfordítást
végez kifelé, az ujjak kifelé néznek. A befordulással egy időben a támadó jobb (bal) karját keresztbe-előre
lendíti a teste előtt, karját behajlítva szorosan befogja könyökhajlatába – az alkarja és felkarja közé – a védő
felkarjának felső részét.
A bal (jobb) kar húzása, a társ karjának lezárása és a térdhajlítás miatt a védő a mellkasával a támadó hátára
kerül. A dobás pillanatában a kar erőteljes bal (jobb) láb felé történő húzómunkája, a térdnyújtás,
törzsdöntés és fordítás együttes kivitelezése adja a dobás erejét.
Gyakori hibák:
A belépés pontatlan: a belépés során a védő lábfejeinek meghosszabbított vonalán túllép.
Túlságosan előre (túl mélyen), a védő lábait összekötő vonalra lép a támadó, így a beforduláskor
ÖKÖLVÍVÁS:
Ököltartás: A tanulók először hajtsák be ujjaikat a hüvelykujj kivételével, majd a hüvelykujjat fektessék
keresztben a mutató és középső ujj második perccsontján. A sérülések megelőzése érdekében az öklöket
mindig zártan kell tartani az ujjakat tenyérbe zárni. A zárt ököl fenntartásakor bizonyos fokú statikus
izommunka szükséges és ez részben a csuklóra és az alkarra is kihat. A kézfej ökölbe szorítása azonban ne
legyen olyan mérvű, hogy az alkar és váll izomzatában is merevséget okozzon, mert az ütés gyorsaságát, az
izomkoordinációt kedvezőtlenül befolyásolhatja. Az ütésnél
fellépő terhelés nem csak az ökölnek, az egész karnak - az
alkar izomzatának, csontjainak, izületeinek - is megterhelést
jelent. Ezért igen fontos az ököl és az alkar helyes viszonya,
ami azt jelenti, hogy kézhát az alkarral egy síkot és az ököl a
csuklóval szoros egységet képez.
Alapállás
A lábaknak, a karoknak, a testnek azt a helyzetét, amelyből a támadás és védekezés minden irányban
folyamatosan, könnyen végrehajtható, és amelyben a kiütési pontok védett helyzetben vannak, alapállásnak
nevezzük.
Az ökölvívó bal lába elől ( jobb kezes tanuló esetében) jobb lába hátul haránt terpeszben, amely a tanuló
Készítette: Gál Zoltán 83
Speciális gyakorlat 2015
vállszélességét nem haladja meg. A testsúly egyenletesen mindkét lábon nyugszik. A bal láb teljes talpal éri
a talajt, de a test súlya inkább a lábfej elülső részén helyezkedik el. A jobb lábnak kissé befelé fordított
féltalpával a talajra támaszkodik. A test helyzetét tekintve, a vállöv hossztengelye nem esik egybe a lábfejek
középpontját összekötő egyenessel, azzal szöget képez az ellenfél felé fordulva.
Az alapállásban a karok akkor vannak a legjobb helyzetben, ha a jobb kar a testen fekszik, a jobb ököl
közvetlenül az állcsúcs mellet, a könyökben-derékszögben hajlított bal kar ökle a váll magasságában a bal
váll előtt helyezkedik el. Az alapállás akkor felel meg rendeltetésének, ha a jobb váll kissé mélyebbre kerül,
ennek értelmében a bal váll enyhén felemeljük és az állcsúcsot a váll és a mell által képzett üregben
helyezzük.
Egyenes ütés:
A balegyenes Alapállásból indulva jobb láb féltalpával a talajt nyomva és az így keletkezett lökő erő
hatására a bal lábat, előre ütőtávba csúsztatjuk, közben a bal csípő és a ball váll előre lendül és az öklünket
az ellenfél állcsúcsára lökjük. A test előre és balról –jobbra enyhe mozgást végez. A bal ököl tenyérrel lefelé
találkozik a célponttal. Célba érkezéskor a bal váll fennmarad, s így oldalról védi az állat, a jobb váll lazán
lent van és a jobb ököl az áll elé, kerül, a jobb fel és alkar a testre fekszik, az előre csúsztatott bal lábtérdben
enyhén hajlított, a jobb láb pedig nyújtott. Az ütés befejeztével a bal láb indításával visszalépünk
alapállásban. A bal ököl – követve az indító bal láb mozgását – az ütés síkjában kerül alapállási helyzetbe. A
leírt balegyenes az ökölvívók hagyományos és talán a legegyszerűbb fegyvere.
Jobbegyenes:
A jobbegyenes taktikailag általában a már előkészített helyzet erőteljes ütésekkel való kihasználására
alkalmas, de kitűnő eszköze az ellentámadás bevezetésének is. Technikai végrehajtása: alapállásból indulva
a tanuló a jobb lábának a féltalpával elrugaszkodva a testét előreviszi,- bal lábbal egy kis lépést tesz balra
előre- vele egyidőben a törzsét jobbról balra fordítja, és öklét egyenes vonalban a cél felé küldi. A bal ököl
az arc előtt biztosít, a leengedett bal könyök pedig a testet biztosítja. A tanuló a jobb lábát vagy helyben
hagyja, esetleg előre csúszik aszerint, hogy milyen távolságban van a cél. A testsúly teljesen a – térdben
kissé behajló- bal lábra kerül, a nyújtott jobb láb féltalpon alátámaszt, sarka a lendülettől kissé kifordul. Az
ütés befejeztével a bal láb indításával visszalépünk az alapállásba, jobb ököl az ütés síkjában kerül vissza
kiinduló helyzetbe. Támadó jobb egyenes, amelyet általában előkészület nélkül ütünk, ritkán alkalmazott
ütésforma, csak akkor eredményes, ha az ellenfelet váratlan vagy védetlen helyzetben éri, Megelőző
jobbegyenes az ellenfél akcióinak megelőzésére, szétrombolására szolgál, Követő jobbegyenes mindig
valamely ütés- védésforma után hatásos.
Az egyenes ütések védésénél mind a négy alapvédési forma: a lezárás, hárítás, hajlás, és a lépés
alkalmazható.
Az ütések védése lezárással és az alkalmazott ellenütések :
Lezárással történő védekezés esetén az ökölvívó az ütést közvetlen a célba találás előtt, nyitott tenyérrel,
kézfej háti oldalával, alkarral, vagy vállal fogja fel. A kézfejjel, alkarral végzendő védéseket – elméletileg –
külön nem is kellene tanítani, hiszen annak – biztonsági okokból – mindig „jelen kell lennie „jobb tenyérrel,
történő lezárást balegyenes ellen alkalmazzuk. Az ellenfél ütését közvetlenül a célbaérés előtt nyitott jobb
tenyerünkkel állítjuk meg, úgy hogy közben egyidejűleg kissé hátrahajlunk, így az ütés ereje tenyerünkön
nem tevődik át. Ball vállal történő lezárást jobbegyenes ellen alkalmazzuk. A célbaérés előtt a bal vállat
kissé felhúzzuk, közben a törzs balról jobbra fordul, kissé jobbra és hátra hajlunk, a testsúly a jobb lábra
kerül. A jobb tenyér a felhúzott bal váll mellet biztosít. Ugyanezt az eljárást követjük a horog ütések vállal
történő lezárása esetén az ütést a jobb ill. bal váll felhúzásával zárjuk a felsőtest uránengedésével.
Horog ütések védése vállal: Bal ill. jobbhorog ütése esetén kesztyűvel végrehajtott lezárásnál bal ill. jobb
öklünket állszöglethez húzzuk, és az ütés erejét a kesztyű párnázott részével valamint a felsőtest
uránengedésével felfogjuk.
Bal ill. jobbhorog védése kesztyűvel: A fejre érkező balegyenest kézzel és vállal hárítjuk, a testre történő
ütések útját alkarral zárjuk. A testre irányuló ütések alkarral történő védésénél, az ütést az irányban eső
könyökünkkel megállítjuk, közben kissé előre hajlunk. A másik kézzel egyenes ellenütést üthetünk fejre. A
védő mozdulat végrehajtásánál a nem ütő kéz – ellenütés esetén - az állnál marad.
Bal-jobbegyenes a testre védése lezárással: A lezárásos védekezés használatából adódó ellenütések
lehetnek egyidejűek és követőek. az egyidejű ellenütések – tekintve a
nagyobb távolságra – egyenesek ill. csapott vagy horogütések lehetnek. A
követő ellenütés – ütőtávba történő belépéssel – bármelyik alapütés lehet.
Rúgások:
átlós rúgás
A fő célpont az átlós rúgásnál az alsó borda és normális esetben a sípcsontot használjuk a
támadásnál. A rúgást úgy lehet kivitelezni, hogy a lábat átlósan felfelé lendítve rúgjuk el
támadáshoz, a célpont felé.
horogrúgás
A horogrúgásokat szintén gyakran használják az ereje miatt, mely erősebb, mint a köríves
vagy az átlós rúgás. Azért erősebb, mert amikor rúgsz, a csípőt és a testet teljesen el kell
fordítani a lendítés irányába, ami növeli az erejét. Ezt a rúgást akkor lehet használni,
amikor az ellenfél lebukik az ütés elől, vagy alacsonyabb helyzetben van. Azonban
az a nagy hátránya ennek a rúgásnak, ha elvéted, akkor teljesen kieshetsz az
egyensúlyodból, és ezzel adsz egy esélyt az ellenfélnek az ellentámadáshoz.
Theep Trong (egyenes toló rúgás)
Rúgás védése rúgással – Ebben az esetben a rúgást úgy blokkolja, hogy sarkával belerúg a combjába.
10.
A testi kényszer alaptechnikái.
1. A testi kényszer alkalmazása
A rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés leküzdésének legenyhébb és legegyszerűbb módja, ha a
fizikai erőfölényben lévő rendőr testi kényszerítést alkalmaz. Az erőfölény hiánya több rendőr együttes
fellépésével, illetve mások segítségül hívásával is pótolható. Ha azonban az ebből fakadó késedelem az
intézkedés befejezését akadályozná, az ellenszegülés megtörésére súlyosabb kényszerítő eszköz
alkalmazható.
Testi kényszer: A megfogás, a leszorítás, az elvezetés vagy más, a rendőr által fizikai erőkifejtéssel
alkalmazott, valamely cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására irányuló kényszerítés (a továbbiakban:
testi kényszer) akkor alkalmazható, ha a rendőri erőfölény vagy az intézkedés alá vont személy állapota,
magatartása folytán a rendőri intézkedés eredményessége ezzel biztosítható. A testi kényszer alkalmazása
során a rendőr önvédelmi fogásokat is használhat. A rendőr a támadás céljára szolgáló eszköz használatának
megakadályozása, továbbá a támadás elhárítása érdekében az ehhez szükséges erejű és irányultságú ütést
vagy rúgást alkalmazhat. Nem minősül testi kényszernek, amikor a rendőr – jogszerű intézkedése során, a
biztonságos intézkedés végrehajtása érdekében – a felé kartávolságon belülre lépő, valamint a mozgásának
folyamatosságát akadályozó személyt csupán nyújtott kezével, minimális erőkifejtéssel magától távol tartja.
Nem minősül testi kényszernek gyermekkorú személyek, idősek, vakok, fogyatékos személyek, egyéb
rászorultak közlekedésben való segítése vagy a magatehetetlen személyek szállítása, így nem testi kényszer
a túl ittas személy kijózanító állomásra szállításához szükséges testi megfogás sem.
A rendőr - intézkedése során - az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés
abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat.
A testi kényszer alkalmazásának esete: ellenszegülés megtörésére
Az ellenszegülés elemzése
A rendőr feladatának ellátása során bárkit felszólíthat arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön.
Ha az intézkedés alá vont személy nem tesz eleget a rendőri felszólításnak, akkor azt ellenszegülésnek kell
tekinteni. Az ellenszegülés megnyilvánulhat aktív vagy passzív formában.
Passzív ellenszegülés: azon túl, hogy nem tesz eleget a rendőri felszólításnak fizikailag nem fejt ki erőt, (pl.
leül, lefekszik, nem hajlandó eltávozni a helyszínről, nem hajlandó kiszállni a gépjárműből stb.). Ebben az
esetben a kívánt cselekvésre fizikai erővel kell kényszeríteni az intézkedés alá vont személyt.
Aktív ellenszegülés: az intézkedés alá vont személy azon túl, hogy nem tesz eleget a rendőri felszólításnak
fizikai erőkifejtést alkalmaz, (pl. valamilyen tárgyba kapaszkodik, nem hajlandó magát alávetni a ruházat
átvizsgálásnak, bilincselésnek, nem hajlandó beszállni a szolgálati gépjárműbe stb.). Az aktív ellenszegülés
tehát nem támadó jellegű magatartás.
11.
Biztonsági rendszabályok:
1. Lőkiképzést csak szolgálati fegyverrel lehet végrehajtani!
- A lőkiképzés megkezdése előtt meg kell győződni a fegyverek töltetlenségéről - A lövőknél lévő szolgálati
lőszert össze kell szedni és csak a lövészetek befejezése után - közvetlenül a lőtér elhagyása előtt - szabad
visszaadni.
2. A fegyverek töltetlenségét az alábbi esetekben kell ellenőrizni:
a./ A lőkiképzőknek, a lövészetvezetőknek és a lövőknek: - a lövészetek megkezdése előtt és után, valamint
a tűzszakasz elhagyásakor b./ Minden rendőrnek - a fegyver tárolóhelyről történő felvételekor és az oda
történő elhelyezés előtt - a karbantartás megkezdése előtt és utána - a szolgálat megkezdésekor és annak
befejezése után - amikor egyes lőgyakorlatát befejezte és nem hagyja el a tűzszakaszt - lőfegyver
engedéllyel történő átadásakor - mind az átadónak mind az átvevőnek
3. A fegyverek töltetlenségének a vizsgálata az alábbiak szerint történik:
- a fő golyófogó irányába, vagy semleges irányba tartott fegyverből a tárat kivesszük - a fegyvert
kibiztosítjuk - a szánt, vagy a zárkeretet hátrahúzzuk - szemrevételezéssel meggyőződünk arról, hogy a
töltényűr, a tár helye és a hüvelykivonó karom helye üres-e - a szánt, vagy a zárkeretet visszaengedjük a
helyére - a fegyvert az elsütő billentyű elhúzásával fesztelenítjük (elsütjük) - a fegyvert bebiztosítjuk - a
fegyvert eltesszük a tokjába, illetve leadjuk a tárolóhelyre
4. A lőtéren a lőkiképző és a lövészetvezető utasításait az ott tartózkodók kötelesek végrehajtani, illetve
betartani! 5. A lőkiképző, lövészetvezető győződjön meg róla, hogy a gyakorlatot végrehajtó állomány
ismeri-e a rájuk vonatkozó biztonsági rendszabályokat. Aki nem ismerné, csak a megfelelő felkészítés után
vehet részt a lövészeten.
6. A lőgyakorlatok végrehajtása során a lőszerek kiadása, a tárazás és a fegyverek betöltése a lőgyakorlatra
való felkészülés rendjének megfelelően történhet.
7. Tilos a beékelődött vagy elcsettent lőszert fém-, vagy fapálcával kiütni.
8. Tilos a hangjelzőket gyújtás után kézben tartani és az alegységek elhelyezési körletébe, járművekbe,
objektumokba, gyúlékony tárgyra dobni.
9. Tilos az eldobott hangjelzőhöz, gyújtóhoz, robbanótesthez, kézigránáthoz, kilőtt lövedékhez hozzányúlni,
azokat felszedni és szétszerelni.
10. A lövő csak a részére kiosztott lőszert - pirotechnikai vagy robbanóanyagot - tarthatja magánál a feladat
végrehajtásáig. Ha ilyeneket talál, azt haladéktalanul jelentse a lőgyakorlatvezetőnek vagy a lőkiképzőnek.
11. A mozgással végrehajtott lőgyakorlatok során a fegyvert fokozott figyelemmel kell tartani. Az
elsütőbillentyűt nem érintve, sátorvason kívüli ujjtartással a fegyver csövét mindig lőirányba kell tartani.
12. Vigyázni kell a kétkezes fegyverfogásnál, hogy a segítőkéz hüvelykujja ne kerüljön a szán mögé.
13. A fedezék mögül végrehajtott tüzeléskor a fegyver mozgó alkatrészét tilos a fedezékhez támasztani.
14. A fegyverek ürítése az ÁLLJ! ÜRÍTS! vagy a TÜZET SZÜNTESS! ÜRÍTS! vezényszavakra történhet.
Az önállóan megoldandó lőfeladatok esetén a vonatkozó lőgyakorlat előírásai szerint kell eljárni.
15. A tüzelést minden lövőnek azonnal be kell szüntetni és a fegyverét ürítenie kell, ha:
- a lőtéren a TÜZET SZÜNTESS! parancsot vagy jelet adják - a lőirányban ember, állat, vagy alacsonyan
szálló légi jármű jelenik meg - a lőtéren vagy a lőirányban tűz keletkezett - ha a lövedékek a biztonsági
területen kívül csapódnak be - ha az összeköttetés megszakad a biztonsági őrökkel
16. A lőtéren csak a lőgyakorlatot végrehajtó állomány, a váltás, a lőtér szolgálati személyei és az ellenőrző
elöljárók tartózkodhatnak.
LŐELMÉLET, BALLISZTIKA
A ballisztika fizikai értelemben a mozgásban lévő (kilőtt, eldobott, elhajított) testek röppályájának tana, így
a lövedék mozgásának törvényszerűségével foglalkozó tudomány. Ezen túl a lövedék környezetre kifejtett
fizikai, biológiai hatásaival is foglalkozik. A ballisztika a lövedék mozgása szerint felosztható:
Belső ballisztika
A lövés fogalma: Lövésnek nevezzük a lőfegyverek működését előidéző folyamatot, illetve a lőporgázok
energiájának hatására a lövedék kirepülését a fegyver csövéből. A különböző fegyverek lövedékének
kezdősebessége 300-1100 méter/másodperc között van.
A lövés jelensége: Az ütőszeg a kakas hatására ráüt a töltényűrbe helyezett töltény csappantyújára. Az ütés
erejétől a csappantyúban lévő gyúelegy meggyullad, és szúróláng keletkezik, amely a gyúlyukon keresztül
meggyújtja a lőportöltetet. A lőportöltet égésekor nagy mennyiségű és erősen felhevült gáz keletkezik,
amely nagy nyomást fejt ki a lövedék fenékrészére, a hüvely fenekére és falára, valamint a cső falára. A
lövedék az állandóan emelkedő nyomás hatására besajtolódik a csőfuratba, és növekvő sebességgel
A lövés előzetes időszaka: a lőpor meggyulladásától a lövedék megindulásáig tart. A gáznyomás olyan
nagyra nő (250-500 kg/cm2), hogy a lövedék elmozdul és besajtolódik a csőfuratba. A lövés első vagy
alapidőszaka: a lövedék megmozdulásától a lőporgázok elégéséig tart. A gáznyomás elérheti a 2000-3000
kg/cm2 értéket, ezáltal a lövedék mozgása egyre gyorsul.
A lövés második időszaka: a lőportöltet elégésétől, a lövedék csőből való kirepüléséig tart. A lövedék
sebessége tovább nő.
A lövés harmadik időszaka: a gáznyomás utóhatásának időszaka. A lövedék csőből való kirepülésétől, a
lövedékre ható gáznyomás megszűnéséig tart. A csőből kiáramló gázok még nyomást gyakorolnak a
lövedékre, sebességét mindaddig növelik, amíg a lövedékre ható gáznyomás a légellenállással egyenlő nem
lesz. A lőpor égése alatt a lövedék sebessége állandóan nő. A lőpor elégése után a lövedék tehetetlenségénél
fogva repül tovább. A lövéssel járó hang- és fényjelenség: A lövésnél lejátszódó jelenségek közé tartozik a
torkolattűz és a torkolati dörej is. E két jelenség magyarázata az alábbi: a lövedék után nagy sebességgel
kiáramló gázok nagy erővel bele ütköznek a levegőbe, melynek következtében csattanó (dörrenő) hang
keletkezik. A torkolattűz keletkezésének oka az, hogy a csőből nagy sebességgel kiáramló gázörvényben
egyes lőporszemcsék közvetlenül a csőtorkolat előtt égnek el, ami természetesen fényjelenséggel jár. Ezek a
jelenségek egyes harctevékenységeknél (Pl. felderítésnél) áruló jelként jelentkeznek. A korszerű
fegyvereknél azonban már alkalmaznak olyan eszközöket (lángrejtő, hangtompító) amelyek használata
ezeket az áruló jelenségeket rejtik, illetve nagymértékben csökkentik. A fegyver lövés közbeni
hátramozgását visszalökésnek nevezzük. Ez abból adódik, hogy a gázok ereje minden irányba hat, tehát
hátra felé is. A visszalökő erőt, mint ütést érzékelni lehet a vállon, karon vagy a talajon. Az önműködő
Külső ballisztika
A lövedék útját a levegőben röppályának nevezzük. A röppálya a kirepülési pontnál kezdődik és a találati
vagy a találkozási pontnál végződik. A lövedék a levegőben egy szabálytalan - parabolikus - pályán halad. A
levegőben mozgó lövedékre két erő: a nehézségi és a légellenállási erő hat. A nehézségi erő függőleges
irányban hat és arra kényszeríti a lövedéket, hogy süllyedjen. A légellenállási erő vízszintes irányban hat és
arra kényszeríti a lövedéket, hogy lassuljon.
A légellenállási erő vízszintes irányban hat, állandóan lassítja a lövedék mozgását és igyekszik azt
felbillenteni. A két erő együttes hatásának eredményeként a lövedék sebessége fokozatosan csökken a
röppálya pedig görbe vonal lesz. A lövedék stabilitását a röppályán a csőben lévő huzagok által létrehozott,
a lövedék hossztengelye körüli forgó mozgás biztosítja. A lövedék fordulatszáma percenként 10-15 ezer. A
forgó lövedék a csőtengely irányától oldalirányban kissé jobbra eltér, amit oldalgásnak nevezünk. Nagyobb
távolságra történő lövésnél ezt figyelembe kell venni.
A röppálya elemei:
Fegyverek felosztása:
Hidegfegyverek: minden olyan fegyver, amelyik nem használ magas hőmérséklettel járó kémiai reakciót
működése közben.
a) Szálfegyverek (pl.: dárda, lándzsa)
b) Szúró- és vágófegyverek (pl.: kard, tőr)
c) Zúzófegyverek (pl.: buzogány, nuncsaku)
d) Lőfegyverek (pl.: íj, számszeríj)
Tűzfegyverek: olyan eszköz, amelyből a kiterjedő forró gáz tolóereje által meghajtott szilárd anyagú
lövedék lőhető ki.
a) Revolverek (pl.: Colt)
b) Pisztolyok (pl.: 96M P9RC)
c) Golyós puskák (pl.: M1 Garand)
d) Sörétes puskák (pl.: Mosberg 500)
e) Géppisztolyok (pl.: UZI) f) Gépkarabélyok (pl.: AMD-65)
g) Géppuskák (pl.: PKM)
A lövedék az égő lőportöltetet gáznyomásának hatására a csövet elhagyva a cél felé röpül. Alakját,
kialakítását és anyagát tekintve nagyon sokféle lehet, annak megfelelően, hogy a röppályán milyen stabil
legyen, illetve, hogy a célban milyen hatást fejtsen ki.
FEGYVERKARBANTARTÁS
- A karbantartás megkezdése előtt a fegyver töltetlenségének ellenőrzését minden esetben végre kell hajtani
(három pontos ellenőrzés).
- A fegyver részleges szétszerelése során ügyelni kell, hogy az alkatrészek más fegyverek alkatrészeivel ne
keveredjenek.
- A részleges szétszerelésen felüli munkálatokat a fegyveren csak fegyvermester végezhet.
- Tisztítókefével, olajjal és ronggyal el kell távolítani a lőpormaradványokat az összes felületről.
- A cső tisztítása a töltényűr felől történjen a tisztítóvesszővel. Nagyon fontos, hogy semmilyen idegen
anyag ne maradjon a csőben. Kerülni kell a túlzott olajozást, mert a csőben maradt túl sok olaj a lövés során
túlnyomást okozhat, ami csődudorhoz is vezethet, a töltényhüvely a töltényűrbe szorulhat, ezért a csőben
még vékony olajréteg sem maradhat.
- A tisztítás után olajos ronggyal töröljük át az alkatrészeket, ügyelve, hogy a csúszó élek ne maradjanak
szárazon.
- A karbantartás során észlelt hibák (törés, deformálódás, felverődés) javíttatásáról haladéktalanul
gondoskodni kell.
- Az összeszerelés fordított sorrendben történik és utolsó fázisban a fegyver működőképességét ellenőrizni
kell.
Készítette: Gál Zoltán 103
Speciális gyakorlat 2015
A sűrített levegőt sokkal hosszabb ideje használja az emberiség lövedékeknek a fegyvercsőből való
kirepítéséhez, semmint azt gondolnánk. Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és Indonézia dzsungeleiben egyes, a
kőkort éppencsak maguk mögött hagyott törzsek vadászai a mai napig használják hagyományos
fúvócsöveiket, amelyekből az aprócska, többnyire méreggel preparált nyilakat a saját tüdejük segítségével
előállított sűrített levegővel lövik áldozataikra.
A nyugati világban ezek az eszközök nem terjedtek el (vagy már az írott történelem kezdetére feledésbe
merültek), és a sűrített levegőt legfeljebb a félelmetes görögtűz célba juttatására használták fel a hadviselő
felek: ez a fegyver még a bizánci-török háborúk tengeri csatáiban is szerepet játszott.
A XVIII. századig a sűrített levegő katonai alkalmazása szünetelt, ekkoriban azonban egy új fegyver
született, a szélpuska. Ezek az előre megtöltött nagynyomású légtartállyal működő (és emiatt a modern
dugattyús légpuskáknál jóval nagyobb teljesítményű) puskák csendes működésüknél fogva eleinte főként a
vadászok körében váltak népszerűvé, hamarosan azonban a hadszíntereken is megjelentek, meglehetősen
vegyes érzelmeket keltve. Attól függően ugyanis, hogy az ember a fegyver melyik végén állt, a
szélpuskásokat vagy jól képzett elit katonáknak, vagy közönséges orvgyilkosoknak tartották.
Az osztrák hadsereg 1779-ben rendszeresítette a Girandoni-féle szélpuskát néhány elit vadászalakulata
számára, és ez azután ha nem is döntő, de mindenképpen hírhedt szereplőjévé vált a napoleoni korszak
osztrák-francia összecsapásainak. Eredményeit mi sem bizonyítja jobban, minthogy Napoleon állítólag
halálosan gyűlölte e fegyvert és használóit.
A sűrített levegő az első világháború lövészárokharcaiban is fontos szerepet kapott: a csendes, mégis
hatékony légaknavetők a viszonylag közeli árkokból is a felfedeztetés veszélye nélkül tarthatták tűz alatt az
ellenséges csapatokat. Ennél is nagyobb jelentőségre tett szert azonban a tengeri hadviselésben, ahol
a torpedók vetőcsőből való indítására használták.
A Magyar Királyi Honvédségben alkalmazott légpuskák egészen más célt szolgáltak, mint félelmetes
elődeik: ezek a viszonylag kis teljesítményű fegyverek a lőkiképzés legolcsóbb és akár szobai körülmények
között is használható eszközeiként szolgáltak.
Űrmérete: 4,5 mm
A rugó nyomóereje: 30-40 kg
A rögzített irányzékhoz tartozó lőtávolság: 20 m
Legnagyobb lőtávolsága: 300-350 m
Ballisztikai adatok:
Behatolási
Magassági Szélességi
Távolság Röpmagasság mélység
szórás szórás
m cm puhafába
cm cm
cm
10 8 5 3 10
20 9 11 7 6
30 10 17 12 4
40 25 24 18 3
50 54 32 25 2
Működése
A légpuska használatakor bal kézzel tartsuk meg azt az irányzék alatt úgy, hogy a fegyver jobb oldala legyen
felül. A jobb kéz mutató és hüvelyujjával fogjuk meg és húzzuk hátra és kifelé a feszítőkengyel
kioldógombját, majd ugyancsak a jobb kézzel markoljuk át az ágyazatból előtűnő feszítőkengyel felső végét
a gomb alatt, és határozott mozdulattal addig húzzuk hátrafelé, amíg meg nem halljuk a zárkapocs
kattanását, amint a vezetőrúd nyugaszába akad. Ekkor a feszítőkengyelt hajtsuk vissza eredeti helyzetébe és
rögzítsük.
A bal kéz hüvelyujjával nyomjuk meg a töltényhenger nyomógombját, majd miután a töltényhenger jobb
felé kiugrott, a szabaddá váló töltőnyílásba jobb kézzel hegyével előre helyezzünk be egy lövedéket.
Nyomjuk vissza a töltőhengert a helyére. A fegyvert ezzel felhúzva és töltve, célzás után leadhatjuk a lövést.
A felhúzás és a töltés sorrendjét tartsuk be, és a felhúzott, de töltetlen fegyvert soha ne csettentsük el, mert
ez a nyomórugó töréséhez és a tömítés megrongálódásához vezethet. Ügyeljünk arra is, hogy a
feszítőkengyel lövés előtt teljesen be legyen hajtva, ellenkező esetben ugyanis az a lövés pillanatában nagy
erővel csapódik előre és sérülést okozhat.
Lőkiképzés a légpuskával
A légpuska ugyan olcsó és bárhol használható eszköze a lőkiképzésnek, az éles lövészetet azonban mégsem
pótolja, ráadásul annak hiányában káros beidegződéseket okozhat, ezért a Lőutasítás nyomatékosan felhívta
a kiképzők figyelmét néhány fontos dologra. Hogy a fegyvernek a gyalogsági puskától eltérő szerkezete és
működése a legénységet ne zavarja meg túlságosan, a legalapvetőbb kezelési és karbantartási fogásokon túl
semmilyen egyéb anyagismeretet nem szabad megkövetelni tőle, szétszednie sem szabad. Ugyanakkor súlyt
kell fektetni arra, hogy minden légpuskás lövészet alkalmával saját fegyvere és oktatótöltények
felhasználásával a gyalogsági puska töltőfogásait is gyakorolja.
Mindezek figyelembevételével a légpuska a lőkiképzés fontos eszközévé válhat, már csak azért is, mivel,
vele sokkal gyakrabban lehet gyakorolni mint éles fegyverrel, az ezáltal elsajátítható ismeretek pedig,
különösen az újonckiképzésben, rendkívül hasznosak.
A Magyar Királyi Honvédség negyedszázados létét végigkövető anyagi nehézségeket különösen jól
szemlélteti a légpuskás lőkiképzés előírásainak azon pontja, amely a kilőtt ólomlövedékek összegyűjtéséről
és az azokkal való elszámolásról intézkedik.
Jellemzően az összes rúgós légfegyver. Itt lövés előtt a rúgót megfeszítjük, ami lövéskor összepréseli a
Készítette: Gál Zoltán 105
Speciális gyakorlat 2015
dugattyúházban lévő levegőt, így lőve ki a lövedéket.
Elősűrítéses: :
Más néven PCA légfegyverek: lövés előtt egy sűrítőkar felhúzásával a dugattyúházban lévő levegőt
összesűrítik, ami a lövéskor egy szelepen keresztül távozik. Nagy előnyük, hogy lövéskor nincs nagy tömeg
mozgás ( lásd a rúgósnál a dugattyú + rúgó előre lendülő tömege ), így ez a légfegyvercsalád gyakorlatilag
nem ” rúg ”vissza lövés közben.
Sűrített levegős:
Más néven PCP légfegyverek ( egy szerelt, és utántölthető légtartályról üzemelnek ). Ezek jellenzően 200-
300 bar nyomásra feltöltött tartályok, amiből egy szelep adagolja a sűrített levegőt lövéskor a fegyverbe. A
ma használatos csúcskategóriás versenylégfegyverek kizárólag ezen az elven működnek. Visszarúgás-a
PCA-hoz hasonlóan-itt sincs,és a lövés előtti izomterhelés (rúgó felhúzás, elősűrítés stb.) is kiküszöbölődik.
Hátrányuk, hogy csak speciális kézipumpával, nagynyomású kompresszorral,vagy sűrített levegős tartályról
tölthetőek.
CO2-os :
Elvi működésük hasonló a PCP fegyverekéhez, de itt a hajtógáz széndioxid, nem sűrített levegő. Más a
jellemző gáznyomás (kb. 60 bar ), így a két fegyvercsoport nem kompatibilis egymással. Rendelkeznek a
PCP fegyverek előnyeivel-nincs visszarúgás, fárasztó felhúzás-, viszont nagyon érzékenyek a 10˙C alatti
hőmérsékletre.
A rúgós légfegyverek lehetnek még:
Visszarúgásos:
A legelterjedtebb típus.pl. Slaviák,az összes magyar Marla és rúgós Fég stb. Itt lövés közben az előre
vágódó dugattyú tömege miatt hamarabb megmozdul a fegyver,minthogy a lövedék elhagyná a csövet, így a
találati pontosságot befolyásolhatja.
Késleltetett visszarúgású légfegyverek:
Nagyon ritka konstrukció (pl. Feinwerkbau 150-300 ). Itt lövés közben az egész dugyttyúház hátrasiklik pár
mm-t, így csak azután jelentkezik egy kis rezonancia, amikor a lövedék már elhagyta a fegyver csövét.
Visszarúgásmentes:
A rúgós légfegyverek csúcsa. (pl. Diana 60-75 család). Itt egy ötletes ikerdugattyús megoldással
egyensúlyozták ki a rendszert. Jelentősége a PCA-PCP-fegyverek megjelenésével megszünt. A maga
korában a céllövészetben csúcskategóriának számított.
Csőletörős felhúzású:
A rúgót itt a cső „letörésével ”feszítjük meg ( pl. Slaviák ).
Felhúzó karos:
Itt a cső fixen egybe van építve a dugattyúházzal. A rúgó feszítését egy,a cső alatt,a dugattyúház jobb vagy
baloldalán, ill.tetején rögzített karral lehet elvégezni. Érdekesség képpen: létezik olyan légfegyver is, ami a
hadipuskák Mauser závárzatát utánozza felhúzás közben. Ilyen pl. Haenel Suhl 310-311-es keletnémet
ifjúsági légfegyver is.
Célzás szerint:
Nyílt irányzékos:
A klasszikus célzóeszköz. Elterjedt, és egyszerű szerelék, könnyű a használata. Szinte minden hobbicélú
légfegyvert evvel szerelnek fel.
Diopteres:
Itt a hátsó irányzékot egy tűhegynyi furattal ellátott eszköz helyettesíti, a céltüskét pedig egy tunnelházban
elhelyezett gyűrű. Itt a lőelemeket koncentrikus körökben kell összerendezni célzás közben, így ez a
megoldás kifejezetten lőlapra történő célbalövészetre van kifejlesztve. A céllövő légfegyvereket ilyen
szerelékkel hozták forgalomba.
Távcsöves:
Egyes légfegyvereket eleve nagyobb (40-50 m) távolságú céllövészetre, illetve vadászatra ( Magyarországon
szigorúan tilos a légfegyveres vadászat!) fejlesztettek ki, ezért irányzék nélkül forgalmazzák, a távcső utólag
szerelhető fel rá a kialakított helyére.
Készítette: Gál Zoltán 106
Speciális gyakorlat 2015
Ezen kívül számtalan variáció, és átjárhatóság létezik az egyes kategóriák között, és még sok más
csoportosítási szempont létezik, pl. árkategória, torkolati sebesség (7,5J felett engedélyköteles, versenyzésre
csak 16 J-ig használható hazánkban!) egy és többlövetű, stb.
1-Tusa
2-Előagy,vagy ágyazat,lehet a
tusa része,vagy külön darab is
3-Sátorvas
4-Dugattyúház
5-Fegyvercső
6-Csőfartömb
7-Rúgó feszítőkar
8-Dugattyú tömítés
9-Elsütő billentyű
10-Dugattyú
11-Dugattyúház zárótömb,vagy
fartömb
12-Rúgóvezető
13-Rúgó
14-Hátsó irányzék,vagy nézőke
15-Első irányzék,vagy
célgömb,céltüske
Fekvőtámaszba
Fekve-nyomás
n karhajlítás- Hanyatt
Hajlított karú 4 × 10 m-es Helyből 2000 m-es f utás
nyújtás 30 f ekvésből f elülés
f üggés időre mp 60 25 ingaf utás mp távolugrás cm (perc)
Pont mp alatt 60 mp alatt
kg/db kg/db