Professional Documents
Culture Documents
MS-2305UM Matematika5 Tanmenet NAT2020
MS-2305UM Matematika5 Tanmenet NAT2020
MS-2305UM Matematika5 Tanmenet NAT2020
MATEMATIKA
5. osztály
NAT 2020
Heti 4 óra
M
O
Z Készítette:
A KOTHENCZ JÁNOSNÉ
általános iskolai tanár
I
K
Átdolgozta:
DR. PINTÉR KLÁRA
K KOZMÁNÉ JAKAB ÁGNES
I KONFÁR LÁSZLÓ
A
D
Ó
S
Z
E
G
E
D
,
2
0
2
0
BEVEZETÉS
Az 5. osztály átmenet az alsó tagozat és a felső tagozat között. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt kapnak a
tevékenységek, a játékok, az eszközhasználat. A fogalmakat sokféleképpen szemléltetjük, a felismerés után a
tanulók maguk alkotják meg a fogalmak különböző reprezentációit. Az összefüggéseket a tanulók a
tevékenységek során maguk fedezik fel, tapasztalataikat megfogalmazzák és különböző hétköznapi
helyzetekben, szöveges feladatokban alkalmazzák. A törvényszerűségeket még ne írjuk le képletekkel, a
korai absztrakció formális tanuláshoz vezet, melyet a tanulók nem fognak tudni változó helyzetekben
alkalmazni. Nagy hangsúlyt kap a gondolkodás fejlesztése, minden témakörben találhatók halmazokkal,
logikával, rendszerezéssel, sorozatokkal kapcsolatos feladatok, valószínűségi játékok. Ugyanígy minden
témát végigkísérnek a szöveges feladatok.
A tananyag feldolgozásakor használjunk kooperatív munkaformákat, digitális eszközöket. Az időbeosztás
lehetőséget ad a folyamatos ismétlésre, gyakorlásra. A fejezetek beosztása és sorrendje nem követi a
kerettanterv fejezeteit, mert a számokkal kapcsolatos órákat időről időre fel kell váltsák geometriai
tevékenységek, miközben folyamatosan ismételjük a korábbi ismereteket. Ezért a kerettanterv fejezetekre
megadott óraszámai is szétbontva, más összeállításban jelennek meg.
Az egyes témakörök órabeosztása előtt felidézzük a kerettanterv által meghatározott fejlesztési feladatokat és
javasolt tevékenységeket.
A majdnem minden témakörben előforduló fontosabb fejlesztési feladatok és javasolt tevékenységek a
következők:
Szöveges feladatok
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Matematikai tartalmú egyszerű szöveges feladatok megoldása különféle módszerekkel, például
szakaszos ábrázolással, visszafelé gondolkodással
– A mindennapi életből vett egyszerű szöveges feladatok megoldása különféle módszerekkel, például
szakaszos ábrázolással, visszafelé gondolkodással
– A megoldás ellenőrzése
– Gyakorlati problémákban előforduló mennyiségek becslése
Javasolt tevékenységek
– “Gondoltam egy számot” játék: a tanár néhány műveletből álló műveletsorral számoltatja a gyerekeket az
általuk gondolt számmal; a tanulók megmondják a kapott végeredményt, és a tanár “kitalálja” a gondolt
számot; a tanár többféle algoritmus után felajánlja a szerepcserét
– Törtrészek összehasonlítását tartalmazó szöveges feladatokban a törtrészek szemléltetése szakaszokkal
Matematikai logika
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Egyszerű állítások logikai értékének (igaz vagy hamis) megállapítása
– Igaz és hamis állítások önálló megfogalmazása
– Egyszerű stratégiai, logikai és pénzügyi játékok, társasjátékok
Javasolt tevékenységek
– “Bírósági tárgyalás” játék: a vádlók hamis állításokat fogalmaznak meg például a páros számokról, a
védők csoportja pedig cáfolja azokat
– “Füllentős” játék csoportban: a csoportok mondanak 3 állítást, egy hamis, kettő igaz; a többieknek ki kell
találni, melyik a hamis
– “Rontó” játék: egy kiinduló halmaz elemeire igaz állítás megfogalmazása, ennek elrontása egy új
elemmel, majd új igaz állítás megfogalmazása és így tovább
Sorozatok
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Sorozatok létrehozása számokból, jelekből, alakzatokból
– Szabálykövetés ritmusban, rajzban, számolásban
– Sorozatok adott szabály szerinti folytatása
– Adott sorozat esetén legalább egy szabály felismerése és megfogalmazása
Javasolt tevékenységek
– Számok, sorminták, díszítő elemek, kották, népi motívumok tanári bemutatása, tanulói saját munka
készítése
– Megkezdett ritmusgyakorlat megismétlése, továbbfűzése
Megkezdett díszítő motívum, sorminta folytatása
“Bumm” játék: számolási szabály követése, például a 7-tel osztható és a 7-est tartalmazó számokra
– A tanár által megkezdett sorozat minél több szabályának gyűjtése csoportmunkában
Páros munkában saját szabály alkotása és felismertetése a társsal
A párok szabályainak megbeszélése, érdekességek megfigyelése
Valószínűség-számítás
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Egyszerű valószínűségi játékok és kísérletek
Javasolt tevékenységek
– Játék dobókockákkal, dobótestekkel, pénzérmékkel, szerencsekerékkel, zsákba helyezett színes
golyókkal
– Bökős játék csoportban: minden körben a 100-as tábláról véletlenszerűen választunk egy számot (bökünk
vagy papírgalacsint dobunk a táblára); a játék elején mindenkinek van 5 korongja; körönként a szám
választása előtt minden játékos egy-egy koronggal tippel, például kékre fordítja, ha a szám 7-tel osztható,
pirosra, ha nem; ha nem találta el, elvesztette a korongját, ha talált, akkor nem; az veszít, akinek
hamarabb elfogynak a korongjai
– 10 korongot feldobunk; a számegyenesen a 0-ból indulva annyit lépünk pozitív irányba, ahány pirosat
dobtunk, majd innen annyit negatív irányba, ahány kéket; tippeld meg, hova jutsz; válassz 4 számkártyát,
nyersz, ha ezek valamelyikére jutsz
– “Szavazós” játék: a tanár vagy egy tanuló megfogalmaz egy eseményt (például két dobókockával a
dobott számok szorzata 40); az osztály szavaz a “biztos”, a “lehetséges, de nem biztos” és a “lehetetlen”
döntések valamelyikére.
Tananyagbeosztás
Évi óraszám: 136 óra
Heti óraszám: 4 óra
Témakörök:
1. A természetes számok 27 óra
2. Geometriai alapismeretek 6 óra
3. Mérés, statisztika 10 óra
4. A szögek 4 óra
5. A törtszámok 19 óra
6. A téglalapok 10 óra
7. A téglatestek 13 óra
8. A tizedes törtek 14 óra
9. Az egész számok 12 óra
10. Helymeghatározás 6 óra
A következő témakörök a fenti témakörökben jelennek meg, sokszor nem külön órákon, hanem
folyamatosan, több óra részeként.
Matematikai logika, kombinatorika,
Egyszerű szöveges feladatok
Arányosság, százalékszámítás
Sorozatok
Valószínűség
Halmazok
5
1. A természetes számok (27 óra)
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Halmazokba rendezés egy-két szempont szerint
– Halmazábra készítése
– Számhalmazok szemléltetése számegyenesen
– Részhalmazok felismerése ábráról
– Halmazok közös részének és egyesítésének megállapítása ábrázolás segítségével
– Számok helyi értékes írásmódjának megértése különböző alapú számrendszerekben csoportosítást,
leltározást, helyiérték-táblázatba rögzítést tartalmazó feladatokon keresztül
– Számok helyi értékes írásmódjának használata nagy számok esetében
– Római számok írása, olvasása a következő jelekkel: I, V, X, L, C, D, M
– Számkör bővítés; fejben számolás százezres számkörben kerek ezresekkel; analógiák alkalmazása
– Természetes számok összeadása, kivonása és szorzása írásban
– Írásbeli osztás algoritmusa kétjegyű természetes számmal
– Írásbeli osztás legfeljebb kétjegyű természetes számmal gyakorlati feladatok megoldása során; a
hányados becslése
– A műveleti sorrendre és a zárójelezésre vonatkozó szabályok ismerete és helyes alkalmazása fejben,
írásban és géppel számolás esetén
– Egyszerű szöveges feladat matematikai tartalmának felismerése, és az annak megfelelő műveletsor
felírása
– A gyakorlati problémákban előforduló mennyiségek becslése
– Az alapműveletek tulajdonságainak (felcserélhetőség, csoportosíthatóság, széttagolhatóság) ismerete és
alkalmazása a gyakorlatban
– Zárójeleket tartalmazó műveletsorok átalakítása, kiszámolása a természetes számok körében
– Kapott eredmény ellenőrzése; észszerű kerekítés
– Egyenesen arányos mennyiségpárok keresése például vásárlás, parkettázás, mérés esetén
Javasolt tevékenységek
– Konkrét elemek válogatása adott tulajdonság/tulajdonságok szerint, például csoport tagjai közül a
szemüvegesek és a barna hajúak
– Egy konkrét válogatás (tárgyak, logikai készlet elemei, alakzatok, szavak…)
szempontjának/szempontjainak felfedeztetése
– Konkrét halmaz elemeiből 1, 2, … elemű részhalmazok képzése, például néhány természetes szám közül
3-mal osztva 1 maradékot adó számok kiválasztása
Példák és ellenpéldák mutatása részhalmazra
– Konkrét elemek két tulajdonság szerinti válogatása során a mindkét tulajdonsággal rendelkező elemek és
a pontosan egy tulajdonsággal rendelkező elemek elhelyezése a halmazábrán
A legalább egy tulajdonsággal rendelkező elemek felsorolása
– Játék logikai készlettel
– Vásárlás “fabatkával”, például tízes számrendszerbeli számokkal árazott termékek vásárlása a virtuális
boltban 1, 3, 9, 27, … címletű játékpénz felhasználásával úgy, hogy minél kevesebb érmét használjunk
fel; leltárkészítés a felhasznált címletekről
– Játék a “tökéletes pénztárgéppel” 10 000-nél nagyobb számokkal: a gép a tíz egyforma címletű pénzt
kiveszi, és a következő fiókba beletesz egy tízszer akkora címletűt, majd kiírja a fiók tartalmát. Mit
tettem a fiókba és mit ír ki a gép?
– Páros munkában arab számok átírása római számokra és viszont; memóriajáték
– Fejben számolás gyakorlása “intelligens puff” játékkal
– Az írásbeli műveletvégzés algoritmusának segítése a “tökéletes pénztárgép” működési elvével
– “Számalkotó” játék írásbeli összeadáshoz, kivonáshoz: a műveletekben szereplő számokhoz számjegyek
sorsolása dobókockával; a dobott értékek tetszőleges helyi értékre írhatók; az nyer, aki a legnagyobb,
legkisebb, vagy adott célszámhoz legközelebbi eredményt tudja kiszámolni a felírt számaiból
– A műveleti sorrend és a zárójelezési szabályok alkalmazása csoportmunkában, például ugyanazokat a
számokat tartalmazó, csoportonként más-más zárójeles és zárójel nélküli műveletsorok elvégzése, majd
az egyes csoportok eredményeinek összehasonlítása
– Adott szöveges feladathoz többféle műveletsor megadása, ezek közül a megfelelő kiválasztása
– Adott szöveges feladathoz megfelelő műveletsor megalkotása
– Adott műveletsorhoz szöveges feladat írása
– “Nem hiszem” páros játék: egyik játékos állításokat fogalmaz meg, a másik játékos dönt ennek
igazságáról; például: két liter tej belefér egy 1 dm élű kocka alakú edénybe; a játékot az a tanuló nyeri,
aki eltalálja az állítás igazságértékét
7
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matema- Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek tika füzet
gyakorló
12. A természetes Felcserélhetőség, A becslés és ellenőrzés 1. kötet
számok csoportosíthatóság, az szerepe, az eredményért 19. o./4.
összeadása összeg változásai. való felelősségvállalás. 20. o./6.,
Az előforduló Valószínűségi játék 21. o./10.,
komponensek neve. 11..
13. A természetes A komponensek neve. Becslés, majd az eredmény 1. kötet
számok kivonása A különbség változásai. összehasonlítása a becsült 19. o./1-3.
értékkel.
Valószínűségi játék
14. A természetes A hiányzó komponens 1. kötet 9. o./1–4.
számok kiszámolása. 19. o./5. 10. o./5–
összeadásának és Nyitott mondat 20. o./7-8. 7.
kivonásának
kapcsolata
15. Gyakorlás Szöveges feladatok 1.kötet 11. o./8–
Játékok számolás 20. o./9 11.
gyakorlásra. 22. o./12-14
16. A természetes A komponensek neve, Zárójelfelbontás. 1. kötet
számok szorzása felcserélhetőség, A problémamegoldó 23. o./1-4.
csoportosíthatóság, képesség fejlesztése. 24. o./5-7.
összeg, különbség 25. o./8.
szorzása.
17. A természetes A helyi érték Számolási készség 1. kötet 12. o./1.,
számok szorzása fogalmának mélyítése a fejlesztése. 25. o./9-11. 3–4.
10-zel, 100-zal, tízes számrendszerben. Következtetési képesség 26. o./12-14. 13. o./6.
1000-rel. kialakítása. 12. o./2.
18. A szorzat Hogyan változik a Következtetési képesség 1. kötet 15. o./9–
változásai szorzat, ha a tényezők kialakítása. 27. o./15-18. 11.
változnak. Egyenes A becslés és önellenőrzés 28. o./19-21.
arányosság. képességének fejlesztése.
19. A többjegyű A helyi érték Számolási készség 1. kötet 13. o./7.
számok szorzása fogalmának mélyítése, fejlesztése a bővített 29. o./22-25. 14. o./8.
a részletszorzat helye. számkörben. 30. o./26.,
Fegyelmezettség, 27. 15. o./12.
következetesség a 31. o./28.,
műveletvégzésben. 29.
20. A természetes A komponensek neve A megoldások tervezése, 1. kötet 17. o./6–
számok osztása Nulla az osztásban. becslési képesség 32. o./1-4. 9.
Az összeg és különbség fejlesztése, az önellenőrzés 33. o./5-9.
osztása. igényének kialakítása.
A szorzás és osztás A zárójel szerepe.
kapcsolata.
21. A hányados A komponensek Következtetés lépésről 1. kötet 16. o./4–
változásai változásaival hogyan lépésre. 33. o./10. 5.
változik a hányados. Az ismeretlen kiszámítása a 34. o./12.
Kiemelni: mikor nem műveletek összefüggései
változik a hányados. alapján.
Egyenes arányosság. Sorozatok
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matema- Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek tika füzet
gyakorló
22. Természetes A helyi érték A számolási készség 1. kötet 16. o./1–
számok osztása fogalmának mélyítése a fejlesztése. 34. o./11., 3.
10-zel, 100-zal, tízes számrendszerben. 13., 14.
1000-rel
23. Osztás többjegyű Az osztás fogalmának Az írásbeli osztás 15.o 13.
osztóval kiterjesztése, mélyítése. algoritmusának 19. o./1–
tudatosítása. 2.
Becslés, ellenőrzés 20. o./3.
igényének ébren tartása. 21. o./4.
Folyamatos ismétlésként a
következő órákon mindig
hangozzon el egy-két
numerikus, többjegyű
osztót tartalmazó osztás
feladat végrehajtása
becsléssel, ellenőrzéssel
együtt.
24. A szorzás és A szorzás és osztás Numerikus és szöveges 1. kötet Játék
osztás gyakorlása kapcsolata. feladatok megoldása, értő, 34. o./15. 22. és 23.
elemző olvasás és 35. o./16-18 o.
gondolkodás fejlesztése.
Játékok számolás
gyakorlásra.
25. Osztó és Osztók és többszörösök Kifejezések helyes 1. kötet 18. o./1–
többszörös halmazba rendezése. használata, igaz – hamis 36. o./1-5. 4.
állítások megfogalmazása. 37. o./6-10.
Halmazfogalom mélyítése.
26. A műveletek A műveletek A zárójel helyes használata 1. kötet
sorrendje tulajdonságainak helyes szöveges feladatok 38. o./1-4.
alkalmazása. megoldásában. 39. o./5-7.,9.
Figyelmes, pontos 40. o./10-11.
műveletvégzés.
Adott célszámot
megközelítő szám
előállítása adott
számjegyekből műveletek,
zárójelek segítségével.
27. Gyakorlás Szöveges feladatok 1. kötet
megoldása. “Gondoltam 38. o./8.
egy számot …” visszafele 40. o./12.
gondolkodás fejlesztése. 41. o.
9
– Egyenes, félegyenes és szakasz megkülönböztetése
– Síkbeli alakzatok közül a sokszögek kiválasztása
– Környezetünk tárgyaiban a geometriai testek felfedezése
– Testek közül gömb kiválasztása
Javasolt tevékenységek
– Osztályterem, iskola, iskola környékének megfigyelése geometriai szempontból (a lényegtelen
tulajdonságok kizárása)
– Különböző készletekből adott szempontoknak megfelelő elemek válogatása
– Konkrét halmaz elemeiből 1, 2, … elemű részhalmazok képzése. Példák és ellenpéldák mutatása
részhalmazra
– Tangram játék
– Osztályterem, iskola, iskola környékének megfigyelése geometriai szempontból (a testek kiválasztása)
Javasolt tevékenységek
– Egyenesen arányos mennyiségpárok keresése például vásárlás, parkettázás, mérés esetén
– Hosszúság, űrtartalom, tömeg, idő mérése különböző alkalmi (például a ceruza hossza), objektív (például
színes rúd) és szabványmértékegységekkel
– Annak megtapasztalása, hogy adott egységgel mérve a kisebb mennyiséghez kevesebb, a nagyobb
mennyiséghez több egység szükséges
– A mérőszám változásának megfigyelése adott mennyiség különböző mértékegységekkel való mérése
esetén
– Projektmunka, például iskolai büfével vagy szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos felmérés készítése
(gyűjtőmunka, a gyűjtött adatok bemutatása, megbeszélése, értelmezése, ábrázolása)
– Megadott vagy a tanulók által gyűjtött adatok ábrázolása és elemzése csoportmunkában
– Játék eseménykártyákkal a “biztos”, “lehetséges, de nem biztos”, “lehetetlen” események
megkülönböztetésére, események gyakoriságának megfigyelésére csoportmunkában: valószínűségi
kísérlethez (például 3 korongot feldobunk) tartozó eseményeket írunk kártyákra (például mindhárom
kék; több a kék, mint a piros; nincs piros; van kék; van két egyforma szín; egyik színből sincs legalább
kettő); kiosztjuk a kártyákat, elvégezzük a kísérletet, majd mindenki rátesz egy zsetont arra a kártyájára,
amelyikre írt esemény bekövetkezett; a kísérletek végén elemzés: melyik a jó kártya, melyik rossz,
melyiket választanád
– Tippelős játék eseménykártyákkal: minden kártyára mindenki odaírja a tippjét, hogy 20 kísérletből
szerinte hányszor következik be; ellenőrizzük a kísérletek elvégzésével
11
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matema- Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek tika füzet
gyakorló
36. A mérés mint Mennyiség, mérőszám, Az elemzőképesség 1. kötet 36. o./3.
összehasonlítás mértékegység. fejlesztése. 54.o./1-5.
Egyenlő mennyiségek Megfigyelés, 37. o./4–
esetén a mérőszám és tapasztalatgyűjtés adott 5.
mértékegység mennyiség különböző
kapcsolata. Egyenes egységekkel való
arányosság. méréséről.
Magyarország térképéről
méretarányos távolságok
meghatározása.
Saját település, szűkebb
lakókörnyezet térképének
használata.
37. A hosszúság A hosszúság Különböző mérőeszközök: 1. kötet 38–39. o.
mértékegységei és mérőszalag, méterrúd, 55.o./6-11.
kapcsolatuk (SI vonalzó, tolómérő
mértékrendszer). használata.
Egyenes arányosság Gyűjtőmunka: régen
használt vagy más
országokban használt
hosszúságegységek.
Különböző hosszúságok
becslése.
38. A tömeg A tömeg Mérleg és tömegsorozat. 1. kötet 40. o.
mértékegységei és Gyűjtőmunka. 56. o./12-16.
kapcsolatuk (SI). Különböző tömegek (pl. 1 57. o./17-21.
Egyenes arányosság tejfölös kupa liszt, homok,
rizs, víz) becslése, mérése.
Az észrevételek elemzése.
39. A mértékegységek Az előtagok elnevezése Mértékváltások. 1. kötet
tízes rendszere és a tízes számrendszer Szorzás és osztás tízzel, 58. o./1-6.
kapcsolata. 100-zal, ... alkalmazása.
40. Az idő Időpont, időtartam. Átváltás a nem tízes alapú 1. kötet
Az idő mértékegységei. mennyiség esetén. Az 59. o./1-4.
Naptár. elemzőképesség fejlesztése. 60. o./5-9.
61. o./10-15.
41. Diagramok Oszlopdiagram, Táblázatok, diagramok 1. kötet 41. o./1-
kördiagram. értelmezése, a mennyiségek 62. o./1-2. 2.
közti összefüggés 63. o./3-4.
megkeresése. 64. o./5-7.
42. Az átlag Az átlag értelmezése. Több szám átlagának 1. kötet 41. o./3-
meghatározása. 65. o./1-5. 4.
66. o./6-10.
67.o./11-14.
43– Gyakorlás A tanult fogalmak Mennyiségek ábrázolása,
44. tudatos használata. összehasonlítása, átváltása.
Statisztika
45. Valószínűségi Biztos, lehetséges, A valószínűségi szemlélet 1. kötet 42. o.
játékok lehetetlen esemény. fejlesztése játékos 68. o./1-4.
formában. 69. o./5-6.
4. A szögek (4 óra)
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Szögtartomány ismerete; összehasonlítás, csoportosítás; szögmérés
Javasolt tevékenységek
– Szívószálmodellel szögtartományok kijelölése
– Könyv, füzet, ajtó nyitásával létrehozott szögtartományok megfigyelése; szögmérő használata
13
felírása
– Kapott eredmény ellenőrzése
Javasolt tevékenységek
– Kör (torta, pizza) és téglalap (tábla csokoládé) egyenlő részekre darabolása, adott törtnek megfelelő rész
színezése; színezett részhez törtszám megfeleltetése
– Törtek szemléltetése papírhajtogatással, színes rúd modellel
– Adott törtrészek ábrázolása tányérmodellel (2 különböző színű papírtányért egy sugár mentén bevágva
összecsúsztatunk; az egyik tányéron például 12 egyenlő részt jelző beosztások vannak)
– Törtek összehasonlítása, például két egyenlő nagyságú és alakú téglalap közül az egyik 4, a másik 3
egyenlő részre osztása; az elsőben a 3 negyed, a másodikban a 2 harmad színezése
– A téglalapon kívül más alakzatok színezése, modellek alkalmazása
– Egyenlő és különböző törtek előállítása, összehasonlítása: játék az UNO kártya szabályai szerint a törtek,
törtrészek különböző alakjaival
– Törtek szemléltetése és összehasonlítása párhuzamos számegyeneseken
– Kör- és téglalapmodell, tányérmodell, színes rúd modell alkalmazása alapműveletek értelmezésére
– “21-ezés” dominókkal: minden csoport kap egy kupac lefordított dominót; sorban húzunk, bármikor
megállhatunk; a húzott dominót tetszőlegesen fordíthatjuk, egyik oldala a tört számlálója, másik a
nevezője; a húzott és megfelelően fordított törteket összeadjuk; akinek az összege 2-nél több, kiesik; az
győz, aki legjobban megközelíti a 2-t
– Adott szöveges feladathoz többféle műveletsor megadása, ezek közül a megfelelő kiválasztása
Adott szöveges feladathoz megfelelő műveletsor megalkotása
Adott műveletsorhoz szöveges feladat írása
– Törtrész előállításának megmutatása konkrét modelleken, például a ? rész kiszámításakor először 3
egyenlő részre osztás az ? rész kiszámításához, majd 2-vel szorzás
Javasolt tevékenységek
– Papír téglalap és négyzet tulajdonságainak gyűjtése páros munkában, a párok megoldásainak
összehasonlítása
– Szabálytalan alakú papírból téglalap, négyzet hajtogatása
– Konkrét halmaz elemeiből 1, 2, … elemű részhalmazok képzése. Példák és ellenpéldák mutatása
15
részhalmazra
– Osztályterem adatainak becslése, mérése (hosszúság, szélesség, magasság, ablakok területe, a terem
alapterülete)
– Iskolaépület adatainak becslése, mérése (folyosók hossza, szélessége, alapterülete; lépcső magassága;
tornaterem hossza, szélessége, alapterülete, becsült magassága, épület hossza, szélessége, alapterülete,
becsült magassága, …)
– Közeli játszótér, park, tó, épület adatainak becslése, mérése
74. A téglalap kerülete Téglalap, négyzet A kerület mint az oldalak 29. o./5-8. 64. o.
kerülete. hosszának összege. 65. o.
A hosszúság
mértékegységei.
75. Szöveges Hétköznapi szöveges 2. kötet
feladatok feladatok többféle 29. o./9.
megoldása kerületre 30. o./10-13.
vonatkozóan.
76. A terület mérése A terület Különböző területek 2.kötet 66. o.
mértékegységei, nagyságának becslése, 31. o./1-4. 67. o./5-6
jelölésük. mérése kirakással, 32. o./5-9.
darabolással a
mértékegység
változtatásával.
77. A téglalap területe Téglalap, négyzet Téglalap kirakása 2. kötet
területe. egységnégyzetekkel. 33. o./1-4.
Összefüggések vizsgálata, 34. o./5-7.
gyakorlati példák. 35. o./8-9.
Valószínűségi játék. Terület
foglaló játék.
78– Gyakorlás: Tapasztalatgyűjtés: azonos 2. kötet 68. o./8-
79. kerület- és kerület – különböző kerület 36. o./10-12. 9.
területszámítási és fordítva. Kombinatorikus 37. o./13-15.
feladatok gondolkodás fejlesztése.
Szöveges feladatok
értelmezése, megoldása.
80. Gyakorlás: Számítási feladatok 67. o./7.
törtszámok és törtszámokkal.
téglalapok Sorozatok
7. Téglatestek (13 óra)
Fejlesztési feladatok és ismeretek
– Téglatest, kocka tulajdonságainak ismerete és alkalmazása: határoló lapok típusa, száma, egymáshoz
viszonyított helyzete; csúcsok, élek száma; lapátló, testátló
– Építmények készítése képek, alaprajzok, hálók alapján
– Testekről, építményekről alaprajzok, hálók készítése
– Térfogat és űrtartalom mérése gyakorlati helyzetekben alkalmi és szabványegységekkel a természetes és
az épített környezetben
– Téglatest, kocka alakú tárgyak felszínének és térfogatának mérése a természetes és az épített
környezetben
– Téglatest, kocka alakú tárgyak felszínének és térfogatának kiszámítása
Javasolt tevékenységek
– Téglatest- és kockamodell tulajdonságainak gyűjtése páros munkában, a párok megoldásainak
összehasonlítása; a tapasztalatok irányított összegzése
– Készletből adott szempontnak megfelelő elemek válogatása
– Építés dobozokból, színes rudakból, kis kockákból feltételek alapján; lapok, élek, csúcsok, hálók
megfigyelése
– Egyéni munkában építmények, rajzok, hálók készítése; az alkotások összehasonlítása, megbeszélése,
kiállítása az osztályteremben
– Zsinóros térgeometriai modellek használata
– Iskolaépület adatainak becslése, mérése (folyosók hossza, szélessége, alapterülete; lépcső magassága;
tornaterem hossza, szélessége, alapterülete, becsült magassága, becsült térfogata; épület hossza,
szélessége, alapterülete, becsült magassága, becsült térfogata…)
– Közeli játszótér, park, tó, épület adatainak becslése, mérése
– Téglatest, kocka alakú dobozok készítéséhez szükséges papír területének becslése, mérése, számolása
– Téglatest, kocka alakú üreges test “feltöltése” egységkockákkal (becslés, mérés, számolás)
17
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matema- Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek tika füzet
gyakorló
83. Kiegészítő anyag: Elölnézet, oldalnézet, “Szobasarokba” árnyék 2. kötet 70. o.
A testek felülnézet. berajzolása, nézetek 41. o./1-4.
ábrázolása lerajzolása. Építés 42. o./5-8.
csoportban nézetek alapján.
84– A téglatest hálói Háló A tanulók által gyűjtött 2. kötet 71. o.
85. dobozok (gyógyszeres, stb, 43. o./1-3. 72. o.
…) elvágása az élek 44. o./4-7.
mentén. Hálók rajzolása,
elemzése. Téglatestek
készítése.
86- A téglatest Felszín mint a lapok Hálók megfigyelése 2. kötet 73–74. o.
87. felszíne területének összege (egybevágó lapok), 45. o./1-3.
területének kiszámítása. 46. o./4-6.
Lapok területének összege. 47. o./7-9.
A terület mértékegységei.
88. A térfogat A térfogat Edények térfogatának 2. kötet 75. o.
(űrtartalom) mértékegységei. becslése, mérése. 48. o./1-4.
mérése Az egységkocka Modellek: köbméteres, 49. o./5-10.
térfogata. köbdeciméteres
mérőeszközök.
89– A téglatest Téglatestek építése színes 2. kötet 76. o.
90. térfogata rudakból, egységkockákból, 50. o./1-4.
az egységkockák 51. o./5-8.
megszámlálása. 52. o./9-11.
Kombinatorikai 53. o.12-13.
gondolkodás fejlesztése.
A megfigyelőképesség
fejlesztése.
91– Gyakorlás: Gyakorlati problémák 2. kötet 77. o.
92. A téglatest megoldása kirakással, 53. o./14. 78. o.
felszíne, térfogata számolással.
Sorozatok
93. Gyakorlás A témazáró előkészítése
94. III. témazáró írása
95. III. témazáró
javítása
Javasolt tevékenységek
– Egyenlő és különböző törtek előállítása, összehasonlítása: játék az UNO kártya szabályai szerint a törtek,
törtrészek különböző alakjaival
– A helyiérték-táblázat bővítése; a “tökéletes pénztárgép” “apró” címletekkel való kiegészítése (euró,
eurócent)
– Az írásbeli műveletvégzés algoritmusának segítése a “tökéletes pénztárgép” működési elvével;
– “Számalkotó” játék írásbeli összeadáshoz, kivonáshoz
– Adott szöveges feladathoz többféle műveletsor megadása, ezek közül a megfelelő kiválasztása
– Adott szöveges feladathoz megfelelő műveletsor megalkotása
– Adott műveletsorhoz szöveges feladat írása
– “Nem hiszem” páros játék tizedes törtekkel
19
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matema- Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek tika füzet
gyakorló
105– Tizedes törtek Tizedes jegy. Figyelmes számolás, 2. kötet 82. o./2.
106. osztása Az algoritmusok helyes tizedesvessző kiírása. 66. o./1-4.
természetes használata. Összevetés Becslés, ellenőrzés. 67. o./5-8.
számmal az egész számokkal. Szöveges feladatok
107. Törtszámok Véges, végtelen Véges tizedes tört törtté 2. kötet 80. o./4–
tizedes tört alakja szakaszos tizedes tört és alakítása, törtek tizedes tört 68. o./1-4. 5.
jelölése. alakja. 69. o./5-8.
108– Gyakorlás: Mértékegységváltás 83. o.
109. tizedes törtek A logikus gondolkodás 84. o.
fejlesztése
Javasolt tevékenységek
– Vagyoni helyzet megállapítása játékpénzzel és adósságcédulákkal
– Hőmérséklet-változás követése hőmérőmodellen
– Számok szemléltetéséhez, összehasonlításához, sorba rendezéséhez “élő számegyenes” létrehozása: a
tanulók egy, a hátukra ragasztott számot képviselnek, és az értéküknek megfelelően foglalják el a
helyüket
– Kukás játék: mindenki rajzol 5 négyzetet és egy kukát; számokat húznak például (-10)-től (+10)-ig
számkártyákból; a húzott számot mindenki beírja valamelyik négyzetbe úgy, hogy a négyzetekben levő
számok végül növekvő sorrendben legyenek; ha valaki nem tudja beírni a húzott számot, akkor az a szám
megy a kukába; az győz, aki leghamarabb kitölti minden négyzetét
– Az előírt művelet szemléltetése játékpénzzel és adósságcédulákkal
– Gazdálkodj okosan! játék rövidített formája kevés, kis címletű készpénzzel úgy, hogy a játékos kénytelen
legyen kölcsönt felvenni; szerencsekártya használata negatív szám kivonásának modellezésére: a bank
elengedi 2 Ft adósságodat; ha nincs adósságod, vegyél fel kölcsönt
– Adott szöveges feladathoz többféle műveletsor megadása, ezek közül a megfelelő kiválasztása
– Adott szöveges feladathoz megfelelő műveletsor megalkotása
– Adott műveletsorhoz szöveges feladat írása
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matema- Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek tika füzet
gyakorló
110. A negatív egész Pozitív szám, plusz Modellkészítés a 2. kötet 85. o.
számok előjel, negatív szám, szemléltetésre: hőmérő, 70. o./1-4.
mínusz előjel. adósság. Mélység, adósság. 71. o./5-9.
Időtartam számolása 72. o./10-12.
időszámítás előtti és
időszámítás utáni
történelmi eseményekkel.
111– Számok Ellentett, abszolút érték A jelölések helyes 2. kötet 86. o.
112. ellentettje, használata 73. o./1-6.
abszolút értéke Számok halmazokba 74. o./7-12.
rendezése.
Igaz/hamis állítások.
113– Az egész számok Szemléltetés a modellel 2. kötet 87. o.
114. összeadása 76. o./4-7.
115– Gyakorlás: Mélységek és magasságok 2. kötet
116. az egész számok értelmezése, modellezése. 77. o./8-10.
összeadása Többtagú összegek 88. o.
117– Az egész számok Szemléltetés, 2. kötet 89. o.
118. kivonása tapasztalatgyűjtés, 78. o./1-5.
alkalmazás 79. o./6-8.
119– Gyakorlás: Igaz/hamis állítások. 2. kötet 90. o.
120. az egész számok Kombinatorikai 80.o./9-13. 91. o.
összeadása, gondolkodás fejlesztése. 81. o./14-16.
kivonása
121. Gyakorlás:
az egész számok
Javasolt tevékenységek
– Mozijegy, színházjegy adatainak értelmezése; saját útvonal berajzolása térképre; torpedó játék, kültéri
tájékozódási verseny
– “Telefonos” játék párban vagy csoportban: az egyik játékos elkészít egy rajzot a koordináta-rendszerben
úgy, hogy más ne láthassa; ezután az ábra néhány pontjának koordinátáit közli a többiekkel, ami alapján
nekik is ugyanazt kell létrehozniuk
21
Óra- Fogalmak, Fejlesztési feladatok, Matematika Munka-
Az óra címe
szám összefüggések tevékenységek gyakorló füzet
122. Tájékozódás a Függvények Tantermi ülésrend 2. kötet 92. o./1–
környezetünkben megadása, meghatározása 82. o./1-3. 3.
sorok, oszlopok, egyéb 83. o./4-6.
megadásával, 84. o./7-8.
“kincskeresés”.
Helymeghatározás
térképen, sakktáblán,
torpedó játékban.
123– Helymeghatározás Függvények Tájékozódás a síkon 2. kötet 92. o./4.
124. a síkon Derékszögű koordináta- derékszögű koordináta- 85.o./1-4. 93. o.
rendszer, síknegyed, rendszer segítségével. 86. o./5-7. 94. o.
tengely, origó, 87. o./8-11.
koordináták.
Rendezett számpár.
125. Grafikonok Függvények Leolvasás grafikonról, 2. kötet
A grafikon összetartozó mennyiségek 89. o./1-3.
ábrázolása, hétköznapi 90. o./4-5.
életből gyűjtött adatok 91.o./6-7.
ábrázolása.
126. Gyakorlás: Függvények Tantárgyi koncentráció: 2. kötet
koordináta- sokszögek, egész számok 88. o./12-14.
rendszer, grafikon összeadása, kivonása.
127. Gyakorlás Dolgozat előkészítése
128. IV. témazáró írása
129. IV. témazáró
javítása