32 Magyar Nemzet · Magazin

2008. november 22., szombat

N
„VARGA ATTILA
yílik az ajtó a budapesti la-
Telefonját sohasem karcolást ejt, amelyet meg sem érez az ember. Pedig a
toxint beleinjektálta a szövetekbe. Fontos az idõténye-
zõ az ilyen marásnál, ráadásul egy átlagosan képzett
kótelep panelházában, kel-
lemes kávéillat fogad, mi-
kapcsolhatja ki, esetszámra fizetik háziorvos nem tudja megmondani, hogy mi történt.
– Az Erzsébet-kórházban dolgozó Zacher Gábor
közben beóvakodom, ka- fõorvosnak van a legnagyobb tapasztalata. Engem is õ

bátom ujjával lesodrok egy
mágneses guminyulacskát
a hûtõrõl, amely végigpat-
tog az elõszobán. Csak ez
kellett nekem a frászhoz…
– Se skorpió, se kígyó, a
madárpók is a televízió mögötti mûanyag dobozban
van – nyugtat meg az ország egyetlen hivatásos állat-
befogója. A férfi alig harmincéves, talán nem haragszik
meg, ha azt írom: szebb reményû szakmát is ûzhetne.
Most egy befogott madárpók és fenyegetõzõ gazdája
tette médiaszereplõvé. Both Zoltán hatévesen hintázás
és csúszdázás helyett a vasúti töltésen gyûjtötte a gyí-
kokat és a békákat. Édesanyja legnagyobb örömére
összeszedte és felvitte õket a lakásba. Úgy gondolta,
hogy megmenti õket a szárazságtól meg a melegtõl, hi-
szen hõségben neki is sokkal jobb otthon. Soha nem
szólt, így mindig nagy meglepetéseket okozott.
– Elõfordult, hogy egy nagy uborkásüveget tele-
tömtem harminc-negyven gyíkkal, majd eldugtam a
szobánkban az ágy mögé. Reggelre mind kimászott, s
a falon hûsölt egyfajta tapétamintaként.
A megrettent szülõk rámutattak a gyíkos falra, s
azt kérdezték: „Nem szeretnél mondani nekünk vala-
mit?” Így kezdõdött egy vadállatbefogó karrierje,
amelyrõl mindenki le akarta beszélni. Nagymamájá-
tól aranyhörcsögöket kapott abban a reményben,
hátha leköti az energiáit, de elfelejtette megetetni
õket. A felnõttek kísérleteztek madarakkal meg ék-
szerteknõsökkel is.
– Na, a teknõs már valami, hiszen hüllõ, de a kí-
gyók iránti vonzódásom volt a legerõsebb. Hetente
huszonöt forint zsebpénzt kaptunk, iskolatejre, kaka-
ós csigára, pudingra is futotta volna belõle, de én in-
kább összegyûjtöttem kétezer-ötszáz forintot, és egy
dél-amerikai gabonasiklót vettem belõle. Késõbb sze-
reztem hozzá hímet is. A kicsiket nem pénzért adtam
el, hanem cserélgettem tigrispitonra és egyéb csúszó-
mászókra – emlékszik a romantikus kezdetekre.
– Hány kígyója volt egyszerre?
– Akár kétszáz is. Késõbb már nem velük laktunk,
a kígyók külön lakást kaptak.
Mit lehet kezdeni kétszáz kígyóval? Both Zoltán egy
szintén hüllõbarát ismerõsével közösen kibérelt egy
rozzant IFA-t, és kiállításokat szervezett vidéki kultúr-
házakban. A bérleti díj meg a benzinköltség miatt kez-
detben ráfizettek a boltra, de késõbb a belépõjegyekbõl
származó bevételekbõl már egyre inkább nyereséggel
szervezték az utakat. A helyi lapok beszámoltak a szo-
katlan kiállításokról, s 2000-ben megcsörrent a fiatal-
ember telefonja. A Belügyminisztérium Országos Ka-
tasztrófavédelmi Fõigazgatóságának mentésszervezési
fõosztályáról keresték. A kilencvenes években még
csak a harcikutya-tartás volt divatban, de egyre többen
tartottak egzotikus állatokat. Az állatkereskedések on-
tották a madárpókokat, skorpiókat, színes siklókat s
olyan kígyókat, amelyek négy–hat méteresre is meg-
nõhetnek. Szükségessé vált egy hivatásos befogó meg-
bízása. Addig a tûzoltók hozták le a macskát a fáról, de
mert nem szakemberek, agyonütötték a kígyókat. Ért-
hetõ módon igény mutatkozott az egyszemélyes spe-
ciális mentõegységre.
– Megbízási szerzõdést kötöttünk: veszély esetén
értesít a diszpécserszolgálat, s autót küldenek értem
bárhová, ahol éppen tartózkodom. Telefonomat soha
nem kapcsolhatom ki, nem kapok fix bért, esetszám-
ra fizetnek. De sokszor nem akarják kifizetni a jusso-
mat. Például a kelenföldi BKV-kocsiszínben befogtam
egy százharminc centis afrikai királypitont, ám a jú-
liusban kiállított hatvanezer forintos számlámat csak
nemrég, október végén fizették ki. Hol arra hivatkoz-
tak, hogy nem találják a számlát, igazolásra várnak,
hol arra, hogy szabadságon van az illetékes.
A pitont valaki heccbõl tette fel a villamosra, de a
kárpáti skorpiót például hazahozhatjuk Horvátor-
szágból a törülközõnkben, bõröndünkben. Az élet
számos területén fenyegethetnek bennünket mérges
ízeltlábúak. Például a hipermarketekben.
– Ilyenkor, többnyire vásárlónak álcázva maga-
mat, diszkréten kell viselkednem, titoktartási nyilat-
kozatot kell aláírnom. A pókok, skorpiók, kígyók az
áruval kerülnek be a hazai raktárakba, onnan pedig a
polcokra, pultokra. Civil ruhás biztonsági õrök kísére-
tében vevõként nézegetem a polcokat, úgy próbálom
Pókember
Both Zoltán hivatásos vadállatbefogó a közelmúltban
ártalmatlanított egy madárpókot egy budapesti játszótéren.
Azóta az ízeltlábú felelõtlen gazdája rendszeresen fenyegeti,
döglött egeret gyömöszöl a postaládájába. A huszonhárom
kígyómarást túlélt fiatalember elrettentõ példákat idéz fel arról
is, hogyan kerülhetnek skorpiók és más veszélyes „potyautasok”
a hipermarketekbe vagy utazáskor bõröndünkbe.
Both Zoltán legutóbb nyolc ampulla ellenmérget kapott, többet már nem adhatnak neki,
mert allergiás reakciókat okozna
összeszedegetni a „betolakodókat”. Elõfordult, hogy
azt mertem javasolni, zárjanak be, mert több száz pók
és skorpió lehet az üzletben. Ha valaki benyúl mond-
juk a mosóporok közé, megmarhatja valami, és bele-
halhat. Az az igazgató azt felelte, hogy többmilliós
veszteségük keletkezne, ezért szó sem lehet bezárás-
ról. Máskor ruhaboltban fedeztek fel a biztonsági õrök
egy húszcentis skorpiót. Telefonon azt mondták, úgy
menjek ki, mintha vásárló lennék. Megtaláltam az ál-
latot, ruhát ejtettem rá, majd ruhástul betettem a há-
F O T Ó : P Ö R N E C Z I
tizsákba. Kérdezte a nagyfõnök, mennyibe kerül ez
nekik. Nyolcvanezer forint, válaszoltam. Azt javasol-
ta, többet ad, ha a konkrétumok nem kerülnek nyilvá-
nosságra. Megegyeztünk – mondja õszintén a fiatal-
ember.
Déligyümölcs-szállítmánnyal is érkezhetnek hoz-
zánk pókok, kígyók. A pók a háborítatlanságot, az üre-
gek sötétjét kedveli. Ha valaki ki akar venni a kupacból
egy narancsot, a nyüzsgéstõl félõ állat megijed, majd
védekezésbõl támad. Apró méregfogaival egyetlen
hozott vissza a halálból. Huszonhárom kígyómará-
som volt már, legutóbb nyolc ampulla ellenmérget
kaptam, többet már nem adhatnak, mert az ellenszé-
rum beadása allergiás reakciókat okozna.
– Akkor abbahagyja? Megéri? Vagy idéznék egy ön
számára bizonyára kedves, egy közösségi portálon a
saját személyi oldalára írt mondást Phoebe Buffaytól:
„Minden ember szabadon lehet hülye.”
– A vesém és a májam tönkrement. Persze hogy
azt mondják rám, hülye vagyok. Én viszont nem ugra-
nék le háromezer méter magasból, és nem is vitorláz-
nék. Nekem ilyen adrenalinbombára van szükségem.
Sokat változtam. Megnõsültem, családom van. Nem
tartok állatokat, nem akarom veszélyeztetni az asz-
szonyt, a gyereket s a nagymamát. Nemegyszer hív-
nak a mentõk, amikor kígyóharapásos gyermeket
visznek kórházba, hogy mondjam meg, kígyó vagy
sikló-e. Bíznak bennem, mert tudják, hogy átéltem
huszonháromszor, s tudom, milyenek a tünetek. Tu-
dom, mi van akkor, ha megmar a kobra.
– Mi van akkor?
B Á L I N T – Az egyiptomi kobrám akkor mart meg, mikor a
telefonhoz rohantam, elfelejtettem bezárni, és kimá-
szott. Délelõtt kilenckor történt. Késleltetõ hatású
idegmérget, nevrotoxint termel, a méregben lévõ fáj-
dalomcsillapító miatt nem fáj a marás. Harminc-
negyven perc múlva a szemhéj bedagad, nehezebb
lesz a légzés, majd lábtól kezdve fokozatosan bénulni
kezd az ember. Nekem már a légcsövem is megbénult,
akkor kötöttek lélegeztetõgépre, a vesém mûködés-
képtelensége miatt pedig katétereztek. Este kilenckor
meg is állt a szívem, na akkor kaptam nyolc ampulla
ellenmérget. Tizenkét órán keresztül folyamatosan
bénultam, végül úgy éreztem magamat, mint aki el-
merült egy olajos pocsolyában. Amikor az ellenmér-
get megkaptam, lassan kitisztult minden. A fekete
mamba – amelyet a világ legveszélyesebb mérges kí-
gyójaként tartanak számon – marása után négy am-
pullát szoktak beadni, ez pedig hatvancentis egyipto-
mi kobra volt öt milliméteres méregfoggal, s éppen
csak egy kis karcolást tudott ejteni a sípcsontomon.
– A kígyóbûvölõk hogy csinálják?
– Össze van varrva a kígyó szája. Így csak néhány
napig élnek a hüllõk. Összefogdossák az erdõben a kí-
gyókat, s a bemutató kedvéért feláldozzák õket.
– Most egy madárpók miatt került bajba. Kiderült,
hogy a gazdája veszélyesebb, mint maga az állat. Fe-
nyegetõzik.
– A madárpókot alig egy hete vették észre éjszakai
szórakozásból hazafelé tartó fiatalok, és felhívták a
112-es telefonszámot. Három madárpók-kategória
van: a gyenge, az erõs és a nagyon erõs mérgû. Ez erõs
mérgû pók volt, húsz kiló alatt halálos lehet a marása,
felnõtteknél inkább csak allergiás reakciókat vált ki. A
játszótéren megölte volna a gyermekeket. Egycentis
méregfoga van, a puha gyermeki bõrbe és izomba
ilyen mélyen nyomta volna bele a mérget. Õszintén
mondom, a gazdája biztosan nem normális. Egy hör-
csögöt nem adnék a kezébe.
Both Zoltánt elõször telefonon hívta a „gazda”, el-
mondván, azért vitte a játszótérre a mérges pókot,
hogy fényképet készítsen róla, amelyet számítógépe
monitorjára tenne ki. De az állatbefogó nem adja visz-
sza neki, mert nem jelentette be a jegyzõnél, s veszé-
lyeztette az embereket. A volt állattartó késõbb újság-
ból kivágott betûkbõl szerkesztett neki levelet, amelyet
autója szélvédõjére helyezett egy mûanyag madárpók-
kal együtt, majd másnap egeret gyömöszölt a postalá-
dájába. Azt írta, úgy végzi, mint ez a patkány. Both Zol-
tán természetesen feljelentést tett a rendõrségen.
A hálószobában tárolt pók ma még nem evett. A
dél-amerikai nõstény kap majd tücsköt.
– Gyors légy! – mondja a fotóriporternek, majd
miután megsimogatta a potrohát, végigmászatja a pó-
kot a karján.
– Van valami extrém terve vagy az eddigiektõl el-
ütõ kívánsága?
– Tavasszal szeretnék rövidebb idõre két krokodil-
lal ketrecbe bújni.
Távozóban megkérdezem a nagymamától, nem
fél-e.
– Nem félek, mert meg se nézem õket – feleli be-
letörõdötten. Aztán bezárják mögöttünk az ajtót.
Jobb is.

Nálatok marnak-e állatok?

„Mint köztudott, én vagyok olyan elvetemült, hogy szeressem a gyors, agresszív és erõs mérgû pókokat. Psalmopoeus cambridgei is sétált
már a kezemen. Finoman rá kell vezetni a kézre, nem szabad kapkodni. Én egy ecsettel rátereltem a kezemre, és onnan teljesen nyugodt
volt, igaz, az ecsetre rámart” – írta egy hozzászóló a madárpóktartók egyik internetes fórumán. A beszélgetés arról szólt, miként lehet az
ember kezéhez szoktatni e veszélyes állatot, lehetõleg elkerülni a marását.
A fenti idézet és a minap egy játszótéren talált madárpók esete is mutatja, hogy az utóbbi években divattá vált a veszélyes állatok há-
zi kedvencként való tartása, gazdáik pedig nem minden esetben tekinthetõk szakképzett állatgondozóknak. A madárpókok különösen
népszerûek manapság, valószínûleg azért, mert ezek a legolcsóbban megvásárolható és tartható „veszélyes” állatok. Népszerûségük miatt
mára több faj veszélyeztetetté vált a természetes élõhelyén, fogságban viszont könnyûszerrel tenyészthetõk. A nõstény madárpók akár
több ezer petét rakhat, amelyek többségébõl, gondos ápolás mellett, kifejlett példány nevelhetõ. E pókok már néhány ezer forintért be-
szerezhetõk az állatkereskedésekben, és tartásukhoz engedély sem szükséges, a veszélyes állatokra vonatkozó jogszabály ugyanis nem tér
ki a madárpókokra.
A veszélyesnek minõsített állatfajok tartását egy 1999-ben hatályba lépett rendelet szabályozza. E szerint önkormányzati engedélyt kell
kérnie mindenkinek, aki a jogszabály mellékletében felsorolt állatfajokat szeretné tartani, illetve be kell jelentenie, ha birtokába került egy pél-
dányuk. A tartónak rendelkeznie kell állatgondozói szakképesítéssel, illetve a faj természetes élõhelyéhez hasonló elhelyezést kell biztosíta-
nia. A veszélyes állatok között megtaláljuk szinte az összes nagy testû egzotikus fajt, nagymacskákat, elefántot, vízilovat, kengurut, ember-
szabású majmot, ragadozó madarakat, de a farkast is. A legtöbb gondot azonban a sokak által tartott hüllõk és a csáprágósok, a skorpiók és
a pókok okozzák.
– Évente általában öt-hat olyan baleset történik, amelyet kedvtelésbõl tartott, méreggel ölõ állat marása okoz. Ezek többségét illegáli-
san tartják – nyilatkozta lapunknak Zemplén Gábor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház sürgõsségi és betegfelvételi osztályának fõorvosa. Mint
elmondta, az utóbbi tíz évben nem tud olyan esetrõl, amikor a házi kedvencként birtokolt állat mérge embert ölt volna, bár egy esetben egy
kígyótartó meghalt a marást követõen kialakuló, a teljes testre kiterjedõ allergiás reakció, az anafilaxiás sokk következtében. A fõorvos sze-
rint fontos lenne, hogy minél több helyen rendelkezésre álljon a megfelelõ ellenanyag, a törvény azonban jelenleg csak a hazánkban õsho-
nos méreggel ölõ állatok, például a rákosi vipera ellenszérumát írja elõ kötelezõként a kórházak számára. (M. Cs.)