Professional Documents
Culture Documents
A Hipnozison Tul William W Hewitt PDF
A Hipnozison Tul William W Hewitt PDF
A HIPNÓZISON TÚL
t
ISSN 1216-5506
ISBN 963 7603 52 2
Örökös csatánkban
Döntéseket hozunk,
Ezzel támadunk.
És amikor megtétetett
Azon a végső hajnalon,
Visszakozni már nem tudunk.
<
BEVEZETÉS
E könyv a pszichikai tudatosság világába kalauzolja el az olva-
sót, s megtanítja arra, hogyan fordítsa e dimenzió törvénysze-
rűségeit saját és mások, végűi is az egész társadalom javára.
Az elme világa módfelett hasznos és hatékony. Mindenki
számára hozzáférhető, aki hajlandó az önfegyelem gyakorlásá-
ra és arra, hogy mindennap kevés idő ráfordításával fejlessze
intuitív pszichikai képességeit. Mindenki rendelkezik valami-
lyen adaggal ebből, ez bárkit születésétől fogva megillető jog.
A legtöbb ember vagy nem veszi tudomásul, vagy nincs tuda-
tában jelenlétének, s nem is tudja, hogyan használja.
Az ötödik fejezet e könyv lényege. E fejezet részleteiben írja
le azt a harmincrészes önsegélyező, útbaigazító programot,
amely fellebbenti a fátylat pszichikai tudatosságáról, mely
most megfejtésre kerül a mindennapos tudatosság előtt. így
egy sor szellemi feladaton keresztül pszichikai tudatossága ér-
tékes rutinná válik. A legtöbb fordulóhoz csupán húsz percre
van szükség. A harminc rész elvégzése után önből gyakorlott
médium lesz.
Ezt a technikát úgy terveztem meg, hogy egyénileg használ-
hassa . Mindössze egy kazettás magnetofonra és egypár olcsó
üres kazettára van szüksége. Természetesen úgy a legjobb, ha
valaki mással kívánja végigkövetni ezt a képzést. Különösen
hatékony férjeknek, feleségeknek, közeli barátoknak vagy zárt
csoportoknak. A partnerek egymásba vetett hite s ezen keresz-
tül annak megerősítése felbecsülhetetlenül fontos.
A pszichés erő olyannyira hatékony, hogy felelőtlen dolog
lenne rögtön e képesség fejlesztéséhez fogni anélkül, hogy tel-
jesen érthető képet kapnánk önmagunkról, az életről, az egy-
másra gyakorolt kölcsönhatásról, felelősségről, lehetőségekről,
jogokról és sok minden másról.
9
Epp ezért az ötödik előtti fejezetek azokat az ismereteket
tartalmazzák, melyekre szüksége van ahhoz, hogy felelősség-
teljesen biztosítsa sikerét az univerzum polgáraként.
A hatodik fejezet különleges, a végzősök számára íródott...
Végzős alatt olyasvalakit értek, aki az utasításaimat követve
végigcsinálja ezt a harmincrészes programot.
A „diplomás" fejezetben sokféle módozatot fogok felvonul-
tatni arra nézve, hogyan is kezdhetnék el használni újonnan
szerzett tudományukat a mindennapokban úgy, hogy közben
életükben és mások életében is az élvezet és a haszon fogalmai
is megjelenjenek.
Az utolsó fejezet, a végcél azt hangsúlyozza, miért is olyan
fontos a pszichikai előmenetel napjainkban.
Minden fejezetben példákkal illusztrálom a pszichikai gya-
korlat végtelen lehetőségét és használatát.
Célom, hogy segítsek felismerni a pszichikai élményeket, ta-
pasztalatokat előfordulásukkor.
Sok ember ismeri a pszichikai jelenségekkel kapcsolatos
olyan „szakszavak"-at, mint például távolbalátás, távolbahal-
lás, asztrális utazás, módosult állapotok, telepátia, pszichoki-
nézis stb... Ám azt kevesen értik, hogy miről is van szó való-
jában. Ez olyan, mintha mindennek ismernénk az árát, de az
értékét nem. Ez a könyv a dolgok értékének megértését segíti,
nem pedig szakszavakból álló szókincsünket bővíti.
William Hewitt
>
1. FEJEZET
ÖN
Ez a könyv önről szól. Önről személyesen. Milyen kölcsönha-
tás létezik ön és a környezete, ön és mások között. Hogyan ha-
tározza meg saját sorsát, saját sikereit vagy kudarcait. Hogyan
teheti életét tudatosan jobbá.
Ez a könyv önökről szól. Önökről gyűjtőnévként, mint a
társadalom alapeleméről, a családról.
Tagjai hogyan viselkednek... egyetértésben vagy diszharmó-
niában? Hogyan válhatnak kölcsönösen alkotóvá vagy rombo-
lóvá. Hogyan törekedhetnek tudatosan a család felé.
Ez a könyv önökről szól. Önökről kollektíve mint testület-
ről, hivatásról. Hogyan határozzák meg, hogy hasznos, alkotó
polgárrá válnak, vagy a társadalmon élősködő piócává.
Ez a könyv önökről szól. Önökről kollektíve mint nemzet-
ről. Hogyan gyakorol hatást polgártársaira és a világ más tár-
sadalmaira. Hogyan választhat, hogy alkotóelemként mássá te-
szi a világot, majd akcióba is lendül.
Mindezekben az önről szóló diszkussziókban csupán egy
„ön"-ről lesz szó... önről személyesen. Önről, az egyénről.
Tetteiről és döntéseiről szól. Kötelezettségéről és az önnel szü-
letett képességről, hogy végre is hajtsa azokat a kötelezettsége-
ket.
Ez egy „hogyan csináld" könyv. Hogyan gazdagíthatja saját
életét, gyarapíthatja az egész világot. Mindezt egyszerre? Igen,
mindezt egyszerre!
Ön igenis más. Jobb vagy rosszabb irányban, de ön mérhe-
tően s igazán más.
Hogyan? Azt mondja, már hallotta ezt? Lehet. Lehet, hogy
hallotta anélkül, hogy értette volna, vagy legalábbis teljesen
11
értette volna. Lehet, hogy hallotta, de nem volt teljesen vilá-
gos. Meglehet, hogy hasznát látja, ha még egyszer hallja más
szavakkal, egy más perspektívából és életének egy más szaka-
szában.
Valószínűleg nem lesz semmi rémisztően új ebben a könyv-
ben. És mégis azok a gondolatok, nézetek, melyek bemutatásra
kerülnek, egészen új megközelítést nyújthatnak, aminek hatá-
sára valami megmozdul mélyen önben, s cselekvésre ösztönzi.
Más szóval ez egy új aspektus, mellyel elméletileg ülepen bil-
lenti parazita énjét, hogy elmozduljon a legegyszerűbb eddigi
eseményektől valami megrázóan lenyűgöző felé.
Adjon esélyt önmagának! Olvasson tovább! Csupán pár órát
emészt fel idejéből, s lehet, hogy ez lesz a leghasznosabb idő,
amit valaha bármivel eltöltött. Ez a könyv a lehető legegysze-
rűbben mutatja be a „szükségest" és a „hogyant" a siker eléré-
séhez. Természetesen a valódi cselekvés már öntől függ. En-
nek módozatát ön választja meg.
Ha jobb életet szeretne biztosítani önmagának, gyermekei-
nek, barátainak, mindenkinek, akkor ez a könyv önnek szól.
Ha fütyül az egészre, ez a könyv akkor is önnek szól, mert egy
egészen új perspektívát fejleszthet ki, ami merőben új és izgal-
mas távlatokat tár fel, túl jelenlegi fantáziáján.
Használjuk együtt képzeletünket egy pillanatra!
Képzeljük el, hogy a föld összes elemi egységét és lakóit
egy kicsiny, gyönyörűen befestett tégla jelképezi. E milliárd
piciny tégla mindegyikét úgy erősítették óvatosan a helyére,
hogy a fold formáját adja. Mindegyik tégla más téglákat tart,
és cserébe más téglák támogatják.
Most képzelje el, hogy kint van a világűrben, és ezt a tégla-
építményt vizsgálgatja! Mit lát? A kőművesmunka tökéletes
glóbuszát. Színes téglák milliárdjait tökéletesen egymásra
utaltságban, hogy létrehozzanak egy glóbuszt, mely páratlanul
gyönyörű, szerkezetében ép és hihetetlenül erős. Oly tökéletes,
mint bármi, amit élete során látott.
Képzelje most azt el, hogy valaki egy kalapáccsal és egy vé-
sővel tönkretett egy piciny téglát, egy kis lyukat hagyva a
tömbben. Vajon még mindig ép ez a szerkezet? Minden bi-
zonnyal csekély mértékben megrongálódott, s mindemellett
12
gyengült. Ez a kis sebhely valamelyest csorbította a gömb
szépségét.
Most valaki elkezd munkálkodni egy légkalapáccsal, és itt
is, ott is sok millió téglát pusztít el, szörnyű himlőhelyeket
hagyva a felszínén. A szépséget szörnyű kár érte. Néhol a
szerkezet kétségtelenül csúnya. Az ép a tönkretett téglákkal
együtt elszivárgott. Sokmilliónyi tégla támogatása szűnt meg,
így további nyomás a teljes összeomláshoz vezethetne. Elegen-
dő nyomás további mállást, majd az egész gömb létének meg-
szűnését okozná.
Meg lehetett volna a gyönyörű gömb elpusztítását akadá-
lyozni? Természetesen! Hogyan? Egyszerűen azzal, hogy nem
gyengítjük vagy semmisítjük meg az egyes téglákat. Vagy leg-
alábbis nem kellett volna oly nagy számú téglát gyengítenünk,
amellyel az egész szerkezet stabilitását veszélyeztetjük.
„Ugyan már!", kiáltja most. „Ez egyértelmű! De mi közöm
van nekem ehhez? Azt mondta, ez a könyv rólam szól, és ar-
ról, hogyan gazdagíthatom az életemet, most meg téglákról be-
szél. Mi értelme van ennek?"
A lényeg az, hogy ön egyike ezeknek a tégláknak. Minden
emberi lény a bolygó felszínén része a szerkezetnek. Világunk
azonban nem téglák társadalma, mint ahogyan azt a metafo-
rámban használtam.
Ezt a társadalmat egyének építik fel. Egyének és egyénisé-
gek. Saját világunk téglái vagyunk, és e világ ereje és szépsége
közvetlenül tőlünk függ. Ön személyesen is befolyásolja vilá-
gunk épségét valamilyen módon.
„Na, ne vicceljen! Én csak egy idős hölgy vagyok, aki a tár-
sadalombiztosításból él. Az énáltalam gyakorolt hatás egyenlő
a nullával."
„Ugyan hagyd már, Mac! Én csak taxizom a Big Apple-ben.
A legtöbb beleszólásom abba van, hogy melyik útvonalon
menjek keresztül-kasul Manhattanben."
„Én csak egy elsős gimnazista vagyok. Még osztálytitkárnak
sem választanak meg, fontosabb dolgokról nem is beszélve."
Nem, nem tévedek. Önről beszélek, hölgyem, önről, taxiso-
főr úr és önről, fiatal első éves barátom. Minden ön a világban
- tekintet nélkül a szociális helyzetre, intelligenciára, gazdasá-
13
m
14
Mert azok, akik megakadályozhatnák vagy legalább kijavít-
hatnák a hibákat, nem tesznek semmit. Hogy korrektek le-
gyünk, passzívak tudatlanságuk miatt. Nem tudják, hogy van
választásuk, és nem tudják, hogy van elég erejük ahhoz, hogy
cselekedjenek.
Itt és most mondom önöknek - igenis, van lehetőségük, és
az erejük is megvan hozzá. Ez a könyv a lehetőségeket kutatja,
és megmutatja, hogyan fejlessze és gyakorolja erejét, hatalmát.
Hitler tömegméretű pusztítást idézett elő a világban, mert
téglák (emberek) milliói támogatták. Olyanok, akik nem tud-
ták, hogy van választásuk, és nem tudták, hogyan gyakorolják
velük született hatalmukat. Végül igaz férfiak és nők tömegei,
kiket oly csúfosan meggyaláztak, hogy felvették a harcot, még
több pusztítást okozva, hogy megállítsák Hitlert. így kellett
lennie. De az igazán szomorú, hogy ez a helyzet nem szükség-
szerűen jött létre.
Idézzük emlékezetünkbe, hogy egy téglát több téglának segí-
tenie, támogatnia kell annak érdekében, hogy egy jól szerve-
zett struktúrát alkossanak. - Jó téglák jó szerkezetet, hibásak
defektusokban gazdagot hoznak létre.
Önök is téglák, mindannyian azok vagyunk.
Van azonban egy jelentős különbség. Egy kőműves téglának
nincs választása, hogy hibás lesz-e vagy sem; a kőműves tudo-
mányában szerzett jártassága, valamint külső körülmények ha-
tározzák ezt meg. A kőműves téglájának nincs választása arra
nézve, hogy milyen szerkezetet támogat; ott kell támogatnia,
ahová rakják.
Mi különbözőek vagyunk. Mi, emberi téglák mindig dönthe-
tünk életünk minőségét és a társadalom nevezetű szerepünket
illetően. Problémák azért fordulhatnak elő, mert gyakran nem
ébredünk rá, hogy van választási lehetőségünk, valamint hatal-
munkban áll a döntéseket kivitelezni, és saját sorsunkat befo-
lyásolni.
Ön tégla. Egy tégla szabad akarattal és hatalommal.
E könyv megmutatja, hogyan engedje szabadjára döntéseit és
hatalmát, hogy életét abba a gyönyörű harmonikus szerkezetbe
építse, amire mindenki vágyik. Másfelől megtanulja, hogyan
15
építsen fel családi, nemzeti, nemzetközi szerkezeteket, úgy-
szólván kényelmes otthonából.
Viccelek? Nem. Ez így van, s lehet. Ez az igazság. Mindaz,
mit tennie kell, hogy felismerje ős használja... vele hömpö-
lyögni... ráhangolódni... megragadni, és mindezzel a világot
jobbá tenni.
Ön tökéletesen boldog? Valószínűleg nem. Valójában pedig
nem kellene boldogtalannak lennie.
Van gyűlölet a világban? Igen. De valójában nem kellene
lennie. Nincs olyan dolog a világon, ami nélkülünk létezhetne,
akár egyénileg, akár kollektíven vagyunk is okai. Nincs semmi
a világon, amit ne lehetne megváltoztatni vagy megjavítani, ha
mi akár egyénileg, akár kollektíven elhatározzuk, hogy meg-
tesszük.
Hogyan is kezdjünk hozzá...? Nos, ez meglehetősen egysze-
rű, de szilárd egyéni elkötelezettséget kíván. Ez a könyv elin-
díthatja önt, de az elkötelezettség már önön múlik.
Most biztosan azt várja, hogy elcsépelt, üres frázisok töme-
gét zúdítsam önre, mint például „írjon helyi képviselőjének ar-
ról, mit szeretne" vagy „gyakorolja szavazati jogát". Persze
ezek a dolgok is fontosak, de ennek a könyvnek semmi köze
sincs ilyenfajta megoldásokhoz. E könyv egy igazán lenyűgöző
hatalom birodalmába viszi el az olvasót. A hipnózison túlra,
ahol megtudja, hogyan formálja meg önnön valóságát. Hogyan
segédkezhet abban, hogy újjáalakítsa saját és a mások életét,
végül a világot s ami azon túl van.
Azoknak, akik olvasták előző, Hipnózis című munkámat, ez
a könyv lehetőségeket tár fel önök előtt olyan tapasztalatok
felé, amikről még csak nem is álmodtak.
Az önök számára is elérhető tapasztalatok közül jó néhány
rejtett értelmű; telepatikus kommunikáció, asztrális utazás, di-
rekt kommunikáció test nélküli, intelligens erőkkel, pszichés
jelenségek és mindazok, amelyek a paranormális jelenségek
kategóriájába tartoznak. Könyvem egy része elménk ilyen irá-
nyú használatával is foglalkozik.
Az elérhető közelségben levő jelenségek másik része gya-
korlati; a leghatékonyabb viselkedés mindennapi ügyünk inté-
zésében, hatékony energiával való feltöltődés elsajátítása, oly
16
módon, hogy életében érezhető változás történjék. A könyv
nagy részét az emberi elme gyakorlati hasznának szenteltem,
mert életünket most éljük, és elengedhetetlenül fontos, hogy
értsük és bánni tudjunk vele.
Az ezoterika és a gyakorlat nincsenek oly messze egymás-
tól. Egész összeegyeztethető, és végül egy fejezet e kettő ösz-
szevegyítéséről szól egy fantasztikusan erős építőerőbe.
2. FEJEZET
DÖNTÉSEK
Valójában ön két személy. Az egyik az individuális, aki élete
irányításáról határoz. Ezek az alternatívák a „melyik pár cipőt
vegyem fel", „mit egyek", „keressek-e új állást" skáláján mo-
zognak. Ezek azok a személyes alternatívák, amelyek közvetle-
nül s gyakran azonnal hatást gyakorolnak önre. Egyedül ön
felelős ezekért a döntésekért, és ön az, aki learatja termésüket.
Ha döntése szegényes, az eredmény nem kívánatos. Jó döntés
sel viszont csak pozitív eredményt várhat. Az ön döntéséről és
felelősségéről van szó.
Nem volna-e jobb, ha kevesebb személyes és több jó döntést
hozna? S mondja meg, nem volna-e még jobb, ha egyáltalán
nem lennének rossz döntései? Nem lenne jó, ha lenne rá lehe-
tőség, hogy kedve szerint növelje a lehetőségeit a jó döntések
érdekében?
Jó hírem van! Van rá lehetőség, hogy növelje lehetőségéit
kedve szerint, hogy jobb döntések születhessenek. Sőt még
nél is tovább mehet, és ténylegesen dönthet, hogy aztán valóra
válthassa elhatározását. Nem kell tovább reménykednie, hogy
a dolgok jóra fordulnak, mostantól ön fordíthatja őket jóra
A könyv nagy része pontosan ezzel foglalkozik.
A második személy önben egy kollektív egyén. Azaz ön tag-
ja egy olyan csoportnak, amely együttesen irányítja mentális
energiáját, s döntéseket hoz egy közös cél érdekében. Ez egész
egyszerűen lehet egy család, ami éppen vakációját tervezgeti.
Itt mindenki ismeri egymást, és teljesen személyes célért tevé
kenykednek. Döntésük eredménye azonnal érezhető személyei
és közvetlen hatásában.
18
Egy másik kollektív egyén tagja lehet egy számára teljesen
ismeretlen csoportnak. Például ön X. jelöltre szavaz egy nem-
zeti választáson. Döntése összeegyeztethető milliókéval, akik
szintén X.-re szavaztak. Ön nagy valószínűséggel nem ismeri
azokat, akik szintén őt választották. így az, hogy ez a döntés
hogyan érinti önt, sokkal összetettebbé válik, mint egy egysze-
rű perszonális döntés, mint például az, hogy „vajon elmen-
jek-e moziba ma este". E tárgykört a későbbiekben részltei-
ben is vizsgáljuk.
E kollektív egyén döntései minden ízében ugyanolyan fonto-
sak, mint az individuális egyéné. Ön ugyanúgy felelős kollek-
tív döntéseiért és azok eredményeiért.
További jó hír, hogy ön szintén kedve szerint növelheti le-
hetőségeit kollektív egyénének döntéseiben. Ez a könyv segít
önnek megérteni, hogyan.
Ha nem elégedett azzal, aki, ahol van, amit csinál, vagy
amerre élete halad, ne higgye, hogy másoké a felelősség.
Egyedül ön a felelős. És ön képes arra, hogy megváltoztassa
életének azon aspektusait, amelyek változtatásra szorulnak.
A fontos az, hogy igazán akarja. Legtöbben azt kívánják, hogy
bárcsak a dolgok másként lennének, de ez csupán annyi,
amennyinek látszik. Nem akarják eléggé a változást. A puszta
kívánság nem elég. Ahogy azt hőn szeretett, megboldogult
apám mondta: „Tedd kívánságaidat egyik kezedbe, a másikba
a szemetet. Figyeld meg, melyik lesz előbb tele."
Tehát ha csak kívánságokra támaszkodunk, az élet szemétjét
gyűjtjük össze.
A kívánság azonban jó kezdés a későbbi fejlődéshez mind-
addig, amíg túl akar jutni a kívánságok stádiumán. Kívánjon
valamit, alakítsa ezt át egy világosan körvonalazott konstruktív
álommá, szabadítsa fel álmát az intelligencia magasabb régió-
jába az eredményesség kedvéért, kövesse végig a lehető leglel-
kiismeretesebben, hogy álma valóra válhasson. És mindig tart-
sa álmát elméjének felszínéhez legközelebbi zugaiban, amint
lépéseket tesz azért, hogy megalkossa saját valóságát.
Azt mondja, elveszítette bal karját egy autóbalesetben, és azt
szeretné, ha a karját visszakaphatná. Hogyan teheti ezt a kí-
vánságot valósággá? Nos, szó szerint természetesen nem nö-
19
veszthet új kart, mert ez ellentmond a fizika, biológia törvé-
nyeinek.
A tengeri csillag képes új kart növeszteni, hogy pótoljon
egy elvesztettet, de ember nem.
Ez általános törvény. így közelebb léptünk egy nagyon fon-
tos szabályhoz; bármit is akar, hogy valósággá váljon életében,
összhangban kell lennie az általános törvénnyel. Ez a törvény.
Ez az igazság. Ez a helyzet.
Kaphatna műkart, vagy lehetősége szerint kérhetné valaki
segítségét, aki így egy másik karrá válna. De fizikálisan nem
növeszthet új kart. Mert kívánságainak követniük kell az egye-
temes törvényeket.
Hadd említsek egy példát arra, hogyan válhatnak valóra a
kívánságok!
Dolly Parton a legsötétebb szegénységben élt Tennessee he-
gyei között. Dollynak volt egy álma. Azt kívánta, hogy gazdag
és híres legyen, valamint hogy valaha jót tehessen a világban.
Ezután Dolly megalkotta határozottan körvonalazott, konst-
ruktív álmát. Megvizsgálta, mivel rendelkezik, amit felajánl-
hatna.
Tudott énekelni, gitározni és szöveget írni, örökölte családja
meleg szeretetét, és élénk emlékképei voltak a szegénységről.
Tehát arról álmodozott, hogy countryénekes és zeneszerző
lesz. Szabadjára engedte hát álmát, mindennél előbbre vette.
Azután Nashwille-be ment, ajtókon kopogtatott, meghallgatá-
sokon vett részt, demo felvételeket készített stb. Egyszóval,
megtett mindent, hogy álmát valóra váltsa. A többi már törté-
nelem. Dolly gazdag lett, s zenéjén keresztül rengeteg jót tett a
világban, melynek témája gyakran gyermekkori emlékeiből
táplálkozik. Ha csak kívánta volna mindezt, még mindig vala-
hol Tennessee hegyei közt élne nagy szegénységben.
Célja megvalósításához e négy tényező elengedhetetlenül
szükséges:
1. Kívánjon valamit.
2. Alkossa meg álmát (képzelje el kívánságát).
3. Adja át álmát elméje magasabb régiójába (hit és elkötele-
zettség), mialatt megőrzi megjelenített álmát (2-es pont).
20
4. Cselekedjen (kontrollálja és irányítsa álma valósággá vá-
lását).
Ezek alapján a formula a következő:
Kívánság+álom+hit+elkötelezettség+cselekvés=siker.
Eddig ez a könyv alapjában véve nem különbözik a többi
úgynevezett „siker"-könyvektöl. Premisszának állítottuk fel,
hogy ön képes megváltoztatni csaknem mindent saját világá-
ban, amit szeretne megváltoztatni, és leszögeztünk néhány
alapvető feltételt a változtatáshoz.
Most elindulunk egy más dimenzióba, hogy elképzeléseinket
foganatosítsuk.
E dimenzió, ahová hamarosan belépünk, a tudat megválto-
zott állapota, egy birodalom, amit én így nevezek: A hipnózi-
son túl.
FELELŐSSÉG
Mindannyian beleszületünk,
Tetszik, vagy nem;
A tudatlanság
Nem oldoz fel
A szégyenfolt fenntartása alól,
hogy nem tettünk eleget.
Életeink összefonódnak
finom egyensúlyban;
S feladatunk az életben,
hogy meghaljunk a segítés
fényében, s hogy Adományunk
Érdemes legyen.
A felelősség
mienk születéstől való joggal;
És a cselekvés
A tett pillanatában
Meghatározza értékünket
Az élet forgatagában.
3. FEJEZET
MEGVÁLTOZOTT
TUDATÁLLAPOT
Hipnózis a neve annak az eljárásnak, amely lehetővé teszi,
hogy megváltoztassa tudatállapotát egy kívánt cél érdekében.
A meditáció, az imádkozás és a szintre kerülés más-más mó-
dozatok ugyanezért az eredményért.
A fentiek közül mindegyik hatékony, ha érti, amit csinál, és
nem veszíti el hitét gyakorlás közben.
E könyvemben jól megleszünk a nevek nélkül, s csupán az-
zal foglalkozunk, hogyan változtathatja meg tudatállapotát, s
milyen cél érdekében.
Mindjárt az elején szeretném megalapozni a megváltozott tu-
datállapotok megértését. Két fő típusuk van. Egy hasznos és
egy káros.
A károsan megváltozott tudatállapotot szinte minden esetben
alkohol vagy drogok idézik elő. Ebben a helyzetben nem képes
kontrollálni saját cselekedeteit, még ha meg is van annak illú-
ziója, hogy igen. Fizikálisan és mentálisan is súlyos veszély-
nek van kitéve. Meglehet, hogy más intelligens energia keríti
hatalmába nem kis rémületére.
Kérjük, ne kísérletezzen a tudat megváltoztatásának ilyen
módszereivel, mert ha mégis, csak vesztenivalója van. Ez a
könyv semmi károsat nem támogat vagy tanít. A hasznos
irányban megváltoztatott tudatállapot az, amiről ez a könyv
szól.
Teremtőnk megadta a lehetőséget, hogy képesek legyünk
megváltoztatni tudatállapotunkat, és rendelkezzünk vele.
23
A megváltozott tudatállapotok jelenségeivel mindennap talál-
kozhatunk.
Azt fogjuk megbeszélni, hogyan érhetjük el tudatállapotunk
tudatos megváltoztatását, és hogyan használhatjuk fel ezt az al-
kalmat arra, hogy lépéseket tegyünk egy előnyös változásért
életünkben. Ezt a hasznos formát mindenféle gyógyszer és
drogok használata nélkül érjük el. Inkább tudatunk kontrollálá-
sára adatott természetes képességünket használjuk majd erre.
E könyv feltett szándéka, hogy segítse önt kiemelni függősé-
geiből, valamint rámutasson, hogyan veheti kézbe saját élete
irányítását, és hogyan élhet kényelmes harmóniában döntései-
vel. Nem szükséges többé mások szeszélyeinek alávetnie ön-
magát, s feladnia identitásának, álmainak, céljainak egy részét
csak azért, hogy másokat kielégítsen.
Elgondolkodott-e már valaha azon, hogy néhány házasság-
ban miért dűl a diszharmónia, a viszály, a boldogtalanság, míg
más házasságok harmonikusak, boldogok, és beváltják a hoz-
zájuk fűzött reményeket. Tisztában van-e azzal, hogy bárki él-
het harmonikus házasságban, ha tudja, hogyan. Tudja ön,
hogy igenis megvan a joga egy boldog, teljes élethez? És
mondja, vajon megállt-e egy pillanatra az utcán, hogy elgon-
dolkozzék azon, hogy az emberek miért képzelnek munkájuk-
ban a siker lépcsőfokain felfelé lépkedni? Gyűlölik munkáju-
kat, nem értik, mit várnak el tőlük, és a lehető legrosszabb vi-
szonyban vannak főnökükkel. Úgy tűnik, míg mások a legjob-
bat, a legjobb módon és a legjobb időben teszik.
Ezek az emberek szeretik munkájukat, fel tudják dolgozni az
elvárásokat, és jól kijönnek főnökükkel. Érti már, mindenki-
nek lehet olyan munkája, amit szeret és amiben sikeres. Meg-
van a joga, hogy élvezze azt, amit csinál, és sikert sikerre hal-
mozzon.
Gondolt már ön arra, miért betegek az emberek? Ha valami
járvány van, ők biztosan megkapják. Ha száguldoznak az or-
szágúton többedmagukkal, és autóbalesetet szenvednek, biztos,
hogy ők az egyedüliek, akik megsérülnek, vagy azok, akik a
legkomolyabban sérülnek meg, míg mások ritkán vagy egyál-
talán nem lesznek betegek, ők azok, akik sértetlenül hagyják
el a balesetek színhelyét, vagy soha nem is éri őket baleset.
24
I
25
érzett kötelezettségét, sőt gyakorolja is azt tapasztalata érdeké*
ben. A jog birtoklása teljesen értelmetlen a vele járó kötele-
zettség vállalása nélkül, ami igényléséhez szükséges.
Ez a könyv rávilágít a jogaira, utat mutat az önnel született
képességek fejlesztéséhez és használatához, hogy e jogok tisz-
tán, láthatóan a felszínre kerülhessenek, de az már teljesen ön-
től függ, hogy vajon elkötelezi-e önmagát, vagy sem.
Tehát jogosultságról, valamint velünk született képességek-
ről, felelősségvállalásról és döntésekről lesz szó, és mindezek-
kel kapcsolatos, a hipnózison túli tapasztalatokról.
Gyakran tekintik a hipnózist a tudat legfelső s egyben leg-
végső szintjének problémáink megoldásához céljaink elérése
érdekében. Egy erős dohányos hipnotikus kezelésen esik át,
majd abbahagyja a dohányzást. A hipnotizált páciens nem érez
fájdalmat műtétje alatt.
Egy született vesztes hipnotizálva győztessé válik. Mi képes
beárnyékolni ilyen látványos eseteket? Nos, a hipnózis bizo-
nyára lenyűgözően hasznos. Én magam is igénybe veszem kli-
nikai esetek megoldására, és hiszek nagymérvű hasznosságá-
ban. Meggyőződésem azonban, hogy a hipnózis csupán a kez-
det, s nem a végső szint. Túl a hipnózison csodával határos
teljesítményekre képes az ember, ahogyan azt a néhai Al Jon-
son mondta: „Még semmit sem láttatok!"
Saját felhőkarcolóink
26
tudatát reprezentálja, ahogy felnéz, látja, hogy a toronyház te*
teje belevész a felhőkbe és azokon túlra. Éppoly végtelennek
tűnik, mint elménk.
Menjen most be az épületbe, és nézzen körül! A földszinten
áll, ami tele van irodákkal. Az egyiken az „önvédelem", a má-
sikon „élelem", a harmadikon a „lakhely", a negyediken „biz-
tonság", ötödiken a „gyermeknemzés" táblái függnek. Ahogy
végignéz ezeken a táblákon, rá&red, hogy elméjének ez a
szintje az élet megélésének és túlélésének alapvető szükségle-
teivel van feltöltve. Ez az emelet nagyon ismerős.
Nem messze egymás mellett áll két liftajtó. Az egyik csak
lefelé, a másik csak felfelé közlekedik. Szálljon hát most be a
lefelé indulóba. Miután leért az alagsorba, engedje, hogy az
ajtó kinyíljék. Ne szálljon ki, csak belülről kukkantson kii
„Önzéssel, erőszakkal, gyűlölettel, büszkeséggel" bélyegzett
ajtókat lát, s még többet, hasonlóan önben rossz érzést keltő
feliratokkal. Hirtelen rádöbben, hogy ez önmagának egy mé-
lyebben fekvő darabja, és régebben igen sokszor járt már itt, s
túlságosan is ismerős itt önnek, de egyáltalán nem érzi jól magát.
Érzi a negatív feszültséget a levegőben, s megesküszik, hogy
soha többé nem tér ide vissza.
Csukja be a lift ajtaját, és zárja be a szint bejáratát! Ejtse le
a kulcsot a lift és a liftakna közötti résbe! A kulcs nyomban
aláhull az aknába, ahonnan már nem tudja visszaszerezni. Tér-
jen hát most vissza a földszintre! Szálljon ki, és egy erős, tör-
hetetlen lakattal zárja le az ajtót! Többé már nem fogja a lefelé
induló liftet használni.
Most szálljon be a másik liftbe, s menjen fel az első emelet-
re, nyissa ki az ajtót, és figyelje az ajtókon fíüggő táblákat!
„Alom", „előérzet". Ezek mind ismerősök, már járt itt. Több
ajtó is van ezen a szinten, de tábla nélkül. Még nem tudja, mi
van mögöttük.
Szálljon be ismét a liftbe, és menjen fel a második emeletre!
A bejárati ajtó zárva van, így nem láthatja, mi is van itt. Elha-
tározza, hogy egy napon megtalálja az ajtó kulcsát.
Menjen vissza a földszintre! Tudja már, hogy vannak termé-
szetüktől fogva alantas tulajdonságai, amelyeket soha többé
nem akar átélni.
27
Tudatába került felsőbb énjének. Azt is megtudta, hogy száz
meg száz szintje van felsőbb énjének, amik még zárva vannak
ön előtt, de megesküszik, hogy megtalálja a módját, hogyan
szerezzen némi tapasztalatot azokról a szintekről is.
Sétáljon ki, és nézzen vissza erre a mérhetetlenül magas
építményre! Csupán egy csöppnyi kirándulást tett elméjébe
Többre van szüksége.
Az ötödik fejezetben átfogó hasznát vesszük ennek az épü-
letóriásnak és liftjének.
Meg fogja tanulni kinyitni és megélni minden kívánt szintjét
felsőbb énjének.
Minél magasabbra és magasabbra emelkedünk felhőkarco-
lónkban, hihetetlen, már-már ezoterikus élményekkel találko-
zunk.
Valamelyik szinten kielégíti majd minden tudatos megisme-
rését, a következő szint már a tudatalattié. Még valamivel ma-
gasabban szembe kerül majd a minden tudatost meghaladóval.
Fejlődésének csak egyetlen határa lehet, amelyet ön szab ki.
Ha nem akar túljutni a 20. emeleten, nem fog. A legfelső
szint, a teljes megvilágosodás, tudás, beteljesedés és megvaló-
sulás.
Az űt
28
Béta
Alfa
Téta
Delta
Alvási periódus
29
igénybe, majd 30-90 percig marad az agy deltában. Ekkor
visszatér tétába, majd alfába, ahol álmodik egy ideig, azutáq
ismét le tétába s fel alfába, hogy tovább álmodjon.
Egy nyolc órai alvási periódusban 30-90 percet tölthet deltá-
ban, 30-60 percet tétában, a fennmaradó időt pedig alfában.
Ez egy átlagos alvási periódus. Természetesen ez személyről
személyre, de éjszakáról éjszakára is változhat. Megjegyzendő
azonban, hogy tudatállapotunk megváltozott állomásain napon-
ta keresztülmegyünk.
Még akkor is, amikor ébren van, néhány tovatűnő pillanatra
alfába és tétába merülhet.
Például ráüt az ujjára, miközben egy szöget ver be a falba.
Az agy tétában raktározza el a fájdalmat. Vagy mondjuk tanul,
és megpróbálja memorizálni a megtanulandókat. A semmibe
bámul, hogy agyába vésse az anyagot... alfában.
Képi megjelenítés
30
A mesterlövész
Hogy megfelelően praktizáló médium (pszichikus) legyen,
mesterlövészként kell tudnia bánni elméjével.
Vadnyugaton a mesterlövész addig gyakorolt szakadatlanul,
amíg szeme, ösztöne, a keze és a fegyver eggyé nem váltak.
Elérte azt a pontot, amikor már agya nem gondolkodott. Egy
fantasztikusan beállított készülékként funkcionált, ami precízen
s gyorsabban cselekedett a gondolatnál.
Ugyanezt kell tennie elméjével. Egykor majd olyan gyorsan
változtatja tudatállapotát, ahogy a mesterlövész rántja elő a
pisztolyát. Oly precízen tölti majd be agyát tudatállapotának
kívánt szintje, mint a cél a vadnyugat emberéét. Amikor telje-
sen eggyé válik önmagával, akkor lesz mestere elméjének. Ne
várja, hogy e könyv elolvasása mesterré teszi! A mesteri foko-
zat elérése egy életet, sőt többet is követelhet.
E könyv átnyújtja önnek a precíz fegyvert, megtanítja, ho-
gyan használja, és segít érzékszerveinek megélesítésében egé-
szen az élénk tudatosságig. De gyakorolnia önnek kell.
A hangsúly elsősorban ezen van, s itt vezet az út „az agy mestere
címhez, a gyakorlás mechanizmusa pedig a képi megjelenítés.
Az elme
PSZICHIKAI JELENSÉGEK
Az előző fejezetekben arról beszéltünk, mik is azok a pszichés
jelenségek általában véve. Az ötödik fejezetben megtanulhatja,
hogyan váljék médiummá (pszichikussá). De mi is pontosan az
a pszichés jelenség?
Pszichés jelenségek a paranormális gyakorlat széles skáláját
ölelik fel. Csak hogy néhányat említsünk: telepatikus kommu-
nikáció, testünk elhagyása, pszichés gyógyítás, kommunikáció
test nélküli entitásokkal. (Néhányan szellemeknek hívják őket,
de én inkább entitásoknak vagy testtől megszabadítottaknak ne-
vezném.) Ez csupán egypár a sorból. Egyáltalán nem fontos,
hogy megnevezzük vagy kategorizáljuk őket. Igazán az a fon-
tos, hogy megértsük a pszichés világ természetét, és azt ho-
gyan hasznosítsuk.
Volt már olyan ösztönös megérzése, hogy valamit meg kel-
lene vagy éppen nem kellene megtennie? Ha követi ösztöneit,
boldog lehet, mert egy hasznos információt kapott. Ha viszont
fejébe veszi, hogy ösztönének semmi értelme, és homlokegye-
nest az ellenkező utat választja, egy kis idő elteltével megbán-
hatja, Ez egy igazolható pszichés jelenség. Elméje magasabb
régiójából az ön számára hasznos információkat kapott,^ hogy
ezek alapján cselekszik-e vagy sem, az már öntől függ. Általá-
ban ha már szokásszerűen semmibe veszi megérzéseit, helyes
megítélés, méltánylás hiányában ezek megszűnnek. így aztán
ön magára marad, mert elvágta magát egy értékes információ-
forrástól. Természetesen újjáépítheti a kommunikációnak ezt a
mezsgyéjét azzal, hogy végigkíséri könyvünk harmincrészes
programját (ötödik fejezet).
32
Ha megszokja és követi megérzéseit, elméjének magasabb
tartományaiból egyre több információt kap majd.
Megtörtént-e már önnel, hogy az, akit épp akkor akart fel-
hívni, telefonált önnek? Ez is egy igazolható pszichés jelensé-
ge a telepatikus kommunikációnak két elme között. Jegy esze
meg, véletlenek nincsenek! Volt már olyan érzése, hogy ami
önnel történik, azon már egyszer keresztülment? Ez a déjá vu
érzése, és ez szintén igazolható pszichés tapasztalat. A követ-
kezőkben megadjuk a jelenségek feltehető okait:
1. Előző életben hasonló vagy ugyanez játszódott le önnel.
Minden, ami eddig történt önnel, agyában gondosan elraktáro-
zásra került. Ebben az életében hasonló dolog előfordulása
életre hívhatja valamely előző életében tapasztaltakat.
2. Elméje előreszaladt egy időben még távolabbi esemény
félé, és rögzítette azt. így amikor megtörténik, visszajátszás-
nak tűnik az egész.
Ezek a jelenségek elég általánosak, és megvan az esélye,
hogy ön már találkozott velük.
Hogy részletesebben és specifikusabban meg tudjuk határoz-
ni tárgykörünket, e fejezetet annak a néhány esetnek bemutatá-
sára szánom, amit én éltem át. Tapasztalataim nem ölelik fel a
pszichikai világ minden zugát, de könnyű megértését elősegí-
tik.
Mindenki átesett már ilyen élményeken. Egyesek informá-
ciókat hallanak, mások éreznek, tudatában vannak valaminek,
megint mások képesek mentális üzenetek küldésére, befogadá-
sára. Néhányan kitűnően tudnak entitásokkal kommunikálni,
vagy a megismerés széles skáláját átélni, mások csupán néhá-
nyat. Ne szegje kedvét, ha a oszichikum világából néhány je-
lenséget nem képes megélni. Ón egy speciális csatorna, és szü-
letésétől fogva adott saját területén fog mozogni.
Legyen hát elégedett önmagával és azzal, amit megkaphat.
Egy korábbi fejezetben említettem, hogy rejtett értelmű és gya-
korlati tapasztalatok egyesíthetők egy hasznos cél érdekében.
Az alábbi történetek közül néhányban meg fogják látni, ho-
gyan használtam pszichikai csatornán keresztül érkezett infor-
mációkat, hogy azokat e világi problémák megoldására fordít-
sam.
33
Első tudatra ébredésem
34
Nem értettem, mi történik, de túlságosan valóságosnak és
elevennek tűnt az egész, hogy az ember csak úgy szó nélkül el-
menjen mellette. Felálltam, odasétáltam az ajtóhoz, és becsuk-
tam. Aztán magam alá húztam egy széket, s leültem Harry
mellé.
- Harry, nincs olyan személyes problémája, amiről beszél-
nünk kellene? - kérdeztem.
- Nincs! Ugyan! Minden rendben - felelte, de látható ide-
gessége felfedte, hogy nem mond igazat.
Majd a képek ismét előjöttek, és elhatároztam, hogy félreté-
ve minden elővigyázatosságot, egyenesen rákérdezek.
- Tegnap megpróbálta megölni magát?
Harry elsápadt, aztán sírni kezdett. Hagytam, hogy kijöjjön
magától, nem erőltettem.
- Hogyan tudta meg? - nyögte végül. - Rose felhívta...
ugye?
- Nem, nem hívott föl, nem számít, hogyan tudtam meg, az
a fontos, hogy...
Belém fojtotta a mondatot egy másik képsor.
Harry ismét öngyilkosságot követ el a következő vasárnapon
egy pisztollyal, ezúttal sikeresen. Olyan terve volt, amit úgy
tűnt, semmi sem hiúsíthat meg.
Végül befejeztem félbehagyott mondatomat:
- ...hogy ne tegye meg, amit tervez jövő vasárnap.
- Jézusom! Honnan tudja? - Ismét remegni és sírni kezdett.
Amikor visszanyerte lélekjelenlétét, beszélni kezdtem, sza-
vakat mondtam, amiket valaki vagy valami rajtam keresztül
közvetített. Éreztem, amint ez az idegen eredetű intelligencia
átáramlik rajtam, a fejem búbján keresztül. Úgy tűnt, mintha
minden szó kimondásával tovább közvetíteném ezt az intelli-
genciát.
- Harry, tudom, hogy nagyon fájdalmas az élete, és hogy
meg akar halni. Ez a maga élete, tehát ha úgy látja jónak, vá-
laszthatja a halált, megvan a joga hozzá. Am ugyanakkor az
élethez is joga van. S maga sohasem kutatta ezt a jogot. Teszek
egy ígéretet magának. Ezenfelül szeretném, ha minden délután
bejönne az irodámba egy és három között, hogy elbeszélges-
sünk. Ha két hét letelte után még mindig öngyilkos akar lenni,
35
I
36
Második tudatra ébredésem
37
elcsöndesült. Bután éreztem magam. Semmit sem tudtam az ér-
téktőzsdéről.
Hogy elkerüljem a kellemetlen helyzet további rosszabbodá-
sát, megkértem Dont, soroljon fel néhány lehetőséget.
ö elkezdte, de semmit sem értettem az egészből. Aztán mel-
lékesen említett egyet, amiről még sohasem hallottam. Ekkor
csattant fel ismét a hang.
- Ez az!
- Fektesd az összes pénzemet ebbe! - mondtam.
- Bili, neked teljesen elment az eszed, a lehető legnagyobb
rizikót vállalod ezzel. Egy szempillantás alatt elveszíthetsz
mindent! - Újabb húsz percig próbált eltántorítani döntésem-
től, végül engedett és elfogadta a vásárlási megbízást. Pénzem
a dél-afrikai aranyüzletben feküdt.
Epilógus: Két nappal később mintha kicsúszott volna a talaj
a négyszáz dolláros részvények alól, amiktől sikeresen meg-
szabadultam. A részvényárak százkilencven dollárra zuhantak
egyetlen nap alatt. Jó néhány évbe tellett, míg a társaság magá-
hoz tért a krachból.
Néhány nappal később az Amerikai Egyesült Államok kor-
mánya feloldotta az arany árának befagyasztására vonatkozó
korlátozásokat, és az azonnal emelkedni kezdett. Öröm volt
nézni, ahogyan a pénzem gyarapodott. Több mint hat hónap
telt el sikeres tranzakcióm óta, amikor a hang újra jelentkezett.
- Adj el! - Egyetlen tovább vesztegetett perc nélkül eladtam
mindent: fantasztikus haszonnal.
Aztán előre nem látható módon reorganizáció és keményke-
zű politika miatt távoznom kellett a társaságtól tizennyolc évi
szolgálat után.
A részesedésből származó haszon lehetővé tette, hogy a kö-
vetkező négy évet utazással, tanulással töltsem, hogy hivatalos
hipnotizőr legyek, könyveket írjak, és hogysikeres szerző és
előadó váljék belőlem. Életem tehát teljesen irányvonalat
kapott, minden lépésemet pszichikai útmutató Irta elő, és ta-
pasztalataim megsokszorozódtak a felsőbb tudat régiójában.
Ebben a könyvben eseteim remélhetőleg elősegítik majd hala-
dásukat, de ez a könyv csupán a jéghegy csúcsa
38
A mozdony
Nem mindegyik pszichés jelenség olyan mélyreható, mint a
fentebb leírtak. Sok csupán erős megérzésekre korlátozódik.
Mintegy húsz évvel ezelőtt a feleségemmel és három gyer-
mekemmel egy New York állambeli kisvárosban éltünk. Az
élet a helyi VFW körül folyt, ami nagyon aktívnak bizonyult.
A VFW szerzet egy kimustrált mozdonyt, és rendbe hozta,
hogy felvonulásokon használhassa. Dízelmotort tettek be, az
abroncsokra strapabíró teherkocsigumik kerültek, a szerkocsit
pedig utastérré alakították át. A hivatalos vezető egy barátom
volt, akit a későbbiekben Nelsonnak fogok hívni.
Egy nap Nelson a házunk előtt állt a mozdonnyal, felesége
és egy másik - általunk nem ismert - pár társaságában. Azt
akarta, hogy mi is szálljunk be, és menjünk el egy kis kirucca-
násra. Feleségem és a gyerekek nagyon örültek. Ekkor amint
fel akartam lépni a lépcsőn, a félelem rossz előérzete kerített
hatalmába. Tudtam, hogy baleset történik majd. Gyorsan visz-
szaléptem, de a feleségem és a gyermekeim nem akartak le-
szállni. Mindenki gúnyolódott elővigyázatosságomon. így el-
hajtottak.
Mire kihoztam az autót a garázsból, a mozdony már eltűnt
egy domb mögött. Utánuk indultam.
Az első kanyar után a dombtetőn utolértem őket, a mozdony
egy villanyoszloppal az oldalán egy árokban feküdt. A hölgy
feje, aki a feleségem mellet ült, erősen vérzett. Valószínűleg a
kidőlt villanyoszlop egy darabja sérthette meg. Hál* istennek
senki más nem sérült meg.
A hölgyet rögtön orvoshoz vittem, és mindenkit a házba
szállítottam egy rögtönzött összejövetelre. Sérülése nem volt
súlyos, így később ő is csatlakozott hozzánk. Mindent egybe-
véve nem volt komoly az ese.
Akkor miért kaptam pszichikai figyelmezteést? Valószínű-
leg én ültem volna a feleségem mellet, ha mégis elmegyek,
így teljesen egyértelmű, hogy én sérültem volna meg.
Eseek tucatjait tudnám felidézni, amikor egy ilyen megérzé-
sen múlott a testi épségem. Nem fogom önöké untatni ezek-
kél. Ez az incidens jól bemutatta a pszichikai jelenségek egy
39
nagyon finom, megmagyarázhatatlan, ugyanakkor számunkra
előnyös fajtáját. Úgy tűnik, intelligenciám felsőbb része jól vi-
seli gondomat. Önökkel is így lesz, ha hagyják neki.
Takra
40
gást, sem daganatot, sem elszíneződést. Úgy tűnt, minden
rendben van. A következő reggelen elvitte az állatorvoshoz,
ahol kórlapjára, a „teljesen egészséges" bejegyzés került.
„Biztosan valami késleltette a gyógyszer hatását", mondta
az orvos. „Erre még sosem volt példa. De hát akkor mi más
okozhatta?"
Tényleg, mi más? Amit itt leírtam, mind megtanulhatja az
ötödik fejezetből. Fontos a pszichés gyógyításban, hogy telje-
sen szimbolikusan tegye azt, ami önnek legtermészetesebb,
hogy a hibát helyrehozhassa.
Például tegyük fel, hogy sárga foltokat észlel egy beteg má-
jon. Egyszerűen lefújja a homokot egy erős homokfüvóval, és
űjra festi a máját az eredeti színére. Vagy kezelhet vérrákot,
ezernyi ráksejttel táplálkozó piranhát képzelve a páciens váré-
be. Az elzáródott belet egy légkalapáccsal tisztíthatja ki. Egy
tönkrement ideget egy érzékeny dróttal helyettesíthet. És még
sorolhatnám. Az ön erőteljes képzeiőereje és képi megjeleníté-
se által lendül pszichikai ereje munkába, mindezt persze tétá-
ban. Légkalapácsot képzel el, amint kitöri az eltömődést, de az
ön és a páciens agya mindezt természetesen gyógyulási folya-
matra fordítja át.
Apa bombatölcsére
41
Épp akkor fordult meg és nézet vissza oda, ahonnan jött,
amikor egy tüzérségi akna becsapódott a tölcsérbe. Mindenki
meghalt.
Apa hallgatott felsőbb tudatára, és megmenekült a haláltól.
Szellemes találkozás
42
veszi a bolt irányítását, amíg egy új vezető fel nem tűnik, és az
ügy elsimul.
Feleségemet és engem kért meg, hogy lássuk el ezt a felada-
tot. Vonzó fizetést ajánlott fel, s mivel épp egy héttel azelőtt
fejeztem be egy szerződés összeállítását, igent mondtunk. Né-
hány hónapig mi lettünk a tulajdonosok. Megkaptuk a kulcsot,
és a következő nap megnyitottuk az üzletet s ezzel együtt éle-
tünk legérdekesebb szakaszát. Az utcai ajtó egyenesen a bolt-
helyiségbe nyílt. Hátul egy ajtón keresztül egy kis irodába ju-
tottunk, asztallal, székekkel, telefonnal, egy ötfiókos aktaszek-
rénnyel és pvc-vel bevont pihenőszékkel. A sarokban könyves-
dobozok tucatjait találtuk.
Az első hét nagyon szörnyű volt. Meg kellett tanulnunk az
üzlet minden csínját-bínját, és a leltárt is fel kellett vennünk.
Lisa barátai és a vevőkör telefonált, vagy bejöttek, hogy ér-
deklődjenek halála körülményeiről, a temetésről. Ellenőriztem
a pénzügyi helyzetet. Gyorsan megtudtuk, miért is van az iro-
dában az a két pihenőszék. A munka kemény volt, és hosszú,
és néha-néha szükségünk volt némi pihenőre.
Lisa volt férje is bejött, hogy néhány, az üzlethez nem tarto-
zó személyes holmit elvigyen. Kedves embernek tűnt, de nem
nagyon bánkódott felesége halála miatt. Még ha ő és Lisa kü-
lön is éltek egypár hónapig, azt hittem, azért érez valamit.
Második hét hétfőjén egy meglepetés várt ránk. Az ötfiókos
aktaszekrény összes fiókja ki volt húzva, tartalmuk a földre
szórva. Amennyire meg tudtuk ítélni, semmi sem hiányzott.
Mivel csak nekünk volt kulcsunk, és erőszakos behatolásnak
nyoma sem volt, teljesen meg voltunk zavarodva.
Másnap könyvek hiányoztak a polcról, és a földön hevertek.
Harmadnap éppen ebédeltünk a feleségemmel, Dee-vel, ami-
kor hallottuk kinyílni és becsukódni a bejárati ajtót. Dee ki-
ment, hogy kiszolgálja a vevőt, de senkit sem talált a boltban.
Néhány könyvet valaki ismét kihúzott a polcról.
A rákövetkező nap az előző teljes megismétlődése történt.
Ekkor már az utcára is kirohantam, hogy megnézzem, ki tré-
fálkozik, de ismét nem láttam senkit.
Kisebb-nagyobb szünetekkel ez folytatódott. Dee biztos volt
benne, hogy valaki figyeli. Érezte.
43
Egyszer észrevetem, hogy az íróasztalnak kihúzható az író-
táblája. Kihúztam minden különösebb ok nélkül, és elhűlten
láttam, mi van ráragasztva. Fényképek Lisáról és Fernröl,
amik összeölelkezve ábrázolták őket, elárulva, hogy viszonyuk
bizony több volt, mint munkatársi vagy baráti. Találtam még
szexuálisan meglehetősen nyílt verseke is. Ez magyarázta,
miért is távolodott el Lisa annyira a férjétől, a férj hűvös visel-
kedése halálát illeőten és Fern depresszióját. Ez szöge ütött a
fejembe. Vajon ez az, amit hívatlan látogatónk keresgél?
Attól a pillanattól nem tett több látogatást az a valami (vagy
valaki?) mindaddig a napig, amikor ügyvéd barátom bejelen-
tette, hogy a következő hónap elejétől új tulajdonosra van kilá-
tás. A vevőt Maggie Johnsonnak hívták.
Másnap hátul voltam, s mély tétabeli utazást tettem. Felesé-
gem eközben kiszolgált.
Hallottam, amint a szomszédos szék pvc bevonata olyan
hangot ad, mintha valaki leült volna rá. Tudtam, hogy senki
sem lépett be a szobába, így gondolatban megkérdeztem.
- Ki az?
- Lisa - jött a gondolatbeli válasz.
- Miért... mit kíván?
- Azt akarom, hogy kitakarodjék a könyvesboltomból.
- Miért?
- Mert maga férfi.
- Nem végzem jól a munkámat? - kérdeztem.
- De igen, nagyszerűen intézte az ügyeimet, de most már
menjen innen!
- Biztos lehet benne, hogy a hónap végén elmegyek - vála-
szoltam intellektuálisan. - Rendben?
- Jó. Ki veszi át a boltot?
- Az előjogot egy bizonyos Maggie Johnson vette meg.
- Maggie Johnson? Nem engedem azt a nőt a könyvesbol-
tom közelébe. Teljesen alkalmatlan.
- Lisa - mondtam halkan maga halott, itt már semmi ke-
resnivalója, menjen és nyugodjék békében!
- Nem, nem megyek. Ez az én üzletem. Ha Maggie Johnson
idejön, hat hónap alatt tönkreeszi ezt a helyet.
Aztán Lisa elment, és én személy szerint sosem találkoztam
44
vele ismét. De a történetnek még nincs vége. Felhívtam a bará-
tomat, és elbeszéltem Lisával történt találkozásomat, ö és egy
hivatásos médium átjöttek. Mindketten érezték a negatív ki-
sugárzást. Megkísérelték Lisát kiűzni a házból... sikertelenül.
A következő napokban az üzlet leállt. Csupán harmincöt
dollárnyit adtam el.
Aztán Maggie Johnson átvette az üzletet, a vásárlók elma-
radtak, majd hat hónap után csődöt jelentett.
Testen kívül
45
sze félé vette az irányt, és többé már nem éreztem puffadtnak
magam. Szép lassan kihozott bennünket tétából, majd kérte,
nyissuk ki szemünké.
- Volt valakinek valami szokatlan élménye? - kérdezte.
Senki sem emelte fel a kezét, bár én tudtam, hogy ezt kellet
volna tennem, mégis olyan butának éreztem az egésze.
- Igen, egyvalakinek volt szokatlan élménye - folytatta
Marcia. - Elmesélné, Bili?
Tehát mégsem képzelődtem. Csodálkoztam, majd előadtam
tapasztalataimat.
Marcia mosolygott. Megmagyarázta. Kiszállt a testéből,
körbesétált (mialatt teste a szoba első részben maradt), és por-
hüvelyem belsejében leült egy darabig.
Gyógyító kezek
46
- Nem is ismerem őket - mondtam. - Nem tudom, mit te-
gyek.
- Csak tárcsázz, majd kitalálod, mit mondj!
A feleségemnek soha nem tudtam neme mondani, hát úgy
tettem, amint kérte.
Csak úgy mellékesen később kiderült, hogy a feleségem elő-
zőleg már megbeszélte mindezt Nancyvel. Ez is megmagyaráz-
ta, hogy miért voltak olyan hamar készen, és jelentek meg há-
zunknál félórán belül .
Tom fizikai állapota ijesztő volt. Száznyolcvanőt centis ma-
gasságához mindössze ötven kilót nyomott. Alig volt hús rajta.
Szinte csak feszes sápadt bőre borította csontjait. Szeme be-
esett, fénytelen volt, s nem is járt, csak vonszolta egyik lábát a
másik után, amik már amúgy is túl gyengék voltak, hogy kóro-
san lesoványodott testét elbírják. Vállai esettek, s mindkét kar-
ja tele gennyedt varasodásokkal. Az injekciók tömegének he-
lyei. Még arra sem volt elegendő energiája, hogy a hegesedési
folyamat bevégeztessék.
Most már értettem, miért volt az orvos véleménye az, hogy
Tom a műtét esetén az asztalon halna meg. Átfutott az agya-
mon, hogy láttam már egészségesebbnek látszó hullát is.
Mind a négyen a nappaliba ültünk le beszélgetni.
Fogalmam sem volt, mit csináljak vagy mondjak. Bár egy
körvonalaiban igen halvány elképzelésem volt, hogy hipnoti-
zálhatnám, de aztán rögtön elfeledtem ezt az ötletet, amikor
beszélni kezdtem hozzá. Hatvanöt százalékos halláskárosult
volt mindkét fülére. Amikor pont szemben ültem vele, és las-
san kiabálni kezdtem, körülbelül minden harmadik szót értette.
Most mi legyen? Nem hipnotizálhatok valakit, aki még csak
nem is hallja, amit mondok. Utasításokat írni pedig nevetséges
lenne.
Szóval azt tettem, amit mindig, amikor nem tudtam, mit csi-
náljak. Hátradőltem, ellazultam, és tétába süllyedtem. Gondo-
latban egy szót ismételgettem felsőbb tudatomnak. Segíts!
És a segítség dörögve zúdult agyamba. Konkrét instrukció-
kat kaptam arra nézve, mit is kell tennem, őszintén szólva
egyáltalán nem értettem, amire utasítottak, de már megtanul-
tam, ne kérdőjelezzem meg azt az útmutatást, amely tudatom
47
I
48
vagy telefonon dolgoztam együtt. Felettébb negatív hozzáállást
tanúsított az élethez, és az önmagáról alkotott képe is szegé-
nyes volt. Ráébresztettem, hogy problémájának ez volt az indí-
tóoka. Önhipnózisra tanítottam, és segítettem, hogy újraalkos-
sa elméjét. Aztán azzal a tanáccsal hagytam magára, hogy
most már neki kell életéért felelősséget vállalnia. Nem létezhet
rajtam keresztül, és nem voltam mindig elérhető közelségben,
hogy segítsek. Figyelmeztettem, visszatér negatív életképei-
hez, nagy valószínűséggel újra romlik állapota.
Egyetlen alkalommal sem kértem pénzt, és ő sem ajánlotta
föl. Ugy éreztem és érzem most is, hogy ez egy felelősségtel-
jes alkalom volt arra, hogy valakin segítsek, miközben én is
tanulok. Egyetlen alkalommal sem mondott köszönetet. Felesé-
ge viszont annál inkább. Nancy legjobb tudomása szerint férje
még soha senkinek nem mondott köszönetet. Tom rövidebb ki-
hagyásokkal gyakorolta a tőlem tanultakat, s meglehetősen jó
formában volt, de végül elhagyta magát, és visszazuhant nega-
tív életképei közé. Feladta az önmegsegítés lehetőségét. Önma-
ga akarta élete s mások élete rosszabbra fordulását.
Amikor megtudtam, Tom már a halál küszöbén volt. Már
feladta. Minden bizonnyal meg akart halni. Semmit sem tehet-
tem. Meghalt, de legalább nyert öt évet, s megadatott neki,
hogy tanulhasson, gyarapodjon intellektuálisan. Sajnálatos,
hogy végül nem a tanulást és a gazdagodást választotta, de is-
mét megkapja majd ezt a lehetőséget valahol, valamikor.
Mindannyian megkapjuk a lehetőséget, hogy tanulhassunk, s
átéljük mindazt, ami a megvilágosodáshoz szükséges. Addig
kell folytatnunk, amíg jól nem csináljuk.
Mennyivel jobb, ha már az első alkalommal jól megy. Hoz-
zuk hát meg ezt a döntést, és aztán lássunk hozzá, hogy jobb,
fenségesebb dolgok felé törhessünk.
Pályaválasztás
49
Legkisebb lányom, Eileen utolsó éves gimnazista volt, és
úgy tervezte, főiskolán tanul majd tovább.
Gimnáziumban csupán üzleti kurzusokat vett fel, és mellék-
állásban titkárnőként dolgozott. Sokáig úgy gondolta, az üzle-
tel akar foglalkozni. Egy nap zavartnak, gondterheltnek lát-
szott. Megkérdeztem, mi a probléma, mire ő azt válaszolta,
nem tudja.
- Hát tudjuk meg! - mondtam, s rögtön törökülésben a föld-
re ültem, tétába mentem, s megpróbáltam a gondolatai közé
férkőzni. Azonnal megtudtam, amit akartam.
- Nem igazán akarsz üzleti vonalon dolgozni. Elismered,
hogy ez jó foglalkozás arra, hogy az ember eltartsa családját,
de nem találsz benne elegendő kihívást.
- Ez igaz - válaszolta.
- A képességeid szerint leginkább a tanítás áll hozzád közel.
Különösen a kisgyermekek oktatása, mivel nagy szeretettel vi-
seltetsz irántuk.
- Ezen még sosem gondolkodtam. Azt hiszem, a tanítás hi-
degen hagy, de az igaz, hogy szeretem a kicsi gyerekeké.
- Csak azt mondom, amire természetes képességeid ösztön
nözhetnek. Gondolkozzál rajta, de nem fogj bele valamibe
csak azért, mert én mondom. Inkább idővel, de hozd meg a he-
lyes döntést.
Aztán kijöttem tétából, befejeztem lányom adottságainak ku-
tatását.
Eileen beszerezte a szükséges szakirodalmat, és tanárokkal
konzultált a tanításról mint munkáról. Valami mélyen legbelül
lángra lobbant, s ettől rendkívüli izgalommal vetette magát a
tanulásba.
Lediplomázott a kisgyermekek oktatásából, és végzettségé-
vel előkészítő iskolákban, óvodákban taníthat. Elégedett mun-
kájával s döntésével.
Tanulása közben keresse ezeké a nap mint nap adódó alkal-
makat, hogy pszichés adottságait használhassa. Jót tesz önma-
gának, másoknak, az egész világnak, és ezzel mintegy „behan-
golja" jártasságát a mentális csodák világában. Ha igazi vir-
tuozitásra akar szert tenni, gyakoroljon, amilyen gyakran csak
lehe. Vezérlő alapelvünk: „gyakorlat teszi a mestert".
50
A megszállott keleti
51
alá a mennyezetről. Üdvözlésemre halvány mosoly és alig lát-
ható fejbólintás volt a válasz. A két matrac, amikre lehajthat-
ták fejüket, egy távoli sarokban hevert. Néhány kartondoboz
volt a falra erősítve. Kevés ruhadarabjaikat és kis vagyontár-
gyaikat tarthatták benne. Egy házi gyártású kőzfal valamelyest
elválasztotta a konyhát a nappalitól, de még így is be lehetett
látni. Ebben a helyiségben is csupasz villanykörte szolgált vi-
lágítás gyanánt. Egy tönkrement összecsukható asztalt és két
egyenes támlájú széket találtam itt, amiket nagy valószínűség-
gel egy kiárusításról szerezhettek be. A tűzhely kétrózsás rezsó
volt. Egy ódon mosogató és egy összetákolt szekrény egészí-
tette ki a berendezést. Valószínűleg volt WC is, de nem tud-
tam, hol. Kim meggyújtott egy kerozinlámpát, s a szomszédos
helyiségbe vezetett, ami nem volt nagyobb egy toalettnél. Le-
tette a lámpát a padlóra, s mivel a szoba üres volt, a két kony-
hai széket hozta be. Majd belekezdett furcsa történetébe. Ne-
hézkes angolsággal Kim előadta a helyzetét. Sokkal kevesebb
bért kapott a törvényes minimumnál, de ő ezt nem tudta. Kér-
hetett volna szociális segélyt, de keleti büszkesége nem enged-
te mindaddig, amíg dolgozni tudott. Kétségbeesésében, hogy
eltartsa családját, sikkasztani kezdett a napi bevételből.
Csak az abszolút szükségeset vette el, s a két hét alatt, amíg
ezt csinálta, csak ötven dollár tűnt el. De morális egyensúlyá-
nak ez cseppet sem tett jót, és lelkiismerete nem hagyta nyu-
godni. Látta, amint tolvajjá válik. Aggódott, ha elkapják, bör-
tönbe csukják. Akkor mi lesz majd a gyermekével és a felesé-
gével? De ha abbahagyja a lopást, hogyan lássa el a családját?
Ezek marcangolták hát legbelül, amíg az őrület határára ke-
rült. Érezte, hogy meg kell ezt beszélnie valakivel. Kim nem
volt vallásos, de úgy hitte, ha beszél egy pappal, könnyíthet
lelkén. Eredetileg ez bölcs döntés lett volna, és segítő kézre ta-
lált volna, de szerencsétlenségére Kim a legközelebbi papot vá-
lasztotta, akinek lelki egyensúlya úgyszintén ingatag volt.
A pap dühödten ráförmedt, bűnösnek, gonosznak bélyegezte,
és pokolra átkozta most és mindörökké. Az ördög szállta meg.
Nincs már remény számára, mondta.
Kimet annyira megrázta a gyónás, hogy készen állt az ön-
gyilkosságra is. Teljesen meg volt győződve, hogy megszállta
52
az ördög. Látván feleségét és gyermekét, azonban elhatározta,
hogy másfelé keres segítséget. Emlékezett, hogy látott egy rö-
vid hirdetést, amit én adtam fel egy újságban, és felhívott.
Teljesen egyértelműen két dolgot kellett tennem. Először
megszabadítanom a félelmeitől, majd segíteni, hogy pénzhez
juthasson.
Tétába süllyedtem, majd pszichés olvasásba kezdtem. Szinte
azonnal egy masszív, negatív félelmekkel erősített, szinte be-
vehetetlen falba ütköztem. Figyelmemet a pap felé fordítottam,
és elmondtam Kimnek, amit találtam. Lényegében a pap egy
öregember volt, akit nagyon elkeserített, hogy egy megviselt
templomba küldték utolsó éveire. Úgy érezte, jobb elismerést
érdemelt volna. Szellemileg is kimerült, romló egészsége és
negatív hozzáállása révén egy, a régi iskolai tradíciókban bi-
gottan hívő ember volt, aki mindent feketének vagy fehérnek
látott, mindenfelé a gonoszt érezve. Ezenkívül meglehetősen
erős faji előítéletekkel is viseltetett.
Szeretetet, békét és erőt küldtem neki. Majd ismét Kim felé
fordultam.
Kim félelmekből épített fala most már közel sem volt olyan
erős, mint az előzőekben. így szellemi kontaktust alakítottam
ki vele. Rögtön megtudtam, hogy alapvetően jó természetű
ember, aki minden tőle telhetőt elkövetne, csak nem tudja,
hogy kezdjen hozzá. Naiv, tanulatlan, társadalmilag egysze-
rűbb volt. Felsőbb tudatom azt is elárulta, hogy Kim valóban
elhitte, hogy benne az ördög lakozik.
Pedig ez nem volt igaz. De mivel hitt benne, hozzáláttam a
gonosz kiűzéséhez, elméje megtisztításához.
Semmit sem tudtam az ördögűzésről, de felsőbb tudatom el-
igazított.
Nem írom le magát a procedúrát, mert sok bajt okozhat, né-
hány esetben kifejezetten veszélyes lehet. Több mint valószí-
nű, hogy erre nemigen lesz szüksége, és nem akarom, hogy
ezzel kísérletezzék, de ha mégis, hagyatkozzon csak a felsőbb
tudatára.
A tisztító művelet után Kim jól érezte magát. Tudta, hogy
most már minden rendben van vele.
53
Ezután hipnotizáltam, és egy pozitív énképet próbáltam vele
kialakíttatni.
Miután ez megvolt, kísérletet tettem, hogy rávezessem az
élelmiszerjegyek és a szociális segély pozitív oldalának felis-
merésére. Megadtam neki néhány hivatal címét, akikkel fel
kell majd vennie a kapcsolatot. Meggyőztem, hogy semmi
rossz sincs abban, ha valaki segítséget kér. Erre találták fel a
hivatalokat. Elhatározta, hogy reggel felkeresi a szociális hiva-
talt.
De mert még mindig a sikkasztott pénz miatt aggódott, a kö-
vetkezőket javasoltam. Ne mondja el senkinek az esetet, mert
úgysem értenék meg. Ehelyett vegyen el négy dollárt a napi
béréből, és tegye hozzá az aznapi bevételhez mindaddig, amíg
vissza nem adta az eltulajdonított összeget. Azt mondta, meg-
teszi, és úgy tűnt, már optimista önmagát és a jövőt illetően.
Elégedetten láttam, hogy felsőbb tudatom rajtam keresztül
ismét segített egy ember életén.
Unokám szemmutéte
54
energiát, szeretetet juttattunk Seanhoz, így indítva az operáció
előtti éjszakát.
Mindhárman Seannal voltunk a műtét előtt, közben és köz-
vetlenül utána állandó gyógyító energiánkkal segítve felépülé-
sét. Jómagam tétában hajtottam végre a pszichés gyógyítást,
miután unokámat a szobájába vitték.
Mindez látványos eredményt hozott. Daganatnak vagy elszí-
neződésnek nyoma sem volt, szintúgy bevérzésnek, rossz köz-
érzetnek vagy látási zavaroknak. Műtétjének nem volt látható
bizonyítéka. Még a gyomra sem volt érzékenyebb az aneszté-
zia után. Hatása körülbelül két óra elteltével elmúlt. Ekkor
talpra ugrott, és így szólt: „haza akarok menni". Rögtön el is
engedték, így mindannyian hazatértünk. Otthon játszani kez-
dett úgy, mintha mi sem történt volna.
Minél több embert tud rábeszélni arra, hogy használják
mentális energiájukat, annál látványosabb dolgokra képesek.
A kombinált energiák hatóereje egy törvény szerint látszik
emelkedni. Például ha egy ember X erővel rendelkezik, két
személy már ennek az erőnek a négyzetét képes produkálni.
Három ember együttműködése X a negyediken, négyé X a
nyolcadikon energiát képes indukálni. Mindegyik ember a ha-
tékonyságában megduplázza az előző energia értékét. Az eb-
ben rejlő lehetőségek lenyűgözőek.
Ha egy faj többsége úgy hiszi, hogy ők alacsonyabbrendűek
egy másik fajnál, minden bizonnyal kollektíven úgy fognak vi-
szonyulni a másik fajhoz, hogy kívülről az úgy tűnik, mintha
tényleg úgy bánnának velük mint alacsonyabbrendűekkel. Az a
néhány, akik nem fogadják el ezt a nézetet, haladást mutatnak,
s vezetőkké lesznek. Ha ezek a vezetők pszichésen tudnának a
többiekre hatni, azok bizonyára feladnák önmagukról alkotott
hamis elképzelésüket. Amint a pszichikai energia hullámai po-
zitív irányba csapnak fajunkon belül, valami elkezd nemcsak
velünk, de a világgal is történni. Darabokra zúzzák az alsóbb-
rendűség korlátját, és biztosítják a helyes és egyenlő pozícióju-
kat társadalmon belül. A történelem és főként jelenkori törté-
nelmünk bővelkedik az ilyen képességek effektív mivoltának
bizonyítékaival.
55
Ahogyan az egyén gondolkodik, olyanná válik. Ahogyan az
emberek csoportja gondolkodik, úgy változik a világ.
Kezdi már érteni, hogyan használhatja pszichikai képessé-
geit? Érti, hogyan valósítható meg a világbéke? Hogyan lehet
felszámolni az éhezést a világban? És hogyan öleli fel pszichi-
kai energiánk a mindenséget egy elszakadt papír ősszeforrasz-
tásától a világ gyógyításáig? A boldog házasság megvalósításá-
tól a boldog társadalom megvalósításáig? Munkájában való
előremenetelétől az emberek közötti harmónia biztosításáig?
Egy korábbi fejezetben a téglákról beszéltem, amik felépítik
világunkat. Meg tudja már fejteni az ott használt metaforát?
Először annak érdekében hasznosítsa pszichikai energiáját,
hogy ^önmaga tökéletes téglává váljék, majd másoknak segít-
sen. így az egész világot megerősíti és jobbá teszi bizonyos
mértékben. E fejezet végére már értenie kell, éreznie vagy rá-
hangolódnia a pszichikai energiákra. Ha ez nem következne
be, javaslom, kezdje el újra olvasni a könyvet, mielőtt tovább
lépne az ötödik fejezetre, mert ott már elkezdi megtanulni, ho-
gyan fejlessze és engedje szabadjára képességeit. Meg kell hát
először értenie, mit is kezd majd el használni.
A gyilkossági ügy
56
egyik előadás után egy hölgy odajött hozzám, megkérdezte,
vajon tényleg képes vagyok-e információszerzésre tárgyak
érintése által. Ezt pszichometriának hívják. Elmondtam a
hölgynek, hogy volt némi sikerem, de nem túl gyakran próbál-
koztam. Megköszönte és elment.
Másnap este ismét odajött hozzám.
- A férjem a gyilkossági csoport detektívje. Éppen egy bru-
tális emberölési ügyben nyomoznak - kezdte az asszony. -
A rendőrség fogva tartja azt az embert, akit a gyilkosnak hisz-
nek, illegális fegyvertartás vádjával, de negyvennyolc óra múl-
va el kell engedniük, ha nem találnak fizikai bizonyítékot a
gyilkosságra. A férjem tudja, hogy szabadon bocsátása után a
gyanúsított rögtön eltűnne igazságszolgáltatás nélkül.
Elhallgatott, miközben a táskájában kotorászott. Egy térké-
pe húzott elő, majd széthajtogatta.
- Beszéltem magáról a férjemnek - folytatta bármilyen
segítséget igénybe vehet.
- Hogyan segíthetnék én?
- A férjem bejelölte azt a helyet, ahol a holttestet megtalál-
ták. Tudna pszichometriát használni, hogy bármivel előbbre
jussunk?
- Nem tudom. Még sosem próbáltam, de mindent elköve-
tek, ígérni viszont semmit sem ígérhetek.
Ott és akkor mutatóujjamat a jelre tettem, behunytam szeme-
met, és tétába mentem. Lassan, körkörösen kezdtem ujjaim
mozgatni. Pár pillanatig semmi sem történt. Majd egy kocsi
tűnt fel képzeletem ernyőjén. Elmondtam, milyen. Szín, alak
és néhány karcolást az oldalán.
- Mi a helyzet a golyóval? - sürgetett. - A golyó keresztül-
füródott az áldozaton, és nem is találták meg. Arra van nagy
szükségünk mint bizonyítékra. Hol van?
- Észak, északkeletre attól a helytől, ahol a holttestet megta-
lálták, körülbelül száznyolcvan méterre egy halom fa között -
gyűjtöttem ki információmat a képernyőről.
Ezután semmit sem láttam. Megköszönte, majd elment.
Másnap reggel nyolc órakor a férje telefonált, megkért,
hogy találkozzam vele a tett színhelyén.
57
- Hozzon gumicsizmát magával! - figyelmeztetett. - Bor-
zasztó sár van arra.
Utasításait követve, mintegy háromnegyed órát vett igény-
be, míg odataláltam.
Vidéki környék volt, ahol még sosem jártam. Egy fémdetek-
torral a kezében várakozott. Kis vörös zászlócskák jelezték a
kordonnal lezárt területet, ahol a hullát megtalálták, ahol agy-
velő- és csontdarabkákra bukkantak.
E csontszilánkok elhelyezkedéséből gondolták a szakértők,
hogy a golyó északnyugati irányban távozott a holttestből, bár
hiába keresték.
A nyomozó kedves, barátságos ember volt. Inkább egy
egyetemi futballcsapat edzőjére hasonlított, semmint rendőrre.
- Százszázalékos pontossággal írta le a gyanúsított kocsiját
- mondta rövid üdvözlés után. - De ön szerint a golyó észak,
északkeletre van. Szakértőink nem értenek egyet, és amint azt
láthatja innen is, nincs ott semmiféle farakás.
Igaza volt. Szétnéztem a kopár mező felett. Egy fa sem volt
a látóhatáron belül. De most még erősebben éreztem, s az álta-
lamjónak vélt irányba indultam. Keresztülgázoltunk a sáron.
Körülbelül száznyolcvan méternyi járás után egy hirtelen
ereszkedés volt a terepen. A lejtő alján letaglózott fák, bokrok
körülbelül egy méter magas, hét méter széles kupacot alkottak.
Valóban, ezt a rakást nem lehetett látni arról a helyről, ahol az
áldozat feküdt.
- Hát, ördög vigye, ha... - mormogta a nyomozó.
Rögtön dolgozni kezdett a fémdetektorral. Csendben figyel-
tem. Szinte teljesen lehetetlennek tűnt a halom fa és a bokor
közé férkőzni, és sem idő, sem munkaerő nem volt ahhoz,
hogy kiemeljük. Már csak huszonnégy órája maradt, mielőtt a
gyanúsítottat szabadon engedik.
Csüggedten csapott a levegőbe.
- Az istenit, tudom, hogy itt van, és mégsem tudom meg-
szerezni. Érzem, hogy igaza van. A francba!
- A golyót sosem fogják megtalálni - mondtam halkan. -
Túl mélyen van a sárban, hogy a detektor kijelezze. Talán
megközelíthetnénk a problémát egy másik irányból. - Vissza-
tértünk a gyilkosság színhelyére. Tétába mentem, és kapcsolat-
58
I
59
teljesítményt. Éles elméd ragyogd mivolta nem maradna titok
örökre."
Közös megegyezésre még harminc percig meditáltunk, mi-
alatt az általam már körvonalazott tervet teljesítettük.
Másnap reggel a hírekben közölték, hogy a gyanúsított eldi-
csekedett a történtekkel cellatársának még előző éjszaka. Az-
nap reggel a rab, akit egy lopássorozat vádjaival tartóztattak
le, hívatta az őrt, és tanúvallomását ajánlotta fel cserébe bünte-
tésének enyhítéséért. A helyi államügyész beleegyezett. így a
gyanúsított bíróság elé kerülhetett. Eredmény: ítélet felsőfokon
elkövetett emberölés bűntettéért és börtönbüntetés.
Végszó
60
rodalmában, kezdi azt hinni, hogy ön mindent megtehet. Ez
nem így van. Felettünk áll egy sokkal hatalmasabb intelligen-
cia, és nekünk alá kell vénünk magunkat. Nem a mi felada-
tunk, hogy mindent tudjunk vagy elérjünk ebben az élében,
csak azért, mert akarjuk. Feladatunk, hogy a legjobbat nyújt-
suk, alázattal felajánljuk szolgálatainkat, és leghatékonyabb
erőfeszítéssel gazdagítsuk a világot és mások életét. így a ma-
gasabb intelligencia határain belül sikeresek lehetünk. Ez nem
követel többet öntől, de önnek sem szabad többet várnia önma-
gától.
Amikor erőfeszítései sikertelenek, ne keseredjen el, legyen
tisztában azzal, hogy egy magasabb intelligencia mindenható
határain belül dolgozik inkább, mint a felfoghatókon belül.
Felejtse el a kudarcot, s folytassa legjobb tudása szerint a
világ felvirágoztatását! Most lapozzon, s tanulja meg, hogyan
válhat gyakorló médiummá.
5. FEJEZET
—7 ' — -n—wr ' '
ÚT A HIPNÓZISON TÚLRA
Előkészületek és alapvető szabályok
62
Második szabály: A fordulók közötti szünetnek legalább
egy órának kell lennie.
Harmadik szabály: Egy napnál többet ne várjon!
Negyedik szabály: Ha a fenti eset mégis megtörténne, és
hagyja, hogy több mint egy nap teljen el két forduló kőzött, az
egész tréninget elölről kell kezdenie. E szabály alól nincs kivé-
tel.
Ötödik szabály Ha mégis kihagyna egy fordulót, például az
ötödik után a hetediket veszi a hatodik átugrásával, újra kell
kezdenie az egész programot, az első fordulótól. E szabály alól
nincs kivétel.
Hatodik szabály: Minden forduló után azonnal egy darab
papírra kis kézírási gyakorlatot kell elvégeznie, amit rövidesen
elmagyarázunk.
Hetedik szabály: Ha ezt elmulasztaná, újra kell kezdenie az
egész képzést az első fordulótól. A kézírási gyakorlat életfon-
tosságú része a tréningnek, így kérem, vegye a lehető legko-
molyabban.
63
perc alatt elvégezheti. Ez csak egy kevés az idejéből, amit be
kell fektetnie, hogy aztán az értékében felülmúlhatatlan profitot
elkönyvelhesse.
Mindegyik gyakorlatot a következőképpen végezze el:
1. A nyomtatott nagybetűvel írott szöveget kell magnóra
vennie. Lassan beszéljen, természetes hangszínén, az ön-
nek legkényelmesebb tempóban. Hallgasson el, miközben
a magnót forogni hagyja ott, ahol majd jelzem az instruk-
ciók között.
2. Kényelmes széket válasszon! Egy egyenes támlájú, karfa
nélküli széket javasolnék. Csévélje vissza a szalagot, amit
épp most vett fel, és helyezze karnyújtásnyira, hogy bár-
mikor lejátszhassa.
3. Helyezze keze ügyébe a ceruzát és a papírt! Szüksége lesz
rájuk, miután meghallgatta a kazettát.
4. Nyomja le a lejátszógombot, hunyja le a szemét, és en-
gedje el magát! Hallgassa a kazettát, és kövesse az azon
lévő utasításokat!
5. A szalag meghallgatása után nyissa ki a szemét, és írja le
a következőket egy papírra. 1. forduló (nyílik, vagy ame-
lyiket éppen hallgatta) befejezve. Majd dátumozza és írja
alá normális kézírással, de a következő módosításokkal:
a) Az i betűk pontjai kicsiny körök legyenek nem sokkal
a betűtörzs fölé helyezve, sem elé, sem mögé. így:
Persze ne az legyen a célja, hogy utánozza a kézírásomat a
fenti módosításokat kivéve. Használja a saját kézírását és a sa-
ját aláírását.
Ez az írásgyakorlat végtelenül fontos, és kérjük, mindig vé-
gezze el. Ez a feladat az általam adott módosításokkal megerő-
síti önbizalmát, lelkesedését, kitartását és fantáziáját. E tulaj-
donságokat kell egy jó médiumnak birtokolnia. Pótlékként az
írásgyakorlat haladásának talpfáját képezi, így ne térjen le
figyelmetlenül az útról, vagy ugorjon át egy fordulót.
Természetesen először nehéznek találhatja majd, hogy kéz-
írását megváltoztatja a módosítások beolvasztása érdekében.
A harminc egymásra épülő forduló végére írásának természe-
tes részévé válik majd. Javaslom, hogy a program befejezése
után is használja ezeket a változtatásokat.
ELMÉNK VILÁGA
65
felsőbb énem parancsa rögtön megállított, nem avatkozhattam
be, mert a halált rajtam kívülálló okok idézik majd elő. Ettől
csak még jobban sírtam. Arcom könnyben úszott, és éreztem,
ahogy a cseppek leperegnek és felszáradnak az ölemben.
Ezután szeretetet, kitartást és békét küldtem a gyermeknek
Amikor éreztem, hogy mindezeket megkapta és elfogadta, is-
mét bétába hoztam magam. Kinyitottam a szemem, még mitt-
dig sírtam. Egy percbe tellett, amíg ismét kontrollálni tudtam
érzelmeimet, és meg tudtam szólalni.
A nagybácsi arca holtsápadt volt. Látható reakcióimból
egyértelműen arra következtetett, hogy valami baj van. Min-
dent elmondtam, ő már korábban érezte, hogy nincs minden
rendben, ezért is jött el hozzám. Az előző héten meglátogatta
bátyja családját. Elmondta, hogy bátyjáék szánalmasan fösvé-
nyek voltak annak ellenére, hogy pénzügyileg biztos alappal
rendelkeztek. Nem voltak hajlandóak kiadni azt a rengeteg
pénzt orvosra egy kis meghűlés miatt.
Azt tanácsoltam, hogy vigye a gyereket rögtön orvoshoz,
ő ezt megfogadta, és elhatározta, hogy fizeti a kórházi szám-
lát.
Néhány hét múltán a nagybácsi megkeresett, és megerősített
hitemben, hogy mindent úgy tett, ahogyan megfogadta. A csa-
lád beleegyezett a kórházi ápolásba mindaddig, amíg ő állja a
költségeket. A prognózis kegyetlen képet mutatott. A kislány
már a végső stádiumban volt.
Májusban egy táviratot kaptam, amelyben közölték, hogy a
gyermek május 2-án meghalt.
Van néhány tanulnivaló ebből a történetből:
1. Lehetnek olyan tapasztalatai, amik mélyen felkavarják.
Gyakorlással és megfelelő felkészüléssel megtanulhatja, ho-
gyan viselje el ezeket. Tehát kérem, ne hagyja, hogy ezek az
esetek eltérítsék a gyakorlástól és a haladástól!
2. Nem mindig képes úgy segíteni, ahogyan azt ön szeretné.
Egy magasabb erő meghiúsította pszichés gyógyításra irányuló
erőfeszítésemet, mert jobban átlátta a helyzetet, mint jóma-
gam.
3. Szeretetet, megértést, békét azonban mindig küldhet bár-
kinek, bárhová, bármikor, megszorítás nélkül. Az, hogy ön-
66
I
67
csettint egyet. Minden alkalommal, amikor így tesz, az energia
hatóereje a felére csökken. Tehát gyorsan mutat, csettint, mu-
tat, csettint, amíg az energia el nem tűnik. Mellékesen ez egy
csodás módszer, amellyel gyermekeinket megszabadíthatjuk
rémálmaitól.
Amint említettem, a legtöbb embert nem éri baj ilyen ese-
tekben. Ez azt jelenti, másokat viszont igen. Csupán négyféle-
képpen sodorhatja önöket veszélybe egy ilyen élmény. A ve-
szélybe, hogy egyike ezen energiáknak megszállja testét.
1. Alkohol vagy drogok hatása alatt van.
2. Tudatlanságból ön az, aki saját testébe invitálja ezt az
energiát.
3. Félelemből. Ön annyira megijed, hogy szabad utat nyit a
negatív erőnek.
4. Aurájának súlyos sérülése van valamilyen súlyos szemé-
lyiségzavarból kifolyólag. Például szkizofrénia.
68
Beszéljünk még egy kicsit a negatív energiáról, de egy másik
szemszögből. Minden ember energiaforrás. Ez egyaránt jelent
pozitív és negatív energiát. Más emberek negatív energiái nem
sérthetik meg önt, ha nem engedi. Tanulmányai során egy pán-
célt alakít ki saját maga köré a negatív erők elleni védekezésre.
Nagyobb gondot jelent viszont az ön által gerjesztett negatív
energia. Ha ilyen erőt generál, az (mint a közmondásbei i csir-
ke) csak elülni jár haza. Nem védheti meg önmagát saját rossz
irányú kisugárzásától. Ön teremtette... ön birtokolja... és vala-
mi úton-módon előbb vagy utóbb foglalkoznia kell vele.
Mielőtt pánikba esik, megnyugtatom, hogy van néhány
hasznos módja, hogy tegyen valamit ellene, így megmenekül-
het visszahatásának veszélyeitől. Lényeg&en, amit el kell ér-
nie, az, hogy negatív energiáját pozitívval nyomja el.
Egy egyszerű példa. Igazságtalanul szól le valakit, ezzel sok
problémát okozva (negatív energiát, karmát hozott létre). így
megteremtette az ellenszer szükségességét (pozitív energia,
karma). Ha semmit sem tesz, a negatív karma valamilyen mó-
don visszakerül önhöz... lehet, hogy valaki hazugságot terjeszt
majd önről... lehet, hogy másként. A tízszeres visszahatás tör-
vénye ugyanúgy vonatkozik a pozitív, mint a negatív karmára,
tehát tízszer kapja vissza. Ennek azonban nem kell így lennie.
Elháríthatja a negatív karmát érvénytelenítő pozitív karmával.
Ez esetben a következőkhöz hasonlóan cselekedjen.
Megváltoztatja tudatállapotát, és:
1. Bocsásson meg önmagának, és kérjen bocsánatot attól,
akit megbántott magasabb elméjén keresztül, ami mindkettőjü-
ket összeköti.
2. Küldjön szeretetet, bátorítást és békét a megbántottnak.
3. Igazítsa helyre a szituációt, elképzelve a sértettet, ahogy
visszaáll jó hírének egyensúlya, és amint mások nagyrabecsü-
lését kiérdemli.
4. Figyeljen arra a pontra, amikor negatív energiát generál-
na, hogy ezt azonnal leállíthassa. Kérje felsőbb tudatát, hogy
később hatékonyabban kontrollálhatja tetteit.
Ismételje meg az 1., 2., 3. pontban foglaltakat néhányszor a
helyzet komolyságától függően. Kisebb sértéseknél egyszer.
Abban az esetben is így járjon el, ha valami fizikai ügyet kell
kiegyenlíteni. Például ellopta szomszédja szerszámosládáját.
Vagy adja vissza, vagy küldje meg az értékét pénzben névtele-
nül . Tegye mindezt a fent leírtakon kívül.
Pozitív energiájával minimálisra szoríthatja a negatív ellen-
energia megjelenését.
Egy figyelmeztetés. Ne használja a kiegyenlítés lehetőségét
negatív cselekedetek megtételére és a következmények elkerü-
lésére! Ennek szörnyű velejárói lehetnek. Pszichikai képessége
egy igen értékes adomány, és a vele elkövetett szándékos visz-
szaélés egy elkerülhetetlen karma megjelenését hozza magával.
Ezért képességeit csak nagyfokú figyelemmel és felelősséggel
használja. Ha ezt nem így teszi, nagyon rögös út vezet majd a
megismeréshez. Ne hagyja, hogy ez történjen! Jusson eszébe,
mindig van választása! Döntsön hát bölcsen!
1. forduló
70
le a szünetek alatt! Használjon órát, vagy halkan számoljon,
hogy biztosan betartsa az előírt időt. Az X helyén állhat pél-
dául a 10-es szám.
Programozási ciklus: Miután rögzítette a következő utasítá-
sokat (csak a dőlt betűs részeket), csévélje előre a szalagot.
Aztán dőljön hátra a székében, indítsa el a magnót, csukja be a
szemét és kövesse az utasításokat!
72
amint ez a 2-es nap lefelé mozog. Át a derekán, csípőjén,
combjain, térdéin, lábikráján, bokáin, lábfejein, míg el nem
éri lábujjait. Most a relaxáció egy mélyebb területén jár elmé-
je, a tudatállapot egy mélyebb szintjén. Mélyebben, mint az-
előtt. Gondolatban elevenítse fel a 2-es számot. SZÜNET.
A jövőben, ha felidézi a 2-es szám képét, tudatállapotának
abba a tartományába kerül majd, ahol most is van. SZÜNET
Még egyszer képzelje el a napot, most egy l-es szám van
élénk színnel ráfestve. SZÜNET. Nézze meg! Érezze át! SZÜ-
NET. Ez a leghatalmasabb minden nap közül Fényesebb,
megnyugtatóbb, a tudatát jobban elmélyíti, mint bármelyik.
Engedje most be ezt az l-es számú napot testébe fején keresz-
tül. Figyelje, amint lefelé száll, teljes ellazulást, tudatállapotá-
nak mélyreható süllyedését és teljes tisztaságot hagyva maga
mögött. Befejezem most egy rövid időre, amíg teljesen keresz-
tülvezeti az l-es számú napot testén. TARTSON 20 MÁSOD-
PERC SZÜNETET. HAGYJA A MAGNÓT BEKAPCSOLVA.
EZ IDŐT ENGED, HOGY VÉGREHAJTSA AZ UTASÍTÁSO-
KAT.
Most a relaxáció legmélyebb állapotában van. Gondolatban
elevenítse fel az l-es számút. A jövőben bármikor idézze is fel
az l-es szám képét, a tudatnak azon a részén találja magát,
ahol most van. A későbbiekben csupán csak annyit kell tennie,
hogy elérje ezt az állapotot, hogy lehunyja szemét, mély léleg-
zetet vesz, ellazítja testét, és gondolatban ismételgeti és előhív-
ja a 3-as szám képét, majd a 2-es és végül az l-es számot.
SZÜNET. Vegyen egy mély lélegzetet, és menjen mélyebbre!
SZÜNET. Most 1-től 5-ig fogok számolni, 5-nél kinyitja a sze-
mét, felébred és jól érzi magát. 1. SZÜNET. 2. SZUNET. 3.
Most már kifelé jön. SZÜNET. 4. SZÜNET 5. Nyissa ki sze-
mét! Teljesen éber és jól érzi magát.
73
>
Fakultatív további programozás: Ha úgy kívánja, rögzít-
heti a kővetkező utasításokat, és végre is hajthatja őket csak-
úgy, mint a fő programozási ciklusban. Egyre azonban figyel-
jen, ne helyettesítse a fő programozást ezzel a fakultatív tré-
ninggel! Ezek csupán további feladatok, ha tovább kívánja csi-
szolni médiumi képességeit. Nem szükséges ezt végigcsinál-
nia, de javaslom, mégis tegye azt, ha van rá ideje. Sokat nyer-
het, ha úgy dönt, hogy belekezd, de semmit sem veszít ellen-
kező esetben. Kérem, hogy tényleg kövesse végig a fő részt,
mielőtt ehhez hozzákezd. Ez a feladat a képi megjelenítés gya-
korlására szolgál. Valamint ezen keresztül rábírhatja agyát,
hogy engedelmeskedjen parancsainak. De szintén fokozza tu-
datszintjének elmélyítését is.
74
Megjegyzés: Ezzel a leckével megkezdte elméjének képzését
tudatállapotának parancsra történő megváltoztatására. Szintén
elkezdte vizualizációs készségének fejlesztését, ami fontos a jő
pszichikai teljesítményhez. A procedúra rövid relaxációs prog-
ramozásra tanítja (3-2-1 visszaszámlálás). A fő és a fakultatív
részek egyaránt alkalmasak általános ellazításra, valamint a fe-
szültség kirekesztésére. Ha szükségét érzi, bármikor, bármi-
lyen gyakran igénybe veheti e módszereket.
2. forduló
75
Vegyen egy mély lélegzetet, képzelje el a 3-as számot, amint
a levegő kiáramlik a tüdejéből! SZÜNET Ismét egy mély léleg-
zet után kifujáskor a 2-es számút jelenítse meg mentális képer-
nyőjén. SZÜNET. Vegyen egy utolsó mély lélegzetet, és idézze
fel a 3-as szám képét, ismételgetve azt, mielőtt a levegő ki-
áramlik. SZÜNET.
Az imént megváltoztatott tudatállapotát a 3-2-1 módszerrel a
következőkben már csak az erre vonatkozó utasításokat kapja,
így a képi megjelenítést és a 3-2-1 visszaszámlálást segítség
nélkül kell elvégeznie. Később már vagy ilyen, vagy még ennél
is mélyebbre kerül ezzel a módozattal. Egy megnyugtató,
egészséges, hasznos szintre. Minden lélegzetvétellel nyugod-
tabbá válik, és mélyebbre kerül.
Képzelje el, hogy egy végtelenül magas felhőkarcoló előtt
áll! SZÜNET. Nézzen fel, olyan magas, hogy a teteje belevész
a felhőkbe. SZÜNET. Most fordítsa tekintetét a toronyház utcai
bejáratára! Tisztán látja a nevét az ajtó fölött. SZÜNET. Nézze
meg! SZÜNET. Ez az ön épülete. Ez elméjének felhőkarcolója.
SZÜNET. Most sétáljon be a földszintre! SZÜNET. Bent van
hát. Nézzen körül! Már járt itt. SZÜNET.
Itt töltötte életének nagy részét a múltban; élet nap nap
után, problémák leküzdése, néhány győzelem, néhány kapitulá-
ció. Mostantól kezdve elméjének egyre nagyobb hányadát kí-
vánja használni, azaz több ajtó mögé bekukkantani ebben az
óriási építményben, elérni tudatállapotának bármely magasabb
régiójába, amikor azt ön úgy kívánja. Végcélja, hogy saját és
mások életét gazdagítsa elméjének és pszichikai képességének
extenzívebb kihasználásával.
A folyosó másik végén két liftajtót lát. Az egyik csak felfelé,
a másik csak lefelé közlekedik. Nézze meg őket! SZÜNET. Sé-
táljon be a Hcsak felfelé" tábla alatti ajtóhoz! SZÜNET Egy
kis asztalon egy törhetetlen lakat van. SZÜNET. Vegye kezébe
a lakatot, és zárja le vele a lefelé induló liftet! SZÜNET Tud-
ja, mi található a lenti szinteken, mert már számtalanszor átél-
te. Nem kellemes hely, így nem áll szándékában, hogy még
egyszer oda menjen, örül, hogy az ajtó zárva van, és nincs
kulcsa hozzá. Menjen oda a felfelé közlekedő lifthez! Az ajtó
automatikusan kinyílik. Sétáljon be, és nyomja be a FEL gom-
76
boti A liftajtó becsukódik, és elindul egy magasabb tudatrégió
felé. SZÜNET. A lift a legmélyebb alfa szintjén áll meg. Neve
ezen az ajtón is rajta van. Olvassa el! SZÜNET. Az ajtó félre-
csúszik, egy rövid folyosót tárva föl ön előtt. A padlón néhány
méterre a lifttől egy festett négyzetet pillant meg egy vörös
10-essel a közepén. Lépjen a négyzetbe! SZÜNET.
ön most a 10-es négyzeten van. A liftajtó becsukódik. Néz-
zen előre a folyosó végébei Még több négyzet tűnik fel számok-
kal a közepükön. A következő négyzet fehér egy narancsszínű
9-essel. Csupán egy lépésre öntől. Még mindig a 10-es négyze-
ten vegyen egy mély lélegzetet, és mondja: 10. És gondolatban
képzelje el a vörös 10-est kilégzés közben. SZÜNET. Érzi,
ahogy lejjebb megy. SZÜNET. Most lépjen át a 9-es négyzetre!
Vegyen egy mély lélegzetet, és gondolatban képzelje el a na-
rancsszínű 9-est kilégzés közben! SZÜNET. Érzi, hogy még lej-
jebb megy. Tudata lassanként rááll a legmélyebb alfa irányá-
ba. Pszichikai tudatának legvégsőbb szintje felé.
Egy lépéssel távolabb egy sárga 8-assal ellátott négyzet van.
Lépjen rá, mondia gondolatban: 8, mialatt feleleveníti a sárga
8-as színét. SZÜNET. Egyre csak érzi, hogy tudatszintje süly-
lyed. Minden meleg és ködös ön körül. Csak a következő zöld
7-est látja. Lépjen rá, és menjen lejjebb, mialatt kimondja és
elképzeli a zöld 7-est. SZÜNET A következő a kék 6-os. Lépjen
rá, mialatt kimondja és elképzeli a kék 6-ost. SZÜNET Menjen
lejjebb! Most menjen az indigó 5-ösre, mialatt mondja és el-
képzeli az indigó 5-öst. Lejjebb és lejjebb. Most viola 4 követ-
kezik, mialatt kimondja és elképzeli a viola 4-est. SZÜNET.
Menjen lejjebb! Víziója kitisztul. Hirtelen három arany lép-
csőfok jelenik meg ön előtt. A legalsó előtt egy ajtó „ tétába"
felirattal. És az ön nevével. Egy ezüstszögön aranykulcs függ.
SZÜNET. Már csak három lépcsőfok választja el a legmélyebb
álfától és a téta küszöbétől. Lépjen az első lépcsőfokra. Le a
3-asra. Gondolatban hívja elő a 3-as képét. SZÜNET Most le
2-re. Gondolatban képzelje el és ismételje a 2-est. SZÜNET.
Lépjen le az l-esre, gondolatban elevenítse fel képét, és ismé-
telgesse.
Most az alfa régió legmélyebb szintjén van, a téta, a legjobb
pszichikai állapotának küszöbén. Ezután bármikor is számol-
jon vissza 3-tól l-ig megjelenítve e számok képeit, erre a szint*
re ér majd. Az ön előtt lévő ajtó tétába és a pszichikai tapasz*
tálatok világába vezet. Az aranykulcs nyitja az ajtót. A 3. for-
dulóban visszatér, hogy kinyissa azt. SZÜNET.
Most ideje visszatérnünk bétába tudat-felhőkarcolójának
földszintjére. Használja az 1-5-ig számolás módszerét. 1.
Érzi, amint visszatér, le a folyosón a lift felé. 2. A lift elindul.
3. A liftajtó kinyílik béta szinten. 4. Kilép a liftből. 5. Kinyitja
szemét. Teljesen éber, és jól érzi magát.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 2. forduló befejezve! Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet további részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
w
78
r
mol ássál, amikor készen áll rá. Ha sokáig marad alfában, ta-
pasztalni fogja, hogy lassan visszasodródik bétába, mielőtt
még akarná. Semmi baj. Hagyja megtörténni! Élje át! Még
bármikor visszatérhet a legmélyebb alfába a későbbiekben. Vé-
gűi amikor már elég tapasztalt lesz, megtanulja elhagyni az
1-5-ig való számolást is, és enélkül visszatérni bétába.
3. forduló
79
le a szünetek alatt! Használjon órát, vagy halkan számoljon,
hogy biztosan betartsa az előirt időt. Az X helyén állhat pél-
dául a 10-es szám.
80
körüli íme, ez a műhelye. Ez az ön személyes helye, ahová
bármikor visszatérhet
csak akar. Úgy tűnik mindent betölt ez a fehér, tiszta fény,
mégsem látja a fény forrását. Ez az ön tiszta pszichikai fénye,
ami magába sűríti a frekvenciát, és eltölt az alkotás képességé-
vel. Csak hagyja, hogy a fény átáramoljon testének minden pó-
rusán. SZÜNET. Eltölti a fény tiszta és sugárzó mivolta. Tele
van pszichikai erővel. SZÜNET
Sétáljon a szoba közepére! Teremtsen egy széket magának!
Legyen kényelmes, az anyagot, a színt és a tervezést önre bí-
zom. TARTSON 10 MÁSODPERC SZÜNETET, MIALATT A
SZALAG TOVÁBB FUT! Üljön le! SZÜNET. Ha jobbkezes, te-
remtsen egy minden cél-gombot széke jobb oldalára, ha bálke-
zes, a balra. TARTSON 6 MÁSODPERC SZÜNETET! Ezzel a
gombbal könnyedén idehozhat vagy kivihet dolgokat, hogy ki-
próbálja, gondolatban adjon utasítást „egy táblára van szüksé-
gem és nyomja meg a gombot. Engedje aláereszkedni a
mennyezetről, hogy feltűnjön ön előtt, ahol hasznát veheti.
SZÜNET
n
Ha már nincs rá szüksége, a „ menj vissza paranccsal és a
gomb ismételt megnyomásával visszaküldheti. SZÜNET1 Egy
vetítővásznat ugyanígy szerezhet be. Kinyithatja és becsukhatja
az öntől legtávolabbi ajtót. így teljesen ura a helyzetnek. Most
elhallgatok egy percre, amíg körülnéz, és bármit beszerez, ami
kívánságának megfelelő. TARTSON 60 MÁSODPERC SZÜNE-
TET!
Végezzünk most egy kis pszichikai munkát. Ha még nem fe-
jezte be műhelyének berendezését, ne aggódjon. Sokszor visz-
szatér még, és számtalan alkalom nyílik majd rá, hogy ezt
megtegye. Helyezkedjen el kényelmesen a székében! SZÜNET.
Gondolatban mondja a következőt: „a pszichikai védőpajzso-
mat akarommajd nyomja meg a gombot. Egy védőpajzs las-
san alászáll a mennyezetből, és a testére csusszan. SZÜNET.
Az energia átlátszó. Észleli a vibrálást, de könnyedén átlát raj-
ta. Érzi a pozitív vonzást. SZÜNET.
Most az energia egyre jobban rátapad testére, majd egybe-
olvad vele. Most már az ön része örökre. Ez a védőpajzs meg-
81
védi önt a negatív energia támadásaitól. Látja majd a negatív
hatalmát. Képes lesz érzékelni a külső negatív energia jelenlé-
tét, és képes lesz sikeresen felvenni a harcot vele. Káros hatá-
sai elkerülik, mert pszichikai védőpajzsa rezisztenciát biztosít.
SZÜNET.
Ha ön állít élő negatív energiát, az nem hatolhat át a paj-
zson, hogy ártson másoknak. Ez azt jelenti, hogy átmenetileg
elveszíti pszichikai erejét, ha azt mások kárára használja fel.
Vigyáznia kell, hogy ne generáljon negatív energiát, mert -
mivel pajzsa nem engedi kiszökni - önnek kell szembenéznie
vele. Leküzdheti, ha pozitív energiával vagy cselekedettel ha-
tástalanítja. De ezt már megtanulta, s tudja, mit kell tennie.
Most már megvédheti önmagát káros, kívülről jövő ener-
giáktól, és másokat saját negatív énjétől. Már csak egyvalami-
re van szükség. Azon ritka esetekben, amikor majd egy alacso-
nyabb szintű asztrális démoni energiával találja magát szem-
be, tudnia kell, hogyan szabadulhat meg tőle. Ha ez megtör-
ténne, mutasson rá, és csettintsen, mielőtt rákiált: n Tűnj eV."
A démon ereje és mérete a felére csökken minden alkalommal,
amikor ön rámutat és csettint.
Folytassa ezt mindaddig, amíg teljesen el nem tűnik, vagy
lecsökkent erejével már nem árthat. Mindig legyen a szeme
előtt: ura a helyzetnek. Még ha nem is veszi igénybe a mutass-
csettints-kiálts technikát, a démon nem tehet önben kárt pán-
célja miatt. Csupán kellemetlen. SZÜNET.
Egy dolgot azonban tudnia kell, mielőtt elhagyja műhelyét,
hogy bétába térjen. Műhelyének megvan az a képessége, hogy
arra a szintre szállítsa, ahová igyekszik. Nem kell többé a
szintre kerülés miatt aggódnia. Műhelyéből bárhová könnyen
eljuthat.
Nos hát, nézzen körül utoljára! SZÜNET. Tetszik itt önnek.
SZÜNET Sétáljon a csigalépcsőhöz, lassan lépdeljen fel a fo-
kokhoz, miközben l-l O-ig számol minden lépésnél. TARTSON
10 MÁSODPERC SZÜNETET! Most lépcsője tetején van. SZÜ-
NET. Most 1 -5-ig való számolással tétjen vissza a földszintre,
majd bétába.
82
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és frja
le a kővetkezőket: 3. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet további rész&en
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
84
több kívánságát is megvalósítsa. Jelenleg csak négy-re lesz
szükség, hogy megtanulja a módszert. Ha éppen most semmi
nem jut az eszébe, íme, néhány javaslat, ami talán megindítja
gondolatait:
1. Jól praktizáló médium akarok lenni.
2. Sikeresen akarom gazdagítani az emberek életét.
i
85
gondolatban a hitvetkezőket: »Ezek a céljaim, amiket most át-
adok felső tudatomnak * SZÜNET Nyomja le a gombot, és
figyelje, amint a tábla felemelkedik és eltűnik, üzenetét felső
tudatának szállítva. Céljai most már megalapozott tényékké
váltak, pszichikai szinten, és körvonalakat öltenek a psziché bi-
rodalmában, az önnek megfelelő módon és időben, tudatával
összhangban, és ez így lesz. SZÜNET\
Ideje, hogy megalkossa mottóját és alapelvét, amik majd
médiumi praxisát vezetik. SZÜNET. Hozza le vetítővásznát a
gomb megnyomásával! SZÜNET. Szerezzen be egy diavetítőt is
széke jobb oldalára! SZÜNET. Ez automatikusan működik, és
a megfelelő diakockákkal van betöltve. SZÜNET. Nyomja meg
a gombját. A vetítő beindul, és egy képet vetít Id ezekkel a sza-
vakkal: „Mottóm: Add tovább!* SZÜNET. Olvassa el a szava-
kat. SZÜNET.
Most gondolatban ismételje utánam: „Mottóm: Add to-
vábbr SZÜNET. E mottó elkötelezettségét jelenti önmagával
és felső tudatával szemben, hogy továbbadja azt a gazdagságot
és hasznos energiát, amit felső tudata közvetít önön keresztül.
Felismeri, hogy ez az örök érvényű törvény. A törvény megál-
lapítja, hogy ön csak úgy kaphat, ha közben ad is, s minél
több jót cselekszik, annál több gyógyító energiát szívhat magá-
ba, ezáltal felkészítve önt a további adományozásra. SZÜNET.
Még egyszer ismételje: „Mottóm: Add tovább!" Nyomja meg
ismét a gombot, s a vásznon újabb üzenet jelenik meg. Gondo-
latban olvassa el, amint én kimondom a szavakat.
„Alapelvem
Csak egyszer jutok át e világon,
így bármily jót, mit itt teszek,
vagy bármi szép, mi feltűnhet
Bárki földi embernek, hadd tegyem most.
A mulasztást s halasztást elvetem,
Mert életem csak egyszer élhetem. "
SZÜNET.
Tegyen most ígéretet, hogy bétában látja ezt a versikét, me-
morizálja és céljai őrzőjébe teszi. SZÜNET. Kapcsolja ki a ve-
títőt a gomb megnyomásával, és küldje vissza a vásznat a he-
lyére! SZÜNET. Most megteremtette mottóját, alapelvét, és
86
megalapozott néhány célt Most már jobban fel van szerelve,
hogy gyakorló médium legyen és az univerzuma építi pályájá-
ra. SZÜNET. Itt az idő, hogy visszautazzon a földszintre, a bé-
tába. SZÜNET. Számolok 1-10-ig. Lépkedjen fel a csigalép-
csőn, majd az 1-5-ig számolást igénybe véve, már bétában,
nyissa ki szemét.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a kővetkezőket: 4. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
87
Nézze át néhányszor borítékját! Egy-két alkalommal éven-
ként, csak hogy a fejlődést lássa. Meg is változtathatja előző*
leg lefektetett projektjeit az itt felvonultatott módozati minta
igénybevételével. Tegyük fel, hogy előzőleg már megalapozta
vágyát, miszerint szeretne sikeres bankár lenni. Úgy gondolta
akkor, ehhez van lehetősége. Amikor közvetítette célját felső
tudatába, az események felgyorsultak. Felső tudata olyan ta-
pasztalatokkal látta el, amik töprengésre késztették: vajon mi
áll közelebb önhöz a bankárság vagy az adószakértői karrier.
Lehet, hogy mindez néhány évbe került. Önnek csupán át kell
húznia az eredeti célt, és egy újjal helyesbíteni.
Az élet nem statikus. A folytonos változások folyama mossa
át, amint többet és többet tanul, tapasztal. Az életben csak a
változás állandó. Azok, akik felfogják a változás természetét,
megtanulják kihasználni, hogy vigyék valamire az életben.
Azok, akik félnek tőle, egyre mélyebbre süllyednek. Ami az
életet illeti, nincs lehetőség a status quo fenntartására. Valaki
vagy elöl, vagy hátul ül be az élet robogó kocsijába. Nincs le-
hetőség egy adott helyzet megfagyasztására.
Pszichikai műhelye hatalmas fegyver az ön kezében, hogy
helyesen kezelje a változást és megnövekedett tudatosságát.
5. forduló
88
Mondja magnóra a dőlt betűben foglaltakat, a Programozá-
si ciklus-ban. A SZÜNET utasításra hagyjon 3-4 másodperc-
nyi csendes helyet a szalagon, majd folytassa a dőlt betűs szö-
veg olvasását. Ahol hosszabb szünet következik, az instrukció
a TARTSON X MÁSODPERC SZÜNETET utasítást tartal-
mazza. Kérjük, figyeljen arra, hogy a kazetta futását ne állítsa
le a szünetek alatt! Használjon órát, vagy halkan számoljon,
hogy biztosan betartsa az előírt időt. Az X helyén állhat pél-
dául a 10-es szám.
89
lábán keresztül. Érzi, ahogy bokáig felmegy, visszahúzódva a
víztömegbe. SZÜNET
Ez az óceán az örök élet és tudat tengere. Gázoljon be, amíg
a víz a térdéig éri SZÜNET. Ez a mérhetetlen víz, aminek most
részévé vált, tartalmazza az erőt, amire szüksége lesz. Érzi,
amint ez az erő felfelé hullámzik talpától lábaiba, szeretetet és
az élet csodáit sodorva magával. Szívet, buzgalmat, hitet hozk
va. Maradjon mozdulatlan, és engedje magába ezt a magasz-
tos adományt a tengerből! Felfelé áramlik lábán át testébe¿
Keresztülhömpölyög egész testén tarkójába, fejébe. SZÜNET.
Eltölti az élet és a tudat tengerének enyhe vibrálása. Tele sze-
retettel az élet és a mindenség iránt. Hatalmas béke telepszik
önre. SZÜNET.
Buzgalom tölti el minden porcikáját. Tudja, hogy sikeres tud
lenni mindenben józan magatartással. Semmitől sem fél a vilá-
gon. Nincsenek félelmei, s ez így is van. SZÜNET Óriási ren-
díthetetlen hit özönlik át egész lényén. Nincs hely az aggoda-
lom, kétség számára. S nincsenek kétségei. Hitet, bátorságot,
erőt és életörömöt kapott a jóság e végtelen forrásából. SZÜ-
NET.
Sétáljon vissza a partra oda, ahol az alkalmankénti hullám
a bokáját nyaldos sal SZÜNET. Hajoljon le, és írja a nedves
homokba: „Szeretem1" SZÜNET Most ez alá írja oda azoknak
a nevét, akiknek szeretetet akar küldeni. Bizonyosodjék meg
afelől, hogy az ön neve is köztük legyen. Most abbahagyom,
amíg a neveket írja. TARTSON 60 MÁSODPERC SZÜNETET!
Ha még nem írta volna le saját nevét, tegye meg gyorsan.
SZÜNET
Most egy újabb hullám elmossa az üzenetet. A hullám visz-
szahúzódik, tisztán hagyva a partot. Üzenete már az egyetemes
tudat tengerében úszik, ahol valóra vált. SZÜNET. Hajoljon
le, és írja le a következőket! nElfeledem *, ezt kövesse az ön
neve és mindazoké, akik ártottak önnek. Most időt hagyok,
hogy ezt megtegye. TARTSON 60 MÁSODPERC SZÜNETET!
Ismételt hullám teszi tisztára a partot. Amikor a hullám vissza-
hátrál a vízbe, önmagával viszi megbocsátó üzenetét, ami ott
valóra válik. SZÜNET Most nyír tisztára mosta önmagát a
bűntől, gyűlölségtől és vádtól. Életét a szeretet, hit és boldog-
90
ság tölti el. összhangba került a mindenséggel. Készen áll,
hogy állhatatossággal és sikerrel szolgáljon. SZÜNET.
Menjen a homok széle felé, ahol cipőit hagyta! Vegye fel
őket! SZÜNET. Térjen vissza székébe! SZÜNET. Nézzen vissza
még egyszer a tengerre! SZÜNET. A partra. SZÜNET. A sirá-
lyokra. SZÜNET Nyomja le a gombot, a szoba fala ismét visz -
szacsusszan helyére! SZÜNET. Eljött a visszautazás ideje.
Kezdje el a szokásos 1-10-ig való számlálással, majd az 1-
5-ig való felszámolással. A jövőben a lecke végére az önmaga
felébresztésére szóló utasítást fogja hallani, és ön ezzel a mód-
szerrel fogja mindezt végrehajtani.
Programozás utón: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 5. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
91
moknak. Tudatának képességei oly messzire nyúlhatnak, ami-
lyen messzire képzelőereje engedi. Egyensúly, harmónia és
más pozitív energia megsokszorozza képzeletét és pszichés vi-
lágát, míg minden negatív oldala ellenkező előjellel hat. Fejlő-
désének motorja ön maga. Önmagáért csak ön felelhet.
6* forduló
92
Programozási ciklus: Miután rögzítette a kővetkező utasítá-
lokat (csak a dőlt betűs részeket), csévélje előre a szalagot.
Aztán dőljön hátra székében, indítsa el a magnőt, csukja be a
izemét és kövesse az utasításokat!
«
94
rttő narancssárga. CSETTINTÉS. SZÜNET. Figyelje a szín-
kontrasztot l SZÜNET. Csettintés, a terítő sárga. CSETTIN-
TÉS. SZÜNET. Figyelje a színkontrasztot! SZÜNET. Csettin-
tés, a terítő zöld. CSETTINTÉS. SZÜNET. Figyelje meg a na-
rancsszínű répát és a zöld tetejét, a zöld abrosszal. SZÜNET.
Csettintés, a terítő kék. CSETTINTÉS. SZÜNET. Figyelje meg
a színkontrasztot. SZÜNET. Csettintés, a terítő fekete. CSET-
TINTÉS. SZÜNET. Figyelje, hogyan viselkednek a színek!
SZÜNET.
Csettintésemre a terítő ismét kék lesz. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. Zöld. CSETTINTÉS. Sárga. CSETTINTÉS. Narancs.
CSETTINTÉS. Vörös. CSETTINTÉS. Fehér. CSETTINTÉS.
SZÜNET. ídelje meg a répát! Ropogós és kemény a szájában.
SZÜNET. Idézze fel és figyelje meg mindezeket, és rögzítse őket
mint viszonyítási pontokat elmecentrumában! SZÜNET.
Amikor csettintek, a répa eltűnik. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Újabb csettintésemre érett, vörös paradicsom lesz az asztalon.
CSETTINTÉS. SZÜNET. Vizsgálja meg a paradicsomot! SZÜ-
NET. Kerek alakját. Nézze, hogyan ellensúlyozza a vörös színt
a fehér háttér. SZÜNET. Tapintsa meg! Érzi, hogy feszes, de
tapintásának, nyomásának enged. SZÜNET. Milyen a héja?
SZÜNET. Szagolja meg! SZÜNET. Csettintés, a terítő vörös
lesz. CSETTINTES. SZÜNET. Hogyan emelkedik ki a vörös a
vörösből? SZÜNET Csettintés, a terítő narancsszínű. CSET-
TINTÉS. SZÜNET. Figyelje a színeket! SZÜNET. Csettintés, a
terítő citromsárga. CSETTINTÉS. SZÜNET. Milyen most a
színkontraszt? SZÜNET. Csettintés, a terítő zöld. CSETTIN-
TÉS. SZÜNET. Figyelje meg a színkontrasztot! SZÜNET. Cset-
tintek, a terítő kék. CSETTINTÉS. SZÜNET. Figyelje a színe-
ket! SZÜNET. Csettintés a terítő fekete. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. Figyelje a színkontrasztot! SZÜNET.
Amikor csettintek, az abrosz ismét kék lesz. CSETTINTÉS.
Zöld. CSETTINTÉS. Sárga. CSETTINTÉS. Narancs. CSET-
TINTÉS. Vörös. CSETTINTÉS. Fehér. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. Csettintésem után a paradicsom félbevágódik, belső ré-
szét szeme elé tárva. CSETTINTÉS. SZÜNET. Nézze, amint
leve lecsorog a vágás nyomán. SZÜNET. Kóstolja meg! SZÜ-
NET. Milyen a szövete a répáéhoz képest? SZÜNET. Milyen az
95
t
íze? SZÜNET\ Idézze fel és figyelje meg mindezeket, és rögzítse
mint viszonyítási pontokat elméje centrumában!.SZÜNET
Csettintek, és a paradicsom eltűnik. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Most már agya képes reagálni hirtelen anyag-, szín- és for-
maváltozásokra. Megalapozott néhány viszonyítási pontot tu-
datcentrumában, amik a jövőben segítségére lesznek. SZÜ-
NET.
Itt az idő, hogy visszatérjen tudatállapotának béta szintjére.
Vigye vissza hát magát az ébrenlét állapotába a nemrég tanult
technikával.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 6. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
96
7. forduló
97
bálja megfogni, érzékelni az anyagot! Benyomásokat rögzít,
hogy azokat felhasználhassa a Programozási ciklus-ban.
2. Vegye kézbe a rozsdamentes acélt! Tapintsa anyagát!
Szagolja meg! Tegye a homlokára, és csukja be szemét 5 má-
sodpercre, próbálja letapogatni! Benyomásait rögzítse, hogy
felhasználhassa a fó Programozási ciklus-ban.
3. Vegye kezébe a pamutot! Tapintsa meg anyagát! Szagolja
meg! Tegye homlokára! Csukja be a szemét, és próbálja érzé-
kelni! Benyomásait rögzítse, hogy fel tudja használni a fő
Programozási ciklus-ban.
98
Mit lát? SZÜNET. Mit érez? SZÜNET. Mit hall? SZÜNET.
Mindezeket elraktározta tudatcentrumában jövőbeli használat-
ra. SZÜNET. Csettintek, és ön ismét a külső szélnél lesz.
CSETTINTÉS. És vissza a székébe. CSETTINTÉS.
Most elevenítse fel a rozsdamentes acél képét. SZÜNETAz
acél néhány tíz centire van öntől. SZÜNET. Vizsgálja meg a
külső jegyeket! Milyen színű? Sima vagy durva felület? SZÜ-
NET. Néhány pillanat múlva csettintek> és ön az acél belsejé-
ben lesz épp a felszín alatt. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Most a külszín közelében az acél bensőjében van. SZÜNET.
Milyen ott bent? SZÜNET. Molekuláris szerkezete tömör vagy
laza? SZÜNET Milyenek a fényviszonyok, a színek? SZÜNET.
Hány fok van? Hideg, meleg, forróság? SZÜNET Ha csettin-
tek, ön az acél legbelsejébe kerül. CSETTINTÉS. Most on van.
SZÜNET. Hogy tetszik? Van valami különbség a külső felszín
és a belső között? SZÜNET. Figyelje a színt, anyagot, fényt,
molekuláris szerkezetet, hőmérsékletet TARTSON 10 MÁSOD-
PERC SZÜNETET'
Mit lát? SZÜNET. Mit érez? SZÜNET. Mit hall? Mennyiben
hasonlít az acél a fához ?
Mindezek tudatcentrumába kerülnek jövőbeli használatra.
SZÜNET. Csettintek, s ön visszajut a külső felszínre. CSET-
TINTÉS. Most pedig vissza székébe. SZÜNET.
Idézze elméjébe a pamutcsomó képét! SZÜNET. A pamutda-
rab néhány centiméterre hever öntől. SZÜNET. Térképezze fel
gondolatban a pamutcsomó külső jegyeit! Milyen a színe?
Sima vagy durva? SZÜNET. Egy pillanat múlva csettinteni fo-
gok. Amikor így teszek, a pamut belsejében lesz éppen a felszín
alatt. SZÜNET. CSETTINTÉS. Most közvetlenül a felszín alatt
van. SZÜNET Hogy érzi magát in? SZÜNET. A molekuláris
szerkezet tömör vagy laza? SZÜNET. Figyelje meg a fényviszo-
nyokat és a színeket! SZÜNET. Hány fok van ? Hűvös, meleg,
forró ? SZÜNET Következő csettintésemre a pamut belsejében
lesz, közel középpontjához. CSETITNTÉS. A pamut közepében
van. SZÜNET. Milyen? Van valami különbség az itteni és a
külvilág közön? SZÜNET. Figyelje a színeket, anyagot, fényt,
molekuláris szerkezetet, hőmérsékletet! TARTSON 10 MÁSOD-
PERC SZÜNETET!
99
Mit lát? SZÜNET Mit érez? SZÜNET Mit hall? SZÜNET.
Miben hasonlít, ha egyáltalán hasonlít, a fához és az acélhoz?
SZÜNET. Mindezeket tudatcentruma elraktározta jövőbeli
használatra.
Mostani csettintésem kihozza a pamutból. CSETTINTÉS. És
vissza a székébe. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Most megtanulja, hogyan vetítse ki intelligenciáját, és érzé-
kelni, látni, hallani tudja, mi is létezik azon a ponton, ameddig
tudatával utazón. SZÜNET. A következő részben betekintést
nyer a növényi életbe. SZÜNET. Minden alkalommal, amint ki-
vetíti intelligenciáját, valamit hozzáad tudatához, fejleszti pszi-
chikai tudatosságát, és kiemeli médiumi képességeit. SZÜNET.
Elérkezett a visszatérés ideje. Hagyja el műhelyét, és nyissa ki
szemét!
X
100
8. forduló
101
Programozási ciklus: Miután rögzítette a következő utasítá-
sokat (csak a dőlt betűs részeket), csévélje előre a szalagot.
Aztán dőljön hátra székében, indítsa el a magnőt, csukja be a
szemét és kövesse az utasításokat!
102
szonyok? SZÜNET. Vizsgálja meg a színt, anyagot, fényt* szer-
kezetet, hőmérsékletet, mozgást, hangokat stb.! TARTSON 15
MÁSODPERC SZÜNETET!
Mindezeket felsőbb tudata pszichés centrumában raktározza
el későbbi használatra. SZÜNET.
Csettintésemre a főgyökérben lesz. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Most a fő gyökér közepén van. SZÜNET. Milyen itt? SZÜNET
A sejtszerkezet tömör vagy laza? SZÜNET. Figyelje a fényvi-
szonyokat, a színeket. SZÜNET. Hány fok van? SZÜNET Mi-
lyen a gyökér belső szerkezete? SZÜNET. Miben hasonlít a
gyökér a szárhoz és a levélhez ? SZÜNET.
Talál valami mozgást itt bent? SZÜNET. Mit lát? SZÜNET.
Mit érez? SZÜNET Mit érzékel? SZÜNET. Mit hall? SZÜNET.
Vizsgálja meg a színeket, az anyagot, a fényt, a szerkezetet, a
hőmérsékletet, a mozgást, a hangokat stb.! TARTSON 15 MÁ-
SODPERC SZÜNETET! Mindezek elmecentrumába kerülnek
későbbi használatra. SZÜNET. Csettintésemre kijut a növény-
ből. CSETTINTÉS. Most vissza a székébe. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET.
Tökéletesítette képességét, hogy intelligenciáját közvetítse, s
hogy érzékelje, mi is történik a kívánt helyen. SZÜNET. A kö-
vetkező részben az állati élet rejtelmeibe nyerhet bepillantást.
SZÜNET Minden alkalommal, mikor kivetítést végez, valamit
hozzátesz tudásához, pszichikai tudatosságához, és kiemeli mé-
diumi képességeit, és ez így van. CSETTINTÉS. Most már el-
hagyhatja műhelyét, és kinyithatja szemeit!
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 8. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
103
bi feladatok, ha tovább kívánja csiszolni médiumi képességeit.
Nem szükséges ezt végigcsinálnia, de javaslom, mégis tegye
azt, ha van rá ideje. Sokat nyerhet, ha úgy dönt, hogy bele-
kezd, de semmit sem veszít ellenkező esetben. Kérem, hogy
tényleg kövesse végig a fö részt, mielőtt ehhez hozzákezd.
Menjen le műhelyébe, és végezze el a fentieket különböző
növényekkel! Ezek a gyakorlatok nagyon fontosak, hogy agya
megtanuljon az ön parancsára funkcionálni. Tudatának határai
végtelenek. Szintúgy képességei, de ezeket különböző felada-
tok elvégzésével csiszolni kell.
9. forduló
104
i
Különleges kutyának kell lennie, például fiam Lad nevű skót
juhásza.
Ebben a ciklusban az állatot csak kedvencként emlegetjük,
mivel csak ön tudja pontosan, miről is van sző. Döntése után
vésse gondolataiba kedvencét, majd hallgassa meg a kazettát.
105
Milyen a csontszerkezet? SZÜNET. Mennyiben hasonlatosak
az agysejtek a csontsejtekhez? SZÜNET. Most hagyja, hogy in-
telligenciájával feltérképezze kedvence egész csontvázát, min-
dent megfigyelve. Ha bármilyen rendellenességet észlelne, rög-
tön korrigálja.
Csettintésem után kerüljön kedvence véráramába. CSETTIN-
TÉS. SZÜNET.
Bejutott az állat vérébe. Milyen színű a vér? SZÜNET
Hagyja, amint a véráram magával sodorja, miközben mindent
megfigyel. Sejtszerkezet és színek. Tápanyagok. Ha bármi
rendellenességet észlel, javítsa ki azonnal. 90 másodpercet kap
az érrendszer felderítésére. TARTSON 90 MÁSODPERC SZÓ-
NETET, MULATTA SZALAG TOVÁBB FUT!
Csettintésemre férkőzzön kedvence szívébe. CSETTINTÉS.
Most már kedvence szívében van. Nézzen körül! TARTSON 6
MÁSODPERC SZÜNETET! A KAZETTA FUT Mit lát? SZÜ-
NET Mit érez? SZÜNET Észlel valami szokatlant? SZÜNET
Mit hall? SZÜNET Egészségesnek tűnik a szív? SZÜNET Mé-
rete normális, kisebb vagy nagyobb? SZÜNET Korrigálja az
észlelt hibákat. TARTSON 10 MÁSODPERC SZÜNETET!
Vizsgálja meg a ritmust! Figyelje, amint a szelepek dolgoz-
nak, a vér cirkulál. SZÜNET Vessen egy közelebbi pillantást a
szívre, és javítsa ki az észlelt rendellenességeket! TARTSON 60
MÁSODPERC SZÜNETET!
Csettintésem után vetítse ki intelligenciáját kedvence egész
testére. Figyelje az életfontosságú szervek működését. Fordít-
son figyelmet a színekre, a tónusokra! Keresse az elváltozáso-
kat, a betegség jeleit! Vizsgálja meg az izmokat és a szövete-
ket, a bőrt! Tegye most a légzőrendszert vizsgálat tárgyává!
Majd az emésztőrendszert. Ne siessen! Ha rábukkan valami el-
változásra, korrigálja. 3 perc áll rendelkezésére. TARTSON 80
MÁSODPERC SZÜNETET, MIALATT A SZALAG TOVÁBB
FOROG!
Most átélte az intelligens állati élet vizsgálatát egy tudatál-
lapotának megváltoztatott szintjén. Mindezek a tudatcentrumba
kerülnek későbbi használatra. SZÜNET. Minden alkalommal,
amikor pszichikai képességeit használja, médiumi készségét
emeli ki, növeli tudatosságát és akkurátusságát, és ez így van.
106
SZÜNET. A következő szekció elkalauzolja az élő emberi test-
ben. SZÜNET. Küldjön szeretetet kedvencének, térjen vissza
házába, és nyissa ki szemét, mindezt a tanult módon végezve.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 9. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket e fejezet korábbi rész&en
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
107
bant billentyű elfeketítheti a szívet. Egy beteg szervben lukak
jelenhetnek meg, vagy erős deformitás jeleit mutathatja, vagy
furcsa színűvé válhat, mint például sárga foltok a májon.
Rendellenesség feltűnhet egy daganat vagy sorvadás formájá-
ban. Észlelhet varasodásokat, kinövéseket, aneurizmát, azaz
érgombákat vagy vérrögöt. Vagy úgy is érzékelheti, mint vil-
logó fényt. Tudatközpontja megtalálja a módját, hogyan figyel-
meztesse. Ha pszichikailag találkozik egy elváltozással, bizto-
san rá fog ismerni. Ez persze nem azt jelenti, hogy amit pszi-
chikailag észlel, az a fizikális defektus pontos mása. Vagy
igen, vagy nem. Lehet, hogy egy beteg szervet lyukakkal a fel-
színén fog érzékelni, de a szerven (orvosi vizsgálat után) lehet,
hogy tumoros elváltozás van. Egyszóval pszichés benyomá-
sunk helyes volt... a szerv beteg... de mentális képünk nem
volt szó szerinti mása a fizikai elváltozásoknak.
Bármikor bukkanjon is - mentálisan - rendellenességre,
nyomban korrigálja pszichikálisan. Hogyan? Nos, a hogyanra
nézve nincsenek határok. A negyedik fejezet történetei adnak
néhány példát. Egyszerűen kicserélheti a rossz részt a jóval.
Műhelyében minden szükségest megtalál. Néhányszor majd
összeakad olyan emberekkel pszichikai gyógyításai során,
akiknek valamelyik szervét eltávolították.
Legtöbb általam ismert médium látja a hiányzó részt, de
másképpen. Jómagam három ilyen esettel találkoztam. Pácien-
seim közül egyikkel sem találkoztam a kezelés előtt. Aggódó
barátok vagy családtagok kérésére foglalkoztam velük. Egy-
szer egy fiatalember szemét izzani láttam. „Mi ez?", tettem fel
a kérdést felsőbb tudatomnak. Az szinte azonnal ráébresztett,
hogy a férfinak műszeme van. Ezt egyébként egy barátja is
megerősítette.
A következő esetben egy pontvonal tűnt fel az epehólyag he-
lyén. Ismét megkérdeztem. „Mi ez?" Ismét tudatára ébredtem,
hogy az epehólyagot műtétileg eltávolították. Ezt is megerősí-
tették.
A harmadik esetben egy halványan feltűnő lábat láttam, míg
a másik vonalai határozottak voltak. Felső tudatom ismét ráéb-
resztett, hogy a gyengén megjelent lábat egy balesetben a pá-
ciens elvesztette. Ez később megerősítésre talált.
108
Ha mentális olvasást, letapogatást végez, kérdezősködjék
csak bátran. Néhány későbbi részben még további információ-
forrást is rendelkezésére bocsátunk.
A következő fordulóban felfedezőútra indul az első emberi
testben. A sajátjában. Hogy miért a sajátjában? Két okból. Az
egyik, ezt ismeri a legjobban, és fgy sokkal könnyebb lesz vi-
szonyítási pontokat kialakítani. Másodszor pedig lehetősége
nyílik rá, hogy saját testében korrigálja a kóros vagy káros el-
változásokat, hogy teste ismét egyensúlyba kerüljön. Minél
jobb egyensúlyban van az én bármely szintjén, annál jobban
fel van szerelve, hogy gyakorló médium lehessen.
Ha szükségesnek tartja, nézze át az emberi test anatómiáját.
Ha nincsenek könyvei erről, kölcsönözzön a könyvtárból.
Nem kell belemélyednie, csak elevenítse fel, milyen is az em-
beri test, hogy nagyjából be tudja határolni a szervek helyét.
10. forduló
109
r . í. . •
I".i"/'.
110
vissza, s tegye saját feje fölé, ahol most ül. Ez egyáltalán nem
kóros, mert ezzel az energiaalakzat fölé helyez egy másik ener-
giaalakzatot. Valóságos fizikai testére ez semmilyen hatássál
sincs.
A jövőben más emberek fejeivel teszi majd ugyanezt, vagyis
fejüket az önére helyezi. Ezáltal könnyen átérezheti érzelmei-
ket, gondolkodásmenetüket, félelmüket, személyiségüket stb. Ez
jelentős eszköz a kezében.
Azért használja saját testét, mert így nem kerülhet szembe
olyan dolgokkal, amiknek nincs tudatában. SZÜNET.
Nos hát, amikor csettintek, nyújtsa ki karjait, vegye le a fe-
jét, és tegye rá sajátjára. CSETTINTÉS. SZÜNET. Erezze át az
ön feje fölötti fej bensőjét! Rögzítse az érzelmeket, a gondolko-
dásifolyamatot! Kérdezzen, amit csak akar. TARTSON 10 MÁ-
SODPERC SZÜNETET! A jövőben e technikával mások érzel-
meit, gondolatait, jellemét is kiderítheti. SZÜNET. Csettintés
után fogja és visszateszi a fejet. CSETTINTÉS. SZÜNET. Most
már készen áll testének belső feltárására. SZÜNET
Csettintésemre vetítse intelligenciáját a koponya csontszer-
kezetébe. CSETTINTÉS. SZÜNET. Most térképezze fel összes
csontját tetőtől talpig! Ha valami rendellenességet fedez fel,
korrigálja. Különösen figyeljen az ízületekre, keresse az előre-
haladott elmeszesedés nyomait. Tegye csontvázát első osztályú-
vá. Legyen alemos. Két perce van erre. TARTSON 120 MÁ-
SODPERC SZÜNETET! Most, amikor a csettintést hallja, ha-
toljon intelligenciájával fejébe. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Vizsgáljon meg mindent a fejében - fogait, szemeit, agyát,
füleit, sejteket, idegeket, a vérkeringést és a mirigyeket. Ügyel-
jen a színekre és mozgásokra. Ha kóros elváltozást talál, javít-
sa meg. A lehető legalaposabban. Két perce van. TARTSON
120 MÁSODPERC SZÜNETET! Most haladjon tovább a mell-
kasa és törzse felé. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Vesse vizsgálat alá szívét, tüdejét, máját, gyomrát, epehó-
lyagját, veséit, hasnyálmirigyét, nemi mirigyeit! Különös figye-
lemmel a színekre és mozgásra, idegekre, sejtekre, mindenre.
Ha elváltozásra bukkan, korrigálja. Legyen alapos. Három
perce van. TARTSON 180 MÁSODPERC SZÜNETET! Csettin-
111
tésemre kezdjen bele a még itt nem érintett szervek vizsgálatán
ba. Torka, karjai, kezei, lábai, lábfejei, érrendszere. Ha rend-
ellenességre akad, korrigálja, körültekintően, alaposan. Két
percet kap. CSETTINTÉS. TARTSON 120 MÁSODPERC SZÜ-
NETET!
Amikor csettintek, térjen vissza mellkasába. CSETTINTÉS.
Most fejébe. CSETTINTÉS. Csontvázába. CSETTINTÉS. Szé-
kébe. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Teste visszatér gazdájába. SZÜNET Az itt tapasztaltakat
mentális központ/a elraktározza jövőbeli használatra.
Gondolatban maga elé idézheti, és rendbe hozhatja egész
testét vagy annak egy részét, bármikor. SZÜNET
Bármikor menjen műhelyébe, fejleszti tudását, médiumi ké-
pességeit, és még erősebb tudatosságot ér el, és ez így is van.
Most már elhagyhatja műhelyét, és bétába térhet a tanult
módon.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 10. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
112
Menjen le műhelyébe! TARTSON 25 MÁSODPERC SZÜNE-
TET, MIALATT A SZALAG TOVÁBB FUT1 Nyomja meg kom-
roll gombját, és eressze be tábláját! TARTSON 5 MÁSODPERC
SZÜNETET! Vegyen egy krétát, és írja a táblára: *Millard
Fillmore volt az Egyesült Államok 13. elnöke. " A következő-
képpen írandó. M-I-L-L-A-R-D-F-I-L-L-M-O-R-E. Gondolat-
ban mondja, amint írja: nMillard Fillmore volt az Egyesült Ál-
lamok 13. elnöke." SZÜNET. Olvassa el még egyszer, amit írt!
TARTSON 6 MÁSODPERC SZÜNETET! Nyomja le a kontroli-
gombját, és engedje felröppenni a táblát, üzenetét felső tudatá-
ba szállítva! 6 MÁSODPERC SZÜNET! Nyomja le kontroll
gombját, és engedje felröppenni a táblát, üzenetét felső tudatá-
ba szállítva! SZÜNET Mindig emlékezni fog rá, hogy Millard
Fillmore volt az USA 13. elnöke, és ez így lesz. SZÜNET.
Nyomja meg kontrollgombját, és eressze le tábláját! TART-
SON 5 MÁSODPERC SZÜNETET! Ismét tiszta és használható.
SZÜNET. írja rá: n George Washingtonnak fából készült műfo-
gai voltak. * SZÜNET. Most mondja gondolatban, amint írja:
„ George Washingtonnak fából készült műfogai voltak." SZÜ-
NET. Most olvassa vissza, amit írt! TARTSON 6 MÁSOD-
PERC SZÜNETET! Nyomja meg kontrollgombját, engedje fel a
táblát, ami átadja az információt felső tudatának! SZÜNET.
Most már nem fogja elfelejteni, hogy George Washingtonnak
fából készült műfogai voltak, és ez így is lesz. SZÜNET
Nyomja meg ismét a gombot, s hívja be a táblát! TARTSON
5 MÁSODPERC SZÜNETET! Ismét tiszta és használható.
SZÜNET írja rá: „ Grant elnök egyik keresztneve Simpson. *
Betűzve S-I-M-P-S-0-N. Gondolatban ismételje, amint felírja
„ Grant elnök egyik keresztneve Simpson. " SZÜNET Olvassa
vissza magában, amit írt! TARTSON 6 MÁSODPERC SZÜNE-
TET!
Nyomja le kontrollgombját, és engedje felemelkedni a táb-
lát, ami továbbítja ezt a tényt felső tudatának! SZÜNET Most
már örökké emlékezni fog, hogy Grant elnök egyik keresztneve
Simpson, és ez így is lesz. SZÜNET.
Íme, megtanult egy módszert, hogyan emlékezhet dolgokra.
Mindig emlékezni fog, hogy Millard Fillmore volt az USA 13.
113
elnöke, hogy George Washingtonnak fából készült műfogai vol-
tak, és Grant elnök egyik keresztneve Simpson SZÜNET.
Most már elhagyhatja műhelyét, és kinyithatja szemét, hasz-
nálja a szokásos módszert.
Megjegyzés: Praktizáló médium korában munkája többségét
emberekkel fogja végezni. Pszichikai olvasók utján, valamint
pszichikai gyógyítás útján ad segítséget nekik. Ezért fontos e
reakció. Néhányszor más emberek testébe költözik a tréning
hátralévő részében. A következő gyakorlatok azonban a mé-
dium adottságainak tökéletesítésére irányulnak. Ne kezdjen el
mások test&e vetíteni, amíg nem sajátította el a képzést. Ez
komoly dolog, és ne akarja elsietni.
Egyike a legértékesebb technikáknak, amit ma megtanult,
az, hogy helyezze mások fejét sajátja fölé, így „bemérni" ér-
zelmeiket, az elmebeli folyamatot, gondolkodási sémájukat.
Természetesen e részben mindezt csak a gyakorlás kedvéért
tette, s biztos vagyok, hogy semmi meglevőt nem tapasztalt.
Meglehet azonban, hogy megdöbbentő jelenségekkel találko-
zik, ha más fejét veszi fel. Én például egy fiatalember mindent
elsöprő félelmét éreztem. De mégis tudtam segíteni, hogyan
küzdje le.
11. forduló
•• \
114
E részhez nem tartoznak már előzőleg rögzített instrukciók.
Kapcsolja a magnót felvételi üzemmódba, menjen a műhelybe,
és beszéljen!
115
Válasszon ki további helyeket. Csak ismerős helyeket! Pél-
dául irodája, nappalija, garázsa stb., és tárja fel őket. Szóban
rögzítse a történteket éppúgy, mint a fő Programozási ciklus-
12. forduló
116
J
117
' i
Ezen a sarkon egy étterem van egy szomszédos italbolttal.
Mindkét utcából nyüik bejárat a parkolóba. Az italbolttól ke-
letre egy teológiai intézet van. Ez egy templomhoz hasonló fe-
hér, kerek kupolás épület. Van egy hatalmas parkolója, ide a
Ganison Streetről nyílik bejárat, az éttermen túlról. SZÜNET.
Forduljon 90 fokkal jobbra, hogy keleti irányba kerüljön az
Alomada Aveneue-nl Az Alomada egy négysávos aszfaltút.
SZÜNET Ismét forduljon 90 fokkal jobbra, így délre került a
Garrisonon egy kétsávos aszfaltútonl SZÜNET
öntől rézsútosan balra van a kereszteződés délkeleti sarka.
SZÜNET Itt egy külföldi autókra szakosodott szervizt lát. Az
első és az oldalsó parkolók tömve vannak. A parkoló mindkét
utcáról megközelíthető.
Jobbra átlóban van a délnyugati sarok. Itt egy üzletházat ta-
lál. Az Alomada oldala egy 7-1 l-ig nyitva tartó üzlet, pénzü-
gyi tanácsadói szolgálat, adótanácsadás, szabóság, utazási
iroda és egy szépségszalon működik. Egy bolt, a vegytisztító
néz a Garrisonra. Az aszfaltparkolónak mindkét utcáról van
bejárata: SZÜNET
Minden sarkon egy pórus áll. Egy kábel van közöttük kife-
szítve, egy-egy villanyrendőrt tartva az utcák közepe felé. Egy
közlekedési lámpa mind a négy irányt ellátja. SZÜNET.
Most 90 fokkal jobbra fordulva, nyugat felé néz az Alama-
dán, a négysávos aszfaltúton. SZÜNET Most forduljon ismét
90 fokkal jobbra, hogy a Garrison Streeten észak felé nézzen.
SZÜNET Csettintésem hangjára műhelye foteljében találja
magát. CSETTINTÉS. SZÜNET. A szokott módon hozza vissza
magát bétába.
A feladat második részében ugyanúgy igazítsa magát útba,
mint ahogyan azt a fentiekben hallotta. Ezúttal a Kipling Street
és Alamada Aveneue sarkára jut el Lakewoodban, Coloradó-
ban. Beszéljen hangosan, és rögzítse a látottakat, hallottakat!
Miután végzett, nyissa ki szemét! Csinálja meg írásgyakorla-
tát, és hallgassa vissza a szalagot! Leírtam, hogy mi található
az Alamada és Kipling sarkán. Ezt a Megjegyzésben megtalál-
ja, és összevetésre felhasználhatja.
118 «
Állítsa felvételre a magnót, menjen műhelyébe, aztán a Kip-
ling és Alamada sarkára Coloradóba, majd mindent hangosan,
szavakba öntve rögzítsen.
119
\
13.forduló
120
Programozási ciklus: Miután rögzítette a kővetkező utasítá-
sokat (csak a dőlt betűs részeket), csévélje előre a szalagot.
Aztán dőljön hátra székében, indítsa el a magnót, csukja be a
szemét és kövesse az utasításokat!
121
NET: Tüzetesen vizsgálja meg! Miben hasonlít a Szaharához?
TARTSON 60 MÁSODPERC SZÜNETET!
A mostani csettintésre a Déli-sarkpont a cél CSETTINTÉS.
SZÜNET. Vizsgálja meg részletesen! Miben hasonlít az Északi-
sarkhoz ? TARTSON 60 MÁSODPERC SZÜNETET!
Csettintésem után menjen a nagy piramishoz, Egyiptomba!
CSETTINTÉS. SZÜNET Szemlélje meg részletesen! TARTSON
60 MÁSODPERC SZÜNETET!
Csettintésem hangjára máris zarándoklata utolsó állomásá-
ra, a kínai nagy falhoz igyekszik. CSETTINTÉS. SZÜNET Ve-
gye szemügyre minden apró fertályát! TARTSON 60 MÁSOD-
PERC SZÜNETET!
Most utazzon vissza a nagy piramishoz! CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. Most vissza a Déli-sarkra. CSETTINTÉS. SZÜNET
Visz-
sza az Északi-sarkra. CSETTINTÉS. SZÜNET. Vissza a Szaha-
rába. CSETTINTÉS. SZÜNET Az Eiffel-toronyhoz. CSETTIN-
TÉS. SZÜNET A Viktória-zuhataghoz. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. A Niagarához. CSETTINTÉS. SZÜNET A Washington-
Emlékműhöz. CSETTINTÉS. SZÜNET A Grand Canyonba.
CSETTINTÉS. SZÜNET Visszaérkezik pszichikai műhelyébe.
CSETTINTÉS. SZÜNET
A tanult technikával hagyja el a műhelyét, és nyissa ki sze-
mét.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 13. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá.
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
122
kezd, de semmit sem veszít ellenkező esetben. Kérem, hogy
tényleg kövesse végig a fő részt, mielőtt ehhez hozzákezd.
6-12 óra elteltével ismételten látogasson el a fő Programo-
zási áklus-ban már felkeresett helyekre. így minden helyet a
nap egy más szakában láthat viszont. Figyeljen a lehetséges
különbségekre!
14. forduló
123
Programozási ciklus: Miután rögzítette a kővetkező utasítá-
sokat (csak a dőlt betűs részeket), csévélje előre a szalagot.
Aztán dőljön hátra székében, indítsa el a magnót, csukja be a
szemét és kövesse az utasításokat.
124
Csettintek, s On a Neptunuszon van. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. Pontos vizsgálódást vezessen! Miben, ha egyáltalán van
miben, hasonlít a Szaturnuszhoz? TARTSON 60 MÁSODPERC
SZÜNETET!
Csettintésemre egykenőre átkerül a Neptunuszra. CSETTIN-
TÉS. SZÜNET. Figyeljen a részletekre! TARTSON 60 MÁSOD-
PERC SZÜNETET!
Csettintésem után a Plútón lesz. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Vizsgálja át minden zugát! TARTSON 60 MÁSODPERC SZÜ-
NETET!
Amikor csettintek, menjen a Tejút külső széléhez! CSETTIN-
TÉS. SZÜNET. Milyen on kint? Látja, mi van az univerzumon
túl? Mit érez? Vizsgálja át a Tejút külső részét! TARTSON 60
MÁSODPERC SZÜNETET!
Most térjen vissza a Plútóra! CSETTINTÉS. SZÜNET. Visz-
sza a Neptunuszra. CSETTINTÉS. SZÜNET. Az Uránuszra.
CSETTINTÉS. SZÜNET. A Szaturnuszra. CSETTINTÉS. SZÜ-
NET. A Jupiterre. CSETTINTÉS. SZÜNET A Marsra. CSET-
TINTÉS. SZÜNET. A Vénuszra. CSETTINTÉS. SZÜNET.
A Merkúrra. CSETTINTÉS. SZÜNET Vissza a Napba. CSET-
TINTÉS. SZÜNET. Vissza a Holdra. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Most vissza a műhelyébe. CSETTINTÉS. SZÜNET
Hagyja el a műhelyét, és nyissa ki a szemét a tanult módon.
Programozás után: Vegye elő a tollát vagy a ceruzáját, és
írja le a következőket: 14. forduló befejezve. Dátumozza, írja
alá! Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részé-
ben tárgyadtam. Majd tegye el papírját mint haladásának fel-
jegyzését, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
125
kezd, de semmit sem veszít ellenkező esetben. Kérem, hogy
tényleg kövesse végig a fő részt, mielőtt ehhez hozzákezd.
Menjen vissza a Tejútrendszerbe, és vizsgáljon meg néhány
fekete lyukat, csillagot, meteoritot, asztroidát, bármit!
Megjegyzés: Ez a lecke egy újabb építőkő pszichikai tuda-
tosságának kitágításában.
15. forduló
126
Fakultatív további programozás: Öntől függ. Végezzen
olyan jellegű gyakorlatot, ami éppen ínyére van az eddigi vá-
lasztékből.
16. forduló
127
Mondja magnóra a dóit betűben foglaltakat, a Programozá-
si ciklus ban! A SZÜNET utasításra hagyjon 3-4 másodperc-
nyi csendes helyet a szalagon, majd folytassa a dőlt betűs szö-
veg olvasását. Ahol hosszabb szünet következik, az instrukció
a TARTSON X MÁSODPERC SZÜNETET utasítást tartal-
mazza. Kérjük, figyeljen arra, hogy a kazetta futását ne állítsa
le a szünetek alatt. Használjon órát, vagy halkan számoljon,
hogy biztosan betartsa az előírt időt. Az X helyén állhat pél-
dául a 10-es szám.
Fordítson külön figyelmet arra, hogy konkrét személyt vá-
lasszon, akit személyesen ismer.
128
Amikor csettintek, emelje le vendége fejét sajátjáról, és te-
gye vissza a helyére. CSETTINTÉS. TARTSON 6 MÁSOD-
PERC SZÜNETET!
Amikor csettintek, vetítse ki intelligenciáját vendége fejébe.
CSETTINTÉS. SZÜNET. Most fizikális álláspontból is megvizs-
gálhatja a fejet. Legyen alapos. Semmit se hagyjon ki. Ha va-
lami rendellenességet észlel, javítsa ki. Két percet kap. TART-
SON 120 MÁSODPERC SZÜNETET!
Csettintek, s On a csontvázban lesz. CSETTINTÉS. SZÜNET
Most szemrevételezze az egész csontvázat az utolsó csontig. Ha
rendellenességet észlel, korrigálja. TARTSON 120 MÁSOD-
PERC SZÜNETET!
Csettintésemre vetítse intelligenciáját vendége vérkeringésé-
be. CSETTINTÉS. SZÜNET Adja át magát a vér csorgásának!
Hadd vigye át az egész érrendszeren! Figyeljen meg mindent,
sejtszerkezetet, egészségesnek tűnik-e általánosan, színeket. Ha
rendellenességet észlel, korrigálja. Két perce van. TARTSON
120 MÁSODPERC SZÜNETET!
Amikor csettintek, hatoljon be vendége mellkasába és alhasi
tájékára. Vessen egy átható vizsgálódó pillantást a szervekre...
a szívre, a tüdőkre, vesékre, az epehólyagra, a gyomorra, máj-
ra, hasnyálmirigyre, nemi mirigyekre és szervekre és az emész-
tő szervrendszerre. Ha rendellenességet észlel, korrigálja. Van
négy perce. TARTSON 240 MÁSODPERC SZÜNENET!
Amikor csettintek, kezdje meg az eddig még érintetlen terüle-
tek vizsgálatát... a csípőt, lábakat, lábfejet, karokat, kézfeje-
ket, bármit, ami Ont érdekli. Ha bármi rendellenességre buk-
kan, javítsa ki. Két percet kap. TARTSON 120 MÁSODPERC
SZÜNETET!
Amikor csettintek, menjen vissza a mellkasba. CSETTINTÉS.
Vissza a véráramba. CSETTINTÉS. Vissza a csontokba. CSET-
TINTÉS. Vissza a fejbe. CSETTINTÉS. És kívül a testen vissza
a székébe. CSETTINTÉS. SZÜNET.
Köszönje meg vendégének a látogatást. SZÜNET. Fennhan-
gon így szóljon hozzá: nSzeretlek és megáldalak és átadlak fel-
sőbb énednek." TARTSON 10 MÁSODPERC SZÜNETET!
Csettintésemre vendége kilép a műhelyből. CSETTINTÉS.
129
SZÜNET\ Nyomja meg a kontrollgombot, és csukja be mögötte,
az ajtót! Ha készen van, elhagyhatja műhelyét, és kinyithatja
szemét.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a kővetkezőket: 16. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzés
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
17. forduló
130
holtak olyan információkat szolgáimnak, amiket nem tudna
más forráson keresztül megszerezni.
Kérem, készüljön fel az élmény érzelmi oldalára is! Talál-
kozni fog egy ma már halott emberrel, akit ön nagyon jól is-
mert. Lehet szülő, nagyszülő, gyermek, házastárs, egy közeli
barát. Ha sírni kezd, nem baj. Csak rajta, sírja ki magát, de
kérem, maradjon a műhelyben, nehogy megtörje a kommuni-
kációs kapcsolatot.
Úgy beszéljen hozzá, mint amikor még porhüvelyében lük-
tetett az élet itt, ezen a bolygón. Úgy fogja találni, hogy egész
jól elbeszélgethet gondolatátvitellel, de ha hangosan szeretne,
csak tessék.
t
131
vissza 10-től l-ig, mialatt lélegzete mélyebbé és nyugodtabbá
válik. 10, mélyebb, 9, 8, mélyebb és mélyebb, 7, 6, érzi, amint
még lejjebb megy, 5, 4, egyre inkább ellazul, 3, 2, 1. SZÜ-
NET. Nyomja le kontrollgombját, nyissa ki az ajtót! SZÜNET
Szólítsa nevén és gondolatban hívja be barátját! TARTSON 6
MÁSODPERC SZÜNETET!
Amint a barátja belép, nem beszélek többet. Maradjon itt,
amíg csak kíván, és térjen vissza bétába, miután végzett. Mi-
előtt azonban eljönne, mondja barátjának, hogy szereti és
megáldja, és felröppenti felső énjébe.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a kővetkezőket: 17. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
18. forduló
ik
ne megismerkedni. De az is elképzelhető, hogy volt valaki,
akit ismerhetett volna, de valahogy ez a személy kikerült életé
nek korlátain kívülre, s most szeretné bepótolni az elszalasztott
alkalmat.
Itt a lehetőség, hogy kapcsolatba lépjen vele.
Egyedül fogja végigkísérni ezt a szekciót. Nincs önt igazga-
tó magnófelvétel. Jól kell szerepelnie, mert mostanra már
számtalan alkalma volt, hogy embereket invitáljon műhelyébe.
Tudja, hogyan irányítsa magát műhelyébe és ki onnan. Tudja,
hogy kell kommunikálnia, kérdeznie, érzékelnie.
Válassza ki az elhalálozott személyt! Majd menjen a műhe-
lyébe, és végezze el a kapcsolatteremtést! o
Előkészületek: Vegyen elő egy papírt, ceruzát, egy kényel-
mes széket, és egy oly csendes helyen telepedjen le, hogy még
a lélegzetvétele is hallatszódjék! Húzza ki a telefont!
133
• &
Megjegyzés: Mostanra már valószínűleg mesterré válik a
műhelylátogatásokban és széles körű információhálózatának
rögzítésében. Visszatekintve azt gondolhatja: „Milyen unal-
mas is volt az élet, mielőtt ellátogattam volna a hipnózison
túlra."
Tudja hát meg, hogy az egész csak most kezdődik. Az igazi,
mélyreható és megvilágosító tapasztalatokat majd e könyv har-
mincrészes tréningprogramjának végig kitöltése után szerzi
médiumi praktikából.
19. forduló
134
Előkészületek: Vegyen elő egy papírt, ceruzát, kényelmes
széket, és menjen a legcsendesebb helyre! Húzza ki a telefont!
135
ledni látszott, s végűl összeházasodtak. Bánatára az asszony
borzasztó zsémbes volt, így szörnyű házasságnak kellett véget
vetnie.
Vigyázzon tehát, mit kér, mert elképzelhető, hogy meg-
kapja.
20. forduló
136
Fakultatív további programozás: Hívjon több ismeretlen
embert is műhelyébe, és használja felső tudata által nyújtott
kommunikációs lehetőségét.
21. forduló
137
Mondja magnóra adőlt betűben foglaltakat, a Programozá-
si ciklus-ban! A SZÜNET utasításra hagyjon 3-4 másodperc-
nyi csendes helyet a szalagon, majd folytassa a dőlt betűs szö-
veg olvasását. Ahol hosszabb szünet következik, az instrukció
a TARTSON X MÁSODPERC SZÜNETET utasítást tartal-
mazza. Kérjük, figyeljen arra, hogy a kazetta futását ne állítsa
le a szünetek alatt. Használjon órát, vagy halkan számoljon,
hogy biztosan betartsa az előírt időt. Az X helyén állhat pél-
dául a 10-es szám.
138
Figyelje megjelenését! Köszönje meg, hogy eljön. Beszélgesse-
nek egy kicsit TARTSON 30 MÁSODPERC SZÜNETET!
Bármikor jöjjön le műhelyébe, tanácsadói in lesznek. SZÜ-
NET. Használjon fel annyi időt az ismerkedésre és konzultáció-
ra, amennyit szükségesnek lát. Ha készen van, hagyja magukra
őket a következő szavakkal: n Szeretlek benneteket, és áldásom
mindkenőtökre, továbbítalak benneteket felsőbb énetekhez."
Szólítsa nevükön mindkenőjüket. SZÜNET. Ezután hagyja el
műhelyét a szokon módon.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 21. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
*
22. forduló
139
Ebben a fordulóban eljut a négy úrhoz. Minél hatékonyabb
és kölcsönösebb viszonyt alakít ki velük, annál gazdagabbá te-
szik életének egyes szakaszait.
140
a mester segítségét és jelenlétét! Tudatállapota automatikusan
megváltozik, mestere szintjére ér, ahol a segítés kéznél van.
SZÜNET.
Ideje, hogy találkozzék előző mesterével. Gondolatban
mondja a következőket: „Kérem testem mesterét, jelergen
meg! *CSETTINTÉS. SZÜNET.
Testének mestere ön élőn áll. Üdvözölje! SZÜNET. Figyelje
megjelenését! SZÜNET. E mester tartománya jizikai kondíció-
jára, egyensúlyára, testműködésére és jizikai védelmére terjed
ki. SZÜNET. Töltsön néhány másodpercet testének mesterével.
TARTSON 30 MÁSODPERC SZÜNETET!
Ideje találkoznia második mesterével. Gondolatban mondja
a következőket: „Kérem szellemem mesterét, jelenjen meg!"
CSETTINTÉS. SZÜNET.
Szellemének mestere ön élőn áll. Üdvözölje! SZÜNET. Fi-
gyelje megjelenését! SZÜNET Mesterének tartománya szellemi
egyensúlyára, élményének békéjére és pszichikai funkcióra ter-
jed ki. Töltsön néhány másodpercet mesterével! TARTSON 30
MÁSODPERC SZÜNETET!
Ideje a harmadik mester megismerésének. Gondolatban
mondja a következőket: „Kérem lelki mesteremet, jelenjen
meg!" CSETTINTÉS. SZÜNET.
Lelkének mestere ön élőn áll. SZÜNET. Figyelje megjelené-
sét! SZÜNET. E mester tartománya a szeretetre, hitre, bölcses-
ségre, bátorságra és a teljességre, tisztességre terjed ki. SZÜ-
NET. Töltsön néhány másodpercet mesterével! TARTSON 30
MÁSODPERC SZÜNETET!
Ideje, hogy találkozzék negyedik mesterével. Gondolatban
mondja a következőket: „Kérem világi mesteremet, jelenjen
meg!* CSETTINTÉS. SZÜNET
Világi mestere ön előn áll. Üdvözölje! SZÜNET. Figyelje
megjelenését! SZÜNET. E mester tartománya a vagyonra, si-
kerre és az önmegvalósításra terjed ki. SZÜNET. Töltsön né-
hány másodpercet mesterével! TARTSON 30 MÁSODPERC
SZÜNETET!
Köszönje meg mestereinek a megjelenést! SZÜNET. Vegyen
egy mély lélegzetet, és lazítson, amint mesterei kifakulnak látó
141
mezejéből! SZÜNET Még ha nem is látja őket, mesterei min-
dig ott vannak. SZÜNET
Most hagyja el a műhelyét a szokott módon!
Programozás után: Vegye elő a tollát vagy a ceruzáját, és
írja le a kővetkezőket: 22. forduló befejezve. Dátumozza, írja
alá! Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet további részé-
ben tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának fel-
jegyzését, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
23. forduló
142
gyakorlathoz, de három továbbira lesz szüksége a 27. forduló-
ban.
Nem szabad átsiklani a fogyatékosokon, bénákon, rühese-
ken, vakokon! Nekik van a legnagyobb szükségük szeretetre,
bátorításra. Ezen emberek vizsgálata jó gyakorlást is jelent.
Két oka is van, miért fontos az emberekkel való munka.
Először: ha ebben sikeres, akkor mindent meg tud tenni a pszi-
chikai világban, így kitűnő gyakorlási lehetőség. Másodszor:
megadja a lehetőséget, hogy másoknak segítsen, és éppen ez a
médiumi „hivatás" lényege.
E részben magnóját csak hangjának rögzítésére használja,
miközben műhelyében dolgozik. Önmaga fogja irányítani cse-
lekedeteit.
143
Megjegyzés: Mostanra médiumi képességei egyre érzéke
nyebbek és hatékonyabbak. Kezd ráérezni, amit csinál. Való-
színűleg önbizalma is megnőtt. Fejlődése tovább ívd a csúcs
felé, minél többet használja médiumi képességeit.
24. forduló
144
NET Figyelje a Jent köröző sirályokat I SZÜNET Hallgassa si-
koltásaikat! SZÜNET. Nézzen jobbra! A tenger és a part végte-
len. Erre a múlt van. SZÜNET. Nézzen bálra! Balra a jövőt
látja. SZÜNET
Amint továbbra is balra néz, áthatolhatatlan köd száll le,
hogy megakadályozza tisztánlátását. TARTSON 10 MÁSOD-
PERC SZÜNETET! Forduljon meg, és sétáljon balkéz-irány-
ban a ködbe! Álljon meg, amikor már átláthatatlan a köd.
TARTSON 10 MÁSODPERC SZÜNETET!
Most gyorsan halad előre az időben. SZÜNET Érzi, amint
a köd ön körül hömpölyög az idő múlását mutatva. SZÜNET.
Érzi, ahogy az energia megváltozik. SZÜNET Figyelje mozgá-
sát! SZÜNET Egy pillanat múlva csettintésemre a mozgás le-
áll, a köd felszáll, és ön 2050-ben lesz ugyanott, ahol akkor,
amikor elhagyta műhelyét. CSETTINTÉS. SZÜNET
A köd eltűnt. 2050-et írunk. Nézzen körül! SZÜNET. Mi van
itt? Mi történik? Ki vagy mi van itt? Mit érez, hall, lát? SZÜ-
NET. Kap öt percet, hogy megvizsgálja a környéket, mindenre
kiterjedő részletességgel. Következő csettintésemre a köd visz-
szatér. TARTSON 5 PERC SZÜNETET!
CSETTINTÉS. A köd körülveszi SZÜNET. Most gyorsan
visszafelé indul az időben addig a pontig, mikor elhagyta mű-
helyét. SZÜNET. Érzi, ahogy a köd kavarog, az idő pörög
visszafelé. SZÜNET. Érzi az energiaváltozást. SZÜNET Fi-
gyelje mozgását! SZÜNET Csettintésemre a mozgás leáll, a
köd eltűnik, az idő partján találja magát, műhelye előtt. CSET-
TINTÉS. SZÜNET.
A köd eltűnt. Az idő visszatért a jelenbe. SZÜNET Sétáljon
vissza, és Üljön székébe! SZÜNET Nyomja le kontrollgombját,
és emelje helyére a falat! TARTSON 10 MÁSODPERC SZÜNE-
TET!
Maradjon ott, és gondolkodjon el élményein! Hasonlítsa
össze 2050-et a jelennel! Milyen változások zajlanak le? Ha
egyáltalán valami megváltozik.
SZÜNET. Konzultáljon tanácsadóival tapasztalatairól, ha
úgy kívánja. Ha készen van, hagyja el műhelyét, köszönje meg
tanácsadóinak a közreműködést, köszönjön el tőlük, mindezt a
szokott módon.
145
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 24. forduló befejezve. Dátumozza, írja alál
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam! Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót!
146
március 15-én a szenátusba. De 6 mégis elment, meg is gyil-
kolták.
Legjobb lenne, ha nem törődne sok jelölt jövőbeli utazgatá-
sokkal. Ha rohangál fel s alá, mindenféle figyelmeztetéseket
kiabálva, mindenki bolondnak nézné, és hitelét vesztené. Ha
figyelmeztetései mégis valóra válnak, nos, akkor valószínűleg
önt fogják okolni az egészért. Megítéléseden ezért legyen elő-
vigyázatos, bölcs s mértéktartó.
Ön a jelenből tanul. Teljes odaadással törődjön a mával, és
nem lesz gondja a holnappal.
25. forduló
147
Ha van egy óriás porszívója, szívja el vele a szennyezett le-
vegőt. Egy erős mágnessel elvonhatja a fegyvereket a háborús
terűitekről, és a Napba zúdíthatja, ahol rögtön megsemmisül-
nek. Ültethet két olajfát, fehér galambokkal az ágain (ez a béke
egyetemes jelképe) minden országba, így ezek a szimbólumok
szaporodhatnak, s békét hozhatnak. Használja találékonyságát
a problémák kezelésére.
íme, néhány, a figyelmére méltó hely, először próbálja meg
saját hazája ügyeit egyensúlyba hozni. Aztán forduljon azok-
hoz az országokhoz, ahol háború dúl. Gondoskodjék az éhín-
ségről , éhségről, betegségről és aszályról, ahol jelentős! Tö-
rölje el az osztályok és fajok rétegződését, ahol ez problémát
jelent!
Célja, hogy egy szeretetből, békéből és gazdagságból táplál-
kozó világot építsen! Hajítsa el a negatívat, és helyettesítse po-
zitívval !
Nehéz munka, biztos lehet benne! E reakcióban hozott erő-
feszítései csak épülését szolgálják. Higgye el! Meg lehet csi-
nálni!
Programozás után: Vegye elő tollát, vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 25. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
26. forduló
148
Előkészületek: Vegye magához a magnót, az üres kazettát,
a papírt, a tollat, egy kényelmes széket, és telepedjen le egy
olyan csendes helyen, amilyen csak lehetséges! Húzza ki a te-
lefont!
Mondja magnóra a dőlt betűben foglaltakat, a Programozá-
si ciklus-ban! A SZÜNET utasításra hagyjon 3-4 másodperc-
nyi csendes helyet a szalagon, majd folytassa a dóit betűs szö-
veg olvasását. Ahol hosszabb szünet következik, az instrukció
a TARTSON X MÁSODPERC SZÜNETET utasítást tartal-
\ >
149
Most nagyon gyorsan visszafelé megy az időben. SZÜNET.
Érzi a köd kavargását, ahogy halad egyre régebbi időkbe.
SZÜNET. Érzi az energia változását. SZÜNET. Figyelje saját
mozgását! SZÜNET.
Nemsokára csettintésemet fogja hallani. Ekkor a mozgás le-
áll, a köd felszáll, és 1850-ben találja magát azon a helyen,
ahol utazása kezdetekor volt. CSETTINTÉS. SZÜNET
A köd felszállt. 1850-et írunk. Nézzen körül! SZÜNET Mi
van itt? Mi történik? Ki vagy mi van itt? Mit lát, érez, hall?
SZÜNET. Öt percet kap, hogy alaposan megvizsgálhasson
mindent. Csettintésemre a köd visszatér. TARTSON 5 PERC
SZÜNETET!
CSETTINTÉS. A köd teljesen körülfogja. SZÜNET Most na-
gyon gyorsan előremegy az időben, addig a pontig, amikor el-
hagyta műhelyét. SZÜNET. Érzi, amint a nehéz köd kavarog
ön körül, mutatva az idő múlását. SZÜNET Érzi az energia-
változást. SZÜNET. Figyelje saját mozgását! SZÜNET Cset-
tintésemre a mozgás abbamarad, a köd eltűnik, és ön az idö
partján, műhelye előtt találja magát. CSETTINTÉS. SZÜNET.
A köd szétoszlott. A jelenkorban járunk. SZÜNET. Menjen
vissza műhelyébe, és üljön le székébe! SZÜNET Nyomja le
kontrollgombját, és eressze fel a falat! TARTSON 10 MÁSOD-
PERC SZÜNETET!
Maradjon még műhelyében, és gondolkodjon el a tapaszta-
latokon! Hasonlítsa össze 1850-et a jelennel. Milyen változá-
sok játszódtak le ? Ha egyáltalán lejátszódott valamilyen válto-
zás. SZÜNET Ha úgy kívánja, konzultáljon élményéről ta-
nácsadóival. SZÜNET.
Amikor végzett, köszönje meg tanácsadóinak a megjelenést.
Köszönjön el tőlük, és jöjjön ki a szokon módon.
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 26. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
150
Fakultatív további programozás: Hajtson végre több múlt-
beli utazást, ha szeretné.
27. forduló *
151
különleges lépéseket foganatosít a gyógyítási procedúrában.
Kérje tanácsadói véleményét, ha szükséges!
28. forduló
152
Programozási ciklus: Miután rögzítette a következő utasítá-
sokat (csak a dőlt betűs részeket), csévélje előre a szalagot.
Aztán dőljön hátra székében, indítsa el a magnót, csukja be a
szemét és kövesse az utasításokat!
153
l-es visszaszámlálást módszerrel, amit épp most tanult! Térjen
vissza bétába 3 másodperc alatt! SZÜNET. Nagyon jóv Most
vissza műhelyébe 6 másodperc alatt. TARTSON 6 MÁSOD-
PERC SZÜNETET! Nagyszerű. Agya kitűnően reagál. Vegyen
mély lélegzetet, és lazítson! SZÜNET Mostantól minél többet
használja a gyors le-vissza módszert, annál pontosabb lesz, és
annál mélyebbre kerül. Gyakorlással hamarosan akkor megy le
műhelyébe, mikor szükséges, látja, s mindezt egy pillanat
alatt, szemét lehunyja, majd kinyitja, s könnyen visszajut bétá-
ba. SZÜNET. Most vegyen egy mély lélegzetet, és ébredjen!
Programozás után: Vegye elő tollát vagy ceruzáját, és írja
le a következőket: 28. forduló befejezve. Dátumozza, írja alá!
Figyeljen a módosításokra, amiket a fejezet korábbi részében
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
154
egyáltalán?", bármit, amit helyesnek vél. Meg fogja kapni a
választ, és aztán megtudja, hogyan viselkedjen. Mindez maxi-
mum 1-3 másodperc alatt.
2. Véletlenül megégeti ujját. Gyorsan rohanjon műhelyébe,
hajtson végre egy kis pszichikai gyógyítást, miközben ezt
mondogatja: „Semmi fájdalom, tökéletes gyógyulás, semmi
hólyag, semmi gennyesedés, semmi seb." Jelenítsen meg egy
teljesen ép ujjat! Mindezt 1-5 másodperc alatt.
3. Valaki feltesz önnek egy kérdést, és a válasz nem jut
eszébe (gyakran történik ez vizsgákon). Nézzen le műhelyébe!
Ott van néhány lehetősége. Megkérdezheti egyik tanácsadóját,
vagy megkeresheti a választ könyvtárában: vagy vetítse ki az
információt elméjének vetítővásznán, vagy behívhat egy szak-
értőt az adott témában. Egész gyakran egyszerűen csak tudni
fogja a választ, amint lemegy műhelyébe. Mindezt 1-10, eset-
leg 15 másodperc alatt, attól függően, milyen segítséget vesz
igénybe.
Minél gyakrabban használja műhelyét, annál gyorsabban ta-
lál válaszokra, és annál jelentőségteljesebbek lesznek élmé-
nyei. Ha felületesen gyakorol, az eredmények is felületesek
lesznek.
Mindennap legalább egyszer el kell látogatnia műhelyébe.
Hogy hozzáértő legyen, legalább naponta háromszor. Ha egy-
szer szakavatottá válik, automatikusan idejének egy részét ott
tölti majd, miközben mindennapi ügyeit intézi. Nem kell be-
csuknia szemét, hogy lemenjen és ott maradjon. Amikor ez az
idő elérkezik, tudni fogja. Úgy találja, kevesebbet hibázik,
jobb döntéseket hoz, és mindig boldog.
Mennyi ideig tart ez? Ez az önnel született képességein mú-
lik, elkötelezettségén, odaadásán és szigorú gyakorlásán. Való-
jában egy élet nem is elég arra, hogy valaki abszolút szakértő
legyen; ez egy időtlen hadjárat. De mindezzel együtt ön igenis
elérheti a szakavatottság egy elfogadható fokát, ahol már saját
és mások életét nagyban gazdagíthatja.
155
29. forduló
30. forduló
156
Előkészületek: Vegye magához a magnőt, az üres kazettát,
a papírt, a tollat, egy kényelmes széket, és telepedjen le egy
olyan csendes helyen, amilyen csak lehetséges! Húzza ki a te-
lefont!
Mondja magnóra a dőlt betűben foglaltakat, a Programozá-
si ciklus-ban! A SZÜNET utasításra hagyjon 3-4 másodperc-
nyi csendes helyet a szalagon, majd folytassa a dőlt betűs szö-
veg olvasását. Ahol hosszabb szünet következik, az instrukció
a TARTSON X MÁSODPERC SZÜNETET utasítást tartal-
mazza. Kérjük, figyeljen arra, hogy a kazetta futását ne állítsa
le a szünetek alatt. Használjon órát, vagy halkan számoljon,
hogy biztosan betartsa az előírt időt. Az X helyén állhat pél-
dául a 10-es szám.
157
műhelyembe # Figyelje, ahogy belép az ajtón, majd ezt mond-
ja: „üdvözlöm (a vendég neve). * A vendég automatikusan ke-
resztülsétál a termen, és a helyes pozícióba áll. Ismételje meg
ezt minden vendégénél, amíg egy kört nem alkotnak ön körül.
Adok erre két percet. TARTSON 120 MÁSODPERC SZÜNE-
TET, MIALATT A SZALAG FUTI
Minden vendég a helyén van egy körben ön körül. Mindegyi-
kük szemben önnel. SZÜNET Vendégei közös ajándékot készí-
tettek elő. Mélységes szeretetüket. Mindannyian együtt elkezdik
ön jeié sugározni szeretetüket. Az energia annyira vibrál és
olyan erős, hogy szinte testén érzi. A következő 30 másodperc-
ben engedje el magát, és egyesüljön a szeretet adományával.
Érezze át! Fogja fel! Szívja be! TARTSON 30 MÁSODPERC
SZÜNETET, MULATTA SZALAG FUT! Most átadta ajándé-
kát minden egyes vendégnek. SZÜNET.
Elérkezen a diplomaosztás ideje. Kérje meg vendégeit, hogy
nyissanak utat önnek, és álljanak sorfalat ön és a hátsó ajtó
között. Néhány pillanat múlva arra kérem, nyomja le kontroll-
gombját. Amikor ez megtörténik, az ajtó kinyílik, a Mesterek
Mestere lép be, és egyenesen önhöz lép. A Mesterek Mestere
körülöleli és belevési elméjébe, mi a speciális képessége, és
mit kezdjen életével. Ezt az üzenetet csak ön fogja tudni. Most
nyomja meg a gombot, és engedje kinyüni az ajtót! SZÜNET.
A Mesterek Mestere belép a legcsodálatosabb fényben úsz-
va, és megközelíti önt. Most már önt is áthatja ez az addig
soha nem látott ragyogás. A Mesterek Mesterének energiája
átitatja egész lényét, és a külön önnek szóló üzenetét tudatába
vésL TARTSON 6 MÁSODPERC SZÜNETET, MIALATT
A SZALAG FUT! A Mesterek Mestere elment. Vendégei is. De
nem maradt egyedül, mert részeivé váltak... örökre. SZÜNET
Maradjon műhelyében, amíg csak akar, és töprengjen el a
Mesterek Mesterének üzenetén! Ha készen van, hozza vissza
magát.
158
tárgyaltam. Majd tegye el papírját mint haladásának feljegyzé-
sét, hogy ki ne hagyjon véletlenül egy fordulót.
Összegzés
159
tam, és addig soha nem álmodott tudással, tapasztalattal tértem
vissza.
Majd egy nap, mikor műhelyembe akartam menni, ismét va-
lami furcsa történt. Úgy tűnt, mintha valahol a világűrben len-
nék. Az egész univerzumot beláttam. Egy élénk fény vonzott
egyre, s én beléptem.
- Mi történik itt? Hol vagyok? Hol vannak a tanácsadóim? ~
E gondolatok kergették egymást a fejemben.
Bár semmit és senkit nem láttam a fényen kívül, azonnal
megkaptam a választ kérdéseimre.
- Kapcsolatban van a Forrással. Tanácskozzék az énnel. -
Mást is közöltek, de az hadd maradjon az én titkom. Azóta az
én belsejében jártam, s tanácskoztam vele, ami a legegyene-
sebb út a Forráshoz. A legegyedűlállóbb élményeim voltak.
Az önök tapasztalatai is hasonlóak lesznek az enyéimhez?
Nem tudom. Mindannyian ugyanolyan jelentőséggel bírunk, és
megvan saját jellemünk. A szükségest, a megfelelő időben a
megfelelő módon fogja átélni. Ezt biztosan állíthatom. De ké-
szüljön fel a változásra, a meghökkentőre és tudatának meg-
nyílására előre nem látható módon!
Add tovább
Mihez hozzáfogsz,
Bekövetkezik
Ez a törvény.
A jó termését
Szórd csak elő,
Add tovább.
A tizek törvénye
Ember félelme.
Adj keveset, többet kapsz.
Szereteted el ne zárd,
Mert még elfogy;
Csak add további
6. FEJEZET
DIPLOMA UTÁN
Azok, akik úgy kísérték végig a pszichikai önfejlesztő progra-
mot, ahogy azt az ötödik fejezetben leírtam, diplomás gyakorló
beavatott médiumok (Practicing Involved Psychics), avagy
PIP-ek, ahogy a későbbiekben utalni fogok rájuk. Gyakorló,
mert elkötelezte magát, hogy újonnan felébresztve pszichikai
képességeit, mindennapi életének részévé teszi. Beavatott,
mert megtanulta, hogyan használja hatalmas elméleti képessé-
geit, hogy életeket tegyen szebbé. Médium, mert megtanult
otthonosan mozogni elméje természetes szintjein. Véletlen
egybeesés, hogy ez a mozaikszó, PIP, a szótárban így defi-
niált: „valami kiemelkedő a maga nemében". És önök, diplo-
mások bizonyára kiemelkedőek a maguk nemében. Még visz-
szatérünk a PIP-re és tevékenységűkre. Önök csatlakozhatnak
a PIP-klubhoz, amit még bővebben kifejtek.
Mi a következő lépés?
Éppen most fejezett be egy önt hatalommal felruházó alap-
képzést elméjének használatáról. Innen hová induljon?
Tanuljon tovább? Vagy használja tudását mindennap, hogy
elérje... hogy lelkében gazdagodjon? Másokon segítsen? A vá-
lasz mindkét kérdésre: igen!
További tanulmányok
162
Mit jelent ez?
A könyv bevezetőjében már szóltam azokról, akik minden-
nek tudják az árát, de az értékét... nos, semminek. Ezek olya-
nok, mint az elefántcsonttorony-elméleten nevelkedett profesz-
szorok, akik minden dátumot, eseményt pontosan ismernek a
történelem hajnaláról, de arra képtelenek, hogy jegyet váltsa-
nak és elmenjenek az általuk oly jól ismert helyekre.
A tudás hajszolása lehet ilyen is, ha hagyja. Ismerek olyano-
kat, akik kérlelhetetlenül felkutatnak minden kurzust, aminek
van valami köze a pszichés jelenségekhez, hipnózishoz, álmok-
hoz, telepátiához... Alig várják, hogy egy tanfolyam befeje-
ződjék, s máris kezdik el a másikat. Minden „szakavatott"
könyvet elolvasnak e tárgykörben. Olvastak már az újjászüle-
tésről, test nélküli utazásról, és Edgar Cayce könyveit. Ezek
az emberek a legvirtuózabb vitázók a partikon. S mégis ezzel a
„nagy tudással" képtelenek egy fejfájástól megszabadulni két
aszpirin segítsége nélkül, még ha ez is az egyik legegyszerűbb
mentális feladat.
A helyzet iróniája az, hogy azok a kurzusok, amiket elvé-
geztek, mind nagyszerűek, értékesek voltak. Akkor mit nem
tanultak meg? Mert a tanulás nem hajsza. Folyamat, ami az én
mélyéről jön.
A folyamattal összefüggésben fogok további tanulmányaik-
ról beszélni.
E pillanatban bevezette önmagát a psziché birodalmába. De
szintén e pillanatban még nem érti a teljes kiterjedését annak,
ami rendelkezésére áll. S nem is fogja, amíg el nem kezdi
használni mindennap képességeit. Ezért a következő logikus
állomás tanulásában: tanuljon gyakorlással. Jelenleg azt tanács-
lom, tegye félre további kurzusok hallgatását. Különböző val-
lások, szekták és szervezetek azt állítják, megvan saját tanítá-
suk pszichés fejlődésre és használatára, és ezek igenis jó tanfo-
lyamok. De most adjon esélyt önmagának, hogy fejlődjék, és
használja azt, amit e könyv nyújtott, mielőtt belevetné magát a
további tanulásba. Úgy hiszem, még legalább egy évig várnia
kellene ezzel. Sok ösvény vezet a pszichés fejlődéshez és gya-
korlásához. Ha minden úton elindul, csak utazik, utazik, de a
163
célját nem éri el. Vagy sokkal több időt vesz igénybe, amíg el-
jut oda.
Addig is olvasson hébe-hóba, hogy gyarapítsa mindennapos
pszichikai gyakorlatát. A lényeg az, hogy lehetőséget adjon
magának a fokozatos tanuláshoz az ön tempójában. Ha tűi so-
kat erőltet önmagára, csak visszatartja haladását.
Ha javasolhatnék egy tervet, valahogy így nézne ki.
1. Kezdjen ma, és mindennap használja pszichikai képessé-
geit! Használja az itt tanultakat! E fejezetben sok olyan külön-
leges dolog lesz, amivel azonnal elkezdheti a munkát. De má-
sokra is rátalál haladása közben.
2. Egy hónapos állhatatos gyakorlás után, ahogy azt az 1.
pontban leszögeztük, válasszon ki egy könyvet az ajánlott lis-
táról az A mellékletben, és olvassa el! Folytassa a mindenna-
pos gyakorlást. Az A mellékletben nem szereplő könyveket is
olvashatja. Mivel mindannyian egyediek vagyunk, olvasási
szokásaink is azok. Általánosítva, a legjobb könyv kezdőknek
a Hipnózis lenne, mert szorosan kapcsolódik a Hipnózison túl-
hoz, vagy talán egy kis füzetecskéhez: Ahogy az ember gon-
dolkodik.
3. A következő hónap után válasszon ki egy másik könyvet.
Természetesen folytatva napi gyakorlatait. Á legmegfelelőbb
lenne a Pszichokibernetíka vagy a Misztikus mesterek bölcse-
lete.
4. Folytassa a 2. és a 3. pontban foglaltakat. Emmet Fox
könyvei nagyobb jelentőséggel bírnak, miután jártassá vált mé-
diumi praxisában. De lehet, hogy elhalasztja e könyvek olvasá-
sát egyéves tapasztalat és munka után.
5. Médiumi képességeinek egyéves önfejlesztése után már
eldöntheti, részt ¿car-e venni formális továbbképzéseken. Ek-
korra már bizonyára lesz egy, a jövőbeni tevékenységére vo-
natkozó tudatossága. Ha nem, kérdezze meg mestereit. Való-
színűleg 90 százalékban (úgy gondolom) ellene lesz a további
tanulásnak, mert akkorra tudatára ébred, hogyan használja ki
saját adottságait további fejlődése érdekében.
Néhány éve mestereim azt javasolták, hogy hagyjam abba a
kurzusokat, és használjam azt, amim van. Nagyszerű tanács
volt, s én megfogadtam. Most már saját adottságaimat haszná-
164
lom, amit olvasással fejlesztek. Adottságaim már arra is rámu-
tatnak, hogy mit s mikor olvassak.
6. Ennek az öt pontnak a követésével médiumi gyakorlatát
mindennap életének összes aspektusába gyökerezteti. Ezt kell
tennie.
Akkor már tudni fogja a dolgok értékét is, nemcsak az árát.
Olvasson tovább, s hallja azokat a javaslatokat, amiket ön
mint PIP azonnal elkezdhet megvalósítani, hogy céljait elérje
médiumi haladásában.
Mindent próbáljon ki, amit javasolok. Próbáljon ki mást is,
ami izgatja fantáziáját! Csak ezután fedezheti fel, hogy miben a
legjobb, és mi érdekli legjobban. Ha felfedezi erös oldalait, s
aztán rájuk összpontosít, hogy elérje az összes lehetséges gaz-
dagságot.
Lesznek olyan dolgok, amik egyszerűen nem jönnek össze,
míg mások igen. Ez normális. Ne bosszankodjon amiatt, amire
képtelen! Örüljön annak, amit meg tud tenni, s tegye is meg!
Például egyáltalán nincs tapasztalatom a testen kívüli utazás-
ban. Telepatikus képességeim mint leadóé átlagon felüliek,
míg fogadói adottságaim körülbelül átlagosak. Komoly sike-
reim voltak a gyógyításban, a felső tudatommal és mestereim-
mel való kapcsolatkeresésben. Például a mestereim adták e
könyv témáját. Azonban a pszichometriában csupán átlagos a
teljesítményem. Egyáltalán nem jeleskedtem eltűnt személyek
felkutatásában. És így tovább.
így lesz ez önnel is. Néhány dolog a szakterületévé válik,
néhány nem.
165
egy mások vagy egy csoport által felállított szabálycsoport kö-
vetését jelenti.
A zárkózottak magukban, a saját tempójukban dolgoznak, a
saját törvényeik szerint. Én e csoport tagja vagyok.
Nincs egyik csoporttal sem különösebb baj. Bármelyik is
feleljen meg önnek, abban kell tevékenykednie. Mindkét cso-
portnak vannak előnyei és hátrányai. Egypárat említek.
Kapcsolatteremtők
Zárkózottak
166 t
íme: a munkamenete:
1. A Llewellyn egy listát vezet a PIP-klubtagokról.
2. A PIP-ek igénybe vehetik e listát, s levélen keresztül kap-
csolatba juthatnak másokkal, hogy eszmét cseréljenek, közös
tudatvetítések céljából vagy egymás segítésére. Ez egy óriási
tanulási vagy gyakorlási mechanizmus. Fel is hívhatja őket.
3. A Llewellyn közreadja tagjainak címlistáját a kéthavonta
megjelenő New Timesban.
A Llewellyn külön biztosít hasábot a PIP-nek.
4. A hasábnak nincs külön címe ebben az írásban, de hívhat-
nánk PIP-kommunikációnak is. Itt feltüntetik az üj tagokat, a
PIP munkájáról szóló híreket vagy az eredményeket, amiket
önök jelentenek a Llewellynnek, vagy bármilyen információ,
ami érdekelheti a PIP-eket.
Lényegében ez az önök rovata. A PIP-klub lehetővé teszi,
hogy egy PIP-hálózatot alakítsanak ki. Amennyire én tudom,
nincs működő médiumhálózat sehol a világon. Egy ilyen háló-
zat lehetőségei ingatagok. Röviden meg fogjuk tárgyalni
azokat a dolgokat, amiket egy ilyen hálózat megvalósíthatna.
Mind a kapcsolatteremtők, mind a zárkózottak adhatnak és
kaphatnak a hálózaton keresztül. Szívből javaslom, csatlakoz-
zon egy ilyen klubhoz, amint PIP-é válik. A B melléklet tartal-
mazza a csatlakozás további részleteit.
A PIP-hálózat
167
rolni, és a tagok egyikét érdekli a telepátia. Megegyeznek egy
kölcsönösen megfelelő időpontban, és indulhatnak a kísérletek.
Megállapodhatnak például, hogy a következő négy szombaton
este nyolckor mindketten lemennek pszichikai műhelyeikbe.
Majd húsz percen át közvetít egy képet partnerének, aki a be-
fogadó marad. Újabb húsz percig pedig megfordul a dolog, s a
partnere közvetít egy képet önnek. 8.40-kor mindketten el-
hagyják műhelyüket, s beírják, mit küldtek, s mit kaptak.
Majd postázzák az eredményeket egymásnak, hogy lássák,
mennyire volt hatása. Egy idő után fejlődést észlel majd mint
küldő és mint fogadó.
3. Egy egész csoportot be lehet vonni egy probléma megol-
dásába. Tegyük fel, hogy ismer egy gyermeket, aki súlyosan
megsérült, és segítségre van szüksége. Felkeresi a lehető leg-
több PIP-et, megadja nekik a gyermek nevét, nemét, korát,
lakhelyét (elég a város), és megkéri őket, hogy azonnal küldje-
nek szeretetet, bátorítást és gyógyító energiát. Minden esetben,
ha segít valakinek, csupán a nevét, korát, nemét és lakóhelyét
kell tudnia, hogy elméje gyorsan befogja azt a személyt.
4. Lesznek olyan esetek, amikor nem tudja a nevet, kort stb.
Minden rendben, még mindig ráhangolódhat a szükségben le-
vőre, ha mindent megad elméjének, amit a személyről tud.
Egy példa erre. A sugárúton hajt, amikor egy súlyos balesetbe
botlik. A rendőrség továbbtereli, így nem állhat meg, hogy se-
gítsen. Látja, hogy valakit hordágyra tesznek. Rögtön küldjön
szeretetet, gyógyító energiát és bátorítást a sérültnek. Agya ké-
pes lesz erre.
5. PIP cimboráin keresztül többet tanulhat, többet adhat, és
jobban élvezheti munkáját, mintha nem lennének PIP cimbo-
rái. Ragadja meg a lehetőséget! A kollektív tudat hatalma fel-
becsülhetetlen.
Mostantól olyan témákra terelem a szót, amik individuális
munkáját érintik, azonnali kezdéssel. De e dolgok nagy részét
PIP cimboráival is megvalósíthatja.
168
Autók eltávolítása
169
csit az út jobb oldalán, de néhány veszett fékcsikorgás és az út
teljes blokkolása közepette.
Ha letért volna, hogy elengedjen, ahogy én azt kértem, épp
mellette lettem volna a defektjekor, és minden kétséget kizá-
róan kocsimnak ütközött volna a feleségem oldalán.
Felső tudatom gondomat viselte, mert nem volt meg kellő
tudatosságom, hogy én magam tegyem ezt. Nyilvánvalóan fel-
ső tudatom leblokkolta gondolatátvitelemet, hogy megóvjon.
Érti, miért teremtettem önnek egy védőpajzsot a harmadik for-
dulóban?
A kocsik elmozdításának ez a tudati gyakorlása megélesítette
telepatikus küldőképességeimet. És a legfontosabb, megtanul-
tam, hogyan dolgozzak pszichikai szinten hatékonyan, mialatt
aktívan tevékenykedem.
A parkoló
170
Elménk vekkere
171
Hogyan kontrollálja alvását?
Amikor már órák óta vezet, nem tőrtént meg önnel, hogy el-
bóbiskolt?
Műhelyéből erre is találhat megoldást. íme, hogyan.
Amikor érzi, hogy elálmosodik, azonnal álljon le a leálló-
sávban. Hunyja le szemét, és menjen le műhelyébe! Ott kérje
meg tanácsadóit hogy figyeljenek önre, és ne hagyják elalud-
ni, amíg el nem éri úticélját! Pontosan meg kell célját határoz-
nia, mint: „...amíg a hotelszobámba nem érek", vagy „...amíg
biztonságban haza nem érek". Ne általánosságokban beszéljen,
mint: ...amíg elérem El Pasót. Mindjárt rátérek, miért.
Majd szuggerálja magát: „Teljesen pihent vagyok, mintha
négyórai mély, ellazító álomból ébrednék. Most ki fogom nyit-
ni szememet, és teljesen éber és élénk leszek. Addig maradok
ébren, míg el nem érek (mondja itt meghatározott űticélját)."
Hagyja el műhelyét, és folytassa útját!
íme, miért kell pontosan megjelölnie űticélját. Ha azt mon-
daná: „...amíg el nem érem El Pasót", elméje levenné kezét
önről a városhatár után. Vagy 30 km/órás sebességgel (vagy
többel) száguldana ekkor, még mindig messze eredeti szándé-
kától. Nem akkor kell elaludnia.
Pontos utasításokat kell adnia elméjének.
Használja ezt az alvás-visszatartási eljárást bármikor, ami-
kor hosszabb ideig ébren kell maradnia. Én is használtam,
amikor éjszakába nyúlóan dolgoztam.
Riasztórendszer
172
gyan akarja, hogy figyelmeztessék, majd programozza be a ta-
nult módon.
Én arra kértem tanácsadóimat, hogy a veszélynek megfele-
lően riasszanak. Egyszer ez megmentette az életemet. A követ-
kező történt.
Egy keresztutcán hajtottam körülbelül 70 km/órás sebesség-
gel. A jobb lábam mintha saját életre kelt volna, leugrott a
gázpedálról, és beletaposott a fékbe, vészhelyzetszerűen leállít-
va a kocsit.
Abban a pillanatban egy kocsi száguldott ki egy sötét mel-
lékutcából, figyelemre sem méltatva a STOP táblát. (Centimé-
terekkel előttem haladt el. Ha nem álltam volna meg, nincs
kétségem afelől, mi történhetett volna.)
Belekerült néhány percbe, amíg magamhoz tértem, és fel-
fogtam a történteket. Ahol álltam, onnan nem láttam rá a mel-
lékutcára a fák lombjaitól. Semmi esélyem sem lett volna,
hogy még idejében észleljem a száguldó autót. Azt viszont biz-
tosan tudtam, hogy nem én fékeztem le a kocsit. Egy rövid
ideig egy rajtam kívül álló erő működtette lábamat.
Egészségügyi kórlap
173
műhelyébe, és küldjön egészséget, gyógyulást, felesleges kínja
alól való felmentést, bátorítást, hitet, szeretetet.
Mindez csak néhány percébe kerül, és mégis megváltoztat-
hatja a befogadó addigi életét.
De nyer is ezzel. Először azzal, hogy tudja, úgy cselekedett,
mint az univerzum szerető, felelős polgára. Másodszor minden
alkalommal, mikor használja médiumi képességeit, azok erő-
södnek.
Fejlessze ki magában a szeretet azonnali küldésének képes-
ségét, még ha csak egyetlen másodpercre is, mindenkinek, aki-
ről tudja, hogy segítségre szorul. Emlékezzen, mit írtam arról,
amikor el kellett hagynom a baleset színhelyét.
. Kapcsolatteremtés emberekkel
174
Megfordultam és elsétáltam, miközben ő megpróbált még
valami üzleti szöveggel vásárlásra bírni.
Természetesen nem vásároltam és nem is mentem vissza ah-
hoz a céghez.
Médiumi képességének ilyetén használatával sok problémája
megoldódik.
2. Beszélgessen el őszintén valakivel, akivel kapcsolatterem-
tési gondjai vannak. Például főnöke valami miatt igazságtalan
volt, házastársa, egy barátja, szerelme, akivel összeveszett, va-
laki, aki egyszerűen csökönyös valami miatt.
Rendszerint az emóciók határozzák meg e kommunikációk
menetét.
A megoldás: menjen műhelyébe, hívja be az illetőt! Majd
beszéljen vele hosszan, őszintén mindenről. Tartson egy zagy-
vaságellenes előadást, ha az kell.
Gyors, lenyűgöző eredmények születnek. Élvezni fogja az
embereken végbemenő változásokat a módszerekre reagálva.
Emlékezzen vissza, hogy hasonlót élt már át a 19. fordulóban.
Másik mulatság lecsillapítani valaki dühét egy gondolatbeli
„Szeretlek!" üzenettel újra és újra, míg ők veszekszenek ön-
nel. Látja, hogyan érzik egyre kényelmetlenebbül magukat,
hebegni kezdenek, lehiggadnak, talán még bocsánatot is kér-
nek.
3. Szeretet vagy annak ígérete forgatja a világot. Mindenki
életében van valaki, akivel szeretne megismerkedni, de valami
okból kifolyólag nem jön össze. Lehet, hogy túl félénk volt.
De lehet, hogy a másik túl elfoglalt, vagy ön nem tudta, ho-
gyan hozza össze a találkozót. Médiumi képességeit használva
megismerkedhet azzal az emberrel.
Van néhány módja. Beviheti őket műhelyébe, és beszélhet
nekik. Mondja meg nekik, hogy szeretne velük találkozni.
Kérje meg, hogy figyeljenek fel önre.
Ezenkívül minden alkalommal, amikor látja őket, még ha tá-
volról is, küldjön egy gondolatbeli üzenetet: „Üdvözlöm, a ne-
vem (neve), és nagyon szeretném megismerni. Tisztelem önt,
és úgy hiszem, ön értékes ember." Vagy bármi más üzenetet.
Rövid idő múlva megismeri azt az embert. Furcsa dolgok
fogják ezt előidézni. Néhányan azt mondanák, „véletlenek".
175
De én mondom önöknek, nincsenek véletlenek. Minden törté-
nés valamilyen energiaforrás következménye. E példákban
pszichés gondolata energiaforrásként szolgál, ami megindítja a
folyamatot, és véletleneket idéz elő.
Egy figyelmeztetés ezzel kapcsolatban. Győződjék meg róla,
hogy tényleg ezt akarja, mert meg fog történni, és ezzel kell
együtt élnie. Ismételje át megjegyzéseimet a 19. fordulóban,
hogy mi történhet.
9
Továbbképzés
176
Testenkívüliség
Olvasás/Tanulás
Pszichometria
177
mondja meg, kié. Akkor próbálja ~meg letapogatni. Hacsak
nem azon kevesek közé tartozik, akiknek megvan az a termé-
szetes képességük. Kitartással ez is kifejleszthető. Ez egy kivá-
ló adottság, és megéri az időráfordítást.
Archeológiai kutatás
178
Bűnügyek megoldása
Problémamegoldás
179
2. módszer: Menjen műhelyébe, és hozza helyre a problé-
mát! Egy példa: elvágta az ujját, de nem olyan gyorsan gyó-
gyul, mint normálisan. Műhelyében fordítsa el a sebet egészen
úgy, hogy csak egészséges bőre maradjon sok variációban.
Egyszer lakókocsinkat javítottam meg felettébb mostoha kö-
rülmények között, műhelyemet használva. íme, ez tőrtént.
Feleségemmel, fiatalabb lányunkkal és kutyájával éppen
visszatérőben voltunk egy kis kiruccanásról. Már későre járt,
sötétedett. Harminc kilométerre lehettünk a következő város-
tól. Épp egy meredek domboldalon hajtottam lefelé, mikor a
motor leállt. Több sikertelen kísérletet tettem újraindításához.
Nem maradhattam ott a kockázat miatt, azt pedig nem próbál-
hattam meg, hogy visszaengedem a lakókocsit a kanyargós he-
gyi úton, a sötétben. Egyenlő lett volna az öngyilkossággal.
Az egyetlen életrevaló megoldás megjavítani a hibát, beindíta-
ni a motort, és elhajtani onnan. Még az idő rövidsége is szorí-
tott. Még ha ez nem lett volna elég, semmit sem értek a ko-
csikhoz vezetésüket kivéve. A kutya, no meg a feleségem egy-
re idegesebbek lettek. Valamit tennem kellett.
Megkértem, maradjanak csendben egypár percre. Behuny-
tam a szemem, és a műhelyembe mentem. Behoztam lakóko-
csimat meg egy szakembert, akinek megmondtam, hogy javítsa
meg, hogy legalább a következő városig kitartson. Két percet
adtam.
Majd kinyitottam a szemem, és elfordítottam a kulcsot.
A motor rögtön beindult. A kővetkező városban egy szerviz
előtt teljesen lerobbant.
Éppen zártak. Amikor elmagyaráztam a problémámat, a sze-
relő belepillantott a motorba. Nem tudta elindítani. Megenged-
te, hogy ott parkolhassunk egy éjszakára a benzinkútja előtt.
Másnap komolyabban nekilát majd.
A következő nap megtalálta a bajt. Az indítómotor teljesen
szétment. Bármi volt is benne, darabjaiban hevert. A szerelő
fémdarabokat öntött ki belőle. Megmutatta, mi maradt az
egészből. „Ez a hiba nem rövid idő alatt alakul ki", közölte.
Elképzelhetetlen, hogy ezzel beindította a motort. Elmondtam,
hogy indítottam be, és hol. „Ez nem lehet", hitetlenkedett.
180
Néha a lehetetlent kell megtennie, mint ahogy én is tettem
ott a domboldalon. Vegye igénybe a műhelyét erre is.
5. módszer: Kérdezze a mestereit! Én többet használom ezt,
mint az összes többit együttvéve. Néha ők megoldják a problé-
mát. Másszor elutasítanak a megoldás felé. Ez talán a leghasz-
nosabb sorszám, amit a harmincrészes program nyüjtott. MES-
TEREI.
4. módszer: Álmai. Megoldhatja problémáit álmaiban. Ami-
kor visszavonul éjszakára, változtassa meg tudatállapotát, és
mondja a következőket: „Álmomban információkat akarok
arra nézve, miként kezeljem problémámat." Gondolatban szö-
gezze le problémáját. Majd adja hozzá: „Miután felébredtem,
emlékezni akarok álmomra, és meg akarom érteni jelentését."
Majd térjen aludni. Fel fog ébredni még aznap éjjel vagy más-
nap reggel álmának megfejtett üzenetével. Az álmok használata
néha gyakorlást igényel. Egyszerű egyeseknek, másoknak ne-
héz, hát ne adja fel az első néhány sikertelen próbálkozás után.
Az állhatatosság kifizetődik.
A problémamegoldás e négy módja nem egyedüli, de elég
haladásával saját módszereit is kialakíthatja.
Egy életfelfogás
V
181
Hallja a rádióban, hogy egy fegyveres valahol a városban
túszokat tart fogva. Kivetítve intelligenciáját a fegyveres felé,
beszéljen hozzá megnyugtatólag, hogy ne ártson senkinek.
Közvetítsen bátorságot és védelmet a túszoknak.
Főnöke megkéri valami sokat követelő dologra, amit úgy
érzi, nem képes megtenni. Használja médiumi képességeit,
hogy megtudja, hogyan oldja meg a problémát elméjében.
Probléma megoldva.
Lát egy síró gyermeket az utcán. Ha nincs módjában, hogy
leálljon és fizikailag is segítsen, akkor küldjön segítséget és vi-
gaszt pszichikai úton.
Nem javaslom a pszichikai segítség használatát mint kibú-
vót, hogy ne kelljen fizikai segítséget adnia. Soha. Mindig
nyújtania kell fizikai segítséget, amikor módjában áll. Ezernyi
alkalom adódhat azonban, mikor ez nem lehetséges. Abban
küldjön pszichikai segítséget.
Most, hogy elkötelezte magát egy új életvitelnek... a min-
dennapos PIP életének. Szeretnék még egy tanácsot adni.
Ez a következő, ne teljen el tudásával! Ne rohangáljon kör-
be, tudatva a világgal: „Médium vagyok! Hadd ártsam bele
magam a dolgaiba." Azért adom e tanácsot, mert személyesen
ismerek olyanokat, akik egoisták, énközpontúak lettek.
Láttam már médiumokat elveszteni képességeiket, mert ön-
magukat hitték energiaforrásnak.
Hallja hát, s figyeljen jól: csak egy energiaforrás van, az pe-
dig a Legfelső Forrás, ami által élünk a földön. Megvan a pri-
vilégiuma, hogy csatornája legyen e hatalom megnyilvánulásá-
nak.
A „Médium vagyok!" felkiáltással kapcsolatban: na és?
Mindenki az potenciálisan. Ön csupán megtanulta használni a
Teremtőnk által adományozott képességeket, így hát ne vágjon
fel vele.
Élje életét csendes boldogságban, arra használva adottságait,
hogy egy jobb világot teremtsen önmagának és mindenkinek.
Hát erről szólt a könyv.
Induljon most békében és szeretetben!
7. FEJEZET
BEFEJEZÉS
Ha pontosan a leírás szerint hajtotta végre a harmincrészes
programot, élete visszafordíthatatlanul megváltozik egy jobb
irányban.
Ha folytatja médiumi képességeinek gyakorlását, még ha rö-
vid időre is, mindennap, a változások folytatódnak, és mélyeb-
bek lesznek. Ön egy egész darab, a forgatókönyvíró, a színész,
a színpadi menedzser, a rendező. Azokat a dolgokat viszi vég-
hez, amiket igazán akart. Sikerei arányban állnak próbálkozá-
saival, állhatatosságával, kitartásával, hitével, elvárásaival, in-
tenzitásával, a tapasztalat és a tanulás iránt tanúsított nyitottsá-
gával.
Minél jobban összhangba kerül felső tudatával, annál több
dolgot észlel majd, amik ön körül történnek. Olyan jelensége-
ket él át, amik tudatossága tört része alatt játszódnak le, s fe-
lülmúlnák minden szóbeli leírást. Ez azért van, mert szókin-
csünket fizikai világunkra tervezték, ahol átmenetileg tartózko-
dunk, és ezek a jelenségek nonfizikálisak. így fizikai világunk
legjobb szavai sem képesek visszaadni az elme világát. Ha ze-
nét hall a psziché birodalmában, olyannyira mélyreható lesz,
és gyönyörű, hogy nem tudja szavakban kifejezni, csak gondo-
lati kopekben tűnnek elő. Szavak nélküli hangokban hall min-
dent. Teljes tudatára ébred valaminek a másodperc tőrt része
alatt, majd órákba telik, míg elmagyarázza az onnan szerzett
információt, s még akkor sem érzi megfelelőnek magyarázatát.
Néhány éve, mialatt meditáltam, ráébredtem a meditáció lé-
nyegére. Addig a pillanatig semmit sem olvastam róla, nem is
gondolkodtam a témán. Olyasvalami volt, ami iránt nem ér-
183
deklödtem. Valójában nem is igazán hittem létezésében. Medi-
tációm azon szakaszában nem kutattam információk után, de
mégis megkaptam a felvilágosítást egy pillanat alatt. Vég nél-
kül tudok most már a témáról beszélni anélkül, hogy továbbad-
nám azt a belső tudást és megértést, amit akkor szereztem. Az
információ teljes megvilágosodásként jött, ez a leghelytállóbb
leírás, amit adhatok. Ha ön is keresztülmegy ilyen jelensége-
ken, érteni fogja, miről is van szó.
Más dolog. Lassan, fokozatosan kicserélődik érdekeltségi
köre. Azok, akiken ön tud segíteni, vonzódni fognak önhöz,
vagy fordítva, azok, akik önön tudnak segíteni, szintén az ön
vonzásába kerülnek, és megfordítva. Leválasztódnak az önre
nézve potenciálisan ártalmas emberek. Egy bizonyos idő eltelte
után visszanéz, és látni fogja, hogy azok, akiket valamikor oly
nagyra értékelt, már kiestek kegyeiből. Élete olyan dimenzió-
ban játszódik , amit ön sem tudott volna előre megjósolni.
Az értékrendszere is átalakul. Azok a dolgok, amik egyszer
felizgatták, ma már töprengésre sem késztetik. Az alkohol je-
lentéktelenné válik, ha egyáltalán az volt. Lehet, hogy alkal-
manként „legyint egyet", de ha sohasem ivott, nem fogja érde-
kelni.
Valószínűleg a cigarettafüstöt visszataszítónak fogja találni.
Ez legalább részben annak a ténynek tudható be, hogy ön aka-
ratlagosan vagy spontánul, de élete egyre nagyobb hányadát
. tölti tudatállapotának egy megváltozott szintjén. Ön aztán kü-
lönösen érzékennyé válik. így a füst, cigaretta egyre irritálób-
bá lesznek, és fizikai kényelmetlenséget okozhatnak. Én pél-
dául, amíg tétában vagyok (ami időm legnagyobb részét jelen-
ti), a cigarettafüst torokgyulladást és váladékszivárgást okoz,
ami elzárja a légutaimat, és erős köhögésre ingerel.
Valószínűleg zárkózottá válik olyan tekintetben, hogy ön
független és szabad. Nem kötődik törvényekhez vagy csopor-
tokhoz. Senki sem fog ön helyett döntéseket hozni. Ugyanak-
kor egy borzasztó erős szellemi kötődést fog érezni mindenki
és minden iránt. Tisztán látja saját és mások feladatait. Ez egy
borzasztó nehezen elmagyarázható koncepció; át kell élnie,
hogy megértse.
Éz olyan, mintha minden embert kötött galaxisként látna.
184
Mindegyik egy apró buborék, átlebegve a téren saját energiájá-
tól hajtva, egyéni hangját figyelembe véve. Néha két buborék
közelít egymáshoz, s eggyé válnak rövid vagy hosszabb időre,
összeforrva a buborékok megosztják egymással lényük egy da-
rabját, miközben megőrzik identitásukat, autonómiájukat. Egy
ponton kettéválnak és tovább úsznak, hogy mint buborékokkal
is ugyanezt az átmeneti egységet megjelenítsék. Ugyanazok a
buborékok összekapcsolódhatnak egy időre, hogy ismét szét-
válva az újraegyesülést várva lebegjenek a térben.
így van ez önnel s az önnel kapcsolatban levő emberekkel.
Tapasztalatcsere folyik. De önök (és ők) mesterei maradnak
saját univerzumuknak, és meghatározzák fejlődésük menetét.
Nem lehetséges kapni anélkül, hogy adnánk, és viszont. Sze-
mélyes élményei majd szeme előtt tartják ezt. Néhány évvel
ezelőtt segítettem egy hölgynek (hipnózison keresztül), hogy
megszabaduljon káros dohányzási szokásától. Nem volt valami
gazdag, így nyolcvanöt százalékot elengedtem általános tiszte-
letdíjamból, majd eltűnt az életemből.
Körülbelül öt év telt el, amikor felhívott. Súlyos beteg volt,
és csak néhány hónap maradt már hátra az életéből. Pénzszű-
kében, de segítség híján volt. Teljesen ingyen tettem meg
mindazt, amit csak tudtam, hogy enyhítsek fájdalmán, hogy se-
gítsek megértetni vele a halál természetét, és túljusson félel-
mén. Meghalt. Úgy éreztem, erőfeszítéseim hiábavalók voltak,
de mi többet tehettem volna. Ez esetben a tudás és megértés
mélyreható feltárásait eszközöltem. De a másik profit még csak
ezután jött.
Még ha úgy is éreztem, hogy nem tettem eleget, ő másként
érezhette. Halála után pár hónappal egy helyi kábeltévés társa-
ság műsorigazgatója hívott fel, aki igen befolyásos ember né-
hány helyi szervezetnél. Úgy tűnt, a producer már régi barátja
volt az elhunyt hölgynek. Halála előtt nem sokkal szinte kizá-
rólag rólam beszélt producer barátjának, s arról, milyen sokat
segítettem. A producer egészen meghatódott, és kapcsolatba
lépett velem. Az eredmény: fizetett vonalat kaptam, és ígéretet
néhány megjelenésre a tévéhálózat talk show-jában. A köny-
vem épp akkor jött ki, így bátran reklámozhattam.
Személyes tapasztalataimról akár több könyvet is írhatnék,
185
de csak annak van értelme, hogy a lényeget kiemeljem: amit
adsz, visszakapod. Ha pozitív energiát termel, pozitív energiát
kap vissza valami módon. Ellenben negatívenergia-termelés
esetén ugyanaz visszatalál önhöz... számítson rá!
Véletlenek nincsenek. A véletlen a fizikai világ egy példája
egy, a nonfizikális világból jövő tapasztalata leírására - egy le-
sújtóan pontatlan és helytelen terminológia, ugye?
Értsen meg egy dolgot most rögtön! Ne használja képessé-
geit mások megsegítésére csak a végső jutalomért! Az ilyen
szándék helytelen, és negatív energiát generál, ami eredmé-
nyeit visszahúzná.
Használja energiáját csak azért, hogy segítsen, mert képes rá
és szükséges. Már a tudat is, hogy megtette az öntől telhetőt,
elegendő jutalom. Ennyi. Aztán felejtse el az egészet, és fog-
lalkozzon mással. Ez egy automatikus válaszreakcióvá válik,
minél mélyebben hatol be saját szellemi világába. Kezdőknél
gyakran lép fel a kísértés, hogy valaki önzővé legyen. Álljon
ellent és elmúlik, és fejlődése simán fog menni.
Nem mindig lesz tisztában az eredmények láncolatával,
amik egy jelenséghez, tapasztalathoz vezettek. Ne izgassa ma-
gát emiatt! Ha tudnia kell, tudja. Példámban a hölgytől, akinek
segítettem, még az események láncolata evidens volt. A leg-
több eset azonban nem ilyen egyértelmű, hogy bétabeli tuda-
tunkkal is felfogható legyen. Ezért szükséges céljait végered-
mények formájában beprogramozni inkább, mint közbülső lé-
pésekként, amik eléréséhez szükségesek.
Évekkel ezelőtt beprogramoztam magam, hogy sikeres író
legyek. Naponta megerősítettem. Sikerült, de ez a tekergő,
előtte megjósolhatatlan ösvény, ami odavezetett, hihetetlen
volt. Sokszor tűnődtem el, vajon a helyes úton vagyok-e egyál-
talán. Majd hirtelen a köd felszállt, és minden képbe került. Ez
a valószínűtlen út, amit követtem, a lehető legjobb volt, és
olyan tapasztalatokat hozott, amikről még csak nem is álmod-
tam. Ha a pontos ösvényt programoztam volna be, intuícióim
nem vezettek volna a helyesre, és következésképpen nem éb-
redtem volna rá célomra és a gazdagságra utamon. Szerencsére
én csupán a célt programoztam be, így olyan élettapasztalatot
szereztem, amit semmiért sem cserélnék el.
186
Mindannyian egy hihetetlen energiaforrás vagyunk az ener-
gia hatalmas óceánjában. Ez intelligens energia. Tudatunk sok
szintet átfog. Mindez a tudás intelligencia, energia számunkra
hozzáférhető. Az energia önmagában és önmagából nem jó, de
nem is volna, az csak úgy van. A használata lehet hasznos és
káros. Ez tőlünk függ. Ha egyszer végrehajtunk egy döntést,
az visszafordíthatatlan, és vagy ebben, vagy egy másik élet-
ben, de viselnünk kell a következményeit. Ez a törvény. A lét
törvénye leszögezi: bármi történik veled, bármi vegyen is kö-
rül, összhangban lesz tudatoddal, s csakis azzal, s hogy min-
dennek, ami tudatodban van, meg kell történnie, nem érdekes,
ki akarja leállítani, de ami nincs ott, nem is történhet meg.
Ez megillet bennünket, hogy jó, pozitív, hasznos, építő dön-
téseket hozzunk, ugye? Használja pszichikai képességeit, hogy
bejusson és konzultáljon felső énjével, hogy az meghatározza
legjobb döntéseit. Megkapja vezetőjét. Csak kövesse azt a ki-
csi, állhatatos hangot inkább, mint ésszerűsítsen egy másik
módozatot.
Mindezek a dolgok kristálytisztává válnak saját belső tuda-
tán keresztül, ahogy ráhangolódik az én minden szintjére... s
ennélfogva az egységre. Aha! Egység! Erről szól az egész: az
egységről? Nem, nem egészen, de ez már a kezdete az Egység-
nek. A többit önnek kell átélnie a saját módján, a saját tempó-
jában. De az a fontos, hogy utazása elkezdődött, s bizonyára
érdekesnek fogja találni.
Azért mondom el mindezt, hogy jelzőtáblaként szolgáljon
fejlődési útvonalán, hogy felkészültebben hozhasson jobb dön-
téseket. Lesznek olyan alkalmak, amikor úgy látja, egy hely-
ben topog, sőt mintha visszafelé csúszna. Ez csak átmeneti, de
fontos, valószínűleg nem érti majd, miért. Csak tartson ki hite
és céljai mellett. A nap mindig felkel, és a felhők fölé emelke-
dik, amik múlékonyak.
Itt vagyunk lent a földön lelki növekedésünk részeként,
hogy lássunk, tanuljunk, hozzájáruljunk és boldogok legyünk,
mert megvalósítunk, úgyszólván - iskolába jártunk. Hát men-
jen be az órákra, figyeljen, csinálja meg leckéjét, és látja a le-
hetőséget, mikor felsőbb osztályba léphet, és egyre feljebb, és
187
még tovább, amíg diplomája kemény tapasztalatait nem érzi lé~
nyegében.
Növekvő tudatosságot észlelek. Szeme sugárzik. A megértés
születése. Megértése még mindig kisgyermek, de megszületett
végre, és növekszik. Kezdi látni, kicsoda is ön, kik vagyunk
mindannyian, miről szől az élet, hová tart földi létében, hova
érkezik majd meg.
Nem magyarázom tovább. Ha így tennék, levenne valamics-
két saját tapasztalatából, és ezt nem akarom.
Ez a könyv ellátja az önfelismerés és megvalósítás egy haté-
konyabb eszközével most és mindörökké.
Módjában áll önmagát és az egész világot, ha kismértékben
is, gazdagítani.
Üzenet mindenkinek
188
nak... atléták a tökéletességért... bárki, hogy testtelen entitá-
sokkal kommunikáljon... és így tovább.
Ha nem tudja, mihez ért igazán, menjen pszichikai műhelyé-
be, és kérdezzen rá. Eligazítást kap. Évekkel ezelőtt lementem
műhelyembe, és ugyanezt kérdeztem, mert nem tudtam, miben
vagyok a legjobb. íme, a válasz; „Megvan a képességed és fe-
lelősséged, hogy másokra hass. Használd bölcsen, mindenben
eligazítunk a sikerért."
E könyv az aznap kapott egy része.
Nem létezik életképes indok, amiért ne használná médiumi
képességeit, amiket teremtésekor kapott, a legszélesebb tuda-
tosságig. Most már tudja, hogy van némi érzékenysége. Azt is
tudja, hogyan fejlessze és használja. Ami marad: tegye.