UNGVÁRI NEMZETI EGYETEM

MAGYAR FILOLÓGIAI TANSZÉK

Nagy Natália

Mai magyar nyelv (morfológia)

Gyakorlati és elméleti segédeszköz

az Ungvári Nemzeti Egyetem
másodéves magyar szakos hallgatói részére

Ungvár
 2014
TARTALOM

SZÓALAKTAN (MORFOLÓGIA)…………………………………………….
A morfológia fogalma, tárgya, kapcsolatai más nyelvészeti tudományággal………….
A morféma fogalma…………………………………………………………………….
A morfémák csoportosítása…………………………………………………………......
A MORFÉMÁK ALAKI KÉRDÉSEI……………………………………….....
A morfémaalternáció…………………………………………………………………….
Az ún. „kötőhangzó”-probléma..………………………………………………………..
A zérómorféma fogalma. ………………………………………………………………..
Egyes szófajok szerkezeti képlete……………………………………………………….
A morfémákra-bontás problémái…………………………………………………………
TŐTÍPUSOK. AZ IGETÖVEK TÍPUSAI……………………………………..
Tőtípusok………………………………………………………………………………...
Az egyalakú igetövek fogalma…………………………………………………………..
A többalakú igetövek fogalma, típusai…………………………………………………..
A NÉVSZÓTÖVEK TÍPUSAI ………………………………………………….
Egyalakú névszótövek fogalma, típusai……………………………………………….....
Többalakú névszótövek fogalma, típusa…………………………………………………
TOLDALÉKOK. A SZÓKÉPZÉS………………………………………………
A képző fogalma………………………………………………………………………….
A szóképzéssel kapcsolatos legfontosabb fogalmak……………………………………..
A képzők csoportosítása…………………………………………………………………..
AZ IGERAGOZÁS……………………………………………………………….
Az igeragozás fogalma……………………………………………………………………
Igemódok………………………………………………………………………………...
IGEIDŐK A MAGYAR NYELVBEN………………………………………….
Az igeidő fogalma, sajátosságai…………………………………………………………..
Igeidők a magyar nyelvben……………………………………………………………….
A SZÁM- ÉS SZEMÉLYPARADIGMA……………………………………….
A határozott ragozás…………………………………………………………………….
Az általános ragozás…………………………………………………………………….
Az ikes ragozás…………………………………………………………………………...
A NÉVSZÓRAGOZÁS……………………………………………………………..
A névszók jelei……………………………………………………………………………...
A névszói személyragozás………………………………………………………………….
A névszói viszonyragozás…………………………………………………………………..
A SZÓÖSSZETÉTEL……………………………………………………………....
A szóösszetétel fogalma. …………………………………………………………………..
Az összetett szavak grammatikai csoportosítása……………………………………….......
Az alárendelő szószerkezetek fogalma, típusai……………………………………………
A mellérendelő szószerkezetek fogalma, típusai………………………………………….
A RITKÁBB SZÓALKOTÁSMÓDOK TÍPUSAI………………………………
Mozaikszó-alkotás (betűszók, szóösszevonás, egyéb mozaikszók)……………………….
Szórövidülés és további képzés (szócsonkítás)…………………………………………….
Szóelvonás…………………………………………………………………………………
Szóhasadás………………………………………………………………………………...
Szóvegyülés………………………………………………………………………………..
Népetimológia……………………………………………………………………………..
Tulajdonnevek köznevesülése……………………………………………………………..
 Kedves hallgatók!
Korunkban a nyelvoktatás és a nyelvtanulás inkább nyelvhasználat-központú.
Ugyanakkor szükség van a nyelvi jelenségek elemzéséhez a nyelvtani (= a
grammatika) eszközök, a nyelvelemzési módszerek, eljárások ismeretére is.
Változatlanul szükséges, sőt nélkülözhetetlen az alapozó leíró nyelvtani ismeretek
megtanítása és megtanulása.
A kiadvány részletesen taglalja a morfémák sajátosságait, viselkedését egy
szóalakon belül. Ragozási mintákat mutat be, közli az igeragozás és névszóragozás
toldalékainak rendszereit. Az újabb magyar nyelvészeti kutatások eredményei és a
magyarországi nyelvtani ismeretek körében elterjedt fogalmak közül mi is az
általános (= alanyi) es a határozott (=tárgyas) ragozást használjuk. Részletesen
ismeretjük a szóösszetétel típusait, illetve a ritkább szóalkotási módokat. Minden
témához külön kötelező szakirodalmi jegyzéket, illetve begyakorló feladatokat talál
az olvasó.
Ezzel a segédkönyvvel a magyar szakos másodikos egyetemi hallgatóknak
kívánunk segítséget nyújtani a magyar grammatika alaktana elméleti anyagának
elsajátításában.
A diákok a könyvet hasznosan lapozhatják a gyakorlati órákra, illetve a vizsgára
való készüléskor. Továbbá a benne található számos feladat segít a tanulóknak
lemérni tudásukat.
A kiadványt használhatják a felsőbb évfolyamok hallgatói és a középiskolai
tanárok is.
A szerző.
 SZÓALAKTAN (MORFOLÓGIA)

Szakirodalom:
1. Magyar grammatika. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.
2. Magyar nyelv. Szerk.: Kiefer Ferenc. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 2006 (54–109. o.)
3. Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.: Rácz Endre –
Szathmári István. – Bp.: Tankönyvkiadó, 1987.
4. Kenesei István. A toldalékmorfémák meghatározásáról. //Nyr. 122 [1998]: 67–80.

1. A morfológia fogalma, tárgya, kapcsolatai más nyelvészeti tudományággal.

2. A morféma fogalma.
3. A morfémák csoportosítása
a.) funkciójuk szerint
b.) alakjuk szerint
c.) jelentésük szerint

1. A morfológia fogalma, tárgya, kapcsolatai más nyelvészeti tudományággal.

Alaktan (morfológia) – a szó szerkezetét, belső struktúráját vizsgáló leíró nyelvészeti

részterület. Tárgyalja a szó elemeinek fajtáit, különféle csoportosítási lehetőségeit, valamint a
morfémaosztályok jellegzetes sajátosságait. Foglalkozik a morfémák lexémává, vagy szóalakká
szerveződésének szabályszerűségeivel, valamint magában foglalja a jelezési, ragozási rendszereket
(paradigmasorokat); a szóalkotási módokat.
A fogalmat August Schleicher vezette be a nyelvtudományba 1859-ben. Az alaktannal
foglalkozó nyelvész a morfológus. A morfológus egy adott nyelv szavait egy vagy több morféma
együtteseként értelmezi.
A szóalaktan középpontjában a szóalakok szerkezeti vizsgálata áll, vagyis azt értelmezi, hogy
a szóalakok milyen kisebb elemekből és hogyan épülnek fel.
Pl.: Mivel mindig szerette a jó könyveket, sohasem érezte magát egyedül.
Ebben a mondatban is vannak olyan szóalalok, melyek oszthatatlanok az alak és a jelentés
szempontjából (a, jó), és vannak olyanok, melyek kisebb részekre, elemekre bonthatók, mind
jelentés, mind szerkezet szempontjából elkülöníthetők (szerette, könyveket, érezte )
 A nyelvek tipológiai osztályozása is morfológiai szempontból történik izoláló, agglutináló,
flektáló, illetve inkorporáló fajtákra. A különböző típusú nyelvek alaktana számottevő eltéréseket
mutat.
Az agglutináló (toldalékoló) nyelvekben Pl.: a magyar, a mondatbeli viszonyokat és a
jelentésmódosulásokat alapvetően a jelek, a ragok és a képzők fejezik ki. Ezekben a nyelvekben
magas a toldalékok száma, illetve a tövek és a toldalékok jól elkülönülnek egymástól.
A flektáló (hajlító) nyelvekben (orosz, német, angol) a nyelvtani viszonyokat a szóalakok
megváltoztatásával (flexióval) – ragozással, szóképzéssel, illetve a szótő változtatásával – képesek
kifejezni. Szemben az agglutináló nyelvekkel, ahol az egyes viszonyokat kifejező morfémák
egymás után, jól elkülöníthetően helyezkednek el (pl. magyar: egész|ség|ünk|re), és többnyire külön
meg lehet feleltetni őket az egyes jelentéselemeknek, a flektáló nyelvekben csak korlátozott számú
toldalék járulhat a szótőhöz, amelyek sokszor egybeolvadnak vele, nem bonthatóak fel további
elemekre, és egyidejűleg több nyelvtani jelentést kódolnak (erre utal a fúziós nyelv megnevezés is).
A spanyol canto – ’énekelek’ – igealak -o ragja például kifejezi egyben a kijelentő módot, jelen
időt, egyes szám első személyt, valamint a folyamatos aspektust. A flektáló nyelvek tipikus példái
az indoeurópai, valamint különösképpen az afroázsiai (régebben: sémi–hámi) nyelvek.
Az izoláló vagy elszigetelő nyelvek olyan nyelvek, amelyek a nyelvtani viszonyítást a
mondatban önálló morfémákkal, azaz egymástól elszigetelt szavakkal, segédszavakkal és a
szórenddel fejezik ki. Az elszigetelő nyelvek ellentétei a ragozó nyelvek. Izoláló nyelv például a
kínai, de egyre inkább e típus felé húz az angol nyelv is. További példák még a vietnami, és a Dél-
Ázsiában beszélt nyelvek többsége.Egyes izoláló nyelvek további jellegzetessége lehet a tonális
hangsúly, vagyis egy-egy szó különböző hanglejtéssel való ejtése jelentés-megkülönböztető szerepű
lehet. Például a kínai nyelvben ötféle szóhanglejtést találunk. Az izoláló nyelvek egyben analitikus
nyelvek is.
Az inkorporáló vagy bekebelező nyelv a nyelvtipológiai osztályozás szempontjából olyan,
magas fokon agglutináló nyelv, amely a nyelvtani viszonyokat és a szóképzést a szótőhöz járuló
toldalékok és utóragok útján fejezi ki, ahol a toldalékok hosszú halmaza gyakran határozó- és
módosítószókat is magukban foglalhat, ezzel akár teljes mondatnak megfelelő szavakat alkotva. Az
inkorporáló nyelvek e tulajdonságuknál fogva egyúttal poliszintetikus, azaz magas fokon
jelentéstömörítő nyelvek is (a nyelvészeti szakirodalom ezért sokszor azonos fogalomként kezeli az
inkorporáló és a poliszintetikus nyelvet). Az eszkimóban például az
illujuaraalummuuttuviniugaluaqpungalittauq szó jelentése: ’de én is egyike vagyok azoknak, akik
még a nagyon nagy házhoz mentek el’ (illu ’ház’, juaq ’nagy’, aaluk ’nagyon’, viniq ’ment’, punga
’én’). Ezen kívül sok észak-amerikai indián, paleo-szibériai, valamint ausztráliai nyelv ebbe a
típusba tartozik.
A szó szerkezetének vizsgálata azonban nem kizárólag az alaktan feladata. A morfológia
kapcsolatban áll a fonológiával, ezzel a kapcsolatrendszerrel a morfofonológia foglalkozik. A
morfofonológia területéhez tartoznak például a morfológiai alapú (morfológiailag kondicionált)
fonológiai folyamatok (pl. a magánhangzó-illeszkedés a toldalékolásban), vagy az ilyen jellegű
hasonulások (pl. a felszólító mód -j- jele esetén), valamint a morfológia és a fonológia
kapcsolatrendszerébe soroljuk az alakváltozatok kiválasztásának szabályait is, azaz a morfológia
által meghatározott, a fonológiai állományt érintő morfémaváltakozásokat (pl. a tövek és toldalékok
alaki felosztása, az allomorfok és az előhangzó problémája).
Kapcsolatban áll még az alaktan a jelentéstannal, mely szinte áthatja az egész morfológiát.
Nemcsak azért, mert a szóelemek jelentést hordoznak, hanem azért is, mert ugyanaz a szóalak, más-
más jelentésű lehet. Pl.: Hevesen – hevesen.
Az alaktan és szófajtan szoros kapcsolatát, összefonódását mi sem igazolja jobban, mint hogy
számos grammatikának nincs is külön alaktani és szófajtani fejezete, hanem egyben tárgyalja a
szavak szófaji osztályozását és morfológiai szerkezetét. A szófaji leírásnak szerves része a
morfológiai jellemzés. Mivel a morféma a „szóvá szerkesztés” funkcionális egysége, és minden
szónak van szófaji értéke, így alkotóelemeinek, a morfémáknak is van szófajiságra utaló
jelentéstartalma.
Másrészről az alaktan érintkezik a szintaxissal. Itt elsősorban a szóösszetételeket kell
megemlíteni, melyek sokszor levezethetők a mondatban előforduló szókapcsolódási típusokból,
ebből következőleg a szóösszetétel szabályai sok hasonlóságot mutatnak a megfelelő szintaktikai
szabályokkal; de az is nyilvánvaló, hogy a toldalékolásnak is lehetnek/vannak szintaktikai-
mondattani okai és következményei.
A mondattan folytatása az alaktannak, hiszen a nagyobb szerkezetek mind szóalakokból
épülnek fel.

2. A morféma fogalma.

A morfológia központi eleme a morféma, amely a nyelvi rendszer, a szóalak alapvető

alapegysége. A morféma fogalma az amerikai strukturalizmusból származik, és Leonard
Bloomfield tette közismertté. Neve a görög morfé (alak, forma) szóból ered.
 A morféma – a legkisebb, jelentéssel bíró nyelvi jel (minimális egység), mely további,
jelentéssel rendelkező egységekre már nem bontható. A morfémák valamely szóalaktól
elvonatkoztatva, önállóan is élnek a nyelvben, és más morfémákkal is kapcsolatba léphetnek.
A morfémák írásban jelekként állnak elő. Fonémák sorozataként jelennek meg, melyeknek
önállóan nincs jelentésük, de a különféle morfémák között jelentésmegkülönböztető szerepük lehet
(például asztalok vs. asztaluk). A szóelem, mind a kisebb, mind a nagyobb egységektől jól
elkülönül. A fonémától, hiszen nemcsak alakja, hanem jelentése is van. A szintagmától is elkülönül,
hiszen, a morfémának csak képzeletkeltő ereje van, nincs nincs viszonyjelölő képessége.
A morfémát azonban elsősorban alaki egységként tudjuk megragadni. Ennek oka az, hogy
egy adott formához nem szükségszerűen egyetlen elemi jelentésmozzanat fűződhet, hanem komplex
jelentéstartalom is. Az alábbi szóalakban minden egyes morfémához egyetlen jelentésmozzanat
fűződik: barát + ság + ok + at. A barát- tő hordozza a fogalmi jelentést, a -ság elvont főnevet
képez, az -ok az általános többség jelölője, az -at pedig a tárgyeset ragja. A barátunk szóalak -unk
morfémája azonban egyszerre fejezi ki a birtoklás tényét, valamint a többes számot és az első
személyt. Ugyanígy a szeretem igealak -em eleme osztatlanul utal az alany egyes számára és első
személyére, valamint még egy harmadik személyű határozott tárgyra is. Az -unk birtokos
személyjel és az -em igei személyrag esetében természetesen egyetlen morfémával van dolgunk,
amelyhez azonban komplex jelentéstartalom fűződik.
Deme László: A morféma nyelvi jel, az a minimális nyelvi egység, amelyben a társadalmilag
kötött hangalak és társadalmilag kialakított jelentés úgy társul, hogy bármelyikük képes felidézni a
másikat és ezen keresztül utalni a valóságnak arra az elemére, amelyre a morféma (mint nyelvi jel)
vonatkozik.
Abból következőleg, hogy a morfémát elsősorban alaki egységként tudjuk megragadni, a
morfémákrabontás strukturálisan a disztribúció alapján történik. A disztribúció egy adott nyelvi
elem összes lehetséges környezete az adott nyelvi szinten. A disztribúciós módszer azt vizsgálja
tehát, hogy egy adott nyelvi elem vagy osztály azonos funkcióban milyen lehetséges
környezetekben fordul elő. Vegyünk egy egyszerű példát: asztalig. A szóalak két összetevője az
asztal- és az -ig. Ez a bontás azért lehetséges, mert mindkét elem előfordul más nyelvi környezetben
is, pl.: asztal + on, illetve hajó + ig. Mindkét elemre igaz továbbá az, hogy nem bonthatók tovább
anélkül, hogy a forma és jelentés egysége ne sérülne, így nyilvánvaló, hogy ezek elemi jelek,
morfémák, melyek részt vesznek különféle morfémaszerkezetek létrehozásában.
A morfémák egy része osztható, más részük nem. Többségük kisebb elemekre bomlik.
A morfémák kapcsán beszélhetünk:
 a.) produktív, termékeny morfémákról – azok a morfémák, amelyek termékenyen és aktívan
részt vesznek a morfémaszerkezetek létrehozásában. Pl.: öröm, kedv főnevek, a főnéviigenév –ni
képzője.
b.) inproduktív, terméketlen morfémákról – azok a morfémák, amelyek passzívan vesznek
részt a morfémaszerkezetek létrehozásában. Pl.: reggel szóban a reg- szótő, mely napjainkban már
nem alkot új szóalakot (regél, rege), -tal/tel képző (étel, ital)
A produktivitás természetesen nem értékelhető mereven szétválasztható kategóriaként,
fokozatok különböztethetők meg a teljes kategorikus produktivitás (pl. az olvas- igető vagy a főnévi
igenév képzője, mely automatikus, minden igealakhoz hozzátehető) és a ma már abszolút
improduktív morfémák között (pl. a -g igeképző, mely mindössze néhány igealakban mutatható ki,
elsősorban improduktív passzív vagy fiktív töveken: recs + eg). A produktivitás ezenkívül relatív
abból a szempontból, hogy történetileg változhat, a szinkróniában improduktívnak ítélhető
morfémák egy korábbi nyelvállapotban legtöbbször produktívak voltak.
A tövek osztálya – mint általános alaktani kategória – általában nyitott osztály. Ez elsősorban
azt jelenti, hogy folyamatosan bővülhetnek újabb egyedekkel is. Az affixumok ezzel szemben zárt
vagy majdnem zárt rendszert alkotnak egy adott szinkrón metszeten belül, ebből következőleg
többé-kevésbé listázhatók.
Természetesen az egyes tőtípusokat külön-külön vizsgálva ebből a szempontból jelentős
eltéréseket találunk: az egyalakú tövek osztálya nyilvánvalóan korlátlanul nyitott, nyitott a tővégi
időtartamot váltakoztató névszótövek (fekete- ~ feketé-) csoportja is, míg például az ún. sz-es és v-s
változatú igetöveké (tesz-, lesz-, vesz-, hisz- stb.) vagy a v-s változatú időtartamot váltakoztató
névszótöveké (ló- ~ lov-) zárt, újabb egyedekkel nem bővülhet.
Az affixumok relatív zártsága pedig azt jelenti, hogy a tövek és a toldalékok osztálya közötti
határ nem merev. Az affixumok ugyanis gyakran önálló tőből keletkeznek (a fordított folyamat igen
ritka), s egy adott szinkrón metszetben éppen az átmenetiség jellemzi őket. Ilyenek például az ún.
képzőszerű utótagok, például a -féle, -fajta, -szerű (házféle, jófajta, macskaszerű) vagy a ragszerűen
viselkedő utótagok, például a -szám(ra), -mód (mázsaszám[ra], gombamód).

3. A morfémák csoportosítása
a.) funkciójuk szerint
b.) alakjuk szerint
c.) jelentésük szerint

A morfémákat sokféleképpen, több szempontból is csoportosíthatjuk.

 a.) funkciójuk szerint
- Tőmorfémák (fő szóelemek) – önálló fogalmi jelentésűek, valamely szóalak jelentésének
magvát hordozzák. Ritkábban lehetnek modális/pragmatikai jelentésűek (pl.: indulatszavak). A
szótő hordozza a szóalak jelentésének magvát. Vannak olyan szótövek, melyek a toldalékokelőtt
változatlanok maradnak, s vannak olyanokis, melyek egyek toldalékok előtt megváltoztatják
alakjukat.
A nyelvtani tőnek két típusa van:
a.) adszolút-, végső tő – nem tagolható további elemekre, a szónak az a része, amelyet már
minden toldaléktól megfosztottunk. Kezeskedik – kez-.
b.) A relatív- viszonylagos szótő az a tő, amely még tagolható, amelyről még leválaszthatók
képzők. Álmatlanság, alkalmatlankodik.
Tehát például az üvegezésekhez szóalak relatív tövei: üvegezés-, üvegez-, abszolút töve pedig:
üveg-. Az abszolút tő (egyszerű, nem összetett szóban) egyetlen morfémából áll.
- Toldalékmorfémák (mellék szóelemek, formánsok v. affixumok) – általában viszonyító
jelentésük van (nagyon ritkán lexikai jelentésük is lehet /pl.: mint/). Csoportosításuk aszerint
történik, hogy hogyan/hol helyezkednek el a tőmorfémákhoz képest:
· Prefixum: A tőmorféma előtt álló toldalékmorféma. Ez az oroszban pl. nagyon jellemző. A
magyarban prefixumszerű az igekötő, ha az ige előtt áll; és a leg a felsőfoknál, ha a bb-t elhagyjuk.
Pl.: legszebb
· Szuffixum: A tőmorféma után álló toldalékmorféma. A magyarra ez a legjellemzőbb. A
képzők, jelek, ragok általában szuffixumok. Pl.: kézben, virágos.
· Confixum: Körülöleli a toldalékmorféma a tőmorfémát. Jellemző a németre és a malájra. A
magyarban a szabályos felsőfok viselkedik így. Pl.: Legygyönyörűbb
· Infixum: A tőmorfémába ékelődő toldalékmorféma. Az arab nyelvekre jellemző. A
magyarban egyes vélemények szerint az –i birtoktöbbesítő jel viselkedik bizonyos esetekben
infixumként. De ez a felfogás nem vihető végig a birtokos személyragozási rendszeren.
[Affixumszerű eljárás a reduplikáció. /pl.: iro  iroiro (japán, többes szám); tafuta 
tafutatafuta (maláj, fokozás); meg-megáll/]

Funkciójuk szerint
tőmorféma toldalékmorféma
Legtöbbször lexémák, a szó Mindig járulékos vagy viszonyjelentésük van.
jelentésének magvát hordozzák (ház-, Feladatuk:
ember-) –A jelentés megváltoztatása – képző: olvasgat
– A jelentés módosítása – jel: betűk
– A mondatbeli viszonyok jelölése – rag: házban

b.) alakjuk szerint

Deme László felosztása:

– Szabad morfémák: Önálló alak, önálló jelentés. Önmagában is előfordulhat a beszédben. 
Szótári alakok.
– Félszabad morfémák: Önálló alak, járulékos jelentés. Olyan szavak, amelyek önállóan nem
fordulnak elő, csak más szótövekkel együtt. Bár velük nem olvadnak össze egyetlen szóvá,
jelentésük viszonyító, járulékos jellegű (pl.: igekötők).
– Kötött morfémák: Mindig csak egy másik morfémával fordulhatnak elő. Alakjuk és
jelentésük járulékos.
Az egyes típusokba tartozó morfémák legjellemzőbb tulajdonságai:
szabad morféma szótári szótő önálló alak önálló jelentés pl.: arat, gép
kötött morféma nem szótári szótő önállótlan alak önálló jelentés pl.: tav-ak, Pet-i
félszabad morféma álszó önálló alak járulékos jelentés pl.: után, a, el
kötött morféma toldalék járulékos alak járulékos jelentés pl.: -ság, -k, -ban

Alaki önállóságuk szerint

Szabad morféma
Olvas, könyv, szép
Általában egybeesik a
szótári tővel. Önmagában,
más szóelemektől
függetlenül is előfordulhat a
mondatban
Félszabad morféma
A könyv, a könyv alatt
Önálló alakú, de
járulékos szóelem. Önállóan
nem fordul elő, csak egy
szabad morfémával együtt
lehet mondatrész.
Kötött morféma
-t, -k, -ban, könyvtár
Alakja és jelentése is
járulékos. Csak szabad
morfémával együtt fordulhat
elő, azzal alkothat szóalakot.
Idetartoznak azok a
tőmorfémák, amelyek csak
toldalékokkal vagy esetleg
csak másik tőmorfémával
együtt fordulhatnak elő.
 A felosztás problémája, hogy nem számol a zérómorfémával. A szabad morféma a flektáló
nyelvekre jellemző. A magyarban, mint toldalékoló nyelvben ahhoz, hogy valamely morféma
mondatba kerüljön, fel kell vennie valamilyen toldalékot, ha máshogy nem, zéró fokon. Laczkó
Krisztina a Magyar Grammatika című könyvben a szabad morféma kérdését árnyaltabban
tárgyalja, mint Deme.
Megkülönböztet: szabad és kötött morfémákat.
A szabad morfémák tehát önmagukban, más testes morféma társulása nélkül, más szóelemtől
függetlenül is előfordulhatnak a mondatban. Ide tartozhatnak a tőmorfémák. A tőmorfémák
szabadsága lehet szükségszerű, lehet potenciális és lehet relatív.
– Szükségszerűen szabad morfémák. Olyan lexémák, amelyek egyáltalán nem
toldalékolhatók, tehát a mondatban megjelenő szóalak nyilvánvalóan és mindig azonos lesz
megjelenésében a tőalakkal, például a talán módosítószó tőként és mondatban funkcionáló
szóalakként egyaránt talán. Nem is vesznek részt a szóképzésben (pl.: viszonyszók, partikulák, a
talán módosítószó.).
– Potenciálisan szabad morfémák. Nem szükségszerű inflexiós toldalékmorfémával ellátnunk
ahhoz, hogy mondatba kerüljön, ám esetenként felvehet inflexiós toldalékokat, tipikusan ilyenek
például bizonyos határozószók (vö. fent – fentebb, fentről). A fakultatív toldalékolás egyben azt is
jelenti, hogy képzők is megjelenhetnek az ebbe a csoportba tartozó töveken (vö. fenség).
– Relatívan szabad morfémák. Elsősorban az igei és a névszói tőmorfémákat jellemzi,
ezeknek ugyanis ahhoz, hogy a mondatban megjelenjenek szükséges ellátnunk őket inflexiós
toldalékokkal, s ezek ebben az esetben vagy testes affixumok, vagy testetlenek, azaz zéró
morfémák. A relativitáson tehát azt értjük, hogy ezeket a töveket csak a zéró inflexiós toldalékkal
ellátva tekinthetjük „szabadnak”. Hiszen például a fut- valójában kötött tőmorféma, azaz csak
inflexiós affixummal képes szóalakként a mondatban funkcionálni, ahhoz, hogy mondatrészszerepét
ellássa, szükségszerűen meg kell jelennie az idő- és módjelnek, valamint az igei személyragnak, s
ezek vagy testesek, vagy testetlenek. Ha ezek testetlenek, a fut- tő alakilag egybeesik a fut ragozott
igei szóalakkal (egyes szám harmadik személy, kijelentő mód, jelen idő), amelyen az inflexiót zéró
morfémák jelölik. Így az ebbe a csoportba tartozó töveket csak relatíve lehet szabadnak nevezni. A
relatív szabadságú tövek általánosságban szabadon társulhatnak a derivációs toldalékokkal, s részt
vesznek más, elsősorban relatív szabadságú tövekkel való társulásban is.
A kötött mofrémák a szabadokkal ellentétben soha nem fordulhatnak elő önállóan, csak más
testes morfémával együtt képesek akár lexémát, akár mondatba lépő szóalakot alkotni, tehát mindig
társulnak más testes morfémákkal. Ez azt jelenti, hogy a kötöttség nem lehet potenciális vagy
relatív, csak szükségszerű, azaz kötelező.
A kötött morfémák közé tartozik kivétel nélkül minden affixum, funkciójától teljesen
függetlenül. Ide kell sorolnunk a tő és affixum közötti átmeneti jelenségeket is, tehát a képző- vagy
ragszerű utótagokat. Ezek átmenetiségét többek között éppen az alaki megkötődés jelzi.
Harmadsorban pedig ide tartozik a tövek kisebbik része is.
A kötött tövek között két csoportot tudunk megkülönböztetni.
a) Az első csoportba a kötött tőalternánsokat soroljuk. A többváltozatú tövek esetében van
egy főváltozat, amely egybeesik az ún. szótári tővel, s ez többnyire szabad morféma, s az alternációt
tekintve ezek zömmel megfelelnek az invariánsnak. A főváltozat mellett létezik azonban egy vagy
több mellékváltozat, melyek általában kötöttek. Például a tesz- igető, mely főváltozat és szótári tő
egyben, a következő kötött mellékváltozatokkal rendelkezik: te-, té-, tev-, tév-. Sajátos csoportot
képviselnek a kötött tövek esetében az ikes igék tövei és a fiktív vagy passzív tövek is. Az ikes igék
tövei és a passzív tövek ugyanis mindig kötöttek, még relatívan sem lehetnek szabadok. Ennek oka
a két típusban különbözik. Az ikesek esetében a szótári tő nem esik egybe egyetlen ragozott
igealakkal sem, ugyanis az a paradigmatikus alak, ahol ez az egybeesés megvalósul (egyes szám
harmadik személy, kijelentő mód, jelen idő), az ikes ige esetében testes ragmorfémával rendelkezik:
esz-ik, cseleksz-ik. A passzív vagy fiktív tövek pedig vagy eleve, vagy ma már relatíve szabadon
azért nem létezhetnek, mert csak képzett alakban realizálódnak: patt-an, for-gat.
b) Igen kis csoportját alkotják a kötött tőmorfémáknak az ún. egyedi kötött morfémák. Ilyen
például a fabatka lexéma -batka eleme a fabatkát sem ér frazémából. A probléma ezekkel az, hogy
teljesen kötött használatúak, egyáltalán nem társulnak más szóelemekkel, így felmerülhet a
szegmentálhatatlanság problémája.
Összefoglalva:
A) Szabad morféma: kizárólag tőmorféma lehet. A szabadság lehet szükségszerű (pl. talán,
hogy, is), potenciális (pl. lent-, akkor-) vagy relatív (fut-, könyv-, szép-). A szabad morfémák
jelentés tekintetében lehetnek önálló vagy járulékos jelentésűek.
B) Kötött morféma: heterogénebb összetételű csoport, mint a szabad morfémák kategóriája.
Ide tartozik valamennyi affixum (-ból, -ka), a többváltozatú tőmorfémák mellékváltozatai, az ikes
és passzív igetövek, valamint az egyedi kötött morfémák. A kötött morfémák jelentés tekintetében
egyaránt lehetnek önálló és járulékos jelentésűek.

c.) jelentésük szerint

 A tövek legtöbbször tartalmas fogalmi jelentéssel bírnak, a szó jelentésének a magvát
hordozzák (pl. könyv-, ír-, szép-), ezt lexikális jelentésnek is nevezzük. Az affixumok a tövekhez
képest alapvetően mindig ún. járulékos, vagy nyelvtani viszonyjelentéssel bírnak, ez lehet:
– jelentésalkotó, illetve jelentésváltoztató (képzők). Pl.: só-s ’az adott dologfogalommal van
ellátva’;
– jelentésmódosító (jelek). Pl.: hajó-k ’az adott dologfogalomból több van’;
– szintaktikai viszonyítást hordozó (viszonyragok) – Pl.: ház-ban – a toldalék a helyviszony
jelölésére szolgál.
A tövek sem csak fogalmi, hanem tulajdonképpen fogalmi-grammatikai komplex,
összefoglalóan lexikális jelentéssel rendelkeznek, amelynek része a szófajiság fogalmába tömörített
nyelvtani viselkedés is.
Vannak azonban olyan tőmorfémák is, amelyek viszonyjelentésűek, elsősorban grammatikai
viszonyítóértékkel rendelkeznek. Ezek többnyire nem toldalékolható tőmorfémák, s egy részük
egyáltalán nincsen kötve más morfémához (pl. hogy), más részük morfológiai természetű
szerkezetben képes megjelenni, viszonyjelentésük az affixumokéhoz hasonló, tehát kötve vannak
egy más morfémához, anélkül azonban, hogy egy szóalakot alkotnának vele, azaz ún. analitikus
morfémaszerkezetet hoznak létre (pl. asztal alatt).
A nem toldalékolható tövek esetében meg kell még említeni azokat az alakokat, amelyek nem
tartalmas fogalmi jelentéssel s nem is grammatikai viszonyjelentéssel rendelkeznek, hanem
elsőrendűen pragmatikai vagy modális jelentésük van, például: talán, bár, esetleg.
Összefoglalva:
tő lexikai (tartalmas
vagy tartalmatlan)
jelentés
pragmatikai/modális
jelentés
járulékos
grammatikai
viszonyjelentés
affixum mindig járulékos
különféle nyelvtani
viszonyjelentés
(esetenként lexikális
 jelleggel)

– Lexikális morfémák vagy lexémák a szógyököt alkotják, tehát a nyelv alapszókészletét, a

szó jelentésének magvát hordozzák. Ez lehet tartalmas, direkt detonációjú és tartalmatlan,
indirekt detonációjú (pl. névmások).
– Nyelvtani morfémák vagy gramémák ezzel szemben nem szavak, hanem a szavakat
módosítják a nyelvtannak megfelelően, és nyelvtani információval szolgálnak.
Alcsoportjai :
– Derivatívák – képzők, melyek megváltoztathatják a szóosztályokat
– Flexívák – ragok és jelek, melyek a szóosztályt érintetlenül hagyják.
A névelőket, előljárókat és kötőszavakat szintén a nyelvtani morfémák közt tartják számon.
Vannak olyan tőmorfémák, melyek viszonyjelentésűek, elsősorban grammatikai
viszonyítóértékkel rendelkeznek. (nem toldalékolható tőmorfémák, s egy részük egyáltalán nincs
kötve más morfémákhoz pl. hogy; más részük viszont kötve van más morfémához pl.: alatt.)

GYAKORLATOK

1. Keresse meg és írja le az alábbi szavak (szóalakok) abszolút tövét (azt a tövet, amely
további szóelemekre már nem bontható)! Például: megyünk, tő: megy-. rakosgat, ferdén,
darazsak, tavat, szőkébbek, havas, könnyen, méheket, legyen, jöjjenek, voltak, aludnom, fövő
2. Elemezze a szavak morfémáit a tanult szempontok alapján.
Rendezhetőségében, képtelenségéhez, érthetetlenségének, erősebbiket, füstölgésére, ütegjeitől,
fiaiéiéi, megmagyarázhatatlanabbikban, vágyakozásában, tapogatózásában, ésszerűtlenség,
csipkedtető, tologathatnékja, barátaiméi, történelmiségétől, ehetnék, búbánatában, takargatásában.
3. Írjon szavakat a megadott szóelem-képletek alapján, ahol szótő – alapszó =1, képző =
2, jel = 3, rag = 4.
12234 13223
1234 1334
4. Bontsa szóelemeikre az alábbi példákat! (szótő: 1, képző: 2, jel: 3, rag: 4) Elemezze a
morfémákat funkciójuk, jelentésük, alakjuk szeint!
a) arctalan, képzelnéd, gonoszkodásaikat, tedd, tehetetlenség, szövegeljetek, elemzést,
óráitokkal, sorsuk, ölelnem
b) gyengeinkről, emlekezniük, dicsőséggel, számolgathattuk, dalaikat, táplalnak,
melegiteniük, mulandóság, dalodba, játékokkal
 c) fénylő, fogd, várakoznotok, lelkesítettel, sorsuk, add, vetettetek, végtelenség, hallgatnunk,
d) ajánlataikból, legyen, többre, néznie, éghetetlen, kérned, jobbít, percig, fordulattal
5. Gyűjtsön 3-3 példát ezekhez a képletekhez!
a) szótő + képző; d) szótő + jel;
b) szótő + rag; e) szótő + kötőhang +képző;
c) szótő + kötőhang + jel; f) szótő + kötőhang + rag

A morfémák alaki kérdései.

Irodalom:
1.Magyar grammatika. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.
2.Adamikné Jászó Anna–Hangay Zoltán. Nyelvi elemzések kézikönyve. –Szeged: Mozaik
Oktatási Stúdió, 1999.
3.A mai magyar nyelv rendszere I–II. Szerk.:Tompa József. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 1961.
4.A magyar nyelv könyve. Szerk.: A. Jászó Anna. – Bp.: Trezor Kiadó, 2004.

Vázlat:
1. A morfémaalternáció.
2. Az ún. „kötőhangzó”-probléma
3. A zérómorféma fogalma.
4. Egyes szófajok szerkezeti képlete.
5. A morfémákra-bontás problémái

A magyar nyelvben a morfémák változatokban élnek. Azt a jelenséget, hogy egy-egy

morfémának más-más alaktani helyzetben más-más alakváltozata jelenik meg alternéciónak
nevezzük. Az alternáció összeköti a morfológiát a fonológiával. Az alakváltozatok között mindig
van egy tipikus, ami az invariáns, ez határozza meg a morféma kategóriáit, a morféma eltérő
alakváltozata az alternáns.
 Például: a ’bokor’ fogalmi jelentésű tövet a bokor- tőmorféma reprezentálja, ez az invariáns,
melynek két variánsa, két allomorfja van: bokor-, bokr-. A birtoktöbbesítő jel reprezentánsa az -i-,
ez az invariáns, variánsai, allomorfjai pedig a következők: -i-, -ai-/-ei-, -jai-/-jei-. Az alternáció
tagjait az köti egymáshoz, hogy az egymással váltakozó formáknak alapvetően azonos a jelentésük
és a funkciójuk.
Egyalakúság
invariáns
OLVAS-
(reprezentáns)

variáns vagy allomorf olvas-

Többalakúság
invariáns
BOKOR-
(reprezentáns)

bokor- 
 bokr-  -i- 
 -a
variánsok vagy allomorfok
alternánsok alternánsok

A nemzetközi nyelvtudományban megkülönböztetnek funkciós és funkciótlan alternációt.

A funkciós alternációban, mely természeténél fogva kötött, az alternánsok között nemcsak
részleges alaki eltérés van, hanem ehhez jelentésbeli – elsősorban grammatikai értékbeli –
különbség társul. Minthogy a funkciós alternáció a flektáló nyelvek jellegzetessége (pl. angol egyes
számú foot alak szemben a többes számot kifejező feet formával), így a magyarban csak elvétve
találunk rá példát. Ilyen például a létige ragozási paradigmájában az egyes szám második személyű
vagy és az egyes szám harmadik személyű van – mely példa az ún. belső flexióra, amit már
alapvetően nem morfofonológiai, hanem morfológiai tőalternációnak nevezhetünk –, és ilyesféle
viszony van a toldalékok között a -na és a -ná (ugyanígy a -ne és a -né) alternánsok esetében, hiszen
a feltételes mód jele képes kifejezni alakváltozataival az általános és a határozott ragozás
szembenállását egyes szám harmadik személyben.
A magyarra a funkciótlan alternáció jellemző. Az alakváltozatokhoz nem társul jelentésbeli
vagy grammatikai különbség (esetleg stilisztikai v. nyelvrétegbeli). A funkciótlan alternációnak két
típusa van:
Szabad alternáció: Az alakváltozatok bármilyen helyzetben felcserélhetők egymással. Ilyenek
például a veder- és a vödör- tőalternánsok, melyek szabadon variálhatók azonos toldalékok előtt
(vederben  ~  vödörben) vagy az -óz(ik) és az -ódz(ik) képzőalternánsok, vö. lopózik ~ lopódzik. (
zsemle – zsömle, csoda – csuda, fel – föl, ). Használatukra nem vonatkoznak konkrét
nyelvhelyességi szabályok, a beszélő akaratától függ használatuk.
 Kötött alternáció: Az allomorfok felhasználhatósági feltételei kötöttek, meg vannak szabva a
rendszerben, tehát a változatok közül bizonyos morfológiai környezetben csak az egyik, más
környezetben csak a másik jelenhet meg. Ilyenkor a morféma allomorfjai ún. komplementáris
disztribúcióban vannak egymással, azaz kizárják egymást. Például: ló-hoz és nem *lov-hoz, de: lov-
at és nem *ló-t; s így viselkedik csaknem minden többváltozatú toldalékmorfémánk: ház-ban, kert-
ben; vár-tok, néz-tek, jöt-tök; stb. A magyar nyelvre főleg a funkciótlan kötött alternáció a jellemző.

alternáció tőmorfémában tol

szabad veder(-ben) ~ vödör(-ben) -óz
funkciótlan  
kötött ló(-hoz) ~ lov(-at) (há
(ad
funkciós vagy ~ van
na ~ (ad
(Deme László táblázata alapján)
A MGr. beszél még morfofonológiai meghatározottságú alternációról, melynek az az
értelme, hogy az alakváltozatok egymásból levezethetők, látható bennük a részleges alaki
különbség (pl.: -ban/-ben, -ság/-ség).
tő
(alma-
 ~ almá-
A) morfofonológiai
)
meghatározottságú
 
alternáció
affixum
(-ban/-
ben)

Illetve morfológiai meghatározottságú alternációt is. Itt az alakváltozatok kevésbé

vezethetők le egymásból. Pl.:Többalakú igetövek: van  van-, vagy-, val-, vol-; megy  megy-,
men-, me-, mé-.
Az alternáció előfordul a tövek és a toldalékok között is. Pl. kotor tő két változatban és kotor-,
kotr- (fodor, peder) A kotor- szabad tőalak, a kotr- kötött. A felszólító mód jele a j is variánsokban
él a magyar nyelvben.
tő
B) morfológiailag (van ~ vagy)
meghatározott  
alternáció affixum (-j,
-gy)

Az elemzés során a legtöbb gondot okozó alakok.

 A felszólító mód jelének alternánsai (morfológiailag meghatározott, kötött alternáció):
Invariáns: [-J] -j (pl. vár|j, él|j, ad|j, olvas|s, főz|z, sző|j stb.)
-jj (csak: jö|jj, jö|jj|etek)
-gy (a hisz kivételével az sz-es v-s igetövekben) ve|gy|él, i|gy|atok
-ggy (csak: hi|ggy, hi|ggy|ük)
-Ø [egyes szám második személyő, tárgyas ragozású
– rövidebb igelakban: pl. vár|d: a -d igei személyrag (!);

A birtoktöbbesítő jel alternánsai:

Invariáns: [-I] -i (pl. hajói, cipıi stb.)
-ai (pl. házai, ablakai stb.)
-ei (pl. kezei, füzetei stb.)
-jai (pl. pontjai, padjai stb.)
-jei (pl. kertjei, szentjei stb.)
A főnévi igenév képzőjének alternánsai:
Invariáns: [- NI] -ni (pl. adni, olvasni, kérni stb.)
-ani/-eni (pl. tanítani, festeni stb.) (Előhangzóval!)
-nni (az sz-es v-s igetövekben: te|nni, ve|nni, e|nni stb.
A feltételes mód jelének alternánsai:
Invariánsok: [- NA, - NE; - NÁ, -NÉ] – -na, -ne; -ná, -né (pl. ad|na, kér|ne, ad|ná, kér|né)
– -ana/-ene (szabadít|ana, felejt|ene)
– -aná/-ené (szabadít|aná|m, felejt|ené|m)
– -nna, -nne, -nná, -nné (az -sz-es v-s igetöveknél: ve|nne, i|nna, ve|nné, i|nná, e|nné|nek,
hi|nné|tek.

2. Az ún. „kötőhangzó”-probléma

Sok olyan szóalak van, amelynek alaktani elemzése nem okoz különösebb gondot : (ház-ban,
kocsi-k, lép-ked-het-nek) A tő, képző, jel és rag egyértelműen elkülönül egymástól. A nehézség
forrása azonban az egyes morfémák között a szóalakok egész sorában megjelenő egy vagy több
magánhangzónak mind a hovatartozása, mind az elnevezése: (ház-a-k-a-t, asztal-o-s-o-k). Ezek a
kérdéses magánhangzók nem lehetnek felső nyelvállásúak és hosszúak. Hovatartozásukról
háromféle felfogás alakult ki:
- Tővéghangzós felfogás
 Diakrón szemléletet tükröz, ezért leíró szempontból nem is használható, ellentmond a
nyelvérzékünknek. Alapja, hogy a magyar szavak a 12. század végéig magánhangzóra végződtek.
Ezeket nevezték tővéghangzóknak, melyek lekoptak, vagy egyéb módosuláson mentek át. Egyes
esetekben jelen vannal. (hal– halak)
Az alapszókincsbe tartozó szavainknál ezek a kérdéses magánhangzók valóban az eredeti
tővéghangzók nyomait őrizhetik. Idegen eredetű, illetve később keletkezett szavainkban azonban
nem tételezzük fel a tővéghangzót, és a kérdéses magánhangzó ezeknél is megjelenik. Ennek az
elméletnek itt az ellentmondása.
- Kötőhangzós felfogás
Általános iskolában ezt alkalmazzák. Ez a felfogás a kérdéses magánhangzót úgy kezeli,
mintha önálló elem (morféma) lenne. De a morfémának önálló jelentése vagy funkciója van, ami
erre a magánhangzóra nem igaz. Ejtéskönnyítő szerepe van, jól formálttá teszi a szóalakot, nem
mindig szükségszerű ugyanakkor a jelenléte. Önállótlanságát mutatja, hogy hangszíne általában a
szóalak függvénye (illeszkedési törvény).
Bizonyos esetekben azonban mégis funkciót kaphat. Alkalmas lehet szófajmegkülönböztetésre
(pl.: havasok – fn., havasak – mn.; vörösek – fn., vörösök – mn.). Szolgálhatja a főnév bizonyos
alcsoportjainak megkülönböztetését (pl.: Fakanált – tulajdonnév, fakanalat – köznév).
Grammatikai funkciója, hogy E/2 személy tárgyas ragozásban a mód megkülönböztetését
szolgálja. Időnként tehát funkcióval jelentkezik, ezért van, aki álmorfémának tekinti.

- Előhangzós felfogás
A MGr. egyértelműen ezt használja. A kérdéses magánhangzót a toldalékokhoz kapcsolja. Ez
a felfogás leíró szempontból is alkalmazható, ugyanakkor megfelel a nyelvtörténeti folyamatoknak
is. Több esetben ez a kérdéses magánhangzó már a toldalék szerves részévé vált (pl.: -on/-en/-ön).
A helyesírás is ezt támasztja alá (pl.: MÁV-ot). Tehát, előhangzónak nevezzük a szótő és a toldalék
között jelentkező, rendszerint alsó vagy középső nyelvállású magánhangzót, például: ház-ak, kert-
et. Jellegzetesen mindig egyetlen fonéma, és a toldalékmorféma hívja elő. Minőségének,
hangszínének és nyíltságának meghatározottsága tipikusan morfofonetikai tulajdonság, mint a
toldalékmorfémák magánhangzóira vonatkozó szabályok (l. fenn). Az előhangzónak nincsen
jelentése, funkciója ma már elsősorban az, hogy kiemelje a szóalakok toldalékmorfémáit: a
magyar hangsúlytörvény, a szó első szótagjának nyomatékos ejtése, éppen a toldalékok
kiemelkedése ellen hat. Az előhangzó így jelenlétével testesebbé teszi a toldalékot.
Emellett gyakran, részt vesz a szóalakok fonotaktikai jólformáltságában, azaz jólformálttá
teszi a szóalakot – ezt nevezzük ejtéskönnyítésnek (nem *házk, hanem házak). Az ejtéskönnyítő
szerepet azonban az erősebb funkció, a toldalékkiemelő szerep törölheti, például: érthető-ek,
olvasható-ak, hiszen ilyen esetekben a hiátus keletkezésével tulajdonképpen akár
„ejtésnehezítőnek” is nevezhetnénk az előhangzót.
A felelősök ~ felelősek alakpárban az előhangzó minőségi különbsége révén a
toldalékalternánsok szófaji különbséget is jelölnek: az első esetben főnévi tőhöz, a másodikban
melléknévi tőhöz járul az általános többesjel. Ez a szabályozottság nem egyszerűen morfofonológiai
kötöttségű, hanem grammatikai jellegű (funkciós alternáció). Ezt támasztja alá az előhangzó által
okozott toldalékhasadás jelensége is: az -N határozórag középső nyelvállású magánhangzós
alternánsa a főnévi, az alsó nyelvállású a melléknévi tőre utalt, s így a rag különböző szintaktikai
funkcióba került. Az alakhasadás tehát magával hozta a funkcióhasadást, s a toldalékmorfémából az
előhangzó segítségével kettő lett: -n, -on/-ën/-ön és -n, -an/-en.
Az előhangzós toldalékokat alakváltozatoknak tartjuk, melyek illeszkednek az allomorfia
rendszerébe, vagyis a magyarra jellemző morfofonológiailag kondicionált szabályos alternánsok
közé.

3. A zéró morféma

A morfémák alakj szerinti kategorizálásakor megkülöndöztetünk testes és testetlen

morfémákat. A zéró morféma testetlenségével áll szemben a testes morfémákkal. Nincs önálló
hangteste, de van funkciója és jelentése.
A ø szorosabb értelemben véve toldalékmorféma. Az inflexiós toldalékok (jelek, ragok)
rendszerében jelenik meg. A jelek és ragok ugyanis különböző viszonysíkokat és paradigmákat
alkotnak. A viszonysíkok a szófajokhoz kötődő, az egyes szófajokra jellemző információk,
grammatikai kategóriák (pl. idő, mód, eset stb.), amelyek együttese meghatározza az adott szófaj
lehetséges ragozási sorait, paradigmáit. A képzett formák együttesen nem alakítanak ki olyan
szabályos rendszert, mint az inflexiós toldalékok.
A zéró morféma jele: Ø.
„Ez az, ami van, de nincs.” /P. Lakatos Ilona/  Kikövetkeztetett érték.
[Pl.: Ő áll +  +  +  ]

kijelentő jelen idő E/3 sz., alanyi

mód jele jele (mert ragozású igei
(mert nem nem múlt, személyrag
felszólító) és nem (mert ő az
jövő) alany)

A zérómorféma kétféle lehet, attól függően, hogy van-e, vagy nincs materiális alakja.
 Megkülönböztetünk:
Abszolút – nincs materiális változata. Pl.: jelen idő, hiszen a magyar nyelvben a jelen időnek
nincs alaki jelölője. Pl.: áll, ír.
Relatív – egy materiális morfémával variáns viszonyban van, ilyen a birtokos jelzőragja.
(apám hely – apámnaka helye.)
A zéró az igei paradigmákban
Az igei szóosztályban két alapvető viszonysíkban találjuk meg a jelölt–jelöletlen
szembenállást:
a.) az idő kategóriája – ebben a jelen és a múlt áll egymással oppozícióban, a jelen idő
kategóriája morfémás a kötelezően jelölt múlt idővel szemben (olvas +  : olvas + ott).
b.) a mód kategóriája – ebben a kijelentő mód a jelöletlen, tehát zéró morfémás, míg a nem
„közlő” módok a jelöltek: vár +  : vár + na, vár + j (+ on).
Az igeragozásban ezeken kívül természetesen még két grammatikai alapkategóriát találunk: a
személyszámot és az ettől elválaszthatatlan tárgyhatározottságot. A személyszám (l. fenn a főnévi
kategória esetében is) tartalmazza az egyes és többes szembenállást, valamint az első, második és
harmadik személyt együttesen. A szám esetében nyilvánvaló az egyes jelöletlensége a többessel
szemben, míg a személy esetén a kötelezően jelölt első és a második személy áll oppozícióban a
jelöletlen harmadikkal. A felszólító mód paradigmájában a 2. személy jelöletlensége áll szemben az
1. és 3. személy jelöltségével (várj: várjak, várjon). A személy kategóriája nem fordul elő a szám
nélkül, s az igeragozási rendszerben ezek kiegészülnek a tárgyhatározottsággal is, így a zéró
morféma az igeragozási paradigmában alapvetően az általános ragozásban az egyes szám harmadik
személyben jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy kijelentő mód, jelen idő, egyes szám harmadik személy
esetében (vár) az igető (vár-) tulajdonképpen három zéró morfémát tartalmaz: az időjelet, a
módjelet és a személyragot.
Sajátos a határozott ragozás zéró morfémája a feltételes módban: várná +  . Ez azért
lehetséges, mert a feltételes módjel képes utalni a tárgyhatározottságra (vö. a funkciós alternációnál
is), s így a személyszám lehet jelöletlen egyes szám harmadik személy esetén.
A felszólító mód esetében a tárgyas ragozás egyes szám második személyében kialakult rövid
és hosszú alak szembenállása (vár +   + d : vár + j + ad) teszi lehetővé a jelöletlenséget (ez tehát
kategórián belüli oppozíció). A jelöletlen rövid alakban az igei személyrag mindig előhangzó nélkül
kapcsolódik az igetőhöz, s ezzel lehetővé válik az elkülönülése a kijelentő módú egyes szám
második személyű alaktól, melyben előhangzós a rag: olvas + d : olvas + od. Tehát mindkét
alakban jelöletlen a módjel az alapvető szembenállással ellentétben, erre azonban azért van
lehetőség, mert a rag előhangzós és előhangzó nélküli alakváltozata a funkciós alternációhoz
tartozik.
A nulla morféma általában azokban az alakokban jelenik meg, amelyek többnyire genetikusan
megelőzik a többit, funkcionálisan primerebbek a többinél és statisztikailag a leggyakoribbak. Nem
véletlen például, hogy felszólító módban a többivel ellentétben az egyes szám második személy a
jelöletlen forma.
Abszolút zérómorfémák igealakokon:
- jelen idő jele
- kijelentő mód jele
- E/3 sz. alanyi ragozású igei személyrag
- E/2 sz. tárgyas ragozású, felszólító módú igealakon a felszólító mód jele
[Pl.: ír|d, vár|d  a d igei személyrag. NEM felszólító mód jele - az itt  morféma.
- E/2 sz. alanyi ragozású, felszólító módú, rövidebb igealakon az igei személyrag
[Pl.: ír|j, vár|j  a j a felszólító mód jele. NEM igei személyrag – az itt  morféma.

A zéró a névszói paradigmákban

A névszók (főnév és melléknév) esetében a következő kategóriákban és paradigmákban

jelenik meg:
a.) a dologszám általános kategóriájában a főnévi egyes szám jelöletlenségét nevezzük zéró
morfémásnak szemben az általános többessel: hajó +  – hajó + k.
b.) főnévi eset kategóriájában az alapfunkció (alanyeset) áll szemben a nem alapfunkciós
ragos (névutós) esetekkel: ház +  – ház + at, ház + nak, ház + ban stb., vagyis a főnév ragozási
paradigmájában az alanyeset mint a főnév alapvető funkciója oppozícióban van a többi
paradigmatikus hellyel.
c.) a melléknévi hasonlítás kategóriájában az abszolút alak (alapfok) áll szemben a
viszonyított (fokozott) alakokkal: okos +  – okos + abb, leg + okos + abb.
A főnévi szóosztály alapvető alaktani viszonysíkjai között a zéró morféma a birtokosság
kategóriáján belül nem alapvető oppozícióként jelenik meg. A birtokos személyjelek egyeztető
funkciójúak (a birtokos személyjel egyezik számban és személyben a birtokos jelző számával és
személyével), tehát maga az alaktani kategória relatív, viszonyított, a zéró nem jelenik meg egy
birtoknál a személyszám paradigmán belül (valamennyi személyű birtokosra utal testes
személyjel). A jelöletlenség a több birtok esetén fellépő paradigmában kap jelfunkciót: a
birtoktöbbesítő jel után jelöletlen, a személyszám paradigmán belül zérós az egyes szám harmadik
személyű birtokos személyjel: ház-ai +  szemben a ház-ai + m, ház-ai + d alakokkal.
 A birtokosság viszonykategóriáján belül a dologszám jelölésében is van jelölt – jelöletlen
szembenállás: jelölt a több birtok (birtoktöbbesítő jellel), zéró jelöltségű a birtok egyes száma (pl.
ház- -am : ház-ai-m).
Abszolút zérómorfémák névszóalakokon:
- egyes szám
- alanyeset
- alapfok (mellékneveknél)
A névszóknál relatív zérómorfémák is előfordulnak, ami azt jelenti, hogy elsődleges, illetve
másodlagos morfémával is kifejezhetünk bizonyos dolgokat.
Relatív zérómorfémák:
 A tárgy ragja:
- 1. és 2. személynek megfelelő személyes névmás tárgyesetében (pl.: engem – engemet)
- 1. és 2. személyű visszaható névmás tárgyesetében (pl.: magam, magamat)
- 1. és 2. személyű birtokos személyragos/jeles alakoknál tárgyesetben (pl.: kalapom,
kalapomat)
 A birtokos jelző ragja (pl.: Pista könyve. – Pistának a könyve).

4. Egyes szófajok szerkezeti képlete.

Az agglutináló nyelvekben a képzők, jelek és a ragok mind a szó-, mind a mondatalkotásban

nagyon fontos szerepet játszanak és a szótőhöz kapcsolódásuk sorrendje szabályhoz van kötve:
1.A szótő megelőzi a toldalékokat.
2.Egy szótőhöz többféle toldalék is járulhat: több képző és jel, de rag csak egy.
3.A képző a jelet és a ragot megelőzi, a jel csak a ragot, s a rag után további toldalék nem
állhat. (ember-i-bb-en)
4.Az azonos típusú morfémák társulhatnak. Egy szón belül lehet két vagy több tő – ezek az
összetett szavak. (álomlátó, mézédes, rendőr)
5. Két vagy több képző is megjelenhet ugyanabban a morfémaszerkezetben. (elképzelhetetlen,
álmatlanság, erőtlenság.)
6.A jeleknél és ragoknál a zéró morfémára nem vagyunk tekintettel, és így két vagy több jel
megjelenhet egy névszói morfémaszerkezetben. (aranyosabbak, ügyesebbek, barátaimékhoz.)
 7. A ragmorfémák pedig nyilvánvalóan soha nem társulhatnak egymással. (álmokban, írunk).

A szabályostól eltérő szerkezetek (ritka)

 A jel megelőzi a képzőt: kis - ebb - ít, nagy - obb - ít;
 A rag megelőzi a képzőt: tíz -szer -es, nap – on-ként -i
A grammatikai viszonyok kifejezésének a magyar nyelvben két szerkesztésmódja van: az
analitikus (szételemző, körülíró) és szintetikus (összerakó, sűrítő)
a.) Analitikus: a grammatikai viszonyt formailag több önálló szóval fejezzük ki, ahol az egyik
tő, a többi viszonyszó, pl.: asztal alatt, úszni fog, evett volna.
b.) Szintetikus: a szerkesztésmód magva a tő, amely egyetlen szóalakban összesűrítve,
toldalékok segítségével fejezi ki a grammatikai viszonyokat: néz-ett-ség-é-nek, márt-sá-tok, vág-ja.

A szintetikus igealakok morfémaképlete.

A igei alakok morfémaszerkezete:
igető + módjel + időjel + személyrag
áll + + +
kér- + + -t + (e)m
Ha egy képző átviszi az igét a névszó szófajába, akkor annak a szerkezetét kell követni.
Az igealakokban nem kötelezőelemként megjelenhet igekötő és képző is. A zéró morfémát
csak a kötelezőek hiányánál kell kitenni.
(igekötő) + tő + (képző) + időjel + személyrag
(el) + néz + ((e)get)) + + (e)m
Amai magyar nyelvben a módjel és az időjel közül az egyiknek zérő morfémának kell lennie.
A főnévi alakok morfémaszerkezete:
tő + számjel + (birtokviszonyra utaló jelek) + esetrag
Ház + (a)k + + ban
A melléknévi alakok morfémaszerkezete:
(felsőfokjel) + tő + fokjel + számjel/kiemelőjel + viszonyrag
(leg) + piros + (a)bb + (a)k + nak
A számnévi alakok morfémaszerkezete:
tő + határozórag
Száz + szor
Az igenévi alakok morfémaszerkezete.
Főnévi igenév
 (igekötő) + igető + (képzők) + igenévképző + (személyrag)
meg + lát + (o)gat + ni + ((o)m)
A -ni megakadályozza a szóalak további szófajváltását, az (o)m szóalakzáró személyrag, de
nem kötelező elem.
Határozói igenév:
(igekötő) + igető + (képzők)+ igenévképző
(El) + néz + ((e)get ) + vén
A határozói igenév képzője eltér a többitől, kötelező elem, megakadályozza a szófajváltást,
záró helyzetű, utána semmilyen más toldalék nem járulhat.
Igenév ige:
A professzor vezette, anyám sütötte, árvíz sújtotta
Igető + (képző)+ igenévige képző + személyrag
Vezet + t + e
Az összetett analitikus igealakok szerkezete

Az analitikus segédalakot az igei paradigmában két segédelemmel szerkesztjük meg: fog és a

volna.
Fog – a főnévi igenévvel együtt alkot teljesértékű igét. A főnévi igenév a jelentést hordozza a
fog a jövőidejűséget. Olvasni fog.
Kijelentőmód, jövő idő.
Igenév+ fog-+ személyrag
Tanulni + fog +
Volna – a teljes alakú igéhez kapcsolódik, s a múltdejűséget hordozza. Tanult volna.
Feltételes mód múlt idő:
(igető+ -t/-tt+személyrag)+volna
Tanul+t (a)m + volna

5. A morfémákra-bontás problémái
A morfémákra bontás esetenként problémát okozhat, s ez mindenekelőtt
a) egy adott kritikus nyelvi elem disztribúciójával és produktivitásával vagy
b) az elemek szemantikai összekapcsolódásával, illetve tömbösödésével függ/függhet össze.
a) A szóalak egyik eleme kimutathatóan előfordul más nyelvi környezetben, produktívan részt
vesz más morfémaszerkezetek létrehozásában, míg a másik elem nem. Ilyenek például a reggel
vagy az örömest szóalakok. Az első esetben a reg- résznek már nincsen disztribúciója (de vö. regöl,
rege), míg a -gel szegmentum elemezhető (a -vel esetrag hasonult alakja). A második esetben az
öröm- elem termékenyen előfordul más nyelvi környezetben, az -est rész azonban ma már nem él,
nem vesz részt más morfémaszerkezetek létrehozásában, mégha egy-két egyéb szóalakban ki is
mutatható (valamelyest), teljesen terméketlen, inproduktív. Két elvi megoldás kínálkozik erre: a
szóalakot vagy szegmentálhatatlannak tartjuk, ún. hagyományozott morfémaszerkezetnek vagy
részlegesen szegmentálhatónak. A két fenti példát természetesen elemezhetetlennek vesszük leíró
szempontból (csak történeti szempontból szegmentálhatók), és az ún. ragszilárdulás jelenségéhez
soroljuk őket, mely a magyar határozószói osztály kialakulásának alapvető módja. A reg- és az -est
szegmentumokat pedig a leíró rendszerben nem tartjuk önálló morfémának.
Hasonló problémákat vethet fel az ún. passzív vagy fiktív tövek elemzése is. A ragad
szóalakban például a disztribúció alapján kimutatható egy rag- tő, valamint egy -ad képző, hiszen
mindkettő előfordul más nyelvi környezetben is (rag-aszt, dag-ad), ám mindkettő improduktív, így
az adott morfémaszerkezet közelít a hagyományozott, leíró szempontból már nem szegmentálható
formákhoz, egyfajta átmenetként értékelhető.
b) Más nehézséget okoz az, ha a szóalak elemei megjelennek ugyan produktívan más nyelvi
környezetben, tehát szegmentálhatók, de az adott morfémaszerkezetben a jelentésük eltér az egyes
morfémákhoz tartozó jelentésmozzanatoktól. Például a hátra ’vissza, nem előre’ vagy az egyszer
’valaha’ szóalakok esetében a szóelemek között nincs képzetváltás, a szóalakoknak egységes a
jelentése. Mivel ezeket a formákat a jelentésbeli tömbösödés miatt lexikalizálódott alakoknak
tartjuk (határozószók), nem vagyunk tekintettel bennük az egyes morfémákra.

GYAKORLATOK
1. Alkosson párokat az összetartozó kifejezésekből!
a) affixum 1) hang

2) olyan toldalék, amely megelőzi a

b) morféma
tövet

c) fonéma 3) toldalék

d) alternáns 4) szóelem

e) prefixum 5) ragozási sor

f)
6) alakváltozat
paradigma
2. Bontsa szóelemekre az alábbi szóalakokat!
 a. kialvatlanságodat
b. szerepeltetésetekre
c.olvasgatva
3. Az előbbi feladat szóelemeit - az előhangzókat figyelmen kívül hagyva - sorolja be a
morfémák jelentés és alak önállósága szerinti kategóriáiba!
4. Milyen szereppel rendelkeznek a különböző toldalékok, és hol helyezkednek el a
szóalakban?
5. Függőleges vonallal határolja el a szóelemeket, és a szokásos számjelekkel jellemezze
őket! Tehát: 1 = tő, 2 = képző, 3 = jel, 4 = rag; az igekötő összetételi tagnak, tőnek számít.
rágd tegyed
tartsuk elkedvetlenített
barátaimmal naponkénti
felhalmoz elkékül
nőül (megy) higgyél
6. Válassza ki a rendhagyó elemszerkezeteket!
A. 1 + 3 + 3 +3 + 4
B. 1+1+3+2
C. 1+1+1+4
D. 1+4+2
7. Hány szóelemből áll az elkelkáposztásítottalanítottátok szóalak?
1. 10 vagy 11 elemből.
2. 9 vagy 10 elemből.
3. 8 vagy 9 elemből.
4. 7 vagy 8 elemből.
8. Mi lehet a zéró szóelem szerepe?
1. Az igében egyetlen szóelem sem lehet zéró, testesen kell jelölni az időt, a módot és a
számot-személyt is.
2. A főnévi szóalakban jelölheti az egyes számot.
3. A főnéven több birtok esetén jelölheti az egyes szám 3. személyű birtokost.
4. A fokozható mellékneveknél zéró jelöli azt, hogy alapfokban állnak.
10. Mi a különbség:
Bokrot láttam a házatok előtt. Bokort láttam a házatok előtt.
Pista nője volt diszkóban, de Péter neje nem.
 11. Írjon példát a különböző szófajok lehetséges szerkezeti típusaira! Ügyeljen a zéró
morfémák lehetőségére is!
igealakok:─ (igekötő) + tőmorféma + (képzők) + módjel/időjel + igei személyrag
főnévi alakok:─ tőmorféma + (képzők) + számjel + (egyéb jelek) + viszonyrag
főnévi igenevek:─ (igekötő) + igető + (képzők) + a főnévi igenév képzője + a főnévi igenév
személyragja
12. Írjon példát a következő morfémákból felépülő szóalakokra!
abszolút tő + képző + jel; abszolút tő + képző + jel + rag; abszolút tő + képző + rag
abszolút tő + rag + képző; abszolút tő + jel + jel; abszolút tő + jel + rag

Tőtípusok. Az igetövek típusai

Irodalom:
1. É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter. Új magyar nyelvtan.– Budapest: Osiris,
2000.
2. K. Balogh Judit: A t végű igék felszólító módjáról. In: Emlékkönyv Szathmári István
hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Laczkó Krisztina. –Budapest: ELTE, 1995. 29–34.o.
3. T. Somogyi Magda. A passzív igetövek leíró vizsgálata a magyarban. – Bp.: Akadémiai
kiadó, 1987.
4. Benkő Loránd: A magyar fiktív (passzív) tövű igék. –Budapest: Akadémiai Kiadó, 1984.

Vázlat.
1. Tőtípusok.
2. Az egyalakú igetövek fogalma.
 3. A többalakú igetövek fogalma, típusai.

A magyar nyelvben a tőtípusok sokféle tőváltozatból alakultak ki. Így vannak egyalakú és
többalakú tövek.
a.) Egyalakú tövekről egyrészt akkor beszélhetünk, ha a tőmorféma nem toldalékolható és a
mondatban sem változik ahangalakja; másrészt akkor, ha a tőhöz kapcsolt toldalékok előtt
változatlan hangalakú marad. Pl.:hajó. A magyar tövek nagy része egyalakú. Egyetlen tőváltozatuk
van, az invariáns szótári tő.
b.) Többalakú a tő, ha bizonyos toldalékok előtt alakváltozata (allomorfja) fordul elő, mint
kötött tőváltozat. A többalakú tövek egyik változata rendszerint szabad morféma, s ez az ún. szótári
tő; a többi változat általában kötött morféma. Az alma morfnak pl. van egy szótári (szabad)
tőváltozata, az alma, valamint egy kötött, nem szótári tőváltozata, az almá-, amely toldalékok előtt
jelenik meg: almá-t, almá-s, almá-ban. A tesz szónak több tőváltozata van: tesz, te-(het), tev-(ő), té-
(gy).

2. Az egyalakú igetövek fogalma.

A magyar igetöveknek kb. 85%-a egyalakú, egyváltozatú, és csak 15%-a tartozik valamilyen
többalakú, többváltozatú tőtípusba.
Egyalakú az igető, ha a tő eleve változatlan, mondatbeli szóelőfordulásként ugyanaz az
alakja, mint tőmorfémaként, vagyis, különböző toldalékok előtt változatlan marad.
A magyar tövek nagy százaléka egyalakú. Az egyalakú töveknek egyetlen alakváltozatuk
maga a szótári tő: az a tőalak, amely a szótárban megjelenő szótári alakhoz tartozik. A szótári tő
sajátos módon többnyire egybeesik a szótári alakkal még a kötelezően toldalékolt szófajoknál is.
Pl.: sír, fog, kér, áll, él, fél, jár stb.

3. A többalakú igetövek fogalma, típusai.

I.Többalakú igetövek – a tő, bizonyos toldalékok hozzákapcsolódásakor megváltozik.

Pl.: hisz, de hinni; jön, de jöjjön.
1. Hangzóhiányos igetövek
A. Jászó Anna hangzókivetőnek nevezi őket. Szótári tövük utolsó szótagbeli magánhangzója
rövidebb tőalakjukból hiányzik, ezért alakváltozatuk mássalhangzó-torlódásra végződik. Kb. 300
ige tartozik ide, közöttük sok a képzett szó, abszolút és relatív tövek egyaránt szerelepnek közöttük.
Pl.: érez, csikorog, érdemel, bujdokol. Az ikes igéknél gyakori a hangzóhiányos (torlódásos)
tőváltozat. Ez van –ik ragos szótári alakjukban is. [pl.: zörög, zörg-; ugrik, ugor-]

2. V-s igetövek – A Jászó Anna v-s változatú töveknek nevezi. Közös tulajdonságuk,
hogy legalább az egyik tőváltozatukban v is szerepel.
- Csupán v-s tövek
6 egytagú igénk tartozik ide: fő, lő, nő, nyű, ró, sző. Csak ezek az igéink végződnek
magánhangzóra. Az idetartozó igéinknek két tőváltozata van. A szótári tő egytagú, hosszú
magánhangzós végű (sző), a melléktő rövid magánhangzójú és v-re végződik (szöv-).
Régen több ige tartozott ide: szí(v), hí(v), ví(v), fú(j), bú(j). De itt a hiátustöltő a szótő részévé
lett, a szavak egyalakúvá váltak.
Ezeknek az igéknek egy j-vel írjuk a felszólító módját (lőjed, nőjed, szőjed). E/2 személy,
felszólító mód, tárgyas ragozásban a felszólító mód jele zéró fokon van, és a szó végén lévő –dd az
igei személyrag (lődd, nődd).
- Sz-es v-s tövek
7 igénk tartozik ide: lesz, tesz, vesz, hisz, visz, eszik, iszik. Ezeknek az igéknek négy
tőváltozatuk van. A szótári alak, illetve az ikeseknél a szótári tő sz-re végződik, ezenkívül van v-s
változatuk, és legtöbbjüknek még két, magánhangzóra végződő, mindkét említett mássalhangzót
nélkülöző melléktövük. (vesz  vesz-, vev-, ve-, vé-). Ezeknek van magánhangzós tőváltozatuk is.
Pl.: iszik—i-nni, eszik—e-nni.
Ezeknél az igéknél a felszólító mód jele a gy, a hisz-nél pedig a ggy (egyél, higgy). A főnévi
igenév képzőjében és a feltételes mód jelében pedig duplán van jelen, tehát itt –nni az főnévi igenév
képzője és –nna/–nne, -nná/-nné a feltételes mód jele (enni; enne, enné).
- Sz-es, d-s és v-s tövek
Egy-egy változatában -sz, -d, -v is szerepel. Két csoportra szokták osztani:
· Alszik-típus: Ezeknek négy tövük van; egy-egy sz-es, d-s, v-s és mássalhangzós végű
(fekszik  feksz[ik]-, feküd-, fekv-, fek-). Ide tartoznak az alszik, fekszik, nyugszik, haragszik
igék.
· Dicsekszik-típus: Ebben az alcsoportban az igéknek d-s vagy –kodik/-kedik képzős
változata a d-t már a szótári alakban is tartalmazza, tehát ezeknek az igéknek tulajdonképpen két
szótári alakjuk van (dicsekszik, dicsekedik). Ide tartoznak az alkuszik, cselekszik, esküszik,
dicsekszik, gyanakszik, törekszik igék.
·
3. Sz-et d-vel váltakoztató tövek
 Ide mai adataink alapján 20 ige tartozik (pl. dulakodik, verekedik, lopakodik, vetekedik,
öregszik, gazdagszik, betegszik). Ezeknek a töveknek 2 alakjuk van és csak abban különböznek az
sz-es, d-s és v-s dicsekszik-típustól, hogy nincs v-s változatuk. A két változat közül tehát az egyik
sz-re, a másik d-re végződik (öregszik, öregedik).

4. Sz-et z-vel váltakoztató tövek – 2 alakjuk van, az egyik sz-re a másik z-re végződik.
Pl.: igyekszik—igyekezik, emlékszik—emlékezik.

5. N-es tövek
Három ige tartozik ide: jön, megy, van. Egyetlen közös sajátságuk, hogy van n-es tőváltozatuk
is, ezenkívül azonban még mindegyiknek vannak más jellegű tövei is. A van tőalakjai a van-, vagy-,
vol-, val. A megy tőalakjai a megy-, men-, me-, mé-. A jön tőalakjai a jön-, jöv-, jö-. A jön ige
érdekessége, hogy csak ennél az igénél -jj a felszólító mód jele. Sajátos viselkedésük miatt
rendhagyó tőtípusba tartoznak, van magánhangzós kötött alakjuk.

6. T-t s-re vagy sz-re váltó igető – csak t végű igék tartoznak ide. Azzok az st, szt
végű igék, amelyeknek felszólító módú alakjában kiesik a -t. Pl.: fest, de fes-s-en. (éleszt, fogyaszt,
hegeszt, süllyeszt). Felszólító alakjában a t-s-re változik. Pl.: alkot, de alkos-s, sies-s (alkot, siet,
kutat, üt, vitat, lát, bocsát.). Ezt a tőtípust a Magyar Grammatika előtti nyelvtanok egyalakúnak
tekintették.

7. Időtartamváltó igetövek – csak a tőbeli magánhangzók hosszúsága vagy rövidsége áll

szemben egymással. A MGr. Külön tőtípusként nem emlegeti.
Pl.: fúr—furkál, vág—vagdal, bízik—bizalom.

Igetövek

Tőtípus Példa tőváltozatok

Egyalakú (toldalék Tanul, áll, kér
előtt változatlanok, mind
msh-ra végződik)
Többalakú
1. Hangzóhiányos,
hangzókivető
2. V-s tövű igék
a. csupán v-s
b. sz-es és v-s változatú
c. sz-es, d-s és v-s
változatú
3. Sz-es és d-s változatú
4. Sz-es és z-s vátlozatú
5. n-es változatú
6. t-t s-re, vagy sz-re
változtató
7. Időtartamváltó
Irodalom:
1. Bokor József: Szóalaktan. In: Adamikné Jászó Anna (szerk.): A magyar nyelv könyve.
Trezor Kiadó, Budapest, 1994. 234–71.
2. Velcsov Mártonné: A szóelemek általános kérdései. In: A mai magyar nyelv. Szerk.: Rácz
Endre. – Bp.: Tankönyvkiadó, 1988. – 85–113. o.
Igényel, csörög, zörög,
érdemel
Fő, lő, nő, nyű, ró, sző.
Lesz, tesz, vesz, hisz, visz,
eszik, iszik
Alkuszik, cselekedik,
dicsekedik, gyanakodik,
haragszik törekedik,
esküszik, alszik, fekszik,
nyugszik
Mosakodik, lopakodik,
vetekedik, gazdagodik,
öregedik, furakodik,
gyarapodik
Igyekszik, szándékozik,
emlékszik
Megy, jön, van
Fest, éleszt, hat, alkot.
Fúr, vág, bízik
A névszótövek típusai
Csörög-, csörg-
Igényel-, igényl-,
Zörög-, zörg-
Érdemel-, érdeml-
Fő-, föv-, lő-, löv-,
Nő-, növ-,
Nyű-, nyüv-,
Ró-, rov-
Lesz-, lev-, le-, lé-
Tesz-, tev-, te-, té-
Vesz-,vev-, ve-, vé.
Feksz-, feküd-, fekv-, fek-
Alsz-, alud-,alv-, al-
Alkusz-, alkud-, alkuv-
Dicseksz-, dicsekedik,
dicsekv-
Mosakod-, mosaksz-,
Lopakod-, lopaksz-
Furakod-, furaksz-
Gyarapod-, gyarapsz-
Igyeksz-, igyekez-
Igyekv-
Szándéksz-, szándékoz-
,
Emléksz-, emlékez-.
Megy-, men-, me-, mé-
Jön-, jöv-, jö-
Van-, vagy-, vol-, val-
Fest-, fes-,
Éleszt- élesz-
Hat-, has-
Alkot-, alkos-
Fur-, vag-, biz-.
 Vázlat:
1. Egyalakú névszótövek fogalma, típusai
2. Többalakú névszótövek fogalma, típusai
a.) mássalhangzós végűek:
b.) magánhangzós végűek

1. Egyalakú névszótövek
Az egyalakú névszótövek jellemző sajátossága, hogy minden toldalék előtt változatlan az
alakjuk. A névszók 70%-a ebbe a csoportba tartozik. Vannak köztük mássalhangzós és
magánhangzós végűek.
A toldalékokat szabályosan veszik fel. Egyeseket kötőhangzók segítségével. (népi – népies)
A mássalhangzós végűek egy sajátságos alcsoportját alkotják a h-ra végződő tövek. Ezek csak
írásmódjukat tekintve változatlan tövűek, mert hagyományos kiejtés szerint a szó végén nem ejtjük
a h-t. (düh, cseh)

2. Többalakú névszótövek
a.) mássalhangzós végűek:

– Tőbelsei időtartamot váltakoztató tövek (Időtartamváltó)

Több mint 70 szó tartozik [pl.: kéz, híd, kút, tűz, madár]. Ebbe a csoportba túlnyomó
többségben főnevek szerepelnek (víz, tűz, szekér, stb.). Elenyésző számban vannak melléknevek és
számnevek is (nehéz, kevés, hét.)
Ezeknek is két tőváltozatuk van. A két tőváltozat közül a szótári alak hosszú magánhangzós, a
melléktőben rövid a magánhangzó (kéz  kéz-, kez-) szerepel. Egyesekhez az E/3-ű birtokos
személyjel a rövid változatú tőhöz kapcsolódik (nyár– nyara), másokhoz a szótári tőhöz (híd - hídja)

– Hangzóhiányos változatú tövek (Hangzókivető)

Kb. 210 tő tartozik ide [pl.: bokor, köröm, szerelem, hatalom, bátor, ezer, csokor]. Csak a
többszótagú névszótövek tartoznak ide. Két tőváltozatuk van. Szótári tövük utolsó szótagbeli
magánhangzója a melléktőből hiányzik, tehát az utóbbi mássalhangzó-torlódásra végződik (bokor
 bokor-, bokr-).
 –Hangátvetéses változatú névszótövek
Sok szakirodalom, közöttük A magyar nyelv könyve is a hangzóhiányos változatú tövek közé
sorolja.
Három olyan főnév is tartozik ide, amelynek torlódásos töve a szótári alakhoz viszonyítva
nemcsak hangzókiesést, hangátvetést is mutat. Ezek a kehely, pehely és teher szavak (kehely 
kehely-, kelyh-).

b.) magánhangzós végűek

– Tővégi időtartamot váltakoztató névszótövek (Időtartamváltó)

Ide tartozik minden -a és -e végű névszótő (a névszótövek kb. 25%-a). Ezeknek két
tőváltozatuk van, a szótári tő utolsó magánhangzója helyén a melléktőben a megfelelő hosszú
magánhangzó mutatkozik (pl.: fa  fa-, fá-; barna  barna-, barná-, árpa, körte, béke, cérna).
Szótári tőalakjuk viszonylag kevés tő előtt fordul elő. Pl.: óra-kor, árva-árvaság

– Véghangzóhiányos tövek (Hangzóhiányos)

Csak néhány -ú, -ű végű főnév és melléknév tartozik ide (borjú, fiú, gyapjú, varjú, ifjú,
hosszú, könnyű, lassú, szörnyű). Jellemző sajátságuk, hogy a szótári alak végső magánhangzója
bizonyos toldalékok előtt hiányzik. Így két tőváltozatuk él (borjú  borjú-, borj-). Erősen hajlanak
az egyalakúságra.

– Hangszínt és időtartamot váltakoztató tövek (Hangszínváltó; Ó-t a-val, ő-t e-vel

váltakoztató tövek)
Kevés névszótő tartozik ebbe a típusba. A szótári alak végső hangja ó vagy ő hangját a kötött
tőalakban a vagy e váltakozik, vagyis időtartamot is vált. Így itt is két tőváltozat van (ajtó  ajtó-,
ajta-; mező  mező-, meze-). Számuk folyamatosan csökken, mert néhányuk más tőtípusba lép át.
(erdő–erdeje, de sokan erdőjének is nevezik.)

– V-s változatú tövek

Eléggé bonyolult típus, mert a v megjelenése mellett egyéb változások is végbe mennek kötött
tőalakjaikban.
- Változatlan tőhangzós tövek
 Csak a mű, a bő a mag szavak tartoznak ide. Jellemzőjük, hogy hosszú magánhangzós szótári
alakjukkal egy, ugyancsak ezt a hosszú magánhangzót is mutató, de még egy v hanggal bővült
melléktő áll szemben. Két tőváltozat alakult ki (mű  mű-, műv-).

- Időtartam-váltakoztató tövek
Ide csak néhány főnév sorolható (ló, kő, tő, cső, szú, fű, lé). Jellemző tulajdonságuk, hogy a
főtő végső magánhangzója helyén a v-s melléktőben a megfelelő rövid magánhangzó szerepel. Így
itt is két tőváltozat van (ló  ló-, lov-).

- Hangszínt és időtartamot váltakoztató tövek

A hó, tó és a szó névszók tartoznak ide. Jellemzőjük, hogy az előző csoporttól eltérően a
melléktő hangzója a főtőéhez viszonyítva nem csak időtartamában, hanem hangszínében is
különbözik. Az ó a-val váltakozik. Így itt is két tőváltozat alakult ki (hó  hó-, hav-).
- Véghangzóhiányos tövek
A daru, falu, odú és a tetű főnevek tartoznak ide. Szótári alakjuk végső magánhangzója a v-s
melléktőből hiányzik. Itt is két tőváltozat van (falu  falu-, falv-).

· Keverék, illetve egyedi típusú tövek

Pl.: anya, apa, fekete, barna, lélek, három, jó, még, szép, bíró.

Névszótövek
Tőtípusok Példák Tőváltozatok
Egyalakú
Mgh-s végűek Hajó, kávé, golyó Ház, pad,
Msh-s végüek hal, láb
Többalakú
Mássalhangzós végűek

Töbelsei időtartamot váltakoztató Nyár, híd Nyár-, nyar-; Híd-,

hid-
Hangzóhiányos változatú Selyem, hatalom, csokor, Selyem-, selym-;
árok Árok-, árk;
Csokor-, csokr-.
Hangátvetéses változatú Kehely, pehely, teher Kehely-, kelyh-;
Pehely-, pelyh-,
Teher-, terh-
Magánhangzós végűek

Tóvégi idötartamot váltakoztató Alma, epe, árpa, körte Alma, almá-

Epe-, epé-,
körte-, körté-
Véghangzóhiányos tövek Borjú, hosszú, fiú, gyapjú, Hosszú-, hossz-;
varjú, ifjú Fekete-, feket-,
Varjú-, varj-
Hangszínt + idótartamot váltakoztató (ó- Ajtó, mező, első, esztendő ajtó-, ajta-,
t a-val, ő-t e-vel váltakoztató) mező, meze-
V-s tövűek:
Változatlan tőhangzójú Mű, bő mű-; müv-,
bő-, bőv-

Időtartam-váltakoztató Fű, ló, kő, tő, cső, szú Fű-, Füv', ló-, lov-,
Kő-, köv-, tő-, töv-

Hangszínt + idötartamot vált. Hó, tó, szó Hó-, hav-, tó-, tav-

Véghangzóhiányos Daru, falu, odú, tetű daru-, darv-,

falu-falv-;
odú-, odv-; tetű-, tetv-
Keverék és egyedi típusok Apa, lélek, barna, bíró, szép, Apa-, apá-,ap-,
három. lélek-, lelk-,
három-, harm-, harm-.

Toldalékok. A szóképzés.

Irodalom:
 1. Berrár Jolán. Új szempontok és módszerek a szóképzés vizsgálatában. In: Tanulmányok a
mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.: Rácz Endre–Szathmári István – Budapest:
Tankönyvkiadó, 1973. – 99–124. o.
2. Kenesei István. A toldalékmorfémák meghatározásáról. In.: Nyr. 122 [1998]: 67–80. o.
3. Kiefer Ferenc: A szóképzés. In: Új magyar nyelvtan. Szerk.: Kiefer Ferenc. – Budapest:
Osiris Kiadó, 1997. – 222–60. o.
4. Berrár Jolán. A képző funkciójáról vallott felfogások fejlődése a magyar szakirodalomban.
In: ÁNyT. V. –1967. 69–78. o.

1. A képző fogalma
2. A szóképzéssel kapcsolatos legfontosabb fogalmak:
a.) produktivitás, termékenység
b.) gyakoriság
c.) a képző jelentése
d.) rokonértelműség
3. A képzők csoportosítása
a.) szerkezetük szerint
b.) alakjuk és változatuk szerint
c.) a képző funkciója szerint
d.) a képzők csoportjai az alapszó és a származékszó szófaja szempontjából:

A toldalék szó először az Okoskodva tanító magyar nyelvmester (Gyarmathy Sámuel) című
munkában bukkan fel, 1784-ben. A képző, a jel a rag fogalma közvetve egyidős a magyar
nyelvtudománnyal. A szóképzés fogalmát a mai értelemben csak Verseghy Ferenc határozta meg.
Már a 16., 17. században a tudósok felismerték a magyar nyelv eme sajtosságát, de az akkori
nyelvtanok még a latin, a görög, és a héber mintát követték. 1610-ben megjelent a Novae Gramatica
Ungarica című (Szenczi Molnár Albert) melyben szerzője már elkülönítve tárgyalja a
névszóragozást és a névszóképzést, valamint az igeragozást és az igeképzést.
1645-re datálható a raggaték szó megjelenése, mely a 18. sz-ban ragasztékká vált. A
nyelvújítási szóelvonás eredményként létrejött rag szó Kresznerics Ferencnek köszönhető, aki
1827-ben megalkotta a ragaszték szó helyett, illetve egyben meg is határozta fogalmát.
Kis–Erős Ferenc A magyar nyelv vizsgálata című könyvében a képzők mellett bevezeti és
meghatározza a harmadik toldalékkategóriát a képzőszerű jel fogalmát. Szerinte egy átmenetet
képez a képző és a rag között. A szóalkotás olyan módszere a szókincs gyarapításának, amellyel a
nyelvben már meglévő szavakból alakítanak ki új szavakat. A szóalkotásnak két módja van: a
szóképzés és a szóösszetétel. Egy nyelv szókincse vagy szókészlete, köznyelvi értelmezésben, a
nyelv szavainak összességét foglalja magába. A nyelvészet szempontjából, a szókincs a nyelv
lemmáiból, azaz autonóm egységeiből tevődik össze. Egy ilyen egység lehet eredetileg egy
egyszerű sző, egy összetett szó, egy szószerkezet vagy egy mondat. Az autonómiát úgy értelmezik,
hogy a lemma egy bizonyos szófajhoz tartozik és, ha eredetileg több szóból áll, azok külön-külön
mást jelentenek, mint a lemma, azaz a lemmának független a jelentése az őt eredetileg alkotó
szavakétól. A szóképzés egyik módja a szóalkotásnak. Ilymódon egy alapszóból ugyanahhoz vagy
más szófajhoz tartozó szavak jönnek létre. A szóképzésnek több módja van:
 Képző illesztése az alapszó végéhez: ember + -i → emberi
A magyar nyelvben sok jövevényképző is jelen van. Így például a latin eredetű -ista, -izmus, -
ia, -órium, -ikus, -izál, -fikál, a szláv eredetű -nok, -nök, és a német eredetű -íroz.
 A szóképzés általában ösztönös szóalkotási mód, a nyelvben már meglévő, hasonló alaki
felépítésű és jelentésű szavak hasonlóságán alapul. Nyelvjárásaink nagy többségének
képzőrendszere sokkal gazdagabb a köznyelvénél. Ennek oka valószínűleg az, hogy a köznyelv
jobban ragaszkodik a már meglevő nyelvi formákhoz és az egységességhez, mint a nép nyelve.

1. A képző fogalma

KÉPZŐ (Derivációs morféma)

 Új szót létre. Az adott szófaji kategóriának nem minden eleméhez tehető hozzá (kivétel:
az –ás/-és igenévképző, a –hat/-het képző)
 Korlátozottan termékeny.
 Nem kötelező elem. Hiánya miatt nem veszünk fel ø morfémát.
 Legbelsőbb helyzetű (a tő után következik)
 Más kötött morféma állhat utána
 Általában megtűr maga mellett más képzőt.
Egyes képzők előtt nem állhat más képző:
Pl: -n mozzanatos, a -g gyakorító és a -t folyamatos ige képző, -alom/-elem főnévképző, -
atag/-eteg melléknévképző.
Más képzők előtt és után is állhat képző:pl: halászgathat
Igen ritkán vagy egyáltalán nem áll képző a következő képzők után:
-hat/-het igeképző (de: lakhatás, láthatás, tehetős);
-só/-ső (de: belsőség, felsőség)
-i melléknévképző (de: európaiság, néhaiság, prózaiság, sehonnaiság, szegedies, tanyaias),
-nyi melléknévi mértékképző, főnéviigenév- és a határozóiigenév-képzője.
  Jellemzően állhat utána jel és rag (nem állhat azonban jel a főnévi igenév képzője után, s
nem állhat sem jel, sem rag a határozói igenév képzője után: írni, írva).
 Nem köti meg a szóalak szófaját → nem akadályozza meg a további
szófajváltást(megakadályozza azonban a főnévi igenév képzője, a határozói igenév képzője s
többnyire a -nyi melléknévi mértékképző, a -só/-ső képző stb.: írni, sírva, ujjnyi, középső).
 Megváltoztathatja a szintaktikai környezetet, a szó bővítési lehetőségeit. például: levelet
ír (az igének tárgya és határozója lehet): fontos irat (a főnévnek jelzője lehet); nagyon tiszta (a
melléknévnek fokhatározója lehet): ruhát tisztít (az igének tárgya vagy határozója lehet).
 Több szinonim változatban jelenhetnek meg. például: adó, adat, adás, adalék, adomány;
írás, irat, iromány stb. (de nincs szinonim változata a következő képzőknek: -d sorszámnévképző; -
at/-et, -tat/-tet műveltető képző; -i melléknévképző; -talan/-telen, -atlan/-etlen fosztóképző stb.).
 Több szóosztály töveihez járulhatnak: pl. fosztóképző főnévhez és melléknévhez is, -ít
képző igéhez és melléknévhez is.

2. A szóképzéssel kapcsolatos legfontosabb fogalmak

a.) produktivitás, termékenység
b.) gyakoriság
c.) a képző jelentése
d.) rokonértelműség
A toldalékok első helyén közvetlenül a szótő után a képzők állnak, gyakran a szó szótári
alakjának részeként. Létrehozhatnak teljesen új jelentésű szótári szót (fészkel - fészkelődik).
Megváltoztathatják az eredeti szó szófaját és ezzel mondatbeli szerepét (vár - váró, zöld - zöldül).
De az eredeti szófaji jelleg megtartása mellett is hatással lehetnek a szó mondatbeli helyzetére,
bővítményeire, behelyettesíthetőségére (mos - mosakodik - mosogat). Csaknem mindig társulhat
hozzájuk újabb képző, egy szótőhöz tehát egynél több képző is járulhat. A képzők rendszerint nem
zárják a szóalakot, hanem új szótövet hoznak létre. Előttük jelek és ragok nem állhatnak.
a.) produktivitás, termékenység

A képző csak akkor termékeny, ha az adott szemantikai és szintaktikai feltételek mellett új

szavak képezhetők vele. Ilyen például a denominális -z és -l igeképző. Termékenységüket mutatják
az újabb származékok: doppingol, internetez, klónoz, printel stb.
Nem minden képző produktív ugyanis minden jelentésében. Lehetséges ugyanis, hogy egy-
egy képző egyik jelentésében vagy funkciójában, vagy morfológiai kötöttségében produktív, a
másikban nem.
 A -z denominális verbumképző például a legtöbb jelentésében produktív, például: dartsozik,
grillez, szaunázik, szoláriumozik, szolizik, tamagocsizik, videózik. hamburgerezik, heroinozik,
marihuánázik, pizzázik)stb.
– Deverbális verbumképzők: -gat/-get gyakorító képző: lobbizgat, televíziózgat, videózgat,
szörfözget; -at/-et, -tat/-tet műveltető képző: elfaxoltat, xeroxoztat, kiprinteltet; -hat/-het képző:
televíziózhat, lobbizhat. (Produktív, de ritka a szenvedő igék képzője: -atik/-etik; -tatik/-tetik:
kiprinteltetik.)
– Denominális verbumképzők: -z(ik): aerobikozik, szintetizátorozik, szoláriumozik, szörfözik
televíziózik, tupíroz, valutázik, videózik; -l: csekkol, dzsoggingol, faxol, lízingel, printel, shoppingol;
-ít: vírustalanít; -izál: amerikanizál, klimatizál, -kodik/-kedik/-ködik, -skodik: diszpécserkedik,
menedzserkedik.
– Deverbális főnévképzők: -ás/-és: klónozás, internetezés, -ó/-ő: szörföző; -da/-de: kajálda,
másolda.
Termékeny minden igenévképző is (-ni; -ó/-ő; -t/-tt; -andó/-endő; -va/-ve): kiprintelni,
szörföző, kiprintelt, kiprintelendő, kiprintelve.
– Deverbális melléknévképzők: -tlan/-tlen; -talan/-telen: kiprinteletlen; -ható/-hető:
xeroxozható, printelhető; -hatatlan/-hetetlen: xeroxozhatatlan, printelhetetlen, szkennelhetetlen.
–Denominális főnévképzők: -ka/-ke; -cska/-cske: televíziócska, videócska; -acska/-ecske/-
öcske: faxocska, szörföcske; -i: baki,, pari ’paradicsom’, ubi, uzsi; -csi, -ci: dolcsi, pulcsi, turcsi
’turkáló’, -si: aksi, jogsi ; -ó: fridzsó; -s: drogos, számítógépes, szipós, szörfös; -ság/-ség: másság,
számítástechnikusság, szipósság; -sdi: számítógépesdi, televíziósdi (komolytalan cselekedetek
megnevezése);
–Denominális melléknévképzők: -s: szipós (lány), szörfös (fiú); -ú/-ű, -jú/-jű: (elcserélt)
fájlú, (lopott) szoftverű; -beli: televízióbeli; -nyi: fájlnyi, karakternyi; -tlan/-tlen; -talan/-telen:
televíziótlan (világban).
A -féle, -szerű, -fajta képzőszerű utótagok: televízióféle, számítógépszerű, televíziófajták.
A nem termékeny (inproduktív képzők) – nem alkotunk új származékokat, de már a
meglevő képzésben gyakoriak lehetnek: rug-doa, nyel-des, bök-dös
Az -ás/-és képző azonban csak a cselekvés folyamatának a jelölésére (internetezés, lobbizás,
szörfözés, tévézés) produktív, a cselekvés eredményének a jelölésére (erre csak korábbi példáink
vannak: írás ’irat’, hímzés) improduktív.
b.) gyakoriság
 A gyakoriság az előfordulások számát jelenti egy adott korpuszban (például szótári
gyakoriság, szöveggyakoriság a sajtónyelvben vagy a beszélt nyelvben stb.). A termékenység és a
gyakoriság azonban nem feltétlenül függ össze.
Vannak:
a.) gyakori, produktív képzők, például -l, -z, -ás/-és (faxol, tupíroz, szörfözés);
b.) gyakori, improduktív képzők: -ászik/-észik (bogarászik, legelészik);
c.) ritka, produktív képzők: -atik/-etik (kiprinteltetik);
d.) ritka, improduktív képzők: -tyú/-tyű (dugattyú, billentyű).

c.) a képző jelentése

A képző jelentése = a képzett szó és az alapszó jelentésének a különbsége. Vannak

azonban tisztán szintaktikai szerepű, új szótári jelentést nem adó képzők is, például: ad – adás,
megy – menés, okos – okosság, ír – írat. Ezek megváltoztatják az alapszó szintaktikai
felhasználhatóságát anélkül, hogy az alapszó szótári jelentésén változtatnának.
Egyes képzők jelentése megadható egy szótári szóval, s ilyenkor a képzett szó jelentése
szintagmával egyenértékű: egerészik egeret fog, fehérít fehérré tesz. (Az ilyen típusú
szóképzést a szakirodalom lexikai szóképzésnek is nevezi.)
Az alapszó jelentésének érvényesülését a képzett szóban az alapszó besugárzásának
(irradiációjának) nevezzük.

d.) rokonértelműség

Ugyanazt a jelentésmódosítást gyakran több különböző képzővel is véghezvihetjük. A

cselekvés eredményét kifejezhetjük például -ás/-és (írás ’irat’, intézkedés), -at/-et (akarat,
melléklet), -mány/-mény (adomány, hirdetmény), -vány/-vény (beadvány, ültetvény), -alom/-elem
(siralom, győzelem) képzős főnévvel; a cselekvés helyét -ás/-és (lakás, ülés), -at/-et (bejárat), -ó/-ő
(nyaraló, ebédlő), -da/-de (járda, étkezde) képzővel stb. Az ilyen hasonló jelentésváltozást
létrehozó képzőket rokon értelmű (szinonim) képzőknek nevezzük.
Ismerünk ellentétes értelmú képzőket is.a. ) a valamivel ellátottságot kifejező –s (cukros,
körös) ellentéte a valamitő megfosztottságot jelző –talan, -telen,-tlan,-tlen.)Pl.: cukortalan, íztelen.
 3. A képzők csoportosítása
a.) szerkezetük szerint
b.) alakjuk és változatuk szerint
c.) a képző funkciója szerint
d.) a képzők csoportjai az alapszó és a származékszó szófaja szempontjából:

a.) szerkezetük szerint

A képzők lehetnek:
a.) egyszerűek - leíró szempontból ezek a gyakoriak.
b.) összetettek (azaz egy képzőelemből vagy több képzőelemből állók). Pl.: -gat/-get; -gál/-
gél; -ni; -va/-ve; -ván/-vén stb.
Sokszor nem könnyű eldönteni, hogy két képző egymásutánjáról vagy egy összetett képzőről
van-e szó. Biztosan összetett képzővel van dolgunk azonban, ha közbülső (egyképzős) származék
nem létezik. Az összetett képzők között tartják számon a következőket: -ható/-hető (választható,
élvezhető); -hatatlan/-hetetlen (elvégezhetetlen, megoldhatatlan); -ságos/-séges (jóságos, túlságos,
bőséges, felséges, gyönyörűséges, szépséges); -ias/-ies (gépies); -sias/-sies (falusias); -kás/-kés
(bohókás, édeskés); -sít (államosít állandósít); -sul (állandósul).
Vannak olyan összetett képzők is, melyeknek egyik tagja rag. Így a -szor/-szer/-ször
határozóragból és az -i melléknévképzőből alakult például a -szori/-szeri/-szöri összetett képző
(például: háromszori, négyszeri, ötszöri); a -szor/-szer/-ször ragból és az -s melléknévképzőből a -
szoros/-szeres/-szörös képző (például: háromszoros, négyszeres, ötszörös); a -lag/-leg ragból és az -
s melléknévképzőből a -lagos/-leges (fajlagos, vagylagos, érdemleges).
Alaktani szempontból külön csoportot alkotnak a -né (asztalosné, Feketéné), a -féle
(kunyhóféle, másféle, százféle), a -fajta (jófajta, magamfajta), a -szerű (célszerű, szabályszerű) és a
-rét, -rétű (hétrét, sokrétű) képzőszerű utótagok.

b.) alakjuk és változatuk szerint

Egyalakúak – ide soroljuk azokat a képzőket, melyekben nem változik a magánhangzó

időtartama, vagy minősége. -int: csavarint, emelint; -ít: kékít, pödörít; -dít: perdít; -t: csöppent; -
ék: vegyülék; -i (becéző képző): csoki; -i (melléknévképző): gyári, házi; -csi: repcsi; -ista:
humanista; -nyi: maroknyi.
Többalakúak – a képzőpárokban megváltozik a magánhangzó minősége, vagy időtartama.
 a.) Az eltérés a magánhangzó minőségében van: palatális-veláris eltérés: -gat/-get: nógat,
beszélget; -ul/-ül: nyomul, merül; -ás/-és: futás, verés; -ó/-ő: olvasó, fésülködő; labiális-illabiális
eltérés: (-kod)/-ked/-köd: (csapkod,) lépked, röpköd; (-od(ik))/-ed(ik)/-öd(ik): (okosodik,) sötétedik,
vörösödik.
b.) Az eltérés a kezdő magánhangzó meglétében és hiányában van: -ni ~ -ani/-eni: sétálni,
tanítani, felejteni; -s ~ -os/-es/-ös: erős, kalapos, keretes, pöttyös.
c.) Az eltérés a hangzóhiány szempontjából jelentkezik: -talan/-telen ~ -tlan/-tlen: szótlan,
boldogtalan; -alom ~ -alm-: hatalom : hatalma; -dalom ~ -dalm-: fájdalom : fájdalma.

A változatnál a mássalhangzó-eltéréseket vesszük figyelembe.

1 változatú, vagy változatlan pl. -s, -z, ahol semmilyen változás nem megy végbe.
Több változatú, mikor:
a.)  az eltérés a kezdő mássalhangzó meglétében vagy hiányában van: -at/-et ~ -tat/-tet:
írat, olvastat; -al/-el ~ -lal/-lel: forral, nevel, fájlal, érlel; -at(ik)/-et(ik) ~ -tat(ik)/-tet(ik): adatik,
engedtetik; -ú/-ű ~ -jú/-jű: arcú, fülű, ajtajú, tetejű.
b.) az eltérés a mássalhangzó időtartamában van: -t ~ -tt (főnévképző): lét, tét, főzte, jötte;
-ni ~ -nni: olvasni, enni; -t ~ -tt (befejezett melléknévi igenév képzője): megírt, olvasott, rótt.

c.) a képző funkciója szerint

A képzőfunkció kérdéskörébe beletartozik, hogy a képző miből, mit hoz létre, vagyis milyen
szófajú szóból, mit alkot.
Az alapszó és a származékszó szófaját tekintve:
a.) igéből igét képző: üldögél, kiabálgat, irogat
b.) névszóból igét képző: hegedül, sárgít
c.) igéből névszót: futás, lövés
d.) névszóból névszót: halász, jogász, daliás, szótlan
e.) igéből igenevet: futni, inni
Igeképzők

1. Igéből igét képző képzők (deverbális verbum képzők)

Gyakorító és folyamatos cselekvést kifejező képzők: -gat/-get: ápolgat, beszélget, öltöget; -
ong/-eng/-öng: hajlong, dülöng, feszeng; -z, -oz(ik)/-ez(ik)/-öz(ik): kötöz, öntöz, kiáltozik,
sóhajtozik; -g (-og/-eg/-ög): pattog, totyog, mekeg, füstölög, zümmög; -ász(ik)/-ész(ik): kotorászik,
legelészik; -kod/-ked/-köd: csapkod, lépked, tömköd; -kol/-kel/-köl: horkol, prüszköl; -gál/-gél, -
igál: húzgál, nevetgél, taszigál; -ol/-el/-öl: kortyol, kelepel, püföl; -doz(ik)/-dez(ik)/-döz(ik):
ámuldozik, hüledez, rémüldözik; -dos/-des/-dös: kapdos, nyeldes, lökdös; -dal/-del, (-dál): tördel,
harapdál; -dokol/-dekel/-dököl: fuldokol, nyeldekel, öldököl; -dogál/-degél/-dögél: fújdogál,
mendegél, üldögél.
Mozzanatos képzők: -an/-en: durran, csörren; -ant/-ent: horkant, tüsszent; -int: kanyarint,
emelint; -ít: csavarít, pödörít; -aml(ik)/-eml(ik)/-áml(ik): csuszamlik, gyülemlik, villámlik; -all/-ell:
fuvall, szökell.
Kezdő értelmet kifejező képzők: -ad/-ed: lázad, ébred; -od(ik)/-ed(ik)/-öd(ik): felháborodik,
elpityeredik; -dul/-dül: kondul, perdül; -dít: fordít.
Egyéb cselekvő igéket létrehozó képzők: -aszt/-eszt: akaszt, éleszt; -t: csöppent, serkent; -ít:
hárít, szakít; -ajt/-ejt: szakajt, veszejt; -al/-el, -lal/-lel: aszal, nevel, fájlal, érlel; -ód(ik)/-őd(ik):
vonzódik, leskelődik; -kod(ik)/-ked(ik)/-köd(ik): gondolkodik, kereskedik; -koz(ik)/-kez(ik)/-köz(ik):
várakozik, ölelkezik; -óz(ik)/-őz(ik), -ódz(ik)/-ődz(ik), -oz(ik)/-ez(ik)/-öz(ik): akarózik ~ akaródzik,
kergetőzik ~ kergetődzik, változik; -ul/-ül: nyomul, vonul.
Műveltető képzők: -at/-et, -tat/-tet: mosat, véset, gondolkodtat, festet.
Szenvedő igék képzői: -at(ik)/-et(ik), -tat(ik)/-tet(ik): adatik, megnézetik, engedtetik.
Visszaható igék képzői: -kod(ik)/-ked(ik)/-köd(ik): fésülködik, ruházkodik; -koz(ik)/-kez(ik)/-
köz(ik): borotválkozik, törülközik.
A ható igék képzője: -hat/-het: moshat, feszülhet.
2. Névszóból igét képző képzők (denominális verbum képzők)
Névszóból igét képző képzők: -z(ik): csákányoz, kettőz, szalonnázik, szemez, zongorázik; -
l(ik): burkol, csapol, hegedül, nyergel, pecsétel, talpal, telel, kéklik; -ll(ik): kevesell, rosszall,
sárgállik; -ít, -sít: alakít, sárgít, világosít, államosít, fásít, nevesít; -kod(ik)/-ked(ik)/-köd(ik); -
lkod(ik)/-lköd(ik)/-lked(ik); -skod(ik)/-sked(ik)/-sköd(ik): kontárkodik, kertészkedik,
büszkélkedik, atyáskodik, betegeskedik, erősködik; -od(ik)/-ed(ik)/-öd(ik): okosodik, sötétedik,
hűvösödik; -ul/-ül, -sul: butul, zöldül, állandósul.

Névszóképzők

1. Igéből névszót képző képzők (deverbális nomen képzők)

Főnévképzők
A cselekvést magát jelentik: -ás/-és: futás, tanulás, de az -ás/-és jelölheti a cselekvés
eredményét (írás ’irat’, hímzés), helyét (lakás, ülés) és a cselekvés mértékét is ([egy] harapás
[kenyér], sütés); -t, (-tt): lét, keltében, röptében, tett, de a -t jelölheti olykor a cselekvés eredményét
is: főztöm; -aj/-ej: moraj, dörej; -alom/-elem: bizalom, gyötrelem; -dalom/-delem: fájdalom,
hiedelem; -ság/-ség: fáradság, segítség, sietség, de a -ság/-ség jelölheti a cselekvés eredményét is:
nyereség; -adal/-edel: viadal.
A cselekvés, történés eredményét, illetőleg tárgyát jelölik: -at/-et: mondat, ítélet, de az -at/-et
képző jelölheti magát a cselekvést is (fordulat), valamint a cselekvés helyét (bejárat) vagy idejét
(kikelet) is, sőt -ász/-ész képzős névszó után összefoglaló mellékjelentéssel intézmény, vállalat,
foglalkozás nevét is (fodrászat, fogászat, erdészet, szemészet); -mány/-mény: gyártmány,
készítmény, de lehet egy-egy származék tréfás, lekicsinylő hangulatú is (iromány, szülemény); -
vány/-vény: ásvány, emelvény, de jelölheti olykor a cselekvés alanyát is (jövevény, szökevény); -ék:
hasadék, származék, de jelölheti a cselekvés eszközét is (boríték, festék, támaszték); -dék (-adék/-
edék): szándék, fonadék, olykor gyűjtő jelentésárnyalata is van (hulladék, söpredék); -lék (-alék/-
elék): moslék, adalék, főzelék; -ték: hagyaték; -omás: áldomás; -tal/-tel: ital, étel.
A cselekvés eszközét jelentők: -tyú/-tyű (-attyú/-ettyű): dugattyú, billentyű; -óka/-őke:
szívóka, ülőke; -ány/-ény: nyitány; -ál/-él; -al/-el: fonál, födél, huzal; -ály/-ély: akadály, szegély.
A cselekvőt vagy a cselekvés helyét jelölők: -ó/-ő: igazgató, nyomozó, ebédlő, rendező,
vendéglő (jelölhetik ritkábban magát a cselekvést is: bemutató, találkozó); -da/-de (-oda/-öde):
járda, nyomda, iroda, tanoda, kötöde; -ár/-ér: búvár, hordár.
Melléknévképzők
-ós/-ős: csípős, félős; -ékony/-ékeny: hajlékony, feledékeny; -atag/-eteg: hervatag, téveteg; -
i: játszi, maradi; -ánk/-énk: nyúlánk, félénk; -ag/-eg: hallgatag, reszketeg; -a/-e: lenge, pörge; -
tlan/-tlen (-atlan/-etlen); -talan/-telen: főtlen, tanulatlan, készületlen, neveletlen, nyugtalan; -
hatatlan/-hetetlen: pótolhatatlan, tehetetlen; -ható/-hető: iható, ehető.

2. Névszóból névszót képző képzők (denominális nomen képzők)

Főnévképzők
– Kicsinyítő, becéző képzők: -cska/-cske (-acska/-ocska/-ecske/-öcske): fiúcska, szánkócska,
felhőcske, kanalacska, ablakocska, rögöcske; -ka/-ke: asztalka, leányka, legényke; -i: Ági, Kati; -
csi: Jancsi, repcsi; -ca: Teca; -ci: Anci; -u: Etu, apu; -us: Katus, apus; -ikó: házikó, ládikó; -csa/-
cse: Borcsa, tócsa, üvegcse; -kó: Palkó; -is: Andris; -ó/-ő: Kató, Pető; -dad/-ded: tojásdad,
édesded(en).
– Különféle jelentésű főnévképzők: -s (-as/-os/-es/-ös): hajós, órás, fazekas, boltos
(foglalkozásnevek); akácos, gyümölcsös (gyűjtőnevek); négyes, ötös (számjegynevek); kilós, tízes
(pénz- és mértéknevek); -ság/-ség: bátorság, jóság, távolság, egység, minőség, szelídség (elvont
tulajdonságot jelölők); álmosság, egészség (állapotot jelölők); asztalosság, számítógépesség
(mesterséget, szakmát jelölők); fiatalság, hallgatóság, elnökség, vezetőség (gyűjtőnevek); szabóság,
pékség (vállalatot, illetőleg annak helyét jelölők); -ász/-ész: jogász, művész (foglalkozásnevek); -
zat/-zet: alakzat, padlózat, felhőzet, kövezet (összefoglaló jelentésűek); -sdi: háborúsdi, katonásdi
(játéknevek, komolytalan cselekedetek megnevezése); -onc/-enc/-önc: tanonc, újonc, kegyenc; -
lat/-let: bizonylat, segédlet; -alék/-elék: százalék, ezrelék; -ista: humanista, idealista, marxista.
Melléknévképzők
-s (-os/-es/-ös): fás, bokros, kavicsos, családias, házias; futólagos, fölösleges; kékes, feketés
(kisebb mértékű tulajdonságot jelölők); -ú/-ű, -jú/-jű: (piros) arcú, (piros) tetejű (’valamivel bíró,
valamivel ellátott’ jelentésűek); -i: balatoni, benti, gyári, idei, kinti, rokoni, téli, városi, világnézeti;
-tlan/-tlen (-atlan/-etlen); -talan/-telen: szótlan, nőtlen, pártatlan, egyetlen, gondtalan, lélektelen; -
nyi: öklömnyi, morzsányi; -szori/-szeri/-szöri: háromszori, kétszeri; -szoros/-szeres/-szörös:
hatszoros.
Törtszámnévképzők: -d (-ad/-od/-ed/-öd): század, tized, ötöd.
Sorszámnévképzők: -dik (-adik/-odik/-edik/-ödik): harmadik, negyedik, ötödik.
Korábban ide sorolták az úgynevezett utótag jellegű képzőket is. Ezek a -féle (ételféle,
többféle), -fajta (magamfajta, másfajta) és -szerű (kötelességszerű, ötletszerű). Újabban azonban
kétségbe vonják képzőszerűségüket, mivel összetételek halmozása esetén önállóan,
fogalomjelentésű előtag nélkül is képviselhetik az összetett szó egészét (mindenféle és -fajta),
illetőleg ismétlődés esetén elmaradhatnak, mint a valódi összetételi szóalakok (fű- és gabonafélék;
nem élet-, hanem álomszerű).
Igenévképzők
A főnévi igenév képzője: -ni(-ani/-eni)/-n-(-an-/-en-)/-nni/-nn-: hallgatni, mondani,
felejteni, mosnom, tanítanom, felejtenem, inni, innom.
A melléknévi igenév képzői: folyamatos: -ó/-ő: olvasó, éneklő; befejezett: -t/-tt (-ott/-ett/-
ött): zárt, elolvasott; beálló történésű: -andó/ -endő: elolvasandó, elvégzendő.
A határozói igenév képzői: -va/-ve: sírva, kérve; -ván/-vén: tudván, kérvén.

d.) A képzők csoportjai az alapszó és a származékszó szófaja szempontjából:

Berrár Jolán és D. Bartha Katalin a képzők szófajalkotó szerpét tartva szem előtt
megkülönböztet:
1. szófajváltó: fehér-ít szép-ség, boldog-ít;
2. szófajtartó: olvas-tat, vonz-ódik, leány-ka;
3. szófajjelölő: zör-ren, turb-ékol, gerj-ed (fiktív tövek esetén).
 A képzőket aszerint osztályozzuk, hogy milyen szófajú szóból milyen szófajú szót hozunk
létre. Főnévből képezhetünk főnevet, melléknevet és igét. Melléknévből képezhetünk főnevet és
igét. Végül igéből főnevet, melléknevet, igét és igenevet.
GYAKORLATOK

1. A megadott állításokat, ezek számát írja be annak a toldaléktípusnak az oszlopába,

amelyre az állítás igaz. Lehet, hogy egy állítás több toldaléktípusra is igaz, de elképzelhetőek
hamis állítások is.
a. Közvetlenül a tő után következik, más toldaléktípus nem szokta
megelőzni.
b. Állhat belőle több is egy szóalakban.
c. Szóalakzáró elem, más toldaléktípus nem szokta követni.
d. Csak egy lehet belőle.
e. Megváltoztathatja a tő szófaját.
f.Kijelölheti a mondatbeli szerepet.
g. Az igei szóalakban mindig szerepel, legfeljebb zéró (nem testes
toldalék) jelöli.
h. Egyik fajtája megelőzheti a tövet.
i.Nincs jelentése
j.A tő jelentését számottevően megváltoztathatja.
k. A tövet csak nyelvtani jelentéssel egészíti ki.
2. Melyik állítás igaz a tipikus képzőre?
 Mindig közvetlenül a tő után áll.
 Megelőzheti másik képző.
 Megelőzheti jel és rag.
 Mindig megváltoztatja a szófajt.
 Jelentése mindig pontosan megadható egy szó jelentésével.
 Új szót hoz létre.
3. Válassza ki az igaz állításokat!
a.A képző új szót hoz létre.
b.A képző ugyanahhoz a szótári szóhoz tartozó szóalakot hoz létre.
c.A képző mindig megváltoztatja a szófajt.
d.A képző megváltoztathatja a szófajt.
e.Képzőből állhat több egymás után.
f. A képző része a szó paradigmájának.
 Szabályosan a képzőket követhetik jelek és ragok.
4. Írjon példát a következő képzőkre!
a.műveltető igei:
b.visszaható igei:
c.szenvedő igei:
d.ható igei:
e.gyakorító igei:
f. mozzanatos igei:
g.igéből névszót képesség, tulajdonság:
h.igéből névszó a cselekvés folyamata:
i. névszóból névszót foglalkozás:
j. névszóból névszót mértéket jelölő:
5. Írjon példát a következő képzőkre a származékszóban aláhúzással kiemelve!
a.névszóból igét képző:
b.igéből névszót képző:
c.névszóból névszót képző:
d.igenévképző:
6. Alkossa meg a fut- tőből a következő származékokat! (
a.elvont főnév:
b.műveltető ige:
c.főnévi igenév:
d.a cselekvéssel összefüggő foglalkozásnév:
e.folyamatos melléknévi igenév:
7. Írjon példát az -s névszóképzővel a következő jelentésű származékokra!
a.a tőben lévő tárggyal kapcsolatos foglalkozásnév:
b.a tőben lévő dologgal való ellátottság:
c.a tőben lévő tulajdonsággal kis mértékben való rendelkezés:
d.a tőben megjelölthöz hasonló:
e.gyűjtőnév:
8. Hány szóelemből áll az
a.) elkelkáposztásítottalanítottátok szóalak? Elemezze!
10 vagy 11 elemből. 9 vagy 10 elemből.
b.)hitetlenségeskedéseitekért szóalak? Elemezze
 8 vagy 9 elemből. 10 vagy 11 elemből.
9. Lássa el a megadott toldalékokkal a hal főnevet!
szótő + főnévképző + igeképző
szótó + főnévképző + igeképző + igeképző
szótó + főnévképző + igeképző + főnévképző + rag
szótó + főnévképző + igeképző + határozói igenévképző
10. Nevezze meg a szavak tövét és toldalékait! Válassza el függőleges vonallal a
szóelemeket és írja föléjük a toldalék jelét! Szótövet és a képzőt elemezze a tanult szempontok
alapján.
Cikkeibe, alkotmányos, híresek, tanítanom, festenem, olvasnotok, kérnünk, evéseinknél,
kitalálásaikat, kerestesse, kezdeményezését, látogassa, mehessen, forradalmának verekedik,
növekedik, vadászod, olvastam,
11. a). Melyik VÁR-ban nincs katona? Erre a kérdésre mindenki tudja a választ: a
lekVÁRban. Mi a megfejtésük az alábbi játékos kérdéseknek?
A) Melyik Tő 5. iskolai fegyelmezőeszköz?
1. épületrész? 6. kelesztéshez való erjesztő anyag?
2. sírkert? 7. a Föld legmelegebb vidéke?
3. sportruházat? 8. a felszínnek ferdén lefelé haladó része?
4. növényekben tartalék 9. csirkefogó, agyafúrt kópé?
tápanyagként felhalmozódó szénhidrát? 10. füstelvezető csatorna, csőszerű nyílás?
b.) Melyik TÁR
1. üveges fedett hintó?
2. a pásztor munkáját segítő legényke?
3. csapatjátékban a támadó sor játékosa?
4. üzenetet, hírt továbbító megbízott, hírvivő
5. területmérték?
6. hangszer?
7. a lószerszám része?
8. hírmagyarázat?
9. istenek itala (a virágban levő édes nedv)?
10. mártás?
12. Néhány esetben ugyanahhoz a tőhöz több hasonló funkciójú képző is járulhat.
Válassza le az alábbi szavakról a képzőt, és állapítsa meg a képzett szavak jelentéskülönbségét !
 keresztel – keresztez tetet – tettet
gondatlan – gondtalan járat – jártat
okol – okoz, lélektelen – lelketlen,
sorol – soroz, vágtat – vágat.
13. A képző jelentésének megállapításában segíthet, ha a képzett szót szószerkezetté
alakítjuk.
Pl. asztalka = kis asztal (→ kicsinyítő képző). Alakítsa át hasonló módon az alábbi
szavakat, és állapítsa meg, mi a képző szerepe!
aluszékony, integet, Szabóné, kávézó, mosakodik, Sütőné
14. Alkosson két csoportot a szavakból aszerint, hogy milyen toldalékmorféma-típus
található a tő és a személyrag között! Mi a toldalékok szerepe?
állnotok, élnétek, állnunk, ülnének, ülnünk, ülnötök, élnetek, élniük, állnánk
15. Állapítsa meg az alábbi származékszavak segítségével, hogy az -s denominális
névszóképzőnek milyen jelentései vannak a magyar nyelvben!
asztalos, nádas, petőfis, zsíros, pirosas, aranyos.
16. Válogassa ki az alábbiak közül a már lexikalizálódott képzéseket (tehát ahol a képzett
szó jelentése nem vezethető le az alkotóelemek jelentéséből: szemantikai szóképzés)!
[Vö.: Berrár Jolán: Új szempontok és módszerek a szóképzés vizsgálatában In.: Rácz
Endre–Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana
köréből. Tankönyvkiadó. Budapest, 1974. 99–124] integet, mosogat, beszélget,. hallgat, nézeget,
látogat
 Jelek, ragok

Jelek, ragok (Inflexiós morfémák)

 Többé-kevésbé zárt rendszert alkotnak
 Grammatikai jelentést hordoznak
 A szófajkategória minden eleméhez hozzátehetők
 Nem változtatja meg a szó szófaját
 Nem változtatja meg a szó grammatikai környezetét, a szó bővítési lehetőségeit
 Nem jelennek meg több szinonim változatban, csak allomorfokkal számolhatunk
 Több kategóriát is jelölhet egyszerre, pl. az igei személyrag: személyt, számot
 Egy szóosztály töveire korlátozódik a megjelenésük.
 Általában egy jelentésmozzanattal gazdagítja a szótő fogalmi jegyeit. Nem állhat utána
képző, nem jelöli ki a szó mondatbeli szerepét.

Jel
 Belső helyet foglal el (tő vagy képző után következik).
 Megtűr maga mellett más jeleket (de szófajonként meghatározott módon).
 Lehet kötelező, de tetszőleges elem is.

A jelek a képzők után és a rag előtt helyezkednek el, egynél több is járulhat a tőhöz. Nem
hoznak létre új szótári szót, nem változtatják meg mondatbeli szerepét sem, de egy-egy nyelvtani
jelentésmozzanattal gazdagítják a szótőben kifejezett jelentéstartalmat (pl. idő, mód, számbeliség),
és hangsúlyozzák a szó állandó szófaji jellegét, megerősíthetik alkalmi szófaji használatát.
A rag

 Szóalakzáró elem. Más toldalék nem követheti.

 Csak egy lehet belőle.
 Kötelező elem az igénél és a főnévnél is. Hiánya esetén  morfémát veszünk fel.
 Egyrészt morfológiailag jelölnek szintaktikai viszonyokat, másrészt az egyeztetésben van
szerepük. A ragok a szóalak zárómorfémái, nem követheti őket más morféma, és egy ragnál többet
nem tartalmazhat egyetlen szóalak sem. A ragok egyértelműen meghatározzák a szóalak mondatbeli
szerepét (város – város-ban – város-t).

Az igeragozás

Irodalom:
1.Elekfi László. Magyar ragozási szótár. – Bp.: Az MTA Nyelvtudományi Intézete, 1994.
2.Tompa József. Ragozástanunk vitatott kérdései és nyelvtani oktatásunk // Nyr. 88/4. –
439–49.
3.Kálmán Béla: A jövő idő nyelvi kifejezései a magyarban. In. Magyar Nyelvőr. 1996.– 393-
404.

Vázlat:
1. Az igeragozás fogalma.
2. Igemódok.
A ragozás a szótőnek jelekkel és raggal való ellátása abból a célból, hogy módosítsuk a szótő
grammatikai jelentését és kijelöljük mondatbeli szerepét. A ragozás a mai magyar nyelvben
szófajhoz kötött. Így beszélhetünk ige- és névszóragozásról. Szófajonként ragozási sorok alakulnak
ki, amelyeket paradigmáknak nevezünk. A magyar igék, névszók és igenevek paradigmái jelentősen
különböznek egymástól, de valamennyi tükrözi a magyar nyelv agglutináló típusát.

1. Az igeragozás (konjugáció) fogalma

VERBUM FINITUM a ragozott igealak: szám, személy, mód, idő, határozottság kifejezése.
Az igetőhöz a ragozásban mód- vagy időjelek, illetve személyragok járulnak. Fontos szerepet kap a
jelöletlenség, azaz a zéró morféma. Egy-egy ige valamennyi jelzett, ragos és segédigés alakja együtt
az igeragozási rendszer.A szintetikus igealak tő+ jel+ jel+ rag felépítésű. Az analitikus igealak
vagy a főige egyszerű múlt idejű alakjából és a volna segédigéből áll (várt volna), vagy a főige
főnévi igenevéből és a fog segédige ragozott alakjából (kérni fogsz). A mai magyar nyelvben az
igeragozási sorok rendszeréről szokás beszélni: az igének lehet:
– módparadigmája (kifejezhet kijelentő, feltételes és felszólító módot),
– időparadigmája (kifejezhet jelen, múlt és jövő időt),
 – szám- és személyparadigmája (jelölheti az igén az alany személyét és számát, illetve
tárgyhatározottságát).

2. Igemódok.

Az igemód grammatikai kategória. A mód az igén morfológiailag jelölt kategória, melynek

funkciója az egész mondat tartalmával kapcsolatban van, s alapvető szerepet tölt be a nyelv modális
rendszerében. Az egyszerű igealakban módjel, az összetett igealakban a volna segédszó jelöli. Az
igemóddal a beszélőnek az igében kifejezett cselekvés-, létezés-, történés- vagy állapotfogalomhoz
való viszonyát fejezik ki.
A magyarban három igemódot különböztetünk meg: kijelentő, feltételes és felszólító
módot.
Kijelentő mód (indicativus)
A kijelentő mód (latinul indicativus) az igemódok egyike, amely tényszerű közlést, állítást,
illetve bekövetkezett, folyamatban lévő vagy a jövőben bekövetkező cselekvést, történést, állapotot
fejez ki. Például: Tegnap későn jöttem haza. Péter éppen tanul. Holnap péntek lesz.
A nyelvekben általában az alapértelmezés szerinti, leggyakrabban használt igemód.
Használata a felszólító és az óhajtó mondat kivételével minden mondatfajtában lehetséges.
Elsődlegesen a kijelentő mondatra jellemző, ahol csak kijelentő és feltételes módú igealak
szerepelhet. A kijelentő mód mellékmondatbeli előfordulását semmilyen szintaktikai kategória nem
korlátozza. A kijelentő mód jele  morféma. lép-+Ø+-ek, jár-+Ø+-sz.
A magyar nyelvben a kijelentő módnak jelen, múlt és jövő ideje van.
A kijelentő módú igealakok (bizonyos esetekben) betölthetik a felszólító mód feladatát. A
jelen időt ugyanis használhatjuk (kérdő formában is) erős parancs kifejezésére. Például:
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok? (Ady Endre: Magyar jakobinus dala)
Szigorúbb parancsot fejezhet ki a kijelentő mód jelen idejű alak is. Például:
Akkor újra megszólaltam:
– Ez a két fiú a tanítás után itt marad. Most nincs idő arra, hogy tárgyaljuk a cselekedetüket.
Értetted, Nagy Márton? Értetted Kószó János? (Gárdonyi Géza: Bűntárgyalás)

Feltételes mód (conditionalis)

 A feltételes módban álló igével a beszélő a megnevezett cselekvés, történés, létezés, állapot
végbemenésének bizonyos feltételektől függését vagy óhajtott, esetleg bizonytalan voltát fejezi ki.
Jellemzően óhajtó mondatban fordul elő, ennek kötelező eleme, de más mondatfajtákban is
szerepelhet. A mellékmondatbeli feltételes mód nem túl gyakori a nyelvhasználatban, de mintha
kötőszó után kötelező; azonban az esetek jelentős részében kijelentő móddal szabadon váltakozhat.
Jele a –na/-ne/-ná/-né. alakváltozataik: ad-+-na, ad-+ná-+-m, néz-+-ne, kér-+-né-+-m, i-
+nna, te-+-nné. Múlt időben a feltételes mód jelölése már csak analitikusan valósulhat meg, ahol a
mód jelét a vol- igetőhöz csatoljuk, melynek egyetlen szerepe, hogy feltételes mód szerepét
felvegye. Múlt időben tehát a volna igei segédszó jelöli a feltételes módot.
Beszélünk:
 Jelen/jövő idejű lehetséges: Ha eljössz, örülni fogok, illetve Ha eljönnél, örülnék
o Ha a főmondat szerinti feltétel a jelenben (vagy a jövőben) fennáll, a
mellékmondatban jelzett esemény be fog következni, vagyis bekövetkezésének megvan a
valószínűsége.
 Jelen/jövő idejű lehetetlen: Ha eljönnél, örülnék (abban az értelemben, hogy tudom, hogy
nem fogsz eljönni).
o A mellékmondatban leírt esemény akkor következne be, ha a főmondatban szereplő
körülmény fennállna. Ebben az esetben a feltételhez kötött esemény már nem fog bekövetkezni.
 Múlt idejű lehetetlen: Ha eljöttél volna, örültem volna.
o Ha a főmondatban jelzett körülmény fennállt volna, a mellékmondat cselekménye
csak ez esetben valósult volna meg, vagyis a bekövetkezése ki van zárva.
A feltételes mondatok főmondatait általában a „ha” szócskával vezetik be, vagyis a főmondat
tartalma fogja meghatározni azt a körülményt, vagyis feltételt, amitől a mellékmondatban kifejezett
esemény megvalósulása függ.
A jelen/jövő idejű feltételes mondatok főmondataiban alaktanilag általában a kijelentő mód
jelen vagy jövő ideje, a mellékmondatban a kijelentő mód jövő ideje áll..
A feltételes módnak a feltételesnek, kívánatosnak tartott cselekvés, történés kifejezésén kívül
egyéb stilisztikai értékei is vannak, amelyek alkalmassá teszik finom értelmi és hangulati
különbségek megéreztetésére. Enyhítheti, mérsékelheti az állítás élét, gyengítheti, szerény formába
burkolhatja a kérést, s általában bizonytalankodó, óvatos árnyalatot adhat a közlésnek, a kérésnek, a
felszólításnak. Például:
Tetszett a királynak szép fiatal képe,
Azért nyájasan ily kérdést tőn elébe:
 „Nemdenem a Toldi Lőrinc fia volnál?”(Arany János: Toldi XII.)

Felszólító mód (imperativus)

A felszólító mód az igemódok egyike, amely számos nyelvben utasítás, parancs, illetve kérés
kifejezésére használatos. Latin elnevezése, az imperativus nyomán régebben parancsoló módnak is
hívták bizonyos nyelvekben. A felszólító módú igealak a beszélőnek az akaratát, kívánságát fejezi
ki.
Használata kötelező a felszólító mondatokban, melyek a világ egy lehetséges állapotának
létrehozására irányulnak. Más mondatfajtákban is előfordul, azonban ott már csak kiegészítő
értékként képviselve ugyanezt a jelentést.
Jele a –j. Ez az invariáns elem azonban alternációkban él:
· -j ad-+-j-+-ál, jö-+-jj-+-etek
· -jj (csak a jön igénél: jö|jj, jö|jj|él)
· -z (néz-+-z-+-ük)
· -gy (csak az sz-es v-s igetöveknél: le-+-gy-+-etek,)
· -ggy (csak a hisz igénél hi-+-ggy-+-étek)
· -s (csak a t végű igéknél: lát -- lássátok)
·  (pl.: ad-+Ø+-d
A felszólító módban is előfordul különböző stilisztikai értékű kettősség. Az alanyi és a
tárgyas ragozás egyes szám második személyében ugyanis kialakult egy rövidebb és egy hosszabb
forma. A rövidebb formák általában szigorúbb parancsot, a hosszabbak enyhébb felszólítást vagy
kérést, és ennek megfelelő hangulatot fejeznek ki. Például:
…Állj meg, állj meg, Toldi! gyilkos a szándékod,
Jaj ne vess bosszúdnak véres martalékot.
Tudd meg: a legyilkolt atyafinak vére
Bosszúért kiált fel az egek egére.
– Tudd meg: ha megölnéd tennen testvéredet,
Akkor meggyilkolnád örök életedet;
Ne félj, fenn az Isten; ő majd igazat lát,
Bízd rá a büntető bosszúállás dolgát.
(Arany János: Toldi V.)
A felszólítás leggyakoribb, legegyszerűbb nyelvi kifejezője a felszólító mód. Például:
Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,
 Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,
Egy édes álom a kemény nyoszolyára! –
(Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz)
A felszólító mód egyes szám második személyének két formája közül a rövidebb erősíti a
felszólítást. Például:
– Hordj fát, s tégy tüzet az eperfa alá – utasított jó idő múlva.
(Tamási Áron: Ábel a rengetegben)
Az erősebb, szigorúbb felszólítás neve: parancs. Leggyakoribb nyelvi eszköze a felszólító
mód. Ennél jóval szigorúbb a kell igével való körülírás. Például:
Meg kell a palánkot döngetni körüle!”
(Arany János: Toldi III.)
Az erős nyomatékú felszólítás, parancs olykor hiányos mondatot eredményezhet. Például:
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
(Petőfi Sándor: A XIX. század költői)

Módjelek:
kijelentő mód: -Æ : kérÆ tem, várÆ tam;
feltételes mód; -na/-ne, -ná/-né; -nna/-nne, -nná/-nné: várna, kérne, várná, kérné, inna,
enne, inná, venné;
felszólító mód: -j, -jj, -gy, -ggy, -s, -Æ : várj, jöjj, vegyen, higgyen, indíts, viÆ dd.

Kötőmód (coniunctivus)
A kötőmód az igemódok egyike, az indoeurópai nyelvekben a kijelentő mód mellett az egyik
legjelentősebb igemód. Elnevezésének eredete a latin coniunctivus („kötő, összekapcsoló”) vagy
subiunctivus („alávető, összefűző”) fordítása. Az indoeurópai nyelvek egy része az előbbi, másik
részük az utóbbi elnevezést vette át (olasz congiuntivo, spanyol subjuntivo stb).
Elnevezését onnan kapta, hogy általában az alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban
állva olyan cselekvést vagy történést fejez ki, amely a főmondat tartalmához vagy a mondatrészek
közötti kapcsolat által kifejezett körülményhez kötődve – annak alávetve – nem tényszerű
(bizonytalan, kétséges, lehetséges, valószínű, feltételezett, vélt, megkívánt stb.) jelleget ölt.
Alárendelő mellékmondatokban, függő beszédben, illetve feltételes mondatok feltétel részében
használatos.
A magyarban alaktanilag nem létezik a kötőmód (vagyis nincs az igének külön alakja erre):
funkcióját többnyire a felszólító mód, valamint esetenként a feltételes mód látja el. Alaktanilag
egybeesik a felszólítómóddal, mondattanilag viszont különbség figyelhető meg:
Például:
 Menjetek el! – mondattanilag felszólító mód (az igekötő az ige után kerül);
 Nem akarja, hogy elmenjetek. – mondattanilag kötőmód (az igekötő az ige előtt marad).
A magyarban mindkét szintaktikai helyzetben felszólító mód használatos.
Egyes kötőszók után a magyarban is felszólító, illetve feltételes mód szerepel, például ahhoz,
hogy; anélkül, hogy .
A függő beszédben foglalt állítólagosságot (amikor egy kijelentésre úgy hivatkozunk, hogy
nem foglalunk állást az igazságtartalma felől, vagy eleve bizonytalanként állítjuk be) a magyar a
más nyelvekben használt kötőmód helyett kijelentő vagy feltételes módot használ:
 Tagadta, hogy ott volt. (Azt állítja, hogy nem volt ott, s ez a közlő szerint hamis – kijelentő
mód);
 Tagadta, hogy ott lett volna. (azt állítja, hogy nem volt ott, s a közlő nem foglal állást ennek
igazságtartalma felől – feltételes mód, de a fenti, kötőmódra jellemző funkcióban).
A feltételes módnak ez a használata a magyarban csak tagadó vagy kétségességet kifejező
igékkel lehetséges, mert az állítást kifejező igék már eleve magukban foglalják, hogy a hivatkozott
kijelentés igazságtartalma nem ismeretes. (Például: Azt állította, hogy ott volt. – itt kijelentő mód
szerepel, noha a közlő ugyanúgy nem foglal állást a kijelentés igazságértéke felől, mint a fenti
mondat feltételes módban.)
A régi magyarban indoeurópai hatásra megfigyelhető volt a kötőmód átvétele. Például az
előzőekben említett spanyol No creo que venga mondat így hangzik kötőmóddal: „Nem hiszem,
hogy eljönne” – ez a megoldás a Károli-féle bibliafordítás születése idején még igen elterjedt volt.
A függő mondatok régi magyarban használt formája különösen szembetűnő a mai magyarhoz
képest: „Azt kérte, hogy látogatnák meg” (ma: látogassák meg).
 Igeidők a magyar nyelvben
Irodalom:
1. Kálmán Béla. A jövő idő nyelvi kifejezései a magyarban // NytudÉrt. 83. (1974) – 23–46.o.
2. Elekfi László. Magyar ragozási szótár. – Bp.: Az MTA Nyelv tudományi Intézete, 1994.
3. A magyar nyelv könyve. Szerk.: A. Jászó Anna. – Bp.: Trezor Kiadó, 2004.

Vázlat:
1. Az igeidő fogalma, sajátosságai
2. Igeidők a magyar nyelvben

1. Az igeidő fogalma, sajátosságai

Az igeidő (latinul tempus) alaktani kategória, amellyel a nyelvek a cselekvés, történés,

állapot idejét fejezik ki a közlés idejéhez viszonyítva. Ha az esemény ideje megelőzi a közlés idejét,
múlt időről, ha követi, jövő időről beszélünk, ha pedig az esemény a közlés időpontjában is
folyamatban van, jelen időről beszélünk.
Fontos megkülönböztetni az igeidőt a hétköznapi időfogalomtól, mivel e kettő gyakran eltér
egymástól:
Tényleges
Példa Igeidő
idő
Holnap kirándulni megyünk.
jelen jövő
Megírom a levelet.
Ha holnap jöttél volna, már nem találtál volna
múlt jövő
itthon.
Körülnézek: egy házban találom magam. jelen múlt
Láttam, hogy ott vagy. jelen múlt

További példák az angol nyelvből:

Tényleges
Példa Igeidő
idő
I have done it. (befejezett) múlt
(Megcsináltam.) jelen
He will have
done it. (befejezett)
múlt
(Már biztos jövő
megcsinálta.)
We would go to
the river. jelen múlt
(Eljártunk a folyóhoz.)

Az igeidő gyakran összefügg az aspektussal, nem mindig lehet élesen elkülöníteni őket
egymástól: csak a kettő együtt tudja kifejezni az esemény jelenhez való viszonyát.
Szűkebb értelemben csak azt tekintik igeidőnek, amit nem összetétellel (segédigékkel), csupán
tőváltozattal vagy ragokkal fejeznek ki. Ennek értelmében a magyarban nem tartják igeidőnek a
menni fog szerkezetet, míg a megy és a ment egytagú alakokat, sőt a létige egyszerű jövő idejét (a
lesz alakjait) az igeidők közt tartják számon. Hasonlóképpen az angolban is önálló igeidők az I go
és a I went (egyszerű jelen és egyszerű múlt), viszont az I have gone, az I have been going vagy az I
will go alakok nem azok.
A szláv nyelvekben gyakran az aspektus veszi át az igeidő szerepét, mivel a befejezett
igealakok jelen időben a jövő időre utalnak (jövő idejű alakjuk nem használatos).
Az időt kifejező segédigék különféle egyéb jelentésű igékből fejlődtek ki. Számos
indoeurópai nyelv a létigét (van) és a birtoklást kifejező igét (van neki, birtokol) használja
leggyakrabban a múlt kifejezésére, szó szerinti fordításban például „én vagyok elmenve”
(elmentem), „nekem van a lovam eladva”, ill. „birtoklom a lovam eladva” (eladtam a lovam). A
továbbiak között említhetjük a magyar fog alakot (a „hozzáfog” igéből, jövő idő kifejezésére), az
angol willt („akar”, jövő időhöz), a német werdent („valamivé válik”, jövőhöz), a svéd kommer
alakot („jön”, jövőhöz), az olasz stare igét („áll”, folyamatos jelenhez), a spanyol ir-t („megy”,
jövőhöz), a portugál ter alakot („tart”, múlthoz), valamint a francia aller-t („megy”, jövőhöz) és
venir-t („jön”, múlthoz).
Az igeidők száma vitatható egyes nyelvekben, mivel az ige kifejezheti az információ
bizonyosságát, az esemény gyakoriságát, hogy folyamatban van-e vagy lezárult már, vagy akár azt,
hogy közvetlenül tapasztaltuk vagy hallomásból szereztünk róla tudomást. Egyes nyelvészek önálló
igeidőknek tekintik ezeket, mások viszont nem. – A francia és a német nyelvben vannak olyan
igeidők, amelyeket elsősorban az irodalmi nyelv használ, ezeknek a beszélt nyelvben más-más
igeidők felelnek meg. Itt tehát az igeidő választásának stílusbeli jelentősége van.

2. Igeidők a magyar nyelvben

 A magyar igeragozásban három igeidőt tartunk számon:
Múlt idő – folyamata a beszélésnél korábbi időben történik. Alaki jelölője: magánhangző után
–tt; mássalhangző után –t ad-+-t-+-am, lát-+-t-+alak, jö-+-tt-+-ek. Korábban létezett a múlt idők
rendszere. Az igekötők rendszerének kifejlődésével ez a rendszer egyszerűsödött, s eltűntek az
alábbi alakok: írá, íra, ír vala, írt vala, írt volt.

Jelen idő – a cselekvés az elbeszéléssel egy időben történik. A magyarban egyetlen jelen időt
tartunk számon, amely egybeesik a mindenkori beszédidővel, vagy tartalmazza azt. Jelen időt
használunk általános érvényűnek tartott kijelentésekben vagy gyakran ismétlődő események
jelölésére.
Jelöletlen, azaz  morfémával jelölt idő, így ellentétben áll a t-vel jelölt múlt idővel. Ezt
kiemelve a jelen és múlt időt tekinthetjük csak grammatikai kategóriáknak. A jelen idő lehet
kijelentő módban feltételes módban felszólító módban.

Jövő idő – a cselekvés az elbeszélésnél későbbi időben történik.

A jövő, mint időviszony kifejezése körülíró, de még morfológiai természetű szerkezettel (pl.:
el fogok menni), szintagmával (pl.: holnap megyek), illetve a jelen idejű alakkal (pl.: Megyek,
iszom egy kis vizet.) történik. Bár a körülírásos igealakokhoz több szempontból hasonlít, mégis
alapvetően eltér a határozói igenévi alak + van szerkezetrendszer (pl.: meg van írva).
A jövő időnek szoros értelemben vett önálló morfológiai jelölője nincs. A fog + -ni
morfológiai természetű, körülíró szerkezetet tekinthetjük egyedül a jövő idejű paradigma részének.
A jövőidő csak kijelentő módban él.
Az ige jelei
-na, -
kijelentő feltételes
ø ne, -ná, - felszólító mód -j
mód mód
né
Jelen Ø Jelen Ø Jelen -j
+
Múlt -t, -tt Múlt - -
volna
Jövő -fog - - - -

A magyarból kiveszett igeidők

 A magyar nyelv korábbi életében, már az ősmagyar kortól fogva jelen volt számos más igeidő,
amelyek mostanra jóformán kihaltak.
- elbeszélő múlt – a jelenhez nem kapcsolódó események leírására szolgált (várék),
– folyamatos múlt – a múltban még zajló, folyamatban lévő történésekről számoltak be
(várok vala)
– régmúlt – egy másik múltbeli eseményt is megelőző eseményre vonatkozott (vártam volt)
Ebben a rendszerben a ma is létező múlt idő (vártam) elsősorban a befejezettségre utalt, és az
élőbeszéd tipikus múlt ideje volt (bizonyára ezért is maradt fenn). – Ez a felosztás több indoeurópai
nyelvben mind a mai napig hasonló formában él.
Jövő időben használatos volt egy másik alak is (várandok), a kötőmódnak pedig múlt ideje
is létezett (vártam légyen).
A latin nyelv mintájára előfordultak egyéb alakok is
– feltételes mód jövő ideje (várandanék vagy fognék várni
– kijelentő mód egy másfajta jövő ideje (várandó vagyok).
A kijelentő mód múlt idejű alakok és a szintetikus képzésű jövő idő a XIX. század folyamán
tűnt el a köznyelvből, Arany és Vörösmarty műveiben még szép számmal előfordulnak; egyes
nyelvjárásokban pedig ma is használják némelyiket. A régmúlt egyetlen alakban, a szoktam volt
szerkezetben a köznyelvben is előfordul (mivel az ige sima múlt ideje többnyire a jelenre utal), ám
sokszor helytelenül, egyfajta álrégies stílus kedvéért (például mondottam volt)
A kötőmód múlt idejét még a XX. század elején is használták (Ady, Mikszáth, Karinthy), s
olykor ma is felbukkan. Ez az igeidő talán annak köszönhette fennmaradását, hogy a ragozási
paradigmában olyan helyet foglal el, amelyet más alakkal csak körülírással tudunk kifejezni.
 A szám- és személyparadigma

Irodalom:
1. Kugler Nóra. Az igeragozás // Nyr. 121/4. – 436–458.
2. Lotz János. A személy, szám, viszonyítás és tárgyhatározottság kategóriái a magyarban //
NytudÉrt., 58. sz. – 249–255.
3. Velcsov Mártonné. Igeragozási kérdések // NytudÉrt. 58. sz. – 323–327.

Vázlat:

1. A határozott ragozás
2. Az általános ragozás
3. Az ikes ragozás

A személyragok mindig kifejezik az alany (egyes v. többes) számát és (1., 2., v. 3.) személyét
(alanyi személyragok). De kifejezhetik az alany számán és személyén kívül a határozott tárgy
(harmadik v. második) személyét is (tárgyas személyragok).
A nyelvtani szám (numerus) olyan nyelvtani kategória, amely azt fejezi ki, hogy egy vagy
több (közelebbről vagy konkrétan meghatározatlan számú) alany végzi-e a cselekvést. Ennek
megfelelően a magyar nyelvben egyes számot (numerus singularis) és többes számot (numerus
pluralis) különböztetünk meg.
A nyelvtani személy (persona) egy szituációban résztvevők számára és jellegére utaló
nyelvtani kategória. Mind egyes, mind pedig többes számban 1., 2. és 3. személyt különböztetünk
meg. A beszélő(k) az 1. személy(ek), a címzett(ek) a 2. személy(ek), az interakcióban résztvevő(k)
a 3. személy(ek). Személyes névmásokkal szemléltetve: én, te, ő, mi, ti, ők.
 A magyar igealakon a nyelvtani szám és személy kifejezői a személyragok. Annak
megfelelően, hogy a személyragok csak a nyelvtani számot és személyt fejezik ki, avagy emellett
arra is utalnak, hogy a cselekvés 2. vagy 3. személyű határozott tárgyra irányul.
 
Az igeragozási rendszerek lehetnek:
a.) teljes ragozási rendszer: megvan minden módja, ideje, száma, személye.
b.) hiányos ragozási rendszer: bármely mód, idő, szám v. személy hiányzik.
A magya nyelvben két teljes igeragozási sor van. A személyragok különbsége alaki és
funkcionális különbség, mert az általános ragozás személyragjai kétfunkciósak (az alany számára
és személyére utalnak), a határoyott ragozás személyragjai háromfunkciósak (az alany számán és
személyén kívül a harmadik személyű határozott tárgyra is utalnak).

1. A határozott ragozás

A Magyar Grammatika a tárgyas ragozást határozott ragozásnak (később határozott

tárgyas ragozásnak) nevezi. A tárgyas ragozás elnevezés azt sugallta, mintha az ilyen ragozásban
álló igealak után bármilyen tárgy állhatna, pedig csak határozott tárgy állhat. Határozott ragozása
csak a tranzitív (tárgyas) igéknek lehet). Akkor használjuk, amikor az igének 3. személyű határozott
tárgya van. Teljes paradigmát alkot, van alaksora minden időben és módban.
E/1. -m kérem, várom
2. -d/-dd kéred, várod, edd, sződd
3. -ja, -i, -a/-e, -Æ várja, kéri, várta, kérte, várnáÆ
T/1. -nk, -uk/-ük, kérnénk, vártuk, kértük
-nók/-nők, -juk/-jük várnók, kérnők; várjuk, kérjük
2. -tok/-tek, -játok, várnátok, kérnétek, várjátok;
-itek, -átok, -étek kéritek, vártátok, kértétek
3. -k, -ják, -ik, -ák, -ék várnák, várják, kérik, várták, kérték

Eltérések ettől az alapragozástól

E/3, múlt idő/felszólító mód: -a/-e (várta, kérte, olvasta; várja, kérje, olvassa); feltételes mód:
-ná/-né (várná, kérné, olvasná)
T/1, múlt idő/felszólító mód: -uk/-ük (vártuk, kértük, olvastuk; várjuk, kérjük, olvassuk)
T/2, múlt idő/felszólító mód: -átok/-étek (vártátok, kértétek, olvastátok; várjátok, kérjétek,
olvassátok)
T/3, múlt idő/felszólító mód: -ák/-ék (várták, kérték, olvasták; várják, kérjék, olvassák)
 [E/3, T/1, T/2, T/3 személyben csak az alapragozásban van j a személyragokban.]

2. Az általános ragozás

A Magyar Grammatika az alanyi ragozást általános ragozásnak. A korábbi alanyi ragozás

elnevezés azt sugallja, mintha az ebben a ragozásban álló igealak után semmilyen tárgy nem
állhatna. Ez nem igaz, mert az általános ragozásban álló igealak után is állhat tárgy, de csak
határozatlan. Általános ragozása minden igének lehet. Teljes paradigmát alkot: van alaksora minden
időben és módban. Ilyen személyragozást használunk:
ha az igének nincs tárgya;
ha van tárgya, de az határozatlan;
ha 1. vagy 2. személyű személyes névmással kifejezett határozott tárgya van (személyragja a
-lak/-lek).
Lehet -Ø, azaz testetlen szóelem (E/3. személyben, mindhárom időben, kijelentő és feltételes
módban; E/2. személyben felszólító módban, a rövidebb alakban). Személyragjai minden igéhez
hozzátehetők (kivéve az ikes igék szabályos alakjait egyes számban), tárgyas és tárgyatlan igetőhöz
egyaránt járulhatnak.

E/1. -k, -m, várnék, várok, várjak, vártam, kértem

-lak/-lek várlak, kérlek
2. -sz, -l, Æ vársz, várnál, vártál, várál, várjÆ
3. -Æ , -on/-en/-ön várÆ , várnaÆ , várjon, kérjen, törjön
T/1. -nk/-unk/-ünk várnánk, várunk, kérünk
2. -tok/-tek/-tök vártok, kértek, törtök
3. -nak/-nek, -k várnak, kérnek, vártak, kértek

Eltérések ettől az alapragozástól

E/1, múlt idő: -m (vártam, kértem, olvastam)
E/2, múlt idő/felszólító mód: -ál/-él (vártál, kértél, olvastál; várjál, kérjél, olvassál)
E/3, felszólító mód: -on/-en/-ön (várjon, kérjen, olvasson)

T/1, feltételes mód: -nk (várnánk, kérnénk, olvasnánk)

T/2, múlt idő/felszólító mód: -atok/-etek (vártatok, kértetek, olvastatok; várjatok, kérjetek,
olvassatok)
T/3, múlt idő: -ak/-ek (vártak, kértek, olvastak)
 3. Az ikes ragozás

Az általános ragozás speciális alaksorának tekintjük. Az ikes ragozás az irodalmi nyelvre

jellemző, visszaszorulóban lévő igeragozási típus. A jelen idejű egyes számú alakokban,
mindhárom igemódban érvényesül. Az igéknek azt az -ik végződésű csoportját, amelyre kiterjed,
ikes igéknek nevezzük.
Kialakulása
Az ikes ragozás az ősmagyar nyelvben jött létre eredetileg azzal a céllal, hogy a tárgyat
(illetve a cselekvés célpontját) egyértelműen megkülönböztesse az alanytól (a cselekvés
végzőjétől). Eredetileg a mediális, történést kifejező igenemként működött: ez a tör–törik párnál
mind a mai napig jól megfigyelhető. A mediális ige ugyanis már önmagában arra utal, akivel/amivel
történik valami, így egyértelművé teszi, hogy nincs szükség mellette tárgyra.
Az ikes ragozás időközben elvesztette eredeti szerepét, funkcióját, mivel elterjedt a tárgy
teljes jelöltsége, és szétvált az általános és a határozott ragozás. Bár az írók a 17. századig aránylag
következetesen használták, és a nyelvtanírók is rendszeresen megkülönböztették ennek alakjait, a
félbemaradt ragozás lassú pusztulását nem lehetett megállítani.
Az ikes ragozás visszaszorulása mellett az igetípusok maguk is összekavarodtak: nemcsak
egyes ikes igéket használtak iktelenül (pl. búvik ~ búv, rohanik ~ rohan, pökik ~ pök), bizonyos
iktelen igéket is elkezdtek ikesen ragozni (pl. szök > szökik, fekszen > fekszik, fesel > feslik). Míg
eredetileg az -l rag (pl. eszel) kifejezetten az ikes ragozáshoz tartozott, a szerzők egyre inkább
használni kezdték s/sz tövű igéknél az eredeti -sz rag helyett is (feltehetőleg a két hasonló hang
elkerülésére): nézesz helyett nézel, olvassz helyett olvasol, sőt másfajta igéknél is, amelyeknél
időközben eltűnt: hívsz, látsz helyett hívol, látol. Mára lényegében kialakult az új rendszer,
miszerint az s/sz/dz végű igék többnyire ezt a ragot használják.
Nem alkot teljes paradigmát, csak egyes számban, de minden módban létezik. A többes
számban hiányzó ragokat az általános ragozás személyragjai pótolták már az ikes ragozás
kialakulásakor is (az ősmagyar kor elején). A mai magyar köznyelvben megfigyelhetjük, hogy az
általános ragozás erősen hat az ikes ragozásra: egyre több ikes igét ragozunk egyre több
grammatikai helyzetben iktelenül, alanyi (általános) ragozással: én ennék, ő enne, én egyek, ő
egyen. Ikes ragozással a megfelelő alakok a következők: én enném, ő ennék, én egyem, ő egyék.

~ 66 ~
Előfordul, hogy a különbözőképpen felépülő, különböző szóelemeket tartalmazó szóalakok
egybeesnek (grammatikai homonímia). Ilyen például az eszem igealak, amely E/1. ikes ragozású, de
ez az alakja a tárgyas ragozásban is (megeszem a süteményt); ennék alakban jelenik meg az eszik
ige ikes ragozás E/3.-ban, iktelen alanyi ragozás E/1.-ben, tárgyas ragozás T/3.-ban.

E/1. -m alszom, eszem, rejtőzködöm

2. -l alszol, eszel, rejtőzködöl
3. -ik/-k/-ék alszik, aludnék, aludjék

Fajtái:
Balázs Géza Nyelvhelyességi lexikonjában az alábbi típusokat különbözteti meg:
1. Tiszta, szabályos, állandó: -m, -l, -ik, például tetszik, alszik, nyugszik, eszik, iszik,
költözik, mászik, dolgozik, fogódzik stb.
2. Ingadozó: -m vagy -k, -l vagy -sz, -ik például álmodozik, botlik, ébredezik, költözik, lakik,
mérkőzik, távozik, ugrik, utazik, vágyik.
3. Álikes: csak a 3. személyben ikes, például hazudik, lábadozik, illik, megjelenik, tűnik,
válik, törik, születik, bomlik, bújik, egerészik, gyűlik, hullik, züllik.
o Analógiás hatásra más személyben is megjelenhet, például hazudsz helyett hazudol, ez
azonban szükségtelen, hiszen itt nem valódi ikes igéről van szó; Vörösmarty például még iktelenül
használta ezt az igét: „Jókedvet és ifjuságot hazud” (Előszó).
4. Ingadozó álikes: még a 3. személyben is lehet iktelen, például egerész(ik), heverész(ik),
akadoz(ik), bomol/bomlik, tündököl/tündöklik.
5. Ikesedés: -s, -sz, -z, -dz végű igék egyes szám 2. személyben -l végződést kapnak: mosol,
teszel, hiszel, nézel, edzel.
Az -l rag más végződésű igéknél csak nem standard nyelvhasználatban fordul elő, például
adol, kapol, fogol, sütöl, a standard nyelvben adsz, kapsz, fogsz, sütsz. Ugyanígy, olykor az ikes
ragozásra jellemző -m is előfordul iktelen igéknél, például: beszállhatom, haladjam, edzem – a
javasolt alak: beszállhatok, haladjak, edzek, hiszen a beszáll, halad, edz nem ikes igék.
Az ikes ragozás

Mély Magas Magas

hagrendűek hangrendűek hangrendűek
(a,á,o,ó,u,ú) (e,é,i,í) (ö,ő,ü,ű)
Egyes
én dolgozom eszem időzöm
szám
te dolgozol eszel időzöl
~ 67 ~
 ő dolgozik eszik időzik
ön
maga
Többes
mi dolgozunk eszünk időzünk
szám
ti dolgoztok esztek időztök
ők dolgoznak esznek időznek
önök
maguk

Megjegyzés: az alábbi táblázatban a jelen idejű, egyes számú, általános (alanyi) ragozású
alakok szerepelnek. (Érdemes megjegyezni, hogy eredetileg az enném, hazudnám, dolgoznám
alakok is mindkét értelemben használhatók voltak, tehát például Enném egy keveset.) Ahol egy
cellában két alak van, ott az első a hagyományos, eredeti alak, a második a ma terjedőben lévő
ragozás.

Nem tisztán ikes Iktelen igék

Tisztán ikes igék
igék (összevetésként)

S/sz/z/dz Nem S/sz/z/dz Nem

S/sz/z/dz tövű Nem ilyen
tövű ilyen tövű ilyen
Kijelentő
eszem lakom (lakok) akadozok hazudok olvasok írok
mód
eszel (lakol) laksz akadozol hazudsz olvasol írsz
eszik lakik akadozik hazudik olvas ír
Felszólító
(egyem) egyek (lakjam) lakjak akadozzak hazudjak olvassak írjak
mód
egyél lakj[ál] akadozz[ál] hazudj[ál] olvass[ál] írj[ál]
(egyék) egyen (lakjék) lakjon akadozzon hazudjon olvasson írjon
Feltételes
(enném) ennék (laknám) laknék akadoznék hazudnék olvasnék írnék
mód
ennél laknál akadoznál hazudnál olvasnál írnál
(ennék) enne (laknék) lakna akadozna hazudna olvasna írna

~ 68 ~
 A magyar nyelvben vannak hiányos és sajátos ragozású igék.
A hiányos ragozás azt jelenti, hogy egyes igék ragozási sorából hiányoznak bizonyos alakok.
Ilyen a tetszik és a gyere ige, melyeknek nincs alakja minden személyben. Hasonlóan viselkednek
az időjárási jelenségeket kifejező (villámlik, dörög stb.), az egyéb történést, állapotváltozást és
érzékelést jelentő igék (apad, ízlik, erjed stb.). Csak 3. személyben használatos az alapszik,
viszonylik stb. ige, felszólító módban nem használatos a piroslik, vonaglik, magaslik és még számos
ige. A 3. személyű határozott tárgyra utaló ragozási rendszer teljes, a 2. személyű határozott tárgyra
mindhárom módban és időben csak az egyes szám első személyű alany esetén utal személyrag: -
lak/lek (várlak, néztelek volna). Ez a ragozásrendszer hiányos.
A sajátos vagy rendhagyó ragozás azt jelenti, hogy a paradigma egy vagy kevés szóalakot
tartalmaz. Ilyen a létige és tagadó formája, a nincs, a van segédige paradigmája.

Beszédünkben előfordulnak helytelen igealakok:

suksük-nyelvnek nevezzük azt a jelenséget, amikor a -t végű igéknél nem különböztetik meg
a kijelentő és a felszólító módot. Van különbség a két módban a határozott ragozásban. A
legfeltűnőbb a többes szám első személyű keveredés, ezért erről nevezték el a jelenséget: látjuk –
lássuk!; festjük – fessük!; itatjuk – itassuk! Hasonló jelenség még a csukcsükölés és a
szukszükölés.
ellensuksük: amikor a félig megtanult szabályok újabb hibákhoz vezetnek. Felszólító módban
természetesen helyes minden suksük-forma. Ezt a jelenséget túlszabályosításnak nevezzük
(választja ki az ajánlatból a megfelelőt – helyesen: válassza ki).
nákolás: feltételes módban E/1. személyben a -né-+-k toldalék nem illeszkedik, s helyette -
nák-ot mondanak: (én) megbocsátanák, szívesen olvasnák valamit, várnák rád. Határozott
ragozásban T/3. személyben a -nák alak a helyes: ők szívesen elolvasnák a könyvet. Vicc is
született a jelenségről: „Eladnák feleslegessé vált nyelvtankönyvet.” A köznyelvben kerülni illik!

~ 69 ~
 Stiláris különbség van: a tárgyas ragozású, T/1 régebbi, s ritkaságuk miatt ma már régies és
választékos (-nók/-nők) alakok, valamint a helyükbe került alanyi ragozású formák között. A
régebbi változatot ma már jobbára csak a választékosságra törekvő irodalmi nyelv használja.
Például:
– Az igaz, hogy én ezt a nyulat csodás jelek között fogtam: nagy vétek volna hát
csakugyan, ha megennők.
(Tamási Áron: Ábel a rengetegben)
Az ikes ragozás felbomlóban, kiveszőfélben van. Használatának kérdésében más a köznyelvi
és más az irodalmi gyakorlat. Az irodalmi stílusban az ikes forma finomabb, mint az iktelen, s
nemcsak választékos, hanem régies vagy népies hangulatú is lehet. Például:
…Hagytam mégis, hadd tépelődjék, ahogy jólesik neki; még egy kannába vizet is
merítettem és odavittem, hogy igyék erre a nagy gondolom bánatra.
(Tamási Áron: Ábel a rengetegben)
A tárgyas ragozás jellemző sajátossága nyelvünknek. A szépirodalmi stílusban tárgyas
igéinken kívül a tárgyatlanok is előfordulhatnak (esetleg egy igekötővel) tárgyas használatban. Az
ilyen igealakok tömörítő erejűek, s a cselekvést határozottabban fejezik ki. Például:
Amint ezt gondolta, szaladni is kezdett,
S az óriás felett átmente a vizet.(Petőfi Sándor: János vitéz 19.)
GYAKORLATOK

1. Határozza meg az alábbi igealakok módját, idejét, számát, személyét, ragozását!

Emelkedjék, emelkedtek, tanulhattátok, merítek, meritek, elkezdjük, elkezded, add, folynak,
olvasnók, megnézd, nézi, nézegetnek, nézem, nézzem, elolvasnák, tanulják, tanuljak, tanulnék,
tanulnám, játszod, játszol, játszd, játsszátok, játszotok.
2. Milyen időt fejeznek ki az alábbi idézetek igéi?
Kertész leszek, fát nevelek. (József Attila), Holnap elmegyek hozzád. (Kny.), Hogy vítt
ezrekkel... (Arany János), Felmegyek Budára bajnok katonának. (Arany János), Kik olvasandják
ezt, majd elképülnek. (Ady Endre)
3. Elemezze az alábbi idézetek igéit a megismert szempontok alapján!
Ha százszor születnék: ... Csak ugyanaz lennék. (Ady Endre); Ha folyóvíz volnék / bánatot se
tudnék. (Népdal); Eszébe jutott, hogy falatozni kéne. (Petőfi Sándor); Húzd rá, cigány! (Vörösmarty
Mihály); Ne mozdulj, ne indulj, én egyetlen árvám! (Arany János).

~ 70 ~
4. Mi a különbség a létige kétféle múlt ideje (voltam, lettem) között? Szerkesszen mondatot
mindkettővel!
5. Ragozza a következő igéket! Állapítsa meg, milyen különbségek vannak a ragozásukban,
milyen tőhöz járulnak a toldalékok!
Mond, fekszik, hisz, botlik, hagy, kell, nincs, megy, iszik, lát, kér, mosakodik, javít, szellőztet,
visz, hajlik.
6. Állapítsa meg, milyen alakjait használjuk a következő igéknek?
Fáj, szokott, ízlik, pirkad, megoldódik, nincs, van, árad, szabad, fröcsög, szabad, illik, muszáj,
gyere, rotyog.
7. Javítsa ki a helytelen igealakot!
Lássa, megmondtam!; mi ezt nem szeressük, ezt mindenki mondhassa; miért nem a jobbikat
válasszátok?; meglássa, vihar lesz; akárki megmondhassa; itassa az egereket (sír); Nem szeressük,
ha irányítanak! Ne nyújtjuk hosszúra a befejezést! Ha a piacra mensz, vegyél gyümölcsöt is! Nem
játszasztok velem?
8. Javítsa ki a kevésbé igényesen ragozott igealakokat!
Adol, fogol, menjék, esdeklek, jöjjék, sütöl, hadd haladjam tovább, hetente kétszer edzem,
Beszállhatom a kocsiba?
9. Milyen súlyos nyelvi hiba szerepel az alábbi igealakokban?
Kalákában építsük a házat. Feléd nyújtsuk a kezünket. Felragasszuk a plakátokat. Elhalasszuk
a nagygyűlést. Eleresszük a fülünk mellett.
10. Ragozza a vár és a kér igét elbeszélő múlt időben!
11. Ragozza a folyik, játszik, hisz és a hagy igét!
12. Elemezze az alábbi igealakokat! Írja le a morfémaszerkezetüket is!
Vedd, hagyjad, hozzátok, írhattátok, edződik, adnék, adhattátok, rónánk, adnád, akard, adnók,
akarnánk, rónák, hordjatok, áhítjátok, békített, acsarogtál, hordjátok, adná, áhítasz, találtátok,
hordotta, találnák, hallják, átallotok.
13. Alkossa meg a tesz, vesz, megy és jön igék feltételes módú alakjait, bontsa morfémákra az
igealakokat és elemezze a megismert szempontok szerint!
14. Elemezze az alábbi szövegekben található igealakokat!
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább... eszméket oltani,

~ 71 ~
Hogy végre egymást szívben átkarolják.
S uralkodjék igazság, szeretet.
(Vörösmarty Mihály)
Csak szólna már, csak szólna már
A harcok harsány trombitája!
(Petőfi Sándor)
Mondom: udvaromban többé ne lássalak!
(Arany János)
Béreslegény, jól megrakd a szekered!
(Népdal)
Észre ne vegyék, szóvá ne tegyék,
Sáros lett a cipőm talpa.
(Népdal)
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
(Vörösmarty Mihály)
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csakhogy lényink egyesüljenek.
(Petőfi Sándor)
Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.
Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.
(József Attila)
Ki éneklendi meg dicső csatáit?
S ki hallja meg a költő énekét?...
Azonban Istókhoz térnem muszáj itt,

~ 72 ~
 Nem is kerítek ily nagy fenekét.
(Arany János)
15. Állapítsa meg az alábbi igepárok funkcióbeli különbségeit (mód, idő, ragozás)! Szóelemekre
bontással igazolja is ezt várjátok – kérjétek,várja – kérje, állítja – állítsa, halasztja – halassza
16. Határozza meg az alábbi igealakokat!
megnagyobbíthatjátok ………………………. mód ……………………….. idő
………………………. szám ……………………….. személy ragozás
emelkedjenek …………………… …. mód ……………………….. idı
……………………… . szám ………………….. személy ragozás
elolvasnák …………………… …. mód ……………………….. idő
……………………………………….… szám ……………………. személy ragozás
lezárhatnátok…………………… . mód ……………………….. idő
……………………………………….…. . szám ………………………. személy………ragozás
17. Alkosson szót a felsorolt szóelemekből!
dicsér + a cselekvés eredményét jelentő főnévképző + ellátottságot jelentő melléknévképző +
módhatározórag
olvas + gyakorító képző + elvont főnévképzı + többes szám harmadik személy, több birtokra utaló
birtokos személyjel.
rossz + valamilyennek tart jelentésű igeképző + a múlt idő jele + egyes szám harmadik személyű,
határozott ragozású igei személyrag
buta + valamilyenné válik jelentésű igeképző + a ható ige képzője + a feltételes mód jele + többes
szám első személyű általános ragozású igei személyrag
18. Foglalja mondatba az alábbi szavakat, határozza meg a szófajukat, jellemezze a szóelemeket!
tanulnám, tanulnók, tanulnátok, tanulnék, tanulnák, tanulnom
19. Írja be az igék megfelelő alakjait a táblázatba!
kijelentő mód, feltételes mód, felszólító mód, kijelentő mód, felszólító mód,
jelen idő,E/2., jelen idő, T/3., jelen idő, E/2., jelen idő,T/1., jelen idő,T/2.,
általános ragozás általános határozott határozott általános ragozás
ragozás ragozás ragozás
lesz
vesz
hisz
tesz
20. Nevezze meg a szavak tövét és toldalékait! Válassza el függőleges vonallal a szóelemeket és
írja föléjük a toldalék jelét! Szótövet és a képzőt elemezze a tanult szempontok alapján.

~ 73 ~
 kerestesse, kezdeményezését, látogassa, mehessen, forradalmának verekedik, növekedik, vadászod,
olvastam.
21. Határozza meg a felsorolt igéket mód, idő, szám, személy és ragozás szerint, majd
alakítsa át őket azonos számban, személyben és ragozásban álló felszólító módú igealakokká!
Mód Idő Szám, Ragozás Felszólító
személy mód
Érzek
Lerázta
Fedi
látlak

A névszóragozás
Irodalom:
1. Balogh Judit. A névszóragozás // Magyar grammatika. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.: Nemzeti
Tkk., 2000. – 183–208.o.
2. Papp Ferenc. A magyar főnév paradigmatikus rendszere. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 1975.
3. Papp István. A magyar nyelv szerkezete // Nyr. 83/4. – 451–64.o.
4. Rácz Endre. A birtokos személyragozásnak a birtok többségét kifejező alakrendszere //
Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.: Rácz Endre–Szatmári
István. – Bp.: Tkk., 1974. – 135–149.o.
5. Tompa József. A névszói viszonyragozás // MMNYR. I. / Szerk.:Tompa József. – Bp.:
Akadémiai Kiadó, 1961. – 552–586.o.

Vázlat:
1. A névszók jelei.
2. A névszói személyragozás
3. A névszói viszonyragozás

~ 74 ~
 A névszótövekhez a ragozásban jelek és eset- (v. viszony)ragok járulnak. A zéró morféma
szerepe itt nagyon fontos. Ragozási rendszerükbe beletartozik egy-egy névszó valamennyi jelzett és
ragos alakja, a határozószók személyragos alakjai is.
A főnévalak morfológiailag tő+ jel+ rag felépítésű, de akár a rag, akár mindkettő is lehet zéró
alakú. Jelből ugyanakkor több is állhat egymás után: (kertész-é-i). Amelléknévi és számnévi alak
többnyire egyszerűbb felépítésű: (jobb-an, sok-szor). A névmás alakja általában attól függ, főnévi,
melléknévi vagy számnévi-e.
A többes szám jelei
Általános jele a -k, valamint az -i (-ai/-ei, -jai/-jei), de ez utóbbi speciális, mivel csak
birtokviszonyban, birtokjeles vagy birtokos személyjeles főnéven fordulhat elő. A birtoktöbbesítő
jel a birtokjel után, illetve a birtokos személyjel előtt áll.
Az általános -k többesjel is elsősorban főnéven jelenik meg, hiánya esetén zéró morfémát
veszünk fel, vagyis az egyes szám  jelével áll szemben (ember – emberek). Melléknéven is
előfordulhat állítmányi helyzetben, vagy értelmezői helyzetben (pl.: az emberek feledékenyek; a
gombok, a szépek).
A főnevek többes száma az egyes számú alakkal szemben a megnevezett dolog többségére
utal, ez a többség azonban nincs számszerűen meghatározva. A többesjel általában minden
főnévhez járulhat, de vannak olyan főneveink is, amelyeknek nincs többes számú alakjuk (pl.:
gondolkodás, jóság, világ, földkerekség + tulajdonnevek).
A szakirodalomban a fenti két, általánosan névszói többesjelként számontartott morféma
mellett felmerül egy harmadik, ún. heterogén többséget kifejező többesjel is, mégpedig az –ék
toldalék (pl.: Pistáék). Ez a személyt jelentő főnevekhez járuló szóelem a korábbi nyelvtanokban
képzőnek minősül, mert a jelekénél nagyobb jelentésmódosító szerepe van.
Birtokjel
-é. Birtokviszonyra utaló, főnévhez járuló jel, a birtokjeles szóalak jelentése egy birtokos
szerkezet (szintagma) jelentésével egyenértékű, a birtokos jelzős szerkezet reduplikációjaként jön
létre. A birtokjeles főnév utal a birtokosra és a birtokra is, de természetesen csak egy jeltárgya van
(a diák könyve – a diáké). Többes számban az –i birtoktöbbesítő jel jelöli rajta a birtok többségét (a
könyvek a gyerekekéi).
Birtokos személyjel
E/1 –m (házam, padom, álmom, vödröm) E/2 –d (házad, padod, álmod, vödröd)

~ 75 ~
E/3 –a/-e, -ja/-je (háza, padja, álma, T/2 –tok/-tek/-tök (házatok, padotok, álmotok,
vödre) vödrötök)
T/1 –unk/-ünk (házunk, padunk, álmunk, T/3 –uk/ük, -juk/-jük (házuk, padjuk, álmuk,
vödrünk) vödrük)
A birtokos személyjel/rag is főnévhez járuló toldalék. Leginkább birtokos szerkezetben, a
birtokszói tagon fordul elő, két főnév egyszerű birtokviszonyára utal. Legfontosabb nyelvtani
szerepe, hogy a birtokot kifejező szón utal a birtokos számára és személyére.
Kiemelő jel
-ik. Tipikusan melléknévre jellemző toldalék, közép- és felsőfokú melléknevekhez járul (pl.:
szebbik, legszebbik). Az a funkciója, hogy a megnevezett tulajdonsággal rendelkező dolgok közül
egyet kiemel, megkülönböztet, határozottá tesz.
Fokjel
-bb; leg- + -bb; legesleg- + -bb. A fokjel elsősorban minősítő melléknévhez járuló morféma.
A fokjel megjelenése a melléknév jelentését a tulajdonság mértékének tekintetében módosítja. Míg
az alapfokú melléknév a tőmorféma jelentését viszonyítás nélkül nevezi meg, addig a fokozott
melléknév ugyanezt viszonyított formában teszi.

2. A névszói személyragozás

A birtokos személyrag/jel funkciója, hogy a birtokot kifejező szón utal a birtokos számára és
személyére. Két birtokos ragozási paradigmánk van:
- egy birtokra utaló
- több birtokra utaló.
Egy birtokra utaló birtokos személyragozás/jelezés (ház, kert, álom vödör)
E/1 –m (házam, kertem, álmom, vödröm) T/1 –unk/-ünk (házunk, kertünk, álmunk,
E/2 –d (házad, kerted, álmod, vödröd) vödrünk)
E/3 –a/-e, -ja/-je (háza, kertje, álma, T/2 –tok/-tek/-tök (házatok, kertetek, álmotok,
vödre) vödrötök)

~ 76 ~
T/3 –uk/ük, -juk/-jük (házuk, kertjük, álmuk, vödrük)
Több birtokra utaló birtokos személyragozás/jelezés
Toldaléktömbös koncepció (ház, kert, álom vödör):
E/1 –aim/-eim, -jaim/-jeim (házaim,
kertjeim, álmaim,) T/1 –aink/-eink, -jaink/-jeink (házaink,
E/2 –aid/-eid, -jaid/-jeid, -id (házaid, kertjeink, álmaink,)
kertjeid, álmaid,) T/2 –aitok/-eitek, -jaitok/-jeitek (házaitok,
E/3 –ai/-ei, -jai/-jei, -i (házai, kertjei, kertjeitek, álmaitok, vödreitek)
álmai) T/3 –aik/-eik, -jaik/-jeik (házaik, kertjeik,
álmai)
Az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek a nyelvtörténet során több szófajhoz is
kapcsolódhattak (főnévi igenév, befejezett melléknévi igenév, határozószók, számnevek,
névmások).
A főnévi igenév személyragozása
A főnévi igenevet akkor ragozzuk, ha az a mondatban alany vagy birtoklást kifejező
részeshatározó (Tanulnia kellett; Ideje lesz befejezned az olvasást). A főnévi igenév ragozására
elsősorban akkor van szükség, amikor a mondatban személytelen igei vagy névszói állítmány van:
kell, lehet, illik, van, nincs, szabad, tilos, szükséges, felesleges stb. A toldalék számát és személyét
az igenévben megjelölt cselekvés végzője határozza meg, amely a mondatban részeshatározó (neki
tanulnia kellett, nekünk tanulnunk kellett). A toldalékok alakváltozatai megegyeznek az egy
birtokra utaló birtokos személyjelekkel (azzal a különbséggel, hogy 3. személyben nincsen j-s
változatuk), de ragként viselkednek (nem vesznek fel további toldalékokat): tanulnom, tanulnod,
tanulnia, tanulnunk, tanulnotok, tanulniuk.
A -ni képző i-je mindkét szám 1. és 2. személyében eltűnik. A képző teljes alakjában csak a
két 3. személyben található meg. Az sz-es és v-és tőtípusba tartozó igetövekben megnyúlik a -ni, és
ezt írásban is jelölni kell: ennem, innod, hinnie, lennünk, tennetek, vennem, vinniük.
E/1 –m (olvasnom, kérnem) T/1 –unk/-ünk (olvasnunk, kérnünk)
E/2 –d (olvasnod, kérned) T/2 –tok/-tek/-tök (olvasnotok, kérnetek)
E/3 –a/-e (olvasnia, kérnie) T/3 –uk/-ük (olvasniuk, kérniük)

A melléknévi igenév befejezett alakjának személyragozása (igei-igenévi ragozás)

~ 77 ~
 Ez a ragozás finnugor örökség. A magyar nyelvből a 17. századtól kezdve kiszorult. Két
helyen őrződött meg:
- Alanyos szószerkezetek (pl.: Ady írta vers).
- Alanyos összetett szavak (pl.: madárlátta kenyér).
Az -t/-tt képzős befejezett melléknévi igenévnek csak rá jellemző igenévi személyragozása
van. Többnyire csak az E/3. alak fordul elő: a valaki vezette küldöttség. A toldalékok alaki
szempontból hasonlítanak a tárgyas igei személyragokhoz, a velük ellátott szóalakok mondatbeli
szerepe azonban a melléknévi igenevekével egyezik meg (jelző). A toldalékok számban és
személyben az igenév alanyához, az ún. szerkezetszíntű alanyhoz igazodnak:
Ma csökkent a használati köre: csak egyes számban használatos. Felváltja az általam
szuppletiv alakkal megalkotott szerkezetet: az általam vezetett küldöttség, vagy a mellékmondat: az
a küldöttség, amelyet én vezetek.
E/1 –m, (Az én elolvastam könyv). T/1 –uk/-ük, (A mi elolvastuk könyv).
E/2 –d, (A te elolvastad könyv). T/2 –átok/-étek, (A ti elolvastátok könyv).
E/3 –a/-e, (Az ő elolvasta könyv). T/3 –ák/-ék, (Az ők elolvasták könyv).

A személyes névmások alakkiegészülései

A névmások sajátos módon vehetik fel a határozóragokat, illetve járulnak hozzájuk a névutók.
Rendhagyó módon hozzák létre főnévi jeles, ragos szóalakjaikat: ezek szuppletív, alakkiegészüléses
alakok. A személyes névmás határozós eseteinek (a nyelvtanok határozószói személyragozásnak is
nevezik) felépítésében ragmorféma+személyjel, illetve névutó+személyjel tömbösödése figyelhető
meg: nek-+-ünk, alatt-+-unk. A -nek rag itt nyelvtörténeti szempontból tő. A személyjel alakilag
megegyezik az egy birtok esetén használt személyjellel, ám azzal ellentétben inkább ragként
viselkedik, mivel szóalakzáró elem, azaz utána újabb jel vagy rag nem állhat (mögötte, feléje,
veletek, velünk, veletek, tőled, tőlünk). A személyjel a megfelelő személyre utal, az esetrag pedig az
adott személyhez fűződő határozói viszonyra. (A ragozási mintát l. a mellékletben.)
A számnév személyragozása
A számnév szintén felveheti a személyjeleket, ragozott alakjaival a szóban forgó személyek
csoportjának létszámát és a beszélőnek a csoporthoz való viszonyát fejezi ki egyidejűleg, azaz ő
maga is odatartozik, hozzájuk vagy róluk beszél. Csak a többes szám három személyére terjed ki,
egyes száma értelemszerűen nincs.

~ 78 ~
 T/1. kettőnk ( = mi ketten), hármunk ( = mi hárman)
T/2. kettőtök ( = ti ketten), hármatok / hármótok
T/3. kettőjük ( = ők ketten), hármuk (ők hárman)

3. A névszói viszonyragozás
A névszók ragjai:

Az alany ragja: . Az alany kifejezésére szolgál (pl.: ház-, gyerek-).

A tárgy ragja: -t. A vele toldalékolt szót a mondat tárgyává teszi (pl.: házat, gyereket).
A birtokos jelző ragja: -nak/-nek. A vele toldalékolt szóalak szerepe a mondatban birtokos jelzői
(pl.: háznak /a …/, gyereknek /a …/).
A határozóragok: pl. –ban/-ben, -kor, -n, -an/-en, -nál/-nél, stb. A velük lezárt szóalakok a mondat
különféle határozói (pl.: házból, gyerekkel).
A főnév ragjai:
A főnévhez mind a négy fajta névszórag járulhat. Azok a ragok az esetragok, amelyek a főnév
egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak. Számuk nehezen állapítható meg pontosan. A
magyar főneveknek tehát van esetragozása. A magyarban legalább 17-18 eset van. Viszont az
esetragozás nem olyan lezárt rendszer, mint például az igeragozásé, mert bizonytalan egyes
toldalékok rag voltának megítélése, és a ragozás határait a névutózás is elmossa. A főbb esetragok a
következők:

1. Alanyeset (nominativus) -
2. Tárgyeset (accusativus) -t
3. Birtokos eset (genitivus) -nak/-nek
4. Részes eset (dativus) -nak/-nek
5. Bentlevés eset (inessivus) -ban/-ben
6. Behelyezés eset (illativus) -ba/-be
7. Kihelyezés eset (elativus) -ból/-ből
8. Rajtalevés eset (superessivus) -n, -on/-en/-ön
9. Ráhelyezés eset (sublativus) -ra/-re
10. Lehelyezés eset (delativus) -ról/-ről
~ 79 ~
 11. Ottlevés eset (adessivus) -nál/-nél
12. Közelítés eset (allativus) -hoz/-hez/-höz
13. Távolítás eset (ablativus) -tól/-től
14. Határeset (terminativus) -ig
15. Mód- és állapoteset (essivus-formalis) -ként
16. Eredményeset (translativus-factivus) -vá/-vé
17. Eszköz- és társeset (instrumentalis- -val/-vel
comitativus)
18 Ok- és céleset (causalis-finalis) -ért
19. Osztóeset (distributivus) -nként
20. Együtteset (sociativus) -stul/-stül
21. Állapoteset (essivus-modalis) -ul/-ül
22. Módeset (formalis) -képp, -képpen
23. Időeset (temporalis) -kor
24. Ismétlődő időeset (distributiv-temporalis) -nta/-nte
A melléknév és a számnév ragjai:
1. Mód- vagy állapothatározói viszonyrag (modalis -n, -an/-en/-on/-ön
essivus)
2. Mód- vagy állapothatározói viszonyrag (modalis- -lag/-leg
essivus)
3. Számhatározói viszonyrag (multiplicativus) -szor/-szer/-ször

GYAKORLATOK

1. Vizsgálja meg az alábbi névszókhoz járuló jeleket és ragokat!

Kardjukkal, öregebbek, emeleten, könyvünk, merészek, érdekesebbek, városokról, fáim,
tanulnotok, örömeinkkel, városokban, érdekesebbek, városiakat, városokról, merészek, fáim,
lapunkra, könyveimmel, kisebbik, tisztábban, legtisztábbak, tanyájára, kardjukkal, bukdosnunk,
öregebbek, örömeinkkel, tanulnotok, házamban, emeleten, nagyon, ebédje, könyvünk, gyűrűi,
tisztán, öten.
2. Elemezze az alábbi mondatokban a főnévi igenévi alakokat!
Muszáj eljönnetek! Szabad bejönnöm?

~ 80 ~
 Jönnie kell az előadásra! Érdemes tanulnod!
3. Lássa el a -k jellel, a -t accusativus és az -n/-an/-en modalis raggal az alábbi
mellékneveket! Foglalja mondatokba a raggal ellátott szavakat!
Kitűnő, angyali, alsó, okos, édes, hasonló, felelős, szegény, méltó, jártas, mérges, büszke,
ártatlan, gazdag, hálás, alkalmas, felelős, bizonytalan, hajlamos, hajlandót, elég, jó, lassú, büszke.
4. Fokozza a következő mellékneveket!
Utolsó, falusi, hófehér, elhibázott, teteje, bőkezű, szabadelvű, jóhiszemű, sokoldalú, kisszámú
bőkezű, szabadelvű, jóhiszemű, sokoldalú, kisszámú, kint, ki, fel, arra, szamár, hamar, sok, kis,
előre, belső, öreg, utolsó, falusi, hófehér, elhibázott, teteje, eszem-iszom (ember), ungvári, külső,
vékonyka, sületlen.
5. A főnév három többesjelet vehet fel. Hozzon példát mindháromra. Helyezze a jeles
alakokat mondatba!
6. Vizsgálja meg az alábbi szóalakok morfémáit, s ennek alapján értelmezze az -ék
szóvégződést!
toldalék, tanulnék, szőkék, Erzsikéék, takácsnék, igyék, szándék, szakácsnék, Tóthék,
szomszédék
7. Bontsa szóelemekre az alábbi morfémaszerkezeteket! Részletesen elemezze a tő- és
toldalékmorfémákat! Legjobbjaink, kisebbségekről, festményük, frissítettünk, felruházhatatlanság
Számítgatásnak, műveimnek, megakadályozhatatlanságotokkal, varjaknak, öltözködtünk.
8. Hasonlítsa össze a többes szám második személyű egy és több birtokra utaló birtokos
személyjeles szóalakokat! Bontsa szóelemekre őket! Figyeljen az alternánsok különbségére!
házatok – házaitok
kertetek – kertjeitek
vödrötök – vödreitek
9. Ragozzon egy igenév-igét! Magyarázza meg a számbeli és személybeli egyeztetést
többes szám harmadik személyben!
10. Elemezze az alábbi mondatokban szereplő számneveket!
Négyen voltunk. Háromszor találkoztunk. Százért vettem. Hétkor érkezem. Az ötödiken
laknak.
11. A főnév három többesjelet vehet fel. Hozzon példát mindháromra. Helyezze a jeles
alakokat mondatba!

~ 81 ~
 12. Írja le a ház, szék, virág lexémák paradigmájának öt egyes számú nominativuszi
alakját!
13. Vizsgálja meg az alábbi szóalakok morfémáit, s ennek alapján értelmezze az -ék
szóvégződést!
Igyék, szándék, szakácsnék, toldalék, tanulnék, valék, szomszédék, Tóthék, szőkék,
Erzsikéék, takácsnék.
14. Elemezze az alábbi mondatok szóalakjait a megismert szempontok szerint!
Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!
(Arany János)
Ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva ...
(Nagy László)
Ha én kedvesemről gondolkodom,
egy-egy virág minden gondolatom.
(Petőfi Sándor)
A szóösszetétel.
Irodalom:
1. Bencédy József – Fábián Pál – Rácz Endre – Velcsov Mártonné. A mai magyar nyelv.
–Bp.: Tankönyvkiadó, 1988. – 85–203. o.
2. Berrár Jolán: Új szempontok és módszerek a szóképzés vizsgálatában. In: Tanulmányok a
mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.: Rácz Endre–Szathmári István. – Bp.:
Tankönyvkiadó, 1973. 99–124.
3. Gósy Mária. A szintaktikailag pontosan nem elemezhető alárendelt összetet szavak
rendszere // MNy., 1975, 71. – 47–57.o.

~ 82 ~
 4. Kiefer Ferenc szerk.: A magyar nyelv kézikönyve. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 2003. –
185–203. o.
5. Lengyel Klára. A szóösszetétel. // Magyar grammatika. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.:
Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.

Vázlat:
1. A szóösszetétel fogalma.
2. Az összetett szavak grammatikai csoportosítása.
3. Az alárendelő szószerkezetek fogalma, típusai.
4. A mellérendelő szószerkezetek fogalma, típusai

1. A szóösszetétel fogalma.
A fejlődés, az életforma átalakulása, a világ megváltozása óhatatlanul rengeteg új fogalom
megszületésével jár együtt. Mindez magával hozza, hogy új megnevezések, kifejezések
szülessenek. ezt a szükségszerűséget a nyelv a maga módján leképezi különféle szóalkotási
módokkal. Ezek közül az elmúlt órák során már megismerkedtünk a szóképzéssel. A mai órán a
szóösszetétellel kapcsolatos tudnivalókat fogjuk elsajátítani.
A szóösszetétel (compositio) az egyik leggyakoribb szóalkotásmódunk. Szóösszetétel során
két vagy több szóalak összekapcsolásával hozunk létre új lexémát, melyet alaki felépítése alapján
összetett szónak (compositum), nevezünk.
Összetett szavak kétféleképpen keletkezhetnek:
– mondatbeli összefüggés alapján – a mondatban egymás mellett álló, egymással szorosan
összetartozó szavak forrtak össze; így keletkezett például a nagy üzem, a hét vége, a szabad idõ
jelzõs szerkezetekbõl a nagyüzem, hétvége, szabadidõ szóösszetétel. foként kötoszavak, pl.
hogy+ha, nem+csak
– mondatbeli elõzmény nélkül – az összetett szavak többsége ilyen módon jön létre, vagyis
nyelvünk felhasználta a szóalkotásnak ezt a termékeny lehetõségét egy-egy új fogalom
megjelõlésére két különálló egyszerű szóból egy összetett szüt alkotott. így született a golyóstoll,
mûanyag, hûtõszekrény, porszívó, mosógép, lemezjátszó is. káposzta+saláta, posta+láda. Egyetlen
szó részleges megismétlésével is hozhatunk létre összetett szavakat, bár ezeket többen nem tekintik
igai összetett szóknak, ezek az ikerszók (izeg-mozog, ide-oda stb.).

~ 83 ~
 Az összetett szavak többsége zárt szerkezetű. Ezek közvetlen alkotóelemeit sorrendiségük
alapján előtagnak és utótagnak hívjuk. Gyakran az előtag (tyúkhúsleves) vagy az utótag
(szóösszevonás) is lehet összetett szó. Van szépszámmal példa arra, hogy az elő- és az utótag
összetett szó (rendőrőrszoba).
Előtag + utótag Összetett szó Többszörösen
összetett szó

divat + lap divatlap divatlapszerkesztő

játszó + tér játszótér gyermekjátszótér

Hangtanilag jellemző az összetett szavakra, hogy az elsőt követő elemei elveszítik önálló
hangsúlyukat (például szövegszerkesztő: a második tag hangsúlytalan). Csupán egy-két esetben
hangsúlyos mindkettő (boldog-boldogtalan).
Jelentéstanilag nézve a szóösszetétel tagjai között intézményesült kapcsolat jön létre, így
jelentése gyakran eltér a két elem jelentésének „összegétől” (a gyorsvonat például nem bármely
olyan vonat, amelyik nagy sebességgel halad, hanem egy bizonyos vonatfajta).
Mondattanilag az jellemzi, hogy tagjait nem lehet szabadon variálni, például a jelzőt
állítmánnyá kiemelni vagy egyéb szót ékelni be közéjük. (A magas ház kapcsolatba be lehet szúrni,
hogy magas, gyönyörű ház, és lehet mondani, hogy ez a ház magas, de a sárgaház kapcsolattal
ugyanezt már nem lehet megtenni a jelentés módosulása nélkül – ez az ún. beékelődési teszt.)
Hangsúlyviszonyok tekintetében rendszerint az előtag első szótagja a főhangsúlyos
(huzavona). Csupán egy-két esetben hangsúlyos mind a két tag (boldog-boldogtalan)
A Keszler Borbála-féle MGr. az összetett szavakat aszerint is megkülönbözteti, hogy az
alkotóelemei közötti kapcsolat szoros vagy laza. Ez a különbségtevés megkönnyíti a helyesírást: az
elő- és utótag közötti szoros kapcsolatot igazolja, hogy a toldalék csak az utótagon jelenik meg. A
szoros kapcsolatot a helyesírásban egybeírással jelezzük.
Szoros összetételek az alárendelő összetételek, a morfológiai típusú összetételek, a szervetlen
összetételek. A mellérendelő összetett szavakon belül a valódi mellérendelések lehetnek szorosak
(pl.: árvíz, búbánat).
A laza összetételek jellemzője, hogy a toldalék az elő- és utótagon is megjelenik. Ezt a lazább
viszonyt a helyesírásban kötőjellel érzékeltetjük.
Kieffer Ferenc Megkülönböztet:

~ 84 ~
 Endocentrikus összetételek – (endo–gör. a szóösszetételek előtagjaként a vele összetett
fogalomnak valamilyen belső sajátságát jelöli) utótagja a szerkezet alaptagja, amely meghatározza a
teljes lexéma alaktani, szintaktikai és szemantikai jellemzőit. Az utótagot ragozzuk, az utótagtól
függ az összetétel szófaji értéke. (nyelvhasonlítás a nyelvnek a hasonlítása, nyelvtudomány, a
nyelvről szóló tudomány).
Exocentrikus összetételek – (exo- a szóösszetételek előtagjaként a vele összetett fogalomnak
valamilyen külső sajátságát jelöli) nincs alaptagja. Ide sorolhatók a szervetlen összetételek
(miatyánk) és néhány mellérendelő összetétel (huzavona).
2. Az összetett szavak grammatikai csoportosítása.
 Szerves összetételek
Az elő- és utótag viszonya alapján az összetett szavakat két nagy csoportra lehet bontani,
aszerint, hogy van-e grammatikai kapcsolat a szóalakok között, vagy nincs. A grammatikai
szabályok által összekapcsolódó szóalakok hozzák létre a szerves szóösszetételeket. Lengyel Klára
a szerves összetételeken belül megkülönböztet:
 Morfológiai típusú összetételek
Szószerkezetekké bonthatók, azaz egy alapszófajba tartozó fogalomszó és egy
toldalékmorféma-értékű viszonyszó kapcsolatából állnak (pl.: mindazonáltal, életellenes).
 Szintaktikai típusú összetételek
Szószerkezet-kapcsolatokká bonthatók, azaz két vagy több alapszófajú fogalomszóból
keletkeznek.
· 1. Alárendelők
- Alanyosak (pl.: anyaszülte)
- Tárgyasak (pl.: dolgavégező)
- Határozósak (pl.: munkaképes)
- Jelzősek (pl.: hétfejű)
- Jelentéssűrítők: Ide azok az összetett szavak tartoznak, melyek alárendelő jellegűek, de az
elő és utótag közötti viszony minőségét pontosan nem tudjuk meghatározni, mert nem szintagmára,
hanem szintagmakapcsolatra vezethetők vissza (pl.: aranytartalék  ’a tartalék, ami aranyat érhet’).
· 2. Mellérendelők
 Valódi mellérendelő összetételek (búbánat, apraja-nagyja)
 Ismétléses mellérendelések (alig-alig, nőttön-nő)
 Ikerszók (ugrabugrál, fidres-fodros)
~ 85 ~
  Szervetlen összetételek
A szervetlen szóösszetételek alkotóelemei az idők során lassan tapadtak össze. Fajtái:
1. Lehet olyan alak, amelyben az előtag és az utótag között semmiféle tartalmi és nyelvtani
összefüggés nincs: ábécé.
2. Mondattani funkció következében kerültek szoros kapcsolatba. Ilyenek az összetett
módosítószók (aligha, netán), kötőszók (mégpedig, habár), névmások (ugyanilyen).
3. Vannak összetett főnevek és melléknevek, melyek egész mondatból, vagy a mondat egy
részéből alakultak: fogdmeg, nefelejcs.
4. Néhány köszönési formát is a szervetlen összetételekhez sorolunk: adjisten!, fogadjisten!

SZÓÖSSZETÉTELEK

Szerves szóösszetételek Szervetlen szóösszetételek

(Miatyánk, csakhogy, ámbár)

Morfológiai Szintaktikai
(régóta, évközi)

Alárendelő összetételek: Mellérendelő összetételek:

- alanyos szóösszetételek (napsütötte, - Valódi mellérendelő összetételek
nyakatekert) (búbánat, apraja-nagyja)
- tárgyas összetételek (lábtörlő, egyetért) - Ismétléses mellérendelések
~ 86 ~
 (alig-alig, nőttön-nő)
- határozós összetételek (magasugrás,
- Ikerszók (ugrabugrál, fidres-fodros)
célbadobás)
- jelzős szóösszetételek (tejfölösszájú,
tízperc)
- jelentéstömörítő szóösszetételek
(patyolatfehér)
Velcsov Mártonné. A szóösszetétel //A mai magyar nyelv. Szerk.: Rácz Endre. – Bp.:
Tankönyvkiadó, 1974. 151-164.o.

3. Az alárendelő szószerkezetek fogalma, típusai.

Az alárendelő összetett szavak két önálló szó összetapadásából keletkeznek, vagy két jeltelen,
ragtalan szó összekapcsolásával, vagy a mondatban egymás mellett gyakran előforduló, tartalmilag
és szerkezetileg összetartozó ragtalan, vagy jeles, ragos szavak összefonódása révén. Az előtag az
utótagnak mondattani tekintetben alá van rendelve, alárendelt bővítménye; az utótaggal általában
kérdezhetünk rá az előtagra, s az előtaggal szerkesztett feleletből kiderül, hogy milyen alárendelt
viszony van köztük (Pl. Mennydörög – mi dörög? A menny dörög, tehát alanyos alárendelt összetett
szóról beszélünk). Az utótag jelöli a fő fogalmat, tehát az az alaptag. Ha az alkotó elemek szófaja
nem azonos, többnyire az utótag határozza meg az egész szófaját (Pl. drágakő drága melléknév, kő
főnév, és az összetétel szófaja főnév). Csak az utótag vesz fel toldalékot, s mindig az előtagon van a
főhangsúly. Az alárendelt összetett szókat a tagjaik közötti szószerkezeti viszony alapján
csoportosíthatjuk.
1. Aszerint, hogy az elő és az utótag közötti viszonynak van-e nyelvi jelölője az alárendelt
összetett szók lehetnek:
– jelöltek: jótáll (tárgyas), észrevesz (határozós), hazánkfia (birtokos jelzős); ágrólszakadt
– jelöletlenek szénégető (tárgyas), mélyhűtött (határozós), könyvcím (birtokos jelzős) stb.
napsütötte
2. Az alárendelő összetett szavakat az elő- és az utótag közti szószerkezeti viszony
alapján csoportosítjuk:

– Alanyos alárendelések

~ 87 ~
 Az előtag alanya az utótagnak. Mivel az alanynak nincs a mondatban nyelvi jele, ez az
összetétel az előtagon mindig jelöletlen. (dércsípte, madárlátta, mennydörög mi dörög? porlepte).
Az alany az igék, az igei igenevek és a határozói igenevek tipikus szófaji bővítménye. Az igék nem
válnak alanyi bővítményükkel együtt összetett szóvá. madárlátta, hófödte, eszeveszett
Az alanyi alárendelések között leggyakoribbak az igei igenévi utótagúak (pl.: ebadta,
emberlakta), ritkábbak a határozói igenévi utótagúak (pl.: szívrepesve, lélekszakadva). A
személyragozás nélküli melléknévi igenevek nem vonzanak alanyt, de összetételként az alanyos
típusba soroljuk őket, mert alanyos igei szerkezetté alakíthatók, ill. igenévi állítmány és alany
kapcsolatává (pl.: divatjamúlt = a divatja (el)múlt).
- Tárgyas alárendelések
Az előtag azt a jelenséget, dolgot fejezi ki, amelyre az utótag által megjelölt cselekvés irányul,
ill. amely e cselekvés eredményeként keletkezik (igazmondó mit mondó? földművelő,
villanyszerelő). Az utótag ige, igenév, igéből képzett főnév vagy melléknév. A tárgyas
szóösszetételek általában jelöletlenek (favágó, földművelés), kisebb számuk jelölt (egyetért, jótáll,
egetverő). A tárgy igei és igenévi bővítmény, ezért a tárgyi alárendelésű összetett szavak igei,
igenévi, esetleg igéből képzett más szófajú utótaggal rendelkeznek (pl. nagyothall, zenekedvelő).
szemlesütve, szófogadó
- Határozós alárendelések
Az utótagban kifejezett jelentéstartalom valamilyen körülményét jelöli meg a ragtalan vagy
ragos névszói előtag. Pl.: (gyorsúszó, jóllakik, kétségbeesik, színdús miben dús? bérbeadás,
idevaló). A határozós összetételek, lehetnek: jelöltek és jelöletlenek.
A jelöltek többnyire a mondatban, jelöletlenek mondaton kívül is keletkeznek. Sok a jelölt
határozós összetett szó is a magyar nyelvben. Utótagjuk leginkább -ás, -és vagy -tal, -tel képzős
főnév (közbelépés, újjáépítés). Gyakoriak az igei utótagú összetételek (jóllakik, kétségbeesik).
Ritkák a határozói igenévi utótagú összetételek (kézenfova, minélfogva)
Jelöletlen határozós összetett szavak ma is keletkeznek, utótagjuk gyakran melléknév
(életerős, munkaképes), vagy főnév (munkatárs), ritkábban igenévképzős szó (gyorsúszó).
A határozós alárendelő összetételek szófajiság szempontjából változatosak, mert határozói
bővítmény minden alapszófajú szóhoz kapcsolódhat, ennek ellenére határozói szintagmára
közvetlenül visszavezethető összetett szavunk aránylag kevés van (pl.: napbarnított, rosszullét,
mondvacsinált, partraszállás, ékesszólás).

~ 88 ~
 A határozófajták nem mindegyike jelenik meg összetett szó előtagjaként. Gyakorisági
sorrendjük: helyhatározói, állapothatározói, módhatározói, eszközhatározói. A többi határozófajta
ritkán fordul elő. Ide sorolhatjuk a határozószói előtag ú összetett szókat is. (együttérzés).
földönfutó (hol futó?), égbekiáltó, élenjáró, nyugdíjjogosult, fülbevaló
- Jelzős alárendelések
Ma is gyakran jönnek létre jelzős összetett szavak. Három fajtájukat különböztetjük meg
aszerint, hogy az előtag az utótagnak: minőség jelzője, mennyiség jelzője, birtokos jelzője
(könnyűzene, ezüstlakodalom, harmincezer, képeskönyv, szabadszájú, háromszög (drágakő milyen
kő?, hidegvérű, főhős)).
A minőségjelzős összetételek – előtagja lehet főnév (fapad, fodrászmester) melléknév
(verseskönyv, nagyvizit), melléknévi igenév (futóbolond, folyóvíz), és számnév (mindennapi,
harmadosztályú). Az utótag általában főnév (söröshordó, aranygyűrű) melléknév (igazhívő,
életvidám) vagy határozószó (jószívű). Általában jelöletlenek. Pl.: borospohár, gyorsvonat.
A mennyiségjelzős összetett szók – utótagja többnyire melléknév (száznapos), számnév
(kétszáz, egyharmad), vagy névmás (ezerarcú, ötéves, háromszög). Az előtag lehet tőszámnév
(kilenchavi), sorszámnév (elsőéves). Többnyire jelöletlenek húszéves, ötujjas.
A birtokos jelzős összetett szók lehetnek jelöltek és jelöletlenek. Jelöletlen birt, jelz.
összetett szók bőven találhatók szókészletünkben. Szófaját tekintve, mind az előtag, mind az utótag
mindig főnév (hegyorom, háztető, lámpaernyő, citromhéj, faág). Jelölt birt. jelzős összetett
szavunk kevés van. Az utótag főnév vagy főnévi szerepű. Az előtag is főnév, olykor többesjellel,
vagy birtokos személyraggal (tojásfehérje, vásárfia, tanácsháza, napnyugta), citromízű (milyen
ízű?), gonosztett, napkelte, asztalterítő, főorvos, takarítónő, városháza
- Jelentéssűrítő összetételek
Az alárendelő összetett szavak sajátos csoportját képezik a jelentéssűrítő-, vagy
jelentéstömörítő összetételek. A jelentéssűrítő összetett szavak mondatrészletekre vezethetők
vissza, különböző morfológiai átalakításokkal és szerves mondatrészek hozzáadásával. Az
alárendeltségi viszony minőségét egyértelműen nem lehet meghatározni, így ezeket a szerkezeteket
nehezen tudjuk elemezni. Elliptikus szerkesztésűek és jelentésűek.
Vannak olyan fajtáik, amelyekben csak

~ 89 ~
 – egyszeres ellipszis található, tehát egyetlen szó hozzáadásával mondatrészletté alakíthatók
(pl.: szélmalom ’széllel működő malom’, csatakiáltás ’csatára buzdító kiáltás’ munkaképesség –
munkára való képesség, vámvizsgálat, lépcsőház, éjfekete).
A fentieknél bonyolultabb összetételek csak több szó vagy szintagma hozzáadásával
alakíthatók mondatrészletté (pl.: szülőfájás ’a szülés megindulása idején érzett fájás’, lépcsőház ’a
háznak az a része, ahol a lépcső található’).
A jelentéssűrítő összetételek szófajilag leggyakrabban főnevek vagy melléknevek. Legtöbbjük
hasonlatot tömörít: vérvörös, kénsárga, kőkemény. Ezek összevont hasonlatok, a szépirodalmi
stílusban metaforák.
Az alárendelt szavak csoportjában megjelölünk még átmenetet a szerves és a szervetlen szók
között – írja Darnay László A szóalkotás módjai című cikkében, mely a magyar grafika c.
folyóiratban jelent meg 2004-ben. – Ilyenek a névutós kapcsolatokból összeforrt összetett
határozószók. (ezáltal emellett, ezután) Tagjaik között van valamilyen alárendelő viszony, így a
szerves összetett szavakra emlékeztetnek, ugyanakkor hasonlítanak a szervetlenekhez is, mert
keletkezésük oka a szórendi egymásrautaltság.

Az alárendelő szószerkezetek és szóösszetételek helyesírása

Különírjuk általában az alanyos, a minőségjelzős és a mennyiségjelzős szószerkezetek tagjait:
árvízsújtotta (vidék), kis ujj, hat ökör: Jelentésváltozás miatt írjuk egybe az alanyos, a
minőségjelzős és a mennyiségjelzős szóösszetételeket: nyakatekert, kisujj, hatökör: Mindig
különírjuk a jelzett szótól a foglalkozást, kori, minőséget, csoportot jelölő főnévi minőség jelzőket:
orvos bátyám, gyermek szereplő, ajándék lemez.
Különírjuk általában a jelölt tárgyas, határozós és birtokos jelzős szószerkezeteket: életet
ment, távolra ugrik, a láb ujja. Egybeírjuk azonban a jelöletlen tárgyas, határozós és birtokos jelzős
alárendelő szóösszetételeket: életmentő, távolugrás, lábujj. Egybeírjuk a jelölt tárgyas, határozós és
birtokos jelzős szóösszetételeket is, ha jelentésváltozás történik: egyetért, ágrólszakadt, barátfüle. A
jelentéstömörítő alárendelő szóösszetételeket mindig egybeírjuk: hollófekete, emlékkönyv.
A két tagból álló szóösszetételeket kötőjel nélkül egybeírjuk (energia-takarékosság). A
kettőnél több taghól álló szóösszetételeket hat szótagig egybeírjuk (számítógépszerviz), ha hat

~ 90 ~
szótagnál hosszabbak, kötőjellel tagoljuk őket (számítógép-billentyűzet). Csak a két szótagú igekötő
számit összetételi tagnak (tartozásmegfizetés, tartozás-visszafizetés), szótag-számláláskor nem
vesszük figyelembe a jeleket és a ragokat (számítógép-szervizekben).
Kötőjellel kapcsoljuk a tulajdonnévhez a köznévi utótagot: Kazinczy-verseny; Balassi-vers.
Az igekötős kapcsolatokat az igekötő helyétől függően többféleképpen írhatjuk: megír, meg akarjuk
írni, nem írja meg, vissza-visszanéz, oda-vissza szaladgál, ki-be járkál.
Megegyezik a helyesírásuk az anyagnévi jelzős (kerámiaváza), a számnévi jelzős (+
melléknévképzős vagy -nként ragos utótag: többjelentésű) és a folyamatos melléknévi igeneves
szerkezeteknek (beszélőszerv). Mindhárom esetben a szabályzatban rögzített hagyományt követjük.
E szerint egybeírjuk az effajta szerkezeteket, ha mind az előtag, mind az utótag egyszerű szó:
papírtörülköző, háromnapos, mosogatógép. Különírjuk őket akkor, ha vagy az előtag, vagy az
utótag, esetleg mindkettő összetett szó: síugró sánc, papír zsebkendő; tizenhárom hónaponként.
Előfordul, hogy egy különírandó szókapcsolathoz egy újabb szó csatlakozik (családi ház +
építés). Ilyenkor a mozgószabályt alkalmazzuk, vagyis a korábban különírt szókapcsolatot
egybeírjuk, és kötőjellel kapcsoljuk hozzá az utótagot: idegennyelv-oktatás, családiház-építés.

4. A mellérendelő szószerkezetek fogalma, típusai

A mellérendelő összetételek ellentétes vagy hasonló jelentésű tagokból állnak: él-hal, jön-
megy, adás-vevés, hegyes-völgyes, összevissza, föl-le, sír-rí, lót-fut, rúgkapál, búbánat, szóbeszéd,
csûrés-csavarás, híres-neves, egy-két, sülve-fõve.
A mellérendelõ szóösszetételek elõtagja és utótagja mindig azonos szófajú szó. Mellérendelõ
szóösszetételt tehát alkothat két ige: sütfõz, két fõnév: járás-kelés, két melléknév: híres-neves, két
számnév: öt-hat, két határozószó: itt-ott, két igenév: járókelõ.
A mellérendelésre jellemző jelentéskategóriák (kapcsolatos, ellentétes, választó, stb.
jelentések) a lexikológiai szóalkotásmód során általában egybemosódnak vagy elhomályosulnak. A
mellérendelő összetételeket ezért forma szerint leghelyesebb osztályozni:

– Ismétléses mellérendelések

~ 91 ~
 Az őket alkotó szóelemek részben vagy egészben azonosak, tulajdonképpen egymás
ismétlései.
 Szóismétlés, szókettőztetés
Csak formai szinten tartozik a mellérendelések közé, hiszen a szóismétlés is halmozás, de
hiányzik belőle az a logikai jelentéstartalom, mely a mellérendelésekre jellemző. A megismételt
szavak között semmiféle logikai kapcsolat nincs (pl.: alig-alig, már-már, csupa-csupa, nagyon-
nagyon; csupa-csupa-csupa, nagyon-nagyon-nagyon). szókettõzésnek nevezzük: várja-várja,
meszsze-messze, alig-alig, lassan-lassan, egy-egy, néha-néha, olykor-olykor, vagy-vagy, körös-
körül)
 Tőismétlés (figura etymologica)
Kevés ilyen szavunk van, és ezek sem alkotnak egységes csoportot. Vannak olyanok, melyek
inkább alárendelő szintagmákra emlékeztetnek, és olyanok is, melyek mellérendelések.
Jelentéstöbbletük általában a nyomatékosítás, a fokozás (pl.: nőttön-nő, körös-körül, hetedhét,
halálnak-halálával).

– Ikerítés.
Olyan szóalkotási mód, ahol egy szót a saját változatával kapcsolunk össze új szóvá. A
létrejött új szó részleges szóismétlés hatását kelti. Az ikerszók morfológiai tulajdonságaikat tekintve
is hasonlítanak az összetett szavakhoz. Lehetnek laza és szoros szerkezetűek. (tipeg-topog, dirmeg-
dörmög, izeg-mozog, irul-pirul, ken-fen, teszvesz, limlom, mendemonda, hercehurca,
terefere,girbegörbe,ugribugri, ágas-bogas, icipici, tutyimutyi, hébe-hóba, dirr-durr.)
 Indukciós ikerítés: Ikerszó létrejöhet úgy, hogy egy adott, a nyelvben már meglévő szóalak
mintájára egy hozzá hasonló hangsort hozunk létre. Ennek a hangsornak nincs önálló jelentése,
mégis önálló szóalakként használjuk. Az önálló alakkal és jelentéssel rendelkező szót indukáló
tagnak nevezzük, az ikerszó másik tagját pedig ikerítménynek. Az ikerítés folyamatát az indukáló
tag indítja el (pl.: kipeg-kopog, birdes-bodros, mendemonda, cicamica, gizgaz, limlom).
 Párhuzamos ikerítés: Olyan két tagból álló szó jön létre, amelyben egyik tagnak sincs
önálló hangalakja és jelentése, hanem csak együtt, a létrejött lexémában fordulhatnak elő. Itt
egyszerre jönnek létre a tagok, egyik tag sem nevezhető indukáló szerepűnek. Az összetétel
tagjainak nincs önálló fogalmi jelentésük. Nagy számban mondatszók, hangutánzó, hangulatfestő

~ 92 ~
szavak tartoznak ide (pl.: kutykurutty, tik-tak, bim-bam, irgum-burgum, tutyi-mutyi, ripsz-ropsz,
sertepertél, uk-mukk-fukk).
Álikerszók - A valódi mellérendelések és az ismétléses összetételek határán álló, átmeneti
összetételcsoport. Ezeknél az összetételeknél két önálló szóalakot kapcsolunk egymáshoz, mint
minden mellérendelésben, de közben egyfajta játékos alakismétlésre is törekszünk, mint az
ikerítésben (pl.: ken-fen, ront-bont, dúl-fúl, kurtán-furcsán, ázik-fázik).

– Valódi mellérendelések
Két különböző szóalak egymáshoz kapcsolásával jönnek létre. A szóalakok jelentése lehet
szinonim (pl.: búja-baja, lépten-nyomon, ideig-óráig, sír-rí, jön-megy, süt-főz, híresneves,
adásvétel, rúgkapál, búbánat). Ezek hasonlítanak az ismétléses formákhoz, mert végül is itt is
ismétlésről van szó, csak nem formairól, hanem jelentésbeliről. Ennek köszönhetően itt is a
nyomatékosítás, a fokozás a jelentéstöbblet. A mellérendelő összetételeket alkotó szóalakok
lehetnek ellentétes jelentésűek is (pl.: fel-alá, jobbra-balra, ki-be, idestova). Az összetételek
jelentése itt jellegzetesen más, mint a kiinduló tagoké külön-külön. Néhány mellérendelés elő- és
utótagja között választó viszonyjelentés is kimutatható, ezek általában bizonytalan, meghatározatlan
mennyiségre utalnak (pl.: felébe-harmadába, negyven-ötven, előbb-utóbb). A mellérendelések
többségét olyan összetételek alkotják, melyeknek tagjai valódi, általában kapcsolatos mellérendelő
szószerkezetté alakíthatók (pl.: piros-zöld, szoba-konyhás, sakk-matt).
A szóismétlések, a mellérendelő szóösszetételek és az ikerszók helyesírása

A szóismétlések, a mellérendelő szóösszetételek és az ikerszók egybeírása vagy kötőjeles

írása a jelentéselkülönítést szolgálja.
A szókettőzéseket és azokat a módosított alakú szóismétléseket, amelyeknek egyik tagja nem
él önállóan, kötőjellel írjuk: néha-néha, már-már, örökkön-örökké, réges-régi. Különírjuk a
tőismétléses szerkezeteket: napról napra, kérve kéri, szebbnél szebb. Ezeknek mindkét tagja
értelmes szó. Egybeírjuk a már teljesen összeforrott, ezért csak az utótagjukon toldalékolható
mellérendelő szóösszetételeket: rúgkapálnak, búbánatos. Kötőjellel tagoljuk azokat a lazább
kapcsolatú szóösszetételeket, amelyek mindkét tagjukon toldalékolhatók: eget-földet, járnak-kelnek.
Egybeírjuk - a mellérendelő szóösszetételekhez hasonlóan - a csak végükön toldalékolható

~ 93 ~
ikerszókat: mendemonda, limlom. Kötőjellel tagoljuk viszont a mindkét tagjukon toldalékolható
ikerszókat: irult-pirult, izgő-mozgó.

GYAKORLATOK

1. Válassza ki az igaz állításokat

 A szóösszetétel állhat egy, két, három vagy több tagból.
 A szóösszetétel - függetlenül attól, hogy hány tagból áll - közvetlenül mindig előtagra és
utótagra bontható.
 A szóösszetételeknek vannak olyan csoportjaik, amelyek szintagmákból származtathatók:
szintagmákra vezethetők vissza, illetve azok mintájára jönnek létre.
 Minden mellérendelő összetett szó szintagmából származik.
 Minden figura etimologica beilleszthető az ismétléses mellérendelő összetett szavak közé.

~ 94 ~
  Az ikerszók mindkét tagja önálló szó is lehet.
 Ha két szó nem nyelvtani kapcsolata, hanem pusztán egymásutánisága alapján forr össze,
akkor a szervetlen szóösszetételek közé soroljuk az összetételüket.
 Az alárendelő szóösszetételek (a jelentéssűrítő vagy -tömörítő összetételt most nem
számítva) ugyanolyan típusokra bonthatók, mint az alárendelő szintagmák.
 A mellérendelő szóösszetételek vagy jelöltek, vagy jelöletlenek.
 A mellérendelő szóösszetételek vagy szoros, vagy laza kapcsolódásúak.
 A szoros összetételt mindkét tagján toldalékoljuk.
2. Válassza ki azokat a kategóriákat, halmazokat, amelyekbe a szóösszetétel besorolható!
a. a szókincs gyarapodásának módjai
b. belső forrású
c. külső forrású
d. szóteremtés
e. szóalkotás
f. gyakori szóalkotási mód
g. ritkább szóalkotási mód
3. Az összetétel mely típusába sorolhatók az alábbi összetett szavak? Csoportosítsa és
jellemezze őket!
Banánhéj, semmitmondó, mélyhűtött, nemdohányzó, külön-külön, városháza, méregerős,
útbaigazít, szakorvos, fogcsikorgatva, lélekszakadva, fogdmegek, gyermekváros, ütver, agyafúrt,
ámbár, nőnemű, festőművész, ötletszerű, szénapadlás, állatvédő, rangidős, egyszer-egyszer,
szamárfül, mennydörög, egyetért, tejberizs, olvasóterem, csigalépcső, messzelátó
4. Foglalja mondatba az alábbi szavakat, kifejezéseket, így világítson rá a jelentésükre,
illetve a jelentéskülönbségre!
a.) ötszázforintos – ötszáz forintos
kötödés – kötődés
körbe áll – körbeáll
vöröskereszt – Vöröskereszt
b.) híres-neves – hírneves csúszómászó – csúszó-mászó
esőverte– esővert pénzváltó – váltópénz

~ 95 ~
 5. Találós kérdés:
Mióta a világ van, mindig volt,
míg a világ világ lesz, mindig lesz,
mégsem lesz esztendős ...
A választ megkaphatják úgy is, ha kiválasztják az alábbi szólistából a magyarban összetett
szavakat, és a mellettük lévő betűket visszafelé (hátulról előre haladva) összeolvassák.
legalábbis (D), angolna (N), armatúra (A), alagút (L), gyógymód (O), jobbágy (E), karosszéria (T),
sebváltó (H), művész (N), karikatúra ('gúnyrajz') (I), belügy (A), árkád (M)
6. Mi a közös előtag?
A. -név, -orvos, -védő, -eledel- B. búvár, -dráma, -moly, -kiadás, -szemle
C. föld-, virág-, táj-, tolvaj-, konyha-; D. tök-, fű-, atom-, ír-, kemény
7. Helyezze el az alábbi összetett szavakat a táblázatban! Egészítse ki a táblázatot a
hiányzó kategóriákkal! ábécé, könyökvédő, innen-onnan, botcsinálta, rosszullét, külön-külön,
hangosfilm, hébe-hóba, szélmalom, egyszeregy, mitugrász, eszeveszett, búbánat, rózsahimlő,
koromsötét, árvíz, bim-bam, nono, körös-körül, keljfeljancsi, ellentmond, szívrepesve, él-hal,
hálistennek, icipici, faág, folyton-folyvást, hegyes-völgyes, mégiscsak, nyögvenyelős, gizgaz,
szarvasbőgés, mennydörög, kézzelfogható, bombabiztos, nehogy, hetedhét, alkotóelem, sír-rí,
reményvesztett, ripsz-ropsz, gondterhelt, kétrészes

Szervetlen
Szerves szóösszetétel
szóösszetétel

Alárendelő Mellérendelő
 
szóösszetétel szóösszetétel

1. 1.

2.

3. 2.

4.

5. 3.

~ 96 ~
 8.Indokolja meg, miért minősítjük szóösszetételnek, azaz miért írjuk egybe a B) oszlop
szavait! Segítségképpen vesse össze az A) oszlop megfelelő szavával!

  A) B)

a) zenét szerző zeneszerző

  Indoklás:  

b) két hónapi kéthavi

  Indoklás:  

c) három szög háromszög

  Indoklás:  

egytől egyig, szebbnél

d) nőttön-nő, réges-régi
szebb

  Indoklás:  

e) ezüst nyaklánc ezüstlánc

  Indoklás:  

9. Írja le helyesen az így felépülő szavakat!

h. gép + kocsi + alkat + részeket =
i. idegen + nyelv + tudás =
j. idő + járás + jelentés =
k. használt + ruha + kereskedés =
l. koordináta + rend + szer =
m. koordináta + tengely =
n. kosár + labda + válogatott =
o. jobb + kéz + szabály =
p. meleg + víz + forraló =
q. jövedelem + ki + egészítés =
10. Az alárendelő összetett szavak milyen csoportjaiba sorolhatók az alábbi szavak?
a. atomerőmű

~ 97 ~
b. semmittevő
c. hófödte
d. vámvizsgálat
e. napraforgó
f. kétnyelvű
g. csigalépcső
h. eszeveszett
i. gyorsvonat
j. partraszállás
k. magvaváló
l. motorcsónak
m. egynapi
n. tagbaszakadt
o. vendéglátóipar
11. Írja le helyesen az alábbi mellérendelő összetett szavakat!
a. ideoda
b. hírneves
c. ugribugri
d. többékevésbbé
e. irulpirul
f. csihipuhi
g. rúgkapál
h. dimbesdombos
i. híreneve
j. hányaveti
12. Írja le helyesen az alábbi összetett szavakat!
a. anyagcsereviszgálat
b. ádámcsutka
c. fényárnyjáték
d. mátyástemplom
e. kerekasztalkonferencia

~ 98 ~
 f. nyelvtanházifeladat
g. herkuleserejű
h. rézaranyötvözet
i. pálfordulás
j. hidegvízcsap
13.A tojássárgája szót több tankönyv jelölt jelzős alárendelő szóösszetételnek tartja.
Bizonyítsa be, hogy a birtokos jelzős viszony jelöletlen az összetett szóban!
14. A féle, szerű megítélése eléggé problematikus, ezt tükrözi képzőszerű utótag vagy
utótagszerű képző elnevezésük. Melyik tulajdonság vall képzőre, melyik utótagra?
Önállóan nem fordulnak elő.
A mindenfajta és -féle élelmiszer szerkezetben a -féle az egész szót képviseli.
A lakás- és raktárszerű épületek szerkezetben ismétlődő elemként az első összetételből
töröltük (kihagytuk vagy elliptáltuk).
A helyesírási szabályzat szerint az ész + szerű írásmódja: ésszerű.
15.Összetételt alkotnak-e az igekötők az igével? Érveljen!
16.A helyesírási szabályzat mikor tekinti összetételi tagnak az igekötőt? Hivatkozzon a
szabályzati pont számára is!
17.Tegye rendbe az összekeveredett elő- és utótagokat!
a. viharkocka g. pipacsrigó
b. disznóhaj h. árvalányölés
c. vajkeblű i. nászhuszár
d. jégvert j. krumplitorta
e. gyászinduló k. fekete-piros
f. puncsfőzelék l. szűkszívű
18.Az ezermester - ezer mester mintájára gyűjtsön olyan összetett szavakat, amelyek
szószerkezetként is írhatók (természetesen ez általában a jelentés megváltozásával is jár)!
19. Szóösszetétel? Szószerkezet? Írja le helyesen az alábbi anyagnévi jelzős
kapcsolatokat!
arany-óra aranyóra
szín-arany-óra színarany óra
arany-zseb-óra arany zsebóra
fehér-arany-zseb-óra fehérarany zsebóra

~ 99 ~
 prém-gallér prémgallér
bárány-prém-gallér bárányprém gallér

A ritkább szóalkotásmódok típusai

Irodalom:
1. A magyar nyelv könyve. Szerk.: A. Jászó Anna. – Bp.: Trezor Kiadó, 2004.
2. Kiefer Ferenc. Alaktan // É-Kiss–Kiefer–Siptár. Új magyar nyelvtan. – Bp.: Osiris, 1998. –
187–289.o.

Vázlat:
1. Mozaikszó-alkotás (betűszók, szóösszevonás, egyéb mozaikszók)
2. Szórövidülés és további képzés (szócsonkítás)
3. Szóelvonás
4. Szóhasadás
5. Szóvegyülés

~ 100 ~
 6. Népetimológia
7. Tulajdonnevek köznevesülése

1. Mozaikszó-alkotás (betűszók, szóösszevonás, egyéb mozaikszók)

A mozaikszó-alkotás a mai magyar nyelv egyik termékeny, új szóalkotási módja. Az egyik
legújabb, más nyelvekben is nagy szerepet játszó szókészlet-gazdagítási mód, tudatos nyelvi
tevékenység. A szóösszetétellel rokon eljárás. A múlt század végén bukkant föl, azóta azonban talán
túlságosan is terjed. Akkor nyereségei a nyelvnek, ha alakjukkal beilleszkednek a magyar
hangrendszerbe.
A mozaikszó több szó elemeiből, mozaikjaiból áll össze. Főként a tulajdonnevek, azon belül is
az intézménynevek, klubok, társaságok, hivatalok stb. nevei körében gyakoriak.
A mozaikszók három nagy csoportba sorolhatók:
– betűszók
– szóösszevonás
– egyéb mozaikszók.

1.1. A betűszók
A mozaikszók három típusa közül a betűszók a leggyakoribbak. Többnyire különírandó
elemek kezdőbetűiből alakulnak ki (Európai Unió – EU), de egy összetett szó elő- és utótagjának
kezdőbetűiből is létrejöhettek (Magyar Államvasutak – MÁV). Esetleg egy ejtéskönnyítő
magánhangzó is jelen lehet bennük. Ezek a valódi rövidítések. Csak írásban használjuk őket, beszéd
közben feloldásukat kell kimondanunk. Kiejtésben gyakran ezek is szótagösszevonásnak hangzanak
(pl. UNE). A valóságos rövidítések sohasem a beszédre, hanem mindig az írott szövegre
vonatkoznak. Elsődleges célja nem az érthetőségre, hanem a rövidségre való törekvés. Nagy
hátránya a szövegben használt rövidítéseknek az, hogy a szöveg folyamatossága megtörik, olvasása
pedig nagyobb odafigyelést igényel, mert állandóan "ki kell bontani" a mozaikszót, hogy
tulajdonképpen mit is jelent. MTA – Magyar Tudományos Akadémia. Csak beszédben használják a
diákok a pézsé rövidítést a papír zsebkendőre. A betűszókat, ha alakjuk megengedi, összeolvassuk
(például MÁV, ENSZ), másokat betűnként ejtünk (például OSZK, kft.). – Ha a rövidítéseket nem
teljes alakjukban ejtjük, azokból is betűszók válhatnak: kb. (mint [kábé]), pzs (mint [pézsé]), rt.
(mint [erté]), kft., bt.

~ 101 ~
 A szépirodalom – főleg a XX. századi – sem idegenkedik a betűszók használatától. Például:
A nyanya az ágy szélén ült. Arca csupa bemetszés, ránc, barázda, rovás; csak a fogsora
villogott fiatalon. Harminckét gyönyörű foga az egri SZTK-ból, vadonatúj. (Örkény
István: Egy szoba, vályogfal, zsúpfedél)
A tulajdonnévi betűszók minden betűje nagybetűvel írandó, még a kétjegyű mássalhangzók
második eleme is. Vannak közöttük idegen eredetű szavak is, pl. NATO, CIA, KGB, WTO, WTC,
OECD, UNESCO, NASA stb.
A tulajdonnévi betűszók mellett van néhány köznévi is, pl. hév, áfa, hök, tb stb. Ezek csupa
kisbetűvel írandók.
Az idegen eredetű köznévi betűszókat rendszerint nagybetűvel írjuk, pl. CD, DVD.
Az, hogy a betűszók elé milyen névelő kerül, a kiejtés függvénye. Hiába kezdődik pl.
mássalhangzóval az MTA szó, kiejtése emtéa, tehát az névelőt használunk előtte.

1.2. Szóösszevonás
Nem magyar szóalkotási sajátosság. A szóösszevonás annyiban tér el a betűszótól, hogy egy
betűnél nagyobb egységet őriznek meg. Itt nem csupán a kezdőbetűk olvadnak össze, hanem a teljes
névnek más hangjai, szótagjai is. Ezeket régebben csupa nagybetűvel írták, 1984 óta azonban csak a
kezdőbetűjük nagy. A köznévi panelszókat (így is nevezik őket) azonban csupa kisbetűvel kell írni
(pl. gyes, radar, telex, kolhoz, szovhoz, kisker, közért, maszek, külker, nagyker). Közismert
szóösszevonások: a Malév (Magyar Légiforgalmi Vállalat), az Ofotért (Optikai Fotó Értékesítés).
Pecsa (Petőfi Csarnok), Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége),
Dédász (Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság) stb.
Szótagokból könnyebb a jelentésre következtetni, mint a betűszókból. A valódi összetétel és
az összevonás érdekes keveredése mutatkozik az ofő szleng szóban, ami az 'osztályfőnök'
"tömörítése".
A nem közismert mozaikszókat célszerű első említésükkor (akár írásban, akár szóban)
feloldani, hogy az olvasónak vagy hallgatónak ne kelljen találgatni. A jól sikerült alkotásokat a
nyelv elfogadja. Gyakran annyira önálló életet kezd élni egy-egy mozaikszó, hogy a beszélők el is
felejtik, amiből alkották. Ilyen például a köznevesült közért a 'Községi Élelmiszer-kereskedelmi Rt'-
ből, és a szintén "közszavasult" maszek a 'magánszektor' szóösszetétel tagjainak kezdő szótagjaiból.

~ 102 ~
Ez utóbbit az 1950-es évek elején Kellér Dezső, a jeles konferanszié alkotta. Ő tréfának szánta ezt
az azóta igen elterjedt, már az argóba is beépült, kissé bizalmas jellegű szót.

1.3. Egyéb mozaikszók

A mozaikszó-alkotás legfiatalabb csoportja. Olyan elemek, amelyek az eredeti
intézménynévből egy teljes elemet megtartanak, többnyire termék- vagy tevékenységjelölő, illetve a
telephelyet megnevező szavakat őriztek meg, és csak a többi elem rövidített. Pl.: Ceglédtej,
Dunahús, Budatax Hajdútej, Albavolán.

1.4. A mozaikszók kiejtése és néhány helyesírási tudnivaló

Helyesírásukról alapos tájékoztatót olvashatunk a Helyesírás című kötetben (390–408. o.).
* Egybeejtésre alkalmas mozaikszók (szavaknak tekintjük őket): ELTE, MÁV, MALÉV
* Egybeejtésre alkalmatlan mozaikszók (a betűk kiejtése): PM (péem), BKV (békávé), PPKE
(pépékáe), MKB (emkábé)
* Az idegen eredetű mozaikszók egy részénél az eredeti kiejtés átvétele látható: FIAT, NATO
* Gyakori az idegen betűzés: CIA (sziájé), UIP (juájpi), VIP (viájpi)
* Akad olyan eset is, amikor az eredeti formát kiszorította a latinos kiejtés: UNESCO
(uneszkó)
* A névelő alakváltozatát mindig az ejtés határozza meg: az ELTE, a MÁV
* A tulajdonnévi mozaikszók helyesírása: MALÉV, ELTE
* A köznévi mozaikszók helyesírása: tv (tévé), tbc (tébécé), kft (káefté)
* A nagybetűkkel írt mozaikszókban sem a betűk közé, sem a szó végére nem teszünk pontot:
MTA, IBUSZ, OTP
* A toldalékot kötőjellel kapcsoljuk, kitesszük az esetleges előhangzót is: MÁV-nál, OTP-ből
* Összetételek esetén az utótagot kötőjellel kapcsoljuk az előtaghoz: IBUSZ-iroda, OTP-fiók

2. Szórövidülés (szócsonkítás)

A szócsonkítás vagy szórövidítés a nyelvújítás igen divatos szóalkotási módja volt, de már az
ómagyar kori korai szórványemlékeinkben is találhatunk ilyen példákat. Személynevek esetében:
Domokos – Dom.

~ 103 ~
 Olykor az átvett szó is már egy rövidített változat. Ez mutatja azt, hogy ez a szóalkotási mód
más nyelvben is megtalálható (pl. szituáció– szitu, saláta–sali, köszönöm – kösz, irtózatos – irtó,
tán (talán), hisz (hiszen), tulaj (tulajdonos), labor (laboratórium), pari (paradicsom), ubi (uborka),
fotó (fotográfia), protkó (protézis), diri (direktor), szerkó (szerelés), tetkó (tetoválás), magnó
(magnetofon).
A szócsonkítás jelensége nem ritka napjainkban sem. A rövidítések a nyelvi alakulatoknak,
illetve szóképzésmódoknak érdekes, olykor szellemes és vitathatatlanul leggazdaságosabb típusát
alkotják. Azonban a legtöbb így alkotott szót csak a bizalmas beszédben használjuk,
nyelvhasználatban elterjedtebbek, így gyakran inkább bizalmaskodóak, mint célszerűek. Főképp a
fiatalok körében, akik ezzel a szóalkotással tréfás színezetet adnak mondandójuknak. A szóvég
elhagyásával és -i képzővel való megtoldásával jött létre például a szoci (szocialista), szimpi
(szimpatikus) és tini (tinédzser) szavunk. De a szó utolsó tagjának elvonását nem feltétlen követi az
-i képzővel való megtoldás: prof – professzor, trafó – transzformátor, irtó – irtózatos, tulaj -
tulajdonos. Érdekes szócsonkítás, amikor nem a szó végét hagyjuk el, hanem az elejét (eszpresszó
alakból a presszó) vagy a közepét (kábszeres a kábítószeresből, becsszó becsületszóból, reptér,
távközlés, szülinap).
A rövidített változat olykor annyira önállósul, hogy a teljes név elavul, az eredeti szó
feledésbe merül. Mára például teljesen feledésbe merült 'duttyán' szavunk, de a dutyit már mindenki
ismeri. Szintén többen használják a baki szót a 'baklövés' helyett és a csalit a 'csalétek' helyett.
A becenevek alkotásában a legtöbbször előforduló szóképzési mód a szórövidítés (a
megrövidített név) továbbképzése: Mária > Mar+i, Mar+csi, Mar+csa, Mar+is; Péter > Pet+i,
Pe+tya, Pet+ike, Pet+us, Pet+ka.
A rövidítések a nyelvi alakulatoknak, illetve szókalkotásmódoknak érdekes, olykor szellemes
és vitathatatlanul leggazdaságosabb típusát alkotják. Azonban a legtöbb így alkotott szót csak a
bizalmas beszédben használjuk.
Napjainkban ez a fajta szóalkotási mód túlságosan elterjedt, s a nyelvművelők szerint
gügyögővé teszi a nyelvet, ezért érdemes kerülnünk.

3. Szóelvonás
Már évszázadokkal ezelőtt is születtek így szavak. Szóelvonásnak nevezzük azt a
szóalkotásmódot, amelyben egy látszólag vagy rosszul tagolt képzésből egy addig nem létező

~ 104 ~
alapszót hozunk létre. A beszélő valamely szóban szótövet és toldalékot vél fölismerni. A szótőnek
kikövetkeztetett szódarab ilyenkor önálló életre kel, s némelyik a mindennapi beszédben, sőt a
köznyelvben is elterjed. Éppen ezért az alkotott szó szófaja gyakran eltér az eredetiétől. Ma főleg
igék alakulnak ilyen módon (olyan összetételekből vonjuk el ezeket, amelyek előtagja jelző,
utótagja főnév, vagy igenév): gyorsír – gyorsírás, nagytakarít – nagytakarítás, macera – macerál,
távirányít – távirányítás, bájcseveg – bájcsevegés, bérelszámol – bérelszámolás, hőszigetel –
hőszigetelés. Azonban a legtöbb így keletkezett igét erőszakoltnak, szokatlannak érezzük, a
köznyelv is húzódozik használatától. Így keletkezett régebben kóbor (a 'kóborol' igéből) és dac (a
'dacos' melléknévből, a gyárt igéből a gyár főnevünk, a szóvégi -t elemet ugyanis képzőnek vélték,
s elhagyták, azaz elvonták a szótól. Az így létrejött alakulatokat képzett és összetételi tagként is
használjuk. Erre a legismertebb példa a még a nyelvújítás korában "felfedezett szótő", a tan (a 'tanít,
tanul' igéből). Ez ma már szóösszetételek előtagjaként (tantárgy, tandíj, tanév stb.) és utótagjaként
(állattan, nyelvtan, hőtan stb.), valamint képzett szóként (tanár) is megtalálható.
A szóelvonás ritkább módjai közé tartozik a szóösszetétel egyik tagjának elvonása. Így
alkotott, bizalmas stílusrétegű szó például a 'főtörzsőrmester'-ből a főtörzs, nagytakarítás –
nagytakarít; gépírás – gépír, automobil – autó, trolibusz – troli, miniszoknya – mini, autóbusz –
busz.
A hivatásos nyelvművelők nem ajánlják ezt a szóalkotási módot.

4. Szóhasadás

Egy szónak két vagy több alakváltozata él egymás mellett, de ezek a jelentések bizonyos idő
elteltével eltérnek egymástól – ez a folyamat a szóhasadás.
A szóhasadás az a folyamat, melynek eredményeképpen egy szó két, esetleg több
alakváltozatra bomlik, s az alakváltozatok között részleges vagy teljes jelentéskülönbség alakul ki.
Ma már nem jellemző szóalkotási mód, de a nyelvtörténetben számos példát tartunk számon. Így
alakult ki pl. a család/cseléd szópár, amely szláv kölcsönzés. További példák: ebédelő/ebédlő,
fia/fiúja, daruk/darvak, kara/karja.
Ezt nevezzük párhuzamos alak- és jelentésváltozásnak. Így keletkeznek a hangrendi
párhuzamok is: ez-az, ilyen-olyan stb., valamint igen gyakori a hangtani különbség egy szó két
változata között, ami jelentésbeli különbséget eredményez. Erre számos példa található

~ 105 ~
nyelvünkben: toboz – doboz, dulakodik – tülekedik, perem – prém, vacak – vacok, fia – fiúja,
eszetlen – esztelen, vége – végje.
Bekövetkezhet szóhasadás toldalékolt tövek között is. Különböző szótőváltozatokhoz
előhangzós vagy előhangzótlan változatban kapcsolódik ugyanaz a toldalék, és a két változat mást
jelent: gondtalan – gondatlan, ízetlen – íztelen. Szóhasadás jöhet létre akkor is, amikor ugyanannak
a tőnek más-más változatához kapcsolódik azonos toldalék: nője – neje, borja – borjúja, ébren –
éberen.
Bár ez a szóalkotási mód korántsem csak az utóbbi évtizedekre jellemző, hanem sokszor
évszázados nyelvi folyamatok következménye, ma is keletkeznek ily módon szavak. Nemrég
különült el például a pacskolás és a paskolás, valamint a magános és a magányos szó jelentése vagy
jelentésárnyalata.

5. Szóvegyülés, keverékszók (contaminatio)

Amikor két azonos vagy rokon jelentésű szó hangalakjának keveredésével új szó jön létre, és
ezek jelentése hasonló vagy megegyező az eredeti szavakéval, akkor szóvegyülés (idegen szóval
kontamináció) történik. Pl.: csupa + kopasz = csupasz, csokor + bokréta = csokréta, zavar + kerget
= zargat, ordít + kiabál = ordibál, motor + hotel = motel. Eredetileg akkor keletkeztek, amikor egy
szóalak fölidézésének pillanatnyi zavara közben két azonos vagy rokon értelmű szó egyszerre jutott
a beszélő tudatába, s a hangalakok kimondásakor összekeveredtek. Az effajta szóalkotás (a
szóvegyülés) nem szolgálja az új fogalmak megnevezését. Tudatosan is alkothatunk keverékszókat,
tréfás céllal. Némelyik így keletkezett szó a köznyelvben is elterjedt: csokréta, ordibál, motel. Ily
módon jött létre a grapefruit magyar neve, a citrancs (ez viszont tudatosan alkotott, új fogalom!). A
szóvegyülés útján keletkezett szavak akkor értékesek és hasznosak, ha mást jelentenek, mint
alkotóelemeik.
A keverékszók másik formája, amikor magyar szótőhöz különféle idegen elemeket, képzőt
fűzünk. A nyelvi játék, a humor, a megszokottól való eltérés hozza létre őket. Nemcsak tréfás
hangulat az így keletkezett szavak eredménye, hanem egy árnyaltabb jelentést is ad a szónak.
Például a gyengus (latin -us képző) szóban benne van az is, hogy a beszélő tréfásan, kedveskedve
teszi megjegyzését. Ilyen keverékszó továbbá a szintén latin hatást mutató bolondéria, amely
'bolondos szeszély, hóbort'-ot jelent, és stílusértéke kissé bizalmas, ahogya keverékszóké általában.

~ 106 ~
De nemcsak a latinból veszünk át ilyen képzőket, hanem más nyelvekből is. A rendicsek például
szlávos képzés a 'rendben van' kifejezésből.
Az előbbi típustól el kell különítenünk azt a szóalkotási módot, amikor két különböző
jelentésű szó hangalakjából keletkezik egy új, harmadik szó, melynek jelentése is eltér az előző
szavakétól. Ilyen például a cső és az orr szavakból alkotott csőr, a citrom és a narancsból a
citrancs, amelyet az ismert gyümölcs, a grépfrút elnevezésére alkottak. A szakirodalom
összerántásnak is nevezi ezt a jelenséget. Szintén szóösszerántással keletkezett a La Manche
csatorna alatt levő alagút neve, a csalagút (csatorna + alagút) szavunk.

6. Népetimológia (szóértelmesítés) és szándékos szóferdítés

Az a jelenség, amikor a beszélők a számukra idegen, kikövetkeztethetetlen elemekből álló
szavakat a maguk számára értelmesítik, érthetővé teszik oly módon, hogy már meglévő elemekhez
hasonlítják őket. Ez ma is kevéssé termékeny szóalkotási mód, azonban az egyik legérdekesebb és
legszínesebb szóalkotási módja nyelvünknek. Magyar szavak esetében többnyire csak a szóalakot
változtatja meg, néha el is torzítja. (pl. helikoffer a 'helikopter' szóból).
Ennek formái:
1. a hangalak változtatása: az emfatikus (érzelemmel színezett) ejtés, a nyelvjárasias ejtés, a henye
ejtés és a hangbetoldás;
2. az idegen nyelv szabályai szerint ejtés (diákok körében igen közkedvelt);
3. hasonló hangzású szóvá alakítás, szójáték.
Ez utóbbit tulajdonképpen a jelentésbeli szóalkotáshoz, a jelentésátvitelhez is sorolhatnánk. Ennél a
szóalkotási módnál (hasonló szóvá alakítás) sajnos gyakran kakofemizmus (valamely fogalom
lebecsülő, gyakran durva kifejezése) figyelhető meg. A szójáték célja viszont a humorkeltés.
Záporjóska (a 'Zaporozsec' autótípus nevének magyarítása, ez humorkeltés és könnyebb kiejtés
céljából), Zup ('7 Up' üdítőital márkája), Zsiga ('Zsiguli' autótípus), tubarózsa (a latin 'tuberosa'-
ból), káptalan (a szintén latin 'capitulum'-ból), kárókatona ( a török 'qara qatna'-ból, jelentése fekete
madár), számszeríj (a szláv 'samostrel'-bol, jelentése magától lövő).
Az önkéntelen népetimológiát nem választhatjuk el a szándékostól. Ez utóbbi sokszor tréfás, gúnyos
célzatú. Pl.: nyugdíjas – nyögdíjas, televízió – televíziló, agronómus–ugrómókus. Ha nem élünk
vissza a szóértelmesítés használatával, sajátos hangulattal színezi beszédünket. Ezek a játékos
alakulatok módjával használva nincsenek ártalmára nyelvünknek.

~ 107 ~
 7. A tulajdonnevek köznevesülése
Jellegzetes tárgyak, találmányok, ruhadarabok, mértékegységek gyakran kapják nevüket
viselőjükről, alkotóikról, származási helyükről. Ezek a tulajdonnevek a gyakori használat során
köznévvé válnak, idővel elhomályosul tulajdonnévi voltuk. Helyesírásunk kis kezdőbetűvel jelöli.
Pl.: Julius Caesar nevét az ókori világ összekapcsolta az uralkodás fogalmával így lett nevéből a
császár, Greta Garbó – ruhadarab> garbó, Earl of Cardigan > kardigán, Gustav Jäger – ruhadarab
jégeralsó, Gerbeaud (zserbó 'sütemény', Gerbeaud Emil budapesti francia cukrász nevéből),
MacAdam (makadám 'kövesút, szilárd alapú útburkolat', J. L. MacAdam skót mérnök nevéből)
Mansard (manzárd 'padlástér beépítésű tetőtípus', Fr. Mansard francia építész nevéből), Panama
(panama 'sikkasztás, csapás'), viganó (Maria Vigano olasz táncosnő), mecénás (Maecenas római
patrícius), huligán (Hooligan londoni bandavezér), watt (James Watt, a teljesítmény
mértékegysége), röntgen (Röntgen), dízel (Diesel), pasztőrözni (Pasteur) stb.

GYAKORLATOK

1. Hozzon legalább egy példát a számítástechnika nyelvéből újabb, a népetimológia

elvén, de szándékos szóalkotással létrehozott szóra!
2. Írja be az alábbi mondatok dőlt betűvel kiemelt szavait a táblázat megfelelő helyére!
Egy-egy szót több helyre is be kell írni.
o A tubarózsa gumós növény, amely nincs is rokonságban a rózsával, de szép csokréta
készíthető belőle, és az illata bódító, mint a liliomféléké általában.
o Nem akarlak zargatni, de miért használsz olyan szavakat, hogy telcsi, és mit jelent az SMS?
Hozzám képest mindenki prof a telefonos ügyekben.
o A film már kapható videón, hamarosan megjelenik DVD-n, a forgatásról készült fotókat az
XXL Galériában állítják ki.

~ 108 ~
 o A trafó nemcsak az áramfejlesztő, hanem egy kortárs művészeteket bemutató intézmény
neve is.
o Az FTC szépen szerepelt, de a Rába ETO Kába ETO-ra válthatna az NB I utolsó helyére
kerülvén.

Szóképzés Mozaik szó szóvegyülés/kontamináció szórövidülés és népetimológia Ragszil

(csak és szóösszerántás elvonás és szándékos dulás
tulajdonnévi!) (vagy: köznévi szóösszevonás) szóferdítés

-          

3. Milyen ritkább szóalkotási módokra talál példát az alábbiakban?

Dimbes-dombos, pulcsi, tévé, TESz., főigazgat, garbó, ugrabugrál, kb., ejnye-bejnye, oszifő,
MÁV, icipici.
4. A szóalkotásnak mely módjával jöttek létre az alábbi – újabb keletkezésű –szavak?
Infó, ÁNTSz, videofon, bevalláserkölcs, hullámlovagol, telefere, APEH, multi,
kényszernyugdíjaznak, hantapolitika, spinédzserek.
5. Állapítsa meg, hogy az alábbi szavakat milyen szóalkotási móddal alkották!
FTC, uncsi, Mokép, zaba, tbc, szoci, Ukrszocbank, kp, ordibál, távirányítás, ENSZ, gyorsír,
sekély, Épszöv, naci, taps, KMTF, csokréta, szitu.
6. Határozza meg, milyen szóalkotási módszerrel jöttek létre az alábbi szavak!
Főigazgat, tubarózsa (latin tuberose), család–cseléd, KMTF, az ongora, csekély–sekély,
csokréta, ELTE, szakdolgozik, éltében, szaru–szarv, MTA, ép–épp, az acskó, távirányít, citrancs.
7. Válassza ki az igaz állításokat!
a. A mozaikszók egyik fajtája a rövidítés.
b. A mozaikszókhoz sorolhatók a kimondásra szánt rövidítések (pl. kábé), de a rövidítések
általában (pl. km) nem.
c.Épp fordítva: a mozaikszókat lehetne besorolni a rövidítések közé.
d. A mozaikszót meghatározott szabályok alapján kimondjuk, a rövidítéseket nem az írott
alak alapján ejtjük ki, hanem az eredeti, hosszabb formát mondjuk, vagyis feloldjuk a rövidítést (pl.
km » kilométer, vö. » vesd össze!).
8.Melyik nem illik a sorba: id., fszt., Ny, tv? Miért?

~ 109 ~
 9.Melyik szó, illetve szerkezet rövidítése különbözik a többitől: annyi mint, centiméter,
saját kezűleg, doktor? Mi a különbség?
10. Melyik állítás nem igaz a szórövidülésre (vagy szórövidítésre) és a szóelvonásra, illetve
ezek kapcsolatára?
e. A lényeg azonos, mindkét szóalkotásmód esetén az eredeti szó alakja rövidebb lesz.
f. Rövidülés esetén nem lehet szabályba foglalni, hogy mennyivel lesz rövidebb a szó.
g. A szóelvonás esetén sincs szabály arra, hogyan csonkul a szó.
h. A szóelvonásnál nemcsak a végét vághatjuk le a szónak, hanem az első részét is (pl.
sokszoroz > szoroz).
11. Ragszilárdulással keletkeztek az alábbi szavak, mégis van köztük egy, amely nem illik
teljesen a sorba. Melyik az, miért más, mint a többi? Mögött, alatt, félsz, valószínűleg,
rögtön, reggel.
12. Milyen az, aki gyarlandó? Milyen szóalkotásmóddal keletkezett ez a szó?
13.Gyakran a fajok keresztezésénél az új fajt a keresztezett fajok nevéből "összeollózott"
szóval nevezik el, például a viza és a kecsege kereszteződése a vicsege nevet kapta. Hogyan
neveznétek el?
i. ocelot + puma =
j. köszméte + ribizli =
k. citrom + narancs =
l. nyúl + macska =
14.Élelmiszereknél is előfordul hasonló.
m. Például a hotdog magyarítására szolgált: virsli + kifli = ...........................
n. Újabban pedig kapható a sajt + virsli =
15.Milyen elemekből, milyen szóalkotásmóddal keletkezett a pokémon és a pokédex
(pokémonkódex)?
16.J. K. Rowling Harry Potterről szóló regénysorozatában az írónő és a fordító óriási
találékonysággal, különféle szóalkotásmódokat használva és kombinálva hoztak létre új
szavakat.
Milyen szóalkotásmódokkal jöttek létre a regény egyes szavai?
o. M.A.J.O.M.
p. cikesz

~ 110 ~
 q. Frics
r. Abszol út
s. hopp-por
t. gyanuszkóp
u. Hóborc
v. Kupor
17.Hogyan keletkezett a dzseki szó?
18.Melyik a kakukktojás?
o szállva, várva, tárva, árva, sírva
o félve, kérve, sérve, menve, kiérve
o teendő, leendő, esendő, esztendő, illendő
o edző, hírvivő, szövő, ernyő, rendező
o kelni, kölni, törni, merni, bömbölni
19. Gyűjtsön 3 -enc képzős szót, amely k-val kezdődik!
20.A rejtvény kék oszlopában Matthew Tindal vallásbölcselő szállóigéje olvasható akkor,
ha a meghatározásoknak megfelelő rövidüléssel és gyakran továbbképzéssel létrejött
szavakat beírják a vízszintes sorok kiemelt helyére.

1.                    

2.                    

3.                    

4.                    

5.                    

6.                    

7.                    

8.                    

9.                    

10.                    

11.                    

12.                    

~ 111 ~
 13.                    

14.                    

15.                    

16.                    

17.                    

18.                    

19.                    

1. Jeges finomság.
2. A beszélő bizonytalanság kifejező módosítószó rövidült változata, amely az úgy találom
főmondatból származik.
3. Légikikötő, előtagjában elvonással.
4. Ízletes - rövidülve és -csi képzővel becézve.
5. Figyelj!
6. Szlengben: öltözék.
7. Tetoválás.
8. Magnetofon.
9. Esti étkezés rövidüléssel és továbbképzéssel.
10. Olyan áramforrás, amely a kémiai energiát villamos energiává alakítja.
11. Postai értékcikk, van képes változata is - előtagjában rövidüléssel.
12. Olyan kis édes! - modoros becézés a cukor- tő rövidüléséből.
13. Testvér.
14. Amerikai pénz (továbbképzéssel).
15. Fénykép.
16. Rövidült birtokos.
17. Dohányáru becézve.
18. Itt végzik a kísérleteket és a vizsgálatokat (csak rövidüléssel).
19. Rövid köszönet.

~ 112 ~
  
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

1. A betűszók.
2. A birtokos személyjelek.
3. A disztribúció.
4. A fokozás kategóriája.
5. A főnevek ragjai.
6. A főnévi alakok morfémaszerkezete.
7. A főnévi igenév személyragozása.
8. A hangzóhiányos változatú igetövek.
9. A jelek általános jellemzői.
10. A jelöltség kérdése az öszzetételekben.
11. A képzők alaktani problémái.
12. A képzők általános jellemzői.
13. A képzők csoportjai az alapszó és a származékszó szófaja szempontjából.
14. A képzők fajtái.

~ 113 ~
15. A kötött morfémák.
16. A magánhangzós végű többalakú névszótövek.
17. A magyar főnév szótári alakja.
18. A magyar ige szótári alakja.
19. A mássalhangzós végű többalakú névszótövek.
20. A melléknevek és számnevek ragjai.
21. A mellérendelő összetételek.
22. A módparadigma.
23. A morfémák jelentés.
24. A morfémára bontás problémái.
25. A morfémaszerkezetek.
26. A morfológia tárgya.
27. A morfológiai típusú összetételek.
28. A mozaikszók.
29. A népetimológia.
30. A névszó grammatikai kategóriái.
31. A névszói birtokjel.
32. A névszói jelek.
33. A névszói többes szám jelei.
34. A névszók ragjai.
35. A névszóképzők.
36. A névszóragozás rendszere.
37. A ragok általános jellemzői.
38. A szabad morfémák.
39. A szabályostól eltérő morfémaszerkezetek.
40. A szavak tőtani besorolásának problémái.
41. A személyes névmások alakkiegészülései.
42. A szerves összetételek.
43. A szervetlen összetételek.
44. A szintaktikai típusú összetételek.
45. A szintetikus igealakok morfológiai szerkezete.
46. A szóhasadás.
47. A szóképzéssel kapcsolatos fogalmak.
48. A szóösszetétel fogalma, jellemzői.
49. A szóösszevonás.
50. A szórövidülés és továbbképzése.
51. A szuffikszumok sorrendje.
52. A toldalékok jelentése, alakja.
53. A toldalékok osztályozása a tőhöz viszonyított helyzet alapján.
54. A toldalékok osztályozása alakjuk szerint.
55. A tőmorféma alaki önállósága.
56. A tőmorféma.
57. A tulajdonnevek köznevesülése.
58. A zéró morféma a névszói paradigmában.
59. A zéró morféma az igei paradigmában.
60. A zéró morféma és a grammatikai katedóriák.

~ 114 ~
61. Abszolút és relatív tömorfémák.
62. Az alárendelő összetételek.
63. Az általános igei személyragozás.
64. Az alternáció típusai.
65. Az analitikus igealakok morfémaszerkezere.
66. Az előhangzó.
67. Az elvonás.
68. Az határozott igei személyragozás.
69. Az időparadígma.
70. Az ige grammatikai kategóriái.
71. Az ige szám- és személyparadigmája.
72. Az igei jelek.
73. Az igeidő kategóriája.
74. Az igeképzők.
75. Az igemód kategóriája.
76. Az igenév-ige személyragozása.
77. Az igenévképzők.
78. Az igeragozás rendszere.
79. Az ikerítés.
80. Az ikes ragozás
81. Az n-es változatú igetövek.
82. Az összetett szó morfológiai felépítése.
83. Az st~s, szt~sz és t~s változatú igetövek.
84. Az sz-es és d-s változatú igetövek.
85. Az sz-s és z-s változatú igetövek.
86. Egyalakú ige- és névszótövek.
87. Grammatikai alak, grammatikai jelentés, grammatikai kategória.
88. Keverék, illetve egyedi típusú névszótövek
89. Nem szegmentálható szóalakok.
90. Sajátos és hiányos ragozású igék.
91. Szótári és nem szótári tömorfémák.
92. Többalakú igetövek. .
93. Többalakú névszótövek.
94. Többalakú v-s igetövek.
95. Többalakú v-s névszótövek.

~ 115 ~
 Ajánlott szakirodalom

1. A magyar helyesírás szabályai. Tizenegyedik kiadás. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 1994.

2. A magyar nyelv könyve. Szerk.: A. Jászó Anna. – Bp.: Trezor Kiadó, 2004.
3. A magyar nyelv rétegződése I–II. Szerk.: Kiss Jenő–Szűts László. – Bp.: Akadémiai
Kiadó, 1988.
4. A mai magyar nyelv rendszere I–II. Szerk.:Tompa József. – Bp.: Akadémiai Kiadó,
1961.
5. A mai magyar nyelv. Szerk.: Rácz Endre. – Bp.: Tkk., 1968.
6. Adamikné Jászó Anna–Hangay Zoltán. Nyelvi elemzések kézikönyve. –Szeged: Mozaik
Oktatási Stúdió, 1999.
7. Antal László. A formális nyelvi elemzés. – Bp.: Tkk., 1964.
8. Antal László: A formális nyelvi elemzés. Gondolat Kiadó, Budapest, 1964.

~ 116 ~
 9. Antal László: A jelentés világa. Magvető Kiadó, Budapest, 1978.
10. Antal László. A magyar esetrendszer. // NytudÉrt. 29. sz., 1961. – 57–77.
11. Bachát László–Benkő László–Chikán Zoltánné. Leíró magyar nyelvtani gyakorlatok. –
Bp.: Tkk., 1983.
12. Balázs Géza. Érettségi témakörök, tételek. Magyar nyelvi gyakorlatok. – Bp.: Corvina
Kiadó, 1996.
13. Balázs Géza. Magyar nyelvhelyességi lexikon. – Bp.: Corvina Kiadó, 2001.
14. Balogh Judit. A névszóragozás // Magyar grammatika. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.:
Nemzeti Tkk., 2000. – 183–208.
15. Benkő Loránd: A magyar fiktív (passzív) tövű igék. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 1984.
16. Berrár Jolán. A magyar esetrendszer vizsgálati módjáról // MNy. LIX/4. – 430–439.
17. Berrár Jolán: Morfológiai szerkezetek – szintaktikai szerkezetek. //MNy. 71 [1975]:
35–40.
18. Bokor József: Szóalaktan. In: A magyar nyelv könyve. Szerk.: Adamikné Jászó Anna.
–Budapest, Trezor Kiadó, 1994. 234–71.
19. Elekfi László. Magyar ragozási szótár. – Bp.:Az MTA Nyelvtudományi Intézete, 1994.
20. Elekfi László. Magyar szavak ragozási paradigmái és a ragozási szótár // Műhelymunkák
4. sz. – Bp.: MTA Nyelvtudományi Intézete. – 41–70.
21. Fabó Kinga: A szófajváltás. //Nyr. 108 [1984]: 360–9.
22. Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. Szerk.: Rácz Endre. – Bp.: Tkk., 1989.
23. K. Balogh Judit: A t végű igék felszólító módjáról. In: Emlékkönyv Szathmári István
hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Laczkó Krisztina. – Bp.: ELTE, 1995. – 29–34.
24. Kenesei István: A toldalékmorfémák meghatározásáról. //Nyr. 122 [1998]: 67–80.
25. Keszler Borbála: Képző-e a -hat/-het? // Nyr. 121 [1997]: 86–90.
26. Kiefer Ferenc. Alaktan // É-Kiss–Kiefer–Siptár. Új magyar nyelvtan. – Bp.: Osiris, 1998.
– 187–289.
27. Kiefer Ferenc: Az alaktani kutatások újabb lehetőségei. // NéprNytud. 36 [1995]: 165–75.
28. Kónyi Sándor. A magyar főnevek elemzése // ÁNyT., 3. – 131–43.
29. Kugler Nóra: Az igeragozás. //Nyr. 121 [1997]: 436–52.
30. Lengyel Klára.Átmeneti kategóriák a nyelv különböző szintjein. //Nyr. 119 [1995]:
310–33.

~ 117 ~
 31. Lotz János A magyar -É morféma // Szonettkoszorú a nyelvről. – Bp.: Gondolat Kiadó,
1976. – 191–6.
32. Lotz János. A magyar nyelv grammatikai kategóriái. //NytudÉrt. 83. sz., 1974. 344–7.
33. Lotz János: A személy, szám, viszonyítás és tárgyhatározottság kategóriái a magyarban.
//NytudÉrt. 58. sz., 1967. 249–59.
34. Magyar értelmező kéziszótár. Főszerk.: Pusztai Ferenc. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 2003.
35. Magyar grammatika. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.: Nemzeti Tkk., 2000.
36. Magyar leíró nyelvtani segédkönyv. Szerk.:Faluvégi Katalin–Keszler Borbála–Laczkó
Krisztina. – Bp.: Tkk., 1994.
37. Mai magyar nyelvi gyakorlatok. I. / Szerk.: Keszler Borbála. –Bp.: Nemzeti Tkk., 1994.
38. Melcsuk, I. A. A magyar főnév birtokos személyragjainak morfológiai felépítéséről //
MNy. LXI/2. – 264–275.
39. Nyelvművelő kézikönyv I–II. Szerk.: Grétsy László–Kovalovszky Miklós. – Bp.:
Akadémiai Kiadó, 1980.
40. Nyelvművelő kéziszótár. Szerk.: Grétsy László–Kemény Gábor. – Bp.: Auktor
Könyvkiadó, 1996.
41. O. Nagy Gábor–Ruzsiczky Éva. Magyar szinonimaszótár. – Bp.: Akadémiai Kiadó,
1978.
42. Papp Ferenc. A magyar főnév paradigmatikus rendszere. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 1975.
43. Papp Ferenc. A magyar főnévragozás három modellje //MNy. LXII/2. – 194–206.
44. Papp Ferenc. A magyar nyelv szóvégmutató szótára. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 19942.
45. Papp István. A magyar nyelv szerkezete // Nyr. 83/4. – 451–64.
46. Pete István: A szóképzés kompozicionális jellegéről.// Nyr. 121 [1997]: 470–75.
47. Pete István: Az inkorporáció kérdéséről a magyarban. //Nyr. 121 [1997]: 62–71.
48. Rácz Endre. A birtokos személyragozásnak a birtok többségét kifejező alakrendszere //
Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.: Rácz Endre–Szatmári
István. – Bp.: Tkk., 1974. – 135–149.
49. Rácz Endre. A grammatika szerepe az anyanyelvi nevelésben // MNy. 81/2.(1985) –
258–266.
50. Rácz Endre. A mai magyar nyelv változásai // MNy. 83/1. – 1–7.
51. Strukturális magyar nyelvtan. Szerk.: Kiefer Ferenc. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 1992.

~ 118 ~
 52. T. Somogyi Magda. Toldalékrendszerünk vitás kérdései. – Bp.: Tinta Könyvkiadó,
2000.
53. T. Somogyi Magda: A passzív igetövek leíró vizsgálata a magyarban. //NytudÉrt. 125. sz.,
1987.
54. Takács Etel–Rácz Endre. Kis magyar nyelvtan. – Bp.: Gondolat Kiadó, 1996.
55. Tanulmányok a magyar nyelvről. Szerk.: H. Varga Gyula. – Eger: Az EKTF
Tudományos Közleményei, 1998.
56. Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.:
Rácz–Szatmári. – Bp.: Tkk., 1974.
57. Tompa József. A névszói viszonyragozás // MMNYR. I. / Szerk.:Tompa József. – Bp.:
Akadémiai Kiadó, 1961. – 552–586.
58. Tompa József. Öten típusú számnévi alakulataink mai használata // Nyr. 100/1. –
129–136.
59. Tompa József. Ragozástanunk vitatott kérdései és nyelvtani oktatásunk // Nyr. 88/4. –
439–49.
60. Új magyar nyelvtan. Szerk.: Kiefer Ferenc. – Bp.: Osiris Kiadó, 1998.
61. Újabb fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. Szerk.: Keszler Borbála. – Bp.: Tkk.,
1992.
62. Velcsov Mártonné: A szóelemek általános kérdései. In: Rácz Endre (szerk.): A mai
magyar nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest, 19887. 85–113.

***
1. Безпоязко О. К. – Городенська К. Г. – Русанівський В. М. Сучасна українська
літературна мова. Підручник для студентів філологічних факультетів вузів. – К.: Вища
школа, 1993.
2. Ганич Д. І.–Олійник І. С. Словник лінгвістичних термінів. – К.: Вища школа,
1985.
3. Грищенко А. П. і др. Сучасна українська літературна мова. – К.: Вища школа,
1997.

~ 119 ~
 4. Лингвистический энциклопедический словарь. – М.: Советская энциклопедия,
1990.
5. Майтинская, К. Венгерский язык I–II. – Москва: 1955, 1959.
6. Розумик Т. – Венжинович Н. Морфологія сучасної української літературної
мови. Методичні розробки практичних занять для студентів українського відділення
філологічного факультету. – Ужгород: «Патент», 2002.
7. Сучасна українська мова / За заг. ред. О.Д. Пономарева. – К.: Либідь, 1997.
8. Українська мова: Енциклопедія. – К.: Українська енциклопедія ім. М.П.
Бажана, 2000.

~ 120 ~