Mezopotámia története a Kr. e. III.

évezredben
(sumer városállamok, az agadei dinasztia, a II. Ur-i dinasztia)

Mezopotámia egy közel-keleti terület volt az ókorban. Földrajzi értelemben egy hordalékkal
feltöltött síkság volt, amely a Tigris és az Eufrátesz folyók között feküdt, és felölelte a mai
Irak, Törökország és Szíria egy részét. A területet nyugatról a Szír-sivatag, délről az Arab-
sivatag, délkeletről a Perzsa-öböl, keletről a Zagrosz-hegység, északról pedig a Kaukázus
határolta. Mezopotámia a világ egyik legrégibb civilizációja, a globális emberi civilizáció
egyik bölcsője volt. Mezopotámiát számos ókori civilizáció népesítette be és hódította meg,
elsőként a sumerek, majd akkádok, babilóniaiak, asszírok, perzsák, hettiták és médek.

Mezopotámiában két világtörténelmi áttörés játszódott le: a neolit forradalom és a

városforradalom. A városközösségek és az államiság legkorábbi formáinak létrejötte a
sumerekhez kötődött. A Kr. e. IV. évezred 2. felében új népcsoport, a sumer jelent meg Dél-
Mezopotámiában. Kr. e. 3000 körül a sumer civilizáció az Eufrátesz és a Tigris bizonyos
szakaszainak szabályozásával véget vetett a rendszeres, mindent megsemmisítő áradásoknak;
véget ért az özönvíz, elkezdődött a térség történelme. A III. évezred 1. fele a Sumer virágkor
(városállamokra oszló, de társadalmilag és kulturálisan egységes), mely az önálló
városállamok megerősödésének és a csatornarendszerek kiépülésének az időszaka volt.

A hagyomány szerint Kr. e. 2750 körül Gilgames mintegy 10 km-es, félkör alakú bástyákkal
ellátott fallal vetette körül Urukot, amely kezében tartotta a Perzsa-öböl és az Iráni-hegyvidék
kereskedelmét (így a sumer városok terjeszkedése megtorpant). A másik legjelentősebb város
az északi kereskedelmet ellenőrző Kis volt. A megerősödött városok kísérletet tettek a
szomszédok feletti uralom megszerzésére. Ennek következtében a sikeresen hódító királyok
meggazdagodtak, a palota jelentősége megnőtt a városon belül.

A városállamokban a hatalmat az uralkodó tartotta a kezében, aki kezdetben a papi fejedelem

(en, ensi - úr) volt, de a városok között éleződő hatalmi harc miatt megtörtént Sumerban a
vallási és a világi hatalom különválasztása. Kisben az uralkodó (lugal - nagy ember) palotáját
már a Kr. e. 27. század elején a főpap templomától elkülönítve építették fel. A királyi
hatalmat korlátozta az öregek tanácsa, valamint a népgyűlés. Kezdetben a fegyveres nép
gyűlése gyakorolta a legfőbb hatalmat, döntött például a háború és béke kérdésében, de ahogy
nőtt ensi és lugal jelentősége, úgy szorult háttérbe a népgyűlés. Kialakult a városok hármas
tagolt szerkezete: templomi vagy szent negyed, uralkodói-kormányzati negyed és a
kézműves-köznép negyede.
A Kr. e. 27. században az északi kereskedelem háttérbe szorulásával és így Kis hanyatlásával,
majd a déli és a nyugati kereskedelem jelentőségének növekedésével a legkedvezőbb fekvésű
kikötővel rendelkező Úr városa fejlődésnek indult.

A Kr. e. 25 század elejére a kereskedelmi kapcsolatok rendszeressé váltak, jelentőségük

megnőtt és a városok egymás vetélytársai lettek. Ezért egy-egy erősebb város megpróbálta
Sumer egész kereskedelmét ellenőrzése alá vonni. A 25-24. század fordulóján az
egységesítési folyamat két típusát figyelhetjük meg: városok közötti szövetségek, illetve
hódítás.

A szövetségek létrehozásához és a hódításhoz is erős városra volt szükség. Ennek érdekében

Lagas uralkodója, Urukagina visszaállította a templom és a kistermelők korábbi önállóságát,
Umma királya, Lugalzaggiszi pedig a palota hatalmát erősítette meg. A lagasi reform azonban
nem segített a városon, a két városállam összecsapásából Umma került ki győztesen. Ez azt
bizonyította, hogy ebben a korban az állam ereje elsősorban a palota hatalmától függött.
Lugalzaggiszi hódítása egy új történelmi periódus kezdetét jelezte.

Sumer első egyesítése az akkád Sarrukín nevéhez fűződött. A legendák szerint ismeretlen
szülők kitett gyermeke volt, akit egyszerű emberek neveltek fel. Kis uralkodójának pohárnoka
lett, majd a város veresége után önálló birodalmat alapított. Sarrukín radikális reformokat
vezetett be. Szakított a hagyományos arisztokráciával, amely nem szolgálhatta maradéktalanul
birodalmi törekvéseit. (A sumer királylista szerint) új várost alapított, a mindmáig ismeretlen
fekvésű Agade (Akkadu) városát, melyből az akkád népnév ered.

Az akkád sémi nép volt; az akkád nyelvről szóló írásos bizonyítékok ~2300-ból származnak.
A sumer írást adminisztratív és irodalmi célokra használták, míg az akkádnál a tudomány volt
előtérben. Sumer nyelve és kultúrája összeolvadt a hódító akkádokéval. A két műveltség
összeolvadásából létrejött az egységes mezopotámiai kultúra. Későbbi utódaik ezt vették át
tőlük. Ez a dinasztia az i. e. 2193-ig uralta a területet, és uralkodói között olyan nagy királyok
is voltak, mint például a magát elsőként istenné nyilvánító Narám-Szín.

Az Akkád Birodalom a sumer területektől északra helyezkedett el, melynek központja Akkád
város volt, Kis és Babilon közelében. Pontos helye nem ismeretes. Neve először az agadei
dinasztiának a felirataiban tűnt fel. Az akkádok szinte egy időben telepedtek le a Tigris és az
Eufrátesz folyók közti síkságra. Hamarosan városállamokat hoztak létre, majd Sarrukín,
Agade (jelentése sumer nyelven "tűzkorona, tűzkoszorú") város királya, a dinasztia alapítója
sorra hódította meg a többi akkád várost, végül leigázta a sumer területeket is. Ezzel i. e. 2350
táján létrejött a világtörténelem első ismert birodalma.

Sarrukín hosszú, 56 éves uralkodása elején sorra hódította meg Közép- és Dél-Mezopotámia
városait: Kist, Urukot, majd a tengerpart városait. A déli városok - különösen Ur - sokáig
ellenálltak, ami gazdag erőforrásaiknak volt köszönhető. Sarrukín azonban lényegében
minden várost elfoglalt, és a későbbi lázadások ellenére uralma szilárd volt.

Az i. e. 24. században Sarrukín megalapította az agadei vagy akkád dinasztiát

Mezopotámiában, majd elfoglalva a sumer városállamokat egységesítette Mezopotámiát. A
városfalakat leromboltatta, központi hadsereget toborzott, elfoglalt városai élére saját
hivatalnokait állította. Ez volt az első korszak, amikor egyetlen városban központosították a
hatalmat.

Birodalma két, Mezopotámia addigi történetében teljesen új politikai elven nyugodott.

Egyrészt az új uralkodó nem egy város királya volt, hanem az egész országé, de továbbra is a
régi címeket használta, így lehetett "Kis Királya". Másrészt nem engedett hatalomra jutni
semmiféle partikularizmust. Nem avatkozott be a városok belső ügyeibe, de falaikat
leromboltatta. Sarrukín a meghódított városok templomgazdaságait beolvasztotta a királyi
birtokokba, ezzel a földterület többsége a király tulajdonába került. Ő irányította a templomot,
a palotát, a közmunkákat, ellenőrizte a raktárakat, az elosztást. Hatalma korlátlan és
ellenőrizhetetlen volt. Az óriási hatalom azonban óriási felelősséggel járt. A rendszer
működése a király személyén múlott, ezért alkalmatlansága esetén összeomolhatott.

Sarrukín elképzelései ugyan felvázolták a lehetőséget a dinasztia számára, a programot

azonban ő maga nem tudta megvalósítani. A helyzet problémáinak oka az volt, hogy az
államapparátus katonai-diktatórikus eszközökkel érvényesítette az uralkodó akaratát. Ez
azonban a helyi és az állami érdekek összeütközéséhez vezetett, aminek a kimenetele mindig
a katonai erőviszonyoktól függött.

Sarrukín eljutott az Eufrátesz mentén Szíriába, sőt a "cédruserdőbe" és az "ezüsthegyre",

vagyis az Amanusz és a Taurus hegységek vidékére; kereskedői előtt Ciprus szigete és
Anatólia is megnyílt. Mezopotámia ebben a korban Elő-Ázsia árucseréjének gócpontja volt.
Az árucsere részben a luxuscikkeket és az egzotikumokat érintette, Mezopotámia
vonatkozásában azonban az itt termelt fogyasztási cikkek és használati tárgyak, pl. edények
fontos termelőeszközökre (igásállatra, fémeszközökre) való cseréje volt a meghatározó.
Az Agade-kori külkereskedelem új módszerei, s különösen a távolsági kereskedelem és a
Mezopotámia-érdekeltségű elő-ázsiai piac megteremtése változást hozott Agade és közvetlen
szomszédjai viszonyában. A Mezopotámia peremterületein élő népek elestek az áruközvetítés
lehetőségétől, sőt az árucsere egy részétől is. Ez viszont megfosztotta őket az alföld
gabonájától. Vagyis az agadei dinasztia gazdaságpolitikája, amely a mezopotámiai gazdasági
élet stabilitását akarta megteremteni, hirtelen bizonytalanságot okozott a környező területek
gazdaságában, amellyel pedig együtt alkotott egy nagyobb gazdálkodási egységet.

A Zagrosz-hegység déli részén, a fennsíkon és a Perzsa-öböl felé tartó folyók völgyében

kisebb tájegységek egyesítésével jött létre Elam állama, melynek uralkodói a 23. század
derekán már független szövetségesei voltak Agade királyának. Közös ellenségeik voltak a
guti törzsek, Narám-Szín korában jött létre Agade és Elam között guti-ellenes szövetség. A
gutik ebben a korban kezdtek be-betörni Mezopotámiába. Portyáik következtében felszökött a
mezőgazdasági termékek ára. A mezopotámiai lakosság lenézte és megvetette a hegyvidéki
nomádokat, rablónak tekintette őket, a gutik azonban az árucsere lehetőségét akarták
kikényszeríteni. Ennek érdekében tönkretették Agade távolsági kereskedelmét, és a helyzetet
az is súlyosbította, hogy északnyugat felől az amurrú törzsek is betörtek az Országba. A
minden oldalról fenyegető veszélyben álló Agade állama összeomlott; a 22. században a város
királyai a teljes jelentéktelenségbe süllyedtek.

Sarrukín utódai nem voltak képesek egyben tartani ezt a kezdetleges államot, a nomád gutik
támadásai szétzilálták majd romba döntötték a birodalmat. Agade városát a földdel tették
egyenlővé. Miután az utóbbi dinasztia uralma véget ért, különböző városállamok versengtek a
hatalomért. Ugyanabban az időben a gutiknak hívott népcsoport áramlott le a Zagrosz-
hegységből és vette át a hatalmat egy rövid időre.

A század második felében a guti törzsek fennhatósága már legfeljebb Közép-Mezopotámia

Tigris menti vidékére korlátozódott. Ezek az évtizedek Lagas második virágzásának időszakát
jelentették. Lagas királya, Gudea uralkodása alatt belsőleg szilárd, gazdaságilag erős
városállamot szervezett. Nagymértékben támogatta a külkereskedelmet, a távoli országokból
építőanyagot, épületfát és drágaköveket hozatott be. Mindez megmutatkozik a kulturális és
művészeti élet fellendülésében is.

A sumer nagyhatalom kora (i. e. 2076-2007).