3.4.

Csoportnyomás, konformitás

Muzafer Sherif: autokinetikus hatás

Társas befolyás: egy egyénnek az ítélete, nézetei és attitűdjei megváltoznak annak következtében, hogy más egyének ítéleteivel, nézeteivel és attitűdjeivel
találkozik.

- Muzafer Sherif: autokinetikus effektus: elsötétített szoba – egyetlen kicsiny fénypont – látszólag szeszélyes mozgás. - Megkérte, becsüljék meg a
sebességet; akik először hoztak ítéletet, kialakítottak egy szabványos becslést és ítéleteik e körül ingadoztak. 1. Nagy különbségek mutatkoztak. 2. Csoportosan
közelebb kerültek egymásoz a becslések = csoportnorma. Másokéihoz igazították.

Konformitás: változás az egyén ítéletében abban az irányban, amelyet azon csoport tagjainak többsége fejez ki, melyhez az egyén tartozik.

Jacobs és Campbell: beépített emberek, akik egyhangúan egyet értenek – fokozatosan kivonják a beépítetteket (helyükre naiv kísérleti alanyok) – a többség
ekkor is hatással van a résztvevők ítéleteire.

Solomon Asch meglepetése

Solomon Asch: konformitáskísérlet (50’s): hét egyetemi hallgató – vizuális diszkrimináció kísérlet – 18 döntés: három összehasonlító vonal közül melyik egyenlő
hosszú egy standard vonallal.

- Könnyű feladat. Egy igazi résztvevő – a többi beépített ember. 6 helyes becslés (a gyanakvás elkerülése végett)
- 12 kollektív téves becslés. 37%-nyi hiba.
- 125-ből 25% nem hibázott egyszer sem
- A konformitás növekedésének, csökkenésének korlátai.

- Crutchfield-technika: külön kabinok, szimulált beépített résztvevők válaszai egy képernyőn, kevesebb időt és beépített embert igényel
Normatív és információs befolyás

- Miért viselkednek az emberek konform módon?

- Az egyén azért adja be derekát, mert a többiek ítéletében jobban bízik, mint a sajátjaiban.

- Nyilvános konformitás vagy behódolás és a privát konformitás vagy megtérés között különbséget kell tenni.

- A normatív fontosabb mint az információs.

- A konformitás növekszik vagy csökken aszerint, hogy az egyén mennyire függ információs és / vagy normatív szempontból a csoporttól.

- Magasabb konformitást figyeltek meg azokban a kultúrákban, amelyek magasra értékelik az egyén-csoport viszonyok harmóniáját.

Mi a konformitás?

A harmonikus egyensúly eszköze. Az emberek közötti interakció alapja az alkalmazkodás. Minden csoport kifejleszti a saját íratlan viselkedési szabályait, és elvárja
ezek betartását.

Sherif eltérő becslések (1935): szoba – fénypont mozgása: a döntések egyetlen közös „csoportnormába” konvergálnak. Mihelyt a csoportnorma kialakult –
önként elfogadták. Mások jelenlétében a becslés a társakéhoz hasonló.

Asch: Mi történik akkor, ha a csoport tagjai helytelen választ adnak? Mi is így cselekszünk vagy ellenszegülünk a csoportnak, és helyes választ adunk?

- A résztvevőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy a jobb oldali lapon látható vonalak közül melyik hosszúsága egyezik meg a bal oldali lapon látható
referenciavonaléval.

- Kísérleti eredmény: 35%-ban alkalmazkodunk a csoport által kialakított normához, még akkor is, ha az nyilvánvalóan hibás volt.

A konformitást befolyásoló tényezők

§ A csoport nagysága: néhány valóságos életbeli helyzetben azt tapasztalták, hogy a csoport méretnövelése tovább növelte a konformitást (különböző
eredmények)

§ A támogatók jelenléte vagy hiánya

§ Ha van még egy ember, aki elutasítja a helytelen csoportítéletet, akkor a konformitás drámaian csökken – jobban felvállalták a csoporttal szembeni fellépést

§ Crutchfield: Elektromos jelzőtábla segítségével értesültek a csoport tagjainak döntéséről

→ döntő fontosságú a társak véleménye → akár az abszurditás határát súroló állításnál is

§ Különböző nemzeteknél különböző kísérleteket végeztek, különböző eredményt kaptak

A konformitás változatai

§ Igazi konformitás – nyilvános behódolás

§ Információs befolyásolás: új ismereteket bocsát a csoport az egyén számára – megváltozik az illető nézete

§ Normatív befolyás: nincs új ismeret; azért alkalmazkodik, hogy a csoport elfogadja őt

§ Schahter – vitacsoport: két nonkonformista – idővel az egyik megváltoztatja véleményét, a másik azonban nonkonformista marad. – A csoport energiát fordít a
közmegegyezés kialakítására. Ha kudarccal jár, akkor kiközösítik a nonkonformistát.
Társas fertőzés

§ Csoportbefolyásnak való automatikus engedelmesség: Le Bon (először)

§ Veszélyes következményei lehetnek a társas fertőzés hatásainak.

§ Híres ember öngyilkos lesz – megnő az öngyilkosságok száma (divat, új politikai nézetek).

§ Szándékolatlan társas befolyásolásról beszélünk.

3.5. Döntéshozatal a csoportban

Kérdések

- A kisebbség sikere, tolódás a szélsőség felé

- „Csoportgondol”: a szakértői csoport irreális döntései

Csoportpolarizáció

- igen általános jelenség az, hogy a csoportok bármilyen dimenzió mentén hajlamosak a felé a pólus felé eltolódni, amelyet eredetileg átlagosan eleve
előnyben részesítettek: a csoportvita hatására a már eredetileg is uralkodó álláspont megerősödik. Magyarázatai:
o Festinger – normatív vagy társas összehasonlítási szempont: mivel értékelnünk kell saját véleményünket (és képességeinket), ezeket
másokéval vetjük egybe.
§ Továbbá, mivel az emberek pozitív énképre törekszenek, és azt akarják, hogy mások is pozitívan lássák őket, ez az
összehasonlítás elfogult lesz, mivel saját magunkat „jobbnak” vagy „korrektebbnek” (azaz a normához közelebb állónak) látjuk, mint
másokat.
o Az információs befolyás vagy meggyőző érvek nézőpontja szerint a csoportvita számos olyan érvet hoz elő, amelyek zöme a csoport
tagjai által már eleve vallott álláspontot támasztja alá.
§ Amennyiben ezek az érvek egybevágnak azokkal, amelyeket már mi magunk is megfontoltunk, akkor csakis a saját álláspontunk
 megerősítését szolgálhatják. Ám a csoport valószínűleg olyan érvekkel is szolgál, amelyekre mi magunk korábban nem gondoltunk, s
ettől reakciónk még szélsőségesebbé válik.
§ A csoportpolarizáció jelensége tehát a kölcsönös meggyőzés folyamatává alakul, ahol az eltolódás mértéke függ attól, hogy mennyi
érv támogatja az egyik oldalt a másik oldallal szemben, továbbá attól, hogy ezek az érvek mennyire szellemesek és eredetiek.
o Önkategorizáció: másoktól különböző egyének vagyunk; más csoporttól különböző társadalmi csoport tagjai vagyunk. – Az, aki
legkevésbé különbözik saját csoportjának tagjaitól és leginkább különbözik a külsők tagjaitól, a csoport prototípusaként működik. Ez az ember
a normatív hivatkozási pont, az ő érveit a leginformatívabbnak és legmeggyőzőbbnek látjuk.

Csoportgondol: a csoportpolarizáció szélsőséges példája

- Mivel a valóságban gyakori, hogy olyan csoportok hoznak döntést, amelyeknek tagjai hasonlóképpen gondolkodnak (tanácsadó testületek, bizottságok,
esküdtszékek, kormányok), a csoportpolarizációra vonatkozó kutatásoknak messzire ható következményei vannak. A szóban forgó folyamatok csakugyan
vezethetnek olyan csoportokhoz, amelyek helytelen, ostoba, sőt, a legrosszabb esetben katasztrofális döntéseket támogatnak.

- Janis – Disznó-öböl – a csoportpolarizáció szélsőséges formájának estek áldozatul = csoportgondol

o Csoportgondol: amikor hasonló gondolkodású emberek nagyon összetartó csoportjának döntési folyamatán annyira eluralkodik az
egyetértésre törekvés, hogy annak a valóság helyes megítélése látja kárát.
o Erősítik ezt: nagy kohézió, elszigeteltség az alternatív információforrásoktól, a vezető bizonyos megoldásra hajlik egyértelműen.
o Ezután csoportvita alakul ki, melyre jellemzők: saját sérthetetlenség illúziója, a törekvés az akciók kölcsönös racionalizálására, ne vegyünk
tudomást ellenkező információkról
o E folyamatok jelentkeznek egyénen belül = öncenzúra; és egyének közötti szinten = a konformitás nyomása.

- Laboratóriumi vizsgálatok nem erősítették meg – Hensley.

Pszichológia pedagógusoknak
N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004)
Osiris Kiadó
Beágyazás
17. fejezet - 14. NORMAALAKULÁS, ENGEDELMESSÉG ÉS CSOPORTHOZ IGAZODÁS
Tartalom
Ebben a fejezetben, akárcsak az előzőben, csoportfolyamatokról lesz szó. Mint láttuk, a csoportalakulás egyik fontos állomása a normaképzés. Miért szentelünk mégis külön fejezetet
ennek a kérdéskörnek? Nemcsak azért, mert nem akartuk végtelen hosszúra nyújtani az előzőt, hanem mert a normaalakulás, engedelmesség és csoportnyomás kérdéskörében olyan
meglepő eredményeket hoztak a laboratóriumi kísérletek, hogy érdemes ezeket csokorba kötni és számba venni azokat az okokat, amelyek hozzájárulnak a túlzott mértékű
konformitáshoz. A tanári munka egyik kitüntetett problémája a fegyelmezés kérdése: hogyan érheti el a tanár, hogy a tanítás során a diákok „engedelmeskedjenek” az iskolai
szabályoknak és a tanár utasításainak? Ebben a fejezetben megfordítjuk a kérdést. Nem kevesebbet szeretnénk állítani a kutatások eredményeinek fényében, mint azt, hogy a
probléma gyökere sok esetben nem az engedelmesség hiánya, hanem a túlzott behódo- lás a külső nyomásnak. Az iskolai normák be nem tartásának oka gyakran szintén nem az
engedetlenségben keresendő, hanem abban, hogy nem a tanárnak, hanem a csoportnyomásnak engedelmeskednek a diákok!

A CSOPORTNYOMÁS JELENSÉGE
A csoportnyomás létezését Asch kísérlete bizonyítja legszemléletesebben. Solomon Asch (1969) kísérletét is – mint annyi más sok szociálpszichológiai kísérletet – általános
pszichológiai kísérletnek álcázta. A személyek úgy tudták, hogy a vizsgálat tárgya az észlelés pontossága. A feladatban vonalak hosszát kellett megítélni, előre megadott három vonal
közül kellett kiválasztani, hogy melyikkel azonos az éppen vetített vonal (14.1. ábra). Mint az ábrán jól érzékelhető, a feladat kifejezetten könnyű. A személyek nyolcan ültek a
laboratóriumban, és egymás után hangosan adták a válaszokat ugyanarra az ábrára. A csoportból egy személy kivételével mindenki beavatott volt, akik azt az utasítást kapták, hogy
bizonyos vonalak esetén következetesen rossz választ adjanak.

14.1. ÁBRA

Az egyhangú többség alapvető befolyást gyakorol a válaszokra. A feladat az észlelés szempontjából nem problémás, ha a kísérleti személy egyedül van, egyetlen esetben sem ad rossz
választ. A csoportnyomás helyzetében azonban a személyek egyharmada ugyanazt a téves választ adta, mint a beavatott társak.

A csoportnyomás okai
 Asch mind a csoportnyomás, mind az ennek való ellenállás feltételeit vizsgálta, mind az egyén, mind a csoport jellemzőivel kapcsolatban megfontolandó szempontokat írt le.

Az egyén jellemzői alapján az engedelmesség és az ellenállás több okból bekövetkezhet.

A csoportnyomásnak való engedelmesség oka a személyes vagy a nyilvános konformitás:

• A személyes konformitás esetén a személy azért igazodik a csoport véleményéhez, mert önként elfogadja a csoport véleményét:

• a látottak alapján ugyan jó választ adna, de kicsi az önbizalma, úgy gondolja, hogy bizonyára a többiek látják jól az ábrát, nem valószínű, hogy ő jobban tudja, mint a csoport;

• ténylegesen eltorzul az észlelés, ez azonban meglehetősen ritkán fordult elő ebben a kísérletben.

• A nyilvános konformitás esetén a személy behódol: jól látja, hogy mi a helyes válasz, de kínosnak találja, hogy a csoporttal szemben más véleményt képviseljen, nem vállalja a
csoport rosszallását vagy a kinevetést.
 Asch kísérletében a jobb oldali három vonal közül azt kellett kiválasztani, amelyik egyenlő hosszú a standard vonallal

A személyek 25 %-a mindvégig jó választ adott, sikerrel ellenállt a csoportnyomásnak. Voltak olyan személyek, akikre csak időnként, voltak, akikre minden esetben hatott a csoport
befolyása.

A csoporttal szembeni ellenállás hátterében is többféle ok található:

• A személy valóban független, átéli a konfliktust, és vállalja a szembenállást.

• A függetlenséget mint normát tartja fontosnak, nem érinti érzelmileg a helyzet, mert a fő törekvése, hogy független maradjon.
• Nem biztos a válaszában, de a rossz teljesítmény miatti szorongása nagyobb, ezért ragaszkodik a jó válaszhoz (nem mer igazodni).

A csoport jellemzői • A csoportnyomás feltétele, hogy kellő nagyságú csoport következetesen képviseljen egy álláspontot.
A csoport létszámát kísérletről kísérletre szisztematikusan változtatva Asch úgy találta, hogy a nyomás hátterében a társak azonos véleménye áll. Egyetlen személy nem lenne képes a
válaszok módosulását előidézni, és a hibázások száma két társ esetén is lényegesen kevesebb (13%), de három beavatott személyből álló csoport már ugyanolyan mértékű nyomást
(33%) képes kifejteni, mint a 8 vagy akár 16 fős csoportok.

A következetesség nemcsak azt jelenti, hogy senki sem ad jó választ, hanem azt is, hogy mindenki egyöntetűen ugyanazt a rossz választ képviseli. Amikor a csoportban a kísérleti
személyen kívül még egy beavatatlan személy is volt, a hibázások száma lecsökkent. Ha a beavatottak közt nem volt egyetértés abban, hogy melyik hibás választ adják, akkor sem
nehezedett akkora nyomás a naiv egyénre.

Az életkor szerepe a normakövetésben • A csoportnyomás hatása a fejlődés során változik. A konformitás változásának jellemző mintázatát figyelték meg. Óvodáskorban még
kevés hatást fejt ki a gyermekek véleményére a csoport nyomása, ami az egocentrikus gondolkodás következménye. Iskoláskor előtt a gyermekek még nem érzik, hogy igazodni
kellene a többség véleményéhez. Kisiskoláskorban a csoportnyomás hatása erős, a kamaszkor felé haladva azonban újra a konformitás csökkenését figyelhetjük meg.
Asch felnőttekkel végzett kísérletét megismételték 7-11 éves és 11-13 éves gyerekekkel (Be- renda, 1950, idézi Hetherington és Moris, 1978). Itt is azt tapasztalták, hogy a
kisiskolásoknál volt nagyobb a csoporthoz igazodó, és ezért hibás válaszok száma.

Eltérő volt a válaszadás indoklása is. Míg a kisiskolások úgy gondolták, hogy ha az egész csoport egyformán vélekedik, akkor bizonyára az a helyes válasz, addig a 11-13 évesek
általában behódoltak. Tudták, hogy nincs igaza a csoportnak, de kellemetlennek érezték, hogy ellent- mondjanak a többségnek.

A 13. fejezetben láthattuk, hogy a csoport befolyása az egyén életére egyre nagyobbá válik a kamaszkor során. Miért csökken vajon a laboratóriumi vizsgálatokban mért konformitás?

Az okot abban kell keresnünk, hogy a vonalhosszbecslési vizsgálatokban egymás számára ismeretlen kísérleti személyek vettek részt (He- therington és Moris, 1978).

A csoport befolyásának mechanizmusa alapvetően különbözik az összetartó baráti csoportok és az idegenekből álló csoport esetén. A kortársak növekvő befolyása (lásd 13. fejezet) a
tagsági csoportok esetén következik be, az összetartó baráti csoportok befolyása valóban nő az életkor növekedésével.

A csoportnyomást nap mint nap átéljük olyankor, amikor az egyöntetű csoporttal szemben kellene nyilvánosan kiállni az eltérő véleményünk mellett. Ha a tanár az osztályban az
egyéni feladatmegoldás végeredményét egymás után több diáktól is kérdezi, anélkül hogy értékelné a válasz helyességét, egyre nehezebb a saját válaszunkat mondani, ha már
többször ugyanaz a válasz hangzott el.

Egy ilyen jelenetnek voltunk tanúi, amikor az egyik osztályban a tanító tudatosan törekedett arra, hogy mindenki elmondja a saját véleményét, és az ötödik megszólaló válasza volt a
helyes. Még figyelemreméltóbb volt, hogy a tanító nem azt tette, hogy egyszerűen nyugtázta a (végre) jó választ, hanem mindenkivel meg is indokoltatta a válaszát, üzenve ezzel, hogy
tévedni szabad, és azt is, hogy érdemes vállalni a csoporttal szemben a saját véleményt.
A tanári értekezleten is nehéz a többi tanárral vagy az igazgatóval szemben más álláspontot képviselni, legyen az egy a többiek által elmarasztalt diák melletti kiállás vagy az iskola
megcsontosodott szokásaival való egyet nem értés.

A kisebbség befolyása
A konformitás azt eredményezi, hogy az egyén engedelmeskedik a többség akaratának, különösen, ha egyedül marad a véleményével. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden
esetben csak a többségi vélemény érvényesülhet. Az újító gondolatok, a csoportétól eltérő kisebbségi vélemény is hatással lehet a többségre (Mos- covici, 1980, idézi Smith és Mackie,
2001), ha következetesen és határozottan hangoztatja. Még érdekesebb kísérleti eredmény az, hogy a kisebbségi vélemény érvényre jutása független volt attól, hogy a vélemény
milyen irányban tér el a csoporttagok többségének álláspontjától. A logikus és értelmes érvek viszont fontos szerepet játszanak abban, hogy elfogadjuk a kisebbség álláspontját.

A továbbképzések visszatérő tapasztalata (Cart- wright, 1976), hogy a legkülönbözőbb cégektől a tréningeken részt vevők, amennyiben a saját munkahelyükről magányosan vesznek
részt a foglalkozásokon, nem tudják kellően kamatoztatni a tapasztalataikat. Hiába lelkesednek az újonnan tanultakért, visszatérve a munkahelyükre, szembe találják magukat a
többség ellenállásával. Amikor azonban egy munkahelyről többen élik át ugyanazt az élményt és tanulnak valami újat, akkor sokkal hatékonyabban képesek újításokat vinni az addigi
gyakorlatba.

A fiatal tanárok is hasonló helyzetben vannak, amikor frissen kikerülve a főiskoláról vagy egyetemről megkísérlik az új, addig szokatlan módszereket alkalmazni. Ilyenkor hasznos
segítséget jelentenek a hasonló gondolkodású kollégák vagy az iskolapszichológus (ha, szerencsés esetben, van már az iskolában ilyen szakember).