Borsi Ferenc

A magyar asztali citera

1
 A kiadvány megjelenését támogatták:

Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma

A borító Huszár Ágnes fotójának felhasználásával készült.

A címoldalon Mikécz László citerája látható.

Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 47.

ISBN 978–80–89001–50–7

© Borsi Ferenc
© Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
2
 Borsi Ferenc

A MAGYAR
ASZTALI CITERA

Dunaszerdahely, 2010
3
4
 ELŐSZÓ

Népszerűségében kevés népi hangszer vetekedhet a magyar aszta-

li citerával. A XIX. század végén és a XX. század első felében a ma-
gyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban akadt ilyen hangszer,
vagy a hangszeren játszani tudó személy. Az asztali citera a családi mu-
zsika megtestesítője volt ebben a korban, faluhelyen. A rádió, televízió,
hifi tornyok előtti időben szinte az egyedüli hangszeres zenei szórakozás
forrása volt az egyszerű falusi otthonokban. Természetesen a pásztorok,
földművelő parasztok, kétkezi munkások kezében akadt furulya, tekerő,
tambura, vonós hangszer is, de nagyságrendekkel kisebb számban, mint a
citera. Megkülönböztetett figyelmet érdemel ma is, amikor a tudatos nép-
zenemegőrzés korában a legtöbbek által művelt hangszerről ejtünk szót.
A hangszer gyakoriságát korábban a népi játékosok, ma a műkedve-
lő előadók kezében azzal magyarázhatjuk, hogy viszonylag egyszerű az
elkészítése, s könnyen elsajátítható játéktechnikával önállóan is teljes
értékű zenei élményt, kisebb vigasságokban akár tánckíséretet is szol-
gáltathat.
A citerát leggyakrabban maga készítette a falusi ember tudása, rendel-
kezésére álló szerszámok mértékében. Volt, aki ügyesebben, mívesen,
gazdagon kidíszítette, volt, aki éppen csak „megteszi” módon össze-
tákolta. Az új hangszer leginkább egy másik mintájára készült, átvéve
annak méreteit, szerkezeti-formai megoldásait. Ennek köszönhetően
egy-egy közösségen belül hasonló, jellemző hangszertípusokra bukkan-
hatunk ott, ahol megmaradtak ezek a zeneszerszámok. Érdemes hát ku-
tatni, utánajárni: hol, milyen hagyománya lehetett a citerakészítésnek,
citeramuzsikának.
Négy éve egy átfogó feltáró-kutató program indult, a citeratípusok le-
írására, jellemző helyi változatok meghatározására, dokumentálására. Je-
len kötet e kutatómunka friss – népzenei berkeken belül is meglepetése-
ket tartogató – eredményeit összegzi, a Kárpát-medencei összmagyarság
viszonylatában, de elsősorban a felvidéki hangszerekre összpontosítva.

5
 A citeracsalád mint hangszertípus

A magyar asztali citera a HORNBOSTEL–SACHS-féle hangszer-

rendszer1 szerint az egyszerű chordofon (húros) hangszerek, azaz a cite-
rafélék osztályába tartozik. Ebbe az osztályba tartoznak többek között a
pszaltériumok, cimbalmok, csembalók, zongorák, a keleti citerafélék az
indiai vínától a kínai csinen át a japán kotóig.

1. kép: Japán koto

Láthatóan elég széles skálán mozog az osztály behatárolása. Ezen na-
gyon különböző hangszerek közös jellemzője, hogy a hangszekrénnyel
párhuzamosan kifeszített húrok teljes hosszukban rezeg(het)nek. Tehát
csupán fő szerkezeti szempontból tartoznak egy főcsoportba, alakjuk, já-
téktechnikai elvük azonban igen különböző lehet.
A citerafélékkel szemben a lantféléknél (pl. gitár, tambura, hegedű) a
hangszekrényből kiálló külön részen, a „nyakon” lehet lefogni a húrokat,
hangokat. A citeraféléknek tehát nincs nyaka.
A pszaltériumféléken, cimbalmokon, kanteléken a húrok szabadon,
megrövidítés nélkül zengenek. A fogólapos citerákon – idetartozik a mi
citeránk is – a rezonátor tetején kialakított érintősorhoz, küszöbökhöz
(bundokhoz) a dallamhúrokat leszorítva megrövidíthetjük a rezgő húr-
részt, így magasabb-mélyebb hangokat kaphatunk.
1
Curt Sachs és Erich von Hornbostel 1914-ben rendszerbe foglalta a világ valameny-
nyi hangszerét. A rendszer alapelve a hang létrejöttének mikéntje, eszerint a hangsze-
rek öt főosztályt határoztak meg: 1. aerofon (a levegő rezgésétől szólnak); 2. idiofon
(a hangszer teste rezeg); 3. membranofon (kifeszített hártya rezeg); 4. chordofon (kife-
szített húr rezeg); 5. mechanikus és elektromos (valamilyen gépezet vagy az elektromos
áram hoz létre zenei hangot).

6
 A magyar citerák tehát a citerafélék osztályában a lapos dobozcite-
rák érintőkkel ellátott (fogólapos) csoportjába tartoznak. Hasonló típu-
sú hangszerek az osztrák-bajor Kratz Zither, a francia épinette, az iz-
landi langspil, a norvég langeleik, a flamand és dán hommel, és a svéd
hummel is.
A távol-keleti citerák (csin, koto) domború fedlapúak, ezért külön a
domború citerák alcsoportjába esnek.

a.

b.

c.

2. kép: a. kínai csin, b. japán koto, c. koreai kaja-gum

A citera művelődéstörténeti háttere

Az európai, érintőkkel ellátott citerákat a tudomány az ógörög

monochordból eredezteti, méghozzá viszonylag kései, 16. századi na-
gyobb méretű elterjedéssel. Ezekből fejlődtek ki egyéni utakat bejárva
és hagyományokat teremtve Európa különböző népeinél a föntebb már
említett, ma is fellelhető népi citeratípusok.
Az is könnyen elképzelhető, hogy a magyarság már a honfoglalás előtt
ismerhetett citeraszerű hangszert, úgy az az ázsiai citeratípusokkal mu-
tatna közelebbi rokonságot. Erre azonban (egyelőre) tudományos bizo-
nyítékunk nincs. Egyetlen közvetett adatról van tudomásunk, hogy Kijev
mellett a népvándorlás korából származó régészeti leleten- egy ötvösmű

7
palmettás díszítményei között- egy citerázó alakot láthatunk. A lelet ar-
ról tanúskodik, hogy a VII-VIII. században a kazárokkal szövetségben
élő magyar törzsek láthattak/ismerhettek citeraszerű hangszereket.
A monochordról és a belőle szár-
maztatott európai citerákról megle-
pően kevés hiteles történeti adatunk
maradt fenn. A kutatást megnehe-
zíti, hogy a történeti források latin
szövegeiben a cithara, citharedo
kifejezést nem egyértelműen a cite-
rára, citerajátékra használták. Emi-
att az írott forrásokat föltételesen
kezeljük, habár az sem kizárható,
hogy valóban citeráról van szó az
adott szövegben. Azt a nézetet vi-
szont nem tudjuk elfogadni, hogy
ha nem bizonyíthatóan citeráról
van szó, a citerát, mint lehetőséget
kizárják a feltételezések közül és
minden más pengetős hangszerről
eshet szó, csak citeráról nem!
Az egyértelmű képzőművésze-
3. kép:
ti ábrázoló forrás (rajzolt, festett,
Népvándorlás kori régészeti ré-
faragott) az egész kontinensen ele-
gészeti lelet Kijev környékéről
nyésző.
Egy 8. századból való rajzolt emlék
arról tanúskodik, hogy a szolmizáció megalkotója, Arezzói GUIDO is
alkalmazta a monochordot zeneoktatásában.
Az ábrán a mester mindkét kezében arasznyi pálcikát tart (jobb kezében
három ujja közt, bal kezében – úgy tűnik – marokra fogva). Föltételezhet-
jük, hogy jobb kezében pengetőt (verőt), bal kezében nyomófát tart.
Ugyanakkor írásos forrás is fönnmaradt (Levél Mihály szerzeteshez
az ismeretlen dallamok leénekléséről) amelyben fenntartásainak ad han-
got a monochord alkalmazását illetően, az énektanítás gyakorlatában:
„…Az ismeretlen ének elolvasására, kedves testvérem, az az első közis-
mert szabály, hogy a neuma minden hangját eljátszod monochordon és
arról hallás után, mint valami emberi tanítómestertől megtanulod. De ez
8
 csak kisgyerekeknek való szabály, jó
ugyan kezdőknek, de felettébb rossz
állandó használatra.”
Egyértelmű, megbízható történel-
mi kordokumentumok a templomok
falát díszítő freskók és szobrok. Bul-
gáriában a rilai kolostorban egy 8.
századi freskón körtánchoz muzsiká-
ló együttesben tamburást, hárfást, ci-
terást és dobost találunk. Ez a becses
forrás nem csak arról szolgáltat bizo-
nyítékot, hogy a monochordszerű ci-
tera nem csupán zeneoktatási segéd-
eszköz volt abban az időben, hanem
más hangszerekkel társulva együttes-
ben, dallamhangszer, amelyet tánckí-
4. kép: séretre is használtak.
Arezzói GUIDO monochorddal A Dániában található rynkenbyi temp-
lom falán harmincegy muzsikáló an-
gyal látható az 1500-as évekből. Egy közülük citeraszerű hangszeren ját-
szik. Itt ismét hangsúlyoznánk a citera más hangszerekkel való társítását.
Ezen egyházi képzőművészeti emlékek számunkra bizonyító erejűek,
hogy a latin bibliai hivatko-
zások citeraszerű hangszerről
szólnak. Ugyanúgy már az
első magyar nyelvű bibliafor-
dításokban és prédikációkban:
„Dicsirjétek az urat trombita
szoval és citarával…” (ILY-
LYÉS András 1696.) fölöttébb
valószínűnek tartjuk, hogy
igenis citera típusú hangszer-
ről szólnak az egyház képvi-
selői, olyanokhoz, akik isme-
5. kép: Freskórészlet a rynkenbyi rik ezt a hangszerfélét.
(Dánia) templomból: angyal citerával

9
 PRAETORIUS Syntagma musicum (1619) című művében egy rézhú-
ros, pengetős hangszert ír le Scheitholt (hasábfa) néven.
Ennek egy dallamhúrja és
három kísérő bordunhúrja
van. A dallamképző tizen-
nyolc érintőt közvetlenül a
fedőlapba építették be egy
sorba, mixolid (hypoion)
diatonikus sorrendbe. A
dallamhúrt egy rövid pál-
cácskával nyomják le bal
kézzel, míg az összes húrt
a jobb kéz hüvelykujjával
ütögetik.
Ez a történelmi kútfő több
szempontból is tanulságos.
Először a hangszer rézhúr-
jait emelnénk ki. Abban a
korban az acél mint anyag
nem volt még ismeretes. A
réz kevés és drága matéria
volt. Nyilván ez lehetett
6. kép: Michael PRAETORIUS,
az egyik gátló tényezője
Syntagma Musicum, De Organographia,
e hangszer korai tömeges
Wolfenbüttel, 1619
elterjedésének. (Amint az
acélhuzal elérhető termék
lett a köznép számára, a falu embere már önállóan tudott citerát készíteni
magának.)
Másodjára, az érintőket közvetlenül a fedőlapba ütötték be. Emiatt
csak áttételesen beszélhetünk fogólapos hangszerekről, korrektebb az
érintősoros megnevezés.(Ilyen érintősoros hangszerek az alföldi vályú
és kisfejes citerák, egészen az 1960-as évekig.) Az alföldi hasáb- és kis-
fejes citeráink is ilyen szerkesztésűek. A fogólapot csak újabb megoldás-
ként kezdték alkalmazni a dunántúli hangszereken.
Harmadsorban a dallamhúrt nyomóeszközzel fogják le. Az ujjakkal
való húr lefogás a legújabb időkben terjedhetett el.
Negyedrészt abban az időben még nem állandósulhatott a pengető
10
használata. Ha nem akadt erősebb toll, szarudarab, ujjakkal pengették
vagy ütögették a húrokat (ez bizony nem túl nagy hangerőt szolgáltatha-
tott, de saját énekkíséretre elegendő volt).
Johannes Amos COMENIUS 1675-ben jelentette meg Orbis
Sensualium Pictus című latin–magyar kétnyelvű könyvét. Ebben föl-
sorolja és csoportosítja a Muzsikáló (hangicsáló) szerszámokat. Ezek
között megemlíti a citerát is. Az ott mellékelt ábráról azonban kiderül,
hogy a citera elnevezést egy hosszúnyakú lant- tamburaszerű hangszerre
értelmezi.
A legkorábbi magyar írásos forrás, amelyből a citerára ismerhetünk,
1774-ből származik. BALLA Antal kéziratos tanulmánya, a Hangról
zeneelméleti témáról értekezik. Egyik fejezetének a címe: Az Tombora
és Czimbalom honnét vette eredetét. Itt a következőket olvashatjuk: „A
Czimbalom, mellyel nállunk a tanulo Deákok, s némely Parasztok él-
nek, ebbül vette eredetét (monochord, a sz. m.), mivel vagy csak az első,
vagy pedig két első hur le nyomatatván ujj ujj consonans hangot ád az ö
megröviditéséhez képest, a többi pedig adja az harmoniát kivált ha már
eleve a Consonans és harmonóniát szerző hangok szerént vannak a többi
hurok fel vonyatattva.” (Idézi KIRÁLY Péter.)
Ne lepődjünk meg, hogy BALLA tamburának, cimbalomnak nevezi
a citera játékelvű hangszert. Jól tükrözi, mennyire következetlenül hasz-
nálták a korábbi századokban a hangszerelnevezéseket.
Nem fölösleges megemlítenünk az 1740- es évekből származó cseh
citerarajzot, melyet bizonyos Johann Rudolf SPORCK készített Prágá-
ban. Egysoros diatonikus (mixolíd-hypoion) küszöbbeosztású hasábcite-
ra. Érdemes a hangszer hátsó tőkéjét megjegyezni, a szlovákiai magyar
citerákon is találkozunk hasonló formai megoldással.
A magyar asztali ci-
tera típusát elsőként
HERMAN Ottó írta és
rajzolta le néprajzi hi-
telességgel 1898-ban.
A hangszernek három
dallamhúrja, tizenkét
vendéghúrja (kísérő-
húrja), valamint három
7. kép: Johann Rudolf Sprock citerarajza az fiókja (oldalfeje) volt.
1740-es évekből, Prágából 11
Ő maga szentesi citerának nevezi. Mai ismereteink és megnevezéseink
szerint alföldi kisfejes típusnak neveznénk az ismertetett hangszert.
Az első citeradallam-lejegyzést és játéktechnikai megfigyelést KO-
DÁLY Zoltán teszi közzé 1907-ben az Ethnographia folyóirat XVIII.
számában.
Kiemelnénk, hogy Kodály ezt a megfigyelést egy bővebb felvidéki
gyűjtése keretén belül tette, egy gömöri Zabar nevű faluból: „Az a fiatal
kanászlegény, a ki tollba énekelte a föntebbit, cziterához is ért. Jobbára
tánczravalót játszik, de hallgatót is. Egy-két kuplét is megtanult a tarjáni
cigánytól. Hangszere a rendes paraszt czitera: két kettős húrja rovatos
fogólap fölé van feszítve, a hangsora: d1 e1 fis1 g1 a1 h1 c2 d2 e2 fis2 g2
a2 b2. Nyolcz kisérő húrja közül hét szintén d1-re hangolva, a nyolczadik
d-re. Ez a mély húr sárgaréz, a többi tizenegy aczél. A négy dallam ját-
szóhúrt fácskával szorítja le, a pengető tollszárral pedig minden dallam-
hangnál végigránt a kisérőhúrokon is.”
Nagy valószínűséggel hasábciterán játszhatott a kanászlegény, hiszen
a hangolásból kiderül, hogy kisfejhúrok nem szerepelnek a fölsorolás-
ban, és – minden bizonnyal – a hasas formát külön kihangsúlyozta volna
a nagy népzenegyűjtő.
Ezen a helyen említjük meg, hogy az első citerás fonográffelvételt is
KODÁLY készítette 1916-ban Nagyszalontán. BAGOSI Lajos nagysza-
lontai citerástól 10 dallamot jegyzett le a gyűjtő, kilencet fonográfra is
rögzített. Ezek a fölvételek Európa, de egyben a világ legrégebbi citerás
hangzó dokumentumai. További érdekes egybeesés, hogy a budapesti
Néprajzi Múzeum citeragyűjteményében két Nagyszalontáról származó
kisfejes citera is található. Az egyik 1898 a másik 1905-ben készült.
A citera közismertsége, népszerűsége inkább kerékkötője, mintsem
előremozdítója volt a föltáró-kutató munkának. VISKI Károly 1932-ben
A Magyarság Néprajza II. kötete 438. oldalán a citera közismertsége
okán fölöslegesnek tartotta a hangszer részletes tudományos leírását, is-
mertetését: „Általánosan ismert volta miatt leírnunk fölösleges.”
Sajnos úgy tűnik, hosszú távú hagyományt teremtett ezekkel a sorok-
kal, hiszen az elmúlt bő száz évben alig néhány tíz cikk, tudományos
munka jelent meg a citeráról szólóan.

12
 A magyar asztali citera részei

8. kép: GÁTS Tibor belsőfejes-kisfejes- hasas citerája

1. belsőfej;
2. nagyfej (hosszú fej a belső fejes típusnál);
3. 3. kisfej (kölyökfej, fiók, oldalfej);
4. hangolószegek, csapok;
5. húrtartó párna/vánkos, nyereg;
6. fogólap, érintősor, kótaléc, nyomkodófa;
7. érintő, küszöb (németül bund), kótadrót;
8. belső oldal;
9. fedőlap, fedlap;
10. hangnyílás, hangvető, „hangüreg”;
11. has, külső oldal, külső káva;
12. hátsó húrtartó párna/vánkos, láb, híd;
13. hátsó tőke;
14. húrtartó szegek, akasztószögek

13
 A citera hangolása és fogólapja
Kívülállóknak nem egyszerű megérteni a citera hangolását. A cite-
rának ugyanis nincs kötött húrszáma (szabadon változhat) és a hagyo-
mányban nem alakult ki egységesen rögzült hang magassága sem, mint
például a hegedűnek, gitárnak.
Az asztali citerának hangolási elve van. A hangszeren kétféle rendel-
tetésű húrt találunk, amelyek együttesen adják az úgynevezett bourdon,
bordun, egyes szóhasználatban bordó hangzást.
1. A dallamhúrok a fogólap fölött húzódnak. Rajtuk játsszuk a dalla-
mot. Ezek bármilyen számban is szerepelnek (3+2, 3+3, 4+3), a hagyo-
mányban mindig azonos magasságúak.
2. A kísérőhúrok a tonalitás érzetet erősítik, és a ritmikai tagolást,
egyszerű zenei kíséretet szolgáltatják. Egy állandó hangközt hangoztat-
nak, a megszólaló dallam záróhangját (tonika) és a záróhangtól számított
ötödik hangot (domináns). Ezt az állandó hangközt bordunkíséretnek
nevezzük, ilyet hallunk a dudán, a tekerőn vagy az indiai szitáron is. A
bordunkíséret valójában a harmóniával alátámasztott dallam előtti zene-
történeti korszakból maradt ránk a mai napig.
A falusi néphagyományban ki-ki énekhangja vagy szabad tetszése
szerint hangolta hangszerét. Ma leggyakrabban a g üres húrra – a fogólap
beosztásának megfelelően – hangolnak a citerások (de találunk á, fisz és
é alaphangú citerákat is).
A kiscitera dallamhúrjait az egyvonalas oktáv g 1 hangjára hangoljuk.
Ez megfelel a szoprán hangfekvésnek.
A nagycitera dallamhúrjait a kis oktáv g hangjára hangoljuk. Ez leg-
inkább az alt hangfekvésnek felel meg (ezért helytelen ezeket a citerákat
tenor citerának nevezni).
A bordunkíséretben c és g húrokat találhatunk változó számban és ma-
gasságban. A hosszú kísérőhúrok az üres dallamhúr és annál mélyebb
regiszterekben szólnak. A kisfej-húrok a dallamzáró hang és annál ma-
gasabb regiszterekben szólnak.

14
 A citera fogólapja
A magyar citerának sajátságos érintősora (küszöbbeosztása) van. A
nyugat-európai citeráknak zömmel egysoros diatonikus, az osztrák-bajor
stájer citeráknak egysoros kromatikus a bundbeosztása.
Az alföldi kétsoros kromatikus beosztás jellegzetes magyar megoldás,
a zongora billentyűinek rendszerét követi. A külső sor a fehér, a belső sor
a fekete billentyűknek felel meg.
Ránézésre a beosztás g alapú. Az üres húr, az érintők elrendezési vi-
szonyából következtethetően a g hangot jelöli. Ebből azonban arra lehet
következtetni, hogy a hangsor, szó alapú, azaz mixolíd. A citerajáték vi-
szont úgy szól jól, ha a dallamokat c-re zárják, a bordunkíséret ebben az
esetben hangzik megfelelően, zeneelméletileg helyesen. Ilyen megkö-
zelítésből a hangsort olyan c alapú sornak tekinthetjük, amely lehetővé
teszi a mélyen járó, záróhang alatti hangok megszólaltatását is. (Így az
érintősor c alapú ion hangsor, amely magában hordozza a hypoion sor
sajátosságait is.)

A citerák formai-szerkezeti kutatása

Négy éve, 2006-ban citerás szak-
mai napot tartottunk Diószegen. A
jókai citerások valamennyien azonos
formájú hangszereket hoztak, ame-
lyek alakjukban eltértek az összes
addig látott magyar citeratípustól.
Lapos hangszekrényük külső széle
nem az alsó félben a tőkéhez ívelt,
hanem középtájt domborodott ki, és
a domborulat után visszatérve az al-
sószéllel párhuzamosan érkezett meg
a tőkéhez. A fejek is viszonylag rö-
videk, jellegzetesen egy formájúak
voltak.
9. kép: Diószegi továbbképzés
15
 Kiderült, hogy a hangszereket Illésházán illetve Jókán készítették. E
hangszerek nyomán érlelődött meg a gondolat, hogy a még fellelhető
citeratípusokról egy átfogó, összehasonlító feltáró-dokumentáló kutató-
programot kellene indítani. Minden citerahagyományú területet felkutat-
va és feltérképezve, kellően nagyszámú adatból kirajzolódhatnának az
egyes vidékek jellegzetes formai- szerkezeti megoldásai, stílusjellemzői.
Rövidesen elkészült egy Citera adatlap, amelyre rákerült a fontosnak

10. kép: Citera adatlap

16
vélt citerajellemzők, paraméterek, amelyek alapján össze lehet vetni két
különböző, vagy éppen hasonló citeraformát. Persze az adatok, a szem-
pontok a kutatás előrehaladtával finomodtak, új jellemzők is fölkerültek,
mint például a fej hossza, vagy a hangolószegek elrendezése.
Az új adatgyűjtő, dokumentáló programban mind közgyűjteményi,
mind magángyűjteményi, mind egyedi hangszereket igyekszünk fölku-
tatni: Felvidékről 18 gyűjtőpontról (Csallóköz, Mátyusföld, Ipoly-mente)
58 hangszert dokumentáltunk. Két múzeumot: a Komáromi Dunamente
Múzeumot és a Dunaszerdahelyi Csallóköz Múzeumot kerestem föl.
Délvidékről, Bácskából és Bánságból tizenhárom kutatópontról 57
hangszert adatoltunk. A legelső eredményeket a temerini tájház segít-
ségével a Temerini citerák című füzetecskében, majd a Temerini újság
hasábjain tettük közzé.
A mai Magyarország területén egyedi hangszerekként Vasból, Tolná-
ból, Fejér megyéből, Komárom- Esztergomból, Pest megyéből és Békés-
ből 56 citerát írtunk le.
Elemeztük a szigetszentmiklósi MOLNÁR Imre citeragyűjtemény 58
néprajzi szempontból értékelhető darabját.
Feldolgoztuk a Budapesti Néprajzi Múzeum 123 darabból álló citera-
gyűjteményét, dokumentáltuk a kiskunhalasi THORMA János Múzeum
8 citeráját és feldolgozás alatt áll a szegedi MÓRA Ferenc Múzeum 15
hangszere.

Citeratípusok (formai-szerkezeti áttekintés)

A magyar asztali citerának három alaptípusát tartjuk számon: hasáb,
kisfejes és hasas citerát. E három alapformának azonban, különböző
szerkezeti megoldások és formai variánsok révén számos altípusát, vál-
tozatát határozhatunk meg.
A legegyszerűbb típus a téglatest formájú, hasáb alakú citera, méghoz-
zá az egy darabból kivájt vályú citera. Minden bizonnyal ez lehetett a
legősibb megoldás is és ebből fejlődtek ki a későbbi formák. Az egy da-
rab fából kivájt szerkezeti megoldásból, ismerünk kisfejes és hasa formát
is! Ezeket formájuk miatt, nem tekintjük vályúciterának.

17
 A több alkotórészből álló (fedőlap, oldallapok, fej és tőke), de hasáb
alakú hangszerek esetében még mindig lehet vályúformáról beszélni. A
megkülönbözetés végett azonban célszerűbb hasáb, vagy doboz formá-
júnak nevezni ezeket a hangszereket. Még pontosabbak lesznek a meg-
nevezések, ha a hasáb citerát az alulról nyitott, a doboz citerát az alulról
zárt (fenékkel ellátott) hangszerekre használjuk.

11. b. kép: Egy darabból vájt kisfejes citera,

Szabadegyháza

11. kép:
Vályú citera, 12. kép: Alföldi hasáb citera, Pacsér
Csóka

13. Felvidéki dobozcitera, Százd

18
 A hasáb lehet téglatest, de találunk a fej felé szűkülő trapéz, azaz cson-
ka gúla alakú hangszert is. (Nyugat Európában kedvelt ez a forma, ná-
lunk Kiskunhalason, Pacséron és Békéscsabán bukkantunk ilyen hang-
szerekre.)

14. kép:
Trapéz
citera,
Pacsér

A dobozformának összetettebb típusai a galambdúcos és két hang-

szekrényes, egymásra épített citerák. A több hangszekrényes forma igen
népszerű francia és flamand területeken, Elképzelhető, hogy a galambdú-
cos változat a több hangszekrényes formának egyszerűsödő alakja.

15. kép:
Galambdúcos
citera, Csóka

16. kép:
Neukirchen,
egymásra
épített, több
hangszekrényes
citera

19
 A kisfejes (oldalfejes, kölyökfejes, fiókos) citeráknál egy típusnak te-
kintjük az egytől akár nyolcig terjedő oldalfejeseket. Külön altípusként
kezeljük azonban a belsőfejes szerkezeti megoldást (a dallamhúrok rövi-
debbek, mint a kísérő bordunhúrok).

17. b. kép: 4 kisfejes citera, Telekgerendás

17. c. kép: 5 kisfejes citera, Szabadegyháza

17. a. kép: Kisfejes
citera, Békéscsaba

18.a. kép: Belsőfejes cite-

ra a Szegedi Móra Ferenc
Múzeum gyűjteményéből

18. b kép: Belsőfejes citera

a Szegedi Móra Ferenc Mú-
zeum gyűjteményéből
20
 Az oldalfejes citerák közül külön változatként említjük a csikófejes
citerát.(Bár sem formailag sem szerkezetében nem különbözik a kisfejes
hangszerektől, a hagyományban mindig megkülönböztették, és a megne-
vezésben hangsúlyozták is a csikófejes formát.) Ezeken a hangszereken
a nagy fej – és leggyakrabban a kis fejek is – lófej formájúra vannak
kifaragva. Érdekes, és bizonyára megválaszolatlan kultúrtörténeti kérdés
marad, hogy miért pont csikófej került a magyar asztaliciterára?
Egyébként a formai-szerkezeti kutatás során előkerült ökörfejű, ma-
dárfejű, halfejű és medvefejű citera is!

19. kép:
Csikófejes citera a Szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből

20. kép: Halfejes citera, Pacsér

A hasas citeráknál domborúan ívelt a külső káva. A has leggyakrabban

a hangszer hátsó részénél van. Előkerültek azonban középtájt hasas-bú-
bos, félhasas, kétoldalt hasas (tamburaszerű, Mittenwaldi) és kettős ha-
sas formák is. Sajnos gyakran a kisfejes-hasas formát azonosnak tekintik
a hasas citeratípussal, holott más szerkezet, más forma, más hangzás és
más elterjedtség jellemzi a két altípust.
21
 21. b. kép: Középtáj hasas-
búbos citera, Illésháza

21. a. kép: Hasas cite-

ra, Ostffyasszonyfa

21. c. kép: Félhasas citera,

Szécsénykovácsi

21. d .kép: Kétoldalt 21. e. kép: Kettős hasas citera,

hasas citera, a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből
Szenttamás

Ritka szerkezeti megoldás, de számon kell tartanunk a cimbalom-

citerákat (északi területek), és az idáig csak Dél-Dunántúlról ismert kap-
kodós citerát is, amelynek fedőlapján a kisfej-húroknál megosztó láb ta-
lálható.
22
 22. kép:
Cimbalomcitera,
a Néprajzi Múzeum
gyűjteményéből

A hasas és kisfejes forma ötvözéséből az Alföldön terjedt el leginkább

a hasas-kisfejes citera változat.

23. kép:
Hasas-kisfejes citera,
Sándorfalva

A neofolklorizmus hatásának tudhatjuk be az újabban készült, kom-

binált, különböző méretű, egybeépített, több fogólapos (pl. prím-tenor)
citerákat.

24. kép:
Egybeépített citera,
Szenttamás

Osztrák-bajor (Stajer) vagy alpesi citeratípus

Bár tanulmányunk tárgya a magyar, falusi hagyományban élő citera,
meg kell említenünk a tőlünk nyugatra osztrák és délnémet területeken
kialakult és elterjedt alpesi citeratípusokat is.
Ez a hangszer az 1860-as években nyerte el mai alakját. Amit azon-
ban az eddigi irodalom nem hangsúlyoz, hogy a Stajer koncertcitera nem

23
követi a monochord és a belőle származó nyugat-európai hagyományos
citerák formáját és méretarányait.
Míg a monochord, a Scheitholt, a Kratz Zither hosszúkás, téglalap
alapú hangszekrényű (az utóbbi dob-hassal), a Stajer citera rövid, szé-
les, zömök hangszekrényű, feje
rövid, (szélesebb a hosszánál),
a hangszertest lapos (2-3 cm)
táblaszerű. Ezek a méretarány-
ok szembetűnően mások más
hangszertípusok felé mutatnak,
nem az érintősoros citerafélék-
re jellemzőek. Az ellentmon-
25. kép: Cimbalomcitera, a Budapes- dás megoldásához számunk-
ti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből ra a magyar cimbalomciterák
konstrukciója nyújt segítséget.
A cimbalomcitera nem más, mint egy cimbalomra illesztett kétsoros kro-
matikus citera fogólappal rendelkező ötvözethangszer.
A Stajer (alpesi) citera ugyanígy egy pszaltériumra ráillesztett gitár
(kvartváltós) fogólappal rendelkező hangszer.
Ez a hangszer szakított az ad-
digi citerák ókorba visszatekin-
tő bordunkíséretével és lehető-
vé tette az akkoriban már régóta
divattá vált harmóniakíséretes,
funkciós akkordváltásokra szo-
kott zenei szövet megszólaltatá-
sát. A fogólap felett megszólalt
a dallam, míg a kvintkör szabá-
26. kép: Stajer citera, lyai szerint rendezett szabadon
Dunaszerdahely zengő pszaltériumhúrokból le-
het szerkeszteni az akkordokat.
A magyar hagyományos hangszeres zenére a tartalom nem, de a forma
– mint divat – erősen hatott. A dunántúli és felvidéki citerák rövidfejűek,
zömök hangszertestűek és lapos hangszekrényűek lettek.
Új hatásként alkalmazni kezdték a fogólapokat. A korábbi idők-
ben a hangszekrény fedőlapjába közvetlenül ütötték be a küszöböket
(bundokat).
24
 A Felvidéken
dokumentált citerák
formai-szerkezeti leírása

Listázzuk a szlovákiai magyarság köreiben dokumentált hangszere-

ket. A felmérés (gyűjtés) 2007. március 17.-től 2010. november 29. idő-
szakot foglalja magába. (A dokumentáló programot jelen kézirat lezárása
után is folytatni kívánjuk.) Minden olyan citerát számba vettünk, amely a
magyar népzenei dialektus területek szerint a magyarság északi sávjába
tartozik, és legalább egy sajátságos egyedi jellemző jeggyel rendelkezik.
(Nem tárgyaljuk a más dialektus területen készült és az egymástól sem-
miben sem különböző hangszereket. Egy-egy bizonytalan eredetű hang-
szer, azonban, készülhetett más területen is.)
A citerákat nem lelőhelyük alapján, hanem formájuk, szerkezetük sze-
rint rendeztük sorba, a hasonlóságok, vagy a különbözőségek egybeve-
tése végett. Igyekeztünk a régebbi, vagy jellemzőbb hangszert egy-egy
csoport elején tárgyalni, de egy-egy meghatározó citerakészítő hason-
ló hangszereit egymás mellé rendeztük. A határeseteket, ezidáig egyedi
megoldásokat a legjellemzőbb stílusjegyek alapján ítéltük meg.
Minden bizonnyal a további kutatások módosíthatják, átrendezhetik
jelen pillanatban rögzített meglátásainkat.

25
 HASÁB ÉS DOBOZ ALAKÚ
CITERÁK
1. Hasáb alakú citera (Ipolybalog)

Érdekes módon, a magyarság északi sávjából az eddigi kutatás során

egy darabból vájt vályú alakú citera egy sem került elő. Több egymást ki
nem záró lehetőség adhatja meg a választ erre a kérdésre:
- a kutatás még nem járt be minden kis tájegységet, elzártabb területekről
előbukkanhat még ilyen hangszer is,
- készültek ezen a nagytájon is vályú hangszerek, csak nem maradtak
fönn,
- a citerakészítés és a citerajáték abban az időszakban terjedt el az északi
dialektusban, amikor már modernebb szemlélettel, eszközökkel és eljá-
rással, több alkatrészből építették a hangszereket.
Az egy darabból vájt formánál valamivel újabb szerkezet az alulról
nyitott hasábcitera. Itt még mindig vályú alakról beszélhetünk, de ezek a
hangszerek különböző fafajtákból, több alkatrészből (fej, fedőlap, oldal-
lapok, tőke) állnak össze.
Kéziratunk lezárásáig egyetlen alulról nyitott hasábcitera került látó-
térbe RIMÓCI Gábor magángyűjteményéből. A zeneszerszámon egy-
aránt felfedezhetők alföldi és osztrák-bajor, alpesi jellegzetességek, szer-
kezeti megoldások.
A citerát sötétebb tónusú- keményebb fából való- fejből és tőkéből,
valamint világos tónusú- fenyő és puhafa- oldallapokból szegeléssel épí-
tették meg.

27. kép: Hasáb alakú citera, Ipolybalog

26

28. kép: Érintősor
29. kép: A hangszer belseje
30. a. kép:
Citerafej
30. b. kép: Cseh citera rajz, Vaclav
Raska, Stramberki hangszere
A fej lefelé csapott, gurigában
végződik, az Alföldön igen gyako-
ri forma. A fejen a hangolószegek
két csoportban helyezkednek el:
a dallamhúrok egy tömbben, a
kísérőhúrok harántirányban egy
sorban. Ez jellegzetes alpesi el-
rendezés. A fejhossz 13,5 cm,
szélessége 18,5 cm, szélesnek
mondható, alpesi jellegzetesség.
Az érintőket közvetlenül a
fedőlapba kétsoros kromatikus
beosztással ütötték be, ami az Al-
földön a leggyakoribb.
A hangszert RIMÓCI Gábor
2004-ben felújította.
Ennek során kijavította az érintő-
sor „hibáit”. A fedőlapon maradt
lyukakból kirajzolódik az eredeti
érintősor, amely majdnem két-
szeresen szélesebb volt a mosta-
ninál. Az eredeti küszöbök rend-
jében, a belső sorban szerepel egy
rejtélyes negyedhang lépés is. A
„H” és „C” félhanglépés között
található a kiegészítő sorban egy
negyedlépésnyi érintő.
Ez a jelenség külön tanulmányt
érdemel. Felbukkan a Dél-Alföl-
dön Szeged és Makó környékén,
Kiszomborban (Torontál megye),
Földeákon (Csanád megye), Szar-
vason és Sarkadkeresztúron (Bé-
kés megye), Veszkényen (Sopron
megye), Nádszegen (Csallóköz)
és az Ipoly mentén is.
27
 A legfrissebb információink sze-
rint egy cseh citerán is megtalál-
ható ez a skálabeosztás. Kérdés,
hogy egy véletlen hiba újramáso-
lása-e a jelenség, vagy egy már
kikopott hangközlépés emlékét
láthatjuk ebben a sajátosságban?
31. kép: A hangszer vége
A fedőlapon két kör alakú
hangnyílást találunk. A nagyobb
minden valószínűség szerint a felújítás alkalmával szélesedett ki, mivel
az eredeti érintősor vonalán túlterjed.
Ugyanúgy ekkor kerülhetett oda a hangszer eredeti stílusához nem rí-
melő fehér műanyag verőkoptató is.
A citerát gyakran használhatták, hiszen a koptató is azért került rá,
hogy védje a fedőlapot és elfedje a mély verőjárás barázdáit, melyekben
szilaj mulatságok emlékei bújtak meg.

2. SZABÓ István doboz citerája (Tardoskedd)

Készítője SZABÓ (Bundri) István. A hangszer-

tulajdonos SZABÓ Ferdinánd elmondása szerint a
zeneszerszám az 1950-es években készült.
A hangszer jól képviseli a Felvidék nyugati és kö-
zépső területeinek doboz formájú citera változatát.
Több típusjellemző is hangsúlyozottan megfigyel-
hető rajta.
A hangszer széles. Szélessége 17,5 cm elöl és há-
tul is. Ezzel szemben a hangszekrény igen lapos. A
doboz magassága mindösszesen 3 cm. Ez a legla-
posabb magyar citera, amit a Kárpát-medencében
ezidáig adatoltunk! Ennél laposabb hangszekrényt
csak az alpesi citeráknál találtunk.

32. kép: Stajer citera oldaléle

28
 A citera feje igen rövid, lefelé kerekítve nem éri el a 3 cm-t. Az át-
vizsgált mintegy 350 citera viszonylatában az egyik legrövidebb. A fej
és hátsó tőke keményfából készült. A fejen keresztirányban sorakoznak a
négy dallamhúr és hat kísérőhúr hangolószegei.
Egyetlen hangnyílás található a fedőlapon, kicsit hátulra tervezve. Va-
lószínűleg a fogólap vége szolgáltathatta az iránymércét a hangnyílás hey-
lyét illetően. Így a hangszer formai súlypontja a hátsó szegmensre esik.
A fogólap sö-
tétbarna, így jól
kontrasztál a világos
hangszekrénnyel,
de ezzel tónusbéli
egyensúlyt teremt a
szintén sötétebb ol-
dallappal, az első és
33. kép: SZABÓ István citerája a hátsó tőkével.
A fogólap érintő-
sora diatonikusnak
tekinthető, egy lépés
kivételével, mivel a
szokásos hypoion-
mixolid hangsorban
a c-d hangközlépés-
nél egy cisz/desz
félhanglépést is ta-
34. kép: A citera fogólapja
lálunk. Az egysoros,
diatonikus küszöb-
beosztásnál gyakran találkozhatunk- Magyarországon és Nyugat-Európá-
ban is- újító kísérletekkel, amely a dúr és moll dallamok játszhatóságát és
az ennek megfelelő bordunhangzás harmóniáját igyekeznek összeférhe-
tővé tenni. Ennek a hangközlépésnek a létjogosultságát csakis a hangszer-
készítő magyarázhatta volna meg. Így utólagosan azt a feltevést kockáz-
tatjuk meg, hogy ha a mollos és dóros dallamokat „D”-re zárta a játékos,
akkor a nagyszeptimes záróformulához hangzásideálja igényelte a „D”
alatti „CISZ” félhangot is.
A citerán sajnos egyetlen húr sem maradt, így még csak irányjelzőt
sem sejthetünk a hangolását illetően.
29
3. SZABÓ József citerája (Tardoskedd)

Doboz formájú hasábcitera, felújítva. Amikor a környékre is eljutott a

citerazenekari mozgalom hatása, „hadrendbe” fogták a régebben készült,
de még használható hangszereket. Egy ideig jól szolgáltak, de később
korszerűbben épített, új szemléletet képviselő citerák születtek. Ezt a
hangszert Szabó József, Ferdinánd nagyapja építette valamikor az ötve-
nes évek elején. Az eredeti, finom hangszerépítési megoldásokat sajnos
a felújítás eltakarja, mivel az egész test vékony furnérlemezzel van bo-
rítva.

35. kép: SZABÓ József citerája

Maga a doboz széles, de nem annyira lapos forma. Szélessége 14,5

cm, magassága 6,5 cm.
A hangszekrényen két kör alakú hangnyílás helyezkedik el, de a fo-
gólapon is találunk három
hanglélegeztető lyukat. Ezeket-
valószínűleg- a felújítás alkal-
mával nyitották, az „A”, a „D”
és a „G” mezőnél.
A doboz citera egyik fő ér-
dekességét a hatszögletű me-
netes csavarokból kialakított
hangolószögek jelentik. Amíg
az Alföldön a csapok hagyo-
mányosan, bevágott szögek, 36. kép: A citera fogólapja

30
csak kis mértékben fúrtak és négyzetesek, a Felvidéken jellemzően sok
eltérő újító megoldást találunk. A hangolócsavarokat két csoportba ren-
dezték: az öt dallamhúrt tartókat két sorba tömörítve, a további négy
csapot kereszt irányban egy sorba. (Az alpesi citerák húrelosztásának
szellemében.)
A fej egyébként a rövid fejek csoportjába tartozik
(inkább széles, mint hosszú), nem haladja meg a
4 centimétert.
Szabó József hasábciterájának másik kiemelt ér-
dekessége az elnyújtott hátsó tőke. (A XVIII. száza-
di cseh rajzon is ilyet láthatunk.) Alakja leginkább
egy fölfordított ladik orrához hasonlít. Az eredeti
húrláb az idők során sajnos elveszett, így nem ha-
tározható meg a föltámasztás helye sem (menzúra).
Föltételezhetjük- a többi hasonló konstrukciójú
37. kép: hangszer alapján-, hogy a föltámasztás nem a tő-
Hangolószegek, kén, hanem a hangszekrényen lehetett, a húrtartó
csavarok szögektől 3-4 centiméterrel beljebb.
A hangszer harmadik különlegessége maga a fo-
gólap. Az érintők egy sorban, diatonikus rendben
helyezkednek el, azonban az utolsó küszöb és a föltámasztás között még
egy félhangnyi hely van, úgyhogy a záró „C” hangtól az üres húr bő
kvart távolságú „FISZ”-ként szólhatott. Talán a játékos túlnyomó részt
moll jellegű dallamot játszott „A”-ra zárva, s fülének kellemesebb volt a
kis tercre lévő „FISZ”, mint a nagyszekundra lévő „G” kíséret?
****
2008 őszén Százdon rendezték meg a X. Felvidéki Országos Citerás
Találkozót. Ösztönzésünkre a helyi szervezők tucatnyi citerát gyűjtöttek
össze az általuk ismert hangszerekből, melyeket a környéken készítettek
vagy máshol vásároltak, de itt használták őket. A kiállított hangszerekből
öt készült Százdon a hetvenes évek környékén. Az ötből négy dobozci-
tera, egy félig hasas, kisfejes.
Figyelemreméltó. A négy hangszernek nyilvánvalóan köze van egy-
máshoz. Nem állítjuk, hogy mintául szolgált a régebben készült az
újabbnak. Feltesszük annak a lehetőségét is, hogy több hasonló hang-
szer készülhetett azidőtájt vagy korábban, és azok is lehettek mintaadó
31
hangszerek. Ritkán rajzolódik ki ennyire egyértelmű formai-szerkezeti
helyi stílus. Az azonban még nagyobb hangsúlyt kölcsönöz, hogy ezek
az egységes megjelenésű hangszerek stílusjegyeikben mennyire rímel-
nek az Ipoly-mentétől földrajzilag távolabb eső Vág és Garam-közi
Mátyusföldi, Tardoskedden talált hangszerekre.
Az első feltáró kutatásokból olyan kép rajzolódik ki fokozatosan,
hogy ez a hangszertípus formai jellemzőivel meghatározó a csallóközi,
mátyusföldi, Vág- és Garam-közi, valamint az Ipoly-menti szlovákiai
magyarság körében.

Százdi dobozciterák

4. SZABÓ János citerája (Százd)

Meglepő a névrokonság a tardoskeddi SZABÓ citerakészítő dinasz-

tiával, de a hangszer a helyiek elmondása szerint Százdon készült az
1940-es években. Mindennek ellenére sok hasonlatosságot mutat a már
ismertetett Szabó citerákkal.
A zeneszerszám doboz formájú, több alkotóelemből szögeléssel ál-
lították össze. Az alkotórészek mindegyike keményfa, így a hangszer
nehezebb, mint első pillantásra tűnik. A fa natúr, felületét sem festéssel,
sem lakkozással nem kezelték. Az egész hangszer meglehetősen puritán,
gondosan megművelt felületein kívül, a hangnyílások remek érzékű el-
helyezésén túl, csupán formai harmóniája az egyedüli éke. Masszív, egy-
séges szerkezetével biztonságot, megnyugvást, távolba néző hagyományt
sugároz.

38. kép: SZABÓ János citerája

32
 A hangszerdoboz széles, 16 cm és középmagasságúnak mondható
(6,5 cm). A fej és a hátsó tőke is lefelé csapott, „ladikorr” formájú. A
hangszer szembeötlő különlegessége, hogy a húr első föltámasztása
(nyereg) mintegy 10 centiméterre van a fej végétől, magán a hangszek-
rényen. A fejen harántirányban, két sorban sorakoztak a hangolószegek,
valamikor négy dallam és hét kísérőhúrral. A hangolószegekből mára
csupán foghíjasan, összesen négy maradt.
A hátsó feltámasztás (láb) is a hangszekrényre nyúlik be a hosszú hátsó
tőke fölött. A menzúra hossza 57 cm, a hangszer hossza 80 cm.
A citera egyedüli díszítőeleme a két romboid
alakzatba elhelyezett hangnyílás négyes. Szép
arányban, esztétikusan alkották meg őket . Az
érintősor, régi hagyomány szerint fogólap nél-
kül a fedőlapba lett beütve. Egysoros, diato-
nikusnak tekinthető, kivétel az üres húr és az
első érintő közti lépés.
A „C” hangtól fölfelé szabályos a diatoni-
kus érintősor. A „C” alatti „H”-tól félhangra a
„B” következik, és utána semmi a húrpárnáig
(a nulladik feltámasztóig). Az arányokat mér-
legelve az üres húr és a „C” közötti hangköz-
39. kép: A citera feje lépés nagyterc, azaz „ASZ” lehetett.
Ez a megoldás furcsán hangozhatott akár a
dúros dallamokat illetően „C”-re zárva, de még inkább furcsa a mollos
dallamokat hallgatva „D”-re zárva. („A”-ra eleve nem lehetett zárni a
mollos dallamokat, mivel alsó „A” küszöb nincsen.)
Egy rejtélyes hangzással szegényebbek vagyunk, hogy nem találhat-
tuk fölhúrozott állapotban e becses zeneszerszámot.

5. PÁSZTOR Ernő citerája (Százd)

Ugyanazt a szemléletet tükrözi, mint az előzőekben tárgyalt Szabó

János hangszere. Az egymásra hatás tényét erősíti, hogy néhány szer-
kezeti megoldás teljesen megegyezik, vagy igen hasonló. Milliméterre
megegyezik a húrhossz: 570 mm, ugyanígy a húrmagasság is: 65 mm.

33
A doboz 3 milliméterrel laposabb lett, mivel ezen a citerán már nem
közvetlenül a fedőlapba helyezték az érintőket, hanem egy 3 mm vastag
fogólapba. Ez az építés már újabb, modernebb hangszerépítési irányzatot
képvisel. A rendhagyó érintősor teljesen megegyezik. Egysoros, diatoni-
kusnak tekinthető. Az első feltámasztás (nyereg) szintén mélyen benyú-
lik a hangszekrényre, a hátsó tőke viszont nem hátranyúló (ladikorr), rö-
videbb, csapottabb. A feltámasztás a fogóléc miatt viszont elég magas.

40. kép: PÁSZTOR Ernő citerája

A fejen négy dallamhúrnak és öt kísérő-

húrnak való hangolószeget helyeztek el töb-
bé-kevésbé két sorban. (A vastag bőgőhúr
még megmaradt.) Maga a hangszertest egy
centiméterrel keskenyebb: 15 cm. A fedőla-
pon két (pontosabban öt) hangnyílás található.
Egy ellipszis alakú (az alpesi citerák gyako-
ri hangnyílása) és egy négyes lyukcsoport. A
lyukcsoport feltételezhetően szintén szabályos
romboiddá szeretett volna sikeredni, de ez nem
valósult meg tökéletesen. A gazdája így is sze-
rethette hangszerét és gyakran játszott rajta,
mivel pengetője az erezetig koptatta a fogólap
hátulsó végét. Magát a hangszert sötétbarnára
festette, lehet, hogy esztétikai megfontolásból,
de az is lehet, hogy csupán a gondosan kiala-
41. kép: kított fafelületet kívánta megóvni.
A citera hátulja

34
6. PÉNZ János citerája (Százd)

A citerát PÉNZ Antal készítette. A citera PÁSZTOR Ernő hangszeré-

vel mutat közelebbi formai rokonságot, azzal érdemes összevetnünk.

42. kép: PÉNZ János citerája

Első pillantásra a két hangszer szinte egyformának tűnik, bár jellemző

különbségek is fellelhetők köztük. Mindkét hangszer barnára van festve,
igen hasonló a fej és a hátsó tőke kialakítása és azonos a két hangnyílás
elhelyezése, megformálása. (PÉNZ Antalnak szabályosabbra sikeredett
a négyes lyukcsoport megszerkesztése.

43. kép: Hangnyílás 44. kép: A citera feje és a

hangolószögek

A fej szélessége 16 cm, pontosan megegyezik SZABÓ János citerájá-

nak szélességével, ugyanígy megegyezik a húrfeltámasztás magassága is.
A fej rövid és lefelé csapódó. A hangolószegek nagyjából két sorban

35
helyezkednek el. Öt dallamhúr és mindössze három kísérőhúr csapot ter-
veztek a hangszerfejbe.
A citera hátsó tőkéje rövid, de rendhagyó módon a húrfeltámasztó hát-
só húrpárnától mintegy tíz centiméterre még egy pótlábat találunk, így a
menzúra (58 cm), jóval rövidebb a citera összhosszánál (78 cm).
A hangszer különleges kialakításának megfejtése több szakaszban
nyomon követhető a fogólap érintőbeosztásának nyomaiból. A doboz-
citera első fogólapja egysoros diatonikus volt. (Talán PÁSZTOR Ernő,
vagy SZABÓ János mintája nyomán.) Ez a beosztás szemmel látható-
lag nem felelt meg a hangszer használójának, ezért új fogólap beosztás
után nézett. Az új fogólap minta azonban kétsoros „kromatikus” volt,
rövidebb húrhossz mérethez.
Ekkor kerülhetett be a rend-
hagyó póthúrláb. A kétsoros
kromatikus küszöbbeosztás
azonban zavarhatta a citerást
a hangszeren való tájékozó-
dásban és a két sort- nagyjá-
ból- ismét egy sorra ritkította!
(Három félhang érintő a felső
45. kép: A citera többször átalakított regiszterben megmaradt.)
fogólapja Az így kialakított fogólap
úgy tűnik teljes egészében
megfelelt a tulajdonos zenei látásának és hallásának, mert mélyen a fa
erezetéig, nemcsak a fogólapon, de a hangnyílás mellett a fedőlapon is
kikoptatta pengetője járása a hangszert, a számolhatatlanul sok dallam
anyagba vésett jeleként.

7. PETROVICS József citerája (Százd)

Lapos, széles, hasáb alakú citera. Ez a hangszer is arányaival, konst-
rukciós megoldásaival beleillik a százdi sorozatba. Mindemellett mar-
káns egyedi jegyeket, megoldásokat is hordoz.
E hangszerek közül ez tűnik a legfiatalabbnak, bár mindegyik elké-
szülte, vagy felújítása – a helyi citerások elmondása szerint – a hatvanas-
hetvenes évek közé, a citerazenekari mozgalom beindulásának idejére
tehető.
36
 Ez a hangszer a legszerényebb kivitelezésű a százdi dobozciterák kö-
zül. Úgy tűnik, jó minőségű alapanyaghoz nem sikerült hozzájutni a ké-
szítőnek, vagy talán nem is igen volt rá igénye. Így a fedőlap és a fenék
rétegelt lemezből készült, ami hangszerészek körében nem nagyra be-
csült megoldás.
A hangszekrény szerény hangerején a kicsit túlméretezett ellipszis ala-
kú hangnyílás sem tudott segíteni, ha nem zeng a rezonátor, nincs mit
kiadni a nyílásnak.

46. kép: PETROVICS József citerája

A rétegelt lemez ugyanis keresztszál irányba ragasztott lapokból áll,

így ez a szerkezet esélyét sem adja meg az együttrezgésnek, rezonan-
ciának.
Ha hangerőben nem is, más jellemzőjében mégis kitűnik a több száz
eddig vizsgált citera közül. Ez a legrövidebb fejű hangszer: fejének hosz-
sza mindösszesen 2,5 cm! Éppen hogy ráfért a
hat hangolószög négy dallamhúr és csupán két
vendéghúr. A fej egyébként széles, 18 cm, de-
ellentmondásosan- a hangszer fele fölött nem
húzódtak húrok. A doboz 4,4 cm, lapos hang-
szekrénynek mondható. Az előző százdi hang-
szerekkel ellentétben a hátsó tőke is igen rövid,
és csupán kicsi kerekítéssel, derékszögben vég-
ződik.
PETROVICS József hangszere fogólapjá-
val is bizonyította, hogy egyedi utakat jár a
47. kép: A legrövi- konstrukció kialakításában. Zeneszerszámának
debb citerafej érintősora egysoros kromatikus, az osztrák-ba-
37
jor rendszernek megfelelően. Teljes mértékben, azonban mégsem azo-
nos az alpesi citerák fogólapjával, mivel egyedi elképzeléssel a diato-
nikus lépéseket világos mezőnek hagyta, a
kromatikusokét pedig sötétre festette.
Így a hangszer kissé sakktáblára emlékeztető
jelleget kapott. A diatonikus mezőkbe gon-
dosan beírta a hangok neveit, amiből kiderül,
hogy az üres húrt tekinti „C”-nek, nyilván
egyben záróhangnak is (az egyenlő félhangok
rendje, bármely mezőt, egyformán lehetsé-
gesnek megengedi záróhangnak).
Azt, hogy mennyire működött egyéni el-
gondolása, nem tudjuk, de pengetés nyoma 48 kép:
nemigen látható a fedőlap láb előtti részén. A citera láb előtti része

8. Nagykürtösi - Kóvári citera (piros)

Szép, arányos méretekkel rendelkező, szemnek kedves hangszer.

Gondos felszíni megmunkálással, az alkatrészek precíz harmóniájával,
az illesztések finomságával, az egyes elemek formai arányának tökéletes
megtalálásával első pillanatra felhívja a szemlélő figyelmét.

49. kép: Kóvári piros citera

A hangszert 2000-ben RIMÓCI Gábor felújította, az eredetileg egy-

soros diatonikus érintősort, kétsoros kromatikusra alakította át. Ennek
megfelelően a húrelosztást is átcsoportosította, a négy dallamhúrhoz
még két húrt átvezetett a kiegészítő „félhangsor” fölé, így a húrszerkezet
a mai állás szerint 4+2 dallamhúr és 4 kísérőhúr.

38
 A tőke a hátrafelé kihúzott „ladikorr” formát mutatja (3,5 cm). A húr-
tartó szögek eredetileg a ferde padkán sorakoztak, a felújító átalakítás
során átkerültek hátrább, a függőleges részre.
A fedőlapot két 8+1-es lyukcsoport, „rozetta” díszíti. Utólag, szerke-
zetileg idegen elemként került rá az első hangnyílás rátét-gallérja, vala-
mint a fogólap és láb közé elhelyezett piros műanyag verőkoptató.
A hangszer származása
nem egyértelmű. A fe-
nékre ráragasztott cím-
kéből a készítési hely
egyaránt lehet Kóvár
és Nagykürtös is.
A citera eredetileg két
harántirányú talpazaton
(lábgerendán) állt, amit
átalakításakor négy, a
50. kép: A citera címkézett feneke sarkokban elhelyezett
lábra cseréltek.

9. Ipolysági doboz citera

Az Ipoly-menti dobozciterák szerény szép képviselője. Egyszerűségé-

ben, dísztelenségében, de gondos kidolgozottságában, harmonikus mé-
retarányaiban példásan reprezentálja tájegységének stílussajátosságait.
A hangszertest széles, lapos, a rövid fejen harántirányú hangolósze-
gekkel. A hátsó tőke hátrafelé meghosszabbodik, lefelé csapódó „ladik-
orr” alakú.

51. kép: Ipolysági doboz citera

39
 A pontosság kedvéért: a fej hossza 3,5 cm, igen rövid. A dallamhúr
csapjai (utólag csoportosítva 3+2) egy tömbben, a kísérőhúrok csapjai
(9 db) harántiránt két sorba vannak elrendezve.
Az első feltámasztó húrvánkos feltűnően magas, a fej hátrafelé csapódó
padkája miatt, erős szögben hajlanak le a rövid fejre, a hangolószegeken
kifeszített húrok.
A hangszekrény 5,2 cm
magas, ami a felvidéki átlag-
magasságnál kicsit több, de a
hasonló alföldi citerákhoz viz-
szonyítva még mindig lapos-
nak számít.
A citera szélessége 14 cm.
A dél-alföldi hasábciterák
52. kép: A citera eleje szélessége 8,5-12,5 cm kö-
zött mozog, egyetlen 15 cen-
timéteres kivétellel. Ennek
alapján nyugodtan tekinthet-
jük széles hangszekrényűnek
asztaliciteránkat.
Az ipolysági dobozciterán a
különböző alkatrészek faféle-
ségeinek természetes színáry-
55. kép: A láb és tőke nyalati kompozíciója alapozza
meg küllemének magával ra-
gadó harmóniáját.
A világos tónusú puhafa fe-
dőlapon sötét fogólap helyez-
kedik el. Az első és a hátsó húr-
feltámasztó, valamint a fej és a
tőke is sötétebb árnyalatúak. A
fogólappal egyforma tónusú a
54. kép: A fogólap belső oldallap. A külső oldal-
lap, amit a hangszer hallgatója
lát, tartogatja a meglepetést:
négy hosszanti világos és három sötét sáv váltja egymást. Csíkozott.

40
 Két világos sáv a fedőlap és a hang-
szerfenék. Viszont még két világos csík az
intarziaszerűen beillesztett világos furnér-
csíkból ered. Ötletes, tetszetős, ritka meg-
oldás.
A fedőlapon négy hangnyílás található
három kör és egy ellipszis, arányos elren-
dezésében. Még a dallam első hangja előtt
53.kép: is jól adják ki a hangszer üzenetét.
A citera külső széle A fogólap eredetileg egysoros, diatoni-
kus küszöbbeosztású volt. A jelenlegi tulaj-
donos felújítása nyomán kétsoros kromatikussá vált.
Az érintők átrakásával megváltozott a hangszer menzúrája.. Mintegy
egy centivel beljebb lépett a hátsó láb. Így még hangsúlyozottabbá vált
a tőke hátranyúlása. A húrtartó szögek ebben az esetben is a függőleges
szakaszra kerültek.
A citera a felújításnak is köszönhetően igen jó állapotban látható.
A felvidéki dobozciterák jellemző példája.

10. MÉZES István citerája (Nagycsalomja)

A felvidéki dobozciterák közül az egyik legfiatalabb, 2002-ben készí-

tette MÉZES István nagycsalomjai asztalosmester. (A mellékelt képeken
tévesen Mózesként szerepel vezetékneve.)

56. kép: MÉZES István citerája

A hangszernek, minden bizonnyal mintául szolgálhatott az ipolysági

dobozcitera és a kóvári-nagykürtösi citera is, méretarányai javarészt mil-
liméteres pontossággal egybevágnak.
41
 A doboz összhossza 76 cm, húrhossza 67 cm, éppúgy, mint az ipolysági
hangszernél; szélessége 14 cm, szintén megegyezik. A doboz magassága
két milliméterrel kevesebb, kereken 5 cm. Egyedüli különbség, hogy az
ipolysági hangszer feje rövid: 3,5 cm, míg a tárgyalt citera feje hosszabb:
6 cm.
A hangszer hátsó tőkéje is hátranyúló-csapott („ladikorr”).

57. kép: A citera hátsó része

A fejen halványodó alpesi mintára külön csoportban az öt (3+2) dal-

lamhúr, és harántiránt egy sorban az öt kísérőhúr hangolószöge he-
lyezkedik el.
A fogólapon az érintők két
sorban, kromatikusan he-
lyezkednek el. A hangszer
alkatrészeinek színtónusai
is megfelelnek az ipolysági
hangszerének, sőt egy kicsit
még finomodtak is. Világos,
sárga a fedőlap, vörösesbar-
na a fej és a tőke, sötétbarna
az oldallap és majdnem fe-
58. kép: A citera feje kete-barna a két húrvánkos
és a fogólap.
A fedőlapon a nagykürtös-kóvári mintára két 8+1-es lyukcsoportú ro-
zetta helyezkedik el. RIMÓCI Gábor égetéses technikával rajzolt meg,
legelő lovakat, gémeskúttal és kunyhóval .
A hangszer a vidék régebbi hangszereinek mintájára épült, a citera-
zenekari mozgalom új igényei nyomán.

42
11. A Komáromi Dunamenti Múzeum hasáb alakú
dobozciterája

A hangszer származásának idejét és helyét illetően, sajnos nem marad-

tak fenn írásos dokumentumok.
Annyit bizton állíthatunk, hogy a hangszer szerkezeti felépítése, mé-
retarányai alapján tökéletesen beleillik a többi közép- és nyugat felvidéki
hangszerek sorozatába. Származását tekintve tehát tökéletesen jól, és hi-
telesen képviseli a múzeum régiós területének hagyományát.
A készítés idejére vonatkozóan, csakis a fa állapotából, készítési eljá-
rásokból és a korszakonként változó stílusárnyalatokból lehet következ-
tethetni. Föltételezéseink szerint a hangszer az
1900-as évek első évtizedeiben készült, de min-
denképpen az évszázad első felében.
A hangszer valódi míves munka. Első pil-
lanatra is látni, hogy hozzáértő és gondos kéz
készítette. Az alkatrészek pontos illesztésűek,
felületei igényesen, szakszerűen kidolgozot-
tak. A fedőlap elsőrendű egyenes szálú fenyő-
deszkából állt elő.
A citera keményfa fejű, nagyszerű vonalve-
zetéssel csúcsban végződő hullámvonallal zá-
rul. Méreteit tekintve szélességéhez viszonyít-
va rövid fejűnek mondható: szélessége 18,5
cm, hossza 10 cm. A szegek két sorban kereszt
irányban vannak elhelyezve. Négy dallamhúr
egy csoportban, majd a tíz kísérőhúr két sor-
ban harántiránt.
A hangolószegek rendhagyóak. Arról ta-
núskodnak, hogy vagy komoly megmunkáló
szerkezettel rendelkezett a készítő, vagy külön
megrendelésre készültek olyan helyen, ahol
fémalkatrészeket állítottak elő.
A házilag barkácsolt citeráknál leggyakrab-
59. kép: A Komáromi ban egy fémrudacskát ellapítottak kalapálással
Múzeum hasábciterája

43
vagy reszeléssel, majd a tetejét bevágták. Ez a legegyszerűbb eljárás, és
a legtöbb alföldi citeránál ilyeket találunk.
Komáromi citeránk hangolószögei négyzetes profilúak és fúrtak. A
négyzetes végződést nem reszeléssel, hanem valószínűleg leköszörülés-
sel érték el. A henger alakú szeget
kb. 1 cm hosszan bemarták. A fe-
lületet ezután forró olajjal kezelték,
majd vékony fúrószállal kifúrták.
(Nem minden házi műhelyben állít-
ható elő.)
A hangszer menzúrájának hossza
595 mm (majdnem 60 cm), dobozá-
nak magassága 4,3 cm, igen lapos.
Az asztalicitera két fő éke, a telje-
60. kép: A citera feje sen egyedi, és mesterien megformá-
zott, arányosan elhelyezett
hangnyílás. A felső hang-
nyílás egy kecses nagy S
betű. Akár egy kalligráfus
61. kép: Hangolószeg is készíthette volna. Lehet-
séges, hogy a készítő mes-
ter nevének kezdőbetűjét láthatjuk benne. A másik hangnyílás akár egy
ékszer is lehetne. 24 pontfuratból kirajzolt körben egy nagyobb fúrt lyuk,
s az egészet küllőszerűen 4x4 fúrt pontlyuk köti össze. Egyszerű, de zse-
niális ötlet. Ezidáig egyetlen hangszeren sem
fordult elő ez a megoldás.
A fedőlapon 3 cm széles fogólap helyezke-
dik el, amelybe igen szakszerűen és precízen
ütötték be, egy sorban, diatonikus rendben az
érintőket. A szemlélőnek az a sejtése támad,
hogy hangszerkészítő, vagy fával dolgozó mű-
vészi tehetséggel megáldott mesterember kéz-
szíthette el a zeneszerszámot.
A tulajdonosa- aki lehet, hogy maga a kéz-
szítő is- megbecsülte és igen szerethette e re-
mekművet, és igen gyakran játszott rajta. Verő-
62. kép: Hangnyílás I. jének járása mélyen bevésődött a fa erezetéig.
44

63. kép: Hangnyílás II.
Sok lassú, mély érzésű dallamot is
pengethetett, mivel szinte a húrhossz
feléig (g’) látható a pengetőnyom.
Ilyen mélyen nem vidám táncnótá-
kat szoktak verni, hanem érzelem-
mel teli lassú dallamokat a lélekhez
hatóan kipengetni. Egy délvidéki
öreg tamburást idézve: „Megszépült
az, akinek a nótáját húztam”.

A palásti két citera

Nem sokkal citerás kéziratunk lezárása előtt érkezett az információ,

hogy a Korpona patak menti Paláston a Múzeumban két érdekes régi
citera található. Érdemes volt még az utolsó órákban a helyszínre sietni,
mivel az újonnan látótérbe került két hangszer átírta nemcsak a Felvidé-
ken található asztali citerákról való elképzeléseinket, de az egész Kárpát-
medencei magyar hangszertípusok formarendjét is módosította.
A múzeumban látható mindkét hangszer dúcos citera. Az egyik ha-
sáb alakú, a másik hasas dúcos. A szlovákiai magyarság köréből ezidáig
nem került elő dúcos formatípus! Úgy gondoltuk, ezen a területen nem
is fordult elő.
Viszont a magyar citera teljes elterjedési területéről eddig nem
volt tudomásunk hasas-dúcos formaszerkezetről! Nyilvánvalóan az igen
kedvelt hasas formára egyedi ötlet alapján hatott a különleges ritkaság-
nak számító dúcos megoldás.
Bár a két hangszer formailag különbözik (egyik hasáb, másik hasas),
itt egy helyen, egymás után vesszük számba őket, az egymásra gyakorolt
hatások, közös vonások jobb megrajzolása, összehasonlítása végett.

12. Hasáb alakú dúcos citera (Palást)

Formai-szerkezeti kutatásunk során néhány egymásraépített hang-
szekrényű citera bukkant elő. Két különleges adat a temerini kettős

45
hangszekrényű és a Neukrichenből jelzett (Erős János feliratú) hármas
(!) hangszekrényű citera. Ezek az adatok azt a lehetőséget vetik fel, hogy
dúcos (galambdúcos, tornácos) asztaliciteráink ezeknek a hangszereknek
egyszerűsödött változatai.

64. kép: Erős János citerája Neukirchenben

65. kép: Palásti dúcos citera

A palásti galambdúcos citera a helyi Múzeum tulajdona. Sajnos, el-

készítésének sem idejéről, sem helyéről nem maradtak fenn pontos in-
46
formációk. Feltételezzük, hogy a hangszer helyben, vagy a környéken
készült. Készítésének idejét az 1900-as évek első évtizedeire becsüljük.
A készítő mindenesetre jól értett a fához, szakszerű, gondos munkával
építette meg összetett szerkezetű hangszerét.
Vagy a szép szálú, jó fenyődeszka anyag, vagy a jó hangszerkonst-
rukció a titka annak, hogy a megmaradt néhány dallamhúr még ma is
gyönyörködtetően zengeti a száz évvel ezelőtt megálmodott hangokat.
A hangszerkészítő mesternek az apró, finom részletekre is volt gondja.
Az egész hangszertestet egy kicsiny, mintegy 5 mm-es perem futja körbe
a fejtől a külső oldalon át a hátsó tőkéig.
A fej a hangszer többi méretéhez viszonyítva rövidnek mondható, benne
a csapok harántirányban
két sorosan találhatók: öt
dallam- és kilenc kísérő-
húrnak adnak helyet.
A fedőlapot érdekes
egyedi hangnyílások díszí-
tik. Két kisebb kör (∅=3
cm) között egy három-
szirmú (hó)virág és még
egy háromszögű négyes
66. kép: A dúcos citera hátulja lyukcsoport található. A
hátsó kör mellett még egy
kísérő furat is megbújik.
Az oldaltornácon 14 kapu (hangnyílás) segíti az egyedi hangzás meg-
valósulását.
A fogólap egysoros érintőbeosztása teljes rejtély. A mai gyakorlattal
és gyűjtött ismereteinkkel nemigen értelmezhető. Diatonikusnak tekint-
hető, de az ötödik küszöbről indul a „C”, azaz a dó-sor. Innen lefelé szá-
mítva „F”-ig vannak érintők, majd egy nagy szekundnyi távolságra fel-
támasztó húrpárna „ESZ/DISZ” pozícióban. A fogólapon legkopottabb a
„D” mező, de lefelé arányosan kopott a „C”, „H”, „A” és a „G” hang is.
Érdekes lenne megtudni, milyen hangra zárta dúr és moll dallamait az
egykori asztalitamburás játékos.

47
13. Hasas-dúcos citera (Palást)

A hangszer minden tekintetben egyedi és egyedülálló a magyar

asztaliciterák formavilágában. Ezidáig hasas-dúcos citeráról nem volt
tudomásunk. Jóllehet a hangszer kialakításában markánsan érezhető az
osztrák-bajor polgári rétegből átvett szemlélet, mégis egy teljesen önál-
ló, több hangszerépítői szemléletet magába foglaló zeneszerszámról be-
szélhetünk.

67. kép: Hasas-dúcos citera

A faanyag összeválogatásából, a formai elemek alkalmazásából és ki-

vitelezéséből arra következtethetünk, hogy a két palásti hangszert nem
ugyanaz a mester építette, de a hasáb alakú dúcos citera- minden bizony-
nyal- hatással volt a hasas-dúcos későbbi rokonára.
A fej rövid és széles. A hat dal-
lamhúr egy csoportban, hosszában,
a hat kísérőhúr két sorban kereszt-
ben az alpesi elrendezést követve
sorakoznak.
A zömök test emlékeztet az
osztrák-bajor hangszertípusokra,
és ezt erősíti a líra (a magyar pa-
raszti díszítőművészetben nem al-
kalmazott) és két szívecske alakú
68. kép: hangnyílás is. A fogólap viszont
Hangnyílás és fogólap szép stilizált tulipán mintában
végződik.
48
 Rejtélyes a hangszer érintősora is. Az egy sorban elhelyezkedő küszö-
bök rendje diatonikus, de a „C” (dó) hanghoz viszonyítva az üres húr „F”
(fá) hangot ad, modális hangértelmezéssel líd hangsorú! Ebben az eset-
ben is érdekes kérdést vet fel: hogyan hangolták és miként használták ezt
az egyéni lelkületű hangszert?

49
 HASAS CITERÁK

A hasas citeratípus minden bizonnyal az osztrák-bajor, alpesi citera

hatására terjedt el, önálló újabb hatásként a magyar területeken, elsősor-
ban a Dunántúlon és a Felvidék nyugati és középterületein. A felvidéki
formakutatások nyomán újabb variánsokkal gazdagodtak ismereteink:
a táblaszerűen, enyhén ívelt hasas,és a Jóka környéki búbos, középtájt
hasas változattal.
Ezek szerint a hasas citera típusából ismerünk: 1. egyszerű (szög-
ben megtört) hasast, 2. ívesen hasast, 3. táblaszerű, szélesen hasast, 4.
középtájt hasas-búbosat, 5 kettős hasast, 6. kétoldalt hasast (tamburasze-
rű, Mittenwaldi), 7. félig hasas és 8. kisfejes hasast, formát.
Citeratípusok:
1. Hasas (szögben megtört)
2. Hasas (ívesen)
3. Táblaszerű, enyhén ívelt
4. Búbos, középtájt hasas
5. Kettős hasas
6. Kétoldalt hasas, tamburaszerű (Mittenwaldi)
7. Félig hasas
8. Kisfejes hasas

A táblaszerű széles hasas, középtájt hasas, kisfejes hasas és félig hasas

változatot a fejezeten belül külön ismertetjük.

50
14. Hasas citera a Komáromi Dunamenti Múzeumból

A legrégebbi szerkezeti megoldásokat mutató hasas citera. Keletkezési

idejéről és helyéről sajnálatos módon nem maradtak fenn írásos adatok.
Feltételezzük, hogy az 1900-as évek elején készülhetett a zeneszerszám,
de akár régebbi is lehet. A hasas citerák általában alul zártak, fenékkel
ellátottak. Mint az előzőekben láthattuk, a Felvidéken még a hasáb ci-
terák is zömmel zártak, doboz szerkezetűek. Ez a hasas citera az alföldi
hasábciterákra jellemzően alulról nyitott.
A hasas citerák domború részét kétféleképp
alakították ki. Vagy a vékony falemez hajlítá-
sával, vagy ívesen kifűrészelve a faanyagból
(ilyenkor szögben megtörik a külső káva vona-
la). Jelen hangszerünknél ez utóbbi módszert
alkalmazták.

70. kép: A hangszer hasa

A citera szerkezetét és szerkesztését szemlél-

ve érződik, hogy egyszerű szerszámokkal, de
nagyon pontos munkával készült. Az oldallapok
és a has is vastag anyagból, mintegy 1 cm széles
69. kép: lécekből állt elő, de nagyon precíz illesztéssel,
Hasas citera csapolással.
a Komáromi A hangszer feje rövid, széles (6,5/15 cm).
Dunamenti Múzeum Formatervezése kecses. Hullámvonalszerű ki-
gyűjteményéből domborított lezáró része kétoldalt befelé ívelő
vonalvezetésével egy úri hangszerfőre való úri
fejfedőt sugall.
51

71. kép: Csapolás
72. kép: Citerafej, csapokkal
Ennél is meghökkentőbb a hú-
rok és csapok fejbéli eloszlása. Öt
dallamhúr egy csoportban, majd a
fej túlsó féltekéjén egyetlen basz-
szushúr!
Mai játéktechnikai szemlélettel
elég nehéz elképzelni mi módon
pengették ezeket a húrokat? Ho-
gyan állt össze dallam és egyhan-
gos kisérete?
A citera fedőlapján kottapad
nincsen. Régi módon a fedőlapba
ütötték be az egysoros hypoion-mi-
xolíd érintősort. (A hangszer tisz-
tításakor sajnos sérültek az egyes
küszöbdrótok.)
Két hangnyílás: egy nagyobb
kör (∅=3 cm) és egy 3+1-es lyuk-
csoport arányos elhelyezésével dí-
szíti a fedőlapot. A hangszekrény
mindösszesen 5 cm magas, lapos-
nak mondható.

Klasszikus alpesi hasas citeraforma

Az osztrák- bajor alpesi területen, az ókori pszaltériumokból kialakult
citeraforma erős hatással volt a magyar területek dunántúli és felvidéki
hangszereire.
Ez a hangszer zömök felépítésű. A magyar hangszereknél a fejtől-ha-
sig terjedő szakasz többé-kevésbé megnyúlik, nyurgábbá válik. A has
félkörívesen domborodik. Magyar hangszereknél a has gyakran törés-
szerűen indul, ritkábban ívesen folytatódik a párhuzamos szakaszból ki-
indulva.
Jellegzetesen ezek a zeneszerszámok fogólappal rendelkeznek és la-
pos hangszekrényük alulról zárt.

52
 NAGYHASÚ CITERÁK

15. CELENG János citerája (Nagycsalomja)

A legrégebbi pontosan dokumentált felvidéki hasas citera. 1928-ban

készült Nagycsalomján. Méltán tekinthetünk rá úgy, mint a felvidéki ci-
terák egyik jellemző képviselőjére.

73. kép: CELENG János citerája

A hangszer alapvetően az alpesi citera méretarányainak jellemző meg-

oldásait hordozza.
A fej szélesebb a hosszánál (szélessége 18 cm, hossza 9,5 cm), tehát
rövid fejű. A doboz magassága 5 cm, ami laposnak számít. A hangszer-
test zömök.
A jelenlegi állapot szerint négy dallamhúrja lehetett, ennyi hangolószeg
áll, de még öt lyuk árulkodik a korábbi csapok helyéről. Három kísé-
rőhúrnak van még helye, de ezen
túl még két lyuk tanúskodik arról,
hogy több kísérőhúr is feszülhetett
a hangszer fénykorában.
Ami azonban mégis érdekes-
ség, hogy a fej szélességének fe-
lén túl egyáltalán nincs helye
hangolószögnek. Gyakorlatilag
csak a hangszer fél szélessége fölött
74. kép: A citera feje futottak húrok. Furcsa!

53
 A hangszerfej lefelé csapott, de felpördülő. Ez inkább az alföldi hang-
szerekre jellemző. A fedőlapon fogólap húzódik, amelyben egysoros dia-
tonikus érintősor található.
Érdekes módon a „C” és „A” (a dúr és moll diatonikus skála
záróhangjai) kevésbé kopottak. Sokat használták viszont, a „H”, „D”,
„E” és „G” hangokat.
.A fedőlapon egy kis és egy nagyobb kör alakú hangnyílás helyezke-
dik el, biztosítva az erőteljes hangképzést.
A fogólap végénél komoly pengetési nyomok árulkodnak arról, hogy
nem csupán dísznek használták a zeneszerszámot.
A szokásos sötétbarna szín komoly méltóságteljességet kölcsönöz a
hangszernek.
Érdemes megfigyelni, hogy a hangszer két gerendaszerű keresztirá-
nyú talpazaton és egy harmadik talpacskán veti meg lábait.

75. kép: A lábak

***

A következő három hangszerről feltételezhetjük, hogy CELENG Já-

nos citerája, vagy annak a szellemében készült citera nyomán épültek.
Ha hangszerek rokonságáról lehetne beszélni, akkor egyenesági vagy ol-
dalági leszármazottakról szólhatunk. Szerkezeti és formai megoldásaik-
ban azonosak vagy igen hasonlóak. Igen széles nagy hassal látták el őket
(25 cm, 27,5 cm, 27,5 cm és 22 cm).
A „leszármazottak” valamivel keskenyebb fejűek. CELENG Jánosé
18 cm, az elkövetkezőké 13, 13, 11 cm. Mindhárom hangszernek két kör
alakú hangnyílása van, hasonló elhelyezéssel.

54
 76. kép: Százdi citera

77. kép
Nagykaposi citera

A két sötétbarna ci-

78. kép: KATONA László citerája
terát ugyanazon mester
készítette, bár az egyik
Százdról, a másik Nagykaposról került elő. A világosabb hangszer a ki-
rályrévi művelődési ház tulajdona. Ebben az esetben név szerint is ismer-
jük a hangszerépítőt: KATONA László Vágsellyéről.
Mindhárom hangszer különleges jellegzetessége, hogy fedele és alja
túlnyúlik a külső káván, így egy párhuzamos perem jön létre. Megkülön-
böztetésként peremes hasas citerának nevezhetjük őket.

79. a kép:
Peremes has
Nagykapos
79. b kép: Peremes has Vágsellye

55
16-17. Peremes hasas citerák Esztergomból

Mint korábban említettük, sötétbarna peremes citerával, azonos mű-

helyből találkoztunk különböző helységekben: Százdon és Nagykaposon.
A készítő kilétéről és a készítés időpontjáról sajnos nem tudtunk meg
semmi megbízhatót. Százdon tudni vélték, hogy a zeneszerszám Eszter-
gomból származik, de a készítés helye bárhol lehetett. Nagykaposon úgy
tudják kapták valahonnan a hangszert.
A két hangszer főbb méreteiben néhány milliméteres eltérés mutatko-
zik. A faanyag megválogatását illetően is, sajnos, teljes azonosság van.
Mindkét hangszer fedő- és hátlapja is rétegelt lemez, amely egyáltalán
nem rendelkezik jó akusztikai tulajdonságokkal. Így hiába kanyarított jó
nagy hasat mesterünk, telt hangokat nem nyerhet ki belőle.
A két azonos formájú, csapott hasáb alakú fejen eltérő a csapok és a
húrok eloszlása. A százdi fejen több alföldi jelleg, a nagykaposin több
alpesi jelleg mutatkozik.

80. kép: Százdi fej 81. kép: Nagykaposi fej

Mindkét hangszert sötétbarnára festették, ami első szempillantásra is-

mertető jegyként szolgál. Ugyanígy ismertető jegy a kétsoros kromatikus
fogólap végén a kecses, halfarok forma kialakítása.

56
 82. kép: Fogólap Százd 83. kép: Fogólap Nagykapos

Bizton kimondhatjuk, hogy a két hangszer ugyanabból a műhelyből

(fészekaljból) indult két különböző, egymástól távol eső szolgálati állo-
mására.

18. KATONA László citerája Vágsellyéről

KATONA László és CELENG János hangszerei azonos formaideál-

ból építkeztek, hatvan éves korkülönbséggel. A nagycsalomjai hangszer
1928-ban, a vágsellyei 1988-ban készült.
Nyilván a fiatalabb citera számos új meglátástól kifinomultabb, szá-
mos új szerszám nyomán szabályosabb, mégis a fő elgondolásokat te-
kintve egykorúak.

78. kép: KATONA László citerája

A kései utód hangszer készítője igényes, részleteiben is precíz alkotást

hozott létre.

57
 A faanyag igen gondos kompozíciója és minőségi megválogatása is
szakértelemre vall. A fedőlap jó minőségű fenyő, a fej és a tőke sötétebb
tónusú keményfa és még sötétebb a fogólap és a hátsó láb festett színár-
nyalata.
A felületek nagyszerűen megmunkáltak, csupán a sok, és erős érzelmi
használattól helyenként elhasználódottak. A hátracsapott fej lejtőjében az
alpesi elrendezés szerint sorakoznak a csapok. A húrhossz, az összhossz
és a fejszélesség rövidült az idő előhaladtával, de a doboz- és a húrma-
gasság milliméterre pontosan megegyezik.
Korszerűbb és mindenképp összetettebb, de nem praktikusabb a hátsó
tőke megoldása. Alpesi citeráknál is találunk bújtatott húrvezetést, ami-
kor a hátsó tőkéhez egy
lyuksor vezeti le a húro-
kat a bújtatott akasztószö-
gekhez. Ötletes szerkezeti
megoldás, ámde a húrok
cseréjét roppant módon
megnehezítő konstrukció.
A vágsellyei citera ma
is a királyrévi citerások
szép zengésű, ékesszólá-
84. kép: Hátsó tőke sú zeneszerszáma.

19- 20- 21. GÁL József három citerája (Nagycsalomja)

GÁL József Nagycsalomján élt és készített citerákat. Három citeráját

ismerjük (valószínűleg többet is készített). A legrégebbi 1945-ben ké-
szült, a legfiatalabb 1971-ben. Ha csak a két időpontot nézzük a társa-
dalmi változások tükrében, két különböző világról beszélhetünk. GÁL
József citerái viszont ugyanarról a világról, hagyományról, világszemlé-
letről adnak képet, apró hangulatabéli eltérésekkel.
Mindennek a fontos üzenete, hogy a hetvenes évek derekáig ezen a
tájon még folyamatos, élő népi kultúráról beszélhetünk. Tettenérhetjük,
hogy létezett egy szilárd hagyományos háttér. Csak jó néhány évvel
58
később ér ide a népzenei mozgalom és a folklorizmus új szele, amely
közelebb hozza a távoli tájegységeket, de egyben el is mossa a helyi
jellegzetességeket.

85. kép: GÁL József citerája I.

86. kép: GÁL József citerája II.

87. kép: GÁL József citerája III.

Mindhárom hangszernek azonos a formája, még a has íve is hasonló,

bár a legnagyobb szélesség kis mértékben változik (21, 25, 23 cm). Ere-
detileg a húrhossz is azonos lehetett, de a felújítás alkalmával az ’57-es
és ’71-es citera húrpárnáit áthelyezték,( ez a fedélen pontosan látható).
59
Érdekes mód a legrégebbi citerán találunk legkevesebb beavatkozást,
ennek húrhossza 560 mm (a másik kettőn is ilyen távon vannak a láb-
nyomok). A ‚45-béli citerán megmarad az egysoros diatonikus küszöb-
beosztás, csak kicsit pontosították az egyes érintők helyeit. Az ‚57-beli
hangszer eredetileg egysoros lehetett (a nyomok erre utalnak), de fel-
újításkor átrakták kétsoros kromatikus rendszerre. A harmadik, 71-beli
hangszert már eredetileg is kétsoros, kromatikusra készítették, de felújí-
táskor ezt is újrarakták.
A két régebbi hangszernek azonos kialakítású rövid, élesen felpördülő
feje van. Eléggé egyedi, és karakteres megoldás.
A harmadik, legfiatalabbik citerának már oldalt fordult kontyos-búbos
gyakoribb fejformája van.
A két idősebb „„testvér” cite-
rán a hangnyílások is hasonlób-
bak, a fiatalabbikon ismét csak
változást látunk: a kisebb hang-
lyuk egész kicsiny furattá zsu-
gorodott. A kicsiny furat mellett
található a hangszer különleges
alkatrésze, a fedőlapra épített
húrmegosztó láb! Ezidáig csupán
egyetlen ilyen hangszerről voltak
88. kép: Citerafej ismereteink a dél-dunántúli (Ba-
ranya-megye) Szentlőrincről. Ez
a megosztó láb speciális, bepen-
gető, úgynevezett kapkodó cite-
rajátékot tesz lehetővé, a meg-
osztott húr egyik – másik oldalát
megpendítve.
A láb két oldalán jól látható
világos folt, kopás, nem ma-
gyarázható mással, mint hogy a
89. kép: Kontyos citerafej megosztott húrt mindkét oldalról
pengették! Nagy kár, hogy nem
láthattuk a citera készítőjét hangszerén játszani!
Az égetéssel rajzolt táncospár utólag, a felújításkor került a fedőlapra.
A legidősebb citerának díszítetlensége a legfőbb dísze. A natúr szép
60
 puhafa deszka erezete és a gondo-
san megtervezett, kivitelezett for-
mák esztétikai harmóniában vannak.
Összecsengenek a megszólaltatni
kívánt zene harmóniájával. Elkép-
zelhető, hogy a fejet és a fogólapot
patina-zöldre festették eredetileg is.
Említést érdemel a hátsó tőkén
90. kép: Fedőlap kialakított bevágássor: a húrvezető.
Ez az elem Gál József mindhárom
hangszerén megtalálható,( az alpesi
citerák igen gyakori alkatrésze).
A legidősebb citera mintegy 2 cm
magas harántirányú talpazaton áll,
ez viszont valódi, Felvidékre jel-
lemző alkatrész.
A „középső” citera különlegessé-
ge a fedőlapot díszítő intarziaminta.
91. kép: Húrvezető Egy szerencsét hozó négylevelű ló-
herét és egy fokossal táncoló pász-
tort (betyárt?) ábrázol. Ezidáig csak
a Felvidékről kerültek elő intarziás
citeradíszítések!

92. kép: Húrvezető

94. kép: Táncoló pásztor

93. kép: Gerenda talpazat

61
22. BELA István hasas citerája (Nagycsalomja)

A nagycsalomjai BELA István hangszere GÁL József 1971-es citerá-

jával vethető össze. Ez a hangszer 1973-ban készült, összhossza 5 mm-
rel több, mint GÁL Józsefé, legnagyobb szélessége (hasa) hajszálponto-
san megegyezik Gáléval, ugyanúgy a dobozmagassága is. Eredetileg a
hangszer húrpárnája a hangszekrény végén volt, így valószínű, hogy az
eredeti húrhossz is megegyezett!
BELA citerája elöl 1cm-rel, hátul 4 cm-rel szélesebb.

95. kép: BELA István citerája

A fejforma is ugyanaz az alapelképzelés alapján készült, csupán Ist-

ván bácsi hangszere kicsit nagyobb kontyot kapott, így a fejdísz kissé
lefittyedt.
A hangnyílások egyedi tervezésűek. Az első 4+1-es lyukcsoport a má-
sik, középső Gál-citera intarziás lóheréjére emlékeztet. A hátsó nagyobb
kivágott kör eredetileg a dob közepére került, de a láb előbbre lépésével
kicsit aránytalanná vált az elhelyezés, megváltoztak a viszonyítási pon-
tok.

96. kép: A citera dobja 97. kép: Első hangnyílás

62
 Sajnos a felújítás során - valószínűleg a fedőlap kopásait, karcolásait
elkendőzni kívánva- vörös festékkel körbekontúrozták az egész hang-
szekrényt. A hangszer kinézetének nem vált előnyére ez a művelet. Ér-
tékesebb és hitelesebb lenne ez a citera, ha diszkréten csak egy vékony
védő lakkréteget kapott volna. A múlt sebeit fölösleges rejtegetni, takar-
gatni. Az idő arcunk ráncaival hiteles.
A fogólap eredeti formájában egysoros diatonikus küszöbbeosztású
volt, amit a felújításkor átraktak.
Mindkét húrpárnánál kialakítottak húrvezetőt, ezt az átalakításkor még
a hátsó láb mögötti padkán is meg kellett hosszabbítani. A hangszer fel-
vidéki hagyomány szerint két harántirányú gerendaláb talpazaton áll.

98. kép: A citera hátsó tőkéje 99. kép: A citera hátsó tőkéje

Remélhetőleg GÁL József és BELA István jókat citeráztak hasonló

hangszereiken.

23. GYURKOVICS József hasas citerája

(Nagycsalomja)

Nagy szerencsénk, hogy a nagycsalomjaiak közül sokan voltak ügyes

kezűek, fához értők, és nagy kedvet éreztek a citerakészítéshez. Kevés
hasonló település akad a Kárpát-medencében, ahol módunk van összeha-
sonlítani az azonos formájú hangszerek különböző variánsait.

63
 GYURKOVICS József hasas citeráját GÁL József legrégebbi, 1945-
ös hangszerével érdemes összevetni. Számos egyező vonást találunk, de
akadnak azért különbségek is.

100. kép: GYURKOVICS József citerája

Egy cseppet sem meglepő, hogy a két hangszer húrhossza milliméter-

re megegyezik (560 mm).
101. kép: A hangszer feje
A rövid, lefelé lejtő fej élesen
visszapördül. Gyurkovics József
hangszerénél a hátsó tőke is rövid
padka után élesen visszapördül,
majd hullámvonalas vájattal zárul.
Kecses szép formatervezés.
A tőke formája magától adja a
lehetőséget, hogy a padkán túlha-
ladva a húrok bújtatva érjenek az
akasztószögekhez (dallamhúrok).
A hangszer fedlapja szép sűrű,
egyeneszálú fenyő. A fedlapot
eredetileg csak az egy kör alakú
hangnyílás díszítette. A hanglyukat
utólag fekete tintával körülrajzol-
ták és egy dudaszóra táncoló párt
rajzoltak melléje.

102. kép: A hangszer tőkéje

64

103. kép: Dudaszóra táncoló pár
104. kép: Műanyag verőkoptató
105. kép: A citera hasa
huzamos szakasz után fut a hangszekrény végéhez. Ez az alaki megoldás
– mint a későbbiekben látni fogjuk – egy külön formai variánscsoport
felé, a búbos citerák csoportjába, vezet át.
A táncoló pár nem any-
nyira kirívó, mint a szin-
tén később fölkerült fehér
műanyag verőkoptató.
Színével, anyagával teljes
mértékben megbontja az
eredeti hangszer harmóniá-
ját.
A hangszer igazi kü-
lönlegessége az egysoros,
diatonikus hangsora. A
diatonikus érintősor örök
problémája a dúr és moll
jellegű dallamok egyen-
rangú játszhatósága.
E hangszernél a dúr jel-
legű dallamokat üres húr-
ra- „G”-re- zárta, s hogy a
dúr hangzás tejes legyen,
az „F” mellé a „FISZ”
érintőjét is beépítette a
kótasorba, E különleges-
séget a hangszer felújítója
fekete mezővel külön meg
is jelölte.
Érdemes megfigyelni,
hogy a hangszer kidombo-
ruló hasa hajlításos módz-
szerrel készült.
Maga a has egy kicsit a
hangszer közepe felé csú-
szott be. Így a domború ív
vége nem a hátsó tőkénél
zárul, hanem egy rövid pár-
65
HORNYÁK István (Štefan Horňák) négy citerája
(Léva)

A lévai illetőségű HORNYÁK István népzenei körökben citerakészí-

tőként ismert asztalosmester volt. Bár nem volt hivatásos hangszerkészí-
tő, sok hangszert készített. Nem sorolhatjuk az egy hangszert elkészítő,
fúrni-faragni, barkácsolni szerető, falusi emberek közé.
Hangszereit igen sok szerkezeti-formai, másoktól átvett, megoldás
alapján tudatosan tervezte és készítette. A fához igen jól értett és igé-
nyes, szakszerű szerszámkészlete lehetett. Erről tanúskodnak a mérnöki
pontossággal megtervezett és mértani szigorúsággal kivitelezett hang-
szer elemei. Minden egyes alkatrész gondosan megmunkált, szabályosan
illeszkedő, szakszerű építési megoldással egybeépített konstrukció. Kü-
lönösen kedvelte az intarziás díszítési eljárást (négy hangszeréből három
intarziás).
Citeráit három helységből: Nagycsalomjáról, Királyrévről és Százdról
dokumentáltuk, de feltételezzük, hogy még számos más településről is
fölbukkanhatnak hangszerei. Furcsa egybeesés révén mind a négy hang-
szer készítési idejének 1984 van bepecsételve a doboz belsejébe. Ebből
az adatból azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy valóban termékeny hang-
szerkészítő volt a lévai mester.
Másrészt valószínűleg ekkoriban népszerűsödött leginkább ezen a tá-
jon a citerazenekari mozgalom, és hirtelen megnőtt az igény a megbízha-
tó, könnyen elérhető hangszerekre.

24. Kicsi (prím) hasas citera

Ebben a hangszerben CELENG János citerájának kései utódjára is-
merhetünk rá. Bár a hangszerméretek csekély mértékben eltérnek, a vo-
nalvezetés, a formai megoldások erre a típus-elődre vezethetők vissza.
Gondosan kiválogatott faanyagból, tökéletes felületkialakítással, ter-
mészetes formai szépség az erénye ennek a zeneszerszámnak.
A fa színének tónusaival -ez különösen az intarziáknál érvényesül-
szívesen alkot kompozíciót a mester. E kisciteránál az oldallapok, a két
húrpárna és a fogólap sötétebb tónusa ellenpontozza a fedőlap és a fej
világossárga színárnyalatát.
66
 A fogólap a modern elvárásoknak, követelményeknek megfelelően,
kétsoros, kromatikus küszöbbeosztású. A fejen viszont megfigyelhető az
alpesi hangolószeg elhelyezés hagyománya.

106. kép: Kis hasas citera

25. Nagy (normál) hasas citera

HORNYÁK István formatervezése, vonalvezetése ennél a hangszer-

nél ugyanaz, mint „kistestvérénél”, csupán a méreteket növelte meg.
A húrhossz: kicsi: 49,5 cm, a nagy 68 cm; első húrpárna: kicsi 10 cm,
nagy 13,5 cm; hátsó húrpárna: kicsi 10 cm, nagy 13,5 cm, hasmagaslat
kicsi 20,5 cm, nagy 23 cm.

107. kép: Nagy hasas citera

A fej lezárása egy homorú hullámvonallal csinosodott, ami ügyesen

föloldja az alpesi hangolószeg elrendezést. Így szinkronban vannak.
A különböző fa színtónus kompozíció megegyezik a kisciteráéval.
A nagy „testvér” annyival ékesebb, hogy a külső íves káván négy intar-
ziaszem tekint békésen, a hangszer hallgatóközönségére.
67
 108. kép: A citera külső kávája intarziaszemekkel

26. Nagy, kisfejes hárfa citera

A hangszer első meglátásra is BUDAI Sándor, sándorfalvi nagymester
hasonló felépítésű citerájára emlékeztet, érdekes egyedi eltérésekkel.
Ennek a hangszernek minden bizonnyal az osztrák-bajor perfekt ka-
ros citera lehetett a mintaformája. Több hangszerépítő követésével vált
egyedi felvidéki citeratípussá.

109. kép: Nagy karos citera

BUDAI Sándor hasas hárfaciterája mindig beépített merevítő tartó-

oszloppal volt ellátva. Ez az alkotóelem hiányzik a lévai hangszerről.
Így a fejből kinyúló kar kissé funkciótlanná vált, csupán formai, díszítő
szerepe van. Ezt erősítheti meg, hogy a nagy karon ülő hangolószegeket
nem is húrozták föl.
Érdekes összevetni a két hangszer hangolószög elrendezését. Az alföl-
di citerán már érvényesül a hosszanti kisfejes citerákra jellemző sorrend,
68
 110. kép: BUDAI Sándor citerája
míg a felvidéki hangszer az alpesi mintát követi. A lévai citera fedőlapjá-
ba rejtetten négy kisfejet is beépített az alkotókedve teljében lévő mester,
ám ezeket a csapokat sem húrozták fel. Ezek a vékonyka szegek csupán
díszítő jelleget kaptak.
Lévai hangszerépítő mesterünket intarziakészítő kedve ezúttal sem
hagyta cserben. A hangszer két kör alakú hangnyílását sötétebb árnya-
latú furnérral kontúrozta. A külső, nagyra domborított hasas káván két
világos csíkot futtatott végig. A hátsó tőke viszont egy sötétbarna alapba
egy vörösesbarna csíkot kapott.
Az intarziadíszítés egyedi csúcsa
a fejben valósul meg. Öt berakott
faszem néz farkasszemet a hangszer
képzelt játékosával, míg a „hárfakar”
fején egy farost citerafavirág pompá-
zik.

112. kép: Intarziadíszítés

111. kép: Hátsó tőke

69
27. Két rozettás nagy hasas citera

HORNYÁK István négy hangszere közül ez a legnagyobb és a leg-

tekintélyesebb. Húrhossza 70,8 cm, összhossza 80 cm, elöl-hátul 14 cm
széles, hasa 26 cm széles.

113. kép: Két rozettás citera

A hangszer hasa kissé előrébb csúszott,

így rövid párhuzamos kávaszakasszal ér a
hátsó tőkéhez. Ebben a vonásban már párhu-
zamosságot mutat a nyugat-szlovákiai (Jóka)
formatípussal. A hangszer feje rövidnek
számít. Homorú hullámvonala jól rímel a
hangolószegek osztrák-bajor elrendezésére.
Lévai mesterünk különösen ügyelt a ko-
rábbiakban kialakított és jól fölismerhető
114. kép: A citera feje formai és színkompozícióra.
Amiben jelentősen eltért, az a hangnyílá-
sok kialakítása. A korábbi kis és nagy kör helyett két 8+1-es rozettát és az
alpesi citerákról jól ismert ellipszisformát alakított ki. Az ellipszis a dob
központi helyén van, de a megnyújtott hátsó párhuzamos szakasz miatt
mégis egy kicsit előrecsúszottnak érezzük a pozíció megválasztását.

70
 Hornyák István ez alkalommal rendkívülit alkotott a külső káva in-
tarziájával. Meg kell hogy jegyezzük, az ötlet nem a hagyományos may-
gyar díszítőmotívumok világából táplálkozik, mégis döbbenetesen nagy
élmény az eredmény. Valójában egy szemcsapdáról van szó. Attól füg-
gően, hogy szemünkkel a vertikális vagy a horizontális, a sötét vagy a
világos motívumokat választjuk alapnak, szakaszonként más-más forma
jelenik meg tudatunk képernyőjén!

115. kép: Intarzia szemcsapda

28. Hasas citera (Kürt)

A Kürtön dokumentált citerának, sajnos sem készítési helyéről, sem

idejéről nem sikerült közelebbit megtudnunk jelenlegi tulajdonosától,
KANYICSKA Józseftől.
A hangszer mindenesetre a felvidéki citerák legfiatalabb nemzedéké-
ből való. Becslés szerint az 1990-es években készült, és ekkoriban sze-
rezték is be.

116. Hasas citera

71
 A készítő törekedett a precíz, de racionálisan egyszerű formaterve-
zésre és kivitelezésre. Maga a hangszertest gondosan kiválasztott fenyő
anyagból, a fej és a hátsó tőke tölgyből készült
Ennél a hangszernél a fej és a has közötti enyhén szélesedő rész kicsit
megnyúlt, nem annyira zömök, mint a korábbi hasas citerák. Ennyiben
a hasáb és az oldalfejes citerák hatását
láthatjuk benne.
A tölgyfafej dísztelen téglatest, ám
külső sarka elegánsan lekerekített.
A fejben ülő szögek két sorban he-
lyezkednek el harántirányú elrende-
zéssel. Két kisebb kör alakú hangnyí-
lás ül a fedőlapon.
A citerák fiatalabb nemzedékénél
szinte törvényszerű, hogy a húrtartó
párnák és a kromatikus fogólap sö-
tét tónusúra vannak pácolva. Ennél a
hangszernél- a doboz alakú citerákra
117. kép: Citera fej
emlékeztetve- a hátsó húrvánkos (láb)
mélyen a hangszekrényen, mintegy 7,5
cm-re bent áll. Még egy pót feltámasztó fémrudacskát is találhatunk a
tőke peremén.
A fiatalabb hangszer pengető-
inek nem idegenek az új ötletek,
új anyagok használata. Így piros
műanyagból állt elő a verőkopta-
tó, sárga huzalburkolatból a húr
hurkainak védője, és apró papír-
négyzetek jelzik „C”-től „C’”-ig a
diatonikus dúr hangsor fokait.

118. kép: A citera vége

72
 TÁBLASZERŰ, ENYHÉN DOMBORÚ
CITERÁK

Ebbe a hasas citeracsoportba három magyar citerát és egy osztrák-

bajor hangszert sorakoztatunk egymás mellé, a formai összevetés végett.
Ezek a hangszerek szélesek, de csak egy enyhe domborulat van külső
kávájukban.

119. kép: VICIÁN László citerája

120. kép: Ipolykeszi citera

121. kép: TÁPÉI Miklós citerája

73
 122. kép: Alpesi citera

A képekről jól látható az alpesi modell egyszerűsödése, a polgári, hi-

vatásos hangszerkészítő szakma, és a falusi, házi hangszer, elkészítés
közötti különbségek:
A legtisztábban VICIÁN László citerája hordozza e hangszercsoport
formai-stilisztikai sajátosságait.
Az ipolykeszi citera fedőlapjára sajnos utólag, felújításkor, naiv fes-
tészeti stílusú rajz került, ami színárnyalataiban és stílusában is elüt a
hangszer formavilágától. Eredetileg hasonló lehetett, mint az előző ze-
neszerszám.
Véletlenszerűen a következő, TÁPÉI Miklós hangszere is festett. Ez
azonban már eredetileg is így készült. A hangszer készítője fafaragó-
képzőművész volt. Egészen kivételes, hogy realista festmény díszítse a
magyar citerákat. Ezzel a műfajjal az asztali citera már a polgári ízlésvi-
lágba lépett át.

29. VICIÁN László hasas táblaciterája (Nagycsalomja)

A hangszer 1968-ban készült Nagycsalomján, a folyamatos, élő ha-
gyomány képviselőjeként.
Feje rövid, széles, benne a hangolószögek az alpesi citerák rendje sze-
rint, külön a dallamhúr egy csoportban, a kísérőhúrok harántirányt egy
sorban helyezkednek el. A fej kecses dísze egy kicsiny „kontyocska”.
A hangszerfejen különlegességként egy kicsiny fúrt lyukat is találunk
(talán szem szeretne lenni).

74
 Nem volt egyszerű a fedőlaphoz ekkora tábla megfelelő puhafát ta-
lálni. A széles fedőlap egy darab deszkából készült. A fedőlapon egy jól
elhelyezett hangnyílás található, öblösre formálva a test hangját.
A hangszer eredeti fogólap-
ját felújításkor átrakták . Az
egy sorba rakott diatonikus
érintősornak küszöbei új helyet
kaptak, a régi nyomok megma-
radtak. Ezekből a nyomokból
kiolvashatjuk, hogy egy kro-
matikus lépés is szerepelt a be-
osztásban : az első mezőnél a
„GISZ” helye. Feltehetően az
123. kép: A citera fedőlapja „A”-ra záró mollos dallamok
új igényű, verbunkos stílusnak
megfelelő,nagyszeptimes zá-
róformula megszólaltatásához
lehetett rá szükség.
A hangszert Rimóci Gábor
– mint minden más, gyűjte-
ményében lévő citeráját – fel-
újította. Ez esetben diszkréten
a zeneszerszám eredeti jellegét
meghagyva. Az utólag felra-
gasztott farost verőkoptató is
124 kép: A fogólap belesímul a citera karakterébe.

30. Hasas táblacitera (Ipolykeszi)

Az előző citerával minden bizonnyal kapcsolatban lévő hangszer,
Nagycsalomjával határos Ipolykeszin készült. A két hangszer teljes hosz-
sza milliméterre megegyezik (67 cm ). Valószínű, hogy eredetileg a két
hangszer húrhossza (menzúrája) is megegyezett. Fölújítás alkalmával a
hátsó láb jelentősen (mintegy 4 cm-rel) beljebb került, ez épp a két men-
zúra közötti különbség (53 és 57 cm). Az eredeti küszöbberakások helyei
is arányosan hosszabbak.
75
 125. kép: Ipolykeszi citera

A régi falusi paraszti hangszerek hangerejének növelését egyedül a

méretek nagyobbodásával találták megoldani. A húrhossz méretet álta-
lában másik citeráról vették át, hogy ne kelljen az érintők helyét keres-
gélni. Ennek függvényében csak a szélességet tudták nagyobbítani. Az
ipolykeszi hangszer szélesebb a nagycsalomjainál: 18,5 (15,5) cm, hátul
18,5 (16,5) cm, a hasánál 25 (22) cm széles.
A rövid fejen alpesi mintára sorakoznak a hangolócsapok. Mivel ez
a hangszer eredetileg is kétsoros kromatikus érintőbeosztású volt, több
dallamhúrra (4+3) volt szükség. Mellettük 8 kísérőhúr sorakozik.
A fedőlapon ugyanúgy egyetlen kör alakú hangnyílás található, mint
VICIÁN László hangszerén.

126. kép:
Fedőlap részlet
76
 Sajnos a fedőlap kifestése nem tartható szerencsés elképzelésnek. A
régi hangszerek felújítása dicséretes, mindenképp üdvözlendő cseleke-
det addig a határig, míg tiszteletben tartják a műtárgy eredeti formáját és
stílusjegyeit. Új elemek bevitele, új színek beiktatása, azonban durva be-
avatkozásnak számít - s mint jelen esetben is- teljes mértékben átalakít-
hatja a hangszer kinézetét, formáját, ami nem a műtárgy javára szolgál.

31.TÁPÉI Miklós citerája (Doborgaz)

A táblaszerű széles, enyhén domború hasú formacsoport harmadik
képviselője a dunaszerdahelyi Csallóköz Múzeumban lelhető fel. Ké-
szítője TÁPÉI Miklós képzőművész, fafaragó népművész volt. Maga
a hangszer is talán inkább képzőművészeti alkotásként, mintsem teljes
értékű paraszti zeneszerszámként értékelhető. Annál is inkább, mivel
hangszerjáték kopásnyomai nem fedezhetők fel a zenei műtárgyon. Arról
nem maradt fenn dokumentum, hogy a készítő játszott-e a hangszeren?

127. kép: TÁPÉI Miklós citerája

Mindezek ellenére formai-szerkezeti szempontból igen értékes doku-

mentum a falusi-városi, paraszti-polgári hagyomány találkozásának kes-
keny mezsgyemezején.
A falusi-paraszti hagyományban nyoma sincs annak, hogy realista
festménnyel hangszert díszítsenek.
A festmények témája:
- katona menyecskével incselkedik (csárdás?),
- legény cimbalom -és klarinétmuzsikára mulat,
- macskák.
77
 128. kép: Katona menyecskével
129. kép: Legény mulat

Maga a hangszer egybevág

az előző két citera méretaránya-
ival. 1-2 cm eltéréssel, a fő ará-
nyok megegyeznek. Egyedül a
hangszekrény magassága mutat
feltűnő eltérést. A doboz mind-
össze 3,2 cm. (Az egyik legla-
posabb hasas citera.)
A hangszertest két haránt irá-
nyú gerenda talpazaton áll.

130. kép: Macskák

131. kép: A hangszer éle

78
 BÚBOS, KÖZÉPTÁJT HASAS
CITERÁK

Jókai citerák. Ezt a megnevezést kapták kezdetben a következő típus-

csoport hangszerei.
2006-ban a diószegi citerás továbbképzésen a jókai résztvevőknek
azonos, a többitől eltérő formájú hangszereik voltak. Mint később ki-
derült, a citerák többsége nem Jókán, hanem a szomszédos Illésházán
készült, de az elnevezés megmaradt: jókai citerának1.
Valójában ezekkel a hangszerekkel való találkozás nyomán kezdtük
meg a módszeres kutatást, hogy a még föllelhető hagyományos citeratí-
pusokat dokumentáljuk és azonos szempontsor alapján összehasonlítsuk.
A búbos citeráknak nem ismerünk alpesi forma elődjét. Ez az alak vál-
tozat valószínűleg az osztrák-bajor hasas citera, és a hasábcitera forma
ötvözéséből jött/ jöhetett létre, vagy egyszerűen egyéni lelemény.

132. kép: Búbos citera

1
A hangszerről és a citera hagyományos használatáról 2007. március 17-én néprajzi
gyűjtést végeztünk. A gyűjtés szerkesztett változatát kötetünkben közöljük.

79
 Ennél a forma variánsnál a has kicsit előrébb csúszik, és nem a lábhoz
ível vissza, hanem a fogólap vége magasságában. A külső káva vissza-
kanyarodásával egy búb alakul ki. Ezáltal a lábig létrejön egy páhuzamos
szakasz „derék” rész is. A hangszer megnyúlik, s így zárul le a hátsó húr-
párnával, a hátsó tőkénél. Az egész hangszertest kevésbé zömök , inkább
hosszúkás, nyurga.
E formatípus változatait hat citerán mutatjuk be. Hármat MIKÉCZ
László készített Illésházán, kettőt RAJCSÁNYI József Jókán, egynek
készítője ismeretlen, fellelhetősége Komáromban, a Dunamenti Múze-
umban van.

32. MIKÉCZ László búbos citerája I. (Illésháza)

A hangszer RAJCSÁNYI Bálint jókai citerás tulajdona. Formai-szer-
kezeti kutatásunk első hivatalosan dokumentált hangszere. A zeneszer-
szám a hetvenes évek közepe táján készült. Elkészítő mestere jellegzetes
formaelemeket alkalmazott, de érdekes módon nem szabványosította mé-
reteit, még a húrhossz távolságán is újabb hangszereinél változtatgatott.
A hangszertest 75 cm, a húrhossz 65 cm. A fej rövid, kontyosnak
mondhatnánk. RAJCSÁNYI Bálint elnevezése szerint szarvas fejű. (Ez
a gondolat akár a szarvasagancs fejdíszű sámánok világába is visszarö-
pítheti az álmodozó lelkű citerásokat.)
A hangszekrény lapos, 4,5 cm, rajta egysoros diatonikus kótasor. Az
előretolt has meglehetősen széles, 21,2 cm.

133. kép: RAJCSÁNYI Bálint citerája

80
 A sötét tónusú fedőlapon egy kör és egy 6+1 lyukas rozetta hangnyí-
lás, amint a citera gazdája nevezte: hangüreg, található.
MIKÉCZ László- úgy tűnik-kedvelte a fordított tónus kompozíciót. A
fej és a hátsó tőke a fogólappal együtt világosak, a fedőlap sötét tónusú,
az oldallapok világosak.

33. MIKÉCZ László búbos citerája II. (Illésháza)

Tízlyukú citera, a jókai kultúrház tulaj-

dona. A jellegzetes formai vonásokat meg-
tartva (fejkialakítás, hangszekrény forma,
fogólap) enyhe méretbeli változtatásokkal
jól fölismerhető kistáji típus.
Teljesen egyedülálló, páratlan a hang-
üreg-hangnyílás elrendezés. Hasonlóra az
egész magyar nyelvterületen nem akadt
példa. Egy nagyobbacska méretű (∅=3 cm)
lyuksor hullámvonalban elrendezve és alat-
ta egy apróbbacska lyuksor (∅=2 cm) el-
helyezve. Egyedi szép ötlet.

134. kép: Tízlyukú citera

34. MIKÉCZ László búbos citerája III. (Illésháza)

A hangszer megszólalásig hasonlít RAJCSÁNYI Bálintéhoz (az első-
ként leírt citera). Ez az asztalicitera HUSZÁR Katalin dunaszerdahelyi
lakos tulajdona, és az 1970-es évek közepén készült.
A citera pontos méretvétele után derült csupán ki, hogy a mester min-
den méreten változtatott, az első leírthoz képest. Ez a hangszer karcsúbb,
ezáltal elegánsabb, kecsesebb, bájosabb, mint az elődei.

81
 Talán azért változtatott a mester folyamatosan az arányokon, mert ke-
reste az ideálisan harmonizáló méretarány együttest. E példány műhelye
egyik remekének számít.

135. kép: HUSZÁR Katalin citerája

Bár megjelenése szakasztott mása az elsőként ismertetett citerának, ez

a hangszer mégis többet tud. Fogólapja- követve az új kor újabb szemlé-
letét- kétsoros kromatikus.
A szarvasfejbe többé-kevésbé kétsorosan vannak elrendezve a négy-
zetesre leköszörült csapok.
A hangszerépítő itt is fordított tónuskom-
pozíciót alkotott, ügyelve, hogy a fej
felülről világos, oldalról sötét árnyalatú
legyen. Külön hangsúlyt kap a fej és az
oldallapok kontrasztos fecskefarok bes-
csapolása.

136. kép: Citerafejbe csapok

137. kép: Becsapolás

82
 MIKÉCZ László hangszerei messze vitték a nyugat-szlovákiai magyar-
ság, a Mátyusföld hangját és hírét. Még a Keleti-Kárpátokból, Gyergyóból
is hoztak hírt Illésfalván készült búbos citeráról.
xxx
MIKÉCZ László citerakészítő hagyományát Jókán RAJCSÁNYI Jós-
zsef művelte, folytatta. Nincs biztos információnk, hogy RAJCSÁNYI
József Mikécztől vette át kiérlelt formavilágát, de ez tűnik logikusnak.
Az ismert jókai hangszerek újszerűbbek, újabb szemléletet, árnyalatnyi-
val újabb ízlésvilágot, megoldásokat tükröznek.

35. RAJCSÁNYI József virágos citerája (Jóka)

A hangszer formai megoldásokban tökéletes mása MIKÉCZ László
citeráinak. Egyedül húrhossza nagyobb 0,5cm-rel. A citera alapvetően
díszítésében tér el az illésházi modellektől.
RAJCSÁNYI Jó-
zsef nem él a kü-
lönféle faféleségek
színeivel való kompo-
zíciói lehetőségekkel.
Ehelyett a fedőlapot
színezi ki élénk szí-
nű virágmintákkal. A
díszítésnek egyfajta
destilizációjával talál-
kozunk. A körökből
kialakított hangnyílás
csoport virágszirmo-
kat jelképezhet, eze-
ket a jelképes köröket
újra virággá rajzolja át
138. kép: BALLÁN Gábor jókai citerája a készítő ecsetével és
színes fantáziájával.
A szarvasfejet és a külső, búbos kávát végig szemes köröcskékkel sze-
gélyezte.

83
 36. RAJCSÁNYI József karos
citerája

Véletlenül került látótérbe ez a hangszer.

A jókai citerazenekar fellépése előtt sorba
fényképeztük a hangszereiket. Ott nem volt
idő minden citerát leírni, méretezni, és ki-
csit feledésbe merült a dokumentálás. Csak
a képek rendezésekor került újra elő hang-
szerünk, a Jókai Kultúrház tulajdona.
Ez a hangszer az illésházi citera kissé
sarkosított változata. A rövid fejre csigadísz
139. kép: került. Díszként, és a hordozhatóság ked-
Szarvas-szemes fej véért a fej és a has közé esztergált oszlopot
szerkesztettek. A karos hárfaciterák, kon-
certciterák,.akkordeonok mintájára(A tartó karra szabadon zengő húrok
nem kerültek.)

140. kép: Karos-búbos citera

A középtájon ívelő has nem enyhén domborodik ki, hanem szögben,

töréssel indul és végződik. (Valószínűleg nem hajlított, hanem ívesen ki-
fűrészelt hassal.) A fogólap, régi hagyomány szerint egysoros, diatoni-
kus, hypoion küszöbbeosztású. Öt dallamhúrja van, így csak nyomóval
lehet rajta játszani. Ennyi húrt, ilyen szélesen, ujjal egyszerre lehetetlen
lefogni.

84
 A fogólap, a fej és a tőke, a fecskefarok becsapolással sötétebb tónusú,
ami diszkrét eleganciát kölcsönöz a hangszertestnek. Kissé szokatlan és
szembeötlő a fa égetéses sorminta díszítése. Itt is, mint az előző esetben,
a stilizációval ellentétes ékesítéssel találkozunk. A nyolc hangnyílás az
égetés nyomán nyolc virágfejjé fogalmazódott át.

37. A Komáromi Dunamenti Múzeum búbos citerája

A jókai búbos citerák őstípusára bukkantunk Komáromban, a
Dunamente Múzeum raktárának polcain. A hangszer készítőjéről és ké-
szítéséről sajnos semminemű információ nem maradt fönn. A fa állapota
és az építés módja arra utal, hogy a citera valószínűleg az 1940-1950-es
években készülhetett. Mindenképp jóval korábban, mint az eddig ismert
illésházi és jókai hangszerek.
Ez a tény viszont azt erősíti, hogy térben és időben kiszélesedik a bú-
bos citera előtörténete. Tehát nem egyetlen barkácsoló mester találmá-
nya, hanem a Csallóköz és Mátyusföld autochton citeratípusa.

141. kép: A Komáromi Dunamenti Múzeum búbos citerája

A hangszer emlékeztet a korábban ismertetett dobozciterákra.

Középtájt alig domborodik ki, legszélesebb pontja 3 cm-rel több a fej
szélességénél, 2 cm-rel a tőke szélességénél.

85
 A fej széles (15 cm), rövid (7 cm). A húrok felfekvése miatt lépcsőze-
tesen kialakított, ami azonban a magasan a csapokra befutó húrok miatt
nem bizonyult túl jó konstrukciónak.
A citera fogólapja egysoros,
diatonikus, a régi hagyomány
szerint. A fedőlapon három
hangnyílás van (∅=3 cm, ∅=4
cm, ∅=4,5 cm).
Figyelmet érdemel a hangz-
szer két lába: keresztirányú két
gerenda talpazat, ugyanúgy mint
a többi régi hagyományú csalló-
142. kép: Lépcsőzetes fej közi, mátyusföldi és Ipoly-menti
zeneszerszám.

143. kép: Gerendás láb

86
 FÉLHASAS CITERÁK

Dokumentáló-összehasonlító munkánk során több eddig ismeretlen

vagy számon nem tartott formavariáns került felszínre. Szakmai új-
donságnak számít az egymásra épített és a szűkülő trapéz alakú citera.
Ugyanúgy ritka érdekesség az északi területekről dokumentált félhasas
formaváltozat is.
Ezeknél a hangszereknél a külső oldalkáva kidomborodik ugyan, de
nem ível vissza. Ennek a változatnak a legkarakteresebb változata a Bu-
dapesti Néprajzi Múzeum sajóvelezdi citerája.

144. kép:
Félhasas citera a Budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből

A szlovákiai magyar gyűjtésből az Ipoly mentéről bukkantak föl ilyen

hangszerek.

38. HRUBÍK Béla félhasas citerája

A citerát KOVÁCS Zoltán készítette Szécsénykovácsiban 1971-ben.

Maga a hangszer alig hosszabb fél méternél (59 cm), legszélesebb pontja
10,8 cm. Egy kicsiny, kissé viharvert, de takaros zeneszerszám. Több
Alföldre jellemző vonással rendelkezik.

87
 145. kép: Félhasas citera

A fejnek nagyobb a hossza, mint a szélessége (7,5cm/6 cm), így hosz-

szúfejű és a hangolószegek is hosszanti sorokba vannak elrendezve,
posztó alátéttel az újabb nemzedékek ízlése szerint.
146. kép: Fej és csapok
147. kép: Negyedhang lépés
Az érintőket közvetlenül a fe-
dőlapba ütötték be, tehát nincs
fogólap. A fogólap látszatát kelti
viszont, hogy a két sorba helyezett,
kromatikus rendbe állított küszö-
bök sávját feketére festették.( Ezzel
a megoldással még találkozunk.)
Az érintősor egész pontosan
nem kromatikus, hanem több mint
kromatikus. A „H-C” félhanglépés
és az „E-F” félhanglépés fölött a
belső kiegészítő sorban egy-egy
negyedhang lépés is szerepel. A
jelekből ítélve a Felvidéken is rög-
zült hagyománya van ennek a fur-
csa- lehet, hogy szerkesztési téve-
désből létrejött- lépésnek.
A hangszer ma is jó állapotban
van és csilingelő kedves hangjával
szívesen szól zenei örökségünk
múltba kapaszkodó, de ma is idő-
szerű gondolatairól.

88
39. JANCSIK asztalosmester citerája (Százd)

A citera szomorúan szép példája a megszakadt hagyománynak. Ami-

kor a hagyományozódás élő lánca nem folytatódik, egy nemzedék nem
veszi át eleik féltve őrzött tudását.
A gondos alapossággal létrehozott érték, melynek megfoghatatlan
szellemében ott lapul az elődök kikristályosodott ismerete, pillanatok
alatt értéktelen kacattá válhat. Elszáll belőle a lélek, és többé nem lesz
összerakható az egység, nem lesz megismerhető az emberöltők össze-
gyűlt tudása.
JANCSIK nevű százdi asztalos kis remekművére egy padláson buk-
kantak rá a kidobott, por és piszok lepte limlomok között. Pedig igénye-
sen elkészített szép mesterdarab lehetett egykor.

148. kép: JANCSIK asztalosmeter citerája

89
 149. kép: A citera alulnézetből

Enyhén hajlított külső kávája kecsesen ível a fej és tőke között.

Összhossza 68 cm, húrhossza 59 cm, de a dallamhúrokat utólag, valami
újabb meggondolásból, rövidebbre vették 48 cm-re.
A rövid fejen (4,5 cm) kereszt-
irányban két sorba rendezték a
hangolószögeket. Az eredeti szögek
elvesztek,( vagy kiszedték) ezeket
fa csapokkal próbálták pótolni, si-
kertelenül.
A fogólapot sajnos lefeszítették a
hangszertestről. Lehet, hogy a meg-
változtatott menzúrához akartak újat
készíteni, ám az új sohasem készült
el. Így torzón maradt hangszerünk
csapok és kóták nélkül. Semmine-
mű információnk nem maradt, mi-
lyen lehetett a hangsora. Kivették a
hangot is belőle.
150. kép: Kettévágott hátsó láb Hiányoznak a hátsó tőkéből a
húrtartó szögek is. A jó anyagból
készült barnára festett fedél a viszontagságok miatt megrepedezett, be-
szennyeződött.
Pedig még így torzón is megbecsülést érdemlő értéket képvisel a
számkivetett és megcsonkított hangszertest.

90
 151. kép: Facsapok

152. kép: Facsapok

154. kép: A citera lábacskái

153. kép: A fedőlap

155. kép: Koto láb

Bármennyire furcsa és lehetetlen párhuzamot vonni, de a japán

kotóknak vannak hasonlóan kifaragott lábacskái, mint amin áll JAN-
CSIK mester citerája!
Valós kapcsolat nyilvánvalóan nem létezhet, csak gondolati. Külön-
böző helyeken, egymástól függetlenül is létrejöhetnek hasonló megol-
dások.
91
40. NAGY Béla félhasas citerája (Nagymaros)
Ezt a hangszert akár kisfejes, csikófejes,
akár a kisfejes hasas hangszerek közé is so-
rolhatnánk a stílusjegyek eklektikus együt-
tese révén. Most a legfontosabb jegyként a
félhasas jellemvonást helyeztük előtérbe.
A citera 1978-ban készült Nagymaro-
son. Térben és időben már számolhatunk
a népzenei friss hatások, a citerazenekari
és táncházmozgalom hatásaival. Szellemi
határvonal húzódik a hangszerek közé.
Az Alföld, és a Dunántúl jellemzői együtt
valósulnak meg e szintén torzóban maradt
zeneszerszámban.
A hangszer formai besorolása nem egy-
szerű: kisfejes, csikófejes, félhasas citera.
A citerát- számunkra érthetetlen okból-
lefejezték! A nagyfejet guillotine módjá-
ra lecsapták, és utólag nem túl szerencsés
156. kép: NAGY Béla módon próbálták pótolni. A nagyfej a ha-
citerája gyomány szabályaiból adódóan a kisfejek
mintájára kedves, formás csikófej lehetett.
Az előző citera ese-
tében a hagyománytól
való elszakadásról ír-
tunk. Jelen esetben pró-
bálkozás volt a meg-
szakadt hagyomány
rekonstruálására, kellő
szakértelem hiányában
ez a kísérlet is csúfos
157. kép: Pót nagyfej kudarcba fulladt.
A citera húrhosz-
sza 69 cm. (Valószínűleg ez az eredeti húrhossz is.) A hangszekrény 7,8
cm magas, feltűnően magasabb, mint a felvidéki doboz és hasas citerák
(3-4 cm).
92

158. kép: A citera féloldal-nézetből
hangnyílásokkal. Ezen a citerán három fúrt lyuk járult hozzá az egyedi
hangzás létrejöttéhez.
159. kép: A citera oldalhanglégzői
60. kép: Vasszemű csikó
A rezonáto-
ron kétsoros kro-
matikus fogólap
helyezkedik el,
igen szabályos
küszöbökkel.
Ritka régie-
sen egyedi al-
földi vályú és
galambdúcos ci-
terákon találko-
zunk a hangszer
belső oldalán
Az asztalitambura fedő-
lapján egyedi elrendezéssel
különleges hangnyílásokkal
találkozunk. Egy nagyobb és
egy kisebb kör után két hosz-
szanti rés foglal helyet. Több,
idősebb ember, kortanú egy-
behangzó elmondása szerint
ezekbe a hangnyílásokba
dugták bele citerabálokon
az aprópénzt a játékosnak,
mindkét fél hangulatának
emelésére.
A hangszer kidomborodó
részén még egy lyukcsoport,
egy kicsit nagyobb és körü-
lötte hat kicsiny, furat virága
szolgálta a nemesebb hang-
szín megvalósulását.
A három kisfej mesterien
megfaragott csikófej, sötét
tónusban.
93
 Az alkotó fantáziának köszönhetően vas-
deres csikóink népmesébe illő vasszeg sze-
meket kaptak, realisztikus megjelenítésük és
zenei tisztánlátásuk érdekében.
NAGY Béla alapos, átgondolt és aprólé-
kos munkát végzett. A citera hátsó húrpárná-
ját faragott csipkeszegéllyel látta el. Még a
hátsó tőke alsó és oldaléleit is elegáns fara-
161. kép: gott mintával díszítette: hátulról is mutasson
Díszes hátsó tőke szépet, mulattató szerszáma!
Nagy kár, hogy ez a hangszer sem maradt
teljes egészében, teljes pompájában az utó-
korra.

94
 EGYEDI KÜLÖNLEGES
HASAS CITERÁK

Az elkövetkező néhány hangszer-feltevéseink szerint-helyi hagyo-

mány formai képviselőinek tekinthetők, de erős egyedi megoldásaikkal
nem illeszkednek teljesen az előző szerkezeti-formai csoportokba.

41. KÁZMÉR Béla csikófejes-hasa citerája (Szécsénke)

A csikófejes citera az Alföld, Dél-Alföld jellegzetes formája. E tája-
kon zömmel a kisfejes citerákat díszíti faragott lófej. Hasas citerán fara-
gott lófejjel ezidáig csak KÁZMÉR Béla szécsénkei hangszerén talál-
koztunk!

162. kép: KÁZMÉR Béla citerája

A citera 1974-ben készült, de RIMÓCI Gábor 2002-ben némileg át-

formálta, fölújította.
A nagyfejen négy naturalisztikusan ábrázolt faragott lófej kapott he-
lyet, keményfából, aprólékos, szűk helyen való, türelmet és ügyességet
igénylő munka eredményeként.
Négy csikó még az alföldi hangszereken is ritkán sorakozik a citera
dallamainak tovaröpítésére, hasas citerán végképp meglepő!
A jellemző rövid fej kissé zsúfoltra sikeredett a hangolószögek és
a csikófejek együttes elhelyezésével. Erre mégiscsak alkalmasabbak
a hosszú, hosszanti irányban megformált alföldi fejek.

95
 Érdemes megfigyelni, hogy a fel-
újított fogólap megmaradt egysoros,
diatonikusnak, az új sárgaréz küszö-
bökkel is!
A hangszertest szép arányos,
nem zömök. Szélessége 13 cm, a
hasa 21,5 cm, húrhossza 61 cm,
összhossza 73 cm.
A két kör alakú hangnyílás fekete
kontúrozást kapott a felújítás alkal- 163. kép: Rövid, négyesfogat
mával. Ugyanekkor került
a fedőlapra az idillikus
égetett rajz: a furulyázgató
pásztor és a legelő bárá-
nyok.

164. kép:
Furulyázó pásztor

42-43. VAJDA László két madárfejes citerája

(Nagykapos)
Teljesen logikus egy énekesmadár fej egy zeneszerszám fején, mégis
ritka és szokatlan a citerák körében.
Ha látjuk az elvonatkoztatási szálat a ficakból, csücsökből, szarvacs-
kából a csőr felé, az absztrakció kézenfekvő.

165. a. kép: Fej I. 165. b. kép: Fej II. 165. c. kép: Fej III.
96
 VAJDA László hangszerét a 2009-es
citerás találkozón állították ki Nagyka-
poson. A citerán használat jelei nemigen
mutatkoztak, így elképzelhető, hogy in-
kább hangszerkészítői bravúr lehet, mint
tényleges zeneeszköz. Konkrét adatok
híján csak föltételezhetjük, hogy a citera
az utóbbi évtizedekben készült. Más táji
hatások éppúgy lehetségesek, mint a he-
lyi hagyományos formák megjelenítése.
A hangszer formája enyhén ívelt, ha-
sas, a Felvidéken honos. A hangolószegek
a fej adott formájához igazodva hosszan-
ti eloszlást mutatnak. Fogólapja kétsoros,
kromatikus. Fenyőből készült fedőlapján
egy 8+1-es lyukfurat csoport (rozetta) és
a has csúcspontjánál egy nagyobb kör
alakú hangnyílás található.
A fogólap vége és a hátsó tőke között
egy sötét tónusú intarzia verőkoptató van
beépítve. A fej, fogólap, koptató és hátsó
tőke sötét tónusa kontrasztál a világos-
sárga fedőlap színárnyalatával. Kompo-
zíciójában azonos az egy műhelyből „ki-
166. kép:
repült” citera társával.
Madárfejes citera

VAJDA László két madárfejes citerája

A citerakészítő ragaszkodik a madárfejekhez. Ezen a hangszerén a
nagyfejhez egy fiókfej is csatlakozott. A nagymadár ezúttal már nem ki-
felé, a közönség felé néz, hanem a játékosra tekint.
A hangszer extra különlegessége, hogy egymásraépített hangszekré-
nyű, helyi nyelvhasználatban „duplaaljú”. A hangszerépítési bravúrnak
nem láttuk különleges gyakorlati előnyét. A doboz egyébként is igen la-
pos (mindkettőt beleszámítva), mindösszesen 4 cm.
97
 A két hangszekrény miatt a kétsoros
kromatikus fogólap, mintegy 2,5 cm-rel a
hangszer szélétől beljebb helyezkedik el.
Érdekes megoldás a hasas-kisfejes
konstrukció. A hangszer fiókája továbbra
is a hallgatóközönséget szemléli, a hang-
szekrény felé értelmetlen lett volna befelé
fordulnia. Két kisfej csap helyezkedik el a
madárnyakon. Ahhoz hogy a kvint különb-
séget megkapjuk az első láb a begynél van,
a második már a hason, a hangnyílás szé-
lénél.
Érdemes megfigyelni, hogy a nagyfejen
dupla v (w) alakú mintában helyezkednek
el a húrtartó szögek.
A kettős hangszekrény és a beljebb tolt
fogólap miatt érdekes hangnyíláspáros jött
létre: egy nagy kör és egy nagyon lapos,
résszerű ovális. Kivételesen ritka megol-
dás, hogy a fogólapon belül is kialakítanak
167. kép:
hangnyílást. Bizonyára azzal a szándékkal
Kétmadárfejes citera
keletkezett e szokatlan helyen hangüreg,
hogy a dallamhúr, a hangjait jobban vesse
ki a hallgató számára.

168. kép: Madárfejes citera fiókával

98
 A hangszerépítő külön-
leges kompozíciót hozott
létre a különböző fa szín-
tónusok összeválogatá-
sával, valamint a „nyak”
„hangüreg és a láb fekete
kontúrozásával.
Summázva: a két hang-
szer figyelemre méltó újí-
169. kép: Énekesmadár fej
tásokat, egyedi ötletek és
megvalósítások gyűjtemé-
nyét foglalja egységbe, inkább a látvány javára, mintsem a hangzó él-
mény érdekében.

44. KOVÁCS László „karos” citerája (Terbegec)

KOVÁCS László 1938-ban Terbege-
cen alkotta meg egyedi formatervezésű
hangszerét. A hangszertest tökéletes
átmeneti forma: nem hasas, mert nem
ívesen „pocak” alakú a külső kávája.
Kisfejes lehetne kiszögellő külső olda-
lával, de a kiszögelésen nem ül kisfej.
Egy kicsit önkényesen a hasas,
félhasas citerák csoportjába soroltuk
tudva, hogy teljesen igazságos döntést
csak egy új formacsoport létrehozásá-
val hozhatnánk. Több stílusjegy szól a
hasas citerákkal való rokonítás mellett.
Érdekes módon kisfejes karos hang-
szerrel még nem találkoztunk . A minta
valószínűleg az osztrák „akkordeon”,
„karos hárfacitera” lehetett. Ennél a
hangszernél a kar valós funkcióban levő
170. kép: Karos citera hangszeralkatrész.

99

171. kép: Akkordeon, karos hárfa-
citera
172. kép: Fogólap
173. kép: Hangüreg
100
A terbegeci hangszeren úgy
tűnik nem sikerült megoldani
a kar felett futó húrok kifeszí-
tését.
A fej rövid, rajta haránt-
irányban két sorban futnak a
hangolószegek. Az egysoros
bővített diatonikus fogólap
felett öt dallamhúr fut. A kre-
atív, újító citerakészítő mester
egyedi fogólapot, érintősort
szerkesztett. A küszöböket a
hagyományos hypoion rend-
szer szerint egy sorba ütötte
be, de érezte a rendszer fogya-
tékosságait is.
Így a sorba be-
iktatta a „GISZ”,
„ESZ”, „FISZ”
és felső „GISZ”
lépéseket is. Ér-
demes megfi-
gyelni, hogy sem
az alsó, sem a
felső „B” hang
nem hiányzott
zenei hallásmód-
jának. A kro-
matikus skálafokokat – a jó
észrevehetőség reményében
– feketére színezte. A diatoni-
kus félhanglépéseket viszont
fehér köröcskével jelölte.
A citera felújított és újra-
festett, kontúrozott fedőlapján
két hangnyílás helyezkedik el.
 Egy kör, és a kótasor végé-
nél, négy egymásba nyíló
félkör.
A hangszert, mint min-
den gyűjteményébe került
hangszert, RIMÓCI Gábor
felújította. A fogólapot,
mint különleges érdekes-
séget eredeti formájában
hagyta.
174. kép: Agyafúrt citerafej A hangszer hátlapján a fej
közepén egy lyukat találunk
a hangszer falra akasztására.
Néprajzos kutatóink ezidáig nem fordítottak figyelmet arra, hogy a citera
nem csupán a családi muzsika hangszere volt, hanem használaton kívül,
a lakótér díszítő eleme is, a konyhai dísztányérokhoz hasonlatosan.

101
 KISFEJES HASAS
CITERÁK

A hasas citerák újabb nemzedékét képviselik a hasas-kisfejes citerák.

Öblös hanggal és széles hangtartománnyal rendelkeznek. A citerazenekari
mozgalomban ez az egyik legnépszerűbb típus. Nyilván a friss igény kész-
tette a mai citerakészítőket, hogy ilyen szerkezetű, formájú hangszereket
(is) készítsenek.
Hat kisfejes-hasas hangszert dokumentáltunk a szlovákiai magyar terü-
letekről, négy hangszerkészítőtől. Valamennyi hangszer aktív használat-
ban van. Két hangszerkészítő Észak-Magyarországon (Szőny, Bánréve)
készítette hangszereit, kettő Szlovákiában (Tardoskedd, Nádszeg). Mind-
egyik készítő több hangszert is épített. A dokumentált hangszerek 1980
és 2002 között készültek. Előzményekről, ilyen típusú régebbi citerákról
nincs tudomásunk.
Mindezek alapján azt föltételezhetjük, hogy nem helyi hagyomány to-
vábbéléséről, hanem más dialektusterületről behozott új formákról van
szó.

45. SZABÓ Ferdinánd kisfejes-hasas citerája

(Tardoskedd)

A hangszer mai tulajdonosa KANYICSKA József kürti citerás. Maga

a citera az 1980-as években készült, a mai citerás igényeknek teljesen
megfelel. Racionális, könnyen kialakítható alkatrészekből épült, korsze-
rű, precíz szerszámokkal állították elő.
A faanyag gondosan, szakszerűen lett kiválogatva. A nagyfej és a kis-
fejek mértani pontossággal megszerkesztett geometriai alakzatok, lefelé
hajló csonkagúlák. A nagyfejen hosszanti irányú a hangolószegek elren-
dezése. A három kisfejen furcsamód egyetlen hangolószeg és kisfejhúr
foglal helyet. Az Alföldön divatos formáknál általában két-három
kisfejhúr is gazdagítja a citera hangzást.
A fogólap természetesen kétsoros kromatikus. A lap íves- csúcsos
végződése markáns díszítő eleme a játéktér mezejében. A fogólapot és a
102
 húrpárnákat, a kor igényeihez és szem-
léletéhez igazodva, feketére festették.
A fedőlap és a test vörösesbarnára,
cseresznyeszínűre pácoltatott. A fedő-
lapon három kör alakú hangüreg aráy-
nyosan elhelyezve foglal helyet, a jó
hangvetés érdekében. A hátsó tőke meg-
lepetésszerűen hirtelen, függőlegesen
zárul le közvetlenül a húrláb mögött,
így a húrok erősen megtörnek hátsó fel-
támasztásukat követően.
SZABÓ Ferdinánd precíz, igényesen
kidolgozott és könnyen kivitelezhe-
tő elemekből, a modern citerahangzás
igényeinek megfelelve építette meg
hangszerét.

175. kép: Hasas citera, Tardoskedd

176. kép:
Kisfejek

46. KRATKÓCZKI István hasas-kisfejes citerája

(Nádszeg)
KRATKÓCZKI István számos hangszert készített. Elsősorban kisfe-
jes citerákat, több településen találkoztunk velük. Külön igény szerint
kisfejes-hasas típust is épített. Hangszerei jellegzetesek, citerákban jártas
szem felismeri őket. Kisfejes-hasas modelljének vonalvezetése elegáns,
inkább nyúlánk, mint zömök, a külső káva elegánsan ívelt.
103
 A nagyfej hosszabb (10 cm), mint széles (9,5 cm) és a hangolószögek
is hosszanti szemlélettel vannak elhelyezve.

177. kép: KRATKÓCZKI István hasas citerája

A hangolószegek lapítottak és fúrtak, házi elkészítésben. A dokumen-

tált hangszeren csak 4+3 dallamhúr volt meg, a kísérőhúrok hiányoztak.
A fogólap kétsoros kromatikus, a húrpárnákkal együtt feketére festett.
A fedőlap nyárfából készült, a hátsó húrláb-
nál sötétebb farostlemez intarziás koptató-
val. A hangszernek egyetlen nagyobb méretű
kör (∅=6,5 cm) hangnyílása van.
KRATKÓCZKI citeráinak szinte véd-
jegyként felismerhető a fogólapon a „C” és
az „F” hangnál található negyedhang lépés.
Ehhez a beosztáshoz az újabb hangszereinél
is makacsul ragaszkodott.

179. kép: H negyed

178. kép: A hangolószegeknél található posztó

A citera hátulnézetből alátét az új citeranemzedék jellegzetes tar-

104
tozéka, míg az új citerás nemzedék egyáltalán nem tartja fontosnak föl-
szerelni a kisérőhúrokat.

180. kép: A hasas citera kisfejei

47-48.SZABÓ József kisfejes-hasas citerája (Szőny)

Szabó József magyarországi (Szőny) citerakészítő általánosan ismert

a szlovákiai magyar citerások körében. Dokumentált hangszerei 2002-
ben készültek. A jelenkori igényeknek megfelelően kis és nagy citera is
került ki műhelyéből, jól bevált, állandósult méretek szerint.

181. a. kép: Hasas nagycitera

181. b. kép: Hasas kiscitera

105
 A hangszerek némileg SZABÓ Ferdinánd hangszerével mutatnak pár-
huzamosságot: három kör alakú hangnyílás, a kisfejeken egyetlen húr, a
tőke derékszögben zárul.
SZABÓ József hangszerfejei jellegzetesen élesen, ék alakban felhaj-
lók. Az oldallapok beágyazzák a fejet.
A fejen vegyes a hangolószeg elrendezés, há-
romszög térformát alkot.
Külön figyelemre méltó érdekesség, hogy a
hátsó láb egyes dobozciterákhoz hasonlatosan
három centivel a hátsó tőke vonalától beljebb, a
hangszekrényen helyezkedik el.
A fogólap és a húrpárnák természetesen az új
divat szerint feketére festettek, a hangszer fedő-
és oldallapja világos tónusú.
A modern kor modern – és nem mindig esz-
tétikus – megoldásokat hoz. A pengető vájta
182. kép: Nagyfej a nyomokat mindkét hangszeren fekete szigete-
búb irányából lőszalaggal ragasztották le, bár ez már a mai
játékosok anyaghasználatának eredménye.

183. kép: Láb a hangszekrényen

106
TUSKA Sándor két nagy kisfejes-hasas citerája
(Bánréve)
TUSKA Sándor a magyar citerakészítés méltatlanul ismeretlen köz-
katonája. Hangszerei vetekednek BUDAI Sándor, BÁRSONY Mihály,
TUKA Zsigmond alkotásaival. Minden hangszerét mesterien kifaragta.
Talán túl szép, értékes műtárgyakat készített, ezért nem lett közismert,
általánosságban ismert.

184. kép: TUSKA Sándor citerája I.

185. kép: TUSKA Sándor citerája II

TUSKA Sándor teljesen egyedi hangszer szerkezeteket, formákat dol-

gozott ki, citerái jellegzetesek, első pillantásra fölismerhetők.
107
49. TUSKA Sándor kisfejes-hasas citerája I.
A két dokumentált citera szinte teljesen egyforma, csak apróbb vo-
násokban térnek el egymástól. Ez a régebbi hangszer, 1980-ban készült
Bánrévén.
A citera egyedi vonása, hogy már a nagyfejtől megindul a has íve. Egy
hatalmas félcsepphez hasonlít a külső oldal. A két kisfejet bújtatottan az
oldallapba építette, a fedőlap szerves részét képezik.
A has terebélyes (22,5 cm). A hangszer húrhossza 68 cm, összhossza
79 cm. A nagyfej süvegszerű, gazdag faragással díszítve.
A hangolószeg elrendezés is
rendkívüli, dupla w-szerű, a mo-
dern szemlélet szerint posztóalá-
téttel. A szegek egy hátralejtő fül-
kében ülnek.
A fedőlap nagyon szép sűrű,
egyenes szálú fenyőanyagból
készült, rajta egy kisebb és egy
nagyobb kör alakú hangnyílás.
A fogólap mintegy 2 cm-rel a
belső oldaltól beljebb van elhe-
lyezve. Érintősora kétsoros, kro-
186. kép: Nagyfej matikus. A fogólap egyedi módon
a lábig teljesen végig ér.
A külső káva pazar virágdíszítéssel van kifaragva, egy teljes virágos-
kert képzeletbeli illatát élvezheti az értő hallgató.

187.kép: Külső káva

108
 A húrok bújtatva, a hát-
só tőke furatain keresztül
futnak az akasztószögek-
re. Esztétikailag elmés
megoldás, húrcserére kö-
rülményes.
Az akasztószögek is vi-
rágdíszes takaros kis fül-
kében ülnek.
188. kép: Citeravég

50. TUSKA Sándor hasas

citerája II.

A hangszer 1985-ben készült Bánrévén.

A forma és a konstrukció szinte ugyanaz,
mint az öt évvel korábban készült hang-
szernél. A mester csupán néhány apróbb
változtatást, tökéletesítést eszközölt ké-
sőbbi hangszerén.
A citera kulcsát trükkösen, egészen
egyedi módon a hangszer fejébe faragta!

189. kép: TUSKA citera

190. a kép: A trükk kulcsa I.

190. b kép: A trükk kulcsa II.

109

191. kép: Favirágok
192. kép: Címkés hangnyílás
gonddal összeválogatott elsőrendű faanyagból készültek, és remekbe illő
kidolgozással álltak össze.
TUSKA Sándor több mint hangszert alkotott.
110
Úgy tűnik, nem volt elége-
dett a w alakú hangolószeg el-
rendezéssel, ezért három sorba,
hosszanti irányba rendezte át a
csapokat, ennél a hangszernél
boltíves fülkében.
A fej és az oldallapok ennél a
citeránál is pazar virágmotívu-
mok faragásával van díszítve.
A fogólap itt is kétsoros
kromatikus, a lábig ér. A „C”,
„g1”, „c1” hangok fekete pont-
tal vannak jelölve.
A két kör alakú hangnyílás
égetett sorminta csipkegallért
kapott. A fenéken a mester
neve, a készítés helye és ideje,
és talán az elkészített hangszer
sorszáma (21).
A húrpárnák mindkét hang-
szeren díszesen faragottak és a
hátsó tőke itt is bújtatással ve-
zeti le a húrokat.
A hangszer alkatrészei külön
 KISFEJES CITERÁK

A krónikásnak nyilvánvalóan legszentebb kötelessége, hogy hitelesen

tájékoztasson, a legpontosabban jegyezze le a tényeket, tárgyakat, törté-
néseket, eseményeket. De bizony a krónikás tollát is emberi kéz vezeti
és nem mindegy, miként kanyarodik tollának hegye. Mit és hogyan ér-
telmez belőle az utólagos tanulmányozó? Talán sohasem követelhető
meg, hogy a megszokott módon kanyarodó tollvonástól eltérően járjon,
a tényeket, tárgyakat és történéseket jelekbe záró kézvonása.
A kisfejes citerák hagyományát nem könnyű értékelni a feltáró, kutató
munka jelenlegi állása szerint. Nyolc kisfejes hangszert regisztráltunk,
de csak hatot írtunk le, mivel három, azonos készítő egyforma alkotása
volt. A hat hangszerből két variáns teljesen önálló forma, a többi négy a
szegedi hangszergyár nagy, keskeny típusára emlékeztet. E típus elterjed
volt a citerazenekari mozgalom beindulásának időszakában , de a máso-
latok mindegyike saját formai jegyekkel rendelkezik, amelyek a helyi
hagyományokból épültek be.
A dokumentált hangszereket egyenlő súllyal, egyenrangúként közöl-
jük. A pártatlan dokumentáló lejegyzőnek mégis, az a benyomása támad,
hogy ezen típusú hangszerek egy újabb, erős, más területről érkező hatás
nyomán honosodtak meg e vidéken.
A szegedi hangszergyár típusához hasonló citerák kivétel nélkül az
1980-as években, vagy később készültek.
Egyedül a Komáromi Múzeum hangszere készült az élő hagyomány-
ban az 1900-as évek első évtizedei táján, de nincs pontos adatunk a kéz-
szítés helyéről.
Figyelmet érdemel, ugyanúgy, egy régi elemekből újjáéledt hagyo-
mány képviselője Farnadról. A 96 éves BÉNYI József asztalos minden
kételyt kizáróan egy meglévő típust mentett át számunkra a XXI. szá-
zadba.

111
 193. a . kép:
A szegedi hangszer-
gyár citerája

193. b. kép:
KRATKÓCZKI István
citerája

193. c. kép:
BÁLINT mester
citerája

193. d. kép:
Ismeretlen piros citera

193. e. kép:
PÉNZ Antal citerája
112
51. A Komáromi Dunamenti Múzeum kisfejes citerája

A hangszer típusa és művelődéstörténeti szerepe szerint is igen fontos

és értékes műtárgy. Készítési helyét és idejét illetően sajnos nincsenek
pontos és megbízható információink. A fa állapotából és a készítési meg-
oldásokból ítélve az 1900-as évek első évtizedeiben készülhetett (vagy
még ennél is korábban).
A citera szerkezete különös, magyar földön
igen ritka. Az eddig átvizsgált Kárpát-medencei
anyagból egyedül csak a kiskunhalasi Thorma
János Múzeum 62.55.6-os leltári számú citerája
mutat hasonló fölépítést. Ez a szerkezet átmenetet
képvisel az egy darab fából kivájt, és a több alkat-
részből összeállított, ragasztott és szegelt hangz-
szerek között.
A hangszert úgy építették, hogy egyetlen darab
fából egy keretet fűrészeltek ki, ez képezi az oldal-
lapokat, a fejet és a tőkét. (A komáromi hangszer
egy hosszanti belső merevítővel is rendelkezik.)
Erre a keretre egy puhafából (lehetőleg egyenes
szálú fenyőből) fedőlapot borítottak.
A halasi citera készítésének ideje 1907, a komá-
romi hangszer sem lehet fiatalabb.
A nagyfej hosszú (hossza 14 cm, szélessége 6,5
cm). Alakját tekintve fölfelé pördülő, stilizált csi-
ga. Ez a fejforma, a kskunhalasi mellé illesztve
194. kép: Komáromi arra utal, hogy a magyar citeráinkon a fölfelé pör-
kisfejes citera dülő megoldás elhomályosult barokk kori emlék

195. kép: Kiskunhalasi keretes citera

113
lehet. Michael Praetorius 1619-ben megjelent Syntagma Musicum című
könyvében a citeraszerkezetű Scheitholt-nak oldalkulcsos csigafeje van,
mint a vonós hangszereknek.

197. kép:
Scheitholt oldalkulcsos csigafeje

Vessük össze a kiskunhalasi citera fejét egy

cselló és egy (belőle leszármazott) ütőgardonéval,
majd a komáromi citera fejét is tegyük mellé.
196. kép:
Komáromi kisfe-
jes, keretes citera

198. a. kép: Csellófej

198. b, kép: Gardonfej

198. c. kép: Kiskunhalasi fej

114
 A hosszú fejen érdekes módon keresztirányban, két sorba rendezték
a lapított, vágott hangolószegeket. A három kisfejen két-két húr kapott
helyet.

199. kép: Komáromi fejek

A fedőlapba-régi hagyomány szerint- közvetlenül ütötték be az érin-

tőket. A régi alföldi citerákon az első, alsó „ASZ” küszöb nem szerepel.
Ezen a hangszeren sem találunk ilyet.
A hangszer fényesen patinás sötétbarna, sok játék nyoma látható raj-
ta. Sokan is muzsikálhattak vele. A hangszekrény belsejében egy sor
ceruzával beírt névre bukkantunk: OROSZ András, SYKORA Jolán,
BERECZKI Károly, BERECZKI Endre, BABINSZKI János, KRISZT…
MIHÁLY.
Talán e vezetéknevek
alapján lehetne kinyomoz-
ni, hol és mikor használták
az idő múlatására e kedves
zeneszerszámot?

200. kép: Feliratok

115
52. PÉNZ Antal kisfejes citerája (Százd)

A hangszer elkészültét 1979-re datálják a mai százdi citerások. Azt is

megtudtuk tőlük, hogy a korábban ismertetett dobozcitera a két háború
között készülhetett, az akkor népszerű citerás vigasságokra. PÉNZ Antal
az 1970-es években új fogólapot készített rá.
PÉNZ Antal minden valószínűség szerint ismerhette a szegedi hangz-
szergyár citeráit, vagy éppen azoknak valahol készült másolatát.
Pontosan két oktáv „G-g”-ig terjed az érintőlapja, mint a szegedi
hangszereké. Az alaki-formai megoldások is hasonlóságot mutatnak.
A százdi hangszerre nem tudtak standard mé-
retű négyszögletes hangolószegeket szerezni,
így a házilag jól bevált elkalapált fúrt szögeket
használták.
A fedőlapon a három kör alakú hangnyílást
kicsit „elcélozták”, így az utólag ráhelyezett fo-
gólap részben takarja a fölső két kört.
A százdi mester valamit tudhatott, tapasztalha-
tott, talán találkozott a húrfeszítéstől „szétnyílt”
hangszerrel. Citera összeállításához a fej oldal-
lap, tőke egybetartásához, fecskefarok csapolást
alkalmazott.

202.
kép:
Fejcsa-
polás

A faanyag megválasztása külön figyelmet

201. kép: érdemel a százdi alkotásnál. A fej és a tőke kő-
Százdi kisfejes citera risből, az oldallapok piros szilvából, a fedőlap

116
egyenes szálú fenyőből állt elő. A százdi mesternek sikerült túllépnie a
mintául választott hangszerek sablonsorozat értékén.

53. KRATKÓCZKI István kisfejes citerája (Nádszeg)

KRATKÓCZKI István citeráival többfelé is találkoztunk a Felvidéken.

Nagykaposon dokumentáltuk őket. A hangszerkészítő többféle típusú ci-
terát is épített, ez a formatípus erősen hasonlít a szegedi hangszergyár
termékeire, bár számos egyéni megoldást is alkalmazott.
Nagykaposon három hangszerével is találkoztunk, de egy adatként ke-
zeltük őket, mivel lényegi eltérést nem találtunk közöttük.
KRATKÓCKI hangszerein védjegyszerű formai jegyként szerepel az
érintősorban a „H-E” és az
„E-F” diatonikus félhang-
lépés közötti negyedhang
érték. Ezt a szokatlan lé-
pést makacs szívóssággal
alkalmazta még akkor is,
amikor láthatta, hogy a
többi szabványos, korsze-
rű hangszeren nem szere-
pelnek ezek a beosztások!
Mélyen meg lehetett róla
győződve, hogy neki van
igaza!
Neki volt igaza, hogy
az érintőket közvetlenül
a fedőlapba ütötte! Az
így épített hangszerek
dallamhúrjai sokkal in-
tenzívebben szólnak. Job-
ban érvényesül a dallam
a kísérőhúrok mellett, a
fogólap ugyanis elvesz a
203. a. kép: 203. b.kép: dallamhúrok rezgésének
KRATKÓCZKI KRATKÓCZKI erejéből.
citera I. citera II.
117
 A három kör alakú hangnyílást viszont „elcélozta”, vagy túlméretezte
a mester. Az első kettő belóg a belső érintősorba.

203. c. kép: KRATKÓCZKI citera III.

Lehetséges, hogy
a százdi PÉNZ An-
tal innen vette a nem
túl jó megoldást. Míg
a százdi hangszer-
nél a fogólap takarja
is a hangnyílásokat.
Itt nem szerepel fo-
gólap, csak fölfes-
tett „álfogólap”, így
nem annyira zavaró a
konstrukciós tévedés. 204. kép: Érintősor

54. BÁLINT mester citerája (Keszegfalu)

A hangszer tulajdonosa KANYICSKA József Kürtről. Emlékezete

szerint a citerát a 80-as évek közepén szerezte be Keszegfaluból. A kisfe-

118
jes citera a megszólalásig hasonlít a KRATKÓCZKI citerákhoz. Kívül-
álló szemlélő talán nem is lát különbséget közöttük.

A fő formai elemek azonosak, még a húr-

hossz (68 cm) is pontosan megegyezik. A két
felső hangnyílás éppúgy beleér az érintősorba,
mint a korábbi hangszereknél. Az érintők a
fedőlapba közvetlenül vannak beütve, és csak
álfogólapot látunk felfestve a hangszekrényre.
Nem találjuk viszont a rejtélyes negyedhang
lépéseket a „C” és „F” mezőnél. A húrelosztást
4+3 dallamhúrral találta jónak a nádszegi cite-
rakészítő 3+2-vel szemben. Bálint mester kicsit
hosszabbra, hegyesebbre formázta a nagy- és a
három kisfejet.

205. kép: BÁLINT

206. kép: Kisfejek mester citerája

Citerájának szerkezetét meg kívánta erősíteni, ezért egy hosszanti me-

revítő gerendát is beépítet a hangszekrénybe. Úgy, mint ahogy az eredeti
szegedi hangszeren is alkalmazták.
Bálint mester az átvett formákat, arányokat a saját elképzelései alap-
ján alkalmazta, ezért saját formaváltozatát könyvelhetjük el.

119
55. Két kisfejes ismeretlen citera
A kisfejes citerát Lukanényén 2007. október 6-án kaptuk lencsevégre.
A részletes dokumentálásra sajnos nem volt idő. A hangszer elkészítőjére
azóta sem sikerült fényt deríteni. Kár, mert egy sor vonatkozó kérdést is
megvilágítana a válasz fényének sugara.
Ezen sorok között csupán annyit jegyezhetünk le: készítője és készíté-
sének helye, ideje ismeretlen.

207. kép: A kétfejes vörös citera

A hangszer sokban emlékeztet KRATKÓCZKI István hangszereire,

de több fontos vonásban el is tér tőlük.
Az első, ami szembetűnik, a citera mélyvörös színe, bár érdekes mód
a Felvidéken találkoztunk néhány ilyen hangszerrel.
Ennek az oldalfejes hangszernek két kisfeje van, míg az előzőeknek
mindnek három!
A fejforma egyedi vo-
nást, megoldást hordoz.
Egy teljesen más gondo-
latsorból a fölpördülő gu-
riga ismét énekesmadár
sziluetté alakul! Ez egy
teljesen más madár, mint a
nagykaposi!
Sárga hatszögletű átfúrt
csavarokból álltak elő a
hangolószegek, ez esetben
208. kép: Madárfej hangolócsavarok. (A Fel-
120
vidéken nem ismeretlen ez a megoldás.) A csapok hosszanti elrendezés-
ben sorakoznak 4+3+1, 1-es elrendezésben. (KRATKÓCZKI hangszerén
3+2 dallamhúr csoportosítással találkozunk.)
Az érintősor fogólapba van beütve (ez nem KRATKÓCZKI mesterre
vall). Viszont a két sorba rendezett küszöbök között találkozunk a „H-
C” és az „E-F” közötti negyed-
hang lépéssel! (Kratkóczki
védjegye!)
A fedőlapon három kör ala-
kú hangnyílás található, s ezek
nem hatolnak be az érintősor
mértani határába.
A két kisfejen egy-egy fiók-
húr feszül, míg az előző kisfe-
jes hangszereken 2-3.
209. kép: Hangolócsavarok

210. kép: A citera hátsó része

Bár az elkészült képeken nem látszik jól, a hátsó tőkén egy kecses ho-
morú ív húzódik végig, s az ív belsejében ülnek az akasztószögek.
Végül, ami a felvidéki citerák között fontos jellemző, a hangszer két
harántirányú gerenda talpazaton áll.
Mindezen jegyek összegzésével egy ismeretlen citerakészítő önálló
alkotásaként kezeljük a lukanényei hangszert.

121
56. BÉNYI József kisfejes citerája (Farnad)
A 2007-ben 96 esztendős farnadi BÉNYI József asztalosmester való-
san és elvonatkoztatott értelemben is egy évszázadot mentett át a XXI.
századra! Hangszerének stílusjegyei a múlt században gyökereznek. Azt
viszont valószínűleg még Arezzói Guido mester sem álmodta volna,
hogy 2002-ben készült asztali citerán az ő korának megfelelő diatonikus
érintőbeosztás szerepeljen! Az egyenletesen temperált 12 fokú hangsor
1686 óta az európai zeneelmélet része!
BÉNYI József félretette a 12 fokúságot és hangszerébe az ezer év-
nél is idősebb, a római korba visszanyúló, diatónia törvényeit ütötte be!
Szellemi relikviáinkat éppúgy illő megbecsülnünk, mint a tárgyiakat. A
citera alig néhány éve készült, de a zenei gondolkodásmód, amit képvi-
sel, ezer évnél is több!

211. kép: A 2002-ben készült diatonikus citera

A hangszer az északi dia-

lektus dobozciteráinak jelleg-
zetességeit viseli, csak meg-
toldották oldalfejekkel.
A fej hosszú (hosszabb,
mint a szélessége) és hosszan-
ti irányban helyezkednek el a
hangolószögek.
A hangolószögek viszont
furcsák, egyediek. Valószínű-
leg csavarokból alakították ki 212. kép: Csavarok a fejben
őket. A csavarok fejét négy-
122
zetesre köszörülték, a bevágásukat megmélyítették. A fej alatt átfúrták
őket, így ezek a csapok négyszögletű kulccsal, de egyszerű csavarhúzó-
val is hangolhatók.
A fogólap, mint részleteztük, diatonikus, g-től d”-ig terjed érintősora.
A fedőlapon négy kör alakú hangnyílás található. Elöl egy egyedülál-
ló, a pengetés zónájában egy nagy és két kisebb háromszög alakzatban.
Egyedi, nem szokványos megoldás.
A végére a vége maradt. Emlékezzünk a cseh Rudolf SPROCK rajz-
ra az 1740-es évekből. Hátrafelé elnyúló, lefelé csapódó tőke. Ennél a
citeránál a tőke még vissza is pördül. Mintha szimmetrikus ellenpontja
kívánna lenni a nagyfejnek. Norvég langeleiken találtunk hasonló formai
megoldást.
Egyetlen hangszerben benne találjuk Európát ezer évnél is távolabb
tekintő történelmével!

123
 ZÁRSZÓ
Ötvenhat darab felvidéki citerát írtunk le: sok és kevés is egyszerre.
Nem kevés munka járt az adatlapok rendszerbe állításával, az adatok ösz-
szehasonlításával, mindezekhez a legmegfelelőbb fotók kiválogatásával
a három év alatt összegyűlt több ezerből.
Ahhoz kevés ennyi hangszer, hogy általános érvényű következteté-
seket vonjunk le, de amint az ősi kínai bölcsesség mondja: „A több ezer
mérföldes út is az első lépéssel indul”. Reméljük, hogy egy igen hosszú
út első lépései vannak mögöttünk.
Nem vagyunk a statisztikakészítés nagymesterei, mégis a legfőbb ada-
tokat megemlítjük.
Az 56 citerából 38 hasas formájú (67,8%), ebből 31 egyszerű hasas,
különböző formavariációkkal (55%). 7 kisfejes hasas (12,5%). A vizsgált
anyagból meggyőzően ez a legnépszerűbb forma.
Három csak itt található variánst írtunk le: félhasast, búbosat és
szélestáblás hasast.
Tizenkét hasáb alakú citerát írtunk le (21%). Ezek közül egyetlenegy
volt alulról nyitott. Ez lényeges eltérés a hasonló alföldi hangszerekkel
szemben. A többi zárt doboz szerkezetű. A dobozok laposak, rövid fejűek
és viszonylag szélesek.
Meglepetésként egy hasáb alakú dúcos citerával is találkoztunk. Még
nagyobb meglepetésünkre hasas-dúcos citerára is bukkantunk, ezt az át-
meneti formát a hasas hangszerek közé soroltuk.
Egy darabból vájt vályúciterával eddigi feltáró utunk során nem talál-
koztunk a Felvidéken.
Kisfejes formából volt a legkevesebb: 6 leírt (8 dokumentált) hangszer
(11%). Ezek a hangszerek egy kivételével friss készítésűek, egy újonnan
meghonosodott vagy megerősödött hagyomány képviselői ezen a vidéken.
Belsőfejes változattal, ami hagyományosan erről a tájegységről szár-
mazna, úgyszintén nem találkoztunk.
Összefoglalásként talán ennyit mondhatunk el röviden. Reméljük, a
kutatómunka viszont nem zárult le, hanem inkább ellenkezőleg, éppen a
leírtakkal kezdődik igazán.

124
 Felhasznált irodalom

BÁLINT Sándor: A szögedi nemzet. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve.

Szeged, 1978–1979
BOONE, Hubert–BOSMANS, Wim: Volkinstrumenten in België. Peeters,
Leuven, 1995
BORSI Ferenc: A hagyományos citerajáték kezdőknek és haladóknak.
Népzenei füzetek. Hangszeres népzenei példatár. Hagyományok
Háza, Budapest, 2010
BORSI Ferenc: Kiskunhalasi citerák In: HALASI MÚZEUM 3. Emlék-
könyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulójára. Szerk.: SZAKÁL
Aurél. Thorma János Múzeum – Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskun-
halas, 2009
BORSI Ferenc: A népi citerajáték. In: Létünk. Társadalom, tudomány,
kultúra. 1998/1– Forum Kiadó, Újvidék (138–156. o.)
BORSI Ferenc: Temerini citerák. TAKT, Temerin, 2008
BOSMANS, Wim: Épinettes et cithares des Alpes. Musée des instruments
de musique Mardaga, Sprimont, 2001
BÖHM László: Zenei műszótár. Editio Musica, Budapest, 1961
HERMAN Ottó: A pokol cséplője. Magvető, Budapest, 1983
KIRÁLY Ernő: A citera (A jugoszláviai magyarok népi hangszere). Kéz-
irat, 1977
KIRÁLY Péter: A lantjáték Magyarországon a XV. századtól a XVIII.
század közepéig. Balassi Kiadó, Budapest, 1995
KODÁLY Zoltán: Balladák – Harmadik Közlemény. In: Ethnographia
XVIII. (1907), 153–156. p.
KODÁLY Zoltán: A Magyar Népzene (1937) (A példatárat szerkesztette
VARGYAS Lajos). Zeneműkiadó, Budapest, 1972
KUNZ, Ludvík–KURFÜRST, Pavel: Organologiae III. Acta musei
Moraviae–Scienciae sociales. Ročnik LXIII, 1978.
LESKOWSKY Albert: A citera. A citerabarátok klubja kiadványa. A
szerző illusztrációival. Lektorálta: Pribojszky Mátyás. Kecskeméti
Lapok Kft., 1990

125
Magyar Néprajzi Lexikon I–V. Akadémiai Kiadó, Budapest,
1977–1982
MANGA János: Magyar népdalok, népi hangszerek. 2. kiad. Corvina,
Budapest, 1969
MEER VAN DER, John Henry: Hangszerek. Prester – Verlag, München,
1983 – Zeneműkiadó, Budapest, 1988
MOLNÁR Imre: A citeráról mindenkinek. Antológia Kiadó, Lakitelek,
2000
PÁVAI István: Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje.
(A magyarságkutatás könyvtára XIII.) Teleki László Alapítvány, Bu-
dapest, 1993
SÁROSI Bálint: Citera és citerajáték Szeged környékén. In: Ethnographia,
1961
SÁROSI Bálint: Handbuch der europäischen Volkmusikinstrumente I.
Leipzig, 1967
SÁROSI Bálint: Magyar népi hangszerek. Ének-zene szakköri füzetek.
Tankönyvkiadó, Budapest, 1973
SÁROSI Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Planétás Ki-
adó, Budapest, 1998
TARI Lujza: Kodály Zoltán, a hangszeres népzene kutatója. Balassi Ki-
adó, Bp., 2001
The Brussels Museum of Musical Instruments Bulletin. Volume V. 1975.
1/2. Szerk.: René de Maeyer. Brüsszel, 1975
The Diagram Group: Musikinstrumente der Welt: 1600 Musikinstrumente
und über 4000 Illustrationen. Orbis Verlag, München, 1988
VÁRNAI Ferenc: Egy citeraváltozat Baranyából. In: Ethnographia,
1983
VISKI Károly: A magyarság tárgyi néprajza II. Hangszerek. Budapest,
1934

126
BESZÉLGETÉSEK
A CITERÁRÓL

127
128
 Patócs Lajos (Hodos)

Adatközlő: Patócs Lajos, Hodos, 1926. december 5.

Gyűjtő, dátum: Huzár Ágnes, 2003. október 17.

H. Á.: Lajos bácsi mikor született?

P. L.: 1926. december 5-én.
H. Á.: Hol?
P. L.: Hodosi Ríten, tanyavilágbo.
H. Á.: Az messze van a falutól?
P. L.: Tizen… kilenc kilométer.
H. Á.: Ott élt a szüleivel?
P. L.: Ott éltünk szülőnkkel, tizenhárman voltunk testvírek. Nagyon
jó világ vót ott. Szerettem a termíszetet, a madarakat, mindent tudtam,
hogy hun kőtnek, ismertek engem, szinte mentem, má énekűtek le erdő
alá. Nagyon jó vót ott.
H. Á.: Mikor került először a kezébe a citera, mert ugye Lajos bácsi
citerán játszik?
P. L.: Hát itt lakott egy öregapám, az faluban lakott bent, de ő már nem
játszott, mert má kilencven év felé járt. Aztán elcsarabultam tűle öreg
citerát, má az is öreg citera vót. És otán mindegyik próbágotta, testvírek,
öcsém, bátyám, nem ment. Otán én kezembe fogtam, addig nem hagy-
tam abba, tudtam egy dallamot, egy igen rígi dallam. Még az a címe,
hogy „Az Alföldön csikósbojtár vagyok én”. Ezt addig nem hattam abba,
míg meg nem tanútam, de persze a csak egy soros, nem fé hangos citera
vót, hanem csak egy soros, és arra ki kölött válogatni olyan dallamokot,
ami csak fé hang vagy negyed és egesz hang. Otán megment, otán így
ment tovább, annyira megtanultam, hogy má be vótam osztva. Mer télen
ott olyan két-három kilométerre voltak a házok, szomszídok, má annyira
megtanultam hogy elvittek tollfosztót citerázni.
H. Á.: Hány éves volt akkor?
P. L.: Tizenkettő.
H. Á.: Tizenkét évesen már tollfosztóban…
P. L.: Tizenkét éves. Úgyhogy be vótam osztva, máma este ide me-
gyek, hónap este amaz szomszídba megyek. Osztán mikor vót a tollfosz-

129
tás víge lett, akkor vót rumos tea, siska. Citerátom, dalútak, énekűtek a
asszonyok. Nagyon szíp vót.
H. Á.: Itt a falun belül volt, hívták… szóval a faluba hívták legtöbb-
ször citerázni?
P. L.: Ide nem, akkoriba, csak tanyán kint. Csak tanyán.
H. Á.: Azon a tanyán, ahol maguk laktak, meg más tanyákon is?
P. L.: Igen.
H. Á.: Milyen tanyák voltak még akkoriban?
P. L.: Vót a Hodosi Rét úgy híták, Abonyi Rét, akkor vót Sikabony,
vót a Vermes major, Csótfa annak híták, vót Bárányos, ammá kisfaludi
határ, úgy hogy azon a Kis-Duna menti árterébe vótak a házak. De na-
gyon szíp vót.
H. Á.: Azt a nagyapját hogy hívták, akitől a citeráját kapta?
P. L.: Azt híták, anyámnak a apukája vót az, Balódi Antal vót. Anyám
Balódi, apám meg Patócs.
H. Á.: Igen. És annak a nagyapjának az a citerája vajon honnan volt?
P. L.: Hát az nagyon rígi, én azt má nem tudom megmondani, mer má
akkor öreg vót az a citera, má ki vót verve, ott ahol le van a kotta rakva,
ahol ütöttík, ott má annyira ki vót kopva, hogy má én tettem oda osztán
ilyen kottát, ugyanarra a helyre, mer má annyira el vót kopva, hogy föl
gyöttek a kották. Aztán így telt múlt az idő, aztán legínyek lettünk, osztán
ki erre, ki arra, osztán gyött a kitelepítís, elhurcútak bennünköt Csehor-
szágba, kínyszermunka, de én ott is…
H. Á.: Ott is citerázott?
P. L.: Engem nem érdekűt, hogy ott vagyunk, abszolút nem érdekűt,
mentünk a marhavagonyokba karácsony előtt, má Malackától, rendes
hóba, behorta a havat a, mer a vagonyajtót ennyit kihagytuk e. Kályhas-
cső ott vót kivezetve, nos úgy tüzetünk. Na, akkor vótam tizenhét éves,
tizennyolc, má vittem magammal mandolint is. Má akkor én vettem itt
Szerdahelen mandolint. Otán azon megtanultam, egesz addig míg ki nem
vaganéroztunk Csehországba, ott is játszottam. Mondom, ne ríjatok,
dalújatok, maj haza gyövünk.
H. Á.: És aztán később, mikor már nem ezt az öreg citerát használta,
hanem újabb citerákat, azokat maga csinálta vagy vásárolta?
P. L.: Nem. Úgy vásátuk Mikécz Lászlótú Illésházán. Akkor kezd-
tem el 72-be, akkor egyszerre megvett a Csemadok, mennyit, valami hét
vagy nyolc citerát, azokot az egesz hangossakot, és osztán kezdtem el
130
tanítani. Játszottam egy, Petőfinek, most hányadik évfordulója lehetett
72-be, századik, azt hiszem. Ott megkírt a Miklós Tiborné, hogy kisírjem
le Petőfinek a megzenésített verseit.
H. Á.: Citerán?
P. L.: Citerán. Nos, iskolások meg énekűtek, Kis lak áll a Nagy-Duna
mentébe, osztán Befordultam a konyhába, ilyen Petőfi megzenésített
verseit. Oszt gyönnek nekem a leánykák, hogy itt volt egy Egri Joli, úgy
híjják, az olyan befogadott leánko vót, hogy taníjjam meg citerázni. Hát
én oda jártam, mer ő Csákánybú lett kivéve, ott meg többnyire szlovák,
szlovákul beszítek, úgyhogy olyan nehéz volt azt megtanítani, osztán
meg olyan jó citerás lett. Megtanult, akkor gyöttek utánom a Hodosy
Gabi, gyött a Hodosy Márti, gyött a Csánó család, egész család.
H. Á.: Szóval gyerekeket is tanított?
P. L.: Persze, ott vannak a.
H. Á.: Igen… Alakult egy csoport a Csemadokon belül, egy citera-
együttes?
P. L.: Citera együttes. Osztán elvállaltam a Csemadok elnökséget is,
akkor még a Fél Miklós vót [a járási titkár]. Akkor ott van, föllíptem
velük. Vót a Csemadok megalakulása, nem tudom valami ünnepség vót,
Csemadok évzáró, még a rígi kultúrház vót ott bent a faluban, ott már
főlíptem ötöd magammal. Egy csöppet elmehetek innen? Ezekkel kezd-
tem 72-ben.
H. Á.: Egri Jolán, Hodosy Gabriella, Hodosy Márta, Madi Benő,
Hodosy Vincéné, Pongrácz Béla, Rácz Pál. 2002-ben pedig a citerazene-
kar tagjai: Patócs Attila, Patócs Zoltán, Patócs Erika és Sárközi József.
P. L.: Igen, most ez jelenleg a zenekar.
H. Á.: Igen… Térjünk vissza arra, hogy amikor 12 évesen elkezdték
magát hívni a fonókba, meg ugye a tanyavilágba, akkor még milyen al-
kalmak voltak, mikor még citerázott, ugye volt a…, lakodalomba példá-
ul nem hívták?
P. L.: Oda nem, oda nem, volt születésnap vagy névnap. Vót egy
szomszídba dudás, úgy hívták, hogy Bús, Bús Mihály. Bús Mihály.
H. Á.: Hol a szomszédban?
P. L.: Dudás. Kint a tanyán.
H. Á.: A Hodosi Réti tanyán?
P. L.: A Hodosi Réti tanyán, úgy hítuk ott is, szomszéd, ha két kilomé-
ter vót, akkor is aszondtuk, szomszéd.
131
 H. Á.: Szóval volt egy dudás…
P. L.: És akkor vót egy dudás, akkor összegyöttek a öregek, asszonyok,
soltizt [sottis] táncútak, én azt nem tunnám megmutatni. Csak dudabál
vót, osztán én meg citerátam persze.
H. Á.: És a dudabálokba csak az idősebb asszonyok és férfiak jártak?
P. L.: Há akkor táncút kis gyerek, nagy gyerek, mindenki.
H. Á.: Fiatalok is?
P. L.: Mindenki. Ahogy tudott, úgy tudott, de ugrált.
H. Á.: És honnan vette Lajos bácsi a dallamokat, énekeket, amiket
énekelt? Honnan tanulta?
P. L.: Én a patonyi kompho jártam iskolába, Hodosi Rítrű nyolc
kilaméter. Oda jártam iskolábo, ott vót egy tanító Fösőpatonybú járt
oda, úgy hívták, Csiba Klári, és az észrevette, hogy nekem nagyon jó
hangom vót gyerekkoromban. És ő mindig megdalútatott, meg én olyan
vótam, hogy én valahun valamit meghallottam, ott is a tanyán, valami
régi dallamokot megtanútam. Vót ott egy, úgy híták, hogy Balódi József,
elesett háborúba, az e is micsoda öreg vót: „Szombaton este gyöttem
én a világra, nem is fürösztött meg engem a bába”. Ezeket mind ösz-
szeszedtem. Akkor vót egy libapásztor tallósi cigánylány szomszídba,
megint csak aszondom szomszíd. Nos együtt őrőztünk, annak vót hatal-
mas hangja, és attú is tanultam egyet, azt már játszottam citerán is, itt is
játszuk a klubba. Ez e, hogy az katonanóta:
Jó dolga van, sej, haj, a hetvenkettes bakának,
De még jobban, sej, haj, az utász katonának,
Kifésüli haját, fölveszi a fehér vasalt ruhaját
Kiáll a kapuba, öleli a babáját.
Ezt olyan jó citerán játszoni. Így szedegettem össze, ahun meghallot-
tam valamit, azt meg köllött tanulni.
H. Á.: És édesanyja és édesapja is énekeltek otthon vagy…
P. L.: Persze, tollfosztáskor olyan ének ment, olyan nótaszó ment.
Kipróbáták egyik a másikot, ki tud jobban, ki tud jobbat, ki tud szebbet.
H. Á.: Édesapja nem játszott hangszeren?
P. L.: Az nem, az nem. Itt csak én kiváltam a családbú, e vót a hobbim,
kisgyerekkorom óta. És ma is, hála Istennek tudtam és tudtam összeál-
lítani olyan zenekarokot, sokszor, sok csoportot megtanítottam, hát itt
meglátszik.
132
 H. Á.: Igen nagyon sok itt a diplom meg az oklevél.
P. L.: Akkor benne ott a nagy könyvbe. Spacsincén, ott vótunk, ott
körű fogtak a szlovák újságírók.
H. Á.: Annyira tetszett?
P. L.: Elolvasom, mi van bele írva. Be volt jelentve, hogy mink ját-
szunk szlovák és magyar népdalokot. Ott azt játszottunk, először szlovák
népdalokot, aztán magyart. Nos, a ottani polgármester odahít, körűfogták
a ő környezetibe tartozó kollégái, aszongya, hogy amit a magyarok
tunnak, to vítye to ví tú magyari, zse nye. Há szígyeljítek magatokot,
aszongya. Ezek magyarok, nos, nízd meg, milyen szlovák népdalokat
játszottak.
H. Á.: Honnan tudott a Lajos bácsi szlovák népdalokat? Azt is úgy
hallotta valahonnan?
P. L.: Tudod mit, a rádióban szok lennyi pozdrav, ilyen köszöntő,
jubilentoknak, nos, eztet megtanultam mindet onnan, rádióból hallá-
som után. Az igen tetszett nekem, játszottunk: Tecse voda tecse. Nem
tudod? Gyönyörű dallama van, olyan, hogy azt énekültík velem a szlo-
vákok, mikor rátettük azt, hogy Tecse voda tecse. Teli vót a kultúrház ott
Spacsincén, de ott mindenki dalút velünk, az olyan öröm vót nekik.
H. Á.: És a magyar rádiót is szokta hallgatni, ott is van ilyen köszöntő.
Onnan is tanult dalokat?
P. L.: Azt okvetlenül, mindig, mindig. Mindenhunnan, én szedtem ösz-
sze mindehun, valahun meghallottam valamit. Vótunk Magyarországon
a Urbánékkal, de asziszem ismered üköt, Urbán, tiszakécskeiek. Ott is
vótunk, ott is sokat tanútunk. Pédául ezt ott tanútuk, ott fogtam föl, hogy
Tisza partján nem jó lefeküdni, mert a Tisza ki szokott… tudod? Tudjá-
tok biztos.
H. Á.: Elénekelheti ha akarja.
P. L.: Tisza partján nem jó lefeküdni,
Mert a Tisza kiszokott önteni
A babámat eltalálja vinni,
Keservesen meg fogom siratni.
Nagyon jó, szíp dallama van.
H. Á.: Azt elénekelné, amit legelőször megtanult a citerán?
P. L.: Az Alföldön csikósbojtár vagyok én,
Harminchárom csikóra vigyázok én,
133
 Gyere, babám, térítsd meg a ménes elejét,
Le ne legelje a rózsa levelét.
Ezt igen szerettem, ezt is dalolni. Osztán volt a:
Szombaton este jöttem én a világra,
Nem is fürösztött meg engem a bába,
Maj meg fürdök a Tiszának a sáros vizébe,
Nem is ülök minden kislány ölébe.
Ez is jó. Rengeteg népdalt tudok én. Én ki nem fogyok, elhínak
bennünköt valahova nyugdíjas napokra, ott megdalútassuk a nyugdíjaso-
kat, mert játszunk mulatókot, rígi mulató dallamokot, mindent. Úgyhogy
voltunk Kisfaludon, oda mindig hivatalosak vagyunk, Bodak, Szap, Ud-
varnok, Balázsfa, karácsony előtt volt úgy, hogy két hellen is fellíptünk.
Örülök neki, annak, hogy tapsúnak a nípek, mert szeretik hallgatni, én
meg azt szeretem, hogy tetszik a nípnek.
H. Á.: Szóval mióta megalakult 72-ben ez a citerazenekar. Igen sok
helyen jártak, ugye?
P. L.: Rengeteg, Prága, Prágától Budapest, Myjava, Skalica. 76-ba,
76-ba már megnyertem a csoporttal. Vótunk a Nemzetközi Ifjúsági Ta-
lálkozón, Trencsin mellett van Roh, tudod hol lehet az, olyan nagy ifjú-
sági tábor, hegy ódal völgybe. Ott vótunk három nap, és ott megnyertük
a első díjat abba a kategóriába, volt három-négy citerazenekar, meg ott
ilyen ifjúsági találkozón mindenki fellípett valamivel, és ott megkaptuk
David Rossusnak, annak a világhírű angol ínekesnek a nagylemezeit. A
vót a díj.
H. Á.: Az volt a díj. Azt szeretném még kérdezni, hogy mondta, hogy
a füle alapján tanulta meg a hangszert, a citerát kezelni.
P. L.: Igen, én a kottáho abszolút nem értek, azt tudom, amit a iskolá-
ban tanútam, semmi mást, én kottábú nem tanulok.
H. Á.: De úgyhogy azt mondta, hogy az a nagyapja, aki citerázott igen
öreg volt már, hogy őt nem látta és nem hallotta citerázni.
P. L.: Őt nem, csak az öregapámat.
H. Á.: Öregapját, látta és hallotta?
P. L.: Azt ismertem, meg minálunk halt meg, kint a tanyán.
H. Á.: És figyelte is, hogy hogy játszik a hangszeren, hova rakja az
ujjait?

134
 P. L.: Persze, tollal.
H. Á.: Tollal játszott?
P. L.: Tollal, ilyen fogkefe nyéllel meg nyomkodta. Én osztán rágyöttem
arra, hogy a nem jó, otán el szoktam vágni anyámnak a főzőkanál nyelit.
A meg má mindig kiabált velem, ez már megint elvágta új főzőkana-
lam.
H. Á.: Hosszábban?
P. L.: Nem, csak a vígibű le.
H. Á.: Ja, végét le, igen. És azzal fogta le a húrokat.
P. L.: Avval fogtam és lúdtollal meg izéltem, mert volt sok libánk a
tanyán.
H. Á.: Most is még így játszik a citerán?
P. L.: Nem, már újakkal játszok én.
H. Á.: Miért és mikor váltott?
P. L.: Mikor? 80-ban.
H. Á.: Miért?
P. L.: 80-ba. Há mer má ez, nem érvényesűt az a citera.
H. Á.: Nem tetszett az embereknek? Nem volt divatban?
P. L.: Má most otán gyöttek ezek a fé hangos citerák, má az annyibú
nem jó vót, hogy avval akármilyen dallamot nem lehetett eljátszani, csak
olyat ami kigyött rajta. Mer egy hang hiányzott, egy hang.
H. Á.: A régebbi citerákon. Igen.
P. L.: Persze, arrú hiányzott egy hang, és ki köllött válogatnom olyan
dallamokot, ami egesz meg negyed hangos, azért mer nem volt fé hang,
ezekbe meg már most lehet.
H. Á.: És ezeket a fél hangos citerákat is attól az illésházi embertől
vették?
P. L.: Nem, ezek Budapesten lettek víve, megmutatom minnyá, hogy
milyen. A fiam az igen tud játszani.
H. Á.: A fiatalabbik fia?
P. L.: Avval nem akarsz beszígetni? Attilláva?
H. Á.: Lehet. Az unokái is játszanak, ugye?
P. L.: Persze, most már családi dolog.
H. Á.: Miért tanította meg velük a citerázást?
P. L.: Azt akartam, hogy ne vesszen ki a Patócs családbú a citerának a
múltja. Ezek Pestről lettek, ott a neve a készítőnek.
H. Á.: Igen, Metzker Tibor, Budapest, 97. Ez akkor fiatal hangszer.
135
 P. L.: Persze. Jó hangja van. (A citera pengetése.)
H. Á.: Mit kérdezzek még, meséljen valamit.
P. L.: Még kérdezzé, kérdezzé. Erű könyvet lehetne írni, amit én har-
minc, most már harminckettedik éve, hogy csoportokat tanítok, vezetek.
Vótak kudarcok is, meg örömök is. Kudarcnak azt neveztem, mikor meg-
tanult, ótán egy hónapig ott volt, nos hess … Má nem játszok tovább, má
nem gyött próbáro, elmentem írte, nagy nehezen elgyött, többször nem
mentem el írte, nem is gyött, az kudarc volt. Meghítak Pódafára, taní-
tottam egy egesz zenekart, leánykábú, mind leány vót. Egy évig jártam
oda, és nem vót, aki átvegye a vezetísit, szítmentek. Ugyanúgy jártam
Királyfikarcsáro, föl is líptem velük. Mondom, most már vannak tanítók,
má most valamit tunnak, csak hozzák össze üköt, hogy próbáljonak azt,
amit tanútak. Otán maj megy az tovább. Szítmentek. Gelébe ugyanúgy,
hurcultak szerteszét, hogy taníjak citerázót. Megvettík a hangszereket,
semmibe ment. Vót nagyon jó, vót Prágábo, a Fucsik parkba három nap,
ott ki volt írva, ki volt írva, villanytábla vót öt órakor, tizenhét órakor
Hodosi citerazenekar, persze csehű Organizácia Csemadoku Vydrany,
súbor, vezetője, vedúci súboru Ludvig Patócs, mer csehül Ludvig. Úgy-
hogy egy órát a színpadon vótunk. Közbe persze pihennyi is kő egy öt-
öt perceket, mer újak nem bírják, mer ott is újakkal játszottunk. Osztán
vettem citerákot, vetettem a szövetkezettel Léván. Vót egy citerások ta-
lálkozója Pereden, mer ott akkor is ment má perediek, meg itt is volt
minálunk, 78-ban vagy 90-ben itt volt a Pribojszky Matyi is, járt ide.
Hallottad Te azt, annak a hírit, világhírű citeraművísz. Budapesti. És az
is egyengetett bennünköt, úgyhogy ez nekem, én nem ölígettem meg av-
val, hogy magam jáccak, én nem bírtam azt ki, én csoportot akartam
mindehogyan alakítani.
H. Á.: És amikor megalakult a csoport, akkor heti rendszerességgel
gyakoroltak?
P. L.: Kétszer hetente.
H. Á.: Hetente kétszer volt próba?
P. L.: És olyan rendesek, olyan rendesek még nem vótak, mint az a
csoport, ami ott van a. Sokszor énrám vártak, pedig én mindig megje-
lentem, télen má begyújtottam mikorra hatra próba, má meleg vót a kul-
túrház. Sokszor vót a szünet, nyári szünet iskolásoknak, mondom, há el-
mentek nyaralni: Akkor hagyjuk abba a próbát? Olyan nincs Lajos bácsi,
minden héten kétszer gyövünk ide próbáni. Te, mikor mondtam nekik,
136
hogy megyünk Pestre, meg vagyunk híva a Móricz Zsigmond Művelő-
dési Házba, a nyakamban csilingelőztek örömükbe. Meg mikor Prágába
vagy akárhová Myjavára, ott is ott voltunk három nap. Skalicán két nap,
Skalicán másik díjat nyertük, Nyugat-Szlovákiai Kerületi Fesztivál, má-
sik díjat. Itt is nagyszerű eredményt értünk el Spacsincén, az volt két
éve. Meghítak bennünköt Zsolnáro, a trnavai osveta, ott is regisztrálvo
vagyunk, Trnaván, a kerületi osvetán. Ementünk, gyöttek onnan, onnan
gyött kocsi a igazgatónővel együtt, meg a dunaszerdahelyi Varsáné volt
akkor, azt hiszem, a igazgató, má nem az, hogy megyünk. Elgyöttek
Trnaváról kipróbálni minket ide a kultúrházba, hogy meg-e felelünk
Zsolnáro a Nemzetközi Turisztikai Kiállításra. Lehagattak bennünköt,
gyött a autó másnap, hat órakor már mentünk Zsolnáro. Ott meg a pa-
vilonban ott vótak Miskolcrú, Szarvasrú, Békéscsabárú, Lengyelország,
Románia, csehek, bulgárok, nos, minket mindenki megbámult ott, isme-
retlen ez a játék ott.
H. Á.: A többi citerazenekarral, akik Szlovákiában vannak, tartják a
kapcsolatot? Citeratalálkozókon szoktak találkozni? Ismerik egymást?
P. L.: Persze, há egymás nyakába borútunk, izé Tardoskedden.
H. Á.: Most legutóbb Tardoskedden…
P. L.: Százdiak, Diószeg, akkor Deáki, Nyárosd, akkor hunnan vótak
még? Sok felürű, onnand a Tornaaljárú gyöttek, Kürt, nem ez a Kürt,
hanem van még egy Kürt. Tizenhat zenekar vót. Lement hét, otán vót tíz
perc szünet, osztán mink kezdtünk.
H. Á.: Hogy hívták ezt a rendezvényt?
P. L.: Ötödik Országos Citerások Találkozója.
H. Á.: Akkor a fia, ugye a családja, most már az a zenekar, az unokái
meg a fia. A fia mikor született, az, aki citerázik?
P. L.: Az 69-ben.
H. Á.: 69-ben született és ugye akkor gyerekkorától hallotta, hogy az
apukája citerázik.
P. L.: Persze. Katonaság előtt aszongya, apu, hogy látta, hogy megyünk
szórakozni mindenfelé, aszongya mutassam meg, hogyan köll. Akkor
még az a egy soros vót. Na mondom így köll, egy-kettő, annak nem tar-
tott, egy hét alatt úgy játszott mind a … Most meg bele van bolondúva,
nincs olyan nap, hogy ott a első szobába, őneki az a szobája, első szoba,
nincs olyan nap, hogy ne verje ott, rengeteget. Eljátssza a Bécsi keringőt,
mindent amit, akármit.
137
 H. Á.: Örökölte a Lajos bácsitól ezt a szeretetet.
P. L.: Há körülbelül. Az belehana, hogy ha elvenném tőle a hangszert,
hogy most már ne jáccá.
H. Á.: De most már ő is ilyen hangszeren játszik, ezen a fél hangoson.
P. L.: Persze, ő prímciterán játszik.
H. Á.: Prímciterán játszik. És az unokái, a nagyobbik fiának a gyere-
kei, ugye?
P. L.: Igen, a Lajosé. Te beszíté vele, nem? Üzentél tűle.
H. Á.: Igen, beszéltem. Vele beszéltem meg ezt a találkozót. Mikor
született ez a nagyobbik fia?
P. L.: 55-be.
H. Á.: És az unokák, azok…
P. L.: A leányom a meg született, Abonyban van fírné, a meg 57-es, az
Attila meg 69-es, az ebolgott.
H. Á.: Az unokáit mikor tanította meg a citerázni? Hány évesek voltak?
P. L.: Mikor? Volt egy csoportunk, ami hun gyött, hun nem gyött.
Egyszer líptem fő velük Bősön, azon a ünnepílyen, osztán elmentek. Azt
a Attila tanította, osztán mondom, kigyött a unokám, látta a citerát, mon-
dom nincs kedved megtanulni. Há megpróbálom, nos úgyhogy így ala-
kult ki. A Zoltán megtanút, osztán ő meg megtanította otthon a leánykát,
a hugát, a Erikát. Nos, így lett e.
H. Á.: Így lett a családi zenekar. És most már nem is, nincs esély arra,
hogy valaki más is játsszon a zenekarban, vagy ha valaki akarna, azért
játszhatna a zenekarban?
P. L.: Köllene. Nyugodtan, hisz az a baj, hogy Hodosba Attila járt a
iskolába, kilenc vót, aki jelentkezett, hogy tanít. Ment oda óra után, gye-
rekek ott maradtak, nos, tanított, nos, egy maradt belőlük az a Sárközi
József. Egy maradt a kilencből.
H. Á.: Miért lehet ez így, hogy már nemigen játszanak az emberek
citerán?
P. L.: Nem tudom. Én írílettem a százdiakot, meg a… Százdiak, meg
a – kik voltak még ezek? Tardoskeddieket. Tíz, tizennígyen vótak, fiata-
lok, gyerekek. Olyan hatodik, hetedikesek. Írílettem üköt. Itt minden a
fotbal. Teli van este mindig gyerekkel a izé. Van kölökcsapat, van dorast
(serdülők), van nagycsapat, van leánycsapat. A fotbal.
H. Á.: Leánycsapat is van?
P. L.: Van.
138
 H. Á.: És éneklőcsoport is van a faluban, asszonyok?
P. L.: Van. Női éneklő.
H. Á.: Női éneklőcsoport.
P. L.: Igen jól össze tudunk gyönnyi, mikor valahova elmegyünk
föllípnyi. Akkor van egy csoport, amit ővelük kísírünk. Őköt kísírjük.
Eztet, ezt a csoportot. Azt én tanítattam be velük.
H. Á.: Szoktak velük akkor próbálni is együtt?
P. L.: Persze. Mikor valahova megyünk, akkor összegyövünk, nos…
H. Á.: Ott a kultúrházban, ugye?
P. L.: Igen.
H. Á.: Meséljen még arról a dudásról, aki gyerekkorában a szomszéd-
jukban lakott, és dudabálokat dudált. Milyeneket?
P. L.: Há, hát az kutyabőrbű csináto.
H. Á.: Nem kecskéből?
P. L.: Nem, kutyabőr vót. Most má azér, olyan dudák vannak, hogy
korszerűek. Akkor amilyen vót, olyan vót, főfújták, főpumpáták, otán
nyomta. Sípbú, libatollat bevágott, otán azt szúrta bele, avval, az szót.
H. Á.: Az volt a síp.
P. L.: A vót a síp.
H. Á.: Nem nádból volt?
P. L.: Nem.
H. Á.: Libatoll?
P. L.: Libatoll.
H. Á.: És miket játszott az a dudás? Arra emlékszik?
P. L.: Azt is... Má akkor játszotta, Aki dudás akar lenni. Hogy van to-
vább, nem is tom. Hogyan van?
H. Á.: Annak pokolra kell menni.
P. L.: Annak pokolba… Akkor játszották aszt. Olyan rengeteg öreg
nótát. Minden vót.
H. Á.: Nem emlékszik még olyanokra?
P. L.: Nem, nem. Nem tudom má.
H. Á.: És mit táncoltak a asszonyok, meg a férfiak a…?
P. L.: Soltis.
H. Á.: Sottis?
P. L.: Soltis.
H. Á.: Csárdást nem táncoltak?
P. L.: De azt is. Azt is. Akkor vót… egymás markába belecsaptak:
139
Hogy a csibe, hogy? A másik belecsapott: Három egy hatos. Mondja
meg, hogy mi az ára! Belecsapok a markába.
H. Á.: A Suszter az apám-at nem játszották?
P. L.: Nem.
H. Á.: És azt, hogy Miska zsidó?
P. L.: Asse.
H. Á.: Verbunkost nem táncoltak?
P. L.: Azt is. Hú, azt tudták csak a izét, csizmát összevertík.
H. Á.: A férfiak?
P. L.: No.
H. Á.: Dudára táncoltak?
P. L.: Dudára.
H. Á.: És citerára is táncoltak csárdást?
P. L.: Persze, persze.
H. Á.: Verbunkost is?
P. L.: Verbunkot aszt nem jáccottam, mer aszt nem tudtam. A gyerek
tudja a.
H. Á.: A fia, Attila tudja.
P. L.: Attila tuggya.
H. Á.: És ezt a sottist, ezt se játszotta citerán?
P. L.: Nem.
H. Á.: Nem. Csak csárdást?
P. L.: Csak csárdást.
H. Á.: Meg, amikor mulattak? Énekeltek.
P. L.: Há, igen. Persze. Vót olyan, olyan jókedvű öregasszonyok, nos,
nem tudom én. Mindenki begubózik. Hazagyöttünk Csehországbú. Szíp
hangszerem van, mandolinom van. Az a legkedvesebb hangszerem. Ci-
terát is szeretem, de mandolint. Próbáltom azon is tanítani, nem ment.
Nem tudták főfogni, mer hát az más. Az hegedőhö hasonlít. Ugyanolyan
húrok, ugyanolyan hang. Mint a hegedűt, úgy kő hangóni. D, G, A, E.
Hegedűn is e van, igen?
H. Á.: Igen. Hol vette ezt a mandolint? Pesten?
P. L.: Szerdehelyen.
H. Á.: Szerdehelyen. Megtetszett magának az a hangszer?
P. L.: Jaj, de nagyon. Akkor tanítottam fírfi íneklőcsoportot is.
H. Á.: Itt?
P. L.: Itt Hodosba. Vótak tizennyócan. Elejivel nagyon jól ment.
140
Gyöttek próbára, mentünk föllípnyi. Rengeteg helen voltak a ROH
[szakszervezeti] napok, a Jednota [fogyasztási szövetkezet] évzárók, fa-
lukba. Nem vót megállás. De ám akkor vótam Csemadok elnök, és a
citerazenekarnak külön vót folyó számlájo. És én vígire esszeszedtünk,
vót hogy 15 000 Sk-t abba a pízbe. Mer Jednota évzárókra, falukra hítak,
kiszámláztom a Jednotának 1400 Sk-t. Fél Miklós [a Csemadok járási
titkára] asszonta – nyugodjon –, hogy ennyit nyugodtan kiszámlázhotok
a Jednotának.
H. Á.: Ez akkor volt, amikor a Csemadok elnöke volt a Lajos bácsi?
P. L.: Persze. Negyven tagga vettem át a Csemadokot. Semmi nem
vót. Mikor 82-be má lemondtam, mer nekem rengeteg vót a munkám. A
citerazenekar, a ínekkar, a munkahely, a fusik, minden.
Akkor minden héten, minden nyáron csütörtök, pintek, szombat,
vasárnop, elvittem üköt Zoboraljára, Medvesaljára kirándulni. Akkor el-
mentünk, huszonnyóc volt a csoport, tizenkettő a zenekar, tizennyóc vót
a… majnem 30 szemíly. Evittem üköt, 4-5000 Sk-val betakartam. Ettek,
ittak, ami csak beléjük fért. És akkor képzed-e. Tudod, hogy van ottan
Zobor? Zobor, megyünk Nyitrán túl út mellett … vannak chaták. Jártá
te má arra, ugyi? Ott hajnaba még egy gatyába hársfa alatt ott dalúltunk
meg muzsikátunk, szót a citerazenekar. Akkor napközbe, mikor udvara
bementünk – vótak ott asztalok, székek kint –, nekifogtunk ott citerázni.
Begyött oda három-nígy turistabusz. Kiszátok. Körűvettek bennünköt.
Vót egy cseh ember, ammeg – levette a kalapját, nos – körűszette a píszt,
össze a turistáktú a citerazenekarnak. Úgy ahogy asszongya: Tu máte!
Eveszem, nos 1200 Sk, mondom a gyerekeknek: Még egyet itt mara-
dunk. Attán főmentem a főnökhö, a izéhe, a vendíglőfőnökhö. Főmen-
tem, hogy még maradunk egy nappa tovább. Hú, úgy örűt neki, asszonta,
hogy még ilyen, még ilyen vendígjei nem vótak, mint mink vagyunk.
Asszonyok, leűtünk a fal mellé, ház vígibe, ott meg lestek le a kony-
hások, asszonyok, leányok. Főztek. Mindent olyat parancsútam, hogy
sokszor egész sűt csibét tettek eléjük.
H. Á.: És mondta, hogy most így be vannak gubózva már a öregebbek
is, az asszonyok.
P. L.: Igen.
H. Á.: Hogy, amikor régen összejártak, és még nem volt a kultúrház,
akkor volt-e úgy, hogy a faluba – habár maga tanyán lakott, de lehet,
hogy emlékszik arra–, hogy a faluba, amikor összejártak, akkor vala-
141
kinek a házába, egy szobába összejártak énekelni, mulatni. De mindig
munka is volt, ugye?
P. L.: Tollfosztás vagy kukoricafosztás.
H. Á.: Ez a kettő?
P. L.: Ez a kettő. Mink meg kötöttük az apámmal, akkor még arú
beszíljek, hogy nekifogtunk vájlú kenyírkosarakot kötni.
H. Á.: Kosarat fontak?
P. L.: Igen. Zsup, vessző.
H. Á.: Vesszőből.
P. L.: Kenyírkosarat. Jó nagyokot. Anyám egyszerre vót, kint vót a
erdő alatt a kemence, befűtött rőzséve 15 kenyeret. És ekkorákot, mint a
kocsikerék.
H. Á.: És amúgy mit dolgozott a Lajos bácsi életébe? Gyerekkorába,
ugye segített a tanyán?
P. L.: Igen. Ótán Csehországbú hazagyöttünk, akkor mentem
Kosariszkára, abba a betontelepre.
H. Á.: Mi volt? Mit csinált ott?
P. L.: Ottan ekűttek iskoláro, darus iskoláro, úgyhogy osztán vagonokot
raktam. Mikor megnősűtem – képzed el – november 6-án, gyött a kará-
csony, be köllött mennem szolgálotra, első ünnepen, második ünnepen
meg másik parti megin, mer gyöttek vagonok, osztán azt meg köllött
rakni. Nos, odamegyek első ünnepen, nos 200 vagon ott van. 200 va-
gon. És addig nem gyöhettem haza, míg a 200 vagont. Úgyhogy két nap
karácsonyt ott tőtöttem. De megvót 1000 Sk abba a pízbe. Nos, a asz-
szony, szegíny asszony, meg járto a falut rídogálvo, hogy én elvesztem.
Nem tudta… Ótán estére hazagyöttem, odaadtam neki a pízt. Idenízz,
ezír dógoztam.
H. Á.: És aztán meddig dolgozott ott abba a?
P. L.: Kosariszkán dógoztam 63-tú. A! 54-tű 63-ig. Osztán kezdett
főlendűnyi a szövetkezet, aztán idegyöttem dógozni. Osztán itt beálltam
etetőnek. Azír átom be etetőnek, hogy közbe tudjak, van szabadom, nos,
ípítkeztem. Megvettem egy parasztházot. A vót 30 m hosszú. Magam
szítbontottam. Annak a helibe ípítettem ezt.
H. Á.: Földjeik nem voltak, amit művelni kellett?
P. L.: Nem. Egy hód vót, ott a tanyán, ház körű. De vót minden ott,
disznótú kezdve, mer ott vót a erdő, minden legehetett. Lúdak.
H. Á.: Gyerekkorában magára bízták a ludakat őrizni?
142
 P. L.: Persze.
H. Á.: És mit segített még a szüleinek gyerekkorában?
P. L.: Mindent. Anyám befogott. Mindegyiket befogta. Egyik őrzött
disznót, a másik libákot. Vagy amellik má olyan vót, nos, kírtek bennünköt
parasztházokho libapásztornak vagy tehenet őrizni, akkor ement oda.
H. Á.: És szolgálni is?
P. L.: Szolgálni, persze, vótam.
H. Á.: És a lánytestvérei voltak szolgálni?
P. L.: Öt.
H. Á.: Öt lánytestvére volt, és azok voltak szolgálni városba vagy Pos-
zsonyba?
P. L.: Itt, faluba, parasztoknál.
H. Á.: Itt a faluba parasztoknál.
P. L.: Egy hugom – a legfiatalabb – a most Padánybo van fírjné. Az vót
a anyám mellett, az maratt otthon, míg fírjhö nem ment.
H. Á.: Hanyadiknak született a Lajos bácsi?
P. L.: Én?
H. Á.: A tizenháromból hanyadik vót?
P. L.: Hatodik, hatodik. No, utánom még, van ám nekem testvírem
Csehországbo, mikor kivittek bennünköt, nos, a néném ott fírjhö ment,
öcsém ott megnősűt. Úgyhogy szerteszít vagyunk. Alistábo van, Padánbo
van, Karcsán van, Abonyba van, Hodosba vagyunk. Még kilencen
ílünk.
H. Á.: És, amikor megnősült, akkor se volt, voltak földjeik, amin dol-
gozni kellett?
P. L.: Nem. Most van a asszonnak. Ő örökűte apóstú. Itt hasznáják,
haszonbírbe.
H. Á.: És hogyhogy volt ideje a sok munka mellett a citerázásra, hogy
szakított rá időt?
P. L.: Hú! Akkor én a etetíst otthattam. Tíz évig etettem. De a legjobb
etető vótam, hisz ott a kitüntetís nekem, ott van fönt a JRD-tű. Vzorný
pracovník [Példás munkás]. Osztán a citera miatt, mer sokszor hítak
bennünköt ötre. Akkor meg etetni nem lehetett, 5-re nem lehetett megetet-
ni. Malacokot, meg ilyen anyadisznókot etettem. Nos, osztán fömentem
a Píverhe. Az ám nagyon sokat támogatott bennünköt. Píver, akkori JRD
[mezőgazdasági szövetkezet] elnök, hallottá te arró? Píver Dezső.
H. Á.: Nem ismerem őt.
143
 P. L.: Nem. Apuka ismeri biztos. És aszongya: Lajos, jó van, emísz a
ípítkezís csoportba. Ott nígyig dógoztunk. Szombaton nem köllött meny-
nyi, vasárnap nem köllött mennyi. És osztán nem volt probléma. Se a
föllípís, se a próbák. Nem volt probléma. De az annyira támogatott min-
ket, hogy ha éfélkor köllött nekem busz, akkor ott át a kultúrház előtt a
busz. Egy nap kétszer busz csak a mienk vót. Ha kirándúnyi mentünk, ha
főlípnyi mentünk, valahova mentünk, a JRD busz.
H. Á.: Még azt akarom kérdezni, hogy akkor 63-tól 73-ig dolgozott,
etető volt?
P. L.: Etető, igen.
H. Á.: És 72-be alakult meg ugye a csoport?
P. L.: Igen.
H. Á.: No, és 72 előtt, amikor azért otthon csak akadt ideje arra, hogy
citerázzon. Akkor csak úgy, magának egyedül citerázott, mert ugye any-
nyira szerette gondolom, hogy... ?
P. L.: Otthon. Minden nap elővettem. Asszon megmérgesített,
begyöttem ide, nekifogtam jácconi.
H. Á.: És akkor má nem volt az az idő, amikor hívták magát, szóval,
hogy az idősebbek mulatni a citerára?
P. L.: De hítak. Kocsmábo, vendíglőbe. Lajos, hozd el a citerát! Lajos
hozd el a citerát! De olyan hangok vótak, hogy atyaúristen. Olyan..., nem
vót nótafa. Otán ebolgatta a embert. Én játszottam a rendes dallamot, ő
meg más hangon fölvitte, belebőgött, úgyhogy ement a kedvem. Mon-
dom én, többet nem gyövök ide.
H. Á.: Ki az a nótafa? Kit neveznek nótafának?
P. L.: Nótafa, ha van valakinek. Például neked is van. Nótafa az, hogy
van hallás. Valaki valamit meghall. Van egy dallam, akkor azt úgy kő
elénekelni, ahogy az le van kottázvo. Ott másképp az nem megy, az más-
képp nem megy.
H. Á.: Akkor a nótafa olyan ember, aki sok dalt ismer, és jól tudja...
P. L.: Igen. Jól hall, halláso van. Én például, rádióba meghallok va-
lamit vagy Attila is. Ha rádióba meghall valamit, ami teccik neki, má
játsza. Ez a jó hallás. Fölfogás. Sok mindenrű én könyvet tunnák írni.
Én leírtam, mikor ünnepetük a 30 éves évfordulót. 2002-be, szeptember
7-én. Én akkó leírtam, le köllött írnom mindent, hogy csoportok sze-
rint a neveket. 72-tű. Én két nap gondúkodtam azon, hun jártunk, meg
minden. Úgyhogy ott osztán mindegyik kapott, aki két hónapot jáccott
144
vagy három hónapot, az mind kapott diplomot. Mind. Igen meg vó...,
vagyok ölígedve. Kaptam innen a MNV-tű 10 000 Sk-t. Meg gyönyörű
emlíklapokot, mindent.
H. Á.: És, amikor gyerek volt, azon a tanyán laktak, volt más gyerek
is, aki valami hagszeren játszott? Citerán vagy furulyán?
P. L.: Nem. Nem vót ott, egyedű.
H. Á.: Más tanyákon se? Más tanyákon se?
P. L.: Abba a majorba vót harmónikás. Harmónika vót. Azon is keztem
tanúnyi, gombos vót.
H. Á.: Ez a tangóharmonika, ugye?
P. L.: Nem tangó! Gombos.
H. Á.: Gombosharmonika. Igen.
P. L.: Tangó az más.
H. Á.: Kezdett tanulni harmonikán is?
P. L.: Persze. Játszottam is: Sárga a csikó... szípen ejátcottam gombo-
son. Én kezembe veszem a hangszert. Én hegedűn kipöngetem így kézze,
így nem tudok ... De így kézze e, amit akarok, azt kipöngetem. Úgy,
mind a mandalinon, mer az hasonló, az igen hasonlít egymásro. Énne-
kem fő, esszekeverhetik a mandalinon a húrokot, essze-vissza. Bekötik
a szememet, én tíz perc alatt odateszem a hangját, ahun vót. Tíz perc. És
én ezt nem tanútam. Én ezt, senkitű, ilyet nem tanútam.
H. Á.: Így született.
P. L.: Há! Egyikbe ilyen van, másikba olyan van.
H. Á.: És az a dudás. Még engem igen érdekel az a dudás, mert pont
most olvastam egy könyvet a dudásokról. Hogy ez nem játszott furuy-
lyán?
P. L.: Nem. Csak dudán. Öregebb bácsi vót a is.
H. Á.: Mi volt a foglalkozása?
P. L.: Cseléd vót. Ilyen… Faluba vót egy nagy paraszt, és őneki ott
vót egy tanya kint, és ott cseléd vót. Ott vittek ki neki barmokot, tehenet.
Meg ilyen fődek körű, ház körű. Nos, ökrök vótak azelőtt. Azelőtt nem
vót annyi traktor.
H. Á.: Hány éves lehetet az a bácsi akkor, mikor maga gyerek volt?
P. L.: Akkor má hatvanon föllű, hetven felé. Úgyho a… ottan ríten, a
tanyán a nípek úgy szerettík egymást. Ott kisegítettík egyik a másikot.
Most e? Há, itt a faluba is, rosszak a nípek most. Ezelőtt hazagyöttünk
Csehországbú, nem mehettünk má ki, mer szítnyomták a házunkot. Nos,
145
itt helyeztek e bennünköt egyik utcábo. Én ott ki szoktam este meny-
nyi a mandolinnal a kapuba. Ott vót ilyen, lócának híták, székek, padok.
Oda kiűtek a öregasszonyok, és ott annyit mesétek boszorkányokrú, meg
mindenrű. Otán én meg kiűtem, ekeztem mandolinozni. Összegyöttek a
fiatalok olyan porra, akkor még nem vót izé, aszfaltos a utca, poros. Ne-
kifogtak ugrányi, játccottam nekik a orosz táncokot. Katyusát, mindent.
Vót egy gyerek, aki úgy járto a orosz táncot, mint… Olyan porra vótak a
utcán, mint a fölhő. Esszegyöttünk mindig este. Akkor összefogódzkozva
– leányok, legínyek – dalúva utcán sétátunk. Olyan nótaszóva. Ez vót a
szeretet. Egymásho. Megböcsűtík jobban, mint most. Most nincs, nincs
emberi szeretet. Most minden kapu csukva van. Igaz, hogy be is kő
csuknyi, mer há, meg kő érteni ezt a rendszert. Mi van itt? Lopnak, meg
betörnek, meg minden.
H. Á.: Szóval a öregasszonyok bolondították a embereket, ilyen törté-
netekkel a boszorkányokról.
P. L.: Hát, igen.
H. Á.: Nem emlékszik ilyesmire? Valami történetre? Vagy a dudásról
nem mesélték, hogy ördöggel cimborál?
P. L.: Nem, de vót egy. Az igaz vót. Hogy járnok éjfélikor megfejnyi
a tehenyet. Nos, há aszongya – ez ment egy hétig – kevés a tej, kevés
a tej. Egy vót má nyócvan éves asszony. Ugyan, mondtam én, hogy a
boszorkányok járnak éjfélkor tehenyet fejni. Ez itt vót a faluba. Nos,
azír a ember kileste a boszorkányt. Nos, a szomszídasszony vót. A járt át
tehenyet fejni éjfélkor a istállóba. Ótán nem is mesétek, hogy a boszor-
kák fejnek. Vót.
H. Á.: Akkor azt hitték róla, hogy boszorkány?
P. L.: Há, igen.
H. Á.: Ja, értem. Hogy ismerték föl a boszorkányokat? Így kilesték,
akkor már tudták, ki a boszorkány?
P. L.: Persze.
H. Á.: Nem volt az, hogy karácsonykor a Luca székével mentek temp-
lomba?
P. L.: De mentek. Vót. Hú! Akkor Mikuláskor, Luccakor, mindenféle
izé. Én is vótam beőtözve Luccáro, jártuk a leányos házokot. Fehír lepe-
dőbe, minden csúfságbo összeizétük magunkot. Bekentek engem tisztáro
korommal. Ottán két nap mosakodtam.
H. Á.: Ijesztgették a lányokat?
146
 P. L.: Igen.
H. Á.: És a Lucák kaptak is valamit a háziaktól?
P. L.: Persze. Vót, mindig vót. Vagy ital vagy ilyen mogyoró vagy
kalács. Valami vót mindig.
H. Á.: És énekeltek vagy valami verset mondtak a Lucák?
P. L.: Hát, valamit… valamit dalút. Vót egy, aki meg vót bízva, én má
nem tudok róla. Má nem emlíkszek rá.
H. Á.: És még milyen alkalmak voltak, amikor így járták a falut ének-
szóval?
P. L.: Mikulás. Meg mendikálás. Éjfélig mendikátunk. Teli tarisznya,
kalács, italok. Minden. Vót olyan hel, hogy nem engedtek e bennünköt,
mer vót köztünk harmonikás, meg vót szaxofonos. Rendes, jó zenekar
vót. Nos, ínekűtünk, akkor behítak bennünköt. Nos, a ember má be vót…
jó félkeréken vót a gazda. Nos, nem engedett e bennünköt. Itt mulatunk
mámo reggelig, aszonta.
H. Á.: Karácsonykor.
P. L.: Karácsonykor.
H. Á.: És farsangkor? Nem volt valami? Ilyen álarcos játék?
P. L.: Vót, vót. Akkor rendeztünk kosaras bált. Nem tudod milyen az?
H. Á.: Mesélje el. Nem tudom.
P. L.: Csinátunk egy gyönyörű kosarat. Vesszőbű. Oszt fölakasztottuk
a plafonra. Osztán csinátunk ilyen húzot. Amellik pár aláment tánc köz-
be, ráhúztuk, és fizetni köllött neki 10 Sk-t.
H. Á.: Ráhúzták a kosarat?
P. L.: Ráhúztuk a kosarat a párra. Vót olyan, aki direkt alá ment, hogy
csókulózhasson. Ez jó bálok vótak. Én sok bált rendeztem, Csemadok
elnök vótam. Olyan jó Csemadok vót, most tönkrement. Semmi, nincs
Csemadok.
H. Á.: És vótak-e cigányzenészek a faluban?
P. L.: Vótak. Nagyon jó zenekar vót.
H. Á.: Hogy hívták őket?
P. L.: Súlen, Súlen család. Egész család. Kicsinytű nagyig. Öregapjuk
vót cimbalmos. Cintányír, dob, akkor vót síp. Hegedű, nagybőgő, vót
olyan, aki etemette a nagybőgőt.
H. Á.: Azt mesélje el! Mikor vót az?
P. L.: Az szilveszterkor. Úgy híták – abonyi zenekar vót – Töszlök,
Bertók János. Amúgy a csúfneve Töszlök. Mikor jó éjfél után má jó
147
kedve vót mindegyiknek, csinátunk izét, ilyen, mind Szen Mihály lova
vót. Arra ráfektettük a nagybőgőt, letakartuk. Ő meg odagyött a vígire:
„Szegíny bőgőcském! Jaj, jaj, jaj! Mennyit jártunk falurú falura. Most
meg itt vagy. Itthagytál engem.” Olyankor má átröhögött mindent.
H. Á.: Hogy végződött aztán a bőgőtemetés? Mikor elmondta ezt a
siránkozást a bőgős?
P. L.: Ótán a legínyek vittek a papnak egy üveg bort. Arra, hogy
prédikát. Ennek a cigánygyerek, beőtöztettük, olyan pap formaját neki.
H. Á.: Vittek neki egy üveg bort.
P. L.: Persze.
H. Á.: És aztán mi történt a bőgővel?
P. L.: Akkor ekezdte, avval kezdte, hogy Mi atyánkot mondott. De
milyet! Valamennyit tudok belölle. Aszongya:
„Mi atyánk, ki vagy a mennyekbe,
Mi meg a termelő szövetkezetbe,
Sógorkoma a raktárbo,
Szegény öregek kint a határbo”
Még van tovább is csak efelejtettem. Olyan marhaságot.
H. Á.: És aztán a bőgőtemetés után játszott még a zenekar?
P. L.: Utáno? Persze hogy! Ment reggelig.
H. Á.: Reggelig ment a mulatás.
P. L.: Reggelig. Búcsú két nap. Most nincs búcsú. Nincs, aki… nem
mernek fogadni cigányzenekart. A csim-bummra meg ez a középkor nem
megy el. És ekírik a 6-7000 Sk-t. Há be se szennek annyit, mer a közép-
kor nem megy el, fiatalok emennek egypáran. Ki… a zenészeket ki kő
fizetni. Nem akarú beszígetni Attilávú? Ha itthon van?
H. Á.: Há? Hány óra van most?
P. L.: Öt óra lesz. Pontossan.
H. Á.: Há, ha itthon van, akkor beszégethetek vele is.
P. L.: Komárombú megkeresett egy illető. Valamilyen alapítvány, ma-
gyar Komárombú. Hát itt vót két óra hosszat. El köllött neki mesénem a
zené… Úgy, mind neked e. És ő megtalát minket interneten. Nos, azáltú
gyött, keresett meg engem.
H. Á.: És miről kérdezte ez a valaki?
P. L.: Mindenfélirű. Aszonta, hogy még majd fog segítennyi is. Majd
egyszer fog jelentkezni.
H. Á.: Hogy hívták? Nem emlékszik rá?
148
 P. L.: Nem emlíkszek rá. Heles fiatalember, hosszú haja vót neki. Heles
barna. Valamilyen alapítván vót. Nem Illés Alapítvány, más alapítvánrú.
H. Á.: És hogyhogy rajta vannak a interneten? Nem tetszik tudni, hogy
azt ki rakta föl magukat oda?
P. L.: Hát a polgármester tetetett fő minket.
H. Á.: A falunak a lapján, oldalán?
P. L.: Igen. Falunapkor, mikor vót az a ünnepíly. Ugyan az van beletíve.
Rá van írva, hogy: www.vydrany.sk. Ótán… níztem, itt megvan a MNV-
n. Nektek nincs valahun ilyen Internet?
H. Á.: De, majd meg fogom nézni.
P. L.: Keresd meg! Olyan szíp.
H. Á.: Látta a Lajos bácsi is itt a MNV-n [községháza]?
P. L.: Persze. A van odaírva, odaírva: „Egy ember, akit szeretünk.”
Utáno van ott szíp leírat, minden. Zenekar rajta van. Én külön, minden.
Van ott valami három lap, amin Hodos van. Fotbalpálya, asszonykórus,
mink játszunk. Ottan minden lapon rajta a kis kípen. De otán van egy
nagy kép. Itt fényképeztek le, így tartom a citerát. Akkor Pannonhalmárú
üzentek. Avval a asszonnyal még izébe gyöttem össze, tavaly Padánybo
vótunk. Minden éven, most is megyek, Karcsán lesz most megtartva a
nyugdíjasok fesztiválja. Nos, ott találkoztam össze egy pannonhalmi
asszonnya. Nos, a leányo a Bástya citerazenekarba játszik. Ismered a
Bástya zenekart?
H. Á.: Igen.
P. L.: Komáromba. A leány. Mondom, hisz mink jáccunk együtt, több-
ször má vótunk együtt, jáccottunk. Itt is vótak Hodosba egyszer.
H. Á.: Még eszembe jutott valami, hogy mivel most már a család, csa-
ládi zenekar ez a citerazenekar. Hogy a ünnepek, a születésnapok vagy a
névnapok alkalmával szoktak zenélni?
P. L.: Persze, persze. Szoktunk.
H. Á.: Úgyhogy családi körbe gondolom? Otthon?
P. L.: Persze, persze. Szoktunk. Hú, olyan nóták mennek. Asszony is
tud dalúni. Gyereknek meg jó hangja van, kimondott jó hangja. A nyug-
díjas klubba, mikor valakinek van születísnapja, akkor dobunk össze,
csinálunk csomagot, és italt, ő meg persze hoz sütemínyt, italt. Mink
visszük Attilával a citerát, kettőt. Ott a mandalinom. Essze tudom azt is
hangóni evvel a hanggal. Olyan mulatás megy. Aszonta, hogy én ha nem
leszek ott, na nem megyek e, akkor szít is mennek, mer én tartom bennük
149
a lelket. Viccekbe, meg marhaságokba, meg nótaszó, meg minden van.
Úgyhogy én ottan, szeretnek ott, no, ott is.
H. Á.: Akkor a mindennapjaiknak a része ez a citerázás?
P. L.: Persze.
H. Á.: Én azt hiszem, mindent megkérdeztem, amit úgy meg akartam
kérdezni. Ha még eszembe jut valami, akkor majd még szólok. Köszö-
nöm Lajos bácsi.
P. L.: Szivessen. Örülök neki, hogy rám gondútá.
H. Á.: Akkor mikortól meddig volt tanácstag?
P. L.: 63, 1963-tú 1989-ig. Ott is, figyelembe vettík ott a tanácsbo, hogy
kulturávú foglalkozok. Osztán ott is voltam kulturális szakbizottság elnö-
ke. Akkor vótam közrendvédelmi komiszió tagja. Az vót a legcsunyább.
Mer ott valami probléma vót családok között, ott helre köllött igazítani.
Most kinek… ha egyiknek adta…én mind a kettőve jóba vótam, de va-
lamelyiknek igazat köllött adni. Sok probléma. Én megbőcsűtt ember
vótam ott is, há szám miatt, hogy mindig, ennyi ideig megválasztottak.
Minden éven, minden választáskor beválosztottak, és mindig tanácstag
vótam, nem mint képviselő, testületbe tanácstag, mive szűk körű vót a
tanács.
H. Á.: És most is a kulturális szakbizottság tagja.
P. L.: Most is a kulturális szakbizottságbo vagyok. Úgyhogy...
H. Á.: Mivel jár ez?
P. L.: Ez mive jár? Há, kultúráva foglalkoznyi. Ha valahun föllípís
van, helybe van valami rendezvíny, akkor összegyön a Kulturális Szak-
bizottság, és ott meg van beszíve a teendők. Mindenki kap egy föladatot.
Én meg vagyok bízva a műsorokka. Kultúrműsor, ínekkar, citerazenekar
vagy van irodalmi színpad, van színjátszókör. Úgyhogy e mind a kezün-
kön van. A Kulturális Szakbizottságnak a felelőssíge, eztet egybetartani,
meg ha van rendezvíny, akkor össze kő hozni azt a műsort. Ez arrú szól.
H. Á.: Köszönöm a beszélgetést.

150
 Rajcsányi Bálint, Ballán Gábor (Jóka)

Adatközlő: Rajcsányi Bálint (65 éves), Ballán Gábor (45 éves)

Gyűjtő, dátum: Borsi Ferenc, (2007. március 17., Dunaszedahely)
A felvételen jelen volt még Huszár Ágnes és Huszár László.

B. F.: A felvétel 2007. március 17-én készül Dunaszerdahelyen. Két

jókai citerást fogunk felvenni: Rajcsányi Bálintot és Ballán Gábort. A
hangszereik Jókán, illetve Illésházán készültek. A hangszerek hasas cite-
rák, egy kótasor diatonikus fogólappal.
És akkor kérdezném, hogy mit lehet tudni erről a hangszerről, ezekről
a hangszerekről, magáról a típusról?
R. B.: Hát…mi csak annyit, amennyit az idősebbektől láttunk meg
hallottunk, ugyebár.
B. F.: Ki készítette ezt hangszert?
R. B.: Ezt a Mikéc Laci bácsi Illésházán.
B. F.: Igen. És ezt?
B. G.: Ezt a Rajcsányi Józsi bácsi Jókán.
B. F.: Hogy hívták a különböző részeit? Ezt a részt?
R. B.: Fej. Azt mondta, hogy fej.
B. F.: Fej.
R. B.: Fej. Kulcsok
B. F.: Igen. És ez a kis rés? Nincs neve?
R. B.: Ez külön nem volt megnevezve.
B. F.: Nem volt megnevezve.
R. B.: Különböző díszítésekkel vannak, emere fordítva meg… Szóval
az különböző típus...Vannak fejek, szarvasfej meg ilyen különböző...
B. G.: Rózsadíszítéssel van egy. Az B hangos.
B. F.: Igen. Az tehát két kottasorból van.
B. G.: Igen, az két kottasorból van B hanggal.
B. F.: B hanggal is. Igen. Ezt a részt nem nevezték sehogy?
B. G. és R. B.: Skálának.
B. F.: Ez itt a skálája neki. Itt ezek?
R. B.: Hát, az állítólag, hogy a hang...
B. F.: A hang jobban...
B. G.: Hangüreg.
151
 R. B.: Hangüreg.
B. F.: Igen. Hátsó rész? Az nem volt külön neve?
R. B. és B. G.: Nem volt így külön megnevezve.
B. F.: Azt lehet-e tudni, hogy a környéken készült még valahol ilyen?
R. B.: Hasonlók voltak mindehun. De hát én 10 éves koromba ez a
Görföl János is e…Hát, ez kint szokott a udvaron vagy a fal mellett ép-
pen citorázgatott…Ugyi akkor még nem voltak társult citerazenekarok.
Ki-ki a maga…ilyen kedvtelésből...
B. F.: Igen.
R. B.: …csinálták ezeket a citerázásokat, és aztán udvaron a mama,
papa összekaptak, és ott rúgták a port. Jó port csaptak a udvaron, ugyi. És
így szórakoztak, amikor éppen nem volt mit a gazdaságba, vagy ha egy-
általán volt nekik valami gazdaság. De kilencven százalékba, akiknek
én ismertem, ez típusúk voltak. Kié szélesebb, kié valamerre deformáló,
ugyi. De hát otthon készítették, ki miből tudta. De a papa, ez a Görföl
Lujzi bácsi...
B. G.: Lujzi bácsi. Nah, a is tudott.
R. B.: Ennek, ennek hársfából volt csinálva. Úgyhogy, ezek valaho-
gyan olyan, olyan, olyan érettebb... olyan, olyan igazi hang. Ezek már
talán pregléka (?), vagy nem tudom mi ennek az alja...Ilyen ez a ragasz-
tott műdeszka. Noh, de én meg vagyok vele elégedve függetlenül attól.
De ez a papa is nem tudott velünk citorázni. Voltak többen, a Gál bácsi...
akkor Pucc Titus bácsi, Görföl Jani...
B. G.: Szíjjártó Karcsi bácsi.
R. B.: Az már játszott velünk zenekarba. De ezek a többiek, ezek úgy
a maguk módján, és úgy, hogy nem tudtak alkal…egész más stílus volt a
játékuk. Tehát nem tudtak beilleszkedni a...
B. F.: Többihez.
R. B.: ...a többihez. Igen. Hát, mink jártunk már, hisz elődöntők voltak
meg stb., stb., ugyi. Csak aztán szétesett, mert valóba úgy volt, hogy nem
volt, aki minket támogasson. Mink csak úgy voltunk, ha köllöttünk, mint
amikor hideg van, letették a kabátot, fölvették, meleg volt, letették. De
hogy Pestről hordattuk a drótokot, mint csárdás citera húr – ilyen csoma-
golásokba voltak –, Pestről hordattuk. Magunk varattuk a mellényeket,
volt a zenekarba egy hölgy, aki tudott varrni. Magunk vettük, ezekre a
tokokra bőrt, a csináltatást. Tehát nem, ránk nem áldoztak abba az időbe
semmit.
152
 B. F.: Értem. Hanyas húrokat szoktak tenni?
B. G. és R. B.: Kilenceset.
B. F.: És itt a kísérőbe?
B. G.: Hetes.
R. B.: Hetesek voltak általában.
B. F.: Értem. Mikor volt alkalom citerázásra a régi időben?
R. B.: Esténként, munka után. Mert én már, én már 26-27 voltam kö-
rülbelül, mikor én beleszerettem ebbe, valahol hallottam. Nem tudom,
nem e a sándorfalviak... kezdetnek Vass Lajos bácsi...
B. F.: Igen.
R. B.: És aztán úgy beleszerettem, és valaki mondta, hogy Illésházán
csinálnak ezeket a citerákat. És akkor azzal a Varga Laci bácsival – már
az sem él – elmentünk, megrendeltük a Mikéc bácsiná és elkészítette.És
aztán, ugye, otthun először egy húron próbáltam valamit kisilabizálni.
Nah, mikor már kijött ilyen karácsonyi ének, ami a legkönnyebb volt,
aztán már két húron, aztán ötön és ez így ment. Csak aztán...
B. F.: De akkor használták még a faluba a citerát? Vagy akkor már
nem?
R. B.: Már nem, nem. Ezek, akiknél a házaknál voltak, a Görföl bácsi
otthon, bent az első szobába vagy éppen ahol nem zavarta a feleségét,
pengetgetett, de ilyen táncokra, meg ilyen murikra már nem csinálták
B. F.: És régebben voltak táncok is citerára?
R. B.: Igen, igen.
B. G.: Voltak. Újhelyen.
R. B.: Ezek az ún. Tankó, Tankó nevezetű család, az direkt ilyen-ilyen
duda meg citora. Ez egy külön ilyen...
B. F.: Zenészek?
R. B.: Nem zenészek, hanem...
B. G.: Az egész család majdnem... apraja-nagyja...
R. B.: Egész család kicsinytől nagyig. Az mindenki csinálta.
B. G.: ...és hármadik a kísérettel.
B. F.: És együtt is szóltak ezek a hangszerek?
B. G.: Igen.
B. F.: A citera meg a harmonika?
R. B.: Összekovácsolták valahogyan. Hogy aztán hogyan hangzott,
hogyan nem? De már többször is ilyen mese is elhangzott, hogy húzta
az apjuk – Mari mondja a Czéréné Zoliné –, húzta apjuk, hogy: „Kicsiny
153
neköm ez a ház, kirúgom a odalát”. Reggelre kidőlt a fal, azt mondja: Ki
se köllött rúgni, nos, kifordult.
B. F.: Hol tartották ezeket a táncokat? Tehát ez bent háznál?
R. B.: Udvarokon, udvarukon, hát nyári időben udvaron. Bent meg a
konyhában, fődes konyha volt, aztán jó port csaptak.
B. F.: Hányan fértek el? Hányan jöttek össze egy-egy ilyen alkalommal?
R. B.: Hát, a legközelebbi szomszédok, pláne tollfosztáskor. Olyan-
kor elővették, aztán azért is húzták kegyetlenül, hogy sokan maradjanak,
csak csinálják. Ugyi, fosszanak, és ez volt benne a csali.
B. F.: Szórakozás hozzá.
R. B.: Hiába csinálták, hogy hú már olyan álmos vagyok. De rácsinál-
ták, ráhúzták, akkor szívesen elhallgatták, és csak csinálták a magukét.
H. Á.: És csak akkor, amikor a saját családjuknak volt ez a tollfosztás?
Vagy ők elmentek máshoz?
R. B.: Ez egész utca. Most nálunk. Aztán meglett az áldomás, ugyi.
Citromos tea, keksz. Aztán mentek a másik ház, harmadik... és végig
az egész utcán, mert hát akkor tele volt a falu libákkal, kacsákkal, ugyi.
És még az volt, hogy a stafírung, ugyi, akkor az szinte kötelező volt, ha
férjhez ment a lány. Ez a dunna, vánkusok stb., stb., annak lenni köllött.
Máma már ez mind meg van oldva paplanokkal, birkapaplan meg stb.
B. F.: És volt valami neve az ilyen jellegű táncnak?
R. B.: Hát, nevezgettek meg. Nekem nagyanyám valamikor azt mond-
ta: „Hosszúláda, rövidláda.“ Aztán mutogatta is, hogy hogy köll azt tán-
colni. Ilyen futott egy darabot, aztán meg-megállt, futott egy darabon...
Sokat futott az a hosszúláda, rövidláda. Ilyen neveik voltak nekik.
B. F.: De külön az ilyen alkalmak, mit mondtak, hogy...?
R. B.: Akiknek dudák voltak, mert voltak dudások...
B. F.: Dudások.
R. B.: ...dudások is nálunk.
B. G.: Sokszor nálunk aztán jobban ment a duda...
R. B.: Akkor jött dudaest, citoraest. Így nevezgették.
B. F.: Citeraest?
R. B.: Citoraest. De mondom csoportokba nem. Aztán a köcsögduda.
Voltak nekik olyan köcsögdudáik is, mint amibe túrót vagy vajat köpültek,
ezek ilyen nagy fa valami, és arra volt a kutyabőr húzva vagy kecskebőr,
és ülve húzta. Olyan hangot adott, hogy morgott az egész ház tőle.
B. F.: És vonós zenekar volt-e a faluban?
154
 R. B.: Volt. Az nemrég haltak ki, úgyhogy azóta… de most már pró-
bálkoznak újan, hogy megalapítják, de már csak ez a villanyzene, ilyen
műzene.
B. F.: A vonósokat milyen alkalmakra…?
R. B.: Lakodalmak.
B. F.: Citerást hívtak lakodalomba?
B. G.: Nem.
R. B.: Hát a én időmbe nem.
B. G.: Nem. Nem tudnak róla.
B. G.: Nem, nem volt olyan. De a vonósokat, azokot a lakodalmakba, bá-
lokra is, főleg a Csemadok, aki szervezett bált, akkor ottan játszottak azelőtt.
B. F.: És citerás nagyobb, ilyen táncbálszerűséget, azt nem?
B. G. és R.B.: Azt nem.
B. F.: Csak néhány? Tehát…
R. B.: Hát, házi, inkább házi, házibálok.
B. G.: Hát még nem, de ha fog sikerülni, akkor majd foglalkozunk vele.
B. F.: Kérdezel még valamit? Van valami?
H. Á.: És honnan tanulták meg maguk a hangszerkezelést? Volt, aki
megmutatta vagy…?
B. G.: Igen, aki gyártotta, a Rajcsányi Józsi bácsi, az tanított is. Én
kezdtem 73-ban, aztán volt egy kis kiesés – 20 év. Jó húsz év.
R. B.: ... Huszönöt.
H. Á.: A Csemadokon belül volt ilyen csoport vagy csak maguk?
B. G.: A Csemadokon belül volt csoport, ugyi?
H. Á.: Az a régi.
R. B.: Az első?
H. Á.: Igen. Az hogyan volt?
R. B.: Nem tartozott-e a Csemadok... Hát, a kultúr... ez egy ilyen
kultúrtevékenység, de nem volt megnevezett kimondottan...
H. Á.: Hogy kié.
R. B.: ...a Csemadoknak a citerazenekara. Tehát, a kultúrcsoportokon
voltak táncosok, voltak citerások, volt minden, de ez nem volt kötve a
Csemadokhoz. Akinek köllöttünk, az megrendelt bennünket, valami év-
forduló volt, akár még szlovák is. Az a Maticának meg mit tudom én mi,
és akkor elmentünk oda is játszani. Betanultunk ilyen szlovák nótákat,
és azt is csinál, mindenkit. Akit, ahogyan tudtunk kielégítettünk a kis
zenénkkel.
155
 H. Á.: Rendszeresen tanultak úgy, hogy elment ahhoz a bácsihoz, és
tanította mágat?
B. G.: Én... az alapiskolába járt tanítani. Voltunk tizen, igen, tizen, és
ezekkel a citerákkal kezdtünk tanulni. Aztán addig-addig könyörögtünk
neki, amíg édesapám megvette nekem tőle ezt a citerát. Nah, és aztán já-
runk mink is, még valamikor a MDŽ [Nemzetközi nőnap], arra szoktunk
járni föllépni...
R. B.: Nőnap.
B. G.: ...nőnap alkalmából. Akkor még ilyen gyűlések voltak.
R. B.: Évzáró gyűlések.
B. G.: ...évzáró gyűléseken voltunk. Nah, és aztán, ahogy mondtam
előbb, hogy 20 év kiesés. A kultúrfelelős, aki van... Tavaly volt ilyen
„Énekelj velünk“, ilyen népdalest, és ott énekel egyik nővérem. Nah,
és akkor úgy kezdtem fejtegetni, hogy nem-e lehetne, hogy fogom őt
citerával kísérni. Hogy nem! Nah, de aztán ráakadt erre a Farkasné, Far-
kas Nusika [a falu népművelője], és akkor tavaly megalapítottuk újból a
citerazenekart.
R. B.: Hát, ugyanis köszönhető a kultúrház igazgatónőjének, a Farkas
mérnöknőnek. Mert valójában a Csipkerózsika álmából rázta föl ezt, mert
ez már beporosodott. Ez le volt zárva. Nincs, Jókán nincs. És ő kilincselt
házról házra, állogatott utcán, mindenkit szedett össze és... csakhogy ezt
valahogy összerakni, összehozni, mert ez már feledésbe merült. Ez neki
köszönhető, hogy máma ez újból szól, ez a citorazenekar, már amilyen,
olyan, mert öregebbek... csak, akik az elsőbe is játszottak az a Gábor, én.
A többiek kihaltak, nincs. Aztán má vannak újak a Timike, és még...
B. G.: Még egy van, az Nagyfödémesről van. Azt most tanítom, hát
aztán majd meglássuk, hogy mi lesz belőle.
B. F.: Azt kérdezném, hogy régen miből készültek a pengetők?
R. B.: Hát, én úgy tudom, hogy toll volt nekik.
B. F.: Maguk már ilyet használtak?
R. B.: Én már nem. Hát, most a műanyag világába élünk, ugyi, a kellős
közepin, ami létezik, minden műanyag. Hát, akkor állítólag toll, toll volt.
És azt a lenyomót azt még fából faragták.
B. F.: Csak fából vagy más anyagból is?
B. G.: Vörösfenyő.
R. B.: Fa,fa.
R. B.: Keményfa.
156
 B. F.: Keményfa.
R. B.: Állítólag ilyen legjobb volt a som. A somba nem tudott belevág-
ni a drót, mert hogyha – vannak ezek is már, van még egy nekem. Ott
benne. Olyan mély vágásokat csinál, és hogyha játszik az ember, és ha
beletalál a drót pontosan abba a vágásba, akkor...
B. F.: Elszakítja.
R. B.: Nem megy valamerre, valamerre húznom kell, és húzza a drótot
magával, és elszakítja.
B. F.: Megnézhetem ezt a nyomót is? Ki szokták faragni is valamennyire?
R. B.: Hát, igen.
B. G.: Hát, csak úgy, ahogy.
R. B.: Aztán erősebb smirglipapírral [csiszolópapír] közbe utána van
finomítva, hogy ezek a csíkok eltűnjenek. De a somba nem tud belevág-
ni. Somfába.
B. F.: Jó, akkor arra kérném, hogy külön-külön játszanak. Először sze-
retnék egy lassút. Mondjuk rá, az „Amott legel“-tet szokták igencsak
játszani, ugye? Meg lehetne hallgatni „Amott legel“ ?
R. B.: Kérem.
B. F.: Benne van a hangszerben?
R. B.: Benne, benne. Mintha hallottam volna itet.
Az Amott legel, amott legel kezdetű dal zenélése – R. B.
B. F.: Most kérném, hogy a nevét mondja be, és hogy hány éves.
R. B.: Rajcsányi Bálint vagyok. 65 éves vagyok.
B. F.: Köszönjük. Tessék, ugyanezt kérnénk.
B. G.: Ugyanezt az éneket?
B. F.: Igen.
Az Amott legel, amott legel kezdetű dal zenélése – B. G.
B. F.: Akkor a nevét kérném, és hány...
B. G.: Ballán Gábor, 45 éves.
B. F.: Jó, és akkor valami csárdásszerű, tehát egy feszesebb, tempó-
sabb, amit szívesen játszanak.
A Galántáról befutott a gyorsvonat kezdetű dal zenélése – R. B. és B. G.
B. F.: Milyen szöveggel van ez?
R. B.: Hát ez lett volna, hogy:
157
 Galántáról befutott a gyorsvonat,
tizenhárom kislány elejbe szalad,
mind a tizenhárom talpig fehérben,
pont az enyém öltözött feketébe.
B. F.: Meghallhatnánk ugyanezt akkor?
B. G.: Ezt én nem tudom.
B. F.: Nem? Ezt nem szokta játszani? Jó, akkor a saját nótáját, akkor
szintén egy csárdás.
A Befordultam a konyhára dallam zenélése – B. G.
B. F.: Akkor valami olyan dalt kérnék, amit közösen szoktak játszani,
tehát mind a ketten tudják.
R. B.: Hát, de nálunk, ami... úgy is nevezünk, hogy a „Citora him-
nusz“, Szombat este nem jó citerázni, de ez a „Citora himnusz“, ezt ki
nem hagyjuk a világért se, soha.
B. F.: Jó. Akkor külön-külön meghallgatnánk ezt is.
A Szombat este nem jó citerázni dallam zenélése – R. B.
B. F.: Köszönjük. Tessék akkor.
A Szombat este nem jó citerázni dallam zenélése – B. G.
B. F.: Köszönöm szépen. Azt kérdezném, hogy mit szoktak akkor csi-
nálni, ha hirtelenül nem jut eszükbe a nóta, amit akarnak játszani.
R. B.: Hát...
B. F.: Hogy keresik elő?
R. B.: Végigjön az ember a skálán, és valami megnyikkanik, valami
olyan, ami megüti a fület.
B. F.: Igen?
R. B.: Itt végig fogom, olyan... vagyis, hogy meg van pendítve ugye-
bár – a citera pengetése. Nah, ez lesz az e.
B. F.: Aha.
R. B.: És akkor mindjárt.
B. F.: Onnan eszébe jut már. Jó. Van-e esetleg olyan dal, amit úgy
ismernek, hogy az jókai, tehát máshol nem ismerik?
B. G.: Ez ilyen... Az idősebbektől kérdeztem, hogy már gyerekkoruk-
tól szokták énekelni, vagyis énekelték Jókán: „Tölgyfa, ..., mogyorófa
most virágzik”.
158
 B. F.: Jó, akkor még ezt is meghallgatnánk. Van még időnk?
A Tölgyfa, ..., mogyorófa most virágzik dallam zenélése – B. G.
B. F.: Köszönjük. Bálint bácsinak is benne van a citerájába?
R. B.: Benne volna, de majd műsoron kívül mondok valamit, hogy
miért nem egyes nótákat, miért nem vállalok.
B. F.: Jó.
R. B.: Jó. De van benne, ami… Tehát három szélütés után vagyok, és
van, ahol ez a, reflexeim késnek, és ahol gyors…, gyorsan kell váltani,
kések vele. És inkább azokat a nótákat választom, ami lassabb, nincs ez
a gyors váltás. Ez még megmaradt…
B. F.: Igen, igen.
R. B.: …mert még pár évvel ezelőtt két mankóval jártam. Torkomat
megfogta ez a rekedt hang, azóta még… Az egyik le volt bénulva.
B. F.: Értem. Akkor Gábort kérném meg, hogy valami friss dallamot.
Amire frisset lehetne táncolni. Játszottak-e ilyet citerán?
R. B.: Hát, ilyennel nem nagyon próbálkoztunk, hogy tánc…
B. G.: Megmondom őszintén. Úgyhogy a Bálint bácsi végett csak
ilyesmiket játszunk.
R. B.: Én nagyon várom, hogy felnőjön az új generáció olyan szintre,
hogy... és én akkor félreállok, mert énnekem…
B. F.: Nem kell azért.
R. B.: …nekem, és a magam kedvtelésére még…
Muzsikálás a citerán – B. G.
B. F.: Azt kérdezném, hogy Erdő mellet nem jó lakni?
A Erdő mellet nem jó lakni dallam zenélése – B. G.
B. G.: Van az a Újhelyi…, táncot fogok, amit tudok.
A Három lábú görbe szék dallam zenélése – B. G.
R. B.: Sottisnak hívják.
B. F.: Értem. És akkor megkérném, hogy közösen valamit játszanak.
R. B.: Új a csizmám...
Az Új a csizmám dallam zenélése – R. B. és B. G.
B. F.: Köszönöm!
159
 Dúló Ferenc, Dúló Margit (Tesmag)

Adatközlő: Dúló Ferenc (Cserhátsurány, 1916. január 21.),

Dúló sz. Mészáros Margit (Tesmag, 1928)
Gyűjtő: Pelle Andrea, Huszár Ágnes, Huszár László
Dátum: 2006. július 28.

H. Á.: Feri bácsi, mikor jött Tesmagra lakni?

D. F.: Hát, mi innen mentünk Cserhátsurányba lakni. Apámhoz, és én
akkor ott születtem. Azt akkor visszajöttünk ide, mert itt a mi házunk,
apámé. És akkor itt építettem ezt e.
H. L.: Feri bácsi, a citerával mikor találkozott? Hány éves korában?
D. F.: Citeraszó, citerába… Volt kedvem a hangszerhez, és akkor egy
gyereknek, egy másik társnak volt citerája. És a soros hétről hétre mindig
másiknak adta. Mikor ő volt a soros, kihozta a citerát. Aztán én is kimen-
tem hozzá, aztán citerázni én magam tanultam. Amit én megtanultam,
azt mindent magamtól tanultam. Szőlészet volt itten, én voltam lovász,
voltam kanász disznóknál, kocsis voltam. Itt is voltam az intézőnek pará-
dés kocsisa, tehát mindenre alkalmas voltam. Most itthon megtanultam a
suszterságot. Ezt is én csináltam rajta, a lyukakat, hogy hol hangzik job-
ban. Megcsináltam magamtól. Én magamtól tanultam mindent, engem
nem tanított senki semmire. Elmentem az építkezéshez, ottan voltam
kőműves. Mindig az volt a föltűnő, „hogy lehet az, hogy amazokat nem
lehet használni – azt mondja –, a Dúlóét meg mindjárt lehet használni.”
Mert én csak jót dolgozok, rosszat nem.
H. L.: Feri bácsi, pásztordalokat, betyárdalokat is ismer. Énekelhetne
nekünk azt, amit még fiatal korában tanult.
D. F.: Kanásznóták?
„Hol a szőröm, hol a baltám?
Hadd megyek a nyájam után,
Mert levágják a kanomot,
Megcsonkítják a nyájamat.”
„Juhász volt az apám, juhász vagyok magam is.
Furulyáz az apám, furulyázok magam is.

160
 Hej, szeretném is egyszer azt az urat látni.
Hej, aki velem verset tudna furulyázni.”
„Betyár vagyok én, betyárnak születtem,
Zöld erdőben fák közt nevelkedtem,
Zöld erdőben csipkebokor a szállásom,
Mégis a faluban a legszebb lány a párom.
Zöld erdőben csipkebokor a szállásom,
Mégis a faluban a legszebb lány a párom.”
D. F.: Hát, már elfelejtettem sokat, nem jön az eszembe az egész.
H. L.: Nem baj. Ami az eszébe jut most, azt énekelje el nekünk. Olyat,
amit gyerekkorában tanult. Vagy katonanótákat.
„Kilenc levelet írtam a babámnak,
Tizediket a jó édesanyámnak,
Olvasd, anyám, vérrel írott levelemet,
Hogy töltöm le fiatal életemet.
Isten tudja, hol fogok én meghalni,
Hol fog az én piros vérem kifolyni,
Oroszország közepében lesz a sírom,
Arra kérem, édesanyám, ne sírjon.”
„Sem a sörtől, sem a bortól dalolok,
A tesmagi kislányoktól búcsúzom.
Isten veletek, szervusz gyerekek, leányok,
Én már többé tehozzátok nem járok.
Barna kislány mit viszel a kosárban?
Orvosságot viszek Galíciába.
Ellőtték a babámnak a jobb kezét,
Odamegyek bekötözöm a sebét.
Ellőtték a babámnak a jobb kezét,
Odamegyek bekötözöm a sebét.”
H. Á.: Mikor énekelték ezeket a nótákat a katonák?
D. F.: Akkoriban a mulatságokon … leginkább a fiatalok.
H. Á.: Honnan tudja ezt? Ezt, amit most énekelt.
D. F.: Hallottam, aztán megtanultam.

161
 H. L.: És kitől hallotta?
D. F.: Előadások voltak vagy ilyenek. Meghallgattam, olyan jó tet-
szős, nekem tetszős dolgokat, aztán fejembe vettem. Megtanultam.
H. L.: Egy hallásra?
D. F.: Egyszer meghallottam, aztán tudtam. Akármilyen mesét mesél-
tek nekem, én már el tudtam mondani.
H. L.: És Feri bácsi, aztán idősebb korában mikor citerázott újból,
vagy amikor a háború véget ért, utána is citerázott ilyen gyakran?
D. F.: Persze. Háború után sokat, benne voltam, én voltam a vezető.
H. L.: Az 50-es években volt citerája?
D. F.: Volt olyan hazai. Amit a hazai bognár összeütött. Azt én föl-
szegeltem.
H. L.: És mit játszott azon?
D. F.: „Késő este nem jó citerázni,
A lányokhoz részegesen járni,
Mennél jobban részegesen járok,
Annál jobban szeretnek a lányok.
Ha fölmegyek a tesmagi hegyre,
Kisfalumra lenézek a völgybe,
Oly messze van, csak a torony látszik,
Árva szívem mindig haza vágyik.”
„Elindultam szép hazámból,
Az ipolysági rúnaságról,
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordul.
Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám,
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.
Én Istenem, rendelj szállást,
Mert meguntam a bujdosást,
Idegen földön a lakást,
Éjjel-nappal a sok sírást.”
„Gyere vissza szép hazámba,
A tesmagi rónaságra,
162
 A te szorgos munkás kezed,
Talán itthon lágy kenyeret.
A te szorgos, munkás kezed,
Talán itthon lágy kenyeret.”
„Megszólalt a tesmagi nagyharang,
Hózza aztat három fehér galamb,
Három fehér galambnak hat szárnya,
Sír a rózsám a nagy bánatomban.
Piros alma, ne gurulj, ne gurulj,
Édes rózsám, ne búsulj, ne búsulj,
Lám én, rózsám, akkor se búsultam,
Mikor véled nagy útra indultam.
Lám én, rózsám, akkor se búsultam,
Mikor véled nagy útra indultam.
„Túr a disznó, túr a mocsár szélen,
Tartottam szeretőt a falu végen,
Ha tartottam, szenvedtem is érte,
Betyár világ, ne verd a szememre.
Hosszú szára van a cseresznyének,
Göndör haja van a szeretőmnek,
Göndör haja, szép fekete szeme,
Ha ránézek, már megesz a fene.
Göndör haja, szép fekete szeme,
Ha ránézek, már megesz a fene.”
„Hej, piros bor, piros bor,
Mindjárt rád kerül a sor,
Egy, két pohár nem árt meg,
Gyere rózsám, csókolj meg.
Hej, rozmaring, rozmaring,
Leszakadt rólam az ing,
Van még nekem kedvesem,
Ki megvarrja az ingem.”
D. F.: Ez csokorban volt, fellépéskor szoktam.

163
 P. A.: Nagyon jó. Evvel hol lépett fel? Ezt hol énekelte?
D. F.: Itt is.
P. A.: Hol?
D. F.: Tesmagon is. Meg vidéken, Egyházbáston. Petőfi városába is
voltunk föllépni. Pincéjében volt a koszt, ellátás. A mulatás.
P. A.: És magába énekelte ezt? Magába, egymaga?
D. F.: Egymagam.
P. A.: És nem táncoltak rá?
D. F.: Én szólista voltam, majdnem mindig. Én csak segíteni szoktam
kiséretként.
P. A.: Margit néni nem énekelt magával?
D. M.: De énekeltem én is. Egyszer a másik citerára.
„Ennek a kislánynak dombon van a háza,
Aranyos diófa van az udvarába,
Aranyos diófa, lehajlik az ága,
Ennek a kislánynak rácsos ablakára.
Ezért a kislányért de sokat szenvedtem,
Tiszából a vizet csákómmal kimertem,
Tisza fenekéről arany gyöngyöt szedtem,
Ennek a kislánynak fejére kötöttem.”
„Megyen már a hajnalcsillag lefelé,
Az én kedves galambom most megyen hazafelé,
Lábán van a csizmája, lakkos szárú kis csizma,
Rásütött a hajnalcsillag sugára.
Amerre mész, édes rózsám, kívánom,
Hogy előtted a rét is tiszta rózsává váljon,
Az első is előtted édes rózsát teremjen,
A te szíved holtig el ne felejtsen.”
Ihajja, ezt a kislányt nem az anyja nevelte,
Ihajja, zöld erdőben a vadgalamb költötte,
Nem kell néki édesanyja tiszta selyem dunyhája,
Ihajja, betakarja szeretője subája.
Ihajja, nemsokára menyecske lesz a lányból,
Ihajja, kerék kontyot csavarunk a hajából,
164
Kerék kontyát, kerék kontyát, jaj, de sokan megnézik,
Ihajja, a faluban nagyon sokan irigylik.”
„Ezért a legényért nem adnák egy almát,
Aki a lány előtt összehúzza magát,
Összehúzza magát, eltátja a száját,
Az ördög vigye el a málészájúját.
Én aztat ajánlom mindenki számára,
Vigyázzon mindenki a kedves párjára,
Vigyázzon magára, vigyázzon párjára,
Hogy meg ne csalja őt a kedves babája.
Vigyázzon magára, vigyázzon párjára,
Hogy meg ne csalja őt a kedves babája.”
„Marcsa lányom benézett a tükörbe, tükörbe, de tükörbe,
Nézi magát, jól van-e ő kifestve, kifestve, de kifestve,
Jól van, lányom, megehet már a fene, a fene, de a fene,
Domborodik a kötényed eleje, eleje, de eleje.
Vénasszonyok mind kiültek a padra, a padra, de a padra,
Úgy is tudom, rólam folyik a pletyka, a pletyka, de a pletyka,
Nem kérem én a jó Istent, csak arra, csak arra, de csak arra,
Valamennyi ragadjon le a padra, a padra, de a padra.”
„Farkas Ilka bő szoknyája, ihojujujuju,
Fölakadt a csipkefára, ihojujujujujuju.
Nem a csipkefa fogta meg, ihojujujuju,
Marci Miska markolta meg, ihojujujujujuju.
Ereszd, Miska, a szoknyámat, ihojujujuju,
Ne szomorítsd az anyámat, ihojujujujujuju.”
„Lányok, lányok, szépek vagytok ti este,
Nyíltok, mint a tearózsa a kertbe,
Tearózsa lehullajtja csipkés levelét,
Gyáva legény elhagyta a kedvesét.
Lányok, lányok nektek nyílik a rózsa,
Legényeknek meg a sárga uborka,

165
 Akkor lesz a legényekre, tyuhaj, jó világ,
Majd ha besavanyítják az uborkát.
Akkor lesz a legényekre, tyuhaj, jó világ,
Majd ha besavanyítják az uborkát.”
D. M.: Ezeket szoktam a citerára, mikor felléptünk, de ez a másik
citera volt.
H. L.: Feri bácsi, és ezt a citerát hol vette?
D. F.: Mondom, hogy hol, Pozsony mellett abba a faluba.
H. L.: Hogy hívták, aki a citerát készítette. Nem tudja a nevét?
D. F.: Tudtam, de… Ő is hozatta. Aztán hozott egyszerre ötöt, azt
megírta nekem, hogy ha óhajtok egyet, nekem ad belőle. Akkor lépjek
el, nézzem meg, hogy jó-e. Azt akkor elmentem, megnéztem, mondom,
ez jó lesz e. Ki is fizettem, azt akkor már hoztam is.
H. L.: Nem emlékszik a nevére?
D. F.: Valamit említett maga, hogy lehet tán Lacinak hívták.
H. L.: Mert ha Lacinak… Nem volt egy kicsit púpos?
D. F.: De tudott, ő is értett citerát csinálni.
H. L.: Igen, igen.
D. F.: Lehet, hogy az.
H. L.: Nem volt egy kissé púpos?
D. F.: Olyan alacsony ember volt.
H. L.: Kicsit görbe.
D. F.: Igen.
H. L.: Akkor nem Illésházán volt az?
D. F.: Lehet, hogy az.
H. L.: Mert ott készítettek citerát.
D. F.: Lehet, hogy Illésháza.
H. L.: Igen. Mert a formája illésházi.
D. F.: Lehet.
H. L.: És mikortól volt itt csoport Tesmagon?
D. F.: Citera?
H. L.: Citeracsoport.
D. F.: Itt nem volt citeracsoport.
H. L.: Csak maga játszott?
D. F.: Csak magam.
H. L.: És asszonyok énekeltek maga mellett, vagy csak Margit néni?
166
 D. F.: Margit néni és valamelyik lányok…
D. M.: Lányok is énekeltek. … ő kísért.
D. F.: Lányok is. Összeállítottam egy csoportot, azt akkor eztet…
D. M.: Menyecskekórust is kísérte.
D. F.: Kísérettel, citerakísérettel…
D. M.: Úgy is volt, hogy három nő dalolt, meg három férfi.
H. Á.: Feri bácsi, ezt a lefogót, maga készítette, amivel lefogja a hú-
rokat?
D. F.: Igen.
H. Á.: Mindig így játszott, ilyen lefogóval?
D. F.: Igen.
H. Á.: És azt a pengetőt is maga készítette?
D. F.: Azt is igen.
H. Á.: A toll szárát is használták? A libának a tollát, azt nem használ-
ták pengetésre?
D. F.: Nem.
H. Á.: Gyerekkorában sem?
D. F.: Nem. Libatollat?
H. Á.: Igen. Pengetésre.
D. F.: Azt nem, az nem passzol.
H. Á.: Nem passzol?
D. F.: Attól nem peng jól. Ez, ez itt a jó pengő.
H. L.: Feri bácsi, gyerekkorában mivel pengetett?
D. F.: Megfaragtam, ökör szarvából hasítottam. Voltak azok a nagy
szarvú ökrök, magyar ökrök.
H. L.: Ezt hogy hívták? Ennek mi a neve?
D. F.: Citeranyomkodó.
H. L. És mivel tekeri körül?
D. F.: Én cérnával.
H. L.: Tesz rá még valamit?
D. F. Nem teszek rá.
H. L.: Ezzel fogja a húrokat, ugye? Ahol a cérna van.
D. F.: Igen. Abból áll az összefogás. Ez a fele nád, emez meg fa. Azt
evvel van összekötve.
H. L.: És miért van egyik fele nádból, másik meg fából?
D. F.: Mert a nád ez olyan dolog, hogy nem kopik el. De a fát, azt
bevágja.
167
 H. Á.: Mikor hagyták abba a szereplést a citerával meg az énekkel?
D. M.: Körülbelül öt éve.
D. F.: Utolszor, mikor voltak a … ott vesztettük el másik vezetőt, mert
ez meghalt hirtelen, ahogy a törvényváltozás [1989-es rendszerváltás]
volt. A vezetőnk meghalt, az olyan baloldali volt.
H. L.: Igen. Hogy hívták őt?
D. F.: Bartos. Bartos Lajos.
D. M.: Volt a JRD-be mint elnök. Azt akkor mentek a változások.
D. F.: És akkor másik lett. Mindjárt azt kérdezte, hogy hát „hol hagyták
a Dúló Feri bácsit?” „Nem jön ide, nem jön – azt mondja –, nincs itt?”
„Nincs itt.” Akkor tesmagi csapatnak… mint mindig, minden szereplő
minden fellépésen akár itthon, akár vidéken négy, öt, hat, hét is volt, fel-
lépés. Egy fellépésnél négyszer, ötször, hatszor, hétszer visszatapsoltak,
hogy már mikor kiléptünk, első fellépésünk után, akkor tapsoltak.
D. M.: Voltunk Magyarországon is fellépni.
D. F.: Sok tapsot kaptunk, még itthon a fiatalságtól is. Mulatságokon
olyan nótákat, mikor a cigányok vacsoráztak vagy étkeztek, az alatt ve-
lük léptünk föl, és minket tapsoltak állandóan, meg engem. Odatették a
hangszórót a citerához, akkor én adtam a nótákat. Egy időbe nekem csak
az jött eszembe, én átléptem. Nem kell tanulni, megállni ott, átlépni rá
mindjárt, csak folytattuk.
H. Á.: Táncoltak is arra, amit maguk zenéltek, vagy csak ültek és hall-
gatott a közönség?
D. M.: A színpadon táncoltak, mikor szerepeltünk.
D. F.: Volt, volt, volt már, hogy táncoltak. Volt már az is.
D. M.: Még akkor el szokott járni Bodonyi [András], az is olyan veze-
tő volt. Volt, amikor ejött ide mulatságra a zenekarával.
H.Á.: Köszönjük a beszélgetést.

168
169
 Tartalom

ELŐSZÓ .......................................................................................... 5
A citeracsalád mint hangszertípus ............................................. 6
A citera művelődéstörténeti háttere ........................................... 7
A magyar asztali citera részei .................................................. 13
A citera hangolása és fogólapja .............................................. 14
A citera fogólapja..................................................................... 15
A citerák formai-szerkezeti kutatása........................................ 15
Citeratípusok (formai-szerkezeti áttekintés) ............................ 17

A FELVIDÉKEN DOKUMENTÁLT
CITERÁK FORMAI-SZERKEZETI LEÍRÁSA........................... 25

HASÁB ÉS DOBOZ ALAKÚ CITERÁK .................................... 26

1. Hasáb alakú citera (Ipolybalog) ........................................... 26
2. SZABÓ István doboz citerája (Tardoskedd) ....................... 28
3. SZABÓ József citerája (Tardoskedd) .................................. 30
Százdi dobozciterák ........................................................... 32
4. SZABÓ János citerája (Százd) ............................................ 32
5. PÁSZTOR Ernő citerája (Százd) ......................................... 33
6. PÉNZ János citerája (Százd) .............................................. 35
7. PETROVICS József citerája (Százd) .................................. 36
8. Nagykürtösi - Kóvári citera (piros) ..................................... 38
9. Ipolysági doboz citera .......................................................... 39
10. MÉZES István citerája (Nagycsalomja) ............................ 41
11. A Komáromi Dunamenti Múzeum hasáb alakú
dobozciterája ...................................................................... 43
A palásti két citera ............................................................. 45
12. Hasáb alakú dúcos citera (Palást) ...................................... 45
13. Hasas-dúcos citera (Palást) ................................................ 48

170
HASAS CITERÁK ........................................................................ 50
14. Hasas citera a Komáromi Dunamenti Múzeumból............ 51
NAGYHASÚ CITERÁK............................................................... 53
15. CELENG János citerája (Nagycsalomja) .......................... 53
16-17. Peremes hasas citerák Esztergomból ............................ 56
18. KATONA László citerája Vágsellyéről ............................. 57
19- 20- 21. GÁL József három citerája (Nagycsalomja) ......... 58
22. BELA István hasas citerája (Nagycsalomja) ..................... 62
23. GYURKOVICS József hasas citerája (Nagycsalomja) ..... 63
HORNYÁK István (Štefan Horňák) négy citerája (Léva) 66
24. Kicsi (prím) hasas citera .................................................... 66
25. Nagy (normál) hasas citera ................................................ 67
26. Nagy, kisfejes hárfa citera ................................................. 68
27. Két rozettás nagy hasas citera ............................................ 70
28. Hasas citera (Kürt) ............................................................. 71
TÁBLASZERŰ, ENYHÉN DOMBORÚ CITERÁK ................... 73
29. VICIÁN László hasas táblaciterája (Nagycsalomja) ......... 74
30. Hasas táblacitera (Ipolykeszi) ............................................ 75
31.TÁPÉI Miklós citerája (Doborgaz) .................................... 77
BÚBOS, KÖZÉPTÁJT HASAS CITERÁK ................................. 79
32. MIKÉCZ László búbos citerája I. (Illésháza) .................... 80
33. MIKÉCZ László búbos citerája II. (Illésháza) .................. 81
34. MIKÉCZ László búbos citerája III. (Illésháza) ................. 81
35. RAJCSÁNYI József virágos citerája (Jóka) ...................... 83
36. RAJCSÁNYI József karos citerája .................................... 84
37. A Komáromi Dunamenti Múzeum búbos citerája ............. 85
FÉLHASAS CITERÁK ................................................................. 87
38. HRUBÍK Béla félhasas citerája ......................................... 87
39. JANCSIK asztalosmester citerája (Százd) ........................ 89
40. NAGY Béla félhasas citerája (Nagymaros) ....................... 92

171
 EGYEDI KÜLÖNLEGES HASAS CITERÁK............................. 95
41. KÁZMÉR Béla csikófejes-hasa citerája (Szécsénke) ....... 95
42-43. VAJDA László két madárfejes citerája (Nagykapos) ... 96
VAJDA László két madárfejes citerája .............................. 97
44. KOVÁCS László „karos” citerája (Terbegec) ................... 99
KISFEJES HASAS CITERÁK.................................................... 102
45. SZABÓ Ferdinánd kisfejes-hasas citerája (Tardoskedd)..102
46. KRATKÓCZKI István hasas-kisfejes citerája (Nádszeg) 103
47-48.SZABÓ József kisfejes-hasas citerája (Szőny) ........... 105
TUSKA Sándor két nagy kisfejes-hasas citerája (Bánréve) .. 107
49. TUSKA Sándor kisfejes-hasas citerája I. ........................ 108
50. TUSKA Sándor hasas citerája II. .................................... 109
KISFEJES CITERÁK .................................................................. 111
51. A Komáromi Dunamenti Múzeum kisfejes citerája ........ 113
52. PÉNZ Antal kisfejes citerája (Százd) .............................. 116
53. KRATKÓCZKI István kisfejes citerája (Nádszeg) ......... 117
54. BÁLINT mester citerája (Keszegfalu)............................. 118
55. Két kisfejes ismeretlen citera ........................................... 120
56. BÉNYI József kisfejes citerája (Farnad) ......................... 122
ZÁRSZÓ ...................................................................................... 124
Felhasznált irodalom ................................................................... 125

BESZÉLGETÉSEK A CITERÁRÓL .......................................... 127

Patócs Lajos (Hodos) ............................................................. 129
Rajcsányi Béla, Ballán Gábor (Jóka) ................................... 151
Dúló Ferenc, Dúló Mária (Tesmag) ...................................... 160

172
 A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek
sorozatban megjelent:
1. Vígan zengjetek citorák, Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, gyűjtötte
és válogatta Ág Tibor, 1992
2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994
3. Cséplő Ferenc: Réte – bástya és menedék, Helytörténet két egyházi könyv köré
építve, 1995
4. Bíborpiros szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág
Tibor, 1996
5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt, A kitelepítés és a deportálás története
Nagymegyeren, 1996
6. Ázik, nem fázik, A nagyabonyi népdalkör legkedvesebb dalai, 1996
7. Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből,
Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák;
Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai embertani képe, 1997
8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok összeállításához, 1997
9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások, 1997
10. Zalabai Zsigmond: Koszorúk, 1998
11. Nagy Iván: Erősíteni szíveket, Balony község népzenei monográfiája, 1998
12. Szőke István: A bábjátszás ábécéje, Az ujjtól a marionettig, 1998
13. Varga László: Az első lépések, A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének
és a Nagymegyeri járás Csemadok szervezeteinek története, 1999
14. Himmler Zsófia: Mindentlátó királylány, Népmesedramatizációk
gyermekbábcsoportoknak, 1999
15. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, Kelet-Szlovákiai népdalok, 1999,
(MC melléklettel)
16. Metzner Valéria: Emlékezés, A Csemadok rétei szervezetének megalakulása és
tevékenysége napjainkig, 1999
** Száraz Pál: Kilométerkő, Novellák, 1999
17. Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok, (A népdalgyűjtő és népdalíró
Czuczor Gergely), A hét szabad művészet könyvtárával (Zsámbéki Apor
Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskola) közös kiadásban, 2000
18. Presinszky Lajos: Felső-Csallóközi arcképcsarnok, 2000
19. Akkor sirassatok engem (Katona Pista összegyűjtött nótái), 2000
20. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából,
Válogatás az 1910-es év nagymegyeri gyűjtéséből, összeállította Ág Tibor, 2001
21. Sidó Zoltán–Őszi Irma: Ötven év szolgálat, A Csemadok tevékenysége az
Érsekújvári járásban (1949–1999), 2001
22. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, Nyitra-vidéki népballadák, 2001,
(CD, MC melléklet)
173
23. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát? Előadók és felkészítők kézikönyve,
2001 (MC melléklet)
24. Henkey Gyula: A csallóközi magyarok etnikai embertani képe, Alistál
környéke, Bős, Nagymegyer, Csallóközi összefoglaló tanulmány, 2002
25. Varga László: Béke poraikra, Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei
Nagymegyeren, 2002
26. Csiba Lajos: Őszi szarvasbőgések, tavaszi szalonkázások, Csallóközi
vadásznapló, 2002
27. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák, Az érzékiség képi ábrázolása a magyar
népdalokban, 2003
28. Tánczos Tibor: Az öreg juhász szép meséje és más elbeszélések, 2003
29. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar
népdalok, 2004, (CD melléklettel)
30. Varga László: Kultúránk szolgálatában, A Nagymegyeri körzet Csemadok
szervezeteinek kialakulása és fejlődése, 2004
31. Köszöntsük a Jézuskát, Régi karácsonyi énekek a Felvidékről, gyűjtötte
és válogatta Harmath Lajosné Vöröss Kornélia, 2004
32. A Kolonyi templom előtt, Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből.
Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Tari Lujza, 2004
33. A Népes, írta és összeállította Takács András, 2004
** Száraz Pál: Beszélő fények, Kisprózák, egyéb szövegek, versek, 2004
34. Fügedi János–Takács András: A Bertóké és társai (Jóka falu hagyományos
táncai), 2005
35. Kovács Ferenc: 40 év és a kiwi megérett, 2006
36. Ág Tibor: Az árgyélus kismadár, Martos község népzenéje, 2006
37. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesalji népdalok,
2006 (CD melléklet, 2010)
38. Varga László: Amikor elindult a vonat, Deportálás és kitelepítés Nagymegyer
és környékén lévő településekről 1945-1949 között, 2007
39. Takács András: Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve, 2007
40. Szíjjártó Jenő: Az anyai szó, kórusművek, (második bővített kiadás), 2007
41. Bors Éva: Mély kútba tekinték, Népi táncos gyermekjátékok, 2008
42. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla 1910-es nagymegyeri gyűjtése, Közli
Ág Tibor, (második bővített kiadás), 2008
43 a.) Szíjjártó Jenő: Virágok vetélkedése, Válogatás Szíjjártó Jenő népzenei
gyűjtéséből, 2008
43 b.) Simek Viktor: Zoboralji színek, A zsérei népviselet Simek Viktor
festészetében, 2009
44. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009
45. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet)
46. Akkor sirassatok engem, Katona Pista összegyűjtött nótái, (II. kiadás), 2010
47. Borsi Ferenc: A magyar asztali citera, 2010

174
 A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek
hangzó-anyag sorozatban megjelent:

1. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, MC, 2000

2. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, MC-CD, 2001
3. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát?, MC, 2001
4. Bíborpiros szép rózsa, a népzenei vetélkedő országos gálaműsorának élő-
felvétele, MC, 2002
5. Bárdos Ágnes: Tánc-lánc, MC-CD, 2002
6. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar
népdalok, CD, 2004
7. Szerelem, Csanaky Nóra–Écsi Gyöngyi, Válogatás a XX. század magyar szerel-
mi lírájából és népdalainkból, CD, 2004
8. Hommage à József Attila (Szlovákiai magyar verséneklők József Attiláról),
CD, 2005
9. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesaljai népdalok,
CD, 2006
10. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó
Verseny Országos Döntőjéből, 2006, CD, 2007
11. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Ver-
seny Országos Döntőjéből, 2007, CD, 2008
12. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó
Verseny Országos Döntőjéből, 2008, CD, 2009
13. A Bertóké és társai, Jóka falu hagyományos táncai, DVD, 2009
14. XI. Országos citeratalálkozó, Nagykapos, 2009, CD
15. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó
Verseny Országos Döntőjéből, 2009, CD, 2010
16. Jánosi András, A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet)
16. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009 (CD melléklet)

175
 Ez a könyv
a VALEUR KFT
nyomdájában készült

929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda)

Múzeum u. 208/4
Telefon, fax: (0)31 551 72 19, 551 72 18

A KIADÓ CÍME:
Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
P. O. BOX 16., Bacsákova 240/13.,
929 01 Dunajská Streda
Tel: +421/31/552 24 78
Fax: +421/31/550 98 30
E-mail: intezet@csemadok.sk
WEB: www.csemadok.sk

ISBN 978–80–89001–52–1

Borsi Ferenc
A magyar asztali citera

Kiadta a Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahelyen

A kiadásért Huszár László, igazgató felel
A nyomdai előmunkálatok a Csemadok
Művelődési Intézetében készültek
Nyomta a Valeur kft. nyomdája Dunaszerdahelyen
Megjelent 500 példányban
Kiadás éve: 2010

176