27. A középkori eljárásjog. Az akkuzatórius és az inkvizitórius eljárás.

Két alapvető típus:

Sok esetben a kettő keveredéséről,
 az ún. akkuzatórius eljárás (vádelvi) átmeneti megoldásokról volt szó
(vegyes rendszer).
 és az ún. inkvizitórius eljárás (nyomozóelvi)
- Az időben korábbi AKKUZATÓRIUS eljárás csak felségárulás esetében indult hivatalból
- Ennek kivételével a sértett fél vagy hozzátartozója kezdeményezte az eljárást azzal, hogy az
általa vádolt személyt a bíróság elé hívta és arra kényszerítette, hogy a keresetre válaszoljon,
azaz perbe bocsátkozzon, ELLENBEN  a bíróság számkivetésre és száműzetésre ítélte
- A képviselet eredetileg kizárt volt, a felek a perben személyesen vettek részt
- A bizonyítás a bíróság szeme előtt zajlott le, azaz az eljárás közvetlen volt
- A per szóbeli és nyilvános volt, valamint a szembenálló feleknek a bíró jelenlétében
egymással folytatott harca, az ún. kontradiktórium (ellentmondás) jellemezte
- A bíró feladata: a percselekmény rendjének megtartása és a bizonyítási kötelezettségek
megállapítása
- Az akkuzatórius eljárás során formális bizonyítási eszközöket használtak fel: eskü, a
tisztító eskü és az eskütársak intézménye
- Az eskü: a sértett panaszát a bíróság előtt megerősítette
- Tisztítóeskü: a vádlott élhetett vele  kivéve a tettenérés esetén, amikor a büntetendő
magatartás tanúsítására kétséget kizáróan sor került
- Eskütársakat mindkét fél állíthatott maga mellé, ezek száma az ügy jelentőségétől függött
 Az eskütársak nem tudomástanúk voltak, azaz esküjük nem a bűncselekményre
vonatkozott, hanem arra, hogy a peres felet becsületes, tisztességes embernek ismerik
- Formális bizonyítási eszköz volt az ordália (istenítélet): tüzesvaspróba, tűzpróba,
forróvízpróba, hidegvízpróba, bajvívás vagy gyilkossággal gyanúsított személy esetén tetemre
hívás
- Az ordáliákat a középkori katolikus egyház erős kritikával illette és istenkísértésnek
nevezete  Ennek ellenére istenítéletek a kora újkorig kivételesen előfordultak a
büntetőeljárásban – a Sachsenspiegel szerint csak akkor, ha más bizonyíték nem volt.
Az akkuzatórius eljárás formalizmusával szemben, az INKVIZITÓRIUS eljárás kifejlesztésével
a cél az volt, hogy az anyagi igazságot kiderítsék.
- Az akkuzatórius eljárástól való elfordulás azzal kezdődött meg, hogy a vád többé nem a
sértett fél belátásától függött: megtiltották a felek békés peren kívüli megegyezését és hivatali
személy emelt vádat (hivatali vád, kényszervád).
- Az eljárás írásbeli és titkos volt  nemcsak a nyilvánossággal, hanem a vádat magával a
vádlottal sem ismertették  a védekezés lehetőségét tagadták meg a perbe fogott
személytől  a perben nem volt kontradiktórium  a vádlott igazából csak tárgya volt az
eljárásnak.
Bizonyítási rendszere kötött  meghatározott bizonyítékokhoz meghatározott bizonyító
erőt rendeltek hozzá
- Perdöntő bizonyíték volt két érdektelen tanú egybehangzó vallomása, valamint a
beismerés
- A tanú abban különbözött az akkuzatórius eljárásban használt eskütárstól, hogy közvetlen
tudomása volt a bűncselekményről (tudomástanú).
- Beismerés: probléma  kínvallatás (tortúra)
- Bár van olyan jogforrásunk, amely kifejezetten megtiltotta a tortúra alkalmazását  a 14.
század második felétől általában széleskörűen alkalmazták már  Ezzel az inkvizitórius
eljárás messze került attól a céltól, amely elérésére kidolgozták
- A szemle: bizonyítási eszköz, amely az elkövetés helyszínén tett vizsgálatot jelentette,
valamint a szakértői vélemény
- Indiciumok, gyanújelek  közvetett bizonyíték, amely önmaga nem bizonyította a terhelt
bűnösségét, hanem csak utalt arra
- Jogi jelentősége: megfelelően felsorolt gyanújelek esetében megindulhatott a vizsgálat, sor
kerülhetett a gyanúsított fogságba vetésére és a tortúra elrendelésére, ami általában
„eredményes” volt  beismerő vallomás
- Maga az eljárás két szakaszra tagolódott

 Az előzetes ún. nyomozati szakasz: bizonyítékok felvételére szolgált

 Az ún. végső törvénykezési nap: bírósági tárgyalás napja

- Némely források szerint az eljárás sikeréhez szükséges volt, hogy a vádlott beismerő
vallomását megismételje a bíróság előtt is, míg más források megelégedtek azzal, hogy a
kihallgatást levezető hivatali személyzet tanúsította a bíróság előtt a beismerést
- Az eljárás két szakaszát össze is vonhatták, különösen akkor, ha a tortúrán a bíró és az
ülnökök jelen voltak  a döntést már a végső törvénykezési nap előtt meghozták

- Csúcspont: 16. századi boszorkány- és eretnekperek