Arany János:Toldi

Kilencedik ének

Legyőztem a félelmetes bikát!

Elköszöntem az özvegyasszonytól a temetőben és Pest városába siettem.

Amikor megérkeztem, leültem egy padra és ámulva figyeltem a magas házakat,
az utcán sétáló embereket. Egy idő után meguntam, hogy néztem őket ezért
lehajtottam a fejemet a padra. Pár perc elteltével felébredtem, mert a nép
hangosan elkezdett kiabálni hirtelen nem tudtam elképzelni, hogy miért, aztán
láttam egy nagy fekete dühöngő bikát, biztos a vágóhídról szökött meg.
A mészárosok ráeresztették kutyáikat, az egyiknek sikerült a bika fülét
megfognia, de amikor ezt megérezte a fenevad fellökte és átrepült a
szomszédba, a másiknak a belét ontotta ki a szarva. A vágók meg mit tehettek
mást, csak bíztatták a döglött kutyákat. Én viszont kiálltam az utca közepére.
Mindenki kiáltozott rám, hogy menjek onnan el, de én nem mozdultam, majd
mikor észrevett a bika elkezdett felém rohanni. Ekkor mindenkiben megállt a
vér egy percre. Mikor már majdnem elért hozzám, elébe léptem és egy erős
mozdulattal visszalöktem a tehenet. Gyorsan szólítottam az embereket, azok
meg megkötözték a bikát. Az ijedség után a nép széjjeloszlott és ment lefeküdni.
A jutalmam egy darab máj volt. „Ez hát a jutalma száz meg száz életnek”
gondoltam magamban. A májat ott hagytam, jött egy éhes kutya és neki
odaadtam. Elindultam hát az utcán sétálva, közben hallottam, hogy susogtak az
emberek rólam. Egy kis idő múlva csendesség lett a faluban, közben azon
arcképe lobogott előttem. Majd az özvegyasszony repült gondolatomba, akinek
a két fiát megölte a cseh. Ekkor rádöbbentem, hogy majd ki kell álljak vele
szemben, de biztos ki fog nevetni, hogy semmilyen felszerelésem sincs. Mikor
ez járt a fejemben nagyon elszomorodtam. Egyszer felnéztem és felcsillant a
szemem, ugyebár a két fiú katona volt, hátha ott vannak még a fegyverek.
Gyorsan elkezdtem sétálni, szinte majdnem futottam. Mikor beértem a temetőbe
kerestem mindenűt, de nem találtam. Az özvegyet sem tudtam megkeresni, mert
ezrek lakják Pestet.
Mivel senki nem adott szállást nekem ezért a halottak közé feküdtem.
Nyirkos volt a sírdomb a harmattól, felnéztem az égre és keservesen gondoltam
bujdosó voltámra.

Köszönöm a figyelmet tanárnő!