Professional Documents
Culture Documents
Petőfi Sándor
Petőfi Sándor
Petőfi Sándor
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Szendrey Júlia (1847. szeptember 8. – 1849)
Gyermekei egy gyermek:
Petőfi Zoltán
Szülei Petrovics István
Hrúz Mária
Foglalkozása költő
műfordító
színész
író
Katonai pályafutása
Ország
Magyarország
Szolgálati ideje 1848–1849
Rendfokozata őrnagy
Egysége Erdélyi hadsereg (később VI. honvéd hadtest)
Háborúi, csatái 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Petőfi Sándor (született Petrovics Sándor, Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza körül,
1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik
legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt
magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más
nyelvre lefordították.[2]
A tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket
írni. 1844-től élt Pesten, majd 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal
kora ellenére ekkorra már országos ismertségre tett szert. A „márciusi ifjak” egyik
vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbólumává vált.
A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vállalt. A történészek mai
álláspontja szerint életét is áldozta a magyar szabadságért, hiszen 1849. július 31-én esett el a
segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben, a honvédeket üldöző kozák ulánusok
által elkövetett mészárlásban. Eltűnésének minden körülménye azonban még a mai napig sem
tisztázódott.
Számos költeménye szinte minden magyar számára ismert. János vitéz című elbeszélő
költeményéből daljáték, bábelőadás, rajzfilm és rockopera is készült. Legismertebb
költeménye a Nemzeti dal, amely az 1848. március 15-i forradalom máig ható üzenete és a
magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása. Emlékét Magyarországon és a Kárpát-
medence magyarlakta helységeiben több múzeum és emlékház, valamint számtalan utcanév,
szobor és emléktábla őrzi.
Tartalomjegyzék
1 Életrajz
o 1.1 Származása, gyermekkora
o 1.2 Petőfi születési helyének és időpontjának kérdése
o 1.3 Tanulóévei
o 1.4 Vándorévei
o 1.5 Első próbálkozása a színészettel
o 1.6 A pápai kollégiumban
o 1.7 A költő felveszi a „Petőfi” nevet
o 1.8 Második próbálkozása a színészettel: mint vándorszínész
o 1.9 Fordítói pályafutása
o 1.10 Harmadszori próbálkozása a színészettel
o 1.11 Nyomor Debrecenben
o 1.12 Biztos írói állás Pesten
o 1.13 A költői válság és a szerelmek időszaka
o 1.14 A Tízek Társasága
o 1.15 Megismerkedése és házassága Szendrey Júliával, költészetének fénykora
o 1.16 Arany János barátsága
o 1.17 Az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt
o 1.18 Petőfi halála
o 1.19 Petőfi eltűnésének kérdése
1.19.1 Teória az Ispánkút mellett talált felkelőtisztről
1.19.2 A timafalvi temetőben álló sír
1.19.3 Teória a barguzini sírról
1.19.4 A Megamorv-expedíció
o 1.20 Petőfi újratemetése
2 Petőfi költeményei
o 2.1 A költő újításai a magyar lírában
o 2.2 Pályája, műfaji sokfélesége, legismertebb költeményei
o 2.3 Hatása
3 Petőfi jellemrajza, testi adottságai
4 Petőfi emlékezete
o 4.1 Petőfi tiszteletére létrejött intézmények
o 4.2 Kortársak festményei Petőfiről
o 4.3 Emlékművek, szobrok, domborművek
o 4.4 Az ő nevét viseli
o 4.5 Irodalmi művek Petőfi emlékére
o 4.6 Filmek a költőről
o 4.7 Egyéb művészeti alkotások
o 4.8 Megzenésített, megfilmesített művei
o 4.9 Magyar pénzen
o 4.10 Filatélia
5 Kiadások
6 Családfája
7 Megjegyzések
8 Jegyzetek
9 Források
10 Irodalom
11 További információk
12 Kapcsolódó szócikkek
Életrajz
Származása, gyermekkora
A költő szülei, Orlai Petrich Soma festménye
Édesapja Petrovics István (Kartal, 1791. augusztus 15. – Pest, 1849. március 21.)
mészárosmester, felvidéki szlovák családból származott[4] (a közhiedelemben elterjedt szerb
származással szemben), de ő magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását
valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és
Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza
Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág,
amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered.[5] Apai nagyapja, Petrovics Tamás, aki
1770-ben 26 évesen költözött el Aszódra.[6]
Apai ágon a család őse Petrovics Márton, 1667. május 30-án,[7] I. Lipót királytól nemességet
nyert, amelyet 1668. március 30-án Nyitrán hirdettek ki; ez a nemesi levél 1835-ben még
megvolt Petőfi apjánál. Nemesi származásáról tudott a költő is, de felnőttként mint demokrata
deklaráltan nem élt nemesi jogaival, teljesen azonosítva magát a néppel.[8][9]
Anyai nagyapja, Hrúz Mihály, tehetős redemptus, aki Kecskemét város tekintélyes polgára
volt.[10] Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. augusztus 26. – Pest, 1849. május 17.)
férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél,
Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak
asszonykorában tért át.[* 1] Arany János emlékezete szerint „nem mindig ejtette tisztán a
magyar szót, de folyvást beszélte”.[11]
Petrovics István és Hrúz Mária valószínűleg Maglódon ismerkedett meg, és 1818. szeptember
15-én Aszódon kötöttek házasságot. Mikulás Dániel evangélikus lelkész eskette őket, és
feleségével mindketten az evangélikus vallást gyakorolták. Petrovics ekkor szabadszállási
kocsma- és mészárszékbérlő volt, majd 1821-ben Kiskőrösre költöztek. 1822–24-re a családfő
kibérelte a kiskőrösi mészárszéket, és ott lakott feleségével együtt, így született ott meg első
gyermekük, Sándor.[12]
Petőfi Sándor az 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született.
Kiskőrösön keresztelték meg január 1-jén az evangélikus vallás szerint.[* 2] A gyermek
születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy
megmaradjon”. Egyetlen testvére öccse, Petőfi István 1825-ben született.
Apjának a kiskőrösi bérlet elég jól jövedelmezett. A hároméves ciklus leteltével, 1824.
október 14-én a nagyobb kiskunfélegyházi székbérletre vállalkozott, és családjával együtt oda
is költözött. A család anyagi helyzete itt még biztonságosabb lett, és Petőfi vidám és boldog
gyermekkort élhetett, amelynek emlékei később is mindig édes érzéssel töltötték el szívét.
Petőfi e várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e
szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a
költő életrajzának kutatói között is. A család először meglehetősen jó vagyoni körülmények
között élt. Petrovics István ügyes vállalkozó volt, a mészárszék mellett kocsmát bérelt és
működtetett. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Kiskunfélegyháza volt. A
családfő fenntartott két mészárszéket Kiskunfélegyházán, illetve Szabadszálláson, több
ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott.[12][13]
Petőfi maga különböző helyeket jelölt meg a saját maga által kitöltött okmányokban, így a
selmeci líceumba való beiratkozásnál Kiskőröst vallotta szülőhelyének,[28] míg a selmecbányai
Magyar Társaság könyvébe szabadszállásiként írta be magát.[29] Amikor 1839 szeptemberében
Sopronban jelentkezett katonának, öregítette magát, 1821-es születési évet diktált be, hogy
felvegyék, születési helyeként pedig Kiskőrös szerepel.[30]
A szabadszállási születést erősítik meg a költő rokonai is, köztük Baky Józsefné Herpai
Zsuzsanna (1852–1947),[31] és az ő testvére, Herpai János (1856–1942), akiknek Petőfi
unokabátyjuk volt. Szüleik és nagyszüleik azt mondták nekik, hogy Petőfi Szabadszálláson
született az Izsáki úton.[32] Herpai János elmondta, hogy csak később jelölték meg Kiskőröst
szülőhelyként.[33] A rokonok felmenőinek visszaemlékezései alapján Petőfit csak keresztelni
vitték Szabadszállásról Kiskőrösre. Berta Sándorné bábaasszony maradt Petrovicsnéval otthon
és Höss Józsefné bábaasszony vitte magával a gyermeket, Pandur József későbbi főbíró
hajtotta a lovakat. A költő dajkája Pőcze Györgyné volt.[34] Némelyek úgy emlékeznek, hogy a
kisdedet gyenge fizikuma miatt kellett sürgősen megkeresztelni, míg más beszámolók szerint
a vallási viszályok miatt a református pap nem volt hajlandó evangélikus gyereket keresztelni.
A harmadik magyarázat szerint azért vitték Kiskőrösre Martiny Mihályhoz, mert Petrovicsné
korábban nála szolgált Maglódon.[35]
1857-ben Petőfi István levelet küldött Brünnből, melyben az alábbiakat írta: "Sárkány János
úrnak tökéletes igaza van, minthogy a keresztelési anyakönyv nem hibázhatik. Sándor
Kiskőrösön született 1822. év december 31-én, pontosan éjféli 12 órakor."[36] Az a feltételezés,
hogy a keresztszülők meghívásához is időre volt szükség, szintén arra utal, hogy a költő 1822
decemberének végén születhetett.[15]
Kiss Béla tanító 1935-ben száztíz éves okiratok között talált egy Kiskörös tanácsa által 1823.
január 5-én Mihalik György mészároslegény számára kiállított papírt, aki segédként dolgozott
ekkor Petrovics Istvánnál. Arra is rábukkant, hogy Kiskörös 1824. évi kiadási könyvében az
szerepel, hogy a három évre szóló székbérletet Petrovics 1822-től 1824-ig bírta. Kiss szerint
ezzel bizonyítást nyert, hogy a költő születésének idején Kiskőrösön lakott a család.[37]
Tanulóévei
Petőfi eleven, elmés, kissé makacs, de jószívű gyermek volt. Kemény apja szigorúsággal,
anyja gyöngédségével vezette. Édesapja lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb
iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, már
ötévesen koptatta az iskolapadot. Félegyházán ment először iskolába, de csak vendégként járt
be a római katolikus elemibe egy ideig 1828 elején. Már ezt megelőzően oktatták olvasásra és
rajzra, a rajzhoz később is kedvet mutatott. Ezután három évig Kecskeméten tanult: először
1828. május 10-én vitte apja az evangélikus népiskolába, ott íratta be 1829. május 10-én a
második, illetve 1830. május 15-én a harmadik elemibe is. Az intézményben már némi latint
is tanult. Szállása Habel Józsefnél volt, aki akkor az öreg Petrovics félegyházi és kecskeméti
mészárszékének haszonbérlőtársa volt. Vakációzni haza, vagy kiskőrösi rokonaihoz járt.[38]
1830-ban szülei Félegyházáról hat évi ott lakás után Szabadszállásra költöztek vissza, ahol
félegyházi keresetükből meglehetősen szép vagyont, házat és földet szereztek. A harmadik
iskolai évet nem is fejezte be Petőfi Kecskeméten, apja 1831 elején hazavitte Szabadszállásra,
ahol akkor Ujlaky István református rektor algimnáziumra készítette fel a fiúkat.
1833-ban a német nyelv tanulása céljából Pestre vitte apja Stark János Síp utcában lakó
cipészmesterhez, és augusztus 27-én beíratta a Széna téri (ma Deák Ferenc tér) evangélikus
német gimnáziumba, ahol a II. donatista osztályba járt az 1833–34-es tanévben. Egy Petrovics
nevű lovashajdú rokonánál lakott. Ekkor már nem volt olyan jó tanuló. Apja emiatt 1834-ben
a piaristákhoz vitte, ahol az I. grammatikai osztályban a többnyire német tanulók közt
leginkább a magyar nyelvben volt jó, illetve osztálytársai közül ő írt és rajzolt a legszebben.
Itt sem tanult jobban, és az első osztályt 1835 nyarán csak elsőrendű bizonyítvánnyal végezte.
Érdeklődése már ekkor a színészet felé fordult, ezenkívül osztályában túlságosan sokan
voltak. Pesten sokat volt alkalma gyakorolni a német nyelvet. A szünidő nagy részét
keresztapja, Martiny Károly ügyvéd házánál töltötte Kiskőrösön.[40]
Apja már azon gondolkodott, hogy kiveszi az iskolából, de 1835-ben újra beadta
felekezetének aszódi algimnáziumába, a II. grammatikai osztályba. A kisvárosban, a kevésbé
népes osztályban Petőfi megint kitűnt rendes magaviseletével és szorgalmával, ami a 2. és 3.
évben még jobban fokozódott. Mint szintaxista már nagy kedvvel gyakorolta a latin
versformákat. Kedélyélete fejlett, költői ambíciói ébredeztek; szívesen olvasta a kis könyvtár
költői és történeti műveit, elsősorban Horatius ódáit szerette. Amikor azonban Aszódon
színtársulat járt, színésznek akart felcsapni. Emiatt apja, akit Petőfi tanára, Koren István
sietett értesíteni, alaposan megverte fiát. Szállása Neumannénál volt, a két utolsó évben
öccsével együtt.[13]
Itt lobbant fel első szerelme Cancriny Emilia iránt, akihez szerelmes verset írt. Itt barátkozott
össze Neumann Károllyal, Dömök Elekkel és Esztergályi Mihállyal. Részt vett egy pár
ártatlan diákcsínyben is. 1837 karácsonyára három iskolatársával Pencre ment, ahol
nagynénjét, Hrúz Annát látogatta meg, aki Kosztolányi ügyvédnél volt házvezetőnő.
Petőfi mint első eminens tanuló hagyta el 1838. június 30-án az aszódi algimnáziumot. Jól
beszélt németül és latinul; különösen kitűnt a magyar fogalmazásban, és az év végi búcsúvers
elkészítését, melyet máskor Koren tanár írt, ezúttal őrá bízták. Az 54 hexameterből álló vers
fennmaradt és ez Petőfinek legrégebbi ismert költeménye, címe: Búcsúzás 1838-ik évben.
„Aszód! Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én
itt három esztendőig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába. S mily
eseménydús három esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni. 2. Itt voltam először
szerelmes. 3. Itt akartam először szinésszé lenni. A verselés a szerelem eredménye
volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye
nevezetes. Nevezetes és szomorú.”[41]
Az 1845-ben írt Úti jegyzetekben említett első szerelme a tizenöt éves Cancrinyi Emília volt,
egy özvegy evangélikus lelkész leánya, aki Aszódon diáktársa volt. Emília kisasszony
nagyjából egyidős volt a költővel, és idős korában kellemetlenül érintette, hogy az
emlékezetében nyilvánvalóan megkopott aszódi diák körül olyan nagy felhajtást csaptak a
korabeli újságok, nem szívesen beszélt Petőfiről. A verseket ugyan nem szerette, de Petőfi
hozzá írt névnapi köszöntőjét megőrizte, bár egyáltalán nem tartotta becsben, mert végül
elkallódott. Sírja a tápiószelei temetőben van.[42]
Petőfi 1838. augusztus 31-étől a Selmecbányai Líceumba járt, ahol az 5. osztályba, első éves
rétornak iratkozott be. Már itt érdeklődni kezdett a korabeli nemzeti és irodalmi küzdelmek
iránt, és a vegyes nemzetiségű ifjúság közt, melyben – ahogy a tanárok közt is – pánszláv
törekvések is megnyilvánultak, ő magyarnak vallotta magát és lelkesen csatlakozott az ifjúság
kebelében fennállt Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkörhöz. E társaságban – amelybe
első éves rétor létére nem kezdő, hanem rendes tagként vették fel – elemében érezte magát,
versekkel és bírálatokkal többször fellépett. Itt szavalta október 31-én a Csákot, november 7-
én A hűtelenhez című költeményét (a vers kézirata a selmecbányai ev. líceum
érdemkönyvében a költő első ismert kézirata; ma az Evangélikus Országos Múzeumban
látható); 1839. február 16-án felolvasták A költő keserve című költeményét (az
érdemkönyvből kitépve). Boleman István ekkor megjósolta, hogy ebből a fiúból még költő
lesz. Tehetségét szította a pár évvel idősebb Szeberényi Lajos, a társaság elnöke, akivel Petőfi
barátságot kötött. Boleman István és Daniel Gabriel Lichard voltak tanárai, előbbi
költészettant, latin fordítást, stílusgyakorlatokat és földrajzot tanított, az utóbbi pedig hittanra,
régiségtanra és magyar történelemre oktatta az ifjúságot latinul, mivel magyarul nem tudott.
Ezenkívül a német nyelvet is gyakorolták.
Az iskolában azonban rohamosan hanyatlott, főleg egyes tárgyak tanulására adta magát és
önművelésének élt. Szegénysége is nyomasztó volt rá nézve, az alumneumban ebédelt. Hogy
eljárhasson a színházba, amelyért rajongott, néhány holmiját eladta. Ezért részeges
házigazdája[* 3] korhelységgel vádolta tanárai, később apja előtt. Ezért megharagudott
gazdájára, és 1839 elején Szeberényi közelében, özvegy Fedáknénál bérelt lakást.
A félévi vizsgája rosszul sikerült, s egyik szláv érzelmű tanárától, Lichard Dánieltől magyar
történelemből elégtelent kapott. Apja erre megírta neki, hogy mint érdemtelen fiúról leveszi
róla kezét, mire Petőfi 1839. február 15-én elhagyta a selmeci líceumot.[43]
Vándorévei
Az ifjú gyalog ment Prencsfaluba, és ott aludt, majd harmadnap a kocsmáros szekerén utazott
tovább a legközelebbi állomásig. Innen Hontnémeti, Ipolyság, Vác érintésével érkezett Pestre,
ahol március 3–4. körül a Kecskeméti-házban szállott meg. Itt apjával találkozott, de
megszökött tőle, és Rónai álnév alatt a Nemzeti Színházhoz szegődött statisztának. Körülbelül
két hónapot töltött a színháznál. Májusban egy rokona, Salkovics Péter mérnök vette magához
Ostffyasszonyfára azzal a szándékkal, hogy majd a soproni líceumban fiával együtt taníttatja.
Itt vakációzott vele Orlai Petrich Soma is, aki szintén rokona volt és mindvégig jó barátja
maradt. Egy környékbeli földbirtokos leánya, a szép és gazdag Tóth Róza iránt itt táplált
szerelmi ábrándjai még pár év múlva is felhangoztak költeményeiben. Orlai így írja le az
akkor látott Petőfit: „középmagasságu, szikár, fahéjszin arczu, sörte kemény barna hajú ifjú,
villogó fekete szeme fehérét vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a
bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával
egyszinű szürke czérnakabát földte tagjait”. Mikor azonban eljött a szeptember, a mérnök
mást gondolt, és azzal a kifogással, hogy úgysem lesz belőle komédiásnál egyéb, sorsára
hagyta Petőfit.[38]
Miután kedélye barátai körében kissé felpezsdült, egy hét múlva Pápára indult Orlaihoz, aki
akkor már ott tanult. Itt barátai felruházták, keresetet szereztek neki, sőt, Tarczy Lajos tanár
pártfogásával a tanárok felvették a VII. osztályba benevolus auditornak is, noha nem volt
bizonyítványa és az iskolai év vége felé járt. Csak három hétig maradt Pápán. Itt is
nélkülözött, a tanulásba lassan szokott bele, és amikor egy ízben obsitos katonaruhájában
jelent meg az előadáson, a tanulók nagy kacagásban törtek ki, és a tanár kiutasította.
Pozsonyba vándorolt, ahol Szeberényi és több régi tanulótársa tanult, de itt nem lelt módot a
megélhetésre, emiatt tovább vándorolt színésztársaságot keresni. Előbb Győrbe gyalogolt, de
mivel ott nem volt társulat, Pestre utazott hajón, majd ismét gyalog Dunavecsére látogatott el
szüleihez, akik a falu kocsmáját bérelték, és nagyon szegényen éltek. Apja azt kívánta, hogy
mészáros legyen, anyja a továbbtanulást sürgette, maga pedig a színészpályára vágyott és meg
akart gazdagodni, hogy szüleit segíthesse. Mivel azonban nem sikerült eloszlatni apja
előítéleteit, anyja kívánsága győzött, és 1841 áprilisában Selmecre gyalogolt
bizonyítványáért. Pár hónapig még otthon maradt, és verseket írt, de mivel az iskolai év
kezdete még messze volt, próbát akart tenni időközben a színészettel.[44]
1841 júliusában kezébe vette a vándorbotot. Pestre, majd Veszprémbe, Füredre ment, azután
átkelvén a Balatonon, Somogy vármegyén keresztül Ozorára ért, ahol több életrajzírója szerint
Sepsy Károly hattagú színészcsapatába állt.[* 4] Ez egy szegényes kis társaság volt, ami Tolna
és Fejér vármegye kisebb községeiben játszott. Ő írta és hordta ki a színcédulákat, majd a
kellékekről gondoskodott, de fel is lépett, először a Peleskei nótáriusban. Amikor a társaság
mindenből kifogyva, Mohácson feloszlott, Petőfi megunta a színészetet és anyjának tett
ígéretéhez híven iskolába készült. Sopronba, onnan Pozsonyba, majd, mivel itt sem talált
biztos módot a megélhetésre, Pápára ment.[45]
A pápai kollégiumban
1841 őszén újra tanulásra adta fejét, a Pápán töltött esztendő későbbi tevékenységére és
életére is kihatott. Tanára, Tarczy Lajos szerzett neki egy kis keresetet. Beajánlotta Horváth
István ügyvédhez, akinek Lenke leányát tanította, amiért kosztot és pár forintnyi havi fizetést
kapott; tanítványa azonban 1841 decemberében meghalt, így Petőfi elesett a rendes koszttól és
havi díjtól. Horváthnál másolt még ezután is, lakása Orlaival együtt egy szabónál volt. Az
iskolába a VII. (logikai) osztályba vették fel, melyet 1841–42-ben jó eredménnyel végzett;
kedvelt tantárgyaiból, a magyar, német nyelvből és földrajzból kitűnő volt, de a többi
tantárgyat nem szerette és elhanyagolta. Még többet tanult magánúton, sokat olvasta Schillert,
Lenaut, Heinét; a magyar költőket minden társa közül ő ismerte a legjobban. Nagyon szerette
Gvadányi Józsefet, Csokonai Vitéz Mihályt, legnagyobb hatással azonban Vörösmarty Mihály
költészete volt rá. Fejlődésére rendkívül kedvező volt ez időszak, amihez hozzájárult, hogy
nemes törekvésű barátok környékezték: Jókai Mór, Orlai Petrich Soma, Kozma Sándor és
mások. Itt tanult Kerkapoly Károly, Ács Károly, Kolmár József[46] is. Mind jelentős szerepet
vállaltak a Tarczy vezetése alatt állt önképző-társaságban, és Petőfi mint költő, bíráló és
szavaló csakhamar feltűnt (55 ülés közül 19-en szerepelt), több jutalmat nyert, és az évzáró
örömünnepen is fényesen szerepelt. Itt érte az az öröm, hogy A borozó című verse, melyet
elküldött Bajza Józsefnek, a kor legelső kritikusának, megjelent az ország legelső
szépirodalmi lapjában, az Athenaeumban. Petőfi ettől számította írói pályáját.[38]
Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly
fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított
(vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója
A pápai tanuló 1842 májusában a következő levelet intézte Bajza Józsefhez, néhány vers
kíséretében:
1842 júliusában még így írja alá Szeberényi Lajosnak írt levelét:
Az iskolai vizsgák befejeztével Petőfi és Orlai először Jókait látogatta meg augusztus második
felében Komáromban; innen három nap múlva gőzhajón Pestre, majd Dunavecsére utaztak
Petőfi szüleihez, akik nagy örömmel fogadták jó útra tért fiukat. Egy heti időzés után, a
Dunán dereglyén megint Pestre utaztak. Itt Petőfi egy ruhakereskedésben sárgagombos
frakkot és fehér cilindert vett. Másnap egy paraszt fuvaros szekerén Mezőberénybe, Orlai
szüleihez vették útjukat. Cegléden és Szarvason át, többnapi út után érkeztek meg. Itt töltötték
a nagy szünetet (szeptember és október elejét). Petőfi fellépett Demény színtársulatában a
Peleskei nótáriusban, Baczur Gazsi szerepében, és szavalt is. Október elején Debrecenbe is
ellátogatott Orlaival, meglátogatta Csokonai sírját, majd elbúcsúzott barátjától és a
Hortobágyon át, Tiszafürednek és Jászberénynek kerülve, Szabadszálláson át, gyalog hazatért
Dunavecsére. Ezen útjának benyomása alatt írta a Hortobágyi kocsmárosné kezdetű első
népdalát. Szülőhelyének ekkori viszontlátásakor írta a Hazámban című költeményt, amit már
Petőfi Sándor név alatt adott ki november 3-án az Athenaeum. Vörösmartynak feltűnt a
költemény, és azt hitte, hogy a Petőfi név alatt valamelyik idősebb író rejtőzik.[49]
Szülei kevés bevételéből nem akart támogatást elfogadni, októberben a pápai kollégiumba
készült. Megérkezésekor Domanovszky Endrénél szállt meg. Horváth István ügyvéd
megígérte, hogy ismét ad neki munkát, de inkább egy rokonát fogadta fel. Mivel Pápán nem
tudta eltartani magát, elhatározta, hogy szakít a tanulói pályával, és vágyait követve színész
lesz. A képzőtársaságban azonban olyan jó benyomást tett, hogy november 12-én tiszteletbeli
tagnak választották. November 2-án elhagyta Pápát, és november 5-én Szuper Károly ajánlása
alapján Szabó József Székesfehérvárott szervezett új vándorszínész-társulatába állt be.
Borostyán név alatt lépett fel november 10-én, azután még több alkalommal, például
november 12-én a Párizsi naplóban egy inas szerepében, ekkor írta Első szerepem című
költeményét, de leginkább súgónak alkalmazták. Némethy György színésszel lakott együtt a
Szent István utcában (ma Arany János utca), Magyar György csizmadiamester földszintes
házában, két kis ablaka a Papnövelde utcára (ma Petőfi utca) nyílt. Fizetése havi 28 forint lett
volna, de a társaság dolga rosszul ment, és a tagok ennek a felét is alig kapták meg fizetésük
gyanánt. Zajos sikerei egyáltalán nem voltak, sőt orrhangja miatt nem is szerette a rendező
felléptetni. Sokat nélkülözött, pápai barátjai küldtek neki segélyt, ezzel tartotta fenn magát,
míg a társulat sorsa jobbra fordult. Szuper színésszel jó barátságban élt, a család körében
többször szavalta költeményeit, és ez enyhített némileg sanyarú sorsán; november 18-án
házigazdája meghívta Szuperékkel együtt disznótorba, ebből az alkalomból írta Disznótorban
című költeményét.[50]
Költőként egyre nagyobb sikerekre tett szert, már december 4-én megjelent harmadik verse is
az Athenaeumban (Bujdosó). Emiatt karácsonykor elhagyta Székesfehérvárt, majd Pestre
utazott, ahol személyesen megismerkedett Vörösmartyval és Bajzával, hogy őszinte
véleményüket kérje költeményeiről. Pönögei Kis Pál néven mutatkozott be, hogy igazat
mondjanak neki, majd a dicséretek után hamar felfedte, ki is ő valójában. Egy boldog félnapot
töltött körükben.
Petőfi társulata 1843 januárban kettészakadt, ő az egyik felével 11-én Kecskemétre vándorolt,
Szuperék szekerén ült. Este Dunapentelén szálltak meg. Másnap átkeltek a Dunán, és
Dunavecse mellett mentek el, estére elértek Szabadszállásra, és másnap délben Kecskemétre.
Itteni tartózkodását az tette kellemesebbé, hogy Jókai akkor ott tanult, elvezette őt Ács
Károlyhoz is, akit szintén Pápáról ismert. Gyakran felkeresték egymást, felolvasták és
bírálgatták műveiket. Itt másolta le Petőfi Jókainak Zsidó fiú című drámáját, melyet pályázatra
küldött be az akadémiához. Itt is közös szobája volt Némethy színésszel, akivel közös ágyban
hált egy parasztasszony házában, akinek a koszttal együtt tíz-tíz forintot fizettek havonta. Itt is
sokat nyomorgott, és bár élt-halt a színészetért és Shakespeare szerepeit nagy becsvággyal
tanulmányozta, mindig mellékszerepeket kapott. Csak egyszer jutott fontosabbhoz, amikor
jutalomjátékában, március 23-án a Lear király bolondját játszotta sikerrel, ebből az előadásból
neki 10 váltóforint jutott. A sikernek azonban hamar vége lett, mivel a társaság tönkrement.
Pozsonyban csalódás fogadta, mivel Fekete Gábor, a színigazgató nem vehette fel, mert
társulata már úgyis a kelleténél népesebb volt. Újra kezdődtek az ínség napjai, így az
Országgyűlési Tudósítások szerkesztőjénél, Záborszkynál kapott némi másolói munkát, és az
ezért járó csekély díjból (ívenként 25 garast kapott) tengette életét. Június 1-jén panaszos
levelet írt Bajzának, akinek több költeményt is küldött. Garaynak még Pesten négy verset
adott át, hogy a Regélőben Andor deák álnév alatt közölje, és így megtudja Petőfi, mit szól e
versekhez Bajza, aki az Athenaeumban heti lapszemlét szokott írni. Garay azonban kitette a
versek alá a költő nevét, mire ez a Bajza lapjában éles hangú nyilatkozatban tiltakozott a
szerzői jog efféle önkényes megsértése ellen. Pozsonyban ismerkedett meg Lisznyai
Kálmánnal, aki május vége felé mint jurátus, gőzhajón megérkezett az országgyűlésre.
Lisznyai a „Zöldfában” levő szállására hívta, megosztotta vele pénzét, és ellátta öltözettel.
Elvitte őt az ifjú írókhoz, megismertette Degré Alajossal, Berecz Károllyal, Vachott Sándorral
és Imrével, Pompéry Jánossal és Kuthy Lajossal. Lisznyai és Vachott szívesen segítették is;
amikor Vachott jegyese látogatására Pestre utazott, aláírási ívet bocsátott ki az athenaeisták
közt, amelyen Petőfi javára 30 forint gyűlt össze; azt is kieszközölte Vachott, hogy Pestre
hívják meg valami méltóbb foglalkozásra.[44]
Fordítói pályafutása
Petőfi nyomora Bajza tudomására jutott. Baráti társaságában pénzt gyűjtött neki, s
valószínűleg ő vette rá Nagy Ignácot arra, hogy fordítói munkát kínáljon az ifjú költőnek,
hogy a Kisfaludy Társaság Külföldi Regénytára számára regényeket fordítson. Petőfi július 1-
je körül érkezett Pestre. Itt először Bernard Károly A negyvenéves hölgy című francia regényét
fordította németből, amellyel három hét alatt elkészült, és 100 váltóforintot kapott érte. Ezután
James Robin Hood című angol regényét fordította le, szintén németből, amiért 300
váltóforintot ígért Nagy Ignác, de 400-at fizetett ki. Az előbbi regény – a cenzúra kívánságára
A koros hölgy címmel – 1843-ban, az utóbbi pedig 1844 elején jelent meg a Külföldi
Regénytár 17., illetőleg 22–24. köteteként. Ekkor pár napig Kemény Mihálynál a Dorottya
utcában lakott, azután Fekete Lajos jogászhoz költözött, augusztusban pedig az Országúton
(Múzeum körút) vett ki egy szobát, a Nemzeti Múzeumra nyíló két ablakkal. Most, hogy így
jobbra fordult sorsa, Petőfi elég vidáman élt, eljárt a színházba, reggelizni a Pilvax-
kávéházba, a fiatal írók gyülekezőhelyére. Augusztus végén Orlai is nála töltött pár napot.
Régi barátai közül Pesten találta Sass Istvánt, aki akkor orvosnövendék volt; új ismeretségeket
is kötött, különösen Pálffy Albert és Lauka Gusztáv voltak mindennapos vendégei.
Mindeközben a fordításaival lassan haladt a fővárosban, azért Kemény tanácsára augusztus
végén Gödöllőre ment és ott gyorsabban végezte munkáját.[38]
Még ekkor is a színészi pálya dicsőségére vágyott, és alig fejezte be a fordítást, Erdélybe
készült azzal a szándékkal, hogy csak mint híres színész tér vissza Pestre. Búcsút véve
barátaitól, előbb Mezőberénybe ment, ahol egy hetet Orlaiéknál töltött; egy napon Gyulára is
kirándultak, hogy megtekintsék a vár romjait. Tessedik Lajos társaságában Debrecenbe indult;
itt Komlóssy Ferenc színigazgató meghívta ugyan társulatához 1843. október elején, de itt
csak egy hétig maradt és csak egyszer lépett fel, ugyanis az igazgató azzal a feltétellel állt elő,
hogy Petőfinek majd Kolozsváron a karban is énekelnie kell, amihez nem volt tehetsége. Erre
megvált Komlóssytól és egy kis társasághoz szegődött, ahol jobb szerepeket remélt; ezen kis
társasággal október 10–13-ától Diószegen játszott, majd november 4. táján Székelyhídra ment
a társaság; ő azonban három hétig betegeskedett, ezért nem lépett fel. November 24-én a
társaság felbomlott, és Petőfi pénze fogytán november 24–28. között már csak nyári ruhában
tért vissza Debrecenbe, elgyengülten, betegen.[50]
Várady Ferenc debreceni színészkedése idején egy ideig negyedmagával lakótársa volt a
szintén velük egyidőben színészkedő Petőfi Sándornak. Sokszor beszélte, hogy a nagy költő
zsörtölődő, kötekedő és összeférhetetlen természetű volt. Rendre mind megszökdöstek
mellőle. Nem bírták elviselni zsarnokoskodását, holott a zsarnokságot ő ostorozta a
legelszántabban.[51]
Nyomor Debrecenben
Eztán jutott Debrecenbe, amelyre később emlékezve így írt: „Hej, Debrecen… sokat
szenvedtem én tebenned”. Először a városi társulatnál talált állást, majd egy kisebb, hamar
tönkrement vándortársulat ismét elcsalta. Végül a Sopronból megismert barát, Pákh Albert,
későbbi humorista – aki jogászként és nevelőként dolgozott a városban – adott a beteg,
elgyengült és nyomorral küszködő költőnek szállást és kölcsönt ahhoz, hogy Pestre jusson.
Amennyire tehette, Bajza is küldött tiszteletdíjat, de mindez kevés volt, és Petőfi egy telet
többnyire fűtetlen szobában, fázva, éhezve húzott ki. Fogas Józsefnénél, a debreceni színház
jegyszedőjénél lakott, a város végén, a Várad utcai új soron, kilátással az akasztófára. Fogasné
szívességéből a színházba is eljárhatott.[* 5]
Az 1843/4ki telet e kövér városban húztam ki éhezve, fázva, betegen egy szegény,
Nyomorúsága közt is folyamatosan művelődött. Még Pápán kezdett franciául tanulni, tudását
vándorlásai alatt tökéletesre csiszolta. Használta a főiskola könyvtárát, Victor Hugo és
Béranger költeményeit eredetiben olvasta; megismerkedett a francia romantikusokkal,
dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott, Tieck fejtegetései útján behatóbban megismerte
Shakespeare művészetét. Maga is számos költeményt írt.[50]
Egy füzetbe másolta 70–80 versét, majd 1844. február 11–14. között a hideg télben az áradó
Tiszát megkerülve, kopott ruhában, gyalog, kezében egy súlyos ólombottal és egy kopott
vászontarisznyában verseivel elindult, hogy műveinek kiadót találjon. Egy emberséges
vasárus még hat húszast csúsztatott a zsebébe. A Fogasnénál maradt 120 váltóforintnyi
tartozásáért Pákh Albert vállalt jótállást. Tokaj felé került, mert az áradások miatt nem
mehetett Tiszafüred irányába. Tokajban megpihent, majd Miskolc felé haladt. Innen az
országúton Mezőkövesden át Egerbe, ahol Tárkányi Béla egri kanonok és költő a lelkes
kispapokkal együtt rendkívül melegen fogadta. Pár napig maguknál tartották a költőt,
hallgatták verseit, útiköltséget gyűjtöttek neki. Petőfi is felmelegedett e körben, és itt írta Egri
hangok című költeményét. Az egri növendék papok szekeret fogadtak neki, hogy ne kelljen
gyalogolnia, ezen utazott Pestre. Pesten hiába keresett kiadót, és a kétségbeesés szélén úgy
döntött, Vörösmartyhoz fordul és tőle kér verseire ítéletet. „A végső ponton álltam,
kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez,
oly érzéssel, mint amely kártyás utólsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál.” A nagy költő,
akit Petőfi „Magyarország egyik legnagyobb emberének” tartott, átolvasta az ifjú pályatárs
verseit, megadta neki az erkölcsi elismerést, és lelkes ajánlással a Nemzeti Kör – a haladó
pesti polgárság és értelmiség ellenzéki szellemiségű szervezete – elé terjesztette a versek
kiadásának ügyét. A kör[52] tagjai: Vörösmarty, Tóth Gáspár, Fáy András, Szigligeti Ede,
Lendvay Márton színész, Fényes Elek tudós statisztikus összeültek, hogy a művek
megjelenjenek, március 27-én elhatározták a kiadást. Petőfi nyomban 75 pengő forint előleget
kapott. Ekkor akadt egy jó nevű mecénás is, Tóth Gáspár szabómester, aki magára vállalta a
költemények kiadási költségeit, sőt Petőfinek 60 pengőforint előleget is adott, amiből azonnal
megküldte Pákhnak, még a 45 napos határidő előtt, a debreceni háziasszonyánál maradt
tartozását. Pestre érkeztekor a Kecskeméti-házban lakott, de megismerkedett Várady Antallal,
aki magához vette lakótársnak. Bajza és Vörösmarty beajánlotta őt Vahot Imrének, aki
sógorától, Erdélyi Jánostól annak külföldön tartózkodása idejére átvette a Regélő Pesti
Divatlapot és nevet változtatva, július elejétől Pesti Divatlap címen készült kiadni a lapot.[38]
Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor (1840-es évek)
Miután sok hányattatás után révbe ért, első dolga volt hazasietni a húsvéti ünnepekre,
szüleihez. Azok kimondhatatlan örömmel fogadták már-már elveszettnek vélt fiukat (Füstbe
ment terv), apja is végképp kibékült vele (Egy estém otthon). Miután pár napra Pestre utazott,
április közepétől ismét két egész hónapot otthon töltött Dunavecsén. Ideje itt olvasgatás,
dolgozás és idilli szórakozások közt boldogan telt, csak szüleinek szűkös állapota búsította, de
közel látta az időt, hogy segíthet rajtuk is. Közte és apja közt minden félreértés végképp
elmúlt, s Petőfinek ezután többször volt alkalma bizonyítani fiúi szeretetét. Ekkor írta családi
témájú műveit. Költészetében kiváló hely jutott fiúi érzelmeinek; anyjáról mindig végtelen
gyöngédséggel emlékezett meg, apjáról itt-ott némi jóindulatú humorral, de gyakran meleg
érzelemmel és büszkeséggel. A Vecsén töltött két hónapot a 14–15 éves Nagy Zsuzsika iránt
érzett ábrándos szerelem tette még emlékezetesebbé, ami több finom hangulatú
költeményéhez adta az ihletet. Petőfi ugyanis nem a szülői házban lakott, mert szüleinek, akik
már akkorra elszegényedtek, egy szobácskájuknál több nem volt; az öreg Petrovics megkérte
Nagy Pál ottani tehetős közbirtokost, hogy két szobájából engedjen át egyet fiának szállásul.
Nagy Pál szívesen teljesítette a kérelmet, és a költő elfoglalta a rendelkezésére bocsátott
szobát, amely függönyökkel, kárpitozott ággyal és ruganyos pamlaggal volt ellátva. E
szokatlan kényelmet rajzolja Ebéd után című költeményében. Házigazdájának lánya volt a
szőke, kék szemű Zsuzsika, akivel a költő naponként beszélgetett, sétáltak egymással, és
szinte észrevétlenül fejlődött szívükben az idilli érzés. Ekkor történt, hogy Petőfi kirándulás
alkalmával Szűcs János rektort, aki a Dunába esett, mint ügyes evezős, kimentette a folyóból.
[50]
Nyugodtabb helyzetében komoly termékenységet fejtett ki, újabb költeményei sűrűn követték
egymást nemcsak a Divatlapban, hanem a többi szépirodalmi lapban is. Tárgyköre is
tapasztalatainak, érintkezéseinek többoldalúságával párhuzamban egyre bővült; nemcsak
népdalokat és bordalokat írt, hanem a társadalmi és politikai élet mozzanatai is lelkesítették.
Költészete tartalmilag mélyült, formailag tisztult és mindinkább kibontakozott sajátos
eredetisége, amellyel kivált a korabeli fiatal írók, Vörösmarty és Bajza modorának utánzói
csoportjából. A hang egyszerűsége, természetessége és közvetlensége, a képzelet csodálatos
könnyedsége és szabadsága által csakhamar kedvelt költőjévé tették a közönségnek, kivált az
ifjúságnak. Megszilárdította népszerűségét a Nemzeti Körtől kiadott első verseskötetének,
Petőfi Sándor verseinek megjelenése, 1844-ben. E kötet az őszi vásár idején jött ki, 109
verssel. Október 27-én jelent meg A helység kalapácsa című parodikus elbeszélő költeménye
is, amelyben az akkori elbeszélő költészet és novellairodalom dagályos nyelvét gúnyolta ki;
értéke inkább hangjában és nyelvében van. Még ebben az évben írta a János vitézt, november
második felében, 6 nap és 6 éjszaka alatt. Népmesének nevezte, mert egy részét népmesei
motívumokból szőtte és a népmesék hangjában adta elő, de vett külföldi regékből is
vonásokat, és az egészet a maga fantáziája szerint alkotta meg. A költemény nagyon tetszett
Vörösmartynak; Petőfi azonban nem talált rá kiadót, ekkor Vahot Imre vette meg 100
forintért, ő adta ki 1845 elején.
A szerkesztő Vahot Imre üzleti érdekeket is figyelembe véve irányítgatta a költőt, hogy
emelje a Divatlap olvasottságát. Petőfi népies helyzetdalaival, életképeivel felkapott költővé
vált, de ő már túl kívánt lépni ezen a hangon: amikor azonban eltért a közönség által igényelt
normáktól – mint A helység kalapácsában – éles kritikával fogadták és ellenségeket szerzett
magának.[44]
A költői válság és a szerelmek időszaka
Még 1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével. A tizenöt esztendős szép szőke leány Vahot
Imre unokahúga, Vachott Sándorné testvérhúga volt. Az iránta érzett szerelme 1844 végére és
1845 elejére esik. Petőfi Vachottéknál találkozott vele többször, és ábrándos érzést táplált
iránta, amelyről nem nyilatkozott, részint mert nők körében kissé bátortalan volt, részint mert
maga sem tudta világosan, hogy szereti. Amikor Etelke 1845. január 7-én váratlanul meghalt,
úgyszólván akkor vált előtte tudatossá szerelme, és fájdalmát a költemények egész sorában
fejezte ki. Ezeket 1845 januárjában írta, közülük néhányat a lapokban is kiadott, majd egész
gyűjteményüket, szám szerint 34-et, külön kötetben is kiadta Cipruslombok Etelke sírjáról
címmel, az év márciusában.
1845. január 21. táján Petőfi elhagyta a Vahot Imrénél kapott lakást, s mint vendég Etelke
szobáját foglalta el Vachott Sándoréknál, akik földbérletükre, Tápiósápra költöztek. Itt Petőfi
gyakran meglátogatta őket. Akkoriban történt a Honderűvel való összezördülése, amelynek
szerkesztője, Nádaskay Lajos december 21-én olyan sértő modorban írt bírálatot tett közzé
lapjában Petőfi verseinek I. kötetéről és a Helység kalapácsáról, hogy a költő végképp
otthagyta a nagyúri összeköttetéseit hánytorgató külföldieskedő és reakciós szépirodalmi
lapot. Az év november havában történt a költő egyik különcködése, amikor nőül kérte Kappel
Emiliát, a gazdag bankár leányát.[38]
Pákh Albert csak 1844 őszén költözött Pestre. Petőfi gyakran látogatta, együtt tornásztak nála
Sass Istvánnal, szerette a vívást is, ezt Chappon Lajostól tanulta és Várady Antallal
gyakorolta. Pákh Petőfinek magánéletére sok tekintetben mérséklő befolyással volt; túlzásait
kigúnyolta, de a nyilvánosság előtt védte, ő hívta fel figyelmét az angol humoristákra és főleg
Dickensre. Szerette Lisznyait túlzásaiért és Emődit erős jelleméért. Jó barátai közül azokkal
levelezett, akik nem laktak Pesten, így Dömök Elekkel, Szeberényi Lajossal, Sass Istvánnal és
Várady Antallal. Jókai, akit a legjobban szeretett, csak 1844-ben jött Pestre, ő vezette be az
irodalomba. Vidéki ismerősei közül még Kerényi Frigyest és Tompa Mihályt is barátai közé
sorolta. Kerényi meghívta Eperjesre; Vahot Imrének tehát felmondott; ez azonban Petőfi
költeményeinek értékét ismerve, meg akarta őt nyerni lapjának kizárólagos munkatársul és
egy költeményéért 5 pengőforintot ígért; néhány hónapra való költeményt át is adott neki
Petőfi, a honorárium volt aztán útiköltsége. Március 31-én a búcsúestjén a Vadászkürtben
jelen voltak Pákh, Egressy Gábor, Emődy Dániel, vidékről Sárosi Gyula és Szemere Miklós.
1845. április 1-jén – felmondva szerkesztői állását, de költőként a lapnál maradva – útra kelt,
hogy meglátogassa a Felvidéket, ahol három hónapot tartózkodott (erről az időszakról Úti
jegyzetek című írásában számolt be). Eperjesen nevelősködött Tompa Mihály is, és a három
ifjú költő jól érezte magát együtt; ekkor verselték meg az Erdei lakot is. Itt érte az első
nyilvános megtiszteltetés, amikor az evangélikus főiskola ifjúsága fáklyás zenével üdvözölte.
Kerényivel kirándult a Tátrába, Késmárkon meglátogatták Hunfalvy Pált, onnan Petőfi Iglóra
ment, Pákh Albert szüleihez, ahol kedves családi körben három hetet töltött, mialatt Pákh
Albert is hazaérkezett és együtt járták be a vidéket. Május 24-én visszaindult Pestre, megállt
Rozsnyón, ahonnan kirándult az aggteleki cseppkőbarlanghoz, majd Rimaszombatban, ahol a
nemesség tisztújítást tartott. Itt Adorján Boldizsár, Kubinyi Rudolf és több előkelő birtokos
nagy örömmel fogadta, és a rendek május 29-én megválasztották és feleskették Gömör
vármegye táblabíróságába. Ez az elismerés igen jól esett neki. Majd Kubinyinál időzött
Várgedén, megnézte a füleki, a gácsi, az ajnácskői és a salgói várromokat, Losoncon egy hetet
töltött Steller barátjánál, akinek jegyeséhez Plachy Vilmához és egy széplelkű csinos zsidó
leányhoz költeményeket írt, majd Balassagyarmaton és Vácon át június 24-ére visszatért
Pestre. E majdnem három havi felsőmagyarországi út két szempontból nevezetes: egyrészt
szép élményekkel gazdagodott, és a mindenhol tapasztalt elismerés rendkívül felemelően
hatott rá, másrészt élményeit egy cikksorozatban feldolgozta, melyet Úti jegyzetek címmel az
Életképek című szépirodalmi lapban tett közzé 1845. július havában. Heine Reisebilderen
című munkája inkább csak a mintát adta a költőnek, hogy útját cikkekben írja meg. Az Úti
jegyzetek eleven, patetikus és szellemes vázlatok és reflexiók, s Petőfi prózai munkái közt a
jelentősebbek közé tartoznak.
Pesten még abban az évben új kötetet bocsátott ki, amelybe 1844-ben és 1845-ben írt verseit
foglalta. Nyáron írta meg Szalkszentmártonban, szüleinél (ahol kocsmát béreltek), körülbelül
egy hét alatt a Zöld Marci című népszínművét, Egressy Gábor jutalomjátékául, azonban a
színházi bíráló bizottság nem fogadta el a darabot előadásra, ezért aztán elégette a költő.
1845 második felére esik szerelmi költészetének második nagyobb ciklusa. A Zöld Marci
bukása mélyen leverte, ezért kikapcsolódásra augusztusban és szeptemberben többször
kirándult Erdélyi Ferenc református paphoz Gödöllőre, és ott találkozott Mednyánszky
Bertával, egy előkelő birtokos szép leányával, aki érdeklődött iránta és szívesen társalgott
vele. A költőnek szerelemre vágyó lelke a lánykában ideálját látta és szerelmesnek hitte
magát. Ebben az érzésben, mint az eddigiekben is, több volt az ábránd, mint a szenvedély és
amikor megkérő levelére tagadó választ kapott az apától, aki saját őseire, nevére hivatkozva
elutasította, pár hónap alatt teljesen kigyógyult csalódásából. Azonban az a körülbelül 40 dal,
melyet ez időben (pesti, gödöllői és szalkszentmártoni kelettel) Mednyánszky Bertához írt
(mindet azonos versformában és alaphangulattal), az akkori szerelmi lírának mindenesetre
legjobb alkotásai voltak. E költeményeket 1845 őszén Szerelem gyöngyei címmel adta ki. Ezt
költeményeinek második kötete követte, Versek címmel. Augusztus 20-án újra szüleihez ment
Szalkszentmártonba, ahonnan szeptember 8. körül tért vissza Pestre.[38]
Míg a költő népszerűsége egyre szélesedő körben terjedt, a pesti időszaki sajtóban ellene is
mind több hang jelentkezett. Vörösmartyék nagy tekintélyű Athenaeuma megszűnt; a
megmaradt szépirodalmi lapok közül Petőfi kizárólag a Pesti Divatlapnak kötötte le magát, és
így egy másik lap, a Honderű már ez okból sem nézte jó szemmel a költő emelkedését;
voltak, akiket önérzetes modora és különcségei idegenítettek el tőle, másokat sikerei
bántottak, ismét másokat költészetének szokatlan eredetisége, melyet pongyolaságnak,
póriasságnak néztek. Így aztán névvel és név nélkül valóságos hadjáratot intéztek ellene a
Honderűben és az Életképekben, sok személyeskedéssel és rosszakarattal, melyek ellen ő a
Divatlapban versben és egy-egy megjegyzéssel védte magát. A támadók közt volt egyik régi
barátja, Szeberényi Lajos is, ami keserű tollpárbajhoz vezetett. Legélesebben azonban Császár
Ferenc, Nádaskay Lajos és Petrichevich-Horváth Lázár támadták és igyekeztek nevetségessé
tenni a költőt. De támadta még Nagy Ignác, és Garay János is inkább ellene volt, mint
mellette. A gúnyoló cikkek és pasquillusok özöne elkeserítette, de útjától nem térítette el
Petőfit. Érezte irányának helyességét, vele volt a közvélemény nagy többsége és a legjelesebb
írók és bírálók: Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál és Toldy Ferenc is méltányló bírálatot írt
róla.
Hangulata javult és visszanyerte saját egészséges irányát. A Felhőkkel egy időben írta A
hóhér kötele című regényét is (megjelent 1846-ban) és utána Tigris és hiéna című drámáját,
melyet a pesti tavaszi vásár kedvező szezonjában akart előadatni a Nemzeti Színházban. E
művével tért vissza január 4-én Pestre, másnap beadta a drámabíráló választmánynak, amely
azt január 13-án előadásra elfogadta. Petőfi 16-án ismét szüleihez Szalkszentmártonba vonult
vissza, ahol a Tündérálom című nagyobb költeményét és A hóhér kötele című regényét írta.
Mindkettővel február 20-ára készen volt. Március 20-a körül Eötvös József közbenjárására
eladta regényét Hartlebennek 150 forintos áron, és az június 4-én meg is jelent.[* 8] Petőfi 1846
márciusa közepétől április 10–12. tájáig időzött Pesten, ahová azért is sietett visszatérni, mert
Tigris és hiéna című drámáját március 19-e előtt kellett volna előadni, de Szigligetinek egy új
bohózatos népszínműve miatt mellőzték, illetve csak bérletfolyamban akarták előadni, mire a
költő jogos méltatlankodással visszavette darabját 1846. április elején. Bosszúságát felejteni
ismét Szalkszentmártonba ment a szüleihez, ott írta A szerelmes tenger című fantasztikus-
romantikus költeményét és a népies Szilaj Pistát, amely egyik legkedvesebb elbeszélése. Az
év folyamán hosszabb időre ismét szüleihez utazott, akik tavasszal Dömsödre költöztek
kisebb bérleményükbe. Dömsödön Pálffy Albert is vele volt, Petőfi visszautazott Pestre. 1845
őszén Tompa is Pestre került, és miután 1846 januárjában betegségéből felgyógyult és a
Rókus-kórházból kikerült, ő is Váradyhoz ment lakni és így Petőfi lakótársa volt.
A Tízek Társasága
Barabás Miklós: Petőfi Sándor, 1845. Jókai szerint: „A Barabás által kőrerajzolt s a »Pesti
Divatlap« mellett megjelent hátratett kezű arczképe: ez a megszólalásig hű, nem kell jobbat
keresni nála”
1846 közepén Petőfi megvált Vahot Imre lapjától, a Pesti Divatlaptól. Tapasztalván, hogy a
szerzők ki vannak téve a szerkesztők önkényének, írói társulatot akart szervezni, amely a
meglevő lapoktól függetlenül alapítana lapot és azt saját irodalmi programja szerint
szerkessze. 1846 tavaszán meg is alakította kilenc jeles fiatal írótársával együtt a Tízek
Társasága elnevezésű csoportot, ennek tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály,
Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán
és Kerényi Frigyes. A társaságnak célja volt emancipálni a szépirodalmat és saját
orgánumukban érvényt szerezni az újabb irodalmi iránynak, amely épp oly nemzeti, mint
romantikus volt, és a nép nyelve alapján akart nemzeti stílust fejleszteni. A tízek kötelezték
magukat 1846 márciusában, hogy az év közepétől számítva egy évig sehova sem írnak, csak a
saját szépirodalmi lapjukba, melyet Pesti Füzetek címmel akartak megindítani. Az év közepén
csakugyan megszüntették a különböző lapokba történő írást, de Vahot Imre bosszút állt rajtuk,
mert a tízek közül öttől mindjárt júliusban leközölte olyan munkáikat, melyek régebbről nála
maradtak. Emiatt Petőfi összeveszett Vahottal, akit párbajra is hívott, de Vahot kitért ez elől.
A lapra azonban a tízek a gyanakvó hatóságtól nem kaptak engedélyt az új lap
megindításához, mire 1846 novemberében elfogadták Frankenburgnak, az Életképek
szerkesztőjének előzékeny közeledését, és társaságukat feloszlottnak nyilvánították. Csak
Pákh és Obernyik nem írtak egy évig egy divatlapba sem. Petőfi az Életképekhez csatlakozott.
[38]
Szeptember 8-án, a megyei bál előtt délután 6–7 óra tájban látta először a költő a Térey család
kertjében Szendrey Júliát, Szendrey Ignác erdődi tiszttartó, Károlyi Lajos gróf inspektora alig
18 éves leányát. Este a bálban bemutatták őket egymásnak, hosszabban társalogtak, és a
költőre e találkozás meghatározó benyomást tett.
Néhány napon át, Téreyéknél többször is találkozott Júliával, amikor pedig ő hazautazott az
apjával Erdődre, ahol a várkastélyban laktak, Petőfi két barátjával Szatmárról látogatást tett
náluk. Júliának hízelgett a már híres költő közeledése, ő is érdeklődött iránta, mialatt Petőfi
még a hónap folyamán és október elején többször is kirándult hozzájuk. A leány érdeklődése
is szerelemmé kezdett fejlődni, bár a költő iránt kissé szeszélyesnek mutatkozott, s a költő
vallomására nem adott határozott választ. Petőfi október 10-én fájdalommal vett búcsút
Júliától Erdődön, de a lány úgy intézte a dolgot, hogy az október 22-i tisztújításra ismét
elment atyjával Nagykárolyba, tudván, hogy ott lesz Petőfi is. Ott tavaszra ígért Petőfinek
végleges választ, de már reményt nyújtott neki, ami a költőt az átélt kétségek után boldoggá
tette. Október 23-án váltak el ismét, és Petőfi Nagybányára, majd Koltóra rándult ki, Teleki
Sándor grófhoz, aki Haray Viktorral érte ment. Petőfi demokrata létére nagyon megkedvelte a
liberális és jókedvű főurat, és jó napokat töltött nála.[38]
Koltón egy politikai értekezlet alkalmával írta Erdélyben című hazafias ódáját; de a legtöbb
ekkor írt költeményét Júliának szentelte. Kolozsvárra nem ment el, mert az erdélyi
országgyűlést elnapolták, hanem november 10-e körül elhagyta Koltót, és Szatmáron,
Nagykárolyon és Debrecenen keresztül Pestre tért vissza.[* 13]
Ekkor történt az az epizód, amely sok félreértést okozott Júliával kapcsolatban, amit az
életrajzírók sem mindig helyesen magyaráztak. Debrecenben elment a színházba, ahol
megjelenésekor a közönség önkéntelen ovációban tört ki, és az akkor ott játszó ünnepelt
színésznő, Prielle Kornélia a darabba szőtt ének helyett Petőfi egy dalát énekelte el. A
következő nap kapta azt a hírt, hogy Júlia máshoz akar férjhez menni. Petőfi dacos lelke
felindulásában hirtelen tettre határozta el magát. Meglátogatta Prielle Kornéliát, nőül kérte,
este előadás közben pedig sürgette, hogy azonnal esküdjenek meg. Kornélia beleegyezett, és
Petőfi sietett a református paphoz, de az diszpenzáció nélkül nem volt hajlandó azonnal
összeadni őket. Másnap a katolikus papnál is járt, de eredménytelenül, és így visszatért Pestre,
ahová november 20. körül érkezett meg. Onnan még írt Kornéliának, aki azonban
meghallván, hogy Petőfi Júliába szerelmes, csak hidegen válaszolt, és így a viszony elcsitult.
Ennek azonban híre ment Júliához, aki nem készült máshoz menni, és azért e lépés
fájdalmasan érintette. Petőfi levelet írt Júliának, amelyben megmagyarázta az esetet.
Kibékülésüket befejezte az, hogy Júlia elküldte neki naplója egy részét, amelyben szerelmét
festi le.
Szendrey Júlia
Ekkor, 1846 decemberében adta ki Petőfi az Életképekben Júliához intézett költeményei közül
az elsőt (Mi van innen távol). Szerelmi viszonyuk ezután is új és új változáson ment át. Júlia
bizonyos félelemmel látta szerelme növekedését; tartott a költő szenvedélyességétől, viszont
hideg sem tudott maradni iránta. Újabb keserűséget okozott neki az a hír, melyet valaki
Szatmáron terjesztett, hogy Petőfi az ő naplóját dicsekedve mutogatta ismerőseinek. Szülei
először e hírből értesültek a viszonyról. A szigorú és gyakorlatias apja hallani sem akart a
biztos állás nélkül élő költőről, egy gazdag földbirtokosnak szánta a leányt. Júlia nem mondott
e kérőnek igent, de meg kellett ígérnie, hogy egy évig Petőfihez sem megy, sem levelet nem ír
neki. Az apa arra számított, hogy a csapodárnak vélt Petőfi addig elfelejti Júliát és a leány is
meggondolja magát. Júliának e miatti hallgatása szintén sok félreértést okozott. Csak Térey
Mari, Júlia barátnője és Sass Károly közös ismerősük útján válthattak olykor üzenetet,
amelyek mind szenvedélyesebb érzésről tanúskodtak. Végre 1847 májusa elején Térey Mari
útján Júlia találkozóra hívatta Petőfit, hogy tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. Petőfi
Pestről azonnal levelet írt Szendreynek, amiben megkérte Júlia kezét. Az apa azt válaszolta,
hogy még nem ismeri Petőfit és végleges választ a kitűzött egy év leteltével fog adni. Petőfi
ekkor Erdődre utazott, ahol Lauka Gusztávnál szállt meg (május 16–20.). A lánykérést
személyesen ismételte meg, de az összezördüléssel végződött, és Szendrey kijelentette, hogy
leánya sorsát nem meri a költő kezére bízni, egyben felszólította, hogy kímélje meg őket
látogatásaitól, egyszersmind mindent elkövetett, hogy a fiatalok ne találkozhassanak. De
Petőfi és Júlia állhatatosak voltak, ismételten is összejöttek a vár kertjében és örök hűséget
esküdtek egymásnak. A költő szökésre is rá akarta beszélni a leányt, de az nem egyezett bele.
Petőfi az atyától még több ízben követelte a leány kezét, míg végre Szendrey egy heti határidő
kitűzésével akart egyelőre megszabadulni. Petőfi május 20-án Nagybányára ment, s ott kapta
meg Szendrey elutasító levelét. Erre visszatért Erdődre és május 26-án ünnepélyesen ismét
megkérte Júlia kezét, akit a szülők az elmúlt napok alatt sikertelenül akartak lebeszélni. Az
apa végül kijelentette, hogy Júliára bízza sorsát, de ő kiházasítani nem fogja, és választania
kell közte és Petőfi közt. Júlia a költőt választotta, és az esküvőt az egyévi próbaidő leteltének
napjára, 1847. szeptember 8-ára tűzték ki. Addig is kikötötték a szülők, hogy Petőfi legyen
távol Erdődtől, de a levelezést megengedték.[38] Szendrey Júliának esküvőjekor reverzálist
adott összes születendő gyermeke katolikussá nevelésére.[54]
Petőfi ekkor Szalontára ment, ott Arany Jánosnál töltött tíz napot; a két nagy költő a Toldi
sikere alkalmával kezdett levelezést, melyet éppen Petőfi indított meg, és ekkor látták
egymást először, már mint jó barátok. Pestről külföldi útra készült, hogy könnyebben teljék az
idő, de ez akkor elmaradt.
Március 15–17-én a vásár alatt tartott köri estélyen, melyen alig volt Magyarországnak olyan
megyéje, amelyet néhány szabadelvű vendég ne képviselte volna, a költőt nagy lelkesedéssel
üdvözölték. Március 22-én Egressy Gábor meghívására Székesfehérvárra utazott, ahol 29-éig
mint vendég szerepelt. Ezen a napon tért vissza Pestre, és az egész áprilist ott töltötte.
A június 26-i szerződés szerint Összes költeményeit örök áron eladta Emichnek 1500
forintért, és megállapodtak, hogy minden ezután írandó hasonló kötetért Emich 2000 forintot
fog fizetni. Ugyanekkor biztosítani akarván sorsát, Jókaival, aki átvette 1847 második felében
az Életképeket, valamint Kovács Pállal olyan szerződést kötött, hogy 1848. január 1-jétől
negyedévenként hat költeményt fog adni lapjaikba 50–50 forintért. Pestről külföldi útra
készült, hogy könnyebben teljék az idő, de ez akkor is elmaradt.
Eleinte megtartotta a tilalmat, írogatással töltötte idejét, itt írta Széchy Máriáját; de július vége
óta többször is kirándult Erdődre, bár Szendrey hidegen bánt vele. Augusztus 5-én eljegyezte
Júliát, szeptember 8-án pedig megtörtént az esküvő az erdődi vár kápolnájában. Júliának csak
az anyja és a húga jelent meg; az apa áldás nélkül bocsátotta őket útnak és anyagi segítséget
sem adott.
A Teleki-kastély Koltón
A fiatal párt a kalandos életű gróf Teleki Sándor négyesfogata szállította Koltóra, ott töltötték
a mézesheteket Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának kastélyában, amit Teleki egészen
átengedett nekik. Hat hétig maradtak ott boldog elvonultságban. Október 20-án keltek útra, és
előbb Kolozsvárra mentek, ahol lelkesen ünnepelték őket, majd Szalontán Aranyékat
látogatták meg, ahol egy hétig időztek, és azután Pestre utaztak.
Bérelt háromszobás lakásuk, melyet Egressy Gábor, a költő barátja szerzett meg számukra, a
Dohány utcai Schiller-ház I. emeletén volt. 1847. október 4-én költözött be a költő ide
hitvesével.[40] Két szobában a házaspár lakott, a harmadikat pedig kiadták Jókainak.
Egyszerűen éltek, a jólétben nevelkedett asszony elfogadta új helyzetét, boldogította férjét és
örült az ünneplésnek, melyben őt is részesítették. A költő boldog férj lett, szerelmi lírájának
Júlia mint asszony is egyetlen tárgya maradt, és a maga eredetiségével a házasember
szerelmét is mint kifogyhatatlan költői témát mutatta be a magyar költészetben. Ebben az
időszakban keletkezett például a Reszket a bokor, mert… és a Szeptember végén című
költemény is.
Hogy Júlia valóban szerette-e a költőt, vagy csupán becsvágyból ment hozzá, ez később sok
kérdést vetett fel mind az irodalomban, mind a közvéleményben. Apja kitagadással fenyegette
meg, ő mégis a költőt választotta, de naplójában lehet olvasni kételyeiről és érzelmeiről Petőfi
iránt. „Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ –, lesz erőm tűrni
mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak
tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! Mindég az idővel
bíztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év két hó, én nem
várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes
angyalom, segíts rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek” – írta Júlia barátnőjének, Térey
Marinak levelében. Valószínűleg hozzájárult döntéséhez az a prózai tény is, hogy Petőfi –
szinte már lemondva a lehetőségről – abban az időben megkérte az ünnepelt debreceni
színésznő, Prielle Kornélia kezét.[38]
Ezalatt Petőfi költői pályája hatalmasra ívelt, átadta magát a munkának és a tervezgetéseknek,
a családi boldogságnak. 1847-ben az Életképekbe dolgozott, ahol verseit másfél arannyal
honorálták; írt Kovács Pálnak Győrött megjelenő Hazánkjába is, hasonló feltételekkel. De
legfontosabb volt ez évben összegyűjtött költeményeinek kiadása. Ez az előbbi
gyűjteményeket és azon kívül 105 újabb költeményét foglalta magába. Emich vette meg 500
forintért egy kiadásra, és Petőfi összes költeményei címmel jelentek meg 1847. március 15-én.
A gyűjteményt, melyet Petőfi hálája és tisztelete jeléül Vörösmartynak ajánlott, lelkesedéssel
fogadták, és a 3000 példány pár hónap alatt elfogyott. Júniusban Emich örök áron bevette
1500 forintért; ez volt a költő fő jövedelmi forrása 1848 tavaszáig. Az 1846. november 15-i
előzetes pártalapító gyűlés után hivatalosan 1847. március 15-én Pesten, az országos ellenzéki
konferencia keretében kimondták az Ellenzéki Párt létrejöttét. A párt elnökévé a létrehozásán
sokat fáradozó Batthyány Lajost választották meg. Az alakuló ülésen Kossuth Lajos vázolta a
párt számára a jórészt általa kidolgozott hivatalos programot, s az ülés végén Petőfi Sándor
elszavalta A nép nevében című versét.[44][55]
1848. január 1-jén a második kötetet is eladta Emichnek 2000 forintért, melyet Emich
májustól kezdve havi 100 forintos részletekben tartozott fizetni. Így biztosítva volt sorsuk
1849 októberéig. E kötet megjelenése adott alkalmat a kritika két nyomós nyilatkozatára.
Pulszky Ferenc a Szépirodalmi Szemlében, Eötvös József a Pesti Hírlapban melegen méltatták
Petőfi költészetét; Eötvös rámutatott, hogy Petőfi költészete nem népi, hanem valódi magyar
nemzeti költészet. E bírálatok elégtételül szolgáltak az álkritikusok és irigyek ama
támadásaival szemben, amelyek 1846 vége óta, különösen a Honderűben, ismét megújultak.
Ez idő tájt szilárdulnak meg politikai meggyőződései. A kor demokratikus áramlata a hazai
politikában is mind érezhetőbbé vált, éppúgy mint nyugaton, és a kornak e szelleme
találkozott az ő érzésével; a nép fia volt, onnan küzdötte fel magát, azt szerette volna
szabaddá és boldoggá tenni, eltörölni minden előjogot, eltiporni a zsarnokságot. Hazaszeretete
találkozott a magyar politikai élet másik irányával, az Ausztriától való függetlenedés céljával.
E felfogása a francia forradalom történetének olvasgatása és Shelley hatása alatt a magyar
irodalom régebbi irányaival szemben egy új költői irány zászlóvivője lett, és a magyar
költészet nemzeti és demokrata átalakítására valóságos szövetséget is próbált alakítani.[38]
Egy költői triumvirátus gondolata lebegett előtte, amelynek rajta kívül Arany és Tompa lettek
volna tagjai, és 1848 elejétől Jókai lapja, az Életképek mellett tömörültek volna. Arany és
Tompa is beleegyezett, azonban Tompával a viszonya megváltozott, úgyhogy a szövetkezés
forma szerint nem jött létre, de a három költő anélkül is támogatta egymást. Vörösmartyval és
Arannyal szövetségre lépve nekiálltak Shakespeare műveit magyarra fordítani, Petőfi a
Coriolanusszal végzett, majd elkezdte a Rómeó és Júlia fordítását is. Házassága első
hónapjaiban írta A táblabíró, a Lehel töredékét, a Bolond Istókot és számos kisebb
költeményt. Termékenysége fokozódott a házasélet idején, amellett feszült figyelemmel
kísérte a politikai élet fejlődését, ami csakhamar életének fontos, egyben utolsó szakaszához
vezetett.[38]
1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, akivel 1849-ig folytatott
levelezést, és akihez két alkalommal is ellátogatott. Petőfi első levelét a Toldi olvasása után
írta, verssel köszöntve Aranyt.
Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes költeményeit is, amelyből már az első kiadásban
3000 példányt adtak ki, de sikere miatt még három alkalommal kinyomtatták. Versei elé
mottóul a költő hat sort tűzött: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért
föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet”.[56]
(1 / 5)▶
A nap történéseit éjjel és másnap mind prózában, mind költeményben megörökítette: „E hős
ifjúság vezére/voltam e nagy tetteknél” – írta büszkén. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy
század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt” – indokolta e
büszkeséget. „Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett –
jegyezte le tettei jelentőségét Fekete.[56]
Pest, 1848. március 21. Petőfi levele Arany Jánoshoz (részlet): „Forradalom van, barátom, s
így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet
disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem
változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi
erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem
történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy
gyáva volt megtámadni bennünket.”[58]
A Nemzeti dal kinyomtatott példánya
„Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848.
március 15-étől, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-éig, a végső segesvári
katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.”[56]
Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés,
mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak
számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a
politikát alakító liberális nemességet. Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország,
ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket. Áprilisban így írt a forradalmi
fejleményekről:
Petőfi szerepe, költeményének hatása ismétlődött március 16-án is, és a Nemzeti dalt, mintegy
a magyar Marseillaise-t rövid idő alatt százezrek ismerték meg. Háromszor fordították
németre, majd franciára, hat dallamot is szereztek rá azon melegében, és Petőfi a népszerűség
oly magas pontján állt, hogy a pozsonyi országgyűlésen is némi megdöbbenést okozott.
Március folyamán a forradalmi események foglalták el, részt vett a polgárság gyűlésein, de
utóbb, amikor a felelős minisztérium megalakult, az ifjúság háttérbe szorult. Petőfi francia
elméletek hatása alatt a köztársaságért lelkesedett, a királyság eszméje ellen küzdött, és április
elején kiadta és népgyűlésen szavalta A királyokhoz című versét. Ez az álláspontja egy időre
rontott népszerűségén, de ő naiv optimizmusában tovább haladt útján. Elégedetlen volt a
magyar politikusokkal is, radikálisabb, erélyesebb fellépést követelt és kifakadt a
minisztérium ellen.
Március 16-án az előbbi nap tiszteletére a két főváros kivilágítva, néhány nappal
utóbb fáklyás zene Klauzálnak, Nyárinak stb. ... aztán fáklyás zene ”
Wesselényinek, Eötvös Józsefnak stb. ... később Batthyányi, Kossuth, Széchenyi
megérkezésekor a két főváros kivilágítva ... tegnap ismét a nádor tiszteletére
kivilágítás és mindenféle ceremónia. Mennyi ünnep egy hónap alatt! Vigyázzatok,
hogy ezek után a fényes éjek után sötét napok ne következzenek.
A költő ellen titkos és nyílt politikai hadjárat indult. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent,
a közvélemény is ellene fordult. Határozott vágya volt a népet képviselni az országgyűlésen,
és 1848-ban szűkebb hazájában, a Kiskunságban fel is lépett követjelöltként. Programja
tetszett is, de rágalmakat terjesztettek róla, a népet ellene fordították, választóit
megakadályozták a szavazásban és őszintesége is csökkentette választási esélyeit. Ezért
júniusban elbukott a képviselőválasztáson. A Kis-Kunokhoz többek közt a következő szavakat
intézte: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor
szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy
eddig legalább nem voltatok. Március 15-ig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü,
kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az
utósókhoz.” Távozásra kényszerítették, nemzetőrök kísérték ki Szabadszállásról. Csalódottan
és ekkori tapasztalatainak hatása alatt született Az apostol című költeménye.
A korabeli közvéleményhez hasonlóan ő sem értette meg, hogy az első felelős magyar
kormány mozgástere mennyire csekély. Ezt mutatja Lenkey János huszárszázadának esete is.
Lenkey százada 1848 nyarán galíciai állomáshelyéről megszökött, hogy csatlakozzon a
szerveződő honvédséghez. Latour, osztrák hadügyminiszter követelte a század megbüntetését,
ugyanakkor a magyar közvélemény országosan megmozdult a szökött huszárok védelmében.
Mészáros Lázár hadügyminiszter türelmes magyarázkodása ellenére kevesen értették meg,
hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az osztrák követelést, és a század szökése egyébként is a
magyar sorezredek hazavezényléséről folyó tárgyalások közben, tehát a lehető legrosszabbkor
történt. Ekkor született a Lenkei százada[* 14] című verse:
Koszorút kötöttem
Cserfa-levelekbül, ”
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbül…
Kinek adnám én ezt,
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei
Huszárszázadának?
(...)
Itt a haza földén,
Hová vont szívetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket,
Vitéz jó testvérek,
Üdvözlünk ezerszer…
Beszéljen akármit
„ A hadügyminiszter!
– Petőfi Sándor: Lenkei százada (részlet)
Szélsőséges álláspontja hozta egy ízben összeütközésbe Vörösmartyval is,[59] akit Petőfi egy
szép költeményben sajgó szívvel, de tartózkodás nélkül megtámadott azért, mert a
nemzetgyűlésben megszavazta a honvédsereg régi vezényleti rendben való felállítását, s
igazságtalanul bár, támadta a Szózat költőjének művészetét is:
„ –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
– Petőfi Sándor: Vörösmartyhoz (részlet)
Petőfinek e lépésében volt tévedés, de meggyőződésből tette, így rövid válaszváltás után a két
költő közt továbbra is megmaradt a régi jó viszony. Ekkor szakított Jókaival is, akivel aztán
nem is békült ki. Petőfi ugyanis mint helyettes szerkesztő, Jókai távollétében adta ki a
költeményt az Életképekben, ezért Jókai nyilatkozott is aztán lapjában; erre Petőfi válasza
szeptember 10-én jelent meg és ezzel a barátság köztük végképp megszűnt. Egyébként az
elhidegülés már előbb kezdetét vette, amikor 1848 pünkösdjén Petőfi és Jókai összevesztek.
Petőfi Jókainak a Laborfalvy Rózával kötendő házasságát nem helyeselte, okait Jókai
anyjának is megírta, valamint annak érdekében, hogy a házasságot meghiúsítsa, Laborfalvy
viharos múltját és házasságon kívül született gyermekét is felhánytorgatta.[* 15][60]
1848 májusában Petőfi felhívta Pestre Arany Jánost és saját Dohány utcai lakásában
vendégelte meg, hogy megtárgyalhassa vele a Nép Barátja szerkesztői megbízatását.[61]
Petőfi szülei 1848 tavaszáig laktak Vácon, ekkor abban a házban, amelyben ő lakott (a
Dohány utcában), egy különszobát fogadott és szüleit oda költöztette. Ettől fogva közös
háztartásban éltek, itt és később a Lövész utca 391. szám alatti lakásukban, ahová 1848.
augusztus 1-jén költözött feleségével és szüleivel, mivel kénytelen volt feladni a drága
Dohány utcai lakást, amelyért évi 550 forintos bérleti díjat fizetett, ugyanis Jókai kiköltözése
után magas volt számára ez a lakbér.[61]
Itt látogatták meg őket néhány nap múlva Aranyék. December 15-én született meg Petőfinek
és feleségének fia, Petőfi Zoltán, így a költő kénytelen volt szabadságot kérni. Petőfi levele
Arany Jánoshoz (Debrecen, 1848. december 15.): Kedves barátom, csak két szót írok: apa
vagyok, a többit olvasd a fehérpapirosról; szintúgy leolvashatod, mintha írnám. Ma délben
született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja
bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket! Szerető
barátod…
Bem apó, a költő eszményképe (Petőfi saját rajza)
Katonai pályafutása során kétszer is lemondott rangjáról. Először még 1849 februárjában,
amikor futárszolgálatot teljesített Debrecenben és összeveszett Mészáros Lázár
hadügyminiszterrel, akivel már Lenkey János ügye óta feszült volt a viszonya. Az
összetűzésre az adott okot, hogy Petőfi hiányos öltözékben – kesztyű és nyakkendő nélkül –
jelentkezett a pedánsságáról közismert hadügyminiszter előtt. Petőfi egy gúnyos hangú verssel
(Nyakravaló) 'válaszolt', és egy éles hangú levélben bejelentette lemondását, amit Mészáros
február 21-én elfogadott.[62] Kérésére feleségét és fiát Aranyné Debrecenből Szalontára vitte,
ahol májusig maradtak; maga Petőfi már február 23-án polgári ruhában visszaindult Erdélybe
Bem seregéhez, melyet Medgyesen talált.
Március elején váltólázban szenvedett, ezért Bem Kolozsvárra küldte katonai megbízással,
hogy ott kipihenje magát. Marosvásárhely és Dés felé került oda, és ott jobban lett. Miután
családját Szalontán meglátogatta, április 1-jén ismét jelentkezett Bemnél Szebenben, mint
közkatona. Ekkor Bem ismét századossá léptette elő és segédtisztjévé nevezte ki, s egyik
kedves lovával ajándékozta meg. Bem mint fiát szerette a költőt, aki szintén rajongott a
vezérért. Részt vett a szászsebesi előnyomulásban, és ott Bem április 10-én érdemjellel
tüntette ki; úgyszintén részt vett a vezér bánsági hadműveletében is, mire Bem május 3-án
Szabadfalun, Temesvár alatt őrnaggyá nevezte ki.[63] Ezt azonban a kormánnyal meg kellett
erősíttetni, ami a februári lemondás miatt nem ígérkezett könnyűnek.
Petőfi Sándor honvéd őrnagy uniformisban
A bekövetkező véres csaták elől ismét Debrecenbe küldte Bem, ajánlatokkal Kossuthhoz és
Klapkához. Petőfi Szalonta felé ment, ahol fiát Aranyéknál hagyva, feleségével Debrecenbe
utazott tovább és jelentkezett Kossuthnál, azután a helyettes hadügyminiszternél Klapka
Györgynél. Ott Klapka szemrehányásokkal fogadta, mivel a Bem és Vécsey közti ügy
alkalmával Bemnek egy levelét a Honvéd című lapban kiadta, és ezzel a kormánynak sok
kellemetlenséget okozott. Klapka súlyosan megrótta és házi őrizetbe vetette a rangjáról ismét
lemondott költőt, és csak Görgei utasítására engedte szabadon. Bem József ugyanis vele
fordíttatta le a Vécsey Károly elleni vizsgálati kérelmet, de a hadsereg és a kormány a stílusát
felismerve azt hitte, hogy Petőfi fogalmazta a levelet. Petőfi rögtön lemondott. Az eset után
úgy tűnt, végleg búcsút mond a katonáskodásnak, s még Bemtől kapott lovát is eladta.
Május 7-én Pestre kellett sietnie, mert apja meghalt. Május 9-én érkezett meg, és a Kerepesi
(ma Rákóczi) út – Síp utca – Dohány utca sarkán álló Marczibányi-házba költözött
feleségével és Zoltán fiával.[61] Ez a ház volt Petőfi utolsó pesti lakhelye (a mai Rákóczi út 12.
szám helyén).[64]
Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Petőfi Az erdélyi hadsereg című versének kezdősorai lengyelül egy székelykapura vésve a
lengyelországi Tarnówban
Petőfi fővárosba érkezése idején zajlott Budavár ostroma. Petőfi Görgei főhadiszállásán, a
sváb-hegyi Óra-villában találkozott Klapkával, szóváltásba kerültek, végül Klapka a villa
egyik szobájába záratta a költőt. Később, miután Görgei parancsára két tiszt Petőfi nevében
bocsánatot kért Klapkától, a költőt szabadon engedték.[65] Ezt követően Petőfi május 27-én
újra beadta lemondását és írásbeli elintézést kért.[* 16]
Néhány nappal Petőfi Budára érkezése után, május 17-én anyja is meghalt. Szüleinek
elvesztése nagyon lesújtotta őt, mivel szerette őket.[* 17] Már 1846-től állandóan segítette őket,
előbb pénzzel, később ellátásukról is gondoskodott. 1847 elején Vácon helyezte el őket, 1848
tavaszán pedig Pestre hozta, szobát bérelt nekik és megosztotta velük asztalát. Az öregek
büszkék voltak fiukra, de Sándor is büszkén énekli meg A vén zászlótartóban apját, aki a
szabadságharcban Jellacsics ellen részt vett a sukorói harcban, majd a parndorfi táborozásban
is. Az öreg Petrovics 1849-ben nyomatott proklamációkkal Debrecenbe Kossuthhoz ment, aki
amikor megtudta, hogy Petőfi apja, 300 forintot utalványoztatott neki. Itt láthatta unokáját is,
majd ezt követően nemsokára, március 21-én Pesten halt meg tífuszban. Petőfi, anyja
temetése után fiát felhozta Szalontáról Pestre. Tiszti fizetéstől elesett és szorult helyzetbe
került. Ekkor Csengeri közbenjárására a miniszterelnök, Szemere Bertalan Petőfinek A
honvéd című költeményének a hadseregben történő felhasználásáért 25 ezer példányt rendelt
meg és ezért 500 forint szerzői díjat fizettek június elején. Így a család nyomorúságos
helyzetén sokat könnyítettek, mivel ez időben rendezni próbálta személyes ügyeit és erre az
időre szabadságot kért és nem tudott katonáskodni.
1849 júniusában ismét szükség volt személyére, maga Kossuth Lajos kérte fel a pesti nép
mozgósítására. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozott újra Bem hadseregéhez. Amikor a
kormány Pestről menekült, július 3-án ő is megindult családjával Orlayékhoz Mezőberénybe.
Ott időzött pár hétig elvonultan, és ott született utolsó ismert költeménye, a Szörnyü idő.
Július 18-án, amikor az oroszok már oda is közeledtek, Orlayra bízta emlékeit, kéziratait és
családjával együtt megindult Bemhez Erdélybe. Várad, Kolozsvár, Torda felé ment, ott hagyta
feleségét és fiát. Bemet aztán Berecknél találta meg, aki a moldvai expedícióból tért vissza
éppen. Július 29-én együtt Marosvásárhelyre értek, július 30-án reggel csatlakoztak a
sereghez.[38]
Petőfi halála
Korabeli kozák dzsidások. August von Heydte őrnagy, Alekszandr Nyikolajevics Lüders
orosz tábornok osztrák összekötő tisztje 1854-ben írt hivatalos jelentése alapján – a költő a
Héjjasfalvára vezető út mellett halt meg két lovas-kozák támadásától, akik a mellén szúrták
meg Petőfit, vélhetően dzsidával. Halála 18 óra körül történhetett[66]
Bem 6000 fős serege 1849. július 31-én találkozott a 12 000-es orosz haddal a Fehéregyháza
és Segesvár közti völgyben, és itt zajlott a csata, amely az egész napon át tartó küzdelem után
a magyarok vereségével végződött. A csata kezdetén Petőfi Bem körül volt, ló és fegyver
nélkül; a vezér délután egykor utasította, hogy hagyja el a csatateret. Gyalókay Lajos és
Mütter Ferenc százados szerint aznap a költő egy vitorlavászonból készült blúzt, mellényt és
nadrágot, egy szürke köpenyt, fején egyszerű katonatiszti sapkát és vállán egy szíjon függő
sárga bőrtáskát viselt.[67]
E pár szó bevésődött emlékembe, már azért is, mert – őszintén megvallva – a
potomság szó jelentőségét akkor nem értettem, annak értelméről felvilágosítást
kértem; ezen szót nem igen használják Erdélyben. Azon kérdéseimre, hogy Petőfi
Sándor miképp és hol, melyik ponton esett el, nem tudott még csak egy szó
felvilágosítást sem adni, miután a nagyszámú orosz hadsereg rohama alkalmával
nagy zűrzavar támadt a magyar hadseregben, mely rendetlenül meg is hátrált. A
felbőszült oroszok nem kegyelmeztek senkinek. Különös játéka a sorsnak. Bemnek
ugyanazon ágyúlövése, mely a Szkarjatyin életét kioltá: maga után vonta a Petőfi
halálát is. Ha ez esemény nem történik, azon csata végződhetett volna ugyan
veszteséggel és meghátrálással, de Petőfi Sándornak életben maradásával.
– Imreh Sándor:Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben[68]
„Az ellenség futott, a dzsidások és a kozákok üldözték, elvágták útját, szárnyait megkerülték,
és visszavetették jobbra az országúttól és Fehéregyházától, amely utóbbi számukra még
valami fedezéket nyújthatott volna. Ekkor a falu fölötti dombon a menekülők szörnyű
mészárlása ment végbe” – számolt be az öldöklésről a csata után Dmitrij Ivanovics Daragan
orosz ezredes Записки о войне в Трансильвании в 1849 году című jelentésében.[69] „Véres
bosszút álltak a vitéz nassaui dzsidások a szeretett Szkarjatyin tábornok haláláért” –
kommentálta az osztrák Dorsner a mészárlást. Az üldöző orosz ezred a 3. kozák ezredként jött
létre, legénysége Kijev és Kamenyec Podolszkij környékéről származott, 1817-ben bugi
kozákokkal kiegészítve alakult át a 2. bugi dzsidásezreddé, 1830-tól odesszai dzsidásezreddé.
Tulajdonosa 1843-tól Adolf nassaui herceg volt.[70]
Később különböző pontokon látták a költőt, amint a csata folyását figyelte és jegyezgetett.
Lengyel József székelykeresztúri katonaorvos beszámolója szerint négy óra környékén a
fehéregyházi hídfőnél állt a költő, figyelte a csatát és még akkor sem futott el, amikor egy
golyó tőle alig harminc lépésre csapódott a földbe és beborította porral.[71]
Gyalókay Lajos ügyvéd és honvédszázados egyike volt azoknak, akik utoljára látták őt.
(Petőfi Marosvásárhelyről Segesvárig egy kocsin utazott vele és az ütközet alatt a vezér
körében mellette állt.) Amikor azonban a túlerő által körülvett kis sereg (összesen 2800
ember) szétbomlott, Petőfi Fehéregyháza felé fordult, Gyalókay pedig megmenekült.[72] A
magyar sereg visszanyomása és egy részének bekerítése délután 5–6 óra körül történt. Ötkor
még látták a költőt a Sár-patak hídján, ahol 200 székely katona 800 kozákkal küzdött. A
kozákok a győzelem után hajtóvadászatot indítottak a visszavonuló magyarok ellen.[73]
Lengyel József lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva
elindult, amikor látta, hogy Bem és vezérkara is menekül. Lengyel a következőképpen számol
be erről: „Csakhamar az egész arcvonal megfutott. Én rámutaték a bal szárnyra, hol a
tábornok is futott. Petőfi szemét oda veté, szó nélkül megfordult, és futni kezdett. Én is
csakhamar helyemre érve, lovamat kézügybe kapva, ráültem, és száguldottam.”[74]
A 23 éves Papp Lajos alezredes, aki az ütközet végén a balszárny parancsnoka volt,
nyeregébe akarta emelni a költőt, amikor meglátta, de a következő percben dzsidások
rohantak el köztük. Halálát senki nem látta.
Petőfi az Erdélyi körkép (Panoramę Siedmiogrodzką) című körkép egy megtalált részletén
Bem másik segéde, Lőrincz, megkerült. Ez azt mondja, hogy az általános zavar
perczében látta Sándort vászon kabátban, gyalog, az országúton keresztül futni, s ”
„ a kukoricza földek felé tartani. Talán mégis sikerült megmenekülnie s eddig
alkalmasint Tordán, családjánál van. Hiszen naponként kerülnek el ollyanok,
kiket elveszetteknek tartottunk.
– Egressy Gábor: Törökországi napló Szászsebes, 1849. augusztus 10.[76]
Franz Fiedler, Bem felderítőtisztje naplójában írt Petőfi sorsáról. Eszerint két kozák lovas érte
utol a gyalog menekülő költőt, akin súlyos sebeket ejtettek. Fiedler mindezt távcsövön látva,
két román parasztnak öltözött emberét megbízta, hogy hozzák biztonságos helyre Petőfit, aki
eszméletét vesztette és hiányzott három ujja. Bekötözték sebeit és a vidéken végigsöprő
zivatar és sötétség leple alatt Segesvárra vitték. Egy magyar család házában hagyták ápolásra,
akik később elmondták, hogy a civil ruhás sebesültet elvitték az oroszok. Ez a történet adott
alapot arra, hogy később felmerüljön a gyanú, hogy egy Petrovics nevű magyar, aki
Barguzinban 1856 májusában hunyt el, és akinek a földi maradványait 1989. július 17-én
tárták fel, akár Petőfi Sándor is lehetett.[77]
Lotz Károly: Petőfi halála, Marastoni József litográfiája
Valamicske remény a menekülésre az összeágyúzott falu és a dombok fölött
kezdődő erdőbe nyílott, vagy oldalt a Fejéregyházára vezető út felé, de erre is, ”
„ arra is csak a lovasok számára: a kozákok gyűrűje villámgyorsan zárult.
Tébolyult vérengzés kezdődött. (...) A költő, amikor a lovak már a sarkát
taposták, szembe fordult az üldözőkkel. Sebét elölről kapta
– Illyés Gyula: Petőfi Sándor
Ezzel szemben A Pallas nagy lexikona szerint Petőfi az oroszok által körbezárt magyar erők
között a körön belül maradt és ott esett el. A fellelhető szemtanúk különféleképpen adták elő a
történteket. A leghitelesebbnek ezek közül Lengyel József tudósítását tartják,[78] aki
megemlíti, hogy „Akik a körben maradtak, azok 60-70 sebesültet kivéve mind elestek. Engem
a lovam a körön kívül segített. Petőfi gyalog volt és így a körbe benne maradt. Egy dombra
érve [a buni kaptatóra, ahol az országút kanyarodik] visszanéztem, s Petőfit hittem
felismerni."[79]
Dienes András szerint említésre méltó Haller Ferenc és öccse, Haller József álláspontja.
Haller Ferenc fehéregyházi birtokos, megyei főispán, volt segesvári térparancsnok Lázár
Ádám hites ügyvéd és Apáthy Péter alispán útján jegyzőkönyvbe foglaltatta, hogy Petőfi az ő
birtokán esett el. A Petőfi Síremlékegylet Állandó Bizottsága a Monostorkerttől keletre
emlékművet is állíttatott a hármas tömegsír helyén, melynek tövében mintegy négyszáz
honvéd nyugszik, de Dávid Gyula és Mikó Imre szerint Petőfi nincs közöttük. Haller József
szerint Petőfit a buni hídon szúrták le dzsidával, és a Küküllőbe vetették, majd a Cionta-
kertben élve temették el. Haller József ezt a helyet négy méter magas fakereszttel és
kétágyúmodellel jelölte meg, de ezt bátyja kidöntette és a a fehéregyházi községházára
szállíttatta.[80]
Szendrey Júlia először kerestette Petőfit, majd a gyászévet ki sem várva, 1850 júliusában
feleségül ment Horvát Árpád történészhez – heves ellenérzést váltva ki a közvéleményből.
Még a máskor oly lojális Arany János is elítélte ezért; bírálatát A honvéd özvegye című
balladájában fejezte ki. Szendrey Júlia 1868-ban hunyt el, a Kerepesi úti temetőben nyugszik.
Beteljesedett a költő néhány gondolata, amit Egy gondolat bánt engemet… című versében
fogalmazott meg:
„ ”
Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!(…)
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva.
– Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...[81]
Egy újabb ismertté vált legenda szerint Petőfit nem dzsidával szúrták le, hanem kozákollóval.
A kozákolló egy félelmetes fegyver volt, amit a talpukon viseltek a kozákok, s ahogy
beledöfték az ellenség testébe, az olló szétnyílt és komoly roncsolásos sebet ejtett.[82]
Petőfi eltűnésének körülményeit a költő 19. század végén megjelent életrajzai behatóan
ismertetik. Ekkorra általánosan elfogadottá vált, hogy azokat a kortársaktól származó,
többnyire romantikus legendákat, amelyek a költő megmeneküléséről, az esetleges orosz
fogságba eséséről és Szibériába hurcolásáról elterjedtek, nem lehet tényekkel alátámasztani.
Hasztalan volt Bemnek és Júliának minden erőfeszítése a költő holttestének felkutatására. Azt
feltételezték, hogy ott nyugszik a fehéregyházi hősök közös sírjában, ahol Petőfi elesett, mint
a szabadságharc egyik legismertebb áldozata. Ezt igazolták az osztrák hadijelentések is.
(1 / 2)▶
A segesvári csata emlékműve
A kutatás bajosan fog továbbjutni annál, hogy a harc utolsó óráiban, majd a
visszavonuláskor Gyalokay és Lengyel orvos Fehéregyháza nyugati szélén, a ”
„ Sárpatak hídja körül látták a költőt, ő a falun keresztül, az országúton menekült,
s hogy az üldöző ulánusok Fehéregyháza és Héjjasfalva között az Ispánkút táján
szúrták le, és az ő holttestét látta Heydte alkonyatkor.
– Kovács László: A szibériai ál-Petőfiről és a fehéregyházi hitelesről[84]
A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik annak leírását, miképp történtek meg a pontos hadi
események a csata végeztével: „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett
lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé
menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és fölötte a Küküllőn is, ily módon elvágták
nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.”[85]
A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, majd ezredes Lüders orosz tábornok osztrák
összekötő tisztje tanúskodott. A fogoly magyar tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás
bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján.
Emellett pedig a holttest mellett talált egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez
a csapatok állásáról.[12]
A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják,
szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy
természetes halállal halt meg. Ezen elmélet képviselői azt is valószínűnek tartják, hogy ott
megházasodott, családot alapított és még sok verset írt.
A székelykeresztúti temetőben egy nyíl alakú tábla mutat „Petőfi legendai sírja” irányába,
melyen a következő felirat áll: „Petőfi 1849. júl. 31. – 1902. okt. 25.” Ez a költő eltűnésének
napját jelzi és azt a napot, „amikor eltemették”. Lázár Márton vendéglős, a Hallerek korábbi
kuktája mesélte el a századfordulón a legendát, mely szerint a segesvári csata éjszakáján két
huszár és egy sebesült honvédtiszt keresett menedéket az istállójában, melyek közül a tiszt
Lázár vak szolgájának állítása szerint Petőfi Sándor volt. A két huszár továbbment, a tiszt
reggelre elhunyt. Lázár Márton a szolgájának segítségével az istálló mögé temette el Petőfijét.
Lázár még életében elmesélte ezt a történetet Gömöri Ferenc postamesternek, aki a vendéglős
halálát követően megírta azt egy szegedi lapba. Bálint Dániel keresztúri asztalos és
temetkezési vállalkozó kísérettel együtt ezután nem sokkal felásta a sírt, s a benne talált
csontvázat azonosította az öreg Sipos Sándor, aki legénykorában Petőfit a Novák bolttól a
Matskási kúriába kísérte. Megerősítette, hogy kizárólag a költőé lehet a csontváz. A
maradványokat a timafalvi temetőben helyezték végső nyugalomra ünnepélyes szertartás
keretében. A pesti orvosszakértő megállapította ugyan, hogy a Lázár-kertben talált koponya
egy öregemberé volt, mint a másik „Petőfi”-koponya, amelyet Balázsfalván őriznek, mégis
évről évre gyertyákat gyújtottak halottak napján a sírnál.[86]
A barguzini sír legendája egy eichgrabeni író, H. F. Boenisch 1936-ban megjelent cikke
alapján keletkezett, majd tovább erősített Ivanovics Skridelszkij orosz alezredesnek, a
története, aki állítása szerint korábban Jakutiában szolgált, s ott a száműzöttek 1875. évi
hivatalos listáját lapozgatva megakadt a szeme egy 1857. május 18-án Ikatovo faluban
meghalt rab, Alekszandr Sztyepanovics Petrovics nevén. Ő ebből Petőfi Sándor
visszaszlávosított nevére következtetett.[87]
…egy időben Burjátföldön keresték Petőfi sírját. Én vagyok a hibás abban, hogy
ez megtörtént. Burjátföld Mongólia és a Szovjetunió határára esik, ott dolgoztam ”
egy kutatóintézetben egy évig. Felkeresett engem egy folklórkutató professzor
azzal, hogy gyűjtött egy csomó mondát, amelyek egy Alexander Petrovics Petőfi
nevű magyar költőről szólnak, aki itt volt Szibériában száműzetésben. Mondott is
három temetőt, hogy a legenda szerint hol a sírja. Mikor hazajöttem fél év múlva,
szóltam az Akadémia néprajzkutató alelnökének, Ortutay Gyulának, hogy létezik
ez a Petőfi-legenda. Ez megjelent egy újságban, és a következő cikk már úgy
szólt, hogy én azt a hírt hoztam, hogy megvan Petőfi sírja. Ezután már hiába
„ mondtam bárhol, hogy ez nem úgy volt. Szerveztek egy expedíciót, és állítólag
megtalálták Petőfi sírját egy Barguzin nevű helyen, amiről az egyik legenda úgy
szólt, hogy ott van eltemetve….
– „Kijártunk lőni Ulánbátor szélére” – interjú Lőrincz L. László íróval origo.hu[88]
A Megamorv-expedíció
..a vizsgálatot végző kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy Petőfi Sándor
eltemetésének helyét a szibériai Barguzinban kell keresni, a barguzini ”
„ csontvázról pedig – a történeti adatok, a metrikus-morfológiai meghatározás, a
régészeti érvelés, az abszolút kormeghatározás és a genetikai elemzés alapján –
megállapították, hogy egy nő földi maradványai.
– Az MTA összefoglaló jelentése (részlet) [91]
Petőfi újratemetése
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) 2015-ben már több
alkalommal tárgyalt a témában, és korábban is egyhangúlag úgy döntött, hogy ”
kitart állásfoglalásai, illetve a 29/2015. számú határozata mellett, miszerint
Morvai Ferenc bejelentette, hogy 2015. július 17-én eltemetik Petőfi Sándor
csontmaradványait a budapesti Fiumei úti sírkertben.[96][97]
Petőfi költeményei
Bővebben: Petőfi Sándor
költészete
– Illyés Gyula
Petőfitől több mint 850 költemény maradt az utókorra. Évek szerint: 1838-ból 2, 1839: 7,
1840: 7, 1841: 22, 1842: 28, 1843: 36, 1844: 137, 1845: 166, 1846: 136, 1847: 160, 1848:
101, 1849: 20. Ezeket 68 helyen (városban és falun) írta (22 költeményénél helynév nincsen
feltüntetve); a legtöbbet Pesten (370), aztán Szalkszentmártonban (109), Debrecenben (41),
Koltón (29) stb. 1842-től az Athenaeum 20, a Pesti Divatlap 129, az Életképek 27 költeményt
közölt tőle; 1847–49-ben a Hazánk 22, a Márczius Tizenötödike 4, a Közlöny 5, a Népbarátja
6, a Szépirodalmi Lapok 2 költeményt hozott Petőfitől. Költői pályájának első időszakában
(1842–46) összesen 198 költeménye jelent meg különböző folyóiratokban és
zsebkönyvekben; a második időszakban (1847–49) 125 költeménye jelent meg.
Petőfi újra és újra a maga életét alakította át költészetté. Vándorútját az országban mindenfelé
költeményeinek dátumai jelzik, verseinek időrendi sorából életrajzára lehet következtetni,
ugyanakkor élete is megmagyarázza költészetét. Kedélyállapota sokszor változott, ez hatást
gyakorolt a látásmódjára is, közönséges tárgyakban is a költői oldalt látta. Költészetének a
közvetlenség, őszinteség, természetesség egyik fő sajátossága. Ugyancsak jellemző műveire
az eredetiség, érzelemgazdagság. Nyilvános pályája hét évre terjed (1842–1849), de
rendszeresebben csak 1844-től, tehát öt éven át dolgozhatott és ez időben is folytonos
fejlődésen ment keresztül.
Költészetének is, mint egyéniségének, voltak árnyoldalai. Helyenként prózai, nyers, féktelen;
műérzéke sem mindenkor biztos, és képzelete olykor szertelenségbe ragadja. Egyébként
pályáján fokozatos fejlődés figyelhető meg. Első verseiben még látszik Vörösmarty és Bajza,
később egy-egy külföldi költő hatása, de e hatások (Béranger, Heine, Byron, Shelley
hatásának nyomai) mind hamar leszűrődnek nála, és utánzójává egy költőnek sem válik.
Erőssége erkölcsi idealizmusa, amely mind hazafias, mind szerelmi költészetében uralkodik,
és amit sohasem sért meg. Nyelve szemléletes, folyamatos és magyaros; költészete a
népnyelvet a magyar irodalom részévé tette. A magyar lírába ő vitte be a magyar ritmust is; de
a nyugat-európai versalakokat is gazdagon használja, és a lírát nemcsak magyaros, hanem
modern nemzetközi stílusban is műveli. Epikai költeményei és regényei nem igen sikerültek;
nem tudott tárgyilagosan írni.
Legjobb elbeszélő munkái között tartják számon a János vitézt, a Szilaj Pistát és a Bolond
Istókot.
Műveinek 1847. évi kiadását az akadémia 1857-ben jutalommal koronázta, amelyet fia,
Zoltán vett át. Idegen nyelvekre még életében elkezdték fordítani műveit.[13]
Addig ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelenik meg először a
családi líra, tájköltészetében pedig a Puszta, a magyar Alföld méltó rajza.
Hatása
Petőfi művei abban is egyedülállóak, hogy világirodalmi alkotások is egyben. Több versét
ismerik világszerte és költészete a fordításoknak köszönhetően az emberiség közkincse lett.
Verseinek olyan a hatása, hogy Petőfi kedvéért külföldi írók tanultak meg magyarul.[102]
Öccse, Petőfi István is komoly természetű gyereknek írja le. „Sándor bátyám csendes, szelid,
magányt kereső gyermek volt; számtalanszor megpirongatták szüleim, ha rokonaink hozzánk
jöttek, mert társaságukat mindig kikerülte, bezárta magát a szobába s könyvei közt lelte
mulatságát.”[104]
Rokona és jóbarátja, Orlai Petrich Soma leírása szerint a 17 éves Petőfi 1839-ben
„középmagasságu, szikár, fahéjszin arczu, sörte kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme
fehérét vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most
serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszinű szürke
czérnakabát földte tagjait.”[8]
Barabás Ábel irodalomtörténész szerint „A kiforratlan ifjú ha észrevette a feltűnést, nem arra
törekedett, hogy azt elkerülje. Ellenkezőleg, igyekezett azt fokozni. [...] Lépten-nyomon
beszéltetett magáról. [...] Nem a gyalogjárón, hanem az utcza közepén járt. Állandóan fokost
hordott magával. Nem benne gyökerezik ez. Korától tanulta, mely a költőtől nemcsak jó
verset, hanem különczséget is várt. Petőfi meg is felelt a várakozásoknak. Sok különös esetet
beszélnek róla. Egyszer Pálffy Alberttel sétált és az utczasarkon üres targonczát pillantott
meg. «Mennyiért tolnád végig a Váczi-utczán ezt a targonczát?» kérdezte a költő. «Ingyen, ha
te beleülsz» válaszolta Pálffy. A költő erre beleült, keresztbe fonta a karjait és így szólt:
«Toljad hát.»” [105]
Petőfi emlékezete
Emlékét a magyar nemzet kegyelettel őrzi. Szülőházát a magyar írók és művészek társasága
1880-ban megvette és megjelölte. 1882. október 15-én leleplezték a pesti Duna-parton álló
bronzszobrát, Huszár Adolf művét, melynek költségeit nagyrészt Reményi Ede gyűjtötte
hegedűjátékával.[107] A leleplezésnél Jókai Mór tartott beszédet, Endrődi Sándor szavalt ódát
és a román királyné (aki Carmen Sylva néven verseket írt) is koszorút küldött.[108]
Természetesen ott volt Petőfi szobrának avatási ünnepén Arany János is, aki itt fázott meg, és
az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el október 22-én, s követte barátját a halhatatlanságba.
(1 / 5)▶
Az ő nevét viseli
M2 Petőfi TV
Petőfi Rádió
Petőfi Zenei Díj
Petőfi híd, Budapest
Petőfi híd, Győr
Petőfibánya község
Petőfiszállás község
4483 Petőfi kisbolygó
Petőfi Népe napilap
Petőfi Sándor Városi Könyvtár
A Kárpát-medence számos településén van a költőről közterület elnevezve.
Sok oktatási intézmény viseli a nevét, például:
o Petőfi Sándor Gimnázium, Budapest
Filmek a költőről
Alakja feltűnik az 1897-ben lengyel, magyar és német művészek által festett, 15 x 120
méteres Erdélyi körkép című művön, mely a honvédsereg nagyszebeni győzelmét
ábrázolja.
2001-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérme-sorozatot jelentetett meg, ifj.
Szlávics László tervei alapján, A magyar ifjúsági irodalom alakjai címmel. A 200
forintos címlettel készült emlékérmék egyikén Petőfi Sándor: János vitéz című
művének illusztrációja látható.[127]
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum többször hirdetett országos képzőművészeti
pályázatot Petőfi alakja és művészete témában.
ifj. Szlávics László: Petőfi Sándor, dombormű[128]
Petőfi-versekre dalokat írt többek között: Arany János, Egressy Béni, Mosonyi
Mihály, Liszt Ferenc, Farkas Ferenc, Szervánszky Endre, Kósa György, Sugár Rezső,
Kadosa Pál
Kodály Zoltán több 1848–49-es versére kórusművet írt.
Friedrich Nietzsche (1844–1900) fiatalon, Pforta-beli tanulmányai alatt (1858–1864)
több Petőfi-verset is megzenésített.[* 18]
Szabó Ferenc: Föltámadott a tenger
Jankovics Marcell: János vitéz (rajzfilm)
A Kozmosz zenekar Világszakadtság című száma részben öt Petőfi verset dolgoz fel
Magyar pénzen
50 pengő (1932) előoldalán, a papírpénz 1946. július 31-ig volt törvényes fizetőeszköz
10 forint (1947) előoldalán, a papírpénz 1993-ig volt fizetőeszköz Magyarországon
5 forint (1948) ezüst fémpénz, a forradalom centenáriumára
Filatélia
Kiadások
Összes művei
Petőfi a világirodalomban
Családfája
Petőfi Sándor családfája[4]
Apai nagyapai
Apai nagyapja:
dédapja:
Petrovics (Petrech)
Petrovics (Petrech)
Tamás
György
(Vagyóc, 1736. okt.
(1685–1752)
Apja: 3.–
Apai nagyapai
Petrovics István 1817. ápr. 2.)
dédanyja:
(Kartal, 1791. aug. mészárosmester
N. Anna
15.–
Apai nagyanyai
Pest, 1849. márc.
Apai nagyanyja: dédapja:
21.)
mészárosmester Kamhall Zsuzsanna Kamhall János
Petőfi Sándor, nevelőapja után: (? – 1752 körül)
szül. Petrovics Sándor Salkovics Apai nagyanyai
(Kiskőrös, 1822. dec. 31. (1751 körül– dédanyja:
vagy 1823. jan. 1.– 1803. febr. 25.) Pastoralis
Segesvár, 1849. júl. 31.) Zsuzsanna
költő, ev. Anyai nagyapai
Anyai nagyapja: dédapja:
Hrúz János Hrúz György
Anyja: (1762. ápr. 6.– Anyai nagyapai
Hrúz Mária 1827. szept. 14.) dédanyja:
(Necpál, 1791. aug. Gasparek Anna
26.– Anyai nagyanyai
Pest, 1849. máj. 17.) Anyai nagyanyja: dédapja:
mosónő, cseléd, ev. Jarabek Zsuzsanna Jarabek Dávid
(1767. nov. 1.– Anyai nagyanyai
1810. körül) dédanyja:
Buckay Katalin
Megjegyzések
1.
Egy kis alföldi faluban, Kiskőrösön egy parasztházban, amely semmiben sem különbözött
az ország ezer meg ezer parasztházától, egy kicsi, feketehajú asszony fölkiált; vajúdik.
Szlovákul jajong. Napközben rendesen magyarul beszél, de az ima és a sírás gyermekkora
szavait szakítja föl benne. Férje a konyhából hallgatja. Az öntudatlan szavak, amelyeket az
aggodalom és a tehetetlenség lök a nyelvre, magyarul szűrődtek ki fogai közül. […] Lelke itt
született meg [Kiskunfélegyházán], és magyarnak született! Azáltal, hogy az első szavakat
ezen a nyelven mondja. A drága Hrúz Mária, a kedves hajdani kis cselédlány, aki a kinti
kurjongató világban csöndesen meghúzza magát, s csak akkor beszél, ha kérdezik,
mosolyogva s óvatosan adja fia szájába a magyar szavakat. […] De – Aranytól tudjuk – a kis
Hrúz Mária nem mindig ejtette tisztán a magyar szót. [… Apja, Petrovics István] a
színmagyar Kartalon született s nevelkedett, nagyon is rátarti magyarnak. Csak magyarul
beszélt jól, s szinte még erre is büszke volt.” Illyés Gyula: Petőfi Sándor. Szépirodalmi
Könyvkiadó, 1963. 14, 20, 22. old.
Az anyakönyvben a neve Alexanderként van jegyezve, mivel akkoriban az
evangélikusoknál (és a katolikusoknál is) latin nyelven vezették az anyakönyveket – így a
szülők neve is Stephanus Petrovics és Maria Hruzként szerepel a bejegyzésben. (A
családnevét később maga a költő magyarosította Petőfire.)
Proszperinyi Mihály nyugalmazott hajdú
Ez ellen két nyomós érv is van. Sepsy 1841-ben 19 (legfeljebb 20) éves volt, ami még
egy zugtársulat igazgatásához sem elegendő életkor. Sepsy emlékirataiban részletesen
felsorolja vándorpályája állomásait, osztályozva a magyar vidéket aszerint, hogy hol miként
pártolják a színészetet. És ebben Sepsy a Dunántúl olyan megyéit emlegeti, amelyek távol
esnek a Petőfi által felsorolt helységektől és nem tesz említést Petőfiről sem, így kutatók
szerint más társaság lehetett, ahol elsőként játszott
Vö. Egy telem Debrecenben
Ekkor írt versei közül a legismertebbek A négyökrös szekér illetve A magyar nemes
A Hatvani utca 6., később 10. számú házban, mely a Nemzeti Casinóval szemben állt.
A költő időközben csak néhány napot töltött Pesten és újra Szalkszentmártonba tért
vissza.
Petőfi's Leben und Werke 252. lapjához csatolva hasonmásban.
Petőfi általában szeretett egy-egy nagyobb munkája megírására vidékre vonulni. – Pallas
Hatvani utca 285,. később 6. szám, Jankovich-ház II. emelet
Életképek, 1846. II. szept. 19.
Debrecenben, ahol Telegdy Lajos könyvárusnál volt szállása, találta Emődy Dánielt is,
aki akkor nevelő volt Erdélyi József református tanár fiánál. Nála töltötte napjai legnagyobb
részét. Ugyanabban az időben kiment a családdal a Szentimrén levő szőlejükbe és az
Érmellékre, ahol pár napot töltött. Emődy elvezette Könyves Tóth Mihály református lelkész
házához, és ettől fogva csaknem naponként ellátogatott oda, és a lelkésszel barátságot kötött.
Wikiforrás: Petőfi Sándor – Lenkei százada
Az összesveszés történetét részletesen megírta Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora
című művében.
1882-ben a Petőfi szobor avatásán Jókai Mór idézte Petőfinek Klapkához írt vitriolos
költeményét. Ezután Klapkának a nyilvánosság előtt kellett magyarázatot adnia a letartóztatás
körülményeiről. 1882. október 19-én megjelent cikkében azt írta, ő barátilag figyelmeztette
Petőfit a fegyelem fontosságára, valamint, hogy heves vérmérséklete miatt láthatólag nehezen
tud alkalmazkodni a katonáskodás gépies mindennapjaihoz. Ezt követően kérte a költőt, hogy
keresse fel másnap, de a látogatás helyett egy levelet kapott tőle, "telve a leggorombább sértő
szavakkal, ugyanolyan szellemben írva, mint az Egy goromba tábornokhoz czímű
költeménye". Forrás
Vö. Szüleim halálára
Filozófiai tanulmányai megkezdése előtt Nietzsche hobbiból komponált.
Jegyzetek
1.
Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest:
Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei (magyar nyelven). Magyar Elektronikus
Könyvtár. (Hozzáférés: 2015. április 2.)
Németh, G. Béla. A magyar irodalom története. Budapest: Kossuth Kiadó, 170 old.. o.
(1982)
Németh, G. Béla. Petőfi Sándor élete és kora.. Budapest: Unikornis Kiadó, 8. old.. o.
(1998). ISBN 963-427-242-7
Szegő Iván Miklós: Igaz-e, hogy Petőfi édesapja szerb volt? (magyar nyelven). National
Geographic, 2005. szeptember 2. (Hozzáférés: 2014. szeptember 17.)
Turul 1883-195018891889-4VEGYES.Petőfi Sándor származása és czímere.
Lipót 1; Laxenburg; 1667.05.30;
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Budapest, Hornyánszky, 1909 Online
hozzáférés
Teleki Sándor: Petőfi Sándor Koltón. Petőfi-album. Budapest 1898. 71-72. l.; idézi
Teleki: Emlékezzünk. 84. l. [1]
Jakus Lajos. „Apai-anyai ősök és leszármazók Petőfi családjában” (magyar nyelven),
601-611. oldal. o, Kiadó: Kisebb közlemények.
Czeizel Endre. „„Búm és örömem“ – Petőfi Sándor lelki alkata” (magyar nyelven) 2013 /
5 (Liget.org). (Hozzáférés ideje: 2016. december 20.)
Illyés, Gyula. Petőfi. Budapest: Móra Kiadó (1977). ISBN 963 11 1022 2
Pallas
Molnar 120. o.
Miskei Anita: Születése, halála rejtély feol.hu, 2008. április 5.
Molnar 132. o.
Molnar 120. o.
Molnar 123. o.
Molnar 127. o.
Molnar 123. o.
Molnar 123. o.
Molnar 124. o.
Molnar 126. o.
Molnar 127. o.
Molnar 136. o.
Molnar 144. o.
Molnar 127. o.
Molnar 145. o.
Molnar 144. o.
Molnar 127. o.
Molnar 146. o.
Molnar 147. o.
Molnar 147. o.
Molnar 146. o.
Molnar 146. o.
Molnar 128. o.
Petőfi nem Kiskunfélegyházán, nem Szabadszálláson, hanem Kiskőrösön született
(magyar nyelven). Huszadik Század, 1935. január 1. (Hozzáférés: 2016. december 19.)
Szinnyei
Tolna Megyei Értéktár - Petőfi emlékház. www.kincsestolnamegye.hu. (Hozzáférés:
2020. április 22.)
Tímár Andor (szerkesztette). Erzsébetváros, 57-58. old.. o. (1970)
Petőfi Sándor: Úti jegyzetek (1845.) (magyar nyelven). Petőfi emlékoldal, 2009. március
15. [2013. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 16.)
Petőfi Sándor életrajza I. (magyar nyelven). dia.pool.pim.hu. (Hozzáférés: 2015. március
16.)
Pallas Szinnyei
Pallas Szinnyei Fekete 2011
Fekete 2011
Kaef 1932: Kolmár és Petőfi. Bratislava; ujszo.com 2003 Archiválva 2017. szeptember
4-i dátummal a Wayback Machine-ben
Petőfi Sándor: A borozó. Wikiforrás
Petőfi összes prózai művei és levelezése (magyar nyelven). mek.oszk.hu. Hozzáférés
ideje: 2015. március 16.
Szinnyei Kenyeres
Szinnyei Fekete 2011
Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Várady Ferenc
címszó
Dezsényi Béla. „A NEMZETI KÖR A NEGYVENES EVEK IRODALMI ÉS HÍRLAPI
MOZGALMAIBAN” (magyar nyelven) (pdf), 163-204. oldal. o, Kiadó: epa.oszk.hu.
Színházi Élet – 1919/20. szám, 34. old.
Molnár Péterné: Hol született Petőfi Sándor?, irodalomismeret.h
Sőtér, István, Pándi Pál. A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig – Kossuth a
forradalom előtti években. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963 05 1639 X (1965)
ELTE
Petőfi nem szavalt a múzeum lépcsőjén (magyar nyelven). mindennapi.hu, 2011. március
15. (Hozzáférés: 2015. március 17.)
Arany, János. Népies politikai cikkek, Szerkesztő: Szigethy Gábor /Forradalom Szigethy
Gábor előszava. Budapest: Neumann Kht, 8. old.. o. (2003). ISBN 963-427-242-7
Petőfi Sándor összes költeményei– Vörösmartyhoz (magyar nyelven). Magyar
Elektronikus Könyvtár. Hozzáférés ideje: 2015. március 17.
Tímár Andor (szerkesztette). Erzsébetváros, 58-59.. o. (1970)
Tímár Andor (szerkesztette). Erzsébetváros, 59.. o. (1970)
Németh György: Petőfi Sándor lemond századosi rangjáról (magyar nyelven). Magyar
Országos Levéltár. (Hozzáférés: 2015. március 17.)
Megrongálták Petőfi emlékművét a bánsági Újszentesen. mult-kor.hu (2015. aug. 3.)
(Hozzáférés: 2018. dec. 29.)
Marczibányi-ház (magyar nyelven). erzsebetvaros.hu. (Hozzáférés: 2015. március 18.)
Petőfi, a hegyvidéki rab, 2011. május 24. [2016. szeptember 15-i dátummal az eredetiből
archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
Százhatvanöt éve tűnt el a költő (magyar nyelven). szekelyhon.ro. (Hozzáférés: 2015.
március 21.)
Dávid-Mikó 267-269. o.
Imreh Sándor. Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben (pdf)
(magyar nyelven), Magyar Elektronikus Könyvtár (2011). Hozzáférés ideje: 2015. július 13.
Записки о войне в Трансильвании в 1849 году (pdf) (orosz nyelven), Москва: Книга
по Требованию static.my-shop.ru (2011). ISBN 978-5-4241-4603-9. Hozzáférés ideje: 2015.
július 13.
Rosonczy Ildikó. „A segesvári ütközet és Lüders orosz tábornok újraolvasott jelentései”
(magyar nyelven) 2013. 3. szám, Kiadó: Hadtörténelmi Közlemények – militaria.hu.
(Hozzáférés ideje: 2015. július 13.)
Dávid-Mikó 280. o.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IX. (Mircse–Oszvaldt). Budapest:
Hornyánszky. 1903. g/g07186htm. o.
Tarján M. Tamás: A segesvári csata (magyar nyelven). rubicon.hu, 2014. április 11.
(Hozzáférés: 2015. március 21.)
Dávid-Mikó 283. o.
Dávid-Mikó 285. o.
Egressy, Gábor. Törökországi naplója 1849-1850. Budapest: Terebess Kiadó (1997)
Szijjártó Gabriella: Petőfiért! – Franz Fidler: Petőfi Sándor nem halt meg
Fehéregyházánál (magyar nyelven). Magyarok Világszövetsége egipatrona.hu, 2014. április
11. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 21.)
„Lengyel József tudósítása” (magyar nyelven), 351-396. oldal. o, Kiadó: Vasárnapi
Újság 1860. és 1861. Tört. Lapok 1874.
Dávid-Mikó 288. o.
Dávid-Mikó 273. old
Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet... (magyar nyelven). Magyar Elektronikus
Könyvtár. (Hozzáférés: 2015. március 18.)
Petőfit kozákollóval szúrták le..., kultura.hu
Magyar irók: Életrajz-gyüjtemény Gyűjté: Ferenczy Jakab és Danielik József. Kiadja a
Szent-István-társulat. Pest, 1856. Emich Gusztáv könyvnyomdája. 367. old.
Kovács László: A szibériai ál-Petőfiről és a fehéregyházi hitelesről. ttk.nyme.hu. [2015.
április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 23.)
Illyés Gyula: Petőfi Sándor
Dávid-Mikó 298-299. old.
Kovács László: Hrúz Mária fia volt-e a barguzini nő? (magyar nyelven). Természet
Világa, 132. évfolyam, 7. szám, 2001. július. (Hozzáférés: 2015. március 29.)
Dömötör Ági: Kijártunk lőni Ulánbátor szélére – interjú Lőrincz L. László íróval
(magyar nyelven). origo.hu, 2011. május 13. (Hozzáférés: 2015. június 1.)
Fekete Sndor: A szibériai métely (magyar nyelven). dia.jadox.pim.hu, 1989. december
31. (Hozzáférés: 2015. március 23.)
Szijjártó Gabriella: Petőfi Sándor: titkok a barguzini csontváz körül (magyar nyelven).
Szabad Föld, 2014. március 2. (Hozzáférés: 2015. március 21.)
Az MTA összefoglaló jelentése (magyar nyelven). Magyar Tudományos Akadémia.
(Hozzáférés: 2016. június 30.)
Elter Tamás: Petőfi csontvázkrimije (magyar nyelven). origo.hu, 2015. március 15.
(Hozzáférés: 2005. március 17.)
Tóth Anikó: Barguzin akkor és most – Beszélgetés Borzák Tiborral (magyar nyelven).
litera.hu, 2014. március 3. (Hozzáférés: 2015. március 21.)
Továbbra sincs bizonyíték az állítólagos Petőfi-csontokra. Magyar Tudományos
Akadémia, 2015. április 3. (Hozzáférés: 2014. április 7.)
A Nemzeti Örökség Intézete közleménye. A Nemzeti Örökség Intézete, 2015. június 15.
(Hozzáférés: 2016. június 30.)
Kerner Zsolt: 50 ezer embert várnak Petőfi Sándor temetésére. 24.hu, 2015. április 14.
(Hozzáférés: 2016. június 30.)
Szűcs Gábor: „Mit fogtok eltemetni, csirkecsontot?”. Nyelv és Tudomány, 2015. június
20. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
Német Tamás és Stöckert Gábor: Csellel temették el az állítólagos Petőfit. Index.hu,
2015. július 17. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
Papp Attila: Petőfi Sándor szerelmi költészete (magyar nyelven). eduline.hu, 2009.
(Hozzáférés: 2016. június 30.)
Horváth János: Petőfi Sándor (Budapest, Pallas Kiadó, 1922)
Petőfi költészetének hatása (magyar nyelven). sulinet.hu. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
Veégh Sándor (1934). „Petőfi a románoknál” (magyar nyelven) (pdf), 6-8. oldal. o,
Kiadó: Nyomtatott Vákár Könyvnyomda.
Barabas 68-69. o.
Barabas 69. o.
Barabas 198-199. o.
Petőfi bal keze Archiválva 2016. augusztus 17-i dátummal a Wayback Machine-ben Új
Szó, 2002. március 15.
Sas, Ede. Petőfi hegedűse – Reményi Ede, a világhírű hegedűkirály élete. Budapest:
Singer és Wolfne Irodalmi Inetézet R.T. (1928)
Veégh, Sándor. Petőfi a románoknál. Csíkszereda: Vákár Könyvnyomda (1934)
A PIM múzeumtörténete (magyar nyelven). www.pim.hu. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
Trebbin Ágost: Pécsi színek és hangulatok pp. 42-45. Házmester '98 Kft., 2006. [2017.
augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISBN 963-060-562-7
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum honlapja (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2010.
április 23.)
Soproni Petőfi Színház weboldala (magyar nyelven). soproniszinhaz.hu. (Hozzáférés:
2015. március 18.)
Veszprémi Petőfi Színház weboldala (magyar nyelven). petofiszinhaz.hu. (Hozzáférés:
2015. március 18.)
Petőfi Sándor emléktáblája Badalóban. www.karpataljaturizmus.net. [2010. június 8-i
dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 23.)
Petőfi Sándor szobra Beregszászban. www.karpataljaturizmus.net. [2010. június 15-i
dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 23.)
Petőfi Sándor emléktáblája Beregszászban (magyar nyelven). karpatinfo.net.
(Hozzáférés: 2015. március 18.)
Petőfi Sándor szobra Csíkszeredában (magyar nyelven). www.szoborlap.hu.
(Hozzáférés: 2010. április 23.)[halott link]
Petőfi Sándor mellszobra (magyar nyelven). kozterkep.hu. (Hozzáférés: 2015. március
18.)
Petőfi-emléktábla a munkácsi várban (magyar nyelven). karpatinfo.net. (Hozzáférés:
2015. március 18.)
Petőfi Sándor mellszobra a munkácsi várban (magyar nyelven). www.karpatinfo.net.
(Hozzáférés: 2010. április 23.)
Petőfi-szobor Pápa Gróf út (magyar nyelven). www.kozterkep.hu. (Hozzáférés: 2016.
június 30.)
Petőfi Sándor szobra Szegeden. www.szoborlap.hu. [2010. január 31-i dátummal az
eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 23.)
Petőfi Sándor szobra Ungváron. www.karpatinfo.net. (Hozzáférés: 2015. március 18.)
Petőfi Sándor emléktáblája Ungváron. www.karpatinfo.net. (Hozzáférés: 2015. március
18.)
Gyurcsány felavatta a második Petőfit Kínában. MTI nyomán. Index, 2007. szeptember
5. (Hozzáférés: 2010. április 23.)
Hungarian verses add to Sofia poetry walling (angol nyelven). novinite.com, 2006.
október 18. (Hozzáférés: 2016. november 13.)
A magyar ifjúsági irodalom sorozatban A János vitézhez készült emlékérem (magyar
nyelven). penzvero.hu. (Hozzáférés: 2016. június 23.)
ifj. Szlávics László: Petőfi Sándor' (magyar nyelven). szlavics.hu. (Hozzáférés: 2010.
április 23.)
Szabadság, egyenlőség és terror (magyar nyelven). mult-kor.hu, 2009. március 20.
(Hozzáférés: 2017. február 28.)
PETŐFI SÁNDOR öt darabból álló sorozat (angol nyelven). colnect.com. (Hozzáférés:
2017. március 20.)
Sándor Petőfi, statue in Budapest (angol nyelven). colnect.com. (Hozzáférés: 2017.
február 28.)
János Vitéz, Johan the hero on a flying dragon (angol nyelven). colnect.com.
(Hozzáférés: 2017. február 28.)
Sándor Petőfi (angol nyelven). colnect.com. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
Sándor Petőfi killed on the battlefield (angol nyelven). colnect.com. (Hozzáférés: 2017.
február 28.)
Sándor Petőfi reading a poem (angol nyelven). colnect.com. (Hozzáférés: 2017. február
28.)
Szabadsághőseink (magyar nyelven). philatelia.hu. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
Költők-írók (magyar nyelven). philatelia.hu. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
PETŐFI SÁNDOR II. (magyar nyelven). philatelia.hu. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
1848-as szabadságharcosok (magyar nyelven). philatelia.hu. (Hozzáférés: 2017. február
28.)
Почтовая марка - Шандор Петёфи (orosz nyelven). lori.ru. (Hozzáférés: 2017.
február 28.)
PETŐFI SÁNDOR IV. (magyar nyelven). philatelia.hu. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
Források
↑ Szinnyei: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái X. (Ótócska–Popea).
Budapest: Hornyánszky. 1905.
↑ Pallas: Bokor József (szerk.). Petőfi, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET
(1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
↑ Fekete 2011: Fekete Sándor: Petőfi a vándorszínész (magyar nyelven). Petőfi
Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011. (Hozzáférés: 2015. március 14.)
↑ Kenyeres: Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest:
Akadémiai. 1967–1994.
↑ ELTE: Petőfi Sándor életrajza (magyar nyelven). irodalom.elte.hu. (Hozzáférés:
2015. március 17.)
↑ Molnar: Molnár Péterné: Hol született Petőfi Sándor? (magyar nyelven).
(Hozzáférés: 2016. július 10.)
↑ Barabas: Barabás Ábel: Petőfi. Budapest, Franklin-Társulat, 1907.
↑ Dávid-Mikó: Dávid Gyula–Mikó Imre: Petőfi Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó,
Bukarest, 1972.
Irodalom
Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lyrai költészetünk. (Új Magyar Múzeum, 1854, 24–43,
97–124.)
Zilahy Károly: Petőfi Sándor életrajza. (Pest, 1864 – Petőfi-Muzeum. I–VIII.
Folyóirat. Kiad. Csernátoni Gyula–Ferenczi Zoltán–Korbuly József. Kolozsvár, 1888–
1895)
Alexander Fischer/Fischer Sándor: Petőfi's Leben und Werke (Leipzig, 1889. Jókai
Mór bevezetésével; magyarra Tolnai Lajos fordította "Petőfi élete és munkái" címmel)
(Online elérhetőség)
Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza. I–III. (1896) (Online elérhetőség I. kötet, II. kötet,
III. kötet)
Kéry Gyula: Friss nyomon (1908) (Online elérhetőség)
Hatvany Lajos: Feleségek felesége. Petőfi, mint vőlegény. (1919)
Horváth János: Petőfi Sándor (Budapest, Pallas Kiadó, 1922)
Sándor József: Nemes Petőfi Sándor költőnk Szabadszálláson született és Szibériában
halt el (Arany János Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Budapest, 1939)
Vájlok Sándor 1940: Petőfi a tótoknál. Egy század a magyar–tót viszonyból.
Illyés Gyula: Petőfi (Budapest, 1936, bővített kiadás: 1948, Petőfi Sándor (Budapest,
1963, új bővített kiadás)
Révai József: Petőfi. (Budapest, 1949)
Pándi Pál: Petőfi. A költő útja 1844 végéig. (Budapest, 1961 és 1962)
Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költője (Budapest, 1972)
Kozma Dezső: Koltói ősz. Petőfi Júliája (Kolozsvár, 1985)
Új magyar irodalmi lexikon
A magyar irodalom története (I–VI., 3. kötet, szerk. Sőtér István, Akadémiai Kiadó,
Budapest)
Petőfi és kora (szerk. Lukácsy Sándor), Bp. 1974
Margócsy István: Petőfi Sándor (Budapest, 1999)
Véghelyi Balázs: Petőfi és az ólomszamár (Polísz 2007. június, V. B.: A megíratlan és
a megírt idők, Bp., 2007)
Babits Mihály Petőfi-képe és a mai Petőfi-kutatás néhány problémája Szántó Gábor
András tanulmánya
Petrovics, Szendrey, Petőfi – avagy apák és fiuk Szántó Gábor András tanulmánya,
Liget, 2010/1.
Petőfi mint egyszerű költő Szántó Gábor András tanulmánya, Liget, 2010/4.
Petőfi mint életrajzi költő Szántó Gábor András tanulmánya, Liget, 2010/5.
Petőfi apa-versei Szántó Gábor András tanulmánya. Liget, 2010/6.
Kedves Gyula – Ratzky Rita: Csataterek Petőfije
Dienes András: Petőfi nemesi származásának kérdése Irodalomtörténeti Közlemények,
1963. 67. évf. 1. füzet
Sánta Gábor: Mikor keletkezett a János vitéz? Tiszatáj, 2000. május, 70. szám
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Barátai: Arany János (1817–1882), Egressy Gábor (1808–1866), Jókai Mór (1825–
1904), Neumann Károly (1820–1890), Orlai Petrich Soma (1822–1880), Pákh Albert
(1823–1867), Sass István (1822–1891), Teleki Sándor (1821–1892), Tompa Mihály
(1817–1868), Vörösmarty Mihály (1800–1855); Márciusi ifjak, Tízek Társasága
Családja: felesége Szendrey Júlia (1828–1868), fia Petőfi Zoltán (1848–1870), öccse
Petőfi István (1825–1880)
Követői, az úgynevezett Petőfi-epigonok vagy petőfieskedők
Székelykeresztúr magyar irodalmi és művelődési élete
Portál:Kotta/Magyar népies dalok listája
Petőfi Sándor Emlékház (Kiskunfélegyháza)
WorldCat
VIAF: 59087691
OSZK: 000000017249
NEKTÁR: 33451
PIM: PIM67655
MNN: 281804
LCCN: n79141240
ISNI: 0000 0000 8137 6448
Nemzetközi katalógusok GND: 118593226
LIBRIS: 239092
SUDOC: 027335992
NKCS: jn20000701396
BNF: cb11919432z
BNE: XX824823
KKT: 00551372
BIBSYS: 90127278
m
v
sz
Irodalom-portál
Magyarságportál
Petőfi Sándor
1823-ban született személyek
1849-ben elhunyt személyek
Magyar költők
Magyar műfordítók
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fontosabb alakjai
Márciusi ifjak
Ellenzéki Párt-tagok
Kiskunfélegyháziak
Kiskőrösiek
Nevet változtatott személyek
Evangélikus magyarok
Szlovák származású magyarok
Magyar Shakespeare-fordítók
Piarista diákok
Magyar poliglottok
Romantikus költők, írók
Csatában elesett személyek
Magyar írók
19. századi magyar irodalom
Navigációs menü
Nem vagy bejelentkezve
Vitalap
Közreműködések
Fiók létrehozása
Bejelentkezés
Szócikk
Vitalap
Olvasás
Lapforrás
Laptörténet
Keresés
Kezdőlap
Tartalom
Kiemelt szócikkek
Friss változtatások
Lap találomra
Tudakozó
Részvétel
Kezdőknek
Segítség
Közösségi portál
Kapcsolatfelvétel
Adományok
Eszközök
Mi hivatkozik erre?
Kapcsolódó változtatások
Speciális lapok
Hivatkozás erre a változatra
Lapinformációk
Hogyan hivatkozz erre a lapra?
Wikidata-adatlap
Nyomtatás/exportálás
Könyv készítése
Letöltés PDF-ként
Nyomtatható változat
Társlapok
Wikimédia Commons
Wikidézet
Wikiforrás
Más nyelveken
English
العربية
Deutsch
Español
Français
Hrvatski
Română
Slovenčina
中文
Hivatkozások szerkesztése
Adatvédelmi irányelvek
A Wikipédiáról
Jogi nyilatkozat
Mobil nézet
Fejlesztők
Statisztikák
Sütinyilatkozat