Professional Documents
Culture Documents
Egyiptomi Ős Gnozis I Teljes PDF
Egyiptomi Ős Gnozis I Teljes PDF
Egyiptomi Ős Gnozis I Teljes PDF
Egyiptomi ős-Gnózis I.
Előszó
Különös örömmel és a hála érzetével tölt el minket, hogy napjainkban, amikor a világ
és az emberiség a nagy kozmikus időszakok újabb fordulójához ért, az egyiptomi
Gnózis ősi üzenetét a korok süllyesztőjéből ismét napvilágra hozhatjuk és a
nyilvánosság elé tárhatjuk.
Minden igazán megváltó tan - bárhol és bármilyen néven jelenjen is meg az idők
során - a Gnózis egyetemes üzenetében lel gyökerekre, és azoknak szól, akiket
nyugtalanítanak az emberiség vándorútjának tragikus fejleményei, s szívből
szeretnének leszállni a halál végzetes körhintájáról, amelyen kerengve a mai
emberiség menthetetlenül az eljövendő kozmikus éj feneketlen sötétsége felé tart.
E könyv - már témája miatt is - azokhoz fordul, akik a gnosztikus Szellemi Iskola
tanulóiként megkísérelnek arra az igaz ösvényre térni, amely az ember
rendeltetéséhez vezet. Általa a megszabadító igazság minden komoly kutatója képes
lesz közeledni a gnosztikus tanulóság szelleméhez, s e tájékozódás során
megállapíthatja, hogy mennyiben hivatott ő is az ösvény bejárására.
J. VAN RIJCKENBORGH
1
I. Hermész Triszmegisztosz
A tanulók többsége érezte, hogy mennyire megrengett az Iskola ötszörös Élő Teste
az eljövendő események fokozódó feszültségétől. Tudatában voltak, hogy nagyszerű
időszakba léptünk be, s ebben világosan megmutatkozik, hogy ki melyik táborhoz
tartozik: a Gnózis seregéhez - vagy a megszokott természet táborához. Rendkívül
jelentős szétválásnak kellett bekövetkeznie.
Ezért az eddig csak a modern Szellemi Iskola tanulóival közölt tanokat azoknak is
rendelkezésére bocsátjuk, akik még az Iskolán kívül vannak, ám ennek ellenére
belső állapotuk és előkészületeik alapján a mai idők „terméséhez” tartoznak.
Azt kell tehát mondanunk, hogy Hermész létezik, Hermész az igazi, mennyei
ember, aki átment az Arany Fej kapuin. Ezért nevezik Hermészt
Triszmegisztosznak, „háromszor hatalmasnak” vagy „háromszor magasztosnak” is.
Mert a mennyei ember háromszoros értelemben abszolút magasztos, mégpedig
vallásos, tudományos és művészeti tekintetben. A vallás, a tudomány és a
művészet tökéletes, egyenlő oldalú háromszöget képez benne.
Ha itt vallásról beszélünk, akkor arról van szó, hogy a mennyei ember a vallását az
egyetlen igaz formájában tapasztalja és valósítja meg, mégpedig az Istenség
őslényével való abszolút kapcsolatban. Az ösvényen lévő tanuló, aki ehhez a
vallásossághoz akar közeledni, ezt nagy tisztasággal, szeretettel, igazlelkűséggel
és mély komolysággal is bizonyítja. Az ilyen tanuló arról tanúskodik, hogy egész
lényét megérintette a nagy szeretet - mely Isten -, s hogy ebből a szeretetből
kíván élni, erre vágyik, és tökéletességre törekszik. Ebben a szeretetben, ebben
az egyetlen nézetben már felismerhető az egyenlő oldalú fenséges háromszög,
hiszen aki ezt a szeretetet, Isten szeretetét akarja megkapni, s így igazi gnosztikus
szeretne lenni, annak először is abba kell hagynia minden önzést, minden földre
2
irányuló törekvést és cselekvést. Másodszor, a természet szerinti
megüresedéssel összhangban kapja meg az isteni szeretet fénysugárzásait,
melyek eltöltik őt. Harmadszor, aki ebben a megüresedésben megkapja Isten
szeretetét, az ezt a szeretetet ki is sugározza. Így igazolja magát a tanuló az
ösvényen a pozitívan kimutatható, megszabadító cselekedettel. A magasztosságnak
ez az első Hermészi nézete.
Most már talán világosan látjuk a harmadik Hermészi nézetet is. Itt a királyi
művészetről van szó, mely először is művészi tehetség valóban megszabadult
emberként élni tudni; másodszor tehetség mennyei-megszabadított emberként
valóban érinthetetlennek lenni; harmadszor pedig a szolgálat művészete: ebből az
életből Istent, a világot és az emberiséget megszabadító munkával szolgálni.
Így alakul ki szemünk láttára az Isten kegyelméből lett mágus, a Szent Grálhoz
tartozó testvér, a szolgáló ember, akit megvilágosított a rózsakereszt bölcsessége és
a Gnózis szeretet-ereje. Aki így, ebből a háromszor három nézetből lett tökéletes, az
egy Hermész Triszmegisztosz, egy mennyei ember. Aki ebből a kilenc nézetből
kezd élni, és önmagának teljes odaadásával eszerint viselkedik, az jár a
hermetikus ösvényen, az lett Hermész gyermeke, fia, az közeledik a mennyei
emberré válás állapotához. Ez a mennyei emberré-alakulás tehát a háromszoros
magasztosságból kel életre, melyet a Rózsakereszt is biztosít:
3
Másodszor a bölcsességre tesz szert a szeretetnek e világossága által. Ez nem
hagyományos értelmi tudás, hanem a benne lévő tűz következménye, mely
Betlehemtől Golgotáig kering, hiszen a jelölt teljesen aláhanyatlott Jézusban, az
Úrban;
Végül talán az is érthető, miért mondják az emberiség sok nagy tanítójáról, mint
például Pitagoraszról és Platónról, hogy ismereteiket Hermész Triszmegisztosztól
szerezték, s miért egyezik meg tökéletesen a Hermészi bölcsesség például a Kelet
avatott tanával. Mert csak egyetlen bölcsesség van, melyet mindenkor
megőriztek, mely mindig fennmaradt, amelyből világunk különböző helyein
merítettek, és mindig is meríteni fognak.
4
sem tudná befogadni, mert ebben a bölcsességben egy cseppnyi hagyományos
tudás sincsen. Ez a bölcsesség valójában nincsen benne semmiféle könyvben sem.
Aki viszont „a Rózsát valóban a keresztre tűzi”, az tökéletesen megkapja az egészet.
5
II. A Tabula Smaragdina
6
ugyanaz volt, ugyanannak kell lennie, s mindig is az ős-Gnózis bölcsességének
ismétlését tartalmazza.
Az első kijelentéssel azt fejezi ki: az igazság, melyről a Smaragd Tábla tanúskodik,
tapasztalat árán teljes mértékben le van rögzítve az illető személyiségében és
mikrokozmikus rendszerében. Amikor tehát a hermetikus ember azt mondja, hogy
„igaz”, akkor egészen másra gondol, mint a dialektikus ember. Mert a hermetikus
ember csak akkor tanúskodik az igazságról, ha bejárta az ösvényt, és a szóban
forgó értékeket megtapasztalta. Mi pedig, ha egy ilyen mágikus ember tanúskodik,
teljesen hihetünk és bízhatunk benne, és megértjük, hogy ha a mi időnk jön el, és mi
járjuk be a tapasztalat ösvényét, akkor ugyanazzal a biztonsággal ujjongva
mondhatjuk: „Ez igaz!”
7
összeütközésbe kerülhet vele, ha megpróbál a saját feje után menni. Mihelyt
azonban azon fáradozik, hogy közelebb kerüljön az igazsághoz, hogy tapasztalja és
életmódjával megerősítse, akkor azonnal megszabadul az ítélettől. Ezért van jó oka
az ószövetségi embernek minden tekintetben félni az igazságtól és az igazság
ítéletétől, míg az újszövetségi ember az igazságot, melyet kezd teljesíteni, nagyon is
szereti.
A második kijelentés, „ez biztos”, azt jelenti, hogy az igazság nem ér túl, nem mehet
messzebb a saját tapasztalatnál, s hogy ezért Önt minden spekuláló-filozófiai
szempont csak elrekeszti az igazságtól. Bizonyára tudja, hogy minden dialektikus
filozófia csaknem teljes mértékben találgató üzérkedés, ahogyan ezt a modern
Szellemi Iskola már gyakran megmagyarázta. Ezért létezik annyi egymásnak
ellentmondó filozófiai rendszer, melyek gyakran tanúskodnak magasra szökellő
gondolatmenetekről, az igazság birtoklásának vágyáról, de magától az igazságtól
nagyon is messze esnek
A dialektikus ember gyakran hangoztatja, hogy „ami neked igaz, az nem biztos, hogy
nekem is igaz”. Azt is kinyilvánítja ezzel, hogy világunkon számtalan igazság verseng
az elsőségért, egymásnak teljesen ellentmondva, meg azt is, hogy a küszködő
természetember magányában gyakran olyan úton jár, amely számára szükséges és
igaz, de másvalakinek teljesen haszontalan, sőt veszélyes is lehet. A teljes igazság
azonban hermetikus értelemben mindent átfogó, mindenkire vonatkozik, és a
világnak és az emberiségnek szól.
Ezért jelenti ki a Smaragd Tábla már az elején: nem olyan igazságról beszélünk,
mely bizonyos pillanatban nagy jelentőségű volt valakinek, esetleg mint valami
romantikus életrajz, hanem amit tapasztalni kell, melyben semmi találgatás nincsen,
és ami mindent magában foglal, vagyis az egész emberiségnek szól. Az ilyen teljes,
tökéletes és érinthetetlen igazság háromságát tartalmazza a Smaragd Tábla, mely a
következőképpen folytatja:
Hogy az Egyetlennek a csodái teljesüljenek, a fenti és a lenti egyforma, ami itt lent
van, az ugyanaz, mint ami fent van. Ahogyan pedig minden dolog az EGYből lett
egyetlen közvetítő által, úgy születtek mind ebből az egyetlen átvitelből.
Ebből kiviláglik az ismert Hermészi alaptörvény: mint fent, úgy lent. Jó lesz ennél egy
pillanatra elidőzni. Mert általános értelemben valami nem stimmel ezzel az
alaptörvénnyel. Lehetetlen ugyanis úgy venni, hogy az igazi Világosságbirodalom az
ő dicsőségével és isteniségével olyan értelemben tükröződik a dialektikában, hogy a
dialektika lenne a bizonyítéka. Ellenkezőleg, mérhetetlen ellentét áll fenn a Gnózis
„fentje” és az itteni haláltermészet „lentje” között.
8
helyesnek mutatni. Az „én” királyságának támogatására irányulva azt állítja az
okkultista, hogy Isten útjain jár, ha a „fentet” egyenlővé próbálja tenni a „lenttel”, ami
természetesen lehetetlen. Mivel abszolút biztos, hogy a Smaragd Táblán a tökéletes
bölcsességgel találkozunk, a Hermészi törvény alapján egyetlen másodperc alatt
megállapíthatjuk, hogy a mindenségi megnyilvánulásban nagy feszültség és
összeütközés uralkodik. „Lent” egyáltalán nincsen „úgy, mint fent”!
Atyja a Nap.
Anyja a Hold
A Levegő hordta ölében.
A Föld volt a dajkája.
A világ minden talizmánjának Atyja mindenütt jelen van.
Ereje a Földben alkalmazva érintetlen marad.
a világ minden talizmánjának Atyja mindenütt jelen van. Ereje érintetlen marad, ha a
Földön alkalmazzák.
9
Ha Ön ezt az erőt alkalmazni akarja, akkor a Tábla ajánlása szerint kell eljárnia:
10
III. A Corpus Hermeticum
11
Az olvasó remélhetőleg megérti, hogy ennek semmi, de semmi köze sincsen a
tükörszférában lakozó, anyagukat vesztett lények spiritiszta mesterkedéseihez, akik
a szellem és az ember kapcsolatát utálatos módon próbálják utánozni. Világosan fel
kell ismernünk, hogy ami a természet-szülte tudathoz, az én-tudathoz fordul, az
kivétel nélkül utánzás, rögeszme és káprázat.
Ennek fényében most már talán a helytelen meditálás veszélyét is látja. A Hermészi
ember meditálva, tudatosan fel tud emelkedni a szellemtérbe. A hermetikus ember,
aki rendelkezik ezzel az új tudattal, ennek szárnyain felemelkedhet egészen a
Szellem területére, s ott találkozhat a Szellem lángjával. Ha azonban a nem-
Hermészi ember keresi meditálva Istent, hogy egyesüljön vele, bármilyen okból,
bármilyen jó szándékkal is, ennek a következményei és hatásai mindig is negatívak
lesznek: ez felelős azért, hogy az emberiség legnagyobb része a dialektikus erőkhöz,
a tükörszférához láncolódik. Ezt viszont szándékosan okozzák azok az erők,
amelyek az embert újra meg újra meditáló gyakorlatra hívják fel és bátorítják.
12
Amikor templomainkban összegyűlünk, akkor a mi felhívásaink, szertartásaink és
imáink nem misztikus-meditáló légkört akarnak teremteni, hanem rá akarnak
hangolni az ifjú Gnózis élő testének elérhető és megengedhető rezgésfokára, rezgési
kulcsára, vagyis az ösvényre. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy minden felhívásnak a
felhívó ember minőségének, az ösvényen aktuálisan megélt jelenének, a
létállapotának kell megfelelnie. Ha pedig ezt a jelenlegi minőséget még nem tudja
megállapítani, akkor a „Miatyánkban” talál biztos alapokra, mely azt mondja: „a mi
mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Ebben minden tanuló biztos lehet. A
neki járó, mindennapi szellemi kenyeret egészen biztosan megkapja, ha imája
valóban éhező lelkéből buzog.
13
IV. Az első könyv: Pimander
2. És úgy tűnt, hogy hatalmas lényt látok, határozatlan körvonalakkal, mely néven
szólított, és azt mondta nekem:
5. Azt felelte: Pimander vagyok, a Lelkület, a magától létező lény. Tudom, hogy mit
kívánsz, és mindenütt veled vagyok.
7. Azt felelte: Erősen tartsd a tudatodban, amit meg akarsz tanulni, és én oktatni
foglak.
10. Aztán a nedves természetből kiáltás hangzott fel, szótlan hívás, amit a tűz
hangjának tartottam. A világosságból pedig szent Ige terjedt el a természet fölött, és
a nedves természetből tiszta tűz villant felfelé, éles, hatalmas fény.
14
15. Ekkor így szólt: A Világosság én vagyok, a lelkület, a te Istened, aki volt, mielőtt a
nedves természet a sötétségből megjelent volna. A világító Ige, mely a lelkületből
árad: Isten Fia.
17. Úgy értsd: Ami benned néz és hall, az az Úr Igéje, és a lelkületed az Isten, az
Atya: ezek nincsenek egymástól elválasztva, mert egységük az élet.
20. E szavaknál egy ideig a szemembe nézett, oly áthatóan, hogy pillantásától
megremegtem.
21. Amikor ezután újra felemelte a fejét, lelkületemben láttam, hogyan vált a
megszámlálhatatlan erőből álló világosság valóban határtalan világgá, míg a tüzet
hatalmas erő zárta körül, mely megzabolázta és egyensúlyba hozta.
23. Lelkületedben most a szép, eredeti, emberi alakot láttad, az őstípust, a vég
nélküli, kezdet előtti ős-elvet.
25. Azt felelte: Isten akaratából, aki midőn az Igét felvette magába és a világ szép
őstípusát meglátta, ennek mintájára rendezett világgá teremtette a saját lénye
elemeiből és az őbelőle született lelkekből.
26. Isten, a Szellem, aki férfi és nő egyben, és az élet és világosság forrása, Igéjével
egy másik Szellemlényt teremtett, a Demiurgoszt, a tűz és a lehelet Istenét, aki hét
Rektort alkotott, akik köreikkel az érzéki világot fogják körül és irányítják azzal, amit
végzetnek vagy sorsnak neveznek.
27. Isten Igéje azonnal kilövellt a lent ható elemekből az éppen megteremtett
természet tiszta területére, és egyesült a Demiurgosszal, mellyel lényegében egy.
28. Így hagyták magukra a természet alacsonyrendű elemeit, melyek, értelem nélkül
maradva nem képviseltek többet, mint puszta anyagot.
15
31. A föld elvált a víztől a Szellem akarata szerint, és a föld az ő öléből is
előteremtette az abban foglaltatott állatokat, négylábúakat, csúszómászókat,
vadállatokat, háziállatokat.
32. A Szellem, minden lény Atyja, aki élet és világosság, embert alkotott, magához
hasonlót, mely iránt, mint saját gyermeke iránt, nagy szeretetre lobbant. Mert az
ember, mint Atyja hasonmása, nagyon szép volt: Isten így tulajdonképpen a saját
jelenségét szerette, s a teremtését mind neki adta.
36. Amikor a természet megpillantotta őt, aki Isten alakjában egyesítve magában
foglalta a hét Rektor szépségét és minden energiáját, akkor a természet szeretettel
mosolygott, mert az ember csodaszép alakját és vonásait látta tükröződni a vízben,
és látta az árnyékát a földön.
37. Az ember pedig, amikor a természet vizében tükröződni látta a szép alakot, mely
annyira hasonlított reá, beleszeretett, és vele akart lakni. Ezt azonnal meg is tette, és
az oktalan formában kezdett lakozni. Amikor pedig a természet befogadta
szerelmesét, teljesen átölelte, eggyé lettek, mert vágyakozásuk tüze nagy volt.
38. A természet lényei közül ezért csakis az ember kétféle: a teste szerint halandó,
míg az igazi emberlény halhatatlan.
39. Ámbár halhatatlan, és uralkodik minden dolgon, mégis a halandók sorsának van
alávetve, mivel a végzet uralkodik rajta. Ámbár hazája a szférákat összekötő erőkőn
felül van, ezekben az erőkben mégis rabszolga lett. Ámbár maga férfi-nő, mert a
szintén férfi-nő-Atyából ered, s ámbár nem kell aludnia, mert a nem-alvó lényből
ered, mégis az érzékek vágyai és az alvás győzedelmeskedtek felette.
41. Erre Pimander: Megmondom neked a titkot, mely a mai napig rejtve volt. Amikor
a természet egyesült az emberrel, csodát teremtett. Amint mondtam, az emberben
megvolt mind a hét Rektor jellege tűzből és leheletből. A természet késlekedés
nélkül hét embert alkotott a hét Rektor mintájára, egyenes tartású férfi-nőket.
16
43. Mire Pimander azt mondta: Hallgass, mert még nem fejeztem be első
magyarázatomat!
45. Akkor jó. Az első hét ember teremtése ugyanis a következőképpen folyt le: a föld
volt a sablon, a víz az élesztő elem, a tűz a kialakulási folyamatot érlelte, a természet
az éterből kapta az élet lélegzetét, és elkészítette a testeket az ember mintájára.
46. Az életből és világosságból lévő ember így lett lélek és lelkület; az élet lélekké, a
világosság lelkületté (szellemlélekké) vált, és az érzéki világ minden lénye ebben az
állapotban maradt a körforgás végéig és a fajták kezdetéig.
47. Most pedig figyeld, amit oly szívesen hallanál. Amikor ez a korszak teljesen
befejeződött, Isten akarata elszakította a mindent egyesítő köteléket. Az állatokat,
melyek eddig a pillanatig hímnősek voltak, az emberrel egyidejűleg két nemre
osztották. Így lettek egyes állatok hímneműek, mások nőneműek. Akkor Isten
kimondta a szent Igét: „Növekedjetek, gyarapodjatok és sokasodjatok mind, akik
teremttettetek! Azok pedig, akiknek birtokában van a lelkület, ismerjék fel, hogy
halhatatlanok, és tudják meg, hogy a halál oka a test szeretete és a földi eredetű
dolgok szeretete!”
48. Amikor Isten kimondta ezt, akkor a gondviselés, a sors által és a szférák
összekötő erejével kialakította az összekeveredést és bevezette a szaporodást: és
minden lény szaporodott a fajtája szerint. Aki halhatatlan lénynek ismerte fel
magát, azt mindenek közül kiválasztották, míg a vágy őrületéből keletkezett
testet szeretők tovább bolyongnak a sötétségben, és a halál tapasztalatait kell
átszenvedniük.
49. Mily szörnyű hibát követtek el azok - kiáltottam fel -, akik a tudatlanság
állapotában vannak, hogy emiatt elveszítették a halhatatlanságot!
52. Ha elgondolkoztál, akkor mondd meg nekem, miért érdemlik meg a pusztulást
azok, akik a halálban vannak.
54. Ezt megértetted. De miért kerül a magát megismerő ember Istenhez, Isten
Igéje szerint?
17
56. Igen, világosság és élet, ez Isten, az Atya, akiből az ember született! Ha tehát
tudod, hogy életből és világosságból eredsz, és ezekből az elemekből állsz,
akkor vissza fogsz térni az élethez. Ezt mondta nekem Pimander.
57. Azt mondd meg még nekem, ó Lelkületem, hogyan fogok én bemenni az
életbe? Mert Isten azt mondta, hogy az ember, aki rendelkezik a lelkülettel,
önmagát ismerje meg. A lelkülettel tehát nem rendelkezik mindenki?
58. Vigyázz, hogy mit mondasz! Mert én, Pimander, a lelkület, azokhoz jövök, akik
szentek és jók, tiszták és irgalmasok, vagyis az istenfélőkhöz. Jelenlétem lesz a
segítségük, úgy hogy azonnal mindent felismernek. Szeretetükkel kedvesek
lesznek az Atya előtt, és gyermeki ragaszkodással, dicsérettel és himnuszokkal
köszönik meg, amivel tartoznak neki. Mielőtt pedig testüket átadják a halálnak
(annak jár a test), megvetik az érzékeiket, melyeknek hatásait már nagyon is jól
ismerik.
59. Igen, én, a lelkület, semmiképpen sem fogom hagyni, hogy a test hatásai,
amelyek megtámadják őket, folytassák a befolyásukat: mert mint az ajtók őre,
nem engedem majd be a gonosz és megszégyenítő tetteket, és a szentségtelen
elképzeléseket távol tartom tőlük.
61. Ó, Lelkület, pontosan úgy tanítsz engem, ahogyan kívántam. Azt mondd meg
még, hogyan alakul ki a felfelé vivő út!
62. Erre azt felelte Pimander: Először az anyagtest feloszlatási folyamatában ezt
a testet alávetik a megváltozásnak, így az alakod nem lesz már észlelhető.
Közönséges énedet, mely többé nem működik, átadod a démonnak; testi
érzékeid visszatérnek eredetükhöz, annak részei lesznek, és újból egyesülnek
azok tevékenységével, mialatt az ösztönök és vágyak visszatérnek az esztelen
természethez.
18
− az ötödik körnek az istentelen elbizakodottságot és durva
meggondolatlanságot:
− a hatodik körnek a gazdagsághoz vonzó, hatástalanná tett kötelékeket;
− a hetedik körnek otthagyja a szüntelenül csapdákat állító hazugságokat.
64. Ha aztán mindent levetett magáról, ami a szférák együttműködő erőiből eredt,
akkor csupán a saját erejéből bemegy a nyolcadik természetbe, és minden ott-
tartózkodóval énekli a himnuszokat az Atya dicséretére, és jelenlétének mindannyian
együtt örülnek.
65. Ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor más himnuszokat is hall Isten dicséretére,
olyan erőktől, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak. Akkor a helyes rendben
felszállnak az Atyához, átadják magukat az erőknek, és sorban erőkké válva
bemennek Istenbe. Mert ez a jó vége azoknak, akik a Gnózist, Isten ismeretét
birtokolják: Istenné válnak.
66. Mit tétovázol? Miután mindent megkaptál tőlem, nem akarsz-e azokhoz menni,
akik méltók erre, és vezetni őket, hogy közvetítéseddel az emberi nemet Isten
megmenthesse?
67. Amikor ezt mondta Pimander, szemeim előtt elvegyült az erőkkel. Én pedig, akit
erővel ruháztak fel, kioktattak a mindenség felől, és a magasztos látomás
mibenlétéről, hálát adtam, és dicsértem minden dolog Atyját. Ezután elkezdtem
hirdetni az embereknek az Istenre irányuló élet és a Gnózis szépségét:
69. Amint ezt hallották, egy akarattal hozzám jöttek. És folytattam: „Ó, ti földtől
születettek, miért adtátok magatokat a halálnak, holott hatalmatokban állna a
halhatatlansághoz tartozni! Térjetek meg, ti, akik a káprázatban jártok és a
tudatlanságot választottátok vezetőnek! Szabadítsátok meg magatokat a sötét
fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban azzal, hogy mindörökre elbúcsúztok a
romlástól!”
70. Néhányan kigúnyoltak engem, és elmentek, mert a halál útján jártak. Mások
azonban térdre vetették magukat előttem, és oktatásért könyörögtek. Felemeltem
őket, és az emberi nem egyik vezetője lettem, megtanítván őket arra, hogyan
menekülhetnek meg. Beléjük plántáltam a bölcsesség Igéit, és a halhatatlanság
vizével itattam meg őket.
71. Amikor este lett, és a Nap világossága csaknem eltűnt, felhívtam őket, hogy
adjanak hálát Istennek. Miután ezt megtették, mind visszatértek tűzhelyeikhez.
19
üdv tetteivé való kihordása lett. Mindez pedig azért jött el rám, mert Pimandertől,
lelkületemtől, a magától lévő lénytől megkaptam a kezdet Igéjét. Így vagyok tele az
igazság isteni lélegzetével. Ezért egész lelkemmel és teljes erőmből dicsérem Istent,
az Atyát
Hallgass meg, aki azt kérem, hogy soha se legyek elválasztva a Gnózistól, az igazi
ismerettől, mely legbelsőbb lényem tulajdonsága.
20
V. Pimander és Hermész
Ismeretes, hogy az embernek négy teste van: az anyagteste, ennek éteri mása, a
vágyteste és a gondolkodási képessége. Az étertest építi és tartja fenn az
anyagtestet, és a vágytest határozza meg az ember hajlamait, fajtáját, jellemét
és adottságait, tehát teljes lényét. Figyeljük meg mindenekelőtt a vágytestet, a
szidérikus alakot, ahogyan Paracelsus nevezi. A szidérikus alak körülfog és áthat
minket, és a szidérikus közegek a májon keresztül áramlanak be
anyagrendszerünkbe. Az erők szüntelen keringése ez, melyek a májon be és
kimennek.
21
ami a közönséges természetből való. És minden szidérikus sugárzás a vágyfajtája
hatásának megfelelően hatol be a májába.
22
meg. Eközben egy ideig a szemembe nézett, oly áthatóan, hogy pillantásától
megremegtem.
Ha tehát a Gnózis hívja Önt, akkor ismerje fel és teljesítse a feladatát: tisztítsa meg a
szívét. Szívét meg kell szabadítania a vágyak és az önzés hajszájától, szívének
meg kell nyílnia a nagy szeretet számára. Ebben az igazi előkészületben kell a
23
szívét gyakoroltatnia, mert ezzel kezdődik a dolog. Akkor a fej követni fogja, mert
követnie kell. Akkor pedig Ön is találkozik Pimanderével.
Ezért lát a Hermészi ember ennél az első tájékozódó kísérletnél derűs és szívet
vidámító hatalmas fényt; ebben a fényben pedig a csavarvonalban lefelé irányuló
mozgást, a sötétség, az ijedelem és nyomorúság rettenetesen szomorú mocsarát,
mely szüntelenül mozog, és kimondhatatlanul zavaros. Sötétvörös lángok csapnak ki
belőle mindenfelé. Ekkor, a zavarnak ebből a barlangjából, a szurokfekete
sötétségből egy hang hallatszik, szótlan kiáltás, mely megfelel a körös-körül elterjedő
világosságnak. Ebből a világosságból pedig egy szent Ige beszél. Ami aztán a
sötétségben igaz és tiszta, az felemelkedik ebből a szurkos szülőbarlangból, a sötét
természetből, és légkörré kezd alakulni. Így látjuk először az elsüllyedt természetből
kiszálló világosságot, s ezután a légkört, mely ráhangolja magát az eredeti
világosságra: alattuk van a föld és víz nedves sötétsége. Ez a dialektikus jelölt
létállapota, de olyan jelölté, aki a szívszentélyét megtisztította vagy ezen dolgozik;
tisztítja a föld és a víz nedves sötétségét, amit az Ige hangja mozgat. Az Ige, mely
világosságból van, s a világossághoz vezet vissza!
24
vezetésével hogyan zabolázzuk meg, miként zárjuk nagy erővel körül és ily
módon hogyan hozzuk egyensúlyba az alantas rend lobogó tüzét. Így látjuk és
tapasztaljuk, hogy a Gnózis bennünk megszületett világító erejében hogyan múlik el
az alantas természet azáltal, amit mi transzfigurációnak vagy újjászületésnek
nevezünk.
25
VI. A dialektikus rend helye a kozmikus hétségben
Hermész szívében ekkor kérdés merül fel, melyet a saját nyelvünkre szeretnénk
lefordítani: Ebbe a nagyszerű megnyilvánulásba, melyet általad megpillanthattam,
Pimander, hogyan illik bele a dialektikus természet? Mit kell tartanom a dialektikus
rendről, a dialektikus világegyetemről? Hogyan esett a mennyei ember a dialektikus
természet fogságába, és hogyan fajult azzá, ami lett? A dialektikus természet is az
Őslényből magyarázható? Hogyan lett akkor ez a természetrend ilyen rossz?
26
szempont azonnal érthetővé válik, ha magyarázataink alapján arra gondolunk, hogy
a dialektikát eredetileg hatalmas, kozmikus műhelynek szánták. Az egyiptomi,
Hermészi Gnózis a megjelenő természetet ebből a szempontból nézi, míg Máni
Gnózisa a dialektika jelenvaló gonoszságát, kimutatható sátániságát látja,
ahogyan mi is mindig ismertük. Máni Gnózisa a dialektika nyilvánvaló gonoszságát
pillantja meg. Hermész Gnózisa úgyszólván túllát természetrendünk elsüllyedt
állapotán, és eredeti, isteni céljára tekint. Máni Gnózisa az emberiségnek meg
akarja magyarázni, hogy a Föld a küszködő és szenvedő emberiség fogva
tartásán fáradozik, amiért a manicheusok, mint realisták ezt a gonosz világot
elátkozták. Ez a gonosz, romlott természet egyáltalán nem lehet Istentől, állapították
meg, hanem csupán Lucifer alkotása.
Néhányan kigúnyoltak engem, és elmentek, mert a halál útján jártak. Mások azonban
térdre vetették magukat előttem, és oktatásért könyörögtek. Felemeltem őket, és az
emberi nem egyik vezetője lettem, megtanítván őket arra, hogyan menekülhetnek
meg. Beléjük plántáltam a bölcsesség Igéit, és a halhatatlanság vizével itattam meg
őket.
Kötelességünk utalni erre, mert kereső emberek köreiben olykor vita tárgya, hogy
vajon a manicheizmus ellentétben áll-e a hermétizmussal, és ha igen, milyen
mértékben. Franciaországban például időnként felmerül ez a kérdés. Valójában
azonban nincsen ellentét, és nem is lehet.
27
jelentős hatalma az emberiség fölött. Ezért gyűlölték és féltek tőle annyira ellenségei,
s ezért üldözték még ádázabban, mint a katárizmust. Míg a katárokat ellenségeik
máglya- és éhhalállal gyilkolták meg, addig a manicheus testvéreket válogatott
kegyetlenséggel csonkították meg és kínozták halálra.
Itt arról van szó, hogy ha a világító szikra, a Szellem helytelenül, szakértelem
nélkül köti magát az anyaghoz, akkor a Szellem és az anyag egymásba folyik. A
Szellem örök és változtathatatlan, míg az anyag szüntelenül változik és
átalakul. Ha tehát egyesülnek, akkor az anyag magával vonszolja a Szellemet, a
fényes szikrát. A természetellenes kapcsolat miatt kristályosodás alakul ki. Az
anyag ellenáll, míg a Szellem érvényesülni próbál. A Szellemből, a
világosságból eredő önfenntartó hatás miatt (a Szellem létezni akar), az anyag
besűrűsödik, megkristályosodik, mert most már minden a változása ellen hat.
Így van az örökkévalóság a fájdalmak sorozatába zárva.
28
A természettudományokban járatos modern emberként Ön tudja, hogy az anyagban
élet van. Az anyag minden atomjában élet és erő van, de nem az élő emberiség
értelmében vett erő, nem Szellem. Ezért - emlékezzünk csak a paradicsomi
parancsra - nem lett volna szabad a mennyei emberiségnek kapcsolatba lépnie
az anyaggal, hanem csakis alkémiai eszköznek használnia, és így célja
elérésére ösztönöznie. A mennyei emberiségnek így kellett volna
megmunkálnia az anyagot, hogy - adott időpontban - annak erejéből és életéből
olyasvalami fejlődjön ki, ami fölötte áll az anyagnak.
Ezért a Földön minden lény közül csak az ember kettős természetű. A teste
szerint, vagyis ami az anyagot illeti, halandó, míg a mennyei elvet, a lényegi
embert tekintve halhatatlan. Így szenved a Halhatatlan kibírhatatlan fájdalmat,
az anyaghoz való kötöttsége miatt, mely a mulandóságnak van alávetve. Holott
a magas, mennyei elv, mely a dialektikus emberbe süllyedt, nemesebb és
kiválóbb a burkolatánál, mégis e kéreg szolgája lett. Kezdetben, amikor a
mennyei ember elkeveredett a dialektikus rend természetével, a ma fennálló
végzetes következmények még nem mutatkoztak meg. Pimander itt évmilliárdos
időszakokról beszél. Mindez lépésről lépésre fejlődött ki. A keveredés kezdeti
szakasza és a végleges, teljes megváltozás, az anyag legmélyére ható
kristályosodás között az egész emberi bukás története húzódik, egy
világtörténelem, mely az úgynevezett hét faj fejlődésével kezdődött.
29
Isten emberisége lépésről lépésre saját alkotásához és teremtményeihez kötve.
Sokkal később pedig az így keletkezett emberből eltűnt a nemek egyik nézete,
és a nemek elválasztása által kialakultak a ma is fennálló viszonyok.
30
VII. Megváltás és bűnbocsánat
31
törvényei el tudják viselni egymást. Ha egy lény létállapota az anyag törvénye alá
süllyed, akkor a végzet felőrlő hatása alatt a mikrokozmoszt „elbocsátják”,
visszafejlődik, majd feloszlatják, azaz elemeire bomlik. Ekkor nemcsak a
mikrokozmosz által körülfogott személyiség hal meg, hanem maga a
mikrokozmosz is! Ekkor képtelenné vált az anyagot megtámadni és saját
erejéből megszabadulni tőle. Az eredeti világosság magjának, mely egy ilyen
mikrokozmosz foglya volt, ekkor már nincsen lakása, s így megnyilvánítatlanul tér
vissza eredetéhez.
Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája erre a visszaútra hívja fel Önöket. Mint
mikrokozmoszok, talán világkorszakok óta vannak a semlegességi állapotban,
mert nem tudják, hogy világosságelvet birtokolnak. Az Iskola érintése és
vonzása következtében ez a világosságelv az Önök életében feléledhet és hatni
kezdhet. Ekkor azt tanácsolják Önöknek, hogy ezt az elvet tegyék életük
középpontjává, ezt tekintsék elsőrendűnek, és a dialektikus természetet
nyilvánítsák másodrangúnak.
32
Szellem területeire. Ebben a helyzetben van a pimandrikus ember. Mielőtt azonban
elérheti ezt a végpontot, számos helyzetben és állapotban kell anyaggal dolgoznia,
és a fényelvnek egyre finomabb anyagtestekbe burkolódzva kell megtennie a
visszautat az anyagon át.
33
VIII. Az ember lényének kettős természete
Így keletkezett Isten eredeti fiainak bukása által az a furcsa állapot, hogy a halandó
lények miriádjaiban a Szellem magja elkülönült. Az Isten magját hordozó lények
miriádjai együttesen Isten gyermekeinek népeként a megszámlálhatatlanok seregévé
növekedhetnek. Így megtörténhet és megtörténik, hogy ami egykor hibában és
bűnben kezdődött, s ennek megfelelő következményekhez vezetett, végül nem várt
áldássá, sokkal hatalmasabb dicsőséggé válik, mint azelőtt valaha is lehetséges lett
volna.
Akinek sikerül belátáshoz jutnia természet-szülte lényét illetően, azt képessé teszik a
kettősségétől való megszabadulásra, hogy visszatérhessen eredeti isteniségéhez.
Az olvasónak ezt látnia kell, legalábbis ha pillanatnyilag tudatában van annak, hogy
szellemszikra-tulajdonos; ha két-ségében jelenleg tudatában van egyrészt természet-
szülte lényének, másrészt a benne lévő rózsaszívnek, az eredeti, igazi embernek.
Ismerje fel megszabadulási lehetőségét, ha rádöbbent, hogy birtokolja a
szellemszikrát.
Nem úgy van, ahogyan hagyomány-hű protestáns atyáink sugallják, hogy Ön mint
természetlény személyesen bűnös a bűnbeesés vonatkozásában, mert természet-
szülte lényként Ön teljesen egy a dialektikával. A hetedik kozmikus terület
dolgainak menete a vele összekötött lények számára elkerülhetetlen. A Rózsa
birtokosaként Ön csupán alapvető méltatlanságára, léte értelmetlenségére,
fogságára döbbenhet rá. Ez az a bűntudat, melyről az Egyetemes Tan beszél
kezdettől fogva: hogy az igazi, szellemi ember rájöhessen jelenlegi állapotára, a
fogságára.
34
vonatkozása a nyilvánvaló bukottság, mely mindebben kifejezésre jut, és a bűn, mely
ebből adódik. Ennek ellenére a Szellem győzni szeretne, és győznie is kell. E
drámai történés folyamán milliószorosan elhasad hát, s ezzel millióknak ad
hatalmat arra, hogy újra Isten gyermekeivé váljanak.
A föld volt a melegágy, a víz az élesztő elem, a tűz érlelte meg a keletkezés
folyamatát; a természet az étertől kapta az élet lélegzetét, és így alakította ki a
testeket, a látszatalakot az ember formájának megfelelően.
Önben, kedves olvasó, két élet van: az eredeti élet, és a természetalak élete. A
Pimander ezt azzal fejezi ki, hogy „az igazi ember az életből és világosságból jön”.
Az igazi ember az egyetlen isteni életből lett léleklénnyé, és az egyetemes
világosságból szellemlélekké. Itt különös lélek-fajtájú érző lényről van szó, mely a
Szellemmel áll kapcsolatban. Az igazi embernek tiszta a szíve, sőt, ő a szív.
Istenként lakozik a természetalak szívében.
Az igazi ember kétnemű, hímnős, habár külsőleg csak férfi vagy csak nő. A
természetalakokat ellenben nemekre választották. Erre mindig gondolnia kell, ha
mindezt meg akarja érteni. A természetalak vagy férfi vagy nő, a lélekember
ellenben egyszerre mindkettő, jóllehet külsőleg néha férfiként, néha nőként jelenik
meg. Van tehát hímnemű és nőnemű léleklény is, holott nincsenek nemekre osztva.
A természetalak azonban, ahogyan mi ismerjük, mindig egynemű jelenség, hogy
végtelen tapasztalat és számos természetalak-születés segítségével a
megmentési tervet ki lehessen vitelezni. A haláltermészetben a szakadatlan
felőrlődés és a mikrokozmosz szüntelen újraélesztése miatt mindig fennáll az eredeti
életben való részesülés határozott lehetősége.
35
háromszáz, sőt nyolcszáz évig tartó emberélet esetén a társadalmi rend teljesen
megzavarodna.
36
míg a vágy őrületéből keletkezett testet szeretők tovább bolyongnak a sötétségben.
Pimander a jelölthöz a szívben beszél. Ezért fog a Gnózis minden igaz tanulója
komolyan a szív hétszeres megtisztítására törekedni. Ha az ember a szívszentélyét
illetően tisztává válik, ha a jelölt őszintén és állhatatosan törekszik az ilyen
tisztaságra, s a világosság ennek következtében beköltözhet hozzá, akkor érzéki
életével együtt a gondolkodási élete is teljesen megváltozik. A szív hétszeres
tisztulásának aztán a tett világa is megfelel. Akkor ez az ember mindenben tiszta,
bármit is tesz vagy enged megtörténni.
Az emberi rendszer hormonműködése csak ekkor változik meg, és a jelölt ekkor lép
csak be az igazi léleknövekedés állapotába, a jónak a területére, ahogyan Pimander
mondja.
37
IX. Sürgesd a halhatatlan lélek megszületését
38
istenkáromlónak, őrültnek nézték, és bolondnak mondták. Amikor pedig a katárok
perfektjei az életmódjukkal bizonyították az általuk felfedezett, rejtett birodalom titkát,
koruk papsága, mely hozzájuk képest semmivé törpült, dühödten döntött kiirtásuk
mellett.
És Pimander felel: A lelkületet birtokló ember ismerje meg önmagát, amivel arra hívja
fel a figyelmet, hogy a lelkületet birtokló embert ez a tény az önismerethez segíti.
Így reagál Hermész: Hát nincsen-e minden embernek lelkülete? Amire ez a válasz
jön: vigyázz, hogy mit mondasz! Mert én, Pimander, a lelkület csak azokhoz jövök,
akik szentek és jók, tiszták és irgalmasok, istenfélők: jelenlétem segítségükre lesz,
úgy, hogy azonnal mindent megismernek.
Tételezzük fel, kedves olvasó, hogy a szíve rózsája már erősen beszél, és
szívszentélyében ez a rejtett élet lüktet és dobog, és ennek következtében a Gnózis
Önt a szívszentélyén át egészen a véréig, lénye minden porcikájáig megérinti, hogy
Ön már belülről tudja: „Amit az Arany Rózsakereszt Iskolájában hirdetnek, az igaz!”
és hogy Ön azt gondolja, hogy már bement a birodalomba.
Tévedése érthető ugyan, de éppoly végzetes. Mert most mit tesz? Ezt a birodalmat
ápolja és gondozza az Ön természet-szülte én-lényével, természetalakja tudatával;
meditál és okoskodik, dorombol, mint a macska megelégedettségében; ketyeg, mint
a vekker, annyira tele van misztikus feszültséggel. És órákig beszél erről a
barátaival. Életében nagy felfedezést tett, és most fecseg erről, mert ezt már nem is
lehet normális beszédnek nevezni.
39
Valójában azonban még semmi új sem született meg Önben! Valójában semmi sem
történt Önben. Csak magába bámul, a rejtett birodalom képe után kutatva, melynek
létezésére rájött. Így áll itt, beszél és ábrándozik...
Könyörtelen igazság ez, amit itt kijelentünk, de legyen bátorsága ezzel szembenézni.
Ezért beszélünk Hermész Pimanderéről! A belső birodalom tapasztalata még nem
jelenti annak a birtokát is. Aki pedig még nem birtokolja, az hajlamos kinyújtani a
természet-én karjait, hogy természetalakjával az igazi embert még nagyobb
fogságba taszítsa. Mert ez lesz az eredmény. A természet-én él és fényeskedik,
ragyog és nevet, mert Ön a megérkezettet játssza, aki már teljesen
győzedelmeskedett. A természet-szülte embernek azonban ebben a viszonylatban
semmi győznivalója sincsen, mert a természet-szülte embernek el kell pusztulnia,
és a mennyei Másiknak kell növekednie!
Aki e tévedés útján halad tovább, az okkult pályára vagy a misztikus oldalra sodródik.
Ez tehát mindazoknak a nagy hibája, akik a rejtett birodalom felfedezésénél ezt már
birtokolni vélik.
Akkor hát mi itt a siker titka? Szemébe kell néznünk a ténynek, hogy e nagyszerű
tapasztalat után először a megvalósítás folyamatát kell elvégezni: a lelket kell
megépíteni, megszülettetni, ami Hermész a lelkületnek nevez. Ha Ön felfedezi
önmagában ezt a birodalmat, akkor ennek még lakóhelyet kell készíteni. Erről van
szó. Amikor pedig Iskolánkban szüntelenül beszélünk erről, és a filozófiai
szemponton túlhaladva azt mondjuk, hogy „építsék meg a lelket”, akkor nem
egyszerűen prédikálunk. Az ösvénynek ez a követelménye lényeges és
elengedhetetlen. És Pimander tanúskodik erről. Ha tapasztalati tudáshoz jutott,
akkor Önnek is rá kell térnie a megvalósításra, a lélek megépítésére és
megszülettetésére. Önnek ugyanis nincsen minden további nélkül lelke a Gnózis
értelmében. Ebben a tekintetben számtalan ember téved súlyosan.
40
életvitelének alapvető megfordításával - a lelkét megszületésre késztette, akkor a
pimandrikus tudat azonnal hathatós segítséget nyújt, úgyhogy attól a pillanattól
kezdve mindent felismer, és szeretet-cselekedettel imádkozik az Atyához. A jelölt e
szeretetcselekedetben mindazokhoz fordul, akik még természet-szülte
állapotuk fogságát szenvedik el; és mielőtt testét a halálnak ajándékozná,
megveti a dialektikus természetalak minden érzékét, mert - mondja Pimander -
ezeknek hatását nagyon is jól ismeri.
Továbbá a 60. szakasz szögezi le, hogy a lélek milyen embertípusokban nem
születhet meg, akikhez így aztán Pimander sem fog tudni beszélni:
41
X. A jó vég
A 60. szakaszban Pimander azokat sorolja fel, akiktől távol marad. Azt is
megmondja, mi az eredmény, ha egy életterületen, mint amilyen az emberiségé is,
egyazon időben egyrészt olyan lények laknak, akik a természetalakhoz
ragaszkodnak - ez a közönséges dialektikus emberiség -, másrészt pedig olyanok,
akik lélekben megszülettek.
A világot sok millió ember népesíti be; ezek között kifejlődik és egyre erősödik egy
gnosztikus jellegű csoport, amelyben bizonyos pillanatban a lélek világossága
félreismerhetetlenül bebizonyosodik. Ez a lélektűz nem fér össze a sötétvörös földi
tűzzel. Márpedig ha a lélektűz nem válhat tisztítóan, megszabadítóan hatásossá,
akkor mindig büntetően hat. Azért mondják:
Ez a keserű tapasztalat útja, melyet élete során Önnek is kétségtelenül meg kell
ismernie. Aki a keserűségből még nem képes tanulni, az egyre nagyobb
keserűségeket tapasztal, míg... egyszer csak nem bírja tovább, és lelkében
megfáradva végül megérik a nagy leckére. Mert ennek a nagy tapasztalatútnak,
ennek a menetelésnek a mélységes sötétségben nincsen más célja, mint a jó vég, a
Szellem győzelme.
Aki ezt megértette, és tudja, hogy a lélek születése a megváltás első lépése, az
felteheti a kérdést, hogy mit értünk a kezdet világosságbirodalmába visszavezető, az
eredeti életbe felvezető úton. Pimander a 62-től a 65. szakaszig válaszol erre a
kérdésre:
Így emelkedik az ember felfelé a szférák összekötő erején át. Az első körre ráhagyja
a gyarapodás és csökkenés erejét; a másodiknak otthagyja a gonoszban való
jártasságot és a tehetetlenné vált ravaszságot; a harmadiknak a kívánságok
hatalmát vesztett káprázatát; a negyedik körnek a büszke uralkodni vágyást, melyet
már nem lehet kielégíteni; az ötödik körnek az istentelen elbizakodottságot és durva
meggondolatlanságot; a hatodik körnek a gazdagsághoz vonzó, hatástalanná tett
kötelékeket; a hetedik körnek otthagyja a szüntelenül csapdákat állító hazugságokat.
42
Ha aztán mindent levetett magáról, ami a szférák együttműködő erőiből eredt, akkor
- csupán a saját erejével - bemegy a nyolcadik természetbe, és minden ottlévővel
énekli a himnuszokat az Atya dicséretére. És jelenlétének mindannyian örülnek.
Ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor más himnuszokat is hall Isten dicséretére, olyan
erőktől, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak. Akkor a helyes rendben
felszállnak az Atyához, átadják magukat az erőknek, és sorban erőkké válva
bemennek Istenbe. Mert ez a jó vége azoknak, akik a Gnózist, Isten ismeretét
birtokolják: ők Istenné lesznek.
ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor himnuszokat is hall, melyeket Isten dicsőítésére
olyan erők énekelnek, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak.
Ennek az új hallásnak semmi köze az okkult tisztán-halláshoz. Itt arról a hallásról van
szó, amire már a régi kínai filozófia is felhívja a figyelmet. Ha a Gnózis világossága
megérint valakit, beléhatol, és megkezdi keringését benne, akkor az új világosság
nemcsak a látást befolyásolja, hanem a hallást is, az újonnan született lélekember
látását és hallását.
43
Ahogyan pedig a lélekember bizonyos pillanatban látja Pimandert, úgy fogja
bizonyos pillanatban hallani is. Magától értetődik tehát, hogy az a testvér, aki bejut
az Arany Fejbe, lelki tekintetben új érzékszervekkel is teljes mértékben fel lesz
szerelve. Így hallja a lélekember a nyolcadik szféra fölötti erőket is Isten dicséretére
himnuszokat zengeni; így emelkedik felfelé az új életállapot minden erejéhez. Végül
pedig bemegy Istenbe.
Tegyük fel, kedves olvasó, hogy belépett ebbe a folyamatba, tehát hozzáfogott a
lélek újjászületéséhez vezető első lépés megvalósításához. Akkor Pimander 66.
szakaszban álló kijelentései Önnek is szólnak:
Mit tétovázol? Miután mindent megkaptál tőlem, nem akarsz-e azokhoz menni, akik
méltók, és vezetni őket, hogy közvetítéseddel az emberi nemet Isten
megmenthesse?
44
emberiségmegszabadító szolgálat szempontjából? Mert ez lenne a fontos: erősen
nekilátva, felgyűrt ingujjal tettre térni, s szükség esetén késznek lenni arra, hogy
emberlelkek megmentése érdekében a mocsáron is átgázoljunk.
A Pimander vezetése alatt álló lélekember jól tudja, hogy az aratók száma csekély, s
hogy ezen a területen mindig elkél a munkáskéz. Azt is tudja, hogy az emberiséget
milyen roppant veszélyek fenyegetik, például a negatív elanyagtalanodás, a
pusztulás veszélye, a mély fájdalom-tapasztalat útja, mely egyre nagyobb
keserűségekhez vezet.
A megszületett lelkű ember nem nézi tétlenül, hogy vajon más kikaparja-e a
gesztenyét a tűzből, hanem vállát nekivetve munkához lát, vállalva a nagy, szent mű
terheit is. A lélekben-született embert mindig a megingathatatlanul tetterős élet
jellemzi a Gnózis szolgálatában. Bármilyen formában, tétovázás nélkül, teljes
erejét veti be. Ezért világít rá erre a következményre részletesen a Corpus
Hermeticum első könyvének vége (68-71). Ez következetesen minden léleklényre
érvényes. Ebben felfedezzük a szőlőskertben való munkálkodás ismert nézeteit.
Hermésznek azt kell mondania a népeknek:
Ezt viszont sokan nem akarják, nem is értik, mert azt vélik, hogy a sötét fény az igazi
világosság. Ha valaki eljut a belső birodalom birtokának a felfedezéséhez, erős én-
életet folytat, s ahogyan az előbb írtuk, birtokát gazdag ifjúként negatívan gondozza,
és odamegyünk hozzá azt mondva: „életviteled semmit sem ér, te a káprázatnak
szenteled magadat”, akkor egészen biztosan nagyon megharagszik. Erre felhívjuk a
figyelmet, ahogyan már gyakran tettük, mert az olvasót ez önvizsgálatra készteti, és
mert mi Önt önfelfedező életre akarjuk ösztönözni.
45
hitetlenséget és gúnyolódást. És éppen ezért hajt sokakat a Hermészi ember
akaratlanul is számtalanszor a halál útjára, a tapasztalat csaknem végtelen útjára, a
büntetés útjára, mind nagyobb keserűségekbe.
Hála Istennek olyanok is vannak, akik hallanak és értenek. Ezek képezik a termést,
az aratást. Olyan csoport ez, mely alulról kezdi bejárni ösvényt. Ez a csoport
Szerzetet képez, egy Gnózist és munkaterületet. Így növekszik egy gnosztikus-
mágneses sugártér, egy élő test, mely ötszörös lesz, és áttör az isteni bőség
területeire. Ennél a munkánál pedig, melyet sokan végeznek sokakért, a
lélekmunkások megtanulnak minden utat és módot, mely győzelemhez vihet. Végül
pedig mindőjüket belemerítik a bölcsesség elixírjébe, az igaz élet vizébe.
Este, amikor a Nap világossága csaknem eltűnt, felhívtam őket, hogy adjanak hálát
Istennek. Miután megtették, mind visszatértek tűzhelyeikhez.
46
XI. Pimander jótette
Az első könyv vége aztán visszavezet Hermészhez, aki - mint C.R.C., mint
Rózsakereszt Keresztély - a megszabadult ember prototípusa azaz mintája, akinek
még megvan a természetalakja. Minden dolog Atyjával és az emberiséggel szembeni
feladatát betöltötte, és most is ezen dolgozik, szakadatlanul törekedve és küzdve.
Amikor pedig megállapítja, hogy a Gnózis birodalma learatandó mezőként terül el az
országokon, akkor hála és egyre megújuló, mértéktelen energia tölti el. „Beleírta
magába Pimander jótettét”, mondja a 72. szakasz. Feltölti magát a Szellem
múlhatatlan és mérhetetlen erejével.
Ha a Gnózis szolgája nyugalomra térés előtt - a munka miatt, amit szabad volt
elvégeznie - hálával telten feltöltheti magát Pimander jótettével, vagyis
világosságerővel, akkor a test alvása a lélek ébersége lesz, a szemek behunyása az
47
igazi látás, a hallgatás a jóval való terhesség, s az ige kihordása az üdv gyümölcsöző
tetteivé válik.
A Szellemi Iskola tanulóinak meg kell érteniük mindezt, hogy a munka az élet
éjszakai felében is rendre haladhasson. Aki a Gnózist akarja követni, annak tudnia
kell, hogy mit kapott Hermész a Lelkületétől - a Szellemlélektől -, hogy egyszer ő is
mondhassa:
Hallgass meg, mert arra kérlek, hogy soha se legyek elválasztva a Gnózistól, az
igazi ismerettől, mely belső lényem tulajdonsága.
48
Dicsértessél, ó Atya, alkotásod, az ember Veled akarja szentté tenni, amihez
megadtál neki minden hatalmat.
49
XII. A gnosztikus szertartás szerkezete
Ez a himnusz mind szent felhívása, mind tartalma révén a 9-es szám jelképes erejét
közvetíti. A kilencszeres felhívást kilencszeres kérelem és hitvallás követi. Ez a
himnusz egy mágikus, Hermészi ima- és hálaszertartás, mely egészében az
örökkévalóság köréből származó ragyogó lángként olvad ismét a kilencesbe. Ha a
73. szakaszt még egyszer megvizsgálva az olvasó megpróbálja benne a Hermészi
himnusz mágikus formáját nyomon követni, akkor meg kell gondolnia, hogy mint
lenni szokott, az eredeti ősi szöveg a fordítást némileg megsínylette.
Szükségesnek tartjuk, hogy a himnusz szövegén kívül, melyhez nem kell további
magyarázat, ennek a nagyszerű éneknek a gnosztikus-tudományos szándékáról is
hírt adjunk. Mindenekelőtt azt akarjuk megmutatni, hogy egy ima, egy hálaadás, egy
ének az igaz ember gyakorlati életében nemcsak zengzetes szavak felsorolása vagy
szép és értelmes gondolatok csokorba szedése. A Gnózis szertartásainak értelme
gyakorlatilag mindezt messze túlszárnyalja.
Egy gnosztikus-szertartásos ének vagy ima először is olyan gondolatot hoz felszínre,
mely a jelen pillanatot tökéletesen jellemzi, és amely a helyzet miatt szükséges lett.
50
Másodszor pedig: a pillanatra hangolt és ebből magyarázható belső élettel van
kapcsolatban. Harmadszor: az ilyen szertartás mögött az akarat hatalmas ösztönző
ereje tevékeny, hogy a szertartás szándéka cselekedetben jusson kifejezésre.
Negyedszer pedig az egészet már a végső győzelmet megelőlegező cselekedeti
élet hordozza és tartja fenn.
Ezzel azonban az igazi gnosztikus szertartás törvénye még nincsen betöltve; mindez
csak a kezdet. A szertartásnak ezen kívül minden nehézség nélkül képesnek kell
lennie áthatolni azokra a területekre, ahová irányul, a hangra, ritmusra és felépítésre
vonatkozó matematikai szabályoknak megfelelően. Tudnia kell ott erőhatást kifejteni
és visszafelé választ is hozni.
51
XIII. A dialektikus asztrális szféra
52
tehát teljes biztonsággal azt mondhatjuk, hogy alvási időszakának tudata asztrális
tudat.
53
beszélünk, az teljes mértékben Önre is vonatkozik! Kizárt dolog, hogy minden
további nélkül távol tarthatná magát ettől a területtől.
Az álomélet ezért a legtöbb esetben rendkívül nagy veszélyt jelent, már csak
azért is, mert akiknek érdekében áll az Ön fogva tartása, azok megjelennek azokban
a képsorozatokban, amelyeket Ön látni akar. Ahogyan a filmstúdiókban felvett
filmeket is lehetséges térhatású képsorozatokban bemutatni, úgy az asztrális
területet is valami színházhoz hasonlíthatjuk, amelyet Ön minden éjjel felkeres,
hogy megnézze, ami leginkább tetszik Önnek. Ha pedig nappali tudatával a jó
tanulóságra törekszik, éjjeli tudatával azonban ezt még nem képes elérni, akkor
holtpontra kerül, ahol megáll, és tanulóságában nem tud bizonyos határt átlépni. Ha
éber tudatával és életvitelével az Iskolával és a Gnózissal szemben pozitívnak
mutatkozik, akkor a nappal ajándékba kapott világosságerőket éjszaka a legtöbb
esetben újra elveszíti, illetve azokat elveszik Öntől.
A Pistis Sophia sorsát a tanulónak tehát a saját sorsának kell néznie. A Pistis Sophia
megjelenik a Szerzet kapui előtt, de visszaküldik, hogy járja be az ösvényét. Amikor
pedig küzd és töri magát, hogy haladjon, újra meg újra mély fájdalommal kell
tapasztalnia, hogy Authádész és csatlósai kirabolják őt, elveszik tőle
világosságerejét. Aki tanulmányozta már ezt a gnosztikus evangéliumot, az
bizonyára emlékszik erre.
Minden éjszaka, amikor nem sikerül távol maradnia az asztrális területtől, kirabolják,
világosságerejét elveszik Öntől, s így egy tapodtat sem haladhat előre. Csak a
rendszere gyengül, a csalódása fokozódik, és az ideje múlik. Ha ezt jól megértette,
akkor tudja, hogy az asztrális területen való naponkénti automatikus tartózkodás
minden tanuló számára halálos veszélyt rejt magában. Ez pedig fokozódó
mértékben érvényes az eljövendő hónapokban és években.
54
amelyben mindenki részesül, s ami miatt - akár a Pistis Sophiát - Önt is minden
éjszaka kirabolják, hogy mindig elölről kelljen kezdenie.
Most hát szeretnénk megbeszélni, hogy az ifjú Gnózis tanulói hogyan menekülhetnek
meg ettől a veszélytől.
Az olvasó képzelje el, hogy nem ismeri a Szellemi Iskolát, s hogy valaki érdeklődésre
akarja késztetni a Gnózis iránt, mondjuk egy könyvet nyomnak a kezébe, hogy
„olvassa el és gondolkozzon el rajta”. Ha érdeklődése a Gnózis iránt nem belülről
eredne, akkor a könyvre való irányulása nemsokára szinte elpárologna: a dolog
untatná, tudata az olvasottat nem tartaná meg. Legtöbbször csak olyasmin
gondolkodunk, amit valóban kívánunk is.
Ha valaki éber tudati állapotban nem mutatja meg igazi jellegét, ha életmenete nem
nevezhető teljesen hitelesnek, életét egyes esetekben úgy éli, ahogyan környezete
kényszeríti rá, saját természetes jellegével ellentétben, akkor féken tartja, kényszeríti
magát. Civilizációnk szokásai például gyakran tartják ilyen kényszerhelyzetben az
embert. Belül olykor forrhat a vér, de kifelé mégsem mutatja az illető, mert az
bizonyos helyzetekben nem ildomos, vagy egyenesen tilos. Így a legtöbb ember
rutinos színészkedő. Enyhén szólva az a helyzet, hogy azon az úton járunk,
amelyre a környezetünk kötelez minket, s így szüntelenül erőszakot követünk
el önmagunkon. Ezzel pedig feszültséget keltünk az asztrális tudatban. Így
bizonyos, hogy ha testünk nyugalomra tér, és az asztrálisan tudatos rész a szokásos
módon kilép életterületünk asztrális területeire, akkor azokkal az asztrális erőkkel
és képekkel töltjük fel magunkat, melyek alapvető, igazi jellegünknek
55
megfelelnek. Felébredés után pedig az asztrális tudat még erősebben kezébe veszi
életünk fonalát, mint azelőtt. Ilyenkor csak egyetlen lehetőség marad az ember
számára: vagy bemutatkozunk, azaz fölfedjük igazi jellegünket, vagy pedig hagyjuk,
hogy asztrálisunk biztos rejtek mögött kitombolja magát. Valójában a legtöbb ember
az utóbbit teszi.
Így próbál a köreinkben - hogy a Pistis Sophia szavaival éljünk - „az oroszlánfejű erő”
bujtogatni. Az oroszlánfejű erő, mely a haláltermészet asztrális területein lakozik,
mindig a Gnózist játssza meg, folyvást azt utánozza, s bőkezűen osztja a köveket -
kenyerek helyett. Ha asztrális tudata sokat kapott ebből a kenyérpótlékból, akkor Ön
azt hiszi, hogy a Gnózist birtokolja, és sértve érzi magát, ha az Iskola Önt nem ismeri
el.
56
A karmikus bűn, amivel a Gnózis ellen harcoló ember megterheli magát,
rendkívül súlyos. Semmiképpen sem lehet tehát helytelen szánalomból vagy buta
emberbarátságból az illetőt az Iskolában hagyni vagy az Iskolába felvenni, ha
szemmel láthatólag az asztrális tudata uralkodik rajta. Mert akkor az ember csaknem
szándékosan ad neki alkalmat egy megbocsáthatatlan bűn elkövetésére. Ha nem
engedik be az Iskolába, akkor az inkább a szeretet, a készülő bűnössel szembeni
előrelátó rokonszenv jele. Ebben a tekintetben az Iskola munkatársai szigorú
utasítást kaptak a szellemi vezetőségtől, hogy csak olyan új tanulókat vegyenek fel,
akik bizonyos minimális követelményeknek mindenképpen megfelelnek. E
tekintetben szigorú előírás áll fenn mindkét fél érdekében, mert életterületünk
asztrális területe napról napra zavarosabbá és rendkívül fontos tényezővé válik a
Nagy Játékban, amelyről Az eljövendő dolgok előrevetett árnyéka (Leleplezés)
beszél. Minél közelebb jut a Gnózis a céljához, annál ellenségesebben fogadják.
Talán könyörtelennek hangzik, de meg kell mondanunk, hogy aki fiatalkorától kezdve
féktelenül hagyta, hogy asztrális tudata, vagyis a benne lévő ragadozó állat irányítsa,
az korszakunkban, amikor az asztrális tűz oly rettenetesen dúl, az ettől való
megszabadítást nem várhatja el az Iskola segítsége révén sem. Az ilyeneknek még a
keserű tapasztalatok gátjainál kell megrekedniük, mielőtt segíteni lehetne rajtuk.
A Szellemi Iskola nem úgy segít, hogy „gyere csak hozzánk, akkor minden rendbe
jön”. Minden tanulónak azzal kell kezdenie, hogy megtanul magának segíteni,
és az Iskola ennek az útját, vagyis az ösvényt mutatja meg neki. Mert a Gnózis
segítsége, az ösvény segítsége és ereje csak annak jelenik meg, aki az ösvényen
valóban jár. A megszabadulás ösvényének kulcsa a tanulónak abban a
lehetőségében rejlik, hogy mennyire képes az asztrális tudatot az asztrálisan
tudatos én segítségével más irányba terelni. Az ösvény ajtaját csakis ez a kulcs
nyitja.
Az asztrális én nem változik meg azáltal, hogy szülei, barátai vagy ismerőse elviszik
Önt a modern Szellemi Iskolába, vagy mert felszólítják Önt vagy együtt éreznek
Önnel. Asztrális énjének önkéntelenül, vagy nagy szükségben, magának kellett
az ösvényt keresnie és az ösvény követelményeinek eleget tennie. Nekünk nem
egyszerűen csak keresők kellenek, hanem olyanok, akik, ha találtak, ennek
megfelelően viselkednek is!
57
Ha pedig valaki ezen fáradozik - ezt nem lehet akarni, hanem ezt el kell érni -,
akkor azt bizonyítja, hogy ami a természetet illeti, teljesen megrekedt, és felismeri a
dialektika kilátástalanságát. Így hamarosan legyőzi elsődleges természetösztönét,
mely a természetben oly boldoggá tesz, és amely teljesen ennek a természetnek
felel meg.
A plexus solarisból, a napfonatból jövő üdvre vágyás bolondság, csak valami címke,
és valójában mindig az én megszabadítását célozza meg mások költségén. Az igazi
üdvre vágyás a szívszentélyből fakad: ez egy eddig ismeretlen vágyakozás a
dialektika nem-kívánása, elutasítása alapján. Csak ez ad az asztrális tudatnak
valóban pozitívan új irányt.
A dialektika asztrális területe az embert mindig ki tudja elégíteni, amíg a vágyai nem
emelkednek az önző, közönséges éntudat foka, a közönséges természet színvonala
fölé. Ha azonban az ember megválik ettől a foktól, akkor megjelenik a
megmenekülés lehetősége, akkor a Gnózis elébe jön. Ekkor azonban az első feladat
a szív megtisztítása.
58
XV. Az idegenséghez vezető út
Aki ebben az állapotban van, azt a régi fejlődések még nem hagyták el! A régi élet
kerékvágásai mélyen belevésődtek a szívszentélyébe. Ezért kell a szívszentélyt
megtisztítani. Mert amíg a szív nem lett megtisztítva a Gnózis mértéke szerint, addig
az asztrális tudat más irányba terelése csak részben sikerülhet. A szív nyugvó
lehetőségei így még nem szabadulhatnak fel: a régi állapot még állandóan fontos
szerepet játszik az életünkben, és az álomtudat minden éjszaka visszatér a
haláltermészet asztrális területeire, ennek minden rossz következményével.
59
Mi, a modern Szellemi Iskola tanulói a hamisítatlan, tiszta világosságot, a
megszabadító életet keressük. A tény által pedig, hogy tudatunkat felvontuk a
szívünkbe, belülről tudjuk, hogy a tiszta világosság létezik. Ez a tiszta világosság a
makulátlan, eredeti szidérikus anyag, a tiszta asztrális erő, ahogyan az az
egyetemes Gnosztikus Láncban jelen van. Ezután pedig arról van szó, hogy a tanuló
a szidérikus testét, vagyis a vágytestét vagy asztráltestét egészen újonnan, a Gnózis
mércéje szerint alakítsa. Ezt kell tehát kiviteleznie minden tanulónak.
Transzfigurálnia kell az asztrális énjét, amelynek oly tisztává kell válnia, mint
amilyen maga a gnosztikus világosság. Mindenekelőtt ennek érdekében érinti
meg Önöket a világosság. Új, belső tudásuk miatt így Önök is mindannyian
reménykedhetnek, hogy ezt a szükséges tisztítást, a transzfigurálás első formáját
elvégezhetik. Ezért mondja János 1. levele (3. rész, 2-3. vers): „De tudjuk, hogy ha
ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá: mert meg fogjuk Őt látni, amint
van. És akiben megvan ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja önmagát,
amiképpen Ő is tiszta.”
Ezért kell az énjét alaposan megmunkálnia. Persze nem erőszakkal, mert az még
több feszültséget okozna. Ha azonban az énnek az alapjait támadja meg, akkor az a
hatalmas és pompás folyamat fejlődik ki, amit már részleteztünk. Mert a
megtisztított szívben megszületik a halhatatlan lélek, ami egy egészen új
emberfajta alapját képezi. Ennek a lélekalapnak négy új tudat-elv felel meg,
mégpedig az új anyagtudat, az új étertudat, az új asztráltudat és az új
mentáltudat alapelve. Először az asztráltudatosnak kell tökéletessé alakulnia,
ezután a mentál (gondolati) tudatosnak, majd az étertudatosnak, s végül az
anyagtudatosnak.
60
tűzvészéből a megszabadulásba akar felemelkedni, annak ez abszolút szükségest
jelent. Ekkor azonban ezt a folyamatot ereje teljes bevetésével el is kell kezdenie!
Mihelyt az Önben lévő asztrál tudatot felvonta a szívébe, azonnal két világ
fáradozik Önért. A régi és az új szinte megtámadják Önt. Ezt a helyzetet egyre
nehezebb lesz kibírni a vele járó feszültségek miatt. Ezért kell Önnek a keresztjét, a
rózsakeresztjét a vállára vennie és az ösvényt járnia, amely Betlehemből a Golgotára
vezet, hogy egykor az új világosságban járjon, ahogyan Ő is a világosságban van.
61
egészségre vágyás tölti el Önt, akkor asztrális énje már nem tud bemenni a
haláltermészet asztrális területeire; közönséges természetállapotának asztrális
énje meghal, elpusztul. A haláltermészet asztrális szférájának ekkor el kell
eresztenie Önt, mert már nem tudja elérni Önt; vagyis Ön - asztrális énjét illetően - a
természet szerint meghalt.
Itt azonban valójában felfoghatatlanul nagy kegyelemről van szó. Mi történik hát, ha
asztrális énünkkel már nem tudunk bemenni a haláltermészet asztrális területeire, ha
a személyiséghasadás már valóban lehetetlen, s az igazi alvás, mely a dialektikus
életben normális, már nem mehet végbe?
Még egy szempontot kell részleteznünk. A szidérikus születést eddig csak saját
fejlődésünk összefüggéseiben vizsgáltuk. Aki azonban a lelki fejlődés útján jár, az
nem szorítkozik erre, hanem egyre fokozottabb mértékben bizonyosodnak be rajta a
lélekembert jellemző tulajdonságok, mint például a sohasem lankadó személytelen
szeretet ereje, a saját érdekek teljes mellőzése, az abszolút, önkéntelen
szolgálatkészség. Aki a lelket és ennek életfolyamatát teszi élete központjává, az az
egész életét, társadalmi és magán viszonylatban is, mindennapi kötelességeit és
felelősségeit, mindent, ami a még fennálló természet-szülte helyzetéből adódik,
tökéletes, megbízható, jól működő renddé teszi.
62
Aki valóban a lélekből kezd élni, az az élet minden területén az igazi összhang
megerősítéséhez járul hozzá, bárhol is tartózkodik. Mert a lélekből fakadó
emberiségszolgálat az élet minden szempontját magában foglalja.
Aki teljesen ezekbe a dolgokba merül, az a földön valóban idegen lett. Akinek az
asztrális énje transzfigurált, az nem idegennek „érzi” magát a földön, hanem valóban
idegen! Belső lénye számára nem talál már nyugvóhelyet a földön, olyan, mint akit
kitaszítottak. Az ilyen embernek nyílik meg ekkor a lelkek nagy otthona, az élő test
Arany Feje, az új gnosztikus asztrális terület. Így lesz az ő számára a test alvása a
lélek ébersége, a szemek lehunyása az igazi nézés, a hallgatás a jóval való
terhesség és az igének az üdv termékeny cselekedeteivé való kihordása.
63
XVI. A lélek felébredése (I)
Ebbe a helyzetbe kerül minden tanuló, aki asztrális tudatát felvonta a szívbe és ezt
következetes tanulósággal támogatja, aki szívét szüntelenül tisztítja és önfeledten
szolgálatkész életet él. Akkor kerül ebbe az olykor szerencsére csak rövid ideig
tartó sajátos helyzetbe, hogy az éjszaka nyugalmát keresve valójában nem tud
bemenni az alvás állapotába. Mert amikor a test elfáradása miatt álomba merülne, a
személyiség finomanyagi része szinte fallal találja szemben magát, és
visszakényszerül a testbe, mert az asztrál-tudatos rész számára nem találtatik
életterület, nincsen lélegzőtér. Ez valójában a személyiség megváltozására utal. Ha
a tanuló ebben a helyzetben nem tudja, hogy mit tegyen, akkor esetleg testi
nehézségek keletkezhetnek. Ezért beszélünk tehát erről.
Az idegenség állapotát már sok tanuló ismeri, és hála Istennek egyre többen fognak
ebbe a sajátos helyzetbe bemenni. Akkor pedig a tanulónak tudnia kell, hogyan
viselkedjék. Tudnia kell, hogy van otthona, egy gnosztikus asztrális terület, amit
előkészítettek számára. Csak ekkor látja be a jelölt teljesen, hogy mit jelent neki az
Iskola. Mert a Szellemi Iskola - mint élő test, mint gnosztikus csoport - már fenntartja
a tanuló számára a nyugalomnak egy ilyen kegyes helyét.
Azt akartuk megmagyarázni, hogy a léleknek van egy pozitív asztrális nézete, mely a
lélekalakulás kezdetekor már felismerhető. A lélek kezdetben asztrális anyagból lévő
ruhába burkolódzik. Ha pedig a tanuló nagyon határozott, pozitív életmóddal serkenti
a lélek növekedését, és bizonyos pillanattól kezdve a haláltermészet nagyon
veszélyes asztrális szférájában már nem kap levegőt, ott nem tud megélni, akkor
nem szabad légüres térbe kerülnie, hanem új lélekotthonnak kell őt felvennie.
64
Ehhez hozzá kell fűzni, hogy amilyen mértékben az új asztrális ruha alakul, olyan
mértékben fogyatkozik a régi. A gnosztikus ösvényen nem asztrális kultúráról, a
vágyak etikájáról van szó, amivel az emberek a mindennapi életben oly gyakran
álcázzák magukat. A dialektikában újra meg újra valamiféle etikai
szabályrendszerrel, vágyetikával próbálnak megszabadulni egy csomó
vágyfeszültségtől. Ilyen szabályrendszer például az aszkézis. A Szellemi Iskola
tanulója azonban nem gyakorol aszkézist, asztrális etikát, vágyetikát, hanem egy
asztrális transzfigurációt, átváltozást visz véghez.
Ha valaki bizonyos etikát alkalmaz, s ezért itt már nem érzi magát teljesen otthon,
bizonyos mértékben idegen, akkor az etika gyakorlásának a megszüntetésével
azonnal visszakerülhet régi állapotába. Mintha egy napra hozzáigazodna egy más
környezet szokásaihoz, hogy azután saját viszonyaihoz visszatérve a kívánatos
módon újra másképpen viselkedjék. A tanulóban azonban nem történik sem több,
sem kevesebb, mint egy átalakulás, asztrális állapotának a transzfigurálása, ami
az új gondolkodási képesség kifejlődését előzi meg.
Vegyük úgy, hogy asztrális tudatát Ön felvonta a szívébe, hogy rendkívül komoly és
dinamikus tanuló, akinek sikerül levonnia a szükséges következtetéseket, vagyis
nem riad vissza és nem keresi az alkut. Ebben az esetben bizonyos, hogy a
szívében megszületett a lélek. Ha erőteljesen folytatja a szív megtisztítását, hogy az
újszülött lélek gyarapodhasson, akkor ennek megfelelően és ezzel egyidejűleg
kibontakozik az új asztrális ruha. Így az Ön személyiségének a szerkezete
észrevehetően különbözik embertársaiétól, mert - ismételjük - azonnal valami
transzfiguráció-féle kezd megjelenni. Mihelyt komolyan nekivág tanulóságának,
azonnal megkezdődik a transzfigurálás, mely egy bizonyos krízis-pontig vezet,
amit úgy nevezünk, hogy „idegenség a Földön”. Az Ön teste akkor szerkezetileg
feltűnően különbözik közönséges dialektikus embertársaiétól, ugyanis
félreismerhetetlenül új asztrális életszükségletei vannak, melyek az egész
személyiség számára elengedhetetlenek lettek.
65
Ezeket a szükségleteket az Iskola eddig a templomszolgálatokon és konferenciákon
tudta kielégíteni; a különös jellegű, asztrális táplálékot itt tudta nyújtani. Ahogyan
azonban az asztrális transzfiguráció a tanulóknál halad, úgy növekszik ennek a
gnosztikus szidérikus táplálkozási lehetőségnek, a különös növekvés
építőanyagának a szükséglete. Ezt pedig most az ifjú Gnózisnak az erre alkalmas
asztrális területén lehet teljes mértékben kielégíteni. A tanulónak ezért nemcsak az
úgynevezett nappali tudatával kell velünk lennie templomaink egyikében, hanem a
Mű fejlődésének megfelelően az is fontossá válik, hogy mihelyt elérte a szükséges
állapotot, teste alvása idején is az ifjú Gnózis szent csarnokaiban időzzön velünk, a
lélek nappali tudatában.
Az ilyen nappali élet már önmagában is nagy kegyelem, a lélek növekedésének nagy
lehetősége. Nagy mértékben tanulságos, ha természet-szülte emberként már
tárgyilagosan láthatja a világot, s az azelőtt jelentékeny dolgokat - melyek felizgatták
és egész figyelmét megkövetelték - szinte filmként hagyja elhaladni szemei előtt.
Észleli ugyan őket, de nem reagál rájuk, és korántsem közömbösségből, hanem az
új lélekszületés állapota miatt.
66
Aki valóban ismeri az ilyen nappali élet áldásosságát, az megérti a lélekben született
ember életmódját, aki látszólag nem vesz észre, nem reagál, látszólag mindent
elereszt a füle mellett, mégis nagyon is pozitívan tevékeny. Aki ismeri az ilyen
nappali élet áldásosságát, az este kétségtelenül belsőleg elismétli Hermész szavait:
Ha valaki a lélekből él, akkor a nap minden órájában tudatában van a Gnózis
nagy jóságának és szeretetének. Ha Ön lélekben megszületett és részesül a
Gnózisban, akkor Önnek már semmi baja sem lehet, semmi sem hozhatja szorult
helyzetbe, hanem ahogyan a Szentírás mondja, egyetlen hajszála sem görbülhet
meg. A tény, hogy olyan életterületben szabad részt vennie, ahol semmi sincsen a
dialektika meghasonlottságából, ahol nincs ellenségeskedés s ahol teljesen
hiányoznak a gyűlölet, a kritika, a konfliktus és a bűnök tüzes lángnyelvei, a
mértéktelen öröm tapasztalatával ajándékozza meg, amiről sok lélekember
tanúskodott az emberiség-történelem folyamán.
67
E törvény alapján azt mondhatjuk, hogy aki lélekirányulással alszik el, az lelkét a
lelkek hazájába küldi, a Szellemi Iskola élő testébe.
A levert, töprengő ember, aki úgy véli, hogy okkal haragszik valakire, egy fáradságos
élet rossz napja után kimerült testtel megy aludni. Mielőtt elalszik, gondolataival
fáradságainál és kellemetlenségeinél időzik, s azoknál, akik megharagították. Így
alszik el. Ahogyan aludni tért, úgy fog reggel felébredni is. A teste többé-kevésbé
helyreállt, valamelyest felélénkült, de szemei kinyitásának pillanatában már ellensége
- úgynevezett ellensége - áll előtte, s a gonoszságot éltető és fenntartó, égető erő
hatol be érzéslényébe. Új élénkségével pedig azt mondja: „ma megteszem, ma jól
megmondom neki, így és így fogok fellépni vele szemben”. Már ébredéskor kész a
veszekedésre. Ugyanaz a küzdelem kezdődik újra. Így soha sem szabadulhat meg
az ellenségeskedéstől!
Most viszont nem kell félénken töprengnie, hogy elalváskor eléggé a lélek dolgaira
irányul-e, hogy a helyes módszert alkalmazza-e. A hangsúlyt a nappali életére kell
helyeznie! Egész napjának a lélek jegyében kell állnia, szolgálatkész életben.
Akkor este, alvás előtt is a lélek dolgai felé tájékozódik, és mély hála tölti el. Akkor az
alvó állapot beálltakor a lélek azonnal az Iskola asztrális terében lesz a józanságnak
és az éberségnek olyan állapotában, mely a tanuló által elért lélekfejlődésnek felel
meg.
68
ereszti el. Az ilyen tapasztalat nem hasonlítható dialektikus örömhöz, ez nem hurrá-
hangulat, mely nemsokára elmúlik, mint egyetlen napsugár a felhős égből. Az ilyen
tapasztalat tartós öröm, tartós üdv, mely a komoly tanulót teljesen eltölti.
69
XVII. A lélek felébredése (II)
A test alvása a lélek ébersége lett, a szemek behunyása az igazi látás, a hallgatás a
jóval való terhesség, és az ige kihordása az üdv termékeny tetteivé vált.
Feltettük a kérdést, hogy hol tartózkodik a személyiség kilépő része a test alvásakor,
és mit tesz az éjszaka óráiban, illetve mi történik vele. Megtudtuk, hogy az éjszakai
ember - ha szabad így neveznünk - a test alvása idején a dialektikus természet
asztrális területein tartózkodik. Ezeknek az asztrális területeknek a jellegét is
vizsgáltuk.
Tegyük fel, hogy egy bizonyos elképzelést fontolgatunk. Évekig foglalkozunk vele,
gyermekeinkre is átruházzuk, és mindenkinek tovább adjuk, aki velünk akar tartani.
Művészeink lerajzolják, megfestik, kőbe vésik, költőink megéneklik. Így keletkezik az
asztrális területeken egy Eon. Emberi vágyakozások és gondolatok szüntelen
áramlatainak a kivetítései ezek, amelyek végül annyira élni kezdenek, hogy az
emberiségen eluralkodnak, és az embert leigázzák. Ezek az egyre erősödő
eonok, amelyeket az emberiség szüntelenül táplál, minden gnosztikus hajlamú
embert megrabolnak, mindenkinek a világosság-erejét elveszik, aki belép az asztrális
területre. Ez történik általában minden tanulóval is, aki testét éjjel az alvásra és a
nyugalomra bízza.
70
Ebből a tényből a komoly tanuló számára jelentős következmények adódnak. Többek
között az a logikus és kényszerítő követelmény, miszerint szakítania kell a
haláltermészet asztrális szférájával. Ha megállapítjuk, hogy éjszakánként
odakerülve minden alkalommal e térség rendkívül veszélyes befolyásának esünk
áldozatul, akkor kézenfekvő a kérdés, hogy milyen módon tudunk megszabadulni
tőle? Hogyan tudunk védekezni e befolyások ellen? Ez tehát az első követelmény.
Ezt csak úgy lehet véghezvinni, hogy én-lényünk központi elvét a lép-máj
rendszerből felvonjuk a szívbe. Ez viszont csak akkor mehet végbe, ha az ember
érett rá, ha élete az anyagban, a haláltermészetben megrekedt, s ha felfedezi, hogy
a vízszintes síkon maradó embernek a megszabadulásra még csak kilátása sincsen.
Ekkor az én alapelvét a lép-máj rendszerből felvonja a szívbe. Akinek énje a lép-
máj rendszerben, a napfonatban, a plexus solarisban nyugszik, az kőkemény,
önző, énközpontú természetember, aki az anyaghoz ragaszkodik, minden
reményét ebbe fekteti, és mindent az anyagtól vár el. Az ilyen ember számára
azonban előbb-utóbb eljön annak a pillanata - ha esetleg a mikrokozmoszban leforgó
sok létállapot után is -, amikor a haláltermészetben megreked és felfedezi, hogy léte
végtelen, kilátástalan körforgás. Amíg azonban a lép-máj rendszerből él, vagyis
életével önérvényesítésről és én-központúságról tanúskodik, addig egy szellemi
iskola tanulósága az ő számára teljesen értelmetlen. Csak az képes legyőzni
elsődleges természetösztönét, aki tudatát fel tudja vonni a szívbe, akinek az
asztrális énje a szívszentélyben keres lakást. S csak ekkor kezdi olyannak látni
majd a világot, amilyen az valójában.
Sok millió ember áll e kapuk előtt, sok millió ember vágyik így már korszakok
óta az igazán megszabadító életre. Ezek a vágyuk által egymással
kapcsolatban levő milliók szintén eont teremtettek, amit a gnosztikus iratok a
tizenharmadik eonnak neveznek. A tizenharmadik eon és a sóvárogva
sóhajtozó emberiség között kölcsönhatás alakult ki, aminek következtében az
emberek égető vágyakozása egyre erősebb lesz, és a ziláltság és zavar
állapotának az érzése és belátása egyre fokozódik. Mert az üdvre vágyás
71
önmagában nem elég. Az asztrális én az éjszaka óráiban változatlanul a
haláltermészet asztrális területére vonul, és másnap reggelre annyira kirabolják,
annyira elveszik a világosság-erejét, hogy egyre erősebben megsérül. Ezért
ismétlődnek a Pistis Sophia gnosztikus evangéliumában a vezeklő énekek!
Most pedig érthető, hogy minek kell a negyedik lépésnek lennie, mely teljesen a mi
hatalmunkban áll: az élet vezetésének a következetes és rendszeres átruházása
az újonnan megszületett lélekre, a bennünk levő új lehetőségekre. Ez azt jelenti,
hogy a természet-énnek teljesen vissza kell vonulnia, hogy már ne a
közönséges természet szerint viselkedjünk, hanem egész életünkben a lelket
hagyjuk kormányozni. Akkor az új asztrális lény, az új lélekállapot növekedni fog
bennünk. Egy teljesen újonnan készült szidérikus test jelenik meg, míg a régi
vágylény és vágyélet maradéktalanul eltűnik.
72
Ekkor tehát beléptünk a transzfigurálás folyamatába. Mert amilyen mértékben az új
fejlődés érvényesül, úgy halunk el a haláltermészet asztrális szférája számára, és a
dialektikus asztrálisba bizonyos pillanatban nem tudunk már bejutni, új asztrális
énünknek semmi helye sincsen ott. És ekkor megnyílik az élő test új asztrális
térsége: a földi eseményekben idegenné vált embert üdvözlik új otthonában.
Magyarázatainkkal mindenekelőtt azt akartuk világossá tenni, hogy egy ilyen új
otthon létezik, hogy ez létrejött sok embernek az ifjú Gnózisért folytatott
fáradozása árán. Szó sem lehet tehát találgatásról, valami eljövendő üdvre való
spekulálásról, valamiféle későbbi megszabadulásról, hanem mindegyikőnk számára
most, ma létezik a szabadság hazája, amelybe bemehetünk, ha tudjuk kezelni a
hozzá illő kulcsot, és levonjuk a következtetéseket.
73
XVIII. A megszabadulás valósága
Az ifjú Gnózis élő testének asztrális térségét külsőleg szín és rezgés jellemzi. Színét
leginkább ibolyaszínnel kevert aranynak lehetne nevezni, nem vöröses, sem kékes
ibolyaszín, hanem abszolút egyenletes, nagyon különös szín ez, mely aranyibolya
fényben ragyog.
Ha ezt a rezgéshatárt negatív értelemben lépjük át, ha fékező vagy gyengítő hatás
áll elő, hogy a hetedik kozmikus terület említett határai alá kerülünk, akkor
összetörés, felőrlődés, robbanás, a feloszlatás halála következik be.
Ha pedig valaki ezeket a határokat pozitív értelemben lépi át, tehát felfelé, a
hatodik kozmikus terület irányában, akkor bekerül a hatodik kozmikus területre, és
új megjelenési formát nyer: a lélekemberét. A hetedikből a hatodikba való átmenet
tehát visszavonhatatlanul egy átalakulást, transzfigurációt eredményez. Ez
tudományos szükségszerűség.
74
A másik lehetőség az, hogy a szokásosnál magasabb rezgésű térség érint meg
minket. Most az a kérdés, hogy tudunk-e reagálni, felelni erre. Ha belemerülünk
ebbe a térségbe, vagyis pozitívan reagálunk, akkor ennek a térségnek a
rezgését folyamatszerűen fokozzák. A dialektikusan normálisnál magasabb rezgés
miatt erre a mikrokozmosz, az aurikus lény, s ezzel együtt a személyiség
megváltozásának, vagyis a transzfigurációnak kell bekövetkeznie. A
transzfigurálás az ember számára bizonyos pillanatban tudományosan
szükségszerű.
75
Az új asztrális tér rezgésének változtatása elengedhetetlen ahhoz, hogy akik méltók
erre, akiknek szükségük van rá és odáig jutottak, beléphessenek a megújulás szent
csarnokaiba. Ezért mondja a Szentírás sok helyen, hogy az Úr a zarándok elé
megy. Ne valami méltóságos alakra gondoljanak tehát, aki a fáradt vándor felé
lépked, hanem itt a világosságrezgés lelassításáról van szó, s ez a
világosságrezgés burkolja be a közeledő vándort, felvonván őt az új
életterületre.
Mindezt hangsúlyoznunk kell, mert oly sok dialektikus mágia van a világon, mely az
egyetemes gnosztikus láncnak ezt az üdvözítő művét utánozza, például a zene
segítségével. Különböző dialektikus-mágikus templomokban bizonyos hangot
keltenek, melynek rezgését lassan fokozzák, majd újra csökkentik, hogy a
templomban jelenlévőket szinte foglyul ejtsék, felvegyék egy rezgési térbe, s így a
tükörszféra finomabb anyagú területei felé vezessék.
Az olvasó talán már valamelyest megérti, hogy a Gnózis és ennek szolgái mily nagy
áldozatot hoznak a világért. Mert ha egy ember átlépte a hetedik rezgéstér, a
hetedik kozmikus terület határait felfelé, akkor megállásról szó sem lehet
többé, és az illető tovább halad, egyre magasabbra az egyetemes fény és
rezgéstérségben. Egyre fényesebb és hatalmasabb rezgés keletkezik, melynek
eredményeit csak matematikailag tudjuk valamelyest elképzelni. Ez azonban azt
jelentené, hogy az utánuk jövőket a rezgések mérhetetlen szakadéka választja el az
elől haladóktól, s a kapcsolatot így nem lehetne már helyreállítani. Ezért létezik
mindig egy gnosztikus Szerzet, vagy ennek egy csoportja, mely vállalja a kapcsolat
fenntartását. Ezeket nevezik a határon állóknak, vagy őröknek. Testvérünk és
barátunk, Antoine Gadal is egy ilyen őr, az előttünk haladó Szerzet pátriárkája, aki
vállalta a feladatot, hogy Önre is várjon.
Mint mondtuk tehát, a tér-idő rendben mindig van egy gnosztikus Szerzet, mely
szeretetáldozatával helyet készít mindazoknak, akik akarnak és tudnak jönni.
Ezek az őrök pedig nem mennek tovább a csoportjukkal, amelyhez tartoznak, hanem
visszamaradnak a később jövők kedvéért, s most már az Úr közlését is értjük a
János-evangéliumból:
„Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” „Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha
el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt
tihozzátok.” „Mikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az
igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot.”
76
Ha tehát itt az ifjú Gnózis élő testének új asztrális teréről beszélünk, akkor ez azt
jelenti, hogy aki őszintén keresi a megszabadulás lehetőségét, annak újra helyet
készítettek, amit teljesen a mi korszakunkhoz igazítottak. Rózsakereszt
Keresztély testvérnek ebből a nem anyagi beavató-templomából most is vigasztaló,
segítő, mindent betöltő sugárzás árad. Ha megvan az új lelke, ez már most képessé
teszi Önt arra, hogy két világban létezzen: a hetedik kozmikus területen a természet-
szülte állapota miatt, másrészt - legalábbis alvása idején - C.R.C beavató-temp-
lomában az ifjú Gnózis élő testének asztrális térségében való megszületése miatt.
Az anyagi jármű halála akkor már nem a mikrokozmosz kiürülése, hanem csak
a természetiségtől való megszabadítás, mialatt a lényeg a múlhatatlanságban
marad. Ilyen körülmények között a halál már nem választ el minket, és a dialektikus
halállal együtt járó, olykor erős hiányérzetet is okozó gyász tárgytalanná válik.
Az ifjú Gnózis élő testében így hamarosan két embertípust különböztetünk meg: az
egyik lélekember dialektikus jármű nélkül, a másik lélekember dialektikus járművel. A
két típus eleven kapcsolata azonban állandóan lehetséges.
Ezt azért mondjuk Önnek, hogy áthassuk ezzel a gondolattal, mert a halál miatt nem
érdemes gyászolni, ha komolyan tanulóként él, s eltávozott rokonai vagy barátai is
ezt tették. Több világos esetről tudjuk pontosan, hogy a Szellemi Iskola testvérei az
ifjú Gnózis asztrális területén csodás fiatalságban élnek, mialatt az itteni „túlélőket” a
gyász és szomorúság nyomasztja, mert még nem értik a nagyszerű, megszabadító
lehetőségeket, és ők maguk még nem törtek át ehhez a ragyogó valósághoz.
77
XIX. A gondolkodás megnevelése
Azt lehet mondani, hogy a haláltermészet asztrális tere, különösen pedig bizonyos
részlegei, erői, vagyis eonjai ellenőrzik az emberi gondolkodást. Amikor tehát a test
alvása idején az emberi személyiség elhasad, és az asztráltest és a gondolkodási
képesség az asztrális területen időzik, akkor teljesen magától értetődik, hogy az
agysejtek teljes mértékben azokkal az erőkkel és befolyásokkal lesznek
feltöltve és azokra hangolódnak, amelyek az ember természet-szülte
állapotával megegyeznek. Ez mindenekelőtt azért magától értetődő folyamat, mert
a nappali életben az illető agysejtjei azzal az irányulással töltődnek fel, amely az
emlékezetében összpontosul.
78
gondolkodás lángja és az akarat lángja. Mindkettő az asztrális térből, a
szidérikus sugárzásokból ered.
Ezt a figyelmeztetést könnyű észben tartani, és nem kell hozzá semmi magyarázat; a
tanulónak csupán vigyáznia kell a gondolataira! A helytelen gondolatokat el kell
oltani, mielőtt feléledne a kívánság. Az ember gyakran érzi magában fellobbanni a
vágy vagy az akarás tüzét, s ez aztán olyan cselekedetekre ösztönzi, amelyeket
megbán. Ilyenkor nagyon sajnálják, hogy ilyesmire vetemedtek, hogy ennek kellett
történnie Önökkel, de világos, hogy a kívánságot a gondolat váltotta ki! Mielőtt
tehát a kívánkozásaikat megsemmisíthetik, ki kell oltaniuk a helytelen
gondolataikat. Mielőtt a felfelé törekvő ember szerkezetében, rendszerében
számottevő változás mehetne végbe, meg kell változtatnia a gondolkodását. A
gondolatok ellenőrzéséről az átlagembernél szó sem lehet. Mi csak vaktában
gondolkodunk.
79
viselkedünk, a legjobb szándékkal megjátsszuk magunkat, de gondolataink
tisztaságára és tisztességes voltára általában nem ügyelünk.
80
szerkezetbe. A szív ekkor megnyílik a gnosztikus sugárzások számára, ezek
összekeverednek a vérrel, a kis vérkeringéssel felhatolnak a főszentélybe, és
furcsa befolyást gyakorolnak az Önök mentalitására, úgy hogy az emiatt
keletkező gondolataik nem felelnek meg a közönséges élet vízszintes síkjának.
Így tör be a Gnózis egy ember rendszerébe, amelynek új képességet adományoz. Ez
kezdetben talán csak gondolatfoszlány, amellyel egy akaratvillanás, vágyimpulzus ér
minket, hogy a Gnózisban rejlő üdvösséget megragadhassuk.
Ily módon önmagukban találják meg annak a bizonyítékát, hogy birtokolnak-e már
valamit ebből. Ha igen, akkor velünk örüljenek, mert akkor az ösvény kulcsa a
kezükben, a saját rendszerükben van. Akkor ezzel az új képességgel például minden
további nélkül leállíthatnak régi típusú gondolatmeneteket - amelyek a természet-
énből ütik fel a „fejüket” -, s gondolkodásuknak az ösvény követelményeinek
megfelelő új irányt adhatnak.
81
cselekvésre. Ha pedig a belénk hatolt Gnózis-erő segítségével elkezdjük a
gondolkodásmódunkat megváltoztatni, akkor megszabadítjuk magunkat ettől a
végzetes befolyásolástól.
Megpróbáltuk megmutatni, hogy a kezdet teljesen Önöktől függ. Akkor hát térjenek
rá lélekszületetten erre az új kezdetre! Mert akkor beszélhetünk valóban nagy
sikerrel a nagyszerű kilátásokról, amelyek az új asztrális területen várnak Önökre.
Végül még egyet kell közölnünk: ne nyugtalankodjanak olyan dialektikus álmok miatt,
amelyek következtében úgy vélik, hogy az éjszaka óráiban nem vettek részt az új
asztrális életben. Ezen nem kell aggódniuk. Csaknem minden álom az agysejtek -
különösen az emlékezet központjának - kisüléseire vezethető vissza. Ha az
olvasónak erős a fantáziája, s napközben bizonyos banális dolgokon sokat tűnődött,
vagyis mentálisan eleresztette a gyeplőt, akkor az agysejtjei sokféle erővel töltődnek
fel. Amikor aztán a test alszik, akkor az agysejtek kisülnek és álmokat okoznak,
melyek zavarosak és töredékesek, s nappali tépelődésekből erednek. Az is lehet,
hogy nappal sok volt a dolguk, társadalmi pozíciójuk folytán sok kötelességükkel
foglalkoztak, így testileg fáradtan mennek aludni. Agysejtjeik ekkor is túl vannak
töltődve, alvás közben kisülnek, s ennek mellékjelenségeként álmokat közvetítenek.
Ne nyugtalankodjanak tehát túlságosan emiatt, álmaikra ne fordítsanak túl sok
figyelmet akkor sem, ha nagyon jelentősnek tűnnek. Őrizzék meg azokat a saját
lényük csendjében, s így nemsokára bebizonyosodik, hogy mit tarthatnak róluk, és
mit várhatnak el tőlük.
82
XX. Az emberfia jele
A Szent Grál Szerzete olyan papi testvérség, amely minden gnosztikus csoportban
és csoport által megnyilatkozik, hogy Isten egyetemes pránáját, az élet vizét, az Isten
és a Bárány trónjából áradó életáramlat vízét kétszeres, összpontosított,
mágikusan elkészített állapotban ruházza át mindazokra, akik készek átvenni
és belőle élni. A Szent Grál Szerzetét minden időkben azok képezték, akiket a
határon álló őröknek is neveznek. Ezek azok a testvérek, akik várnak, mindenkire
várnak, amíg csak jönnek, míg végül az utolsó vándor is átvonul az új életállapot
határán.
Mindazoknak átnyújtják tehát a két mágikusan készített erőt, akik azokból kívánnak
élni és hatni, akik Isten pránájának táplálékára éheznek. És érthető, hogy ezzel
táplálkozni lehet, ha a rendszer, a szerkezet valóban kívánja, mert szüksége van rá.
A jelölt, aki megkapja ezt a kenyeret, ezzel bizonyítja, hogy ebből él; egyébként
ugyanis nem kellene neki.
83
kapcsolat is kétszeres: az egyik kapcsolat a nappali emberrel jön létre, aki a
természetben-született testben él, a másik kapcsolat pedig az éjjeli emberrel jön
létre, aki a természet-szülte testen kívül él.
Már említettük, hogy az élő test asztrális terének külső nézetét aranyszínű
területnek lehet látni, amely a hatodik kozmikus terület ibolyakékségével
keveredik. A kétszeres gnosztikus fényfolyamatban pozitívan haladó tanulónak a
lélegzőterében nemsokára ez az aranyszínű dísz, az életpránának ez az arany
ragyogása kezd megmutatkozni. Erről az arany menyegzői ruháról tanúskodik a
Biblia is. Aki az élet ösvényén pozitív értelemben halad, s ennek következtében a
Gnózishoz közeledik, az megkapja az élő test asztrális térségének asztrális értékeit.
Ezek a világosságerők betörnek a szívbe, összekeverednek a vérrel,
felhatolnak a fejbe, a főszentélybe, és szétterjednek a testben.
Most már értik a Jelenések könyvének 3. részét is (18): „Azt tanácsolom néked, hogy
végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy.”
Továbbá, s ez nagyon jelentős, egy tüzes lángoló jel jelenik meg azon a helyen,
ami a homloknak és a fej tetejének felel meg: az úgynevezett harmadik szem.
Ez a tüzes jel, ez a láng az egész koponyatetőt fedi a homloktól a fej tetejéig. Ez
az Emberfia jele, amiről a Jelenések könyvének hetedik része beszél. Itt nem valami
84
misztikus jelképről, hanem tudományos tényről van szó. Ez az újszülött lélek jele.
Ha a tanuló megnyitja a szívét a Gnózisnak, ha az élet pránája beléphet hozzá, ha
elkeveredhet az életközegekkel és felhatolhat a fejbe, a tanuló pedig kitart és őrt állít
a gondolatai elé, akkor ez a láng nemsokára megjelenik: ez az Emberfia jele, az
újszülött lélek jele, az arany csodavirág, melyről templomainkban énekelünk.
Aki a homlokán viseli az Emberfia jelét, az már megmentett ember, össze van kötve
az örök üdvösséggel. Az élő üdvvel való feloldozhatatlan kötelékek a nappali, éber
életében is fennállnak. Ha pedig a harmadik szem - ahogyan az arany rózsát, az
arany csodavirágot szintén nevezik - fejlődik, akkor szüntelen nézésről, a
lélekvilág szüntelen látásáról beszélhetünk, s ennek következtében a felébredt
lélek számára nem kell sötétségnek léteznie. Ezt a nézést gnosztikus intuíciónak
nevezik: a lélek közvetlenül a dolgok mélyére lát. Ez a lélek látása, ugyanakkor pedig
az új értelem, az új-tudatos állapot megjelenése, ami szoros kapcsolatban van az
előbbiekkel, mert a harmadik szemközpont összeköttetésben van a tobozmirigy-
agyrésszel. És ezt az egészet nevezik misztikusan, például az Efézusbelieknek írt
levél hatodik részében az üdvösség sisakjának, míg a Hermészi filozófia Pimanderről
beszél.
85
ébersége lesz! Figyelmünket tehát a nappal emberéről most az éjjel emberére
tereljük.
86
XXI. A fényfürdő és a konszolamentum
Talán tudják, hogy egy asztrális térnek erős alakító-felvevő képessége van. Az
egyetemes gnosztikus lánc ezért az ösvény minden nézetét, erejét, az üdvfolyamat
minden fokozatát, amely a tanuló számára jelentőséggel bír, az Iskola asztrális
terébe vetíti. Az egész gnosztikus lánc így önvetítéssel közli magát az Iskola asztrális
terével. Ez az asztrális tér magában foglal egy egyetemes tant, egy gnosztikus
filozófiát, egy mindent átölelő tudást a képek és jelképek sorozatában, amelyet
ennek a térnek az anyagába vetítettek. Aminek a jelölt számára bizonyos pillanatban
jelentősége van, azt a test alvása idején az említett fényfürdőben átruházzák az
asztráltestére. A tanuló ezek szerint a testében a Szerzet által írt üzenettel ébred.
Ezek az írások, vésetek, impulzusok természetesen a jelölt ébrenléte idején is
hatnak.
87
ahogyan ez minden idők gnosztikus szerzeténél volt. Gondoljanak például az ussati
szent hegyre. A barlangoknak ez a hatalmas rendszere, a barlangok különböző
jelentésével a különböző jelképes tulajdonságok hű másolata, amelyek az élő test
asztrális térségében találhatók. Bensőségesen reméljük, hogy mindannyian belátják,
mily rendkívüli előjogban részesül, aki az új asztrális térség lakójaként Isten háza
népét képezheti, s így a halál világából kivonulhat.
Azt is elképzelheti az olvasó, milyen előjogban részesül az, aki a testét elhagyhatta,
hogy teljesen az új asztrális térségben élhessen és dolgozhasson. Közölhetjük, hogy
ha a komoly tanulóságban a megbeszélt értelemben kitartanak, és a szentelés
folyamatába belépnek, akkor az előttünk haladó Szerzetek utódaiként a
konszolamentum (vigasztalás) szakramentumával minden esetleg még fennálló
bizonytalanságnak véget szabad vetnünk. A konszolamentum minden testvért
megerősít az új életterületen. Minden komoly tanulót, aki földi testének leadásához
közeledik, abszolút biztossá tesz abban, hogy az élő test területével össze lett
kapcsolva és abba felvétetett. Az ilyenek számára a halál semmi más, mint a földi
siralomvölgy örömteli elhagyása.
88
XXII. Élj az új lélekelvből
Más állatfajoknál valami féltudatos állapotot találunk. A lelket adó elv ekkor csak
részben bennlakó, nem központi a testi járművekben, hanem részben azokon kívül
fekszik. Néhány magasabb állatfajnál, mint például lónál és kutyánál a lelkesítő elv
ahhoz a központisághoz, bennlakósághoz közeledik, amilyent az embernél látunk.
Ha ez a fejlődés ezeknél az állatfajoknál haladna, akkor természet-szülte
állapotukban a kutya és a ló az emberrel egy szintre kerülne, s valóra válna, amit a
történelem folyamán sok író tartott lehetségesnek: megjelennének a gondolkodó,
tudatosan élő állatok, és állatközösségek keletkeznének. Gondoljanak csak Jonathan
Swift könyvére, amelyben utazása során Gulliver egy lóközösségbe kerül, mely
emberek mintájára gondolkodik, cselekszik és él.
Megállapíthatjuk tehát, hogy az élet egy lelket adó elv és két hasonmás - egy éteri
és egy anyagi test - együttműködéséből keletkezik. Tudat pedig akkor
keletkezik, ha a lelket adó elv ezekben a testekben teljesen bennlakó lesz. Így
tudatos, féltudatos stb. állapotok is vannak attól függően, hogy a lélek hogyan
viszonyul a szervezethez. Mindig az a kérdés, hogy a lélekelv koncentrikusan vagy
csupán részlegesen található-e a járművekben. Vizsgálatunk mindenekelőtt azt teszi
világossá, hogy a lélekelv minden tekintetben magasan az élet, az életformák és
jelenségek fölött áll. Minden a lélekelvtől, a „lelkesítéstől” függ.
89
Mi ez a lélekelv? A lélekelv asztrális, szidérikus dolog. A személyiség asztrál-
járművével lehet kapcsolatba hozni, amely köpenyként burkolja az anyagtestet
és ennek éteri mását. Ez az asztrális jármű szintén atomokból épül, de az éteri és
anyagi atomoknál finomabb és magasabb rendű atomokból. Vannak tehát
anyagatomok, éteratomok és asztrális atomok, melyek a három szférának: az
anyagi, az éteri és az asztrál szintnek felelnek meg.
Földünk anyagi teste körül éteri szférát, ekörül pedig egy asztrális szférát találunk. Az
ember asztrálteste éjjel vagy alvás idején ezen az asztrális területen tartózkodik, ide
vonják fel. Ez az asztráltest három létállapotban, három töménységi állapotban
vagy három különböző rezgésű egységben létezik. A dialektikában - s ezt jól
gondolják meg, mert akkor megértik, mi a transzfiguráció - a három asztrális állapot
egyike pozitívan hat, a másik kettő negatívan. Az asztrális jármű pozitív sarka a
lép-máj rendszerrel egyezik meg, különösen a májjal, míg a két negatív sark a
szívvel és a fejjel. Így csaknem minden dialektikus ember tudata a lép-máj
rendszerben összpontosul, itt a tudat székhelye, és a gondolati és érzéki élet
erre hangolódik.
90
vágyakozása által nyílik meg a szív kapuja abban az órában a Gnózis világossága
számára. A pozitív májközpont és a negatív szívközpont rendje ekkor
felbomlott. A mágneses rendnek ez a megváltoztatása, megzavarása legyengíti a
haláltermészet asztrális világának a jelöltre vonatkozó hatalmát, ugyanakkor kialakul
annak a lehetősége, hogy egy másik lélekelv, mely bement a szívbe, és a
rózsabimbót felélesztette halálos álmából, kifejlődhet és lényünkbe behatolhat.
Így az a tanulóság első feltétele, hogy a jelöltnek sikerüljön megvalósítani a lélek
transzfigurálását. Ez az ösvény sikerének a kulcsa.
Még nem beszéltük meg, hogy az ember asztrális elve, az asztráltest, a léleklény is
kapcsolatban van egy forrással, amelyből él és táplálkozik. A természet-szülte
ember esetében ez a forrás közvetlenül az asztrális világban a természet-
eonoknál található. A transzfigurált lélekállapotban azonban, a megfordult
lélekállapotban a jelölt eléri az eredeti kezdet alapéletét. Csakis ebből a kezdetből
91
lehetséges az igazi, örök fejlődés, az örök alakulás. Ebben a lélekállapotban a
természeteonokkal már semmiféle kapcsolat nincsen: ekkor csakis a
Szellemmel, a világmindenségi megnyilvánulás eredeti, élet-élesztő, életadó
erejével áll fenn kapcsolat. Csak ebben az új lélekállapotban valósul meg újra a
kapcsolat a kezdet Pimanderével, csak ekkor lesz helyreállítva, ami egykor
megszakadt. Akkor az örök Szellem fog a halhatatlan lélekelv által megnyilvánulni az
egész életben.
Van egy egyetemes, szent törvény: Aki a lelket megújítja, az megtalálja a Szellemet,
és találkozik vele.
92
XXIII. A tudat fejlődése az új asztrális térben
Az Iskola élő teste tehát két kozmikus területen nyilvánul meg: egyrészt a
haláltermészetben - ha szükséges, akkor egészen a legmélyebb mélységekig, mert
az isteni szeretet a pokol közepéig is behatol, hogy egy elveszett, szegény
embernek segíthessen és szolgálatot tehessen -, másrészt az Iskola élő teste
felemelkedik, amennyire lehetséges, az asztrális területek legmagasabb térségeibe,
olyan állapotba, amely a hatodik kozmikus terület asztrálisának felel meg.
93
az ilyen folyamathoz egészen biztosan nagy és szeretetteljes segítséggel járulnak
hozzá.
Nos, az ifjú Gnózis Iskolájának van egy ilyen különös asztrális területe, melyet az
Iskolában felszabaduló lélekerő tart fenn. Mivel pedig ez a lélekerő állandóan
növekszik, egyre nagyobb lehetőségek kelnek életre. Ha a csoport és minden tagja
az univerzális Gnózis irányvonala mentén halad, akkor - ez nem is lehet másképpen
- közös fényruhánk lehetőségei egyre nagyszerűbb megnyilvánulásokhoz vezetnek.
Itt tehát a növekedésnek és teljesülésnek olyan módszeréről van szó, amely
egyre bensőségesebb kapcsolatot hoz létre a hatodik kozmikus területtel, hogy
végül teljes hazaérkezést, a hatodik kozmikus területre való felvételt
biztosítson.
Meg kell azonban fontolniuk, hogy az Iskola asztrális térségének az állapota teljes
összhangban és egyensúlyban van az azt építő tanulók lélekminőségével. Ez a tény
erőink teljes megfeszítésére serkentsen minket, hogy a lehetőségeket egyre
nagyobbá és átfogóbbá tehessük. Mert az asztrális tér egy lélekterület: a lélekterület
és lélekállapot pedig mindig teljesen egy, és tökéletesen egymásba merül. Aki a
lelket megfordító folyamaton dolgozik, az ennek megfelelően az új asztrál térben is
részesül, míg aki ezt a folyamatot még nem kezdte el, az természeténél fogva e
téren kívül van.
A legtöbb átlagos tanuló alvását három részre oszthatjuk. Az éjszaka első felében a
haláltermészet közönséges asztrál területén tartózkodik. A nappali élet annyira tele
van elfoglaltsággal, mindenféle vízszintes irányulással, hogy a tanulónak kezdetben
nehéz megválni a dialektika közönséges asztrális terétől. Mihelyt a test az alvás első
94
óráiban valamelyest kipihente magát, s mindenekelőtt a vegetatív idegrendszer
egyensúlya többé-kevésbé helyreállt, az alvás második szakasza következik,
amelynek folyamán a tanuló és az Iskola asztrális területe között érintkezés fejlődhet
ki. Az éjszaka vége felé, az alvás harmadik szakaszában a tanuló legtöbbször
visszatér a közönséges természet asztrális terének a határvidékeire. Ekkor az Iskola
asztrális szférájának és a közönséges szférának a benyomásai
összekeverednek benne. Így olykor félig gnosztikus és félig dialektikus álmok
fejlődnek ki, mindenféle elképzelések és helyzetek, melyek általában
kibogozhatatlan csomóvá kuszálódnak. Így olykor van valami igaz az
álomképben, de még inkább egy csomó bolondság és zavar van benne. Álmaikat
emiatt a legnagyobb tartózkodással kezeljék. Nyomatékosan figyelmeztetjük
Önöket: álmaiknak ne tulajdonítsanak jelentőséget, ne fordítsanak rájuk figyelmet.
Csak akkor emlékezzenek rájuk, ha hasznos és szükséges lehet; a tapasztalat idővel
majd rávezeti Önöket annak megítélésére, hogy esetleg mit kezdhetnek velük.
Ha ellenben az új lélek alakul ugyan, de még nem ébredt fel - s ez a Szellemi Iskola
sok tanulójánál van így -, és a dialektikus test ebben a helyzetben hal meg, akkor a
viszonyok valamivel nehezebbek. Az alvó lélek persze tétlen. Az alakuló új
lélekképesség hatástalan, amíg nem nyugszik a tanuló testeinek a központjában, úgy
hogy ő ezt használhatná. Az alvó lélek tehát nem lehet tevékeny, s gondozni kell. Ha
egy mikrokozmoszból a halálban kiürül az anyagtest és annak az éteri mása, akkor
egy nagyon összekuszált asztráltest, illetve két asztrális jármű marad meg. Az egyik
a dialektika asztrálisára irányul, a másik az új élet területére. Ez a kétszeres asztrál
jármű még nincsen sarkosítva, csak részben ment be a megváltozási folyamatba. Az
elhunytat ilyen helyzetben két asztrális térség vonzza, a dialektikus asztrális tér, és
az Iskola asztrális tere.
95
ilyen esetben bizonyos, hogy ez a tanuló a test halálakor felvétetik az új térségbe.
Ezt a folyamatot az Iskola haláleset-szolgálata támogatja. A hátramaradt testvérek
közösen azon fáradoznak, hogy az illetőt egy világosságerővel az Iskola asztrális
térségébe vezessék, és lehetőleg mindenféle káros befolyástól megvédjék.
Vegyük például azt az esetet, amikor az illető léleknézete még kilencven százalékig
dialektikus és csak tíz százalékig új asztrális tájékozódású. Ekkor az Arany Fejbe
való megérkezésekor ezt a főleg dialektikus irányulású tudatot gyengének fogja
tapasztalni, s mivel az Iskola asztrális tere nem egyezik meg ezzel a dialektikus
tudattal, a térséget vakító világosságnak fogja látni. Az ilyen tanuló semmit sem
észlel, nem tapasztal; csak világosságot lát. Ez a világosságérzet pedig egy különös
folyamat kifejlődése miatt egyre csökken, feltéve, hogy a segítség, amelyben az
illetőt részesítik, eredményes.
Az élő test asztrál terébe bevezetett alvó lelket e tér erős sarkosító áramlatai mintegy
egyenirányítják, kiegyenesítik, felállítják - ez szó szerint így történik, például a karok
és a fej a térség pozitív sarka felé, a lábak meg az ellenkező irányba néznek. Az
említett áramlatok hatására, melyek mintegy átizzítják és éltetik, a felállítás sikeres
befejezésekor az új lélek teljesen tudatos állapotra ébred, s ugyanakkor a régi
lélekállapot teljesen kialszik. Ami itt a dialektikában évekig tartó küzdelembe
kerül, az ott esetleg rövid idő alatt megtörténhet. Ha a lélek teljesen
felegyenesedett, akkor abban a pillanatban teljesen éber, él és tudatos. A nagy,
pompás csoda pedig valóra vált: a mikrokozmosz megszabadult a születés és halál
kerekétől. Befejeződött az utolsó személyiség-megnyilvánulás. Nincs már szükség
újabb lemerülésre az éj, halál és ijedelem helyeire, csak akkor, ha a lélek erre
később önkéntesen vállalkozik az elmúlhatatlan szeretet ösztönzésére, amely mindig
az elveszettnek a megkeresésén és megmentésén fáradozik Jézus Krisztus Urunk
szolgálatában.
Meg kell azonban érteni, hogy a Szellemi Iskola asztrális terének sarkosító áramlatai
nem önműködő hatások, hanem az Arany Fej ezen áramlatait állandóan fel kell
éleszteni és fenn kell tartani. Ezt a munkát pedig az Arany Fej munkatársai végzik,
azok a testvéreink, akik barátaik szolgálatára ennek a feladatnak szentelik magukat.
Ez a belső templom munkája, melyhez egyre több szolgálattevőre van szükség.
Amilyen mértékben ugyanis a munkások kimennek az aratásra és behordják a
termést, ahogyan a magtárak megtelnek, s egyre több lényt öltöztetnek fel, olyan
mértékben kell egyre több aratómunkás is.
96
sugárzás. Mihelyt egy lelket felébresztenek, és az új asztrális térségben, a
gnosztikus élő test Arany Fejében felegyenesedik, a szellem azonnal egyesül
vele, a másodperc töredéke alatt belé költözik. Az illető ettől a pillanattól
kezdve önállóan cselekvő, önalkotó, a szó legmagasabb értelmében
szabadkőműves lett: az élő lélekállapot otthonában együtt szolgáló, ezt az
otthont együtt építő munkás.
„Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy újra Isten gyermekeivé
legyenek”.
Értsék meg ezt az életre hívó ébresztőt! Ha tudják, hogy az üdvösség örökösei,
akkor azonnal vegyék át az örökségüket!
97
XXIV. A menyegzői terem: az Arany Fej
Engedjék meg, hogy további részleteket közöljünk arról, hogyan nyilvánul meg és
folyik le ez a lélekélet az Iskola asztrális területén. Újra a komolyan az irányt követő
tanulót vesszük példaként, aki a teljes önátadás és az ezt követő lélekszületés
ösvényén jár, s akit asztrális transzfigurálása, átváltozása miatt az Iskola asztrális
tere, az élő test Arany Feje magához vonz és felvesz. Mindegy, hogy ez a tanuló az
anyagteste szerint meghalt-e, vagy még használja dialektikus testét, hogy teljesen
áttört-e már, vagy naponta még csak néhány órára képes alvó lélekként áthatolni az
Iskola asztrális terére, hogy ez a tartózkodás lélekmegnyilvánító impulzusokkal lássa
el anyagi léte idejére.
Ezt a menyegzői termet, az Arany Fejet, az Iskolának ezt az asztrális térségét, C.R.C
beavató templomát határtalan térnek kell elképzelniük, amely azonban szerves
egységet képez, és a legcsekélyebb mértékben sem igazodik ahhoz, amit a
dialektikus elképzelés tart magasztosnak. A tükörszférával ellentétben Ön ott nem
kerül hatalmas éteri katedrálisba, kupolákkal, tornyokkal és pompás termekkel,
amelyek fehérben tündökölnek és aranytól ragyognak. Ilyesmiről szó sem lehet.
Habár ilyen elképzelések esetleg bizonyos helyzetekben a közönséges asztrális
világban egyeseknek hasznosnak vagy jelentősnek tűnhetnek, a Gnózis menyegzői
termében csakis határtalan térség van, amelyet azonban szerves egységnek
tapasztalunk.
98
Akik érettek erre, azok ezt nagyon különös rezgésnek tapasztalják, amelyről
beszéltünk, s ami a határtalan térben érvényesül.
Ha mégis valami hasonlatot akarnak, akkor gondoljanak egy gömb alakú térségre,
amely a jelöltet felveszi. Ebben a térben erős sarki, mágneses áramlatok lépnek fel,
amelyek a dialektikus asztrális térség áramlataitól eltérő természetűek, lévén azokkal
teljesen ellentétesek. A határtalan térnek ez a jelensége a gnosztikus rejtélyek
legfontosabb kapuja. Aki képes áthaladni ezen, az nem „fog” megszabadulni, hanem
már megszabadult. Magyarázatként még a következőket mondhatjuk:
Említettük, hogy az oda belépő lelket az ott uralkodó sarkosító asztrális áramlatok
kiegyenesítik, felállítják; hozzátehetjük azonban, hogy „vagy pedig nem”! Mert a lélek
kiegyenesítése, feltámasztása csak akkor lehetséges, ha a lélek megfelelő
szerkezetű, azaz testével együtt megfelel az arany menyegzői ruha szerves
állapotának. Ezért az új életterületen már nincsen megtévesztés, a tévedés
lehetetlen. Aki maga az igazság, csak az léphet kapcsolatba az igazsággal. Aki az
igazságról csak beszél, de nem él vele, azt ez a térség teljesen elutasítja. A látszat
csakis az elködösítés, a megtévesztés rendjében lehetséges. Dialektikus
létterületünkön minket téveszmék és bolondságok vesznek körül. A téveszmék pedig
félrevezethetik az embert. Ha azonban Ön belépett a rejtélyek kapuján, akkor vége
minden megtévesztésnek. Aki az állapota miatt az átvonulás követelményeinek nem
tud megfelelni, az a sarki áramlatok rezgésfokának megemelésekor a területen nem
tud fennmaradni, azt el kell hagynia.
Mi a szellem? Ezt nem lehet megmagyarázni: ezt nem lehet fejtegetni. A Szellem
(megkülönböztetendő az úgynevezett Szentlélektől!), az Egyetemes Logosz, Isten,
szent jelenlétével betölti a lélekvilág egész térségét. A lélekvilágot ezért is a
mennyek birodalmának, a Krisztus-emberiség területének mondhatjuk. Ahogyan
Jézus Krisztus mondhatja, hogy „én és az Atya egy vagyunk”, ugyanúgy mondhatja
ezt az Arany Fejbe hazatért, feltámadt lélekember is, mert az Istenség ezt az egész
99
területet átizzítja és besugározza. Szellem és lélek, Atya és Fiú, Isten és
lélekvilág ott teljes egységet képez.
Érthető tehát, hogy teológusok és egyházi körök meg mindenféle szekták annyira
keresik a Szent Szellemet, de nem találják, s fáradozásaik újra meg újra
szellemidéző, spiritiszta értelmetlenségekbe torkollnak. Mert aki Isten birodalmát a
vízszintes síkon, a földön akarja megvalósítani, az soha sem fogja megtalálni a
Parakléta erejét, ha még olyan jóakaratúan beszél is Krisztus követéséről.
„Nem hagylak titeket árván; eljövök tihozzátok! Még egy kevés idő, és a világ nem lát
engem többé; de ti láttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok! Azon a napon
megtudjátok, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek.
Ezen a napon felismered, hogy én az én Atyámban vagyok, te énbennem és én
tebenned.”
Ha Ön világos tudattal felemelkedhetne az Atya házába, ahol sok lakóhely van, akkor
láthatná és tapasztalhatná, amit mi emberi szavakkal - dadogva és tökéletlenül -
próbálunk elmagyarázni. Tapasztalhatná ezt a térséget, amely a szellem és a lélek
egysége, amely maga az örökkévalóság, halhatatlanság, mindentudás, tökéletes
szeretet, jóság és egység minden elválasztottság nélkül; amely egyetlen határtalan
egység, és amely mégis tudatosan, intelligensen és szervileg érzékelhető. A jelölt,
aki ide bemegy, az szellemlélek lett, Jézus Krisztus eredeti szellemrendjének
részese.
100
A mennyeknek ehhez az élő jelenben fennálló birodalmához hívják Önt, s minden
segítséget felajánlanak. Mert a Parakléta szelleme az ifjú Gnózis minden fókuszában
és egész élő testében hat.
Az élő jelenről van szó,
a mai napon kezdjük el,
lépteink számára ez irányadó:
munkára fel, mit a Gnózis vár el!
101
XXV. Pimander Hermészhez
Nos, ó Hermész Triszmegisztosz, légy csendben, és jegyezd meg jól, amit mondok.
Mindjárt mondom, ami eszembe jutott.
Halljad tehát, fiam, hogyan van mindaz Istennel és a mindenséggel, vagyis Istennel,
az örökkévalósággal, a világgal, az idővel és a genezissel (keletkezéssel,
születéssel).
Minden dolog eredete ezek szerint Isten; minden dolog lénye örökkévalóság; a világ
pedig minden dolog anyaga.
102
Van keletkezés és idő, úgy a mennyben, mint a földön is, de különbözőképpen. A
mennyben nem változnak és elmúlhatatlanok; a földön változnak és elmúlnak.
Ezt a nagy testet pedig, mely minden testet magában foglal, belül betölti és kívül
körülöleli egy szellemtudattal és Istennel tele lélek. Egy lélek, mely a mindenséget
élteti;
Kívül a világ terjedelmes és tökéletes életét; belül minden élő teremtményt; fent a
mennyben változatlanul tartós, mindig ugyanaz; mialatt itt lent a földön a keletkezés
változásait viszi végbe.
Ezért, Hermész, ne hidd, hogy idelent vagy odafent valami is Istenhez hasonló lenne,
mert akkor eltérnél az igazságtól. Az elmúlhatatlan, egyetlen és egyetemes Istenhez
semmi sem hasonlítható.
Így azt sem szabad vélned, hogy erőlehetőségeit bárkivel is megosztja. Mert kicsoda
rajta kívül még az élet, a halhatatlanság és a változás alkotója?
És mit tehetne mást, teremtésen kívül? Isten nem tétlen, mert egyébként minden
tétlen lenne, mivelhogy minden Istennel teli!
Sehol sincsen tehát tétlenség, sem a világban, sem bármi más lényben. A tétlenség
egy hiábavaló fogalom Istennel, az alkotóval kapcsolatban éppúgy, mint a létrejövő
dolgokkal kapcsolatban.
Mindennek létre kell pedig jönnie a befolyás miatt, ami minden helynek a
tulajdonsága.
Mert az alkotó minden teremtményében él, nem marad csak az egyikben, nem
teremt csak az egyikben, hanem mindet alkotja;
Mivel szüntelenül ható erő, nem elégszik meg a lények megalkotásával, hanem
gondozza is őket.
Nézd tehát rajtam keresztül a világot, ahogyan a szemeid elé tárul, és vedd fel
mélyen magadba, hogy milyen szép; tiszta és múlhatatlan test, belül erős és fiatal, és
szüntelenül erősödik!
103
Nézd a hét alapvető világot is, melyeket örök rend szerint készítettek, s amelyek
együtt, de saját menetük szerint az örökkévalóságot teljesítik. Nézd, minden fénnyel
telt, anélkül, hogy bárhol is tűz lenne.
Nézd a Földet, mely a mindenség közepén fekszik, s e szép világ alapjának szánták;
ez minden földön lévőnek a táplálója és ellátója.
Minden tele van lélekkel, minden lényt a saját fajtája szerint mozgat; egyeseket a
mennyben, másokat a földön. Amelyeknek jobbra kell menniük, nem mennek balra, s
amelyeknek a baloldalon kell lenniük, nem mennek jobbra; amelyeknek fent kell
lenniük, nem mennek le, amelyeknek lent kell lenniük, nem mennek fel.
Hogy mindezek a lények teremtmények, szeretett Hermészem, arra már nem kell
utalnom: testek, van lelkük, és mozgatják őket.
Mindezek soha sem válhatnának egységgé, ha nem lenne valaki, aki összehozza
őket. E valakinek tehát léteznie kell; és mindenképpen az egyetlennek kell lennie.
Ezen felül: Ha két teremtő lenne, s van egyrészt anyag, másrészt pedig lélek, akkor
melyiküké a teremtés; s ha mindketten teremtenének, melyiküknek jutna a nagyobbik
rész?
Tudd meg hát, hogy minden élő test - mind a halandó, mind a halhatatlan, mind az
értelmes, mind az értelem nélküli - anyagból és lélekből áll.
Mert minden élő test lélekkel teljes. Aminek nincsen élete, az puszta anyag, míg a
lélek, maga az élet oka, a teremtő kezében marad. A halhatatlanok teremtője tehát
az élet abszolút teremtője; ezzel viszont más élőlények, a halandók teremtője is.
104
Aki halhatatlan és a halhatatlanságot teremti, miért ne alkotna meg ugyanúgy
mindent, ami az élőkhöz tartozik?
Hogy tehát van valaki, aki mindezt teremti, az világos. Hogy pedig EZ a Mind-Egy,
azt nem kell bizonyítani; mert egy a lélek, egy az élet, és egy az anyag.
Akkor ki ez a Teremtő?
Ki más lenne, mint az Egyetlen Isten! Kinek lenne joga lélekkel ellátott élőlényeket
alkotni? Senki másnak, csak Istennek! Ezért van egyetlen Isten.
Tulajdonképpen nevetséges: ha felismered, hogy egy világ van, egy Nap, egy Hold,
egy isteni természet, hogyan gondolhatnád, hogy Isten többszörös?
Ezek szerint Isten az, aki minden dolgok alkotója. Egyébként mi a meglepő abban,
hogy Isten teremti az életet - a lelket, a halhatatlanságot és a változást -, mialatt te
magad oly sokfélét cselekszel!
Ha bebizonyosodott, hogy tétlen lény nem létezhet, akkor mennyivel inkább érvényes
ez Istenre!
Ha valóban lenne valami, amit nem Isten teremtett, akkor Isten nem lenne tökéletes.
Mivel azonban Isten nem tétlen, hanem ellenkezőleg, tökéletes, Ő minden dolog
teremtője.
Ha még egy kicsit figyelsz, ó Hermész, bizonyára megérted, hogy Isten egyetlen
célja: mindent létrehozni, ami alakulóban van, meg ami egykor volt, és ami valaha is
lesz.
105
Mivel azonban minden él, és az élet egyetlen, Isten mindenképpen a Mind-Egy.
Másrészt: mivel a mennyben is meg a földön is minden él, és az élet mindenben egy,
az életet maga Isten teremtette, és az élet maga az Isten. Ezek szerint minden Isten
munkája által jön létre, és az élet a szellem és a lélek egyesülése.
A világ minden lehetséges formával fel van ruházva. Nem mintha magában hordozná
ezeket, hanem a formákban és a formák által transzformálódik.
Miben maradjunk tehát? Mert Isten megértésében nem szabad hézagot hagynunk!
Csak egyetlen alak van, ami Istené lehet, amit testi szemek nem észlelhetnek, egy
testetlen alak, mely minden formát a testek által nyilvánít meg.
Ne csodálkozz, hogy létezhet testetlen alak. Gondolj egy kimondott szóra! De így van
ez a képekkel is: magasba meredező hegycsúcsokat látsz rajtuk, mialatt a kép
valójában sima és lapos.
Gondold át még egyszer alaposabban, amit mondtam. Ahogyan az ember nem élhet
az élet nélkül, szintúgy nem élhet Isten a jó megteremtése nélkül, mert Istennek
úgyszólván ez az élete és a mozgása: mindennek mozgást és életet ajándékozni.
Minden Istenben van, de nem mint valami meghatározott helyen, mert a „hely” testi
és mozdulatlan, és aminek valahol helye van, az nem mozog. A testetlenben a
dolgok egészen más módon jelennek meg.
106
Ha reá gondolsz, aki mindent magában foglal, akkor mindenekelőtt gondold meg,
hogy a testetlent semmi sem tudja körülhatárolni, semmi sem gyorsabb és
hatalmasabb nála.
Vizsgáld meg saját magadnál. Parancsold meg a lelkednek, hogy menjen Indiába, s
ott lesz, mielőtt még megparancsoltad volna neki.
Parancsold az óceánhoz, s ott is azon pillanatban ott lesz; nem mintha utazott volna
egyik helyről a másikra, hanem mintha már ott lett volna.
Parancsold fel a mennybe, s ehhez nem kell neki szárny. Semmi sem
akadályozhatja, sem a Nap tüze, sem az éter, sem az égbolt törvényszerű mozgása,
sem a csillagok teste; átsiet minden téren, s röptében a legszélsőbb égitestig
emelkedik.
Ezért kell Istent a következőképpen látnod: ami van, azt mindet gondolatként foglalja
magában; a világot, saját magát, a mindenséget!
Ha nem teszed magadat Istennel egyenlővé, akkor nem értheted meg Őt; mert csak
az egyforma érti meg az egyformát.
Növekedj mérhetetlen nagyra, szállj ki minden testből, emelkedj minden idő fölé, válj
örökké! Akkor megérted Istent.
Itasd át magadat a gondolattal, hogy semmi sem lehetetlen neked, tartsd magadat
halhatatlannak és képesnek arra, hogy mindeneket megértsél, minden bölcsességet,
tudományt, és minden élőnek a természetét!
Gyűjtsd magadba minden alkotás érzését: a tűz, a víz, a száraz és a nedves érzését,
és gondold, hogy egyszerre vagy mindenütt: a földön, a tengerben, a levegőben;
hogy még megteremtetlen vagy, anyád méhében vagy; hogy ifjú, agg és halott vagy,
hogy a halál másik oldalán vagy! Ha mindezt egyszerre tudod a tudatodban tartani:
időket, helyeket, eseményeket, tulajdonságokat és mennyiségeket - akkor tudod
Istent megérteni.
Semmit sem tehetsz magadévá az igazán szépből és jóból, amíg a testet szereted
és rossz vagy. Az a tökéletes rosszaság, ha az ember az istenit nem ismeri.
107
A megismerésre képesnek lenni, azt akarni és erősen remélni, ez a jóhoz vezető
egyenes út, egy könnyű út! Mert AZ az ösvényen mindenütt eléd jön, mindenütt
megmutatkozik neked, ott is, ahol abszolút nem vártad el; mindegy hogy virrasztasz
vagy alszol, vizeken vagy, vagy földön, nappal van, vagy éjszaka; hogy beszélsz-e,
vagy hallgatsz. Mert semmi sincsen, ami nem Ő.
108
XXVI. Isten eleven ismerete
A Corpus Hermeticum második könyve, amelyet itt Önök elé tárunk, szintén
Pimander és Hermész Triszmegisztosz beszélgetését írja le, mely teljes mértékben
Isten lényére irányul, és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan lehet Isten lényét és
hatását felismerni és megérteni.
109
melengeti a keblén. Ami az igazságból, valóságból és eredetiségből megpróbált az
emberiséghez áthatolni, azt megszűrték és ellenőrizték, amennyire csak lehetett.
Alapítottak egy tekintélyosztályt, s rangokkal látták el. A teológia doktorairól
beszélnek. Ezek az urak pedig nemrégen még nagy hatalommal rendelkeztek a
tömegek felett. Amit azonban ilyen ravaszul megszerveztek és szerveznek, hogy
csaknem valódinak tarthatnánk, az a dialektika saját törvényei szerint
elkerülhetetlenül véget fog érni. Önmagát fogja megsemmisíteni. Mert aki az élet
helyett a halált választja, az a halált kapja.
Nem. A Hermészi filozófia arról világosít fel minket, hogyan lehet Istennek,
minden dolog forrásának a tulajdonságait és hatásait abszolút megismerni.
110
Hermész, második könyvének már az elején meghatározza, hogy „Isten alkotja az
örökkévalóságot, a világot, az időt, a keletkezést, ugyanakkor maga az
örökkévalóság, világ, idő és keletkezés”. E művek és hatások alapján az ember
mindenképpen áthatolhat Isten lényéhez, magához az isteni bőséghez.
111
XXVII. Isten egyetemes szeretete
112
mely Istenből van, mindig adni akar. Legfőbb célja a keletkezés. A keletkezésből,
az alakulásból, a születésből pedig az önmagához való felemelés következik, hogy a
„szeretetben lett” örökké a legnagyobb, legpompásabb és legszebb boldogságot
élvezze és terjessze, s végül teljesen Isten szeretetébe, olyan végcélokba merüljön,
amelyeket mai állapotunkban képtelenek vagyunk kifürkészni.
mondja a tizenharmadik szakasz. Minden atom fel van töltve a Logosz egyetemes
és örök értékeinek a lehetőségeivel. Ezek szerint a tér az örökkévalóságból
fejlődik ki. A térben ősanyag van, és ebből az ősanyagból képződnek a
csillagrendszerek és a világ.
Az olvasó esetleg azt hiszi, hogy a változás lényegét nagyon jól ismeri. Óvakodjon
ettől a tévedéstől. Mert ehhez a fogalomhoz is szellemileg kell közeledni, ezt is
szellemileg kell érteni. A Biblia azt mondja, hogy „Van Isten ideje, és van az emberek
ideje,” vagyis kétféle időt kell megkülönböztetnünk. A vallásos ember Isten idejével
kapcsolatban úgy véli, hogy életünkben megtörténhetnek olyan dolgok és
lejátszódhatnak olyan folyamatok, melyeket rajtunk kívül eredő erők és hatalmak
visznek véghez, amelyeket nem befolyásolhatunk. Ha napjainkban hirtelen, olykor
robbanásszerűen történnek mélyreható, váratlan események, vagy alakulnak ki előre
nem látható helyzetek, akkor vallásos körökben Isten idejének eljöveteléről
beszélnek. Ilyen felfogással tanítja a teológus a nyáját egyrészt engedelmességre,
113
másrészt félelemre; a szenvedés megadó tűrésére és a büntetéstől, a
jóvátehetetlentől való félelemre.
Hogy ilyen dialektika van, hogy olyan idő, mely nem halál, hanem változás, létezik,
azt könnyű bebizonyítani. Ha a Nap süt, és világosságot bocsát ki, akkor tegnapi
fénysugarai nem ugyanazok, mint amelyek ma jönnek el hozzánk. A tegnapi sugarak
elérték a céljukat lényünkben, bizonyos hatást fejtettek ki bennünk, legalábbis ha
fogékonyak voltunk erre. A tegnapi sugarak így alámerültek, elhunytak mibennünk;
eltűntek, feloszlottak. Ma pedig újak jönnek hozzánk.
Aki ennek a folyamatnak ellenáll, aki a lélekkeletkezés menetét nem ismeri vagy
elutasítja, azt mindig a haláltermészet dialektikája ragadja meg. Így pedig nem az
élet, hanem a halál lesz a sorsa. Ez pedig nem az isteni dialektika, amelyről
Pimander beszél, hanem a haláltermészet, a megszüntetés dialektikája.
Ezért van az, hogy a jelölt csakis Krisztus által győzhet, vagyis az egyetlen életet
csakis az istentermészet világosságával, az élő lélekállapot világosságával lehet
megvalósítani. A Gnózis világossága mindig ragyog. Ez az egyetemes
világosság, az univerzális nap világossága, amely szüntelenül feláldozza
magát, ahogyan a dialektika világossága is teszi. Ezért mondják, hogy nekünk
Krisztus halála, Krisztus áldozata az életet jelenti. A teológusok magyarázatait
figyelmen kívül hagyva ezt meg is értjük. Krisztus világossága örök: naponta
nekünk ajándékozza magát, meghal bennünk, egész lényünk átváltoztatása
érdekében. Aki megnyitja magát őelőtte, az részesül a Hermészi dialektikában.
114
XXVIII. Eredetünk titka
Rá kell jönnünk, hogy az igazi élet - ahogyan Pimander érti és amely valóban
megérdemli ezt a nevet - a szellem élete, Isten élete. Bensőséges kapcsolat áll
fenn a tulajdonság vagyis életjelenség és maga az élet között, azaz Isten és az
ember között. A személyiségállapot csak egy tulajdonság, egy jelenség, az egyetlen
élet megnyilatkozása. Miért kell a szellem életének felruháznia magát ilyen
tulajdonságokkal?
115
fénylélek Pimanderrel együtt Isten gyermekét képezi. Pimanderrel lesz a lélek a
háromszor hatalmas Merkúr (Hermész Triszmegisztosz), amely név az újtudatos
állapot legdicsőbb megnyilvánulására utal. Mindez az eredet lélekemberére
vonatkozik. Ezért a halhatatlanság az örökkévalóság hatása.
Ezért oly pompás az ajándékba kapott lehetőség, hogy ezt a karmát a Gnózis
ragyogó kegyelemvilágosságában megsemmisíthetjük! Ha ugyanis személyesen
ez adóssághoz kötve maradnánk, s mindenért magunknak kellene megbűnhődni,
ami a korszakok folyamán a mikrokozmoszban bűnteherként felgyülemlett, akkor
gyakorlatilag kilátástalan helyzetben lennénk. Ezért siet a Gnózis, Isten szeretete a
megmentésünkre. Hát nem örömteli-e a tudat, hogy ezt a karmikus terhet mindenki
lerázhatja magáról, aki valóban rá mer térni a gnosztikus ösvényre? Lássuk
ezért világosan a második könyv további kijelentését:
116
A szellemlelket szabad állapotban beküldik a hetedik kozmikus területre, az
istenek kertjébe, az alkémiai műhelybe, hogy a szellemszikra vezetésével és
támogatásával megnyilvánítsa, ami lelkesíti. A hetedik kozmikus terület
világmindenségében a felépítés vagy a megsemmisítés abszolút szabadsága
uralkodik. Itt az ember abban a helyzetben van, hogy minden folyamatot serkenthet
vagy fékezhet. Így minden szellemlélek bizonyíthatja önállóságát, és tanúskodhat
állapotának magas mivoltáról. Az istenterv, a mindentudás, a módszer hiánytalan
leírása a szellem birtoka. Ha tehát a lélek tettre készen egyesül a szellemmel,
akkor szabadon megvalósíthat mindent. Az önmegvalósítás teljes mértékben
lehetséges.
Azt mondhatjuk tehát, hogy bizonyos pillanatban így már nem voltak élő lelkek.
Ebben a helyzetben a dialektikus fenntartási folyamat létrehívása képezte a
segélynyújtást. Mert a léleknek mindig megvan a hasadási, önsokszorozó
képessége. A természetes létfenntartási (szaporodási) folyamat biztosítja tehát
annak a lehetőségét, hogy egy halandóvá lett lélek az endúra révén felhívja az
eredeti lélek újraszületését. Ezáltal helyreáll a kapcsolat a szellemmel,
Pimanderrel. Ezt nevezi a modern Szellemi Iskola Isten szükségrend-tervének.
117
Az eredeti lélek - mint a szellem kifejezése - visszaélt szabadságával, s ennek
következménye lett a halál. Mivel azonban a lélek Istenből való volt, egy élő
tulajdonság, létét folytatva egy személyiséget alkotott magának, ezt céljának
tekintvén. Amilyen mértékben az első lelkek letértek az útról, úgy szakadt meg
fokozatosan a kapcsolat a szellemmel. A lélek akkor még elképzelhetetlenül
sokkal tovább élt, mint a mai halandó lélek. Majd a kozmokrátorok befolyásával
alkalmat kapott arra, hogy egy személyiséget alkosson magának, amely
fokozatosan a mai állapotáig fajult. A szellemszikra pedig elnémulva nyugszik a
mikrokozmosz szívében.
Ily módon be kell látniuk, mennyire logikus, hogy személyiségünk halandó. Amikor a
bűnös lélek, az Én, az endúrába elpusztul, meglesz a lehetőség a Pimanderrel való
újraegyesülésre. Ez aztán újra világít majd a mikrokozmosz szívében, s mint Lelkület
beszél a hermetikus lélekhez. Így lesz jóvátéve az egykori hiba, az eltévelyedés.
Nem szabad tehát túl soká időzni a mai ember bűnös természeténél, hanem rá kell
mutatnunk a visszaútra, a transzfiguráció ösvényére. Ezzel a folyamattal helyesbítjük
a hibát, hatálytalaníthatjuk a botlást. Ha pedig majd a lélekvilág, a lélekember-állapot
alapján állunk, akkor újra bizonyítjuk, hogy „ahol az Úrnak szelleme, ott a
szabadság”.
Mindezekből azt kell megtanulnunk, hogy aki át akar hatolni a Gnózishoz, Isten
élő ismeretéhez, annak a transzfigurálás ösvényén át kell alakítania magát a
szellemlélek tulajdonságává. Akkor az ebből eredő ismeret megmutatja, hogy a
szellemlélek minden tulajdonsága közvetlenül a szellemre, az ősforrásra
vezethető vissza, s hogy a szellem, a lélek és a test egysége valóban a testben
megjelent Isten.
Minden újjászületett léleknek fel kell fedeznie magában Istent, találkoznia kell Vele
és Őt kell követnie. Akinek pedig szabad volt ezt a Gnózist elnyernie, az kérheti
Hermésszel együtt: „Beszélj nekem most Isten bölcsességéről! Micsoda Isten
bölcsessége?”
118
XXIX. Csendesedjünk el!
Légy hát csendes, ó Hermész Triszmegisztosz, és jegyezd meg jól, amit mondok –
119
Ha szívük nyugtalan, akkor semmiképpen sem tudnak jól és szabadon gondolkodni.
Ha szívük tele van félelemmel és meghasonlással, akkor érzékszerveik pontatlanul
és szabálytalanul működnek. Akkor sem embereket, sem helyzeteket nem tudnak
helyesen értékelni és megítélni, tehát kritizálni kezdenek, ennek minden
következményével.
120
harmonikusan kellene együttműködni, mégpedig mindegyiknek a saját feladata
szerint. A medenceszentélynek, a biológiai templomnak a személyiség
természetes folyamatait kell a lélek és a szellem szerint irányítania és
kiviteleznie. Ha az irányulás hangsúlyát a biológiaira, a dialektikusra, a
vízszintes síkra helyezik, ahogyan a legtöbben teszik, akkor a szív és a fej
alárendelt helyzetbe kerül. Ekkor a személyiségben megkövesedési folyamat
lép fel, a szív asztrális nyugtalanság zűrzavara lesz, és az agyi értelem csak a
közönséges, természetes, állati életre lesz alkalmas. Akkor a szív nem tud
elcsendesedni a Gnózis előtt, az Úr előtt, hanem a létért folytatott harcot tükrözi,
ami mindig a halállal végződik.
Azt látjuk tehát, hogy a gnosztikus rejtélyek kulcsa a szívünkben rejlik. A királyt -
aki a szellem - ott kell megváltani, és a legmagasabb szentélyben trónjára emelni.
Ebben a lélek világossága játszik vezető szerepet. Ezért kell számunkra állandóan,
mély értelemmel hangoztatni:
Csendesedjünk el az Úr előtt!
121
ember számára levágott törzsökéből új vesszőszál hajt ki, a kapcsolat helyre lesz
állítva. Csak akkor kezdődhet meg az újraalkotás nagy munkája.”
Ezt a kezdetet pedig a szívben kell megünnepelni. Nyissák meg a szívüket, miután
életük súlypontját a szívbe helyezték. Tisztítsák meg a szívüket, hogy a tiszta
világosság behatolhasson. Ebben az összhangban, ebben a kristálytiszta csendben
lehet a nagy művet elvégezni.
122
XXX. Mi a bölcsesség?
Mi Isten bölcsessége?
A 12. és a 13. szakasz szerint itt arra a tényre utalnak, hogy Isten bölcsessége
elválaszthatatlanul összefügg az ősanyaggal, az anyaggal, minden atommal.
Abraxasz, Isten egyetemes szeretetlénye, négy kisugárzásával - vagyis az
egyetemes Nap, amelyből a szeretet, az akarat, a bölcsesség és a hatás ered -
minden atomban benne van. Ebből az ősanyagból, amelyben tehát Isten maga
rejlik, ebből alkották a tulajdonságokat, amelyek Hermésznél a személyiségek.
Ezen az építkezésen, ebben a folyamatban az erők és elemek sokasága jelenik meg;
az erők és anyagok szüntelen átalakulása következtében a személyiség
állandóan változik és tökéletesedik, míg végül teljes összhangba kerül a
lelkülettel és a lélekkel, Pimanderrel és Hermésszel, a szellemlélekkel. Ekkor
pedig az egész lény a változatlanságban áll.
Így azt látjuk, hogy Isten, örökkévalóság, világ, idő és keletkezés egybefolyik,
Isten és teremtmény ebben a létállapotban a szó szoros értelmében egyesült. Akkor
Isten van a lelkületben, a lelkület a lélekben, és lélek az anyagban, mindez pedig
örökké.
Ezt a nagy testet pedig, mely minden testet magában foglal, belül betölti és kívül
beburkolja egy lélek, mely szellemtudattal és Istennel teli. Ez a lélek a
világmindenséget élteti.
123
összeverődés, hanem valóban intelligens egység a teljes szabadságban. Mint a
szabad lelkek mozaikja: a világosság egysége, az úgynevezett hetedik sugár isteni
valóságának egysége, a tökéletes Hétvilágosság egysége és valósága.
124
megpróbáltatás. Így mondja a 29. szakasz. A tűzben azonban - s ezzel a
megpróbáltatásban is - a mindenható szeretet jelenlétének és hatásának a
bizonyítékát látjuk, hogy végül minden és mindenki áttörhessen a világosság
melegébe.
Tudd meg hát - mondja a 41. szakasz -, hogy minden élő test anyagból és lélekből
készült, mind a halandó, mind pedig a halhatatlan, mind az értelmes, mind pedig az
értelem nélküli.
Most fel lehet vetni a kérdést, hogy Isten fáradozása elhatol-e mindenhová és
mindenkihez. Igen, abszolút értelemben elhatol az egész élő természethez, minden
természeti birodalomhoz, a legszélsőségesebb részekig. Ebbe beleértendő tehát a
pokol minden területe, s minden, ami szörnyűség és méreg. Mert ne feledjék, hogy
végeredményben minden, bármennyire elfajult és romlott legyen is, az egyetlen,
nagy, hétséges lélekbirodalom lehetőségeiből és erőiből származik. Ami pedig ezzel
nincs összhangban, ami eltévelyedett, azt csakis a senkit és semmit el nem
eresztő szeretettörvénnyel lehet megfordítani, kijavítani, meggyógyítani!
Csak egyetlen megoldás van: a szeretet ereje, Isten szeretetének tüze. Ennek a
szeretetnek le kell szállnia az elsüllyedtség legalsó mélységeibe, hogy a megfelelő
pillanatban segíthessen a rászorulóknak. Ennek az egyetemes, mindent elviselő és
hordozó szeretetnek a következményeit a világirodalom jó néhány írója felismerte és
ábrázolta. Gondoljanak csak Jacob Wasserman pompás művére, a Wahnschaffe
Krisztiánra, vagy Buddhára, aki a legjelentéktelenebb lény megölését is megtagadta.
125
csodaszép feladat, hogy az emberiséget szolgáljuk, s ennek minden
következményét vállaljuk.
Most már tudjuk: Minden Istenben van, tehát az Ön újjászületett lelke is, ha ez már
megvan Önnek. Minden Istenben van, de nem egy bizonyos helyen; mert a hely
testi és mozdulatlan, mondja Pimander a hetvenedik szakaszban. Mi pedig láttuk,
hogy a lélektest és a megszabadult személyiség a szellemlélek tulajdonsága.
Szellem, lélek és test háromságot képez. Rá kell tehát döbbennünk, hogy az
újjászületett mikrokozmosz, mint Istenben elmerült egység, egyidejűleg
mindenütt jelen van és mindent magában foglal! A világmindenséget, amelyben
szellem, lélek és test egységben létezik, lélek- és szellemtudat tölti be. Mindez
pedig egy csoportegység, vagyis az egyes lélek tudata ugyanakkor a mindenütt
jelenlévőség tudata is. Az újjászületett mikrokozmosz ezért mindenütt jelen van
és mindent magában foglal.
Gondolja meg az olvasó, hogy ebből a szempontból nincs olyan lény, amely többet
megért, többet foglal magában: nincsen tehetségesebb és hatalmasabb lény, mint
aki a haláltermészetből kiszállt; a legintelligensebb, a leggyorsabb és a
leghatalmasabb az újjászületett szellemlélek, mondja a 71. szakasz.
Értsék meg tehát, hogy mekkora hatalom van a birtokukban! A teljesség hatalmát
már birtokolják, Önökben nyugszik, csak még nem vették használatba. Még
túlságosan a megszokott dolgokhoz ragaszkodnak. Még mindig a vízszintes sík
délibábjait bámulják. Önmagukat hátráltatják.
126
teljesség hatalmát azzal, hogy a világosság ösvényén, a Gnózis világosságának
ösvényén járnak. Akkor Önökre is mondhatják egyszer:
Ámen!
127