LATIN EGYHÁZI EJTÉS SZABÁLYAI

I. Hangsúly
1. FŐSZABÁLY: „ha a szótag hangsúlyos és nyílt → mgh csak akkor nyúlik”
(hangsúlyt jelöli az ékezet, ami ékezett, az hangsúlyos!)
2. FŐSZABÁLY: egy szó annyit szótagból áll, ahány mgh van benne
3. FŐSZABÁLY: „szótag akkor nyílt, ha
i. nem jön utána msh (ritka, pl.: di-es = ’díesz’)
(kivétel: Deus és meus, ezeket az eu kettőshangzó miatt röviden ejtjük: ’deusz’ és ’meusz’)
ii. egyetlen msh jön utána (pl. sé-mi-ni = ’szémini’)
[kivéve: x/z, mert az ’ksz’/’dz’, azaz két hangzónak számít]
iii. gu/qu (ún. labioveláris) félhangzó jön utána (pl. ré-qui-em = ’rékviem’)
iv. pr/br/tr/dr/cr/gr vagy pl/bl/tl/dl/cl/gl (zárhang + folyékony hang) jön utána (pl. petra =
’pétra’)
4. FŐSZABÁLY (kivételek): egy szótagú szavak hangsúlytalanok (pl. me, te)
(Deus és meus szintén egyszótagúnak számít az eu kettőshangzó miatt)
i. létige gyakori két szótagú alakjai hangsúlytalanok (pl. erat, erit), de hasonlóképpen az
enim és a neque is (többnyire)
ii. bénedic és débita szabályos ejtése (’bénedik’ és ’débita’) helyett gyakori a ’benedik’ és
’debita’ ejtés, a benedíctio és debitóribus hangsúlyának hatására
iii. Nagybetűn nem szokás hangsúlyt jelölni: (pl. Anima)
5. FŐSZABÁLY (hangsúlyossági szabályok ínyenceknek):
utolsó szótag mindig hangsúlytalan
i. két szótagos szavak hangsúlya az elsőn van (és nem szokás jelölni)
ii. kettőnél több szótagos szavak hangsúlya az utolsó előttin van
1. ha az hosszú mgh volt az ókorban (pl. ge-ne-ra-ti-ó-nes)
2. ha két vagy több msh követi (pl. ex-spéc-to)
iii. az utolsó előtti előttin van (hátulról a harmadikon), ha az utolsó előtti rövid volt az
ókoriban és csak egy msh követi (pl. om-ní-po-tens)
II. Mássalhangzók (msh)
1. c = ’c’ magas mgh (e/æ/œ és i/y) előtt | „Ceci szabály”
= ’k’ mély mgh és msh előtt
2. s = ’sz’ (nem ’z’)
3. ti = ’ci’, ha utána mgh áll, és nincs előtte s/t/x | „Stex szabály”
[pl. orátio = ’orácio’, de cæléstia = ’celesztia’]
= ’ti’ – minden más esetben
4. z = ’dz’ – csak kölcsönszavakban, mint pl. zelus, ázyma, Azarías
III. Magánhangzók (mgh)
1. a = ’á’ – nyílt, de nem föltétlenül hosszú
2. u = ’u’
’v’ – a gu/qu/su hangcsoportokban, ha mgh jön (pl. lingua = ’lingva’,
sequor = ’székvor’, sanguis = ’szangvisz’
3. i = ’i’
= ’j’, ha két mgh között, vagy szó elején áll (pl. ieiúnium = ’jejunium’)
4. y = ’i’ – pl. abýssus = ’abisszusz’ (sohasem ’ü’)
5. e = ’e’/’é’ (hangsúlytól függ) – magyaros: nincs hosszú zárt ’e’, ezért lesz ’é’
æ
œ