Professional Documents
Culture Documents
Caroline Kepnes - TE PDF
Caroline Kepnes - TE PDF
így, ha megváltoztatod a jelszavadat, tudni fogok a lehetőségekről. Nem az a fajta vagy, aki
mindig újakat talál ki. Hármat váltogatsz:
Egyre jobb a dolog. Nem akarod megmondani anyádnak, hogy már megint elvesztetted a telefonodat.
Fogtad magad, és vettél egy új telefont, új számmal, új előfizetéssel. Mindezt onnan tudom, hogy a
régi telefonod még mindig aktív. [...] A régi (de még mindig működő) telefonod az életed valóságos
enciklopédiája, és míg az anyád fizeti a számlát, nyitva is marad előttem. Egy pont a jó srácnak! 0,
Beck, imádom az e-mailjeidet olvasgatni, tanulmányozni az életedet! És óvatos is vagyok, az
új üzeneteket mindig olvasatianként jelölöm meg,
véget: inkább e-mailezel. Nem szeretsz SMS-ezni. Ami azt jelenti, hogy a kommunikáció jó
részéből nem maradok ki. [...] Imádlak, amiért mindent meg akarsz örökíteni.”
Caroline Kepnes
Te
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Caroline Kepnes: You Emily Bestler Books / Atria Books,
2014 A Division of Simon & Schuster Inc. New York, NY 10029
Copyright © Alloy Entertainment és Caroline Kepnes, 2014 Borítóterv © Natalie C. Sousa Hungarian
translation © Bakonyi Berta, 2014
Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni
bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá
terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.
Kiadja az Alexandra Könyvesház Kft. Alexandra Kiadója, 2014 7630 Pécs, Üszögi-kiserdő utca 1.
Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Klimó Petra A kiadvány magyar
változatát Tóth Gábor tördelte
Apunak
„Egészségedre! Ha Isten is úgy akarja, holnap találkozunk. ”
Olyan klasszikus vagy és különleges, az én saját kis Natalie Portmanem úgy kb. a Közelebb film vége
körül, amikor friss a tekintete, végzett a rossz brit fiúkkal, és megy haza Amerikába. Hazajöttél
hozzám, végre megérkeztél egy keddi napon, délelőtt 10.06-kor. Mindennap Bed-Stuyból1 ingázom
be ebbe a Lower East Side-i boltba. Mindennap anélkül zárok, hogy találnék bárki hozzád hasonlót.
Csak nézlek, ma születtél bele az én világomba. Remegek, és legszívesebben bekapnék egy Xanaxot,
de odalent van, és nem akarok bekapni egy Xanaxot. Nem akarok lemenni. Teljesen itt akarok lenni,
figyelni, ahogy az ajkadba harapsz, nézni
a festet len körmeidet, ahogy balra fordítod a fejed; nem, a rózsaszín ajkadba harapsz, a szemed
kikerekedik, jobbra fordulsz, passzolod az életrajzokat meg az önsegítő könyveket (hála istennek), és
a szépirodalomnál lelassítasz.
Igen.
Hagylak eltűnni a polcok között: Szépirodalom F-K. Nem a szokványos, bizonytalan kis nimfa vagy,
aki Faulknerre vadászik, amit soha nem fog kiolvasni, el sem kezdi; Faulknerre, ami megdermed és
elcsontosodik az éjjeliszekrényén, már ha a könyvek el tudnak csontosodni; Faulknerre, ami csak
arra szolgál, hogy meggyőzze az egyéjszakás kalandokat, komolyan gondolod, amikor
esküdözöl, hogy te aztán soha nem szoktál ilyeneket művelni. Nem, te nem olyan lány vagy. Te nem
állítod ki a színpadra Faulknert, lazán lóg a farmered, és túl napbarnított vagy Stephen Kinghez, és
nem vagy elég trendi Heidi Julavitshoz, na és akkor kit, kit fogsz megvenni; Tüsszentesz, hangosan,
és elképzelem, milyen hangos lehetsz, amikor a csúcsra érsz.
- Egészségedre! - kiáltok.
Haver. Flörtölsz, és ha az a fajta seggfej lennék, aki instagramozik, most lefényképezném az F-K
táblát, a szart is kiretusálnám belőle, és ezt a feliratot adnám neki: F-K, itt találtam rá.
Nyugodj le, Joe! Nem szeretik, ha a srác túlságosan nyomul, emlékeztetem magam. Hál’ istennek, itt
egy vevő, nehéz leolvasni a kiszámítható Salingerjét - na de mindig nehéz. Ez a pasas mennyi is lehet,
harminchat, és még csak most olvassa a Franny és Zooey-\?. Sőt, valljuk be. Nem olvassa. Csak álca a
kosara alján heverő Dán Brownnak. Ha könyvesboltban dolgozol, megtanulod, hogy a legtöbb
embernek ezen a világon bűntudata van amiatt, aki. A Dán Brownt teszem szatyorba először, mintha
gyerekpornó lenne, és azt mondom neki, hogy a Franny és Zooey a szar, mire bólogat, te még mindig
az F-K-nál állsz, mert épphogy látom kivillanni a bézs
pulóveredet a polc mögül. Ha egy kicsit magasabbra nyúlsz, a hasad is kilátszik. De nem fogsz.
Lekapsz egy könyvet, leülsz a polcok között, és talán itt maradsz egész éjjel. Talán olyan lesz, mint
abban a Natalie Portman-filmben, Ahol a szív lakik, amit olyan szívtelenül adaptáltak a Billie Letts-
könyvből - egy lapon sem lehet említeni azzal a szennyel -, én meg rád találok az éjszaka közepén.
Csak te nem leszel terhes, én meg nem leszek az a szerény fickó a filmből. Föléd hajolok, és azt
mondom: „Elnézést, kisasszony, de zárva vagyunk. ” Te pedig felnézel és elmosolyodsz: „Nos, én nem
vagyok zárva. - Nagy levegő. - Én tárva-nyitva állok. Haver. ”
- Hé! - vakkant Salinger-Brown. Még mindig itt van? Még mindig itt van. - Megkaphatom a
blokkot?
- Elnézést.
Kikapja a kezemből. Nem engem utál. Magát utálja. Ha az emberek tudnák kezelni az önutálatukat,
sokkal simább lenne a kiszolgálás.
- Tudod mit, öcsi? Össze kéne kapnod magad! Könyvesboltban dolgozol. Nem te csinálod a
könyveket. Nem te írod a könyveket, és ha legalább az olvasáshoz értenél, valószínűleg nem egy
könyvesboltban dolgoznál. Úgyhogy töröld le ezt az ítélkező kifejezést a képedről, és mondd nekem,
hogy szép napot!
Ez az ember mondhatna nekem bármit a világon, semmi sem változtat azon a tényen, hogy ő az, aki
nagy szégyenkezve Dán Brownt vásárolt. Előbukkansz a bizalmas Portman-mosolyoddal, hallottad te
is a baromarcút. Rád nézek. Te a fickóra, ő pedig még mindig engem bámul, és vár.
- Szép napot, uram! - mondom, ő pedig tudja, hogy nem gondolom komolyan, utálja, hogy egy
idegentől sóvárog lapos közhelyek után. Miután elment, még hozzáteszem, mert figyelsz: -
Élvezd csak azt a Dán Brownt, te rohadék!
Nevetve lépsz közelebb, hála istennek, délelőtt van és pangás, senki sem áll az utunkba. Leteszed a
kosarad a pultra, és csipkelődni kezdesz.
- Hát - mondom, bár be kellene fognom, és be is akarom fogni, de muszáj beszélnem miattad. — Ez
a pasas az élő ok arra, amiért hiba volt bezárni a Blockbuster videotékákat.
Rám nézel. Kíváncsi vagy, és többet akarok tudni rólad, de nem kérdezhetek, úgyhogy tovább
beszélek.
- Mindig mindenki arra törekszik, hogy jobb legyen, fogyjon pár kilót, elolvasson öt könyvet,
múzeumba járjon, megvegyen egy komolyzenei lemezt és meg is hallgassa, és tetsszen is neki. Mikor
igazából fánkot akarnak enni, magazinokat olvasni, popzenét venni. És könyveket? Csesszék meg a
könyvek. Szerezz egy Kindle-t! Tudod, miért olyan sikeres az e-könyv?
Felnevetsz, megrázod a fejed, és még akkor is figyelsz rám, amikor a legtöbben már elkalandoztak
volna a telefonjukba bújva, és olyan csinos vagy. Megkérdezed:
- Miért?
Épp azt mondtam, pornó, micsoda hülye vagyok, de te még min-dig figyelsz, milyen édes vagy.
- És már nem kell elmenned megszerezni. Nem kell szemkontaktust létesíteni a sráccal az üzletben,
aki tudja, hogy azt szereted nézni, ahogy lányokat fenekeinek. A szemkontaktus őriz meg minket
civilizáltnak.
- Nyitott könyvnek.
- Embernek.
- És a Kindle, a Kindle meg minden becsületességet kivesz az olvasásból, épp úgy, ahogy az internet
tette a pornóval. Eltűntek a fékek és ellensúlyok. Olvashatja az ember a Dán Brownját nyilvánosan és
magában is egyszerre. Ez a civilizáció vége. De...
- Mindig van egy de - szólalsz meg, és fogadok, hogy nagy, egészséges családból jöttél, akik
rengeteget ölelgetik egymást, és tábortűz mellett dalolnak.
- De most, hogy már nincs hely, ahol filmeket vagy lemezeket vehetnénk, a könyveken a sor.
Nincsenek már videotékák, úgyhogy nincs több kockafej, aki Tarantinót idézget, Dario Argentón
vitatkozik, és gyűlöli azokat, akik Meg Ryan-filmeket kölcsönöznek. Ez az aktus, az eladó és a vevő
közti interakció a legfontosabb kétirányú kapcsolat. És a kétirányú kapcsolatokat nem lehet csak úgy
eltörölni anélkül, hogy bukás ne legyen a vége, tudod?
Nem tudom, hogy tudod-e, de te nem szólsz rám, mint néhá-nyan mások, hogy hagyjam abba, és
bólogatsz.
- Hm.
- A lényeg, hogy a vásárlás az egyetlen őszinte dolog, amit művelünk. Az a pasas nem azért jött ide,
hogy Dán Brownt vagy akár Sálingért vegyen. Az a pasas gyónni jött ide.
- Te pap vagy?
- Nem. Egyház.
- Ámen.
A kosaradba pillantasz, én pedig úgy hangzóm, mint egy magányos őrült, és a kosaradba pillantok. A
telefonod. Te nem látod, de én igen. Meg van repedve. Sárga tokban van. Ez azt jelenti,
ii
hogy csak akkor figyelsz oda magadra, ha már jóvátehetetlen a dolog. Fogadok, hogy csak akkor
veszel be gyógyszert, ha már három napja náthás vagy. Felkapom a telefonod, és viccelni próbálok.
-Áh!
Mosolyogsz, és most már biztos, hogy nincs rajtad melltartó. Kiveszed a könyveket a kosárból,
leteszed a kosarat a földre, és úgy nézel rám, mintha nem lenne akár távolról is lehetséges, hogy
megkritizáljak bármit, amit valaha is tettél. A mellbimbóid hegyesek. Nem takarod el őket.
Észreveszed aTwizzler cukorkát, amit a pénztárgép mellett tartok. Mohón rámutatsz.
— Szabad?
— Igen — felelem, és máris én etetlek. Felveszem az első könyved, a Lehetetlen vakáció Spalding
Grey-től. — Érdekes — mondom. A legtöbben a monológjait veszik. Ez remek könyv, de nem az a
fajta, amit egyfolytában keresnek, főleg nem fiatal nők, akik nem úgy tűnnek, mintha öngyilkosságot
fontolgatnának, tekintve a szerző sorsát.
Ha kamaszok volnánk, megcsókolhatnálak. De egy emelvényen állok a pult mögött, rajtam névtábla,
és túl öregek vagyunk ahhoz, hogy fiatalok legyünk. Az éjszakai mozdulatok nappal nem működnek,
és fény árad be az ablakokon. A könyvesboltoknak nem sötétnek illene lenniük?
Felveszem a második könyved, a Reménytelen alakok Paula Foxtól, az egyik kedvenc írómtól. Jó jel,
de lehet, hogy csak azért veszed,
12
mert olvastad valami hülye blogon, Hogy Courtney Love vér szerinti nagyanyja. Nem lehetek biztos
benne, hogy azért veszel Paula Foxot, mert a helyes úton, Jonathan Franzen egyik esszéjében találtál
rá.
A pénztárcádba nyúlsz.
- Ő a legjobb, nem igaz? Megőrjít, hogy nem híresebb, pedig még Franzen is áradozik róla, tudod?
- A nyugati part.
Félrenézel.
- Ott még nem tartok. — Rád nézek, te pedig felemeled a kezed, megadod magad. - Ne lőj! —
kuncogsz, és azt kívánom, bár még mindig felállna a mellbimbód. — Egyszer majd elolvasom A
nyugati partot, a Reménytelen alakokat pedig már milliószor olvastam. Ez egy barátomnak lesz.
- Valószínűleg csak időpocsékolás. Úgysem fogja elolvasni. De legalább elkelt egy könyve, nem
igaz?
- De igaz. - Talán a bátyádnak lesz, vagy az apádnak, vagy egy meleg szomszédodnak, de jól tudom,
hogy az illető egy barát, és a pénztárgépre döfök.
- Te jószagú ég! Látod, ezért terjed a Kindle - mondod, miközben a Zuckerman-féle malacrózsaszín
tárcádba nyúlsz, és átadod a hitelkártyádat, noha elég pénz is van benne. Azt akarod, hogy megtudjam
a nevedet, én pedig nem vagyok hülye, lehúzom a kártyádat, miközben egyre hangosabb köztünk a
csend, és miért is nem tettem be ma zenét, és nem jut eszembe semmi, amit mondhatnék.
Aláírod, és te vagy Guinevere Beck. A neved vers, a szüleid pedig seggfejek, mint valószínűleg a
legtöbb szülő. Guinevere. Na ne már!
13
- Köszönöm, Guinevere.
- Igazából csak Becknek szoktak hívni. A Guinevere elég hosszú meg nevetséges is, tudod?
- Hát Beck, élőben teljesen máshogy nézel ki. A Midnite Vultures2 király volt!
Elveszed a könyves szatyrodat, és nem szakítod meg a szemkontaktust, mert azt akarod, hogy lássam,
nézel.
- Nem, csak Joe-nak szoktak szólítani. A Goldberg elég hosszú meg nevetséges is, tudod?
Nevetünk, és te is ugyanúgy kíváncsi voltál a nevemre, mint én a tiédre, különben nem olvastad volna
el a névtáblámat.
- Ó, nem, az teljesen más. A nyugdíj asotthon-lista olyan dolgok listája, amit majd az öregek
otthonában tervezel elolvasni vagy megnézni. A bakancslista inkább... elutazni Nigériába,
kiugrani egy repülőből. Az öregek otthona listán meg például olyanok vannak, mint elolvasni A
nyugati partot, megnézni a Ponyvaregényt, meghallgatni a legújabb Daft Punk-albumot.
Elmosolyodsz.
- Kösz, Joe!
Nem könyvekért sétáltál be ide, Beck. Nem volt muszáj kimondanod a nevemet. Nem volt muszáj rám
mosolyognod vagy
meghallgatnod, vagy befogadnod. De megtetted. Az aláírásod ott van a bizonylaton. Nem készpénzes
tranzakció volt és nem is kódolt utalás. Ez igazi volt. A nedves tintába nyomom a hüvelykujjam a
bizonylatodon, és Guinevere Beck tintája foltot hagy a bőrömön.
Úgy ismertem meg e. e. cummingst, mint ahogy a legtöbb velem egykorú érzékeny és intelligens
ember: minden idők egyik legro-mantikusabb szerelmi történetének, a Hannah és nővéreinek az
egyik legromantikusabb jelenetéből, amelyben egy intelligens, kifinomult, Elliot nevű nős New York-
i (Michael Caine) beleszeret a sógornőjébe (Barbara Hershey). Óvatosnak kell lennie. Egy lépést sem
tehet csak úgy. A nő lakásának közelében várakozik, és megrendez egy véletlen találkozást. Zseniális,
romantikus. A szerelemért meg kell dolgozni. A nő meglepődik, hogy belebotlott, és elviszi a Pageant
könyvesboltba - érezhető az összecsengés? —, ahol a férfi vesz neki egy verseskötetet e. e.
cummingstól, és elküldi neki a 112. oldalon lévő verset.
A nő az ágyában ülve olvassa a verset, míg a férfi a fürdőszobájában áll és rá gondol, mi pedig a nő
hangját halljuk, ahogy olvas. A kedvenc sorom a versből:
Kivéve téged, Beck. Ebben a pár napban olyan sokat tudtam meg. Magadon munkálkodsz a parányi
kezeddel, ha úgy tartja kedved, ez gyakran előfordul, amiről pedig egy másik poén jut eszembe a
Hannah-ból, amikor Mia Farrow azzal ugratja Woody Allent, hogy tönkreteszi magát a túlzásba vitt
önkielégítéssel. Remélem, neked semmi bajod.
Az a baj a társadalommal, hogy ha az átlagember tudna rólunk - egy éjszaka háromszor van szólóban
orgazmusod, én pedig egymagámban, az utca túloldaláról nézlek, miközben orgazmusod van -,
a többség azt mondaná, hogy én vagyok az elcseszett. Nos, nem titok, hogy a többség kibaszott idióta.
A többség szereti az olcsó rejtélyeket, és a többség sosem hallott Paula Foxról vagy a Hannah-ról,
szóval Beck, őszintén, a többség menjen a picsába, hát nem?
Ráadásul tetszik, hogy magadról gondoskodsz ahelyett, hogy egy sor alkalmatlan férfival töltenéd
meg az otthonodat és a puncidat. Te vagy a válasz minden banális és lekicsinylő cikkre az
„egyéjszakás kultúráról”. Elvárásaid vannak, és Ginevra vagy, egy love story, aki az igazira vár, és
lefogadom, hogy ki is használod az igazit, amikor róla álmodozol. Rólam. Mindenki mindent
azonnal akar, de te tudsz várni azzal a piciny kezeddel.
A neved kitűnő kiindulópont volt. Szerencsénkre nincs sok Guinevere Beck a világban - csak
egyetlenegy. Először az otthonodra kellett rátalálnom, és az internetet a szerelemre gondolva
tervezték. Olyan sokat tudtam meg rólad, Beck, a Twitter-profilodról: Guinevere
Beck @ANemIgaziBeck
Soha nem volt egy kimondatlan gondolatom sem. Történeteket írok. Történeteket olvasok. Szóba állok
idegenekkel. Nantucket4 a haverom, de New York a szajhám.
Árulkodó bejegyzéseid a különféle online naplókon, amelyeken a blogjaid vannak (hacsak nem
akarod esszéknek nevezni őket), alig leplezett naplóbejegyzéseid (hacsak nem akarod novelláknak
nevezni
őket) és a versek, amiket néha írogatsz, kikerekítettek. író vagy, Nantucketbcn születtél és nevelkedtél,
viccelődsz a szigeti belterjességről ide te nem vagy belterjes), a vitorlázásról (halálra rémülsz
a hajóktól) és az alkoholizmusról (a pia miatt veszítetted el az apádat, és rengeteget írsz is róla). A
családod amilyen összetartó, olyan laza is. Nem tudod, hogy élj itt, ebben a városban, ahol senki sem
ismer senkit, noha négy éved volt gyakorolni a Brown hallgatójaként. A várólistáról kerültél be, és
még mindig meg vagy róla győződve, hogy valami hiba folytán. Szereted a polentát és a cseresznyés
Lárabars szeletet. Nem fényképezel ételeket vagy koncerteket, de instagramozol (de tényleg csak régi
dolgokat, a halott apád képeit, tengerparti napokat, amelyekre valószínűleg nem is emlékszel). Van
egy bátyád, (ilyde. A szüleid tényleg seggfejek voltak a nevek tekintetében. Van egy húgod, Anya
(igazi seggfejek, de nem affélék, amilyennek hittem őket). Az ingatlan-nyilvántartás szerint a házatok
mindig is a családé volt. Parasztoktól származol, és imádod mondogatni, hogy ti nem Nantucketben
„laktok”, hanem ott teremtett otthont a családod. Tele vagy figyelmeztetésekkel, mint egy felirat egy
doboz cigarettán.
Anya igazi szigetlakó, és sosem fog elköltözni onnan. Ő a kicsike, aki semmit sem akar jobban, mint
a parton sétálgatni, meg az egyértelmű választóvonalat a nyár és a szezonális
turistacsapdákra jellemző elnéptelenedés között. Anya teljesen kikészült az apátok miatt. írsz róla a
novelláidban, kisfiút vagy öregedő vak asszonyt csinálsz belőle, sőt egyszer egy mókust is, de
világos, hogy a húgodról van szó. Irigyled. Hogy lehet, hogy őt nem nyomasztja az ambíció súlya?
Sajnálod. Hogy lehet, hogy nincs semmi ambíciója?
Clyde a legidősebb, és ő viszi tovább a család taxis cégét a szigeten. Nős, két gyereke van, és ő a
család mintaszerű feje. Ennyi legalábbis világos a helyi újságban szereplő képről: önkéntes tűzoltó,
cserzett bőrű, tőről metszett amerikai férfi. Az apád a tipikus kisvárosi piás volt, nem állt tőle távol az
ittas vezetés meg a nyilvános lerészegedés, amire a bátyád az ellenkezőjével felelt meg - józan, a
végletekig józan. Ha te lettél volna az elsőszülött, lehet, hogy te
18
viszed tovább a családi vállalkozást. De te klasszikus középső voltál, jó tanuló, és egész életedben
téged címkéztek a „reménységnek”, annak, aki majd elmegy.
Az internet csodálatos dolog, és egy órával azután, hogy találkoztunk, posztoltál is egy tweetet:
És hadd mondjam el, hogy akkor egy pillanatra megijedtem. Talán nem vagyok különleges. Még csak
meg sem említesz engem, a beszélgetésünket. Ráadásul: szóba állok idegenekkel, ez áll aTwitter-
profilodban. Szóba állok idegenekkel. Ez meg mi a fasz, Beck? A gyerekek ne álljanak szóba
idegenekkel, de te felnőtt vagy. Vagy neked semmit sem jelentett a beszélgetésünk? Én is csak egy
idegen vagyok? A Twitter-profilod csak annak a finom közlése, hogy imádsz a figyelem
középpontjában lenni és igénytelen vagy, és végighallgatsz bármilyen szerencsétlen flótást, aki rád
köszön? Én semmit sem jelentettem neked? Meg sem említed a srácot a könyvesboltból? Bassza meg,
gondoltam, talán tévedtem. Talán nem volt köztünk semmi. De aztán elkezdtelek kutatni, és
semmiről sem szoktál írni, ami tényleg számít. Nem osztanál meg a kővetőiddel. Az online életed csak
varietéműsor, úgyhogy ha bármi is, hát az, hogy nem vettél fel a stand-up műsorodra, azt jelenti, hogy
vágysz utánam. Talán még jobban is, mint gondolom, hiszen a kezed ebben a pillanatban megint a
puncid felé tart.
A következő, amit az internet adott nekem, a címed volt. Bank Street 51. Szórakozol velem, baszd
meg? Ez nem egy forgalmas belvárosi tömb, ahol nyüzsgő dolgozó méhek rajzanak ki-be
az irodákba. Ez egy sikkes, álmos, nevetségesen biztonságos és drága West Village-i ingatlan. Nem
lézenghetek csak úgy a ház körül, be kell illeszkednem a sznobok közé. Bevetem magam a
turkálóba. Veszek egy öltönyt (üzletember és Avagy sofőr és/vagy kitartott pasi), munkásnadrágot és
valami szerszámos övét (mesterember pihenőt tart) és egy francos melegítőt (seggfej, aki karban
tartja drágalátos testét). Első látogatásomkor az öltönyt veszem fel, és nagyon tetszik errefelé, Beck.
Szakasztott régi New York, azt várom, hogy Edith
19
Wharton sétáljon át kéz a kézben az úton Truman Capote-val, kezükben egy-egy görög kávés
papírpohárral, úgy, mint fénykorukban, mintha formaiinban tartósították volna őket.
Hercegnők laknak ebben az utcában, és valamikor régen Sid Vicious is itt halt meg, amikor a
hercegnők még épp csak megfogantak, amikor Manhattan még menő volt. Az utca túloldalán állok, és
az ablakaid nyitva állnak (függöny nincs), és nézem, ahogy instant zabkását öntesz egy Tupperware
tálba. Te nem vagy hercegnő. A twittered megerősíti, hogy valamiféle lakássorsoláson nyertél:
Öö, nem akarok úgy tűnni, mint @AnnaKendrick47, de imádlak titeket, ti fantasztikus kockafejek a
@BrownBiasedNYC-nél, és alig várom, hogy beköltözhessek a Bank Streetre.
Leülök a lépcsőre, és rákeresek a Google-ban. A Brownstone Biased Lottó esszéíró verseny a Brown
Egyetem hallgatóinak, akiknek lakhatásra van szükségük New Yorkban a mesterképzés alatt. A lakás
évek óta a Brown családé (bármit is jelentsen ez pontosan). Szépirodalmi mesterképzésen vagy,
úgyhogy nem meglepő, hogy megnyertél egy sorsolást, ami valójában esszéíró verseny.
Anna Kendrick pedig színésznő a Tökéletes hang című filmből, ami főiskolás lányokról szól, akik a
cappellaversenyeken vesznek részt. Magadat látod ebben a lányban, aminek pedig semmi
értelme. Megnéztem azt a filmet. Az a lány sosem élne úgy, ahogy te.
Emberek mennek el a magasföldszinti lakásod előtt, épphogy magasabban van a földszintnél, és meg
sem állnak bebámulni, pedig ott vagy a kirakatban. A két ablakod tárva-nyitva, szerencséd, hogy ez
nem valami forgalmas utca. Bizonyára ez magyarázza a privátszféra álságos érzetét. Másnap este
visszatérek (ugyanabban az öltönyben, nem tudok mit csinálni), és te meztelenül mászkálsz a nyitott
ablakok előtt. Meztelenül! Megint ott lófrálok szemközt a bejárat előtt, és észre sem veszel, senki sem
vesz észre sem téged, sem engem, hát mindenki megvakult itt, baszd meg?
Telnek a napok, és egyre idegesebb vagyok. Túl sokat parádézol, és ez nem biztonságos, elég
egyetlen perverz, hogy kiszúrjon, és úgy
20
döntsön, bemegy és elkap. Pár nappal később a munkásruhámat veszem fel, és arról fantáziálok, hogy
rácsokat szerelek az ablakodra, hogy megvédjem ezt a kirakatot, amit az otthonodnak
hívsz. Biztonságosként gondolok erre a környékre, és az is, de halálos itt a csend. Akár megfojthatnék
valami öreget az utca közepén, és senki sem jönne ki, hogy megállítson.
Az öltönyömben jövök legközelebb (annyival jobb, mint a munkásszerelés), és Yankees sapkát húzok
hozzá, amit egy másik turkálóban találtam (ekkora seggfej vagyok!), hogy elvegyüljek, csak ha
véletlenül észrevennél, de nem veszel. Egy férfi, aki a házadban lakik, felkapaszkodik a rövidke
lépcsőn (csak három lépcsőfok), ami a külső ajtóhoz vezet (nincs bezárva!), és az az ajtó olyan
közel van a lakásodhoz. Ha akarna (és ki ne akarna), áthajolhatna a korláton, bezörgethetne a zsalun,
és a nevedet kiálthatná.
Jövök éjjel, jövök nappal, és akárhányszor erre járok, mindig nyitva állnak az ablakaid. Mintha
sosem láttál volna esti híreket vagy horrorfilmet, én pedig ott ülök a barna téglás ház lépcsőin a
picike, tiszta utca túloldalán, és úgy teszek, mintha a Szegény George-ot olvasnám Paula Foxtól, vagy
mintha az üzletfeleimmel SMS-eznék (ha!), vagy mintha felhívnám a barátomat, aki késik,
és fennhangon kiabálok rá, ne is számítson arra, hogy várok még húsz percet. (Ez a szomszédoknak
szól, akik ott rejtőzhetnek valahol, gyanakodva a lépcsőn ülő férfira; rengeteg filmet láttam.) Ezzel
a nyitott ajtós felfogásoddal lehetővé válik, hogy beléphessek a világodba. Jó szélben érzem a
fagyasztott Lean Cuisine ételeid illatát, és hallom a Vampire Weekender, és ha ásítást tettetve
felnézek, látom, ahogy mászkálsz, ásítasz, levegőt veszel. Mindig ilyen voltál? Kíváncsi vagyok,
ilyen voltál-e Providence-ben is, úgy parádéztál-e, mintha azt akarnád, hogy kifinomult szomszédaid
megismerjenek meztelenül, félmeztelenül, tudják, mikróskaja-függő vagy, és gőzerővel
maszturbálsz. Remélhetőleg nem, remélhetőleg van ebben logika, amit majd elmagyarázol nekem, ha
eljön az ideje. És te meg a számítógéped, mintha emlékeztetned kellene rá képzeletbeli
21
közönségedet, Hogy író vagy, miközben jól tudjuk (tudom), mi vagy valójában: színpadi előadó,
exhibicionista.
És mindeközben végig résen kell lennem. Egyik nap hátranyalom a hajam, másnap bozontosán
viselem. Észrevétlennek kell maradnom azok között, akik senkit sem vesznek észre. Végül is, ha az
átlagembernek mesélnek egy gyakran meztelen lányról, aki a nyitott ablakban flangál, meg a íülig
szerelmes srácról, aki az utca túloldaláról diszkréten lesi, a legtöbben azt mondanák, én vagyok a
bolond. Pedig te vagy a bolond. Csak azért nem neveznek bolondnak, mert a pun-cid olyasmi, amit
mindezek az emberek meg akarnak ismerni, míg az én egész lényem iszonytató a szomszédaid
számára. Egy hatszintes bérházban lakom Bed-Stuy-ban. Nem hagytam, hogy a mogyorós zsákomat
kifossza az a szaros diákhitelbanda. Pult alól fizetnek, van egy tévém szobaantennával. Ezek az
emberek egy háromméteres bottal sem piszkálnák meg a farkam. A te puncid viszont aranyból van.
A szemközti lépcsőn üldögélve szürcsölöm a kávém, fogom az összecsavart Wall Street Journalomét,
lélegzem, és téged nézlek. Sosem veszem fel a melegítőt, mert ki akarok öltözni neked. Beck. Két hét
telik el, és egy idős dáma bújik elő a vackából. Felállók, el vagyok cseszve, de attól még úriember
vagyok.
A nő elfogadja.
- Nem is érthetnénk jobban egyet - mondom, és a szedánja sofőrje kinyitja az ajtót. Felém biccent,
tesók vagyunk. Az örökkévalóságig tudnám ezt csinálni, és visszaülök a lépcsőmre.
Ezért szeretik az emberek a valóságshow-kat? A világod kész csoda nekem, látni, hol őgyelegsz
(pamutbugyiban, amit nagy tételben rendelsz online a Victorias Secrettől; egyik nap láttalak, ahogy
feltéped a csomagot), és hol nem alszol (azon a kanapén ülsz, és szart olvasol online). Arra kell
gondolnom, talán azt a dögös srácot keresed a könyvesboltból, talán. Itt szoktál írni, olyan egyenesen
ülsz
22
kontyba fogott hajjal, nyuszigyorsasággal gépelve, míg nem bírod tovább, és megragadod azt a lime-
zöld párnát, és meglovagolod, mint egy állatot. Elereszted. Ez az, ahol alszol végül.
Egy cipösdobozban élek. Ami nem baj, mert nem szórok százasokat Manolo cipőkre.
@BrownBiasedNYC #Lázadó A #BrownEgyetemi bögrém nagyobb, mint a lakásom. @Brown-
BiasedNYC Mngatlan #NYC Konyha nincs, csak némi terület, ahol úgy vannak összehányva
a háztartási felszerelések, mint a Bed Bath & Beyondnál kiárusításkor. Utálsz itt lenni. Nagy házban
nőttél fel, előkerttel és hátsó udvarral. Szereted a teret. Ezért hagyod nyitva az ablakaidat. Nem
tudod, hogyan légy egyedül magaddal. És ha kizárod a világot, ott leszel.
A szomszédaid elvannak, mint a gyerekek - nagy autók veszik fel őket óriási, közeli otthonukból és
teszik le őket a nap végén -, míg te akkora helyen rohadsz, amit cselédnek szántak vagy egy
megrándult bokájú golden retrievernek. De nem hibáztatlak, amiért itt maradsz. Mi ketten osztoztunk
a West Village szeretetében, és ha ideköltözhetnék, én is jönnék, még ha lassan meg is őrülnék
a klausztrofóbiától. Jól döntöttél, Beck. Az anyád tévedett:
Anya szerint „úrinő” nem lakik cipösdobozban. @BrownBiasedNYC ttanyailogika #nemúrinö Többet
tweetelsz, mint írsz, és talán ezért szerzed a diplomádat a New Schoolon, nem pedig a Columbián. A
Columbiára nem vettek fel:
Az elutasítás olyan fogás, amit a legjobb, ha borítékban szolgálnakfel, mert legalább széttépheted
vagy elégetheted. #nem vettekfela Columbiára áazéletmegy tovább És igazad is volt. Az élet ment
tovább. Bár a New School nem olyan tekintélyes, a tanárok és a többi hallgató meglehetősen
kedvelnek. Egy csomó workshopjuk online is elérhető. Az egész egyetemből sok minden elérhető
online, ami újabb csapást jelent arra az
23
egyre irrelevánsabb elitista rendszerre, amit „egyetemnek” hívnak. Az írásod alakul, és ha kicsit
kevesebb időt tökénél twitterezéssel meg a cicus gyötrésével... De őszintén szólva, Beck, ha a te
bőrödben lennék, sosem vennék magamra ruhát.
Szeretsz mindennek nevet adni, és kíváncsi vagyok, engem hogyan neveznél el. Versenyt kísérelsz
meg indítani a Twitteren a lakásod elnevezésére:
Vagy #TökéletesHangNézőSkatulya
Vagy #]ógaszönyegszekrényamitlakásnaknéztek
Vagy #Helyahonnankinézelazablakonésmeglátodasrácotakönyvesbol
tbólésmosolyogszésintegetszés Egy taxis ráfekszik a dudára, mert valami frissen tusolt seggfej, aki
egy napvilágot sosem látott Bret Easton Ellis-regényből mászott elő, körülnézés nélkül vág át az úton.
Azt mondja, bocs, de nem gondolja komolyan, és végigsimít szőke haján.
a hajába túr, és egyikőtöket sem látlak, míg a nappaliba nem értek, és ő leül a kanapéra te meg letéped
magadról a trikódat és rámászol, és úgy vonaglasz, mint egy sztriptíztáncosnő, és ez az egész rossz,
Beck. Letépi rólad a pamutbugyidat és elfenekel, és te vonyítasz, és én átmegyek az úton, és a házad
ajtajának támaszko
24
A szádban van. Rád vakkant. Megüt. Egyszer-egyszer Truman Capote is arra jár, reagál, aztán
félrenéz. Senki sem fogja hívni a rendőröket, mert senki sem akarja bevallani, hogy nézi. Ez a
Bank Street, a kurva életbe. És most vele baszol, és visszatérek a saját térfelemre, ahonnan látom,
hogy ő nem szeretkezik veled. Úgy markolod a haját - a túl sok haját -, mintha az megmenthetne
téged meg a történeteidet. Jobbat érdemelsz, és nem igaz, hogy jólesik, ahogy markol téged azokkal a
nagy, gyenge kezeivel, amik sosem dolgoztak, ahogy a seggedre csap, amikor végzett. Lepattansz
róla és hozzábújsz, mire ő eltol magától, és hagyod, hogy rágyújtson a lakásodban, és a Brown
bögrédbe hamuzik - nagyobb, mint a lakásod - és a Tökéletes hangot nézed, miközben cigarettázik,
SMS-ezik, és eltol magától, amikor hozzábújsz. Szomorúnak tűnsz,
Kivéve neked meg nekem. Miért vagyok benne olyan biztos? Három hónapja, mielőtt még
megismerkedtünk, ezt írtad a Twitterre:
Látod, hogy már azelőtt is megszólítottál, hogy megismertél volna? Amikor elmegy, nincs nála a
Reménytelen alakok Paula Foxtól. Szőke nőgyűlölő, a gallérját igazgatja, és kifújja a szőke haját a
szeméből. Csak használt téged, és nem a barátod, és el kell mennem. Le kell zuhanyoznod.
Előtted ott volt Candace. Ő is makacs volt, úgyhogy türelmes leszek veled, ahogy vele is türelmes
voltam. Nem fogom felhozni ellened, hogy azon a vaskos, öreg laptopodon a világ minden kibaszott
dolgáról írsz, engem kivéve. Nem vagyok hülye, Beck. Tudom, hogy kell átkutatni egy merevlemezt,
és tudom, hogy nem vagyok rajta, és tudom, hogy nincs semmid, ami akár csak hasonlítana egy
naplóra.
Akkor sem fogok eltántorodni tőled. Az biztos, hogy egyedülállóan buja vagy. Egy példa: falod az
Alkalmi találkák rovatot a Craigslist hirdetési oldalon, a kedvenc posztjaidat egy gigantikus fájlba
másolod a gépeden. Miért, Beck, miért? Szerencsére részt azért nem veszel „alkalmi találkákban . És
azt hiszem, minden lány szeret gyűjteni valamit, legyenek azok káposztaleves-recep-tek vagy gyatrán
megfogalmazott, nyelvtani hibáktól hemzsegő apuci fantáziái ások reménytelen magányosok tollából.
Hé, attól még itt vagyok, én elfogadlak. És hát jól van. Szóval hagyod, hogy ez a szőke csúszómászó
olyanokat tegyen veled, amiket ezekben a craigslistes hirdetésekben olvasol. De legalább vannak
határok. Az a perverz nem a barátod, kiküldted az utcára, ahol a helye, mintha undorodnál tőle, mint
ahogy undorodnod is kell. És elolvastam az
26
összes mostani e-mailedet is, úgyhogy ez már biztos: senkinek sem mondtad, hogy nálad járt, hogy
benned járt. Nem jársz vele. Csak ez az, ami számít, és készen állok rá, hogy rád találjak, és rád
is fogok találni, és ezt Candace-nak köszönhetem.
Candace-t először a Glasslandsbcn láttam, Brooklynban. Egy bandában fuvolázott a bátyjával és a
nővérével. Tetszene neked a zenéjük. Mártír volt a nevük, és azonnal meg akartam ismerkedni vele.
Türelmes voltam. Végigkövettem őket Brooklynon és alsó Manhattanén. Jók voltak. Soha nem
jutottak volna be a top negyvenbe, de olykor volt egy számuk, ami felbukkant valami nyavalyás
tiniműsorban a CW csatornán, és olyankor a weboldaluk robbantott. Nem voltak leszerződve, mert
semmiben sem tudtak megegyezni. Na, mindegy, szóval Candace volt a legcsinosabb, a csapat feje. A
bátyja a tipikus, elcseszett, gennyláda dobos, a nővére pedig egyszerű és tehetséges.
Nem rohanhatsz le egy lányt rögtön koncert után, pláne nem, ha a banda valami ambient techno
electro szart játszik, és az a pszichopata, uralkodós bátyja (aki egyébként soha nem játszhatott volna
zenekarban, ha a testvérei nincsenek) örökké ott nyomul. Egyedül kellett becserkésznem Candace-t, és
még csak az sem lehetett, hogy véletlenül belebotlom, a „védelmező” bátyuskája miatt. És úgy voltam
vele, hogy meghalok, ha nem szerezhetem meg, vagy legalább nem teszek egy lépést afelé, hogy
megszerezzem. Úgyhogy rögtönöztem.
Egy éjjel a Glasslands előtt, ahol az egész elkezdődött, a Stop it Records új asszisztenseként
bemutatkoztam a Mártírnak. Azt mondtam nekik, hogy én vagyok a tehetségkutató. A bandák szeretik,
ha becserkészik őket, úgyhogy pár percen belül már odabenn whiskyztem Candace-szel és az
idegesítő testvéreivel. A nővére elment, jó kislány volt. De a bátyja problémát jelentett. Nem
csókolhattam meg Candace-t vagy kérhettem el a számát.
- írj nekem e-mailt - mondta. - Kiszedhetném belőle a képet, és fel tehetném az Instagramra. Imádjuk,
amikor a kiadók keresnek meg minket.
27
így hát azt tettem, amit Hannah bármelyik Elliotja tett volna. Megfigyelés alá vettem a Stop It
Recordsot, ezt a szomorú kis kóce-rájt, és felfigyeltem erre a Peters nevű gyerekre, aki mindennap
ott járt-kelt. Munka előtt és után bevetette magát egy sikátorba, ahol elszívott egy kis füvet. Nem is
lehetett hibáztatni érte, amennyi szart magára vett azzal a melóval. Peters volt az asszisztense azoknak
a szűk farmeres, lemezcéges pöcsöknek, akik a napszemüveget szemcsinek hívják, és édesítőt
rendelnek meg extra parmiggiano-reggianót. Na, szóval egy napon letáboroztam a sikátorban
egy dzsointtal, és tüzet kértem Peterstől. Könnyen összebarátkoztam vele, a totemoszlop alján lévők
ki vannak éhezve más emberekre. Elmondtam neki mindent a dilemmámról Candace-szel, hogy
azt mondtam neki, hogy a Stop It Recordsnál dolgozom, és az ő ötlete volt, hogy az ő e-mailjéről
írjak neki (asstl@stopitrecords.com), és tegyek úgy, mintha én lennék ő. Candace azonnal, kapkodva
visz-szaírt. És persze megadta nekem (asst 1-nek) a számát.
Nem éreztem rosszul magam, amiért kihasználtam Peterst, végre legalább úgy érezte, hogy valami
hatalomféle van a kezében. És néha játszani kell egy kicsit a tényekkel, hogy megszerezd a csajt. Elég
romantikus vígjátékot láttam ahhoz, hogy tudjam, a magamfajta romantikus srácok mindig ilyen
szitukba keverednek. Kate Hudson egész karrierjét csakis az tette lehetővé, hogy a
szerelmesek olykor hazudnak arról, hogy hol dolgoznak. És Candace elhitte, hogy fejvadász vagyok.
Mikor összejöttünk, egy hónapig vártam, mire elmondtam neki az igazat. Először őrjöngött (a lányok
olykor őrjöngenek, még ha Matthew McConaughey is a srác), de aztán emlékeztettem a dolgok
mélyén lévő komikus és romantikus igazságra: a világ igazságtalan. Ismerem a zenét. Okos vagyok.
Úgy gondolom, a Mártír megérdemli, hogy felfedezzék és rajongjanak érte. Ha valami
bölcsészszakra járok, és retró zoknit hordok, és beveszem, hogy a bölcsészdiplomától az ember
keresett munkaerő és intelligens lesz, akkor kaphattam volna fizetés nélküli gyakornoki posztot
valami szaros lemezkiadónál, amivel később valami szar
munkát szerzek. Ám történetesen én nem veszem be ezt az ósdi maszlagot. A magam ura vagyok.
Elsőre megértette, de a bátyja már más tészta volt, ez volt az egyik oka, hogy végül nem működött
a dolog Candace-szel.
A jó hír, hogy nem bánok semmit. A Candace körüli zűrök mind erre a pillanatra készítettek fel. Be
kellett jutnom hozzád, Beck. És tudtam, mit kell tennem.
Felhívtam a gázosokat, és szivárgást jelentettem be, amikor tudtam, hogy táncórán leszel, és az óra
után mindig elmész kávézni egy barátnőddel a csoportból, ez az egyetlen időpont, amikor garantáltan
távol vagy a számítógépedtől. A szemközti lépcsőmön vártam, hogy megjöjjön a gázos. Amikor
megérkezett, azt mondtam, hogy a barátod vagyok, és hogy te küldtél, hogy segítsek.
Törvény írja elő, hogy minden gázszivárgást meg kell vizsgálni, a srácok törvénye pedig azt diktálja,
hogy egy magamfajta srác, aki kimaradt a középiskolából, tud bánni a gáztársaságnak
dolgozó srácokkal. Mit mondhatnék? Tudtam, hogy beveszi, hogy a barátod vagyok, és beenged. És
tudtam, hogy még ha azt is hiszi, hogy egy hazudozó bolond vagyok, akkor is beenged. Olyan nincs,
hogy kihívod a gázosokat, aztán meg eltűnsz, Beck. De komolyan.
Elmegy, és az első dolgom az, hogy fogom a laptopodat, leülök a kanapédra, és megszagolom a zöld
párnádat, és vizet iszom a Brown bögrédből. Elmostam, mert ott volt az alján még az ő hamuja
(te nem tudsz rendesen elmosogatni). Elolvasom egy novelládat, a címe Mire gondolt Wylie, amikor
megvette a Kidjdt. Egy öreg kaliforniai főszerről szól, aki vesz egy szar import kocsit, és úgy
érzi, ezzel az utolsó nyomát is eltörölte cowboyéletének. A csavar az, hogy nem is volt igazi cowboy.
Csak westernfilmekben játszott cowboyokat. De már nem készülnek westernek, és Wylie-nak
nem sikerült megszoknia. Sosem volt kocsija, mert a legtöbb napját egy kávézóban tölti, ahol
magafajta fickók üldögélnek a régi szép napokat idézgetve. Ám nemrég betiltották a dohányzást - dőlt
betűkkel írod, hogy betiltották, ami aranyos -, úgyhogy most nem maradt
29
Én nem vagyok valami zseniális egyetemista a csoportodból (komolyan, Beck, ők nem értenek sem
téged, sem a történeteidet), de te az után sóvárogsz, ami elmúlt. Egy halott lánya vagy, de
istenigazából. Érted Paula Foxot, és arra törekszel, hogy felfogj mindent a régi nyugatból, ami a New
York-i — még ha ideiglenes — letelepedésedet is önpusztító lépéssé teszi. Együtt érző vagy, az öreg
cow-boyokról a lakásodon lévő fotóalbumok miatt írtál; mennyi hely, ahová már nem mehetsz el,
mert többé nem létezik. Romantikus vagy, egy drogdílerek és rágógumipapír nélküli Coney
Islandet keresel meg egy ártatlan Kaliforniát, ahol igazi és álcowboyok sztorizgatnak egymással a
bádog kávésbögréik fölött, amit yöe-nak neveznek. Olyan helyekre akarsz menni, ahová nem lehet.
A fürdőszobádban, ha becsukod az ajtót és leülsz a vécére, Einstein képe mered rád. Szeretsz a
szemébe nézni, miközben a beleiddel küszködsz. (És hidd el nekem, Beck, ha majd összejövünk, a
gyomorproblémáidnak vége lesz, mert nem hagyom, hogy fagyasztott szarokon meg „levesnek”
címkézett, dobozolt sós vízen élj.) Azért szereted Einsteint, mert meglátta, amit senki más nem.
Bekapcsolom a tévét: a Tökéletes hangot, nézed legtöbbet, ami most, hogy a Facebookodon látom a
főiskolai életedet, értelmet is nyer. Sosem énekeltél kórusban vagy találtál rá a szenvedélyre vagy az
igaz szerelemre. Te meg a legjobb barátnőid, Chana és Lynn, rengetegszer rúgtok be. Van egy
harmadik lány is, nagyon magas és nagyon vékony. Eltörpültök mellette a kis barátnőiddel. Ez
a kívülálló barátnő egyetlen képen sincs megjelölve, és muszáj, hogy legyen valami benne, ami ezt
ellensúlyozza, mert nagyon büszkének
30
látszol a barátságára, ami gyerekkorod óta tart. A jelöletlen lány minden egyes fotón
boldogtalannak tűnik. Mosolytalan mosolya kísérteni fog, és ideje, hogy továbbálljak.
Két sráccal jártál. Charlie úgy néz ki, mintha örökösen egy Dave Matthews-koncertből próbálna
magához térni. Amikor vele voltál, a fíivön üldögéltetek, és partidrogokat szedtetek.
Megmenekültél attól a narkótól zápult agyú fajankótól, és egyenesen egy Hesher nevű,
elkényeztetett punk vézna karjába hullottál. Megjegyzem, ismerem Heshert, nem személyesen, de
képregényszerző, és a boltban áruljuk a könyveit. Legalábbis most még, de a következő műszakom
alatt nyilván az lesz az első dolgom, hogy eltemessem Hesher könyveit a pincében.
Jártál Párizsban és Rómában, én meg még a megyéből sem tettem ki a lábam, te viszont nem találtad
meg, amit Hesherben vagy Párizsban vagy Charlie-ban vagy Rómában vagy a főiskolán kerestél.
Hesherért hagytad el Charlie-t. És hideg voltál. Charlie sosem hevert ki téged. A képein a mai napig
egyfolytában részegnek néz ki. Heshert imádtad, ő pedig sosem viszonozta, legalábbis a
Facebookon nem. Rengeteg posztban dicséred, és ő soha nem válaszol. Aztán egy nap szingli lettél,
és a barátnőid úgy lájkolták az állapotodat, hogy kétség sem lehet afelől, te voltál az, akit otthagytak.
Véget ért a Tökéletes hang, bemegyek a hálószobádba, és a bevetetlen ágyadon vagyok, és hallom,
ahogy valaki kulcsot dug e gy zárba, és az agyamban kitör a villámháború, ahogy ma a
háziúr nyavalygott a gázosnak:
És hallom, hogy te dugod a kulcsod a kulcslyukadba, és kinyílik az ajtó, és kicsi a lakás, és te bent
vagy.
•
Sosem járok Greenpointba, ahol savanyúság levével szokás kísérni a whiskyt, de érted megteszem,
Beck. Csakúgy, mint ahogy érted fájdítottam meg a hátam, amikor kizuhantam az ablakodból, nehogy
megláss, amikor látni akartalak, amikor meg akartalak ismerni. És utálom, hogy most itt
megláthatnál, és azt hihetnéd, valami faszfej vagyok, aki túlértékeli a Vice5 kulturális értékét,
és megiszik bármit, amiről az a kurva Vice azt mondja, igya meg. Én nem jártam főiskolára, Beck,
úgyhogy nem is fecsérlem arra a felnőttkoromat, hogy a főiskolai időket próbáljam visszahozni. Én
nem vagyok valami puhány pöcs, akinek soha nem volt mer-sze élni az életet úgy, ahogy van. Én az
életért élek, és rendelnék még egy vodka-szódát, de ehhez beszélnem kellene a Bukowski pólós
csapossal, és megint megkérdezné, hogy milyen ásványvízzel kérem.
Rossz kedvem van, és te odafenn olvasol sárga harisnyában, lyukak vannak rajta, és túlságosan is
igyekszel. Nem vagy Malac a pácban, de én sem nézek ki valami tökösen. Ki kellett másznom az
ablakodon, és nem estem magasról, de az esés az esés, és szúr a
hátam, és ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy Pickleback koktél, káromkodni fogok.
A legjobb barátnőid a szomszédos asztalnál ülnek, hangosak és illojá-lisak, igazi F-metrós típusok,
csizmában meg azzal a túlfodrászolt hajjal, ami szép csendben sérteget minden jersey-i lányt, aki
direkt csinálja ezt a baromságot. Ti hárman együtt jártatok a Brownra, és most együtt vagytok New
Yorkban, és mindannyian utáljátok a Csajokat, és szakadatlanul panaszkodtok rá, pedig nem pont ezt
igyekeztek művelni ti is az életetekkel? Brooklyn, fiúk és Pickleback koktélok?
A többi idézőjeles íróval üldögélsz, ami miatt a barátnőidnek alkalmuk lesz rólad tárgyalni, és sajnos
igazuk van: sokkal többet fektetsz abba, hogy író legyél - bókok begyűjtésébe és whiskyzésbe -, mint
az írásba. De szerencsére tévednek: ebben a helyiségben mindenki túlságosan tele van
savanyúságlével ahhoz, hogy felfogja a cowboyos sztoridat.
A barátnőid irigyek. Chana a nagy kritikus, Adam Levine női verziója gombszemekkel és alaptalan
önbizalommal.
-Azt hiszem, talán elmehetsz tanítani - feleli Lynn, és Lynn halott belül, egy tetem. Módszeresen,
klinikusán instagramozik, mintha védekezéshez gyűjtene bizonyítékot, mintha az egész életét annak
szentelné, hogy igazolja, van élete. Hangosan gúnyolja a felolvasásodat a Luluban, miközben arról
tweetel, mennyire kész van attól, hogy ott van egy #felolvasásonaLuluban, és én mondom neked,
Beck, elkáromkodom magam.
Megint Lynn:
- Szerinted ez olyan, mint egy kiállításmegnyitó, ahova egyszer elmész, és oké, vagy inkább...
minden hetes dolog lesz?
- Szerinted minden alkalommal felhúzok egy kibaszott kifutót, amikor befejezek egy tervet? —
bukik ki Chanából. — Nem. Dolgozom rajta, és egészen addig dolgozom, amíg össze nem jön egy
kollekció. És aztán megint csak dolgozom rajta.
33
- Peach is jön?
Lehet, hogy a mosolytalan, magas lányról beszélnek, de nerr. mintha megkérdezhetném őket.
Lynn vállat von, és csak folytatják, mint egy géppuska, ami soha nem áll le, ami nem tud leállni.
- Nem csoda, hogy nem vették fel a Columbiára - durrant egyet Chana.
- Én úgy érzem, ez az egész Benji miatt van — feleli Lynn. -Sajnálom Becket.
Benji?
-Hát, ez a vége, ha valaki egy szociopata partiarcba zúg bele. Csak azt hallom, hogy belezúg, és te
szereted őt, és hazudsz nekik, a laptopodnak, magadnak, és azt hiszed, nem tudják, és dehogynem
tudják, és jaj, ne. Benji. Ne!
- Gonosz vagy.
- Realista vagyok — pöfög Chana. — Benji egy sznob kis pöcs. Nem csinál semmi mást, mint
túlárazott drogokkal cseszi szét az agyát, és kamu bizniszeket indít.
- Kit érdekel?! - csattan fel Chana, engem igen, és többet akarok tudni, és sírni akarok, és nem
akarom, hogy bárkibe is belezúgj, engem kivéve.
34
-Tudod, hogy mi van? Beck el van telve magával. Benji is magával. Egyiküket sem sajnálom. Beck
azzal ráncigáit minket ide, hogy azt játssza, író, Benji pedig azzal kábítja a világot, hogy úgy
tesz, mintha valami rohadt kézműves lenne. Mekkora vicc! Mindketten csak önmagukat imádják. Nem
valami végletekig érzékeny, megkínzott lelkekről beszélünk, akik verseket irkáinak az egész
ürességéről, meg minden.
A többi írót ölelgeted, és ezek szerint ide fogsz jönni, és Lynn hajthatatlanul kedves. Bazsalyog.
- Én akkor is sajnálom.
Chana felhorkan.
Az asztal felé andalogsz, vagyis abba kell hagyniuk a rólad folyó beszélgetést, és úgy örülök, amikor
végre odaérsz, és megöleled kétszínű barátnőidet. Tapsikolnak, és hamis dicséreteket zengnek, és te
úgy nyakalod a whiskydet, mintha a Pulitzer-díjig tudnád inni magad.
- Kérem, hölgyeim - szólalsz meg, és spiccesebb vagy, mint eddig láttam. - Az ember lánya csak
egy határig bírja a bókokat meg a koktélt.
35
-Tudod, hogy mi van? Beck el van telve magával. Benji is magával. Egyiküket sem sajnálom. Beck
azzal ráncigáit minket ide, hogy azt játssza, író, Benji pedig azzal kábítja a világot, hogy úgy
tesz, mintha valami rohadt kézműves lenne. Mekkora vicc! Mindketten csak önmagukat imádják. Nem
valami végletekig érzékeny, megkínzott lelkekről beszélünk, akik verseket irkáinak az egész
ürességéről, meg minden.
- Érted, mi az az egész szarság az ásványvizes cégével? - kérdezi. - Brooklyntól kedvem lenne LA-
be költözni, venni egy rekesz Red Bulit, és Mariah Carey-re bulizni.
A többi írót ölelgeted, és ezek szerint ide fogsz jönni, és Lynn hajthatatlanul kedves. Bazsalyog.
- Én akkor is sajnálom.
Chana felhorkan.
Az asztal felé andalogsz, vagyis abba kell hagyniuk a rólad folyó beszélgetést, és úgy örülök, amikor
végre odaérsz, és megöleled kétszínű barátnőidet. Tapsikolnak, és hamis dicséreteket zengnek, és te
úgy nyakalod a whiskydet, mintha a Pulitzer-díjig tudnád inni magad.
- Kérem, hölgyeim - szólalsz meg, és spiccesebb vagy, mint eddig láttam. - Az ember lánya csak
egy határig bírja a bókokat meg a koktélt.
35
- Édesem, talán nem kérsz több koktélt?
- Kaphatnánk három Picklebacket? Ennek a lánynak szüksége van némi folyékony bátorságra.
- Nincs szükségem bátorságra, Lynn. Csak felmentem, és felolvastam egy kibaszott novellát.
Jó, hogy ezt az oldaladat is látom, a komisz részeget. Jó, ha az ember minden oldalát megismeri
annak, akibe beleszeret, és most kissé kevésbé utálom a barátnőidet. Összepillantanak, te pedig a pult
felé sandítasz.
Úgy sóhajtasz, mintha elölről kellene kezdened, mintha már fogytán lenne a türelmed, és felveszed a
repedt telefonodat. Lynn megragadja.
- Beck, ne!
- Beck — szól közbe Chana. — Meghívtad, és nem jelent meg. Hagyd az egészet. Hagyd békén!
Egyértelmű, hogy Lynn az életben nem akar többet beszélni erről. A három lány közül ő az, aki egy
napon majd végül elhagyja New Yorkot egy kisebb, kezelhetőbb város kedvéért, ahol nincsenek
36
felolvasások, ahol a lányok bort isznak, és szombat este Maroon 5 szól a zenegépből. Ugyanolyan
élvezettel fotózza majd a leendő, elkerülhetetlen kisbabáit, mint a kupicákat, az üres serlegeket meg a
cipőit.
Chana viszont egy életre szól, harmadik kerekünk lesz a hosszú úton.
- Figyelj, Beck - litániázik tovább Chana. - Egyes srácok seggfejek, és ezt el kell fogadnod. A világ
minden könyvét összevásárolhatod neki, attól még Benji marad. Soha nem lesz Benjamin vagy ne adj’
isten Ben, mert nem is kell neki, mert örök óriáscsecsemő, oké? Elmehet a picsába az ásványvizével
együtt, meg a hülye, seggfej neve is. De most komolyan, Benji? Ez komoly? És ahogy
kimondja! Mintha ázsiai lenne, vagy francia. Ben Dzsííí. Menjen a picsába!
Lynn felsóhajt.
- Ebbe még sohasem gondoltam így bele. Benji. Ben Dzsí. Dzsí Ben.
Egy kis nevetés támad, én pedig megtudok egy-két dolgot Benjiről. Nem tetszik, de el kell fogadnom.
Benji valóságos, én pedig kérek még egy vodka-szódát. Benji.
- Soha többet nem kéne szóba állnod azzal a pöccsel - mondja Chana.
- Oké - helyeselsz.
Lynn felemeli a poharát. Chana felemeli a poharát. Te az üres poharadat emeled fel.
37
- Arra, hogy soha többé nem állsz szóba azzal a faszfejjel, a szaros ásványvizével meg a kibaszott
frizurájával és azzal az el nem jövős valagával!
Mind koccintotok, de azoknak a lányoknak van mit inniuk, a te poharad meg kiürült. Kimegyek, hogy
tudjam, mikor indulsz. Valami seggfej jelenik meg, és elkezd hányni.
Savanyúságlevet, esküszöm.
Hárman várakozunk hajnali 2.45-kor a Greenport Avenue metró-állomásán, és úgy bekötném a
cipőfűződet. Ki van oldódva. És túl részeg vagy hozzá, hogy ilyen közel állj a sínekhez. A hátadat a
zöld oszlopnak veted, a lábad kinyújtva, hogy a lábfejed a sárga figyelmeztető zónába ér, a vágány
szélére. Négy oldala van az oszlopnak, de neked a sínek felőlire kell állnod. Miért?
Itt vagyok neked, hogy védelmezzelek, és az egyetlen lélek ebben a pokoli lyukban egy hajléktalan
pasas, és ő másik bolygón él, egy pádon énekel:
- Mozdony.; mozdony, a kilences a New York-i vonalon, ha a vonatom kisiklik, szedd csak fel, szedd
csak fel, szedd csak fel...
Ezt a részt énekli újra meg újra, hangosan, te a telefonodba temetkezel, és nem tudsz egyszerre
pötyögni meg állni meg ezt a zenei orvtámadást hallgatni. Gyakran megcsúszol - régi a
cipőd, lekopott a talpa —, én meg gyakran összerezzenek, és kezd elegem lenni. Nem tartozunk ebbe
a mocsokba, üres sörösdobozok, csomagolópapírok aknamezeje, holmiké, amelyek senkinek sem
kellenek, még a nótázó hajléktalannak sem. A srácok, akikkel lógsz, annak élnek, hogy a G-vonalon
járjanak, mintha ez bizonyítaná, hogy a földön járnak, „valóságosak”, de amit a barátaid nem fognak
39
fel, az az, hogy ez a vonal jobban megvolt nélkülük meg a Miller Life sörösdobozaik meg a
savanyúságszagú okádékuk nélkül. Megcsúszik a lábad. Megint.
Elejted a telefonod, a sárga zónában landol, és még szerencse, hogy nem a sínekre esett, libabőrös
leszek, és legszívesebben karon ragadnálak, és odakísérnélek az oszlop túloldalára. Túl közel vagy a
sínekhez, Beck, és szerencséd, hogy itt vagyok, mert ha beesnél, vagy valami betegagyú végig
követett volna, valami züllött erőszaktevő, képtelen lennél bármire is. Túl részeg vagy. Túl hosszú a
picike tornacipőd fűzője, túlságosan lelóg, és a támadó a földre teperne, vagy az oszlopnak nyomna,
letépné azt az amúgy is tépett harisnyát, lerántaná a Victorias Secret-féle pamutbugyit, és zsíros
mancsával befogná a rózsaszín szádat, és semmit sem tehetnél, és az életed sosem lenne a régi.
Félelemben élnél a metróktól, visszarohannál Nantucketbe, kerülnéd a Craigslist Alkalmi találkák
rovatát, és egy-két éven át havi rendszerességgel vizsgáltatnád ki magad, nincs-e nemi betegséged.
A hajléktalan főszer közben nem hagyja abba a mozdony-mozdonyt, már kétszer vizelt, és még csak
fel sem kelt hozzá. A húgyá-ban üldögél, és ha valami betegagyú követett volna, hogy befejezze, amit
elkezdtél azzal a szakadt harisnyáddal, ez a fickó akkor is csak tovább dalolna, és hugyozna és
hugyozna és dalolna.
Megcsúszol.
Megint.
És összehúzod a szemed a hajléktalan felé, és mordulsz egyet, de ő másik bolygón él, Beck. És nem ő
tehet róla, hogy odavagy.
Említettem már, milyen szerencséd, hogy itt vagyok neked? Az ám. Bed-Stuyból származom, józan
vagyok, összeszedett, nagyon is tudatában a hollétemnek meg a tiédnek is. Védelmező. És az egészben
az a hülyeség, hogy ha valaki most látná hármunkat, hát, a legtöbben azt hinnék, én vagyok a dilinyós,
csak mert követtelek ide. És ez a baj ezzel a világgal, a nőkkel.
Látod Elliotot a Hannah-ban, ahogy megrendezi, hogy a sógornője közelében lehessen, és ezt
romantikusnak nevezed, de ha
40
tudnád, min mentem keresztül, hogy bejussak az otthonodba, hogy tönkretettem a hátamat, csak hogy
kívül-belül megismerhesselek, elítélnél érte. A világ már nem szeret szeretni, és jól tudom, mit
művelsz azzal a telefonnal. Benjivel akarsz beszélni, az ásványvizes, túl sok hajú, távol maradó
rohadékkal, akivel egyáltalán nem alkalmi - legalábbis neked nem - találkákba bonyolódsz.
Keresed. Akarod. De ez el fog múlni.
És a probléma egy része az a telefon. Van azon a kurva telefonon egy funkció, ami lehetővé teszi,
hogy megtudd, mikor nyitják meg, vagy épp nem az SMS-eidet. És Benji kurvára nem vesz róluk
tudomást. Nagyobb szenvedéllyel igyekszik lerázni, mint benned lenni, és ez kell neked? Elég abból a
telefonból, Beck! Csak kicsinál, elveszi a hangod, és megnyomorítja az ujjaidat.
Legszívesebben bedobnám a sínek közé, és lefognálak, míg át nem gázol rajta a metró. Oka van
annak, hogy megrepedt, és annak is oka van, hogy aznap a könyvesboltban a kosaradban hagytad. A
szíved mélyén te is tudod, hogy jobban meglennél nélküle. Semmi jó nem származik abból a
telefonból. Nem érted? De érted. Különben jól bánnál azzal a telefonnal. Már azelőtt tokba
raktad volna, hogy megrepedt. Nem piszmognál itt vele, és nem hagynád, hogy diktáljon neked.
Tényleg azt kívánom, bár rádobnád a sínekre, kikapcsolnád, elfordítanád a fejed, végigmérnél, és
megszólalnál: „Nem ismerlek valahonnan?” És hülyéskednénk, és beszélgetnénk, és az lenne a
dalunk, hogy „mozdony, mozdony, a kilences a New York-i vonalon, ha a vonatom kisiklik... ”
- Nem hagyná abba az éneklést? - morgod, de a pasas még csak nem is hallja a saját hangjától és a
hugyozástól és a hugyozástól és az énekléstől, és túl gyorsan kapod félre a fejed, és a fenébe is,
nem kéne hátradőlnöd, de mégis hátradőlsz.
Kinyújtod a karod, de a tested megtántorodik. Elejted a telefonod, utána vetődsz, hogy elkapd, és
közben félrelépsz - Áááá! - és
41
- SEGÍTSÉG!
De megint csak sikítasz, és úgy nézel ki, mint az a lány a kútban, A bárányok hallgatnak-ban, és nem
kéne így paráznod, mert itt vagyok, nyújtom a kezem, fel akarlak húzni. Reszketve nézel végig az
alagúton, és megtelik a fejed rettegéssel, mikor csak meg kellene fognod a kezem.
- Megőrülök tőle - mondod, és befogod a füled, mert nem akarod még egyszer azt hallani, hogy
„ha a vonatom kisiklik”. — Ez az ének, emiatt estem le.
— Fogd a kezem!
A hajléktalan csávó dudorászik, mintha csak valami apró kellemetlenséget jelentenénk, amit ki kell
küszöbölnie, „szedd csak fel, szedd csak fel, szedd csak fel”, és befogod a füled, és sikítasz.
Kezdek türelmetlen lenni, és idővel tényleg jönni fog egy szerelvény ezen a vágányon, és miért
nehezíted meg ennyire az egészet?
- Meg akarsz halni? Mert ha odalenn maradsz, el fognak gázolni. Foed a kezem!
Felnézel, és most egy olyan részedet látom, ami új nekem, egy olyan reszedet, ami tényleg meg akar
halni, és nem hiszem, hogy valaha is igazan szerettek volna, nem mondasz semmit, és én se mondok
semmit, és mindketten tudjuk, hogy próbára teszel, hogy próbára teszed a világot. Nem léptél le a
színpadról ma éjjel, míg az utolsó ember is meg nem szűnt tapsolni, és nem kötötted meg a
cipőfűződet, és az egész világot okoltad, amikor leestél.
Bólintok.
- Na, jó. - Mindkét karomat lenyújtom, felfelé fordított tenyérrel. - Gvere! Foglak.
. u
Küzdeni akarsz. Nem könnyű téged megmenteni, de türelmes vagyok, és amikor készen állsz, a
vállam köré fonod a karod, és engeded. hogy kimentselek. Kibomlott cipőstül, mindenestül
felhúzlak a peronra, a sárga veszélyzónába, és átgördítelek a piszkosszürke, veszélvmentes betonra,
remegsz, és a mellkasodhoz húzod a térded, ahogy hátratepersz a zöld oszlop belső oldalához, ahol
biztonságban ülhetsz, várhatsz.
Még most sem kötöd be a cipődet, és a fogad jobban vacog, mint valaha, miközben odarohanok
hozzád, és a mihaszna, lapos, nem is sportos tornacipődre mutatok.
Jó szorosra húzom a fűzőt, és dupla csomót kötök rá, ahogy az unokatestvérem tanította vagy száz
éve. Amikor meghalljuk a metrót, abbahagyod a fogvacogtatást, és már nem tűnsz olyan riadt nak.
Nem kell mondanom neked, hogy megmentettem az életedet. A szemeden és a szurtos, fénylő
bőrödön látom, hogy tudod. Nem szállónk fel, amikor kinyílik az ajtó. Ez alap.
A taxisofőr először vonakodott. Azt hiszem, én is azt csináltam volna. Őrültnek nézünk ki a halál
közelségétől, meg minden. Te kibaszott mocskos vagy. Én meg olyan tiszta, hogy az már zavarba
ejtő, stricitiszta a te kurvamocskosságod mellett. Igazi pár vagyunk.
- Totál.
- De rossz éjszakám volt, és egy ponton meg kell húzni a határt, tudod? Ki kell mondanod, hogy ezt
nem viselem el tovább. Inkább meghalok, mint hogy egy olyan világban éljek, ahol ez a pasi nem
hagyja abba az éneklést, és tovább szennyezi közös környezetünket.
44
- Nem - felelem. Meg vagy róla győződve, hogy ismersz valahonnan. Mondtad már, hogy a
főiskoláról, az egyetemről, egy williamsburgi bárból, most meg egy kompról.
Nem kéne elkapnom a szemem, de elkapom, és semmi sem jut eszembe, amit mondhatnék, és azt
kívánom, bár a sofőr az a fajta lenne, aki szakadatlanul fecseg.
- Dolgoztam.
- Csapos vagy?
-Ja.
- A legjobbat?
Bólogatsz, és meg akarlak csókolni. A sínekre akarlak vinni, mielőtt a mozdony, mozdony, a kilences
csikorogva lefékez, és egyben elnyel és... és kikefélni belőled a részegséget, míg a New York-i vonal
el nem nyel mindkettőnket. Túl meleg van idebenn, és túl hideg van odakinn, és buritótól meg
szopástól szaglik, ez New York az éjszaka közepén. Szeretlek, csak ezt akarom mondani,
úgyhogy megvakarom a fejem.
- Oké, nézd - mondod, és nyelsz egyet, az ajkadba harapsz, elvörösödsz. - Nem akarlak
megijeszteni és olyan lenni, tudod, mint valami pszichopata, aki minden egyes apró kis helyzetre
emlékszik vagy ilyesmi, de hazudtam. Tudom, honnan ismerlek.
- Tényleg?
- Biztosan azt gondolod, hogy valami elmebeteg vagyok, mi? Biztos vagy ötven lánnyal beszélsz
naponta.
- Istenem, dehogyis!
- Kösz - mondod.
- Flah! - forgatod a szemed. - Szóval nem hiszed, hogy őrült vagyok és üldözlek, vagy mi.
Általános iskolában a tanárom egyszer azt mondta, hogy tíz másodpercig lehet tartani valakivel a
szemkontaktust, mielőtt elijesztenénk vagy elcsábítanánk. Számolok, és szerintem te is tudod.
- Szóval igaz. Melyik bárban dolgozol arrafelé? Talán egyszer beugróm egy italra.
Nem ítéllek el azért, mert olyasvalakivé próbálsz kisebbíteni, aki kiszolgál, aki felveszi a
rendelésedet, és kiviszi a koktélodat.
4 6
Játszol.
- Örökösnő vagyok.
- Miféle?
- Szalonnaipar - vágod rá, mikor a legtöbb lánynak semmi sem jutott volna eszébe.
Itt vagyunk, nálad. A táskádban keresed a telefonodat, ami ott van köztünk az ülésen, hozzám
közelebb, és a sofőr vált. Üresbe teszi.
az ablakon kopog. Benji. Átnyúlsz felettem, és lehúzod az ablakot. Érzem az illatodat. Savanyúság és
cici.
- Szép munka, haver. Kibaszott Greenpoint, mi? Semmi jó nem történik ott.
Pacsira emeli a kezét, és az enyém találkozik vele, és te elhúzódsz tőlem, és minden rossz.
- Már megint? - veti oda, és arrébb sétál, rágyújt egy cigarettára, és te felsóhajtasz.
- Egy pöcsnek tűnik, de ehhez meg kell értened, hogy mindig elhagyom a telefonomat.
- Mi a számod? - bukik ki belőlem, és te Benjire pillantasz az ablakon át, aztán megint rám. Nem a
barátod, de úgy csinálsz, mintha az lenne.
- Beck - mondom. - Szükségem van a számodra vagy az e-mai-ledre, vagy valamire, ha esetleg
megtalálnám a telefonodat.
47
- Bocs - mondod. - Csak elbambultam. Azt hiszem, egy kicsit még mindig kivagyok. Van tollad?
- Nem - felelem, és hál’ istennek, amikor kihúzok egy telefont a zsebemből, az enyém az, és nem a
tiéd. Megadod az információt. Most már az enyém vagy, és Benji odakiált:
Felsóhajtasz.
- Nagyon köszönöm.
- Mindig szívesen.
- Ez tetszik. Mindig. Nem máskor is. Ez célzatosabb.
- Komolyan is gondolom.
Vége az első randinknak, te felmész, és szétkefélteted magad Benjivel, de nem számít, Beck. A
telefonjaink együtt vannak, és tudod, hogy tudom, hol laksz, és tudom, hogy tudod, hol keress.
Túl gyorsan száguldanak a gondolataim (te, én, a harisnyád, a telefonod, Benji), és amikor ez van
velem, csak egyetlen helyre mehetek. Elsétálok a boltba, hátramegyek, és kinyitom a pinceajtót.
Becsukom magam mögött és megállók az előtérben, ami Curtis vagy bárki más szemében úgy tűnik,
mint egy raktárfülke. Előhalászom a zsebemből az igazi kulcsot, azt, ami a következő ajtót nyitja, a
végső akadályt a bolt és a hangszigetelt pince között. Magamra zárom az ajtót, és mire leérek a
lépcsőn, már mosolygok, mert itt van a mi gyönyörűséges, óriási, rettentő helyiségünk: a ketrec.
A „ketrec” nem igazán a megfelelő szó, Beck. Először is hatalmas, majdnem akkora, mint odafönn az
egész szépirodalmi szekció. Nem valami vaskos fémcsapda, mint egy börtöncella, vagy
amit állatboltban találnál. Inkább kápolna, mint ketrec, és nem lennék meglepve, ha Frank Lloyd
Wright keze nyoma is benne lenne a tervezésben, a merev mahagónigerendák ugyanolyan lágyak,
mint amilyen súlyosak. A falak valami zseniális akrilból vannak, törhetetlenek, mégis lélegeznek.
Rejtelmes, Beck, majd meglátod. Amikor a gyűjtők vaskos csekkeket töltenek ki régi könyvekért, az
alkalmak felében azt hiszem, a ketrec varázsa alatt állnak. És praktikus is. Van egy mosdó is, egy
aprócska fülke aprócska vécével, mert Mr. Mooney sosem fáradna fel olyan banális dologért, mint a
bélműködés.
49
A könyvek magas polcokon állnak, amelyeket csak létráról lehet elérni. (Sok sikert, tolvajok.) Az
elülső falban van egy kis, kihúzható fiók, olyasfajta, mint a benzinkutakon a nem túl
megbízható környékeken. Kinyitom a zárat, és bemegyek. Bent vagyok, és felnézek a könyvekre, és
elmosolyodom. Szevasztok, srácok!
Leveszem a cipőm, és hanyatt fekszem a pádon. A fejem alatt összekulcsolom a kezem, és rólad
mesélek a könyveknek. Figyelnek, Beck. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de figyelnek.
Becsukom a szemem. Eszembe jut a nap, amelyen megkaptuk ezt a ketrecet.
Azt mondta, pontban nyolcra jöjjek be a teherautó fogadására. En időben jöttem, de a Custom Acrylic
szállítói nem értek ide egészen tízig. A pasas a volán mögül dudált és integetett, hogy menjünk ki. Mr.
Mooney azt mondta, hogy csak figyeljek, miközben a sofőr a motorbömbölést túlharsogva ordított:
— Ez a Mooney Könyvek?
Mr. Mooney rám nézett, arcán undorral a filiszteusok iránt, akik arra sem veszik a fáradságot, hogy
elolvassák a feliratot. A sofőrre nézett.
A sofőr kiköpött.
— En nem tudom bevinni ezt a röptetőt abba az üzletbe. Minden darabokban van, ember. A gerendák
tizenöt láb hosszúak, a falak meg rohadtul szélesek, hogy beférjenek azon az ajtón.
— Mindkét szárnyat ki lehet nyitni - felelte Mr. Mooney. — És miénk a világ minden ideje.
— Nem is az időm van szó. — A sofőr szipogott, és a másik pasasra nézett a teherautóban, és
tudtam, hogy nem a mi oldalunkon állnak.
— Minden tiszteletem a magáé, de általában udvarokban, kastélyokban, nagy, nyílt helyen rakjuk
össze ezeket a kicsikéket, tuggya?
— Csak nem hiszi, hogy egy pincébe visszük ezt a kibaszott monstrumot?
50
A két fickó legalább egy tucatszor fordult, mire lepakolta a teherautóról a gerendákat és a falakat, és
áthurcolta őket a bolton, majd le a pincébe. Mr. Mooney azt mondta, ne sajnáljam őket.
- Dolgoznak — mondta. — A munka jót tesz az embernek, Joseph. Csak nézd!
El nem tudtam képzelni, hogy fog kinézni a ketrec, ha majd kész lesz, ha valaha is elkészül. A
gerendák olyan sötétek és régimódiak voltak, míg a falak olyan átlátszóak és modernek.
Lehetetlenségnek tűnt, hogy ezek összepasszoljanak, míg Mr. Mooney végül le nem hívott. Csak
ámultam. Ahogy a szállítók is.
- Az eddigi legnagyobb — jelentette ki az izzadt sofőr. — Jákókat tart? Mocskosu szeretem azokat a
madarakat. Beszélnek is, pöpec.
- Rohadt magasan vannak a polcai, miszter. Biztos nem akarja, hogy leszedjük őket? A legtöbben
középtájra akarják a polcokat.
A sofőr bólintott.
Miután elmentek, Mr. Mooney bezárta a boltot, és azt mondta, a szállító fafejek fikarcnyit sem jobbak
a gazdag szadistáknál, akik ilyen ketrecekben tartanak madarat.
- Olyan nincs, hogy röptető ketrec, Joseph - mondta. - Az olyan kicsi kalitkánál, amiben a madár
repülni sem tud, csak az akkora nagy kegyetlenebb, amiben a madár azt hiszi, hogy tud repülni. Csak
egy szörnyeteg zárna be ide egy madarat, miközben állatbarátnak hívja magát.
A mi ketrecünk csak könyveknek szolgált, és Mr. Mooney nem tréfált. Tényleg rengeteg volt a
dolgunk. Munkások tömítést építettek a falakba, ami az egész pincét hangszigeteltté tette. Újabb
munkások
51
érkeztek, átépítették és kibővítették a bolt hátsó falát úgy, hogy a pinceajtó először egy kis fülkébe
nyílt, ahol ott volt a pincébe vezető igazi ajtó. Egy szigorúan titkos, hangszigetelt klubhelyiséget
építettünk a föld alá, és minden reggel annyira izgatottan ébredtem. Segítettem Mr. Mooney-nak
méretre szabott akriltokokba helyezni a papírborítókat („finoman, Joseph”), mielőtt a védőborítóval
ellátott könyveket a szellőzőlyukakkal ellátott akrildobozokba tettük („finoman, Joseph”). Aztán ezt a
dobozt egy valamivel nagyobb fémdobozba tette („finoman, Joseph”), amin címke és lakat is volt.
Amikor úgy tíz könyv összejött, felmászott egy létrán a ketrecben, egyenként feladogattam neki a
könyveket („finoman, Joseph”), ő pedig feltette őket azokra a rohadt magas polcokra. Megkérdeztem
tőle, miért kell ennyit vesződnie a könyvekkel.
is felpattintottam, és egy másik baba volt benne, és így tovább a legutolsó babáig, amit már nem
lehetett felpattintani, az egyetlen ilyen babáig az összes között.
imádnál itt lenni, Beck. Úgy látnád, mint szent könyvek, az általad imádott szerzők menedékét. Le
lennél nyűgözve tőlem, a kulcs urától, és megmutatnám neked a távirányítót, ami a
légkondicionálókat és párásítókat vezérli. Meg akarnád fogni, és én megengedném,
és elmagyaráznám, hogy ha akarnám, felcsavarhatnám a fűtést és megfőzhetném ezeket a könyveket,
és penész és por lenne belőlük, mindörökre. Ha van lány a világon, aki értékelné a hatalmamat, az te
vagy, a bájos kis sárga harisnyádban, az álmoddal, hogy egyszer írsz valami elég jót ahhoz, hogy
bejuthass ebbe a ketrecbe. Ledobnád a bugyidat, hogy bejuthass ide, hogy ideköltözz, örökre.
Ledobom a saját gatyámat, és olyan erővel megyek el, hogy belesüketülök.
5*
Már majdnem nyitásidő van, visszanyerem a szuszt, és felmegyek. Csak ketten dolgozunk itt most,
hogy Mr. Mooney visszavonult. Curtis van itt, egy középiskolás kölyök, olyasféle, mint én
voltam annak idején. Ugyanolyan hülyeségeket csinál, mint valaha én. Az ördögbe is, amikor tizenhat
éves voltam, Mr. Mooney adott nekem egy kulcsot, és persze egy este elfelejtettem bezárni a ketrecet.
- Cserbenhagytál, Joseph - mondta Mr. Mooney, amikor még fiatalabb volt, de már akkor is öreg,
az a fajta pasas, aki sosem volt fiatal, nem igazán. — Cserbenhagytál engem, és cserbenhagytad
a könyveket.
Pár nappal később besurrantam a ketrecbe, és kivettem egy olva-satlan Franny és Zooey-x., dedikált
első kiadást. Úgy döntöttem, jobban fog tetszeni, mint a Zabhegyező, csak hogy eredeti legyek. És
imádtam, Beck. Micsoda könyv! Néha visszalapoztam az elejére, csak hogy megdörzsölhessem az
ujjammal Salinger aláírását. 1250 dollárt kellett volna fizetned, hogy megtehesd, amit én. De én
nem fizettem. Ahogy a nő sem, aki ellopta a kassza asztaláról.
Bárhol felismerném. Vöröses haja volt, törökmintás sálat viselt, és harminc-harmincöt között
járhatott. Készpénzben fizetett. Mondtam Mr. Mooney-nak, hogy ledolgozom, és megígértem,
hogy megtalálom a nőt. Lógtam az iskolából, és addig róttam az utcákat, míg a lábujjaim vérezni nem
kezdtek. Ám elég nehéz megtalálni egy nőt, ha se a nevét nem tudja az ember, se azt, hogy merre
lakik. Mr. Mooney rám parancsolt, hogy menjek be a ketrecbe, és csukjam be a szemem. Meg voltam
rémülve. Amikor meghallottam, hogy fordul a kulcs, tudtam, hogy bezárt.
Létrám nem volt, úgyhogy nem tudtam elérni a könyveket; nem lehet csak úgy besétálni a Louvre-ba,
hogy megcsókold a Mona
53
Lisát. Nem volt telefonom, napfény sem, sötétség sem. Csak az agyam volt ott nekem, és a klíma
zümmögése, és a napi egy szelet pizza (hideg, mert a gőz nem tesz jót a könyveknek) és a
kávé (langyosan, a görög étkezde papírpoharában), amit Mr. Mooney csúsztatott be egy fiókon
keresztül. Napok és éjszakák egybefolytak. Mr. Mooney eléggé törődött velem ahhoz, hogy móresre
tanítson. Meg is tanultam a leckét.
2001. szeptember 14-én eresztett ki a ketrecből; három nappal szeptember 11-e után. Az egész világ
megváltozott, és Mr. Mooney azt mondta, hogy az apám egyszer sem telefonált, lehet, hogy azt hitte,
meghaltam.
Ezután nem töltöttem annyi időt otthon. Nem volt nehéz lassan felszívódnom. Anyukám másodikos
koromban ment el, úgyhogy úgy nőttem fel, hogy tudtam, megesik, hogy az emberek eltűnnek,
főleg az apám. Nem sajnálom magam, Beck. Rengeteg embernek vannak szar szülei, meg csótányok a
konyhaszekrényében, meg állott, süleden Pop-Tarts vacsorára, és alig-alig működő tévéje, és olyan
apja, akit nem is érdekel, ha a fia nem jön haza egy nemzeti katasztrófa közepén. Az a helyzet, hogy
szerencsés vagyok. Nekem ott volt a könyvesbolt.
Nem kell ahhoz egy kibaszott falu, hogy felnevelődjön egy gyerek. Mr. Mooney volt a főnök, az apa,
akinek a szemében helyesen akartam cselekedni. Tovább vadásztam a Franny és Zooey tolvajára, és
közvetlenül a 9/11 után nem is voltam egyedül. Mindenki olyan volt, mint én, az utcákon kutatott.
Mások a családjukat akarták megtalálni, én a tolvajt. Az egész város tele volt eltűnteket kereső
röplapokkal. Arra gondoltam, hogy megtanulok rajzolni, és teleplakátolom a várost a tolvaj képével.
Tehettem volna úgy, mintha az anyám lenne. De nem valósítottam meg, és néha arra gondolok, hogy
a tolvaj meghalt az egyik toronyban, karma. De többnyire inkább úgy hiszem, hogy most is szabadon
jár-kel, életben van, és olvas.
Az L-R szépirodalmi soron vagyok, amikor megszólal az ajtócsengő, és én készen állok. Azt
mondtad a barátnőidnek, hogy
54
valamikor ilyentájt bejössz. Onnan tudom, hogy nálam van a telefonod, és nem az a fajta lány vagy,
aki négy számjegyű kóddal zárná le a telefonját. Olvasom az e-mailjeidet. Elmentettem a
jelszavaidat, amiket a jelszó mappában találtam. így, ha megváltoztatod a jelszavadat, tudni fogok a
lehetőségekről. Nem az a fajta vagy, aki mindig újakat talál ki. Hármat váltogatsz:
ackbeckl027
1027meME
1027BECK$Ale
Egyre jobb a dolog. Nem akarod megmondani anyádnak, hogy már megint elvesztetted a telefonodat.
Fogtad magad, és vettél egy új telefont, új számmal, új előfizetéssel. Mindezt onnan tudom, hogy a
régi telefonod még mindig aktív. így hát elolvastam a kör-emailt, amit a barátaidnak küldtél, hogy
bejelentsd az új számodat, mert az összes e-mailedet el tudom olvasni! Chana el volt szörnyedve:
WTF? Mondd meg az anyádnak, hogy elhagytad a telefonodat, és tiltasd le azt a szart!
Személyiségtolvajok! Perverzek! Most komolyan, Beck! Mondd meg az anyukádnak, hogy elcseszted.
Túléli. Mások is vesztenek el telefont. Tiltasd le a telefont. Nem akkora tragédia.
A telefon valószínűleg egy csatornában van, úgyhogy tényleg nem tragédia. Ha pedig másnál van,
csóró egyetemista vagyok, nyakig adósságban. Ki lopná el a személyazonosságomat? És ha bárki is
elég csinosnak gondol ahhoz, hogy feltegye a szelfijeimet a netre, hát akkor legalább szépnek fogom
érezni magam. ©
Csak vicceltem. De most komolyan, minden oké. Amúgy is akartam már egy új telefont! Imádom az új
számomat!
Ráadásul: $$$$$
55
Megmakacsoltad magad:
Légyszi, nyugodj le, C. Azt mondtam anyunak, azért változtattam meg a számom, mert New York-it
akartam. Azt sem tudja, hogy kell SMS-t küldeni, nemhogy elolvasná a számlát. Minden okééééé! És a
pénz? Na és. Plusz egy kis számlácskába nem halok bele jelenleg, tudod?
Chana nem válaszolt, és imádom az anyukádat (kösz!), és imádlak téged is, te kis álszent! A régi (de
még mindig működő) telefonod az életed valóságos enciklopédiája, és míg az anyád fizeti a
számlát, nyitva is marad előttem. Egy pont a jó srácnak! Ó, Beck, imádom az e-mailjeidet olvasgatni,
tanulmányozni az életedet! És óvatos is vagyok, az új üzeneteket mindig olvasatianként jelölöm meg,
nehogy gyanút fogj. A szerencsém ezzel nem ér véget: inkább e-mailezel. Nem szeretsz SMS-ezni.
Ami azt jelenti, hogy a kommunikáció jó részéből nem maradok ki. Valami blogra írtál egy „esszét ',
amiben kijelentetted, hogy „az e-mail örökre megmarad. Bármikor rákereshetsz bármilyen szóra, és
megnézhetsz mindent, amit valaha mondtál arról az egy szóról. Az SMS elszáll.” Imádlak, amiért
mindent meg akarsz örökíteni. Imádom, hogy a feljegyzéseidhez olyan könnyen hozzá tudok férni, és
úgy el vagyok telve veled, a kalóriabevitelt, a kalandokat meg a menstruációdat rögzítő naptáraddal,
az önarcképeiddel, amelyeket nem teszel közzé, a receptjeiddel meg a tornagyakorlataiddal.
Hamarosan te is megismersz engem, ígérem.
Mától kezdve.
Itt vagy.
- Egy pillanat! - kiáltom, mintha nem tudnám, hogy te vagy az, és úgy kész vagyok. Fel ügetek a
lépcsőn, a polcok közé, és itt vagy kockás pulóverben és térdzokniban, és nekem öltöztél így
fel, tudom, hogy nekem, és egy rózsaszín szatyrot tartasz.
- Mozdony, mozdony, a kilences - mondom, te meg nevetsz, és olyan jó vagyok, ha van időm
felkészülni. - Mi a helyzet?
Odalépek, hogy megöleljelek, és hagyod, hogy megöleljelek, és olyan jól egymásba simulunk.
Átfognak a karjaim. Agyonszoríthatnálak,
56
és életre ölelhetnélek, először visszahúzódom, mert tudom, hogy ti lányok milyenek tudtok lenni,
miután a magazinok meg a tévé elrontotta az elemi ösztöneiteket.
- Ne már!
- De igen! - feleled.
Előresétálunk, és jól tudom, miért megyünk oda. Akarsz engem. Itt akarsz engem. Tudod, hogy ha a
polcok között maradunk, nekiprésellek az F-K táblának, és én ajándékozlak meg téged, és most a pult
mögött ülök, ahogy terveztem - a kezem összekulcsolva a tarkómon, és ahogy hátradőlök és
felteszem a lábam, a tengerészkék pólóm épp annyira csúszik fel, hogy láthasd a hasamat —
valamiről álmodoznod kell -, és rád mosolygok.
Kiteszed a pultra, leteszem a lábam, előredőlök, és a pult fölé görnyedek. Olyan közel vagyok
hozzád, hogy meg is érinthetnélek, és tudom, hogy tetszik a parfümöm, mert Chanával együtt
gerjedtek egy pultosra, aki ezt az illatot használja, épp ezért vettem, és kinyitom az ajándékom... az
ajándékom, amit tőled kaptam.
- Biztosan tudom, hogy az első oldal nem olaszul van. Nyisd ki!
Kinyitom.
-Áh!
57
Mozdony, mozdony,
Hangosan olvasom fel; tudom, hogy odavagy az írásodért, és a végén tapsolsz, és itt áll írásban. Szó
szerint arra kérsz, hogy szedjelek fel, és bólogatsz, és a neved is ott van, úgyhogy nem gáz,
amikor kimondom.
— Köszönöm, Guinevere.
— Csak Beck.
Felemelem a könyvet.
— De Guinevere is.
Elismered, bólintasz.
— Szívesen...
Még a ketrecben levettem a névtáblámat. Úgy teszel, mintha nem emlékeznél a nevemre, úgyhogy
kisegítelek.
— Joe. Goldberg.
— Szívesen, Joe Goldberg - feleled, sóhajtasz, és folytatod. - De elcsesztem, tudod, mert azért
jöttem, hogy megköszönjem, és most én mondom, hogy „szívesen”.
— Tudod, mit - mondom, épp ahogy begyakoroltam. - Most, hogy mindketten élve megúsztuk, és
senki sem énekel, és ilyen édes ajándékot kaptam tőled, ami azért is olyan nagyszerű, mert az összes
könyv közül, ami itt van, nincs egyetlen olasz nyelvű Dán Brown sem...
— Persze — feleled, és karba fonod a kezed, és nem nézel rám, se nem mondasz helyet vagy időt,
és most a dinamikánk elemei úsznak
58
be lassan a képbe, mint egy fotó a sötétkamrában - a könyvbe nem írtad bele a számodat, és a kettőnk
dolgából a vicceset hoztad nekem. - Dan Brownt, a kettőnk komoly dolga helyett, Paula Fox, és
azt hiszem, ki van szívva a nyakad. Egy kicsit csak, de akkor is. Benjinek Paula Foxot vettél. Nekem
Dán Brownt.
- Az a helyzet - mondod -, hogy még mindig nincs meg a telefonom, és még nem vettem újat,
szóval egyelőre nem nagyon tervezgetek, tudod?
- Aha.
Úgy teszek, mintha meg kellene néznem valamit a számítógépben, és arra gondolok, ahogy a
barátnőidnek írtál rólam, ahogy sokkal inkább beszéltél arról, hogy megmentettelek, mint arról, hogy
odavagy értem, annyira odavagy, hogy úgy kellett tenned, mintha nem emlékeznél rám. Arról nem
beszéltél Chanának és Lynnek, ahogy rám gondolsz, amikor megmászod a zöld párnádat, hogy
milyen ideges és bátortalan voltál velem. Olyan ideges voltál, és úgy elvontam a figyelmedet, hogy a
telefonodat is elhagytad, Beck. Emlékszel? Ehelyett Benjiröl e-mailezgetsz, és muszáj beszélnem,
különben kibukik belőlem.
-Tudod, mit? - szólalsz meg írás közben. - Elég elfoglalt vagyok az iskola miatt, meg minden, de
miért nem írsz egy e-mailt, és majd megbeszélünk valamit.
59
Felnevetsz, és félszeg vagy, most nem bújhatsz egy telefonba, és körülnézel, arra várva, hogy
elbocsássanak. Tényleg apakomplexu-sod van, Beck.
- Nem azért mondom, de ezek a könyvek nem fogják eladni magukat, úgyhogy miért nem lépsz le,
és hagyod, hogy tudod, dolgozzak.
- Mindig szívesen - felelem. És ezt előre elterveztem, te mosolyogsz, zárt szájjal, és nem köszönsz
el, és én sem mondom, hogy „szép napot”, mert felül állunk a kellemkedéseken, és megadtad az e-
mail címed, és most el kell döntenem, melyik változatot küld-jem el neked. Tudtam, hogy bejössz, és
tudtam, hogy megadod az e-mail címedet, úgyhogy tegnap éjszaka több verzióban is megírtam az
első, neked szóló e-mailemet. Egész éjjel fenn voltam, Beck. Pont, mint te. A ketrecemben, Beck.
Pont, mint te.
Remélem, mostanra a többség felfogta, hogy Prince korunk egyik legnagyobb költője. Nem azt
mondtam, dalszövegíró - azt mondtam: költö. Prince áll a legközelebb az összes közül e.
e. cummingshoz, és az emberek olyan ostobák, amiért nem jönnek be Prince-verseskötetekért.
Ez minden idők egyik legremekebb első verssora több okból kifolyólag is, elsősorban azért, mert
megcseréli a napokat és az órákat. Egy költőieden ember napokat és órákat mondana. Egy költő
más. Egy költő megváltoztatja a világot, mert ilyen piciny keze.
Még nem írtál vissza nekem. Továbbítottad az e-mailemet Chanának és Lynn-nek. A hármatokról
készült automatafülkés fotók fölött kuncogtál - ChanaLynn... mi!— és több tucatnyi idióta e-mailt
váltottál a semmiről. Arra is találtál időt, hogy elolvasd a csoporttársaid novelláit, és reagálj rájuk,
meg hogy könyörögj a brooklyni WORD főnökeinek, hogy felolvashass, de a srácnak, aki
megmentette az életedet, nem írtál vissza. Még mindig Benjit
*
Sinéad O'Connor Nothing Compares 2 U című számának első sora, Prince tollából.
hajkurászod, és ha nem is múlt el hét óra és tizenöt nap, már közel járunk, Beck. Már nem vicces.
Hogyhogy muszáj olyan sztereotipikus csajnak lennem, aki találkozik egy rendes sráccal, és kösz, de
kösz, nemi' Nem olvasok Cosmót, nem tartok léböjtkúrát vagy posztolok szelfiket, vagyis nem illik rám
a béna-csaj-aki-utálja-a-rendes-srácokát kép. Vagyis Benji az üzletébe szerelmes, és ez a srác a
totál ellenkezője, dolgozik, értitek? Egyébként pénteken Wythe tetején?
Ez arról árulkodik, hogy túl sok sráccal találkozol. Ki vagy éhezve az idegenekre. Ezért olvasod az
Alkalmi találkákat a Craigslisten. Nem, te nem bonyolódsz alkalmi találkákba (hála az égnek),
de ugyanakkor az egész életedet úgy kezeled, mint egy kibaszott, gigászi alkalmi találkozást, Benjire
vesztegeted az idődet, meg alkalmi srácokra a KGB-ben.
Vannak az egyetemen dilidokik, akik meg tudják válaszolni ezt a kérdést, kislány. © A KGB-s srác
szupercuki volt.
Ezek a lányok nem is tudnak az olasz Dán Brownról, sem a vonzalmad mértékéről, mert nem
mondod el nekik, és végül az éjszaka közepén, öt óra és nyolc nap után válaszolsz nekem:
Rendben. Hol?
Ezúttal nem nevettettél meg. Nem írsz vissza azonnal. Négy perc, három óra és két nap telik el, mire ez
a szar bűzöli tele a postafiókomat: Bocs, jajistenem, valamelyik héten. Akármihez is kezdesz, soha NE
menj egyetemre! Na, mindegy. Mondjuk jövő héten?
62
III. Benjamin „Benji” Baird Keyes egy rohadt vicc. Volt rehabon, ami siralmas paródia, az önelégült
képén látszik, hogy nem képes valódi függőségre. Egy természetes ásványvizes cége van, ami
nagyjából minden rosszat megtestesít. Az üzlet neve „Otthon Szóda”, a közönséges szódavíz
felsőbbrendű megfelelője, ugyanis a szlogenjük szerint „az otthon a legexkluzívabb hely a világon”.
Beck, nem mondhatod komolyan, hogy te ezt bekajálod, hogy tényleg. Benji új kis cége egy nemrég
szárba szökkent kis földalatti egészséges kaja típusú vállalkozás, és a pasztellekkel megtöltött
weboldalán van egy tiráda a Monsanto ellen (mintha ennek a srácnak a szülei nem húznának közvetlen
hasznot a Monsantóból, mintha ezt a kölyköt nem rohadtul a Monsanto nevelte volna fel -a szó szoros
értelmében, az apja a kurva Nestlének dolgozott Benji gyerekkorában), Benji mégis jártatja a száját.
Egy fotóesszéből (máskülönben egy kibaszott diasorozatnak hívják) megtudhatjuk, hogy Benjiben
akkor vetődött fel az Otthon Szóda ötlete, amikor a barátaival táborozott Nantucketben. A táborozás is
kamu kifejezés; Nantucket nem New Hampshire, és Benji egy barátja vízparti nyaralójában szállt
meg. Kinagyítom a képet, és meglátom a megjelö-letlen lányt a Facebook-oldaladról. Aha. Szóval
ezen a nyomorult,
63
fura lányon keresztül ismerkedtél meg Benjivel, akinek mégis van igazi mosolya, a gazdag barátok
számára tartogatja a beállított propagandafotókon. De te is ott nyaraltál-e velük? Nem.
Valószínűleg nem hívtak meg. A barátnőd nyilván valami kamu kifogással állt elő, hogy nincs elég
hely a parton. Te vagy a falusi lány, Benji pedig a turista, aki szó szerint megszállt téged, és
felüdülésként használ a kézműves ásványvíz biznisz taposómalmából, hogy aztán szeptemberre
otthagyjon. Ő az apuci, akinek minden erőddel a kedvére akarsz tenni, az apuci, aki elmegy, mindegy,
mit teszel.
17
32
Az érzelmi életed egy tébolyult szezonális gazdaság, ahol minden kibaszott másnap eljön a
szeptember. Kibérel, ahogy a tetőtéri lakását SoBróban (South Bronx nekünk, akiknek nincs
szükségünk ócska beceneveket kitalálni olyan környékekre, ahol nem látnak minket szívesen). És meg
is csal, Beck. Rengetegszer. Kényszeresen. Gőzerővel üldöz egy performansz-előadót, aki úgy
baszakodik a fejével, mint ő a tieddel. Hat perc és három óra és egy nap telik el, mire e-mailezel
nekem:
Válaszolok:
Ezt feleled:
Nem írsz vissza, de két metróra kell felszállnom, hogy eljussak odáig. A Hannah és nővérei zenéje jár
a fejemben, egyszerre az összes szám, olyan hangosan, hogy nem is hallom a zenét a telefonomról
vagy a te telefonodról. És nem tudok másra gondolni, mint az első csókunkra, ami valószínűleg
tizennyolc másodperc, tizenkilenc perc és három óra múlva fog bekövetkezni, amikor
64
mindketten részegen robogunk egy taxiban a Bank Streeten, és most már vágom, hogy némelyik
fickó miért rejszol a metrón. De én nem. Nekem ott vagy te a jövőmben. A metró nem mehet
elég gyorsan, és mozdony,; mozdony,; a kilences, és nézd, máris mennyi mindenen osztozunk, és még
csak nem is keféltünk, és nekem is van ajándékom számodra. A nyugati partot viszem neked. És
ez van beleírva:
Mozdony, mozdony,
Nem tökéletes, de majdnem, és muszáj volt vennem neked valamit, meg kellett hogy jutalmazzalak,
amiért megjelentél, és itt a metró, és remélem, végül Prince is eljutott oda, ahova én, tizenhat ésre, két
sarokra és egy sugárútra az élete hátralévő részétől. Ám még csak félúton járok a metróállomás
lépcsőjén, amikor csipog a telefonod. Rengeteg információt kell megemészteni, úgyhogy le kell
ülnöm hozzá. Változott a helyzet. Gyorsan, túl gyorsan. Csaknem két héttel az új telefonszámodat
bejelentő kör-mailed után Benji visszaírt neked:
Szia.
És te visszaírtál:
Gyere át.
Mire ő:
©
És aztán nekem írsz:
Bocsi. Bocsi!
Azért mosolyogsz, mert azt akarod, hogy olyan legyen az élet mint még mielőtt az apád elcseszte
Nantucketben, titkok nélküli veszélyek nélküli. Szoktál róla írni, hogy milyen biztonságos ott hogy a
klausztrofóbia és a kényelem kéz a kézben jár. A családod sosem zárta az ajtókat, sem a kocsit, még a
slusszkulcsot is benne hagyták, de mire eljött a március, bármit megadtál volna egy idegen arcért. Pár
hete ezt írtad a Twitterre:
#Manhattan szigete pont olyan, mint ttNantucket szigete: drága boltok, drága italok & télen mindenki
begolyózik.
Ez aranyos, Beck, de Manhattan szigete egyáltalán nem olyan, mint a te becses Nantucketed. Hadd
mondjam el neked, mit csináltam múlt kedden.
Manhattan szigetén muszáj bezárnod a vackaidat, különben megeshet, hogy valami dörzsölt fickó egy
keddi napon megáll valami rohadt szódagyárnál egy kis gyárlátogatásra, amikor tudja, hogy a főnök
nincs odabent (külön köszönet Benji Twitterjének). Megkéri, hogy hadd használja a mosdót, és a
mosdó mellett bemegy Benji irodájába (ami nincs bezárva), és kihagyja az ásványvíztúra többi részét,
hogy egy kis privát túrát tegyen Benji számítógépében (ami szintén nincs lezárva), és megtudja,
hogy Benji naptárában linkek szerepelnek @lotsamonica előadásaihoz. Ma is van előadása, élőben
firkál valahol Astoriában egy egykori tűzoltóállomáson (mi a fene!). Mint minden közösségi
médiafelületen igazolt rajongója (ó, mit meg nem teszek érted, Beck), megnézhetem az élő
közvetítést, és bár Benjit személyesen nem látom (túl nagy a tömeg), az összes kiretusált képen
Otthon Szóda üvegeket látok. Ott van. Egy frufrus, rózsaszín szemüveges csaj kommentje is igazolja:
Benji király, amiért hozott szódát. #csakbio #otthonszóda tíingyenital Szóval ez van. A drágalátos
Benjid a felolvasásodra nem tolja oda a képét, de a nap közepén képes elbumlizni Astoriába,
mert Monicát felsőbbrendűnek hiszi, mert magas, szőke, és azt hiszi a fir-kálmányaira, hogy
művészet. Le kell nyugodnom. Te nem is tudsz
66
minderről. Te nem vagy Monica rajongója, mert nem vagy gyengeelméjű. Viszont tudnod kell róla,
és nem tudok elég gyorsan kijutni abból a rohadék üzemből. Meg kell mentenem téged.
Olyan srác vagyok, aki felkészül az efféle vészhelyzetekre, úgyhogy már van is egy e-mail címem,
herzognathaniel@gmail.com. Te nem szoktál kutatómunkát végezni, úgyhogy nem tudod,
hogy Nathan Herzog a Vulture gasztrorovatának ételkritikusa, aki az olyan megjátszós majmok
csecsén csüng, mint Benji és az Otthon Szódája. Olvastam a srác dolgait, és nem vagyok lenyűgözve
tőlük. Benji viszont nyalja a seggét, azzal a vérlázító igyekezettel posztói ja a kritikáit, hogy egyszer
a saját vacka is felkerüljön az oldalra. És az otthonszoda.com kacagtató hírblogján Benji szaros
vizének „rajongói” szakadatlanul azon nyavalyognak, hogy az Otthon Szóda miért nem került még fel
a Vulture-vz.
67
Otthagytam a járdán, amikor kellett egy perc, hogy magamhoz térjek, miután rájöttem, hogy leráztál,
és Mr. Mooney-nak igaza van. Sosem leszek tökéletesen képes a könyvesbolt vezetésére. A szívem
mélyén nem vagyok olyan üzletember, aki egyszerre mindenre képes koncentrálni. Költő vagyok, épp
ezért tudom, hogy négy megállóra, egy átszállásra, három sarokra, két útra és egy
lépcsősorra vagyok attól, hogy felugorjak a lakásomra, és magamhoz vegyek egy kis meglepetést
Benji számára. SMS-t küldök Curtisnek:
Visszaír:
Király!
Befordulok a sarkon, és látom, hogy Benji a bolt ajtaját rángatja, és sikerült meglepnem, ami még
jobb. Szélesen rámosolygok. Enyém is a faszfej.
- Elnézést a késésért — mondom, és úgy teszek, mintha a kulcsok után kotorásznék. Egy
ételkritikus, aki egyben egy hibrid kávéház-könyvesbolt résztulajdonosa, természetétől fogva
ügyetlen ember. - De megéri a várakozást. Ezt megígérhetem.
Kinyitom az ajtót, és benn is vagyunk, és Benji túl ideges hozzá, hogy felfigyeljen rá, bezárom az
ajtót magunk mögött.
- Ez a hely egy kincs! - ámuldozik. - Kávét is adnak?
Kitűnő lesz, Nathan. Tehát míg Benji arról fecseg idegesen, hogy mennyire imádja a könyveket meg
a könyvesboltokat, meg azokat, akik olvasnak, egy tasak porrá tört Xanaxot öntök egy pohár vízbe.
6 9
Fel fogja hajtani. Ideges. Elveszi a vizet. Megköszöni. Még megköszönni sem tudja úgy, hogy ne úgy
hangozzék, mint egy ripacs. Hagyom, hadd dumáljon, és azt mondom, csak el kell valamit gyorsan
intéznem a pult mögött, és ő csupa elnézéskérés, és ez tökéletes, Nathan, és töröltem minden
programomat emiatt, és én papírokat tologatok, és figyelem, ahogy a Xanax legyűri. Eleget
tettem bele? Szédeleg, és le akar ülni.
Nem helyénvaló leütni. De hát húsz kurva percen belül vagy tucatszor ejtette ki, hogy kitűnő. Kiterül a
földön, odalépek hozzá, és megfogom a lábát. Már megy is le a lépcsőn. Fel sem ébred, miközben
bevonszolom a ketrecbe, bezárom, és mosolygok. Kitűnő.
A Brooks Brothers blézer valóságos kincsesbányának bizonyul. Benne van a drogos tatyója, több
csomag heroinnal vagy kokainnal vagy Ritáimnál vagy akármivel, amit manapság használnak ezek
a kölykök, és egy kulcskártya (ezeket otthagyom). Ott a tárcája (ezt elveszem). És aztán a fődíj, a
telefonja (mondanom sem kell, hogy elveszem). Benji ugyanúgy nem ismeri a félelmet, mint te, Beck,
és másodperceken belül hozzáférek a Twitteréhez, az e-mailjeihez, és a honlapján lévő Otthon Szóda
blogjához. Természetesen a telefonja tele van Monica művésznő képeivel. Hányingerkeltő,
mesterkélt, örökké pózol. Kiválasztok egy „szexis” képet, és felteszem Benji Twitterére. Két szó
kíséri a fényképet:
#Bűbájos #Igen
Ennek az a célja, hogy úgy értékeld, mintha Benji rólad ezt mondaná:
#Nemmegfelelő #Nem
És így is értékeled. Ó, Beck, fáj, hogy sírni látlak, hogy elutasítva érzed magad. Nem is tudod,
mennyire szeretnélek átölelni, odatámasztani a zöld párnádnak, és teletölteni
tömeggyártású ásványvízzel. Csak ezt akarom. De nem avatkozhatom közbe.
70
Helyet kell hagynom, hogy leválj erről a seggfejről, és kivárom, hogy a bánatod dühbe forduljon. És
így is lesz, és úgy írsz, mint egy kígyó, sziszegsz:
Nem vagyok a kibaszott játékszered, Benji. Én nem vagyok valami szívtelen, sznob, szaros, geciláda
performansz-müvésznő. Emberi lény vagyok. Igazi, emberi lény, épp, mint a dalban, és engem nem
rázhatsz le csak így. Hallod? Én nem akarok így élni. Bánj velem is úgy, mint a szódáddal! Vagy tudod,
mit! Még jobbat tudok, baszd meg a szódádat! Próbáld csak meg! Dugd csak bele az üvegbe, és baszd
meg a szódádat, mert az az, amit imádsz! Nem engem szeretsz. Nem szeretsz te senkit!
Az e-mailjeid gyönyörűek és igazak. Csak egy probléma van velük. Mindet piszkozatként mented.
Nincs benned annyi, hogy el is küldd őket. Még mindig ebbe a kisvárosi fantáziába
kapaszkodsz, hogy ez a kócos hajú táborozó turista elhajítja érted az ideáljait. Ezt akarod. Nem tehetek
valami sokat. Úgyhogy csak várok. Elolvasom az e-mailjeidet.
Őszintén, Beck, szép lenne, ha Benji szeretne, de nem szeret. Szóval nem meglepő, ha cserbenhagy és
megcsal, és azt az ijesztő apucis műsort műveli. Tudod? Ez most furán fog hangzani, de örülök. Fejezd
be végre az egészet!
Lynn is bejelentkezik:
Szerintem New Yorkban nincsenek is rendes srácok. Nem mintha úgy sietnék férjhez menni, imádok az
ENSZ-nél melózni. És inkább szeretnék Prágába menni dolgozni, mint férjhez menni, de őszintén nem
hiszem, hogy vannak itt rendes srácok. Csupa Benji.
Optimista vagyok egészen addig, amíg nem bonyolódsz külön privát üzenetváltásba ezzel a Peach
nőszeméllyel. Vele más vagy:
71
Te: Tudom, kislányosan hangzik, de rég nem hallottam Benji felöl. Mintha lerázott volna. Lehet, hogy
csak dolga van, de mi van, ha...
Peach: Mi lenne, ha inkább azzal foglalnád el magad, hogy írsz valami annyira frankót, hogy el is
felejted? Mint a jógában, amikor minden energiát egyetlen megszentelt helyre
összpontosítasz: magadra.
De nem is számít, mit gondolnak a barátnőid. Még mindig e-maileket próbálsz írogatni neki. És most
tudni akarod, hol van, és mikor találkoztok. Őt akarod. Akkor is. Szükséged van a segítségemre,
úgyhogy fabrikálok egy bejegyzést Benji Otthon Szóda blogjára:
Épp az a fajta seggfej, aki a reptéri kódjával, az ACK-val utalna Nantucketre, és persze téged nem
hívott magával. Nem is mondta, hová megy. Csak lelépett. A mihaszna. És a bűbájos szót
használta, hogy azt hidd, Monicával van, és most végre végezz vele, egyszer és mindenkorra. Akkor
is, elküldöd a linket Peachnek, és szomorú vagy, nem dühöngsz. Peach visszaír:
Másodpercekre rá, hogy elküldöm, meg is nyitod. Nem továbbítod a barátnőidnek, és nem állsz neki
újabb picsába elküldés e-mailt írni. Most nyugalomban vagy, és nem lepődöm meg, amikor egy óra
múlva a telefonom jelzi, hogy e-mailt kaptam tőled:
7*
Igen.
Amikor a kis köcsög felébred, nem tudom ugyan, mennyi idő telt el, de úgy ásít, mintha egy évszázad
lett volna. Először mintha nem fogná fel a helyzetet, és nehézkes cseverészésbe fog a ketrecről -
ez mahagóni?- aztán meg papagájokról beszél. Végül elkezd neki derengeni, hogy rácsok választanak
el minket. Az ajtó felé nyúl, és a mai nap már másodszor láthatom, ahogy a kis pöcs a kilincset
rángatja.
Rám néz. Össze van zavarodva. Candace bátyja is össze volt zavarodva. Mindig össze vannak
zavarodva a seggfejek, amikor helyreáll a világegyetem rendje, amikor számon kérik őket a gyáva,
megját-szós, szeretetlen viselkedésükért.
Csütörtök reggel van, és a mai randink a jutalom az elmúlt három napért. Benjit pátyolgatni nem vicc,
Beck. Nem is tudom, hányszor zártam be és nyitottam ki a pinceajtókat, ahogy fel-le járkáltam. Curtis
tudja, hogy neki nem szabad lemennie a pincébe, és kulcsa sincs hozzá. Görcsöt kap a kezem attól,
hogy úgy szorongatom a kulcsot, mint a mentőkötelet. És az is.
És fáradt is vagyok, Beck. Egy egész órámba telt, mire felfeszegettem a padlódeszkát, ahol a
machetémet tartom. Egész New Havenig kellett vonatoznom, hogy riadófújatás nélkül használhassam
a szépfiú bankkártyáját. Nem mondom, hogy nem érte meg, és valóban jó tervet agyaitam ki. Úgy
döntöttem, Benji telefonjának segítségével konstruálom meg a sztorit. Tudom, kurvára zseniális terv.
Mivel követed a Twitteren, most tanúja leszel, hogy száll alá a drogok poklába és az elhülyülésbe. Az
egész New Havenben kezdődött, ahol két rongyot emeltem le a számlájáról, és feltettem egy fotót a
Yale szaros buldog kabalájáról:
Visszatért az igazi #buldog. #MizuNewhaven tténésmolly így hát most mindenki (te is) azt fogja hinni,
hogy Benji visszatért az alma materbe egy kis duhajkodásra. Ha egyvalamit megtanultam az elit
egyetemistákról, Beck, hát az az, hogy mind imádtok visz-szajárni találkozókra az iskolába. Jó terv,
és nem hagyhatom, hogy
74
a penészvirág nyavalygása elhatoljon hozzám. Mintha csak tudnád, hogy nem tudom, hogyan tovább,
és írsz nekem egy SMS-t:
Helló. Korán keltem. Fogalmam sincs, miért. Szóval mit csinálunk az este? ©
- Csináld a tesztedet!
-Joe - szól, ami hülye helyzet, mert ahányszor kimondja a nevem, arra emlékeztet, hogy tudja,
nyilvánvalóan egyre bonyolítja a helyzetet. Összeszedem magam, és írok neked:
Reggelt, hétalvó. Remélem, szépeket álmodtál. Találkozunk 8.30-kor a Union Square-en, a lépcsőnél.
Sötétedéskor elmegyünk valahová.
Rányomok a küldés gombra, és már alig várom, hogy láthassalak, és felveszem Benji öt kedvenc
könyvének listáját, mert még dolgunk van:
Benji már megbukott a Súlyszivárvány (hah) és az Underworld tesztjén. Azt hajtogatja, hogy más listát
állított volna össze, ha
75
tudja, hogy vizsgáznia kell belőle. így gondolkodnak a kiváltságosok: hazudj, míg tudod, hogy
megúszhatod. Te egyáltalán nem vagy olyan, mint ő, és megint írsz:
76
- Hihetetlen. Nem fogod fel, hogy egy könyvesbolt alatt vagy? Egy ketrecben? Nem jöhetsz be csak
úgy a boltomba, hogy hazudj nekem. Ezt nem teheted.
Egy pillanatra megrebben a szeme. Tisztában van vele, hogy itt a machete. Nincs más választásom. Fel
kell vennem. Lassan odalépek. Érte nyúlok. És megfogom. És szembefordulok vele.
Mielőtt megszólalok, kissé szétvetem a lábam. Annyi helyet töltök be, amennyit csak tudok.
-Azzal töltöm el az időmet, hogy teszteket állítok össze neked,
olyan könyvekről, amelyekről azt mondtad, olvastad őket. Es te egyetlenegyet sem olvastál ezek a
kurva könyvek közül. Ami annyit tesz, hogy az időmet vesztegetted. És azt mondod, hogy ne
húzzam fel magam. Te azt hiszed, hogy ez így működik?
Megfordulok. Keresztbe teszi a lábát, lógatja a fejét, és végigsimít a túl hosszú, szőke haján.
Törékeny és gyenge, és bármelyik pillanatban széteshet. Még mindig a kezemben van a machete,
pedig olyan felesleges az állapotát tekintve. Biccentek, mintha azt mondanám: rajta, szarzsák.
Folytasd csak!
77
úgy elolvasni egy könyvet, hogy nem a hagyományos, egyértelmű értelemben olvasnánk. Egy
könyvről is lehet olvasni, Joe. Érted,
Megindulok felfelé a lépcsőn, ő meg arról nyavalyog, hogy mekkora seggfej vagyok, és hogy mit
fog velem tenni az apja, aztán könyörögni kezd.
- Adj egy példányt a David Foster Wallace-ból! Elolvasom! Elolvasom, és aztán letesztelhetsz
belőle, esküszöm! Joe! Joe!
A pince hangszigetelt. Mr. Mooney abba ölte a pénzét, hogy privát hely legyen belőle. Benji
visítozhat, amennyit akar, de senki sem fogja hallani, ahogy engem sem hallott, és tőled kapok SMS-
t: Vicces vagy, Joe.
El kell adnom a könyveket. Légy a Union Square déli lépcsőin. Középen. Pontban 8.30-kor.
És kikapcsolom a telefonomat. Megmondtam, hol légy és mikor, és ha azt hiszed, többet is kaphatsz
tőlem ma, amikor ott leszek neked egész éjszaka, hát ér egy kis meglepetés.
Összeesküdött ellenem ez a nap. Elfelejtettem, hogy kijött Stephen King új könyve, az Alom doktor, a
Ragyogás várva várt folytatása. Egy új King tömegeket jelent, még egy-két héttel a megjelenése után
is - az emberek lusták -, és vásárlók hordái reszketnek, hogy újra találkozzanak Danny Torrance-szel.
Nekem viszont te kellesz, Beck. Az Álom doktor valamiféle kibaszott Szent King-katedrálissá
változtatja a boltomat, és nincs időm, hogy rád gondoljak, hogy felkészüljek rád. El vagyunk árasztva
Kingofilekkel, párokkal, akik valami könyvklubbal próbálják megmenteni a házasságukat, idősebb
rajongókkal, akik
78
egy örökkévalóság óta vártak, fiatal punkokkal, akik egy független könyvesboltot akarnak bejelölni a
Facebookon, hibbantakkal, akik kiemelik a durva részeket, és arra vágynak, hogy eljátszassák
őket, maguknak való idiótákkal, akik egy bestseller ígérte társaság után sóvárognak, és nőkkel, akik
többet várnak egy könyvtől, mint egy gyors menetet egy elkötelezettség-fóbiás bankárral. Mindenki
imádja Kinget, én pedig téged imádlak, és ma azon kellene töprengenem, hogyan válasszam el a
hajam, és hogy meg fogod-e nyalni az ujjai-dat evés közben. Ehelyett a kurva Danny Torrance-ről
csacsoghatok csupa felnőtt emberrel! Ugyanúgy szeretem Stephen Kinget, mint az összes többi
kellögemrajongó amerikai, de durcás vagyok, amiért én, a könyvárus, a szajhája vagyok.
Te bölcsész vagy, és lehet, hogy ma éjjel irodalomról fogunk beszélgetni. Az is meglehet, hogy olyan
ideges leszel, hogy a megjátszás ködébe zuhansz, és valami szarral teli kísérleti narratíva-
ponyvát fogsz dicsérgetni. És én vajon mit mondok majd erre? A könyvek nem lesznek már
kommerszebbek vagy nem ponyvábbak Kibaszott Stephen Kingnél (hacsak nem Dán Brownról akarsz
beszélni, de a kettőt nem lehet összehasonlítani, minthogy Dan Brown nem irodalom). És ha King úr
itt lenne, ő is az én oldalamra állna; ő is tudja, hogy az első randik felkészülést igényelnek. A
magáéin kívül más könyveket is szeret, és büszke lenne, ha ezek az emberek valami mást is
olvasnának azon kívül, amiről a Jó reggelt, Amerikában hallottak (de nem kísérleti
narratívagyűjteményt). Ráadásul King úr tartozik nekem, én adom el a kibaszott könyveit! De persze
nincs itt, és a nap tovább őgyeleg az égen, és ma már nyolcvanötezredszerre folytatom le ugyanazt a
párbeszédet.
- Hát persze.
-Alig várja az ember, hogy elolvassa, nem? Milyen félelmetes volt Jack Nicholson az elsőben!
A filiszteusok meg én a kasszára csapunk, amikor beragad - már megint —, én azért csépelem, mert
túl lassan vánszorog az idő.
79
Hiányzol, és téged akarlak, és végre itt egy nő, aki nem Stephen Kinget vesz. Rachael Ray
szakácskönyveit vásárolja, és úgy csinál, mintha őt ütöttem volna meg, nem a pénztárgépet. Passzív-
agresszív sóhajjal püfölni kezdi a Twitter alkalmazást a telefonján:
Nincs is rosszabb a rossz kiszolgálásnál! ttmooneyritkaságok Azt akarja, hogy lássam, és hagyja, hadd
villogjon még a kurzor, és jól van, hölgyem, jól van. Elnézést kérek a rossz modoromért, és azt
mondom neki, hogy Rachael Rayt nem értékelik eléggé, mire kitörli a posztot, és ez jó. Van az a pont,
amikor az univerzumnak vagy muszáj a te oldaladra állni, vagy megbaszhatja magát, és az univerzum
most teszi a dolgát. Rászánok egy pillanatot, hogy elküldjek egy posztot Benji Twitterére:
Otthon Szóda és ab szint? Igen. ttvalaholötórakor A következő seggfej - megint csak Stephen Kingért
- végigtúrja a tárcáját a hitelkártyája után kutatva, hogy arról olvashasson, egy betegagyú milyen
beteg dolgokat művel, mert ő túl puhapöcsű ahhoz, hogy megtegye a beteg dolgokat, amiket
valószínűleg már kölyökkora óta akar.
Ez a baj ezzel a soha véget nem érő, lemmingekből álló százlábúval, Beck. Tudod, hogy mind pöcs,
minden egyes alak. Azért veszik ezeket a könyveket, hogy ijedezzenek, mert túl könnyű az életük. Ez
mennyire szánalmas!
— Azt mondják, valami elképesztő a vége, és egyáltalán nem lehet előre sejteni.
Azt hiszed, Benjivel kemény volt találkozgatni? Hát, csak próbáld ki, milyen ugyanezt a párbeszédet
lefolytatni újra meg újra, miközben Benji a ketrecében próbálja átásni magát Kínába. Igen, te kibírod
ezt a szarságot, Beck, de te zártad valaha is ketrecbe, és hallgattad a nap minden órájában a
nyavalygását? A srác allergiás a gluténre és a mogyoróra és az élesztőre és a porra és a cukorra és a
Visine-re. Vittem neki egy Reese-féle mogyoróvajas sütit, mire őrjöngeni kezdett, és azt
mondta, hogy a mogyoróvaj puszta szagától is meghalhat. Kérlek szépen.
80
Tudod, mire allergiás igazából a köcsög? A való életre. Szívességet teszek a srácnak. Amikor kijut
innen, fel lesz cseszve, amiért bezártam, de hálás is lesz, amiért embert faragtam belőle.
És most komolyan, Beck, tudod, milyen nehéz az, a boltban aludni arra az esetre, ha Mr. Mooney-nak
kedve szottyanna beugrani egy éjjel, hogy egy kis hetvenes évekbeli pornót nézegessen a pincében?
Kibaszott Stephen Kingről feltett kérdésekre vála-szolgatni, miközben az jár a fejemben, hogy mézet
és almát kell vennem a kis köcsögnek a ketrecben - míg veled leszek ma éjjel, egész idő alatt azért
kell imádkoznom, hogy Curtis legyen túlságosan betépve ahhoz, hogy ne kíváncsiskodjon, és ne
próbáljon meg lejutni, és hogy Mr. Mooney legyen túl öreg és lusta ahhoz, hogy eljöjjön a
pornójáért. Beck, én szeretlek téged, tényleg, de te semmit sem tudsz a problémákról. Tisztában kell
lennem azzal a távoli lehetőséggel is, hogy elmegyek, Curtis veszi át az üzletet, és egy öreg, pénzes
főszer úgy dönt, hogy ma lesz a napja annak, hogy felköhög hat rongyot egy dedikált Hemingwayért,
és Curtis felhívja Mr. Mooney-t, és Mr. Mooney idecsoszog, és ők hárman lemennek, és Benji
életének legrosszabb napját a legjobbá teszik. Nekem vannak problémáim. Valódiak.
- El tudja hinni, mennyien vannak? Azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki még vesz papíralapú
könyveket.
- Senki sem vesz már papíralapú könyvet - mondom a 4356. számú vásárlónak, aki a 4343. számú
meg az összes többi szakasztott mása. - Hacsak nem Stephen King írta.
Azt hiszed, neked vannak problémáid. Tudom, hogy mid van. Még így is, hogy Benji itt van a
ketrecben. Határidőid vannak, és el kell olvasnod a többi feltörekvő csoporttársad szar novelláit, és
úgy gondolod, hogy a fodrász elkúrta a hajadat, és Chana azt hiszi, terhes, még ha a srác nem is igen
rakta be neki. És Lynn azt mondja,
81
hogy ha ő terhes lenne, hazaköltözne, és megszülné a babát, és te azt mondod, ha te lennél terhes,
#bármicsaknemBenji lenne a neve, és a barátnőid rosszul vannak attól, hogy Benjiről nyavalyogsz,
és mindenféle ürüggyel felhozod a nevét. Mármint komolyan, Beck. Lányok. Valahogy ötvenkét e-
mailetekbe kerül, hogy felfogjátok a legalapvetőbb, legegyszerűbb szart is:
Chana nem terhes, ami logikus is, tekintve, hogy soha, senkivel nem kefél teljes gázzal.
Oké, van egy jogos problémád is. Az anyukád éjszaka e-mailt ír neked részegen, szomorú,
beszélgetni akar, kiabálni akar, de Beck, ha tudnád, mit viselek el érted, nem siránkoznál ennyit a
problémáidról, és elolvasnád a novellákat, amelyeket el kell olvasnod az egyetemhez. És
összegömbölyödnél a zöld párnáddal, és hálát adnál az istennek, hogy nincs a pincédbe zárva egy
nyolcvankilós királykisasszony, aki azt firtatja, hogy a kibaszott szendvicsében a csirke szabadtartású
volt-e.
82
Rezeg a telefonom, este 6.00 van, és most már hivatalos az eredmény. A Stephen Kingeken kívül azok
a Rachael Ray-féle szakács-könyvek az egyetlenek, amiket eladtam ma, és nem csoda, hogy Benji
soha nem is olvasta a kedvenc könyveit, mert a legtöbben már nem olvasnak többé, és nem akarok
ilyen lenni, amikor nem egészen három órára vagyok attól, hogy melletted üljek a lépcsőn.
- Állítólag ez az eddigi legjobb könyve.
- Reméljük.
Curtis tíz percen belül itt lesz, mert hatra kell jönnie, és még az életben nem jött időben, mert ő is a
Benji-generációhoz tartozik, egyfolytában el van foglalva a kibaszott kütyüiben élt kamu életével,
tinder-okcupid-instagram-twitter-facebook-vine-baromságok-nárcizmus-onlinepetíciók-fantázia-
szex-futball. Szívesen kirúgnám, de tisztel engem, úgyhogy hagyom, hogy maradjon, még ha meg
is kért, hogy tegyek félre neki egy Stephen King-könyvet, és Eminemet hallgat szükségtelenül nagy
fejhallgatóval, és egy évig tart, mire elolvas egyetlen kurva könyvet.
- Hát, de biztosan egy nappal előbb kiszállítják már. Nem mondhatja, hogy az első fejezetet sem
olvasta.
hazafelé kazamatáikba, hogy Stephen King elterelje a figyelmüket a szánalmas, magányos életükről.
Olyan szerencsések vagyunk mi, Beck. Amerika oly nagy része - Benji is, mert rendes vagyok,
és adtam neki is egy példányt, mielőtt elhúztam - fog ma este Stephen King fölött görnyedni, de te
meg én a saját életünket fogjuk élni. Sajnálom ezeket az embereket.
És kizárt, hogy mindenkit felcsesszek, csak hogy ez a csaj vehessen valami Candace Bushnellt, mert
túl sokáig tartott rájönnie,
83
hogy nem is szereti Stephen Kinget. Csak a tömeg miatt veszi meg. Ez az igazi vírus, ez a fajta
marhaság.
Már 6.06 van, és tudom, mit csinálsz. A szemceruzát kened szét magadon, hogy amolyan Olsen ikrek-
féle szemed legyen, amiről azt hiszed, kell neked, hogy dögösen nézz ki, pedig nem. Bowie-
t bömbölteted, a Rare and Well Done-t — a zenét, amit randik előtt szoktál hallgatni, amitől jó fejnek
érzed magad, mankózenét, amiről beszélgethetsz, ha bizonytalannak érzed magad, és azon
tanakodsz, melyik pici trikó megy legjobban melyik pici melltartóhoz, és végül az egész az agyadra
megy, és a zöld párnádon teremsz, mert csak úgy lehet ágyból épp kikelt frizurája az embernek, ha
bebújik az ágyba, és magához nyúl. Igaz, amit mondanak, hogy ti csajok mocskosabbak vagytok a
srácoknál, azok vagytok. Még mindig követem az e-mailjeidet, miközben a hitelkártyákra várok, és ti,
lányok a testi történéseitekről írogattok egymásnak. Az egész annyira nem viktoriánus. Bowie-lány
vagy, futurisztikus a bőröd klinikai szintű kontrolljával, meg a szempilláddal, amit a kínai negyedben
tetetsz fel, olyan vulgáris, hogy azt is elmondod a barátnőidnek, hogy magadhoz nyúlsz a randink
előtt.
Magadhoz nyúlsz.
— Elnézést.
— Végeztünk?
— Igen. Kaphatok egy szatyrot a könyvnek, vagy azért külön kell fizetni?
6.08, és a következő pasas a sorban az új King mellé a Ragyogást is megveszi, csak hogy merésznek
tűnjön — a Ragyogást az előzménynek nevezi, és legszívesebben összeszabdalnám a képét —, és
micsoda borzasztó világ van idekint, Beck. Mekkora csoda, hogy eljöttél ide, milyen vidáman,
amikor a legtöbben, akik belépnek ide, olyan nyomorultak, mindenki, kivéve téged és engem és
Curtist, aki tartja az ajtót Mr. Ragyogásnak, és már kezdi is a kamuzást.
— Vedd át a kasszát!
84
- Semmi más ma estére, csak Stephen King, úgyhogy bezárhatsz, amikor a legutolsó példány is
elkelt.
6.11, és a kis görény túlórázni akar, és az időmet pocsékolja, és jól kell kinéznem neked, és tisztának
kell lennem neked, és betapasztani a papír okozta vágásokat, és megmosnom a fogam az új Tom-féle
natúr fogkrémemmel (kösz, Benji!), és megfeszül az állkapcsom, de Curtis olyan fafejű és nem tud
jól olvasni mások arcáról, azért, mert többnyire a telefonját bújja.
-Ja, ez a város bekaphatja, ha még egy metró se képes időben járni, tudod, tesó?
átveszem.
A kis Beastie Boys-os faszfej elkésett, és én vagyok a főnöke, és lefiacskámoz, és az egész világon
épp az hiányzik legkevésbé, hogy ez a kis szardarab azt mondja, hogy fáradtnak tűnök.
-Áll a sor, Curtis - felelem, és amikor kisétálok, el a pincétől, el a könyvektől, magamban mosolygok
azon, hogy te, ahogy én is, készülődsz. Talán már a zöld párnádon vagy, mert majdnem idő van, és
hosszú idő óta először egy csöpögős Simon &c Garfunkel számmal a fejemben megyek hazafelé,
mert vége a Stephen King Új Könyve Napnak, Beck. Ez az éjszaka a miénk.
Csak hét után érek haza, és nem kerülök elő a zuhany alól 7.15 előtt, és az egyik kurva lábujjamat
beütöm az egyik írógépembe, és vérzik is, de nem fogom ómennek tekinteni. Az írógép — Hector,
egy ’82-es Smith Corona, amit Bushwick felé találtam egy sikátorban — útban volt, de ideges
vagyok, és talán egy kis vérontás jót is tesz az idegeknek, és bassza meg, lehet, hogy Hector is ideges.
Hamarosan mindannyiukkal találkozol, Beck, az összes írógéppel, amit összegyűjtöttem, mert egy
nap az összes számítógép felrobban, és én leszek az ember (egyelőre) huszonkilenc írógéppel, és
mindenki sorban áll majd a lakásom előtt, hogy vehessen egyet. Mert egy napon természetesen fordul
majd a világ, én csak várok.
Szereted azt a filmet azzal a sráccal, aki egy riksát húz körbe Kanadában, és ő többnyire fehér
pólóban van, úgyhogy klasszikus, fehér, V nyakú póló mellett döntök farmerrel meg az övvel, amit
a katonai boltban találtam. Nagy csatja van, de nem olyan béna Ryan Adams-esen. Ez ütős, és öreg és
karcos, és ha meglátod, meg fogod érinteni, mert épp olyan, mint amit a cowboy visel a
novelládban. Felülök a metróra, és SMS-t írok neked:
Kicsit kések.
Azonnal visszaírsz:
86
Én is.
Lassú villanással tűnik tova az út, mert nem igazán ülök itt a vonaton. Olyan izgatott vagyok, hogy
láthatlak, hogy a világ nem is létezik e pillanatban. Leszállók, és küldök egy tweetet Benji nevében:
Megdugnám Miley Cyrust. Csak úgy mondom. #mélygondolatok És végeztem a munkával, és a levegő
tökéletes, és amikor odaérek a Union Saquare-re, egy pavilon mögé rejtőzve nézem, ahogy
megérkezel a lépcsőhöz, és engem keresve körülnézel, leülsz, és vársz rám. 8.35 van, hazudtál, nem
is késtél. Ugyanúgy izgultál, mint én. írok egy SMS-t:
Érdekel, hogy mit gondolok, és ideges vagy, és én is ideges vagyok, és 8.52-kor megteszem feléd az
első lépést, és a szívem a torkomban dobog. El sem hiszem, hogy igaz, mi, együtt. Meglátsz, ahogy
közeledem, mosolyogsz, integetsz, és felállsz, hogy üdvözölj, és olyan friss vagy, tiszta szemű és
készen állsz, az alsó ajkadba harapsz, és minden porcikáddal mosolyogsz és játszol.
- Késett, uram!
- Elnézést kérek.
Nem tudod abbahagyni a mosolygást, és épp a megfelelő ideig hagylak várni, hogy úgy gondold,
menő vagyok, nem bunkó, és nagy levegőt veszel, és felnézel, aztán meg le.
- Tudom - mondom, és leülök, és megpaskolom a betont, mire mellém telepedsz az édes kis
félgömbjeiden. Szép itt. Ez az, és szándékosan vártam, míg besötétedik, hogy odasétáljak hozzád.
Nő vagy, én pedig férfi, és a sötétségben együvé tartozunk, és jó illatod van, tiszta. Ezt szeretem.
87
Azt mondtad, kefélte, és azt mondtad, Joe, és ennek jelentenie kell valamit, az biztos.
— Borravalót is kapott — felelem, és te belekezdesz egy sztoriba, hogy véletlenül egyszer hogyan
loptál cipőt egy outletből, és csaknem húsz perce ülünk a lépcsőn, és olyan feszült és izgatott
vagy, hogy egyfolytában cipőkről beszélsz, mintha csak kénytelen lennél cipőkről beszélni, különben
esetleg itt helyben, a lépcsőn rám vetnéd magad. Azért választottam ezt a helyet, mert egész
kibaszott életemben itt járkáltam el mellette, és láttam a szerelmespárokat, amitől egyedül érzem
magam, megtagadva. Most magányos alakok haladnak el mellettünk irigyen, és te még mindig
beszélsz, és a picsába is, nehéz odafigyelnem, amikor érzem a tusfürdőd illatát.
— Szóval igazából nem is loptam el. Véletlenül magamon felejtettem. Érted, ki lopna a cipőboltból
egy szigeten, hát nem?
— A jelek szerint egy igen bátor és bájos hölgy, akit Beck néven ismernek.
Azt mondtam, bájos, és mosolyogsz, és épp így volt jó. Úgy gondolod, megfogtalak, és nem a
semmiért olvastam ennyit.
— Biztosan azt hiszed, zakkant vagyok - mondod. - Egyáltalán miért meséltem ezt el neked?
88
- Mert ez egy első randi. Mindenkinek van egy anekdotája, amit elmesélhet az első randin. Mindig
vicces, és mindig igazságon alapul, de mindig csak féligazság.
- Szóval hazudós ribi vagyok - mondod, aztán elmosolyodsz, keresztbe veted a lábad, és hiába vagy
farmerben, két baromarcú jól benéz, mintha átlátnának a vásznon. New York.
Nevetsz, és elpirulsz, és én is nevetek, nyújtózkodsz, a piros melltartód van rajtad a fehér trikóddal és
a csütörtök esti farmereddel. A rózsaszín pamutbugyid incselkedik velem, ahogy az ég felé nyújtózol,
kinyújtod a lábad, hátradőlsz, a fejecskéd a betonra hajtod, és meg akarlak hágni most azonnal, itt,
ezen a lépcsőn, ebben az alkalmatlan órában, a rohadékok előtt, akik megbámultak, és a raszta előtt,
aki kender karkötőket árul, és a dühös ribancok előtt, akik hazamennek az Álom doktori olvasni az
iPadjükön. Itt és most akarlak, és nem állhatok fel, amikor ennyire feláll.
-Hm?
- Nem, nem, nem. Ne húzd fel magad, Joe. Ez rosszul jött ki.
néznék ki, mert akkor pedofilnak tűnnél, és az nem lenne valami jó.
A lábamra csapsz, és egyre jobban tetszem neked, összegörnyedsz, és úgy harapsz az ajkadba, mint a
felolvasásodon, amikor egy kis kinyilatkoztatást készülsz tenni.
- Csak azt akartam ezzel, hogy egy csomó barátom úgy siet megállapodni - mondod. - Néha
öregnek tűnnek nekem, mintha elvesztették volna azt a valamit, azt a nyitottságot, amitől az
ember fiatalnak látszik.
Megkapom, amit akartam, egy újabb meglegyintést, és imádlak, amiért megnevettetlek, és imádlak,
amiért megadod nekem, amit akarok anélkül, hogy elveszítenéd a fonalat. Mint egy
lézersugár, folytatod is.
89
-Tudod, harmadéves koromban a főiskolán elkezdtem öregnek érezni magam. Úgy volt, hogy
elmegyek Prágába, de az utolsó pillanatban visszakoztam, és egy csomó barátom azt éreztette
velem, hogy öreg vagyok, mintha kihagytam volna valamit, amit már soha nem pótolhatok be, mintha
Prágának egyszer s mindenkorra lőttek volna. Mintha ez már örökre így maradna, mintha az ember
csakis főiskolásként ruccanhatna ki külföldre világot látni.
- Most is mehetnénk - vágom rá, de nem vicces, és kérlek, ne beszél] már a főiskoláról, mert ettől
kezdek vesztésre állni.
- Na, mindegy, csak azt akartam mondani, hogy benned megvan ez a fiatalság. Mintha minden
lehetséges lenne, és elvileg mi még mindig indulhatnánk az elnökválasztáson vagy megtanulhatnánk
a jelnyelvet, vagy végigjárhatnánk Brugge összes várát.
- Komolyan mondtam - feleled, és közelebb húzódsz hozzám. -És veled mi a helyzet? Mi akartál
lenni kiskorodban?
- Nem tudom - mondom, és céklavörös vagyok, jól elcsesztem. -Még nem láttam. De ha neked
tetszik, akkor valószínűleg nem rossz.
- Ezt meg kell jegyeznem - mondod, és nem nézel rám. - Nem szabad ennyire kiszámíthatónak
lennem.
Nem mondasz semmit, és én sem tudom, mit mondhatnék, és bassza meg az az Anna Kendrick, ő tehet
az egészről. Nem tudom, hogy magad miatt érzed rosszul magad, vagy én ijesztettelek meg.
90
Hogy lehettem ilyen óvatlan? Olyan keményen igyekeztem felkészülni, és egy filmmel szúrom el, és
amikor végül rám nézel, szomorú a szemed, és én tehetek róla. Én csináltam ezt. És ezen csak
egyetlen módon lehet segíteni.
- Szóval kutakodtál utánam - feleled egy szemernyi szomorúság nélkül, és megint a lábamra csapsz,
tetszem neked, tényleg tetszem.
- Nos, kutakodásnak éppen nem nevezném - mosolygok. - Nem privát vagy ilyesmi.
Nevetsz és meglegyintesz - megint! - felállsz, a fejed fölé nyújtod a karod, és mindketten tudjuk, hogy
tetszik neked, hogy megnéztelek, és erre-arra nyújtózkodsz, majd csípőre vágod a kezed.
- Nem. Nem. Nem akarok valami kiszámítható Facebook-csaj lenni, akinek ott van fenn az egész
élete.
- Nem is.
A térdemre csapsz, és tetszik neked, és nekem is tetszik, és gördeszkások suhannak el, és egy
kisgyerek csokoládéfagylaltért visít, és egy hippi bendzsózik, és egy nyereségesen foglalkoztatott,
magas sarkús picsa túl hangosan beszél a telefonján. Mindez nekünk van, és halkabbra fogod a
hangod.
- Én is kerestelek.
- Igen?
- Fenn voltam - hazudom. - De elegem lett belőle. Némelyik ember mintha jobban törődne az
állapotfrissítéseivel, mint a valódi életével.
- Milyen igaz! - mondod. - Az egyik legjobb barátom is olyan, mint te, nagy Facebook-ellenes.
91
Tudom, hogy Peachről beszélsz, és most azt hiszed, olyan vagyok, mint Peach, és senki sem szereti
ezt a Peachet, úgyhogy ez nem jó dolog. Pánikba esem. Elhallgatok. A gyereket elhallgattatják
csokoládéfagylalttal, feltámad a szél, és sötétedik, másodpercről másodpercre, és a gördeszkák
keményen landolnak, és meg akarod nézni a telefonodat, érzem, hogy meg akarod osztani a
barátnőiddel, ez a srác, akivel vagyok, épp most jelentette be, hogy kutatott utánam a Facebookon. Ez
minden.
- Szóval nem szeretnél enni valamit, vagy ilyesmi? - kérdezem. Kinyújtózok, és emlékeztetlek rá,
hogy van bicepszem, és kész örömmel megölök akárkit, aki rád néz.
- Vagy ilyesmi?
-Ja - felelem, és majdnem megemlítem, hogy te és Chana és Lynn mennyi hülyeséget dumáltok az Új
lányról, amit azért néztek, hogy utálkozhassatok, de észbe kapok.
- Gondosabban akarok bánni a szavaimmal, és csak azt mondani, amit úgy is gondolok. Kivágni a
zsírosát.
- Te menj előre - mondom, és tudod, hogy a seggedet akarom bámulni, ahogy lesétálsz a lépcsőn. -
Mihez lenne kedved?
- Én rugalmas vagyok - feleled, és hátranézel. - Amíg a közelemben van, mert holnap korán kell
kelnem.
Túl vagyunk a Corner bisztrós hamburgeren meg sült krumplin meg a vodkán meg a whiskyn, és
hagyom, hogy te irányítsd a beszélgetést. Beszéltél nekem Benjiről, „a drogos exemről, hiába lököm
el, mindig
92
- Joe, te olyan okos vagy, az ember még azt hinné, könyvesboltban dolgozol!
Gyakran utalsz a főiskolára, Borostyán Liga-baromság meg yale-esek. Végül eléggé fel vagy tüzelve
hozzá, hogy megkérdezed, amire igazán kíváncsi vagy.
- Mikor diplomáztál?
Bólintasz. Sosem forgolódsz ilyen srácok között. Nevetni kezdek. Te is nevetni kezdesz. Sosem
forgolódom ilyen lányok között, és újabb kört kezdek a Ki olvasott többet? versenyben.
Elkomorodom.
Mosolyogsz, hunyorítasz, és most van egy titkunk. Tudom, hogyan kell beszélni veled, és kurvára be
is jött, és az a bizonyíték, hogy mi vagyunk itt az utolsók, és érted már, miért ragaszkodtam hozzá,
hogy leghátulra üljünk. Miénk az egész hely. Egy négyszemélyes asztalnál ülünk, a többit már le is
takarították, és a székeket az asztalokra pakolták. A falnak háttal ülsz, én pedig veled szemben. Balra
nézel, jobbra nézel, aztán rám. Engedélyt kérsz, hogy ledőlhess a padra, de én jobbat tudok.
- Es aztán?
93
- Nem — felelem, és elképzelem, mi lenne, ha idebent dugnánk. Képzeld csak el! A levegőnek sör-,
szalonna- és olajszaga van, és belé-legzem, te pedig a fejedre teszed a kezed, és van isten, mert egy
régi kis Bowie-szám szólal meg, és mosolyogsz, én meg nézem, ahogy mosolyogsz, és elképzellek
meztelenül, és azt hiszem, egy kicsit becsíptem, mert felállók, és te hallod, hogy megmozdul a
székem, és kinyitod a szemed.
Most tanítalak rá, hogy engem különlegesen kezelj. Én nem vagyok valami elit egyetemista seggfej,
aki azért fog tisztelni, mert ismersz valami obskúrus David Bowie-albumot, és az holtbiztos, nem
hagyom, hogy olyan sztorikkal traktálj, amikkel a yale-es srácokat. Most az enyém vagy, és azt
teszed, amit mondok, és Bowie idegenekről beszél, akik jönnek és mennek, te pedig vele
dúdolsz, hogy mutasd, ismered a szöveget. Milyen rettenetesen töltötted az idődet a világ Benjijeivel,
akiket érdekelnek az efféle szarságok.
Megkerülöm az asztalt, és egyenesen a fejed mellé ülök. Kuncogsz, és csukva tartod a szemed, és már
nem dúdolsz, és lüktetsz a vágytól.
94
Elterpeszkedek, és felteszem a lábam egy székre. A farkam centikre van a fejedtől, a szádtól, és érzed
a szagát, és a kis orrlyukaid kitágulnak, és idegesen nyelsz egyet, én pedig lenézek rád, a
szemed csukva, és a szád épp hogy egy kicsit elnyílt, miközben Bowie úgy károg, mintha az
emberiség csalódás volna. Biztos nem rólunk énekel, Beck.
- Milyen jó - szólalsz meg, még mielőtt a szám véget érne. -Lehet, hogy megfeledkeznek róla, hogy
itt vagyunk, és bezárnak minket.
-Ja - felelem, és a francba is, a gondolataim egyenesen Benji felé kószálnak. Mindörökre veled
akarok maradni, mégis meg kell etetnem az új állatkámat. Még bezárva is az utunkba áll.
- Hé - szólalsz meg. A szemed tágra nyitva, és vége a dalnak, most Led Zeppelin szól, túl hangosan
ahhoz képest, ahol vagyunk, és tudod, hogyan kell parancsolgatni. A barátaidtól tanultad,
akik cselédek mellett nőttek fel. - Kísérj haza!
- Igenis, kisasszony.
Kétsaroknyit sétálunk egy szó nélkül, és mindkettőnk keze zsebre dugva, mintha muszáj lenne ott
maradniuk, vagy különben... Mindketten túlságosan be vagyunk gerjedve a báj csevegéshez,
és csendes erre az éjszaka, senki sem jár erre, elérjük a bejáratodat, és fellépsz két lépcsőfokot, és
most szemtől szemben állsz velem. De én tudom, hogy csináltál már ilyet azelőtt is, még ha nem is
láttam a saját szememmel. Ez a te hülye kis játékod. Nem foglak megcsókolni, Beck. Nem te mondod
meg, mit csináljak a testeddel.
-Ja - felelem. Dorombolás nélkül. — Reggel korán kell kelned, úgyhogy jobb lesz, ha bemész.
Jól áll neked a konfliktus, Beck. Egy középiskolát végzettet látsz, akinek elméletileg most meg
kellene próbálnia rád vetni magát. Emellett egy srácot látsz, aki több könyvet olvasott, mint bárki
a csoportodban. Megingattam a világodat, és nem csókollak meg, te pedig biccentesz, mi más
választásod lenne?
95
Fel vagy húzva, és a zöld párnád kurva nagyot kap ma éjjel, és rám fogsz gondolni, és várni fogod,
és beteg leszel a vágytól utánam - ugyanúgy, ahogy az a kisgyerek visított és várta a fagylaltját, ahogy
Amerika várta Stephen Kinget, ahogy én vártam Curtist, és ahogy Benji vár engem a város túlsó
felén. Várni fogsz.
- Nem kérsz egy vizet az útra? - kérdezel, miközben az ajtóban állsz és kitárod, így invitálsz befelé,
ez az utolsó kísérleted.
- Nem, kösz - felelem, és nem nézek vissza. Kurvára megszállottan akarsz engem, és őszintén
szólva meg vagyok könnyebbülve, hogy éppen Benjivel kell foglalkoznom, a bioalmájával meg a
szódájával, különben lehet, hogy bemennék veled, megvárnám, míg bezárod az ajtót, a kanapéra
doblak, és megadom neked, amit akarsz, amit akarok. De nem. Fogsz még nekem vizet adni, de nem
egy kurva műanyag palackot, amikor útnak eredek. Amikor csillapítod majd a szomjam, az az első
dugásunk után lesz, az ágyadban, és egy pohár vizet hozol nekem, és majd osztozunk a poháron, és az
lesz az első a sok-sok közül. Nincs hozzá erőm, hogy visszautasítsalak, amikor annyira kívánlak, de
hát van egy köcsög a ketrecemben.
9 6
Fel vagy húzva, és a zöld párnád kurva nagyot kap ma éjjel, és rám fogsz gondolni, és várni fogod,
és beteg leszel a vágytól utánam - ugyanúgy, ahogy az a kisgyerek visított és várta a fagylaltját, ahogy
Amerika várta Stephen Kinget, ahogy én vártam Curtist, és ahogy Benji vár engem a város túlsó
felén. Várni fogsz.
— Nem kérsz egy vizet az útra? — kérdezel, miközben az ajtóban állsz és kitárod, így invitálsz
befelé, ez az utolsó kísérleted.
— Nem, kösz - felelem, és nem nézek vissza. Kurvára megszállottan akarsz engem, és őszintén
szólva meg vagyok könnyebbülve, hogy éppen Benjivel kell foglalkoznom, a bioalmájával meg a
szódájával, különben lehet, hogy bemennék veled, megvárnám, míg bezárod az ajtót, a kanapéra
doblak, és megadom neked, amit akarsz, amit akarok. De nem. Fogsz még nekem vizet adni, de nem
egy kurva műanyag palackot, amikor útnak eredek. Amikor csillapítod majd a szomjam, az az első
dugásunk után lesz, az ágyadban, és egy pohár vizet hozol nekem, és majd osztozunk a poháron, és az
lesz az első a sok-sok közül. Nincs hozzá erőm, hogy visszautasítsalak, amikor annyira kívánlak, de
hát van egy köcsög a ketrecemben.
96
vagyok. A Cheeriost egy párnával együtt csúsztatom be neki a fiókon át. Ugye, milyen rendes
vagyok?
- Ez mandulatej?
- Csak olvasd a könyved, és egyél! - mondom. - Az első száz oldalból lesz a teszt. Rajta!
Felügetek, és leülök egy szép hosszú Beckezésre, ami abból áll, hogy hallgatom a Rare and Well
Done-t, a Facebookról lelopott képeidet nézegetem, és lenémítva nézem a Tökéletes hang
jeleneteit. Úgy beléd feledkezem, hogy a boltra virrad, és fáradtnak kellene lennem, ha mindazt az
italt és az izgalmat nézem, amit begyűrtem, de fel vagyok dobva, és el akarlak vinni abba a Londonba,
amiről Bowie énekel az imádott albumodon. Ehelyett azonban vissza kell mennem a pincébe, hogy
megnézzem, megtanult-e Benji engedelmeskedni az utasításoknak.
Micsoda látvány, Beck! Nem szimplán olvassa a Kinget. Habzsolja, mint egy pufók kissrác a
csokoládét. Tapsolni kezdek, mire ő persze ledobja a könyvet, és ásítást színlel. Mondom neki, hogy
itt az ideje egy tesztnek, de ő nem akar tesztet, mire megmondom, hogy egy szódatesztnek van itt az
ideje.
És most jön a picsogás. Nem akar szódatesztet csinálni, mert fáj a gyomra meg a feje, és úgy
gondolja, allergiás valamire a könyvekben, és ragtapasz kell neki (talán táborban vagy, seggfej?)
meg B-vitamin, meg kenőcs az ekcémájára, ami rosszabbodott az „olcsó” kávétól (a tej természetesen
egy tehén csöcséből van, Benji), és fáradt, és nem akar több tesztet.
-Több időre van szükségem! Mondom, hogy tejtermék-intoleranciám van. Ez a müzli méreg — feleli.
- Kérlek! - könyörög.
97
Nem mond semmit, én pedig csóválom a fejem, és kedvem lenne felhívni a kibaszott Yale-t, és
közölni velük, hogy ócska szar a termékük.
És tudod, Beck, nem egy seggfej. Csak épp olyan kibaszott bizonytalan, hogy le kell dobnia a Kinget,
amit imád. Adok neki még egy esélyt.
Egy tálcára sorakoztatok három egyforma papírpoharat, mind tele azzal a rohadt szódával.
- Komoly pénzem van, Joe, a családnak van pénze. Van kocsim is, egy vadonatúj Alfa Romeo. Nem
akarsz egy kocsit? Mert én szerezhetek neked egyet.
Kihúzom a fiókot, leemelem a poharakat a tálcáról, és ráteszem a fiókra, finoman, Joseph, egyiket a
másik után.
-Várj, Joe! Ne csináld ezt! - Térdre rogy. — Komolyan gondoltam. Van pénzem.
Tényleg idióta, nem fogja fel a helyzetet, és szinte megsajnálom, és intek neki, hogy álljon fel, és fel
is áll. Jó kutya.
- Hála istennek.
- Ez egy teszt. Minden pohárban szóda van — magyarázom. - És te mindegyikből iszol egy kortyot,
és utána megmondod, melyikben volt Otthon Szóda. Meglátjuk, felismered-e a saját termékedet.
- Szükségem van valamire, hogy megtisztítsam az ízlelőbimbóimat. Egy lépéssel előtte járok, és
már nyúlok is a táskámba, és előhúzok egy szikkadt bagelt.
98
- Egyszerre lett kinyitva mind a három palack? A szóda megváltozik, ha ki van téve a levegőnek.
- Igen, Benji.
- Igyál!
-Tudod, az apám tud szerezni egy jetet. Bárhova eljuttathatlak a világon. Bárhova elvihetlek, és aztán
azt is elfelejtjük, hogy ez az egész megtörtént. Meg sem tudná, hogy eltűnt. Számít rá, hogy szórom
a pénzt, mármint egyáltalán nem fújna riadót.
- Harapj a bagelből!
- így sem érvényes a teszt, mert a bagel élesztője megzavarja az ízlelőbimbóimat, és sós vízzel
kellene öblögetnem.
Térdre rogy a kis faszszopó, és valószínűleg túlságosan azonosul az Álom doktor főszereplőjével. A
tudatlan Benji valószínűleg fel sem fogja, dr. Dan Torrance alakja a Ragyogásból ered. Egy olyan
karakter, aki küzdött, míg Benji egész életében nem dolgozott egy napot se, nem igazán, jó, ha a
Ragyogás feléig eljutott, aztán átváltott a filmre, és egy baltát sem emelt fel életében. Benji nem igazi
férfi. Amit csinál, azt nem lehet munkának nevezni.
- Állj fel!
99
- Tudod te, mi különbözteti meg a minőségi ásványvizet a szénsavval dúsított víztől meg sima
szódától?
Felmordulok.
- Én nem akarok kamuzni - feleli. - Ezúttal nem kamuzok. Csak épp ez az, amit tudok.
- igyál!
Kortyol. Gargarizál.
- Ez nem az én gyártmányom.
Nem veszek tudomást a kiáltásairól, hogy átment-e a teszten, és felsétálok a lépcsőn. A kétség jót tesz
az embernek. Erősebbé tesz. Ezért imádja annyira Amerika Stephen Kinget, addig szegez minket a
szék szélére, míg már fáj. Ő azt is tudja, hogy minden ember, legyen az gondnok a Fenway-pályán
vagy kiváltságos, iíjú pöcs, képes megőrülni, ha a megfelelő körülmények közé kerül. Stephen King
méltányolná a Benjin végzett munkámat, és miközben bezárom az ajtót, elmosolyodom. (
A sarki közértben van só és befőttesüveg is, én pedig mindkettőből feltankolok. A boltossrác jó fej, és
dobozt is ad, ami megkönnyíti a sétát vissza az üzletbe. Minél több időt töltök ezzel a
szódaprojekttel, annál kevésbé lep meg, hogy egypár idióta bekajálja ezt az Otthon Szódát. És minél
több időt töltök Benjivel, annál jobban értem, hogy millió további gazdag idióta miért nem veszi be.
Az Otthon Szóda sosem lesz olyan népszerű, mint Stephen King. A vásárlókat azzal lehet megnyerni,
ha azt mutatod feléjük, hogy megérted őket. És nem dobhatsz piacra valamit, ha nem érted a szóban
forgó termék potenciális vásárlóit.
ioo
lehet egyszerre menő és klasszikus, eredeti és új, diétás és kalóriadús. A Coca a vad tekintetű ]. Lo
kedvence, egyszersmind a létező legfehérebb, legszolidabb amerikai ital a földön.
Ellentmondásos. Kurvára zseniális. És a Coca-Cola egy valag pénzt ölt bele, hogy mindenki számára
minden legyen. Benji barátod félreérti az egészet. Azt hiszi, különlegesnek meg tudományosnak kell
lenni, de ezen a világon semmire sem jutsz, ha nem tudsz beolvadni.
- Úgy öblít, mint a fogorvosnál, és nem mintha nem próbálnék még egy esélyt adni neki. Szerintem
a legtöbb pöcs megérdemli a sanszot, hogy valami más legyen, ne pöcs. Például tudom, hogy Benjit a
szó szoros értelmében a családja rontotta el: olyan anya nevelte, aki sosem mondott nemet, és egy
apa, aki annyit se mondott soha, hogy fapapucs, és egy sor dadus, akik szép csendben hagyták, hadd
műveljen a kis köcsög, amit akar. A második éjszakán mondta el ezt az egész szart, azon az éjszakán,
amikor megbukott a teszten a Súlyszivdrvdnybói, és bevallotta, hogy a Yale-en minden egyes
esszéjéért fizetett. Azt mondta, elolvasta a könyv első öt oldalát, és annyira imádta, hogy nem bírta
tovább olvasni. Azt mondta, túl érzékeny az olvasáshoz, túlságosan megindítja, hogy ő kisebb
adagokra termett. Ahhoz képest, hogy milyen kibaszott érzékeny, jó sokáig tart neki a sós vizes
öblögetés.
Összehúzza az orrlyukait, kortyol egyet, és nem tudom, mit csináljak vele. Ezzel a kölyökkel, akit
soha életében nem ítéltek szobafogságra, nem vertek meg vagy zártak be semmi rosszért, amit
művelt. Végigcsalta a főiskolát, most meg abból próbál megélni, hogy megjátszós faszfejeket csap be
a flancos szódájával. Most pedig életében először valaki elszámoltathatónak tartja. Jól áll neki a
felelősségre vonhatóság. Ráncai vannak, és már nem néz ki olyan kis mimózának. Persze korántsem
tökéletes. Még mindig úgy veti keresztbe a lábát, mintha ő lenne a kibaszott Woody Allen. Kifújja a
haját a szeméből, még mindig kis köcsög a sok teszt után is.
IOI
- Kurvára nem számít, mert én egy érzést akarok eladni. Egészséget és gazdagságot kínálok.
- Az más.
- Igazából sosem ölnél meg — próbálja megint adni a fölényest. Azt hiszi, afféle félnótás vagyok,
aki azt akarja, hogy észrevegye a mindentudó, gazdag kis pöcs.
- Túl okos vagy hozzá, hogy megölj — mondja harciasán. - Tudod, hogy olyasvalakinek, mint én,
vannak szülei, akik rá fognak jönni, mi történt. Soha nem tennél ilyet magaddal.
Nem mondok semmit. Ismerem a csend erejét. Emlékszem, amikor az apám nem szólt egy szót sem,
és a hallgatására sokkal élénkebben emlékszem, mint mindarra, amit mondott.
Benji remegni kezd, és megint felveszi az egyes számú poharat. ( De reszket a keze, és amikor a
szájához emeli, a nagyja végigfolyik az állán és a Brooks Brothers ingén. Nem tudok túllépni azon,
hogy mennyi ember hiányolja a srácot, mennyien szeretik. Látnod kellene az e-mail fiókját, Beck.
Három napra eltűnik, és mindenki a világon úgy tesz, mintha valami kibaszott toplistás popzenész
lenne. Özönlenek be az e-mailek, hol vagy.; hogy vagy.; minden oké, haveri Egyiküknek sem
válaszolok; úgy kell érteniük, hogy Benjinek elmentek otthonról. Nem látják a tweetjeit? Akárhogy is,
mindez vádirat társadalmunkkal szemben, ez a túláradó kíváncsiság ennek a hazugnak a holléte felől.
Bárki is osztogatja a szeretetet ebben a világban, rosszul végzi a munkáját. Az imádott Benji
beleharap a bagelbe, én pedig idegnyugtatóként végigpörgetem a telefonodat.
102
Még senkinek sem írtál az éjszakánkról, ami azt jelenti, hogy vagy még mindig a párnáddal vagy
elfoglalva, vagy kidőltél, Benji pedig belekortyol a kettes számú pohárba, öblít és köp.
- Biztos, hogy nem a kettes az - jegyzi meg, és olyan nyilvánvalóan próbál csalni, próbál valami
célzást kicsalni belőlem. Nem veszek róla tudomást. Addig nem szabad tudomást venni az
emberekről, amíg képbe nem jönnek, főleg az elkényeztetett, gazdag kölykök. Amikor én voltam
ebben a ketrecben, én jó voltam. Nem hisztiztem meg reszkettem, mint egy kislány.
- Salute! - mondja, és valahogy ez a legdühítőbb, amit valaha is kiejtett. Nem olasz. Milyen jogon
mondja azt, hogy salute? Belekortyol, megnyalja az ajkát, végigsimít az álián, és járkál a ketrecben.
-Nos?
kimenő e-mailjeidet. Reggel kilenc van a randevúnk után, és ébren vagy. Tudom, mert épp most írtál
valami csávónak a csoportodból, hogy mennyire tetszett a novellája. Nagy levegőt veszek.
Muszáj ilyeneket csinálnod. Ez csak az iskoláról szól.
Felemeli a fejét, és hátrálni kezd, mintha el akarna ájulni (na persze), és megtörli a szemét, karba
fonja a kezét, és kiköp.
- Egyik sem.
- Ez a válaszod?
- Várj!
103
- Mindnek szar íze volt. Oké? Mindnek hordóalj i, diszkontbolti, vegyileg dúsított kibaszott vízíze
volt. Eleve úgy rendezted, hogy megbukjak. Ez nem fair. Ez igazságtalanság!
- Ez a válaszod?
- Igen.
- Bocs, Benji - mondom, és az alsó ajka megremeg. - Te tévedtél. Mind Otthon Szóda volt.
Benji fellobban.
- Nem!
És ki ez a megjátszós seggfej? Téged olvaslak. A faszomat, Beck. Gyerünk! írj Chanának! írj Lynn-
nek! Most volt életed legjobb randija, te meg valami majommal levelezgetsz?
- Hát, pedig azok - felelem, és most Benji nemcsak Benji, ő mindenki, aki rossz, minden kitanult
hazudozó. - Ezt hívják minőség-ellenőrzésnek, és ha szemernyit is tudnál a bizniszedről, tudnád, hogy
ha nincs minőségellenőrzés, semmi sincs.
Leül, keresztbe teszi a lábát, és nem tehetek róla, de sajnálom a srácot. Megcsalta a világ, és nem
készítette fel a felnőttségre. Most itt ragadt egy könnyáztatta inggel, meg szódával és tehéntejjel
teli hassal. A szőke haja és a szókincse végül cserbenhagyta. Megszólal:
- Na és most mi lesz?
105
Amikor kirúgtam, hagytam neki egy üzenetet, hogy az utolsó csekkjét a mosdóban találja. És a
csekkjét a spárgaszagú pisájával teli vécében hagytam. Soha nem járt arra többet. Valami nonprofit
szervezetnél dolgozik, és hozzáment egy orvoshoz, aki nyilván a második legidegesítőbb ember a
földön, pusztán azért, mert elvette őt. Pusztán az idegesítőség szempontjából sosem ismertem
senkit, aki akár megközelítette volna Sare Worthingtont, a környezet megmentő jét, aki a Maine
állambeli Portlandben született, és mindig azt kívánta, bár az Oregon állambeli Portlandben született
volna! Miért nem költözött oda a hülye picsája?
Viszont irigyeltem is, tényleg. Olyan hűvös volt, olyan megingathatatlan. Sosem nyűgözte le semmi.
Kaptunk egy aláírt James Joyce-t, ő meg csak rántott egyet a vállán. Túlságosan képben voltam
magamat illetően miatta. Utáltam, hogy le akarom nyűgözni, és utáltam, hogy engem olyan könnyű
lenyűgözni, ahogy a kiszáradt tintát szagolgattam a Joyce-köteten. Most is le vagyok nyűgözve,
melletted, ebben a taxiban. El sem tudtam hinni, hogy el akarsz vinni egy partira egy barátnődhöz.
Nekem korainak tűnik még a barátnőkhöz, de te ragaszkodtál hozzá. És akármi is van, úgyis ideges
lennék, mert nem vagyok valami nagy bulizós, de most kétszeresen is szorongok, mert nem
akármilyen házba igyekszünk. A városba tartunk a barátnőd, Peach Salinger házába. Zötykölődünk a
taxiban, és nem szoktuk még meg, hogy együtt taxizunk, és próbálok megnyugodni, de te nem a lány
vagy a sarki bisztróból. Emellett átkozottul büszke vagyok a Benjivel végzett munkámra (Mr.
Mooney-nak és Curtisnek fogalmuk sincs róla!), és nem akarom, hogy véletlenül azzal kezdjek
dicsekedni, micsoda vezető is vagyok én. Szóval áradozok, mint valami csillogó szemű lúzer.
Sare nem lenne ideges, amiért egy Salingerhez megy partira, de engem a hideg ráz. Nem tudom
elhinni, hogy találkozhatok J. D.
106
Salinger egyik leszármazottjával, rögtön a második randinkön. Amikor felhívtalak, hogy tűzzünk ki
egy időpontot, azt terveztem, hogy elcipellek a planetáriumba, ahol ellettünk volna a hátsó sorban. De
te félbeszakítottál.
érünk, annál idegesebb leszek. Félek, hogy mindenki utálni fog, és te is félsz, hogy mindenki utálni
fog engem. Tudom, Beck. Izegsz-mozogsz. Egyfolytában. És amikor ideges vagyok, akkor bunkó
is leszek. Ez a baj.
- Senki sem mondja rá ezt - mondod kurtán. Amikor ideges vagy, te is komisz tudsz lenni.
- Csak úgy köztudott - sóhajtasz. - Nem kérdezzük. Olyan magának való ember volt.
Nagy levegőt veszek, és eszembe jut, hogy írtál le ma egy e-mail-ben ennek a Peachnek:
Más. Vadító.
107
- Én is. Aggódom, hogy a barátaid nem fognak csípni téged. Élvezed a társaságomat, és feladod a
keresést a táskádban, akármi után is kutattál, és beszélgetni kezdesz velem. Te nem csak elmesélsz egy
történetet, át is éled. A valaha volt legkedvesebb születésnapodról beszélsz, amikor az apukád
megengedte, hogy két haveroddal átkompozzatok a városba, hogy megnézzétek az Igazából
szerelem című filmet - én meg felfedezem, hogy képes vagyok irigykedni egy tizenhárom éves fiúra.
Olyan veled beszélgetni, mintha időutazást tennék, és te felsóhajtasz.
Rám mosolyogsz.
-Áh!
- Komolyan? - kérdezem, és mégsem ölöm meg Hugh Grantet. Majdnem megcsókoljuk egymást,
érzem, de ekkor rezeg a telefonod, e-mailed jött.
Nem nevetsz a viccemen, és ez a Peach jó, ha tudja, milyen szerencsés, hogy te vagy neki. Már hív is,
mintha lett volna időd válaszolni az üzenetére.
- Mi már majdnem ott vagyunk - mondod neki, és hallom, ahogy visít a telefonba:
Leteszed a telefont, és oda a hangulat. Nem nevetsz, amikor azt mondom, hogy J. D. unokahúga nem
tűnik könnyű esetnek.
- Nem, Joe. Nem az unokahúga. - Nem tetszik, ahogy a nevemet mondod, és be kéne fognom, de
nem teszem, győzedelmeskedik a Peach fölötti, ösztönös utálatom.
108
- Egyszerűen nem értem. Olyan jó barátok vagytok, és nem mondja meg neked, milyen
rokonságban áll a világ egyik leghíresebb írójával?
Félsz a szerelemtől, és ez szomorú, és nem akarok besétálni egy teremnyi idegen közé. De itt
vagyunk, és én vagyok a kísérőd. A portás kinyitja a taxi ajtaját, és hagyod, hogy kisegítsen. Pedig én
akartalak.
Peach hívása előtt még azt mondtad volna, nem akarunk elkésni.
A lift olyan, mint egy reset gomb, és megállapítjuk, hogy levendulaillata van. A falakon virágmintás
tapéta. Ibolya, azt hiszem. Régi lift, van benne egy kicsi pad, mi pedig egymás mellett állva nézzük,
ahogy felvillannak a gombok elhagyva az emeleteket.
- Tetőlakás, mi?
- Aha — feleled, és a Prada táskát átteszed a jobb válladra, kettőnk közé. - Úgy örülök, hogy
eszembe jutott táskát váltani. Ezt Peachtől kaptam tavaly a szülinapomra. Szörnyen éreztem
volna magam, ha elfelejtem elhozni.
Kizárt, hogy retikülökről beszélgessünk, még mielőtt szexeltünk volna, úgyhogy úgy teszek, mintha
kíváncsi lennék.
- Csak Peach - feleled, megnyalod az ujjad, és elkened a szemceruzát. Ideges vagy, a lift pedig lassú,
és miért nem tudjuk megnyomni a piros gombot, és itt maradni?
-Aha.
- Semmiképp sem Peaches - mondod olyan komoly hangon, hogy az ember azt hinné, politikáról
társalgunk. - Vagyis nem egészen igaz. A második neve Izabella, szóval néha viccelődünk, és
azt mondjuk rá, hogy Peach-Iz.
109
-Aha.
Nem kérek engedélyt rá, hogy megérinthesselek, csak az arcodhoz emelem a kezem, és a
hüvelykujjammal letörlök egy szemfestékmorzsát. Nyelsz egyet. Mosolyogsz. A pupilláid tágra híztak
a vágytól. Én kapom el előbb a szemem. Az enyém vagy.
-Na, mindegy - folytatod. — Régi barátnőm. A családja Nantucketre járt nyaralni, és még
kiskorunkban ismerkedtünk meg. Egy zseni.
- Ejha!
- Chanával előkészítőzött a Nightingale-en, engem pedig a nyarakról ismert, és Lynn volt elsőben a
szobatársa. Ő a kapcsolat.
- Mi az?
- És mi lesz, ha újabbat vétkezem? - kérded, én pedig ilyen közel járok hozzá, hogy a falnak
lökjelek, te pedig ilyen közel jársz hozzá, hogy belém kapaszkodj. Minél közelebb kerülünk a
partihoz, annál jobban szeretnél a vörös vészgombra csapni, és itt helyben nekem esni.
Meg kellene hogy csókoljalak, de már majdnem a P-ve 1 jelölt szinten vagyunk. Átteszed a táskádat a
másik válladra, kívánsz engem. A bal tenyeremmel végigsimítom az oldaladat, és szinte nyöszörögsz.
Az ujjaid hegye végigsöpör a lábamon, miközben a lift remeg. Lassan lecsúsztatom a kezem.
Várakozol. Megmozgatod az ujjaid, készen állsz. És amikor a kezem végre a tiéd közelébe ér, halkan
felsóhajtasz, széttárod az ujjaid, és az enyémekre kulcsolod őket. Egymás kezét fogjuk, és a
verejtéked az enyémmel keveredik.
Hú!
no
Itt az idő a csókra, és meg is akarlak csókolni, de feltárul az ajtó, és megérkeztünk. És elakad a
szavam. A Hannah és nővérei díszletei közé csöppentünk? Az irántad érzett vágy elegyedik az
irigységgel mindez és az emberek iránt, akik a te nevedet tudják, de az enyémet nem. A te világod
nagyobb az enyémnél, és brownos diákokat ölelgetsz, és némelyiküknél hangszer is van -
szórakoztok ezzel a kibaszott dobkörrel, mintha 1995-öt írnánk? A „Jane Says”-t játsz-szák, és úgy
énekelnek, mintha ismernék a vágyat és a gyengeséget. Megszorítod a kezem.
Igen, ő az. Még magasabb, mint vártam, hatalmas, bodros hajjal, ami tornádóként tornyosul a feje
fölött. Túl kicsinek nézel ki mellette, ő pedig melletted túl nagynak. Két külön bolygóról jöttetek, és
nem kellett volna egymás mellé állnotok. Összecsapja a kezét, mintha egy ötévest üdvözölne, és nem
szeretem, ha egy lány magasabb nálam.
- És kösz, hogy nem hoztatok bort vagy ilyesmit. Ez a lány nekem szinte családtag. Ajándék
szigorúan tilos.
Te persze rémüldözöl.
-Édesem, épp azt mondtam, hogy mennyire örülök neki. Ráadásul semmire sincs kevésbé
szükségünk, mint még több olcsó borra.
Úgy csinálsz, mintha főbenjáró bűnt követtél volna el, ő meg úgy néz rám, mintha borravalóra váró
kifútófiú lennék.
Te pedig engeded, hogy ellopjon, és nyilván ahogy itt ácsorgók, tényleg úgy festek, mint valami
kibaszott kifutófiú, nem ismerek
in
senkit, engem sem ismer senki. Egy lány sem közeledik hozzám, és talán itt nem is mutatok valami
jól. Csak az az egy biztos, hogy utálom ezt a Peachet, ahogy tudtam is előre, és ő ugyanúgy utál
engem. Tudja, hogyan dolgozzon meg téged, Beck. Mentegetőzöl, amiért nincs bor, amiért nem
hoztad el Lynnt és Chanát, és nem vigyáztál jobban a táskádra. Ő pedig megbocsát, megsimogatja a
hátad, azt mondja, ne aggódj. Láthatatlan vagyok számodra a jelenlétében, ahogy mindenki más is.
Peach-Iz... útban van. Körülnézek, de senki sem akar üdvözölni. Mintha éreznék rajtam az állami
iskola szagát. Egy vézna indiai csaj megvetően méreget, mielőtt ráveti magát egy csík Adderallra
vagy kokszra, én pedig előhúzom a telefonomat, és küldök egy tweetet Benji nevében:
Rákeresek erre a lakásra a Zillow ingatlankeresőn. Ez a hely huszonnégymillió dollárt ér, és egy
kibaszott társasági blogon találok egy cikket a berendezéséről is. Peach anyja még Peachnél
is magasabbnak és gonoszabbnak tűnik, és hát ki tudja... Lehet, hogy nehéz így a világra jönni, és száz
rongyot érő szőnyegeken kúszni-mászni. Peach egy tipp-topp, fekete Steinway-en tanult zongorázni,
és annyiszor mehetett a planetáriumba, amennyiszer csak akart. Persze, hogy készpénznek veszi az
Upper West Side dicsőségét. Persze, hogy örül, amiért hízelegsz neki a Prada táska
miatt. Megpillantok egy kézzel faragott pohárszéket, és közelebb megyek, hogy jobban szemügyre
vehessem. Kitűnő darab, egyedi példány. Az egyik ajtaján Dávid-csillag van, a másikon kereszt, és
talán nekem is lehet egy dobásom ebben a műsorban. Peach olyan, mint én, félig zsidó, félig
katolikus. Én vallás nélkül nőttem fel, míg neki minden vallás ott volt. Mindent megünnepel, én pedig
semmit, és most vele együtt visszatérsz hozzám.
112
- Ó, Joseph! - már ebből érzem, hogy kioktatás következik. - Én nem vagyok katolikus. Metodista
vagyok, de azért édes vagy.
- Az jó - felelem, és haza akarok menni. Meg akarom mondani neki azt is, hogy Joe vagyok, nem
Joseph, Alma Goldberg és Ronnie Passero fattyú ivadéka.
Köhintesz egyet, rólam rápillantasz, aztán megint vissza rám, és elvékonyodik a hangod.
Picsa.
- Bed-Stuy-ból.
- Olvastam, hogy egyre többen költöznek oda - feleli. -Remélem, a középosztályosodás nem teszi
tönkre a hely hangulatát.
Az egyetlen ok, amiért nem verem be a fejét, az az, hogy olyan idegesnek tűnsz, észre sem veszed,
hogy bunkó velem. Nem kérdeztem, mivel foglalkozik, de valami okból mégis a munkájáról beszél.
- Nem, az a nagyszerű, hogy te nem jártál egyetemre - édeleg. -Én akkora utánzó vagyok. A szüleim
a Brownra jártak, úgyhogy én is a Brownra mentem.
Elmosolyodom.
Rád pillant.
113
Erre ömlengeni kezd, hogy milyen csodálatos, hogy teljes egészében megmenekültem a formális
oktatástól.
Nem bók, de azért megköszönöm neki. Szorosabbra vonja a nyakán a kendőt, és megdorgál téged,
amiért rágyújtasz, miközben valami seggfej egylépésnyire épp egy bongot töm meg.
Egyelőre végzett velem, és téged kérdez, hogy hallottál-e Lynn és Chana felől. Mentegetőzöl. Ideges
vagy, és azt kívánom, bár kiabálhatnálak innen, és elvihetnélek az én kerületembe. Hipokrita, egy
kibaszott rémálom, rosszabb, mint képzeltem. Te lágy vagy, ő kemény a feszülő, piros, egyenes szárú
farmerjében, amit te sosem vennél fel. Anorexiás és tetovált is, sűrű, kikopott hajjal és nagy, vörös,
szopós szájjal és Joker-vigyorral és hosszú, vézna, szőrös karokkal, amelyek éles, lakkozatlan, tövig
rágott körmökben végződnek. Belőled árad az öröm, ő viszont egy nyílt seb, harsány és fakó,
baszatlan és szeretetlen. Egyértelműen magának akar téged, és én nem akarom megnehezíteni az
életedet, úgyhogy közbevetem:
A fürdőszoba felé mutatsz, és meglógok. Nem csoda, hogy Lynn és Chana nem jött el. Ha ez a nő
kutya lenne, az lenne a humánus, ha lelőnék. De nem lőhetem le egykönnyen. Csak azt tehetem, hogy
körülnézek, és megkeresem a könyvtárszobát, amit a blogon láttam. Füttyentenék, ha tudnék, amikor
felkapcsolom a villanyt a könyvtárban. Annyira kibaszottul óriási! A Salinger család nem baszakodik,
és Saul Bellow második regényének, Az áldozatnak az első kiadású példánya felé nyúlok. Szegény
Bellow papírborítója elszakadt. Peach szülei tudják, hogy kell könyvet vásárolni és gyereket csinálni,
de nemigen viselnek gondot a szerzeményeikre meg a produktumaikra. A brownosok már megint
énekelnek, a Hey, Jude-ot (milyen eredeti!), és hiányzol. Visszateszem a megtépázott Bellow-t a
helyére, és te meg Peach beléptek a könyvtárba. Megdermedek. Remélem, nem kerültem bajba.
114
- Gondoltuk, hogy itt találunk! - nevet Peach, mintha ti ketten lennétek a mi, én pedig csak én. -
Kölcsönadnék pár könyvet, de a szüleim úgy féltik a kicsikéiket.
- Nem gond - felelem, és soha nem is kértem tőle egy kibaszott könyvet sem. - De azért kösz.
Megint Peach:
- Én aztán tudom - feleled, és a karod már nincs az enyémbe fűzve. - Fogadok, Joe, hogy többet
olvastál ezek közül, mint én.
Peach jóváhagyja:
Jobban gyűlölöm Peachet, mint Sare-t. Boltosnak nevezett, és a nappaliban a brownosok megtapsolják
magukat, amiért tudják a Hey Jude szövegét, mintha nem ez lenne az egyik leghíresebb dal a világon.
Peach tüsszent, és zsebkendőt húz elő a zsebéből. Lehet, hogy allergiás rám, te pedig magamra
hagysz, és féltőn odarohansz hozzá.
- Lefogadom, hogy csak az idebenti por miatt - mondom. -Valószínűleg nem szoktad meg.
- Van benne valami - mondod, Peach pedig ideiglenesen el lesz némítva, míg visszavezetsz minket a
partira. Életemben nem kívántam még ennyire egy italt, és elmegyünk a brownosok mellett, akik épp
a Sweet Virginiát cincálják. SMS-t kapsz Chanától. Nem jön. Peach rád pöffen:
- Tudod, Chana helyében én is zavarban lennék, ha ide kellene tolnom a képemet. Van egyáltalán
olyan srác ebben a házban, akivel nem feküdt le a főiskolán? Már megbocsáss, Joseph a
durvaságomért.
115
Utálom, hogy olyan hálás vagyok, amiért tudomást vesz rólam, és te rám mosolyogsz (hurrá!), Peach
pedig mindkettőnket az étkezőbe húz, hogy köszöntsön pár vendéget. Újabb magas mennyezet és
magasságos brownosok az udvartartásukkal a leghosszabb asztal körül, amit életemben láttam.
Szedett-vedett, cukorkaszín tányérokról szívják fel a csíkokat. És a pia! Tonnányi.
- Jéggel?
- Ha nem darabos.
- Hogyan?
Ezt Benjitől tanultam, és Peach karba fonja a kezét, te meg a táskádban kotorászva keresed, mit
mondj, alagutat keresel benne, ami elvisz tőlem, és ezt rendbe kell hoznom, és meg kell
szabadulnom tőle, és meg is próbálom:
- Vodkát szódával.
Valami srác jelenik meg egy zacskó kokóval, és tapsolnak, miközben még több brownos özönlik be
az ebédlőbe. Úgy érzem magam, mint Ben Stiller a Greenber^otw, nem a megfelelő helyen. Túl sok
srác feküdt le veled. Tudom, mert elnéznek melletted, olyan étterem vagy, ahová könnyű bejutni. És az
összes ember beszél. Egyfolytában:
Emlékszel arra a tavaszi szünetre a Turks-szigeteken? Tóm Waitset csakis józanon szabad hallgatni.
Emlékszel arra a tavaszi szünetre, amikor kizártak a Pembroke-ból? Tóm Waitset csakis betépve
szabad hallgatni. Emlékszel arra az órára, amire együtt jártunk, arra a késő estire, és elmentünk arra
a kirándulásra és beszedtük azt a gombát? El kell jönnöd velünk a Turks-szigetekre. Mindenki jön.
ii 6
Beterel minket a konyhába, ez a legnagyobb konyha, amit életemben láttam, és nagyon igyekszem,
hogy ne bámészkodjak úgy, mintha ez lenne a legnagyobb konyha, amit életemben láttam. Olyan,
mint abban a filmben, amiben a gazdag és gonosz Michael Douglas meg akarja öletni Gwyneth
Paltrow-t, mert az egy szegény művészbe zúg bele. Minden csupa rozsdamentes acél és márvány,
a közepén a konyhasziget pedig akkora, mint egy kisebb autó. Nem emlékszem, hogy a film végén a
szegény srácé lesz-e Gwyneth, és olyan érzésem van, mintha ez most igenis számítana. Mintha
nem találnék egy helyet, amin a szemem pihentethetem. Vagy Peachre bámulok, ami nem jó, vagy rád,
ami még rosszabb. A Times könyvkritikái alól kilóg egy CD. A Hannah és nővérei zenéje, hála
az égnek.
-Jó kis zene, Peaches - jegyzem meg. Nem tudom irányítani a hangszínemet, nem ebben a zajos és
szagos helyiségben, és úgy néz rám, mintha épp most kunyeráltam volna tőle egy kis aprót.
- Peach - mondod te is, és néha megértem, hogy Mr. Mooney miért mondott le a nőkről.
- Bocs.
Peach semmibe veszi a kijelentésemet egy brownos lány kedvéért, akit egy örökkévalóság óta nem
látott. Nem valami jó móka megosztoznom rajtad ezekkel az alakokkal, és nagyon gyorsan iszol,
túl gyorsan. Tetszem neked? Azt szeretnéd, hogy inkább olyan legyek, mint ezek a betépett kokósok
az ebédlőben az Arcade Fire pólóikban meg a magasan ülő arccsontjukkal? Ezt szeretnéd? Istenem,
117
remélem, hogy nem, és úgy szorongatom a Hannah CD-t, hogy elreped. Leteszem. Peach felveszi.
Rám mosolyogsz, és tényleg tetszem neked, és mindjárt megőrülök.
Azt mondja, én győztem, és úgy néz rád, mintha jóváhagyna. Örülsz, hogy a gazdag srácok meg a
szegény srácok végül is ki tudnak jönni egymással, és szinte bele akarok köpni Peach hegyes arcába,
hogy bizonyítsam a kibaszott igazamat. Nem kellett volna ilyen szorongásba taszítania téged. De még
mindig a Hannah-ról akar csacsogni.
- Minden idők legjobb Woody Allen-mozija - jelenti ki. -Minden egyes jelenete.
Peach úgy tolja arrébb, mintha velem születetten veszélyes volnék, és ezzel visszatértünk a
kiindulópontra, és megint megérinted a karomat.
- Ó, a vége. Tudod, amikor Dianne Wiest megmondja neki, hogy terhes - felelem. - Romantikus
vagyok, beismerem.
Tetszel spiccesen, ahogy rám meredsz. Peach undorodik.
Rám nevet, és te már nem nézel fel rám. Vitriol ez a Peach. Nincs benne semmi bolyhos melegség, ha
csak az ösztövér testét borító apró kis szőrszálakat nem számítom.
De, nagyon is. Imádom azt a képet róluk a tükörben. Ahogy megcsókolják egymást, amikor bejelenti,
hogy terhes.
De Peach az aszott ujjaival a CD frissen megrepedt tokjára bök, és a fejét rázza. Nem a jóféle módon
érintesz meg, mintha azt akarnád, hogy hagyjam abba, a Brown-kórus meg ismeri a My Sweet Lord
szövegét is, és valaki talált hozzá egy kibaszott csörgődobot,
n8
és valahol a fejem mélyén eszembe ötlik, hogy George Harrison fia is a Brownra járt, és most, ebben
a pillanatban utálom, hogy ezt tudom.
- Nos, Joseph, mókás, hogy épp ezt a jelenetet említed, mert tudod, ez az egyetlen jelenet, amit
Woody nem akart bele - oktat ki Peach.
Woody.
- Az nem létezik.
- Nem akarlak megbántani, de némileg kételkedem. Gondolom, hagyják, hadd végezze a dolgát,
tudod?
- Szóval nem J. D. Salinger a nagyapád - mondom, mert baszód-jon meg, rád lövell egy pillantást,
és te sóhajtasz, és ő még nem végzett.
- Na, mindegy — mondja. - Vicces, hogy pont az a jelenet a kedvenced az egész filmből, amit ő nem
akart bele.
- Van egy rekesz Otthon a hűtőben - mondja somolyogva, engem méregetve, tudván tudva, hogy mi
a lófaszt csinál.
Felemelem a poharam.
- A nagyapádra!
- A hollywoodi szörnyetegre, aki minden egyes film végéhez csö-pögős hepiendeket csapott, és
kerülte a gyerekeit, mint a pestist, és egymaga romba döntötte a legikonikusabb amerikai mozik
tónusát? Nem. Nem, Joseph. Nem akarhatsz inni arra az emberre.
Gyakorlatilag már a fagyhatár alá kúsztál, lefogadom, hogy Benjire gondolsz, de nem úgy, ahogy én
gondolok Benjire, és megjelensz a poharaddal - ezúttal vörösáfonya-levet választottál,
engem választottál. És végre-végre kijavítod, megmondod neki, hogy Joe
119
vagyok, nem Joseph, és hálát adok neked, miközben még magasabbra emelem a poharamat, mert
most, hogy kijavítottad, hogy eldöntötted, ki mellett állsz, már megadhatom neki, amit akar.
- Rád, Peach - mondom azon a tiszteletteljes hangon, amit kényeskedő öreg hölgyeknek tartogatok.
- Amiért felvilágosítottál a kedvenc filmemről.
Rád néz. Te vállat vonsz. Mintha azt mondanád, na, igen, ennyire jó fej, mire rám néz. Megédesítem a
pillanatot.
- Na, jó, ez jó dolog az egyetemben. Egész éjjel fenn maradni, és filmekről beszélgetni. Imádtad
volna, Joseph.
Ahelyett, hogy bepancsolnék neki egyet, újabb köszöntésre emelem a poharam. Belemered abba a
szar sangriájába, és megkérdezi tőled, mondtad-e Chanának, hogy valami Leonard gyerek is itt
lesz. Ellépsz mellőlem, hogy felkutasd a telefonodat. Megint mentegetőzöl, és Peach megbocsát, és ez
a parti soha, de soha nem akar véget érni. Túl spicces vagy, hogy SMS-t írj, és frusztráltan
felmordulsz.
Peach felvonja az egyik szemöldökét, és lehet, hogy ezt azon a nyáron tanulta, amikor a szülei
nyilván elhajóztatták a Színpad Kapuja Színjátszó Táborba, abban a reményben, hogy egy napon majd
bimbózó Gwyneth Paltrow-vá növi ki magát, ugyanazon a nyáron, amikor tökélyre fejlesztette a
bulimia művészetét és megtanulta, hogyan sértegesse a magamfajtákat.
És ekkor rád nézek, és mit látok? A telefonodat dédelgeted a kezedben, és mosolyogsz. Tudnom kell,
mi ejtett rabul, és Peach nem létezik többé. Senki sem. Amikor mögéd állok és lenézek a mobilodra, a
Hannah és nővéreiből látok egy jelenetet, azt a részt, amiben Woody elmegy a Marx testvérek egyik
filmjére. Az egész megérte, és a válladra teszem a kezem. Együtt nézzük végig a jelenetet, és isten
áldja Groucho Marxot.
120
Amikor az éjszaka végén, amely azzal fenyegetett, hogy sosem ér véget, a liftbe érünk, nem várod
meg, hogy becsukódjon az ajtó. Amióta csak azon kaptalak, hogy a Hannah-1 nézed, közelebb
akarsz kerülni hozzám. És most ott vagy. Még a gombot sem nyomtam meg, amikor a földre dobod a
táskádat. A magadéhoz húzod az arcom, és átölelsz. Vársz. Megőrjítesz, és aztán. És aztán. Az
ajkadat az enyémnek teremtették, Beck. Te vagy az oka, amiért szám van, szívem. Megcsókolsz,
amikor még mindig láthatnak minket, amikor még halljuk Bobby Shortot - újra szerelmes vagyok, és
imádom, imádom, imádom -, mert Peachcsel berakattad a Hanna és nővérei zenéjét, mert azt akarod,
hogy tudjam, amit tudok, és azt halljam, amit hallani szeretek. A nyelved íze áfonya, nem szóda,
legalábbis már nem. Amikor becsukódik a liftajtó és magunkra maradunk, elhúzódsz tőlem. De én
megfogom a hajad, és a számra húzom a szád. Tudom, hogyan kívántassak meg veled még többet. És
meg is teszem.
Elbasztam. A randink utáni napon hagytam a hangpostádon egy üzenetet, amelyben elhívtalak egy
filmre az Angelikába. Kurvára amatőr volt. Két órával később SMS-ben válaszoltál:
Igazság szerint nem láttad a filmet, és nem voltál másnapos, és nem is írtál, hacsak írás alatt nem azt
érted, hogy a barátnőiddel e-mailezgettél Benjiről.
Kibaszott Benji.
A telefonomra nézek, tizenöt órája és két hosszú napja, hogy csó-kolóztunk. Lynn-nek és Chanának
azt mondtad, hogy még „nem állsz készen” rám, mert „Benjire jár az agyad”. Nem ölhetem
meg Benjit, amíg te meg nem ölöd, és próbálok nyugodt maradni. Két napot azzal töltöttem, hogy
könyveket adtam el, Benjire vigyáztam, és a csókunkra emlékeztem, a mi csókunkra. Lynn-nek
és Chanának így ecsetelted:
Joe nagyon intenzív. Nem tudom, talán kategória... Na, mindegy, szóval szerintetek írjak Benjinek?
A talánod jobban fáj, mint a Benji, és a csókunkban nem volt semmi talán. Én nyerek, akárhányszor
végigpörgetem magamban a dolgot: tetszik neked a hajam, mondtad a taxiban. Belém
122
kapaszkodtál, Beck. Nem voltál részeg. Intenzívnek neveztél, és ez bók. Az. Próbálok nyugodt
maradni. Nem érhetek el határozott pozíciót nálad, míg abban a megtiszteltetésben nem
részesülsz, hogy befogadod a farkam. De ma reggel erre a tweetre ébredtem: Az a nap, amikor már
nem lehet nem elmenni az IKEA-ba. #halo-gatáshalogatás tttöröttágy Belerúgtam az egyik írógépbe.
Hogy küldheted szét a világba, hogy tftöröttágy, tudván, hogy én is láthatom? Meg akarsz
őrjíteni? Chana azonnal rád ír:
Visszaírsz:
Nem tört el, csak öreg és recseg. Gondolom, valami srác hajlandóbb lenne segíteni, ha törött, hát nem?
Nem akarnál segíteni, ha meghívnálak vacsorára, vagy valami?
Chana nem válaszolt. írsz pár srácnak a Craigslisten, akik pénzért szerelnek össze bútort:
Miután megtudtad, hogy az összeszerelők nem funkcionálnak rabszolgaként is, nálam kezdesz
tapogatózni.
Nem romantikus, és nappali randi, de megértem, hogy az irántam érzett vonzalmad olyan intenzív,
hogy meg kell tartanod a három lépést. Ezért is írtál vissza:
123
Húsgolyóra semmi szükség, de hajókdzom veled. így hát ezen a délutánon te meg én az IKEA-ba
megyünk, ahol semmi esély a szexre. Tudom, hogyan működtök ti, lányok, és ismerem a
háromrandis szabályt meg az összes ilyen szarságot. Ám azt is tényként tudom, hogy nagyobb
akadály is van köztünk: Benji. Miután elhívtál az IKEA-ba, e-mailt küldtél Lynn-nek és Chanának, és
szóltál nekik, hogy figyeljék Benji Twitterét:
Nyilván nem végzek jó munkát Benji tweetjeivel. Elvileg ki kéne téged ábrándítaniuk, de még mindig
érdekel, Lynn és Chana rád is szólnak, hogy állj le:
Chana: Biztos vagyok benne, hogy St. Bartson hajókdzik valami művészkurvdval, és arról beszél,
mennyire aggódik miattad. Komolyan, Beck, kezdem azt hinni, hogy Peachnek van igaza. És szörnyű
arra gondolni, hogy Peachnek igaza van. De. El. Kell. Engedned.
Igazuk van, de te rendíthetetlenül szeretsz, és az én hibám, hogy így megakadtál, és ígérem, hogy
jobban fogom csinálni a tweetekkel. Megérdemled, hogy elvágd a Benjihez kötődő szálakat. Plusz
nem igazán eshetsz belém, ha miatta aggódsz.
Nekem is van szívem, akárcsak neked, úgyhogy költekezni kezdek. Beszerzek néhányat Benji
kedvencei közül: egy vegán burritót, szójalattét, fél liter hamis jégkrémet, és a New York Observers..
Jól reagál, hálás, és úgy szívja be a burrito illatát, mint valami állat, és meggyászolja Lou Reed
elvesztését.
- Mind egyformán alapvető, Joe - oktat ki. - Nem bonthatod le egy művész kultúrára gyakorolt
hatását egyes dalok vagy szövegek kiemelésével. Ez az egész életmű értékéről szól.
Tipikus, és készen állok rá, hogy elküldjem legújabb tweetjét, miközben a fagylaltosdoboz fedelét
nyalogatja. Örökösen falánk.
124
Üresség van benne, amit sosem lehet betölteni, üresség, amelyet szépen fel lehet öltöztetni az
előkészítő iskolában, ahol az akaraterő hiányát kreativitásnak hívják. Kizárom a fejemből, és ezt írom
a nevében:
Megnyomom a tweet gombot. Túl nagy a csend. Benézek a ketrecbe, és baszódjak meg, ha Benji nem
nyúlt a dugi készletébe, míg én a telefonba temetkeztem. A zacskói a földön hevernek, a kártyája
mellett. Rákiáltok:
- Benji!
Semmi. Ez nem volt része a tervnek. Odamegyek a ketrechez. Megint szólok, de meg sem mozdul. A
felső ajka csupa por, és drog sosem nézett ki még ilyen kevéssé csillogóan. Tudom, hogy
olykorolykor felránt egy csíkot. De nem is vettem róla tudomást, mert utálom a drogokat. Én sosem
drogoztam. Ez a büntetésem, amiért drogmentes vagyok? Bár csinálhatnék róla egy képet, és
elküldhet-ném neked, hogy lásd, hová tud Benji lealacsonyodni, de nem tehetem. Végül magához tér,
és úgy meg vagyok könnyebbülve, hogy él, hogy meg tudnám ölni, ami persze kibaszott közhelyes,
és felemelem az öklöm.
És tényleg nem. Nem mintha élvezném, hogy el kell altatnom valakit, még ha az illetőből annyira
hiányzik is minden bátorság és képzelőerő, hogy drogokkal kell teletömnie magát pont
akkor, amikor az életéért kellene küzdenie.
- Megöltél már?
Ráordítok:
- Kussolj és egyél!
125
Nevet, és azért hívják hernyónak, mert akkora kokszost szeretnék adni a hernyónak, ahogy kalimpál
ott a karjaival. Úgy nyalja ki a fél literes nem jégkrémet, mint egy narkós, mint ahogy az is. És te ezt
szereted, Beck? Felveszi az Observer*, és megpróbálja félbetépni, de túlságosan be van tépve, és nagy
nehezen talpra kászálódik.
- Megöltél már?
- Joe, öreg haver! Ugyan már! Nem gondolod, hogy ez azért vicces? Ez a csaj vagy száz éve
nyomul rám, és most itt ülök. Holtan! Mert most te nyomulsz rá!
- Kivéve téged, Joe - veti oda. - Tudod, nincs itt más tennivalóm, mint gondolkodni. És értem már.
Te nem véletlenül botlottál bele a metrón aznap éjjel. És őszintén, ha ennyire kell neked, ha tényleg,
de tényleg nem akarod nekem elhinni, ha azt mondom, hogy őrült. Hát jó.
-Jó.
Nyöszörög, már megint, és ez is tipikus a Benji-féle srácoktól, hogy azzal vádolják az embert, hogy
zaklató. Városszerte hallok kreténeket azzal dicsekedni, hogy lányok „zaklatják” őket, pedig micsoda
vicc, ugye. Beck? Mintha bármilyen férfit zavarhatna az érdeklődésed, nemhogy fenyegetve érezze
magát tőle. Zaklató. Micsoda baromság! Micsoda infantilizmus! Sarkon fordulok. De utánam kiált:
- Várj!
- Vedd el!
- Miért?
- Dolgom van.
126
- Ez a csomagmegőrző kulcsa - mondja kétségbeesve. - Ott van a cím a hátulján. Senki sem tud róla.
Én vagyok Stephen Crane.
- De az vagyok a pasasnak, aki kiadta nekem a szekrényt - vigyorog, kurva heroin. — A bátorság
vörös kokárdája. Az az egyetlen könyv a listán, amit elolvastam.
Hát persze, hogy az az egyetlen, amit elolvasott. A Benji-félék még középiskolában megcsinálják az
összes házi feladatukat, hogy később már sose kelljen törniük magukat.
- Vigyél el mindent, Joe. Add el. Csapd a zaciba. Tedd meg! -nyivákol, és pontosan el tudom
képzelni Disneylandben, ahogy a meleg miatt hisztizik. - Kérlek, Joe! Egy tonnányi van.
Akkor kezdtem lopni, amint megtanultam járni. Csak kérdezd meg a szüléimét! Szia, anyu!
Elbóbiskol, és jobban teszi, ha nem hal meg. Azért érdekel, mert téged érdekel, és azt akarom, hogy
tisztességgel haljon meg, ha eljön az ideje. Nem akarom, hogy belőve haljon meg, összehugyozza
a nadrágját és beszarjon. Két másik csomag esett ki még a zakójából, és be kell mennem értük,
nehogy túladagolja magát, amíg mi az IKEA-ban leszünk. Megint énekelni kezd, és a színes lányok
dú-dú-dúdolnak. Rácsapok a ketrecre a machetével.
- Hagyd abba!
- Joe, Joe megőrült - nyáladzik, és a szavai szétolvadnak, mint a vaj, mint az agya.
SMS-t küldesz:
Visszaírok:
Előhúz egy elektromos cigarettát abból a kurva zakóból, és fütyül, és valahogy én vagyok az, akit
ketrecbe zártak.
127
Megmondom neki, hogy be van lőve, de gyenge a hangom. Jókorát slukkol a műcigiből, a csontja
velejéig függő. Ő a mesélő, én a hallgató, és bele tudnám vágni a machetét a lábamba, de
nem változna semmi.
-Akarsz többet tudni Beckről? - kérdezi, de nem fogom azt mondani, hogy igen. - Majd én mesélek
neked Beckről. Nem akar ő mást, csak a pénzt. Egy gazdag pasast, bárkit. Végzős koromban egyszer
csak megjelent nálam, és úgy tett, mintha ő volna a szobalány. Nyilván tudtam, hogy nem az, de
beengedtem. És nem kértem rá, hogy szopjon le, Joe. Ahogy arra sem, hogy pucolja ki a vécét. De
mindkettőt megtette.
- Ha annyira érdekli a pénz, miért van teljesen odáig, hogy ma délután velem legyen?
- Ma délután? - megint nevet. Bassza meg! — Ez rideg, Joe. Még csak egy éjszakára sem hajlandó.
Madár, aki a ketrecében szárnyal, és Mr. Mooney tévedett. A madár, amelyik azt hiszi, hogy repül,
valójában boldog. Utál téged, te pedig szereted, és minden rossz. Ott állok, pedig nem kéne, a faszfej
meg még mindig hanyatt hever.
- Azért délután, mert az IKEA-ba megyünk új ágyat venni neki - felelem, és egyszer s mindenkorra
bassza meg.
Rám mered. Semmi. De aztán tekeregni kezd, mint egy giliszta, és röhög.
- Ezt velem is megcsinálta, egész éjjel a faszomon lovagolt. Aztán végig arról a hülye, kibaszott,
piros merőkanálról locsogott, és el akart cipelni az IKEA-ba.
128
Én semmit sem tudok a hülye merőkanálról és te SMS-t írsz: Háromnegyed óra múlva ©
Az én farkamon nem lovagoltál egész éjjel, és Benji most téged utánoz:
- Vigyél el az Ikeááááába, Benji! Lécciy lécei, a piros merőkanalat! -Röhög, és vinnyog, és aztán
már nem utánoz. - Ha azt akarja, hogy merőkanállal fenekeljék el, keressen valami perverzei az
interneten, tudod?
Mindegy, mit csinálok, vagy mennyire igyekszem, a végén mindig itt kötök ki, egy srác csapdájában,
akinek többje van, aki többet tud. Nem hagyom, hogy győzzön. Kinyitom a ketrecet, és
próbál kiszökni. Berúgom a sarokba, mint egy kutyát, mert az is, felszedem a földről a maradék
drogját, és lehúzom a vécén. Megköszönöm a vackait a csomagmegőrzőben, és sír, és én máris
jobban érzem magam. Tévedtem. Én vagyok itt a főnök. Lehet neki piros merőkanala, de a kulcs
nálam van.
Azóta sem vagy képes letörölni a szarrágó vigyort a képedről, hogy a kezemre tetted a kezed,
ragaszkodva hozzá, hogy te fizesd a kompjegyeket. Nagyon kényes-fényes vagy a fehér farmeredben,
amit még sosem láttam, ez a farmer azt üzeni, ma tuti, hogy nem fogsz megizzadni. Strandpapucs van
rajtad, és a lábkörmeid csillámlanak, a hajad kontybán, és nincs kiszívva a nyakad, úgyhogy oké. „Fel
vagy viilanyozva”, hogy „benne vagyok a kiruccanásban”, és ígéred, hogy jó móka lesz, és jó is lesz,
ha átkozottul igyekszel, mert egész végig, amíg beszélsz hozzám, csak úgy látom a szádat, mint egy
nyílást Benji farkának, és arra gondolok, hogyan tréfálkoztál a barátnőiddel az e-mailedben:
Te: Joe benne van. Egy napra a rabszolgám lesz. Egy pont
Becknek!
Chana: LOL tudod, hogy le kell szopnod, vagy kiverned neki.
A kikötőben találkozunk, és olyan puszival üdvözöljük egymást, mint a plátói európai jó barátok,
vagy mi a szar. Legalább amikor fenn
I3°
vagyunk a hajón és leülünk, közel kerülünk egymáshoz. A karomba fűzöd a karodat. Nem tudom,
fázol-e vagy meleged van, és mosolyogsz.
- Ó, én imádom - mondod, és még közelebb húzódsz hozzám. - Várj csak, amíg meglátod azt a sok
kis színpadian berendezett szobát. Csak mész egyik nappaliból a másikba, és nem mehetsz el anélkül,
hogy végig ne járnád az egész áruházat. Van benne valami varázslatos. Őrültségnek hangzik?
- Huh.
Bassza meg!
Talán ha megosztozunk egy tárgyon, talán akkor majd a merőkanalat is megosztod velem. Kiveszem
a zsebemből a klíma távirányítóját, és eszembe jut, hogy képzelegtem erről a pillanatról még
131
mielőtt itt voltál nekem. Ránézel, és nem érsz hozzá, és mondom, hogy megfoghatod, és kiveszed a
kezemből. Mosolyogsz.
- Ez aztán a csúcstechnika.
- Honnan tudod, hogy nem vagyok az? - kérdezem, és tetszik neked, és újra próbálkozom. - Az
öregeid biztosan büszkék rád, hogy lediplomázol.
Szórakoztat a dolog, kinézel a vízre, és követem a tekinteted, és még mindig hozzám érsz, és azt
kívánom, bár megcsókolhatnálak, hogy eltüntessem Benji farkát a szádból, és te a hajadat
piszkálod ahelyett, hogy megfognád a kezem.
Végigpillantok az IKEA-komp többi utasán. Egyik sem olyan, mint mi. Mind sarokasztalokról
beszélnek meg svéd kajákról. Különlegesek vagyunk. Most leszünk szerelmesek.
- Nem tudom - feleled, és könnyes a szemed, de lehet, hogy csak a szél az, és annyi srácot ismersz,
akit megkérhettél volna, srácokat az egyetemről, srácokat az internetről. Engem kértél. — Néha ok
nélkül sírok. A halál olyan végleges, tudod. Elment. Nem jön vissza. Elment.
- Beck!
Rám nézel, bólintok, és a karomba omlasz, és úgy néz ki, mintha ölelkeznénk, még egy ifjú pár útban
az IKEA-ba, hogy tollakat szedegessenek a fészkükhöz, és felkapott húsgolyókat egyenek, és
senki sem hallja, hogy sírsz, csak én. Megpróbálsz elfészkelődni tőlem, de én megfoglak, és azok a
nagy Portman-szemeid fényesek, és kivörösödött az arcod, és szemben ül egy öreg pár, és a pasas
úgy biccent felém, mintha én lennék Amerika kapitány, már majdnem ott vagyunk, és megtörlöd a
szemed.
Vállat vonsz, és azt kívánom, bár valahogy rákérdezhetnék a piros merőkanálra, de ez nem normális
kérdés, és felsóhajtasz.
- Én is szeretek főzni - mondom, és meg fogok tanulni főzni. Piros merőkanál, piros merőkanál,
piros merőkanál.
- Jó tudni - feleled, és keresztbe teszed a lábad. - A dilidokim azt mondaná, hogy nem tartom
tiszteletben a határokat.
- Pszichológushoz jársz?
- Doktor Nickyhez - feleled, mire bólintok. - Jaj, istenem, Joe. Miért mondtam most ezt neked? Mi
baj van velem?
- Nem gondolod, hogy ezt a kérdést doktor Nickynek kellene feltenned? - kérdezem. Elmosolyodsz.
Vicces vagyok.
Most már értem az Angevine jelentését keddenként háromkor a telefonod naptárjában. Dr. Nicky
Angevine. Bing! És komolyan gondolom, amikor azt mondom neked, hogy ne légy zavarban.
- A legtöbb srác nem akar tudni az ilyesmiről - mondod. - A legtöbb srác már ki lenne akadva
rajtam. A bőgésen meg a dilidokin meg a vásárláson.
- Túl sok srácot ismersz - mondom, és elmosolyodsz, és tudod, hogy szükséged van rám, és
bólintasz, mintha helyeselnél, mintha
133
A való életben nem vagyok Joseph Gordon-Levitt, és egy óriási, fém bevásárlókocsit kell tologatnom
a tömegen át kígyózva, míg te kanapékat mutogatsz, amelyekre semmi szükséged, szekrénysorokra,
amiknek nincs nálad hely, meg kartonpapírból készült sütőkre. Millióan tolonganak ebben a
gargantuai raktárépületben. Valóra vált disztopikus rémálom, ahol minden bútor ugyanabból a darab
ócska fából készült, ahol minden szoba olyan holmikkal van berendezve, amelyek egy és ugyanazon
időben kerültek ki egy és ugyanazon gyárból. Bűzlik a testszagtól, légfrissítőtől, csecsemőszartól,
fingszagtól, húsgolyótól, körömlakktól és még több csecsemőszartól - manapság már senki nem
fogad bébiszittert? - és hangos, Beck, és a felét meg sem értem mindannak, amit mondasz, mert nem
hallak a többi embertől. És mindeközben tudatosan nem gondolok arra, hogy hol lehetnek a piros
merőkanalak ebben a mindenféle új szarnak a pokoli áradatában.
Az 500 nap nyár-ban a csaj kihívja Josephet egy versenyre a konyhától a nappaliig, és a kamera
követi őket, ahogy végigfutnak egy sor mentén. A csaj a matracra repül, és ezután Joseph
következik, ahogy lassan felkúszik. Rámászik a lányra, és a lány kívánja, látszik.
134
A fiú azt suttogja: „Drágám, nem is tudom, hogy mondjam meg neked, de egy kínai család van a
hálószobánkban.”
A való életben szintén van velünk egy kínai család az IKEA-ban, de fikarcnyit sem hasonlítanak a
filmbéli, csendes családra. Van velük egy kisfiú, aki ordít, meg egy kislány, aki telekakilja a
pelenkáját, és nyáladzik. Mintha követnének minket, Beck, és el fogom veszíteni a fejem, ha nem
hagyják abba a veszekedést. Olyan kibaszott hangosak, hogy nem hallom tőlük, mit mondasz. Épp egy
bojtos, sárga párnát emelsz fel, és elegem van belőle, hogy nem hallom a szavaidat. Mi van, ha
valami fontosat mondtál? Mi van, ha valamit elárultál nekem, és én nem hallottam?
Elnézést kérsz, ahogy átpréselődsz a kínai nő mellett, aki hirtelen megtorpant, hogy szemügyre
vegyen egy jellegtelen, kerek asztalt. Félreállhatna az útból, de nem áll. Gyakorlatilag át kell
verekedned magad egy kanapénak becézett szeméttömb mögé, hogy közelebb kerülhess hozzám. A
nőnek vastag a bőr a képén, és meg is akarom mondani neki, de megfogod a kezem, és végül is talán
mégsem olyan rossz ez az egész.
- Fogd meg ezt! - mondod. A párnát nyomod a kezembe. Lenézek, és a fehér farmered öve alatt
meglátom a fekete bugyidat. Kibújt a sok rohangálástól, és a kezemet fogod, és lélegzel, és
neked nincs IKEA-szagod, és egy pillanat alatt kemény leszek.
A kínai apuka ököllel az asztalra csap. Bumm! Mindketten összerezzenünk, és vége a pillanatnak,
ahogy elejted a párnát. Ha ez az 500 nap nyár lenne, nem hallanánk a Hall & Oatestól, ami
csak nekünk szólna. Felveszel egy újabb párnát, egy rózsaszínt. A tenyerembe nyomod.
A szolgád vagyok, és kontybán van a hajad, és nem nézel rám, pedig tudod, hogy én téged nézlek,
mosolyogsz, és a párnára szegezed a tekinteted, és azt suttogod:
135
- Szerintem jó.
-Szerintem is - dünnyögöm. Az elmúlt néhány órában alig hallottam, mit mondtál, és a hangod most
maga a mennyország. Hiányzott.
- Aha - felelem, és biztosan rólunk beszélsz, nem valami tizenkét dolláros svéd bazári cuccról, de
nem nézel rám, még nem akarsz teljesen beengedni. Úgyhogy bassza meg. Ez az egész túl jó, és
be fogok hatolni.
- Bírlak.
Mosolyogsz.
- Igen?
- Igen - felelem, és a válladra teszem a másik kezem, és végre rám nézel. Olyan közel vagyunk
egymáshoz, hogy látom a pórusokat, amelyeket mindig megpróbálsz összezsugorítani, és látom
a szemöldököd, amit nem szedtél ki ma reggel, mert reggel még nem tudtad, hogy meg fogsz
kívánni. Ma reggel láttam, hogy összvissz öt perc alatt elkészültél.
Aha - mondom, és nem telik bele sok idő, és már benned leszek. Épp most kötöttünk egyezséget, és
mindketten tudjuk is, és nem tudom, ki fogja meg a másik kezét, és fogod a párnát, és hálószobákból
kanyargunk ki-be, és most te is segítesz, egyik kezed a kocsi elején van. Együtt vagyunk, egymás
mellett, úgy navigálunk, mint egy régi szerelmespár, mint egy új szerelmespár, és tudod, mit, Beck?
136
- Ez jó lesz?
-Aha - mondom, mire biccentesz. Azt szeretnéd, ha tetszene nekem az ágyad. Tudod, hogy a mi
ágyunk lesz, és kiveszed a hátsó zsebedből a kicsi ceruzát, és lefirkantod a számokat meg a betűket.
- Eladva!
Némelyik lány egész nap oda-vissza járkálna, de te csodálatosan határozott vagy, és megőrülök érted.
Arcon puszilsz, és azt mondod, foglaljak helyet „az új ágyamon”, és kiszaladsz a női mosdóba, és
vagy pisilsz, vagy nem. De az biztos, hogy küldesz egy e-mailt a srácnak, akit a Craigslisten bíztál
meg az új vackod összeszerelésével:
Szia, Brian, Beck vagyok, a hirdetésből. Bocs, de le kell mondanom a mait. A barátom szabadnapot vett
ki, úgyhogy meg tudja csinálni.
Bocs! Beck
A barátom. Amikor kijössz a mosdóból, picit vörös a szemhéjad a szemöldökön végzett gyors
munkától, az ajkad fényes, a cicid kissé magasabban áll, és mosolyogsz, és már-már azt hiszem,
magadhoz nyúltál odabenn, és nagy levegőt veszel, és összecsapod a kezed.
Letesszük a bevásárlókocsit a büfé előtt, és túl magas idebent a zaj-szint, és sor is áll, de azt mondod,
megéri a várakozást. Egyfolytában a. húsgolyókról csacsogsz, és az az átkozott kínai család épp
előttünk áll, és hogy érhettek ide előttünk, egy örökkévalóságig fog nekik tartani, és előttünk vannak
a sorban és az életben is - házasok, gyerekkel. Azért formálódnak felhők a fejemben, mert nem egy
barátnődnek mondtad, hogy a barátom, csak valami pasasnak a Craigslisten. Mi van, ha nem is
gondoltad komolyan? Mi van, ha azért választottál olyan gyorsan ágyat, mert a neten már kinézted?
137
A kínai apuka túl sokáig húzza, nem bírom tovább, átnyúlok a karja fölött, és megfogom a
húsgombócos szedőkanalat. Merőkanál. Csúnya pillantást vet rám, és te elnézést kérsz, mintha én
lennék a büfésor rossza, a világ rossza, és még mindig nem meséltél a piros merőkanálról. Rám
nézel.
- Bunkón viselkedtek.
- Csak nagy a tömeg - mondod, és úgy gondolod, hogy otromba vagyok, és így is van.
- Sajnálom - mondom.
Leesik az állad, és kinyílik a szád, aztán becsukódik, és a szemed tágra nyitva, és le vagy nyűgözve.
Dorombolsz.
- Elnézést kér, ha nincs igaza, és hagyja, hogy két órán át nézegessek kanapékat, amikre nincs is
szükségem? Joe, te tényleg létezel?
Sugárzók. Tényleg. Amikor a kínai anya félresöpri a kezem, hogy elvegyen egy szalvétát, még csak
fel sem veszem. Nem kell visz-szafojtanom a dühömet, mert nem is vagyok dühös. Kiszeded
a húsgolyókat, én meg fizetek (én vagyok a barátod!), kiválasztasz egy asztalt, és követlek. Végre
leülünk.
Félbevágsz egy húsgolyót, a felét a szádba veszed és megrágod, mmmmm. Most rajtam a sor,
felveszed a másik felét, és kinyitom a számat. Ez a pecsét, a fél húsgolyót a számba teszed, és
megrágom, mmmmm. A kínai család már megint megzavar minket, amikor a kisfiú egy szedőlapátot
döf a fehér asztalba, ami eszembe juttatja, hogy még mindig nem meséltél a piros merőkanálról, és a
húsgolyó íze hirtelen szarrá változik a számban. Benjinek elmondtad a piros merőkanalat. Nekem
miért nem?
— Igen - hazudom. — Csak eszembe jutott, hogy el kell intéznem pár online rendelést a boltban.
138
- Hát, az nem is baj — feleled. — Addig lezuhanyozhatok, kitakaríthatok, és majd jössz, ha kész
vagy.
Minden, amit mondtál, ideális, de még mindig nem említetted a piros merőkanalat, és az is megeshet,
hogy soha nem is fogod. Kezembe veszem az irányítást.
- Tényleg? — kérdezed, mintha olyan nehéz lenne elhinni. - Mit kell venned?
Nem mondhatom, hogy merőkanalat.
- Egy szedőlapátot.
-Joe szedőlapátja - mondod. - Úgy hangzik, mint egy gyerekkönyv, vagy mi.
A kínai család vonul el mellettünk, következő úti céljuk felé szaporázzák ebben a plasztik állatkertben.
Vágyakozva nézel utánuk és a tele kocsijuk után, és újra megindulunk. Keresem a KONYHAFELSZERELÉS
feliratot, és felsóhajtasz:
- Kész vagyok.
- Nem jönnél mégis? - kérdezem. - Amit utoljára vettem, akkora szar volt.
Velem jössz a KONYHAFELSZERELÉS felé, én lassan megyek, és remélem, hogy a lapátok közvetlenül a
merőkanalak mellett lesznek. Meglátom a piros kanalakat, és nagyot dobban a szívem. Nem reagálsz
rájuk. Egy kis löket kell neked. Felveszek egyet.
-Lehet, hogy csupa piros dolgot veszek - jegyzem meg. -Szerinted béna?
- Micsoda?
139
- Az a merőkanál a mai napig ott van a házunkban, mintha csak visszajöhetne - mondod. - Kegyetlen
az élet.
A váltadra teszem a kezem, és várakozón nézel rám.
Megszólalok:
- Megveszem neked.
- Joe!
Megáll a világ, és a szemed fénylik. A világ Benjijei nem értik, mit szeretnél, valakit, aki palacsintát
süt neked. Nem a pénz érdekel. Nem azt akarod, hogy elfenekeljenek. Szeretetet akarsz. Az apádnak
volt egy piros merőkanala, és most nekem is van egy piros merőkanalam, és megcsinálom neked a
palacsintát, amit úgy szeretnél, a palacsintát, amit azóta se kóstoltál, hogy meghalt. Nedves a szád, és
megadod magad, lágyan.
- Oké, Joe.
A barátod vagyok.
Átmegyek a Hetedik sugárúton, és minden egyes emberre, aki arra jár, rámosolygok. Boldog vagyok.
Azt sem hiszem el, hogy éppen megyek. Csak álom, és ha dalra fakadnék és táncra perdülnék,
nem lennék meglepve, ha az összes idegen követné a példám, és velem tartana. Milyen varázslatos
volt veled a nap, és most rád gondolni az otthonodban, ahogy zuhanyozol, és a lábadat borotválod,
hogy szép sima legyen nekem, kidörgölöd a húsgolyók maradványát a szép kis fogaid közül. Alig
várom, hogy mindenütt megérinthesselek, és útban a Bank Street felé olyan gondtalan vagyok, mint
egy fickó egy sörreklámban.
Gyakorlatilag az is megeshet, hogy ma éjjel lefekszünk egymással, és nem gondoltam volna, hogy
ilyen gyorsan eljutunk idáig. De Benji még mindig ki van ütve, és becsúsztatok neki egy
adag húszdolláros salátát meg egy üveg Otthon Szódát, úgyhogy órákig jól meglesz. Szabad vagyok,
felszaladok a lépcsődön, megnyomom a csengőt, és várom, hogy az ajtóhoz szökdécselj, és így
is teszel.
- Entrez vous - kuncogsz, és belépek az előtérbe, és tényleg valóság, dugni fogunk. Nedves a hajad, és
eltűntek a pórusok, és nincs rajtad melltartó a trikó alatt, és bugyi sincs a csípődön lógó,
viseltes melegítőnadrág alatt, és zokni sincs rajtad.
141
- Elég trehány vagyok - mondod, ahogy ajtót nyitsz, és meg akarom mondani, hogy tudom, de nem
mondom.
- Nem olyan vészes - felelem, és nem tudom, merre mozduljak. Kényelmetlen a hely így, hogy itt
vagy benne, olyan kicsi, hogy tényleg egy személyre szánták. Csípőre tett kézzel állsz
előttem, szétnézel a szanaszét heverő lányos holmin: magazinok és gyufák, üres vitaminos
vizespalackok, kuponok és blokkok, olvasatiam vadonatúj könyvek keverednek a szeretett, tépett és
meggyűrt könyvekkel. Kacatok aknamezeje, és talán ezért állsz ott csak rájuk bámulva. Távolabb
balra van a hosszúkás kis konyha, és ott egy új kenyérpirító, a doboza a földön hever, és tényleg
szereted az új holmikat. Közvetlenül balra nyílik a fürdőszobaajtó, fel van kapcsolva a villany, megy
a ventilátor, és benyúlok, és lekapcsolom. Furcsa ilyet tenni, tudom is, és megdöbbensz, hála istennek,
bírsz engem, úgyhogy elvicceled, és nevetünk.
- Nos, Joe, érezd otthon magad! — mondod, és átvágsz az aknamezőn, és a tévé mellett belépsz a
hálószobába.
- Erre gyere!
- Igenis, kisasszony - mondom, és rálépek egy kurva vállfára, ami nagyot reccsen, de csak megyek
tovább.
A szobád. A földön egy üveg vodka, két vadonatúj pohár (nem IKEA-s), és egy papírpohárban jég,
amit felveszel és megmutatsz nekem.
Kuncogsz, és mindkét pohárba jeget és vodkát öntesz, aztán leülsz a földre az ágy doboza mellé. Szól
a zene, az a Bowie, ami a randinkön is, megveregeted a padlót, és leülök veled szembe.
- Egy nap majd olyan lány leszek, akinek mindig van koktél a hűtőjében.
142
Rám mosolyogsz, feltérdelsz, és közelebb húzódsz hozzám, én pedig eléd hajolok, és miközben
elveszem a poharam, szándékosan a kezedhez érek.
- Kösz.
- Nincs mit - dünnyögöd, és valahogy, mint egy balerina, mint egy perec, a lábad ellazul és kinyúl,
és úgy ülsz, mint egy jógi, csupasz talpadat egymásnak nyomva. Szopogatod a vodkádat, és felnézel a
mennyezetre. — Utálom azokat a foltokat.
- Kiskoromban tej üveg falakat akartam. Emlékszel azokra a tej-üveg dobozokra a nyolcvanas
évekből?
Gyorsan visszavágsz.
- Tetszik nekem itt - jelentem ki, és körbenézek a szobán. Kisebb, mint emlékeztem, vagy talán csak
meleg van. Kívánlak.
Nem is igaz, mert a régi ágyad sima franciaágy volt, és az is alig fért be, de nem javíthatlak ki.
Megnyalod az ajkad.
Mindig a megfelelő dolgot mondom neked, és ez már kezdettől fogva így van. Te szereted a szavakat,
én pedig ismerem őket, és minden különösebb ok nélkül koccintunk, felhajtjuk az italunkat, és én
állok fel elsőként. Nyújtom a kezem, hogy felsegítselek, és először csak az egyik kezedet fogom,
aztán már mind a kettőt. Ezúttal nem engedsz el, és kezdek merevedni, a hátam az ablakodnak
támaszkodik, és hallom, ahogy zizegnek a falevelek. Autók húznak fel a Nyugati negyedik felé,
egyenesen a gyomromon át. Az érzékeim, Beck, szó szerint felspannolsz, és a szél a hátamat csipkedi
a zsalugáteren keresztül. Megfogod a kezem, és terelgetve a csípődre csúsztatod. Egyik ujjamat a
másik után manőverezed a
M3
kopott melegítőalsó gumis dereka alá, és bárki megláthat minket, aki odakint jár, és lejjebb irányítod
a kezem, a segged puha, mégis kemény és kerek, és a tenyerembe veszem, és elengeded a
kezem, felnyúlsz és a fejem köré kulcsolod a kezed, és elkezdődött.
Felszökkensz, és körém kulcsolod a lábad, egész Kínáig el tudnék gyalogolni. Átsétálok az aprócska
szobán, a falnak támasztalak, megcsókollak, és dédelgetem a segged, és jó érzés, hogy a sarkad a
hátamban van, az ágyad pedig egy dobozban, és ekkor rettenetes hang szólal meg az ajtó felől, fém a
fémen és füttyszó, a lábad a padlóra hull, lesimítod a hajam, és valaki van az ajtó előtt.
Szóval ennyi, és kisurransz. Nem jól van így, ez a mi időnk volt, te az ajtóhoz rohansz, és beengeded
Peachet, és téged nem hallak, de őt annál inkább.
- Mi van a hajaddal?
Mondasz valamit.
Akadékoskodik.
Peach felhördül.
- Beck, desszert csak a vacsora után jön! Mit képzelsz, amikor még össze sem rakta az ágyad?
- Joe!
- Szia, Joseph! - mondja. - Bocs a zavarásért, de a mi kis barátnőnk eredetileg felvett valakit, hogy
csinálja meg az ágyát, legjobb barátnőj eként kötelességem volt csatlakozni hozzá arra az esetre,
ha az illető hooooldkóros.
144
Rád néz:
- Elmehetek pisilni?
- De igen - válaszolja, és lerúgja a tornacsukáját, puhány, izzadt lábának szaga elárasztja a lakást,
most áthúzza a pink pulóverét a kis madárfején, és a földre dobja, nem a fogasra. Rám néz.
- Joseph - szólal meg. - Tudom, hogy ez több, mint amit tudni kívánnál, de van egy ritka
húgyhólyagbetegségem, amit úgy hívnak, hogy intersticiális cisztitisz, és ha egyszer pisilnem kell,
akkor pisilnem kell.
- Csak nyugodtan — felelem, és bedübörög a parányi fürdőszobába, és nem kapcsolja fel a villanyt.
Ismeri a lakásodat. Tudja, hogy ha felkapcsolja a villanyt, akkor a ventilátor is bekapcsol, és akkor
nem hall minket. Nem bízik bennem. De valószínűleg nem bízik senkiben.
Halkan elröhögöm magam, de te leintesz, ssh, és jelzed, hogy menjek utánad a hálószobába, és most
más vagy.
- A miről?
- Intersticiális cisztitisz - feleled, és most tisztára legjobb barátnős modorban viselkedsz, hátrakötöd
a hajad egy gumival, szétnyitsz egy ollót, és belevágsz a dobozba.
Elveszem az ollót, és befejezem a munkát, vodkát töltesz magadnak, nekem nem, és nem
szeretkezünk, és már nem vagy a segédem. Ehelyett kicibálom a dobozból a keretet, a csavarokat, az
imbuszkulcsot és az összes kis alkatrészt, te pedig az ablaknak támaszkodsz, és cigarettázol, ahogy
néha szoktál. Többet árulsz el nekem az intersticiális cisztitiszről, mint amennyit valaha is meg
akartam tudni róla, és nem így kellett volna alakulnia ennek.
145
— Olyan rettenetes neki — mondod. — Nem ihat rendes vizet, csak Eviant. Szinte minden
élelmiszer irritálja a hólyagját, és lehetetlen előre tudni, mikor vagy mi, vagy miért, vagy hogyan.
Semmilyen gyorskaját nem ehet, és ha alkoholt iszik, az csak magas pH-jú lehet, mint a Ketel One
vagy a Goose vodka, és ideális esetben körtés, mert a körte megnyugtatja a hólyagot. Szóval szegény
lány szenved. Azt hiszik róla, hogy beképzelt, de ha olcsó kaját eszik, a hólyagja szó szerint
megszakad.
Hiányzol. A kezem a nadrágodban járt, és most még csak rám se nézel, miközben hozzám beszélsz.
— Néha, ha beveszi a speciális tablettáját és kibéleli a hólyagját rengeteg kecskesajttal, tejjel vagy
préselt körteiével, akkor, tudod, akkor mást is fogyaszthat, mint például Jágert vagy búzalisztet.
— Szívás neki — felelem, és az ágy útmutatója képekben van. Az egész nyolcoldalas brosúrában az
egyetlen szó az, hogy IKEA. Nem vagyok vizuális típus, és rosszul vagyok a cigarettádtól.
— Tényleg az — mondod. - És nagyon szeretem Lynnt és Chanát, de olyan bunkók tudnak lenni
vele. Úgy értem, mindig pizzériába meg whiskyzős helyekre akarnak menni, amikor tudják,
hogy Peach nem ehet ilyesmit, de akkor is mindig ilyeneket terveznek. Nem valami szép tőlük.
— Semmit nem ehet egy pizzériából? — kérdezem, és gondolatban megjegyzem, hogy sosem ittam
volna meg azt a vodkát, ha tudom, hogy ma még villáskulccsal kell dolgoznom. Úgy gondoltam,
majd reggel összerakom ezt az ágyat, miután felébredtem a nappalidban a kanapén, a karomban
veled, meztelenül.
146
- Beck! - kiált Peach. És sír is, és kamu, ebben biztos vagyok, de te elnyomod a cigarettád (nem is
oltod el rendesen, nekem kell befejeznem), és egyetlen szó nélkül kirohansz hozzá.
ÚGY sajnálom, Joe. Peach szuper rosszul van, és nem akarom magára hagyni. Megtennél nekünk egy
szívességet?
Bármit.
Most kiszólsz, hogy menjek oda, úgyhogy odamegyek a fürdőszoba ajtajához. Nem nyitom ki. Ahogy
te sem. Bekopogok.
- Szolgálatukra, hölgyeim!
- Elszaladnál a boltba, és hoznál egy üveg Eviant, egy körtét, meg még egy kis jeget?
- Persze - felelem. - Vigyem el a kulcsodat?
Igenre nyílik a szád, de gondolom, Peach megbök, és azt mondod, hogy csöngessek, ha visszaértem.
Nem csókollak meg búcsúzóul.
Világossá válik előttem, miközben elsétálok a Vanity Fair-es Graydon Carter procc háza előtt, és
beszívom a West Village-i levegőt. Benjinek mennie kell. Peach a legjobb barátnőd, szóval jogodban
áll túlzottan is toleránsán viselni a baromságait, de van benned ez a valami, Beck. És nem a te hibád,
mert mindenkiben van valami. Dennis Lehane úgy nevezné, hogy a Borostyán-liga félresik-lott
omertája, és igaza is lenne. Mindig a világ Peacheit és Benjijeit
fogod választani velem szemben, mert lojális vagy a dzsentrikhez. Kiválasztom a legkisebb palack
Eviant, és a legcsúnyább körtét a kosárból, meg egy kétdolcsis adag jeget meg egy pár
gumikesztyűt, amire még később szükségem lesz.
Visszavonszolom az izzadt, sajgó seggemet a lakásodhoz, és nem engedsz be. Az ajtóhoz jössz, és
elveszed a szatyrot.
Mosolyogsz, és adsz egy puszit a számra, de Peach szólongat, úgyhogy visszarohansz hozzá, és
miközben átvágok a városon a bolt felé, a napunk minden jóját, a barátom minden örömét
kiirtja, hogy mennyire utálom ezt a kibaszott várost, amiért olyanoké, mint Benji és Peach. Csak
amikor a bolthoz érek, jövök rá, hogy a gumikesztyűt a szatyorban hagytam. Ha rákérdezel, majd
azt mondom, hogy ki akartam takarítani a fürdőszobádat. Hinni fogsz nekem. Tudom, hogy kell az
ilyet csinálni, én aztán tudom.
Elmegyek a sarki boltomba, ami nem olyan szép, mint a te sarki boltod, és veszek másik
gumikesztyűt meg mogyoróolajat, aztán elmegyek a Dean De Lucába egy szójalattéért. Benji örökké
hazudik. Lehet, hogy a mogyoróallergiájáról is hazudott, de ki tudja? Talán szerencsém lesz.
A legtöbben azt hiszik, hogy Stephen Crane A bátorság vörös kokárdáját a háborúról írta. Pedig nem.
A csatajelenetek leírásait az iskolai futballpályán szerzett élményeire alapozta. Crane ifjúságában
elég puhány volt, beteges és nem valami kemény legény. Soha nem vett részt háborúban. Sosem
páholta el más, legfeljebb Clay Matthews1 valami korabeli megfelelője. Látnod kellett volna Benji
képét, amikor mindezt elmondtam neki, Beck. Betéve tudta a könyvet, de Crane-ről semmit, fogalma
sem volt róla, hogy tele volt önutálattal, amiért veteránok vették ezt a marhaságot. Hátralévő napjait
nagyrészt azzal töltötte, hogy lassan gyilkolta magát, egyik háború után a másikra jelentkezett, és
próbálta kompenzálni, hogy fiatal volt, okos és szerencsés.
-Az a valószerűtlen, hogy annyira imádod azt a könyvet, és sosem olvastál róla semmit.
Ennyi azonban igaz: Benji nem hazudott, tényleg allergiás, vagyis csak volt, a mogyoróra. Művelten
halt meg. Új magabiztossággal és
új büszkeséggel felvértezve halt meg, és ki mondhatja, hogy egy életet nyolcvan éven át kell leélni?
Tanult, tudod? Hány ember megy el épp ereje teljében? A legtöbben öregen halnak meg, tele
szenvedéssel és megbánással. Vagy fiatalon és tele drogokkal és hedonizmussal - vagy puszta
balszerencsével. Ám Benji megkapta az abszolút kiváltságot, kitáruló szívvel, eszmélő elmével halt
meg. Benjinek nem ment jól a Benjiség, Beck. Te tudod, mindenkinél jobban. Gondolj csak
arra, hogyan bánt veled, és hogyan bánt a saját testével. A csapda, amit én állítottam neki,
megkönnyebbülés volt ahhoz a csapdához képest, amibe beleszületett. Olyan világot teremtettem itt,
amelyben nem tudott lopni, ahol a hamis szavai mit sem értek. Elvettem a drogjait is.
Két nappal ezelőtt elkezdtél stresszelni a halloween miatt. Leia hercegnő akartál lenni (kacér vagy), és
magadat meg a barátnőidet fényképezgetted, és rengeteget ittál. Nem kértél meg, hogy legyek Luke
Skywalker, és hogy előreugorjak, lesz még egy-két mókás csatánk arról, hogyan ünnepeljük a
halloweent.
Két nappal ezelőtt én azon kezdtem stresszelni, hogy mit csináljak Benji holttestével. Curtist lehetetlen
munkaidőben kellett beosztanom halloweenkor, és meg kellett tanulnom elhamvasztani egy
tetemet. Curtis irányítható volt: a füveseknek meg kell venniük a füvet, és jól reagálnak a túlórára. Azt
is kitaláltam, mit csináljak Benji holttestével, hála az online elérhető, anyagilag is hatékony ham-
vasztási útmutatóknak. Nem olyasmiről volt szó, amit a városban el tudtam volna intézni, úgyhogy
elvittem Mr. Mooney kocsiját a Jones Beachre, és kerestem egy jó búvóhelyet. A hamvasztáshoz
idő kell. Egy örökkévalóságig kell táplálni a tüzet, és így sem tökéletes a munka. Benji hamvai
határozottan csontosak, szóval nem mennének át a tésztaszűrőn! A rendes hamvasztáshoz idő kell és
vegyszerek, de azt hiszem, azért jól csináltam a körülményekhez képest. És törődöm vele annyira,
hogy bedobozoljam és hazahozzam, pedig a legtöbben az én helyzetemben otthagyták volna a
szigeten. Elmosolyodom, mert ha belegondolsz, nem igazán vagy Leia hercegnő (sokkal kisebbek
voltak a haj fonataid), és én sem vagyok igazán temetkezési vállalkozó. Van ebben egyféle
szimmetria, és ez tetszik nekem.
- így kerültem én is ebbe a zűrbe — vágom rá, és nevetünk, és tíz dolcsi borravalót adok neki, és
őszintén örül, hogy ekkora jattot kap, és tudod, soha senki nem szokott borravalót adni neki.
A kikötőre csusszanunk, egy cigaretta van a füle mögé dugva, fogja a kötelet, felszedi, és arra készül,
hogy eldobja, közben azt mondja nekem, hogy segít elcipelni a benjis dobozt az IKEA-ba,
de megmondom neki, hogy elbírom magam is.
„Ki maga?
Mi van a dobozban?
Van jogosultsága ehhez a széfhez?
Hol a meghatalmazása?
A válaszaim nem lettek volna elég jók neki, és nem tudtam volna, mit csináljak a benjis dobozzal. De
az e világon töltött ideje vége felé nagylelkű volt. Tudta, hogy baj nélkül bejutok, és azt hiszem, ő is
szeretett volna itt nyugodni. Azt hiszem, ő is találkozni akart még a lopott Rolexeivel és öltönyeivel
és ezüstjeivel, a holmival, aminek a tiszteletére nevelték, és amitől nem volt mersze
elszakadni. Mindig csak egy boldogtalan materialista lett volna. Sokévnyi szenvedéstől kíméltem
meg.
Kinyitok két üveg Otthon Szódát, egyet magamnak, egyet Benjinek, és az ő palackját a doboza mellé
állítom. Mondok neked valamit, Beck, ez a szar most az egyszer mennyei ízű, ha megfelelő adagban
issza az ember. Kesztyűt húzok, takarítok, és hallgatom, ahogy szállnak ki a szénsavbuborékok.
Meglátok egy 2006-os sapkát a Mount Gay Rum Figawi vitorlásversenyről, a sildje alá a Spencer
Hewitt név van hímezve. A gazdag kölyköknek bele van hímezve a nevük a ruhájukba, mert
kleptornán taknyosokkal laknak, mint Benji, meg dadákkal, akiknek segítség kell a nevek
megjegyzéséhez. Felpróbálom. Jó rám, és úgy döntök, hogy megtartom. Kell nekem, Beck.
Nantucket-piros volt, poros rózsaszínre fakult, érzékeny az elemekre, valahogy fenséges annak
ellenére is, hogy megviselt, akárcsak te.
Nem is tudod, hogy gyászolsz. Nem tudod, hogy Benji meghalt. Nem tudhatod. Mégis kivagy, Beck.
Az egész heted azzal telt, hogy virtuális filmvetítések között barangoltál Peachcsel. Ki sem léphetsz
a lakásból egy kávéra anélkül, hogy meg ne kéne vitatnod a Starbucks, a Dunkin’ Donuts és a
boltodban dolgozó „aranyos eladók” érdemeit. Próbáltam kapcsolatba lépni veled, de teljesen össze
vagy nőve Peachcsel.
Még egy kibaszott filmmel kapcsolatban se tudod megtartani a saját véleményedet. Amikor a Corner
Bistróban voltunk, azt mondtad, hogy imádod a Magnóliát, és a Kaliforniához fűződő szeretlek-
utállak viszonyodról beszéltél, meg az álmaidról, hogy találkozol Paul Thomas Andersonnal, és
megmondod neki, milyen kurva okos. És én egyetértettem veled. De Peach azt mondja, hogy a filmjei
felfújtak és ítélkezősek, és te helyeselsz neki! És az, hogy ítélkezős, még csak kurvára nem is rendes
szó, márpedig te író lennél. Megkérdezem, mi a helyzet, és azt mondod, hogy a Magnóliát nézed, és
még mit csinálsz? Azt mondod, hogy szerinted ítélkezős. Ezt nem te gondolod így. Peach gondolja
így. És próbálok találkozni veled, de azt mondod, beteg vagy.
Nem vagy beteg, Beck. Megkéred Peachet, menjen veled vásárolni, ebédelni. Nemet mond. Azt
mondja, beteg. De én követtem.
153
Tudnom kell, mivel tud megfogni téged, szóval figyeltem, ahogy bemegy az építész cégébe, és
ebédelni megy, és embereket üdvözöl, és zöldsalátát csipeget egy egész kibaszott héten át, Beck. Ő
sem beteg. Elhívlak sétálni, kávézni, egy levesre, akármire. Mindig ugyanaz a nóta:
Alszom. Hat nap telt el Benji távozása óta, és még mindig nem találkoztunk. Nem álmodom, vagy
legalábbis nem emlékszem rá.
A világ jobb hely lesz, mire felébredek, mert végre veszekedtél Peachcsel. Azt mondta neked, hogy
szerinte a pszichomókusod nem jó, és te kiálltál érte és magadért. Büszke vagyok rád. A legjobb,
hogy most, hogy a sarkadra álltái, megint az vagy, akit ismerek és szeretek. Az éjszaka közepén írtál
rám:
Oké, ez túl hosszú lesz, és túl késő van, de érezted már úgy, hogy a világon mindenkinek kedved lett
volna megmondani, hogy menjen a picsába? Nem akarok olyan lány lenni, aki a barátnőiről
nyavalyog, de most hadd mondjam ki... a barátnőim hülye libák! Úgy igyekszem összetartani őket, és
mind csak veszekszik és lehetetlenné teszi az életemet, és Chana nem hajlandó sehova menni, ha Peach
is ott lesz, és Peach nem hajlandó menni sehová, ahol italakció van, mert szerinte az vonzza a
csőcseléket. A lényeg, hogy... és most hajnali öt van, és nem fejeztem be a dolgozatom, és ma workshop
lesz, és egyszerűen pfú, tudod? És ott van az a Blythe csaj, az a szörnyeteg, utál engem, és le fogja
húzni a cowboyos novellámat, és oké. Olyan fecsegős vagyok. De az a lényeg, hogy kel fel a nap, és rád
gondolok. Hamarosan találkozunk, feltéve, ha ez után az e-mail után nem döntesz úgy, hogy őrült
vagyok. Jó éjt! ©
És egy csapásra felvidítottál. Röviden és kedvesen válaszolok: Drága Beck, ma este meghívlak hat
italra. Joe Nagyon tetszett neked, kaptam egy smiley-t, és ma este találkozunk — igen! —, és végig a
megfelelő lépéseket tettem — igen! —, és
154
az írógépet, amit az ágyba vittem, visszateszem a helyére, és ma a hajam is jól néz ki - igen! és ma
este Curtis dolgozik, úgyhogy még zárnom sem kell - igen! -, és Peach kikerült a képből - igen! -, és
olyan kurva gyorsan megyek el tőled, Beck. Ki tudja? Talán ma éjjel megtörténik. Elmegyek egészen
a te környékedre, és veszek két süteményt a Magnólia pékségben. Kurva jó illatuk van, és
megkívánom őket, de jó fiú vagyok, Beck, és van egy-két ötletem, hogy mit csináljunk azzal a
cukormázzal.
De akkor... akkor. Kilenckor kellene találkoznunk, és 9.04-kor felhívsz, és alig kapsz levegőt, útban
vagy a város felé. Hosszú, mondod, de Peach egyedül van otthon, és úgy gondolja, valaki betört
hozzá, mert el van mozdítva a bútor a teraszon. Ebben a pánikállapotban úgy beszélsz, mint ő:
Közbevágok:
- Hát persze - felelem, és te csak mondod, de nem olyan drámai a helyzet, mint ahogy előadod. Nem
törtem be, és nem mozdítottam el a rekamiét. Egy pótkulccsal jutottam be, amit a partin találtam. És
nem loptam el semmit. Inkább olyan vagyok, mint a Mikulás, mert vittem egy műanyag borítót arra a
Bellow-ra, úgyhogy a ribancnak inkább meg kellene köszönnie.
- Peach üzeni, hogy sajnálja - esküdözöl. - Szörnyen érzi magát miatta, de retteg tőle, hogy már
megint követi valaki.
Figyelemre sem méltatom a megint szót, és csak elképzelni tudom, micsoda horrortörténeteket
fabrikált Peach az évek során.
- Ne aggódj! - mondom, és úgy hangzik, mintha úgy is érteném, és azt mondom, hogy vigyázz
magadra, és tetszem neked. Megbocsátok. Tényleg. Hűséges barát vagy, és a rekamié nem a te
155
szavad, Peachhez tartozik. Megeszem mind a két süteményt, a máz állott, és sokkal finomabb lett
volna, ha a cicidről nyalhatom le. Kicsivel később kiraksz egy fotót a Twitterre.
Minisütemények sorakoznak azokon a harsány tányérokon, sokkal kisebbek, mint az én kettőm a
Magnóliából, és egy üveg vacak gyümölcsvodka. Ezt írod:
#Csajoseste
>
Másnap tényleg kárpótolsz. De nem hat ital meg két süti mellett egy sötét bárban. Ebédre találkozunk,
és Peach depressziójáról meg magányosságáról beszélsz nekem. Az egyáltalán nem szexi
Sarabethsben ülünk, vizet iszunk (szintén nem szexi), és kézműves lekvárokat kóstolunk (abszolút
nem szexi), és másról sem akarsz beszélni, csak Peachről (totál nem szexi). Felelősnek érzed magad
érte, mert nincs vele a családja, pedig csak az után kellett volna ilyen helyekre járnunk, hogy
lefeküdtünk egymással, és egyáltalán nem látom az egészben a logikát.
Nem vagyok meglepve, te pedig azzal folytatod, hogy Blythe-ról nyavalyogsz, figyelek, és
bólogatok, és figyelek, és bólogatok, és megeszek egy kibaszott pogácsát, és te bemész a mosdóba,
és e-mailt küldesz Peachnek:
Milyen édes! Meg ne bántsd, Beck! Úgy tűnik, van benne lehetőség. Meséltem róla a jógaoktatómnak,
és Good Will Huntinghoz hasonlította. Jó matekból? Amúgy érezzétek jól magatokat! Remélem, valami
jó helyre vitted. Drága vagy, hogy jelentkeztél, és nyugodj meg, az emberiségbe vetett
hitem tökéletesen helyreállt. Imádok szingli lenni. Túl fiatalok vagyunk még ahhoz, hogy lekössük
magunkat, hidd csak el. Erezd jól magad Joseph-fel! Fogadok, hogy rengeteget tanul tőled, és ez
fantasztikus!
Amikor a Sarabeth előtt elbúcsúzunk, úgy öleljük meg egymást, mint az unokatestvérek, és nem vagy
olyan közel hozzám, mint aznap este, amikor majdnem együtt raktuk össze az ágyad.
— Ez jó volt — mondod.
— Később mi a terved?
— Csajos este.
— Nos, a helyzet az, hogy tegnap este Peachcsel voltam, ma este meg Lynn-nel és Chanával
találkozom.
— Esetleg holnap este? — kérdezem, pedig a könyörgés a csókoló-zás ellentéte. Hagynom kellett
volna.
158
Beleegyezem az ebédbe, és már el is mentél, és hosszú a séta a boltig, és szeretném utálni Tucker
Maxet* meg a Maxim magazint és Tóm Cruise-t a Magnóliaban, és arra gondolok, hogy a nők
egyáltalán nem olyan egyszerűek, mint ahogy ezek megpróbálják elhitetni. De most majdhogynem
FrankT. J. Mackey** könyvéből, a Csábíts éspusztíts-bó\ kell tippet szereznem, mert kezdem
elcseszni a dolgokat. Az, hogy nem dugtalak meg aznap éjjel, amikor összeszereltem az ágyadat,
vagy legalábbis meg sem próbáltam, egyértelmű hiba volt. Ezt elcsesztem, és ez a legnagyobb hiba,
amit felnőttéletemben elkövettem. Még csak meg sem csókoltalak, miután öt órán keresztül
hallgattam, ahogy végiganalizálod az életedet. Megszívtam, mint a torkosborz, és lehet, hogy
azt hiszed, én sorollak téged ajó barát-zónába.
Ez a legrosszabb fajta dominóeffektus, mert holnap valami új helyen ebédelünk, ami szerinted
„állítólag ugyanolyan fincsi, mint a Sarabeth’s”. Megint nem csókollak meg utána, és másnapra
majd mit akarsz? Villásreggelit. Mi az egyetlen, ami kevésbé szexuális, mint az ebéd? A villásreggeli.
Egy étkezés, amit a gazdag, fehér csajok találtak ki, hogy szentesítsék a napközbeni ivászatot és
a francia pirítós zabálást. De még csak inni sem fogsz a villásreggelihez, és hamarosan majd olyan
helyekre járunk, ahol még pincér sincs. Odavagy ezért a kibaszott önkiszolgálóért, ahol
dolgozókkal áll sorba az ember, akik Stephen Kinget olvasnak az iPadjeiken, miközben arra várnak,
hogy kikérhessék a szexmentes zöldsalátáikat, a kibaszott babjukkal, öntetükkel,
mogyoróhagymájukkal meg hagymájukkal (Vöröset vagy fehéret? Grillezve vagy nyersen?), basz-
szátok meg, emberek, csak egy saláta. Nem kell túlragozni.
Saját szexuális kalandjait és ivászatait elbeszélő novelláiról híres, 1975-ös születésű amerikai
szerző, komikus.
159
Nem vesztél össze Peachcsel, de nem állsz már annyira a hatása alatt, és most már értem, hogy azért
kedveled, mert ő megszállottan foglalkozik veled. Lynn és Chana is szeretnek, de ők nem hiszik, hogy
rózsaillatút szarsz. Szereted, ha elringatnak, altatódalt dúdolnak neked és elkábítanak. A novelláidról
meg a csoporttársaidról folytatott beszélgetéseink mindig azzal végződnek, hogy elmondom neked,
milyen különleges vagy, milyen tehetséges, milyen sokan irigykednek rád, mennyivel jobb vagy
náluk, és ahogy az áttetsző, eldobható műanyag salátás tál lassan kiürül, egyre jobban hízik a májad,
és komolyan is gondolom, amit mondok, és szerencsés vagy, hogy amit hallani akarsz, az tényleg
az, amit mondok:
Amerikai futballsztár.
149
- Beck, te annyira tehetséges vagy. Ha nem lennél az, csak megvonnák a vállukat.
- Olykor a legjobb írókat mindenki gyűlöli, mielőtt megszeretik őket. Nézd csak meg Nabokovot!
És így is van. Miközben a heverőmön fekszem, hallom, ahogy ( ^ Blythe-ról beszélsz, és úgy érzem,
benned élek, rajtad keresztül élek. Blythe tényleg utál. De a gyűlölet jót tesz neked,
inspirál. Dühöngsz.
- Egy kis méregzsák, antidepresszánsokon él, nem áll szóba az anyjával, a nővérével, az apjával, az
apja feleségével vagy a szobatársával, vagy a rohadt macskájával, vagy a számos srác egyikével sem,
akik a múlt héten megdugták. - Szünetet tartasz, nagy levegőt veszel. - Blythe performansz-elöadónak
hívja magát, a való világban prostituáltnak nevezzük az ilyet, mint ő. Van egy webkamerás
szolgáltatása, amit ő művészetnek nevez.
- Koszi, Joe!
- Szívesen, Beck.
Folytatod.
160
Próbálok segíteni, hogy túllépj rajta, de nem tudod, miért utál téged, és nem is akarsz másról
beszélni.
Minden.
Kibaszott.
Este.
És könnyebb lenne, ha ezek a párbeszédek egy park padján folytatódnának, vagy a házad előtti
lépcsőn, vagy a kanapédon, vagy az ágyadban, amit én raktam össze, de telefonon folynak. És
a telefonban nem érzem az illatodat, és úgy érzem magam, mint valami lelkisegély-szolgálat, amit
csak azért hívsz, hogy jobban érezd magad. Nem kezelsz úgy, mint a pasidat: az iskolatársaiddal mész
inni, és engem csak utána hívsz fel, és nem is viselkedsz úgy, mintha bármi furcsa lenne abban, hogy
engem nem hívtál meg. Én vagyok a telefonos panaszládád, és ez nem tetszik. Te nem érdeklődsz az
én napomról. Mindig csak a kötelező udvariaskodásig jutsz:
- Igen?
- Igen.
Aztán várom, hogy többet akarj tudni rólam és a napomról, de mindig feladom, és megkérdezlek:
De már nem tudom tovább csinálni. Ideje, hogy kimeneküljünk ebből, és az én dolgom, hogy a
felszínen maradjunk.
- Hé, Beck!
-Na?
161
Hallgatás, már elfelejtetted, mennyire nagyon le akartál feküdni velem, és most Peach törvényei
szerint próbálsz élni: semmi pasi, csak a novellák, de tényleg kellek neked, különben mostanra
már kitaláltál volna valami kifogást.
- Péntek este - felelem. - Semmi parti. Én akarlak elvinni valahova. Valahogy meghallom, hogy
mosolyogsz, és igent mondasz, és
aztán még egyszer igent mondasz, és most már elmondhatom, hogy elolvastam a Porcicák című
novelládat egy nyárról, amikor szobalányként dolgoztál. Elmondhatom, hogy melyek voltak a
kedvenc részeim: persze, hogy tetszett, amikor a ház ura próbált kikezdeni veled a mosókonyhában.
- Igaz, de én nem vetettem magam a férfiakra - feleled, és nem csoda, hogy Blythe őrről rád. Nem
vagy nyomulós, és Benjinek megint nem volt igaza, de tényleg sóvárogsz, ártatlanul, csak mert nem
érzed jól magad a bőrödben, még nem, de én majd segítek. Folytatod: - Joe, nem mondhatom
elégszer, én soha nem mentem volna bele ilyen szinten a helyzetbe. Csak fikció.
- Tudom.
Nem tudom.
- Tudom.
- Tudom.
Örülsz, hogy nem voltam hajlandó megmondani, mert az életben nem fordul elő sűrűn, hogy
kiöltözöl, és olyan helyre mész, amiről nem is tudod, mi az. Hosszú, halvány rózsaszín szoknya
van rajtad két óriási hasítékkal, és magas sarkú, barna csizma - új, legalábbis nekem -, és a szoknya
úgy fel van sliccelve, hogy majdnem
162
kilátszik a bugyid, és egy bő, barna pulóvert dobtál magadra, amit nagyon könnyű lesz lehámozni
rólad. A tested felajánlás, fizetség mindazokért a hosszú telefonbeszélgetésekért, azokért az
ebédekért. A melltartód rózsaszín, élénk rózsaszín, hogy ne feledkezzem meg a melledről a pulóver
alatt egyetlen másodpercre sem. Amikor megölellek, virág-, mosószer- és punciillatot érzek, és
kíváncsi lennék, milyen hevesen vetetted rá magad a párnádra, és büszke vagyok magamra, amiért két
teljes órán át nem néztem meg az e-mailjei-det, hogy megadjam kettőnknek a várakozást, amire
szükségünk lesz, és már azt akarod mondani, hogy hagyjuk a picsába a randit, menjek fel, s
elhúzódom. Olyan régóta tart már, Beck. És míg mindig imádnivaló vagy, nekem még sosem öltöztél
így ki. Ma este érdekel, hogy mit gondolok rólad. Nem találkozunk a barátaiddal, és senki sem
fényképez, és nem teszi ki a Facebookra. A tested, a hajad, az ajkad és a combod, minden, de minden
csak nekem van. Amióta csak összeraktam az ágyad, aszexuális, napsütötte helyekre kényszerítettél
minket. Végül enyém vagy a sötétben is, és többet nem rejtőzöl előlem, és olyan hosszúra fogom ezt
nyújtani, amilyenre csak tudom. Imádom. Imádlak.
- Menjünk! - szólok, és kézen foglak; a kezed jól illik az enyémbe, szótlanul sétálunk, és kiderül,
hogy csak volt valami azokban a kurva telefonokban, mert most kötelék van köztünk, közted
és köztem, és mindkettőnket meglep, hogy milyen jól ismerjük egymást, megszorítom a kezed, rám
nézel, leintek egy taxit, és rögtön meg is áll egy, mert mostantól ez mindig így lesz velünk.
- Hová?
Felsikkantasz, és összecsapod a kezed, jól csináltam, pedig nem voltam benne biztos, mert félig-
meddig úgy gondoltam, nem fogsz elolvadni egy lovas kocsitól, de végül is csaknem két hét telt el az
IKEA-s napunk óta, és azt akartam, hogy éjszakai találkozónk
163
olyan forró legyen, amilyen csak lehet. A taxi a belváros felé suhan, és gyorsabban ott vagyunk, mint
hittem volna, és ezúttal én szállók ki előbb a taxiból. Átrohanok a kocsi túloldalára, és kinyitom neked
az ajtót. A kezemet nyújtom. Elfogadod. A taxis leállítja az órát. Borravalót is adok neki. És mielőtt
még felfognád, már fent is ülünk egymás oldalán a fiákerben, összebújva, mint egy szerelmespár.
- Ez merész volt, Joe - jegyzed meg, miközben még szorosabban bújsz hozzám.
- Ezek a sliccek a merészek - válaszolom. Egy nagyon parányit szétteszed a lábad, a segítségemre
van szükséged, és be vagy indulva (a ló ügetése, a falevelek színe, én), és halkan felnyögsz, és
odaérek. Csipkés bugyi, tőled harmatos, és megint felnyögsz, és egy icipicit a kezem felé tolod
magad, és a bugyid alá nyúlok, és párnapuhaságú, meleg tó vagy, amely csak az enyém, és kimondod
a nevem, és otthagyom a kezem, magamba szívlak, és te megcsókolod a nyakam.
- Köszönöm!
- Ne, ne! - mondom, mert most nem találom a szavakat. Kurvára túl boldog vagyok a beszédhez.
Kettőnk történetében a beszélgetős rész már megvolt, felcsúsztatom a másik kezem, a
tenyerembe fogom a vállad, és így maradunk lehunyt szemmel, befogadjuk egymást. A kezed lassan
megindul a lábamon felfelé, gyötrelme-sen, gyönyörűségesen lassan, és azt sem tudod, mi jön ezután,
és ezt a kétszáz dollárt költöttem el a legjobban egész életemben. Köszönöm, ló.
Szóval Benjinek igaza volt. Szereted a fényűzést. És ráébredek, hogy én is. A Carlyle Hotel
Bemelmans bárjának legsötétebb sarkába húzódunk, az enyém vagy, megkínozlak, ilyen közel
vagyunk ahhoz a sok üres szobához, puha ágyhoz, és mégsem viszlek ágyba, még nem.
- Ugyan már - erősködsz. — Ellopunk egy kulcsot a szobalánytól. Úgysem műveltem még ilyesmit.
164
- Igen?
Bólogatsz, és a fülemet rágcsálod, és ha arra kérnélek, itt, helyben lebújnál az asztal alá. De nem
kérlek, mert azt akarom, hogy a szád a fülemen legyen. A kezeid is útnak indulnak, az övem alatt
ólálkodnak, jó így, van ott hely, jó így, az a kezed, az meg az én ingem. Húzd csak ki, igen. Mélyebbre
nyúlsz, kívánsz engem, és a kezedbe veszel, odataláltál, és új szót kellene találni a kézi munkára, mert
ez Varázslat.
Csupa vágy vagy, ki kell nyitnom a szemem és valami egyáltalán nem szexit látnom, különben
elsülök, és a terem még a sötétben is vakítónak tetszik. Sosem éreztem még magam ilyen
biztonságban, mint a kezedben. Megcsókollak, és visszacsókolsz, és igencsak megérte a várakozást,
és a magnóliád hamarosan magába fogad, most már nemsokára, tiszta nedves vagy, készen állsz.
Senki sem figyel ránk. Senki sem dühös ránk. Semmi rossz nincs körülöttünk. A vörös zakós pincér,
aki kihozta a két hosszú pohár jeget, a két koktélszalvétát és a két kupica behűtött vodkát, tisztelettudó
volt és rendes. Jók a rajzok a falon, ahogy akkor is, mint amikor az interneten néztem őket, amikor
még azon töprengtem, hova vigyelek az aranyos hintómon, hogy arra állítsam az agyad, úgy gondolj
rám, mint az útlevélre, ami a pénzhez és a bőrüléses fiákerekhez röpít. Kevesebbet keresek, mint itt
bárki, a pincért is beleértve.
- Beck vagyok - feleled, és a pincér összezavarodik. - Igen, én vagyok Miss Beck. Valami baj van?
Minden.
- Elnézésüket kérem a zavarásért, de egy meglehetősen sürgős telefonhívást kapott Miss Peachtől.
A pincér rám néz, és én biccentek. Elmegy, te pedig a táskádba veted magad, és mindaz, amit tettünk,
gyorsabban olvad el, mint a megmaradt jégkockák.
- Ez aztán bizarr - jegyzem meg, miközben te még mindig kotorászol. Túl sok vackot hurcibálsz
magaddal.
Elpirulsz.
Beck, Beck, úgy volt, hogy ez a mi éjszakánk lesz, kettesben. Érted tettem mindezt. Az a slicc nekem
szólt, és a melltartó is nekem szólt, és a bugyi is nekem szólt. Hogy fog működni ez az egész, ha pár
órát sem bírsz ki anélkül, hogy közönséget ne keress hozzá? Ha becsusszansz egy bár fülkéjébe, és
egy férfi nadrágjába dugod a kezed, azzal egyezséget kötsz, Beck. Dugás közben nincs twitterezés, és
mit csináljak most veled? Sikítani akarok, és még több jeget, de lélegeznem kell és innom, és
nem megszólalnom.
- Nem.
- Még sosem jártam itt. Amikor kimentéi a mosdóba, nem is tudom... — mondod, és megtalálod a
telefonod, megveregeted vele a karomat, és feléd fordulok. - Joe, úgy örültem, hogy itt
vagyok. Mindig szerettem volna eljönni ide, és egyszerűen olyan izgatott lettem.
166
- Minden rendben.
- Fel kell hívnom Peachet.
Minden pasas téged néz, ahogy kisurransz, és két fickó úgy bámul, mint akik megkívántak, és semmit
sem szeretnék jobban, mint szétrúgni a seggüket. Együtt kellett volna kisétálnunk ebből a bárból. Nem
egyedül kellett volna kisuhannod a tiszta gyűrött, kurvás, rózsaszín szoknyádban. Szükségtelenül
teszed a kezed a portás karjára, hogy mit tudom én, mit kérdezz tőle, és az a szoknya egy kicsit
túlságosan sokat láttat, ha tudni akarod az igazat. Nehéz lesz betörni téged, ezt a közönségre éhes
énedet, amely azt kívánja, hogy észrevegyék és nézegessék. Szükséged van egy kísérőre, Beck, főleg,
ha így akarsz öltözni, mint egy kibaszott kurva.
- Mi a faszt bámulsz?! - vetem oda a fő tolakodónak, a bárpultnál ülő szarrágónak, aki még mindig
úgy mered az ajtóra, amelyen kiléptél, mintha azt tervezgetné, a kis kurvatested melyik részét bassza
meg először. Van vagy százéves, és nem fél, de majd én ráijesztek, ha nem viselkedik.
Bekiáltasz az előtérből:
- Befelé jövet elkaptam a pincért - intesz le. - Rendeztem. Az a lovas taxiizé biztosan egy vagyonba
került.
És csak így, minden abba fektetett munkámat, hogy hercegnőnek érezd magad, szarrá teszed. Te
fizettél, nem vagyok férfi, és Tucker Max valahol rajtam röhög a bárpultnál ülő faszival, és a pincér
is kiröhög, aki többet keres, mint én, és te nyitod ki a taxi ajtaját. Szép sorban kihántasz belőlem
minden férfiasságot, a telefonos panaszládád vagyok, és a szoknyád teljesen össze van gyűrve, és
ennél már nem fordulhat rosszabbra, de rosszabbra fordul.
167
- Hová lesz?
- Peach jól van? - kérdem, és magam is meglepődöm, hogy képes vagyok megszólalni.
- Nem - feleled, miközben hátrafogod a hajad egy gumival abból a nagy, kibaszott, uniszex
táskából, amit magaddal hoztál, mintha tudtad volna, hogy így fog végződni a dolog. - El sem hinnéd,
mi történt.
Peach elvette tőlem a reményt. E-maileket olvasol, és SMS-eket küldözgetsz, és hogy lehet, hogy
először belém kapaszkodsz életünk legelső együttlétén, és aztán lerázod az egészet?
Millió mérföldnyire vagy tőlem, olyanokkal beszélgetsz, akiknek semmi közük hozzánk.
- Mi van?
169
- Nem - tiltakozom, és nem én tehetek róla, hogy a barátaid ekkora seggfejek, és arról sem én
tehetek, hogy egyetlen kibaszott este sem voltál képes leszállni a Twitterről. Ezekre a dolgokra
nincs befolyásom, jobb vagyok nálad, és tudod is, különben nem fognád a kezem és beszélnél
szakadatlan Peachről meg arról, hogy úgy véli, megint betörtek hozzá, és elloptak valamit, ami
nevetséges, mert csak egyszer törtem be, és soha nem loptam tőle egyetlen átkozott dolgot sem.
- Tudom - felelem.
Lynn-nel és Chanával szemben nincs merszed fellépni, és én szívesen leszek a bokszzsákod ma este.
- Csak egyvalamit hadd mondjak! Az az épület őrzött. Igen nehéz lenne betörni.
- Mit értesz azon, hogy valaha? - felelem, és tudom, hogy csókra vársz, úgyhogy megcsókollak.
Amikor belépünk az épületbe,
170
igencsak egy pár vagyunk, és beszállunk a liftbe, csörög a telefonod, felveszed, és Peach az.
- Kérlek, ne vedd zokon Peachtől. Nézd, tudom, hogy elég nehéz eset. De már többször is próbált
öngyilkos lenni. Gyenge. Szomorú.
- Te vagy a védelmezőm.
A lift ásít és megremeg, megszólal a csengő, és az ajtók csúf látványra tárulnak. Hangzavar van,
Elton John bömböl, Peach pedig úgy néz ki, mint akit áramütés ért a boglyas hajával meg a kialvat-
lan szemével. Mi mással van felfegyverkezve, mint egy kibaszott hámozókéssel.
Még tíz perc sem telt el, és máris kezd elfogni az a kifizetetlenkézbesítő-fiú-érzés. Peach csakis
hozzád beszél, és amikor közbe merészelek szólni, megvárja, hogy befejezzem, mielőtt tovább
papolna: mint épp
171
mondtam... Nem veszem magamra, és őszintén úgy gondolom, hogy ugyanígy ki lenne akadva, ha
Lynnt vagy Chanát hoztad volna fel. De nem valami vicces, Beck.
Kinyújtott karral ülök a kanapén, te mellettem, de előredőlsz, és a kanapé szélére húzódsz. Nem
mondhatom neked, hogy Peach méreg. Hallgatni a hazugságait, és látni, ahogy ráharapsz, túl sok, de
egy szót sem szólhatok.
Felkapod a telefonod.
- Van egy szánalmas, tehetetlen kifutófiú arról a gyümölcsleves helyről. De nem tudom elképzelni,
hogy meglenne a sütnivalója hozzá, hogy betörjön az épületbe. Úgy értem, ne vedd sértésnek, Joseph,
de kétlem, hogy a srác egyáltalán a középiskolát befe-
jezte.
- Semmi baj - mondom, és szerencséje, hogy nem érdekel, mit gondol. Föléd hajolok, megemelem
az állad, és megcsókolom az ajkad, a nedves, nyitott szádat, teljesen. Majd elhúzódom, és a szobából
kifelé menet tisztelgek Peach előtt.
Beballagok a könyvtárszerű szobába, hogy ellenőrizzem szegény Mr. Bellow-t. Nem csoda, hogy
nem írsz eleget. Peach egy albatrosz, folytonosan lehúz téged a zűrjeivel, a kitalált drámáival.
Jelen pillanatban az a Blythe csaj a csoportodból egy kanna kibaszott tea fölött görnyed egy piros
tollal és egy novella tizedik átiratával. Mozartot hallgat, és elmerül a munkában. Te jobban szereted
az
172
életet. Szereted ennek a tetőlakásnak a melodrámáját. Felveszem a Bellow-t (most már védőborítóban;
szívesen, Salingerék), és hallom, ahogy ti, lányok, a konyhába mentek. Peach azt mondja, hogy tégy
egy pizzát a sütőbe, és te ellenkezel.
- Édesem - dorombolod.
Nekem ennyi elég volt, búcsút intek szegény Mr. Bellow-nak, és elindulok az emeletre. Az első
megállóm természetesen Peach szobája. Amikor utoljára itt jártam, úgy gondoltam, nagyobb, mint a
könyvesbolt, és visszatérve bánatomra ráébredek, hogy igazam volt. Egyszerre nyolc Twister-partira
is van itt hely. És persze jól van megtervezve. A gazdagok tudják, hogyan állítsák szolgálatukba a
falakat is. Bővelkedik franciaablakokban. Egyik-másik a húsz láb hosszú gardróbba nyílik. Némelyik
a teraszra. Megsimítom a legszebb bútordarabot, egy fehérített mahagóni öltözőasztalt, antik darab,
vagy tizennyolc-húsz láb hosszú.
Pihenni akarok, úgyhogy magamra zárom az ajtót. Lerúgom a cipőmet, lehámozom a zoknimat, és a
nercszőnyegeken - kibaszott nerc - mennyei érzés. Az ágy igazi szépség, díszes,
baldachinos, szupernagy méretű, amelyet középen helyeztek el. Ralph Lauren lepedők - megnézem -,
beépített könyvespolcokon Virginia Woolf-könyvek hegyei, keménykötésűek, puhakötésűek,
újak, régiek. Vagy millió maratont futott le. A szalagok erre a bizonyítékok, melyeket könyvjelző
gyanánt, véletlenszerűen tömködött a könyvekbe. Végigsimítom a mahagóni öltözőasztalt, és jó cucc.
Kár érte. A hajápoló termékek műanyag erdejétől alig látni a tetejét. Van itt egy óriási tévé is, de ez
alap egy efféle kéróban.
Ki akarok menni a teraszra, de beragadt az ajtó. Megrántom, gyerünk már, te rohadék, nyílj ki, és
enged. De közben elvesztem az egyensúlyomat, és a hajtrutymók műanyag flakonjaiba próbálok
173
kapaszkodni. Nem jön be, elterülök a földön. Levertem egy halom flakont, valamint Virginia Woolf
Saját szobájának egy viharvert példányát, és egy csomó fénykép hullik a nercszőnyegre. El
sem hiszem a szerencsémet, miközben átpörgetem a tizenhat gyönyörű, sokat eláruló fotográfiát,
mind rólad készült. Peach egész nagy fotós, mint kiderül.
Ám az igazi fotós megkülönböztető jele az önálló szem. Egy nagy fotós lefényképezhet egy csatornát
is, megtalálja a helyes szöget, és acélprizmává változtatja azt a csatornát. Ezek a képek szépek, de ez
nem művészet, Beck. Nem. Ezek a képek kibaszott pornók, és le kell ülnöm, mert ez túl sok egyszerre.
Peach szerelmes beléd. Peach akar téged. Az érzékeim háborognak, ellenség él itt, és most veszem
észre, hogy a fotók maszatosak, összefogdosottak, ragacsosak. Némelyiken ujjlenyomatok
éktelenkednek. Nem csak szeret téged, Beck, kurvára meg van tébolyodva érted. Közelebbről
is megnézem őket, és női nedvek ragacsos csíkjait látom, és ezért tűnnek mind olyan elmosódottnak.
Magához nyúl, aztán hozzád, magához, és hozzád. Eónok óta tart már, és nem csoda, hogy olyan
dühös a csaj, úgy feltorlódott benne. A képek a tested történetét mutatják (kösz, Peach), és láthatlak
tizenhét-nyolc évesen, laza trikóban, bugyi nélkül, ahogy a hátadon alszol egy ágyban.
A háttérből fény árad be a part felől, és egy angyal vagy, ahogy lehunyt szemmel, széttárt lábakkal
fekszel. Látlak bikiniben, lábujjad a vízbe dugva. A segged, ironikus módon, akár egy érett, zamatos
barack. Látlak éjszaka a tengerparton, valami srácon lovagolva meztelenül. Peachnek jó
fényképezőgépe lehet, mert még a szemedbe is tudok nézni, és a mellbimbóid gombokként merednek
fel.
Ezek.
174
Van valami kupac az ágytakaró alatt, úgyhogy felhajtom, és Peach koszos, pállott edzőruháit találom
ott, meg a rohadt zokniját. Átmászok a zűrzavaron, és félrelökök még egyet a vdllkendői közül,
remek a láthatatlan erekciói elrejtésére, most már megértem. Kiterítem a fényképeket, és hála az
égnek, nagy az ágy. Minden egyes képet meg akarok baszni. Azt, amin még gimis vagy, frufru-val, és
azt a főiskoláról, a csípőddel, és azt, amin dugás közben vagy, fekete-fehér verzióban lovagolsz
valami srácon. Nem én vagyok azon a képen, de majd én leszek, és megragadom a nyakad,
ahogy szereted, kiáltasz, és nyöszörgőd a nevem. Egy tartálynyi forró spermát lövellek a
legközelebbi kibaszott holmira, amit találok: egy dohos sportmelltartóra.
Peachnek nem fog hiányozni, és nincs más választásom, bedugom a nadrágomba, és betömködöm az
alsógatyámba. Lefényképezem a fényképeket, mielőtt visszateszem őket a kis Beck-dobozukba,
és elmosolyodom.
- Ha nem haragszol, Peach, felfigyeltem rá, hogy rengeteg maratont futottál. Mindennap jársz futni?
- Miért? - csattan fel. Azt kívánja, bár halott lennék! Nem azért, mert nem jártam egyetemre. Amiatt,
ahogy rám nézel.
- Nos - kezdem. - Ha mindennap futni jársz, igen könnyű erre rájönnie valami betegagyúnak, és
követnie téged.
-Jaj, istenem, Joe! Peach minden reggel napkelte előtt futni megy a parkba!
175
- Nem minden reggel - helyesbít Peach, de azért leveszi Eltonról a hangerőt, hogy jobban hallhassa,
ahogy a dicséretét zenged.
- Nos, nem élek kalitkában, Joseph - feleli Peach. - Én már csak ilyen vagyok.
Elkezded sorolni a férfiakat, akikkel dolgotok volt, de nem bírok odafigyelni, mert megy a diavetítés
a fejemben: te, és te, és te, és te.
- Peach! - mondod. - Nem jut eszedbe valaki más? Valaki, akivel randiztál?
Vállat von.
- Talán még az a Jasper srác. Valamelyik nap együtt ebédeltünk, és láttam rajta, hogy nyomot
hagytam benne. Ki tudja, talán összetörtem a szívét, csak nem vettem észre.
Ha azt mondom, az ég tengerkék, Peach kijavítana, és azt mondaná, hogy éj kék, szóval természetesen
ellenkezik.
- Szóval sok volt az exbarát? - kérdezem, és tudom, hogy abba kellene hagynom.
- Még mindig barátok vagyunk - veti oda. - Nem vagyunk hetedikesek, nincs dráma.
-Jó neked - felelem, és legszívesebben megfojtanám. - Én nem vagyok jóban egyik exemmel sem, túl
nagy volt a szenvedély. Nem lökhetem félre csak úgy ezt a szenvedélyt, és mehetek el ebédelni.
176
Nem tud visszavágni, és odahajolok, hogy megcsókoljalak.
- Ó, Joe! - válaszolod, és nem kellene ennyire teátrálisnak lenned. - Köszönöm a megértést. Tényleg
itt kell maradnom!
Nézd, mennyi szeretet van a szívedben! Hűséges vagy, édes, és felemelkedsz, hogy kikísérj az
ajtóhoz, és még egyszer megköszönöd, hogy ilyen megértő vagyok. Búcsúcsókot váltunk, miközben
Elton John egyre hangosabban énekli: „mint egy hercegnő a villamosszékében ülve”. Mondom, hogy
menj vissza a barátnődhöz. Vissza is mész.
Egy 2008-as német tanulmány elég jól bebizonyította, hogy a futómámor létező fizikai állapot. Sajnos
ami engem illet, valószínűleg csak részben vagyok ember, mert most már nyolc napja
követem Peachet, de még mindig nem tapasztaltam meg ezt a futómámort, amiről szakadatlanul papol.
Már majdnem két hete laksz nála arra az esetre, ha a mumus netalán visszatérne. Ha! Azóta csak
kétszer láttalak.
Először hét napja: elhívtál magadhoz, mert visszamentéi a lakásodra, hogy összeszedd a holmidat.
Becsomagoltál, és kérdeztél a hálaadásnapi terveimről. Azt mondtam, hogy Mr. Mooney-val és
a családjával vacsorázom, amit el is hittél. Azt mondtad, te Peachéknél maradsz, mert mindig
depressziós lesz, ha ott van a családja.
- Ez az én hülyeségem, Joe - mondtad. - Furcsán érzem magam az ünnepek körül, az apukám miatt.
Nem ugyanaz, amióta meghalt.
Mondtam, hogy megértem, és így is volt, és aztán a Tökéletes hangot néztük, és leállítottad, amikor
Peach felhívott, felvetted, aztán bocsánatot kértél tőlem, és hazaküldtél.
178
- Aha - felelted.
- Benji egy elkényeztetett kölyök - mondtad olyan higgadtan, ami azt jelenti, hogy már nem
szereted. - És emellett nyilván drogos is.
- Mostanra valószínűleg Kínában van, tökig a heroinban és a kínai puncikban. Úgy értem,
egyértelműen rajta van valamin. Bénák a tweetjei.
- Most komolyan, Peach, az utolsó, ami eszembe jut, az az, hogy Benji miatt aggódjak - jelentetted
ki. - Ő talán aggódott miattam?
- Nyugi, kislány!
Atyám, ez aztán rád van gerjedve, és azt mondtad neki, hogy menned kell, és aztán rám írtál, hogy
bocsánatot kérj a kurta-furcsa befejezésért, én visszaírtam neked, hogy ne aggódj miatta,
aztán megragadtad az egyik párnádat, és én hallgattam. És tetszett.
mi ketten együttvéve, és amikor meg akartam fogni a kezed az asztal alatt, megveregetted a lábam, ne.
Aztán búcsúcsókot váltottunk az utcán, és olyan szorosra zártad az ajkadat, hogy lebiggyedt.
Nem valami boldog hálaadás. Az ünnep jön, mint mindig. Peach családja hazajön, és velük vagy
elfoglalva, és most éppen nem vagyok a barátod, és nem hívsz meg pulykát enni velük. Curtis plusz
szabadnapokat akar, és én egyfolytában dolgozom. Amikor először megyek futni, azért teszem, mert
előfordulhat, hogy kurvára megölöm Peachet. Sétálni megyek, amikor mindenki más a családjával
van elfoglalva, és azon kapom magam, hogy a háza magához húz, mert te ott vagy. Elfutok, mert
Peach viharzik ki az ajtón, és majdnem meglát. És ha meglátna az épület körül őgyelegni,
totál begolyózna, és azt kezdené hinni, hogy zaklatni akarom. Na, szóval, igen, egy pillanatra azért
futottam utána olyan gyorsan a fák közé, ahogy csak tudtam, mert úgy voltam vele, hogy elkapom a
nyakát, és egyszer s mindenkorra véget vetek a futásának.
És másnap, meg az az utáni napon azért futottam, mert utálkoz-tam, amiért kurvára nem tudom tartani
vele a lépést. Hideg van reggel, és a turkálós magas szárúm nem elég, és vettem speciális futócipőt
egy sportboltban (lőj le, légyszi), és most az én lábam is tiszta vér, ahogy Peaché, és mindennap, mire
beérek a boltba, kész vagyok. Akárki is mondta, hogy a reggeli futás energiát ad az embernek, biztos,
hogy nem volt mindennapos munkája, ahol a vásárlókkal kellett foglalkoznia.
A tizedik napra annyira hiányzik az arcod, hogy már a képekről készült képek sem elegendők.
Mindennap beszélünk, de más vagy most, hogy nagyjából Peachnél élsz. Hiányzik, amikor te meg
én ott voltunk a Bemelmans bárban, egy éjszaka odamegyek egyedül, és sajnálom magam, és egy
undok pincért kapok, aki egyfolytában azt kérdezi, hogy várok-e valakit. Sötét, magányos időszak ez,
és tényleg nem bírom így tovább, Beck.
A tizenegyedik napon már úgy nézek ki, mint egy igazi futó az új melegítőmben meg cipőmben. Még
egy rohadt fejpántot is teszek a
180
homlokomra. Peach ma későn indul, mert ti, lányok, iszogattatok tegnap éjszaka, mint azt a
Twittereden láttam:
Lassú, nincs formában, és határozottan másnapos. Úgy görnyed össze, mintha hányni készülne, és a
legtöbben ilyenkor kerülik a megerőltető mozgást. Hideg van, zsibog a lábam, és elegem van belőle,
hogy minden egyes nap át kell futnom a ligeten. De egy dologgal egyetértek a futással kapcsolatban:
kibaszottul rá lehet szokni. Két hete sem csinálom még, és már nem kell beállítanom az ébresztőórát.
Mindig lassan kezdi, napkelte előtt, Elton John énekszavára: „hajnali négy óra van, a fenébe, jól
figyelj most rám”, és mostanra már olyan jól ismerem a dalt - „valaki ma éjjel megmentette az
életem, ma éjjel”- és ez nem az a fajta zene, amire kedve támad megizzadni az embernek. Az okból
kifolyólag hallhatom Elton Johnt, mert ő fittyet hány a mások által is használt közös térre. A világ
minden méltóságteljes, tisztelettudó polgára képes fülhallgatót használni, hogy megtartsa a zenéjét
magának. Nem úgy Peach. Egy pántba dugja az iPhone-ját, amit a felkarjára erősít. Van hozzá egy
külön hangszórója is, és a zene bömböl. Ha valaki felhorkan vagy szóvá teszi neki, ami már
előfordult (kurvára imádom a New York-iakat), nem kér elnézést. Azt mondja, hogy „törődjenek a
maguk dolgával”. Na és a zene! Elton John lassú, így ellentétes hatású, és a mozgás büntetés a
testének. Örömtelen és csúnya, ahogy szuszog és fújtat, és a legtöbb lány jól kivilágított ösvényeken
fut, de Peach oda fut, ahol semmi dolga, egyedül, Elton Johnt leszámítva („pillangó vagy, és a
pillangók szabadon elrepülhetnek, el, fel, a magasba, viszlát”), és én mindennap követem, mert te nem
vagy pillangó, amíg ő létezik. Nem repülhetsz szabadon, el, mert ez egy kibaszott veszélyes, perverz
állat, fényképezget, utánad sóvárog. Van annál betegebb, mint valakit álmában fényképezni?
Le kell állítanom, és meg kell mentenem téged, és gyorsabban futok, és kezdem beérni, a szagát is
érzem már, izzadt, és Elton is
181
Még mindig szól a zene, és úgy zihálok és remegek, és le akarom állítani a zenét, de az
ujjlenyomatok veszélyesek. De most, hogy már védtelen, megértem a zenéjét. Biztonsági rendszer.
Készült egy ilyen pillanatra. És míg idegesítő így rátukmálni másokra a zenéjét, van benne valami
okos és merész is. Kár, hogy Peach szülei akkora faszfejek, mert megvolt benne a lehetőség, hogy jó
ember legyen, újító. Tiszteletadásként hagyom szólni a zenéjét, amiben persze az az ironikus, hogy a
zene nem mentette meg az életét. De hé, legalább megpróbálta.
Senki sem lesz meglepve, ha azt hallja, hogy holtan találtak egy lányt a Central Parkban. A nők, akik
egyedül futnak egy parkban, megfosztják magukat az érzékeiktől. Veszélyes dolog egyedül futni, és
ahogy rám virrad a fák között heverő testének valósága, gyorsítok a tempómon. Még sohasem
futottam ilyen gyorsan, soha nem ismertem a tüdőm mélységeit, kimegyek az útra, és eltűnök a
metróban, és megeshet, hogy hányni fogok, és zihálok, és mosolygok.
Azoknak a németeknek mégiscsak igazuk volt. Tényleg van olyan, hogy futómámor.
És jó is, hogy egy kicsit mámoros vagyok, mert nem sokkal később meglehetősen nyugtalanító SMS-
t kapok tőled:
Hullaházban kellene lennie, nem kórházban! Mivel fogalmam sincs, mi történt, mivel én nem vagyok
zaklató, meglepetten válaszolok, és a részleteket tudakolom. Elmondod, hogy megtámadták a
parkban. De jó hír is van, mármint szerinted:
182
Szerencséje volt. Egy lány rögtön azután rátalált. Különben már, tudod...
Visszaírok:
Válaszolsz:
Hát, fizikailag igen. De érzelmileg nehéz lesz. Egy darabig kórházban marad.
Szóba sem állnál velem, ha Peach megpillantott volna, úgyhogy legalább ezért hálás vagyok.
Felajánlom a segítségem, és erősködsz, hogy nincs rá szükséged, de megmutatom, hogy jó barát
vagyok, és el fogok tekinteni attól az igazságtalanságtól, hogy helyet foglal a kórházban. Csak azért
fekhet bent, mert az apja benne van a kórház bizottságában. És nem fair, ha arra gondolok, hogy
komolyan beteg embereket meg elküldenek. De hát semmi sem fair.
Nem vagyok dühös. Komolyan. Nem vagyok dühös. Jó barát vagy. Tudom, hogy Peach szülei máris
visszamentek San Franciscóba. És tudom, hogy neked mellette kell lenned. Én nem foglak
kérdőre vonni, mint Lynn és Chana, akik olyan szavakkal dobálóznak, mint tdrsjuggőség, és nem
hajlandók meglátogatni Peachet a kórházban. Nem vagyok dühös. Én nem! Azzal bizonyítom, hogy
nem vagyok dühös, hogy virágokat küldök neki a kórházba. Még külön fizetek is egy nagy, sárga
lufiért, rajta mosolygós arccal.
Venne lufit egy olyan srác, aki dühös? Nem, nem venne.
És a vásárlókkal sem vagyok faszfej. Onnan is látszik, hogy nem vagyok dühös, hogy türelmesebb
vagyok, mint valaha. Nem megyek neki Curtisnek, amiért elkésik, és nem üvöltöm le a fejét, amikor
elfelejt rendelni az Álom doktorboi (az egyetlen könyv, ami jelenleg megy, kivéve persze az
előzményétől), és ahogy látom, hogy a könyv megtelepszik a Times-féle bestsellerlistán, egyre
inkább tudatára ébredek, hogy nem haladunk előre.
Aznap volt az első igazi randink, amikor kijött ez a könyv, és most rekordokat döntöget és harmadik
kurva hónapja van a bestsellerlistán, és minden ok nélkül az elkerülhetetlen filmadaptációról olvasok
az interneten — és nem vagyok dühös rád, sem Kingre, sem a vásárlókra, sem senkire. Nem vagyok
dühös, amiért hazudik.
184
És tudok várni. Bizonyos jó dolgok gyorsan történnek (egy bestseller), mások lassan (szerelem).
Értem én. Elfoglalt vagy. Órád van (értem én), és ott van Peach (értem én), és nem kerülsz
engem (értem én), és beadandód van (értem én), és Peach egyszerűen nem tudja kezelni, ha fiúk
vannak körülötted (értem én), és most, hogy ennyi minden van, nem tudsz annyi e-mailt írni (értem
én), és rám gondolsz, amikor bebújsz az ágyadba, amit én csináltam meg neked (értem én). Látod,
Beck, nem vagyok valami nárcisztikus seggfej, akinek muszáj mindig az első helyen lennie.
Felébredek, lefutok a vízhez és vissza, és a lábam minden egyes alkalommal keményebb - majd
egyszer te is meglátod -, és Kinget árulok, és Kinget olvasok és ebédelek, egyedül, és vacsorázom,
egyedül, és egyetlenegyszer sem rinyálok azon, hogy lekoptatsz. Egyszer sem.
A lufi, Beck, majdnem tíz dollár volt áfával, és amikor megkérdeztem, hogy megkapta-e, hallottam a
benned lévő Peachet.
- Mindegy, Joe, felejtsd el. Csak, tudod, neki most minden rossz.
Ezt nem seggfejségből kérdeztem. Csak azt akartam, hogy egyenes légy velem.
- Nyilván nem.
Eleresztesz egy sóhajt, és te vagy az, aki dühös, és más a hangod is, mintha te innád azt a zöld levet,
amit minden reggel házhoz visznek Peachnek, mintha kezdene megtetszeni ez az életmód, hogy
a belvárosban alszol, és anélkül ébredsz, hogy egyetlen IKEA-s bútor lenne körülötted.
- Ne légy dühös!
- Csak mindketten úgy éreztük, hogy az a lufi kicsit érzéketlen volt tőled.
- Érzéketlen.
- Ez egy jobbulást-lufi.
Tenisz.
- Én eszemnél vagyok.
- Tudom, Joe. Csak az van, hogy egy óriási, sárga, mosolygós arc nagyjából az utolsó dolog a
világon, amit látni akarsz, amikor odakint mászkál valami őrült, aki betört az otthonodba, és rád
támadt. Érted? Egy mosoly. Ez egyszerűen...
- Jézusom - felelem.
- Bocsánat.
Nos, már hét órája és hat egész napja, hogy Peach hazament a kórházból. Sok a dolgod a sulival, és
sok a dolgod Peachcsel, még mindig nála laksz. Ahhoz azonban nem vagy túl elfoglalt, hogy e-
maileket válts egy CaptainNedAck@gmail.com nevű idegennel.
186
Kapitány: Szerezz egyet, majd én rendezem. Még mindig S-es méret vagy, ugye?
Te: Igen.
Miután a Kapitánnyal kapcsolatos terveid véglegesítetted, elhagyod Peach lakását, és taxiba ülsz.
Felhívlak. A hangpostát kapcsolják, és nem hagyok üzenetet. Én nem a kapitány vagyok, és Peach is
felhív, és e-mailt küld neked, csupa nagybetűvel:
HOL VAGY?
Kurtán, kapkodva írsz vissza: írás vészhelyzet. Hosszú. Az „írói menedékembe” tartok
(haha; Bridgeportba, az Ezüst csikóhalba. Légy jó, és zárd az ajtókat. Puszi, puszi. Beck
Peach most dühös rád, és őszintén szólva nem is hibáztatom érte. Jó nagy szívás levezetni
Bridgeportba. Kocsit bérelsz, mert mint tudjuk, a Kapitány fizeti. Én Mr. Mooney hatalmas, öreg
Buickjába szorulok. Rengeteg mindent megteszek érted, Beck. Az ember azt hinné, mostanra már én
vagyok a Kapitányod, és egész úton Bridgeportba nem is hallgatok zenét. Túl szomorú vagyok hozzá,
túl szomorú vagyok Elton Johnhoz, és sajog a szívem.
Sírok.
Én érek előbb Bridgeportba. Az Ezüst csikóhal egy kis motel a vízparton, az a fajta, ahol a szobák
mind a járdára néznek. Peach a lábát se tenné be egy ilyen helyre, de biztos, hogy ez az, mert ez az
egyeden Ezüst csikóhal Bridgeportban. Meghallgatom a helyi híreket, és eszem egy benzinkúti
burritót. Úgy rettegek érted, magamért, magunkért, hogy meg sem tudom enni. A Kapitány. Ki lehet
ez a Kapitány?
187
veszed ki a táskákat, mert előballag a Kapitány egy motelszobából. Legalább negyvenöt éves, talán
ötven is megvan, clooney-san ősz hajjal - ez jön be neked? -, és elpöcköli a cigarettáját - baszd
meg, kapitány, remélem, rákban fogsz meghalni -, és felkap és megforgat, és tudod, mit, Beck?
Megrázza a fejét.
- Jelmezt hoztál?
Jelmezt? Jézusom.
- Viccelsz velem? Most kell eldöntened, hogy végre kurvára apa leszel?
Azt mondtad, apa, és majd’ elájulok, az agyhullámaim sisteregnek, és megáll bennem az ütő. Apa.
Nekem azt mondtad, meghalt. Mindenkinek azt mondtad, hogy meghalt. Ó, Beck, miért? Nem tudom,
dühös vagyok-e vagy szomorú, mert jelen pillanatban úgy
188
megkönnyebbültem, hogy nem fizetsz (vagy fizetnek meg?) érte, hogy diáklány jelmezt olts, és
megdöngessenek egy motelszobában. Fellélegzek. A Kapitány az apád, és az apádnál van a kulcs, és
mogorván követed a 213-as szobába. Meg akarom ismerni, és követni akarlak benneteket oda, és azt
szeretném, ha kezet fogna velem, és azt mondaná, milyen boldog, hogy a lányának egy ilyen derék
férfi van az életében. De te azt mondtad, hogy meghalt, úgyhogy talán boldogabb lennél, ha
bemennék, és tényleg elintézném? Össze vagyok zavarodva, és percről percre egyre hidegebb van.
Holtszezon van ebben a Bridgeport nevezetű szarfészekben, és a feladat, hogy bejelentkezzem, segít
összeszednem magam. Elég sok ez egyszerre, de meg vagyok könnyebbülve. Előadok valami
hülyeséget a szerencseszámomról, és a melletted lévő szobát kérem. Oda is adják, és hipó- meg
Newport-szaga van, a falak vékonyak, és miután lezuhanyoztam, a földre dobom az egyik
plusztörülközőt, leülök, és hallgatom, ahogy az apáddal veszekedtek (a pénzzel van valami,
gyerekek, úgy hangzótok, mint a felnőttek a Snoopy-rajzfilmekben). Bevágja az ajtót, és magadra
maradsz. Miután befejezted a sírást, lezuhanyozol, most nedves vagy és tiszta, akárcsak én, és hallom,
hogy bezárod az ajtót. Letéped az ágytakarót - a földre esik, súlyosan, hallom -, és magadhoz nyúlsz,
nyöszörögsz - hangosan, hallom -, és most én is magamhoz nyúlok, és te is, és a gondolataimban
nincs is közöttünk fal, mert én duglak azon az ágyon, és te könyörögve hajolsz le. És azért vagyunk
Bridgeportban, mert egy motelben akartunk kefélni, és húzom a hajad, és te sikítasz - igen, Beck,
hangos vagy, és most nincs itt a zöld párna, hogy abba sikíts - és amikor vége, bekapcsolod a tévét, és
rágyújtasz. Hallom és érzem, és úgy elnehezülök tőle, hogy csináltam veled, és mégsem csináltam
veled, hogy beletelik egy percbe, mire felfogom.
Te tudod, hogy a mosolygós lufi rendben volt, és hogy az apád nem egy halott alkesz.
Uramatyám, te aztán el tudod érni, hogy olyasmit műveljek, amit normális körülmények között
sosem. Harmadikos korom óta nem öltöztem be halloweenre (Pókember voltam), és bár az évek
során egyre nehezebb lett, életem zömében sikerült némán tiltakoznom ez ellen a kurva ünnep ellen.
Most meg itt vagyok egy molyirtószagú öltözőben a bridgeporti jelmezkölcsönzőben. Az öltöző
olyan kicsi, hogy egy kibaszott törpe is izzadna idebent. Celine Dione dalol a kibaszott szívéről a
létező legrosszabb hangrendszeren át, míg a jó szándékú ír boltosnő az öltözőtől pár lépésre fecseg.
- Nem - felelem, és ahogy a tükörbe nézek, legszívesebben meghalnék. Ám nem halhatok meg, mert
neked szükséged van rám. Az apád elrángat a kibaszott Charles Dickens Fesztiválra az
öböl túloldalára, Port Jeffersonba. Nem akarsz menni, de kölcsönzött neked jelmezt is, és miután ma
reggel befejeztétek a veszekedést, beleegyeztél, hogy eltöltesz egy kis időt a családjával.
190
Ott cigarettáztál, és duzzogtál az Ezüst csikóhal motel parkolójában. Te vagy az egyetlen lány a
világon, aki egyszerre képes kinézni ilyen komolyan és ilyen hülyén. Az apád cilinderben és
frakkban lépett ki, hogy csatlakozzon hozzád. Egy szőrös, fehér muffot nyújtott át neked.
Felsóhajtottál és bedugtad a kezed abba a szerencsés muffba, én pedig beléd akarom dugni a kezem.
Túl sokáig öltözködöm, és az ír boltosnő bekopog az ajtón. Természetesen akar rám vetni
egy pillantást.
- kiált be. — Ha nem haragszik meg, szerintem az a pantalló nagyon jól fog állni magának.
- A ruhákat a kölcsönzés napjától egy héten belül kell visszahozni. Különben lehet, hogy egy vén ír
banya kopogtat be az ajtaján haj-nalhasadtakor! Készen van?
- Egy másodperc — felelem, és az ír nők talán nem értenek angolul. Celine Dion még mindig az
istenverte szívéről visítozik, én pedig fuldoklóm a molyirtótói és az önutálattól, és ha meséltél volna
rólam az édesapádnak, mindkettőnknek kölcsönözhetett volna jelmezt. Akkor most te is itt lennél
velem, és észre sem venném a molyirtót meg a nyálas, kanadai szart. De te hazudtál nekem. És most ki
kell mennem az öltözőből, és megmondanom az ír nőnek, hogy egyedül megyek a fesztiválra.
- Egy ilyen jóképű legény nem sokáig marad szép lány nélkül, ebben biztos vagyok! — kacarászik.
És van mögötte egy tükör, és a picsába. Ez a jelmez tényleg jól mutat rajtam - a cilinderem
az apádénál is magasabb, de nem álruha.
191
- Álszakálla nincs?
Tréfásan tiltakozik.
- Nem baj - felelem, megragadja a húszasaimat, és dúl-fúl. Nekem a városkák ijesztőbbek, mint a
nagyvárosok. Ez a nő, aki egy perce még csupa nyájasság és haj bókolás volt, most kiakad, mert
szakállt akarok.
Lehalkítja az ősöreg magnót. Celine Dion kazettáról szintén nem valami dickenses, de végül megadja
magát, és a nem Dickens korabeli nem kölcsönözhető szakállak felé mutat, amelyek hátul vannak egy
dobozban, JOHNNY DEPP/KACSADINASZTIA felirattal.
Elviselheteden az élet egyedül, jelmezesen egy bulihajón olyanok között, akik mind együtt vannak,
jelmezesen egy bulihajón. Még csak Port /tóközeiében sem vagyunk, hogy kikössünk, és nem
kellett volna felszállnom erre a kompra. Nem gondoltam végig. Mi van, ha felismersz? Nem
akarhatsz úgy bemutatni az apádnak, hogy ez a rohadt pantalló van rajtam.
Vissza kellett volna mennem New Yorkba, de hát az ünneplő hajót nem lehet megfordítani, úgyhogy
igyekszem a jó oldalára koncentrálni: amióta itt vagy, egyetlen egyszer sem írtál e-mailt vagy a
Twitter re. Ám bekúsznak a rossz gondolatok is. Az apád visszakerült a képbe. Mi van, ha ez azt
jelenti, hogy megmondod az anyádnak, kapcsoltassa ki a telefonodat? Nyugodj meg, Joe. Tudom a
jelszavaidat, és mindig megtalálom hozzád az utat, de szeretem, hogy nálam van a telefonod. Szeretek
arra gondolni, hogy anyád azért fizet, hogy megvédj elek. Nehéz racionálisan gondolkodni
egy jelmezben, és igyekszem megint jó dolgokra koncentrálni. Képes
192
vagy leszakadni a netről, és mindenki másnak is hazudsz, nem csak nekem. És bizonyos szempontból
én könnyebben veszem ezt az egészet, mint te. Egyszemélyes üléseken ültök az öregeddel a
főkabinban. Természetesen pazarul nézel ki, Titanic-bárkánkon te vagy Rose az én furfangos, víg
Jackem mellett, és ha együtt vennénk részt ebben, megtalálnám az utat a szoknyád alá.
De sem te, sem az apád nem tűntök valami izgatottnak a fesztivál miatt, és úgy veszem ki, hogy
amúgy ő vezeti ezt a hajót. A matrózok ugratják a jelmez miatt, a mostani út kapitánya pedig kilép a
kormányosfülkéből, és ragaszkodik hozzá, hogy lefényképezzen téged és az öregedet. Nem akarod,
de az apád erősködik, és kísértésbe esem, hogy átrohanjak a fedélzeten, és lázadást szítsak.
De hagynom kell, hogy magatok között rendezzétek a dolgotokat az apukáddal. Tudom, mikor van
szükséged levegőre. Ezért vettem a szakállt.
- Csak azt mondtam, hogy nem tudom - duzzogsz, és az apád mellett kamaszlánnyá változol, ami
nagyon is érthető.
- Nos, Guinevere, akkor kérsz inni valamit, vagy nem kérsz?
Guinevere-nek hívott. Egy csapat félrészeg Dickens-rajongó karácsonyi dalokat kezd énekelni, és egy
kövér pasas Ben Franklin jelmezben (ó, Amerika) el akar préselődni mellettem, és a fele sörét rám
locsolja. A levegő molyirtó, sós víz és sör szagától sűrű, és egy fikarcnyit sem tetszik itt nekem. Mert
te elszöktél az apádhoz, aki él (él!), és mert én itt akarok lenni, ha esetleg szükséged lenne rám. El kell
adnom egy kibaszott Dickenst az eBay-en, hogy fedezzem a motelt, a jelmezt meg a pszichoterápiát,
amire kétségkívül szükségem lesz, amikor rájövök, hogy tökéletesen elcsesztem attól a naptól
kezdve, amikor pantallóban fagyasztottam le a seggem, hogy egy rakás negyedeszűvel szorongjak
egy hajón. A féleszűek otthon maradtak megnézni a Szép reményeket.
193
Az egyetlen, ami a fesztiválra vezető hajóiknál is rosszabb, az maga a fesztivál. Charles Dickens
nyilvános megerőszakolása atrocitás, Beck? Ki tudta, hogy létezik ekkora fos? Te tudtad. Távol
tartod magad a félöcsédtől és a félhúgodtól. Mindketten kiskölykök még, hat- és nyolcévesnek
saccolom őket, jelmezben, mindenki jelmezben, és Charles Dickens undorodna tőle. Undorodna tőle,
hogy életművét gazdag, vén nyugdíjasok ünnepük, akiknek nincs jobb dolguk, mint kölcsönzött
gatyákra, alsószoknyákra és parókákra szórni a pénzt, és átkelni a Long Island-i öblön csak azért,
hogy hasonszőrű eszetlenekkel kószáljanak Port /^falujában, ahol egymás kibaszott jelmezét dicsérik,
és cukormázas almát zabáinak. Ráadásul úgy tesznek, mintha jó mulatság lenne régi házakat bejárni,
és tizennyolcadik századi gitárzenét hallgatni, és aztán megint zabálni, karamellás pattogatott
kukoricát, és kifestetni az arcukat (mintha az arcfestésnek bármi köze lenne Dickenshez), és
kamarazenét hallgatni. Őszintén Beck, szerinted ezen a hajón az összes fehér rohadék közül
(komolyan, fekete ember soha nem művelne ilyet) hányán mennének át egy teszten a Twist Olivérből?
Szerinted hányán olvasták a kevésbé ismert műveit?
Arról viszont szó sem lehetett, hogy ne jöjjek utánad ebbe a városba. És jó, hogy mindig itt vagyok
neked, én vagyok Kevin Costner, te pedig Whitney Houston, mert az emberek furán kezdenek
viselkedni jelmezben, még a connecticuti vén hülyék is. Be vannak csiccsentve a sörtől (napközben is
szabad inni, ha Dickenst ünnepli az ember), és nem is egy pasas egy kicsit túlságosan is vidámkodik
veled, és kész is a lista a fejemben, hogy ki érdemelne meg egy alapos verést. Nőt sosem ütnék meg,
de a mostohaanyád nem szeret téged, féltékeny a téged övező figyelemre, és a kölykei sem olyanok,
és a mieink majd aranyosabbak lesznek, és hogy lehet, hogy az irántad érzett haragom mindig
szeretetté lágyul?
Az apád Ronnie-nak hívja, és botoxszal, bronzosító púderrel meg alakformáló fehérneművel küzd a
negyven éve ellen. Te majd
194
elfogadod a korodat, és gyönyörű leszel, nem úgy, mint Ronnie, aki most rád vakkant:
- Visszaadtad az aprót abból a cukrozott almás automatából?
Az apád úgy fest, mint aki mindjárt felrobban, és a szaros kisköly-kök felé fordítja a figyelmét,
mintha épp most lenne szükségük rá, pedig nem.
Lebiggyeszted az ajkad.
- Jó - feleled, olyan törékenyen, hogy jó, hogy bele nem roppansz. Kihúzod a kezedet a muffból, az
a földre esik, kotorászni kezdesz abban az óriási Prada táskában, és a mostohaanyád felemeli az egyik
gyerekét, és az egyáltalán nem vonzó csípőjére ülteti.
- Ajándékba kaptam - feleled, és olykor mégis igazat mondasz. Átnyújtasz neki két dollárt, elveszi,
te pedig felpillantasz az apádra: - Mehetünk?
195
Ebből nincs kivezető út, és a csapból épphogy csordogál a víz. Ha nem jutok ki innen hamarosan,
még jobban magamra terelem a figyelmet. Nem tehetek mást, mint hogy lehajtom a fejem, és állatira
imádkozom, hogy ne légy a latrinaajtó előtt alakuló lincselő tömegben. Ha van isten, tartogatod, míg
vissza nem érsz az Ezüst csikóhal biztonságos falai közé.
És van isten. Csak négyen várnak odakint, pedig úgy hangzott, mint egy tucat, és megiramodok a tat
felé. Odakint mar a szél, és remélhetőleg egyedül lehetek, és remélhetőleg anélkül húzhatom ki az
utat, hogy elrontanám a napodat. Biztosan megrémülnél, ha meglátnál, és azt hiszem, kamunak
hangzana, ha azt mondanám, hogy rokonlátogatóban voltam, és könnyek csorognak az arcomon, és
nem is tudom, hogy sírok-e, vagy csak a szél. Hiányzik a meleg, viszketős szakáll, és a pantalló
papírból van, és kurvára lefagy a lábam.
Végül lassít a hajó, besiklik a kikötőbe, és ekkor valami elképzelhetetlen szörnyűség történik, annyira
rossz, hogy majdnem levetem magam a hajóról. Ha nyár lenne, már a vízben is lennék, mert a kis
féltestvéreid bújócskáznak (remek ötlet hagyni a gyerekeidet ilyet játszani egy hajón, Ronnie), és
hallom, hogy Ronnie a kis szarháziakat szólongatja, akik épp az orrom előtt bujkálnak egy láda
mögött.
Hallom, hogy Ronnie szalad, gyorsan odaér, megragadja mindkét gyerek kezét, és rám néz.
— Csakugyan, asszonyom.
Nem tetszett neki, és az asszonyom kettős célt szolgált. Először is, hogy öregnek érezze magát
(bevált), másodszor, hogy elmenjen. De ekkor két matróz terem ott a semmiből, a hajó lassan-
lassan elfordul, és a matrózok kötelet gombolyítanak le, és a fáradt, részeg
196
connecticuti pöcsök errefelé tartanak, mert amilyen az én formám, ez a hajó a farával köt ki.
És ha van isten, akkor épp az apáddal veszekszel, és teljesen belemerülsz. Ha van isten, én szállók le
elsőként erről a hajóról. Ha van isten, ez a lassú mozgású acélszörnyeteg mindjárt odaér, hogy a
mostohaanyád haza tudja cipelni a kölykeit, és megetesse őket a sajtburgerrel, amiért visítoznak. És
ha van Isten, akkor most rögtön partra szállunk, igen, és ott van egy srác a parton, aki a
rámpát csörlőzi, igen. Ideértünk, harmadik-negyedikként fogok leszállni a hajóról, és az emberek
tolongani kezdenek.
És ha van isten, nem a te hangodat hallom a hátam mögül. És ha van isten, Ronnie nem szól rám
(rám!), hogy menjek az útból.
Az apád elnyomakodik mellettem, és elnézést kér a szűkös helyért. Hátrafordítja a fejét és füttyent
neked, épp ahogy a hajó végre megáll, és a matróz leereszti a rámpát, ami összeköti a kompot a
szárazfölddel.
Imádom a humorérzékedet és az undorodat, és szeretlek, és ezért van, hogy, mint egy virág a nap felé,
elfordítom a fejem egy milliméterrel, épp csak annyira, hogy láthassam azt a gyönyörű arcodat, de
elég ideig ahhoz, hogy te is megláthasd az enyémet, mielőtt a matróz leereszti és rögzíti a rámpát,
átverekszem magam a tömegen, és leszállók erről a kibaszott hajóról.
Akárhányszor egy kihajtóhoz érek, le akarok hajtani és keresni egy benzinkutat, ahol kihámozhatom
magam ebből a dohos jelmezből. De nem teszem. Bénultan ülök a volán mögött. Úgy úrrá lett
rajtam a pánik, hogy csak egyenesen tudok menni. És az oka rémületesen egyszerű: az utóbbi órában,
mióta a komp kikötött, négyszer hívtál, és ez csak egyetlen dolgot jelenthet: megláttál.
— Nem! — kiáltom, és úgy érzem, mintha egy örökkévalóság óta vezetnék, rácsapok a kormányra,
és a Buick átcsúszik a jobb sávba, és bevágok egy kamion elé, és a kamionos nyomja a dudát,
mire letekerem az ablakot, és ráüvöltök: — Baszd meg az anyád!
Ha válaszol is, nem hallom, kézzel tekerem fel az ablakot (Mr. Mooney egy olcsójános), és
lassítanom kell, mert szívás lenne, ha pont most állítanának meg. És nem mintha az én hibám
lenne, tudod. Hazudtál nekem. Az apád nem halt meg. Azért voltam azon a hajón, mert hazudtál
nekem.
Talán nem ismerlek olyan jól, mint hiszem. De ez nevetséges, van köztünk valami. Csak az van, hogy
elcseszted. Mesélned kellett volna nekem az apádról, nem számít, mennyire szégyel-led magad.
Nekem pedig végig kellett volna hallgatnom, és szeretnem téged, és megmondanom, hogy jó voltál.
És aztán az én életemről kérdeztél volna, és elmondtam volna neked, és
198
Ráhúzódok egy csajra, aki túl lassan hajt, ő pedig keményen bevág. A lökhárítóján van egy matrica:
AKI NYOMUL, MEGBUKOTT FIZIKÁBÓL, meg egy Boston College matrica is, és utálok
vezetni, legszívesebben belehajtanék a Volvójába, és végignézném, ahogy elvérzik, de nem, Joe, nem.
Nem ő a rosszfiú, és nem ő fog megfizetni a hibáidért.
Miattad van, Beck. Alaposan összekavartál, és tudod, hogy követtelek, és tudod. Tudod. Ráfekszem a
dudára, és addig nyomulok a ribancra, amíg ki nem teszi az indexet. Miközben
megelőzöm, lelassítok, és fél kézzel a kormányon hajtok mellette, a másikkal meg bemutatok neki.
Nevet a ribanc, és továbbállok. Bassza meg. Baszd meg.
Soha nem fogsz nekem megbocsátani, és soha többé nem fogunk találkozni, és ez a család itt a Land
Roverben húzzon a picsába a síléceivel meg a vadonatúj abroncsaival, és rájuk is rányomulok,
jó keményen, és csörög a telefonom.
Te vagy az.
A kölyök a hátsó ülésen engedetlenkedik az apjával, hátranéz, és tudod, mit tudok erről a köiyökről?
Hogy ez a kölyök a Choate Rosemary Hallban fog kikötni (öregdiák matrica a hátsó ablakon), és ez a
kölyök füvet fog szívni meg tablettákat nyomni a tizenharmadik születésnapja előtt, és mindenki azt
hiszi majd, hogy milyen kibaszott káprázatos, mert a connecticuti erdőkben kapkodja majd azokat a
tablettákat. Beintek neki. Legyen valami emléke. Tudom, mi lesz ebből a kölyökből, és tudom, hogy
nem fog megfizetni a rossz választásaiért. Együttérzés fogadja majd és tisztelet, megelőzöm őket,
bevágok eléjük, és a fékre taposok, és az apa dudál, most már felcseszte magát, de életben van, a
gázra taposok, és már ott sem vagyok, basszák meg a síléceiket meg a hótaposóikat. A kocsiban rossz
a fűtés, és soha nem melegszem fel a komp hidegéből. Soha nem leszek képes többé anélkül nézni
199
Dickenst, hogy eszembe ne jutna ez a nap, lehúzódom egy pihenőhöz, és leállítom a motort. Olyan
kibaszott csend van. Olyan december, és annyira vége.
Nem veszem fel (megint), és ki törlőm az üzenetet, mert nem tudom elviselni a gondolatot, hogy
félelmedben kiabálsz, és azzal vádolsz, hogy zaklatlak téged. Nem. Ez az egész úgy rossz, ahogy van,
és megint a kormányra csapok, és beütöm az öklöm, de a sebek begyógyulnak, te viszont soha nem
fogod elfelejteni, amikor az a srác követett Connecticutba, és jelmezt öltött (jelmezt!), és
úgy settenkedett utánad egy fesztiválon.
Talán máris csak egy anekdota vagyok a fejedben, tápanyag egy új novellához, a múlté, csak egy
újabb udvarló. Sírva fakadok. Te hívsz. Kikapcsolom a telefonomat. Kikapcsolom a tiédet is,
mielőtt az anyukád kapcsoltatja ki, amit végül valószínűleg úgyis megtesz. Sötét egy nap a mai. Szó
szerint.
Beadom Mr. Mooney kulcsait, és oxigénpalackja van, meg vadászkése, és egy napon majd nekem is
oxigénpalackom lesz meg vadászkésem, mert soha többé nem fogsz szóba állni velem, tudom. Olyan
jó szándékú, és annyira gerinces pasas, egy veterán overallban, és itt vagyok, és most éppen nem
tudok a szemébe nézni, mert olyan nehéz bevallani, hogy bármennyire is csodálom és tisztelem,
nem akarok olyan lenni, mint ő. Szörnyű alak vagyok, ő pedig jó ember, kitárja az ajtót, és az öregek
fájdalmasan magányosak, amikor egyedül vannak. Szívfacsaró, hogy milyen nyilvánvalóan,
mennyire azt akarja, hogy menjek be, és igyák meg vele egy sört. Egy jó srác bemenne, de
mindannyian tudjuk, hogy én csak egy kibaszott eszköz vagyok.
Viccelődni próbál.
— Mi ez az öltözék, Joe?
- Jelmezbálban voltam.
200
Nyújtom neki a kulcsokat, de leint. Még mindig nyitva tartja az ajtót. Nem az a fajta, aki valaha is
kimondaná, hogy társaságra vágyik. De megérti, ahogy zsebre dugom a kulcsokat, és hátrébb lépek
egy kicsit. Visszahúzódik dohos, penészes otthonába.
- Hová mennék?
Leint, és tényleg nem kell sehova se mennie. Van egy fickó a templomból, aki orvoshoz hordja. És
életének ezen a pontján úgysem mehet máshova. Be kellene mennem. De most egyszerűen nem tudok.
Sarkon fordul.
Két Twizzler maradt, elfeledkezem az időről, ahogy az néha megesik itt velem, és a Make Me Lose
Controlt hallgatom Eric Carmentól, újra meg újra, önpusztító módon, csöpögős
szöveggel gyilkolom magam olyan időkről, amihez túl öreg vagyok, hogy visszaemlékezzek rá,
nyári szerelemről és kabriókról óriási hátsó ülésekkel. Kopognak az ajtón, és soha nem szoktak
kopogni az ajtón, és sosem szokott lyuk lenni a falon, és megint kopogtatnak. Leállítom a zenét.
Megint kopognak.
Amikor ajtót nyitok, majdnem meghalok. Te vagy itt, az én házamban, pasztellkék kordbársony
nadrágban és kicsi, bundás dzsekiben. Be akarsz jönni, és ez veszélyes. Minden, amit összegyűjtöttem
rólad, itt van nálam, és nem szabad látnod őket. Még mindig te-illatod van, mennyei, és úgy festesz,
mint aki sírt. Felém mozdulsz, én pedig megmarkolom az ajtógombot.
- Beck!
Nagyot sóhajtasz.
-Vágom, oké? Nem hallasz rólam jó ideig, és aztán ötvenszer hívlak, és itt termek az ajtód előtt, mint
valami kibaszott, nyomulós őrült.
És most már tudom. Biztonságban elengedhetem az ajtógombot. Nem láttál meg a kompon. Lágy a
tekinteted, és biztonságos. Be akarsz jönni.
- Hát, csak egy kicsit őrült - feleled. - Kényszerítenem kellett a kissrácot a könyvesboltban, hogy
adja meg a címedet.
Túl kicsi vagy hozzá, hogy bárkit bármire kényszeríts, Curtist megölöm, és teljesen kivagy, és nincs
más hátra, mint hogy félreálljak az útból, és beengedjelek. Miután belépsz, habozol egy kicsit,
203
mintha épp a legrosszabb vécéfülkébe toppantál volna a moziban, és azt kívánom, bárcsak
kitakarítottam volna! A mosogatóban van egy bontott doboz szardínia, ami nem lenne ott, ha tudtam
volna, hogy jössz. De ha felhívom a figyelmet arra a kurva halra, hát, az sem valami jó.
Kibaszott Curtis, gyorsan végigpásztázom a szobát, nincsenek-e elöl bugyik, melltartók vagy e-
mailek. Semmi. Csoda. Kibújsz a bundás dzsekiből, kicipzározod a csizmádat, és úgy telepszel le
a kanapéra, mintha a tiéd lenne a lakás. Egy valami jó: annyira magad alatt vagy, hogy mintha észre
sem vennéd a lakásomat. Kifújod az orrod, fészkelődsz, én meg leülök a székre, amit pár hete
találtam a sikátorban a könyvesbolt mellett. Amikor hazacipeltem a metrón, azt hittem, sosem látja
többé senki, mintha az lett volna a szék utolsó napja, amikor még látható.
- Szóval tudom, hogy jó ideje nem jelentkeztem - kezded. - De szükségem volt valakire, és rád
gondoltam, és... nem vetted fel a telefont.
- Bocsánat - mondom, és adnom kellett volna neked egy esélyt. Ha bátor lettem volna, ez a
beszélgetés most a te lakásodban zajlana.
- De jól vagy?
Megrázod a fejed.
- Bántott valaki?
Könnybe lábad a szemed, és úgy nézel rám, mintha már régóta védtél volna valakit, mintha mindig
nemet mondtál volna, amikor igent kellett volna, és kinyikkantod a választ:
- Igen.
204
És már bömbölsz. Odamegyek hozzád, és hagyom, hadd sírj, és egy darabig meg sem szólalok.
Átölellek, és hagyom, hogy kisírd magad. A könnyeid eláztatják a pólómat, és úgy érzem
magam, mint valami őrült, aki soha nem fogja többet kimosni a ruháit, az egész tested rázkódik a
boldogtalanságtól, és hamarosan majd az örömtől fog, teszek róla. Megveregeted a hátam.
Megértem, hogy térre van szükséged, visszatérek a székemhez, te pedig nagyot sóhajtasz.
- Hurcoltál valaha magaddal egy titkot? Úgy értem, olyat, ami hazugság. És egy nap egyszerűen
kurvára nem bírod tovább. És muszáj valakinek elmondanod.
Néha látom a tévében Candace kibaszott zenész bátyját, és legszívesebben betörném a képernyőt, és
megmondanám neki, hogy a húga nem fulladt vízbe szörfözés közben. Bólintok.
- Aha. Értem.
- Hát, ez elég hosszú, Joe, de erről van szó. Hazudtam neked, és mindenki másnak is. Az apám nem
halt meg. Nagyon is él és jól van, Long Islanden lakik.
- Értem - mondom. És értem is. És arra gondolok, hogy nem valakit választottál, hanem engem. És
ez jelent valamit, Beck. Levadásztál engem, engem.
-Tudod, milyenek a lányok - folytatod. - Ha Peachnek, Chanának, Lynn-nek vagy más hasonlónak
mondanám el, továbbadnák, és az is elmondaná valakinek, és valaki valami rejtélyes tweetet írna róla,
és pfu. Ezért gondoltam rád. Tudtam, hogy kettőnk között marad.
205
- És őszintén, tudod, bizonyos szempontból nem is hazudtam, mert számomra tényleg halott, Joe -
panaszkodsz tovább. - De a helyzet az, hogy elvett egy ügyvédnőt, aki gazdag, és az apámnak
van pénze, én meg le vagyok égve. És persze nem ad nekem csak úgy pénzt, nem. Egy kibaszott
Charles Dickens-féle ruhában kell forgolódnom az elkényeztetett kölykeivel, hogy bármit is
kaphassak tőle.
Elneveted magad, és elmeséled a fesztivált. Most óvatosnak kell lennem, és úgy teszek, mintha
életemben nem hallottam volna még ilyesmiről, hagyom, hogy megoszd velem a részleteket, és
módszeresen reagálok rájuk, és végül megcsóválom a fejem.
- Hát, az élet pénzbe kerül - mondod, és karba fonod a kezed. -Ha az új gyerekének ki tudja fizetni a
bio cukormázas almát, akkor fizessen a réginek is.
- Értem - mondom. És értem is. Apád és a felesége vagy négyszáz dolcsit szórhattak el Dickens-
jelmezekre, forró kakaóra és cukormázas almára. És te nem az a fajta lány vagy, aki asztalra várna.
Befejezel egy SMS-t, ellazítod a karod, leengeded a lábad, és amikor az állatok így megnyílnak,
akkor kefélni akarnak. Te vagy az én állatom a kanapémon, és körülnézel az otthonomon.
- Minden egyes dolgot, ami itt van, az utcán találtam - jelentem ki büszkén.
- Azt látom — feleled undorral. Te az új, steril IKEA-t szereted, mégis az ócska táskádba gyűröd a
piszkos zsebkendőket. Áh, nők! Megmozgatod a lábujjaidat, és megint rákezded az apádról. -A válás
más, ha az ember szegényebb családból származik. Az apukám a szigeten találkozott Ronnie-val, aki
épp ott vakációzott. Szó szerint, Joe, abban a bárban találkoztak, ahol a húgom dolgozott. És
206
elég kemény volt olyan lányként elkezdeni a főiskolát, aki ott nőtt fel, ahová mindenki más vakációzni
jár. Nem akartam elmondani a többieknek, hogy a kisvárosi apukám lelépett egy turistával. így
is elég volt, tudod?
- Nem hát - helyeselsz, és még sosem láttam, hogy így felhúzod magad. - Egy dolog falusi
borostyánligásnak lenni, de falusi lánynak egy apával, aki lelépett, bassza meg. Ez olyan banális.
/ /
karakán kis harcos vagy. Hatalmas vagy, embereket ölsz. Brutális vagy.
- Senki sem tudja - mondod, és a szemed nagyra nyílik, milyen szép, és az enyém. - Senki.
- Kivéve engem - mondom, és elpirulsz.
- Kivéve téged - erősíted meg, és majdnem mosolyogsz, aztán megint elszomorodsz. - És tudom,
hogy nem kellene ilyen bizonytalannak lennem, de nem csak egyszerűen elment. Teljesen új családot
alapított egy fiatalabb, aranyosabb feleséggel, és fiatalabb, aranyosabb gyerekei lettek.
Nem vagy gyanakvó hangulatban, hála az égnek, és nevetsz, gondolván, hogy csak feltételezem.
- Minden gyerek aranyosabb a felnőtteknél, Joe - sóhajtasz. -Ilyen Természet anyánk gonosz
természete.
- Hát akkor csessze meg Természet anyánk - vágom rá, és megnevettetlek vele. - Te megtetted a
magadét. Meglátogattad őt meg a családját. És kisegített némi lóvéval?
207
Kinyújtóztatod a karod a plafon felé, aztán jobbra, és észreveszed a lyukat a falon épp mögötted.
- Jézusom! - kiáltasz fel. - Mekkora kurva nagy lyuk van ott! Nyelek egyet.
- Nem - felelem. - Nem én nevezem el őket. Megmondják nekem a nevüket, amikor hazahozom
őket.
Vicces szórakozni veled, és nem tudod eldönteni, hogy megjátszom magam, vagy tényleg őrült
vagyok, és én sem tudom eldönteni, hogy kedves vagy, vagy leereszkedő, amikor felnevetsz.
- Jól van.
- Nos, Larry nagyon jóképű - mondod, előrehajolsz, hogy köszönj neki, és a kulcsaival babrálsz.
Kilátszik a bugyid. Kérsz valamit: — Felvehetem?
-Az ölembe tehetnéd - javaslód, és rózsaszín, varrás nélküli bugyi van rajtad, S-es méret, a Victorias
Secret Angels kollekciójából. Felveszem Larryt, az öledbe rakom, és imádkozom, hogy ne vedd
észre, ugyanolyan a bugyid, mint az, ami a kanapé párnái közé van tömve. Azt mondom, hogy Larry
azért tört el, mert elesett (hahaha), és te gyengéden dédelgeted.
— Egyedi — felelem.
Tanulmányozod.
— Hiányzik az L.
208
Hazudnom kell, mert nem hagyhatom, hogy elkezdj az L billentyű után kutakodni.
Rám nézel.
Semmi italom nincs. Kurva Curtis. Visszafordítod a figyelmed az írógépre, és be akarsz nézni a
párnák közé, biztosan nem ott veszett-e el az az L, de ha megteszed, megtalálod a bugyidat, amiről
biztosan tudni fogod, hogy a tiéd, ha jó a szaglásod, márpedig szerintem az. Olyan vagy, mint egy
kisgyerek, akinek le kell kötni a figyelmét, és kiveszek egy Twizzlert, te pedig megragadod az
utolsót.
- Attól tartok, nincs - felelem, és most megijedek, mert abbahagyod a rágást, és megakad valamin a
szemed a hálószobámban. Hunyorítasz.
- Hogy a fenébe ne! - vágod rá, mire odamegyek hozzád, és még kisebbnek tűnsz az öledben
Larryvel, és megpaskolod. - Vedd le, légyszi!
209
- Vér? - suttogod elevenen és tréfásan, én bundás nimfám, én pedig igenlően bólintok, és felvonod a
szemöldököd. - Larry vére?
A fenekedre csapok, tetszik neked, leszökdécselsz a lépcsőmön, és én vagyok az egyetlen, aki tud az
apádról, és hamarosan eljön a piros merőkanál ideje is. Kinyitod az ajtót, amit majd’ tizenöt
éve nyitogatok mindennap. Elsétálunk a bodegáig, és te gyakorlatilag végig szökdécselsz.
Az én környékem a Szezám utcát és Jennifer Lopez számait juttatja eszedbe, és a boltban minden srác
szeretne megdöngetni, de velem vagy. Tetszik neked az érdeklődésük, azt mondod nekem, hogy úgy
érzed itt magad, mint valami híresség, és kuncogsz. Kifizetem a Twizzlert meg az Eviant, és a hátsó
zsebedbe dugod a Twizzlert, mintha még jobban fel kellene hívnod a figyelmet a seggedre. Szóval
ilyen lenne, ha itt laknál velem. Jó érzés lenne, otthonos. Mielőtt észrevennéd, már ott is vagyunk a
házam előtti lépcsőn.
210
- De - mondom, és azt kívánom, bárcsak előkészülhettem volna rád, eldughattam volna a holmijaidat,
és lezuhanyozhattam volna, és összeillő zoknit vehettem volna fel. De itt vagy, lassan mész fel
a lépcsőmön, minden egyes megfontolt, lassú lépéssel ingerelsz.
Innentől elmosódik az egész. Ócska kanapém függőággyá változik egy Corona-reklámbeli lakatlan
szigeten, leszámítva a sört. Nincs szükségünk sörre, nincs szükségünk semmire, itt vagyunk mi
egymásnak. Köréd fonom a karom, és úgy ölelsz, hogy az Eric Carmen örömére szolgálna. Addig
smárolunk, amíg már nem bírunk tovább, és aztán csak mesélünk egymásnak. Mindent elmondasz a
Dickens-fesztiválról, a cigaretta miatti veszekedésről az apáddal, a szörnyeteg mostohaanyádról meg
az ócska motelről, a taknyos féltestvéreidről, a méregdrága cukormázas almáról. Te is kíváncsi vagy
rám, és megmondom, hogy bírlak, nagyon is. Visszatérünk a smároláshoz. így megy egy darabig,
tisztára kimerült vagy, és kényelemben érzed magad. Amikor végül elalszol, egészen ernyedt a kis
tested. Nem tudom, hogy valaha is el tudok-e aludni, ha ilyen közel vagy hozzám. Álmodban nem
tudsz hazudni, és azt hiszem, olykor el-elmosolyodsz, és közelebb húzódsz.
Csak onnan tudom, hogy képes vagyok aludni tőled néhány centire, hogy másnap reggel a zuhany
megnyitásának hangjára ébredek, és már nem vagy a karomban, hanem ott vagy, meztelenül,
nedvesen.
Ha az ember egyedül él, elbaszott egy mazochistának kell lennie ahhoz, hogy átlátszatlan
zuhanyfiiggönyt vegyen. Még az Ezüst csikóhalban kezdtem el ezen gondolkodni, ahol fehér
zuhanyfiiggöny volt, eltekintve néhány penészfolttól az alján. Mintha azt akarták volna, hogy olyan
hangulata legyen a szobáknak, mint a Pszichoban. Azt hittem, zuhanyfiiggönyt vásárolni kurvára a
világ legegyszerűbb dolga, de elmész a Bed Bath & Beyondba, és van vagy hatszáz
ádátszatlan zuhanyfuggönyük, amelyek nyilván nem jöhetnek számításba. Aztán felmész a netre, és
több ezerből választhatsz. Nem teljesen átlátszót vettem, mert valamit csak kell nézni, miközben
odabent vagy, de ha belegondolsz, ez a zuhanyfiiggöny olyasvalami, amit nézned kell
Minden.
Kibaszott.
Nap.
Úgyhogy elkezdtem átnézni a több száz lehetőséget a neten. A legtöbb minta szar, amit nem vesz be az
ember gyomra mindennap (világtérkép, baszódjatok meg, hal, Brooklyn térképe, hogy tényleg
baszódjatok meg, hóemberek, Eiffel-torony, tengerészeti jelek - de most komolyan, nem vagyok
valami faszfej, aki az Urban Outfittersben veszi a sálait, és filmeket értékel az IMDb-n). Egyszerűen
valami vicceset és klasszikusat akartam.
212
Végül egy átlátszó darab mellett döntöttem, keresztben sárga rendőrségi szalaggal, rajta a felirat:
RENDŐRSÉG: ÁTLÉPNI TILOS. Sosem képzeltem, hogy egyszer ott leszel majd a túloldalán, és azok az
átkozott sárga csíkok elzárják a kilátást. Legközelebb teljesen áttetszőt veszek majd, Beck. Tanultam a
leckéből.
És igazából még így a legjobb, mert nincs időm azt nézni, hogyan zuhanyozol. Ki kell használnom a
lehetőséget, hogy elrejtsek minden Beck-relikviát. Szívből remélem, hogy nem szimatoltál
körbe, miután felébredtél. Követem a nyomaidat. Nyitva hagytad a fürdőszoba előtti szekrényajtót
(tipikus nő), miután kivettél egy törülközőt. Szerencsére a legfölsőt vetted el, és nem találtad meg a
legalsó alá gyömöszölt melltartódat. Remélhetőleg a fürdőszoba-szekrénykét nem nyitottad ki, és
nem találtad meg az összekarcolódott, ezüstszínű hajcsatodat (akkor loptam el, amikor legelőször
jártam a lakásodban, mindenütt ott hevernek ezek a csatok, úgysem fog hiányozni, nem igaz?). Azért
kellett, mert néhány finom hajszálad belegabalyodott, őrzi a DNS-edet, az illatodat. Nem nyitottad ki a
hűtőt, és nem találtad meg a maradék Nantucketi Nektár diétás jeges teádat, félig üresen? Érintette az
ajkad, és én meg akartam őrizni az ajkadat a hűtőmben. Egy pohár vizet tényleg töltöttél, és mindig
fennáll a lehetősége, hogy azt hidd, a jeges tea az enyém.
A fürdőszobaajtó itt az egyetlen, ami még kicsit sincs elromolva, és teljesen magadra csukhattad
volna, de nem csuktad. Mintha azt akarnád, hogy mindig minden ajtó nyitva álljon, ahogy az
ablakaidon sincs függöny a lakásodban. És nem tehetek róla, de izgat, hogy mintha azt akarnád, hogy
lesselek meg odabent, a sárga rendőrségi szalag mögött. ívbe feszül a hátad, és hagyod, hogy a
víz először az egyik cicidet érje, aztán a másikat, aztán megfordulsz, és tetszik itt neked a
zuhanyzómban, az otthonomban, és hagyod, hogy a víz a nyakadba zúduljon, és aztán
végigcsorogjon a hátadon. Felveszed az Ivory szappant (az én szappanomat), és a melled közé teszed,
aztán lecsúsztatod, és hagyod, hogy leessen, aztán szétdörgölöd a habot a hasadon, lejjebb és lejjebb,
egészen odáig. És amint
213
a kezed odaér, már vissza is tér a nyakadhoz, és visszafogod magad, és most annyira kívánsz, és le
kellene vetkőznöm, és bemennem a zuhany alá, de ha megtenném, a mozduló ajtóra pillantanál,
és észrevennéd, hogy a fehér bikinifelsőd ott lóg a kilincsen. Tudom, hogy még nem vetted észre. És
meglehet, hogy nem is fogod, hiszen nem csuktad be egészen az ajtót. Lekaphatom a bikinit, és imád-
kozhatom, hogy légy úgy belemerülve a tetőtől talpig nedves - ez kétértelmű volt, bébi - önmagadba,
hogy észre se vedd, vagy ott is hagyhatom, feltételezve, hogy amikor végzel - a mosakodással, nem a
dugással -, úgy el leszel foglalva a szárítkozással, és úgy elvakít a gőz, hogy meg sem ismered a saját
bikinifölsődet.
Kit akarok becsapni? Meg kell szereznem azt a felsőt. Behunyom a szemem. Imádkozom. Remegő
kézzel nyúlok az ajtó belső oldalához, és lerántom a kilincsről. Nem veszed észre, és megint minden
biztonságos, és tényleg el kell húznod a picsába a lakásomból. Bedugom a bikinit a fagyasztott
készkaják mögé, amiket mindig megveszek, de sosem eszem meg, és ekkor már kint is vagy a
zuhany alól, kint a fürdőszobából, és rám kiáltasz.
— Hé, Joe, kezedben a fegyverrel, mondd, hová mész?!
Egy pillanatra pánikba esem. Tudod, a bikini a fegyver, és elbasztam, de törülközőbe burkolva,
csöpögve állsz, én meg úgy nézek ki, mint valami kibaszott féleszű a hűtőnek támaszkodva.
- Csak viccelek - mondod. - Tudom, gyenge vicc volt, de annyira azért nem. Nyugi!
214
úgy vizsgálod át a helyet, mintha bűnügyi helyszín volna. Talán az a sárga szalag keltette fel az
éberségedet. Megkérdezed, mióta gyűjtök írógépeket és állattetemeket, és viccelődve azt is, hogy nem
vagyok-e sorozatgyilkos. A lyukra mutatsz a falban, azt akarod, meséljek róla újra, és nevetsz, és nem
úgy szántad, hogy védekeznem kelljen, de ez nem lesz jó nekünk. És túl tiszta vagy, az én szememben
pedig még ott az álom, és reggeli merevedésem van, és kávém meg tojásom sincs, amit
elkészíthetnék neked. Csöpög a csap (nem zártad el rendesen), de nem zárhatom el, mert nem
hagyhatlak egyedül a nappalimban. Kimész a fürdőszobába, és kezet mosol, jó sok szappannal
(kitömött aligátor és írógépek). Amikor előjössz a fürdőből a frissen tisztára sikált kezeddel, már
végeztél is velem, az iskolát említed, búcsúpuszit adsz, nem nyelveset.
Curtis mentegeti magát, vörösödik, a kis szarzsákot még sosem rúgták ki sehonnan, és hirtelen imád
itt dolgozni a Mooney-ban, és hirtelen leszarja, és hirtelen a kis füves csicska soha többé nem fog
betépni.
- De - felelem, és mondanám is hol, de hirtelen Curtis mégis csak itt dolgozik, és mégis érdekli,
úgyhogy kisurran mögülem, és odavezeti az édes kis dagit a szakácskönyvekhez, és előadja
neki, hogy külön megrendelhetünk bármilyen diétás könyvet, amit csak a dagadt kis szíve megkíván.
És a visszatérítési üzletpolitikánkról beszél olyan hangerővel, mintha a nő süket lenne, nem kövér, és
csodálatos, hogy az emberek csak akkor képesek összekapni magukat, ha pisztolyt szorítasz a
fejükhöz, és ekkor téged hallak
215
a fejemben („Hé, Joe, kezedben a fegyverrel, mondd, hová mész?’), és ő tehet erről az egész
reggelről, és ezért még megfizet. Meg kell fizetnie, és a kövér hölgy részben csekkel, részben
készpénzzel, részben pedig hitelkártyával óhajt fizetni, én meg azon tűnődöm, hogy engedheti meg
magának, hogy megvegye a hozzávalókat. És Curtis hirtelen valami kibaszott önkéntes rendőrré
változik, nagy buzgón kétszer is ellenőrzi a nő jogsiját, ahogy tanítottam, és ahogy sohasem szokta,
és rendesen húzza le a hitelkártyát, keményen és határozottan, hogy az ócska, öreg masina is
elkapja. Könyvjelzőt csúsztat minden egyes kurva szakácskönyvbe, és ember, csak egy dilinyós,
pszichopata, maximalista faszfej rúgná ki ezt a srácot, olyan odaadó.
- Huhú, aranyom!
- Fizetésemelést kellene adnia a fiatalembernek! - jelenti ki, és tetőtől talpig rózsaszín a sok
csoszogástól. - Én mondom, voltam a belvárosban egy másik kis boltban is, és két órát kellett
várnom, hogy valaki jöjjön segíteni, ez a fiatalember pedig itt olyan csodálatosan és kedvesen
fogadott! És még nagy tudású is.
2x6
lábát, ha nem rúgnám ki a seggét, szétcikizné őt, és talán még a számlainformációit is feljegyezné.
Igen. Csekkel fizet.
És az elmúlt két hétben több ilyen is volt. Ma azt kérted, hogy a Herald Square-en találkozzunk a
Starbucks előtt, ahol épp most állok, miközben puszival üdvözölsz (az arcomra). Nem fogsz
az ölembe ülni a túlpárnázott fotelben, és lenyalni a tejszínhabot a felső ajkamról. Intézkedős nappali
üzemmódban vagy, és az arra járó karácsonyi bevásárlók valószínűleg azt hiszik, hogy én vagyok
a meleg legjobb barátod. Sajog a farkam, Beck. Nekem hol az ünnepem?
- Tényleg? - kérdezem, és remélem, arra fogsz kérni, hogy nyaljalak ki a Starbucks mosdójában.
>*
- Es ami még jobb, hogy van egy kuponom is - közlöd, és már útban is vagyunk a Macy s felé.
218
Most rákezded a pénzről. Le vagy égve. Úgy teszek, mintha nem olvastam volna a ma reggeli e-mail
váltásodat az apáddal. Tudom, hogy arra vársz, öreged, a Kapitány kisegít-e majd.
A nőicipő-részlegen járunk (nem fülmelegítőt akartál?), amikor Curtisről kérdezel. Azt mondom,
hogy lopáson kaptam, és kirúgtam. Nem árulom el, hogy azért, mert megadta neked a
címemet. Felsóhajtasz: pedig olyan rendes srácnak tűnt. Hah! Átballagunk az ékszerosztályon (nem
fülmelegítőt keresel?), és arra vagy kíváncsi, mikor veszek fel új eladót. Azt felelem, annál, hogy jó
segítséget találjak, csak az lehetetlenebb, hogy egymagám vigyem a boltot. Bólogatsz, és egyetértesz
abban, hogy a legtöbben alkalmazhatat-lanok, és ez most tényleg így lesz, hogy önéletrajzokról meg
ilyen szarságokról cseverészünk?
- Nem akarsz egy menetet? - kérdezed, és ha arra gondolsz, hogy a farkamon-e, hát persze.
- Paul - feleled, és a vezetéknevét nem mondod, és hál’ istennek, ezzel vége a beszélgetésnek.
Leszállunk a negyedik emeleten. Hangos, és perec- meg parftim-szag van. Miley Cyrus szól, és
túlságosan fel van itt pörgetve minden. Hangos, civakodó picsák intéznek támadást az érzékszerveim
ellen, és megkérdezem, hogy ezen a szinten vannak-e a fejhallgatók, mire azt feleled, hogy valamit
vissza kell még vinned.
Szerencsére az Ifjú Szajhák Osztálya előtt nem olyan nagy a sor, mert az ifú szajhák nagy része nem
engedheti meg magának, hogy
219
minden szart megyegyen. Mint kiderül, nem mondtad el az egészet, és mikor ránk kerül a sor, egy
leggingset és egy gyűrött blokkot húzol elő a táskádból, szegény lány a pult mögött még sosem
vett vissza semmit, és persze várnunk kell.
- És?
És szent szar, te aztán tényleg le vagy égve, mert mi másért ásnál elő egy több mint három hónapos
gatyát? Megragadod a nadrágot a blokkal együtt, és visszatömöd a táskádba.
- Tőlem nyugodtan.
Össze vagy omolva, ettől a visszavételtől függött az egész. Mindenkihez harapós vagy az Ifjú Szajhák
Osztályán, elnézést se kérve fúrakszol a műselymek és neonszínek között. Néhány ribi azt mondja,
szétrúgja a segged, de nem fogja; gimisek, örülnek annak is, ha ribancnak hívhatnak. Szólok, hogy
lassíts, de nem is figyelsz rám, és szinte tetszik, mekkora picsa tudsz lenni, mert egy nap majd
odakötözöl az ágyhoz, és pofon vágsz, és uralkodsz fölöttem, ahogy mindenki fölött, aki az utadba
áll. Úgy fel vagy húzva, és játszani akarok veled, és meg is teszem.
- Beck!
- Mi van?
- Nézd, én lószart se értek a női ruhákhoz, de az a nadrág, amit vissza akartál vetetni, jól néz ki.
- Megnézhetném?
-Itt?
- Aha - felelem, és most lassabban sétálsz, és senki sem őrzi az öltözőket, mert tényleg karácsony
van, és a Mikulás tudja, hogy jó fiú vagyok. Végigmegyünk az öltözőfolyosón, egészen a mozgás-
sérültekéhez. Nem mondod, miért azt az ajtót lököd be, és nem
220
hívsz be engem, de kövedek. Leülök a padra, te pedig megállsz a hármas tükör előtt. Előhúzod a
nadrágot a táskádból, és mi bajod van, hogy még mindig gatyákon jár az eszed?
De ami igazából kell neked, az egy orgazmus, és azt mondom, hogy próbáld fel. Elpirulsz, pajzánul,
és egy ajtó csapódik, és valaki azt motyogja, szerezzetek egy szobát, de mi szereztünk is, itt
van nekünk ez, és a szőrös csizmád már lent is van, és kicipzározod a farmerodat, ami úgy feszül,
hogy amikor lehúzod, vele együtt megindul a bugyid is.
- Gyere ide!
- Joe! Ssh!
Intek, hogy gyere ide. Mivel a szíved mélyén szégyenlős vagy, felhúzod a nadrágod, és még be is
cipzározod, miközben felém tartasz. Felnézek rád, te lenézel rám, és kezdesz lekuporodni, és az
övem csatja után nyúlsz, de nem. Megfogom a kezed, erősen.
- Állj fel!
Felállsz. És amikor kezdem kicipzározni a nadrágodat, közelebb lépsz, és segítesz nekem kihámozni
magad a farmerből, én pedig teljesen kibújtatlak belőle, a tükörhöz hajítom, és végre, a Herald uare-i
Macy s áruház női ruha osztályán korán köszönt be a karácsony. Megízlellek. Megnyallak. És amikor
elmész, gőzerővel mész el.
Imádok vásárolni.
A szex kitisztítja az elmét, és az orgazmus jót tesz neked. Távozunk a próbafülkéből, és úgy döntesz,
hogy a nadrágot, amit vissza akartál vinni, inkább az anyádnak adod - tudtam, hogy úgysem
veszünk fíilmelegítőt. Szorosan, erősen markolod a kezem, visszamegyünk négyemeletnyit a
mozgólépcsőn, és már nem akarsz nézelődni. A zene ellágyul, a Have Yourself a Merry Little
Christmas kezdődik, a kedvenc szomorú ünnepi dalom. Megkérdezed, mit csinálok az ünnepek alatt,
és azt felelem, hogy természetesen dolgozom, mire megjegyzed, hogy munkát kell majd keresned. A
férfikalap osztályra vezetsz, és elemelsz egy piros és zöld gyapjúszörnyűséget. Leintelek.
221
Válasz helyett felveszel egy piros szarvaslövő sapkát, mint amilyet Caulfield hordott a
Zabhegyezőben, és felnézel rám.
Nem tudok nemet mondani, és imádlak, amiért nem említetted a könyvet cím szerint. Felveszem a
sapkát, te pedig az ajkadba harapsz.
- Imádnivaló!
Nehéz rávennem téged, hogy komolyan végy ebben a nevetséges sapkában, de azért próbálkozom.
- Túl jól nézel ki! - visítod, és előkapod a telefonodat. - Csak egy képet, Joe! Hadd vegyem meg
neked!
- Nem is vagy fenn a Facebookon, te buta - vágod rá. - Mosolyogj! Lefotózol, visszaadom neked a
sapkát, és a táskádba túrsz a hitelkártyádért.
- Beck! — szólok rád. — Nem kell megvenned nekem egy olyan sapkát, amit úgysem fogok soha
felhúzni. Komolyan. Munkára van szükséged?
Karácsony van, úgyhogy hagyom, hogy megvedd nekem a sapkát, és azt mondom, csak egy feltétellel
fogom hordani.
- Bármit! - feleled, és pompás csőlátásod van.
- Igen! — Örvendezel, és a nyakamba veted magad; mindent megadok neked, amit csak akarsz,
amire csak szükséged van, és puhán megcsókolod a nyakam, gyengéden az ajkam. A nevemet
mormolod, „Joe , és aki csak arra jár, azt hiheti, most jegyeztük el egymást.
222
Később a nap folyamán Ethan jelenik meg interjúra. Nincs szívem megmondani neki, hogy az állást
már betöltötték. Úgy néz ki, mint egy versenyegér, és barátságos, akár egy kölyökkutya, és
jobban ellenne egy állatmenhelyen, mint egy könyvesboltban. Rengeteget beszél, én pedig megnézem
az e-mailjeidet, és világossá válik számomra, hogy felhívtad Peachet, és beszéltél neki a kis vásárlási
kalandunkról meg az új állásodról. Ezt írja:
Beck cicám, remélem, nem hibáztatod magad a kis ámokfutásodért a Targetben. Ne feledd, attól, hogy
rosszalkodsz, még nem leszel rossz. Te is ember vagy, kicsikém! Csak légy szíves légy hozzá kedves,
talán nem a legjobb ötlet, hogy együtt dolgozzatok. Esetleg az egyetemen jobb lenne. Akárhogy is,
légy jó! Peach.
- Szörnyen elfoglaltnak tűnsz, Joe — jegyzi meg élénken. — Ha akarod, elmehetek, és kicsit később
visszajövök. Szabad az egész napom.
Úgy mosolyog, mintha most közöltem volna vele, hogy a Mikulás létezik, és közben elolvasom a
Peachnek írt válaszodat:
Ó, a Macys volt az, nem a Target, vagyis így már tiszteletre méltóbb...
Remélem. És igazad van, tudom, hogy nem kellene a könyvesboltban dolgoznom. Olyan rosszul kezelem
a határokat. Miért vagy te mindig olyan okos?!
223
Csak érdekel, hogy mi van veled, Beck. Ne feledd: határok! Egyébként mintha egy örökkévalóság óta
nem láttalak volna! Elteszem a telefonodat, és magamban megköszönöm az anyádnak, hogy állja a
számlát. Ethan még mindig az Amerikai PsychóióX csacsog.
224
Visszaírsz Peachnek, kellemes telelést kívánsz neki. Azt írod, hogy te valószínűleg a városban
maradsz, mert olyan sokba került Nantucketre utazni, mire ő így válaszol:
Édesem, ha szükséged van egy kis kölcsönre, tudod, hogy itt vagyok... Hajthatatlan NEM a válaszod,
Peach pedig a családjával St. Barts szigetére utazik, hogy tetőtől talpig bionaptejjel kenegesse
groteszk testét, és rád gondoljon. Talán találkozik majd egy ottani lánnyal, beleszeret, és leszáll rólad.
E-mailezek neked, hogy holnap kezdesz, és azonnal válaszolsz, ahogy illik:
© Igenis, főnök.
Később az este folyamán felhívsz, hogy tisztázd a kezdést. Amikor beszámolok Ethanről, először
zavarba jössz.
- Azt jelenti, hogy olykor-olykor lesz együtt egy szabad éjszakánk. Kapiskálod, és suttogóra fogod
a hangod.
Nem nevetek.
Lángész vagyok, ez nyilvánvaló, és Peach megbaszhatja, mert tovább beszélgetünk, úgy, mint barát és
barátnő. Mesélek még Ethanről, és nevetsz rajta.
- Beck!
225
- De komolyan, Joe! - folytatod. - Lehet, hogy Blythe-nak épp Ethanre van szüksége. És vice versa.
Az ellentétek vonzzák egymást.
- Mi ellentétek vagyunk?
- Majd meglátjuk - mondod, és utána indiai kajáról beszélgetünk meg zenéről, és az a fajta
beszélgetés ez, ami csak úgy folyik tovább, ami csak egy próbafülkés kaland után lehetséges.
Amikor végül letesszük, elküldöm neked Ethan elérhetőségét Blythe számára. Hozzáírom:
Boldog karácsonyt!
Válaszolsz:
Már az is. ©
Imádom, hogy ott vagy velem a boltban. Hogy veled dolgozhatok, megint szerelmes lettem Mooney
könyvesboltjába. Imádnivalók vagyunk, összeillő pár, és imádod, ha valaki mondja is. Nincs
több randi. Csak mi vagyunk. Még műszak előtt érkezel, és üdvözlésül megcsókolsz. Az unalmas,
mezei párok kutyán gyakorolják a gyereknevelést, de nekünk itt van egy egész bolt, tele
könyvekkel. Megosztjuk a terheket, és kinevetjük a vásárlókat, és játékosan vitatkozunk, hogy milyen
zenét tegyünk be, és olyanok vagyunk, mint egy 1950-es évekbeli pár, nagyon szexista módon, mert
én vagyok a főnök, és neked tetszik így. Játszol velem, minden egyes nap feszegeted a határokat, és
azért élsz, hogy heccelj. Könnyen nevetünk. Elhozom munkába a Holden-sapkát, és amikor nem nézel
oda, felteszem, hogy nevetésben törj ki, amikor meglátsz.
Játékosan ellenállok.
Nevetsz.
- Nem, inkább hagyom, hadd járkálj a világban ezzel a fejeden. Nyilván nem voltam magamnál,
amikor kiválasztottam.
Tetszik, hogy az áruházra célozgatsz, és hagyom, hogy lekapd a sapkát. Még az árcédulát sem vettem
le róla, és örülsz, hogy rajta találod.
227
El sem hiszem, milyen giccsesen érzem magam, hogy fel vagyok dobva, de olyan, mintha mellettem
állna az egész világ; kimondott boldogság van Mooney könyvesboltjában! Ethan és Blythe
tényleg randizik, ami csodálatos, és úgy fekszem le, hogy arra gondolok, vajon mi lesz rajtad holnap,
és a kémiánk mikor robban ki egy maratoni kefélésben az ágyadban, amelyet én szereltem össze.
Várunk a szexszel, mert azt mondod, ez különleges dolog. És az is.
Mindennap karácsony van, és ma egy kurvás, szürke, ejtett nyakú pulcsiban érkezel, ami lelóg a
válladról, és a kulcscsontodat faszállító pornóképkockává változtatja. Bébirépát rágcsálsz. Szólok,
hogy menj haza átöltözni.
- Magától értetődik.
- Higgadj le!
- Én higgadt vagyok, Joe. Csak azt kérem, hogy mondd már el, mi az öltözködési előírás.
- Gondolj úgy rá, mint a sulira. Órára sem mennél be ebben.
- Óráról jövök.
- Csak takard el magad - felelem, és szívem szerint megmondanám, hogy ezért érzi minden srác a
csoportodból feljogosítva magát arra, hogy megpróbáljon megbaszni.
- Mit takarjak el? - érdeklődsz, és most azt akarom, hogy hajolj le, hadd tanítsalak móresre. Elég
intenzív az apakomplexusod, Beck.
- A kulcscsontodat.
Hagyom, hadd próbáld fel a fekete polárpulcsimat, elveszel benne, és szeretnélek megragadni a
kulcscsontodnál fogva, és odavinni az F-K szekcióhoz, ahova először mentél, amikor még azt sem
tudtad, mit keresel itt (engem). És meg is tehetem, mert én
228
vagyok a főnök, és te is azt akarod, és én is azt akarom, de nem fogom. Megcsóválom a fejem, és
intek, hogy vedd le a pulóverem, nyafogsz, felnyögsz, és miközben a pulóvert áthúzod a fejeden,
a kurvás kis felső is felcsúszik, és valami perverz a kézikönyveknél néz közben, és odanyúlok,
megrántom a pulcsit, és lehúzom.
- Milyen színűt?
- Amilyet akarsz.
- Vöröset?
- Jó lesz.
- Feketét?
- Eredj! — mondom, mire elindulsz, én pedig a perverzre nézek, és jó hangosan, hidegen rákiáltok.
- Segíthetek valamiben, uram?
- Nos, ha segítségre lenne szüksége, itt vagyok - felelem, kikapcsolom a Hannah-1, Beastie Boyst
teszek be, és várom, hogy visszagyere, és vissza is fogsz, mert imádsz itt lenni velem, és említettem
már, hogy ez volt az évszázad ötlete? Az első munkanapodon arrogáns katasztrófa voltál, és minden
egyes üzletet elbasztál, túlszámláztál és alulszámláztál, és azt a kurva Brown University pulóveredet
vetted fel, mintha mindenkivel muszáj lett volna tudatnod, fölötte állsz ennek a szarságnak, és
szóltam, hogy nincs pulóver, mire elvörösödtél, mert tudod, hogy mikor viselkedsz seggfejként.
229
A kézikönyves perverz megkérdezi, hogy van-e mosdónk, amire borotvaéles nemmel felelek, és nem
köszön el, amikor elmegy. Én pedig megragadom a lehetőséget, hogy lemenjek és kiverjem, mert az,
hogy veled dolgozom, és várom, hogy ideérj, hogy érezhessem az illatodat, és láthassalak, és minden
egyes nap a közeledben lehessek, úgy begerjesztett, mint egy kibaszott nyolcadikos kölköt egy kurvás
helyettesítő tanár néni.
Megfelel munkába?
Mire visszaírok:
Nem.
A január a leghalottabb hónap a világon, egész nap idelent maradhatnék melltartókat szemlélgetve, és
ezt te is tudod, és azonnal vissza is térsz:
Kop-kop
Begépelem:
Tessék?
És megint ez van: te, arc nélkül, csak a rózsaszín csipkemelltartóba gyömöszölt cicijeid, és a bimbóid
keményen állnak nekem, és nem bírom tovább, végzek, és újabb SMS-t írsz:
230
és megkeresem a Paula Foxot, amit minden alkalommal, amikor megjelensz, úgy teszek, mintha
olvasnék. Kiveszem a Beastie Boyst és beteszem Becket - ez már megszokott, a mi kis tréfánk, az a
pár vagyunk, amelynek titkos nyelve van dalokból, könyvekből, pillantásokból és ételekből -, és mire
ideérsz, csaknem záróra van, és még csak az e-mailjeidbe sem néztem bele napok óta, ennyire
belém ivódtál. Kibújsz a gyapjúkabátodból, és egy kibaszott átlátszó csipketrikó van rajtad, és rám
mosolyogsz.
- Ez illetlen?
Becsukom a Paula Foxot, és Beck dala, a Sexx Laws kezdődik, óda a bilincsekhez és a logikátlanul
nagyszerű baszáshoz. Te meg én megcsináljuk majd a saját kúrós dalunkat, és úgy helyezkedem, hogy
szembenézzek veled, és nincs bezárva az ajtó, és a táblán az áll, nyitva, és kezdenek kiürülni az utcák
(januári hétfő van). A Hannah volt az előjáték, utána az SMS-ek az első dobás, és kissé közelebb jössz
hozzám, én pedig enyhén szétvetem a lábam, és a kabátodon állsz a tutajos csizmádban, és nem bírom
tovább, megtörök.
- Most.
Épp most dugtalak meg életünkben először, és nem volt jó, nem tartott egy örökkévalóságig, és nem
sikítottál. Hol volt az a hév a Macysből, amikor nyaltalak? És ki tehet erről a gyors dugásról?
Azért volt, mert nem egy próbafülkében voltunk, vagy nyitott ablakok előtt? Vagy miattam? Túl éhes
voltam? Túl buzgó? Túl keményen szorítottalak? Talán jobban tudlak nyalni, mint dugni, és ez
szörnyűséges és igazságtalan eshetőség. Még csak egyszer csináltuk. Módom lesz még egyszer?
Akarod még egyszer?
Nem akarod még egyszer. Nem pörögsz fel, miközben a ketrec padlóján magunkhoz térünk. Rajtam
fekszel, a hajamat simogatod, és nem látom az arcodat, de a kezedben, az érintésedben érzem
a csalódottságot, tele van szánalommal. Az ujj begyeid tap-tap, pas-kolnak, és nem engedhetem, hogy
leszállj rólam, mert akkor esetleg a szemedbe kell néznem, és képtelen vagyok rá. Talán ha
nyolc másodpercig bírtam. Kilencig. Végigmegyek rajta a fejemben, és nem tudom, hogyan
történhetett. Talán túl sokat rejszoltam, és talán túl sokáig ingereltél, és talán be kellett volna zárnom
az ajtót.
- Nem - jelentetted ki. - Olyan izgató, hogy nyitva van az ajtó, és kinn van a nyitva tábla, ugye?
Őszintének kellett volna lennem veled, meg kellett volna mondanom, hogy a biztonság hiányától én
csak ideges leszek. De nem
232
akartam csalódást okozni neked, és a te igényeidet helyeztem előre. A kasszánál akartad csinálni, de
erre nemet mondtam.
- Menjünk le!
Lejöttünk ide (az én ötletem volt, nálam a kulcs, én vagyok a főnök), kinyitottam a ketrecet, és
beparancsoltalak, és bezártam, és te mosolyogtál; azt mondtam, vedd le a szoknyádat, és
engedelmeskedtél (én vagyok a főnök), és azt mondtam, nyúlj magadhoz, és úgy is tettél, és azt
akartam, hogy a másik Beck kussoljon. Te viszont azt akartad, hogy szóljon tovább a zene, úgyhogy
hagytam (én vagyok a főnök, és ha úgy tartja kedvem, a kedvedre tehetek). Ott álltái fél kézzel a
ketrec ajtaját fogva, a másikkal lassan magadon munkálkodtál, míg én elkezdtem vetkőzni, és egyik
pillanatban még mosolyogva néztél, a másikban már feszülten és mindenre készen. Azt mondtam,
könyörögj nekem, és te könyörögni kezdtél, hogy jöjjek be, és levettem az alsónadrágomat, és ekkor
láthattad, mennyire nagyon be akartam jönni, és azt mondtam, térdelj le, és letérdeltél, és
felém nyúltál (én vagyok a főnök, és ha úgy tartja kedvem, a kedvedre tehetek), és kinyitottam a
ketrec ajtaját, és beléptem. A kezedbe vettél, aztán a szádba, és egyfolytában felnéztél rám, és tudtam,
itt az ideje, hogy megdugjalak, és tudassam is veled, hogy itt az idő, mire úgy vetetted rám magad,
mint valami állat, meglovagoltál, és rám parancsoltál, hogy feküdjek le (én vagyok a főnök, és ha
úgy tartja kedvem,
Es aztán.
És aztán benned voltam, és el is mentem. Elkúrtam. Olyan gyorsan és erőteljesen mentem el, és
először nem is mondtál semmit, és nem úgy viselkedtél, mintha azt akartad volna, hogy
segítsek neked is befejezni, csak éppen gyengéd hajsimogatós üzemmódba váltottál (nem a jófajta
érintés baszás közben), és halkan azt mondtad:
233
Ez volt az a pillanat, amikor a leginkább féltem tőled, és attól, amit tehetsz és nem tehetsz velem, mert
ebben a pillanatban ébredtem rá, hogy te vagy a főnök, nem én, és ha úgy tartja kedved, olykor a
kedvemre tehetsz. Amikor végül felálltunk, mindketten éhesek voltunk és kótyagosak, és odafent egy
öregember állt a kasszánál, és onnan nézett minket - engem felöltözve, téged melltartóban,
és mosolygott.
De egyvalami mégis meglepett. Egy nap múlva - még egy egész napot sem vártál — SMS-t küldtél
nekem:
Oké!
Te: Hiányoztok, csajok. Vésztalálkozóm lesz dr. Nickyvel, de mit szólnátok egy késői ebédhez és!vagy
iszogatáshoz?
Lynn: Már pizsiben vagyok, Született feleségek-üzemmódban. © Igyatok egyet rám is!
Szóval ennyi volt, igaz? Az igazi vég, mert ahelyett, hogy velem találkoznál, azt választottad, hogy
egy mentális egészséggondozóhoz mész és egy barátnődhöz, hogy rólam beszélj. És ha egy
lány szívesebben beszélget rólad, mint veled, hát... az én tapasztalatom
234
szerint az a vég. Szóval úgy voltam, hogy megölöm magam, a kurva életbe, és mindenkit a boltban,
és kiveszem az Eric Carmen CD-t, és darabokra zúzom, mert nem hittem már magamban és a jövőnk-
ben. Szánalmas módon visszaírtam:
Oké!
Az viszont jó, hogy tudtad, közel járok ahhoz, hogy kibukjak, mert nem egészen öt másodperccel
azután, hogy kivettem a CD-t - néha a csend a legjobb zaj -, leültem a székre, és arra gondoltam, hogy
kiherélem magam, mint az a perverz az Apró titkokban, megint visszaírtál:
Akkor találkozunk!
7 óra 12 volt, amikor rájöttem, hogy a gyertyák el vannak átkozva. Öt kis fogadalmi gyertya, amit a
Pier 1 Importsban vettem egy fickó miatt, aki egyszer felbukkant a könyvesboltban, és valami oknál
fogva megmaradt a fejemben. Jó fejnek tűnt, olyan srácnak, akivel barátok lehetnénk, ha történetesen
barátokra fájna a fogam; nehéz táskát zuttyantott a pultra, hogy elővegye a hitelkártyáját,
és felsóhajtott.
- Na persze - feleltem, és fel sem fogtam, de akkor ez bevésődött, és soha nem hívnék meg nőt
anélkül, hogy gyertyát ne gyújtanék, mindezt valami papucs miatt, aki Tóm Clancy-könyveket vásárol
235
magának, a szexmegvonó asszonynak meg gyertyát. Mitől leszünk önmagunk? Mitől csesződünk el,
és miért? Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy 7.12-kor kezdtem már bánni azokat a gyertyákat és
a szánalmas kis illatosított lángocskáikat. A pizza kihűlt, a bor, amit vettem - utálom a bort - percről
percre szarabb lett. Ilyen sokáig nem lehet lélegezni hagyni a bort - és tudtam, hogy nem
fogsz eljönni, és csak idő kérdése, hogy lepattints, és biztos is lett 7.14-kor, amikor az asztalnál ültem
- az asztalnál, amit csakis ezért a pillanatért hurcoltam haza és cibáltam fel a lépcsőn —, és te SMS-t
küldtél nekem:
És ez a mogorva arc, a tested, bezárult, a szemed elfordítva tőlem, és a lemondásod mindenről, ami
velem kapcsolatos, mindenről, ami velünk kapcsolatos, és el sem kell olvasnom az e-
mailjeidet ahhoz, hogy tudjam, nem kenhetem az egészet Peachre, mert nem ő a béna fasz, én vagyok
az, pedig Twizzlert is raktam egy vázába neked, Beck. Felkapom a vázát, és odavágom a falhoz, a
faliszőnyeghez, amit egy idős asszonytól vettem az utcából, hogy elrejtsem a lyukat a falon, hogy
kényelmesebben érezd magad nálam. A váza nem törik el. Csak lepattan a kanapéra, és nyilván én
vagyok a legbénább béna fasz a világon. Még egy vázát sem tudok eltörni, és a gyertyákra vetem
magam, de nem akarom felgyújtani a lakást. Voltál már itt, és mégis dugtál velem. Nem tehetem a
helyet felelőssé, és nem okolhatom a vázát vagy a Twizzlert, vagy a rendőrségi szalagot a
zuhanyfüggönyön. A kezemet egy gyertya fölé engedem, a tűz forró, és ég a bőröm, és felgyújtanám
a faszom, ha tudnám, de így is tudjuk, hogy puhapöcsű vagyok. Az égett hús szaga elnyomja a hideg
pizzáét, és még jó, hogy nem pazaroltam pénzt virágra.
Mondok én neked valamit az öngyilkosságról, Beck. Ha akár fegyverrel, akár kötéllel vagy egy
utolsó fürdőzéssel szeretnék végezni magammal, amit nem fogok, most lenne itt az ideje. Kidobtál, és
öt órája és tizenegy napja már, hogy szerelmeddel otthagytál, és egyik dalunk sem hangzik jól, mert
nem fognak minket a szédítő magasságból látni, és nem, nem fogsz még mindig szeretni holnap is,
mert soha nem is szerettél. Én nem vagyok Bobby Short, sem (az igazi) Beck, és nem akarod áthágni
a szex törvényeinek minden logikáját velem, és nem vagy újra szerelmes, és nem imádod, imádod.
Semmi sem esik jól már, még a bekattant Benji-tweetek sem:
- Elnézést, de nem hagyná békén a telefonját, és lenne szíves rám nézni? - károgja egy sznob
öreglány.
A picsa felvakkant:
- Jó magának - csattanok fel, összegyűröm a papírszatyrot, bedobom a kukába, csak hogy tudja, ki a
főnök, és Ethan felsóhajt és elnézést kér tőle, és kiveszi a zacskót a szemétből, és ide jutott az életem:
én, Ethan, meg egy halom könyvvásárló seggfej.
237
Egyik napomat a másik után Ethannel töltöm, és nem könnyű dolog megismerni őt, főleg most, hogy
nem mesélhetek róla neked. Panaszkodtál a hangos ventilátorra a személyzeti mosdóban,
és győzködtél, hogy cseréljem ki, ahogy mindenki tette volna, Ethan „zajgépnek” nevezi, és azt állítja,
őt nem zavarja. Szinte olyan ez a kölyök, mint egy hermafrodita, amolyan 1992-es CK One
uniszex parfüm módra. Kérdés nélkül is meg tudom mondani, hogy kívülről tudja a Gonna Make You
Sweat egész szövegét, és otthon érezné magát a táncparketten sasszézva, tapsolva és számolva.
Fennhangon. Agresszív az összes lehetséges rosszféle módon, túl későn született, és negyvenegy
évesen fáradtnak tűnik a színmentesített, Rick Dees1 által elbeszélt élet utáni hajszájától. Vagy
megsajnálod a srácot, vagy leütöd, és elveszed a pénztárcáját. Lakmuszpapír az embereknek, és a
vásárlók fele viszonozza a mosolyát, a másik fele pedig csak bámul rá, mindig mondom neki, hogy
öregek otthonában kéne dolgoznia, és komolyan is gondolom. Táncpartikon DJ-skedhetne
tolószékeseknek. A kamillaillatú, görbe faszú és lusta, megvetemedett pinájú emberek tovább
tüzelhetnék a totális, teljes és tragikusan veleszületett vágyát a régmúlt idők iránt.
- Ethan, nem kell mindenkit asszonyomnak szólítanod - jegyzem meg. - Vannak emberek, akiknek
csak integetsz, vagy annyit mondasz, szívesen.
Nem hajlandó rám figyelni, tanulni vagy beadni a derekát, és kezdem elveszíteni a türelmem vele, az
élettel, az emberekkel szemben. Semmim se maradt, ami után vágyakozhatnék, amiről álmodhatnék.
Émelygek, ha ránézek, mert olyan kibaszottul rendes, hogy soha szóba se hoz téged. Nem dörgöli az
orrom alá a kapcsolatát, és olyan keveset említi Blythe-ot, amilyen keveset csak lehet, ami engem
fokoz szánalmassá. Nincs másom, csak egy szar
emlékem gyors egyesülésünkről, arról a nyolc másodpercről, amíg a farkam köré kulcsolódtál. A
Macy’s-beli forróság minden egyes nappal hűvösebb lesz, és a szex emlékei is csak olyanok, mint
minden emlék, arra kárhoztattak, hogy idővel megfakuljanak és elhalványuljanak. Azt mondtad
Chanának:
A már megint rosszulesett, és minden csak lefelé visz a lejtőn. A napjaim állott, cukros
gabonapehellyel kezdődnek, és frissen elszakadt farmerrel, amit elfelejtettem kimosni - nem
fogom kimosni, mert te voltál rajta. Elmetrózom munkába, és nem érdekelnek a könyvek, mert te
nem nyúlsz hozzájuk. Bőszen ellenőrzőm az e-mailjeidet. Az életed megy tovább, és nem írsz
nekem. Lepiszkálom a vart a megégett ujjamról. Nem akarom, hogy begyógyuljon, kell nekem ez a
fájdalom, és letépem a vart az ujjamról, ami úgy tetszett neked azon az éjszakán a fiákerben. Genny
és vér és fájdalom szivárog az ujjamból, mint minden másból az életemben. Ha Ethan még egy kurva
alkalommal elmondja, hogy meg kéne mutatni az ujjamat orvosnak, és hogy pereljem be a
kávéfőző gyártóját - gyorsan kellett gondolkodnom, nem mondhatom az új gyereknek a kasszánál,
hogy felgyújtottam az ujjamat, amikor kidobtak - szóval, ha Ethan nem fogja be a száját, hát szájon
lesz vágya, gennyestül meg mindenestül.
És bár csak rövid ideig dolgoztál itt, örökre nyomot hagytál ezen a helyen. És valahogy
gonoszságnak tűnik, hogy most Ethan áll a te helyeden. Szereti az új dolgokat, a ropogós, akciós Gap
cuccokat:
- Micsoda leárazás! - lelkendezik, mintha kíváncsi lennék rá, hogyan szerezte az akciós farmerjét és
az ingjeit. - Keddenként a Gap leárazott részlegén mindenből lejön még negyven százalék -tájékoztat,
mintha be kéne írnom a naptáramba.
Minden áldott nap kibaszott jó passzban van, és frissen borotválkozott, és tragikusan, szánalmasan
reménykedik benne, hogy még több jó dolog történik vele. Blythe megszerzésétől győztesnek
érzi magát, és most lottózik is.
239
- Hé, Joe, esetleg vehetnénk közösen egy szelvényt, tudod, mint ahogy az újságokban írnak azokról a
srácokról, akik együtt dolgoznak, és együtt nyernek.
Mindennap ömleng a kávéjáról (mintha muszáj lenne külön hangsúlyozni, hogy a kávénak kávéíze
van). És amikor január van, az év legáltalánosabban ócsárolt hónapja, és ónos eső esik, és az ég úgy
néz ki, mint egy savval mosott farmer, és naponta háromszor kell felmosni a boltot a csizmás
seggfejek meg az esernyős seggfejek miatt, és neki muszáj azt trilláznia, hogy „Hát nem gyönyörű
egy ilyen szürke nap?” Amikor kisüt a nap, hogy csúfolódjon velünk, mert nulla fok van, megint csak
muszáj vidámkodnia: „Nincs is a téli naphoz fogható, hát nem igaz?”
A legrosszabb, hogy nem hajlandó utálni engem, Beck. Semmibe vehetem, ugathatok vele, akkor is a
kutyám, ahányszor csak belépek a boltba, mindig mosolyog rám. Soha nem is ölné meg magát, még
akkor sem, ha lekésne egy 75 százalékos leárazást a Gapnél. Túl jámbor. Egy nap, amikor még
kezdett, egy Bed Bath & Beyond szatyorral érkezett. Amikor elment szarni - túl sok korpát eszik,
aggódik a vastagbele miatt -, belelestem a táskába. Tudod, mi volt benne? Megmondom, mi volt
benne: egy összecsukható reggelizőtálca. Van ennél szánalmasabb vétel ezen a kibaszott világon?
Talán mondjuk egy C+C Music Factory válogatás CD, de ennyi. És emlékszem, hogy arra gondoltam,
Ethan majd hazamegy a boltból, készít valami rostosat vacsorára, az új tálcájára teszi,
és vígjátéksorozatokat néz, és azt hiszi, mennyire vicces az Agymenök. Szó szerint tisztára nyalja a
tányérját, aztán összecsukja a tálcát, és elteszi a helyére, ahová ezután a szánalmasan magányos,
rostos, rendezett életének minden egyes estéjén elteszi. De aztán lett neki Blythe. És tudom, hogy
együtt vannak, nem vagyok idióta. És most úgy tűnik, hogy én vagyok az, akinek az a kibaszott
összecsukható tálca jut, és a világ a feje tetejére állt. Itt kellene lenned, arról mesélned, hogy mit ír
róla Blythe a novelláiban. Szükségem van rád. Szükségem van a komolytalanságra.
240
Utálom Ethant. Utálom, amiért ott van neki Blythe. Amikor szakítottunk, nekik is szakítaniuk kellett
volna, és próbálok normális lenni. Megkérdezem, mi van velük, de csak süketéi nekem:
Nem, nem tudom, mert én nem tartom becsben a függetlenségemet. Én a puncidat tartom becsben. Ha
én járnék a Reebokjában -elvált, kupongyűjtögető, lassú -, golyót eresztenék a fejembe. Ezek a
világtörténelem legsötétebb napjai, és kezdem elveszíteni a fejem. És ha mindez még nem lenne elég,
Enrique Iglesias-számokból próbál spanyolul tanulni, és megkérdezi, berakhatna-e egyet most
rögtön.
- Persze - felelem. Már nem is érdekel. Olyan halott vagyok, hogy megsüketültem.
- Nem muszáj most rögtön meghallgatnom - puncsok - Inkább valami mást tegyek be? Tonnányi
válogatásom van itt. Van elektronikus meg rockzene meg dzsesszzene is.
- Joe, te mindenről annyi mindent tudsz - feleli, és csaknem okot talál a mosolygásra. Ha beverném
az orrát, akkor is találna rá okot, hogy megköszönje. - Úgy érzem, mindennap tanulok valami újat!
Lemegyek, bezárom az ajtót, és megnézem az e-mailjeidet. Van egy csomó szemét az iskoláról, némi
anyagi jellegű civakodás a szüléiddel, apukád kisegít „egy kevéssel”, és januári
önsajnálgatásba merültök Lynn-nel és Chanával. Próbálod elfoglalni magad, mindenféle szart
összeveszel az interneten, apuci hitelkártyájára terheled, aztán ígérgeted neki, hogy megadod. Nincs
tovább. Elmentél, vásárolgatsz, én pedig lehántom az új bőrt az égésről, és nézem, ahogy szivárog a
genny belőle. Nem gyógyulok. Nem vagyok hajlandó túljutni rajtad. És akkor ezt írod Chanának:
Annyira sajnálom, de nem fogok tudni elmenni arra a műsorra jövő héten. Tudod, hiányzik Joe.
241
egy vastag faszú gorilla alfahím. Igen! Hiányzóm neked! Ez igaz! Tényleg! Visszaszámlálás az
apokalipszisig törölve, és hiányzóm neked, és az ujjamra fújok, és imádom az életet meg a C+C
Music Factoryt, és még az is lehet, hogy Ethan tényleg megtanul spanyolul, és tovább olvasok:
Nem is tudom, hogy ö maga, vagy az, ami volt közöttünk. De egyfolytában rá gondolok, és majdnem
felhívom, és ha nem mászom ki ebből, fel is fogom hívni. Úgyhogy most leutazom Peachhez Little
Comptonba, és kieresztem kicsit a gőzt.
És most fel-alá járkálok, mert annyira szeretsz, hogy el kell hagynod New Yorkot. Ez már hivatalos.
Megszállottan folytatod:
Szóval még egyszer ANNYIRA sajnálom, hogy le kell mondanom. De Peach azt üzeni, szívesen lát
titeket is, ha akarjátok!
Chana válasza eposzba illő, és imádom, imádom az egész világot. Velősen fogalmaz:
? Öö, oké. Beck. Hiányzik Joe, szóval télvíz idején elmenekülsz egy elhagyatott tengerparti nyaralóba
PeachcseP
Chana: Nem akarlak megbántani, de nem hiszem, hogy Peachcsel egy lyukban sok „tér” lenne. Majd
találkozunk, ha visszajöttél.
Hiányzóm neked, hiányzóm neked, és Peachtől is érkezik egy e-mail: Beck cicám, király vagy. Tudom,
hogy tegnap éjjel már annak a határán voltál, hogy felhívd Josephet, és OLYAN BÜSZKE VAGYOK
RÁD, hogy mégsem adtad be a derekad. Olyan tehetséges vagy, és ott van az iskola. Természetesen az
az első.
És Joseph lenne az első, aki a legjobbat akarja neked. Ne légy olyan szigorú magadhoz, B. egyébként
is... isteni lesz L. C.-ben! Mielőtt elfelejteném, kiderült, hogy a szobák többsége éppen felújítás alatt
van. Utálom ezt mondani, de nem lehetne, hogy inkább mégse hívd meg C-t és L-t? Koszi!
A szobákat átépítik, de egyvalakinek mindig jut még hely. Vakáció van! És vakáció előtt fel kell
készülni! Mindenki tudja! Felviharzom a lépcsőn, és közlöm Ethannel, hogy elmegyek a Gapbe.
242
- Elöl még csak rá se nézz semmire! - tanácsolja. - Egyenesen hátra vedd az irányt!
- Rendes vagy, Ethan - felelem, és komolyan is gondolom. - Se perc alatt meg fogsz tanulni
spanyolul!
És tudom is. Alig várom, hogy új cuccokat szerezzek. Én szeretem a régieket, de te az újakat szereted,
és talán van is valami, ami az új dolgok javára írandó. Hiányzóm neked, és ez új, és jó.
Visszatértem a boltból, új dolgokkal körülvéve, és talán jobban hasonlítok rád, Beck, mint
gondoltam, mert az új dolgok izgalmasak. Új kötszer (tiszta!), új sapka (gyapjú!), új frizura (rövid!),
és új attitűd (felpörgött)! Korán elengedtem Ethant, és azt mondta, örül, hogy ilyen emelkedett
hangulatban lát. Csak idő kérdése, hogy a kezed nyújtsd felém - hiányzóm neked -, és megint
megnézem az e-mailjeidet, mert olyan jó volt ez a hír. Chana neked esik az „LC tweeted”
miatt: Chana: „LC”, Beck, ennél csak akkor mondhatnál nagyobb seggfejsé-get, ha „LC”alatt Lauren
Conradot értenéd. Nem nevezheted„LC”-nek, ha még sosem jártál ott. Mert nem jártál, ugye?
Te: Oké, igazad van. Béna volt ez az LC. Csak nem vagyok egészen magamnál Joe óta.
Chana: Ha nem vagy magadnál, akkor viselkedj felnőtt módra, hívd fel, és találkozz vele újra. Peach
hercegnővel elszökni szó szerint a lehető legrosszabb, amit tehetsz.
Te: Tudom. Mint a Szex és New Yorkban, amikor Carrie Párizsban van az orosszal, és azt mondja, nem
tehet róla, de kíváncsi, milyen lenne, ha Mr. Biggel lenne ott.
Chana: Kivéve, hogy az egy hülye tévésorozat, amiben mindent túl kell ragozni. Ez meg a valóság.
Neprimadonnáskodj, és hívd fel a srácot! Ki tudja? Talán még Rhode Islandre is lemenne egy
éjszakára.
2-44
Ó, Beck, minden éjjel ott leszek. Ez az. Az új kezdet. Visszaírsz neki: Te: Hm. Ez elég kedves ötletnek
tűnik.
Chana: Akkor csináld! Hívd meg. Peach pedig bassza meg. Mondhatnád, hogy nagy romantikusan
követett téged, meg minden.
Te: Lehet. Mi lenne, ha csak elküldeném neki a címet SMS-ben, meg annyit, hogy gyere?
Megnézem a telefonomat, nem jött-e tőled SMS, Beck. Semmi. De akkor is igaz, kellek neked, és az is
igaz, hogy te kellesz nekem. Képtelen vagyok tétlenül várakozni. Össze kell szednem magam, és meg
is teszem. Legelőször is megkeresem az interneten Peach családjának címét egy régi építészeti
magazincikk és a Google térkép kombinációjával. Most pedig felhívom Mr. Mooney-t, és
megkérdezem, nem lenne-e gond, ha elutaznék valahová, és bezárnék néhány napra.
- Joe, most már te vagy a főnök. És tudod, mit gondolok a januárról. Időpocsékolás. Menj el
vakációra! Megérdemled.
És tényleg.
Lynn: Tudod, hogy Rhode Islandnek azon a részén minden zárva van, Beck.
Te: Gyerekek, légyszi! Csak egy hétvége. Nem valami nagy dolog. Chana: Mondd meg neki, kösz, hogy
meghívott engem megLynnt is. Te: Chana, de tényleg meghívott! Nekem mondta, hogy hívjalak
titeket. Lynn: Az nem ugyanaz, mint egy személyes meghívás...
Te: Gyerekek, depressziós. Tudjátok, hogy valaki vadászik rá, nem? Lynn: LOLOLOLOLOL Chana:
Mennyit fizethet neki?
*45
Imádom a barátnőidet, amiért az én oldalamon állnak. Rengeteget jelent nekem, és egy nap, majd az
esküvőnkön, meg is köszönöm nekik. Szeretném ugyanezt elmondani Peachről is, de ő nem a Joe-
csapatnak szurkol. Hanem a Beck-csapatnak, és nem érti, hogy a Joe-csapat és a Beck-csapat egy és
ugyanaz. Vele is dumáltál:
Peach: Majd’ elfelejtettem, meg fogsz halni a könyvtárunkért! Tonnányi első kiadás, Beck. Spalding a
család barátja volt, van egy rakás dedikált példány, annyi csodálatos cucc, igazi ritkaságok, amit nem
lehet bárhol megszerezni. Van például egy dedikáltVÜágkótorony. Virginia Woolf, nos, ez egy hosszú
történet, legjobb, ha hétvégére tartogatjuk egy üveg Pinot mellé.
Te: Tudod, hogy ki imádná? Hú, persze, hogy tudod, ki imádná. © Peach: Tudom, édesem.
Megígérhetem, hogy a legjobb figyelemelterelés, ha kiviszlek a városból.
246
Ismerem a bolt hangjait, és rossz érzésem támad. Tudom, milyen hangja van, amikor valaki rázárja a
bejárati ajtót, és tudom, milyen hangja van, amikor a nyitva táblát a zárva oldalra fordítják. A
machetém a pincében van, én pedig idefent, és hallom, hogy engem ócsárolnak, bárkik is legyenek
azok. Hárman vannak, arctalan csávók Barack Obama-maszkkal a fejükön, kettő nagydarab, egy
kisebb. A kisebbik feszítővasat lóbál, és nincs időm elbújni a pincében vagy az előterében. Ha nem
nyerhetsz, veszíteni fogsz, és mind a hárman egyszerre indulnak meg felém.
Rám támadnak.
Férfiként viselem, és úgy püfölnek, mintha valami rohadék lennék, mintha szó szerint megbasztam
volna az anyjukat. Az arcom vérben és nyálban úszik, és lehet, hogy a jobb szemem nem működik
többé. Végül véget ér a roham, és már nem vagyok férfi, csak egy halom lüktető seb. Kinyitom a még
működő szememet. A legkisebb Obama lekapja az új Gap sapkámat a pultról, és lendíti az öklét. És.
És.
Szent szar! Felismerem ezt a tornacipőt, mert legalább százszor kértem Curtist, hogy ne rakja fel a
mocskos lábát a pultra. Szóval ő az, ez az ő bosszúja. Curtis és a többi Obama kitódul az ajtón,
én pedig ott maradok a földön fekve, lüktetve. Nem sajnálom magam. Én kerestem magamnak.
Megtettem pár dolgot, merész dolgokat, emlékszem a bátorság Benji-féle vörös kokárdájára. Hát
persze, hogy egyszer meg kellett szenvednem érte. Hiányzóm neked, és végre most majd megkaplak,
és ez a nagy fordulópont az életemben, úgyhogy persze, hogy vezekelnem kell. Vérzek és dagadok.
Remeg a bal szemem, és megbűnhődtem, és a zárva tábla is helyénvaló, ez egy lezárás. Végre szabad
vagyok.
Hosszú, hideg az út Little Comptonig. Mooney Buickjában még mindig rossz a fűtés. A
gyapjúsapkámnak annyi, úgyhogy Benji Figawi-sapkáját viselem - vagyis azt, amit Benji lopott
Spencer Hewitt-től -, de ez vászon, nem gyapjú. Ilyen alkalmakkor jó lenne gazdagnak lenni, új
gyapjúsapkát venni, és egy vadonatúj terepjárót, és eszembe jut, mi is járhatott a fejemben, amikor
Benji lopott holmijaihoz a kulcskártyát a csomagmegőrzőben hagytam. Mindaz a zsákmány ott fog
rohadni, amíg valami szerencsevadász meg nem veszi a szekrényt egy valóság-show-ban. Hajlamos
vagyok mindig csak süllyedni, és ezért lenne szükségem zenére, de megfeledkeztem a zenéről, mert
más dolgok jártak a fejemben, többek között az, hogy lehet, hogy kurvára megvakultam
fél szememre egy olyan közönséges valaki miatt, mint Curtis. Hamarabb csapatnám le a bal golyómat
Felkiáltójeles Ethan tiszteletére.
A rádióra kényszerülök, és más sincs, csak Taylor Swift minden egyes kurva állomáson. Olyan, mint
a te híres változatod, Beck (túl sok sráccal jár, túl nagyokat bukik, túl sokat kefél, túl sokat
szökdös). Váltogatom a csatornákat, de a jelek szerint Taylor Swiftnek van egy villája valahol nem
messze ZC-től (semmi sincs messze sehonnan egy ilyen kicsi államban), és úgy fest, lehetne akár
Rhode Island királynője, polgármestere és hercegnője egy személyben, mert őt játsszák
a rockadókon (Tudják, szeretném hallani, hogy a Foo Fighters feldolgozza
Taylor kisasszony valami korai dolgát, vagy talán az Arcade Fire!), és őt adják a countryállomásokon
(Hallgassuk meg Rhode Island legújabb kincsének legújabb számát, mindenki tudja, kiről beszélek,
ugye?), és őt játsszák a popadókon is (Sosem vagyunk túl öregek ahhoz, hogy huszonkét évesnek
érezzük magunkat, Rhode Island!) Nos, baszd meg, Taylor Swift, mert egész felnőttéletemben nem
éreztem magam ennyire távol a huszonkettőtől, és miért nem találnak fel valami oldószert, hogy ne
fagyjon fel az úttest? Végigcsúszkálom az egész kibaszott utat.
Megállók tankolni, és megnézem a Twitteredet. Épp most posz-toltál a Connecticut-beli Mysticből.
Mivel lány vagy, egy fotót is feltettél a Mystic Pizzáról.
Limával a Mystic Pizzába, útban Little C. felé a téli menedékbe? ttkészvége #pepperoni
#jobbmintaszex tttengerpartinyaraló
A sötétben Mo azt mondta, hogy elveszi a szüzességemet. El akartam szaladni, de lefogott. Behúztam
neki egyet, megmenekültem, és elmondtam a tanároknak. Mo is elmondott egy sztorit, és jól tudott
bőgni. Mit gondolsz, kit küldtek el a kibaszott pszichológushoz, az igazgatói irodába, meg az iskolai
„tanácsadóhoz” avval a kurva mutasd-meg-hol-nyúlt-hozzád babájával? Nem Mo Gradyt! De nem
rágódom a múlton. Most Mo a lúzer (kétszeresen elvált jogi asszisztens, profillal rendelkezik az OK
Cupid társkeresőn, meg egy Gosling nevű pomerániaival). Én inkább a pillanatnak élek, ezért
száműzök minden Móval kapcsolatos gondolatot, bejelentkezem Benji Twitterjére, és posztotok
egyet:
A hóhoz és az arcomhoz képest viszonylag jó idő alatt érek Little Comptonba. A látásom homályos,
és a bal szememmel igyekszem figyelni az utat. Még mindig havazik, amikor a város szélére
érek. Ideges vagyok. Nem vagyok valami jó fagylaltozókkal meg hajós népséggel teli, tengerparti
nyaralóhelyeken, és lassítanom kell. Ezek a csupasz abroncsok nem állják a havat, és a Buicknak
olyan a hangja, mint Lajhárnak a Gooniesból.
Az út erősebb a Buicknál, és az üzletek mind zárva vannak, és ilyenkor nem égnek a fények. Mintha
Little Compton egész lakossága Taylor Swift villájába vette volna be magát. De az állatok még
mindig szabadon kószálnak. És mire észreveszem az útra kirohanó szarvast, és a fékbe taposok, már
késő. A Buick nyögve csapódik a szarvasnak, és egyek vagyunk, acél és hús, a kocsironcs
tornádóként pörög át az úton, a fáknak, és be a fák közé. Elveszítem az időt. Elveszítem
az egyensúlyomat, becsukom a szemem, és mindent eláraszt az égett gumi és hús szaga. Mindent. És
aztán.
Semmi.
Amikor felébredek, csak a csend van. A fájdalom, aztán ágak az ölemben, elzárják a kilátást. De a
Buick bővelkedik a csodákban: életben vagyok. A Figawi-sapka a fejemen. A telefonom is ép. Csak
húsz percig nem voltam magamnál.
250
Akármerre nézek, üvegszilánkok, kéreg és falevelek. Mintha egy fa falta volna fel a Buickot, és egy
pillanatra megrémülök, hogy nincs menekvés. Összevérezem a meleg ruhámat, de ebben nincs semmi
új. Szerencsés vagyok, megint csak, mert ebben a kocsiban semmi sem elektronikus. Ki tudom nyitni
a behorpadt ajtót, és kiküzdöm magam ebből a pompásan analóg amerikai szörnyetegből. A vörös
hóra zuhanok. Szarvasvér. Az én vérem. Mégis élek.
Megnézem az e-mailemet: még nem próbálkoztál, de majd fogsz. Felmegyek a Google térképre, és a
sors tényleg egymásnak szánt minket, Beck. Arra szánt, hogy veled legyek, mert a
telefonom megerősíti, hogy 234 lábnyira nyugatra vagyok Peach Salinger Plovers Way 43. szám
alatti otthonától.
Ám nehéz visszamászni az útra. Minden egyes porcikámmal valami rossz történt, amikor abba a
szarvasba ütköztem. Felemelem a jobb lábfejem, és a bal lábam bizsereg, a jobb lábamra helyezem a
súlyomat, de ekkor a bordáim marnak belém. A hóba bukók, és beengedem hűvösét a ruháimba.
Türelem, Joe, mondom magamnak. Türelem.
Néhány lábnyira előrekúszok, és két, részben eltakart táblát pillantok meg. Az egyik egy sima
stoptábla, univerzális jelzés. A másik flancosabb, fehér tábla:
HUCKIN’S NECK BEACH CLUB Rt. T ILOS AZ ÁTJÁRÁS, CSAK TAGOKNAK, A SZIKLÁKRA LEPNI TILOS.
T LLOS VÍZBE UGRANI. ÚSZÓMESTER NINCS, ÚSZÁS CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE.
A természet az én oldalamon áll, mert télen nem érvényesek ezek a szabályok. A tábla melletti
aprócska őrbódét nyilván bezárták télire.
- Minden rendben - mondom, és megyek tovább, erősebben, mint Celine Dion szívverése.
Akár egy fedezékből előkúszó katona, a földhöz tapadok. A karjaim nincsenek úgy kikészülve, mint a
lábaim és a törzsem. Egész testem verejtékezik, miközben vacog a fogam, és a látásom először
tiszta, aztán elhomályosul, aztán kitisztul, és megint elhomályosul. De oda kell érnem, és újra
számítom a távolságot a telefonomon. 224 lábnyira vagyok.
- Most szórakozol velem? - kérdezem fennhangon. - Mindössze tíz kibaszott lábat haladtam?
Száraz a szám, havat tömök bele. Ebben a tempóban jövő nyárra érek oda hozzád. Becsukom a
szemem. Bármire képes vagyok. Bármit meg tudok tenni, és hiányzóm, neked, és ez a séta lesz
a legnehezebb része, és bármelyik pillanatban hívhatsz, bármelyikben. A havas sárba fúrom a kezem,
és feltolom magam egy kicsit. Térdből kell fekvőtámaszt csinálnom, és vinnyogok, és szúr, de
megcsinálom, Beck. Felálltam. És megpróbálkozom valami sántikálásfélével, ami megy, egyfajta
zombisasszé, mintha hiányozna rólam a sziámi ikerpárom. Megnézem a telefonomat, és a kék pötty a
piros pöttyön van.
Végre.
Itt.
Vagyok.
Még három lépés, és elérem a behajtót, és hú, ez nem egy nyaraló, Beck, ez egy kastély egy
mesekönyvből egy gonosz tengerparti királynőről, aki elveszi a városka minden pénzét, és
szükségtelenül hosszú, sövény közé bújtatott kocsibejárót építtet, amely egy baszd meg világ stílusú,
négyautós garázsba torkollik. A ház kétszintes, vagy három, ha a tetőteraszt is beleszámítom. Az
élőkért friss szűzhó csillogó szőnyege, és bentről fények pislákolnak, odafent pedig csillagok
lebegnek bejutást remélve. Ha Thomas Kinkade, a fény festőjének ecsetvonásait kereszteznénk
Edward Hopperéival, nagyjából így nézne ki.
És a csend! Azt hittem, hallom majd a tengert, de az óceán is alszik, és hallom az olvadó hópelyheket
és reccsenő ágakat. Mindig ilyen hangos vagyok? A lélegzetem túl reszelős, és mi van, ha odabent, a
nyaralóban is meghallod? Ösztönösen hátrébb lépek. Hallom, ahogy a vérem platty, a friss, fehér
hóra hullik. Nem
252
hagyhatok nyomot, Peach azt fogja hinni, megint itt van a zak-latója, és idehívja a nemzeti gárdát.
Nem akarlak megijeszteni, úgyhogy keletnek fordulok, a szomszéd ház felé. Szerencsénk van, Beck.
A szomszédok nem osztoznak a Salinger család tájépítészet iránti szenvedélyében. Ez a birtok buja,
fákkal benőtt, és a hó nem fehér takaró, amelyet összetúrnék. A legtöbb ember úgy hal meg, hogy
soha nem ismeri meg ezt a csendet.
- Beck!
Lebújok. De a visításából meg tudom mondani, hogy sietsz a hívására, a nyaraló nyugati szárnyába
rohansz. Ez az én lehetőségem, a keleti falhoz rohanok, és engedélyezek magamnak egy pillantást a
hatalmas terembe. (Ez az, amit a gazdagok nappalinak hívnak.) Óriási. Gigantikus tengerészkék
sarokgarnitúra kanyarog benne, akár egy kövér, nyájas kígyó. A dohányzóasztal újrahasznosított,
összehe-gesztett homárcsapdákból készült, tetején üveglappal. És fényárban úszik a kandallóban
pattogó lángnyelveknek köszönhetően.
Amikor meghallom a nevetésedet, végre teljesen biztos leszek benne, hogy nem haltam meg. Füst
kígyózik a kéményből, és nem csoda, hogy Taylor Swift itt vett házat. Elton Johnt hallom —
Peach valóban vakációzik, morózus, enyhén öngyilkos hajlamú fútóbal-át a némileg pimaszabb,
önelégültebb Viszlát, sárga téglás útra. cserélte. Ó, és a marihuánaszagot is érzem. Leguggolok,
ahogy belibbensz a szobába.
Jól áll neked a tengerpart, és istenem, mennyire hiányzol. Szétvetett lábbal állsz a tűz előtt, mintha le
akarnál ülni - ugyanúgy lobogsz, mint a tűz, elevenen - fekete leggingsben és abban a szürke
pulcsiban, amit aznap húztál fel munkába, amikor szexeltünk. Amikor kissé előrehajolsz, hogy
megmelengesd a kezed a tűznél, ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy átvessem magam az ablakon,
és beléd hatoljak.
De ekkor Peach dübörög be, tönkreteszi a jelenetet, és egy pohár bort kínál neked — tipikus —, és te
belekortyolsz, ő pedig visszamegy a konyhába. Nem lennék meglepve, ha randidrog lenne benne.
253
Hiányzóm neked. És te is hiányzol nekem. Fáj ott látni téged a tűznél, a melegnek nyújtva kezedet,
ahogy én is a tűznek nyújtottam az enyémet, csak másképp. Elképzelem, hogy a vörös mélységbe
löklek és utánad ugróm, hogy együtt égjünk örökké, az élet, fény és szex fájaként.
És persze ekkor megint becsattog Peach, és közli veled, hogy egy óra múlva kész a vacsora. Kopogós
romit akar játszani - mi van, nyolcvanöt éves? -, te pedig engedelmeskedsz a házigazdádnak,
és mellételepszel a gigantikus sarokgarnitúrára.
Zsibbad a kezem, mégis sajog, és túl hideg van, hogy itt maradjak. Én nem vagyok állat, és mégis, mi
a tervem? Rájövök, hogy nem tervekkel, hanem álmokkal hajtottam ide. Az álmom: SMS-t küldesz.
Úgy teszek, mintha New Yorkban lennék, és várok három órát. Aztán felhajtok Peach kocsibejáróján.
Kirohansz, még mielőtt leállítanám az autót. Ugrálsz - örömödben! -, vacsorára hívsz -steak és
krumpli -, és aztán egész éjjel csináljuk az egyik fel nem újított hálószobában.
Nincs tervem, sem B tervem, és nem gondoltam át a dolgokat. Jó barát vagy, udvarias és megértő.
Persze, hogy szükséged van némi időre Peachcsel. Én pedig teljesen kész vagyok, mindenem fáj,
és vérzem. A kocsim a fák között, és nincs elég erőm, hogy visszacap-lassak a városba, és beessek
egy panzióba. Lekuporodom, és visszakúszom a szomszéd birtokra.
A bejárati ajtó zárva van (képzeld csak), és a világot bevilágítja a hóra vetülő holdfény (hál’
istennek), úgyhogy anélkül érek hátra, hogy felbuknék és zajt csapnék. Van itt egy csónakház -
képzeld csak -, és az ajtó nyitva van - hál’ istennek. Belopózom, és egy ponyvába burkolózom. A
sebeim újra életre kelnek a melegben, mintha láthatatlan kutyák tépnének, marcangolnának. Fáj.
De azért talpra állok. Hiányzóm neked, és ez a gondolat a fájdalom fölé emel. Letelepszem a bal hátsó
sarokba, ahol a szél nem tép akkora erővel.
2 54
Zsaru villantja a szemembe a zseblámpáját. Látom a fegyverét is, és nincs szükségem tükörre, hogy
tudjam, úgy festek, akár egy zombi, és a szagom is olyan. A zsaru mennydörgő baritonnal van
felszerelkezve. - Mondja a nevét!
*55
- És szívott valamit?
- Nem - mondom. - De esetleg kérdezze meg a szarvast is, ami a semmiből jött nekem.
Elmosolyodik, én pedig nyöszörgők. Beszól az őrsre, és megkérdezi, mennyit kell várni a mentőre,
és most rögtön ki kell jutnunk innen. Közel vagy, mindössze néhány lépésnyire. Az is lehet akár, hogy
máris felébredtél, kidörgölöd az álmot a szemedből, és a paranoiás Peachet nyugtatgatod. Mi van, ha
meglátta a rendőrkocsit? Mi van, ha a zsaru bekapcsolta a villogóját? Mi van, ha erősítést hívott? Mi
van, ha máris odakint vagy, hogy tanúvallomást tegyél a rendőrségnek? Lehányom a ponyvát.
- Hadd jöjjön csak ki, Spencer - nyugtatgat. - Hamarosan mentőbe tesszük magát.
De a mentő hangos és fényes. Erősnek kell lennem miattad, és sikerül talpra vergődnöm.
Bárhová elmennék, hogy távol kerüljek tőled, és a zsaru segít kivergődnöm a kocsihoz. A fák
elfogják a kilátást Peach háza felé, szóval akkor sem láthatsz meg, ha ott állsz a nagy szoba ablaka
előtt. Nico rendőr - frankó név — nem hagyta bekapcsolva a világítást -jó srác -, és a rendőrkocsija
hibrid - csakis ZC-ben van ilyen -, és végre úton vagyunk, megkönnyebbülés.
- De - felelem.
- Próbáljon meg hunyni egyet - javasolja. - Áll még egy kis út előttünk.
Bevallom, jólesik, hogy valaki törődik velem, hogy valaki azt akarja, kialudjam magam. Itt tudok
pihenni, a zárt ajtók mögött,
256
bekapcsolt fűtés mellett, jól elhatárolva. Hamarosan mélyen kifekszem, és rólad álmodom régi,
hömpölygő dickensi ruhában, rólad.
A Charlton Memorial kórház Fall Riverben található, Massachusetts államban, mindössze húsz
mérföldnyire. De húsz mérföld akár húsz fényév, mert ez a hely koszlott, hangos és büdös, az anti-
ZC. Amikor Nico kinyitja az ajtót, a cigarettafüst fala felemészt. Egy tucat dege-nerált narkós lóg itt,
aki oxit akar szerezni. Kísértésbe esem, hogy megkérdezzem Nico rendőrt, miért nem abba a
kórházba vitt, ahová a nyaralókat szokták, de mi értelme? Itt vagyunk. Az előttünk álló pasasnak véres
kés mered ki a farzsebéből, és azt próbálja beadni a nővérnek, hogy a kocsiajtóval érte egy kis
baleset. Egy negyedikes is látná, hogy hazudik, mégis rimánkodik:
Én nem vagyok valami lezüllött narkós, és Nicónak van tekintélye, úgyhogy azonnal bekísérnek egy
szobába. Mint kiderül, Nico régebben ebben a városban dolgozott, de itt hagyta, mert „megrágta,
lenyelte és felböfögte” a heroin és az oxikodon. Megcsóválja a fejét, és én nyilván tátott szájjal
bámulom a desperadókat a váróban, mert Sue rám vigyorog.
Vihorászik, és az akcentusa olyan vastag, hogy sajnálom a szavakat, amelyeket kiejt a száján. Nico is
felkacag.
- Nem, a francba is, Sherlock. Van jogsija, amit odaadhatnék a csajoknak odakint?
- A parkolóba’?
2S7
orvos elhúzza a függönyt, majd vissza. Sue el, és a doktorom kezet nyújt.
— Nos — kezdek bele. - Durva huszonnégy órám volt. Manhattanben támadtak rám. Épp a Lincoln
Centert hagytam el, és sétáltam, és aztán egyszer csak bumm!
Megvonom a vállam.
- Csak arra jártunk - felelem, és felnyögök, hogy mindenkit emlékeztessek, én vagyok a beteg. —
Mindegy, szóval aztán elhagytam a várost, és viharba keveredtem. Balesetem volt. Egy szarvas.
És aztán... nos, most pedig itt vagyok.
magamhoz térjek. Szerencsére Nico és dr. K beszélgetésbe kezdenek a régi kocsikról, a közelgő
melegfrontról - Vénasszonyok nyara lesz itten Sue szerint, aki ki-be járkál mindezt ahelyett, hogy
megkérdeznék, mit keresett egy magamfajta, menő tengerész egy őskori, barna monstrumban. Dr. K
letépi a kesztyűjét, és a szemétbe hajítja, azt mondja, nem repedtek el a bordáim, és a sebeim be
fognak gyógyulni. De az arcom már más tészta.
Megrázom a fejem.
Egy vastagon kikent szemű, terhes nővér csoszog be két kávéval és két lekváros batyuval. El sem
hiszem a szerencsémet. Mindjárt éhen halok.
- Nem kellett volna, Helen - jegyzi meg Nico rendőr, miközben átveszi a zsákmányt.
258
- Ugyan - feleli a nő. - Tudom, hogy nincs senkije otthon, aki főzne magára. Egy ekkora embernek
rendesen kell ennie.
Ahogy nekem is kéne, de Nico megrágja és lenyeli a batyumat, az orvos pedig fecskendőt fog, és azt
mondja, csukjam be a szemem.
- Ez fájni fog - és amikor Jude Law mondja ugyanezt Natalie Portmannek a Közelebbin, nem viccel,
és te nem fogod a kezem.
A homlokomba adott döfés nem hogy fáj, de mindjárt meghalok. Nico megveregeti a hátam.
A doktor megint belém döf, ezúttal az arcomba. Rám szólnak, hogy maradjak nyugton, és várjak,
amíg hatni kezd az érzéstelenítő. A terhes nővér rá van gerjedve Nicóra, és vele bájcseveg.
-Jobban menne, ha kapnék egy szép szál, magas, forró bögre csokoládét, hogy melegen tartson az
éjszaka, nem igaz, Nico?
Hirtelen tetszik nekem itt, ahol az emberek olyan keresetlenül közlik, mit akarnak — oxit, Nico
farkát, kávét -, és részese akarok lenni a dolgoknak, úgyhogy odasúgom Nicónak:
Válasz helyett azonban behúzza a függönyt, négyszemközt maradunk. Jegyzettömböt húz elő, és azt
kívánom, bár a gyógyszer elzsongítaná az agyamat is! Nem tetszik az a jegyzettömb meg az a toll, és
már kezdődik is.
Kitalálok valamit, és remélem, hogy ezzel végeztünk, de csak most kezdtük. Nico kíváncsi rám. Látta
a kocsit, látta a véremet az utcán, így talált rám, és imádkozom, hogy olvadjon el a hó. Imádkozom,
hogy te meg Peach maradjatok bent. Nem akarom, hogy meglássátok a véremet.
259
- Nyílegyenesen ahhoz a házhoz tartott, Spencer. Miért nem próbálkozott a benzinkúton, az utcában?
- Még csak azt sem tudtam, hogy LC-ben vagyok - felelem, és ezzel elérkezett az én időm. Tudom,
hogy kell megdolgozni a zsarukat, azt mondom, amit még kis pöcsös koromban, amikor
egyszer elkaptak, mert cukorkát loptam. Nagyot nyelek, és megremeg az alsó ajkam. Tudok
színészkedni. És dadogni kezdek: - N-nézze, nem akarok belemenni, és nincs is semmi köze az
egészhez, de meghalt az anyukám. Most halt meg.
hogy menjek vissza hozzád, és még mindig nem hívtál fel, hogy megmondd, hiányzóm. Nico hoz
nekem egy batyut, én pedig befalom. Mire a doktor visszajön és összevarr, semmit sem érzek.
- Nem - feleli. - De várjon csak! Hogy fogja kifizetni a vonatjegyet? Jó kérdés, biztos úr.
Megpaskolom a lábszáramat.
260
- Mindig.
- Maga a csúcs, Nico úr - és határozottan kezet fogok vele. Kitesz a vasútállomásnál, ami majdnem
olyan rossz, mint a kórház. Kisegít a kocsiból, és a lebzselő narkósok szétszaladnak, akár
a csótányok. Bemegyek a váróba, és leülök. Miután elment, kisétálok. Kicipzározom a dzsekim belső
zsebét, és előhúzom a tárcámat. El sem hiszem, hogy mind bevették, hogy ellopták a pénztárcámat. De
aztán más szemszögből nézem szegény, elátkozott lelkeket. Persze, hogy hittek nekem, csak körül kell
nézni, mi van itt. Kisétálok, és leintek egy taxit.
A Salinger-házban minden nagyon szép, annak idején az én családomban minden koszlott volt, és ez
még csak nem is az a ház, amelyikben élnek. Ez csak extra! Egy egész fiók van tele iPhone
262
töltőkkel, és bedugom a telefonomat. Készítek egy kávét a Keurig kávéfőzőben, és azonnal meg is
égetem a nyelvem. Nedves csíkot hagytam magam után a padlón, de hát nem így illett lennie? Mintha
a ház is tudná, hogy a munkásosztályhoz tartozom, és azt akarná, hogy felmosóvödröt ragadjak.
Konyharuhát használok, mert papírtörlő persze nincs. (Biztosan megmentik a világot.) Görnyedve
sikálok, és gyűlölöm Peachet. Domináns és kullancs; bunkóság volt tőle, hogy Lynnt és Chanát nem
hívta meg. Kihúzom a telefonom - 10 százalékra feltöltve -, de még mindig nem érkezett tőled üzenet.
Zsebrevágom a töltőt, felmegyek az emeletre, és mit látok, mind a hat hálószoba tip-top, tiszta és
vendégfogadásra kész. Peach súlyosan patologikus eset, és én semmiben sem vagyok olyan, mint ő.
Én mindig hagyok neked némi teret. Mindenütt Elton John susog halkan a legújabb hang-rendszernek
köszönhetően, és el tudom képzelni, ahogy a rajongók bírósága előtt Peach hevesen vitatkozik vele.
Könyörög, hogy ő lehessen az első számú rajongója, de Sir Elton lecsap a kalapácscsal, és elküldi
őrmesterét, hogy kobozzon el minden CD-t ettől a beképzelt picsától, és a Walmart kapujában kell
majd dolgoznia.
Azt viszont meg kell mondanom, hogy az ágynemű rocksztárhoz méltó. Itt aludtál tegnap éjjel, tőled
illatos, felveszem a leggingset, amit a földre dobtál, és beszívom az illatodat. A melegben az arcom is
megnyugodott hál’ istennek, és a nyakam köré csavarom a leggingset, jó szorosan, és már kemény is
vagyok, és könnyen elmegyek így, hogy szorosan rám tekeredsz.
Mindössze vagy hetvenezer Ralph Lauren törülköző van ebben a kéróban, úgyhogy Salingerék
biztosan nem hiányolják majd azt az egyet, amivel feltakarítok. A kávém még mindig forró, és
ledőlök, mert kényelmes itt, és megérdemlem. Végigkotorászom az utazótáskádat, és felsorakoztatom
a bugyijaidat és a melltartóidat, és úgy elmerültem benned, hogy most aztán bajban vagyok.
Te meg Peach visszajöttetek a házba, lent vagytok a földszinten, lerúgjátok a sportcipőtöket, és vagy
nevettek, vagy sírtok. Nem
263
tudom eldönteni. Nem mehetek le a lépcsőn, hogy kisurranjak, mert nyikorog a padlódeszka a lábam
alatt. Hallom a hangod, és utálom a régi házakat. Figyelnek, mint a Big Brother, és az ember meg sem
moccanhat anélkül, hogy meg ne hallanák. Négy óriási lépést teszek a folyosón - még mindig kávéval
a kezemben -, és amilyen puhán csak tudok, lábujjhegyen a nagy hálószobába osonok, ami
közvetlenül a konyha fölött van. Biztonság esetére behúzódom a nagy cédrusszekrénybe, és itt
gubbasztok, míg te és Peach szabadok vagytok. Most már biztos vagyok benne, hogy sírtok, nem
nevettek, és muszáj kicsavarnom, és nincs más választásom. A bögrébe hugyozom.
Peach nyilván ölelget, mert hallom, ahogy a falba rúg az elö-elö-szobdban, a túlságosan gazdag fehér
emberek eme építészeti remekébe. Úgy vélik, szükség van egy külön csak annak szentelt helyre, hogy
az embernek legyen hol levetnie a kibaszott cipőjét. Rugdos, morog és nyavalyog:
- Mindegy, mit csinálok, mindig olyan mocskos lesz a csizmám! Mintha a tél engem akarna, vagy
mi!
Azt mondja, csak meg akar nevettetni téged, de te nem tartod viccesnek (miért, valaki igen?), és azt
mondja, hogy hagyd abba a sírást, és hüppögsz, miközben én próbálok csendben belehugyozni a
kávésbögrébe, és Peach nemigen tud megvigasztalni téged, Beck. Én jobban csinálnám, jobban
tudnám csinálni. És tudni akarom, mi a baj. Ha kerestél volna, ahogy akartál is, most én
ölelgetnélek. Olyan hangosan sírsz, hogy úgy érzem, biztonsággal elhagyhatom a szekrényt, és
odamehetek az ajtóhoz.
Peach folytatja:
elhunyt.
264
- Becses Beetle Cat hajója, a Kurázsi roncsait megtalálták Brant pointnál. Mint azt néhányan már
tudjátok, Benji egy ideje függőséggel küzdött. Nemrégiben arról tájékoztatta barátait,
hogy Nantucketen tartózkodik.
Hála istennek a technológiáért, mert komolyan mondom, hogy kezdek besokallni. Felmegyek a
Nantucketi Tükör weboldalára, és naná, ott egy fénykép a józan, öltönyös Benjiről, mellette pedig egy
fotó a vitorlásroncsról. Egy szemtanú sem látta Benjit Nantucketben, de a szülei megerősítették, hogy
New Havenben pénzt vett fel, és nem ez lett volna „az első alkalom, hogy áldozatul esett a
démonainak”. A kikötőmester megerősítette, hogy a hajó eltűnt. Én pedig megerősítem, hogy
mindehhez semmi közöm sem volt. Nantucketben úgy tűnik, viharos tud lenni a tél, és Benji anyja így
nyilatkozik a Tükörnek: „Legalább úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit szeretett.” Nem
tudom, hogy a heroinra vagy a vitorlázásra gondolt-e. Életemben nem éreztem még
ilyen szerencsésnek magam.
Peach orrot fúj, te meg még mindig sírsz, és azt mondja, hogy szökjetek el kettesben a Turks- és
Caicos-szigetekre, mire felnevetsz, de ő komolyan gondolja.
-Tudod, hogy már máskor is megcsináltam. Miért ne mehetnénk? Bepakolunk egy táskát. Lelépünk.
Vagy ami még jobb, még táskát sem viszünk. Imádnád, esküszöm neked!
- Ott van a suli - feleled, üveg koccan, ahogy italt tölt neked.
- Csessze meg az iskola - próbál frivol lenni, sikertelenül. Cipzár hangját hallom, és felnyög. - Ó,
istenem, van jobb annál, mint kiszabadulni az izzadt Gore-Texből?
265
Még több rugdalózást hallok, ahogy folytatódik a hátborzongató sztriptíz, és Peach tovább istenkedik.
- Esküszöm, mintha ezt a spandexet a lábamra ragasztották volna. Szó szerint úgy kell lehámoznom
magamról, mert úgy viszket, hogy mindjárt szétrobbanok.
- Remélem, okés, ha itt öltözöm át - mondja Peach. - Néha annyira kész vagyok attól, hogy a
legkisebb dologért is fel kell mennem. És amúgy is, lehetne ennél melegebb?
Azt mondod, persze, oké, és hallom, ahogy lehúzza a spandexet arról a csontos testéről. Kimegy a
szobából, aztán visszamegy, és tetszik neked, amit látsz, mert felkiáltasz:
-Hűha!
-Apa a köntösök megszállottja — mondja Peach, és hál’ istennek, hogy a köntösére mondtad. - A
Ritzben vannak a legjobbak. Kismillió van a házban. Nem kérsz egyet?
De kérsz, és elveszed, és úgy döntesz, hogy a fürdőszobában veszed fel. Amikor visszamész, Peach
áradozik:
csodálatosnak nevez.
Peach bejelenti, hogy készít egy fodroskel-turmixot, és ha tehetné, bezárna ide téged, és eldobná a
kulcsot, és te még csak fel sem fogod, ugye? A hangos turmixgép lesz a megmentőm, és úgy repülök
végig a folyosón, akár egy nindzsa, le a hátsó lépcsőn (kizárólag a személyzetnek), amely a konyha
és a nagyszoba közötti folyosóra vezet. Szerencsére csapóajtó zárja le ezt a lépcsőt, mert ki a
fene akarná a cselédeket nézegetni, hát nem? Én viszont mindent jól látok innen. Ti, lányok,
egyforma, óriási köntösben vagytok, és te a kanapéra huppansz, és egy pohár whiskyt meg a turmixot
a homárcsapda-asztalra teszed. Megböki az apró lábadat a hatalmas sajátjával.
— Ne szomorkodj!
266
- Nem kellene szomorúnak lennem - feleled. - Úgy bánt velem, mint egy darab szarral.
- Ó, Beck cica, nem a te hibád. A fiúk nem tehetnek róla. Elbátortalanítják őket a magunkfajta
lányok.
- Nem hiszem, hogy valaha is bátortalan lett volna - feleled, Peach pedig lekapja a lábát az asztalról,
és a földre teszi. Összedörzsöli a tenyerét.
Felül, és valahogy a lábad közé kerül. Szétnyitja a fürdőköntöst, alatta meztelen vagy, és mereven
állnak a mellbimbóid, és már a csípődet masszírozza, te pedig megszólalsz, hogy ne, de azt
mondja, maradj csendben, és csendben is maradsz, és megcsókolja a bal melled, a másikat pedig a
kezébe veszi, szorosan markolja. Tiltakozol, de lecsendesít, te meg engedelmeskedsz, a nyakadat
csókolja, és lecsúsztatja az egyik kezét, és nem küzdesz ellene, nem csinálsz semmit, hagyod, és
rossz, amit művel.
Spicces vagy - akármit is adott neked, nappal, futás után keményebben üt be és fáj utánam a szíved, és
sokkban vagy Benji miatt, és ő elvileg a barátnőd. Pillanatokkal ezelőtt még kész roncs
voltál, szipogtál, és miféle barát válaszol a nyilvánvaló érzelmi traumára azzal, hogy kihasználja a
barátnőjét, és a fülcimpáját szívogatja? Te még nem érintetted meg őt, de a tested nyitott rá, és azt
hiszem, nem is vagy eszednél éppen, valahol a fejed mélyében jársz, távol, és végül visszajössz, az
egész tested összerándul, lecsapod a lábad, és Peach hátrahúzódik. Talpra ugrasz, és összefogod a
köntöst.
267
- Sajnálom.
- Felejtsd el! - válaszolja Peach, és egyenesen a kancsóból hajtja fel az állott kellevet. - Megyek,
lezuhanyozom.
- Kérlek, Beck - nyafogja. - Még soha nem gondoltál rá, hogy talán ezért nem tudnak mit kezdeni
veled a fiúk? Úgy értem, csak hagyd. Nem kell minden hülyeséget kianalizálnunk.
Elvonul a kelturmixával, és látom rajtad, hogy felelősnek érzed magad, és ez nem jól van így. Utána
kiáltasz, ő pedig válaszul felhan-gosítja az Elton Johnt. Ajtócsapódást hallok. Sírva fakadsz, és
hogy merészelte mindezt a te válladra tenni? Kimész a konyhába - szerencsére nem a cselédlépcső
felé vezető utat választod -, és a telefonoddal térsz vissza. Remegek. Ez az. Most jön. Hívj fel, Beck!
Hívj fel! De beütöd a számot, és mégsem rezeg a telefonom.
- Chana, tudom, hogy ki vagy rám akadva, de szükségem van a segítségedre. Benji meghalt, és
Peach odafent sír, és bár ne jöttem volna ide, és nem tudom, mit csináljak. Kérlek szépen, hívj fel!
Felmész a lépcsőn, bedörömbölsz az ajtón, és addig könyörögsz neki, hogy jöjjön ki, és
mondogatod, hogy sajnálod, míg be nem rekedsz. Nem vesz rólad tudomást, és aljas. Csapdába ejtett,
és még csak nem is tudsz róla. Belököm a csapóajtót, és elmegyek.
Kár, hogy ez a part ilyen emberekre fecsérlődik, mint Peach. Az összes vízparti villa üres, noha
évszakhoz nem illő, pompás meleg van. (Lekopogom.) A part nem is lehetne őseredetibb, ezek közül
a kibaszott nyaralótulajdonosok közül mégsem hajt le egy sem ZC-be, hogy tiszteletét tegye előtte.
Micsoda idióták! Másrészt viszont hálásan csatangolok.
Tegnap követtem a nyomokat, amelyeket te meg Peach hagytatok egészen le az öbölbe nyúló mólóig.
Remek búvóhely várakozásra. Szétszórt vándorkövek - sziklákra mászni tilos - és egy
viharvert fajárda, amely a homokban ér véget. Rókalyukat kotrok magamnak a járda alatt, és azt
hiszem, melegebb van itt, mint az átkozott csónakházak bármelyikében. Bár persze nem lehet
összehasonlítani, tekintve, hogy milyen hideg volt a balesetem éjszakáján.
Akárhogy is, jön fel a nap, és már nem tart soká. Hamarosan itt lesz Peach, egyedül.
Candace-nek nagyon tetszett volna itt. Amikor utoljára láttam a napkeltét egy tengerpartról, vele
voltam. Most nincs itt az ideje, hogy Candace-re gondoljak, de hogy lennék képes nem rá gondolni?
Brighton Beachen láttuk a napfelkeltét, és ahogy egyre világosabb lett, egyre jobban igyekezett
szakítani velem. Megkértem, hogy sétáljon le velem a partra. Velem jött. Kegyetlen volt ebben
269
a tekintetben, egy rendesebb lány nemet mondott volna, és hagyta volna, hogy egyedül sírjak, de ő
látni akart, amikor a legjobban magam alatt vagyok, úgyhogy nem tágított tőlem. „Tényleg
elhagylak” - mondta.
Nem tehetek róla, hogy Candace követett a víz széléig, és nem tehetek róla, hogy felkaptam, és lenn
tartottam a víz alatt, és néztem, ahogy alábukik a nagy mélységbe. Ő akart ott lenni, különben nem
ment volna le oda velem. Tudta, hogy megöl, és tudta, hogy nem vagyok az a fajta, aki harc nélkül
adja meg magát.
Nem hibáztatom Peachet, amiért olyan nyomorult, ahogy Candace-t sem, amiért menekülni akart a
családjától. Micsoda kár, hogy úgy felingerelhet, amid nincs, hogy azt, amid van, semmibe veszed.
Nem hálás érte, hogy olyan helyen lehet nyaralója, ahol a legnagyobb veszedelmet kibaszott Taylor
Swift jelenti. Sok tekintetben olyan, mint Candace, aki nem volt hálás a hangjáért, a tehetségéért.
Van még egy kis időm, úgyhogy lesétálok pár lépést a partig. Szeretem, ahogy a víz eltörli a
lábnyomaimat. Az a kurva vers jut eszembe általánosból, amiben a parton sétáló pasas nincs
egyedül, mert Jézus hordozza a vállán, és elmosolyodom. Évekig úgy gondoltam, hogy fordítva van,
hogy a pasas hordozza Jézust, tudod, ahogy egy krisnás a csörgődobját, ahogy egy zsidó fiú a
Tóráját a bár micvón. Nem hittem Jézust olyasfajta fickónak, aki minden faszfejt a vállára vesz, és
egyetlen lábnyomot sem hagyok, úgyhogy ezt kapd ki, te általános iskolás vers. Bevallom, kicsit
tényleg morcos vagyok. Utoljára azt a lekváros batyut ettem. Átvágok a gyalogúton, amit valami
család építtetett, akik valami okból ellene lehettek a fehér homokon járásnak, visszahúzódom az
odúmba, és várok.
Végül felbukkan Peach a teraszon, élénkvörös folt a távolban. Nyújt, aztán végigüget a járdán, és itt is
vagyunk. Minden egyes másodperccel jobban hallom a lélegzését, a trappolását és a telefonjából
bömbölő Elton Johnt. Elhalad előttem, huss, én pedig
270
úgy pattanok ki a lyukból, mint egy paprikajancsi, és a nyomába eredek. Nem hall. Nem érez félelmet
ezen a parton. Megragadom a lófarkát. Mielőtt felsikolthatna, a homokba teperem, és a hátára vetem
magam. Küzd, rugdos, de a szája a homokba nyomódik, és Elton nem hagyja abba az éneklést —
„mint egy hercegnő a villamosszékében ülveés kiveszem a követ a zsebemből.
-Te!
Valószínűleg a legerősebb nő, akit életemben láttam, és habár az utolsó szavait mondja, még mindig
kapálózik, hörög. Lángol a bőre, nantucketi vörös, és az a sok sport emberfeletti erőt öntött
belé, akkora tüdőkapacitást, amit képtelen vagyok felfogni. Nem hibáztatom, hogy küzd. Mivel bigott,
gyűlölködő szörnyetegek nevelték, képtelen volt valaha is élvezni az életét, és azt hiszem, ezért
szedi össze minden erejét — még mindig remeg a lába! -, hogy kinyújtsa az e világon töltött utolsó
pillanatig. Az ujja hegye a karomhoz ér, túl késő, Peach. A szemgolyói északnak vitorláznak, a feje
búbja felé, és mindannyian okulhatunk egy tragikusan korai halálesetből. Milyen veszélyes mást
hibáztatni a problémáinkért! Micsoda elfecsérelt élet. Tagadta volna meg azt a faszfej családját,
költözött volna le az egyik napfényes külföldi kikötőjébe, lett volna pultos, Pilates-oktató, bármi, nem
számít, megállapodhatott volna egy rendes, hasonszőrű lány mellett, és hálát adhatott volna
minden áldásért - egészség, agy, izmok — azzal, hogy hű marad önmagához. Mindazonáltal basszák
meg a szülei. Ne csináljon gyereket, aki nem képes a feltétlen szeretetre.
271
és megkötözve érzem magam idekint, egyedül a halott, súlyos Peachcsel. Elton lett hangosabb, vagy
csak azért tűnik úgy, mert Peach csendesedett el? Próbálok arra koncentrálni, hogy megmozdítsam,
de ekkor azt hallom, hogy „egy kötélhurok legsötétebb álmaimból”, és megmerevedem. Pánikba
esem. Mi van, ha úgy döntesz, te is futsz egyet? Mi van, ha Nico rendőr is erre a partra jár futni?
Igyekeznem kell. Megtörnöm a zsebeit kövekkel, arra az esetre, ha nem tűnne el. Még több követ kell
szednem, mert ezen a dzsekin rengeteg a zseb, és Elton egyenesen a folyó mélyére sétált volna.
Le kell higgadnom. Behunyom a szemem, és Candace nyitott szemét látom a Brighton Beach
mocskában, és kiveszem Peach telefonját a karjára eszkábált pántból. Most már az én telefonom, és
kikapcsolom Eltont, miközben esküdözik, hogy „reggel jönnek teherautóval' hogy hazavigyenek”,
nem, nem fognak, és megemelem a testét. Peach úgy be van öltözve, Candace pedig szinte meztelen
volt, csak egy kis fekete ruha volt rajta a bikinije fölött. Nyár volt, részeg lányok a vízbe fulladnak,
megesik az ilyen, a családja is beletörődik, hogy soha nem jön vissza, és a víz felé lépek. Tél van.
Bánatos lányok a vízbe sétálnak, hogy meghaljanak. Megesik az ilyen.
Nem tartom távol magam a szikláktól, és felcipelem Peach Sálingért a kövezésre. A kövek simák és
szárazak, én pedig szilárdan állok. Peach nehéz a zsebében lévő kövek miatt, a nyomorúsága súlyától.
Háromig számolok, és beledobom az óceánba. Magukba fogadják a hullámok, ahogy Brighton
Beachen Candace-t is magukhoz ölelték. E-mailbe kezdek neked, Peachtől. Olyan köny-nyen ráérzek,
mit írjak:
Beck, mennem kell. Mostanában., amikor futok, mintha Virginia Woolf is velem futna. Emlékszel,
valami ilyesmit írt: azt hittem, milyen kellemetlen, ha az embert kizárják; és aztán arra gondoltam,
mennyivel rosszabb talán még bezárva lenni. Igaza, volt. Rosszabb bezárva lenni, és várni valakire,
XJX
aki nem jön el. Sokkal rosszabb. Érezd jól magad a nyaralóban! Szeretlek, Beck cicám.
Viszlát,
Peach íz
Ragad a testem az izzadságtól, és sajognak az izmaim a megerőltetéstől, mégis elfojtok egy mosolyt,
mert megértettem, miről beszélt Peach. Én is szeretném lehámozni a ruháimat. Tényleg viszket.
Még egyszer benézek rád, mielőtt elmennék. Egy órája sincs, hogy elküldtem Peach e-mailjét, és úgy
tűnik, hidegvérrel fogadtad. A Bowie-dat bömbölteted, és Peach ruháit próbálgatod a nagyszobában
táncikálva, és felhívod Lynnt, Chanát és az anyádat, és bezabálsz. Boldog vagy, Beck. Elmondod
Lynn-nek, amit az anyádnak és Chanának is elmondtál:
- Nem tehetek róla. Peach minden második hónapban eltűnt a fősuliról. A francba is, ki ne tenné
ennyi pénzzel? Ráadásul szerintem jobb is így. Szinte boldognak látszott, hogy Benji meghalt. És igen,
tudom, milyen betegen hangzik ez.
- Felejtsd el Benjit! - feleli Lynn. - Szomorú, de attól, hogy meghalt, még nem lesz jó srác. Beszéltél
már Joe-val? Hajrá, Lynn!
Már majdnem hazaértem, amikor eszembe jut a bögre a DNS-em-mel a nyaralóban. Beletaposok a
fékbe. De nem kell aggódnom.
273
Nem a telefonom romlott el. Az utóbbi napokban naponta többször is felhívtam a boltból. Nálad sem
kapcsolták ki az áramot. Itt vagy New Yorkban, itt élsz, írsz, és twitterezel:
Van romantikusabb az éjjeli szűzhónál? #csendesség #,szeretet Semmi logikus vagy technikai, vagy
romantikus oka nincs, hogy nem hívtál és nem írtál azóta sem, hogy visszajöttél LC-ből. Huszonhárom
perce és tizenhárom napja, hogy Peach kikerült a képből. A seb az arcomon makacs, de mutat némi
javulást, és napról napra kevésbé vagyok szörnyeteg. És ez újabb emlékeztetőül szolgál arra, hogy
múlik a drága idő. Nem tudok kiigazodni rajtad, Beck. Nem e-mailezgetsz valami új pasival, és a
barátaiddal sem e-maile-zel semmi romantikusról, viszont pasikra'/ írsz. A legutóbbi novellád egy
lányról szólt (rólad, mindig csak rólad), aki elmegy az orvoshoz, és megtudja, hogy beleszorult egy
pénisz. Felhív minden srácot, akivel csak volt, hogy kiderítse, megvan-e még a péniszük. A
pasik listája durván hosszú (túlzás, muszáj, hogy az legyen), de mindnek megvan a farka. Végül a
lány bevallja, hogy van még egy, akit nem hívott fel, mert nős és gyerekei vannak. Nem akarja
visszaadni neki a farkát, azt akarja, hogy hagyja ott a feleségét, menjen, és szerezze vissza. Ahogy
Blythe írta e-mail kritikájában: „Nincs igazi befejezés, se tetőpont, se semmi értelme. Nem
feltételezem, hogy valós
275
tapasztalatokon alapszik, de ha igen, akkor talán gondold meg, hogy elteszed egy fiókba, és
visszatérsz valamikor, amikor némi távolságból tudsz az érzelmeidre tekinteni.”
És természetes, hogy aggódom. Amióta visszajöttél, hetente kétszer )&TSZ ehhez a dr. Nickyhez. És
aztán megírod ezt az alig leplezett sztorit arról, hogy egy nős férfival kefélsz. Hát persze, hogy
felhívtam, hogy időpontot kérjek nála. Máskülönben hogyan győződhetnék meg róla, hogy nem
használ ki téged? És nem mintha csak én aggódnék miattad.
Chana: Épp most voltál terápián. WTF? Egyáltalán honnan engedheted meg magadnak?
Te: Új prioritások. Semmi pia., semmi vásárlás, csak írás, naplóvezetés, felnövés.
De ma jó napom van, mert a lift épp most ért fel a tizenkettedik emeletre, és kilépek a folyosóra, és
nyitva találom a váró ajtaját, ahogy dr. Nicky mondta. Kicsit korán érkeztem az első találkozóra, ami
jó, mert így van időm átvenni az új személyiségemet.
Máris jól érzem magam, és tetszik ez a várószoba a babakék falaival és ezzel a babakék kanapéval.
Történetesen az épület is a kedvenc környékemen van, az Upper West Side-on. Elliot is dilidokihoz
járt a Hannah-ban, és ki tudja? Talán nincs is semmi közted és dr. Nicky között. Talán csak tényleg jó
a szakmájában. Lehetséges. Mindössze két hét alatt máris rengeteget tudtál meg magadról.
Onnan tudom, hogy Nicky házi feladatot ad neked. Mindennap írnod kell magadnak egy levelet. És
meg is írod:
Kedves Beck, csak akkor tudod, hogyan húzd meg, ereszd el, ha srácokról van szó. Valid be. Ismerd el.
Javíts rajta. Szeretettel:
Beck
276
Kedves Beck, megszédítenek a férfiak, és rájuk unsz, amint megkapod őket. Azért nem hordasz
melltartót, hogy a fiúk a mellbimbódat nézzék. Viselj melltartót! Nicky látja, hogy mit művelsz. Ez jó.
Vetesd észre magad. Szeretettel: Beck
Kedves Beck, az intimitástól megrémülsz. Miért félsz ennyire? Csak akkor tudsz elmenni, ha szerepet
játszol. Miért nem vagy képes ónmagad lenni? Nicky ismer, mégis elfogad. Mások is el fognak.
Szeretettel: Beck
Kedves Beck, azt hiszed, nem lehetsz szerelmes, míg ki nem nősz az apaproblémáidból. De talán épp
addig nem nősz ki belőlük, amíg nem hagyod, hogy szerelmes légy. Nickynek igaza van. A szerelmen
keresztül nősz fel. Nem halogathatod, amíg fel nem nősz. Szeretettel: Beck
Kedves Beck, nem a te hibád, hogy egy szigeten születtél. Persze, hogy egy szigettel is azonosítod
magad. De drága lányom, te nem vagy sziget. Népesítsd be magad. Üdvözöld a szerelmet. Szeretettel:
Beck
Kedves Beck, nem baj, ha megsértődsz az anyádra. Tényleg irigyel. Szeretettel: Beck
Kedves Beck, ne légy önmagad legnagyobb ellensége, és ne hajts olyan fiúkra, akiknek nem kellesz.
Légy önmagad legjobb barátja, és tanuld meg azokat a srácokat szeretni, akik téged szeretnek. És ne
feledd, senki sem tökéletes. Szeretettel: Beck Ezek az e-mailek tényleg segítettek átjutnom ezen a
száraz évszakon. Most már tudom, hogy nem a szex miatt dobtál. Azért dobtál, mert neked vannak
problémáid. Szóval lehet, hogy úgy egy hónap múlva, amikor már térdig járok a terápiában, és
leveleket írtam magamhoz, lehet, hogy egy vasárnap délelőtt együtt fekszünk majd
277
Kitárul a rendelő ajtaja, uborkaillat tölti be a levegőt, és dr. Nicky egyáltalán nem olyan, mint akire
számítottam.
Sikerül köszönnöm és kezet fognom vele. Követem a brutálisan bézs irodába, és leülök a kanapéra,
de szent szar, Beck! Dr. Nicky Angevine fiatal. Azt hittem, jó ötvenes lesz, de a negyvenes évei elején
jár, az biztos. A falakat bekeretezett klasszikus rock albumok borítják - Rolling Stones és Bread, Led
Zeppelin és Van Morrison. Szöszmötöl a számítógépével, és még egy percre elnézést kér. Vans csuka
van rajta, kapaszkodik a fiatalságába. A visszafogottság mintaképe sűrű, hullámos, engedelmesre
zselézett hajával és kalandozó, kék szemével, amely mintha csordulásig lenne könnyekkel. Nem
tudom, hogy zsidó vagy olasz, végzett a számítógépével, és leül a bőrfotelbe. Egy kancsó vizet emel
fel. Uborka úszik a vízben, innen tehát az illat.
- Megkínálhatom egy itallal? - kérdezi, és megint csak nem olyan, mint amire számítottam.
- Jobb, ha rögtön az elején megmondom — mondja. - Van nálam jegyzetfüzet, de nem szoktam
sokat jegyzetelni. Szívesebben tartok mindent idebent.
A fejére mutat, vigyorog, és lehet sorozatgyilkos, vagy a világ legrendesebb fickója, de középút
nincs ennek a pasasnak. Nem csoda, hogy pszichológiára ment. Találnia kellett valami megoldást,
hogy ne hajtsa végre a saját torz, perverz gondolatait. Amikor mosolyog, kiugrik vegyileg fehérített
fogsora, ami egyáltalán nem passzol nyúzott, szomorú arcához.
- Nos, Dán Fox - mondja. — Találjuk ki, mi a lófasz nem stimmel magával, rendben?
Meg kell mondanom, nagyon könnyen megy vele a beszélgetés. Orvosi rendelőt vártam, de ez olyan,
mint egy középkorú pasas
278
- Es mi a rögeszméje? - tudakolja.
Mindent tudok a tükrözésről, Beck. Az egyik legjobb módja a másik bizalmának elnyerésére, ha arra
koncentrálsz, ami közös bennetek.
-Tulajdonképpen elég vicces — felelem. — Mármint emiatt a sok album miatt itt. Nem tudom, hogyan
és miért, de pszichotikus módon megszállottja vagyok egy Honeydrippers videoklipnek.
- Hát, kitalálta — felelem, és íme, az új legjobb barátom. És azt hiszem, jól csinálom. Elmondom
neki, hogy muszáj egyfolytában azt a klipet néznem (téged), és arra a klipre gondolnom (rád), és
azt kívánom, bárcsak abban a klipben élhetnék (benned). Azt mondom, minden más iránt elveszítettem
az érdeklődésemet amiatt a videó miatt (miattad), és muszáj féken tartanom magam.
- Nem - felelem, mert ha lenne hölgyem, túl boldog lenne velem ahhoz, hogy elveszítse a türelmét.
— Én kezdem elveszíteni, doki.
- Semmi doktor, kishaver - és a fejét rázza hozzá. - Nem vagyok doktor. Csak diplomám van.
Szívesen megkérdezném tőle, hogy akkor te miért hívod dr. Nickynek, ha egyszer nem is doktor, de
nem tehetem, és azt mondja, így korrekt, hogy ő is elmond nekem ezt-azt magarol.
279
- Azt kapja, amit lát, Danny. Negyvenöt éves ftivező, bukott basz-szusgitáros vagyok, akinek
diplomája van pszichológiából - adja elő. - Imádom a rock ’rí rollt, és eredetileg azért léptem erre a
pályára, mert született dumagép vagyok. De aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen szeretek másokon
segíteni, úgyhogy most itt vagyunk.
- Ez király, Nicky. - És ahogy először mondom ki a nevét, viccesen hangzik, ahogy kiejtem a
számon, új szó a szótáramban. Nicky.
Azt mondom neki, hogy ez jól hangzik, és a sráckorunkról beszélgetünk - ő Queensből való, én
pedig Bed-Stuy-ból. Kiderül, hogy a terápia csak beszélgetés, és talán tényleg csak fel próbálsz
nőni. Talán egy nap majd én is dilidoki leszek. Tudnám ezt csinálni. Kirakhatnám egy bézs szoba
falára a kedvenc könyveimet bekeretezve, és hozzám meg hozzád hasonló emberekkel beszélgetnék.
Nicky azt mondja, ideje tisztába tenni a dolgokat, és nekilátni tervet készíteni. Bénaság, hogy izgatott
vagyok a házi feladatom miatt?
- Danny, rengeteg munkát fogunk mi itt elvégezni. Kezdésnek először is tudja meg, hogy egy
házban él.
- És a házában van egy egér - folytatja. - Ez a videó. És a jó hír az, hogy ez csak egy egér.
- Nem olyan erős, mint maga, Danny. - Most nagyon komolyan beszél. - Egy aprócska egér.
Magának van karja, lába. Maga ügyes.
Csapdákat.
- Néha olyan sötét lesz, hogy nem tud mást tenni, mint hallgatni, ahogy az a kibaszott egér matat, és
felzabálja a kajáját, és a padlójára
280
szarik, és olyan sötét van, hogy nem látja a kilincset - folytatja. - El is felejti, hogy van kilincs, és amit
mi itt fogunk csinálni, az nem más, mint hogy felkapcsoljuk a villanyt, Danny.
- Rendben.
De nem most.
- Persze ez nem egy szempillantás alatt történik. Nem hazudok magának, Danny. De kivitelezhető.
lúzer és papagáj vagyok, de Nicky mosolyog, és az elmúlt hetekre gondolok, az éjszakákra, amit a
földön heverve, a falnak támaszkodva töltöttem a kezemben a bugyiddal, a lyukra meredve a falon,
amit miattad csináltam, és miattad takartam el. - Igen, doktor...
- Meg fogja találni. És ha ez a ház/egér gondolat nem tetszik, úgy is gondolhat arra a klipre, mint
egy pattanásra. Kinyomhatja, és el is tűnt. Örökre, nem marad heg utána, ha ápolja a bőrét.
Ahogy utána végigmegyek az utcán, mintha kicseréltek volna, Beck. Ötven perc Nickyvel, és mintha
új szemet kaptam volna. Másként
fest a világ, mintha 3D-szemüveget tettem volna fel, vagy elszívtam volna egy spanglit, vagy
szétkeféltelek volna. Fel vagyok dobva, de józan vagyok, és a parkba megyek, ahol hosszú idő óta
először megnézem a Sea of Love klipjét. A lány a videóban aranyos azzal a Bowie-fazonú, szőke
hajával, és a terápia máris működik. Úgy értem, boldoggá tesz, hogy megnézem ezt a vacak,
csöpögős videót, és már jó ideje nem voltam boldog. És a legjobb, hogy már nem félek.
Nincs viszonyod Nickyvel. Csak érzelemátvitelről van szó. A Hullámok hercegéből tudom. Megesik.
Nickynek diplomája van, és Nicky igazi férfi, és sosem bontaná meg az orvos-beteg dinamikát. Áll
rá, még ha nem is igazi orvos.
Elgyalogolok a metróig, és lemegyek a lépcsőn. Szeretem az életet, Beck. Tele vagyok ezzel az új
keletű türelemmel. Tudok várni, hogy felhívj. Elég erős vagyok hozzá, hogy időt hagyjak
neked. Elfelejtettem ellenőrizni az e-mailjeidet, és a telefonod nehezebb, mint reggel volt. írok
magamnak, még ha Nicky tőlem nem is kérte:
A következő alkalommal elmondtam Nickynek, hogy fel voltam dobva, amikor kijöttem a bézsszínű
szobájából. Azt mondta, ez gyakori reakció - normális vagyok! —, és az egész az új perspektíva miatt
van.
- Van egy vityillóm odafent északon - tette hozzá. - Pár hetente kinézek oda, az erdőbe. Nem a friss
levegő, hanem a friss perspektíva miatt.
A harmadik ülés alkalmával a videóról beszélünk (rólad), és Nicky arról mesél, amit
macskastratégiának nevez.
- Volt egy szomszédom, aki kölcsön szokta adni másoknak a macskáját. Tudja, miért?
- Ha valakinek a környéken egérproblémája volt, Mrs. Robinson kölcsönadta neki a macskáját egy-
két napra - feleli. - És Danny, az egerekkel úgy áll a dolog, hogy ha csak megérzik a macska
szagát, már el is tűnnek.
- Tehát ha valami mást kezdenék nézni, nem nézném többet azt a klipet.
Bólogat. Nem szólalunk meg. Néha ez is megesik itt, a hirtelen csend. Nicky szerint ez normális, fel
kell dolgozni a dolgokat. Feldolgozom a nélküled élt élet gondolatát. Más lányokkal randiznék
(elképzelhetetlen), sétálni járnék, és talán találnék olyanokat,
283
akikkel kosarazhatnék, vagy egy sötét bárban ülve nézném a híreket, és úgy aludnék el az ágyamban,
hogy nem szorongatom a telefonodat, és nem arra ébrednék, hogy a húsomba nyomódik. Fáj a
kezem, mert kényszeresen nézegetem az e-mailjeidet, talán jó lenne, ha nem sajognának egyfolytában
az ujjaim. Nem tudom, milyen lenne, ha nem lennél többé bennem, Beck. Azt viszont tudom, hogy
nem egyszerű veled. Elfáradtam.
- Próbálkozzon ezzel ezen a héten — javasolja. — Vezessen naplót, és tudassa velem, hogy megy.
Tetszik, hogy van házi feladatom, és ahogy elhagyom az irodáját, észreveszem, hogy a világ tele van
nőkkel. Szóval talán tényleg szeretném megtudni, milyen lenne nélküled az élet. Csaknem
elfelejtettem a lányokat. Mindenütt ott vannak, Beck, a metrómegállóban főiskolás lányok álldogálnak
feszes farmerben, Kindle-be bújva, és gömbölyded, vén csajok zöldségekkel újrahasznosítható
szatyrokban, és középkorú háziasszonyok viharvert, Macys és Forever 21 feliratú szatyrokkal
lihegve, és van egy dögös szőke csaj is, olyan kicsi, hogy óriásnak tűnsz mellette, kórházi
egyenruhában, mintha az arca is frissen lenne sikálva, és kimondottan kurvára bámulom, mire
elmosolyodik. Kezdődhet a játék.
- Ismerjük egymást? - kérdezi, és van egy kis akcentusa, Long Island City, azt hiszem.
- Nem - válaszolom, és felém lép, nem el tőlem, és sonkás szendvics meg gyógyszertári alkohol
szaga van. Tetszik a cicije.
- Bocs, de nem.
- Nem tudom - felelem, és kíváncsi vagyok, mit szólna Nicky. -Azt hiszem, egyszerűen muszáj
téged bámulnom.
A metró sivítva fékez, és a lány elektromos zöld kis gombszeme megállapodik rajtam, miközben
mindenféle nők szállnak be
a metróba, és mindenféle nők szállnak ki, mi ketten pedig úgy meredünk egymásra, mint a tüzelő
állatok. Vékony szemöldöke van és hosszú, lakkozott körme, egyáltalán nem olyan, mint a tiéd, ami
jó. Sosem lennék képes szeretni ezt a lányt. De az biztos, hogy gyakorolni jó lesz.
Ő kezdi.
- Megtámadtak.
- Szóval baszd meg, máris hazudsz, pedig még a nevemet sem tudod.
-Azt hiszem, csak kedvem támadt hazudni. - És jól megy a dolog, és Nicky le lenne nyűgözve.
- Mi a lófasz ez az egész?
- Hát, tudod, kit érdekel? - kérdezek vissza, és beindulok, mint Donkey Kong. — Ha erre a
beszélgetésre egy bárban kerülne sor, és mindketten seggrészegek volnánk, tökéletesen normális
lenne.
Karen Minty ekkor és itt eldönti, hogy le fog feküdni velem, és ezt én is tudom. Sokkal, de sokkal
könnyebb benne olvasni, mint benned, és nem is álmodhattam volna jobb macskáról, és az egész egy
kötelező itallal indul valami elcseszett bárban, ahol egyetemista kölykök vödörből vedelik az
amerikai sört. Te utálnád, de neki nagyon bejön ez a hely. O választotta, úgyhogy most én
választok, és a Houston Streetre viszem egy helyre, amiről tudom, hogy mély benyomást tesz majd rá
- igazam volt, tényleg Long Island Cityből jött -, és tényleg lenyűgözi a Botanica Bar, és Greyhound
koktélt iszik, és akkora baromságokat mond, amilyeneket te sosem mondanál, mint például:
285
- Tudod, honnan ismerem ezt az italt? Leonardo DiCaprio is ezt issza. Komolyan. Tudod, hogy
miért csesz fel a kórházi kaja? Mert tényleg azt akarják, hogy meghalj. Ez így igaz, Joe. Tényleg.
Kurvára olcsóbb így, és nem kell annyit dupla műszakozni, ha több az üres ágy. Tudod, volt egy olyan
érzésem, hogy ma este találkozni fogok valakivel. Kurvára nem kéne ezt mondanom, kibaszott
Greyhound, de Joe, kurvára ez volt az érzésem. És akkor elkezdtél bámulni rám. - Böffent egyet. -
Ennek le kell rólad kerülnie, Joe.
- Az ingemnek?
El is felejtettem, hogy ott van. Nézd, mit műveltél velem. Azzal kezdődött, hogy megégettem a kezem
a gyertyával. Aztán félbeszakadt a gyógyulás, mert lepiszkáltam a vart, azért, amit te tettél
velem. Aztán Curtis összevert, amikor kapkodva rohantam, hogy téged láthassalak. És aztán persze
összetörtem a kocsit, miközben téged kerestelek. Mintázatot látok ebben, és Nicky szerint az élet
mintázatokból áll, és ez az új Karen Minty úgy kapja el a kezem, mintha az övé lenne. Karen Minty
kibaszott erős, és a fülembe suttog:
238
Letépi a kötést a kezemről, és mielőtt még megnyikkanhatnék, megcsókol. Mint kiderül, Karen
Mintynek az ajka is erős. Már nem is fáj a kezem.
Mire metróra szállunk, azt hiszem, egyikünk se tudja, merre megy a szerelvény. Csodálatos módon a
kocsi üres, még az obiigát csavargó, gengszter vagy kurva sincs rajta. Csodálatos módon Karen
Minty megnyalja az arcomon a helyet, ahol Curtis szétbaszta, és hegyesebb a nyelve, mint a tiéd, és
letépem a nővérruháját - tanga van alatta -, ő pedig megragad, és a kibaszott metróban csináljuk
hajnali négykor. És amikor Karen Minty elélvez, sikoltozik - „Igen, Joe, igen, a tiéd vagyok, most,
MOST” — a hátamba vájja a karmait, fennakad a szeme, és amikor vége, remegve fonja körém még
mindig a lábait. Magamhoz szorítom, azt kívánom, bár te lennél az! Ledugja azt a hegyes nyelvét a
torkomon, aztán visszahúzza, és rám néz.
- Szeretlek - szólal meg, és ekkor kitör belőle a nevetés, leszökken rólam, és a kabátomba
burkolózik. - Az arcod, Joe, istenem! Kurvára látnod kéne most az arcodat, csak szórakozom,
basszus!
-Tudom - felelem. És nem fogok aggódni, a legtöbb lány kibaszottul megőrül pár percre dugás után.
Ez már csak így van.
Védekezik:
-Tudom - felelem, mire nem elhúzódik tőlem, hanem hozzám bújik, és az ablakban nézem magunkat.
Fel-felbukkanunk, ahogy felvillan a fény az alagútban. Hosszú idő óta először ma éjjel végre aludni
fogok, és reggel Karen Minty tojásos szendvicset készít nekem és leszop. Egyszerűen tudom, van
valami abban a koktélban, valami a szájában. Tényleg szeret.
Másnap kurvára másnaposán megyek be munkába, tojásos szendviccsel tele, ami rossz ötlet volt.
Karen Minty jót akart, de Karen Minty talán még mindig túl részeg volt a kajakészítéshez.
Azt mondtam neki, jól éreztem magam. Ő meg azt, hogy majd beugrik a boltba. Én nem bátorítottam,
Beck. Most meg itt van Ethan a seggemben - már megint korán jött —, és azt akarja tudni,
hogy rosszul vagyok-e.
Csak Ethan hívja tütünek, kinyitom az ajtót, és ha én is terapeuta lennék, mint Nicky, nem kellene
Ethannel foglalkoznom. A szépirodalomhoz küldöm, hogy keressen valamit, amit mára ajánlhatunk,
és bekapcsolom a zenét. Rohadék karma. Az első, ami megszólal, a Túl szép vagy a Hannah és
nővérei-bői. Lecsapom. Hirtelen belém hasít. Megcsaltalak, megcsaltam magunkat.
Lüktet a fejem. Csilingel az ajtó, és minden zaj fáj, különösen az, ami most jön, a csaj, akit
megdöngettem, kibaszott Karen Minty. Legszívesebben felvágnám az ereimet.
287
Ugyanakkor viszont meghalok egy kávéért, és két forró poharat tart a kezében - Starbucks, micsoda
meglepetés -, és vállat von.
-Nem tudtam, épp hogy szeretitek, srácok, úgyhogy inkább hoztam minden szart.
Súlyos papírzacskót helyez a pultra. Ethan libeg a bolt elejébe, és a csaj az első pillanattól kezdve
ijesztően barátságos vele.
tartani az örömét a gondolatra, hogy beszéltem róla valami csajnak, és gyakorlatilag körbenyáladdza
Karen Mintyt. A lány se perc alatt otthon érzi magát, és rám néz.
Azt mondom, hogy mindegy, mire forgatja a szemét, rám kacsint, és felkiált.
- Hé, Ethan!
Ügy rohan vissza, hogy megbotlik a saját lábában. Ez Ethan. És felvilágosítja, hogy én feketés vagyok
két cukorral, ő pedig tejszín és Stevia. Vagy Truvía, vagy Splenda. De ha egyik sincs, akkor
barna csomagos cukor. De semmiképp sem Equal!
Mindeközben Karen mélyen a szemembe néz, és azt hiszi, élete hátralévő részében mindig ő hozza
nekem a kávét. Téged szeretlek, nem őt, és ó, a picsába, ő is az a fajta lány. Szélesen rám
mosolyog, és kacsint egyet.
- Kösz, Ethan!
És itt nincs mit tenni. Nem csak megsimogattam ezt a macskát. Be is fogadtam.
Karennel lenni döbbenetesen hatékony, legalábbis abban az értelemben, hogy egyre távolabb kerülsz
tőlem. Próbálom a jó oldalát nézni. Gyakorolnom kell, milyen barátnak lenni, és ez majd jól jön
nekünk. De tényleg rosszul érzem magam, amikor a seggét simogatom az ágyban, a mosodában
hajtogatom a tangáit, és kézzel írt köszönőlevelet küldök az anyjának a vasárnapi vacsora után.
Csúnya dolog tőlem, hogy elárullak. De tudd meg, Beck, minden egyes nap találok rá alkalmat, hogy
megnézzem a képeidet a telefonomban. Hűséges vagyok. Hét hete vagyok együtt Karen Mintyvel,
tizenegyedik hete járok terápiára, Nicky úgy gondolja, hogy nagy haladást értem el. Már nem vagyok
annyira depressziós. Olvasom az e-mailjeidet, és tudom, hogy még mindig teszed a dolgodat - semmi
pia, semmi vásárolgatás -, és most, hogy én is dr. Nickyhez járok, totál megértem, miért akarja, hogy
koncentrálj.
- Sokkal boldogabbnak látom, mint aznap, amikor először járt itt, Danny.
egy lány sokkal hatékonyabb macska, mint egy újabb YouTube videó. Igaza is van.
289
- Ismerem ezt a nézést, Danny - vigyorog. - Miután megismerkedtem a feleségemmel, azt hiszem,
vagy két évig le sem hervadt a mosoly az arcomról.
Noszogat.
290
Burger King-reklám jön - Karen Minty kurvára szereti a reklámokat és beint a tévének. Na, ne már,
BK! A BK sült krumpli szar, nem igaz, Joe?
Tovább játszom, és nevetek, de téged szeretlek, mert lehetnénk százéves házasok, akkor sem
kérdeznéd meg, hogy mit gondolok a BK sült krumplijáról, mert soha nem mondanád azt, hogy BK,
és ha sült krumpliról beszélnél, abban több lenne a sült krumplinál. Jelentősége lenne. Történet lenne
mögötte. Te hagyma vagy, Karen pedig maraschino cseresznye, és szeretlek, mert a hagyma
bonyolultabb, mint a cseresznye. El vagyok átkozva.
Majdnem elfeledkeztem róla, hogy Karen Minty feje az ölemben van, és felsandít rám.
- Aha - mondom, és végigsimítok a haján, ahogy szereti -, csak a házi feladatomon gondolkodtam.
Te sosem ismétled önmagad, mert kreatív vagy, Karen pedig nem, és belecsíp a mellbimbómba.
Ránézek.
- Nézem, hölgyem.
- Senki sem tökéletes. - Úgy hangzóm, akár egy tanár. - És van egy kis OCD-m.
291
Te sosem mondanál ilyen otrombaságot, és megsimogatom Karén Mintyt, és nézem Kevin Jamest, és
úgy hiányzol, hogy belebetegszem. Hirtelen mennem kell. Felállók.
Mintyvel, akkor is maradna. Belém mélyesztette a karmait, Beck. Az anyja kardigánt köt nekem, és az
apja egyik vasárnap el akar vinni hajókázni. Leülök a ház elé. Talán most, hogy távol vagyok Karen
Mintytől, össze tudom szedni, mit szeretek benne.
És ez igaz. Tényleg az. A FedEx elbassza az új Nora Robertset mondjuk, és én felültethetem Karent a
metróra, beküldhetem a városba, és el fogja vonszolni oda a seggét, és visszacipel egy doboznyi
könyvet a metrón, fel a mozgólépcsőn, be a boltba. És ha megkérem, kipakolja a könyveket,
felárazza, és elrendezi őket. Nem panaszkodik, Beck. Azt akarja, hogy megkérjék, mint egy kis tak-
nyos, aki jót akar cselekedni karácsonykor, hátha figyeli a Mikulás. Arra is megkérhetném, hogy
vegye elő a felmosót, és takarítsa fel a port, amit pakolás közben vett észre.
#2. Karen Minty szeret takarítani.
„Egy kibaszott disznóólban nőttem fel - mondogatja. - Csak úgy tűnik el a szar, ha kitakarítom, és
szeretem, ha tiszta minden szar.”
És jól is főz. Nem is tudom, mióta nem ettem ilyen jól, igazi családi kajákat (olyan lasagnét, ami öt
nappal később, hidegen is jó), és az atlétatest, amire akkor tettem szert, amikor Peach
Sálingért követtem (aki teljesen elborzadna Karentől), hát, részben még mindig megvan, mert Karen
főzni, enni, takarítani és kefélni szeret.
És mindezt szándékában áll örökké művelni velem. Talált egy kis műanyag dobozt, tele receptekkel,
ami az anyjáé. írtam neki egy SMS-t róla, és ezt írta vissza:
Bármit kívánok meg bármikor, csak kérnem kell, és megcsinálja, mert az anyja mindent el tud
készíteni. Vittem be Ethannek maradék lasagnét, és szerinte az anyjának szakácskönyvet kellene
írnia. Annyira jó.
Egyszer elmentünk szórakozni Blythe és Ethan társaságában. Rossz volt. Blythe leszólta Karen
Greyhound koktélját, és azt mondta neki, hogy Leonardo DiCaprio rengetegfélét iszik, Karen. Hogy
lehetsz ilyen naiv? Au. Másnap Ethan mentegetőzve jött be a boltba - „Blythe-nak nemigen vannak
barátnői! Remélem, nem bántotta meg Karent!” -, és közben Karen is beugrott. Azt mondta Ethannek,
hogy Blythe „szuperokos”, és „átkozottul csinos”. Amikor Ethan kiment szarni, Karen közölte velem,
hogy Blythe egy hülye picsa. „Ethan rendes lányt érdemelne. De a rendes srácok mindig ilyen picsákat
fognak ki. Attól nem fognak szakítani, ha megmondod neki. Adj neki időt! Végül úgyis kirúgja.”
Karen Minty tényleg tőről metszett nővér.
Pár napja Ethan teljes komolysággal megkérdezte tőlem, hogy nem tervezem-e megkérni Karen
kezét.
Vállat vont, és ötvenedszer is közölte, hogy az ex-Shellyjét ő hat hét után kérte meg.
293
- És nézd, mi lett a vége!
- Nos, akkor jobb lesz, ha elkezdesz gondolkodni rajta - mondta, és egyszeriben kiütött rajta a
borosta, újabb csoda. — Mert ő határozottan tudja.
#6...
Semmi értelme. Dan Fox talán szereti Karen Mintyt, de én nem Karen Mintyt szeretem. Én téged
szeretlek. Szeretem a mélységeidet és a magadhoz írott leveleidet, és rosszul teszem, hogy az
orránál fogva vezetem. És őszintén szólva túlságosan nyomul. Különben miért beszélne Ethan és
Nicky is házasságról, amikor nem egészen két hónapja vagyunk csak együtt. És már itt is van, kocog
le utánam a lépcsőn.
- Hú! - visítja.
- Úristen, de rohadt könnyen megijedsz! - nevet. Leül mellém, a vállamra hajtja a fejét, és felsóhajt.
- Én egyáltalán nem szoktam megijedni. Kiskoromban a tesóim annyit basztattak, hogy nem is
tudom. Azt hiszem, kiveszett belőlem minden félelem, vagy mi.
Szép este van. Gyerekek játszanak idekint. Mielőtt észbe kapnánk, már itt is lesz a tavasz. Karen Minty
ásít.
- Aha - felelem.
Meghallja a sütő időzítőjét, magához húz, és megajándékoz egyik kemény, erőszakos csókjával.
- Kérsz enchiladát?
- Volt már olyan, hogy nem kértem enchiladát? — felelem, mire kapok még egy csókot.
- Akkor gyere! - szólít fel. - Először az enchilada. Aztán megígérted, hogy segítesz a
tanulókártyáimmal.
294
#9. Karen Minty szex-játékkártyákat kever a nővériskolai tanulókártyái közé, úgyhogy véletlenszerűen
egy-egy ilyen lapot mutatok fel neki, mint hogy Vedd le a felsőd!
#6. Karen Minty tudja, mit akar. Infúziós nővér akar lenni.
- Kurva jól szúrok, és amikor nyolc napja fekszel ágyhoz kötve, és eldugul az infúziód, mert valami
hülye liba elcseszte a gyógy-szerezést, nincs a világon fontosabb, mint egy jó bökő. Nem egy jó
orvos, egy jó bökő. Én akarok lenni a legjobb az egész kibaszott világon.
Látod, Beck? Nem tweetelni akar arról, hogy nővér - „Kibaszott Twitter, a seggem, én élni szeretek”,
mondta valamelyik nap. Van az egészben valami egyszerűség, ami jót tesz nekem. Onnan tudom, hogy
piros az arcom, tele a hasam, és a farkam a legjobb bökő az egész kibaszott világon - kérdezd csak
meg Karent -, és ahogy felébredek, ki akarok pattanni az ágyból, és élni az életemet. De azért úgy
ébredek fel, hogy rád gondolok.
Felolvasom a listámat dr. Nickynek. Először nem mond semmit. Türelmetlen vagyok.
- Mi az, doki?
Dr. Nicky csak bámul rám, én pedig bámulok dr. Nickyre. Veled is ezt csinálja?
- Oké, Danny. Kérdezek magától valamit. - Közelebb hajol hozzám. - Karen tudja, hogy maga nem
szerelmes belé?
Nem tudok neki hazudni Karenről. Nem segíthet, ha nem mondom el az igazat.
295
- A hazugság nem kövezi ki az utat a boldogság felé - mondja, néha egy rabbira emlékeztet, és el
sem hiszem, hogyan képzelhettem, hogy lefeküdtél vele. - És ha megtanultam valamit e
bolygón töltött csaknem ötven évem alatt, az ez: ha nem őrült szerelemmel kezdődik, azzal a fajtával,
amiről Van Morrison énekelt, akkor nincs esély hosszú távra. A szerelem maraton, Danny, nem
sprintelés.
A terápiáról hazafelé lehangolt vagyok, és megnézem az e-mailjei-det. Igent mondtál egy születésnapi
partira egy seggfejeknek való, sznob bowlingpályán. Tudom, hogy nem fogsz elmenni, soha
nem jársz már sehova. Csak dr. Nickyhez, mert ö... Dr. Nicky. De azt is tudom, hogy Karen Minty el
fog jönni velem a bowlingpályára, és addig ül ott, amíg azt nem mondom, hogy ideje hazamennünk.
Ott ül velem a pálya melletti felkapott bárban, és nem tartozunk ide. Mi vagyunk az egyetlenek, akik
nem a bulira jöttek. Ott nyüzsögnek körülöttünk, Lena Dunham ruhatáráról cseverésznek.
Kedves Becky igaza van Louisa May Alcottnak. Egy nem mindennapi lány nem élhet mindennapi életet.
Ne ítéld el magad. Szeresd magad. Szeretettel: Beck
Elég könyvet olvastam és elég filmet láttam ahhoz, hogy tudjam, Nicky elbaszta, amikor a feleségéről
beszélt. Nem lep meg, amikor bejelenti, hogy beszélnünk kell. Teljes felelősséget vállal a
botlásért, amiért áthágta az orvos-beteg határokat. Még sosem láttam ilyen rossz passzban a srácot,
Beck. Pedig olyan jó ember, mint annak idején Mr. Mooney, mielőtt megharagudott rám és az életre.
Nem bírom hallgatni, ahogy magát hibáztatja.
Nem tudom, hogy sír-e, vagy nevet, és az is lehet, hogy ő az egyetlen a földön, akinek egyszerre
megy a kettő. Zsonglőr, és áldja meg az isten, mert én sosem tudnék bocsánatot kérni valakitől
azért, amiért egyetlen rohadt dolgot elmondtam az életemről.
- Danny — mondja. — Egyelőre nem tehetek mást, mint hogy írok magának máshoz egy beutalót.
Akar beutalót?
Izzadságfoltok vannak az inge hónalján, a ruhája gyűrött, mintha régóta rajta lenne. Tudom, hogyan
derítsem fel, és azt mondom neki, hogy nincs szükségem beutalóra, mert jobban
vagyok. Elmosolyodik. Folytatom. Megmondom neki, hogy már nincs egér a házamban, mert ő a
valaha élt legjobb dilidoki.
Z97
-Jól - felelem. Azt akarom, hogy úgy érezze, elért valamit. -Komolyan mondom, az egérnek vége.
Megmondom neki, hogy ez a macska-egér elmélet zseniális, és tetszik neki, hogy ezt a szót
használom rá, zseniális. Azt persze nem mondom neki, hogy legszívesebben bekenném magam sajttal
és mogyoróvajjal, hogy visszacsalogassam az egeret. Nem érdemelné meg.
- Örülök neki, Danny - mondja. - Keményen dolgozott, megcsinálta a házi feladatát, és ez maga,
fiam. Rájönni, hogy mi tesz minket boldoggá, egy utazás.
- Maga megmondta.
- A rögeszméje nem tette boldoggá - folytatja Nicky -, és maga tudta ezt. És ami még fontosabb,
kihasználta ezt a tudást, és úgy döntött, hogy a kényszerei fölé emelkedik. Maga okos, Danny.
— mondja, és megint azt a szomorú, fényes szemű kifejezést ölti az arca, miközben arról beszél,
hogy milyen nehéz elkergetni egy egeret. Ülök, és rád gondolok, az én drága egérkémre. Igaza
van Nickynek. Lehet, hogy soha többé nem jelentkezel (lehet, hogy elmentél), tudom, lehetséges,
hogy továbbléptél (még az is lehet, hogy jársz valakivel). De a legfontosabb, amit tudok, az, hogy
jobban kell nekem a te lehetőséged, mint Karen Minty valósága.
- mondja Nicky -, amikor először jött, aggódtam. Nem nézett ki jól. Úgy festett, akár egy fogoly.
- Ámen - mondom. Lelki szemeim előtt Karen Minty jelenik meg négykézláb, a szájából pedig a te
apró tested lóg.
298
Nevetünk, de a szomorúsága lázként tükröződik a szemében, a száján. Rosszul érzem magam, amiért
hazudtam neki, és ekkor megcsörren a telefonja.
299
mappát. Kitörlöm az e-mailt az elküldött levelek közül, aztán kiürítem a lomtárat is. Megcsináltam.
- Danny, úgy sajnálom! Az én hibám. Megmondom magának, hogy ott a videó, aztán kimegyek. Ezt
elszúrtam, Danny.
Elfogadom, kezet fogunk, és távozom. Sajnálom Nickyt, de semmi sem tompíthatja a Gbeck fájlok
iránti izgalmamat. A liftben olyat teszek, amit soha nem szoktam. Imádkozom, hogy Nicky
találjon valakit, aki megadhatja neki azt a Van Morrison-os érzést, hogy a fehérített fogai ne fessenek
olyan oda nem illően abban a szomorú, nyúzott arcában.
A lift megáll az előcsarnokban, és Danny Fox halott. Ahogy kilépek az utcára, megbotlom egy kurva
repedésben a járdán. Fekete lyuk van az agyamban: elment az eszem? Zabálhatnám tovább Karen
tojását a puncijával együtt. Nicky beutalójával újrakezdhetném az egészet, és megpróbálhatnék
nélküled élni.
Megpróbálhatnék.
De az az igazság, hogy a macskák untatnak. Szívesebben hallgatnám, hogy mit mond rólad Nicky,
mint hogy Karen Mintyvel közösüljek. És ha Van Morrison nem őrült, akkor én sem.
Szeretettel, Joe
300
Fülhallgatót kell vennem egy kibaszott vegyesboltban, mert tudnom kell, mit mond rólad Nicky, egy
örökkévalóságig tart a srácnak, miért megy annyi hülye eladónak, és elkapom a fülhallgatót, és azt
motyogom, kösz, seggfej, és kimegyek. Fel akarom tépni a csomagolást, de túl szoros, és sikítok, és
néhány járókelő elhúzódik tőlem, mintha én lennék Hulk, aki épp kidagadozik az ingéből. Beveszem
magam a sikátorba, felbontom a műanyagot, kiveszem a fülhallgatót, eldobom a használati utasítást,
és nem sikerül elég gyorsan a telefonomba dugnom, miközben lerohanok a lépcsőn és lehúzom a
metrókártyámat, és megnyomom az első fájlra a lejátszás gombot, miközben beszállok a metróba, és
leülök egy vak fekete sráccal szemben, aki ok nélkül mosolyog magában.
Oké, első nap, Beck. Nő. Húszas évei elején. Szexuálisan túlfűtött. Problémák a határokkal.
Apaproblémák. Azt állítja, azért jött, hogy megoldja a férfiakkal kapcsolatos problémáit, de mintha
nem lenne hajlandó észrevenni, hogy jegygyűrűt viselek. A kommunikáció egyetlen módja számára a
csábítás. Egyfolytában a lábát rakosgatja, és lenge blúzt visel melltartó nélkül. Figyelemre vadászik.
Közvetlenül rákérdez az érzelemátvitelre, súlyosan nárcisztikus személyiség. Ragaszkodik hozzá, hogy
dr. Nickynek hívjon, annak ellenére, hogy többször is közöltem vele, nem vagyok orvos. Ismételten
megkérdezi, hogy nős
301
vagyok-e, és hogy jó-e a nemi életem a feleségemmel', hogy ne kelljen a saját problémáit
megtárgyalnia. Elmondja, hogy a főiskolán lefeküdt a terapeutájával. Többször is. Megkérdezem, miért
nem fordul pszichológusnőhöz, mire azt feleli, hogy van már egy anyja, nincs szüksége még egyre.
Valószínű borderline-zavar, ragadozó, mazochista tendenciákkal.
A vak fekete srác rám mered, de vak, nem láthat, úgyhogy nem lehetek dühös rá, és egy későbbi
részre ugrok. Hátha az jobb lesz. Muszáj, hogy jobb legyen.
Marcia ma reggel kész kibaszott rémálom volt. Mack már megint elaludt, Amy influenzás, és Marcia
egyszerűen alkalmatlan anya. Majdnem lemondtam, de azon kaptam magam, hogy vigasztal a tudat,
hogy ma láthatom Becket. Mostanában már kimondottan várom, hogy találkozhassak ezzel a fiatal
nővel. Azon kapom magam, hogy számolom a napokat, azon ábrándozom, vajon mit vesz fel
legközelebb. Ő teszi elviselhetővé az életemet, a fenébe is. Na, mi a helyzet azzal az érzelemátvitellel?
Ma melegítőalsóban jelenik meg, formátlan pólóban, kócos hajjal és fénylő bőrrel. Nem tehetek róla,
de úgy érzem, szándékoson öltözött így alul, ami még intimebb, mintha kiöltözne a kedvemért. Célokat
tűzünk ki: szexuális önbizalomra vágyik. Amit mulatságosnak találok, mert ö maga a szexualitás.
Lenyomom a PAUSE gombot, és azt akarom, hogy a fekete srác hagyja abba a mosolygást. Az egész
világ hagyja abba a mosolygást. Előreugrok. Lenyomom a PLAY gombot.
Azt állítja, hogy megnyitottam öt, hogy rájött bizonyos dolgokra az apjával kapcsolatban, a szerelmi
életével kapcsolatban, és mindezt csupán néhány ülés után, mert én vagyok a legcsodálatosabb
orvos, akivel valaha is találkozott. Megint megegyeztem, hogy nem vagyok orvos. Szörnyű, hogy
imádom, amikor dr. Nickynek szólít? Nem is válaszolok erre. (Sóhaj.) Szóval mondtam neki, hogy nincs
varázslatos gyógymód. De leint. Azt mondja, meggyújtottam benne valamit. Hogy még sosem érezte
magát ennyire összhangban önmagával. Azt mondja, ha velem beszélget, az élete fénypontja. Ezúttal
szexisebben jelent meg,
302
térdzokniban és szoknyában. Azt hiszem, tudja, hogy kezdek belegabalyodni. Es istenem, szerintem ö is
belém. Túl sokat gondolok rá. És néha azon aggódom, hogy ö is tudja. Abba kellene hagynom a
kezelést, de képtelen vagyok rá. Úgy belefáradtam már Marcidba meg az elromlott mosógépbe, és
Beck... a kegyelem.
Lenyomom a PAUSE-t. Körbenézek. Bár itt lenne valaki, akinek behúzhatnék egyet! Egy vaknak sosem
húznék be, és újra megnyomom a PLAY-t.
Produktív a naplóvezetése. Fogékony a javaslatomra, hogy kapcsolatban kellene lennie ahhoz, hogy
meg tudja célozni a problémáit. Azt hajtogatja, hogy köztünk is van kapcsolat. És nem bátorítom
ugyan, de csak erre a kapcsolatra tudok gondolni. Hogy lehet, hogy olyan készségesen fogadom a
szakmai kudarcot? Azt viszont mégsem vagyok hajlandó elfogadni, amikor egy nagyon intelligens
beteg zseniálisnak nevez. Talán tényleg meggyógyítottam néhány hét alatt. Lehet, hogy olyannyira alá
van ásva az önbecsülésem, hogy többé nem hiszem ezt lehetségesnek, csak mert rossz mosógépet
vettem?
Szeret téged, hajt rád, és a vak ember csak mosolyog, most feláll, körbetapogatózik, és mind
vadászok vagyunk, azok, és előreugrom:
Megmondtam Diane-nak, hogy Beckröl álmodom. És Diane persze azt mondta, hogy hagyjam abba a
kezelését. Ezt mondaná minden jó terapeuta, és Diane jó. De képtelen vagyok rá. Beck kezd megnyílni
nekem, és már annyira megbízik bennem, hogy mesél a zöld párnájáról, amivel maszturbál.
Maszturbál! A háttérsztori megvilágosító erejű. Az apja lelépett. Utána az apa megkérte az anyját,
hogy küldje utána a zöld nyakpárnáját. A passzív anya ráállt volna, de Beck addigra már ellopta a
párnát. A fantáziáimban az irodámban vagyunk, és arra kér, hadd üljön az ölembe. Nemet mondok, de
nem hajlandó leállni. Meglovagol. Most már egyfolytában róla fantáziálok, és még jól is jön a rossz
mosógép, mert a mosókonyha zárható, és ott kiverhetem, miközben Beckre gondolok anélkül, hogy
rajtakapnának. Képzeletemben amikor benne vagyok, rocksztárnak és faroksztámak hív, és évek óta
nem éreztem magam ennyire elevennek. Egyre inkább
azt érzem árulásnak, hogy ha Marciával maradok. Mintha megcsalnám Becket, noha semmi sem
történt köztünk. Minden egyes nappal egyre jobban eltávolodom a családomtól. Csúf az igazság:
inkább Beck kellene nekem.
A felvétel közben valamikor a vak leszállt a metróról. Nem vettem észre a megállómat, és a
fülhallgató a fülembe nyomult, ez az ócska, filléres szemét, kirántom a telefonomból, és a szemközti
ablaknak hajítom. Az emberek engem néznek, és mind basszák meg. A vonat imbolyogva megáll, és
én szállók ki elsőként az ajtón. Ennél már nem is lehetek dühösebb. Lúzernek érzem magam, és
legszívesebben letépném a saját fejem, mert el sem hiszem, hogy bedőltem ennek a baromságnak.
Befordulok a sarkon, és meglátom, hogy kibaszott Karen Minty ott ül a kurva lépcsőmön egy
piknikkosárral, pedig a macskák állítólag okosabbak és hűvösebbek ennél.
És el tudod egyáltalán hinni, hogy Karen még mindig létezik? Be akarok menni és addig vagdosni az
írógépeket a falhoz, míg be nem omlik, és az egerek lesznek a járulékos veszteség, visítva hullanak,
és erre itt van Karen Minty - a barátnőm - egy valódi piknikkosárral!
Sosem láttam még ilyet élőben, csak rajzfilmekben, csak könyvekben, és nem akarok piknikezni.
Fokhagyma és rozmaringillatot érzek, meg a Noxzema szagát, amivel Karen kölyökkora óta keni azt
a feszes, hegyes képét. Vége. Ha tudná, mekkora lúzer vagyok, ha tudná, hogy azért fizettem egy nős
faszfejnek, hogy megpróbálja megbaszni életem szerelmét, nem akarna piknikezni velem. Azt
akarom, hogy menjen innen. Ennek semmi köze hozzá. Nicky hibája, és azt mondom neki, hogy nem
vagyok éhes.
304
- Ez intelligens volt.
- Baszódj meg az intelligenciáddal együtt! - acsarog. - Azt hiszed, valami szaros lábtörlő vagyok,
akit kedvedre dughatsz és baszogat-hatsz? Azt hiszed, valami kurva rongybaba vagyok?
Ez igaz is. Mindenkivel kapcsolatban tévedek. Te kurva vagy, Nicky egy fasz, és az édes Karen, a
geciputtony, fortyog az elfojtott dühtől. Vagy szomorúságtól? Reszket, és remeg a karján a kosár
is, én meg egy kibaszott seggfej vagyok, ő meg egy infúziós nővér, aki szeret engem, és ha Nicky
nem lenne szerelmes beléd, ez az egész nem történne meg. De téged akar, és annak a csirkének
étvágygerjesztő az illata, én meg bolond vagyok.
Hogy tehette ezt Nicky Karennel? Keményen dolgozott, tele van a kosár. Nagy szíve van, múlt
hónapban egészen idáig elcipelt egy porszívót. Felporszívózott a kanapé alatt is. Parányi, kurvás
sort volt rajta, meg egy fél fölső, és ott is talált koszt, ahol nem is sejtettem, hogy létezhet.
- Nem akarhatod, hogy betelepedjenek az egerek - jegyezte meg különben soha többé nem akarok
idejönni.
Sosem változtatott még senki porszívót egy tucat rózsává, dobogó szívvé. És mint minden rossz, ez is
Nicky hibája. Ő mondta nekem, hogy szerezzek egy macskát. Karen örökre velem maradna, és
potyogtatná a gyerekeket, ha gyerekeket akarnék, és túlórázna, hogy évente egyszer elmehessünk
Floridába, és mindez itt van előttem egy piknikkosárban, és annak a rozmaringnak mennyei illata van.
De a helyzet az, hogy sosem hallott Paula Foxról vagy a Magnóliáról, vagy próbálta ledönteni a nős
pszichológusát. Ő nem más, nem vadító, mint mi. Ő betartja a szabályokat, nem mer hozzányúlni a
falon lévő lyukhoz, mert az agondnok dolga. Tiszteletben tartja a határokat, és bassza meg Nicky,
amiért pazarolta az idejét, és összetörte a szívét.
305
- Miért haragszol rám? - Reszket. - Azt hittem, örülni fogsz neki, a pikniknek. Olyan csodás itt kint.
- Karen.
- Ó, a picsába! - mondja, és tudja, hogy most dobom ki. Felpattan a lépcsőről, és sírva rohan el,
vége. Soha többé nem látom viszont, és felviszem a piknikkosarat, és a tartalmát szétterítem a Karen-
friss lakásban. Csirkemellet és sütőben sült krumplit és tejszínes mártásos karfiolt habzsolok, és bort
iszom rá egyenesen a palackból. Úgy eszem, mintha ez lenne az utolsó vacsora, mert az is. Ma
eltemettem Dán Foxot, és most Nickyt kell elintéznem. Nem tehetek másként, Beck. Egész éjjel a
felvételeit hallgatom. Kihasznált téged a világ legbiztonságosabb helyén. Ott van a fejedben, egér van
a házadban,, és nyilvánvalóan elhitette veled, hogy szereted. Nem jöhetünk úgy össze, hogy ő
irányítja a gondolataidat. Dr. Nicky... Dr. Nicky: egy mohó, nős disznó. És velem kapcsolatban is
tévedett. Nem egér van a házamban. Hanem egy kibaszott disznó.
Nem emlékszem, mikor jártam utoljára iskola közelében. Rengeteg minden változott. A 87-es
iskolának a Hetvennyolcadik utcában például saját mottója is van, bassza meg: „Egy család a nap
alatt.” A ma reggelt a Természettudományi Múzeum lépcsőjén ülve töltöttem kávét kortyolgatva és
Nickyt tanulmányozva, és vártam, hogy a családok kikászálódjanak az ágyukból, és kijöjjenek a nap
áld. Az út az iskolához döbbenetesen egyszerű volt, hála nagyrészt Nicky sógornőjének, Jackie-nek.
A Nicky Pizzériája Yelp-oldalán találtam rá, ahol számtalan fényképet osztott meg arról, hogy „nagy
családunk a kedvenc pizzájával!” Jackie Yelp-fiókja vezetett aztán képekben bővelkedő Facebook-
oldalára, amelyen számtalan utalás található a Nicky Pizzériájára (jaj!), és ami a legfontosabb, ott a
„87-es iskola! A legjobb iskola a városban!” A legjobb Facebook-oldal a világon!
Komolyan, regisztrálnom kéne a Yelpre, hogy értékeljem a habos, lihegő étteremkritikáit. Tartozom
neki. Mindent megtudtam Nickyről.
Ma tehát futónak öltöztem, mert ha van hely a világon, ahol nem lazíthat az ember nyugodtan, az az
iskola. Mint kiderül, kurvára kijöttem a formámból. Peach óta nem futottam. Hajnali fél öt óta rovom
a köröket, igazából csak kocogok, és közben Nicky kibaszott, perverz naplóját hallgatom, hogy
koncentrálni tudjak. Lefutok a
307
Columbuson, dobok egy jobbost a Hetvenhetedikre, elkocogok az üres játszótér előtt, befordulok
jobbra, az Amsterdamra, aztán megint jobbra, a Hetvennyolcadikra, el a 87-es előtt, és újra az
egészet. Nem is tudom, hány kört tettem meg, mire kifizetődik, mert meglátom Nickyt, ahogy az
utcán megy. Most másképp látom már. Azelőtt sajnáltam, amiért úgy meggörnyed, és a szemét a
földre szegezi. Most viszont egyszerűen gonosznak néz ki. A púpja büntetés a bűneiért. (Miattad.) Egy
apának oda kéne figyelnie a lányára, de Nicky lehajtott fejjel jár.
A lányai már nagyobbak, az a kép a számítógépén bizonyára jóval ezelőtt készült. Amy kezét fogja
(Amy az, akit ahelyett csináltak, hogy elváltak volna), és rákiált Mackre, hogy lassítson. Mack az, akit
azért csináltak, hogy megpecsételjék a szövetséget - idősebb, magának valóbb. Nem gond, ha helyben
kocogok, mert napszemüveg és fülhallgató van rajtam, és ha valakit mindenki tárt karokkal fogad az
Upper West Side-on, hát a kibaszott kocogó az.
Nicky besétál a srácokkal az iskolába (és mi történt ezzel a várossal, hogy a szülők bemennek az
iskolába a kölykökkel? Az én kezemet senki sem fogta annak idején, basszák meg, sem, ha már itt
tartunk, senki másét). Egy anya rám mered, én pedig mosolyogva integetek neki (normális vagyok, jó
fej!), mire visszainteget abban a hitben, hogy elfelejtette a nevem, és a szülői értekezletről
ismer, vagy a konditeremből, vagy akárhonnan, és gyerünk, Nicky, mert egy helyben kocogni nem
ugyanaz, mint a háztömb körül. És dolgunk van, nekem meg Nickynek, és nincs sok időnk, mert
holnap délután egykor találkozol Nickyvel, és úgy döntöttem, hogy ez nem történhet meg.
Nicky rá az élő bizonyíték, hogy a rest kéz a buja, csalfa ördög játszótere. Nagyon ráér a srác, Beck.
Miután elvitte a lányait iskolába, megtette a hosszú utat hazáig, és telefonált - neked, Beck? -, és
aztán eltűnt az épületükben. Senkit sem láttam, aki hozzá csengetett volna fel, úgyhogy nem a betegeit
fogadta. Három óra múlva jelent meg a
308
feleségével együtt, a mosógépen lamentálva (ezért rémít meg a házasság, hónapok óta karattyolnak
arról a rossz gépről), és velük maradok sétájuk alatt. Ha lenne vér a pucájában, elhagyná, de nem
teszi. És nem haragszom rád, amiért belezúgtál. Minél többet hallgatom a felvételeket, annál inkább
annak látom Nickyt, ami: nagyon tehetséges, nagyon beteg manipulátornak. Én sem láttam át a
dumáján, úgyhogy nemigen hibáztathatlak, amiért a hatása alá kerültél. És ha belegondolunk, aranyos,
hogy mindketten bedőltünk. Hasonlóak vagyunk, ugyanolyanok.
Nicky felesége, Marcia semmiben sem hasonlít rád. Harsány és hangos. Pszichológiát tanít különféle
helyi és online főiskolai kurzusokon. Vastag lábú mártír, jógamatracot cipel a vállán. Nem akarok
bunkó lenni, de a jóga nem vált be. Állítsuk meg a mellrákot feliratú szemellenzőt visel (tudod, az a
fajta nő, akinek muszáj mindig nyavalyognia valamin), és a haját bánatosan lógó lófarokban viseli.
Ez nem egy boldog nő, Beck. Mogorva. Amikor hajléktalanok mellett mennek el, karba fonja a kezét,
mintha ugyan próbálkoznának vele. Sajnálhatnám is Nickyt, de ami tény, az tény marad: élete egy
pontján valamikor ő kérte feleségül Marciát.
Lehangoló látvány nézni, ahogy ott üget Marcia mellett. Egyfolytában csak a nő beszél, születésnapi
zsúrokról, gyerekorvosokról meg gyerek jógafoglalkozásokról — mintha a gyerekek nem
nyújtózkodnának eleget maguktól is. Vitaminokat kell venni, bébiszittereket kirúgni, és szegény
Nicky minden sarok után egyre görnyedtebb. Amikor végül majd megölöm, megszabadítom a
szenvedéstől. Te nem őt akarod, Beck. Nem való neki az élet. Mindaz az erő, ami a lemezekkel
díszített falú, bézs szobában benne van, nyomtalanul eltűnik, amint kilép a maga játszóteréről. Át
akar menni az úton, de a felesége megrántja a karját, és ráförmed:
Átkelnek, amikor már biztonságos - LOL -, és betérnek egy jellegtelen házba. Beütöm a Google-ba a
címet, és természetesen pár-terápiára érkeztek. Ötvenkét perccel később jönnek elő, leeresztve.
Némán sétálnak egy konditeremig, és családiasán megölelik egymást, mielőtt a nő eltűnik
jógamenedékében a hasonszőrű asszonyok között. Követem Nickyt az utcán, és minden egyes sarok
után egyre kevésbé görnyedt. Megérkezik úti céljához, a Westsider könyváruházhoz, és egy óra
múlva bukkan elő három használt lemezzel (és egyetlen könyvvel sem, ejnye-bejnye). Követem
egészen az Urban Outfittersig, ahova bemegy a szatyor lemezével együtt, ruhákat nézeget, ingeket
próbál fel, egyik számot a másik után rakja be a telefonján, végül pedig anélkül távozik, hogy
bármit is vett volna. Most vissza az iskolához, ahol megvárja a lányait, és hazaviszi őket. A kisebbik
jókedvűen fecseg, a nagyobbik moró-zusan hallgat, és óvatosnak kell lennie az embernek,
különben elcseszheti mások életét, még ha nem is akarja. Szerencse, hogy mi egymásra találtunk, te
meg én. Egy ideig ott lógok az épület előtt, mintha a futócimborámra várnék. Itt jön Marcia egy
barátnőjével, akinek az ízlése az öltözködésben ugyanolyan béna.
— Azt mondta, előbb ölné meg magát, mint hogy otthagyja a gyerekeket.
— Azt mondtam, hogy minden gyereknek jobb, ha boldog szülei vannak, mintha csak házasságban
élnének. Meg hogy a válás már nem stigma manapság.
Marcia folytatja:
310
El sem tudom mondani, micsoda megkönnyebbülés, amikor hazaérek a saját környékemre. Nehéz
lesz megölni Nickyt. De szükséges. A megszállottja vagy, ő az egér a házadban, és e gondolatmenetet
megszakítva csaknem megáll bennem az ütő, amikor egy zsarut pillantok meg a házam előtt. Kiállja a
bejáratot, és óriási, és meghűl bennem a vér - Benji-Peach-Candace-vizeletteltelibögre -, és tényleg
engem keres. Mint Ethan mondja, amikor tudod, akkor tudod. Az óriászsaru kezében gumibot van, és
nem baszakodik:
Minden erőmet össze kell szednem, hogy odamenjek hozzá, miközben nem akarok mást, csak
elrohanni.
Az a szomorú a szegénységben, hogy a néhány ott rohangáló gettóbeli kissrác még csak nem is
figyel fel, mindennapos esemény.
-Segíthetek valamiben? - érdeklődöm, mert ártatlan vagyok. Tényleg. Bárcsak Dan Fox lennék, de
már ő sem jó semmire, már nem.
-Ja, segíthet - feleli, ahogy felmegyek a lépcsőn. Közvetlenül elébe állok. Hatalmasra tágult pórusai
vannak, és nagyobb az alkarja, mint az enyém, és a nyakán kidagadnak az erek, fogadok, hogy már az
apja is zsaru volt, meg a nagyapja is. - Megmondhatja nekem, mi a faszt képzel magáról!
- Ööö - mondom, és lehet, hogy mindjárt összehugyozom magam. - Mi ez az egész... öö, miről van
szó?
311
- Te kis faszfej!
Meg fogok halni? Behunyom a szemem, és erősödik a szorítása az ingemen. Ártatlan vagyok,
ártatlan, míg be nem bizonyosodik a bűnösségem. Leköp. Aztán elenged.
- Tudod, kölyök, jobb lesz, ha megadod a tiszteletet ennek az egyenruhának. Mert ha nem lennék
egyenruhában, szétrúgnám a valagad, és ott, abba a kukába dobnám a csontjaidat, és gondoskodnék
róla, hogy senki se találjon rád!
- S-s-sajnálom - hebegem, és a yuppi futógönceim miatt talán még jobban utál, és megcsóválja a
fejét.
- Tudod, a húgom... - nyafogva, recsegve beszél, és most ráismerek a hanglejtésére, tipikus Minty. -
A húgom, Karen, egy kibaszott szent, te pöcs. Ugyanolyan gyönyörű belül is, mint kívül, és neked, te
kis csicska, semmi jogod ehhez!
A húga, és most már megint kapok levegőt, és a bocsánatáért könyörgök, és azt mondom neki, hogy a
húga túl jó volt hozzám, de nem kajálja be. Befogom.
-Nem baszakodhatsz Karen Elise Mintyvel! - Felemeli a botját, lekuporodom, és nem akarok
meghalni, nem hagyhatlak így itt. A lábam mellett a betonba döfi a botját. - Állj fel, te kibaszott kis
pöcs!
Megragad a nyakamnál fogva. És ez Nicky hibája is. Ő lökött Karen karjába, aztán őmiatta löktem el
magamtól. Az óriás Minty-zsaru a torkomat szorongatja, aztán elenged, és még egyszer a
betonra csap a botjával. Elviharzik, és nem csoda, hogy Karen Minty infúziós nővér akar lenni. A
bátyja is jól tud böködni, ő miért ne tenné?
Könnyebb lesz elintéznem Nickyt, mint gondoltam. Jótét lélek, Beck, és hetente egyszer kimetrózik
Queensnek abba a részébe, amely még mindig a crackről és a bűnözésről híres, hogy tanácsot adjon
drogosoknak, akik le akarnak szokni. De ma este figyelmeztető tanmese lesz belőle minden Upper
West Side-i seggfej számára, aki azt hiszi, hogy heti négy órával törleszthet a bűneiért. Ma este
Csak Neked Doki Nickyt kirabolják a drogosok.
Húzok egyet a whiskymből, és kinyitok egy önsegítő könyvet, a címe: Amikor jó emberekkel rossz
dolgok történnek. Nicky Angevine barátai majd megajándékozzák a feleségét ezzel a könyvvel,
miután holtan találják Queensben. Nicky halálát mindenki tragikusnak fogja tartani. A lányai apa
nélkül nőnek fel, míg az asszony pótapát nem talál (ami valószínűleg heteken belül be fog
következni), és a végzetében lesz valami egyszerű, perverz szépség. Nincs gyanúsított, nincs semmi
kavarodás, semmi ügy, egyszerű rablás, a pénztárcája eltűnik, rossz helyen volt a pasas rossz időben.
Marcia Angevine barátnői ott lebzselnek majd a teasütemény és a bor mellett a saját kölykeikkel,
és azt mondogatják, hogy mennyire sajnálják az őt ért veszteségért. Én viszont tudom, hogy magában
hálát fog adni az égnek a nyereségéért.
Itt az idő, Beck. Nicky előbukkan a drogambulanciáról, és szépen körbenéz az úttest előtt, ahogy az
egy rendes fehér kisfiúhoz illik.
313
Lehajtja a fejét, és elindul az utcán, a felesége bizonyára kimosta a Vans csukáját, mert ma este
különösen ragyogó fehér. Ő az egér a házadban, és bárcsak ne kívánnád őt! De persze kívánod,
Beck. Olyan, mint az apa, akid sosem volt, és szét akarod szakítani a családját. És ez természetes.
Ördögi kör, és az lett volna Nicky dolga, hogy segítsen neked legyűrni ezt a vágyat.
De Nicky nem tette a dolgát. Disznó. És ennek a káosznak nem lehet happy endje. Ha életben hagyom,
végül megkapod, amiről azt hiszed, hogy akarod. Megdug a bézs szobában, sír a feleségének, és
válásért könyörög, és elmegy hozzád - mert igaza van, te magad vagy a szexualitás —, és az az
igazság, hogy abban a minutumban, amint elérhetővé válik, nincs jegygyűrűje, nem fehéríti a fogát,
már nem fog kelleni neked.
A pokolba vezető útra vitt téged, és meg kellett volna tartania tőled a távolságot, de nem tette. Neked
pedig fel kellett volna hívnod engem - hiányzóm neked -, mégsem tetted. És olyan jól ismerlek, Beck.
Karizmatikus vagy, beteg, és valami oknál fogva mágnesként vonzod a gyenge, gerinctelen
embereket, mint Peach, mint Benji vagy Nicky. Fokozom a tempómat, és megmarkolom az új
gumibotomat. (Elmentem a katonai boltba, hogy lenyugodjak, miután volt az a szarság Minty biztos
úrral; elvégre úgy fair, hogy mindenki felfegyverkezhessen az olyan zsarukkal szemben, akik azt
hiszik magukról, hogy a törvény fölött állnak.) Megfeszítem az állkapcsomat. Kezdem beérni, és
megtudom csinálni, egyeden suhintással. De ekkor érzem, hogy rezeg a zsebem. Nincs más
választásom, bevetem magam egy sikátorba. Nicky hátrafordul, ha meghallja a telefont, és nem
tudom kikapcsolni, és nem kapok levegőt, és remegő kézzel nézek a telefonra.
Te vagy az.
Te hívsz.
Gyönyörűen fest a neved a kijelzőmön, ott ragyog a sötétben a fehér bikinis képed fölött. Ragyogó
valódat bámulom. Mosolygok,
3H
Elmegy a hangom, és felköhögök. Nem vagyok önmagam, mert épp azon voltam, hogy megölöm
Nickyt egy gumibottal, mert le akart feküdni veled. Szédülök, te pedig spiccesnek hangzói,
amikor újból megszólalsz.
- Joe, hallasz?
Életemben nem voltam még soha semmiben ennyire biztos, és határozottan rávágom:
- Igen.
Leteszem a telefont, és el sem hiszem ezt az időzítést. Szükségem van egy percre, hogy összeszedjem
magam. Felhívtál. A gumibotot egy szemétkupacra hajítom. Még mindig sajog a kezem, ahogy
szorítottam, és a szívem is sajog az ostorcsapástól. Felhívtál. Visszatértél! Most már nyugodtabb
vagyok, el is indulok, jó lesz kijutni innen, és elmenni hozzád. Felhívtál, és nem tehetek róla, de azt
hiszem, hogy Nicky minden idiótasága ellenére végül is lehet, hogy nem végzi rosszul a dolgát.
Világos, hogy jobban vagy már, engem hívtál, nem őt. Taxiba pattanok, mert túl boldog
vagyok ahhoz, hogy metróra szálljak. Kíváncsi vagyok, mi van rajtad, és nem tudok elég gyorsan
odaérni hozzád. Az Amikor jó emberekkel rossz dolgok történnek könyvet a taxi hátsó ülésén hagyom.
Már nincs szükségem rá. Itt vagy nekem te.
Az IKEA-s párnánkon még mindig ott az árcédula, az asztalod alatt hever a padlón. Átölellek, és sírsz.
Részeg vagy, és nem kérdezek semmit. Nem hagyom, hogy te meg a párnád elrontsátok a
kedvemet. Emellett ugyanolyan jó érzés a karomban tartani téged, mint ahogy emlékeztem, még jobb
is. A lakásod kész káosz, amitől azt kell hinnem, hogy tényleg nőttél. Most már függönyök is vannak
— ez haladás és csaknem elapadtak a könnyeid. Megsimogatom a fejed, a párnánkra meredek, és
belélegezlek, a te illatodat, és a pulton rohadó almákét is. Nem tudom abbahagyni a mosolygást, és
minél jobban sírsz, annál szélesebben vigyorgok, végül kifogysz a könnyekből, és abbahagyod, és a
fülembe suttogsz:
- Bocsánat.
A fejed fölé nyújtod a karodat, elfordítod a derekad, balra, jobbra, aztán leengeded a karodat.
- Ugyan már, Joe! Találkozgatunk, összejövünk, és aztán egyszer csak úgy eltűnők.
Viccelni próbálok.
Nem nevetsz, és nincs most kedved hülye viccekhez, és imádlak, amiért olyan egyenes vagy, mert itt
vagy, és végül megérte minden kemény munka, mert az egész ehhez a pillanathoz vezetett.
Megszólalsz:
Megremegsz. En nem.
- Peach meghalt, Joe. - Elkeseredettnek tűnsz, és nem ennek kellett volna történnie. Peach a Turks-
és Caicos-szigeteken van,, a fenébe is.
- Most ugratsz?
-Ne!
-De - mondod.
Nem. Az lehetetlen. Tonnányi követ raktam a zsebeibe. Amikor arra a kövezésre cipeltem, nyomott
vagy egy mázsát. Hülyeség. Én megtettem a dolgom. Becipzároztam a zsebeit? Hogy a picsába
ne cipzároztam volna be a zsebeit! Manapság már semmit sem tudnak normálisan megcsinálni:
műanyag cipzárok voltak, most, ahogy visszagondolok rá, és lehet, hogy szétmállottak. Basszák meg
azok a cipzárok!
- Egyszerűen nem tudom elhinni! - mondod. Annyi szörnyűséget mondhatnál most, és mi van, ha
hamis ürüggyel csalogattál ide, és mi van, ha itt les rám az FBI?
- Rhode Islanden?
Túl sok emberrel álltam szóba abban az államban. Érzelgős voltam és barátságos, és ott van Nico
rendőr és dr. K meg azok a
317
narkósok, meg a fickó az autószerelőnél. Mi van, ha összejönnek? Mi van, ha tudják? Lelki szemeim
előtt felvillan a bögre húgy képe, és mit műveltem?
- Van ott a családjának egy háza - folytatod. - Ott voltunk, és azt hittem, hogy lelépett. Mármint küldött
nekem egy melodramatikus e-mailt, de Peach már csak ilyen. Nem hittem, hogy... tudod..., hogy
komolyan gondolja.
-Azt hittem, lelépett, mert időnként szokott ilyet csinálni! - Felveszed a diétás sörödet, belekortyolsz,
és azt kívánom, bár inkább folytatnád! - Az utóbbi pár hónapban nem hallottam felőle, de tudod,
vannak ilyen régi barátok, hogy időtlen időkig nem beszéltek, aztán meg egyszer csak igen, és
minden oké. Várj egy kicsit!
A telefonodba temetkezel, és nem tudom, mire gondolsz, mert ha én egy hónapig nem beszélnék Mr.
Mooney-val, az igen furcsa lenne, de hogy a fenébe juthat most eszembe Mr. Mooney? Be
vagy drótozva, Beck? Rá akarsz venni, hogy bevalljam? Ezért vannak a függönyök? Az órámra
pillantok. 10.43.
- Hogy eltűnt.
- Az elején.
318
Leülsz mellém, és jó sokáig nem fogunk csókolózni, de istenem, mennyire hiányzott a közelséged, a
szavaid, a hangod iránti várakozás.
- Szóval lenn voltunk Little Comptonban, egy ilyen kis tengerparti közösség Rhode Islanden. Peach
elég depressziós volt, de én is. Emlékszel arra a Benji nevű srácra, a drogos exemre?
- Azt hiszem.
-Szóval meghalt. Persze ennek mindig is megvolt az esélye, mert nem volt normális. De akkor is -
mondod, és az alsó ajkadba harapsz. Szép vagy. —• Először Benji, aztán Peach hal meg. Én vagyok a
halállány.
Imádlak, amiért ezt az egészet magadra veszed, ahogy nevet is adsz magadnak. Olyan vérlázítóan te
vagy. Azt mondom neked, amit hallani akarsz.
- Beck, te nem vagy halállány. Egyszerűen úgy hangzik, hogy ismersz pár zűrös embert.
Félbeszakítasz:
- Két barátom is meghalt pár hónap leforgása alatt. És tudod, mit gondolok, Joe? Úgy gondolom,
azért büntet a sors, mert egy rohadt hazug vagyok. Hazudtam, azt mondtam, hogy meghalt az
apukám, és erre meghalnak a barátaim. Szerintem nyilvánvaló, hogy ez történik.
- Add csak ki magadból — mondom, mert tudom, hogy amikor részeg vagy, nincs értelme a Benji
és Peach nélküli élet előnyeiről vitatkoznom. — De nem a te hibád.
Vicces látni, ahogy próbálod eldönteni magadban, hogy beszélj-e arról a kis masszázsos afférról
Peachcsel, és végül ellene döntesz.
- Peach elment futni, ahogy minden reggel szokott. De ezúttal a jelek szerint megtömte a zsebeit
kövekkel. És tényleg én tehetek róla, Joe. Én voltam az utolsó, aki életben látta. Tudnom kellett volna.
319
Leintesz, hogy hagyjam abba, és vodkát öntök a koszos poharakba, te pedig a kanapéba esett
telefonod után kutatsz, aztán megkeresed az e-mailt, amit Peach küldött, amit én írtam. Tudom, hogy
már nem vagyok gyanús, és nem tehetek róla, de úgy érzem, ez állati, hogy a saját szavaimat hallom a
szádból. Felolvasod, és rám nézel.
- De ő akarta, hogy megmentsék - mondod, és kontyba tekered a fejed tetején a hajadat. - Csak nem
tudtam megtenni.
Nagyot nyelsz, és eszembe jutsz meztelenül, és azt akarom, hogy most már rám kerüljön a sor, és
jókorát kortyolok.
- Nyilvánvaló okok miatt ez maradjon köztünk, de tudnod kell róla. Megpróbált megdugni, Joe.
- Természetesen elhárítottam. Azonnal — mondod, és megint nem bírod ki, hogy ne lódíts, hogy ne
lopj egy kis zsetont a Monopoly tábláról, amíg a többiek kimennek a szobából. Csaló vagy a csontod
velejéig, mindig szépítesz, és csodállak, Beck. Soha nem hagyod abba az élet javítgatását. Van
karizmád. Van képzelőerőd. Egy nap talán lesz egy lepusztult tanyaházunk, és addig festegeted a
falakat, míg rá nem találsz a legszebb sárgára, és húzlak is majd miatta, de imádni fogom, ahogy
festékes arccal kinézel. Ez az, ahol valóban alkotsz, és ahol varázsolsz. Közönségre van szükséged,
élőre - rám -, nem dilidokira, nem egy számítógépre.
320
- Hogy fogadta?
- Nem jól.
- Bassza meg!
Iszol egy kortyot, és annyira zavarban vagy, hogy nem nézel rám. Vagy talán csak túl részeg vagy.
- Most elszörnyedtél?
- Beck — mondom, és a térdedre teszem a kezem. - Nem ször-nyedtem el, amiért a legjobb
barátnőd beléd szeretett. Nem hibáztatom.
Rám veted magad teljes testeddel, elázva, tapogatózva. Letéped a felsőd, és a forró kezeid az ingem
alá kúsznak — az ingem alá, amit összemaszatoltak a könnyeid —, a csókod nedves és éhes, és az
ajkamba harapsz, és vér folyik, édes, sós, és egy érintés. Egy pillanat alatt kikapcsolod az övemet,
mint egy profi, alkohol hatása alatt. Ezúttal, amikor megduglak, én vagyok az egér a te házadban, és
nem szabadulhatsz meg tőlem, pedig meg akarsz, mert gyűlölöd, hogy ennyire kívánsz, ennyire az
enyém vagy, amikor benned vagyok, hogy mennyire nem fogsz akarni soha mást, csak engem
(milyen Nicky?). És egyszer csak az érzelmeid mind eggyé válnak, a Peachért hullatott könnyeid, az
értem lüktető pinád, a miattam zümmögő cicijeid, egész valódban csakis értem létezel, és kibaszom
belőled Peachet, Benjit és Nickyt, és én vagyok az egyetlen férfi a földön, és ezúttal én ébredek fel
először. Bemegyek a fürdőszobádba, a tusolóba, és összehugyozom a zuhanyzó padlóját, megjelölöm
a helyem, az otthonom, téged. Kiveszem az asztal alól az IKEA-párnát, letépem róla az árcédulát, és
odaviszem az ágyba. Félig alszol még, amikor az állad alá csúsztatom, és dorombolsz.
- Mmm. Joe.
Amikor kimászunk az ágyból, tudjuk, hogy most már összetartozunk. Nem kérdés, hogy elmegyünk-
e reggelizni, csak azt kell
321
eldöntenünk, hogy hova. Egymással szemközt ülünk egy étkezdében, és hat órán át ülünk ott, mert
nem tudunk betelni egymással. Végül sikerül elhúzódnom, hogy csavarjak egyet, és amikor
kimegyek, e-mailt küldesz Lynn-nek és Chanának:
Megígérem, hogy tartani fogom magam a szabályhoz, és tetszel így, felvillanyozva, felnőtten. Bevált
a terápiád, mert vége az apakomplexusodnak, és velem nőként viselkedsz, nem kislányként. Nem
küldesz több e-mailt magadnak, és miért is küldenél, itt vagyok én, ha beszélgetni akarsz, és ó, még
mennyit beszélgetünk! Van Morrison lószart se tud a szerelemről, mert te meg én találjuk fel a
szerelmet a Ritz-Carlton köntöseinkben, az egész éjszakás beszélgetéseinkkel, a néma pillanatainkkal,
amelyek, mint mondod, „a kínos ellenkezői”.
323
Egymásból élünk, és nincs szükségünk alvásra, az Ötödik Napra már bensőséges viccünk van, mint
Ethannek és Blythe-nak. Megnézzük a Tökéletes hangot a Netflixen - a kedvenc filmednek nevezed, de
nincs meg neked DVD-n, lenyűgöző vagy -, és egyszer csak megállítod. Hozzám bújsz, és azt
mondod, hogy én vagyok a legjobb, én pedig ugratlak vele, hogy mennyire szereted ezt a filmet, és te
kuncogsz és horkantasz, és birkózni kezdünk, és mire a filmben a versenyhez vagy mihez érnek, már
az ágyban vagyunk, és kefélünk. Jobban szeretsz engem, mint bármit, és azt mondod, hogy okosabb
vagyok, mint a srácok az egyetemen, és mint a srácok voltak a főiskolán, és együtt olvassuk el Blythe
egyik novelláját, amire azt mondom, hogy szolipszisztikus, és te egyetértesz velem.
Másnap reggel én ébredek fel először - ki tud úgy aludni, hogy te is ott vagy? -, és észreveszem, hogy
korábban egyszer már felkeltél. Olyan vagy, mint egy gyerek, a legjobb értelemben,
kenyérmorzsanyomokat hagysz magad után, akármerre jársz, és a nyomok a konyhába vezetnek, ahol
nyitva hever a szótár, és a szolipszisztikus szónál össze van kenve csokoládémázzal a félig rágott
csokis süteményről, ami a pulton hever. Imádom, hogy figyelsz rám, zavartalanul.
- De én azt akarom, hogy maradj! - vitatkozol, és még az erőszakosságod is édes. - Nem tudna
Ethan helyettesíteni?
- Utálom az orrod alá dörgölni, Beck, de erre akkor kellett volna gondolnod, amikor összehoztad
Blythe-tal!
I •• •• •• I
köntösöd.
324
Beengedsz a lakásodba, és gyengéden veszed el, és megcsókolsz azzal az édes, puha, ginevrás
ajkaddal.
-Tudtam, hogy nem ok nélkül várok még az elolvasásával -mondod. - Mintha tudtam volna, hogy egy
nap megkapom valakitől, vagy ilyesmi.
A Hetedik Napon kitalálunk egy játékot, a kamu-szókirakóst. A szabály az, hogy minden valódi szó
tilos. A te ötleted a kalibrdta, én pedig ezt rakom ki: punklasszikus, és megversz, és dicsekszel, és
imádom, hogy úgy feldob a győzelem. Imádsz nyerni, én pedig nem vagyok keserű vesztes, és
negyven év múlva is ugyanilyen jól megleszünk, mint most.
A Kilencedik Napon azon kaplak, hogy az én fogkefémet használod, és elpirulsz. Először kiöblíted a
szádat, és azt állítod, hogy véletlen volt, de én átlátok rajtad, és ismerem a szemedet, az
ajkadba harapsz, és eltakarod a szemed.
- Na, jó, akkor megmondom, de nem tudok közben a szemedbe nézni. Szeretem a te fogkefédet
használni, mert szeretem, amikor bennem vagy, és bocs, tudom, hogy ez nagyon bizarr és durva.
Egy szót sem szólok. A kezedre kulcsolom a kezem, lehúzom a bugyidat, és ott helyben a magamévá
teszlek.
A Tizedik Napon azt mondod, hogy életedben nem érezted kevésbé szinglinek magad.
A Tizenegyedik Napon elmesélem, hogy azon kaptam magam, a Tökéletes hang egyik betétdalát
énekelem a boltban, és akkor sem hagytam abba, amikor az emberek nevetni kezdtek.
A Tizennegyedik Napon ráébredek, hogy elvétettem az időszámítást, mert nem vagyok benne biztos,
hogy a tizennegyedik vagy a tizenötödik, és megszorítod a kezem, miközben az utcán sétálunk.
- Ez azért van, mert minden nap az egyetlen - mondod. - Még sosem éreztem ennyire úgy, hogy
élek.
325
- Én sosem szoktam eltéveszteni az időt, Beck. Azt hiszem, benned más a helyzet.
Észrevetted már, hogy a jobb kezemen görbék az ujj aim? Igen. Mondhatod, hogy jó sok mindent
csinálok itthon. Na, mindegy... Milyen a munka?
Néha szavak sincsenek, csak képek, élénk közeliek a kedvenc részeimről a testeden, amikből jó sok
van. Soha nem lepődöm meg rajtad, és te visszaírsz, miközben én válaszolok neked, és
sosem fogyunk ki a mondanivalóból. Soha senki nem ismert még ennyire. Senki nem törődött még
így velem. Ha elmesélek valamit, kérdéseid vannak. Feszülten figyelsz.
mikor volt az első. Joe, kérlek! Mondd el, mondd el, mondd el!
^ /
És én elmondom, elmondom, elmondom! Ethan szerint egy új kapcsolat első napjai mindig intenzívek,
de Ethan nem érti, hogy ez nem egy kapcsolat. Ahogy te mondod, ez egy mindenség. És mit csinálok
ezzel az imádnivaló szóval, miután kitalálod? Veszek egy doboz tortaport, egy eldobható tortatálcát,
egy doboz habot és három tubus mázat. Tortát sütök neked, és a tetejére ráírom: Mindenség (fn):
testek, elmék és gondolatok egyesülése.
És végigcipelem azt a tortát az utcán, le a metrómegállóba, végig a metrón, fel a lépcsőn, végig az
utcán, és fel az ajtódig, és te sikongatsz, és vagy millió fényképet csinálsz a tortáról. Aztán ágyba
bújunk, és tortát eszünk, és szeretkezünk, és régi nantucketi családi videókat nézünk, és még több
tortát eszünk, és még többet szexelünk, és ez az egyetlen mindenség, amiben valaha is részem volt.
Épp a létrán állok munka közben, és Ethan a népszerűtlen könyveket adogatja nekem, hogy rejtsem el
őket a magas polcokon, és
326
azt mondja, nem várhatom, hogy ennyire jó maradjon, én pedig gyorsan megfelelek rá,
magabiztosan, bátran.
- Hű - könnyebbül meg.
Elmegy segíteni egy vásárlónak, és a sok „mi van, ha” a fülembe kúszik, egyenesen Shel Silverstein
kötetéből. SMS-t küldök:
Szia!
És remegek, és izzadok. Mi van, ha igaza van Ethannek? Mi van, ha nem írsz vissza? Mi van, ha már
nem hiányzóm neked? De azonnal válaszolsz:
Szeretlek.
A válaszom te vagy.
Jó, hogy csináltam egy screenshotot a szeretlek SMS-edről. Valami megváltozik az után az éjszaka
után, és olyan, mintha annyira közel állnék egy pointillista képhez, hogy csak a pöttyöket látnám, a
képet nem. Még mindig a barátnőm vagy - az vagy. De...
Nem válaszolsz azonnal az e-mailjeimre, ami még nem is lenne baj, ha nem keresnél kifogásokat:
De egyik válasz sem jó, mert amint elküldöm, újra kezdődik a várakozás. Elsötétülnek a gondolataim,
és Nicky bézsszínű rock ’n roll és vágybarlangjába kószálnak. De már nem jársz hozzá. Ha így lenne,
elmondanád valakinek, vagy neki írnál, és nem írsz. Még mindig megvan a régi telefonod, és még
mindig megnézem az e-mailjeidet és a Facebookodat. Szeretsz. És valamelyik nap majd megtalálom a
módját, hogy rávegyelek és bevalld, az anyád
328
még mindig állja egy telefon számláit, amit hónapokkal ezelőtt hagytál el. El fogunk jutni idáig. De
annyira szeretlek, hogy nem tudom szántszándékkal lezárni a hozzáférést a
kommunikációdhoz. Amikor aggódom, hogy eltávolodsz - és tényleg aggódom -, megfogom a
telefonodat, és visszakívánlak. Őrültségnek hangzik, de szerintem beválik. A kapcsolatok már csak
ilyenek, tudom. De attól még lehetek frusztrált. A te szavad a bocs, az enyém pedig a nem, és mi
történt azzal az idővel, amikor mindkettőnké a mindenség volt? Ethan azt mondja, ne aggódjak.
- Meg van őrülve érted, Joe! Blythe azt mondja, hogy gyakorlatilag pornót ír az órájukra.
Csak Ethan képes pornónak mondani, és Ethannek nem kell azon gondolkodnia, hogy hol fog
vacsorázni és mikor. Blythe ott van vele, és mióta tűnik az a kapcsolat erősebbnek, mint a mi
mindenségiünké
Száraz a fogkefém. Már nem használod, és nem tudom megmondani, hogy pontosan mióta nem. Ha a
Tökéletes hangot akarom nézni, fáradtságra hivatkozol, vagy azt mondod, hogy épp megnéztél egy
részt belőle a metrón. Amikor el akarok menni pizzázni, te épp pizzát ebédeltél — valaha tudtam,
hogy mit és mikor eszel ebédre —, és amikor le akarok feküdni veled, te még várni akarsz vele.
„Csak hadd fejezzem be ezt a bekezdést! így is elkéstem vele. Tudom, nem jó... Csak pár percet adj!
Falafelt ettem, és azt hiszem, nem volt túl jó ötlet... Csak egy kicsit várj! Levittem a köntöseinket a
mosodába, és inkább előbb, mint utóbb, vissza kell mennem értük.”
Nálam van a Folyó szeli ketté és az Ami náluk volt, neked szántam őket, mert nem tudtad, hogy
mindkét könyvben több is van, mint a címadó novellák. Mindkettőbe beírok valamit, de nem
mondom meg neked. Négy nap telik el, és a könyvek még mindig a konyhapulton hevernek.
Nincsenek bennük sem szerető csokifoltok, sem kiemelt bekezdések, sem megjelölt oldalak. Nem
szereted őket, nem ismered őket, és néha úgy érzem magam, mint egy betolakodó.
329
És aztán nem írsz vissza nekem, és lassan őrületbe süllyedek, mert Mi.
A.
Lófasz?
Semmit sem beszélsz rólam Lynn-nek és Chanának. Nem csalsz meg — azt sosem tudnád megcsinálni
a hátam mögött így, hogy hozzáférek az e-mailjeidhez. Tudom. Tudom, hogy nincs olyan sok dolgod
az iskolában, és tényleg rossz ötlet volt összehozni Ethant és Blythe-t, mert úgy jön munkába, hogy
arról mesél, milyen jól szórakoztak előző este a minigolfpályán - ki nem szarja le -, és még csak
választ sem tudok kisajtolni belőled, amikor írok, hogy megtárgyaljuk Ethan és Blythe furcsa párosát.
Rosszulesik, Beck. Nem tudom, mit kezdjek a hiányoddal. Nem haragszol rám. Elég jól ismerlek
ahhoz, hogy tudjam, mikor vagy odáig örömödben, és boldog sem vagy velem. Megkérdezem,
nem akarod-e, hogy köntösbe bújjunk, és azt feleled, hogy túl vagyunk már a köntösön. Hozzám
bújsz és belém kapaszkodsz, de mit jelentsen pontosan ez az egész?
Még mindig megvan a mindenség mert még mindig csinálsz ezt-azt. Legalább hetente egyszer arra
ébredek, hogy a farkam a szádban van. Időnként még mindig tudatod velem, csak úgy, ha én járok a
fejedben:
Ez most más, anyu. Egy szinten van velem. Pedig elvileg nem lenne, mert annyira más az életünk. De
ha egyszer működik. .. Akkor működik. Tudod?
Az anyád alig várja, hogy megismerjen, és behunyom a szemem, és látom magunkat Nantucketben,
szerelmesen. Még meg is kérdezlek róla egyik este, amikor éppen görcsölsz.
330
- Szóval szerinted a nyáron ott leszünk Nantucketben? Felkacagsz, és ég az arcom. Nem viccnek
szántam, és elszégyelled
magad.
- Joe, kicsim, nem, nem! Nem ezen nevettem. Hát persze, hogy elmehetünk Nantucketre. Csak az
van, hogy nem úgy mondjuk, hogy Nantucket^ew, hanem Nantucket*^.
Nem jut eszembe semmi szellemes visszavágás, pedig olyan jól ment régebben, és talán Ethannek van
igaza, megkérsz, hogy szaladjak el neked Advilért a boltba, és elmegyek. Szét vannak húzva a
függönyök, és látom, hogy kinyitod a laptopodat, és válaszolni kezdesz egy e-mailre. Tudom, hogy
nem kellene ennyit nézegetnem a levelezésedet most, hogy együtt vagyunk, de hideg az és hosszú séta
vár rám, úgyhogy frissítem a bejövő e-mail-jeidet.
Semmi.
Megnézem a piszkozatokat.
Semmi.
És ez nem lehetséges, mert a saját szememmel láttam, hogy e-mailt írsz. Megveszem az Advilt,
hazaindulok, és elhatározom, hogy kérdőre vonlak, de amikor bemegyek - pár hete kulcsot is adtál
nekem —, nem vagy a lakásban. A nevedet kiáltom, de elmentél, és pánikba esem. De aztán
meghallom, hogy megindul a víz, és a fürdőszobába megyek, és ott vagy, vizesen, forrón, nekem.
- Gyere csak be ide! - mondod. És bemegyek. Úgy kefélsz, mint egy állat, és utána belebújunk a
köntöseinkbe, és nem gondolok az e-mailre, talán én tévedtem, talán te törölted ki. Közel
vagyunk egymáshoz azon az éjszakán, de amikor másnap felébredek, te már elmentél, és SMS-t írok
neked:
Én: Fantasztikus volt. Úgy keltem fel, hogy rád gondoltam a zuhany alatt.
Te: Az jó.
Én: Szólj, hogy mikor jöjjek át. Van egy olyan érzésem, hogy szükséged lesz még egyre.
331
És ekkor megtörténik, a világ legrettegettebb válasza, velősebb, mint bármilyen szó, visszautasítóbb,
mint a nem, és szigorúan tilos olyasvalaki számára, aki ennyire szerelmes a nyelvbe és belém,
mint állítod.
Te: OK
Megkapom a rettegett OK-t, és megkérem Ethant, hogy maradjon helyettem aznapra, de nem tud. Nem
telik a nap, és kezdem elveszteni a fejem, és a képedet nézegetem, és elvesztem a türelmemet a
vevőkkel, és korán zárok, és felhívlak, de hangpostán vagy, és hagyok egy üzenetet, megkérdezem,
mikor mehetek át. Már otthon vagyok, amikor végre válaszolsz, és mint kiderül, ez még
rosszabb, mint a rettegett OK.
Sírok, és a Tökéletes hangot nézem, és együtt énekelek a Barden Bellasszal. Nem akarok olyasvalaki
lenni, aki tudja egy fiktív cappella csapat nevét egy csajmoziból, de ezt tette velem a
szerelem. Amikor vége, kiverem a zuhany alatt, mint oly sok boldogtalan házasságban élő férfi ezen
a világon. De én jobban sírok, mert még csak házasok sem vagyunk. Még.
Nem sokszor fordul elő az életben, hogy azt mondhatod valakinek, örülsz a boldogságának.
Ethanének mostanában sokszor örültem, és kezd egy kicsit fárasztó lenni. Mindennap valami jó hírrel
állít be, és a mai nap sem más.
- Próbáld ki.
Sugárzik, és mosolyog.
- Ez nagyszerű, E.
Hiányozni fog neki Murray Hill. Ő az egyetlen a világon, aki kötődik ahhoz a kibaszott Murray
Hillhez, és elmondom a szerepemet:
De aztán arra gondolok, hogy a versenyszellemed kezd engem is megfertőzni, Beck, mert hirtelen
úgy érzem, versengés az élet, és vesztésre állok Ethan és Blythe párosával szemben. Azt akarom,
hogy olyan legyen az élet, mint egy társasjáték, mint a kígyók és létrák. Azt akarom, hogy
felmásszunk a létrán, és lecsússzunk a kígyón. Kezdek elég faszfej lenni, és megpróbálom
kipukkasztani a lufiját.
333
- Értem - felelem, és nem tehetek róla, de próbálok egyenlíteni. - Nem is emlékszem, mikor töltöttem
utoljára otthon az éjszakát. Mindig csak a West Village, állandóan.
Veszélyes dolog elkiabálni valamit, mert természetesen pár perc múlva e-mailt kapok tőled:
Nem mehetnénk ma este inkább hozzádr Örült egy napom volt, és a lakásom kész katasztrófa.
Szólok Ethannek, hogy ki kell mennem egy kicsit. Felhívlak. Nem veszed fel. Soha nem veszed fel
most már. Járkálok. Pánikba esem. Összegyűjtögettem ezt-azt rólad menet közben, szuveníreket a
nagy útról. Újra hívlak. Hangposta. A kirakatnak dőlök, és belém hasít valami, féltem magunkat,
Beck. Amikor összeköltözünk, ami így is lesz, választanom kell közted és a darabkáid között,
amelyeket jelenleg egy dobozban tartok, a falon lévő lyukban, amit miattad csináltam. Rettenetesek a
falak az épületben (micsoda meglepetés), és repedezik a vakolat, és egyre nagyobb a lyuk, és
egyfolytában elhatározom, hogy szólok a gondnoknak, de nem akarok szólni neki, mert azt akarom,
hogy ott maradjanak a holmijaid a lyukamban. Holdkóros vagyok. Fel kéne másznod ahhoz, hogy a
dobozhoz férj, és egy lány sem tenne ilyet. Lélegezz, Joe!
- Szia!
- Hol vagy?
- Itt! - feleled, megfordulok, és itt állsz, mosolyogva. Szeretem, ha meglepsz a boltban. Nincs ahhoz
fogható, mint amikor úgy ölelhetlek meg, hogy a legkevésbé sem számítok rá. Csókkal jutalmazlak.
Te is visszacsókolsz, de nem nyelveset. Iskolás üzemmódban vagy. - Nem maradhatok.
- Megkaphatom a kulcsodat?
334
.Azt mondtad a lakásomra, hogy otthon, és odaadom a kulcsokat. Megcsókolsz. De megint csak egy
puszi.
- Hogy érted?
- Épp most hívott Blythe, és mondta, hogy ma nincs suli a lányoknak a bombariadó miatt.
- Nem kell — mondom. — Beck egy barátnőjével találkozik a városban. Menj csak, érezd jól
magad!
Tíz perc telik el, de még mindig semmi válasz. Kiteszek egy táblát az ajtóra: RÖGTÖN JÖVÖK.
Lemegyek a ketrecbe. Fel-alá járkálok. Miért nem mondtad el nekem, hogy elmarad az órád? Minket
miért nem hozott össze a bombariadó? Életemben nem voltam még ennyire megrémülve, és azt
kívánom, bár Nicky ne lenne rossz srác, mert most tényleg jólesne egy beszélgetés. Feltrappolok a
lépcsőn, megtörve, tudatlanul, szomorúan. Letépem a táblát, és kinyitom az ajtót. Még mindig semmi
válasz tőled, és kezdem elveszíteni a fejemet. A kasz-sza mögötti székbe rogyok, és a fejem bomba,
amely bármelyik pillanatban felrobbanhat. De ekkor belép az ajtón egy lány. Egy vásárló. A szemei
akár két óriási gesztenye, New York Állami Egyetem feliratos melegítőfelső van rajta, rövid szoknya,
térdzokni és tornacipő; pimasz. Megnézem a telefonom, még mindig semmi válasz.
335
pillanat alatt rázendít, „Azt mondták, hogy láttak, ahogy a farkánál fogva csóválom a világot, fehér
felhőn ugrándozom, véget vetek a szomorúságnak”, és megnézem a telefonom, és még mindig
semmi válasz. Lehalkítom a zenét, mire a lány még hangosabban énekel. Van olyan jó, mint a Barden
Bellas bármelyike, ha nem jobb. Kidugja a fejét a polcok közül, és leállítom a zenét.
- Hangosan énekeltem?
- Semmi gond.
- Nem.
Egy Bukowski-könywel a kezében bukkan elő a sorok közül, és nagyot nyelek. Megnézem a
telefonom, még mindig semmi. A lány egy egész rakás könyvvel jön a kasszához, olyan lazán, mintha
csak tejért ugrott volna le a sarki boltba. Nem nézhetem meg a telefonomat, vásárló, osztatlan
figyelmet érdemel. Leteszi a regényeit a pultra. Charles Bukowski van legfelül, A kapitány ebédelni
ment és a matrózok elfoglalták a hajót.
- Nem vagyok az a fajta lány, aki azért vesz Bukowskit, hogy olyan lány legyen, aki Bukowskit
vesz. Érted, hogyan gondolom?
- Furcsa módon igen - felelem -, de megnyugodhatsz. Én már nem ítélek meg senkit.
- Akkor hiábavaló volt minden igyekezetem — válaszolja, és nézzünk oda, csak nem flörtöl velem?
Egyetért velem.
336
- Elvesztettem költözködéskor. És tudom, hogy hülyeség, de nem tudok aludni, sem élni, amíg a
birtokomba nem kerül ez a kurva könyv, érted?
- Furcsa módon értem - felelem, és mióta mondogatom ilyen kurva sokat, hogy furcsa módon?
Lehalkítom Ethan válogatását, és lehúzom Tobias Wolff könyvét, az Old Schook. Még sosem
olvastam, és ezt meg is mondom neki.
Veszi a lapot.
Még mindig ki sem nyitottad az Ami náluk volt kötetet, a lány pedig tapsikol, amikor felveszem az
utolsó darabot, a Szép remé-nyektt.
- És mi folyik egy ilyen Dickens-fesztiválon? - kérdezi, és a szeme olyan tágra nyílik, mint Karen
Minty puncija.
Ó, ne! Flörtölök. Rámosolygok.
- Szerinted van isten? - Ő is más, vadító. Határozott. - Lennie kell istennek. Csak isten teremthet
valami durvát, mint Marky Mark és a Funky Bunch.
Nem is hallom a Good Vibrationt, ő pedig a tárcájába nyúl, és átad egy kiskutyamintás bankkártyát.
Végigsimítom a dombornyomásos műanyag betűket. Most gyűlölnél.
337
Elvörösödik.
- Király vagy!
Nem kellene, hogy érdekeljen; itt vagy nekem te. De azért próbálkozom.
Megrázza a fejét.
Letépem a blokkot, és aláírja, gyorsan, kuszán. Életemben nem csomagoltam el még ilyen lassan a
könyveket, és kiszalad a számon:
- Joe vagyok.
Nagyot nyel.
- Amy Adams.
- S nélkül! - Felkapja a szatyrot, és elröppen. - Kösz, Joe! Szép napot!
Legszívesebben utánarohannék, és hazavinném neked. Azt akarom, hogy tudd, kikezdett velem,
istenről beszélt nekem. Az ajtóhoz szaladok, de már elment. Csörög a telefon. Felveszem. Ő lenne az?
Nem. Egy bank. Egy friss tranzakcióról érdeklődnek. A jelek szerint lopott kártyát használt. Nem
adom ki, de a telefonhívás elrontja a hangulatot; hát ezt kapom a flörtölésért. Ellenőrzőm a
mobilomat, még mindig semmi válasz tőled. És valahogy a válasz hiánya aláírt
beleegyező nyilatkozatot jelent arra nézve, hogy rossz lehetek. Amy Adamet keresem az interneten,
csaknem kihívásként, hogy térj vissza hozzám.
Gyakorlatilag lehetetlen bármit is találni Amy Adams, a színésznő miatt, és Ethan küld egy fényképet
a telefonomra, róla és Blythe-ról
338
a Coney Islanden. Nem válaszolok. Hazaindulok, és nem kell ellenőriznem a telefonomat, hogy
válaszoltál-e, mert a válaszod úgyis félbeszakítaná eredménytelen kereséseimet:
,Atny Adam New York Állami Egyetem” (soha nem lehet tudni...) Hazasétálok, felcaplatok a lépcsőn, és
megnézem a mobilomat, még mindig nincs válasz. Zajt hallok a lakásomból, itt vagy. Sütőtök illata
szivárog ki, sütöttél. Énekszó hallatszik a lakásból, és elmosolyodom. Nem vagy egy Amy Adam.
Imádom, hogy hamisan énekelsz. Tévedtem, hogy kételkedtem benned, és kétszer koppan-tok az
ajtón. Most válaszolsz, kikiáltasz, hogy várjak.
Kinyitod az ajtót, és hűha! Ez a második otthonod, mert elhoztad a köntösöket. Te a tiédben vagy
(alatta meztelenül), és pitét sütöttél (az alján tökkel). Közlöd velem, hogy huszonöt másodpercem
van rá, hogy meztelenre vetkőzzek, vagy köntösbe bújjak. Felkaplak, te huncut kis csodám, és
megcsókolsz, válaszolsz. Olyan büszke vagy a spontán meglepetésedre. Bevallód, hogy a lakásodba a
csótányok és az ebből következő kártevőirtás miatt nem lehetett menni. Úgy döntöttél, hogy jót hozol
ki a rosszból, meglepetést szerzel. Behabzsolom a pitét, és utána a puncidat, és amikor az éjszaka
közepén felkelek fogat mosni, a nyáladtól nedves a fogkefém.
— Emlékszem, amikor pitét sütöttem neked — felelem, és imádod, amikor utánozlak. Megcsókolsz,
és kihasználjuk az együtt töltött időt, és tele vagy új ötletekkel a kezemet illetően. Imádom,
hogy mennyire nem vagy szégyenlős. Imádom, ahogy megmondod, hogy mit akarsz. Be kellene
palackozni és eltenni és tanulmányozni a képzeletedet, és még sosem voltál így az enyém. Olyan
egyenes vagy, és a lábaink összefonódnak. Jó ég, micsoda roham, micsoda dugás, és a végén
összerogyunk.
— Hú! - nyögöm.
- Aha - mondod, rám gördülsz, és megkérdezed, hogy kérek-e maradék pitét, én pedig
megkérdezem, hogy hol tanultál meg így kefélni. Elpirulsz. Szégyenlős vagy, tökéletes. Felveszel egy
pólót, és amikor már majdnem kint vagy a hálóból, visszarohansz, és elárasztasz csókokkal és
érintésekkel.
340
a magánéletemet, és bízol bennem. De nem akarom, hogy Amy Adam vagy Amy Adams, vagy
bármely más lány a világon beszeny-nyezze a telefonomat. A konyhából trillázol:
Tehát végül olvasod a könyveimet, és annyira imádom a hangodat a konyhámból, hogy alig várom,
hogy visszajöjj. Kikelek az ágyból, pucéran. Kimegyek a konyhába, és felkaplak, a pultra emellek,
széttárom a lábadat, és semmi sem hagyathatja abba veled a nyelvem, az ajkam érdemeinek
magasztalását, sem az utca zaja, sem a mikro bugása, sem a felettünk zajló veszekedés, sem a mikro
csipogása. Amikor a számba veszlek, az enyém vagy, és csakis az enyém. Életedben nem élveztél még
így el, tudom, érzem. Valami vad és távoli benned végre beengedett. Az ujjaiddal a fülemet
cirógatod, és megköszönöd nekem, és leemellek a pultról, és a piténkkel meg a Folyó szeli kettéwú a
kanapéra telepszünk. Felolvasol nekem egy mondatot, ami nagyon tetszik neked, és félbeszakítalak.
- Naná!
Együtt zuhanyozunk a sárga rendőrségi szalag mögött, és megmosom a hajad, te pedig megcsókolod
a mellkasomat. Együtt öltözünk, és itt és most van a jövő.
- Hé, Beck!
- Hé, Joe!
- Ez még csak az első évem, Joe. Hadd szerezzem meg előbb a diplomámat, jó? Most erre kell
koncentrálnom.
Nem ezt a választ akartam, de nekem ez is elég jó. Befejezzük az öltözködést, kimegyek a konyhába,
és ha Karen Minty itt lenne,
341
tudná, hogyan készítsen gyorsan tojásos szendvicseket, de ha Karen Minty itt lenne, akkor nem lennél
te nekem. Bebújsz a kabátodba. Megmondom, hogy megértem, hogy még nem állsz készen
az összeköltözésre, de bármikor elhozhatod a gépedet, és itt is írhatsz, amikor csak akarsz.
Meghatódsz. Megölelsz.
— Bár tudnék újat venni neked! - mondom. — Egy olyan MacBook Airt.
— Nem kell nekem venned semmit - feleled. Nem vagy mohó. Elégedett vagy. - És azok a MacBook
Airek őrülten drágák, Joe. Ráadásul amikor itt vagyok, az írás az utolsó, amit csinálni
akarok, úgyhogy teljesen megfelel nekem a vaskos, öreg gépem.
Megcsókollak. Tudom, hogy hagynom kell, egyedül menj ki, és hátrafordulsz, és csókot dobsz
nekem. Kétszer is. Miután elmentél, a kanapéra huppanok, és a számítógépemet csesztetem.
MacBook Aireket nézegetek, és főiskolai kurzusokat. Nézzünk szembe vele. író vagy. Ez az életed.
Imádom a könyvesboltot, de az üzlet már sosem lesz olyan, mint volt. Venni akarok neked egy
MacBook Airt, és túl vagyok töltve, de jó értelemben. E-mailt küldök neked. Közel érzem magam
hozzád.
Nem válaszolsz, de már nem aggódom, és nem ijedek meg. Túl jól ismerlek. Tudom, hogy a
telefonodba jegyzeteled le az ötleteidet. Tudom, hogy nem hagysz figyelmen kívül. írsz, mert
ihletet kaptál, mert elégedett vagy, miattam.
Lassú napunk van a boltban, ami nekem nem is baj. Van időm terveket szövögetni, elvetni a magokat.
Beregisztrálok egy fórumra a New Yorki Állami Egyetemen a levelező tagozattal kapcsolatban. Még
nem tudom, mit tanuljak - irodalmat? üzletet? -, de keményen akarok dolgozni érted, értünk.
Felhívom a Bemelmanst, és asztalt foglalok magunknak a jövő hétre. Te talán nem is tudod, de hat
hónapja lesz,
342
hogy megismerkedtünk, és teljesen le fogok égni. Itt fogjuk kezdeni. Leviszek egy asztalt a ketrecbe,
és gyertyafényes vacsorát rendezek. Odalent fogunk dugni, de ezúttal jó lesz, és aztán megkapod az
ajándékodat - egy ruhát, amit online rendeltem a Victorias Secrettől. Egyfolytában emlékeztetőket
küldenek neked a kosaradról, és sikerült megtalálnom a cikkszámot, és megnéznem az internetes
készletben. Dögös; megmutattad Chanának és Lynn-nek is, elküldted a linket, de úgy gondolod, túl
merész.
Chana: Viccelsz? Egy kurvás ruhának épp az a lényege, hogy kurvás. Te: Hölgyeim, hölgyeim!
Nyugodjanak meg! Tudom, hogy úgysem engedhetem meg magamnak.
De igen, és holnap érkezik a ruha. Nehéz lesz eldugni előled, kivárni, mert tudom, hogy istenien
festesz majd benne, Beck. De ha túl szégyenlős vagy hozzá, hogy felvedd a Bemelmansba, persze, azt
is megértem.
Megjön a FedEx, és új James Patterson-könyv érkezett - zsúfolt napunk lesz itt holnap —, és nekem is
jött egy kis apróság. Majdnem el is felejtettem, hogy megrendeltem a Tökéletes hangot DVD-n;
csak online szoktad nézni, de a tiéd kell hogy legyen, amit szeretsz, ez ilyen egyszerű. Meg kellene
várnom vele az évfordulónkat, de ma este átjössz, és pitét sütöttél nekem. Nem létezik, hogy addig
várjak vele, és a táskámba dugom a DVD-t, aztán pedig feltépem a James Patterson-könyvek dobozát.
Beteszek valami zenét — most az egyszer van kedvem Ethan zenéjéhez, és talán ennyit jelent
boldognak lenni —, majd átrendezem a Népszerű irodalom részleget, hogy helyet csináljak a
Pattersonnak, ahogy majd neked is helyet csinálok, ha odaköltözöl hozzám. Boldog vagyok, Beck, és
minden sínen van, és épp most támadt újabb ötletem az évfordulónkra! Mielőtt a Bemelmansba
mennénk, bemegyünk a Macysbe a belvárosba, és megkeressük a próbafülkénket. Nem fogod elhinni,
hogy mennyire túltettem magamon érted, és a Bemelmans után esetleg elmehetnénk
343
A nappal estébe fordul, és el sem hiszem, amikor elérkezik a záróra ideje. Az érzékeim életre keltek,
te teszed ezt velem, nem az a kibaszott Nicky. Mindennap végigmegyek ezen az utcán, de ma másként
néz ki, frissen mosottnak tűnik, pedig nem az. Keddenként takarítják az utcát, ma pedig péntek van.
Mindenütt kamaszok, hétvégi terveket beszélnek meg, és én magányos voltam a középiskolában, de
többé már nem vagyok az. Nem állom meg, hogy ne küldjék neked SMS-t: Hamarosan otthon vagyok.
Azonnal válaszolsz:
OK
És még a rettegett OK sem borít ki. Többé nincs miért aggódni. Még sosem éreztem magam ilyen
békében azzal, ahol vagyok, a metrón, ami hazafelé száguld, feléd. Ráérősen sétálok fel a lépcsőn és
ki az utcára. Azt akarom, hogy lassan teljen az élet, mert egész szívemmel rád akarok készülni, teljes
szívemből üdvözölni, teljes szívemből megdugni, és teljes szívemből hiányolni. Nevetnem kell, mert
ez úgy hangzott, mint valami üdvözlőlap, de megérdemlem ezt, téged, az örömet.
Egész életemben soha nem éreztem magam otthon, egész életemben csodálkoztam, hogy mások hogy
képesek megállapodni egy állásban, egy családban, barátokkal. Apám minden évben beállított egy
karácsonyfával, és anyám mindig dühös lett rá, és kicibálta a fát a ház elé. Mindenki tudta az
iskolában, mi voltunk a csodabogarak, akik még karácsony előtt kidobják a fájukat. Akkor a
hanukára számítottam, de az apám ordítozni kezdett az anyámmal: „Még menórád sincs! Mióta vagy
te ekkora zsidó?” Piros és zöld, meg kék és ezüst ajándékok nélkül húztam ki a teleket. Pulyka
nélkül teltek a hálaadásnapok, apám jobban szerette a marhahúst. Vártam, Beck. Odaérek a ház elé.
Vége a várakozásnak. Kizárom a lépcsőház ajtaját, és akad a kulcs, mert az enyémet neked adtam, és a
344
pótkulcs, ami nálam van, rozsdás. Kiveszem a postát, csak számlák és kuponok ]. Goldberg részére. A
szokásos. Feltrappolok a lépcsőn, és eszembe jut, milyen volt ezt a lépcsőt megmászni, amikor Karen
Mintyhez vezetett, és minden egyes lépcsőfokon egy olyan dologra gondolok, amit imádok benned,
és megcsinálom a házi feladatomat, még ha nincs is többé szükségem terápiára:
#1. Beck túllát a hátteremen, és tudja, hogy nem kell ahhoz főiskolára járni, hogy okos legyen az
ember.
#2. Beck a maga módján szeret, fogkefével, köntössel.
#3. Beck nem fél megmondani, hogy mennyire szeret velem lenni. #4. Beck boldogan ébred, ha velem
ébred.
#5. Beck nem tudfőzni, ahogy én sem, és azt mondja, ez jó, mert azt jelenti, hogy együtt kell
megtanulnunk.
#6. Beck mégaznap éjjel kikereste a szótárból azt, hogy szolipszisztikus. És most a szótárában
mindenütt meg vannak jelölve a szavak, amelyeket én ejtettem ki a számon, és én hoztam be a világába.
#7. Amikor elélvez, egész testével rám tapad. A mellei válaszolnak az érintésemre. Válaszolnak. Az
egész teste egy válasz.
#8. Képes őszintén örülni mások boldogságának. Büszke rá, hogy ó hozta össze Ethant és Blythe-t.
Édes.
#9. Mindenre emlékszik, amit mondtam, vagy semmire sem emlékszik, amit mondtam, és mindkét verzió
jó. Néha azt mondja, hogy úgy belém van bolondulva, hogy egyszerűen megsüketül, ha megszólalok.
Nem tudok tovább várni. Most azonnal akarlak, az utolsó pár lépcsőfokon felrohanok, és belököm az
ajtót, és olyan kemény vagyok, mint egy kő, és a kezemben ott van a Tökéletes hang, de nem számít.
Semmi sem számít. A falon lévő lyukat takaró faliszőnyeg a földön hever. És új tekintettel nézel rám,
amikor meglátsz. Az egyik bugyidat fogod a kezedben. Reszketsz a félelemtől, mintha egy horrorfilm
lennék, egy rottweiler vagy elutasító levél, pedig egyik sem vagyok, és feléd lépek.
- Beck! - próbálkozom.
345
Te vagy az, aki kutakodott az én falamban, mégis úgy teszel, mintha én lennék az egyetlen ebben a
lakásban, akinek vaj van a fején. Persze el akarsz hagyni. Félsz a Beck-doboztól. ftélkezős
vagy, komisz. A falon lévő lyuk előtt állsz, a kanapé mögött — az én különleges, privát helyem -, és a
dobozom a kanapén hever, részben szétszakítva, mert úgy tépted fel, mint egy csatornapatkány. Ebben
az egészben egyetlen jó dolog van: sietségedben, hogy végigszimatold a holmijaimat, a
dohányzóasztalon hagytad a telefonodat. Gyorsan felkapom, miközben a dobozba túrsz.
- Celofánban van.
Sok srác már felcseszte volna magát, de nem én. Tudom, hogy most magadon kívül vagy, Beck. A
pokolba is, mérges vagy, hogy „elloptam” a Mardi Gras gyöngysorodat, de mostanáig nem is tudtad,
hogy nincs meg. Dühöngsz, mert múlt héten segítettem feltúrni az egész lakásodat a Chanel
napszemüveged után, amikor „nyilván” tudtam, hogy ebben a dobozban van. De őszintén szólva jobb
neked e nélkül az utálatos napszemüveg nélkül. Peach-féléknek való, te hülyén festesz benne, és
témát változtatsz.
346
- Nem!
Nem tehetlek felelőssé a tetteidért. Egyfolytában a tűzlétra felé pislogsz, mintha az is egy lehetőség
lenne. Őrültségeket beszélsz, mintha el akarnál hagyni a pite meg az után, hogy arról
beszéltünk, egyszer majd összeköltözünk. Próbálok elérni hozzád:
- Beck, nyugodj le! Nem fogsz kimászni az ablakon, és nem fogsz lerohanni a lépcsőn, amikor
ennyire magadon kívül vagy.
Körbe-körbe járunk, az egyik percben még félsz, a másikban meg akarsz ölni, az egyikben azt hiszed,
én foglak megölni, a másikban a gonoszságom áldozata vagy (LOL), a következőben pedig én
vagyok az áldozat, mert meg fogsz ölni (LOL). Acsarkodsz, és kibaszott elmeháborodottnak nevezel.
Tudom, hogy nem gondolod komolyan. Ha igazán félnél, komoly kísérletet tennél a „menekülésre”.
De az a helyzet, hogy ismerlek. Tudom, hogy elégedett vagy a felfedezéseddel. Élvezed a figyelmet,
és az a doboz rá a bizonyíték, hogy odaadóan figyelek rád. Ha Candace dolgai lennének abban a
dobozban, nyakad szegted volna, hogy kikerülj a lakásomból. Idővel majd az én oldalamra állsz, de
türelmesnek kell lennem. Sokkban vagy. Megint sikoltozol. Kezd lüktetni a fejem, ideges vagyok a
szomszédok miatt, és felcsattanok.
- Befognád végre, baszd meg? Én talán mondok rád ilyeneket? Mit gondolsz, én hogy érzem
magam, mikor belépek, és ott talállak a falamban? Szerinted ez jó érzés? Szerinted én élvezem,
hogy kémkedsz utánam?
347
- Senki nem dönt most semmiről - jelentem ki. - És legyünk már őszinték, Beck! Én is könnyedén
mondhatnám, hogy végeztem veled, mert a cuccaimban turkáltál.
- E-ezt nem hiszem el - hebeged. - Te megőrültél. Megőrültél. - És már megint kezded, vacog a
fogad és a hajadat húzgálod. - El sem hiszem, hogy velem történik.
- Higgadj le, Beck! - könyörgök. - Miért nem ülsz le a kanapéra? Kipirul az arcod, a sarkadra állsz,
és mindenfélét mondasz rám -
- De még mennyire komolyan gondolom, Joe! - Tátott szájjal bámulsz, és felém lóbálod a Figawi
sapkámat. - Nem is akarom tudni, hogy ez honnan van.
Emlékszem, hogy múlt hónapban ekkortájt egyszer csak erőszakos lettél, és azért visítoztál velem,
mert kidobtam egy háromnapos burritót, ami összebüdösítette a hűtődet. Másnap megjött a
menzeszed, és puszit nyomtál az arcomra. „Nem vagyok őrült! Esküszöm, hogy amikor ilyen csúnyán
viselkedem, olyan, mintha önmagam mellett állnék, és tudom, hogy szörnyű vagyok és irracionális,
de semmit sem tehetek. Néha súlyos PMS-tüneteim vannak.” Megbocsátottam, és mostanáig eszembe
sem jutott, mert én tudom, hogyan kell mindenségben élni. Ha most valaki besétálna, azt gondolná,
hogy te nem vagy normális, Beck. Mindenki engem próbálna megvédeni, és téged kérnének meg,
hogy vegyél vissza a hangerőből, ahogy rám támadsz a vádaskodásaiddal. Perverz vagyok, zaklató és
gyűjtögető és pszichopata, és nem válaszolok rá.
Megint visítozol, és mikor szoktam én visítozni veled? Soha. Amikor SMS-t írok, és te nem
válaszolsz, annyiban hagyom. Most
348
pedig neked kellene annyiban hagynod. Nem arról van szó, hogy olyasvalamit loptam volna el, amire
szükséged van. Ki nézegeti a középiskolás évkönyvét? Éled tovább az életedet, egyetlenegyszer sem
láttam, hogy belenéztél volna. Nem hiányoznak neked azok az emberek. És sok lány most bocsánatot
kérne, amiért megsértette a privát szférámat. Hálátlanul viselkedsz. Még mindig
mindenfélét összehordasz rám: aljas, torzlelkű, bugyigyüjtögetö elmebeteg.
Majd lecsillapodsz, én túllépek ezen, és úgy teszek, mintha állatkerti oroszlán lennél. Én vagyok a
gondozó, és őrzöm az ajtót, és imádkozom, hogy ne kelljen használnom az öklömet, de ha
kell, valószínűleg akkor is rendbe jössz. Egyelőre gondozóként annyi a dolgom, hogy készen álljak,
és várakozzam. Elég hamar belefáradsz úgyis, ahogy a farkamon is kifárasztod magad.
beszélsz.
- Mint tudod, eléggé megragadtál, amikor megismertelek - felelem, és talán még van remény. -
Flörtöltél velem, és volt köztünk valami, és nem akartam rád vetni magam, tudod, ott rögtön
megkérdezni. Úgyhogy vártam.
A dobozra nézel, aztán rám. Nem tudom, mit tegyek, és úgy érzem, nem vagyok kellőképpen
felkészülve az állatkerti gondozó munkájára. Azt akarom, hogy lásd az egészet, a szenvedélyem
mélységét, a megértésem erejét, a szerelmem bizonyosságát. De hát premenstruális szindrómával
küzdesz, talán még mindig meg vagy rémülve attól, hogy ott vagy a falban, és időnként motyogsz
valamit arról, hogy mennyire hiányzik az a seggfej Peach.
349
— Folytasd csak - mondom, mert már nincs visszaút. Nem teheted vissza a bugyidat a dobozba. Szó
szerinti és átvitt értelemben is, az a doboz meg van tépve és szaggatva, tönkretetted. Nem így
képzeltem. El akarlak terelni attól a nyitott doboztól, de gondozóként tudom, hogy tisztes távolságot
kell tartanom az állattól a magam és az állat érdekében is. Beletúrsz a holmimba, amit a magadénak
hiszel, és most megtalálod a remekművemet, Beck könyvét. Gyönyörű. Megtisztelve kellene érezned
magad, hogy egy ilyen hűséges srác, aki okosabb a többségnél, így fejezi ki hódolatát előtted.
— Ez az e-mailjeimből van!
— Nem hekkeltem meg semmit! - csattanok fel, mert már megint csalódást okoztál. És
megmondhattad volna az anyádnak, hogy mondja le azt a kibaszott előfizetést. A te hibád.
Becsukod a könyvet, és a dobozba ejted. Megy le a nap, és lassan ideje villanyt gyújtani. Feléd lépek.
Megrázkódsz, és utálatos vagy, és megint ugyanott tartunk. Újabb gonoszságokat találsz ki rám, mint
például gyilkos és hazug. Kemény maradok, összeszedett, ahogy egy gondozónak kell, amikor
erőszakosak lesznek az állatok.
350
lenyomlak a kanapéra. Nem tudsz küzdeni, és amikor megígéred, hogy jó leszel, ahogy mindig,
elengedlek, és visszatérek az őrhelyemhez, az ajtóba.
Zihálsz.
- Szeretlek.
- Segítségre van szükséged - mondod. Süket vagy. - Beteg vagy. Szeretnék nemesebb lélek lenni, de
te mondasz rám mindenfélét,
-Téged be kellene zárni, Joe. Oké? Érted, amit mondok? Ez az egész úgy nem jó, ahogy van.
Sosem csukod be rendesen a hűtő ajtaját, és kétszer is ki kellett dobnunk nálad az összes kaját.
Én egészséges vagyok, te pedig egy szajha vagy, te vetetted magad Nickyre. Képtelen vagy bevallani,
hogy féltékeny vagy Blythe-ra. -Joe, hadd hívjak orvost! Kérlek, hadd segítsek neked!
Nincs szükségem orvosra, és hazudsz, most is fegyvert keresve nézel körbe. Olyan ruhákat próbálsz
visszavinni, amiket már felhúztál, és habár a barátnőm vagy, hagyod, hogy a hangposta válaszoljon,
amikor felhívlak. Nem mindig figyelsz oda a borotvádra, és azt hiszem, a nőnek, akinél gyantáztatsz,
nincs is hozzá képzettsége, mert a combodat sokszor apró, vörös pontok borítják, ami nem jó érzés
az én szép, tiszta lábamon.
Neked pedig abba kell hagynod az ítélkezést. Trehány vagy, és nem úgy, ahogy gondolod. Használt
tamponokat hagysz a szemetesedben, és nem üríted elég gyakran, és a múlt hónapban egy héten át
bűzlött a lakásod a menstruációs véredtől. Még mindig masztur-bálsz, noha abban a
megtiszteltetésben van részed, hogy hozzájuthatsz az én farkamhoz. És ez a selyemblúz, ami rajtad
van? Kurvásan
351
nézel ki, Beck. Már reggel is így gondoltam, de egy mindenségben hagynod kell, hogy lehulljon
rólad az ilyesmi, és a pozitívumokra kell koncentrálnod.
Ha!
- Nem akarhatsz most elmenni. - Higgadt maradok, mert valamelyikünknek meg kell őriznie a
nyugalmát. - Az ember utólag mindig megbánja, amit ilyen felfokozott állapotban művel.
Nem is igyekszel elmenni mellettem. Tiszteletben tartod az erőmet. De látom, hogy körbepillantgatsz.
Állat vagy, és a hálószobámba szaladsz. Az enyémbe. A polcomra nyúlsz. Az enyémre. Leveszed az
olasz Dán Brownt. Hozzám vágod.
- Hagyd abba a képzelődést, Beck! — Remek állatkerti gondozó lennék. Jól megy ez nekem, lassan
becserkészem az állatot, ahogy az egyre jobban felhergeli magát.
- Sikítani fogok. Te nem tudod, hogy tudok sikítani. Idecsődülnek a szomszédaid. Mind megtudják.
- Megöllek, ha sikítasz.
És ezzel vége. Felvinnyogsz és rám ugrasz, és most nem tetszel nekem. Szörnyű dolgokra
kényszerítesz, le kell fognom téged, és a szádra tapasztanom a kezem. Ki kell csavarnom a karod, és
rád kell nehezednem, pedig ez a mi ágyunk. Rúgkapálsz.
Vonaglasz, de én erősebb vagyok. Veszélyt jelentesz magadra, a világra. Nem is tudod, miket
mondasz, és nagyobb szükséged van
352
rám, mint valaha, és végül a haragod szomorúsággá változik. Már megint. Az elfojtott pityergésed
felhevíti a tenyeremet, de nem enyhítek a szorításomon.
- A végén még csomók lesznek a hangszálaidon, mint a barátnődnek a Tökéletes hangban, ha így
bömbölsz.
Végre abbahagyod. Teszek egy javaslatot.
- Beck, pislánts egyet, ha megígéred, hogy nem fogsz sikoltozni. Ha megígéred, elveszem a
kezemet.
Nem tehetek róla, de elnevetem magam. Hah! Azt hiszed, beszélgetni fogunk, amikor egy PMS-
robbanás kellős közepén vagy? Most nem beszélgethetünk! Pszichotikusak a hangulatingadozásaid!
Jó ég, Beck, ennyire hülyének nézel? De csak könyörögsz.
Sajnos azonban hazudtál, és megint felém rúgsz, szökni próbálsz. Az állatkerti gondozói munkában
az a legrosszabb, amikor meg kell mentened az állatot a saját érzelmeitől, a vad, logikátlan
természetétől. Rugdalózol, és visítasz. Harapsz. De a Portman-méretű tested nem ügy az enyémnek,
Beck. Háromig számolok. Megadom az esélyt, hogy elhallgass. De nem hallgatsz el, és három után
a kezembe fogom a fejecskédet - bocsánat -, és a falnak csapom -bocsánat. Te is sajnálni fogod majd,
amikor lehiggadsz és ráébredsz, hogy mit műveltél velem.
353
A sofőr végigmér téged, és azt tudakolja, melyik kórházba megyünk. De nem kórházba megyünk,
Beck. Hanem a boltomba. Ez itt New York. A sofőr nem kérdezősködik. Az állatok tudják, hogy a
gondozóval nem baszakodhatnak.
Nem fogsz örülni, amikor egyedül ébredsz majd a ketrecben. De én megtettem, ami tőlem telt.
Hagytam neked egy műanyag palack szasszafrász-sört, egy palack vizet, egy zacskó chipset, pár
zsírkrétát, amit egy fiókban találtam, és egy jegyzettömböt. Nem mondhatod, hogy éheztetnélek vagy
megfosztanálak bármitől. Még a bolti laptopot is lehoztam, és beraktam a Tökéletes hang DVD-t, egy
széken hagytam a ketrec előtt.
Elégszer láttad ahhoz a filmet, hogy tudd, Beca néha szörnyű dolgokat művel Jesse-vel. Gorombán
visszautasítja, majd’ leharapja a fejét, és nem engedi közel magához. De a végén egy dal
formájában szerelme merész nyilvános bejelentésére vállalkozik, és a srác megbocsát neki minden
szörnyűségért. És én is meg fogok bocsátani neked, Beck. Búcsúcsókot adok, bezárom a pinceajtót, és
SMS-t küldök Ethannek:
Hé, haver, holnap nem kell bejönnöd. Csőtörés. Eltart pár napig!
A szerelem csodája az, hogy még mindig nem haragszom rád. Sajnállak. Olyan nehéz lehet magaddal
cipelni mindezt a sok haragot. Bennem nincs ilyen fajta harag. Olyan gonosz voltál, és azt kívánom,
bár beléd nyúlhatnék, és kiszívhatnám belőled a mérget.
355
mindez azért van, mert ezzel büntetsz a hibákért, melyeket elkövettem, hogy Karen Mintyre tettem a
kezem, és hogy Amy Adamre gondoltam.
Levetem magam a nappalidban a kanapéra. Valami szúrja a seggem, felállók és a párnák közé túrok,
és az én Love Story példányom az. Nem emlékszem, hogy megkérdeztél volna, kölcsönkérheted-
e. Tiszta mocsok: tejeskávéfoltok, dohánydarabkák a cigarettáidból, amit minden ok nélkül szívsz,
egy rágógumipapír, tintafoltok, homok. Hogy a picsába kerülhetett bele homok? Homok.
És még mindig nem haragszom rád. Szeretlek, malackám. Végigpörgetem a Love Storyt, és azon
csodálkozom, hogy miért csented el tőlem, miért piszkoltad be egy edényrendelés telefonszámával,
úgysem fogod megvenni. Odaadtam volna neked. Bármit odaadtam volna neked. Az üres
tévéképernyőre meredek, és azon tűnődöm, hogy ez is az én hibám volt-e? Zsugori voltam
veled? Elengedtem a fülem mellett egy célzást a Love Stoiyra? Nem üldögélhetek itt, úgyhogy
kimegyek a konyhába, hogy megtisztítsam a könyvemet. De persze kifogyott a papírtörlő, és eszembe
jut az egyik kedvenc éjszakám ebben a konyhában, pár héttel ezelőtt, eónokkal ezelőtt.
Remek napunk volt, noha téged lekötött a suli, én pedig a boltban rostokoltam. Viccelődtem, hogy
pontban hatkor érkezem hozzád, és addigra legyen az asztalon a vacsora, amiben az volt a vicc, hogy
nem tudsz főzni. De amikor felszökkentem a lépcsőre, az ablakból láttad, hogy jövök, és nem kellett
felcsöngetnem. Az ajtóhoz rohantál, kézen fogtál, és azt mondtad, csukjam be a szemem. Én pedig
engedelmeskedtem.
Bevezettél a lakásba, a kanapéhoz tereltél, és én nem lestem, aztán mondtad, hogy most nyissam ki a
szemem, és kinyitottam. Ott álltái a köntösödben, és egy papírtányéron édesburgonyát tartottál a
kezedben, amelynek a közepét kivájtad, és szív alakúra formáztad. Felnéztem rád, te pedig
mosolyogva tréfálkoztál:
356
Megdugtalak, mint egy pompás állatot, ami vagy is, te pedig hosszan ecsetelted, hogyan vásároltál
édesburgonyát (az első rohadt volt, és vissza kellett menned!), és hogyan fúrtál lyukakat bele, belezted
ki, és húztad le a héját, ahogy egy másodikos gimnazista boncolja a békát biológiaórán.
Aztán kínait rendeltünk, mert egyetlen édesburgonya úgysem lett volna elég, és szeretlek. De most
egyedül vagyok itt.
Az egyik parányi trikóddal törlőm le a Love Storyt, és nem leszel sokáig kiütve, úgyhogy ideje
munkához látnom. Szükségem lesz a laptopodra, úgyhogy bemegyek a hálószobába, leveszem az
éjjeliszekrényről, ahol lakozik, és leülök az ágy végébe, amit én raktam össze, de azonnal fel is
pattanok. Valami kemény és lapos van az összegyűrt takarók alatt: egy MacBook Air. Neked nincs
is MacBook Aired, és nem tetszik nekem ez a MacBook Air, és kiviszem a szobából, mert nem
akarom, hogy ott heverjen az ágyon, amit én szereltem össze.
Szükségem van egy italra; kinyitom a hűtőt, és ott vannak benne a vodkák, de valami más is, gin.
Mióta iszol gint és van MacBook Aired? Beviszem a vodkát a nappaliba, és a koszos kanapédra
ülök. Iszom egy kortyot. Talán az apád vette meg neked. Talán az anyád. Talán Chana hagyta itt, vagy
talán behatolt valaki a lakásba, és talán jobb lesz, ha tökös leszek, és kinyitom. Mennyire lehet rossz a
helyzet?
Fantáziadús srác vagyok, és nem egy forgatókönyv pörög le a fejemben, de amit a MacBookon
találok, attól elszáll az agyam: a háttérkép egy afféle kibaszott fotó rólad és dr. Nickyről,
amit szelfinek hívnak. Mindketten meztelenül hevertek az ágyamban, abban, amit én hoztam haza a
kompon, amit én szereltem össze neked, magunknak. Ott fekszik a kibaszott ágyunkban, és kimegyek
357
a konyhába, kiveszem a gint a hűtőből, és kiöntöm a mosogatóba, rá a koszos edényekre. Baszd meg,
laptop! Baszd meg, Nicky!
De amikor visszamegyek a nappaliba, az a seggfej MacBook még mindig ott van a dohányzóasztalon,
és ha a számítógépek tudnának vigyorogni, ez a mocskos, szaros gép biztos, hogy vigyorogna rám.
Le kell higgadnom, és ki tudja? Lehet, hogy elhamarkodottan következtettem. Lehet, hogy ez a
MacBook-seggfej már régi, és hogy egyszer régen hibát követtél el. De ezen a MacBook-
seggfejen kezdőlapként egy gmail-fiók jön be, Beckaliciousl027@gmail. com. Pár hete nyitottad a
fiókot, közvetlenül azelőtt, hogy Amy Adammel találkoztam volna, amikor kezdtél hallgatni velem
szemben, amikor gyanakodni kezdtem. Nicky miatt nyitottad. Kurva vagy, és megmondtad neki, hogy
azt hiszed, lehet, hogy elolvasom az e-mailjeidet. Picsa. Olvasni kezdek.
Nicky: Hát nem volt igazam? A barátod nem tudja elolvasni, amiről azt sem tudja, hogy létezik.
Te: Szárnyú vagy, de igazad van.
Nem is kell többet látnom. Több mint 437 e-mailt váltottatok Nickyvel, és nem én őrültem meg. Az a
középkorú púpos bemocskolt, és kihasznált téged, és fizettetett veled, csak hogy megbasszon. Amikor
úgy éreztem, hogy elhúzódsz tőlem, tényleg el is húzódtál. Titkos e-mailekig süllyedtél, csakis Nicky
kedvéért. Ahányszor csak mentegetőztél, amiért késel, fáradt vagy/nyakig vagy a mun-kában/dolgod
van/órán vagy/tele vagy, vagy Nickyvel feküdtél le, vagy arról beszéltél, hogy lefeküdtél Nickyvel,
vagy Nickynek írtál. Megnyitom a fotókat, és találok egy különösen érdekes bélyegképet. Nicky az
ágyam fölé hajol, a meztelen lábszáradat fogva. Nevet, és az én Holden Caulfield sapkám van rajta,
amit vissza akartál vinni a Macy’sbe.
358
Beismerem, Beck. Ez fájt. De nem okolhatlak egyedül téged mindenért. Én basztam el, én hagytalak
cserben. Tudtam, hogy valami hibádzik. Vannak ösztöneim, mégsem vettem róluk tudomást, és most
miattam vagy ketrecbe zárva. Megvolt rá a lehetőségem, hogy eltávolítsam az egeret a házadból,
mégsem tettem. Nem csoda, hogy nem tudtad abbahagyni az ordítozást. Minden jogod megvan hozzá,
hogy dühös légy rám, amiért nem sikerült megvédenem téged ettől a kéjsóvár, Vans csukás
áldoktortól. Üzenetet küldök Lynn-nek és Chanának a titkos e-mail címedről:
Csúnyán alakultak a dolgok Nickyvel. Úgy félek, hogy Joe rájön, és úgy elmaradtam az írással is.
Néhány napra elszököm ettől az egésztől, hogy írhassak. Imádlak titeket, csajok, xo Beck
Nem hagyhatjuk, hogy a csoporttársaid aggódjanak miattad, úgyhogy a rendes e-mail fiókodra
váltok, és úgy üzenek Blythe-nak, hogy biztosan ne kezdjen utánad nyomozni:
© xo Beck
#Kezdödikaszociálismédiavakáció. Xo B
Azt hiszem, sikerült memorizálnom a dr. Nickyvel váltott áruló e-mailjeiteket. Tudnom kellett őket,
mert vizsgatesztet kellett összeállítanom neked. Hűvös vagyok, higgadt; a saját önző haragom
elé helyezem magunkat, és egy sárga jegyzettömbre írom a kérdéseket, amit útközben az üzlet felé
vettem egy vegyesboltban. Kész vagyok, lecipelem a laptopokkal megpakolt, nehéz válltáskámat a
lépcső aljáig, és megpróbállak megnyugtatni. Visítozol. Tartogatnod kéne az energiádat.
A számítógépre nézel, amit bekapcsoltam neked, megint felvisítasz, és a füledre tapasztod a kezed.
Nem értem, mert a Tökéletes hang a kedvenced, de elcsesztem, és elfelejtettem elindítani. A főmenü
ment csak, amióta felébredtél, ami elég régen lehetett. Lenémítom.
Aliciousl027.
Hüppögsz és szipogsz, és borzasztóan festesz, de bólintasz, azt hiszem, én pedig szólok, hogy menj
oda a kihúzható fiókhoz, ahová két lapot teszek le.
360
Körbenézel.
- Mi a lófasz ez?
- A fiókhoz, Beck!
Megkocogtatom a fiókot, amelyen át Mr. Mooney pizzát adott be nekem, amelyen át szódát adtam be
Benjinek. Olykor az emberek tényleg megváltoznak, és azt akarom, hogy vedd fel a
kártyákat. Elmagyarázom.
- Fel kell venned a két kártyát. Aztán kezdünk. Az egyiken az áll, hogy igen, a másikon nem.
-Vedd fel a kártyákat, Beck! - mondom, és úgy nézel rám, mintha megőrültem volna. — Vedd fel
őket! Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb kapsz enni.
Felveszed őket, és amúgy is imádod a teszteket. Leülsz a padra, és a szemembe nézel. Látom,
megetted a chips egy részét, és a víz nagyját is megittad. Jó kislány.
- Szóbeli vizsga lesz — jelentem ki, és elneveted magad. Szurkolok, hogy sikerüljön neked,
úgyhogy félrenézek. - Mindegyik kérdés vagy igaz, vagy hamis. És mindegyik után lehetőséged lesz
alátámasztani a válaszodat.
Nem veszek rólad tudomást, és megint hüppögsz. Nem haragudhatok rád. Ha nekem kellene több mint
öt órán át néznem és hallgatnom a Tökéletes hang főmenüjét, én is ki lennék készülve. Lenézek a
sárga jegyzettömbre, és elkezdem.
- Még egyszer! Igaz vagy hamis? Viszonyod van a terapeutáddal, Nicholas Angevine-nel.
361
- Hamis.
Felsóhajtok.
- Biztos vagy benne?
Végül megnyílsz nekem, sziromként, mint a tavasz. A füled mögé tűröd a hajad.
- Ez bonyolult.
- Ez nem a Facebook, Beck. Itt semmi sem bonyolult. Csak igen, vagy nem.
Talpra ugrasz, remegsz, a hajad téped, morogsz, segítségért sikoltozol, az életedet félted; szegény
hangszálaid, micsoda pazarlás! Leteszem a jegyzettömböt. Odalépek a ketrechez.
- Szeretlek, Beck. A világon a legutolsó dolog, amit akarok, hogy megöljelek téged.
- Joe! - pattansz megint fel, aztán térdre rogysz, mint egy árva. Könyörögve kérlelsz. - Kérlek, ne
gőzölj be dr. Nicky miatt! Hiba volt, oké? Őrült voltam, és már vége. Úgy értem, csak
egyszer feküdtem le vele, Joe. Semmit sem jelentett. Egyetlen hülye éjszaka.
- Következő kérdés! - jelentem be, és ez nehéz lesz, Beck. Nekem lesz nehéz. - Igaz vagy hamis?
Sok minden van Joe Goldbergben.
- Igaz. Most szórakozol? Rengeteg minden van benned. Mindig mondom, hogy milyen okos vagy,
mennyivel okosabb, mint bárki más, akit ismerek. Csodálatos vagy és humoros és okos és igazi.
Tartottam tőle, hogy valami ilyesmit fogsz mondani. A táskámba nyúlok a seggfej MacBookért.
Meglátod, és felnyögsz. Toporzékolsz
362
és csapkodsz. Úgy viselkedsz, mint egy ötéves, és kivárom, amíg abbahagyod a hisztizést. Tudom,
hogy szeretsz, és hogy nem gondoltad komolyan ezeket a dolgokat, de nem léphetünk tovább teljes
feltárulkozás nélkül. Te voltál az, aki a falamban kutatott. Nem volt más választásom, mint hogy én is
behatoljak a tiédbe.
Nicky, édesem, próbálom lezárni a dolgot Joe-val, de olyan kevés van benne, határozottan én vagyok a
legjobb, ami életében történt vele, és nehéz. És őszintén szólva, Nicky, néha felébredek az éjszaka
közepén, és arra gondolok, hogy nem akarok mostohaanya lenni. Ó! Vissza tudnád hozni az Ami náluk
volt at? Koszi!
Becsukom a seggfej MacBookot. Nem mutatok érzelmeket. Vizsgáztatóként fenn kell tartanom a
hivatásomhoz illő érzelmi komolyságot. Sűrű a csend. Mintha a könyvritkaságok
figyelnének, lélegeznének, várakoznának.
- Oké - feleled, és új helyre érkeztünk. - Egy darab szar vagyok, Joe. Tankönyvek által megrongált
áru. És mindig úgy nézel rám, mintha olyan csodálatos lennék, és nem is tudom. Nem tudom, miért
csinálod ezt, mert nem vagyok az. És vissza akartam szerezni a könyvedet, tényleg.
Meg akarlak csókolni, és megmondani, hogy szeretlek, és megölelni, de nem teszem meg. Inkább
beszélek.
363
Úgy gondolod, Beck? Nos, én pedig úgy gondolom, hogy épp most számoltam be rólad a feleségemnek.
Egy kicsit későn szólsz, hogy vonakodsz mostohaanyának lenni. Ez nem játék, Beck. Ez az élet.
Átmegyek hozzád. Nincs hova mennem. Azt akarja, hogy tűnjek el, Beck. Ilyenek történnek, te pedig egy
könyvet kérsz vissza tőlem.
— Két perced van rá, Hogy elmondd, mit jelent neked ez a levél. Meg akarom mondani neked a
választ, de nem tehetem. Elindítom a stoppert a telefonomon. Olyan nyilvánvaló a válasz, Beck.
Azt várom, hogy azt mondd, fel akarod jelenteni Nickyt, hogy bevonják az engedélyét. Azt kellene
mondanod, hogy azt akarod, rúgja ki a felesége, és azt akarod, hogy hajléktalanként haljon meg,
egyedül, egy táska karcos lemezzel, amelyeket sehol sem tud lejátszani. És aztán azt szeretném, ha
rájönnél, hogy mindezt nem is akarod igazából. Rá kell jönnöd, hogy semmit sem érzel iránta.
Tudnod kell, hogy csak engem akarsz, de ötvenkilenc másodperc már lejárt a kiszabott idődből, és
még egy szót sem szóltál. Összecsapod a kezed.
- Jól van, Joe! Lebuktam - mondod, túlzottan is könnyedén. -Belezúgtam egy nős pasiba. Szörnyű
ember vagyok. Nem fogok itt ülni és a szüléimét okolni, vagy akármi, mert huszonnégy éves vagyok.
Sok lánynak van szar apja. Nincs mentségem.
Rossz választ adtál. Nicky tényleg jól elintézett, és fizikailag és érzelmileg is kimerítő kimászni a
csapdájából. De próbálkozol. Látom. Kinyitom a seggfej MacBookot, és bejelentem:
- Következő kérdés. A legutolsó e-mail-váltásodat olvassuk el. Ezt írtad: Úúúúúgy sajnálom, Nicky,
komolyan azt hiszem, hogy sosem fogok senki mást úgy szeretni, ahogy téged.
Felpattansz, tiltakozol.
Hangosan tiltakozol:
364
- Mindig, minden srácnak ezt mondtam, Joe! Ezt szeretik hallani a fiúk. Nem gondolhatod, hogy ez
az igazság!
- Mert te más vagy - mondod, más, vadító. - Te nem vennél be ilyen hülyeséget.
Elbűvölő vagy, de le kell folytatnom a tesztet. Amellett pedig nem a külsőddel akarsz érvényesülni, a
szexi hanghordozásoddal. Az eszeddel akarsz átmenni a vizsgán. Lepillantok a seggfej MacBookra,
és tovább olvasom a Nickynek írt leveledet.
Úgy érzem, jobban szereted a feleségedet, mint hinnéd. Én pedig úgy érzem. Lehet, hogy Joe-t
szeretem.
Megint közbeszólsz.
- Most felolvasom Nicky válaszát: Akarod tudni, mit érzek most, Beck? Azt érzem, hogy egy önző,
kibaszott picsa vagy. Sok szerencsét, Beck! Szükséged lesz rá, tekintve, hogy nincs benned semmi
erkölcs.
- Három perced van rá, hogy megmagyarázd a Nickyvel folytatott utolsó beszélgetésed értelmét.
Pluszidőt adok, mert jó hallgató vagy, és megjártad a poklot. Nickynek égnie kellene azért, amit veled
művelt. És én cserbenhagytalak, amikor hagytam őt elmenni. A bézspárnák, klasszikus rock és minden
szar megszentelt, „biztonságos” menedékében zaklatott téged. Sajnállak, Beck. Nem meglepő, hogy
annyira magadon kívül voltál, hogy hazudtál nekem, és azt mondtad, hogy csótányirtás van nálad. El
kellett menned a seggfej MacBook közeléből, és a seggfejéből is, aki adta. Hát persze, hogy szó
szerint a falra másztál nálam, szegénykém.
Még mindig gondolkodsz, fel-alá járkálsz, én pedig imádkozom. Azt akarom, hogy helyesen
válaszolj. Azt akarom, hogy azt mondd,
365
rá sem ismersz a tulajdon hangodra ezekben az e-mailekben. Azt akarom, hogy azt mondd, nem egész
nyolc, a ketrecben töltött óra után úgy érzed, mintha újjászülettél volna. Azt akarom, hogy azt mondd,
soha nem is lettél nedves annak a púpos megalomániásnak a láttán, és hogy szeretsz, és hogy
könyörögj a bocsánatomért. Nem akarok mást, mint megbocsátani neked.
-Az a vicces, hogy amikor először mentem el Nickyhez, azt akarta tudni, hogy mi bajom van. Azt
mondta, „Nos, Beck, találjuk ki, mi a lófasz nem stimmel magával.”
Folytatod:
- És azt mondtam neki, hogy úgy érzem, mintha a fejem egy ház lenne. Nem értette, de aztán azt
mondtam, hogy a fejem olyan, mint egy ház, és van benne egy egér. És ezért szorongok egyfolytában.
- Ó! - mondom, és az első nap meg kellett volna ölnöm Nickyt, ahogy betettem a lábam a
rendelőjébe.
- Nem értette, amíg el nem mondtam neki, hogy az egyetlen, ami elfeledteti velem az egeret, az az,
ha összejövök valakivel.
- Na, szóval - mondod, és tovább téped a szívemet. - Mondtam neki, hogy imádom, ha megkívánnak.
Meg hogy szeretem az új dolgokat. És ezt neked is megmondtam, Joe.
Próbálod kimagyarázni magad, és úgy beszélsz a problémáidról, mintha egy filmről mesélnél, amit
az éjszaka közepén néztél. Tárgyilagos vagy, objektív, és már régen is ilyen voltál, jóval azelőtt,
366
hogy megismerkedtünk. Azt mondod, becserkészed az embereket. Elmondod, hogy millió sráccal
képzelted már el ugyanazt az esküvőt (a zene a My Sweet Lord), „téged is beleértve, Joe”.
- Szóval hozzám akartál jönni feleségül — mondom. Te vagy az én szerelmem, édes jó uram.
Felmordulsz:
Szerintem pedig te tévedsz, és azt mondod, hogy a terápia kész vicc. Folytatod:
- Nem teheted ki az egeret a házból. Csak ha felrobbantod azt a kurva házat is.
Kimerült vagy, éhes és összefüggéstelen, a jegyzettömböt a táskámba csúsztatom, és előhúzok két
cseresznyés Lárabar szeletet. Te aztán szeretsz magadról beszélni, még egy ketrecben is. Elindítom
a Tökéletes hangot, és nem veszek róla tudomást, hogy azt kiáltozod, maradjak. Nem maradhatok. El
kell készítenem a teszt második részét.
- Én is el fogom olvasni.
- Minek?
- Mert ez az egyetlen könyv, ami eszembe jutott, amit még egyikünk sem olvasott.
Osztoznunk kell egy élményben ahhoz, hogy továbbléphessünk. Belelapozol a könyvbe, és mélységes
önbizalommal, szexuális merészséggel, csökönyös büszkeséggel viseltetsz az iránt a puha, éhes
mágnes iránt, ami a lábad között lüktet. Nem félsz tőlem, nem
367
félsz senkitől. Imádnak a férfiak. És te tudod is. Egyetlen férfi sem lehet egér a házadban, mert mindig
lesz valakid - egy vadító könyvesbolti eladó, egy kanos pszichológus, egy titokban leszbikus gazdag
lány. Valaki mindig vigyázni fog rád, és hiszed, hogy különleges vagy. A ketrecben úgy érzed,
szeretnek, nem úgy, mintha csapdába estél volna. Akárcsak én.
Egér van a házunkban, és a neve Dan Brown, a mi háziurunk, Robert Langdon professzor és a lelkes
és igéző titkosírás-szakértő, Sophie Neveu megalkotója. Szinte azonnal rákattanunk, és jól
utazunk együtt. Elmegyünk a Louvre-ba, követjük a nyomokat, és te hason fekszel, és rugdalózni
kezdesz, ha izgalomba jössz, ami elég sűrűn megesik. Én az oldalamon heverek a ketrec túloldalán,
ugyanúgy belemerülve, mint te.
Időnként szünetet tartunk, hogy az Opus Deiről meg a Sión rendjéről beszéljünk, és mindketten azt
kívánjuk, bár Robert Langdon igazi lenne, és részleteket keresek a filmváltozatból, hogy azokat
faljuk, amikor pihentetnünk kell a szemünket és az ujjainkat. Még sosem érezted, hogy ennyire
muszáj lenne olvasnod, és bevallom, hogy velem is ugyanígy van.
- Úgy értem, imádom a Stephen King-könyveket - magyarázod. - De ez más, mert az ő művei olyan
kimunkáltak. A Ragyogás kurvára irodalom, érted?
Értem hát, és Benji jut eszembe, meg hogy nem volt hajlandó beismerni, mennyire tetszett neki az
Álom doktor. Késő éjszakáig olvasunk, és másnap azzal ébresztesz, hogy ki-becsúsztatod a fiókot.
369
Olvasni kezdünk, de neked kávé kell, úgyhogy felrohanok a lépcsőn, át a bolton, végig az utcán, és
nem csak úgy átmész a teszten, de csillagos ötösre. Hosszú sor áll a Starbucksnál, de
megérdemled azt a sós karamellás cuccot, amit olykor megkívánsz, és a mi könyvklubunk a legjobb.
— Beteges, hogy együtt tudok érezni Silasszal? — kérdezted tegnap éjjel. - Ez most durván fog
hangzani, de amikor megtudtam, hogy Peach meghalt, inkább magamra voltam dühös, mint miatta
szomorú. Ő volt a legjobb barát a világon, mert neki én jelentettem a világot. Megszállottan odavolt
értem, én meg még a születésnapjára sem emlékeztem pontosan.
Eszedbe idéztem az első beszélgetésünket a könyvesboltban, amikor azzal piszkáltál, hogy prédikátor
vagyok, én pedig azt mondtam, hogy az egyház vagyok.
Elmosolyodom, és megmutatom az alacsony, öblös bögrét, amit kimondottan erre a célra vásároltam,
és megint csak ennyit mondasz:
- Hűha!
Az elmúlt huszonnégy órában többször mondtad ki ezt a szót, mint az elmúlt huszonnégy hét alatt, és
zseniálisnak nevezel, és
370
megkéred, hogy meséljem el még egyszer, hogyan csaltam Benjit a boltba. Együtt kávézunk a ketrec
két oldalán, és amikor befejezem a történetet, megrázod a fejed, és megint ezzel jössz:
- Hűha!
- Áh! - legyintek.
- Csak egy valami - mondod, és a földre teszed a kávédat. -Abban az utolsó Benji-féle tweetben azt
írtad, Nantucket^w. És emlékszem, ahogy elolvastam, arra gondoltam, hogy komolyan szét lehet
csesződve, mert tudja, hogy Nantucket^w, és nem Nantucket^ew.
- Szép volt, Sophie! - vigyorgok, és nincs gyász, és nincs háborúság, mert mi vagyunk a világ., mi
vagyunk a gyermekek, mi vagyunk azok, akik fényesebb napot hoznak el, úgyhogy kezdjünk el adni.
- Köszönöm, professzor! — Ragyogsz, és rám kacsintasz.
- Szünet? — kérdezem.
-Tökéletes! — vágod rá, és olyan jól megvagyunk idebent, és beteszem a We Are the Worldöt, mire
felnevetsz, és megkérdezed, miért ezt a dalt választottam. Én pedig elmondom, mennyire úgy érzem,
hogy mi vagyunk a világ ebben a pincében, és komoly vagy, és érted, hogy gondolom, és egyetértesz,
és életemben nem álltam még ilyen közel egyetlen más emberi lényhez sem. Tudod,
hogyan működnek az érzékeim, hogyan jár az agyam. Tetszik neked odabent, idebent.
- Rajta sem áll jobban - és úgy óvatoskodom, mint Robert Langdon. De még mindig rosszul érzed
magad.
- Szélhámos vagyok.
371
- Olyan vagy, mint egy nemesember a Sion-rendből, aki próbál megfejteni engem, én pedig olyan
idétlen vagyok, hogy még egy szarvaslövő sapkát sem tudok elrejteni, nem hogy egy
gusztustalan, olcsó, szaros kalandot.
- Te mindent odaadsz, Beck. Csak jobban kell vigyáznod arra, hogy kinek adod.
Mindketten ugyanúgy merülünk a könyvbe, és végül mindketten elalszunk. Én ébredek először - igen!
-, és hagylak pihenni. Felmegyek a boltba, és kinyújtózom. Ethan SMS-t küldött:
Joey, öregem! Gratula Becknek. Blythe mondta, hogy publikálni fog a New Yorkerben! Ez fantasztikus!
Jövő héten jöjjünk össze egy italra! Én állom! Vagy egy lakásavatóra, épp most költözöm be Blythe-
hoz!!!!!!
Felkiáltójeles Ethannek végre van oka felkiáltójeleket használni, és örülök neki. A Szépirodalom A-D
szekcióhoz megyek, és kikeresem Charles Dickenstől a Szép reményeket, és szédülök. Már várom a
jövőt, a napot, amikor elmesélem, hogy követtelek Bridgeportba, és onnan Port Jeffbe a Dickens-
fesztiválra. Azt fogod mondani, hogy hűha! Újra.
Nem egészen egy óra múlva a jóslatom pontosnak is bizonyul. Átlapozod a Szép reményeket.
- Készen állsz?
372
- Kétszáznegyvenhárom. És te?
- Kétszázötvenegy.
-Akkor tarts egy kis szünetet, hadd érjelek utol! - kéred, és újfent megjegyzed, hogy nem csak
gyorsan, de alaposan is olvasok, ami ritkaság, mert a legtöbb ember, különösen a férfiak, csak
az egyiket vagy a másikat tudják.
Sírva fakadunk, amikor Robert és Sophie eljutnak a serleghez. Tudjuk, mi jön, ahogy átvágnak a
tájon, és belépnek a templomba. A fiókra teszed a kezed, és én is a fiókra teszem a kezem, és arra
való, hogy elválassza a kezünket egymástól, mégis érzem a pulzusodat, érzem ám. Szipogsz.
- Olyan, mint amikor a Javítások végére értem - felelem, és a könyvekkel az a baj, hogy véget
érnek. Elcsábítanak. Széttárják előtted a lábukat, és magukba húznak. És te a mélyükre hatolsz, és
minden vagyonodat és a külvilághoz fűző kötelékedet az ajtóban hagyod, és jól érzed magad odabent,
és nem kell sem a vagyo-nod, sem a kötelékeid, és ekkor a könyv elpárolog. Lapozol egyet, és nincs
már semmi, és mind a ketten sírunk. Örülünk Sophie-nak és Robertnek, és kótyagosak vagyunk még
az utazástól. Mert utaztunk. Olykor annyira belemerültünk a könyvbe, hogy te voltál Sophie, Krisztus
leszármazottja, én pedig Langdon, Sophie megmentője, és lassan visszatérünk a testünkbe, a saját
elménkbe. Ásítasz, én is ásítok, és ropog a hátad. Felnevetünk. Megkérdezed, mennyi ideig tartott.
-Tudom.
373
- Hogyan?
- Nem is tudom - füllented, te nimfa. - Jólesne egy kis fagylalt. A Da Vinci-kód a legjobb könyv a
világon, és egy nap majd,
amikor együtt fogunk élni, lesz egy polcunk - vadonatúj, nem használt, ismerlek téged meg az új
dolgaidat -, és nem lesz azon a polcon semmi más, csak a mi Da Vinci-kód)z\nk, összebújva, örökre
Összekovácsolódva a természetfölötti erő által, ami a mi szerelmünk.
Kiszaladok fagylaltot venni, és Bobby Short dalol a fejemben - én vagyok a királyfid és a föld fölött
lebegek el a boltba meg vissza. Leszökdécselek a lépcsőn, nem érhetek elég gyorsan vissza hozzád
a fagylalttal, amit kértél, vaníliával. Megint egyszerű vagy, három hete még valami kibaszott gelatóra
vágytál volna, amiről a Sunday Stylesban olvastál. El akarom mesélni a fiira fickót, aki sorba állt a
boltban, de mire a lépcső aljára érek, már más vagy. Meztelen. Megtorpanok.
- Beck!
- Kérem a desszertemet!
A szatyorba túrok, és kiesik a kanál, de bassza meg, és a plasztik fóliával együtt tépem le a doboz
fedelét. A fagylalt lágy, a farkam meg kemény, és tudom, miért érezte Bobby Short
versenylónak magát, én is versenyló vagyok.
- Tik-tak - dorombolod.
- Állítsd ismétlésre!
375
- Dugj meg!
Nem tudatosan döntök úgy, hogy megbízom benned. A testem veszi át az uralmat, és nem tudom elég
gyorsan kinyitni a ketrecet. A testedet simogatod, úgy vársz. Beszorul a kulcs a zárba, és hiányzik az
érintésed, és belépek hozzád, beléd. Nem futsz el, hozzám szaladsz, vággyal telve. A nyakad köré
fonom a kezem, a szádba fúrom a nyelvem, és te elfogadod. Megkarmolsz. Meg is ölhetnélek, te
is tudod, és a mellbimbóid keményebben merednek fel, mint valaha,
376
és a puncid még sosem volt ilyen édes, ilyen szűk - csak vanília és egy örökkévalóságig ellehetnénk
így. Valódi orgazmusod van, felrobbansz; ördögűzés és felkiáltójel. Nyelveken szólsz, és az
enyém vagy, és benned vagyok, és lazul a szorításom, és én is felrobbanok, és a tiéd vagyok. ívbe
feszül a hátad, hűha! Jobb helyekre vittelek, mint az Upper West Side, a Turks- és Caicosnál, Nicky
bézs szobájánál is különbekre. Franciaországba vittelek, a kehelyhez, a holdra, és már nem mozdulsz,
és mosoly önti el az egész tested, és tündérrózsa vagy, napsütötte, lebegő, a tó mélyéhez kötve,
hozzám, aki sötéten tornyosulok feletted.
Tárva-nyitva a ketrecajtó, én pedig félmeztelen vagyok, és sosem érnélek utol, ha most felrohannál a
lépcsőn. Ha megragadnád a kiürült farkamat, és belérúgnál, és megpróbálnál elfutni, sikerülne. A
pinceajtó nincs bezárva, úgyhogy elméletben felmenekülhetnél. De a bejárat zárva van, nem dolgoztál
itt elég ideig ahhoz, hogy tudd, hová szoktam dugni a kulcsot. Akkor is, ha akarnád,
megkockáztathatnád, hogy meztelenül felszaladj a boltba, és segítségért kiálts. Valaki segítene, és
valaki értem jönne, de semmi ilyesmi nem történik. A tested nem hazudik, és a libabőröd is az igazat
mondja. Megnyalod az ajkadat, és felnézel rám. Dorombolsz.
- Joe. Hűha!
Egy idő után nem tettetem tovább az alvást, és megengedem magamnak, hogy nézzelek, miközben
alszol. Új világban élünk, és megcsókollak, és kinyújtózom. Mosakodnom kell, kisétálok a ketrecből.
Nem zárlak be, ebben az új világban nem zárjuk az ajtókat. Tárva-nyitva hagyom a ketrecajtót, ahogy
a hangszigetelt pinceajtót is, sőt, az üzletbe nyíló előtér ajtaját is. Szabadok vagyunk, és
magammal viszem a két Da Vinci-kódat, akár egy gyerek az új játékát. Amikor felérek, őszintén
meglepődöm, hogy a könyvek ugyanott vannak, mint akkor, amikor elkezdtünk olvasni. Túlélték az
orgazmusunk földrengését, és a zárva tábla is ott van, ahol hagytam, mielőtt utazást tettünk A Da
Vinci-kódoa, és a mosdó is ugyanolyan, mint azelőtt, mielőtt életre keféltelek.
Felkattintom a kapcsolót, és az aprócska mosdó megtelik halogénfénnyel és a hangos, szar
ventilátorral, ami miatt annyit nyag-gattál, hogy cseréljem le. Még a ventilátor is mosolyra késztet
miattad, és ki fogom cserélni, Beck. Igazad van, túl hangos. És olyan öreg, hogy valószínűleg
úgysincs semmi haszna. Ráadásul biztonsági kockázatot is jelent, ha egyedül vagyok a boltban,
mert egy kapcsoló vezérli a lámpát és a ventilátort. Nem csinálhatsz fényt zaj nélkül, és a ventilátor
zúgásától semmi mást nem lehet hallani. És igazad van, Beck. Veszélyes.
378
Lehúzom a vécét, megnyitom a vízcsapot, és megnézem magam a tükörben. Jól nézek ki, boldogan,
és az jut eszembe, ne regisztrál-jak-e a Facebookra, hogy összekapcsolhassuk a profilunkat. Most kell
megcsinálnom, mielőtt nyaggatni kezdesz érte, és gondolatban felveszem a tennivalóim közé. A
kezemre folyatom a forró vizet, és nem tudom, hogy tényleg csatlakozzak-e a Facebookhoz a
kedvedért. Olvastam valahol, hogy manapság olyan őszintédének a srácok, hogy létezik egy játék,
amit Igazságnak hívnak. Felmész valaki falára - micsoda szar kifejezés -, és azt írod: „Az az
igazság...”, és aztán felfedsz valami meglepőt és igazat. Szomorú és groteszk dolog, hogy te meg a
barátaid úgy hozzászoktatok a hazugságokhoz, hogy előszót kell írni az igazsághoz, mert az már
önmagában is meglepő, riasztó eltávolodás az életeteket kitevő hazugságoktól.
De te már végeztél ezzel, és mielőtt törlőd a Facebook-profilodat, talán még utoljára frissíted az
állapotodat:
Nagy döntések előtt állunk, Beck. Hozzám költözöl? Én költözöm hozzád? New Yorkban maradunk?
Persze itt van ez a remek állásom, de szerintem jól meglennél Kaliforniában - nem tudsz eleget
ahhoz, hogy a New York-i írók között forgolódj. És most, hogy itt vagyunk egymásnak, nyugodtan
vándorolhatunk. A Da Vinci-kódomra nézek a tiéd tetején. Jól festenek együtt, Beck. így van ez jól.
Felveszem a szappant, és alaposan bekenem magam. Szomorú vagyok, hogy le kell magamról
mosnom téged és a vaníliafagylaltot. De izgatott is vagyok, hogy mikor kenhetem magam össze
újra a verejtékeddel és a nedveiddel, a nyáladdal. A ventilátor hangos, a farkam pedig áll, és tudom,
mit fogok most csinálni. A számmal ébresztelek fel, elevenen felfallak. Jó, hogy a kezem ügyében
tartok itt is egy fogkefét, ami most száraz, és elmosolyodom, mert amikor legközelebb fogat mosok,
már nedves lesz, mert te használtad. Szentnek és elhivatottnak érzem magam, mint Silas, miközben
a fogamat mosom, benedvesítem a hónaljam, és befújom magam
379
a parfümmel, amit azért vettem, hogy olyan illatom legyen, mint annak a csaposnak. Istenem, ismerlek
téged. Egy kis vizet fröcskölök a hajamra. Meg is borotválkoznék, de máris túlságosan hiányzol. Fel
kell hogy faljalak, mégpedig most azonnal.
Lekattintom a kapcsolót. Kialszik a fény, a ventilátor lelassul, és nem nyitom ki az ajtót. Valami nem
stimmel. Szörnyű hangok törik meg a csendet, lábdobogás a padlón, a kimerült hangszálaid —
Segítség! -, és a bejárati ajtó, ahogy ellenáll a feszegetésed-nek. Felkapom a könyveinket és kiosonok
a mosdóból, és még mindig elöl vagy és dobogsz, de szerencsére hajnali négy óra van, és senki sem
jár erre, hogy meghalljon. Bárki is nevezte el New Yorkot a városnak, amely sosem alszik, nem
dolgozott a Mooney Könyveknél. A bolt közepére settenkedek, és meglátlak elöl, ahogy a megőrült
hajaddal, a megőrült végtagjaiddal, az anyám Nirvana pólójában két kézzel rángatod az ajtót, úgy
elmerülve a küldetésedben, hogy meg sem hallod a közeledésemet. Csendben lépek, akár egy macska.
Puha, jelentőségteljes léptekkel közeledem, és A Da Vinci-kódokat a pultra teszem. Nem orrontasz
meg, és olyan közel vagy az üvegajtóhoz, hogy a tükörképemet sem látod. Igazam volt, nem találtad
meg a kulcsot. Köréd fonom a karomat, te pedig rug-dalózni kezdesz.
Szorosan markollak, és kár, hogy tombolsz, különben most rögtön a magamévá tennélek. De te egy
állat vagy - csak rugdosol -, lebénított szörnyeteg. Miért pazarlód az időt kapálózásra? Nem
férhetsz hozzám. Végigvonszollak a polcok között, és a pult mögé teperlek. Lecsúszom a földre,
kinyújtom a lábam, és az ölembe húzlak. Még ha valaki erre is járna, észrevétlenek maradunk a pult
védelmében. Kapálózol, hogy kiszabadulj, de én életem végéig le tudlak fogni, ha kell.
Mint mindig, végül csak kihűl a mérged. Elernyednek az izmaid, és te vagy az én új játék babám:
Szomorú Beck. Nem szólalsz meg. Csak sírsz. Nem küzdesz már, és van remény. A nyakadba
csókolok,
380
nem élvezed. Ez nem a csókok ideje, megértelek. Sokat kell megemésztened, sok változást, és a nap
még nem jön föl egy ideig, én pedig ringatlak, és a meztelen lábadat nézem az enyémen. így fest a
szerelem. Tudom. Már nem próbálsz belém karmolni. Olyan sokáig ülünk némán, hogy már biztosan
készen állsz arra, hogy jó legyél. Nekikezdek, levizsgáztatlak.
- Eltűnök.
- Nem.
Nem.
- Hallgass meg, Joe! - mondod, miközben a kezedet az enyémbe préseled, de oly módon, hogy az
mentes minden szextől, szenvedélytől. - Nem érdekel, hogy mit csináltál Benjivel vagy
Peachcsel. Megértem. Benjinek tényleg problémája volt a drogokkal. És Peachcsel tényleg baj volt.
- Tudom - feleled, és túl könnyen bocsátasz meg. - Csak élveztem, hogy úgy szeret engem.
Felsóhajtasz. Azt mondod, hogy nem is akarsz író lenni. Los Angelesbe akarsz menni, hogy
színésznő legyél.
381
Egyre rosszabb lesz. Azt állítod, hogy alapjában véve „nagyon lusta lány” vagy. Az ölemben tartalak,
te pedig a hibáidat ecseteled.
- Igaza van Blythe-nak. A novelláim fele tényleg csak naplótöredék. Csak a nevekre keresek rá, és
cserélem ki őket, hogy amit leírtam, fikció legyen. Ennyire rossz vagyok.
- Te nem engem akarsz, Joe. - A lábadra nézek, a lábujjaidra, amelyeket Little Comptonban Peach
molesztált. — Azt hiszed, valami álmodozó írólány vagyok, pedig nem. Nickynek minden joga
megvan hozzá, hogy gyűlöljön engem. Beismerem. Nem is akartam őt igazán. Csak azt akartam, hogy
elhagyja a feleségét miattam. Ki akartam cseszni a gyerekeivel, és igen, Joe. Tudom, hogy ez milyen
betegen hangzik.
Nem.
-Aznap éjjel Brooklynban láttalak a felolvasásomon - tör ki belőled. - Tudtam, hogy követtél.
-Akkor azt is tudod, hogy én sohasem dobnálak fel, Joe. Én vagyok a kapcsolat ebben az egészben. Én
vagyok a mérgező. Tudom, hogy ez az egész az én hibám, és sose mennék a rendőrségre, Joe.
Kiengedsz innen, és én eltűnök. Örökre.
- Ugyan már! - mondod, mint egy barát, semmi szex köztünk. - Szerintem találsz te másik lányt,
akivel együtt olvashatod A Da Vinci-kódot.
382
- Kisétálok ebből a boltból, és soha nem nézek hátra. Istenre esküszöm, Joe.
- Joe, figyelj rám! Esküszöm! Eltűnök, és olyan lesz, mintha nem is léteznék. Engedj el, és
esküszöm, hogy soha az életben nem látsz többé. Esküszöm. Joe!
Megbuktál, és nem kapsz csillagos ötöst, és megszorítom a nyakad, hogy eltűnjenek a rossz válaszok.
Ott gennyedzenek a kidülledő szemedben, az arcod pedig Nantucket-pirosra vált, és még erősebben
szorítalak. Ki kell szorítani a rossz válaszokat az eltorzult szád sarkából szivárgó nyálbuborékokkal.
Kibaszott idióta vagy, amiért azt hiszed, hogy száműzni akarlak az életemből, mindazok után, amit
érted tettem, és ez nem a Nyakunkon az élet, és nem akarsz jobban, mint a többi gennyládát az
életedben, és tévedtem veled kapcsolatban.
Felnyögsz:
- Joe!
- Nem, Beck!
- Segítség - suttogod.
És én segítek is, mert ördögűzésre van szükséged, újjászületésre. Vétkeztél, és tényleg manipuláltad
Nickyt, és tényleg megvezetted Peachet, és tényleg becserkészted Benjit. Szörnyeteg vagy,
halálos, szolipszisztikus a csontod velejéig, és szentségtörő vagy, mert nem kell neked más, csak
Te.
- Beck - szólok.
383
Semmi válasz, és bassza meg! Mit tettem? Megrázom a tested, és nem hallom, hogy lélegeznél, és
hallanom kell, hogy lélegzel, mert a Nyakunkon az élet csak egy hülye film, és tényleg ellökted
magadtól Peachet, és Benji tényleg az orrodnál fogva vezetett, és Nicky tényleg megszegte a
szabályokat. Na és, ha mondtál egy-két hülyeséget - én is szoktam néha, és megbocsátom neked.
Lecsúsztatlak az ölemből, le a földre. Olyan mozdulatlan vagy és minden jó ott van benned, ott
lappang a lehunyt szemhéjak mögött. Szeretlek, amiért olyan szeretetre méltó vagy. Sajnálom, Beck.
Nem tehetlek felelőssé, amiért megőrülnek érted az emberek, és fel kell ébredned, mert szerelmet,
szerelmet, szerelmet, őrült szerelmet akarok adni neked.
Keskeny mellkasodra teszem a kezem. Mintha lélegeznél. Muszáj, hogy lélegezz. Az nem lehet, hogy
semmi se legyen egy ilyen bájos, sugárzó valakiben, mint te, mindenségünk volt. Túl erőteljes
vagy, túlságosan tele élettel és köntösszabályokkal és orgazmusokkal és pitékkel és sós karamellás
almákkal ahhoz, hogy elmenj. Gyűlölöm magam, és szeretlek, és megcsókollak, és te nem csókolsz
vissza, és könyörgök, hogy gyere vissza, és megfogom a kis kezeidet, és a kis szemedbe nézek, és a
Közelebb című darab végén, amiből a film készült, a szereplőt, akit Natalie Portman játszik, elüti egy
autó. Meghal. A filmben nem mutatják, hogy Natalie Portman meghal, és nekem jobban tetszik így, és
te nem halhatsz meg, Beck. Még huszonöt éves sem vagy, és nem drogozol, és vigyázol magadra,
és édes vagy, és szorgalmasan tanulsz, és föléd hajolok, és a fülemet az ajkadhoz szorítom. Ha
lélegzel, hallani akarom, és megízlelni, és várok. Várok, tizenhat évszázadon és nyolc fényéven át, és
visszahúzódom.
Vége.
Felállók, és a hajamba markolok, és ki akarom tépni, mert többet nem túrsz bele, és talán tévedtem, és
visszakuporodom a földre, és a kezedbe temetem a fejem, és várom, hogy megérints. Kérlek, Beck,
kérlek! De az ujjaid nem mozdulnak, és amikor felemelem a fejem, véglegesnek tűnik a csend.
Gyűlöletes és személyes, nem
384
olyan, mint a pince békés csendje volt. Nem kelsz fel, hogy megbocsáss nekem, és elűzd a gonosz
csendet, amely némaságos minden másodperccel egyre nagyobb súllyal nehezedik rám.
Rád nézek. Te nem nézel vissza rám. A tested most csak testrészek gyűjteménye. Nem segíthetsz
rajtam, mert elhagytál, mert el akartál tűnni, örökre. A bűneidnek se szeri, se száma, és elloptad
a Love Storymat, és felveszem a te Da Vinci-kódodat. Megdöbbenek, mert bizonyos lapok sosem
lettek kinyitva, értek a könyvekhez. Azt hiszem, egész fejezeteket átugrottál, te agyatlan csaló. Amikor
azt kérdezted, hol tartok, akkor is csaltál. Életem legromantikusabb pillanata átverés volt, és annyira
leköt A Da Vinci-kódod, átvizsgálása, hogy észre sem veszem, amikor visszatérsz az életbe.
Pedig visszatérsz.
Nem szólsz egy szót sem. Csak rúgsz. De én nem vagyok mérgező, és nagyobb és bátrabb vagyok
nálad, és isten nekem ad erőt, hogy összeszedjem magam az alattomos ütéseid után. Elkaszálom a
lábaidat, és most te rogysz össze, jói hanyatt esel. Rád vetem magam. Harapni próbálsz, de nem tudsz,
rúgni próbálsz, de nem tudsz, és karmolni próbálsz, de a csuklóid a markomban vannak. Nem tehetsz
semmit így, hogy a földre szorítalak. Arcon köpsz, rohadék vagy. És most már gyengébb is, és
elengedem a karod, és ezúttal istenigazábói a nyakad köré fonom a kezeimet. Megpróbálsz megütni,
de az öklöcskéid már nem a régiek. A benned lévő rossz túlsúlyban van a jóval szemben, és
elfehéredik az
385
arcod, és sajog a faszom a fájdalomtól, és lüktet a csípőcsontom is, és kidülled a szemed. Undorító
vagy. Az anyám Nirvana-pólója, az, ami aznap volt rajtam, hogy odasettenkedtél a házamhoz,
merő testnedv és vanília. Úgy szétszaggattad, hogy nem lehet vele mit kezdeni, te kurva.
- Igazad volt, Beck - mondom. - Te gyilkos vagy. Az vagy. Megszorítom a nyakad, és megköszönöm,
hogy tökön rúgtál, és igyekszem kipislogni a nyálat a szempilláim közül. Megköszönöm, hogy
minden kétséget kizáróan bebizonyítottad, hogy rossz vagy. Nem kell neked szerelem vagy élet, és
soha nem is volt esélyünk, és közönséges vagy, nyers, zihálsz és hörögsz. Szolipszisztikus vagy, a
maszatos, tapintatlan ujjnyomaiddal tönkreteszed a könyveimet, a szívemet, az életemet.
- Segítség.
És én segítek is. Leveszem rólad a jobb kezem, és A Da Vinci-kódodén nyúlok. A számba tömöm a
könyvet, és ráharapok néhány lapra. Elrántom a könyvet és eldobom, majd a kitépett
lapokat kiveszem a számból, a nyálamtól nedvesen, amire úgy vágytál.
A szádba tömöm a lapokat, és a pupilláid felcsúsznak, és ívbe feszül a hátad. Ez a haldoklásod hangja.
Csontok ropognak — hogy hol, nem tudom -, a könnycsatornáid vész üzemmódba váltanak, bal
szemedből a halál könnye szivárog, és lefolyik porcelán arcodon, és a szemed rámered valamire,
ahol sohasem jártam, ha boldog is voltam nagyon - őrzik szemeid csendjüket. 1 Nem vagy most
több egy babánál, és nem reagálsz, ahogy a garatodból feltörő vér eláztatja a szádba tömött lapokat.
Ne.
A mozdony, mozdony, kilences mozdony elé akarom vetni magam. Hogy tehettem ezt? Sosem sütöttem
neked palacsintát. Mi a fasz a baj velem? Nem kapok levegőt, és te vagy az én édes uram, Beck,
aki más, vadító. Te vagy. Voltál.
Sírok.
Utolsó napodon azt állítottad, hogy nem voltál író. De azt hiszem, azért értékelnéd a temetésedet
övező költői szimmetriát. Hosszú, magányos utam volt északra, több mint négy óra a városon
kívül. Kemény volt a Buickot vezetni, miközben ott voltál a csomagtartóban a zöld párnáddal együtt,
némán, mint Little Compton télen. Elhajtottam Nicky Pizzériája mellett, és továbbmentem, míg rá
nem találtam erre az étkezdére. Nicky és a testvére nyaralója a közeli Forrest Lake-ben vannak, egy
közvetlenül Chesterton melletti magánterületen. Ez egy igazi falu, Beck, ódivatú és kellemesen
megragadt egy rég letűnt életben. Grillezett sajtos szendvicset eszem, mert muszáj, mert nagy
erőfeszítésembe fog kerülni, hogy eltemesselek a hideg erdőben, még ha senki meg nem állja, aki
csak betér a vendéglőbe, hogy ne tegyen valami megjegyzést az enyhe télre. Olyan enyhe, hogy
még piros, Holden Caulfield-féle szarvaslövő sapkára sincs szükségem a Macysből, akkor sem lenne,
ha még mindig megvolna. Nem fogok sírni. Itt nem. A legtöbben az étkezdében helybeliek, aki pedig
nem, az egy autós találkozóra érkezett. A pincérnő megkérdezi, hogy én is arra jöttem-e, és azt
mondom, hogy igen, és megnézem a telefonomat, és megint ki kell mennem a mosdóba, mert
ahányszor előveszem a telefonomat, olyan, mintha megint meghalnál. Senkinek, még az esőnek sincs
ilyen piciny keze, és csendben sírok, hogy ne vonjam
388
magamra a figyelmet. A halálod egy végtelenített dal, és hideg vizet locsolok az arcomra, és
próbálok nem gondolni arra, hogy soha többé nem hallok felőled. Nem fogok, Beck. Meghaltál.
Tudom, hogy Nicky nem hülye. Nem temetne a saját birtokára. Inkább letérne a Forrest Lake Drive-
ról a közeli erdőbe, ahogy most én is, egy órával napnyugta után. Rózsaszín és fehér táblát
pillantok meg. Valami esemény, „Chet és Rose esküvője” folyik ma este az út végén lévő táborban. De
engem nem téríthet el. Letérek az útról a feketeségbe, amely tisztább, mint LC strandjai, és sötétebb,
mint a te szolipszisztikus lelked mélységei. Itt nincs óceán, hogy enyhítse a csillagtalan örökkévalóság
csapásait. Lassan lefékezek. Chet és Rose időzített rosszul, nem én, a francba is.
Az éjszaka olyan üres, hogy amikor leállítom a Buickot, hallom a lakodalom zaját. Felcsatolom az
éjjellátó szemüvegemet, fogom az ásóm, és kilépek a sötétbe. Igyekszem nem figyelni a lagzira
ásás közben. De nehéz. Chet és Rose eljárja első táncát - Claptontól a Csodálatos éjszakára a barátaik
és a családjaik pedig tapsolnak. Azon tűnődöm, mi lett volna a mi menyegzői dalunk, és
megkérdezem tőled, de nem felelsz. Halott vagy.
Ások. Soha életemben nem voltam és nem is leszek ilyen magányos, mint most, ásás közben. New
York állam északi része úgy ragaszkodik a hideghez, mint semmi más. Csak itt fordulhat elő, hogy
Eric Clap tont kell hallgatnom - „és akkor azt mondom neki, ahogy felgyújtom a fényt, drágámy
csodálatos voltál ma estemiközben te mozdulatlan vagy, halott. Az élet megy tovább, annyira
szó szerint, és az ásómat a keserű földbe döföm. Lehajolok, hogy kifújjam magam. Rád pillantok,
gyapjas takaróba vagy csavarva a Bed Bath & Beyondtól, és némán fekszel a nyitott
csomagtartóban. Visszanyerem a lélegzetem, és az ünneplők már táncolnak, és a mi esküvőnk is ilyen
lett volna? Gondolom, Nantucketen rendeztük volna, mert csak neked van családod. Én Ethant és
Blythe-t, meg Mr. Mooney-t hívtam volna meg. Mr. Mooney nem jött volna el. Viszont átruházta volna
rád és rám a boltot. Tudom. Azt akarom,
389
hogy hagyják abba a lakodalmat, és torkom szakadtából szeretnék ordítani, de nem akarok rád
ijeszteni. De nem is tudok rád ijeszteni. Halott vagy.
Nem tudhatjuk, mi lesz velünk az esküvő után, amit már sosem érünk meg, az élet után. Besétálok a
fák közé és az embertelen
390
éjjellátón át nézek a világra, és látom mindazt, aminek látására nem teremtetett az ember. Nem tudom,
hogy az Úr házában lakozol-e hosszú ideig, de hanyatt fekszem, és hallgatom, ahogy Chet és
Rose lakodalma úgy elhalkul, akár az éjszaka, akár a halál. Elfáradnak majd, és a mulatságuk véget
ér, és ha valaki örökké élhet majd a fényben, azt hiszem, te leszel az.
Földdel, kövekkel, ágakkal és levelekkel borítalak be, és annyival több vagy, mint puszta test. Rövid a
séta vissza a kocsihoz. Chettől és Rose-tól és a testedtől viszont hosszú az út az éjszaka
sötétjében. Nem tudom, hogy valaha is hazaérek-e, és ha a lakásomba el is jutok, nem tudom, hogy
valaha is lesz-e igazi otthonom. Te sosem leszel az enyém. Ott vagy eltemetve Forrest Lake-nél, Chet
és Rose közelében, ahol még sohasem jártam, ha boldog is voltam nagyon.
392
el, évfordulókat találtam ki az életünkbe, amelynek vége. Te mindenkinél jobban tudod, hogy milyen
fontos továbblépni, te az új dolgokat szereted, az új dolgokat szeretted. Az élet nem egy Dán Brown-
regény, meghaltál és nem jössz vissza már. De az élet jobb is, mint egy Dán Brown-könyv, mert
végre-valahára van mit várnom, egy esküvőt. Döntenem kell hús és hal között, és komolyan
fejfájást okoz, és a következő negyvenegy napban kell meghoznom ezt a döntést a válaszlap szabályai
szerint. Felcsendül az ajtócsengő ezen a lassan telő napon, ami sem nyár, sem ősz. Egy jellegtelen,
rövid-nadrágos férfi az Álom doktor után érdeklődik. A Szépirodalom G-K szekcióra mutatok, és az
jut eszembe, amikor megláttalak az F-K előtt, és hogy micsoda bolond voltam az azt követő
napokban. Őszintén hittem, hogy ha átrendezem a polcokat, az megkönnyíti, hogy nélküled éljek
ebben a világban, a világban, amit a saját két kezemmel építettem fel, a világban, amely nem
tette lehetővé, hogy elmondjam neked, tudom, hogy Peachtől loptad a Ritz-köntösöket. Még mindig
bevillannak az emlékek. Még mindig össze-összerezzenek. Újra eszem, de csak mert utálok elájulni.
Idáig minden megerőltetés volt. Örökké lekötelezettje leszek a postának, Ethannek és Blythe-nak. És
soha többé nem fogom alulbecsülni a várakozás erejét. Nincs, ami jobban hajtana a jelenben, mint
egy jövőbeni meghívás.
és meglátogatom Chet és Rose online szerelmi fészkét. Úgy érzem, mintha azóta a rettenetes éjszaka
óta az erdőben olyan jól megismertem volna őket. Legszívesebben beszámolnék nekik a meghívóról.
Szinte már mániámmá vált Chet és Rose, de hát hogy a fenébe ne. Azért az erdőben gyűltek össze,
hogy összeházasodjanak, hogy én továbbra is hihessek a szerelemben. Szeretem őket. Vagy százszor
megnéztem a nászútjukról készült képeket. Értem voltak ott. Micsoda időzítés! Régebben levetítettem
magamnak a képeket, és azt képzeltem, hogy mi vagyunk nászúton Cabo San Lucason.
De most már nem vagyok annyira keserű. Tudom, hogy belőlünk sosem lesz Chet és Rose.
Vitathatatlan tény: egyesek ezen a világon szerelmet találnak, összeházasodnak, és Cabóra mennek
nászútra. Mások pedig nem. Van, aki egyedül olvas a kanapén, mások pedig együtt olvasnak az
ágyban. Ez az élet.
Én valószínűleg egyedül fogok meghalni. Karen Minty valószínűleg férjezetten; rengetegen szeretik a
Férjek gyöngyéi. És én megvagyok a sorsommal. Az én döntésem volt, hogy megkíméllek az élet
fájdalmától. Elengedtelek. Megbocsátok neked. Nem a te hibád, hogy esetlen módon abban a
terjedelmes Prada táskában, Peach óriási, használt Ritz-köntöseiben hurcoltad magaddal a
démonjaidat. Mérgező voltál, nem gonosz, és a férfiak, akik elhagytak, most virulnak: annak a Hesher
srácnak saját tévéműsora van, méghozzá nem is szar. Egy online babaváró napló szerint az apád ismét
apa lesz. Egyeseknek minden megadatik, igen.
Azt hiszem, boldog lennél, ha tudnád, hogy még mindig hallatszik a hangod. Beck könyvének én
vagyok az egyetlen olvasója. Beköttettem a novelláidat a FedExnél. Az életed történetét
viszont milliónyian falták. Mindenki hallott a pszichopata pszichológusról, aki meggyilkolt téged. A
New Yorkerben ugyan sosem publikáltak, de a New York Postban igen.
Megváltoztattál, Beck. Nem leszek magányos, mint Mr. Mooney. Nekem itt van Ethan és Blythe. Itt
vannak a lányok, akiket rendszeresen a nyakamba varrnak. Mindig rettenetesek, sápadtak
és leereszkedők, vagy sekélyesek és egyszerűek. Olyan vagyok, mint Hugh Grant az Igazából
szerelemben, a szerelmet leszámítva, ami nem is olyan rossz, ha tudod, hogy a való életben Hugh
Grant is szingli, akárcsak én. Mint mondtam, nem minden állat születik páros életre. Igen, megértem,
hogy társas lénynek születtünk. Isten azért adott nekünk szavakat. Beszélgetnünk kell.
Hallgatnunk kell. Néha kefélek is, csajokat az internetről, csajokat a boltból. De leginkább maradok
magamnak. Már nem nyílok ki sziromként, és igazad volt, Beck. Nem az a lány voltál, akinek hittelek,
és Barbara
394
Hershey sem volt Elliotnak való a Hannah és nővéreiben. Megszólal az ajtócsengő, és felnézek Chet
és Rose képéből, amelyen egy szörfdeszkán állnak, és egy lányt pillantok meg, akit ismerek, vagy
legalábbis olyasmi. Pittsburghi Egyetem feliratú trikót visel farmerrel. Mocorog. Integet. Bárcsak
szólna éppen a zene! Legutóbb tetszett neki a zeném.
- Láttam az ablakban a táblát. - Nagyot nyel. - Kerestek még segítséget? Van, hogy elfelejtik levenni.
Néha meg átbaszás. Bocs a káromkodásért.
- Szeretem Austint.
Meghajol, szinte pukedlizik. Hízeleg neki a dolog, örül. Rám mered, és jó érzés a szemébe merülni,
és átnyújt egy önéletrajzot.
- Dolgoztam már egy kis könyvesboltban Williamsburgben, de maradjunk annyiban, hogy nem
működött a rövidlátó üzletpolitikájuk miatt azzal kapcsolatban, amit ők lopásnak neveztek -
mordul fel. - Mintha nem lenne muszáj hazavinnem könyveket, és elolvasnom őket. És ugyan hogy
olvasol el egy könyvet, ha semmit sem jelölsz meg benne? - Hangosan beszél. - Elnézést, hogy nem
vagyok afféle ultramodern Kindle-olvasó, de én a tollat, papírt szeretem, az igazi lapokat, amiket
elszakíthatok, megfoghatok. - Megcsóválja a fejét. - Na és, ha olyan könyvet veszek, aminek
jegyzeteket találok a margóján, úgy értem, ki ne örülne neki? Az csak bonusz. - Nem is várja, hogy
válaszoljak. Hunyorít. - Bocs. Elkalandoztam. De el kellett mondanom.
395
Megmondom neki, hogy csakis holdkórosokat veszünk fel, és mulatságosnak tart. Dallamos a
nevetése, és jól érzi magát itt
1
386
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Meg szeretném köszönni Joe Goldbergnek, hogy kikövetelte, hogy hallathassa a hangját. Szép volt,
Joe.
397
vele. Natalie Sousa, a gondolataimban olvastál, amikor megtervezted ezt a borítót. Köszönet érte.
A Barnstable Gimnázium számtalan diákja értene velem egyet abban, hogy nekünk voltak a legjobb
tanáraink a világon. Mick Cárion és Ed O’Toole, a bátorításotok mélységes hatással volt rám. Linda
Friedman, köszönöm, hogy ilyen csodálatos mentor voltál. Matt DiGangi, köszönet a tolvajnyelvben
nyújtott útmutatásért. Lauren Acampora Doyle, csodálatos, bölcs polio vagy, és köszönöm, hogy
bemutattál az Alloy istennőjének, Sara Shepardnak. Köszönet unokatestvéreimnek, Tommi Hurme-
nek a Pickleback koktélokért, és Kristiina Hurme-nek a támogatásáért. Az ilyesmi sokat segít,
ha pszichopatáról ír könyvet az ember.
Azután kezdtem bele a regénybe, hogy édesapám meghalt rákban. Barátaim, tartozom nektek: Amy
Sanborn, nagyon szerencsés vagyok, hogy már az anyaméhben is ismertelek. Lauren Heller, kész
ajándék vagy. Sarah Tatting-Kinzy, igazi hallgatóság vagy, hihetetlen barát. Matt Donnelly (és Corky
és Pinky), köszönet a Splendoreában töltött inspiráló időkért. June Hurme, Kathleen Kelly, köszönöm,
amiért mindig tudni akartátok, hogy mi következik. Lorena David Esguerra, George Esguerra, a
Dylan Roald Dahl-lakosztálya isteni volt. Lia és Todd Haberman, köszönet a fánkokért. Crispin
Struthers, köszönöm, hogy ott voltál. Nicholas Fonseca, megtöltesz élettel. Sharon és Paul Schwartz,
hálás vagyok az írói menedékért (és a palacsintákért!) a Cape Point Hotelben. Sophia Macheras, olyan
sokat jelentett nekem, hogy szeretted „Owent”! Michael Wyman, te vagy a legjobb, meg ne változz,
bébi! Köszönet és szeretet illeti a következőket is: Eric Scott Cooper, Frank Medrano, Beverly
Leiberman, Karen és Howie Onik, Erin Penner, Jen és Jon Sackett, Josh Wyman, Carole néni és Den
bácsi. Macherasék, Swartzék, Wymanék, unokatestvérek, családtagok, szeretlek benneteket! Egy egész
könyvet megtölthetnék további nevekkel, és utána még egyet. Szerencsés vagyok, hogy ennyi
nagyszerű lelket ismerhetek.
398
Sok csók és ölelés testvéreimnek, Alexnek és Bethnek, és fergeteges unokatestvéreimnek,
Jonathannak és Joshuának. És most kedves szüleim, Monica és Harold Kepnes, köszönöm, hogy
olyan otthont teremtettetek, ahol a Led Zeppelin és a nevetés volt az úr. Bárcsak itt lehetnél, apu, hogy
velem ünnepelj! Te és anyu azóta hittetek bennem, hogy ellopott fejszékről kezdtem írogatni a
Hello Kitty-s naplómba, és Édesvölgyi Suli-s könyveket gyűjtögettem. Ez jelent mindent. Ti adtok
ihletet, örökké.
Végül pedig köszönet mindazon művészeknek, akikre utalás történik ebben a könyvben. Ti vagytok a
legjobbak!