1. Hogyan épül fel a kommunikáció modellje?

Akkor beszélhetünk kommunikációról a fogalom olyan értelmében, amely a közvetlen emberi

kommunikáció szemléletének megfelel, ha a kommunikációban felhasznált jeleket a kommunikáló
személyiségek tevékeny mozgással keltik, és csak addig tartják fenn, amíg a jeltovábbítással
kapcsolatban szükség van rá.
A kommunikáció tényezői a következő taxonomikus modellbe sorolhatók:
a.) A kommunikációs tartalom változói. A kommunikációs tartalom lehet a közlés célhoz és
funkcióhoz viszonyítva hiányos, pontos vagy adekvát, illetve redundáns. A jelek referenciális
tartalmához képest lehet konkrét vagy különböző mértékben levont. A befogadóra vonatkoztatva
lehet egyszerűen közlő, illetve információtovábbító vagy promotív jellegű, ez utóbbi lehetőségen
belül a felszólító jelleg a közlési helyzetre vagy azon kívül általában a közlés címzettjére
vonatkozik. A tárgy vetületében a tartalom szólhat a közlőről, a közlést befogadóról, a
kommunikációs szituációról, a kommunikációs folyamatról, a közlő és a közlés címzettje közötti
viszonyról vagy más, a közlési helyzettől és az abban részt vevőktől független jelenségekről.
b.) A kódnak különböző típusai lehetnek, attól függően, hogy milyen kommunikációs csatornákat
vesz igénybe, vagy hogy milyen eredetű. Külön típus például a nyelvi kód vagy a nem verbális
kommunikáció valamely kódja.
c.) A kommunikáció szituációja különbözőképp minősített. A minősítés függ a kommunikáló
felek viszonyától, amely társadalmilag meghatározott, vagy pedig egy társadalmi
meghatározottságon belül a kommunikáló felek alakítják ki. A társadalmilag meghatározott
viszony lehet tartós és lehet időleges; lehet állandó, de lehet csak időszakokra érvényes. A
szituáció minősítése lényegében a szituációnak egy tágabb összefüggésrendszerében a
d.) Kontextusban elfoglalt helyétől függ. Legközvetlenebb nagyságrendje azonos magával a
szituációval, a legáltalánosabb, pedig az az összefüggés, amelynek csak a kommunikációra, annak
tartalmi vagy formai jegyeire van valamiféle befolyása.
e.) A kommunikáló személyiség számos változót hordoz magában a kommunikációt illetően.
Lényeges benne az a kép, amely a kommunikáció címzettjéről is a kommunikáció szituációjáról
szól. Külön változó a kommunikátor célja a kommunikációval. Felbontható egy távlati, stratégiai
célra, amelynek mérete, mértéke attól függhet, minél tágabb kontextusban nézzük a kommunikátor
viszonyát a közlést befogadóhoz, és egy közvetlen, taktikai célra.
f.) A kommunikáció címzettje, befogadója ugyanolyan tényezőkre bontható, mint a
kommunikátor, a kommunikációs szándékot és célt kivéve. Jellemző és sajátos még a dekódolás
képessége, amely különböző mértékű lehet, különösen a kommunikáció bizonyos vonatkozásaiban.
A kommunikációt befogadó fél egyébként csakhamar maga is a kommunikáció partnerei a
változók szempontjából egyenlőnek vehetők. A kommunikáció létrejöttéhez elengedhetetlen
feltétel a közös kód.

A szerep általánosságban, egy viszonyformában vagy interakcióban, az egyik személyre érvényes

normák összessége. Egyszerre, egyidejűleg többféle szerep megvalósítása is lehetséges, az
időfolyamatban a viselkedés pedig rendszerint egymás után több szerepben is jelentkezik.
a.) Pervazív szerepek, amelyek az egyén minden más szerepviszonylatába belejátszanak, és
befolyást gyakorolnak rájuk. Ilyen pervazív szerep az életkor és a nem szerepe, ez az egyén állandó
jellemzője a társadalmi szisztémában.
b.) Családi, rokonsági szerepek. A család a társadalom alapvető intézménye, a családban betöltött
pozíció a személyiség alapvető jellemzője, és ha nem pervazív szerep is, az élet elég nagy részére
rányomhatja bélyegét, és meghatározó erejű lehet.
c.) Organizációs vagy foglalkozási szerepek. A modern társadalomban az egyén életét
organizációs relációk hálózata veszi körül, a szervezeti rendszerekben elfoglalt helyhez sajátos
szerepek tartoznak.
d.) Szituációs vagy „passzazsér” szerepek. Bizonyos társadalmi helyzetekben átmenetileg magára
vesz az egyén bizonyos szerepeket, és ezekben addig van, amíg a szituációban tartózkodik, illetve
 ezeknek normái csak addig érvényesek rá. Az ember lehet pl: vevő, járókelő, vendég egy
étkezdében vagy fürdőben.
e.) Privát szféra szerepei. E szerepeket kulturális szerepeknek is nevezhetjük, ugyanis a kulturális
hagyomány teremt nekik bázist.
Minden szerep valamilyen meghatározott helyzethez kötődik, amit a személyiség elfoglal a társadalmi
viszonylatok rendszerében. Ezt a helyet nevezhetjük státusnak.

A szerepviselkedés és a normák megvalósítása szempontjából a következő viszonylatformák,

közösséghez való kapcsolatok jönnek számításba:
a.) tagság a kultúrában
b.) tagság a szubkultúrában
c.) társadalmi réteghelyzet
d.) tagság lakóhelyi közösségekben
e.) tagság reference groupokban
f.) a családi csoport sajátos mikromilliője
Mindezek viszonyformák szociológiailag határozzák meg a szerepeket és normákat, és ezeken át a
közvetlen kommunikáció kontextusát.

2. Melyek a kommunikációs dinamika alapelvei?

A kommunikációs folyamatokban erők és ellenerők összjátéka alapján jön létre valamilyen esemény
vagy állapot. A valós kommunikációs folyamatoknak van néhány olyan tulajdonságuk, amelyek már
egészen általános szinten tisztázottnak tekinthetők, ezért úgy lehet használni őket a kommunikációs
kutatásban, mint alapelveket.

a.) A kommunikáció szükségszerű. Az ember olyan bonyolult normatív térben él, annyi szabály,
előírás, elvárás irányul a viselkedésre, hogy ha interakciós térben van, bármit csinál is,
kommunikálni kénytelen. Ha nem csinál semmit, akkor is kommunikál, mert egy jelentéssíkon
kifejezi a viszonylását valamilyen normához, és a nem kommunikációra való törekvése is
mozgásos energiát igényel, hiszen a kommunikációs sémák erősen automatikusak, és az
interakciós térben természetszerűen jelentkezik a késztetés a kommunikációs megnyilvánulásra.
b.) A kommunikáció szükségszerűen többcsatornás és többszintű. Minden emberi kommunikáció
legalább két szinten folyik, az egyik szint a közléstartalom szintje, a másik pedig a közlők közötti
relációra vonatkozó szint. Ez a két szint mindig megvan, és kapcsolatban áll egymással.
c.) Digitális és analógiás kommunikáció. Mindazok a jelentéstartalmak, amelyek a nem verbális
jelzésalakzatokban fejeződnek ki, általában nem foglalhatók szavakba, ugyanúgy, mint ahogyan a
nyelvi közlésben sem oldhatók fel szavakká a szimbólumok, a képes közvetlen jelentéstartalommal
rendelkező, de metaforikusan használt fogalmak. A nyelvi kommunikáció digitális kód, míg a nem
verbális kommunikáció és a szimbolikus (művészi) kommunikáció analógiás kód segítségével
megy végbe.
d.) A kommunikáció tagolt (punktuált). Annak ellenére, hogy a kommunikáció folyamat,
amelyből egy-egy esemény csak nehezen szakítható ki, szükségszerűen és állandóan belső
tagoltsággal rendelkezik. E tagoltságnak magának is a kommunikációs funkciója van,
nyomatékosítja, kiemeli, egységekre bontja a kommunikációt.
e.) A kommunikáció mint folyamat kéttípusú lehet. Vagy egyenrangú (szimmetrikus) vagy pedig
egyenlőtlen. A szimmetrikus kommunikációban részt vevők egyforma lehetőségekkel
rendelkeznek a kommunikáció befolyásolására. Az egyenlőtlen kommunikációban az egyik vagy
másik fél befolyása nagyobb. Az egyenlőtlen kommunikációs viszonyt szokták komplementernek,
kiegészítőnek is nevezni.
f.) A kommunikációban reciprocitás uralkodik, A kommunikációnak alapszabálya, hogy
uralkodik benne a válaszkényszer, válaszkölcsönösség elve, függetlenül attól a szabálytól, hogy
nem kommunikálni nem lehetséges.

2
g.) A kommunikáció vétele és emissziója pszichológiai szükséglet. Az embert biopszichológiai
szükséglet készteti arra, hogy kommunikáljon és kommunikációkat kapjon vagyis kommunikatív
folyamatban vegyen részt.
h.) Minden kommunikációs eseményben a hírközlő tendencián kívül cselekvésre felszólító célzat
is érvényesül. Az információközlésen kívül mindig megjelenik egy másik cél is, a közlést
befogadó személyiség, a kommunikációs partner befolyásolásának célja is.

3. Mi a metakommunikáció?

Kommunikáció nincs metakommunikáció nélkül. A metakommunikáció a nem verbális csatornákat

veszi igénybe, ritkábban a verbális kommunikáció szerkezeti sajátosságaiban jelenik meg. A
metakommunikációban valósul meg az interpretatív pradigma legelemibb aktusa. Elsődleges
jelentéstartalma a közlő viszonya a közlést befogadóhoz. A viszony a pozitívtól a negatív érzelmi
viszonyulásig terjedő skála valamely pontja. E skála valószínűleg folyamatos, azonban vannak benne
sűrűsödési pontok, amelyek a percepcióban mint különálló megnyilvánulások jelentkeznek. A
személyes viszonyjelző metakommunikációnak igen gyors és automatikus a percepciója, gyors a rá
adott metakommunikatív válasz is, ez egész kölcsönhatás tudatossága nagyon alacsony fokú. Ez
általában a metakommunikációra egészében jellemző. A metakommunikatív közlés csak nagyon
ritkán és csak nagyon kis fokban lehet tudatos, akaratlagosan nem befolyásolható, illetve esetleg csak
egyes összetevői változtathatók meg, de ezek az egész kommunikációban kifejtett metakommunikatív
hatást nem módosítják. A metakommunikáció a személyiség állapotának hű tükre, hamis
metakommunikáció nem képzelhető el. A személyes viszonyjelzésen kívül a metakommunikáció
jelzéseket közvetít a személyiség érzelmi viszonyulásáról:
a.) a közlés tartalmához
b.) a közlés szituációjához
c.) a közlés jellegéhez, kulturális minősítéshez
4. Hogyan működik a tranzakció-analízis kommunikációs modellje?
Az én-állapot fenomenológiai vonatkozásban érzések összefüggő rendszereként, működési
vonatkozásban pedig összefüggő magatartásminták készleteként írható le. Az ilyen én-állapotok
korlátozott választéka mindenkinek rendelkezésére áll; ezek nem szerepek, hanem lélektani realitások.
a.) a szülőkre hasonlító én-állapotok
b.) autonóm módon, a valóság tárgyilagos értékelésére irányuló én-állapotok
c.) archaikus maradványokat képviselő, korai gyermekkorban rögzült, de még mindig aktív én-
állapotok.

Egy-egy emberi közösség minden egyes tagjában, minden pillanatban szülői, felnőtti vagy gyermeki
én-állapotok jutnak kifejezésre.
A társas érintkezés egységét tranzakciónak nevezzük. Ha két vagy több ember valamilyen társas
összejövetelen találkozik, egyikük előbb vagy utóbb beszélgetésbe kezd, vagy más módon jelzi, hogy
tudomásul vette a többiek jelenlétét. Ezt nevezzük tranzakciós ingernek. Erre egy másik személy
olyasmit mond vagy tesz, ami valamilyen módon ezzel az ingerrel kapcsolatos: ezt nevezzük
tranzakciós válasznak. Az egyszerű tranzakciós elemzés annak a megállapításával foglalkozik, hogy
milyen én-állapotok mozgósították a tranzakciós ingert, és milyenek váltották ki a tranzakciós választ.
A legegyszerűbb tranzakcióban mind az ingert, mint a választ az érdekelt felek Felnőttje adja. A
Felnőtt-Felnőtt tranzakcióhoz legközelebb a Gyermek-Szülő tranzakciók állnak. A tranzakciók
többnyire láncreakcióban követik egymást, minden válasz maga is ingerré válik. A kommunikáció
első szabálya, hogy a kommunikáció mindaddig simán gördül, ameddig a tranzakciók kiegészítő
jellegűek, ebből következik, hogy ameddig a tranzakciók kiegészítő jellegűek, a kommunikáció
elvben a végtelenségig folytatódhat. A kommunikáció keresztezett tranzakció esetén megszakad. A
dupla fenekű rejtett tranzakcióban négy én-állapot vesz részt, rendszerint flörtjátszmákban fordul elő.
A tranzakciókat eképpen osztályozhatjuk: - kiegészítő vagy keresztezett
- egyszerű vagy rejtett: - szöget bezáró
- dupla fenekű

3
A tranzakciók sorozatban zajlanak le. A sorozatokat nem a véletlen állítja elő, programozottak. A
társas tevékenység legegyszerűbb formái az eljárások és a rituálék. Egyesek közülük egyetemesek,
mások helyi jellegűek. A valóság meghatározható úgy, mint aminek két dimenziója van: egy statikus
és egy dinamikus. A statikus valóság magába foglalja az anyag összes lehetséges elrendezését a
világegyetemben. (pl. aritmetika) A dinamikus valóság meghatározható úgy, mint az összes
energiarendszer kölcsönhatás-lehetőségei a világegyetemben. (pl. kémia)
A rituálé külső társadalmi erők által beprogramozott egyszerű kiegészítő tranzakciók sztereotipizált
sorozata.
Az időtöltéseket jellemzően vendégségben „társas összejöveteleken” játsszák, vagy akkor, amikor
valamilyen hivatalos találkozó előtt a kezdésre várnak, a találkozó „kezdete” előtti várakozási
szakasznak ugyanaz a struktúrája és a dinamikája, mint a „vendégségnek” Az időtöltések alapul
szolgálnak az ismerősök kiválogatásához, és barátsághoz is vezethetnek. A szerep megerősítése
megszilárdítja az egyén beállítottságát, ezt nevezzük az időtöltésből származó egzisztenciális
előnynek. A beállítottság egyszerű állító kijelentés, amely az egyén összes tranzakcióját befolyásolja.
A játszma kiegészítő, rejtett tranzakciók folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előre
látható kimenetel felé halad. Csapdás, vagy trükkös lépések sorozata. A játszmákat két fő
ismertetőjegy világosan elkülöníti az eljárásoktól, a rituálétól és az időtöltésektől.
a. a rejtett jelleg
b. a nyereség
Az eljárások lehetnek sikeresek, a rituálék hatékonyak, az időtöltések hasznot hajtók, de
meghatározásánál fogva mind a három nyílt, járhatnak versengéssel, de sohasem konfliktussal, a
befejezés lehet feltűnést keltő, de sohasem drámai. Ezzel szemben minden játszma alapvetően
tisztességtelen, kimenetele pedig nem csupán izgalmas, hanem drámai jellegű.
A művelet olyan egyszerű tranzakció vagy tranzakciókészlet, amelyet valamely specifikus, tisztázott
cél érdekében kezdeményeznek. Ha valaki leplezetlenül bátorításért fordul valakihez, és azt megkapja,
az művelet. Ha valaki bátorítást kér, s miután megkapta, azt valamilyen módon a bátorító ellen
fordítja, ez játszma.
Egy-egy játszma lépései nagyjából megfelelnek egy-egy rituálé simogatásainak. A játékosokat, mint
minden játszmában, a gyakorlat itt is egyre ügyesebbé teszi. A fölösleges lépéseket kiküszöbölik és
minden lépésben egyre több célzat tömörül.

5. Melyek a verbális csatorna sajátosságai?

a kommunikációt úgy határozhatjuk meg, mint információk átvitelét egy feladótól egy címzetthez.
Ebből a meghatározásból következik, hogy bármely kommunikációnak négy fontos eleme van: - a
feladó vagy forrás, aki kódolja,
- az üzenetet,
- amely egy meghatározott csatornán kerül átvitelre
- a vevőhöz, aki dekódolja az üzenetet
Ezek fontos hatást gyakorolnak a kommunikációs folyamatra. Az üzenetnek csak egy adott, jól
meghatározott társas környezetben van értelme. A kommunikáció dinamikus, kölcsönös folyamat,
amely a korábban szerzett ismeretekre és a partnerek közös történetére épít. A nyelv a legtöbb
interakcióban jelen van. A nyelv néhány alaptulajdonsággal jellemezhető: - leválasztottság,
vagyis az a képesség, hogy a közvetlenül jelen nem lévő dolgokra utaljon
- nyitottság, vagyis az a képesség, hogy új
jelentéseket alkosson és kommunikáljon
- hagyományozás, vagyis képesség új
szimbólumok és üzenetek tanulására és kibocsátására
- kettős mintázottság, vagyis az a képesség,
hogy véges számú szavakból, szimbólumokból vagy összetevőkből végtelen számú lehetséges
üzenetet hozzon létre.

4
A nyelvtan a szintaxis tárgya az a rend vagy rendszer, amely szabályozza, hogyan kell a szavakat
egymáshoz illeszteni. A nyelv jelentést kommunikál. A szavak vagy morfémák a legkisebb
jelentésbeli egységek egy nyelvben, és egy nyelv jelentését a szemantika vizsgálja.

6. Hogyan épül fel a nem verbális csatorna struktúrája és melyek a funkciói?

A szóbeli üzenetek a személyközi kommunikációnak csak kis részét alkotják. Ha a nyílt szóbeli
kommunikáció valamilyen ok miatt nehéz vagy lehetetlen a beszédet helyettesítheti a nem verbális
jelzések bonyolult cseréje, a tekintet, a mosolyok, a gesztusok, a testtartás változásai. A nem verbális
üzenetek dekódolása és a rájuk adott reakció általában sokkal közvetlenebb és automatikusabb, mint a
szóbeli üzenetekre adott válaszok. A nem verbális üzeneteket gyakran kevésbé tudatosan értelmezzük
és követjük figyelemmel, mint a nyelvet. A nyelvi és a nem verbális üzenetek abban különböznek
egymástól, hogy a nem verbális jelzéseket általában gyorsabban küldjük és fogadjuk, kevesebb
tudatos kontroll irányul rájuk, és kevésbé követjük őket figyelemmel, valamint hatásosabban
kommunikálnak attitűdöket és érzelmeket, mint a nyelv.

A legtöbb köznapi érintkezésben a verbális és a nem verbális üzeneteket együtt használjuk, azonban
különböző célokkal. Ez a két kommunikációs modalitás általában összehangoltan, egymást támogatva
működik, például gesztusaink, tekintetünk és hangszínünk hangsúlyozza és finomítja a szavakban
kommunikált információt. A nem verbális üzeneteket általában olyan célokra használjuk, melyeket a
nyelv segítségével nem valósíthatunk meg könnyen. A nem verbális jelzéseknek öt főbb funkciója
van:
a.) a társas helyzet kezelése
b.) én-megjelenítés
c.) az érzelmi állapotok közlése
d.) az attitűdök kommunikációja
e.) csatorna - ellenőrzés

Általában a legtöbb attitűdöt mind verbálisan, mind nem verbálisan ki lehet fejezni.
Észlelt attitűd = szóbeli jelzések 0,07 + vokális jelzések 0,38 + mimikai jelzések 0,55

A szóbeli interakció általában erősen szervezett és strukturált, mivel a hallás csatornájának csak
nagyon korlátozott kapacitása van. A csatornavezérlés a nem verbális jelzéseknek a verbális csatorna
ellenőrzésében betöltött funkciójára utal.
A nem verbális üzenetek jelentése három elkülönült dimenzió mentén írhatók le:
a.) közvetlenség
b.) ellazulás
c.) aktivitás

A szemkontaktus egyike a rendelkezésre álló leggyakoribb és legerőteljesebb nem verbális

jelzéseknek. A szemek képe még a modern nyugati kultúrában is az egyik leghatékonyabb vizuális
szimbólum, amelyre az emberek automatikus figyelemmel reagálnak.
Az érintés az egyik legfontosabb nem verbális jelzés az élet korai szakaszában.
A kimondott szavakon kívül nagyon sok mindent kifejezhetünk a hangunkkal is. Amit mondunk az
szóbeli üzenet, ahogyan mondjuk, az a paralingvisztikai üzenet része.
Az interakcióban egész testünkkel kommunikálunk. A kommunikáció valamennyi nem verbális
csatornája közül leginkább talán a testnyelv felé fordult a nagyközönség figyelme. A gesztusok és
testmozgások áramát a partnerek finoman összehangolják az interakcióban. Egy beszélgetésben a
hallgató nem egyszerűen reagál a beszélő által kibocsátott jelzésekre, hanem aktívan elővételezik
ezeket a jelzéseket, úgy, hogy az összehangolt mozgásminták egyszerre, szimultán jelennek meg.
A gesztusok a testmozgások különleges osztályát képviselik.

5
7. Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen
kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába. Ennek a beleélésnek a
nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyek a
szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek
törvényszerűen. Az empátia általában két személy között zajlik le. Lehetséges az empátia akkor is, ha
szavak nem hangzanak el, csak a tekintetek kapaszkodnak egymásba, apró gesztusok vagy mimikai
mozgások figyelhetők meg.

Az empátiának van egysége, ez mozzanatszerű eseménysor, és ilyen mozzanatokból előállhat

hozamos folyamat. Az empátia sajátos oszcillációs, kétpólusú személyiségműködés.
Az empátia szintjei:

a.) A másik helyzetének átgondolása logikai behelyettesítés révén. A másik szemszögéből próbáljuk
meg szemlélni a dolgokat.
b.) A másik ember érzelemviszonyulás-sémáinak megértéséhez empátia kell, ennek során felismerjük
a másikban irántunk vagy más iránt élő érzéseket.
c.) A másik ember „promotív” megmozgató, befolyásoló kommunikációjának helyes értelmezése. A
promotív kommunikációk olyan megnyilvánulások, amelyek bizonyos információk közlésén kívül,
vagy amellett, még rejtett üzenetet is hordoznak.
d.) Érzelmi ellentmondások és kettősségek beleéléses megértése. ez már csaknem empátiás szint, a
másik emberbe való beleélés jelentős mélységét és intenzitását tükrözi. Ezen a szinten már az empátia
csaknem kizárólag olyan lelki tartalmakat ragad meg, amelyek az egyén számára csak legfeltűnőbb
élményjegyeiben tudatosak.
e.) A lelki folyamatok egyedi összefüggéseinek megértése. Ezen a szinten a másikban zajló kognitív
és érzelmi folyamatok belső logikája tisztázható, okok és következmények választhatók el egymástól.
f.) A másik ember lelki folyamataiban rejlő történetiség megértése. Élmények belső összefüggéseinek
múltba nyúló részéről, olyan történeti kapcsolatokról van itt szó, amelyek bonyolult pszichoanalitikus
értelmezések tárgyai. A beleélés ilyen esetekben gyermeki élménymódokat képes felszínre hozni.

Az empátia jelenségéhez szervesen hozzátartozik a kommunikációs kapcsolatban lévő személyiségek

viselkedése és a kommunikációs helyzetre vonatkozó alapállásuk. Ha a személyiség, akinek empátiás
megértése a cél, elzárkózik, igyekszik minél kevesebbet közölni, vagy pedig olyan közlésekre
hajlandó, amelyeknek a leleplezés vagy a félrevezetés a célja, az empátia nem tud kellően
kibontakozni.
Az empátia nagyon összetett pszichológiai élmény, sokféle folyamat vesz benne részt. Ezek a
folyamatok többnyire automatikus működések, a tudatban nem tükröződnek. Az empátia gyakorolható
és fejleszthető anélkül, hogy pszichológiai folyamatainak ismeretére szükség lenne. Könnyedén és
automatikusan gyakoroljuk, lehet fejlesztéssel is foglalkoznunk, anélkül, hogy tudnánk mi történik
ilyenkor bennünk. Ugyanígy az izmok működése és idegkoordinációja is hallatlanul bonyolult. Lehet
fejleszteni, lehet maximálisan hatékony állapotban tartani, ám az alapját képező folyamatokat és
élettani szintű működéseket nem lehet érzékelni, legfeljebb különleges körülmények között. Az
alapját képező kommunikációs folyamatok nem tudatosulnak. Az empátia lényegében a nem verbális
kommunikáció és a metakommunikáció jelzéseinek fokozott feldolgozásán alapul.