Professional Documents
Culture Documents
Mentos Jelentkezes - Odt
Mentos Jelentkezes - Odt
Mentos Jelentkezes - Odt
I. Bekezdés
OOC Információ Magamról
Istvánnak hívnak,de a becenevem Szipi,18
éves vagyok Szlovákiában élek.Jelenleg
középiskolába járok,Programátor
szakra.Szabadidőmben vagy
sportolok,haverokkal lazulgatok,vagy
számitógépezek.Egy idelye már megfogott az
rp,először Mta-n kezdtem majd aztán
rátértem fivemre.Frakciót még ugyebár nem
vezettem,viszont már voltam mentős,és
megpróbálnák egy jó kis LSMC közösséget
létrehozni.
II. Bekezdés
A frakció Szerepe a Való Életben
Véleményem szerint a mentőszolgálat szerepe a való életben, a balesetet szenvedett
emberek életének a stabilizálása, azonnali ellátása és elszállítása.
Nagyon sok ember halna meg sajnos, ha a mentőszolgálat nem létezne. A mentősök
nagyon sok mindent tesznek fel azért, hogy mások életét menthessék meg. Például az
életüket is feladhatják, egy esetleges autóbalesetben, miközben mentek a helyszínre.
Nagyon sok embernek biztosít úgymond egy életutat ez a szervezet. Szóval lényegében a
hirtelen balesetet szenvedő emberek életét mentik meg.
III. Bekezdés
Jövőbeli Terveim a Frakcióval
Első sorban szeretnék egy jól működő csapatot kialakítani, akik szakszerűen végzik a
munkájukat.
Miután megkaptam a frakciót szeretnék 5-6 embert felvenni először, akiket tisztekké fogok
kiképezni, hogy ha még jönnek mások a frakcióba, legyen aki betanítja őket.
Szeretném úgy felvenni a tagokat, hogy 1-2 héten belül legyen egy minimális Mentő RP
tudásuk, és ne legyen kifogása senkinek se a munkavégzésünkre. A vezetőséget később
építeném fel, egyenlőre egyedül lennék leader. Nem szeretnék sok tagot, maximum 10-15
személyt akarok felvenni, de úgy, hogy ők teljes tudással tudják az életeket menteni. Ahhoz,
hogy valaki vezethessen szolgálati járművet, először el kell végeznie a vezetési tesztet, addig
hiába magas rangon van, nem vezethet. Ezzel is az RP lehetőségét szeretném növelni.
Minden rang lépésnél és szimulált ellátást kell elvégeznie az adott személynek, ha azt
sikeresen teljesíti feljebb lép a ranglétrán. Egyenlőre ennyit gondoltam, amit főleg
teljesíteni akarok a frakcióval, de ez a jövőben ha beindul a frakció bővülni fog.
IV. Bekezdés
Karaktertörténet
*1980. április 17. Los Santos Kórház, Tomarrow Jack megszületett 0:18 perckor.*
A nagy nap. Megszületett Tomarrow Jack, Tomarrow John világhírű sebész kisfia.
Kiskorában nagyon sokszor járt édesapjával a kórházba, és figyelte milyen munka folyik
ott. A kis Jack már ekkor apja nyomdokaiba akart lépni, de nem mint sebész, hanem mint
mentőtiszt. Amikor ötödik osztályos volt, az apjának autóbalesete volt. Hallotta, hogy a
mentők nagyon hamar kiértek hozzá, és megmentették az életét. Ez volt a második löket
az életében ami a mentős pályára terelte.
*2002. május 4. Los Santos Richman, Tomarrow John halála 14:32 perckor.*
Jack életének legmélyebb pontja, apja halálának napja. Ekkor volt másodéves
Orvostanhallgató az egyetemen, de ez az esemény nagyon megérintette, és otthagyta az
egyetemet. Megjárta a klímaszerelő munkától kezdve a közmunkáig is eljutott. Ezt az
életet követte 1 évig, ezután pedig végiggondolta életét, és eldöntötte, hogy nem hagyja
cserben édesapja emlékét, ezért visszament az egyetemre.
*2007. júnis 15. Los Santos Egyetem, Tomarrow Jack megszerezte a diplomát 10:15
perckor*
Jack elvégezte az egyetemet. Ezután elment a Los Santosi Kórházba és jelentkezett a
mentős állásra. Sikeresen felvételt nyert, és 4 évet dolgozott ott. Nemrég az önkormányzat
meghírdette az igazgatói állást a Los Santosi Kórházba és most megpróbálja megszerezni
azt.
V. Bekezdés
Beosztások felépítése, és azok feladatköre
VI. Bekezdés
Alosztályok
Mentő autók
https://www.gta5-mods.com/vehicles/2018-ford-xlt-f350-superduty-quad-cad-custom-
ambulance-els
https://www.gta5-mods.com/paintjobs/gta5-real-american-ambulance-texture-amr-hospital-
los-angelos-fire-department-9eba50ce-d03a-415c-96c8-030b00f77b1d