William Barclay:

LUKÁCS EVANGÉLIUMA

Napi bibliamagyarázatok

THE GOSPEL OF LUKE

Edinburgh 1973

Fordította: ifj. Horváth György

(A "Napi bibliamagyarázatokat olvassák a világon mindenhol az angolul

beszélő népek. Lefordították spanyol, japán, német és kínai nyelvre is.)

Kézirat
 2

1,1-4. Egy történés bevezetése

Lukács bevezetése egyedülálló az első három evangélium között, mert

egyedül itt lép a szerző elő a színre, és használja az "én" személyes
névmást.

(1) Ez a legjobb görög szöveg az Újszövetségben. Lukács azt a bevezető

formulát használja itt, amit a nagy görög történészek mind használtak.
Hérodotosz, a híres görög történetíró így kezdi művét: "Ezek a
Helicarnassusi Herodotos kutatásai." Egy jóval későbbi történész
Helicarnassusi Dyonisios mondta történetének kezdetén: "Mielőtt írni
kezdtem, információt gyűjtöttem, részint a legtanultabb emberektől,
akikkel kapcsolatba kerültem, részint történelmekből, melyeket rómaiak
írtak, melyekről dicsérettel szólnak." Lukács is, amikor elkezdi
evangéliumi történetét, a legzengzetesebb görög nyelven, a legjobb példák
nyomán járva tette ezt. Mintha Lukács azt mondta volna magának: "Én
írom a leghatalmasabb életrajzot a világon, és csak a legjobb méltó ehhez a
történethez." Az ősi kéziratok között sok gyönyörű munka található, ezeket
ezüst tintával bíbor pergamentre írták, a másoló amikor Isten vagy Jézus
nevéhez ért, arannyal írta. Dr. Boreham mondott egy történetet egy öreg
munkásról, aki minden este a legújabb és legragyogóbb pénzérméjét tette
tárcájába a vasárnapi persely számára. A történészt, a másolót és a munkást
ugyanaz az érzés töltötte be, csak a legjobb, ami tőlünk telik, méltó Jézus
számára.

(2) Lukács nem elégedett meg senki más Krisztus-történetével, neki a

sajátja kellett. Az igazi hit sohasem másodkézből való dolog, mint egy
folytatásos történet, vagy egy ismételgetett mese. Az igazi hit személyes
felismerés. Dr. Gossip mondta nagyon bölcsen: "A négy evangélium
nagyon fontos, de mindezeken túl az evangélium személyes
megtapasztalásból származik." Lukács felfedezte Jézus Krisztust a maga
számára.

(3) Talán a Bibliának ez a szakasza veti a legerősebb fényt az Írás

inspiráltságának kérdésére. Senki sem tagadhatja, hogy Lukács
evangéliuma inspirált könyv. Mégis Lukács annak hangsúlyozásával kezdi,
hogy a legalaposabb kutatás eredménye. Isten inspirálása nem jön a
karbatett kezekkel ülő emberhez, a lustához, aki csak várakozik; hanem a
gondolkozóhoz, keresőhöz, kutatóhoz. Az igazi inspiráció az, amikor a
kereső emberi ész találkozik Isten kijelentő Lelkével. Isten igéje adva van,
de annak adatik, aki keresi azt. Itt is érvényes: "Keressetek és találtok!"
 3

1,5-25. Fiú ígértetik

A központi személy ebben a történetben Zakariás, aki pap volt. Abija

rendjéhez tartozott. Áron minden közvetlen leszármazottja automatikusan
pap volt. Ez azt jelentette, hogy minden közönséges célra nagyon is
bőségesen állottak rendelkezésre szolgálattevők. Ezért huszonnégy
csoportba sorolták őket. Csak húsvétkor és pünkösdkor és a
tabernákulumok ünnepén szolgált egyszerre minden pap. Az év többi
részében mindenik csoport kétszer egy hetet szolgált. A munkájukat szerető
papok vágyakozva néztek előre erre a hetes szolgálatra, mert ez volt életük
legnagyobb eseménye. Pap csak tiszta zsidó vérből származó leányt
vehetett feleségül. Különösen jeles volt olyan leányt feleségül venni, aki
szintén ároni leszármazott volt, mint Erzsébet, Zakariás felesége. Jézus
idejében huszonhatezer pap volt Izraelben. Mindegyik csoportba majdnem
ezer tartozott. A csoporton belül a szolgálatokat sorsvetéssel osztották fel.
Minden reggel és este áldozatot mutattak be az egész népért. Égő áldozatul
egy egy-éves kost mutattak be, melynek hiba és folt nélkülinek kellett
lennie; ételt és italt is áldoztak, ami lisztből, olajból és borból állott. A
reggeli áldozat előtt és az esteli áldozat után illatáldozatot mutattak be a
füstölő áldozati oltáron, úgy hogy az égő áldozat úgy mehetett fel Istenhez,
mintha jó illatba lenne csomagolva. Megtörtént, hogy egyesek sohasem
jutottak életükben ahhoz a kiváltsághoz, hogy illatáldozatot mutassanak be.
Amikor a sors által ez a feladat esett egy papra, álmai megvalósulását látta
benne.

Ezen a napon a sors Zakariásra esett, és bizonyára lényének legbelsejéig

megrendült. Zakariás életének azonban volt egy tragédiája. Ő és felesége
gyermektelenek voltak. A zsidó rabbik úgy tartották, hogy hét fajta embert
vetett el Isten maga elől, és a lista így kezdődik: "A zsidót, akinek nincs
felesége, vagy azt a zsidót, akinek van felesége, de nincs gyermeke." A
gyermektelenség váló ok volt. Nem természetellenes tehát, hogy Zakariás
még ezen a nagy napon is saját személyes tragédiájára gondolt, és emiatt
imádkozott. Amikor minden remény meghalt már, akkor jött a csodálatos
látomás és üzenet, hogy kisfia fog születni. A tömjént és az áldozatot a
papok udvarában, a belső udvarban égették meg. Mialatt az áldozatot
bemutatták, a gyülekezet a szomszédos udvarban tolongott, az izraeliták
udvarában. A pap kiváltsága volt, hogy az esti áldozat után a két udvart
elválasztó korláthoz jött és megáldotta a népet. A nép csodálkozott, hogy
Zakariás sokáig késik. Amikor megjött, nem tudott beszélni. A nép
azonban megértette, hogy látomást látott. Így szótlanul, kábultan az
 4

örömtől fejezte be Zakariás a heti szolgálatát, és haza ment. Isten üzenete

beteljesedett, és Erzsébet megtudta, hogy gyermeke fog születni.

Egy kimagasló dolog van itt. Isten házában történt, hogy Isten szólt
Zakariáshoz. Mi sokszor vágyunk arra, hogy Isten üzenete szóljon hozzánk.
Bernard Shaw darabjában, a Szent Johannában van az, hogy Johanna hallja
az Isten hangját. Dauphin megsértődik: "Ó, azok a hangok, azok a hangok,
miért nem jönnek azok a hangok énhozzám? Én vagyok a király, nem te!
Az szól hozzád is - mondja Johanna, de te nem hallod azt meg. Nem mégy
a mezőre, hogy meghallgasd azt. Amikor a csengő megszólal, keresztet
vetsz, és ezzel kész. Ha azonban szívedben imádkozol, és figyelsz a légbe,
miután a csengő hangja megszűnik, te is hallhatod a hangokat, mint én."
Johanna alkalmat adott magának, hogy meghallgassa az Isten szavát.
Zakariás a templomban volt, és ott várt Istenre. Isten szava azokhoz szól,
akik figyelnek arra Isten házában, mint Zakariás.

1,26-38. Isten üzenete Máriához

Mária Józseffel volt eljegyezve. Az eljegyzés egy évig tartott, és éppen

olyan kötelék volt, mint a házasság. Csak válással lehetett felbontani. Ha
egy ember, aki jegyben járt egy lánnyal, meghalt, a törvény előtt
özvegynek számított. A törvényben előfordult ez a különösen hangzó
kifejezés: "szűz, aki özvegy". Ha az eljegyzés megtörtént, olyan kötelék
keletkezett köztük, amit csak a halál bonthatott fel.

Ebben a szakaszban szembe találkozunk a keresztyénség egy nagyon

fontos tanával, a szűztől születéssel. Azonban a keresztyén egyházakban
kétféle felfogás van ezzel a tannal kapcsolatban. Nézzük az érveket, amiért
mi hiszünk abban! Két okból is szó szerint vehetjük ezt.

(1) Ha elolvassuk ezt a szakaszt, és még hozzá vesszük a Mt 1,18-25-öt, a

szószerinti értelem az, hogy Jézus Máriától született emberi apa nélkül.
(2) Természetesen úgy tartjuk, hogy Jézus különleges személy, akinek ebbe
a világba való jövetele is rendkívüli volt.

Más felfogás szerint a szűztől születés történetét nem kell ilyen szószerint
venni.

(1) Jézus geneológiáját mind Lukács, mind Máté Józsefen át vezeti, ami
különös, ha József nem volt apja. (Erre meggyőző magyarázatot ad az
adoptáció lehetősége - megjegyzés a fordítótól.)
 5

(2) Amikor Mária kereste Jézust, miután a nagy ünnepen visszamaradt,

ezt mondta: "A te apád és én kerestünk téged, mivel nagyon aggódtunk" -
Lk 2,48. Itt az apa megnevezés Józsefre vonatkozik.
(3) Jézust József fiának említi a Mt 13,55 és a Jn 6,42 is.
(4) Az Újszövetség többi része nem említi a szűztől születést. Azonban a
Galata 4,4 Jézusról úgy beszél, mint aki asszonytól született. Ez a
természetes dolog minden halandó számára (Jób 14,1; 15,14 stb.)

Akik nem veszik szószerint a szűztől való születést, hogy értik tehát? A
zsidóknak van egy közmondásuk, mely szerint minden ember születésében
három szülő játszik közre: az apa, anya és Isten. Úgy tartották, hogy
sohasem születik gyermek Lélek nélkül. Ez a felfogás úgy érzelmezi, hogy
Jézus születésének újszövetségi történetei kedves költői módon mondják el,
hogy ha volt is apja Jézusnak, Isten Szentlelke egyedülálló és különleges
módon működött közre.

Mária alázata nagyon kedves dolog. Amit csak Isten mond, én elfogadom.
Mária megtanulta, hogy el kell felejteni a világ leggyakoribb imádságát,
"változtasd meg a te akaratodat", ehelyett a világ legnagyobb imádságát
imádkozta: "Legyen meg a te akaratod!"

(A 32-33. vershez: A Westminster Abbéban, mely több, mint 900 éves,

ahol nemzedékről-nemzedékre Anglia királyait koronázzák, a Jelenések
könyvéből ezek az igék vannak felírva a szentély fölé: "E világ királysága
a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett. És ő uralkodik felette örökkön örökké."
- Jel 1,15.)

1,39-45. Az áldottság paradoxonja

Az egész szakasz egy lírai dal Mária áldottságáról. Sehol sem láthatjuk
jobban az áldottság paradoxonját, mint Mária életében. Mária számára
természetes volt az áldottság, hiszen Isten Fia anyjának lett kiválasztva.
Szíve betelt csodálkozó, remegő örömmel, ilyen nagy kiváltság hallatára.
Azonban ez az áldottság az, ami egykor kardként járja át majd szívét. Ez a
dicsőség fogja egykor összetörni szívét. Áldott volt, és ez azt jelentette
számára, hogy egy napon fiát kereszten függeni fogja látni.

Nagyon gyakran azt jelenti Isten kiválasztottjának lenni, hogy egyszerre

kell hordozni az öröm koronáját és a kereszt fájdalmát. A fájó igazság az,
hogy nem könnyebbségre, kényelemre, önző örömre választ ki egy
személyt, hanem nagy faladatra, ami igényli eszét, szívét, kezét, mindent,
amit tenni tud. Isten azért választ ki valakit, hogy használja. Amikor Joan
de Arc látta, hogy rövid az ideje, így imádkozott: "Már csak egy évem van,
 6

használj, ahogy tudsz." Amikor ezt megértjük, akkor a nyomorúságok és

nehézségek, melyek Isten szolgálatával vele járnak, nem okok lesznek a
panaszkodásra, hanem a mi dicsőségünk és koronánk, mert Istenért
szenvedtünk. Amikor Richard Cameront elfogták ellenségei, akik a
missziót akadályozták, megölték. Nagyon szép kezei voltak, ezeket
levágták, és elküldték apjának azzal az üzenettel, hogy vajon megismeri-e
azokat? "Ezek az én fiaméi, az én drága fiaméi" - mondta. - Jó az Isten
akarata, aki sohasem ront meg engem, vagy az enyéimet." A könnyek
között is világos volt, hogy ez volt Isten akarata. Egy nagy spanyol szent
így imádkozott népéért: "Tagadja meg Isten a békességet tőletek, és adjon
nektek dicsőséget!" Egy nagy modern igehirdető mondta: "Jézus Krisztus
nem azért jött, hogy könnyűvé tegye az életet, hanem, hogy naggyá az
embert." Az áldottság paradoxonja az, hogy egyszerre helyezi az emberre,
adja az embernek az egész világon a legnagyobb örömet és a legnagyobb
feladatot és felelősséget.

1,46-56. A csodálatos himnusz

Ez a szakasz egyik legnagyobb himnuszává lett az egyháznak, a

"Magnifcat". Az egész az Ószövetségben gyökerezik. Különösen rokon
Anna dicsőítő énekével. (1Sám 2,1-10.) Vannak, akik azt mondják, hogy a
vallás ópium a nép számára. Azonban Stanley Jonesnak van igaza, aki
szerint a "Magnificat a legforradalmibb dokumentum a világon." A
Magnificat Isten három forradalmáról beszél.

1. "Szétszórja a szívük gondolatában felfuvalkodottakat." Ez erkölcsi

forradalom. A keresztyénség a gőg halála. Miért? Azért, mert ha valaki
életét Krisztus élete mellé teszi, az kisöpri a felfuvalkodottság utolsó
nyomait is belőle. Néha történik valami olyan az emberrel, ami megrázza
és megszégyeníti. O.Henrynek van egy idevágó novellája. Volt egy fiú, aki
falun nőtt fel. Az iskolában egy lány mellett ült, diákszerelem született. A
fiú nagyvárosba került, és rossz útra tért. Zsebmetsző és alkalmi tolvaj lett
belőle. Egy napon éppen egy öregasszony kézi táskáját lopta el. Okos
munkának minősítette, és meg volt elégedve. Aztán megláttam amint
diákszerelme szembe jön vele, akiről még sugárzott a tisztaság. Hirtelen
úgy látta meg magát, mint olcsó, üres semmit. Égve a szégyentől,
nekihajtotta fejét a lámpaoszlop hideg vasának, és így sóhajtott fel:
"Istenem, bárcsak meghalnék!" Meglátta magát. Krisztus képessé teszi az
embert arra, hogy helyesen lássa magát, és ez halálos csapás a gőgre. Az
erkölcsi forradalom megkezdődött.

2. "Hatalmasokat dönt le, s felemeli a megalázottakat." Ez társadalmi

forradalom. A keresztyénség véget vet a világ minősítésének és
 7

presztízsének. Muretus, a középkor nagy vándor tudósa szegény ember

volt. Egyszer egy olasz városban rosszul lett, s kórházba vitték. Az orvosok
latinul beszélték meg diagnózisát, álmukban sem gondolták volna, hogy ő
megértheti azt. Azt javasolták, mivel egy jelentéktelen vándor,
felhasználhatnák orvosi kísérletekre. Erre Muretus felemelte fejét, és saját
művelt nyelvükön válaszolt nekik: "Ne nevezzetek senkit jelentéktelennek
és értéktelennek, akiért Krisztus meghalt!" Amikor megértjük, mi az, amit
Jézus minden emberért tett, tovább nem beszélünk közönséges emberekről.
A társadalmi kategóriák eltűnnek.

3. "Betölti az éhezőket, és gazdagokat küld el üresen." Ez gazdasági

forradalom. Sok országban az a törvény, hogy mindenki annyit szerez,
amennyit tud. Nem számít, milyen úton, a pénznek nincs szaga. Az igazi
keresztyén ember azonban nem tudja elnézni, hogy ő bőségben legyen, míg
a másik éhezik. Meg kell osztani javait a rászorulókkal. Sok szépség van a
Magnificatban, de ebben a szépségben dinamit van. A keresztyénség
forradalmat teremt minden emberben és forradalmat a világban is.

1, 57-66. János legyen a neve!

Palesztinában a gyermek születése nagy örömünnep volt, különösen, ha az

újszülött fiú volt. Amikor szülés ideje elérkezett, a barátok és a helyi
zenészek a ház köré gyűltek. Amikor a szülés megtörtént, és az újszülött fiú
volt. A zenészek rázendítettek, nagy gratuláció és ünneplés következett. Ha
azonban lány volt, a zenészek csendben és sajnálkozva elvonultak. Volt
egy közmondás, mely szerint a fiú gyermek születése egyetemes örömet
okoz, a leány gyermek egyetemes szomorúságot. Így Erzsébet házában
dupla volt az öröm. Végre gyermeke született, és a gyermek fiú volt! A
nyolcadik napon metélték a gyermeket körül, és ekkor kapta meg nevét is.
Leányokat a születéstől számított harminc napon belül bármikor
elnevezhettek.

Palesztinában beszédes neveket használtak. Ezek gyakran a szülés

körülményeit írták le, mint Ézsau és Jákób esetében. (Ex 25,26.) Máskor a
gyermeket jellemezték vele. Lábán pl. fehéret, vagy szőkét jelent. Máskor a
gyermek a szülő nevét kapta. Gyakran a név a szülők örömét fejezi ki. Saul
és Sámuel mindkettő azt jelenti, "kért", "Istentől kért". Máskor a név a
szülők hitének deklarálása. Illés pl. azt jelenti: "Jahve az én Istenem". Így
hangsúlyozták ki hitüket a Baál imádat idején az igaz Isten iránt Illés
szülei. Erzsébet a szomszédok nagy meglepetésére azt mondotta, hogy a
gyermek neve János legyen, és Zakariás megerősítette, hogy az ő kívánsága
is ugyanez. János a rövidebb formája a Jehohanan névnek, ami azt jelenti,
"Jahve ajándéka", vagy "Isten kegyelmes". Isten rendelte el, hogy ezt a
 8

nevet adják a gyermeknek, és ez a szülők háláját fejezte ki a váratlan

örömért. Ez a kérdés tört fel a szomszédokból, és mindenkiből, aki hallotta
a csodálatos történetet: "Mi lesz ebből a gyermekből?"

Minden gyermek csodálatos lehetőség. Volt egy öreg latin tanár, aki
mindig mélyen meghajolt osztálya előtt, mielőtt óráját elkezdte volna.
Amikor megkérdezték, mért teszi, így felelt: "Sohasem tudhatjátok, mi lesz
ezekből a legénykékből."

Egy gyermek belépése a családba két dolgot jelent. Először: A legnagyobb

kiváltságot, amit az élet adhat egy férfinek és nőnek. Valami olyat, amit
Istennek kell megköszönni. Másodszor az élet legnagyobb felelősségét
jelenti, mivel a gyermek a lehetőségek kötege. A szülőkön és a tanítókon
múlik, hogy hogyan valósulnak meg, vagy hogyan nem, ezek a
lehetőségek.

1,67-80. Az apai öröm

Zakariásnak látomása volt fiáról. Úgy gondolt rá, mint aki próféta és
előfutár lesz, útkészítő a Messiás előtt. Minden kegyes zsidó reménykedett
és várt arra a napra, amikor Isten Felkentje, a Messiás eljön. Legtöbbjük
úgy hitte, hogy ennek beteljesedése előtt előfutár jelenik meg, aki bejelenti
a Messiás jövetelét és készíti útját. A hagyományos felfogás szerint Illés
fog visszatérni. (Mal 4,5.) Zakariás az ő fiában látta meg azt, aki
útkészítője lesz majd az eljövendő királynak.

A 75-77. versek a keresztyén ember útjának fokozatait mondják el.

(1) Készülődésnek kell lennie. Az egész élet készülődés, ami Krisztushoz

vezet bennünket. Amikor Walter Scott fiatal volt, katona szeretett volna
lenni. Egy baleset következtében azonban sánta lett, és álmáról le kellett
mondania. Tanulni kezdett, tanulmányozta a régi skót történelmet,
regényeket, és nagy íróvá lett. Egy idős ember ezt mondta róla: "Ő
alakította magát abban az időben, és évekbe tellett, amíg az lett belőle,
amit elgondolt." Az életben Isten úgy munkálkodik minden dolgon
keresztül, hogy Krisztushoz vezessen bennünket.

(2) Ismeretre is szükség van. Az az igazság, hogy az ember addig nem

tudta, milyen Isten, amíg Jézus Krisztus el nem jött. A görögök egy
érzéketlen istent képzeltek el, túl minden örömön és bánaton, aki az embert
hideg mozdulatlan zárkózottsággal szemléli, akitől nem várhat segítséget.
A zsidók egy ítéletes istent képzeltek el, akinek neve: törvény, és feladata
 9

az ítélet. Itt csak félelem volt. Jézus eljött, és egy olyan Istent hirdetett, aki
szeretet, és az emberek döbbent csodálkozással ezt mondták: mi sohasem
tudtuk, hogy Isten ilyen. Az inkarnáció egyik nagy célja, hogy Isten igaz
ismeretét adja az embernek.

(3) Meg kell lennie a bűnbánatnak is. A bűnbocsánattal kapcsolatban

egy dologban világosan kell látnunk. A bűnbocsánat nem annyira felmentés
akar lenni a büntetés alól, hanem a kapcsolat rendezése. Senki sem menthet
meg bennünket bizonyos bűneink következményétől. Az óramutatót nem
lehet visszaállítani, a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. De
az Istentől való elidegenedés Istenhez való fordulássá lehet. A távoli Isten
közel lévővé válik, és az Isten, akitől mi félünk, az ember szívének
szerelmese lesz.

(4) Az új életben való járás a békesség útja. A békesség a zsidó

gondolkodásban nemcsak a problémák távollétét jelenti, hanem mindent
jelent, ami az ember számára a legfőbb jót elősegíti. Jézus Krisztus által az
ember járhat azon az úton, amely életre vezet, életet sugároz és nem halált.

2,1-7. Utazás Betlehembe

Két okból tartottak rendszeres népszámlálást a Római Birodalomban:

felbecsülni az adózók számát, és megállapítani, kik esnek kötelező katonai
szolgálat alá. A zsidók mentesítve voltak a kötelező katonai szolgálat alól,
ezért Palesztinában a népszámlálást mindenek előtt adózási célokból
tartották.

A népszámlálásról határozott ismereteink vannak, mert fennmaradtak az

egyiptomi népszámlálás feljegyzései. Majdnem biztos, hogy ahogy
Egyiptomban történt, úgy történt Szíriában is, és Júdea része volt Szíria
provinciájának. A rendelkezésünkre álló információk valódi népszámlálási
okmányokból valók. Ezeket papiruszra írták, és nem régen fedezték fel
Egyiptom városainak és falvainak portömegében és a sivatag homokjában.
Minden tizennegyedik évben tartottak ilyen népszámlálásokat. Krisztus
után 20-tól valódi dokumentumaink vannak minden megtartott
népszámlálásról. Ha a tizennégy éves ciklus Szíriában is megvolt, akkor a
mi népszámlásunk Krisztus előtt 8-ban lehetett, és ebben az évben született
Jézus. Lehet, hogy Lukács itt egy kicsit tévedett. Quirinius (Cirénius)
ugyanis nem volt igazi kormányzója Szíriának Krisztus után 6-ig. Az igaz,
hogy hivatali tisztséget viselt ott Kr. u. 7-ig. Ez alatt az első a hivatali
periódus alatt történt a népszámlálás.
 10

Kritikusok meg szokták kérdőjelezni azt a tényt, hogy mindenkinek saját

szülővárosába kellett volna mennie. Idézek egy eredeti kormányrendeletet
Egyiptomból: "Gaius Vibius Maximus Egyiptom prefektusa elrendeli:
látva, hogy az idő elérkezett a házról-házra való népszámlálásra, szükséges,
hogy kényszerítse mindazokat, akik bármilyen okból körzetükön kívül
tartózkodnak, térjenek saját otthonukba, hogy eleget tehessenek a
népszámlálás rendes követelményének, és készségesen részt vehessenek a
katonai sorozáson." Ha ez volt a helyzet Egyiptomban, ez lehetett Júdeában
is, ahol a régi törzsi szervezet jól működött, s az embereknek törzsük
főhadiszállására kellett menniük. Ez is bizonyíték az Újszövetség
ismereteinek pontosságára.

Názárettől kb. 140-150 km az út Betlehemig. Az utasok számára az ellátás

nagyon primitív volt. A "vendéglő" egy közös udvarból nyíló rekeszek
sorából állott. Az utasok saját kosztjukat ették, a vendéglős csupán a
jószágok számára gondoskodott takarmányról, és tüzet adott a főzéshez. A
város már zsúfolt volt, és József és Mária már nem talált helyet. Így a
közös udvarban született meg Mária gyermeke. A pólya egy négyszögletű
kendő volt. Ebbe tekerték be a gyermeket. A jászol az a hely, ahonnan a
jószágok a takarmányt fogyasztják. Ide helyezték Jézust. Az, hogy nem
volt hely számukra a vendégfogadó háznál, szimbóluma annak, mi fog
történni Jézussal egész életében. Egyetlen hely volt számára, amit senki
nem irigyelt, s ez a kereszt volt. Be akar költözni az emberek túlzsúfolt
szívébe, de sokszor nem tudja ezt megtenni. Az ő ember-keresése még ma
is folytatódik, de az ő elutasítása is.

2,8-20. Pásztorok és angyalok

Csodálatos, hogy a Jézus megszületéséről szóló első híradás a pásztoroknak

volt címezve. Az akkori kegyes ortodoxia emberei megvetették a
pásztorokat. A pásztorok ugyanis képtelenek voltak megtartani az
aprólékos vallási előírásokat, kézmosásokat és regulákat. A nyáj sok
gondot okozott nekik, ezért a vallásos zsidók úgy tekintették őket, mint
közönséges embereket. Isten üzenete először a mezők egyszerű embereihez
jött.

Persze, ezek a pásztorok egy bizonyos értelemben különleges pásztorok

voltak. Már hallottunk arról, hogy a templomban reggel és este egy-egy
hibátlan bárányt mutattak be áldozatul Istennek. Hogy állandó legyen az
ellátás a tökéletes és hibátlan bárányból, a templomi hatóságok saját
birkanyájat tartottak erre a célra. Ezt a nyájat Betlehem körül legeltették.
Nagyon valószínű, hogy ezek a pásztorok annál a nyájnál végeztek
szolgálatot, amelyből a templomi áldozatot választották ki. Gyönyörű
 11

gondolat, hogy azok a pásztorok, akik az áldozati bárányokat őrizték, látták

meg elsőnek Istennek Bárányát, aki elveszi a világ bűnét.

Már hallottuk, hogy amikor egy gyermek született, összegyűltek a helybeli

zenészek, hogy zenével köszöntsék. Mivel Jézus egy betlehemi istállóban
született, ez a ceremónia nem mehetett végbe. Csodálatos, hogy mennyei
zenekar foglalta el a földi zenekar helyét, és angyalok énekeltek olyan
dalokat Jézusnak, amelyeket emberek nem tudtak volna énekelni.

Ezeken a feljegyzéseken át mindenhol Isten Fia születésének puritán

egyszerűsége ötlik szemünkbe. Mi úgy képzeljük, hogy az Isten Fia e
világba születésének legalább egy palotában vagy kastélyban kellene
történnie. Mátyás király gyakran aggodalmat okozott udvarának, mivel el-
eltűnt, és inkognitóban járt népe között. Kérték, biztonsága okáért ne tegye
ezt. Így felelt: "Nem tudok uralkodni népemen, ha nem tudom, hogyan él."
A keresztyén hit azt a csodát hirdeti, hogy minekünk olyan Istenünk van,
aki ismeri ezt az életet, amit mi élünk, mivel ő is élte ezt, úgy, hogy nem
vett igénybe előjogokat.

A 19. vershez: Nagy dolog téglából maradandót alkotni. Nagy dolog volt,
amikor Michelangello a durva márványtömbben meglátta a csodálatos
angyalt, és ügyessége szoborrá formálta azt. Legnagyobb dolog azonban
az, hogy a szülők igaz embereket formálnak Isten előtti felelősséggel
gyermekeikből.

2,21-24. Az ősi szertartások megtartása

Ebben a szakaszban úgy láthatjuk Jézust, mint aki három olyan ősi
szertartásban részesül, melyeknek minden zsidó fiút alávetettek.

(1) Körülmetélés. Minden fiú gyermeket születése utáni nyolcadik napon

körülmetélték. Olyan szent volt ez a szertartás, hogy még szombatnapon is
végre kellett hajtani, amikor a törvény majdnem minden cselekvést
megtiltott, ami nem volt abszolúte szükséges. Amint már hallottuk, ezen a
napon kapta a gyermek hivatalosan is a nevét.

(2) Az elsőszülött megváltása. Az Ex 3,2 szerint minden elsőszülött hím,

mind az ember, mind a lábasjószág Istennek volt szentelve. Ez a törvény
Isten kegyelmes akaratának elismerése akart lenni, mellyel életet és
leheletet adott az embernek. Ha ezt a szertartást betű szerint végrehajtották
volna, az élet zsákutcába jutott volna. Ezért volt az elsőszülött
megváltásának szertartása. (Num 18,16.) Öt sekelért a szülők
visszaválthatták fiukat Istentől. Az összeget a papnak kellett lefizetni. A
 12

születéstől eltelt harmincegy napnál korábban nem lehetett fizetni, de sokat

késlekedni sem lehetett.

(3) A gyermekszülés utáni tisztulás. Ha az asszony gyermeket szült, és ha

az ráadásul fiú volt, negyven napig volt tisztátalan; ha lány volt, nyolcvan
napig. Járhatott odahaza, végezhette munkáját, de nem léphetett be a
templomba, és nem vehetett részt semmi vallási szertartáson. (Lev 12.)
Ennek az időnek végén egy bárányt kellett vinni a templomba égőáldozatul
és egy galambfit bűnért való áldozatul. Ez az áldozat igen költséges volt,
ezért a törvény kimondta, hogy ha valaki nincs abban a helyzetben, hogy
bárányt vigyen, egy másik galambot is vihetett helyette. (Lev 12,8.) A két
galambáldozatot, mely a bárány helyetti galambból és a másik galambból
állott, technikailag a szegények áldozatának nevezték. Mária is ezt az
áldozatot mutatta be.

Itt újra láthatjuk, hogy Jézus egy átlagos otthonban született, ahol nem volt
luxus, ahol minden fillért kétszer is meg kellett gondolni, hova költik, ahol
a család minden tagja ismerte a megélhetés nehézségét, és az élet
bizonytalanságát. Amikor a sors elcsüggeszt bennünket, jó emlékeznünk
arra, hogy Jézus is tudta, mit jelent beosztással élni.

Mindhárom szertartás régi, és különös nekünk, de mindhárom hátterében

az a meggyőződés húzódik meg, hogy a gyermek Isten ajándéka. A
stoicusok azt tartották, hogy a gyermek nem adatik a szülőknek, hanem
kölcsönbe adatik Istentől. Isten minden ajándéka között a gyermekért
tartozunk a legnagyobb felelősséggel Istennek.

2,25-35. Megvalósult álom

Nem volt olyan zsidó, aki ne tekintette volna saját népét választott népnek.
Azt azonban elég tisztán látták, hogy emberileg nemigen jut világhatalmi
helyzetbe népük, amelyre hitük szerint rendeltetett. Úgy hitték, hogy mivel
ők választott nép, egy nap ők lesznek a világ és a nemzetek urai. Ezt
mennyei hősök földre szállása fogja megteremteni. Mások szerint Dávid
király vonalán új király támad, és visszaállítja a régi dicsőséget. Ismét
mások szerint Isten fog beavatkozni a történelembe természetfeletti módon.
Ennek ellentéteként volt egy kis csapat, akiket "a föld csendesei" névvel
illettek. Ezek nem álmodoztak erőszakról, hatalomról, hadseregről,
zászlókról. Ezek állandó imádkozásban s vigyázásban foglalatoskodtak,
várván Isten eljövetelére. Egész életükben imádkoztak és csendesen vártak
Istenre.
 13

Ezek közül volt egy: Simeon. Imádságban, hódolatban, alázatban,

hűségesen várt arra a napra, amikor majd Isten megvigasztalja népét. Isten
megígérte neki a Szentlélek által, hogy nem hal meg addig, amíg Isten
felkent királyát meg nem látja. Ő a gyermek Jézusban ismerte fel ezt a
királyt, és boldog volt. Most már kész volt elmenni. Szavaiból lett a "Nunc
Dimittiis", az egyház másik nagy és drága himnusza.

A 34. versben Simeon Jézus munkájának és sorsának summáját adja.

(l) Jézus lesz az ok, ami miatt sokan elesnek. Ez nehéz, különös, de igaz
mondat. Nem annyira Isten ítéli el az embert, mint az ember ítéli el
önmagát, és ítélete a Jézus Krisztushoz való viszonya. Ha valaki, aki
amikor ezzel a jósággal és szépséggel találkozik, és szíve megindul, és
szeretettel felel, az Isten országában van. Ha a találkozásban mozdulatlan,
hideg marad, vagy ellenségesen gyűlölködő, ítélet alatt van. Megvan a
lehetősége a nagy visszautasításnak és a nagy elfogadásnak.

(2) Jézus lesz az ok, aki által sokan felkelnek. Seneca mondta régen: "Az
embernek mindenek felett egy alányújtott kézre van szüksége, ami
felemeli." Jézus Krisztus keze az, ami az embert kiemeli a régi életből, és
beemeli az új életbe. Ki a bűnből, be a jóba; ki a szégyenből, be a
dicsőségbe.

(3) Jézus sok ellenségeskedéssel fog találkozni. Jézus Krisztussal

szemben nem lehetünk semlegesek. Vagy meghódolunk előtte, vagy
harcolunk ellene. Az ember tragédiája az, hogy gőgje visszatartja attól,
hogy meghódoljon előtte, akinél az igazi győzelmet találhatja.

2,36-40. Szép öregség

Anna is egy volt a "föld csendesei" közül. Semmit sem tudunk róla azon
kívül, amit ezek a versek mondanak, de még ebben a tömör, rövid részben
is tökéletes jellemrajzot ad Lukács.

(1) Anna özvegy volt. Ismerte a nyomorúságot, de nem keseredett meg. A

nyomorúság két hatást érhet el nálunk. Megkeményíthet, megkeseríthet,
lemondóvá tehet Istennel szemben. De tehet kedvessé, szelíddé,
együttérzővé is. Megrabolhat hitünktől, de mélyebben is megerősíthet
bennünket hitünkben. Minden azon múlik, hogyan gondolkodunk Istenről.
Ha zsarnokot látunk Istenben, ellenszegülünk; ha Istenre mint Atyára
gondolunk, bizonyosak lehetünk afelől, hogy az atyai kéz sohasem okoz
gyermekének szükségtelen fájdalmat.
 14

(2) Nyolcvannégy éves volt. Ámbár öreg volt, nem szűnt meg
reménykedni. Az idő elveheti testünk erejét és szépségét, sőt rosszabbat is
tehet. Lelki elevenségünket is elrabolhatja, egykori reménységeinket
megölheti, amíg szomorúan beletörődünk és belefásulunk az életbe, és úgy
fogadjuk el a dolgokat, amint vannak. Minden azon fordul meg, hogy
vélekedünk Istenről. Ha Istenre úgy gondolunk, mint távoli messzeségben
lévő személyre, elcsüggedünk. De ha úgy gondolunk Istenre, hogy tudjuk:
ő titokzatos kapcsolatban van az élettel, keze az élet ütőerén van,
bizonyosak lehetünk afelől, hogy számunkra a legjobb még hátra van, és az
évek sohasem fogják megölni reménységünket.

Hogy maradhatott Anna ilyen?

(1) Nem szűnt meg soha istentiszteletre járni. Életét Isten házában
töltötte, Isten népével. Isten azért adta nekünk az Anyaszentegyházat, hogy
anyánk legyen a hitben. Felbecsülhetetlen kincstől fosztja meg magát az,
aki elhanyagolja a közösséget az istentisztelő néppel.

(2) Sohasem szűnt meg imádkozni. A nyilvános istentisztelet csodálatos,

de a "magán istentisztelet" is az. Helyesen mondta valaki: "Az imádkozik
legcsodálatosabban a közösségben, aki magánosan is imádkozik."

Az évek megkeseredés nélkül múltak el Anna felett, mivel napról-napra

kapcsoltban volt azzal, aki az erő forrása, és akinek erejében a mi
gyengeségünk erővé lesz.

2,41-52. A derengő felismerés

Ez alapvetően fontos szakasza az evangéliumi történetnek. A törvény

szerint az volt a gyakorlat, hogy minden felnőtt zsidó férfinak, aki
harminchat km-es körzetben Jeruzsálem körül élt, kötelezően részt kellett
vennie a húsvéti ünnepen Jeruzsálemben. Tény, hogy a földön élő minden
zsidónak vágya volt, hogy legalább egyszer életében részt vehessen a
jeruzsálemi ünnepen. A zsidó fiú először tizenkét éves korában vehetett
részt, ettől kedve a törvény fia lett. Ettől kezdve a törvény kötelezettségeit
magára kellett vennie.

Jézus is tizenkét éves korában ment először a templomba. Elképzelhetjük,

mennyire elbűvölte a szent város, a templom, a szertartások. Amikor szülei
haza indultak, hátra maradt. Nem gondatlanság volt az oka, hogy
elveszítették őt. A nők sokkal korábban indultak egy karavánnal, a férfiak
később, mivel gyorsabban haladtak. A két menet az esti táborozás idején
 15

találkozott össze. Ez volt Jézus első húsvétja. Mivel József azt gondolta,
Máriával van, és Mária azt gondolta, Józseffel van, nem hiányolták az esti
táborozás idejéig. Visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék.

Húsvét idején az volt a szokás, hogy a Szanhedrin nyilvánosan ülésezett a

templomudvarban. Mindenki jelenlétében megbeszéléseket tartott, bárki
hallgathatta a fejtegetéseket a vallási és teológiai kérdésekről. Nos, itt
találták meg Jézust. Ne úgy gondoljuk el, hogy egy koraérett gyermek
lepipálta volna a nála sokkal idősebbek seregét! A hallgatás és a kérdezés
volt az általános kifejezés a tanulás megnevezésére a zsidó diákok számára.
Jézus hallgatta a kérdéseket és fejtegetéseket, és élénken kutatta, részt vett
a lényeg megfogalmazásában.

Most következik Jézus életének egyik döntő szakasza. "A te atyád és én -

mondta Mária - kerestünk téged." "Nem tudjátok - mondta Jézus -, hogy
nekem az Atyám házában kell lennem?" Nézzük csak, milyen finoman, de
határozottan veszi el Jézus az atya nevet Józseftől, és adja Istennek!
Egyszer Jézusnak fel kellett ismernie egyedülálló kapcsolatát Istennel.
Nem ismerhette ezt akkor, amikor még bölcsőben lévő csecsemő volt, vagy
anyja keblén nyugvó gyermek, hiszen akkor egy szörnyeteg és abnormális
lény lett volna. Az évek múlásával azonban bizonyosan gondolt rá, és az
első húsvéton, a férfikor hajnalán jött a hirtelen felismerés, a tudatossága
annak, hogy ő nem olyan, mint más ember, mivel egyedülálló és
különleges értelemben Isten Fia. Ez annak a napnak a története, amikor
felismerte, KICSODA Ő. Jegyezzünk meg egy dolgot: e felismerés nem
tette gőgössé! Nem nézte le továbbra sem egyszerű szüleit, a kedves Máriát
és a keményen dolgozó Józsefet. Hazament és engedelmeskedett nekik. Az
a tény, hogy ő Isten Fia, földi szülei tökéletes gyermekévé tette. Isten igaz
embere sohasem veti meg a földi kötelékeket, sőt mivel Isten embere, még
nagyobb hűséggel teljesíti emberi kötelességeit.

3,1-6. A király hírnöke

Lukácsnál Keresztelő János megjelenése az a sarokpont, amin a történelem

megfordult. Olyan fontosnak tartja ezt, hogy ezt az eseményt, nem
kevesebb, mint hat tényhez köti.

(1) Tibérius volt Augustus után a császár, Kr. u. 11-12-ben társuralkodóvá

tette, de egyeduralkodó csak 14-ben lett. Uralkodásának 15. éve tehát Kr. u.
28-29. Lukács Keresztelő fellépését világtávlatú háttérbe helyezi, a Római
Birodalom hátterébe.
(2) A következő három időpont, amit Lukács megjelöl, Palesztina politikai
szervezetével van kapcsolatban. A tetrarcha negyedes fejedelmet jelent.
 16

Olyan provinciákban, mint Thessalya és Galatia négy részre vagy területre

volt osztva minden rész. Kormányzója tetrarcha volt. Később a szó értelme
bővült, és bármilyen rész kormányzóját jelentette. Nagy Heródes Kr. u. 4-
ben halt meg negyven évi uralom után. Királyságát három fia közt osztotta
fel. A rómaiak először beleegyeztek a dologba.
a/ Heródes Antipasznak Galileát és Pereát hagyta. Ő Kr. e. 4- Kr.
u. 39. uralkodott. Jézus élete tehát az ő uralma alatt és országában folyt
nagy részben.
b/ Heródes Fülöpnek Itureát és Trachonitist hagyta. Kr. e. 4- Kr. u.
33-ig uralkodott. Cézárea Filippit róla nevezték el, és ő építette valójában.
c/ Archelaosra Júdeát hagyta Samáriával és Edommal. Ő nagyon
rossz király volt. A zsidók végül is kérvényt küldtek és kérték Rómától
elmozdítását. Róma türelmetlen lett a Júdeában levő folytonos zavarok
miatt, kinevezett egy római protektort, vagy más néven kormányzót. Ebben
az időben Pilátust, aki Kr. u. 25-37-ig volt kormányzó. Lukács ebben a
mondatban panoráma képet ad Nagy Heródes egykori királyságának
felosztásáról.
(3) Lisániásról gyakorlatilag semmit sem tudunk.
(4) Lukács miután a világ és Palesztina politikai helyzetével foglalkozott,
most a vallásos helyzetre tér át, és János fellépését Annás és Kajafás
főpapságának idejére teszi. Sohasem volt egyszerre két főpap. Mit akar
Lukács mondani azzal, hogy ezt a két főpapot egyszerre nevezi meg? A
főpap egy-személyben a polgári és vallási élet feje volt. Régebben a főpapi
hivatal örökletes és egész életre szóló volt. A római uralom alatt azonban
minden fajta cselszövés és intrika tárgya lett. Ennek eredményeképpen Kr.
e. 37 és Kr. u. 26 között nem kevesebb, mint huszonnyolc különböző főpap
volt. Annás Kr. u. 7-14 között volt főpap. Történetünk idején tehát
hivatalon kívül volt már. Őt azonban négy fia követte a főpapságban,
Kajafás pedig a veje volt. Ámbár Kajafás volt az uralkodó főpap, de Annás
volt a hatalom a trón mögött. Ezért vitték először őhozzá Jézust
letartóztatása után. (Jn 18,13.) Lukács kapcsolatba hozza tehát Kajafással,
aki valójában a főpap volt, de még mindig Annás volt a legbefolyásosabb
főpapi személy az országban.

A 4-6. versek Ézsaiás 40,3-5-ből való idézetek. Amikor keleten egy király
birodalma egy részének meglátogatására készült, maga előtt küldte
hírvivőit, hogy meghirdessék népének az utak rendbehozatalának feladatát.
János a szív és élet készítését hirdette népének. A király jön, javítsátok meg
nem az utakat, hanem az életeteket! Mindannyiónknak a szívére helyezi azt
a kötelességét, hogy tegyük életünket alkalmassá a király látogatására.
 17

3,7-18. János megtérést parancsol

Itt van János mondanivalója a néphez. Sehol sem látszik olyan világosan
János és Jézus között a különbség, mint itt, mivel János üzenete minden
volt, csak evangélium nem. Nem jó hír volt, hanem félelmetes hír. János
sivatagban élt. A pusztát bozótok és fűcsomók borították, melyek olyan
szárazak voltak, mint a tapló. Néha egy szikra lángba borította a pusztát, és
a kígyók és viperák kimásztak fészkükből, félelemmel menekültek a
fenyegető lángok elől.
Ezekhez hasonlította János a hozzá menekülő embereket, akik
megkeresztelkedni mentek. A zsidóknak leghalványabb kétségük sem volt
afelől, hogy Isten háztartásában különleges helyet töltenek be. Úgy
tartották, hogy Isten a zsidókat más mérték szerint ítéli meg, mint a többi
népeket. Azt hitték, hogy egy ember biztonságban érezheti magát az
ítélettől, egyszerűen annak a ténynek a következtében, hogy zsidó.
Ábrahám fiai kivételek az ítéletben. János meghirdette, hogy a faj és
kiváltság nem jelent semmit, mert nem a származás, hanem az élet Isten
ítéletének mértéke.

Három fontos dolgot jegyezzünk meg János üzenetéből.

(1) Azzal kezdődik, hogy áldozatot követel. Ez szocialista evangélium,

ami azt fogalmazza meg, hogy Isten soha sem oldozza fel azt az embert,
aki azzal van eltelve, hogyan lehet minél többje, míg embertársának
túlságosan is kevés jut.

(2) Azt tanítja az embereknek, ne hagyják el foglalkozásukat, hanem

vigyék végbe üdvösségüket foglalkozásuk végzése közben. Legyen a
vámszedő jó vámszedő; legyen a katona jó katona; az az ember feladata,
hogy ott szolgálja Istent, ahova Isten állította. János meggyőződése az volt,
hogy sehol sem szolgálhatja az ember jobban Istent, mint a napi munka
becsületes végzése közben.

(3) János biztos volt abban, hogy ő az előfutár. A király csak ezután jön
majd, és vele jön majd az ítélet. A szórólapát egy nagy lapos lapát volt a
régi időkben, amivel a gabonát a levegőbe dobták. A súlyos szemek
lehullottak a földre, a polyvát pedig a szél elfújta. Amint a polyva
elválasztódott a tiszta magtól, úgy választja el majd a király a jót és a
rosszat. János tehát az ítélet képét festette meg. Ezt az ítéletet azonban
bizalommal várhatja az az ember, aki teljesíti kötelességét felebarátja iránt,
és hűségesen végzi mindennapi munkáját.
 18

János volt a világ egyik legnagyobb hatású igehirdetője. Chalmers Tamás

ezt a kérdést tette fel: "Mit hirdetett ő? János cselekedeteket követelt, és
nem foglalkozott teológiai apróságokkal, vagy finomságokkal, hanem az
élettel."

3,19-20. János letartóztatása

János olyan egyenes és szókimondó hirdetője volt az igazságnak, hogy

elkerülhetetlen volt, hogy bajba ne kerüljön. Végül Heródes
bebörtönöztette. Josephus, a zsidók történetírója azt mondja, hogy az ok,
amiért Heródes letartóztatta az, hogy attól tartott: ennek a férfiúnak a
tekintélye, akire úgy látszik, mindenki hallgat, a népet még majd lázadásba
kergeti. Ez kétségtelen igaz, de az újszövetségi írók egy sokkal
személyesebb és közvetlenebb okot említenek. Heródes Antipas feleségül
vette Heródiást, és János megfeddette ezért. A kapcsolatok rendkívül
komplikáltak ebben a házasságban. Nagy Heródes többször nősült. Heródes
Antipas, aki Heródiást vette feleségül, és aki Jánost bebörtönöztette, Nagy
Heródes fia volt, egy Malthaka nevű asszonytól. Heródiás Aristobulos
leánya volt, aki szintén Nagy Heródes fia volt Mariamnétól, akit
Hasmoneusnak neveztek.

Ahogy már láttuk, Heródes felosztotta birodalmát Archelaos, Heródes

Antipas és Heródes Fülöp között. Volt egy másik fia is, akit szintén
Heródesnek neveztek, aki egy másik Mariamnénak volt a fia. Ez a
Mariamné egy főpapnak a leánya volt. Ez utóbbi Heródes nem részesült
apja birodalmából és magánemberként élt Rómában. Az ő felesége volt
Heródiás, akinek valójában nagybátyja volt, mivel Heródiás apja,
Aristobulos és ők mindketten Heródiás fiai voltak, különböző feleségektől.
Heródes Antipas egy római látogatása alatt elcsábította Heródiást
féltestvérétől, és feleségül vette. Mivel féltestvére felesége volt, egyszerre
volt Heródiás a sógornője, és az unokahúga. Az egész fejlemény végsőkig
felháborította a zsidó közvéleményt, és ellentétes volt a zsidó törvénnyel,
és tényleg elfogadhatatlan bármiféle mérték szerint. Veszélyes dolog
megfeddeni egy keleti tirannust, János azonban megtette. Az eredmény az
lett, hogy letartóztatták, és Machérus várának földalatti börtönébe zárták,
mely a Holt-tenger mellett volt. Nem lehetett nagyobb kegyetlenség, mint a
szabad pusztának ezt a fiát elfogni, és bezárni egy földalatti cella korlátai
mögé. Végül is lefejezték, hogy Heródiás megbántottságát kiengeszteljék.
(Mt 14,5-20; Mk 6,17-29.)

Mindig veszélyes megmondani az igazat, és az az ember, aki kiáll az

igazságért, elérheti, hogy korlátok mögé kerül, de végül is ő a győztes.
Egyszer Morton Earl-je, aki Skócia régense volt, megfenyegette Andrew
 19

Melvillent, a reformátort: "Nem lesz csend ebben az országban, amíg

belőletek egy fél tucatot fel nem köttetek és nem száműzök az országból."
Mellville ezt válaszolta: "Nézd, Uram, ijesztgesd udvaroncaidat ilyen
módon. Nekem egyre megy, hogy a levegőben, vagy a földben rothadok.
Istennek legyen hála, az nincs a te hatalmadban, hogy felakasztasd, vagy
száműzd az ő igazságát." Plató egyszer ezt mondta: "Az okos ember inkább
vállalja a rosszért a szenvedést, mint hogy tegye a rosszat." Végül tegyük
fel magunknak a kérdést, hogy melyiket vállalnánk: Heródes Antipas, vagy
keresztelő János helyét?

3,21-22. Jézus számára az óra üt

Az egyház gondolkodói mindig keresték a feleletet erre a kérdésre: miért

ment Jézus Jánoshoz megkeresztelkedni? János keresztsége a megtérés
keresztsége volt, és az a mi meggyőződésünk, hogy Jézus bűn nélküli volt.
Miért vetette akkor magát alá ennek a keresztségnek?

A korai egyházban úgy vélték, azért tette, hogy anyjának, Máriának

kedveskedjen, feleletül könyörgésére. Ennél azonban jobb megokolásra
van szükségünk. Minden ember életében vannak meghatározott állomások,
bizonyos pontok, melyeken az élet megfordul. Így volt ez Jézus életében is,
és újra és újra meg kell állnunk, hogy megpróbáljuk Jézus életét
összefüggésében szemlélni.

Az első ilyen pont - mint már láttuk is - tizenkét éves korában a

templomban tett látogatása volt, amikor felismerte egyedülálló kapcsolatát
Istennel. János fellépésének idején Jézus kb. harminc éves volt (Lk 3,23),
tehát kb. tizennyolc év telt el azóta. Ezekben az években Jézus
gondolkodott, és egyre jobban felismerte az ő páratlan voltát. Mindeddig
azonban a názáreti falusi ács maradt. Bizonyára tudta, hogy el kell jönnie
annak a napnak, amikor búcsút fog venni Názárettől, és elindul, nagyobb
méretű feladata végzésére. Bizonyára várt azokra a jelekre, melyek
mutatták, hogy ez a nap eljött.

Amikor János fellépett, az emberek kitódultak hozzá, hogy hallgassák és

megkeresztelkedjenek általa. Ez úgyszólván az egész országban példátlan
mozgalom volt Isten felé. Amikor Jézus ezt látta, tudta, hogy ütött az ő
órája. Nem azért keresztelkedett meg, mintha bűnös lett volna, vagy
szüksége lett volna megtérésre, hanem tudta, hogy azonosítania kell magát
ezzel az Isten felé irányuló megmozdulással. Jézus számára János fellépése
Isten cselekvésre hívását jelenti, és az ő első cselekedete az volt, hogy
azonosította magát az emberekkel istenkeresésükben.
 20

Jézus keresztségében azonban történt valami. Mielőtt megtette volna ezt az

óriási lépést, biztosnak kellett lennie, hogy helyesen cselekszik. A
keresztség pillanatában Isten szólt hozzá. Tévedés ne essék, ami a
keresztségben történt, Jézusnak személyes tapasztalata volt. Isten szólt
hozzá, és megmondta neki, hogy helyesen cselekedett. Sőt ennél sokkal
több történt. Istennek ez a szava feltárta az egész utat előtte. Isten ezt
mondta neki: "Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm." Ez
a mondás két igéből áll. a) "Te vagy az én Fiam." (Zsolt 2,7.) Ezt mindig a
Messiás-királyra vonatkozó igének tekintették. b) "Akiben én
gyönyörködöm." Ez része az Ézs 42,1-nek, és Isten szenvedő szolgájának
jellemzéséből való, akinek portréja csúcsát az 53. részben olvashatjuk, s ez
a szenvedésben van.

Ezért Jézus az ő keresztségében felismerte először azt, hogy ő a Messiás,

Isten felkent királya; másodszor azt, hogy ez nem hatalmat, dicsőséget,
hanem szenvedést és keresztet jelent. A kereszt nem jött Jézus számára
váratlanul. A felismerés első pillanatától kezdve ő látta ezt a keresztet maga
elé tornyosulni, mint aki Isten jóváhagyását kéri, és a kereszt sorsát kapja.

3,23-38. Jézus családfája

Ez a szakasz nagyon rejtelmes megállapítással kezdődik. Azt mondja, hogy

amikor Jézus elkezdte szolgálatát, kb. harminc éves volt. Miért töltött Jézus
harminc évet Názáretben, amikor a világ üdvözítőjéül jött?

Az általános felfogás az, hogy József viszonylag fiatalon meghalt, és Jézus-

nak kellett magára vállalnia Mária fiatalabb fiai és lányai támogatását,
amíg nem voltak elég idősek ahhoz, hogy gondoskodjanak magukról. Amíg
Jézus testvérei nem voltak képesek a műhely irányítását saját kezükbe
venni, Jézus nem érezte magát szabadnak Názáret elhagyására, a világba
való kimenetelre. Akár így van, akár nem, három dolog igaz.

(1) Lényeges dolog, hogy Jézusnak a legteljesebb hűséggel kellett

teljesítenie a családdal kapcsolatos kötelesség korlátozott feladatát,
mielőtt Istentől megkapta volna a világ üdvözítésének univerzális feladatát.
Hűsége, lelkiismeretessége az otthoni apró kötelességekben volt az, amivel
Jézus alkalmassá tette magát a reá váró nagy feladatokra. Amikor Jézus a
talentumokról szóló példázatot mondta, saját tapasztalatát öntötte szavakba:
"Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután." (Mt
25,21-23.) Mivel Jézus hűséges volt a legkisebb dolgokban, a legnagyobb
feladatot kapta meg az egész világon.
 21

(2) Alkalmat adott ez neki, hogy megélje saját tanítását. Ha csupán egy
otthontalan vándorprédikátor lett volna kötelékek és kötelezettségek nélkül,
az emberek ezt mondhatták volna neki: milyen jogon beszélsz te emberi
kötelességekről, kapcsolatokról, aki sohasem töltötted be azokat? Jézus
azonban nyugodtan mondhatta nemcsak ezt: tedd, amit én mondok; hanem
ezt is: tedd, amit én teszek!

Tolsztoj mindig a szeretet megéléséről beszélt és írt, de felesége ezt

jegyezte fel róla: "Oly kevés igazi melegség van benne, kedvessége nem
szívből jövő, csupán elveiből. Életrajzírói elmondják, hogyan segített
munkásoknak vizesvedreket cipelni, de senki sem fogja megtudni, hogy
sohasem engedett feleségének pihenést, és soha - ebben a harminckét
évben - nem adott gyermekének egy pohár vizet, vagy öt percet eltöltött
volna betegágyánál, hogy addig én megpihenhettem volna a fáradtságtól." -
Ezt soha senki nem mondhatta Jézusról. Ő azt élte otthon, amit kint
prédikált.

(3) Ha Jézus segíteni akart az embereknek, tudnia kellett, hogyan

élnek. Mivel harminc évet Názáretben töltött, ismerte a megélhetés
nehézségeit, a rémítő létbizonytalanságot, a rossztermészetű vevőket, olyan
embereket, akik nem fizették meg adósságukat. A testetöltés dicsősége az,
hogy nincs az életnek olyan problémája, amivel Jézus szembe ne nézett
volna.

Lukács családfája Jézusról. A zsidókat érdekelte a származás. A

geneológiák, a nyilvános feljegyzések közé tartoztak, különösen a papoké,
akiknek bizonyítaniuk kellett Árontól való töretlen származásukat. Ezsdrás
és Nehémiás idejéből olvashatunk olyan papokról, akik elvesztették
hivatalukat, mivel nem tudták felmutatni származási táblájukat (Ezsd 2,61-
63; Neh 7,63-65).

Lukács geneológiájának problémája a Máté 1,17-tel való egybevetésből

adódik. A tények a következők. Csak Lukács adja az Ádámtól Ábrahámig
levő részt. Az Ábrahámtól Dávidig terjedő rész mindkettőnél egyforma. A
Dávidtól Józsefig terjedő rész azonban majdnem teljesen eltér. Mióta
tanulmányozzák az Újszövetséget, mindig igyekeztek magyarázatot találni
a különbözőségre.

(1) Van, aki azt tartja, mindkét geneológia szimbolikus. Eszerint Máté
Jézus királyi vonalon való származását adja, Lukács a papi vonalat emeli
ki.
 22

(2) Egyik legkorábbi feltételezés szerint Máté a József geneológiáját, Lu-

kács a Máriáét adja.

(3) A legügyesebb magyarázat a következő. A Mt 1,16-ban József apja

Jákob, a Lk 3,23-ban Éli. A zsidó livirátus házassági törvény szerint (Deut
25,5 kk) ha egy ember gyermektelenül halt meg, testvérének kellett
feleségül vennie az özvegyet, és biztosítania a vonal folyamatosságát.
Amikor ez történt, az ilyen házasságból származó fiú, akár az első, akár a
második férj gyermekének neveztethetett.

Van egy olyan feltételezés, hogy József anyja kétszer ment férjhez. József
valójában Éli fia volt, a második férjé, de a törvény szerint Jákob fia volt,
az első férjé, aki meghalt.

Aztán azt is feltételezik, hogy Jákob és Éli egy anyától, de különböző

apától származott, és hogy Jákob atyja Dávid leszármazottja volt
Salamonon keresztül; Éli atyja Dávid leszármazottja volt Nátánon
keresztül. Ez a zseniális teória azt jelenti, hogy mindkét geneológia helyes.
Valójában azonban meg kell vallanunk, hogy nem tudjuk.

Lukács két dolgot hangsúlyoz geneológiájában:

(1) Jézus valóságos ember volt. Ember volt az emberek között. Sem nem
fantom, sem nem félisten. Hogy megváltsa az embert, a legvalóságosabb
értelemben ember lett.

(2) Máté csak Ábrahámig, Lukács Ádámig megy vissza. Máténak Jézus a
zsidók kincse, Lukácsnak az egész emberiségé. Ő nem a zsidó nép
alapítójáig, hanem az emberi fajig megy vissza. Lukács nagy gondolata,
hogy lebontja a nemzeti, faji korlátokat még Jézus ősei között is.

4,1-13. Küzdelem a kísértővel

Már láttuk, hogy nagy mérföldkövek voltak Jézus életében, és itt van
mindenek között a legnagyobb. A templomban, amikor tizenkét éves volt,
érte a hajnalodó felismerés, hogy Isten egy egészen egyedülálló értelemben
az ő Atyja. János fellépésével számára ütött az óra, és
megkeresztelkedésével Isten jóváhagyása jött hozzá.

Jézus éppen készülődött munkája megkezdéséhez ebben az időben. Mielőtt

az ember munkához kezd, módszert választ, amit majd munkájában
alkalmazni fog. A megkísértési történet úgy mutatja meg Jézust, amint
egyszer s mindenkorra módszert választ, ami által embereket szándékozik
 23

megnyerni Istennek. Úgy mutatja Jézust, hogy visszautasítja a hatalom és

dicsőség útját, és elfogadja a szenvedés és a kereszt útját.

Mielőtt részletekbe mennénk, két általános dolgot jegyezzünk meg:

(1) Ez a legszentebb a történetek közül, mivel ez nem származhat más

forrásból, csak Jézus saját szájából. Egy alkalommal bizonyosan ő mondta
el tanítványainak lelkének ezt a legintimebb tapasztalatát.

(2) Jézus már ebben az időben is tudatában kellett, hogy legyen kivételes
erőinek. Az egész megkísértés lényege, hogy csak olyan emberhez jöhet,
aki döbbenetes dolgokat tud cselekedni. Számunkra nem jelent kísértést,
hogy a követ kenyérré változtassuk, vagy alávessük magunkat a templom
ormáról annál az egyszerű oknál fogva, hogy az lehetetlen. Ez a kísértés
csak olyan emberhez jöhetett, akinek egyedülálló hatalma volt, és aki
dönthetett, hogyan használja azt.

Először is nézzük meg a helyszínt. A pusztában történt. Júdea lakott része a

központi fennsík volt, ami Dél-Palesztina hátgerince. Eközött és a Holt-
tenger között egy rettenetes vadon terült el 60x90 km terjedelemben.
Jeshimon volt a neve, ami "pusztító"-t jelent. A dombok olyanok voltak,
mint egy porhalom, a mészkő hólyagos és mállott, a sziklák csupaszok és
egyenetlenek, az ösvények visszhangozták a lovak patájának hangját.
Nappal úgy izzott az egész az hőségtől, mint egy hatalmas kemence, és az
egész egy óriási szakadékba torkollott. Ez 500 m. mélységbe zuhan alá, s
levezet a Holt-tengerhez. Itt ebben a rettenetes pusztaságban kísértetett meg
Jézus. (Keresztelő János is a pusztában készült fel küldetésére, Illés is így
tett Akhábhoz menetele előtt. Ámós mielőtt Béthelben szembenézett volna
a néppel, Tekoahból indult. Mind egyedül akart lenni Istennel. A modern
világ zavarosabb, mint az övéké volt. Ezért még nagyobb szükség van a
csendre. Nem fizikai pusztára, monostorra, zárdára, hanem a rohanó élet
közepette alkalmat kell naponta teremteni az elcsendesedésre, az
elmélkedésre. - A fordító megjegyzése.)

Ne gondoljuk, hogy a három kísértés úgy jött egymás után, mint egy
színdarab. Gondoljunk arra, hogy Jézus szándékosan vonult vissza erre a
magányos helyre, és negyven napig vívódott a kérdés felett, hogyan nyerje
meg az embereket. Ez hosszú harc volt, és ez a harc sohasem fejeződött be
a keresztig, mert a történet azzal végződik, hogy a kísértő "egy időre"
távozott el Jézustól.

Az első kísértés az volt, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ez a sivatag

nem homoksivatag volt. A fennsík, kis mészkődarabokkal volt borítva,
 24

mintha cipók lettek volna. A kísértő azt mondta: ha azt akarod, hogy az
emberek kövessenek téged, használd csodálatos hatalmadat arra, hogy
anyagi dolgokat adj nekik. A kísértő azt tanácsolta Jézusnak: vesztegesse
meg az embereket anyagi ajándékokkal, hogy kövessék őt. Jézus válasza a
Deut 8,3-ból való. Az ember sohasem talál életet az anyagi dolgokban. A
keresztyénség feladata nem új életfeltételek teremtése, ámbár az egyház
szavával és tekintélyével ott kell, hogy álljon minden erőfeszítés mögött,
ami az emberek számára az élet könnyebbé tételét célozza. Az igazi feladat
új emberek teremtése, és ha új emberek vannak, új életfeltételek is lesznek.

A második kísértésben Jézus képzeletben egy nagy hegy tetején állott,

ahonnan az egész civilizált világ látható volt. A kísértő azt mondta: "Imádj
engem, és mindez a tied lesz!" Ez a kompromisszum kísértése. A Sátán ezt
mondta: Az emberek az én kezemben vannak. Ne emeld olyan magasra a
mércédet, köss üzletet velem! Köss egy kis kompromisszumot a gonosszal,
és az emberek követni fognak. Jézus felelete ez: Isten az Isten, a jó a jó, a
rossz a rossz! Nem lehet kompromisszumot kötni a háborúban a
gonosszal. Jézus újra az Írást idézi (Deut 6,13; 10,20).

Állandó kísértés a számunkra is, hogy próbáljunk embereket megnyerni a

világ mértékével való megalkuvás által. G.K.Chesterson mondta: a világ
tendenciája az, hogy a dolgokat az ember határozatlan szürke színben lássa;
a keresztyén feladata pedig az, hogy fehéren és feketén lássa. A
keresztyénnek a szentség szépségéről, és a bűn teljesen átkozott voltáról
kell meggyőződve lennie.

A harmadik kísértésben Jézus képzeletben látta magát a templom ormán,

ahol Salamon tornáca és a királyi tornác találkozik. Itt egy 200 méteres
sziklafal volt, mely a Kidron völgyére nézett le. Ez a kísértés azt jelentette,
hogy szenzációval forduljon a néphez. Jézus azonban nemet mondott. Nem
csinálhatsz értelmetlen kísérleteket Isten hatalmával! (Deut 6,16.) Jézus
tudta, hogy ha szenzációt csinál, az csupán egy három napig tartó csoda
lesz ("Minden csoda három napig tart!"), mivel a szenzációhajhászok nem
maradandók. A szolgálat és a szenvedés kemény útja, ami a keresztre visz,
a kereszt után a koronához vezet.

4,14. A galileai tavasz

Jézus alighogy elhagyta a pusztát, új döntéssel kellett szembenéznie. Tudta,

hogy számára ütött az óra, kiválasztotta egyszer s mindenkorra a metódust,
amit követni fog; most azt kell eldöntenie, hol kezdje el.
 25

(1) Galileában kezdte. Galilea Észak-Palesztinában egy kb. 70 km.

hosszan és 35 km. szélesen elterülő terület. A név maga kört jelent, s héber
"galil" szóból származik. Azért nevezték így, mivel nem zsidó népek vették
körül. Éppen ezért új hatások érkeztek állandóan Galileába. Így ez volt a
legtágabb szemléletű és legkevésbé konzervatív része Palesztinának.
Rendkívül sűrűn lakott terület volt. Josephus, aki egykor kormányzója volt
ennek a területnek, mondja, hogy 240 falu és város volt ezen a területen, és
egyiknek sem volt kevesebb lakosa 15 ezernél. Hihetetlen, hogy 3 millió
ember-élet lett volna ezen a kis területen. Földje rendkívül termékeny
volt. Egy példázat szerint "könnyebb olajfák légióját felnevelni Galileában,
mint egy gyermeket Júdeában". A csodálatos klíma és a jó vízellátás
Palesztina kertjévé tette ezt a területet. Már a termőfák fajtájának
felsorolása is mutatja, milyen bámulatosan termékeny volt: szőlő, olajfa,
füge, tölgy, dió, terebint, pálma, citrom, ciprus, balzsam, datolya, sicomor,
mirtus, gránátalma, oleander stb. A galileaiak voltak Palesztina felvidékiei.
Josephus ezt mondja róluk: "Nagyon szerették az újításokat,
természetüknél fogva hajlottak a változatosság után, és gyönyörködtek a
lázadásokban és zendülésekben. Mindig készek voltak követni egy lázadást
kezdeményező vezért. Heves vérmérsékletű emberek voltak, és szerettek
veszekedni. A galileaiak nem nélkülözték a bátorságot. Mindig többre
tartották a becsületet, mint a nyereséget." - Tehát ez az a föld, ahol Jézus
kezdte. Ez saját hazája volt, és ez adta neki legalább kezdetben a
hallgatóságot, akik gyönyörködtek beszédeiben, üzenetében.

(2) A zsinagógában kezdte. A vallási élet igazi központja zsinagóga volt

Palesztinában. Csak egy templom volt, de a törvény azt mondta, hogy
bárhol, ahol tíz zsidó család van, lennie kell egy zsinagógának. Így minden
városban és faluban volt zsinagóga, ahol az emberek istentiszteletre
gyűlhettek egybe. A zsinagógákban nem volt áldozat. A templom volt az
áldozatokra tervezve, a zsinagóga tanításra. De hogy léphetett be Jézus a
zsinagógába, és hogy prédikálhatott ő, a laikus, a názáreti ács ott?

A zsinagógai istentisztelet három részből állt.

(a) Imádság.
(b) Írásolvasás. A gyülekezetből hét ember olvasott fel. Amint az óhéber
szöveget olvasták, ami már nem volt közérthető, a targumisták arámra és
görögre fordították, amikor a törvényt olvasták fel versenként, amikor a
prófétákat, három versenként.

(c) Az istentisztelet tanításra szánt része. A zsinagógában nem volt

hivatalos szolgálat, nem volt egy olyan személy, aki kötelességszerűen
végezte volna a prédikációt. A vezető felkérhette bármelyik köztiszteletben
álló személyt a jelen levők közül, hogy beszéljen, és ezt megbeszélés,
 26

hozzászólás követte. Így kapott Jézus is alkalmat. A zsinagóga és

közönsége ebben a szakaszban nyitva volt előtte.

(3) A szakasz azzal fejeződik be, hogy mindenki dicsőítette őt. Jézus
szolgálatának ezt a szakaszát galileai tavasznak nevezték el. Ő úgy jött,
mint Isten Lelkének lehelete. Az ellenállás még nem kristályosodott ki. Az
emberek szíve éhezett az élet beszéde után, és még nem ismerték fel,
milyen csapást mér kora ortodoxiájára. Annak az embernek, akinek van
mondanivalója, mindig lesz hallgatósága is.

4,16-30. Tisztesség nélkül saját hazájában

Egyik legkorábbi látogatása Jézusnak Názáretbe vezetett, saját városába.

Názáret nem falu volt. Polisznak nevezték, ami várost jelent, lakosainak
száma 20 ezer körül volt. Egy kis völgyben feküdt, a galileai hegyek
enyhébb emelkedőjénél, közel Jezréel mezejéhez. Ha egy gyerek
felmászott a város melletti hegycsúcsra, csodálatos panoráma tárult elé,
mérföldekre elláthatott köröskörül.

Izrael története tárul onnan az ember szemei elé. Ott van a síkság, ahol
Debóra és Bárák harcolt, ahol Gedeon aratta győzelmeit, ahol Saul esett
tragikus áldozatul, ahol Józsiás meghalt a csatában. Ott volt látható a
közelben Nábót szőlője és az a hely, ahol Jéhu lemészárolta Jézábelt. Oda
látszik Sunem, ahol Illés élt; Kármel, ahol Illés megharcolta elkeseredett
küzdelmét a Baál-papokkal, és ott kéklik a távolban a Földközi tenger és a
tengeri szigetek. De nemcsak Izrael története, hanem maga a világ is kitárja
magát a hegycsúcsról. Három nagy útvonal érinti a várost. Ott a déli út a
Jeruzsálembe tartó zarándokokkal. Ott a nagy tengerparti út, amely
Egyiptomból Damaszkuszba vezet megrakva kígyózó karavánokkal. Ott a
nagy keleti út, amin az Arábiából jövő karavánok haladnak, és a római
légiók masíroznak a Birodalom keleti frontjaira

Helytelen lenne azt gondolni, hogy Jézus valami elhagyatott helyen nőtt
fel. Olyan városban nőtt fel, ahol a környéken minden a történelmet idézte,
és a világkereskedelem a ház előtt zajlott le.

Már megírtuk a zsinagógai istentiszteletet, és ez a szakasz élő képet ad

arról a gyakorlatban. Jézus nem könyvet vett a kezébe, mivel abban az
időben minden tekercsekre volt írva. Ézs 61-ből olvasott fel. A 20. vers
említi a templomszolgát, ez héberül chazzan. Kötelessége volt a Szentírás-
 27

tekercsek elővétele és elrakása, a zsinagóga tisztántartása. Ő hirdette meg a

sabbat közeledtét. Ez ezüsttrombitával történt a zsinagóga tetejéről
háromszori trombitálással.. Ő volt a tanító is a falusi iskolában. A 20. v. azt
mondja, hogy Jézus leült. Ez azt a benyomást teszi ránk, hogy befejezte.
Valójában akkor kezdte el, mivel a szónok ülve tartotta beszédét, és a
rabbik is ülve tanítottak.

Ami felingerelte az embereket, az Jézusnak a pogányok iránti tisztelete

volt. A zsidók annyira elbizakodtak azon, hogy ők Isten népe, hogy teljesen
megvetettek minden más népet. Azt tartották, hogy "Isten azért teremtette a
pogányokat, hogy fűtőanyagul szolgáljanak a pokolban". Most itt van ez a
fiatal Jézus, akit mindnyájan ismernek, és úgy prédikál, mintha a pogányok
különlegesen kedvesek lennének Istennek. Kezdett derengeni nekik, hogy
valami olyasmi van ebben az üzenetben, amiről sohasem álmodtak.

Még két dolgot kell megjegyeznünk.

(1) Jézusnak szokása volt a zsinagógába menetel szombaton. Bizonyára

sok dolog volt, amivel nem értett egyet, ami sértette fülét, mégis elment. A
zsinagógai istentisztelet messze volt attól, hogy tökéletes legyen, Jézus
mégsem hagyta ki az alkalmat, hogy csatlakozzék az Istent imádó néphez
úrnapján.

(2) Elég Ézsaiás könyvének ezt a szakaszát elolvasnunk, és azonnal

láthatjuk a különbséget János és Jézus között. János az ítélet hirdetője
volt, és üzenetére az ember félelemmel megborzong; Jézus pedig a jóhír
evangéliumát hozta. Jézus is ismerte Isten haragját, de az mindig a szeretet
haragja volt.

4,31-37. A tisztátalan ördögi lélek

Szeretnénk Kapernaumról is annyit tudni, mint Názáretről, de az az

igazság, hogy még abban sem vagyunk biztosak, hol is feküdt ez a
tengerparti város, ahol Jézusnak oly sok hatalmas dolga történt.

Ez a szakasz különösen érdekes, mivel ez az első szakasz Lukácsnál, ahol

démonikus megszállottsággal találkozunk. Az ókori világ úgy hitte, hogy a
levegő sűrűn tele van gonosz lelkekkel. Úgy hitték, ezek a lelkek keresték
az emberbe való bejutás lehetőségét. Gyakran ételen és italon keresztül
mentek be az emberbe. Minden betegséget a gonosz lelkeknek
tulajdonítottak. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy harminchat különböző
része van az embernek, és bármelyiket megszállhatják, és uralhatják a
gonosz lelkek. Volt lelke a süketségnek, némaságnak, láznak; voltak
 28

lelkek, amelyek az ember értelmét, józan eszét vették el; hazugságnak,

csalásnak, tisztátalanságnak stb.

Egy ilyen lélek volt éppen, amit Jézus kiűzött ebből az emberből. Sokaknak
problémát jelent ezt megérteni és elfogadni. A modern gondolkodás az
ilyen hitet a lelkekben teljes egészében primitívnek, babonának és valami
olyannak tartja, amit az ember kinőtt. Jézus mégis - úgy tűnik -, hitt benne.
Három magyarázat lehetséges.

(1) Jézus valóban hitt benne. Ha így van, Jézus tudományos ismeretek
tekintetében nem volt saját kora fölött. A kortársi orvosi gondolkodás
határai között volt. Nincs okunk elutasítani ezt, mert Jézus valóban ember
volt, és tudományos dolgokban olyan ismeretekkel rendelkezett, ami akkor
volt nyitva az emberiség számára.

(2) Jézus maga nem hitt volna bennük, de a beteg hitt. Ezért Jézus csak
úgy tudta meggyógyítani az embereket, hogy feltételezte, amit önmagukról
hisznek, igaz. Ha valaki beteg, és más azt mondja neki: semmi bajod nincs,
ez nem jelent segítséget. Mielőtt a gyógyítás elkezdődnék, a fájdalom
valóságát el kell ismerni. Az emberek azt hitték, gonosz lelkek gyötrik, és
Jézus mint bölcs doktor tudta, hogy nem gyógyíthatja meg őket, hacsak
nem feltételezi, hogy saját bajukról való felfogásuk igaz.

(3) A modern gondolkodás hajlik afelé, hogy elismerje, van valami a

démonokban. Vannak bizonyos bajok, melyeknek testi oka nincsen,
legalább is, ami felfedezhető lenne. Nincs ok arra, hogy az ember beteg
legyen, mégis beteg. Mivel fizikai magyarázat nincs erre, most úgy
gondolkodnak, hogy lelki okának kell lennie, és emiatt a démonok nem is
olyan valószínűtlenek.

Az emberek elképedtek Jézus hatalmának láttán, és ez nem csoda. Keleten

sok démonűző volt. Módszerük különös és érdekes volt. Az ördögűző egy
gyűrűt tartott a megszállott orra alá. Egy meghatározott szöveget recitált,
aztán teljesen váratlanul belecsapott a mellé készített mosdótálba, és kint
volt a démon. Micsoda különbség Jézus nyugodt szava az ilyen hisztérikus
varázslatokkal szemben. Az ő tiszta hatalma volt az, ami legyőzte a
démonokat. Jézus hatalma valami teljesen új volt. Amikor a rabbik
tanítottak, minden megállapítást idézetekkel erősítettek meg. Így szóltak:
"Van egy mondás, hogy..." "Ez és ez a rabbi ezt meg ezt mondta..." Mindig
tekintélyekre hivatkoztak. Amikor a próféták szóltak, így kezdték: "Így szól
az Úr." Az isteni megbízatás tekintélye volt az övék. Jézus csak ennyit
mondott: "Én ezt mondom néktek." Nem volt szüksége arra, hogy tanítását
 29

tekintélyekkel támassza alá. Nem is a próféták delegátusi hatalma volt az

övé. Ő a testbe öltözött hatalom. Ez valami új volt.

Az élet minden területén tekintélye van a szakembernek. A zenész

elmondja, hogy Toscanini zenéjét hogyan kell játszani. A technikai
tanácsot az illető szakembertől várjuk. Jézus az élet szakértője. Amikor ő
beszél, tudjuk, hogy ez minden emberi érvet megsemmisít, mert ő az Isten.

4,38-39. Csoda egy halászkunyhóban

Itt Lukács, az orvos ír. A betegség leírására orvosi szakkifejezéseket

használ: "nagy lá.zban feküdt". A görög orvosírók a lázat két osztályba
sorolták: nagy és kis láz.

Három nagy igazság van ebben a kis történetben.

(1) Jézus mindig kész volt szolgálni. Éppen elhagyta a zsinagógát.

Minden igehirdető tudja, mit érez egy szolgálat után. Az erő kimegy belőle,
szüksége van a pihenésre. Jézus sem vágyhatott embertömegre, vagy új
meghívásra. De alig lépett ki a zsinagógából, és lépett be Simon Péter
házába, a kiáltó emberi szükséggel találkozott. Nem hivatkozott arra, hogy
fáradt, és pihenésre van szüksége. Panasz nélkül felelt a kiáltásra. Ha
segítségre van szükséged, kopogj őnála, ő mindig kész segíteni!
Követőinek ebben is hasonlítaniuk kell őhozzá.

(2) Jézusnak nem volt szüksége tömegre ahhoz, hogy csodát tegyen.
Sok ember olyan erőfeszítést vállal az emberek előtt, amit nem hajlandó
magán-körben megtenni. Sokan elragadóak a társaságban, de
kibírhatatlanok otthon. Általában kedvesek, udvariasak, elbűvölők tudunk
lenni idegenekkel szemben, de éppen ellenkezőek, amikor mások
nincsenek jelen, csak közeli hozzátartozóink. Jézus azonban kész volt
latbavetni minden erejét egy kapernaumi halászkunyhóban, ahol közönség
nem volt jelen.

(3) Mihelyt meggyógyult, azonnal szolgálni kezdett nekik Péter anyósa.

Felismerte: azért nyerte vissza egészségét, hogy mások szolgálatára
áldozza azt. Nem akart fontoskodni, sem kényeskedni. Folytatni akarta a
sütést, főzést, szolgálni akarta saját háznépét és Jézust. Az anyák ilyenek.
Jól tesszük, ha megjegyezzük, hogy amikor Isten az erő és egészség
megfizethetetlen ajándékát adja, azért adja, hogy mindig mások
szolgálatára használjuk azt.
 30

4,40-44. A ragaszkodó tömeg

(1) Jézus kora reggel kiment, hogy egyedül lehessen. Csak most találkozott
az emberi szükségek sürgetésével, mivel először indult térítői útjára. Tudta,
hogy mielőtt az emberekkel találkozna, találkoznia kell Istennel.

(2) Nincs panasz, vagy bosszankodás Jézus ajkán, amikor magányos

áhítatát megzavarja a tömeg. Az imádság nagy dolog, de végső
értékelésben az emberi szükség még nagyobb. Imádkoznunk kell, de az
imádság nem lehet menekülés a valóságtól. Az ima nem menthet fel
bennünket az emberi szükség sürgető kiáltásának felelőssége alól. Sőt
éppen erre készít fel. Néha túl hamar fel kell kelni térdünkről, és dolgozni
kell akkor is, ha nem akarunk.

(3) Jézus nem hagyta az ördögöket beszélni. Újra és újra halljuk Jézus
ajkáról a csendet parancsoló szót. Miért? Azért mert a zsidóknak megvolt a
maguk népszerű messiás-váradalmuk. Számukra a Messiás hódító király,
aki lábát a sas nyakára teszi, és kisepri a rómaiakat Palesztinából.
Palesztina forrongó állapotban volt. A lázadás állandóan lappangott, és
gyakran ki is tört. Jézus tudta, hogy ha a hír kimegy, hogy ő a Messiás, a
forradalmá-rok kirobbantják a lázadást. Mielőtt az emberek őt Messiásnak
neveznék, meg kell tanítani őket arra, mit jelent a messiásság. Nem hódító
királyt, hanem szenvedő szolgát. Jézus csendre intő parancsa azért szólt,
mert az emberek nem tudták, mit jelent a messiásság, és ha téves eszméket
kezdenek terjeszteni, hamarosan halál és pusztulás következik.

(4) Lukács itt említi először Isten országát. Jézus Isten országát jött
hirdetni (Mk 1,15). Ez volt üzenetének lényege. Mit értett ő Isten
országán? Amikor ezt vizsgáljuk, meglepő paradoxonnal találkozunk.

Jézus számára Isten országa három dolog volt.

(a) Múlt: Ábrahám, Izsák és Jákob ez országban voltak, ámbár

évszázadokkal korábban éltek (Lk 13,28).
(b) Jelen: Ez ország köztetek, vagy bennetek van (Lk 17,21).
(c) Jövő: Valami olyan, amit Isten még adni fog, de amiért az embernek
állandóan imádkoznia kell.

Hogy lehet az "ország" mindez egyszerre? Forduljunk az Úri imádsághoz

magyarázatért. Két kérés van egymás mellett. "Jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is" (Mt 6,10-11).
 31

Mint a zsoltároknak olyan sok verse bizonyítja, a zsidók kétféleképpen

mondták ugyanazt a dolgot, és a második mód: magyarázata, kifejtése,
alkalmazása az elsőnek. Tegyük össze ezt a két mondatot: "Jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is"! A
második megmagyarázza az elsőt, és azért Isten országa olyan közösség a
földön, ahol Isten akarata olyan tökéletesen megvalósul, mint a mennyben.
Tehát az, aki a múltban tökéletesen cselekedte Isten akaratát, az az
országban van. Aki most cselekszi, az is az országban van. De az a nap,
amikor minden ember cselekedni fogja, messze van, ezért a beteljesedés
még eljövendő. Az Isten országa múlt, jelen és jövendő egyszerre. Van aki
váltakozva cselekszi ezt: van, amikor engedelmeskedik, van, amikor nem.
Csak Jézus volt az, aki mindig engedelmeskedett. Ez az, amiért ő az alapja
és megtestesítője az "országnak". Ő azért jött, hogy képessé tegye az
embert arra, hogy hasonlóképpen cselekedjék. Isten akaratának cselekvése
azt jelenti, hogy aki ezt teszi, az Isten országának polgára. Imádkozzunk
így: "Jöjjön el a te országod legelőször is énhozzám!"

5,1-11. A csoda feltételei

A híres vízfelület Galileában három nevet viselt: Galileai tenger, Tibáriás-

tenger, Genezáreti tó. Ez 24 km hosszú és 14 km széles volt. Egy
horpadásban fekszik a földszint alatt, több mint 200 méterrel a tengerszint
alatt. Ez a tény magyarázza majdnem trópusi klímáját. Ma majdnem
elhagyatott, de Jézus idejében kilenc város fogta körül partjait. Egyiknek
sem volt kevesebb lakosa 15 ezernél. Genezáret egy kedves síkság neve a
tó nyugati partján. Az egyik legtermékenyebb földterület.

A "Genezáret" három különböző szóból származhat:

(a) A "kinnor"-ból, ez hárfát jelent. A Genezáret gyümölcsei olyan édesek,

mint a hárfa hangja.
(b) A "gan" kertet, a "sar" fejedelmet, herceget jelent. Összevonva: kertek
fejedelme a jelentése.
(c) A "gan" és az "asher" szóösszetétel a gazdagság kertjét jelenti.

Tudnunk kell, hogy Jézus életének újabb fordulópontjánál állunk.

Legutóbb, amikor prédikálni hallottuk, a zsinagógában prédikált. Most a
tengerparton. Igaz, még újra visszatér a zsinagógába, de eljön az idő,
amikor a zsinagóga ajtaja bezárul előtte, és az ő temploma az országút,
tengerpart, és a hajó fedélzete lesz. Mindenhova elmegy, ahol emberek
akarják őt hallani. Amikor a zsinagóga bezárult, Jézus a nyitott út felé
fordult.
 32

Ebben a történetben találjuk a csoda feltételének listáját.

(1) Ott a szem, ami lát. Nem szükséges azt feltételeznünk, hogy Jézus
halrajokat teremtett volna erre az alkalomra. A Galileai tengerben halrajok
vándoroltak. Jézus éles szeme megláthatott egy ilyen rajt, amint ott vonult,
és ez lett volna a csoda. Szükségünk van olyan szemre, amely valóban lát.
Sok ember látta már, hogyan emeli fel a gőz a fedőt, de csak James Watt
látta igazán, és gondolt a gőzgépre. Sokan láttak már hulló almát, de csak
Izsák Newton látta igazán, és ismerte fel a gravitáció törvényét. A föld tele
van csodával a látó szem számára.

(2) Ott van az erőfeszítést vállalni kész lélek. Mivel Jézus mondta, Péter
kész volt újra megpróbálni, ámbár fáradt volt. A legtöbb ember élete
tragédiája az, hogy nagyon hamar feladja a küzdelmet, ha egy kísérlet
sikertelen.

(3) Ott van az a lélek, ami megpróbálja azt, ami lehetetlennek látszik.
Reggeledik, és a halászás ideje az éjszaka. Minden körülmény ellene szólt,
de Péter így gondolkozott: "Legyenek a körülmények olyanok, amilyenek,
ha te mondod, mi újra megpróbáljuk". Túl gyakran várunk és késlekedünk,
mert az időpontot alkalmatlannak tartjuk. Ha azonban ideális
körülményekre várunk, sohasem fogunk munkához. Ha csodát akarunk,
Jézust szaván kell fognunk, amikor ő a lehetetlen megkísérlését
parancsolja.

5,12-15. Megérinti az érinthetetlent

Palesztinában kétfajta lepra volt. Egyik egy rosszfajta bőrbetegség, ez

kevésbé súlyos. A másik egy pontból kiinduló fekély, ami felemésztette a
húst, míg csak a szerencsétlen betegnek csupán kéz- vagy lábcsonkjai
maradtak meg.

A leprát illető szabályok a Léviták könyve 13-14. részében vannak

rögzítve. A legrettenetesebb dolog a leprával kapcsolatban az azzal együtt
járó elkülönülés volt. A leprásnak bárhova ment, kiáltania kellett:
"Tisztátalan, tisztátalan!" Bárhova ment, egyedül kellett maradnia, és a
táboron kívül volt a szállása. (Lev 13,45-46.) Ki volt tiltva az emberi
társadalomból, és száműzve otthonából. Az eredmény az volt, és ma is az,
hogy a pszichológiai következményei a leprának súlyosabbak a fizikainál.
Dr. A. B. Mac Donald, az Ituban levő lapra kolóniának vezetője írja egy
cikkben: "A leprás - beteg testben és lélekben. Több oknál foga a leprához
más a viszonyulás, mint bármely más torzító betegség iránt. Összefüggésbe
kerül a szégyennel, iszonyattal, valami misztikus módon bűntudatot
 33

hordoz, ámbár teljesen véletlenül kapta el az illető, mint bármely más

betegséget. A megvetettség érzése gyakran öngyilkosságra készteti a
leprásokat, amit sokan el is követnek." A leprást mások addig gyűlölik, míg
végül ő is meggyűlöli önmagát. Egy ilyen ember jött Jézushoz. Tisztátalan
volt, és Jézus megérintette őt.

(1) Itt van egy hatalmas igazság: Jézus megérintette az érinthetetlent.

Jézus keze kinyúlt az után az ember után, akitől mindenki más elhúzódott
volna. Két fontos dolog van itt.
Először, amikor mi megvetjük magunkat, amikor szívünk keserű
szégyennel van tele, emlékezzünk arra, hogy a szégyen ellenére Jézus keze
mégis ki van nyújtva. Jézus megszabadít az önundortól is.
Másodszor a keresztyénség igazi lényege, hogy megérinti az érinthetetlent,
szereti a szerethetetlent, megbocsát a megbocsáthatatlannak. Jézus így tett,
és nekünk is így kell tennünk.

(2) Jézus elküldte ezt az embert, hogy végezze el a rendes előírt

tisztulási szokásokat. A szabályok a Lev 14-ben vannak leírva. Ez csoda
volt. Nem a kor színvonalán álló orvosi gyógyítás. Mégsem oldotta fel az
embert, hogy elvégezze az előírt szertartásokat. Nem részesülünk
csodákban addig, amíg figyelmen kívül hagyjuk a tudomány ajándékait,
amit az isteni bölcsesség adott nekünk. Csoda akkor történik, ha az emberi
képesség egyesül az isteni kegyelemmel.

(3) A 15. vers elmondja, milyen népszerűséget élvezett Jézus. Ez

azonban azért volt, mert az emberek valamit kapni akartak tőle. Sokan
vágynak ma is úgy Isten ajándékaira, hogy megtagadják Isten
követelményeit, és ez a leggyalázatosabb dolog.

5,16-17. Az ellenállás növekszik

Két vers van itt csupán, de ahogy olvassuk, szünetet kell tartanunk, mert ez
mérföldkő itt. Az írástudók és farizeusok a helyszínre érkeztek. Az
ellenállás nyíltan előbukkan, s nem fog addig megnyugodni, amíg meg nem
öli Jézust.

Hogy megértsük, mi történt Jézussal, meg kell értenünk valamit a

törvényből és a farizeusoknak és írástudóknak ahhoz való viszonyából.
Amikor a zsidók Kr. e. 440-ben visszatértek Babilonból, jól tudták nemzeti
nagyságuknak emberileg befellegzett. Ezért úgy határoztak, hogy
nagyságukat abban teljesítik ki, hogy a törvény népe lesznek. Minden
energiájukat Isten törvénye ismeretére és megtartására fordították. A
törvény alapja a Tízparancsolat. Ezek a parancsolatok az életnek nagy és
 34

széles alapjai. Nem szabályok és előírások, nem igazítnak el minden

esetben és körülmények között. A zsidók egy része számára ez nem volt
elég. Nem elégedtek meg a nagy alapelvekkel, szabályokra vágytak,
melyek felölelik az élet minden elképzelhető helyzetét. A
Tízparancsolatból kezdték kifejleszteni és levezetni ezeket a szabályokat.

Vegyünk egy példát. A parancsolat megmondja: "Megemlékezzél a

szombatnapról, hogy megszenteljed azt!" És folytatódik annak
megfogalmazása, hogy nem szabad dolgozni.(Exodus 20,8-11.) Ez azonban
nem volt elég a zsidóknak. Megkérdezték: mi a munka? Elkezdték
megfogalmazni a munka fogalmát 39 különböző tételben. Ezeket a munka
"atyjai"-nak nevezték. Még ez sem volt elég. Ezeket rengeteg alcsoportra
osztották. Szó szerint ezer és ezer szabály és meghatározás jött elő. Ez volt
a szóbeli törvény, és elkezdődött ennek nemcsak a Tízparancsolat mellé, de
fölé helyezése.

Nézzünk erre is egy példát. Egyik tilalom szombaton a teher hordozása

volt. Jeremiás 17,21-14 mondja ezt. A törvényeskedők meghatározták, mi a
teher. Így hangzik: "étel, ami eléri egy száraz füge súlyát; bor, ami
keveredik egy serlegben, egy korty tej, kenésre elegendő olaj; víz, ami
megnedvesít egy szemet; papír, amire megjegyzést lehet leírni stb. Egy kő
felvétele, hogy egy madarat elhessentsenek vele, bűn. A jóságot ezekkel a
vég nélküli szabályokkal azonosították. A szombaton való gyógyítás
munkának számított. Csak ha életveszély állott fenn, akkor lehetett
gyógyítani, és akkor is csak annyira, hogy az állapot romlását
megakadályozzák, de javítani a beteg állapotán nem lehetett. Sima kötést
tehettek a sebre, de olajjal már nem kenhették meg. Az írástudók
szaktekintélyek voltak a törvényben, akik ismerték mindezeket a
szabályokat, s akik levezették ezeket a törvényekből.

A farizeus név azt jelenti: elkülönült, mivel a farizeusok elkülönítették

magukat a közönséges emberektől és élettől, hogy megtarthassák ezeket a
szabályokat és előírásokat. Jegyezzünk meg két dolgot.
Először, hogy a farizeusok és írástudók számára ezek élet és halál kérdései
voltak. Ezek közül akár egynek a megrontása is halálos bűnnek számított.
Másodszor csak nagyon becsületes emberek próbálkoztak meg ezzel az
úttal, mivel az életüket ezáltal nagyon kényelmetlenné tették. Még csak
megpróbálkozni is vele csak a legkülönbek mertek. Jézusnak nem volt
szüksége a szabályoknak és előírásoknak ilyen módjára. Számára a kiáltó
emberi szükség hatálytalanított és érvénytelenített minden ilyesmit. Ezért a
farizeusok és írástudók számára Jézus törvényszegő, rossz ember volt, aki
megtörte a törvényt, és másokat is arra tanított, hogy ugyanazt tegyék.
Ezért gyűlölték és ölték meg végül.
 35

Jézus életének az a tragédiája, hogy azok juttatták őt a keresztre, akik a

legőszintébben vallásosak voltak,. A dolog iróniája az, hogy végső soron
kora legkiválóbbjai feszíttették meg.

Mostantól kezdve végig nem volt nyugalma. Mostantól kezdve végig

ezeknek a kritikus és ellenséges szemeknek a vizsgálata alatt volt. Az
ellenállás lassan kristályosodni kezdett, és csak egyféle véget érhetett.
Jézus tudta ezt, és mielőtt szembe nézett volna az ellenállással,
visszavonult imádkozni. Az Isten szeméből sugárzó szeretet megvigasztalta
őt az emberi szemekből sugárzó gyűlölettel szemben. Isten egyetértése
megerősítette őt arra, hogy szembenézzen az emberek kritikájával. Isten
békességéből merített erőt az élet harcához. Nekünk is elég ez, mert "elég,
ha a tanítvány olyan, mint a mestere".

5,18-26. Bűnbocsánat és gyógyulás

Itt egy eleven történet. Jézus egy házban tanított. A palesztinai házak lapos
tetejűek voltak. A tetőnek igen kis hajlata volt, csupán annyi, hogy az
esővíz lefolyjon. A tetőzet gerendáknak egymáshoz közel fektetésével
készült, a közöket vesszővel töltötték ki, majd elsímították. A világ
legegyszerűbb dolga volt kibontani a gerendák közötti töltelék anyagot.
Valójában koporsókat igen gyakran emeltek ki ezen a módon.

Mit ért e szakasz bűnök bocsánatán? Ne felejük el, hogy a bűn és a

szenvedés Palesztinában elszakíthatatlan kapcsolatba volt hozva
egymással. Természetesnek tartották, hogy ha valaki szenvedett, azért volt,
mert vétkezett. Ezért a szenvedő nagyon gyakran kóros bűntudatot érzett.
Ezért kezdi Jézus azzal, hogy az embernek bűne megbocsátatott. Enélkül az
ember soha el nem hitte volna, hogy meggyógyulhat. Ez fogja
megfutamodásra késztetni a farizeusokat és írástudókat. Ők tagadták Jézus
illetékességét arra, hogy a bűnt megbocsássa. Az ő felfogásuk szerint úgy
tartották, hogy az ember azért beteg, mert vétkezett. Mivel pedig
meggyógyult, ez végleges bizonyíték arra, hogy bűne is megbocsátatott. A
farizeusok ellenkezése visszaütött rájuk, és most mukkanni sem tudtak.

Csodálatos dolog az, hogy van egy ember, aki barátai hite által gyógyult
meg. "Amikor Jézus látta az ő hitüket." Azok buzgó hitét, akiket semmi
sem gátolhatott meg abban, hogy barátjukat Jézus elé vigyék
meggyógyítani. Ez a csoda ma is megtörténik.

(1) Sokan vannak, akik szüleik hite által üdvözülnek. Carlyl mondta,
hogy szinte egész életén keresztül hallotta anyja figyelmeztető hangját:
 36

"Bízzál Istenben, és cselekedd, ami jó!" Amikor Augusztinusz féktelen és

erkölcstelen életet élt, buzgó anyja elment, és egy keresztyén püspök
segítségét kérte. "Lehetetlen, hogy ezek a könnyek és imák ezért a
gyermekért semmibe mennének" - mondta püspök. Közülünk sokan
tudnának bizonyságot tenni arról, hogy milyen sokkal tartozunk istenfélő
szüleinknek hitünkért.

(2) Vannak olyanok, akik naponta azáltal menekülnek meg, hogy

szeretik őket. Amikor H.G.Wels új házas volt, a siker kísértéseket is
hozott neki. Később így emlékezett vissza: "Az volt a jó számomra, hogy a
Mornington utca 12. sz. házban lakott valaki, olyan édes és tiszta, hogy
elképzelhetetlen volt számomra, hogy megjelenjek előtte mocskosan,
részegen, vagy aljasan." Sokan sokszor tennénk szégyenletes dolgokat, de
az a tény visszatart, hogy fájdalmat, szomorúságot okoznánk valakinek.

Hála legyen Istennek, az élet és szeretet ilyen struktúrájáért, amelyben

áldott hatások vannak az ember lelkének megmentésére!

5,27-32. Egy kiközösített elhívása

Ez Máté elhívásának története. (Mt 9, 9-13.) Mindenféle emberek közül

Palesztinában az adószedőket gyűlölték a legjobban. Ebben az időben
Palesztina római uralom alatt volt. Az adószedők a római kormány
nevében teljesítettek szolgálatot. Ezért őket megalkuvóknak, árulóknak és
renegátoknak tekintették. Az adózási rendszer a visszaélés lehetőségét
hordozta magában. Római szokás szerint történt az adók kivetése.
Kivetettek egy bizonyos összeget egy körzetre, és aztán az adó behajtási
jogot eladták annak, aki a legtöbbet ajánlotta érte. Ha a megvásárló az év
végén kifizette a megállapított összeget, joga volt megtartani, bármennyivel
többet szedett ki az emberekből. Mivel akkor nem volt újság vagy rádió,
amivel nyilvános bejelentéseket lehetett tenni, úgy hogy mindenkihez eljut
a hír, a nép nagy részének fogalma sem volt az összegről, hogy mennyit
kell fizetnie.

Két fajta adó volt. Volt a szavazati, vagy fejadó, amit minden férfinek 18-
65 éves korig fizetnie kellett. A nők 12-65 éves korig, egyszerűen csak
azért, mert léteztek. Volt egy földadó, ami minden gabonaféle egytizedét
jelentette, a bor s olaj egyötödét. Ezeket természetben vagy pénzben
lehetett fizetni. Volt a jövedelemadó, ez a bevétel egy százalékát tette ki.
Ezeknél az adóknál nem volt sok lehetőség a visszaélésre. A második féle
adó mindenféle kötelezettséget jelentett. Adózni kellett a főútvonal
használatért, kikötőkért, piacokért, szekérért, ennek minden kerekéért, az
állatért, ami húzta azt. Bizonyos árúkra vételadó volt kivetve, volt import
 37

és export adó is. Az adószedő megálljt parancsolhatott az utasnak,

kipakoltathatta csomagját, és annyira büntethette, amennyire akarta. Ha
valaki nem tudott fizetni, néha az adószedő kölcsönzött neki, persze túlzott
kamatért, s így még jobban karmai közé kaparinthatta az adózót. A
rablókat, gyilkosokat és adószedőket egy kasztba sorolták.

A vám- és adószedő ki volt tiltva a zsinagógából. Egy római író leírja, hogy
egy szobrot látott valahol, amit egy becsületes adószedőnek emeltek. Egy
becsületes ember ezek között a renegátok között olyan ritka volt, hogy
amikor előfordult, emlékművet kapott. Máté is vámszedő volt, és Jézus
kiválasztotta, hogy apostola legyen.

(1) Az első dolog, amit Máté tett, az volt, hogy meghívta Jézust ebédre.
Nem került nagy megerőltetésébe, és meghívta barátait is, hogy
találkozzanak Jézussal. Máté első megnyilvánulása az volt, hogy
megosztotta másokkal a csodát, amiben része volt. John Wesley egyszer azt
mondta: "Soha nem megy az ember egyedül a mennybe, vagy barátokra
talál, vagy barátokat szerez." Keresztyén kötelességünk megosztani az
áldást, amit találtunk.

(2) Az írástudók és a farizeusok zúgolódtak. A farizeusok, az

elkülönülők, még köntösük szegélyét sem hagyták volna, hogy hozzáérjen
egy olyan emberhez, mint Máté. Egyszer Epictetus mondta Jézus
tanításáról, hogy az az "üdvösség gyógyszere". Jézus azt mondta, hogy
csak a betegeknek van szükségük orvosra. Olyanoknak volt a legnagyobb
szükségük Jézusra, mint amilyenek Máté és barátai voltak. Jó lenne, ha a
bűnösöket nem úgy tekintenénk, mint gonosztevőket, hanem, mint beteg
embereket. Aki hibázik és téved, annak nem vádra és lenézésre van
szüksége, hanem szeretetre, segítségre, hogy a helyes útra vezessék.

5,33-35. A boldog társaság

A farizeusokat és írástudókat meglepte és megdöbbentette, hogy Jézus

tanítványai természetesen viselkedtek. Burnsról mondták, hogy inkább
gyötörte, mint segítette vallásossága. Az ortodox zsidók felfogása azt volt,
hogy az ember nem vallásos, ha nem érzi kényelmetlenül magát. Rendszert
csináltak saját vallásos tapasztalatukból. Böjtöltek hétfőn és csütörtökön, és
fehérre kenték arcukat, hogy senkiben ne legyen kétség afelől, hogy
böjtölnek. Igaz, a böjtölés nem volt olyan nagyon súlyos dolog, mert
napkeltétől napnyugtáig tartott, és azután bőségesen vehettek magukhoz
ételt. Az értelme az volt, hogy Isten figyelmét a böjtölő magára vonja.
Néha áldozatnak tekintették. A böjtölés által lényegében az ember nem
 38

kevesebbet, mint saját testét ajánlotta fel Istennek. Még az imádságot is

rendszerbe foglalták. imádkozni kellett 12 órakor, 3 és 6 órakor. Jézus
mindenben ellenezte a törvényeskedő vallásosságot. Eleven képet használ
ennek megmutatására. Amikor Palesztinában két fiatal összeházasodott,
nem mentek nászútra, otthon maradtak, s egy hétig nyitva tartották házuk
ajtaját. Legjobb ruhájukba öltöztek, néha koronát is viseltek. Azon a héten
király és királyné voltak, akiknek szava törvény volt. Soha többé ilyen hét
nemigen adódott kemény munkával eltöltött életükben. A kedves
vendégeket, akik osztoztak ennek a hétnek örömében, a vőfély gyerekeinek
nevezték.

(1) Sokat mondó az, hogy Jézus a keresztyén életet gyakran lakodalmi
ünnephez hasonlítja. Az öröm elsődleges keresztyén jellemvonás. Egy
híres tanárról mondta diákja: "Úgy éreztem magam, mikor tanított, mintha
napfényben fürdenék." Sokan azt gondolják, hogy a keresztyénség valami
olyasmi, ami arra kényszeríti őket, hogy azt tegyék, amit nem akarnak
tenni, és megakadályozza őket mindabban, amit tenni akarnak. A nevetés
bűnné válik, ahelyett, hogy - ahogy egy híres filozófus nevezte - hirtelen
dicsőséggé válna. Robert Lewis Stevenson szépen írja: "The Celestial
Surgeon" c. versében (saját fordítás):

"Ha botladozom egyszer-másszor

a boldogság nagy feladatában,
ha járva enyéim között
derű helyett arcom komor,
ha boldog emberi szemek nézése
nem indítanak örömre, hajnalpír
könyvek, élet, nyári zápor,
hiába kopogtatnak mogorva szívemen.
Uram, a te tökéletes kegyelmed tegye,
támassza szívemet újra nyitottá.
Ó, Uram, ha túl makacs vagyok,
válassz, mielőtt a lélek meghal,
egy égető kínt, egy gyilkos bűnt,
és halódó szívemet verd fel vele.

(2) Ugyanakkor Jézus tudta, hogy eljön a nap, amikor a vőlegény elvétetik.
Nem tudatlanul ment a halálba. Előre látta a keresztet. De a kereszt felé
vezető úton is tudta, hogy a mi örömünket senki nem veheti el tőlünk,
mivel ez Isten jelenlétének öröme.
 39

5,36-39. Az új eszme

A vallásos emberben ott van egyfajta sajnálkozás a régi után. Semmi sem
mozdul olyan lassan, mint az egyház. A farizeusok problémája az volt,
hogy Jézus egész vallásos látása olyan gyökeresen új volt, hogy egyszerűen
nem tudták magukat hozzá igazítani. Gondolkodásunk hamar elveszti
rugalmasságát, és nem fogad el új eszméket. Jézus két illusztrációt használt
itt: "Nem tehetsz új foltot régi anyagra." Az erős új folt elszakítja a régi
ruhadarabot. Az edények Palesztinában bőrből készültek. Amikor új bort
töltöttek bele, forrni kezdett, és gáz szabadult fel. Ha az edény új volt, a
bőrnek volt még tartóssága és kibírta a nyomást. Ha régi volt a bőr,
kiszáradt és kemény, akkor szétszakadt. Jézus itt tulajdonképpen ezt
mondta: "Ne hagyd az eszedet olyanná válni, mint egy régi boros tömlő!"
Az emberek azt mondják, hogy a régi bor jobb. Pillanatnyilag lehet, de
elfelejtik, hogy hiba megvetni az új bort, mert eljön a nap, amikor az kiforr,
és a legjobb lesz. Az egész szakaszban Jézus a szűk látókört ostorozza, és
arra hív fel, hogy ne vessük el azonnal az új eszméket.

(1) Ne féljünk a merész gondolatoktól! Aki ilyen, azt a Szentlélek Isten

mindig új igazságokra vezeti el. Fosdick valahol ezt mondja: "Hogy
lehetnének a gyógyszerek ma megfelelőek, ha az orvosok négyszáz évvel
ezelőtti metódushoz, technikához és alapanyagokhoz lennének
kényszerítve?" A mi ortodox mértékünk még ennél is régebbi. Az ember
mindig küzd az új ellen. Galileit eretneknek bélyegezték, mikor azt
hirdette, hogy a föld forog a nap körül, és nem fordítva. Listernek sokáig
kellett harcolnia a fertőzést gátló technika bevezetéséért a sebészeti
operációknál. Simpsin felfedezte a kloroformot, de keserves küzdelemben
sikerült kivívnia bevezetését. Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz
megfékezésére tökéletes gyógymódot talált fel, de értetlenség és konokság
fogadta találmányát. - Ügyeljünk, amikor új gondolatoknak állunk ellent,
mert eseteleg csupán azt bizonyítjuk, hogy eszünk megöregedett,
elvesztette rugalmasságát. Nem kell félni a merész gondolatoktól.

(2) Ne féljünk az új módszerektől sem! Az, hogy valamit eddig csináltak,

a legjobb ok lehet arra, hogy abbahagyjuk.. Ha valamit sohasem tettek,
legjobb ok lehet arra, hogy megpróbáljuk azt. Egyetlen vállalkozás sem
alapul elavult módszereken, csak az egyház próbálkozik vele. Bármelyik
vállalkozás megpróbálkozott volna már új utakkal minden bizonnyal,
amelyik annyi "ügyfelet" vesztett volna el, mint az egyház. Persze az
egyház ellenáll mindennek, ami új. Egyszer egy világ körüli utazáson
Ludyard Kipling látta, hogy a neves Booth tábornok a fedélzetre jön,
tamburát verve. Az ilyesmit Kipling szívből gyűlölte. Kipling ismerte a
 40

tábornokot, odament hozzá, és közölte vele, mennyire utálja a tamburát és

az ilyesfajta evangélizációt. Booth rátekintett, és ezt felelte: "Fiatalember,
ha tudnám, hogy egy újabb lelket nyerhetek meg Jézus számára azzal, hogy
fejre állok, és a lábammal verem a tamburát, azt is megtanulnám." Van
okos, és van ostoba konzervatívizmus. Ügyeljünk, hogy ne legyünk
lappangó "reakciósok", akkor, amikor mint keresztyéneknek merész
vállalkozóknak kellene lennünk.

6,1-5. A növekvő ellenállás

Ez egyike annak a két incidensnek, amely mutatja a hamar és nyíltan

jelentkező Jézus-ellenességet, s amelyből tisztán látjuk, hogy a közvetlen
vád Jézus ellen az volt, hogy megtörte a szombattörvényt. Ő és tanítványai
egy búzatáblán áthaladó ösvényen mentek. Az a tény, hogy a tanítványok
kalászokat téptek, nem számított bűnnek. Az Ószövetség egyik irgalmas
törvénye parancsolja meg, hogy bárki szabadon téphet gabonafejeket, aki
átmegy egy gabonatáblán, míg sarlót nem bocsát abba (Deut 23,25).
Bármely más napon történt volna ez, nem emeltek volna szót ellene. De ez
szombatnapon történt. A tanítványok négyféle tiltott munkát cselekedtek.
Aratás, cséplés, szelelés, ételkészítés. A gabonafejek letépésével aratást, a
tenyerek közti kidörzsöléssel cséplést, a törek elfúvásával szelelést, azzal,
hogy megették, kimerítették a szombatnapi ételkészítést. Számunkra az
egész dolog fantasztikusnak tűnik, de ne feledjük, hogy egy farizeusnak
ezek halálos bűnök voltak. Számukra élet-halál kérdése volt egyet is
megrontani a legkisebb törvények közül.

Megvádolták a tanítványokat, Jézus pedig az Ószövetségből felelt meg

nekik. Idézi az 1Sám 21,1-6-ban levő esetet, amikor Dávid és barátai mikor
éhesek voltak, megették a tabernákulumban kitett kenyereket. A
kenyereknek találóbb neve a "jelenlét kenyerei". Minden szombat reggel
Isten elé tettek 12 gabonakenyeret, amit lisztlángból sütöttek. Minden
törzset egy vekni képviselt. Jézus idejében ezek a veknik arany tálra voltak
kirakva, mely 90 cm hosszú és 45 cm széles és 20 cm magas volt. Az
asztal, a szent hely északi részén állott hosszában. A kenyér Isten
jelenlétében volt, és senki más a papokon kívül nem ehette meg azokat.
(Lev 24,5-9.) Dávid szüksége azonban elsőséget élvezett az előírások és
szabályok felett. Maguk a rabbik is mondták, "a szombat van teérted, és
nem te a szombatért". Ez a legjobb eredmény, amire a rabbik eljutottak;
elismerték, hogy az emberi szükség fontosabb, mint a rituális törvény. Ha
ez így van, mennyivel inkább Ura a szombatnak az Emberfia, szívében
szeretettel és kegyelemmel! Mennyivel inkább használhatja az ő szeretete
céljaira! A farizeusok azonban elfeledkeztek a kegyelem igényéről, mivel
elmerültek a szabályokban és előírásokban. Jellemző rájuk, hogy
 41

leskelődtek Jézus és tanítványai után, amint áthaladtak a gabonaföldeken.

Nyilvánvalóan kémkedtek, mostantól fogva Jézus minden cselekedetét
figyelték és lesték kritikus és ellenséges szemmel.

Ebben a szakaszban van egy nagy általános igazság. Jézus ezt mondotta a
farizeusoknak: "Nem olvastátok, amit Dávid cselekedett?" A válasz
természetesen ez volt, igen, azonban sohasem gondoltak arra, mit jelent.
Olvashatod a Bibliát aprólékosan, tudhatod kívülről anélkül, hogy
megragadnád értelmét. Miért nem látták meg az értelmét a farizeusok?
Miért nem látjuk meg sokszor mi?

(1) Nem nyitottan közeledtek a Bibliához. Nem Isten akaratát tanulni

jöttek ahhoz, hanem hogy bizonyítékokat találjanak a szövegben saját
elképzeléseikhez. Túl gyakran az ember egyfajta teológiával közelít a
Szentíráshoz ahelyett, hogy teológiáját a Bibliában találná meg. Amikor
olvasni készülünk a Bibliát, ne azt mondjuk: "Figyelj Uram, mert a te
szolgád beszél", hanem "szólj Uram, mert hallja a te szolgád!"

(2) Nem szükségben levő szívvel közeledtek a Bibliához. Aki nem a

legmélyebb szükség-érzettel közeledik hozzá, elmulasztja az Írás
legmélyebb értelmét. Amikor a szükség feltámad bennünk, a Biblia egy
egészen más könyvvé lesz. Amikor Buttler püspök haldoklott, háborgott a
szíve. Káplánja, aki mellette volt, így szólt: "Elfelejtetted, uram, hogy
Jézus Krisztus az Üdvözítő?" De honnan tudhatom, hogy számomra is
üdvözítő? - kérdezte a haldokló püspök. "Meg van írva - mondta a káplán -,
aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem." Buttler így felelt:
"Ezerszer olvastam ezeket a szavakat, de sohasem értettem mostanáig.
Most békességben halhatok meg." A szükség tudata megnyitotta az Írás
kincsesházát előtte. Amikor mi Isten könyvét olvassuk, nyílt szívvel
közeledjünk hozzá, úgy, mint akik rászorulunk annak evangéliumára, így
lesz a világ legnagyobb könyve számunkra.

6,6-11. Jézus kihívása

Most már a Jézus ellenes magatartás teljesen nyilvánvalóvá lett. Jézus a

zsinagógában tanított szombaton, a farizeusok és írástudók ott voltak, hogy
figyeljék, vajon gyógyít-e, mert ha rajtakapják, a szombat megtörésével
fogják vádolni. Van egy érdekes vonatkozás a történetben. Ha Mt 12,10-
13-mal, Mk 3,1-6-tal összehasonlítjuk Lukács leírását, úgy találjuk, Lukács
mondja el egyedül, hogy ennek az embernek a jobb keze volt
megszáradva. Itt az orvos beszél, akit az eset ebből a szempontból is
érdekelt. Jézus itt teljesen nyíltan törte meg a törvényt. A gyógyítás munka
volt, és szombaton tilos volt dolgozni. Igaz, ha valaki életveszélyben volt,
 42

bizonyos segítséget megengedtek a szenvedő megmentésére. Pl.

törvényesen engedélyezve volt a szem- és torokbetegségek kezelése. Ez az
ember azonban nem volt életveszélyben, várhatott volna a következő napig
minden baj nélkül. Jézus azonban azt a nagy tanítást adja, hogy bármit is
mondjanak a szabályok és előírások, mindig helyes jó dolgot cselekedni
szombat napon. Jézus felteszi a dermesztő kérdést: "Szabad-e életet
menteni, vagy elpusztítani szombaton?" Ez a kérdés biztosan célba talált,
mert mialatt ő azon fáradozott, hogyan segítsen egy ember életén, azok
mindent megtettek, hogy elpusztítsák őt. Jézus volt az, aki a megmentést
kereste; ők azok, akik a pusztítást. Három szereplője van a történetnek.

(1) A megszáradt kezű ember. Két dolgot mondhatunk el róla.

(a) Egyik apokrifus evangélium - ami nem került az evangéliumi iratok
közé - elmondja, ez az ember kőfejtő volt valamikor, és azért jött Jézushoz
segítségért, mondván: "Én kőfejtő voltam, kezem munkájával kerestem
kenyeremet. Könyörgöm, Jézus, add vissza egészségemet, hogy ne kelljen
szégyennel koldulnom kenyeremet." Olyan ember volt, aki dolgozni akart.
Isten mindig jótetszéssel nézi azt az embert, aki becsületes mindennapi
munkát akar végezni.
(b) Olyan ember volt, aki kész volt megkísérelni a lehetetlent. Nem
vitatkozott, amikor Jézus azt mondta neki, nyújtsa ki megszáradt kezét.
Megpróbálta azzal az erővel, amit Jézus adott neki, és sikerült. Lehetetlen -
ez olyan szó, amit törölni kell a keresztyén ember szótárából. Egy híres
tudós azt mondta: "A nehéz és a lehetetlen között a különbség csak az,
hogy a lehetetlen egy kicsit több időbe kerül."

(2) Ott van Jézus. Ebben a történetben a kihívás dicsőséges légköre

uralkodik. Jézus tudta, hogy figyelik, de habozás nélkül gyógyít. Azt
parancsolja az embernek, hogy álljon a középre. Ez a dolog nem sarokban
fog történni. Gondoljunk Lutherre a Wormsi Birodalmi Gyűlésen. Az igazi
keresztyén büszkén kibontja hite zászlaját, és hagyja, hogy az ellenség a
legrosszabbat is megtegye.

(3) Ott vannak a farizeusok. Olyan emberek ezek, akikben mérhetetlen

gyűlölet lobban fel valaki iránt, aki éppen egy szenvedőt gyógyított meg.
Kiemelkedő példányai azoknak az embereknek, akik saját módszereiket és
előírásaikat jobban szeretik, mint Istent. Sajnos, sokszor ez történik az
egyházban is újra és újra. Gyakran nem a hit nagy dolgai körül vannak a
viták, hanem a hatalom és ilyesmi körül. Leighton mondta egyszer: "Az
egyház-kormányzás módja nem örökérvényű törvény, a békesség,
egyetértés, jóság, kedvesség azonban mindig nélkülözhetetlenek." Mindig
fennáll a veszélye annak, hogy az emberi rendelkezésekhez legyünk
hűségesebbek inkább, mint az Istenhez.
 43

6,12-19. Jézus kiválasztja embereit

Itt úgy látjuk Jézust, amint kiválasztja tanítványait. Érdekes és üdvös

dolog látni, miért választja őket, mivel még ma is mindig azért az okért és
célért van szüksége emberekre.

(1) Mk 3,14 elmondja, hogy azért választja őket, hogy "vele legyenek".
Ez két dolgot jelent.
(a) Jézus barátaiul választja őket. Meglepő dolog, hogy Jézusnak emberi
barátságra van szüksége. A keresztyén hit igazi mély lényegéhez tartozik,
amit mi teljes tisztelettel és alázattal mondunk, hogy az Isten nem boldog
az ember nélkül. Mivel Isten Atya, szívében hiányt érez addig, amíg az
utolsó tékozló fiú haza nem tér.
(b) Jézus tudta, hogy a vég közeledik. Talán ha Jézus egy későbbi korban
élt volna, egy könyvbe foglalta volna tanításait, aminek segítségével az
egész világra elterjeszthette volna. Mivel azonban akkor élt, amikor élt,
ezeket az embereket választotta ki, hogy mondanivalóját beléjük írja. Ők
Jézus élő könyvei voltak. Elkísérték Jézust mindenhova, hogy egy napon
üzenetét elvihessék minden emberhez.

(2) Jézus tanítványaiul választja őket. A tanítvány szó tanulót jelent.

Ezek azok voltak, akik mindig és mindig többet akartak tőle tanulni. A
keresztyén olyan ember, akinek egész élete tanulásban telik el, arról az
Úrról tanul, akivel egy napon szemtől-szembe fog találkozni, és úgy fog
megismerni, ahogy ő megismerte Urát.

(3) Jézus apostolokul választotta őket. Az "apostolos" görög szó,

küldöttet jelent. Ezt a szót delegáció, vagy nagykövet megjelölésére is
használták. Tehát ők Jézus követei voltak az emberekhez. Egy kisgyerek a
gyerek istentiszteleten a tanítványokról tanult. Nem jól értette a szót, mivel
kicsike volt még, s amikor hazament, azt mondta, hogy ők Jézus
tanúsítványairól tanultak. Valóban. A nagykövet az az ember, aki egy
idegen országban hazája nevében szól, és azt képviseli. A keresztyén ember
mindig azért küldetik Jézus követségében, hogy szavaival, életével,
cselekedeteivel képviselje Isten országát.

Az tizenkét tanítványról megjegyezhetjük:

(1) Hétköznapi emberek voltak. Nem volt gazdag, híres, befolyásos

ember közöttük, nem volt különleges műveltségük, átlag-emberek voltak.
Mintha csak azt mondaná Jézus: "Adjatok 12 átlag-embert nekem, és
megváltoztatom a világot!" Jézus műve nem azoknak az embereknek
 44

hozzáállásától függ, akiket a világ nagynak tart, hanem a hétköznapi

emberektől, mint mi magunk.

(2) Különös vegyes társaság volt ez. Csak kettőt említsünk meg. Máté
vámszedő volt, ezért áruló és renegát népe szemében. Simon zélota volt,
fanatikus nacionalista, aki esküt tett arra, hogy meggyilkol minden árulót és
rómait, akire kezét teheti. Jézus hatalmának egy csodája, hogy Máté és
Simon, a zélota békében éltek együtt az apostoli társaság kötelékében. Ha
valaki igazi keresztyén, akkor a legeltérőbb és legellentétesebb jellemekkel
is békében tud együtt élni. Gilbert Chestertonról és testvér-bátyjáról
mondták: "Mindig vitáztak, de sohasem veszekedtek."( Sík Sándor és Sík
Endre)
Jézusban oldódnak meg a békés együttélés problémái. Ez azért van, mert a
legellentétesebb emberek is egyesülhetnek abban, akit mindketten
szeretnek. Ha igazán szeretjük őt, szeretni fogjuk egymást is.

6,20-26. A világi értékrend vége

Lukács "mezei prédikációja" és Máté "hegyi beszéd”-je nagyon egybevág.

Mindkettő boldogság-sorozattal kezdődik. Igaz, különbségek is vannak
Máté és Lukács verziója között, de egy dolog világos: olyanok, mint egy
géppuska-sorozat. Könnyen lehet, olyan sokszor olvastuk már, hogy el is
felejtettük, milyen forradalmi szavak ezek. Egészen valószínűtlen, hogy
csupán egy filozófus, vagy egy tipikusan okos ember által lefektetett
törvények lennének. Mindegyik boldogság egy kihívás. Ahogy Deissman
mondta: "Feszültséggel teljes atmoszférában hangzottak el. Ezek nem
csendes állócsillagok, hanem villámcikázások, amiket a megdöbbenés és
meglepetés mennydörgése követ." Szó szerint veszi az elfogadott
értékrendet és feje tetejére állítja azt. Az embereket, akiket Jézus
boldogoknak mondott, a világ szerencsétleneknek tartotta. "Boldogok a
szegények és jaj a gazdagoknak!" Ez a beszéd azt jelenti, hogy teljesen
véget vet a világ értékrendjének.

Hol van a kulcs ehhez? A kulcs a 24. versben jön, ahol Jézus ezt mondja:
"Jaj néktek gazdagok, mert elveszitek a ti vigasztalásotokat!" A szó, amit
itt Jézus használ "elvenni", "megkapni" - jelenti a teljes fizetés felvételét
a pénztárból. Olyan üzleti szó ez, amit a kereskedő ráír a számlára, amikor
teljes követelését megkapta. Jézus azt mondja: "Ha szívedet arra adod, és
teljes energiádat arra fordítod, hogy megszerezzed azokat a dolgokat,
amelyeket a világ értékel, megnyered - de ez minden, amit valaha kapsz."
Ha azonban - másrészt - szívedet arra adod, és energiádat arra fordítod,
hogy teljesen hűséges légy Istenhez, és igaz Jézus Krisztushoz, bizonyos
 45

bajokba belekeveredsz, a világ mértéke szerint boldogtalannak látszhatsz,

de a te jutalmad el van téve, és amikor megkapod, örömöd örökkévaló lesz.

Mi itt örökkévaló választással állunk szemtől-szemben. Ez egy választás,

ami gyermekkorban kezdődik, és addig tart, amíg az élet véget nem ér.
Melyiket választod: a könnyebbik utat, amely azonnali élvezetet és hasznot
ígér; vagy a nehéz utat, amely azonnali küzdelmet, néha szenvedést jelent?
A pillanat élvezete és haszna után kapsz, vagy előre tekintesz, és
feláldozod azokat egy nagyobb jóért? A világ jutalmára, vagy Krisztusra
koncentrálsz? Ha a világ útját választod, el kell hagynod Krisztus útját. Ha
Krisztus útját választod, el kell hagynod a világ értékeit. Jézus nem hagy
kétséget afelől, hogy végül melyik út vezet a boldogságra. F. R. Maltby
mondta: "Jézus három dolgot ígért tanítványainak: félelemtől való
szabadulást, rendíthetetlen örömöt és állandó küzdelmet. G. K. Chesterton,
akit elvei állandóan bajba sodortak, egyszer ezt mondta: "Szeretek forró
vízbe ugrani, mert az megtisztít." Jézus azt tanítja, hogy a menny öröme
bőségesen kárpótolni fog majd a földi küzdelmekért. Ahogy Pál mondja:
"A mi pillanatnyi kis szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök
dicsőséget szerez nekünk." (2Kor 4,17.) A boldogságok ezt a provokatív
kérdést teszik fel: "A világ, vagy a Krisztus útja szerint akarsz-e boldog
lenni?"

6,27-38. Az aranyszabály

Nincs Jézusnak még egy olyan parancsolata, amely olyan sok vitát váltott
volna ki, mint az ellenség szeretésének parancsa. Mielőtt
engedelmeskednénk neki, fedezzük fel, mit is jelent ez.

A görögben három szó van a szeretetre.

- Az "erosz" a szenvedélyes szerelmet jelenti, a férfi szerelmét a nő iránt.
- A "phileó" a szív meleg indulatának szeretetét jelenti a legközelebbiek, a
legdrágábbak iránt. Igeszakaszunk egyiket sem használja itt e
kettő közül.
- Az "agapé" szót használja, aminek lefordítása egy egész oldalba kerül.
Az agapé aktív jóérzést jelent a másik ember iránt, mindegy, hogy mit
tesz a másik ember ellenünk; nem engedi meg, hogy bármit kíván-
junk neki a legjobbon kívül. Határozottan és céltudatosan folytat-
nunk kell a jó cselekvésének és iránta való kedvességünknek gya-
korlatát. Ez nagyon rejtelmes dolog.

Nem szerethetjük úgy ellenségeinket, mint a legközelebbi és legdrágább

hozzátartozóinkat. Azt viszont látjuk, hogy nem számít, mit tesz a másik
 46

ellenünk, ha igazságtalan, ha sérteget is, mi nem kereshetjük csak a javát.

Egy szembetűnő dolog van itt. A szeretet, amit szeretteink iránt érzünk,
olyan, ami magától jön. Szerelembe esésről szoktunk beszélni. Azonban az
ellenségeink irányában megnyilvánuló szeretet nemcsak a szív dolga,
hanem az akaraté is. Valami olyan, amit Krisztus kegyelme által akarunk
cselekedni.

Ez a szakasz a keresztyén etika két nagy tételét tartalmazza.

(1) A keresztyén etika pozitív. Nem abból áll, hogy nem tesz dolgokat,
hanem abból, hogy tesz. Jézus aranyszabályt adott elénk, ami megtiltja
nekünk, hogy azt tegyük mással, amit nem szeretnénk, ha mások velünk
szemben tennének. Ez a szabály sok hitvallásírónál negatív formában van
meg.

Hillél egyike a nagy zsidó rabbiknak. Egyszer azzal a kéréssel keresték fel,
hogy tanítsa meg kérdezőjét az egész törvényre annyi idő alatt, amíg
féllábon bír állni. Hillél így felelt: "Amit te gyűlölsz, ne tedd mással sem,
ez az egész törvény, nincs más, csak ennek magyarázata."
Alexandriai Philó ezt mondta: "Amit te gyűlölsz elszenvedni, senki
mással ne tedd meg!
Socrates, a görög szónok így fogalmazta meg: "Amely dolgok dühítenek,
mikor ellened támadnak, ne tedd azokat mással!"
A stoicusoknak egyik alapvető szabálya ez volt: "Amit nem óhajtasz, hogy
veled tegyenek, te se tedd mással!" - Egyszer
Konfucius-t kérdezték meg: "Van-e olyan szó, amely az egész
életgyakorlat alapjául szolgálhatna?" Így felelt: "Amit nem akarsz, hogy
veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal!"

Mindezek negatív formák és megfogalmazások. Nem túlságosan nehéz

visszatartani magunkat ilyen cselekedetektől, de egészen más dolog
elindulni, és azt cselekedni másokkal, amit akarunk, hogy velünk is
cselekedjenek. A keresztyén kapcsolat lényege nem az, hogy nem
cselekszik rosszat, hanem, hogy aktívan cselekszi azt, ami jó.

(2) A keresztyén etika plusz dolgon alapul. Jézus elmondja a népszerű és

ésszerű kapcsolatok módját, és aztán elutasítja egy kérdéssel: "Miért
érdemelnétek ezekért jutalmat?" Gyakran mondjuk, vagyunk olyan jók,
mint mások. Minden bizonnyal ez igaz is. Jézus kérdése azonban ez:
Mennyivel vagy te jobb a közönséges embernél? Nem a felebaráthoz kell
mérnünk magunkat.
 47

(3) Mi az indító oka ennek a keresztyén kapcsolatnak? Az, hogy olyanná

tesz minket, mint Isten, mert ő ilyen módon cselekszik. "Isten esőt ad mind
az igazaknak, mind a hamisaknak." Isten jóságos ahhoz az emberhez is, aki
örömet okoz neki, és ahhoz is, aki megkeseríti szívét. Isten szeretete kiárad
szentekre és bűnösökre egyaránt. Ezt a szeretetet kell utánoznunk. Ha mi
semmi mást nem akarunk, mint ellenségeink javát, igazán Isten gyermekei
leszünk.

6,39-46. Az élet szabályai

Ez a szakasz úgy hangzik, mint egymással kapcsolatban nem lévő

mondások sorozata. Lehetséges, hogy Lukács olyan mondásokat gyűjtött itt
csokorba, melyeket Jézus különböző alkalmakkor mondott. De az is lehet,
hogy ez példája a zsidó prédikálási metódusnak. A héber szó a prédikálásra
"charaz", ami "gyöngyfűzés"-t jelent.

A rabbik azt tartották, hogy a prédikátornak sohasem szabad néhány

percnél hosszabban időzni egy témánál. Azért, hogy ébren tarthassa az
érdeklődést, gyorsan kell egyik témáról a másikra térnie. Ezért tűnik
nekünk a zsidó prédikáció gyakran töredezettnek. Ez a szakasz négy
részből áll.
(1) 39-40. v. Jézus figyelmeztette hallgatóit, hogy egy tanító sem vezetheti
tanulóit túl azon az ismereti szinten, amit ő elért. Tanulásunkban minden
tanító közül a legjobbat kell választanunk, mert az ismeretben ő vezethet a
legmesszebbre. Emlékezzünk arra, hogy nem taníthatjuk azt, amit nem
tudunk.

(2) 41-42. v. Itt látunk egy példát Jézus humoráról. Bizonyosan

mosolyogva rajzolta meg Jézus annak az embernek a képét, aki gerendával
a szemében próbálja meg más szeméből a szálkát kivenni. Jézus azt
tanította, hogy nincs jogunk kritizálni, ha mi nem vagyunk hibátlanok. Ez
egyszerűen azt jelenti: nincs jogunk kritizálni. Mivel oly sok rossz van a
legjobbakban is; és olyan sok jó van a legrosszabbakban is, az a feladatunk,
hogy önmagunkban keressük a hibát.

(3) 43-44. v. Ez arra emlékeztet minket, hogy az embereket semmilyen más

módon nem lehet megítélni, csak cselekedeteik nyomán. Ezt mondták
egyszer egy tanítónak: "Nem hallom, amit mond, mert látom, kicsoda!"
Mind a tanítás, mind a prédikálás személyen átvezető igazság. Finom
szavak nem pótolhatják a szép cselekedeteket. Ez ma nagyon időszerű
igazság. Félünk a szekuláris áramlatoktól, azonban sohasem győzhetünk
velük szemben érvekkel, vitákkal stb. Egyetlen mód, hogy a keresztyénség
 48

magasabb rendűségét bebizonyítsuk: életünkkel megmutatni, hogy az jobb

embereket tud teremteni belőlünk.

(4) 45-46. v. Itt Jézus arra emlékeztet, hogy az ajkunkról elhangzó szavak
szívünk termékei. Senki sem beszélhet szavaival Istenről, ha nincs a
Szentlélek Isten a szívében. Semmi sem mutatja az ember lelki állapotát
olyan jól, mint a megfontoltság, óvatosság nélkül, első indulatból
kimondott szavak. Ha pl. egy idegen városban megkérünk valakit, igazítson
útba egy meghatározott helyre, ilyen válaszokat kapunk: "Közel ehhez és
ehhez a templomhoz, vagy futball-pályához, vagy szórakozóhelyhez. A
felelet megmutatja, mi felé fordul a legtermészetesebben a gondolata az
illetőnek, hol van a szíve érdeklődése. Beszédünk mindig elárul bennünket.

6,47-49. Az egyetlen szilárd alap

Hogy az igazi képet emögött a példázat mögött meglássuk, el kell

olvasnunk Máté változatát is (7,24-27. kk). Lukács elbeszélésénél az
áradatnak nincs értelme, azért mert Lukács nem volt palesztinai, és nem
ismerte a helyzetet a kép mögött. Máté azonban ismerte. Palesztinában
nyáron sok folyó teljesen kiszáradt, és homokos folyammedret hagyott
hátra. Télen azonban a szeptemberi esők jöttek, és az üres folyammedrek
megteltek hömpölygő vízzel. Az ember, aki házhelyet keresett, csábítónak
találta a nagy homokos medret, és csak akkor fedezte fel, hova épített,
amikor jött a téli áradat, és elsodorta a házat. Az okos ember azonban
sziklás hely után kutatott, ahol ugyan sokkal nehezebb volt az építkezés,
nehéz volt kiásni a fundamentumot is. Amikor azonban a vad téli idő
beköszöntött, fáradsága busásan megtérült, mert háza szilárdan és
biztonságban állott.

A példázat mindkét formában a helyes fundamentum lerakásának fontos-

ságát tanítja az életben. Az egyetlen igazi fundamentum az életben a Jézus
tanításának való engedelmesség.

Miért választott a bolond építő oktalanul?

(1) A bolond építő meg akarta spórolni a fáradságot. Nem akart bajlódni
a sziklában való ásással. A homok sokkal könnyebb, sokkal vonzóbb volt,
kevesebb bajt jelentett. A könnyebb utat választotta. Könnyebb saját
utunkon járni, mint Jézus útján, de ennek vége romlás. Nehéznek tűnik az ő
útját választani, de ez az út biztonság itt, és ezután is.

(2) A bolond építő rövidlátó volt. Nem bajlódott olyan gondolatokkal, mi

lesz választott telkéből hat hónappal később. Az élet minden döntésében
 49

rövidlátás, vagy távolba nézés nyilvánul meg. Boldog az az ember, aki

sohasem cseréli fel az eljövendő jót a jelen élvezeteiért. Boldog ember az,
aki a dolgokat nem a pillanat fényében, hanem az örökkévalóság távlatában
nézi.

Amikor azt tanuljuk, hogy gyakran a nehéz út, a legjobb út, és a távolba
látás a helyes látás, akkor az életünket Jézus tanítására alapozzuk, és soha
semmi vihar meg nem rendíti azt.

7,1-10. A hívő katona

Ennek a történetnek a szereplője egy százados. Nem átlag-ember.

(1) Mindenek előtt százados volt. A századosok alkották a római

hadsereg gerincét. Ahol az Újszövetség századosokról beszél, jót mond
róluk. Lk 23,47; Acta 10,22; 22,26; 23,17; 24,23; 27,43. Polybus történész
leírja a százados jellemzését. "Ne annyira veszélyt kereső legyen, hanem
olyan, aki tud parancsolni, biztosan cselekszik, megbízható, nem
aggodalmaskodó, fejvesztetten nem rohan ütközetbe. Amikor azonban
nyomás alá kerül, kész megtartani állását, és annak védelmében meghalni."
A századosnak embernek kellett lennie az emberek között, különben nem
tarthatta volna meg tekintélyét.

(2) Magatartása teljesen szokatlan volt szolgájával szemben. Szerette

szolgáját, és vállalt minden nehézséget, hogy megmentse őt. A római jog
szerint a rabszolga beszélő szerszám volt. Az volt a különbség
...(Olvashatatlan gyűrődés tíz soron át a szövegben - a másoló
megjegyzése.)

(3) Világosan látszott, hogy mélységesen vallásos ember volt. Egy

embernek többre van szüksége ahhoz, hogy zsinagógát építsen felszínes
vallásos érdeklődésnél. (Itt újra 15 soron át olvashatatlan a szöveg... - a
másoló megjegyzése) ... a zsidógyülölők azt állították, hogy a zsidók
szamarat imádnak és évente feláldoznak egy pogányt istenüknek. Sok
pogány belefáradva a sok istenségbe és a laza erkölcsökbe, elfogadta a
zsidó egy istenhitet és szigorú zsidó erkölcsöt. Ennek a történetnek légköre
azonban egy közeli baráti kapcsolatot feltételez a százados és a zsidók
között.

(5) Alázatos ember volt. Nagyon jól tudta, hogy a szigorú zsidó számára
a törvény megtiltotta, hogy belépjen egy pogány házába. (Acta 10,28.)
Tudta, hogy egy szigorú zsidó nem engedne a házába egy pogányt, de még
szóba sem áll vele. Ezért nem ment sajátmaga Jézushoz. Rábeszélte zsidó
 50

barátait, hogy járjanak el a Mesternél ügyében. Ez az ember, aki

parancsoláshoz volt szokva, meglepő alázatosságról tesz bizonyságot az
igazi hatalom je- lenlétében.

(6) Hívő ember volt. Hite a legegészségesebb érven alapszik. Az itt és

most-tal érvelt az ott és akkor-ra. Saját isten-tapasztalatával érvelt. Ha az ő
hatalma elérte a kívánt eredményt szolgái között, mennyivel inkább elérheti
azt Jézus is. Azzal a tökéletes bizonyossággal jött, mely ezt mondja:
"Uram, én tudom, hogy te megteheted!" Ha csak ilyen hitünk lenne, velünk
is történhetnének csodák. Az élet pedig egészen más lenne.

7,11-17. Jézusnak megesik a szíve

Ebben és az ezt követő szakaszban újra Lukács, az orvos beszél. A 10.

versben, amit így fordítunk: "Egészségesen találták, meggyógyult teljesen",
a végtag-betegségekkel kapcsolatos gyógyászati szakkifejezés. A 15.
versben a "felült" szintén orvosi szakkifejezés.

A történet Nainban játszódott le, amely egynapi járóföldre volt

Kapernaumtól. Nain Endor és Sunem között fekszik, ahol Illés egy
ószövetségi történet szerint egy másik özvegy asszony fiát támasztotta fel.
(2Kir 4, 18-37.) Ma is megvan a temető sziklasírokkal Naintól tíz perc
járásra az Endor felé vivő úton.

Sok tekintetben az evangélium egyik legkedvesebb története ez.

(1) Elmondja az emberi élet esendő és tragikus voltát. A temetései

menet élén hivatásos siratók mentek furulyával, cimbalommal, üvöltő,
visító és gyászos hangokat hallatva. Ott van a világ minden fájdalma ebben
az egyszerű mondatban: "Egy özvegyasszony egyetlen fia volt." Vergilius,
a nagy római költő egy halhatatlan mondásban beszél a "dolgok könnyei"-
ről, "sunt lacrimae rerum" a dolgok természetéhez tartozik, hogy összetört
szívek világában élünk.

(2) Az emberi élet tragédiájához Lukács hozzáteszi Jézus

együttérzését. Jézus szíve mélyéig megrendült. Nincs erősebb szó a görög
nyelvben a sajnálatra, mint az itt előforduló, és ez újra és újra előfordul az
evangéliumi történetekben Jézussal kapcsolatban. (Mt 14,14; 15,32; 20,34;
Mk 1,41; 8,2.) Bizonyára megdöbbentő dolog volt az ókori világ számára
ez. A legnemesebb hit az ókorban a stoicusoké volt. A stoicusok úgy hitték,
az istenek elsődleges tulajdonsága az "apátia". Apátián ők érzéketlenséget
értettek. Azt tartották, ha valaki sajnálkozik, vagy együtt érez, legalább egy
pillanatra befolyásolja a másikat. Ha pedig befolyásolni tudja, legalább egy
 51

pillanatra, nagyobb és hatalmasabb, mint a másik. Istennél nem lehet senki

nagyobb, ezért senki nem befolyásolhatja őt, ezért a dolgok természete
szerint Istennek érzéketlennek kell lennie. Itt azonban az emberek azt a
meglepő igazságot látják, hogy az, aki Isten Fia, megindult lényének
mélyéig. Sokak számára ez a legdrágább dolog Istennel kapcsolatban, aki
Istene és Atyja a mi Urunk Jézus Krisztusnak.

(3) Jézus együttérzéséhez azonban hozzáteszi Lukács Jézus erejét.

Jézus odalépett, és megérintette a koporsót. Ez nem koporsó volt valójában,
mivel koporsókat nem használtak keleten. Gyakran nagy hosszú fonott
kosarakat használtak arra, hogy a holttestet a sírhoz vigyék. Drámai pillanat
volt ez. Amint egy nagy írásmagyarázó mondja: "Jézus magának követelte
azt, amit a halál prédaként elragadott." Lehetséges, hogy a diagnózis
csodájával állunk itt szemben. Vagyis Jézus éles szemmel látta, hogy a
legényke kataleptikus állapotban van (transzban), és megmentette az élve
eltemetéstől, ami sokszor megesett Palesztinában. Ez nem érdekes, tény,
hogy Jézus az életnek adta vissza a legénykét, aki a halálnak volt
eljegyezve. Jézus nemcsak az élet Ura, hanem a halál ura is, aki önmaga
győzelmet aratott a sír felett, és aki azt ígérte, mivel ő él, mi is élni fogunk.
(Jn 14,19.)

7,18-29. A végső bizonyíték

Egy napon János küldöttséget menesztett Jézushoz, hogy kérdezze meg,

vajon tényleg ő a Messiás, Isten Felkentje, vagy mást várjanak.

(1) Ez az eset sok gondolkodónak okozott fejtörést, mivel megütődtek

azon a nyilvános kételkedésen, amely keresztelő János szívét betöltötte.
Különféle magyarázatok születtek.
(a) Van, aki feltételezi, János nem magáért, hanem tanítványai kedvéért
választotta ezt a lépést. Ő eléggé bizonyos volt, de tanítványainak
lelkiismeretfurdalása volt, és János nem szerette volna, ha
megfellebbezhetetlen bizonyítékkal néznek szembe.
(b) Feltételezik, hogy János siettetni akarta Jézust, mert úgy gondolta, hogy
ideje, hogy Jézus határozott lépést tegyen.
(c) A legegyszerűbb magyarázat a legjobb. Gondoljuk el, mi történt
Jánossal. János a sivatag gyermeke, a vad mezők és a puszta embere be
volt zárva Macérus várának földalatti börtöncellájába. János azért tette fel
ezt a kérdést, mert a kegyetlen fogság megremegtette szívét.

(2) Nézzük a bizonyítékokat, melyeket Jézus felkínált. Tényekre

mutatott. A betegek, szenvedők, szegények megtapasztalták a jóhír erejét,
és meghallották igéit. Egy ilyen dolog van itt, amit ritkán látunk meg. János
 52

nem ezt a feleletet várta. János azt várta, ha Jézus Isten Felkentje, akkor
mondja ezt: "Gyülekezik már hadseregem. Caesarea, a római sereg
főhadiszállása el fog esni. A bűnösök megsemmisülnek. Az ítélet
megkezdődött." János azt várta, hogy Jézus ezt mondja: "Isten haragja
megkezdte büntető munkáját." Jézus pedig ezt mondta: "Isten kegyelme
van itt jelen testben." Ne feledjük, hogy ott van az Isten országa, ahol a
fájdalom megenyhül, a nyomorúság örömmé változik, ahol a szenvedés,
halál, kín legyőzetik. Jézus felelete ez volt: "Menjetek vissza, és mondjátok
meg Jánosnak, hogy Isten szeretete van itt!"

(3) Miután János követei visszamentek, Jézus Jánossal kapcsolatos

nagyrabecsüléséről tett bizonyságot. Az emberek kitódultak a sivatagba,
hogy lássák és hallják Jánost. Nem szélingatta nádszálat nézni mentek ki.
Ez két dolgot jelent.
(a) Semmi sem volt természetesebb a Jordán partvidékén, mint a
szélingatta nádszál. Ez a példabeszéd mindennapi dolog volt. Ez azt jelenti,
hogy a tömeg nem közönséges dolgot látni ment ki.
(b) Kifejezheti az ingatagságot is. Nem egy vacilláló, hajladozó jellemű
embert mentek ki megnézni, aki olyan, mint egy hajladozó nád, hanem aki
olyan, mint egy fenséges, szilárd tölgy. Nem egy elpuhult lelkű embert
látni mentek ki, mint amilyenek a királyi paloták selyemruhás, elpuhult
lakói. Mit látni mentek ki tehát?
(a) Mindenek előtt Jézus tiszteletét fejezi ki János iránt. Mindenki azt várta,
hogy mielőtt Isten felkent királya megérkezik, visszatér Illés, hogy mint
útkészítő, utat készítsen (Mal 4,5). János a legnagyobb király heroldja volt.
(b) Jézus azonban világosan rámutat János korlátaira. Isten országában a
legkisebb nagyobb őnála. Miért? Van, aki azt mondja, János megingott
hitében, ha csak egy pillanatra is, de nem ezért. Hanem azért, mert János
egy elválasztó vonal a történelemben. Mióta János üzenete elhangzott,
Jézus eljött, az örökkévalóság betört az időbe, a menny betört a földre,
Isten testet öltött Jézusban, és ezért az élet sohasem lesz az, ami volt többé.
Az időt mi Krisztus előttre és Krisztus utánra osztjuk. Jézus
időszámításunk választóvonala. Ezért mindenki, aki utána jön és elfogadja
őt, természetszerűleg egy sokkal nagyobb áldásban részesül, mint bárki,
aki előtte jött. Jézusnak ebbe a világba jövetele minden időt kétfelé osztott.
Jézusnak életünkbe való jövetele is kétfelé osztja életünket. "Ha valaki
Krisztusban van, új teremtés az." (1Kor 5,17.) Teljesen újjászületik. Egy
mártír mondta: "Amikor azt olvastam, hogy Jézus azért jött a világba, hogy
megmentse a bűnösöket, olyasmit éreztem, mintha a nappal robbanna be a
sötét éjszakába."

7,30-35. Az emberi perverzitás

 53

Ez a szakasz két nagy figyelmeztetést tartalmaz.

(1) A szabad akarattal való rossz élést mutatja. A farizeusok és írástudók

sikeresen gátolták meg Isten célját saját életükben. A keresztyénség
hatalmas igazsága, hogy Isten kényszere nem az erő kényszere, hanem a
szeretet kényszere. Pontosan ott láthatjuk meg Isten szomorúságát. A
szeretet legnagyobb tragédiája, látni, hogy valaki, akit szeretünk, a rossz
utat választotta. Látni azt, ami történt, és tudni azt, ami történhetett volna.
Ez a legnagyobb szívfájdalom.

Isten szomorúsága is az, mi lehetne a mi életünk! Ahogy G.K. Chesterton

mondotta: "Isten nem annyira költeményt írt, mint inkább színdarabot,
melyet tökéletesnek tervezett, de ami szükségszerűen emberi szereplőkkel
folyik, s azok abból egy nagy zűr-zavart csináltak." Isten mentesen meg
minket, hogy rosszat csináljunk életünkből, és szívfájdalmat okozzunk
Istennek azzal, hogy szabad akaratunkat az ő célja életünkben való
megvalósulásának meggátolására használjuk fel.

(2) Itt láthatjuk az emberi perverzitást. Eljött János, egyszerűen élt,

remeteként. Az írástudók és farizeusok azt mondták, hogy őrült, különc,
akit megszállott néhány démon, és elvette az eszét. Eljött Jézus, és úgy élt,
mint az átlag-emberek, hétköznapi dolgokat cselekedett, és azzal
gúnyolták, túlságosan szereti a földi gyönyöröket. Ismerjük azt az
időszakot, amikor a gyermek mindent kigúnyol, ismerjük azt is, amikor
semmi sem tetszik neki. Az emberi szív elveszhet ebben a perverzitásban.
Mikor Isten minden hívása szándékos, önfejű és gyerekes
elégedetlenséggel találkozik.

(3) Vannak azonban néhányan, akik felelnek. Isten bölcsessége végül

igazoltatik Isten gyermekei által. Az emberek visszaélhetnek a szabad
akarattal, és meggátolhatják Isten terveit önmagukban, az ember vak és
süket lehet perverzitásában, Isten minden hívásával szemben. Vajon nem
használhatna Isten kényszert, nem rakhatná-e akaratát bilincsként az
emberre? Úgy, hogy ne rázhassa le soha azt? Ez azonban egy automata
világ lenne, amiben nem lehetnének problémák. Isten azonban a szeretet
veszélyes útját választotta, és a szeretet végül is győzedelmeskedni fog.

7,36-50. Egy bűnös szeretete

Ez a történet egyike azoknak, amely olyan eleven, hogy az ember valóban

elhiszi, hogy Lukács művész volt.
 54

(1) A helyszín Simon farizeus udvara. A módos emberek háza egy

négyszögletes nyitott udvar köré épült. Az udvarban gyakran kert és
szökőkút is volt, s jó idő esetén itt fogyasztották el az ebédet. Keleti szokás
volt, hogy amikor egy rabbit ebédre meghívtak, az ilyen házba mindenféle
ember besereglett. Szabad volt jönniük, hogy hallgassák a bölcsesség
gyöngyeit, melyek ajkáról hullanak. Ez magyarázza meg az asszony
jelenlétét. Amikor vendég érkezett egy ilyen házba, három dolgot tettek. A
gazda kezét a vendég vállára tette, és a békesség csókjával köszöntötte. Ez
a tisztelet jele volt, amit nem mulasztottak el egy neves rabbi esetében. Az
utak poros csapások voltak, a cipő pedig egy talp volt, amit rászíjaztak a
lábfejre, így mindig hideg vizet öntöttek a vendégek lábára, hogy
felfrissítse azt. Vagy egy csipet finom tömjént égettek meg, vagy
rózsaolajat töltöttek a vendég fejére. Ezeket a jó modor megkívánta, de
most egyiket sem tették meg. Keleten a vendégek nem ültek, hanem
hevertek az asztal körül. Strand-napozó szerű heverők voltak körbe rakva,
amelyeken balkézre támaszkodva a lábakat kinyújtva hevertek, a jobb kéz
szabadon volt. Étkezés alatt a szandálokat levetették. Így érthetjük meg,
hogyan állhatott az asszony Jézus lábainál.

(2) Simon farizeus volt egy az elkülönülők közül. Miért hívta meg
egyáltalán ez az ember házába Jézust. Két magyarázat is lehetséges.
(a) Lehetséges, hogy csodálója és szimpatizánsa volt Jézusnak, mivel nem
minden farizeus volt Jézus ellensége. (Lk 13,31.) Ezt azonban
valószínűtlenné teszi az udvariatlanság egész légköre.
(b) Lehet, hogy azért hívta meg, hogy Jézus szavaiban, cselekedeteiben
találjon valamit, ami vádnak szolgálhat alapul ellene. Simon provokátor,
ügynök is lehetett. Ez sem valószínű azonban, mivel a 40. versben rabbi
néven szólítja meg Jézust.
(c) Legvalószínűbb, hogy Simon szerette az ünnepségeket, és félig-meddig
támogató szándékkal meghívta ezt a fiatal Galileait, hogy ebédeljen vele.
Ez magyarázza meg legjobban a különös kombinációját egyfajta
tiszteletnek, és az udvariasság elmaradását ez alkalommal. Simon
patronálni szerette volna Jézust.

(3) Az asszony notorikusan rossz asszony volt. Prostituált volt.

Kétségtelenül hallotta Jézust beszélni a tömeg széléről, és meglátta
Jézusban azt a valakit, aki kiemelheti őt posványos életéből. Nyaka körül
viselt egy fiola koncentrált parfümöt, mint minden zsidó nő. E fiola neve
alabástrom, mely nagyon drága volt. Az ő lábára akarta önteni, mert ez volt
minden, amit felajánlhatott. De amint meglátta Jézust, könnyei kezdtek
ömleni lábára. Egy zsidó nőnek kibontott hajjal megjelenni a legnagyobb
illetlenség volt. Az esküvő napján a zsidó leány felkötötte haját, és
sohasem jelenhetett meg kibontott hajjal újra. Az a tény, hogy ez a nő
 55

nyilvánosan szétbontotta haját, mutatja, mennyire megfeledkezett Jézuson

kívül mindenről. Az egész történet a szív és gondolat kétfajta
megnyilvánulását tükrözi.

(1) Simon nem érzett szükséget, ezért nem érzett szeretetet sem, ezért nem
nyert bűnbocsánatot sem. Simonnak az volt a véleménye önmagáról, hogy
jó ember Isten és emberek előtt.

(2) Az asszony sürgető szükségén kívül semmire sem gondolt, ezért volt
kicsorduló szeretet szívében Jézus iránt, aki egyedül elégítheti meg
szükségét, s ezért nyert bűnbocsánatot.
Az egyetlen dolog, ami elzárja az embert Istentől, az önelégültség. A
különös az, hogy mennél jobb az ember, annál jobban érzi bűnét. Pál tud
úgy beszélni a bűnösökről, mint akik között a "főnök" ő. (2Tim 1,15.)
Assziszi Ferenc mondotta: "Van-e valahol nyomorultabb és szánalmasabb
bűnös, mint én?" Igaz, hogy a legnagyobb bűnök megölik a bűn iránti
érzékenységet bennünk, azonban a szükség érzése megnyitja az ajtót Isten
bocsánatához, mivel Isten szeretet, és a szeretet legnagyobb dicsősége az,
hogy szükség van rá.

8,1-3. Úton

Az idő, aminek közeledtét láttuk, eljött. Már nem voltak nyitva Jézus előtt
a zsinagógák, mint egykor. Ott kezdte, ahol minden ember, akinek Istentől
való üzenete van, jogosan várhatta, hogy talál feleletet adó, és befogadásra
kész hallgatóságot. Befogadás helyett azonban ellenállásra talált, buzgó
hallgatók helyett írástudókat és farizeusokat talált, akik árgus szemekkel
figyelték, hol forgathatnák ki szavait és cselekedeteit. Így most az
országutakat, a hegyoldalakat és a tengerpartokat választotta.

(1) Még egyszer szembe találkozunk egy ténnyel, amit már egyszer
leszögeztünk. Ez a szakasz megnevez egy kis csoport asszonyt, akik
szolgáltak néki vagyonukból. Mindig kegyes cselekedetnek számított a
rabbik támogatása, az a tény, hogy Jézus buzgó követői ezen a módon
segítették őt, összhangban volt a mindennapi szokással és gyakorlattal. De
amint a tanítványokkal kapcsolatban megjegyeztük, úgy itt is
megjegyezhetjük, milyen vegyes társaság volt ez. Ott van Mária
Magdaléna, aki a Magdalából való Mária. Belőle Jézus hét ördögöt űzött
ki. Nyilvánvaló, hogy sötét és rettenetes múltja volt. Ott van Johanna, aki
Chuza felesége volt. Chuza Heródes "epitrophos"-a volt. Egy királynak sok
mellékjövedelme és magánvagyona volt. Az epitrophos volt az, aki
felügyelt a király vagyonára és érdekeltségeire. A Római Birodalomban
még a provinciákban is volt a császárnak epitrophosa, aki felügyelt
 56

érdekeire, ámbár a szenátus által kijelölt proconsulok kormányoztak. Tehát

nem volt megbízhatóbb és fontosabb tisztviselő ennél. Elképesztő dolog
együtt látni a sötét múltú Mária Magdalénát és Johannát, az udvari dámát
ugyanabban a társaságban. Az egyik legcsodálatosabb eredménye
Jézusnak, hogy képessé teszi a legeltérőbb embereket arra, hogy együtt
éljenek, anélkül, hogy legkisebb mértékben elveszítenék saját
személyiségüket, vagy értéküket. G. K. Chesterton írja a textus
magyarázatához, amely arról szól, hogy az oroszlán a báránnyal tanyázik.
Emlékezzünk arra, hogy ezt a textust túl könnyen interpretáltak, azt
feltételezik állandóan, hogy amikor az oroszlán lefekszik a báránnyal,
bárányszerű lesz. De ez brutális bekebelezés és imperializmus a bárány
részéről. Így egyszerűen a bárány eszi meg az oroszlánt, ahelyett, hogy az
oroszlán enné meg a bárányt. Az igazi probléma az, hogy lefeküdhet-e az
oroszlán a báránnyal úgy, hogy megtartsa királyi vadságát? Ez az, amire az
egyház kísérletet tesz, ez a csoda, amit megvalósít. Semmire sincs jobban
szüksége az egyháznak, mint arra, hogy megtanulja, hogyan fogja közös
igába a különböző temperamentumú és képességű embereket. Ha
eredménytelenek vagyunk, az a mi hibánk, mivel Jézusban ez is lehetséges
és megvalósítható.

(2) Az asszonyoknak ezen a listáján olyan csoporttal találkozunk, akik

gyakorlati segítséget nyújtottak. Mivel asszonyok voltak, Palesztinában
nem volt megengedve számukra a prédikálás, de adták azt az ajándékot,
amit tudtak. Volt egy öreg cipész, aki fiatal korában lelkész akart lenni, de
sohasem nyílott rá lehetősége. Jó barátságban volt egy teológussal. Amikor
azt első szolgálatára küldték, az öreg ember egy szívességet kért tőle:
engedje meg, hogy mindig ő csinálhassa a cipőjét, amíg csak él, hogy
érezhesse, hogy a lelkész az ő cipőjét viseli a szószéken, amire ő sohasem
juthatott fel. Nem mindig az előtérben lévő személyek végzik a legnagyobb
munkát. Sok ember, aki nyilvános pozíciót tölt be, nem tudná fenntartani
magát egy hétig sem, ha az otthon csendessége nem lenne mögötte. Nincs
olyan ajándék, amelyet fel ne lehetne használni Jézus szolgálatában. Isten
legnagyobb szolgái sokszor a háttérben vannak, láthatatlanul, de fontos
szolgálatot végeznek.

8,4-15. A magvető és a mag

Ebben a példázatban Jézus olyan képet használ, amit minden hallgatója

ismerhetett. Elképzelhető, hogy éppen látott néhány magvetőt, amint
vetették a magot, mialatt beszélt.

A példázat négy fajta talajról tanít.

 57

(1) A közös föld Palesztinában hosszú keskeny csíkokra volt felszeletelve.

A földcsíkok között ösvények voltak, amelyeket bárki használhatott. Ha a
mag ezekre az ösvényekre eset, melyek olyan keskenyek voltak, mint az
országút, nem volt remény a kikelésre.

(2) A köves hely nem azt jelenti, hogy a talaj tele volt kővel. Ez a talaj a
mészköveket borító vékony földréteg volt. Az ilyen talajban nem volt elég
nedvesség és tápanyag, így a növekvő vetés elfonnyadt, és elpusztult.
(3) A tövises talaj pillanatnyilag tisztának látszott. Minden földdarabot
lehetséges úgy megforgatni, hogy tisztának lássék. Azonban a gyommagok
és a bogáncsok gyökerei benne maradnak. A jó mag és a gyom együtt
növekszik, és a gyom mindig jobban nő, mint a kultúrnövény, és így az
életet elfojtja a jó növényben.

(4) A jó föld mély, tiszta és jól előkészített volt.

A 9-10. versek mindig zavaróak voltak. Úgy tűnik, mintha Jézus azt
mondaná, azért beszél példázatokban, hogy az emberek ne legyenek
képesek megérteni, mi azonban nem hihetjük, hogy Jézus szándékosan el
akarta volna leplezni értelmét hallgatói elől. Különféle magyarázatok
lehetségesek.

(1) Mt 13,13 kicsit más megvilágításba helyezi. Azt mondja, hogy Jézus
példázatokban beszélt, mivel az emberek nem voltak képesek helyesen
látni és érteni. Máté azt akarja mondani, hogy Jézus nem elleplezni akarja
az emberek látásától és értésétől mondanivalóját, hanem segíteni akarja
őket beszédével.

(2) Máté közvetlenül ez után az Ézs 9,10-et idézi. Ézsaiás ezt mondja: "Én
Isten igéjét szóltam nekik, és az egyetlen hatás az, hogy egy szót sem
értenek abból." Így Jézus mondása nem tanításának módjára, hanem
eredményére vonatkozik. Az eredmény az volt, hogy az emberek nem
értették, amit mondott.

(3) Jézus valójában azt gondolta, az ember olyan vakká, sötétté, tunyává
válhat lélekben, hogy amikor Isten igazsága szól hozzá, nem érti. Ez nem
Isten hibája. Olyan lustává lehet az ember szellemileg, olyan vak az
előítéletektől, olyan akaratlan meglátni bármit is, s az eredmény az, hogy
képtelen lesz befogadni az Isten igazságát.

Két fajta magyarázata van ennek a példázatnak.

 58

(1) A példázat mondanivalója jelentheti, hogy Isten igéjének sorsa attól

függ, milyen szívbe vetették.
(a) A kemény ösvény a bezárt szívet jelképezi, azt a szívet, amely nem
fogadhatja be a magot.
(b) A sekély talaj képviseli azokat, akik elfogadják az igét, de nem
gondolkoznak azon, nem vonják le abból a konzekvenciát, ezért elesnek,
amikor a viharok jönnek.
(c) A tövises talaj jelképezi azokat, akik túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy
Isten dolgai helyet találjanak a szívükben. Mindig emlékeznünk kell, hogy
azok a dolgok, melyek elfojtják legfontosabb szükségünket, nem
szükségszerűen rossz dolgok. Önmagukban lehetnek jó dolgok is. A
legjobbnak a legveszedelmesebb ellenfele a második legjobb.
(d) A jó talaj a jó szívet jelképezi. A jó hallgató három dolgot csinál:
Először figyelemmel hallgat.
Másodszor megtartja szívében, életében, amit hall; felfedezi annak az ő
számára szóló mondanivalóját.
Harmadszor aszerint cselekszik. Gyakorlattá formálja, amit hallott.

(2) A második magyarázati lehetőség a következő. Gondoljunk arra a

helyzetre, amikor elhangzott. Jézus ki volt tiltva a zsinagógából. Az
írástudók, farizeusok, vallási vezetők ellene támadtak. Elkerülhetetlenül
megremeg a tanítványok szíve. Ezeknek mondja Jézus példázatát, és abban
ő tulajdonképpen ezt mondja: minden farmer tudja, hogy a magból
valamennyi kárba vész, nem mind fog majd teremni. De ez nem gátolja
meg őt a vetésben, mert tudja, hogy ennek ellenére az aratás biztos. Jézus
ezt mondja tanítványainak: Tudom, hogy lesznek leverettetéseink és
elerőtlenedéseink, tudom, hogy vannak ellenségeink és ellenünk
fenekedők, de ne csüggedjetek, végül is az aratás biztos.

Ez a példázat tehát lehet egyszerre figyelmeztetés felénk, hogy hallgassuk

és fogadjuk Isten igéjét; bátorítás, hogy minden csüggedést tegyünk félre,
abban a bizonyosságban, hogy semmi visszaesés sem képes meggátolni a
végső aratást.

8, 16-18. Életszabályok

Három élettel kapcsolatos figyelmezetés van itt.

(1) A 16. vers hangsúlyozza a keresztyén élet lényegének nyilvánvaló

voltát. A keresztyén igazi természete szerint valami olyan, aminek
látszania kell. Könnyű szalonképes indokokat találni, miért nem fitogtatjuk
mi keresztyénségünket a világ előtt. Majdnem mindenkiben van egy
ösztönös félelem attól, hogy más legyen, mint a többi. A világ mindig kész
 59

rátámadni arra, aki eltér a sablontól. Egy író leírja, hogy tyúkokat tartott. A
tyúkketrecben minden tyúk egyforma jellel volt megjelölve egy
kivételével. A többi agyoncsipkedte ezt az egy másfajtát. Még az
állatvilágban is bűn másnak lenni. Nehéz, ez igaz, de ránk bízott
kötelesség, amit sohasem szabad szégyellni. Meg kell mutatnunk, kik
vagyunk, és kit szolgálunk, és ha helyesen nézzük a dolgot, nem
kötelesség, hanem kiváltság lesz. A keresztyén embernek bármilyen
alázatos is helyzete, munkaköre - ne szégyelljen színt vallani.

(2) A 17. vers a titkosság lehetetlenségét hangsúlyozza. Háromfajta

személy van, akitől próbálunk eltitkolni dolgokat.

(a) Önmagunktól. Behúnyjuk szemünket bizonyos szokások és

cselekedetek következménye elől, amelyeknek nagyon is tudatában
vagyunk. Olyan, mintha az ember nem akarná észrevenni betegségének
tüneteit, amelyek elárulják, hogy beteg. Csak nevetséges ostobaságát
állapíthatjuk meg az ilyennek.
(b) Embertársainktól. A dolgok kitudódnak valahogy. A titkot rejtegető
ember boldogtalan ember. Az a boldog ember, akinek nincsen
rejtegetnivalója. Azt mondják, hogy egyszer egy építész felajánlotta
Platónak, hogy épít egy házat, amelyben minden szoba rejtve lesz a
nyilvánosság elől. "Kétszer annyi pénzt fizetek - mondta Platón - ha olyan
házat építesz, amelynek minden szobáját mindenki láthatja." Boldog az az
ember, aki így beszélhet.

(c) Istentől is gyakaran el akarunk titkolni dolgokat. Ennél lehetetlenebb

dologra ember nem vállalkozhat. Jól tesszük, ha mindig szemünk előtt
tartjuk ezt az igét: "Istenem, te látsz engemet!"

(3) Az 18. vers lefekteti az egyetemes törvényt: "Akinek van, adatik,

akinek nincs, még az is elvétetik tőle, amije van." Ha valaki fizikailag
egészséges, és edzi magát, teste mindig nagyobb erőfeszítésekre lesz képes,
ha azonban hagyja magát elpuhulni, még azokat a képességeket is elveszíti,
amelyekkel rendelkezett. Mennél többet tanul egy diák, annál többet képes
tanulni. Ha azonban nem akar tanulni, elveszti még azt az ismeretanyagot
is, amivel rendelkezik. Ez csak egy más módja annak a megállapításnak,
hogy az életben nincs szélcsend. Állandóan vagy előre, vagy hátra
megyünk. A kereső mindig talál, de aki nem keres, az azt is elveszíti, amije
van.

8,19-21. Igazi rokonság

 60

Nem nehéz meglátni, hogy - legalább is földi élete folyamán - családja nem
nagyon érette meg Jézust. A Mk 3,21 elmondja, hogyan jöttek a rokonai, és
próbálták visszatartani őt, mivel azt hitték, hogy megőrült. A Mt 10,36-ban
Jézus figyelmezteti követőit, hogy az ember ellenségei családi köréből is
kikerülhetnek, és ő kemény és keserű tapasztalatból szólott így.

Ebben a szakaszban nagy gyakorlati igazság van. Meglehet, hogy az ember

közelebb érzi magát olyanokhoz, akik nem rokonai, mint olyanokhoz, akik
rokonai. Az élet legmélyebb kapcsolata nem vérkötelék, hanem szívnek a
szívhez, léleknek a lélekhez való köteléke. Amikor az embereknek közös
céljaik vannak, közös elveik, közös érdeklődésük, közös elképzeléseik,
akkor lesznek igazán rokonok.

Emlékezzünk az Isten országa fogalmának a meghatározására, amit már

megállapítottunk! Isten országa olyan közösség a földön, ahol Isten
akaratát olyan teljesen cselekszik, mint a mennyben. Az volt Jézus legfőbb
jellemvonása, hogy minden ember közül egyedül ő valósította meg Isten
akaratának és saját akaratának összhangját. Ezért mindazok, akik életének
egyetlen célja, hogy Isten akaratát saját akaratukká tegyék, Jézus igazi
rokonai. Mi minden embert Isten gyermekének tartunk, és ez igaz, és drága
dolog. Bizonyos értelemben Isten szereti a szenteket és a bűnösöket is. De
a legmélyebb értelmű fiúságnak erkölcsi feltételei vannak. Ez akkor valósul
meg, amikor az ember akaratát Isten akaratával hozza összhangba a
Szentlélek segítségével. Ekkor kezdődik az igazi rokonság.

A stoicusok azt hirdették, hogy ez az egyetlen út az életben a boldogság

felé. Meg voltak győződve róla, hogy minden ami történik - öröm és
fájdalom, győzelem és tragédia, nyereség és veszteség, napfény és árnyék -
Isten akarata. Amikor az ember megtagadja ennek elfogadását, az
univerzum falába veri a fejét, és semmi mást nem szerezhet magának, mint
fájdalmat és szív-gyötrelmet. Amikor felnéz Istenre és ezt mondja: "Tégy
velem, amit akarsz", megnyílik előtte az út az örömre.

Még két dolog megjegyzendő ez igaszakasszal kapcsolatban.

(1) Van egy fajta hűség, ami felülmúl minden más földi hűséget. Jézus
Krisztus parancsoló Úr, mert ő senkivel és semmivel nem hajlandó
osztozni az ember szívén. A szeretet szükségszerűen kizárólagos.
Egyszerre mi csak egy személyt szerethetünk, és egyszerre csak egy Urat
szolgálhatunk.
(2) Ez nem könnyű, de az a nagy csoda, hogy amikor az ember magát
teljesen Krisztusnak adja, egy lesz abban a családban, amelynek határai az
egész földre kiterjednek. Bármilyen áldozatot kelljen is hoznia,
helyrebillenti a mérleget a felbecsülhetetlen nyereség. Az ember, aki Jézus
 61

Krisztuson keresztül keresi Isten akaratát, belép egy családba, amely

magába foglal minden szentet földön és égen.

8,22-25. Nyugodtan a viharban

Lukács rendkívüli szógazdagsággal és elevenséggel mondja el ezt a

történetet. Kétségtelen, hogy Jézus nyugalmat és csendet áhított, ezért
határozott úgy, hogy átmegy a túlpartra. Amint vitorláztak, elszundított.
Kedves dolog az alvó Jézusra gondolni. Fáradt volt, ahogy mi is
elfáradunk. Ő is eljutott a kimerültség azon fokára, amikor alvást parancsol
a szervezet. Bízott embereiben. Ők a tó halászai voltak, bátran
ügyességükre bízhatta a hajózást, és pihenhetett. Bízhatott Istenben. Tudta,
hogy a tengeren éppen olyan közel van hozzá, mint a szárazon.

Aztán vihar kerekedett. A Galieai tenger híres hirtelen támadt viharairól.

Egy utazó írja: "A nap alig nyugodott le, amikor a szél elkezdett fújni a
tenger felé, és folytatódott egész éjszaka növekvő erővel, úgyhogy amikor
partot értünk másnap reggel, a tó felszíne olyan volt, mint egy nagy
fortyogó üst." A vihar oka a következő: A Galileai tenger több mint 300
méterrel van a tengerszint alatt. Síkság veszi körül, amelyen túl nagy
hegyek emelkednek. A folyók mély szakadékot vágtak keresztül a síkságon
a tenger felé. Ezek a szakadékok olyanok, mint valami alagutak: levezetik a
hegyek hideg levegőjét, s így keletkeznek a viharok. Ugyanez az utazó írja
le, hogyan próbálták felállítani sátrukat ebben a szélben. "Meg kellet
dupláznunk minden sátorkötelet, és gyakran kellett egész súlyunkkal
ráakaszkodnunk, hogy megtartsuk az imbolygó sátrat, nehogy velünk
együtt a levegőbe emelje a szél."

Ilyen szélvihar csapott a hajóra azon a napon, és Jézus tanítványaival

életveszélybe került. A tanítványok felébresztették Jézust, és ő egy szóval
lecsendesítette a vihart.

Jézusnak minden tette több pillanatnyi jelentőségű dolognál. Az igazi

jelentősége ennek a dolognak az, hogy bárhol legyen is Jézus, a vihar
elcsendesedik.

(1) Amikor Jézus jön, a kísértések viharát elcsendesíti. Néha majdnem

minket felülmúló erővel törnek ránk a kísértések. Stevenson egyszer ezt
mondta: "Ismerik a Galedonian vasútállomást ...? Egy hideg, fekete
reggelen ott találkoztam a Sátánnal." - Mindez azért jön felénk, hogy a
Sátánnal szembenézzünk. Ha egyedül nézünk szembe a Sátánnal,
 62

elbukunk. De Krisztusban jön a nyugalom, és a Sátán kísértése erejét

veszti.

(2) Amikor Jézus jön, lecsendesíti a szenvedélyek viharát. Az élet

duplán nehéz az embernek lüktető szívvel és elcsigázva. Egy barátom
találkozott egy ilyen emberrel. "Látom, sikerült legyőznie
temperamentumát, természetét" - mondta. "Nem, nem én győztem le azt,
Jézus győzte le nekem" - felelte. Jézus nélkül reménytelen a küzdelem, de
ő adja a csendes győzelmet.

(3) Amikor Jézus jön, lecsendesíti a szenvedés viharát. Minden életbe

elérkezik egy napon a szenvedés vihara. Mert a szenvedés mindig a szeretet
büntetése, és ha egy ember szeret, szenvedni fog. De egy napon Jézus
jelenlétében a könnyek letöröltetnek, és a sebzett szív megcsendesedik.

8,26-40. A démonok legyőzése

Meg sem tudjuk kísérelni ennek a történetnek a megértését, amíg fel nem
ismerjük, hogy bármi legyen is a felfogásunk a démonokról, azok nagyon
is valóságosak voltak a gerazaiaknak, és az elméjében megzavarodott
embernek. Ez az ember közveszélyesen őrült volt. Túlságosan veszélyes
volt ahhoz, hogy emberek között éljen, ezért sírok között lakott. Erről a
helyről azt hitték, hogy ez otthona és búvóhelye a démonoknak.

Megjegyezhetjük Jézus puszta bátorságát is, amiért ezzel az emberrel

foglalkozott. Ennek az embernek a mániákusokra jellemző ereje volt,
amellyel szétszakította láncait. Embertársai bizonyára annyira megrémültek
tőle, hogy meg sem próbáltak bármit is tenni érdekében. De Jézus
nyugodtan és félelem nélkül nézett szembe vele. Amikor Jézus
megkérdezte nevét, azt felelte: "légió". Egy római légió hatezer emberből
állott. Kétségtelen, ez az ember látott római légiót masírozni, és szegény
megkínzott elméje úgy érezte, nem egy démon, hanem egy egész regiment
van benne. Lehetséges, hogy maga a "légió" szó üldözte őt, mivel nagyon
valószínű, hogy látott kegyetlenségeket, amelyeket a római légiók hajtottak
végre talán még gyermekkorában. Nagyon lehetséges, hogy ezek az
atrocitások hagytak sebet a lelkén, és vitték végül őrületbe.

A lelkészek túl sokat problémáznak a démonokkal és a disznókkal. Jézust

vádolni szokták, amiért a démonokat az ártatlan disznókba küldte. Van, aki
kegyetlen és erkölcstelen cselekedetnek tekinti. Itt újra emlékeztetnünk kell
magunkat azoknak az embereknek erős démon-hitére. Az ember, aki azt
hitte, démonok beszélnek rajta keresztül, kérlelte Jézust, ne küldje a
démonokat a pokolba, ahol a végső ítéletnek adatnának át. Talán képet
 63

alkothatunk a történtekről. Az ember - és ez a lényege a történet eme

részének - nem hitte volna, hogy meggyógyul látható, szemlélhető
bizonyíték nélkül. Nem kevesebb, mint a démonok látványos eltávozása
győzhette meg őt.

Bizonyosan ez történt. A disznócsordát a hegyoldalban legeltették. Jézus

felhasználta hatalmát, hogy ezt a nagyon makacs esetet meggyógyítsa. Az
ember hirtelen vad kiáltásokkal és visításokkal megzavarta a disznókat, és
azok lezúdultak a meredek parton vak félelmükben. "Nézd - mondta Jézus -
nézd, ott mennek a te démonaid!" Jézusnak meg kellett találnia módját,
hogy ennek a szegény embernek az eszéhez férkőzzék, és ezen a módon
találta meg.

Bárhogyan is történt, összehasonlíthatjuk mi egy ember halhatatlan

lelkének értékét egy disznócsorda értékével? Panaszkodhatunk mi, ha
ezeknek a disznóknak az életébe került is? Vajon nem perverz finnyásság-e
az, ami panaszkodik, hogy disznók pusztultak el, hogy egy ember
meggyógyuljon? Meg kell tartanunk az arányosság mértékét. Ha az az
egyetlen módja, hogy meggyőzzék ezt az embert a gyógyulásáról, hogy
disznóknak kellett elpusztulni, vak ellenvetés panaszkodni emiatt.

Nézzük meg kétfajta ember reagálását!

(1) A gadarénusok. Kérlelték Jézust, távozzék el.

(a) Nem szerették, hogy megzavarták életmenetüket. Az élet békésen
folyt, és egyszer megjelent ez a felforgató Jézus, és ők gyűlölték őt. Több
ember gyűlöli Jézust azért, mert háborgatja őket, mint bármely más
dologért. Pl. amikor Jézus ezt mondja: "Le kell szoknod arról a dologról!"
"Meg kell változnod!" Amikor Jézus azt mondja a rohanó embernek:
"Szenteld meg a nyugalom napját!" stb. Ilyen esetekben kész az ember ezt
mondani: "Menj, és hagyj békén engemet!" Gyakran mi is készek vagyunk
ilyesmit mondani.
(b) A disznókat jobban szerették, mint amennyire az ember lelkét
értékelték. Az élet egyik fő veszedelme az, hogy a dolgokat többre
becsüljük, mint az embereket. Ez a felfogás teremti a nyomornegyedeket,
és teremt rossz munkafeltételeket. Otthon is ez a tendencia kívántatja
velünk a kényelmet és könnyebbséget, akkor is, ha ez ezt jelenti, hogy
valaki, aki fáradt, tovább fárad és szolgál érettünk. Semmi dolog ezen a
világon nem lehet olyan fontos, mint egy személy.

(2) A meggyógyult ember. Nagyon természetes, hogy Jézussal akart

menni, de Jézus hazaküldte. A keresztyén tanúság és jótékonykodás otthon
kezdődik. Sokkal könnyebb élni és szólni Jézusról olyan emberek között,
 64

akik nem ismernek minket. Az a feladatunk, hogy ahova Krisztus állított

minket, ott tegyünk bizonyságot. Ha történetesen mi vagyunk az egyetlen
keresztyén a boltban, hivatalban, iskolában, gyárban, közösségben,
amelyben élünk és dolgozunk, ez nem panaszkodási alap. Ez kihívás
számunkra, amelyben Isten ezt mondja: "Menj, és mondd el az embereknek,
akikkel mindennap találkozol, mit tett veled és éretted ő!"

8,40-42 és 49-56. Az egyetlen gyermek meggyógyulása

Itt az élet minden pátosza örömmé változik. Lukács nagyon elevenen

átérezte a leányka halálának tragédiáját. Három dolog teszi olyan
megrendítővé.
(a) Egyetlen gyermek volt. Csak Lukács mondja el ezt. Szülei életének
fénye aludt ki.
(b) Tizenkét éves lehetett. Nővé válásának hajnalán volt, mivel a keleti
gyermekek sokkal korábban fejlődnek, mint minálunk. Talán már
gondolkozott is a házasságról. Aminek az élet hajnalává kellett volna
lennie, éjszakája lett.
(c) Jairus a zsinagóga felügyelője volt. Ez azt jelentette, ő volt felelős a
zsinagóga irányításáért és az istentiszteletek rendjéért. Elérte a legnagyobb
posztot, amit az élet adott neki embertársai megbecsülése által.
Kétségtelen, jómódú volt, a világi ambició és tekintély ranglétráját
megmászta. Úgy tűnik, hogy az élet - mint néha teszi - bőkezűen sok
dolgot megadott, de a legdrágábbat készült elvenni. Az élet minden
pátosza, amit mi olyan jól ismerünk, ott van a történet hátterében.

A siratóasszonyok már el is jöttek. Nekünk ez visszataszítóan

mesterkéltnek hat. Palesztinában azonban siratóasszonyokat bérelni a halott
iránti tisztelet jele volt, amit soha el nem hagytak volna. Biztosak voltak
abban, hogy meghalt, Jézus azonban azt mondta, "elaludt". Lehet, hogy
Jézus szó szerint értette ezt. Lehet, hogy itt a tökéletes diagnózis csodájával
van dolgunk. Jézus láthatta, hogy a leányka mély transzban van, és már
azon a ponton volt, hogy élve temetik el. A sírok tanúsága szerint világos,
hogy Palesztinában sok embert temettek el élve. Nagyon könnyen
megtörténhetett, mert a palesztinai időjárási viszonyok mellett az órákon
belüli temetés szükségszerű volt. Bárhogy is volt, Jézus visszaadta e
leánykát az életnek.

Egy nagyon gyakorlati dolgot láthatunk itt. Jézus elrendelte, hogy a

lánynak adjanak valami enni. Lehet, hogy annyira gondolt az anyára is,
mint a lányára? Az anya a gyász fájdalmával és az örömnek sokkjával az
összeesés pontján volt. Ilyen esetben valami gyakorlati dolog cselekvése
életmentő hatású. Lehetséges, hogy Jézus mélységes bölcsességével, mely
 65

nagyon jól ismerte az emberi természetet, munkát adott a kimerült anyának,

amivel idegeit megnyugtatja.

Azonban a legmesszebb menően érdekes jellem ebben a történetben

Jairus.
(1) Jairus a dicsőség, a hírnév embere volt, ő volt a zsinagóga előjárója.
Ekkorra már a zsinagógák ajtajai szigorúan bezáródtak Jézus előtt. Nem
szerethette Jézust, hiszen ő is törvényszegőnek kellet, hogy tekintse. Ebben
az órában azonban félretette büszkeségét, és segítséget kért. Van, amikor
mi is csak utolsó hajszálként fordulunk Istenhez segítségért. Sokáig túl
büszkék vagyunk, hogy segítséget kérjünk. Úgy gondoljuk, képesek
vagyunk irányítani életünket. Azonban Isten kegyelme megtalálásának útja
az, hogy megtagadjuk gőgünket, és segítségül hívjuk őt. "Kérjetek, és
adatik!" De van, ami nem adatik kérés nélkül.

(2) Jairusnak állhatatos hite volt. Bármit érzett is, nem tudta egészen
elfogadni a siratóasszonyok ítéletét, és feleségével bement a szobába, ahol
a leány feküdt. Reménykedett a reménytelensége ellenére. Kétségtelen,
szívében ott volt a ki nem mondott érzés: "Nem tudhatjuk, ez a Jézus mire
képes." Egyikünk sem tudhatja mindazt, amit Jézus megtehet. A
legsötétebb napokban is reménykedhetünk ebben a kikutathatatlan
gazdagságban és a mindenre elégséges kegyelemben és az Isten
legyőzhetetlen erejében.

8,43-48. Nem vész el a tömegben sem

Ez a történet megmaradt a korai egyház szívében és emlékezetében. Úgy

tartották, hogy az asszony Cézárea Filippiből való volt. Eusebius, a nagy
egyháztörténész (300 körül) utal arra, hogy az asszony saját költségén
szobrot emeltetett gyógyulása emlékére szülővárosában. Úgy tartották,
hogy ez a szobor Julianus római császár idejéig állott, aki megpróbálta
visszahozni a pogány isteneket, leromboltatta ezt a szobrot, és sajátját
emeltette annak helyére. Azonban egy Istentől jövő villámcsapásban
megsemmisült ez a szobor.

Az asszony szégyene az volt, hogy kultikusan tisztátalan volt. (Lev 15,19-

33.) Vérfolyása elkülönítette őt az élettől. Ezért nem nyíltan jött Jézushoz,
hanem odalopakodott a tömegben; ezért volt olyan zavart, amikor Jézus
megkérdezte, ki érintette őt.

Minden buzgó zsidó szegélyt viselt ruháján. (Num 15,37-41; Deut 22,12.)
A szegélyek négy fehér bojtban végződtek, amelyeket kék fonállal fontak
 66

össze. Akit ilyen öltözetben láttak, arra emlékeztetett, hogy Isten embere,
és a törvény megtartására szentelte életét. Később, amikor veszélyes volt
zsidónak lenni, ezeket a bojtokat az alsó ruhákon hordták. Még ma is
megvan ez azon a fejfedőn és vállkendőn, amit a zsidók imádkozás
alkalmával viselnek. Jézus idejében ezeket a külső ruhákon viselték még,
és az asszony ezek közül érintett meg egyet.

Itt újra Lukács, az orvos beszél. Márk azt mondja az asszonyról, hogy
mindenét orvosokra költötte, és állapota nem javult, sőt romlott. (Mk 5,26.)
Lukács az utolsó megjegyzést elhagyta, mert nem tetszett neki ez a panasz
az orvosokra.

Kedves dolog, hogy amikor Jézus szemtől-szembe van az asszonnyal, úgy

tűnik, mintha senki más nem lenne ott, csupán ők ketten. Ez a tömeg
közepén történt, és a tömeg el volt felejtve. Jézus szólt az asszonyhoz, és
úgy kezelte őt, mintha egyetlen ember lenne a földön. Pedig ő csak egy
szegény, jelentéktelen szenvedő volt, egy olyan bajjal, ami tisztátalanná
tette őt, mégis Jézus ennek a jelentéktelen személynek teljes valóját adta.

Mi megjegyezzük magunknak az embereket, és viszonylagos fontosságuk

szerint kezeljük őket. Jézus számára nem létezett ez az emberektől készült
osztályozás. Ez a jelentéktelen asszony is szükségben lévő emberi lélek
volt számára. A szeretet sohasem az emberi fontosságok mércéjével méri
az embereket. Mindenki jelentéktelennek tarthatta az asszonyt a tömegben.
Jézus számára szükségben levő ember volt, ezért ő elfordult a tömegtől, és
önmagát adta neki. "Isten úgy szeret mindőnket, mintha egyedül lennénk,
akit szeretni lehetne."

9, 1-9. A király küldöttei

A régi időkben egy módja volt az üzenet külföldre való eljuttatásának, ez

pedig szóval és szájjal volt lehetséges. Újságok nem voltak, a könyveket
kézzel írták, és egy Újszövetség-méretű könyv előállítása kb. 3-4000 Ft-ba
került (1973-ban - a másoló megjegyzése). A rádióról még csak nem is
álmodtak. Ezért küldi ki Jézus a tizenkettőt misszióra. Ő maga is tér és idő
korlátai között volt, tanítványai voltak a szócsövei.

Nappal utaztak. Messzire és gyorsan igyekeztek eljutni. Mennél több

anyagi dologgal rakodott meg valaki, annál tovább tartott letelepednie és
tovább indulnia arról a helyről. Istennek szüksége van a megállapodott
szolgálati módokra, de Istennek azokra is, akik minden földi dologról
készek lemondani az ő ügyében vállalt kalandért.
 67

Ha nem fogadják be őket, a port is le kell verniük lábukról, amikor

elhagyják a várost. Amikor a rabbik Palesztinába értek egy pogány vidéken
tett utazás után, lerázták az utolsó pogány porszemet is a lábukról. Egy
falu, vagy város, amely nem akarta befogadnia tanítványokat, olyan
elbírálásban részesült, mint amilyenben egy szigorú zsidó részesítette a
pogány országot. Visszautasította a számára felkínált alkalmat, ezért ítéletet
vont magára.

Hogy ez a szolgálat milyen hatalmas hatást gyakorolt, az kitűnik Heródes

reagálásából. Csodák történtek. Talán Illés, a próféta jött el? Talán a
megígért nagy próféta érkezett meg? (Deut 18,15.) "A lelkiismeret
mindőnket gyávává tesz." És az az iszonyú félelem volt Heródes szívében,
hogy esetleg Keresztelő János, akit megöletett, jött vissza bosszút állni.

A szolgálatról, amit Jézus tanítványaira bízott, kimagaslik a prédikálás és a

gyógyítás. Itt egybekapcsolódik a testtel és a lélekkel való törődés. Ez a
szolgálat nemcsak szavakban merült ki, hanem tettek is követték. Ez a
mondanivaló nem korlátozódott az örökkévalóságról szóló üzenetre, hanem
kínálta a földi feltételek megváltozását is. Ellentéte volt annak a
vallásosságnak, amely csak az örök boldogságot hirdeti, a földön csupán a
siralom völgyét. Kifejezte azt, hogy a testi egészség éppen olyan lényeges
része Isten tervének, mint a lelki egészség. Semmi sem tett olyan kárt az
egyháznak, mint az a tanítás, hogy ennek a világnak a dolgai nem
számítanak. A 30-as években óriási volt a munkanélküliség, amely
családokat tett tönkre.
A családapák nem végezhették foglalkozásukat, a családanyák utolsó
fillérig kénytelenek voltak beosztani pénzüket, diplomás utcaseprők voltak,
a gyermekek nem tudták, mi a baj, csak azt érezték, hogy éhesek. Az
emberek elkeseredtek, vagy összeroppantak. Ilyen embereknek arról
beszélni, hogy az anyagi dolgok nem számítanak, megbocsáthatatlan bűn,
különösen, ha a beszélő anyagi biztonságban él. Boot tábornokot
megszólták egyszer, hogy étellel etette az embereket ahelyett, hogy a
"tiszta" evangéliumot adta volna nekik. Az öreg tábornok így vágott vissza:
"Lehetetlen az embereket az Isten szeretetével vigasztalni, amikor megfagy
a lábuk a hidegtől." Természetesen lehet túlhangsúlyozni is az anyagi
dolgokat, de lehet figyelmen kívül hagyni is azokat. Az egyház csak akkor
kerüli el ezt a veszélyt, ha nem felejti, hogy Jézus először azért küldte ki
tanítványait, hogy "hirdessék Isten országát, és gyógyítsanak", hogy
megmentsék az embernek mind testét, mind lelkét. (Itt látom az igehirdetés
mellett a diakónai szolgálat nélkülözhetetlen voltát, ami Isten kegyelméből
szépen bontakozik egyházunkban.)

9,10-17. Az ötezer megelégítése

 68

Ez Jézus egyetlen csodája, amely mind a négy evangéliumban fel van

jegyezve. (Mt 14,13; Mk 6,30; Jn 6,1.) Kedves dologgal kezdődik a
történet. A tizenkettő visszatér küldetéséből. Sohasem volt Jézusnak
nagyobb szüksége arra, hogy együtt maradjon tanítványaival, mint most,
így a szomszédos Betsaidába vitte őket, amely a Jordán túlsó oldalán levő
falu volt, a Galileai tenger északi részén. Amikor az emberek megtudták,
hova ment, csoportosan követték, "és ő magához engedte őket". A tökéletes
isteni könyörületet látjuk itt. A legtöbb ember szabadkozva elutasította
volna megérdemelt pihenésének megzavarását. Hogy éreznénk magunkat,
ha elvonulnánk egy csendes helyre legbensőbb barátainkkal, s hirtelen
megjelenne egy zajos embercsapat sürgető kívánságokkal? Néha
túlságosan elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy zavarjanak. Jézus számára
azonban az emberi szükség mindennél előbbre való volt.

Beesteledett, a lakott helységek messze voltak, az emberek fáradtak és

éhesek. Jézus döbbeneet okozva ezt parancsolta tanítványainak: adjanak
enni az embereknek. Kétféleképpen szemlélhetjük ezt a történetet.

(1) Egyszerűen úgy tekinthetjük, hogy Jézus ételt teremtett a hatalmas

tömegnek.
(2) Mások úgy vélik, az emberek nagyon éhesek voltak és önzőek.
Mindenkinél volt valami, de még maguk számára sem vették elő, hogy ne
kelljen mással megosztani. A tizenkettő a tömeg elé tette a maga kis
készletét, és mások is előadták a magukét, és végül több volt együtt, mint
ami mindőjüknek szükséges volt. Egy olyan csodának is tekinthetjük ezt,
ami az önző, gyanakvó embereket bőkezű emberekké tette. Ez a csoda
akkor történik, amikor a Krisztustól megindított emberek megosztják
javaikat másokkal.

Mielőtt Jézus szétosztotta az ételt, megáldotta. Hálát adott. Volt egy zsidó
közmondás, amely szerint "aki bármit is elfogyaszt hálaadás nélkül, az
Istent lopja meg." Az ima, melyet Palesztinában minden otthonban
elmondtak étkezés előtt, így hangzik: "Áldott légy Urunk, Istenünk, világ
Ura, hogy kenyeret adtál a földből." Jézus nem evett anélkül, hogy hálát ne
adott volna minden jó adományért és tökéletes ajándékért annak, aki adta.

Ez a történet sokmindent mond el nekünk.

(1) Jézus törődött az emberek ételével. Nagyon érdekes lenne

kiszámítani, mennyi időt töltött Jézus a tanítás mellet, az emberek
fájdalmának enyhítésével, és éhségének megelégítésével. Jézusnak ma is
szüksége van az emberi kezek szolgálatára. Az anyára, aki egy életen át
 69

ételt főz az éhes családnak, az ápolóra, orvosra, barátra, szülőre, aki életét
és idejét áldozza fel, hogy mások szükségét enyhítse. Ezek sokkal
hatásosabban prédikálnak, mintha valaki csak beszél, még ha nagy szónok
is.

(2) Jézus bőkezű segítséget ad. Itt is elég volt, sőt több, mint elég. A
szeretet nem latolgat a kevesebb és több között. Isten ilyen. Amikor egy
csomag magot belevetünk a földbe, általában ki kell ritkítanunk, és gyakran
többet szedünk ki, mint amennyit benne hagyunk. Isten olyan világot
teremtett, ahol több van, mint elég mindenki számára, ha az emberek
igazságosan osztják el azt.

(3) Mint mindig, itt is egy örök érvényű igazság van. Minden emberi
szükség Jézus Krisztusban elégül meg. Van lelki éhség is minden
emberben, talán egy vágy, amiben élete értelmét keresi. De "nyugtalan a mi
szívünk, amíg nyugodalmat nem talál őbenne." "Az én Istenem pedig betölti
majd minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen, a
Krisztus Jézusban" - mondja Pál (Fil 4,19) még ennek az életnek puszta
helyén is.

9,18-22. A nagy felismerés

Ezek Jézus életének legkegyetlenebb pillanataihoz tartoznak. Akkor tette

fel ezt a kérdést, amikor arcát Jeruzsálem felé fordította, és eldöntötte, hogy
felmegy. (Lk 9,51.) Jól tudta, mi vár reá ott, és a felelet erre a kérdésre
döntő fontosságú volt. Jézus tudta, hogy keresztre megy meghalni. Tudni
akarta, mielőtt elindul erre az útra, "van-e valaki, aki igazán felismerte,
kicsoda ő?" A felelet mindent megváltoztat, eldönt. Ha nincs felelet, csak
sötét értelmetlenség, ez azt jelenti, hogy minden munkája semmibe veszett.
Ha a felismerés válaszát kapja, bármilyen tökéletlen legyen is, azt jelenti,
hogy olyan fáklyát gyújtott meg az emberek szívében, amit az idő sohasem
olthat ki. Mennyire felujjongott Jézus, amikor Péter ajkán kitört a hirtelen
felismerés - te vagy az Isten Felkentje! Amikor Jézus ezt hallotta, tudta,
hogy nem tévedett.

De nemcsak fel kellett ismernie a tizenkettőnek ezt a tényt, hanem

megérteni azt is, hogy mit jelent ez. Olyan környezetben nőttek fel,
amelyben azt tanulták, hogy Istentől egy hódító királyt várjanak, aki
világuralomra vezeti majd őket. Jézus azonban meg akarta tanítani velük,
hogy a felkent királynak meg kell halnia a kereszten. Péter szeme parázsló
izgalommal izzott, amikor ezt mondta. Elő kellett vennie Istenről és az ő
céljáról alkotott fogalmait, azokat fejre állítani, és ettől kezdve így
értelmezni a dolgokat. Felismerte, kicsoda ő, és most fel kell ismernie,
 70

hogy mit jelent ez a felismerés. Két nagy általános igazság van ebben a
szakaszban.

(1) Jézus megkérdezte, mit mondanak az emberek felőle. Aztán hirtelen

a tizenkettőnek szegezi a kérdést: "Mit mondotok ti, ki vagyok én?"
Sohasem elég csupán azt tudni, amit mások mondtak Jézusról. Az ember
átmehet minden vizsgán azzal, amit mások mondtak és gondoltak Jézusról,
az összes emberi nyelven írott minden krisztológiát elolvashat anélkül,
hogy keresztyén lenne. Jézus mindig a mi személyes felfedezésünk. A
vallás sohasem valami folytatásos regény. Az embertől Jézus nem ezt
kérdi: "Meg tudod-e mondani, mi az, amit mondtak és írtak rólam mások?"
Hanem: "Mit mondasz te, ki vagyok én?" Pál nem azt mondta: "Tudom,
mit hiszek", hanem "tudom, kinek hiszek".(2Tim 1,12.) A keresztyénség
nem egy hitvallás ismételgetéséből áll, hanem egy személy ismeretéből.

(2) Ebben a szakaszban Jézus ajkáról a "kell" szócskát halljuk.

Jeruzsálembe kell mennem, és meghalnom. Nagyon tanulságos megnézni
az időszakot Lukács evangéliumában, amikor Jézus azt mondta, "kell".
"Az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom." (2,49.) "Hirdetnem kell Isten
országát."(4,43.) "Ma és holnap úton kell lennem." (13,33.) Újra és újra el-
mondta tanítványainak, hogyan kell keresztre mennie. (9,22; 17,25; 24;7.)
Jézus ismerte sorsát, amit be kellett teljesítenie. Isten akarata volt az ő
akarata. Nem volt más célja, csak hogy azt tegye a földön, aminek
elvégzésére Isten elküldte őt. A keresztyén az az ember, akinek élete Isten
akarata szerint folyik, úgy mint Krisztusé.

9,23-27. A szolgálat feltétele

Itt Jézus lefekteti a szolgálat feltételeit azok számára, akik követni akarják
őt.
(1) Az embernek meg kell tagadnia önmagát. Mit jelent ez? Egy nagy
tudós így magyarázta ezt. Péter egyszer így tagadta meg Jézust: "Nem
ismerem ezt az embert." Megtagadni önmagunkat azt jelenti, hogy azt
mondjuk: "nem ismerem magamat". A saját "én"-t figyelmen kívül kell
hagyni. Úgy kell kezelni az "én"-t, mintha nem is léteznék. Rendszerint mi
úgy kezeljük önmagunkat, mint ha mi lennénk messze a legfontosabb
személyek a világon. Ha Jézust akarjuk követni, figyelmen kívül kell
hagyni az "én"-t, és meg kell feledkezni róla.

(2) "Vegye fel az ő keresztjét!" Mit jelent ez? Jézus jól tudta, mit jelent a
keresztre feszítés. Amikor tizenegy éves fiúcska volt, Galileai Júdás egy
felkelést robbantott ki a rómaiak ellen. Rajtaütött a császári seregen
Sepphorisnál, amely csupán 6 km-re volt Názárettől. A rómaiak bosszúja
 71

gyors volt, és rettenetes. Sepphorist porig égették, lakosait rabszolgáknak

adták el, a felkelők közül kétezret keresztre feszítettek a főútvonal mentén,
hogy rettenetes figyelmeztetőül szolgáljon azoknak, akiket megkísért a
lázadás gondolata. Felvenni keresztünket azt jelenti, hogy elkészülni a
dolgokkal való szembenézésre; Krisztus uraságáért készen lenni arra, hogy
eltűrjük a legrosszabbat is, amit az emberek velünk tehetnek.

(3) Az embernek nem harácsolással kell eltöltenie az életét. A világ

egész értékskálájának meg kell változnia számunkra.
- Nem az a kérdés, mennyit kaphatok, hanem az, hogy "mennyit adhatok" ?
- Nem az, mi a biztonságos, hanem: mi a helyes.
- Nem az, mi a minimum, amit meg kell tenni, hanem, mi a maximum, amit
megtehetek.
- A keresztyénnek fel kell ismernie: nem azért kapott életet, hogy
megtartsa, hanem, hogy másokra áldozza azt.
- Nem azért van világossága, hogy takarékoskodjon lángjával, hanem, hogy
világítson Krisztusnak és az embereknek.

(4) A Jézushoz való hűség elnyeri jutalmát, a hittagadás pedig

büntetését. Ha mi igazak vagyunk az időben iránta, ő is igaz lesz az
örökkévalóságban hozzánk. Ha mi törekszünk az ő követésére ebben a
világban iránta, ő saját népének tekint minket. Ha mi életünkkel, vagy
ajkunkkal megtagadjuk őt, eljön a nap, amikor ő sem tehet mást, mint
megtagad minket.

(5) A szakasz utolsó versében Jézus azt mondja, hogy az ott állók közül
egyesek meglátják Isten országát, mielőtt meghalnak. Vannak, akik azt
állítják, hogy amikor Jézus ezt mondotta, dicsőségben való visszajövetelére
tekintett előre, vagyis azt hirdette, hogy az ott állók életidején belül fog ez
megtörténni, ezért tévedett. A helyzet azonban nem így áll. Jézus ugyanis
ezt mondta: "Mielőtt ez a nemzetség elmúlna, jeleket láttok arról, hogy
Isten országa úton van." Ez kétség nélkül igaz. Valami jött ugyanis a
világba, ami - mint a kovász a tésztát - elkezdte megváltoztatni a világot. Jó
lenne, ha néha elhagynánk pesszimizmusunkat, és arra a világosságra
tekintenénk, amely lassan rátör a világra. Örüljetek, mert Isten országa
úton van, és jól tesszük, ha hálát adunk Istennek a hajnalhasadás minden
jeléért!

9,28-36. A dicsőség hegycsúcsa

Itt láthatjuk Jézus életének másik nagy fordulópontját a földön.

Emlékezzünk csak arra, hogy éppen Jeruzsálem és a kereszt felé készül
indulni. Mi már láttuk az egyik nagy pillanatot, amikor megkérdezte
 72

tanítványait, kinek gondolják őt, azért, hogy megtudja, felismerte-e valaki

közülük, hogy kicsoda ő. De volt egy dolog, amit Jézus sohasem tett.
Sohasem tett egy lépést sem Atyjának jóváhagyása nélkül. Ebben a
jelenetben ez az, amit ő keres és megkap. Hogy mi történt a megdicsőülés
hegyén, nem tudhatjuk meg soha, de azt tudjuk, hogy valami rendkívüli
történt. Jézus odament, hogy Isten jóváhagyását keresse a döntő lépésre,
amit meg akart tenni. Ott megjelent neki Mózes és Illés. Mózes Izrael nagy
törvényadója volt, Illés a legnagyobb a próféták között. Mintha Izrael
vallásos életének és gondolkodásának fejedelmei mondanák: menjen
tovább, Jézus indulhat Jeruzsálem felé. Most már egy kis csoport
bizonyosan tudja, kicsoda ő; bizonyos, hogy amit tenni fog, az egész népe
életének, gondolkodásának és munkájának beteljesedése; bizonyos, hogy
Isten jóváhagyja a lépést, amit tenni fog. Van itt egy nagyon életszerű
mondat. Ezt halljuk a három apostolról: "Mégis ébren maradtak, és látták
az ő dicsőségét."

(1) Az életben olyan sokat veszítünk azért, mert a lelkünk alszik.

Különböző dolgok vannak, amelyek felelősek azért, hogy a lelkünk
alszik.
(a) Előítélet. Bezárkózhatunk úgy elképzeléseinkbe, hogy lelkünk is be-
zárulhat. Új eszmék kopogtathatnak szívünkön, de mi olyanok vagyunk,
mint az alvó, aki nem ébred fel.
(b) Szellemi letargia. Olyan sokan utasítják el a gondolkodás fáradhatatlan
harcát! "Az önvizsgálat nélküli élet, olyan élet - mondta Plató -, amit nem
érdemes élni." De mennyien vannak, akik átgondolják és megfontolják
dolgaikat? Valaki egyszer a bizalmatlanság sivatagával nézett szembe.
Kerülgetni kezdte eredménytelenül. Egy barát azt a jó tanácsot adta, küzdje
keresztül rajta magát. Néha mi is olyan letargiában vagyunk, hogy
nemigen nézünk szembe a kérdésekkel és gondokkal.
(c) Kényelemszeretet. Van bennünk egy védekező mechanizmus, amely
automatikusan bezárja az ajtót minden zavaró gondolat előtt. Viszont az
ember addig kábítgatja önmagát, amíg lelke mélyen elalszik.

(2) Viszont az élet tele van dolgokkal, melyek serkentgetésünkre

vannak.
(a) A szomorúság. Egyszer Elgar azt mondta egy fiatal énekesnek, aki
technikailag tökéletes volt, de hiányzott belőle az érzés és a kifejező erő:
"Ön nagy lesz, de csak akkor, ha valami összetöri a szívét." A fájdalom
gyakran kegyetlenül felébreszti az embert, de abban a pillanatban a
könnyeken keresztül meglátja a dicsőséget.
(b) A szeretet. Valahol Browningnál van megírva egy szerelmes pár esete.
A fiú ránéz a lányra, a lány a fiúra, ahogy csak két szerelmes nézhet, és
 73

"hirtelen élet támad". Az igazi szeretet horizontok ébredése, amelyek

létezésére nem is gondoltunk.
(c) A szükség érzete. Sokáig élheti az ember megszokott életét, félig
aludva, míg egyszer hirtelen valami megoldhatatlannak látszó probléma
kerül az életébe, egy kérdés, amire nincs felelet, valami megdöbbentő, egy
kísértés, egy dolog utáni vágy, amit nem szerezhet meg soha. Azon a napon
nem marad más hátra, mint sírni és az eget ostromolni kérésekkel. Ez a
szükségérzet ébresztő Isten felé. Jó lenne, ha így tudnánk mindig
imádkozni: "Uram, tarts éberen engem mindig akaratod cselekvése és
értése iránt!"

9,37-45. A holdkóros fiú meggyógyítása

Jézus csak akkor jött le a hegyről, amikor az élet nyomorúságai szólították

őt. Egy ember jött a tanítványokhoz segítségüket kérni, mert egyetlen fia
epileptikus volt. Epilepsziáját természetesen a démonok pusztító erejének
tulajdonították. A 42. versben használt szó nagyon kifejező. Amint
Jézushoz jött, a démon földhöz vágta őt. A "földhöz vágta" szó használatos
a bokszolók kiütésének leírására, vagy amikor a bírkózók ledobják
egymást a földre. Szánalmas látvány lehetett, amint a fiú ott vonaglott, és a
tanítványok teljesen tanácstalanok voltak. Amikor azonban Jézus
megérkezett, bűvös hatalommal foglalkozott a beteggel, és gyógyultan adta
vissza apjának.

(1) A hegycsúcson töltött pillanatok fontosak, de nem mehetnek túl

rendelt idejükön. Ha a hegyre felmenetel fontos, a hegyről való lejövetel
éppen olyan parancsoló. Péter nem egészen volt tudatában annak, amit
mondott. Szeretett volna ott maradni a hegycsúcson. Három sátrat szeretett
volna építeni ott, hogy a dicsőségben maradhassanak. Vannak életünkben
olyan pillanatok, amelyeket a végtelenig szeretnénk meghosszabbítani. A
hegycsúcs után azonban vissza kell térnünk a mindennapok taposó
malmához. Nem élhetünk visszahúzódva a hegycsúcson. Ez az alkalom
azért adatik, hogy erőt adjon a mindennapi élethez. Illés próféta miután
nagy küzdelmét megvívta a Kármel hegyén, elrohant. Kiment a sivatagba,
és ott - ahogy a történet mondja - "amint lefeküdt egy tamariszkusz fa alá,
egy angyal ételt készített néki, aztán - így szól a mondat - felkelt, evett és
ivott, és negyven nap és negyven éjjel ment ennek az ételnek az erejével."
(1Kir 19,1-8.) Fel kell mennünk a hegycsúcsra, Isten jelenlétének helyére,
de nem maradhatunk ott, sőt ennek az ott eltöltött időnek az erejével sok
napig járhatunk. Scott kapitányról, a nagy felfedezőről mondják, hogy
"különös keveréke volt az álmodozó és a gyakorlati embernek, és soha nem
volt jobban gyakorlati, mint mikor előtte álmodozott." Nem élhetünk
örökké a hegycsúcs pillanatában, de egyáltalán nem élhetünk anélkül.
 74

(2) Talán itt látszik legcsodálatosabban Jézus erejének mindenre

elégséges volta. Amikor lejött a hegyről, az egész helyzet kilátástalannak
látszott. Az a benyomásunk, hogy az emberek rohangáltak össze-vissza,
nem tudták, mit csináljanak. A tanítványok felsültek, a fiú apja csalódott
és felháborodott. Ebbe a megzavarodott helyzetbe lépett be Jézus. Az egész
dolgot kézbe vette, és hatalmával és nyugalmával rendet teremtett a
rendetlenségben. Gyakran úgy érezzük, hogy az élet elszabadult, és mi
elvesztettük hatalmunkat a dolgok felett. Csak az élet Ura kezelheti ilyen
magabiztosan az eseményeket, és hajt mindent uralma alá.

(3) A történet újra azzal fejeződik be, hogy Jézus a keresztre mutat. Itt
volt a győzelem, Jézus legyőzte a démont, és elámította az embereket.
Ebben a pillanatban, éppen akkor, amikor az emberek készek voltak
elfogadni őt, Jézus megmondta nekik, hogy úton van a halál felé. Nagyon
könnyű lett volna Jézusnak a népszerű siker útját választani. De abban volt
az ő nagysága, hogy visszautasította ezt, és a keresztet választotta. Ő nem
akarta kihúzni magát az alól a kereszt alól, amelynek hordozására hívott
másokat.

9,46-48. Az igazi nagyság

Amíg a tizenkettő Jézus királyságát földi királyságnak gondolta,

elkerülhetetlen volt, hogy ne versengjenek benne a magasabb pozíciókért.
Van, aki úgy véli, ez a különös veszekedés azért támadt, mert Jézus Pétert,
Jakabot és Jánost felvitte magával a hegytetőre, és a többiek féltékenyek
voltak.

Jézus tudta, mi játszódik le szívükben. Odahívott egy gyermeket, maga

mellé állította, mondván, ez a hely a legmagasabb megtiszteltetés helye.
Folytatta azzal, hogy aki befogad egy kisgyermeket, őt fogadja be. Aki őt
befogadja, Istent fogadja be. Mit értett ezen? A gyermek egyáltalán nem
volt fontos személyiség. A tizenkettő Jézus választott különítménye volt. A
gyermeknek nem volt pozíciója, társadalmai rangja. Jézus ezt mondta: "Ha
készek vagytok életeteket az emberek szolgálatára, segítésére, szeretetére
szentelni, akik a világ szemében nem számítanak, ezzel engemet és Istent
szolgáljátok." Ha készek vagytok életeteket eltölteni kevésbé fontosnak
látszó dolgokkal, és nem próbáltok azzá lenni, amit a világ nevez
nagyságnak, akkor lesztek nagyok Isten szemében.

Olyan sok helytelen felfogás van a szolgálatról.

 75

(1) Presztízs-vágy. A. J. Cronin beszél egy körzeti ápolónőről, akit

gyakorló orvos korából ismert. Húsz évig egyedül látott el egy tizennyolc
km-es körzetet. Csodáltam türelmét, állhatatosságát, kedvességét. Sohasem
volt túl fáradt ahhoz, hogy felkeljen éjjel is sürgős hívásra. Fizetése
alacsony volt, és egyszer azt mondtam: "Nővér, miért nem kér több fizetést
tőlük? Isten tudja - mondtam -, hogy ön megérdemli." "Ha Isten tudja, ez
elég nekem" - felelte. Nem embereknek, hanem Istennek szolgált. Amikor
pedig Istennek szolgálunk, a tekintély legutoljára marad, mert tudjuk, hogy
Isten mértékével mérve a legjobb sem tökéletes, ami tőlünk kitelik.

(2) Pozíció-vágy. Ha bárki pozíciót kap az egyházban, ne kitüntetésnek,

hanem felelősségnek tekintse azt. Vannak olyan szolgák az egyházban,
akik nem azokkal törődnek igazán, akiknek szolgálnak, hanem
önmagukkal. Egy bizonyos angol miniszterelnöknek gratuláltak
újraválasztásához, mire ő így felelt: "Önnek nem gratulációját igénylem,
hanem imádságait." A hivatalra való kijelölés szolgálatra való elválasztást
jelent, és nem az emberek szemében való megdicsőülést.

(3) Kitűnni-vágyás. Sok ember addig szolgál vagy adakozik, amíg

szolgálata és bőkezűsége ismeretes, amíg hálálkodnak és dicsérik. Jézus
utasítása az, hogy ne tudja a mi balkezünk, mit cselekszik a jobb. Ha azért
adunk, hogy kapjunk valamit, önmagunknak adtunk; nem tettük meg azt a
jót, amit megtehettünk volna.

9,49-56. A türelem leckéje

Két tanítás van itt a türelemről.

(1) Sok ördögűző volt Palesztinában, akik azt állították, hogy képesek
démonokat kiűzni. Kétségtelen, hogy János ezt az embert vetélytársnak
tekintette, és kész lett volna eltenni láb alól.

A közvetlen út Galileából Jeruzsálembe Samárián vezetett keresztül,

azonban a legtöbb zsidó elkerülte ezt. Évszázados ellenségeskedés volt a
zsidók és a samaritánusok között. (Jn 4,9.) A samaritánusok valóban
mindent elkövettek, amivel hátráltatták, sőt sértettek minden
zarándokmenetet, amely megkísérelt átvonulni területükön. Jézustól
szokatlan volt, hogy ezt az utat választotta Jeruzsálembe. Az pedig még
szokatlanabb, hogy megkísérelje a vendégszeretet kérését egy samaritánus
faluban. Amikor Jézus ezt tette, baráti kezet nyújtott egy ellenséges
népnek. Az elutasításban nemcsak a vendégszeretetet tagadták meg, hanem
 76

a baráti jobbot is visszautasították. Kétségtelen, Jakab és János azt hitte, a

legdicséretesebb dolgot teszik, amikor isteni segítséget akarnak kérni a falu
megsemmisítésére.

(2) Nincs még egy szakasz, amelyben Jézus olyan nyíltan tanítaná a
türelem fontosságát, mint ebben. Sok tekintetben a türelem elveszett
erény, és ahol megvan, rossz megfontolásból van meg.

Egyik legtürelmesebb vallási vezető John Wesley volt. "Nincs több jogom
kifogásolni egy embert azért, mert más véleményen van, mint, hogy valaki
parókát visel, én pedig saját hajamat. Ha azonban leveszi parókáját és a
púdert arcomba rázza, kötelességemnek tartom, hogy olyan messze
kerüljek tőle, amilyenre lehet. Elhatároztam, hogy minden lehetséges
módon megakadályozom a szűkkeblűséget, a pártoskodást, hogy a
szánalmas bigottság eltűnjön, amely azt hiszi, hogy Isten csak közöttük
munkálkodik. Mi gondolkodunk és hagyunk gondolkodni" - mondotta
Wesley. Amikor unokaöccse, Charles bátyjának fia , Sámuel kitért eddigi
hitéből, és a római katolikus egyházba ment, John Wesley ezt írta neki: "
Hogy ebben, vagy abban az egyházban vagy-e, engem nem érdekel.
Üdvözülhetsz, vagy elveszhetsz mindkettőben, de attól tartok, nem
születtél még újjá..." A legtöbb tragédia oka az a meggyőződés, hogy a mi
hitünk és módszerünk az egyedül helyes. Oliver Cromwell írta egykor a
hajthatatlan skótoknak: "Könyörgök Krisztus szent nevében, tartsátok
lehetségesnek, hogy ti is tévedhettek."

Sok út vezet Istenhez. Istennek megvan a titkos lépcsőháza minden

szívhez. Isten kijelentheti önmagát sok módon, és sem ember, sem egyház
nem rendelkezik Isten igazságának monopóliumával.

Azonban - és ez hangsúlyos - a mi türelmünk nem közömbösségen, hanem

szereteten alapszik. Mi nem azért vagyunk türelmesek, mert már nem
tudunk többet törődni az emberekkel, hanem mert a másik embert nem a
kritikus, hanem a szeretet szemével nézzük. Egyszer, amikor Ábrahám
Lincolnt kritizálták, hogy udvarias az ellenségeivel, s emlékeztették, hogy
kötelessége megsemmisíteni őket, ilyen nagyszerű feleletet adott: "Vajon
nem semmisítem meg ellenségeimet, amikor barátaimmá teszem?" Még ha
valaki teljes eltévelyedésben van is, sohase tekintsük megsemmisítendő
ellenségnek, hanem egy eltévedt barátnak, akit szeretettel kell
helyreigazítani.

9,57-62. Jézus őszintesége

Ezek a szavak Jézus három jövendőbeli követőjének szólnak.

 77

(1) Az elsőhöz Jézus tanácsa ez volt: "Mielőtt követsz engem, vess számot
a költségekkel!" Senki sem mondhatja, hogy félrevezetéssel becsapják,
hogy Jézus követője legyen. Ő olyan magas követelményeket tárt az
emberek elé, hogy magasabbat már nem is lehetett. Nem használunk az
egyháznak azzal, ha azt próbáljuk mondani, hogy az egyháztagság nem jár
olyan nagy követelményekkel. Jobban tennénk, ha megmondanánk, hogy a
világon a legnagyobb követelményekkel jár. Lehet, hogy kevesebb
egyháztag lesz, de legalább azok teljesen Krisztusnak ajánlották fel
magukat.

(2) Jézus szavai a másodikhoz élesnek tűnnek, azonban nem

szükségszerűen azok. Minden valószínűség szerint az ember apja nem
volt sem halott, sem halálán nem volt. Mondása valószínűleg ezt
jelentette: "Követni foglak, amikor már az apám meghalt." Egy angol
tisztviselő keleten járt, ahol megismerkedett egy kiváló arab fiatalemberrel.
Olyan eszes volt, hogy kaphatott volna akár Chambridge-ben, akár
Oxfordban ösztöndíjat. Fel is ajánlották az ösztöndíjat neki. Ezt felelte:
"Elfogadom, de csak akkor, amikor már eltemettem az én apámat." Ebben
az időben az apja nem volt több negyven évesnél. Jézus azt hangsúlyozza
itt, hogy mindenben van egy döntő pillanat, s ha ezt elmulasztjuk, a dolog
nem valószínű, hogy egyáltalán megvalósulhat. A történetben szereplő
fiatalembernek szívében vihar dúlt, hogy kiszabaduljon lelkileg halott
környezetéből. Ha elmulasztja a pillanatot, sohasem szabadulhat ki. A
pszichológusok azt mondják, ha szép érzéseink vannak, és nem cselekedjük
meg azonnal, nem valószínű, hogy később is meg fogjuk cselekedni. Az
érzelem a cselekedet helyettesítőjévé válhat. Nézzünk egy példát: Néha úgy
érezzük, levelet kellene írnunk, talán együttérzésből, köszönetképpen, vagy
gratulációból. Ha nem tesszük meg, ha elhalasztjuk más napra, nem
valószínű, hogy egyáltalán megírjuk. Jézus arra buzdít, hogy amikor
szívünk megmozdul bennünk, azonnal cselekedjünk.

(3) Jézus a harmadik ember számára egy olyan igazságot fogalmaz meg,
amit senki sem tagadhat. Soha nem szántott még szántó-vető ember
egyenes barázdát úgy, hogy a válla fölött hátra tekintgetett volna.
Vannak emberek, akiknek a szíve a múltban van leragadva. Mindig
visszatekintgetve járnak, és sóvárogva vágyakoznak a régi szép idők után.
Watkinson mondja el, a nagy becsű igehirdető, hogy egyszer a tengerparton
sétált kis unokájával, s találkoztak egy öreg lelkésszel. Az öreg ember
nagyon zsémbes volt, és ráadásul enyhe napszúrás fokozta a bajait. A kisfiú
hallgatott, és nem értette tökéletesen, mit beszélnek. Amikor azonban
elköszöntek a zsörtölődő öreg embertől, odafordult Watkinsonhoz, és ezt
mondta: "Nagypapa, remélem, sohasem fogsz így szenvedni a
 78

naplementétől." A keresztyén ember nem a naplemente felé, hanem a

hajnalhasadás felé megy. Isten országa figyelmeztető szava nem hátra,
hanem előre szól. Ennek az embernek Jézus sem azt nem mondta:
"kövess", sem ezt: "eredj el". Mivel ő nem fogad el langyos szolgálatot,
otthagyta, hogy döntsön.

10,1-16. Munkások az aratásban

Ez a szakasz egy szélesebb körű missziót ír le, mint amit a tizenkettő

végzett. A hetvenes szám a zsidók számára szimbolikus jelentésű volt.
(a) A Mózes által kiválasztott véneknek a száma ennyi volt. Feladatuk a
nép vezetése és kormányzása volt a pusztában. (Num 11,16-25.)
(b) A Szanhedrin a zsidók legfelsőbb tanácsa szintén hetven főből állott. A
kettő közül bármelyikhez hasonlíthatjuk a hetven tanítványt, akik Jézus
segítségei voltak.
(c) A világon levő nemzetek számát is ennyinek tartották. Lukács
univerzális látású ember volt, és lehetséges, hogy már arra a napra is
gondolt, amikor a világ minden nemzetsége megismeri és szereti az Urat.

Itt van egy érdekes mellékmomentum. Egyik város, amely felett "jaj"
hangzott el, Korazim. Úgy tudják, hogy Jézus sok hatalmas dolgot tett ott.
Az evangéliumi történetben, ami ránk maradt, Korazim soha sincs említve,
és egy dolgot sem ismerünk, amit Jézus tett volna ott, vagy szólt volna ott.
Semmi sem mutataja olyan elevenen, mint ez, hogy milyen sok dolgot nem
tudunk Jézus életéről. Az evangéliumok nem életrajzok, csupán vázlatai
Jézus életének.(Jn 21,25.)

Ez a szakasz rendkívül fontos dolgot mond el mind a prédikátorról,

mind a hallgatókról.

(1) A prédikátor ne merüljön el az anyagi dolgokban, ő a világosságot

közvetíti. Könnyű belekeveredni és elmerülni ennek a világnak a dolgaiba.
Egyszer valaki egy nagy kastély láttán megjegyezte: "Ezek azok a dolgok,
amelyek nehézzé teszik a halált." A föld sohasem törölheti ki szívünkből a
mennyet.

(2) A prédikátornak saját munkájára kell koncentrálnia. Ne

üdvözölgesse az embereket az úton. Ez visszautal Illésnek Géházihoz szóló
utasítására. (2Kir 4,19.) Nem udvariatlanságra szóló buzdítás ez, hanem azt
jelenti, Isten embere nem fordulhat félre, vagy vesztegetheti idejét kis
dolgokkal, amikor nagy dolgok szólítják őt.
 79

(3) A prédikátor nem a nyereségért fáradozik. Egye, amit elébe tesznek.

Nem költözhet házról-házra jobb és kényelmes ellátást keresni. Nem régen
még az egyháznak sok élősdije volt. Van egy könyv, címe: "A tizenkét
apostol testamentuma". Körülbelül 100 körül írták, és ez az egyház első
istentiszteleti rendtartása. Azokban a napokban voltak próféták, akik
városról-városra vándoroltak. Le van fektetve, hogy ha egy próféta egy
helyen óhajt lenni három napnál tovább munka nélkül, az hamis próféta.
Ha egy próféta élelmet vagy pénzt kér, hamis próféta. "Méltó a munkás a
maga bérére", de a megfeszített Mester szolgája nem keresheti a luxust.

(4) A hallgatókról ez a szakasz elmondja, hogy Isten igéjét hallgatni

nagy felelősség. Az ember annak alapján ítéltetik meg, amit alkalma volt
megismerni. A gyermeknek megengedünk olyan dolgokat, amiért a
felnőttet elítéljük. Megbocsátunk dolgokat a vad embereknek, amelyekért
megbüntetünk civilizált embereket. A kiváltság másik oldala a felelősség.

(5) Rettenetes dolog az Isten hívását visszautasítani. Bizonyos

értelemben Isten minden ígérete, amit az embernek alkalma volt hallani,
vád lesz ellene. Ha elfogadja ezeket az ígéreteket, ezek lesznek legnagyobb
dicsőségei, de mind, amit hallott és visszautasított, tanúskodni fog ellene
egy napon.

10,15-20. Az ember igazi dicsősége

Amikor a hetven visszatért, sugárzott a győzelemtől, amit Jézus nevében

munkálkodva aratott. Jézus ezt mondta nekik: "Láttam a Sátánt villámként
leesni az égből." Nem könnyű megérteni ezt a mondást. Két jelentése
lehet.

(1) Jelentheti: "Láttam a sötétség erőit és a gonoszt megverve, a Sátán

bástyáját megostromolták és Isten országa úton van. Jézus tudta, hogy
lesújtott a halálos csapás a Sátánra és minden erejére, bármennyire
elhúzódik is a végső győzelem."

(2) Ez figyelmeztetés is a gőg ellen. A legenda azt tartja, hogy a Sátán

gőgből lázadt Isten ellen, ezért vettetett ki a mennyből, ahol az angyalok
fejedelme volt. Lehetséges, hogy Jézus ezt mondta a hetvennek: "Tinektek
győzelmetek volt, őrizkedjetek a gőgtől, mert egyszer az angyalok
fejedelme is felfuvalkodott, és levettetett a mennyből."

Bizonyos, hogy Jézus óvta a tanítványait a gőgtől és a túlzott önbizalomtól.

Igaz, hogy minden hatalmat megkaptak, de legnagyobb dicsőségük az volt,
hogy nevük fel van írva a mennyben.
 80

Mindig igaz marad, hogy az ember legnagyobb dicsősége nem az, amit ő
tett, hanem amit Isten tett érette. Elmondhatjuk, hogy a kloroform
felfedezése több fájdalomtól kíméli meg az emberiséget, mint bármilyen
más gyógyászati felfedezés. Egyszer valaki megkérdezte Sir James
Simpsont, a felfedezőt: "Mit tekint élete legnagyobb felfedezésének?" A
kérdező természetesen ezt a választ várta: "A kloroform felfedezését."
Simpson azonban ezt válaszolta: "Legnagyobb felfedezésem az volt,
amikor felismertem azt, hogy Jézus Krisztus az én szabadítóm." Még a
legnagyobb ember is csak ezt mondhatja Isten jelenlétében: "Jövök semmit
nem hozva, keresztedbe fogózva, meztelen, hogy felruházz, árván bízva,
hogy megszánsz. Buzgóságom égne bár, folyna könnyem, mint az ár,
elégtételt az nem ad, csak te válthatsz meg magad." A gőg kizár a
mennyből, az alázat útlevél Isten jelenlétébe.

10,21-24. A totális igény

Három nagy gondolat van ebben a szakaszban.

(1) A 24. vers az egyszerűség bölcsességéről beszél nekünk. Az egyszerű

elme be tudja fogadni azt az igazságot, amit a tanult elme sok esetben nem
képes. Egyszer Arnold Bennet azt mondta: "Annak, hogy nagy könyvet írj,
az egyetlen módja az, hogy a gyermek szemével írd meg a dolgokat,mint
aki először lát meg valamit." Lehet valaki nagyon okos, vagy olyan okos és
tanult, hogy végül "nem látja a fáktól az erdőt." Valaki azt mondta: "Az
igazi nagy tudós próbája az, hogy milyen sokat képes felejteni." Végül is
sohase feledjük el, hogy a "keresztyénkedés" nem azt jelenti, hogy
ismerünk minden felfogást az Újszövetséggel kapcsolatban, legkevésbé
jelenti, hogy ismerünk minden teológiát és krisztológiát, mivel a
keresztyénség nem Jézusról való tudást jelent, hanem Jézusnak ismeretét,
és ezt ismerni nem földi bölcsesség dolga, hanem mennyei kegyelemé.

(2) A 22. vers Jézus és Isten közötti egyedülálló kapcsolatról beszél.

Erre gondol a negyedik evangélium, amikor ezt mondja: "Az ige testté lett."
(Jn 1,14.) Vagy amikor Jézus ezt mondja: "Én és az Atya egy vagyunk",
vagy: "Aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 10,30; 14,9) A görögök
számára Isten megismerhetetlen volt. Nagy szakadék tátongott anyag és
lélek, Isten és ember között. Nagyon nehéz megismerni az Istent - mondták
-, és ha megismered az Istent, lehetetlen beszélni róla másoknak. Amikor
azonban Jézus eljött, így szólt: "Ha tudni akarjátok, milyen az Isten,
nézzetek engem." Jézus nem annyira beszélt az embereknek Istenről, mint
 81

inkább megmutatta az embereknek Istent, mivel Isten szíve és lelke őbenne

fordult az emberek felé.

(3) A 23-24. versek azt mondják nekünk, hogy Jézus az egész történelem
váradalmának a beteljesedése. Ezekben a versekben Jézus ezt mondja:
"Én vagyok az, akire minden szent próféta és király előretekintett, és aki
után sóvárgott." Erre gondol Máté, amikor újra és újra ezt írja
evangéliumában: "Ezt azért tette, hogy beteljesedjék, amit a próféták
megírtak felőle." (Mt 2,15; 17,23.) Jézus a csúcs, akihez a történelem ível;
a cél, aki felé az tart; az álom, amely az embereket mindig Istenhez
hajtotta. Ha modern nyelven akarjuk megfogalmazni ezt, azt mondhatjuk:
mi hiszünk az evolúcióban, az ember lassú emelkedésében az állati
színvonalról, Jézus a vége és csúcsa az evolúciós folyamatnak, mivel
őbenne találkozik az ember Istennel, és ő egyszerre a tökéletes emberség és
a tökéletes istenség.

10,25-37. Kicsoda az én felebarátom?

Először nézzük meg ennek a történetnek a helyszínét! A Jeruzsálemből

Jerikóba vezető út rendkívül veszélyes volt. Jeruzsálem kb. 750 méter
magasan van a tenger szintje felett. A Holt tenger, amihez Jerikó közel van,
300 méterrel a tenger szintje alatt van. Tehát alig több, mint 30 km-es úton
a lejtés 1000 méter. Sziklás, szűk, kanyarokkal teli út ez, amely a rablók
kedvelt vadászterülete volt. Jeromos, aki az V. században élt, elmondja,
hogy még akkor is vörös, vagy véres útnak nevezték ezt. Még a XIX.
században is - mielőtt valaki igénybe vette azt - biztonsági pénzt kellett
fizetnie a helyi sejkeknek. H.V.Morton írja le, hogy 1936-ban, amikor ott
járt, figyelmeztették, hogyha ezt az utat kívánja használni, igyekezzen
hazaérni sötétedés előtt, mivel egy bizonyos Abu Jildah nagy szakértője a
kocsik feltartóztatásának, a turisták és utasok kirablásának, és mielőtt a
rendőrség a helyszínre érkezik, a hegyekbe menekül. Amikor Jézus ezt a
történetet mondta, olyan dologról beszélt, ami gyakran megtörtént a
Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton.

Másodszor nézzük a szereplőket.

(a) Nézzük az utast. Kétségtelen, egy gondatlan, nem törődöm ember.
Ritkán kísérelte meg valaki az utat egyedü Jeruzsálemből Jerikóba, ha
értéket vitt magával. A biztonságot a tömeg jelentette, ezért csoportosan,
karavánokkal utaztak. Ez az ember szerencsétlenségéért senki mást nem
hibáztathatott, önmaga volt az oka annak, amibe keveredett.
 82

(b) A pap gyorsan elment a szerencsétlen mellett. Kétségtelen, arra

gondolt, hogy aki egy halottat megérint, hét napig tisztátalan lesz. (Num
19,11.) Nem volt biztos benne, de attól félt, hogy az ember halott, és ha
megérinti őt, elveszti a templomban végzendő szolgálatnak a jogát. Nem
akarta ezt megkockáztatni. Olyan ember volt, aki a szertartási
követelményeket, a hitvallási követelményeket az irgalmasság fölé
helyezte. A templom és a liturgia többet jelentett neki, mint az emberi
nyomorúság.

(c) A lévita. Úgy látszik, ő közel megy az emberhez, mielőtt magára

hagyja. A banditáknak szokása volt csalétket használni. Egy közülük úgy
tett, mintha sebesült lenne, s amikor a gyanútlan utas megállott mellette, a
többiek rárontottak és legyőzték. A lévita olyan ember volt, akinek
jelszava: "A biztonság mindenek előtt!" Nem vállalta a rizikót azért, hogy
segítsen egy emberen.

(d) A samaritánus. A hallgatók természetesen azt várták, hogy az ő

megérkezésével a gazember megérkezését jelenti be Jézus. Fajilag nem
lehetett samaritánus. A zsidók ugyanis nemigen kereskedtek a
samaritánusokkal. Ez az ember pedig valami kereskedelmi utazónak néz ki,
aki a vendégfogadó rendszeres látogatója volt. A Jn 8,48-ban Jézust a
zsidók samaritánusnak nevezik. Ezt a megnevezést gyakran használták az
eretnekekre, és a ceremoniális törvények megszegőire. Talán ez az ember
olyan volt, akit az ortodox jó emberek megvetettek.

Két dolgot jegyezhetünk meg e samaritánussal kapcsolatban.

(1) Jó hitele volt. Világosan látszik, hogy a vendéglős kész megbízni

benne. Lehet, teológiailag nem tökéletes, de becsületes ember.
(2) Egyedül ő volt kész segíteni. Lehet, hogy eretnek volt, de az isteni
irgalmasság ott volt a szívében. Nem új tapasztalat az, hogy az ortodox
hívő jobban érdeklődik a dogmák iránt, mint az emberek megsegítése vagy
megtalálása iránt. Végül is nem hitvallásaink alapján fogunk megítéltetni,
hanem annak az életnek alapján, amit élünk.

Harmadszor nézzük a példázat tanítását!

Az írástudó, aki ezt a kérdést feltette, őszinte volt. Jézus megkérdezte, "mi
van megírva a törvényben?", aztán ezt mondta: "Hogy olvasod?" A
szigorú, ortodox zsidók csuklójuk körül bőrtokot viseltek, amit
"phülacteries"-nek neveztek. Ebben az Ex 13,1-10; 11,16; Deut 6,4-9;
11,13-20 volt elhelyezve. "Szeresd az Urat, a te Istenedet!" a Deut 6,3-ból
és 11,13-ból való. Jézus tehát ezt mondta az írástudónak: "Nézd a
 83

phülacterist a saját csuklódon, és az felel a kérdésedre." Ehhez az írástudók

hozzávették a Lev 18,19-et, amely azt parancsolja az embernek, hogy
szeresse felebarátját, mint önmagát. A rabbik azonban „fogalomgyártási”
szenvedélyükkel keresték a felebarát fogalmának meghatározását. A lehető
legszűkebben fogalmazták meg: a felebarát a másik zsidó. Pl. volt közöttük
olyan, aki azt tartotta, törvénytelen egy pogány asszonyt még
legínségesebb idejében, a gyermekszülés idejében is segíteni, mert ezzel
egy újabb pogányt segítenének a világra. Az írástudó kérdése tehát
"kicsoda az én felebarátom?" - égető kérdés volt. Jézus három dolgot foglal
össze.

(1) Segítenünk kell egy emberen még akkor is, ha maga hozta a bajt
magára, bármely nemzethez tartozzék is, ha szükségben van: felebarátom.
(2) Segítőkészségünknek olyan szélesnek kell lennie, mint Isten
szeretetének.
(3) A segítségnek gyakorlatinak kell lennie. Nem állhat meg csupán
sajnálkozásnál. Kétségtelen, a pap és a lévita gyötrő fájdalmat érzett
szívében a sebesült ember iránt, de semmit sem tett érte. Az igazi
együttérzés cselekedetekben mutatkozik meg. Amit Jézus az írástudóknak
mondott, nekünk is mondja: "Menj el, és hasonlóképpen cselekedjél!"

10,38-42. A temperamentumok összeütközése

Nehéz lenne elevenebb jellemrajzot találni, nagyobb szógazdagsággal, mint

ezekben a versekben.

(1) A különböző temperamentumok összeütközését láthatjuk itt. A

vallásban nem jut elég hely a temperamentumok számára. Vannak
természettől aktív, dinamikus egyéniségek. Mások csendes természetűek.
Egy aktív személy nem könnyen érti meg azt, aki ül és gondolkodik vagy
szemlélődik. Az, aki a csendet keresi és szeret meditálni, sokszor lenézi
azt, aki mindig szeret csinálni valamit. Nemigen mondhatjuk, hogy az
egyik jó, a másik rossz. Isten nem egyformának teremtett bennünket.
Mindkettő szolgálhatja Istent, akinek szüksége van Máriákra és Mártákra
is.

(2) Ezek a versek azonban többet mondanak nekünk, megmutatják a

helytelen kedvességet. Gondoljunk arra, hogy hova tartott Jézus, amikor
ez történt. Jeruzsálembe ment, hogy meghaljon. Egész lényét lefoglalta az a
belső harc, hogy alárendelje akaratát Isten akaratának. Nagy nap volt az,
amikor Jézus ebbe a bethániai otthonba jött. Márta serénykedett, hogy
megünnepelje ezt, a legjobbat igyekezett készíteni, ami háztartásától telik.
Rohangált, sütött-főzött, és éppen ez volt az, amit Jézus nem akart. Minden,
 84

amit akart, az a csend volt. Előtte tornyosult a kereszt, szívét feszültség

gyötörte, betért Bethániába, hogy csendes oázisra találjon; félre vonult a
követelő tömegtől legalább néhány órára. Ez volt az, amit Mária adott neki;
és ez volt az, aminek elrontásához a legjobb úton volt Márta az ő
kedveskedésével.

"Egy a szükséges dolog..." valószínűleg azt jelenti, nem akarok nagy

terítéket, csak egy fogást a legegyszerűbb ételekből. Ez az, amit Mária
megértett és Márta nem. Itt van az élet egyik nagy nehézsége. Olyan
gyakran akarunk kedvesek lenni az emberekhez, de a magunk módján
akarunk kedvesek lenni hozzájuk, és megtörténik, hogy a mód nem a
kívánt mód, és azon kesergünk, hogy nem értékelik eléggé fáradságunkat.
Ha kedveskedni akarunk, az az első dolog, hogy próbáljunk belelátni annak
a szívébe, akinek mi segíteni akarunk, aztán megfeledkezni minden
tervünkről, és csak arra gondolni, amire az illetőnek szüksége van. Jézus
szerette Mártát, és Márta szerette őt, de amikor Márta kedves akart lenni, a
saját módján akart kedves lenni. Valójában tolakodó volt azzal szemben,
akinek szíve csend után áhítozott. Jézus szerette Máriát, Mária szerette
Jézust, és Mária megértette őt.

11,1-5. Taníts minket imádkozni

Általános szokás volt a rabbiknál, hogy megtanították tanítványaikat egy

egyszerű imádságra, amit aztán használhattak. János is ezt tette
tanítványaival, és most Jézus tanítványai jöttek hozzá azzal a kéréssel,
hogy tegye ugyanezt velük. Ez a Lukács szerinti úri imádság. Rövidebb,
mint a Mátéé, de mindenre megtanít minket, hogyan imádkozzunk, és miért
imádkozzunk.
(1) Azzal kezdődik, hogy Istent Atyának szólítja. Ez jellegzetes
keresztyén megszólítása Istennek. (Gal 4,5; Róm 8,15; 1Pt 1,17.) A legelső
szó azt mondja nekünk, hogy nem olyan valakihez jövünk az imádságban,
akitől ajándékait úgy kell kicsikarni, hanem egy Atyához, aki
gyönyörködik abban, hogy kielégíti gyermekei szükségeit.
(2) A zsidóknál a név sokkal többet jelentett, mint csupán valamit,
amivel egy személyt megszólítanak. A név a személy karakterének
megnyilvánulását és megjelenését jelentette. A Zsoltárok 9,11. verse
mondja: "Benned bíznak, akik ismerik nevedet." Ez sokkal többet jelent
annál, hogy valaki egyszerűen ismeri Jahveh nevét. Azt jelenti, hogy azok,
akik ismerik Isten lényegét, karakterét, szívét, lelkét, örömmel vetik belé
bizodalmukat.
(3) Különösen az úri imádság rendjét érdemes megjegyezni. Mielőtt
bármit is kérnénk magunknak, először Isten dicsőítése és a kötelező
 85

tiszteletadás jön. Csak amikor Isten megkapja életünkben az őt megillető

helyet, fog minden más dolog is a megfelelő helyére kerülni.
(4) Az ima az egész életet felöleli.
(a) Beletartozik a jelen szüksége. Elmondja, hogy imádkozzunk a
mindennapi kenyérért, de jegyezzük meg, hogy a napi kenyér az, amiért
imádkozunk. Ez visszamegy a sivatagi manna történetéhez. (Ex 16,11-21.)
Csak a napi szükségletek kielégítésére elegendőt lehetett gyűjteni. Nem
kell aggódnunk az ismeretlen jövendő miatt, hanem a napot kell megélni az
időben.
(b) Beletartozik a múlt bűne. Amikor imádkozunk, nem tehetünk mást,
mint bűnbocsánatért könyörgünk, mert közülünk a legjobb is bűnös ember,
ha Isten jelenlétéhez közeledik.
(c) Felöleli a jövő megpróbáltatásait is. A kísértés az Újszövetségben
minden próbahelyzetet jelent. Sokkal több tartozik bele, mint csupán a
bűnre csábítás. Minden helyzet beletartozik, ami kihívás és próba az ember
embersége, méltósága, hűsége ellen. Nem menekülhetünk meg ezektől, de
felvehetjük a küzdelmet velük Istennel.

Valaki azt mondotta, hogy az Úri imádságnak két fontos használati helye
van magános áhítatunkban. Amikor csendességünk kezdetén elmondjuk
azt, minden szent kívánságot felébreszt bennünk, és tovább vezet az
imádság helyes ösvényén. Csendességünk végén elmondva, összefoglalja
mindazt, amiért imádkoznunk kellene Isten jelenlétében.

11,6-13. Kérjetek és kaptok!

Palesztinában az utasok gyakran utaztak késő este, hogy a keleti nap

forróságát elkerüljék. Jézus történetében egy ilyen utas érkezett éjfélkor
egy barátja házához. Keleten a vendégszeretet szent kötelesség volt. Nem
volt elég a vendéget csupán ellátni, bőséges ellátásáról kellett
gondoskodni. A falvakban a kenyeret otthon sütötték. Csupán a napi
szükségletet sütötték meg, mivel a maradék megposhadt, és senki nem ette
volna meg. Így az utas késői érkezése a házigazdát kellemetlen helyzetbe
hozta, mivel a kenyértartója üres volt, és így a vendégszeretet szent
kötelességét nem tölthette be.

Akihez tehát a váratlan vendég érkezett, késő éjjel kiment, hogy kölcsön
kérjen egy barátjától. A barát ajtaja zárva volt. Keleten senki sem
kopogtatna egy bezárt ajtón, csak sürgető szükség esetén. Reggel az ajtót
kinyitották és egész nap nyitva maradt, de ha a házigazda az ajtót becsukta,
 86

ez határozott jel volt arra, nem óhajtja, hogy zavarják. A kereső házigazda
nem rettent el. Kopogott és kopogott. A szegényebb palesztinai ház egy
szobából állott egy kis ablakkal. A padló döngölt föld volt, száraz sással és
kákával leterítve. A szoba két részre volt osztva, nem elválasztással, hanem
egy emelvényszerű magaslattal. A helyiség kétharmada földszint volt, a
harmadik harmad egy kicsit meg volt emelve. A magasabb részen egész
éjjel égett a faszén kályha, és körülötte aludt az egész család, nem emeletes
ágyakon, hanem gyékény szőnyegen. A családok elég népesek voltak. A
családtagok sorban, közel egymás mellett aludtak, hogy melegítsék
egymást. Ha egy valaki felkelt, elkerülhetetlenül megzavarta az egész
családot. A vidéki falvakban szokás volt az állatállományt - tyúkot, kakast,
kecskéket - éjjelre bevinni a házba. Csoda-e, ha az ember, aki lefeküdt,
nem akart felkelni? De az elszánt kölcsön kérő szégyentelen kitartással
kopogtatott - ezt jelenti a görög szó -, amíg végül is a házigazda tudva,
hogy most már úgyis fel van zavarva az egész család, felkelt, és adott,
amire szükség volt.

Ez a történet - mondja Jézus - az imádságról beszél nektek. Ennek a

példázatnak nem az a tanítása, hogy legyünk kitartóak az imádkozásban,
nem arról van szó, hogy nekünk dörömbölnünk kell Isten ajtaján, míg
végül Istent kifárasztva kényszerítjük, hogy adja meg nekünk, amit kérünk.
Nem egy válaszolni nem akaró Istent kell kényszeríteni válaszra. A tanítás
levonható abból, hogy a dolgok hasonlítanak egymásra, vagy abból, hogy
egymásnak kontrasztjai. A lényeg ebben a példázatban nem a
hasonlóságon, hanem inkább a kontraszton van. Jézus azt mondja: ha egy
álmos, felkelni nem akaró házigazdát is kényszeríteni tudja egy barát
szégyenletes kitartása, hogy megadja neki, amire szüksége van, mennyivel
inkább gondoskodik Isten, aki szerető Atya, minden gyermekének
szükségéről! "Ha ti - mondja Jézus -, akik gonoszok vagytok, tudjátok, hogy
kötelességetek gyermekeitek szükségét megelégíteni, mennyivel inkább
Isten!"

Ez nem ment fel bennünket a kitartó imádkozás alól. Végül is kívánságunk

őszinteségét, és valóságos voltát az a szenvedély igazolja, amivel
imádkozunk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kicsikarunk ajándékokat
egy adni nem akaró Atyától, hanem mi ahhoz megyünk, aki jobban ismeri
szükségeinket, mint mi, és akinek szíve felénk bőkezű szeretetet mutat. Ha
nem kapjuk meg, amiért imádkozunk, nem azért van, mert Isten fukaran
megtagadja azt, hanem mert jobbat akar adni nekünk. Nincs
megválaszolatlan imádság. A kapott válasz, lehet, hogy nem olyan, mint
amit reméltünk és vártunk. Még akkor is, amikor imádságunkat
visszautasítja, Isten bölcsessége és a szeretet válasza az.
 87

11,14-23. Gonosz rágalmazás

Amikor Jézus ellenségei nem tudták megcáfolni őt tiszta érvekkel,

rágalmazáshoz folyamodtak. Azt harsogták, hatalma a démonok felett azzal
magyarázható, hogy a démonok fejedelmével van szövetségben. Nem
Istentől, hanem a Sátántól eredőnek mondták hatalmát. Jézus kétszeres és
megsemmisítő választ adott nekik.

Először egy következetességen alapuló csapást mért rájuk. Jézus idejében

sok ördögűző volt Palesztinában. Josephus, a zsidó történetíró Salamonig
vezeti vissza ezt a hatalmat. Salamon bölcsességének része volt, hogy értett
a gyógynövényekhez, és felfedezett olyan varázsigéket, amelyek elűzték a
démonokat, úgy hogy soha vissza nem tértek. Josephus leírja, hogy látta a
salamoni módszert sikeresen alkalmazni az ő idejében (Antiquitates 8,5:2).
Jézus egy hazai gyakorlatra hivatkozik. "Ha én - mondja - Belzebub által
űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki?" Ti önmagatokat
vádoljátok.
Másodszor egy megfellebbezhetetlen érvet használ. Nem maradhat meg
egy ország, amelyben polgárháború van. Ha a Sátán-fejedelem hatalmát
arra adja kölcsön, hogy saját hadseregét verjék meg vele, vége van. Egy
módon lehet egy erős embert legyőzni: ha egy erősebb ember támad rá.
"Ezért - mondja Jézus - ha én kiűzöm a démonokat, ez bizonyítja, hogy nem
vagyok szövetségben a démonok fejedelmével, és az, hogy a Sátán erőssége
el van foglalva, bizonyítja, hogy Isten királysága elérkezett hozzátok."

Néhány örökérvényű igazságot emeljünk ki e szakaszból!

(1) Egyáltalán nem ritka, hogy az emberek rágalmazásra adják a

fejüket, amikor tisztességes érvekkel nem kerekedhetnek felül. Egy
angol miniszterelnök felkarolta az utcalányok gyámolításának ügyét.
Ellenségei azonnal azzal támadtak rá, hogy más és alantasabb okokból érez
irántuk rokonszenvet. Semmi sem olyan kegyetlen, mint a rágalom, mert a
rágalom kész sebezni, és az emberi elme olyan, hogy mindig könnyebben
hitelt ad a rossznak, mint a jónak. Az emberi fül pedig gyakran szívesebben
hallgatja a gyalázkodó, mint az elismerő történeteket. Ne gondoljuk, hogy
mi teljesen mentesek vagyunk ettől a bűntől.
- Milyen gyakran készek vagyunk a legrosszabbat is elhinni
felebarátunkról!
- Milyen gyakran tételezünk fel alantas motívumokat olyanokról, akiket
nem szeretünk!
- Milyen gyakran ismételgetjük a rágalmazó vagy becsületsértő
történeteket, vagy gyilkossági történeteket feketekávé mellett!
 88

Ha erre gondolunk, nemigen lehetünk önelégültek, hanem önvizsgálatra

kell, hogy indítson ez bennünket.

(2) Újra meg kell jegyeznünk: Jézus bizonyítéka arra, hogy Isten
országa elérkezett, az a tény volt, hogy a szenvedők meggyógyultak, és
egészség terjedt ott, ahol betegség volt. Mai nyelven szólva, Jézus célja
nemcsak lélekmentés volt, hanem a teljes ember megmentése.

(3) Lukács Jézusnak azzal a mondásával fejezi be e szakaszt, hogy aki

nincs vele, ellene van, és aki nem segít a nyájat összegyűjteni,
szétzülleszteni segít azt. A keresztyén életben a semlegességnek nincs
helye. Aki távol tartja magát a jó támogatásától, a rosszat segíti.

11,24-28. Az üres lélek veszedelme

Ez egy zord és veszedelmes történet. Volt egy ember, akiből tisztátalan

lelket űztek ki. A tisztátalan lélek vándorolt és nyugalmat keresett, de nem
talált. Elhatározta, hogy visszatér ugyanabba az emberbe. Úgy találta, hogy
annak lelke kiseperve, felékesítve, de üresen áll. Így a gonosz lélek elment,
keresett más hét rosszabb lelket, mint ő, és visszatérve beköltöztek. Így az
ember utóbbi állapota rosszabb lett, mint az előző.

(1) Itt az alapvető igazság az, hogy az ember nem hagyhatja üresen a
lelkét. Nem elég elutasítani a gonosz gondolatokat és az óember útjait, a
lelkünket pedig üresen hagyni. Az üres lélek veszélyben levő lélek. Adam
C. Welch erről a textusról szeretett prédikálni: "Ne borral teljetek meg,
mert benne kicsapongás van, hanem teljesedjetek meg Lélekkel!" Kezdő
mondata ez volt: "Az embernek be kell telnie valamivel!" Nem elég kiűzni
a démont, a jónak is be kell jönnie.

(2) Azt jelenti ez, hogy nem építhetjük hitünket csupán negatívumokra.
Nem alapíthatjuk vallásosságunkat egy "ne tedd" sorozatra. Vegyünk egy
világos példát. Egyik nagy problémája a modern világnak a vasárnapi
templomlátogatás. Az igehirdetés gyakran azokat a dolgokat bírálja,
amelyeket az emberek vasárnap megengednek maguknak. Gyakran tiltások
és bírálgatások katalógusa hangzik el. A hallgatóknak viszont joguk van
megkérdezni: "Mit tegyek akkor?" Ha nem mondjuk meg nekik, állapotuk
rosszabb lesz az előzőnél, mert egyszerűen semmittevésre kárhoztatjuk
őket, és a Sátán szakértője annak, hogy a tétlen kezek számára rossz
tennivalót találjon. A vallás állandó veszedelme az, hogy önmagát
negatívumok sorozatában mutatja be. Igaz, a megtisztulás szükséges, de
miután a gonoszt kigyomláltuk, következnie kell a jóval való
betöltődésnek.
 89

(3) Itt van az a nagy gyakorlati igazság, hogy a legjobb módja a gonosz
elkerülésének a jó cselekvése. A legszebb kert, amit valaha láttam, úgy
tele volt virágokkal, hogy alig maradt hely a gyom számára. Nincs olyan
kert, amelynél megelégednének a gyom kiirtásával. Virágokat kell
plántálni, amíg a gaz által birtokolt hely betelik. Sehol sem igazabb ez,
mint a gondolatok világában. Gyakran gyötörnek minket helytelen
gondolatok. Ha nem megyünk tovább annál, hogy azt mondjuk
magunknak: "nem szabad erre gondolnom, nem fogok erre gondolni",
minden, amit tettünk az, hogy még jobban és jobban ráirányítottuk
gondolatainkat arra a dologra. A gyógymód az, hogy valami másra
gondolunk. Száműzzük a gonosz gondolatot egy jó gondolattal. Soha nem
válunk jóvá a semmittevéssel, csak azzal, ha életünket jó cselekedettel
ékesítjük.

A 27-28. vers szigorú, de igaz beszéde Jézusnak. Az asszonyt az érzelem

pillanatnyi fellángolása ragadta magával. Jézus visszavezeti a valóságba. Jó
dolog az érzelmes fellángolás, de a legnagyobb a mindannap élt
gyakorlatában engedelmes élet. Nincs a finom érzéseknek olyan
mennyisége, ami a hűséges helytállást helyettesíthetné.

11,29-32. A kiváltság felelőssége

A zsidók azt akarták, hogy Jézus tegyen valami szenzációs dolgot, amivel
bebizonyíthatja, hogy valóban Isten Messiása. Időben később, kb. 45-ben
egy Theudás nevű ember messiási igénnyel lépett fel. Rábeszélte az
embereket, hogy kísérjék el a Jordánhoz, s azt ígérte, hogy ketté választja a
Jordánt, és ösvényt nyit a másik oldalra. Szükségtelen mondanunk, hogy
csődöt vallott, és a rómaiak rövid úton leszámoltak felkelésével, de valami
ilyet vártak az emberek Jézustól bizonyítékként. Nem látták meg, hogy a
legnagyobb jel, amit Isten valaha is küldhet: Jézus Krisztus maga. Éppúgy,
ahogy egykor Jónás Isten jele volt Ninivében, úgy volt most Jézus Isten
jele nekik, de ők elmulasztották felismerni.

Amikor Salamon királyként uralkodott, Séba királynője felismerte

bölcsességét, és messziről eljött, hogy részesüljön abban. Amikor Jónás
prédikált, a niniveiek Isten hiteles szavát ismerték fel benne, és feleletet
adtak rá. Az ítélet napján ezek az emberek fel fognak támadni, és Jézus
korának zsidóit vádolni fogják, mivel ők minden mást meghaladó
kiváltságban és lehetőségben részesültek, de visszautasították annak
 90

elfogadását. A zsidók elmarasztalása azért lesz mindennél nagyobb, mert a

kiváltság is olyan nagy volt. Kiváltság és felelősség kézenfogva járnak.
Gondoljunk két nagy kiváltságunkra, és nézzük meg, hogyan
használjuk azokat!

(1) Mindenkinek rendelkezésére áll a Biblia, Isten Igéje. Ez nem

semmibe került. Volt idő, amikor máglyán égették - Egerben is - a Bibliát,
és külföldről csempészték be. Angliában halálos ítélet járt a Biblia
tanításáért. Amikor Wycliff 1350-ben írt egy tudósnak, hogy tanítsa a
népnek az evangéliumi történeteket angolul, ezt válaszolta: "Tudom, hogy
Krisztus törvénye szerint engedelmeskednem kellene kérésednek, de mi
olyan messze kerültünk Krisztus törvényétől, hogy ha én
engedelmeskednék, halálos ítéletnek kellene alávetnem magam, és te jól
tudod, hogy az ember szívesen tartja meg életét addig, amíg lehet." Később
feljegyezték, hogy azokban az időkben az emberek egész éjjel fent voltak,
hogy olvassák és hallgassák Isten szavát angolul. "Volt, aki 5 márkát (100
pound) adott egy bibliai könyvért; volt aki egy rakomány szalmát adott
János evangéliuma néhány fejezetéért." Tyndal adta Angliának az első
nyomtatott Bibliát. Hogy ezt megtehesse, amint ő mondta: "Szenvedett
éhséget, hideget, száműzetést, veszélyeket, megszámlálhatatlan nehézséget
és próbát." 1536-ban megölték. Amikor néhány évvel korábban a
hatóságok megégették a Bibliákat, ezt mondta:"Csak azt tették, amire
számítottam, de miután engem is meg-égetnek, nem fogják ezt tenni
többé." Nincs könyv, aminek olyan ára lenne, mint a Bibliának. Ma az a
veszély fenyegeti, hogy elmondható róla a cinikus megjegyzés: "Egy
könyv, amelyről mindenki hallott, és senki sem olvas." - Miénk a Biblia
birtoklásának kiváltsága, és a kiváltság felelősség, amit számon kérnek
tőlünk.

(2) Szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat, és ez is olyan kiváltság, ami

emberek életébe került. Tragikus dolog az, hogy emberek ezt a kiváltságot
- egyre többen - arra használják, hogy ne járjanak templomba. Ez a
kiváltság is felelősség, amit számon kérnek egyszer.

Ha az ember sajátjának mondhatja Krisztust, Krisztus könyvét és Krisztus

egyházát, akkor Isten minden kiváltságának örököse. Ha pedig figyelmen
kívül hagyja ezeket, vagy visszautasítja - mint Jézus korának zsidósága -,
ítélet alatt van.

11,33-35. Az elsötétült szív

Ennek a szakasznak nem könnyű megragadni az értelmét. Nagyon

valószínű, hogy ez a jelentése: a test fényessége a szemtől függ. Ha a szem
 91

ép, a test megkapja a kellő világosságot, amire szüksége van; ha a szem

beteg, a világosság sötétséggé válik. Éppen így az élet világossága is a
szívtől függ. Ha a szív rendben van, világosság sugározza be az egész
életet; ha a szív rossz, az egész élet sötét. Jézus sürget minket: lássuk meg a
belső lámpa szüntelen világítását.

Mi van akkor, ha elsötétül a belső világosság? Mi romlik el a mi

szívünkben?

(1) Szívünk megkeményedhet. Ha olyasmit csinálunk kezünkkel, amihez

nincs hozzászokva, a bőr megsérül, eldurvul, és fájdalmat érzünk. Ha
azonban elég gyakran ismételjük a cselekvést, a bőr megkeményedik.
Aztán nyugodtan csinálhatjuk, ami egykor fájdalmat okozott. Így van ez
szívünkkel is. Először a rosszat remegő, és néha fájó szívvel tesszük meg.
Minden alkalommal, amikor megismételjük, a remegés kisebb lesz, míg
végül teljes nyugalommal csináljuk azt. Rettenetes megkeményedést
okozhat a bűn. Soha senki nem követte el az első bűnt úgy, hogy szívében
ne szólalt volna meg a figyelmeztetés szava, de ha a bűn elég gyakori, eljön
az idő, amikor már nem törődünk ezzel. Amitől sokszor tartottunk,
viszolyogtunk, vonakodtunk, szokássá válik. Csak magunkat
hibáztathatjuk, és senki mást, ha engedjük magunkat erre a fokra eljutni.

(2) Szívünk elsötétülhet. Az élet azt bizonyítja, hogy tragikusan könnyű

beletörődni a dolgokba. Kezdetben lehet, hogy fáj a szívünk, látva a világ
fájdalmát és szenvedését, de végül is az ember úgy megszokja, hogy
beletörődik, és semmit sem érez vele kapcsolatban. Nagyon igaz, hogy a
legtöbb ember számára az ifjúkori benyomások a legerősebbek. Ez
különösen érvényes Krisztus keresztjével kapcsolatban. Egy nevezetes
személy elmondta, hogy amikor kisleány volt, nagypénteken vitték először
a templomba. A megfeszítés történetét olvasták fel, és nagyon szépen
olvasták fel. Hallotta Péter tagadását és Júdás árulását, hallotta Pilátus
erőszakos keresztkérdéseit, látta a töviskoronát, a katonák csúfolódását,
hallotta Jézus megfeszítésre való átadását, aztán elhangzott a rettenetes
végső szó: "És ott megfeszítették őt." Úgy tűnt, senki sem figyelt a
templomban, de a kis leány hirtelen anyja kabátjába temette arcát, és kisírta
lelkét, majd kis hangja átcsengett a templomon: "Miért tették, miért tették?!
Így kellene érezni mind-annyiónknak a kereszttel kapcsolatban. De olyan
sokszor hallottuk a történetet, hogy minden megindultság nélkül tudjuk már
hallgatni. Isten óvjon minket attól, hogy szívünk elveszítse a képességet
annak megérzésére, milyen óriási a kereszten értünk hozott áldozat.

(3) Szívünk lehet lázadó. Megismerheti az ember a helyes utat, és mégis

választhatja a rosszat. Az ember vállán érezheti Isten kezét, és el is
 92

ránthatja a vállát alóla. Elindulhat az ember nyitott szemmel azon az úton,

amelyen keresztül Isten a távoli országban levő hazába vezeti őt. Isten
őrizzen meg minket az elsötétült szívtől!

11,37-44. A részletekben elvesző és a lényeget figyelmen kívül hagyó

istentisztelet

A farizeus meglepődött, amikor Jézus nem mosott kezet evés előtt. Ez nem
higiéniai dolog, hanem szertartási törvény volt. A törvény kimondja, hogy
mielőtt az ember eszik, egy meghatározott módon meg kell mosnia kezét,
sőt a fogások között is meg kell ismételnie. Mint rendesen, minden apró
részletet kidolgoztak. Nagy kőedényekben speciális víz volt odakészítve,
mivel a közönséges víz tisztátalan is lehetett. A kéz mosására legalább egy
másfél tojáshéjnyi vízre volt szükség. Először a vizet az ujjhegyektől
kezdődően kellett önteni, hogy ráfolyjék a kézfejre és a csuklóra. Aztán
mindkét tenyeret egymáshoz dörzsöléssel kell megtisztítani. Végül újra
vizet kellett önteni a kezekre. Ez alkalommal a csuklónál kezdve, hogy
lefolyjon az ujjakra. Egy farizeus számára a legkisebb részlet elhagyása is
bűnnek számított. - Jézus megjegyzésének értelme az volt, hogy ha olyan
különleges figyelmet fordítanának szívük megtisztítására, mint a kezükre,
jobb emberek lennének.

Voltak bizonyos előírások, amelyek teljesítését egy szigorú ortodox zsidó

soha el nem hagyta volna.

(a) A föld első gyümölcse. Hétfajta gyümölcs első termését ajánlották fel
áldozatul a templomban: búza, árpa, bor, füge, gránátalma, olaj és méz.
(b) Terumah. Az első termést Istennek adták, de a "terumah"-t a papok
fenntartására használták. Ez minden termésből az egyötvened részt
jelentette.
(c.) Tized. A tizedet közvetlenül a lévitáknak fizették, akik viszont abból,
amit kaptak, tizedet fizettek a papoknak. Ez minden ehető és a földből
termeszthető dolog tizedét jelentette. A farizeusok aprólékoskodását a
tizedben mutatja, hogy túl azon, amit a törvény mond, a fűszerekből is
tizedet fizettek. Az nem számított náluk bajnak, milyen a belső érzésük,
mennyire hagyják figyelmen kívül az igazságot, és felejtkeznek el a
szeretetről. A fontos az volt, hogy a tizedet soha nem hagyták el.

A főhelyek a zsinagógában a hallgatósággal szemben elhelyezett ülések

voltak. A gyülekezetben a legelőkelőbb helyek az első helyek voltak, és
tekintély szerint ültek egyre hátrább. Az volt az előnye ezeknek a
helyeknek, hogy mindenki láthatta őket. Mennél többen köszöntötték őket
az utcán, annál jobban tetszett nekik.
 93

A 44. vers értelme ez: a Numeri 19,16 azt mondja, hogy aki a mezőn sírt
érint, legyen tisztátalan hét napig. A tisztátalanság azzal a
következménnyel járt, hogy kirekesztették mindenfajta istentiszteletből.
Megtörténhetett, hogy egy ember megérintett egy sírt úgy, hogy nem is
tudott róla. Jézus azt mondta, hogy a farizeusok pontosan ilyenek. Lehet,
hogy az ember nincs tudatában, de a hatás amit kifejt, fertőző és ártalmas.
Mindenki, aki tudatlanul is kapcsolatba kerül velük, gonosz hatásnak van
kitéve. Az emberek nem gyanították a romlottságot, de megvolt, és állandó
helytelen felfogást terjesztettek Istenről és Isten akaratáról.

Két dolog tűnik elő a farizeusokkal kapcsolatban, és ezért vádolta őket

Jézus.

(1) Külsőségekre koncentráltak. Amíg a vallásos külsőségeket valaki

teljesítette, minden rendben volt, mert ez számított. Szívük lehetett olyan
sötét, mint a pokol, végleg elhanyagolhatták a jó cselekedeteket és az
igazságot; amíg a megfelelő szertartást a megfelelő időben elvégezték, úgy
gondolták, jók Isten szemében. Lehet egy ember rendszeres
templomlátogató, lehet komoly bibliatanulmányozó, lehet bőkezű adakozó
az egyház iránt, de
- ha szívében gőgös és felfuvalkodott gondolatok vannak,
- ha emberekhez való viszonyában nincs irgalmasság, jóság a mindennapi
életében
- ha igazságtalan a beosztottjaival szemben, vagy becstelen a munkahelyén,
nem keresztyén. Senki sem keresztyén még, ha aprólékosan eleget tesz a
szokásoknak, de elfelejtkezik a valóságról, a lényegről.

(2) A részletekre koncentráltak. Ha összehasonlítjuk a szeretetet,

kedvességet, igazságot, bőkezűséget a kézmosással, vagy a tized
matematikai pontosságú fizetésével, az utóbbi jelentéktelen részletté válik.

Valaki ilyen panasszal ment a lelkészhez, hogy egy papírgyárban

dolgozott, és ellopott egy kis darab papírt és madzagot. Meg volt győződve
róla, hogy halálos bűnt követett el, és nem tudta túltenni magát rajta. A
lelkész végül kitört: "Testvérem, hagyja már abba a siránkozást a papír és a
madzag miatt, amikor mi bűnben és nyomorúóságban lévő világban élünk."

Milyen sokszor elvész a hívő ember és az egyház is jelentéktelen

részletekben, adminisztrációkban, sőt érvel és harcol értük, de a keresztyén
élet lényegéről megfeledkezik!

11,45-54. A törvényeskedés bűne

 94

Három vádat hoz elő Jézus az írástudók ellen.

(1) Ők a törvény szakértői voltak, és a vallási törvények ezreit helyezték

az emberek vállára, de ők nem tartották meg azokat, mert szakemberek
voltak azok kijátszásában. Itt van néhány példa. Szombat napon kb. 900
méternyi utat lehetett megtenni az otthontól számítva.
- De ha egy kötelet feszítettek ki az utca végén, akkor az utca vége
számított a lakás végének, és attól kezdve mehettek 900 métert.
- Ha péntek este bárhol két személy részére elegendő eledelt hagyott valaki,
technikailag az a hely lett a lakóhelye, és innen számítva lehetett 900
métert megtennie.
- Egyik tiltott munka volt szombaton a csomókötés, mely a matrózokat és
a tevehajcsárokat érintette. Az asszony azonban köthetett csomót az övére.
Ezért, ha egy veder vizet kellett felhúzni a kútból, nem köthettek a kötélen
csomót. Egy asszony övén azonban köthettek, és ezzel felhúzhatták a vizet.
- Terhet cipelni tiltott dolog volt. Az írott törvény leszögezi, hogy aki
bármit is visz, bármi legyen is jobb, vagy balkezében, vagy mellén, vagy
vállain, bűnös. Azonban bármit vihet a keze fején, lábaival vagy szájával,
könyökével fülével, vagy hajával, pénzeszacskójával szájával lefelé
fordítva, ingében, inge redőjében, vagy cipőjében, szandáljában: nem
bűnös, mivel nem a szokott módon viszi azt. Hihetetlen, hogy az emberek
valaha azt hitték, hogy Isten ilyen törvényeket adott, és az ilyen részletek
megtartása az ő vallásos tisztelete lenne. De ezeket élet és halál kérdésének
tekintették. Ez volt az írástudók vallása. Nem csoda, hogy Jézus az
írástudókhoz fordult, és megleckéztette őket, és az sem, hogy azok Jézust
vallástalan eretneknek tekintették.

(2) Az írástudók viszonya a prófétákhoz ellentmondásos volt. Szájjal

való istentiszteletet gyakoroltak, és mélységesen csodálták a prófétákat. De
az egyetlen próféta, akit csodáltak, a halott próféta volt. Amikor élővel
találkoztak, azt megpróbálták megölni. A halott prófétákat megtisztelték
sírokkal, síremlékekkel. Az élőnek azonban csak üldözés és halál jutott.

- "Újholdjaitokat - mondja Ézsaiás - és ünnepeiteket gyűlölöm."

- "Megmutattam neked óh, ember, mi a jó - mondja Mikeás - és mit kíván
az Úr. Csak azt, hogy cselekedj igazságosan, szeresd az irgalmasságot, járj
alázatosan Isteneddel!" Ez volt a lényege a prófétai üzenetnek, és ez
ellentéte volt annak, amit az írástudók tanítottak. Nem csoda, ha az
írástudók belső aprólékosságukkal gyűlölték a prófétákat, és Jézus a
prófétai úton járt. Zakariás meggyilkolása a 2Krón 24,20-21-ben van leírva.
 95

(3) Az írástudók elzárták az embereket a Szentírástól. Az ő

írásmagyarázatuk olyan fantasztikus volt, hogy az egyszerű embereknek
lehetetlen volt megérteni. Kezükben az Írás rejtvénnyé vált. Téves
felfogásuk következtében nem láthatták meg igazi értelmét, és másoknak
sem engedték, hogy meglássák azt. Az Írás a szakemberek
mellékfoglalkozása lett, és sötét titok a nép számára.

Nem is olyan időszerűtlen dolog ez. Ma is vannak olyanok, akik olyan

követelmények teljesítését kívánják, olyan mértéknek való megfelelést,
aminek ők sem képesek eleget tenni. Vannak ma is törvényeskedő vallásos
emberek. Vannak, akik Isten igéjét olyan bonyolulttá teszik, hogy az
egyszerű kereső elme megzavarodik, és nem tudja végül, mit is higgyen és
kire hallgasson.

12,1-12. Bátor és rettenthetetlen vallástétel

Amikor ezt a szakaszt olvassuk, a zsidó prédikálási módszer jut az

eszünkbe. Amint már láttuk, a zsidók a prédikálást "charaz"-nak nevezték,
ami gyöngyfűzést jelent. Ez a szakasz egy összefűzött gyöngysor a modern
prédikálás követelményei nélkül. Van azonban ebben a szakaszban néhány
kiemelkedő gondolat.

(1) Beszél a képmutatás bűnéről. A hipokrita szó kezdetben a válaszolót

jelentette. A hipokrácia válaszolást jelentett. Először a közönséges kérdés-
felelet, a bármilyen dialógus megjelölésére használták. Aztán kapcsolatba
került a színdarabban a kérdés-felelettel. Ettől kezdve folytatódott
kapcsolata a színjátszással. A hipokrácia eggyé vált a színjátszással. A
hipokrita sohasem eredeti, mindig alakoskodik. A hipokrácia alapja az,
hogy nem őszinte valaki. Isten jobban elviseli a vakon becsületes bűnöst,
mintha valaki a jóság álarcát ölti magára.

(2) Elmondja a helyes magatartást az élettel kapcsolatban, ez a félelem

nélküliség. Két oka van ennek.
(a) Az ember emberfeletti hatalma szigorúan erre az életre korlátozódik.
Egyik ember elpusztíthatja a másik életét, de lelkét nem. Másrészt Isten
hatalma olyan, hogy az ember egész lényét és lelkét megsemmisítheti.
Ezért indokoltabb Istentől félni, mint az emberektől. John Knox felett
mondották, mikor testét sírba tették: "Itt fekszik az, aki olyan nagyon félte
Istent, hogy sohasem rettent meg emberi orcától."
(b) Isten gondoskodása a legapróbb részletekig kiterjedő gondoskodás.
Isten számára mi nem veszünk el az embertömegben. Máté azt mondja:
"Nem két verebet adnak egy garasért?" (Mt 10,29.) "Nem öt verebet lehet
venni két garasért?" Ha két garast kész lennél kifizetni, nem négy, hanem
 96

öt verebet vehetnél. Egyet ráadásul adtak, mint aminek úgysincs értéke.

Még a veréb sincs elfelejtve Istennél, amire az ember egy garast is sajnál.
Fejünk hajszálai is meg vannak számolva. Megszámolták, hogy a
szőkéknek 145000 hajszáluk van, a sötét hajúaknak 120000, a vörös
hajúaknak 90000. A zsidók annyira meghatódtak Isten személyes
gondviselésének csodájától, hogy azt mondották: minden fűszálnak védő
angyala van. Egyikőnknek sem kell félnünk, mert mindannyian
elmondhatjuk, hogy Isten törődik velünk.

(3) Beszél a megbocsáthatatlan bűnről, amely a Szentlélek elleni bűn.

Máté és Márk is feljegyzi, hogy Jézus erről a bűnről közvetlenül az
írástudókkal és farizeusokkal való vita után beszélt, akik gyógyításait a
démonok fejedelmének tulajdonították, nem Istennek. (Mt 12,31-32; Mk
3,28-29.) Ezek az emberek láthatták Isten kegyelmét és hatalmát, mégis a
Sátán munkájának nevezték azt. Hogy jól megértsük, Jézus a Szentlélekről
úgy beszélt, amint azt a zsidók akkor értették. Nem keresztyén értelemben,
mert erről a hallgatók akkor még semmit sem tudtak. A zsidók szemében a
Szentléleknek két feladata volt. A Lelken keresztül mondta Isten az ő
igazságait az embereknek, és a Lélek műve volt az is az ember szívében és
elméjében, amivel felismerte, s megragadta Isten igazságait. Ha egy ember
sokáig nem használja képességeit, elveszíti azokat. Ha nem használjuk egy
testrészünket, elsatnyul.

Darwin írta, hogy amikor fiatalember volt, szerette a költészetet és a zenét,

de annyira a biológiának szentelte magát, hogy elhanyagolta ezeket. A
következmény az lett, hogy életének későbbi idejében a költészet semmit
sem jelentett neki, és zene csupán zajnak tűnt. Azt mondta, ha újra élhetné
életét, gondot fordítana arra, hogy költeményeket olvasson és zenét
hallgasson, hogy ne veszítse el azok élvezetének képességét. Így
veszíthetjük el azt a képességet is, hogy Istent megismerjük. Ha Isten igéjét
ismételten visszautasítjuk, újra saját utunkat választjuk, szemünket újra
becsukjuk Isten előtt, fülünket bezárjuk szava meghallásától, olyan
állapotba kerülhetünk, amelyben képtelenek vagyunk többé felismerni őt,
amikor látjuk: a gonosz jó és a jó gonosz lesz számunkra.

Ez történt a farizeusokkal és az írástudókkal. Úgy megvakították és

megsüketítették magukat Istennel szemben, hogy amikor Isten jött,
Sátánnak nevezték őt. Miért megbocsáthatatlan ez a bűn? Mivel ebből az
állapotból a megtérés lehetetlen. Ha egy ember nem képes felismerni, hogy
vétkezik, a jóság nem jelent számára semmit, nem térhet meg. Nem Isten
zárta ki őt, ismételt visszautasításával önmagát zárta ki. Ez azt jelentette,
hogy csak az az ember nem követheti el soha a megbocsáthatatlan bűnt, aki
 97

fél attól, hogy elkövetheti, mert ha egyszer már elkövette, úgy hal meg
Isten számára, hogy egyáltalán nem lesz érzékeny a bűn iránt.

(4) Elmondja nekünk a hűség jutalmát. A hűség jutalma nem anyagi

dolog. A jutalom az, hogy a mennyben Jézus azt mondja rólunk: "Jól van,
jó és hű szolgám voltál."

(5) Beszél nekünk a Szentlélek segítségéről. A negyedik evangéliumban

a Szentlélek kedvelt megnevezése paracletos, ez olyan valakit jelent, aki
mellénk áll segíteni. A tanú is ezt teszi, a védőügyvéd is, aki ügyünket
kézbe veszi. A bajok idején nem kell megijedni, mivel azon a napon nem
kisebb személy, mint a Szentlélek Isten áll mellénk...

12,13-20. Az anyagi dolgok helye az életben

Nem volt szokatlan Palesztinában, hogy vitás dolgokban köztiszteletben

álló rabbihoz fordultak. Jézus azonban visszautasította, hogy bárki
pénzügyi vitájába belekeveredjen. De ez a kérdés alkalmat adott Jézusnak
arra, hogy tanítást adjon követőinek az anyagi dolgokhoz való helyes
viszonyulásról. Jézusnak volt mondanivalója azokhoz is, akik bőséges
anyagi javak birtokában éltek, azokhoz is, akik nem.

(1) Azokhoz, akik bővelkedtek a javakban, Jézus a bolond gazdag

példázatán keresztül szól. Két megjegyzésre érdemes dolog van ezzel az
emberrel kapcsolatban.

(a) Sohasem látott túl önmagán. Nincs még egy példázat, amelyben több
lenne az "én", az "enyém", mint itt.
- Egy iskolás gyermektől megkérdezték: a beszédnek milyen része az
"enyém" szó? Azt felelte: agresszív főnév. A bolond gazdag agresszíven
énközpontú volt.
- Egy énközpontú fiatal lányról ezt mondták: "Edit egy kis világban élt,
amelyet északról és délről, keletről és nyugatról Edit határolt."
- Ez a híres kritika hangzott el egy énközpontú emberről: "Túl sok az "én"
az ő kozmoszában."

Amikor ez az ember bővelkedett javakban, sohasem jutott eszébe, hogy

adjon valamit másoknak is. Ennek az embernek egész magatartása
ellentétben van a keresztyénséggel. Önmaga megtagadása helyett
agresszíven megerősítette magát. Ahelyett, hogy boldogságát abban találta
volna meg, hogy ad, megpróbált raktározni és konzerválni. John Wesley
 98

életszabálya az volt, hogy annyit spórolt meg, amennyit bírt, és annyit

adott, amennyit tudott. Amikor Oxfordban tanult, 30 pound volt a
jövedelme. 28 pouondot felhasznált, és kettőt másnak adott. Amikor
bevétele 60-ra és 90-re emelkedett, majd 120-ra évente, még mindig 28
poundból élt, és a többit másoknak adta. Van egy régi római közmondás,
amely szerint a pénz olyan, mint a tengervíz: mennél többet iszik az ember
belőle, annál szomjasabb lesz. Amíg egy ember magatartása olyan, mint a
bolond gazdagé, vágya mindig az lesz, hogy többet kapjon, ez az ellentéte a
keresztyén magatartásnak.

(b) Sohasem látott túl ezen a világon. Minden terve ennek a földi életnek
alapján készült. Íme egy történet egy fiatal ambiciózus ember és egy életet
ismerő idősebb ember beszélgetéséről.
- Kitanulom a szakmámat - mondta fiatalember.
- És aztán? - kérdezte az idősebb.
- Elkezdem az üzletet.
- És aztán?
- Vagyont gyűjtök.
- És aztán?
- Feltételezem, hogy megöregszem, nyugdíjba megyek, és élek a
pénzemből.
- És aztán?
- Feltételezem, hogy egyszer meghalok.
-És aztán? - jött az utolsó szúró kérdés.

Az az ember, aki nem gondol arra, hogy van egy más világ is, a sorsa
kegyetlen meglepetés lesz egy napon.

(2) Jézus szól azokhoz is, akik kevés anyagiakkal rendelkeznek. Ebben
a szakaszban Jézus óv az aggodalmaskodástól. Nem azt mondja az
embernek, hogy változatlanul nyomorúságos körülmények között éljen,
hanem azt, hogy tegye a tőle telhető legjobbat, és bízza a többit Istenre. A
liliom, amiről Jézus beszél, valójában (helyes fordítás szerint)
skarlátkökörcsin, amely Palesztina hegyeit borítja. Egy nyári eső után -
amely elég ritka ott - a hegyoldal skarlátvörös tőlük, de egy nap alatt
elvirítanak és elpusztulnak. A fa ritka Palesztinában, ezért száraz füvekkel
és vadvirágokkal fűtötték a kemencéket. "Ha - mondja Jézus - Isten
gondoskodik a vadvirágokról és a madarakról, mennyivel inkább
gondoskodik rólatok!" Jézus ezt mondta: "Keressétéek először Isten
országát és az ő igazságát!" Láttuk, hogy Isten országa olyan állapot a
földön, amelyben Isten akaratát olyan tökéletesen megvalósítják, mint a
mennyben. Jézus azt mondja, hajtsátok egész életeteket Isten akarata iránti
engedelmességre, és elégedjetek meg ezzel. Sokan minden erőfeszítést
 99

megtesznek olyan dolgokért, melyek természetüknél fogva múlandóak.

Fáradozzatok olyan dolgokért, melyek tartósak; mindig azokért a
dolgokért, melyeket nem kell hátrahagynotok, amikor eltávoztok erről a
földről, hanem magatokkal vihetitek.

Palesztinában a vagyont sokszor drága, költséges ruhákba fektették.Ezeket

a moly megrághatja és megrongálhatja. Ha azonban egy ember a lelkét,
becsületét, a tisztaság, a jóság ruhájába öltözteti, semmi a földön nem
árthat neki. Ha valaki mennyei kincseket keres, szíve a mennyre
szegeződik. Ha viszont földi kincseket keres, szíve a földre szegeződik.
Egy napon elkerülhetetlenül búcsút kell vennie tőle, mert - ahogy egy
spanyol közmondás mondja: "a szemfedőn nincsenek zsebek".

12,35-48. Legyetek készen!

Ennek a szakasznak kettős értelme van. Szűkebb értelemben Krisztus

második visszajövetelére vonatkozik, tágabb értelemben arra az időre
vonatkozik, amikor Isten parancsa belép az ember életébe. Tágabb
értelemben egy hívás: készüljünk az Istennel való találkozásra! Minden
dicséret azé a szolgáé, aki készen van.

A hosszú, bokáig érő keleti ruha az embert akadályozta mozgásában. Ezért,

ha valaki dolgozni készült, felgyűrte ruháját öve alá, hogy szabaddá tegye
magát a mozgás és a munka számára. A keleti lámpás tulajdonképpen
mécses volt. Egy kanócdarab lógott bele az olajba. A kanócot mindig
kijjebb kellett húzni és az olajat utána tölteni, különben kialaudt. Senki sem
mondhatja meg a napot és az órát, az örökkévalóság mikor tör be az időbe,
és mikor szól Isten hazahívó szava.

Mit szeretnénk: hogyan találjon bennünket Isten?

(1) Szeretnénk, ha Isten úgy találna, hogy munkánkat befejeztük. Az

életben sokan félmunkát végeznek.
-Vannak dolgok, melyeket elmulasztunk megtenni, vagy félig-meddig
tesszük meg.
- Vannak, melyeket halogatunk, vagy sohasem csinálunk meg.
- A nagy emberek mindig arra törekedtek, hogy művüket befejezzék.
- Maga Jézus is ezt mondta:"Elvégeztem a munkát, melyet rám bíztál, hogy
végezzem." (Jn 17,4.)
Senki ne hagyja könnyelműen, elvégezetlenül feladatát, be kell fejezni,
mielőtt eljön az éjszaka.
 100

(2) Szeretnénk, ha Isten embertársainkkal békességben találna.

Nyugtalanító dolog, ha valaki úgy távozik el ebből a világból, hogy
rendezetlen ügye van embertársával. "Ne menjen le a nap a te
haragoddal!" (Ef 4,26.) Legalább is minden nap közül az utolsó ne úgy
menjen le! Azt pedig senki nem tudhatja, melyik nap lesz az utolsó napja.

(3) Szeretnénk, ha Istennel megbékélve találna az a nap. Minden azon

múlik, úgy érezzük-e, hogy idegenbe megyünk, és ellenséggel állunk
szemben, vagy Isten kezére hajtjuk álomra fejünket.

A szakasz második részében Jézus megrajzolja az okos és a bolond sáfár

képét. Keleten a sáfárnak majdnem korlátlan hatalma volt. Ő maga is
szolga volt, de uralmat gyakorolt az összes többi szolga felett. A
megbízható sáfár a gazda egész házát irányította, és felügyelt birtokaira.

A bolond sáfár két hibát követett el.

(1) Úgy gondolkodott, mindent megtehet, amíg a gazda távol van.

Elfelejtette, hogy az elszámoltatás napja el kell, hogy jöjjön, és el is fog
jönni, amikor a legkevésbé várja.
Életünket szakaszokra szoktuk osztani. Életünk egyik szakaszában
emlékezünk arra, hogy Isten jelen van, de egy másik szakaszban egyáltalán
nem gondolunk rá. Megpróbálunk választóvonalat húzni szent
tevékenységeink és világi tevékenységeink közé. Ha azonban valóban
tudjuk, mit jelent a keresztyénség, tudjuk, hogy számunkra nincs az életnek
olyan szakasza, amelyben a gazda távol lenne. Mi örökké a mi nagy
Munkaadónk szeme előtt élünk és dolgozunk.

(2) Azt mondta, bőven van ideje elrendezni a dolgot, mielőtt a gazda
megjönne. Semmi sem olyan végzetes, mint úgy érezni, hogy bőven van
időnk. Maga Jézus mondotta: "Nekem annak dolgait kell cselekedni, aki
elküldött engem, amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem
munkálkodhatik." (Jn 9,4.)

Volt egy idős ember, aki sohasem állapodott meg távolabbi időpontokban,
sem nem fogadott el meghívásokat távolabbi időre. "Rövid az idő" - szokta
mondani. Az ember életének legveszélyesebb szakaszai közé tartozik,
amikor felfedezi a holnap szót.

A szakasz azzal a figyelmeztetéssel fejeződik be, hogy az ismeret és

kiváltság felelősséget ró ránk. A bűn duplán súlyos annak, aki jobban
ismeri azt, a hibázás duplán elítélendő annál, akinek minden lehetősége
megvan, hogy jobban cselekedjék.
 101

12,49-53. Meghasonlások Krisztus miatt

Azokra, akik Jézusról tudták, hogy Isten felkentje, ezek a szavak

sokkszerűen hatottak. Ők a Messiást hódító királynak tekintették, és a
messiási kort aranykornak remélték.

(1) A zsidó gondolkodásban a tűz mindig az ítélet szimbóluma volt. Így

Jézus országa eljövetelét az ítélet eljövetelének tekintette. A zsidók szilárd
meggyőződése volt, hogy Isten a pogányokat más mértékkel méri, mint
őket, és az, hogy valaki zsidó, már elég is Isten ítéletétől való
megmenekedéshez. Bármennyire is kívánnánk Jézus Krisztus üzenetéből az
ítélet mozzanatát kihagyni, makacsul és változatlanul ott marad az.

(2) Az 50. versben a "keresztséggel kell megkereszteltetnem"

magyarázata a következő. A görög "baptizein" alámerülést jelent.
Gyakran használják ezt metaforikusan.
- Amikor például egy hajó a hullámok alá merül,
- amikor egy ember belemerül az ivásba, és hulla-részeg lesz.
- Használják egy tudósra, aki egy bizonyos kérdés vizsgálatába van
elmerülve.
- Mindenek felett arra az emberre használják, aki rettenetes, szomorú
tapasztalaton megy keresztül: "a hullámok átcsapnak a feje felett". Ebben
az értelemben használja itt Jézus is a szót. Énnékem - mondja Jézus -
rettenetes tapasztalatokon kell átmennem, és életem tele van feszültséggel,
amíg át nem megyek azon és fel nem emelkedem győzelmesen. A kereszt
mindig szeme előtt volt. Mennyire más ez, mint a népszerű messiás-
felfogás! Jézus nem bosszúálló sereggel és hódító lobogóval jött, hanem
"életét adja váltságul sokakért".

(3) Jövetele elkerülhetetlenül megoszlást támaszt. Valóban azt támasztott.

Ez volt az egyik döntő ok, amiért a rómaiak a keresztyéneket gyűlölték,
mert megosztották a családot. Az embernek újra és újra választania kell:
Krisztust vagy a rokonait szereti jobban? A keresztyénség lényege a
Krisztus iránti hűség. Példát vehetünk hozzá a legkedvesebb földi dolgaink
iránti hűségtől. Az embernek mindennel számot kell vetnie, és ha kell,
feláldoznia Jézus Krisztusért.

12,54-59. Amíg idő van

 102

A Palesztinai zsidók időjósok voltak. Amikor látták a felhőket gyülekezni

nyugaton, Földközi tenger felett, tudták, esőt kapnak. Amikor déli szél fújt
a sivatag felől, tudták, hogy sirokkó-szerű szél jön. De azok, akik olyan
bölcsek voltak az égi jelek olvasásában, nem tudtak, vagy nem akartak az
idők jeleiben olvasni. Ha megtették volna, meglátták volna, hogy Isten
országa úton van.

Jézus egy nagyon élethű illusztrációt használ. Azt mondja: "Ha peres
ügyed van, egyezz meg felebarátoddal, mielőtt a bíróságra kerülne a dolog,
mert a poroszlók kezébe adnak, és megfizetsz az utolsó fillérig."
Megjegyzendő, hogy az egész feltételezés arra vonatkozik, hogy a védelem
rossz esélyekkel megy a bíróság elé, s ott elkerülhetetlenül ellene fognak
ítélni. Minden ember - mondja Jézus - elveszett üggyel áll Isten ítélőszéke
előtt, és ha az ember értelmes, megbékél Istennel, amíg van kegyelmi idő.

Jézus és minden nagy követője tudatában volt az idő sürgető voltának.

Andrew Marcell mindig "az idő szárnyas szekerének kötelező robogásáról"
beszélt. Vannak dolgok, melyeket az ember nem halogathat,
mindenekfelett nem késlekedhet az Istennel való megbékéléssel.

13,1-5. Szenvedés és bűn

Két katasztrófára történik itt utalás, melyekre nincsenek pontos adataink,

csak spekulálhatunk.

Itt van a galileai esetre való utalás, amikor Pilátus sok embert
meggyilkoltatott áldozatbemutatásuk közben. Mint már láttuk, a galileaiak
mindig készek voltak politikai zavargásokba keveredni, mivel nagyon
robbanékony természetük volt. Éppen ebben az időben került Pilátus súlyos
helyzetbe. Nagyon helyesen, úgy határozott, hogy Jeruzsálemnek új és
fejlettebb vízhálózatra van szükséges. Javasolta annak megépítését, és a
költségek fedezésére nézve azt a javaslatot tette, hogy a templom
kincstárából használjanak fel valamennyit. Dicséretes cél volt, és nagyon
igazolható költekezés. De maga az ötlet, hogy a templom pénzét ilyesmire
költsék, azt eredményezte, hogy a zsidók fegyvert ragadtak. Amikor a
tömeg összesereglett, Pilátus elrendelte, hogy katonák keveredjenek el
közöttük. A katonák köpenyt vettek fel egyenruhájukra, úgy hogy álcázva
voltak. Azt az utasítást kapták, hogy inkább botokat, mint kardokat
vigyenek magukkal. Adott jelre essenek neki a tömegnek, és verjék szét
azt. Ez meg is történt, de a katonák a tömeggel sokkal kegyetlenebbül
bántak, mint ahogy az instrukció előírta, és számosan életüket vesztették.
Majdnem bizonyos, hogy a galileaiak részt vettek ebben is. Tudjuk, hogy
Heródes és Pilátus ellenségeskedésben voltak egymással, és csak akkor
 103

békültek meg, amikor Pilátus Jézust Heródeshez küldte kihallgatásra. (Lk

23,6-12.) Nagyon is lehetséges, hogy éppen ez az incidens volt az oka - a
galileaiak Pilátus katonái által való megölése - az ellenségeskedésnek.

Még különösebb a Siloám tornyának ráborulása tizennyolc emberre.

Az eredeti szövegben a "bűnös" szó helyett az "áruló" variáció is
lehetséges. Itt utalás történhet egy hatalom-átvételi kísérletre is. Ezek az
emberek Pilátus gyűlölt vízvezetékén dolgoztak. Ha ez így van, minden
pénz, amit kerestek Istené volt, és önként vissza kellett volna adniuk, mivel
Istentől lopták el. A népies magyarázat lehetősége az volt, hogy a torony
azért a munkáért dőlt rájuk, amit végeztek.

Nemcsak történeti problémák vannak ebben a szakaszban. A zsidók

szigorúan kapcsolatba hozták a bűnt a szenvedéssel. Elifáz egykor azt
mondta Jóbnak, "pusztult-e el valaki ártatlanul?" (Jób 4,7.) Kegyetlen és
szívszaggató tétel volt ez, amit Jób nagyon is jól tudott.

Jézus teljesen tagadta ezt az egyén esetében. Mint mi is nagyon jól

tudjuk, gyakran az a legnagyobb szent, aki a legtöbbet szenved. Jézus
folytatta: ha a hallgatói meg nem térnek, ők is elvesznek. Mit értett ezen?
Egy biztos, Jézus előre látta, és megmondta Jeruzsálem pusztulását, ami
70-ben be is következett. (Lk 19,21-24.) Jézus tudta, hogy ha a zsidók
folytatják cselszövésüket, lázadásukat, politikai ambíciójukat, ebből
egyszerűen nemzeti összeomlás következik. Tudta, hogy Róma végül
közbelép, és eltörli a nemzetet, ami meg is történt. Jézus arra utalt, ha a
zsidó nép folytatja a földi ország keresését, és visszautasítja Isten országát,
csak egyféle végre juthat.

Így megfogalmazva a dolgot, paradoxonnak hat. Azt jelenti, mi nem

állíthatjuk, hogy az egyén szenvedése és bűne elkerülhetetlen kapcsolatban
van, azonban a nemzeti bűn és szenvedés kapcsolatban van. Az a
nemzet, amely a rosszat választja, végül szenvedni fog ezért. Az egyén
azonban nem elszigetelt egység, hanem beletartozik az élet kötelékébe.
Gyakran ellenzi azt az utat, amit népe választ, de amikor ennek
következményei eljönnek, nem menekülhet ő sem attól; nem különítheti el
magát, ezért gyakran magával ragadja egy-egy helyzet, amit nem ő
teremtett. Így szenvedése nem az ő hibája. A nemzet azonban egy egység,
ami meghatározza saját politikáját, és learatja annak gyümölcsét. Veszélyes
dolog az emberi szenvedést mindig a bűnnek tulajdonítani. Az azonban
biztos, hogy egy nemzet, amely Isten ellen lázad, útban van a pusztulás
felé.

13,6-9. Evangélium a második lehetőségről és az utolsó lehetőség

 104

figyelmeztetése

Ez a példázat kegyelmet sugároz és figyelmeztetésekkel van tele.

(1) A fügefa különösen kedvező helyet foglalt el. Palesztinában nem volt
ritka dolog a füge- és az almafa a szőlőskertben. A talaj olyan sekély és
gyenge volt, hogy a fák ott nőttek, ahol volt elég föld. Tény, hogy a füge
fának jobb helyzete volt az átlagosnál, de nem bizonyult érdemesnek erre.
Ismételten, közvetlenül és közvetve Jézus emlékeztette az embereket, hogy
azok alapján fognak megítéltetni, amit birtokoltak. Valaki egyszer azt
mondotta a mi nemzedékünkről: "Miénk az istenek ereje, de mi úgy
használjuk azt, mint a felelőtlen kisiskolások." Sohasem részesült egy
nemzedék olyan sok áldásban, mint mi, és ugyanakkor soha sem volt
egyetlen nemzedék sem olyan megkeményedett Isten iránt, mint a mi
nemzedékünk.

(2) A példázat tisztán tanítja, hogy a hasznavehetetlenség tragédiát von

maga után. Azt mondják, hogy a fejlődés egész folyamata ebben a
világban azt a célt szolgálja, hogy hasznos dolgokat teremtsen, és ami
hasznos, tovább megy egyik nemzedékről a másikra. Ami pedig
haszontalan, megsemmisül. A legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk:
"Mi haszna volt e világnak belőled?"

(3) A példázat azt tanítja, hogy semmi sem marad meg, ami csak felél,
elvesz, elhasznál. A fügefa erőt szívott ki a földből, viszont semmit sem
termett. Pontosan ez volt a bűne. Végső analízisben kétfajta ember van
ebben a világban: azok, akik többet vesznek ki, mint amit befektetnek; és
azok, akik többet fektetnek be, mint amit kivesznek.

Bizonyos értelemben mi valamennyien tartozunk az életnek.

- Valaki más életének gyötrelme által jöttünk ebbe a világba, és nem
maradhattunk volna meg mások gondoskodása nélkül, akik szeretnek
minket. - Vallásszabadságot és civilizációt örököltünk, melyért nem
dolgoztunk meg. Ránk nehezedik a felelősség, hogy a dolgokat még jobban
adjuk tovább, mint ahogy mi azokat kaptuk. Egyszer egy diáknak
mikroszkóp alatt baktériumot mutattak. Figyelemmel kísérhette a
mikroszkopikus élőlények születését és meghalását. Látta azt, amit soha
nem látott korábban: hogyan követi egyik nemzedék a másikat. "Azok
után, amit én láttam - mondta - elhatároztam, hogy sohasem leszek gyenge
láncszem ebben a folyamatban." Ha mi vállaljuk ezt a fogadalmat,
betölthetjük azt a kötelességet, hogy legalább annyival járulunk hozzá az
élethez, mint amennyit elveszünk abból.
 105

(4) Ez a példázat a második lehetőség evangéliumát hirdeti nekünk. A

fügefa normális körülmények között három év alatt fordul termőre. Ha
akkorra nem terem, nem valószínű, hogy egyáltalán teremni fog. Ennek a
fügefának azonban második lehetőséget is adtak. Jézus az embernek egyik
alkalom után adja a másikat. Péter, Márk és Pál örömmel tanúskodik erről.
Isten végtelenül kegyelmes az ember iránt, aki elesik, de felkel.

(5) A példázat azt is világosan megmondja, hogy van egy utolsó

lehetőség is. Ha mi lehetőséget lehetőség után visszautasítunk, ha Isten
hívása és figyelmeztetése újra és újra hiába jön, eljön a nap, amikor nem
Isten zár ki bennünket, hanem amikor határozott döntésünkkel mi zárjuk el
magunkat teljesen Istentől. Isten mentsen minket ettől!

13,10-17. A kegyelem több, mint a törvény

Ez az utolsó alkalom, amikor arról hallunk, hogy Jézus a zsinagógában van.

Világos, hogy a hatóságok ekkor már minden cselekedetét figyelték, és arra
vártak, hogy lecsapjanak rá, amikor alkalom kínálkozik. Jézus
meggyógyította az asszonyt, aki tizennyolc évig nem tudta kiegyenesíteni
meggörnyedt testét. Aztán a zsinagóga vezetője beavatkozott. Arra sem
volt bátorsága, hogy közvetlenül beszéljen Jézussal. Kifogását a várakozó
emberekhez címezte, ámbár Jézusnak szólt. Jézus szombaton gyógyított, a
gyógyítás munkának számított, ezért Jézus megtörte a szombatot. Jézus
azonban ellenfeleinek saját törvényükből adta meg a feleletet. A rabbik
gyűlölték a kegyetlenséget még az állatokkal szemben is, szombaton is,
ezért teljesen törvényes volt eloldani az állatokat és szombaton is
megitatni. Jézus azt mondta, ha az állatokat el lehet kötni, hogy igyanak
szombaton, bizonyára helyes dolog Isten előtt megszabadítani ezt a
szegény asszonyt is nyomorúságától.

(1) A zsinagógavezető és hozzá hasonlók jobban szerették a

törvényeket, mint az embert. Jobban törődtek azzal, hogy kis
törvényecskéik meg legyenek tartva, mint hogy egy asszony
meggyógyuljon. A fejlett társadalmak egyik nagy problémája, milyen a
helyes viszony a törvény és az emberek között. Háború idején az egyén
háttérbe szorul. Az ember megszűnik ember lenni, hanem ilyen és ilyen
csoport korosztály-tagja lesz. Egy szám lesz a listán. A keresztyénségben
az ember mindig előbbre való, mint a törvény. A keresztyénség alapvetően
demokratikus, garantálja és védi az egyéni szabadságot és az emberek
értékeit.

Különös, hogy a törvényeskedés mégis milyen gyakran megrontotta az

egyházat. Sok templomba járó van - tévedés lenne mindet keresztyénnek
 106

nevezni -, akik jobban törődnek az apró szólamokkal, mint Isten imádatával

és az emberek szolgálatával. Tragikusan igaz, hogy több baj és szenvedés
keletkezett az egyházban törvényeskedés miatt, mint bármely más okból. A
világban és az egyházban állandóan ki vagyunk téve annak a veszélynek,
hogy a szisztémához jobban ragaszkodjunk, mint az emberhez.

(2) Jézus egész cselekvése ebben az esetben világossá teszi, hogy nem
Isten akarata az, hogy bármelyik ember egy perccel is tovább
szenvedjen, mint szükséges. A zsidó jog szerint teljesen törvényes volt
segíteni egy emberen, aki szombaton életveszélyben forgott. Ha Jézus
másnapra halasztotta volna el a gyógyítást, senki sem kritizálta volna. Jézus
azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a szenvedés ne folytatódjék más napig,
ha azon ma is lehetne segíteni. Az életben ehhez az elvhez igazodik néhány
áldott dolog (kórház, tűzoltóság stb.). Kétszer ad, aki gyorsan ad - mondja a
latin mondás. Ha valami jót tehetsz ma, ne halaszd holnapra!

13,18-19. Krisztus birodalma

Ezt az illusztrációt Jézus többször is használta különböző céllal. Keleten a

mustár nem kerti palánta, hanem ültetvény-cserje. Szó szerint fává nő.
Átlagosan 2,5 méter. magas, és egy utazó elmondja, hogy átutazott olyan
ültetvényeken is, amelyeken a mustár-cserjék elérték a 3,5 métert is. Így
magasabb volt, mintegy lovon ülő ember. Mindennapos dolog
madárfelhőket látni ilyen fák körül, mivel a madarak szeretik a kis fekete
mustármagokat.

A Mt 13,31-32 szintén utal a példázatra, de más hangsúllyal. Máté és

Lukács mondanivalójának a lényege különböző. Máté a mag kicsiny voltát
hangsúlyozza, amit Lukács nem is említ. Máté hangsúlyozza, hogy a
legnagyobb dolgok a legkisebb kezdetből is kibontakozhatnak. Így az Isten
országa is. Lukács azt hangsúlyozza, hogy a madarak pihenő helyet
találhatnak az ágain. Keleten a hatalmas ország jelképe általában egy
terebélyes fa volt, és a meghódított népeket, amelyek védelmet és oltalmat
találtak benne, az ágak között levő madarak jelképezték. (Ez 31,6; 17,23.)
Mint már láttuk Lukács univerzalista volt, aki a világot Krisztusnak
álmodta meg, azt hangsúlyozza, hogy Isten országa egy hatalmas
birodalommá nő, amelyben mindenfajta ember és nemzet összegyűl.
Amelyben védelmet és oltalmat találnak Istennél.

Sok dolog van, amit meg kellene tanulnunk Lukács koncepciójából.

(1) Isten birodalmában van hely a hit széles variációi számára. Sem
ember, sem egyház nem birtokolja az igazság teljes monopóliumát. Ha
 107

önmagunkat jónak, és mindenki mást rossznak gondolunk, abból baj,

keserűség és nyomorúság származik. Amíg a különböző vélemények
megmaradnak Krisztusban, addig Isten igazsága győz.

(2) Isten országában van hely a tapasztalatok széles skálája számára.

Végtelen kárt okozhatunk, amikor a keresztyén tapasztalatokat
egységesíteni próbáljuk, amikor ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenkinek
ugyanazon az úton kell eljutnia Krisztushoz. Van akinek van egy
megdöbbentő tapasztalata, és rá tud mutatni a napra és órára, sőt percre,
amikor Isten megnyerte életét. A másik ember normálisan, természetesen
és krízis nélkül jut el ide, ahogy a virágszirom kitárul a napsugár fényére.
Mindkét tapasztalat Istentől jön, és mindkét ember Istenhez tartozik.

(3) Isten országában széles skálája van Isten imádásának. Egyik ember
bonyolult szertartások által és fényes liturgiában lép kapcsolatba Istennel, a
másik puszta egyszerűségben. Nincs helyes és helytelen ebben. Az egyház
dicsősége az, hogy általa az ember - amikor és ahol testvéri közösségben,
megtalálja az istentiszteleti alkalmat - Istenhez juthat. Segítsük megtalálni
ezt, de ne higgyük, hogy a mi általunk ismert út az egyedüli, és ne kritizálja
senki a más útját.

(4) Isten országában minden ember számára van hely. A világnak

megvannak a korlátai, megkülönböztetései, gátjai. Isten országában
azonban nincs gazdag és szegény, kicsi és nagy, híres és jelentéktelen. Az
egyháznak kellene annak a helynek lennie, ahonnan minden különbség
eltűnik.

(5) Minden népnek van helye Isten országában. A világban vannak még
faji előítéletek. A színeseket megkülönböztetik a föld egyes részein. Még
világhírű színes sportolók sem vehetik igénybe London egyes szállodáit.
Egy amerikai író leírja, hogy egyszer Paul Robesonnal és feleségével
ebédelt és megfenyegették azért, mert a híres színes énekessel és
feleségével ebédelt. Ezután Chikágóba ment barátaihoz, tele volt a szíve az
előző találkozás élményével, a híres emberrel, s amikor elmondta
történetét, hűvös fogadtatásra talált.

- Mi a baj? - kérdezte.
- Ha én neked lennék, nem beszélnék annyit a Paul Robesonnal való
ebédről.
- Miért, hiszen a világ egyik legnagyobb művésze?
- Az lehet , de nigger!
 108

A Jelenések 21,16-ban találjuk a szent város leírását. Négyzet alakú,

melynek minden oldala 2700 km. A terület, amit ezek a falak bezárnak
7290000 négyzetkilométer. Isten városában az egész világ számára van
hely.

13,20-20. Isten országának kovásza

Ezt a hasonlatot Jézus saját otthonából is vehette. Akkor még a kenyeret

otthon sütötték. A kovász egy darab kelt tészta volt, amit még az előző
sütésből tettek félre. A kovászt a hatás érzékeltetésére használta a zsidó
gondolkodás. De általában a rossz hatást érzékeltették vele, mivel a zsidók
az erjedést rothadással magyarázták, ezért a kovász a romlást jelképezte.
Jézus gyakran láthatta, amint Mária vett egy darab kovászt és a lisztbe
keverte. Látta, amint a massza megváltozott a kovász hatásától. Így jön el
az én királyságom is - mondta. Két fajta magyarázata lehet ennek a
példázatnak.

Az egyik magyarázat szerint:

(1) Isten országa a legkisebb kezdetből indul. A kovász nagyon kicsi,

mégis képes az egész tészta tömegét megváltoztatni. Jól tudjuk, hogy egy
bizottságban, kollektívában, családban miképpen lehet egy ember bajok
vagy békesség forrása. Isten országa férfiak és nők életének Isten
akaratának való odaszentelésével indul. Lehetséges, hogy a munkahelyen
vagy hivatalban, ahol élünk és dolgozunk, egyedül mi vagyunk
keresztyének. Istentől kapott feladatunk, hogy Isten országa kovászai
legyünk ott.

(2) Isten országa láthatatlanul munkálkodik. A kovászt nem látjuk,

amikor munkálkodik, de állandóan végzi átformáló tevékenységét. A
királyság úton van, mindenki, aki egy kicsit ismeri a történelmet, kénytelen
meglátni ezt. Seneca, akinél nem volt nagyobb gondolkodója a rómaiaknak,
ezt írta: "A veszett kutyát megfojtjuk, a megvadult ökröt letaglózzuk, kést
mártunk a beteg borjúba, hogy ne fertőzze a csordát; a gyermekeket, akik
gyengének és fogyatékosnak születnek, megfojtjuk." Krisztus után 60-ban
ez még természetes dolog volt. Ilyen dolgok ma nem történhetnek meg,
mivel lassan, de feltartóztathatatlanul úton van Isten országa.

(3) Isten országa belülről munkálkodik. Amíg a kovász bele nem kerül a
lisztbe, nem tud hatni, bele kell kerülnie. Sohasem változtathatunk meg
kívülről egy embert. Az új ház, új körülmények, anyagi dolgok csak a
 109

felszínt változtatják meg. A keresztyénség feladata nem új dolgok, hanem

új emberek teremtése. Ha pedig megszületik az új ember, új világ fogja
követni azt. Ezért a legfontosabb közösség a világon az egyház, mert ez az
a "gyár", amely új embereket termel.

(4) Isten országának ereje kívülről ered. A lisztnek nincs ereje önmagát
megváltoztatni. Nekünk sincs. Megpróbáltuk annyiszor, és nem sikerült.
"Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, a nagy fogadkozást, hogy
csak tiéd szíven." Az élet megváltoztatásához külső, rajtunk túllévő erőre
van szükség. Szükségünk van az élet Urára, ő pedig állandóan arra vár,
hogy nekünk adhassa a győzelmes élet titkát.

A példázat másik magyarázata

azt hangsúlyozza, hogy a kovász a tésztát buborékoló, láthatóan átalakuló

anyaggá változtatja. Így a kovász a keresztyénség háborgató erejét jelenti.
Thessalonikában azt mondták a keresztyénekről, "ezek a világfelforgatók itt
is megjelentek". (Acta 17,6.) A vallás sohasem kábítószer, nem hagyja az
embert kényelmesen aludni, nem engedi a rossz nyugodt elfogadását, ami
ellen harcolni kell. Az igazi keresztyénség a legforradalmibb dolog a
világon, mivel az forradalmat csinál az egyén életében, és az egész
közösségben. "Kívánom, hogy Isten megtagadja tőled a békét, és
dicsőséget adjon neked" - mondta Unamuno a nagy spanyol misztikus.
Isten országa az a kovász, ami egyszerre tölti be az embert Isten
békességével és isteni elégedetlenséggel, s ez nem nyugszik addig, amíg a
gonoszt a földről el nem sepri az átváltoztató forradalmi isteni hatalom
által.

13,22-30. A kívül maradás kockázata

Amikor a kérdező feltette kérdését, bizonyára azt feltételezte, hogy Isten

országa csupán a zsidóké, és minden pogány ki lesz zárva abból. Jézus
felelete bizonyosan ökölcsapásként érte.

(1) Jézus kijelentette, hogy az Isten országába való bemenetel sohasem

automatikus, hanem küzdelem eredménye. Harcoljatok állandóan a
bejutásért! - mondja Jézus. A küzdelem itt az "agónia" szóval van
kifejezve. A bejutásért való küzdelem olyan elszánt, mint a beteg agóniája,
harc a lélekért. Bizonyos veszély fenyeget bennünket. Könnyen azt
gondolhatja valaki, hogy ha hivatalosan egyháztag, elérte az út célját, és
leülhet, mint aki megérkezett, elvégezte feladatát. Nincs ilyen vég a
keresztyén életben. Az embernek állandóan előre kell mennie, különben
hátrafelé megy. A keresztyén út egy hegyi ösvényen való állandó felfelé
 110

kapaszkodás a csúcsra, amit ebben a földi életben sohasem érhetünk el. Két
híres hegymászóról mondták, akik a Mount Everestet mászták meg, és
meghaltak: "Amikor utoljára láttuk őket, keményen mentek a cél felé." Egy
alpinista sírjára ezeket a szavakat vésték, aki egy hegyoldalban halt meg:
"Kapaszkodás közben halt meg." A keresztyén út is ilyen felfelé vivő és
előre ívelő út és élet.

(2) Ezeknek az embereknek ez volt a védekezésük: "Ettünk és ittunk

jelenlétedben és a mi utcáinkon tanítottál." Vannak, akik azt hiszik, hogy
csupán azzal, hogy egy keresztyén civilizáció részesei, már minden
rendben van. Tudatlanságuk és vakságuk alapján tesznek különbséget
önmaguk és a szegény pogányok között. Az ember, aki egy keresztyén
kultúra gyermeke, nem szükségszerűen keresztyén, pedig minden
jótéteményét élvezi annak. Talán egy keresztyén városban élünk, amit a
korábban élt nemzedékek építettek fel, de ez nem elég indok arra, hogy
elégedetten leüljünk, és azt mondjuk, minden rendben van. Ez a kérdés
hangzik felénk: "Mit kezdesz te mindezzel?" Mit tettél ennek megőrzésére
és fejlesztésére? Nem élhetünk kölcsönzött javakból!

(3) Isten országában meglepetések lesznek. Akik nagyon kiemelkedőek

voltak ezen a világon, nagyon alázatosak lesznek a másikon; akiket senki
sem vett ezen a világon észre, lehet, hogy fejedelmek lesznek az
eljövendőben. Van egy történet, ami egy asszonyról szól, aki ebben a
világban luxushoz és tisztelethez szokott. Meghalt, és amikor mennybe ért,
egy angyalt küldtek el, hogy vezesse ottani házába. Sok gyönyörű épület
mellett mentek el, s az asszony azt hitte, hogy ezek közül lesz az egyik az
övé. Miután a menny főutcáján keresztülmentek, a külvároshoz értek. A
házak ott sokkal kisebbek voltak. Míg végül egy kunyhónál alig nagyobb
épülethez értek.
- Ez a te házad - mondta a kísérő angyal.
- Ez? - kérdezte. Én nem élhetek ebben.
- Sajnálom - mondta az angyal -, csak ilyet építhettünk abból a kincsből,
amit te felküldtél hozzánk.
A mennyei mértékek mások, mint a földiek. A földi elsőkből gyakran
utolsók lesznek; a földi utolsókból gyakaran elsők.

13,31-35. Bátorság és gyengédség

Ez az egyik legérdekesebb szakasza Lukács evangéliumának, mert

különleges bepillantást enged Jézus életébe.

(1) Elsőként azt a meglepő dolgot látjuk, hogy nem minden farizeus volt
ellensége Jézusnak. Itt egyesek éppen közülük figyelmeztetik őt, hogy
 111

veszélyben van, és azt tanácsolják, hogy meneküljön biztos helyre. Igaz az,
hogy az evangéliumokból mi egyoldalú képet kapunk a farizeusokról.
Maguk a zsidók is tudták, hogy vannak jó és rossz farizeusok. Hét
különböző csoportba sorolták őket.
(a) Vállas farizeusok, jó cselekedeteiket vállukra felírva hordták, hogy
mindenki láthassa.
(b) A "várj egy kicsit" farizeusok, akik mindig találtak valami kifogást,
amivel jó cselekedeteiket másnapra halasztották.
(c) Vérző farizeusok. Senki sem láthatott zsidó rabbit asszonnyal beszélni
az után még feleségével, vagy nővérével sem. Egyes farizeusok azonban
még ennél is tovább mentek. Ők még látni sem akarták az asszonyokat az
utcán, még szemüket is behunyták, hogy elkerüljék a nők látását, ezért
falnak, háznak ütköztek, összezúzták homlokukat, és úgy tüntették fel a
zúzódásokat, mint különleges érdem jeleit.
(d) Mozsártörő, vakolat, vagy púpos farizeusok. Duplán meggörnyedve,
hamis alázattal jártak.
(e) A mindig számító farizeusok. Mindig jó cselekedeteikre számítottak,
mindent az Isten iránti profit és veszteség alapján mérlegeltek.
(f) A szégyenlős vagy félénk farizeusok. Mindig az Isten haragjától való
félelemben éltek. Ezeket nem segítette, hanem üldözte vallásosságuk.
(g) Az istenfélő farizeusok Ábrahám utódai voltak. Hitben és jó
cselekedetekben éltek. Minden jó farizeusra hat rossz esett, de ez a szakasz
mutatja, hogy még a farizeusok közt is voltak, akik csodálták és tisztelték
Jézust.

(2) Ebben a szakaszban Jézus egy királyhoz beszél. Heródes Antipas

Galilea királya volt. Jézus elfogatására szervezkedett. A zsidók számára a
róka három dolgot jelentett.
Először a róka a legravaszabb állat volt.
Másodszor a legkártékonyabbnak tartották.
Harmadszor az értéktelen, jelentéktelen ember jelképe volt.
Bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy uralkodó királyt rókának nevezzen.
Azt mondják, egyszer Latimer a Westminster Abbay-ban prédikált, és
Henrik király is jelen volt a gyülekezetben. A szószéken így monologizált:
"Latimer, Latimer, légy óvatos, mit mondasz, Anglia királya van itt! -
Aztán így folytatta: - Latimer, Latimer, légy óvatos, mit mondasz, mert a
királyok királya van itt!" Jézus Istentől kapta a megbízatását, egy nappal
sem rövidíthette meg a megbízatását, hogy tetszeni próbáljon, vagy
menekülni bármilyen földi királytól.

(3) A Jeruzsálem feletti sírás az egyik legfontosabb szakasz, amely

megmutatja, milyen keveset is tudunk Jézus életéről. Világos, hogy Jézus
nem beszélhetett volna így, ha ezt megelőzően nem ajánlotta volna fel
 112

többször is szeretetét Jeruzsálemnek. Az első három evangéliumban

azonban nincs semmi utalás ilyen látogatásra. Újra világos, hogy az
evangéliumban mi csupán Jézus életének a vázlatát kapjuk. Semmi sem
olyan sértő, mint az, amikor az ember felajánlja szeretetét, és megvetik,
visszautasítják azt. Az élet legszomorúbb tragédiája az, mikor valaki a
szívét adja, és azt csupán összetörni tudják. Ez történt Jézussal
Jeruzsálemben, és még ma is ugyanúgy jön az emberekhez és az emberek
ma is visszautasítják őt. Az viszont tény, hogy aki visszautasítja Isten
szeretetét, az végül is szembe kell, hogy nézzen Isten haragjával.

14,1-6. Ellenségek vizsgálódása alatt

Az evangéliumokban hét történet van feljegyezve, amelyben Jézus

szombat napon gyógyított. A Lukács evangéliumában már
tanulmányoztuk
- Simon napának meggyógyítását ( 4,38), a megszáradt kezű ember
meggyógyítását (6,6),
- a tizennyolc évig meggörnyedt asszony esetét (13,14). Ezekhez János
hozzáteszi
- a Bethesda partján fekvő paralitikus meggyógyítását (Jn 5,9),
- a vakon született meggyógyítását (Jn 9,14), Márk is elmond egyet,
mégpedig
- a kapernaumi zsinagógában való megszállott ember meggyógyítását (Mk
1,21).

Mindenki azt gondolná, hogy egy ilyen sorozat mindenkivel megszerettette

Jézust, a tragikus tény azonban az, hogy minden gyógyítási csoda, amit
Jézus szombat napon tett, még jobban megerősítette a farizeusokat és
írástudókat abban, hogy Jézus veszélyes vallástalan törvényszegő, akit
minden áron meg kell állítani. Ha meg akarjuk érteni azt, ami Jézus
Krisztussal történt, lényeges dolog azt észben tartani, hogy korának
vallásos zsidósága törvényszegőnek tekintette őt. Szombaton gyógyított,
ezért szombaton dolgozott, és megszegte a szombat-törvényt.

Ez alkalommal egy farizeus szombaton hívta meg ebédre. A törvényben

megvolt az aprólékos és részletes szabálya a szombat napi ebédnek.
Szombaton természetesen nem lehetett ételt főzni, az munka lett volna.
Minden ételt pénteken kellett megfőzni, és ha melegen kellett tartani azt,
úgy kellett csinálni, hogy ne hűljön el. Meg volt határozva, hogy az ételt
úgy kellett melegen tartani szombatra, hogy "nem tehető olajüledékbe,
trágyába, sóba, krétába, sem nedves, sem száraz homokba, nedves
szőlőhajba, zöldségbe, ha azonban szárazak, bele lehetett tenni". Lehetett
viszont "ruhába csavarni, gyümölcsök közé, vagy galambtollba tenni".
 113

Ilyen fajta szabályok megtartása volt az, amit a farizeusok és az írástudók

vallásnak tartottak. Nem csoda, ha nem tudták megérteni Jézust.

Nem lehetetlen, hogy a farizeusok hívták az embert erre az alkalomra a

házhoz, hogy lássák, mit tesz Jézus. Figyelték őt, és a figyelés szó az
eredeti szövegben jelenti a "bűnös kémkedést és kíváncsiságot". Jézus
vizsgálat alatt volt.

Jézus habozás nélkül meggyógyította az embert. Tökéletesen tudta, mit

gondolnak, idézte nekik saját törvényüket és gyakorlatukat. A nyitott kutak
általánosak voltak Palesztinában. Nem ritkán balesetek okaivá váltak. Ex
21,33. Teljesen törvényes volt, hogy kimentsék a belezuhant állatot. Jézus
égő együttérzéssel kérdezi, hogy lehet helyes dolog segíteni egy állaton
szombaton, és hogy lehet helytelen segíteni egy emberen.

Ez a szakasz néhány fontos dolgot mond el Jézusról és ellenségeiről is.

(1) Mutatja Jézus szerénységét az élettel szemben. Nincs kimerítőbb,

mint állandó és kritikus szemek megfigyelése alatt lenni. Amikor ez
történik, egyes emberek elvesztik türelmüket, és nagyon gyakran felmondja
idegzetük a szolgálatot. Érzékenyekké válnak, és ez a legfájdalmasabb. De
olyan esetben is, amikor más ember lelke összetört volna, Jézus szerény
maradt. Ha mi vele élünk, ő olyanná tesz minket is, mint ő maga.

(2) Megjegyzendő, hogy Jézus soha sem utasította vissza senki

vendégszeretetét. Soha sem okozott csalódást az emberi személyiségnek
az utolsó pillanatig. Lehet, hogy a legelveszettebb remény volt az, hogy
megváltoztassa őket, vagy szóljon hozzájuk, de nem hagyott ki egyetlen
lehetőséget sem. Még az ellenség meghívását sem utasította vissza. Napnál
világosabb, hogy sohasem lesznek ellenségeink barátainkká, ha nem
akarunk találkozni és beszélni velük.

(3) A farizeusokkal és az írástudókkal kapcsolatban a

legmegdöbbentőbb dolog, hogy minden érzékenység hiányzott belőlük.
Végtelen bajokat és nehézségeket voltak készek vállalni, hogy megtartsák
kicsinyes szabályaikat és előírásaikat. De bűnnek tekintették egy szenvedő
fájdalmának enyhítését szombat napon. Ha valaki csak egyetlen egyszer
imádkozhatna, azt hiszem, azt kellene kérnie, hogy arányérzék adassék
neki. A dolgok, melyek egy gyülekezet békességét megzavarják, ritkán áll
nagy dolgokból. Nagyon gyakran semmiségekből áll. Gyakran kis dolgok
azok, melyek embert embertől elválasztanak, vagy megrontják a
barátságot, amire értelmes ember tiszta pillanatában nem szán figyelmet,
nem tulajdonít neki jelentőséget. A kis dolgok olyan nagynak tűnhetnek,
 114

hogy az egész horizontot be tudják tölteni. Csak ha az elsőrendű dolgokat

tesszük az első helyre, akkor fogja minden dolog az őt megillető helyet
megtalálni, és az első hely a szereteté.

14,7-11. Az alázat szükségessége

Jézus egy otthoni gyakorlatból vett hasonlatot használ az egy örökkévaló

igazság kifejezésére. Egy ünnepségre egy jelentéktelen személy korán
megérkezett, és elfoglalta a főhelyet, s ha aztán egy tekintélyesebb vendég
érkezett őnála, az első helyet elfoglaló személynek hátrább levő székre
kellett ülnie, és rendkívül kényelmetlen helyzetbe került. Ha azonban
valaki az utolsó székre ült, arra kérték, hogy előkelőbb helyet foglaljon el, s
alázata nagy megtiszteltetést eredményezett.

Az alázat egyik nélkülözhetetlen jellemvonása a nagy embereknek.

Amikor már Tomas Hardy olyan híres volt, hogy bármelyik újság örömmel
fizetett nagy pénzeket műveiért, néha költeményeket is beküldött, és
mindig csatolt melléjük bélyeggel ellátott és megcímzett borítékot a kézirat
el nem fogadása esetére, annak visszaküldésére. Nagyságában is elég
alázatos volt ahhoz, hogy gondoljon arra, nem minden műve kitűnő. Sok
történet és legenda maradt fent Cairus principálisról. Soha sem ment be
elsőnek egy szobába vagy terembe, mindig azt mondta: "Először ön, majd
én követem." Egyszer, amikor nyilvánosan megjelent, nagy ünnepléssel és
tapssal fogadták. Félreállt és előre engedte az utána jövő embert, és ő is
elkezdett tapsolni. Nem hitte, hogy a taps neki szólhat, hanem azt a másik
embernek tulajdonította. Csak a kis emberek önelégültek.

Hogyan őrizhetjük meg alázatunkat?

(1) Megőrizhetjük, ha a tényeket nézzük. Bármennyit tudunk is, keveset

tudunk az egész ismerethez viszonyítva. Bármennyit valósítottunk is meg,
végül is kevés, amit tettünk. Bármilyen fontosnak hisszük is magunkat,
amikor a halál elragad minket, vagy ha nyugdíjba megyünk, az élet és a
munka megy tovább, mint korábban.

(2) Megőrizhetjük, ha a tökéleteshez viszonyítunk. Amikor igazi

nagyokat látunk, hallunk, akkor döbbenünk rá a mi elégtelenségünkre. Volt
valaki, aki elhatározta, nem lép fel nyilvános zeneelőadáson, miután igazi
nagyságot hallott zenélni. Sok lelkész az elkeseredésig megalázva érzi
magát, amikor Istennek egy nagy szentjét hallja szólni. S ha mi életünket az
Úr Jézus tökéletes élete mellé állítjuk, s ha meglátjuk értéktelenségünket az
ő sugárzó tisztaságának fényében, akkor a gőg meghal bennünk, és az
önelégültség elszáll.
 115

14,12-14. Számítás nélküli jó cselekedet

Ez a szakasz megítél, mivel arra indít bennünket, hogy vizsgáljuk meg a

motívumokat jó cselekedeteink mögött, adakozásunk és kedvességünk
mögött.

(1) Lehet adni kötelességből. Van, aki Istennek és az embereknek is úgy

ad, mintha adót fizetne, mintha elkerülhetetlen kötelességének tenne eleget.

(2) Van olyan ember, aki érdekből ad. Tudatosan vagy tudat alatt,
befektetésnek tekinti adományát. Minden adományát hitelnek, előlegnek
tekinti, aminek ellenszolgáltatására számít. Az ilyen adás messze van a
bőkezűségtől, egyszerűen ésszerű önzés.

(3) Van, aki azért ad, hogy ezzel fejezze ki felsőbbségi érzését. Az ilyen
adás kegyetlen is lehet. Az elfogadót sokkal jobban sérti, mint a világ
szeretetlensége. Aki így ad, az a maga építette kis emelvényre áll, ahonnan
lenéz a rászorulókra. Önmagának akar emlékoszlopot állítani. Jobb lenne
egyáltalán nem adni, mint saját hiábavalóságának és hatalomvágyának
kielégítésére adni. A rabbiknak volt egy mondásuk, mely szerint a legjobb
adás az, amikor az adományozó nem tudja, kinek ad, és az elfogadó nem
tudja, kitől kap.

(4) Van, aki azért ad, mert nem tehet másként. Ez az egyetlen helyes
módja az adásnak. Isten országa törvénye ez. Ha valaki azért ad, hogy
jutalmat nyerjen, nem nyer jutalmat. De ha úgy ad, hogy nem is gondol
jutalomra és nyereségre, jutalmat nyer. Az igazi adás a szeretet
feltartóztathatatlan kiáradása. Isten azért adott, "mert úgy szerette ezt a
világot". Nekünk és így kell adnunk.

14,15-24. A királyi vendégség és a király vendégei

A zsidóknak volt egy sor mindig visszatérő hagyományos képük arról, mi

fog történni akkor, amikor Isten belép a történelembe, amikor az új kor
aranynapjai elérkeznek. Ezek közül az egyik a messiási lakoma képe volt.
Azon a napon Isten egy nagy lakomát fog adni népének, amelyen leviethán,
a tengeri szörny az ünnepi ebéd része lesz. Erre a lakomára gondolt ez az
ember, amikor Jézussal beszélt. Amikor azok boldogságára gondolt, akik
vendégei lesznek ennek a lakomának, ő a zsidókra és kizárólag a zsidókra
gondolt, mert egy átlag hívő sohasem álmodta azt, hogy pogányok,
bűnösök is helyet kaphatnak Isten lakomáján. Jézus viszont tudta ezt, és
ezért mondta el ezt a példázatot.
 116

Palesztinában, ha ünnepséget rendeztek, annak napját jó előre bejelentették,

a meghívókat kiküldték és megkapták, de az óráját nem rögzítették, hanem
amikor eljött a nap, és minden készen volt, szolgákat küldtek el, hogy
értesítsék a már meghívott vendégeket. Súlyos és komoly sértés volt
először elfogadni a meghívást, és amikor a nap elérkezett, visszautasítani.

A példázatban a gazda Istent jelképezi. Az eredetileg meghívott vendégek a

zsidók voltak. Egész történelmükön keresztül előre tekintettek Isten
belépésére a történelembe, és amikor ez megtörtént, tragikusan
visszautasították hívását. A szegények az utcákról és utakról a vámszedőket
és a bűnösöket jelképezték, akik üdvözölték Jézust úgy, ahogy az ortodox
hívők sohasem. Az utak, kerítések mellett levők a pogányokat jelképezik,
akik számára szintén van hely Isten ünnepélyén. Amint Bengel, a nagy
írásmagyarázó megfogalmazza: "Mind a természet mind a kegyelem utálja
a vákuumot." Amikor a zsidók visszautasították Isten hívását, s üresen
hagyták az ő asztalát, a hívás a pogányok felé fordult.

Van egy mondat ebben a példázatban, amit visszaélésekre használtak fel.

"Menjetek ki, és kényszerítsétek őket bejönni." Augustinus ezt a verset a
vallásos üldözés igazolására használta fel. A történelem folyamán
védekezésül, sőt parancsnak használták fel a keresztyén hit másokra
kényszerítésében. Az inkvizíció ezzel védekezett. Ujjcsavar, kaloda,
börtön, halálfélelem, az eretnekek elleni mozgalmak, melyek a
keresztyénség szégyenei, ezzel nyertek igazolást. De tegyünk emellé egy
másik textust: "Krisztus szeretete szorongat minket." (2Kor 1,14.) Isten
országában egyféle kényszer lehet csupán, a szeretet kényszere.

Ámbár ez a példázat fenyegetésként szólt a zsidóknak, akik

visszautasították Isten hívását, és egy soha meg nem álmodott dicsőséget
hirdetett a pogányoknak, bűnösöknek, kiközösítetteknek, akik nem
remélték, hogy elnyerik ezt, van ebben a példázatban olyan igazság is, ami
örökké érvényes és nagyon új ma is. A példázatban a meghívott
vendégek kifogásokat találtak, és a ma élő emberek kifogása sem
sokban különbözik.

(1) Az első ember azt mondta, hogy földet vett, és azt megy el megnézni.
Az üzlet követelményének inkább engedett, mint az Isten hívásának. Ma is
úgy belemerülnek az emberek a világba, hogy nincs idejük imádkozni vagy
istentiszteletre menni.

(2) A második azt mondta: öt iga ökröt vett, és azt megy kipróbálni. Az
újdonság kívánsága és öröme felülmúlta a Krisztus kívánságának való
 117

engedelmességet. Gyakran megtörténik, hogy amikor valaki új javakhoz -

pl. kocsi stb. - jut, annyira lekötik, hogy Isten imádata kiszorul az életéből.
Vannak, akik úgy beszélnek, "jártunk a templomba, de mióta autónk vagy
tévénk van, minden hétvégén kirándulni megyünk, vagy ülünk a tv.
mellett." Veszélyesen könnyű áldozatul esni egy új játéknak, hobbynak, új
barátságnak, ami aztán távol tart Istentől.

(3) A harmadik azt mondta: Most nősültem, nem mehetek. Az

Ótestamentum egyik csodálatos kegyelmes törvénye: "Ha valaki új házas,
ne vonuljon hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon
kötelezettség nélkül egy évig, és örüljön feleségével, akit elvett." (Deut
24,4-5.) Kétségtelen, hogy ennek az embernek ez járt az eszében. Az élet
egyik tragédiája, amikor a jó dolgok a legjobb dolgoktól szakítanak el
bennünket, Isten akaratától. Nincs szebb dolog, mint egy igazi otthon, s
mégis az otthont sem lehet önzésre használni. Azok élnek a legjobban
együtt, akik Istennel élnek, azok szolgálják a legjobban egymást, akik
embertársaikat is szolgálják, egy otthon légköre akkor a legjobb, amikor a
benne lakók nem felejtik el, hogy Isten nagy családjának, Isten
háztartásának is tagjai.

Isten országa lakomája. Mielőtt tovább mennénk ettől a szakasztól, meg

kell jegyeznünk, hogy a rész 1.versétől a 25-ig mindegyik perikópának van
valamilyen kapcsolata a lakomával, a vendégséggel.

Fontos dolog, hogy Jézus az ő királyságát és szolgálatát ünnepség

képeiben érzékeltette. Az Isten országa szimbóluma a legnagyobb
boldogságot jelképezte, amit az emberi élet adhat. Ez világosan
elmarasztalja azt a keresztyénséget, amely fél örülni az életnek. Van egy
olyan típusú keresztyénség, amely minden színt kivesz az életből.
- Julianus beszélt azokról a sápadt arcú, beesett mellű keresztyénekről,
akikre a nap szintén sütött, de ők sohasem látták meg azt.
- Ruskin, aki egy szigorú és szűk látókörű otthonban nőtt fel, elmondja,
hogy egyszer egy "kelj fel Jancsi"-t kapott, de egy kegyes, szigorú
nagynéni elvette tőle, s azt mondta, egy keresztyén gyermek semmibe kell,
hogy vegye a játékokat.
- Volt olyan teológus, aki azt állította, hogy a gyermek Jézus nem játszott,
és nem is mosolygott felnőtt korában sem.
- Volt, aki azt tanította, "nem játszhatnak a gyermekek, mert aki
gyermekkorában játszik, az felnőtt korában is játszani fog".
- Voltak olyan iskolák, ahol nem volt vakáció, reggel 4 órakor keltek a
gyerekek, s pénteken böjtöltek.
 118

Ne feledjük, hogy Jézus Isten országáról az ünnepi lakoma terminusaiban

beszélt. A komor keresztyén ellentéte ennek. Locke, a nagy filozófus a
nevetést "hirtelen dicsőségnek" nevezte. Az egészséges öröm a
keresztyénség lényegéhez tartozik, mivel a keresztyén állandóan az ünnepi
lakoma örömében él.

14,25-33. Számvetés a költségekkel

Amikor Jézus ezt mondta, útban volt Jeruzsálem felé. Tudta, hogy a kereszt
felé halad. A vele levő, őt kísérő tömeg pedig úgy gondolta, a királyi
hatalom felé megy. Ezért beszélt nekik így. A lehető legelevenebb módon
megmondta nekik, hogy az az ember, aki az ő követésére vállalkozik, nem
földi hatalom és dicsőség felé megy, sőt késznek kell lennie az élet
legdrágább dolgainak feláldozására is hűségből, sőt a keresztre feszítés
agóniáját is vállalnia kell. Nem szükséges Jézus szavait rideg, képzelet
nélküli, betű szerintiségnek vennünk. A keleti emberek nyelve olyan
életszerű, amilyet a fantázia el tud képzelni. Amikor Jézus azt mondja,
gyűlöljük meg a legközelebb állókat, legkedvesebbeket, nem betű szerint
érti ezt. Arra gondol, hogy az életben semmilyen szeretet nem hasonlítható
össze az iránta való szeretettel.

Két elgondolkoztató igazság van ebben a részben.

(1) Lehet valaki Jézus követője anélkül, hogy a tanítványa lenne.

- Követheti valaki a diadalmas hadsereget anélkül, hogy katonája lenne
annak.
- Ott lehet valaki egy munka mellett anélkül, hogy a terhet emelné.
- Valaki egy nagy tudóssal beszélt egy fiatalemberről. Ez és ez azt mondta
nekem, hogy ő az ön tanítványa volt. A tudós így felelt: "Lehet, hogy eljárt
óráimra, de nem volt az én tanítványom." Egy világ választja el az óra-
látogatást az igazi tanítványságtól. Az egyház egyik fő nyomorúsága, hogy
az egyházban olyan sok távoli követője van az Úr Jézus Krisztusnak és
olyan kevés igazi tanítványa!

(2) A keresztyén ember legelső kötelessége, hogy vessen számot

Krisztus követésének árával. A torony, amit ez az ember építeni akart,
valószínűleg szőlőskerti őrtorony akart lenni. Innen szemmel lehetett
tartani a kertet, hogy a tolvajok ne lophassanak. Egy befejezetlen dolog
mindig megalázó. Skóciában Obenben van egy hegy, tetején az az
építmény, amit "M.C. Caig bolondságá"-nak neveznek. Ez a Colosseumot
utánzó épület félbemaradt.

Az élet minden területén számot kell vetni a költségekkel.

 119

- A skót esküvői szertartás azzal kezdődik, hogy a lelkész elmondja, mi a

házasság, és hozzáteszi: "azért könnyelműen, meggondolatlanul,
tiszteletlenül, bölcstelenül ne lépjen abba senki, hanem istenfélelemmel".
Mindenek előtt a férfinak és nőnek számot kell vetnie a költségekkel.
- Az a fiatal, aki nem vet számot képességeivel, nem lesz igazi diák. Így
van a keresztyénséggel is. De ha az ember megijed a magas
követelményektől, Krisztus emlékezteti arra, hogy nem egyedül kell
azoknak eleget tennie. Aki a keskeny útra hívta őt, vele megy az úton
minden lépésnél, és a végén is ott lesz, hogy fogadja őt.

14,34-35. A megízetlenült só

Jézus hangjába csak néha fenyegetés is csendül. Ha valaki állandóan

fenyegetőzik, kritizál, vagy panaszkodik, beszéde elveszti a jelentőségét
vagy hatását. De ha valaki, akinek alaphangja a szeretet, hirtelen
fenyegetést mond, kénytelenek vagyunk odafigyelni. Jézus itt azt mondja:
ha valami elveszti lényegét, s képtelen alapvető célját betölteni, amiért az
egyáltalán van, használhatatlanná lesz, nem jó semmire, csak arra, hogy
eldobják. Ebben a példázatban Jézus a sót a keresztyén élet jelképéül
használja. Melyek a lényeges vonásai?

Palesztinában a sónak három jellemző használati módja van.

(1) A sót konzerválásra használták. A só a legrégibb tartósító anyag. A

görögöknél szólás-mondás volt, hogy a só új lelket visz halott dolgokba. Só
nélkül a dolgok megromlanak és tönkremennek, de sóval megóvható a
dolgok frissessége. Ez azt jelenti, hogy az igaz keresztyénség úgy hat, mint
tartósító erő a világ romlásával szemben. A keresztyén embernek
embertársai lelkiismeretévé kell válnia, az egyháznak pedig a nemzet
lelkiismere-
tévé. A keresztyén ember legyen olyan, hogy jelenlétében ne
használhassanak kétes szavakat, ne beszéljenek megkérdőjelezhető
történeteket, méltatlan cselekedet még csak fel se merüljön. Legyen olyan,
mint egy fertőtlenítő tabletta abban a körben, amelyben él. Az egyháznak
félelem nélkül fel kell emelnie szavát a rossz ellen és félelem nélkül
támogatnia kell minden jó törekvést. Sohase igyekezzék békességét
félelemből, vagy emberek tetszésének kereséséből megtartani.
 120

(2) A sót ízesítésre is használták. Az étel só nélkül undorítóan ízetlen. A

keresztyén legyen olyan ember, aki ízt ad az életnek. Az a keresztyénség,
amely sötét árnyék vagy vizes lepedő szerepét játssza, nem keresztyénség.
Az a keresztyén, aki bátorsággal, reménységgel, kedvességgel, örömmel új
ízt ad az életnek.

(3) A sót trágyának is használták, ami minden jó dolog növekedését

könnyebbé tette. A keresztyénnek olyannak kell lennie, hogy megkönnyítse
az embereknek, hogy jók legyenek, és megnehezítse, hogy rosszak
legyenek. Mindannyian ismerünk embereket, akiknek társaságában nem
teszünk vagy nem tehetünk meg bizonyos dolgokat. Hasonlóképpen
vannak emberek, akinek társaságában olyasmit engedünk meg magunknak,
amit egyedül nem tennénk meg. Vannak nemes lelkek, akik társaságában
könnyebb bátornak, kedvesnek és jónak lenni. A keresztyénnek magával
kell hordania a menny levegőjét, amelyben a jó dolgok nőnek és a
gonoszok elszáradnak.

Jézus Krisztus személye a legcsodálatosabb erőforrás. Ha az ő jelenlétének

tudatosságában élünk, vele szoros kapcsolatban, az ő jelenlétének ereje
árad rajtunk keresztül embertársainkra. Ez a keresztyén feladata. Ha csődöt
mond küldetésében, nincs alapja létezésének. Valójában azt már láttuk,
hogy Isten háztartásában a használhatatlanság tragédiába torkollik. Akinek
van füle a hallásra, hallja!

15,1-7. A pásztor öröme

Nincs még egy olyan része a Bibliának, amelyet olyan jól ismernének és
szeretnének az emberek, mint Lukács evangéliumának 15. részét. Ezt úgy
nevezik, hogy evangélium az evangéliumban, mivel ez tartalmazza
lényegét a jó hírnek, amit hirdetni jött Jézus.

Jézusnak ezek a példázatai egy meghatározott szituáció hatására

keletkeztek. A farizeusok és írástudók azzal támadták Jézust, hogy együtt
járt, sőt azonosította magát olyan emberekkel és asszonyokkal, akiket az
ortodox zsidók bűnözőknek tartottak. A farizeusok azoknak az
embereknek, akik a törvényt nem tartották meg, egy összefoglaló nevet
adtak, ezeket a "föld népé"-nek nevezték. Tökéletes volt a korlát a
farizeusok és a föld népe között. Feleséget venni a leányaik közül úgy
tartották, olyan, mint valakit összekötve minden segítség nélkül az
oroszlánok elé vetni. A farizeusi szabályok leszögezték, hogy ha valaki a
föld népe közül való, nem bízható rá pénz, tanúvallomás nem fogadható el
tőle, titkot nem lehet rábízni, nem nevezhető ki árvák gyámjául, nem
bízható meg jótékonysági pénz ellenőrévé, de még vele egy társaságban
 121

menni az úton sem ajánlatos. A farizeusnak tiltott dolog volt ilyen ember
vendégének lenni, vagy ilyen embert vendégül fogadni. Sőt tiltva volt
bármiféle adás-vételi üzletbe bonyolódni velük. Az volt a határozott
farizeusi cél, hogy elkerüljenek minden kapcsolatot a föld népével, akik
nem tudták megtartani kicsinyes előírásaikat.

Magától értetődő, hogy megdöbbentek attól a módtól, amellyel Jézus az

emberekkel foglalkozott, azokkal, akik nemcsak kitaszítottak, hanem
bűnösök is voltak, akikkel már az érintkezés is fertőző. Sokkal jobban
megértjük ezeket a példázatokat, ha emlékezünk arra, hogy a szigorú
zsidók nem azt mondták "öröm van a mennyben minden egyes megtérő
bűnösön", hanem "öröm van a mennyben minden bűnösön, aki eltöröltetik
Isten elől". Szadisztikusan tekintettek előre, nem a bűnösök megmentésére,
hanem elpusztítására.

Jézus elmondja nekik az elveszett bárány és pásztor öröméről szóló

példázatot. A júdeai pásztorkodás nehéz és veszélyes foglalkozás volt a
gyér legelőkön. A szűk központi fennsík csupán néhány kilométer széles,
és aztán következik a vad szakadék és a rettenetes sivatagi pusztaság. Nem
voltak védő korlátok, így a bárány könnyen elkószált. A pásztor személyes
felelősséggel tartozott a bárányokért. Ha egy bárány elveszett, a pásztornak
legalább a fülét be kellett mutatnia a halál bizonyítékául. Ezek a pásztorok
jártasak voltak a nyomkeresésben, és kilométereken át követni tudták az
elkószált bárány nyomát a sziklákon. Nem egy pásztor volt, akinek az volt
a feladata, hogy letegye életét a bárányokért. Sok nyáj az egész falué volt,
nem személyeké, hanem közös. Két-három pásztor is szolgálatban volt
egyszerre. Akinek a nyája biztonságban volt, időben hajtotta haza, ez vitte
az újságot, ha egy ember kint maradt a sziklák között keresni az elveszett
bárányt. Az egész falu várakozva figyelte, mikor jön, s amikor meglátták a
távolban, vállán átvetve a megkerült báránnyal, az egész közösség
örömmel és hálaadással ünnepelt.

Jézus ezt a képet festette Istenről. Ezt mondja: Isten is ilyen. Olyan boldog,
amikor egy elveszett bűnös megkerül, mint a pásztor, amikor eltévedt
bárányát haza viszi. Egy nagy szent mondotta: "Isten ismeri azt az örömet,
amit az elveszett dolgok megtalálása jelent."

Csodálatos gondolat van itt. Az az igazi nagy igazság, hogy Isten jobb,
mint az ember. Az ortodox kegyes leírja a vámszedőt és a bűnösöket, mint
akik a palánk másik oldalán vannak, mint akik semmi másra, csak
pusztulásra szolgáltak. Isten nem így tesz. Az emberek lemondhatnak egy
bűnösről, de az Isten nem. Isten szereti azt az embert, aki az ő számára nem
veszett el, és szívében ott a nagy öröm, amikor egy ember megkerül és
 122

hazajön. Ezerszer könnyebb Istenhez visszamenni, mint az emberek sötét

kritikáján átjutni. "Eltévedtem, mint juh, Eltévedtem, mint juh a bűnösök
útjára. Ó, segíts Jézusom, őriző pásztorom, hogy ne jussak romlásra. Te
ontál drága vért elveszett juhodért, viselj gondot a nyájra."

15,8-15. Az elveszett és megkerült pénz

A példázatban szereplő pénz egy ezüst drachma volt. Nem volt nehéz egy
palesztinai paraszt házban elveszíteni egy pénzérmét, és hosszadalmas
keresést igényelt a megtalálása. A palesztinai házak sötétek voltak, csupán
egy kis 50 cm-es átmérőjű kerek ablakon kaptak világosságot. A padló
döngölt föld volt, amit sásból és kákából készült szőnyeggel terítettek be.
Ilyen padlón pénzt keresni olyan volt, mintha valaki szalmakazalban akarna
egy tűt meglelni. Az asszony seperte a padlót, remélve, hogy megcsillan,
vagy megcsendül a pénz.

Két oka is lehetett az asszonynak, amiért olyan buzgón igyekezett

megtalálni a pénzt.

(1) Szükségből. Igaz, egy drachma nem hangzik soknak, de ez valamivel

több volt mint egy egész napi napszám Palesztinában. Ezek az emberek
állandóan a tönk szélén voltak, s alig volt valami, ami elválasztotta őket az
éhségtől és nyomortól. Talán azért kereste olyan buzgón, mert ha nem
találta volna meg, a család étel nélkül maradt volna.

(2) Más ok is lehetett. Palesztinában a férjes asszonyok megkülönböztető

öltözete egy fejkendő volt, amit ezüst lánc szorított a fejre, s ez tíz ezüst
pénzből állott. Talán évekig spórolt egy lány, amíg összegyűlt a tíz ezüst
pénz, mivel a fejkendő majdnem egyenértékű volt a jegygyűrűvel. Mikor
az megvolt, olyan nagyon személyes dolga lett, hogy még adósság
törlesztésére sem lehetett lefoglalni. Lehetséges, hogy az asszony ebből
vesztette el az egyik érmét. Úgy kereste azt, ahogy minden asszony keresné
jegygyűrűjét.

Bármelyik esetben könnyű elképzelni az asszony örömét, amikor végre

meglátta az elveszet pénzt, s újra kezében tarthatta. Isten is ilyen - mondta
Jézus. Isten és az angyalok öröme olyan - mondta Jézus -, mint az
asszonyé, aki családját az éhezéstől megmentette ennek a pénznek a
megtalálásával, vagy mint azé az asszonyé, aki pénzben ki nem fejezhető
értékét veszítette el, s találta meg.

Soha nem gondolták a farizeusok, hogy Isten ilyen. Egy nagy zsidó
teológus elismerte, hogy ez teljesen új dolog Jézus tanításában Istenről.
 123

Isten gondol az emberre, és keresi őt. A zsidó talán azt még elhitte, hogy
ha egy ember csúszva hazatér Istenhez, és önváddal Isten elé borulva
könyörög, talán kegyelmet nyer, de sohasem gondolt arra, hogy Isten
elinduljon keresni a bűnösöket. Hátmég az olyat, aki a tehetetlenségi erő
folytán gurult el, veszett el! Aki sodródott, ütődött, zuhant, mert tehetetlen
volt. A mi dicsőségünk az, hogy hiszünk Isten kereső szeretetében, mivel
mi látjuk, hogy a szeretet testet öltött Isten Fiában, Jézus Krisztusban, aki
"azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket".

15,11-32. A szerető atya és a tékozló fiú

Nem ok nélkül nevezik ezt a világ legnagyobb novellájának. Zsidó törvény

szerint az atya nem teljesen tetszése szerint hagyhatta vagyonát fiaira. Az
idősebbnek kétharmad rész járt, és a fiatalabbnak egyharmad. (Deut 21,17.)
Nem volt szokatlan, hogy az atya életében szétosztotta vagyonát, ha már
visszavonult a dolgok személyes intézésétől.

Azonban van valami szívtelen érzéketlenség a fiatalabb fiú kívánságában.

Mert ezt mondja: "Add nekem most a vagyont, amit halálod után kellene
megkapnom, intézd el ezt velem most!" Az apa nem vitázik. Tudja, hogy
ha fia egyáltalán tanulni fog, a nehezebbik úton fog tanulni, s ezért
teljesítette kérését. A fiú késedelem nélkül összeszedte vagyonát, és elment
hazulról. Gyorsan nyakára hágott a pénznek, és a disznók etetésével
végezte. Olyan munkával, ami tiltott volt egy zsidó számára, mivel a
törvény azt mondta: "Átkozott, aki disznót etet."

"Amikor magába szállt" - mondja Jézus, mert ő tudta, hogy amíg az ember
Istentől távol van, és szemben Istennel, nem igazán önmaga, hanem akkor
igazán önmaga, amikor útban van haza felé. Kétségtelen, hogy Jézus nem
hitt a totális romlottságban, mert sohasem hitte, hogy lehet Istent dicsőíteni
gazemberekkel. Hitte, hogy az ember lényegében sohasem volt önmaga,
amíg haza nem tért Istenhez.

A fiú elhatározta, hogy hazatér, és könyörög, hogy fogadják vissza, nem

mint fiút, hanem mint egy alacsonyrangú rabszolgát, napszámost, akit
naponta fogadnak fel. A közönséges szolga bizonyos értelemben
családtagnak számított, de a bérest elbocsáthatták egyik napról a másikra.
Nem számított családtagnak. Tehát hazajött, és a szöveg szerint az apja
még csak lehetőséget sem adott neki, hogy szolgai alkalmazását kérje.
Elébe vágott. A ruha a tiszteletet jelképezi, a gyűrű a tekintélyt, mert ha
valaki odaadta másnak a jellel ellátott gyűrűjét, azt jelentette, hogy
intézkedési hatalmát is átengedte. A cipő a fiút jelképezte ellentétben a
szolgával, mivel a család gyermekei cipőt viseltek, a szolgák azonban nem.
 124

Az ünnepség azért készült, hogy mindenki örvendhessen a vándor

visszatérésén. Itt álljunk meg, és nézzük a példázat igazságait.

(1) A példázatot nem annyira a tékozló fiúról, mint inkább a szerető

atyáról kellene elnevezni. A történet hőse ugyanis nem a fiú, hanem az
atya szeretete.

(2) A példázat nagy dolgot mond el Isten bűnbocsátó szeretetéről. Az

apa bizonyára figyelte és várta fia hazatérését. Már messziről meglátta őt,
amikor jött, és megbocsátott neki szemrehányás nélkül.
- Van olyan megbocsátás, amikor kiváltságos adománynak tünetei fel
valaki, s rosszabb, mintha nem bocsátana meg. Szóban, jelben a másik
eszébe juttatja a bűnét.
- Egyszer Lincoln elnököt megkérdezték, hogy akarja kezelni a lázadó
délieket, mikor végre legyőzték őket, s visszatértek az Egyesült Államok
szövetségébe. A kérdező azt várta, hogy Lincoln a kegyetlen bosszút
választja majd, ő azonban így felelt: "Úgy kezelem őket, mintha sohasem
szakadtak volna el." Isten szeretetének csodája az, hogy ő is így kezel
bennünket.

Ez azonban még nem a történet vége. Belép az idősebb testvér, aki

bánkódik afelett, hogy testvére egyáltalán hazajött. Az idősebb testvér az
önigazult farizeusokat jelképezi, akik inkább megsemmisítették volna a
bűnöst, minthogy megmentsék.

Néhány dolog megjegyzendő az idősebb testvérrel kapcsolatban.

(1) Egész magatartása azt mutatja, hogy az engedelmes évek az atya iránt
a szigorú kötelesség és nem a szerető szolgálat évei voltak.

(2) Egész magatartása az együttérzés teljes hiányát mutatja. Testvérére

úgy utal, mint aki az atya fia, nem az ő testvére. Az az önelégült jellem
volt, aki vidáman rúg még egyet a másikon, amikor az lent van.

(3) Különösen piszkos lelkű ember volt. Amíg ő nem említi a parázna
nőket, semmi említés nem történik róla. Kétségtelen, azokat a bűnöket
feltételezte, és azért vádolta testvérét, amelyek ő maga szeretett volna
elkövetni.

Újra itt van az a meglepő igazság, hogy könnyebb bocsánatot nyerni

Istentől, mint sok embertől. Isten sokkal kegyelmesebb ítéletében, mint
sok ortodox vallásos ember, mert Isten szeretete sokkal szélesebb, mint az
emberek szeretete. Isten akkor is megbocsát, amikor az ember megtagadja
 125

a megbocsátást. Ilyen szeretettel szemben mi nem lehetünk mások, mint

önfeledt hálaadó, szerető és csodálattal megtelő gyermekek.

A három elveszett dolog.

Meg kell jegyeznünk, hogy ez a három példázat nem egyszerűen három

megfogalmazása ugyanannak a dolognak. Különbség van köztük.
- A bárány puszta butaságból veszett el. Nem gondolkodott, ahogy sok
ember elkerülhetné a bűnt, ha idejében gondolkodna.
- A pénz nem saját hibájából veszett el. Sok embert félrevezetnek, és Isten
nem tartja bűntelennek azt, aki a másikat félrevezeti, vétkezni tanítja.
- A fiú szándékosan veszett el, egyszerűen hátat fordított atyjának. Isten
szeretete azonban legyőzi az ember ostobaságát, a kísértés csábító szavát,
sőt a szív határozott lázadását is.

16,1-13. A rossz ember jó példája

Nyilvánvaló, hogy ezt a példázatot nehéz magyarázni. Ez egy csapat

gonosztevőről szól, akikkel az ember bárhol találkozhat. Ámbár szolga
volt, de ő irányította gazdája egész vagyonát. Palesztinában sok távollevő
gazda volt. E gazda is ilyen lehetett, és egész üzletét a sáfárra bízta. A sáfár
sikkasztást követett el. Az adósok is gazemberek voltak. Kétségtelen,
amivel tartoztak, azt hitelben kapták. A hitelt Palesztinában nem pénzzel,
hanem természetben fizették. Gyakran egy meghatározott százaléka volt a
bérelt föld jövedelmének.

A sáfár tudta, hogy elveszítette állását. Ragyogó ötlete támadt.

Meghamisította a feljegyzéseket a könyvekben, úgy, hogy az adósoknak
sokkal kevesebbet kellett volna megadniuk, mint jog szerint járt volna.
Ennek kettős hatása volt. Először az adósok hálával tartoztak neki.
Másodszor - és ez a fontosabb - belevonta az adósokat saját csalásába. Ha
minden kötél szakad, zsarolhatja az adósokat. A gazda maga is zsivány-féle
ember lehetett, mert ahelyett, hogy elszörnyedt volna az egész dolgon, igen
értékelte az éles észt a dolog mögött, s valójában dicsérte a sáfárt azért,
amit tett. A példázat nehézsége abban van, hogy Lukács nem kevesebb,
mint négy erkölcsi tanítást szűr le belőle.

(1) A 8. versben az a tanítás, hogy "a világ fiai okosabbak a világosság

fiainál". Ez azt jelenti, hogy ha keresztyén olyan buzgó és találékony lenne
a jó cselekedetekben, mint a világ fiai abban, hogy pénzt és kényelmet
nyerjenek, sokkal jobb emberek lennének. Ha az emberek olyan figyelmet
 126

fordítanának azokra a dolgokra, amelyek lelküket érintik, mint teszik azzal,

ami az üzletet illeti, sokkal jobb emberek lennének. Nagyon igaz, hogy az
ember hússzor több időt, pénzt, erőfeszítést költ élvezeteire, hobbyjára,
kertjére, sportra, mint az egyházára. Keresztyénségünk akkor kezd hatásos
lenni, ha annyi időt és erőfeszítést áldozunk rá, mint világi
tevékenységünkre.

(2) A további versek tanítása az, hogy az anyagi javakat fel kell
használni barátságok kötésére ott, ahol az igazi és állandó értékei vannak
az életnek. Ezt két módon lehet tenni.

(a) Úgy kell tenni, hogy kihasson az örökkévalóságra.

- A régi rabbiknak volt egy közmondásuk: "A gazdag segíti a szegényt ezen
a világon, a szegény pedig segíti a gazdagot az eljövendő világon."
- Ambrosius ezt fűzi a bolond gazdag példázatához, aki nagy csűröket akart
építtetni, hogy felhalmozza javait: "A szegények keble, az özvegyek háza, az
árvák szája azok a csűrök, amelyek örökkévalóak." Ősi hit az, hogy a
szegények felé való jótékonyság bizonyítja az ember értékét az eljövendő
világon. Az ember igazi gazdagsága nem abban van, amit birtokol, hanem
amit szétoszt.

(b) Úgy kell tenni, hogy érintse ezt a világot is. Felhasználhatjuk
javainkat önzően, vagy az élet szolgálatára; nemcsak saját magunk
számára, hanem embertársainkéra is. Milyen sokan hálásak az idióta
otthonok és öreg otthonok szolgálatáért, ahol az egyház gondozza a
rászorulókat! Hány teológus hálás egy-egy gyülekezetnek azért a
támogatásért, amit ünnepeken kap! A pénz önmagában nem bűn, hanem
nagy felelősség, s aki mások segítésére használja azt, az tölti be jól ezt a
felelősséget.

(3) A 10-11. versek tanítása ez: ahogyan egy ember betölt egy kis
feladatot, bizonyítja alkalmasságát nagyobb feladatra. Ez nagyon igaz
földi dolgokra is. Nemigen emelkedik senki magasabb pozícióba, ha
alacsonyabb beosztásban nem bizonyította be becsületességét és
képességét. Jézus ezt az elvet kiterjeszti az örökkévalóságra is. Azt mondja:
a földön olyan dolgok vannak ránk bízva, melyek nem igazán sajátunk.
Nem vihetjük magunkkal, amikor meghalunk, csupán kölcsönbe kaptuk.
Csupán sáfárkodunk azzal. Az élet törvénye szerint nem állandó kincseink.
Másrészt a mennyben azt kapjuk, ami igazán, örökké és lényege szerint a
miénk. S hogy mit kapunk a mennyben, attól függ, hogyan használtuk a
dolgokat a földön. Hogy mit kapsz sajátodul, attól függ, hogyan használtad
azokat a dolgokat, amelyekkel csak sáfárkodtál.
 127

(4) A 13. vers leszögezi azt a szabályt, hogy nem szolgálhat egy szolga
sem két úrnak. A gazda tulajdona volt kizárólag a rabszolga. Manapság
egy dolgozó könnyen végezhet két munkát is. Egyet munkaidőben, egyet
szabadidőben. Lehet nappal hivatalnok, este zenész egy zenekarban. Sokan
kiegészítik fizetésüket a másodállásból származó jövedelmükkel. A
rabszolgának azonban nem volt szabad ideje. A nap minden perce, minden
energiája gazdájáé volt. Így Isten szolgálata sem lehet mellékállás, vagy
pótcselekmény. Ha az ember Isten szolgálatát választja, minden perc,
minden energia Istené, Isten a legkizárólagosabb ura életének. Vagy
teljesen az övéi vagyunk, vagy egyáltalán nem.

16,14-18. A változhatatlan törvény

Ez a szakasz két részre oszlik.

(1) Feddéssel kezdődik a farizeusok felé. Azt halljuk, hogy kigúnyolták

Jézust. A szó betű szerint azt jelenti, hogy felhúzták orrukat Jézusra. A
zsidók a földi sikerességet és jóságot összekötötték. A vagyon annak a jele
volt, hogy az illető jó ember. A farizeusok parádét csináltak a jóságból, s az
anyagi javakat a jóság jutalmának tekintették. Viszont mennél jobban
felmagasztalták magukat az emberek előtt, annál utálatosabbak lettek az
Isten előtt. Rossz dolog, ha egy ember magát jónak tartja, de az a
legrosszabb, ha az anyagi javakra mutat, mint ennek a jóságnak
megfellebbezhetetlen bizonyítékára.

(2) Jézus előtt a törvény és a próféták voltak Isten teljes kijelentései.

Jézus azonban Isten országát jött hirdetni. Amikor ez történt, azok az
emberek akikről a legkevésbé volt hihető, a vámszedők és bűnösök eljöttek
megostromolni Isten országát, ámbár a farizeusok és írástudók korlátokat
állítottak, hogy távol tartsák őket. Jézus azonban egy dolgot hangsúlyozott.
Isten országa nem a törvény vége. Igaz, a kis, részletes szabályok
eltöröltettek. De senki ne gondolja, hogy a keresztyénség olyan könnyű utat
kínál, ahol nem maradtak törvények. A nagy törvények változatlanul és
változhatatlanul állanak. Egyes héber betűk nagyon hasonlítanak egymásra,
ezeket csak a "serif" különbözteti meg, ami egy kis vonás a betűk felett,
vagy alatt. Még egy ilyen kis vonás sem változik meg a nagy törvényekben.

(3) Mint a soha nem változó törvény illusztrációját, a tisztaság

törvényét veszi elő Jézus. Jézusnak ezt a határozott megállapítását az
akkori zsidó élet hátterében kell megérteni. A zsidók dicsőítették a hűséget
és a tisztaságot. A rabbik ezt mondták: "Minden dolog felett szemet huny
Isten, kivéve a tisztátalanságot. A tisztátalanság Isten dicsőségét kisebbíti."
Egy zsidó inkább meghalt volna, mint hogy házasságtörést vagy
 128

gyilkosságot és bálványimádást kövessen el. A tragédia az volt ebben az

időben, hogy felbomlóban volt a házassági kötelék. Ne feledjük, hogy a
zsidó törvény szemében az asszony egy dolog volt. Az asszony csak akkor
válhatott el férjétől, ha az leprás, vagy hittagadó lett, vagy szüzet erőszakolt
meg. Máskülönben az asszonynak nem voltak jogai, sem hátrányos
helyzetére nem volt orvoslás. Ha elvált, legfeljebb az esküvői ajándékot
kapta vissza. A törvény szerint az asszonyt - ha akarta, ha nem - férje
kívánságára elválasztották; a férfit azonban csak akkor, ha akarta. Mózes
törvénye szerint - Deut 24,1 - "Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje
lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert valami
ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony
kezébe, és úgy küldje el a háztól." A váló levelet két tanú előtt kellett
aláírni, s így szólt: "Legyen ez az én válólevelem és elbocsátó levelem a te
számodra és felmentésem, hogy férjhez mehess ahhoz az emberhez, akihez
akarsz."

A válás ilyen egyszerű és könnyű dolog volt. Az egész a mózesi törvény

"ellenszenves" szavának a magyarázatán fordult meg. Két irányzata volt a
magyarázatnak.
(a) Shammaj rabbi azt vallotta, hogy ez csupán paráznaságot jelent,
semmi mást.
(b) Hillél azt mondta, jelenthet
- "étel odakozmálását,
- ha az utcán forgolódik,
- ha idegen emberrel áll szóba,
- ha férje hallatára tiszteletlenül beszél annak rokonairól,
- ha zsémbes természetű, s ennek mértéke az, hogy hangját meg lehet hal-
lani a szomszédban is".
Rabbi Akiba olyan messze ment, hogy azt mondta, válóok az is, ha egy
megfelelőbb asszonyt talál a férfi.

Mivel az emberi természet olyan, amilyen, a Hillél-irányzat volt a

legnépszerűbb. Jézus idejében olyannyira megromlottak a dolgok, hogy a
nők egyáltalán nem akartak férjhez menni, és a családi élet veszélybe
került. Jézus itt a házassági kötelék szentségét erősíti meg. Ez a mondás a
Mt 5,31-32-ben megismétlődik, ahol az egyetemes szabály alól kivételt
csupán a házasságtörés képez.

Gyakran úgy látjuk, a mi nemzedékünk rossz, azonban Jézus olyan

nemzedékben élt, amikor a dolgok minden tekintetben legalább ilyen
rosszak voltak. Ha megrontjuk a családi életet, a keresztyén élet igazi
alapját rontjuk meg, és Jézus itt adja azt az erőt, ami az embert harcaiban
megnyugtatja.
 129

16,19-31. A nemtörődöm ember büntetése

Ez a példázat olyan mesterien van megalkotva, hogy egyetlen felesleges

szó sincs benne. Nézzük meg a benne említett két szereplőt!

(1) Először itt van a gazdag ember, akit rendszerint Dives-nek neveznek,
ami latinul gazdagot jelent. Minden kifejezés hozzátesz valamit ahhoz a
luxushoz, amiben élt.

"Bíborba és patyolatba öltözött." Ez a főpapok ruhájának a leírása, és egy

ilyen ruha kb. 3-4 ezer Ft-ba kerülne ma (1973-ban Magyarországon - a
másoló megjegyzése 1995-ben). Óriási összeg ez, amikor egy munkás napi
fizetése kb. 10 Ft-nak megfelelő összeg volt.

"Mindennap dúsan lakmározott." A lakmározást kifejező görög szó a

torkosság, inyencség exotikus drága étkezéseit jelenti. Minden nap ezt tette.
Így határozottan és szándékosan megszegte a Tízparancsolatot. Ez ugyanis
nemcsak a munkát tiltja meg szombaton, hanem azt is mondja, hogy "hat
napon át munkálkodjál". (Ex 20,9.) Egy olyan országban, ahol a nép
szerencsés volt, ha egy héten egyszer ehetett húst, s a hat napon át
dolgozott. A Dives a lustaság és élvezet megtestesítője. Lázár várt a Dives
asztaláról lehulló morzsákra. Jézus idejében sem kést, sem villát, sem
kanalat nem használtak. Kézzel ették az ételt, és a nagyon gazdag házaknál
a kezüket kenyérbélbe törölték, s a morzsákat leszórták az asztal alá.
Ezekre vár Lá-
zár. A Dives a luxus gazdagság képét mutatja.

(2) Másodszor itt van Lázár. Nagyon különös, hogy az összes példázatban
ő az egyetlen szereplő, akinek neve van. A név az Eleázár latinos formája,
jelentése: "Isten az én segítségem." Koldus volt, teste fekélyekkel borítva.
Olyan gyámoltalan, hogy az őt háborgató utcai kutyákat sem tudta
elkergetni, amelyek tisztátalan állatok voltak. Lázár a gyámoltalan és
szánalmas szegénységnek a képe.

Ilyen a földi helyzet, és hirtelen az eljövendő világra vált a kép. Ott van
Lázár a dicsőségben és Dives a gyötrelemben. Mi volt a Dives bűne?
- Nem zavartatta el Lázárt a kapuja elől,
- nem ellenezte, hogy kapjon az asztaláról lehullott morzsalékból.
- Nem rugdosta addig, míg el nem hordta magát.
-Nem volt kegyetlen hozzá.
A Dives bűne az volt, hogy sohasem vette észre Lázárt. Úgy fogadta el
Lázárt, mint ami hozzátartozik a tájképhez, teljesen természetesnek és
 130

elkerülhetetlennek tekintette, hogy Lázár fájdalomban és éhségben

feküdjön, mialatt ő a luxusban fetreng. Ahogy valaki mondta: "Nem az
juttatta a pokolba Divest, amit tett, hanem, amit nem tett, amit
elmulasztott." Dives bűne az volt, hogy el tudta nézni a világ szenvedését
és nyomorúságát úgy, hogy nem tett semmit enyhítésére. Nem ébredt
szívében könyörület embertársa éhsége és betegsége láttán. Azt az embert
látjuk benne bűnhődni, aki nem vesz észre magán kívül senki mást.

Keménynek tűnik annak a kívánságnak a visszautasítása, hogy

figyelmeztethesse testvéreit. De az a meztelen igazság, hogy ha az ember
birtokolja Isten igéjét, s bárhova néz, vigasztalásra váró szomorúságot lát,
kielégítésre váró szükséget, gyógyításra váró fájdalmat, s nem indul meg
szíve ezeken, s nem indítja cselekedetre, akkor semmi sem változtathatja
meg.

Rettenetes figyelmeztetés az, hogy a Dives bűne nem a rossz dolgok

cselekedete volt, hanem a meg nem cselekedett jó.

17,1-10. A keresztyén élet törvényei

Ez a szakasz négy különböző és egymással kapcsolatban nem lévő részből

áll.

(1) Az 1-2. versek elítélik azt az embert, aki másokat bűnre tanít. A mi
fordításunk nagyon helyesen botránkozást fordít. A görög szó "skandalon"
ugyanis két jelentést tartalmaz.
(a) Eredetileg csapdába csalogató botot jelentett. Ez az állatot a csapdához
csalta, s amikor megérintette, foglyul esett.
(b) Jelent minden dolgot, ami az ember útjába kerülve csapdába ejti, bűnbe
viszi.
Jézus azt mondja, lehetetlen olyan világot formálni, amiben kísértések ne
lennének, de jaj annak az embernek, aki bűnre tanítja a másikat, vagy
megrontja a másik ártatlanságát. Mindenki megkapja az első csábítást a
bűnre, az első lökést a rossz útra.

Egy lelkész mondott el egy történetet egy öreg emberről, aki haldoklott.
Valami nyilvánvalóan aggasztotta, végül elmondta, mi az. "Amikor fiatal
voltam, gyakran játszottam a mezőn. A közepe táján útkereszteződés volt. A
keresztútnál egy rozoga útjelző volt felállítva. Emlékszem, egy napon
körülfordítottam a táblákat és rossz irányba állítottam be. Kíváncsi vagyok,
azóta hány embert küldtem így el helytelen útra." Isten nem hagyja
büntetlenül azt az embert, aki az élet útján egy fiatalabb, vagy gyengébb
testvérét rossz irányba küldi.
 131

(2) A 3-4. versek a megbocsátás fontosságát hirdetik a keresztyén

életben. Hétszer való megbocsátásról van szó. A rabbik azt tartották, hogy
ha valaki háromszor megbocsát felebarátjának, tökéletes ember. A
keresztyén mérték megduplázza a rabbinusi mértéket, és még hozzá is tesz
egyet. Nem matematikai kalkuláció dolga ez, egyszerűen azt jelenti, hogy a
keresztyén megbocsátás mértéke felül kell, hogy múlja a legjobbat is, amire
a világ képes.

(3) Az 5-6. versek azt mondják el, hogy a hit a legnagyobb erő a
világon. Ne feledjük, hogy keleti szokás volt a lehető legelevenebb nyelvet
használni. Ez a mondás azt jelenti, hogy ami lehetetlennek látszik is,
lehetséges, ha hittel közelítjük meg. Csak gondoljunk a tudomány
csodáira, az orvosi gyógyítás eredményeire, melyek ma megvalósulnak,
amelyek ötven évvel ezelőtt lehetetlennek tűntek volna. Ha úgy közelítünk
egy dologhoz, hogy "nem lehet megtenni", nem lesz megtéve. Ha azonban
így: "meg kell tenni", olyan alkalmak nyílnak, hogy megvalósul. Ne
feledjük, hogy nem egyedül közeledünk a feladatokhoz, hanem Istennel,
Isten minden erejével!

(4) A 7-10. versekkel kapcsolatban ne feledjük, hogy Isten sohasem

válik adósunkká, és nincs követelnivalónk vele szemben. Amikor a
tőlünk telhető legjobbat tesszük, csupán a kötelességünket teljesítjük. Az
pedig, aki csak kötelességét teljesítette, azt tette, amire kényszeríteni is
lehetett volna. Talán lehetséges eleget tenni a törvény követelményének, de
minden szerető szív tudja, hogy semmi sem elégítheti ki a szeretet igényét,
amit valaha tett.

17,11-19. A hála ritkasága

Amikor ez történt, Jézus Galilea és Samária határán volt. Tíz bélpoklosból

álló csoporttal találkozott. Tudjuk, hogy a zsidók nem kereskedtek a
samaritánusokkal, s ebben a csoportban legalább egy samaritánus volt. Itt a
példa az élet egyik nagy törvényére. A közös szerencsétlenség lerontotta a
faji és nemzetiségi határokat. A lepra közös tragédiájában elfelejtették,
hogy zsidók vagy samaritánusok, csak arra emlékeztek, hogy szükségben
lévő emberek.
Azt mondják, ha áradás seper végig egy területen, a vadak összegyűlnek
egy kiemelkedő helyre, ami magasabban van. Ott láthatók egymás mellett
azok az állatok, melyek természet szerint ellenségek, s bármikor máskor
mindent elkövetnének, hogy megöljék egymást. Bizony igaz, hogy az egyik
dolog, ami így összegyűjti az embereket, közös szükségük Istenre.
 132

A leprások távol állottak. (Lev 13,45-46; Num 5,2.) Nem volt

meghatározva, hogy milyen távol kellett megállni, de tudjuk, hogy legalább
ötven méter volt, ha a leprások irányából fújt a szél az egészségesek felé.
Semmi sem mutatja jobban kirekesztettségüket, mint ez.

Nincs még egy történet az evangéliumokban, amelyik olyan élesen

mutatná az emberi hálátlanságot, mint ez. A leprások elkeseredett
könyörgéssel jöttek Jézus elé. Meggyógyította őket, és kilenc sohasem jött
vissza, hogy megköszönje azt.

Gyakran, amikor az ember megkapja azt, amit kér, sohasem tér vissza.

(1) A gyerekek olyan sokszor hálátlanok szüleikkel szemben. Vannak

életünknek időszakai, amikor ha egy hétig nem törődnének velünk, életben
sem maradnánk. Minden élőlény közül az embernek van a leghosszabb
időre szüksége ahhoz, hogy gondoskodni tudjon az élete számára
nélkülözhetetlen dolgokról. Hosszú évekig szó szerint mindenben szüleink
gondoskodásától függött életünk. S eljön az a nap, amikor kényelmetlenné
válnak az öreg szülők. Nagyon kevés fiatal gondol arra, hogy visszafizesse
azt az adósságot, amivel tartozik. Amint a Lear király mondja saját
tragédiájának napjaiban: "Hálátlanság, te márvány szívű ördög,
utálatosabb, ha gyermekben lakol, a tenger szörnyinél." (Shakespeare)

(2) Sokszor hálátlanok vagyunk embertársainkkal szemben. Kevesen

vannak, akik ne köszönhetnének sokat embertársaiknak. Sokan vannak,
akik azonnal el akarják felejteni ezt, de kevesen vannak végül, akik
meghálálnák, amit kaptak. Gyakran megtörténik, hogy egy barát, tanár,
orvos olyat tesz értünk, amit lehetetlen megfizetni. Az élet tragédiája az,
hogy meg sem próbálkozunk vele. "Fújj, fújj téli szél, te nem vagy oly fájó,
mint az emberi hálátlanság!" (Shakespeare)

(3) Sokszor hálátlanok vagyunk Isten iránt. Keserű szükségek idején

komor buzgalommal imádkozunk, s amikor elmúlik ez az idő,
megfeledkezünk Istenről. Sokan evés előtt nem adnak hálát Istennek. Ő
egyszülött Fiát adta nekünk, s olyan sokszor mi egy köszönő szót sem
adunk neki. A legjobb hálaadás Isten iránt, hogy megpróbálunk egy kicsit
jobban rászolgálni jóságára és kegyelmére. "Áldjad én lelkem az Urat, és
meg ne feledkezzél semmi jótéteményéről!" (Zsolt 103,2.)

17,20-37. Eljövetelének jelei

Két igen nehéz szakasszal van itt dolgunk. A 20-21. versekben Jézus a
farizeusoknak arra a kérdésére válaszol, hogy mikor jön el az Isten
 133

országa. Azt mondja, nem jelekkel jön, amit meg lehetne figyelni. A szó,
amit használ az, amit az orvos a beteg szimptómáinak megfigyelésére
alkalmaz. Nem vagyunk teljesen biztosak, mit akart itt mondani Jézus. Az
eredeti szöveg két dolgot jelenthet.

(a) "Isten országa bennetek van", ami azt jelenti, hogy az emberek
szívében dolgozik. Isten országa nem új dolgokat, hanem új embereket hoz
létre. Nem az anyagi dolgokban, hanem az ember szívében végbemenő
forradalom.
(b) Jelentheti: "Isten országa közöttetek van". Ez magára Jézus Krisztusra
vonatkozik. Ő maga volt Isten országának megtestesülése, de ők nem
ismerték fel. Mintha ezt mondta volna: "Isten minden ajándéka és titka itt
van jelen, de ti nem akarjátok azt elfogadni."

A 22-37. versek Jézus második visszajöveteléről szólnak. Ebből a nehéz

szakaszból csak azokat a dolgokat emeljük ki, amelyek bizonyosak, és
igazságuk már most nyilvánvalók előttünk.

(1) Lesznek idők, amikor a keresztyének sóvárogni fognak Krisztus

visszajövetelére. Mint a mártírok, úgy kiáltanak: "Meddig még, ó, Uram!"
(Jel 6,10.) De meg kell tanulniuk a türelem lámpáinak meggyújtását és
várni. Isten maga választja meg cselekvésének idejét.

(2) Krisztus visszajövetele biztos, de az ideje teljesen ismeretlen.

Minden spekuláció hiábavaló és haszontalan. Az emberek hamis
próféciákkal és jövendölésekkel lépnek majd fel. Nem szabad mindennapi
munkánkat félre tenni és követni őket. A legjobb mód, melyben Krisztus
visszajövetele érheti az embert, ha hűségesen, alázatosan odafigyelve végzi
kötelességét. Amint egy nagy írásmagyarázó mondta: "Előre senki sem
láthatja, de mindenki meg fogja látni."

(3) Amikor ez a nap eljön, Isten ítélete fog munkába állni, és két ember
közül, akik életüket egymás mellett élték le, "egyik felvétetik, a másik
otthagyatik". Nagy figyelmeztetés ez! Bizalmas kapcsolat egy jó emberrel
még nem garantálja a mi üdvösségünket. Csak a Jézussal való kapcsolat.

"Senki sem mentheti meg az ő testvérét." Vajon nem hagyják-e sokszor az

egyháztagság kötelességét a családban egy személyre? Vajon nem hagyja-e
sok férj a templomba járás kötelességét a feleségére? Isten ítélete
személyes ítélet. Megbízással nem teljesíthetjük kötelességünket Isten
iránt, sem kapcsolatokon keresztül. Gyakran "egyik felvétetik, a másik
otthagyatik".
 134

(4) Amikor megkérdezték Jézust, mikor fog ez megtörténni, egy jól

ismert példabeszéd idézetével felelt. "Ahol a test, oda gyűlnek össze a
saskeselyűk is." Ez egyszerűen azt jelenti, hogy egy dolog akkor történik
meg, ha megvannak a feltételei. Ez azt jelenti számunkra, hogy Isten újra
az őáltala jónak látott időben hozza el Jézus Krisztust. Nem tudjuk ezt az
időt. Nem is szabad spekulálnunk ezzel kapcsolatban. Úgy kell élnünk,
hogy amikor eljön, reggel, délben vagy este, készen találjon bennünket.

18,1-8. Állhatatosság az imádságban

Ez a példázat olyan dolgot mond el, ami megtörténhetett, és meg is történt

Palesztinában. Két szereplője van.

(1) A bíró nem zsidó lehetett, mivel minden közönséges vita a vének elé
került, és egyáltalán nem nyilvános bíróság elé. Ha a zsidó törvény szerint
egy dolgot bíróság elé kellett vinni, egy ember nem alkothatott bíróságot.
Mindig három bíró volt: egy vádló, egy védő és egy semleges. Ez a bíró
egy magisztrátus lehetett, akit Heródes, vagy a rómaiak neveztek ki. Az
ilyen bírók hírhedtek voltak. Ha a felperes meg nem vesztegette pénzzel,
hogy hozzon ítéletet, nem volt remény arra, hogy ügyét befejezze. Azt
mondták róluk, hogy meghamisították az igazságot egy főzet húsért.
Szójátékot csináltak címükből is. Hivatalos rangjuk "dayyanech Gezeroth"
volt, ami azt jelenti, hogy büntetőbíró. Népiesen "dayyanech Gezeloth"-
nak nevezték, ami rabló-bírót jelentett.

(2) Az özvegy mindazok szimbóluma, akik szegények és védtelenek

voltak. Nyilvánvaló, hogy minden anyagi forrás híján nem volt reménysége
arra, hogy valaha is igazságot nyer egy ilyen bíróságtól. Azonban volt egy
fegyvere, a kitartás. Lehetséges, hogy végül is, amitől a bíró félt, a fizikai
erőszak volt. A szó, amit így fordítunk "ne zaklasson engem", jelentheti:
"kékre-zöldre ver". Kitartása végül mindenképpen megteremte gyümölcsét.
Ez a példázat hasonlít az éjszaka zörgető barát példázatához. Nem
hasonlítja ez Istent az igazságtalan bíróhoz, hanem ellentétbe állítja egy
ilyen személlyel. Ebben a példázatban Jézus azt mondja: "Ha végül egy
igazságtalan és kapzsi bíró rákényszeríthető, hogy egy özvegynek igazságot
szolgáltasson, mennyivel inkább Isten, aki szerető Atya, meg fogja adni az
ő gyermekeinek, amire szükségük van. "

Ez igaz, de ne gondoljuk, hogy mindent megkaphatunk, amiért

imádkozunk. Gyakran vissza kell utasítania az Atyának gyermeke kérését,
mivel tudja, hogy amit kér, inkább ront, mint segít. Isten ilyen. Mi nem
tudjuk, mi fog történni a következő órában, vagy a jövő héten, hónapban,
vagy évben. Csak egyedül Isten látja az egész időt, és ezért csak Isten tudja,
 135

mi jó nekünk hosszú távon. Ezért mondja Jézus, soha ne bátortalanodjunk

el az imádságban. Ez az amiért kíváncsi, vajon az emberek hite kiállja-e a
hosszú késedelmet az Ember Fia eljöveteléig. Sose fogunk belefáradni az
imádságba, hitünk nem fog elcsüggedni, ha miután Istennek ajánlottuk
imánkat, hozzátesszük a tökéletes imádságot: "legyen meg a te akaratod".

18,9-14. A gőg bűne

Palesztinában a kegyes három imaórát tartott. Reggel 9, déli 12 és délután

3-kor. Az imát különösen hathatósnak tartották, ha az a templomban
hangzott el. Így ezekben az időpontokban sokan mentek fel a templom
udvarába imádkozni. Jézus két emberről beszélt, akik imádkozni mentek.

(1) Ott volt a farizeus. Nem azért ment valójában, hogy Istenhez
imádkozzon. Önmagának imádkozott. Az igazi imádság egyedül Istenhez
szól, és senki máshoz. Egy amerikai cinikusan úgy jellemzett egy
prédikátort, amint imádkozott, "a legékesebben szóló imádság, amit valaha
mondtak egy bostoni hallgatóságnak".

A farizeus önmagáról tett bizonyságot Isten előtt. A zsidó törvény egy

kötelező böjtöt írt elő, ez az engesztelő áldozat napján volt. De azok, akik
különleges kegyet akartak kiérdemelni, hétfőn és csütörtökön is böjtöltek.
Megjegyzendő, hogy ezek voltak a piaci napok, amikor Jeruzsálem tele
volt vidéki emberrel. Akik böjtöltek, kifehérítették arcukat, használt
ruhákban jelentek meg, és ezek a napok biztosították a legnagyobb
közönséget kegyességükhöz.

A léviták tizedet kaptak minden termékből. (Num 18,21; Deut 14,22.) Ez a

farizeus azonban mindenből tizedet adott, abból is, amiből nem kellett.
Egész magatartása jellemző a farizeusokra. Egy bizonyos rabbinak van egy
feljegyzett imája, amely így szól: "Köszönöm neked, Uram, Istenem, hogy
részt adtál nekem azokkal, akik az akadémiában ülnek, és nem azokkal,
akik az utcasarkon. Mert én is korán kelek, ők is korán kelnek. Én korán
kelek a törvény szavaihoz, és ők korán kelnek a hiábavalóságokhoz. Én is
dolgozom, ők is dolgoznak. Én dolgozom, és jutalmat nyerek; ők dolgoznak,
és nem nyernek jutalmat. Én is futok, ők is futnak. Én futok az eljövendő
életre; ők a pusztulásnak vermébe."

Feljegyezték, hogy Rabbi Simeon Ben Joachai egyszer ezt mondta: "Ha
csak két igaz ember van a világon, akkor ez én és a fiam vagyunk; ha csak
egy, akkor az én vagyok." A farizeus valójában nem imádkozni ment,
hanem informálni Istent arról, hogy ő milyen jó.
 136

(2) Ott volt a vámszedő. Távol állott, szemét sem merte felemelni az égre.
Így imádkozott: "Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!" Jézus azt
mondja: "Ez a megtört szívből fakadó, önmagától megundorodott ima az,
ami elfogadásra talált Isten előtt."

Két biztos dolgot mond ez a példázat nekünk az imádságról.

(a) A gőgös ember nem tud imádkozni. A menny kapuja olyan alacsony,
hogy senki sem léphet be azon, csak térden csúszva. Minden, amit egy
ember mondhat, ez: "Nincs más bárány és nincs más név, nincs más
remény tengeren, földön, égen, bűntől, szégyentől nincs más menedék
őrajta kívül."

(b) Senki sem tud imádkozni, aki megveti embertársát. Az imádságban

mi nem emelhetjük magunkat embertársaink fölé. Ne feledjük, hogy mi is,
akik Isten kegyelmes trónja előtt térdelünk, bűnösök vagyunk a bűnösök,
szenvedők, szomorú emberek nagy seregéből.

(3) Igazi imádság abból származik, ha életünket Isten élete mellé

állítjuk. Kétségtelen, minden igaz volt, amit a farizeus mondott: böjtölt,
pontosan adta meg a tizedet, nem volt olyan, mint a többi ember,
legkevésbé volt olyan, mint a vámszedő. A kérdés azonban nem ez:
"vagyok-e olyan, mint embertársam?" Hanem: "Vagyok-e olyan jó, mint
Isten?"

Egyszer Skóciából Angliába utazva, Yorkshireben láttam egy kis házat,

ami szinte sugárzó fehérre volt festve. Néhány nap múlva visszafelé
utaztam, hó esett, s mindent beborított köröskörül. A kis házhoz ért a vonat,
de most fehérsége drapp volt, vagy szürke, összehasonlítva a frissen hullott
hóval. Minden azon múlik, kihez hasonlítjuk magunkat. Ha életünket Jézus
csodálatos életével hasonlítjuk össze, Isten szentségével, nem marad más,
mint ezt mondanunk: "Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!"

18,15-17. A Mester és a gyermekek

A palesztinai anyák körében szokás volt, hogy gyermekeiket azok első

születésnapján elvitték egy híres rabbihoz, hogy áldja meg őket. Jézustól is
ezt akarták ezek az anyák megkapni. Ne gondoljuk, hogy a tanítványok
kemények és kegyetlenek voltak. Éppen Jézus iránti figyelmességük tétette
velük azt, amit tettek. Emlékezzünk arra, hova volt Jézus menendő.
Jeruzsálembe ment, hogy meghaljon a kereszten. A tanítványok láthatták
 137

arcán szíve belső feszültségét, és nem akarták, hogy zavarják Jézust.

Otthon gyakran mondják a gyerekeknek: "Ne zavard a papát, fáradt és
kimerült ma!" Pontosan ezt érezték a tanítványok is Jézussal kapcsolatban.
Az összes evangéliumi történet között az egyik legdrágább dolog az, hogy
Jézusnak volt ideje a gyermekek számára akkor is, amikor a Jeruzsálem
felé ment, hogy meghaljon.

Mit értett Jézus azon, hogy Isten országa a gyermeki lelkület számára
lett készítve? Melyek azok a gyermeki tulajdonságok, amelyekre
gondolt?

(1) A gyermek még nem vesztette el csodálkozó képességét. Tennyson

elmondja, hogy egyszer, amikor hajnalban készült lefeküdni, bement kis
unokája szobájába, s meglátta a gyermeket, amint imádkozott a
napsugárhoz, amely az ágy lábán játszott. Amint korosodunk, a világ
velünk öregszik, szürkül és fárad. A gyermek olyan világban él
csodálkozással, amelyben Isten mindig közel van.

(2) A gyermek egész élete bizalomra alapszik. Amíg gyermekek

vagyunk, nem kíváncsiskodunk, honnan jön a következő eledel, vagy miből
lesz ruha. Elmegyünk iskolába abban a bizonyosságban, hogy az otthon vár
bennünket, amikor hazatérünk, és minden készen vár, amire
kényelmünkhöz szükség van. Amikor utazunk, nem aggódunk, hogy
jegyünk ki van-e fizetve. Tudjuk, hogy szüleink az utat is ismerik, és
odavisznek bennünket biztonságban, ahova kell. A gyermek teljes
bizalommal van szülei iránt, ahogy minekünk kell lennünk a mi nagy
Atyánk, Isten iránt.

(3) A gyermek természetesnek veszi, hogy engedelmeskednie kell. Igaz,

van, amikor engedetlen, és vitázik szülei parancsával. De ösztöne az
engedelmesség. Nagyon jól tudja, hogy nem szabad engedetlenkednie.
Nem boldog, ha engedetlen. Szíve mélyén szülei szava neki törvény.
Nekünk is így kell lennünk Istennel.

(4) A gyermeknek csodálatos a megbocsátó képessége. Majdnem minden

szülő volt már igazságtalan gyermekével szemben. Mi egy engedelmességi
színvonalat kívánunk, jó modort, finom nyelvezetet, illedelmességet,
aminek mi ritkán teszünk eleget. Időről időre olyan dolgokat várunk el
tőlük, amit mi ritkán teszünk. Ha mások úgy kezelnének minket, mint mi
gyermekeinket, a puszta igazság mértékével, sohasem bocsátanánk meg
nekik. A gyermek megbocsát, elfelejt, fel sem vesz dolgokat, amíg fiatal.
Mennyivel szebb lenne a világ, ha meg tudnánk bocsátani, ahogy egy
gyermek megbocsát!
 138

Elevenen tartani a csodálat lelkét, kétség nélküli bizalomban élni,

ösztönösen engedelmeskedni, megbocsátani és felejteni, ez a gyermekies
lelkület és útlevél Isten országába.

18,18-30. Az ember, aki nem akarta megfizetni az árat

Ez a gazdag ember úgy szólította meg Jézust, ahogyan egy zsidó számára
példa nélkül való. Az egész zsidó irodalomban nem fordul elő, hogy
bármelyik rabbit "jó mester"-nek szólítottak volna. A rabbik azt mondták,
semmi sincs, ami jó, csak a törvény. Jézusnak ilyen módon való
megszólítása nagyon hízelgő csengésű. Jézus tehát elkezdte visszavezetni
őt és gondolkodását Istenhez. Jézus mindig biztos volt abban, hogy erejét,
üzenetét Istentől kapta. Amikor a kilenc leprás elmulasztotta a visszatérést,
Jézus nem azon szomorodott el, hogy elfejeltettek visszajönni, neki
köszönetet mondani, hanem hogy nem jöttek vissza Istent dicsőíteni. (Lk
17,18.)

Vitán felül áll, hogy ez az előkelő ember jó ember volt, de érezte szíve és
lelke mélyén, hogy ha meg akarja találni mindazt, ami hiányzik az életéből,
el kell adnia minden vagyonát, szétosztani a szegények között, és követni
őt.

Miért támasztotta Jézus éppen ezt a követelményt ezzel az emberrel

szemben?

Amikor Jézus meggyógyította az embert a gazarénusok vidékén, az szerette

volna követni őt, de Jézus azt mondta neki, hogy maradjon otthon. (Lk
8,38-39.) Miért ez a nagyon eltérő tanács? Van egy evangélium, "A zsidók
evangéliuma" a neve, nagy része elveszett, de egyik megmaradó töredéken
van egy összegezés erről a történetről, ami kulcsot ad a megértéséhez.

"A másik gazdag ember ezt mondta Jézusnak: Mester, milyen jó dolgot kell
nekem valójában tennem, hogy éljek? Jézus ezt mondta neki: Ember,
engedelmeskedj a törvénynek és a prófétáknak. Ő azt mondta: Megtettem.
Jézus ezt mondta: Menj el, és oszd szét minden vagyonodat a szegények
között, és jer, kövess engem. A gazdag ember elkezdette vakargatni a fejét,
mivel nem tetszett neki e parancsolat. Az Úr ezt mondta neki: Miért
mondod, hogy engedelmeskedtél a törvénynek és a prófétáknak, hiszen az
van megírva a törvényben: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és nézd,
 139

sok felebarátod van, Ábrahám fiai, akik haldokolnak az éhségtől, és a te

házad tele van sok kinccsel, és egyet sem adsz abból nekik. Akkor
megfordult, és azt mondta Simonnak, aki mellette ült: Simon, Jóna fia!
Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdag embernek belépni a
mennyek országába."

Itt van a titka, és tragédiája a gazdag embernek. Végzetesen önző életet élt.
Gazdag volt, de semmit sem adott másoknak. Igazi istene a kényelem volt,
és amit igazán imádott, az vagyona és javai voltak. Ezért mondta Jézus,
hogy ossza mindenét széjjel. Sokan vannak, akik javaikat arra használják,
hogy másoknak kényelmet, örömet, jót szerezzenek. Ez a gazdag azonban
csak saját céljaira használta. Ha valakinek az az istene, amire idejét,
gondolatait, energiáját, hódolatát szenteli, akkor ennek a vagyon volt az
istene. Ha valaha is meg akarta találni a boldogságot, mindezt szét kellett
volna osztania, és ugyanolyan erővel élnie mások javára, amilyennel sokáig
önmagának élt.

Jézus folytatta: "Könnyebb a tevének a tű fokán keresztül menni, mint egy

gazdag embernek Isten országába bejutni." A rabbik nagyon gyakran
beszéltek az elefántról, mint valami fantasztikus, lehetetlen jelképről, amint
megpróbál átbújni a tű fokán.

Jézus képének két eredete lehetett:

(1) Azt mondják, hogy a Jeruzsálembe vezető nagy kapu mellett, amin a
forgalom zajlott, volt egy kis kapu, olyan széles és magas, hogy egy ember
átfért rajta. Azt mondták, hogy ezt a kis kaput hívták tűfokának, s a kép azt
jelképezi: lehetetlen a tevének átférkőznie rajta.

(2) A görög szó a tevére "kamelos". De van egy másik szó, amely nagyon
hasonlóan hangzik: "kamilos". Ez hajókötelet jelent. Lehet, hogy Jézus ezt
mondta: könnyebb befűzni a hajókötelet egy tűbe, mint egy gazdag
embernek bejutni Isten országába. Miért van ez így? Mert a vagyon egész
tendenciája az, hogy az ember minden gondolatát ideköti ehhez a földhöz.
Olyan sok dolog forog kockán itt a földön, hogy soha nem akarja elhagyni,
és nem gondol másra. Nem bűn az, ha valakinek vagyona van, de nagy
felelősség és nagy veszély a lélek számára.

Péter rámutat, hogy ő és tanítványtársai mindent elhagytak, és követik

Jézust. Jézus megígérte, hogy sohasem fog senki lemondani bármiről Isten
 140

országáért úgy, hogy sokszorosan vissza ne kapja azt. Az egész keresztyén

nép tapasztalata bizonyítja azt, hogy ez igaz. Egyszer valaki felidézte
David Livinstonnak a megpróbáltatásokat, szenvedésekeket, felesége
elvesztését, egészségének megromlását az Afrikában töltött misszióban, s
ezt mondta neki:
- Te milyen óriási áldozatokat hoztál! Livingston így válaszolt:
- Áldozatotkat? Sohasem hoztam egyetlen áldozatot sem életemben.

Annak a számára, aki a keresztyénség útján jár, vannak dolgok, melyeket a

világ nehéznek tart, de mindezeken túl és mindezek mögött békesség van,
amit a világ nem adhat és el sem ragadhat.

18,31-34. A kereszt

Két fajta bátorság van.

(a) Egyik az, amikor az ember váratlanul, figyelmeztetés nélkül szembe
találja magát valami veszéllyel vagy krízissel, és habozás, gondolkodás
nélkül beleveti magát.
(b) Aztán ott van annak az embernek a bátorsága, aki látja a rettenetes
helyzetet, ami előtte van, és tudja, hogy semmi átmeneti meneküléssel el
nem kerülheti azt, és szilárdan ingadozás nélkül szembenéz vele.

Nem kétséges, hogy melyik a nagyobb bátorság. Sok ember képes

hőstettekre pillanatnyi indulatában, de a legnagyobb bátorságra ahhoz van
szükség, hogy állandóan szembenézzen azzal, ami előtte ráleselkedik,
amitől menekülhetne, ha meghátrálna, de nem hátlál meg.

Egyik író írja novellájában, hogy két gyermek egy játékot játszva megy az
utcán. Egyik ezt mondja a másiknak: "Ahogy mégy tovább az utcán, tégy
úgy, mintha a sarkon valami rettenetes dolog várna rád! Menj oda, és nézz
szembe vele!" "Hú, az nagyon izgalmas lesz!" - mondta a másik.

Jézus számára nem egy tettetett dolog volt ez. Sötét igazság volt, hogy
valami rettenetes dolog vár rá. Tudta, mit jelent a keresztre feszítés. Látott
ilyet, és mégsem hátrált meg. Ha semmi mást nem tett volna, ezzel akkor is
a minden idők legbátrabb emberei közé tartozna.

Gyakran csodálkozunk, miért okozott olyan sokkot és összeomlást a

tanítványok számára a kereszt, hiszen Jézus gyakran figyelmeztette őket
arra, mi fog vele történni Jeruzsálemben. Az igazság az, hogy nem tudták
felfogni azt, amit nekik mondott. El voltak telve a hódító király eszméjével.
Még mindig abba kapaszkodtak, hogy hatalmát megmutatja Jeruzsálemben,
és lesepri ellenségeit a föld színéről.
 141

Nagy figyelmeztetés ez minden hallgató felé. Nincs senki olyan vak, mint
aki nem akar látni. Az emberi elme hajlik arra, hogy csak azt hallja, amit
hallani akar. Van egy olyan állapot, amikor a lélek mélyén azt hisszük,
hogy ami kellemetlen, az nem lehet igaz, amit nem szeretnénk, hogy
megtörténjen, az nem történhet meg. Az ember mindig küzd azért, hogy azt
hallhassa, amit szeretne hallani.

Egy másik megjegyzendő dolog. Jézus sohasem jelentette a keresztet úgy,

hogy ne beszélt volna a feltámadásról is. Tudta, hogy gyalázat vár rá, de
hasonlóan bizonyos volt abban is, hogy ez után a dicsőség következik.
Tudta, mi volt az, amit az emberi gonoszság tehet, de tudta azt is, amit
Isten hatalma tehet. A végső győzelem bizonyosságában nézett szembe a
kereszt szégyenével. Tudta, hogy "kereszt nélkül nincs korona".

18,35-43. Az ember, akit nem lehetett elhallgattatni

A legkiemelkedőbb dolog ebben a történetben a vak ember elkeseredett

kitartása. Jézus Jeruzsálembe ment a húsvéti ünnepekre. Ilyenkor
zarándokok utaztak együtt, csoportokba verődve. A rabbik egyik
legáltalánosabb tanítási módja a menet közben való beszélgetés volt. Ezt
tette Jézus is, és a zarándok-sereg körülfogta őt, hogy mindent hallhasson,
amit majd mond.

Abban az időben amint egy zarándokcsapat átvonult egy falun vagy váro-
son, azok akik nem mehettek fel az ünnepre, kiálltak az útfélre, hogy
láthassák az elvonuló menetet, és integessenek neki. Ezek között ült a vak
ember is. Amint hallotta a tömeg zsongását, megkérdezte, mi történt.
Megtudta, hogy Jézus megy el arra. Azonnal elkezdett Jézushoz kiáltani
segítségért és gyógyulásért. Mindenki csitította. A Jézus körül álló emberek
a vak ember ordítozása miatt nem hallották, mit mond Jézus. A vakot
azonban nem lehetett elhallgattatni. Újra kiáltott. Kiáltását más szó fejezi ki
a 38. és más a 39. versben. A 39. versben a szó a fékezhetetlen indulat
kitörését kifejező ordítást, szinte vadállati üvöltést jelent. Ez jól mutatja e
vak ember végleges elszántságát. Jézus megállt és a vak elnyerte az oly
szenvedélyesen óhajtott gyógyulást.

Két dolgot mond a történet.

(1) Mond valamit a vakról, aki eltökélte magát, hogy szemtől szembe
akar kerülni Jézussal. Semmi sem állíthatta meg ebben. Nem maradt
csendben, és nem fékezte magát. Szükségérzete feltartóztathatatlanul
hajtotta Jézushoz. Ha valaki csodára vágyik, ezt a lelkületet kell mutatnia.
 142

Nem a szelíd, szentimentális vágy nyeri el Isten erejét, hanem a

szenvedélyes, élő, az ember szívének mélyéről feltörő kívánság, s az ilyen
nem fog csalódni.

(2) Jézusról is mond valamit. Jézus menet közben, mint rabbi,

beszélgetett a tömeggel. Azonban a vak ember szükségből feltörő kiáltása
megállította. A beszélgetés abbamarad. Mert Jézus számára mindig
fontosabb volt a tett, mint a beszéd. A szavak mindig a második helyet
foglalták el a tettek után. Itt van egy szükségben lévő emberi lélek. A
beszéd véget ér, a cselekedet elkezdődik. Valaki azt mondta, sok lelkész
olyan, mint az, aki, a tengerben fuldoklónak bölcs tanácsokat osztogat.
Jézus nem ilyen volt. Ő nem beszélt, hanem odalépett, hogy cselekedjen az
ember megmentéséért.

Sok ember van, aki két mondatot sem tud helyen összetenni, mégis sokan
szeretik, mert jó ember. Az emberek tisztelhetik a szónokokat, de szeretni a
segítőkész embert szeretik. A nagy koponyákat csodálják, a nagy szívűeket
pedig szeretik.

19,1-10. Vendégségben egy mindenkitől megvetett embernél

Jerikó nagyon gazdag és fontos város volt. A Jordán völgyében fekszik,

itt volt a révátkelő is. De Jeruzsálem felé is itt vezetett keresztül az út.
Nagy pálmaerdeje volt, világhírű balzsamot termeltek itt, melynek illata
kilométerekre betöltötte a környéket. Rózsakertjei széltében-hosszában
híresek voltak. Az emberek "Pálmák városá"-nak nevezték. Josephus
"isteni terület"-nek nevezi, amely a "legkedvesebb Palesztinában". A
rómaiak világhírhez juttatták, és datolyáját, balzsamát a világpiacra vitték.
Mindez együttvéve egyik legnagyobb adózási körzetté is tette
Palesztinában. Már korábban láttuk az adókat, melyeket felsoroltunk, és
láttuk, hogyan zsarolták össze vagyonukat az adószedők (Lk 5,27-32).

Zákeus olyan ember volt, aki elérte szakmája csúcsát, így a leggyűlöltebb
emberré vált a környéken.

Zákeus történetének három állomása van.

(1) Zákeus gazdag volt, de nem volt boldog. Elkerülhetetlenül magányos

volt, mert olyan életmódot választott, ami kitaszította az emberi
társadalomból. Hallott Jézusról, aki szeretettel volt a vámszedők és a
bűnösök iránt, Lévihez is, aki szintén vámszedő volt. Kíváncsi volt, van-e
 143

szava őhozzá is. Zákeus az emberektől megvetetten és megutáltan vágyott

Isten szeretetére.

(2) Zákeus elhatározta, hogy megnézi Jézust, és nem hagyta, hogy

bármi is meggátolja ebben. Számára veszélyes lett volna elvegyülni a
tömegben, mert sokan megragadták volna az alkalmat, hogy rúgjanak bele
egyet, vagy taszítsanak egyet a kis termetű emberen. Olyan alkalom lett
volna, amit nem hagytak volna ki. Kék-zöld lett volna, mire kikeveredik a
tömegből. A tömeg gondoskodott volna arról, hogy semmit se lásson. Így
hát előre szaladt, és felmászott egy vadfüge fára.

Egy utazó úgy írja le ezt a fát, mint ami hasonlít egy terebélyes tölgyhöz,
kellemes árnyékot vet, ezért kedvelt fa volt, melyet az útszélre ültettek.
Könnyen megmászható volt alacsony törzse miatt, amiből minden irányba
széles ágak nőttek.

A dolgok nem alakultak egyszerűen Zákeus számára, de elszánt

bátorsággal megküzdött a problémákkal.

(3) Zákeus olyan lépésekre szánta el magát, amelyekkel az egész

közösség előtt kész volt bizonyítani, hogy megváltozott ember. Mikor
Jézus kijelentette, hogy azon a napon az ő házánál kíván megszállni,
Zákeus felismerte, hogy egy új és csodálatos barátra talált, és döntött.
Elhatározta, hogy fele vagyonát a szegényeknek adja, a másik felét sem
akarta megtartani, hanem jóvátételre akarta felhasználni a csalásokért,
melyekben - saját bevallása szerint - bűnös volt.

Jóvátételében túlment a hivatalosan megszabott mértéken. Csak ha a

rablás előre eltervezett erőszak eredménye volt, akkor kellett négyszeres
jóvátételt fizetni (Ex 21,37). Ha közönséges rablás történt, és az eredeti
javak nem kerültek elő, akkor kellett duplán fizetni (Ex 22,4-7). Ha valaki
önkéntes vallomást tett, s önkéntes kártérítést ajánlott fel, az eredeti javak
értékét kellett megfizetni, plusz egyötödét azon felül (Lev 6,5; Num 5,7).

Zákeus a törvényben előírtnál sokkal többre volt hajlandó. Cselekedeteivel

bizonyította, hogy megváltozott ember. Dr. Boreham egyszer egy történetet
mondott el, egy összejövetelről, ahol néhány asszony bizonyságot tett. Az
egyik azonban sötéten csendben maradt. Felkérték, hogy ő is tegyen
bizonyságot, de visszautasította. Megkérdezték, hogy mi a baj, mire így
válaszolt: "Az itt bizonyságot tett asszonyok közül négyen tartoznak nekem,
én és családom féligmeddig éhezünk emiatt, és nem tudunk élelmet
vásárolni."
 144

A bizonyságtétel teljesen értéktelen, ha nincsenek mögötte cselekedetek,

melyek annak őszinteségét bizonyítják. Jézus nemcsak szavaink
megváltozását kéri, hanem életünk megváltozását is.

A történet ezekkel a nagy igékkel fejeződik be: "Mert az Embernek Fia

azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." Legyünk
óvatosak, mit értünk ezen a szón: "elveszett". Az Újszövetségben ez nem
átkozottat vagy kárhozottat, hanem rossz helyen lévőt jelent. Egy dolog
elveszett, ha saját helyéről rossz helyre került, és amikor egy ilyen dolgot
találunk, visszatesszük arra a helyre, amely az övé. Egy ember elveszett, ha
távol került Istentől, és megtaláltatott, ha igazi helyét újra elfoglalja
engedelmes gyermekként Isten háztartásában és családjában.

19,11-27. A király bizalma szolgái iránt

Ez egy egyedülálló példázata Jézusnak, ami részben történeti eseményen

alapszik. Egy királyról szól, aki elment, hogy királyságot szerezzen, és
alattvalói minden tőlük telhetőt megtettek ennek megakadályozására.
Amikor Nagy Heródes meghalt Kr.e. 4-ben, királyságát felosztotta Antipas,
Archelaos és Fülöp között. Ezt a felosztást jóvá kellett hagyatni a
rómaiakkal - akik Palesztina megszállói voltak -, hogy érvénybe léphessen.
Archelaos, akire Júdea jutott, Rómába utazott, hogy kijárja Augustusnál
öröksége elfoglalásához az engedélyt. A zsidók azonban egy ötven tagú
követséget menesztettek Rómába Augustushoz azzal a kéréssel, hogy ők
nem óhajtják Archelaost királyuknak. Tény, hogy Augustus megerősítette
Archelaost örökségében, de királyi cím nélkül. Mindenki, aki Júdeában
hallotta ezt a példázatot, azonnal a történeti eseményre kellett, hogy
gondoljon, amelyen ez alapult.

Ez a példázat néhány nagy dolgot mond a keresztyén életről.

(1) Beszél a király hatalmáról. Pénzt ad szolgáinak, azután elutazik, és

rájuk bízza, hogy használják azt úgy, ahogy a legjobbnak gondolják és
tudják. Nem szól bele a dolgukba, nem áll ott mellettük. Teljesen saját
belátásukra bízza azt. Így bízik Isten bennünk is. Valaki azt mondotta: "A
legszebb dolog Istentől az, hogy ránkbízza a dolgokat: úgy tegyünk
mindent, ahogy tenni akarunk."
 145

(2) Beszél a király próbájáról. Mint mindig, ez a hatalom is próba volt,

hogy vajon egy ember a kis dolgokban hűséges-e és megbízható-e.
Gyakran az ember nagy alkalmatlanságot bizonyít az élet közönséges rutin-
dolgaiban, s azzal a kifogással mentegetőzik, hogy felül áll a kicsiségeken.
Isten azonban nem. Éppen ezek a rutin-dolgok azok, amelyekkel Isten
megvizsgálja az embert. Nincs erre jobb példa Jézus Krisztusnál. 33 évéből
Jézus 30-at Názáretben töltött. Ha nem végezte volna tökéletes hűséggel
munkáját a názáreti ácsműhelyben, nem teljesítette volna a kenyérkereset
nehéz kötelességét, Isten sohasem bízta volna rá a világ üdvözítésének
egyedülálló feladatát.

(3) Beszél a király jutalmáról. A jutalom, amit a hűséges szolga kapott,

nem élvezet volt, amit, karbatett kézzel kóstolgathatott. Az egyik 10 város
feletti hatalmat, a másik 5 felettit kapott. A jól végzett munka jutalma a
többre bízatás volt. A legnagyobb tisztesség, amit az emberrel tehetünk,
hogy mindig nagyobb és keményebb feladatot bízunk rá. Isten jutalma a
több bizalom az iránt az ember iránt, aki kiállja a próbát.

(4) A példázat az élet egyik kérlelhetetlen törvényével végződik:

"Akinek van adatik, akinek nincs, még az is elvétetik tőle, amije van."
- Egy sportág annál jobban megy, mennél többet gyakorol a sportoló.
Ha
nem tréningezik, még a meglévő képességeit is elveszíti. Ha eddzük
testünket, erősebb és ellenállóbb lesz. Ha nem, elhízunk, és legyengülünk.
- Ha egy diák latinul tanul, és az iskola elvégzése után sem hagyja abba, a
latin irodalom szépsége és gazdagsága egyre szélesebbre tárul előtte. Ha
nem folytatja a tanulást, elfelejti még azt is, amit tudott. Ha igazán
törekszünk a jóra, és legyőzzük a kísértéseket, a jóság új távlatai és
magasságai nyílnak meg előttünk. Ha azonban lemondunk a harcról, és a
könnyebb utat választjuk, azt az ellenálló erőt is elvesztíjük, amit egykor
már birtokoltunk, és még arról a kis magaslatról is lecsúszunk, amire eddig
feljutottunk. A keresztyén életben nincs szélcsend. Vagy többet kapunk,
vagy veszítünk abból, amink van. Vagy nagyobb magaslatokra jutunk el,
vagy minden nap lejjebb csúszunk.

19,28-40. A király bevonulása

Jeruzsálem Jerikótól kb. 36 km-re van, és Jézus már céljához közeledett.

Utazásának célja, Jeruzsálem már közvetlenül előtte állt. A prófétáknak
volt egy szokása, amit ismételten gyakoroltak. Amikor a szavak
hatástalanok maradtak, s az emberek nem fogadták el azt, hogy még
érthetőbb legyen a hirdetett üzenet, bizonyos jelképes cselekedeteket
alkalmaztak, amelyek olyan képet mutattak, amiknek meglátását senki sem
 146

mulaszthatta el. Ilyen jelképes prófétai cselekedeteket láthatunk az 1Kir

11,29-31; Jer 13,1-11; Ez 4,1-3 és az 5,1-4-ben. Jézus is ilyen jelképes
cselekedetet alkalmazott itt. Úgy akart bevonulni Jeruzsálembe, hogy maga
a cselekedet félreérthetetlen jel legyen arra, hogy ő Isten felkent királya, a
Messiás.

Jegyezzünk meg néhány dolgot ezzel a jeruzsálemi bevonulással

kapcsolatban.

(1) Körültekintően meg volt tervezve. Nem hirtelen felindulásból

született cselekedet volt. Jézus nem hagyta a dolgokat az utolsó pillanatra.
Megbeszélte a dolgot a szamár gazdájával. "Az Úrnak van szüksége rá" - ez
volt a jelszó, amiben korábban megegyeztek.

(2) Dicsőséges kihívás és mindenekfeletti bátorság volt ez a cselekedet.

Ekkor már ugyanis vérdíjat tűztek ki Jézus fejére. (Jn 11,57.) Az lett volna
a természetes, ha egyáltalán Jeruzsálembe akart menni, hogy
rejtekhelyeken és hátsó utcákon bujkálva, láthatatlanul megy. De ő úgy
ment, hogy magára vonta a rivaldafényt, és a színpad közepén jelent meg.
Lélegzetelállító dolog, hogy egy ember, akinek a fejére vérdíj van kitűzve
és törvényen kívüli, nyugodtan beszamaragol a városba, úgy, hogy minden
figyelmet magára von. Lehetetlen eltúlozni Jézus bátorságát.

(3) Ez kétséget kizárólag királyi igény bejelentése volt.

Félreérthetetlenül a Zak 9,9 beteljesedése volt ez. De Jézus még ebben is
aláhúzza királysága milyenségét, melyre ő igényt tart. A szamár
Palesztinában nem olyan szerény állatnak számított, mint nálunk. Nemes
állat volt. A királyok csak háborúban ültek lóra. Békében szamárral
közlekedtek. Jézus ebben a cselekményben úgy jön, mint király, aki
békével és szeretettel közeledik népéhez, nem katonai pompával, mint
amire a tömeg számított és amit várt.

(4) Ez az utolsó felhívás volt. Ebben a cselekedetben Jézus úgy jött,

mintha kitárt karokkal ezt hirdetné: "Még most sem fogadtok el
királyotoknak?" Mielőtt az emberek gyűlölete elborította volna őt, még
egyszer szembenézett az emberekkel meghirdetve a szeretet utolsó hívását.

19,41-48. Jézus szomorúsága és haragja

Ebben a szakaszban három különböző dolog van.

(1) Jézus sír Jeruzsálem felett. Az Olajfák hegyéről lefelé menet

lenyűgöző látvány nyílik Jeruzsálemre. Az ember szeme elé tárul az egész
 147

város. Amint Jézus az útnak ehhez a fordulójához ért, megállt és sírt

Jeruzsálem felett. Ő tudta, mi fog történni a várossal. A zsidók még akkor
is politikai manőverekkel és intrikákkal voltak elfoglalva, amelyek
Jeruzsálem pusztulásához vezettek 70-ben, amikor a város úgy elpusztult,
hogy közepén ekével barázdát szántottak. Az a tragédia, hogy sohasem
kellett volna megtörténnie ennek, ha lemondanak politikai hatalmi
álmaikról, és Krisztus útját választják. Jézus könnyei Isten könnyei, amikor
látja a szükségtelen fájdalmat és szenvedést, amibe az ember belekeveri
magát bolondos lázadásával, Istennel szemben álló akaratával.

(2) A templom megtisztítása. Nagyon summás Lukács összegezése erről.

Máté kicsit részletesebb (Mt 21,12-13). Miért cselekedett így Jézus, aki a
szeretet megtestesülése volt, ilyen erőszakosan a pénzváltókkal és az
árusokkal a templomudvarban?

Először nézzük a pénzváltókat. Minden zsidó férfinak minden évben egy

fél sekel templomadót kellett fizetnie. Ez kb. 20 Ft-nak felel meg (l973-
ban), ami egy munkásember két napi fizetése volt akkor. Húsvét előtt egy
hónappal bódékat állítottak fel városokban és falvakban, ahol a
befizetéseket meg lehetett tenni. Azonban messze a legnagyobb részt a
húsvéti ünnepekre a Jeruzsálembe érkező zarándokok fizették.
Palesztinában minden fajta pénznem forgalomban volt. Közönséges célra
mind érvényes volt: a görög, a római, a tyrusi, a síriai és az egyiptomi
pénzek. A templomadó azonban vagy csak a templomi fél sekellel, vagy
galileai sekellel volt fizethető. Itt lépnek elő a pénzváltók. Egy pénz pontos
átváltási költsége egy "maah" volt, kb. 2 Ft. Ha nagyobb pénzt váltottak át,
még plusz egy "maah"-t kellett fizetni, és még plusz egyet, hogy aprót is
kapjon vissza. Kiszámolták, hogy egy pénzváltó évi jövedelme 80-90-100
ezer Ft-nak (1973-ban) megfelelő összeg volt évente. Ez határozott
panama volt. Kizsarolása a szegény embereknek, akik a legkevésbé
engedhették meg ezt.

Másodszor nézzük az állatkereskedőket. Majdnem minden templom-

látogatáshoz hozzá tartozott az áldozat. Áldozati állatokat lehetett vásárolni
a templomon kívül is nagyon elfogadható áron. A templomi hatóságok
azonban ellenőröket neveztek ki, akik megállapították az állat makulátlan
és szeplőtlen voltát. Sokkal biztonságosabb volt tehát áldozati állatot a
templomban hivatalosan felállított bódéból vásárolni. De volt idő, amikor
egy pár galamb 75 Ft-ba került a templomban és csupán 15 Ft-ba kívül. Ez
is egy kifundált kizsebelése volt a zarándokoknak. Ez nem más, mint
többé-kevésbé törvényesített rablás. S ami még rosszabb, a templomi
üzleteket Annás, a főpap családja birtokolta. Ez az egyik oka annak, hogy
Jézust letartóztatása után először Annás elé vitték. (Jn 18,13.) Annás
 148

ragyogott a kárörömtől, hogy milyen szerencsésen kezébe került az a Jézus,

aki olyan érzékeny csapást mért gonosz monopóliumára.

Jézus a templomot azért tisztította meg olyan erőszakosan, mert a templomi

forgalmat használták fel szerencsétlen emberek és asszonyok
kizsákmányolására. Nem csupán arról volt szó, hogy az adás-vétel
megrontotta az istentisztelet ünnepélyességét, hanem hogy az Isten házában
történő istentiszteletet használták fel az emberek kizsákmányolására. A
társadalmi igazságosság iránti szenvedély volt az, ami Jézus szívében égett,
amikor ezt a drasztikus lépést választotta.

(3) Valami majdnem hihetetlenül vakmerő dolog van Jézusnak abban

a cselekedetében, hogy akkor tanít a templomudvarban, amikor vérdíj
van kitűzve a fejére. Ez egyenesen kihívásnak számít. Ebben a
pillanatban a hatóságok nem tartóztathatják le, mivel a nép csüngött
minden szaván. De minden alkalommal, amikor szólott, élete forgott
kockán, és tudta, hogy csupán idő kérdése, hogy eljöjjön a vég. A
keresztyén bátorsága hasonló kell, hogy legyen az ő Uráéhoz. Példát
hagyott nekünk, hogy ne szégyelljük megmutatni, kik vagyunk és kit
szolgálunk.

20,1-8. Kitől való ez a hatalom?

Ez a szakasz mondja el azt, amit rendszerint kérdések napjának neveznek.

Olyan nap volt ez, amikor a zsidó hatóságok - melyek különböző
irányzatok képviselőiből álltak - Jézushoz jöttek, kérdést kérdés után tettek
fel, hogy csapdába ejtsék, de bölcsességével úgy megfelelt, hogy
megnémultak, megfutamodtak és elképedtek.

Az első kérdést a főpapok, az írástudók és a vének tették fel. A főpapok

testülete olyan együttes volt, amely a szolgálaton kívüli főpapokból és ezek
családjából állott. Ezek közül választották a főpapokat. A kifejezés a
templom arisztokráciáját írja le. A három csoport, főpapok, írástudók és
vének voltak a szanhedrin alkotó részei, a nagytanács és a zsidó kormányzó
testület. Úgy is érthetjük, hogy ezt a kérdést a szenhedrin főzte ki, és tette
fel azzal a szándékkal, hogy vádat emeljen Jézus ellen.

Nem csoda, ha azt kérdik tőle, hogy milyen felhatalmazással cselekszi

ezeket a dolgokat. Az, hogy Jeruzsálembe "szamaragol", úgy ahogy tette;
és aztán saját kezébe veszi a törvényt, megtisztítja a templomot úgy, ahogy
tette, ez valami magyarázatot igényel. Az akkori idők ortodox zsidóinak
Jézus hatalma érthetetlen volt. Soha egy rabbi sem szolgáltatott ítéletet,
vagy tett megállapítást addig, amíg rá nem mutatott tekintélye forrására.
 149

Így szólt: "van egy tanítás, hogy...", vagy: "ezt mondta...", "ezt megerősíti
rabbi ez és ez, amikor ezt mondja...", de senki sem igényelte azt a végső és
független tekintélyt, amivel Jézus az emberek között járt. Amit ők akartak,
az volt, hogy Jézus közvetlenül mondja ki, hogy ő a Messiás, Isten Fia.
Akkor egy készen kapott istenkáromlási vád került volna a kezükbe, és a
helyszínen letartóztathatták volna. De ő nem akarta ezt a feleletet megadni,
mert az ő órája még nem jött el.

Jézus válaszát gyakran úgy jellemzik, mint okos vitázónak egy pontra
irányított tüzét. Azonban messze több ennél. Arra kérte őket, hogy
feleljenek a kérdésére. Honnan való volt Keresztelő János felhatalmazása?
Isteni vagy emberi felhatalmazás volt-e? A lényeg ebben az volt, hogy
feleletük Jézus kérdésére felelt lett volna saját kérdésükre. Mindenki tudta,
János hogy tekintett Jézusra, és hogy önmagát csupán a Messiás
előfutárának tartotta. Ha elfogadják, hogy János felhatalmazása isteni
eredetű, azt is el kellett volna fogadniuk, hogy Jézus a Messiás, mivel
János így mondta. Ha megtagadják, a nép ellenük lázad. Jézus válaszában
valójában felteszi a kérdést: "Mondjátok meg nekem, mit gondoltok,
honnan kaptam én a felhatalmazást." Neki nem kellett felelnie az ő
kérdésükre, ha ők megfelelnek az övére.

Az igazsággal való szembenézés összeütközésbe és nehéz helyzetekbe

hozhatja az embert. Ha azonban lemond az azzal való szembenézésről,
olyan gubancba kerül, amiből nincsen menekülés. A farizeusok követei
lemondtak az igazsággal való szembenézésről, csalódottan és
hitelvesztetten kellett visszavonulniuk a tömeg előtt.

20,9-18. A példázat, ami nem más, mint vád

Ennek a példázatnak értelme kristály-tiszta. A szőlőskert Izrael népét

jelenti. (Ézs 5,1-7.) A munkások Izrael vezetői, akik kezére lett bízva a
nemzet. A követek a próféták voltak, akiket nem vettek figyelembe, sőt
üldöztek és megöltek. A fiú maga Jézus Krisztus. A végzetes ítélet az, hogy
az a hely amit Izraelnek kellett volna elfoglalnia, másoknak fog adatni.

A történet megtörténhetett, és meg is történt. Júdea Jézus idejében

gazdasági bajokkal és a munkások nyugtalanságával vajúdott. Sok
távollevő földbirtokos volt, aki ilyen módon adta ki földjét. A bérletet
ritkán fizették pénzben. Az vagy egy meghatározott mennyiségű termény
volt, ami független volt a termés sikeres vagy sikertelen voltától; vagy egy
bizonyos százaléka a terménynek bármi volt is az. - Egyik leggazdagabb
tanításokkal rendelkező példázat ez.
 150

Bizonyos dolgokat mond el az emberekről.

(1) Beszél az emberek kiváltságáról. Nem a bérlők ültették a szőlőt. Ők

csak annak birtokába léptek. A tulajdonos nem állott korbáccsal mellettük.
Elment és saját belátásukra bízta, hogyan végzik a munkát.

(2) Beszél az emberi bűnről. A bérlők bűne az volt, hogy megtagadták a

tulajdonos részének megadását, s rendelkezni akartak azzal, ami
kizárólagosan a tulajdonos birtoka volt. A bűn az, hogy nem adjuk meg
életünkben Istennek az őt megillető helyet, és bitoroljuk azt az erőt, ami az
övé kellene, hogy legyen.

(3) Beszél az emberi felelősségről. Elég sokáig a saját belátásuk szerint

élhettek a bérlők, de az elszámoltatás napja mégis elérkezett. Előbb vagy
utóbb miden embernek számot kell adnia arról, amit gondoskodására
bíztak.

A példázat Istenről is elmond néhány dolgot.

(1) Beszél Isten türelméről. A tulajdonos nem sújt le azonnal, amikor

látja bérlők lázadásának első jeleit. Egyik alkalmat a másik után adja, hogy
rendezzék a dolgot. Isten türelme a legcsodálatosabb. Ha ember teremtette
volna a világot, levette volna róla a kezét, vagy elkeseredetten régen
elseperte volna.

(2) Beszél Isten ítéletéről. A bérlők azt gondolták, hogy a gazda

türelmével visszaélhetnek. Modern kifejezéssel: megússzák a dolgot. Isten
azonban nem mondott le jogairól. Bármennyire is azt hiszi az ember, hogy
megússza a bűn következményeit, egyszer eljön az elszámolás ideje. Amint
a római közmondás mondja: "A mérleg nyelve lehet, hogy egy ideig
kibillen, de végül is kiegyenlítődik."

A példázat Jézusról is beszél.

(1) Jézus tudta, mi történik. Nem álmokat melengetve jött Jeruzsálembe,

mintha megmenekülhetne a kereszttől. Nyitott szemmel és félelem nélkül
ment előre az útján. - Amikor Achillest, a nagy görög hőst figyelmeztette
Cassandra prófétanő, hogy ha elmegy a csatába, biztosan meg fog halni,
ezt mondta: "Mindazonáltal én elmegyek!" Jézus sem hátrált meg.

(2) Jézus sohasem kételkedett Isten végső győzelmében. Az emberek

gonosz ereje mellett ott tornyosult Isten legyőzhetetlen felsége. A
 151

gonoszság átmenetileg győzedelmeskedhet, de nem menekülhet meg végső

büntetésétől.

(3) Félreérthetetlenül szól Jézus istenfiúi igényéről. Jézus e példázatban

határozottan megkülönbözteti önmagát a próféták sorától. Azok szolgák
volt, ő a Fiú. Ebben a példázatban ő olyan igényről szólott, amit senki sem
érthetett félre Isten választott királyával kapcsolatban.

Az idézet a kőről, amit az építők megvetettek a 118. zsoltárból való (22-

23). Kedvelt idézete volt ez a korai egyháznak, mint ami leírása Jézus
Krisztus halálának és feltámadásának.

20,19-26. Cézár és Isten

A Szanhedrin kémei újra támadásba lendültek. Arra buzdították az

embereket, hogy menjenek Jézushoz, és úgy tegyenek fel neki kérdéseket,
mintha azok nyugtalanítanák lelkiismeretüket. A Cézárnak fizetendő évi
adó egy dénár volt (mely kb. 10 Ft-nak felelt meg 1973-ban). Ezt
mindenkinek fizetnie kellett 14-65 éves korig, pusztán azért, mert létezett.
Ez az adó égető kérdés volt Palesztinában és több lázadás okául is szolgált.
Nem pusztán anyagi dolgok forogtak itt kockán. Nem számíthatott ez
súlyos tehernek, hiszen egyáltalán nem volt nagy összeg. A következő
felfogás forgott kockán: a fanatikus zsidó azt vallotta, hogy nincs más
királya, csak Isten, és helytelennek tartotta, hogy Istenen kívül másnak
adót fizessen. Olyan vallásos kérdés volt ez, amiért sokan készen voltak
akár meghalni is.

Tehát ezek a Szanhedrintől küldött kémek megkísérelték, hogy Jézust

ennek a dilemmának a karójába húzzák.
- Ha azt mondja, hogy az adót nem kell megfizetni, azonnal feljelentik
Pilátusnál, és még aznap este le is tartóztatják.
- Ha azt mondja, meg kell fizetni, elidegeníti szimpazizásait, különösen a
galileaikat, akik igen erősen támogatták.
Jézus kéredzőinek stílusában válaszolt. Azt kérte, mutassanak neki egy
dénárt. Tudjuk, a királyság jele az ókorban az volt, hogy pénzt bocsáthatott
ki. Például a Makkabeusok azonnal pénzt verettek, mihelyt Jeruzsálem
felszabadult a szíriaiak alól. Továbbá egyetemesen elismert jog volt, hogy a
pénz kibocsátása együtt jár az adókivetéssel. Ha valakinek joga volt ahhoz,
hogy arcképét és jeligéjét egy pénzre veresse, "ipso facto" joga volt ahhoz
is, hogy adót vessen ki. Jézus tehát tulajdonképpen ezt mondta: "Ha ti
elfogadjátok a cézár pénzét, és használjátok, el kell fogadnotok a cézár
jogát arra is, hogy adót vessen ki. De - folytatta - van egy terület, ahol a
cézár joga nem érvényesül, amely teljesen Istené!"
 152

(1) Ha valaki egy országban élve élvezi annak minden előnyét, nem
fordíthat hátat annak az országnak. Mennél becsületesebb az ember, annál
jobb állampolgár. Nem lehet jobb és becsületesebb állampolgára egyetlen
országnak sem a keresztyén embernél. A modern élet egyik nagy
tragédiája, hogy a keresztyének nem vesznek eléggé részt a terhek
hordozásában. Ha viszont nem teljesítik felelősséggel feladatukat, nem
panaszkodhatnak sorsuk miatt.

(2) Mindazonáltal igaz az, hogy a keresztyén ember életében Istené az

utolsó szó. A lelkiismeret szava erősebb minden emberi törvénynél. A
keresztyén egyszerre szolgája lelkiismeretének és államának. Mivel ő a
legjobb állampolgár, nem tesz olyat, amit egy keresztyén állampolgár nem
tehet meg. Egy és ugyanazon időben féli Istent és tiszteli a császárt.

20,27-40. A sadduceusok kérdése

Amikor Jézusnak sikerült végre elhallgattatnia a Szanhedrin kémeit,

megjelentek a sadduceusok. Kérdésük lényege két pontra alapul.

(1) A levirátus házasság (Deut 25,5). Eszerint a törvény szerint, ha valaki

gyermektelenül halt meg, testvérének kellett elvennie az özvegyet, és a
született gyermek az elhalt családfáját vitte tovább. Messze van a
valószínűségtől, hogy ez a törvény érvényben lett volna Jézus idejében. De
mivel benne volt a Mózes törvényében, a sadduceusok kötelezőnek
tartották.

(2) A sadduceusok hite a feltámadás tekintetében más volt, mint a

farizeusoké.

(a) A farizeusok teljesen vallási jellegű csoportosulást alkottak. Nem volt

politikai ambíciójuk, és kijöttek minden kormányzattal, amely megengedte
szertartási törvényeik gyakorlását. A sadduceusok kevesen voltak, de
gazdagok. A papok és arisztokraták majdnem mind sadduceusok voltak. Ez
volt a vezető réteg, és nagyban kollaboráltak Rómával. Rendszerint a
gazdagok a kollaboránsok a megszállott országokban, mivel nem akarják
elveszíteni vagyonukat, kényelmüket és állásukat. Így mindenre készek,
hogy megtarthassák pozícióikat.

(b) A farizeusok elfogadták az Írásokat, plusz az aprólékos előírások

szerint, ami a szóbeli és ceremoniális törvényhez tartozott, amint ezt a
szombat vagy a mosakodások esetében már láttuk. A sadduceusok csupán
az Ószövetség írott könyveit fogadták el. Az Ószövetségből különösen
 153

Mózes törvényeit hangsúlyozták, de nem fordítottak figyelmet a prófétai

könyvekre.

(c) A farizeusok hitték a halottak feltámadását, az angyalokat és a lelkeket.

A sadduceusok azt tartották, hogy nincen halottak feltámadása, nincsenek
angyalok és lelkek.

(d) A farizeusok hittek a végzetben. Hitték, hogy az ember életét Isten

tervezi el és irányítja. A sadduceusok a korlátlan szabad akaratot vallották.

(e) A farizeusok hittek és reménykedtek a Messiás eljövetelében, a

sadduceusok nem. Nekik a Messiás eljövetele a körültekintően berendezett
életük megzavarását jelentette volna.

A sadduceusok tehát azzal a kérdéssel állottak elő, ki lesz a férje a

mennyben annak az asszonynak, aki hét embernek volt a felesége. Az ilyen
kérdést úgy tekintették, mint ami a test feltámadásának hitét nevetségessé
teszi. Jézus olyan feleletet ad, ami örökérvényű igazságot tartalmaz. Azt
mondja, hogy a mennyről ne földi elképzelésekben gondolkodjunk. Az élet
ott teljesen más lesz, mivel mi is mások leszünk. Sok szívfájdalomtól
kímélne meg, ha nem spekulálnánk arról, milyen a menny, és Isten
szeretetére bíznánk a dolgokat.

Jézus azonban tovább ment. Amint láttuk, a sadduceusok nem hitték a test
feltámadását. Azt mondták, azért nem hihetik, mivel nincs információ
arról, hát még bizonyíték abban a törvényben, amit Mózestől származónak
tartottak. Eddig nem volt egyetlen rabbi sem képes szembeszállni ezzel az
érvvel. Jézus azonban igen. Rámutatott arra, hogy maga Mózes hallotta
Istent így szólani: "Én vagyok Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene"
(Ex 3,1-6). Az pedig lehetetlen, hogy Isten a holtak Istene lenne. Ezért
Ábrahám, Izsák és Jákób él. Ezért van olyan dolog, mint a test feltámadása.
Nem csoda, ha az írástudók jó válasznak tartották, mert Jézus saját
fegyverükkel verte meg őket.

Lehet, hogy száraznak találjuk ezt a szakaszt. Olyan kérdésekkel

foglalkozik, amelyek Jézus korának voltak égető kérdései, s olyan érveket
sorakoztat fel, amelyeket a rabbik tökéletesen meggyőzőeknek tartottak,
viszont a modern elme számára már nem olyan meggyőzőek. Azonban túl
ezen a szárazságon, egy nagy igazság emelkedik ki mindenki számára, aki
tanítja vagy hirdeti a keresztyén utat embertársai számára. Jézus olyan
érveket használt, hogy az emberek, akikkel vitázott, megérthessék. Saját
kora embereinek nyelvén beszélt, saját érdeklődési körükön keresztül
közelítette meg őket, és pontosan ez az, amiért a köznép örömmel hallgatta
 154

őt. Néha, amikor az ember vallásos könyveket olvas, főleg teológiaiakat,

úgy érzi, amit mondanak az igaz, de lehetetlen lenne azokat odaadni
teológiailag képzetlen embereknek akár az egyházban, akár a világban,
pedig azok vannak többségben. Jézus olyan nyelvet és érveket használt,
amit az emberek megérthettek és megértettek. A nép szókincsét használta
és képeit alkalmazta. Sokkal jobb tanítói lennénk a keresztyénségnek, és
jobb tanúi Jézus Krisztusnak, ha ezt megtanulnánk tőle.

20,41-44. Jézus figyelmeztetései

Megérdemli, hogy ezzel a kis szakasszal külön is foglalkozzunk, mivel

nagyon nehéz megérteni ezt. A Messiás legnépszerűbb címe a "Dávid fia"
elnevezés volt.
- Így hívta a jerikói vak is Jézust. (Lk 18,38-39.)
- Így üdvözölte a tömeg is jeruzsálemi bevonulása alkalmával. (Mt 21,9.)
Most vizsgált igeszakaszunkben viszont úgy tűnik, mintha kétségbevonná
ennek a címnek az érvényét. Az idézet a 110. zsoltár 1. verséből való. Jézus
idejében minden zsoltárt Dávidnak tulajdonítottak, és ezt a zsoltárt úgy
értelmezték, mint ami a Messiásra vonatkozik. Abban Dávid azt mondja,
hogy hallotta Istent Felkentjéhez beszélni, és azt mondta neki, hogy üljön
jobb keze felől, amíg ellenségeit lábzsámolyává nem teszi. Itt Dávid a
Messiást "én Uram"-nak nevezi. Hogy lehet a Messiás egyszerre fia és ura
Dávidnak?

Jézus azt teszi itt, amit olyan gyakran próbált tenni. Korrigálni akarja a
népies messiás-felfogást. A népies felfogás ugyanis az volt, hogy közeledik
Izrael aranykora, melyben Izrael a világ legnagyobb nemzetévé lesz.
Politikai hatalomról szóló álom volt ez. Hogy történne ez? Sok elképzelés
volt ezzel kapcsolatban.
- Az egyik népies felfogás az volt, hogy Dávidnak egy nagy leszármazottja
el fog jönni erre a földre, hogy győzhetetlen vezér és király legyen. Így hát
a Dávid fia elnevezést kapcsolatba hozták világhatalmi, katonai és anyagi
hódításokkal.
- Valójában Jézus itt azt mondja, hogy "ti úgy gondoltok az eljövendő
Messiásra, mint Dávid fiára, ő az is, de messze több annál, ő Úr." Azt
mondta az embereknek, hogy át kell értékelniük felfogásukat arról, hogy
Dávid fia mit jelent. Le kell mondaniuk a világhatalom fantasztikus
álmairól, és úgy kell meglátni a Messiást, mint az emberi szívek és életek
Urát. Kimondatlanul szemrehányást tett azért, hogy túl szerény a
felfogásuk Istenről. Az ember mindig hajlamos arra, hogy Istent a saját
képére formálja, és ezáltal Isten felségét figyelmen kívül hagyja.

20,45-47. Az emberi dicséret szeretete

 155

A tisztelet, amire az írástudók és farizeusok számítottak, és meg is kapták,

rendkívüli volt. Körültekintéssel összeállított elsőség-szabályuk volt. Az
iskolában a legtanultabb rabbié volt az elsőség. Banketteken a legidősebbé.
Feljegyezték, hogy két rabbi tért be egy házba megszomorodva és
felháborodva, mivel csak így köszöntek nekik: "Bőséges legyen a ti
békességetek!" És nem tették hozzá: "Uraim!" Igényelték, hogy a szülő
feletti tiszteletben részesítsék őket. Azt mondták: "Megbecsülésed barátod
iránt legyen határos tanítód iránti megbecsüléseddel, és legyen tanítód
iránti megbecsülésed határos Isten iránti tiszteleteddel!" A tanító iránti
tiszteletnek felül kell múlnia az atya irántit, mivel mind atya és fiú
tisztelettel tartozik a tanítónak. Ha valakinek apja és tanítója elvesztett
valamit, a tanító vesztesége az első, mivel az apa csak erre a világra juttatja
őt, tanítója pedig, aki a bölcsességre tanította, az eljövendő világ életére
segíti. Ha egy apa és a tanítója terhet cipelt, először tanítójának tartozik
segíteni és csak aztán apjának. Ha apja és tanítója fogságba esik, először
tanítóját kell kiváltania, aztán apját. Szinte hihetetlenek ezek a kívánságok.
Nem volt helyes, ha valaki nem ezt cselekedte, még kevésbé, ha vele nem
eszerint cselekedtek. - Ilyen rendelkezéseket alkottak az írástudók és
farizeusok.

Jézus vádolta a farizeusokat az özvegyek házának felemésztésével is. A

rabbinak - a törvény szerint - ingyen kellett tanítania. Minden rabbinak
szakmával kellett rendelkeznie, és keze munkájából kellett megélnie. Ez
nagyon nemesen hangzik. Azonban határozottan tanították, hogy egy rabbi
támogatása a legnagyobb könyörület cselekedetének számít. "Aki
jövedelméből részt ad a bölcsnek, méltónak ítéltetik egy székre a mennyei
akadémián; aki pedig egy bölcs tanítványát befogadja házába, úgy
számíttatik, hogy bemutatta napi áldozatát. Legyen a te házad a bölcs
menedéke."
Egyáltalán nem rendkívüli, hogy befolyásolható asszonyok törvényes
prédái voltak a legpiszkosabb és legkényelemszeretőbb rabbiknak. Sőt, ami
még rosszabb, fölemésztették az özvegyek házát.

Az egész egészségtelen ügylet felháborította Jézust. A legrosszabb az

volt, hogy ezek az emberek felelősségteljes helyet töltöttek be az életben.
Isten mindig elítéli azt, ha a bizalmi állást valaki saját célja elérésére és
kényelmének kielégítésére használja fel.

21,1-4. A becses adomány

 156

A templomban az asszonyok udvarában tizenhárom persely volt. Ezeket

trombitáknak nevezték, mert alakjuk olyan volt, mint egy trombita. Felül
keskeny, alul kiszélesedő. Mind a tizenhárom különböző célt szolgált.
Például az oltár tüzéhez szükséges fára vagy az arany edények
fenntartására stb. Jézus közel ült a trombitákhoz. A Szenthedrin és a
farizeusok kémeivel történt vita után fáradt volt, arcát kezei közé temette.
Egyszer felnézett, és sok embert látott elvonulni, amint áldozatukat a
trombitákba tették. Aztán egy szegény özvegy jött. Mindene ezen a világon
két "lepta", azaz két fillér volt. A "lepton" a legkisebb pénzérme volt. A
név maga "vékonykát" jent. Áldozata tehát két fillér volt. Jézus azonban azt
mondta, hogy ez messze felülmúlta a többit értékben, mivel ez volt minden
vagyona.

Két dolog határozza meg minden ajándék értékét.

(1) Milyen lélekkel adja az ember. Egy ajándék,

- amit erőszakkal csikarnak ki,
- amit zúgolódva adnak,
- amit presztízsből adnak, vagy
- önmutogatásból, többet veszít az értékéből, mint amennyit ér. Az egyedül
igazi ajándék feltartóztathatatlan kiáradása a szív szeretetének, amit azért
ad, mert nem tehet mást, mint hogy adjon.

(2) Az áldozat, amit az jelent. Ami csupán apróság az egyik embernek, az

nagy összeg lehet a másiknak. A gazdagok ajándéka "amit beletettek a
trombitába" nemigen került nekik nagy áldozatba. A két fillér azonban az
özvegy számára mindenébe került, amije volt. Ők kétségtelenül szépen
kalkulálva adtak, mennyit is engedhetnek meg maguknak. Ő azonban azzal
a végtelen bőkezűséggel adott, amely már nem adhat többet. Az adakozás
nem adakozás addig, amíg nem vág az elevenbe. Egy ajándék csak akkor
mutatja szeretetünket, ha nekünk le kell mondanunk valamiről, vagy
duplán keményen kell fáradoznunk érte. Milyen keservesen adnak így
Istennek! Ez a kis vers fejezi ki a szeretet teljes igényét:
"Ha enyém lenne az egész teremtés,
Ez ajándékként neked kevés lenne,
A csodás és isteni szeretet
Életem, lelkem, mindenem kéri."
Vannak olyan templomos emberek, akik istentisztelet alatt óvatosan
tapogatják zsebükben a pénzt, hogy megbizonyosodjanak, nehogy pl. egy
kétforintos helyett egy ötös akadjon a kezükbe, és azt dobják a perselybe.
Érzéketlen ember az, aki az özvegy asszony két fillérjének a történetét
önvizsgálat és alázat nélkül tudja olvasni.
 157

21,5-24. A bajok tornyosulnak

A fejezet háttere. Az 5. verstől kezdve ez nagyon nehéz fejezetté válik. A

nehézséget az jelenti, hogy mögötte négy különböző koncepció húzódik
meg.

(1) Az Úr napja fogalma. A zsidók az időt két korszakra osztották.

- A jelen korszak az egyik, ami rossz és gonosz a bűn miatt. Lehetetlen a
megjavítása, csupán pusztulásra való.
- A másik az eljövendő aranykorszak, a zsidók világuralmának a
megvalósulása.
- A kettő között azonban ott van az Úr napja, ami kozmikus katasztrófák
és felfordulások rettenetes ideje, az új korszak keserves vajúdása. Félelem
napja az: "Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen izzó haraggal,
pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket." (Ézs 13,9; Jóel 21,2;
Ám 5,18-20; Zof 1,14-18.)

Váratlanul jön: "Az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj." (1Thess 5,2;
2Pt 3,10.)
Azon a napon a világ összeomlik: "Az ég csillagai és csillagzatai nem
ragyogtatják többé világosságukat, sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a
hold világa... Megrendítem az eget, és megindul helyéről a föld, a Seregek
Urának féktelen haragja miatt, izzó haragja napján." (Ézs 13,10-13; Jóel
2,30-31; 2Pt 3,10.)

Az Úr napja egyik alapvető vallási tanítás volt Jézus idejében. Mindenki

ismerte ezeket a rettenetes képeket. Ebben a fejezetben a 9, 11, 25, 26.
versek innen veszik eredetüket.

(2) Itt látjuk Jeruzsálem jövendő bukását. Jeruzsálem Kr. u. 70-ben

került a római hadsereg kezére. Súlyos ostrom előzte ezt meg, amelynek
idején a lakosság kannibalizmusra vetemedett. Az ellenség betű szerint
követ kő után foglalt el. Josephus, a zsidó történetíró egy elképesztő
számot említ: egymillióegyszázezer ember pusztult el az ostromban és 97
ezer embert hurcoltak el fogságba. A zsidó nemzet megsemmisült. A
templomot felégették, és elhagyottá lett. Ebben a szakaszban az 5-6, 20-24.
versek világosan, mint elkövetkezendőre mutatnak rá erre a tragédiára.

(3) Jézus Krisztus második visszajöveteléről is hallunk. Jézus biztos

volt abban, hogy újra eljön, és a korai egyház várt is erre a jövetelre. Sok
esetben újszövetségi fejezetek megértésénél segítségül szolgál, ha tudjuk,
hogy a régi "Úr napja" fogalomból sokminden hozzákapcsolódott a
 158

második visszajövetel eseményéhez. Ebben a szakaszban a 27-28. versek

világosan utalnak erre. A második jövetel előtt sok hamis próféta jelenik
meg Krisztusnak jelentve ki magát, és nagy felfordulások lesznek. Ebben a
szakaszban a 7.8.9. versek utalnak erre.

(4) Itt van az eljövendő üldöztetés tanítása. Jézus világosan látta, és előre
megmondta a rettenetes dolgokat, amelyeket népének szenvednie kell az ő
nevéért az eljövendő időkben. E szakaszban a 12-19. versek utalnak erre.

Ez a szakasz sokkal érthetőbbé válik, ha nem feledjük, hogy nem egy,

hanem - az előbbi - négy egymással kapcsolatban lévő dologról van szó.

A templom szépségére tett megjegyzés indította Jézust próféciára. A

templomban a csarnokok oszlopai és az udvar oszlopai fehér márványból
voltak. Ezek tizenkét méter magasak voltak, és mindegyik egy tömbből
volt kifaragva. Az oltárok közül a leghíresebb a nagy italáldozati oltár volt,
aranyból készült, mindegyik ember magasságú volt. Legjobb leírást a
templomról, hogyan nézhetett ki Jézus idejében, Josephus könyvében
találjuk. (Zsidó háború 5. könyv, 5. fejezet.)

A templom külseje szívet szemet elkápráztató látványt nyújtott. Mindenütt

nehéz aranylapok borították, és napkeltekor szikrázó fényekben sugárzott,
úgy hogy aki minden áron rá akart nézni, azt éppen úgy elvakította, mint a
nap sugarai. Idegenek, akik Jeruzsálembe igyekeztek, már távolról
olyannak látták, mint valami hófedte hegyet, mert ahol nem volt
bearanyozva, ott vakító fehéren ragyogott. A zsidók számára
elképzelhetetlen volt, hogy e templom dicsősége a porba hulljon.

Ebből a szakaszból néhány fontos dolgot tanulhatunk meg Jézusról és a

keresztyén életről.

(1) Jézus tudott olvasni a történelem jeleiben. Mások vakok voltak a

közeledő katasztrófával szemben, de ő látta a közeledő lavinát. Csak akkor
látja az ember tisztán a dolgokat, ha Isten szemén keresztül nézi azokat.

(2) Jézus teljesen őszinte volt. Ezt mondta tanítványainak: ezekre

számíthattok, hiszen tanítványaim lévén, tudhatják ezeket.
- Egy hős vezető egyszer az igazságért vívott küzdelemben ezt írta
barátjának: "Fejek hullanak a porba, jöjj és tedd a tiedet is hozzájuk!"
Jézus eléggé ismerte az embereket ahhoz, hogy ne könnyű utat, hanem a
hősök útját kínálja fel nekik.
 159

(3) Jézus azt ígérte, hogy tanítványai nem maradnak egyedül

küzdelmeikben. A történelem bizonyítja, hogy a nagy keresztyének,
amikor testüket kínozták, újra és újra azt írták, hogy a legédesebb
közösségben vannak Jézussal. Dietrich Bonhoeffer börtönből írott leveiben
pl. a börtön palota lehet, a kínpad trón, az élet viharai mint napsütés, ha
Krisztus ott van velünk.

(4) Jézus olyan biztonságról beszél, ami legyőzi a világ rettentését. "Egy
hajszál sem vész el a fejetekről."

"Bízzál bánatos lélek, mit bánt a bú, a gond,

Él még, ki annyi vésznek torkából már kivont.
Bajaidból kiment ő, szűnnek keserveid,
Rád még a jó Teremtő, víg napot is derít."

"Ő megcselekszi végre velünk azt, ami jó,

Ösvényünk erőssége te vagy, Mindenható.
Bár nehéz földi pályánk, könny lepi és tövis,
De örök pálma vár ránk, Urunk a mennybe visz."

A Jézussal járó ember elveszítheti életét, de sohasem veszítheti el lelkét.

21,25-37. Vigyázzatok!

Két fő gondolat van itt.

(1) Jézus második visszajövetele. Nagyon sok hiábavaló érv, spekuláció

forog közkézen Jézus visszajövetelével kapcsolatban. Mikor lesz, milyen
lesz? Nem a mi dolgunk tudni. De az a nagy igazság ragyogja körül ezt,
hogy a történelem tart valahova.

A stoicusok úgy tekintették a történelmet, mint ami körbe forog. Úgy

hitték, hogy minden háromezer évben a világ megsemmisül egy nagy
tűzvészben, aztán minden kezdődik előlről és a történelem ismétli önmagát.
Ez azt jelenthetné, hogy a történelem nem halad sehova, és az emberek
csak körbejárnak egy nagy taposómalomban.
A keresztyén történelemszemlélet szerint van egy cél, és ez a cél az, hogy
Jézus Krisztus lesz mindenek Ura. "Úr lesz a Jézus mindenütt, hol csak a
napnak fénye süt, Úr lesz a messzi tengerig, hol a nap nem fogy s nem
telik." Ez minden, amit tudunk, s tudnunk kell.

(2) Hangsúlyozza az Úr a készenlét fontosságát. A keresztyén sohasem

gondolhatja, hogy állandó állapotban él. Olyan embernek kell lennie, aki
 160

állandó váradalomban él. Egy novellában a szerző leír egy olyan szereplőt,
aki nem ragad le sohasem ott, ahol más leragad. "Tudom - mondja -, hogy
egy napon egy nagy dolog történik az életemben, és készenlétben vagyok
annak várására." Minekünk mindig az örökkévalóság árnyékában kell
élnünk abban a bizonyosságban, hogy mi olyan emberek vagyunk, akik
készítjük vagy nem készítjük magunkat arra, hogy Isten jelenlétébe
lépjünk. Semmi sincs olyan izgalmas, mint a keresztyén élet.

(3) Jézus a napot a templomban lévő tömeggel töltötte. Az éjszakát

Istennel a csillagok alatt. Csendes órájában erőt nyert, hogy foglalkozzék a
tömeggel, az emberekkel. Szembe tudott nézni az emberek kérdéseivel,
mert Isten jelenlétéből ment az emberekhez.

22,1-6. A Sátán belemegy Júdásba

Húsvét idején ment Jézus Jeruzsálembe meghalni. A kovásztalan

kenyerek ünnepe szigorúan véve nem azonos a húsvéttal. A kovásztalan
kenyerek ünnepe egy hétig tartott Nisán (április) hónap 15-21 között, és a
húsvét (páska) maga Nisán hó 15-én volt. Ez emlékeztette Izrael népét az
Egyiptomból való szabadulásra. (Ex 12.) Azon az éjszakán a halál angyala
lesújtotta minden egyiptomi család elsőszülöttjét. Elkerülte azonban az
izraeliták otthonát, mivel az ajtók szemöldökfája megkülönböztetésül meg
volt hintve bárány-vérrel. Ezen az éjszakán olyan sietve menekültek utolsó
vacsorájukhoz, hogy nem volt idejük a kovásszal való kenyérsütésre, tehát
kovásztalan tésztát ettek.

Gondos készület előzte meg a húsvétot.

- Megjavítottak az utakat, a hidakat megerősítették, az út menti sírokat
fehérre meszelték, nehogy egy zarándok véletlenül megérintse, és így
tisztátalanná váljék.
- Egy hónappal korábban a zsinagógákban tanítani kezdték a páska
történetét és jelentését.
- Két nappal a húsét előtt szertartásos kovászkeresést rendeztek minden
házban. A házigazda vett egy mécsest, és minden sarokba, minden zugba
bevilágított, s az utolsó darab kovászt jelképesen kihajította.
- Minden zsidó férfinek, aki nagykorú volt és Jeruzsálem körül lakott 30
km. körzetben, törvényes kötelessége volt résztvenni a templomi ünnepen.
- De a világ bármely részén élő minden zsidónak vágya volt, hogy életében
legalább egyszer Jeruzsálemben ünnepelhesse meg a húsvétot.
- A világon bárhol élő zsidók mindig imádkoznak a páska napjáért, hogy a
következő húsvétot Jeruzsálemben ünnepelhessék.
 161

Ezért húsvét előtt nagy tömegek érkeztek Jeruzsálembe az ünnepre.

Néró idejében Cestius volt Palesztina kormányzója. Egyszer Néró
kisebbíteni akarta a zsidó vallás jelentőségét. Hogy Cestius meggyőzze
Nérót ennek ellenkezőjéről, megszámláltatta a páskára levágott bárányokat.
Josephus leírja, hogy 256 500 volt ez a szám. A törvény előírja, hogy a
legkisebb létszám a páska ünneplésére egy háznál 10 fő volt. Ez azt jelenti,
hogy ez alkalommal - ha pontos a szám - több mint 2 millió 700 ezer ember
volt az ünnepen. Egy ilyen zsúfolt városban játszódott le Jézus élete utolsó
napjainak a drámája.

Húsvét légköre mindig robbanékony volt. A rómaiak főhadiszállása

Cézáreában volt, és rendes körülmények között csak egy kis helyőrség
állomásozott Jeruzsálemben (az Antónia erődben). Húsvétkor azonban több
egységet is összevontak. A zsidó hatóságok azzal a problémával küzdöttek,
hogyan tudnák Jézust úgy letartóztatni, hogy lázadás ne robbanjon ki. Júdás
árulása oldotta meg számukra a kérdést.

A Sátán megszállta Júdást. Jegyezzünk meg két dolgot.

(1) Ahogy Isten keresi az embert, hogy az ő eszköze legyen, úgy a Sátán
is eszközöket keres. Az ember eszköze lehet a jónak és rossznak. Istennek
vagy a Sátánnak. Zoroaster követői ezt a világot a jó és a rossz közötti
csatatérnek tekintették, s a küzdelemben az embernek színt kell vallania.
Mi is tudjuk, hogy az ember a világosság vagy a sötétség szolgája lehet.

(2) A Sátán nem mehetett volna Júdás szívébe, ha nem nyit ajtót neki.
Az emberi szív ajtajának kívülről nincsen kilincse. Belülről kell azt
kinyitni. "Mindenki előtt két út nyílik meg, egy keskeny és nehéz, egy széles
és könnyű. Mindenkinek döntenie kell, melyiken kíván járni." A mi
döntésünktől függ, hogy a Sátánnak kívánunk-é eszközei lenni, vagy Isten
kezében kívánunk fegyver lenni. Mindkét szolgálatra jelentkezhetünk. Isten
segítsen minket a jó választásban!

22,7-23. Az utolsó vacsora

Jézus ismét nem hagyta a dolgokat az utolsó pillanatra. Tervei készen

voltak. A tehetősebbek házainak két szobája volt. Egy-emeletes téglalap
alakú épületek voltak ezek. A felső szoba egy külső lépcsőn volt
megközelíthető. Húsvét idején minden szállás ingyenes volt
Jeruzsálemben. Egyetlen fizetség, amit a házigazda elfogadhatott, az
ünnepen elfogyasztott bárány bőre volt. Nagyon általános dolog volt, hogy
a rabbi a felső szobában találkozott kedvelt tanítványaival, hogy
megbeszéljék a dolgokat, és feltárja szívét előttük. Jézus is gondoskodott
 162

egy ilyen szobáról. Kiküldte Pétert és Jánost, hogy keressék meg azt az
embert, aki vizet visz vederben. A vízhordás asszonyi munka volt. Egy
embert, aki vizet hordott olyan könnyű volt észrevenni, mint ma egy férfit,
aki női esernyőt használ esős időben. Ez egy előre megbeszélt jel volt Jézus
és vendéglátó barátja között.

Tehát az ünnep folytatódott. Jézus az ősi szimbólumokat használta fel, de

új értelmet adott nekik.

(1) A kenyérre ezt mondta: "Ez az én testem." Mit is értünk mi

sákramentumon? A sákramentum rendszerint nagyon általános dolog,
aminek önmagán túlmutató jelentése van azok számára, akiknek van
szemük meglátni és van szívük megérteni azt. Semmi különös teológiai
vagy misztikus nincs ekörül.

Mindannyiónk házában van valahol egy kis fiók, olyan dolgokkal tele,
melyeket kacatoknak nevezhetnénk, mégsem dobjuk ki azokat. Mivel
amikor kézbe vesszük és megnézzük azokat, ezt vagy azt a személyt
juttatják eszünkbe, vagy ezt és ezt az alkalmat. Mindennapi dolgok, de
önmagukon messze túlmutató jelentésük van. Ez a sákramentum.

Egy idős asszony amikor meghalt, összeszedték holmijait, és megtalálták

az összes borítékot, melyben valaha fia levelet vagy pénzt küldött neki.
Másoknak csak megsárgult borítékok voltak, de neki sokat jelentettek. A
kenyér, amit eszünk, közönséges kenyér, de akinek van szíve érezni és
érteni, annak Jézus Krisztus teste.

(2) Vette a poharat és ezt mondta: "E pohár az új szövetség az én vérem

által." Bibliai értelemben a szövetség Isten és ember közötti kapcsolat.
Isten kegyelmesen közeledik az emberhez, és az ember megígéri, hogy
Isten törvényének engedelmeskedik, és azt megtartja. Az egész olvasható
Ex.24,1-8-ban. Ennek a szövetségnek a folytatása az ember fogadalmának
megtartásától és a törvénynek való engedelmességtől függ. Ez nem
tarthatja meg az embert, mert az ember bűne megszakítja az Isten és az
ember közötti kapcsolatot. Az egész zsidó áldozati rendszer azért jött létre,
hogy az áldozatok bemutatásával helyreállítsa a kapcsolatot, és
megbékéltesse Istent a bűn miatt. Jézus ezt mondotta: életemmel és
halálommal lehetségessé tettem egy új kapcsolatot Isten között és te
közötted. Ti bűnösök vagytok, ez igaz. Mivel azonban én meghaltam
érettetek, Isten többé nem ellenségetek, hanem barátotok. Jézus életébe
került helyreállítani az elvesztett baráti kapcsolatot Isten és az ember
között.
 163

(3) Jézus ezt mondta: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Jézus

tudta, milyen könnyen felejt az ember. Ezért ezt mondta: A rohanó és
nyomasztó időben elfeledkeztek majd rólam. Az ember felejt, nem azért,
mert kell, hanem azért, mert akar. Jöjjetek el egyszer az én házam
békességébe és csendességébe, cselekedjétek ezt az én népemmel együtt, és
emlékezni fogtok!

A tragédiát még tragikusabbá tette az, hogy annál az asztalnál volt valaki,
aki áruló volt. Minden úrvacsoránál vannak, akik elárulják őt, mert ha az ő
házában mi felajánljuk magunkat őneki, és aztán elmenvén, életünkkel
megtagadjuk, mi is árulói vagyunk.

22,24-30. Harc Jézus tanítványai között

Egyik döbbenetesen tragikus dolog az evangéliumban, hogy a tanítványok

az elsőségért veszekedtek a kereszt árnyékában. Az ülésrend kötött volt
egy zsidó ünnepélyen. Az asztal U-alakban volt elrendezve egyik végén
nyitottan. A főhelyen ült a házigazda. Jobbján az első legtekintélyesebb
vendég, balján a második, jobbról a következő harmadik stb. A tanítványok
összevesztek, ki, hova üljön, mert a földi uralkodás eszméjét még nem
verték ki a fejükből. Jézus nyíltan megmondta nekik, hogy az ő
királyságának elvei és mértékei mások, mint a földi királyságoké. A földi
királyokat annak a hatalomnak alapján értékelik, ami felett parancsolnak.
Egyik legáltalánosabb címe a keleti királyoknak: "eurgetés", ami görögül
jótevő-t jelent. Jézus azt mondta: "Nem a király, hanem a szolga az, aki ezt
a címet viseli az én országomban."

(1) A világnak szolgálatra van szüksége. Különös, hogy az üzleti világ

tudja ezt. Ahogy megyünk egy városban, mindenütt táblák hirdetik a
"szolgáltatásokat". Egy autószerviz ilyen reklámszöveget tett közzé: "Mi
mindenkinél többször bújunk autója alá, és mindenki másnál jobban
bepiszkoljuk magunkat." Különös dolog az, hogy több vita van az
egyházak között az elsőséget illetően, és a helyek körül, mint bárhol
másutt. A világ igényli és elismeri a szolgálatot.

(2) Csak az az ember lesz igazán naggyá, aki kész mindenkinél többet
szolgálni. Gyakran egy dolgozó fél 6-kor hazamegy, és másnap reggelig
elfelejti minden munkáját, mialatt késő éjszakáig ég a villany a művezető
szobájában. Az élet törvénye az, hogy a nagysághoz a szolgálat vezet, s
mennél magasabbra emelkedik egy ember, annál nagyobb szolgává kell
lennie. Jézus végezte a legnagyobb szolgálatot, ezért helyezte őt Isten
mindenkinél magasabbra.
 164

(3) Életünket berendezhetjük adásra vagy kapásra. A meztelen igazság

azonban az, ha nyereségre rendezkedünk be, mind az emberek barátságát,
mind Isten jutalmát elveszítjük, mert soha senki sem szerette azt az embert,
aki mindig csak önmaga nyereségére gondolt. - Jézus azzal fejezi be
figyelmeztetését, hogy azok,

(4) Akik jóban, rosszban kitartanak mellette, végül vele fognak élni és
uralkodni. Isten senkinek sem marad adósa. Azok, akik osztoznak
Krisztus keresztje terhének hordozásában, egy napon osztozni fognak
Krisztus koronájának viselésében is.

22,31-38; 54-62. Péter tragédiája

Péter tragédiájának történetét szemlélhetjük itt részleteiben és egészében.

Péter különös, ellentmondásos személyiség.

(1) Még tagadása ellenére is alapvetően hűséges volt. H. G. Wells

egyszer ezt mondotta: "Lehet egy ember rossz zenész, de amellett
szenvedélyesen szeretheti a zenét." Nem számít, mit tett Péter, bármilyen
rettenetes is a hibája, mindazonáltal szenvedélyesen Jézusé volt. Van
remény olyan ember számára, aki ha vétkezik is, a jó elkezd munkálkodni
benne a megtérésre.

(2) Péter figyelmeztetést kapott. Közvetlenül és közvetve is. A 33-38.

versek - a kardról való beszéd - egy különös szakaszt képeznek. Itt Jézus
tulajdonképpen ezt mondta: "Mindeddig veletek voltam, rövidesen saját
lábatokon kell megállnotok. Mit fogtok tenni? A közel-jövő veszélye nem az,
hogy nem lesz semmitek, hanem, hogy létetekért kell majd megküzdenetek."
Ez nem fegyveres harcra való buzdítás. Ez egyszerűen keleti módon való
kifejezése a tanítványok számára annak, hogy életük forog kockán. Senki
sem mondhatja, hogy a helyzet súlyosságát, veszélyes voltát, saját
erőtlenségét nem mondta meg Jézus Péternek.

(3) Péter túlságosan magabiztos volt. Különös és alázatra intő dolog,

hogy ha valaki ezt mondja: "Én ezt sohasem tenném meg!" Ez ellen kell a
legkeményebben küzdenie. Sok várat azért foglaltak el, mert az ostromlók
a megmászhatatlannak tartott oldalon másztak fel a várba, s ott volt a
leggyengébb az őrség. A Sátán figyelmes, és azon a ponton támad, ahol az
ember túlságosan magabiztos, mert ott a legkészületlenebb.

(4) A két tanítvány közül Péter volt az egyik (Jn 18,15), akinek volt
bátorsága a főpap házának udvarába követni Jézust.
 165

Péter olyan kísértésbe esett, amibe csak bátor ember eshet. A bátor ember
mindig többet kockáztat, mint aki a biztonságot keresi. Az ár, amit a
gondolatban és beszédben bátor embernek meg kell fizetnie, a kísértés.
Talán jobb hibázni is, mint elszaladni és meg sem kísérelni a vállalkozást.

(5) Jézus nem haraggal szólt Péterhez, hanem szomorúan nézett rá.
Péter jobban elviselte volna azt, ha Jézus rátámad és ócsárolni kezdi. De ez
a hangtalan, fájdalmas tekintet Péter szívébe fúródott, mint egy kard, és
könnyek forrását nyitotta fel. "Mind, ami kín s ütés ért, magam hoztam
reád, Uram, e szenvedésért lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve itt
állok én szegény, s kérlek, lelked kegyeleme sugározzék felém!" A bűn
büntetése az, hogy szembe kell nézni nem Jézus haragjával, hanem a
szeméből sugárzó szívfájdalommal.

(6) Jézus egy kedves dolgot mondott Péternek: "Amikor majd megtérsz,
erősítsd testvéreidet!" Mintha csak ezt mondta volna: "Te megtagadsz
engem, és keserű könnyeket fogsz ontani, de ennek eredményeként jobban
képes leszel segíteni testvéreiden, akik szintén átmennek ezeken a
dolgokon." Nemigen tudunk megérteni valakit, amíg ugyanolyan
mélységet, szégyent, nyomorúságot meg nem jártunk. Jézusról azt mondja
az ige: "Tud segíteni azokon, akik megkísértetnek, mert maga is kísértést
szenvedett." (Zsid 2,18.) Amikor megtapasztaljuk a tévedés szégyenét,
vagy a hűtlenséget, ez nemcsak veszteség, mivel mások jobb megértésére
vezethet bennünket, amit másként nem nyerhetnénk meg.

22,39-46. Legyen meg a te akaratod!

Jeruzsálem olyan zsúfolt volt, hogy nem voltak benne kertek. Sok jómódú
embernek ezért az Olajfák hegyén volt kertje. Néhány módos barátja
megengedte Jézusnak, hogy kertjét használhassa. Jézus 33 éves volt, és
senki sem akar ilyen korban meghalni. Tudta, mi a keresztre feszítés, látta
azt, és agóniába esett. A görög szó jelenti a félelemmel való küzdelmet.
Nincs még egy ilyen fejezet a történelemben. Ez volt az igazi fordulópont
Jézus életében. Most még visszafordulhatott volna. Elutasíthatta volna a
keresztet. Az egész világ üdvössége volt a mérlegen, amint az Isten Fia szó
szerint kiküzdötte azt, és győzött.

Egy híres zongorista mondta Shopin Nocturne C. Minoráról: "Shopin

mondta Lisztnek, és Liszt mondta nekem, ebben a darabban minden
szomorú és fájdalmas. Milyen szomorúság és fájdalom van ott, amíg
Istennel nem kezd el beszélni, imádkozni, aztán minden rendbe jön,
megváltozik." Így volt ez Jézussal is. Gecsemánéba ment a sötétben, de
világosságra jött ki, mert Istennel beszélt. Agóniában ment a Gecsemánéba,
 166

kivívott győzelemmel jött ki, lelkében békességgel, mert Istennel beszélt.

Minden azon fordul meg, hogy

Milyen hangon tudjuk mondani: "Legyen meg a te akaratod!"

(1) Mondhatjuk tanácstalan lemondással, mint akik erők szorításában

vagyunk, amely ellen reménytelen harcolnunk. A halál harangjai lehetnek
ezek a szavak.

(2) Mondhatjuk beletörődve, a tökéletes vereség szavai is lehetnek ezek.

(3) A teljes kiábrándultság szavai is lehetnek, látva, hogy az álom

sohasem valósulhat meg. Sötét sajnálkozás, keserű harag szavai, ami még
fájdalmasabb, mivel semmit sem lehet tenni ellene.

(4) Tökéletes bizalom hangján is lehet ezt mondani. Jézus ezt tette.
Atyjával beszélt ő, akinek örökkévaló karjai voltak körülötte, még a
kereszten is. A szeretetnek hajolt meg és engedelmeskedett, ami nem
hagyta cserben. Az élet legnehezebb feladata elfogadni azt, amit nem
értünk. De ezt is megtehetjük, ha elég bizonyosságunk van Isten
szeretetében.

Jézus így beszélt, és ha mi is így beszélünk, bizonyosak lehetünk:

"Mindennek a mi javunkra kell történnie."

22,47-53. Az áruló csókja

Júdás módot talált Jézus olyan módon való elárulására, hogy a hatóságok
akkor tartóztassák le, amikor a tömeg nincs a közelében. Ismerte Jézusnak
azt a szokását, hogy az éjszakákat az Olajfák hegyén levő kertekben
töltötte, oda vezette tehát a Szanhedrin embereit. A templomőrség
parancsnoka a "sagán" - ahogy nevezték - volt a felelős a templom jó
rendjéért. A templomőrség vezető tisztjei hajtották végre Jézus
letartóztatását. Amikor egy tanítvány szeretett mesterével találkozott, jobb
kezét a rabbi bal vállára tette, bal kezét a jobb vállára, és megcsókolta.
Júdás, a tanítványnak szeretett mestere iránti csókját használta fel az árulás
jeléül.

Négy különböző szereplője van ennek a történetnek. Cselekedetük és

viszonyulásuk jelentőségteljes.
 167

(1) Júdás, az áruló. Az az ember, aki elhagyta Istent, és szövetségre lépett

a Sátánnal. Csak amikor egy ember Istent kizárja életéből, és a Sátánt
befogadja, tud odáig süllyedni, hogy eladja Krisztusát.

(2) A zsidók, akik azért jöttek, hogy letartóztassák Jézust, vakok voltak
Istennel szemben. Amikor Isten testet öltött és erre a földre jött, minden
amit gondolni képesek voltak az, hogy keresztre szegezzék. Olyan sokáig
jártak saját útjukon, olyan sokáig zárták be fülüket Isten előtt, szemüket
vezetésétől, hogy végül, amikor eljött, nem ismerték fel. Rettenetes dolog
vaknak és süketnek lenni Istennel szemben!

(3) A tanítványok pillanatnyilag megfeledkeztek Istenről. Képzelt világuk

összeomlott, és biztosak voltak benne, hogy itt van a vég. Legkevésbé sem
gondoltak Istenre. Az egyetlen dolog, amire gondoltak, a rettenetes helyzet,
amibe jutottak. Két dolog történik azzal az emberrel, aki megfeledkezik
Istenről, és kihagyja Istent a dolgokból.
- Teljesen megrémül és végleg szétesik, elveszti az erőt, hogy
szembenézzen az élettel, s megküzdjön azzal. A próbák idején az élet
lehetetlen Isten nélkül.

(4) Jézus volt az egyetlen személy a résztvevők között, aki gondolt Istenre.
Jézus utolsó napjainak történetében bámulatos az a békesség, ami belőle
árad a gecsemánéi küzdelem után. Azokban a napokban még
letartóztatásakor is ő az, aki kezében tartja az eseményeket, sőt
tárgyalásakor is ő a bíró, aki ítéletet tart. Az az ember, aki Istennel jár,
minden helyzettel megbirkózik, és minden ellenségnek szemébe tud nézni,
félelem és ijedtség nélkül.

"Áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet."

Csak akkor tud az ember győztesként szólni és cselekedni, ha Isten uralma

alá engedi életét.

22,63-71. Gúny, ostorozás és tárgyalás

Jézust még az éjszaka a főpaphoz vezették. Ez magán és nem hivatalos

kihallgatás volt. Ezt a hatóságok kárörömből tették, és azért hogy - ha
lehetséges - keresztkérdésekkel megzavarják, úgy hogy vádat
emelhessenek ellene. Ez után - a biztonság kedvéért - átadták a templomi
 168

rendőrség tagjainak, akik kegyetlen tréfát űztek vele. Amikor a reggel

elérkezett, a Szanhedrin elé vezették.
A Szanhedrin volt a zsidók legfőbb bírósága. Különösen vallási és
teológai kérdésekben volt érvényes az ítélete. 70 tagból állott. Írástudók,
rabbik és farizeusok, papok, sadduceusok, vének mind képviselve voltak
abban. Sötétben hivatalosan nem ülésezhettek, ezért vártak azzal reggelig,
hogy Jézust odavezessék. Csak a templom udvarában levő csarnokban
ülésezhettek. A főpap volt az elnök. Rendelkezésünkre állanak a
Szanhedrin ülésének szabályai. Ezek ideálisak, amelyeket azonban
sohasem tartottak meg. Ezek által beletekinthetünk, milyen elképzelésük
volt arról, milyennek kellene lennie a Szenhedrinnek. Azt is láthatjuk Jézus
esetében, hogy saját cselekedetük milyen távol esett ideális törvényeiktől.
A tanács félkörben ült, hogy mindegyik láthassa a másikat. Szemben a
tanáccsal állott a vádlott egy szál ingben. Mögötte a tanulók és diákok sora
ült. Ők szólhattak a vádlott védelmében, ellene azonban nem. A bíróság
soraiban levő üres helyeket ezek közül a diákok közül választott
képviselőkkel egészítették ki. Minden vádat két tanúnak kellett
megerősítenie, akiket egymástól függetlenül kérdeztek ki. A tanács egy
tagja beszélhetett a vádlott ellen, és aztán megváltoztathatta szándékát, és
mellette is szólhatott. Ez vica-versa nem történhetett meg. Amikor az ítélet
esedékes volt, minden tag személyesen szavazott, s ez a legfiatalabbnál
kezdődött és a legöregebbnél végződött. Felmentéshez egy többlet szavazat
elég volt. Halálos ítéletet csak az ítélethirdetés utáni napon lehetett
végrehajtani. Egy éjszakának kellett elmúlnia, hogy a tanács aludhasson
egyet az ítéletre, és az ítélet kegyelemre fordulhatott. Az egész tárgyalás-
menet kegyelemre volt tervezve. Azonban még Lukács summás leírásából
is kitűnik, hogy az Szanhedrin, amikor Jézus ügyét tárgyalta, még saját
szabályai és előírásai megtartásától is távol volt. Nagyon körültekintően
meg van fogalmazva, hogy a vád, amit a Szanhedrin Jézus ellen emelt,
blasfémia volt. Ezt halállal büntették.
Az a tragikus tény, hogy amikor Jézus egész életében szeretetet hirdetett,
most még igazságot sem kapott. Az a dicsőséges tény, hogy Jézus még
akkor is, amikor elővezették, egy gúnyos éjszakai vallatás után, amelyben
megcsúfolták, megverték, megostorozták, teljesen biztos volt benne, hogy
Isten jobb keze felől fog ülni, és győzelme bizonyos. Hite legyőzte a
tényeket. Soha egy pillanatig sem hitte, hogy az ember legyőzheti Isten
akaratát.

23,1-12. Tárgyalás Pilátus előtt, csend Heródes előtt

A zsidók Jézus idejében nem rendelkeztek olyan hatalommal, hogy halálos

ítéletet végrehajthattak volna. Az ilyen ügyeket át kellett adniuk a római
hatóságoknak, és ők hajtották végre az ítéletet. Ezért vitték a zsidók Jézust
 169

Pilátus elé. Semmi sem mutatja jobban lelkiismeretlen rossz indulatukat,

mint a bűntény, amivel Jézust vádolták.

A Szanhedrinben a vád istengyalázás volt, mivel Isten Fiának merte

vallani magát. Pilátus előtt ezt a vádat meg sem említették. Tudták, hogy
ennek Pilátus előtt nem lenne jelentősége, és sohasem fogadna el olyan
vádat, ami a zsidó vallás és babona dolgának tűnnék előtte. Egy teljesen
politikai váddal hozakodtak tehát elő, ami teljesen magán viseli a
sadduceusok gondolkodásának jegyeit. Valójában az arisztokrata
kollaboráns sadduceusok intézték el Jézus keresztre feszítését félelmükben
attól, hogy valami zavargás, vagy olyan helyzet keletkezik, aminek
következtében elvesztenék vagyonukat, kényelmüket és hatalmukat. Pilátus
előtt hármas vádat hoztak fel. Jézust

(a) lázító agitálással vádolták,

(b) arra biztatta az embereket, hogy ne fizessenek adót a császár
nak,
(c) királyi címet bitorolt.

Minden vádpont hazugság volt, és ők jól tudták ezt. Minden jól

megszerkesztett hazugságot felhasználtak Jézus megsemmisítésére.

Pilátus tapasztalt római tisztviselő volt. Átlátott rajtuk, és nem akarta

teljesíteni kívánságukat. Megbántani sem akarta azonban őket.
Bejelentették a hírt, hogy Jézus Galileából való. Ezt újabb vádnak szánták,
mert a galileaiak notórius lázadozók voltak. Pilátus azonban ebben kiutat
látott. Galilea Heródes Antipas fennhatósága alatt volt, aki ekkor
Jeruzsálemben tartózkodott a húsvéti ünnepeken. Pilátus tehát áttette Jézus
ügyét Heródeshez. Heródes azon kevés emberek egyike, akikhez Jézusnak
semmi mondanivalója nem volt.

Miért gondolta Jézus, hogy neki semmi mondanivalója nincs Heródes

számára?

(1) Heródes Jézust látványosságnak tekintette. Jézus nem látvány, akit

meg kell bámulni, hanem király, aki előtt hódolni kell. Epictetus, a nagy
görög stoicus panaszkodott, hogy az emberek eljönnek az egész világról
előadásait hallgatni, és őt megbámulni, mintha egy híres szobor lenne, de
nem azért, hogy elfogadják és engedelmeskedjenek tanításának. Jézus nem
egy alak, akit bámulni kell, hanem Úr, akinek engedelmeskedni kell.

(2) Heródes Jézust egyszerűen viccnek nézte. Tréfálkozott vele. Királyi

ruhába öltöztette őt, mint királyi utánzatot. Másként megfogalmazva
 170

Heródes Jézust nem vette komolyan. Megmutatta udvarának, mint

különleges szórakozást, de csak eddig terjedt érdeklődése. Az a szomorú
igazság, hogy sok ember még ma is megtagadja, hogy Jézust komolyan
vegye. Ha komolyan vennék, több figyelmet szentelnének igéjének, és
kívánságainak.

(3) Heródes katonai kíséretével együtt lekicsinyelte. A 11. versnek új

fordítása mondja ezt. Ez azt jelenti, nem tulajdonított jelentőséget
Jézusnak. Heródes királyi hatalma biztonságában erősnek érezte magát,
testőreitől körülvéve azt gondolta, ez a galileai ács nem számít. Vannak,
akik tudatosan vagy tudatlanul arra az álláspontra jutnak, hogy Jézus nem
számít; olyan faktor, ami kihagyható életükből. Nem adnak helyet neki
szívükben, és nem engedik, hogy hatást gyakoroljon életükre. Azt hiszik,
hogy könnyen megvannak nélküle. A keresztyén számára azonban Jézus
Krisztus a legfontosabb személy az univerzumban.

23,13-25. A zsidók megzsarolják Pilátust

Ez egy megdöbbentő fejezet. Egy dolog kristály-tiszta: Pilátus nem akarta

elítélni Jézust. Nagyon jól tudta, hogy ha ezt tenné, megcsúfolná a
birodalmi igazság-szolgáltatást, ami Róma dicsősége volt. Nem kevesebb,
mint
négy kísérletet tett, hogy elkerülje az elmarasztaló ítélet kihirdetését.

- Azt mondta a zsidóknak, intézzék el maguk között az ügyet. (Jn 19,6-7.) -

- Heródeshez próbálta áttenni az ügyet.
- Rá akarta venni a zsidókat, hogy fogadják el Jézust, mint a páska ünnepen
szabadon bocsátott foglyot. (Mk 15,6.)
- Kompromisszummal próbálkozott mondván, megkorbácsoltatja, és aztán
szabadon engedi.

Világosan kitűnik, hogy Pilátust kényszerítették Jézus kivégeztetésére.

Hogyan kényszeríthet egy zsidó tömeg egy tapasztalt római kormányzót
arra, hogy Jézust halálra ítélje? Pedig betű szerint igaz, hogy ez történt. Az
alapvető tény az, hogy a részrehajlás nélküli római jog minden
tartománynak biztosította azt a lehetőséget, hogy jelentést küldjön Rómába
a hatalommal való visszaélésről, és az ilyen kormányzót súlyosan kezelték.

Pilátus Palesztinában való uralkodása alatt két súlyos hibát követett el. A
júdeai főhadiszállás nem Jeruzsálemben, hanem Cézáreában volt. Azonban
Jeruzsálemben is állomásozott bizonyos létszámú csapat.
 171

- A római csapatok hadijelvényeket viseltek. Ilyen volt a császár póznára

emelt mellszobra is. A császár ebben az időben hivatalos istennek
számított. A zsidó törvény azonban elvetett minden faragott képet, és mivel
ez volt a zsidó felfogás, a korábbi kormányzók eltávolították a császár
mellszobrát a hadijelvényekről, mielőtt a csapat Jeruzsálembe vonult volna.
Pilátus nem tette ezt, hanem bevonult egy éjjel a császár képével a városba.
A zsidók tömegével özönlöttek Cézáreába, hogy kérjék, távolíttassa el a
szobrot. Ő visszautasította. Ők azonban napokig megszállva tartották a
bejáratot. A hatodik napon beleegyezett, hogy tárgyal velük egy nyílt
terepen csapataitól körülvéve. Megmondta nekik, ha nem hagyják abba a
háborgást, azonnali halál lesz a büntetés. Ők a földre vetették magukat,
lemeztelenítették nyakukat, és azt m ondták, önként vállalják a halált
inkább, minthogy törvényük bölcsességét megszegjék. Még Pilátus sem
tudta ilyen körülmények között hideg vérrel lemészároltatni őket, ezért
engedett nekik. (Josephus mondja el ezt az egész történetet - Zsidó
régiségek 18.könyv, 3. fejezet.)

- Pilátus másik hibája akkor történt, amikor új vízvezetéket építtetett

Jeruzsálembe, és a templom pénzéből fizette a költségeket. Ezt már láttuk
Lk 13,1-4-ben. Egyetlen dolog, amit egy római kormányzó nem
engedhetett meg a nagy kiterjedésű birodalomban: a polgári
nyugtalanságot.
A zsidók bármelyik esetet jelenthették volna ezek közül. Ha megteszik,
nem kétséges, Pilátust rövidesen leváltják. János mondja el ezt a baljóslatú
célzást, amit a zsidó vezetők Pilátus előtt tettek mondván: "Ha elengeded
ezt az embert, nem vagy a császár barátja." (Jn 19,12.) A zsidók tehát
kényszerítették Pilátust, ítélje Jézust halálra, különben - a háta mögött -
jelentést küldenek Rómába.

Itt láthatjuk azt a szomorú igazságot, hogy az ember múltja hogyan

elevenedhet fel és béníthatja meg. Ha az ember bűnös egy bizonyos
dologban, az abban való ítélkezésre nincsen többé joga. Ha beszél róla,
múltja jelenik meg szeme előtt. Ügyeljünk, hogy ne engedjünk meg
magunknak olyan dolgot, amit nem kellene tennünk, s ami jogcímet ad az
embereknek azt mondani: "Egyedül neked nincs jogod arra, hogy így
beszélj!"

Ha ilyen helyzet adódik, egy dolog van, amit tehetsz: bátran szembe kell
nézned a dologgal és következményeivel. Ez az, ami nem volt meg
Pilátusban. Inkább az igazságot áldozta fel, minthogy elveszítse pozícióját.
Inkább Jézust ítélte halálra, csakhogy Palesztina kormányzója
maradhasson. Ha igazán bátor ember lett volna, a helyes dolgot teszi,
vállalva a következményeket. De múltja gyávává tette őt.
 172

23,26-31. Út a kálváriára

Amikor egy bűnözőt kereszthalálra ítéltek, az ítélet-kimondás helyéről

négy római katona kísérte ki a kivégzés helyére. Keresztjét vállára adták. A
lehető leghosszabb úton kísérték a vesztőhelyre. Átvezették minden úton és
sikátoron, mialatt előtte egy másik katona ment, és egy feliratot vitt, amire
bűne volt felírva, hogy rettenetes figyelmeztetésül szolgáljon mindenkinek,
aki olyan dolgokon töri a fejét.

Ezt tették Jézus esetében is. Elkezdte vinni saját keresztjét (Jn 19,17), de
annak súlya alatt elfogyott ereje, nem bírta tovább vinni. Palesztina
leigázott ország volt, és a rómaiak minden állampolgárt kényszeríthettek
azonnali szolgálatra. Az ilyen igény jele az volt, hogy a római katona a
lándzsája lapjával az illető vállára ütött. Amikor Jézus összeesett a kereszt
súlya alatt, a szolgálatban levő római százados körülnézett valaki után, aki
vihetné azt.

Egy ember, akit Simonnak hívtak, a távoli Cirénéből való volt (ez a mai
Tripoli), Jeruzsálembe jött. Kétségtelenül zsidó volt, aki egész életében
spórolt és dolgozott, hogy egy páskát Jeruzsálemben tölthessen el. A római
lándzsa lapja megérintette vállát, és azon vette észre magát, hogy vinnie
kellett egy gonosztevő keresztjét.

Próbáljuk elképzelni, mit érzett Simon. Azért jött Jeruzsálembe, hogy

megvalósuljon élete vágya, és azon veszi észre magát, hogy egy keresztet
cipel a Golgota felé. Szíve keserűséggel telt meg a rómaiak iránt, és aziránt
a gonosztevő iránt, aki belesodorta őt ebbe a helyzetbe. Azonban, ha
tudunk olvasni a sorok között, a történet nem itt végződik.

Márk Simont Alexander és Rúfus apjának jelöli meg (Mk 15,21).

Nemigen azonosítunk egy embert fiai neve után, hacsak nem jól ismertek
azok az ifjak, az előtt a közösség előtt, amelynek írunk. Általános,
elfogadott nézet, hogy Márk az ő evangéliumát a Római Gyülekezetnek
írta. Most nézzük Pál levelét a Római Gyülekezethez. Az üdvözletek között
végül ezt írja: "Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rúfust, és anyját, aki
nekem is anyám." (Róm 16,13.) Tehát a Római Gyülekezetben ott van
Rúfus, olyan keresztyén, akit Isten választottjának lehet nevezni, akinek
olyen kedves édesanyja volt, akit Pál hitben a saját anyjának nevez.

Lehetséges, hogy ez a Rúfus cirénei Simon fia, és anyja Simon felesége

volt. Lehetséges, hogy amint Jézusra nézett, Simon keserűsége csodálkozó
ámulattá vált, és végül hitté lett, melynek nyomán ő maga keresztyénné.
 173

Családja pedig a Római Gyülekezet legkiválóbb tagjai közé tartozik.

Lehetséges, hogy Simon ezért jött Tripoliból, hogy megvalósítsa élete
vágyát, és végül Jeruzsálemben töltse el a páskát. Azonban akarata ellenére
egy gonosz tevő keresztjének hordozására kényszerítették, aztán ahogy
nézte, keserűsége csodálattá és hitté változott, és abban a dologban, amiről
azt hitte, szégyene, megtalálta Üdvözítőjét.

Jézus mögött egy csapat asszony ment, akik siratták őt. Megfordult és
azt mondta: ne érette, hanem önmagukért sírjanak. A borzalom napjai
fognak jönni. Júdeában nem volt nagyobb tragédia, mint egy gyermektelen
házasság, és a gyermektelenség válóok volt. Eljön azonban az a nap,
amikor az az anya, akinek nincs gyermeke, örülni fog. Jézus újra előre látja
a város pusztulását, amely mint olyan gyakran korábban is, most
véglegesen elutasította Isten hívását és közeledését.

A 31. vers egy példabeszéd, amit sok dologgal kapcsolatban használni

lehet. Itt azt jelenti, ha az ártatlannal ezt teszik, mit fognak egy napon tenni
azokkal, akik bűnösök és rászolgáltak arra.

23,32-38. Ott megfeszítették őt

Amikor az elítélt a kivégzés helyére ért, keresztjét lefektették a földre.

Rendszerint a kereszt T alakú volt, felső szár nélkül, aminek a fejet neki
lehetett támasztani. Egészen alacsony volt, úgy hogy az elítélt lába csupán
76-80 cm-re volt a földtől. Volt egy csoport kegyes asszony Jeruzsálemben,
akik a keresztre feszítésekre jártak és kábítószerekkel kevert bort adtak az
áldozatnak, ami az iszonyatos fájdalmat enyhítette. Jézusnak is
felajánlották ezt, de ő visszautasította. (Mt 27,34.) Elhatározta, hogy
farkasszemet fog nézni a legrettenetesebb halállal; nem ködös ésszel,
hanem tiszta értelemmel.

Az áldozatok karjait rászegezték a keresztfára. A lábakat nem szegezték,

hanem lazán odakötötték a kereszthez. Akereszt közepe táján volt egy
darab fa, amit nyeregnek neveztek, ami felfogta az ember súlyát, különben
a szegek átszakították volna a kézfejet. Aztán a keresztet felemelték és
függőlegesen egy gödörbe állították. Rettenetes volt a keresztre feszítés,
nem elég, hogy megöltek egy embert, hanem hagyták, hogy éhen és
szomjan pusztuljon az izzó keleti melegben és az éjszakai dermesztő
hidegben. Sok gonosztevőről feljegyezték, akik egy hétig is függtek a
kereszten, míg végül félőrülten végre meghaltak.

Az elítélt ruhái a négy katonáé volt, akik a kereszthez vezették. Minden

zsidó 5 ruhadarabot viselt: belső tunika, külső köntös, öv, szandál, turbán.
 174

Négyet elosztottak maguk között a katonák, ott maradt a külső köntös. Ez

egy darabból volt szőve, varrás nélkül. (Jn 19,23-24.) Ha felvágják, és úgy
osztják el, elveszítette volna az értékét. Így kisorsolták a katonák a kereszt
árnyékában. Semmit sem jelentett nekik, hogy egy másik ember agóniával
haldoklik.

A felírás, amit a kereszt fölé helyeztek ugyanaz volt, amit a városon

keresztül vonulva a katona vitt a menet előtt.

Jézus sok csodálatos dolgot mondott, de ritkán mondott csodálatosabbat

annál, mint "Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit
cselekszenek!" A keresztyén megbocsátás csodálatos dolog. Amikor
Istvánt halálra kövezték, így imádkozott: "Uram, ne tulajdonítsd ezt a bűn
nekik!" (Acta 7,60.) Semmi sincs olyan szép és ritka, mint a keresztyén
megbocsátás. Amikor a megbocsátani nem akaró lelkület feszíti szívünket,
halljuk meg Urunkat újra imádkozni azokért, akik megfeszítették őt, és
halljuk meg szolgáját, Pált: "Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok,
bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a
Krisztusban!" (Ef 4,32.)

Az, hogy tudatlanságból cselekedték azt a rettenetes dolgot, áthúzódik

az egész Újszövetségen.

- Péter a következő napokban ezt mondta a népnek: "Tudom, hogy

tudatlanságból cselekedtetek." (Acta 3,17.)
- Pál azt mondta, hogy azért feszítették meg Jézust, mert nem ismerték őt.
(Acta 13,27.)
- Marcus Aurelius, a nagy római császár és stoicus szent minden reggel azt
mondta magának: "Ma minden fajta kellemetlen emberrel fogsz találkozni,
megsértenek, megsebeznek, inzultálnak, de te nem teheted ezt, mert jobbat
tudsz, mert benned az Isten lelke lakik." Mások szívében lehet nem
megbocsátás, de mi jobbat tudunk, mi Krisztus fiai és leányai vagyunk, és
megbocsátunk, ahogy ő megbocsátott.

23,39-43. A paradicsom ígérete

Eltervezett és határozott szándék volt, hogy a hatóságok Jézust két ismert

gonosztevő között feszíttetik meg. Szándékosan rendezték így, hogy Jézust
megalázzák az emberek előtt, és rablókkal hozzák egy kategóriába.

Legendák születtek a megtérő latorról. Dismasnak, Démásnak és Damas-

chusnak is előfordul a neve a feljegyzésekben.
 175

- Egyik legenda olyan rablót formál belőle - akinek a magyar megfelelője:

Rózsa Sándor -, aki gazdagokat rabol ki, hogy a szegényeken segítsen.
- A legkedvesebb legenda elmondja, hogy támadták meg a rablók Jézust
mint kisgyermeket, mikor Betlehemből Egyiptomba menekültek. Jézust a
rablóbanda vezetőjének fia mentette meg. A kisgyerek olyan szép volt,
hogy a fiatal rabló nem tudott kezet emelni rá, hanem szabadon engedte,
mondván: "Legáldottabb a gyermekek között, ha egyszer jön idő, amikor te
kegyelmezhetsz meg nekem, emlékezz meg rólam, és ne feledd el ezt az
órát." Úgy mondják, hogy a fiatal rabló, aki a gyermek Jézust
megmentette, a kereszten találkozott újra vele, és akkor Jézus mentette meg
őt.

A paradicsom szó perzsa eredetű, jelentése: fallal körülvett kert. Amikor

egy perzsa király alattvalójával nagy kegyet akart gyakorolni, beválasztotta
a kerti társaságába, és sétált vele a kertjében.

Több volt mint halhatatlanság, amit Jézus ígért a megtérő latornak.

Megtisztelő helyet ígért neki a kerti társasában a paradicsomi udvarban.

Ez a történet egészen bizonyosan hirdeti, sohasem túl késő Jézushoz

fordulni. Vannak egyéb dolgok, amelyekről azt mondhatjuk: "Ennek elmúlt
már az ideje." "Ehhez már túl öreg vagyok." Ezt azonban a Jézushoz
térésről soha nem mondhatjuk. Amíg ver az ember szíve, Jézus hívása
hangzik felé. Számunkra betű szerint igaz, hogy amíg élünk, remélünk.

23,44-49. A hosszú nap véget ér

Ennek a fejezetnek minden mondata gazdag értelemmel van tele.

(1) Nagy sötétség lett, amikor Jézus meghalt. Mintha a nap maga sem
bírta volna elviselni azt a látványt, amit az emberek keze cselekedett. A
világ mindig sötét azon a napon, amikor az emberek azt keresik, hogyan
semmisíthetnék meg Jézust.

(2) A templom kárpitja ketté szakadt. A kárpit volt az, ami eltakarta a
szentek szentjét, Isten jelenlétének helyét, ahová senki sem léphetett be a
főpapon kívül. Ő is csak egyszer egy évben, az engesztelő áldozat napján.
Azt jelenti ez, hogy Isten titokzatos jelenlétébe megnyílott az út mindenki
számára; ami eddig el volt zárva az emberektől. Isten szíve, ami eddig
rejtve volt, kitárult az emberek előtt. Jézus jövetele, élete, halála
megrepesztette a kárpitot, ami elválasztotta Istent az emberektől. "Aki
engem látott, látta az Atyát" - mondja Jézus. (Jn 14,9.) A kereszten úgy
láthatja az ember Istent, ahogy sem azelőtt, sem azóta soha.
 176

(3) Jézus hangosan kiáltott. Három evangélium írja le ezt a nagy kiáltást:
Mt 27,50; Mk 15,37; János nem említi ezt a hangos kiáltást, hanem azt írja,
Jézus meghalt, ezt mondván: "Elvégeztetett!" (Jn 19,30.) A görögben és
arámban ez éppen úgy egy szó, mint a magyarban. Az "elvégeztetett" és a
"nagy kiáltás" egy és ugyanaz. Jézus - ajkán a győzelem kiáltásával halt
meg. Nem azt mondta: "vége", mint aki végre térdre roskad és beismeri
vereségét. Győztesként mondta, mint aki megnyerte az utolsó csatát az
ellenséggel szemben; mint mikor valaki egy óriási feladat befejezéshez ért:
befejezve! Ez Krisztus kiáltása. Megfeszítve, mégis győztesen.

(4) Jézus imádsággal ajkán halt meg: "Atyám, a te kezedbe teszem le az

én lelkemet!" Ez a 31.zsotár 15. verse egy szóval megtoldva, ezzel a
szóva!: "Atyám!" Ez volt az első ima, amit egy zsidó anya gyermekével
megtanított, amit utolsó szóként elmondott éjjel. Jézus is megtanulta ezt,
mint ahogy mi is gyermek korunkben: "Én Istenen, jó Istenem, lecsukódik
már a szemem..." Jézus esti imáját még szebbé tette, mivel ezzel a szóval
kezdte: "Atyám!" Még a kereszten is úgy halt meg Jézus, mint ahogy a
gyermek álomra hajtja fejét anyja karjaiban.

(5) A százados és a tömeg mélyen megrendült, amint Jézus meghalt.

Halála elvégezte azt, amit élete nem tudott elvégezni: megtörte az emberi
szívek keménységét. Jézus mondása beteljesedett: "Amikor én
felemeltetem, mindeneket magamhoz vonzok." A kereszt mágnese
megkezdte munkáját, mihelyt Jézus utolsót lélegzett.

23,50-56. Az ember, aki sírhelyet adott Jézusnak

Az volt a szokás, hogy a bűnözők testét egyáltalán nem temették el.

Otthagyták a kutyáknak és a keselyűknek. Arimathiai József azonban
megmentette Jézus testét a megaláztatástól. Nem maradt sok idő hátra
ebből a napból. Jézust nagypénteken feszítették keresztre. A zsidó szabbat,
a mi szombatunk. A zsidó nap este 6 órakor kezdődik. Ezért történt, hogy
az asszonyok csupán azt nézték meg, hol fekszik a test, aztán hazamentek,
és elkészítették fűszereiket és keneteiket. Többet azonban nem tehettek,
mivel 6 óra után minden munka törvénytelen volt.

Arimathiai József nagyon érdekes személy számunkra

(1) Van valami tragikus Arimathiai József körül. Ő az az ember, aki

sírhelyet adott Jézusnak. A Szanhedrin tagja volt. Hallunk arról is, hogy
nem értett egyet az ítélettel, és a tanács cselekedetével. De nincs említés
arról, hogy felemelte volna szavát, vagy ellenvéleményt nyilvánított volna.
 177

Talán csendben maradt, talán távol maradt, mivel látta, erőtlen arra, hogy
feltartóztassa az események menetét, amivel nem értett egyet. Milyen más
lett volna, ha szólt volna! Mennyire felemelő lett volna Jézus számára, ha
ebben a sötét és ellenséges gyülekezetben egy szelíd hang megszólalt volna
mellette! József azonban megvárta, amíg meghalt, és aztán felajánlotta a
sírját számára.

Az élet egyik tragédiája, hogy mi embertársaink sírjára hordjuk a virágot,

amit életükben kellett volna nekik adnunk. A tiszteletet, amit életükben
kellett volna megmutatnunk irántuk, a gyászjelentésre tartogatjuk, és a
gyászszertartáskor mutatjuk meg. Aztán furdal a lelkiismeret, hogy nincs
szavunk az élőkhöz. Egy szó az élőhöz többet ér, mint a halottról szóló
ezer dicsérő szó.

(2) Néha az egyház több, mint amennyinek látszik, néha kevesebb.

Arimathiai József látszólag az ellenség táborába tartozik, de ki gondolta
volna Zákeusról is, hogy Isten választottja. Óvjon meg ez minket a
szeretetlen ítélkezéstől! Júdás ugyan Jézus közelében volt, mégis a
kárhozat távolsága választotta el tőle.

(3) A nehézségek, a váratlan helyzetek napvilágra hozzák az igazi

hűséget. Arimathiai József most leveti félénk óvatosságát, és örül, hogy
olyat tehet meg legalább most, amit más nem. Elkéri Pilátustól Jézus testét.
Jézust csupán egyszer kellett temetni, akkor is rövid ideig volt szüksége síri
nyugvóhelyre. A sírra hengerített kő harmadnapon elmozdult helyéről.
Hívei azóta nem halott Mestert gyászolnak, hanem győzedelmes Urat
szolgálnak. Jézus tőlünk is kéri ezt a szolgálatot. Nem úgy, mint akkor
Arimathiai Józseftől, hanem a mindnnapi élet dolgaiban.

24,1-12. Rossz helyen keresik

A zsidó sabbat a mi szombatunk. Ez volt a hét utolsó napja, és ez

emlékeztetett Isten teremtés utáni nyugodalmára. A keresztyén
nyugodalom napja a hét első napja, és Jézus Krisztus feltámadására
emlékeztet. Tehát ezen az első keresztyén vasárnapon az asszonyok a
sírhoz mentek. Úgy gondolták, hogy a kedves halottal szemben teljesítik a
végső tiszteletadás kötelességét, véglegesen megkenik és bebalzsamozzák
Jézus testét. Keleten gyakran sziklákba vágtak barlangokat sírhelyeknek. A
testet hosszú fáslival becsavarták, és egy állványra tették a sziklasírban.
Aztán lezárták a sírt egy nagy malomkőszerű kőlappal. Ez egy vájatban
gördült keresztbe a sír szája előtt. Amikor az asszonyok odaértek, a kő már
el volt hengerítve.
 178

Itt egy eltérést látunk a feltámadás leírásában, amelyre a keresztyénség

ellenfelei és kritizálói annyira hivatkoznak.
- Márknál a sírban levő különös követ egy hosszú fehérruhás ifjú (Mk
16,5),
- Máténál az Úr angyala (Mt 28,2), itt
- Lukácsnál két fénylő ruhás férfi, és
- Jánosnál két angyal (Jn 20,12).

Igaz, hogy különbségek vannak itt, de az is igaz, hogy akármilyen is a

látogatók leírása, az üres sír alapvető ténye sehol sem változik, és ez a tény
az, ami számít.

Sohasem írta le két ember egyformán ugyanazt az eseményt. Semmi sem

menekülhet meg a variációktól, ami olyan csodálatos, mint a feltámadás, s
amit annyiszor mondtak el, és foglaltak össze. De a történet szíve, az
egyetlen igazán érdekes tény, az üres sír, mindig ugyanaz marad.

Az asszonyok nem hitték. Hihetetlen mesének tartották. A szót, amit a

tanítványok mondtak erre, "üres fecsegés"-sel fordítjuk. A görög nyelvben
ez egy orvosi kifejezés volt a lázas félrebeszélésre, a magán kívül levő
beszédére.

Csak Péter ment ki, hogy megnézze, tényleg igaz-e. A tény, hogy Péter
ott volt, sokat mond el róla. A Mesterének megtagadásáról szóló történet
nem maradhatott titokban. Péternek azonban volt erkölcsi bátorsága
szembenézni azokkal, akik ismerték gyalázatát. Volt valami hősies benne,
de volt valami gyávaság is. Az ember, aki csapongó galamb volt, útban van
afelé, hogy kősziklává legyen.

Nagyon fontos és megdöbbentő az a kérdés, amit a sírban levő hírvivők

kérdeztek: "Miért keresitek az élőt a halottak között?"

Közöttünk is sokan vannak még olyanok, akik Jézust a halottak között

keresik.

(1) Vannak, akik Jézust a legnagyobb embernek tartják, a legnemesebb

hősnek, aki valaha is élt a földön, de aztán meghalt. Ez azonban nem elég.
Jézus nem halott, ő él! Nem a múlt hőse, hanem élő valóság ma is.

"Shakespeare már por, és elő nem jön

Avoni sírjából drámát irni,
Socrates és Shelley enyészik
Attika és Itália földjében.
 179

Már ők nem látnak, de te keresztyén,

Aki templomban hajlasz imára,
Nem találkozol-e valakivel,
Ki halálon győztesen átkelt,
S názáreti vándor volt a neve? (saját ford.)

(2) Vannak, akik elismerik, hogy Jézus életét tanulmányozni kell,

szavait elemezni, és tanítását érdemes meghallgatni. Van egy olyan
vélemény az emberekben, hogy a keresztyénség és Krisztus tanulás dolga.
"Biblia világa, istenek, hősök, megváltók... stb." témájú Tv-műsorok az
általános műveltséghez szükséges vonásokat kívánják közkinccsé tenni.
Kétségtelen, hogy a tanulmányozás szükséges, de Jézus nemcsak olyan
valaki, akiről tanulni lehet, hanem olyan, akivel találkozni lehet, és vele
élni a mindennapokban. Nemcsak regényhős, mégha a Könyv - amelyben e
"regény" van - a világ legnagyobb könyve is. Újra mondom: ÉLŐ
SZEMÉLY!

(3) Vannak, akik Jézusban a tökéletesség példáját és mintáját látják

csupán. Ő ez is, de a tökéletes példa lehet a legszívettépőbb a világon.
Évszázadokig a madarak a repülés példái voltak az emberek számára, és a
modern korig az emberek nem tudtak repülni.

Amikor gyermek korunkban beírattak bennünket az iskolába, kaptunk egy

irkát, amelynek felső sorába mintabetűk voltak nyomtatva. Milyen
szánalmas és szomorú volt az erőfeszítésünk, hogy lemásoljuk ezeket a
mintákat. A tanító azonban odajött, megfogta kezünket, és úgy irányította,
hogy vonalaink egyre jobban hasonlítsanak a mintára.

Ezt teszi Jézus is. Ő nemcsak minta és példa. Segít, irányít és erősít
bennünket, hogy kövessük példáját. Ő nemcsak életmodell, hanem élő
valóság, aki segít minket bölcsen élni.

Lehetséges, hogy a mi keresztyénségünk is híjával van a lényeges

dolognak, mivel mi is a halottak között keressük az élőt.

24,13-35. A napnyugati út napkeletivé változik

Ez is a világ egyik halhatatlan elbeszélései közé tartozik.

(1) Két emberről szól, akik napnyugat felé mennek. Azt mondják, ez az
oka annak, hogy nem ismerték fel Jézust. Emmaus nyugatra van
Jeruzsálemtől. A nap lemenőben volt, és a lenyugvó nap fénye úgy
elvakította őket, hogy nem ismerték fel az Urat.
 180

Bárhogy is történt, az igazság az, hogy a keresztyén nem napnyugta, hanem

napkelte felé megy. Az a parancs szól Mózes népéhez is a pusztában, hogy
"napkelet felé menjenek". (Num 21,11.) A keresztyén állandóan megy, de
nem az éj sötétsége felé, hanem a hajnalhasadás felé. Ez az, amit az
emmausi vándorok fájdalmukban és csalódásukban elfelejtettek.

(2) Jézusnak azt a képességét látjuk itt, amivel értelmet ad a

dolgoknak. A beállott helyzetre a két vándor nem talált magyarázatot.
Reményeiket és álmaikat nagypénteken szétzúzták. Ott van a megrendülés,
sajnálkozás szomorú szavukban: "Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő
fogja megváltani Izraelt!" Ezek olyan ember szavai, akinek meghaltak
reményei és eltemette azokat. Jézus azonban beszélni kezdett velük, és az
élet értelme világossá lett számukra, és a sötétségből világosság lett. Csak
Jézus az, aki által még a próbák, nehézségek idején is megérthetjük az
életet.

(3) Itt láthatjuk Jézus tapintatát. Úgy tett, mintha tovább menne. Nem
kényszerítette rá magát senkire sem. Várt arra, hogy behívják. Isten a világ
legnagyobb és legveszélyesebb ajándékával ruházza fel az embert, a szabad
akarat ajándékával. Használhatjuk ezt arra, hogy behívjuk Jézust: lakozzék
szívünkben, vagy engedjük, hogy tovább menjen.

"Ó, Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz.

Bejönnél, ám, de némán kulcsfordulásra vársz."

(4) Aztán arról hallunk, "miként ismerték fel a kenyér megszegéséről".

Egy egyszerű házban vacsorához ültek. Kezébe vett Jézus egy darab
kenyeret, megtörte és adta nekik. És ők felismerték Jézust. Talán már az
ötezer megvendégelésénél is jelen voltak, és amint falusi házukban Jézus
megtörte a kenyeret, felismerték ismét azokat a kezeket.

Így vagyunk mi is együtt Krisztussal az Úr asztalának vendégségénél, de

így lehetünk együtt vele mindennapi asztalunknál is, mert ő nemcsak az
egyház Ura és gazdája, hanem minden ház vendége. A keresztyén ember
állandóan és mindenhol Krisztus jelenlétének tudatában él.

(5) Hallunk arról, hogy ez a két ember - mikor eltöltötte szívüket a

feltámadottal való találkozás öröme -, visszasietett Jeruzsálembe,
megosztani az örömöt másokkal. 12 km. volt az út vissza. Veszélyes
volt éjjel utazni, de nem bírták magunkban tartani a jóhírt. A keresztyén
üzenet addig nem teljesen a miénk, amíg meg nem osztottuk valaki mással
is.
 181

(6) Amint visszatértek Jeruzsálembe, találkoztak másokkal, akik

ugyanazon tapasztalatban részesültek. A keresztyén büszkesége az,
hogy olyan emberekkel él közösségben, akik szintén részesültek
hittapasztalatokban. Azt mondják, az igazi barátság akkor kezdődik,
amikor közös emlékeik vannak az embereknek, és azt mondhatják
egymásnak: "Emlékszel?" Mi is tagjai vagyunk annak a közösségnek,
amelynek hittapasztalata az Úr Jézus Krisztus.

(7) Hallunk arról is, miként jelent meg Jézus Péternek. Ez azonban a
világ nagy elbeszéletlen története marad. Nagyon szép dolog, hogy Jézus
az egyik első megjelenését annak az embernek szánta, aki megtagadta őt.
Jézus végtelen szeretetével a megtérő bűnösnek újra önbecsülést ad.

24,36-49. A felső szobában

Itt arról hallunk, hogyan jött Jézus övéi közé, akik a felső szobában
gyülekezetek össze. Nagy keresztyén igazságokról hallunk itt.

(1) Hallunk a feltámadás valóságáról. A feltámadott Úr nem fantom,

szellem, vagy hallucináció, hanem valóság. Az a Jézus, aki meghalt,
ugyanaz volt, aki feltámadt. A keresztyénség nem nyugtalan emberi elmék
álmain alapszik, vagy lázas szemek látomásain, hanem valakin, aki
történeti tényként szembenézett, harcolt és győzött a halálon, és
feltámadott.

(2) Hallunk a kereszt szükségszerűségéről. A teljes Írás előre mutat a

keresztre. A keresztet nem kényszerítették rá Istenre, nem szükség-
intézkedés volt akkor, amikor minden csődöt mondott, és a dolgok
elromlottak. Isten tervének része volt, mert a kereszt az egyetlen hely a
földön, ahol az idő egy pillanatában látjuk Isten örök szeretetét.

(3) Hallunk a feladat sürgősségéről. Menni kell minden emberhez,

hirdetni a megtérést és a bűnbocsánat lehetőségét. Az egyház nem élhet
örökké a felső szobában, hanem kiküldetik az egész világba. A felső szoba
után következik az egyház világméretű missziója. A szomorúság napjai
elmúltak, és hirdetni kell az örömhírt minden embernek.

(4) Jézus hangsúlyozza az erő titkát. Jeruzsálemben kell várniuk, amíg

fentről erő nem jön rájuk, amíg pünkösdjük nem lesz. Vannak idők, amikor
úgy tűnik, a keresztyén vesztegeti idejét, amikor bölcs passzivitással
várakozik. Az előkészület nélküli cselekedetek eleve eredménytelenségre
vannak ítélve. Van ideje az Istenre várakozásnak, és van ideje az Isten
 182

ügyében való fáradozásnak. A csendes órák, amikor várunk Istenre, nem

elveszett órák, mert az időben akkor tesszük félre az élet dolgait, hogy
megerősödjünk az igazi feladatra, amire rendeltettünk.

24,50-53. A happy end

A mennybemenetelnek mindig misztériumnak kell maradnia, mert ez

szavakba akarja önteni azt, ami túl van a szavakon; leírni azt, ami
leírhatatlan. Lényeges volt, hogy valami ilyen történjék. Nem
folytatódhattak Jézus megjelenései örökké, úgy hogy egyre ritkulva, végül
elmaradtak volna. Ez zátonyra vitte volna az emberek hitét. Amint Jézus
inkarnációja az idő egy pontján ment végbe, úgy szükséges volt, hogy az
örökkévalóságba való visszalépésének szintén legyen egy ilyen pontja. El
kellett jönnie az elválás napjának, amikor a földi Jézus mennyei Krisztussá
válik.

A tanítványok számára a mennybemenetel három dolgot jelent

(1) Vége volt valaminek. Egy szint véget ért, és egy új kezdődött. Véget
ért az a nap, amikor hitük egy hús-vér emberen alapult, és ennek a hús-vér
embernek a jelenlététől függött. Most már olyan valakivel vannak
kapcsolatban, aki független tértől és időtől.

(2) Kezdet is volt. A tanítványok nem összetörve távoznak a helyszínről,

hanem nagy örömmel. Azért történt ez így, mert most már tudták, olyan
Uruk van, akitől semmi sem választhatja el többé őket. "Meg vagyok
győződve - mondja Pál -, hogy semmi, sem halál, sem élet nem választhat
el Istennek szeretetétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban."
(Róma 8,38-39.) - Továbbá

(3) A feltámadás azt a bizonyosságot adta a tanítványoknak, hogy

nemcsak a földön, hanem a mennyben is van barátjuk. Valóban
mindenek felett megfizethetetlen dolog tudni és érezni, hogy a mennyben
az a Jézus vár ránk, aki a földön csodálatos szeretettel szeretetett minket.
Halálunk nem sötétségbe való kimenetel, hanem őhozzá menetel.

Visszamentek Jeruzsálembe, és állandóan a templomban voltak, dicsérvén

Istent. Nem véletlen, hogy Lukács evangéliuma ott végződik, ahol
elkezdődött, Isten házában.

Ámen.
183