Download as odt, pdf, or txt
Download as odt, pdf, or txt
You are on page 1of 2

17.

A hatalomgyakorlás külső megnyilvánulásai az Imperium Romanum


hagyatékában.

A nyugati hagyaték eleme: a hatalomgyakorlás külső megnyilvánulásaihoz kapcsolódó


• hatalmi szimbólumok
• az elnevezések
• a politikai, katonai erényeket kifejező mondások

HATALMI SZIMBÓLUMOK:

- A sas motívuma (legelterjedtebb)


• Rómába az ókori Keletről került át  Európa számos uralkodójának, így
Napóleonnak, Mussolininek és Adolf Hitlernek is gyakran feltűnő hadijelvényévé vált
• erőt, szabad szárnyalást, szabadságot sugárzó sasmadár  az Amerikai Egyesült
Államok címerállata
• Az Imperium Romanumban a háborúskodás erénynek számított
 A virtus (erény): arisztokrata értékrend  a származást, a hivatalviselést és a
katonai sikereket foglalta magába

- A Győzelem szárnyas istennője: Victoria  i. e. 294-ben szobrot kapott a Capitoliumon


 alakja ettől fogva állandó eleme lett a római emlékműveknek és érmeknek
A szónok Quintus Aurelius Symmachus szerint: szokás volt, hogy a senatus
épületébe belépő „atyák és összeírtak” Victoria szobránál tömjénáldozatot
mutattak be, majd az oltárnál hűségesküt tettek a császárra

RÓMAI ELNEVEZÉSEK az állami szervek és funkciók meghatározásában voltak közkedveltek

- Az Imperium Romanumhoz foedaratiként illeszkedő korai germán törzsi királyságok több


vezetője: magister militium cím  a római titulusokat 476 után is megőrizték

- Az uralkodók:
• saját germánjaik irányába  rexként
• a törzsi királyság területén élő volt római lakosság irányába  különböző római
titulusok (consul, patricius) birtokosaként gyakorolták hatalmukat

- A keleti gót király, Theoderich okleveleiben: uralkodási éveit nem a királyi cím
felvételétől számolta  a consuli méltóság megszerzése
Túl ezen a közvetlen átvételen  időről időre felbukkantak az alkotmánytörténet
kultúrkincsében az olyan elnevezések, mint imperator, senatus, tribunus, consul, censor,
senatus consultum vagy tribunatus
A POLITIKAI ÉS KATONAI ERÉNYEKET KIFEJEZŐ MONDÁSOK

 beépültek a politikai érvelésbe és a vitakultúrába is


• Iulius Caesar „Te is fiam, Brutus?” kérdése
• Pompeius dorgálása a tengerészek felé, akik féltek gabonával megrakodott hajóikkal
a háborgó tengerre szállni: „Hajózni szükséges, élni nem muszáj!”  Az intés a
szükségszerűséggel elvégzendő teendők nyomasztó hatalmát jelezte
• A polgári szféra évezredek óta áhítja: „Hajoljon meg a tóga előtt a kard!”
• döntési szituáció: „Alea iacta est!” mondás
• A konokon ismételt kívánalmak bevezetése ma is: „ceterum censeo”
• sajnos a 20. század történelme is igazolta a mondást: „Jaj a legyőzötteknek!”

- Scaevola, Cato,Brutus, Cincinnatus, de Caesar példáján is sok politikus gondolkodott el az


elkövetkező századokban  Rómának nemcsak jogi, hanem politikai-kulturális hagyatéka,
szellemisége is tovább élt

You might also like