Hét krajcár[bevezető szerkesztése]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Hét krajcár

Az első kiadás

Szerző Móricz Zsigmond

Ország  Magyarország

Nyelv magyar

Téma Magyar
irodalom, társadalom, lélektan

Műfaj novella

Kiadás

Kiadás 1908
dátuma
 Móricz Zsigmond

A Hét krajcár 1908-ban jelent meg a Nyugat 20. számában.[1] Móricz

Zsigmond ezzel a művel vált ismertté, és többek között Ady Endre barátságát is
elnyerte. A történet műfaja lélektani novella, mely rövid terjedelmű, cselekménye
egyszerű. A műben kevés a szereplő. Az író a saját gyermekkorát idézi fel, amikor
nagyon szegények voltak.

Tartalomjegyzék

 1Történet
o 1.1Bevezetés, kibontakozás
o 1.2Fordulópont
 2Jegyzetek
 3Források
 4További információk

Történet[szerkesztés]
Az „én-novellában” egy rendkívül szegény család mindennapjaiba pillanthatunk be,
egy kisfiú és az édesanyja vidámnak megélt hétköznapját ismerhetjük meg.
A mű két nézőpontból íródott. A bevezetést és a befejezést felnőtt szemszögből nézi,
míg személyes emlékét (tárgyalás) gyermekként írja.
Bevezetés, kibontakozás[szerkesztés]
Alább a cselekmény részletei következnek!

A bevezetést a szegénység bemutatásával kezdi. Azután az első

három krajcár megtalálásával kezd foglalkozni. Ezeket a krajcárokat a gépfiókban
találta az édesanya. Azt hitte, többet is talál, de csalódnia kellett, csak gyűszűt, tűt,
és szövetdarabkákat talált. Ő azonban nem esett kétségbe, inkább nevet
nyomorúságukon. Megpróbál vidám, játékos lenni. Szórakozva keresgélnek tovább
az elbújt pénzek után, még csalogató verset is énekelnek hozzá. Az anya
sopánkodik, hogy nincs asztaluk; ha lett volna, talán pénzük is lett volna. Ekkor a
kisfiúnak eszébe jutott, hogy az "üveges" almáriumban látott a minap egy krajcárt.
Már napokkal ezelőtt észrevette, de nem merte kicsenni, mert kis szívében becsület
honolt. Tudta, hogy a szüleinek szüksége lehet még a megtakarított pénzre. Minden
fiókot átkutattak, de pénzre nem bukkantak. Ó, az anya annyira igyekezett pedig
vigadni, nagyokat kacagni! Az édesapa ruhájában egy fényes krajcárt találtak, ám a
többi zsebben még ennyit sem. Közben az édesanya arcát rózsás pirosság öntötte el
a munkától, mert nem lett volna szabad dolgoznia, de hát kinek van szíve e
"munkától" eltiltania egy szegény embert? Időközben a maga zsebében is talált
egyet. De ez még nem volt elég neki .
Fordulópont[szerkesztés]
És akkor betoppant egy koldus és könyörgő hangon koldult egy kevés pénzt. Az
anya és gyermeke azt a feleletet adta, hogy nekik sajnos pont egy krajcár hiányzik a
hétből. Ugyanis egy szappan legkevesebb 7 krajcárba kerül, neki pedig másnapra ki
kéne mosni az ura ingeit. A koldus érezte, hogy magamfajtájú emberrel áll szemben,
akik ugyancsak belekóstoltak a szegénység poharába. Az öregember
tapintatosságból a kisfiú kezébe csúsztatta azt az egy krajcárt.
A történet végén a rossz nemhogy jóra fordulna, hanem még rosszabb lesz. Igaz
ugyan, hogy a szappanra való pénz összegyűlt, de így sem tudja kimosni férje ingeit,
mert nincs lámpaolajuk, és közben besötétedett. Az édesanya fuldokolt a kacagástól,
és vér ömlött ki a száján (tuberkulózis). A befejezést ismét felnőtt szemmel írja. A
történetben az édesanya nem hal meg, ezzel ellentétben az író édesanyja a mű
írásakor már nem él. Az édesanya vidámsággal akarja leplezni szegénységüket, a
kisfiú pedig úgy csinál, mint aki nem tud róla (közben tisztában van
szegénységükkel). Az öröm bánatra fordul, mikor kiderül, hogy az édesanya súlyos
betegségben szenved. A mű végén a népmesékre jellemző "happy end"-et várjuk,
ám ehelyett fokozódik a drámaiság.
A cselekmény egésze azt meséli el, miként próbált az anya és a gyermeke hét
krajcárt megkeresni egy délután. Maga a pénz kutatása vidáman történik, de érzelmi
mondanivalója több ennél. Az anya – aki halálos betegségét leplezi gyermeke elől –
próbálja tréfásan, játékosan elleplezni a szegénységüket. Hat krajcárt sikerült
találniuk, azonban a hetedik krajcárt egy koldustól kapják. A mű végére, mikorra már
sikerült „összekaparni” a hét krajcárt, a bolt, ahol a szappant megvehették volna, már
bezárt. A vidám párbeszéd tragikusra vált, amikor az édesanya nevetése fuldokló
köhögésbe torkollik.