Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 88

SZOFTVERFRISSÍTÉS

1.0.1
AVAGY A TEREMTÉS KÖNYVE

R O Z S N A K I L Á S Z LÓ
ELŐSZÓ

Ezt a könyvet magamnak írtam, azaz neked. Vagy ha úgy tetszik neked, azaz ma-
gamnak. Ezért a tegezés. Végtére is nem fogom magamat magázni!

A maják egyik köszönése az In Lak’ech, mely azt jelenti, hogy én Te vagyok és Te


én. Ez hűen kifejezi azt a tényt, hogy mindannyian egyek vagyunk.

Másfél éve keresem azt, hogy ki vagyok, minek vagyok a Földön, mi az élet célja,
létezik-e Isten. Világ életemben materialista neveltetést kaptam, a vallást mindig
is kerültem. Most azonban párhuzamba fogom állítani a tudományos tényeket és
a spiritualizmus tanait, hittételeit. Ezek alapján látni fogod, hogy milyen mérték-
ben erősíti egyik a másikat. Amit eddig tagadtál most hihetővé válik, amit eddig
nem értettél egyszeriben világos lesz számodra. Vagy mégsem.

A könyv rávilágít arra, hogyan teremtettük a világunkat. A világot, melyben a ki-


zsákmányolás, elnyomás, betegségek, torz értékrendek és hamisság uralkodik az
élet minden területén.

Azt mondják az aranykor hajnalán vagyunk. Remek alkalom ez ahhoz, hogy végre
új, stabil alapokra építsük fel világunkat és olyan értékrendet hozzunk létre, mely
a szereteten, megértésen és egymás elfogadásán alapul. Ehhez azonban szilárd ala-
pokra van szükség, ismernünk kell milyen program szerint működik a világ és
benne mi, emberek. És ezt a programot szó szerint értsd! Ezért is lett a könyv
címe: Szoftverfrissítés 1.0.

Amit az elkövetkezendő fejezetekben olvashatsz a legfrissebb - hétköznapi ember


számára elérhető - ismeretek alapján íródtak. Nem kívántam tudományos mélysé-
gekben értekezni az adott témáról. Ezt már csak azért sem tehetem, mert nem
vagyok tudós. Mindazonáltal a leglényegesebb, legmeghatározóbb információk
benne foglaltaknak az adott témáról.

i
Egyek vagyunk, mégis különbözőek, így mindenkire más hatással lesznek a leír-
tak. Előfordulhat, hogy felkavarnak majd. Ha így lesz, hagyd egy kicsit ülepedni,
próbálj elvonatkoztatni az évtizedek óta mesterségesen belédtáplált hazugságok-
tól és figyeld meg lelked legmélyén hogyan rezonálnak lényeddel az információk.
Lehet, hogy csak túl hamar kaptad az információt és még nem állsz készen a befo-
gadására. Ha egy világ omlik össze benned az jó, mert ahhoz hogy újat építsünk a
régi helyére, a régit le kell bontani. Nem lehet már tovább toldozni-foltozni.

Arra kérlek akár tetszett a könyv, akár nem mindenképpen oszd meg másokkal!
Magamnak írtam ugyan, de tudd érted íródott!

ii
1

AZ UNIVERZUM MINT ANYAG

“A valóság illúzió, bár a makacsabbik fajtából.”

(Albert Einstein)

3
Azt mondják a világegyetem (minden létező összessége) kora 13,7 ±0,2 milliárd
év. Nem tudom így van-e. Azt is mondják, hogy 100-800 milliárd galaxis alkotja.
Ki tudja? Az a 700 milliárd ide vagy oda számunkra nem sokat jelent.

Azt is mondják, hogy a világban, melyben élünk minden anyag vagy latinul maté-
ria és a lelki-szellemi jelenség nem különül el a fizikaitól, azaz minden mentális
állapot, tulajdonság, folyamat és működés valamely fizikai állapottal, tulajdonság-
gal, folyamattal azonos.

De mi is valójában az anyag?

A körülöttünk lévő világ egy energiamező. Amit mi anyagnak nevezünk valójában


nem más, mint egy alacsony frekvenciájú energia. Biztosan Te is emlékszel még
Newton mozgástörvényére, mely szerint

E=1/2 mv2

ahol E az energia, m a tömeg és v a sebesség.

Megjegyzendő, hogy Einstein később e képlet alapján állította fel a híres E=mc2
képletét, mely azonban feltételezi, hogy a fénysebesség nem nőhet tetszőlegesen
naggyá. Ez azonban nem fedi a valóságot, tekintettel arra, hogy abszolút sebesség
nem létezik és mára már bizonyított, hogy egyes kvazárok a fénysebesség sokszo-
rosával képesek mozogni. Így célszerűbb Newton képletét alapul venni, mivel ab-
ban a sebesség tetszőleges mértékben nőhet, semmi sem korlátozza.

A képlet azt mutatja, mennyi energia felel meg egy bizonyos tömeggel rendelkező
részecskének. Ezek a bizonyos részecskék tehát, amiket mi anyagként érzékelünk,
tulajdonképpen kis „energiacsomagok". A részecskék energiái, Max Planck törvé-
nyének értelmében, frekvenciában is kifejezhetők és eszerint magasabb ener-
giához mindig magasabb rezgésszám tartozik. Így különböző típusú és
rezgésszámú hullámok különböző szubatomi részecskéknek felelnek meg. Minél
alacsonyabb sebességgel rezeg az energia, annál sűrűbb, annál inkább látható és
annál inkább anyagszerű, szilárd.

Az Univerzumban üresség mint olyan nem létezik. Valójában minden fény, min-
denütt fotonok (elemi részecskék) vannak jelen egyfajta rendezetlen káoszban.

4
Köztudott dolog, hogy a fény bizonyos körülmények között hullámként viselke-
dik, más körülmények között anyagi tulajdonságokat mutat. Ez a kettős természet
érvényes az általunk anyagnak tekintett „valamire" is. Amit mi anyagnak
érzékelünk, valójában leírható hullámként, pontosabban annak egyik fajtájaként,
melyet állóhullámnak nevezünk.

Állóhullám akkor keletkezik, ha egyazon helyen két azonos hullámhosszú hullám


egymással ellentétes irányban halad át, így azok kioltják egymást. Mivel a két azo-
nos hullámhosszú hullám nem keletkezhet a semmiből, így logikus, hogy az
állóhullám is addig létezik, míg energiával tápláljuk.

Az anyagot tehát állóhullámok alkotják, és ezek mindegyikéhez jól meghatároz-


ható rezgésszám tartozik. Anyagi részecske tehát egyáltalán nem létezik, csupán
az elektromágneses állóhullám az, ami bizonyos esetekben anyagi tulajdonságo-
kat mutat!

De miből keletkeznek a hullámok, melyeket mi anyagként érzékelünk?

Ahogyan Max Planck már az 1900-as évek elején leírta: “Az anyag csak ön-
magában nem létezik. Minden anyag csak egy bizonyos erő által keletkezik és lé-
tezik, amely erő az atomrészecskéket rezgésbe hozza, és azt az atom leg-
parányibb naprendszereként összetartja. De mivel a világűrben sem egy intelli-
gens sem pedig egy örök erő nem létezik, azt kell feltételeznünk, hogy e mögött
az erő mögött egy intelligens szellem létezik. “

Egyetlen hullám sem jöhet létre hullámforrás nélkül! Az egész Világegyetem, a


bolygókat, csillagokat, galaxisokat, pulzárokat, quazárokat és misztikus fekete lyu-
kakat beleértve, nem más, mint energia, melynek a forrása egy még magasabb
rezgésű tartományban van. De vajon hol?

Nyilvánvaló, hogy egy olyan tartományban, amely az általunk mérhető tartomá-


nyon kívül - pontosabban fölé - esik. Azért kell, hogy fölötte lévő tartományba es-
sen, mert csak magasabb rezgésszámú energiából lehet alacsonyabb rezgésszámú
energia. Fordítva lehetetlen.

A következő táblázatban láthatod az eddig ismert sugárzások hullámhossz- és


frekvenciatartományát.

5
Elnevezés Hullámhossz Frekvencia
extrém alacsony frekvencia 100.000 km - 10.000 km 3 Hz - 30 Hz
szuper alacsony frekvencia 10.000 km - 1.000 km 30 Hz - 300 Hz
ultra alacsony frekvencia 1000 km - 100 km 300 Hz - 3 kHz
nagyon alacsony frekvencia 100 km - 10 km 3 kHz - 30 kHz
hosszúhullám 10 km - 1 km 30 kHz - 300 kHz
középhullám 1 km - 10 km 300 kHz - 3 MHz
rövidhullám 100 m - 10 m 3 MHz - 30 MHz
ultrarövid hullám 10 m - 1 m 30 MHz - 300 MHz
deciméteres hullám 1 m - 10 cm 300 MHz - 3 GHz
centiméteres hullám 10 cm - 1 cm 3 GHz - 30 GHz
milliméteres hullám 10 cm - 1 mm 30 GHz - 300 GHz
mikrohullám 30 cm - 300 µm 1 GHZ - 1 THz
terahertzes sugárzás 3 mm - 30 µm 0.1 THz - 10 THz
távoli infravörös sugárzás < 1,0 mm > 300 GHz
közepes infravörös sugárzás < 50 µm > 6 THz
közeli infravörös sugárzás < 2,5 µm > 120 THz
vörös fény 780 nm - 640 nm 384 THz - 468 THz
narancs fény 640 nm - 600 nm 468 THz - 500 THz
sárga fény 600 nm - 570 nm 500 THz - 526 THz
zöld fény 570 nm - 490 nm 526 THz - 612 THz
kék fény 490 nm - 430 nm 612 THz - 697 THz
ibolyaszínű fény 430 nm - 380 nm 697 THz - 789 THz
lágy ultraibolya sugárzás < 380 nm > 789 THz
kemény ultraibolya sugárzás < 200 nm > 1.5 PHz
röntgensugárzás 10 nm - 0.1 nm 30 PHz - 30 EHz
gamma-sugárzás 10 pm - 10 fm 30 EHz - 30 ZHz
kozmikus sugárzás 30 fm - 0.3 fm 10 Zhz - 10 YHz

6
Ha elfogadjuk azt, hogy minden energia, akkor logikus feltételeznünk azt, hogy a
gondolat is energia, ez esetben a gondolat is rendelkezik valamilyen frekven-
ciával, rezgésszámmal.

Ha a gondolat magasabb energiaszintekből tevődik össze, és ezek a hullámok az


anyag termékei, akkor ezt anyagi műszerekkel tudnunk kellene mérni. Számos tu-
dományos kísérlet történt már ennek mérésére, de minden általunk ismert és
mérhető frekvenciatartomány kizárásra került. Ez persze semmi mást nem jelent
mint azt, hogy a gondolati energia rezgésszáma az általunk mérhető tartományon
kívül van és ez a fentiek figyelembe vételével csak azt jelentheti, hogy magasabb
rezgésszámú még a kozmikus energiánál is.

Az előző táblázatból láthatod, hogy eszerint a gondolat frekvenciája magasabb


mint 10 YHZ (yottahertz) ami tíz huszonnegyedik hatványa, egyszerűbben 10
kvadrillió hertz!

A fentiek alapján - mivel alacsonyabb rezgésszámú energia nem hozhat létre ma-
gasabbat - le kell szögeznünk, hogy sem a fizikai agy, sem más biológiai szerv
nem képes gondolatot létrehozni, vagyis a gondolkodás képessége és a tudat nem
anyaghoz kötött!!! Hűha!

Nem az agyunkkal gondolkodunk tehát?

Nem bizony! Az agyunk csak elektromágneses teret teremt. A gondolat az, ami
megteremti az anyagot, pontosabban az állóhullámokat folyamatosan energiával
táplálva létrehozza az anyagot.

“Azt hiszed a hétköznapokban, hogy önálló gondolataid vannak, pedig csak


rákapcsolódsz egy Veled egy frekvencián működő energiamezőre, amiből in-
formációid nyered. Minél magasabb rezgésű a mező amiből táplálkozol, - annál
közelebb kerülsz a TEREMTÉS szintjéhez”. /Samael/

Az agy csupán egy vevőkészülék, mely hasonlóan a rádióhoz fogja azt az adást,
amely az adott frekvencián történik. Ha viszont a gondolat teremti meg az anya-
got és ezzel együtt a bennünket körülvevő világot, akkor ebből mindjárt érthetővé
válik számodra néhány dolog:

7
1. Hasonlóan a rádióhoz az agyad is egyszerre csak egy frekvenciára képes han-
golni. De attól a többi adó még ott van és sugároz, csak Te nem tudod venni!

Amennyiben kizárólag az 5 érzékszervünkre támaszkodunk, akkor a


körülöttünk lévő világnak csak kb. 5%-át érzékeljük. Ez az ún. fényes anyag,
amely visszaveri az elektromágneses fényt.

A világmindenség tömegének mintegy 95 %-át adó ún. sötét anyagot egy-


szerűen nem is látjuk. Ennek ismeretében talán már jobban érthető, hogy mit
értettek az ókorban Izisz fátylának, Indiában Maya fátylának és miért mondjuk
mi is, hogy születésünkkor elhúzzák előttünk a sötétség vagy felejtés fátylát. De
innen ered a Dél-amerikai maya civilizáció neve is, mely káprázatot jelent.

A világ nem ér véget a láthatónál. Ott a láthatatlan, és az sokkal nagyobb je-


lentőségű, mert sokkal mélyebb. A látható csak egy hullám a láthatatlanban. A
láthatatlan pedig maga az óceán.

2. Attól, hogy a Te vevőkészüléked - jelesül a fizikai tested, illetve agyad - tönkre-


megy, az adás még folytatódik!

Az energiamegmaradás törvénye szerint - zárt rendszer teljes energiája ál-


landó, vagyis energia nem keletkezik, nem vész el, csak átalakul - az energia el-
pusztíthatatlan, ebből adódóan a magas energiaszintű gondolat és az érzés -
mint energia - túlélik az alacsony energiaszintű fizikai test halálát. Ugyanez
érvényes emlékeinkre is, hiszen azok is gondolatok. A halál tehát nem a vég!

3. Ha nem tetszik az adott műsor, akkor áthangolhatsz egy másik csatornára, ahol
kedvedre való zene szól. Ez történik tudatosan a meditáció során is.

4. Az Univerzum végtelen számú dimenzióból, hullámhosszból és frekvenciából


áll, melyek közül a fizikai világ csak egy a sok közül.

Óriási, felfedezésre váró erőforrás lakozik tehát minden emberben, melyet meg
kell tanulni megérteni és tudni kell a megfelelő módon kihasználni. Ahogyan Max-
well Maltz mondta: “Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy
megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetsége-
sek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat megváltoztat-
juk.”

8
Összefoglalva:

- Az Univerzumban minden energia, a fény valamely spektruma.

- Minél alacsonyabb az energia frekvenciája, annál sűrűbb, annál inkább anyag-


szerű.

- A legmagasabb energia a gondolat és mindent ez hoz létre.

- Az Univerzum végtelen számú frekvenciából áll, a mi fizikai világunk csak egy a


sok közül, mert agyunkkal erre hangolódunk rá.

- Az 5 érzékszervünkkel a körülöttünk lévő világ kb. 5 %-át érzékeljük, de a világ


itt nem ér véget.

9
2

AZ UNIVERZUM MINT
HOLOGRAM
“Egy szép napon majd hivatalosan is elismerik, hogy amit mi
valóságnak kereszteltünk el az méginkább illúzió, mint az álmok
világa”.

(Salvador Dali)

10
Bizonyára felmerül benned a kérdés az előzőek alapján, hogyha mindent a gon-
dolatainkkal teremtünk meg, akkor tulajdonképpen mi az ami körülvesz
bennünket, mi az amit látunk vagy látni vélünk.

A körülöttünk lévő világ egy gondolat által irányított, annak engedelmeskedő e-


nergiatenger - egy gondolati felépítmény vagy hologram - mely a tudatunktól
függ. A hologramot Gábor Dénes fedezte fel az 1940-es években és munkájáért
Nobel-díjat kapott.

Hologram akkor jön létre, amikor egy lézersugarat két különböző lézersugárrá
választunk szét oly módon, hogy az első sugarat a tárgyra irányítjuk, a másikat
pedig összeütköztetjük a tárgyról visszavert lézersugárral és ezeket egy filmen rög-
zítjük. Ekkor létrejön az ún. interferenciaminta, az eredeti tárgy háromdimenziós
képe. Ez a kép teljes valósághűen ábrázolja a tárgyat, azonban valójában nincs ott
semmi, pedig a kép teljesen térbelinek tűnik. Egy hologram lényege éppen az,
hogy azt a látszatot keltse, mintha lenne ott valami, ahol valójában semmi sincs!
Csupán egy képzeletbeli kép, egy káprázat.

Ha egy ily módon keletkezett hologramot félbevágunk és mindkettőt ismételten


megvilágítjuk lézerrel, akkor mindkét filmen rajta lesz a tárgy egésze és
bármilyen kicsire is daraboljuk a hologramot, minden darab tartalmazni fogja az
egészet.

Az emberi test ugyanígy az Univerzum hologramjának kicsinyített mása.

Hermész Triszmegisztosz híres smaragtáblájának szövege szerint: "Ami lent van,


az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent
van..."

Hétköznapi szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy az ember (a mikrokozmosz) u-


gyanúgy működik, mint a világ (makrokozmosz). Triszmegisztosz még hozzátette:
“Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természet-
ben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.”

A világ és az emberi test valójában az energiamező megtestesülése, materia-


lizálódása, egy mind az anyagot, mind pedig a tudatosságot magába foglaló hatal-
mas hologram.

11
Ezzel az intelligens ún. morfogenetikus mezővel (morph=forma, ge-
nezis=létrejövés) képesek vagyunk kommunikálni az érzéseink által és ezek az
érzések közvetlenül hatnak az energiamezőre. A morfogenetikus teret a Teremtő
hozza létre és valójában egy intelligens energiamező. Ennek következménye pé-
ldául a madarak és halak vándorlása, a hangyák, méhek szerveződése, az élővilág
reakciója az évszakok változására, stb.

A Teremtőre még visszatérünk, azonban a Darvin-féle evolúciós elméletet felejtsd


el úgy, ahogy van! Annak a valószínűsége, hogy az egysejtűből a véletlenek sze-
rencsés összjátékaként egy olyan intelligens emberi test keletkezzen mint a miénk
egyenlő a nullával.

Elgondolkodtató az is, hogy valóban evolúciós úton fejlődtünk, akkor hogyan és


miért állt le a fejlődés.

Megfigyelők vagyunk tehát és ahogyan megfigyeljük az univerzumot az úgy vál-


tozik, ilymódon minden pillanatban aktívan teremtjük azt.

Minden ember rendelkezik egy információs tudatmezővel, amely egy kisebb


morfogenetikus tér.

Az információs tudatmező egy elementál (egy virtuális élőlény), mely maga nem
tud materializálódni, hanem embereket állít a saját szolgálatába és azok ener-
giájából táplálkozik. Információs tudatmező lehet például valamilyen közösség,
például iskola, munkahely vagy bármilyen ideológia vagy eszme. Önmagában az
információs tudatmező sem nem jó, sem nem rossz, azonban fontos tudni, hogy
az emberek energiájából él, ezért küzd a birtoklásukért. Így küzd érted például az
MSZP és a Fidesz a választások előtt!

Ha valaki egy információs tudatmezőhöz csatlakozik (például hasonló érdeklődési


körű személyek közösségéhez), akkor azt támogatja a saját energiájával és a tudat-
mező vagyis a közösség is támogatja őt energiával. Az együttműködés tehát sziner-
gikus hatású, már amennyiben az illető szeretetből csatlakozott a tudatmezőhöz.
Ha azonban kényszer hatására, tehát nem érzi jól magát ott, akkor energiaszintje
is folyamatosan csökken.

12
Egy politikai párt nem más, mint egy információs tudatmező materiális
megnyilvánulása. A párt tagjait és szimpatizánsait az információs tudatmező a
saját szolgálatába állította, őt szolgálják és töltik fel energiájukkal. A pártok
csatározása nem csak materiális szinten dől el, hanem az információs tudatmezők
láthatatlan energetikai küzdelmének eredményei is.

Minden előttünk álló lehetőség valójában egy információs tudatmező, amelyhez


rövidebb vagy hosszabb ideig csatlakozunk, majd egy idő után leszakadunk róla.
Legszemléletesebb példa rá a szörfös, aki mindig meglovagol egy-egy hullámot,
mert anélkül csak egy helyben állna, nem tudna haladni.

Mikor egy információs tudatszint már nem ad számunkra elegendő energiát, nem
felel meg az elgondolásainknak, nem értünk vele egyet, akkor egyszerűen le kell
szállni arról a hullámról, le kell térni arról az útról az első lehetséges
útelágazódásnál. Ha ez nem történik meg, akkor megakad a fejlődés. Jellemző le-
het ez például egy olyan fiatalnál, akit a szülei nem hagynak a saját útján járni és
valósággal magukhoz láncolják.

Korunk két meghatározó információs tudatmezője a félelem és a pénz, melye-


ket azért hoztak létre, hogy uralhassák az embereket és a rabszolgaként maguk-
hoz csatolják őket.

Az információs tudatmező egy örvény, mely magába szív, és sosem enged el. Tuda-
tosan kell kilépni belőle.

Mind a morfogenetikus térre mind az információs tudatmezőre jellemző, hogy


bár rendelkeznek tudattal, de nincsenek érzelmeik. Egyszerűen csak teszik a dol-
gukat.

A morfogenetikus tér ismeri és betartja azokat a szabályokat, amelyeket a Te-


remtő beléje táplált és aszerint működik. Úgy működik, ahogy megtervezték, be-
programozták. Ha a megalkotója hibás programot alkotott, akkor hibás lesz az
eredmény is.

13
A tudomány mai álláspontja szerint az atomi méret alatti jelenségeket nem
hullámként vagy részecskeként kellene kategorizálni, hanem egyszerre
mindkettőnek. Ezt hívjuk kvantumnak és ebből épül fel az egész világmin-
denség. (Nem tudom igaz-e, de állítólag a legdöbbenetesebb felfedezés az, hogy a
kvantumok csak akkor testesülnek meg részecskeként, amikor nézzük őket. Ellen-
kező esetben hullámként viselkednek.)

Minden hullám rendelkezik energiával és az üres tér minden köbcentimétere több


energiát tartalmaz, mint az egész világmindenségben lévő összes anyag együttes
energiája.

A kvantummechanika felfedezése alapján ismert, hogy a kvantumrészecskékre az


alábbiak jellemzőek:

- Létezhetnek egy időben egy helyen.

- Létezhetnek két vagy több helyen egy időben, de mindig összeköttetésben van-
nak egymással.

- Kommunikálni tudnak önmagukkal a múltban és a jövőben.

Mivel az emberi test is kvantumrészecskék halmaza, így ugyanez igaz kell, hogy le-
gyen ránk, emberekre is. Ennek ismeretében persze máris érthetővé válik, hogyan
lehetséges a távgyógyítás, hogyan lehet visszaemlékezni a múltra vagy éppen a
jövőbe látni és hogyan lehetséges mondjuk az, hogy képesek vagyunk megérezni,
ha valamelyik közeli hozzátartozónkkal történik valami. (Milyen jól kifejezi ezt is
a magyar nyelv: hozzánk tartozó.)

Agyunk matematikailag hozza létre az objektív valóságot, mindezt úgy, hogy a lé-
tezés egy mélyebb - számunkra még ismeretlen - rendezettségéből származó rezgé-
seket lefordítja. Nem létezik tehát objektív valóság, csak a rezgések és hullámok
kavargó óceánja, mely azért tűnik számunkra kézzelfoghatónak, mert agyunk le-
fordítja a világunkat felépítő számunkra ismerős dolgokká. Az agyunk azonban
nem csak a tárgyakat hozza létre, hanem a teret és időt is.

A valóság nem odakint van tehát, hanem odabent a fejedben!

14
Mindent, így az összes problémádat is az elméd teremti meg, vagy ahogyan Dan
Millman szokta mondani: “Az egyetlen problémám az életben a saját elmém.”

Számos tanulmány bizonyította, hogy a szemünkön keresztül az agyunkba érkező


információt a halántéklebeny megszerkeszti és módosítja mielőtt a látókéregbe
továbbítaná. A látottak kb. fele alapul azon, ami valóban a szemünk elé tárul,
másik felét pedig saját elvárásainkkal, hitünkkel alkotjuk annak megfelelően,
ahogy szerintünk a világnak ki kell néznie. Valójában tehát az agyunkkal látunk, a
szem csak közvetíti a vizuális információt az agyunkba. Tudományosan tehát az
agyunk az egyetlen hely, ahol a “világ” amiről azt hisszük, hogy körülöttünk van
létezik és csak azt látjuk, amire az agyunk azt mondja, hogy látjuk. De hogy mire
mondja az agyunk, hogy látjuk kizárólag attól függ, hogy mit hiszünk, milyen a
hitrendszerünk!

Mivel az Univerzum gondolati felépítmény, szükségszerűen az élményeink is


azok. Ez viszont azt jelenti, hogy mindaz, amit egy ember valóságnak tekint,
megváltoztatható pusztán azáltal, hogy az illető változtat a gondolatain.

Ami a világban történik tükörképe annak, ami itt és most bennünk, az egész em-
beri fajban játszódik. Mi hoztuk, illetve hoztuk létre folyamatosan ezt a
“valóságot”. A világról alkotott hitünk alapján élünk, ezért AZT teremtjük meg.

Ebből következik, hogy mindössze a hitünket kell megváltoztatnunk és ennek


megfelelően teremtődnek meg az elvárásaink is. Még visszatérek rá, de fontos,
hogy a teremtés mindig érzelemmel és tudatossággal történik.

Ha most azt mondod jó jó, de én egész életemben mindig csak szépre gondoltam,
hogy lehet az, hogy a világ mégis olyan amilyen, akkor íme a magyarázat, a kol-
lektív tudat:

1920-ban Angliában egy kék cinege rájött, hogy az ajtók elé kiszállított tejes üveg
tetejét átütve hozzáfér a tejhez. Ez a tudás nem sokára 100 mérfölddel arrébb is
megjelent annak ellenére, hogy a cinegék nem nagyon repülnek 15 mérföldnél
messzebbre. 1947-re ez a kék cinegék általános viselkedésévé vált, majd ugyanez a
felfedezésük megjelent Hollandiában, Dániában és Svédországban is.

15
A német megszállás miatt 8 évre megszűnt a tejkiszállítás Hollandiában - tudni
kell, hogy a kék cinegék átlagosan csak 5 évet élnek - ám amikor nyolc év után
újra megjelentek a tejes üvegek az ajtók előtt, a cinegék ott folytatták, ahol abba-
hagyták.

Az 1950-es években Japánban, Koshima szigetén végeztek egy kísérletet makákók-


kal. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel, de elfo-
gyasztottak. Egy alkalommal az egyik kismajom lemosta a homokat a burgonyáról
és rájött, hogy így mennyivel finomabb, élvezhetőbb. Ez a tudás lassan elterjedt,
főleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a
burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni,
mint az logikusan következett volna. Ekkor szinte egy csapásra nemcsak a szi-
geten élő makákók szoktak rá a krumpli megmosására, hanem a tengerentúlon
Takasakiyamaban is.

Többféle hasonló kísérletet is végeztek többek között patkányokkal és arra a követ-


keztetésre jutottak, hogy a megszerzett tudás valahogyan tovább örökíthető.
(Látod, hogy nem hiába tanulsz!?)

Ez az ún. századik majom elmélet, mely azt mondja ki tehát, hogy amennyiben
egy fajon belül megfelelő számú egyed megszerez egy bizonyos tudást, az automa-
tikusan továbbterjed a többi egyedre is.

Belátható tehát ily módon is, hogy a morfogenetikus mezőn keresztül folyamatos
kapcsolatban vagyunk egymással és hatunk egymásra. A kollektív tudat tehát az
emberek gondolkodásának végeredménye. Ahogyan gondolkodunk magunkról,
annak megfelelő világot teremtünk meg.

Az Univerzum legcsodálatosabb tulajdonsága talán az, hogy minden ember gon-


dolatvilágához képes alkalmazkodni. Mi teremtjük, és mi vonzzuk magunkhoz
mindazt, ami környezetünket alkotja, de csak annyit látunk belőle, amennyit tuda-
tosságunk szintje lehetővé tesz. Ezért legfontosabb feladatunk a tudatosságunk
növelése kell, hogy legyen.

16
Összefoglalva:

- Testünk az energiamező materializálódása, egy mind az anyagot, mind pedig a


tudatosságot magába foglaló hatalmas hologram.

- Minden, így az emberi test is rendelkezik egy információs tudatmezővel.

- A kollektív tudat révén az információs mezők morfogenetikus mezővé kapcsolód-


nak össze.

- A morfogenetikus mező a gondolatainknak engedelmeskedik.

- Objektív valóság nem létezik, minden csak a fejünkben van.

- Azt, hogy a világból mit látunk kizárólag a hitrendszerünktől függ.

17
18
3

AZ EMBER MINT ENERGIA-


MEZŐ

“Nem gyógyszerekre van szükség, hanem a gyógyulásban való


hitre!”
(Norman Cousins)

19
Ahogyan azt megállapítottuk minden ami létezik nem más mint energia. Az em-
ber sem más mint mágneses energiamezők egyfajta sorozata.

Az emberi test nem azonos a fizikai testünkkel. A fizikai testet körülöleli egy 6 ré-
tegből álló tojás alakú energiamező. Ezt hívjuk aurának. Össszeségében testünk
tehát 7 rétegből áll.

1. Az első réteg maga a fizikai testünk, mely a háromdimenziós világ megtapasz-


talásához szükséges sűrű energiamező.

2.A második az éteri test, mely egyfajta tervrajz, ami a fizikai test fejlődésének
irányát és alakítását foglalja magában.

3.Ezt követi az asztrális vagy érzelmi test, ahol az ösztönök, szenvedélyek, érzések
és vágyak találhatóak.

4.A mentális testben vannak jelen a gondolatok, itt helyezkedik el az egónk.

5.A kauzális test a tudat helye. Ez a test halálunk után is állandó marad, tehát a
halálunkkal nem veszítjük el a tudatunkat.

6.A spirituális testben a formák és színek már kezdenek eltűnni. Itt található
felsőbbrendű énünk, aki segít életfeladatunkat megvalósítani.

7. Az isteni test lényünk isteni, tiszta aspektusa. Sem színek, sem formák nincse-
nek benne, itt tapasztaljuk meg a létezést.

A fizikai test a legalacsonyabb rendű, legsűrűbb test. A további hat réteg kifelé ha-
ladva egyre kevésbé sűrű - egyre éteribb - így rezgésszáma is egyre magasabb. A
fizikai testünk ily módon az auránk interferenciamintáiból összeálló hologram.

Itt is érvényes természetesen, hogy a magasabb rezgésű energia hat az alacso-


nyabb rezgésűre, vagyis például az érzelmi test befolyásolja az éteri és fizikális tes-
tet. Az érzelmi testben megjelenő érzések tehát kihatnak a fizikai testünk álla-
potára. Ugyanígy a mentális testben jelentkező gondolatok befolyásolják az érzel-
meinket, hangulatunkat, mely persze tovább kihat a fizikai testünkre.

20
Természetesen az alacsonyabb rezgésű testben bekövetkező változás is hatással
van a magasabb szintűekre. Ugye Te is ütöttél már rá kalapáccsal az ujjadra?
Nehéz lenne azt állítani, hogy a gondolataidat és érzelmeidet nem befolyásolta a
fizikai test fájdalma! Biztos vagyok benne, hogy ugyanazt szoktad mondani mint
én!

Az ember energiamezőjében, étertestében találhatóak a csakrák vagy más néven


kerekek, melyek kívülről az óramutató járásával megegyezően forgó és egymással
is kommunikáló energiaközpontok. Örvénylő vízhez hasonló mozgásuk biztosítja,
hogy az éterikus energia (prána) bekerüljön a szervezetünkbe. Csak érdekes-
ségképpen: a létezésünkhöz szükséges energia mintegy 95 %-a a csakrákon keresz-
tül jut a testünkbe, a fennmaradó 5 %-ot szolgáltatja a táplálék. Szóval ha fogyni
akarsz, akkor megtudtad a garantált siker titkát. Egyszerűen csak lélegezz több
pránát! No és egyél kevesebbet!

21
Testünk számtalan csakrán keresztül jut hozzá az energiához, de 7 jelentősebb
csakránk van, melyek mindegyike egy-egy miriggyel van összefüggésben.

A csakrákon keresztül folyamatosan energiát szívunk magunkba, főleg a gerinc-


oszlop alján található gyökércsakrán át. A prána, vagy életerő energia rezonan-
ciába lép a ránk éppen jellemző frekvenciával, majd az ún. meridiánokon vagy
energiavonalakon keresztül eljut testünk minden sejtjéhez és szétsugározódik a
környezetünkbe is. Amikor negatív érzések vannak bennünk, akkor a felvett ener-
gia a negatív érzések alacsony rezgésével rezonál, ami azt lehúzza és így
továbbítja a sejtekhez. A sejtek is ennek megfelelően rezonálnak és ilyenkor lerom-
lik az állapotuk, majd amennyiben tartósan negatívak vagyunk, akkor az immun-
rendszer leromlik és megbetegszünk.

A pillanatról pillanatra kisugárzott energiamező is tükrözi gondolati, érzelmi és


lelki állapotunkat és ez a rezgés jelenik meg a környezetünkben is.

22
Mindegyik csakrához köthető valamilyen specifikus, rá leginkább jellemző érzés
és amennyiben ez az érzés tartósan bennünk van, a csakrán keresztül nem jut
megfelelő mennyiségű energia a szervezetünkbe, így az megbetegszik.

MIHEZ ELZÁRÓ
CSAKRA NEVE MIRIGYE SZÍNE
KÖTHETŐ ÉRZÉS

GYÖKÉRCSAKRA mellékvese vörös túlélés félelem

SZEXCSAKRA ivarmirigy narancs öröm bűntudat


NAPFONAT CSAKRA hasnyálmirigy napsárga akaraterő szégyen
SZÍVCSAKRA csecsemőmirigy zöld szeretet bánat
TOROKCSAKRA pajzsmirigy kék igazság hazugság
HOMLOKCSAKRA agyalapi mirigy ibolya tisztánlátás tévhit
kozmikus
KORONACSAKRA tobozmirigy fehér
energia

A betegség tehát nem más, mint egy többdimenziós diszharmónia, az aurából kiin-
duló és a fizikai testben megjelenő tünet. Ez megmagyarázza azt a mára már
egyre inkább elfogadott tényt, hogy minden betegség pszichoszomatikus, azaz
lelki eredetű. Már Paracelsus a mai orvoslás ősatyja is a test-lélek-szellem hár-
masságáról beszélt és tanított. A betegség az aurában alakul ki és mivel ez látja el
energiával a fizikai testet, ezért a zavarai megjelennek a fizikai testben is. Ilyen za-
varok lehetnek a negatív érzések (félelem, harag, aggódás, bűntudat, stb.) és
negatív gondolatok.

Valójában tehát minden betegség egy jelzés, hogy az életünkben valami probléma
van, melyen változtatni szükséges. Belátható, hogy ha csak a fizikai testet gyógyít-
juk, de az okot nem szüntetjük meg, akkor tartós javulás nem várható.

A Hamer-féle orvosi elmélet egyenesen azt mondja, hogy a betegségek a


természet hasznos biológiai programjai, melyeket nyugodtan hagyni kell lezajlani,
mert mindig van valamilyen biológiai értelmük.

23
A lélek és szervek minden folyamata az agy által kapcsolódik össze és minden
vezérlés és szabályozás onnan történik. Az agy szervezetünk kapcsolóközpontja,
bioszámítógépe és a lélek a programozó. Nem csak a lélek programozza az agyat
és szervet, hanem a szerv is képes sérülések esetén az agy és a lélek mintegy auto-
matikus, gyakran nem is tudatosuló programozását elindítani.

A betegség - vagy nevezzük inkább figyelmeztető jelnek - mindig egy súlyos


konfliktus-élmény hatására jelenik meg egyidejűleg lelki, agyi és valamely szervi
szinten. Ha a személy megoldatlannak érez valamilyen szituációt, akkor az agy
cselekedni kezd, hogy lehetőség szerint kiegyenlítse a megrázó eseményt. Ekkor
bekapcsol egy különprogram mind az agyban, mind a lélekben, mind pedig a fájó
testrészben. Ebben a fázisban az illető tartós stresszes állapotban van, azaz hide-
gek a kezei és lábai, éjjel-nappal a konfliktusán jár az esze és próbálkozik meg-
oldani. Éjjelente nem alszik, vagy ha mégis, csak az éjszaka első felében. Ez a meg-
betegedés első, konfliktus-aktív szakasza.

Ez az állapot akkor változik meg, ha az illető a konfliktust megoldotta. Ilyenkor be-


lép a második, konfliktusmegoldás utáni szakaszba, lelke megnyugszik és mivel a
léleknek ki kell pihennie magát, ezért a személy levertnek érzi magát, gyakori a
fejfájás, esetleg láz.

Minden konfliktushoz egy pontosan meghatározott szervi esemény kapcsolódik


és az agy egy meghatározott területe. Ebből az is érthető miért van minden egyes
testi panasznak meghatározott lelki háttere is. Ha a konfliktus enyhül, akkor az
mindhárom szinten megtörténik, tehát az agy, a lélek és a szerv szintjén is.

Hamer megállapította azt is, hogy mikróbák (gombák, baktériumok, vírusok)


akkor látnak munkához, ha az agy a szükséges utasítást erre megadta. A mik-
robák tehát nem ellenségeink, hanem önfeláldozó szövetségeseink, s kizárólag az
agyunk által kiadott parancsnak megfelelően viselkednek.

Ezek a mikróbák – kivétel nélkül! – kizárólag a második fázisban „tevékenyek”,


tehát gyógyulási szakaszban! Ja, hogy eddig éppen ilyenkor kaptál antibiotiku-
mot, hogy elpusztítsd vele őket!?

24
Nem csak az egész természet működik tehát egy csodálatos rend alapján, hanem
még az egyes folyamatok mindegyikének is van a természetben célja és értelme. A
folyamatok, amelyeket ezidáig „betegségeknek” neveztünk, nem értelmetlen
üzemzavarok.

A betegség forrása tehát a hibás gondolatokban rejlik és a tudatalattiban


visszajátszódó emlékek okozzák. Minden betegség gyógyításának első lépése tehát
az, hogy a páciens megszabaduljon negatív érzelmeitől, gondolataitól.

Elménk rendkívüli gyógyító hatalommal rendelkezik. Gondolataink megváltoz-


tatásával teljes egészében meggyógyíthatjuk magunkat. Az egyik leghatékonyabb
eszköz, hogy a holografikus elme változásokat hozzon létre a fizikai testben, a kép-
zelet.

Jól ismert az ún. placebo-hatás, vagyis hatóanyag nélküli tabletták hatása a bete-
gekre. Volt egy kísérlet, melynek során végső stádiumban lévő rákos betegekkel
közölték, hogy kísérleti stádiumban van egy olyan rák elleni gyógyszer, mellyel
kitűnő eredményeket értek már el, de hivatalosan még nem kerülhet forgalomba.
A betegek természetesen vállalták, hogy saját felelősségükre beszedik a gyógy-
szert. Az orvosok, hogy a mentális hatást növeljék, mellétettek még egy progra-
mot is, melyben meghatározták, hogy milyen körülmények között kell bevenni a
tablettát, mennyit kell pihenni utána stb. Döbbenetes módon az összes beteg
tünetmentessé vált a kezelés hatására. Ami azonban még döbbenetesebb: azt
követően, hogy pár év múlva visszahívtak betegeket és közölték velük, hogy egy
kísérletben vettek részt és valójában csak placebót kaptak, a betegek ismét
rákossá váltak és meghaltak.

Nincs tehát gyógyíthatatlan betegség!!!

Ahogyan Szent Augustine mondta: “A csodák nem a természettel ellenkeznek,


hanem azzal, amit tudunk a természetről.”

25
Összefoglalva:

- Az emberi test egy 7 rétegből álló energiamező és minden réteg hat az összes
többire.

- A fizikai test a legsűrűbb, legalacsonyabb frekvenciájú, ezért csak ez anyagszerű.

- Az energiát a csakrákon keresztül vesszük fel és a meridiánokon keresztül jut el


testünk minden sejtjéhez.

- A negatív érzések és gondolatok a fizikai testben is zavarokat okoznak.

- Amit betegségnek nevezünk valójában csak figyelmeztetés arra, hogy negatív


érzések vagy gondolatok hatása alatt vagyunk.

- GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉG EGYSZERŰEN NEM LÉTEZIK!

26
4

AZ ISTENI MÁTRIX
“Az vagy, amit gondolsz, és azzá lettél, amit gondoltál”.

(Buddha)

27
Már volt róla szó, hogy vákuumban is jelen vannak fotonok, méghozzá ren-
dezetlen állapotban. Elvégeztek egy kísérletet, melynek során emberi DNS-t tet-
tek légüres térbe és azt tapasztalták, hogy a fotonok megváltoztatták fizikai elren-
dezésüket, igazodtak a DNS-hez. Az anyag tehát, amiből a világunk van megválto-
zott annak az anyagnak a hatására, amelyből a testünk van. A döbbenetes azon-
ban az, hogy miután a DNS-t kivették a fotonok közül a fotonok továbbra is úgy
viselkedtek, mintha a DNS még ott lenne és még mindig kapcsolatban lennének.
Ez az ún. fantom DNS-hatás.

Azt is igazolták kísérleti úton, hogy a szív körül egy toroid alakú energiamező van,
mely a szívtől több kilométerre terjed. Technikailag ugyan csak kb. 2.5-3 méter át-
mérőjű toroid alakú mezőt tudtak mérni, elismerték viszont hogy attól lényege-
sebb nagyobb. Ahogyan a szívünkben megváltoztatjuk az érzést, úgy változik a
mező alakja és a DNS is. A normál esetben kettős kígyóként tekeredő DNS spirál
pozitív érzelmek hatására (hála, együttérzés, megbecsülés stb.) ellazul. Ilyenkor
az immunrendszer tökéletesen működik. Negatív érzelmek hatására a spirál
összehúzódik és az immunrendszer károsodni fog.

Ahogyan a szívünkben megváltoztatjuk az érzést, úgy változik a szív mezejének


alakja is.

Az energiamezőben - kvantumenergiában - egyidejűleg minden lehetőség jelen


van. Mi a tudatunkkal rákapcsolódunk ezekre a lehetőségekre - pl. elképzeljük a
gyógyulást - és a szívünkkel életet adunk a lehetőségeknek, életet lehelünk az
elménk által elképzelt képbe a szívünk érzésein keresztül. Ily módon megte-
remtjük, valósággá tesszük azt. Az érzések által megváltoztatjuk a DNS formáját
is. Pusztán csak a szeretet érzése szükséges hozzá.

Lehetőségeink nem attól függenek tehát mit hiszünk az agyunkkal, hanem attól
ahogyan érzünk a szívünkben. A szívünk ún. szakrális terében rejlik a tudat
időtlen dimenziója, ahol minden lehetséges ITT és MOST.

Egyetlen dolog szükséges hozzá: HIT!

28
A hit az a kód, ami az energiamezőt veszi és lefordítja a lehetőségeket a való
világra. Az emberi elme minden agy mátrixa, vagyis az agyunk tart bennünket
fogva ebben a világban és hitben. Így az elménket átprogramozva és azt hittel
fűszerezve az energiamezőt meg tudjuk változtatni és egy szebb világot tudunk
létrehozni.

A hit nem más mint egy töretlen, megingathatatlan elvárás, miszerint a dolgok
minden kétséget kizáróan úgy fognak történni, ahogyan mi azt akarjuk. A hit a lé-
lek fővegyésze, a tudatalattinak adott utasítások és állítások ismétlése. A bölcsek
tanítása szerint lényegében rendkívüli hatalommal bíró mentális eszközről van
szó, amit fokozatosan értünk meg és tanulunk meg használni.

A hit a gondolat és az érzelem házassága, egyesülése. A gondolat a felső


csakrákban (koronacsakra, homlokcsakra, torokcsakra) keletkezik, itt képzeljük
el a kvantumenergia lehetőségét. Az érzelem az alsó csakrákban (gyökércsakra,
szexcsakra, napfonat csakra), a kreatív központban jön létre.

Az érzelem az érzésekre adott reakció és valójában csak kétféle érzelem létezik:


szeretet vagy félelem. Lehet bennünk ugyan gyűlölet, szomorúság, öröm vagy
együttérzés, de ezek érzések nem pedig érzelmek. Az érzelem speciálisan emberi,
annak eredménye, hogy az elme felismeri az érzeteket.

A szavak legtöbbször csak arra valók, hogy összezavarjanak bennünket, ezért a za-
var elkerülése érdekében állapodjunk meg, hogy szeretet alatt innentől az egység-
tudat érzését értjük. Azt az érzést tehát, amikor ráébredsz és kétséget kizáróan
megtapasztalod, hogy minden mindennel összefügg és egyek vagyunk! Enélkül le-
hetetlen tudatosan teremteni.

Volt róla szó, hogy az egyes csakrákat milyen érzés zárhatja el. Ha ismét
megnézed a korábbi táblázatban rájössz arra, hogy mindegyik érzés (bűntudat,
szégyen, bánat, hazugság, tévhit) valójában félelem. Példának okáért: ha bűntuda-
tod van, akkor a lelepleződéstől félsz, ha szégyenled magad, akkor pedig a
bírálattól.

29
Amikor kigondolunk valamit az agyunkban életet adunk a gondolatnak. Ezt a gon-
dolatot az érzelmeinkkel, tehát vagy szeretettel vagy félelemmel töltjük fel. Több
ló nem indul.

Amikor ezt tesszük egyesítjük a gondolatot és érzelmet és egy új érzés keletkezik,


mégpedig a szívcsakrában. Ha az érzelem a szeretet érzése, akkor minden rend-
ben van, mert pozitív dolgot teremtünk.

Egyszerűbb lenne az életünk, ha ellenkező esetben - tehát amikor a gondolat féle-


lemmel párosul - nem kezdődne meg a teremtés folyamata. Sajnos azonban ez
nem így van! A tudatalatti nem tudja megkülönböztetni a számunkra jót a rossz-
tól, ezért bármit beültetünk a tudatunkba és azt érzelemmel tápláljuk, azt
igyekszik megvalósítani. Ha tehát félünk attól, hogy mondjuk megbetegszünk,
akkor az biztosan be fog következni, csak idő kérdése. Minél többet gondolunk a
betegségre - vagyis minél több energiát teszünk bele - annál biztosabban és annál
hamarabb meg fogunk betegedni. Azok a dolgok, amiket gyakran hallasz, szinte
kitörölhetetlenül megragadnak a tudatalattidban, és úgy működnek, mint egy
„háttérben dolgozó program parancsai".

Ha a TV-ből egyfolytában azt a programot kapod, hogy 40 éves kor fölött már ne
menj el kutyát sétáltatni, mert úgysem jutsz el csak az első WC-ig, akkor az rád
hatni fog.

Említettem, hogy a hit és az érzés szoros kapcsolatban vannak egymással. A hit


átülteti a lehetőségeket a világunk atomjaivá. A kvantum lehetőség-hullámként lé-
tezik, de a világunk atomokból áll. Az atom nem részecske, hanem energiahullám,
tehát ahhoz hogy az atomot megváltoztassuk meg kell változtatni az energia-
hullámot amiben létezik. Azt, hogy az atom hogyan viselkedik a körülötte lévő
mező határozza meg, mely elektromos és mágneses energiából épül fel.

Ha megváltoztatjuk az elektromos mezőt, megváltozik az atom viselkedése. Ez az


ún. Stark effektus. Ugyanígy megváltozik a viselkedése, ha a mágneses mezőt vál-
toztatjuk is meg, ezt Zeeman effektus néven ismeri a kvantumfizika. Testünkben
a legerősebb elektromos és mágneses mezőt a szív hozza létre, méghozzá az érzé-
seink által.

30
A szív elektromos mezeje 100x, míg mágneses mezeje akár 5000x erősebb, mint
az agyunké. Ezért amennyiben valóban a szeretet érzésével, a szívünkből terem-
tünk, a kvantum lehetőség-hullámra sokkal erősebb hatást fejtünk ki.

A kvantumlehetőségek energiahullámokként léteznek. Az energiahullámok ál-


landó változásban vannak (jönnek, mennek, kitágulnak és összehúzódnak). Ha
egy hullám nem változik, akkor állóhullámnak nevezzük, ilyenkor csak pulzálás
figyelhető meg. Ilyen állóhullámokat bocsát ki a szívünk is. Az élet kvantum le-
hetőségei azok a hullámok tehát, amelyek jönnek és mennek, az állóhullám pedig
a pillanatnyi valóság.

A szívünk hozza létre tehát azt a hullámot, ami rögzíti a lehetőséget, vagyis amit a
szívünkben hiszünk rögzíti a kvantum lehetőségét a pillanat valóságában. Az
Univerzumban minden energia és a hasonló vonzza a hasonlót.

Mindannyian teremtők vagyunk tehát, de ahhoz, hogy a teremtés valóban


létrejöjjön, hogy megnyíljon a kapu előttünk két kulcsot használhatunk. Az egyik
a szeretet kulcsa - ugye emlékszel: egységtudat!!! - a másik pedig a félelem kulcsa.

No és persze egyszerre csak egy kulcsot tehetsz a zárba. Ha például megkezded a


szeretetből történő tudatos teremtést, abban a pillanatban, hogy megjelenik ben-
ned a félelem máris megáll a teremtés folyamata.

Emlékszel még az öreg Joda mesterre? “Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”

A teremtés folyamatában legelőször valamely magasabb szférában megjelenik a


kívánt eredmény mentális képe, majd fokozatosan letranszformálódik, és végül
„testet ölt" az anyagi világban. Az egyetlen erő, ami a gondolat erejével - vagy a
„hittel" - szembeszegülhet, egy másik (esetleg tudat alatti) gondolatnak vagy „hit-
nek" az ereje. Ez a bizonyos tudatalatti gondolati kép kételkedik a tudatos gon-
dolati kép megvalósulásának lehetőségében, így aztán az eredményt gyakran meg
is hiúsíthatja. Érdemes kihangsúlyozni, hogy a tudatalatti gondolati kép - vagy
„hit" -, általában erősebb.

31
Valamiben hinni annyit jelent, mint gondolatban felépíteni vagy „megteremteni",
aztán kitartani a gondolat mellett, és kételyek nélküli teljes belső bizonyossággal
tudni, hogy a kívánt eredmény előbb-utóbb a fizikai világban is megjelenik.

A teremtés tehát gondolat érzelmekkel megfűszerezve. Szükség van persze egy


megfelelő metodikára is hozzá. Ehhez szívből ajánlom az Élet a szívekben tan-
folyam elvégzését, melynek elérhetőségeit megtalálhatod az alábbi linkre
kattintva:

ÉLET A SZÍVBEN

Összefoglalva:

- Mindent a gondolat és érzelem segítségével teremtünk meg.

- Csak kétféle érzelem létezik: félelem vagy szeretet.

- A hit az, amely a kvantumlehetőségeket életre kelti, megvalósítja.

- A hasonló vonzza a hasonlót, ezért a félelem létrehozza azt, amitől félünk.

- A tudatos teremtés kizárólag a szívből történhet.

32
5

LEGYEN VILÁGOSSÁG!
“A valóság csak ott létezik, ahova az elme fókuszál!”

(Buddhista mondás)

33
Foglaljuk csak össze röviden mit is tudunk ezidáig!

A világ nem más mint végtelen számú, különböző frekvenciájú energiamezők so-
kasága, melyek közül a fizikai világunk csak egy a sok közül. Minden energia, a
legerősebb energia a gondolat energiája és a körülöttünk lévő világ a gondola-
tainknak engedelmeskedő energiatenger. Minden pillanatban folyamatosan te-
remtjük a körülöttünk lévő világot, de a teremtéshez a gondolatainkat érzelemmel
kell táplálni, mely érzelem vagy a szeretet vagy pedig a félelem.

Nem létezik anyag abban a formában, ahogyan ezt eddig gondoltuk. Amit anyag-
nak hiszünk az egy erő által jött létre és általa létezik. Emögött az erő mögött fel
kell tételeznünk egy tudatos és intelligens elmét. Nevezik ezt Végtelen Energia-
forrásnak, Végtelen Intelligenciának, Végtelen Tudatnak, Nagy Szellemnek vagy
Végtelen Teremtőnek. Én a továbbiakban Végtelen Teremtőként hívom. Materia-
lista hitrendszerünk miatt ezt nehéz elképzelni, de egyfajta generátorként tekints
rá, melynek végtelen energiája van.

A tudomány azt mondja a világ egy ősrobbanás által keletkezett kb. 14 milliárd
évvel ezelőtt. A vallás szerint Isten teremtette a világot úgy, hogy kigondolta,
majd a szó mágiáját használva (Legyen!) kinyilvánította akaratát. Ezt követően
meggyúratta az angyalokkal saját formájára az embert, majd belelehelte önmagát.
Javaslom az egyszerűség kedvéért ne használjuk még az Isten szót és maradjunk a
Teremtőnél.

Nézzük meg hogyan történt a teremtés, hogyan lett a semmiből valami!

Csillagászatilag az ún. multiverzum elméletből induljunk ki, mely szerint több


univerzum van.

Képzeld el a nagy ürességet, melynek “közepén” ott van minden forrása, a Végte-
len Teremtő, mint abszolútum. Ő a Nagy Központi Nap. Nincs dimenzió, nincs
idő és nincs tér, csak a tökéletes EGY-ség.

34
Amikor a Végtelen Teremtő tudatára ébred önmagának nyilván unatkozik, hisz
nem történik semmi, ezért keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalhassa önmagát.

Megosztja energiáját, logosszá válik és megteremti az Univerzumokat, mindegyik-


ben egy Központi Nappal. Ezután minden logosz szub-logosszá válik és minden
Központi Nap ugyancsak megkezdi a teremtést. Ugyancsak megosztja energiáját
és létrehozza a Galaxisokat központjában a Nappal. Ezek immár szub-szub-
logoszként szintén megteremtik saját fizikai valóságukat és Napok, Bolygók vagy
Csillagok képében manifesztálódnak. Így jön létre a teremtés spiráljának követ-
kező szintje és így tovább lefelé.

Az eredeti gondolat vagy logosz persze minden szinten némiképp torzul, de min-
den logosz megtervezi és létrehozza a fizikai valóság olyan verzióját, amely
számára a legalkalmasabb arra a célra, hogy megtapasztalhassa önmagát mint te-
remtőt. Az egész multiverzumban minden valójában manifesztálódott tudat-
egység.

A Végtelen Teremtő minden egyes különvált része magában hordozza annak vég-
telen intelligenciáját, tehát végeredményben mindent Ő teremtett, ugyanabból a
forrásból származunk. Hasonló ez mint egy családfa.

Amikor egy teremtő - legyen az bármilyen szinten a teremtés spiráljában - saját


tudatára ébred két választása van: marad az állandóság állapotában vagy megta-
pasztalja önmagát, azaz elkezd teremteni.

Ahhoz, hogy teremteni tudjon szüksége van egy koordináta rendszerre. Ezért tu-
data sugarait egy pontból kivetíti mind a hat irányba, egyenlő mértékben előre,
hátra, balra, jobbra, fel és le.

Mivel a távolság még nem létezik mindegy, hogy ezek a sugarak milyen hosszúak.
Hogy viszonylagos mozgásra legyen képes szükséges a határokat kijelölni, ezért
minden vonal végét tudatával összeköti minden másik vonal végével.

35
Így egy oktahedron nevű mértani alakzatot kap.

Miután a határok most már adottak, lehetőség van a viszonylagos mozgásra. A


szakrális geometriában az egyenes vonalak férfi-, míg az ívek női jellegűek. Ha
úgy tetszik a Biblia szerint megteremtette Ádámot, hisz az alakzat minden vonala
egyenes.

Ha most folytatja a teremtést, a három tengely körül megforgatva az alakzatot egy


tökéletes gömb alakzatot kap, vagyis megteremti Évát.

Ekkor persze ismét két lehetősége van. Nézegeti a teremtményét vagy folytatja a
teremtést. Az utóbbi mellett dönt, így most már a gömb felszín tetszőleges pont-
ján létrehoz egy újabb gömböt.

Ekkor egy különleges alakzat keletkezik a két gömb metszéspontjában, melynek


neve mandorla. Pontosan ugyanilyen alakú az emberi szemlencse, lőn tehát
világosság!

36
Folytatva a teremtést tudatával összeköti a két gömb metszéspontjait és a már is-
mert módon bármelyikből megteremti a harmadik gömböt és így tovább.
Egyetlen dologra kell csupán figyelnie: mindig a körök által meghatározott leg-
belső pontból kiindulva kell a következő gömböt megteremteni.

A hetedik napon létrejön az a minta, melynek neve: az élet magja.

Ez a mintázat az alapja az egész univerzum teremtésének.

Nyilvánvalóan nem lehet célom tovább folytatni a teremtés menetét, ajánlom a fi-
gyelmedbe az alábbi linkeken elérhető videókat, melyek kitűnően szemléltik a
folyamatot:

LINK1

LINK2

Minden gömb megteremtésével hatványozottan egyre több és több információ


lesz elérhető, ez az oka annak, hogy rakétasebességgel fejlődik körülöttünk min-
den. Így lesz tehát a semmiből minden, az ürességből valami.

37
A semmi a mindent rejti tehát magában. Ez a teljes EGYség, amelyből úgy válhat
valami felismerhetővé, ha kiválik és elkülönül tőle. Így lesz KETTŐsség, így jön
létre a duális, bipoláris világ és így lesz mindennek ellentéte.

Az elkülönülés során a dolog megnyilvánul, így összehasonlítható. A


megnyilvánulással egy időben megjelenik a dolog tükörképe is, azonban az nem
nyilvánul meg. Bármit is teszünk a megismerés világában, annak kiegészítő el-
lentéte a meg nem nyilvánuló tartományban marad. (Pl. hallgatás nem létezhet
beszéd nélkül, völgy hegy nélkül!) Semmi sem válhat észlelhetővé anélkül, hogy
annak ellentéte meg ne jelenne a megnyilvánulatlan tartományban. A kettő
közötti kapcsolat örökéletű, mégha a jelenléte nem is érzékelhető. Az elválás tehát
csak látszólagos, mert az elválaszthatatlan egység mindig mindenütt
megnyilvánul és az elvált részek eredeti állapotukba, az egységbe igyekeznek
visszatérni.

Akkor most kicsoda Isten és ki vagyok ÉN?

Ahogyan láthattad a teremtés folyamatában a Végtelen Teremtő egyik


megnyilvánulása a teremtési spirálban, hogy a mi Nap középpontú galaxisunk
létrejött egy szub-szub-logoszon keresztül. Ezt a szub-szub-logoszt nevezi a Bib-
lia Istennek.

Azt írja a Biblia, hogy “Istenek vagytok ti és a Fenségesnek fiai mindahányan.“


(Zsoltárok könyve 82/6)

Te tehát az alapján is Isten teremtménye vagy, de ő benned van, márcsak azon


egyszerű tényből kiindulva is, hogy ahogyan ő teremtette a világot, úgy teremted
Te is folyamatosan.

Az Isten fogalmát eddig egy rajtad kívül álló valakinek értelmezted. Az Isten szó a
Teremtő fogalmának egyfajta félreértelmezése, melyen a Biblia még egyet csavart,
erre még visszatérek a későbbiekben.

38
A vallás minden erejével igyekszik azt a benyomást kelteni benned, hogy létezik
egy tőled független külső Isten, de ennek nyilvánvaló kettős célja, hogy így
egyrészt évszázadokon keresztül megteremtette saját maga létjogosultságát, más-
részt pedig megfosztotta az embereket életük irányításának lehetőségétől.

Egy külső Isten fogalma csupán azt jelzi, hogy nem tudod miért vagy a világban,
az életednek nincs megragadható értelme. A vallás egész egyszerűen a legbrutáli-
sabb dolgot művelte az emberekkel: elhitette, hogy létezik valaki odafent, akit ha
imádni fogsz, akkor bekerülsz a kiváltságosok közé a mennyországba.

A Biblia szerint Isten azt mondja Mózesnek: Vagyok, aki vagyok! (Mózes II. 3/
14). A VAGYOK, egyszerűen csak annak a tudata tehát, hogy létezel. Nem köthető
anyaghoz, fizikai testhez.

Az aranykor küszöbén vagyunk, sorra dőlnek meg az eddigi hazugságok. Az


evolúciós elmélet réges-régen idejétmúlt, ennek hiányában más magyarázat híján
fel kell tételeznünk, hogy a világ teremtéssel jött létre, mégha ez csak indirekt
úton bizonyítható is. Ha az előző fejezetek alapján beláttad, hogy a világot
pillanatról-pillanatra mi teremtjük - ilymódon a világegyetem folyamatosan tágul
- akkor eddig is ez kellett, hogy történjen.

Ennek ellenére még mindig fenn akarják tartani az Isten-kultuszt, mely nagyrészt
szándékos és tudatos, kisebb részt pedig tudattalan, tehát nem szándékos félre-
vezetés eredménye. A helyzet annyira kaotikus, hogy inkább csak pontokba
szedve leírom a lényeget. A végére úgyis minden kiderül!

- TE VAGY A TEREMTŐ! A Végtelen Teremtő egyik megnyilvánulása vagy aspek-


tusa, az EGYség része, aki önálló tudattal rendelkezel, tehát VAGY.

- Szabad akaratot kaptál, hogy megtapasztalhasd önmagadat Teremtőként, majd


visszatérj az EGYségbe.

39
- Az Isten szó helyére egyszerűen helyettesítsd be a Teremtő szót! (Maga az Isten
szó olyannyira beleivódott a nyelvünkbe, hogy több helyen kénytelen vagyok azt
használni, de mindig tudd, hogy a Teremtőt értem alatta.)

- Az, hogy “mindannyian Istenek vagytok” - vagyis mindannyian Teremtők


vagytok - azt jelenti, hogy mi, mint információs tudatmezővel rendelkező egyé-
nek a kollektív tudat által összekapcsolva folyamatosan hatással vagyunk a gon-
dolatainknak engedelmeskedő morfogenetikus mezőre. Ilymódon aktívan te-
remtjük a körülöttünk lévő világot.

- A szentháromság a GONDOLAT (Logosz) + ÉRZELEM + SZÓ hármassága.

- Az érzelem csak SZERETET vagy FÉLELEM lehet.

- A morfogenetikus mező mint egy engedelmes dzsin nem mérlegeli a kérésedet,


mivel szabad akaratot kaptál Teremtőként. Ha tehát Te tudattalanul félelemmel
táplálod a gondolatodat és ezt még szavakkal is megerősíted, akkor végrehajtja
amire utasítod. (Ha félsz attól, hogy rákos leszel és ennek rendszeresen hangot
is adsz, akkor megadja neked.)

- A világ mindig olyan lesz, amilyenné a kollektív tudat által tesszük. A többség
akarata érvényesül, tehát vagy a félelem vagy a szeretet van túlsúlyban.

- A tudatos teremtés azt jelenti, hogy kigondolsz valamit, azt a szeretet érzelmével
táplálod és kinyilatkoztatod, szóvá teszed. Az ÁMEN olyan mint amikor a
számítógépeden lenyomod az ENTER billentyűt. (A számítógépre még visszaté-
rek később.)

40
6

A SZÍNFALAK MÖGÖTT
“Két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a
hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot.”
(Sören Kiekegard)

41
Nem célom a negatív információk gerjesztése - már tudod, hogy amire a fi-
gyelmünket fordítjuk, azaz energiát fektetünk bele az növekszik - de a tisztánlátás
és a tudatosság fokozása érdekében legalább futólag említést kell tennem arról,
hogyan is néz ki jelenleg a világunk. Mit is teremtettünk tehát Te meg Én?

Ha egy kicsit is nyitott szemmel jársz a világban, akkor kétséged sincs afelől, hogy
a világunkat egy háttérhatalom irányítja. Keress csak rá az Illuminátusok,
Globális Elit vagy Szabadkőművesek szavakra az interneten! Ennek a háttérhata-
lomnak jól látható célja az emberek totális rabszolgaigába hajtása és hogy
bennünket teljes ellenőrzésük alá vonjanak. E célból igyekeznek bennünket az ál-
lati tudatosság szintjén tartani, de legalábbis megakadályozni, hogy az isteni tuda-
tosságot elérjük.

Az állati tudatosság azt jelenti, hogy nincs választásod, azt tesznek veled, amit
akarnak. Emberként megadatott neked a választás szabadsága - és itt nem a politi-
kai választásokra gondolok, mert az csak illúzió, hogy választási lehetőséged van
-, de ahhoz, hogy az isteni lényed megnyilvánuljon meg kell tanulnod tudatosan
választani.

Hasonlóan játszanak velünk, mint ahogyan a marionett figurákat rángatják és ma-


nipulálásunk mindig ugyanazon az elv mentén történik, melyet úgy hívunk:

Probléma-Reakció-Megoldás

Ennek a lényege, hogy ha valamit el akarnak érni, akkor ennek érdekében


mesterségesen kreálnak egy problémát. Erre a problémára Te reagálni fogsz, mire
ők felkínálják számodra a megoldást, mellyel máris elérték a céljukat.

Vegyük például szeptember 11-et, amiről mára már köztudott, hogy valójában a
CIA (pontosabban rajtuk keresztül az Illuminátusok) robbantották fel a WTC tor-
nyokat azt a látszatot keltve, hogy azt terroristák tették. A kiváltott reakció persze
nem volt más, mint félelem, rettegés és óriási felháborodás, mely lehetőséget
adott arra, hogy ennek ürügyén megtámadhassák Irakot és a terrorizmusra hivat-
kozva nagyobb ellenőrzést erőltethessenek ránk. Nézd csak meg azóta mennyi ka-
mera figyel bármerre jársz is a világban!

42
Bárhová nézel a világban mindenütt a probléma-reakció-megoldás módszert
láthatod. Ennek alkalmazása lehetővé teszi számukra, hogy szinte Te könyörögj a
megoldásért!

Hallottál már a forró vízbe bedobott békáról? A béka egy mozdulattal kiugrik
belőle. Ha azonban hideg vízbe teszed és szépen lassan melegíted alatta a vizet,
akkor észre sem veszi és egyszer csak megfő.

Ugyanez történik Veled is! Szépen lassan, szinte észrevétlenül kerülsz egyre
nagyobb rabszolgaságba. Mára már természetessé vált, hogy minden évben érték-
telenebb lesz a pénz, egyre több adót és járulékot kell fizetned. Amit pénznek
hívunk valójában nem más, mint adósság elismervény és a pénzvilág teljes egészé-
ben magánvállalatok kezében van a nyomtatástól kezdve a hitelezésig és az
országok nemzeti bankjai tőlük kapják a hitelt magas kamatokra. Még sorolhat-
nám hosszan. Inkább arra biztatlak: Nézz körül, de előtte vedd le a szemellenzőt!

A manipuláció fizikai, érzelmi és mentális szennyeződés formájában történik.

Fizikai szennyezés:

• Mesterséges élelmiszerek arzenálja, adalékanyagok, vegyszerek, génkezelt


élelmiszerek, glutamát, aszpartám, stb.

• Az ivóvíz fluoriddal, klórral és egyéb anyagokkal történő szennyezése.

• Kötelező védőoltások, melyek egyrészt mesterségesen legyengítik az immun-


rendszert, másrészt ezek segítségével visznek méreganyagokat a szer-
vezetünkbe.

• Az állatok antibiotikumokkal és hormonokkal való tömegnövelése, melyek el-


fogyasztásukat követően a szervezetünkben is mérgezést okoznak.

• Mesterséges járványok kirobbantása.

• A klíma megváltoztatása és természeti katasztrófák előidézése. (HAARP)

• Vegyi permetezés, szennyezés a levegőn keresztül. (Chemtrail)

• Elektromágneses sugárzás. (mobiltelefon, mikrosütő, nagyfeszültségű hálóza-


tok stb.)

43
• Kábítószerek és gyógyszerek.

Érzelmi szennyezés:

• Közöny és érzelemmentesség propagálása.

• A lélek és test egymástól való elszigetelése.

• Az intuíció leértékelése, a racionalitás előtérbe helyezése.

• Annak hangsúlyozása, hogy magadat szeretni bűn és önzőség.

• Mesterséges bálványok, sztárok futószalagon történő gyártása.

• Költekezések, hitelfelvételek bátorítása.

• A hatóságok nem megkérdőjelezése, a szabály az szabály elv érvényesítése.

• Bűntudat és lelkiismeret-furdalás keltése.

• Gyűlöletkeltés és bosszúvágy táplálása.

• Állandó félelemgerjesztés a médiában.

• Az egó erősítése.

• A jövőtől való félelem belénk sulykolása (nyugdíjalap, biztosítások, végrendelet


stb.)

• Szex, erőszak és háborúk állandó kereszttüze.

Mentális szennyezés:

• Látszólagos ellenségek megteremtése, mint pl. terrorizmus.

• Külső Istenben való hit és eredendő bűn hangsúlyozása.

• Társadalmi ranglétra felállítása, hogy az alul lévő ne érezze magát fontosnak.

• Felsőbbrendűség hirdetése.

• Tudatalatti befolyásolása szimbólumokon keresztül. (Elsősorban reklámokban,


és plakátokon)

• Állandó vásárlási kényszer generálása.

44
• Az oktatási rendszer által hazugságok megtanítása.

• Az elme és a tudás részekre tagolása, hogy ne lássuk a “nagy képet”.

Három dolgot jegyezz meg:

1. Ebben a “háborúban” a hidrogénbombánál milliószor pusztítóbb hatású fegy-


vert vetnek be ellened, melyet úgy hívunk: HAZUGSÁG. Amit tényként tálal-
nak számodra arról tudd, hogy semmi más, csak információ, ráadásul dezin-
formáció. Beültettek az elmédbe egy előre programozott hitrendszert a világról
és az ennek megfelelő világot létrehozta az agyad. Ezért kérdőjelezz meg min-
dent, láss át a ködfüggönyön és hozz tudatos döntéseket az életedben!

2. A háttérhatalom a félelem energiájával táplálkozik, ezért téged minden esz-


közzel RETTEGÉS-ben FÉLELEM-ben akar tartani, hogy Te a túléléssel le-
gyél elfoglalva. A túlélés pedig nem más, mint lassú halál!

3. Legfontosabb eszköze a MÉDIA. Bizonyíthatóan minden hírforrás, újság és TV


csatorna a tulajdonában vagy irányítása alatt áll és ezen keresztül tart téged egy-
fajta hipnotikus állapotban. A hipnotikus állapotot szó szerint értem, ilyenkor
programozzák a tudatalattidat. Nézd csak meg egyszer a gyerekedet, amikor
TV-t néz és dobd ki! (Figyelem! Ne a gyereket!)

Összeállt már a kép mi történt és történik a világban?

Egy érdekcsoport - elsősorban a médián keresztül - folyamatosan HAMIS in-


formációkkal bombáz, melyek alkalmasak arra, hogy FÉLELEM-ben tartsanak
bennünket. Kialakított bennünk egy HITRENDSZER-t, amihez mi alkalmaz-
kodtunk és ennek megfelelően a kollektív tudaton keresztül megteremtettük a
világot. A félelem tehát túlsúlyba került a szeretettel szemben, ez az OKA annak,
hogy a világunk olyan, amilyen.

45
7

SZÜLETÉSTŐL HALÁLIG
“Az élet rövid, de a szenvedésekkel meghosszabbítható”.

(Anonym)

46
Mit keresünk a Földön?

A spiritualizmus tanai szerint egy örökké létező tudat, a Végtelen Teremtő egyik
aspektusa, egy igen magas rezgésű energiamező vagy aki meg akartad tapasztalni
önmagadat és a világot.

E célból isteni rezgésedet - mely a legmagasabb és legfinomabb létező rezgés -


elkezdted lecsökkenteni és lélekké váltál. Tovább csökkentve a rezgésedet létre-
hoztad az ún. aurát vagy lélekruhát, mely a fizikai tested körül lévő 6 tojásalakú
energiamező, majd pedig fizikai testedet. De sem a fizikai tested, sem az aurád,
sem pedig a lelked NEM AZONOS VELED! TE ATTÓL JÓVAL TÖBB VAGY!

Az élet ezen energiamezők kölcsönhatása, melyek mindegyike rendelkezik a gon-


dolkodás és információmegőrzés képességével.

Ahogy láthatod képes vagy rezgésedet tetszés szerint változtatni, tehát elvileg bár-
mikor elhagyhatnád fizikai testedet - mint ahogyan arra sokan képesek is - és
kellő tapasztalatokkal felvértezve visszamehetnél a végtelen tudatosság álla-
potába.

Csakhogy van egy ici-pici baj! Nemcsak azt felejtetted el, hogyan kell ezt megten-
ned, hanem valójában már azt is, hogy ki vagy Te!

A születés:

Egy magas tudatossági szinten megtervezted földi tartózkodásodat - ahogyan egy


külföldi nyaralást is megtervezel - kinézted a leendő szüleidet, majd a születésed
pillanatában tudatosságod belépett egy fizikai testbe, bezáródott és ráhangolódott
erre a frekvenciatartományra. Ez persze nem volt kellemes élmény, hisz egy
börtönben találtad magad és biztos vagyok benne, hogy Te is hangosan ordítottál,
ha máskor nem az első pofon után, amit az orvostól kaptál, ha nem sírtál fel azon-
nal!

Az élet:

Születésed után tehát egy lélek-test pár vagy (test alatt értsd az egész aurádat!) és
megkezded a tapasztalatszerzést, az élmények begyűjtését. Ahogy növekszel egyre
több mindennel szembesülsz: megjelennek az elvárások, mindenféle normákkal
és kötelezettségekkel találkozol és lassan de biztosan megölik az egyéniségedet.

47
Hogy kik?

• Itt vannak elsőként a szüleid! Jó-jó tudom, hogy alapvetően ők csak jót akar-
nak neked és tudattalanul butítanak, de akkor is! Ugye de sokszor mondták: ne
nyúlj hozzá, nem szabad, eszedbe ne jusson, csak nem gondolod, úgy sem tu-
dod megcsinálni, képtelenség stb., hogy a tudatalattidat sikerült átprogra-
mozniuk. Esetleg még ki is nevettek, ha mondjuk elmondtad, hogy álmodban
tudsz repülni (én például rengeteget repültem és zuhantam is) vagy épp olyan
dolgokat láttál, amit ők nem, mivel Te még az első években képes voltál más
frekvenciákra is ráhangolódni.

• Aztán jött a bölcsőde és óvoda, ahol tovább folyt a programozás és egyúttal


kezdetét vette egy folyamat, melynek lényege: az egyéniséged eltörlése és egy
szabványos viselkedési norma és értékrend ráderőltetése. Tudod, amikor meg-
mondják neked, hogy mikor kell enned, pisilned és aludnod és hogy miről mit
kell gondolnod.

• Az iskolában aztán belédvertek mindent, aminek az életben semmi hasznát


sem vetted. Ahogy Einstein mondta: “A tanulásomat akadályozó egyedüli
dolog az oktatásom volt.” Ezzel egyidejűleg végérvényesen kiirtották belőled az
egységtudatot és megteremtették az alárendeltség érzését. Hisz Te csak hármas
vagy matekból, bezzeg Pistike kitűnő tanuló!

• Majd következett a munkahely - már ha egyáltalán neked még jutott - ahol


füled-farkad behúzva tettél meg mindent azért, hogy elismerjenek, előre juss a
hierarchiában majd később már csak azért, hogy ki ne rúgjanak, hisz akkor mi-
hez kezdesz!

A túlélés érdekében különböző személyiségeket, álarcokat veszel fel, hogy megfe-


lelj a szüleidnek, tanáraidnak, majd a munkahelyednek, végül az egész társada-
lomnak. Aztán ezekkel azonosulsz, egy leszel a sok közül, úgy táncolsz, ahogy a
világ fütyül és már teljesen elfelejtetted ki vagy és mit is akartál a Földön. A
csodálatosnak indult nyaralás a megélhetésért folytatott küzdelemmé korcsosul.

Belédprogramozzák, hogy az vagy amit teszel, amit birtokolsz és amit gondolnak


rólad, ez azonban csak az egód három hazugsága. Megtanulsz aggódni a jövődért.
Mi lesz ha nem vesznek fel a gimnáziumba, ha nem kapok állást?

48
Megtanulod, hogy a kitaposott ösvényről nem szabad letérni, pedig a legszebb
élmények talán ott várnának rád, ahol még senki sem járt előtted.

Kicsi gyerekkorodban már megjelenik a félelem benned. Először a bírálattól félsz,


attól, hogy kinevetnek, hogy nem felelsz meg az iskolában, hogy Te más vagy.
Később szerelmes leszel és belép egy újabb félelem az életedbe. Félsz attól, hogy
elveszíted a párodat, így biztos ami biztos alapon gyorsan megházasodsz, meg
persze amúgy is nevet kell adni majd a gyereknek.

Megszületik a kicsi, nő a felelősséged, anyagi javakat kell felhalmoznod, természe-


tes tehát, hogy újabb félelmed keletkezik, az anyagi javak elvesztésétől való féle-
lem. Az elvárások, stressz és frusztráció miatt megjelennek a betegségek tested-
ben is. Nem tudod, hogy ezek valójában csak figyelmeztetnek téged: Ember, va-
lamit nem jól csinálsz, gondolkodj és változtass! A környezetedben mindenki
rákos, így nyilván Te is az vagy. Megfigyelted már, hogy évek óta szinte már csak
rákban lehet meghalni? Azonosulsz vele, majd amikor a kivizsgálás során közlik
veled, hogy rákos vagy, akkor azt mondod: Tudtam, éreztem! Pedig ha figyeltél ed-
dig, akkor már megértetted, hogy Te teremtetted meg!

Ha valami csoda folytán nem lettél rákos, akkor sem sok örömet okoz már az élet,
hisz menetrendszerint érkezik az újabb félelem: félelem az öregségtől. Mi lesz ve-
lem, ha magatehetetlen leszek, elég lesz-e a nyugdíjam, ki gondoskodik majd
rólam, ugye nem dugnak öregek otthonába?

És mivel a rendszer azonosított téged az elmúlással, elhitette veled, hogy Te csak


egy fizikai test vagy így félsz a haláltól.

Magadra ismertél? Esetleg több helyen is? Akkor tedd fel magadnak a kérdést: Mi
értelme ennek?

Ha őszinte vagy magadhoz csak egy válaszod lehet: SEMMI!

Már volt róla szó, hogy az emberi nyelvek a DNS eredményei. A magyar nyelv azt
mondja EGÉSZ-ség, vagyis teljesség, tökéletesség. Amikor Te FÉL-elemmel
táplálkozol annyit jelent, hogy nem vagy tisztában az egésszel, vagyis teljesen azo-
nosultál a fizikai testeddel, így bezártad magad a félelem börtönébe.

49
Ekkor jön el az az időszak az életedben, amikor elkezded hibáztatni a világot
azért, ami történt veled. Pedig tulajdonképpen az egész világ a Te kivetítésed, a Te
teremtményed. Minden benned van!

De hol és hogyan történt a baj?

Ha eddig figyelmesen olvastál, akkor bizonyosan felmerül benned egy kérdés. Ha


mindent mi teremtünk a gondolatainkkal és érzelmeinkkel, akkor hogyan
történhetett meg, hogy olyan világot teremtettünk, amelyben a hazugság, képmu-
tatás és kizsákmányolás ural mindent?

Nézzük ezt meg a történelem távlatából! Persze rögtön hozzáteszem, ez csak egy
elmélet.

Sumér és akkád ékírásos agyagtáblák alapján az emberi faj kb. 200.000 éves.
Előttünk is léteztek már civilizációk a Földön, melyek jóval fejlettebbek voltak
mint bármi más azóta kibontakozott civilizáció.

A sumér táblák kb. Mózes előtt 2.000 évvel íródtak és lényegében szóról-szóra
arról számolnak be, mint a Biblia első fejezete. Nyilvánvaló, hogy a Biblia nem
más, mint különböző népek eredetéről szóló innen-onnan összeollózott írások
gyűjteménye, melyek már azelőtt léteztek, hogy Mózes azokat kinyilatkoztatta
volna. Egyszerűen tekints úgy a Bibliára, mint a hazugságok gyűjteményére.

Az írások rövid lényege, hogy több billió évvel ezelőtt létezett egy Tiamat nevű
bolygó, mely a Mars és a Jupiter között keringett a Nap körül. Továbbá egyel több
bolygó volt mint most, melyet a sumérek Nibirunak neveztek. Egy alkalommal a
Nibiru egyik holdja beleütközött a Tiamatba, félbe hasította és kilendítette azt a
pályájáról, így a Vénusz és Mars körül kezdett keringeni. Belőle keletkezett a
Föld.

A történet rendkívül érdekes, de a rövid lényege, hogy a Nibiru bolygón élő óriás
termetű nefilimnek nevezett lények és a Szíriuszbelieknek nevezett lények keresz-
teződéséből jött létre az emberi faj a mostani Dél-Afrika területén lévő Gondwana
szigetén.

50
A Föld tengelyváltozása következtében Gondwana szigete elsüllyedt és helyette
egy Lemúria névre keresztelt sziget emelkedett ki a tengerből. Itt éltek őseink,
akik többnyire jobb agyféltekés, női gondolkodásúak voltak.

Később egy másik pólusváltás következtében Lemúria is elsüllyedt és helyén At-


lantisz emelkedett ki.

Lemúria és Atlantisz idején rendkívül magas tudatszinten léteztünk a Földön,


amit ma a sci-fi világához tudnánk hasonlítani. A baj akkor kezdődött, amikor a
Mars bolygóról megérkeztek a korábban ott élő lények. Ezek a lények megpróbál-
tak egy Istentől független valóságot teremteni és egy érzelemmentes, pusztán lo-
gikusan gondolkodó, szeretetmentes világot teremtettek. Kizárólag a bal agy-
féltekés logikus gondolkodást helyezték és helyezik előtérbe, hisz a mai napig itt
élnek közöttünk. Ők azok, akiket Illuminátusok vagy Globális Elit néven is-
merünk. Ők azok, akik irányítják a világunkat.

A bölcs mesterek látták, hogy amennyiben ez a fajta gondolkodás nem változik a


Föld lakói elpusztítják önmagukat. Ennek megakadályozására egyetlen lehetőség
van: visszakerülni az egységtudat állapotába a 13.000 éves ciklus végére, mely
most érkezik el 2012. december 21-én.

Földünket beburkolja egy éterikus kristályszerkezet, mely magában rejti az élet


bármely megjelenési formájának tudatát. Ezt planetáris hálónak nevezzük. A
világon létező minden egyes faj rendelkezik egy-egy különálló hálóval, nem lé-
tezik két egyforma. A bölcs mesterek tudták, hogy a marsbéliek cselekedete
passzív állapotba helyezi majd a hálót, ezért úgy döntöttek, hogy mesterségesen
hozzák azt mozgásba. Megtették a tőlük telhetőt, többek között cselekedetük
eredményei a piramisok is, melyek szorosan köthetőek a hálóhoz. Hogy mennyire
jártak sikerrel azt majd megtudjuk nemsokára.

Földünk a planetáris háló passzivitása miatt hosszú ideje tehát egyfajta vibrációs
börtönben él, azaz nem tudunk hozzákapcsolódni saját magasabb szintű tuda-
tosságunkhoz.

51
Ehhez kapcsolódik az is, hogy az atlantiszi eseményeket követően megváltozott a
légzésmódunk. Ezt megelőzően a pránát a testünket körülvevő energiamezőn ke-
resztül lélegeztük be és a koronacsakrát és gyökércsakrát összekötő csatornán ára-
moltattuk fel és le. A két pránaáram így a csakrákban találkozott.

A másik jelentős változás a tobozmirigy vagy ún. harmadik szem méretének


csökkenése, összezsugorodása volt. Az agyalapon található hipotalamusz szoro-
san együttműködik az agyalapi miriggyel és a tobozmiriggyel, mely a pszichikus
látás szerve. A belső elválasztású mirigyek kapcsolják a testet a csakrarendszerhez
és ez a hálózat köti össze a fizikai valóságunkat a láthatatlan energia szélesebb
univerzumával. A pránacsatorna a tobozmirigyen is keresztülhalad és rendkívül
fontos szerepe van a tudatosság meghatározásában. Belsejében minden ember-
ben ott található a valóság teremtésének pontos ismerete, azonban emlékezetünk
elvesztése miatt nem férünk hozzá és mivel a prána megkerülte a tobozmirigyet
kialakult a polaritástudat. Emiatt úgy véljük, hogy egy elkülönült testben vagyunk
s onnan nézünk kifelé. Mindez azonban puszta illúzió.

Amikor az Illuminátusokat magad elé képzeled, akkor ne csak hús-vér embereket


láss! A manipuláció magában foglalja a frekvencia spektrumon a miénkhez
nagyon közeli dimenzióból származó, hüllő formájú lényeket. Már tudod, hogy a
test nem szilárd, csak a programozott elménk számára tűnik annak és ezek a
hüllők az emberi szem számára láthatatlan tartományban tevékenykednek.

Minden ember teste rendelkezik ún. hüllőgenetikával, ideértve a hüllőagyat, mely


agyunk legősibb része. Érdekesség, hogy a hüllőagyat leghatékonyabban vizuális
ingerekkel lehet befolyásolni, ezért van az, hogy minden cselekedetükkor megfi-
gyelhetőek a látványelemek és a különféle szimbólumok alkalmazása. A hüllőagy
felel személyiségünk olyan összetevőiért, mint az empátiahiány, irányításvágy,
hatalmi hierarchia, agresszió, hidegvérűség. Éppen ezek a tulajdonságok figyel-
hetőek meg az Illuminátusok emberein. Kizárólag a túlélésre összpontosítanak és
a félelem révén igyekeznek irányítani bennünket. És ha az emberiséget rá lehet
venni, hogy legyen tele félelemmel, bűntudattal és dühvel, akkor folyamatosan ne-
gatív energiát hoz létre a hüllők számára.

52
A lényeg tehát, hogy a szeretet helyett félelemben élünk, tele vagyunk negatív érzé-
sekkel, mely az ő éltető elemük.

Ez tehát a történelmi távlat, most nézzük meg a jelenlegi életedre kivetítve!

Mivel én pilóta voltam kézenfekvő számomra egy hasonlat, ahol a lélek legyen a
pilóta, a tested pedig a repülőgép.

Normál esetben ugye élvezed a repülést és szabadon döntöd el, hová van kedved
menni, uralod a gépet, vagyis lelked irányítja az életedet (testedet) és teljes az
egyetértés, harmónia és boldogság van az életedben. Gyönyörködsz a tájban, a
felhőkben, néha pedig ellenőrzöd a műszereket, hogy minden rendben van-e.

Van azonban a repülőgépben egy robotpilóta, amit bekapcsolsz, de elfelejted tuda-


tosítani, hogy ebben az esetben már nem Te irányítod a gépet. Ráadásul a robot-
pilótádat ismeretlenek átprogramozták (már tudod, hogy a globális elit), így azon
veszed észre magad, hogy már nem csak azt nem tudod hová tartasz, hanem azt
se, hogy hol vagy jelenleg.

Kétségbeesetten próbálod megállapítani: visszamész a múltba (Bezzeg ha az a


kurva másodpilóta ellenőrizte volna a fedélzeti számítógépet!) aztán előretekin-
tesz és már látod a bajt: menthetetlenül le fogsz zuhanni több száz emberrel a
fedélzeten. Pedig mindössze csak rendezni kellene a gondolataidat, ránézni a
műszerekre, rögzíteni a mostani helyzetedet és újratervezni az útvonalat a célál-
lomásra.

A legnagyobb baj, hogy az életedért nem mered vállalni a felelősséget és átadtad


az irányítást a rendszernek.

Nézd meg mi lett az álmodból, a terveidből!

Ami miatt leszülettél a Földre, hogy megtapasztald és megértsd önmagadat, meg-


tapasztald a háromdimenziós, duális világot, tudatosuljon benned, hogy a folya-
matos teremtés állapotában élsz és megvalósítsd belső önrendelkezésedet. Végül,
de nem utolsó sorban, hogy élvezd a földi életet!

S mit sikerült teremtened? Káoszt, szenvedést, félelmet.

53
Hogyan javítsam ki hát ezeket a hibákat?

Először is tudatosítsd magadban: nincs semmi baj! Ami történt, érted történt! Vál-
lalj 100 százalékos felelősséget az életedért! Ha mellékútra is tévedtél az ott szer-
zett tapasztalatok hasznodra válnak, hisz a nehézségek és látszólagos akadályok
érted vannak. Ahogy a verembe beleestél, úgy ki is tudsz onnan ugrani. Indulj el a
cél felé, a boldogság felé, vezéreljen a lelked és szíved az úton és tudd, hogy az
Univerzum összes ereje és hatalma minden pillanatban ott áll mögötted, hogy
segítsen. A legnehezebb lépés mindig az elindulás.

Ne kérdezz másokat merre kell menned! A saját utadat kell követned. Légy köny-
nyed, ne erőlködj görcsösen és ne hagyd, hogy utadról bárki is letérítsen! Élvezd
az utat, hisz a célhoz vezető út nem lehet boldogtalan, ha a boldogságod felé visz.
Ne siess, hisz életed végtelen, gyönyörködj a természetben! Ne aggódj, hogy mit
hoz a holnap!

Tudatosítsd, hogy minden problémád csak illúzió, melyet az elméd hozott létre. A
problémát inkább kihívásnak tekintsd és tudd, hogy a megoldás is ott van benne,
mint ahogyan a magban is benne van a növény. Igazából a problémákat nem is
kell megoldani, csak meg kell érteni a helyzetet, élni tovább az életet és a prob-
lémák maguktól elmúlnak.

Ne hidd, hogy sorsod előre meg van írva! Ha ebben hiszel ismét áthárítod a fe-
lelősséget egy nem létező dologra. Ha van is egyfajta sorsszerűség, azt magadnak
írtad. Igazából ez az útvonalterved, melyen megtervezted az egyes állomásokat,
látnivalókat, hogy azokat semmiképpen ki ne hagyd.

Légy állandóan éber, tudatos! A tudatosság éber figyelem, azt jelenti, hogy nem
automatikus reakcióid vannak. Figyeld gondolataidat és érzelmeidet, de ne azono-
sulj velük!

Az életben csupán egyetlen dologért vagy felelős: önmagad megismeréséért. A


világban minden tagadható, kivéve önmagadat. Minden illúzió, kivéve isteni lé-
nyed kicsi lángját. Ha megtalálod önmagadat minden problémád megoldódik,
csak élvezned kell az életet.

54
A halál:

A halál nem más, mint a fizikai testedtől való megszabadulás. Elhitették veled,
hogy az élet ellentéte a halál, pedig annyira logikus és egyszerű: a halál a születés
ellentéte!

Nem egyéb, mint a lélek és tudat elválása a fizikai testedtől. Igazából nem is a
haláltól félsz, hanem azért, mert nem élted az életet. Ha helyesen éltél, ha valóban
megélted és megértetted az életet, akkor üdvözölni fogod a halált, mert rájössz,
hogy csak a börtönből szabadulsz ki.

Az élet nem komoly, hanem egyfajta játék. Ha ezt megértetted minden tehertől
megszabadulsz és élvezni fogod a létezést. Csak ne FÉLJ! Minden baj oka a FÉLE-
LEM!

55
8

BIOROBOTOK

“Inkább gép most már, mint ember!”


(Obi-Wan Kenobi)

56
Azt mondják a háttérhatalom végső célja minden ember ún. RFID mikrocsippel
való ellátása. Ezek a chipek az emberbe beültetve rádiófrekvenciás jeleket
sugároznak, így minden pillanatban nyomon követhető lesz a tartózkodási he-
lyünk (GPS), a chipek tartalmazni fogják az összes adatunkat, a személyi azo-
nosítóktól a tb. számon keresztül a bankszámlánkig. Azonban nem csak kifelé
történhet a sugárzás, hanem befelé is, vagyis a chipeknek üzenetek küldhetőek,
különböző frekvenciákkal előidézhetnek fáradtságot, depressziót vagy éppen
fájdalmat, betegséget. Vagy egyszerűen csak lekapcsolnak a rendszerről, ha nem
teljesíted az elvárásokat!

Szóval két lábon járó biorobotok leszünk, ha nem vigyázunk magunkra. Én pedig
azt mondom:

DE HISZ MÁR MOST IS BIOROBOTOK VAGYUNK!

Hogy alátámasszam az állításomat hasonlítsuk össze a számítógépet az emberi


testtel! Megmutatom neked, hogyan is működünk Te meg én!

Hardver oldalról megközelítve ugye minden számítógép egy alaplapra épül. En-
nek felel meg a tested, ide értve minden olyan belső szervet, emésztőrendszert
stb. ami a működéshez szükséges.

Agyunk a processzor. Eddig azt tanították neked, hogy az agyad tárolja az in-
formációkat, pedig ez nem így van. Éppen tegnap este néztem bele a Magya-
rország szeretlek című műsorba, melyben van egy olyan játék, hogy felolvasnak
egy szöveget, majd azt tovább mondják egy másik személynek, ő pedig egy harma-
diknak. Egyszer próbálj meg egy ilyen játékot, megdöbbensz mennyire alkalmat-
lan az agyad információtárolásra!

Ami kevés információ megmarad, az valójában a memóriádban tárolódik rövid


ideig. A számítógépednek is van ilyen, úgy hívják RAM és általában 4-8 GB-nyi
adat tárolására alkalmas. Itt azonban csak egy adott művelet végrehajtásához
szükséges információ tárolódik rövid ideig.

57
Valójában az összes információt a merevlemezen tárolja minden PC, ez pedig
esetünkben nem más mint az auramező. Több ezer ember, aki halálközeli élményt
tapasztalt meg, de nem jutott el a klinikai halál állapotáig egyöntetűen beszámol
arról, hogy a halál pillanatában az egész élete lejátszódik előtte. Mindez olyan
részletességgel, érzelemgazdagon, amihez foghatót még soha sem tapasztalt. Ha
ezek az információk nem az agyban vannak - márpedig lehetetlen, hogy ott legye-
nek miután elhagyták a testüket - csakis az aurában lehetnek.

Minden számítógép működéshez szükség van tápegységre. Az emberi tesben a


tápegység a csakrarendszer, melyen keresztül az éterikus energiához hozzájutunk.
A testünkben futó meridiánok vagy energiavezetékek juttatják el a a csakrákon
keresztül felvett pránát a sejtekhez. Esetünkben ez a nyomtatott áramkörnek és a
tápvezetéknek feleltethető meg.

A számítógépben található egy optikai lemez (CD vagy DVD lemez), mely az em-
ber esetében nem más, mint a genetikai programot tartalmazó DNS vagy dezoxiri-
bonukleinsav, mely tartalmazza fizikai testünk jellemző kódjait.

Összesen több milliárd kilométernyi hosszú DNS-ről van szó, melyekből az eddig
feltérképezett és ismert DNS-kódok az emberi génállomány 3-5 %-át fedik le. A
fennmaradó 95-97 %-ot a tudomány még nem igazán érti vagy legalábbis csak
most kezdi publikálni.

Az összes élőlény DNS-ében minden egyes sejt ugyanazokat a kódokat tartal-


mazza (A=adenin, G=guanin, C=cytosin, T=timin) és szerkezetileg kristályos,
tehát egyfajta adó-vevőként működik. Ez csatlakoztat bennünket a morfoge-
netikus mezőhöz vagy ha úgy tetszik ez a teremtés nyelve. Olyan mint a
számítógép esetében az egyetemes szoftverkód.

Az emberi DNS nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ rak-


tárként és kommunikációs csatornaként is szolgál, vagyis egy számítógép ter-
minál, melyen keresztül a morfogenetikus mezőhöz kapcsolódunk. Ezen keresztül
vagyunk kapcsolatban és kommunikálunk más emberekkel és ezen át táplálja be-
lénk a mező a kollektív valóságot.

58
A DNS többek között az érzelmek otthona, melyek állapotát a hipotalamusz
szabályozza. Azt már rögzítettük, hogy valójában nem az agyunkkal gondolko-
dunk.

Rengetegszer használjuk a mátrix szót, most csak annyit, hogy mátrix minden,
ami korlátoz, gátol, akadályoz, visszafog a fejlődésedben. A mátrix egy in-
formációs börtön, mely elzárja előlünk a tudatosságunk magasabb szintjeit. Csak
az létezik, amit az agyunkkal látunk. Az agyunk pedig csak azt látja, amire progra-
mozzák, vagyis amilyen hitrendszert táplálnak bele. A beültetett hitrendszert az
agy befogadja és megszerkeszti az ennek megfelelő világot. Bennünket most arra
programoztak, hogy ezt a világot szerkesszük meg.

Ha láttad a Mátrix című filmet akkor emlékezz csak Neo-ra! Ahogyan felsza-
badították a tudatát, tehát kitörölték a régi programokat az agyából, egyszeriben
mindenre képes volt.

Az elme tehát olyan mint egy mátrixhoz kapcsolt szoftverprogram, ebből követ-
kezően az érzelmeink is azok. Azt hisszük, hogy gondolataink és érzelmeink a
sajátjaink, pedig azok előre megírt programok és tartalmazzák a reakciót is.

A DNS valójában információkat vonz a makrokozmoszból, átadva azokat tuda-


tunknak. Olyan, mint egy sokrétű rezonátor, mint egy több különböző állomást
fogó rádiókészülék, a kibocsátó frekvenciájának függvényében. Ha a DNS -
esetünkben a CD/DVD lemez - tartalmazza a genetikai kódot, akkor a nemzés
során nem más történik, mint hogy az apa és az anya CD-jének programja
másolódik egy harmadik lemezre így örökítve tovább a genetikai jellemzőket.
Ezért nincs két egyforma ember és ezért öröklődnek bizonyos tulajdonságok,
hajlamok.

Orosz tudósok azt is felfedezték, hogy a DNS-t bizonyos frekvenciájú szavak be-
folyásolják és segítségükkel lehet programozni azokat, mitöbb a DNS alkaloid mo-
lekuláira az emberi nyelvben használt szabályok érvényesek vagyis a nyelvek a
DNS eredményei.

59
Úgy ahogyan különböző nyelvi CD-k léteznek, úgy léteznek tehát a Te programo-
dat tartalmazó CD-k is. Az élő kromoszómák pontosan holografikus
számítógépekként működnek!

Bebizonyosodott az is, hogy a DNS szavakkal történő programozásával meg-


javíthatóak a károsodott kromoszómák, mi több, felfogva bizonyos információs
modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbítva egy másiknak, sikerült átprogra-
mozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. (Konkrétan béka embriókból szala-
mandra embriókat csináltak!)

Jól jegyezd meg tehát!

AZ EMBERI TEST BESZÉDDEL, SZAVAKKAL PROGRAMOZHATÓ!

Ahhoz, hogy a CD lemezt le lehessen játszani, szükség van egy letapogató lézerre,
egy olvasóra. A testben ezt hívjuk RNS-nek (ribonukleinsav), ez továbbítja a DNS
információit a sejtek felé. Valójában az RNS dönti el, hogy mely információkat ol-
vassa ki, így tehát ő dönti el, hogy egy adott sejt hogyan funkcionáljon. Egy olyan
lézerolvasóról van szó, amely meghatározza melyik valóságtudatot fogod megta-
pasztalni.

Az RNS által meghozott döntések a tested szennyezettségétől függenek, azaz be-


folyásolja a fizikai test állapota és a mentális vagy érzelmi hatások is. Ezért gyárt-
ják a rengeteg mesterséges kaját, üdítőt, azért van az aszpartám, fluorid és min-
den szar.

Stresszhatás esetén az RNS másfajta döntéseket fog hozni, de dönthet úgy is,
hogy nem reagál, tehát az adott információt figyelmen kívül hagyja, nem olvassa
le. (Mint ahogyan a CD olvasód is azt mondja: DISK ERROR.) Hallottam olyan
esetet, hogy egy ács motorfűrésszel levágta az egyik ujját, majd lement a tetőről és
nyugodtan megkereste.

60
Szinte fel sem fogta mi történt és a sokkhatás miatt nem érezte a fájdalmat. Az
RNS egyszerűen figyelmen kívül hagyta a fájdalom információt. Amikor az ember
rájött, hogy mi történt, persze megjelent a fájdalom is.

Aztán számos olyan esetet is leírtak, hogy amputált lábú emberek a műtét után
hónapokkal is úgy érzik, mintha meg lenne a lábuk. Mindez az RNS-nek tudható
be.

A lényeg, hogy az RNS döntését befolyásolja a mátrix, de megfelelő tudatossággal


felül tudod írni és például a fájdalmat teljes egészében ki tudod kapcsolni.

Tovább folytatva a testünk, mint számítógép elemzését említsük meg a perifé-


riákat, melyek a számítógéphez csatolva arra szolgálnak, hogy annak képességeit
bővítsük. (Persze ezek egyre inkább már nem is perifériák, hanem beépítve tartal-
mazza a gépünk őket.)

• kamera = szem, mint a látás szerve


• hangszóró = fül, mint a hallás szerve
• mikrofon = nyelv, mint a beszéd szerve
• egér = bőr, mint a tapintás szerve

Az ötödik érzékszervnek, a szaglásnak megfelelő számítógépes periféria még u-


gyan nincs forgalomban - tudomásom szerint - de csak idő kérdése. Már léteznek
ún. illatprogramok, vagyis olyan szoftverek, amelyekkel digitalizálják a szagokat,
majd azokat hasonló tartályokba teszik, mint a nyomtatófesték és azt egy “szag-
nyomtatóval” ki lehet nyomtatni. Szóval lesz itt minden! Már készítik neked a vir-
tuális valóságsisakot! Pedig micsoda nonszensz már maga az elnevezés is: vir-
tuális valóság!

A virtuális szó azt jelenti hatékony, valamivel hatásában azonos, ilymódon képes
a természetes érzékszervi benyomások által keltett valós élmények he-
lyettesítésére. De ettől még nem valóság!

61
Az Illuminátusok jelenleg is azon fáradozik, hogy a világot csak az 5 érzék-
szervünkön keresztül tapasztaljuk meg, tehát a perifériákon keresztül. Mondhat-
juk ezt úgyis, hogy nem szeretné, ha Te a gépházadba betekintenél, akkor ugyanis
rájöhetnél, hogy robot vagy és öntudatodra ébredve megpróbálnál szabad em-
berré válni.

Emlékszel még az információs tudatmezőre és morfogenetikus mezőre? Minden


számítógépnek van információs tudatmezeje - hisz megőrzi, tárolja az in-
formációkat - a morfogenetikus mező pedig nem más mint az internet vagy
világháló. A sok-sok apró számítógép összekapcsolódása egy hálózatba.

Most akkor a hardver elemzését követően nézzük meg a szoftveres oldalát is!

A számítógépet a kettes vagy bináris számrendszerben programozzák, azaz csak


egyesek és nullák vannak. Minden egyes művelet valójában IGEN-NEM (1 vagy 0)
döntések végeláthatatlan sorozata. Mindig két lehetősége van tehát, mint
ahogyan neked is az életben. A választás szabadsága megadatott. Vagy mégsem?

Játsszunk el a gondolattal! Elkészült a hardvered, de ahhoz, hogy működjön, kell


egy operációs rendszert telepíteni, enélkül életképtelen. A születésedkor tehát
megkapod az éppen akkor legfrissebb operációs rendszert és életre kelsz. Az o-
perációs rendszer a számítógép lelke, ez kerül rá a gépre ugyanúgy ahogyan a fizi-
kai testünkbe is születésünkkor belép a lélek.

Az operációs rendszerre rákerülnek azután bizonyos programok, majd azokat


szükség esetén frissítik, ún. patch, azaz folt kerül rá. De mire is szolgálnak ezek?

Hát arra, hogy a programozó befoltozza vele a hibáidat, hogy az ő elvárásainak


megfelelően viselkedj. Fogd fel úgy, hogy valahányszor kezdenél tudatodra
ébredni kapsz egy frissítést, mellyel a programozó a helyes irányba tereli a műkö-
désedet.

62
Életed során programok százait telepítik rád (szocializmus, gazdasági válság,
csőd, betegségek stb.) Te pedig hősiesen és gépiesen teszed a dolgod, elvégzed
amire programoztak. Reggel felébredsz - kicsit nehezen pörög fel a winchester,
hisz ez még hagyományos darab, nem a mai modern SSD verzió - beindul a kávé
program, kakiprogram, pisiprogram, etetés, majd jön a robot, vagyis a munka.
(Milyen érdekes szó is ez! Milyen hűen kifejezi a lényeget!) Ha szerencséd van
nem egy hipermarketben vagy pénztáros, mert ha így van, akkor Te egy robotizált
robot vagy!

Aztán ebédprogram, pisiprogram, kakiprogram. Szundikálnál, de a képernyővédő


nem indul el. Nem engedélyezte a rendszergazda. Folytatod hát a robotot.

Végre hazaérsz, jöhet a család! Ha az iskolában véletlenül nem tették volna fel a
legfrissebb szoftvert a gyerekre, majd megteszed Te, elvégre jó apa/anya vagy! Az-
tán jöhet a szórakozás!

Virtuális szappanopera a látomással teli dobozból (Ugye tudod, hogy ezt jelenti!)
melyen keresztül ismét megkapod a programokat vagy esetleg egy kis
számítógépes szimulátorjáték vagy realityjáték. Micsoda élvezet is ez, az illúzió
világából elvonulni egy másik illúzióba!

Aztán jön az édes pihenés, már ha jön! A CPU ugyanis ezerrel pörög, hisz annyi
minden történt veled ezen a csodás napon! Mindezt fel kell dolgozni no és fel kell
készülni a másnapra. Valójában nem is kapcsolódsz ki, inkább csak készenléti álla-
potban vagy mint amikor a laptopod fedelét lecsukod. A spiritualista tanítás
szerint ilyenkor töltjük fel az akasára, az égi internetre a napi élményeinket. Most
már világos. Minden felkerül az akasára és ez alapján tervezik meg a következő
szoftverfrissítést, így kapjuk a következő foltot.

Múlnak az évek, a világ közben odakint változik. A szocializmust felváltja a kapi-


talizmus, a gulyáslevest a pilótakeksz, lecserélik a miniszterelnököt, készpénz-
fizetés helyett bevezetik a bankkártyát, új adók, új járulékok, új zenei irányzatok,
új ideálok, sztárok jönnek. Vagy éppen jön a korszakváltás, mint esetünkben az
Aranykor.

63
Mivel az erre írt programokat már nem tudnád futtatni, ezért frissítenek rajtad
néhányszor, végül lecserélik rajtad az operációs rendszert. A Windows 7 helyett
Windows 8-at, az OS X Lion helyett Mountain Liont kapsz. (Rajtam már az fut!!!)
Ehhez persze már ki kell kapcsolni a gépet. A frissítéseket megkapod éjjel, ha
viszont alapjaiban újat tesznek rád lehet, hogy szükség lesz egy három napos
sötétségre. Majd amikor a hardvered már teljesen elhasználódott, akkor bedob-
nak a kukába.

Látod már hogyan működünk? Tökéletes biorobot szintre butítottak bennünket.

A globális elitnek nevezett csoport ránktesz tehát olyan programokat, melyek


vagy korlátozzák képességeinket vagy félelmet váltanak ki bennünk. Valójában
mindkettő alapja a félelem. Kialakít bennünk egy hitrendszert, melynek alapján
mi megteremtjük a világot.

Ha hiszed, ha nem, MINDENT ÍGY HOZUNK LÉTRE! Kitalálnak egy


gyógyíthatatlan betegséget, leprogramozzák, hogy milyen legyen, hogyan viselked-
jen, majd elnevezik ráknak.

Aztán széthintik a számítógépes hálózatunkon - a morfogenetikus mezőben - mi


pedig azzal, hogy másról sem beszélünk mint a rákról nem csak megteremtjük
azt, hanem számítógépes vírusként egymást fertőzzük meg vele. Hiszen in-
formációs tudatmezőként kapcsolódunk egymáshoz, így bármelyikünk kap egy
programot pusztán azzal, hogy beszél róla beleteszi a morfogenetikus mezőbe.

Még egyszer leírom, mert rendkívül fontos, hogy megértsd!

MINDENT így teremtünk meg a világban! Amíg nem tudunk kigondolni valamit,
amíg nem tudjuk elKÉPzelni, addig az nem fog létrejönni.

Megfigyelted mennyi mindenre rájövünk manapság?

64
Élelmiszerek százairól terjed el, hogy nem jók. Régen zsírt ettünk, kolbászt, sza-
lonnát meg fehér kenyeret. Most már gluténmentes kenyeret, laktózmentes tejet,
cukor helyett mesterséges édesítőszereket, zsír helyett margarint - és még sorol-
hatnám a végtelenségig - ajánlanak fogyasztani. Mivel Te egészséges akarsz ma-
radni, ezért megveszed. Persze ezeket nyilván drágábban adják, hisz az egészséget
meg kell fizetni. A dolog azonban semmi másról nem szól, mint a szó hatalmáról,
mágiájáról, vagyis elültetnek egy negatív gondolatot a fejedben, melyhez társítják
a félelmet, kinyilatkoztatják, mi pedig bevonzzuk azt az életünkbe.

Ha állandóan azt szajkózzák, hogy a zsír megemeli a koleszterinszintedet, emiatt


a szívinfarktus veszélye magasabb lesz, akkor az hatni fog rád.

Ha azt hallod gyógyíthatatlan, akkor azzá válik. Pedig mi tesszük azzá, hisz
valójában csak egy program!

Ha az orvos diagnosztizál nálad valamit Te azonnal azonosulsz a betegséggel. Ha


azt mondják, hogy a Földben húzódó vízerek, Hartmann-csomók és még ki tudja
mik megváltoztatják a víz alapú tested energiamezejét, emiatt daganatos leszel,
Te máris azonosulsz vele.

Amit az elméd el tud képzelni, azt meg is tudja valósítani vagy mondjuk inkább
úgy: amit a programozó belédtáplál, azt Te megvalósítod, hisz az a feladatod, erre
lettél teremtve! Elvégre tökéletes biorobot vagy!

65
9

BIBLIA

“Nem mondtam, hogy könnyü lesz, csak azt, hogy igaz”


(Morpheus)

66
Röviden összefoglalom eddig mit tudunk.

Az Univerzumban minden energia, a legerősebb energia a gondolat és ez teremti


meg a világunkat.

Azt mondják a tudósok, hogy minden embernek naponta több ezer - de lehet hogy
több tízezer - gondolata van. Tisztáztuk már, hogy ezek a gondolatok, sőt az érzel-
meink nem sajátjaink és a DNS-en keresztül jutnak be a testünkbe.

A spirituális tanítások szerint 3 lépcsőben tudjuk megtapasztalni valódi lé-


nyünket. Az első, amikor már nem azonosulunk a fizikai testünkkel. A második,
amikor rájövünk, hogy a gondolataink sem mi vagyunk. Végül amikor már nem
azonosulunk az érzelmeinkkel sem. Ekkor eljuthatunk a mennyországba, vagy ha
jobban tetszik kiléphetünk a mátrixból.

Szóval akár tudományos, akár szellemi irányból nézem, a célunk az lenne, hogy
mind a gondolatainktól, mind pedig az érzelmeinktől függetlenítsük magunkat.
Ha egyszer nem reagálunk automatikusan az ingerekre vagy megfelelő szintű tu-
datossággal átírjuk a DNS/RNS programot, akkor szabaddá válhatunk.

Arra is rávilágítottam, hogy az egész világot egy háttérhatalom irányítja, ők az Illu-


minátusok vagy megvilágosultak. Kigondolnak tehát valamit, lehetőleg olyat, ami
aggódást, félelmet vált ki belőled Te pedig egyszerűen az utasításnak megfelelően
akár tudsz róla, akár nem megalkotod, bevonzod azt az életedbe.

A beültetett programot illetve az azok sokaságából álló hitrendszert tehát az


agyunk befogadja és megszerkeszti az ennek megfelelő világot. Évszázadok óta a
háttérhatalom, az egyházzal az élen arra programoz bennünket, hogy higgyünk Is-
tenben. A külső Istentől mára eljutottunk oda, hogy az emberek egy része ráesz-
mélt, hogy Isten valójában benne van.

De egyik sem igaz, mert bennünk a Teremtő erő van.

67
No akkor vessünk egy pillantást a Könyvek Könyvére! Tudjuk, hogy rengetegszer
átírták és mára már az sem titok, hogy valójában régebben keletkezett - elsősor-
ban sumér - írások összeollózott gyűjteménye.

Tudjuk, hogy minden a gondolattal kezdődik! Vagy ahogyan a Bibliában van:


“Kezdetben vala az ige és az ige vala az Istennél” (János Evangéliuma 1.1)

Kicsoda tehát Isten? Játsszunk csak el a gondolattal és fordítsuk le a


számítógép nyelvére!

Isten a főprogramozó, az egész projekt kitalálója. Nyilván vannak segítői, olyan


programozók, akik az egyes számítógépes programmodulok szakértői. Ők azok,
akiket Te angyalnak hívsz. Tudod, minden szakterületnek van saját angyala és
neve.

Megírják a programot: 6 nap alatt elkészül az ég és Föld, a Nap és csillagok, a


vizek, állatok, növények és minden, ami megteremti a világot. Vagy legalábbis an-
nak illúzióját, hisz azt mondják minden a fejünkben van. No és persze az idő
illúzióját, hisz minden kvantumfizikus állítja, hogy az idő nem létezik.

Ne felejtsd el, hogy egy igen fejlett civilizációs fajról van szó, olyan világról, me-
lyet csak a tudományos-fantasztikus filmekben látsz! Vagy még ott sem!

Majd amikor a főprogramozó, a projekt kitervelője látja, hogy mindez jó, akkor az
egyik gépbe (nevezzük Ádámnak) beleteszi az operációs rendszert - beleleheli a
lelkét - vagyis működésbe hozza azt. De mivel látja, hogy egy magányos gép nem
elegendő célja eléréséhez, ezért megteszi ezt egy Éva nevű nővel is. Egy darabig
még az édenkertben vagy gyárban vannak, mivel tesztelik őket, hogy azt teszik-e
amire programozták őket.

Tesztelés képpen megparancsolja nekik, hogy nehogy CD-t másoljanak (A szerzői


és szomszédos jogok megsértése már akkor is bűn lett volna?). Tudja persze, hogy
meg fogják tenni, mert Ádám és Éva még képességeik teljes birtokában voltak, ők
még nem ismertek korlátokat. Ők még nem voltak biorobotok.

68
De hogy biztosan megtegyék amit kell, odaküldi a kígyót, akinek hatására esznek
a tudás fájáról és olyanok lesznek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
(Mózes könyve 3.5) Vagyis egyesítették a CD-iken lévő tartalmat, megteremtve ez-
zel a következő generációs biorobotot, Káint, tovább örökítve Isten akaratát.

De minek is a jele a kígyó? Az orvostudomány a mai napig is az ősi duplaspirál


vagy kaduceus névre hallgató jelképet használja, amely a DNS spirál szimbóluma!

Már tisztáztuk, hogy a DNS kommunikációs csatornaként is szolgál, vagyis egy


számítógép terminál, melyen keresztül a morfogenetikus mezőhöz csatlakozunk.
Emellett a gondolatok és érzelmek ezen keresztül befolyásolhatók. Érthető tehát,
hogy Ádám és Éva teszik a dolgukat és bizony lemásolják CD-iket.

Beprogramozta hát Isten a saját igényei szerint a gépeket avagy megteremtette


saját képére. A projekt innentől már önműködővé vált, az elképzelés működött,
ezért a műhelyből vagy édenből kikerültek a Földre. “Ti pedig szaporodjatok és
sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.” Mózes könyve 9:7) A
parancs az parancs, végrehajtjuk.

Azon elmélkedem, vajon hányadik generációs biorobotok lehetünk?

Szerintem Ádám és Éva valamikor még tudták, hogy kik ők valójában és nem
igazán volt ínyükre, hogy megfosztották őket a korlátlan szabadságtól, ezért til-
takozásul gyakran lefagytak.

69
Isten azonban nem akarta már a megkezdett projektet feláldozni, ezért kiválasz-
totta Noé biorobotot (őnála biztos nem volt jellemző a kék halál) és az összes töb-
bi gépet elpusztította az özönvízzel. Később Mózes biorobot segítségével
megíratta az első törvényt, a tízparancsolatot. De minden, ami törvény, az
akadályoz és visszahúz a fejlődésedben! Nézd meg azóta hány törvény született!
Lassan belefulladunk a szabályokba. De nem törvényekre lenne szükség, hanem
rendre!

Tudom, ez így ilyen formában már kicsit sok, főleg ha vallásos vagy. De azt értsd
meg, hogy a Biblia szerinti teremtés lefordítható a számítógépes programozás
nyelvére. Most is ez a módszer működik, csak most az Illuminátusnak nevezett
csoport programoz bennünket embereket.

Szóval érted már ezt az Isten problémát? Ennek analógiájára a Biblia szerinti Is-
ten valójában nem más mint az Illuminátusok vezetője, képviselője, példaképe
vagy nevezd ahogy akarod! Ha úgy tetszik minden rossz és gonosz forrása:

ISTEN MAGA AZ ÖRDÖG!

És Te hozzá szoktál imádkozni!

“Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jőjjön el a te


országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen e
földön is.” (Lukács evangéliuma 11:2)

Amikor Te a biblia szerinti Istenhez imádkozol és azt mondod “legyen meg a Te


akaratod”, akkor valójában arra kéred, hogy teljesüljön az Illuminátusok
szándéka. Hát nagyon úgy tűnik eddig teljesült az akarata és eljött az országa!

Persze önmagában már az sem jó, hogy Isten fogalma létezik. Egy duális világban
minden csak az ellenpólusával együtt létezik és értelmezhető. A sötétség fogalma
csak akkor nyer értelmet, ha van világosság. Bármit létrehozol megteremted az el-
lenpólusát is. Jobb és bal, fekete és fehér, yin és yang, Isten és Ördög, nulla és
egyes.

70
A két pólus nélkül összedől a rendszer, mert a két pólus közt keletkező rezgés
működteti, ebből táplálkozik. Ami neked nyereség, az másnak veszteség. Ahhoz
hogy adj, előbb kapnod kell, hogy legyen miből adnod.

Egyetlen dolgot adhatsz anélkül, hogy elvennél bárkitől: szeretetet.

Azt mondja Osho: “Én nem hiszem, hogy Isten nem létezik. Én biztosan tudom,
hogy nem létezik.” Te az egyest választod, ő a nullát.

Azt javaslom, hogy 7 milliárd ember érdekében mától Te se használd az Isten


szót, mégha hiszel is benne. Hívd Teremtőnek!

Azt mondják a Bibliát csak az olvassa, akinek van szeme a látásra és füle a
hallásra! Sokféleképpen értelmezhető ugyanis, ha másért nem azért, mert több-
ször is átírták és nagy mértékben torzult.

Néhány gyakran idézett résszel alátámasztanám az eddigi állításomat.

Azt írja: “Istenek vagytok ti és a Fenségesnek fiai mindahányan.“ (Zsoltárok


könyve 82/6)

Ugye lefordíthatom ezt úgy, hogy programozók vagytok Ti, a Főprogramozó fiai
mindahányan? Merthogy programozzuk egymást afelől kétségem sincs. Szerin-
tem már neked sem.

Van ebben a Bibliában egy Jézus nevű személy. De ki is volt ő valójában? Születé-
sekor állítólag senki sem várta a saját fajtájából, csak a 3 napkeleti bölcs.

Mitöbb annyira nem várták, hogy amikor megtudták, hogy megszületett, az


összes 2 év alatti gyereket (biorobotot) kivették a hálózatból remélve, hogy ő is
köztük lesz. Nem lehet, hogy azért, mert tudták, hogy ő nem fogja befogadni a pro-
gramokat és dogmákat?

71
Azt mondja, hogy “Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek
országa. “ (Máté evangéliuma 5.3)

De kik is a lelki szegények? Akiknek nincsenek érzelmeik, melyek ugye a lélek-


ruhában vagy aurában tárolódnak. És kinek nincsenek érzelmei? Hát akikre nem
hat a program! Azokra, akik az EGYség állapotában vannak, az ugyanis nem prog-
ramozott reakció, hanem egy állapot. Az még nem a mátrixé, nem Istené, hanem
az üresség állapota.

Amikor még nincs rajtad semmilyen program. A NULLA. Egy kicsit összenyom-
ták a kört, de attól a nulla még az üresség szimbóluma. És persze az egyetemes
szereteté. Emlékszel még?

Aztán mond ez a Jézus olyat is, hogy legyetek éberek.

Nem azt akarja ez jelenteni, hogy ne engedjem a programokat magamra te-


lepíteni? Nem ez lenne az éberség, a tudatosság?

De az éberség azt is jelenti, hogy a figyelmemet a jelenre, a MOST-ra fordítom.


Gondolkodj csak! Most hirtelen mindent elkezdtek ránkzúdítani. Azt mondják le-
hetséges az elmekontroll, a programozott kétlábonjáró gyilkos, tudják az időjárást
befolyásolni, a klímát megváltoztatni és mesterségesen járványokat előidézni. De
hisz eddig is tehették ezt! Az időjárást mindig is irányíthatták, az elmét pedig min-
dig is programozhatták gyilkolásra.

72
Arról van szó, hogy ha a figyelmedet a jövőbe fordítod, akkor eltereled azt a je-
lenről. Amit prognosztizálnak a jövőre vonatkozóan az mindig is itt volt és most is
itt van. Amit a Csillagok háborújában mutattak, az lehet, hogy nem a jövő, hanem
a jelen. Vagy már méginkább a múlt.

Kérlek nézd már meg egyszer Jézus életútját olyan szemmel, hogy ő a mátrixon
kívülről érkezve képességei teljes birtokában emberként, nem pedig programo-
zott biorobotként élt! Ha úgy tetszik olyan volt, mint Neo a Mátrix című filmben.
Nem inkább ezt akarja az Ő élete példázni a Bibliában?

Az egész élete a lázadásról szólt! Arról, hogy a berögzült, ráderőszakolt programo-


kat dobd ki a lomtárba, mert anélkül nem jutsz haza. Anélkül nem jutsz ki ebből a
világból és sosem tapasztalod meg az egységet, sosem kerülsz ki a karmából és so-
sem ismered meg a valóságot! Vagy már nem is vagy rá kíváncsi?

Aztán mond Jézus valami olyat is, hogy “sem a napot, sem az órát nem tudhat-
juk, hogy mikor jön el az Úr.”

Hát persze hogy nem, hisz minden attól függ hogyan reagálunk a programra!
Hogy mikor lesz bennünk annyi félelem, amely által már törvényszerűen
bevonzzuk a morfogenetikus mező segítségével a próféciát.

Semminek nem kell törvényszerűen bekövetkeznie, az Univerzumban minden


eshetőleges. Vagy bekövetkezik vagy nem. Vagy nulla vagy egyes. De hogy melyik
kerül túlsúlyba az rajtunk áll. Azon múlik, hogy melyikbe teszünk több energiát a
kollektív tudat révén. Azt fogjuk bevonzani, mert a hasonló vonzza a hasonlót. Ha
a többség úgy akarja, akkor lesz világvége. De akár élhetnénk is boldogan. Mond-
juk 1000 évig. Hisz az is csak egy program, hogy 60-70 évesen meg kell halni. Ha
már itt tartunk hogy éltek régen több száz, meg ezer évig a Biblia szerint? Akkor
még nem tették fel rájuk az öregedés programját?

Kérlek emészd már meg az eddig leírtakat és őszintén válaszold meg: van ebben
logika amit eddig írtam?

73
Még egyszer hangsúlyozom: nem azt állítom, hogy nincs Isten és nincsenek angya-
lok. Azt sem állítom, hogy robotok vagyunk. Pusztán a számítógép működési elvé-
nek segítségével egyszeriben érthető, hogy mi történik a világban.

Azt mondják a szavak csak arra jók, hogy félreértsük egymást. Meggyőződésem,
hogy nem másról van szó, minthogy a Bibliában olyan módosításokat, átírásokat
hajtottak végre, melynek következtében tökéletesen félreértelmeztük az egészet.

Nem az a baj, hogy elfogadjuk Istent, hanem az, hogy önkéntelenül is a Biblia Is-
tenével azonosítjuk.

Vagy ha úgy tetszik: NEM A JÓ ISTENHEZ IMÁDKOZUNK!

Márpedig a kimondott szavakban óriási erő rejlik. Minden szóhoz automatikusan


társul az agyunkban egy kép, egyfajta elvárás. Gondolj csak Masaru Emoto híres
kísérletére a vízzel. Pusztán csak azáltal, hogyan gondolsz a vízre - szeretettel
vagy undorral - teljesen megváltozik annak a kristályszerkezete. Márpedig a
testünk 70 %-ban vízalapú!

Ezért mondom, hogy használd a Teremtő szót!

Ha a tudomány és a vallás megállapításait párhuzamba állítjuk, akkor számomra


az alábbi kép áll össze:

Az Atya az a Teremtő, aki megalkotta azon törvényszerűségeket, melyek alapján a


világ működik. Mi - mint az Ő gyermekei - vagyunk a Fiúk, akik pillanatról-
pillanatra teremtjük a világunkat. A Szentlélek pedig nem más, mint a morfoge-
netikus mező (7 milliárd információs tudatmező összekapcsolódása), mely enge-
delmeskedve az akaratunknak létrehozza, megteremti, amire “utasítjuk”. Ha úgy
tetszik az Atya megadja a Fiának, amit az kér. Nem mérlegel, mivel szabad akara-
tot adott neki.

74
A magyar nyelvben használatos az Atyaúristen kifejezés, melyből látszik, hogy
mind az Atya, mind az Úr, mind pedig az Isten valójában ugyanazt jelenti. Bárme-
lyiket használjuk is tehát, mindenképpen ugyanahhoz társítjuk, mindenképpen Is-
tennel azonosítjuk, Isten pedig évezredek óta nem más, mint a bibliai Isten vagyis
az Ördög.

Kedves spirituális tanítómester!

Ha Te hiszel Istenben, karmában és reinkarnációban, akkor annak egyetlen oka


van. Te ezt a programot kaptad! Ha úgy tetszik Neked ez van megírva! A kérdés,
hogy ki írta meg!

Két eset lehetséges. Az egyik, hogy a programot az ördög írja nekünk, mint
ahogyan azt kifejtettem. A másik, hogy valóban kaptunk fent valamilyen progra-
mot, ebben az esetben nem más történt, minthogy eladtuk a lelkünket az ördög-
nek, ha úgy tetszik, hagytuk, hogy az operációs rendszerünket felülírják. Mert-
hogy a számítógép lelke az operációs rendszer. Enélkül életképtelen. (Milyen szép
is a magyar nyelv? Mennyi minden érthetővé válik általa?) Én szerintem az utób-
biról van szó.

A reinkarnáció semmi mást nem jelent, mint hogy fejlődnöm kell még, nem
vagyok elég érett valamire. De hogy fejlődhetek, ha nem tudom miben kell? Mit
jelent a fejlődés? Hogy még több hazug programra van szükségem? Hisz a világ-
ban lassan már semmiről sem lehet tudni, hogy mi igaz. Minden érdemleges in-
formációtól megfosztottak bennünket. És miért kell fejlődnöm? Azt tanítod, hogy
a Végtelen Teremtő végtelen intelligenciáját és tudatát osztotta meg, hová lett ez
közben, hogy nekem már nem jutott belőle?

Szerintem tökéletes lényként születtünk a Földre, csak a rengeteg program követ-


keztében teljesen lebutítottak bennünket. Sehová sem kell fejlődnünk, mindössze
a félelemből ránktett programokat kell törölnünk.

75
Aztán hogyan értelmezzem a karmát? Ha pofon vágok valakit és az visszaadja, azt
értem. Elültettem a magot és learattam a termését! De ha nem tudom miért ka-
pom a pofont, akkor abból nem tudok tanulni! Márpedig én nem emlékszem, mit
követtem el az előző életemben, hisz rendesen leformázták a vinyómat!

Ha most bemennék a gyerekemhez és szó nélkül pofon vágnám, mert 5 évvel


ezelőtt rossz volt szerinted tanulna belőle?

Tudom, most azt fogod mondani, hogy ott odafent magasabb tudatossággal szem-
léljük a dolgokat és ez alapján írjuk meg az életünket. Én pedig azt mondom értel-
metlen az egész. Ha 7 milliárd embernek meg van írva a sorsa az semmi mást
nem jelenthet, minthogy nincs szabad akarata. Márpedig a teremtő szabad akara-
tot adott nekünk vagy nem?

Elmondod, hogy minden betegség pszichoszomatikus, mindent meg tudsz


gyógyítani, de amit mégsem, arra ráfogod, hogy karmikus. Isten akarata. Vagy
inkább az Ördögé?

Azt tanítod vannak arkangyalok, angyalok, szeráfok, nagyurak és ki tudja még mi


nem. De a hierarchia egy hatalmi struktúra, ahol soha nem lehetsz egyenlő a
másikkal. Ahol van főigazgató, meg igazgató, főosztályvezető, osztályvezető, alosz-
tályvezető, csoportvezető, ott nem lehet egység. Ott csak megosztás lehet!

Márpedig én azt mondom, hogy minden ember egyenlő. Lehet fehér, fekete vagy
sárga, arab, zsidó, angol vagy magyar, segédmunkás, gyárvezető vagy igazgató.

Az elfogadásra tanítasz. Arra, hogy üljek a seggemen fülem farkam behúzva és


imádkozzak az ördöghöz, minden baj forrásához!

Én azt mondom igenis lázadni kell! A lázadás ugyanis belső dolog. Senki ellen
sem irányul. A lázadás pusztán szakítás a régivel, a megrögzött programokkal. A
lázadás megértés, mely felszabadít. Nem reformok, módosítások, frissítések,
patch-ek kellenek és nem is forradalom. Nem kell kivonulni az utcára. Ha megér-
ted a dolgokat, tudni fogod, mit kell tenned.

76
Ha úgy tetszik Neókra és Trinitykre van szükség. Vagy nézhetjük úgy, hogy
Ádámokra és Évákra. Akik már öntudatukra ébredtek, levetették a programokat
így ki lehet őket tenni ebből a virtuális világból a valóságba.

Mert én már azt sem tudom hol vagyok.

A maják azt mondják a világ egy káprázat. A tudósok szerint az emberi test az
Univerzum hologramjának kicsinyített mása és csak a fejemben létezik. Te azt
tanítod van egy felsőbb énem odafent. De hol?

Azt mondják a tobozmirigyünk visszafejlődése okozza, hogy úgy véljük egy


elkülönült testben vagyunk s onnan nézünk kifelé. Mindez azonban puszta illúzió.

Azt mondják el vagyunk vágva a tudatosságunktól egy vibrációs börtönnel.


Tudósok egyöntetű véleménye, hogy a Holdnak nem lenne szabad ott lennie, ahol
van, ráadásul öregebb mint a Földünk. Mitöbb a holdkőzet mágneses tu-
lajdonságú, pedig a Holdnak nincs mágneses mezeje és ha ez még nem lenne elég,
üreges is. Egyesek szerint egyenesen egy mesterségesen odahelyezett űrhajó,
ebből irányítják a mátrixot, a virtuális világot.

Illúzió, hologram, virtuális, látszólagos. Hol vagyunk tulajdonképpen? Egy hiper-


szuper-extramodern posztfuturisztikus szimulátorban? Ebben lennék gyakorló
teremtő vagy egyszerűen csak bio-robotpilóta?

Egy gondolat erejéig visszatérek Jézushoz. Mindig arra tanított, hogy az arany
középúton járjunk. De mit is jelent az arany középút?

Még napjainkban is éles ellentétben van a tudomány és a vallás, az egyik tagadja a


másikat. De ha hajlandó lenne megalkudni mindkettő és az évezredek óta rajta
lévő szemellenzőt levenni, akkor jobban megérthetnénk a világot.

A Föld vagyonának 99 %-a az emberiség 1 %-ának kezében van. De juthatna min-


denkinek annyi, hogy boldogan megéljen belőle.

77
Az arany középút azt jelenti, hogy a tudomány és a spiritualizmus békésen megfér
egymás mellett, az orvostudomány és a természetgyógyászok nem egymás ellensé-
gei, a fehér ember pedig nem irtózik a négertől.

Az arany középút azt jelenti, hogy szívből teszünk mindent. Nem véletlenül van a
szívcsakra - a Krisztus-csakra - éppen középen!

Az arany középút semmi mást nem jelent, mint azt, hogy kilépünk a mátrixból,
vagyis a kettes számrendszerből.

És ha kilépünk a mátrixból az azt jelenti, hogy nem lesz Isten és így nem lesz
Ördög sem.

Semmi mást nem kell ehhez tenni, mint felébredni a kollektív álomból. Jelenleg 7
milliárd ember teremti pillanatról pillanatra a világunkat. A probléma csak az,
hogy tudattalanul és félelemből. Az emberiség legféltettebb titka, melyet
évezredek óta a háttérhatalom eltitkolt előlünk, hogy mi vagyunk a
Teremtők!

A világunkat olyannak teremthetjük, amilyennek szeretnénk. Ehhez csak tudato-


san és szívből kellene tenni a dolgunkat. Ki kellene lépni a kettes számrend-
szerből és követni Jézus tanácsait, az arany középutat választani. Nem kell
nekünk sehová sem menni, mert a Föld a pokol helyett lehet a mennyország is.
Nem kell egyik dimenzióból a másikba menni, mert ha megérted a számítógép
nyelvét, akkor a dimenziókapuk semmi mást nem jelentenek, mint a router vagy
útválasztó kapuit. De attól a számítógép még számítógép. Ha az Aranykor annyit
jelent, hogy szoftvert frissítenek rajtunk, de ugyanúgy robotok leszünk, akkor
értelmetlen az egész!

Szóval szakítsunk már egyszer és mindenkorra Istennel! Egész egy-


szerűen azért, mert akarva-akaratlanul azonosítjuk a bibliai Istennel,
amely nem más, mint az emberiség legnagyobb átverése!

78
Azt mondják a maják több ezer éve, hogy minden rezeg, minden mindennel egy
és kapcsolatban van egymással.

A tudósok szerint ha az Univerzum összes részecskéjét újra össze lehetne adni és


kivonni belőle az ürességet, akkor az Univerzum egy borsószemnyi lenne, de min-
den mindennel kapcsolatban állna. És hiába választjuk el a részecskéket
egymástól, az energiájuk továbbra is kapcsolatban van és összeköti őket egymás-
sal. Ahogyan engem is összeköt Veled. Csak elfelejtettük.

Egységtudatra és szeretetre, egymás kölcsönös elfogadására van szükség. Súgok


nektek. Van bennünk egy hardver, amit a Teremtő - Isten, mint főprogramozó
tudta nélkül - belecsempészett a gépházunkba. Úgy hívják szív! Ez az, amit eddig
nem használtunk. Ha ezt munkára tudjuk bírni, akkor szabadok leszünk. Te is, én
is, mindannyian. Addig meg csak keringünk itt a karma körforgásában, mint fing
a fürdőben!

79
10

TISZTA KÁOSZ

“A világegyetem káosz, mégis racionális törvények uralják”


(Albert Einstein)

80
Idáig elérve sok minden letisztult bennem, de ez csak még több kérdést vet fel.

Nem tudom kik vagyunk. Fogalmam sincs. Emberek vagy már majdnem tökéletes
robotok? Hogy robot módjára működünk, az nem kérdés.

Saját mintánkra teremtettük a számítógépet. De egy teremtő csak azt tudja


megalkotni, ami benne van. Amit el tud képzelni, amiről képet tud alkotni. Azt
mondta Triszmegisztosz, hogy ami fenn, az lenn. Ha tehát komputert alkottam,
akkor én is az vagyok. De ha én az vagyok, akkor az én teremtőm is az!

Nem tudom hol vagyunk és azt sem tudom minek vagyunk itt.

Akár honnan is nézem, három eset lehetséges!

1) Sok spirituális tanító azt mondja, az életünk egy játék és egy színdarabot
játszunk. Az első verzió tehát, hogy annyira unatkoztunk fenn az EGY-ség álla-
potában, hogy kínunkban kitaláltunk egy játékot, melynek neve Felejtés. Töröltük
a memóriánkat, de azért biztos ami biztos alapon elrejtettünk néhány jelet, amely
alapján rájöhetünk arra, hogy valójában kik vagyunk és visszatérhetünk a KÉT-
ségből az EGY-ségbe. Merthogy ilyen jeleket folyamatosan kapunk az nem kétsé-
ges, csak észre kell venni. Egy idő után rájövünk tehát, hogy eddig hátoldalával fel-
felé akartuk a puzzle-t kirakni, ami valljuk meg nem túl egyszerű.

Ha azonban megfordítjuk már könnyebb a helyzet és egyre több kép kerül a he-
lyére, kezd a világ körvonalazódni. Kezdünk rájönni, hogy mit is keresünk itt!
Nincs tehát baj csak idő kérdése a megoldás! Pontosabban mégis van, mert akár
tudatosan, akár tudattalanul, de mind az egyház, mind pedig a szellemi tanítók is
Istenben hisznek. A hit pedig rendkívüli erővel bír, féleg ha sokan hisznek ugyan-
abban. Ha tudatosan hazudtak Istenről, akkor azonban az egész mennyország
elmélet is alapjaiban megkérdőjelezhető. Merthogy tudomásom szerint még nem
jött onnan vissza senki sem.

81
2) Valami miatt a mi Teremtőnk megharagudott ránk, esetleg azért, hogy mielőtt
élesben is teremtenénk gyakoroljunk egy kicsit, berakott egy virtuális világba, egy
szimulátorba, egy karanténba. Van az interneten egy írás, melyben egy magát
“Rejtettkéz”-nek nevező személy azt vallja, hogy ő az Illuminátusok embere. Nem
kevesebbet állít, hogy ők, mint Lucifer képviselői magasabb szintre fejlődtek,
mint a mi Istenünk.

Azt mondja, hogy ők csak azért egyre rosszabbak, mert ezt a feladatot kapták a
játékban. No már most feltételezve, hogy nem az a célja, hogy elaltasson
bennünket azt kell mondjam, lehet benne valami. Végtére is akárhonnan nézem
Lucifer a Fényhozó, ő a megoldás, ismét nincs tehát baj.

Már ha eltekintünk attól, hogy mégiscsak az Illuminátusok képviselője és semmi


garancia nincs arra, hogy igazat mond.

De mi van, hacsak altat, mint ahogyan az összes vallás, köztük a legfrissebb spiri-
tualista tanok is, akik minden erejükkel az elfogadást táplálják beléd? Átlátod
már a világot, tudod hogy szar, de nyugi, mindez Isten akarata - akiről ugye már
tudjuk kicsoda valójában - és a végén minden jóra fordul! És ha nem? Akkor ki
lesz a felelős érte?

3) A harmadik verzió a földönkívüli lények, konkrétan a marslakók, akik szakítot-


tak a szeretettel és csak a hüllőagyuknak engedelmeskednek. Ők azok, akik az Illu-
minátusok embereire rátelepedve, úgymond azok tudtán kívül irányítják a
világot.

Nem tudom tehát kik vagyunk, hol vagyunk és miért vagyunk itt. Egy valamit
azonban tudok.

Már tudom hogyan működünk, hogyan programoznak bennünket. Megértettem a


módszert, a MODUS OPERANDI-t. Ez alapján pedig igenis befolyásolni tudjuk
az események alakulását!

82
Mert mit is ír a Biblia a jövőnkkel kapcsolatban!

A Jelenések könyve szerint több mint 2000 évvel ezelőtt már tudtak arról, hogy
armageddon lesz és a Biblia kódja című film arról szól, hogy kódolva meg van írva
az egész világ sorsa. Még az is benne volt, hogy Obamát másodszor is
megválasztják. Így is lett. (Maga a film amúgy döbbenetes.) És persze ilymódon
az is érthető, hogy miért mondják, hogy meg van írva a sorsunk.

A Biblia szerint az armageddon, vagyis a végső csata a Megiddói síkságon - mely


Jeruzsálemtől északra található - fog kezdődni. Valójában már megkezdődött,
csak fordítsd a figyelmedet a Gáza övezetre. Több weboldal is naprakészen fog-
lalkozik vele és a háború menete is le van írva. Nem akarom most ezt leírni, de a
végső cél nem más, mint a világ elpusztítása és az Új Világrend megteremtése. Ha
úgy tetszik ez lesz a III. egyben utolsó világháború, melyben atombomba is
bevetésre kerül.

“Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva
elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok
is megégnek.”

Ehhez még tegyük hozzá, hogy az Illuminátusok évek óta építi ki a földalatti bun-
kereket - a denveri repülőtér alatti létesítményről külön legendák szárnyalnak -
melyekben minden feltétel adott lesz egy atomcsapás túlélésére. Már persze ne-
kik, mert Te és én biztosan hiába kopogtatunk az ajtaján.

A helyzet rendkívül súlyos, ráadásul van még előttünk a maják szerint egy
világvége is! Persze lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz!

Megértve a működési mechanizmust azonban nem másról van szó, minthogy al-
kalmazkodunk az elvárásokhoz, vagyis megteremtjük amit a programozó akar. De
ehhez az kell, hogy energiát adjunk a programnak! Pontosan azáltal valósulnak
meg a próféciák, hogy a vallás elhiteti veled, hogy így kell lennie.

83
Ha a többség világvégét akar, akkor az lesz. Ha armageddont, akkor az valósul
meg.

De kell hozzá a FÉLELEM. Az, hogy ezáltal energiát adjunk a folyamatnak.

Valójában olyanok vagyunk, mint a saját farkába harapó kígyó, az ouroborosz.


(Már megint ez az álnok kígyó!)

Maga az egész Biblia tehát egy önbeteljesítő jóslat. Olyan mint egy
trójai faló a számítógépben. Mást tesz a háttérben, mint amit a fel-
használónak mutat.

Nem követem a médiában történteket, így nem tudom mennyit foglalkozik az


eseménnyel. Nyilvánvalóan ahogy az események súlyosbodnak és terjednek egyre
többet fogsz róla hallani és látni a TV-ben. És egyre jobban fogsz félni. Érted?

A program csak tudatossággal írható felül, ha egyáltalán ilyen rövid idő alatt ez
még lehetséges. És hogy mi a tudatosság? Drunvalo Melchizedek mesél egy japán
emberről, akit egy ragyogó fénygömb vett körül. Állítólag ő Japán leghíresebb em-
bere, aki 1945-ben gyerekként a hiroshimai atombomba robbanási övezetében
tartózkodott - látta a zuhanó bombát - és mindenféle sérülés nélkül megúszta a
robbanást. Azóta sem szenved sugárzási ártalomban. Amikor látta az alászálló
bombát és rájött, hogy kevesebb mint egy másodperce van, hogy cselekedjen, a
magasba emelte a kezeit és teljes bizonyossággal kijelentette:

84
NEM ÁRTHAT NEKEM!

Csak nem tudom vagyunk-e mi ennyire tudatosak!

Két lehetőség van tehát. Vagy tényleg rendkívüli intelligenciával rendelkező lé-
nyek vagyunk és ez egy álom, vagy egyszerű hétköznapi emberek/robotok és ez
nagyon is a valóság. Fogalmam sincs, hogy milyen a valóság, ha ez csak álom. Azt
viszont tudom, hogy a jelenlegi életünket nagyon is valóságosnak éljük meg. És
akár emberek, akár ha úgy tetszik Isten fiai vagyunk mindkét esetben be kell bizo-
nyítanunk, hogy képesek vagyunk GYŐZNI!

Nem tudom van-e tényleg sors, ha igen, akkor nekem az volt megírva, hogy megír-
jam ezt a könyvet.

Most, hogy elkészültem vele két dolgot tehetek. Megtartom magamnak vagy meg-
osztom Veled. Nulla vagy egyes.

Két lehetőségem van. De inkább csak egy.

A háttérhatalom mindent elkövet, hogy elzárja előlünk az igazságot. Ezért előfor-


dulhat, hogy a végső következtetést helytelenül vontam le, mivel a rendelkezé-
semre álló információk valóságtartalmát nem ismerhetem.

Vállalom a felelősséget, amennyiben így van. De nem vállalhatom annak a felelős-


ségét, hogy félelemből nem teszem közzé és az események megtörténnek.

Arra kérlek tehát hogy bármi történik is NE FÉLJ és inkább NE IMÁDKOZZ


ISTENHEZ! Egyszerűen csak TUDD, hogy minden jóra fordul. Ne adj neki
energiát, ne kövesd figyelemmel! Ha a honlapod ilyen irányú inkább töröld le. Tu-
dom, hogy jószándékkal írtad, de akkor is.

Legfőképpen pedig legyen HITED, hogy minden jóra fordul. Azt mondja Jézus,
hogy nem kell sok. Elég csak egy mustármagnyi!

85
UTÓSZÓ

A világunkat alaposan leromboltuk. De ennek csupán egy oka van. Félelemtől


vezérelve kiadtuk az irányítást a kezünkből, mivel nem értettük meg mekkora
hatalom van a kezünkben. Itt az ideje visszavenni az életünkért a felelősséget!

Arra kérlek kapcsold ki a robotpilótát és vedd kézbe az életedet! Enélkül nem le-
het megtanulni repülni. Néha előfordulnak vészhelyzetek, de ezt is meg kell tanul-
nod megoldani. Bízz az oktatódban (ha jobban tetszik az őrangyalodban) de leg-
főképpen bízz magadban! Nem történhet semmi baj, hisz az egész csak egy szi-
mulátor, mégha oly élethű is minden benne.

Kétféleképpen kerülhetsz ki innen. Ha már megtanultál önállóan repülni vagy ha


az oktatód úgy látja, hogy újra kell kezdened az alapoknál. Ha az utóbbi történik
is ne csüggedj, legközelebb biztosan sikerülni fog! Nem kell, hogy tökéletes legyél,
de törekedj a teljességre!

De a legfontosabb, hogy élvezd a repülést!

Ehhez kívánok jó szelet, gyönyörű bárányfelhőket és mégegyszer: AUTOPILOT


OFF!

Ha bármi kérdésed vagy észrevételed lenne a könyvben leírtakkal kapcsolatban,


akkor az alábbi weboldalon megteheted: www.szoftverfrissites.wordpress.com.

lxxxvi
FELHASZNÁLT IRODALOM

Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka

Drunvalo Melchizedek: Élet a szívben

Michael Talbot: Holografikus univerzum

Balogh Béla: Végső valóság

David Icke: és az igazság felszabadít

David Icke: A végtelen szeretet az egyetlen igazság. Minden más illúzió.

Ghislaine Saint: Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?

Gregg Braden: Az isteni mátrix nyelve

Elizabeth Haich: Beavatás

lxxxvii

You might also like