A (késő)modern regény

- A 19. század második felében, a klasszikus modernség megjelenésekor a műfajban a

cselekmény háttérbe szorul, a belső történések jutnak domináns szerephez; a
folyamatosságot a megszakítottság, a töredezettség alakzatai (kihagyás, hiány,
elhallgatás) váltják fel. Ezzel párhuzamosan háttérbe szorul a történetmozzanatok
közötti ok-okozatiság, s egyre nagyobb szerephez jutnak a metaforikus összefüggések.
- Az időszemlélet is bonyolultabbá válik, a lineáris (egyenes vonalú) idő mellett
megjelenik a ciklikus időfogalom, és a külső (objektív) idő mellett hangsúlyos
szerepet kap a belső, személyesen megélt idő. Gyakran találkozunk idősíkváltással, de
a modern széppróza sajátos idősíkja, a megállított idő alkalmazásával is, amely
mindent a jelen kitágított pillanatában ábrázol.
- A külső terek metaforikus jelentéssel bírnak, és meghatározó a belső tér, a
tudatműködés (emlékezés, tapasztalat).
- Az elbeszélő lefokozódik, mindenhatósága megszűnik. Nézőpontja nem közvetít
egyetlen igazságot. A szereplők beszédén, belső monológján keresztül több nézőponr t
érvényesül.
- Gyakori magának ez elbeszélés műveletének megjelenítése, az önreflexivitás.
- Megjelenik a metaforikus elbeszélésmód.
- A jellemek kevésbé életszerű alakok, lét- és tudatproblémákat megjelenítő figurák
(képmások).
- A szerkezet nyitottabb, nem minden szálat varr el.
- Az olvasóra nagyobb szerep hárul, megjelenik az olvasás részlegességének és
viszonylagosságának tapasztalata.
(Pethőné Nagy Csilla, Irodalom 12., 77-78. old)