20.

) A magyar könyvtárakban használt információkereső nyelvek bemutatása

OSZTÁLYOZÁS: Az osztályozás. Az a logikai tevékenység, amely során a jelenségeket,

tárgyakat hasonlóságuk foka szerint egybegyűjtjük és különbségeik foka alapján elkülönítjük.
Az emberi gondolkodás alapvető formája, párhuzamos a fogalomalkotással. A könyvtári
osztályozás célja: Az információk és hordozóik, a dokumentumok visszakeresésének biztosítása.

A könyvtári osztályozás célja: Az információk és hordozóik, a dokumentumok

visszakeresésének biztosítása
• Ennek érdekében az információkereső rendszernek képesnek kell lennie egyedi információk
leírására, osztályok alkotására és a kialakított halmazok, ismérvek esetenként változó
csoportosítására is
• Azt az eszközt, mely segítségével az osztályozást végezzük, osztályozási rendszernek,
vagy mint láttuk, információkereső nyelvnek hívjuk
• Az osztályozási rendszer hármas feladata: az információk tartalmának leírása, tárolása és a
lehetőleg több szempontú visszakeresés biztosítása
• Csoportosíthatók: az alkalmazott nyelv szerint; az osztályozási módszerek szerint;
mélységük szerint; szerkezetük szerint; tartalmuk szerint; az automatizálás mértéke szerint; a
felhasználás célja szerint

A keresõnyelvek három irányzata:

- tudományfelosztáson alapuló (osztályozási rendszerek: Tizedes Osztályozás,
Egyetemes Tizedes Osztályozás)
- nyelvészeti irányzat (természetes nyelveken alapuló rendszerek) - pl. : indexek, tárgyszavas
osztályozás, tezaurusz-alkotás, stb.
- statisztikai irányzat (automatikus osztályozás, indexelés, a teljes szövegben való
keresés) Mélységük szerint lehetnek:
Generalizáló:
- Átfogó problémák leírására szolgáló rendszerek, osztályozási fogalmai általánosak
- Elsősorban a nemzetközi információcserében és a szakterületek speciális
információkereső nyelveinek összefogásában van jelentőségük
Individualizáló:
- Mély tartalmi feltárást biztosítanak
- Jelentőségük az ilyen jellegű információk iránti megnövekedett érdeklődés miatt igen
nagy

Szerkezetük szerint lehetnek:

Prekoordinált: pl. ETO
- Az osztályok sorrendje, kapcsolatrendszere, az osztályozási fogalom helye eleve
meghatározott, így független a dokumentum tartalmától
- Az osztályozási folyamat a (numerikus, alfanumerikus) jelzethez való besorolással,
illetve az osztályozás céljára felhasznált ismérvek koordinálásával, azaz a jelzetelemek
meghatározott szabályok szerinti összekapcsolásával, a jelzetalkotással lezárul
(szintaxis)
Posztkoordinált: pl. tárgyszavazás
- A lexikai egységek a dokumentum tartalmától függően rendelhetők egymás mellé
- A fogalmak sorrendje előzetesen nem szabályozott
- Az osztályozási munka befejezéseként az ismérvek összekapcsolása elmarad
- Az elemzést nem követi jelzetalkotás. Az elemek összekapcsolása a keresés
szakaszában, a kereső által meghatározott szempontok szerint jön létre

Tartalmuk szerint lehetnek:

Egyetemes:
- Felölelik az emberi tudás egészét, az ismeretek teljes körét
- Osztályozásukban a különféle szakterületek fogalmait összehangoltan rendezik el
Speciális (szakterületi, autonóm):
- Egy-egy tudományterület, szűkebb szakterület, ágazat ismereteit foglalják magukba
- Figyelemmel vannak az adott szakterületen működő szakemberek, kutatók sajátos
igényeire és szokásaira is

Az automatizálás mértéke szerint lehetnek:

 Ha az osztályozás munkafolyamataiban nem használnak gépi megoldásokat, akkor a
rendszer nem automatikus
 Gyakori, hogy a lexikai egységek megállapítása intellektuális úton történik, míg a
rendezés és a szelektálás számítógéppel. Ez a rendszer félautomatikus
 Az automatikus osztályozási rendszerekben mind az osztályozási fogalmak
meghatározását, mind csoportosításukat géppel végzik

Felhasználási célja szerint lehetnek:

• Tudományokat osztályozó (filozófiai, történeti stb.),
• Ismeretközvetítő (könyvtári, bibliográfiai, dokumentációs stb.)
• Ismeretszervező (kutatási, irányítási stb., knowledge organization).

INFORMÁCIÓKERESŐ NYELVEK: A 20. századtól vannak jelen. Szótárai: osztályozási

táblázatok, tárgyszójegyzékek, tezauruszok, antológiák.
• Szövegszó: a szövegben ténylegesen, változatlan alakban előforduló szó
• Címszó: a címben ténylegesen előforduló szövegszó
• Kulcsszó: az információ lényegére jellemző, a tartalmi feltárásra alkalmas szövegszó
• Tárgyszó: a tartalmat röviden, tömören, egyértelműen kifejező, természetes nyelven
megfogalmazott
szabványosított szó
• Deszkriptor: a legáltalánosabb információkereső nyelvi kifejezés, mely az információk
feltárására,
tárolására és visszakeresésére közvetlenül felhasználható (ld. tezaurusz)
• Nemdeszkriptor: az információk feldolgozására és keresésére közvetlenül nem, csak a vele
összekapcsolt deszkriptor útján vagy annak figyelembevételével használható kifejezés (pl
utalók, ld
tezaurusz)

Könyvtári információkereső nyelvek:

1) Hierarchikus (a nyelv szavai implicite hordozzák a hierarchiát, pl. ETO)
a. Az osztályozandó fogalmakat egyetlen egésznek fogják fel, s valamilyen
szempont alapján részekre bontják.
b. A hierarchiát mindig a legáltalánosabb fogalomtól lefelé építik.
c. Az értelmi összefüggések közül a tranzitív tulajdonságokkal rendelkező
relációkat (generikus, szerkezeti) használják fel a fogalmi láncok kialakítására
d. Az alá- és fölérendeltséggel kialakított hierarchia-szinteket terminológiailag is
megkülönböztetik egymástól. Például az ETO-ban főosztály, osztály, alosztály,
szakcsoport stb.
e. Lehet monohierarchikus (enumeratív): egy fogalomnak csak egyetlen
fölérendelt fogalma lehet, egy helyen szerepel. Egyszerű használni, merev
f. Vagy polihierarchikus (analitikus-szintetikus): a fogalomnak több fölérendeltje
is lehet, tehát a felosztás több dimenziós, a fogalom több helyütt.
2) Mellérendelő (a természetes nyelv szavaiból, pl. tárgyszó-nyelvek)
a. fogalmai önállóak és egymástól függetlenek, az osztályozási kifejezéseket
semmilyen szabály nem rendeli egymáshoz, azokat mindig az osztályozandó
dokumentumok halmaza határozza meg. Gyakran természetes nyelv = IKNY.
Példa: posztkoordinált tárgyszó; Ranganathan

Keresőnyelvek /eszközök és kombinációik:

1) tezaurusz;
2) „szabad” tárgyszavas keresés;
3) hierarchikus osztályozási rendszer;
4) speciális adatmezők kötött formátumú keresése;
5) szabad szöveges keresés. (VÁLAS György, 1999)

A tudományfelosztáson alapuló keresőnyelvek (mesterséges nyelven alapulók)

Az osztályozási rendszerek az információszervezés fontos eszközei ma is, és alkalmazásukban
jelentős potenciálok vannak. A dokumentumok tartalmát kódokkal, szimbólumokkal írja le,
pl. számokkal: Dewey, ETO
- természetes nyelvtől való függetlenségük miatt az általánosabb/egyetemesebb
alkalmazást (is) elősegítik,
- felépítésük /viszonylag/logikus, hierarchikus, ami segíti az áttekinthetőséget
- indexelési szabályai kidolgozottak, pl. a tematikus, személyi, intézményi, hely, idő,
forma stb. kategóriák kifejezésében, egymáshoz kapcsolásában,
- egyaránt alkalmasak az információk finom osztályozására, és az ismeretek
csoportosítására,
- mélységben rugalmasak, a hierarchiaszintek közötti szabad a mozgás, (a tezauruszok
deszkriptorcikkei csak egy-egy hierarchiaszintet fognak át)
- mivel logikus rendszerben kapnak helyet, az egyes "szavai" viszonylag
egyértelműek, nincs az a sok homonima-szinonima probléma, ami a természetes
nyelveken alapuló rendszereknél
- A teljes szövegű, kulcsszavas keresésnél jóval hatékonyabb, pontosabb keresés
biztosítanak.
- A világháló forrásainak drámai méretű szaporodásával érthetően nő az érdeklődés a
források tárgyköri vagy hierarchikus csoportosítása iránt

Fő hátrányaik: nehezebben változtathatóak, kevésbé rugalmasak, kevésbé könnyen

kezelhetőek, mint a természetes nyelven alapuló keresőnyelvek. A tudományok átalakulásait,
változásait nehezen képesek követni, a kódokat és az adott struktúrát meg kell tanulni, gépi
adatfeldolgozásra nehézkesen használhatók.

Egyetemes tizedes osztályozás (ETO)

Az Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) nemzetközi könyvtári osztályozórendszer, amely

az ismeretterjesztő és szakdokumentumokat a tartalmuk szerint csoportosítja, és osztályokba
rendezi. Az ETO-t két belga tudós, Henry la Fontaine (1853–1943) és Paul Otlet (1868–1944)
fejlesztették ki a Dewey-féle Tizedes Osztályozásból. Szabó Ervin a brüsszeli kiadás
segítségével kialakította az Egyetemes Tizedes Osztályozást, az 1910-es években. 1916-ban
Magyarországon először a Kereskedelmi Múzeum könyvtárában vezették be az ETO
rendszerét (az Országos Széchényi Könyvtárban 1936-ban).

Az ETO kifejlesztésénél megtartották Dewey rendszeréből a főosztályokat és az osztályok

nagy részét, de a főosztályokat egyjegyű, az osztályokat kétjegyű számokkal, az alosztályokat
háromjegyű jelölik. Minden harmadik számjegy után pontot raknak.
ETO ( Egyetemes Tizedes Osztályozás, Universal Decimal Classification)
Az ETO-t továbbra is széles körben használják mind osztályozásra, mind pedig a szakcsoportos
elrendezésre. Az ország szak-, és felsőoktatási könyvtárainak túlnyomó többsége,
közkönyvtárainak jelentős része használja.
- A fogalmak hasonlóságán és különbözőségén alapul
- Fogalmak alá- és fölérendeltségét fejezi ki
- Mindig a tágabb fogalom alá rendeli a szűkebb fogalmakat
- Magyarországon a legelterjedtebb osztályozási rendszer
- A természetes nyelvektől független jelzetek: számjegyekből, írásjelekből, betűkből
- A tizedes törtek rendszerének szabályai szerint épül fel
- Átfogó osztályozási rendszer
- 60 000 osztályból és a segédtáblázatokból áll
- Teljes kiadás négy, rövidített 20 nyelven

Típusai:
Teljes kiadás (kb. 120-200 ezer fogalom)
Közepes kiadás (kb. 50-60 ezer fogalom)
Rövidített kiadás (kb. 15-25 ezer fogalom)
Speciális (szakágazati) kiadások
Az ETO hiányosságai:
- struktúrája, mely nem felel meg a modernkor követelményeinek,
- kódjainak egyenetlensége, olykor bonyolultsága,
- aspektusok szerinti jelzetalkotása, mely révén az ugyanazon tárgy jelzetei a táblázat különféle
helyein találhatóak,
- a könyvtárosok nem fordítanak kellő gondot megismertetésére a felhasználókkal se az OPAC-
okban, sem az Internetes honlapjaikon. Ahhoz, hogy a felhasználók valóban használhassák a
rendszert, módot, lehetőséget kellene adni számukra, hogy megismerjék annak alapvető vonásait,
logikáját, példákon keresztül is, és hogy tesztelhessék is tudásukat (A TO-val sokkal pozitívabbak
a tapasztalatok!)

Az ETO hierarchiája 10 főosztályból, osztályokból, alosztályokból, szakcsoportokból és

szakokból áll.

Az ETO főosztályai:
0. Általános művek, bibliográfia, könyvtárügy.
1. Filozófia, pszichológia, logika, etika.
2. Vallás, egyházak, teológia.
3. Társadalomtudományok, közigazgatás, jog, oktatás.
4. 1964 óta betöltetlen főosztály, eredetileg nyelvészet
5. Matematika, természettudományok, fizika, kémia.
6. Alkalmazott tudományok, műszaki tudományok, orvostudományok.
 7. Művészetek, játék, sport, szórakozás.
8. Nyelvészet, irodalom
9. Régészet, földrajz, életrajz, történelem

Mindegyik főosztály 10 osztályra, és azok mindegyike további 10 részre tagolható. Ha egy

témát nem lehet egyetlen számmal kifejezni, az összetett fogalmak jelzésére összetett ETO-
jelzetet használnak, pl.: 622 Bányászat, 669 Kohászat; Bányászat és kohászat = 622+669. A
formai, nyelvi, időbeli jellemzőiket (adott dokumentum fajtája, nyelve ) alosztályokkal fejezik
ki, ezeknek meghatározott szintaktikájuk és jelölésük van.

Az utóbbi időben az ETO-t egyre több kritika éri hátrányai miatt, többek között a főosztályok
sorrendje nem felel meg a modern követelményeknek, a rokon tudományok elszakadnak
egymástól és mechanikusan túl merev. Ellenben viszonylag egyszerűen kezelhető, és az
átfogó fogalmak szerinti keresés könnyű. Ma a világon kb. 50 országban használják, a
fejlesztésért a hágai UDC Consortium a felelős.

Tárgyszavak – ld. 21. tételben bővebben

Pulssz a facebookos linkem.

Ata