Dharma (vallás) [szerkesztés]

Megtekintett lap   (+/-)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ugrás: navigáció, keresés

Dharma az indiai hitvilágban (→ hinduizmus) az az egyetemes törvény, amely minden hatás

mélyén rejlik, mindent átható létezésével fenntartja a mindenség örökkévalóságát, működését,
és minden létező entitást meghatároz. A világmindenséget, mint szellemi alapelv, élettel
elárasztó közegként itatja át, míg az emberrel való misztikus kapcsolatában, mint az örök
erkölcsi Törvény, Igazság kötelességként jelenik meg azáltal, hogy a valóság megismerésének
folyamatában az ember igazodni kíván hozzá. Az egész hindu vallásrendszer a Dharma
gondolatán alapszik, általános elnevezése "Szanátana Dharma", azaz Örök Törvény.

A buddhista filozófia - az mellett, hogy megőrzi a dharma általános hindu értelmezését is -

jelentéstartalmában már konkrét létezőnek írja le, amennyiben végső, tovább már nem
egyszerűsíthető valóságelemnek tekinti. A dharmák (valóságelemek) által létrehozott múló
létfokozatok állandó meghaladásával juthat el a létező a nirvánába, amely maga is dharma, a
legmagasabb szintű valóságelem. A buddhisták sokrétű és jellemző szemlélete a dharmáról a
dharma-tanban kristályosodik ki.

A dharma fogalmát célszerű a hinduizmus és a buddhizmus eltérő felfogásában vizsgálni.

Tartalomjegyzék
[elrejtés]
 1 Etimológia, jelentések
 2 Dharma a hindu filozófiában és vallásban
o 2.1 Megnyilvánulási formái
 2.1.1 Az életben
 2.1.2 Mint erkölcsi törvény
 2.1.3 Mint kötelesség
o 2.2 A három "sajátság"
o 2.3 A dharma ágazatai
 3 Dharma a buddhizmusban
 4 Hivatkozások

 5 Irodalom

Etimológia, jelentések [szerkesztés]

Dharma (szanszkrit:धर्म) töve dhri, ebből a tőből képzett Dharma jelentése: tart, fenntart,
hordoz. (páli:dhamma). A szanszkrit szavak többárnyalatú jelentéséhez híven jelölheti még a
következőket is: törvény, vallás, igazság, kötelesség, tan, lényeg, alapelv. A Buddhánál ezen
felül kifejezi a valóságot, a világ rendjét, a minőséget, tulajdonságot, értéket, eszméket és
elveket.[1] A buddhista felfogás a dharma szó többes számának is árnyalt jelentést tulajdonít:
az egyedileg elkülönült jelenségek sokaságát fejezi ki, a tapasztalás tényeit, eseményeket,
késztetettségüket.

Dharma a hindu filozófiában és vallásban [szerkesztés]

Megnyilvánulási formái [szerkesztés]

A temészeti törvények alapját képezi. A vonzás, taszítás, vegyi folyamatok vezérlő elve, az ok
és okozat, de maga a szabályoknak alávetett emberi gondolkodás, a logika törvényszerűségei
is az egyetemes dharma megnyilvánulásai.

A legegyszerűbb élőlények anyagcseréjétől az emberi szív dobbanásáig az életfolyamatok

irányítója.

Indiai hasonlattal: a dharma a fonal, amelyre a világ dolgai, mint gyöngysorra a gyöngyök
vannak felfűzve, "nélküle zűrzavarban hullana szét a gyöngyök sokasága".

A dharma a mindenséget meghatározó alapelv, de az élet sokféleségében ezernyi, külön-külön

megnyilvánuló törvény alakjában jelenik meg. A hindu (és buddhista) filozófia szerint, emberi
mivoltunkban ezeket a részeket nem tudjuk talán egységes egészként felfogni, de tudjuk azt,
hogy a látszólag összefüggéstelen jelenségek mögött egy általános törvényszerűség, egy
egyetemes értelem található.

Az életben [szerkesztés]

Az önálló egyéni élet (dzsiva) lényege, az öntudat hordozója, amely a felfoghatatlan

őseredetből fakad, folyamatos fejlődésben teszi meg az utat abban a körforgásban, amelyet
számára a Dharma törvénye előír. Ennek során a természet egyre magasabb fokozatain halad
át, és közben megismeri a Létezés különböző aspektusait, eszerint teljesíti be célját, ami a
hindu felfogás szerint éppen a megismerés. A Dharma indítja el, vezeti egyre magasabb
szintre a sorozatos újjászületések útján. Az Upanisadok (titkos tanítások) szerint a Dharma
irányította dzsiva tizennégy létfokozaton megy keresztül. A tizennégy létfokozat rangsorát az
öntudat aktuális fejlettségi állapota határozza meg.

Mint erkölcsi törvény [szerkesztés]

A természet a Dharmán keresztül alacsony létfokozatokban az ösztönökön keresztül vezérel.

Az erkölcsi megfontolásra képtelen élőlényeket még nem terheli a személyes felelősségérzet.
Az emberi öntudat magasabb fokozataiban azonban már a szabad akarat is érvényesül, felelős
a tetteiért, képes a Szanátana Dharmát, az Örök Törvényt felismerni, ezáltal a dharma
öntudatbeli megnyilvánulása erkölcsi törvénnyé válik. Ez az erkölcsi törvény azonban nem
csak megszívlelendő morális belső szükséglet, hanem kérlelhetetlen parancs. Az ember
lázadhat ez ellen, ellenszegülése azonban mindig és szükségszerűen visszahat rá.

Az emberi öntudat lázadása elkerülhetetlen, sőt szükséges a fejlődés, haladás, a megismerési

folyamat során. Azért is nyert az ember szabad akaratot, hogy megismerési, önkifejezési,
kiteljesedési törekvéseiben döntési képességgel rendelkezzen.

A Dharma tagadása, az ellenszegülés bűn, a megfelelés, elfogadás erény. Mindkét fogalom a

hinduknál véges, bűn és erény mindig elkerülhetetlenül, még ha évmilliók múlva is, de elnyeri
büntetését, vagy jutalmát, azonban nincs örök büntetés, kárhozat, vagy örök jutalom,
üdvözülés. A Dharma Törvényének nem felelne meg véges oknak végtelen okozatot
tulajdonítani.

Mint kötelesség [szerkesztés]

Az emberre fejlettsége, adottságai, helyzete miatt más és más egyéni dharma hárul. Saját
dharmája egyben kötelessége. Vannak egyetemes általános érvényű dharmák, de vannak
személyre szabott egyéni dharmák is, amelyek az egyén tehetségéhez, egyéniségéhez,
társadalmi helyzetéhez mérten feladatokat szabnak rá.

A Dharma útját járva az egyén, hajlamától, jellemétől, képességeitől függően elindul a

törvény szabta úton. Amennyiben nem a törvény szabta utat járja, bűnt követ el, hiszen
megszegi a törvényt, és az szükségszerűen negatív következményekkel jár. A hindu filozófiai
rendszer és vallás azt tartja, hogy az ember egyéni dharmáihoz igazodva csatlakozhat
leginkább az általános erkölcsi alapelv követelményeihez, azok parancsait beteljesítve juthat
el az egységes világtörvény megismeréséhez.

A három "sajátság" [szerkesztés]

A hindu felfogás a dharmától elválaszthatatlannak tartja a három gunát, vagy "sajátságot", a

világ létezőinek állandó tulajdonságait, amelyeken keresztül a dharma kifejti hatását: nevük a
tamasz, a radzsasz, és a szattva.

 A tamasz a létezőben az öntudatlanság, sötétség, összehúzódás alapeleme;

 A radzsasz a mozgékonyság, szenvedély, tevékenység, kiterjedés elve;
 A szattva az öntudatot, nyugalmat, békét, tisztaságot, egyensúlyt testesíti meg.

A gunák együttesen vannak jelen a létezőkben. A létformák fejlettségi fokát az az uralkodó

guna határozza meg, amelyik túlsúlyban van a többihez képest. Ennek megfelelően például a
kőzetek tulajdonságait a sötét tamasz uralja, a növényvilágban még mindig a tamasz az
uralkodó, de már a radzsasz is dominálni kezd, és lassan megjelenik az öntudat hordozója, a
szattva is. Az állatvilágban a radzsasz van túlsúlyban, de még elnyomják a tamasszal együtt
az öntudatot hordozó szattvát.

Az ember esetében a szattva már elnyomja a másik kettőt, miáltal kiemelkedhet az

állatvilágból, de jelentős szerepe van a radzsasznak is, amely tevékenységének, az akarat
megnyilvánulásának adhat tág teret. Az ember feladata a szattva folyamatos fejlesztésével, az
öntudat szerepének növelése, a világosság, a nyugalom és belső tisztaság szerepének
erősítése, az egyensúly szerepének biztosítása. Minden létezőnél e három sajátság egyensúlya,
aránya határozza meg az illető entitás minőségét. A legtisztább elmének is szüksége van
azonban a radzsasz és a tamasz jelenlétére, hiszen az anyagi világ körülményei között kell
mozgásával, dinamizmusával létét kiteljesítenie. A dharma követése erősíti a szattvát, amely a
gunák egyensúlyát biztosítja. Az erkölcsi törvény természeti törvénnyé lényegül a gunák által:
tetteink, gondolataink állandóan befolyásolják egyensúlyi helyzetüket létezési formánkban,
amelynek minden esetben elkerülhetetlen következményei vannak.

A dharma ágazatai [szerkesztés]

a Dharma ágazatai

A világtörvény számos ágra bomlik, és fejti ki hatását. Vannak mindenkire érvényes

kötelezettségek, amelyek az erkölcsi törvények egyetemességével hatnak, de vannak speciális,
ritkán előforduló dharmák is, amelyek egyes emberek, vagy az emberi létforma szintjén
kötelező érvénnyel bírhatnak. A teljes áttekintést az ábra szemlélteti, az alábbiakban ezek
rövid magyarázatára kerül sor. A négyféle főág:
  Sadhárana-Dharma: általános törvény - a Dharma fájának alapja, maga a törzs;
 Visésa-dharma: különleges törvény - egyes társadalmi osztályokra, csoportokra
jellemző;
 Aszadhárana-dharma rendkívüli törvény - egyes emberre jellemző, speciális
esetekben kötelező;
 Ápad-dharma: szükségszabta törvény - végszükség esetében kötelező, vagy
megjelenő igen ritka törvény.

A Sadhárana-Dharma, általános törvény a következő elágazásokat tartalmazza:

 Dána: jótékonyság.
Részei: Abhaja-dána (reményt keltő adomány), Brahma-dána (bölcsesség adománya),
Artha-dána (anyagi javak adománya).
 Tapasz: önfegyelem, aszkézis.
Részei: Saririka-tapasz (a test leküzdése), Vácsanika-tapasz (a szó, beszéd leküzdése),
Mánaszika-tapasz (az elme leküzdése).
 Jadzsna: áldozat, felajánlás.
Az embernek adnia kell valamit a világból, azért, hogy maga is kapjon. A Jadzsna
teljesíti ki az embert a dharma törvényének megfelelően, bekapcsolja a világ
körforgásába. Kialakul a kölcsönösségi viszony az ember és minden más létező között,
jogosulttá válik a világ javainak élvezetére. Az áldozat nem lemondás, hanem a hindu
felfogás szerint örömteli esemény, amely szorosan kötődik a dharma fogalmához.
Addig, amíg a dána és a tapasz a megtisztulás eszközei, amely segítségével magasabb
célok felé törekedhetünk, a jadzsna aktív tevékenységet követel. Ezért a dharma
"fájának" törzsén helyezkedik el, hogy lehetőséget teremtsen újabb gazdag ágak
kibontakozására. Ezek az ágak a következők:
o Karma-jadzsna - vallásos cselekedetekben megnyilvánuló áldozat (a karma itt
nem az ok okozati felfogásban szerepel, hanem mint tett, cselekvés)[2]
o Pászaná-jadzsna - a hódolat, gyakorlati istentisztelet áldozati műve. Részei az
upászaná és a jóga ágazatok csokra.
Brahma-upászaná: A meg nem nyilvánuló Brahman (Ősok) tisztelete,
Szaguna-upászaná: A Brahman (Ősok, Önvaló) tisztelete jelképeken át, Lilá-
vigraha-upászaná: A Brahman (Önvaló) tisztelete isteni megtestesüléseken át,
Risi-dévatá-pitri-upászaná: Felsőbb erők (istenek,bölcsek és ős-szellemek
tisztelete), Ksudra-dévata-upaszana: Sötét erők, démonok tisztelete.
A jóga egyesülést, egyéválást jelent, művelői a jógik, akik szellemi
koncentrációval, öszpontosítással az univerzummal, a mindenséggel való
egyesülésre törekednek, végső soron a teremtő Brahmannal.
Ágazatai: Mantra-jóga: jóga a mantrák (mágikus erejű igék) útján, Hatha-
jóga: jóga a test fölött való hatalom útján, Laja-jóga: jóga a finomabb
természeti erőkön való uralom útján,Radzsa-jóga: jóga az Önvaló
átélése,közvetlen megismerése útján.
o Dnyána-jadzsna - a tudás és megismerés metafizikai, nem racionális áldozati
műve.
Részei: Sravana-dnyána: hallás útján elért tudás, Manana-dnyana:
gondolkozás és megbeszélés útján elért tudás, Nididhjaszana-dnyána:
elmélyedés, benső szemlélet útján elért tudás.

Dharma a buddhizmusban [szerkesztés]

A Dharma-kerék, az egyik legfontosabb buddhista szimbólum

A Buddha szerint a dharma az „önmagátlansággal” egyenértékű. Már a második előadásában

kifejti, hogy léteznie kell valaminek, ami nincs kitéve a szenvedésnek, és állandó. Ilyet
azonban nem találni, hiszen minden „állandótlan”, ezért a dharmáról csak azt állíthatjuk
biztosan hogy mi nem. Már itt tetten érhető az eredeti buddhista felfogás alapeszméje, amely
tagad mindenfajta végső valóságot.
Ennek ellenére a későbbi buddhista iskolák fejlődésük különböző szakaszaitól kezdve
törekedtek valamiféle meghatározott „létező” megfogalmazására, olyannyira, hogy ez a
törekvés egyes iskolák alapvető jellegzetességévé vált, és hozzájárult a legkülönfélébb
buddhizmuson belüli kultuszok kialakulásához (Buddha imádása, botthiszattvák és isteni
lények személyes tisztelete és szeretete, a meditáció túlhangsúlyozása a végső lénnyel való
egyesülés érdekében). A mahájána buddhizmus a végső realitást a Buddhában látja, aki a
nirvánában az „örök létezőt” a személyesíti meg, ezzel szemben a théraváda iskola azt tartja,
hogy nem „személy” az aki létezik, hanem a személyiség tévképzetét alkotó „lételemek”, azaz
a dharmák összessége. Ebben a szemléletben a dharma fogalma már a tapasztalati létezés,
azaz az érzékszerveinkkel megtapasztalható világ legvégső határa, azaz tovább már nem
egyszerűsíthető valóságelem.

A buddhista iskolák kísérlete a dharma lényegének megragadására, alapját képezi a „dharma-

tan” kifejlődésének, amelynek során kialakul a múltban, jelenben és jövőben létező,
valóságos dharmák fogalmi rendszere. A dharma-tan megkülönbözteti az ember
érzékszerveivel megtapasztalható, jelenben létező dharmákat, azok időben változatlan
lényegétől. A jelenben a dharmák folytonosan változnak, pillanatnyi életűek, hatásuk azonban
fennmarad, hiszen természetüket múlt, jelen és jövő időben hordozzák. A dharma természete
(öntermészet, páli:sabháva) tehát nem más, mint a legfelsőbb létezés. A buddhizmus
iskoláinak különböző definíciói a dharmá(k)-ra vonatkozóan talán a következő
megfogalmazásban találkoznak: „öntermészeti és általános jegyüket hordozzák, ezért
valóságelemek”[3].
A dharmák folyamatos mozgásban vannak, azonban nem ok nélkül, egymástól függetlenül
jelennek meg, és nem is véletlenszerűen enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek
alapján. Buddha tanítása szerint a valóságelemek az Örök Világtörvény (Szanátana Dharma)
végtelen sokaságú megnyilvánulásai, amelyek jelen vannak az univerzum rendjében, a karma
ok-okozat elvén alapuló erkölcsi és anyagi világrend kialakításában. A föld, víz levegő, tűz
ilyen végső lételemek (dharmák), de az emberi képességek, tulajdonságok is, mint látás,
hallás, érzékelés, az öntudat, a nem tudás, a gyűlölet, a vágy, az óvatosság, a dicsőség, a
szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság, a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a
betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is.
A théraváda irányzatból kifejlődött szarvasztiváda iskola összesen 75 dharmát különböztet
meg, amelyet 5 főcsoportba rendezett:

 Tizenegy forma
 Egyetlen tudat
 A negyvenhat „egyetlen tudathoz társuló”
 A tizennégy „tudattól elválasztott”
 A három „nem késztetett”

A théraváda iskola eredetileg 170 dharmát, négy fő osztályba sorolva különböztet meg: 89
tudatállapot, 52 tudattényező, 28 forma, és a „nem késztetett kialvás” csoportjait.

Hivatkozások [szerkesztés]
1. ^ A kifejezés több mint hatvan jelentését gyüjtötték össze: Magdalene és Wilhelm Geiger: Páli
Dhamma, Munich 1921, idézi:Porosz Tibor A buddhista filozófia kialakulása c. könyvében, 48.o. lásd:
irodalomjegyzék
2. ^ A Karma általános jelentését külön szócikk taglalja.
3. ^ Porosz Tibor: A buddhista filozófia kialakulása, 54.o. lásd: irodalomjegyzék