ргоба:

almáiét és
alkalmazás
AKADÉMIAI KIADÓ. BUDAPEST
BAGDY— PRESSING— BUGÁN— ZÉTÉNYI

AZ MMPI-PRÓBA: ELMÉLET ÉS ALKALMAZÁS

BAGDY EMŐKE, PRESSING LAJOS,
BUGÁN ANTAL, ZÉTÉNYI TAMÁS

AZ MMPI-PRÓBA:
ELMÉLET ÉS ALKALMAZÁS

AKADÉMIAI KIADÓ • BUDAPEST 1986

ISBN 963 05 3963 2

© Akadémiai Kiadó, Budapest 1986 - Bagdy Emőke, Pressing Lajos, Bugán Antal, Zétényi Tamás

Printed in Hungary
 /

TARTALOM

Előszó .............................................................................................................................................................. 9

Köszönetnyilvánítás ...................................................................................................................................... 11

1. Az MM PI-próba elmélete ................................................................................................................ 13

1.1 Történeti adatok (Pressing Lajos) ................................................................................................ 15

1.11 A teszt kidolgozása és fejlő d ése................................................................................................ 15
1.12 A teszt konstrukciós elvei ........................................................................................................... 16
1.12.1 A teszt jellemzői ................................................................................................................... 16
1.12.2 A klinikai skálák konstrukciója ........................................................................................ 18
1.13 A teszt felép ítése........................................................................................................................... 19
1.14 Kiegészítő skálák ......................................................................................................................... 19
1.15 Tartalmi sk á lá k ............................................................................................................................. 20
1.16 A számítógépes értékelés elterjedése ...................................................................................... 22
1.17 Regresszió-és diszkriminancia-analízisalkalmazása ............................................................ 23
1.18 A teszt rövidített változatai ....................................................................................................... 23
1.19 A próba hazai alkalmazása (Bagdy E m ő k e )........................................................................... 25
1.2 A MMPI megbízhatósága (Pressing Lajos) ............................................................................... 27
1.21 A skálák reliabilitása............................................................................
1.21.1 A teszt stabilitása ................................................................................................................... 27
1.21.2 Szituatív hatások a teszteredményekre .............................................................................. 28
1.21.3 A skálák belső konzisztenciája .......................................................................................... 29
1.22 A teszt belső struktúrája ............................................................................................................. 30
1.23 A válaszbeállítódás problémája ............................................... ................................................ 31
1.23.1 A válaszbeállítódás fogalma ................. ............................................................................ 31
1.23.2 A szociális elvárásoknak való megfelelés igénye a tesztválaszokban....................... 32
1.23.3 A beleegyező válaszhajlam .............................................................. ................................. 34
1.23.4 A válaszbeállítódás-elmélet faktoranalitikus alátám asztása.......................................... 35
1.23.5 A beleegyező válaszhajlam összefüggése más szem élyiségváltozókkal..................... 36
1.23.6 A tételmegfordításos vizsgálatok ........................................................................................ 36
1.23.7 A válaszstílus-koncepció kritikája ...................................................................................... 37

5
 1.24 A teszteredmények hitelessége ............................................................................................... 38
1.24.1 A validitás-skálák elmélete ................................................................................................ 38
1.24.2 Szimulálás és disszimulálás hatása a skálaértékekre. Érvénytelen profilok ki­
szűrése ...................................................................................................................................... 40
1.24.3 A „rejtett” és a „nyilvánvaló” tételek ............................................................................. 41
1.3 A teszt validitása (Pressing Lajos) ............................................................................................. 43
1.31 Az MMPI összefüggései egyéb tesztekkel ............................................................................. 43
1.32 A teszt beválása a pszichiátriai diagnosztikában ................................................................. 45
1.33 MMPI és pályaérdeklődés ......................................................................................................... 47
1.34 MMPI és pályaalkalmasság ...................................................................................................... 48
1.35 MMPI és tanulmányi teljesítmény............................................................................................ 49
1.36 Az MMPI alkalmazása terápiás hatásvizsgálatokban és a terápiás prognózis fel­
állításában ...................................................................................................................................... 50
1.37 Demográfiai változók hatása a teszteredményekre............................................................... 52

2. Az M M PI alkalmazása. A teszttel végzett hazai vizsgálatok................................................... 55

2.1 A teszt felvétele és értékelése (Bagdy Emőke) ..................... ..................................................... 57

2.11 A vizsgálat elvégzésének feltételei ............................................................................................ 58
2.12 A vizsgálat elvégzésének módja ................................................................................................ 58
2.13 A kiértékelés folyam ata............................................................................................................... 60
2.14 A profil elkészítése ....................................................................................................................... 61
2.15 A profilkód elkészítésének m ó d ja i............................................................................................ 61
2.2 Hazai vizsgálataink (Bugán Antal) ................................................................................................ 64
2.21 18— 24 éves fiatalok körében végzett vizsgálatok. A fiatalkori sta n d a rd ....................... 64
2.22 A magyar standard és a magyar fiatalkorúak standardjának összehasonlítása ........... 65
2.23 MMPI és pályaérdeklődés saját vizsgálatok alapján ........................................................... 75
2.24 MMPI-vizsgálatok klinikai csoportokon: a csoportok összetétele és a vizsgálat
lefolyása............................................................................................................................................ 77
2.25 A klinikai csoportok vizsgálati eredm ényei........................................................................... 82
2.25.1 Neurózisok (WHO 300. sz.) betegségkategória (neurózisok k.m.n., szorongásos
állapotok, hiszteroid neurózis, neurotikus depresszió, neuraszténia, hipochondria,
pszichaszténia) ....................................................................................................................... 82
2.25.2 Pszichoszomatikus állapotok (WHO 316. sz.) betegcsoport (szív- és keringési
zavarok, gasztrointesztinális zavarok, fekélybetegségek, infarktus) ....................... 106
2.25.3 Személyiségzavarok (WHO 301, 303. és 304. sz.) betegségkategória (pszichopátia
k.m.n., affektiv, szkizoid és hisztériás személyiségzavar, alkoholizmus, narkománia,
paranoid személyiségzavar) ................................................................................................ 119
2.25.4 Szkizofréniák (WHO 295. sz.) betegségcsoportja (szkizofrénia k.m.n., heveny szki-
zofrén epizód, idült szkizofrénia, szkizofrénia szimplex, hebefrénia, katatón és
paranoid szkizofrénia, szkizoaffektív p szich ózis)........................................................... 141

6
 2.25.5 Affektiv pszichózisok (WHO 296. sz.) betegségkategória (pszichótikus depresszió,
mániás állapotok, cirkuláris kórk ép ek )............................................................................ 168
2.25.6 Egyéb kórképek (reaktív zavartság, paranoid reakció, alkoholos pszichózisok,
alkalmazkodási reakció)....................................................................................................... 178
2.26 A betegcsoportok skálaértékeinek faktoranalízise ....................................................... 191

3. Az M M PI-próba értelmezése .......................................................................................................... 193

3.1 Az MMPI skáláinak értelmezése (Bagdy Emőke és Zétényi Tamás) .................................... 195
3.11 A validitás-skálák értelmezése (Zétényi Tamás) ................................................................. 195
3.11.1 A kérdőjel (?)-skála és a konzisztenciam utató....................................... ....................... 195
3.11.2 Az L-skála .............................................................................................................................. 197
3.11.3 A fidelitás (F)-skála ............................................................................................................. 199
3.11.4 А К (korrekciós)-skála......................................................................................................... 200
3.12 A klinikai skálák értelmezése (Bagdy Emőke) ..................................................................... 202
3.12.1 A hipochondria-skála (Hd) 12, 13, 123, 1234, 1237, 132, 137, 138, 139 kódtípu­
sok .................... 203
3.12.2. A depresszióskála (D) 21, 23, 32, 24, 26, 27, 72, 28, 29, 20, 273, 274, 278 kódtípu-
s o k .......................................................................................................................................... 211
3.12.3 A hisztériaskála (Hy) 31, 32, 34, 35, 39 kódtípusok .................................................. 218
3.12.4 A pszichopátia-skála (Pp) 41, 42, 43, 46, 47, 48, 49 kódtípusok ........................... 221
3.12.5 A férfias és nőies (maszkulin és feminin) attitűdök skálája (M F ) ........................... 227
3.12.6 A paranoiaskála (Pa) 62, 63, 68 kódtípusok................................................................. 229
3.12.7 A pszichaszténia-skála (Pt) 72, 78, 79 k ód típ u sok ....................................................... 232
3.12.8 A szkizoídiaskála (Se) 8123, 82, 824, 86, 87, 89 kódtípusok .................................... 236
3.12.9 A hipománia-skála (Ma) 9, 91, 92 kódtípusok............................................................. 241
3.12.10 A szociális introverzió skálája ( S i ) ..................................................................................244
3.2 Klinikai profilelemzés (Bagdy Emőke és Pressing Lajos) .................................................... .. . 247
3.21 A neurózisok MMPI-jellemzői (Bagdy E m ő k e )................................................................... 247
3.21.1 A neurózisok differenciáldiagnosztikai jellemzői az M M P l-b e n ................................251
3.21.2 A neurózisok osztályozó és prognosztikai d iagnosztikája.......................................... 254
3.21.3 A pszichoszomatikus betegségek MMPI-jellemzői .......................................................258
3.22 Pszichopátiák (Pressing Lajos) ................................................................................................. 263
3.22.1 Pszichopátiás betegcsoportok ............................................................................................... 263
3.22.2 Alkoholisták profiljellegzetességei .................................... 265
3.22.3 Kábítószer-fogyasztás és M M P I........................................................................................... 267
3.22.4 Szexuális deviációk ............................................................................................................... 269
3.22.5 Bűnözőknél megfigyelt profiljellegzetességek ....................................................................270
3.23 Pszichótikus profilok (Pressing L a jo s ) .................................................................................... 271
3.23.1 Szkizofréniák ...................................................................................................... 272
3.23.2 Paranoid kórképek ............................................................................................................... 273
3.23.3 Affektiv pszichózisok ........................................................................................................... 274

7
 3.23.4 Endogén versus reaktív kórképek .................................................................................275
3.24 Testi betegségek MMPI-jellemzői (Bagdy Emőke) ............................................................. 276
3.24.1 Krónikus-progrediáló testi betegségek pszichés változásainak MMPI-jellemzői . . . 277
3.24.2 Stacioner károsodottsági és betegségmaradvány-állapotok MMPI-jellemzői . . . . 279
3.25 A suicídium MMPI-ismérvei (Bagdy Emőke) ..................................................................... 280
3.26 Differenciál-diagnosztikai indexek ( Pressing Lajo» és Bugán A n ta l) ............................. 283
3.26.1 A szorongásindex (AI) és az internalizációs hányados (IR) ......................................283
3.26.2 A profil normalitásának in d e x e i........................................................................................ 284
3.26.3 A depresszió differenciáldiagnosztikai indexe ...............................................................286
3.26.4 A szociopátia differenciáldiagnosztikai in d e x e ..................................................................287
3.26.5 Pszichózis— neurózis differenciáldiagnosztikai in d ex e..................................................... 288
3.26.6 Egyéb mutatók ........................................................................................................................ 289
3.3 Az MMPI-próba felhasználása a klinikai diagnosztikai munkában (Esetismertetések)
(Bagdy Emőke) ...................................... 290

Irodalom ....................................................................................................................................................... 297

Függelék ....................................................................................................................................................... 313

A klinikai skálák pontozási kulcsa ......................................................................................................313

A klinikai skálák rejtett, illetve nyilvánvaló tételekből álló alskálái ...........................................315

Mellékletek

1. Ürlapminta a füzetes felvételi technikához

2. a, b Profillapok a fiatalkorú standard alapján

8
ELŐSZÓ

Tisztelt olvasónk ebben a könyvben egy személyiségvizsgáló módszerrel, annak

elméletével és gyakorlatával ismerkedhet meg. Az MMPI-próba lélektani vizs­
gálóeszköz, a kérdőíves típusú személyiségtesztek egyik nagy múltú, nemzetközi
rangú, hazánkban is évtizedes alkalmazási történetre visszatekintő eljárása. Ez
a könyv egyrészt összefoglalása, áttekintő bemutatása annak, hol tartottak
1981-ben a próbára vonatkozó ismereteink. Ezért kompendiumul szolgálhat a
pszichodiagnosztikával, személyiségvizsgálatokkal foglalkozó szakemberek, el­
sősorban pszichológusok, pszichiáterek, egyéb szakorvosok, nevelők és gyógy­
pedagógusok számára. Másrészt a könyv ismeretanyagának rendezésében a
kézikönyvek szerkesztési szempontjait követtük: a módszerre vonatkozó sokol­
dalú ismeretanyagot kritikai feldolgozásban tárgyaljuk, remélve, hogy ezáltal
a könyvet haszonnal olvashatják a pszichológiai (különösen az alkalmazottági)
kutatás, az oktatás és a gyakorlat művelői is.
Ennek megfelelően a könyv három része a szakérdeklődés három irányából
közelítő igényekhez kíván illeszkedni. Az első rész a módszer elmélete, az eljárás
kidolgozása, szerkesztési elvei, felépítése, stabilitása, használhatósági szempont­
jai, beválása, fejlődése és története iránt érdeklődőkhöz szól leginkább. Nem
érdektelen azonban azok számára sem, akik az alkalmazási kérdésekre kíván­
csiak, hiszen e részben tárgyaljuk, mennyire felel meg a „teszt” a kritériumainak
(objektivitás, validitás, megbízhatóság), azaz mire alkalmas, mit mér, hogyan
függ össze más tesztekkel, milyen területeken ajánlható a használata az egészsé­
ges és kóros állapottartományokban.
A könyv további részei elsősorban a teszt elsajátítására törekvőkhöz, illetve
a teszt alkalmazóihoz szólnak. A második részben foglaltuk össze az alapvető
gyakorlati kérdéseket. Arra törekedtünk, hogy a vizsgálati helyzetet, feltételeket
és a próba elvégzésének módját ismertető fejezet (2.1) „instrukciós füzetként”
önállóan is használható legyen.
A hazai eredmények bemutatása során mindvégig hangsúlyozzuk, hogy ez a
könyv a próba alkalmazásában elért hazai fejlődésnek egy 1981-es állomása.
Ennek előzménye és a megtett út történelmi mérföldköve az 198(has magyar
standard elkészülése a SOTE Pszichiátriai Klinikán, dr. Tringer László vezetésé­
vel folyó munka nyomán. Erre az alapra építhettük a tesztadaptáció továbbfej­
lesztésének, a fiatalkorúak standardjának, valamint a klinikai alkalmazásnak a
kidolgozását. Ezáltal a próba — éppen a leggyakrabban igényelt vizsgálati
területeken — egyrészt az egészséges fiatalok pályaválasztási, pályaérdeklődési,
9
alkalmassági és felvételi vizsgákhoz csatlakozó személyiségvizsgálatában, más­
részt az egészségügyi szolgálatban alkalmazott klinikai pszichodiagnosztikában,
a pszichés zavarok és kórlélektani állapotok megítélésében is megfelelő informá­
ciós bázissal, megbízható és jól használható ismeretekkel áll a pszichodiagnosz-
tikát művelők rendelkezésére.
A könyv harmadik része azt az ismeretanyagot tartalmazza, amely legfőképp
a teszteredményeket értelmező pszichológus számára értékes. Az eredmények
szakértő és kritikus elemzése, szakvéleménybe rendezése a próba alkalmazásá­
nak legkritikusabb fázisa, amelynek művelése pszichológiai képesítéshez van
kötve. A skálaértékekből és a pszichometrikus profilból nyerhető személyiség-
kép összeállításához adunk e részben információs anyagot, rendező elveket,
valamint — konkrét példákon át — mintát is.
Az anyag összeállításában igyekeztünk a próbával ezúton ismerkedő, a mód­
szert tanuló egyetemi hallgatókra is tekintettel lenni, hogy az ismeretek elrende­
zésével az elsajátítást megkönnyíthessük. Az egyes részek önálló használhatósá­
ga érdekében, valamint a gyakorlati — alkalmazási — szempontok előnyben
részesítése miatt bizonyos mértékű redundancia elkerülhetetlenné vált. Ennek
lehetséges csökkentésére alkalmaztuk a szövegközi zárójeles hivatkozási számo­
kat, amelyek a vonatkozó ismereteket részletesen tárgyaló fejezeteket vagy
szakaszokat jelölik meg.
Végül szeretnénk kiemelni, hogy ez a könyv a szerzők és az általuk képviselt
intézmények sok éves, gyümölcsöző együttműködésének eredménye; a budapes­
ti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Általános
Lélektan Tanszéke, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Pszichológia
Tanszéke és az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet Klinikai Pszicholó­
giai Laboratóriuma pszichológusainak az Egészségügyi Minisztérium által ki­
emelten támogatott csapatmunkájából keletkezett. Hálás köszönetünket fejez­
zük ki az együttműködésben és eredményében osztozó mindazon intézmények­
nek, illetve az illetékeseknek, munkatársaknak és kollégáknak, akik igényelték,
lehetővé tették, támogatták és elősegítették, hogy ez a könyv közös munkánk
eredményeit a hazai pszichológia szolgálatába állíthassa.

A Szerzők

10
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A szerzők az alábbiakban szeretnék név szerint is köszönetüket kifejezni azok­

nak, akik munkájukkal, önzetlen segítségükkel közvetlenül hozzájárultak e
munka elkészüléséhez. Köszönettel tartozunk dr. Békés Judit, Csusz Klára,
dr. Füri Anna, Győri Ágnes, Könnyű Elek, Lovas Zsuzsanna, Méry Éva, dr. Pus­
kás Erika, Takó Emőke és Tornyossy Mária pszichológusoknak, akik segítsé­
günkre voltak az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetből származó betegvizsgá­
lati anyag összegyűjtésében. Külön hálásak vagyunk az Újpesti Integrált Eü.
Intézmény Bajmegállapító Osztályának, dr. Császár Gyula főorvosnak és dr. Ju­
hász Erzsébet pszichológusnak, akik a pszichoszomatikus beteganyag belgyó­
gyászati kórismézését, illetve pszichológiai vizsgálatát végezték, és az általuk
összegyűjtött anyagot voltak szívesek rendelkezésünkre bocsátani. Hálásak
vagyunk a Központi Állami Kórház Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztályá­
nak, dr. Ajkay Klára, dr. Pál Mária, valamint dr. Kapusi Gyula pszichológusok­
nak, akik jelentős mennyiségű neurotikus betegvizsgálati anyagot bocsátottak
rendelkezésünkre; továbbá Ittzés Lilla pszichológusnak és a Balatonfüredi Álla­
mi Kórháznak az infarktusos betegek vizsgálati anyagáért.
Az adatok számítógépes feldolgozásának, matematikai elemzésének fáradsá­
gos munkájáért Reményi György és Münnich Ákos matematikusokat illeti kö­
szönet. A vizsgálati eredmények összegyűjtésében, rendszerezésében, a kézirat
előkészítésében pótolhatatlan segítséget jelentett Eröss Elizabeth pszichológus
asszisztens munkája.

11
1. AZ MMPI-PRÓBA ELMÉLETE
1.1 TÖRTÉNETI ADATOK

1.11 A teszt kidolgozása és fejlődése

Az MMPI-teszt (Minnesota Multiphasic Personality Inventory) története 1939-
ig követhető vissza, amikor Hathaway minnesotai pszichológus és McKinley
ideggyógyász elhatározták egy olyan hatékony és praktikus eszköz létrehozását,
amely hozzájárulna a felnőtt pszichiátriai betegek leíró jellemzéséhez, objektív
támpontokat nyújtana a pszichopatológiai állapot súlyosságának a megítélésé­
hez, valamint lehetővé tenné a terápiás beavatkozás vagy más okok következté­
ben létrejövő állapotváltozások érzékeny regisztrálását (Dahlstrom és Welsh,
1960). A kérdőíves vizsgálatok sajátos típusába tartozó eszköz (konstrukciós
elveit részletesen 1. a következő szakaszban) kidolgozására 1940 és 1944 között
került sor a minnesotai egyetemen. A szerzők személyiség- és attitűdskálák,
klinikai beszámolók és esetismertetések, pszichiátriai kézikönyvek és vizsgálati
űrlapok, valamint saját klinikai tapasztalataik felhasználásával mintegy 1000
állítást gyűjtöttek össze. Az ismétlődések kiszűrése után megmaradó — tartal­
milag a személyes attitűdök, állapotjellemzők és viselkedéses megnyilvánulások
széles körét felölelő (1. 1.13) — 504 állítás megfogalmazásában egységesített és
lehetőség szerint egyszerűsített változata képezte a tesztkonstrukció kiindulási
alapját. Ezután került sor a teszt skáláinak az összeállítására azokból az állítá­
sokból, amelyeket különböző betegcsoportok tagjai önmagukra nézve egysége­
sen érvényesnek vagy érvénytelennek ítéltek, különbözve ebben az egészséges
vizsgálati mintától (1. 1.12, McKinley és Hathaway, 1940). Először a D (depresz-
szió) és Hd (hipochondriázis) skálák kidolgozására került sor (Hathaway és
McKinley, 1940; McKinley és Hathaway, 1942), ezt rövidesen követte további
hat klinikai skála összeállítása (McKinley és Hathaway, 1942, 1944). Az első
tesztre vonatkozó kézikönyvet 1943-ban adta ki Hathaway és McKinley.
A teszt rövidesen újabb állításokkal bővült. A Termőn—Miles-féle attitűdér­
deklődés elemző tesztből vették át azokat a tételeket, amelyek a maszkulin—
feminin érdeklődés felmérését célzó Mf skála alapját képezték. A teszteredmé­
nyek meghamisítására való törekvés kiszűrésére Harst horne és May (1928)
vizsgálata alapján állították össze az L (hazugság) skálát. A vizsgálati eredmé­
nyek érvényességének ellenőrzésére további „validitás-skálák” kidolgozására
került sor (1. 1.24). A teszt ma is használt, végleges formáját 1946-ban nyerte el.
A szociális introverzió (Si) skála kidolgozásával a klinikai alapskálák száma
10-re bővült {Drake, 1946).

15
 Az MMPI rendkívül gyorsan elterjedt és beépült a standard pszichológiai
vizsgálóeszközök tárába. Világszerte széles körű elterjedését részint az magya­
rázza, hogy a 40-es évekig — számos próbálkozás ellenére — nem létezett olyan,
a gyakorlatban is beváló kérdőíves rendszerű személyiségvizsgáló módszer,
amely a személyiség sok szempontú, ugyanakkor objektív megragadására ele­
gendően alkalmasnak (validnek és megbízhatónak) bizonyult volna.
A teszt elterjedésével és széles körű alkalmazásával (1. 1.3) az értelmezési
metodika is gyors fejlődésnek indult. Az egyes skálák alapján történő értelme­
zést hamarosan kiegészítette a skálák egymáshoz viszonyított értékeit alapul
vevő profilértelmezési technika (Guthrie, 1950; Meehl, 1946; Schmidt, 1945).
A hasonlóan kiugró skálaértékekkel és profilmenettel jellemezhető profilcsopor­
tok leíró statisztikai jellemzőiből állították össze az értelmezési támpontokat
nyújtó „MMPI-szakácskönyveket”. Legismertebb közülük a 16, illetve 19 pro­
filtípus leíró jellemzőit összefoglaló Marks— Seeman és Gilberstadt—Duker-féle
kézikönyv.
A teszttel kapcsolatban megjelent közlemények száma ma már több ezerre
rúg. Megvizsgálták a skálaértékek különböző egyéb tesztekkel való korrelációit
(1.31) , számos vizsgálatot végeztek a teszt klinikai validitásának ellenőrzésére
(1.32) , kísérletek történtek a tesztnek a klinikumon kívül történő alkalmazására
(1. 1:3). Az MMPI-t több nyelvre lefordították, 1963-ban publikálták a Saar­
brücken! német nyelvű standard adatait (Hathaway és McKinley, 1963).
A kezdetben alkalmazott kártyarendszerű felvételi technikát (1. 2.12, 2.13)
hamarosan sok területen felváltotta a tesztfüzet alkalmazása; különböző mód­
szereket dolgoztak ki a teszt kézi és gépi értékelésére, hogy a skálaértékek
kiszámolásához szükséges időt lerövidítsék. Cross (1947) elkészítette az MMPI-
tesztfüzet Braille-kiadását, hogy a tesztet vakoknál is fel tudják venni.
A 60-as évektől a teszt fejlődésében újabb irányok bontakoztak ki, ezekkel
röviden a teszt konstrukciójáról és felépítéséről szóló szakasz után a fejezet
további részében foglalkozunk. A fejezetet a teszt hazai alkalmazásának át­
tekintésével zárjuk.

1.12 A teszt konstrukciós elvei

1.12.1 A teszt jellemzői

Az MMPI kérdőíves típusú, több dimenziós személyiségvizsgáló eljárás. A teszt

előnye — egyéb kérdőíves eljárásokhoz hasonlóan —, hogy standardizált,
statisztikailag feldolgozható, könnyen felvehető és értékelhető {Ellis, 1946).
Az értékelés — a számítás és a profilelemzés — folyamatában igyekszik a
minimálisra csökkenteni a kiértékelő személy szubjektivitásából eredő hibákat.
Ezért gyakran illetik a tesztet az „objektív” jelzővel. A tesztvizsgálatok objekti­
vitásának különböző értelmezései lehetségesek. Itt arról van szó, hogy a próba
információinak hitele kevéssé függ az értékelő személytől, azt döntő módon a
mérési szabályok pontos betartása határozza meg. Ezért tudott hidat építeni az
16
eltérő pszichológiai és kórlélektani ismeretekkel, valamint szemlélettel rendelke­
ző szakemberek személyiségdiagnosztikai tevékenysége közé.
A teszt célzott kérdések helyett állításokat, ún. tételeket („item”) tartalmaz.
Az egyes tételek olyan állítások, amelyek mindegyike egy-egy személyiség-
vonást, attitűdöt, állapotot, élményt vagy tünetet fejez ki. A tesztfelvétel során
a vizsgálati személy az egyes tételekre az állítások jóváhagyásával vagy elutasítá­
sával válaszol („igen” vagy „nem” válasz) annak alapján, hogy az állítás tartal­
mát önmagára nézve érvényesnek tartja-e. A teszteredmények értelmezése azon­
ban nem az így kapott önjellemzésen alapul, érvényessége nem függ azok
igazságértékétől: az önleírások ténybeli tartalmának igazságértéke szélsősége­
sen változik a teszt különböző tartalmi areáiban (Dahlstrom és Welsh, 1960).
Az állításokat ugyanis nem az azokban megfogalmazott viselkedésminták meg­
felelő helyettesítőinek tekintjük, hanem olyan ingereknek, amelyek külső krité­
riumokkal való korrelációit empirikus eszközökkel kell feltárni (Meehl, 1. See­
men, 1953). Az MMPI így az empirikus személyiségleltár konstrukciós elvét
követi. Az önminősítő ítéletek jellegzetes választási mintázatának külső kritériu­
mokkal való korrelációiból formálható ki a vizsgált személyre jellemző személyi­
ségkép.
E külső kritériumok lehetnek a viselkedés megfigyeléséből származó adatok,
introspektiv úton feltárt személyiségproblémák, a teszttől függetlenül megfogal­
mazott pszichiátriai vagy pszichológiai diagnózis, egyéb tesztek eredményei stb.
(Ellis, 1946). A szigorú empirikus konstrukció következménye, hogy még gya­
korlott klinikusok is igen kis hatásfokkal tudják a teszt különböző skáláihoz
tartozó tételeket azonosítani (Mehlmen és Rand, 1960). A teszttételek és -skálák
empirikus korrelációi lehetővé teszik, hogy az egyént — jellemző választási
mintái alapján — besoroljuk a hasonló viselkedési vagy tüneti jellegzetességeket
hordozó egyének csoportjaiba, illetve a már kóros viselkedésmódok diagnoszti-
kailag elkülönülő klinikai betegségegységeibe. A konstrukció elvéből adódóan
azonban a teszteredmények nem nyújtanak képet a viselkedést meghatározó
mögöttes intrapszichikus történésekről, azok dinamikai jellegzetességeiről; a
kapott információ mindig viselkedési és tapasztalati szinten marad: „A szemé­
lyiség-kérdőívek alkalmazóinak tisztában kell lenniük azzal, hogy . . . az átfo­
gó, határozott személyiségdiagnózis . . . a gyakorlott klinikus feladata marad,
aki finomabb és mélyrehatolóbb pszichológiai eljárásokat alkalmaz” (Ellis,
1948, 421. old.).
Bár a teszteredmények nem függenek a választásokban kinyilvánított önjel­
lemzés igazságértékétől, a választások meghamisításának tendenciája eltorzít­
hatja azokat (pl. ha valaki szíve szerint így vagy úgy — akár őszintén, akár
hamisan — válaszolna egy állításra, azonban a teszteredmények meghamisítása
céljából mégsem így választ). E tendenciák kiszűrésére dolgozták ki — ugyan­
csak külső kritériumok alapulvételével — az ún. validitás-skálákat (részletesen
1. 1.24).

2 Az MMPI-próba 17
1 .1 2 .2 A k lin ik ai sk á lá k k onstru kciója

A teszt skáláit azokból a tételekből állították össze, amelyek elfogadása vagy

elutasítása egy-egy kritériummal jelentősen korrelált. A skálaértékek meghatá­
rozása úgy történik, hogy a vizsgált személy 1— 1 pontot kap mindazokra a
skálában szereplő tételekre, amelyeket a kritériumcsoporthoz hasonlóan vála­
szolt meg. A magas skálaértékek így a kritériumcsoporthoz való hasonlóságot
jelzik — nagyobb biztonsággal, mint az egyes tételekre adott válaszok.
Mivel az MMPI megalkotását elsősorban az a cél vezérelte, hogy alkalmazá­
sával lehetővé váljék a pszichiátriai kórlélektani állapot pontos diagnosztikai
értékelése, a klinikai skálák kidolgozásakor a különböző nozológiai betegség­
egységek jellemző reakciómintázatát próbálták elkülöníteni. A pszichiátriai
diagnózis alapján összeállított betegcsoportokéhoz hasonló választások a felté­
telezés szerint hasonló attitűdöket, tüneti és viselkedésbeli jellegzetességeket
tükröznek.
A skálakonstrukció alapjául szolgáló betegcsoportok összeállításánál a kree-
pelini nozológiai rendszer angolszász nyelvterületen elterjedt változatát vették
alapul. A kritériumcsoportok összeállításánál lehetőség szerint a „tiszta” pszi­
chiátriai szindrómák kiválogatására törekedtek. A betegcsoportok válaszmintá­
zatát a 30-as évek minnesotai populációját tükröző egészséges kontrollcsoporté­
val vetették össze. Az egyes skálákba azokat a tételeket vették be, amelyek
megválaszolásában a kritériumcsoport tagjai szignifikánsan különböztek az
egészséges kontrollszemélyektől. A kereszt-validitás vizsgálatokban az így nyert
skálák beválását különböző — a kritériumhoz hasonló, illetve attól eltérő —
betegcsoportokon ellenőrizték, s kihagyták azokat a tételeket, amelyek nem
bizonyultak megbízhatónak.
A skálákat a minnesotai egészséges mintára standardizálták úgy, hogy az
egészséges mintában minden skála átlagértéke 50, szórása 10 legyen. Amikor
meg akarjuk állapítani, hogy egy skálaérték mennyire tér el a normál populáció­
ban várható értéktől, a standard pontértékre átszámított skálaértéket 50-hez
viszonyítjuk.
A skálák validitásának ellenőrzésére a későbbiekben számos vizsgálatot vé­
geztek, ahol már nem az egyes tételeknek, hanem maguknak a skálaértékeknek
az empirikus korrelációit próbálták feltárni (1. 1.3). Mivel a kritériumhoz hason­
ló tiszta kórképek a gyakorlatban ritkán fordulnak elő, továbbá a kritériumcso­
portok bizonyos tüneti jellegzetességei más betegeknél is előfordulhatnak (pl.
a depresszió skálaértéke nemcsak depresszióban emelkedhet meg, hanem a
betegségállapot bizonyos aspecifikus jellemzői következtében más kórképekben
is), a skálaértelmezést, fokozatosan kiszorította a skálaértékek megoszlásán
alapuló profilértelmezés és a skálaérték-konfigurációk empirikus korrelációinak
a kutatása. Mindezek mellett nem szabad elfelejteni, hogy az MMPI nem
pszichiátriai diagnózist „mér”, hanem különböző kórképekben is előforduló
viselkedéses és tüneti jellegzetességeket, amelyek segíthetnek a pszichológiai
személyiségkép felrajzolásában; a pszichiátriai diagnózis felállítása a pszichiáter
szakorvos feladata.

18
1.13 A teszt felépítése
Az MMPI tételsora 26 csoportba sorolható állításokból tevődik össze. A követ­
kező szomatikus, pszichés, szociális és kórlélektani területeket öleli fel:

1. Általános egészségi állapot; 2. általános neurológiai állapot; 3. agyidegek;

4. motilitás és koordináció; 5. szenzibilitás; 6. vazomotorikus, tropikus és
kiválasztórendszer, valamint a beszédfunkciók; 7. szív- és légzőrendszer; 8.
gasztrointesztinális rendszer; 9. genitális és uretrális rendszer; 10. szokások; 11.
családi és házassági viszonyok; 12. foglalkozás; 13. nevelés; 14. szexuális beállí­
tottság; 15. vallási beállítottság; 16. politikai beállítottság, a törvényhez és a
rendhez való viszony; 17. társas attitűdök; 18. depresszív affektusok; 19. mániás
affektusok; 20. kényszerállapotok; 21. hallucinációk, illúziók, túlértékelések és
téveszmék; 22. fóbiák; 23. szadista és mazochista hajlam; 24. erkölcs; 25. férfias­
ság—nőiesség; 26. olyan tételek, amelyek igyekeznek felfedni, hogy a v.sz. nem
akarja-e magát túlságosan kedvező színben feltüntetni.

A 26 csoport összesen 550 állítást tartalmaz; 16 tétel a tesztben számítástechni­

kai okokból ismétlődik, így a teljes tesztanyag 566 tételből áll.
A tételekből az előző szakaszban ismertetett konstrukciós elveknek megfele­
lően a következő alapskálákat állították össze:
a) validitás-skálák. A teszteredmények érvényességéről adnak információt
(1. 1.4). Ide tartozik az L = (hazugság), F = (validitás) és К = (korrekciós) skála.
b) klinikai skálák 1. D (depresszió); 2. Hd (hipochondria); 3. Hy (hisztéria);
4. Pp (pszichopátia); 5. Mf (maszkulinitás—femininitás); 6. Pa (paranoiditás);
7. Pt (pszichaszténia); 8. Se (szkizofrénia); 9. Ma (hipománia); 10. Si (szociális
introverzió).
A klinikai skálákat betűjelzésük mellett gyakran sorszámukkal is jelölik,
ilyenkor az Si-skála jelzése 0 (1. 2.15). Az alapskálák pontozási kulcsát a
függelékben közöljük. Az alapskálákon kívül a tesztanyagból tetszés szerint
újabb skálák állíthatók össze, ezekkel foglalkozunk a következő szakaszban.

1.14 Kiegészítő skálák

Az MMPI-vel kapcsolatos vizsgálatok során hamar kiderült, hogy a szokásosan

használt klinikai és validitás skálák nem alkalmasak számos speciális kérdés
megválaszolására. Kézenfekvő volt, hogy az eredeti skálakonstrukciós elveknek
megfelelően, alkalmas kritériumok megválasztásával elkülönítsék a vizsgálni
kívánt jelenségkörre jellemző tételeket, s ezekből új skálákat állítsanak össze,
így került sor a szociális introverzió (Si) skála kidolgozására is, amelyet később
felvettek a standard klinikai skálák közé (Drake, 1946).
A skálákban szereplő tételek kiválogatásának alapjául szolgálhat a tételek
nagyobb előfordulási gyakorisága (Rosen, 1959) a kritériumcsoportban a nor­
mál populációhoz képest (pl. Altus, 1964; Beall és Pánton, 1956; Costello, 1977;
2* 19
Clark, 1948; Fowler és mtsai. 1968; Färberow és mtsai, 1967; Lombardi és mtsai,
1968; Megargee és mtsai, 1967; MacAndrew, 1965; Sheppard és mtsai, 1972); a
tételek korrelációja valamely, a szóban forgó jelenségkört mérő egyéb teszttel
{Gough, 1951; Templer és Lester, 1974) vagy a mérni kívánt tulajdonság külső
megfigyelők — társak {Gough és mtsai, 1951), tanárok {Gough és mtsai, 1952),
pszichiáterek {Finney, 1965a) — által történő megítélésével. Több skála — így
pl. az MMPI-ból kiemelve is elterjedten használt manifeszt szorongás skála
{Taylor, 1951, 1953) — intuitív módon lett összeállítva annak alapján, hogy
nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező klinikusok melyik tételeket tartották
jellemzőnek a vizsgált jelenségkörre.
A különböző skálák gombamódra szaporodtak, s számuk ma már messze
felülmúlja a kérdőívben szereplő tételekét. Finney (1965a, 1965b) például 385
beteg pszichiáterek által történő jellemzése alapján rögtön 45 új skálát dolgozott
ki. A skálák számának a növekedése nem feltétlenül jár együtt a klinikai
jellemzés megbízhatóságának a javulásával, mivel a skálák kidolgozásánál
gyakran elhanyagolják a validitás ellenőrzését, s a kereszt-validitás vizsgálatok
(a skála beválásának ellenőrzése a kidolgozás alapjául szolgáló kritériumcso­
porthoz hasonló mintán) igen sok esetben a skála használhatatlansága mellett
szólnak (1. pl. Mahler, 1955; Megargee és Mendelsohn, 1962; Olmsted és Mona-
chesi, 1956; Templer, és Lester, 1974 stb.). Előfordulnak a skálakonstrukciónak
olyan groteszk, elfogadhatatlan túlhajtásai is, amikor pl. valaki a faji hovatarto­
zást {Costello, 1977) vagy a zsidó nevet viselő személyeket {Altus, 1964) akarja
MMPI-skálával elkülöníteni.
A magyar populációra vonatkozó standard adatok hiánya miatt kiegészítő
skálák pontozási kulcsát nem közöljük, az érdeklődők a megfelelő kézikönyvek­
ben (pl. Hathaway és McKinley, 1963; Dahlstrom és Welsh, 1960) tájékozódhat­
nak.

1.15 Tartalmi skálák

Mint láttuk, a MMPI-skálák kidolgozásakor az egyes tételek külső kritériu­
mokkal való, empirikus korrelációit vették alapul, tekintet nélkül a tételekben
megfogalmazott önjellemző állítások tartalmára. Kiderült azonban, hogy a teszt
különböző tartalmi areáiban a v.sz.-ek többnyire konzisztensen jellemzik ma­
gukat, s ez a 60-as évektől az állítások tartalma és a válaszokban megnyilvánuló
önjellemzés iránti érdeklődés fokozódásához vezetett. Az önjellemzés — bár
konzisztens — nem szükségszerűen felel meg „egy az egyben” a választások
empirikus, viselkedéses korrelációinak, tehát objektíve nem biztos, hogy fedi a
valóságot. Tanulmányozása azonban hasznos kiegészítő információkhoz juttat­
hat bennünket arról, hogy a v.sz. milyennek látja magát. Az is kiderült, hogy
egyes objektív, külső kritériumokkal hitelesített sajátosságok a vizsgált személy
önjellemzésében jellemző módon tükröződnek. így pl. a klinikailag megfigyelt
szorongás az önjellemzésben nem mint a szorongás percepciója jelenik meg,
hanem mint a szorongás egyénre tett hatásáról szóló beszámoló. A depresszív
hangulat viszont elsősorban a hangulat percepciójában tükröződik, s nem a
20
kísérőjelenségekében. A motoros retardáció szubjektív korrelációi az emocioná­
lis zárkózottság és a személyes részvétel tagadása, nem pedig a retardáció testi
vagy motoros megnyilvánulásairól történő beszámolás (Tuthill és mtsai, 1967).
Az is előfordul, hogy egy homogén csoport önjellemzése egészen más, mint a
csoport — ugyancsak homogén — klinikai leírása (Payne és Wiggins, 1972).
Elméleti megfontolások és faktoranalitikus vizsgálatok alapján Wiggins
1966-ban kidolgozta az MM Pl tartalmi skáláit. A skálák belsőleg rendkívül
konzisztensek, tartalmilag homogének, s átfogják az önjellemzésnek az MMPI
tételjegyzékben képviselt fő dimenzióit. Más kérdőívek hasonló skáláival való
korrelációi arra mutatnak, hogy az önjellemzés általános dimenzióit tükrözik
( Wiggins és mtsai, 1971). A skálák validitása mellett szól, hogy a Gilberstadt
— Duker és a Marks—Seeman-Ше profilkódokat alapul véve az egy kódcsoport­
ba tartozó személyek tartalmi skálaértékei hasonlóbbak, mint a különböző
kódcsoportba tartozóké (Payne és Wiggins, 1972), ami a különböző klinikai
csoportok önjellemzésének a homogenitására utal. A tartalmi skálaértékek
annál homogénebbek, minél több kritériumhoz kapcsolódik a profilkódba tör­
ténő besorolás, tehát minél hasonlóbbak a besorolt személyek tesztválaszainak
viselkedéses korrelációi. Azóta a tartalmi skálák rövidített változatát is kidol­
gozták (Cohler és mtsai, 1974).
A tartalmi skálák a hasonló viselkedéses és tüneti korrelációkkal rendelkező
klinikai skálákkal egyes esetekben igen erősen korrelálnak, ami azt jelenti, hogy
ezekben a tartalmi körökben a személy önjellemzése külső kritériumok alapján
is valószínűleg hiteles. Ahol a korrelációk alacsonyabbak, de még szignifikán­
sak, ott a klinikai skálák alapján összeállított csoportok önjellemzésében az

1. táblázat. Az MMPI tartalmi skálái és legmagasabb korrelációik a standard klinikai skálákkal

(Wiggins és mtsai, 1971 nyomán)

Férfiak Nők

SOC (rossz társas alkalmazkodás) Si-vel 0,90 0,89

DEP (depresszió) D-vel 0,91 0,89
Pt-vel 0,88 0,88
FÉM (feminin érdeklődés) Mf-fel 0,68 0,59
P S Y (pszichotikusság) Sc-vel 0,72 0,76
ORG (organikus tünetek) Hd-vel 0,77 0,74
Sc-vel 0,66 0,64
FÁM (családi problémák) Pp-vel 0,58 0,55
PHO (fóbiák) neurotikus
triásszal 0,60 0,54
H Y P (hipománia) Ma-val 0,62 0,69
HEA (rossz általános egészségi állapot) Hd-vel 0,80 0,83
M Ó R (rossz közérzet)
REL (vallásos fundamentalizmus)
A UT (autoritással való konfliktus)
HŐS (ellenséges megnyilvánulások)

21
adott tartalmi kör jóváhagyása valószínűleg nagyobb gyakorisággal jelenik
meg. A 13 tartalmi skálát és a klinikai skálákkal mért legmagasabb korrelációi­
kat az 1. táblázatban tüntettük föl.

A tartalmi skálák nem teljesen függetlenek egymástól. Faktoranalízissel három

fő faktor különíthető el (Jarnecke és Chambers, 1977), ezek a következők:
I. SOC, DEP, MÓR, ORG, PHO, HEA, PSY
II. HYP, AUT, HŐS, FÁM, PSY, DEP, MÓR
III. REL, FÉM

1.16 A számítógépes értékelés elterjedése

A tesztelő-független értékelési eljárás, valamint a viselkedési és tüneti korrelá­

ciók alapján történő, leíró értelmezés különösen alkalmassá teszi a tesztet az
értékelési folyamat számítógépes modellezésére. A számítógépes értékelés elő­
nye, hogy a teszttel kapcsolatban felgyűlt óriási empirikus ismeretanyag ma már
egy ember által sem át nem tekinthető, sem fejben nem tartható. A számítógép
segítségével számos kiegészítő skála értékét könnyebb meghatározni és értelme­
zési támpontként figyelembe venni. Bár a számítógépes tesztértelmezés számos
etikai problémát vet fel, a 60-as évektől egyre inkább elterjedtek az értelmező
programok. Az első ilyen programot a Mayo-klinikán dolgozták ki 1961-ben,
s számos további követte (Fowler, 1968; Fowler és Coyle, 1968; Gravis és Dawis,
1965; Manning, 1971). Míg az első programok főleg a skálák értelmezésén
alapultak, a későbbiekben a skálakonfigurációk, profilkódok stb. beépítésére is
sor került.
A számítógépes értelmező programok által készített leletek beválása nem
rosszabb, mint amit a teszthez értő klinikusok készítettek (Kleinmuntz, 1968;
Fowler és mtsai, 1968). A vizsgálati személyek projektív tesztjeit ismerő pszicho­
lógusok a komputerleleteket többnyire jónak ítélték (Glueck és Roznikoff, 1965),
különösen a kiugró skálaértékek értelmezésében. A komputer által készített
leletek sem stilisztikailag, sem tartalmilag nem maradnak el a hagyományosan
készített értelmezésektől (Bringmann és mtsai, 1972).
Az etikai megfontolásokra és az MMPI korlátáira (1. 1.12) való tekintettel az
átfogó személyiségdiagnózis felállítása, illetve felelősségteljes döntések megho­
zása kizárólag a hozzáértő szakember feladata lehet. Hasznosnak tűnik azon­
ban a számítógépes értelmező programok felhasználása olyan területeken, ahol
nagyszámú v.sz. közül kell a tesztadatok alapján kiválasztani azokat, akiknél
bizonyos személyiségproblémák feltárása vagy személyiségjellemzők tisztázása
céljából további, alaposabb kivizsgálás szükséges (szűrővizsgálatok, alkalmas­
ságvizsgálat stb.).

22
1.17 Regresszió- és diszkriminancia-analízis alkalmazása

Az MMPI-nek a rutin klinikai gyakorlaton kívüli alkalmazásakor gyakran

problémát jelentett, hogy a mérni vagy előrejelezni kívánt változókkal a stan­
dard MMPI-skálák kevéssé korreláltak, illetve egyik skála sem diszkriminált
megfelelően az előrejelezni kívánt változókkal különböző mértékben jellemez­
hető kritériumcsoportok között. Mint láttuk, voltak, akik e problémát új skálák
kidolgozásával próbálták megoldani (1.14). A másik lehetséges megoldást bo­
nyolultabb matematikai statisztikai eljárások bevezetése jelenti. Az első ilyen
jellegű próbálkozások a 60-as évek második felében történtek.
A több változós regressziós modellek a kritérium változó értékét az MMPI-
skálák lineáris kombinációival igyekeznek felírni úgy, hogy a modell alapján
számolt és a tényleges értékek közötti korreláció a lehető legnagyobb legyen.
A többszörös regressziós modell segítségével az egyes skáláknak a kritériummal
való korrelációit jelentősen meghaladó korrelációhoz juthatunk. A diszkrimi­
nancia-analízis segítségével a skálaértékek olyan függvénye írható fel, amely az
egyes skáláknál lényegesen jobban diszkriminál a különböző kritériumcsopor­
tok között.
Hasonló modelleket próbáltak kidolgozni a pszichopatológiai állapot súlyos­
ságának a megítélésére (Spiegel, 1969); a depressziós betegek differenciáldiagnó­
zisának a megkönnyítésére (Mezzich és mtsai, 1974); a munkaköri hatékonyság
előrejelzésére különböző foglalkozási ágakban (Jansen és mtsai, 1973; McClel­
land és Rhodes, 1969; Stone és mtsai, 1973); visszaeső bűnözők előzetes kiváloga­
tására (Gough és mtsai 1965; Pánton, 1962); a kábítószerfüggő személyek külön­
böző típusainak az elkülönítésére (Trevitlich és Hosch, 1978); a szuicidium-
veszély előrejelzésére (Devries és Farberow, 1967; Devries, és Shneidman, 1967).
A 3.26 pontban ismertetésre kerülő differenciáldiagnosztikai indexek egy része
ugyancsak hasonló módon került kidolgozásra. A kezdeti eredmények szerint
ugyan a több változós módszerek sem vezetnek mindig célra — különösen, ha
a kritériumváltozó és az MMPI-skálaértékek valóban nagyon kevéssé függenek
össze egymással —, azonban e módszerek alkalmazása mindenképpen a teszt
fejlődésének és a predikció javításának ígéretes perspektíváját jelentik.

1.18 A teszt rövidített változatai

Az MMPI felvételének időigényessége miatt a 60-as évek második felétől kiter­

jedt kutatások kezdődtek a teszt olyan rövidített változatának a kidolgozására,
amelyből a klinikai skálák standard pontértékei bejósolhatok lennének. E pró­
bálkozások korai előfutárának tekinthető Altus és Bell (1945a, 1945b, 1953),
valamint Clark (1949) munkája, akik egy — az MMPI itemanalízisével össze­
állított — alkalmazkodási skálát használtak a feltehetően rendellenes profilt adó
személyek előzetes kiszűrésére. A rövidített változatok közül a legismertebb a
Kincannon (1968) által kidolgozott, 71 kérdésből álló Mini-mult, amely megfele­
lő átszámítással az MMPI 3 validitás- és 8 klinikai skálájának megbecsülését
teszi lehetővé. Graham és Schroeder (1972) a Mini-multot további 20 kérdéssel

23
bővítette, hogy alkalmassá tegye az Sí- és az Mf-skálák előrejelzésére is. Egy
másik bővített változat a Dean (1972) által kidolgozott Midi-mult, amelyben a
Mini-mult L-, F- és Ma-skáláit módosította, így kívánván alkalmazhatóvá tenni
egészséges populációra.
A Mini-mult és a Midi-mult, valamint a MMPI skálaértékei közötti korrelá­
ciók magasak, értékük a beszámolók szerint kevés kivétellel 0,50—0,90 között
mozog (Finch és mtsai, 1975; Gayton és Wilson, 1971; Lacks és Powell, 1970;
Thornton és mtsai, 1975). A korrelációk rendszerint meghaladják a megfelelő
MMPI-skálák reliabilitás-mutatóit. Ugyanakkor azonban a rövidített változa­
tokkal becsült, illetve a standard MMPI skálaértékek között a t-próbák szignifi­
káns eltéréseket jeleznek (Finch és mtsai, 1975; Newmark és mtsai, 1975), a
rövidített változatok alábecsülik a kiugró skálaértékeket (Harford és mtsai,
1972). Emiatt éppen arra nem használhatók, amire tervezték őket, ti. a rendelle­
nes profilt adó személyek előzetes kiszűrésére. Igen szerény egybeesésekről
számolnak be azok a kutatók, akik az eredeti és a rövidített tesztekből számolt
patológiamutatókat vetették össze (70 T feletti skálaértékek száma, csúcspont
vagy két legmagasabb skála; Finch és mtsai, 1975; Newmark és mtsai, 1974b,
1975; Thornton és mtsai, 1975). Finch és mtsai (1975) vizsgálatában pl. a Mini-
mult az egy 70 T feletti skálaértékkel rendelkező személyek 48%-át, a 3 vagy
több 70 T feletti értéket adó személyek 63%-át azonosította helyesen. A Mini-
mult alkalmazása főleg téves negatív ítéletekhez vezet, tehát nem szűri ki a
rendellenes profilok jelentős részét (Gayton és Wilson, 1971).
Az első próbálkozásokat újabbak követték, hogy hatékony rövidített eljárá­
sokhoz jussanak. így született meg a regresszióanalízissel kidolgozott Hugo-féle
rövidített MMPI (Newmark és mtsai, 1975; Edinger és mtsai, 1976), a 168 itemes
MMPI—168 (Newmark és Finch, 1976; Newmark és mtsai, 1976), s a faktorana­
litikus módszerekre épülő, 166 itemből álló Faschingbauer-fé\e MMPI, a FÁM
(1974). Az eddigi kutatások szerint a standard MMPI skálaértékek bejóslására
s a rendellenes profilok előrejelzésére a Faschingbauer-Ше változat a legalkal­
masabb. A FÁM és az MMPI skálái között magas a korreláció, férfiaknál a
FÁM az abnormális profilok 87, nőknél 79%-át azonosítja, a profilcsúcspont
egybeesése a két változatban 60% körüli (Newmark és mtsai, 1974a, 1974b).
A teszt klinikai alkalmazásával kapcsolatban azonban még így is óvatosnak kell
lennünk (Newmark és mtsai, 1974a; Edinger és mtsai, 1976).
Nem a standard MMPI értékekkel való egybeesést, hanem független diag­
nosztikai megállapításokat választottak kritériumul Newmark és munkatársai
(1976) a beválás megítélésénél. Kimutatták, hogy hagyományos pszichiátriai
mutatókat és projektív teszt alapján készített diagnózisokat alapul véve az
MMPI—168 beválása nem rosszabb, mint a teljes MMPI-é. Hasonló vizsgálatot
azonban egyelőre még alig végeztek, s a rövidített változatok konstrukciós
validitásáról túlságosan keveset tudunk ahhoz, semhogy pótolhatóvá tennék a
teljes MMPI-vel kapcsolatban felgyűlt óriási empirikus ismeretanyagot.

24
1.19 A próba hazai alkalmazása

Az MMPI hazai története három szakaszra tagolható: az elsőben (1968—72

között) a teszt meghonosodását, alkalmazásának bevezetését, a másodikban
(1972—77 között) az alkalmazás elterjedését, a próba központi egységesítését,
illetve a hazai adaptációs (standardizálási) munkák előkészületi és megindulási
folyamatát követhetjük nyomon. A harmadik (1977—80-ig terjedő) szakaszt a
több éves, folyamatos team-munkák eredményeinek beérése, átfogó és nagymé­
retű vizsgálatoknak, legfőképp a magyar standardnak az elkészülése fémjelzi.
Az MMPI bevezetése és meghonosítása a klinikai pszichodiagnosztikai gya­
korlatnak köszönhető. A próbát kezdetben magánkezdeményezéssel, többféle,
egymástól eltérő és nem egyeztetett fordításban használták, jobbára a saarbrü-
ckeni német standard profillapjának és értékeinek alkalmazásával.
1972 a ,fordulat éve". A Magyar Pszichológiai Társaság Orvosi (Klinikai)
Szekciója dr. Juhász Pál elnök vezetésével megkezdi az MMPI standardizálás
központi szervezését; mindenekelőtt az egységes és ellenőrzötten hiteles tesztfor­
dításért felelős szakmai csoport kialakítását. Az MMPI munkacsoport két
szakaszban hajtja végre a teszt magyar változatának kidolgozását: a hazai
fordításváltozatok egyeztetésével és az eredeti (amerikai), ill. német változat
összehasonlító tétel-elemzésével. 1972-től az MMPI-tételfüzet egységesített SO­
TE- (kéziratos) kiadványként áll a hazai alkalmazók rendelkezésére. Ez képezi
az alapját a Pályaválasztási Tanácsadóban, valamint hasonló profilú hazai
intézményekben kibontakozó, később, 1975-től pedig az alkalmassági, beiskolá­
zási és felvételi döntésekben alkalmazott MMPI gyakorlatnak is.
1972-ben jelenik meg az első magyar nyelvű MMPI publikáció. Povázsai
(1972) a (reaktív és neurotikus fejlődésű) depressziós betegek profiljellegzetessé­
geire mutat rá, és elemzi az idegen standardoktól való skálaérték-eltéréseket.
1973-ban Szobor 50 miaszténiás beteg személyiséganomáliájára hívja fel a figyel­
met MMPI profiltípusok alapján.
1975- ben jelentkezik a hazai adaptációs munka első (egészséges egyetemi
hallgatók homogén mintáján nyert) eredményeivel Tringer és a SOTE Pszichiát­
riai Klinika munkacsoportja. A száz fős mintán alapuló előzetes hazai átlagérté­
kek a standardizálás előfutárai. Ez időben egyaránt fejlődik a gyakorlat extenzív
és intenzív irányban is. Az OIE-ben elkészül a klinikai pszichológusi munkát
szolgáló Vademecum sorozat MMPI leírása (52. sz. tesztfiizet), amely a klinikai
alkalmazáshoz, a diagnosztikai döntési folyamatokhoz ad eligazítást (Bagdy,
1975). Az OIE több száz tesztfüzet és MMPI „kártyacsomag” (tételtár) előállítá­
sával is elősegiti a teszthasználat klinikai terjedésének meggyorsítását. 1975-ben
kerül bevezetésre a próba az ELTE Lélektan Tanszékén a pszichológia szakra
történő felvételi kiválasztás folyamatában, 1976-tól pedig hasonló céllal a
KLTE Pszichológia Tanszékén is. Itt központosítják a Hajdú-Bihar megyei
beiskolázási alkalmassági vizsgálatok feldolgozását is, amellyel a KLTE a hazai
anyaggyűjtéshez igen jelentősen hozzájárul.
1976- ban a SOTE Pszichiátriai Klinikán Tringer vezetésével működő team
(.Matuzsinka F. és Zseni A.) ötéves kutatási programként megindítja a próba

25
alapstandardjének hazai elkészítését. Ez évben számol be Zseni A. a klinikai
vizsgálatok keretében szuicid beteganyagon nyert MM Pl tapasztalatairól.
1977-re az MM Pl beépül a pszichológiai vizsgálóeszköz-tárba, jóllehet az
értékelése csak közelítő hazai standard támpontjain ( Tringer és mtsai, 1975)
nyugodhat, sőt ez ekkor még általánosan a saarbrückeni standard alapján tör­
ténik csaknem minden alkalmazási területen. Az alkalmazott pszichológia szin­
te minden területén fellelhetjük a használatát, a munkalélektani laboratóriumok
bázisvizsgálatainak része, a pedagógiai pszichológia beiskolázási és felvételi
vizsgák céljaira alkalmazza, a pályaválasztási intézetek és tanácsadók rutin
tesztként dolgoznak vele, a klinikumban pedig mind gyakoribb kiegészítője a
pszichodiagnosztikai munkának. 1977-ben az ELTE Általános Lélektan Tan­
széke, a Debreceni KLTE Lélektan Tanszéke és az OIE Klinikai Pszichológiai
Laboratóriuma mindeddig izolált MM Pl tevékenységének összehangolására
és teamben történő folytatására vállalkozik. Célul tűzik ki 1. a SOTE standard
mielőbbi továbbfejlesztését, olyan korosztályi vizsgálatok homogén mintáinak
elemzését, amely korcsoportokra nézve a gyakorlat leginkább igényli a gyors
személyiségvizsgálatokat és szűrési munkát (pedagógia, munkalélektan, pálya­
alkalmassági és felvételi vizsgák); valamint 2. a klinikai pszichodiagnosztika
fejlesztését. A gyakorlat legnehézkesebb területét ugyanis a klinikai alkalmazás
képezi. A klinikai jellegű MMPI eredmények, tanulmányok erősen különböző
tematikus arculata a kutató—alkalmazó szakemberek személyes érdeklődését
tükrözi; ilyen pl. Szobor és mtsainak vizsgálata miaszténia graviszban szenvedő
betegek pszichopathológiai zavarainak MMPI tükröződéséről (1977), valamint
1978-ban ismertetett munkájuk a „pszichaszténiás személyiségprofil”-ról. Eb­
ben az évben számol be Matuzsinka F. egy fontos devianciaterületen, a szuici-
dumot elkövetett túlélőknél nyert eredményeiről (1978).
1980-ban készül el a SOTE Pszichiátriai Klinikán folyó munka nyomán az
500 fős mintán alapuló első magyar standard, amely már jelen munkánkhoz is
értékelési alapul szolgált (Tringer és Zseni, 1980). Ezzel az MMPI hazai fejlődé­
se új szakaszba, a teszt továbbfejlesztésének és standard klinikai diagnosztikai
kimunkálásának periódusába léphetett.

26
1.2 AZ M MPI MEGBÍZHATÓSÁGA

Egy teszttel szemben két fő követelményrendszer fogalmazható meg. Az egyik

azzal kapcsolatos, hogy a teszt megbízhatóan mérjen: kontrollálhatók legyenek
a teszteredményeknek a mérni kívánt jellemzőtől független ingadozásai; ki
tudjuk szűrni a zavaró tényezők vagy válaszmeghamisító törekvések hatását; a
teszt sokoldalúan, de mégis konzisztensen ragadja meg a vizsgált jelenségkört.
A másik követelmény, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, mit is mér a teszt.
E kérdésekkel foglalkozunk az 1.2 és 1.3 fejezetekben. A teszt validitását (vagyis
hogy mennyiben méri valóban azt, amire szánták) az 1.3 fejezetben tárgyaljuk.
Az alábbiakban a teszt megbízhatóságára vonatkozó ismereteket tekintjük át.
Elemezzük a teszt időbeli stabilitását, a skálák konzisztenciáját, belső homoge­
nitását (1.21). A skálák egymással való összefüggéseit, a teszt belső struktúráját
külön szakaszban tárgyaljuk (1.22). Részletesen elemezzük, hogy a kérdőívek­
ben érvényesülő válaszbeállítódási hatások mennyiben torzíják az MMPI ered­
ményeket (1.23). Végül a tudatos vagy szándéktalan válaszmeghamisítás problé­
máival, a szimulálás és disszimulálás hatásaival, valamint ezek kontrollálásának
lehetőségeivel foglalkozunk (1.24). Az itt és a következő fejezetben tárgyalt
tesztelméleti alapfogalmak és szakkifejezések magyarázatát a tesztkonstrukció­
ban kevéssé járatos olvasó magyar nyelven megtalálja Pethö (1974) könyvében.

1.21 A skálák reliabilitása

1.21.1 A teszt stabilitása

Az MMPI-skálaértékek érzékenyek lehetnek szituatív hatásokra, valamint a

pszichopatológiai állapot változásaira (1. 1.35, 1.37), éppen ezért válhatott a
teszt a terápiás hatásvizsgálatok hatékony eszközévé. A skálák megbízhatóságá­
nak azonban feltétele az időbeli stabilitás, különben nem tudnánk eldönteni,
hogy a különböző időpontokban mért eltérő skálaértékek valóban a személyiség
változását tükrözik-e, illetve megkérdőjeleződne a konkrét skálaértékek viszo-
nyíthatósága. A különböző vizsgálatok ugyanazon személyeknél, eltérő időpon­
tokban felvett tesztek eredményei között meglehetősen magas teszt—reteszt (is­
métlési) korrelációkat mutattak ki, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy nem
lehetett ellenőrizni a két vizsgálat között ténylegesen bekövetkező állapotválto­
zásokat (Burton, 1947; Dicken és Pelt, 1967; Graham és Shroeder, 1972; Hathaway
és McKinley, 1942, 1963; McKinley és Hathaway, 1942, 1944; Stone, 1965). Volt,
ahol a két vizsgálat között eltelt idő meghaladta az egy évet (Stone, 1965). A 2.
táblázatban irodalmi adatok alapján összefoglaltuk a különböző vizsgálatok­
ban, különböző mintákon talált stabilitásértékeket. Az első és a második vizsgá-

27
lat között eltelt idő az egyes vizsgálatokban néhány naptól a több mint egy évig
terjedt.

2. táblázat. MMPI-skálák teszt— reteszt

megbízhatósági mutatói (Dicken és Pelt,
1967; valamint Hathaway és McKinley,
1963 nyomán)

Skála r övezet

? 0,75
L 0,46— 0,85
F 0,66— 0,93
К 0,65—0,82
Hd 0,67—0,80
D 0,66—0,80
Hy 0,57—0,88
Pp 0,52—0,80
Mf 0,70—0,91
Pa 0,56—0,78
Pt 0,72—0,90
Se 0,74— 0,89
Ma 0,58—0,83
Si 0,86—0,93

A magas teszt—reteszt korrelációk mellett a különböző időpontokban nyert

átlagos skálaértékek között végzett t-próba sem jelzett a legtöbb skálánál szigni­
fikáns változást (Stone, 1965; Jurjevich, 1966). Kivétel ez alól a K-, D- és az
Mf-skála, amelyek stabilitása így a magas teszt—reteszt korrelációk ellenére
kevésbé megbízható {Jurjevich, 1966).

1.21.2 Szituatív hatások a teszteredményekre

A skálaértékeket bizonyos körülmények között szituatív hatások is befolyásol­

hatják; ilyenkor a megemelkedett skálaértékek értelmezésében a helyzeti ténye­
zőket is figyelembe kell venni. Mesterségesen előidézett szorongáskeltő helyzet­
ben szignifikánsan megemelkedett a D-skála és a Welsh-féle szorongásindex
(1. 3.26) értéke. A jelenségre azért kell odafigyelnünk, mert a vizsgálati helyzet
gyakran maga is szorongást, vizsgadrukkot indukálhat {Jacobs és Leventer,
1955).
A vizsgálatvezető viselkedése, illetve a vizsgálati helyzetben alkalmazott inst­
rukció a tesztprofilt kevéssé módosítja, azonban hatással lehet a validitás-

28
skálák értékére (Adams, 1971). A meleg, empátiás légkört biztosító vizsgálati
helyzet csökkenti a rejtőzködő, disszimuláló válaszok számát. Amint egy vizsgá­
latból kiderült, a skálaértékeket még az évszakok váltakozása sem hagyja
érintetlenül: tavasszal alacsonyabb a Hd, Ну, К és а К korrekcióval számolt
Pp-skála értéke, mint ősszel; az Ma-skála értéke viszont 2—3 T-vel megemelke­
dik (Carbus és Travis, 1973).

1.21.3 A skálák belső konzisztenciája

A félbevágott skálák közötti korrelációk alapján számolt megbízhatósági muta­

tók („split-half reliabilitás”) a Pa- (0,21) és az Ma- (0,47) skálák kivételével elég
magasak (Mf-skálán 0,61, a többin 0,70 fölött, Taylor, 1951). Az elfogadás,
illetve az elutasítás esetén pontozott skálarészek azonban a faktoranalitikus
vizsgálatok szerint ritkán mérik ugyanazt (Jackson és Messick, 1962), az Ma-,
Pa-, Pp- és Sc-skálákon egyáltalán nem korrelálnak, vagy szignifikáns negatív
korrelációt mutatnak (Horn és mtsai, 1968). Az ennek ellenére magas reliabili-
tásindexek azért jöhettek létre, mert az egyes skálák vagy túlnyomóan elfoga­
dás, vagy túlnyomóan elutasítás esetén pontozottak, illetve az egyes skálarészek
a skálán belül arányosan vannak elosztva. Több skáláról kiderült, hogy az
itemteszt korrelációk igen alacsonyak, s a skálák maguk is több faktort mérnek
(Comrey, 1958; McKinley és Hathaway, 1944; MacAndrew és Geertsme, 1963;
O'Connor és mtsai, 1957), tehát nem tekinthetők funkcionális egységeknek.
Belsőleg leginkább a Pt-(McKinley és Hathaway, 1942) és a Hd-(Horn és mtsai,
1968) skála tekinthető homogénnek. Felvethető, hogy az állítások kiválasztásá­
nak módszere garantálja, hogy a magas skálaértékek valóban elkülönítik egy­
mástól a kritériumcsoporthoz hasonló és az attól különböző személyeket, illetve
a skáláktól nem is várhatunk túl nagy belső konzisztenciát, mivel az abban
szereplő állítások a kritériumcsoport sokféle jellemzőjét reprezentálják. Egyál­
talán nem biztos azonban, hogy az ilyen heterogén állításokból összeállított
skála valóban mér is valamit, hogy megbízható mutatója valamilyen személyi­
ségjellemzőnek. Például a 10 éves és a 15 éves korú gyermekeket sok minden
megkülönbözteti egymástól, azonban nem valószínű, hogy e jellemzők összegzé­
sével egy egységes pszichológiai attribútum — pl. az intelligencia — érvényes
mutatójához jutnánk (Horn és mtsai, 1968). Mindez arra figyelmeztet bennün­
ket, hogy — bár lehet, hogy az egyes skálák magas értékei megbízhatóan
elkülönítik egymástól a különböző betegcsoportokat és az egészséges személye­
ket — azok nem egy-egy személyiségvonás megbízható mutatói, tehát pl. a
Ну-skála nem méri a „hiszteroiditást”, a Pp-skála enyhén megemelkedett értéke
nem biztos, hogy a pszichopátiás hajlam mutatója stb. Ezért aztán különösen
óvatosnak kell lennünk az átlagos övezetbe tartozó, illetve alacsony skálaértékek
értelmezésével, s óvakodnunk kell attól, hogy egészséges személyek enyhén
emelkedett skálaértékeit a skálák elnevezése által sugalmazott pszichopatológiai
fogalmakban írjuk le (Hedlund, 1965).

29
1.22 A teszt belső struktúrája

A skálák egymás közötti korrelációik mértéke alapján jól elkülönülő csoportok­

ba sorolhatók. Egészséges személyeknél a csoportokon belül 0,50, a különböző
csoportokba tartozó skálák között 0,10 körüli a korreláció, betegeknél ezek az
értékek magasabbak (Jurjevich, 1963; Hathaway és McKinley, 1942; Harris és
mtsai, 1970; McKinley és Hathaway, 1942, 1944; stb.). Az egyik jól elkülönülő
csoportot a Hd-, D- és Ну-skálákból álló „neurotikus triász” alkotja (McKinley
és Hathaway, 1944); értékük különösen neurotikus betegeknél emelkedik meg.
A három skála közül csak a D mutat a Pt-skálával is magasabb korrelációt.
Másfelől magas korrelációt mutat egymással — különösen betegeknél — a Pp-,
Ma-, Pa- és Sc-skála, illetve ezek némelyikével a Pt-skála. A validitás-skálák
közül az L- és a К-skála közötti magas korreláció említésre méltó.
A teszt belső struktúrájának pontosabb feltárását tették lehetővé a különböző
faktoranalitikus vizsgálatok. A legtöbb kutató különböző populációkon is két
alapvető faktort tudott kimutatni (néha a két faktort jellemző skálák ugyanazon
faktor ellentétes pólusait súlyozták). Az első faktort legtöbb vizsgálat szerint az
Se- és a Pt-skálák súlyozzák, néha a Pa-, Ma- és F-skálák is jelentős súllyal
szerepelnek (Anderson és Anker, 1964; Heilbrun, 1964; Williams és mtsai, 1972),
a К-skála negatívan korrelál a faktorral. A faktor elnevezése a különböző
szerzőknél „pszichotikusság”, „általános alkalmazkodóképtelenség”, „énerő—
éngyengeség”, „szorongásosság” stb. A második faktort többnyire a neurotikus
skálák (Hd, D, Hy), néhol a Pt-skála súlyozza; elnevezése ennek megfelelően
„neurotikusság”, „belső konfliktusterheltség”, „elfojtás” stb. Néhol a Pp-, vala­
mint az L- és a К -skálák is egy-egy külön faktort határoztak meg (Millimet,
1970; Williams és mtsai, 1972; stb.). Az MMPI-ben talált fő faktorok válaszkész­
ségként történő értelmezésével a következő szakaszban foglalkozunk. Egy kiter­
jedt vizsgálatban a válaszkészségfaktornak értelmezett első két faktor kivonása
után is hasonló tartalmi faktorok maradtak (Jackson és Messick, 1962): az elsőt
a neurotikus és a szorongás-skálák elfogadás esetén pontozott alskálái súlyoz­
zák (Dt, Mat, At, Ptt, Hyt, Hdt, Sit),* feltételezés szerint a szorongásosságot méri;
a másodikat a Pp- és az Ma-skálák elutasítás esetén pontozott alskálái, a
harmadikat („testi panaszok” faktor) a Hy- és a Hd-skálák súlyozzák. Többek­
ben felmerült, hogy a fentebb leírt faktorstruktúrát a különböző skálákban is
szereplő, átfedő állítások hoznák létre, mivel azok között a skálák között,
amelyekben sok az átfedő állítás, aránytalanul megnövelik a faktoranalízis
alapjául szolgáló korrelációs együtthatók mértékét (Shure és Rogers, 1965;
Wakefield és mtsai, 1975). Csak a közös állításokat alapul véve a fenti szerzők
ugyanilyen faktorstruktúrát találtak, míg az átfedő állítások kihagyásával ka­
pott „csonkított” skálák között nem sikerült azt kimutatni. Ez azonban azzal
is magyarázható, hogy a csonkított skálák igen rövidek, s a köztük mért

* A skálák mellett szereplő t-index a „true” (igaz) rövidítése, ez jelzi, hogy „igaz” válasz esetén
pontozott skálaelemekről van szó.

30
korrelációk eleve igen alacsonyak (Andersen és Bashew, 1966). A skálák konst­
rukciós elve alapján éppen akkor fordulnak elő a különböző kritériumcsopor­
tokban ugyanazok az állítások, ha a kritériumcsoportok valóban hasonlítanak
az állításra adott válasz tekintetében, tehát az állításra adott válasz valóban e
csoportok valamilyen közös sajátosságát tükrözi. Ezért pontosan a közös vá­
lasztások azok, amelyek az egyes dimenziókat feltehetően reprezentálják (Wa­
kefield és mtsai, 1975).
Egy újabb vizsgálatban a Gilberstadt— Duker és a Marks—Seeman-féle sta­
tisztikai értelmezésben alapul vett profilkódtípusok kategóriaelemzését végezték
el a skálacsúcsok, a profil menete és ingadozásainak jellege alapján az egyes
típusokban (Skinner és Jackson, 1978), s három fő modális profiltípust sikerült
elkülöníteni. Az egyik a neurotikus (Hd, D, Hy csúcs), a másik a pszichotikus
(Se, Pt csúcs), a harmadik pedig a pszichopátiás (Pp, Ma csúcs) profiltípus. 223
valóságos vizsgálati csoport közül az átlagprofilok 85%-a 0,50 fölött súlyozódik
valamelyik modális profilon. Mindez arra mutat, hogy a teszt elsősorban e
három diagnosztikus kategóriába történő besorolásra használható, az egyes
kategóriákon belül azonban a különböző csoportok profiljai kevésbé különböznek
egymástól.

1.23 A válaszbeállítódás problémája

1.23.1 A válaszbeállítódás fogalma

A pszichológiai tesztvizsgálatokban adott válaszoknak kétféle jellemzőjét szok­

ták megkülönböztetni (Jackson és Messick, 1958). Az egyik csoportba a vála­
szok tartalmi jellemzői tartoznak. Ezekben nyilvánulnak meg a v.sz. szükségle­
tei, kognitív struktúrái, attitűdjei stb. Az értelmezés kiindulópontja az, amit a
személy mond, vagy tesz. A másik csoportba a válaszok ún. s/íVMíjellemzői
tartoznak. Ezek a válaszadásnak vagy cselekvésnek jellemző módjai, ahogyan
a személy válaszol a tesztvizsgálat során. Az utóbbit sokáig a teszteredményeket
torzító hibának, beállítódási hatásnak tekintették, innen a válaszbeállítódás
(„response set”) elnevezés. A válaszadás módja azonban egy adott személyre
nézve tartósan konzisztens, rá jellemző lehet, ezért a későbbiekben inkább a
válaszstílus megjelölés terjedt el. A válaszbeállítódás vagy válaszstílus problémá­
ja különösen nagy helyet kapott a kérdőíves, illetve önjellemzésen alapuló
vizsgálatok irodalmában. Ennek az az oka, hogy az ilyen jellegű vizsgálatokban
valamely válaszstílus érvényesülése kizárja a válaszok tartalmi értelmezhetősé­
gét. A projektív tesztekben egy percepciós válaszjellemző konzisztens előfordu­
lása pl. nem torzítja el a válaszok tartalmi, asszociatív anyagát, ha viszont egy
kérdőívben valaki hajlamos minden kérdésre igennel válaszolni, akkor nem
tudhatjuk, hogy egy adott kérdésre azért válaszolt-e igennel, mert egyetért az
abban foglalt állítással, vagy pedig csak azért, mert hajlamos a kérdőívállitásokra
igennel válaszolni.
A kérdőíves vizsgálatokban megfigyelt válaszstílus-jellemzők a már említett
beleegyező válaszhajlam (vagy helyeslő választendencia); a kérdések szociálisan
31
kívánatos irányba történő megválaszolásának hajlama; a túláltalánosító válasz­
hajlam (a „minden”, „senki”, „kell” stb. jellegű állítások elfogadására való
készség); a szélsőséges állításokkal való egyetértés készsége stb. Az is jellemző
lehet valakire, hogy hajlamos az állításokat elutasítani vagy szociálisan kedve­
zőtlen irányban válaszolni.
Cronbach meghatározása szerint a válaszstílus fogalmába sorolható „minden
olyan tendencia, ami a személyt arra ösztönzi, hogy eltérő választ adjon a
tesztitemre, mint amit akkor adna, ha ugyanaz a tartalom eltérő formában lenne
számára bemutatva” (1. Rundquist, 1966).
Vannak kérdőívek — ilyen pl. a Kalifornia F-skála —, amelyekről bizonyítot­
ták, hogy a válaszeltérések nagy része a válaszstílus különbözőségét tükrözi
(Lichtenstein és Bryan, 1965). Hosszú ideig polémia tárgyát képezte, hogy az
MMPI-ben a teszteredményeket mennyire befolyásolják a v.sz. válaszstílus-
sajátosságai, s mennyire tükrözik azokat a tartalmi változókat, amelyek vizsgá­
latára a tesztet szánták. Kifinomult kísérleti módszerekkel próbálták bizonyí­
tani a stílusváltozók hatását, különféle eljárásokat és képleteket dolgoztak ki
a tartalmi és a stíluseltérések elkülönítésére (Liberty és Vihla, 1965; Webster,
1958). Bár ma már bizonyítottnak tűnik, hogy az MMPI-ben a stílusváltozók
a teszteredmények eltéréseinek csak jelentéktelen hányadáért felelősek, történeti
érdekessége, tanulságossága, valamint a pro és kontra történő érvelés ötlet- és
gondolatgazdagsága abba az irányba befolyásolta a szerzőket, hogy az ide
vonatkozó munkákat kicsit nagyobb részletességgel ismertessék, mint ami a
teszt gyakorlati alkalmazásához elengedhetetlen lenne.

1. 23.2 A szociális elvárásoknak való megfelelés igénye a tesztválaszokban

A válaszbeállítódás problémája az MMPI-vel kapcsolatban az 50-es évektől

került az érdeklődés előterébe. Az első vizsgálatokat a szociális kívánalmaknak
megfelelő válaszadási hajlammal kapcsolatban végezték. A kérdőívben szereplő
állításoknak van egy szociális kívánatosság (SD-)* értéke, amelyet vagy úgy
lehet meghatározni, hogy egy skálán megítéltetjük, mennyire tartják kívánatos­
nak a kérdéses állítás érvényességét a vizsgálati személyek, vagy pedig úgy,
hogy egy populációban felmérjük az állítás elfogadásának relatív gyakoriságát.
Az állítások szociális kívánatossága igen stabil jellemző, a 14 ismétlődő MMPI-
állítást alapul véve pl. 0,987 a teszt—reteszt korreláció (Stone, 1965a). Az
állítások különböző forrásokból, eltérő mintákon nyert szociáliskívánatosság-
értékei között magas, 0,95 körüli a korreláció (Stone, 1965a).
Edwards (1953) kimutatta, hogy a személyiségre vonatkozó állítások kísérleti­
leg megállapított SD-értéke és az állítások elfogadása között igen magas pozitív
korreláció van. Kézenfekvőén adódott a feltételezés, hogy az állítások elfoga­
dása nem azok tartalmától függ, hanem attól, hogy elfogadásuk mennyire
kívánatos. Azok a személyek, akikre jellemző, hogy hajlamosak szociálisan
kívánatos válaszokat adni (az egészséges populáció többsége), a magas SD-érté-

* „Social Desirability”

32
kű állításokat elfogadnák, az alacsony SD-értékü állításokat pedig elutasítanák;
akik válaszhajlama ellentétes, azok pedig épp az ellenkezőképpen válaszolná­
nak. Hogy a hipotézis igazolható legyen, szükségessé vált olyan eszközök kidol­
gozása, amelyekkel a szociális kívánalmaknak megfelelő válaszadási hajlam
mérhető. így került sor a szélsőséges SD-értékű állításokból álló Edwards-, majd
a Crowne—Marlow-féle SD-skálák kidolgozására. A szociálisan kívánatos vá­
laszadási hajlam e kérdőívekkel mért értékei szignifikáns negatív korrelációt
mutattak valamennyi MMPI-skálával, kivéve a K- és az L-skálát, amelyekkel
viszont igen magas pozitív összefüggést találtak (Edwards és Walker, 1961;
Stone, 1965b). Mértéktartóbb vélemények szerint ez mindenesetre azt igazolja,
hogy a szociális kívánalmaknak való megfelelés igénye és a tünetbevallás ugyan­
azon dimenzión helyezkedik el, azonban semmit sem mond arról, hogy ezt a
közös dimenziót a válaszstílus, az elhárító attitűd vagy pedig a kinyilvánított
patológia mértéke határozza-e meg (Stone, 1965b). Hiszen — amint Heilbrun
megmutatta (1964) — a tételek SD- és patológiaértéke együtt változik; az
egészséget jelző válasz az, ami kívánatos, s ez az SD-skálákban szereplő állítá­
sokra is érvényes. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a betegek választásai a
szociális kívánatosság szempontjából konzisztensebbek (Jackson és Messick,
1962), hiszen jóval gyakrabban választják a tünetjelző, szociálisan nem kívána­
tos állításokat. A válaszbeállítódás-koncepció hívei a fenti adatokat úgy tekin­
tették, mint ami alátámasztja hipotézisüket, valamint azt az eredményt is, hogy
a klinikai skálák és az SD-skálák közötti korrelációk nagyságrendje és előjele
a skálák SD-értékétől (a skála által tartalmazott szociálisan kívánatos állítások
aránya) függ. Edwards (1961) szerint az állítások SD-értékének és a v.sz. szo­
ciálisan kívánatos válaszadási hajlamának ismeretében a skálaértékek nagy pon­
tossággal bejósolhatok. Az általa megadott képlet alapján számolt és a tényle­
ges skálaértékek között 58 MMPI-skálát alapul véve valóban magas, 0,30—0,84
korrelációkat talált. Megismételve a vizsgálatot azonban kiderült (Dicken és
Wiggins, 1964), hogy a skálák normatív átlagértékei ugyanilyen pontossággal
alkalmasak a nyerspontok előrejelzésére, s nyerspontok helyett a standardizált
skálaértékeket véve, a szociális kívánatosság koncepció alapján számolt és a
tényleges skálaértékek közötti átlagos korreláció 0,34-re csökkent. Edwards
képlete valóban nagy pontossággal jelzi az egyes skálákon a csoportátlagokat.
Ebből azonban csak az a — már ismert — tény következik, hogy az állítások
elfogadásának gyakorisága függ azok SD-értékétől. Az SD-válaszhajlam jelen­
tőségét így eleinte túlbecsülték. Erre figyelmeztetnek egyébként azok a későbbi
vizsgálatok is, amelyek szerint az egyes állítások szociális kívánatosság értéke
maga is több mindent tükrözhet, a különböző vizsgálati személyek számára
mást-mást jelenthet (Wähler, 1965; Wiggins, 1966). Hogy az állítások SD-értéke
valójában tünetjelző értéküket tükrözi, azt az az eredmény is alátámasztja,
amely szerint a nagy én-ideál diszkrepanciával jellemezhető (tehát alacsony
önértékelésű) személyek hajlamosak inkább a rájuk nézve kedvezőtlen állítások­
kal egyetérteni, s fordítva (Glenn és Janda, 1977). Összefoglalva azt mondhatjuk,
hogy a szociálisan kívánatos válaszok adására való hajlam jelentősége az
MMPI-ben nem nyert igazolást, legalábbis úgy, mint a válaszok tartalmi értel­
mezhetőségét torzító tényező. A pszichológiai egészség kritériuma éppen az
3 Az MMPI-próba 33
alkalmazkodóképesség, a szociálisan kívánatos, adaptív válaszok (Heilbrun,
1964). Ezért adódhatott olyan magas korreláció az állítások SD-értéke és jóvá­
hagyásuk gyakorisága között az egészséges populációban. Más kérdés természe­
tesen, ha a vizsgált személy tudatosan vagy szándéktalanul állításainak szociáli­
san kedvező irányba történő megváltoztatására törekszik. Az ebből adódó
problémákkal a teszteredmények validitásáról szóló részben foglalkozunk (1.
1.4).
1.23.3 A beleegyező válaszhajlam

Egy másik stílusváltozó, amely kiterjedt helyet foglal el az MMPI-irodalom-

ban, a beleegyező válaszhajlam. Couch és Keniston kidolgozott egy 360 állításból
álló skálát, az OAS-t,* amelynek valamennyi tételét az állítás elfogadása esetén
pontozzák. Aki hajlamos arra, hogy az állításokat tartalmukra való tekintet
nélkül elfogadja, az a skálán feltehetően magas pontszámot fog elérni, míg aki
az állítások elutasítására hajlik, annak OAS-pontszáma alacsony (Couch és
Keniston, 1960). Kiderült, hogy az OAS 32 MMPI-skálával átlag 0,64 mérték­
ben korrelál, amiből a szerzők arra következtettek, hogy az MMPI-skálákon
elért értékek jelentős részben a v.sz. beleegyező válaszhajlamától függenek. Még
inkább alátámasztani látszott a feltevést, hogy a skáláknak az OAS-szal való
korrelációi és a skálákban a tételek elfogadása esetén pontozott válaszok aránya
között 0,86-os rangkorrelációt találtak, ami azt jelentené, hogy minél több egy
skálában az állítás elfogadása esetén pontozott tétel, annál inkább függ a
skálaérték a beleegyező válaszhajlamtól.
Többen rámutattak azonban, hogy az OAS nagyrészt szociálisan nemkívána­
tos állításokból tevődik össze (Edwards és Walker, 1961; Taylor, 1961), az OAS
és a szociálisan kívánatos válaszok adására való hajlam között negatív a korre­
láció (Couch és Keniston, 1961). így lehet, hogy az OAS nem a beleegyező
válaszhajlamot, hanem a szociálisan nemkívánatos válaszadási, illetve tünetbe­
vallási tendenciát méri. A skálaértékek és az OAS közötti korrelációk nemcsak
az elfogadás esetén pontozott állítások arányával korrelálnak jelentősen, hanem
a skálában pontozott szociálisan nemkívánatos válaszok arányával is (Edwards
és Walker, 1961). Couch és Keniston (1961) a beleegyező válaszhajlam jelentősé­
gét védve rámutatott, hogy a szociálisan kívánatos válaszadási hajlam és az
OAS közötti negatív korreláció abból is adódhatott, hogy az előbbi mérésére
szolgáló SD-skálán nagyobb az elutasítás esetén pontozott válaszok aránya.
Olyan SD-skála alkalmazása esetén, amelyben ugyanannyi az elutasítás, mint
az elfogadás esetén pontozott állítás, a korreláció abszolút értéke jelentősen
csökken. Később kidolgoztak olyan — a beleegyező válaszhajlam mérésére
szolgáló — skálákat, amelyekben ugyanolyan mértékben fordulnak elő szociáli­
san kívánatos és nemkívánatos állítások (Greenwald és Clausen, 1960; Solomon
és Klein, 1963), s így nem korrelálnak a szociálisan kívánatos válaszadási
hajlammal. Az e skálákkal mért beleegyező válaszhajlam jelentőségét az MMPI-

* „Over-all Agreement Score”, azaz Általános Beleegyezési Érték.

34
skálaértékek kialakításában az MMPI-vel kapcsolatban végzett faktoranaliti­
kus vizsgálatok eredményeire támaszkodva próbálták igazolni.

1.23.4 A válasz beállítódás-elmélet faktoranalitikus alátámasztása

Az MMPI-vel kapcsolatban végzett faktoranalitikus vizsgálatok szerint a teszt-

eredmények eltéréseinek nagy része két faktorral leírható (Messick és Jackson,
1961 — tartalmi értelmezésüket 1. 1.22 pontban). E faktorok közül az egyik
jelentősen korrelált a szociálisan kívánatos válaszhajlamot mérő SD-skálákkal
{Couch és Keniston, 1961; Edwards és Walker, 1961, Jackson és Messick, 1962;
Millimet, 1970), s az egyes skálák faktorsúlya a kérdéses faktoron 0,90 felett
korrelált a skálák által tartalmazott szociálisan kívánatos válaszok arányával
{Edwards és mtsai, 1962; Jackson és Messick, 1962). A klinikai skálák faktorsú­
lyai, valamint a klinikai skáláknak a szociálisan kívánatos válaszhajlamot mérő
skálával való korrelációi között 0,98 volt a korreláció. A másik jelentősebb
faktor erősen korrelált a beleegyező válaszhajlamot mérő skálákkal; az elfoga­
dás esetén pontozott állítások aránya és a skálák faktorsúlyai között többen
0,80 feletti rangkorrelációt találtak {Edwards és mtsai, 1962; Couch és Keniston,
1961; Messick és Jackson, 1961). Különválasztva a skálák elfogadás, illetve
elutasítás esetén pontozott részeit, előbbiek a faktort pozitív, utóbbiak negatív
értékkel súlyozták {Jackson és Messick, 1962). a fenti eredmények alapján
egyértelműnek látszott, hogy az MMPI-eltérések jelentős részét meghatározó
két faktor a válaszoknak nem a tartalmi, hanem a stilusjellegzetességeit tük­
rözi. Emellett szólt, hogy az 1. ún. „pszichotikusság” faktor skálái túlnyomó-
részt elfogadás esetén pontozott állításokat tartalmaztak, mint ahogy egy kivé­
telével ilyen állításokból tevődik össze a faktor mérésére Welsh által összeállí­
tott A (szorongás)-skála is (1. Jackson és Messick, 1958; Messick és Jackson,
1962). A faktort eszerint a beleegyező válaszhajlam és a szociálisan kívánatos
válaszadási tendencia kölcsönhatása alakítaná ki {Messick és Jackson, 1962).
A 2. „neurotikusság” faktort főleg olyan skálák súlyozzák, amelyek zömében
elutasítás esetén pontozott állításokból tevődnek össze. A faktor mérésére
kidolgozott R (elfojtás)-skála csupa ilyen állításból áll, s a válaszkészség kon­
cepció hívei szerint tisztán a beleegyező választendenciát mérné {Abbott és mtsai,
1965; Edwards és Abbott, 1969; Messick és Jackson, 1962). Néhányan kimutat­
tak egy, az „eredmények meghamisítására való hajlamot” mérő faktort is,
amelyet elsősorban az L- és néhány hasonló skála súlyozott {Edwards és mtsai,
1962; Jackson és Messick, 1962). Wiggins (1962) a válaszok tartalmi, módszer-
és stílusvarianciájának értelmezésére érdekes elméleti modellt kínált a létező
empirikus adatok alapján. Eszerint a deviáns állításokat állító formában megfo­
galmazó tételek elfogadása a tartalommal való egyetértésen kívül függ a szociá­
lisan nemkívánatos válaszok elfogadására való hajlamtól és a beleegyező válasz­
tendenciától. Ugyanezen állítások elutasítása a túlzottan konvencionális válasz­
tások és az óvatosság (beleegyező válaszhajlam ellentéte) következménye is
lehet. A tagadó formában megfogalmazott deviáns állítások jóváhagyása a
nemkívánatos válaszok adására való hajlam és az óvatosság, elutasítása pedig
3* 35
a konvencionalitás és a helyeslő választendencia összjátékának az eredménye
lehet.
Az SD-válaszhajlammal mint a tartalmi értelmezhetőséget megkérdőjelező
stílusváltozóval kapcsolatban már említettünk néhány kritikai szempontot.
A faktoranalitikus vizsgálatok eredményei ehhez nem sokat tesznek hozzá,
mivel a kritika nem az SD-változó létezését cáfolta, hanem arra próbált rámu­
tatni, hogy az éppen tartalmi jellegzetességeket is tükrözhet. A továbbiakban
a beleegyező válaszhajlammal kapcsolatos kritikai megfontolásokkal foglalko­
zunk.

1.23.5 A beleegyező válaszhajlam összefüggése más személyiségváltozókkal

Amennyiben a beleegyező válaszhajlam mértéke a személyiség konzisztens jel­

lemzője, akkor ez várhatóan összefügg más, elméletileg kapcsolódó személyiség­
konstrukciókkal, illetve bizonyos betegcsoportok konzisztens jellemzője lehet
(Jenkins és Schnell, 1965). Lewis (1968) a személyek válaszkészségmérő skálá­
kon elért eredményei és a megismerő működések sajátosságai (észlelési rigiditás,
mezőfüggőség, intellingencia stb.), illetve egyéb személyiségjellemzők között
semmiféle összefüggést sem talált. Eredményei szerint a különféle válaszkészség­
mérő skálák közös variánciája is elég alacsony, ami megkérdőjelezi a válaszkész­
ség-koncepció érvényességét. Más vizsgálatokban különféle viselkedéskritériu­
mokkal korreláltatták a beleegyező válaszhajlam több mutatóját — pl. az
Asch-Ше csoportnyomás helyzetben —, s ugyancsak nem találtak összefüggést
(Foster, 1961, 1963). Eszerint a kérdőívekben mért beleegyező válaszhajlam nem
utal konformitásra vagy arra, hogy a személyt általában jellemezné a belenyug­
vás. Összességében kevés kísérleti adat bizonyítja, hogy a kérdőívekkel mért
választendencia valóban előrejelezne valamit a személy viselkedéséből (McGee,
1962), Couch és Keniston (1960) ugyan az OAS-on magas és alacsony pontszá­
mot elért személyek klinikai vizsgálata alapján jellemző különbségeket tudott
kimutatni a két csoport között, azonban — mint látni fogjuk — ez könnyen
adódhatott abból, hogy az OAS s több más válaszkészségmérő skála is koránt­
sem független a tételek tartalmától.

1.23.6 A tétel megfordít ásos vizsgálatok

Ha valóban a beleegyező válaszhajlam mértéke határozná meg a teszteltérések

jelentős részét, akkor az állítások megfordításával — tehát a kijelentő tételek
tagadó formában, a tagadó tételek állító formában történő megfogalmazásával
— ugyanannál a személynél egészen más teszteredményekhez kellene jutnunk.
A kísérletet egészséges és betegcsoportokon is többen elvégezték (Dicken és Pelt,
1967; Lichtenstein és Bryan, 1965; Rorer és Goldberg, 1965), s következetesen
azt az eredményt kapták, hogy az eredeti és a megforditott állításokból álló
MMPI-skálák korrelációi kevés kivétellel meghaladják a skálák ismert reliabili-
tás-mutatóit. A klinikai skálaértékekben az igenlő választendencia csak jelen-

36
téktelen eltéréseket okozott, a legmeglepőbb azonban az volt, hogy a helyeslő
választendencia mérésére használt skálákkal (A, R, B, Bn, Rb, Acq, At, Dy—-3
stb.) ugyanez volt a helyzet! (Rorer és Goldberg, 1965.)
A fenti eredmények egyértelműen bizonyították, hogy az MMPI-eredmé-
nyeknek a helyeslő választendencia mértéke nem lényeges meghatározója, to­
vábbá, hogy a válaszstilus mérésére hivatott skálák valami egészen mást mér­
nek. Nem derül ki azonban ezekből a vizsgálatokból, hogy mi is ez a más,
továbbá, hogy mi a magyarázata annak az összefüggésnek, amit a skáláknak
a jelentősebb faktorokon történő súlyozódása és az elfogadás esetén pontozott
skálaitemek aránya között találtak (1. 1.23.4). Ezzel foglalkozunk a következő
szakaszban.

1.23.7 A válaszstílus-koncepció kritikája

A „nagy válaszstílus-mítosz” végső hanyatlása Rorer (1965) kritikai áttekintésé­

vel kezdődött. Rámutatott, hogy a válaszstílus tartalmilag független mutatói
nem korrelálnak egymással. A stílusjellemzők inkább azokban a tesztekben
játszanak nagyobb szerepet, ahol létezik egy meghatározott helyes válasz.
A disszimulálásból, defenzivitásból stb. adódó válaszbeállítódás valóban befo­
lyásolhatja a teszteredményeket, azonban ezek nem a tartalomtól független
tényezők, hanem az határozza meg őket, ahogyan a személy a tartalmat a
válaszadás előtt értékeli (1. 1.4).
Amint az 1.23.4 pontban láttuk, a neurotikus skálák, amelyek az egyik fő
faktort súlyozzák, főleg elutasítás esetén pontozott állításokból állnak, míg a
szociálisan hangsúlyozottan nemkívánatos tételekből álló pszichotikus skálákat
elsősorban az állítások elfogadása esetén pontozzuk. Mivel a skálák validitásá-
nak ellenőrzése függetlenül kialakított kritériumcsoportokon történt, a válasz­
stílus-koncepció hívei feltételezték, hogy az elfogadás esetén pontozott vála­
szok aránya az egyes skálákon a kritériumcsoport jellemző választendenciáját
tükrözi {Couch és Keniston, 1960). Mindez a válszstílus-koncepció azon előfelte­
vésén alapul, hogy a jellemző választendencia a tartalomtól függetlenül nyilvá­
nul meg. Ha azonban megnézzük az elfogadás és az elutasítás esetén pontozott
állítások tartalmát — s ha ezt korábban megteszik, sok meddő kutatásnak elejét
vehették volna —, kiderül, hogy a kettő koránt sem független egymástól {Bock
és mtsai, 1969, Dicken, 1967). A neurotikus skálák pl. nem azért állnak főleg
tagadó tételekből, mert a neurotikusok a kérdőív állításokra főleg nemmel
válaszolnak, hanem azért, mert bizonyos — a neurotikus választásokra jellemző
— tartalmi körök, a szigorúan empirikus konstrukciós elv ellenére a véletlen
folytán többnyire tagadó formában lettek megfogalmazva. Ez a magyarázata
a fő faktorokon elért faktorsúlyok és az elfogadás esetén pontozott állítások
aránya közötti magas korrelációnak, amelyet annak ellenére sikerült kimutatni,
hogy a tételmegfordításos vizsgálatok nem igazolták a beleegyező válaszhajlam
hatását. A beleegyező válaszhajlamot mérő skálák nagy része sem a beleegyező
válaszhajlamot, hanem meghatározott tartalmi köröket mér, ebből adódhattak
a fő faktorokkal való korrelációik {Dicken, 1967). Bock és mtsai (1969) három
37
tételmegfordításos vizsgálata alapján a beleegyező válaszhajlam az elfogadás
esetén pontozott skálák eltéréseinek legfeljebb 10— 15%-át magyarázza.
A válaszhajlam-koncepció hívei még egyszer felvették a kesztyűt, s a tételmeg­
fordításos vizsgálatok eredményeit a beleegyező válaszhajlam kétfaktorelméle-
tével („beleegyező”, illetve „elfogadó” válaszhajlam megkülönböztetése) pró­
bálták magyarázni (Bentler és mtsai, 1971). Az erősödő kritikai hullámmal
szemben azonban a mesterkélt kétfaktorelmélet már kevésnek bizonyult (Block,
1971, 1972; Samuelsen, 1972).

1.24 A teszteredmények hitelessége

1.24.1 A validitás-skálák elmélete

A v.sz. tudatos vagy tudattalan manőverekkel megkísérelheti, hogy önmagát

a vizsgálatban kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb színben tüntesse fel. Az ilyen
„szimuláló” vagy „disszimuláló” tendenciák a válaszok meghamisítása követ­
keztében befolyásolhatják a teszteredményeket. Hogy a tesztprofilt megbízha­
tóan értelmezhessük, meg kell bizonyosodnunk róla, nem törekedett-e a v.sz.
a teszteredmények meghamisítására. A tudatos vagy szándéktalan megtéveszté­
sen kivül a tételek meg nem értése, a tételek elolvasása nélkül történő, véletlen-
szerű válaszadás vagy a megválaszolatlanul hagyott tételek nagy száma is
megbízhatatlanná teszi a teszt értelmezését. A fenti problémákra való tekintet­
tel került sor a teszt ún. „validitás skáláinak” a kidolgozására. A validitás ská­
lák lehetővé teszik a teszteredmények megbízhatóságának ellenőrzését; szélsősé­
ges értékeikből következtethetünk a skálaértékek megbízhatatlanná válásának
okaira; viselkedéses-tüneti korrelációik pedig segítenek a v.sz. jellemzésében
(a validitás skálák értelmezését 1. 3.11).
A tudatos vagy tudattalan megtévesztő manőverek, illetve a tételek megvála­
szolásában megnyilvánuló gondatlanság, megértési nehézségek stb. kiszűrésére
a kérdőíves vizsgálatokban több lehetőség kínálkozik (Hathaway és McKinley,
1946).
Az egyik ötletet Harsthorne és May (1928) adták klasszikus vizsgálatsoroza­
tuk nyomán. Olyan kérdéseket adtak a v.sz.-eknek, amelyek tartalma szociáli­
san nemkívánatos, a v.sz.-re nézve kedvezőtlen, azonban a tapasztalat szerint
mégis igen kevesen válaszolnak rájuk szociálisan kívánatos irányban. Ilyenek
pl: „Otthon nem eszem olyan illedelmesen, mint társaságban”; vagy „Szívesen
ismerkedem meg jelentős emberekkel, mert ezáltal én is fontosnak érzem ma­
gam”.
Aki nagyon gyakran válaszol tagadólag a fentihez hasonló állításokra, az
feltehetően nem teljesen őszinte a teszt kitöltése során, hiszen csaknem mind­
annyiunkra jellemző, kisebb emberi gyengeségekről van szó. Az MM Pl eredeti
tételkészletét 15 ehhez hasonló állítással bővítették, ezek képezik az L (Lie =
hazugság)-skálát. A skála valamennyi tételét az állítás tagadása esetén pontoz­
zuk. 3—5 esetben ez mindenkinél előfordulhat; ha azonban valaki a 15 állítás
nagy részt elutasítja, akkor a teszteredmények tudatos meghamisítására követ-

38
keztethetünk: a v.sz. valószínűleg kedvezőbb színben kívánja feltüntetni magát.
A módszer hátránya, hogy csak a tesztvizsgálatokkal kapcsolatban tájékozat­
lanabb, „naivabb” v.sz.-ek esetében érzékeny a meghamisító törekvésekre.
A műveltebb, intelligensebb v.sz.-ek disszimulációs erőfeszítése az L-skála
értékeiben nem tükröződik. Amikor egyetemi hallgatóknak azt az instrukciót
adták, hogy próbálják magukat a tesztvizsgálatban kedvezőbb színben feltün­
tetni, az L-skála értéke változatlan maradt (Hathaway és McKinley, 1946).
Elméleti megfontolások alapján állították össze a teszt F („validitás”)-skálá-
ját 64 olyan állításból, amelyet a pontozás irányában egészséges v.sz.-ek rend­
kívül ritkán választanak. A skála átlagértéke egészséges személyeknél 5—9 pont
között mozog. A tételek megértésének hiánya, a vizsgálat során mutatkozó
gondatlanság és figyelmetlenség, valamint a tételek elolvasása nélkül történő,
véletlenszerű válaszadás megemeli az F-skála értékét. Magas F-értéket érnek el
a szimuláló, önmagukat kedvezőtlenebb színben feltüntető betegek. 80 T-nél
magasabb F érték esetén a tesztprofil nem értékelhető. Kevésbé kiugró F-érték
jelezheti a szokatlan válaszok adására való készséget; az F-skála empirikus
korrelációi (3.11.3) hozzájárulnak a v.sz. jellemzéséhez.
A teszteredmények validitásának ellenőrzésére egy harmadik módszer is kí­
nálkozik, ezen alapul а К (korrekciós)-skála kidolgozása (Hathaway és McKin­
ley, 1946). A К -skálát empirikusan állították össze azokból a tételekből, ame­
lyek jellemzően gyakran fordultak elő az egészséges MMPI-profilt adó beteg
személyeknél. A skála így feltehetően a v.sz.-eknek azt a hajlamát méri, hogy
önmagukat szociálisan kedvező színben tüntessék fel. A tételelemzés megmutat­
ta, hogy a К-skála valóban egyetlen faktort mér, amely a Ну-skála kivételével
valamennyi klinikai skálával negatívan korrelál. A v.sz. abbéli törekvése, hogy
önmagát kedvezőbb színben tüntesse fel, eltorzíthatja a klinikai skálák értékét;
ezért vezették be a skálával legerősebb negatív korrelációt mutató klinikai
skálákra az ún. K-korrekciót (1. 2.14). Ez azt jelenti, hogy a skálák nyerspontér­
tékeihez а К megfelelő törtrészét hozzáadjuk, ily módon ellensúlyozva a magas
К által jelzett disszimulációs tendenciát, amely a klinikai skálák értékeit csök­
kenti. Az empirikus tételszelekció következtében a К-skála tételeire adott vála­
szok a v.sz. részéről nem kontrollálhatók, így az olyankor is jelzi a disszimulá­
ciós erőfeszítést, amikor az L-skála felmondja a szolgálatot. Későbbi empirikus
vizsgálatok alapján a skála enyhén megemelkedett értékeit sokan az általános
alkalmazkodóképesség mutatójának tekintik (1. 3.11.4).
Gyakran alkalmazzák a válaszmeghamisító törekvések mérésére az ún. „F—K”-
indexet. A nyerspontértékek különbségéből számolt mutató magas pozitív érté­
kei az önmagukat kedvezőtlen, alacsony negatív értékei pedig az önmagukat
kedvező színben feltüntető személyeket jellemzik.

39
1.24.2 Szimulálás és disszimulálás hatása a skálaértékekre.
Érvénytelen profilok kiszűrése

A validitás-skálák validitásának ellenőrzése olyan vizsgálatok segítségével tör­

ténhet, ahol biztosítják, hogy a személyek egy csoportja önmagát kedvezőbb
vagy kedvezőtlenebb színben próbálja feltüntetni. Több kísérletet végeztek, ahol
a különböző választendenciákat alkalmas instrukció segítségével próbálták
előidézni. Pl. ha a disszimulációs tendenciákat akarták tanulmányozni, akkor
az instrukcióban arra kérték a személyeket, hogy úgy töltsék ki a kérdőívet,
mintha ezen múlna a felvételük egy munkahelyre vagy főiskolára, vagy ahogy
elképzelésük szerint az ideáljuk töltené ki. A szimuláló csoportnak úgy kellett
kitöltenie a kérdőívet, mintha azt akarnák elérni, hogy sorozáson alkalmatlan­
nak nyilvánítsák őket, vagy hogy terápiás kezelésben részesüljenek.
81 egyetemi hallgatónál szimulációra biztató instrukció mellett jelentősen
megemelkedett az F-skála értéke, olyannyira, hogy valamennyi v.sz.-nél személy­
nél meghaladta a 20 nyerspontot. Disszimuláció esetén viszont a K- és az
L-skálák értékei emelkedtek meg (Coller és mtsai, 1949). Az F- és a K-skála
validitását más vizsgálatok is megerősítik, az L-skála azonban sem a disszimulá­
ciós, sem a szimuláló törekvéseket nem képes hatékonyan jelezni (Anthony,
1971; Gough, 1947; Hewitt, 1943; Harvey és Sipprelle, 1976). Szimuláló csoport­
ban az F-skála 74 T fölé emelkedése mellett a К -skála értékének szignifikáns
csökkenése is megfigyelhető (Gough, 1947). Hűvös, személytelen instrukció
esetén a К -skála megemelkedett és az F—К index lecsökkent értékei feltehetően
a fokozott defenzivitást jelzik a vizsgálattal szemben (Adams, 1971).
Az ugyanazon személyeknél szokásos instrukcióval, illetve a panaszaik eltúl-
zására biztató instrukcióval felvett jegyzőkönyvek között az F—К-index pozi­
tív, illetve negatív értékei 81%-ban helyesen diszkriminálták; az F-skála 10-nél
nagyobb, illetve kisebb nyerspontértékei alapján a szimulált profilok kiszűrése
ugyanilyen hatékony volt (Anthony, 1971). Amikor azonban a szimulált profilo­
kat hasonló klinikai skálaértékekkel rendelkező érvényes profilokkal vetették
össze, a 18 pontnál nagyobb F—К csak 62, a 30 pontnál nagyobb F 66%-ban
azonosította a szimulálókat. Hazugságdetektorral végzett vizsgálatok a skálák
validitását tendenciájukban megerősítették, bár sok speciális feltevést nem sike­
rült igazolni (Calvin, 1957).
A validitás-skálák hitelesítésén kívül az is érdekes kérdés, hogy a szimuláló
vagy disszimuláló törekvések hogyan befolyásolják a profil alakját. Ideális
éninstrukció hatására különböző kultúrájú csoportokban igen hasonló profil­
változást figyeltek meg (Gloye és Zimmerman, 1967). Az Ma- és a Hd-skálákat
kivéve az egész profil lesüllyedt; az L- és a К-skála megemelkedése következtében
jellegzetes L—F—К „völgy” alakult ki. Más eredmények szerint disszimulációt
előidéző instrukció hatására legjobban a Hd-, Pp- és Sc-skálák, kisebb mérték­
ben a D-, Pt- és Ma-skálák értéke csökkent (Goldberg és Miller, 1966). Volt, aki
a D- és a Hd-skálák értékeiben tudott kimutatni jelentős változást (Coffer és
mtsai, 1949). Az eredményeket valószínűleg az alkalmazott instrukció és a
vizsgált minta sajátosságai is befolyásolták. Az „ideális” profil létezésére utal
az a tény, hogy a személyek ideáljuk szerint kitöltött profiljai között átlagosan

40
0,62 a korreláció, míg a szokásos instrukció alkalmazása esetén annak értéke
csak 0,05 (Hiner és mtso.i, 1969).
Gough egy korai vizsgálatában 11 — a teszthez jól értő — szakembert arra
kértek, hogy próbáljanak meg a tesztvizsgálatban neurotikus, illetve paranoid
szkizofrén profilt szimulálni, mintha azt akarnák elérni, hogy leszereljék őket a
hadseregből (1947). Az így kapott profilokat valódi neurotikusok és szkizofrének
profiljai közé keverték, s négy független értékelő személynek úgy kellett kivá­
lasztania a szimulált profilokat a valódiak közül, hogy csak a klinikai skálák
értékeit ismerhették, a validitás skálákét nem. A szimulált neurotikus profilokat
az értékelők 55—73%-ban tudják azonosítani; az F—К-index alapján történő
mechanikus értékelés 82%-os beválást eredményezett. A szimulált paranoid
szkizofréniás profilokat az F—K-index 82, az értékelők 91— 100%-ban válasz­
tották ki helyesen. A jelentős eltérés a klinikai profil alapján történő értékelés
hatékonyságában abból adódott, hogy a szimulált neurotikus profil rendkívül
hasonlított a valódihoz, és csak a validitás skálák értékében mutatkozott jelen­
tősebb eltérés. A szimulált és a valódi paranoid szkizofréniás profilok között
ugyanakkor jellemző minőségi különbségek voltak megfigyelhetők, amelyek
megkönnyítették a szimulált profilok azonosítását. A valódi paranoid profilok
kétfázisúak, mérsékelten emelkedettek, és a profilcsúcsok kb. egymagasságban
húzódnak. A szimulált profilok több fázisúak, jellemző rájuk a „fűrészfogszerű”
lefutás. Az F-, Pp- és Pa-skálák értéke szignifikánsan magasabb, a Hd- és a
Ну-skáláké szignifikánsan alacsonyabb, mint a valódi profilokon. A szimulált
profilokon az F-skála nyerspontérték-átlaga 30, a valódi betegek profilján 17.
Az áttekintett irodalmi adatok alapján úgy tűnik, hogy a validitás-skálák
alapján a válaszmeghamisító törekvések elég nagy biztonsággal felismerhetők.
Az átlagot (50 T) jelentősen meghaladó F- és К-érték esetén a tesztprofil
értelmezése megbízhatatlanná válik. Az L-skála a válaszmeghamisító törekvé­
sekre kevésbé érzékeny, azonban ha értéke magas, a v.sz. őszintéden, rejtőz­
ködő magatartása miatt a klinikai skálák ugyancsak értelmezhetetlenné válnak.
Az F-skála mérsékelten megemelkedett értékei (80 T alatt) az eredményeket nem
teszik feltétlenül értékelhetetlenné, hiszen ez jelezheti a szokatlan, bizarr vála­
szok adására való készséget, különösen pszichotikus csoportokban. A profil
értelmezésével azonban ilyenkor is óvatosnak kell lennünk.

1.24.3 A „rejtett” és a „nyilvánvaló” tételek

Wiener (1948) hívta fel a figyelmet a teszt ún. „rejtett” és „nyilvánvaló” tételei
közötti különbségekre (id. Harvey és Siprelle, 1976). Nyilvánvaló tételek azok,
amelyek pszichopatológiai jelentéstartalma a v.sz.-ek számára könnyen felis­
merhető, nyilvánvaló. A tételek jelentős részének pszichopatológiai jelentéstar­
talma csupán a tételek választásának empirikus korrelációi alapján vált nyilván­
valóvá, azok közvetlenül nem felismerhetőek. Ezek az ún. rejtett tételek. Egy
vizsgálat tanúsága szerint a rejtett tételek pszichológiai jelentését a v.sz.-ek még
az MMPI hosszas tanulmányozása után sem tudták azonosítani (Seeman,
1953). Wiener összeállította a standard MMPI-skálák rejtett, illetve nyilvánvaló

41
 tételekből álló alskáláit (1. függelék). A rejtett és a nyilvánvaló tételek kérdését
azért tárgyaljuk ebben a fejezetben, mivel a kérdéskörrel kapcsolatos vizsgála­
tok szorosan kapcsolódnak a válaszmeghamisító törekvések problémájához.
Feltételezhető ugyanis, hogy ha a v.sz. válaszait manipulálni igyekszik, akkor
elsősorban azokat a válaszait módosítja, amelyeket a nyilvánvaló pszichopato­
lógiai jelentőséggel bíró tételekre — vagyis a nyilvánvaló tételekre — ad.
A rejtett és a nyilvánvaló tételek tanulmányozása tehát azzal a lehetőséggel
kecsegtet, hogy az eddigieknél érzékenyebb eszközhöz jussunk a válaszmegha­
misító törekvések kiszűrésére.
A feltételezést több empirikus vizsgálatnak sikerült igazolnia. Amikor egye­
temi hallgatóknak azt az instrukciót adták, hogy önmagukat próbálják kedve­
zőbb színben feltüntetni, a nyilvánvaló alskálákon skálaértékük lecsökkent.
Amikor szimulálniuk kellett, a nyilvánvaló tételekből álló alskálákon a skálaér­
tékek megemelkedtek. A rejtett tételekből álló alskálák viszont mindkét esetben
ellenkezőképpen viselkedtek, azok tehát nem voltak hozzáférhetőek a manipu­
láció számára (Harvey és Siprelle, 1976).
A rejtett és a nyilvánvaló tételekből álló alskálák összpontértékei alapján a
szimulált és a standard instrukcióval felvett profilokat 90, ihletve 86%-ban
helyesen sikerült azonosítani. Amikor a szimulált profilokat hozzájuk hasonló
klinikai profilokkal vetették össze, a szelekció 56, illetve 59%-ban volt hatékony
(Anthony, 1971). A rejtett, illetve a nyilvánvaló tételek választásának aránya a
tesztvaliditás ellenőrzésének ígéretes perspektíváját jelentik, bár kidolgozott
mutatók még nem állnak rendelkezésre.
A másik alkalmazási lehetőséget azok az adatok kínálják, amelyek szerint a
nyilvánvaló tételekre adott válaszok stabilabbak, mint amelyeket a rejtett téte­
lekre kapunk, és egészséges populációban a nyilvánvaló tételek választásában
kisebb az egyéni variabilitás. Ez valószínűleg abból adódik, hogy a nyilvánvaló
tételek tartalma a személyekre nézve vagy egyértelműen nagyon kedvező, vagy
egyértelműen nagyon kedvezőtlen. A rejtett tételekből álló alskálák tehát az
egészséges személyek között jobban differenciálnak, s ezért a nem patológiás
jelentéstartományban a személyek finomabb jellemzését teszik lehetővé.
Újabban Vesprani és Seeman (1974) kidolgozták a rejtett és nyilvánvaló
tételekhez nagyon hasonló O, illetve X tételek fogalmát. A skálák X tételeit azok
az állítások alkotják, amelyekre az egészséges személyek a kritériumként szolgá­
ló betegcsoportoktól eltérően válaszolnak. Ezek pszichopatológiai jelentéstar­
talma a személyek számára többnyire nyilvánvaló, így gyakran egybeesnek a
wieneri nyilvánvaló tételekkel. А О tételeket akkor is pontozzuk, ha a személy
az egészséges populáció többségéhez hasonlóan válaszol rájuk, mivel a betegek
még nagyobb arányban válaszolnak ebben az irányban. A meghatározásból
kézenfekvő, hogy а О tételek manipulálása sokkal nehezebb. Valóban, minél
jobb képet kíván adni magáról a v.sz., annál alacsonyabb az X tételek alapján
számolt pontszám, míg а О tételek választásában növekedés figyelhető meg
( Vesprani és Seeman, 1974; Wales és Seeman, 1972).

42
1.3 A TESZT VALIDITÁSA
E fejezetben az MMPI egyéb tesztekkel való összefüggéseit (prediktív validitás),
alkalmazási lehetőségeit és korlátáit, a konstrukciós elvek alapján felállított
hipotézisek ellenőrzését célzó vizsgálatokat (konstrukciós validitás) tárgyaljuk.
Mivel az MMPI-tesztet klinikai kritériumcsoportok alapulvételével, a klinikai
differenciáldiagnózis és a pszichopatológiai jellemzés finomításának célját szem
előtt tartva dolgozták ki, a teszt beválásának, validitásának ellenőrzése az első
időkben egyéb forrásokból származó klinikai jellemzések alapján történt. E fe­
jezetben igyekszünk azoknak a vizsgálatoknak az ismertetésére szorítkozni,
amelyeknek célja kifejezetten a teszt beválásának ellenőrzése volt; a skálák
empirikus korrelációinak részletes ismertetése és a különböző klinikai csopor­
toknál talált profiltípusok leírása — mivel ezek a teszt értelmezéséhez közvetle­
nebbül kapcsolódnak — külön fejezetben kaptak helyet (3.1, 3.2). A tesztértel­
mezés alapját képező empirikus korrelációk olyan tulajdonságokat is felölelhet­
nek, amelyek nemcsak a betegekre, hanem — esetleg kevésbé szélsőséges mér­
tékben — különböző egészséges csoportokra is jellemzőek lehetnek. így előrejel­
zéseket tehetünk a kérdéses tulajdonsággal eltérő mértékben rendelkező egészsé­
ges vizsgálati csoportok skálaértékeire vonatkozóan is. Ez teszi lehetővé a teszt
klinikai területen kívül történő alkalmazását. A munkalélektani és pedagógiai
pszichológia különböző területeit érintő alkalmazási próbálkozásokat és azok
tanulságait ugyancsak ebben a fejezetben tárgyaljuk.

1.31 Az MMPI összefüggései egyéb tesztekkel

Számos közlemény utal arra, hogy az általános alkalmazkodóképesség és a

kórállapot súlyosságának az MMPI és egyéb tesztek alapján számolt mutatói
között jelentős korreláció mutatkozik. A ház—fa—emberrajz teszt, illetve az
MMPI alapján elkülönített normál, enyhe, illetve súlyos alkalmazkodási za­
varral küzdő személyek csoportjai nagyrészt egybeestek egymással {Pryor és
Butler, 1969). A GZTS („Guilford—Zimmerman Temperament Survey”) kérdőív
E (emocionális stabilitás) és О (objektivitás) skálái fordítottan korreláltak a
legtöbb MMPI-skálával ( Murray és Galwin, 1963). Megemelkedett az F-, Pa-,
Pt-, Sc-, Si-skála értéke azoknál a személyeknél, akik kérdőíves vizsgálatokban
több személyes problémáról, konfliktusról számoltak be (Lockman, 1954).
Ugyanezeknél a személyeknél a К -skála értéke (amely a feltételezés szerint az
általános alkalmazkodóképességet is méri — 1. 3.11.4) alacsonyabbnak mutat­
kozott. Egy tanulmányi alkalmasság-teszt az MMPI-skálákkal — az Mf-skálát
kivéve — alacsony negatív korrelációt mutatott {Frick, 1955).
Több vizsgálatban az MMPI-t projektív tesztekkel hasonlították össze. 98
beteg Rorschach-teszt, illetve MMPI alapján felállított diagnózisa között szigni­
fikáns egyezés mutatkozott {Rice és mtsai, 1969), az MMPI esetében a tesztet
egymástól függetlenül értékelő személyek között ritkábban fordult elő vélemény-
eltérés. Amikor a két teszt alapján felállított vélemény különbözött egymás­
tól, a Rorschach-tesztből az értékelő rendszerint több patológiás torzulást
43
olvasott ki. A betegek Rorschach-, TAT és mondatbefejezés tesztjét értékelő
pszichológusok az MMPI-teszt számítógéppel készített értelmezését az esetek
többségében találónak ítélték (Glueck és Roznikoff, 1965). E vizsgálatban legva-
lidabbnak az L- és a Hy-, legkevésbé megbízhatónak pedig a Pp- és Pt-skálák
mutatkoztak. A projektívteszt-, illetve az MM Pl-értelmezések között az ala­
csony vagy a normálövezetbe tartozó skálaértékek esetében a legkisebb az egye­
zés, ami ismét arra figyelmeztet bennünket, hogy óvatosnak kell lennünk a nem
kiugró skálaértékek értelmezésével.
Egy vizsgálatban a Klopfer Rorschach Prognosztikai Értékelő Skála alap­
ján pontozott Rorschach-teszteket vetették össze az MMPI skálaértékekkel.
A pszichoterápiás prognózist mérő Rorschach-skála összpontszáma és vala­
mennyi részskálája (formaszínvonal, mozgásválaszok, szín- és árnyékolásvála­
szok színvonala stb.) negatívan korrelált a legtöbb MMPI-skálával (Adams és
mtsai, 1963). Más adatok szerint viszont a Rorschach-válaszok forma—szín­
vonala (F + %) pozitív korrelációt mutat a Pszichopátia skála rejtett tételekből
(1. 1.43) álló alskálájával, amelyben a szerzők szerint a pszichopátiás karaktervo­
násokkal jellemezhető személyek disszimulációs törekvése ragadható meg
{Smith és Coyle, 1969).
Az irodalmi adatok alapján úgy tűnik, hogy az MMPI alapján egyéb tesztek­
kel egybehangzóan ítélhető meg az általános alkalmazkodóképesség zavara
vagy a pszichopatológiai állapot súlyossága. Kevésbé egyértelmű azonban a kép
a speciális patológiamutatók esetében. Az agresszív, ellenséges viselkedés méré­
sére szolgáló MMPI kiegészítő skálák és a Pa-skála, valamint a hasonlóképpen
értelmezett Roschach-tartalmak előfordulása alig korrelál egymással (Jurje-
wich, 1967). Ugyanez érvényes az MMPI-, illetve a projektív tesztek alapján
számolt szorongásindexekre. Ezek az eredmények nem feltétlenül cáfolják az
MMPI-adatok validitását, hiszen a projektív tesztek értelmezése gyakran mö­
göttes diszpozíciók fogalmaiban történik, az MMPI-é viszont manifeszt viselke­
déses korrelációkra épül. Arra mindenesetre rámutatnak az eredmények, hogy
a projektív tesztekkel, illetve az MMPI-vel mért szorongás vagy agresszivitás
nem feltétlenül fedi ugyanazt a jelenségkört. A Wehsler Inteligencia-teszt és az
MMPI szorongásmutatói közül is csupán a számjegyemlékezés és az A skála
között van enyhe negatív korreláció (Jurjewich, 1963).
Egyes adatok szerint a külső kontroll—belső kontroll személyiségdimenzió
Rotter-skálával mért külső kontrolipólusa pozitívan korrelál a legtöbb MMPI-
skálával (Scott és Severance, 1975); kivétel a K- és a Ну-skálák, amelyekkel
magas negativ korrelációt kaptak (Burnes és mtsai, 1971; Scott és Severance,
1975). Más vizsgálatok szerint viszont a külső kontroliosság csak alkoholista
betegeknél korrelál a kórállapot súlyosságával (átlag 0,67-mértékben), szkizof-
rén, illetve neurotikus betegeknél nem mutatkozik ilyen összefüggés.
Egy Byrne Represszió—Szenzitizáció skálájával végzett viszgálat szerint a
szenzitizátor személyeknél magasabb az F-, D-, Pt-, Pa- és Sc-skála értéke
{Merbaum, 1972).* Weisberger (1954) a kérdőíves technikával mért tudati per-

* E vizsgálat eredményei ugyan annak is tulajdoníthatók, hogy a Represszió— Szenzitizáció-

skála kidolgozásának alapjául éppen az MMPI D- és Pt-skálája szolgált.

44
szeverációt hasonlította össze MMPI teszteredményekkel. A tudati perszeverá-
ció meghatározása szerint „a gondolatok, szavak, érzések, érzelmek és elhatáro­
zások azon tendenciája, hogy a tudatba visszatérjenek és ott tartósan fennma­
radjanak” (2. old.). Az így mért perszeveráció két egészséges mintánál magas
korrelációt mutatott a Pt-, Sc-, Hd- és D-skálákkal, míg a К-skálával negatívan
korrelált. A kérdőív validitását erősíti az az eredmény is, amely szerint a két kéz
pszichomotoros koordinációja fordított korrelációt mutatott a neurotikus tri­
ásszal (Hd-, D-, Ну-skálák). A skálák alapján neurotikusabbnak véleményezett
betegek motoros koordinációja merevebb és zavartabb volt.

1.32 A teszt beválása a pszichiátriai diagnosztikában

A kórállapot klinikusok által megbecsült súlyossága a Pa-skálával 0,40 felett,

az F- és az Sc-skálával csaknem 0,40 mértékben korrelál (Spiegel, 1969). 1410
beteg MMPI-skálaértékei alapján megfogalmazott 7555 automatizált értelmező
állítás közül klinikus szakemberek kevesebb, mint 10%-ot ítéltek tévesnek
(Lacher, 1974). Legnagyobb a két legmagasabb skálaérték (2-pont kód) alapján
történő értelmezés beválása.
A neurotikus skálák validitását erősíti, hogy rossz alvóknál megemelkedett­
nek találták a Hd-, D-, Hy- és Si-skálák értékét, míg az Ma-skála értéke
szignifikánsan alacsonyabb volt. Az inszomniás betegek igen gyakran adtak
neurotikus profilokat (Monroe és Marks, 1977). Újabban Hedlund (1977) össze­
gezte az MMPI-skálák viselkedéses-tüneti korrelációval kapcsolatos vizsgálato­
kat. Számos kutatási eredményt áttekintve rámutat, e korrelációk közül rend­
szerint azok szignifikánsak, amelyek a kérdéses skála validitása mellett szólnak.
Ugyanakkor azonban még a szignifikáns korrelációk is igen alacsonyak, ami
megkérdőjelezi a teszteredmények alapján tett konkrét, egyedi diagnosztikus
megállapítások megbízhatóságát.
Egy vizsgálatban pszichiáterek 20 szempontból értékelték betegeik viselkedé­
sét és tüneteit. Az értékelések MMPI-skálákkal való korrelációi alapján a Hd-
és a Ну-skála bizonyult a legmegbízhatóbbnak, míg legkisebb a pszichotikus
skálák beválása volt (Zelin, 1971). Másutt az orvosok minden skálán megbe­
csülték, hogy betegeik milyen skálaövezetbe eshetnek. A Pp-, Pa- és Sc-skálákon
szignifikáns egyezés mutatkozott a becsült és a tényleges skálaértékek között.
A várt irányú — de nem szignifikáns — összefüggést kaptak a Hd-, D-, Mf- és
Pt-skálákon. A Ну-skálán egyáltalán nem esett egybe a tényleges és a becsült
skálaérték (Benton és Probst, 1946). A Hd- és D-skálaértékekben mutatkozó sok
téves pozitív eredmény (magas skálaérték az orvosok negatív diagnózisa ellené­
re) valószínűleg azzal függhet össze, hogy a tesztben e skálák a szomatikus
betegségtudat, illetve a betegségállapot deprimált hangulatának aspecifikus
mutatóiként működnek.
Több vizsgálatban a pszichiátriai diagnózist választották a teszt beválásának
kritériumául. A tesztet értékelő szakemberek a diagnózist 0,01 szinten szignifi­
kánsan helyesen jelezték előre, azonban egyik értékelő sem ért el jobb ered­
ményt, mint a legmagasabb skálaérték alapján történő mechanikus értékelés.

45
A legjobb értékelő 54%-ban hozott helyes ítéletet, ami arra figyelmeztet, hogy
a pontos egyéni diagnózis felállítása nem lehet a teszt feladata. Tapasztalt
MMPI-értékelőknél a beválás átlag 40, tapasztalatlanoknál 28% volt (Kassan
és Freud, 1956). Mások is rámutatnak, hogy a specifikus diagnosztikus kategó­
riák azonosítására az MM Pl kevésbé alkalmas; ehelyett elsősorban a neuroti­
kus, pszichotikus és karakterzavarral küzdő betegek három alaptípusának elkü-
lönitésére használható ( Williams és mtsai, 1972; — 1. még a teszt faktorstruktú­
ráját, 1.22). Ritter (1974) eredményei szerint az MMPI elsősorban a neurózis
pszichózis differenciáldiagnózis felállításában lehet segítségünkre; a különbö­
ző pszichotikus csoportok között a teszt már kevésbé differenciál. A specifikus
kategóriák közül a teszt legsikeresebben a paranoid pszichózist azonosította.

1.33 MMPI és pályaérdeklődés

Az MMPl-t először Harmann és Wiener (1945) kezdték el rehabilitált betegek
pályairányítására alkalmazni. Tapasztalataik szerint a különböző MMPI-profi-
lok által jelzett személyiségtípusok számára más-más munkakörök a megfele­
lőbbek. Megfigyeléseik szerint azok a betegek, akiknél megemelkedett a neuroti­
kus triász (Hd-, D-, Ну-skálák), kerülik a nehéz és piszkos munkát. Olyan
munkát célszerű javasolni számukra, ahol kevesebb stressz, szorongáskeltő
hatás éri őket. A magas Pa- és Sc-skálaértékkel rendelkező személyek számára
jól szabályozott, rutinszerűen végezhető munka a kívánatos. Ha a Pa- és Sc-
skálák mellett a Pt-skála értéke is magas, a beteg általában rosszabbul alkalmaz­
kodik, s prognózisa kedvezőtlen. Magas Ma-érték esetén a pályairányításban
célszerű figyelembe venni a beteg aktivitásigényét; ha pedig a Pp-skála értéke
magas, a beteg jobban beilleszkedik azokba a munkakörökbe, amelyek kevésbé
szabályokhoz kötöttek, s nem kívánják meg az állandó felügyeletet (Lawlis és
Anderson, 1972).
Daniels és Hunter kiterjedt vizsgálatot végeztek a személyiség és pályaválasz­
tás összefüggésének igazolására (1949). Elképzelésük szerint a személyiség olda­
láról a pályaválasztást a „munkaszükséglet” határozza meg, amely a személyi­
ségtesztekben is tükröződik. 32 foglalkozási ágat vizsgáltak meg, s úgy találták,
hogy 4 MMPI-skála jelez az egyes foglalkozási ágak között eltéréseket:
Az Mf-skála, amely a szenzitivitást és érzékenységet jelezné, a nagy műveltsé­
get igénylő, humanizált munkakörökben nagyobb (pl. társadalomtudósoknál,
fizikusoknál). Az agresszivitást, aszocialitást jelző Pp-skála értéke magasabb
azokban a munkakörökben, amelyek lehetővé teszik, sőt megkívánják az ag­
resszió szublimált kiélését (írók, kiadók, riporterek, edzők stb.). A magas Sc-
skálaértéket adó személyekre a szociális izolációval járó munkakörök választása
jellemző (pl. műszaki rajzolók), míg a magas Ma-értéket adó — lelkes, túlaktív
— személyek gyakran mennek tanárnak, ügyvédnek, óvónőnek, rádióbemon­
dónak stb. Több vizsgálatot végeztek a különböző foglalkozások jellemző
MMPI „pályaprofiljának” felrajzolására. Az első ilyen irányú kutatást Verniand
(1946) kezdeményezte. Hivatalnoknőket, eladónőket és ipari dolgozókat hason­
lított össze. A hivatalnokoknál alacsonyabb volt a Hd, az eladónőknél maga-

46
sabb az Mf (maszkulinitás)-skála értéke; míg az ipari dolgozóknál az Ma-, Pt-
és Pa-, Pp-skálák emelkedtek meg. Az eredményeket a szerző a munkakörök
sajátosságai alapján értelmezi. Rosen és Rosen (1957) üzletemberek egy csoport­
ját megvizsgálva igen gyakorinak találta a Hd- és Ну-megemelkedése következ­
tében kialakuló „pszichoszomatikus V”-t, valamint a magas Pp- és Ma-skálaér-
tékeket. A sikeres üzletembereknél a D-skála értéke 50 alatt, a Pa-é 60 körül
volt; a sikerteleneknél a D 70 T fölé emelkedett. Az eredmények összefüggésbe
hozhatók az üzletemberek életkörülményeivel; a fokozott idő- és energia-igény­
bevétellel, a magas szociális és politikai követelményekkel, amelyek következ­
tében elszigetelődnek családjuktól, barátaiktól; a hajszolt életmóddal és az
állandó feszültségtelítettséggel, amelyet kifelé nem szabad mutatniuk. Az óva­
tosság, gyanakvás (magas Pa) ezen a pályán a siker feltétele.

Gravitz (1966) 338 egészséges személyt vizsgált meg, s profiljaikat foglalkozási

ágak szerint csoportosította. Az egyes csoportok átlagprofiljainak Welsh-féle
kódjai (1. 2.15) a következők:

1. fizikai dolgozók ’48—26317 59/0: /’L—KF//

2. fizikai dolgozók —423 598/7610: /—K.LF//
3. küldöncök —481 239 5610/ /—FKL//
4. Őrök, kísérők ’4—2377 58961 0: /’K—L/F/
5. raktári alkalmazottak '3—2 54577/609: /’K.—LF//
6. hivatalnokok —4 89357 261/0: /—KFL//
7. másoló asszisztensek —94 38 5672/01: /—FK/L/
összesítve: —4 32 85 79(51/0: /—KLF/

Figyelemre méltó, hogy a 4. (Pp)-skála értéke rendszerint milyen magas. Az át­

lagprofilokban egyetlen T-érték sem haladja meg a 65-öt.
Egy 50 farmerből álló csoport profilja minden skálán a normál övezeten belül
maradt {Brayfield és Marsch, 1957); a tűzoltónak, illetve rendőrnek jelentkező
személyek között azonban sikerült néhány profiljellegzetességet megfigyelni
(Matarezzo és mtsai, 1964). így а К értéke 68 körüli; a Hy-skála 55, a Pp-skála
60 T-értékig emelkedik. A Si-skála értéke az átlagosnál alacsonyabb. Eszerint
e személyek szociabilisek, tevékenyek, manipulációra hajlamosak, exhibicionis­
ták, impulzívek, s gyakoriak közöttük az olyanok, akik hajlanak az alkoholfo­
gyasztásra. Egy eredmény szerint lelkészeknél az Mf értéke 67 T, míg a K- és
a Hy-skála 60 T körüli (Jansen és mtsai, 1973).
Hedlund (1965) áttekintve a pályairányultsággal kapcsolatban a 60-as évek
közepéig végzett MMPI-kutatásokat, rámutat, hogy a legtöbben találtak össze­
függést a foglalkozás és az MMPI-profil között, azonban ezek az összefüggések
alig szignifikánsak és ritkán ismételhetők meg. A kutatások másik gyengéje,
hogy nem tárják fel az összefüggés oksági viszonyait: vajon bizonyos — az
MMPI által jelzett — személyiségdiszpozíciók teszik-e hajlamossá a személyeket
bizonyos pályák választására, vagy pedig az adott munka körülményei alakítják
hasonlóvá az illető munkát végző személyeket? A különböző foglalkozást űző
személyek MMPI-profiljaival kapcsolatos eredmények arra mindenesetre fel-
47
hívják a figyelmet, hogy a profil értelmezésénél a vizsgált személy (beteg) foglal­
kozását is érdemes figyelembe venni, hiszen egy megemelkedett skálaérték az
értelmezésnél kisebb súllyal eshet latba, ha az a hasonló foglalkozásúaknál
gyakorta előfordul. 120 beteget megvizsgálva pl. kiderült, hogy a nem diplomás
betegeknél a diplomásokhoz képest magasabb az F- és az Si-, alacsonyabb a
К -skála értéke; az orvos betegekhez képest ezenkívül még a D- és az Sc-skála
értéke is megemelkedett (Blum, 1969).
Az MMPI-vel megragadható személyiségjellemzők pályaérdeklődés-megha-
tározó jelentősége jobban igazolható azokkal a vizsgálatokkal, amelyeket nem
hosszú évek óta a pályán dolgozó — s így a munkafeltételek személyiségalakító
hatásának kitett — személyekkel, hanem pályájuk kezdetén álló, egyetemista
személyekkel végeztek. A művészi érdeklődésüeknél a tudományos érdeklődé­
sűekkel szemben magasabbnak találták a D-, Pp- és Mf-skálák értékeit (Rees
és Goldman, 1961). Az irodalomszakosok a történészeknél magasabb pontszá­
mot értek el a Pt- és az Sc-skálákon (Lundin és Lat hrop, 1963). A nyelvészeti
tárgyak iránt érdeklődő személyekre a magasabb Sc-, Ну- és D-érték jellemző
{Anderson és Anker, 1964), míg az emberekkel foglalkozó hivatásokban alacso­
nyabb a Hy- és a D-skálák értéke. Más eredmények szerint a természettudomá­
nyokat tanuló hallgatóknál magasabb az Si-skála értéke. A szociológiai szako­
sok leggyakoribb (modális) profiltípusa a 3—4/4—3 profilkód (megemelkedett
Pp- és Ну-skálák); a történészek között a A—9/9—4 (Pp és Ma) profilkód
gyakori (Kokosh, 1969). Norman és Redlo (1952) különböző szakos egyetemistá­
kat megvizsgálva a következő profiljellegzetességeket találta:

Pszichológia—szociológia szakosok: megemelkedett Pp- és az Ma-skálaérték,

matematika—kémia—fizika szakosok: a Pp-és az Ma-skála értéke alacsony,
A D-skála kissé megemelkedett;
mérnökhallgatók: Az alacsony Pp-, Ma-, Mf- és Hy-skálaérték jelzi az emberi
kapcsolatok iránti kisebb érzékenységet;
antropológusok: az Mf-skála a feminin érdeklődést jelzi;
üzleti-vezetési szakemberek: az alacsonyabb D-, magasabb Ma- és a maszku-
linitást jelző Mf-skálaértékek a lelkesedést, optimizmust és a szocializált
agressziót jelzik;
művészeti és zenei tárgyak hallgatói: az egész profil megemelkedett. Különö­
sen magas az L-, Hy-, Sc-, Pp- és Ma-skálák értéke, amit a szerzők a társas
orientáció, az elismerésigény és a fantázia jeleként értelmeznek.

1.34 MMP1 és pályaalkalmasság

Az eddig ismertetett adatok alapján úgy tűnik, hogy az MMPI az általános
alkalmazkodóképesség megbízható mutatója. Ebből kiindulva több olyan vizs­
gálatot végeztek, amelyekkel megpróbálták az MMPI-t a pályaszelekcióban,
a speciális munkakövetelményekhez való alkalmazkodás képességének felméré­
sére alkalmazni. Az MMPI-től független kérdőíves vizsgálattal munkakörük
betöltésére alkalmasnak minősített pedagógusok magasabb pontszámot értek

48
el a K-, Hy- és Pp-skálákon, míg a hivatásukat sikertelenül betöltő tanároknál
a D-, Hd- és Si-skálák értékei emelkedtek meg (Cook és Medley, 1955). A főnö­
keik minősítése szerint hatékonyan működő eladók és üzleti ügynökök K-skála-
értéke magasabbnak bizonyult. A К -korrekció nélkül számolt Hd-, Pp-, Pt-, Sc-
és Ma-skálák a hatékonysággal fordítva korreláltak (Ruch és Ruch, 1967).
A nehéz körülmények között jól alkalmazkodó sarkkutatóknál az utazás előtt
egy évvel végzett tesztvizsgálat alacsonyabb Hd-, Pp-, Pt-, Se- és Ma-skálaérté-
ketjelzett (Wrightés mtsai, 1963). Egy 10 éves nyomon követő vizsgálat tanulsá­
ga szerint kisebb karriert futottak be azok, akiknél magas volt az Se- és a
Pp-skála értéke (Dworkin és Widern, 1977). Mások lelkész vizsgálati személyek
lelkigondozói működésének hatékonyságát mérték fel a társak és a szupervizor
értékelése alapján. A hatékonyság szignifikáns fordított összefüggést mutatott
az MMPI Pa-, Pt- és D-skáláival. Ha csak a társak értékelését vették figyelembe,
a hatékonyság a K-, Sc-, Pp- és Ну-skálákkal is fordítva korrelált (Jansen és
mtsai, 1973).
Más eredmények viszont kételyeket ébreszthetnek az MMPI-nek a pályasze­
lekcióban történő alkalmazásával szemben. Többen megkísérelték a kórházi
vagy pszichiátriai ápolók beválásának előrejelzését MMPI-profilok alapján
(Butterfield és Warren, 1962; McClelland és Rhodes, 1969; Weisberger, 1951).
A beválás kritériumával rendszerint több skála negatívan korrelált, azonban a
korrelációk igen alacsonyak voltak, s a teszt a sikeres előrejelzést nem tette
lehetővé. Az életrajzi adatok prediktív hatékonysága az MMPI-ét jelentősen
meghaladta. A létező szignifikáns összefüggések ellenére is alkalmatlannak
bizonyult a teszt tanárképzős hallgatók pályaalkalmasságának a felmérésére
(Longh, 1946, 1947, 1951). Hasonló eredményeket kaptak tűzoltók vizsgálata
során (Arvey és mtsai, 1972).
Hedlund (1965) áttekintve a témával kapcsolatos kutatásokat rámutat, hogy
kevés adat bizonyítja az MMPI alkalmazhatóságát a pályaalkalmasság előre­
jelzésére; a skálaértékek és a munkateljesítmény között létező szignifikáns ösz-
szefüggések is túlságosan gyengék ahhoz, hogy az eredményes predikciót lehe­
tővé tennék. Az MMPI tehát kevéssé alkalmas annak a felmérésére, hogy valaki
mennyire képes eleget tenni bizonyos speciális munkakövetelményeknek. Az
általában rossz alkalmazkodóképesség ugyanakkor csaknem minden munka­
körben okozhat beilleszkedési nehézségeket, így a szokatlanul kiugró skálaérté­
kek indikálhatják az illető alkalmasságának további, alaposabb kivizsgálását.

1.35 M MPI és tanulmányi teljesítmény

A tanulmányi teljesítmény MMPI-vel történő előrejelzéséről ugyanazokat

mondhatjuk el, mint amit a pályaalkalmassággal kapcsolatban: a tanulmányi
siker különböző kritériumai és az MMPI-skálák között többen találtak szignifi­
káns összefüggéseket, ezek azonban elég alacsonyak, és a pontos predikciót nem
teszik lehetővé (Frick, 1955; Taylor, 1951). Az eredményekben valószínűleg az
a tény tükröződik, hogy az MMPI által jelzett általános alkalmazkodóképtelen-

4 Az MMPI-próba 49
ség kihat a tanulmányi teljesítményre is. Néhány főiskolásoknál kapott szignifi­
káns eredményt az alábbiakban ismertetünk:
Brothers (1961) eredményei szerint az érdemjegy negatívan korrelál a Hd-,
Pp- és Sc-skálákkal, amit más vizsgálatok is megerősítettek {Frick, 1955).
A rosszul teljesítőknél általában magasabb a Pp- és az Ma-skála értéke {Altus,
1948; Frick 1955; Lundin és Kuhn, 1960; Yeomans és Lundin, 1957). Volt, aki a
kevésbé sikeres személyeknél a Hy-t és a Pt-skálát is magasabbnak találta
{Taylor, 1951). Ezek szerint a rossz tanulók kevésbé szociabilisek, impulzívak
és szorongóbbak. Érdekes ugyanakkor, hogy a kreativitás-tesztekben (amelyek
nem feltétlenül korrelálnak a tanulmányi előmenetellel!) jobb teljesítményt értek
el azok, akiknek magasabb volt a F-, Hd-, Hy-, Pp- és Mf-skálaértéke {Ritter,
1974; Whdtemore és Heimann, 1965). Az eredeti, kreatív személyek tehát nyug­
talanabbak, érzékenyebbek, nehezebben beilleszkedőbbek társaiknál. Az MMPI
ezért kevésbé nyújt egyértelmű szempontokat a szelekcióhoz. Az Mf-skála a
tanulmányi előmenetellel is pozitívan korrelált {Lundin és Kuhn, 1960; Yeomans
és Lundin, 1957). Amint egy vizsgálatból kiderült, a tanulmányi teljesítmény és
az MMPI-skálák összefüggése a tanult szaknak is függvénye: a legjobb ered­
ményt a 27—72 profiltípusba (magas D- és Pt-skálák) tartozó fizika—zoológus,
a legrosszabb eredményt pedig 89—98 profiltípusba (megemelkedett Se és Ma)
tartozó szociológia—történelem szakos hallgatók érték el {Kokosh, 1971). A ta­
nulmányi teljesítmény előrejelzésében többen kiegészítő skálák bevezetésével
próbálták növelni az MMPI hatékonyságát {Altus, 1948; Felton, 1973; Klein-
muntz, 1968).

1.36 Az MMPI alkalmazása terápiás hatásvizsgálatokban

és a terápiás prognózis felállításában

Mivel alkalmas a pszichopatológiai állapot súlyosságának a mérésére, az MMPI

a terápiás hatásvizsgálatok érzékeny eszköze lehet. Azért is különösen jó ez a
terület az MMPI alkalmazására, mert a hatásvizsgálatokban rendszerint külön­
böző csoportok átlagprofiljaival dolgoznak, amelyek statisztikai elemzésével az
egyéni tesztprofilok értelmezésével kapcsolatos bizonytalanságok kiszűrődnek.
Nem kell, hogy a teszteredmények alapján pontos előrejelzést tudjunk tenni: a
predikció lehetőségét nem biztosít gyenge, de szignifikáns összefüggések a terá­
pia hatásának kimutatására alkalmasak lehetnek.
Ahhoz azonban, hogy az MMPI a terápiás hatásvizsgálatok valóban haté­
kony eszközévé váljon, a vizsgálatok tervezésénél néhány szempontot nem
szabad figyelmen kívül hagynunk. Igen lényeges a kezelésben nem részesülő
kontrollcsoport megfelelő összeállítása {Dana, 1957). A homogén csoportok
alkalmazása alapvető követelmény {Forsyth, 1965), a kontrollcsoportnak nem­
csak a demográfiai és pszichopatológiai háttérváltozók tekintetében kell hason­
lónak lennie a kísérleti csoporthoz, hanem magában a beavatkozás előtti átlag-
profilban is. Legjobb a párosított csoportok alkalmazása, ami azt jelenti, hogy
minden v.sz.-nek van egy hasonló jellemzőkkel és kiindulási profillal rendelkező
kontrollpárja. A terápiás hatás mérésére általában nem megfelelő a kezelés előtti
50
és utáni skálaértékek között számolt „teszt—reteszt” korreláció, hiszen annak
értéke magas maradhat annak ellenére, hogy az átlagos skálaértékekben szigni­
fikáns változás következik be (Jurjewich, 1966). Ehelyett célszerűbb az átlagpro­
filok összehasonlítására alkalmas statisztikai módszerhez folyamodni. Mint
kiderült, a kontrollcsoportban magas teszt—reteszt korrelációk ellenére is több
skála átlagértéke (pl. K, D, Mf) jelentős spontán ingadozásokat mutat, így ezek
a hatásvizsgálatok kevésbé megbízható indexei. Arra is tekintettel kell lenni,
hogy a beavatkozás utáni második vizsgálat alkalmával kapott alacsonyabb
skálaértékek nem az első vizsgálatnál jelentősebb helyzeti stressz következmé­
nyei-e (Jacobs és Leventer, 1955). A teszteredményeket ugyanis szituatív hatá­
sok is befolyásolhatják (1. 1.38).
Az MM Pl terápiás beavatkozások iránti érzékenységét számos közlemény
igazolja (pl. Forsyth, 1965; Höck, 1969; Kaufman, 1950). West (1953) egyedi
eseteken demonstrálja, hogyan követhető nyomon az MMPI-vel a pszichopato­
lógiai állapot változása. Depressziós betegek gyógyszeres kezelésére az MMPI
skálaértékek a fiziológiai mutatókkal összhangban változtak: a paraszimpatikus
aktivitás túlsúlyba kerülésével az Sc-, Ну- és Pt-skálák csökkenése volt meg­
figyelhető. A placebóval kezelt betegeknél nem mutatkozott ilyen összefüggés
(Spiegel és Acker, 1967). Pszichoterápiával kezelt betegeknél csökkent a Welsh-
féle szorongás- és internalizáció-index (Welsh, 1952; — 1. 3.26 szakasz). Egy
kiterjedt vizsgálatban 690 egészséges, pszichoszomatikus és neurotikus beteg
MMPI-profilját tanulmányozták (Höck és Hess, 1971). Terápiás beavatkozás
hatására a profil alakja nem változott, azonban a skálák átlagértékei szignifi­
kánsan csökkentek. A skálaértékek esése annál nagyobb mértékű volt, minél
odafordulóbb, intenzívebb terápiás eljárást alkalmaztak — a legnagyobb esést
sikeres pszichoterápiás beavatkozás nyomán figyelték meg. A sikeresen kezelt
és a nem javuló betegek profilját összehasonlitva a Hd-, D-, Hy-, valamint
férfiaknál a Pt-skála jelezte legérzékenyebben a kezelés hatását. Schofield (1950,
1953) neurotikus betegeknél ugyancsak a Hd- és a Hy-, valamint a Pp-skála
csökkenésével tudta nyomon követni az állapotjavulást.
Gallagher (1953) a klienscentrikus pszichoterápia hatáskövetésére alkalma­
zott MMPI-t. A skálaértékek változását a terápiás hatás négy független mutató­
jával (terapeuta jellemzése; független megfigyelők jellemzése; a betegek önjel­
lemzése és interjúk tartalomelemzése) vetette össze. A kezelés hatására jelentő­
sen csökkent az F-, Hd-, D-, Pt-, Si-skálák átlagértéke, s növekedett az alkal­
mazkodás sikerét jelző К-skála. Legkevésbé azok a skálák változtak, amelyek
a viselkedés sajátosságait mérik fel (Hy-, Pp-, Ma-skálák); legnagyobb változás
a közérzetet és a negatív érzelmi állapotot felmérő skálákban (Hd, D, Pt) volt
megfigyelhető.
Alkoholista betegeknél mind lizergid-, mind pszichoterápiás kezelés hatására
csökkentek a skálaértékek (Soskin, 1970). A kezelésre mind a Hd-, D-, Hy-,
mind pedig a Pt-, Pp-, Si-skálák érzékenynek bizonyultak (Rohan és mtsai,
1969). Hospitalizált kábítószerélvezőknél a Pp—Ma-profilcsúcs (1. 3.23) nem
változott, azonban a körülmények változása következtében jelentősen csökkent
a neurotikus skálák értéke (Sutker és mtsai, 1974). Intézetben nevelt fiatalkorú
bűnöző leányoknál az intézetben való benntartózkodás hatására erősen csök-
4* 51
kent az F- és a D-skála értéke, míg a К -skáláé emelkedett. A Pp-, Pa-, Sc-,
Ma-skálák értéke továbbra is 54 T fölött maradt (Jurjewich, 1966).
Pszichotikus betegeknél ES-kezelés hatására szignifikáns csökkenés volt meg­
figyelhető az Sc-, Ma-skálákon, valamint a „pszichotikus triász” skáláinak
együttes értékében (Dana, 1957). Schofield(\950, 1953) a Hd-, D-, Hy-, Pp-, Pt-,
Sc-, Pa-skálák értékeinek szignifikáns csökkenésével demonstrálta az ES-kezelés
hatékonyságát pszichotikus betegeknél; az ily módon nem kezelt kontrollcso­
portban az egyetlen megfigyelhető változás a К-skála növekedése volt.
Sikeresen kezelt betegek jegyzőkönyveinek tételelemzése megmutatta, hogy
a kezelés hatására sem változó tételek főleg a F- és az Sc-skálák köré csoporto­
sulnak (Schofield, 1953). A változás elsősorban azokban a válaszokban tükröző­
dött, amelyeket a betegek a „rejtett” (1. 1.43) és jelen időben megfogalmazott
tételekre adtak. Ez a vizsgálat is megmutatta, hogy a változás nem annyira a
profil alakjának a megváltozásában, mint inkább a skálaértékek esésében ra­
gadható meg.
Több vizsgálatból kiderült, hogy az MMPI alapján bizonyos előrejelzések
tehetők a terápiás prognózisra vonatkozóan. Pszichotikus betegeknél a magas
Pp- és Ma-skálaérték a rehabilitáció számára kedvezőtlen prognózist jelez
(Campbell és mtsai, 1976; Forsyth, 1965), Feldman (1952) ES-kezelés hatására
gyógyuló pszichotikus betegek kezelés előtti profiljában alacsonyabb Pp-, Ma-,
Pt- és Sc-, magasabb L- és K-skálaértékeket talált, mint azoknál a betegeknél,
akik csak kevéssé vagy egyáltalán nem javultak a kezelés hatására. Affektiv
pszichózisoknál a 80 T fölötti Hd-érték igen rossz prognózist valószínűsít.
Alkoholista betegek ambuláns kezelésének a prognózisa kedvezőbb, ha az
Se- és az Ma-skálák értéke alacsonyabb (Se 59, Ma 53 T-érték alatt van —
Heilbrun, 1971). Az autogén tréning gyakorlatainak elsajátítása kevésbé volt
sikeres azoknál a betegeknél, akiknél magasabb volt a Hd-, D-, Hy-, Si-skálák
értéke. A 4 skála alapján felírt diszkriminanciafüggvény a sikeresen és a sikerte­
lenül gyakorlók között 80%-ban diszkriminált (Badura, 1977). Neurotikus bete­
gek pszichoterápiája esetén rossz prognózist jelent a magas (66 T fölötti) Pa-
skálaérték, s megnehezíti a kezelést a karakterzavarra, rejtett szkizoid tendenci­
ákra utaló Sc-csúcs, illetve a 70 T-t meghaladó D- és Pt-skálaérték (Barron,
1953).
A fenti eredmények alapján érdemesnek látszik további kutatásokat végezni
ebben az irányban, hogy az MMPI valóban hatékony segítséget nyújthasson a
terápiás prognózis felállításában és a beteg számára legalkalmasabb terápiás
eljárás kiválasztásában.

1.37 Demográfiai változók hatása a teszteredményekre

A teszt értelmezése szempontjából jelentős kérdés, hogy a különböző demográ­

fiai változók (életkor, iskolai végzettség) módosítják-e a teszteredményeket.
Ha ugyanis a különböző populációkban a skálaértékek jellemzően módosulnak,
akkor — bár ez a módosulás tükrözheti a skálák kritériumcsoportjaihoz való

52
 hasonlóságot — a rendellenesként értelmezett skálaértékek övezetét is módosí­
tanunk kell.
Egészséges mintán, 176 állásra pályázó személy vizsgálata alapján nem talál­
tak jelentős összefüggést az életkor és a skálaértékek között (Thumin, 1968). Egy
másik hasonló vizsgálatban találtak ugyan néhány szignifikáns összefüggést,
azonban ezek is túlságosan alacsonyak ahhoz, semhogy kihatással lehetnének
a skálák értelmezésére (Thumin, 1969); — az F-skála 0,18, a Pt 0,18, az Se 0,20
mértékben korrelált az életkorral). Serdülőknél ugyanakkor a felnőtt normákat
alkalmazva több a megemelkedett és a pszichotikusnak minősitett profil, mint
ha a profilok felrajzolásánál a megfelelő életkori standardot veszik alapul
{Klinge és Strauss, 1976). A serdülő mintában elsősorban a Pp- és a Pa-skálák
értékei emelkedtek meg. Szelektálatlan serdülő pszichiátriai beteganyagon, a F-,
Se- és Pp-skálaértékeket találták szokatlanul magasnak {Dudley és mtsai, 1972).
Fiatal katonákból álló vizsgálati mintán is túlságosan magasnak bizonyultak
a skálák átlag T-értékei {Bloom, 1977). A viszonyítási alapként használt magyar
normákat fiatal v.sz.-ek adatai alapján is felállítottuk (1. 2.2), így fiataloknál
azok valószínűleg megbízhatóbban használhatók. Idősebbeknél a fiatalok ma­
gas átlagértékei miatt számolni kell a teszt kisebb érzékenységével.
Egészséges személyeknél tehát csak a legfiatalabb életkori csoport megemel­
kedett skálaértékeivel kell számolnunk. Betegcsoportokban azonban az életkor
jellemzően módosíthatja a teszteredményeket. Az idősebb alkoholista betegek­
nél a fiatalabbakhoz képest magasabb a Hd-, alacsonyabb a Pp-, Pt- és Ma­
skálák értéke {Hoffmann és mtsai, 1972). Több vizsgálat igazolta, hogy idősebb
életkorban gyengül a teszt diszkrimináló képessége a szkizofrén és a nem szki-
zofrén betegek között {Davis és mtsai, 1973; Mozdzierz és Macchitelli, 1973).
56 év fölött a D-skála 4—5 nyersponttal történő megemelkedése az öregedés
természetes velejárója lehet {Hathaway és McKinley, 1942).
Több minden utal arra, hogy az iskolázottság bizonyos mértékig befolyásol­
hatja a teszteredményeket. Egy vizsgálat szerint az iskolázottság pozitívan
korrelál a K-, L- és Ma-, negatívan az Si-skálákkal. Az intelligenciahányadossal
az L fordítva, az Mf-érték pozitívan korrelál {Thumin, 1969). Az intelligencia­
hányadossal a Ну-skála értéke is összefügg {McKinley és Hathaway, 1944).
Főiskolai hallgatóknál az átlag népességhez képest a profil 5— 10 T-értékkel
megemelkedett {Fry, 1949). A Pp-skála értelmezésével különösen óvatosnak kell
lennünk főiskolás vagy egyetemista személyeknél, mivel 23%-uknál a skála
értéke meghaladja a 70 T-t! E populációban gyakran találkozunk még magas
Mf- és Ma-skálaértékekkel {Gulas, 1973; Longh, 1946). A főiskolás populáció­
ban 5%-nál gyakoribb profilkódok: 35/53, 59/95, 45/54, 25/52, 57/75, 58/85,
56/65 {Gulas, 1973).
A teszt időnkénti újrastandardizálásának szükségességére hívja fel a figyelmet
az a tény, hogy főiskolás populációban 1968-ban 1958-hoz képest jelentősen
megemelkedtek a skálák átlagértékei {Schubert és Wagner, 1975).
Nagyszámú beteganyagon végzett demográfiai vizsgálat alapján az Mf-skála
egyenesen, az L-skála fordítva korrelál az iskolázottsággal {Hoffmann és mtsai,
1972). A kisvárosi alkoholista betegeknél az F-, Pa- és Sc-skálák értéke volt a
legnagyobb. A lakóhely lélekszámának növekedésével a Hd- és az Mf-skála

53
értékének növekedése volt megfigyelhető. A kényszergyógykezeltek az önkénte­
sekhez képest magasabb pontszámot értek el az L-, K- és Si-skálán, alacsonyab­
bat az Ma-n.
A standardizálási csoporttól jelentősen eltérő összetételű populációkra a teszt
csak fenntartással alkalmazható. Erre utalnak azok a vizsgálatok, amelyeket a
minnesotai mintától eltérő szociális helyzetű, iskolázottságú és különböző kul­
turális értékekkel rendelkező néger vizsgálati mintákon végeztek (Davis, 1975;
Gynther, 1972; Miller, és mtsai, 1968; Strauss és mtsai, 1974; Shore, 1976).
Kiderült, hogy néger csoportokban sokkal kevésbé érvényesek azok a viselkedé­
ses-tüneti korrelációk, amelyeken a teszt értelmezése alapul (Hedlund, 1977).

54
2. AZ MMPI ALKALMAZÁSA
A TESZTTEL VÉGZETT HAZAI VIZSGÁLATOK

55
2.1 A TESZT FELVÉTELE ÉS ÉRTÉKELÉSE
Az alábbiakban a próba alkalmazására vonatkozó pszichotechnikai és mérési
tudnivalókat foglaljuk össze. Törekvésünk az, hogy a könyv e része instrukciós
füzetként, önállóan is használható legyen a gyakorlatban.
A próba felvételének két módja használatos: 1. a karton (kártya) rendszerű
és 2. a füzetes tételtár. Előbbi történetileg is az első forma, 1946-ig a kártyaválo-
gatásos technikát alkalmazták. A tételfüzetes tesztfelvételi módot 1946-ban
vezették be, egyidejűleg más, a tesztet érintő változtatásokkal, pl. a K-skála
kidolgozásával. Kezdettől számos ellenőrző vizsgálatot végeztek a két felvételi
változat összehasonlitására, az általuk elérhető skálaértékek és profilok egybe­
vetésére. Cottle e vonatkozásban pl. úgy találta, hogy a L-, D- és Pa-skálák
kivételével az egyes skálák korrelációi 0,72 és 0,91 között vannak, a füzetes
felvételi mód tehát eléri a kártyaválogatásos felvételnél kapott reliabilitási
adatokat. A három említett skálában mutatkozó, nemekhez kötődő érték-
különbségek (férfi—nő T-értékátlagok L-ben 34, illetve 46; D-ben 65, illetve 69;
Pa-ban 53, illetve 63) mellett a füzetes felvételmódnál az enyhén emelkedett
profilt találták jellemzőnek (Cottle, 1950). A két technika közel egyenértékű
voltára utaló, egészséges v.sz.-eknél nyert fenti adatokat a klinikai alkalmazási
területekről kapott eredmények is megerősítették. A kétféle technika alkalmazá­
sának kezdeti időszakában a klinikai megfigyelések alapján úgy tűnt, mintha a
két felvételmód által nyerhető eredmények erősebben különböznének, sőt, mint­
ha a betegekkel célszerűbb lenne a közvetlen, szóbeli kikérdezéssel vezetett
tételválasz módszert alkalmazni. Ennek ellenőrzése céljából összehasonlították
az egyes felvételmódokkal nyert valamennyi skálaértéket. 35 neurotikus beteg­
nél kapott adatok szerint a szóbeli kikérdezéssel és a füzetes alkalmazással
elérhető skálaértékek között (t-próbával) nem találtak szignifikáns különbsége­
ket. A füzetes, illetve kártyaszisztémával nyert skálaértékek korrelációi is 0,60
feletti szintet mutattak, és csupán a paranoid betegeknél figyelhették meg a
К-skála értékemelkedését (Newmark, 1971).
A felvételi módokra vonatkozó ellenőrző és összehasonlító vizsgálatok ered­
ményei arra utalnak, hogy a két, szokványosán alkalmazott technika egyaránt
megbízható eredményeket adhat akkor, ha a tesztfelvételi szabályokat betartjuk
és pontos instrukciókkal dolgozunk. Kétségtelen azonban, hogy amíg a gyakor­
lat egészségesek esetében a füzetes technikát, addig a klinikai (főként pszichopa­
tológiai) zavarok vizsgálatában inkább a kartonlapos tételtárat részesíti előny­
ben.

57
 Az MMPI-t egyaránt alkalmazhatják egyéni és csoportos vizsgálatokban.
Utóbbinál a füzetes rendszerű felvételi mód az általános.

2.11 A vizsgálat elvégzésének feltételei

A vizsgálat jelentősen igénybe veszi a v.sz. figyelmét, kitartását, toleranciáját és
motiváltságát. Éppen ezért biztosítanunk kell az optimális felvételi körülménye­
ket. Csendes, zajvédett helyiségben tanácsos a vizsgálatot elvégezni, a v.v.
jelenlétében, vagy oly módon, hogy a v.v. elérhető közelségben tartózkodjék,
illetve szükség esetén elérhető legyen. Klinikai vizsgálatban ilyen feltételek
mellett is előfordulhat, hogy a próbát csak több ülésben tudjuk elvégezni. A v.v.
segítségnyújtásának mértékét a beteg állapota és magatartása szabja meg. A se­
gítség nem terjedhet túl az instrukció megerősítésén, és nem adhatunk megoldási
„tanácsot” vagy sugalmazást.

2.12 A vizsgálat elvégzésének módja

A teszt két felvételi módjának megfelelően vagy tételfüzetet, vagy kártyasoroza­
tot használunk a vizsgálathoz. Utóbbi esetben a v.sz. a próba valamennyi tételét
(itemeket) egy-egy kartonlapon olvashatja el. A tesztfelvétel során a v.sz.
feladata, hogy az állítások (mondatok, tételek) mindegyikét ítélje meg abból a
szempontból, hogy azok rá nézve érvényesek, igazak-e, vagy pedig nem jellem­
zők, nem érvényesek, nem igazak. Bár a döntést megkívánhatnánk az egyszerű
„igen vagy nem” szerint is, ez a mód a tapasztalat alapján a tagadó formában
megfogalmazott állítások helyes eldöntésében zavarokat és félreértéseket kelt,
és hamis döntéseket eredményez. Különösen alacsony intellektusú és pszichiát­
riai v.sz.-eknél problematikus az „igen—nem” szerinti döntés. Ha pl. a v.
sz.-nek — lehetőleg minél spontánabb módon! — azt kell eldöntenie: „Nem
olvasom el minden nap a vezércikkeket” (60. tétel), akkor erre „igen—nem”
válaszirányultság esetén a magyar nyelv szabályai szerint spontán könnyen ad
tagadó választ, holott az értelemszerű döntése „igaz” lenne. Ezért nem tanácsos
a feladatot igen vagy nem választásra redukálnunk.
Tételfüzetet alkalmazó tesztfelvétellel egyaránt végezhetünk egyéni és csopor­
tos vizsgálatot. A v.sz.-(ek)nek a következő instrukciót adjuk: „Arra kérem
Önt, hogy a füzetben található mondatokat sorban, egyenként olvassa el.
Minden állításnál döntse el, hogy ez igaz-e Önre nézve, vagy az állítás Önt nem
jellemzi. A mellékelt űrlapon olyan számozást talál, amelynek emelkedő sor­
rendje megegyezik a füzet tételszámának sorrendjével. írjon x jelet az űrlap bal
oldali rekeszébe a megfelelő állítás száma mellé akkor, ha azt magára nézve
igaznak, jellemzőnek találja. Ha az állításban foglaltak nem érvényesek Önre,
akkor a jobb oldali téglalapba jelöljön x-et. Ha az állítást nem érti, vagy nem
tudja eldönteni, akkor a két kis téglalap alakú rekesz közötti területre jelölje be
az x-et; ez jelenti azt, hogy nem tud döntésre jutni. Törekedjék arra, hogy minél

58
több állítást válaszoljon meg. Az űrlapon a kitöltendő válasz helye melletti
számok jelzik a tételek sorszámát, ezt a füzet sorszámával minden esetben
egyeztesse.”
Instrukciónk leegyszerűsödik akkor, ha a füzetes tételtár állításai melletti
részekben van (nyomtatott) helye a döntés megjelölésének. Ez esetben minden
v.sz. kitölt egy tételfüzetet. Ezt a módot ritkábban használják, leginkább
gazdaságossági megfontolások miatt (a füzet egyszer használható, előállítása
költséges). Ezt az eljárást a kutatás céljaira történő alkalmazásban figyelhetjük
meg inkább.
A tételfüzetes felvételi módban használatos űrlapot 1. sz. mellékletünkben
mutatjuk be.
Az instrukció fontos része a tagadó mondatként megfogalmazott állítások
helyes megválaszolására történő rávezetés. Próbaként előnyös néhány ilyen
típusú állítást megoldatnunk. Az ilyen tételeknél pl., mint „Az egészségi állapo­
tom nem okoz gondot” (16. sz. tétel) a következő eligazítást tanácsos adnunk:
„Gondolja át, igaz-e ez Önre. Ha ez így van Önnél, akkor a válasza »igaz« lesz.
Óvakodjék attól, hogy igen—nem választ adjon, mert ez félrevezető lehet.”
Bizonyítsuk ezt közvetlenül az idézett tétel hibás válaszának bemutatásával.
Erre azért van szükség, mert a teszt általános alkalmazásában a v.sz.-ek
intelligencianívója igen heterogén. A klinikai vizsgálatokban pedig ismeretes,
hogy a betegség-állapot jelentősen alterálja a feladatmegértési, figyelmi és dön­
tési folyamatokat. A részletesebb instrukció tehát vizsgálatunk eredményeinek
hitelességéhez járul hozzá. A betegeknél kiegészítő instrukcióként azt is közöl­
nünk kell, hogy válaszaikat a jelenlegi állapotuk alapján adják meg. Végül
hívjuk fel a v.sz. figyelmét arra, hogy a tételekkel vagy feladattal kapcsolatos
esetleges kérdéseivel a v.v.-höz fordulhat.
Ha a v.sz. a tételfüzet minden állítására vonatkozó választ megjelölte az
űrlapon (ehhez átlagosan 90— 120 perc szükséges), akkor a v.v. az űrlapok gyors
áttekintésével ellenőrizze az esetleg kihagyott tételeket. A klinikai gyakorlatban
a v.sz.-ek figyelmét felhívhatjuk, hogy külön összegyűjthetik azokat a tételeket,
amelyeket nem értenek, és ezért nem képesek megválaszolni. Ezeket a felvétel
végeztével a v.v és a v.sz. megbeszélhetik, azonban a döntésben a v.v. nem
befolyásolhatja a v.sz.-t.

A kártyaválogatási technikával történő tesztfelvételnél egy — tétellapokat

tartalmazó — több rekeszes dobozt helyezünk a v.sz. elé. Megmutatjuk, hogy
a doboz egyik felében található az összes tétellap. A v.sz. feladata az, hogy a
kartonokat egyenként elolvasva döntsön, vajon az állítás igaz-e rá nézve vagy
sem. Aszerint helyezi be a kartont a doboz három üres rekeszének megfelelő
feliratos (vagy színekkel megkülönböztethető) részébe, hogy döntése „igaz”,
„nem igaz”, vagy az adott tételben nem tudott döntésre jutni. A tételeket
tartalmazó doboz rekeszeinek oldalán olvasható feliratok vagy + , —, jelek
(utóbbiak az „igaz” és „nem igaz” jelei) eligazítást adnak a v.sz. számára, ezért
a téves osztályozás esélye minimális. Több rekeszes doboz hiányában is használ­
hatunk tesztkartonokat, ilyenkor a v.sz. az instrukció szerint három csoportba
rakja a kártyákat. Egyszerűen megoldható a tévedés kizárása három fehér

59
lappal is, amelyekre felírjuk a háromféle döntés kulcsszavait, a v.sz. pedig e
három lapra osztályozza a tételeket.

2.13 A kiértékelés folyamata

1 Füzetes tételtár alkalmazása esetén a kitöltött űrlapot gondosan átnézzük. Ha

a válaszlap nincs végig kitöltve, ha több tételt válasz nélkül hagyott a v.sz., vagy
első rátekintésre is nagy az eldöntetlenül hagyott tételek száma, akkor ezeket
összeszámoljuk és az ún. kérdőjel (?) skála értékeként beírjuk a profillap ?
feliratú oszlopának „érték” rovatába. A klinikai skálák nyerspontértékeit egy-
egy értékelő rács segítségével számoljuk össze. A sablon lapokon az egyes
skálákat alkotó állítások rovata téglalap alakúan van kivágva azokon a ponto­
kon, amelyeknek megfelelően (a pontosan egyező méretű válaszlapon) a skálába
tartozó tételek találhatók. így a rács „ablakaiban” felbukkanó x jelek számának
összege alkotja az egyes skálák nyerspontértékeit. A profillapon (lásd 2. sz.
melléklet) található „nyerspontértékek” feliratú sorba beírjuk az ily módon
nyert egyes skálaértékeket.
2 Kartonlapos válogatási technika alkalmazása esetén a vizsgálati anyag fel­
dolgozására számos mód kínálkozik. A tételeket tartalmazó kártyák (kartonok)
felső, illetve alsó széle mentén (egyes esetekben a lapok két oldalán) arányos és
egyenletes beosztásban 20 skála „helyére” alkalmas előrajzolást találhatunk.
Ezek a négyzet alakú jelzések lehetőséget adnak arra, hogy a kartonokon
feltüntethessük azt, melyik skálához tartoznak, sőt azt is, hogy igaz vagy nem
igaz választásuk esetén sorolandók-e az adott skálához. Leggyakoribb az a
jelölésmód, amely a lap felső és alsó (hosszabb) oldalán jelöléssel, színezéssel,
kivágással, lyukasztással vagy hasonló, értékelhető megjelöléssel tünteti fel a
tétel skála-hovatartozását. Ha a tétel igaz választás esetén képezi egy-egy skála
részét, akkor a lap felső szélén, a skála egyezményes számozású helyiértékének
megfelelő négyzetében történik a bejelölés vagy kivágás. Ha „nem igaz” döntés
esetén tartozik egy skálához, akkor a lap alsó részén teszünk jelölést. A skálák
számozásában a validitás-skálákhoz tartozó ? skála nem szerepel, mivel nyers­
pontértékét az eldöntetlen tételek összegzésével nyerjük. A kartonlapok színezé­
sét vagy perforálását a skálák megfelelő helyiértékei szerint 2—20-ig végezhet­
jük el. Ha a klinikai skálákon túl egyéb (kiegészítő) skálával nem dolgozunk,
akkor három validitás-skála és tíz klinikai skála helyiértékének megjelölésére
van csupán szükségünk.
A valamely módon megjelölt (színezett, perforált, bevágott stb.) lapokat
egyszerű összeszámlálással (a színek, azaz skálák szerinti összesítéssel, az azonos
skálához tartozók „felfüzéses” kiemelésével, a bevágott szélű lapok leolvasásá­
val) értékeljük, mind az „igaz” választást alkotó tételeknél, mind az ellenkező
döntéssel osztályozott lapoknál. Az első esetben csak a tétellapok felső („igaz”-
nak megfelelő) szélét, a másodiknál csak az alsó („nem igaz”-nak megfelelő)
szélét „olvassuk le” és összesítjük. így nyerjük végül az egyes skálák össznyers-
pontértékeit, amelyeket a profillap „nyerspontértékek” megjelölésű rovatába
skálánként beírunk.
60
2.14 A profil elkészítése
Az összesített nyerspontértékeket a v.sz. nemének megfelelő (ilyen kezdőbetűk­
kel ellátott N, illetve F feliratú) profillapra vezetjük rá. A klinikai skálák érté­
keinek megállapításában a következő skáláknál szükséges a nyerspontértékek­
hez a К -skála értékének bizonyos tört részét hozzáadnunk: a Hd-skála nyers­
pontértékéhez 0,5 К-értéket, a Pp-hez 0,4 К-értéket, a Pt és Sc-hez 1 K-értéket,
végül az Ma-hoz 0,2 К -értéket. A profillapon skálaértékekként bejelölt klinikai
skálák standard megfelelőit a profillap szélén levő T-értékekben olvashatjuk le.
Ha az egyes skálák függőleges oszlopmezőjében bejelöltük a „szintet”, akkor
az egyes skálák között meghúzzuk az összekötő vonalakat, az így nyerhető
vonalkonfiguráció alkotja a „profil”-t. A validitás-skálák utolsó oszlopában,
tehát a К -skálánál a vonalösszeköttetés megszakad, a klinikai skálák összefüggő
görbéjének megrajzolását a Hd-skálaoszlop jobb oldali szélén kell kezdenünk.
A személyiségprofil átlaga az 50 T-értéknél található. A szóródási zóna az
átlagszinttől plusz és mínusz irányban 20 T-értéknyi (±2SD), ezért az alsó
övezethatár a 30, a fölső zóna határa a 70 T-érték. A szélső övezetek 60—70-ig,
illetve 40—30-ig terjedő zónái a hangsúlyozott személyiségvonások tartomá­
nyát alkotják. A 70 feletti T-értékeknek megfelelő skálaértékek az ún. patoló­
giás zónát képviselik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyes klinikai skálák
70 feletti T-értékei magukban véve kórjelzők lehetnek. Amint arra már utal­
tunk, a klinikai vagy személyiségdiagnosztikai értelmező munkában soha nem
egyetlen skála, hanem skálaértékek egymáshoz való viszonyának összefüggése
szerint szükséges a kapott eredményeket magyaráznunk és ezeket megfigyelé­
seinkkel, exploratív adatainkkal kiegészítenünk, illetve a profil jelentését ezek
kontextusába helyezve szükséges magyaráznunk.
Az MM Pl tesztfelvételi folyamat a profil elkészítésével ér véget. Az értelmező
munkaszakaszhoz való előkészítés egyik gyakran alkalmazott lépése az ún.
profilkódok alkalmazása, amelyek az azonos vagy hasonló profilkonfigurációk
összehasonlításához nyújtanak segítséget. Ismeretes, hogy gyakoriak a hasonló­
nak tűnő profilok, azonosak viszont szinte soha nem fordulnak elő. A hasonló
profilokban rejlő személyiség- és/vagy diagnosztikai információk az összeha­
sonlítással megsokszorozhatok. A gyakorlatban többféle kódrendszer használa­
tos, ezúttal a két, legelterjedtebb profilkód-szisztémát ismertetjük.

2.15 A profilkód elkészítésének módjai

A kódrendszerek segítségével az MMPI-vizsgálatnak az egyes klinikai csopor­
tokban, illetve a vizsgálati képekben mutatkozó jellegzetességei áttekinthetőb­
ben írhatók le. Általuk az értelmezési munka is tökéletesíthető.
A Welsh-féle kódrendszerben a klinikai skálákat a profillapon elfoglalt helyi­
érték szerinti sorrend számaival helyettesítjük. Pl. Hd = 1 D = 2; Hy = 3 ;...
Si = 10, a konvenció szerint egyszerűen 0. Az egyes klinikai skálákban kapott
eredmények T-értékeit először nagyságrendi sorrendbe kell állítanunk. A T-ér-

61
fékek csökkenése szerint csoportosítjuk először a klinikai, majd a validitás-
skálák értékeit. Az egyes T-értékek nagyságrendi övezeteinek megfelelően öve­
zethatárokat alakítottak ki, eszerint a T-értékeket a hozzárendelt jelzésekkel
(kódokkal) helyettesíthetjük. Welsh (1948, 1951) az alábbi szimbólumrendszert
dolgozta ki:

T = 1200 felett a skálát helyettesítő szám után !!-et írunk.

T = 110— 119 értékzónában a skálát helyettesítő szám után !-et írunk.
T = 100— 109 értékzónában a skálát helyettesítő szám fölé xx jelent írunk.
T = 90—99 értékzónában a skálát helyettesítő szám fölé x jelet írunk.
T = 80—89 értékzónában a skálát helyettesítő szám után ” jelent írunk.
T = 70—79 értékzónában a skálát helyettesítő szám fölé ’ jelet írunk.
T = 60—69 értékzónában a skálát helyettesítő szám után — jelet írunk.
T = 50—59 értékben a skálát helyettesítő számután / jelet írunk.
T = 40—49 értékben a skálát helyettesítő számután : jelet írunk.
T = 30—39 értékben a skálát helyettesítő számután x jelet írunk.
T < 30 esetén a skálát helyettesítő számot egyszerűen beírjuk a kódolt sor
végére.
Pl. Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Se Ma Si ? L F К
(1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10)
92 44 64 53 58 35 84 80 30 7 47 60 71 42

Nagyságrendi sorrendjük:
1, 7. 8, 3, 5, 4, 2, 6, 9, 10. F L ? К
Kódjuk: 1* 78” ’3— 54/ 2: 69x 0 F’ L— ?K:

Ha több skálaérték esik egyazon T övezetbe, akkor csökkenő nagyságrendben

írjuk egymás után a skálák számát. Ha két skálaérték számszerűen egyenlő,
akkor a skálák helyi értékének megfelelően írjuk le a számukat, és mindkét
számot aláhúzzuk. Pl. Pa és Ma =71 esetében a kód 69’. Ha a T-érték
számszerűleg két különböző T övezetbe esjk, de valós számértékük különbsége
csupán 1 (pl. Pa = 49 T, Se = 50 T), akkor is aláhúzást alkalmazunk, de a
skálák értékének megfelelő kódjelzést közbeiktatjuk. így a kód az említett
esetben 6y8_. Ha. a T értékek között a nagyságrendi sorban olyan nagy különbség
van, amely egy vagy több T övezet (10 T) értékét is meghaladja, akkor a
kimaradó övezetet szimbólumának a beírásával jelöljük meg. Pl. D = 93 T,
Pt = 65 T esetében 2* ” ’ 7—-t jelölünk.
Hathaway és Meehl nyomán („ATLASZ”, 1951) használatos egy egyszerűbb
kódrendszer is. Drake és Oetting (1959) is ezt ajánlják; ez honosodott meg a
saarbrückeni standard nyomán a német MMPI-gyakorlatban is. Ezt a kódrend­
szert az alábbiakban mutatjuk be:
Először annak a skálának a számát írjuk ki, amelynek T-értéke a legmaga­
sabb. Ezt követően azon skálák számait jelöljük meg, amelyeknek (csökkenő
értéksorrendjük szerinti) T-értéke 54-nél nagyobb. Az utolsó olyan skála szám­
jegye után, amelynek T-értéke 70-nél nagyobb, index-vessző (’) jelet teszünk ki.

62
Ha pl. a Pp-skála alkotja a csúcsértéket, és ez T-értékben 70 vagy magasabb,
a többi skála pedig nem éri el a 70-es értéket, akkor a jelet (’) a 4-es skála (Pp)
után írjuk ki. Minden olyan skálaszámot aláhúzunk, amelynek értéke azonos
vagy különbsége legfeljebb 1 T. Ha a különbség 1 T, akkor a nagyobbat írjuk
le először. Az egymáshoz számértékben közel álló skálákat numerikus (csökke­
nő) számsorrendben egymás mellé írjuk. A kód csúcsértékeit az 54 T-értéket
meghaladó skálák helyiértékszámai alkotják. A kód mélypontját a csúcspont
utolsó számától választójellel elkülönített azon skálák számértékei alkotják,
amelyek T értékei a legkisebbek és 46 alatt vannak, ezeket a legkisebb T-értéktől
46 T felé növekvő sorrend szerint írjuk a csúcsértékek választójellel elkülönített
oldalára, ahhoz csatlakoztatva. Az így leírt kód mellé írjuk le a validitás-skálák
nyerspontértékeit is, csupán az egyes értékek között kettőspontot teszünk, és így
választjuk el a számértékeket egymástól. Ha az L-skála T-értéke 70 vagy na­
gyobb, illetve az F-skála T-értéke 70 vagy magasabb, akkor a klinikai skálák
sorának kódja és a validitás-skálák jobb oldalt csatlakozó nyerspontértékei közé
egy nagy ikszet (X) írunk. Ezzel utalunk ^rra, hogy a profil nem megbízható
vagy érvénytelen. '
A fenti kódrendszer alig kíván többet az egyszerű nagyságrendi sorbaállítás
műveletének elvégzésénél, ezért kiterjedtebben alkalmazzák, mint Welsh sziszté­
máját. Kezdetben az 5-ös (maszkulinitás—feminitás-skála) és a 0-ás (szociális
introverzió) kódot nem vették be a klinikai skálák kódrendjébe, az utóbbi tíz
évben azonban megfigyelhető a kódpatternek közlésében az Mf-skála zárójel­
ben megadott értékének csatolt feltüntetése. Ugyancsak alkalomszerűen hasz­
nálják a dupla vagy hármas index-vesszőjelet is (”, illetve ”’), hogy ezzel a 80 és
90 T feletti skálákat jelöljék meg.
A profilkód elkészítésének második, egyszerűbb módjára tekintsük át az
alábbi példát (Spreen, 1972) nyomah.
Skála pontértékek:
L F К Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Se Ma Sí
Ш 4 21, 45 55 54 72 52 56 46 48 69 50
nyerspontok T-értékek!
A skálaszámok nagyságrendi sorrendjével kialakított kód:
4’962 — 1 X 10:4:21
A kód valamely formájának alkalmazása útján lehetővé válik, hogy az
MM Pl-profilokat a bennük jellemzően megnyilvánuló személyiségjegyek alap­
ján rendszerezzük, csoportosítsuk, összehasonlítsuk. Ha a profilkódokat kar­
tonlapokra írjuk ki, akkor az összegyűjtött profilkódmintákhoz könnyű hozzá­
férnünk, és az egyes profilok identifikálása leegyszerűsödik. Sokféle rendszere­
zési lehetőségünk kínálkozik, a leggyakrabban használatosak a profilcsúcsok
és/vagy mélypontok szerinti osztályozások.
Az MMPI-profil megrajzolását, illetve kódolását követő művelet a profilkon­
figuráció személyiség- és pszichopatológiai jelentésértelmezése, amely már egy
minőségileg eltérő, a pszichotechnikai szintet meghaladó, szakspecifikus műve­
letet kíván meg a pszichológusoktól, ill. a tesztet alkalmazó szakemberektől.

63
2.2 HAZAI VIZSGÁLATAINK
Az 1.19 fejezetben — a próba hazai alkalmazásának története kapcsán —
utaltunk az 1975-ben megkezdett adaptációs munkálatokra. Jelentős vizsgálati
anyag gyűlt össze az ELTE és a KLTE Lélektani Tanszékein, főként fiatalkorú
mintán, valamint az OIE Pszichológiai Laboratóriumában különböző betegcso­
portok vizsgálatából. Ezeknek a vizsgálati anyagoknak a statisztikai elemezése
hasznos információkat ad a teszt hazai alkalmazásához. Eredményeink ismerte­
tésénél, feldolgozásánál a SOTE által kialakított magyar standardot is felhasz­
náltuk (Tringer és Zseni, 1980).

2.21 18— 24 éves fiatalok körében végzett vizsgálatok.

A fiatalkori standard
Az MMPI-tesztet az ELTE-n és a KLTE-n felhasználják a pszichológia szakra
jelentkezők alkalmasságvizsgálatára más tesztmódszerekkel párhuzamosan. Az
alkalmasságvizsgálat célja a szakmai felvételi vizsgáztatás előtti — a formális

3. táblázat. Az egészséges vizsgálati minta megoszlása

Nők Férfiak Együtt

MM Pl-felvételek ------------------------------------------------ --------------------------------------
esetszám % esetszám % esetszám %

ELTE pszichológia szakára

felvételiző 665 57 225 50 890 55

KLTE pszichológia szakára

felvételiző 217 19 37 8 254 16

Hajdú-Bihar megyében
érettségiző tanuló 235 20 134 30 369 23

Budapesten érettségiző tanuló 45 4 50 12 95 6

Összesen 1162 100 446 100 1608 100

Lakóhely szerinti megoszlás esetszám %

Budapest 689 43

Vidéki város 690 43

Község 229 14

Összesen 1608 100

64
 kereteken túli — ismerkedés a jelölt személyiségével, és szélsőséges esetekben
bizonyos szűrés lehetőségének a biztosítása. Ezen túl az MMPI-teszttel végzett
vizsgálatok illeszkednek az ELTE Lélektani Tanszékének egyik kutatási prog­
ramjához, amelynek keretében a pszichológus pályára való alkalmasság szemé­
lyiségjellemzőit próbálják meghatározni.
Az egészséges fiatalkorúak mintájának további részé — a KLTE Pszicholó­
giai Tanszéke által vizsgált — érettségi előtt álló középiskolás tanulók MMPI-
adatai. A vizsgálatokat Hajdú-Bihar megyei középiskolákban és egy budapesti
gimnáziumban végezték el. A vizsgálat egy olyan kutatási program részeként
futott, amelyben különböző pályaérdeklődési irányok más személyiségtulajdon­
ságokkal való összefüggését elemezték.
A tesztek felvétele az alkalmasságvizsgálatokon és a középiskolai tanulókkal
egyaránt csoportosan, kérdésfüzetek segítségével történt. A tesztek kiértékelését
a KLTE Számoló Központja végezte el.
A fiatalkorúak vizsgálata során a fenti módon 1608 fős mintát tudtunk
kialakítani. Ez am inta megoszlását tekintve nem felel meg a mintavétel szabá­
lyainak. Mégis úgy látjuk, hogy a magyarországi lakosságnak ezt a korcsoport­
ját — számszerűségénél fogva is — jól reprezentálja. Éppen ezért hasznosan és
informatívan járulhat hozzá az MMPI-teszt hazai standardjának a továbbfej­
lesztéséhez. Az életkori standard sok területen segítheti a diagnosztikai munkát,
szélesítheti az MMPI-teszt alkalmazási körét pedagógiai, munka- és pályalélek­
tani területeken is. A nagy elemszámú mintán végzett statisztikai elemzés ered­
ményei pedig hozzájárulhatnak a teszt részletesebb vizsgálatához, hazai norma­
tív adatok alapján.

2.22 A magyar standard és a magyar fiatalkorúak

standardjának összehasonlítása
A T-érték meghatározásának képlete alapján

10(Xj—X)
T = + 50
s
az átlag- és szórásértékek különbözősége különböző érzékenységet eredményez­
het.* Ennek megfelelő különbségek adódtak a két magyar vizsgálati mintából
nyert profilok között. Az L-, F-, K-, D-, Hy-, Pa-, Si-skálák esetében a fiatalko­
rúak vizsgálati eredményének átlag- és szórásértékei alacsonyabbak, mint a
magyar standard kialakításához képzett mintáé. Ennek megfelelően a fiatalko­
rúak standardjában magasabb T-értékek, érzékenyebb T-skálák adódnak (1. 4.
táblázat). A Pp-, Pt-, Sc-, Ma-skálák átlagértékei valamivel magasabbak, mint

* aholX j = a skála nyerspontértéke

X = a skála nyerspontjainak átlagértéke
S = a skála nyerspontjainak szórása

5 Az MMPI-próba 65
4. táblázat. Fiatalkorúak vizsgálati eredményei

Nő Férfi
Skála ----------------------------------------- -------------------- --------------------
átlag szórás átlag szórás

L 5,85 2,74 5,67 2,58

F 6,94 4,69 8,61 5,45

К 15,47 4,95 15,77 4,85

Hd 12,00 4,80 10,48 4,72

D 22,56 5,12 21,41 5,63

Hy 23,55 4,56 23,32 4,37

Pp 20,34 4,68 21,68 5,76

Mf 29,75 11,05 24,75 8,75

Pa 8,17 5,50 8,65 5,77

Pt 21,35 8,17 19,85 9,02

Se 22,63 8,77 23,18 9,32

Ma 18,52 4,52 18,67 4,40

Si 25,73 7,43 24,52 7,76

a magyar standard mintájában. Ugyanakkor a szórásértékek alacsonyabbak,

így a kétféle standard alapján számolt T-értékekben nem adódnak jelentős
különbségek. A Hd átlagértékei között nem találtunk jelentős különbségeket,
viszont a szórásértékek (főként férfiaknál) a fiatalkorúak mintájánál alacso­
nyabbak, így a Hd T-értékskálája érzékenyebbé válik.
Az Mf átlagértékei a fiatalkorúak mintájánál alacsonyabbak ugyan, de szórás­
értékei magasabbak, ezért nem adódik jelentős különbség.
A különböző populációk átlagértékeinek összehasonlításából kiderül, hogy
azokban az esetekben, ahol nagyobb különbség adódik a magyar standard
mintájának eredményei és a fiatalkorú minta eredményei között, ott a fiatalko­
rúak eredményei közelebb állnak a német és francia standardok eredményeihez
(kivétel ez alól az Mf- és az Si-skála; 1. 5. táblázat).
összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a fiatalkorú minta sajátossága a T-ér-
tékskálák fokozott érzékenysége. Ennek magyarázatát az életkori különbsége­
ken túl (hiszen több esetben közelít az európai standardokhoz) a nagyobb
elemszám és ennek megfelelően a kisebb szórásértékek adják.

66
<-л
*
5. táblázat. Különböző populációk átlagértékeinek összehasonlítása

Nő Férfi
Skála
amerikai német francia magyar fiatafkorú amerikai német francia magyar fimafkorú

L 4,0 5,7 5,5 6,1 5,9 4,0 5,0 5,5 6,5 5,7

F 3,0 8,0 9,5 11,2 6,9 3,0 8,4 7,5 11,5 8,6

К 13,0 13,3 11,6 13,4 15,5 12,5 13,6 11,5 13,9 15,8

Hd 13,0 14,6 13,0 12,3 12,0 11,4 13,3 15,5 10,9 10,5

D 19,0 23,8 21,0 27,5 22,6 16,6 22,3 24,0 25,0 21,4

Hy 19,0 19,8 18,5 24,2 23,6 16,5 19,0 21,5 22,2 23,3

Pp 19,0 22,8 19,5 19,3 20,3 19,0 21,8 19,5 19,2 21,7

Mf 36,5 33,6 25,0 33,4 29,8 20,5 25,3 36,0 26,6 24,8

Pa 8,0 11,3 9,0 13,2 8,2 8,0 11,0 9,0 12,8 8,7

Pt 25,0 29,6 25,5 19,2 21,4 23,0 25,5 28,5 15,8 19,9

Se 22,5 29,0 26,0 21,6 22,6 22,0 27,7 26,0 18,8 23,2

Ma 17,0 19,6 18,4 17,6 18,5 17,0 19,6 18,2 18,2 18,7

Si 25,0 32,4 31,0 33,3 25,7 25,0 29,0 36,0 29,2 24,5

ON
^4
 A kétféle vizsgálati minta eredményeiből kialakítható profillap különbségé­
nek bemutatására az 1. és 2. ábrán egy nő és egy férfi v.sz. profilját rajzoltuk
fel.
Vizsgálati eredményeink alapján skálánként ábrázoltuk a T-értékek relatív
gyakoriságát. Az eloszlásokból kitűnik, hogy a görbék a T-50-es érték környeze­
tében közelítik a normális eloszlásra jellemző formát, ami lehetővé teszi a teszt
konstrukciós elveinek megfelelő felhasználását (1. 3. a—e, 4. a—e ábrát).
A kétcsúcskódok előfordulási gyakoriságának ismerete, amelynek legna­
gyobb értéké 5% körül van (1. 6., 7. táblázatok), segít a betegcsoportokra

------ — m agyar standard, nö ----------- fiatalkorúak

1. ábra. Nőbeteg profilja a magyar standard, illetve a fiatalkorúak adatai alapján készült profillapon

68
 magyar standard, férfi; ----------- fiatalkorúak

2. ábra. Férfibeteg profilja a magyar standard, illetve a fiatalkorúak adatai alapján készült profilla­
pon

jellemző kétcsúcskódok differenciáldiagnosztikai értékének meghatározásá­

ban.
A skálák közötti korrelációk mátrixát a 8. táblázat mutatja be. Az elvégzett
faktoranalízis (főtengelyfaktor-modell, varimax rotációval) eredményei szerint
a megvizsgált egészséges mintán nem mutatható ki a tesztre irodalmi adatok
szerint jellemző faktorszerkezet (9. és 10. táblázat) (vö. 1.22 szakasz). Ennek oka
az lehetett, hogy a megvizsgált minta valóban egészséges személyeket tartalmaz,

69
6. táblázat. Kétcsúcs előfordulásának százalékos gyakorisága fiatalkorú nőknél

Hd

D 0,5

Ну 4,8 2,6

Pp 2,5 1,3 1,0

Mf 2,5 0,5 2,4 1,0

Pa 1,2 2,7 4,4 1,7 5,4

Pt 3,3 0,3 0,3 2,8 3,4 1,1

Sc 3,6 0,3 0,4 2,7 0,6 1,5 4,0

Ma 1,1 0,6 2,5 3,2 3,3 3,9 1,5 2,2

Si 2,2 4,7 0,9 1,2 3,6 3,9 3,6 0,82,1

Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Sc Ma Si

7. táblázat. Kétcsúcs előfordulásának százalékos gyakorisága fiatalkorú férfiaknál

D 0,5 D

Ну 2,5 3,1 Ну

Pp 2,2 0,7 1,6 Pp

Mf 1,3 1,3 2,5 1,6 Mf

Pa 0,2 2,9 7,2 1,6 5,6 Pa

Pt 6,5 0 0,7 2,2 3,1 1,6 Pt

Sc 2,2 0,2 0,2 1,3 0,7 1,3 2,0 Sc

Ma 1,8 0,5 2,5 3,4 3,6 4,9 1,6 3,1 Ma

Si 1,1 5,2 0,9 1,1 2,5 2,5 3,8 2,7 1,8

és az egyes skálák közötti korrelációk jóval alacsonyabbak, mint a betegcsopor­

tok esetében. A betegcsoportok adatain végzett faktoranalízis értelmezhetőbb
eredményeket hozott (1. 2.26 szakasz).
3/a ábra. T-értékek relatív gyakorisága fiatalkorú 3/b ábra. T-értékek relatív gyakorisága
nőknél fiatalkorú nőknél

3/c ábra. T-értékek relatív gyakorisága 3/d ábra. T-értékek relatív gyakorisága
fiatalkorú nőknél fiatalkorú nőknél

3/e ábra. T-értékek relatív gyakorisága fiatalkorú nőknél

71
4/a ábra. T-értékek relatív gyakorisága 4/b ábra. T-értékek relatív gyakorisága
fiatalkorú férfiaknál fiatalkorú férfiaknál

41c ábra. T-értékek relatív gyakorisága 4/d ábra. T-értékek relatív gyakorisága
fiatalkorú férfiaknál fiatalkorú férfiaknál

4/e ábra. T-értékek relatív gyakorisága fiatalkorú férfiaknál

72
 8. táblázat. Skálák közötti korrelációk fiatalkorúaknál

F -0 ,1 8

К 0,53 - 0 ,3 4

Hd 0,12 0,04 0,13

D 0,08 0,45 - 0 ,0 9 0,25

Ну 0,16 0,32 0,17 0,44 0,45

Pp -0 ,0 3 0,30 0,01 0,52 0,27 0,23

Mf 0,00 0,21 - 0 ,0 1 0,03 0,19 0,210,05

Pa -0 ,1 1 0,63 - 0,24 - 0,14 0,41 0,27 0,09 - 0,05

Pt - 0 ,0 0 0,09 - 0 ,0 5 0,71 0,23 0,13 0,64 -0 ,0 1 -0 ,0 9

Sc - 0 ,0 5 0,28 - 0,09 0,70 0,23 0,19 0,70 0,02 0,00 0,88

Ma - 0 ,1 3 0,41 -0 ,2 0 0,18 0,09 0,22 0,37 0,30 0,19 0,24 0,38

Si - 0 ,0 6 0,39 - 0,29 0,21 0,53 0,14 0,25 0,16 0,31 0,37 0,37 0,07

L F К Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Sc Ma

p < 0,01 szinten

pozitív korrelációk: К — L; F—D; F— Hy; F— Pp; F— Pa; F— Sc; F—Ma; F— Si;
D — Hd; Hd—Hy; Hd Pp; Hd— Pt; Hd— Sc; Hy—D; D— Pa; D — Si;
Hy— Pa; Pa—Pp; Pp—Se; Pp— Ma; Pp— Si; Mf— Ma; Pa— Si; Pt— Se;
Pt— Si; Se— Ma; Se— Si;
negatív korrelációk: К — F; К—Si;
- j
u>
9. táblázat. Faktoranalízis eredménye fiatalkorú nőknél
Faklorsúlyok mátrixa

1. faktor 2. faktor 3. faktor 4. faktor

L -0 ,0 5 8 0,560 -0 ,0 5 0 0,069

F 0,050 -0 ,4 9 1 0,512 -0 ,4 3 8
К -0 ,0 6 1 0,738 -0 ,2 7 4 0,016

Hd 0,780 0,210 0,063 -0 ,1 1 5

D 0,136 0,022 0,795 -0 ,1 6 9

Hy 0,214 0,288 0,325 -0 ,5 7 3

Pp 0,692 -0 ,1 2 0 0,091 -0 ,1 4 7
Mf -0 ,0 4 0 -0 ,0 5 0 0,021 -0 ,2 2 3
Pa -0 ,0 3 0 -0 ,3 4 4 0.504 -0 ,2 4 8

Pt 0,715 -0 ,1 0 4 0,059 -0 ,2 2 0

Se 0,920 -0 ,2 0 0 0,053 -0 ,0 0 7

Ma 0,221 -0 ,4 1 7 -0 ,1 0 8 -0 ,5 0 5

Si 0,213 -0 ,2 6 8 0,610 0,213

Faktorok a faktorsúlyok sorrendjében:

1. faktor: Se, Hd, Pt, Pp
2. faktor: (K, L, — F), Ma, Pa, Hy, Si
3. faktor: D, Si, (F), Pa, Hy
4. faktor: Hy, Ma, (F), Pa, M f

10. táblázat. Faktoranalízis eredménye fiatalkorú férfiaknál

Faktorsúlyok mátrixa

1. faktor 2. faktor 3. faktor 4. faktor

L 0,057 0,482 -0 ,0 1 4 -0 ,1 8 3

F -0 ,0 2 9 -0 ,3 6 6 -0 ,5 2 6 0,501

K. 0,071 0,741 0,267 -0 ,1 8 0

Hd -0 ,7 9 2 0,337 -0 ,1 0 5 -0 ,0 7 4

D -0 ,2 1 7 0,051 -0 ,7 7 4 0,010

Hy -0 ,1 0 9 0,423 -0 ,5 4 5 0,256

Pp -0 ,6 8 2 -0 ,0 8 5 -0 ,1 2 0 0,242

Mf 0,062 -0 ,0 4 7 -0 ,0 7 4 0,285

Pa 0,223 -0 ,2 6 3 -0 ,5 4 8 0,210

74
(10. táblázat folytatása)

Pt -0 ,9 4 1 -0 ,1 2 6 -0 ,0 3 3 -0 ,1 5 8

Sc -0 ,9 2 6 -0 ,2 0 5 -0 ,0 8 6 0,067

Ma -0 ,3 3 8 -0 ,2 3 1 0,116 0,634

Si -0 ,2 6 6 -0 ,3 4 2 -0 ,5 9 2 -0 ,2 0 5

Faktorok a faktorsúlyok sorrendjében:

1. faktor: Pt, Se, Hd, Pp
2.. faktor: (K, L, -F ), Hy, -S i, Hd, Pa
3. faktor: D , Si, Pa, Hy, (F)
4. faktor: Ma, (F), Mf, Hy, Pp, Pa

2.23 MMPI és pályaérdeklődés saját vizsgálatok alapján

1975-ben a KLTE Pszichológiai Tanszékén vizsgálatokat végeztünk érettségi
előtt álló középiskolai tanulókkal, közel 500 fős mintán. A vizsgálat célja az
volt, hogy összefüggéseket keressünk az MMPI-teszt által mérhető személyiség­
tulajdonságok és különböző pályaérdeklődési irányok között (1. 1.33 szakasz).
Az MMPI-eredményeket az IRLE—Csirszka-féle pályaérdeklődési irányokat
vizsgáló teszt kategóriáival hasonlítottuk össze. A pályaérdeklődés teszt hétféle
pályaérdeklődési irányt és kétféle beállítódást különít el; ezek: technikai érdek­
lődés, gazdasági érdeklődés, közlekedési érdeklődés, humanista érdeklődés,
adminisztratív érdeklődés, vezetői beállítódás, minimalista beállítódás.
Vizsgálatunkból itt a két teszt faktoranalitikus feldolgozásának eredményeit
ismertetjük.
Az egyes érdeklődési sávok és az MMPI skálákból nyert faktorok érettségiző
fiúknál a következők:
1. faktor: Sc 0,799
Pt 0,770
F 0,676
Pa 0,641
Si 0,591
Pp 0,569
Minimalista beállítódás 0,278
2. faktor: + —
К 0,801 Minimalista beállítódás0,339
Hd 0,696
Ну 0,582 Adminisztratív érdeklődés 0,209
L 0,550
Pp 0,408
Humanista érdeklődés 0,217

75
3. faktor: + —
D 0,462 Ma 0,711
L 0,261 Pa 0,224
Humanista érdeklődés 0,192
Lányoknál
1. faktor: Se 0,750
Pt 0,742
Pa 0,636
D 0,568
Si 0,516
Pp 0,475
Minimalista beállítódás 0,215
2. faktor: + —
Hy 0,595 Minimalista beállítódás 0,346
К 0,582 Ma 0,285
Hd 0,575 Adminisztratív érdeklődés 0,242
L 0,507
D 0,430
Pt 0,359
Humanista érdeklődés 0,280
Elméleti érdeklődés 0,266
3. faktor: + —
Ma 0,548 Si 0,522
Vezetői beállítódás 0,456 Minimalista beállítódás 0,379
0,456 Adminisztratív érdeklődés 0,334
Pp 0,452
Hy 0,354
Humanista érdeklődés 0,349
Elméleti érdeklődés 0,304
Se 0,294
Pa 0,264
4. faktor: + —
Si 0,416 К 0,453
Humanista érdeklődés 0,359 Minimalista beállítódás 0,445
Elméleti érdeklődés 0,354 Hd 0,436
Vezetői beállítódás 0,337 Adminisztratív érdeklődés 0,334
Hy 0,260
Kereskedői érdeklődés 0,213
Vizsgálatunk eredményében is tükröződik az a tény, hogy az MMPI-profilok
és az egyes pályaérdeklődési irányok között nem található szoros korreláció
(Hendlung, 1965; 1. 1.33 szakasz). Vizsgálatunkban felhasználtunk 14 kiegészítő
skálát is, de ezekkel sem nyertünk szignifikánsabb összefüggéseket. A pályaér­
deklődés diagnosztizálására tehát az MMPI alkalmatlannak látszik; a kapott
gyenge összefüggések legfeljebb arra használhatók, hogy bizonyos pályaérdek­
lődési profilokat tendenciaszerűen kísérő személyiségjellemzőkről általánosság­
ban leírást tudjunk adni.
76
 Az első faktorba lányoknál és fiúknál is a pszichotikus skálák és a minimalista
beállítódás kerültek. A minimalista beállítódás a kényelemszeretet, erőfeszíté­
sek, felelősség kerülését fejezi ki.
A második faktorban mindkét nemnél a neurotikus skálákat találjuk, huma­
nista és elméleti érdeklődéssel. A humán érdeklődés a pozitív szociális érzéseket,
szociálkaritatív igényeket fejezi ki. Az elméleti érdeklődés pedig spekulatív,
absztrakcióra való hajlamot, a pszichés munkamód, feldolgozás elméleti beállí­
tottságát jelzi. Ez az eredmény párhuzamba állítható Hermann és Wiener ta­
pasztalataival (1943), amely szerint a neurotikus skálák emelkedett értékeit
mutató személyek kerülik a nehéz és piszkos munkát.
A harmadik faktorban a pszichopátiás skálák jellemző kódpattemje, a Ma—Pp
jelenik meg. Lányoknál ez a vezetői beállítódással, a humanista érdeklődéssel
és az elméleti érdeklődéssel jár együtt. Negatívan korrelál viszont a szociális
introverzióval és az adminisztratív érdeklődéssel, amely utóbbiak szabálytiszte­
letet, rendszerezési igényt, fokozott alkalmazkodást fejeznek ki. Daniels és
Hunter (1949) szerint a magas Ma-értéket produkáló személyek gyakran válasz­
tanak tanári, óvónői, ügyvédi stb. pályát (vő. 1.33 szakasz).
A negyedik faktorban végeredményben az IRLE—Csirszka-féle teszt faktor­
szerkezetét kaptuk meg.
Az MMPI profil és a pályaérdeklődés összefüggéséből kialakuló típusok
jellemzését segítette még vizsgálatunkban egy munkamotivációs kérdőív (szerk.:
Csirszka) eredményeivel való összehasonlítás. Eszerint a humanista érdeklődés
pozitívan korrelál a humán munköröm motívumaival, negatívan a család, az
érvényesülés motívumaival. A minimalista érdeklődés pozitívan korrelál az
agyagiasság, megfelelő munkakörülmények motívumaival, negatívan a humán
motivációval. Az elméleti érdeklődés pozitív korrelációt mutat a munkaöröm­
mel, negatívat az anyagiassággal. Az adminisztratív érdeklődés pozitívan korre­
lál a munkakörülményekkel, a vezetői beállítódás pedig pozitívan a humánum­
mal és negatívan az anyagiassággal.

2.24 MMPI-vizsgálatok klinikai csoportokon:

a csoportok összetétele és a vizsgálat lefolyása
A beteg(ség) csoportokra vonatkozó mintavételi kritériumokat diagnosztikai
szempontból a medicinális, szakorvosi (pszichiáter és/vagy belgyógyász) kóris-
mézés; állapotjegyek, tünetek, rendellenes magatartás becslése szempontjából
pedig a pszichológiai vizsgálat során nyert megfigyelési (és exploratív) adatok­
nak a kórrajzban rögzített tünetekkel való egyeztetése, tapasztalati megerősítése
alkotta. Tekintettel az MMPI-próbának a viselkedés és attitűd szférájára kon­
centrálódó információs értékére, a betegek egyéb (pl. projektív személyiségdiag­
nosztikai) vizsgálati eredményeit és az erre alapozott pszichodiagnózist nem
használtuk fel kiválasztási és besorolási kritériumként.
Mivel 1978 óta a pszichiátriai diagnosztika hazánkban is a „betegségek
nemzetközi osztályozását” (WHO—/ICD:/Rev. Prop./75.5. IX. Revízió) követi
és alkalmazza, ezért a pszichiátriai diagnosztikai kategorizáció szempontjából
77
oo ltja táblázat. Klinikai csoportok jellemzői 1.
Betegségkategória Csoport WHO kódszáma Létszám Kiegészítő megjegyzések

szorongásos állanotok 300 0 ’ n - SS szorongásos és fóbiás állapotok, „szorongásos

szorongásos állapotok 300.2. n “ 55 hisztéria”

„hisztéria” WHO egysége; jellemzők: szimbolikus

hiszteroid neurózis 300.1. n = 66 értékű konverziós szomatizáció, disszociációs je­
lenségek

neurotikus depresszió 300.4. n = 96 neurotikus depresszív állapot szorongásos dep-

resszio, depresszív reakció, reaktív depresszió
N e u r ó z i s o k --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
W HO 300. sz. neuraszténia 300 5 n = 25 vezetö tÜnetei: exhaust10’ koncentrációs zavarok,
Betegségkategória ' ’ almatlansag, kimerültség, ingerlékenység
vezető tünet: túlzott és szorongásos aggodalom a
N = 305 hipochondria 300.7. n = 11 testi funkciókkal kapcsolatban, szervekre irányul­
tan
a 300.8 egységbe — a WHO megjelöléssel szemben
pszichaszténia 300.8. n = 21 — nem vontuk be az egyéb, ide sorolt neuróziso­
kat, csupán a pszichaszténiát
jQQ £s a neurózis-jellemzők mellett tartós vezető tünet
neurózis k.m.n. 300 9 n = 31 nem jellemző, a tünetek keverednek és időben vál­
tozatosan módosulnak

Pszichoszomatikus álla- szív- és keringésizavarok 306.2. n = 15 tüneti specifikumok: 787.0. és 787.1.

P?tok „Kíentális ténye- gaSztrointesztinális rend-
zok!?®!. ®redo fiz'ologim szer pszichovegetatív 306.4. n = 22 tüneti specifikumok: 787.0. és 787.1.
mukodészavarok es megbetegedései
pszichogen tényezők tar- ________ ____________________________________________________________________________________________________
sulása másutt osztályo- pszichiát.: 316. sz., a csoportban gyomorfekély (531.), nyombélfekély
zott betegségekhez. fekélybetegségek belgyógy. dg. számuk n = 34 (532.) és ulcus pegticum (533.) betegségállapotai
(W HO 316.) 531, 532, 533 képviseltek
infarktus pszichiát.: 316., a csoportot akut (410) és régebbi szívizominfarktu-
— belgyógy. 410. és 412. n sós (412) betegek alkotják
 11/b táblázat. Klinikai csoportok jellemzői II.

Betegségkategória Csoport WHO kódszáma Létszám Kiegészítő megjegyzések

az alaptünetek megléte (gondolkodás, érzékelés,
a h^b 5 7 1Z° rCn a aPot’ 295.4 n=12 viselkedés és személyiségfunkciók sch-ás zavarai)
sc u alapján besorolva, egyéb specifikáció nélkül
krónikus (idült) 2 9 5 5 n = j5 a szkizofrénia krónikus, idült form ája, egyéb tüneti
szkizofrénia n specifikáció nélkül
szkizofrénia szimplex 295.0 n= 4 jellegzetes tünetek alapján kórismézve
Szkizofremak w ln y n frp m s h rhpfrpn . . . ..
WHO 295 sz típusa 295.1 n= 8 jellegzetes tünetek alapjan kortsmezve
betegségkategória ----- ;------—----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
szkizofrénia kataton 295.2 n = 1 7 jellegzetes tünetek alapján kórismézve
N=178 Opusa___________________________________________________________________________ __________________________
szkizofrénia paranoid 295.3 n= 8 6 jellegzetes tünetek alapján kórismézve
típusa
,. _, . . , , . 1 az affektiv és szkizofrén szimptómák jellegzetes
szkizoaffektív pszichózis 295.7 n=19 együttese alapján

,. . . . . az alapzavar megléte mellett specifikus vezető tüne-

szkizofrema k.m.n. 295. n=17 . , nem állapíthatok
tek _-, u„, ai, „„„
meg

. . ., , ., ... , depresszív pszichózis, endogén-, involúciós, mono-

D»Zí'r\ °a ' US ePrcsszl° ■’ n = 59 poláris depressziók, periodikus, agitációval és/vagy
Affektiv pszichózisok PM D depressziós típus 296.3., aktivitás csökkenésse|

beteeséekatesória mániás pszichotikus álla- 296.0 és unipoláris mániás pszichózis, m ánia, PMD mamas
potok, PMD mániás típus 296.2 n fázisa

N 97 C'r' U'ár,S, PS1Z1Ch? Z,S' ь 296.5 és ._ affektiv pszichózisok kevert, egyidejű vagy bipolá-
PM D, cirkuláris típus, ke- n=17 ris jell ^ tünetekkel
* vert tormák

40
egységes WHO nomenklatúrát és klasszifikációs rendszert választottuk az egyes
betegcsoportok definiálási, összeállítási ismérvéül. Tekintettel a vonatkozó di­
agnosztikai kategóriák, osztályok és csoportok sokaságára, ökonomikusnak és
szükségesnek láttuk azoknak a betegségkategóriáknak (osztályoknak) a kieme­
lését, amelyek 1 leggyakrabban képezik pszichológiai (diagnosztikai), valamint
terápiás és rehabilitációs munka tárgyát és 2 a tüneti viselkedés szempontjából
a kritériumul választott szakorvosi diagnosztikában empirikusan is általában
egységesebb megítélés alá esnek.
Azokat a betegségegységeket, amelyek „mentális tényezőkből eredő fizioló­
giai működészavarok”, tehát kívül esnek a pszichiátriai betegségosztályozáson,
illetve a 316. sz. (Pszichogén tényezők társulása másutt osztályozott betegségek­
hez) egységként egyéb szakorvosi kórismézést igényelnek, a „Betegségek Nem­
zetközi Osztályozása” (BNO) belgyógyászati kódszámai szerint csoportosítot­
tuk, megjelölve azokat a vezető tüneteket (és ezek kódszámait) is, amelyek a 2
állapotképekben egységesen megjelentek.
A pszichiátriai betegségekre vonatkozó vizsgálati anyagunkat az Országos
Ideg- és Elmegyógyászati Intézet Klinikai Pszichológiai Laboratóriumában,
valamint egyes betegellátó osztályain dolgozó pszichológusok által végzett vizs­
gálatokból állítottuk össze. A „pszichoszomatikus” betegségegység keretébe
sorolható betegcsoportok vizsgálatai — komplex belgyógyászati kivizsgálás
nyomán — az Újpesti Integrált Eü. Intézmény Bajmegállapító Osztályán ké­
szültek. A szakorvosi kórismézést dr. Császár Gyula, a pszichodiagnosztikai
munkát dr. Juhász Erzsébet végezte el. A neurotikus betegek csoportjainak
kibővítésében a Központi Állami Kórház Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztá­
lya vett részt, a vizsgálatokat dr. Ajkay Klára, dr. Pál Mária és dr. Kapusi Gyula
pszichológusoknak köszönhetjük. Az akut és régebbi infarktusos betegek vizs­
gálati anyaga a Balatonfüredi Állami Kórházból származik, a vonatkozó gon­
dos anyaggyűjtés Ittzés Lilla pszichológus munkája.
Az alábbiakban táblázatos összefoglalásban mutatjuk be hat betegségkategó­
ria keretében kialakított 33 betegcsoportunk jellemzőit. Tekintettel arra, hogy
a WHO rendszerben történő diagnosztizálás tüneti és állapotjelző kritériumai
ismeretesek és a kódszámok alapján jól követhetők, ezért a kórjellemzőket nem
részletezzük. A vezető tünetek megadásán túl azokhoz az állapotképekhez
fűzünk kiegészítő megjegyzéseket, amelyekben a besorolási szempontokat szi­
gorítottuk, körülhatároltabbá tettük, vagy a csoportösszevonásra pszichológiai
megfontolások alapján került sor (1. Klinikai csoportok jellemzői 11. és 12.
táblázatok).
A hat betegségkategória 33 betegcsoportjába tartozó vizsgált betegek összlét-
száma 1029.
A vizsgálatokat a teszttel egyénileg végeztük el. Kiértékelésük számitógépes
módszerrel történt. A betegcsoportoknál is hasonló statisztikai vizsgálatokat
végeztünk, mint az egészséges csoportoknál, továbbá összehasonlítottuk egy­
mással az egészséges mintát és az egyes betQgségkategóriákat, illetve egy-egy
diagnosztikus kategórián belül a különböző specifikus csoportokat. Az összeha­
sonlítás módszere a kétmintás t-, illetve a szórások különbözősége esetén a
d-próba volt.
80
6 Az M M PI-^.óba
12. táblázat. Klinikai csoportok jellemzői III.

Betegségkategória Csoport WHO kódszáma Létszám Kiegészítő megjegyzések

cikloid, ciklotim és depresszív személyiségzavarok,
affektiv személyiségzavar 301.1 n = 25
neurózis kizárt
. . . . ,, . . pszichotikus előzmény kizárva, a szkizoidia az élet-
szkizoid személyiségzavar 301.2. n = 23 .. ., ... .
° vezetes zavaraiban meghatározó
Személyiségzavarok . ., , hisztériás neurózisok kizárva, explozív személyi-
(Pszichopátiák) isz erias szeme yiseg- • •' n = 28 ségzavar (301.3), expanzív, teátrális viselkedés jel-
W HO301.SZ. és zavar 301-3 lemző
303, 304. s z . --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
betegségegységei paranoid személyiség- 301 0 n —21 Paranolc* pszichózis, alkoholos paranoiditas es
zavar sch.-s előzmények kizárva
N = 225 301., vezető tünetek nélküli pszichopátiás és deviáns,
pszichopátia k. m. n. 301.6., n = 54 aszociális személyiségfejlődés, valamint tartásnél-
301.7 küliséggel jellemezhető személyiségzavar
alkoholizmus, alkohol- ^ n - 58 az a^°*10^“88®s nem társul drogdependenciával,
függőségi állapot pszichózis kizárva. Háttér: pszichopátiás fejlődés.
narkománia és gyógyszer- 304. n=16 gyógyszerfüggés és gyógyszerabuzusok, pszichopá-
abuzus 305. tiás személyiségfejlődés talaján

pszichogén homályállapot, dezorientáció, zavart-

reaktív zavartság 298.2 n = 21 ság. Organikus okok kizárva. Háttérben érzelmi
stressz.
297.0., paranoid pszichózis, paranoia, parafrénia, involú-
paranoid állapotok 297.1., ciós paranoid állapot, hevenyparanoid reakció,
gye
4 or epek.
cs° P ° rt
(pszichózisok) 297.2.,
298.3., 298.4
n pszichogén paranoid pszichózis, mely elhúzódó le-
folyású
N = 89 ,, , i • u' • i 291.0 - delirium tremens, alkoholos delirium és egyéb al-
alkoholos pszichózisok - n= 7
r 291.3 koholos hallucinozis

alkalmazkodási reakciók „ = ,9 fjőző Psf chiátriai nélkül reverzibilis, reak-

309.9., 308.0. tiv adaptációs zavarok
oo
 Az egyes betegcsoportok T-érték átlagai alapján megrajzoltuk a jellemző
profilokat a magyar standardnak megfelelően és az ifjúkori standard alapján.
A két standard korábban ismertetett különböző érzékenysége indokolja, hogy
mindkét átlagból képezhető profilt bemutassuk. Az eredmények értelmezésekor
elsősorban saját egészséges kontrollmintánkat vettük alapul.
E fejezetben az eredmények tényszerű bemutatására szorítkozunk, a belőlük
levonható diagnosztikus támpontokat és következtetéseket az irodalmi adatok­
kal egybevetve, a „klinikai profilelemzés” (3.2) c. fejezetben tárgyaljuk. A to­
vábbiakban rendre bemutatjuk az egyes betegcsoportok egyéb vizsgálati cso­
portoktól való eltéréseit, az adott csoportban gyakori kétcsúcskódokat, a cso­
port mindkét standard szerint meghatározott átlagértékeit, valamint átlagprofil­
ját. A profilokon szaggatott vonallal a magyar standard, folytonos vonallal a
fiatalkorú minta alapján számolt profilokat ábrázoltuk. A megvizsgált mintán
meghatároztuk néhány ún. „diflferenciáldiagnosztikai index” értékét is; az erre
vonatkozó eredményeket a 3.3 fejezetben, az index bemutatásával együtt tár­
gyaljuk.
Az elemzésekben nem tettünk különbséget férfi és női betegprofilok között.
Miután a standardizálás a nemek közötti különbségekből adódó eltéréseket
kiküszöböli, úgy véltük, hogy ha a diagnosztikus kategóriák valóban specifikus
viselkedési—tüneti tartalmat hordoznak, akkor ennek a két nem esetében egy­
formán tükröződnie kell. Természetesen a T-értékek kiszámítása férfibetegeknél
a férfi, nőbetegeknél a női standard alapján történt.

2.25 A klinikai csoportok vizsgálati eredményei

2.25.1 Neurózisok (WHO 300. sz.) betegségkategória

A csoportot jellemző középérték profil megfelel az irodalmi adatoknak. Az át­

laggörbe bal oldala emelkedett, a Hd- és D-értékek elérik, illetve kissé megha­
ladják a T = 70-es értéket. A bal oldal enyhén emelkedő a Pt- és Sc-értékek
irányában (5. ábra).
A középérték profilt összehasonlítva a többi főcsoport középérték profiljaival
jól differenciáló, erősen szignifikáns eredményeket láthatunk (14. sz. táblázat).
A pszichoszomatikus állapotok főcsdportértékei az L-, K- és Hd-skálák kivéte­
lével szignifikánsan különböznek, és alacsonyabbak a neurózis főcsoport átlag­
értékeinél.
A személyiségzavarok főcsoport átlagértékei közül nem különbözik szignifi­
kánsan az L, K, Mf, Pa, Pt, Se, Si. Magasabb az F, Pp és Ma értéke, alacsonyab­
bak a Hd-, D- és Hy-értékek.
A szkizofréniák főcsoport átlagértékei alapján nincs szignifikáns különbség
az L-, K-, Mf-, Pa-, Pt-értékei között. Magasabb az F-, Pp-, Sc-, Ma- és
alacsonyabb a Hd-, P-, Hy- és az Si-érték, mint a neurózis főcsoportban.
Az affektiv pszichózisok főcsoportértékeivel való összehasonlításnál csak négy
skálaérték különbözik szignifikánsan. Magasabb az F-, Si- és Ma-érték, alacso­
nyabb a Ну-érték, mint a neurózisok főcsoportban.
82
 Kétcsúcskódok (%-ban)

F —

К 0,3 —

Hd 0,7 0,7 —

D 0,3 — 0,3 10,3

Hy — 0,3 — 11,7 11,0

Pp 1,0 0,7 — 3,0 0,7 1,3

Mf — — — 0,3 0,3 0,7 0,3

Pa 0,3 1,3 — 0,7 2,3 1,0 0,3 0,3

Pt — 0,7 0,3 2,3 3,7 0,7 1,3 0,3 0,3

Sc — 2,0 — 3,0 2,3 — 1,3 — 1,0 2,3

Ma — — — 1,3 1,3 0,3 1,0 0,3 1,0 0,3 1,0

Si — 2,0 0,3 3,0 11,3 0,3 — 0,3 0,7 1,3 1,00,3

5. ábra. Neurózisok

6* 83
13. táblázat. Neurózisok

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 49,76 9,11 48,79 8,15

F 59,56 11,26 51,52 10,00

K. 43,90 9,20 47,96 9,36

Hd 69,48 12,59 64,68 10,23

D 70,49 13,09 59,94 10,77

Hy 65,55 14,03 60,09 9,17

Pp 59,13 12,60 59,15 9,41

Mf 55,10 5,13 53,93 10,28

Pa 63,46 8,54 55,93 10,36

Pt 64,76 11,22 66,70 10,38

Se 64,06 12,96 64,66 11,22

Ma 55,19 11,42 55,83 9,76

Si 63,90 12,68 54,64 11,44

14. táblázat. Neurózisok csoportjának t-próba eredményei

(Itt és a továbbiakban: * = p <0,05; ** = p <0,01; *** = p<0,001

Pszichoszoma- Személyiség- Szkizofréniák A ^ ktív Egyéb kórképek

tikus állapotok zavarok pszichózisok

L 1,92 0,80 1,58 1,95 0,15 0,21 1,33 1,44 1,34 1,18
* * * *** *** *** *** * * * ★ * *

h 5,05 3,66 3,37 4,21 3,94 4,03 2,55 2,23 0,24 0,24
К 1,81 1,57 0,11 0,24 0,84 0,88 1,01 0,90 22$* 2 2? *

Hd 1,24 0,87 ~ ~ -0 , 1 , 7 8 1,21 , л, c 0,

_________’_______ ’_______3,42 4,28 3,78 3,76 6,06 5,86
*** *** *** *** *** *** *** ***

6,94 5,78 3,33 2,87 4,48 4,56 0,72 0,96 5,01 5,11
*** *** *** **♦ *** ♦** ** *** *** ***

y 6,23 5,54 3,88 3,62 5,91 5,97 2,63 2,89 4,55 4,62

P 2,39 0,38 4,95 6,13 3,66 3,71 1,51 0,85 0,30 0,37

84
(14. táblázat folytatása)

Pszichoszoma- Személyiség- „ , . f . ... Affektiv IT ~

tikus állapotok zavarok Szk.zofreniak pszichózisok Egyéb korképek

M1 5,17 4,24 1,85 2,29 0,50 0,26 0,47 0,46 0,88 0,77
Pa *** ***
10,41 8,93 1,09 1,12 1,89 1,86 1,59 1,56 0,30 0,33
* * * * * * * * * *

2,76 2,61 0,28 0,32 0,44 0,45 1,28 1,29 5,02 5,06
^ *** * *** *** ** * *** ***

2,92 0,99 1,32 2,28 2,99 3,04 2,78 2,34 3,58 3,77
.. ** *** *** *** ** * * **

Ma 2,73 3,29 3,59 3,23 2,40 2,39 2,33 2,50 0,46 0,42
»** *** * * *** «*»

9,67 8,46 1,67 0,84 2,07 2,10 0,45 0,79 3,21 3,20

Az egyéb kórképek csoportban hat szignifikáns különbséget találunk a neuró­

zisok főcsoportértékeitől. Magasabb a K-, alacsonyabb a Hd-, D-, Hy-, Pt-, Sc-
és az Si-érték.
A neurózis főcsoportra jellemző kétcsúcskódok (5. ábra) főként a Hd- és a
D-skálák kódpatternjei. Ezek közül gyakoriabbak a Hd—D; Hd—Hy; D—Hy
és Si—Hy kétcsúcskódok.

2.25.1.1 Neurózisok k.m.n. (WHO 300 és 300.9. kategória)

A betegségcsoport középértékprofiljának jobb és bal oldala emelkedett T = 70-

es értékig, a Hd—D és a Pt—Se vonalában (5/1. ábra).
A neurózisok főcsoporton belül, a t-próbák eredményei alapján nem találunk
szignifikáns különbségeket a neuraszténia csoport skálaértékeitől (14/1. táblá­
zat).
A szorongásos állapotok betegségcsoportban szignifikánsan magasabb a K,
alacsonyabb a Pp, Pt és Se értéke.
A hiszteroid neurózis betegségcsoportban magasabb az L értéke, és alacso­
nyabb a Pt-érték.
A neurotikus depresszió csoportban az L és К értéke magasabb szignifikánsan,
mint a neurózisok k.m.n. csoportjában.
A hipochondria csoportban magasabb а К és a Hy, alacsonyabb az F, Pp, Pt,
Se és az Ma értéke.
A pszichaszténia csoportban magasabb a Hy, alacsonyabb a Pt és az Se értéke.
Jellemző kétcsúcskódok elsősorban a Hd—D, valamint a Hd—Hy és a Hy—Pt
(5/1. ábra).

85
 L

F —

К — —

Hd — — —

D — — — 19

Hy — — — 9 6

Pp 3 — — 3 3 —

Mf _ _ _ _ _ _ _

Pa 6 _ _ _ _ _ _ _

Pt — — — — 9 — 3 — —

Sc — 6 —3 3 — — — —6

Ma

Si _ _ _ 6 6 — — — — — —3 N = 32

5/1. ábra. Neurózisok к. m. n.

86
13/1. táblázat. Neurózisok k.m.n.

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 46,10 8,32 45,78 7,60

F 60,97 12,04 53,09 10,46

К 40,69 8,04 44,61 8,25

Hd 70,34 15,00 64,96 11,75

D 69,59 14,42 59,43 11,80

Hy 60,82 16,43 57,13 10,51

Pp 62,11 12,79 61,65 9,11

Mf 54,68 6,07 53,16 13,50

Pa 62,96 9,24 55,63 10,96

Pt 68,38 10,17 70,00 9,60

Se 67,02 12,23 67,76 10,42

Ma 57,04 11,00 57,29 9,45

Si 65,08 13,35 56,09 12,09

2.25.1.2 Szorongásos állapotok (WHO 300.0. és 300.2. kategória)

A szorongásos állapotok középértékprofiljának bal oldala erősebben (D ese­

tében T = 70-es érték fölé) emelkedett, jobb oldala enyhébben T = 65 érték
közelébe (5/2. ábra).
A neurózisok főcsoporton belüli összehasonlítás azt mutatja (14/2. táblázat),
hogy nem ‘alálunk szignifikáns különbséget a szorongásos állapotok skálaérté­
kei és a neuraszténia, valamint a pszichaszténia skálaértékei között.
A hiszteroid neurózis középértékprofiljában a Pp értéke magasabb, mint a
szorongásos állapotok profiljában.
A neurotikus depresszió középértékprofiljában szignifikánsan magasabb az
F, Pp és az Se értéke.
A hipochondria betegségkategóriájában magasabb a Hy-, alacsonyabb az F-,
Pp-, Pt- és az Ma-érték.

87
ос 14/1. táblázat. Neurózisok k.m.n. skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a neurózisok csoportján belül
оо

Szorongásos TI. . ■, , . Neurotikus XT 4, . ... , . •

® , Hiszteroid neurózis . ., Neuraszténia Hipochondria Pszichasztenia
állapotok depresszió r
* *** *** *

_ ________ 1,49 1,41 2,15 1,68 2,93 2,80 0,83 0,63 1,88 1,66 1,72 2,04
*** ***
h 1,45 1,45 0,21 0,65 0,13 0,08 1,57 1,48 3,05 3,20 0,28 0,13
* * * ** ***
K 2,20 2,21________1,42 1,54 1,94 1,99 1,78 1,78 2,85 2,91 1,09 1,03
Hd 0,85 0,80 0,34 0,05 0,02 0,34 0,31 0,49 0,67 0,72 0,60 0,77

D 0,24 0,24 0,73 0,99 0,68 0,53 0,82 0,92 0,50 0,52 1,36 1,43
* ** * *
y 1,14 1,16 1,34 1,17 1,47 1,40 1,54 1,60 2,27 2,91 2,06 2,11
** ** *** ***
Fp 2,45 2,46 0,91 1,39 0,12 0,14 1,48 1,15 3,57 3,99 1,55______ 1,28
Mf 0,40 0,44 0,14 0,14 0,26 0,16 1,01 0,96 0,05 0,13 1,08 1,10

Pa 0,24 0,30 0,65 0,54 0,09 0,13 1,07 0,99 0,79 0,76 0,89 0,81
p * * *»* *** * *
1,96 1,91_______ 1,93 1,88 0,71 0,67 1,75 1,77 4,00 4,07 2,07 2,03
_ * * * * * * * *
bC 1,93 2,03 0,91 1,48 0,05 0,38 1,71 1,59 2,83 2,98 1,93 2,00

3 1,27 1,25 0,93 0,08 0,46 0,38 0,36 0,39 3,95 3,80 1,58______ 1,67
Si 0,23 0,24 1,21 1,60 0,26 0,00 0,66 0,51 0,82 0,81 0,78 0,76
 L

F —

К 2 —

Hd 2 — —

D 2 — — 9

Hy — — — 5 13

Pp 2 — — 4 — —
Mf _ _ _ _ _ _ _

Pa — — — 2 2 2 — 2

Pt — — 2 4 — 4 — — —

Sc — — — 5 2 — — — — 4

Ma — — — — 4 — — — — 2 —

Si — 2 — 4 18 2 — — 2 2 — — N =55

5/2. ábra. Szorongásos állapotok

89
1312. táblázat. Szorongásos állapotok

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 49,10 9,98 48,34 8,86

F 57,32 9,72 49,83 9,10

К 45,05 9,99 49,09 10,25

Hd 67,60 13,06 62,94 10,10

D 70,32 12,16 60,03 9,84

Hy 64,64 11,81 59,60 7,42

Pp 55,42 10,89 56,70 8,67

Mf 55,18 4,53 54,33 8,90

Pa 62,50 7,33 54,96 8,56

Pt 63,62 11,84 65,68 10,81

Se 61,57 13,18 62,80 11,62

Ma 53,80 12,01 54,56 10,08

Si 64,41 13,03 55,45 11,81

A neurózisok k.m.n. középértékprofiljában magasabb a Pp, Pt és Se, alacso­

nyabb а К értéke.
Jellemző kétcsúcskódok a D—Si, D—Hy és a D—Hd (5/2. ábra).

90
 14/2. táblázat. Szorongásos állapotok skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a neurózisok csoportján belül

Hiszteroid neurózis Neurotikus Neuraszténia Hipochondria Pszichaszténia Neurózisok k.m.n.

depresszió

L 0,55 0,21 1,34 1,32 0,45 0,68 0,73 0,38 0,59 0,84 1,49 1,41
- - -

1,61 1,04 2,21 1,86 0,18 0,04 2,24 2,34 0,91_______ 1,02 1,45_______ 1,45
* *

K 0,97 0,88 0,62 0,59 0,22 0,22 1,34 1,39 0,64 0,70 2,20 2,21
Hd 0,71 1,13 1,35 1,70 0,55 0,29 1,33 1,32 0,03 0,20 0,85 0,80

D 1,27 1,63 0,59 0,38 0,75 0,88 0,38 0,40 1,44 1,52 0,24 0,24

Hy 0,34 0,14 0,44 0,33 0,72 0,80 2,07 2,17 1,43 1,49 1,14 1,16
Г * *** *** * * «» **

Pp 1,94 1,35 3,58 3,13 1,03 1,21_______ 2,23 2,59 0,22 0,42 2,45_______2,46
Mf 0,78 0,88 0,24 0,49 0,84 0,79 0,18 0,14 0,93 0,97 0,40 0,44

Pa 1,18 1,09 0,48 0,23 1,61 1,64 0,71 0,65 1,31 1,28 0,24 0,30
— * * *

Pt 0,20 0,17 1,69 1,69 0,07 0,11_______ 2,51 2,60 0,77_______0,76 1,96 1,91
— ÍT Г
sc 1,25 0,75 2,45 2,17 0,00 0,19 1,58 1,64 0,62 0,53 1,93_______2,03
— *«* ***

Ma 1,44 1,61 1,10 1,18 0,80 0,75 3,13 3,02 0,62 0,72 1,27_______1,25
Si 1,19 1,65 0,64 0,33 0,53 0,34 0,73 0,70 0,67 0,64 0,23 0,24

40
2.25.1.3 Hiszteroid neurózis (WHO 300.1. kategória)

A hiszteroid neurózis középértékprofiljának bal oldalán a Hy—Hd vonal

emelkedett 65-től 70-es T-értékig. A jobb oldal T = 65-ös érték közelében
a Pa—Se vonalában egyenletesen emelkedett (5/3. ábra).
A t-próba alapján egyetlen skálaértékben sem mutatható ki szignifikáns
különbség a neuraszténia középértékprofiljától (14/3. táblázat).
A neurotikus depresszió profiljában magasabb a D és az Si értéke.
A hipochondria középérték profiljában a t-próbák alapján szignifikánsan
alacsonyabb az D, Pp, Pt, Se és Ma értéke.
A pszichaszténia betegcsoportban szignifikánsan magasabb a D-érték.
A neurózisok k.m.n. csoportjában magasabb a Pt, alacsonyabb az L értéke.
A szorongásos állapotok csoportjában alacsonyabb a Pp értéke, mint a hiszte­
roid neurózisban.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—Hy, D—Hy és Hd—Si (5/3. ábra).

13/3. táblázat. Hisztéria

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 50,04 8,61 48,67 8,41

F 60,42 11,57 51,63 9,84

К 43,32 9,46 47,50 9,40

Hd 69,28 12,94 65,08 10,63

D 67,36 13,41 56,94 11,01

Hy 65,50 16,27 59,84 10,93

Pp 59,57 12,65 58,89 9,17

Mf 54,51 4,88 52,76 10,84

Pa 64,28 9,24 56,93 11,43

Pt 64,03 10,75 66,00 10,05

Se 64,55 12,90 64,35 10,86

Ma 56,84 10,92 57,45 9,52

Si 61,64 12,40 51,98 11,19

92
 Kétcsúcskódok (%-ban)

F —

К — —
Hd — 3 —

D — — 2 —

Hy — 2 — 18 9

Pp — — — 5 2 3

Mf — — — — — 2 —

Pa 2 — — — 6 3 — —

Pt — — — 2 2 —2 2 2

Sc — 3 — — — — 2 — 2 5

Ma — — — — 2 — — — 2 — 3

Si — 2 —8 6 — — 2 2 2 2 — N = 66

5/3. ábra. Hiszteroid neurózis

93
1 4 /3 . tá b lá z a t. Hiszteroid neurózis skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a neurózisok
csoportján belül

Neurotikus ]\jeuraszténia Hipochond- Pszichasz- Neurózisok Szorongásos

depresszió ria ténia k.m.n. állapotok

L *
0,86 1,20 0,93 0,90 0,38 0,21 0,23 0,71 2,15 1,68 0,55 0,21
»** **

h 0,47 0,79 1,75 1,09 3,37 3,14 0,14 0,38 0,21 0,65 1,61 1,04
К 0,47 0,40 0,62 0,54 2,02 2,02 0,06 0,08 1,42 1,54 0,97 0,88

Hd 0,58 0,42 0,02 0,66 0,98 0,75 0,41 0,92 0,34 0,05 0,71 1,13
* * * * *
1,93 2,09 1,86 2,27 1,13 1,33 '2,56 2,93 0,73 0,99 1,27 1,63
Hy 0,02 0,13 0,40 0,61 1,53 1,68 1,12 1,28 1,34 1,17 0,34 0,14
*** *** *

p 1,41 1,70 0,75 0,09 3,24 3,36 0,99 0,38 0,91 1,39 1,94 1,35
Mf 0,63 0,50 1,35 1,43 0,14 0,24 1,37 1,55 0,14 0,14 0,78 0,88

Pa 0,79 0,89 0,56 0,55 1,24 1,12 0,39 0,40 0,65 0,54 1,18 1,09

Pt ** ** *
1,67 1,67 0,24 0,25 2,79 2,87 0,92 0,89 1,93 1,88 0,20 0,17
ц * *
1,16 1,50 1,07 0,42 2,40 2,17 1,43 1,01 0,91 1,48 1,25 0,75
*** ***

Ma 0,48 0,59 0,33 0,53 4,37 4,32 1,69 1,94 0,93 0,08 1,44 1,61
O- * *

2,10 2,32 0,44 0,97 0,12 0,14 0,13 0,50 1,21 1,60 1,19 1,65

2.25.1.4 Neurotikus depresszió (WHO 300.4. kategória)

A neurotikus depresszió középértékprofiljának bal oldala a Hd—D mentén a

T = 70-es érték fölé emelkedik. A jobb oldal a Pt—Se vonalában szintén
emelkedett a T = 70-es érték közelébe, de nem éri el (5/4. ábra).
A t-próbák eredményei alapján (14/4. táblázat) valamennyi — a neurózis
főcsoporton belüli — betegségkategóriától találunk szignifikáns eltéréseket kü­
lönböző skálaértékekben.
A neuraszténia betegcsoportban szignifikánsan alacsonyabb az F-, Pp- és az
Sc-érték.
A hipochondria skálaértékei közül alacsonyabbak az F, Pp, Pt, Se és az Ma.
A pszichaszténia skálaértékeit összehasonlítva alacsonyabbak a Pp-, Pt- és az
Sc-értékek, mint a neurotikus depresszióban.
A neurózisok k.m.n. csoportjában szignifikánsan alacsonyabb az L- és a
K-érték.
A szorongásos állapotok csoportjában alacsonyabb az F, Pp és az Se értéke.
A hiszteroid neurózis skálaértékei közül alacsonyabbak a D és az Si értékei.
Jellemző kétcsúcskódok: Hy—D, D—Si, D—Hd, D—Hy.
94

i
 Kétcsúcskódok (%-ban)

_1 ____ " " I /

К — —
Hd 1 — —

D — — — 6

Hy — — — 612

Pp 1 2 — 2 — 2

Mf — — — 1 — — 1

Pa — 2 — — 3 — 1

Pt — 1 — 4 5 — 2 — —

Sc — 3 — 4 5 — 2 — 3 2

Ma — — — 3 — — 3 1 — —

Si — 4 1 — 10 — — — — 1 1—

5/4. ábra. Neurotikus depresszió

95
1314. táblázat. Neurotikus depresszió

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 51,24 9,01 50,27 8,28

F 61,30 12,22 52,92 10,91

К 44,03 9,07 48,10 9,21

Hd 70,40 10,58 65,75 9,06

D 71,60 14,22 60,71 11,66

Hy 65,55 12,61 60,04 8,35

Pp 62,42 12,61 61,38 9,12

Mf 55,00 4,62 53,58 9,30

Pa 63,14 8,75 55,32 10,97

Pt 66,87 10,54 68,67 9,88

Se 66,89 12,18 66,94 10,58

Ma 55,99 11,32 56,54 9,72

Si 65,79 12,31 56,09 10,95

14/4. táblázat. Neurotikus depresszió skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a neurózisok

csoportján belül

., ... Hipochond- Pszichasz- Neurózisok Szorongásos Hiszteroid

Neuraszténia r . ,. . . ... . .
na tenia k.m.n. állapotok neurózis
*** ***

L 1,54 1,91 0,14 0,74 0,27 0,16 2,93 2,80 1,34 1,32 0,86 1,20
* *** **» *
h 2,34 1,91 3,84 3,79 0,44 0,09 0,13 0,08 2,21 1,86 0,47 0,79
К *
0,29 0,26 1,82 1,86 0,25 0,34 1,94 1,99 0,62 0,59 0,47 0,40
Hd 0,46 1,04 0,76 0,59 0,74 1,20 0,02 0,34 1,35 1,70 0,58 0,42

D * *
0,28 0,59 0,05 0,20 0,99 1,26 0,68 0,53 0,59 0,38 1,93 2,09
Hy 0,44 0,59 1,61 1,71 1,21 1,33 1,47 1,40 0,44 0,33 0,02 0,13
* *** »** * *** ***

2,09 1,29 4,04 4,32 2,02 1,33 0,12 0,14 3,58 3,13 1,41 1,70

96
( 14/4. táblázat folytatása)

Neuraszténia Hipochond- Pszichasz- Neurózisok Szorongásos Hiszteroid

ria ténia k.m.n. állapotok neurózis

Mf 1,02 1,18 0,10 0,04 1,08 1,32 I 0,26 0,16 0,24 0,63 0,50

Pa 1,28 1,46 0,91 0,74 1,01 1,13 0,09 0,13 0,48 0,23 0,79 0,89
p *»* ««* * »
1,42 1,49 4,02 4,21 2,19 2,15 0,71 0,67 1,69 1,69 1,67 1,67
<, * *** *** * * *» *

2,04 1,55 3,12 3,05 2,12 2,20 0,05 0,38 2,45 2,17 1,16 1,50
Ma *** ***
0,00 0,11 4,19 4,08 1,44 1,62 0,46 0,38 1,10 1,18 0,48 0,59
Si * *
1,11 0,63 1,07 1,33 1,14 0,91 0,26 0,00 0,64 0,33 2,10 2,32

2.25.1.5 Neuraszténia (WHO 300.5. kategória)

A neuraszténiára jellemző középértékprofil bal oldala jelentősen, a T = 70-es

érték fölé emelkedett. A görbe további szakaszát is az emelkedettség jellemzi a
T = 65-ös érték közelében (5/5. ábra).
A neurózisok főcsoportján belül a t-próba eredményei alapján nem különít­
hető el szignifikáns módon a pszichaszténia, neurózisok k.m.n., szorongásos
állapotok és a hiszteroid neurózis betegségkategóriáktól (14/5. táblázat). Kü­
lönbségeket találunk a hipochondria és a neurotikus depresszió középérték-
profiljától.
A hipochondria skálaértékei közül alacsonyabbak az F, Pp, Pt és az Ma.
A neurotikus depresszió betegségkategóriában magasabb az F-, Pp- és az
Sc-érték.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—Hy, D—Hd, D—Si, Hd—Pp, D—Pt (5/5. ábra).

13/5. táblázat. Neuraszténia

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 48,07 9,21 47,05 7,31

F 56,96 6,85 49,76 6,09

К 44,57 8,18 48,60 8,45

Hd 69,22 11,65 63,59 9,21

D 72,32 10,48 61,95 8,71

97
7 Az MMPI-próba
( 13/5. táblázat folytatása )

Fiatalkorúak Magyar standard

Hy 66,81 12,75 61,12 8,13

Pp 57,80 8,97 59,05 7,76

Mf 56,30 5,93 56,13 9,72

Pa 65,31 7,21 58,08 7,56

Pt 63,42 10,83 65,42 9,68

Se 61,56 11,53 63,30 10,44

Ma 55,98 11,03 56,30 9,30

Si 62,85 11,67 54,51 11,11

14/5. táblázat. Neuraszténia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a neurózisok csoportján belül

Hipochond- Pszichasz- Neurózisok Szorongásos Hiszteroid Neurotikus

ria ténia k.m.n. állapotok neurózis depresszió

L 1,03 0,98 0,90 1,38 0,83 0,63 0,45 0,68 0,93 0,90 1,54 1,91
_ - *

2,14 2,32 1,02 1,05 1,57 1,48 0,18 0,04 1,75 1,09 2,34 1,91
К 1,44 1,47 0,42 0,47 1,78 1,78 0,22 0,22 0,62 0,54 0,29 0,26

Hd 0,93 1,09 0,36 0,39 0,31 0,49 0,55 0,29 0,02 0,66 0,46 1,04
*

D 0,12 0,17 0,60 0,56 0,82 0,92 0,75 0,88 1,86 2,27 0,28 0,59
Hy 1,21 1,22 0,70 0,69 1,54 1,60 0,72 0,80 0,40 0,61 0,44 0,59
~ * * * * *

2,73 3,21 0,46 0,41 1,48 1,15 1,03 1,21 0,75 0,09 2,09 1,29
Mf 0,65 0,53 0,15 0,22 1,01 0,96 0,84 0,79 1,35 1,43 1,02 1,18

Pa 1,50 1,39 0,11 0,07 1,07 0,99 1,61 1,64 0,56 0,55 1,28 1,46

* *
Pt 2,17 2,22 0,66 0,63 1,75 1,77 0,07 0,11 0,24 0,25 1,42 1,49
*

Sc 1,48 1,66 0,58 0,63 1,71 1,59 0,00 0,19 1,07 0,42 2,04 1,55
*** ***

Ma 3,45 3,31 1,20 1,26 0,36 0,39 0,80 0,75 0,33 0,53 0,00 0,11
Si 0,37 0,45 0,20 0,30 0,66 0,51 0,53 0,34 0,44 0,97 1,11 0,65

98
 L

F —

К — —
Hd — — —

D — — — 12

Hy — — — 16 —

Pp — — — 12 — —

Mf — — — — — 4 —

Pa — — — 4 4 — — —

Pt _ _ _ _ 8 — — — —

Sc — — — 4 — — — — 4 —

Ma — — 4- — — 4 — 4 — —4

Si — — — — 16 — — — — — 4 — N = 25

5/5. ábra. Neuraszténia

7' 99
2.25.1.6 Hipochondria (WHO 300.7. kategória)

A hipochondria középértékprofilja a Hd—D—Hy vonalában T = 70-es érték

fölé emelkedett, jellemző módon (5/6. ábra). A t-próba eredményei alapján a
csoporthoz tartozó valamennyi betegségkategóriától jól elkülöníthető (14/6.
táblázat).
A pszichaszténia skálaértékei közül magasabb az F, Pp és az Ma értéke.
A neurózisok k.m.n. csoportjában szignifikánsan alacsonyabb a K- és a Hy-ér-
ték, magasabb az F, Pp, Pt, Se és az Ma értéke.
A szorongásos állapotok skálaértékeiben magasabb az F, Pp, Pt és az Ma,
alacsonyabb a Hy.
A hiszteroid neurózis skálaértékei közül magasabbak az F-, Pp-, Pt-, Se- és
az Ma-értékek.
A neurotikus depresszió csoportjában szignifikánsan magasabbak az F-, Pp-,
Pt-, Se- és az Ma-értékek.
A neuraszténia betegségcsoport a magasabb F-, Pp- és Sc-értékekben külön­
bözik a hipochondria középérték profiljától.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—Hy, D—Hy, D—Hd (5/6. ábra).
13/6. táblázat. Hipochondria

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 50,92 6,93 49,04 4,71

F 51,53 7,36 44,45 6,44

К 48,79 8,11 53,02 8,22

Hd 73,72 14,07 67,91 11,69

D 71,80 11,85 61,35 10,06

Hy 73,07 14,95 65,18 9,60

Pp 46,51 12,34 49,09 8,92

Mf 54,80 6,56 53,75 13,26

Pa 60,18 10,31 52,38 12,62

Pt 56,51 7,76 59,23 6,65

Se 55,43 11,45 57,30 9,84

Ma 44,56 8,19 46,91 7,10

Si 61,08 13,96 52,54 12,64

100
 L

F —

К — —
Hd — — —

D — — — 18

Hy — — — 36 27
Pp _ _ _ _ _ _

Mf — — — — 9 ——

Pa _ _ _ _ _ _ _ _

Pt _ _ _ _ _ _ _ _ _

Sc _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Ma _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Si _ _ _ _ 9 — — — — — — — N = 11

5/6. ábra. Hipochondria

101
14/6. táblázat. Hipochondria skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
a neurózisok csoportján belül

Pszichasz- Neurózisok Szorongásos Hiszteroid Neurotikus .. .

. , -и . i - • j - Neuraszténia
tenia k.m.n. állapotok neurózis depresszió

L 0,11 0,45 1,88 1,66 0,73 0,38 0,38 0,21 0,14 0,74 1,03 0,98
* * *** *** * * *** ** *** *** * *
h 2,45 2,59 3,05 3,20 2,24 2,34 3,37 3,14 3,84 3,79 2,14 2,32
** ***

1,66 1,74 2,85 2,91 1,34 1,39 2,02 2,02 1,82 1,86 1,44 1,47
Hd 1,10 1,26 0,67 0,72 1,33 1,32 0,98 0,75 0,76 0,59 0,93 1,09

D 0,55 0,56 0,50 0,52 0,38 0,40 1,13 1,33 0,05 0,20 0,12 0,17

* * * * *
y 0,63 0,66 2,27 2,91 2,07 2,17 1,53 1,68 1,61 1,71 1,21 1,22
* * *** *** * * *** *** *** *** ** ***

Pp 2,01 2,40 3,57 3,99 2,23 2,59 3,24 3,36 4,04 4,32 2,73 3,21
Mf 0,74 0,66 0,05 0,13 0,18 0,14 0,14 0,24 0,10 0,04 0,65 0,53

Pa 1,38 1,29 0,79 0,76 0,71 0,65 1,24 1,12 0,91 0,74 1,50 1,39
*** *** * * * * * * *** *** * *
Ft 1,13 1,15 4,00 4,07 2,51 2,60 2,79 2,87 4,02 4,21 2,17 2,22
** ** * * *** ***

Sc 0,77 0,86 2,83 2,98 1,58 1,64 2,40 2,17 3*12 3,05 1,48 1,66
* *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Ma 2,06 1,94 3,95 3,80 3,13 3,02 4,37 4,32 4,19 4,08 3,45 3,31
Si 0,19 0,20 0,82 0,81 0,73 0,70 0,12 0,14 1,07 1,33 0,37 0,45

2.25.1.7 Pszichaszténia (WHO 300.8. kategória)

A pszichaszténia középértékprofiljának bal oldala erősen emelkedett, a D-érték

T = 70-es értéket is meghaladja. A jobb oldalon Pa emelkedik T = 65 érték
közelébe, de onnan a görbe visszaesik (5/7. ábra).
A t-próbák eredményei alapján nem tudjuk elkülöníteni a szorongásos állapo­
tok és a neuraszténia csoportjától egyetlen skálaérték alapján sem.
A neurózisok k.m.n. skálái közül magasabbak a Pt és az Se, alacsonyabb a Hy.
A hisztéróid neurózis csoportban szignifikánsan alacsonyabb a D-érték.
A neurotikus depresszió skálaértékei közül magasabbak a Pp, Pt és az Se
értékei.
A hipochondria betegségkategóriában alacsonyabb az F, Pp és az Ma értéke.
Jellemző kétcsúcskódok: D—Hy, Hy—Hd, D—Si, D—Hd.

102
 Kétcsúcskódok (%-ban)

F —

К — —
Hd — — —

D — — — 10

Hy — — — 19 33

Pp — — — 5 — —

Mf — — — —

Pa _ _ _ _ 5 — — —

Pt — 5 — — — — —

Ma — — — — 5 — — — _ _ _

Si — — — — 14 — — — — _ _ _

5/7. ábra. Pszichaszténia

103
13/7. táblázat. Pszichaszténia

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 50,61 9,87 49,99 7,07

F 60,01 12,16 52,68 11,51

К 43,46 9,56 47,30 9,93

Hd 67,74 15,73 62,33 12,34

D 74,09 9,38 63,31 7,78

Hy 69,62 14,19 62,87 8,94

Pp 56,17 14,01 57,86 11,37

Mf 56,58 6,36 56,78 10,25

Pa 65,07 7,77 57,91 9,16

Pt 60,91 14,29 63,23 13,07

Se 59,18 15,67 60,97 14,03

Ma 51,92 11,82 52,76 9,69

Si 62,08 13,81 53,47 12,16

104
 14/7. táblázat. Pszichaszténia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a neurózisok csoportján belül

Neurózisok k.m.n. ^áUapoto^5 Hiszteroid neurózis 'depresszió5 Neuraszténia Hipochondria

i *
L 1,72 2,04 0,59 0,84 0,23 0,71 0,27 0,16 0,90 1,38 0,11 0,45
F
0,28 0,13 0,91 1,02 0,14 0,38 0,44 0,09 1,02 1,05 2,45 2,59
К 1,09 1,03 0,64 0,70 0,06 0,08 0,25 0,34 0,42 0,47 1,66 1,74

Hd 0,60 0,77 0,03 0,20 0,41 0,92 0,74 1,20 0,36 0,39 1,10 1,26

u 1,36 1,43 1,44 1,52 2,56 2,93 0,99 1,26 0,60 0,56 0,55 0,56

My 2,06 2,11 1,43 1,49 1,12 1,28 1,21 1,33 0,70 0,69 0,63 0,66
* * *

Pp 1,55 1,28 0,22 0,42 0,99 0,38 2,02 1,33 0,46 0,41 2,01 2,40
Mf 1,08 1,10 0,93 0,97 1,37 1,55 1,08 1,32 0,15 0,22 0,74 0,66

Pa 0,89 0,81 1,31 1,28 0,39 0,40 1,01 1,13 0,11 0,07 1,38 1,29
_ - - —

2,07 2,03 0,77 0,76 0,92 0,89 2,19 2,15 0,66 0,63______ 1,13 1,15
- - - * *

ac 1,93 2,00 0,62 0,53 1,43 1,01 2,12 2,20 0,58 0,63 0,77 0,86

Ma 1,58 1,67 0,62 0,72 1,69 1,94 1,44 1,62 1,20 1,26 2,06 1,94
Si 0,78 0,76 0,67 0,64 0,13 0,50 1,14 0,91 0,20 0,30 0,19 0,20

о
СЛ
 2.25.2 Pszichoszomatikus állapotok (WHO 316. sz.) betegcsoport

A pszichoszomatikus állapotok csoportjának középértékprofiljában jellemző a

Hd-csúcs, amely kevéssel T = 70 fölött van. Ezután a görbe meredeken esik,
és enyhén emelkedett a Pt- és Sc-érték (6. ábra).
A főcsoportok között végzett t-próba alapján jól elkülöníthető más betegség-
csoportoktól.
A személyiségzavarok betegségcsoportjától а К értek kivételével valamennyi
skála szignifikáns különbséget mutat. Magasabb az F, D, Hy, Pp, Mf, Pa, Pt,
Se, Ma, Si értéke, mint a pszichoszomatikus főcsoport középértékprofiljában.
A szkizofréniák betegségcsoportjának középértékprofiljában csak az L-, D-,
Ну-értékeknél nem találunk szignifikáns különbséget. A többi skála (F, Hd, Pp,
Mf, Pa, Pt, Se, Ma, Si) szignifikánsan magasabb, mint a pszichoszomatikus
betegcsoportban.
Az affektiv pszichózisok középérték profilja skálaértékeinek mindegyike szig­
nifikánsan különbözik a pszichoszomatikusokétól. Magasabbak az F-, D-, Hy-,

15. táblázat. Pszichoszomatikus állapotok

106
 Kétcsúcskódok (%-ban)

6. ábra. Pszichoszomatikus állapotok

107
16. táblázat. Pszichoszomatikus állapotok csoportjának t-próba eredményei

^zavarok”'8" Szkizofréniák p^ tz ,'s o k E^ éb kórkéPek Neurózisok

*** ** ** *

L 2,98 2,45 1,73 0,82 2,64 1,97 0,22 0,56 1,92 0,80
*** *** *** *** *** *** *** * *** ***
7,44 6,89 7,51 6,50 5,41 4,33 3,32 2,31 5,05 3,66
К 1,77 1,65 0,80 0,60 119 * 2 0 1 *0,77 0,92 1,81 1,57

4,06 2,92 4,37 2,60 2,52 0,51 6,43 4,78 1,24 0,87
~ *** ** *** * *** ***

U 3,23 2,57 1,76 0,62 3,37 2,37 0,02 0,98 6,94 5,78
Hv * * *** ***
2,15 1,66 0,17 0,78 2,08 1,10 0,27 0,53 6,23 5,54
*** *** *** *** **« **
P 6,75 5,77 5,50 3,65 3,19 1,07 1,32 0,09 2,39 0,38
, . . . *** *** *** *** *** * ** * *** ***
M 6,34 6,06 3,87 2,96 3,36 2,45 2,59 2,12 5,17 4,24
*** ** * *** *** *** *** *** *** *** ***
a 10,24 9,05 10,56 9,23 8,83 7,45 6,43 5,13 10,41 8,93
p * * ** ** *** *** *** *** ** **
2,39 2,21 2,82 2,70 3,19 3,08 2,97 3,14 2,76 2,61
*** *** *** *** *** *** *** ***
3,96 3,04 5,30 3,72 4,75 2,97 1,42 2,96 2,92 0,99
.. *** ** * * ** ** * *** * ** * ** ***
Ma 5,53 5,84 4,42 4,92 4,06 4,59 1,62 2,03 2,73 3,29
*** *** *** *** *** **• *** *** *** ***
bl 8,13 7,49 7,44 6,23 6,47 5,20 4,84 3,74 9,67 8,46

Pp-, Mf-, Pa-, Pt-, Sc-, Ma-, Si-, alacsonyabbak az L-, K-, Hd-skálaértékek,
mint a pszichoszomatikusok csoportjában.
Az egyéb kórképek csoportjától nincs szignifikáns eltérés az L-, K-, D-, Hy-,
Pp-, Se- és Ma-értékeknél.
Magasabbak az egyéb kórképek középértékprofiljában az F-, Mf-, Pa- és
Si-értékek, alacsonyabb a Hd- és a Pt-érték.
A neurózisok csoportjával összevetve nincs szignifikáns különbség az L-, K-
és Hd- értékekben. Az F-, D-, Hy-, Pp-, Mf-, Pa-, Pt-, Sc-, Ma-, Si-értékek
magasabbak, mint a pszichoszomatikus állapotok csoportjában.
Jellemző kétcsúcskódok főként a Hd-skála kódpattenjei (6. ábra). Ezek közül
leggyakoribbak a Hd—D, Hd—Hy, Hd—Pt, Hd—L, Hd—Ma kétcsúcskódok.

2.25.2.1 Szív- és keringési zavarok (WHO 306. 2. kódszám)

A szív- és keringési zavarok középértékprofiljában a Hd-érték T = 70 fölé

csúcsosodik, majd a görbe meredeken visszaesik és újból emelkedik T = 65
érték közelébe, a Pt—Se vonalába (6/1. ábra).

108
 Kétcsúcskódok (%-ban)

6/1. ábra. Szív- és keringési zavarok

109
lSfl. táblázat. Szív- és keringési zavarok

1 6 /1 . tá b lá z a t. Szív- és keringési zavarok skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a pszichoszo-

matematikus állapotok csoportján belül.

9 10 11

110
(16/1. táblázat folytatása)
9 10 11

A t-próba eredménye alapján nehezen elkülöníthető a pszichoszomatikus

állapotok főcsoporton belül. Nincs szignifikáns különbség egyetlen skálánál
sem a gasztrointesztinális zavarok csoportjával összevetve (16/1. táblázat).
A fekélybetegségek skálaértékei közül egyetlen skála, az L különbözik szigni­
fikánsan, amely magasabb, mint a szív- és keringési zavaroknál.
Jobban differenciálódnak az infarktus skálaértékei, ahol magasabb az L,
alacsonyabb a Pt-, Se- és az Si-érték.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—D, Hd—Pt és Hd—Ma (6/1. ábra).

2.25.2.2 Gasztrointesztinális zavarok (WHO 306.4. kódszám)

A gasztrointesztinális zavarok középértékprofiljának Hd-értéke T = 75 érték

fölé csúcsosodik, majd meredek esés után T = 70-es érték közelébe emelkedik
a Pt—Se vonalában (6/2. ábra).
A pszichoszomatikus állapotok főcsoporton belül nem találunk szignifikáns
különbséget a fekélybetegségek és a szív- és keringési zavarok skálaértékeinek
összehasonlításánál (16/2. táblázat).
Jól elkülönülnek viszont az infarktus középértékprofiljának skálaértékei.
Alacsonyabb az F-, Hd-, D-, Hy-, Pt-, Sc-, Ma- és az Si-érték.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—D és a Hd—Pt (6/2. ábra).

111
 Kétcsúcskódok (%-ban)

6/2. ábra. Gasztrointesztinális zavarok

112
15/2. táblázat. Gasztrointesz'inális zavarok

1 6 /2 . tá b lá z a t. Gasztrointesztinális rendszer pszichovegetatív megbetegedései skáiaértékeinek össze­

hasonlítása t-próbával a pszichoszomatikus állapotok csoportján belül

8 Az MMPI-próba 113
(16/2. táblázat folytatása)

2.25.2.3 Fekélybetegségek (WHO pszichiátria 316., belgyógyászat 531, 532,

533. kódszám)

A fekélybetegségek középértékprofilja hasonló a pszichoszomatikus főcsoport

eddig bemutatott kategóriáinak középértékprofiljához, Hd-csúccsal és emelke­
dett Pt—Sc-értékkel (6/3. ábra).
A t-próbák eredményei alapján nincs szignifikáns különbség a gasztrointeszti-
nális zavarok skálaértékeitől. A szív- és keringési zavarok kategóriájában is
mindössze az L-érték különbözik, alacsonyabb, mint a fekélybetegségek cso­
portjában.
Az infarktus kategóriájában alacsonyabb az F-, Hd-, Hy-, Pp-, Pa-, Pt-, Sc-,
Ma- és az Si-érték.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd Hy és Hd- L (6/3. ábra).

1 5 /3 . tá b lá z a t. Fekélybetegség

114
(1513. táblázat folytatása)

1 6 /3 . tá b lá z a t. Fekélybetegségek skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a pszichoszomatikus állapotok csoportján belül

8* 115
 Kétcsúcskódok (%-ban)

6/3. ábra. Fekélybetegség

116
2.25.2.4 Infarktus (WHO pszichiátria 316., belgyógyászat 412. kódszám)
Az infarktus középértékprofiljának lefutása hasonló az előző pszichoszomati­
kus csoportok profiljához, de lényegesen alacsonyabb T értékű csúcsokkal (6/4.
ábra), amelyet a t-próba eredménye is mutat (16/4. táblázat). Valamennyi
pszichoszomatikus csoport skálaértékeihez képest találhatók szignifikáns kü­
lönbségek.
A szív- és keringési zavarok csoportjában magasabb a Pt-, Se- és az Si-érték,
alacsonyabb az L-érték.
A gasztrointesztinális zavarok csoportjában szignifikánsan magasabb az F-,
Hd-, D-, Hy-, Pt-, Sc-, Ma- és az Si-érték.
A. fekélybetegségek átlagprofiljának skálaértékei közül magasabb értékek az
F, Hd, Hy, Pp, Pa, Pt, Se, Ma és az Si.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd D, Hd L (6/4. ábra).

1514. lá b lá z a t. Infarktus

117
 Kétcsúcskódok (%-ban)

N = 64

6/4. ábra. Infarktus

118
16/4. táblázat. Infarktus skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a pszichoszomatikus
állapotok csoportján belül

Szív- es keringési Gasztrointesztinalis ~ . » ,

. ° , Fekelybetegsegek
zavarok zavarok

I *
L 2,13________ 061___________ Ц 7 _________ 0 5 5 _________ 0 4 2 __________Q53
*** * *** **

F__________ 1,57 1,34___________ 3 3 4 _________ 2 3 0 _________ 3 J 8 __________2,72

К 0.82 0,79 0,11 0,18 0,89 0,81
* *** *** *** ***
Hd________ 1/72________ 0 0 7___________4Д5_________ 0 6 4 _________ 0 8 8 __________4,73
**
_ __________1,18 0,92___________0 4 0 _________ 052_________ Ц 0 __________0,44
~ * * * * * * * *

Hy_________1/71________ 053___________ 0 4 7_________ 0 2 3 _________ 023__________2,83

*

Pp 0,25 0,56 ________ U O __________0A2________ 2 , 3 4 _________ 1,10

Mf 0,18 0,44 1,64 1,21 1,55 0,16
*** **
Pa 1,35________ KOI___________ Ц 9 _________0 3 5 _________ 331__________2,50
* * *** ** ** **
Pt_________ O10________ 008___________ 088_________ 0 8 4 _________ 071__________ 2,61
** ** * ***
Sc_________ 2 3 0 ________ 1,47 2,83_________ 2 3 5 _________ 2 3 0 __________2,12
** »* * *
Ma________ 137________ 1,13 2,62_________ 3 3 1 __________239_________ 2,28
*** *** *** *** *** ***
Sl 4,58 4,35 5,83 5,35 5,70 5,07

2.25.3 Személyiségzavarok (WHO 301., 303. és 304. sz.) betegségkategória

A személyiségzavarok betegségkategória középértékprofiljának a jobb és bal

oldala egyaránt emelkedett, de nem éri el a T = 70-es értéket (7. sz. ábra).
A szkizofréniák és affektiv pszichózisok betegségcsoportjától kevéssé elkülönít­
hető, csak néhány skálaérték között találunk szignifikáns különbséget (18. sz.
táblázat).
A szkizofréniások betegségcsoportjában az Mf értéke alacsonyabb, mint a
személyiségzavarok csoportjában.
Az affektiv pszichózisok csoportjában magasabb a Ну-érték és alacsonyabb
a P p és Mf értéke.
Az egyéb kórképek csoportjából valamennyi skála között szignifikáns kü­
lönbséget találunk a Hy- és Si-értékek kivételével. Magasabb skálaérték az
egyéb kórképek csoportjában az L és K, alacsonyabbak az F, Hd, D, Pp, Mf,
Pt, Se és Ma.
119
 Kétcsúcskódok (%-ban)

7. ábra. Személyiségzavarok

120
17. táblázat. Személyiségzavarok (pszichopátiák)

Fiatalkorúak Magyar standard

Skála átlag szórás átlag szórás

L 48,37 10,55 47,34 8,65

F 63,18 12,94 55,63 . 11,91

К 43,80 9,74 47,75 10,05

Hd 65,42 14,18 60,76 10,58

D 66,59 13,43 57,19 11,00

Hy 60,37 16,01 57,01 10,03

Pp 64,53 12,27 64,19 9,33

Mf 55,96 5,39 55,94 9,83

Pa 64,33 9,64 57,00 11,22

Pt 64,49 10,67 66,42 9,73

Se 65,55 12,88 66,94 11,58

Ma 58,82 11,55 58,58 9,64

Si 62,15 11,45 53,82 10,77

18. táblázat. Személyiségzavarok csoportjának t-próba eredményei

_ ,. „, Affektiv Egyéb ,, , Pszichoszomati-

Szkizofremak . , , . , . . , . , Neurózisok , ... , ,
pszichózisok korképek kus állapotok
* ★ *** **

L 1,13 1,30 0,04 0,00 2,31 2,41 1,58 1,95 2,98 2,45
•* *»* *** *** »** »**

h 0,98 0,32 0,42 0,50 2,58 3,17 3,37 4,21 7,44 6,89
* *
0,88 1,01 0,87 0,66 2,22 2,32 0,11 0,24 1,77 1,65
ы , *** ** *** *★ * *** ***

Hd 0,57 0,10 0,77 1,78 3,22 2,58 3,42 4,28 4,06 2,92
* ** *** *** *** **

U 1,26 1,74 1,29 0,76 2,43 2,86 3,33 2,87 3,23 2,57
* *** *** *

Hy 1,94 2,33 0,34 0,19 1,47 1,81 3,88 3,62 2,15 1,66
* * *** *** *** *** *** *** ***
0,94 2,00 2,13 3,83 3,54 4,36 4,95 6,13 6,75 5,77
, * * * * * *** ***
Mt 1,96 1,98 1,73 1,92 1,99 2,22 1,85 2,29 6,34 6,06

121
(18. táblázat folytatása)

0 . . г , .,,
Szkizofreniak
Affektiv
. ,, . ,
pszichózisok
Egyéb
, , , < ,
korképek
хт , . ,
Neurózisok
Psachoszomati-
. . ,
kus állapotok
* * * * * *

Pa 0,77 0,75 0,72 0,71 0,98 1,02 1,09 1,12 10,24 9,05
««Цс *** * *

Pt 0,66 0,71 1,44 1,49 4,73 4,76 0,28 0,32 2,39 2,21
*** *** * *♦* ***

Sc 1,71 0,89 1,73 0,55 4,36 5,18 1,32 2,28 3,96 3,04
*** ** *** *** *** ***
Ma 0,74 0,42 0,15 0,31 2,93 2,64 3,59 3,23 5,53 5,84
** ♦** * * *

Sl 0,48 1,24 0,63 0,23 1,93 2,50 1,67 0,84 8,13 7,49

A neurózisok csoportjától nem különbözik az L, K, Mf, Pa, Pt, Se és Si.

Magasabb az F, Pp és Ma értéke, alacsonyabbak a Hd-, D- és Hy-értékek.
A pszichoszomatikus állapotok csoportja a К -érték kivételével valamennyi
skálaértékben szignifikánsan különbözik. Alacsonyabb az F, D, Hy, Pp, Mf,
Pa, Pt, Se, Ma, Si értéke, magasabb az L és Hd értéke, mint a személyiségzava­
rok csoportban.
A kétcsúcskódok eléggé változékonyak (7. ábra). Gyakoriságuk alapján jel­
lemzőek Hy—Hd, F—Sc, Hy—D, D—Si, Pp—Pa, Pp—Pt, Ma—F.

2.25.3.1 Pszichopátia k.m.n. (WHO. 301., 301.6., 301.7. kódszám)

A pszichopátia k.m.n. középértékprofilja általánosan megemelkedett, néhány

érték kivételével a T = 65-ös érték közelébe, de egyetlen skála sem éri el a
T = 70 értéket (7/1. ábra). A személyiségzavarok főcsoporton belül az egyes
kategóriák között a t-próbák alapján viszonylag kevés diagnosztikai különbsé­
get tudunk kimutatni (18/1. táblázat). A pszichopátia k.m.n. csoport és a
szkizoid személyiségzavar skálaértékei között nincs szignifikáns különbség.
A főcsoport további kategóriái és a pszichopátia k.m.n. csoport között csak
egy-egy skálaérték alapján adódik szignifikáns különbség.
Az affektiv személyiségzavar csoportjában a Ну-érték magasabb szignifikán­
san.
A hisztériás személyiségzavar К -értéke magasabb, az alkoholizmus F-értéke
és a narkománia Mf-értéke pedig alacsonyabb, mint a pszichopátia k.m.n.
csoportban. A paranoid személyiségzavar skáláinak átlagaiból a Pa értéke maga­
sabb szignifikánsan.
Az előzőeknek megfelelően a kétcsúcskódok is jobban záródnak. Jellemzőnek
tekinthető az So—F, D—Hd, Pt—Hd, Pa—D, Se—Pp (7/1. ábra).

122
 Kefcsúcskódok (%-ban)

7Ц. ábra. Pszichopátia k. m. n.

123
17/1. táblázat. Pszichopátia k.m.n.

18/1. táblázat. Pszichopátia k.m.n. skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a személyiségzavarok csoportján belül

I
124
(18/1. táblázat folytatása)

2.25.3.2 Affektiv személyiségzavar (WHO 301.1. kódszám)

Az affektiv személyiségzavarra jellemző profil bal oldala T = 70-es érték közelé­

be emelkedik, a D-érték még meg is haladja.
A jobb oldal a Pa—Pt—Se vonalában szintén megközelíti a T = 70-es értéket
(7/2. ábra). A t-próba eredményei alapján a szkizoid személyiségzavartól nem
különíthető el. Valamennyi egyéb csoporthoz képest viszont szignifikánsan ma­
gasabb a Hy értéke. A Ну-értéken kívül különbözik még: az alkoholizmus
csoportjában alacsonyabb a Pa értéke, a narkomániában pedig alacsonyabb az
Mf értéke (18/2. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: D—Hy, Hy—Hd, Ma—F és az Se—Pt (7/2. ábra).

17/2. táblázat. Affektiv személyiségzavar

125
(17/2. táblázat folytatása)

Fiatalkorúak Magyar standard

Hy 69,69 13,79 62,74 9,29

Pp 63,53 12,15 62,62 9,08

Mf 57,62 4,31 59,92 9,23

Pa 67,06 9,62 60,09 11,85

Pt 67,47 9,90 69,16 9,31

Se 67,36 14,55 67,77 12,71

Ma 59,93 12,30 59,85 10,60

Si 65,79 13,00 56,51 12,13

18/2. táblázat. Affektiv személyiségzavar skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a személyiségzavarok csoportján belül

Szkizoid Hisztériás Alkoho Paranoid

személyiség- személyiség- ijzmus Narkománia személyiség- Pszichopátia
zavar zavar zavar

L 0,71 0,33 0,05 0,25 0,94 0,80 1,50 1,06 0,70 0,24 0,60 0,84

F 0,06 0,40 0,73 0,67 1,63 1,17 1,33 1,30 0,66 0,60 0,30 0,58

К 0,24 0,15 1,56 1,52 1,03 0,94 0,16 0,20 0,47 0,49 0,34 0,42

Hd 0,80 0,99 0,54 0,64 1,16 1,57 1,90 1,95 0,98 0,82 1,43 1,52

D ** *
0,07 0,13 1,36 1,37 2,61 2,26 1,72 1,72 1,87 1,95 1,87 1,71
* * * * * *** *** ** ** *** ***

Hy 1,74 1,57 1,98 1,94 2,87 2,62 3,69 3,59 2,76 2,69 3,20 3,01
Pp 0,07 0,62 0,71 0,78 0,40 0,47 0,60 0,65 0,73 0,51 0,72 1,15

M f * *
1,35 1,85 1,89 1,97 1,00 1,48 2,12 2,32 1,62 1,55 1,38 1,80
Pa * *
0,40 0,25 1,54 1,63 2,42 2,33 1,67 1,66 1,61 1,73 1,27 1,18
Pt 0,38 0,37 1,58 1,62 1,73 1,71 1,25 1,25 1,08 1,01 0,98 0,98

Se 0,75 1,20 0,95 0,90 1,41 0,87 0,80 0,73 0,46 0,60 0,00 0,29

Ma 0,44 0,62 0,73 0,80 0,39 0,64 1,12 1,14 0,68 0,67 0,40 0,54

Sl 0,10 0,21 1,68 1,60 2,00 1,44 1,96 1,93 1,17 1,28 0,62 0,32

126
 Kétcsúcskódok (%-ban)

7/2. ábra. Affektiv személyiségzavar

127
2.25.3.3 S z k iz o id sze m é ly is é g z a v a r (W H O 301.2. k ó d sz á m )

A csoport középértékprofiljának bal és jobb oldala emelkedett. T = 70-es

értéket meghaladja a D és az Se (7/3. ábra). A szkizoid személyiségzavar
skálaértékeinek különbözősége t-próbával nem mutatható ki a narkománia, a
pszichopátia k.m.n. és az affektiv személyiségzavar csoportok skálaértékeitől
(18/3. táblázat).

17/3. táblázat. Szkizoid személyiségzavar

A hisztériás személyiségzavarnál alacsonyabb Sc-értéket találunk, mint a

szkizoid csoportban.
Az alkoholizmus több skálaértéke differenciálódik, így alacsonyabb az F, D,
Pa, Se és az Si értéke.
A paranoid személyiségzavarban szignifikánsan magasabb a Pa értéke.
Jellemző kétcsúcskódok: D—F, Se—F, D—Hd, D—Hy, D—Si, Se Pp
(7/3. ábra).
128
7/3. ábra. Szkizoid személyiségzavar

9 Az MMPI-próba 129
18/3. táblázat. Szkizoid személyiségzavar skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
a személyiségzavarok csoportján belül

2.25.3.4 Hisztériás személyiségzavar (WHO 301.3., 301.5. kódszám)

A hisztériás személyiségzavar középértékprofiljára jellemző, hogy a skálaérté­

kek T = 65-ös érték fölé emelkedtek, az Mf- és Ma-értékeknél látszik egy-egy
völgy (7/4. ábra).
Nem találunk szignifikáns különbséget az alkoholizmus és a narkománia
csoportjától.
A paranoid személyiségzavarban а К értéke alacsonyabb, míg a Pa értéke
magasabb, mint a hisztériás személyiségzavar csoportjában.
A pszichopátia k.m.n. К értéke alacsonyabb.
Az affektiv személyiségzavar Ну-értéke, valamint a szkizoid személyiségzavar
Sc-értéke magasabb, mint a hisztériás személyiségzavarban (18/4. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: D—Hd és D—Hy (7/4. ábra).

130
 Kétcsúcskódok (%-ban)

7/4. ábra. Hisztériás személyiségzavar

9*
131
17/4. táblázat. Hisztériás személyiségzavar

18/4. táblázat. Hisztériás személyiségzavar skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a személyiségzavarok csoportján belül

132
( 18/4. táblázat folytatása)

2.25.3.5 Alkoholizmus (WHO 303. kódszám)

Az alkoholizmus középértékprofilja enyhén emelkedett (T = 65 közelében) a
Hd—D és a Pt—Se vonalában (7/5. ábra).
Nem különíthetők el skálaértékei szignifikánsan t-próbával a narkománia és
a hisztériás személyiségzavar skálaértékeitől (18/5. táblázat).
A paranoid személyiségzavar skálaértékeiben az F és a Pa értéke magasabb.
A pszichopátia k.m.n. csoportjában а К értéke alacsonyabb.
Az affektiv személyiségzavar esetében magasabb a Hy és a Pa-érték.
A szkizoid személyiségzavar csoportjában magasabb az F, D, Pa, Se és az Si
értéke, mint az alkoholizmusban.
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—Hy és a Hd—Pp, F—Sc, D—Si, Pp—Pt (7/5.
ábra).
17.5. táblázat. Alkoholizmus

133
( 17/5. táblázat folytatása)

18/5. táblázat. Alkoholizmus skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a személyiségzavarok csoportján belül

134
 Kétcsúcskódok (%-ban)

7/5. ábra. Alkoholizmus

135
2.25.3.6 Narkomänia (WHO 304., 305. kódszám)

A narkománia középértékprofiljának lefutása hasonló az alkoholizmus görbé­

jéhez, de ebben Pp T = 65 fölé emelkedik, a Hd—D és Pt—Se vonalában (7/6.
ábra). Nem találunk szignifikáns különbséget a szkizoid személyiségzavar, hisz­
tériás személyiségzavar és az alkoholizmus csoporttól (18/6. táblázat).
A paranoid személyiségzavar csoportban magasabb a Pa-érték, az affektiv
személyiségzavarban pedig a Hy-érték.
Különbség mutatkozik még az Mf-értékben a pszichopátia k.m.n. csoportjá­
ban, amely alacsonyabb, mint a narkománia csoportjában.
Jellemző kétcsúcskódok: az F—Pp és Hd—Si (7/6. ábra).

17/6. táblázat. Narkománia

136
 Kétcsúcskódok (%-ban)

7/6. ábra. Narkománia

137
18/6. táblázat. Narkománia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
a személyiségzavarok csoportján belül

2.25.3.7 Paranoid személyiségzavar (WHO 301.0. kódszám)

A paranoid személyiségzavar középértékprofiljában az F és valamennyi klinikai

skála értéke T = 65 körüli értékig emelkedett, a Pa pedig meghaladja a T = 70-
es értéket (7/7. ábra).
Az affektiv személyiségzavart kivéve, valamennyi csoporthoz képest a Pa
értéke szignifikánsan magasabb (18/7. táblázat). Ezenkívül az affektiv személyi­
ségzavar Ну-értéke, valamint a hisztériás személyiségzavar К értéke magasabb,
és az alkoholizmus F értéke alacsonyabb, mint a paranoid személyiségzavar
csoportjában.
Jellemző kétcsúcskódok: az F—Pp, F—Ma, F—Si és a Pa—D, Pa—Pp (7/7.
ábra).

138
 Kétcsúcskódok (%-ban)

7/7. ábra. Paranoid személyiségzavar

139
/7/7. táblázat. Paranoid személyiségzavar

18/7. táblázat. Paranoid személyiségzavar skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

a személyiségzavarok csoportján belül
(1817. táblázat folytatása)

2.25.4 Szkizofréniák (WHO 295. sz.) betegségcsoportja

A betegségkategória középértékprofiljának bal oldala enyhén emelkedett, nem
éri el a T = 70-es értéket. A jobb oldal fokozottabban emelkedik, T = 70-es
érték közelébe. A T-próbák eredményei alapján az affektiv pszichózisok és a
személyiségzavarok csoportjától nehezen elkülöníthető.
Az affektiv pszichózisok csoportjában csak a D értéknél találunk szignifikáns
különbséget, amely magasabb, mint a szkizofréniák csoportjában.
A személyiségzavarok csoportjában is csak egy érték — az M f— különbözik
szignifikánsan, magasabb, mint a szkizofréniáknál.
Az egyéb kórképek csoportjában magasabb az F és Ma értéke, alacsonyabb
a Hd, Pt és Se értéke.
A neurózisok főcsoportjának átlagértékei közül szignifikánsan magasabb a
Hd-, D-, Hy- és az Si-érték, alacsonyabb az F, Pp, Se és Ma értéke, mint a
szkizofréniák csoportjában.
A pszichoszomatikus állapotok betegcsoportjának átlagértékeiből szignifi­
kánsan magasabb az L és Hd értéke, alacsonyabb F-, D-, Hy-, Pp-, Mf-, Pa-,
Pt-, Sc-, Ma- és az Si-érték. Jellemző kétcsúcskódok az Se—F és Se—Pt.
19. táblázat. Szkizofréniák

141
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8. ábra. Szkizofréniák

142
(19. táblázat folytatása)

Fiatalkorúak Magyar standard

D 64,90 13,26 55,28 10,89

Hy 57,36 15,05 54,69 9,83

Pp 63,38 12,17 62,35 9,00

Mf 54,83 6,00 53,62 13,64

Pa 65,07 9,35 57,85 11,24

Pt 65,22 11,37 67,14 10,46

Se 67,83 13,58 67,99 11,86

Ma 57,93 12,41 58,15 10,59

Si 61,61 11,18 52,53 10,20

20. táblázat. Szkizofréniák csoportjának t-próba ereomenyei

Affektiv Egyéb N , - , Pszichoszomati- Személyiség

pszichózisok kórképek euroziso ^us állapotok zavarok

L 1,02 1,06 1,29 1,18 0,15 0,21 1,73 0,82 1,13 1,30
•** *** *** *** *** ***
h 0,31 0,71 3,18 3,21 3,94 4,03 7,51 6,50 0,98 0,32
К 1,54 1,47 1,42 1,42 0,84 0,88 0,80 0,60 0,88 1,01
jj, ** ** * ** ** * * ** **
° 1,19 1,61 2,62 2,54 3,78 3,76 4,37 2,60 0,57 0,10
_ » * *** ***
U 2,10 2,04 1,37 1,41 4,48 4,56 1,76 0,62 1,26 1,74

y 1,92 1,67 0,13 0,10 5,91 5,97 0,17 0,78 1,94 2,33

p 1,33 2,08« 2,77 2,84 3,66 3,71 5,50 3,65 0,94 2,00
*** *** * *
0,04 0,19 0,46 0,46 0,50 0,26 3,87 2,96 1,96 1,98
pa .......................
0,08 0,11 1,52 1,52 1,89 1,86 10,56 9,23 0,77 0,75
p »*» *** ** *»
0,85 0,87 4,99 5,03 0,44 0,45 2,82 2,70 0,66 0,71
„ *** *** *** *** *** ***
0,29 0,20 5,45 5,65 2,99 3,04 5,30 3,72 1,71 0,89
.. * * * * * *** ***

Ma 0,42 0,60 2,18 2,14 2,40 2,39 4,42 4,92 0,74 0,42
о - * * * * * * * *

0,95 0,62 1,51 1,50 2,07 2,10 7,44 6,23 0,48 1,24

143
2.25.4.1 S z k iz o fr é n ia k .m .n . (W H O 295.9. k ó d szá m )

A szkizofrénia k.m.n. középértékprofiljának jobb oldala T = 70-es érték köze­

lébe emelkedett, de nem éri el. Jellemző még a Hd-érték enyhe emelkedése
T = 60 érték fölé (8/1. ábra).
A t-próba eredményei alapján nincs szignifikáns különbség a heveny szkizofrén
epizód, idült szkizofrénia és a hebefrénia skálaértékei és a szkizofrénia k.m.n.
skálaértékei között (20/1. táblázat).
A szimplex szkizofrénia csoportjában alacsonyabb az F, Pt és az Se értéke.
A katatón szkizofrénia átlagértékei közül az Ma-érték alacsonyabb, mint a
szkizofrénia k.m.n. kategóriájában.
A paranoid szkizofrénia csoportjában magasabb az L- és D-érték.
A szkizoajfektív pszichózisban magasabb a D-, a Pt- és az Si-érték.
Jellemző kétcsúcskódok: Se—F és az Ma—Hd (8/1. ábra).

19/1. táblázat. Szkizofrénia k.m.n.

144
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/1. ábra. Szkizofrénia k. m. n.

I0 Az MMPI-próba 145
 20/1. táblázat. Szkizofrénia k.m.n. skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
£
o\ a szkizofréniák csoportján belül

Heveny Idült Szimplex Hebefrénia Kataton Paranoid Szkizoaffektív

szkizofrén epizód szkizofrénia szkizofrénia szkizofrénia szkizofrénia pszichózis

L *~| *~
________ 0,64 0,91 1,00 1,15 0,32 0,14 0,82 0,80 1,81 1,56 2,46 2,42 1,52 1,44
p * **
________ 0,72 0,58 0,53 0,29 2,76 2,86 0,39 0,23 0,58 0,29 0,99 0,91 1,12 0,72
К 0,26 0,28 0,59 0,58 1,18 1,20 1,18 1,21 1,28 1,29 1,72 1,71 0,16 0,24

Hd 0,50 0,30 0,72 0,34 2,00 1,85 0,89 1,11 0,05 0,41 1,03 1,49 0,93 1,56
p. ** ** *** ***
____________ 1,10 0,96 1,67 1,52 0,53 0,65 1,17 0,98 1,85 1,62 2,80 2,78 3,52 3,29
Hy 0,16 0,04 0,36 0,25 1,12 1,04 0,07 0,26 0,09 0,09 0,50 0,41 0,96 0,74

Pp 0,32 0,65 1,25 0,81 0,46 0,47 1,09 0,85 0,62 0,15 1,02 0,79 1,59 0,91

Mf 0,30 0,05 1,67 1,67 0,38 0,13 0,88 0,89 1,32 1,29 0,50 0,28 0,25 0,13

Pa 0,93 0,74 1,21 0,71 1,02 1,00 0,81 0,33 0,48 0,11 1,62 1,22 1,42 1,08
Pt » * **
____________0,84 0,85 0,14 0,15 2,22 2,19 0,00 0,00 0,54 0,50 0,14 0,20 2,24 2,23
Se * *
_______ 0,39 0,61 0,56 0,09 2,77 2,72 0,43 0,80 0,02 0,37 0,06 0,14 1,34 0,72
«ж > ♦ ♦

0,02 0,17 0,04 0,16 2,00 2,01 1,13 0,95 2,29 2,11 1,67 1,58 0,47 0,22
Si *
1,03 0,88 0,06 0,37 0,58 0,30 0,84 0,64 0,45 0,08 1,23 1,07 2,35 1,83
2.25.4.2 H e v e n y szk iz o fr é n e p iz ó d (W H O 295.4. k ó d sz á m )

A heveny szkizofrén epizód középértékprofiljának jobb oldala T = 65 érték

közelébe emelkedett, bal oldala kisebb mértékben. Jellemző még a viszonylag
magas F-érték. Nem találunk szignifikáns különbséget az idült szkizofrénia,
hebefrénia és a szkizofrénia k.m.n. csoportoktól.
A validitás-skálákban látszik szignifikáns különbség a szimplex szkizofréniá-
ban, ahol az F-érték alacsonyabb; az L-érték alacsonyabb a katatón szkizofré­
nia, paranoid szkizofrénia és a szkizoajfektív pszichózis csoportban. Klinikai
skálák közül csak a szkizoajfektív pszichózisban találunk szignifikáns különbsé­
get, ahol a D- és Pt-érték magasabb, mint a heveny szkizofrén epizód csoport­
ban (20/2. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: az F—Ma és a D—Hy (8/2. ábra).

19/2. táblázat. Heveny szkizofrén epizód

10* 147
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/2. ábra. Heveny szkizofrén epizód

148
 20/2. táblázat. Heveny szkizofrén epizód skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
a szkizofréniák csoportján belül

4*.
SO
2.25.4.3 Id ü lt szk iz o fr é n ia (W H O 295.6. k ó d szá m )

Az idült szkizofrénia középértékprofiljának valamennyi klinikai skálája emel­

kedett, az Sc-érték eléri a T = 70-es értéket (8/3. ábra).
A t-próbák eredményei alapján nincs szignifikáns különbség az idült szkizof­
rénia és a szkizofrénia k.m.n., valamint a heveny szkizofrénia epizód skálaértékei
között.
A szkizofrénia szimplex L, Se és Ma értékei szignifikánsan alacsonyabbak,
mint az idült szkizofréniában.
A hebefrénia Mf értéke magasabb, a katatón szkizofrénia és a paranoid
szkizofrénia Ma értéke szignifikánsan alacsonyabb.
A szkizoaffektív pszichózis csoportban magasabb a Pt és az Si értéke.
A kétcsúcskódok nagyon szóródnak, viszonylag nagyobb gyakoriságú az F—Se
kód (8/3. ábra).

19/3. táblázat. Idült szkizofrénia

150
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/3. ábra. Idült szkizofrénia

151
20/3. táblázat. Idült szkizofrénia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
a szkizofréniák csoportján belül
2.25.4 .4 S z k iz o fr é n ia s z im p le x (W H O 295.0. k ó d sz á m )

A szkizofrénia szimplex középértékprofiljának értékei a D kivételével T = 60

alatt maradnak, a validitás-skálák közül az F értéke is T = 50 alatt marad (8/4.
ábra). A t-próbák eredményei mutatják (20/4. táblázat), hogy a főcsoport
valamennyi betegségkategóriájának F értéke szignifikánsan magasabb, mint a
szkizofrénia szimplexben. A klinikai skálák közül a Hd szignifikánsan magasabb
a hebefrénia, paranoid szkizofrénia és a szkizoaffektív pszichózis csoportjában.
A Pt-érték magasabb a katatón szkizofrénia, paranoid szkizofrénia, szkizoaffek-
tív pszichózis és a szkizofrénia k.m.n. csoportjában. Az Sc-érték szintén maga­
sabb — a heveny szkizofrén epizód kivételével — valamennyi csoport átlagpro­
filjában. Különbséget találunk még az idült szkizofrénia Ma értékében, amely
magasabb, mint a szkizofrénia szimplex csoportjában.
Jellemző kétcsúcskódok: Mf—D, Si—D, Pp—Pa és Pp—Si (8/4. ábra).

I9j4. táblázat. Szimplex szkizofrénia

153
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/4. ábra. Szimplex szkizofrénia

154
20/4. táblázat. Szimplex szkizofrénia skálaértékeinek összehasonlitása t-próbával a szkizofréniák csoportján belül
2.25.4.5 H e b e fré n ia (W H O 295.1. k ó d sz á m )

A hebefrénia középértékprofiljának skálaértékei — a Hy és az Ma kivételével —

T = 65-ös érték közelében helyezkednek el (8/5. ábra).
A t-próba eredményei alapján nem különíthetők el szignifikánsan a katatón
szkizofrénia, paranoid szkizofrénia, szkizoaffektív pszichózis, a szkizofrénia
k.m.n., a heveny szkizofrén epizód középértékprofiljai.
Az idült szkizofréniában alacsonyabb az Mf-érték, a szkizofrénia szimplexben
pedig alacsonyabb az F-, Hd- és az Sc-érték (20/5. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok nem különülnek el a mintában (8/5. ábra).

19/5. táblázat. Hebefrénia

156
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/5. ábra. Hebefrénia

157
 20/5. táblázat. Hebefrénia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a szkizofréniák csoportján belül
oo
2.25.4.6 K a ta tó n szk iz o fr é n ia (W H O 295.2. k ó d sz á m )

A katatón szkizofrénia középértékprofiljában magas a klinikai skálák értéke,

a görbe jobb oldala a Pt—Se vonalában T = 70-es érték közelébe emelkedik
(8/6. ábra).
A t-próbák alapján nem találunk szignifikáns különbséget a katatón szkizo­
frénia és a paranoid szkizofrénia, valamint a hebefrénia skálaértékei között.
A klinikai skálák közül az Ma-értékben mutatkozik különbség legtöbb cso­
portban, amelynek értéke magasabb a szkizoaffektív pszichózis, szkizofrénia
k.m.n. és az idült szkizofrénia csoportokban.
A szkizofrénia szimplexben alacsonyabb az F-, Pt- és az Sc-érték.
A heveny szkizofrén epizód csoportban az L-érték magasabb, mint a katatón
szkizofréniában (20/6. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: Pa—F, Se—F, Hd—Pp, Se—D (8/6. ábra).

19/6. táblázat. Katatón szkizofrénia

159
8/6. ábra. Kataton szkizofrénia

160
11 Az MMPI-próba
20/6 táblázat. Katatón szkizofrénia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a szkizofréniák csoportján belül

✓
2.25.4.7 P a r a n o id szk iz o fr é n ia (W H O 295.3. k ó d szá m )

A paranoid szkizofrénia középértékprofiljában — a Ну és az Ma kivételével —

valamennyi klinikai skála értéke emelkedett. Hasonló mértékben magas az
F-érték a validitás-skálák között (8/7. ábra).
Nem találunk szignifikáns különbséget a hebefrénia és a katatón szkizofrénia
betegségkategóriával összevetve.
A szkizoaffektív pszichózis skálaértékei közül a D és a Pt magasabb, mint a
paranoid szkizofréniában.
A szkizofrénia k.m.n. csoportban alacsonyabb a D-, Pt- és az Si-érték.
A heveny szkizofrén epizód L értéke magasabb, mint a paranoid szkizofréniá­
ban.
Az idült szkizofrénia Ma értéke szignifikánsan magasabb.
A szimplex szkizofréniában alacsonyabb az F, Hd, Pt és az Se értéke (20/7.
táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok viszonylag kis gyakorisággal különülnek el. Ezek az
Se—F, Hd—Hy és a D—Si (8/7. ábra).

19/7. táblázat. Paranoid szkizofrénia

162
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/7. ábra. Paranoid szkizofrénia

и* 163
20/7. táblázat. Paranoid szkizofrénia skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a szkizofréniák csoportján belül
2.25.4.8 S z k iz o a ffe k tív p s z ic h ó z is (W H O 295.7. k ó d szá m )

A betegségkategória középértékprofilja bal oldala a D csúcsban, a jobb oldala

a Pt—Se vonalában T = 70-es érték fölé emelkedett. Az F értéke is T = 65 fölé
csúcsosodik (8/8. ábra).
A t-próbák alapján a főcsoport kategóriáival összevetve a hebefréniánál nem
találunk szignifikáns különbséget. Ezenkívül — a katatón szkizofréniát kivéve —
valamennyi csoportban alacsonyabb a D értéke.
A szkizofrénia k.m.n. csoportjában alacsonyabb még az Si-érték.
A heveny szkizofrén epizód D értéke alacsonyabb szignifikánsan.
A szimplex szkizofréniában az F, Hd és az Se értéke alacsonyabb még a
Pt-érték mellett.
A katatón szkizofrénia Ma értéke alacsonyabb, mint a szkizoaffektív pszichó­
zisban (20/8. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: Se—F, D—Hd, D—Si és az Se—Pt (8/8. ábra).

19/8. táblázat. Szkizoaffektív pszichózis

165
 Kétcsúcskódok (%-ban)

8/8. ábra. Szkizoaffektív pszichózis

166
 20/8. táblázat. Szkizoaffektív pszichózis skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával a szkizofréniák csoportján belül

os
2.25.5 A ffektiv pszichózisok (W H O 296. sz.) betegségcsoport

A csoport középértékprofiljának a bal oldala Hd—D vonalában T = 70-es

érték közelébe emelkedik, jobb oldala szintén ebben a magasságban Pa—Pt—Se
vonalába emelkedett. Az átlagprofil — a t-próbák eredményei alapján — nehe­
zebben különíthető el a személyiségzavarok és a szkizofréniák betegcsoporttól,
míg a többi betegcsoportoknál jellemző szignifikáns különbségeket találunk.
Az egyéb kórképek csoportjában magasabb az értéke az L- és K-skálának,
míg alacsonyabb az F-, Hd-, Pt-, Sc-, Ma- és az Si-érték, mint az affektiv
pszichózisok csoportjában.
A neurózisok betegségkategóriával összehasonlítva a neurózisok csoportjá­
ban szignifikánsan magasabb a Ну-érték, alacsonyabb az F, Se és Ma értéke.
A pszichoszomatikus állapotok csoportjában szignifikánsan alacsonyabb az F,
D, Hy, Pp, Mf, Pa, Pt, Se, Ma és Si értéke.
A személyiségzavarok betegségcsoportban magasabb a Pp és Mf értéke,
alacsonyabb a Hy.

21. táblázat. Affektiv pszichózisok

168
 Kétcsúcskódok (%-ban)

9. ábra. Affektiv pszichózisok

169
22. táblázat. Affektiv pszichózisok csoportjának t-próba eredményei

Egyéb kórképek I Neurózisok ^ h o s z o m a ti- Személyiség- Szkizofrénják

kus állapotok zavarok
. * * ** *

L 2,11 2,06 1,33 1,44 2,64 1,97 0,04 0,00 1,02 1,06
* * * * * * * * * * *

F 2,32 2,02 2,55 2,23 5,41 4,33 0,42 0,50 0,31 0,71
„ ** ** * *
K 2,65 2,59 1,01 0,90 2,29 2,01 0,87 0,66 1,54 1,47
*** *** **
3,41 3,64 1,78 1,21 2,52 0,51 0,77 1,78 1,19 1,61
„ *** ** *** * * *
2,94 2,77 0,72 0,96 3,37 2,37 1,29 0,76 2,10 2,04
** *** *
Hy 1,56 1,37 2,63 2,89 2,08 1,10 0,34 0,19 1,92 1,67

Pp 1,39 0,94 1,51 0,85 3,19 1,07 2,13 3,83 1,33 2,08
M f *** *
0,39 0,26 0,47 0,46 3,36 2,45 1,73 1,92 0,04 0,19
p. **♦ ***
1,43 1,43 1,59 1,56 8,83 7,45 0,72 0,71 0,08 0,11
*** *** *** ***
Ft 5,14 5,16 1,28 1,29 3,19 3,08 1,44 1,49 0,85 0,87
„ *** *** ** * *** ***
SC 5,12 4,95 2,78 2,34 4,75 2,97 1,73 0,55 0,29 0,20
* * * * * *** ***

a 2,25 2,36 2,33 2,50 4,06 4,59 0,15 0,31 0,42 0,60
* *** ***
2,02 1,72 0,45 0,79 6,47 5,20 0,63 0,23 0,95 0,62

A szkizofréniák csoportjában csak a D értéke különbözik szignifikánsan,

alacsonyabb, mint az affektiv pszichózisokban.
Jellemző kétcsúcskódok az Se—F, D—Si, Hy—Hd, Hy—D, Pt—D, Pt—Se.

2.25.5.1 Pszichotikus depresszió (WHO 296.1., 296.3. kódszám)

A pszichotikus depresszió középértékprofiljának a D értéke T = 70 fölé emel­

kedik, jobb oldala is megközelíti a T = 70-es értéket (9/1. ábra).
A t-próba eredményei alapján nem különíthető el a cirkuláris kórképektől.
A mániás állapotokban viszont szignifikánsan alacsonyabb a Hd-, Hy-, Pt- és
az Sc-érték (22/1. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: Se—F, Hy—Hd, D—Pt és D—Ma (9/1. ábra).

170
9/1. ábra. Depresszió

171
21/I. táblázat. Depresszió

22/1. táblázat. Pszichotikus depresszió skálaértékeinek

összehasonlítása t-próbával az affektiv pszichózisok
csoportján belül

172
(2211. táblázat folytatása)

2.25.5.2. Mániás állapotok (WHO 296.0., 296.2. kódszám)

A mániás állapotok középértékprofiljára jellemző, hogy enyhén emelkedett.
T = 60 fölé emelkedik a D- és Pa-érték (9/2. ábra).
A cirkuláris kórképek és a pszichotikus depresszió csoportjától az alacsonyabb
Hd-, Pt- és Sc-értékek különítik el.
A cirkuláris kórképekben ezenkívül még magasabb a Hy értéke (22/2. táblá­
zat).
Jellemző kétcsúcskódok: D—Si, D—Pa, Pa—Ma, Se—Ma (9/2. ábra).

21/2. táblázat. Mániás állapotok

9/2. ábra. Mániás állapotok

174
2212. táblázat. Mániás állapotok skálaértékeinek
összehasonlítása t-próbával az affektiv pszichózisok
csoportján belül

2.25.5.3 Cirkuláris kórképek (WHO 395.4., 296.5. kódszám)

A cirkuláris kórképek középértékprofiljának bal oldala a Hd—D vonalában
T = 70 közelébe emelkedett jo b b oldala pedig a Pa—Pt—Se vonalában magas,
ahol az Sc-érték meghaladja a T = 70-es értéket (9/3. ábra).
Nincs szignifikáns különbség a t-próba alapján a pszichotikus depresszió
csoportjától.
21/3. táblázat. Cirkuláris kórképek

175
A mániás állapotok Hd, Pt és Se értéke alacsonyabb (22/3. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: Se—F, D—Hd, Se—Pp és a Pt—Se (9/3. ábra).

Kétcsúcskódok (%-ban)

9/J. ábra. Cirkuláris kórképek

176
21/3. táblázat. Cirkuláris kórképek

22/5. táblázat. Cirkuláris kórképek skálaértékeinek

összehasonlitása t-próbával az affektiv pszichózisok
csoportján belül

12 Az MMPI-próba
2.25.6 E gyéb k ó rk é p e k

A középértékprofil az 55—60-as érték között helyezkedik el, a D- és Pt-értékek

emelkednek valamivel 60 fölé (10. ábra). Az előző betegcsoportok középérték
profiljaihoz képest kevés jellegzetességet mutat. A t-próbák alapján is több
jellemző adat különíti el a többi betegcsoporttól. (24. táblázat.)
A neurózisok csoportjában szignifikánsan magasabb a Hd, D, Hy, Pt, Se
és Si értéke, alacsonyabb a K-érték.
A pszichoszomatikus állapotok betegcsoport skálaértékeiben magasabb a Hd-
és Pt-érték, alacsonyabb az F, Mf, Pa és Si értéke. A személyiségzavarok
csoportjában szignifikánsan magasabb értékek az F, Hd, D, Pt, Mf, Pt, Se és
Ma. Nincs szignifikáns különbség a Hy- és Si-értékekben.
A szkizofréniák betegségkategóriában magasabb a Hd, Pt és Se értéke, alacso­
nyabb az Ma- és F-érték.

23. táblázat. Egyéb kórképek

178
 Kétcsúcskódok (%-ban)

10. ábra. Egyéb kórképek

12* 179
24. táblázat. Egyéb kórképek csoportjának t-próba eredményei

Az affektiv pszichózisok csoportjában magasabb értékek az F, Hd, Pt, Se, Ma

és az Si, alacsonyabbak az L és K.
Jellemző kétcsúcskódok a D—Si, D—Pa, D—Hy, amely valószínűleg a minta
sajátosságait tükrözi.

2.25.6.1 Reaktív zavartság (WHO 298.2. kódszám)

A reaktiv zavartság középértékgörbéjére jellemző az enyhe emelkedettség.

A bal oldal T = 60 érték közelébe, a jobb oldal folyamatosan az Sc-ig T = 65
értékig emelkedik (10/1. ábra).
A t-próbák alapján nem különül el a paranoid állapotoktól és az alkoholos
pszichózistól.
Az alkalmazkodási reakciók csoportjában alacsonyabb a Hd-, Hy-, Pt- és az
Sc-érték (24/1. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: D—Pt.

180
10/1. ábra. Reaktív zavartság

181
23/1. táblázat. Reaktív zavartság

24/1. táblázat. Reaktív zavartság skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával

az egyéb kórképek csoportján belül

182
(24/1. táblázat folytatása)

2.25.6.2 Paranoid reakciók (WHO 297.0., 297.1., 297.2., 298.3., 298.4. kód­
szám)

A paranoid reakciók átlagának profiljában a klinikai skálák közepesen emel­

kednek.
T = 65 érték közelébe emelkedik a Hd, D és a Pa értéke (10/2. ábra),
t-próbával nem különíthető el az alkoholos pszichózis és a reaktív zavartság
csoportjától.
Az alkalmazkodási reakciók kategóriájában alacsonyabb a Hd-, Pp-, Pt- és
az Sc-érték (24/2. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: Hd—Hy, D—Si (10/2. ábra).

23/2. táblázat. Paranoid reakciók

183
(23/2. táblázat folytatása)

24/2. táblázat. Paranoid állapotok skálaértékeinck összehasonlítása t-próbával

az egyéb kórképek csoportján belül

184
 /
(

Kétcsúcskódok (%-ban)

10/2. ábra. Paranoid reakciók

185

\
2.25.6.3 Alkoholos pszichózisok (WHO 291.0., 291.3. kódszám)

Az alkoholos pszichózis középértékprofiljának megjelenése „fűrészfog”-szerű,

F, Hy, Pp, Pa csúcsokkal, amelyek T = 65-ös érték közelében vannak, a Pa-
érték megközelíti a T = 70-es értéket (10/3. ábra).
Nem különíthető el t-próbával a reaktív zavartság és a paranoid állapotok
kategóriájától.
Az alkalmazkodási reakciók F és Pp értéke alacsonyabb szignifikánsan (24/3.
táblázat).
Jellemző kétcsúcskód viszonylag nagyobb gyakorisággal az F—Si.

23/3. táblázat. Alkoholos pszichózis

186
 Kétcsúcskódok (%-ban)

/0/5. ábra. Alkoholos pszichózis

187
2413. táblázat. Alkoholos pszichózisok skálaértékeinek összehasonlítása t-próbával
az egyéb kórképek csoportján belül

2.25.6.4 Alkalmazkodási reakciók (WHO 309., 309.0.-4., 309.9., 308.0.

kódszám)

A csoportra jellemző középértékprofil skálaértékei a T = 50 érték közelében

maradnak.
T = 60 körüli értéket mutatnak a D-, Hy-, Pa- és az Si-skálák.
A főcsoporton belül főként az alacsony F-, Hd-, Pp-, Pt- és Sc-értékeivel
differenciálódik.
Részletesebben a reaktív zavartság csoportjában magasabb a Hd-, Hy-, Pt- és
az Sc-, a paranoid állapotokban az F-, Hd-, Pp-, Pt- és az Sc-, az alkoholos
pszichózisokban az F- és a Pp-érték (24/4. táblázat).
Jellemző kétcsúcskódok: Hy—K, D—Pa és D—Si (10/4. ábra).

188
10/4. ábra. Alkalmazkodási reakció

189
23/4. táblázat. Alkalmazkodási reakció

24/4. táblázat. Alkalmazkodási reakciók skálaértékeinek összehasonlítása

t-próbával az egyéb kórképek csoportján belül

190
(24/4. táblázat folytatása)

2.26 A betegcsoportok skálaértékeinek faktoranalízise

A 2.2 szakaszban már említést tettünk az egészséges minta adatain végzett

faktoranalízis eredményeiről. Ott — az irodalmi adatokkal (1. 1.22) ellentétben —
nem kaptuk meg a tesztre jellemző faktorszerkezetet.
A betegcsoportok esetében jobban értelmezhető eredményekhez jutottunk,
bár ezek sem felelnek meg tökéletesen a külföldi adatoknak (1. 1.22 szakasz).
A főtengelyfaktor módszerrel, varimax rotációval végzett faktoranalízis ered­
ményei szerint a betegcsoportok skálaérték-eltérései három faktorral jól leírha­
tók (1. 25. táblázat). Az F-, Pp-, Pa-, Pt-, Se- Ma-skálákkal nagymértékben, az
Si-vel gyengébben korreláló 1. faktor jól megfeleltethető az irodalomban „pszi-
chotikusság”, „általános alkalmazkodóképtelenség”, „éngyengeség” elnevezé­
sekkel illetett faktornak. A második és a harmadik faktort egyaránt a neuroti­
kus skálák uralják. Az, hogy a Pp-skála nem képez külön faktort, valószínűleg
összefügg azzal az előző szakaszban megfigyelhető ténnyel, hogy a „személyiség-
zavar” és a „pszichotikus” csoportok tesztprofiljai sokkal kevésbé különböznek
egymástól, mint ezek bármelyike a neurotikus vagy pszichoszomatikus csopor­
toktól. Mind a Pp-skála, mind a pszichotikus skálák elsősorban a neurózisok­
hoz képest differenciálják az egyéb csoportokat. Nem zárható ki az a lehetőség
sem, hogy a személyiségzavar tekintetében tapasztalt kisebb differenciálóerő az
e tekintetben nálunk kevésbé egységesített orvosi diagnosztikai szemlélet követ­
kezménye. Pszichopátiás betegvizsgálati anyagunkat ugyanis különböző, főleg
pszichiátriai osztályokról vettük, ahol a bekerülő betegek többnyire súlyos
alkalmazkodási zavara egyébként is nehezíti a differenciáldiágnózist.
Az irodalomban leírt egységes „neurotikus” faktort nem kaptuk meg. Ehe­
lyett a neurotikus skálák két faktort súlyoznak. A skálák jelentéstartalma (1. 3.1
fejezet) alapján feltételezhető, hogy a D—Si-skálák által meghatározott, Hy-,
Mf-, Pa-, Pt-skálákkal kisebb mértékben korreláló 2. faktor a neurotikus „szo­
rongásosságot”, szenzitivitást, introverziót, szerepbizonytalanságot és a dep-
resszív vagy szorongásos jegyek irányába mutató tünetképzést mérné. A K, L.
Hd és Hy által meghatározott 3. faktor viszont az érzelmi alkalmazkodás sajátos
191
25. táblázat. A faktoranalízis eredménye a betegmintánál

* A táblázatban a 0,25-nél kisebb faktorsúlyokat nul­

lával helyettesítettük.

neurotikus irányát: az „elfojtást”, „hiszteroiditást”, „szomatizációt”, a haté­

kony neurotikus szorongáselhárítást jelezné. A validitás-skálák magas korrelá­
ciója talán arra utal, hogy az e faktoron magas értéket mutató betegek panasza­
ik pszichés konfliktus-hátterét elutasítják, tüneteiktől eltekintve szociálisan jól
alkalmazkodónak érzik magukat. A faktor negatív korrelációja az introverzió-
val (Si) mintha alátámasztani látszana a neurózisok diszthímiás és extravertált
típusokra történő eysencki felosztását, és az általunk feltárt faktorszerkezet
meglepően jó összhangban van Eysenck háromdimenziós személyiségmodelljé-
vel. A 2. faktor egy ilyen megfeleltetésben az eysencki modell introvertált neuroti­
kus, a 3. faktor pedig extravertált neurotikus negyedébe mutatna, míg az 1.
faktor tökéletesen megfeleltethető a „pszichotikusság” dimenziónak.
Hogy az egészséges mintán nem kaptuk meg a tesztre jellemző faktorszerkeze­
tet, az arra figyelmeztethet, hogy az átlagövezetbe eső skálaértékek eltéréseinek
értelmezésekor nem indulhatunk ki a klinikai csoportok jellemzésének analó­
giáiból vagy „enyhített” változataiból. Ez is alátámasztja azt az 1.21 szakaszban
említett fenntartásunkat, hogy a skálák konstrukciós elve és diszkrimináló
értéke még nem biztosítja e skálák „skálajellegét” és normálövezetbeli vagy
alacsony értékeik értelmezhetőségét.
192
3. AZ M M PI-PRÓBA ÉRTELM EZÉSE
3.1 AZ M M PI SKÁLÁINAK ÉRTELMEZÉSE

3.11 A validitás-skálák értelmezése

3.11.1 A kérdőjel (?)-skála és a konzisztenciamutató

A kérdőjelskála értékét a megválaszolatlanul hagyott, illetve a választási lehető­

ségek mindkét irányában megjelölt (igaz és nem igazként egyaránt minősített)
tételek számának összege alkotja. Kettős irányban egyaránt megjelölt tételek
természetesen csak a füzetes felvételi technikában fordulhatnak elő, többnyire
csoportos vizsgálati szituációban.
A kihagyásra kerülő tételek jelentéskor szempontjából történő elemzése azt
mutatja, hogy az érthetőség és a tétel tartalmi jellege szerint egyrészt a kétértel­
mű, a kettős tagadást alkalmazó, a speciális terminológiát használó, a különle­
ges nyelvi fordulattal jellemezhető vagy ritkán használt szavakkal fogalmazó
tételek, másrészt a szexuális életre, a vallásgyakorlatra, hitre, a családi kapcsola­
tokra és intim szférákra (pl. intim testi funkciókra) vonatkozó tételek fordulnak
elő leggyakrabban a kihagyott állítások között ( Johnson és Bond, 1950; Pierce-
Jones, 1954).
Ha a v.sz. túl sok állítást hagy eldöntetlenül, illetve megválaszolatlanul,
akkor ez ellenőrizhetetlen módon megváltoztatja és változó mértékben — több­
nyire jelentősen — csökkenti a skálaértékeket, hiszen a megválaszolatlan állítá­
sok kiesnek a többi skála pontozásából.
Általában harminc megválaszolatlan állítást (ez képez 50 T-értéket) tekinte­
nek határértéknek, az ezt meghaladó szint felett a profilt megbízhatatlannak,
70 T szintű vagy e feletti ?-érték esetén pedig értékelhetetlennek kell tartanunk.
Mivel egészségeseknél átlagosan öt megválaszolatlan állítás jellemző (Clopton
és Neuringer, 1976), továbbá az adaptációképes személyek övezetében Edwards
és Walsh szerint (1964) a kihagyott tételek átlaga 3,02 (2,97-es szórásértékkel),
ezért a tételkihagyás a vizsgálat — validitás szempontjából — jelentős és érzé­
keny pontjának látszik. Nem véletlen, hogy többféle megoldási alternatívát
dolgoztak ki és így kétessé váló profilértelmezhetőség áthidalása érdekében.
Elsősorban a kihagyott tételek utólagos megbeszélése és újólagos eldöntése
jöhet szóba. Ez klinikai keretek között egyéni vizsgálatban könnyen lehetséges.
Egyszersmind megbeszélésre kerülhetnek az eredeti felvételben előadódó külső
és belső döntési akadályok, nehézségek is. További — bár már korántsem
kedvező — lehetőség a kihagyott tételek közül mindazok félpontos minősítése,
amelyekről a klinikus vizsgáló úgy véli, hogy a v.sz. adott irányban válaszolta
volna meg. Ez az „empátiás helyettesítő döntés” aligha oldja azonban meg a
dilemmát, amely abból ered, hogy az adott tételek egy-egy klinikai skála elemei
is, és így a profil torzulása elkerülhetetlen. A betegnek tulajdonított döntés és
13* 195
a tényleges választás közötti eltérés ugyanis — még a páciens alapos ismeretében
is — bizonyosra vehető. Szerencsére ez utóbbi módot nem alkalmazzák általá­
nosan, s többnyire van lehetőség arra, hogy a vizsgált személy végezze el az
utódöntést.
A tételek kihagyásának sajátos oka lehet a vizsgált személy alacsony kooperá­
ciós készsége, amely mögött szellemi, fizikai fogyatékosság, környezeti inger-
deprivációs problémák, hosszú ideig tartó szociális izoláció (hospitalizáció is!)
húzódhat meg (Ball és Caroll, 1960). Előadódhat a kihagyás a válasz „megtaga­
dási” szándékából is. Gyakori ez a kényszervizsgálatokban (börtön, vizsgálati
fogság, letartóztatási helyzet stb.), illetve a v.v. által teremtett autoriter légkörű
vizsgálati helyzetben a pszichés ellenállás és szorongás miatt. Brown (1950) a
tudatos válogatással, egyes tételek szándékos kihagyásával történő defenziót is
feltételezte, ezt azonban az ellenőrző vizsgálatok (L- és F-skálával való korrelá­
ciók) nem igazolták (Tomkin és Scherer, 1957). Az erőltetett választás (forced
choice) provokálása a megfigyelések szerint legfeljebb csökkenti, de nem zárja
ki a tételek egy részének kihagyását. Kétségtelenül javítja a profil-konfiguráció
értelmezési megbízhatóságát, ugyanakkor a kényszerítés az egész vizsgálatra,
így a többi tétel döntési stílusára is kihatással van, amint ezt Edwards és Walsh
kétféle felvételi instrukció alkalmazásával bizonyították (1964). A kényszerítés
épp ezért még az utólagos minősíttetés esetében sem tanácsolható.
Validitás. Ha a felvett jegyzőkönyvekből utólag véletlenszerűen kihagynak
tételeket, akkor a kihagyott tételek számának növekedésével együtt jár a profil
gyorsuló ütemű süllyedése. 30 tétel véletlenszerű kihagyása esetén a klinikai
skálák értéke átlagosan három T-vel süllyed, a profilcsúcsok ily módon jelentő­
sen változhatnak (Clopton és Neuringer, 1976). Ez kétségtelenné teszi, hogy a
30-as ?-értéknél már igen óvatosnak kell lennünk a profil értelmezésével, külö­
nösen a csúcsértékek értelmezése válhat pontatlanná.

Empirikus korrelációk

Bár a magas ?-érték olyan információveszteséget jelent, amely a tesztet meg­

bízhatatlanná teszi, a 7-skála empirikus korrelációi bizonyos esetekben segíthet­
nek a v.sz. mély jellemzésében, pszichés állapotának megismerésében.
Dahlstrom és Welsh a magas ?-értéket olyan zavart pszichotikus betegeknél
találta jellemzőnek, akiknél a tüneti képet a szegényes, fluktuáló kontaktus és
a fokozott nyugtalanság uralta (1960). Amennyiben a klinikai skálák megerősí­
tik, a ?-érték a pszichaszténiás és a nyugodt depressziós állapot jelzője is lehet
(Hathaway és McKinley, 1963). A ?-skála magassága gyakorta a mentális erő­
feszítés és a döntésképtelenség mutatója (Blaser és Gering, 1972). Depressziós
betegek a tesztfeladatot úgy értékelhetik, mint érzéseik, véleményük, gondola­
taik leírását. Ily módon önmagukat értéktelennek, jellemzésre alkalmatlannak
tartva egy sor kérdésre nem válaszolnak. Amelyre pedig mégis, abban pillanat­
nyi hangulatuk és kedélyingadozásuk döntő szerepet játszik. Ezért a ?-skála
magas értéke mellett gyakran megemelkedik a F-skála is. A növekedett ?-érték
az emocionális rezonancia hiányát is jelezheti, illetve a racionális feldolgozásra
való képtelenséget is tükrözheti (Blumberg, West és Ellis, 1954).
196
 Előfordulhat, hogy a v.sz.-t a teszthelyzet zavarja. Ilyen esetekben, különö­
sen paranoid betegeknél tipikus a ?-skála értéknövekedése. Sajátos egybeesések
figyelhetők meg ilyenkor a magválaszolatlanul hagyott tételek jelentése és a
beteg személyes problematikája között. A vizsgálati helyzet és feladat elutasítá­
sának közvetett módjaként hasonlót figyeltek meg pszichopatáknál és rebellis
hajlamú adoleszcenseknél is.
Fentiek alapján átlátható, hogy a ?-skála megemelkedésének igen sokféle oka
lehet. Legtöbb szerző azonban egyetért azzal, hogy a nagyon magas ?-érték a
blokkoló pszichiátriai szindrómák jele. Egyéb támpontok hiányában, kizárólag
a ?-érték alapján azonban nem tehetünk érvényes diagnosztikai megállapításo­
kat.

A konzisztenciamutató

Történtek próbálkozások arra, hogy a beteg válaszadásában esetleg megnyilvá­

nuló inkonzisztenciát a 14 ismétlődő tétel alapján kiszűrjék. A tapasztalatok
szerint azonban a különféle egészséges és betegcsoportok nem tértek el jelentő­
sen egymástól a konzisztencia mértékében, ezért a mutató kevéssé differenciál
(Jouls, Neuringer és Patterson, 1976). Az inkonzisztencia mértéke és az egyéb
validitás-skálák közt a következő korrelációkat találták: ?-skálával 0,30; L-ská-
lával 0,19; F-skálával 0,36 és K-skálával 0,24. A válaszadásban mutatkozó
jelentős inkonzisztencia a labilis hangulat vagy a fluktuáló tudatállapot jelzése
lehet.

3.11.2 Az L-skála

Validitás

Az L-skálát eredetileg annak mérésére dolgozták ki, hogy a v.sz. mennyire

őszinte a tételekre történő válaszadás során. (A skála részletes leírását lásd az 1.41
sz. pontban.) A skála validitásának ellenőrzése során (kifejtése rz 1.42 sz.
pont alatt) kiderült, hogy a kifinomultabb disszimulációs tendenciákra a skála
érzéketlen. Magas értékei a naivabb védekező attitűdöt jelzik. Arra utalnak,
hogy a v.sz. igyekszik önmagát kedvezőbb színben feltüntetni. Magas L esetén
(tehát 70 T feletti értéknél) a klinikai skálaértékeknek valószínűleg magasab­
baknak kell lenniük, mint ahogyan azok a profillapon megjelentek.

Empirikus korrelációk

Az L-skála értelmezési lehetőségeit számos tapasztalati korreláció gyarapítja.

Az alacsony L-érték a megfigyelések szerint gyakori a szociálisan fogékony,
független, megfelelő önbizalommal és határozott énképpel rendelkező,
szarkasztikus, cinikus, könnyedén kommunikáló egyéneknél. Jellemző a kie­
gyensúlyozott, határozott vezető egyéniségekre, sőt a speciális érdeklődésű,
197
érdeklődésében elmélyült és kitartó személyiségek esetében is (Dahlstrom és
Welsh, 1960).
A magas L-érték az iskolázatlan, alacsonyabb társadalmi helyzetű személyek
naiv, védekező magatartását jelzi (Coyle és Heap, 1965; Dahlstrom és Welsh,
1960). Kifejezi azonban a mentális rigiditást, az önismereti gyengeséget, az
alacsony frusztrációs toleranciát és az alacsony színvonalú, inadaptív magatar­
tást, a rossz alkalmazkodást is. A védekező attitűd kiegészítő vonása lehet, hogy
kényszergyógykezelt alkoholistáknál magasabb az értéke, mint az önkéntesen
elvonásra jelentkező dependenseknél (Hoffmann, Jansen és Wefring, 1972).
Ugyanakkor a terápiás kiscsoportban fordítottan korrelál a verbális interakciók
számával (r= —0,33), amely megerősíti, hogy a társashelyzeti védekezés tükrö­
zője (Grosz és Wagoner, 1971). A szociális kívánalmaknak való megfelelést és
ennek igényét mérő Crowne—Marlowe-féle SD-skálával 0,78-as korrelációt
mutat (Stone, 1965). A tüneti-viselkedéses korrelációi közül pedig a betegség,
illetve állapot tagadása, a bűntudat elutasítása és az etilizálás letagadása áll az
első helyen (Hedlund, 1977). Magas értéke tehát az önmagukat előnyös képben
mutató, a szociális kívánalmakhoz igazodni törekvő, buzgó, kaméleonkodó
személyekre világít rá (Allen, 1957), és fordítottan arányos az intelligenciaszint­
tel (Thumin, 1969).
Megfigyelték továbbá, hogy a magasabb L-érték olyan személyeknél is előfor­
dul, akik a vizsgálati helyzetben feszültek, passzívak, bizonytalanok (Dahlstrom
és Welsh, 1960). Feltételezik azt is, hogy a nagyzásos téveszmék, illetve a
paranoid, gyanakvó beállítódás is megemelik a skála értékét (Coyle és Heap,
1965). Ezt a saját vizsgálatunk eredményei is alátámasztják, ugyanis paranoid
betegcsoportunkban az egészségesekhez képest, valamint a többi betegcsoport
viszonylatában is szignifikánsan magasabbnak találtuk az L-skála értékét (átlag
56 T).
Konfigurációk. Saját vizsgálatunk alapján kitűnt, hogy a legtöbb vizsgálati
csoportunkban erősen korrelál az L értéke a disszimulációt érzékenyebben mérő
К-skálával. Irodalmi adatok alapján az alacsony L-érték gyakran együtt jár
magas Pt-, Se- és Ma-skálaértékekkel, tehát a „pszichotikus tetrád” három
skálájának szintnövekedésével. Bár ez a skála az alkalmazkodási rigiditást jelzi,
a pszichotikus állapotra utaló jegyekkel együttesen — feltehetően a disszimula-
tív és beilleszkedési erőfeszítés miatt — a magas L-érték jobb állapotprognózisra
utal (Dahlstrom és Welsh, 1960).
A magas L-érték gyakorta együtt jár megnövekedett Hd- és Ну-skálával. Ez
esetben a naiv, szubjektivizált, hiszteroid szemléletmódot fejezi ki. Az ilyen
személyek érzelmileg labilisak, elfojtásra hajlamosak, cselekvéseik indítékait
nem tudatosítják megfelelőképp, cselekedeteik következményeit pedig nem tud­
ják adekvátan átlátni. Magas Pa- és Pp-skálaérték mellett a megnövekedett
L-érték a védekezés tudatosabb, manipulativ formáját fejezi ki (Finney, Smith,
Sleters és Anvenshine, 1971).

198
3 .1 1 .3 A fid elitás (F )-sk á la

Az F-skála az MMPI-próba validitásának (érvényességének) felülvizsgálására

készült, 64 tételből áll. 35 tétele csak az F-skálához tartozik, a többi item más
skálákban is szerepel. Ezeket a tételeket az adaptációképes, normális v.sz.-ek
ritkán választják magukra érvényesnek, igaznak (vő. 1.42).

Empirikus korrelációk

Alacsony F-érték várható a megbízható, alapos, megfontolt és lelkiismeretes

válaszadás esetében. A normális átlagérték 2—4 között van, ezért kevés többlet­
választás is elegendő a próba T-értékének megemelkedéséhez (Hathaway és
McKinley, 1946).
Igen magas, F>26 nyerspontérték mutatkozik viszont a zárkózott, téves
ítéletalkotásra hajlamos, beszédretardációval és gondolkodásban asszociatív
kapcsolási zavarokkal jellemezhető, többnyire pszichotikus betegeknél is. Az
ilyen személyek rosszul tájékozódnak, figyelmük terjedelme szűk, újabb esemé­
nyekre is rosszul emlékeznek, olykor akusztikus hallucinációik vannak, gyakran
pszichotikus tüneteik elérik a jelentősebb kuszaság és zavartság Wahn-szintjét
('Gynthe és mtsai, 1973). A pszichiátriai állapot súlyosságának a rendkívül magas
F-érték szinte „diagnosztikai” jele is lehet (Spiegel, 1969).
Magas F-érték jellemzi mindazokat a v.sz.-eket, akik a próbát hevenyészve,
nagyvonalúan, gondatlanul, figyelmetlenül, találomra, „összevissza” módra
végzik el. Nőhet az F-érték az egyes tételek megértési nehézségei miatt is
(Hathaway és McKinley, 1946). Az értelmi fogyatékosság okozta felfogási-
megértési nehézségek is természetszerűleg növelik az F-értéket (Gough, Harris
és Black, 1952). Füzetes felvételi technika esetén a tételfúzet és az úrlap sorrendi
egyeztetésének elvétése is F-érték növekedésben jelenhet meg. Ezért fontos a
vizsgálat elvégzése után tisztázni, vajon elegendő figyelemmel és gondossággal
végezte-e el a v.sz. a tételek megválaszolását. A vizsgálati helyzet zavarása, a
feladatmegoldás közben fellépő figyelemzökkenők is közvetlenül tükröződhet­
nek a magas F-értékben (Gough, 1946).
Személyiségdiagnosztikai aspektusból jelentős az a megfigyelés, hogy a szenzi-
tizátor személyiségkészségek magasabb F szinttel járnak együtt (Merlbaum,
1972), a külső kontroll (K. K.) típusú személyek F-értéke ugyancsak magasabb
az átlagnál. Az F és K. K. faktor 0,43-as korrelációt mutat (Burnes és Brown,
1971). A társaik és tanáraik által felelőtlennek minősített egyetemi hallgatóknál
is magas F szintet találtak, amely vélhetőleg az elnagyolt, felületes feladatmegol­
dás bizonyítéka (Gough, Closky és Meehl, 1952). Átlag feletti F-értéket találtak
viszont a magasabb teljesítő képességű, EPPS kérdőív* alapján jobb színvonalat
nyújtó, autonómabb, nonkomformisabb személyiségű vizsgálati egyéneknél
(Allen, 1957), sőt a kreativitástesztben eredetinek mutatkozó személyeknél is

*EPPS — „Edwards Personal Preference Schedule”, azaz Edwards-féle Személyes Preferenciák

Eljárás. Főleg a pályaválasztásban használt személyiségvizsgáló kérdőív.

199
(Whittemore és Heimann, 1965). Ez arra utal, hogy a képességeikban bízó
v.sz-ek hajlamosabbak az elnagyolt, kissé nemtörődöm stílusú feladatmegol­
dásra. Valószínűleg ez a felületességi hajlam a magyarázata annak, hogy a
befolyásolhatósággal és szociopátiás impulzusokkal jellemzett v.sz.-eknél is
magasabb F-értéket tudtak igazolni (Zelin, 1971). Általában véve igaznak lát­
szik tehát, hogy a megoldási attitűd (felületesség, nagyvonalúság, túlzott önbi­
zalom, a feladat lekicsinylése) jellemzően növeli a skála magasságát.
A humanitást, a filoszemita attitűdöt is átlagszint feletti F-érték kíséri. Levin­
son—Sanford „antiszemitizmus” skálája (A—S), valamint az etnocentrizmus—
antidemokratikus hajlam (E—F) mutatója pedig 0,30 alatti negatív korreláció­
ban áll az F-értékkel {Gough, 1957). Más vizsgálatok szerint az F-skála magas­
sága az affiliációs készségekkel fordított korrelációt mutat {Allen, 1957).
Az F-skála 74 T feletti értéke és a csatlakozó, szabálytalan személyiségprofil
arra hívta fel a figyelmet, hogy az önmagukról szándékosan hamis képet keltő,
betegséget tettető, súlyos állapotúnak látszani akaró v.sz.-eknél is megnő az
F-érték. Ily módon vált az F-skála a szimulációjelzés egyik fontos MMPI-diag-
nosztikai pillérévé (1. 1.42).
Klinikai diagnosztikai szempontból a magas F-érték előfordulhat krónikus
neurotikus vagy remisszióban levő pszichotikus állapot esetén is. Mindkét
állapotképben a pszichiátriai zavar által előidézett feladatmegoldási, megértési
nehézségeket jelzi, tehát nem a kórkép jellegére specifikus {Spiegel, 1969).
Fentiekből kitűnik tehát, hogy az F-skála elsősorban a vizsgálat érvényessé­
gének mérésére alkalmas, ezáltal jól teljesíti azt a feladatát, amelyre kidolgoz­
ták. Másodsorban a szándékos megtévesztés, szimuláció feltárásának eszköze.
Harmadsorban pedig bizonyos attitűdöket és személyiségvonásokat is jelez, és
így hozzájárul a karakterprofil értelmezéséhez is.

3.11.4 А К (korrekciós)-skála

Ez a skála eredetileg a próbával vizsgált személyiségvonások és attitűdök méré­

sének tökéletesítését célzó, a diszkrimináló képesség javítását szolgáló eszköz­
nek készült (1. 1.42 pontban). A próba használata során azonban kitűnt, hogy
az L- és F- skálák által mért attitűdökkel is sajátos kapcsolatban áll, de máskép­
pen jelzi a válaszadás torzítását. Más személyiségvonások és attitűdök jellemzik
a magas К -értéket adó v.sz.-eket, mint az „L és F típusokat”. A skála 30
tételéből csupán ötöt nem tartalmaz más skála. A tudatos „kedvezőbb kép”
keltésnek, illetve az óvatos, bizalmatlan, önmagát valódi mivoltában feltárni és
kiszolgáltatni nem akaró beállítódásnak a jelzése.

Empirikus korrelációk

Magas К-érték és emelkedett profilkép jellemzi a szimuláló v.sz.-eket, főleg ha

ezt a F- és К-érték jellegzetes viszonya is alátámasztja. H a a z F - K +11 és -1 2
között van, akkor nem feltételezhetünk szimulációt. Ha viszont az index + 11-
200
nél magasabb, akkor a többnyire tudatos, ritkábban szándéktalan szimulációs
tendenciákat érhetjük tetten. Mínusz 12-nél alacsonyabb érték esetén pedig
ellentétesen, éppen a meglévő tünetek és zavarok elleplezésére irányuló, disszi-
mulációs manővereket valószínűsítjük.
Fentiekből is természetesen következik, hogy a magas К -érték jellegzetesen
óvatoskodó elhárító magatartás hátterén gyakori. A kedvező önbemutatásra
törekvő attitűd jelzése. Magas К-értéket találtak pl. olyan tanároknál, akik
tanítványaik véleménye szerint jó viszonyt tudtak kialakítani az oktatás során
növendékeikkel (Cook és Hedley, 1955), ezeknél a К-skála átlag T-értékben a
normál-zóna felső határán volt. A sikeres kereskedelmi szakembereknél, ügynö­
köknél és eladóknál ugyanezt igazolták {Ruch, 1967), sőt ezt mutatták ki a
híveikkel kedvező kapcsolatban levő lelkipásztorok vizsgálatában is, relatíve
kevésbé magas, 60 T szintű К átlaggal {Jansen és Bouk, 1973). Sorkatonáknál
pedig magasabb К jellemezte azokat, akik feletteseik megítélése szerint jól
alkalmazkodnak és igyekvők {Wright és Sisler, 1963). Ugyanezt találták tűzol­
tóknál és rendőröknél {Matarezzo, Allen és Saslow, 1964), továbbá munkájuk­
kal elégedett, „dolgos”-nak minősített farmereknél is {Brayfield, 1957). Mindezt
jól magyarázza az a vizsgálati eredmény, amely szerint — iskolai végzettségtől,
foglalkozástól és nemtől függetlenül — mindazokat emelkedett К-érték jellem­
zi, akiknek munkaminősége jónak bizonyult, alkalmazkodási készsége megfe­
lelt, utasítás-végrehajtási készenléte alapján pedig az „engedelmes, konformis”
minősítést kapta {McClelland, 1969). Ugyanakkor viszont az egészségügyben
végzett vizsgálatok során kimutatták, hogy magasabb К-érték fordul elő a
találékonyabb, ügyesebb ápolóknál {McClelland, 1969), ami ellentétben áll az
előzőekkel, a .konformitási készséggel. Azt is megállapították,, hogy a diplomá­
soknál (szakmától függetlenül) magasabb a К-érték, mint az alacsonyabb isko­
lázottsági szintű személyeknél {Blum, 1969), valamint a EPSS kérdőívvel mérhe­
tő „dominancia" magasabb és pozitív korrelációban tart lépést a K-értékkel
{Allen, 1957). A Barron-féle „énerő” skálában kapott magas értékkel való
pozitív korrelációja is azt erősíti, hogy az énerő, dominanciatörekvések, önálló­
ság személyiségfaktoraival is együtt jár a „kedvezőbb önbemutatás” készsége,
tehát a К-skála „alapjelentése”.
Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a К-érték növekedése három attitűdkörben
tipikus: 1. a védekezés törekvésében; 2. adaptív, konformis, elégedett, engedel­
mes, „parancsra tettem” hajlamú embereknél és 3. képzett, domináns, önálló,
jó énerővel és önkontrollal rendelkező személyeknél.

Konfigurációk

Alacsony К-értéket találtak az önmagukhoz szigorú, rigid, túlzottan lelkiismere­

tes, kritikus hajlamú, olykor cinizmusra hajló v.sz.-éknél, akiket egységesen
magas morál jellemzett {Kervick, 1955), de a tüneteiket és állapotukat túlhang­
súlyozó betegeknél is {Spreen, 1963), akik élethelyzetüket és gondjaikat túl
aggodalmasan ítélték meg. Az alacsony K-érték — pozitív korrelációban az
alacsony Ma- és Hy-skálaértékekkel — a túlszabályozott, lazaságot nem tűrő
201
magatartás jele. E három skála együttnövekedése pedig a „festett egekbe nézés”
hajlamát, a realitásnak szubjektív érzelmi hatásokkal való átszínezési, megha-
misítási készségét, az öncsalást hangsúlyozza (Hathaway és McKinley 1946).
A К-érték egyébként a legtöbb klinikai skálával fordítottan korrelál (Stone,
1965), főleg a Pt- és Sc-skálákkal (Hathaway és McKinley, 1946). Negatív
korrelációt találtak a csoportpszichoterápiás üléseken mért verbális interakciók
számával is az egyes csoporttagoknál (r = —0,29), amely közvetlenül jelzi a
„hallgatag” csoporttagok védekező attitűdjét (Grosz és Wagner, 1971). Fordí­
tott korrelációt találtak továbbá a külső kontrollos személyiségvonással is; ami
a К-skála énerőjelentésével összefüggésben értelmezhető (rk = - 0,45) (Burnes
és mtsai, 1971). Hasonló összefüggés érvényes a személyiség rigiditásával, per-
szeveratív asszociációs kapcsolási hajlamával (r = -0,54) (Weisberger, 1954).
A pedagógusok önmagukkal és munkájukkal kapcsolatos elégedettsége viszont
a К -skálával pozitív összefüggést mutat (Cook és Medley, 1955). Mindez arra
utal, hogy a környezettől, külső személyektől és eseményektől jobban függő,
kevésbé önálló és énerős személyiségek egyszersmind hajlanak arra, hogy a
velük és bennük végbemenő történéseket túlértékeljék, jelentőségét eltúlozzák
(lásd az alacsony К önálló, elsődleges karakterjelentését). Férfiak és nők közt
viszont különbségeket találtak az „önfeltárás mértéke” kérdőív alkalmazásával
mérhető önminősítési jellegzetességek és К korreláció terén. Szignifikáns nega­
tív korrelációkat csak a férfiaknál találtak, akiknél tehát a К -skála hatékonyab­
ban képes jelezni az elhárító, önmegmutatás elől elzárkózó attitűdöt. A szerzők
szerint nőknél a К -skála inkább az alkalmazkodóképesség és „lelki egészség”
mutatója. Alkoholista férfiaknál minél nagyobb az elvonás iránti „önkéntessé­
gi” késztetés, annál alacsonyabb a К -érték: a kényszerelvonásra kerülő betegek­
nél viszont magas K-értékátlag mérhető. Az ilyen betegekből hiányoznak az
önkritikus tendenciák, a védekezési hajlam pedig erős (Hoffmann, Jansen és
Wejfring, 1972).
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a К-érték szintjei és korrelációi igen
nagy változatosságot mutatnak, amely arra inti az MMPI alkalmazóit, hogy a
K-értékszintet mindig a többi validitás-skálával és a profil-konfigurációval
összhangban értelmezzék.

3.12 A klinikai skálák értelmezése

A klinikai skálák ismertetésében először a skála kidolgozására, alapjelentésére

és megbízhatóságára vonatkozó információkat közöljük. Ezt követően az empi­
rikus korrelációkat mutatjuk be. Kiemeljük azokat az attitűd-, tulajdonság-,
viselkedés- vagy válaszkészség jellemzőket, amelyek részint egészséges v.sz.-ék­
nél jellemzően együtt járnak a magas és az alacsony skálaértékekkel (személyi­
ségdiagnosztikai szempont), részint pszichopatológiai vonatkozásban valamely
jellegzetes tüneti vagy viselkedési módot tükröznek (klinikai diagnosztikai
szempont). A skálaértékekre történő hivatkozásnál a magas skálaérték általá­
ban 70 T feletti, az alacsony pedig 30 T alatti, esetenként legfeljebb 40 T értékig
haladó szintet jelent. Az esetleges értelmezési eltéréseket (pl. magas skálaérték
202
a többi skálához viszonyitott, relatív magasság alapján) a szövegben megjelöl­
jük. Ilyen értelemben használjuk a klinikai diagnosztikában jól hasznosítható
„Konfigurációk, kódcsúcspárok és minták” tárgyalási egységeiben is a magas,
illetve alacsony skálaérték fogalmát, az eltérő értelmezéseket minden esetben
megjelöljük. Az irodalmi adatok különféle klinikai szempontok és eszerint
eltérő mintavételi kritériumok alapján végzett vizsgálatokon alapulnak. Ezért
a konfigurációk és csúcsminták T értékben megadott kritériumai eltérőek.
Partikuláris kódminták ismertetése helyett az egyes konfigurációk alatt össze­
foglaltuk azokat az irodalmi eredményeket, amelyek valamely két vagy három
skála együttesen magas értékeihez egybehangzóan kapcsolnak bizonyos tüneti
jellegzetességeket. Különböző szerzőknél bizonyos kódcsúcsokra nézve ellenté­
tes vagy eltérő klinikai diagnosztikai eredményekkel is találkozunk, esetenként
ezt is megemlítjük. Az elegendő információs megbízhatóságú értelmezési tám­
pontokat nyújtó kódcsúcsminták köre természetesen szűkebb a lehetséges csúcs-
minta-variációktól. Ezért az ismertetésben csak azokat adtuk meg, amelyek
kidolgozottak és informatívak.

3.12.1 A hipochondria-skála (Hd)

A Hd-skálát a klinikai skálák sorában másodikként dolgozták ki (McKinley és

Hathaway, 1942). 33 tételből áll. Saját tételeinek száma (amely nem található
meg más skálában) mindössze 8. A Hd-skála azt méri, hogy a v.sz. milyen
mértékben törődik testi funkcióival, milyen módon irányul a szervezetének
történéseire, mennyire jellemzik testi egészségével kapcsolatos aggályok. A test­
tel való törődés készségét méri tehát, amely nemcsak hipochondriában jellemző
(Benton és Probst, 1946).
A skála megbízhatósága az MMPI-próbán belül az egyik legmagasabb.
A teszt—reteszt korrelációk 0,8 és 0,9 között változnak a legkülönbözőbb
minták és tesztelési időközök viszonylatában (Hathaway és McKinley, 1942).

Empirikus korrelációk

A magas Hd-értéket adó személyek túlzottan aggódnak egészségükért, gyakran

számolnak be testi fájdalmakról és panaszokról, amelyeket többnyire bizonyos­
nak vélt, sejtett, érzett betegség tüneteiként közölnek. A szomatizálás mechaniz­
musának, a konverzió (hiszteroid) és hipochondriás („szervi öndédelgetéses”)
típusának megkülönböztetésére azonban nem alkalmas. Sőt mindenféle szoma-
tizációban egyformán magas az értéke (Hedlund, 1977). Jellemzően együtt
emelkedik a Hd a depresszív tünetképződéssel, a reménytelenséggel és a kiútta-
lansági, „életcsőd”-érzésekkel is. A magas Hd-t adó egyének pesszimisták,
rezignáltak, siránkozók és keserűséggel töltöttek (Gough, 1946). Az önmagát
betegnek érző, orvostól orvosig vándorló betegeket is magas Hd-szint jellemzi,
sőt az olyanokat is, akiknél a „betegségbe menekülés” neurotikus munkamód,
konfliktusaik egyik megoldási kísérlete (Spreen, 1963). Az ilyen betegek gyógyu­
203
 lási törekvései kevésbé intenzívek, inkább kételkedő és rezignált attitűd jellemzi
őket minden gyógymóddal és terapeutával kapcsolatban (Hedlund, 1977). Bár
kezdetben reménységek fűződtek ahhoz, hogy a Hd-skála a „valódi organikus”
betegeket differenciálja a „képzelt betegek”-től, sőt a hipochondriás állapotké­
pet megkülönbözteti a hisztériától (Spreen, 1963), az MMPI alkalmazása során
mégsem vált be ez a várakozás. A Hd mindenfajta szomatikus panasz szubjektív
átélésének tükröződésére érzékeny skála, értékemelkedése azonnal jelzi a beteg­
ségtudatot és a betegszerepet (Zelin, 1971). A szomatikus panaszok előfordulá­
sával pozitiven korrelál (r = 0,44), és jellemzően együtt növekedik a szorongá­
sos, agitációs tünetekkel is (Zelin, 1971). Saját vizsgálatainkban is azt találtuk,
hogy a Hd-növekedés mindenfajta testi panasszal, elesettséggel, diszfóriával
jellemezhető betegségképben előfordul (1.2.2 fejezet). A hipochondriás neuró­
zisban viszont a magas Hd nem differenciáló értékű, mert a depresszív, kénysze­
res, pszichaszténiás és pszichoszomatikus képekben is Hd skálacsúcsokat talá­
lunk. Ezért is helyes a megnövekedett Hd értéket a neurotikus betegségélmény
diagnosztikai ismérvének tekinteni.
Személyiségdiagnosztikai szempontból figyelemre méltó, hogy a Hd fordítot­
tan korrelál az iskolai teljesítménnyel (Brothers, 1961) és a bizonyítvány színvo­
nalával (Frick, 1955); rossz tanulóknál kifejezetten magas (Lundin és Kuhn,
1960). Ilyen értéket mértek azoknál a pedagógusoknál is, akik nem tudnak
megfelelő kontaktust kialakítani növendékeikkel (Cook és Hedley, 1955). Ha­
sonlóképp fordított korrelációt találtak a Rorschach-próba ember (M) válaszai­
val (Adams és mtsai, 1963). Ezek alapján feltehető az ilyen egyének kontaktus­
igényének szegényessége, gyengesége is. A Hd-skála egyaránt jelzi a „nehézfejű-
séget” és a rigiditást, a kapcsolatteremtési nehézségeket, a „magának való”
attitűdöt (Zelin, 1971). Megfigyelték, hogy az emelt hangon beszélő, figyelemfel-
hívóan hangos személyeknél is magas Hd fordul elő (Markel, 1963), amely
fentiekkel együtt a viselkedési primitivást valószínűsíti. A mezőfüggéssel való
pozitív korrelációja főleg a nőket jellemzi (Morris és Shapiro 1974). Ez amellett
szól, hogy a külső környezettől való fokozott függésüket bizonyos rigid, nyakas,
nehézkes attitűddel kompenzálhatják. A magas Hd-t adó személyek rigiditására
és pesszimista alaphangulatára pl. jellemző, hogy ugyanazt az információt
(olvasott textus jelentéselemzése alapján) szignifikánsan negatívabb, kedvezőtle­
nebb híranyagot tartalmazónak minősítették, mint az alacsony Hd szintű sze­
mélyek (Brothers, 1961).
Alacsony Hd-értéket adóknál klinikai szempontból problematikus a diag­
nosztikai tájékozódás. Nehéz eldönteni ugyanis, hogy a személy valóban tünet­
mentes, vagy pedig már megtanulta a betegségével való békés együttélést,
tüneteinek elviselését, és kevésbé tartja magát betegnek. Alacsony Hd-értéket
adnak olyanok is, akik vagy nem képesek közölni aggodalmaikat, vagy nem is
csinálnak problémát maguknak testi tapasztalásaikból (Spreen, 1963). Ez utób­
bi csoportban inkább olyan fiatalok és felnőttek fordulnak elő, akik független­
ségre törekednek és önálló viselkedés benyomását keltik (Hathaway és Meehl,
1952). Amikor önjellemző melléknévlistát kértek alacsony Hd-t adó beteg,
valamint alacsony Hd-vel jellemezhető egészséges kontrollszemélyektől, azt
találták, hogy a két csoport egyetlen tulajdonságfaktorban sem differenciálható

204
szignifikánsan (Hathaway és Meehl, 1952). A neurotikus tünetek sikeres disszi-
mulációjának is jele lehet az alacsony Hd-érték, főleg olyan betegeknél, akik
testi szférában jelentkező tüneteiket, pl. pszichoszomatózisukat szégyellik, és
egyaránt kívánnak önmaguk és a világ számára egészségesnek, munkaképesnek
látszani. (A „klasszikus” pszichoszomatikus betegségekben egyébként jobbára
megnövekszik a Hd-skála, mint azt a 3.21 pontban kifejtjük.)

Konfigurációk; kódcsúcspárok és minták

A 12-es kód
A Hd és D (1 és 2-es) skálapáros fontos diagnosztikai jellemzője, hogy a
szomatikus bajokkal küzdő betegeknél típusos. Az ilyen betegek fizikális, főleg
hasi területen gyakori fájdalmakról panaszkodnak. Általános a fáradtság- és
gyengeségérzésük, olykor ingerlékenyek, irritáltak és általában gyanakvók.
Anamnézisükben jellemző a testükhöz, annak működéséhez és szervi funk­
cióikhoz való hipochondriás viszonyulás. Drake és Oetting (1959) mintájában
a kódot magas vérnyomás, álmatlansági tünetek, szociális ügyetlenség, boldog­
talansági érzések és introvertált beállítódás jellemezte. Az ide tartozó betegek
párkapcsolatban és szexuális viselkedésben egyaránt esetlenül reagáló szemé­
lyeknek bizonyultak. Nőkre a fejfájás, diszfória, szorongás, aggályosság és
(alacsony Mf-értékkel) döntésképtelenség volt jellemző. Sullivan és Welsh (1952)
ulkuszos tüneteket írt le a kód kisérőjeként, Guthrie (1949) pedig kiemelte, hogy
a 12. kódban a férfiak több testi bajról és kevesebb emocionális zavarról adnak
információt. Ebben a kódban viszont általában nagyobb szorongást jeleznek a
v.sz.-ek, mint a 13-asban. A 12-es pattern a neurotikus triászban a szomatikus
és/vagy szomatizáló tünetek dominanciáját hangsúlyozza. Halbower (1955)
ebben a kódban a regressziót tartja a vezető elhárító mechanizmusnak. Terápia
esetén a beteg ellenállása igen erős azzal szemben, hogy panaszait emocionális
konfliktusaira vezessük vissza. A 12-es pattern képviselői általában passzív,
szorongó, konfliktusaikat internalizáló személyek. Ritka viszont e kódban a
deperszonalizációs élmény, az irreális valóságviszony és a szuicidium: a kód
„antipszichotikus” jellemzőket mutat. Hiányoznak továbbá a kényszeres voná­
sok és az ön-aiulértékelési tendenciák is. A 21-es kóddal szemben a 12-esben
ritkább a tiszta, elsődleges depresszió is (Lewandowski és Graham, 1972). Az ún.
lárváit depresszió eseteiben viszont a 12-es kódpár pszichodiagnosztikai értéke
igen nagy. A depresszív fejlődés anamnesztikus és pszichoszociális tényezőkkel
is igazolható eseteiben olyan állapotképekben jelenik meg jellemző gyakoriság­
gal, amelyben a depresszió alaptüneteit nem leljük fel, viszont a testi zavarok,
főleg a vegetatívum területén sűrűsödő tünetek uralják az állapotot (ennek
alapján Luban-Plozza és Pöldinger „vegetatív depresszió”-ról is beszélnek).
Amint arra Armstrong, Goldenberg és Stewart (1980) rámutatott, ilyen esetek­
ben a fizikális tünetek álcázzák a pszichikus és olykor a pszichomotoros szféra
depresszív tüneteit. Kielholz meghatározása szerint a lárváit depresszió az endo­
gén depresszió azon formájára vonatkozik, amelyben a depresszió háttérben áll,
a testi zavarok, a hipochondriás tünetek sokféle szomatikus kombinációban
205
kapcsolódva elfedik és „maszkírozzák” a depressziót. Anélkül, hogy az „endo-
genitás” körüli szakmai vitákat idéznénk, az MMP1 diagnosztika szempontjá­
ból kétségtelen tény, hogy a 12-es kódcsúcs a „szomatikus homlokzatú” dep­
ressziókban gyakori. Armstrong, Goldberg és Stewart (1980) a testi panaszok és
a depresszió közti „intim viszonyt” hangsúlyozva leginkább a betegek szomati-
zációs készségét emelik ki. A lárváit, maszkírozott depressziókban vezető tüne­
tekké válnak: a csökkent vagy fokozott táplálékfelvétel, szájszárazság, emésztési
zavarok, gasztrointesztinális szenzációk, a mellkasi tünetek, pl. pszeudoangi-
nák, valamint a gombócérzés, fejfájás. Ezeket a tüneteket társtünetként látjuk
a depressziókban, a lárváit formában viszont ezek dominálnak, míg a vezető
tüneteket nem leljük fel. Mivel a lárváit depresszió előfordulása gyakori, az
alapellátásban megforduló betegek mintegy 10%-ánál jellemző (Rihmer, 1981),
ezért az MMPI-vel nyerhető diagnosztikai támpontok módot adnak a szűrő
jellegű kiválasztásra is. Ezzel a próba alkalmazása elősegítheti a korai felisme­
rést és megfelelő terápiás ellátást, sőt megakadályozza az ilyen esetekben oly
veszélyes „betegkarrier” kialakulását (Luban-Plozza és Pöldinger, 1980).

A 13 -as kód
A „neurotikus triász’’-Ьап (Hd, D, Hy) ez a „konverziós völgy” mintázata.
Nőknél az egyik leggyakoribb skálapár-kombináció. Hathaway és McKinley
(1952) a passzivitást, szorongást és a konfliktusokhoz való inadekvát, eszközte-
len viszonyulást tartják jellemzőnek. A kódot általában magasfekvésü profil
kíséri. Tipusosak a szorongáselutasító válaszok. Black (1953) ebben a kódban
a testi gyengeséget, labilitást, esékenységet, kiegyensúlyozatlanságot találta jel­
lemzőnek, és kiemelte e betegek önkritikahiányát. Drake és Oetting (1959)
tapasztalata szerint az ilyen személyek a terápiában agresszívek, ellenállók,
viselkedésük sznob vonásokat hordoz. A nők inkább extravertáltak, konfliktu­
saik az iskola, szülők, család és házasság területein sűrűsödnek, tehát az intim
és ezen túl terjedő szociális szférákban élnek át problémákat. Guthrie (1949)
ebben a kódban a szomatikus tünetek közül elsősorban a hipertenziót, a
vazomotoros keringési zavarokat és a feji, illetve szívtáji panaszokat találta
jellemzőnek. Gyakori az emésztési rendszer rendellenes működése is (pl. anore­
xiás, hányinger—hányással járó tünetek).
A kód modális diagnózisa a konverziós hisztéria, ritkábban az atípusos pszi-
chopáthia. Ez a kód másodcsúcsként a szkizoidiához is társulhat, de jóval
ritkábban. Fricke (1956) a konverziós hisztéria mediánprofiljának tartja, kód­
mintája a 13 8247—569 К—LF?, amely extravertált, pszichoterápiára alkalmat­
lan, ellenállásba menekülő betegeket jellemez. Az ilyen betegek ragaszkodnak
organikus testi bajaik hiedelméhez, és nem fogadják el testi tüneteik pszicholó­
giai hátterét és okait.
Halbower (1955) a következőben adta meg a kód jellemzőit: a 13-as kód
modális diagnózisa a neurózis, szomatizáló tünetekkel. Ezt a kódmintázatot az
életstresszek által provokált szomatizáló neurotikus, illetve pszichofiziológiai
(„pszichoszomatikus”) panaszok jellemzik. Az ilyen betegek dependensek, füg­
gési szükségletük azonban frusztrált. Elhárító mechanizmusaik: projekció és
acting-out. A terapeutával szemben passzív, csökönyös, agresszív viselkedést

206
mutatnak. Interperszonális reakciók éretlenek, infantilis énszerkezettel és ki­
egyensúlyozatlansággal jellemezhetők.
Összességében úgy látszik, hogy a kódra jellemző diagnózis a „neurózis”
megállapításában közös minden szerzőnél; a hisztéria, konverziós tünetképzés
már nem egyértelmű. Ami mégis egységes, az a szomatizációs tünet, függetlenül
a keletkezési mechanizmusától.

A 123-05 kód
Gilberstadt és Duker (1965) vizsgálatai alapján a 123-as kódminta a „pszicho-
fiziológiai reakció" diagnózisa esetében tipikus. Alternatív diagnózis: szorongá-
sos-depresszív reakció, amely e konstellációban valamivel ritkábban fordul elő.
Az állapot jellemző tünetei: hasfájás, étvágytalanság, hányás, feszültségérzések,
fülzúgás, fejfájás, álmatlanság, ingerlékenység, gyengeség, fáradtság, kimerült­
ség, aggodalom, szorongás, idegesség és szexuális zavarok. Mint a listából
kitűnik, a neurotikus panaszok széles arzenálja vonul fel ebben az állapotkép­
ben. A szerzők szerint e tünetek életstresszek nyomán alakulnak ki, az autonóm
idegrendszer izgalmi és/vagy gátlási tünetei. Ezek a feszültség helyettesítő kiút­
jai, mivel az ilyen betegek képtelenek nyílt agresszivitásra. Indíték-töltöttségük
és szexuális motiváltságuk is alacsonyabb. Munka- és családi kapcsolataik
tartósak, állandóak. Konfliktusaik megoldására nem tudnak konverziós mecha­
nizmusokat mobilizálni, csak a közvetlen és rövidre zárt élettani utakon reagál­
nak. Személyiségük jellemzője a gyermekes félénkség, szégyenlős, félszeg, érzel­
mek megmutatására alig képes, büntudatos, aggodalmas, dependens attitűd.
Házastársuk dominál felettük, érzelmi kötődésüket kihasználják. Állandó félel­
mek közt élnek egészségüket illetően. Problémáik emocionális hátterét nem
látják be.
Bár Gilberstadt és Duker (1965) fenti adatai imponáló „tisztasággal” és az
MMPI-irodalomban páratlan definitiv pontossággal tárják elénk a szükebb
értelemben vett „pszichoszomatikus” személyiségkép MMPI kódtípusát, mégis
úgy látszik, hogy áz ilyen betegségek és reakciókészségek nem tükröződnek a
fenti módon egységes profilmintázatban. Az 1. és 2. skála mindenképpen jelen­
tős, de a Hd vezérszerepén túl a többi csúcsérték az egyes pszichoszomatikus
képekben már variálódik, pl. a D és Hy eltérő kód-helyi értékeket mutat,
továbbá a Pt-skála is jelentős szerepet játszik (1. 3.21 pontban részletezve).

Az 1234-es kód
A 123-as pattern kiegészülése a 4-es (Pp) 70 feletti T-értékével és a validitás-
skálák 70 alatti szintje egy sajátos diagnosztikai egységképet fed, amelyet a
szerzők (Gilberstadt és Duker, 1965) az alábbi módon definiáltak: az ilyen
profilkód esetében vezető diagnózis az alkoholizmussal, szorongással, depresszív
és pszichofiziológiai tünetekkel jellemezhető személyiségzavar. Alternatív diag­
nózisa: a szorongásos, depresszív, pszichofiziológiai reakció. A kódtipushoz
csatlakozó tünetek: étvágytalanság, hányás, ellenséges, támadni kész magatar­
tás, álmatlanság, ingerlékenység, diffúz „idegesség”; szuicid kísérletek az anam-
nézisben és a vizsgálat idején is explorálható késztetések, magas feszültségi
szintről való beszámoló. A beteg „képtelen” a feladatokhoz, munkához igazod-

207
ni, ugyanakkor képességeiben is kételkedik. Ritkábban csatlakoznak az állapot­
hoz epigasztrikus tünetek és ulkuszos állapotok is. E betegek közös vonása az
etilizálás.
Szociális viselkedésük és miliőjük sajátossága, hogy az ilyen betegek családjá­
ban mind az anya, mind a házastárs domináns személy. A beteg intenzív és
folyamatos alkoholizálása általában orális fixádéra vezethető vissza. Ezt hang­
súlyozza családjában is követelőző, függő magatartásával. Függési szükségletét
a domináns személyek többnyire frusztrálják, amelyekre újabb etilizálással,
agresszív acting-out reakciókkal vagy autodestruktiv pszichofiziológiai reakció­
val (pl. ulkusz) reagál. Az ilyen betegek felelőtlenek, sikertelen zsarnokok,
féltékenynek és kapaszkodónak bizonyulnak, és éppen azokkal jutnak el a
tettleges agresszivitáshoz, akikhez a legjobban kötődnek.
A fenti kép jellegzetesen megfelel a pszichopatizálódott neurotikus, alkoholis­
ta személyiség klinikai jellemzőinek, a szerzők óvatos diagnózisa azonban „sze-
mélyiségzavar”-ként címkézi az ilyen állapotokat.
Az 1237 -es kód
Ez a kód típus a Hd-, D-, Hy- és Pt-skálák 70 feletti T-értékének együttjárását
jelöli meg (Gilberstadt és Duker, 1965).
A kódmintázat modális diagnózisa: passzív, dependens személyiség, szorongá­
sos és pszichofiziológiai reakcióval. Alternatív diagnózis nem mutatkozott, a
konstellációval járó jellemzők típusosak, egyértelműek.
Az állapot tüneti képét étvágytalanság, hányás, hátfájás, epigasztrikus pana­
szok, állandó szorongásérzések, idegesség, feszültségérzések, aggodalom, dep-
resszív hangulat és dependens, gyermeki, bizonytalan magatartás jellemzi. Az
ilyen betegek önállótlannak, inadekvátnak, mások szemében szinte nevetséges­
nek érzik magukat. Az állapot szubjektíve leghangsúlyozottabb tünetei azonban
a testi panaszok és zavarok. Ezek pszichoszomatikus jellegűek.
Személyiségjellemzők szempontjából gyengeség, félénkség, produktivitás­
hiány, alacsony indíték- és késztetési töltöttség, visszahúzódás, a stresszektől
való pánikos félelem, a stresszelviselési képtelenség, olykor munkaképtelenségig
fokozódó kimerülésre való hajlam figyelhető meg. Vezető pszichikus elhárító
eszközük a regresszió.
Szociális miliő és viselkedés szempontjából környezetük „esékeny gyerm ek­
nek tartja őket, a házastárs általában erős, agresszív és protektiv. Ritkán
előfordulhat etilizálás vagy drogkedvelés is, de ez nem fejlődik függési szintig,
csak epizodikus szorongáscsökkentő eszközként használják.
Ezt a kódmintázatot a 123-ashoz képest magasabb szorongási és feszültségi
szint jellemzi és az ide tartozó betegek állapota gyakran jut el a szervkárosodás­
ban verifikálható pszichoszomatózisig.
A 132-es kód
A kódmintázatban a Hd- és Ну-skála értéke meghaladja a D-értékét, de
mindhárom 70 feletti (Gilberstadt és Duker, 1965).
A kódminta modális diagnózisa: pszichoneurózis, konverziós reakció és dep-
resszív tünetek. Alternatív diagnózisa: szorongásos reakció és/vagy pszichofizio­
lógiai reakció.

208
 Az állapotkép tüneti jellemzőit testi fájdalmak, hát- és vállfájás, fejfájásos
„rohamok”, ingerlékeny és feszült állapot, passzív, fáradt, gyenge, kimerült
közérzet, állandó szorongásérzések alkotják.
Karakterológiai szempontból az e kódmintához sorolható személyek extraver-
táltak, hiszteroidok, passzív-dependens viszonyulásmóddal. Gyakran adnak
ilyen kódmintát közkedvelt, szociábilis, igazodó, jól alkalmazkodó, munkában
és házasságban egyaránt inkább simulékony és idomuló személyek, akik idősza­
kosan ingerlékennyé válnak.
Pszichés feszültségszabályozásuk az elfojtás és tagadás elhárító eszközével
történik. Stresszhatásra konverziós tünetképzésre hajlamosak, állapotuk pszi­
chés kiváltó tényezőit tagadják, illetve az ilyen irányú terápiás munkában
ellenállást tanúsítanak.
Gyermekkoruk és szociális miliőjük közös vonása az érzelmi elutasítottság,
illetve a szeretetszükséglet frusztrációja. Ők is hasonló módon bánnak saját
gyermekeikkel. Sajátos, hogy a familiáris helyzetekben gyakran mutatkoznak
depresszívnek, és leggyakrabban „reumás” színezetű vázizomzati problémákról
panaszkodnak.

A \31-es kód
Ezt a kódmintát a Hd-, Hy- és Pt-skálák alkotják, az első kettő 70 feletti, a
Pt 65 feletti T-értékkel.
A kódminta modális diagnózisa: pszichoneurózis, szorongásos reakció, króni­
kussá vált szomatizálás.
Alternatív diagnózisai: poliszimptómás neurózisok, szorongásos hisztéria (fó­
bia) és félelmi reakciók.
Az állapotképet gazdag „tünetlistá\al” jellemezhetjük: étvágytalanság, fo­
gyás, émelygés és hányás, epigasztrikus panaszok, szív- és légzőszervi tünetek,
nehézlégzés, diszpnoe, továbbá álmatlanság, idegesség, feszültségérzések, fejfá­
jás, reumás jellegű térd- vagy lábfájás, agresszió-feszítettség, olykor depresszív
tünetek is előfordulnak. A szubjektíve legmegterhelőbbnek érzett tünetek: sú­
lyos szorongás- és pánikrohamok.
A személyiség és miliője vizsgálata azt mutatta, hogy az ilyen kódmintával
infantilis, kapaszkodó-követelőző attitűd jár együtt. A beteg rosszul gazdálko­
dik az anyagiakkal, ragaszkodik az egzisztenciális egyensúlya érdekében kért
segítséghez, ugyanakkor a munka- és szociális kötelezettségeit elhanyagolja.
Hobby-vezérelt, irreálisan gyermeki, naivan tudatlannak tűnik a kötelességek
és szabályok ismeretében. Emiatt gyakoriak az életvezetési és munkahelyi konf­
liktusok. Párválasztásban komplementer típusú kötések jellemzik, házastársa
biztonságában sem érzi azonban kiegyensúlyozottnak magát. Általában labilis
szervezetűnek tartja magát, mivel a pszichofiziológiai reakciók és tünetek széles
terjedelmi sávjában, számos testi zavart él át. „Gyengeségével” szociálisan jól
operál, de kevés hasznot mondhat magáénak. Különös vonása, hogy az agresz-
sziót mind magában, mind a külvilágban hevesen ellenzi, elutasítja, ez sokak
szemében rokonszenvessé teszi.
Gyermekkori családi kapcsolataiban jellemző a domináló és büntető apa, a
szelíd és puha, elfogadó anya, azonosítása inkább az anyai attitűdök követését
mutatja, amely „feminin” készségekben tűnik ki.
 A 138-as triadikus kód
A Hd-, Hy- és Sc-skálák 70 T feletti szintű csúcsértékei alkotják. A profilhoz
csatlakozik az Mf- és Pp-skálák 65—70 T közti értéke.
A kódminta klinikai diagnózisa: szkizoform reakció, paranoid tünetképződés
hangsúlyával.
Alternatív diagnózisok: paranoid személyiség szorongásos reakciója, szkizo­
form tünetképződés, differenciálatlan típus.
Jellegzetesen betegségi tünetek: hirtelen fellépő, jó remisszióval jellemezhető
szkizoform-szorongásos tünetek, a megőrüléstől, homoszexualitástól való félel­
mek, ambivalenciaérzések, bizarr tartalmú szexuális gondolatok, agitált moto­
ros nyugtalanság, izgágaság, kiszámíthatatlanul váltakozó, nyugtalan magatar­
tás, agresszivitás, rohamszerűen jelentkező depresszív, önvádi és önpusztító
feszültség, a gondolkodás és magatartás alapvetően paranoid jellegével: gyanak­
vó, bizalmatlan beállítottsággal, féltékenységi és vallásos tartalmú téveszmék­
kel, olykor csatlakozó kényszeres és hipochondriás tünetekkel.
Előfordulási jellege: nagyobb érzelmi stresszek és pszichés megterhelések
hatására alakul ki, relatíve gyorsan rendeződik, ha az emocionális krízis oldó­
dik. Ez az állapot reaktív jellegét igazolja. A szkizofrénia diagnózisától elhatá­
rolja: az állapot gyors rendeződése, a maradványtünetek és ismétlődés hiánya,
az alapszemélyiség neurotikus mivolta.
Szociális miliő és helyzet: általában alacsony iskolázottsági szintű, rossz
anyagi és társas viszonyok közt élő személyek, akik habituális ivók; jellegzetes­
nek bizonyult a maszkulin foglalkozási körökben, pl. szerelőknél, gépészeknél
stb. Viselkedésük labilis, változékony, vezető pszichés feszültségelhárító eszkö­
zük a regresszió. Életvezetésükben a regresszív fordulatok típusosak. Inkább
differenciálatlan személyiségű, érzelmileg általában éretlen személyek.

A 139-es triadikus kód

A Hd-, Hy- és Ma-skála 70 feletti T-értékei alkotják a csúcsmintát, érvényes­
ségének minimális kritériuma Gilberstadt és Duker (1965) szerint az, hogy a
három skála közül a Hd legyen jóval 70 T felett.
A profil klinikai diagnózisa: agyi organikus szindróma, traumás előzménye­
ken kialakult mentális és személyiségzavarok.
Alternatív diagnózis: agyi keringészavar talaján kialakult diffúz kortikális
károsodáshoz csatlakozó szorongásos reakció, konverziós tünetek. A kód elő­
fordulásában észlelt típusos tünetek: fejfájás, fülzúgás, szempanaszok, zsibbadás­
érzések, tremor, tudatzavarok, tudatvesztéses rosszullétek, hasi panaszok,
emésztési zavarok, hátfájdalmak, étvágytalanság, kedélyhullámzások, ingerlé­
kenység, robbanékonyság, intolerancia, agresszivitás, érzelmi labilitás, olykor
dühkitörések. Típusosak továbbá a familiáris konfliktusok, amelyek többnyire
a beteg intoleráns, agresszivitásra hajló magatartása miatt alakulnak ki. Jellem­
ző, hogy a szomatikus panaszok egy része (hasi panaszok, hátfájás) hiszteroid,
demonstratív jellegű. Az EEG-vizsgálatok során e betegeknél típusos eltérések
verifikálhatok, amelyekkel a tünetek nagyobb része összefüggésbe hozható.
Figyelemre méltó, hogy az előzményi képben sokszor fordul elő drogdependen-

210
cia és drogabúzus. Ennek ellenére jelentős mentális nívóhanyatlás nem mérhető,
az intelligenciadeficit nem nagy mértékű.
A betegek szociális helyzete és miliője terén is sajátos azonosságokat találtak:
az ilyen személyek életük során nem tudtak kedvező egyensúlyt elérni az autori­
tás és szeretet terén, hol a zsarnokian domináns, hol a túlengedékeny attitűd volt
uralkodó a magatartásukban. Szubjektív kevesebbértékűségi érzések kompen­
zálása, önhangsúlyozó viselkedés és perfekcionista attitűd jellemezte őket a
betegség előtti években. Gyermekeikkel is túlkövetelő-számonkérő kapcsolatot
tartottak fenn. Korábban is előfordult náluk dühkitörés, gyermekük megverése,
családi botrányok keltése, rabbiátus magatartás. Az ilyen betegek közt előfor­
duló válások száma jellegzetesen magasnak bizonyult.

A Hd-skála egyéb kódmintái

A Hd-skálának Levandowsky és Graham (1972) vizsgálatai alapján ismeretesek

olyan kódmintái is, amelyeket ugyanazon egészséges vizsgálati személyeknél
megismételt felvételek során is konzisztensnek találtak. A szerzők csak azokat
az attitűd- vagy tulajdonságelemeket rendelték hozzá az így nyert kódokhoz,
amelyek minden, ilyen mintát adó személynél előfordultak. Ezért pl. a 14-es
kóddal kevésbé vallásos beállítottság, a 12-es típussal kevesebb depresszív vo­
n á sjó kedély és békés alaphangulat, a 13-assal viszont több szomatikus panasz,
számos pszichovegetatív zavar, de csak reaktiv hatásokra jelentkező tünetkép­
zés, a 18-as kóddal pedig alacsonyabb iskolai végzettség jellemző együttjárását
igazolták.

3.12.2 A depresszióskála (D)

A klinikai skálák sorában elsőként dolgozták ki (Hathaway és McKinley, 1940).

Kiindulásképp számos olyan állítást gyűjtöttek össze, amelyek egyrészt klinikai-
lag típusos depressziós tünetek, másrészt közismert depresszív állapotjegyek (pl.
levertség, hangulati nyomottság, reménytelenség, szomorúság, önelégületlenség,
önvádi érzések stb.). E tételek depressziójelző értékét a következő csoportoknál
próbálták ki: klinikailag depresszió diagnózissal kezdésben álló betegek, több­
ségük PMD-s* (n = 50), pszichiátriai betegek, nem depresszió diagnózissal
(n = 50); pszichésen egészséges, de szubjektíve önmagát depresszióra hajlamos­
nak érző normális személyek (n = 50) és egészséges kontrollszemélyek, psziché­
sen is kiegyensúlyozottak (n = 100). 70 olyan tételt találtak, amely minden
depressziós beteget kiszűrt, viszont még néhány egészséges személyt is (tévesen)
betegnek minősitett. A további korrekciók során végül 60 tétel maradt, ebből
11 nem elsőrendű diagnosztikai értékű, mivel az egészség, illetve a depressziós
betegség viszonylatában nem különít el megfelelően, viszont a depresszív állapo­
tot az egyéb pszichés zavaroktól és pszichiátriai betegségektől jól differenciálja.

‘ Pszichózis maniáko-depresszíva.

14*
211
 A depresszió nem egységes szindróma. Harris és Lingoes (1968) szerint ezt a
D-skála tételei is jól tükrözik. Az itemek ugyanis empirikusan öt osztályt
alkotnak: 1. elsődleges depresszív jegyek az átélő szubjektív pszichés állapota
alapján; 2. pszichomotoros tünetek; 3. a fizikális állapot jelei; 4. mentális,
intellektuális zavarok és 5. elbizonytalanodás. Még inkább hangsúlyozza ezt a
tételekkel végzett faktoranalízis (O’Connor és mtsai, 1957), amely öt faktor
eltérő súlyú részesedését tárta fel a D-skálában: a depresszió, a szorongás, az
alárendelődés—függés, továbbá a cikloid zavarok és a hipochondriázis faktora­
it. A szorongásfaktor súlya különösen jelentős, amelyet Zuckermann (1967) is
megerősített. A szorongási skála „manifeszt szorongás” értéke és a D-skála
közti korreláció értékét ugyanis magasabbnak találta (r = 0,66), mint a pszichi­
átriai becslő módszerrel minősített depresszió és D-skála között (r = 0,50). Ez
az eredmény arra is rávilágít, hogy a depresszióban a szorongásos tünetek igen
nagy szerepet játszanak, és ezt a pszichometrikus konstrukciókban számításba
kell venni.

A skála validitása

A vonatkozó vizsgálatok szerint 35 depressziós beteg közül 24 ad a D-skálában

70 T feletti értéket, 223 tünetileg depresszív, nem pszichiátriai beteg közül
viszont csak 31-nél fordul elő 60 T feletti D-érték (Hathaway és McKinley,
1942). A D-értékek és a becsléssel kapott depressziómérték között r = 0,50
körüli korrelációkat közölnek a szerzők. Ugyanakkor az olyan egészségeseknél,
akik önmagukat depresszív hajlamúnak tartják, a D-átlagérték 60 T alatt marad
(Gravitz, 1968).

Empirikus korrelációk
Magas D-érték jellemzi azokat az egészséges személyeket, akiknél szubjektíve
és a tesztmódszerek jelzése alapján is művészi érdeklődés és hajlam mutatkozik
meg (Rice, Sternbach és Penn, 1969). A szenzitizátor személyeknél jelentősen
magasabb, mint a represszoroknál. Ez az összefüggés eleve adott, mivel a
represszió-szenzitizáció skála részben az MMPI D-skálából áll (Merbaum,
1972). Emelkedik a D-érték azoknál is, akik önbeszámoló alapján kevesebb
értékűnek érzik magukat, önbizalmuk esékeny. Ilyen esetben a Pt- és Si-skálák
is emelkedettek (Lockman, 1954). D-csúcsértéket találtak olyan tanároknál,
akiket tanítványaik rossz rapport-képességűnek minősítettek (Cook és Hedley
1955). Ezek alapján nem véletlen, hogy a zárkózottabb, érzékeny, fogékony, de
az emberi kapcsolatokban esetlenül mozgó személyeknél is típusos D-emelke-
dést találtak (Benton és Probst, 1946). Utóbbi vonások együttesen magukba
foglalják mindazt, amelyet a fenti vizsgálatokkal egyenként igazoltak.
A magas D-értéket mutató személyek pszichopatológiai szempontból kétség­
kívül depressziójelöltek: a megterhelésekre diszfóriával reagálnak, inkább pesz-
szimisták, túlságosan aggodalmaskodók, töprengők, tépelődésre és hezitálásra
hajlamosak, viszont a személyes támogatás és/vagy környezetváltozás hatására
ismét könnyen helyreáll a pszichés egyensúlyuk (Hathaway és McKinley, 1942).

212
Ez pszichoterápiára való alkalmasság mellett szólhatna, azonban azt is bizonyí­
tották, hogy a támogatás megszűnésével gyors visszaesésekre hajlamosak, tehát
a terápiás személyekhez és faktorokhoz fokozottan kötődnek, és a leválási
folyamatot nem tudják sikeresen végigvinni (Hathaway és Meehl, 1951).
Klinikai szempontból a magas D-skála elsősorban a depresszív és szorongásos
neurózis jelzése, mégsem tekinthetjük kórjelző értékűnek (Hovey, 1949; Levin-
sohn, 1956; Geyer, 1976). Mivel az értéke megnövekszik a pszichoszomatikus
betegségekben, pl. a kolitiszben Liedtke, 1956), az asztmában (Feingold, 1962),
sőt az obezitásban is tipikus (Crumpton, 1966), ezért a neurózis típusokban nem
tarthatjuk differenciáló erejűnek. Még inkább azért sem, mert a pszichiátriai
zavarok súlyosabb formáiban is mobilis skálának bizonyul (lásd a pszichózisok
MMPI-jellemzőit bemutató 3.23 pontban). Sokkal inkább általános „patológia­
jelző” mutató.
Alacsony D-érték épp ezért a pszichiátriai zavarokban igen ritkán fordul elő.
Normális, egészséges mértékben élénk, vidám, nyílt, extravertált és expeditív
hajlamú személyiségeket jelez; kizárja a depresszív reakciókészséget (Hathaway
és McKinley, 1942). Alacsony D-értéket találtak a munkájukkal és élethelyze­
tükkel elégedett munkásembereknél is {Brayfield és Marsh, 1957).
Pszichiátriai tüneti korrelációk szempontjából a D-skála pozitív együttjárást
mutat a szomatikus panaszokkal (Zelin, 1971), alacsony értékénél a szomatikus
panaszok hiányát figyelték meg empirikusan is. Ugyancsak pozitív korreláció
jellemzi a pszichomotoros retardációval, az indítékháztartás csökkenésével, a
rossz hangulattal, alvászavarokkal, szorongással és a szuicid gondolatokkal
{Hathaway és McKinley, 1942), viszont fordítottan korrelál az izgatott, hiper-
motil állapottal, a betegségtagadó, disszimulatív törekvésekkel (r = - 0,25) és
a maniform pszichotikus tünetekkel {Zelin, 1971).

Konfigurációk, kódtípusok, profilkonstellációk

A 21 -es kód
Főleg férfiaknál találták jellemzőnek {Guthrie, 1949), depresszió, szorongás
és gasztrointesztinális tünetek triásza esetén. Ulkuszban is gyakori ez a kód-
csúcspár {Sullivan és Welsh, 1952). Nőknél a depresszív, szorongó, indítékcsök­
kenéssel járó állapotokban fordul elő, sokféle szomatikus panasszal, általános
szomatizációval {Guthrie, 1949). Előfordul olyanoknál is, akik valamennyi
tünetüket és szubjektív diszkomfortjukat „hősies tartás” álarca mögé rejtik.
Ilyenkor a Pt- és Sc-skálákban (78-as pár) is növekedési tendencia figyelhető
meg. Guthrie (1949) szerint ilyenkor a szenzitivitás és introverzió elzárja az
állapot kifelé történő megjelenítését.

A 23-as kód
Ebben a kódban az önmagával szubjektíve elégedetlenség, inszufficienciaérzés
és a teljesítményzavarok típusosak. Ehhez társul a „palackba zárt”-ság fájdal­
mas élménye. A beteg elszigetelődöttséget, bizonytalanságot, érzelmi önkifejezé­
si képtelenséget érez, amelytől szenved. Érdeklődése beszűkül a problémáira,

213
kételkedik önmagában és döntéseiben, kimerül az üresjáratú spekulációkban
(Hathaway és McKinley, 1942).
Ehhez a kódhoz ritkán társul jó prognózis. Az ilyen betegek terápiarezisztens,
krónicizálódott állapotú, törekvési és kontaktusigény terén károsodott, elfásult
személyek. Nem tudnak lelkesedni, új értékekre és célokra lelni, félénk és
óvatos, boldogtalan emberek, bizonyos apátiával és csökkent toleranciával. Bár
támaszkeresők, dependensek, mégsem kapcsolódnak erős érzelmi szálakkal
szeretteikhez.
Diagnosztikus szempontból a 23-as patternhez a neurotikus és pszichotikus
depressziósok sorolhatók leginkább. Pszichózisban azonban további kódjelleg­
zetességek is mutatkoznak (1. 3.22 pontban).

A 23 és 32-es kódminta egészségeseknél

Lewandovsky és Graham (1972) szerint az ilyen csúcsmintat adó egészséges

személyek valójában pszeudoegészségesek, közel állnak a pszichés zavar vala­
mely formájához. Külső megfigyelő számára tétova, feledékeny-szórakozott
személynek tűnnek, akiket emlékeztetni kell feladataikra, kötelességükre. Fi­
gyelmük szétszórt, magatartásuk inkább modoros, beszédük fogalmilag nem
tiszta, mondataik jelentését nehéz követni, közlésük bizonytalannak tűnik. Nem
gyanakvó, de feszes viselkedésű emberek, akiket a tartásuk alapján inkább
védekező-paranoidnak vél a környezetük.

A 24-es kód
A D- és Pp-skálák csúcsértékei alkotják. Irodalmi ritkaság ez a konstelláció;
az egyes skálák eltérő jelentése empirikusan is nehezen fér össze egy személyisé­
gen belül. Mégis előfordul olyan pszichoszomatikus betegségben szenvedő sze­
mélyeknél, akik többnyire gasztrointesztinális reakcióra hajlamos szervreakto­
rok. Pszichoszomatikus állapotaik tünetmentes periódusokkal váltakoznak,
amelyekben laza és könnyelmű életvezetésre, néha etilizálásra hajlanak (Guthrie,
1949). Egy olyan kazuisztikus támpontunk van, mely szerint olyan drogdepen-
dens személy mutatott ilyen kódképet, aki terápiára igen jól reagált. Megfigyelé­
sek szerint a szituatív faktorok, stresszek, izolációs helyzetek (kórház, fogság,
börtönfelügyelet) mobilizálhatják azokat a gasztrointesztinális tüneteket, ame­
lyekről fentebb szóltunk. Ilyenkor a kódminta jellegzetes lehet. Megfigyelték
továbbá olyan acting-outra hajlamos személyeknél is, akik a reakció lezajlása
után erős bűntudattal és önváddal jellemezhetők (Guthrie, 1949).

A 26-os kód
E kódmintát adó betegek általában pszichoszomatikus tünetekben szenved­
nek, legfőképp allergiára, testsúlytöbbletre, elhízásra és reumatikus tünetekre
hajlamosak. Paranoid beállítottságúak, sőt bizonyos esetekben a pszichofizioló-
giai zavar a paranoid pszichózis előhírnöke lehet, vagy felváltja azt. Ilyenkor
a pszichotikus tetrád (Pt, Pa, Se, Ma) is növekvő tendenciát mutat. Ez az állapot
krónikus, eltérő időszaki súllyal váltakoznak benne a szenzitív-paranoid tüne­

214
tek, a depresszív szakaszok és az agresszív-explozív események (Guthrie, 1949).
Utóbbiak expanzív színezetű paranoid reakciókként zajlanak.

A 21-es kód
Hospitalizált krónikus pszichiátriai betegeknél fordul elő leginkább, éppúgy,
mint a 72-es kód-diád. Nőknél e betegek 11%-ában, férfiaknál 15—20%-ban
típusos (Hathaway és Meehl, 1952). Az állapot tüneti jellemzője a depresszív,
inszufficiens, reménytelen és segélytelen élményhelyzet, állandó és krónicizáló-
dott szorongással.
Ebben a kódmintában azonban a depressziónak szinte minden klinikai variá­
ciója benne foglalt, amint arra Drake és Oetting (1959) rámutatott. A poliszimp-
tómás neurózisoktól és a konverzív típustól differenciáldiagnosztikai elkülönítő
értékű a 27-es minta előfordulása, amely kizárja ezek fennállását (Guthrie,
1949). A neurotikus állapotokban e kódmintához depresszió, rigiditás, kime-
rültségi tünetek, iniciatívacsökkenés, kényszeres vonások, tépelődés, ambiva­
lencia, diszkomfortérzés, továbbá családi és szexuális konfliktusok rendelődnek
hozzá (Drake és Oetting, 1959). HaIbower( 1955) viszont azt találta érvényesnek,
hogy a betegek alárendelődő, bizonytalan, sikeréhes, elismerésre vágyó, alulma­
radó, önelégületlen személyek, akiknél a pszichés egyensúlyvesztés kényszerneu­
rózisban és depresszióban nyilvánulhat meg.

A 27-es és 72 -es kódminta egészségeseknél

Lewandovsky és Graham (1972) nyomán ismert kódtípus ismételt MMPI-vizsgá-

latok alapján dolgoztak ki. Általában a magasabb státusú, szociálisan kom­
petens attitűdű, kevesebb negatív tulajdonságot kifejező, a társas megítélés­
ben pozitív arculatú, türelmes, kiváró, segítő, aktív, önmagát könnyednek érző
személyeknél fordul elő. A kódminta profil magassága relatív, fekvése nem
haladja meg a 70 T-értéket.

A 28-as kód
A D és Se páros előfordulása ugyancsak ritka. Depresszív és szorongó bete­
geknél figyelték meg, kisebb részük hiszteroid tüneteket is mutatott (Hathaway
és Meehl, 1952). Ritkábban a szkizofrén folyamat pszeudoneurotikus előhírnö­
kének bizonyult ez a kép, ekkor empirikusan hipochondriás tünetek is színezték
az állapotot. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a diádhoz társuló 31-es kódpár
esetében aszociális, pszichopátiás karakterstruktúra, az 1-es (Hd) skála társulá­
sakor pedig hisztériás karaktertalaj jellemző, ily módon a társskálák differenci­
áldiagnosztikai értékűek.
A 28-as kód további sajátossága, hogy az előforduló tünetek többsége gátlás-
hangsúlyú, deficittünet, pl. koncentrációhiány, indítékcsökkenés, bizalomfo­
gyatkozás, életkedvapadás stb. Guthrie (1949) utal rá, hogy éppen ezért az
állapotkép a gyakorlatlan pszichiáter számára a szimplex szkizofréniához is
közel állónak tűnhet, a téves diagnózisalkotás esélye nagyobb. Megfigyelései
szerint mégsem fordult elő e betegek kórlefolyásában szkizofréniás alakulás.

215
Azt is jellemzőnek találta, hogy a zavar súlyossága a profil magas fekvésében,
rendeződése pedig a profilszint süllyedésében figyelhető meg. Warbin és munka­
társai (1972) 1125 beteg ismételt MMPI-vizsgálata alapján azt állítják, hogy a
nagy mintában 35 olyan beteget találtak, akiknél a 28-as kódcsúcs előfordult,
sőt állandó is maradt. Ezeknél a testi funkciókkal összefüggő, izolált hipo-
chondriás téveszméket és cönesztopátiákat figyeltek meg. Az állapot állandó és
markáns sajátossága e betegek szembetűnően nyomott hangulata.

A 29-es kód
A D és Ma kódpár jelentésének egyidejű érvényesülését legfeljebb a PMD
átmeneti fázisában képzelhetnénk el, az MMPI empirikus elemzése szerint
mégsem ez a típusos. A kódpár előfordulása gyakori, és a „nevető depresszió”-
ban találták jellemzőnek. A latens depresszióban, a halványabb diszfóriás,
viszont hangsúlyozottabb szorongással és szomatikus panaszokkal járó dep-
resszív állapotokban is jól jelez (Guthrie, 1949; Drake, Oetting, 1959). Megfigyel­
ték, hogy az agresszióval telített, oppozícióra hajló, a manifeszt viselkedésben
mégis gátolt, gasztrointesztinális zavarokra fogékony egyéneknél is magas
arányban fordul elő (Drake és Oetting, 1959).

A 20-as kód
Egészségeseknél jellemző, kórképi megfelelője mindmáig nincs. Drake és
Oetting (1959) szerint átlagosan teljesítő, szélsőségesen introvertált főiskolai és
egyetemi hallgatóknál fordul elő, akik társaik megítélése szerint különc, zárkó­
zott, „furcsa” személyek.

A 213-as kód
Gilberstadt és Duker (1965) írta le.
A kód klinikai diagnosztikai megfelelője: pszichoneurózis, szorongásos reak­
ció. Alternatív diagnózisa: kényszerneurózis, depresszív reakció.
Jellemző tünetek: szorongás, magas feszültségi szint, szívpanaszok, „ideges­
ség”, depresszív hangulat, nyomottság, gyengeség, fáradtságérzés, kimerültség,
aggodalmaskodás, kényszergondolatok.
Karakter- és attitűdjellemzők: nagy teljesítményigény, magas törekvési szint.
Nem tűri el a hibázást, alulteljesítést. Krónikus aggodalom a megfelelési feszült­
ségek talaján, sérülékenység, alacsony stressztolerancia. Amikor az ilyen egyén
telítődik a problémákkal, szorongása elviselhetetlenné válik; ezért megpróbál
fokozottan kapaszkodni, a szeretett személyekhez kötődni. Ilyenkor depresszi­
ós, önbizalomvesztett, függő, kisebbségi érzésekkel teli, „fulladozónak” érzi
magát, és számos szomatikus szorongásekvivalens jellemzi. Szorongása nem
kötődik tárgyakhoz vagy személyekhez, mint a fóbiásnál, inkább testi támpon­
tokat preferáló, kóbor feszültség.
Környezete „jó ember”-nek tartja, mélyen érző, erősen kötődő, családszerető
„jó apa és férj” vagy gondos anya. Az ilyen betegek gyermekkorukban sajáto­
san mély érzelmi kapcsolatban álltak apjukkal, amely átnőtt a felnőttkorba is,
az apa iránti infantilis érzések fennmaradtak.

216
 A 21А-es kód
A kód kritériumai: a D, Pp és Pt magasabb, mint 70 (Gilberstadt és Duker 1965).
A kódnak megfelelő klinikai diagnózis: alkoholizmus, szorongásos reakció,
passzív—agresszív személyiség. Alternatív diagnózisa: alkoholizmus, depresszív
reakció vagy „passzív—agresszív” karakterű személy, etilizmus.
Jellemző tünetek és panaszok: szorongás, depresszív állapot, állandó feszültség­
érzés, feszítő nyugtalanság, álmatlanság.
Az ilyen betegeknél az etilizmus már súlyos mértékű, a dependencia miatt
folytonos ivásban oldják alkoholos tüneteiket. Általában rossz anyagi helyzetű,
súlyos házassági és familiáris konfliktusok között vergődő, kisebbségi érzésektől
gyötört, önmagukat megkínzottnak érzett személyek, maximálisan függnek
anyjuktól vagy házastársuktól, akikkel nem mernek agresszíven és támadóan
viselkedni, inkább bűntudatos-fogadkozó alárendelődéssel játsszák el típusos
alkoholista játszmájukat. Gilberstadt és Duker (1965) hangsúlyozzák, hogy e
betegek a delirium tremensig is eljuthatnak, mivel szélsőségesen etilizálnak, és
az elvonó kezelésekre alacsony hatásfokkal reagálnak.

A 278-as kód
A kódpattern igen árnyaltan kimunkált, mind az egészségesek és „még egyen­
súlyban lévő” határesetek, mind a pszichésen sérült betegek viszonylatában.
Egészségeseknél és átmeneti állapotban lévő személyeknél sajátos konstelláció;
a szégyenlős, csendes, zárkózott, szenzitív, apátiára és depresszióra hajló, min­
den életstresszre szorongással és diszfóriával reagáló személyek jellemzője, akik
depresszióra veszélyeztettek. Betegség esetén exhausztív-depresszív állapot kia­
lakulása tipikus (Gilberstadt és Duker, 1965). Klinikai esetek szempontjából is
sajátos ez a kódtípus.
Gilberstadt és Duker (1965) szerint, e kódminta diagnosztikai megfelelője:
pszeudoneurotikus állapot, krónikus, tünetileg nem differenciálható szkizofré-
nia. Alternatív diagnózisa: szkizoid személyiség szorongásos és/vagy depresszív
reakciója.
Jellemző tünetek és panaszok: szélsőséges introverzió, autisztikus elzárkózás,
típusosán szkizoid attitűdök és gondolkodászavarok, vonatkoztatásos tévesz­
mék, inadekvátságra vonatkozó szubjektív érzések, félénkség, koncentrációs
nehézségek, kuszaság a tudatműködésben, depressziós arculat, affektuslabilitás,
érdeklődés beszűkülés, inszuffiencia, gátoltság.
Az ilyen személyiség ambivalens érzelemvilágú, szegényes emocionalitású,
„képtelen szeretni”, többnyire magányos. Határozatlan, tétova, csendes, vissza­
vonuló, gondolkodása premorbide is furcsa, olykor bizarr lehet. Sajátos váz-
izomzati panaszok, izomgörcsök és „bénulás”-érzések fordulhatnak elő, ame­
lyek a krónikus szorongás ekvivalensei. Megfigyelték, hogy személyes tárgyak
és dolgok elvesztésére akut pszichotikus rohamokat produkálhatnak.
A családi előzményekben tipikus a rossz szülő—gyermek kapcsolati történet:
hiányzik a szociális magatartásnak és mintáinak átvétele, begyakorlása. Bár van
szeretetigényük, nincs kötődési személy és gyakorlási terep a kontaktusaik
kibontására, a minta megtanulására. Felnőtt kapcsolataik szegényesek, párkap­
csolatuk általában sikertelen, boldogtalan. Nem tudnak szeretni. Házastársuk-

217
kai ambivalensek, vagy gyűlölettel elfordulnak tőle. Mélyebb explorációjuk
során feltárultak a homoszexualitástól való félelmeik is, férfiak esetében a
nőktől és a szexuális aktustól való rettegés. Jellemzőjük még a félénkség, bizal­
matlanság, kritikára való érzékenység is, látszatszintű magánakvaló viselkedé­
sük ellenére igen erősen függenek a környezet véleményétől.

3.12.3 A hisztériaskála (Hy)

A skálát több betegcsoporton és több szakaszban dolgozták ki a hisztériás

tünetek és állapotok diagnosztizálására (McKinley és Hathaway, 1944). 60
tételéből csak 10 kizárólagos, a többi más klinikai skálákhoz is hozzárendelő­
dik. A skála kialakításakor nagy gondot jelentett, hogy a Hd-skálához is tarto­
zó, szomatikus irányulási itemeket nem lehetett kihagyni, e tételek kizárásakor
ugyanis a skála hamissá és életkorfüggővé vált. Ezért a Ну-skálában a tételek
egyik csoportja a testi egészségállapotra vonatkozik, ezek egyrészt általános,
másrészt konkrét, testrészeket és szerveket megnevező tünetekre, panaszokra
irányulnak. A tételek másik csoportja a szociális helyzetekhez való viszonyulás­
ra kérdez rá. A „szomatikus” és a „szociális” tételcsoportok közti korreláció
egészségesek MMPl-elemzése alapján negatív (Lidtke és Fisher, 1958), jóllehet
néhány tételt a csoportokon belül általában együtt választanak jellemzőnek.
Mivel a hisztéria olyan neurózisforma, amelyben a konverzió eltérő tüneti
formákban jelentkezhet, a szomatikus konverziós tünetek diagnosztizálása ér­
dekében indokoltnak látszott ilyen szempontból empirikusan is típusos tünetek
felvétele a skálába. Ily módon azonban olyan pszichofiziológiai jelenségek és
tünetek is bekerültek, amelyek miatt a szoros értelemben vett pszichoszomati­
kus zavarok elkülönítésének diagnosztikai esélye csökkent. A skála konstrukci­
óját tovább bonyolította az a tény, hogy a Pt-t alkotó tételek bizonyos részével
is átfedésben van (pl. a szorongásos, gátlás jellegű, kimerüléses panaszokra
vonatkozó tételek egy része közös).
Fentiek miatt a skála validitása a konverziós hisztéria „tiszta diagnózisa”
szempontjából gyenge (McKinley és Hathaway, 1944). Pszichiáterek által hiszté­
riásnak diagnosztizált betegeknél mért Ну-skála értékek a kórismével nem
korrelálnak, erősen szóródnak (Benton és Probst, 1946). A skálának a Hd-skálá-
val való pozitív korrelációja elég magas (McKinley és Hathaway, 1944), a
szorongásos állapotokkal való együttjárása (r = 0,17) viszont kevésbé jellemző
{Zelin, 1972). Pszichiáterek által becsült, verifikált szomatikus, vegetatív tüne­
tekkel r = 0,31-es pozitív korrelációt mutat {Zelin, 1972), ez a pszichovegetatív
(nem konverziós) mechanizmussal létrejövő szomatizációtól való differenciálást
megnehezíti. Végső fokon Hathaway és McKinley (1944) eredményei a legmeg­
győzőbbek; 63 konverziós hisztériás nőbeteg Ну-értéke átlagosan 68 T, nem éri
el tehát a 70-es határszintet. A skála a konverziós tünetekkel sem korrelál
{Fricke, 1956), viszont típusosán együtt növekszik a szorongásos-kimerüléses,
gátláshangsúlyú és diszfóriás tünetekkel {Hedlund, 1977).
A hiszteroid „szelektív felejtés” (elfojtás) mechanizmusának a Hy-skálában
való kifejeződését és a hisztériás ingergeneralizációs készséget viszont több

218
vizsgálat is megerősítette. Egyik kísérletben pl. áramütéssel társított szavak
felejtésmértékének beállítása után a szavak újratanítását élettani paraméterek­
kel kontrolláltan végezték el. A magas Ну-értéket adók gyors szelektív felejtését
a felidézett, újratanulandó szavakkal kapcsolatos szélsőséges élettani szorongá­
sos válasz kísérte (Truax, 1957). Az újratanulás lassú volt, ugyanez nem jelent
meg a kontrollszemélyeknél. Más munkában azt igazolták, hogy az ingergenera-
lizáció készsége büntetéses ingerek esetében kifejezettebb; a magas Hy-skálaér-
téket adóknál azonban valós veszélyhelyzetekben — ahol a károsítás nem az
énképet fenyegeti — ez a készség kevésbé jelenik meg (Eriksen, 1954). Igen jól
differenciálja a magas Hy-t és magas Pt-értéket adó személyeket a veszélyeztető,
stresszornak minősülő ingerekre való válaszkészség különbsége. Kísérleti hely­
zetben a Hy és Pt dominanciájú személyek stresszválaszai jól elkülönültek:
Ну-dominancia ugyanis versengő ingerek konfliktushelyzetében perceptuális
elhárítással, a felismerési küszöbértékek növekedésével társult. A Pt dominanci­
ájú személyeknél a felismerési küszöbérték alacsony szintjei preaktivált „ké­
szültségi állapotot” valószínűsítettek (Steele, 1969).
Fentiekből az válik nyilvánvalóvá, hogy a Ну-skála inkább bizonyos hisztero-
id válaszkészségeket és stresszreakció típusokat szelektál, sőt még az elfojtásos
elhárításra is „érzékeny”, azonban kevésbé alkalmas a „hisztéria” átfogó álla­
potminősítésére, holott a skálával leginkább ezt a célt kívánták elérni. A Hy-
skála a „menetkész” készségeket és a rejtett attitűdöket inkább feltárja, mint a
manifeszt hisztériás viselkedésmódokat. Ez azonban olyan értéke, amelyet a
kórlélektani magatartás-elemzés során igen jól felhasználhatunk.

Empirikus korrelációk

Magas Ну-értéket adnak az egészségövezeten belül azok a nők, akik (tulaj­

donságlistával mérve) őszinték, hálásak, lelkesedők. lágyszívüek, aggódók és
érzelmesek. A magas Hy-t adó férfiak nyíltak, beszédesek, nagylelküek, energi­
kusak, együttműködők, kedvesek, szociális szituációban viszont önhangsúlyo­
zók. Kitűnt továbbá, hogy a döntések terén önálló, jó intellektusú és kooperatív
személyeknél (férfiaknál és nőknél egyaránt) is magas Ну-érték mutatkozik
{Hathaway és Meehl, 1951).
Emelkedett értéket találtak a jó kontaktuskészségű tanároknál {Cook és
Hedley, 1955), a pszichológia szakos egyetemi hallgatóknál, a kreativitás próbá­
ban magasabb teljesítményt nyújtó személyeknél {Rees és Goldmann, 1961), sőt
a művészi és zenei érdeklődésű, ezek iránt fogékony egyéneknél is {Normann és
Redlo, 1952). A magatartás önhangsúlyozó jellege és a figyelemfelhívó, hangos
beszéd is magas Ну-értékkel társul {Markel, 1969). Mezőfüggő nőknél gyako­
ribb a magas Hy-skálaérték, mint a mezőfüggetleneknél {Markel, 1969).
A Rorschach-színválaszokkal való pozitív korrelációja az emocionalizált, érze­
lemgazdag intrapszichés töltöttséget tükrözi, függetlenül az érzelmek érettségi
fokától és adaptációs szintjétől (r = +0,35) {Zelin, 1971). A szociális, interper­
szonális igazodás készségét és a szokványos szociális viszonylatokban való

219
mozgékonyságot jelzi a lelkészek (Jansen és mtsai, 1973), továbbá a rendőrök
és tűzoltók emelkedett, 60 T körüli Ну-értéke is (Materezzo, Allen, Saslow, 1964).
Klinikai diagnosztikai szempontból a Ну-csúcsérték magában véve ritkán jelzi
a hisztériás és/vagy hiszteroid viselkedésmódok létezését. A magas Hy-értéket
adó betegeknél tipikus a Hd-skála emelkedettsége is, sőt egyéb skálakiugrások
is lehetségesek a Hy mellett. Tény, hogy a Hy csúcsszintje esetében elsősorban
a széles skálájú és gazdag színképü szomatizációs tünetek típusosak, az epilepti­
form, kollaptiform jelenségektől a szervi fájdalmakig, a görcsös állapotoktól a
gátolt, „bénultsági” élményekig. Az ilyen egyének infantilis emocionalitású,
túlfűtött, nyitott, könnyen verbalizáló betegek, függetlenül a diagnózisuk jelle­
gétől. Egységesen emelkedett Hy-értéket találtunk ugyanis a hiszteroid, konver­
ziós és a szorongásos, vegetatív tünetképzéssel szomatizáló betegeknél is (1. 2.2
fejezet). Valamennyi funkcionális, neurotikus testi-szervi-működési panasz ese­
tén Hy- és Hd-növekedést találunk (1. a 3.21 pontban).
Hathaway és Meehl (1951) szerint a Hy-skálaérték egyféle „antipszichotikus”
faktor, mert szociális nyitottságra és interperszonális kontaktuskészségre mutat
rá, ez pedig a pszichózisokban többnyire sérül, vagy zavarttá válik. Ezért a
magas Ну-érték esetén kevéssé valószínű a pszichózis fennállása; kivételt képez
e téren a mániás pszichózis (melyhez több, más skála jelzése is hozzájárul).
Alacsony //у-értékhez az alábbi személyiségvonások társulnak: hideg, érze­
lemszegény, túlszabályozott, konvencionális, közhelyeket preferáló, banális,
kontaktusfelvételben nehézkes.

A Н у -s k á la je lle g z e te s k ó d típ u s a i

A 31 -es kód
A konverziós hisztéria diagnosztikai konstellációja (Welsh, 1952). Jellemzőek
a fej, hát, mellkas és abdomális területeken sűrűsödő szomatikus tünetek,
fájdalmak és müködészavarok, a kifáradásos, feszült, „ideges” állapot és türel­
metlen, ingerlékeny magatartás. Bár dominálnak a funkcionális testi panaszok,
a társaskapcsolatokban is számos probléma mutatkozik. Az ilyen betegek ön-
hangsúlyozóak, a szociális helyzeteket saját hasznukra próbálják fordítani,
sajnáltatásra, panaszkodásra hajlamosak, a betegségelőnyt énes manipulációk­
kal vívják ki (Cundra és Reed, 1954). Ha a Hd-skála eléri vagy jelentősen közelíti
a Ну-skála minimálisan 70 T-értékét, akkor inkább a konverziós reakció való­
színűsíthető, neurotikus személyiségstruktúra talaján.

A 32-es kód
Számos tünet jellemzi. Nőknél főleg szexuális természetű zavarok dominál­
nak, ezek a szexuális késztetés csökkenésétől a frigiditásig és az undorreakcióig
terjedhetnek. Gyakoriak a klasszikus hisztériás „rohamok”, szorongásos és
pánikállapotok, végtag és abdominális fájdalmak, alhasi panaszok, keringési
reakciók (elpirulás, hőhullám, verejtékezés, fázás, hidegrázás stb.). Empirikusan
ez az állapotkép állna legközelebb a Charcot-típusú „klasszikus” hisztériához.
Főleg akkor, ha a neurotikus hármas (Hd, D, és Hy) egyaránt magas fekvésű

220
és a validitás L-skálája emelkedett, az Mf-érték viszont alacsony. Férfiaknál
ritkább, mint nőknél, azonban előfordulása esetén gyakori velejárói a tartós
feszültségekkel, szorongással jellemezhető zavarok, sőt a dekoncentrált, labilis
közérzetű, diffúz testi fájdalmakkal kísért állapot is. Gyakoriak a gyomorpana­
szok. Az ilyen férfiak bizonytalanságukat konformis magatartással leplezik
{Welsky és Sullivan, 1952).

A 34-es kód
Black (1953) szerint az energikus, bőbeszédű, inkonvencionális, hipomán
személyek adnak ilyen mintát. Ezzel szemben Welsh és Sullivan (1952) passzív
agresszív karakterűnek írják le az ilyen egyént, és tipikusan represszor mecha­
nizmusokkal jellemzik. Az erős elfojtási készség miatt az agresszív impulzusok
blokkolódhatnak. Ez sokféle szomatikus manifesztációt eredményez. Renaud
(1950) inverz, homoszexuális férfiaknál találta jellemzőnek ezt a kódtípust.
Amikor emelkedett Mf-értékkel és alacsony Pp-vel társul a 3-as skálacsúcs, ez
a nemi inverzió miatt szorongó, bűntudatos, neurotikus magatartást és a ten­
dencia realizálatlanságát jelzi. Ezzel szemben a 34-es kód a Pp emelkedett
szintjével (és a magas Hy, Mf-fel) az irányulás kiszolgálását, a homoerotikus
kapcsolat vállalását valószínűsíti. Ilyenkor a Hy- és Pp-értékek magas szintje
a szociálisan közvetlenül „kiürülő”, nem jól kontrollált, nem gátolt szexuális
törekvések jelzése.

A 35-ös kód
Gilberstadt és Duker (1965) különösen férfiaknál találta jellemzőnek. Pszicho-
szexuális éretlenséget, maszkulin passzivitást, a nemi identitás és szerep zavarait,
korán sérült szexuális fejlődést fed a kódminta.

A 39-es kód
Ritkán fordul elő, főként az ellenséges, érzelmileg labilis, kiegyensúlyozatlan,
bizonytalanságát erőszakkal kompenzáló személyeket jellemzi (Gilberstadt és
Duker, 1965).

3.12.4 A pszichopátia-skála (Pp)

A skála 50 tételből áll, közülük csupán 10 saját item, a többi más skálákban is
szerepel. Az amorális, aszociális, pszichopátiás személyeknek az egészséges
karakterűektől való differenciálására dolgozták ki. A tételek tartalma igen
változatos, a személynek közvetlen környezetéhez (család), intézményekhez
(munkahely, iskola) és szociális relációkhoz való viszonyán, sőt problémáin át
számos tényezőre irányul, pl. a morális attitűdjére, szexualitásának kérdéseire
is. A skála kimunkálásakor bűnözőkből, promiszkuis, alkoholista, szexuálisan
deviáns, klinikailag pszichopatának minősitett személyekből összeállított cso­
portokkal próbálták ki a tételeket, börtönben és kórházban egyaránt végeztek
vizsgálatokat. Elsődlegesen azt méri a skála, hogy a v.sz. milyen mértékben
hasonlít azokra, akikből hiányzik az érzelmi átélőképesség, a tapasztalatokból

221
okulás, illetve akiknek komoly problémát jelent a társas és társadalmi szabá­
lyok, szokások, erkölcsök követése és betartása.
A skála validitása: Hedlund (1977) szerint főleg a tüneti korrelációk magas,
pozitív értékei erősítik a skála mérési alkalmasságát. Az orvosi diagnosztikában
a pszichiáterek által becsült „pszichopátia” diagnózissal magas pozitív korrelá­
ciót mutat a Pp-érték (Benton és Probst, 1946). A bűnöző „szociopata” szemé­
lyek esetében Zelin (1971) nyomán a klinikai diagnózissal korreláló Pp-érték-
szint r = 0,26; ez a pszichopátiás „betegség”-diagnózis esetében jóval maga­
sabb. Hawk és Peterson (1974) hangsúlyozta, hogy a skála 50 iteme 59%-ban
szűrte ki 70 T-s Pp-értékkel a bebörtönzött szociopatákat az elítéltek populáció­
jából, Hathaway és Monachesi ( 1953c) pedig serdülő bűnözőknél 73%-ban nyert
70 feletti Pp szintet, szemben a főiskolás kontrollszemélyekkel, akiknél ez
23%-ban fordult elő. Olyan terápiás közösségekben, ahol ingyenes gyógykeze­
lést kapnak a szuicid, alkoholista, deviáns, pszichopata személyek, a kezeltek
52%-ánál mértek 70 T feletti Pp-értéket (Hawk és Peterson, 1974). Ily módon
kétségtelen, hogy a skála — meghatározott szinten — képes a deviancia, az
amorális, normálistól eltérő, inadaptív, szabálytalan viselkedés jelzésére, a pszi­
chopata személyiségvonások feltárására (Hathaway és McKinley, 1963).
•

Empirikus korrelációk
t

A Pp-skála összetevőinek gazdagsága magyarázza, hogy a normális tartomány­

ban emelkedett értéke igen sokféle személyiségattitűdre utal. A magas Pp nár­
cisztikus, szociális belátáshiánnyal és meggondolatlansággal jellemezhető sze­
mélyeknél gyakori (Hathaway és McKinley, 1963). A szerzők „karakterskálá­
nak” tartják a Pp-t, mert jól jellemzi azokat az egyéneket, akik először jó
benyomást keltenek, felszabadult, kontatusra nyitott, élénk, segítőkész embe­
reknek tűnnek, ígéreteiket azonban nem tartják be, így a közösség hamar kizárja
őket. Vizsgálati helyzetben mindenesetre általában jóindulatot és együttérzést
váltanak ki a vizsgálatvezetőből. Magas Pp-érték jellemzi az autonóm, de
makacs, merev személyiséget (Allen, 1957), a környezetükhöz nehezebben igazo­
dó, renitens kamaszokat (Kiinge és Strauss, 1976), ezek Pp átlaga a normális
zónát 10 T-vel haladja meg.
Magas Pp-t adnak a társaik és tanáraik által felelőtlennek ítélt, rosszul
beilleszkedő egyetemi hallgatók (Gough, Closky, Meehl, 1952), sőt az évek
múlva végzett utánvizsgálattal igazoltan alkoholistává váló etilizáló személyek
is (Cooper, Kammeier, Hoffmann, 1973). Visszaeső katonaszökevényeknél is ezt
találták, az Ma-skála értéknövekedésével kísérve (Gough, Closky, Meehl, 1952).
993 főiskolai hallgatónál vizsgálták meg a szabálysértésekkel, autókarambolok­
kal való előfordulási összefüggését, és magas korrelációt bizonyítottak (Brown,
1960). A magas Pp szinthez csatlakozik az a sajátosság is, hogy az ilyen egyének­
nek a személypercepcióban a felismerési szinthez hosszabb ingerexpozíciós időre*

*MTAI — Minnesota Teacher Attitude Inventory, azaz Minnesotai Tanári Attitűd Kérdőív.

222
és több ingeregység „begyűjtésére” van szükségük, mint a kontrollszemélyeknek
(Binder, 1958). A Pp és az információszükséglet mutató közti korreláció
r = 0,40; ez a bizalmatlan, óvatos, „résen lévő”, gyanakvóan alapos percepció­
ra való törekvés mellett szól. Magas Pp-t mértek az attraktív, figyelemfelhívó,
gyors beszédű személyeknél, akik nagy hatást tesznek hallgatóikra (Markel,
1969), sőt azoknál a tanároknál is, akik a MTAI* kérdőívben mért eredmények
szerint jó kontaktust tartanak fenn tanítványaikkal, és meggyőző hatást tudnak
tenni rájuk (Cook és Hedley, 1955). A kreativitás tesztben magasabb produktivi-
tású egyének Pp szintje is emelkedettebb {Whittemore és Heimann, 1965), sőt a
művészi fogékonyságot mérő teszt értékével is lépést tart (Rees és Goldmann,
1961). A Rorschach-próba igen magas (90— 100) F%-ai magas Pp-értékkel
járnak együtt, amely viszont a védekező, öntakargató stratégiát igazolja (Smith
és Coyle, 1969).
Olyan munkakörökben, ahol „rámenősséget” igényel a teljesítmény (kiadók,
edzők, riporterek, ügynökök) (Daniels és Hunter, 1949), vagy ahol gyorsan kell
eljárni egy veszélyhelyzetben (tűzoltók, börtönőrök, közlekedési rendőrök)
(Matarezzo, Allen és Saslow, 1964), 60—70 közti Pp értékátlag mutatkozott.
Üzletemberek Pp szintje is 60—70 körüli (Rosen és Rosen, 1957). Magasabb
önérvényesítési törekvésű személyeknél ( Williams, Dudley és Overall, 1972) és
jó aspirációs töltésű, megfelelő pályairányulású bölcsész hallgatóknál (Kokosh,
1969), továbbá szociológia és pszichológia szakosoknál (Norman és Redlo, 1952)
is 60—70 közötti Pp szintet mutattak ki. Mindez amellett szól, hogy a viselkedés
motivációs irányának realizálásához szükséges „energiatartalék”, lendület és
vivőerő is benne foglalt a Pp-skála jelentésében, azonban ugyanez az energiatöl­
tés kedvezőtlen, aszociális irányokba is áramolhat. Ezzel látszik magyarázható-
nak az is, hogy a „hosztilitás” kérdőívvel mérhető ellenséges feszültségek és a
Pp szintje pozitiven korrelálnak (Jurjewich, 1963), illetve a „HGI”-féle* agresz-
szió mérő eljárás értékeivel is lazább pozitív együttjárást igazoltak. Gilberstadt
és Duker (1965) behatóan elemezte a Pp-skála kiugró csúcsértékével jellemezhe­
tő, ún. 4-es típusú személyek patológiáját. A 4-es típus kritériumai: a Pp-érték
70 feletti, a többi skála 70 alatt húzódik.
Diagnosztikai megfelelője: pszichopátiás személyiségzavar, passzív agresszív
típus.
Alternatív diagnózisok: érzelmileg éretlen, labilis személyiség, szorongásos
reakcióval. Igen ritkán: neurodermatitisz, pszichoszomatikus reakció (Gilber­
stadt, 1962).
Domináló panaszok és tünetek: érzelmi labilitás, támadó, agresszív feszültsé­
gek, súlyos etilizálás, büntudati fellobbanások, éretlen viselkedésmód, rossz
munkahelyi alkalmazkodás.
A karaktervonásokban az egocentrikus, impulzív, követelőző és felelőtlenségi
vonások dominálnak, nyugtalan alapviselkedéssel. Alacsony frusztrációs tole­
rancia, szexuális állhatatlanság, szexuális zavarok, perverz-infantilis szexuális
vágyképlet, acting-out készség jellemzi. Szuicid kísérlet, fenyegetőzés sem ritka.*

*HGI — „Hostility Guilt Index”, az ellenséges érzelmek és az emiatt érzett bűntudat mutatója.

223
Az ilyen személy a házastársával türelmetlen, időszakos dühkitörések is előfor­
dulnak. Súlyos családi konfliktusok is lehetnek. Erős dependencia jellemzi.
Szüleihez is kötődésben maradt, főleg anyjához kapcsolódik. Jellemző anyai
magatartás: overprotektív típus. Alacsony Pp szintet találtak a túlságosan kon­
vencionális, beszűkült életkeretek közt élő, sablonos, merev személyeknél, akik
túlértékelik sematikus feladatkörüket és pozíciójukat (Hathaway és Meehl,
1951). A terápiás tapasztalatok szempontjából sem a magas, sem az alacsony
Pp-érték nem kedvező. Az ilyen egyének a beláttató, feltáró terápiára alkalmat­
lanok (Hathaway és Meehl, 1951). Egyes olyan, magas Pp-t adó, kreatív, alkotó
egyéneknél, akik magas intellektusúak, tehetségesek és eredményes pályafutás­
sal jutottak el a szociális elismerés magas fokáig, megfigyeltek pszichopátiás
„kitérőket”. Az ilyenek azonban a társas tolerancia következtében nem is jutnak
el a szociális elutasításig, mert a sikerek elfedik és elhallgattatják szabálytalansá­
gaikat (Hathaway és McKinley, 1963).

A Pp-skála kódtípusai, konstellációk és konfigurációk

A 41 -es kód

McKinley és Hathaway (1942) ismertette e profil sajátos diagnosztikai képét:

a súlyos hipochondriát és a terápiával szembeni (latens pszichés vagy manifeszt
viselkedéses) ellenállást.
A 42-es kód
Pszichopata, deviáns, alkoholista személyek típuskódja. Gyakori a szituatív
depresszió, a következményfélelem, amely szociális „linkségek” és szabálytalan­
ságok miatt lép fel. Önértékelési zavarok és önminősítési szélsőségek jellemzik
őket. E kódban — ritkán — előfordulhat (mindkét skála 100 körüli értéke
esetén) prepszichotikus vagy pszichotikus manifesztáció, depresszió és szuicid
veszély.

A 43-as kód
A kód kritériumai Gilberstadt és Duker (1965) szerint: a Pp- és Hy-skála
70 T feletti.
A kódhoz tartozó diagnózis: érzelmileg éretlen személyiség alkalmazkodási
zavara. Alternatív diagnózisok: konverziós reakció, passzív-agresszív személyi­
ségtípus, illetve manifeszt agresszióra hajló típus. A jellemzően társuló tünetek
és panaszok: agresszív feszítettség, impulzivitás, szociális intolerancia érzések,
állandó irritáltság, türelmetlenség, gyakori fejfájások, labilis hangulat, szuicid
késztetések, depresszív állapotok. Ehhez csatlakoznak a szociális konfliktusok,
gyakran a házastárssal, ritkábban a szülőkkel, főleg az apával, aki általában
éppúgy etilizál, mint a gyermek. Az etiles feszültségoldás tipikus familiáris
minta.
Karaktervonások és attitűdök szempontjából jellemző a rosszul kontrollált
alapszemélyiség, alig szabályozott dühtöltés, az érzékenység, egocentricitás,

224
elismerésigény és frusztrációja, a környezet felé időnként „kifröccsentett” gyil­
kos indulatok, szóban és viszonyulásban egyaránt. A házastársi és a szülői
szerepekben sikertelen, számos konverziós panaszt dédelgető, gyakori fejfájás­
ban szenvedő, rohamszerű fájdalmakról panaszkodó, szimpatizmussal élő sze­
mélyiség, aki végül alkoholizmusba menekül. A szülői attitűdök és bánásmód
terén jellemző a szülők részéről korán meginduló és a gyermekkort végigkísérő
érzelmi elutasítottság; az apa általában brutális és alkoholizál, a családot el­
hagyja, vagy ingadozik a megbocsátó feleség és a külső kapcsolatok között,
vergődés helyett környezetét „pusztítja”.
Davis és Sines (1971) számos hasznos adalékot nyújtanak a 43-as pattern
jellegzetességeihez. Szellemes módszert dolgoztak ki, az ún. test-taxonómiát. Ez
az adatgyűjtő munka — a profilkritériumok matematikai megszabása útján —
szigorúan behatárolt kódmegfelelésű profilokra vonatkozott. Eszerint a 43-as
profilminta: L = 60, F = 50, К = 72, Hd = 57, D = 58, Hy = 62, Pp = 76,
Mf = 5 1 , Pa = 57, Pt = 60, Se = 59, Ma = 55 és Si = 46 T átlagértékű,
megszabott szórásértékkel.
Az ilyen profilhoz csatlakozó személyiségjellemzők (bármilyen populációhoz
tartozik az egyén): nyugtalan, intoleráns, általában ellenségesen viszonyul má­
sokhoz, időszakosan agresszív kitörések jellemzik, erőszakosnak minősíti a
környezete. Mégsem tartják erős jelleműnek, mert nincs kitartása és kellő
cselekvőereje. Sokat spekulál, üres ábrándokba és tervmesékbe fojtja motiváció­
it. Ide tartoznak általában a Megargee-Шс „túlkontrollált támadó” és a Gilber-
stadt—Duker-féle „4-es típusú” személyek is. Ez a profiltípus férfiakra vonatko­
zik, nőknél ritka. Bűnözők nagyobb számban tartoznak ide, és gyakori, több­
nyire egy éven belüli visszaesést figyeltek meg náluk. „Javító-nevelő” kezelésük
reménytelennek tűnik; sem ES büntetésre, sem érzelemadó, elfogadó pszichote­
rápiára nem reagálnak. Cinikusak, időnként izgalmi rohamok fogják el őket,
ilyenkor támadók, függetlenül attól, hogy a külső események vagy személyek
provokálják-e az explozív rohamokat.
A 43-as profiltípusról további, megerősítő információkhoz jutunk Persons és
Marks vizsgálatai nyomán (1971). Ebben a típusban ők is szignifikánsan több
bűncselekmény elkövetőt találtak, erőszakos és támadó magatartás típusos
ismétlődésével. Az ilyen profilt adó bűnözők előtörténetében 85%-os volt az
erőszakos bűnelkövetés.
A 43-as kódtípushoz csatlakozó emelkedett Pa-érték Welsh-és Sullivan (1952)
szerint a gátolt, latens agresszivitású, hosztilis töltöttségü egyéneknél jellemző.
Az állapothoz fizikális zavarok is társulnak, enyhe és epizodikus megjelenésben.
Anamnézisükben a hisztériás és az acting-out viselkedés váltakozó előfordulás­
ban szerepel. Impulzív viselkedést csak akkor mutatnak, ha szándékaikat szoci­
álisan nem akceptálják, olyankor viszont szorongással válaszolnak impulzív
reakciójukra.

A 46-os kód
A 4-es és 6-os skálák 70 feletti T-érték szintje esetén prepszichózist jelez,
paranoid tüneti dominanciával. 60—70 T közti szintjével viszont az asztmát,
magas vérnyomást, bronchitiszes és rinitiszes pszichoszomatikus állapotokat
15 Az MMPI-próba 225
kíséri, jellemzi. Az ilyen kódmintájú személyek nem képesek megfelelően alkal­
mazkodni környezetükhöz, gyanakvó és rosszhiszemű attitűdjük kifejezett.
A legtöbb betegnél szexuális zavarok is előfordulnak, párkapcsolatuk konfliktuó-
zus, többségük elvált vagy különélő. A betegek jellemzően etilizálnak. Neuroti­
kus elhárításuk: internalizálás, szomatizálás, kényszeres bagatellizálás, anullá-
lás. A neurotikus manifesztációkat pszichotikus váltások vagy pszichopátiás
alkalmazkodási „kisiklások” kísérhetik. Sokszínű patológiát tükröző profil­
típus.

A 47-es kód
Két specifikumát a skálák saját jelentései alkotják. Egyrészt szociálisan „fi­
gyelő” attitűd, de belátáshiány és érzéketlenség (Pp-csúcs), másrészt a következ­
mények miatti fokozott szorongás és aggodalom (Pt) jellemzi e kód képviselőit.
Sajátos a viselkedési és tüneti kép is: kontroll nélküli, impulzív viselkedést,
acting-outot váltogatnak a bűntudattal, lelkifurdalással, aggodalmakkal telített
letörések. „Fluktuáló aszociális személyiségekről” is beszélhetnénk, azonban ez
sem tipikus, ugyanis a nőknél a pszichopátiás manifesztációk ritkák, szinte
hiányoznak, viszont gyakoriak a fejfájással, kimerültséggel jellemezhető állapo­
taik és állandó feszültségérzésről panaszkodnak.

A 48-as kód
Az ide sorolható betegek szkizoid, különc, nonkonformis, impulzív szemé­
lyek. Anamnézisükben gyakori a szociális krízis és izoláció, sőt kriminális
esemény is előfordulhat. Ez esetben igen rosszul szervezett, kegyetlen, olykor
bestiális tettek derülnek fel, amelyek tartalmi, eseménybeli jellege ^lapján korai
pszichotikus állapot és torzult személyiségfejlődés mutatható ki (Gough, 1946).
Guthrie (1950) viszont nem talált e profil képviselőinél bizarr tendenciákat,
csupán a krízisállapotok esélyét erősítette meg.

A 49-es kód
Sajátosságairól viszonylag sok információval rendelkezünk. Gough (1946) a
nyílt hipomán vonásokkal társuló pszichopátiás manifesztációkat találta jellem­
zőnek. Az ilyen személyek kritikátlan, hiperaktív, megbízhatatlan, felszínes,
alacsony morális kontrollal rendelkező, fluktuáló etikai értékrenddel és szoron­
gáshiánnyal jellemezhető, magabiztos egyének. Nagy energiákat mozgósítanak
vágyaik és ambícióik kielégítéséhez. Az esetleges kudarcok azonnal megtorpa­
násra késztetik, de hamar új játszmába lépnek. Teljes szívvel futnak kritikátlan
és csalárd ügyeik sikere után, mindenbe belebonyolódnak, mértéktelenek. Guth­
rie (1950) a tipikus szélhámosképet hangsúlyozza e profilban, de utal arra, hogy
epizodikusán előfordulhatnak szorongásos és vegetatív tüneteik. Hathaway és
Meehl (1952) a cikloid pszichózisban is gyakori kódtípusnak találták, olyan
esetekben, amikor a betegekre krónikus életvezetési zavarok is jellemzőnek
bizonyultak.
Güberstadt és Duker (1965) szerint e kódtípusnak megfelelő diagnózis: szocio-
pátiás személyiségzavar, antiszociális reakció. Alternatív diagnózisa: emocioná­
lisan instabil, éretlen, tartás nélküli személyiség. Az állapot jellemző kísérői:

226
ingerlékeny, ellenséges és feszült magatartás, belső feszültségek, túltöltöttség
agresszív indulatokkal. Súlyos italozás, elégtelen munkahelyi alkalmazkodás,
munkakerülés, családi konfliktusok, rossz szociális helyzet, életvezetési csődök.
Az ilyen személy éretlen, lázadó, rosszul szocializált, gyenge normarendszerü,
impulzív, nyugtalan, alacsony frusztrációs toleranciájú, szeszélyes és ingerlé­
keny. A felszínen lehet barátságos, szeretetre méltó, de rövidesen kiderül, hogy
önközpontú, nagyzoló és ellenséges. Paranoid pszichotikus epizódok is lehetsé­
gesek, főleg az etilizálóknál. Impulzív szuicid kísérletek is előfordulhatnak.
Különös, hogy az ilyen kódmintájú gyermek az autoritást nem tiszteli, afiektus
nélküli és érzelmileg hidegnek mutatkozik, de bármely veszteségélményre heves
affektusokkal reagál. Amikor felismerik, hogy képtelenek kulturális és szociális
értékekhez, személyekhez igazodni, pánikreakciót élnek át, majd pedig igyekez­
nek „könnyű” helyzetek felé lavírozni, „pszichopata” foglalkozásokba lépnek,
ahonnan gyakran továbbállnak. Ritkán előfordulhat ulkuszos reakció is, ez
esetben túl védő anya szerepel az anamnézisben.
Az ilyen személyiségfejlődés hátterében szeretettelen, túl szigorú, hideg, kont­
rolláló és büntető anyakép jellemző, amelyben a nevelési szélsőségek, időszakos
könnyen jutalmazó magatartásmódok is szerephez jutnak. A gyermek egy
fordulópontig „rendes”, jól tanul, aztán hirtelen „megváltozik”. Fiatal felnőtt­
ként sokat kallódik, majd boldogtalan és komplementer típusú házasságot köt.
E személyeket ún. „furcsa pár”-helyzetek jellemzik. Házasságukban féltéke­
nyek, holott szeretet nélküliek, házastársukkal általában hidegek vagy ellensége­
sek. Gyermekeikben újratermelik saját személyiségtípusukat.

3.12.5 A férfias és nőies (maszkulin és feminin) attitűdök skálája (Mf)

A skála a férfias és nőies érdeklődésnek, attitűdöknek és magatartási készségek­

nek a tendenciáját, arányát és mértékét méri a személyiségben. 60 tételből áll,
ezeket általános feminin vonások összegyűjtésével, valamint férfias viselkedésű
és nőies férfiak összehasonlítása útján nyert „feminin” jegyek kiválasztásával
nyerték. A tételek mindkét nem esetében a nőies vonásokra és készségekre
irányulnak, és jellemző faktoraik alapján öt, egymással magasan korreláló
skálára bonthatók: 1. érzelmi szenzitivitás és rezonanciakészség, 2. szexuális
identifikáció, 3. altruizmus és önzetlenség, 4. feminin foglalkozások iránti von­
zalom és 5. a férfias tevékenységek és foglalkozások elutasítása. Ebből követke­
zik, hogy a skála tételeinek érvényesként választása mindkét nemnél a feminitás
mértékének tükrözője. Azért, hogy a T-érték megfelelőképp jelezhesse a férfiak
feminin, valamint a nők „nőietlen” (azaz férfias) vonásait, a T-értékre történő
nyerspontátszámításban a nők alacsony nyerspontértékéhez magas T szint ren­
delődik hozzá. így juthat kifejezésre a feminin vonások hiánya miatti, feltehe­
tően férfiasabb attitűdjük. Férfiaknál a nyerspont és T szint között egyenes
arány áll fenn, tehát alacsony nyerspontérték alacsony T-vel jár, a magas
értékek pedig a nőies tendenciákkal arányosak. így az Mf-skála mindkét nem
esetében jól értelmezhető.
15* 227
 A skála validitását többféleképp ellenőrizték. A Termőn—Miles-féle attitűd-
és érdeklődéselemző teszt (TMA1* maszkulin—feminin skálája útján egyidejű­
leg mért értékkel pozitív korrelációt igazoltak (Cillis és Orbison, 1950), bár az
együttható értéke nem magas (r = 0,36). Ezért feltételezik, hogy az MMPI és
TMAI a kétféle irányulás főtengelye mentén az attitűd más és más aspektusát
méri. A Guilford—Zimmermann Temp. Survey (GZTS)-skála maszkulinitás
skálájával történő egybevetés és az így nyert negativ korreláció (r = —0,25)
amellett szól, hogy az Mf-skála növekedésével a férfias vonások aránya csök­
ken, tehát az Mf-skálaérték valóban a feminitásmérték kifejezője {Murray és
Galvin, 1963). A skálával vizsgált homoszexuális férfiak (n = 34) Mf átlaga 60
T; az erőszakos nemi közösülésért elítéltek (n = 20) átlaga 53 T; az egyéb
bűnözőké pedig 50 T. Az erőszakosság és agresszivitás növekedésével a skálaér­
ték átlagának csökkenése jár, a szexuális inverzióval pedig a növekedési tenden­
ciajár együtt (Burton, 1947). Az „erőszakos” csoportban csupán egy személynél
találtak 60 T-értékű Mf-et. Ez is a skála megfelelését erősíti. Az orvosok által
magatartás megfigyelés és becslő módszer alapján kiválasztott „feminin férfiak”
Mf-értékeiben azonban nagy szóródás mutatkozott. Ez arra utal, hogy a skála
inkább a feminin készségeket és tendenciákat méri, semmint a nőiesség látvá­
nyos külső megnyilvánulásait {Benton és Probst, 1946).

Empirikus korrelációk

Magas skálaérték (T-érték) jellemzi a kreativitástesztben is originális vonásokat

mutató v.sz.-eket ( Whittemore és Heimann, 1965), továbbá a művészi érdeklő­
désű és fogékonyságú intellektueleket {Ritter, 1974), szemben a természettudo­
mányos érdeklődésű személyekkel. Egyaránt magas az Mf szint az altruista,
jóindulatú lelkészeknél {Jansen, Bouk és Garvey, 1973), a nagyobb empátiát és
érzelmi rezonabilitást igénylő pályákon dolgozóknál (pedagógus, pszichológus,
szociológus) {Norman és Redlo, 1952), a „jó tanuló” főiskolásoknál, akiket
társaik segítőkésznek és szociabilisnek tartanak {Yeomans és Lundin, 1957;
Lundin és Kuhn, 1960), továbbá a zeneiskolás nőknél {Longh, 1951) és az
antropológus, a művészetekkel foglalkozó és a zenei tanulmányokat folytató
fiatal fenőtteknél {Norman és Redlo, 1952). Az iskolázottsággal, a szociális
státussal, az érdeklődéssel és aspirációs szinttel is összefügg az Mf-érték, amely
e tényezőkkel együtt növekszik {Gulas, 1973). Az IQ-val is enyhe pozitív korrelá­
ciót igazoltak {Thumin, 1969). Manosevitz (1971) szerint viszont az Mf csak
kismértékben korrelál az iskolázottsággal, viszont sokkal jobban lépést tart a
férfi homoszexuális attitűddel és a manifeszt inverzióval. A homoszexuális
férfiak 83,1 T értékátlagával szemben a heteroszexuális kontrollszemélyeknél
csak 62,61-es érték mutatkozott, utóbbi csekély szórással. Cubitt és Gendreau
(1972) is azt találták, hogy a börtönben manifesztálódó homoszexualitással
szignifikánsan magasabb Mf-érték jár együtt, szemben a heteroszexuális beállí­
tottságot tartó foglyoknál mérhető alacsony értékkel. Mégsem állíthatjuk, hogy
*TMAI — „Termon-Miles Attitude-interest Inventory”.

228
az Mf növekedése elégséges alapja lehet a homoszexuális attitűd és/vagy visel­
kedés megállapításának. Sőt egyezség van abban, hogy a skála faktoraiból
csupán szerény részarányt és súlyt képvisel a „szexuális faktor”. Ezért sem lehet
a magas Mf-szint az inverzió diagnosztikai alapja, csupán a feminin vonások
létezésének igazoló támpontja. A nőiességhez kötődő szociális elvárásoknak a
skálában szereplő jelenlétét jelzi az is, hogy az MMPI alapján „femininebb”
nőket pl. gyengébb mechanikai készségekkel, konstrukciós feladatokra való
alacsonyabb alkalmassági mértékkel, a „maszkulinabbakat” viszont nagyobb
fizikai erővel és aktivitással jellemezték társaik (Cook és Wherry, 1950).
Alacsony Mf-értékkel férfiaknál inkább határozott, aktív, magabiztos viselke­
dés együttjárását figyelték meg. Ezt igazolták pl. a sikeres üzletembereknél
(Norman és Redlo, 1952), valamint a kompenzáló módon túljátszott maszkulini-
tású, „rámenősebb” viselkedéssel jellemzett férfiaknál is (Fowler, 1966). Az
üzleti alkalmazottak vizsgálatában az Mf-skála alapján maszkulinabbak közt
a nemüktől függetlenül nagyobb számban fordultak elő „jó eladó” minősítések
( Verniand, 1946). Nőknél pedig az alacsony Mf nyerspont szinttel magabiztos,
spontán, domináns és agresszióra hajlamos attitűd-jellemző együttjárását iga­
zolták (Butcher, 1969). A női viselkedésnek az ilyen maszkulinizálodása azon­
ban nem mutatott összefüggést a szexuális aktivitással. Az alacsony Mf T-érté-
ket adó nőket viszont passzivitás, gyengeség, önsajnálat, dependencia, bizonyta­
lanság, tétova magatartás és panaszkodási hajlam jellemzi, sőt a magas Pp-
értékkel (ha a Pp nagyobb 70 T-nél) társulása esetén mazochista tendenciákat
is megfigyeltek (Good és Brantner, 1961).
Az Mf-skálának nincs önálló kórlélektani jelenségmegfelelője, és amint arra
már rámutattunk, a szexuális inverziónak sem lehet a diagnosztikai eszköze.
Társ-skálaként is csupán néhány kórforma esetében játszik megerősítő szerepet.
Csúcsértékének előfordulását az expanzív paranoid kórképekben figyelték meg,
sőt az 56-os kód elsődleges diagnosztikai megfelelője klinikailag a paranoid
állapot (Gilberstadt és Duker, 1965). A skálának inkább a pedagógiai munkában
és a pályaválasztási előkészítésben lehet szerepe; az érdeklődési iránynak megfe­
lelő tevékenység kiválasztásában segítheti a döntési folyamatot.

3.12.6 A paranoiaskála (Pa)

A skála 40 tételét paranoiás, paranoid szkizofrén és „paranoid állapotának

diagnosztizált betegek, valamint kontroll (egészséges) személyek válaszainak
összehasonlítása alapján válogatták ki. A betegek „paranoid” jellemzőit főként
a kóros gyanakvás, túlérzékenység, üldöztetéses, vonatkoztatásos téveszmék és
a patológiás félelem, illetve szorongás alkották.
A skála validitása a viselkedési-tüneti korrelációk szempontjából megfelelő­
nek bizonyult (Hedlund, 1977), magas pozitív korrelációt mutat a gyanakvás,
vonatkoztatási készség, paranoid ellenségesség, másokat figyelő és az informá­
ciókat tévesen értelmező attitűd jegyeivel. Az orvosok által empirikusan minősí­
tett, becslő skálán pontozott paranoiditás-mértékkel is kongruens, jól korrelál
(Benton és Probst, 1946). A specifikus paranoid vonások vizsgálatára szerkesz-

229
tett skálákkal, pl. Stein (1955) gyanakvás skálájával r = 0,49-es pozitív korrelá­
ciót mutat (Hartman, 1967), sőt pszichiátriai interjú alapján végzett tüneti
becslés „paranoiditás”-ra és „gyanakvására vonatkozó értékeivel is hasonló,
r = 0,40—0,50 közti összefüggést igazoltak (Harris és mtsai, 1970). Binder
(1958) is a skála javára értékeli, hogy a Pa-érték magas pozitív korrelációt
tükröz a kísérleti helyzetben mért a „felismerési válasz kibocsátásához igényelt
információmennyiséggel” (r = 0,49), ez pedig a nyomkereső, óvatos, figyelő,
szimatoló perceptuális attitűdöt hangsúlyozza. Az ilyen percepciós stílus pedig
a paranoditás velejárója. 44 paranoid és nem paranoid pszichotikus beteg Pa
értéke közt éppúgy szignifikáns különbséget találtak, mint a „gyanakvási ská­
lán” elért értékük összevetésében {Harris és mtsai, 1970), ezzel szemben 112
betegen történt „becslő pontozásiban a paranoid szimptomatológia és a Pa-
érték közt már nem sikerült szignifikáns összefüggést találni (Nestre és Watson,
1972). Jurjewich (1963) viszont az MMPI tételekből kidolgozott kétféle „ellensé­
gesség-skálán” (hostility scale) is enyhe korrelációt mutatott ki a Pa-értékszint-
tel, amely az expanzív, ellenséges paranoid attitűdnek a skálában implikált
mivoltát fejezhetné ki. Ezt azonban az önálló, MMPI-től független hosztilitás
skálák (pl. a „HGI” skála) értékeivel való egybevetés alapján egyáltalán nem
tudták bizonyítani {Jurjewich, 1963).

Empirikus korrelációk

Átlag feletti, illetve növekedett Pa-érték jellemzi a serdülő korosztályt {Kiinge

és Strauss, 1976), átlaguk 6 T-értékkel nagyobb a többi egészséges vizsgálati
személyétől. A szenzitizátoroknál is szignifikánsan nagyobb, mint a represszo-
roknál {Merbaum, 1972). Ez viszont mind a Binder (1958) által kimutatott
perceptuális sajátossággal, mind a gyanakvó, túlérzékeny attitűddel egybevág,
a paranoiditásnak mintegy előzetes, hajlamositó tényezője. Nemcsak a szemé­
lyiségfejlődés során kialakult szenzitizátor hajlamúaknái, hanem a hallucinogé­
nekkel és pszichedelikus szerekkel aktuálisan befolyásolt valóságpercepcióban
is megnövekszik a Pa-skálaérték {Belleville, 1956). Az egészséges v.sz.-ek
60—70 T értékű övezetével makacsság, pontosság, ingerlékenység, szeszélyes és
érzékeny vonások járnak együtt. A 70 T-érték valódi határ, fölötte már ritkán
maradhat észrevétlenül a paranoid kórosság, jóllehet éppen a paranoid betegek
tanulják meg a legtökéletesebben a disszimulációt. A klinikai diagnosztikában
60—65 T-ig a Pa csúcsszintje inkább neurotikus zavar keretében jelentkező
paranoid tünetképződésre utal, ez általában magasabb fekvésű „jobb oldallal”
(Pt, Se, Ma, Si skálákkal) társul. Ha viszont a Pa 75 T felett van, akkor a kóros,
gyakran pszichotikus paranoditás (még alacsony, 58—60-as Pt—Se pár ellenére
is!) biztosra vehető. Ha az Ma-érték is kiugrik, akkor a pszichózis expanzív
paranoia formájában mutatkozik meg. A 80 T feletti Pa ritkán fordul elő
önmagában, sokkal inkább a „pszichotikus tetrád”-hoz társul mint kiegészítő,
tünet- és kórjelző skála.
Az alacsony Pa-érték jelentése a nemek és az életkor szerint különbözik.
Férfiaknál a határozott, döntőképes, rugalmas, kiegyensúlyozott személyiség

230
jele, relatíve ritkábban fordul elő a „görcsös lelki tartás, lelkiismeretesség és
pedantéria” tulajdonság-triászának jelzéseként (Dahlstrom és Welsh, 1972).
Az alacsony Pa-értéket adó nők bizalomteli, békés, kiegyensúlyozott, nyílt és
őszinte vonásokkal jellemezhetők, a fiataloknál viszont inkább a familiáris
konfliktusok elrejtési igyekezetének kifejezője szokott lenni az alacsony Pa szint
(Guthrie, 1949).

Konfigurációk, kódminták

A 62 -es kód
Welsh és Dahlstrom (1956) a depresszív, letört, kedélytelen, állapotát szubjek-
tíve túlértékelő betegekre találta jellemzőnek. Az anamnézisben szociális ügyet­
lenség, „élhetetlenség”, az interperszonális kapcsolatok nehézségei típusosak, a
pszichiátriai zavar súlyossága pedig ebben a kódtípusban prepszichotikus kép­
nek felel meg; napjainkban ezt borderline állapotnak minősítenénk. A kód
fontos jegye a manifeszt paranoiditás hiánya vagy igen diszkrét szintje, amely
mind a skála alapjelentésével, mind a többi „hatos skála kódtípus”-sal ellenté­
tesnek látszik. A szerzők szerint mégis a depresszió által elnyelt paranoiditást
valószínűsíthetjük benne, mivel a depresszió feloldódásával arányosan mind
jobban kirajzolódnak a paranoid tünetek is.

A 63-as kód

Guthrie (1949) szerint a rideg, defenzív, rosszul kooperáló, ellenálló paranoid

személyiséget jellemzi. Az ilyen egyének paranoid vonásai szembeötlőek és
szociálisan averziókeltők.

A 68-as kód

Lewandovsky és Graham (1972) vizsgálatai alapján ez a kód mind a normali-

tás övezetben, mind a kóros tartományban jól értelmezhető. Egészségesek
körében olyan személyeknél találták jellemzőnek, akik alacsony iskolai végzett­
ségűek, érzelmileg elzárkózó, kontaktusokban gyanakvó, alacsonyabb szociális
érdeklődésű egyének. Sajátosságuk, hogy nem is törekednek a szociális hívások­
ra történő konvencionális válaszadásra. Érzéketlenek a humorra, a viccre.
Olyan megjegyzéseken, amelyeken az emberek általában derülnek, ők inkább
elkomorulnak és szarkasztikus megjegyzésekkel hűtik le környezetüket.
A patológiás övezetben ez a kódminta olyan betegeket jellemez, akik a para­
noid tünetképzésben egységesek. Ápolónői megfigyelő-becslő skálán nyert atti­
tűdminőségekkel való egybevetés során magas egyezést találtak a szerzők az
ilyen betegek tulajdonságaiban és tüneteiben, valamennyi a paranoid vonások
körében fordult elő. Az ilyen betegeknél paranoid gondolkodási torzulások,
fogalmi jelentésváltozások, szokatlan asszociatív tartalmak is megmutatkoztak,
néhány esetben pedig a szkizofrén állapot paranoid formájának hallucinációs,
Wahn-periódusában találtak ilyen kódcsúcspárt, amely a „pszichotikus tetrád”
növekedésének szerves részét képezte.

231
 Guthrie (1949) is hasonló irányú tünetképzést talált típusosnak az ilyen kód-
pár megjelenése esetén. Főleg olyan, premorbide gyanakvó, zárkózott szemé­
lyeknél, valamint szkizoid betegeknél találta ezt a képet, akiket érzelemnélküli­
séggel, interperszonális ridegséggel jellemeztek társaik. Pszichiátriai szempont­
ból jelentős részük pszichotikusnak bizonyult, többnyire szkizofrénia diagnózis­
sal kezelték. A tüneti képben nem csupán paranoiditás, hanem gyakran a
depresszió, apátia, irritábilitás és a szociális visszahúzódás is megjelent, életveze­
tési szempontból pedig jellemzőnek találták a szkizoid pszichopátiás arculatú,
a szkizoid vonások miatt aszociálisnak minősülő viselkedésmódot.
A Pa-skála egyéb, kórjelző értékű kódmintái nem elsődlegesek, hanem sze­
kunder csúcspárként társulnak a primer kórjelző skálákhoz. Valamennyi „má-
sodcsúcs”-ban igaz azonban az, hogy az ilyen állapotképben a paranoid tünet­
képződés bizonyosra vehető. Ezért érthetünk egyet Fowlernek (1966) a Pa-
skáláról tett megállapításával: ez a skála az automatizált MMPI értékelő folya­
mat legmegbízhatóbb eleme, diagnosztikai szempontból a legegyértelműbb je­
lentéskörrel rendelkezik, a profilkonfigurációk (társ skálák) szerinti jelentésmó­
dosulás aránya pedig a Pa-skála esetében a legalacsonyabb.

3.12.7 A pszichaszténia-skála (Pt)

A skála 48 tételből áll, ezek jelentős része más skálákhoz (Hd, Se) is hozzárende­
lődik. Az állítások kiválogatása pszichaszténiás, kényszeres és fóbiás tüneteket
mutató betegek válaszai alapján történt. Valamennyi betegre egységesen jellem­
ző volt a „félelem, kényszer, akarati passzivitás” tüneti triászának megléte.
A pszichaszténia magában véve is sokszínű, számos neurotikus tünetet magá­
ba foglaló szindróma, amelynek kialakulásához premorbide is sajátos személyi­
ségvonások és magatartási készségek megléte adja a karakterológiai alapot.
A teljesítményvezérelt, önkritikus, fokozott önkontrollal és morállal, szigorú
lelkiismerettel jellemezhető személyiség alkotja a kedvező talajt a kényszeres,
fóbiás, szorongásos, diszfóriás-depresszív tünetek kialakulásához, amelyeket
együttesen a pszichaszténiás állapot jellemzőiként értékelünk.
A skála validitása kezdettől kritikus kérdése volt az MMPI-konstrukciónak.
Eredetileg azt találták, hogy az egészségesek a Pt-skálát alkotó tételeket átlago­
san 11,7-es értékkel választják magukra érvényesnek, a fiatal főiskoláskorúak
csak 7,99-es átlagszintet adnak. A szomatikus betegekből alkotott minta átlaga
12,15; a nem pszichaszténiás tüneti hangsúlyú, „egyéb” pszichiátriai betegek
21,05-ös átlagértékkel jellemezhetők. A pszichaszténiás csoport viszont 27,05-ös
átlagértékkel emelkedik a többi csoport Pt-tételválasztási mértéke fölé (Hatha­
way és McKinley, 1963). Ezzel szemben a viselkedési-tüneti becslő skálával való
neurotikusok a 48 tétel szignifikánsan preferált választása alapján jól differen­
ciálhatok a betegcsoportoktól, sőt az egészséges kontrollszemélyektől is (Hatha­
way és McKinley, 1963). Ezzel szemben a viselkesési-tüneti becslő skálával való
korrelációja szempontjából sem a kényszerrel, sem a kényszeres tünetképződés­
sel nem tudtak jellemző összefüggést feltárni (Hedlund, 1977), a fóbiás tünetek­
kel pedig a színesbőrű v.sz.-eknél nem korrelált a Pt-érték, a fehéreknél pedig
közepes mértékű pozitív együttjárás mutatkozott (Hedlund, 1977).
 Tulajdonság- és beállítódásmérő listákkal való egybevetés során az „óvatos­
ság” faktorral (Brothers, 1961) és a fokozott betegségtudattal (Zelin, 1971)
találtak jellemző együttjárást, a betegséget tagadó attitűddel pedig negatív
korrelációt (r = -0,19). A „kitartás” képessége terén is hasonló irányú össze­
függésre mutattak rá {Allen, 1957), a pszichaszténia-jellemzők magas értéke
tehát gyenge kitartási képességgel jár és fordítva. Igen magas pozitív korrelációt
találtak viszont a MAS (Manifest Anxety Scale), illetve az AT (Anxiety Test)
alapján mért szorongásszinttel (r = 0,83 és 0,83) (Miller, Fisher és Ladd, 1967),
és hasonló viszonyt igazoltak a (kérdőíves vizsgálattal mért) „tudati perszeverá-
ciós készség”-gel is (r = 0,70) {Weisberger, 1954). Mivel a szorongásmérő eljá­
rásokkal nyert anxietás értékkel rendre igazolták a Pt-skála erős pozitív korrelá­
cióját, kérdésessé vált, vajon a Pt-skála a szorongás-félelem állapotának milyen
vonását méri: a félelem lelki előképződményét jelzi-e, tehát a pszichovegetatív,
pl. muszkuláris, vaszkuláris stb. paraméterekben mérhető feszültségfokozódást
tükrözi-e, vagy inkább a „szorongás-kezelés” egyéni módjaira utal. Eriksen
(1954) ingergeneralizációs hajlam és stressz-válasz típus szempontjából vizsgál­
va a magas Pt- és magas MAS-szorongásértéket adó k.sz.-eket, megállapította,
hogy a különbség a szorongás szubjektív tudatosítási foka szempontjából jelleg­
zetes, a magas Pt-értékkel a tudatos szorongás és félelemélmény gyakrabban jár
együtt. Később, Knetkévd (1957) együttes kísérletében a szorongás élettani
(muszkuláris tónusban kifejeződő) mértékét elektromos áramütéssel kiváltott
félelmi helyzetekben mérte, feltételezve azt, hogy a magas Pt-értékű k.sz.-eknél
a szorongás tudatosabb átélésével együtt járnak sajátos elhárító válaszstratégiák
is. Eredménye szerint az elhárító válaszok a magas Pt szintű személyeknél
jellemzően magas izomtónussal és rendkívül sztereotip válaszokkal járnak
együtt. Steele (1969) megerősítette Eriksen eredményét; hisztériás és pszichaszté-
niás személyek stresszre adott válaszait és ehhez kapcsolódó kognitív reakcióit
vizsgálva azt találta, hogy a pszichaszténiás csoport „ingerpreferáló és konflik-
tus-tudatosító”, a hisztériás csoport pedig „perceptuális elhárító és konfliktuski­
záró” kognitív munkamódot részesített előnyben. A zavaró ingerek bevonása
(Pt típus) viszont rendkívül sztereotip szorongásos válaszokra hajlamosította a
magas Pt szintű k.sz.-eket, akik a szorongást tudatosították, sőt fokozottan
élték át a hisztériásokhoz képest. Nem kétséges tehát, hogy a pszichaszténia és
a hisztéria szorongáselhárító és élményátélő munkamódjainak különbözősége
fennáll; erre a hipotézisre alapozta a MAS-érték alapján szorongónak minősülő
hiszteroid és pszichaszténiás betegek szorongáscsökkentő mechanizmusainak
vizsgálatát Deese, Lazarus és Keenen (1953) is. A betegekkel önéletrajzi interjút
készítettek, amelynek írásos anyagából standard módszerrel szelektálták az 1.
elfojtásos, a zavaró tényezőket kizáró típusú és 2. az optimista életszemléletü és
cselekvési hajlamú személyeket. A két tényezőnek a Pt-értékszinttel, valamint
a MAS-pontértékkel való összevetése fordított korrelációs viszonyt igazolt
(R/pt-elfojtás) = -0,47; (r/MAS-elfojtás) = -0,41; (r/pt-optimizmus) =
—0,90; (r/MAS-optimizmus) = —0,87). Ebből is nyilvánvalóan kitűnt, hogy
a pszichaszténiás vonások gyarapodásával egyre kevésbé érvényesül az elfojtá­
sos, ingerkizáró perceptuális stratégia és fordítva. Az elfojtás hiánya viszont
növeli az optimizmushiányt is; a pszichaszténiás hajlamú személyiségre igen

233
alacsony „optimizmuskészség” jellemző, sőt a „félelem—fóbia—kényszer” nö­
vekedésével egyre csökken az optimista valóságviszony esélye, mértéke. A hisz-
teroid és a pszichaszténiás állapotokban a feszültségfeldolgozás ellentétes szo­
rongásátélő, tudatosító és megmunkáló kognitív eszközökkel történik, ezeket
viszont jellegzetes attitüdkülönbségek determinálják. Knetke (1960) pl. szelle­
mes kísérlettel bizonyította, hogy a tanúvallomást kérő emlékezési helyzetben
a sugalmazott, befolyásoló és torzító hatású beavatkozó információkat átvevő
(befolyásolható) k.sz.-ek Pt-értéke alacsony, Hy szintje pedig magas, a nem
befolyásolhatóké pedig éppen a fordítottja. Ennek alapján úgy véli, hogy a
magas Pt-érték az autonómabb percepcióra, a szuggesztióknak ellenálló attitűd­
re, a belsőleg vezérelt és magasabb tudatossági fokú élményfeldolgozásra utal,
szemben a hiszteroidok mechanizmusaival. A manifeszt szorongásnak és a Pt
szintnek az együttjárása éppen azért kézenfekvő, mert a tudatosítási folyamat
során keletkező veszély- és következményfelmérés szükségszerűen indukálja a
tudatos félelemélményt. Strickland és Knetke (1959) úgy vélték, hogy a Pt-skála
viselkedési megfelelőinek előfordulását a személy „én-ereje” is jelentősen befo­
lyásolja. Az énerőt a szuggesztiókkal szembeni ellenállásnak, azaz a befolyásol-
hatatlanságnak a mértékében határozták meg. Válaszsugalmazó kérdések alap­
ján egyrészt az „igen”-t mondás készségét, másrészt a passzív beleegyező hajla­
mot mérték magas és alacsony Pt, illetve Ну-értéket adó személyeknél. Azt
találták, hogy az alacsony Pt szintű egyének éppúgy „befolyásolhatók”, mint
a magas Ну-értéket adók, egyben mindkét típusnál előfordul a sugalmazás
elutasítása is, de erősen különböző információs tartalmak esetében. Az alacsony
Pt szintűek inkább aktív beleegyezők, „igent mondási” hajlammal, a Hy-os
beleegyezők pedig passzív követésre készek, de a szorongáskiváltó sugalmazott
tartalmakra magas elutasítási pontszámot adnak. Ez utóbbi pedig a hiszteroid
(zavaró ingereket kizáró, elutasító) stratégiának felel meg. Az alacsony Pt
szinttel viszont a teljesítménykudarcra vonatkozó sugalmazások aktívabb eluta­
sítását figyelték meg. Amint a fentiekből kitűnik, a pszichaszténia skála magas
és alacsony értékeivel egyaránt sajátos attitűd és választípus jár együtt. Ennek
leginkább a hiszteroid válaszmintáktól való elkülönítésben van a diagnosztikai
értéke és hasznossága, mind az egészségesek, mind a betegek pszichodiagnoszti-
kájában.

Empirikus korrelációk
Magas Pt szint jellemzi a szenzitizátorokat, szemben a represszor mechanizmu­
sokat preferáló személyekkel (Mehrbaum, 1972). Ez az eredmény a hiszteroid
és pszichaszténiás vonások fentiekben elemzett különbségei alapján is magától
értetődőnek látszik, hiszen a hiszteroidok döntően represszor mechanizmusokat
preferálnak. A Pt még normális övezetbe eső, átlag feletti zónájába kerülő
(50—70 T közti) értékeivel aggodalmas, feszült, határozatlan, bizonytalan,
problémázó, aprólékos, elégedetlenkedő, kényszerességig pontos, önbizalom
hiányról tanúskodó, aggályos, izgatott, kevesebbértékűségi érzésekkel küzdő,
mások véleményét igénylő, de szociálisan kiszolgáltatottsági és veszélyeztetett-
ségi élményekről beszámoló személyiség vonásai társulnak; az ilyen egyén soha
234
nem érzi a feladatait „jól megoldottnak”, nem tud bízni képességeiben, aprósá­
gok is felingerlik, és krónikusan boldogtalannak, meg nem értettnek érzi magát.
A 70—80 közti T-értékü Pt-hez depresszív pszichaszténiás állapot társul, a
Pt-tipikus karakter- és viselkedésvonások pedig hangsúlyozottak. 80 feletti
T-értéknél már rigid, a változtatási hatásokkal szemben ellenálló pszichaszténi-
ákat láthatunk, rögzült kényszeres és fóbiás, szorongásos és depresszív vonások­
kal. Gough (1949) megfigyelései szerint a disszimulációs törekvéseket néha
éppen a validitási skálajelzésekhez (F—K) társuló Pt-növekedés teszi kétségte­
lenné. Gilberstadt és Duker (1965) viszont a Pt-értékszintek szerint „befokolt”
szorongásmértékeket határozták meg, korrelációk alapján. A 70—79 közti
értékekhez mérsékelt, a 80—89-hez erős, a P t> 90-hez súlyos szorongásos tüne­
tek járulnak.
Alacsony Pt-érték férfiaknál függetlenséggel, jó önkontrollal jár együtt.
Az ilyen férfiak a sikerességet, produktivitást, teljesítményeket hangsúlyozzák,
a munkában való kitartásuk jó. A nők széles érdeklődésűek.

A Pt-skála konfigurációi

A 12-es kód
Feszült, bizonytalan, depresszív, aggodalmaskodó, kényszeres vonásokkal
jellemezhető neurotikus állapotképekben gyakori (Butcher, 1963).
A 78-as kód
A kód jellemző diagnózisa a neurózis; kényszeres, depresszív és szomatizáló
tünetképződés hangsúlyával. Klinikailag az introvertált, visszahúzódó, apati-
kus, depresszív, „sündisznó” attitűdű, nyugtalanságot tükröző viselkedésű neu­
rotikusoknál figyelték meg ezt a csúcspárost ( Welsh és Dahlstrom, 1956).
Ugyanezt találták Butcher (1969) vizsgálatai is típusosnak, sőt az állapot vezető
tünetei alapján a szerző „szkizoid-kényszeres” neurózisforma kódképeként irta
le a 78-as profilt. Megfigyelései szerint a koncentrációs zavarok, a kisebbrendű­
ségi érzések, szexuális zavarok, szorongás, inszufficienciaérzések is típusos velejá­
rói a képnek. Gilberstadt és Duker (1965) a 78-as kódtípust (a 2—1—3—4-es
skálák T-értékeinek csökkenő érték szerinti sorrendjével társulva) a „pszichone-
urózis. kényszeres reakció” diagnosztikai egységéhez rendelődő patternként
írták le. A kód kritériumai: a Pt és Se nagyobb, mint 70 T; a Pt legalább tízzel
magasabb az Sc-nél, a többi skála 70 körüli, vagy a közelében van. Az állapot­
kép alternatív diagnózisai: pszichoneurózis, szkizoid személyiség szorongásos
reakciója: szomatizáló típus, latens vagy krónikus borderline, szkizoform álla­
pot.
A vezető tünetek: koncentrációs és figyelmi zavarok, állandó feszültségérzés,
„idegesség”, aggodalmaskodó nyugtalanság, zárkózottság, kisebbrendűségi ér­
zések, depresszió. Az ilyen betegek az explorációjuk során szégyenlősnek mutat­
koztak, nehezen nyilvánultak meg, önbizalomhiányról és kapcsolati nehézsé­
gekről tanúskodó magatartást mutattak. Jellegzetesnek bizonyult az a látszat
arc, amely szerint makacsnak, önérvényesítőnek tűnik, miközben másoktól
várja a megoldást. Maszkulin attitűdje ellenére erős kisebbségi érzések gyötrik,

235
kérődző típusú, kényszeres gondolkodásmódra, ambivalenciaérzésekre hajla­
mos. Személyiségfejlődési jellegzetességek terén a család legkisebb gyermekénél,
„a bébi”, a „kedvenc” szerepkörében fordul elő leginkább; a családban az apa
vagy egy jóval idősebb fivér uralja a kapcsolatokat. Korán kialakul a függőség
—függetlenség ambivalencia-konfliktusa, amelyet minden autoritásszemélyre
átvisz. Teljesítményei közepesek vagy alacsonyak, emiatt bűntudatot él át és
másokat okol. Gyakoriak a házassági és párkapcsolati konfliktusok is, a szexuá­
lis szerepben valódi nehézségek keletkeznek, ezek hajlamosak szervülni. Boldog­
talan házasságok a legtipikusabbak az ilyen személyeknél. Pszichofiziológiai,
vegetatív szorongásos tünetekkel induló állapotzavaraik súlyosabb tünetekbe
nőnek át, ezek ellen gyakran etiles feszültségcsökkentéssel próbálnak védekezni.
A kényszeres tünetek olykor dipszomán kényszerekben jelennek meg.

A 19-es kód
Sajátos kódminta, ugyanis vagy az organikus idegrendszeri károsodáshoz
csatlakozó, következményes (szuperponált) neurózisokban figyelték meg —
ilyenkor az érzelmi labilitás, kritikálatlanság és szorongásos tünetképződés
dominál —, vagy a mániáko-depresszív állapotok maniform váltási és kifejlő­
dési időszakaiban találták jellemzőnek (Gilberstadt és Duker, 1965).

3.12.8 A szkizoidiaskála (Se)

A 78 tételből álló skála eredetileg a szkizofrén kórforma diagnosztizálásához

hozzájáruló pszichometrikus eszköznek készült, olyan — klinikailag szkizofrén
— betegek választípusai alapján, akik tüneti és viselkedési szempontból bizarr-
nak minősülő gondolkodásmódot, valóságidegen attitűdöt, szociális elzárkó­
zást, autisztikus és érzelmileg nehezen megközelíthető, negativisztikus beállító­
dást mutattak. A szkizofrénia azonban a pszichiátriai diagnosztikában sem
egységes betegségentitás, hanem tüneti hangsúly szempontjából is heterogén
állapotok gyűjtőfogalma. Mint betegségkategória, csak fogalmilag egységes,
éppen ezért nehéz olyan empirikus skála konstruktumot elképzelnünk, amely
az összetetten „egyféle” állapotot jól tükrözhetné.
A skála validitása szempontjából Hathaway és McKinley (1963), valamint
Hedlund (1977) magas pozitív korrelációt találtak a szkizoform tünetlista alábbi
tényezőivel: hallucináció, a gondolkodás formai és tartalmi zavarai, beszéd­
tempó és artikulációzavar, inadekvát affektusok, különös testtartás, modoros­
ság, bizarr öltözködés és viselkedés, zavartság, visszahúzódás, zárkózottság és
magányosság. Jóllehet egyes tünetekkel jól korrelál, a szkizofréniáknak mégis
csupán 60%-át képes kiszűrni, azonosítani. Nem szerepel jól a paranoid forma
diagnosztizálásában, sőt e tekintetben az Se—Pa-skálapáros sem megfelelő
kórisméző képességű. Mégis az a tapasztalat, hogy az orvosok, pszichiáterek
által — a szokványos empirikus és állapotbecslő úton kialakított — szkizofrénia
diagnózissal magas egyezést mutat az Sc-skálaérték 80 körüli vagy efölötti
szintje (Benton és Probst, 1946), ami azt valószínűsíti, hogy a szkizofrén patoló­
gia körében számos olyan Sch-s vonást mér és regisztrál a skála, amelyet a
236
diagnosztizáló orvos is súlyponti összetevőként kezel. Davis (1975) azt találta,
hogy a szkizofréneket a többi pszichiátriai beteg közül pusztán a magas Se szint
alapján is differenciálni lehetett. Spiegel (1969) szerint inkább azért hasznos az
Sc-skála, mert „aspecifikus” patológiamutató, rendkívül alkalmas az állapot
súlyosságának jelzésére (amennyiben pszichiátriai zavarról van szó), nem alkal­
mas viszont az állapotminőség jelzésére. Ha az irreális valóságviszonyt, a pszi­
chózist és a realitásfunkció zavarának mértékét képes jelezni, ez magában véve
is igen értékes diagnosztikai segítséget jelent. Sajnálatos azonban, hogy az
Sc-skálában mutatkozó magas T-érték az egészséges populációban is gyakori,
és amint azt Hathaway és McKinley (1963) jelzik, csak egyéb társ-skálák érték­
szintje szerint lehet az egészségeseket a szkizofrénektől megkülönböztetni. Ma­
gában véve az Sc-érték tehát nem differenciáló még az egészség—betegség
kategóriák döntési szintjén sem. Abban van egység a diagnosztikus validitást
illetően, hogy a skála a szkizoid attitűdökre „érzékeny” és ezek „súlyosságát”,
arányát és mértékét tudja kifejezni (Butcher, 1969).

Empirikus korrelációk

A magas Sc-értéket adó normális, egészséges személyeknél egyidejűleg kimu­

tatott viselkedési, személyiség- és attitűdvonások erősen különbözők. így pl. 70
körüli értéket találtak a társaik és tanáraik által felelőtlennek ítélt egyetemi
hallgatóknál {Gough, Closky és Meehl, 1952), a zárdából kilépő, alkalmatlan
magatartásának ítélt leányoknál {Langston, 1970), és ez kifejezésre juttatja az
Sc-skála „devianciajelző” értékét is {Butcher, 1969). Ezzel függhet össze pl. az is,
hogy a magas Sc-értékű alkoholista betegek terápiáját rosszabb prognózisának
minősítették a terapeuták, mint az 59 T vagy alacsonyabb Sc-értékű betegekét
{Finney és Smith, 1971). Úgy tűnik, hogy az alkalmazkodási készséget, a szociá­
lis viszonyulásmódot és a környezethez való kontaktuskészséget az egészségesek
esetében is jól tükrözi a skálaérték, ugyanis magas Sc-t igazoltak az Emberrajz
(DAP) tesztben „alacsony alkalmazkodási készség” pontszámot elérő szemé­
lyeknél {Cauthen és mtsai, 1969), ugyanakkor a „megoldási bizarréria” mutató
értéke szerint nem volt szignifikáns különbség a szkizofrének és az egészségesek
közt. Magas Se szintet mértek azoknál a fiataloknál is, akik önmagukat zárkó­
zottnak, kapcsolataikban gátlásosnak minősitették, pl. kifejezték, hogy társá-
ságban kínosan érzik magukat, nem mernek megnyilvánulni, nem tudnak miről
beszélni stb. Lockman, 1954). Szignifikánsan magasabb Se átlagot mértek to­
vábbá a szociális izolációval járó pályákon dolgozó személyeknél, pl. műszaki
rajzolóknál, tervezőmérnököknél is, ámbár azt aligha dönthetjük el, vajon az
introverzív zárkózottság az oka vagy következménye-e pályaválasztásuknak
{Daniels és Hunter, 1949). Merbaum (1972) vizsgálatai alapján a szenzitizátorok
Sc-értéke szignifikánsan magasabb a represszorokénál. Az érdeklődési területek
és készségek kérdőíves vizsgálatával való egybevetés alapján pedig jelentősen
magasabb Sc-értéket adtak a lingvisztikái érdeklődésű, ennek megfelelően nyel­
vészeti pályákon dolgozo személyek {Anderson és Anker, 1964). A személyi
kontaktusokban való nehézségeket, a személyi kapcsolatok iránti érzelmi szük-
237
séglet alacsonyabb voltát fejezi ki a magas Sc-értékkel fordítottan korreláló
Rorschach M (ember) válasz-százalék is {Adams, Cooper és Carrera, 1963).
A magas Sc-értékhez járuló tipikus tulajdonságok és attitűdök terén is számos,
további adatról számolhatunk be. így pl. a magas Sc-értékű egyetemi hallgató­
kat társaik és környezetük széles érdeklődési körűnek, az esztétikai értékek iránt
fogékonynak, érzelmileg szentimentálisnak, zárkózottnak és békésnek írták le,
a tulajdonságlistákon ezek a vonások vezettek a férfiak esetében. Sajátos kü­
lönbség, hogy nőknél viszont a magas Sc-értékhez szociális aktivitást, kedvessé­
get, barátságosságot és eredetiséget társítottak a minősítő személyek, és csupán
a „hajlamos rossz döntéseket hozni” tételben foglaltak állást egységesen igen­
lően. A szociális helyzetfelmérésben és a cselekvési lehetőségek megítélésében
tehát még akkor is zökkenők vannak a „szkizoidabb” nőknél, ha az a kontak­
tusmintákban nem is tükröződik {Hathaway és Meehl, 1952). Meg kell azonban
jegyeznünk, hogy a kutatási eredmények terén három tulajdonságminőségre
nézve csaknem teljes megegyezés és eredményazonosság van a magas Sc-érték­
kel kapcsolatban: 1. kontaktusteremtési és fenntartási zavarok; 2. szociális
idegenségérzés és 3. autisztikus és ábrándozó attitűd. A többi vonás tekinteté­
ben már nagy az eltérés {Fowler, 1966). Hasonló egyezést mutatnak a mentális
és intellektuális teljesítményszintre vonatkozó eredmények is; valamennyi szer­
ző szerint alacsony produktivitási szint és gyenge teljesítménynívó jellemzi a
magas Se szintű egyéneket, és ebben a nemek szerint sincsenek különbségek
{Brothers, 1961; Frick, 1955; Harvey és Sipprelle, 1976). A magas Sc-értékhez
járuló vonások sokszínűségével szemben az alacsony .Sc-értékkel nem sikerült
egyértelműen jellegzetes vonások társulását igazolni, sőt Allen (1957) azt az
eredményt közölte, hogy az igen alacsony Se szintnek a magas értékhez hasonló
jelentését találta meg egyes tényezőkben. így pl. a kontaktusokkal szembeni
tartózkodó idegenséget, a viselkedési tétovaságot, az önállótlan és zárkózott
magatartást figyelhette meg az ilyen személyeknél.

Kódminták és konfigurációk

A 8123-as kód
GUberstadt és Duker (1965) nyomán ismert profiltípus. Diagnózisa: szkizofré-
nia, szimplex forma. Alternatív diagnózisai; a szkizofrénia paranoid vagy tüneti-
leg differenciálatlan formái, illetve szkizoid személyiség szorongásos reakciója.
Az állapot „tünetlistájában” a betegek szkizoid, inszufficiens, negativisztikus,
önállótlan, éretlen, gyermeteg attitűddel és affektuslabilitással társuló, szorongó
—feszült vonásai jellemzőek, a feladatokhoz való viszonyuk elutasító, tétlenek.
A kóros szervérzések általánosak. A betegek szubjektív önminősítése szerint a
meg nem felelés érzések minden életterületüket áthatják; a visszahúzódó, zárkó­
zott, idegen és elutasító magatartást előnyösnek ítélik önmaguk számára.
Az ilyen betegek szüleire leginkább komplementer párkapcsolati kép jellemző;
az apa könnyed, bohém, az anya aggodalmas, feszült, kiegyensúlyozatlanságát
merevséggel egyenlíti ki. A gyermek a szülők világában kívülálló, az anya
érzelmileg zsarolja, de nem védelmezi a szeretetével.
238
 A megfigyelések szerint ez a kódtípus a Hd (l-es)-skála hangsúlyával össze­
függésbe hozhatóan mindig beszámol cönesztopátiás és testképzavarokról, be­
tegségtudata is gyakoribb, mint az egyéb szkizofrén vagy szkizoid betegeknél.

A 82-es kód
A 82-es kódtípust Warbin, Altman, Gynter és Slatten (1972) vizsgálták és
megállapították, hogy 1125 beteg ismételt MMPI-vizsgálata alapján a 82-es
kódhoz három pszichiátriai tünetegység rendszeres és állandó társulása igazol­
ható: az akusztikus hallucinációk, az üldöztetéses téveszmék és a gondolkodási­
cselekvési stupor. Olyan esetekben, amikor az újratesztelés során változott a
betegre jellemző kódcsúcsképlet, de az első vizsgálatban 82-es kód mutatkozott,
inkább a szuicid gondolatokat, a zárkózottsági tüneteket és a redukálódott
beszédet találták konzekvensen jellemző tünetnek.

A 824-e.s kód
Az Sc-, D- és Pp-skálák triadikus csúcsértékei uralják a profiltípust (Gilber-
stadt és Duker, 1965).
A kód modális diagnózisa; személyiségzavar, paranoid típus. Alternatív diag­
nózisa: szkizofrén reakció, paranoid típus. Az ilyen kódtípusú betegeknél szélső­
séges ingerlékenységet, ellenséges, feszült magatartást figyeltek meg. Szexuális
patológiájuk a perverz, infantilis formakörben tipikus, rendkívül sok életveze­
tési és alkalmazkodási krízis jellemzi őket. Felelősségérzetük gyenge, moráljuk
nem cselekvő morál; a törvényeket ismerik, de betartásukat csak másoktól
követelik. Oráldependencia és alkoholizmus is gyakori, az acting-out típusú
feszültségmegoldások pedig általánosak. Becslőskálák tünetlistái szempontjá­
ból az alábbi vonásaikat emelik ki: éretlenség, kisebbségi érzést tükröző viselke­
dés, alkoholizálás, ellenségesség, paranoid kverulencia és expanzivitás, nyugta­
lanság, alacsony munkamotiváltság. A szülői kapcsolatok elemzése szerint
anyjukkal intim, inceszt típusú, zárt szimbiotikus kapcsolatban éltek kora
gyermekkorban. Későbbi életszakaszukban az anya (betegségi és/vagy egyéb
okból) hosszabb periódusokban előforduló átmeneti hiányát és az apa tartós
(válás, különélés miatti) hiányát találták jellemzőnek. A beteg az iskolában és
tanulmányai során nehezen nevelhető és képezhető tanulónak bizonyult. Saját
párkapcsolatában és házasságában dependenda és ellenségesség ambivalens
attitűdjével, külső kapcsolatok fenntartásával, acting-out elhagyásokkal jelle­
mezhető; életvezetése kiegyensúlyozatlan.

A 86-o.v kód
Gilberstadt és Duker (1965) az Se—Pa-pár 70 feletti T értékében adta meg a kód
érvényességi kritériumát, ezt még az F-skála 70 T feletti értéke sem érvénytele­
níti. A kód diagnózisa: szkizofrén reakció, paranoid típus. Klinikailag virulens
szkizofrén gondolkodástorzulások, téveseszmék, hallucinációk, kuszaság, za-
vartság, koncentrációképtelenség jellemzi az állapotot; ezt egészítik ki az affek-
tust érintő zavarok: agresszivitás, zárkózott, elutasító viszonyulás, támadáskész
izgatottság vagy teljes közöny képét keltő, egyhangú affektuskép. Bizarrériák
mind a magatartásban, mind a gondolkodásban fellelhetők.
239
 A beteg premorbide is zárkózott, szégyenlős, alkoholizáló, etilizálása kapcsán
agresszív, magányosan élő, alkalmi partnerei ivásban és szexualitásban egyaránt
deviáns személyek. A betegség olykor a munkaképességet áttörő, pszeudoneu-
rotikus kimerültségi és cselekvőképtelenségi tünetekkel indul, olykor fokozato­
san kifejlődő Wahn-állapot figyelhető meg, prodrómajelek nélkül.
Az ilyen betegeknél a családi élet szétesett, mind a szülői házban, mind saját
családalapító kísérleteikben. Néhány esetben megfigyeltek overprotektív maga-
tartású anyákat is, ilyenkor azonban többnyire az is kiderült, hogy az anya
következetlen a túlvédésben, viszonyulása kiszámíthatatlan. Társ és párkeresés
szempontjából végül is az ilyen személyekre krónikus kudarcok jellemzők,
70%-uk magányos marad.

A 87-es kód
Az Se magas (80 feletti) T értékéhez ebben a kódban a Pt 70—80 közti szintje
társul ( Welsh és Dahlstrom, 1956). Ez a szkizoid neurotikus, szorongásos álla­
potra hajlamos személyiség kódképe. Az ilyen betegek egocentrikus, nárciszti­
kus, önszempontú, szertelen, inkonvencionális, szorongó, olykor acting-out
kitörésre hajlamos egyének, utóbbi esetben depresszív letörések követhetik az
acting-outot. Problémafeszültséget nehezen tűrő, nappali álmodozásra, üresjá­
ratú spekulációkra hajlamos egyének, a terápiás kapcsolatban nehezen nyitha­
tók meg.

A 89-es kód
Az Se- és Ma-skálák 70 feletti T értékéhez Gilberstadt és Duker (1965) fontos­
nak tartja a többi skála emelkedett, 70 T közeli értékét is. A kód jellemző
diagnózisa: szkizofrén reakció, katatón típus. Alternatív diagnózisa: szkizoaffek-
tív pszichózis, mániás forma; illetve ötvözött szkizofrénia, cirkuláris jegyekkel
és paranoiditással társuló pszichózis.
Az ilyen betegek hiperaktívak, irányíthatatlanok, feszültek, pánikosan szo­
rongok. Gondolkodásuk dezorganizálódott, hallucinációk és érzékcsalódások
is gyakoriak. Izgalmi tünetként jelenhet meg a gyors és folytonos beszéd is.
A betegek premorbide magas igényszintűek, teljesítményük azonban közepes
vagy alacsony. Fanatizmusra, vallásosságra hajlamosak. Döntési helyzetekben
határozatlanok, hivatásválasztásban is hezitáló attitűddel jellemezhetők. Nem
tudnak megfelelően azonosulni a hivatásszereppel; hasonlóképp idegen marad
számukra a házastársi szerepkör is. Házassági kapcsolataik sikertelenek, pár-
kapcsolatban boldogtalanok. Általában ugyanazt a hideg, tartózkodó, érzelem
nélküli és távolságtartó párhelyzeti szerepet viszik tovább saját életükben is,
amelyet szüleik együttéléséről mintáztak le. Érzelmi érintés hatására nem ér­
zelmi választ, hanem gyanakvásos reakciót produkálnak, ezzel esélytelenné
teszik magukat a viszonzott kötődés elérésére. Hiperaktív és maniform buzgal­
muk kompenzáló aktivitás, amellyel eseménytelen életüket látszatra kitöltik
történésekkel. Ezen a talajon és előzményi helyzeten jöhet létre azután a regresz-
szió, a pszichotikus, katatoniform egyensúlyvesztés. Lewandovski és Graham
(1972) megfigyelései szerint ebben a kódtípusban inkább a neurotikus előzmé­
nyek, a regresszív készség, az én-felnagyításos, megalomán tendenciák, pszichó-

240
zis-határszéli (borderline) állapotok kialakulására van jelentős esély. A szerzők
valószínűbbnek tartják az izgalmi tünetekkel, felfokozottsággal, felhangoltság-
gal járó pszichózis-határállapotok esélyét, mint a gátláshangsúlyú tünetképző­
dés előfordulását.
A 89-es kód típusban Drake és Oetting (1959) viszont - igen nagy számú
klinikai eset MMPI-kódcsúcselemzése alapján — egyértelműen a katatónia
állapotának társulását bizonyította. Láthatjuk tehát, hogy az összegző diagnó­
zishoz rendelhető kódmintákkal szemben hasznosabbak azok az elemzések,
amelyek a kódpatternnel együtt járó attitűdöket, tulajdonságokat, viselkedés-
módokat jellemzik számunkra.

3.12.9 A hipománia-skála (Ma)

A skála kidolgozásának alapját olyan személyek választípusai képezték, akikre

fokozott aktivitás, lelkesedés, hangulati emelkedettség, lendületesség és „feldo-
bottság” volt jellemző, klinikailag azonban nem érték el a betegségfokot.
A pszichiátriai megítélés szerinti hipomán személyekre a késztetési és cselekvési
hajtóerő fokozódása és az affektiv emocionális felfokozottság jellemző legin­
kább, ezt pedig nehéz megfelelően differenciáló kautélák szerint elkülöníteni a
normális állapottól. Mégis sikerült a skála kidolgozásához 24 kritériumot felál­
lítani, ezek alapján állították össze a vizsgálati csoportot. Több tentatív skála
kipróbálása után végül 46 item maradt, ezek megfelelő szelekciós erőt mutattak
a kritériumsajátosságokra nézve.
A skála validitásának vizsgálata során a pszichiátriailag „mánia” diagnózissal
kezelt betegeknél a skálaértékek 61—77 T között mozogtak. 900 beteg közül
csak 30 olyan fordult elő, akinél a skálaérték 70 T felett volt, miközben állapota
nem felelt meg sem a hipománia, sem a manifeszt mánia diagnózisának. Ezek
a betegek pszichopaták, alkoholisták és organikus agyi sérültek voltak. 38 olyan
személynél fordult elő hasonlóképpen emelkedett Ma-érték, akiknél viszont más
tesztvizsgálatokkal hiperaktivitást állapíthattak meg. Ha tehát a skála nem is
a hipomán összképet jelezte, alkalmasnak bizonyult a „fokozott aktivitás”
hipománia-faktornak a kiszűrésére (McKinley és Hathaway, 1944). A klinikai­
lag hipománnak minősített személyek 60%-át tudták a skálával „diagnosztizál­
ni” 70 T feletti értékkel, a többi átlagosan 60 T-értéket mutatott. A tüneti
korrelációk szempontjából a hangulatemelkedéssel, a hangos és túl sok beszéd­
del, a motoros aktivitásáradással, az impulzivitással, a nagyzásos tartalmú
önminősitésekkel és a megalomán téveseszmékkel találtak pozitív együttjárást,
ezzel szemben a reménytelenséggel, nyomott hangulattal negatív korrelációt
igazolhattak (Hedlund, 1977).
Mezzich és mtsai (1974) is megerősítették ez utóbbiaknak az érvényességét.
Depressziós betegségkritériumok szerint diagnosztizált, egységes depresszió­
fokú betegek „depressziómértéke” és Ma-skálaszintje közt hasonlóan negatív
korrelációt találtak.
Az empirikus korrelációk szerint a 70 alatti, akcentuált Ma (60—70 T) érték-
zónába tartozó személyekre sajátos vonások jellemzők: bizakodóak, túlérzéke-
16 Az MM Pl-próba 241
nyék, hiányzik belőlük a szívósság és kitartás, könnyen lelkesednek feladato­
kért, ezeket azonban hamar elunják, indulatosak, ingerlékenyek, túlstimuláltak,
lelkesedők, könnyen feloldódnak, közlékenyek, türelmetlenek, a testi munká­
ban örömöt találnak, nyíltak és barátkozók (McKinley és Hathaway, 1944).
Fowler (1966) az Ma 65—70 közti értékével együtt járó tulajdonságnak jelölte
meg a melegszívűséget és segítőkészséget, a szerteágazó érdeklődést, a tanulási
indítékok labilitását, a külső ingerekre való fokozott reaktibilitást, a zavaró
ingerek iránti érzékenységet, a koncentrációzavarra és figyelemingadozásokra
való fokozott hajlamot és a (következményes) alacsonyabb tanulási teljesít­
ményt. Figyelemre méltó, hogy az Ma-skála értéknövekedése „deviancia”-érzé-
kenységet tükröz. Magas Ma szintet találtak pl. a feltételesen szabadlábra
helyezett bűnözőknél, szemben az ikerkontroll nem bűnöző csoporttal {Gough,
Wenk és Rozynto, 1965), továbbá 993 főiskolás férfi közül azoknál, akik 4—6
év alatt autóbalesetet okoztak, vagy szabálysértéssel rendőrségi elmarasztalást,
büntetést kaptak. Mivel ezek Ma-értéke 10 T átlaggal haladta meg vétlen
társaikét, Brown (1960) ezt a szintkülönbséget a korcsoport deviancia-prediktív
mutatójaként jelölte meg. Hasonlóképp magasabb értéket adtak a zárdából
kilépésre javasolt vagy elküldött, szabálytalan magatartású nők {Langston,
1970), a visszaeső katonaszökevények (együtt a Pp-érték növekedéssel) {Clark,
1948), továbbá a tanáraik és társaik által felelőtlennek ítélt egyetemi hallgatók
is {Gough, Closky és Meehl, 1952). Longitudinális vizsgálattal derült fény arra
is, hogy a néhány év alatt alkoholistává váló habituális ivók is magasabb
Ma-értéket nyújtottak azoknál, akik alkoholizálása megmaradt a temperált
ivási keretek közt {Loper és Kammeier, 1973), ily módon ez is prediktív MMPI-
tényezőnek bizonyult. A magasabb Ma-érték azonban az érzelmi nyitottságot,
igénybevehetőséget is jelenti, és a terápiás aktivitás előre jóslásához is ad tám­
pontokat. Gross és Wagoner (1971) pl. azt találta, hogy a verbális interakciók
száma, gyakorisága pozitív korrelációt mutat az Ma-értékkel a csoportpszicho­
terápiás keretek közt történő mérések alapján (r = + 0,27). Amikor viszont már
nem a terápiás aktivitást, hanem a pszichoterápiás javulás pozitív prognosztikai
tényezőit mérték össze az Ma szinttel, negatív korrelációt találtak {Adams,
Cooper és Carrera, 1963); hiába képes tehát az ilyen személy a nagyobb verbális
aktivitásra, annak hatékonysága és belátáshoz vezető eredményessége kevésbé
megfelelő. Alkoholista betegek kezelése során is azt tapasztalták, hogy a kezdet­
ben alacsony (53 T alatti) Ma-értéket adó betegek később jobban reagáltak az
elvonókezelésre, mint magas Ma-t produkáló társaik {Finney és Smith, 1971).
Mivel a hipomán állapotnak szerves része az aktivitásfokozódás, a túlmotivált
és akciókész indíték-töltöttség, a teljesítmény értékét lerontják a kedvezőtlen
pszichikus és mentális feltételek (dekoncentráció, figyelmetlenség, állhatatlan-
ság stb.), ezért nem is lepődhetünk meg az alábbi eredményeken: szignifikánsan
nagyobb Ma-értéket találtak egyrészt fokozott fiziológiai reaktibilitású egyé­
neknél {Spiegel és Acker, 1967), az empirikusan is túlaktívnak minősíthető
személyeknél {Lowlis és Anderson, 1972), a pályaválasztásban aktivitással járó
foglalkozási ágakat preferáló fiataloknál {Longh, 1946), a sok beszédet igénylő
(pedagógus, üzletember, ügynök) pályát választó tanulóknál {Norman és Redlo,
1952), másrészt a rosszul teljesítő bölcsész hallgatóknál {Kokosh, 1971), a több-

242
szőr utóvizsgázó egyetemistáknál {Altus, 1948), a gyenge tanuló gimnazistáknál
{Yeomaus és Lundin, 1957), a közepesen teljesítő tanárképzősöknél (Longh,
1946), az érdemjegyekkel való korrelációja pedig iskolatípustól és a tanulók
életkorától függetlenül negatívnak bizonyult. A jó érdemjegyekkel alacsonyabb
Ma-értékek együttjárását figyelték meg {Frick, 1955). Foglalkozási ágak és
tevékenységfajták szempontjából pedig az sem lehet meglepő, hogy a rádióbe­
mondók, tanárok, ügyvédek, óvónők {Norman és Redlo, 1952), továbbá az
üzletemberek {Rosen és Rosen, 1957) és a pedagógus-gyakornokok {Graddick
és Stern, 1963) egyaránt magasabb Ma szintet adtak, mint másféle foglalkozási
ágban tevékenykedő kontrolltársaik. Alacsony Ma-értékkel viszont — az egyén
képességszintjétől és intellektusától függetlenül — alacsony teljesítménymotivá­
ció, hangulati sivárság, apátia, lendülethiány és kedvetlenség együttjárása típu­
sos {Hathaway és McKinley, 1963). Az alacsony Ma szintű fiatalok a pályavá­
lasztásban az aprólékos, manuális precizitást igénylő, nem túl bonyolult tevé­
kenységi fajtákat részesítették előnyben; a választásban a fizikai és szellemi
aktivitást és erőkifejtést igénylő, bonyolultabb igényrendszerű pályákat elutasí­
tották {Lowlis és Andersohn, 1972). A stabilitás, lassúság, perszeverációs hajlam
is alacsony Ma-hoz járul hozzá {Guthrie, 1949). Klinikai diagnosztikai szem­
pontból az alacsony Ma-érték csak -az indítékháztartás zavarának jelzője (ilyen
értelemben része lehet a depressziódiagnózisnak), magában véve azonban kór­
jelző diagnosztikai értéke nincs. A magas Ma-skálaértéknek viszont a hipomán
és mániás állapotok diagnosztikai becslésén túl jelentős szerepe van az exogén
pszichózisok differenciáldiagnosztikájában is, amit az Ma csúcs mellett magas
Pt szint és az Sc-skála csatlakozó (70 T feletti) magas értéke jelezhet, miközben
a többi skála 70 T alatt húzódik. Egyes szubkortikális eredetű organikus zava­
rok esetében is ezt igazolták {Good és Brantner, 1961). A klinikai kórismézésben
jelentős szerepet játszik az Ma szintnövekedés övezete, zónája is a szindromati-
ka és szimptomatológia hangsúlya szempontjából. A 60—70 közti Ma szinthez
pl. affektusokkal telített, individualista, éretlen érzelemvilágú, impulzív, energi­
kus vonások csatlakoznak a betegek esetében is, a 70 feletti zónához pedig (ha
az Ma a profil csúcsértéke!) impulzív, agresszív nyugtalan, mániás felhangoltsá-
gú állapot társul {Guthrie, 1949).

Konfigurációk, profilkódok

A 9-es kódtípus
Gilberstadt és Duker (1965) írta le az Ma csúcsértékével jellemezhető, „egy-
csúcs”-kódtípust. Ezt Ma 65—70 közti csúcsérték esetén a buzgó, túlaktív,
bőbeszédű, a külső hatásokkal és befolyással szembeszálló, fanatikus, vallásos
egyéneknél figyelték meg. Pszichopatológiai szempontból a kód betegségjelző
kritériumszintje: az Ma legyen jóval 70 felett, míg a többi skála értékének 70
T alatt, a D-nek viszont 50 T felett kell lennie. Diagnózisa: mániáko-depresszív
talajon mániás reakciótípus. Alternatív diagnózisa nincs, a kódképlettel járó
állapot és tünetei igen jellegzetesek. Az ilyen kódot adó betegek hiperaktívak,
megalomán téveszméket hangoztatnak, bőbeszédűek, támadáskészek, harcia-
i6* 243
sak, felfortyanók, akadályoztatást alig tűrnek. Telve vannak tervekkel, ezek
realitásfedezete csekély. Az anamnézisben gyakran szerepel előzetes depresszív
állapot, sőt korai fejlődési sérülésekre, genetikai és/vagy intrauterin deffektu-
sokra utaló támpontok is vannak náluk. A betegség akut fázisában a viharos
mánia tüneti képét produkálják, gondolkodási és beszéd-bizarrériákkal. Férfiak
esetében az akut fázisban a feleséggel való szembefordulás, a kontroll teljes
elutasítása figyelhető meg. A nőknél pedig a vallásba és szakrális rítusokba
menekülés jellemző, az akut szakasz elmúltával azonban teljesen kiegyensúlyo­
zott életvitelre és munkára, megfelelő alkalmazkodásra képesek.

A 91-es kód
Bár az Ma-skála csúcsértéke szabja meg a kódmintát, mégis a Hd (l-es)-skála
jelentésének dominanciája alkotja az állapotkép lényegét. Az ilyen kóddal
a betegeket gasztrointesztinális zavarok, fejfájás, szomatizáló tünetképződés,
pszichovegetativ tünetek jellemzik. Alapszemélyiségükben típusos a magas
igénynívó, fokozott aspirációs lendület, a frusztrációs helyzetekre viszont testi
tünetképződéssel reagálnak (Guthrie, 1949).

A 92-es kód
Mániáko-depresszív konstelláció; a mániás állapotok enyhébbek, és a depresz-
szív hullámvölgyek is mérsékeltek, az állapotképben a hangulati és emocionális
zavarok súlyosabbak, mint az indíték és aktivitás terén mutatkozó tünetek.

3.12.10 A szociális introverzió skálája (Si)

Ez az utolsó „klinikai” skála, jóllehet éppen az a jellegzetessége, hogy nem

elsődlegesen klinikai. Nem szolgál ugyanis pszichiátriai diagnosztikai célokat
— szemben a többi patológiamutató skálával. Azért hozták létre, hogy a v.sz.
emberi kapcsolatokban mutatkozó viselkedését, kontaktusfelvételi problémáit
felmérhessék. Jellegzetessége, hogy a kapcsolatok felvételi, kialakítási nehézsé­
geit, az óvatoskodást, félelmet, tartózkodást, illetve a visszahúzódó elzárkózás
mértékét juttatja kifejezésre. Kidolgozása Drake (1946) nevéhez fűződik.
A Minnesota T—S—E kérdőívvel 50 szociálisan nyitott, extravertált és szociáli­
san zárt, intro vertált személyt válogatott ki, ebben a 100 fős mintában végezte
el az MMPI szociális-introverzió tételeinek item analízisét.
A skála validitása: 87 nőnél és 81 férfinál végzett vizsgálat alapján a szociális
extraverzióval jellemezhető személyek Si-értékével egyaránt magas negatív kor­
relációt találtak (nőknél r = - 0,72; férfiaknál r = —0,71) {Drake, 1946). Egye­
temi hallgatókon készült el a skála standardja, faktoranalízissel, a szociális
introverzió szempontjából jelentős faktorsúlyú tételek alapján. A faktoranalízis
szempontjából 6 fő faktort találtak jelentősnek a skálában: a diszkomfort
érzéseket; a kapcsolathiányt; az interperszonális szenzitivitást; a szociális biza­
lom, továbbá szociális facilitáció faktorait, végül bizonyos fizikális és szomatikus
reagenciatényezőket (Graham, 1971).

244
 594 egyetemi hallgatónál — megszabott validitáskritériumok szerint — elkü­
lönítették a „szociálisan intenzív részvételű” és „kevéssé részt vevő” személye­
ket, és figyelembe vették öntevékeny aktivitásuk mértékét is. 274 hallgatónál
mutatkozott meg egyértelműen a „részt vevő” és „spontán aktív” tényezők
hangsúlya, és az Si-értékkel negatív korrelációt igazolhattak (rSi = —0,369).
Amint arra Gough (1949) rámutatott, az Si kitűnően szelektálta a „részt vevő”
és „aktív” személyeket a „zárt” és „passzív” viszonyulási típusúaktól. Az utóbbi
két tényezővel a skála magas pozitív korrelációt mutatott. Azok a tulajdonsá­
gok pedig, amelyeknél hasonló összefüggést találtak, jól kifejezik a szociális
introverzió jelentéstartalmát. Ezek a passzivitás, szociális kapcsolati indítékok
alacsony szintje, kontaktusokkal szembeni védekezés. Drake (1947) a hipnoti-
kusan indukált fantáziatevékenység tartalmait egybevetve az Si-értékek alapján
mutatkozó szociális attitűddel, azt találta, hogy a magas Si-vel tehetetlenségi,
passzivitási, önmagát negatívan értékelő fantáziák típusosak, szemben az extra-
vertáltakkal. Meggyőzőek a pszichiátriai diagnosztikai próbák során kapott
eredmények is az Si mérőképességét illetően. A pszichiátriai becslő módszerrel
(értékelő skálával) kiszűrt „szociális introverzió”, „izoláció” és az Si-értékek
között ugyanis pozitív korrelációt találtak (Zelin, 1971), a betegségtagadás
attitűdjével pedig negatív kölcsönviszonyt mutattak ki. Az a beteg, aki az
állapotát nem veszi tudomásul és betegségi helyzetét lelkileg elutasítja, a kontak­
tusokra nyitott marad; a betegségtagadás hiánya, az állapot elfogadása viszont
szociálisan izolatív és introverzív attitűddel jár együtt {Zelin, 1971). Pszichiátriai
betegséggel való viszony szempontjából a depresszióval magas Si-érték együttjá-
rását figyelhették meg, tüneti társulás tekintetében pedig a pszichomotoros
zavarok és a szorongásnak testi tünetekben jelentkező típusai mutattak magas
pozitív korrelativ viszonyt {Hedlund, 1977). Az „izgatottság” tünetével viszont
fordított kölcsönviszony áll fenn, az izgatottsági tünetek növekedésével az
extraverzió (eltérő hatásfokú és minőségű) attitűdjének fokozódása következik
be.

Empirikus korrelációk

Ebből a szempontból a magas Si-érték előfordulása az egészséges és pszichiát­

riai betegségben szenvedő személyeknél egyaránt megfigyelhető. Ez nem is
meglepő, hiszen a szociális introverzió olyan kontaktusminta, amely személyi­
ségsajátosság és kórtünet egyaránt lehet. Cook és Hedley (1955) magas Si-érté-
ket talált a rossz kontaktuskészségű tanároknál, Cockmann (1954) pedig azok­
nál a fiataloknál, akik nem tudtak a társaságban megnyilvánulni és önmagukat
gátoltnak érezték. Az érdeklődési iránynak és az iskolázottságnak is szerepe van
az Si-érték befolyásolásában, azaz a szociális viszonyulás jellegének meghatáro­
zásában. Magasabb Si-érték jellemzi ugyanis a természettudományos érdeklő­
désű személyeket, mint a bölcsészettudományok és humanisztikus irányok felé
fordulókat, és ez az orientáció a személyiség interperszonális attitűdjével jelleg­
zetesen szinkronban van, jóllehet nem tudjuk, az alapvető érdeklődés-e a szociá­
lis attitűdváltozás oka, vagy fordítva (Hedlund, 1965). Diplomás személyeknél

245
viszont kisebb az Si-érték, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél (Blum,
1963), továbbá a munkájukkal elégedett farmereknél is az Si-érték alacsony
átlag szintjét találták jellemzőnek (Brayfield és Marsh, 1957); utóbbiak szerint
úgy tűnik, mintha a kiegyensúlyozott és értelmet lelő életvezetés csökkentené
a szociális introverzió készségének érvényesülését. Emellett szól az is, hogy a
Rorschach-próba M (ember) válaszainak növekedési százalékával, az optimum­
szinttel (12%) is alacsony Si-érték jár együtt {Adams, Cooper és Carrera, 1963).
Ugyanakkor viszont a szociális kontaktusokat keret és feltétel gyanánt használó
„exhibíció” és „dominancia” tulajdonságokkal jellemezhető személyek Si értéke
is alacsony; extraverzív attitűdjük a tere és csatornája szükségleteik kielégülésé­
nek {Allen, 1957).
Drake (1947) és Gough (1949) elemzései nyomán a magas Si-érték férfiaknál
a következő vonásokkal jár együtt: lassúság a megnyilvánulásban (beszédben,
cselekvésben, feladatok elkezdésében), problémamegoldásban sztereotípiahaj­
lam és originalitáshiány, bizalmatlanság, rigiditás, gátoltság, ambícióhiány,
túlkontrollált viselkedés. A magas Si-értékű nőknél inkább az elégedetlenség,
szenzitivitás, szentimentalizmus, magányosság és önértékelési problémák domi­
nálnak.
Pszichiátriai szempontból a skála nem diagnózisspecifikus, de társskálaként
magas értékkel megerősítője a depresszió és a szkizofrénia pszichometrikus
kórismézésének {Mezzich, Damarin és Erickson, 1974).
Az Si-skála alacsony értéke férfiaknál széles érdeklődési körrel, lelkiismeretes­
séggel, kíváncsisággal, szociális exhibícióhajlammal, beszédességgel, élénk visel­
kedéssel és figyelemfelhívó attitűddel társul, a nőkre viszont e tekintetben csak
három tulajdonság megléte (beszédesség, kíváncsiság, lelkiismeretesség) igazo­
lódott be.
Az alacsony Si-értéket adó személyek (férfiak és nők egyaránt) önjellemzés
során megbízhatóbb képet adnak magukról, mint a magas Si-értékűek, önma­
gukat pedig egységesen általában kezdeményezőnek, lelkiismeretesnek, makacs­
nak, akciókésznek, érdeklődőnek jellemzik.
Az Si-skála leghasznosabb alkalmazási területe a pályaválasztási, munkaal­
kalmassági lélektani munka, ahol a jellegzetes attitűd és irányulásminták feltá­
rása segít a megfelelő hivatásválasztásban, illetve a képességekhez illeszkedő
feladatviselkedésben.

246
3.2 KLINIKAI PROFILELEM ZÉS
A különböző betegcsoportokra jellemző MMPI profilkonfigurációk elemzésé­
nek egyik lehetséges módja a csoportok átlagprofiljainak összehasonlítása.
Amint arra Goldberg ( 1972) rámutatott, a csoportadatok elemzésének hátránya,
hogy az átlagprofil mindig ellaposodik, kiszűri az egyéni ingadozásokat, s a
kapott átlagprofilok tulajdonképpen egyetlen konkrét beteg profiljához sem
hasonlítanak. Bizonyos tüneti értékű támpontokra azonban az átlagprofilok
felhívhatják a figyelmünket: az egyéni ingadozásokból adódó variabilitás kiszű­
résével tisztábban megragadhatóvá teszik a valóban a kórképből adódó sajátos­
ságokat.
E jellegzetességek feltárása a diagnosztikus támpontokon kívül minden olyan
vizsgálat számára elsődlegesen fontos, amely csoportadatok elemzésével és
változásainak nyomon követésével foglalkozik (ilyenek például a terápiás hatás-
vizsgálatok). Míg az egyéni profilokra az átlagprofilok alapján levont következ­
tetések csak nagy óvatossággal alkalmazhatók, csoportprofilokra vonatkozóan
a leírt profiljellegzetességek sokkal megbízhatóbbak. Ezt bizonyítja Goldberg
(1972) vizsgálata, amelyben 208 csoport átlagprofiljának diagnosztikus hovatar­
tozását az általa készitett regressziós, illetve diszkriminációs függvények igen
nagy hatásfokkal tudták eldönteni.
Ha a rendellenes profilok azonosítására Meehl (1946) kritériumait alkalmaz­
zuk, akkor az egészséges személyek 10%-át, a betegek 33%-át osztályozzuk
tévesen betegnek, illetve egészségesnek. E kritériumok a következők: a 8 klinikai
skála közül (az Mf-, Si-skálákat nem számítva (legalább egy skála értéke
meghaladja a 90 T-t; vagy egy skála értéke meghaladja a 80 T-t, és К nagyobb,
mint 40 T; vagy egy skála értéke meghaladja a 70 T-t, К nagyobb, mint 50, és
L kisebb, mint 60 T; vagy legalább egy skála értéke meghaladja a 65 T-t,
К értéke 65 T fölött és L értéke 60 T alatt helyezkedik el.
A betegcsoportokon belül azonban az átlagprofilok alapján nyert támpontok
legfeljebb globális besorolást tesznek lehetővé (a személyek kétharmad részé­
nél), a neurotikus, antiszociális, illetve beilleszkedési zavarral küzdő, valamint
pszichotikus csoportba.
Az alábbiakban e három fő osztálynak megfelelően ismertetjük a betegcso­
portokra vonatkozó vizsgálatok eredményeit, hangsúlyozva azonban, hogy
specifikus diagnózis felállítását az MMPI-től nem várhatjuk, s ez a tesztnek nem
is lehet feladata (vő. 1.32 szakasz, ahol a teszt diagnosztikus validitásával
foglalkozunk).

3.21 A neurózisok MMPI-jellemzői

Az MMPI-próbával történő neurózis diagnosztika háromféle igényt támaszt a

teszttel szemben: 1. tegye lehetővé a neurotikus állapotok biztonságos megkü­
lönböztetését egyéb pszichopatológiai zavaroktól; 2. legyen alkalmas az egyes,
fenomenológiailag különböző, ennek alapján nozológiai egységeket alkotó neu-

247
ю 26. táblázat. Neurózisok MMPI-jellemzői. Hisztéria; konverziós, szomatizációs tünetek
 (26. táblázat folytatása)

ю
■fcb
40
rózisfajták differenciálására; és 3. elegendő megbízhatósági szinten informáljon
az adott állapot súlyosságáról és várható kimeneteléről (prognosztikai és terápia­
tervezési szempontok).
A próba konstrukciós elveinek és céljainak megfelelően jogosnak tűnt az a
várakozás, hogy az MMPI-próba a kraepelini diagnosztikus entitások szerinti
kórismézés döntőképes diagnosztikai eszköze lesz. Ezt a várakozást azonban a
negyvenes évek végétől az 50-es évek derekáig összegyűlt, imponálóan gazdag
klinikai ellenőrző, illetve kutatási eredmények és tapasztalatok egyértelműen
cáfolták. Hovey (1949) Gough, Harris és Black (1953), Meehl (1953), valamint
Guthrie (1953) megfelelő (klinikai versus normális) minták összehasonlításán
alapuló munkái ugyanis világossá tették, hogy a fenti MMPI diagnosztikai
célok nem érhetők el. A teszt differenciáló és döntőképessége ugyanis a vártnál
gyengébb. Sem az egyes skálacsúcsok, sem néhány skálaérték alapján nem
lehetséges megfelelő betegségbesorolás. Egyértelművé vált, hogy csak a profil­
mintázat összképének és változásainak elemzése útján jutunk megbízható diag­
nosztikai eredményekhez. Az egyes kórállapotokra vonatkozó döntési bizton­
ság szintje azonban erősen különböző.
Jelentősen nehezítette a próbával történő neurózis-diagnosztikát a próbát
alkalmazók pszichiátriai szemléleti és diagnosztikus gyakorlati különbözősége.
Az MMPI-kutatók és -diagnoszták ugyanis nem követték megfelelően a kraepe­
lini nozológiát a neurózis-megállapításban. Ily módon az MMPI-ban fellelhető
neurózisjellemzők terén kapott sokféle eredményt vagy egyáltalán nem, vagy
csak részben lehet egymással összehasonlítani, és ez az eredmények felhasználá­
sát problematikussá teszi. A vizsgált betegcsoportok azonos elnevezései mögött
gyakorta húzódnak meg eltérő betegségértelmezések. Ez pl. azonos diagnoszti­
kai kategóriák erősen eltérő tünetlistáiban jut kifejezésre. A szomatizáló, funk­
cionális, „szervneurotikus” betegeket pl. hol a hisztériás neurotikusokhoz sorol­
ták (pl. Hovey, 1949), hol pszichoszomatikus képnek minősítették (pl. Spreen,
1963). A fóbiás és a szorongásos állapotokat a kezdeti vizsgálatok során az
USA-ban önálló neurózisentitásként kezelték, a saarbrückeni NSZK standard­
ban viszont a pszichaszténia diagnózisában vonták össze, másféle, fóbiás és
kényszeres-szorongásos állapotformákkal. A nyugatnémet standardban minden
„funkcionális” testi tünetet és „szervneurotikus” állapotot pszichoszomatikus
betegségként értékeltek (Spreen, 1963), az NDK-ban folyó berlini adaptáció
során viszont Höck és Hess (1969) a pszichoszomatikus betegek csoportját
klinikailag objektivált betegségkép alapján állították össze. A diagnosztikai
gyakorlat (szemléleti és nozológiai különbségeken alapuló) eltérései a próba
diagnosztikai felhasználása terén ma is tipikusak és általánosak. Tringer (1975
és 1980) hazai adaptációja pl. követi a saarbrückeni standard betegségcsoporto-
sítási rendszerét, magunk viszont a WHO. diagnosztikai szisztéma szerint osztá­
lyoztuk vizsgált beteganyagunkat, mivel a pszichodiagnosztikai munka iránti
orvosi igényekben is ez vált általánossá (az orvosi kórismézésben pedig kötele­
zővé).
Az MMPI-diagnosztika terén elért eredmények hasznosíthatóságát nehezíti az
is, hogy a személyiségprofilt alkotó skálaösszetevők értékét a közlemények nem
egységesen adják meg. Amint azt a neurotikus és pszichoszomatikus betegek

250
MMPI-jellemzőit összefoglaló táblázataink (26—29. táblázatok) is tükrözik, a
szerzők olykor skála nyerspontértéket közölnek (pl. Schmidt, 1962), máskor
korrekció nélküli értékek alapján foglalnak állást (pl. Feingold, 1962). Bár
többnyire közük az átlagprofilokat, ezek egységes (a Welsh-féle vagy a saarbrü-
ckeni kód szerinti) profilmintázatát ritkán használják. Ha viszont (átlagprofil
és kódképlet helyett) csupán a profilmintázatok közti különbségek alapján nyert
differenciáldiagnosztikai szignifikanciákat közük, akkor be kell érnünk az ered­
mények eszmei értékével.
Fentiek miatt az MM Pl neurózis jellemzőinek ismertetésében — az irodalmi
adatok leltárszerü bemutatása helyett — áttekinthető egységekbe rendeztük
azokat az eredményeket, melyek számottevő és megbízható diagnosztikai infor­
mációt adnak (26—29. táblázatok). Ily módon mind a diagnosztikus kategóriák
és csoportok szerint, mind az eredmények időrendje szempontjából átfogó képet
kaphatunk a diagnosztikailag releváns profil- vagy skálajellegzetességekről.
Ahol a közölt eredmények lehetővé tették, mindenütt megadtuk a profilkonfigu­
ráció kódképletét. Feltüntettük továbbá a legmagasabb T-értéket mutató skála­
páros „csúcspattern”-jeinek jellemzőit is, mivel a vezető skálapáros szerinti
értékelés a diagnosztikai gyakorlat szükséges és kötelező részteendője, egyben
értékes támpontja is. A továbbiakban utalunk és hivatkozunk a táblázatokban
részletezett adatokra. Pszichometrikus értékeket csak akkor közlünk, ha azokat
összefoglaló táblázataink nem tartalmazzák.

3.21.1 A neurózisok differenciáldiagnosztikai jellemzői az MMPI-ben

Az MMPI diagnosztikai jelzőértéke terén első helyre sorolhatjuk az adott

állapot „abnormitás mértékének”, azaz súlyosságának és a normálistól való
eltérés szintjének megállapító értékét. Második helyre kerül az „abnormitás
irány”, azaz a neurózis, pszichopátia és pszichózis szempontjából történő kate­
goriális besorolás biztonságértéke. A harmadik, szerényebb helyet foglalja el az
adott állapot osztályozása és differenciálása a tüneti jellegek szerint (pl. neuró­
zistípusok, pszichózisfajták megállapítása). Az MMPI szubkategóriális differen­
ciáló, osztályozó diagnosztikai értéke jóval kisebb az „abnormitás irány és
mérték”-jelző képességénél (vö. 1.32). A profil abnormitásának megítélése a
bevezetőben ismertetett Meehl-Ше kritériumok vagy különféle indexek (1.
3.26) segítségével történhet. A további iránymeghatározó diagnosztikai munka
azonban már csak a profilmintázat összjellegének (konfigurációjának) árnyalt
elemzése alapján lehetséges. A neurotikus állapotokat egyéb kórformáktól
(pszichózis, pszichopátia) egységesen differenciálják az alábbi MMPI jellegek:
1. a személyiségprofil kevésbé emelkedik meg a 70 T-érték felé, mint a többi
betegségekben; 2. három skála viszont jellegzetesen kiugrik a profilmintázatból:
a Hd-, D- és Ну-skálák. Mivel ezek a profil „bal szélső” és egymást követő
skálái, a „balos” profilnövekedés a három skálával, azaz a „neurotikus triász”-
szal a neurózismintázat legjellegzetesebb eleme. Ehhez képest a görbe jobb
oldala általában alacsonyabb, kivételt képez a Pt- (pszichaszténia) skála, amely
70 T felé halad, vagy 70 T feletti értéket is elérhet. Az Sc-, Pa-, Ma-skálák

251
252 27. táblázat. Szorongásos és depresszív neurózisok MMPI-jellemzői
 28. táblázat. Hipochondriás és pszichaszténiás neurózisok MMPI-jellemzői

253
viszont alacsonyabbak. A neurotikus profil a validitás-skálákban alacsony
F-értékkel jár együtt.
Elegendő végignéznünk a 26—28. sz. táblázatokat, hogy megerősíthessük, a
neurózis diagnosztikai bázisképlete tünettantól függetlenül, általában a „triász”
megnövekedett értékeiben ragadható meg.

3.21.2 A neurózisok osztályozó és prognosztikai diagnosztikája

E tekintetben pontosabbak az állapot súlyosságára és a személyiségváltozás

karakterológiai jellegére vonatkozó mérési lehetőségeink, mint a neurózis beso­
roló osztályozásának megbízhatósága. Gough (1953) katonai pszichiátriai gya­
korlatból nyert minták alapján foglalt állást abban, hogy a neurózis betegségen­
titásán belül jól elkülöníthetők az enyhe, középsúlyos és súlyosabb neurózisok.
Az enyhe, azaz rövid ideje fennálló és szubjektíve is tolerálhatóbb tünetekkel
járó állapot az induló és a már rendeződött neurózisokban figyelhető meg.
A közepesen súlyos állapot egyrészt hosszabb ideje (egy-két év) fennáll, másrészt
szubjektíve is nehezebben viselhető, és az alkalmazkodást korlátozó tünetekkel
jár. A súlyos neurózisok az életvezetést szinte bénító mértékű és/vagy tartamú,
sokféle tünettel és személyiségkárosodással jellemezhető állapotok. Mindhá­
romban közös az MMPI-profil szempontjából a neurotikus triász kiugró értéke,
az alapgörbe difázikus jellege, a bal oldal kiugró és egyenlőtlen csúcsa, valamint
a jobb oldal relatíve alacsonyabb mintázata. Különbözőségük a profil jobb oldali
skáláinak („pszichotikus tetrádnak”) az értékszintje és csatlakozó csúcsértékei
alapján mutatkozik meg. A súlyos neurózisokban a Pt- és Sc-skálák együttesen
magasak, de itt maga a profil egésze is „fölfelé tolódik” a 70 T zóna közelébe,
vagy azt át is lépi. A neurotikus triászban a 90 T körüli skálaértékek közt a
D-skála a legmagasabb, amely csúcsértékével a „D tüskét” alkotja. A mérsékel­
tebb neurózisokban a triász második két skálája (D és Hy) egy szinten magas,
70 T-érték fölötti zónában. A Hd relatíve alacsonyabb, bár ez is meghaladja a
70-es értéket. A jobb oldalt illetően a Pt és Pp (!) skálák magasabb szintje
figyelhető meg, utóbbi két 'skála együttjárása fontos differenciáldiagnosztikai
támpont a pszichopátiáktól való megkülönböztetésben (ahol ugyanis a Pt szint
változó, nem magas, viszont a Pp a jobb oldal egyéb skáláival együtt „maga­
sabbra tart”, mint a neurotikus triász szintje). A közepesen súlyos neurózisok­
ban a Pp növekedése az adaptációs képesség romlását jelzi.
Nem kétséges, hogy a neurózis súlyossága szerinti differenciálásban a jobb
oldali (egyébként típusosán a pszichózisokban kórjelző) skálák játsszák a leg­
főbb szerepet. Schmidt (1962) is arra hívja fel a figyelmet, hogy a neurózis
súlyossága a profilmagasságon mérhető le, az egész profil felemelkedését a jobb
oldal is követi. Az enyhe tünetekkel egyrészt a normális övezet feletti (egységnyi
szórásértékű) profilmagasság, másrészt a neurotikus triász „D völgye” jár
együtt, amelyhez alacsony Mf és 70 T körüli érték felé tartó Pt- és Sc-skálák
csatlakoznak. A súlyosabb tünetekkel azonban egyrészt jóval normális övezet
fölötti (három szigmányi) profilmagasság, másrészt a neurotikus triászban ma-
254
gas D (D csúcs) figyelhető meg, amelyhez az Mf-érték „esése”, viszont feltűnően
magas Se „kiugrás” járul.
Nyilvánvaló, hogy a pszichés anomáliákat általában is jól tükröző profilszint-
növekedés keretében a bal oldal neurotikus hármasa az állapot vezető tüneteit
és attitűdjellemzőit tükrözi, a csatlakozó egyéb skálák pedig az alkalmazkodás
romlásának mértékét és jellemzőit jelzik. A Pp-skála pl. az adaptáció labilitását,
a Pt növekedés a tünetek sokszínűségét (a fóbiás, kényszeres színezetű, depresz-
szív és szorongásos tünetképződést), az Sc-érték a szociális elszigetelődés és
visszahúzódás mértékét juttatja kifejezésre. Kétségtelen, hogy az MMPI a neu­
rózist mint pszichopatológiai entitást képes elkülöníteni másféle pszichés zava­
roktól, továbbá értékes információkkal járul hozzá az állapot súlyosságának
megítéléséhez. Az általános neurózis jelleget az MMPI-ben könnyebb felismerni,
mint a specifikus vonásokat. Rauchfleisch (1971) ezt azzal indokolja, hogy a
neurózis mibenlétének megítélésében minden szakember egyetért, általában
inkább a további, tünettani szempontú osztályozásban vannak eltérések. Ezzel
magyarázza az MMPI-vel történő neurózis diagnosztika „bizonytalanságait” is.
Amíg ugyanis általánosan elfogadott, hogy a neurózisokban a neurotikus
triász növekedése tipikus, abban már eltérések vannak, hogyan értékelik a
„hármasfogat” egyes skáláinak szintkülönbségeit. A hármason belüli arányok
bizonyos tüneti és állapotbeli különbségeket jelölnek meg, utalnak a tüneti kép
arculatára. A Hd csúcsszintje pl. éppúgy jelez konverziós, szomatizáló neuroti­
kus tüneteket, mint a „valódi” szomatikus betegségek testi állapotélményeit, sőt
a Hd-skála minden olyan állaptképben magas, amelyben testi panaszok előtér­
ben állnak (Spreen, 1963; Hovey, 1949; Gough és Meehl, 1953; Bagdy és mtsai,
1981; vő. 1.34). Saját, 305 neurotikus beteggel végzett vizsgálataink eredményei
is azt tanúsítják, hogy a Hd csúcsérték sokkal inkább „általános neurózismuta­
tó”, semmint a neurózisokon belüli, differenciáló értékű jelzés. A szorongásos,
hisztériás, neuraszténiás, hipochondriás és „vegyes” (k. m. n.) neurotikus álla­
potképekben csúcsértéket képez, egyéb neurózisokban is jellemzően magas.
Ezért általános szomatizáció- és betegségtudat mutatónak tekinthetjük. A Hy-
skálával való együttjárása és а „V” képletü triászt alkotó „konverziós völgy”
(alacsonyabb D-értékkel) a konverziós szomatizáló neurotikus tünetképződést
valószínűsíti (13-as kódminta, lásd 26. sz. táblázat). Amíg a Hd-skála a testi
bajok lelki élményét, addig a Ну-skála a hiszteroid attitűdöket, készségeket és
magatartásmódot hangsúlyozza. Ezért az a „völgy”, amelynek csúcsértékét a
Ну-skála alkotja, a változatos tünetekkel jellemezhető hiszteroid állapotok
jelzésére szolgál (31-es kódpattern). Ezt az érvényességet nem csökkenti az sem,
hogy saját vizsgálatunkban nem tudtuk megerősíteni a „konverziós völgy”
típusosságát a hiszteroid neurózisban (1. 5/3. ábra). A hisztéria skála (3.) értékét
ugyanis a diagnosztikus triászban magunk is jellemzőnek találtuk, azonban
— magas értéke ellenére — a 123-as (Hd, D és Hy) csúcsmintának e skála csak
a harmadik helyét foglalja el. Ez amellett szól, hogy e neurózisban elsődlegesebb
a fokozott betegségtudati élmény (Hd), valamint a szorongó, diszfóriás, depen­
dens viszonyulásmód (D), mint a szomatikus konverziós, illetve szociálisan
teátrális készségek (Hy), jóllehet ez utóbbinak a hisztéria diagnózisához feltétle­
nül jelen kell lennie a profiltípusban. A hisztériás neurózis tüneti változatossága

255
és súlyossága szerint csatlakozhatnak az adott képhez egyéb skálaérték-növeke-
dések is (lásd 26. táblázat). Saját vizsgálatunkban azonban ilyen, pszichometri-
kusan számottevő mértékű csatlakozást nem tapasztaltunk.
Megfigyelték, hogy a vegetatív szférában tömörülő testi panaszokkal a Hd-
és D-skála együttes értéknövekedése jár együtt, ez látszik pl. a hipertenziós
tünetképzésben is (Lewinsohn, 1956), illetve a gasztrointesztinális és kardiovasz-
kuláris zavarokban is (Geyer, 1976). A D-érték megemelkedése jellemző alvás­
zavar, mint domináló neurotikus tünet esetén is (Coursey, 1975).
A depresszió neurotikus és reaktív típusaiban viszont különféle vizsgálatok
egybehangzó eredménye igazolja a D-skála csúcsszintjét (Geyer, 1976; Coursey,
1975; Spreen, 1963; Povázsai, 1972), amint ezt a 27. táblázaton is láthatjuk. Bár
a D-skála a vegetatív szomatizációs tünetekben is előretör, ez mégsem mond
ellent a depressziós D csúcs diagnosztikai értékének, mivel sokan úgy vélik,
hogy fenti tünetek a lárváit depresszió kifejeződései (Brede, 1974). Ha figyelme­
sen követjük a 27. sz. táblázat depressziós profiljellemzőit, nyilvánvalóvá válik,
hogy a D-skála jelzőértéke elsődleges, a többiben azután részben a nemek
szerint (lásd Spreen, 1963), részben a tüneti arculat sajátosságai szerint vannak
különbségek. A WHO. kritériumok alapján diagnosztizált betegek saját vizsgá­
latunkban is a D-skála magasságával tűnnek ki, melyhez azonban a magas Hd-
érték is szorosan felzárkózik. Ez nem is meglepő, hiszen a depresszív állapot
fokozott betegségtudattal és változatos szomatikus, illetve vegetatív funkcióza­
varral jár. Vizsgálatunkban a 21-es kódcsúcspárral jellemezhető depressziós
betegeknél azonban sajátos „Se és Pt másodcsúcspárt” is találunk, mely utal
a depresszióban számottevően megmutatkozó szociális „begubózás”-ra, zárkó­
zottságra, magányosságra (Se), sőt az aggodalmas, feszült, határozatlan, bi­
zonytalan, problémázó és önértékelési zavarokkal küzdő boldogtalan, önelégü-
letlen állapot (Pt) tükröződése is. Sajnálatos, hogy a depresszív neurózis e
karakterisztikumai az MMPI-skálaértékek pszichometrikus döntési megbízha­
tósága szempontjából nem differenciálják elégségesen az állapotképet a pszicho-
tikus depressziótól. Ott ugyanis hasonló konfigurációt találunk, jellemző skála­
érték differenciák nélkül (vő. 5/4 és 9/1. sz. ábrákat). A depresszióra, annak
pszichopatológiai jellemzőire nézve az MMPI „jól vizsgázik”, a regressziós szint
megítéléséhez azonban nem ad elégséges támpontokat. A regresszió mértéke
szempontjából nem differenciált depressziós betegcsoportban Hajnal és mtsai
(1981) is jellemző Pt-érték növekedést figyeltek meg. Az az általános felfogás
azonban, mely szerint az endogén depresszióban a D és Pt kétcsúcsminta
jellemző, saját vizsgálatunkban nem nyert megerősítést. Ezek alapján a depresz-
sziós állapotok pszichodiagnosztikájához az MMPI-t kellő megfontolással és
kritikusan használhátjuk fel. Abban azonban bízhatunk, hogy a próba a dep­
resszív tünetek érzékeny tükrözője.
A hipochondriás, kényszeres, pszichaszténiás neurózisok szempontjából az
irodalmi adatok szerint jól hasznosíthatjuk a neurotikus triász magasságával
együtt járó Pt-skálaérték növekedést. A 13-as, illetve 123-as csúcsképletek (a Hd
és Hy, valamint a Hd, D és Hy csúcsok) elsősorban az állapot neurotikus
karakterét jelzik (McKinley 1944, Guthrie, 1953; Höck, 1969). Kényszertünetek
esetében a Pt-skála előbbre lép (Spreen, 1963). A klasszikus pszichaszténia

256
viszont a tünetazonos skála (Pt) csúcsértékében közvetlenül tükrözi az állapot
fóbiás-kényszeres hangsúlyát, és ilyenkor a D-skála emelkedését is megfigyelhet­
jük (Spreen, 1963; Szobor, 1978). Mint azt a 28. táblázat adataiból is láthatjuk,
a kényszeres tünetképződést magában véve nem tudjuk diagnosztizálni, csupán
a pszichaszténiás együttest, amelynek szerves, bár változó arányú részét képezik
a kényszeres vonások.
Az eddigiekből is kitűnt, hogy az MMPI diagnosztikában feltűnően kevere­
dik, összemosódik a hipochondriás, neuraszténiás, kényszeres és pszichaszténiás
állapotok minősítésének szempontrendszere, ezáltal pszichodiagnosztikai tám­
pontjaik is szegényesek. Saját vizsgálatukban ezért alakítottuk ki — szigorú
kritériumok alapján összeállított — hipochondriás, neuraszténiás és pszichasz­
téniás neurotikus betegcsoportjainkat. Ez a differenciálás gyümölcsözőnek bi­
zonyult. Kitűnt ugyanis, hogy a neuraszténiában csupán a tipikus, általános
neurózis jellemzőket lelhetjük fel, az állapot tüneti és jelenségszintű specifiku­
mait az MMPI-skálák, illetve profilkonfiguráció még az átlagprofil szintjén sem
tükrözi. Ezzel szemben a hipochondriás neurózist különös és karakterisztikus
MMPI-vonások differenciálják valamennyi egyéb neurózistípustól (lásd 2/2.
statisztikai elemzést és vö. 5/6. ábrát az 5/1., 2., 3., 4. és 5. ábrákkal). A hisztero-
id neurózistól is differenciálóan, jelentősen magasabb Ну-értéke megfigyelése­
ink szerint abból adódik, hogy az e skála részét alkotó, a testi egészség—
betegség-állapotra vonatkozó általános és konkrét kérdések zömét önmagukra
érvényesként választják e betegek. Ez a készségük a Hd-skála csúcsértékében
és a D-érték emekedésében is kifejezésre jut (132-es kódcsúcsminta!). A szervi,
szervezeti folyamatokra koncentráló morbid introspekciót viszont sajátos,
„jobb oldali völgyet” alkotó skálamenet kíséri. Az igen alacsony Pt- és Ma-skála
nemcsak a hisztériától differenciálja élesen, hanem kifejezi e betegek fokozott
önmegfigyelési és önkontrollkészségét (alacsony Pt), és utal a kérőző, testi
problémákhoz tapadó pszichikus munkamódra is (alacsony Ma). A depresszív
neurotikusoktól elhatároló alacsony Pp-, Pt- és Ma-skálákban pedig — fentiek­
hez csatlakozva — e betegek szociális merevsége, nehezebb terápiás megközelít­
hetősége jut kifejezésre, szemben a depresszívek érzelmi és kapcsolati készségei­
vel (igen alacsony Pp). A fenti „jobb oldali” skálák mély fekvése, valamint a
neurotikus triád jóval 70 T feletti „V” mintázata (132-es csúcskód) alapján a
hipochondriás neurózis a legbiztonságosabban differenciálható állapot a neuró­
zisokon belül.
A pszichaszténiás neurózisra nézve viszont saját vizsgálatunk nem erősítette
meg a korábbi diagnosztikai tapasztalatokat. Sem a Pt csúcsot, sem a 13-as,
illetve 123-as csúcsmintát nem találtuk jellemzőnek. Spreen (1963), valamint
Szobor (1978) megfigyeléseivel egyezően a magas D-érték megmutatkozott,
azonban ennek értéke aligha több mint „általános patológia” jelzés (lásd a
D-skála specifikus jelentésszintjeit, 3.12.2). A 231-es csúcshármashoz társuló,
relatíve emelkedett Pa-skála sem ad elégséges alapot e kórkép pszichometrikus
érvényességű elhatárolásához, csupán azt jelzi, hogy a pszichaszténiában meg­
mutatkozó „félelem—kényszer és akarati passzivitás” tüneti hármasfogatához
paranoid színezetű bizalmatlanság és óvatosság is társul.
A szorongásos neurózis MMPI-sajátosságai a legkevésbé sem differenciáló
17 Az MMPI-próba 257
értékűek. A Hd- és D-skáfák kiugrása ugyanis számos pszichikus zavarra
jellemző, a depressziótól a neurotikus típusokon át a vegetatív és általános
szomatikus tünetképződésig. Ily módon a D-skála csúcsértékével kevésre ju­
tunk. A 24-es, 21-es és 81-es kétcsúcskódok alapján (lásd 28. táblázat) sem
állíthatjuk, hogy a szorongásos neurózisnak jellemző profiltípusa léteznék. Ezt
hangsúlyozzák saját vizsgálataink is. A 21-es csúcsmintát adó szorongásos
neurotikus betegeknél inkább az szembeszökő, hogy a szorongás megemeli e két
skála magasságát, a Hd szintben pedig a fokozott betegségtudati élményt és a
társuló adaptációromlást ragadhatjuk meg (1. 5/2. ábra).
Mind a szakirodalmi adatok, mind saját vizsgálataink alapján összegzőén
megállapíthatjuk, hogy az MMPI-próba elsősorban a kategoriális diagnosztika
„szűrő” funkciójára látszik alkalmasnak. A próba eredményei alapján állást
foglalhatunk: 1. a neurózis fennállásáról, 2. ennek súlyosságáról, továbbá
3. néhány tüneti sajátosságáról. Nem tudjuk megbízhatóan differenciálni: 1. az
egyes neurózis típusokat (kivételt képez a hipochondriás neurózis) és 2. az
állapot kimeneteli, prognosztikai esélyeit.
Fentiek ismeretében azonban e próba jelzéseit fontos diagnosztikai támpon­
tokként használhatjuk fel. E jelzések az egyedi profilkonfigurációk további
elemzése útján (más vizsgálóeszközök bevonásával) lehetővé teszik a differenci­
ált pszichodiagnosztikai munkát, amely minden matematikai statisztikai „tá­
masz” ellenére sem lesz soha sablonokba szorítható.

3.21.3 A pszichoszomatikus betegségek MMPI-jellemzői

Mivel az irodalomban eltérő jelentéstartalmú fogalomként használják a „pszi­

choszomatikus betegség” megjelölést, a közmegegyezés pedig még várat magá­
ra, aligha tudjuk a vonatkozó MMPI-ismérveket minden igényt kielégítően
összefoglalni. Mint említettük, ez a betegségfogalom egyes szerzőknél nem válik
el a konverziós szomatizáció jelentésétől, illetve a funkcionális panaszokkal és
a vegetatív zavarokkal is azonos jelentésértelemben használják. A „pszichoszo-
matózis”-ban újabban elkülönítik a betegség kifejlődésének „funkcionális” fázi­
sát (amikor még csupán a szervi működések zavara tükröződik) a kifejlődött,
szervlézióban is igazolható „organikus”-fázistól. Magunk fontosnak véltük e
betegségek napjainkban használatos fogalomértelmezés szerinti, jól körülhatá­
rolt definiálását és az ennek nyomán történő MMPI-irodalom áttekintést.
A pszichoszomatikus betegségek fogalmába vontuk 1. azokat a multifaktoriális
eredetű betegségeket a 2., amelyek kialakulásában, krónicitásában és időszakos
recidiváiban a pszichikus faktorok, élmények és konfliktusok jelentős szerepe
igazolható és 3. a betegség szervi és/vagy szöveti léziót okozó, károsító mivolta
belgyógyászati szempontból is igazolt (Császár, 1980). Ily módon rendezve a
szakirodalmi adatokat (és kizárva a más szempontok szerint pszichoszomati­
kusnak minősített, funkcionális tünetképződést, hiszteroid konverziós szomati-
zációt stb.) a 29. táblázatban tettük áttekinthetővé az MMPI-jellemzőket.
Jellegzetes az a különbség, amely a profiljellemzők terén az egyes betegségi
képek között, továbbá a betegek nemétől függően (pl. reumatoid artritiszben),

258
sőt ugyanazon betegségben a vizsgáló szerzők szerint (pl. ulkuszban) mutatko­
zik. Ami közös, az megfelel a neurózis általános ismérveinek, ezen belül leginkább
a szomatikus betegségtudattal jellemezhető neurotikus betegek profiltípusának.
Kétségtelenné teszi azt, hogy a pszichoszomatikus betegek sajátosan „neurotiku­
sok”, állapotuk vezető jellemzője a testi betegség, a szomatikus destrukció.
E sajátosság miatt a neurotikus triász megnövekedett értékeiben elsősorban a
Hd-skála hangsúlyozott. Ez a skála viszont a betegségtudatot és a testi betegség
élményét (a háttértényezőktől függetlenül is) érzékenyen tükrözi. A 29. táblázat­
ból kitűnik, hogy a magas Hd-szinthez társuló, általánosan tapasztalt D-érték
növekedésben a testi tünetek és szervi rendellenességek mögött rejlő depresszív-
öndestruktív karaktervonások és reakciókészségek is kifejezésre jutnak.
A korábbi vizsgálatok eredményeit áttekintve kevés olyan MMPI-ismérvet
találunk, amely pszichometrikusan érvényes differenciáldiagnosztikai támpont
lehet a neurotikus zavaroktól való elkülönítésben. Kutatási szempontból figye­
lemre méltó lehet a bőrbetegek és obezisztában szenvedők közös Pp-érték növe­
kedése, mely azt valószínűsíti, hogy a két állapotkép a külvilághoz való viszony
tekintetében rokon (pl. a testhatárok érzékenysége miatti védekezés módjában).
A kolitiszes betegeknél megfigyelt, a neurotikus triásszal együtt felszökő Pa-érték
pedig igazolni látszik azt a klinikai megfigyelést, hogy e betegek jellemző reak­
ciómódja paranoid színezetű. Ebben az állapotképben a „psychosomatic synd­
rom shift” a paranoid és heveny kolitiszes állapotok váltakozásában is tükrö­
ződhet (Spiegelberg, 1965).
Saját vizsgálatunkban — a körülhatárolt és több szempontú diagnosztikai
kritériumoknak tulajdoníthatóan — mégis fellelhettünk pszichometrikusan hi­
telesíthető MMPI-ismérveket, olyan profilsajátosságokat, amelyek az eddigiek­
nél megbízhatóbb „pszichoszomatikus jellemzők”, és alkalmasak az állapotké­
peknek — másfajta neurotikus típusoktól történő — differenciálására. Kiindu­
lópontként vessük össze a neurotikus és a pszichoszomatikus betegek átlagpro-
fil-mintázatát (5 versus ó.ábrák). Szembetűnően mutatkozik meg a két állapot
profilkonfigurációjának „fekvési különbsége”, melyet kilenc klinikai skála (a
Hd kivételével valamennyi!) szignifikáns különbsége hitelesít. Bár kétségtelen,
hogy a bal oldali „neurotikus triász” profilmagassága az „általános neurózis-
jellemzők”-et tükrözi, a neurózisokkal szemben a D- és Hy-skálaérték jelentő­
sen alacsonyabb (lásd 14. táblázat), ezáltal a profilmenet sajátos „pszichoszoma­
tikus lejtőt”, mintegy „csúszdát” képez (lásd 6. ábra, továbbá 6/1., 2., 3. és 4.
ábrák). Az egyébként „lesüllyedt” profilmenet e „csúszdával” együtt olyannyira
tipikus és valamennyi pszichoszomatikus betegségcsoportban konzisztens, hogy
az entitáson belül csupán az infarktust szenvedett betegek esetében tudunk
— csekély differenciákat — felmutatni. Ami azonban a differenciáldiagnosztika
legkritikusabb pontja, a Ну-skála erősen jellemző „esése” alapján a konverziós,
hisztériás szomatizációktól is elhatárolhatók a pszichoszomatikus „szomatizáci-
ók”. A megkülönböztetést erősíti a profilkód csúcsmintázata is (1237-es csúcs-
tetrád), melyben a Pt-skálaértéknek a Ну-szinthez csatlakozó „felzárkózása”
felhívja a figyelmet az önelégületlen, perfekcionista, önmagát nem kímélő atti­
tűdre, melyhez szociális meg nem értettségi és veszélyeztetettségi érzések társul­
nak. A pszichoszomatikus állapotképek „neurotikus tüneti” összetevőiben mu­
ll* 259
to 29. táblázat. Pszichoszomatikus betegségek MMPI-jellemzői
 (29. táblázat folytatása)

к>
Os
tatkozó sajátosságok: a fokozott betegségtudat (Hd), a szorongó, feszült, diszfó-
riára hajló, önmagával szemben kíméletlen, „merevséggel alkalmazkodó” sze­
mélyiség (D-szint, lásd 3.12.2, a D-skála értelmezése), a testi betegség meghatá­
rozó élményével, melyhez perfekcionizmus és önelégületlenség társul. Mindezek
olyan „adaptációs keretekben” mutatkoznak meg (lásd jobb oldali skálák mély­
sége a Pt kivételével), amelyek szinte „egészség-képet” tükröznek. E sajátossá­
gok alapján a pszichoszomatikus betegek „neurózisa” jelentékenyen különbözik
egyéb neurotikus állapotoktól az adaptáció szociális készségeiben, valamint a
fenti attitűd-, készség- és reakciósmódok terén.
Ez a közösség egyaránt jellemző a „szív- és keringési rendszer”, a „gasztroin-
tesztinális rendszer” pszichoszomatikus betegségeire, illetve az ulkuszban szen­
vedőkre is. Az infarktuson átesett betegek viszont olyan skálamenettel jellemez­
hetők, amelyben a pszichoszomatikus triádikus lejtő, illetve „csúszda” megléte
ellenére a profil igen alacsony fekvésű. Nem tükröz többet, mint amit egyébként
a „testi betegségek MMPI-jellemzői”-ben figyelhetünk meg (vö. 3.24). Bár a
jellegzetes konfiguráció kétségtelenné teszi a „diagnosztikai hovatartozást, az
árulkodó, patológiajelző skálákban csak a Hd—D—Hy lejtő szerepe tűnik ki.
Nem tudjuk, vajon ez az elszenvedett szomatikus krízis, életveszély utáni, foko­
zott bevetésre kerülő restitutív szomatopszichikus erők következménye-e vagy
az infarktus után szükségszerűen megváltozó életmód és értékrend tükrözője.
Az is feltehető, hogy a „valódi” és súlyos testi baj átélése a személyiségben
sajátos pszichikus védekezési módot hív elő. Legvalószínűbb, hogy e betegek a
betegség tagadásénal reagálnak, disszimulálják testi-lelki bajaikat, ily módon
„egészségálarcot” vesznek fel. Ez a pszichikus védekezés, amelyet a haláltagadás
első fázisaként ismerünk életveszélyes szomatikus állapotokban, mintegy kon­
centrálhatja és segítheti az életért, a túlélésért folytatott küzdelmet. Ez átmeneti
lelki reakcióként hasznos is lehet. Krónikus fennállása azonban veszélyeztetheti
a gyógyítási-gyógyulási folyamat eredményességét.
Ha a fentiekben részletezett pszichoszomatikus jellemzőket integrálni kíván­
juk a „pszichoszomatózis” személyiségjellemzőire vonatkozó kutatási eredmé­
nyekbe, akkor a „betegségspecifikus személyiségtípus” koncepcióját nem látjuk
elfogadhatónak. Ellenkezőleg, csupán a pszichoszomatikus reakciómódra vonat­
kozó azonos, közös készségeket és attitűdöket tudjuk megerősíteni (anélkül,
hogy e készségek és vonások pre- vagy posztmorbiditását eldönthetnénk). Sőt,
követhetőnek találjuk Uexküll(idézi Császár, 1980) „látszategészség” koncepci­
óját is (Scheingesundheitskonzept), mely szerint e betegeknél az „egészség­
álarc” homlokzati védelem, amely a szomatikus sebezhetőséget és pszichikus
sebzettséget elrejti, egyszersmind az elért pszichés egyensúlyt „falakkal” védi.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a pszichoszomatikus betegségek az
MMPI-vel mérhető viselkedési, attitűd- és válaszkészség (reakciómód) szem­
pontjából egységes entitást alkotnak, ily módon a klasszikus neurotikus típu­
soktól differenciálhatok. Az MMPl-próba jellemzői alapján a pszichoszomató-
zist „sajátos neurózisnak” tekinthetjük, amelyben e sajátosságok a hagyomá­
nyos értelemben vett neurózisoknak és a testi betegségekkel összefüggő változá­
soknak a jellegzetes elegyét alkotják. E differenciáló sajátosságok azonban
függetlenek attól, hogy a betegség mely működési szférát vagy szervrendszert
károsít.
262
3.22 Pszichopátiák
„Pszichopátia” diagnózissal a magatartási, beilleszkedési rendellenességek, al­
kalmazkodási zavarok, személyiség- és karakterproblémák széles skáláját szok­
ták jelölni. Maga a Pp-skála (4. alapskála) kidolgozásának alapjául szolgáló
kritériumcsoport is egyaránt tartalmazott betegeket és bebörtönzötteket, bűnö­
zőket, prostituáltakat és alkoholistákat (McKinley és Hathaway, 1944). Amint
a későbbi vizsgálatokból kiderült, a Pp-skála elsősorban a deviáns magatartás-
formákra érzékeny, és értéke valamennyi ezzel jellemezhető csoportban meg­
emelkedik. Ezen és az Ma-skála gyakori megemelkedésén kívül nem is találunk
konzisztens profiljegyeket, sőt, amint látni fogjuk, ilyet még a homogénebb
csoportokban is ritkán sikerül kimutatni. Nem is várhatjuk ezt, ha meggondol­
juk, hogy mennyire sokféle személyiségstruktúra húzódhat meg valamely devi­
áns magatartásforma mögött. Az alábbiakban előbb a „pszichopátia” körébe
tartozó klinikai beteganyagon végzett vizsgálatokat tekintjük át, majd a sajátos
deviáns csoportoknál kapott eredményeket ismertetjük.

3.22.1 Pszichopátiás betegcsoportok

A „konstitucionális pszichopátia”, „életvezetési rendellenesség”, „pszichopátiás

személyiség”, „viselkedési vagy adaptációs zavar”, „rendellenes viselkedés” stb.
diagnózissal futó klinikai csoportok profiljait a különféle vizsgálatokban igen
változatosnak találták. Gough (1946) 80 T körüli Pp-érték mellett a neurotikus
triász (Hd, D, Hy) pontszámait is 80 T fölöttinek találta; a Pa- és Pt-skálák
70 T körül, az Se pedig ugyancsak 80 T fölött helyezkedett el. Schmidt (1945)
megemelkedett skálaértékátlagai — kerekítve — a következők voltak: Hd-, D-,
Hy-skálák 70 T fölött, Pp 71 T, Pa 72 T, Pt 68 T, Se 73 T, Ma 67 T. Höck (1969)
betegeinél legmagasabb a Pp- és a Pa-skálák értéke volt, de az egész profil
megemelkedett, kivéve az Sc-, Ma-, Si-értékeket. Guthrie (1950) viszont a Pp
(74 T) és Ma (67 T) értékeit találta magasnak, bár az ő csoportjában bűnözők
is szerepeltek. Néha a Pa-skála is megemelkedett. Meehl (1946) vizsgálatában
a neurotikus triász értéke ugyancsak alacsonynak bizonyult, csupán a Hy-skála
értéke emelkedett meg néha. A Pt—Se—Ma—Si tetrád 60 T körül helyezkedett
el. A saarbrückeni standardban a pszichopáthiásokat csak a magas Pp jellemzi
egyértelműen; az Ma-skála is megemelkedhet, de ez nem mindig jellemző.
A szerzők szerint a magas Ma irritálhatóságra és nárcizmusra utal. Nőknél
viszont a viszonylag kis elemszámú mintán a neurotikus triász és a Pa-skála is
magas értéket mutatott. Blumnál (1970, 1971) a viselkedészavarral küzdő nőket
a neurotikusoktól az alacsonyabb Hd, D, Hy, Pa, Pt, Se; a pszichotikusoktól
az alacsonyabb Hd, Pt, Se különítették el. Férfiaknál a neurotikusokhoz képest
magasabb volt a Pp és Ma, alacsonyabb a D, Pt, Si, esetleg Hd, Hy értéke; a
pszichotikusokhoz képest magasabb volt a Hy, Pp, Ma, alacsonyabb az Si-érték
pontszáma. Persze a statisztikailag szignifikáns különbségek önmagukban nem
nyújtanak olyan diagnosztikus támpontokat, amelyek megbízható differenciál­
diagnosztikai döntésekhez vezetnének; erre utal az egyes vizsgálatok meglehető-

263
sen eltérő átlagprofil-szerkezete is. A differenciáldiagnózis szempontjából tulaj­
donképpen csak a következetesen magas Pp-érték bír jelentőséggel, amely az
alkalmazkodási zavar, a deviáns magatartásformákra való hajlam jelzője lehet;
a profil egésze esetleg a zavar hátterét (neurotikus szorongás; a személyiség
éretlensége; az impulzuskontroll hiánya; pszichotikus vagy borderline deviáci­
ók) segíthet feltárni.
Magyar populáción Hajnal és mtsai (1981) a neurotikusokhoz képest maga­
sabb Pp-, alacsonyabb Hd-értékeket találtak, a szkizofréniás csoporttól viszont
csupán a magasabb Ну-érték jelentett szignifikáns eltérést.
Saját vizsgálataink eredménye szerint (1. 2.2 fejezet) a pszichopátia-skála
magas (átlag 65 T) értéke a személyiségzavar kategóriába tartozó profiloknál
jellegzetes „középső csúcsot” képez. Mérsékelt mértékben mind a profil neuroti­
kus, mind pedig pszichotikus vége megemelkedik. Ez mutatja a pszichopátiás
beteg alkalmazkodási zavarának sokszínűségét: a diszfóriás-depresszív tünete­
ket, szorongásos hajlamot (D, illetve Pt), rossz társas alkalmazkodást, az én­
identitás kialakulatlanságát, az érzelmi kötődési készség zavarát (Se), az impul-
zivitást és az önszabályozás alacsony szintjét (Ma). Az alacsonyabb Hd—Hy-
értékek alapján jól megkülönböztethető a neurotikus profiltól, jelezve, hogy a
pszichopátiásnál a tüneti jegyek nem a testi zavarok, pszichovegetatív reakciók
szférájában, hanem a szociális alkalmazkodás területén összpontosulnak. Gyak­
ran nehézséget jelent ugyanakkor a személyiségzavar elkülönítése a pszichotikus
profiloktól. Igaz ugyan, hogy pszichopátiában a „pszichotikus tetrád” (Pa—Pt
—Se—Ma) értéke csak mérsékelt megemelkedést mutat, azonban e skálák
pszichotikus állapotokra sem mindig elég érzékenyek. A pszichopátia skála
maga pedig — összhangban az irodalmi adatokkal — a szociális deviancia
mutatójaként pszichózisokban is gyakran megemelkedik.
Érdekes megfigyelésünk, hogy a személyiségzavar kategóriájába sorolt beteg­
ségeknél gyakran fordul elő magas Mf-érték. Ilyen esetben ez — mint ellenkező
nemre jellemző nemi attitűdök és szerepvállalás mutatója — a szexuális identitás
kialakulásának és az énfejlődésben fontos szerepet játszó azonosulási folyama­
toknak a sérültségére enged következtetni.
A személyiségzavar egyes specifikus diagnosztikus osztályainak azonosításá­
ra — hasonlóan a specifikus diagnózis egyéb területeihez — már kevésbé
megbízható eszköz az MM Pl. A különféle pszichopátiás betegcsoportok össze­
hasonlításánál nyert néhány szignifikáns t-próba eredményünk (1. 2.2 fejezet)
azonban erősen alátámasztja az MMPI validitását mint a tüneti állapot jellem­
zésére alkalmas eszközét. Az általános pszichopátiás profil mellett igen nagy
(átlag 70 T fölötti) kiugrást mutató skálák ugyanis jól összhangban vannak a
specifikus csoportok klinikai definíciójával. így pl. paranoid személyiségzavar­
ban szenvedő betegeknél az egyéb pszichopátiás jegyek mellett kiugróan magas­
nak találtuk a Pa-skála értékét, amely jelzi e betegek szenzitív-vonatkoztató
élményfeldolgozását, sértődékeny vagy kveruláns, rossz társas alkalmazkodás­
hoz vezető magatartási stílusát. Affektiv személyiségzavarban az igen magas
D- és Ну-skála jelzi a hangulati labilitást, diszfóriát, depressziós hajlamot és a
betegszerep szomatikus jegyeinek manőverező előtérbe állítását. Szkizoid sze­
mélyiségzavarban a deperszonalizációs-elidegenítési tünetek vezető szerepére,

264
az érzelmi hőfok és kapcsolatkészség problémáira utalhat az Sc-skála szokatla­
nul magas megemelkedése. Érdekes jelenség a hiszteroid személyiségzavar kate­
góriájába sorolt betegeknél a К-érték megtartott, átlagos szintje. A K-skála
— mint a szociális alkalmazkodás, a kedvező önbemutatás igényének mutatója
— a betegcsoportokban általában jóval az átlag alá esik. Pontosan a hiszteroid
pszichopátiás személyek között gyakoriak ugyanakkor a felszínen, a mindenna­
pi emberi érintkezésekben látszólag jól alkalmazkodó, behízelgő modorú, simu-
lékony, gyakran szélhámoskodó „charmeour” személyek. Ezek az egyének jól
ismerik fel azokat a magatartásjegyeket, amelyeket környezetük elvár tőlük, s
a magas К-érték jelzi, hogy a tesztben is hajlamosak a „szociálisan kívánatos”
tételek kiválasztására. Irodalmi adatok szerint a Hy—Pp együttes megemelke­
dése viszont nem a hiszteroid pszichopátiát, hanem a szélsőséges agresszív
kirobbanásokra hajlamos személyt jellemzi.

3.22.2 Alkoholisták profiljellegzetességei

Az alkoholista betegek MMPI-profiljaira vonatkozó számos, kiterjedt vizsgálat

itt is csupán egyetlen konzisztens profiljellegzetességet tudott kimutatni, neveze­
tesen a Pp-skála kiugró értékét (Hewitt, 1943; MacAndrew és Geertsme, 1963;
Rohan és mtsai, 1969; Soskin, 1970). Tekintettel azonban arra, hogy ez vala­
mennyi deviáns, szociopata stb. csoportban megfigyelhető, legfeljebb csak utó­
lagos értelmezésre ad módot, s nem ad támpontot az alkoholfüggés diagnoszti­
zálásához. Ugyanez mondható el a különféle vizsgálati mintákon talált, szignifi­
káns profileltérésekről. Hoffmann (1973) a Pp—D, Pp—Ma, Pp—Hy, D—Pp
és Ma Pp profilcsúcsokat találta leggyakoribbnak egy alkoholista populáció­
ban. Jansen és Hoffmann (1973) 1379 alkoholistánál 70 T fölötti Pp-átlagértéket
talált; a Pp—D csúcs volt a leggyakoribb. Az F-skála 60 T, a Hy 65 T, a Pa 60 T,
a Pt-, Sc-, Ma-skálák átlagértékei ugyancsak 60 T körülire emelkedtek meg.
A férfi alkoholistáknál a nő alkoholistákhoz képest magasabb volt a Hd-, D-,
Pt-, alacsonyabb az Si-érték. A D—Pp csúcsot mások is igen gyakorinak
találták, néha a Pt-skála megemelkedésével (Rohan és mtsai, 1969; Soskin, 1970).
Hewitt (1943) vizsgálatában egyedül a Pp-skála értéke volt kiugró (67, 3 T);
60 T körülire emelkedett a D-, Pa-, Ma-skálák értéke. Idősebb alkoholistáknál
a fiatalabbakhoz képest megnőtt a Hd-, alacsonyabb lett a Pp-, Pt-, Ma-skálák
értéke; nagyvárosokban élő alkoholistáknál a Hd és az Mf volt viszonylag
magasabb. Holland (1977) többszörös regressziós modell segítségével az alko­
holfogyasztást inkább a Hd-, a kábítószerfogyasztást inkább az L—Pp—Ma­
skálákkal tudta összefüggésbe hozni.
A Pp-skála faktoranalitikus vizsgálatából kiderült, hogy az alkoholisták az
5 faktor közül még e skálán is csupán kettőn adnak jellegzetesen megemelkedett
pontértéket: azokon, amelyek a társadalmi devianciát és a bűntudatos önmar-
cangolást jelzik (MacAndrew és Geertsme, 1963). E vizsgálatokból arra követ­
keztethetünk, hogy a profil inkább a tünetképződés, a panaszok irányát jelzi,
de nem ad kifejezetten alkoholspecifikus jellegzetességeket. Egy prospektiv
vizsgálatban a később alkoholistává váló fiatalok magasabb F-, Pp- és Ma-

265
skálaértéke (Loper és mtsai, 1973) sem specifikus az alkoholizmusra: más irányú
deviáns fejlődést e skálaértékek éppúgy előrejelezhetnek. Úgy tűnik, hogy az
alkoholfüggés felmérésére a profilelemzésnél ígéretesebbnek tűnik a speciális
alkoholista-skála konstrukciója (Overall és Patrick, 1972). Az alkoholista bete­
gek vizsgálatakor az MMPI inkább abban lehet hasznos, hogy támpontokat
nyújthat annak az egyéni személyiségstruktúrának a jellemzéséhez, amelynek
talaján az alkoholizmus kialakult, és így közvetve segítséget nyújthat a terápiás
beavatkozás megtervezéséhez és a prognózis megítéléséhez. Ehhez azonban
olyan vizsgálatokra van szükség, amelyek nem heterogén alkoholista minták
átlagprofiljait elemezgetik, hanem megpróbálják elkülöníteni a különböző pro­
filjellegzetességeket mutató sajátos alkoholista személyiségtípusokat.
Egy vizsgálatban pl. a 70 T alatti Pp-értékkel és inkább neurotikus személyi­
ségstruktúrával jellemezhető alkoholisták prognózisa sokkal kedvezőbbnek bi­
zonyult, mint azoké, akik 70 T fölötti Pp-t és pszichopátiás személyiségfejlődést
mutattak (Rohan, 1972). Utóbbiakon belül is sikerült azonban elkülöníteni egy
olyan csoportot, ahol kezelés hatására a Pp-értékek leestek, s a betegek sokat
javultak — a szerző ezt „pszichopátiás reakciós típusnak” nevezte el. Másutt
kiderült, hogy a kávéfogyasztó alkoholistáknál a Hy- és a Pp-skálák értéke
lényegesen alacsonyabb, mint a kávét nem fogyasztóknál; ennek alapján „orál-
dependens” és „ellendependens” (lázadó, megbízhatatlan) típust különböztettek
meg (Mozdziers és mtsai, 1973).
Goldstein és Linden (1969) 513 alkoholista beteg MMPI profiljait próbálta
meg tipizálni aszerint, hogy a profilok eltérése egy típuson belül minél kisebb
legyen. Négy csoportot tudtak elkülöníteni, amelyek az alábbi jellegzetességeket
mutatják:
1. típus. A profilkódatlaszokban gyakran szerepel, „emocionálisan kiegyensú­
lyozatlan személyiség” megjelöléssel. A profilt a Pp csúcs jellemzi (70 T fölött);
a D—Hy 60 T fölött, a Pt 56 T körül helyezkedik el, az Si lecsökkent. A Hd-
skála értéke 55 T körüli. A validitás-skálák közül a К -értéke megemelkedett,
az F-é alacsonyabb.
2. típus. Az atlaszokban pszichoneurotikus profilként szerepel, szorongásos
reakció vagy reaktív depresszió diagnózissal. Súlyos alkalmazkodási zavar,
szomatikus panaszok és szuicid gondolatok jellemzik. Az egész profil megemel­
kedett, kiugró a Hd—D—Hy triász, D csúccsal. A Pp-, Pt- és Sc-skálák értéke
70 T körül mozog, csakúgy, mint az F-skála értéke. A neurotikus panaszok
kezelése nyomán a profil gyakran az 1. típusúra változik.
3. típus. Hathaway és Meehl klasszikus alkoholista csoportja. Az ilyen profilt
adó személyekre súlyos etilizálás és rossz prognózis jellemző. A 60 T körüli D,
ennél magasabb Pp és ugyancsak 60 T körüli Ma-skálaérték jellemzi.
4. típus. Súlyos alkoholizmus, esetleg kábítószerfüggés, alkalmazkodási zava­
rok és paranoid vonások jellemzik. E betegeknél időszakos „száraz” perióduso­
kat olyan heveny időszakok váltogatnak, amikor „még az arcszeszt is megisz-
szák”. Profiljellemzői: Pp és Ma 70 T körül, Pt 60 T körül, és az Sc-, esetleg
D-skála értéke is nagyon megemelkedett.
E négy típusba az eredeti minta 45%-a, a keresztvaliditás-minta 42%-a volt
besorolható.

266
 Whitelock és mtsai (1971) 136 beteg profilklaszteranalízisével 4 olyan típust
kaptak, amelyek körül az első három nagyon hasonlított a fentiekben ismerte­
tett első három típusprofilhoz. Megfigyeléseik szerint a súlyos alkoholfogyasz­
tók elsősorban azok voltak, akik önjellemzéseikben szorongásról (Pt) és dep­
resszióról (D) számoltak be; ha csak a Pp-skála értéke volt kiugró (1. típus), a
betegek kevesebb alkoholfogyasztást említettek.
Skimer és mtsai (1974) kérdőívek segítségével 282 férfi alkoholistát nyolcféle
típusba tudtak besorolni, amelyek sajátos MMPI-profilt is mutattak. Az egysé­
ges átlagprofil vizsgálatának elégtelenségére mutat rá, hogy amikor az egész
mintát együtt átlagolták, csupán a Pp- és D-skálák értéke emelkedett 60 T fölé,
s elvesztek az egyes típusok sajátos jellegzetességei. A leggyakoribb típusok’
összhangban voltak Goldstein és Linden típusaival, ami valószínűsíti, hogy
valóban az alkoholista személyiség általános típusait sikerült megtalálni.
Saját alkoholista és narkomániás csoportunkban (1. 2.2 fejezet) az általános
pszichopátiás profilhoz képest legfeljebb annyi jellegzetesség volt megfigyelhető,
hogy szinte valamennyi kórjelző skálán alacsonyabb átlagértéket produkáltak,
mint a személyiségzavar egyéb típusaiba sorolt betegek. Szignifikánsan alacso­
nyabb volt F-skálaértékük is, ami ebben az összefüggésben a kevésbé hangsú­
lyozott betegségtudat jelzője lehet. Specifikus patológia esetén betegeinket ak­
kor is a megfelelő „személyiségzavar” diagnózis alá soroltuk, ha kiegészítő
diagnózisként a kórrajzban az alkoholfüggés is szerepelt. Valószínűleg ennek
tudható be, hogy az „alkoholista” és a „narkomániás” csoportba az egyéb
vezető tünetek hiányával jellemezhető, s ezzel összefüggésben kisebb betegségbe­
látással bíró betegek kerültek, akiknek így átlagprofilja is alacsonyabb lefutású.

3.22.3 Kábítószer-fogyasztás és MMPI

A nyugati országokban a kábítószer-fogyasztás terjedése fokozódó társadalmi

problémát jelent. Ennek köszönhető a kábítószer-fogyasztók személyiségének
tanulmányozására irányuló számos vizsgálat, közöttük MMPI-felmérések. Né­
hány vizsgálat eredményeit tüntettük föl a 30. táblázatban. A táblázatból né­
hány következtetés azonnal levonható. A Pp-skála konzisztens megemelkedése
hasonló a többi deviáns csoporthoz; ugyanez mondható el az Ma-skálán gyako­
ri magas értékről. A narkomániásoknál sajátosan jellemzőnek tűnik, hogy
emellett a skála pszichotikus vége, elsősorban a szorongást jelző Pt és az
elidegenedésre, szkizoid vonásokra utaló Sc-skála értéke magasabb. A neuroti­
kus skálák ritkán és inkább csak szituatív tényezők hatására emelkednek meg
(Sutker és mtsai, 1974). Kivétel ez alól a D-skála, amely — az alkoholistákhoz
hasonlóan — gyakran ér el magas, akár 70 T fölötti értéket is.
Ami a profilcsúcsokat illeti, Greaves (1971) a D—Sc-, Pp—Sc-, illetve D—Pp—
Sc-profilokat találta kiugróan gyakorinak. Olson (1964) pszichopátiás profilt
(Pp csúcs) a narkomániás férfiak 15, a nők 30%-ánál talált; D—Pp csúcs a
férfiak 23, a nők 20%-át jellemezte. Szkizoid jegyek 20, illetve 12% arányban
voltak a legerősebbek, míg a neurotikus skálák dominanciája csak a férfiak 22,
a nők 17%-ánál volt megfigyelhető. Smart és Jones (1970) LSD-szedőknél az

267
30. táblázat. Kábítószerfüggőknél talált skálaérték-megemelkedések. (0 = a profil kiugró csúcsérté­
keit jelzi, rendszerint 70T fölött; x = jelzi a másodlagos megemelkedéseket)

Ma—Se, Ma—Pp, Se—Pp profilcsúcsokat találta gyakorinak; neurotikus profil

nem fordult elő. Sutker (1971) börtönpopuláción a Pp—Ma csúcs előfordulását
50%-osnak, a pszichotikus tetrád — főleg Se — megemelkedését 23%-osnak
találta.
A különböző kábítószerélvező populációkból vett minták nem mindig mutat­
nak hasonló átlagprofilokat. Fiatalkorúaknál pl. az Sc-értékeket magasabbnak,

268
a D-t alacsonyabbnak találták, mint idősebb narkomániásoknál (Hill és mtsai,
1960). Férfiaknál az L-, K-, Pp-, Ma-skálák értéke jobban kiemelkedett, mint
nőknél (Olson, 1964). Többen találtak különbséget az önkéntes, illetve a kény­
szerelvonásra kerülő betegek között (Gendreau és Gendreau, 1973; Penk és
Robinowitz, 1976); az önkéntesek patológiásabb profilt adtak, elsősorban D-,
Hy-, Pp-, Pt-, Sc-, Ma-skálaértékeik voltak magasabbak. A különbség valószí­
nűleg az önjellemzés attitűdjeit tükrözi, s az eredményeket nem is sikerült
mindenkinek megismételnie (Ross és Berzins, 1974; Sutker, 1974).
Az utcai kábítószerélvezőknél viszont a hospitalizáltakhoz vagy bebörtönzöt-
tekhez képest magasabbnak találták a neurotikus triász (Hd, D, Hy) és szoron­
gásjelző (Pt) skálaértékeket (Sutker és Allain, 1973; Sutker, 1974; Sheppard és
mtsai, 1973; Sutker és mtsai, 1974), ami a fokozott stresszhatások körülményei­
vel magyarázható.
Természetesen itt is felvetődik a kérdés, hogy a fentebb leírt és a 30. táblázat­
ban összefoglalt profiljellegzetességek mennyiben specifikusak a narkomániára.
A helyzet körülbelül ugyanaz, mint az alkoholisták esetében: sem a kábítószer-
függők és egyéb hospitalizált betegek (Greaves, 1971), sem a narkomániás és
bűnöző, antiszociális csoportok között (Gendreau és Gendreau, 1973; Gough és
mtsai, 1965; Hill és mtsai, 1960; Sutker és Allain, 1973) nincsenek lényeges
különbségek; vagy ha a kábítószertüggök profilja patológiásabb, megemelke-
dettebb is (Burke és Eichberg, 1972; Sutker, 1971), a profil felfutása nem mutat
specifikus sajátosságokat. Az MMPI tehát a narkománia diagnosztizálására
sem alkalmas; felhasználási lehetőségét inkább az jelenti, hogy támpontokat
adhat a kábítószerfüggés mögött meghúzódó vagy annak következtében kiala­
kuló személyiség- és/vagy magatartásjellemzők leírásához (Hill és mtsai, 1960;
Olson, 1964).

3.22.4 Szexuális deviációk

A rendellenes szexuális magatartás és/vagy hajlam diagnosztizálásához az alkal­

mazkodás hiányát általában jelző Pp-skála mellett elsősorban az Mf-skálától
várhatunk segítséget, amely a saját nemre jellemző érdeklődési profilhoz való
alkalmazkodást méri. Schmidt (1945) 7 szexuálisan deviáns betegnél 60—70
T közötti, csaknem egyenes profilt talált; a csúcsértéket képező Se- és Mf-skálák
emelkedtek kicsivel 70 T fölé. Rosen (1974) nem talált a homoszexuális betegek­
re jellemző típusprofilt; viszont a Pp- és Mf-skála értéke 70 T fölé emelkedett.
Férfiaknál Ppr—Mf csúcsot magas D- és Sc-értékekkel, nőknél hasonló, de
70 T alatti átlagprofilt lehetett megfigyelni. Transzvesztitáknál ugyancsak a Pp-
és Mf-skálák értéke volt magas. Manasewitz (1971) egészséges és homoszexuális
férfiakat összehasonlítva, az utóbbiaknál az Mf-értékeket kiugróan magasabb­
nak (átlag 83,1 T!) találta. Kevésbé, de még szignifikáns volt az F-, D-, Pp-, Pa-,
Pt-, Ma-, Si- magasabb és a К-skála alacsonyabb értéke. Az Mf-skálán kapott
különbség az iskolázottság hatásának kontrollálása mellett is igen magas volt.
Szexuálisan deviáns csoportjában Hartman (1967) a Pp-skála értékét találta
70 T-nél magasabbnak — hasonlóan más deviáns csoportokhoz.

269
 Bűnözők között is magasabb Mf értéket adtak a homoszexuálisok (Cubitt és
Gendreau, 1972), sőt az Mf-érték az invertáltaknál az erőszakos nemi közösülé­
sért büntetett személyekhez képest is szignifikánsan magasabb volt. Utóbbiak
közül 5%, az egyéb bűnözők közül 13% érte el a homoszexuálisok átlagosan
60 T-nak megfelelő Mf-értékét (Burton, 1947). Ezek az eredmények amellett
szólnak, hogy a Pp melletti Mf-megemelkedés valóban érzékeny lehet az ellen­
kező neműekre jellemző szexuális érdeklődésre, azonban ami a diagnosztikus
hatékonyságot illeti, a magas félreosztályozási arány (Cubitt és Gendreau, 1972)
arra figyelmeztet, hogy önmagában az MMPI-ra nem lehet a szexuális devianci­
ára vonatkozó diagnosztikus döntést alapozni.

3.22.5 Bűnözőknél megfigyelt profiljellegzetességek

Capwell (1953) fiatalkorú bűnöző nőknél a kontrollszemélyekhez képest az L-,

K- és néha Ну-skála kivételével valamennyi skálán magasabb értékeket talált;
különösen a Pp (70 T fölött) és a Pa (68 T körül) voltak magasak; a Pt—Se
—Ma-skálák értéke 60 T körül volt. A neurotikus skálák általában ritkán
haladták meg a normálövezetet. Jurjewich (1963) intézeti bűnöző lányoknál a
Pp (74,5T), Pa (63,2T), Pt (59,5T), Se (65,6T), Ma (60,3T) és F (63,56T)-értéke-
ket találta viszonylag magasabbnak. Fry (1949) egészséges kontrollszemélyek­
hez képest a férfi bűnözőkből álló csoportban magasabb Hd-, D-, Pp-, Pa-, Sc-
és Ma-értékeket, alacsonyabb Mf-értékeket talált. Nőknél a D-, Pp-, Pa- és
Mf-skálákat találta magasabbnak (az Mf-skála mindkét nemű csoportban a
maszkulinitás irányában tért el). A férfi és nő bűnözők között a Hd, Hy és Ma
különbség volt szignifikáns, a férfiak javára. Monachesi (1953) ugyancsak fiatal­
korú bűnözőket és tanulókat hasonlított össze, s a legkifejezettebb eltérést a
Pp-skálán találta. Lányoknál a Pa-skála is megemelkedett, s kisebb mértékben,
de még magasabb volt a Pt-, Sc-, Ma-skála is. A neurotikus skálákban viszont
nem talált konzisztens emelkedést.
Asbaugh (1953) ugyancsak a Pp-t és a Pa-t találta elsősorban magasnak;
kisebb mértékben a Hy és a pszichotikus tetrád (Pa—Pt—Se—Ma) emelkedett
meg.
Látjuk tehát, hogy a Pp-skála nagymértékű, valamint több más skála kisebb
megemelkedése jelzi bűnözőknél a beilleszkedés, az adaptáció nehézségeit, az
általános alkalmazkodóképesség hiányosságait, a deviáns magatartásformákra
való hajlamot, s az egyéb skálák esetleg utalhatnak a személyiség specifikus
patológiájára. Nem kapunk azonban itt sem olyan konzisztens jegyeket, ame­
lyek a bűnözők profiljait az egyéb viselkedészavarral küzdő vagy deviáns cso­
portok profiljaitól megbízhatóan elkülönítenék.
Egyes szerzők eredményei ugyanakkor arra utalnak, hogy az Ma-skála magas
értékei (Lefkowitz, 1966) a profil általános megemelkedése (Twomey és Hendry,
1969) előrevetítheti a büntetőintézeti rossz alkalmazkodást. Ami az antiszociális
magatartás prognózisát illeti, kevesebb volt a visszaeső a magasabb Hy-, Pt- és
Sc-skálaértékkel rendelkező bűnözők között, míg az Ma- (Gough es mtsai, 1965)
és a Pp- (Hathaway és mtsai, 1953) skálák magas értékei a bűnözés folytatása

270
szempontjából kedvezőtlenebb prognózisúnak bizonyultak. Utóbbi vizsgálat is
arra utal, hogy a deviancia mögött neurotikus vagy pszichotikus vonásokra
utaló profilok a bűnözés szempontjából kedvezőbb prognózisúak.
Agresszív férfi bűnözők között, ahol alacsony impulzuskontrollt és különösen
rossz társas alkalmazkodást lehet feltételezni, magasabb Ma és F, alacsonyabb
К-értékeket találtak egyéb bűnözőkhöz képest (McCreary, 1976). Agresszív
nőknél viszont alacsonyabb Hy (gyenge fékrendszer) és Mf (maszkulinitás) volt
a jellemzőbb. Egyértelműen agresszív bűnöző profilt azonban nem sikerült
azonosítani, bár a gyakoribb Pp—Se és ritkább Pp—Hy kiemelkedés jól értel­
mezhető.

3.23 Pszichotikus profilok

Amint arra az 1.3 szakaszban már utaltunk, a teszt segítséget nyújthat az

alapvető betegtípusok (neurotikus, pszichotikus, viselkedészavar) elkülönítésé­
hez, illetve a pszichopatológiai állapot súlyosságának a megítélésében, azonban
specifikus diagnózis felállítására — így pl. a különböző pszichotikus betegek
differenciáldiagnózisának megállapítására — kevéssé alkalmas (1. Ritter, 1974;
Williams és mtsai, 1972).
Pszichózis irányában rendszerint a „pszichotikus tetrád” (Pa-, Pt-, Sc-, Ma­
skálák) magas értékei adnak jelzést; a klasszikus pszichotikus profil kétfázisú
görbe, ahol a neurotikus skálák mellett a profil másik vége is megemelkedik
(Schmidt, 1945; Gough, 1946). A profil „pszichotikus vége” meghaladja a neuro­
tikus triász értékeit. Kivétel ez alól a D-skála magas értéke, amely — mint
aspecifikus betegségjelző — pszichózisban is kiugró, akár a profil legmagasabb
értéke lehet (Meehl, 1946). Az Se- és a Pt-skálák értékei — mint a gondolkodás
és a magatartás bizarr, szokatlan, szkizoform jellegzetességeinek és a szorongás­
nak a jelzései — minden pszichotikus állapotban magasak lehetnek, a Pa- és az
Ma-skálák inkább specifikus kór-, illetve tünetjelzők.
Meehl pszichotikus betegeknél a profil egészének megemelkedése mellett a
Pt-meghaladó Sc-skálaértékeket és a Pa- vagy Ma-skála megemelkedését, ese­
tenként a kiugró D csúcsot találta jellemzőnek {Meehl, 1946). Schmidt (1945)
80 T-t meghaladó D csúcsot, magas Pa- (75 T körül), Pt- (70 T körül) és Sc-
(80 T közeli) skálaértékeket tapasztalt. Akut pszichotikus állapotban jellemző
modális profil a 2’87143 — 596 FKL (krónikus állapoban a 827’41 3659 F
—LK) — ezekben is a D-, Sc-, Pt-skálák dominánsak {Forsyth, 1965).
Bár súlyos neurózisokban is magas lehet mind a D, mind pedig a Pt és az Se
értéke (vö. 3.21), a neurotikus betegeknél a Pt—Sc-skálák közül inkább a Pt
szokott magasabb lenni, s a pszichózis ellen szólnak az egyéb neurotikus skálák
— különösen a Hy-skála — magas értékei is {Blum, 1970, 1971). A Pt—Se
megemelkedését neurózisokban szorongásjelzésként, illetve szkizoid-kényszeres
karaktervonások jeleként lehet értékelni. Alkalmazkodási zavar, deperszonali-
zációs tünetek, érzelmi kontaktuszavarok jelzéseként pszichopátiában is meg­
emelkedhet az Se—Pt páros, különösen narkomániás betegeknél (vö. 3.22), ez
azonban nem éri el a pszichotikusokra rendszerint jellemző értékeket, és a
271
magas Pp-, Ma-, Hy-, alacsonyabb Hd-értékek a pszichopátiásokat elkülönítik
a pszichotikus betegektől (Blum, 1970, 1971).
Saját eredményeink a saarbrückeni standarddal (Hathaway és McKinley,
1963) egybehangzóan arra utalnak, hogy a legtöbb pszichotikus csoportban a
Pp-skála értéke is magas, esetenként a 70 T értéket is elérheti, bár a Pt—Se
csúccsal szemben a Pp-skála pszichotikusoknál alárendeltebb.
Különböző szerzők egyaránt a pszichotikus profil jellegzetességeként írják
még le az igen magas, akár 70 T-t is meghaladó F értékeket (Davis, 1975;
Johnson és mtsai, 1970; Meehl, 1964; Schmidt, 1945), ami igen gyakran a
dezorientáció, a realitással való kontaktus zavartságának a következménye.
70 T fölötti F értékek arra utalhatnak, hogy a beteg véletlenszerűen vagy teljesen
önkényes értelmezés alapján válaszolta meg a tételeket; ilyenkor a jellegzetes
pszichotikus profil helyett az értékelhetetlen, random módon előálló „fürészfog
profilt kapjuk.
Bár a pontos diagnózis felállításában az MM Pl kevésbé megbízható eszköz,
bizonyos esetekben a teszt nyújthat tüneti értékű támpontokat. A következők­
ben áttekintjük a speciális pszichotikus betegcsoportokra vonatkozó eredmé­
nyeket.

3.23.1 Szkizofréniák

Bár az F- és az Sc-skálák értékeit szkizofréniás csoportokban többnyire magas­

nak találták, e skálák rendszerint valamennyi pszichotikus kórképben megemel­
kednek, s ritkán jelentenek igazán hasznosítható diagnosztikus támpontot.
A saarbrückeni standard vegyes szkizofréniás mintájában a Pa—Pt—Sc-skálák
emelkedtek ki a profilból, de átlagosan csupán mintegy 60 T-ig (Hathaway és
McKinley, 1963). Tehát sem a magas Se nem teszi bizonyossá, sem az alacsony
Se nem zárja ki a szkizofréniát. A szerzők szerint kezdődő szkizofréniában
gyakori, hogy egyik skála sem emelkedik a 70 T fölé, és az Se—Pt-skálák értéke
is alacsony. Amint később látni fogjuk, saját eredményeink némileg más képet
mutatnak.
Hajnal és mtsai (1981) magyar vizsgálati mintájában a szkizofréniásokat a
neurotikus és a depressziós betegektől szignifikánsan megkülönböztette a
Hd—Hy—D-skálák alacsonyabb, és az Se—Ma-skálák magasabb értéke. Saját
szkizofrén betegcsoportunk átlagprofilját megfigyelve (1. 2.2 fejezet) azt látjuk,
hogy a neurotikus skálák közül a Hd és a D magasak, míg a Hy-skála — amely
bizonyos fokú szociális adaptációt, illetve a hatékony neurotikus szorongásel­
hárítást jelzi — viszonylag alacsony. A Hd- és a D-skálák értékei is szignifikán­
san alacsonyabbak azonban a neurotikus csoportok átlagértékétől, és a profilon
a „pszichotikus tetrád” (Pa—Pt—Se—Ma) kiemelkedése domináns. A profil­
csúcsot a szkizofrénia (Se) skálája képezi, amely — a neurotikusoknál gyakori
konstellációval ellentétben — meghaladja a Pt értékét is. E profil összhangban
van a szakirodalmi adatokkal, s megerősíti az Sc-skála validitását. A szociális
beilleszkedés zavarát jelzi a Pp—Ma-skálák másodlagos kiemelkedése; e pszi­
chopátiákban is gyakori konstelláció miatt az átlagprofil alapján nem könnyű
elkülöníteni egymástól a személyiségzavar és a szkizofrénia tipikus profiljait.

272
 Nagyszámú beteganyagunkon lehetőségünk volt a szkizofrénia speciális típu­
sainak összehasonlítására is. Amint az egyéb típusú speciális kórképeknél is
megfigyelhető volt, lényegesen kevesebb szignifikáns különbséget találtunk,
mint az alapvető, nagy diagnosztikus kategóriák összehasonlításakor. A többi
szkizofréniás kórképhez képest egyedül a szimplex típus mutatott igen pregnáns
eltéréseket. E csoportban valamennyi kórjelző skála értéke a normálövezeten
belül maradt, egyedül a depresszió (D) skála szinguláris kiugrása volt megfigyel­
hető. Ez jól összhangban van a szimplex szkizofrénia klinikai leírásával, amely
a manifeszt, látványos, virulens tünetek hiányát, a motivációs háztartás fokoza­
tos elsivárosodását hangsúlyozza. Megjegyezzük, hogy igazi depressziónál —
legyen az akár reaktív, akár endogén — a depresszió skála csúcsértéke mellett
mindig magasak az egyéb, elsősorban Hd-, Pt-skálák értékei is.
A szkizoaffektív kórképekben jellegzetesnek találtuk az egész profil erős
megemelkedését és a depresszió skála szignifikánsan magasabb értékét, amely
e kórkép jellemző profilját az affektiv pszichózisokhoz teszi hasonlóvá, azzal a
különbséggel, hogy lefutása még az affektiv pszichózisokhoz képest is sokkal
magasabb.
Az egyéb kórképek között legfeljebb a profil általános magasságában talá­
lunk különbségeket: a legsúlyosabb MMPI által jelzett patológia a kataton,
paranoid és idült szkizofréniás csoportban volt megfigyelhető, míg a heveny
szkizofréniás epizód diagnózissal rendelkező betegek átlagai viszonylag alacso­
nyabbak. Ez azonban valószínűleg annak tudható be, hogy e betegek nem
közvetlenül a pszichotikus epizód indulásakor kerültek pszichológiai vizsgálatra
hiszen ilyenkor a vizsgálathoz szükséges kooperáció rendszerint nem biztosít­
ható —, hanem olyankor, amikor állapotuk a gyógykezelés hatására már bizo­
nyos fokú rendeződést mutatott. Többnyire első felvételes betegek voltak, ahol
a szkizofréniás folyamat személyiségromboló hatása még kevésbé tükröződhet
a tesztben.

3.23.2 Paranoid kórképek

Bár az irodalmi adatok szerint a paranoid kórképekben nem figyelhető meg

minden esetben a Pa-skála megemelkedése, e betegségformák esetében annyiban
kedvezőbb a helyzet, hogy a skála magas értékei nagy valószínűséggel paranoid
tünetképződésre utalnak. A próba tehát nem zárja ki a téves negatív ítéleteket,
feltehetően kicsi azonban a téves pozitív diagnózisok aránya (vagyis annak
valószínűsége, hogy nem paranoid betegek magas Pa-t adjanak). Paranoid
szkizofréniás betegeknél a pszichotikusokra általánosan jellemző skálaérték-
megemelkedések mellett (F, Pp, Pt, Se 70 T körül, Pt kisebb, mint Sc) Dahlstrom
és Prange (1960) szignifikánsan megemelkedett Pa-skálaértékeket (férfiaknál
átlag 67 T, nőknél 75 T) tudott kimutatni. Leggyakoribb profilcsúcsok a
Pp—Pa, Pp—D, Pa—Se, Se—Pa voltak. Guthrie (1950) 15 paranoid szkizofré­
niás betegnél 76 T átlagértéket talált a Pa- és az Sc-skálákon; emellett az F- és
a Pt-skálák értéke közelítette meg a 70 T-t. Gough (1946) csoportjában a Pa
átlagértéke 80 T fölé emelkedett.
18 Az MMPI-próba 273
 Saját vizsgálati anyagunkban (1. 2.2 fejezet) ugyancsak megfigyelhető volt,
hogy a Pa-skála átlagértéke mind paranoid személyiségzavarban, mind reaktív
paranoid pszichózisokban, mind pedig paranoid szkizofréniában megemelke­
dett. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a Pa-értéke a szkizofrénia egyéb
típusaiban is magas volt, és így az egyéb csoportoktól való statisztikailag
szignifikáns eltérések abszolút értékben túlságosan alacsonyak ahhoz, hogy a
paranoid szkizofréniát hatékonyan megkülönböztessék a szkizofrénia egyéb
formáitól. Saját tapasztalataink is utalnak a téves negatív Ítéletek lehetőségére,
vagyis arra, hogy a teszt gyakran nem jelzi a Pa-skála megemelkedésével a
paranoid tünetképződést.

3.23.3 Affektiv pszichózisok

Legtöbb adat a pszichotikus depresszió (unipoláris depresszió, PMD depressziós

fázisa, endogén depresszió) vonatkozásában áll rendelkezésre. Irodalmi adatok
szerint pszichotikus depresszió esetén a Hd—Hy gyakran 70 T fölé, a D 80
T fölé emelkedik, s meghaladja a relatív vagy neurotikus depresszióban nyert
értékeket. A neurotikus depresszióval szemben 60—70 T körüli érték mutatko­
zik a Pp-, Pa-, Pt-, Se- és F-skálákon is, tehát a pszichotikus állapotokra általá­
ban érzékeny skálákon (Dahlsírom és Prange, 1960). Többen különösen jellem­
zőnek találták a kiugró D melletti magas Pt-skálaértéket (Hathaway és McKin­
ley, 1963); a D—Pt profilkód egy vizsgálat szerint a pszichotikus depressziós
betegek 44%-át jellemzi (Dahlstrom és Prange, 1960). Más szerzők a D—Pt
profilkódot endogén depressziós betegek között 30%-ot meghaladónak találták.
(Hathaway és Meehl, 1961). Az Ma-skála értéke viszont rendszerint alacsony,
nem éri el a 60 T-t. Amint már említettük, saját vizsgálataink nem erősítették
meg, hogy az MMPI jól differenciálna a depresszió különböző formái között,
az endogén depressziósok — az irodalmi adatokban leírthoz hasonló — profiljá­
tól alig különbözik a neurotikus depressziónak diagnosztizált betegek profilja.
Involúciós pszichózisokban gyakori a D—Pa-skálák együttes megemelkedése,
az ötvözött depresszív és paranoid tünetképzés jelzőjeként (Hathaway és
McKinley, 1963). Mániás állapotokra a saarbrückeni standardban jellemzőnek
találták az igen magas Ma-t (78 T körül), és az Se- és F-skálák kisebb megemel­
kedését, valamint a Pt-skála szokatlanul alacsony (50 T körül) szintjét.
Saját vizsgálatainkban az affektiv pszichózisok összevont csoportjának profil­
ját igen hasonlónak találtuk a szkizofréniás csoportéhoz. A neurotikusokhoz
képest jellemző volt a Ну-skála viszonylag alacsonyabb értéke, valamint a profil
pszichotikus végének, főleg az Se- Ma-skálának a kiemelkedése. A depresszió­
skála értéke annak ellenére igen magas, hogy a csoport mániás betegeket is
tartalmazott. A szkizofrénekhez képest egyedül a depresszióskála magasabb
értéke jelent szignifikáns különbséget. A Pp-skála értéke ebben a csoportban
határozottan elmarad a személyiségzavar kategóriába tartozó betegek Pp-érté-
keitől.
Érdekes, hogy a depressziós, mániás, illetve kevert tipusú affektiv pszichoti­
kus állapotok között sem a depresszió-, sem a hipomániaskála értéke alapján

274
nem lehetett különbséget tenni. Szignifikáns, jelentős mértékű különbség volt
ugyanakkor megfigyelhető a hypochondria-, hisztéria-, pszichaszténia- és szki-
zofréniaskálákon, amelyek mániás állapotokban alig haladják meg a normál
szintet, míg a másik két csoportban kóros megemelkedést mutatnak. Ez azzal
függhet össze, hogy mániás állapotokban a tüneti jegyek az affektiv szabályozás
területére összpontosulnak, míg a szubjektív betegségtudat, szorongás, az alkal­
mazkodási zavar tudatos közérzet-befolyásoló átélése kevésbé domborodik ki.
A depresszív állapot valószínűleg hajlamossá teszi a beteget a panaszok és az
alkalmazkodásképtelenség generalizált átélésére.

3.23.4 Endogén versus reaktív kórképek

A klinikai differenciáldiagnosztikában gyakori probléma annak eldöntése, hogy

egy zavart, pszichotikus vagy pszichózisszerü tüneteket mutató beteg mennyi­
ben valóban „endogén pszichotikus”, azaz a betegség hosszú távú lefolyása,
prognózisa mennyiben követi e kórképek klinikai ismérveit. A keresztmetszeti,
tüneti kép alapján ugyanis e kórképek nem mindig különíthetők el könnyen a
pszichogen tényezők, élethelyzeti válságok vagy exogén tényezők által provo­
kált regresszív állapotoktól, különösen elmeosztályra első ízben bekerülő bete­
geknél, akiknél nincsenek valid információt nyújtó kórtörténeti adatok. A helyes
diagnózis felállítása pedig mind a prognózis, mind a megfelelő gyógykezelés
megválasztása szempontjából fontossággal bír. A „reaktív” vagy éppen „endo­
gén” fogalomhasználat jogosultságát ugyan többen vitatják, az újabb diagnosz­
tikus rendszerek — köztük az általunk is használt revideált BNO szisztéma —
azonban e különbségtételt határozottan megteszik. A 2.2 fejezetben „egyéb”
diagnosztikus kategóriákba sorolt betegek vizsgálata adalékot nyújthat az
MMPI használhatóságára az ilyen jellegű kérdések megválaszolásában.
E kórképekre általánosságban az egyéb betegségállapotokhoz képest sokkal
enyhébb profilt találtuk jellemzőnek. Az átlagprofilon a D—Pa-skálák mutat­
tak mérsékelt (60—70 T közötti) megemelkedést, amely a krízisállapotokban
jellemző diszfória, válsághangulat, szenzitív elzárkózás mutatója.
A reaktív zavartság állapotaiban a tüneti kép hasonló a szkizofrénia bizonyos
formáihoz; a gondolkodás inkoherenciája, a magatartás szabályozatlansága, a
realitásfunkciók zavartsága, a tájékozódás elbizonytalanodása, bizarrériák és
más, szkizoform tüneti jegyek figyelhetők meg. E csoport átlagprofilján ennek
megfelelően az Sc-skála tipikus kiugrása mutatkozik. Az Sc-profilcsúcs azonban
önmagában áll, nem követi a többi pszichotikus skála s a Hd D páros normál­
övezetet meghaladó emelkedése. A csoport tehát az MMPI-ben igen pregnánsan
különbözik a „valódi” szkizofréniásoktól. Az enyhébb patológia, a specifikus
tünetekre összpontosító önjellemzés valószínűleg a személyiség egyensúlyának
alapvető megtartottságát s a kedvezőbb prognózist valószínűsíti.
A reaktív jellegűnek tartott paranoid pszichotikus csoportban ugyancsak a
tüneti képnek megfelelő, Pa-skála emelkedést lehet megfigyelni. Emellett a
Hd—D-skálák értéke is a mérsékelten magas övezetbe esik. A profil egésze
azonban itt is enyhe lefutású, s ami a legfontosabb: nem jellemző a szorongást
18* 275
és súlyos személyiségzavart jelző Pt- és Se-skálák kóros mértékű megemelkedé­
se, szemben a paranoid szkizofréniás betegcsoporttal.
Az alkoholos paranoid pszichózis csoportban a profilt a kiugró D-, Pp-,
Pa-skálák jellegzetes „hármas tüske” mintázata jellemzi. A magas D- és Pp-
skálák az alkoholista betegek személyiségzavarára általában jellemzőek (vő.
3.22.2 szakasz), mig a magas paranoidskála a paranoid formakörbe tartozó
tüneti jegyek pregnáns előfordulását jelzik. Az „endogén” pszichózisokkal
szemben e csoportban sem kerül a normálövezet fölé a Pt- és az Sc-skála, és az
egyedi profilmintázat hasznos differenciáldiagnosztikai támpont lehet.
Az utolsó „egyéb” kategóriába sorolt betegcsoportunk az „alkalmazkodási
reakció” diagnózist kapta; az e kategóriába tartozó betegek nem mutattak
pszichotikus súlyosságú regressziót. Tünetileg enyhe, életvezetési problémákkal,
aktuálkonfliktusokkal, önértékelési problémákkal küzdő betegek kerültek ide,
akik úgy érezték, hogy aktuálisan „kiborultak”, nem tudnak megbirkózni hely­
zetükkel. Az MMPI-ben egyedül a D—Hy-, Pa- és Si-skálák kerültek minimáli­
san 60 T fölé, jelezve a — normál változatot alig meghaladó — diszfóriát,
szenzitivitást, befelé fordulást, alkalmazkodási nehézséget.
A „reaktív kórképek” elemzése megerősíteni látszik azt a megfigyelést, hogy
a profil általános megemelkedése korrelál a kórállapot súlyosságával. A reaktív
regresszív állapotokat az endogén pszichózisoktól jól elkülönítette az enyhe
lefutású profil s a specifikus, „tünetcentrikus” skálacsúcsképződés.

3.24 Testi betegségek MMPI-jellemzői

Amint arra a tesztkonstrukció leírásában rámutattunk, az MM Pl 26 csoportba
rendeződő tételsorában a személyiség szomatikus, pszichés, szociális és kórlélek­
tani szférái egyaránt képviselve vannak, sőt a testi állapottal és szervezeti-szervi
funkciókkal a 26 egységből 9 kérdéscsoport foglalkozik (neurológiai státus,
agyidegek, vazomotorium, motilitás-koordináció stb.). A tételek tehát hangsú­
lyozottan (és arányosan) irányulnak a testi történésekre és az azokkal kapcsola­
tos szubjektív élményekre is. Kézenfekvő tehát, hogy a próbát alkalmasnak
vélték a testi betegségek pszichés következményeinek, illetve a szomatopszichi-
kus reakcióknak és/vagy állapotoknak a vizsgálatára. Jóllehet a premorbid sze­
mélyiség ismeretének hiánya kétségessé teszi a betegség és a diagnosztizálható
személyiségváltozás ok—okozati összefüggésének bizonyíthatóságát, a terápia­
tervezés szempontjából mégis hasznos a betegségekkel jellemzően együtt járó
pszichés változások (esetleg zavarok) megismerése. Nyilvánvaló, hogy a beteg­
ségre adott lelki reakció, illetve az átmeneti vagy tartós személyiségváltozás
nemcsak a premorbid konstellációtól és válaszkészségektől függ, hanem a beteg­
ség specifikumaitól, tüneteitől, súlyosságától, akut vagy krónikus voltától, lefo-
lyási jellemzőitől, sőt a szociális környezettel való kölcsönviszonytól is. Éppen
ezért a testi betegségek által megalapozott vagy azokkal társuló pszichés anomá­
liák MMPI-jellemzőinek áttekintésében megkülönböztetjük a 1. krónikus,
progrediáló degeneratív (szervezeti, szervi, idegrendszeri) folyamatokkal együtt
járó személyiségzavarokat és 2. a stacioner, egy korábbi trauma vagy egy
meglévő, állandó testi állapot kísérőjeként jellemző pszichés változásokat.

276
3.24.1 Krónikus-progrediáló testi betegségek pszichés változásainak
MMPI-jellemzői

A vizsgált betegségek között az érdeklődés kitüntetett helyén áll a szklerózisz

multiplex (továbbiakban M.S.). Ebben számos mentális, intellektuális, emocio­
nális és viselkedési tünet összegződik, a pszichés zavarok jelentős része pedig
összefüggésbe hozható az előrehaladó betegségfolyamattal.
Canter (1951) 33,1 - 8 — átlag négyéves betegségtartalmú — verifikált szkleró­
zisz multiplexes („M.S.”) beteget vizsgált, közülük 21-et félév múltán ismét
megvizsgált. Az MMPI átlagosan 60 T feletti skálaértéket mutatott, a Hd-, D-
és Hy-skálákban 75—81 közti T-értékekkel. A két felvétel eredménye fő vona­
laiban azonosnak mutatkozott. E betegségben az enyhe profilszint-növekedés az
átfogó, a személyiség egészét érintő zavar képét támasztja alá. A Hd (81,2 T) és
D (79,4 T) csúcs a testi állapottal elfoglalt érdeklődést, a reménytelen, diszfóriás
állapotot, a Pt- és Sc-érték növekedése (63—63 T) pedig az egodezorganizációs
folyamatokat jelzi. Ez az MMPI-kép nem a testi betegségre típusos, hanem
inkább a pszichés zavar általános jellegére utal. Jelzi a pszichotikus fordulat
veszélyét (Pt, Se), a pszichés reménytelenségi helyzetet (D), valamint a késztetési
rendszer defektusait (D és Hy = 79 és 75 T).
Cleeland és mtsai (1970) megerősítik Canter eredményeit. Vizsgálatukban
30 M.S. betegnél vizsgálták a schub és remisszió okozta pszichés állapotkülönb­
ségeket. 15 súlyosbodó és 15 remisszióban lévő betegüknél (4 nő, 11 férfi,
szociális ikerpárok) a két csoport átlagprofilja közt erős hasonlóság tükröző­
dött, a skálák között 2-nél több esetben 70 feletti T-érték fordult elő.
Az exacerbációs, illetve remissziós csoport átlagprofiljában a mindkettőnél
70 T feletti értékű Hd-, D-, Hy-, Pp-skálaérték tűnt ki, és csupán a D-skála
szignifikánsan emelkedett szintje tükrözte az állapotromlást.
A „pszichés anomália” specifikus mibenlétét illetően Hovey (1967) optimis­
tább. 7 olyan MMPI-itemet tudott felmutatni, amellyel 75 fő, orvosilag verifi­
kált M.S.-ból 36-ot (46%-ot) azonosítani tudott, míg a 28 fős kontrollcsoportból
egy sem került téves besorolásba. Ez sem győzhet meg azonban bennünket a
M.S. „fajlagos” MMPI-jellemzőiről, hiszen a diffúz és komplex pszichés zavar
sok hasonlóságot mutat egyéb hátterű anomáliákkal. Dodge és mtsai (1971) pl.
18 500 esetből véletlenszerű válogatással kiemelt 14 M.S.-os és 13 konverziós
hisztériás beteg profiljait hasonlították össze. A 13 skála (validitás-skálák is!)
egyikén sem volt szignifikáns különbség. Mindkét csoportban egyaránt emelke­
dett volt a Ну-skála. Egészen enyhe fokú különbség a Hd-ben mutatkozott: a
M.S.-eseknél 60—70 közti T, a hisztériásoknál 70 fölötti T-érték volt jellemző.
A M.S. és a hiszteroid, rendellenes magatartásjegyek azonosságára vonatkozó
fenti kép új és szellemes értelmezésével találkozunk Davis és mtsainál (1971).
58 betegük vizsgálatában igazolták, hogy a Hy- és Pt-skálák jellemzően növekvő
értékei szoros összefüggésben vannak az általános adaptációs (és munka)-
képesség változással. Azoknál a betegeknél, akiknél a Hy>Pt-nél, jellemző az
inadaptív, tüneteiket szubjektíve drámaian eltúlzó magatartás, mintegy nem
mernek szembenézni a valódi betegséggel. A Pt-túlsúlyban viszont a testi pana­
szok hangoztatásával szemben több az objektiven verifikálható indítékzavar.

277
Kézenfekvő tehát, hogy a Ну-skála a viselkedés bizonyos teátrális készségeit
érzékenyen jelzi a M.S.-ben is, speciális diagnosztikai érték nélkül.
Karcinómás betegeknél végzett MMPI-vizsgálatok is megerősítik, hogy a
progrediáló testi betegségek legfőképpen a típusos és általános pszichés anomá­
liában tükröződnek (Blumberg és mtsai, 1954).
A szerzők megfigyelték, hogy a gyors halálhoz vezető, rosszindulatú szöveti
folyamatokkal társuló személyiségképben tipikusabb az agressziótlan, kedves,
szelíd attitűd, míg a hosszabban túlélők furcsa, „bizarr”, fanatikus, „hóbortos”
emberek. MMPI-vizsgálattal ellenőrizve a megfigyelést, 3 szempontból minősí­
tette a betegeket:
1. F—K < 12 vagy sem; (ha kisebb, ez kifelé leplezett vagy belső stresszt jelent)
2. D > 55 T; Hd és Hy viszont kisebb, mint D (a stresszre normális reakciót ad,
neurotikus mechanizmusok igénybevétel nélkül);
3. Ma >60 T (szorongását nem képes extrapunitív vagy korrektiv akciókkal
csökkenteni).
A feltevés szerint mindhárom fenti konstelláció kártékony, mert feszültség-elve­
zetési gátat jelent, amely öndestruktív hatású. A karcinómás betegeket remisz-
szióban vizsgálták és fenti kritériumok alapján megkísérelték a prognózis előre-
jóslását. 25—25 beteg közül 39-nél (78%) helyes volt a predikció (x2-tel p<0,01).
A túlélésre jelölteknél nagyobb aktivitás, normálisan kifelé irányuló tevékeny­
ség, a stresszhelyzet érzelmi „legyőzése”, sikeres szorongáscsökkentő mechaniz­
musok bevetése volt jellemző, még akkor is, ha az intenzív feszültség miatt vi­
selkedési szinten több szembetűnő anomália és különcködés volt megfigyelhető.
A krónikus vesebetegeknél végzett vizsgálatok sem jutottak messzebbre annál
a megállapításnál, hogy a pszichés állapotváltozások MMPI-tükröződése nem
függ össze fajlagosan a betegségi tünetekkel, annak súlyosságával (dialízis,
transzplantáció, szérum-kreatinin változások, „halál-fenyegetettség” stb.),
hanem inkább általános „adaptációzavar” összképet mutat (Trieschen és Send,
1971). A pszichés stresszélmények krónicitása és állandósága idézi elő a legtöbb
személyiséganomáliát, amely viszont (valószínűleg a személyiség premorbid
diszpozíciója által meghatározott) változatos egyedi profilokban tükröződhet.
Ezt húzzák alá pl. a krónikus szembetegségben és specifikusan glaukómában
szenvedő, igen gyengén látó betegek vizsgálatai is (Zimet és Berger, 1960).
16— 16 szembeteg összehasonlítása szerint a glaukómások profilkonfigurációja
kevésbé emelkedett, nem annyira patológiás, mint az egyéb progrediáló szembe­
tegségben szenvedőké, jóllehet látásromlásuk mértéke súlyosabb. A „glaukó-
más profil” „neurotikus” típusú (Hd- és D-skálán 70 feletti T, és Hy is 65
körüli), a pszichotikus tetrád pedig kissé emelkedett szintjével általános viselke­
dési labilitásról tanúskodik. Mégis — a nagyobb látásromlással kisebb személyi­
ségpatológia jár együtt, mint a másik csoport erőteljes profilemelkedési képe
(Pa-, Sc-, Pt- és Ma-skálákon is!). A közös trend csupán a D-skála azonosan
nagyobb T-értékében látszik; mellette a Hy „másodcsúcsa” az általános pszichés
stresszállapot közvetlen tükrözőjeként értékelhető.
Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a krónikus betegségekhez társuló
személyiségzavarok nem a betegségre, hanem a tartós sztresszállapotra specifiku­

278
sak. Inkább a pszichés készültségi állapotot és a magas feszültségi szintet jelzik,
és sajátos egyedi különbségekben hordozzák az „egyéni válaszminták” gazdag
kollekcióit.

3.24.2 Stacioner károsodottsági és betegségmaradvány-állapotok MMPI-jellemzői

A vonatkozó vizsgálatok palettája rendkívül széles, inkodolatlanul tág. Átfogja

a bokasüllyedéstől a gyógyult (zsigeri) lövési sérüléseken át ( Wiener, 1952) a
ténylegesen figyelemre érdemes, központi idegrendszeri sérülésmaradványokig
terjedő állapotképek igen széles területét (Andersen és Hanvik, 1951).
Ezúttal csupán utalunk arra, hogy a lezajlott testi (zsigeri vagy vázizomzati)
betegségek és/vagy sérülések pszichés maradványtünetei sem specifikus profil­
konfigurációkkal nem verifikálhatok, sem ilyenek feltételezésével nem érthetünk
egyet. Aligha hihetjük ugyanis, hogy a lőtt seb hegei vagy a gyógyult malária
„nyomai” pszichésen is megmaradnának. Ha pedig létezne valamely specifikus­
nak tűnő profil e tekintetben, aligha dönthetnénk el, vajon mennyiben felelős
érte a premorbid személyiségstruktúra. Azonos testi tünetekben (pl. izomzati-
ízületi maradványállapotokban) pedig szembetűnő a Hd és Hy csúcs melletti „D
völgy”, akár bokasüllyedéses állapot ( Wiener, 1952), csigolyarendellenesség
(Hanvik, 1951), vagy akár szívbillentyű zavarok „pszichés képeit” keressük
(Wiener, 1952). A három skála (Hd—D—Hy) sajátos „völgye” viszont szignifi­
kánsan eltér a funkcionális panaszokkal küzdő hiszteroid betegek „konverziós
völgyétől”, amelynek „magassága és mélysége” egyaránt nagyobb (Hanvik,
1951). A „valódi” betegek fenti skálaértékei ugyanis 60 körüli szinten mozgó
Hd—Hy és 50 körüli D völgy „enyhe V-jét” mutatják. Olyannyira, hogy 30
verifikált organikus csigolyabeteg közül 26-ot e konstelláció alapján differenci­
álni tudtak 30 funkcionális „csigolyabetegtől”, továbbá a szívbillentyübetegeket
tükörképesen azonos anomáliamutatók alapján differenciálhatták a funkcioná­
lis szívpanaszokkal küzdő neurotikusoktól. Az MMPI-skálajellemzők azonban
ezúttal sem a specifikus betegségre, hanem annak szubjektív élményreakciójára
vonatkozóan mutattak sajátos vonásokat. A testi bajok és a fájdalom ugyanis
növelik a Hd-értéket, az állapot elszenvedése pedig könnyen mobilizál teatrális
(pl. panaszra hajló) készségeket és krónikus aggodalmakat. Stone és mtsai
(1966) szerint az „egészséges válasz” és a túlzó, neurotikus válasz az adott
betegségállapotra vonatkozóan már a serdülőkorban is elkülöníthető; ezt 44
fiatal (funkcionális-pszichogén és organikus-szervi) beteg MMPI-összehasonlí-
tásával verifikálta. A pszichogén betegek átlagprofilja magasabbnak bizonyult
60 T-értéknél, de a 4., 7., 8 és 9-es skálák kevésbé erősen emelkedtek. Az orga­
nikus betegeké viszont átlagosan 60 T alatt maradt.
Sajátosan hasonló a helyzet a „maradványállapotok” terén a központi ideg-
redszeri károsodottság eseteiben. A kortex épsége és a lebenyfunkciók pszichés
műveletekben játszott döntő szerepe nyilvánvalóvá teszi a következményes
pszichés anomáliákat, sőt megengedi a specifikus pszichés zavarok feltételezését.
16 frontális és 27 parietális károsodott organikus beteg MMPI-profil összeha­
sonlítása (Andersen és Hanvik, 1951) azt mutatja, hogy a frontális funkciókiesé­

279
sekkel szignifikánsan társul a К -skála értéknövekedése és az F-, D-, Pt- és
Si-skálák T-értékének csökkenése. A frontális sérülés pszichés profilanomáliája
egyébként az általános „neurózisprofil”-hoz áll közel, a neurotikus konverzió
(Hd—D és Hy közt a D völgy) „V” képlettel, az Se viszont enyhén növekedett
értékű. A „K”-skála emelkedése viszont az önértékelési kritikátlanságot jelzi.
A parietális károsodottságban a neurotikus triász ellenkező irányú csúcsot
tükröz. A Hd és Hy alacsonyabb szintje közti D csúcs és a Pt-skála magas értéke
inkább azt mutatja meg, hogy a sérülésben a károsodás szubjektív élményét
nyomasztóbb teherként viseli a személyiség, a szorongáskeltő ingerekre, stressz­
hatásokra pedig nagyobb érzékenységgel reagál. A diszfáziás agykárosodottak
(n = 15) és a beszédzavar nélküli cerebrális sérültek (n = 15) összehasonlítása
is a neurotikus színezetű állapotzavarok profiljellemzőit hangsúlyozza (Dikman
és Reitan, 1974), a „triász” 60 feletti T-értékeihez az afázisoknál Pa-, Pt- és
Sc-növekedés is társul, az Se pedig szignifikáns mértékben felszökik (T = 71).
A központi idegrendszeri és kortikális károsodottság által okozott személyiség-
zavarokat tehát neurotikus színezetű, de inkább általános pszichés anomália­
képben határozhatjuk meg. Az M M PI érzékenyen jelzi az organikus állapot
pszichés következményeinek általános jellemzőit, egyszersmind nagy egyedi varia­
bilitással jutnak kifejezésre az egyes, eltérő profilokban a betegségélmény indivi­
duális, szubjektív tükröződései. Ettől többet nem is várhatunk az MMPI-től,
hiszen éppen ezáltal alkalmas arra, hogy az állapotváltozást érzékenyen kövesse,
és a szomatikus bajok aktuális lelki következményeit „letapogassa”.

3.25 A szuicídium MMPI-ismérvei

Az öngyilkossági veszély kiszűrése, a cselekmény elkövetésének megakadályo­
zása, a késztetések korai felismerése és a személyiségpatológia terápiás befolyá­
solása érdekében fontos a szuicídiumra utaló „prodrómajegyek” tesztdiagnosz­
tikai fellelése. A szuicídiumra hajlamosító sajátos személyiségpatológia feltevésére
alapozva, valamint a Ringl-féle preszuicidális szindróma mint aktuális veszély­
állapot (progresszív beszűkülés, agressziógátlás és fantáziavilágba menekülés)
ismeretében a vonatkozó MMPI-vizsgálatok három kérdés köré rendeződtek:
1. Létezik-e sajátos „szuicid személyiségprofil”, és ezzel milyen megbízhatóság­
gal szűrhetjük ki a potenciális öngyilkosokat; 2. Milyen kórformák esetében a
leggyakoribb a szuicídium veszélyjelek tesztmintázatának előfordulása, és a
veszélyjegyek növekedése összefügg-e az adott állapot súlyosságával; és 3.
A jellegzetes személyiségprofil keretében melyek azok a kritikus skálák (és
mögöttük lévő készségek, tulajdonságok, állapotok), amelyek eltérő pszichopa­
tológiai és pszichiátriai zavarokban is egységesen jelzik az önpusztító készültsé­
get.
Bár a három kérdés egymásba kapcsolódik, valójában elválaszthatatlan is,
mégis az egyes MMPI-munkákban mindig fellelhetjük valamely kérdés hangsú­
lyát. A kezdeti vizsgálatok (Simon és Hales, 1949) során még azt remélték, hogy
bizonyos klinikai skálák csúcsértékeivel megragadhatják a szuicid veszély
MMPI-faktorait. Ötven — szuicid kísérletet túlélt — személy vizsgálata alapján

280
aD - és Pt-skálapáros csúcsértékét találták jellemzőnek a vizsgáltak többségénél,
amellyel azonban csupán az állapot hátterét, polimorf tüneti színeit és jellemzően
depresszív képét tudták megragadni.
Az első jelentős vizsgálat Färberow (1967) nevéhez fűződik, aki 96 főből álló
mintjáját „szuicid-skála” kimunkálása céljából állította össze. Háromféle szui-
cid (elkövetett, kísérletében megakadályozott és tentámennel fenyegetőző) cso­
portot vizsgált, tovább bontva a mintát eltérő súlyosságú (jelentős és enyhe)
pszichiátriai panaszok szerinti alcsoportokra is. A kontroll, nem szuicid minta
és a vizsgálati csoportok közti szignifikáns profilkülönbség, valamint az ezt
követő tételanalízis alapján 52 itemet talált erősen jellemzőnek valamennyi
szuicid betegnél. 19 tétel az Sc-skálából, 18 a Pt-ből és 14 állítás a D-skálából
származott. A keresztvaliditás vizsgálatok szerint a szuicidek 72,6%-át, a nem
szuicidek 42%-át sikerült ezzel a skálával helyesen azonosítani. Ily módon
egyrészt megerősítő adalékokat nyújtott a D- és Pt-skála összetevőinek szuicid
jelzésértékű érzékenységéről (mint azt durvább mérésekkel 1949-ben már kimu­
tatták), másrészt a skála kidolgozásával nem tökéletes, de ígéretes és gyakorlati­
lag hasznos eszközt alkotott a veszélyeztetettek kiszűrésére. Farberow egy to­
vábbi, Devries-\e 1 közös munkájában nagyszámú (N = 282) szuicid beteg­
anyagnál folytatta a szuicid jelzőértékű tesztelemek kutatását. 80 nem szuicidált
kontrollszemély, valamint 82 veszélyeztetett, 77 megkísérelt és 43 elkövetett
túlélő szuicid személlyel (pszichotikus és neurotikus betegekből álló mintákon)
végezte el hat, profil-konfiguráció szerint jellemzően magas skála tételeinek
diszkriminancia-analízisét. A Pa-, Sc-, Pt-, Ma-, Hd- és D-skálából alkotott hat
változó és a négy csoport szerinti diszkriminancia-analízis az egyes vizsgálati
csoportokban rendre 43,41,46 és 25%-os sikerű azonosítást tett lehetővé, amely
a véletlennél mintegy egyötödével jobb predikciós esélyt bizonyít. Devries és
Sheidman (1967) azt is megvizsgálták, hogy a különféle betegségekben és pszichi­
átriai zavarokban szenvedő, csupán a szuicidium veszélyeztetettségében azonos
személyeknél milyen változások mennek végbe a „szuicid jelzésekben” a pszichi­
átriai állapot változásának függvényében. Azt találták, hogy a később letális
kimenetelű szuicidium mögött változó súlyosságú pszichés zavarok léteznek,
de mindebben közös a hosztilitás igen magas foka (Hd-skála értéke kimagasló).
Az ellenséges érzések bizonyos telítettségi szintje nélkül — úgy tűnik — nem
történik újabb tentámen. Magában véve azonban a hosztilitási mérték nem elég
megbízható jele a szuicid veszélynek. Vizsgálatukkal megerősítették azt a tényt,
hogy a szuicid személyek MMPI-profiljainak egyedi konfigurációiban igen nagy
változatosság figyelhető meg, a késztetettség közös vonása nem több, mint
egyféle „abnormitáskép”, különféle egyedi rendellenességre utaló profilkonfigu­
rációval. Bár felvetették, hogy tesztpszichológiai szempontból értelmetlen a
vegyes pszichiátriai anyag profilelemzése, és az egyes szuicid szindrómákat a jól
körülhatárolt diagnosztikai csoportok szuicid versus nem szuicid mintáitól
remélhetjük, javaslatuk nem talált követésre.
Lester (1971) a nemek és életkori zónák szerinti vizsgálatokat szorgalmazva
52 szuicid túlélő férfinál elemezte a tentamenek és életkor szerinti MMPI-voná-
sokat. Korrelativ összefüggés csak az F(0,41)-, a K( —0,33)-, a Hy( —0,24)- és a
Pa(0,25)-skálákban mutatkozott, amely arra utalt, hogy az életkor előrehaladá-

281
sával a paranoid (Pa) és őszintéden (F) attitűd növekedése teremt a szuicídium
veszélyére alapot, az énerő (K) alacsony szintje pedig növeli a veszélyeztetettsé­
get. A hiszteroid készségek csökkenésével (Ну-skála) növekvő szuicid hajlamra
viszont aligha találunk egyértelmű magyarázatot.
Clopton (1978) úgy véli, hogy a szuicid veszély bejóslására irányuló törekvé­
sek egyre több kételyt és problémát nyitnak meg. Ha az eredmények „jók”,
akkor a közlemények elnagyolt vizsgálatokról tudósítanak. A többváltozós,
interkorrelációs elemzésekhez ugyan fűzhetnénk reményeket, de ez esetben is
többnyire hiányoznak a keresztvaliditási vizsgálatok.
Minden rezignált vélemény ellenére mégis léteznek bizonyos támpontjaink a
szuicid predikcióhoz. Igaz, hogy az egyéni profilok, sőt ezek időbeli változásai
szerint is igen nagy szórásértékü profilkülönbségek léteznek a szuicideknél,
éppúgy, ahogy a komplex patológia terén is sokféle kórformához tartoznak.
Amint azt egy igényesen szervezett hazai vizsgálat (Zseni, 1976) — amelyben
életkori övezetek (fiatal és idős), kórformák (neurotikus, pszichopata, paranoid
pszichotikus, endogén depressziós állapotok), nemek, valamint szuicid jellegek
(fenyegetés és kísérlet) szerinti bontásban elemezték a prediktív tényezőket —
kimutatta, a sajátos szuicid személyiségösszkép feltevése nem erősíthető meg.
Léteznek viszont olyan tulajdonságok, amelyek minden típusú szuicidálónál
dominánsak; ilyenek a depresszív, nagyfokú szorongással jellemezhető álla­
potok (magas D és Pt-vel); paranoid tendenciák, erős hosztilitással és agresszi­
vitással (magas Pa, Se, Но); kontaktusszegénység, bizonytalanság, rossz szocia-
bilitás és kifejezett introverzió (magas Se és Si), valamint énerőgyengeség és
kedvezőtlen prognózisra utaló merevség (alacsony K). Ha tehát az MMPI
— függetlenül a fennálló betegségi képtől — ilyen vonásokat mutat, gondol­
nunk kell a beteg szuicid veszélyeztetettségére. Kórforma és súlyosság szerint
nincs előrejelzési esélyünk, csak a depresszió állapotában látszik a betegség
súlyosbodásával együtt növekvő szuicid veszély. Fiataloknál (30 év alatt) a
szorongás magas szintje magában véve döntő faktora a szuicid késztetésnek;
nőknél a hosztilitásmérték jelent ilyen tényezőt, férfiaknál pedig a mindehhez
csatlakozó alkalmazkodási és beilleszkedési zavarok is.
A három kérdéskörre vonatkozóan összefoglalva megállapíthatjuk, hogy 1.
a szuicid predikció csak gondos egyéni (összetett klinikai) elemzés útján lehetsé­
ges, olyan MMPI-jegyek alapján, amelyek elsősorban bizonyos — a késztetést
erősítő — személyiségvonások és érzelmi-indulati állapotok jelzői. Ekkor sem
magát a szuicid veszélyszintet tapinthatjuk ki, csupán a tettet mozgató rugók
meglétét, amelyek egyszersmind 2. komplex személyiségpatológia keretébe il­
leszkednek. A személyiségzavar súlyossága nem szabja meg az öndestruktív
veszély nagyságát. 3. A depresszió, szorongás, hosztilitás hármasa jelenti a
legfőbb veszélyt, mely magában is kötelezi a diagnosztát a veszélyhelyzet feltéte­
lezésére.

282
3.26 Differenciál-diagnosztikai indexek
A klinikai csoportok átlagprofiljai között mutatkozó statisztikailag szignifikáns
különbségek a nagy egyéni variabilitás miatt rendszerint ritkán adnak a gyakor­
latban is jól hasznosítható diagnosztikus támpontokat. E hátrányt igyekeznek
kiküszöbölni a különféle differenciáldiagnosztikai indexek, amelyek — gyakran
bonyolult matematikai eljárások segítségével — oly módon képeznek a skálaér­
tékekből újabb mutatókat, hogy azokban az egyes skálák önmagában esetleg
csekély diszkrimináló értéke megnövekszik, összegződik. Az alábbiakban né­
hány ilyen skálából képzett mutatót ismertetünk. Egyes mutatók átlag- és
szórasértékeit az általunk megvizsgált egészséges fiatalkorú minta esetében a 31.
táblázat tartalmazza.

3.26.1 A szorongásindex (AI) és az internalizációs hányados (IR)

A szorongásindexet Welsh (1952) dolgozta ki „olyan szubjektív érzésekre vonat­

kozó panaszok mérésére, mint pl. a feszültség, idegesség, nyugtalanság, félelem,
amit rendszerint szomatikus tünetek — szédülés, nehézlégzés, szív körüli fájdal­
mak, gyomorpanaszok, fejfájás és hasonlók — is kísérnek” (65. old.). A mutató
a leírás alapján várhatóan szorongásos, neurotikus kórképekben mutat magas
értéket. Kiszámítása a következőképpen történik:

3 1 . tá b lá z a t. Különböző indexek átlag- és szórásértékei fiatalkorúaknál

283
 Az AI mutató értékét különböző szerzők vizsgálati csoportjaira kiszámolva
elsősorban szorongásos neurotikus, vegyes pszichoneurotikus, szorongásos
reakcióval jellemezhető betegeknél és depresziósoknál találta magasnak (80
fölöttinek). A mutató e csoportokat jól diszkriminálta a pszichopátiás, pszicho-
tikus és egészséges személyektől.
Ugyancsak Welsh (1952) vezette be az ún. „internalizációs hányadost” (IR)
azoknak a betegeknek az elkülönítésére, akiknek „sok testi panaszuk van,
szubjektíve feszültnek érzik magukat, internalizálják (belsővé teszik) nehézsé­
geiket” (67. old.). A mutatók kiszámítása a skálák standard (T) pontértékeiből
történik a következő képlet alapján:

1,00-nál nagyobb hányados a feszültségek internalizálására, 1,00-nál kisebb

érték pedig a konfliktusok „kijátszására” (acting-out), az indulatok és impulzu­
sok gátlástalan kiáramlására, a feszültségek externalizálására utal. Egészsége­
seknél a mutató várható értéke 1,00 körüli (vö. 31. táblázat).
Az áttekintett adatok alapján az IR mutató jelentése kevésbé körvonalazha­
tó, mint a szorongásindexé. Mániás betegeknél értékét igen alacsonynak talál­
ták, s pszichopátiás betegeknél is ritkán emelkedik 1,00 fölé. Neurotikus, szo­
rongó, depressziós, szomatizáló betegeknél a mutató értéke jóval 1,00 fölé
emelkedhet.
A két mutató értékét fokozhatja, hogy a szerző adatai szerint sikeres terápiás
beavatkozásra igen érzékenyen reagálnak, tehát alkalmasak terápiák nyomon
követésére.

3.26.2 A profil normalitásának indexei

Annak mérésére, hogy a profil mennyire „rendellenes”, mennyire tér el az

egészséges embereknél várható profilmenettől, különösen szűrővizsgálatokban
vagy kutatásokban, hatáskövetésben gyakran alkalmazzák az ún. „szűrő” vagy
„scatter” indexet (Craddick és Stern, 1963; Stone, 1964). Kiszámítása:

Az index meghatározása tehát az 1—9-ig terjedő klinikai skálák 50-nel csökken­

tett standard pontértékeinek összeadásával történik. Egészséges mintán az in­
dex átlaga és szórásértéke meglehetősen alacsony (1. 31. táblázat). A 32. táblá­
zatról látható, hogy a mutató átlagértéke valamennyi általunk vizsgált betegcso­
portban több nagyságrenddel meghaladja az egészségeseknél tapasztalt értéket,
alkalmas tehát a beteg- és egészséges csoportok elkülönítésére. A legkisebb
kitérést a mutató a pszichoszomatikus, valamint a főleg reaktív regresszív
kórképeket tartalmazó egyéb betegcsoportban mutatta. Ehhez képest szignifi-

284
32. táblázat. A szűrő (scatter)-index eloszlása
a fő betegcsoportokban

A csoportok összehasonlítása t-próbával*

A táblázat a t-értékeket tartalmazza, zárójelben a szabadsági fokokkal. Ahol a két csoport

varianciája szignifikánsan különbözött egymástól, a két csoportra vonatkozóan külön-külön vari-
anciabecslést alkalmaztunk (d-próba).
***p<0,001

kánsan patológiásabb profilt jelez az index a neurotikus, pszichopata, szkizof-

rén és affektiv pszichotikus csoportban (32. táblázat). Utóbbi négy csoport
átlagai nem különböznek lényegesen egymástól, az index tehát differenciáldiag­
nózis felállításához nem ad támpontokat, legfeljebb a pszichotikus állapotokon
belül segíthet a reaktív, illetve endogén kórképek elkülönítésében (vö. 3.23.4).
Kipróbáltuk a Goldberg (1972) által egészséges és deviáns, illetve betegcsopor­
tok elkülönítésére kidolgozott „devianciaindexet” is:
Id = H d + 2 P p -M a (T-értékben számolva).

A szerző szerint 118 vagy ennél kisebb érték az egészséges, 123-nál nagyobb
érték a betegcsoportokat jellemzi. Valamennyi betegcsoport elkülönítésében
hatékonynak találta, kivéve a mániásokat. Saját vizsgálatunkban az egészséges
férfiak eredményei ezzel egybehangzóak, nőknél viszont jóval magasabb átlag­
értéket kaptunk (31. táb'ázat). Mindenesetre az itt is enyhébb profilt adó
„egyéb” csoport kivételével valamennyi betegcsoportban 130 fölötti átlagot
találtunk (33. táblázat). 120 fölötti Id-érték tehát — legalábbis férfiaknál —
szűrővizsgálatokban indokolttá teheti a további kivizsgálást.
285
33. táblázat. A Golberg-féle devianciaindex eloszlása a fő
betegcsoportokban

A csoportok összehasonlítása t-próbával

A táblázat a t-értékeket tartalmazza, zárójelben a szabadsági fokokkal. Ahol a két csoport

varianciája szignifikánsan különbözött egymástól, a két csoportra vonatkozóan külön-külön vari-
anciabecslést alkalmaztunk (d-próba).
* p <0,05; ** p <0,01; *** p<0,001

3.26.3 A depresszió differenciáldiagnosztikai indexe

Mezzick, Damarin és Erickson (1974) többváltozós regressziós modell alapján

az alábbi mutatót javasolják a depresszív tünetképzés hatékony kimutatására:
y = 10D —5Pp + 4Pa —4Sc + 2Si,
ahol a T (standard) pontértékben számolt megfelelő skálaértékeket kell a képlet­
be helyettesíteni. Bár az egészséges nőknél e mutató értékét is meglehetősen
magasnak találtuk, egy korábbi vizsgálatunk szerint az indexnek mégis van
bizonyos differenciáldiagnosztikai értéke (1. 34. táblázat). E vizsgálatban 400
alatti értéket a neurotikus depressziós betegek 15%-ánál, a pszichotikus depresz-
sziós betegek 27%-ánál tapasztaltunk, míg ugyanez az arány a többi betegcso­
portban jóval magasabb. 550 fölötti érték ugyanakkor csak a két depressziós
betegcsoportban fordult elő nagyobb arányban (38, illetve 42%) A többi cso­
portban az ilyen magas értéket adó személyek száma elenyésző, у = 550 felett

286
34. táblázat. Mezzick és mtsai, 1974 depresszióindexének gyakorisági eloszlása

tehát nagy valószínűséggel gondolhatunk depresszív tünetképzésre, 400 alatti

érték ezt valószínűtlenné teszi. Nehéz ugyanakkor a mutató alapján döntést
hozni a 400—550 határövezetben, ahol valamennyi betegcsoportban magas az
előfordulási arány. Feltételezhető, hogy ilyenkor a betegek egyéb tünetek mel­
lett a depresszió bizonyos jegyeiről is beszámolnak.

3.26.4 A szociopátia differenciáldiagnosztikai indexe

A szociopátiás (pszichopátia, személyiségzavar, viselkedészavar) csoportok és

egyéb pszichiátriai betegek (neurotikusok, pszichotikusok) elkülönítésére Gold­
berg (1972) az alábbi mutatót javasolja:

Isp = 2Pp —Hd —Se (T-értékben számolva).

Tapasztalatai szerint a mutató értéke szociopátiás csoportokban legalább 5,

egyéb betegcsoportokban legfeljebb 15. 10-es vágóértéket alkalmazva, a szocio­
pátiás csoportok nagy része jól elkülöníthető. Az index a mániás betegeket nem
tudja differenciálni a szociopatáktól. Saját vizsgálatunkban mind az egészséges,
mind a betegcsoportok negatív átlagértékeket adtak (31. és 35. táblázatok).
A betegcsoportokat összehasonlítva azt tapasztaltuk (35. táblázat), hogy a
mutató elsősorban a pszichopátia versus neurózis differenciáldiagnosztikai kér­
dések eldöntésében adhat segítséget: a neurotikus és a pszichoszomatikus bete­
gek többsége - 1 0 alatti értéket ad, a Személyiségzavar csoport zöme ennél
nagyobb értéket ért el. Hatékony lehet még a mutató a személyiségzavarok és
az affektiv pszichózisok elkülönítésében. A szkizofréniásoktól a személyiségza­
var csoport ugyancsak szignifikánsan különbözik, bár a különbség nagyság­
rendje kevésnek tűnik a megalapozott diagnosztikai döntéshez. A reaktív reg­
resszív állapotok és a személyiségzavarok között a mutató nem jelez eltérést,
ilyen jellegű problémák eldöntésében nagyobb segítséget adhat a már említett
szűrőindex (1. 3.26.2). Saját tapasztalatunk szerint a mutató csak differenciál­
diagnosztikai kérdések megválaszolásához adhat támpontot, s nem alkalmas
arra, hogy egészséges mintából kiszűrje a személyiségzavarokat. A 31. tábázat-
ból ugyanis kiderül, hogy az egészséges férfiak átlaga csaknem azonos a szemé­
lyiségzavarokéval.
287
35. táblázat. A Goldberg-féle szociopátia-index
eloszlása a fő betegcsoportokban

A csoportok összehasonlítása t-próbával

A táblázat a t-értékeket tartalmazza, zárójelben a szabadsági fokokkal. Ahol a két csoport

varianciája szignifikánsan különbözött egymástól, a két csoportra vonatkozóan külön-külön va-
rianciabecslést alkalmaztunk (d-próba).

* p < 0,05; *** p < 0,001

3.26.5 Pszichózis— neurózis differenciáldiagnosztikai indexe

Godberg (1972) a pszichotikus és neurotikus betegek differenciáldiagnózisának

megkönnyítésére az alábbi indexet dolgozta ki:
IPN = L + Pa + Sc —Hy —Pt (T-értékben számolva)
45 feletti értékek inkább pszichózis, 45 alatti értékek neurózis mellett szólnának.
Saját vizsgálati mintánkban a szkizofréniás, affektiv pszichózisban szenvedő és
reaktív regresszív állapotban lévő betegek szignifikánsan magasabb értékeket
mutattak a neurotikusoknál és a pszichoszomatikusoknál (36. táblázat), bár
utóbbi két csoport átlagértékei is 45 és 50 között vannak. Ez alátámasztja a
mutató értékét, bár az eloszlások között túl nagy az átfedés a megbízható egyéni
differenciáldiagnózis kizárólag ennek alapján történő felállításához.
288
36. táblázat. A pszichózis-neurózis differenciál-diagnosztikai
index eloszlása a fő betegcsoportokban

A csoportok összehasonlítása t-próbával

A táblázat a t-értékeket tartalmazza, zárójelben a szabadsági fokokkal. Ahol a két csoport

varianciája szignifikánsan különbözött egymástól, a két csoportra vonatkozóan külön-külön va-
rianciabecslést alkalmaztunk (d-próba).

* p < 0,05; ** p < 0,01; *** p < 0,001

3.26.6 Egyéb mutatók

Barron (1955) kreativitásvizsgálatokban dolgozta ki az ún. „expresszió—szup-

resszió” indexet. Vizsgálata szerint a T-értékben számolt I = (L + Hy + K) —
- (Pp + Ma) mutató értéke a kreatív, originális, eredeti gondolkodású szemé­
lyeknél alacsonyabb.
Aronson maszkulinitás—feminitás indexe:

MF** = 50 + Hd + Pt —1,5Hy —0,5Pa,

amely 50 felett a maszkulin, 50 alatt a feminin érdeklődés mutatója lenne, a

tapasztalatok szerint nem nyújt több és megbízhatóbb információt, mint a teszt
Mf alapskálája (Maine és Goodstein, 1966).

19 Az MMPl-próba 289
3.3 AZ M MPI-PRÓBA FELHASZNÁLÁSA A KLINIKAI
DIAGNOSZTIKAI MUNKÁBAN (ESETISMERTETÉSEK)

Az előző fejezetekben képet adtunk az MMPI információs értékéről, korlátái­

ról, megbízhatóságáról. Ezek alapján természetes, hogy a klinikai diagnosztikai
munkában játszott szerepét és jelentőségét az alkalmazás célja és a klinikai
feladat jellege határozza meg. Elsődleges szerepet kap a próba: 1. ha nagyobb
számú populáció egészség—betegség dimenzióban történő szűrővizsgálatát
szükséges korlátozott időkeretek között elvégezni; 2. ha egy-egy vizsgálati sze­
mélynél felmerülő pszichopatológiai zavar gyanújában gyors döntésre van szük­
ség az iránydiagnózisok (neurózis, pszichopátia, pszichózis) megállapításában
és 3. ha valamely terápiás (gyógyszeres, pszicho- és szocioterápiás) folyamat
hatásának mérésére törekszünk és a bekövetkező személyiségváltozás néhány
összetevőjét igyekszünk elkülöníteni. Másodlagos szerep jut az MMPI-nek ak­
kor, ha a pszichodiagnosztika leggyakoribb feladatát kell teljesíteni: egy-egy
beteg komplex vizsgálatával szükséges válaszolnunk valamely klinikai kérdésre,
pl. képet kell adnunk a beteg személyiségének sajátosságairól, a személyiség­
struktúra szerveződési és működési jellegzetességeiről, a tünetképzés, magatar­
tás és intrapszichikus stratégiák egyéntipikus arculatáról. A következőkben
három esetelemzésen át mutatjuk be a próba ilyen jellegű használatának módját
és az eredményeknek a klinikai kérdéshez illeszkedő egyeztetését egyéb, a vizs­
gálatok során alkalmazott próbák jelzéseivel.
1. eset
52 éves nőbeteg, 8 általánost végzett betanított munkás, férjezett. Két felnőtt, családos gyermeke
van.
Előzmények: két ízben állt korábban pszichiátriai kezelés alatt, első ízben 10 évvel korábban,
anyja halálakor kialakult depressziós állapota miatt, majd a jelenlegi kórházi felvétel előtt két évvel.
Ekkor (a beteg 50 éves korában) nyugtalan, feszült, deprimált, önvádakkal és önpusztító gondola­
tokkal teli, majd „zavaros”-sá váló pszichés állapota és ennek az életeseményekkel nem magyaráz­
ható jellege tette indokolttá hospitalizációját. Korábbi diagnózisai: depresszív reakció és klimakteri-
ális depresszió.
Jelenlegi státus:
A felvételt megelőző hetekben nagyon feszült volt, álmatlanná vált. Tevékenységi kényszer
alakult ki, éjjel-nappal dolgozott, nem tudta magát „leállítani”. Időnként sokat beszélt, lazán
összefüggő, olykor értelmetlen mondataival megijesztette kollégáit és családját. Időnként „sírógör­
csök” fogták el, máskor félelmi „rohamok”, ilyenkor „mennie kellett, mindegy, hová, csak mehes­
sen”. Férje elmondása szerint egyre zavarosabbá, olykor megközelíthetetlenné vált, sírva hangoztat­
ta, hogy rövidesen meg fog halni. A felvételt megelőző napokban hófehér menyasszonyi ruhába
öltözött, végigsétált az utcán és közölte, hogy az esküvőjére megy, azután ágyába fekve elnémult,
senkivel nem beszélt, nem táplálkozott, időnként sírni látták, a kérdésekre azonban nem válaszolt.
A felvevő orvos által feltételezett diagnózis: szkizoaffektív pszichózis. Az orvos klinikai pszicho-
diagnosztikai kérdése a beteg személyiségképére, értelmi színvonalára és a jelenlegi állapotban
feltárható pszichés jellegzetességekre irányult.
A pszichológus vizsgálati terve: Rorschach-, Szondi-, MMPI-, MAWI-vizsgálatok és pszichológiai
exploráció.

290
A többi skála 55 T-nél alacsonyabb.
L-skála 59 T, F-skála 79 T, K-skála 36 T.
Disszimulációs index, F—К = +16.
b) A pszichológus véleménye a fenti vizsgálatok alapján
A MAWI intelligenciapróbában nyújtott teljesítménye életkorának és iskolai
végzettségének megfelelő, átlagos. Az intelligenciaszerkezet heterogén, a szóbeli
képességek dominanciája mellett a gyakorlati intelligencia elmarad a várható
szinthez és a beteg össznívójához képest. Az egyes képességterületeken mutatko­
zó kiegyenlítetlenség leginkább a pszichopatológiai állapottal függhet össze,
mivel az organicitás szempontjából kritikus feladatokban saját átlagszintjét
meghaladó produktivitást mutat. A performációs feladatok alacsonyabb megol-
19' 291
dási nívója okozza az intelligenciadeficit mutató magas értékét (17%), ez azon­
ban a pszichés zavar következményeként értékelhető.
A projektív próbákban meglassult pszichés tempó, beszűkült érdeklődés
jellemzi. Gondolkodásában a realitáskontroll gyenge, képzetszövésében a kriti­
kai funkció igen alacsony szintű, a gondolkodás fegyelmezetlen, önkényes,
felületes általánosítások hajlamát tükrözi. A mentális rend és szabályozottság
hanyatlása eléri a pszichotikus állapotokban jellemző mértéket.
A pszichés állapotképben szembetűnő a szorongás magas szintje, a feszültség­
feldolgozás adaptív eszközeinek hiánya, zaklatott, félelemteli és pánikra hajló
állapot, a személyiség szabályozó funkcióinak kóros gyengülése. Az „én”-t
összetartó és vezérlő erők egyensúlybomlása, meggyengülése alapján pszichoti- ,
kus regresszió állapítható meg, amelyben a szorongásos nyugtalanság, agitált-
ság látszik vezető tünetnek.
A fokozott kapaszkodási és biztonságszükséglet, a dependencia magas szint­
je, a meglassult intrapszichés folyamatok és a szorongásos tünetek együttesen
leginkább az involúciós agitált depresszió klinikai képének felelnek meg.
Ez valószínűsíthető az MMPI-próba alapján is, amelyben a csúcspattern,
valamint csatlakozó skálaértékek a szorongást, a zaklatott és nyugtalan állapo­
tot, a depressziós beszükültséget és érzésvilágot, a pszichotikus nyugtalanságot
tükrözik, leginkább azonban a depresszió diagnózisát erősítik meg (D és Pt
együttesen magas a Sc-skála viselkedészavart tükröző értékével együtt).
Összefoglalva: a pszichológiai vizsgálatok alapján megtartott értelmi színvo­
nalú, szorongásos, agitált állapot miatt gyengült performációs teljesítményű,
pszichotikus regresszióban lévő személyiség. Állapota klinikailag leginkább az
involúciós agitált depresszió képének felel meg.
Esetünk jól illusztrálja az MMPI-vizsgálat információinak másféle tesztekben
nyert eredményekkel való integrációs folyamatát, a skála- és profiljellemzők
klinikai értelmezésének módját. A pszichodiagnózist a tesztek együttes, ellent­
mondásmentesen illeszkedő jelzései alapján hoztuk létre, a pszichológiai véle­
ményben pedig összevontuk az így nyert adatokat.
Következő esetünkben az első pszichiátriai prodróma jelzéseket az MMPI-
próba adta, ennek alapján követtük a beteget és történt meg a kórházi felvétele,
amelyben az MMPI-előrejelzéseket a klinikai tapasztalatok és további teszt-
eredmények messzemenően alátámasztották.

2. eset
22 éves nőbeteg, főiskolát végzett, levelező. A területileg illetékes ideggondozó küldi pszichológiai
vizsgálatra, mivel az — egyébként rendezett külsejű, jó megjelenésű, kedves, adaptív, élénk, barát­
ságos viselkedésű lány az utóbbi hetekben megváltozott. Nagy vásárlásokba kezdett, a lakásuk
átrendezési szándékával elajándékozta a bútorok egy részét, s amikor édesanyja ezt számon kérte,
agresszíven reagált, majd eltűnt otthonról. Munkahelyét nap közben indokolatlanul elhagyja,
távozásairól nem tud számot adni, egyéb kórosság azonban nem fordult elő. A beteg — anyja
szemrehányásai nyomán — önként megy el az ideggondozóba, hogy tisztázza, mi történt vele,
amiért „önmaga előtt is érthetetlen dolgokra kényszerül”.
A beküldő orvos pszichodiagnosztikai kérdése a maniformitás mértékére és prodróma szintjére
irányul. Jelzése szerint a magatartás konvencionális képe nem erősiti meg a mániás állapotot, a
maniform tünetek azonban kétségtelenek.
A pszichológiai vizsgálati terv exploráció és személyiségvizsgálatok felvételét célozta.

292
 Elsőként az MMPl-vizsgálatot végeztük el, majd a v.sz.-t elengedtük, mivel munkahelyétől nem
tudott hosszabban távolmaradni. Az MMPI-vizsgálat a következő képet mutatta:

? L F К / Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Se Ma Si
19 3 10 14 23 24 31 24 42 12 39 38 34 27

A klinikai profil jellemző csúcspatternje:

Ma-skála 85 T . .,
Hy skála 68 T a'aPJan "3-as ketcsucsprohl.
A többi skála értéke 65 T alatti szintű, a görbén az Ma-skála hatalmas csúccsal ugrik ki a 70 T-érték
alatti skálakonfigurációból. A vizsgálat alapján kialakult képben a maniformitás olyan hangsúlyo­
zottnak mutatkozott, hogy a vizsgálatkérő orvosnak adott, közvetlen visszajelentésben felhívtuk a
figyelmet a mániás raptusz veszélyére.
A beteg a második vizsgálati időpontban már nem jelent meg, majd pedig orvosától értesültünk
a beteg pszichiátriai hospitalizációjáról. Időközben ugyanis a beteg összeverekedett a munkatársai­
val, férfiakat vitt haza házibuli céljából, az utcán szóba elegyedett mindenkivel, obszcén stílusra
váltott, majd pedig elhatározta, hogy üdülni megy vidékre, és taxit rendelt az útra. Szülei marasztal­
ni próbálták, mire apját megverte. Ekkor került sor a kórházba szállítására, ahol a felvételkor
vetkőzésbe kezdett, hogy a „rosszul öltözött nőket” (azaz a betegeket) felöltöztethesse. Akut mániás
állapotához mindezek alapján nem férhetett kétség. Osztályos felvételét követően két héttel került
sor pszichológiai vizsgálatának folytatására. Kezelőorvosa a felhangoltSági kép pszichés faktoraira
és az állapot pszichológiai prognózisára irányuló kérdéssel kérte a személyiségvizsgálatot.

A Rorschach- és Szondi-próbák pszichometrikus eredményei

Rorschach-felelet = 22 Realitás index = + 6

Reakcióidő = 0,5 Regr. index = 166
Tartalom = 26 Sch. skála = +3, —4.
Tartalmi kör. = 10
F+1% = 83 V% = 41 ÉT = 3:6,5 (5 FbF)
F + 2% = 61 T% = 63 MF = 7:1,5
FT = G—D—zw—DG konf. Sz. I = 36 IT = 3:1,5
(Gzw)
M% = 18

Különleges reakciókban: értékelések sorozata, konfabulációk és fabulációk,

nagyítások hat táblán, perszeveráció két táblán és
infantilis reakciók.
A Szondi-próba két profilja:

A pszichológus véleménye a projektív vizsgálatok alapján

A beteg alapvetően jó értelmi színvonalú, érzelmi-indulati szempontból őt

érintő helyzetben azonban elveszti mentális kontrollját, és elragadják a pillanat
293
feszültségei. Bár realitáskontrollja nem sérült, érzelmi vezéreltsége mind gondol­
kodását, mind cselekedeteit kritikátlanság felé sodorhatja.
Asszociatív munkájának élénksége, gondolkodásának gyorsasága, érdeklődésé­
nek nyitottsága, extravertált beállítódása premorbide is szociális és interperszo­
nális felfokozottságot, hipomán viselkedést valószínűsít: szalmaláng hevülé-
kenységű érzelmeket és lelkesedési hajlamot, kedves és kapcsolatkész attitűdöt.
A jelenlegi állapotképben a maniform viselkedés minden jegye megmutatkozik:
érzelmi felhangoltság, felgyorsultság, intrapszichés feszültségek, indulati labili­
tás, gondolkodási és ítéletalkotási elnagyoltság, felületesség a gondolkodásban,
kapcsolódásban, érzelmi életben és cselekvésekben egyaránt. Érzelmi adaptáció­
ra jelenleg még nem képes, de a szténikus kontroll erősödése (3 В az ÉT-ben)
és az érzelmi struktúra (FbF-es színek) a tolerálható, szociálisan összeférhető,
adaptívabb viselkedés szerveződése irányába mutat. Ezek alapján jó prognózist
valószínűsíthetünk.
Amíg fenti esetünkben az MMPI-próba — sajátosan izolált skálacsúcsérté­
kével — azt a ritkán előforduló képet tárta elénk, amikor egy skálaérték
rendkívül magasra szökése a kibontakozó kórállapot előhírnöke, addig követ­
kező, harmadik esetünkben az MMPI-vizsgálat alapján elégséges információt
kaphattunk a v.sz. patológiájáról; olyannyira, hogy mellőzhettük a további,
szokásosan alkalmazott tesztbattéria felvételét.

3. eset
28 éves, 8 általánost végzett takarítónő. Elvált, egy gyermeket nevel. OMSZ szállítja be, eset
kapcsán. Első felvétele. Alkoholos állapotban, kritikátlanul viselkedik.
Felvételekor zavarosan előadja, hogy a presszóba ment gyermekének süteményt venni, és bedo­
bott négy hubertuszt. Hazatérve a lakótársa lehordta, hogy az ilyen nem érdemli meg a gyermekét.
El akart hazulról menni, de a lakótársa lefogta. Erre meg akarta ölni őt is és a gyerekét is. Mentőt
hívtak és beszállították.
Családi adatok: szülei diplomás értelmiségek, magas beosztásban. Apját ismeri, de a család soha
nem élt együtt, mivel anyja őt házasságon kívül szülte, majd máshoz ment férjhez. Nagyszülők
nevelték, később állami gondozásba került. Anyja nem törődött vele. A 8 osztályt nehezen
végezte el. Közepesen tanult. Iskoláinak elvégzése után takarító vállalatnál helyezkedett el, ahol jól
fizették. Férjével pár hónapig élt együtt. Sokat civódtak, férje erősen ivott. Jelenleg albérletben lakik
gyermekével és egy munkatársnőjével.
A kezelőorvos pszichológiai vizsgálatkérésében a beteg intellektusáról, a személyiség jellemző
vonásairól, a szuicid, homicid és agressziós késztetés veszélyéről kíván képet kapni.
A pszichológiai vizsgálat MAWI intelligenciapróbával és MMPI-vel történik.

Pszichometrikus adatok
MAWI: IQ = 122 Részpróbák: I.-ben 14 VI.-ban 15
VQ = 115 II.-ban 12 VII.ben 16
PQ = 127 III. -ban 15+ VIII.-ban 17 +
IV.-ben 8— IX.-ben 14
V.-ben 14 X.-ben 11-—
P. Átlag = 14,6
Korállandók = 45 V. Átlag = 12,6
Korváltozók = 60
Deficit index = 0

294
MMPI:
? L F К / Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Sc Ma Si
8 0 7 9 8 24 15 31 28 19 23 26 19 36

Pp = 65 T
Jellemző csúcspattern: 45-ös kétcsúcskód
Mf = 61 Т
A többi skálaérték 60 T alatti. A további, harmadikként legmagasabb skála az
Se, 55 T-értékkel. A neurotikus triász kifejezetten lesüllyedt az 50 T alá, a
személyiségprofil egészében alacsony ívelésű az átlag körül.
A fenti vizsgálatok alapján történt pszichológiai állásfoglalás:
A MAWI alapján a beteg igen magas intellektuális színvonalú, készségeit és
képességeit könnyen mobilizálja a cselekvésre, erre utal intelligenciaszerkezeté­
nek performációs hangsúlya. Általános műveltsége, absztrakciós készsége, per-
ceptuomotoros koordinációja, az elemi percepciós funkciók élessége, valamint
a társas helyzetek elemzésére, szociális viszonylatok átlátására és az oksági
viszonyok felismerésére való képessége magas színvonalú. Kiugró produktivitás
jellemzi a memóriafunkciók terén is. Saját színvonalához képest csupán a
számolási gondolkodásban és a perceptuomotoros szintézisalkotásban, az ele­
mek átfogó egységekbe rendezésében látszik elmaradás.
Az MMPI-próbában átlagövezetű validitás-skála értékeket és leginkább az
egészséges személyek profiljához közelítő klinikai profilt tapasztalhatunk. Prob­
lémajelzőként értékelhetjük a kissé emelkedett Mf- és Pp-skálát, amelyek a női
identitás labilitására, a rossz szociális alkalmazkodásra, a személyiség pszicho-
pátiás vonásaira, esetleg etilizmusra utalhatnak. Összvélemény: magas intellek -
tusú, diszharmonikus, nehezen alkalmazkodó, labilis személyiség.
Fenti klinikai eseteink csupán felületi betekintést tesznek lehetővé az MMPI
pszichodiagnosztikai felhasználásába. Mégis példái lehetnek a próba informáci­
ós értékének és használhatósága sokféleségének.

295
IRODALOM

A bibliográfia terjedelmi csökkentése céljából a következő rövidítéseket alkalmaztuk:

1. A „Minnesota Multiphasic Personality Inventory” kifejezést mindenütt MMPI-nak rövidítettük,
akkor is, ha a hivatkozott munkák címében teljes kiírásban szerepel.
2. Ha valamelyik könyvrészlet többször hivatkozott könyvből származik, akkor a könyvrészlet címe
után csak azt a szerzőneve(ke)t és évszámot adtuk meg, ahol a könyv bibliográfiai adatai
részletesen megtalálhatók.
3. A gyakoribb folyóiratok címét az alábbiak szerint rövidítettük:
JA = Journal of Applied Psychology
JAP = Journal o f Abnormal Psychology
JAS = Journal o f Abnormal and Social Psychology
JC = Journal o f Consulting Psychology
JCP = Journal o f Clinical Psychology
JCCP = Journal o f Consulting and Clinical Psychology
JPY = Journal o f Psychology
JPA = Journal of Personality Assessment
JPT = Journal o f Projective Techniques
JPTPA = Journal o f Projective Techniques and Personality Assessment
JEP = Journal o f Experimental Psychology
JSP = Journal o f Social Psychology
JES = Journal o f Educational Research
JEM = Journal o f Educational Measurement
JEPM = Journal o f Educational and Psychological Measurement
JGP = Journal o f General Psychology
JNM D = Journal o f Nervous and Mental Diseases
PM = Psychosomatic Medicine
PB = Psychological Bulletin
PR = Psychological Reports
ÍGY = Ideggyógyászati Szemle
MPSz = Magyar Pszichológiai Szemle

Abbott, R. D.-Fry, R. M .-K eim -Abbott, S., 1973: Test o f an alternative explanation o f data
supporting the R-scale o f the MMPI as a measure o f acquiescence. PR, 32, 1243— 6.
Adams, D. К.-Horn, J. L., 1965: Non-overlapping keys for the MMPI scales. JC, 39, 284.
Adams, H. В.-Cooper, G. P.-Carrera, R. N.. 1963: The Rorschach and the MMPI: A concurrent
validity study. JPT, 27, 23— 34.
Adams, /., 1971: Defensiveness on the MMPI as a function o f the warmth o f test instruction. JCCP,
36, 444.
Allen, R. M., 1957: The relationship between Edwards Personal Preference Schedule and the MMPI
scales. JA, 41, 307-311.
Altus, W. D., 1948: A college achiever and non-archiever scale for the MMPI. JA, 32, 385-397.
Altus, W. D., 1964: „Jewish” names and MMPI items. PR, 14, 870.

297
Altus, W. D.-Bell, H. M., 1945: The validity o f certain measures of maladjustment in an army special
training center. PB, 42, 98-103.(a)
Altus, W. D.— Bell, H. M., 1945: The adjustment o f army illiterates. PB, 42, 461-476.(b)
Altus, W. D.-Bell, H. M., 1953: Adjustment items which differentiate between psychiatric categories
o f military general prisoners. JGP, 49, 293-301.
Andersen, A. L .-H am ik, L . 1951: The psychometric localization o f brain lesions: the differential
effect o f frontal and parietal lesions on MMPI profiles. JC, 15, 253-256.
Andersen, H. E.-Bashew, W. L., 1966: Further comments on the internal structure o f the MMPI.
PB, 66, 211-213.
Andersen, L. В.-Spencer, P. A., 1963: Personal adjustment and academic predictability among
college freshmen. JA, 47, 97-100.
Anderson, W.-Anker, /., 1964: Factor analysis o f MMPI and SVIB scores for a psychiatric popula­
tion. PR, 15. 715-719.
Anthony, N.. 1971: Comparison o f clients standard exaggerated, and matching MMPI profiles.
JCCP, 36, 100-103.
Armstrong, H. E.-Goldenberg Jr. E.-Stewart D., 1980: Correlations between Beck-Depression
Scores and Physical Complaints. Psychological Reports, 46. 740-742.
Arvey, R. P.-Mussio, S. 1.-Payne, G., 1972: Relationships between MMPI scores and job perfor­
mance measures o f fire fighters. PR, 31,199-202.
Ashbaugh, I. H., 1953: Personality patterns o f juvenile delinquents in area o f small population.
In: Hathaway, S. R.-Monachesi, E. D., 1953, 54-60.
Badura, H. O., 1977: Beitrag zur differentialdiagnostischen Validität des MMPI zur Prognose der
Efficienc des Autogenen Trainings. Archiv für Psychiatric Nervenkrankheite, 224.
Bagdy, E., 1974: A klinikai pszichológiában használatos tesztmódszerek (exploráció, biográfiai
módszerek, kérdőívek és pontozóskálák). Orvosi Pszichológia (szerk. Tariska, /.), OTKI TK-
jegyzet, Budapest.
Bagdy, E., 1975: Útmutatás az MMPI alkalmazásához. Vademecum, 52. sz., OIE (kézirat).
Bagdy, E., 1977: Der MMPI Test. In: Mérei, F. — Szakács, F. (Eds.): Klinische Psychodiagnostische
Methoden. Akadémiai Kiadó, Bp. (megj. alatt.)
Ball, J. C.-Carrol, D., 1960: Analysis o f MMPI cannot say scores in an adolescent population. JCP,
16, 30-31.
Barron, F., 1953: Some test correlates o f response to therapy. JC, 17, 235-241.
Barron, F., 1955: The disposition toward originality. JAS, 51, 478-485.
Beall, H. S.-Panton, J. H., 1956: Use o f the MMPI as an index to „escapism”. JCP, 12, 392-394.
Belleville, R. E., 1956: MMPI score changes induced by lysergic acid diethylamide (LSD-25). JCP,
12, 179-182.
Bentler, P. M.-Jackson, D. N .-M essick, S., 1971: Identification o f content and style: a two-dimen­
sional interpretation o f acquiescence. PB, 76, 186-204.
Benton, A. L.-Probst, K. A., 1946: A comparison o f psychiatric ratings with Minnesota Personality
Inventory scores. JAS, 41, 75-78.
Binder, A., 1958: Personality variables and recognition response level. JAS, 57, 136-142.
Black, J. D.,1953: The interpretation o f MMPI profiles o f college women. Ph. D. Dissertation, Univ.
Minnesota; id. Dahlstrom és mtsai, 1973.
Blazer, P.-Gehring, /4.,1972: Ein programmierter Kurs zur deutschsprachigen Ausgabe des MMPI
von S. R. Hathaway und J. C. McKinley. Verlag Hans Huber, Bern, Stuttgart, Wien.
Block, У.,1971: On further conjectures referring acquiescence. PB, 76, 205-210.
Block, J., 1972: The shifting definitions o f acquiescence. PB, 78, 10-12.
Bloom, W., 1977: Relevant MMPI norms for young adult Air Force trainees. JPA, 41, 505-510.
Blum, D. M ., 1969: Occupational differences o f male psychiatric patients on the MMPI. PR, 25,
117-118.
Blum, D. M ., 1970: MMPI characteristics o f males in a private hospital population. PR, 26, 234.
Blum, D. M., 1971: Educational and diagnostic MMPI characteristics o f a private hospital popula­
tion. PR, 28, 724-726.
Blumberg, E. М.-W est, P. M .-Ellis, F. W., 1954: A possible relationship between psychological
factors and human cancer. PM, 16, 277-286.

298
Bock, R. D.-Dicken, Ch.-Pelt, J. V., 1969: Methodological implications o f content-acquiescence
correlations in the MMPI. PB, 71, 127-139.
Brayfield, A. H.-Marsh, M. M ., 1957: Aptitudes, interests, and personality characteristics of
fanners. JA, 41, 98-103.
Brede, K., 1974: Einführung in die psychosomatische Medizin. Fisher-Athenäumer Verlag, Frank­
furt am Main.
Bringmann, W. G.-Balance, W. D. G.-Giesbrecht, C. A., 1972: The computer vs. the technolgist:
comparisons o f psychological reports on normal and elevated MMPI profiles. PR, 31, 211-217.
Brothers, W. L., 1961: Some correlates with the MMPI. JES, 55, 36-38.
Brown, M. N., 1950: Evaluating and scoring the MMPI „cannot say” items. JCP, 6, 180-184.
Brown, P. L., 1960: Driver behavior and scores on the MMPI. JA, 44, 18-21.
Burke, E. L.-Eichberg, R. H., 1972: Personality characteristics o f adolescent users o f dangerous
drugs as indicated by the MMPI. JNM D, 154, 291-298.
Burnes, R.-Brown, W. A.-Keating, G. W., 1971: Dimensions o f controll: correlations between
MMPI and I-E scores. JCCP, 36, 301.
Burton, A., 1947: The use o f the Masculinity— Feminita scale o f the MMPI as an aid in the diagnosis
of sexual incersion. JPY, 24, 161-164.
Butcher, J .,N ., 1969: MMPI Research developments and clinical applications. McGrow-Hill,
New York.
Butterfield, E. С.-W arren, S. A., 1962: The use o f the MMPI in the selection o f hospital aids. JA,
46, 34—40.
Calvin, A. D., 1957: An investigation o f dissimulation on the MMPI by means of the „lie detector”.
JA, 41, 312-316.
Campbell, H. G.-Clarkson, Q. D.-Sinsabaugh, L. L., 1976: MMPI identification o f nonrehabilitants
among disabled veterans. JPA, 41, 266-269.
Canter, A. H., 1951: MMPI profiles in Multiple Sclerosis. JC, 15, 253-256.
Canthen, N. R.-Sandmen, C. A.-Kilpatrick, P. G.-Deabler, H. L., 1969: PAP correlates o f Sc scores
on the MMPI. JPTPA, 33, 262-264.
Capwell, D. F., 1953: Personality patterns o f adolescent girls: delinquents and nondelinquents. In:
Hathaway, S. R.-Monachesi, E. D., 1953; 29-37.
Cerbus, G.-Travis, R. /., 1973: Seasonal variation o f personality college students as measured by
the MMPI. PR, 33, 665-666.
Christensten, L., 1974: Discrimination criminal types and recidivism by means o f the MMPI. JCP,
30, 192-193.
Cillis, О. E.-Orbison, W. D., 1950: A comparison o f the Termon-Miles M— F test and the M f scale
of the MMPI. JA, 34, 338-342.
Clapton, I. R., 1978: A note on the MMPI as a suicide predictor. JC, 46, 335-336.
Clapton, I. R.-Neuringer, C„ 1976: MMPI cannot say scores: normative data and degrees o f
distortion. JPA, 41, 511-513.
Clark, C. G.-Miller, H. L., 1971: Gilberstadt and Duker’s 8-6 profile type on a black sample. PR,
29, 259-264.
Clark, I. H., 1948: Application o f the MMPI in differentiating AWOL recidivists from non-recidiv­
ists. JPY, 26, 229-234.
Clark, /. H., 1949: Additional applications o f the Altus thirty-six point adjustment test as a
screaming instrument. JGP, 40, 261-265.
Cleeland, Ch. S.-M atthews, Ch. G.-Hopper, C. L., 1970: MMPI profiles in exacerbation and
remission o f multiple sclerosis. PR, 27, 373-374.
Cnadra, C. A.-Reed, C. F., 1954: An introduction to the MMPI. Downey, 111.: VA Hospital.
Coffer, C. N.-Chance, J.-Judson, A. J., 1949: A study o f malignering on the MMPI. JPY, 27,
491-499.
Cohler, B. J.-W eiss, J. L.-Grunebaum, H. V., 1974: „Short-form” content scales for the MMPI.
JPA, 38, 563-572.
Comrev, A. L., 1958: A factor analysis o f items on the MMPI psychopathic deviate scale. JEPM,
18, 91-98.
Cook, E. B.-Wherry, R. J., 1950: A factor analysis o f MMPI and aptitude test data. JA, 34, 260-266.

299
Cook, W. W -M edley, D. M .. 1955: The relationship between Minnesota teacher attitude inventory
scores and scores on certain scales o f the MMP1. JA, 39, 123-129.
Costello, R. M., 1977: Construction and cross-validation o f an MMP1 black-white scale. JPA, 41,
514-519.
Cottle, Wm. C., 1950: Card versus booklet form o f the MMPI. JA, 34, 255-259.
Couch, A.-Keniston, K., 1960: Yeasayers and naysayers: agreeing response set as a personality
variable. JAS, 60, 151-174.
Couch, A.-Keniston, K., 1961: Agreeing response set and social desirability. JAS, 62, 175-179.
Coursey, R. D.-Buchsbaum, M.-Frankel, B. L., 1975: Personality measures and evolved responses
in chronic insomniacs. JAP, 84, 239-249.
Coyle, F. A. Jr.-Heap, R. F., 1965: Interpreting the MMPI L scale. PR, 17, 722.
Craddick, R. A.-Stern, M. R., 1963: Note on the reliability o f the MMPI scatter index. PR, 13, 380.
Cross, O. H., 1947: Braille edition o f the MMPI for use with the blind. JA, 31, 189-198.
Crumpton, E.-Wine, D. B.-Groot, H., 1966: MMPI profiles o f obese men and six other diagnostic
categories. PR, 19, 1110.
Császár Gy., 1980: Pszichoszomatikus orvoslás. Medicina Kiadó, Budapest.
Cuhitt, G. H.-Gendreau, P., 1972: Assessing the diagnostic utility o f MMPI and 16PF indexes o f
homosexuality in a prison sample. JCCP, 30, 342.
Dahlstrom, W. G.-Prange, A., 1960: Characteristics o f depressive and paranoid schizophrenic
reactions on the MMPI. JNM D, 131, 513-522.
Dahlstrom, W. G.-Welsh, G. S., 1960: An MMPI Handbook. Minneapolis: Univ. Minnesota Press.
Dana, R. H., 1957: MMPI performance and electroshock treatment. JCP, 13, 350-355.
Daniels, E. E.-Hunter, W. A., 1949: MMPI personality patterns for various occupations. JA, 33,
559-565.
Davis, L. J.-Osborne, D.-Siemens, P. J.-Brown, J. R., 1971: MMPI correlates with disability in
multiple sclerosis. PR, 28, 700-702.
Davis, K. R.-Sines, J. O., 1971: An antisocial behavior pattern associated with a specific MMPI
profile. JCCP, 36, 229-234.
Davis, W. E., 1975: Race and differential „power” o f the MMPI. JPA, 39, 138-140.
Davis, W. E.-M ozdzierz, G. J.-Macchitelli, F. J., 1973: Loss o f discriminative power o f the MMPI
with older psychiatric patients. JPA, 37, 555-558.
Dean, W. F., 1972: A lengthened Mini: the Midi-Mult. JCP, 28, 68-71.
Deese, J.-Lazarus, R. S.-Keenen, J., 1953: Anxiety, anxiety reduction and stress in learning. JEP,
46, 55-60.
Devries, A. G.-Farberow, N. L., 1967: A multivariate profile analysis o f MMPIs o f suicidal and
nonsuicidal neuropsychiatric hospital patients. JPTPA, 31, 81-84.
Devries, A. G.-Shneidman, E. S., 1967: Multiple MMPI profiles o f suicidal persons. PR, 21,401-405.
Dicken, C., 1967: „Acquiescence” in the MMPI: A method variance artifact? PR, 20, 927-933.
Dicken, С.-P elt, J. v., 1967: Further evidence concerning acquisecence and the MMPI. PR, 20,
935-941.
Dicken, C.-Wiggins, J. S., 1964: The social desirability scale is not a short form o f the MMPI: A
reply to Edwards and Walker. PR, 14, 711-714.
Dikman, S.-Reitan, R. M., 1974: MMPI correlates o f dysphasic language disturbances. JAP, 93,
675-679.
Dodge, G. R.-Kolstre, R. H., 1971: The MMPI in differentiating early multiple sclerosis and
conversion hysteria. PR, 29, 155-159.
Drake, L. E„ 1946: A social I. E. scale for the MMPI JA, 30. 51-54.
Drake, L. E., 1947: A method for machine scoring the card from the MMPI. JES, 41, 139-141.
Drake, L. E.-Oetting, E. R., 1959: An MMPI codebook for counselors. Minneapolis, Univ.
Minnesota Press.
Dudley, H. К.-M ason, M.-Hughey, R., 1972: The MMPI and adolescent patients in a state hospital.
J. Youth and Adolescence, 1, 165-178.
D w o r k in , R . H .- W i d e m , C. S ., 1977: Undergraduate MMPI profiles and the longitudinal prediction
o f adult social outcome. JCCP, 45, 620-625.
Edinger, J. D.-Kendall, P. С.-H ooker, J. F.-Bogan, J. B., 1976: The predictive efficacy o f three
MMPI short forms. JPA, 40, 259-265.

300
E d w a r d s , A . L ., 1953: The relationship between the judged desirability o f a trait and the probability
that the trait will be endorsed. JA, 37, 90-93.
E d w a r d s , A . L ., 1957: The social desirability variable in personality assessment and research. New
York: Dryden.
E d w a r d s , A . L .- A b b o t t , R . D ., 1969: Furter evidence regarding the К scale o f the MMP1 as a
measure o f acquiscence. PR, 24, 903-906.
E d w a rd s , A . L .- D i e r s , C . J .- W a l k e r , J . N .. 1962: Response sets and factor loadings on sixty-one
personality scales. JA. 46, 220-225.
E d w a r d s , A . L . - W a l k e r , J . N .. 1961: A note on the Couch and Kenniston measure o f agreement
response set. JAS, 62, 173—174,(a)
E d w a r d s , A . L . - W a l k e r , J . N ., 1961: Social desirability and agreement response set. JAS, 62,
180—183.(b)
E d w a r d s , A . L .- W a l k e r , J . N .. 1961: A short form o f the MMPI: the SD-scale. PR, 8, 485-486.
E d w a r d s , A . L .- W e l s h , J . A ., 1964: A factor analysis o f? scores. JAS, 69, 559-563.
E llis , A ., 1946: The validity o f personality questionnaires. PB, 43, 385-440.
E llis , 4.,1948: The validity o f personality inventory in military practice. PB, 45, 385-426.
E n d ic o tt, N . A .- E n d ic o tt, J ., 1963: Objective measures o f somatic preoccupation. JNM D, 137,
427-437.
E r ik s e n , C h . W ., 1954: Some personality correlates o f stimulus generalization under stress. JAS, 49,
561-565.
E r ik se n , C h . W .- D a v id s , A ., 1955: The meaning and clinical validity o f the Taylor Anxiety Scale.
The Hysteria Psychastenia scales from the MMPI. JAS, 50, 135-137.
E r ik s o n , R . V .- R o b e r ts , A . 1966: An MMPI comparison o f two groups o f institutionalized
delinquents. JPTPA, 30, 163-166.
F a r b e r o w , N . L .- D e v r i e s , A . G ., 1967: An item differentiation analysis o f MMPIs o f suicidal neur­
opsychiatric hospital patients. PR, 20, 607-617.
F a s c h in g b a u e r, Th. R ., 1974: A 166-item written short form o f the group MMPI: the FAM. JCCP,
42, 645-655.
F a v le r, R . D .- S te v e n s , S . S .- C o y l e , F . A .- M a r l o w e , G . Я.,1968: Comparison o f two methods of
identifying maladjusted college students. JPY, 69, 165-168.
F e in g o ld , В . F .- G a r w e n , F . J .- S in g e r , M . T h .- S c h le s in g e r , К ., 1962: Psychological studies o f allergic
women. PM, 24, 195-202.
F e ld m a n , M . J ., 1952: The use o f the MMPI profile for prognosis and evaluation o f shock therapy.
JC, 16, 376-382.
F e lto n , G . S ., 1973: Use o f the MMPI underachievement scale as an aid in counseling academic law
achievers in college. PR, 32, 151-157.
F in ch , A . J .- E d w a r d s , G . L .-G r iff in , J . L ., 1975: Utility o f the Mini-Mult with parents o f emotionally
disturbed children. JPA, 39, 146-150.
F in e, H ., 1973: Studying schizophrenia outside the psychiatric setting. J. Youth and Adolescence,
4, 291-301.
F in n e y , J . C ., 1965: Development o f a new set o f MMPI scales. PR, 17, 707-713.
F in n e y , J . C ., 1965: Effects o f response sets on new and old MMPI scales. PR, 17, 907-915.
F in n e y , J . С .- S m i t h , D . F .- S k e e te r s , D . E .-A n v e n s h in e , C ., 1971: MMPI alcoholism scales: Factor
structure and content analysis. Quart. J. Stud. Ale., 32, 1055-1060.
F o d o r A .- n é , 1976: Kérdőíves vizsgálatok alkoholista betegek körében. Alkohológia, 7, 19.
F o d o r A .- n é , 1977: MMPI vizsgálatok alkoholista betegek körében. II. Alkohológia, 8, 71.
F o r s y th , R . P.,1965: MMPI and demographic correlates o f post hospital adjustment in neur­
opsychiatric patients. PR, 17, 355-366.
F o s te r , R . У.,1961: Acquiescent response set as a measure o f acquiescence. JAS, 63, 155-160.
F o s te r , R . J ., 1963: Asquiescent response set as a measure o f acquiescence: Further evidence. JAS,
67, 304-306.
F o w le r, R . D ., 1966: The MMPI notebook: A guide to the clinical use o f the automated MMPI.
Roche Psychiatric Institute, Nutley, New York.
F o w le r, R . D ., 1968: MMPI computer interpretation for college counseling. JPY, 69, 201-207.
F o w le r, R . D . , - C o y l e , F. A ., 1968: Computer application o f MMPI actuarial systems with a college
population. JPY, 69, 233-236.

301
Fowler, R. D .-Coyle, F. A.-Reed, P. С.-W hite, Ch. A., 1968: The MMPI-measurement o f phenotyp­
ic anxiety: I. Exploratory study. JPY, 68, 305-312.
Fracchia, J.-Sheppard, Q i.-M erlis, S., 1973: Some comments about the personality comparison o f
incarcerated and street heroin addicts. PR, 33, 413-414.
Freedman, R. J.-K atz, M. M. (E ds.), 1974: The psychology o f depression: Contemporary theory
and research. New York: Winston.
Frich, J. W., 1955: Improving the prediction o f academic achievement by use o f the MMPI. JA,
39, 49-52.
Fricke, B. G., 1956: Conversion hysterics and the MMPI. JCP, 12, 322-326.
Fry, 1949: A study o f the personality traits o f college students, and o f state prison inmates as
measured by the MMPI. JPY, 28, 439-449.
Gallagher, J. J., 1953: MMPI changes concomittant with client-centered therapy. JC, 17, 334-338.
Gayton, W. F.-Wilson, W. T., 1971: Utility o f the Mini-Mult in a chold guidence clinic setting. JPA,
35, 569-575.
Gendreau, P.-Gendreau, L. P., 1973: A theoretical note on personality characteristics o f heroin
addicts. JAP, 82, 139-140.
Geyer, M .-Zwiner, U.-Barkel, E.-Scholle, H.-Goldammer, D., 1976: Klinische, testpsychologische
und psychophysiologische Charakteristik neurotisch-funktioneller, kardiovaskulärer und neur­
otisch-depressiver Syndroma. Psychiatrie, Neurologie und Medizinische Psychologie. 28,
367-374.
Gibroy, F. D.-Steinbacher, R., 1973: Extension of the Midi-Mult to a college population. JPA, 37,
263-266.
Gilberstadt, H., 1962: A modal MMPI profile type in neurodermatitis. PM, 24, 471-476.
Gilberstadt, H.-Duker, J., 1965: A handbook o f clinical and actuarial MMPI interpretation.
Philadelphia: Saunders.
Glenn, R. N.-Janda, L. M ., 1977: Self-ideal discrepancy and acceptance o f false personality inter-
pretitons. JPA, 41, 311-316.
Gloye, E. E.-Zimmermann, L., 1967: MMPI item changes by college students under ideal-self
response set. JPTPA, 31, 63-69.
Glueck, B. C.-Roznikoff, M ., 1965: Comparison o f computer-derived personality profile and projec­
tive psychological test findings. American J. Psychiatry, 121, 1156-1161.
Goldberg, L. R., 1972: Man versus mean: the exploitation o f group profiles for the construction o f
diagnostic classification systems. JAP, 79, 121-131.
Goldberg, Ph. A.-M iller, S, J., 1966: Structured personality tests and dissimulation. JPTPA,
30, 452-455.
Goldstein, S. G.-Lindau, J. D., 1969: Multivariate classification o f alcoholics by means o f the MMPI.
JAP, 74, 661-669.
Good, K. E.-Brantner, J. P., 1961: The Physician’s Guide to the MMPI. Minneapolis: Univ.
Minnesota Press.
Gough, H. G., 1946: Diagnostic patterns on the MMPI. JCP, 2, 23-37.
Gough, H. G., 1947: Simulated patterns on the MMPI. JAS, 42, 215-225.
Gough, H. G., 1949: A research note on the MMPI social IE-scale. JES, 43, 138-142.
Gough, H. G., 1951: Studies o f social intolerance I.: some psychological and sociological correlates
of antisemitism. JSP, 33, 237-246. (a)
Gough, H. G., 1951: Studies o f social intolerance II.: A personality scale for antisemitism. JSP, 33,
247-255. (b)
Gough, H. G., 1953: Tests o f personality questinnaires A. MMPI. In: Weider, 1953.
Gough, H. G .-M cClosky, H.-Meehl, P. E., 1951: A personality scale for dominance. JAS, 46,
360-366.
Gough, H. G .-M cClosky, H.-Meehl, P. E., 1952: A personality scale for social responsibility. JAS,
47, 73-80.
Gough, H. G.-W enk, E. A.-Rozynko, V. V., 1965: Parole outcome as predicted from the CPI, the
MMPI and a base expectancy table. JAP, 70, 432-441.
Graham, J. R.-Schroeder, H. E., 1972: Abbreviated M f and Sc scales for the MMPI. JPA, 36,
436-439.

302
G r a v itz , M . A ., 1968: Self-described depression and scores on the MMPI D scale in normal subjects.
JPTPA, 32, 88-91.
G r a v itz , M . A ., 1966: MMPI personality patterns for several semi-sklilled an unskilled occupational
groups. PR, 19, 1315-1318.
G r a v itz , M . A .- D a v i s , N . W ., 1965: Procedures and problems in computer analysis o f the MMPI.
JPY, 61, 171-176.
G r e a v e s , G ., 1971: MMPI correlates o f chronic drug abuse in hospitalized adolescents. PR, 29, 1222.
G r e e n w a ld , H . J .- C la n s e n , J . D ., 1970: Test o f relationship between yeasaying and social desirability.
PR, 27, 139-141.
G r o s , A .- M o r o s k o , Th. E ., 1969: Alcoholism and clinical symptoms. JAP, 74, 682-684.
G r o s z , H . J .- W a g n e r , R ., 1971: MMPI and EPPS profiles o f high and low verbal interactions in
therapy groups. PR, 28, 951-955.
G u la s, J ., 1973: MMPI two-point codes for a „normal” college male population: a replication study.
JPY, 84, 319-322.
G u th rie , G . M ., 1950: Six MMPI diagnostic profile patterns. JPY, 30, 317-323.
G y n th e r , M . D ., 1972: White norms and black MMPIs: a prescription for discrimination? PB, 78,
386-402.
G y n th e r , M . D .- A l t m a n , H .,- W a r h in , R . 1973: Interpretation o f uninterpretable MMPI profiles.
JCCP, 40, 70-83.
H a e r tz e n , C h ., 1969: Implications o f Eysenck’s criterion analysis for test construction: is the MMPI
schizophrenia scale a criterion for schizophrenia? PR, 24, 894.
H a jn a l, A .- V á c z i , P .- V á r a d y , G .- U d v a r h e ly i, P ., 1981: MMPI-vizsgálatok összehasonlító elemzése
normál, neurotikus és schizophrén csoportokban. MPSz, 22, 57-70.
H a n v ik , L . J ., 1951: MMPI profiles in patients with low back pain. JC, 15, 350-353.
H a r f o r d , T h .- L u b e tk in , B .- A l l p o r t , G ., 1972: Comparison of the standard MMPI and the Mini-Mult
in a psychiatric outpatient clinic. JCCP, 39, 243-245.
H a r r is , R . J .- W i t t n e r , W .- K o p e ll, В - H i l f , F . D ., 1970: MMPI scales vs. interviewer ratings of
paranoia. PR, 27, 447-450.
H a r tm a n , B. J ., 1967: Comparison o f selected experimental MMPI profiles o f sexual deviates and
sociopathe without sexual deviation. PR, 20, 234.
H a r ts h o r n e , H . - M a y , M . A ., 1928: Studies in the nature o f character I.: Studies in Deceit. New
York: MacMillan.
H a r ts h o r n e , H . - M a y , M . A ., 1930: Studies in the nature o f character III.: Studies in the organization
of character. New York: MacMillan.
H a r v e y . M . A .- S ip r e lle , C . N ., 1976: Demand characteristic effects on the subtle and obvious on
the MMPI. JPA. 40, 539-544.
H a th a w a y , S . R .- H a s tin g s , D . W .- C a p w e ll, D . F .- B e ll, D . M . . 1953: The relationship between
MMPI profiles and later carriers o f juvenile delinquent girls. In: H a th a w a y , S. R. és M o n a c h e s i,
E. D., 1953.
H a th a w a y , S . R .- M c K i n l e y , J . C ., 1940: The measurement o f symptomatic depression with the
MMPI. PB, 37, 425.
H a th a w a y , S . R .- M c K i n l e y , J . C ., 1942: A multiphasic personality schedule (Minnesota) III: The
measurement o f symptomatic depression. JPY, 14, 73-84.
H a th a w a y , S . R .- M c K i n l e y , J . C ., 1946: The К -factor as a supression variable in the MMPI. JA,
30, 525-564.
H a th a w a y , S . R .- M c K i n l e y , J . C ., 1963: MMPI Saarbrücken Handbuch. Verlag Hans Huber, Bern.
H a th a w a y , S . R .- M e e h l, P . E ., 1951: An atlas for the clinical use o f the MMPI. Minneapolis:
Univ. Minnesota Press.
H a th a w a y , S . R .- M o n a c h e s i, E . D . ( E d s . ) , 1953: Analysing and predicting juvenile delinquency
with the MMPI. Minneapolis: Univ. Minnesota Press, (a)
H a th a w a y , S . R .- M o n a c h e s i, E . D .. 1953: Personality characteristics o f adolescents as related to
their later carreers. Part I. Introduction and general findings. Part II. Two-year follow up on
delinquency. In: H a th a w a y , S . R .- M o n a c h e s i, E . D ., 1953, pp. 87-108. és 109-135. (b, c)
H a w k , S . S .- P e te r s o n , R . A ., 1974: Do MMPI psychopathic deviancy scores reflect psychopathic
deviancy or just deviancy? JPA, 38, 362-368.
H e ilb ru n , A . B ., 1964: Social-learning theory, social desirability, and the MMPI. PB, 61, 377-387.

303
Heilbrun, А. В., 1971: Prediction o f rehabilitation outcome in chronic court-cess alcoholics. Quart.
J. Stud. Ale., 32, 328-333.
Hedlund, D. E., 1965: A review o f the MMPI in industry. PR, 17, 875-889.
Hedlund, J. L., 1977: MMPI clinical scale correlates. JCCP, 45, 739-750.
Herman, L. R.-Wiener, D. N.. 1945: Use o f the MMPI in vocational advisement. JA, 29, 132-141.
Hewitt, С. C., 1943: A personality study o f alcohol addiction. Quart. J. Stud. Ale., 4, 368-386.
Hill, H. E.-Haertzen, Ch. A.-Glaser, R., 1960: Personality characteristics o f narcotic addicts as
indicated by the MMPI. JGP, 62, 127-139.
Himelstein, Ph.-Lubin, B., 1966: Relationship o f MMPI К scale and a measure o f self-disclosure
in a normal population. PR, 19, 166.
Hiner, D. L.-Ogren, P. J.-Baxter, J. E., 1969: Ideal-self responding on the MMPI. JPTPA, 33,
389-396.
Hoffman, H., 1973: MMPI changes for a male alcoholic state hospital population 1959 to 1971. PR,
33, 139-142.
Hoffman, H.-Jansen, D. G.-Wefring, L. R., 1972: Relationships between admission variables and
MMPI scale scores o f hospitalized alcoholics. PR, 31, 659—662.
Holland, T. R., 1977: Multivariate analysis of personality correlates o f alcohol and drug abuse in
a prison population. JAP, 86, 644—650.
Horn, J. L.-Adams, D. К.-Levy, G., 1968: On the concept validity o f MMPI scales. JEM, 5, 79-90.
Hovey, H. B., 1949: Somatization and other neurotic reactions and MMPI profiles. JCP, 5, 153-156.
Hovey, H. B., 1967: MMPI testing for multiple sclerosis. PR, 21, 599-600.
Howes, D., 1966: Comments on the so-called acquiescence set in aphasic. JAP, 71, 151-154.
Hock, R., 1969: Die Verwendung des MMPI zur Persönlichkeits Diagnostik. Psychiatrie, Neurolo­
gie und Medizinische Psychologie, 21, 304-311.
Hock, R.-Hess, H., 1971: Zur Verwendung des MMPI in der Verlangsforschung Stationärer
Gruppen-psychotherapie. Psychiatrie, Neurologie und Medizinische Psychologie, 23, 465-474.
Jackson, D. N .-M essick, S., 1958: Content and style in personality assessment. PB, 55, 243-252.
Jackson, D. N .-M essick, S., 1962: Response style on the MMPI: comparison o f clinical and normal
samples. J. Clinical Social Psychology, 65, 285-299.
Jacobs, A.-Leventer, S., 1955: Response to personality inventories with stress. JAS, 51, 449-451.
Jansen, A. R., 1957: Authoritarian personality and personality maladjustment. JAS, 54, 303-311.
Jansen, D. G.-Hoffmann, H., 1973: Demographic and MMPI characteristics o f male and female
hospital alcoholic patients. PR, 33, 561-562.
Jansen, D. G.-Bonk, E. C.-Garvey, F. J., 1973: MMPI characteristics o f clargymen in counseling
training and their realtionship to supervisees and peers’ ratings o f counseling effectiveness. PR,
33, 695-698.
Jarnecke, R. W.-Chambers. E. D., 1977: MMPI content scales: dimensional structure, construct
validity, and interpretive norms in a psychiatric population. JCCP, 45, 1126-1131.
Jenkins, J. J.-Schnell, H., 1965: Acquiescence response set in aphasics. JAP, 70, 111-213.
Johnson, R. H.-Bond, G. L., 1950: Reading ease o f commonly used tests. JA, 34, 319-324.
Johnson, G. R.-Martin, P. L.-Vogler, R. E., 1970: Prediction o f hospitalization o f family-care
patients using the MMPI. PR, 26, 273-274.
Jouls, W. F.-Neuringer, C.-Patterson, T. W., 1976: An evaluation o f an MMPI response consistency
measure. JPA, 40, 419-421.
Jurjewich, R. M ., 1963: Relationships among the MMPI, and the HGI hostility scales, JGP, 69,
131-133. (a)
Jurjewich, R. M ., 1963: Interrelationship o f anxiety indices o f Wechsler Intelligence Scales and
MMPI scales. JGP, 69, 135-142. (b)
Jurjewich, R. M ., 1963: Normative data for the clinical and additional MMPI scales for a population
o f delinquent girls. JGP, 69, 143-146. (c)
Jurjewich, R. M ., 1966: Short interval test-retest stability o f MMPI, CPI, Cornell index, and
Symptom Check List. JGP, 74, 201-206. (a)
Jurjewich, R. M ., 1966: Personality changes concomitant with institutinal training o f delinquent
girls. JGP, 74, 207-216. (b)
Jurjewich, R. M ., 1967: Hostility and anxiety indices on the Rorschach Content, Test Hostility Guilt
Index, and the MMPI. PR, 21, 128.

304
K a s s a n , S .- F r e u d , S ., 1956: Predicting psychiatric diagnoses with the MMPI. JCP, 12, 376-379.
K a tó n , W .- K le im a n , A .- R o s e n , G ., 1982: Depression and somatization.: a review I., II. Am. J. of
Med. Vol. 72, 127-134 és 241-246.
K a u fm a n , P ., 1950: Changes in the MMPI as a function o f psychiatric therapy. JC, 14, 458-464.
K e r n ic k , J .N ., 1955: some correlates o f the Taylor Manifest Anxiety Scale. JAS, 50, 75-77.
K ie lh o lz , P . ( H g h .) 1973: Die larvierte Depression. Hans Huber Verlag, Bern, Stuttgart, Wien, 1973.
K in c a n n o n , J . C ., 1968: Prediction o f the standard MMPI scores from 71 items: the Mini-Mult.
JCCP, 32, 319-325.
K le in m u n tz , B ., 1968: Identification o f maladjusted college students. JPY, 69, 165-168.
K lin g e , V .- S tr a u s s , M . E ., 1976: Effects o f scoring norms o f adolescent psychiatric patients MMPI
profiles. JPA, 40, 13-17.
K n e th e , J . L ., 1960: Acquiescence response set and the psychasthenia scale: an analysis via the
aussage experiment. JAS, 61, 319-322.
K n e th e , J . L .- E r ik s e n , C h . W ., 1957: Personality, anxiety and muscle tension as determinants o f
response stereotypy. JAS, 54, 400-404.
K o k o s h , J ., 1969: MMPI characteristics o f physical and social science students. PR, 24, 883-893.
K o k o s h , J ., 1971: Two-point MMPI code types and academic achievement. PR, 28, 671-676.
L a c h e r , D ., 1974: Accuracy and generalizability o f an automated MMPI interpretation system.
JCCP, 42, 267-273.
L a c k s . P . В - P o w e l l , B . J ., 1970: The Mini-Mult as a personnel screening technique: a preliminary
report. PR, 27, 909-910.
L a n g s to n , R . D ., 1970: The MMPI and perseverance in the convent. PR, 27, 811-814.
L a u b e r , M .,- D a h l s t r o m , W . G ., 1953: MMPI findings in the rehabilitation o f delinquent girls. In:
H a th a w a y , S . R .- M o n a c h e s i, E . D ., 1953, 61-69.
L a w lis , G . F .- A n d e r s o n , R . P ., 1972: MMPI personality factors on predictors o f vocational needs
assessed by Minnesota Importance Questionnaire. PR, 31, 859-865.
L e f k o w itz , M . F ., 1966: MMPI scores o f juvenile delinquents adjusting to institutionalization. PR,
19, 911-914.
L e s te r , D ., 1971: MMPI scores o f old and young completed suicides. PR, 28, 146.
L e v in so h n , P . M ., 1956: Personality correlates o f duodenal ulcer and other psychosomatic reactions.
JCP, 12, 296-298.
L e w a n d o w s k i, D .- G r a h a m . J . R ., 1972: Empirical correlates o f frequently occuring two-point
code-types: a replicated study. JCCP, 39, 4 6 1 - 4 1 2 .
L e w is , L . H ., 1968: Acquiescence response set: construct o f artifact? JPTPA, 32, 578-584.
L ib e r ty , P . G .- V i t o l a , В . M . , 1965: Set and content scales for personality scores and response styles
in the MMPI. JA, 49, 326-331.
L ic h te n s te in , E .- B r y a n , J . H ., 1965: Acquiescence and the MMPI: an item reversal approach. JAP,
70, 290-293.
L ie d tk e , R ., 1976: Untersuchung mit dem MMPI Saarbrücken von Patienten mit einer Colitis
Ulcerosa. Med. Klin., Nr. 19, 807-813.
L ittle , К . B .- F is c h e r , J ., 1958: Two new experimental scales o f the MMPI. JC, 22, 305-306.
L o c k m a n , R . F ., 1954: Some relationships between the MMPI and a problem checklist. JA, 38,
264-267.
L o m b a r d i, D . N . - O ’B r ie n , B . J . - l s e l e , F . W ., 1968: Differential responses o f addicts and non-addicts
on the MMPI. JPTPA, 32, 479-482.
L o n g h , О . M ., 1946: Teachers college students and the MMPI. JA, 30, 241-247.
L o n g h , О . M ., 1947: Woman students in liberal arts: nursing and teacher training curricule and the
MMPI. JA, 31, 437-445.
L o n g h , О . M . , 1951: Correction for women students in liberal arts, nursing and teacher training
curricule and the MMPI. JA, 35, 125-126.
L o p e r , R . G .- K a m m e ie r , S . M . L .- H o f f m a n n , H ., 1973: MMPI characteristics o f college freshmen
males who later became alcoholists. JAP, 82, 159-162.
L o ttm a n , R . W .- K u h n , J . P ., 1973: MMPI correlates with locus o f controll in psychiatric population.
JPA, 37, 78-82.
L u b a n - P lo z z a , B - P ö td in g e r , W . 1980: Der psychosomatisch Kranke in der Praxis. Springer, Berlin
— Heidelberg— New-York. 118-125.

20 Az M M PI-próba 305
Lundin, R. W.-Kuhn, J. P., 1960: The relationship between scholarship achievement and changes
in personality adjustment in men after four years o f college attendance. JGP, 63, 35-42.
Lundin, R. W.-Lathrop, W., 1963: The relationship between field o f major concentration and
personality adjustment in college males. JGP, 69, 193-196.
M ac Andrew, C., 1965: The differentiation o f male alcoholic outpatients from nonalcoholic psychia­
tric outpatients by means o f the MMPI. Quart. J. Stud. Ale., 26, 238-246.
MacAndrew, C.-Geertsome, R. H., 1963: An analysis o f alcoholics to scale 4 o f the MMPI. Quart.
J. Stud. Ale., 24, 23-38.
Mach, J. L., 1969: The MMPI and recidivism. JAP, 74, 612-614.
Mahler, /., 1955: Use o f the MMPI with student nurses. JA, 39, 190-193.
Maine, R. R.-Goodslein, L. D., 1966: Cross-validation o f the Aronson MF index with a college
population. PR, 19, 1141-42.
Maley, R. F., 1970: The relationship o f premorbid social activity o f psychiatric patients to test
performance on the WAIS and the MMPI. JCP, 26, 75-76.
Mandler, G.-Sarason, S. B., 1952: A study o f anxiety and learning. JAS, 47, 166-173.
Manning, H. M., 1971: Programmed interpretation o f the MMPI. JPA, 35, 162-176.
Manosevitz, M., 1971: Education and MMPI M f scores in homosexual and heterosexual males.
JCCP, 36, 395-399.
Manson, M. P.-Grayon, H. M., 1946: Keysort method o f scoring the MMPI. JA, 30, 509-516.
Markel, N. N., 1969: Relationship between voice-quality profiles and MMPI profiles in psychiatric
patients. JAP, 74, 61-66.
Marks, J.-Seeman, W., 1963: The actuarial description o f abnormal personality. Baltimore:
William and Wilkins Co.
Materezzo, J. D.-Allen, B. V.-Sasbow, G.-Wiens, A. N., 1964: Charateristics o f succesful poli­
cemen and fireman applicants. JA, 48, 123-133.
Matuzsinka, F., 1978: MMPI vizsgálatok szuicid kísérletet követően. Előadás „A pszichiátriai
rehabilitáció társadalom-orvostani és határterületi kérdései” c. Magyar Rehabilitációs Társaság
Pszichiátriai Szekciója III. Tudományos Ankétján; Pécs. Kézirat.
McClelland, J. N.-Rhodes, F., 1969: Prediction o f job success for hospital aides and orderlines from
MMPI scores and personal history data. JA, 53, 49-54.
McCreary, С. P., 1976: Trait and type differences among male and female assaultive and nonassaul-
tive offenders. JPA, 40, 617-621.
McDonald, R. L., 1965: Personality characteristics in patients with three obstatic complications.
PM, 27, 383-390.
McGee, R. K., 1962:Response style as a personality variable: by what criterion? PB, 59, 284-295.
McKinlev, J, C.-Hathaway, S. R., 1940: A multiphasic personality schedule I.: construction o f the
schedule. JPY, 10, 249-254.
McKinley, J. C.-Hathaway, S. R., 1942: A multiphasic personality schedule II.: a differential study
o f hypochondriasis. JPY, 14, 73-84. (a)
McKinley, J. C.-Hathaway, S. R., 1942: A multiphasic personality schedule (Minnesota) IV.:
Psychastenia. JA, 26, 614-624. (b)
McKinley, J. C.-Hathaway, S. R., 1944: The Minnesota Multiphasic Personality Inventory V.:
Hysteria, hypomanic and psychopathic deviate. JA, 28, 153-174.
Meehl, P. E., 1946: Profile analysis o f MMPI in differential diagnosis. JA, 30, 517-524.
Megargee, E. J.-C ook, P. E.-Mendelsohn, G. A., 1967: A cross-validation o f twelve MMPI indices
o f hostility and controll. JAS, 65, 431-438.
Mehlmen, В.-Rand, M. E., 1960: Face validity o f the MMPI. JGP, 63, 171-178.
Merbaum, M., 1972: Simulation o f normal MMPI profiles by repressors and senzitizers. JCCP, 39,
171.
Messick, S.-Jackson, P., 1961: Acquiescence and the factorial interpretation o f the MMPI. PB, 58,
299-304.
M ezzick, J. E.-Damarin, F. L.-Erickson, J. R., 1974: Comparative validity o f strategies and indices
for differential diagnosis o f depressive states from other psychiatric conditions using the MMPI.
JCCP, 42, 691-698.
Miller, N. В.-Fisher, W. P. Ladd, L. E., 1967: Psychometric and rated anxiety. PR, 20, 707-710.

306
M ille r , C h .- K n a p p , С . C .- D a n ie ls , С . W ., 1968: MMPI study o f negro mental hygiene clinic patients.
JA, 73, 168-173.
M illim e t, C . R .. 1970: Manifest anxiety-defensiveness scale: first factor o f the MMPI revisited. PR,
27, 603-616.
M o n a c h e s i, E . D ., 1953: The personality patterns o f juvenile delinquents as indicated by the MMPI.
In: H a th a w a y , S . R .- M o n a c h e s i, E . D ., 1953; Pp. 38-53.
M o n r o e , L . J . - M a r k s , P h . A ., 1977: MMPI differences between adolescent poor and good sleepers.
JCCP, 45, 151-152.
M o o s , R . H .- S o lo m o n , G . F ., 1965: Psychologic comparisons between women with rheumatoid
arthitis and their nonarthritic sisters. PM, 27, 135-149.
M o r r is , L . A .- S h a p ir o , A . K ., 1974: MMPI scores for field-dependent and field-independent psychia­
tric outpatients. JCCP, 42, 364-369.
M o z d z ie r z , G . J .- M a c c h ite lli, F. J .- L o t t m a n , T h . J ., 1973: Personality correlates o f coffee consump­
tion in an alcoholic population. PR, 32, 550.
M o z d z ie r z , G . J .- M a c c h ite lli, F . J ., 1973: Loss o f discriminative „power” o f the MMPI with older
psychiatric patients. JPA, 37, 555-558.
M u r r a y , J . R .- G a lw in , J ., 1963: Correlational study o f the MMPI and the GZTS. JGP, 69, 267-273.
N e w m a r k , C h . S ., 1971: MMPI: comparison o f the oral form presented by a live examiner and the
booklet form. PR, 29, 297-298.
N e w m a r k , C h . S .- B o o s , B .- M e s s e r y , T h ., 1974: An abbreviated MMPI for use with college stu-
dients. PR, 34, 631-634. (a)
N e w m a r k , C h . S .- F a l k , R .- F in c h , A . J ., 1976: Interpretive accuracy o f abreviated MMPIs. JPA,
40. (a)
N e w m a r k , C h . S .-F in c h , A . J ., 1976: Comparing the diagnostic validity o f an abbreviated and
standard MMPI. JPA, 40, 10-12. (b)
N e w m a r k , C h . S .- H u tc h in s , T. C ., 1981: Age and MMPI indices o f schizophrenia. JCP, 37, 768-769.
N e w m a r k , C h . S .- N e w m a r k , L .-F a s c h in g b a u e r , T h. R ., 1974: Utility o f three abbreviated MMPIs
with psychiatric outpatients. JNM D, 159, 438-443. (b)
N e w m a r k , C h . S .- O w e n , М . - N e w m a r k , L ., 1975: Comparison o f three abbreviated MMPIs for
psychiatric patients and normals. JPA, 39, 261-270.
N e w m a r k , C h . S .- T o o m e y , T ., 1972: The M f scale as an index o f disturbed marital interaction: a
replication. PR, 31, 390.
N o r m a n n , R . D .- R e d l o , M ., 1952: MMPI personality patterns for various college major groups. JA,
36, 404-409.
O ’C o n n o r , J . P - S t e f i c , E . C .- G r e s o c k , C . J ., 1957: Some patterns o f depression. JCP, 13, 122-125.
O lm s te d , D . W .- M o n a c h e s i, E . D ., 1956: A validity check on MMPI scales o f responsibility and
dominance. JAS, 53, 140.
O lso n , R . W ., 1964: MMPI sex differences in narcotic addicts. JGP, 71, 257-266.
O s b o r n e , D ., 1971: An MMPI index o f disturbed marital interaction. PR, 29, 852-854.
O v e r a ll, J . E .- P a tr i c k , J . H ., 1972: Unitary alcoholism factor and its personality correlates. JAP,
79, 303-309.
P a n to n , J . H ., 1962: Use o f the MMPI as an index to succesful parole. J. Criminal Law, Criminology
and Police Science, 53, 484-488.
P a r s o n s , R . W .- M a r k s , P h . A ., 1971: The violent 4-3 MMPI personality type. JCCP, 36, 189-196.
P a y n e , F. D .- W ig g in s , J . S ., 1972: MMPI profile types and the self-reports o f psychiatric patients.
JAP, 79, 1-8.
P e n k , W . E .- R o b in o w itz , R ., 1976: Personality differences of volunteer and nonvolunteer heroin and
nonheroin drug users. JAP, 85, 91-100.
P e th ö B ., 1974: Technikai javaslatok pszichológiai tesztek alkotására és a vizsgálatok lefolytatására.
Akadémiai Kiadó, Budapest.
P h ilip , R .- S c h ill, T h ., 1971: MMPI social introversion-extraversion and hypnotic previous existence
fantasies. PR, 29, 247-250.
P ie r c e - J o n e s , J ., 1954: The readability o f certain standard tests. California J. Educational Research,
5, 80-82.
P o v á z s a y E ., 1972: A depressziós szindrómák tartalmi elemzése, valamint a premorbid személyiségi

20* 307
 struktúra és konfliktusdinamika alakulása 50 pszichogén depressziós betegnél. Pszichológiai
Tanulmányok, XIII., 529.
Pryor, F. A.-Butler, J. R., 1969: Test o f the unimportance o f particular item content using the HTP
and the MMPI. PR, 24, 989-990.
Rauchfleisch, U., 1971: Aussage-Möglichkeiten des MMPIs in der klinischpsychodiagnostiken
Praxis. Schweizer Arch. Neurol. Neurochir. Psychiat. 108, 395.
Rees, M. E.-Goldman, M., 1961: Some relationships between creativity and personality. JGP, 65,
145-161.
Remschmidt, H.-Brechtel, B. -Newe, F., 1973: On the pathological evolution and personality struc­
ture o f children and adolescents suffering from endogeneous phasic psychoses and reactive
depressions. Acta Paedopsychiatrica, 40, 2-17.
Rice, D. G.-Sternback, R. A.-Penn, N. E., 1969: Comparative diagnostic judgments from the
Rorschach and the MMPI. JPTPA, 33, 274-278.
Rihmer, Z ., 1981: Az endogén depresszió korszerű nozológiája. Orv. Hetil. 122. évf. 41.2519-2522.
Ritter, D. R., 1974: Concurrence of psychiatric diagnosis and psychological diagnosis based on the
MMPI. JPA, 38, 52-54.
Rohan, W. P., 1972: MMPI changes in hospitalized alcoholics. Quart. J. Stud. Ale., 33, 65-76.
Rohan, W. P.-Tarlro, R. L.-Rotman, S. R., 1969: MMPI changes in alcoholics during hospitaliza­
tion. Quart. J. Stud. Ale., 30, 389—400.
Rorer, L. G., 1965: The great response-style myth. PB, 63, 129-156.
Rorer, L. G.-Goldberg, L. R., 1965: Acquiescence and the vanishing variance component. JA, 49,
422-430.
Rosen, A., 1959: Punched-card methods for item analysis in the development o f structured personal­
ity scales. JGP, 61, 127-135.
Rosen, A. C., 1974: Brief report on MMPI characteristics o f sexual deviation. PR, 35, 73-74.
Rosen, H.-Rosen, R. A. H., 1957: Personality variables and role in a union business agent group.
JA, 41, 131-136.
Ross, W. F:-Berzins, J. I., 1974: Personality characteristics o f female narcotic addicts on the MMPI.
PR, 35, 779-784.
Ruch, F. L.-Ruch, W. W., 1967: The К factor as a (validity) supressor variable in prediting success
in selling. JA, 51, 201-204.
Rundquist, E. A., 1966: Item and response characteristics in attitude and personality measurement:
a reaction to L. G. Rorer’s „The great response—style myth”. PB, 66, 166-177.
Samuelsen, F., 1972: Response style: A psychologist’s fallacy? PB, 78, 13-16.
Schmidt, H. D., 1945: Test profiles as a diagnostic aid: the MMPI. JA, 29, 115-131.
Schofield, W., 1950: Changes in responses to the MMPI following certain therapies. Psychol.
Monographs, 64, No. 5.
Schofield, W., 1953: A furhter study o f the effects o f therapies on MMPI responses. JAS, 48, 67-77.
Schubert, D, S. P.-Wagner, M. E., 1975: A subcultural change o f MMPI norms in the 1960s due
to role confusion and glamortization o f alienation. JAP, 84, 406-411.
Schwidder, W., 1965: Psychosomatik und Psychoterapie bei Störungen und Erkrankungen des
Verdauungstraktes. Docum. Geigy. Bd. 7. Basel.
Scott, D. Р.-Severance, L. J., 1975: Relationships between the CPI, MMPI and Locus o f Controll
in a nonacademic environment. JPA, 30, 141-145.
Seeman, W., 1953: Concept o f „subtlety” in structured psychiatric and personality tests: an experi­
mental approach. JAS, 48.
Sheppard, Ch.-Ricca, E.-Fracchia. J-R osenberg, N.,-M erlis, S., 1972: Cross-validation o f a heroin
addiction scale from the MMPI. JPY, 81, 263-268.
Sheppard, Ch.-Ricca, E.-Fracchia, J.-M erlis, S., 1973: Personality characteristics o f urban and
suburban heroin abusers: more data and another reply to Sutker and Allain. PR, 33, 999-1008.
Shore, E., 1976: A statistical note on „differential misdiagnosis of blacks and whites by the MMPI.
JPA, 40, 21-23.
Shure, G. H.-Rogers, M. S., 1965: Note o f caution on the factor analysis o f the MMPI. PB, 63,
14-18.
Simon, W.-Hales, W. M ., 1949: Note on a suicide key in the MMPI. Amer. J. Psychiatry, 106,
222-223.

308
Skinner. H. A.-JacKson, D. N.. 1978: A model o f psychopathology based on an interpretation of
MMPI actuarial systems. JCCP, 46, 231-238.
Skinner, H. A.-Jackson, D. N.-Hoffman, H., 1974: Alcoholic personality types: identification and
correlates. JAP, 83, 658-666. *
Smart, R. G.-Jones, D., 1970: Illicit LSD-users: their personality characteristics and psychopathol­
ogy. JAP, 75, 286-292.
Smith, R. E., 1962: Az MMPI profile o f allergy. PM, 24, 203-209.(a)
Smith, R. E., 1962: A MMPI profile o f allergy II.: consious conflict. PM, 24, 543-553. (b)
Smith, J. M.-Hamilton, J., 1959: Psychological factors in the narcolepsy syndroma. PM, 21, 40-49.
Smith, W. H .-Coyle, F.A., 1969: MMPI and Rorschach form level scores in a student population.
JPY, 73, 3-7.
Solomon, L.-Klein, E., 1963: The relationship between agreeing response set and social desirability.
JAS, 66, 176-179.
Solomon, G. F.-M oos, R. H., 1965: The relationship o f personality to the presence o f rheumatoid
factor in asymptomatic relatives o f patients with rheumatoid arthritis. PM, 27, 350-360.
Sopchak, A. L., 1952: Parental “identification” and “tendency toward disorders” as measured by
the MMPI. JAS, 47, 159-165.
Soskin, R. A., 1970: Personality and attitude changes after two alcoholism treatment programs.
Quart. J. Stud. Ale., 31, 920-931.
Spiegel, D., 1969: SPI and MMPI predictors o f psychopathology. JPTPA, 33, 265-273.
Spiegel, P. E.-Acker, Ch. W., 1967: Autonomic balance and reactivity in relation to indices of
psychopathology on the MMPI. JPTPA, 31.
Spiegelberg, U., 1965: Colitis ulcerosa in psychiatrisch-neurologischer Sicht. Enke Verlag, Stuttgart.
Steele, J., 1969: The hysteria and psychastenia constructs as an alternative to manifest anxiety and
conflict-free ego functions. JAP, 74, 79-85.
Stone, F. B.-Rowley, V. W.-MacQueen, J. C., 1966: Using the MMPI with adolescents who have
somatic Symptome. PR, 18, 139-147.
Stone, L. A., 1964: Another note on the reliability o f the MMPI scatter index. PR, 15, 445.
Stone, L. A., 1964: Subtle and obvious response on the MMPI. PR. 15, 721-722.
Stone, L. A., 1965: Reliability estimates for favorability (social desirability) ratings o f MMPI items.
PR, 16, 720. (a)
Stone, L. A., 1965: Relationships between response to the Marlow-Crowne Social Desirability Scale
and MMPI scales. PR, 17, 179-182. (b)
Stone, L. A., 1965: Subtle and obvious response on the MMPI as a function o f acquiescence
response style. PR, 16, 803-4. (c)
Stone, L. A., 1965: Test-retest stability o f the MMPI scales. PR, 16, 619-620. (d)
Stone, L. A., 1965: Social desirability and order o f item presentation in the MMPI. PR, 17, 518.
(e)
Stone, L. A., 1966: Corrected (for curtailment) correlations between the Marlow-Crowne social
desirability scale and the MMPI. PR, 19, 103-106.
Stone, L. A.-Bassett, G. R.-Brosseau, J. D .-deM ers, J.-Stiening, J. A., 1973: Psychological test
characteristics associated with training-success in a medex (physicians’ extension) training pro­
gram. PR, 32, 231-234.
Strauss, M. E.-Gunther, M. D.-Wallhermfechtel, J., 1974: Differential misdiagnosis o f blacks and
whites by the MMPI. JPA, 38, 55-60.
Strickland, J. F.-Knethe, J. L., 1959: An experimental investigation o f the relationship between
psychastenia and ego-strength. JGP, 60, 245-252.
Sullivan, P. L -R oberts, H. K., 1969: Relationship o f manifest anxiety to repression-senzitization
and the MMPI. JCCP, 32, 763.
Sullivan, P. L.-W elsh, G. S., 1952: A technique for objective configural analysis o f MMPI profiles.
JC, 16, 383-388.
Sutker, P. B., 1971: Personality differences and sociopathy in heroin addicts and nonaddict
prisoners. JAP, 78, 247-251.
Sutker, P. B., 1974: Personality characteristics o f heroin addicts: a response to Gendreau and
Gendreau. JAP, 83, 463-464.
Sutker, P. B.-Allain, A. N.. 1973: Incarcerated and street heroin addicts: a personality comparison.
PR, 32, 243-246.
 Sutker, P. B.-Allain, A. N.-Cohen, G. H., 1974: MMPI indices o f personality change following short
and long-term hospitalization o f heroin addicts. PR, 34, 495-500.
Svanum, S.-Lantz, J. B.-Leuner, J. B., 1981: Correspondance o f the MMPI and the MMP1-168
with intestinal bypass surgery patients. JCP, 37, 137-141.
Szobor, A., 1973: Psychopathological conditions and phenomena occuring in myasthenia gravis.
Proc. X. Intern. Congress Neurol. Barcelona; Excerpta Med. Internat. Congr. Series 296.
Szobor, A.-Klein, M.-Frendl, Cs.-né, 1977: Myasthenia gravis: MMPI személyiségvizsgálatok nagy
beteganyagon. MPSz, 34, 223.
í Szobor, A.-Klein, M .-Pikorny, K., 1978: Psychasteniás betegek MMPI személyiségvizsgálata. ÍGY,
31, 502.
Tamkin, A. S.-Schrerer, I. W., 1957: What is measured by the „cannot say” scale o f the group
MMPI? JC, 21, 370-371.
Taylor, J. A., 1951: The relationship o f anxiety to the conditioned eyelid response. JEP, 41, 81-92.
Taylor, J. A., 1953: A personality scale o f manifest anxiety. JAS, 48, 285-290.
Taylor, J. B., 1961: The “yeasayer” and social desirability: a comment on the Couch and Keniston
paper. JAS, 62, 172.
Taylor, F. T., 1951: MMPI and student teaching. JA, 35, 122-124.
Templer, D. I.-Lester, D., 1974: An MMPI scale for assessing death anxiety. PR, 34, 238.
Thornton, L. S.-Finch, A. J.-Griffin, J. L., 1975: The M ini-M ult with criminal psychiatric patients.
JPA , 39.
Thumin, F. J., 1968: M M PI profiles as a function o f chronological age. PR , 22, 479-482.
Thumin, F. J., 1969: MMPI scores as related to age, education and intelligence among male job
applicants. JA, 53, 404-407.
Trevitlick, L.-Hosch, H. M ., 1978: MMPI correlates o f drug addiction based on drug o f choice.
JCCP, 46, 180.
Trieschmen, R. В.-Send, P. L., 1971: WAIS and MMPI correlates o f increasing renal failure in adult
medical patients. PR, 29, 1251-1262.
Tringer, L.-M atuzsinka, F.-Zseni, A.-Molnár, S., 1975: Az MMPI alkalmazása egyetemi hallgatók
standard értékei alapján. MPSz, 32, 195.
Tringer, L.-Zseni, A., 1980: Az MMPI standard magyar változata. ÍGY, 33, 223.
Truax, Ch. B., 1957: The regression response to implied failure as function o f the hysteria-psychas-
tenia index. JAS, 55, 188-193.
Tuthill, E. W.-Overall, J. E. Hollister, L. S., 1967: Subjective correlates o f clinically manifested
anxiety and depression. PR, 20, 535-542.
Twomey, J. F.-Hendry, C. H., 1969: MMPI characteristics o f difficult to manage federal penitenti­
ary offenders. PR, 24, 546.
Verniand, W. M., 1946: Occupational differences in the MMPI. JA, 30, 604-613.
Vesprani, G. J.-Seeman, W., 1974: MMPI X and zero items in a psychiatric outpatient group. JPA,
38, 61-64.
Vestre, N. D .-K lett, W. G., 1969: Admissions to a neuropsychiatric hospital with „normal” MMPI
profiles. Proceeding o f the 77th annual conf. o f the Amer. Psychol. Association, 4, 515-516.
Vestre, N. D .-W atson, Ch. G., 1972: Behavioral correlates o f the MMPI paranoia scale. PR, 31.
851-854.
Wähler, H. J., 1965: Item popularity and social desirability in the MMPI. JA, 49, 439-445.
Wakefield, J. A.-Bradley, P. E.-Dongthie, E. B., 1975: Influence o f overlapping and nonoverlapping
items on the theoretical interrelationships o f MMPI scales. JCCP, 43, 851-857.
Wales, B.-Seemen, W., 1972: Instructional sets and MMPI items. JPA, 36, 282-286.
Warbin, R. W.-Altman, H.-Gynther, M. D .-Slatton, J. W., 1972: A new empirical automated
MMPI interpretive program: 2-8 and 8-2 code types. JPA, 581-584.
Webster, H., 1958: Correcting personality scales for response sets or supression effects. PB, 55,
62-64.
Weider, A. (E d.), 1953: Contributions toward medical psychology: Theory and psychodiagnostic
methods. New York: Roland.
Weisberger, Ch. A., 1951: The predictive value o f the MMPI with student nurses. JSP, 33, 3-11.
Weisberger, Ch. A., 1954: The relationship o f perseveration to a number o f personality traits and
to adjusment. JGP, 50, 3-13.

310
Welsh, G. S., 1948: An extension o f H athaw ay’s M M PI profile coding system. JC, 12, 343-344.
Welsh, G. S., 1951: Some practical uses o f M M PI profile coding. JC, 15, 82-84.
Welsh. G. S., 1952: An anxiety index and an internalization ratio for the MMPI. JC, 16, 65-72.
Welsh, G. S.-Dahlstrom, W. G., 1956: Basic readings on the MMPI in psychology and medicine.
Minneapolis: Univ. Minnesota Press.
West, L. J., 1953: Measurement o f changing psychopathology with the MMPI. Amer. J. Psychiatry,
109, 922-928.
White, W. C.-M cAdoo, W. G.-Megargee, E. J., 1973: Personality factors associated with over- and
under-controlled offerenders. JPA, 37, 473-478.
Whitelock, P. R.-Overall, J. E. Patrick, J. H., 1971: Personality patterns and alcohol abuse in a
state hospital population. JAP, 78, 9-16.
Whittemore, R. G.-Heimann, R. A., 1965: Originality responses in academically talented male
university freshmen. PR. 16, 439-442.
Wiener, D. N., 1952: Personality characteristics of selected disability groups. Genetic Psychol.
Monographs, 45, 175-255.
Wiggins, J. S., 1962: Strategic, method and stylistic variance in the MMPI. PB, 59, 224-242.
Wiggins, J. S., 1966: Substantive dimension o f self-report in the MMPI item pool. Psychol.
Monographs, 80, 22. (Wh. No. 630.)
Wiggins, N., 1966: Individual viewpoints o f social desirability. PB, 66, 68-77.
Wiggins, J. S.-Goldberg, L. R.-Appelbaum, M., 1971: MMPI content scales: interpretative norms,
and correlations with other scales. JCCP, 37, 403-410.
Williams, I. D -D udley, H. R.-Overall, J. E., 1972: Validity o f the 16 PF and MMPI in a mental
hospital setting. JAP, 80, 261-270.
Wright, M. W.-Sister, G. C.-Chylinsky, 1963: Personality factors in the selection o f civilians for
isoleted northerns stations. JA, 47, 24-29.
Yeomans. W. N.-Lundin, R. W., 1957: The relationship between personality adjustment and scholar­
ship achievement in male college students. JGP, 57, 213-218.
Yom, B. H. L.-Bradley, P. E.-Wakefield, J. A.,-Krajt, J. A.-Donghtie, E. B.-Lox, J. A., 1975: A
common factor in the MMPI scales of married couples. JPA, 39, 64-69.
Zehn, M. L., 1971: Validity o f the MMPI scales the scales for measuring twenty psychiatric
dimensions. JCCP, 37, 286-290.
Zimet, C. N.-Berger, A. S., 1960: Emotional factors in primary glaucoma. PM, 22, 391-399.
Zseni A., 1975: Öngyilkosok MMPI vizsgálata. Nem publ. kézirat. Pszichiátriai Klinika Könyvtára,
Bp.
Zuckerman, M .-Persky, M.-Eckman, K. M.-Hopkins, T. R., 1967: A multitrait-multimethod
measurement approach to the traits (or states) o f anxiety, depression and hostility. JPTPA, 31,
39-48.

311
FÜGGELÉK

A klinikai skálák pontozási kulcsa

Hazugságskála (L ): 15 tételt tartalmaz

Tagadó válasz esetén pontozzuk: 15 30 45 60
75 90 105 120
135 150 165 195
225 255 285

Validitás-skála (F): 64 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
14 23 27 31 34 35 17 20 54 65 75 83
40 42 48 49 50 53 112 113 115 164 169 177
56 66 85 121 123 139 185 196 199 220 257 258
146 151 156 168 184 197 272 276
200 202 205 206 209 210
211 215 218 227 245 246
247 252 256 269 275 286
291 293

Korrekciós skála (K ): 30 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
96
30 39 71 89 124 129
134 138 142 148 160 170
171 180 183 217 234 267
272 296 316 322 374 383
397 398 406 461 502

Hipochondria-skála (H d): 33 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
23 29 43 62 72 108 114 2 3 7 9 18 51
125 161 189 273 55 63 68 103 130 153
155 163 175 188 190 192
230 243 274 281

Depresszióskála (D): 60 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
5 13 23 32 41 43 2 8 9 18 30 36
52 67 86 104 130 138 39 46 51 57 58 64
142 158 159 182 189 193 80 88 89 95 98 107
236 259 122 131 145 152 153 154
155 160 178 191 207 208
233 241 242 248 263 270
271 272 285 296

313
Hisztériaskála (Ну): 60 tételt tartalmaz
Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
10 23 32 43 44 47 2 3 6 7 8 9 12
76 114 179 186 189 238 26 30 51 55 71 89
253 93 103 107 109 124 128
129 136 137 141 147 153
160 162 163 170 172 174
175 180 188 190 192 201
213 230 234 243 265 267
274 279 289 292

Pszichopátia-skála (P p ): 50 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
16 21 24 32 33 35 8 20 37 82 91 96
38 42 61 67 84 94 107 134 137 141 155 170
102 106 110 118 127 215 171 173 180 183 201 231
216 224 239 244 245 284 235 237 248 267 287 289
294 296

Férfias—nőies attitűd skálája ( Mf) nők részére: 60 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
4 25 70 74 77 78 1 19 26 28 69 79
87 92 126 132 133 134 80 81 89 99 112 115
140 149 187 203 204 217 116 117 120 144 176 179
226 239 261 278 282 295 198 213 214 219 221 223
299 229 231 249 254 260 262
264 280 283 297 300

Férfias— nőies attitűd skálája ( Mf) férfiak részére: 60 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
4 25 69 70 74 77 1 19 26 28 79 80
78 87 92 126 132 134 81 89 99 112 115 116
140 149 179 187 203 204 117 120 133 144 176 198
217 226 231 239 261 278 213 214 219 221 223 229
282 295 297 299 249 254 260 262 264 280
283 300

Paranoiaskála (Pa): 40 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
15 16 22 24 27 35 93 107 109 111 117 124
110 121 123 127 151 157 268 281 294 313 316 319
158 202 275 284 291 293 327 347 348
299 305 317 338 341 364
365

Pszichaszténia-skála (Pt): 48 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
10 15 22 32 41 67 3 8 36 122 152 164
76 86 94 102 106 142 178 329 353
159 182 189 217 238 266
301 304 305 317 321 336
337 340 342 343 344 346
349 351 352 356 357 358
359 360 361

314
Szkizofrénia-skála (Sc): 78 tételt tartalmaz
Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
15 16 21 22 24 32 8 17 20 37 65 103
33 35 38 40 41 47 119 177 178 187 192 196
52 76 97 104 121 156 220 276 281 306 309 322
157 159 168 179 182 194 330
202 210 212 238 241 251
259 266 273 282 291 297
301 303 305 307 312 320
324 325 332 334 335 339
341 345 349 350 352 354
355 356 360 363 364

Hipománia-skála (Mu) : 46 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
11 13 21 22 59 64 101 105 111 119 120 148
73 97 100 109 127 134 166 171 180 267 289
143 156 157 167 181 194
212 222 226 228 232 233
238 240 250 251 263 266
268 271 277 279 298

A szociális introverzió skálája (Si): 70 tételt tartalmaz

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk
32 67 82 111 117 124 25 33 57 91 99 119
138 147 171 172 180 201 126 143 193 208 229 231
236 267 278 292 304 316 254 262 281 296 309 353
321 332 336 342 357 377 359 371 391 400 415 440
383 398 411 427 436 455 446 449 450 451 462 469
473 487 549 564 479 481 482 505 521 547

A klinikai skálák rejtett, illetve nyilvánvaló tételekből álló alskálái

(Wiener, 1948 alapján)
Depresszióskála nyilvánvaló tételei (D O, 40 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

23 32 41 43 52 67 2 8 9 18 36
86 104 138 142 158 159 46 51 57 88 95
182 189 236 259 290 107 122 131 152 153
154 178 207 242 270
271 272 285

Depresszióskála rejtell tételei (D S, 20 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

5 130 193 30 39 58 64 80
89 98 145 155 160
191 208 233 241 248
263 296

315
Hisztériaskála nyilvánvaló tóidéi (Hy O. .12 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

10 23 32 43 44 47 2 3 7 8 9
76 114 179 186 186 238 51 55 103 107 128
137 153 163 174 175
188 192 230 243 274

Hisztériaskála rejtett tételei (H y S, 28 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk .Tagadó válasz esetén pontozzuk

253 6 12 26 30 71
89 93 109 124 129
136 141 147 160 162
170 172 180 190 201
213 234 265 267 279
289 292

Pszichopátia-skála nyilvánvaló tételei ( Pp O, 28 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

16 24 32 33 35 38 8 20 37 91107
42 61 67 84 94 106 137 287 294
110 118 215 216 224 244
245 284

Pszichopátia-skála rejtett tételei (P p—S, 22 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

21 102 127 239 82 96 134 141155
170 171 173 180 183
201 231 235 237 248
267 289 296

Paranoiaskála nyilvánvaló tételei (Pa— O, 23 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

16 24 27 35 110 121 281 294 347
123 151 158 202 275 284
291 293 305 317 326 338
341 364

Paranoiaskála rejtett tételei (P a—S, 17 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

15 127 157 299 365 93 107 109 111 117
124 268 313 316 319
327 348

Hipománia-skála nyilvánvaló tételei (M a— O, 23 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

13 22 59 73 97 100 111 119 120
156 157 167 194 212 226
238 250 251 263 266 277
279 298

316
Hipománia-skála rejtett tételei (M a S, 23 tétel):

Igenlő válasz esetén pontozzuk Tagadó válasz esetén pontozzuk

11 21 64 109 127 134 101 105 148 166 171
143 181 222 228 232 233 180 267 289
240 268 271
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó és Nyomda főigazgatója
Felelős szerkesztő: Hanzséros György
Műszaki szerkesztő: Marton Andor
Terjedelem: 28,6 (A/5) ív + 3 db melléklet - AK 2224 к 8588
Borító- és kötésterv: Bogdán Hajnal munkája
A szedést készítette a Nyomdaipari Fényszedő Üzem (84.7911/8)
Budapest — Felelős vezető: Baráth János
84.000 Akadémiai Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Hazai György
 MELLÉKLETEK

1. Űrlapminta a füzetes felvételi technikához

MMPI
válaszlap
sz: . . . .
Dátum:
neme
Név:

Szül. év

Kérem, hogy a választ X-szel jelölje!

- 1- 2- 3- 4- 5- 6- 7- 8- 9- 10- 11- 12- 13- 14- 15- 16- 17- 18- 19- 20- 21- 22- 23- 24- 25- 26- 27- 28- 29- 30--- nem
!®íü_

-31- 32- 33- 34- 35- 36- 37- 38- 39- 40- 41- 42- 43- 44- 45- 46- 47- 48- 49- 50- 51- 52- 53- 54- 55- 56- 57- 58- 59- 60 nem

-61- 62- 63- 64- 65- 66- 67- 68- 69- 70- 71- 72- 73- 74- 75- 76- 77- 78- 79- 80- 81- 82- 83- 84- 85- 86- 87- 88- 89- 90----nem

-91- 92- 93- 94- 95- 96- 97- 98- 99- 100- 101- 102- 103- 104- 105- 106- 107- 108- 109- 110- 111- 112- 113- 114- 115- 116- 117- 118- 119- 120-—— " ■
nem

-121 422- 123- 124- 125- 126- 127- 128- 129- 130- 131- 132- 133- 134- 135- 136- 137- 138- 139- 140 141- 142- 143- 144- 145- 146- 147- 148- 149 150-
nem

-151 452- 153- 154- 155- 156- 157- 158- 159- 160- 161- 162- 163- 164- 165- 166- 167- 168- 169- 170- 171- 172- 173- 174- 175- 176- 177- 178- 179- 180- nem

-181 482- 183- 184- 185- 186- 187- 188- 189- 190- 191 192- 193- 194- 195- 196- 197- 198- 199- 200-201- 202- 203- 204- 205- 206- 207- 208- 209-210- — g- "
nem

-211 212- 213-214- 215- 216- 217- 218- 219- 220- 221- 222- 223- 224- 225- 226- 227- 228- 229- 230- 231- 232- 233- 234- 235- 236- 237- 238- 239- 240- _ Ünem
Í2 _

-241 242- 243- 244- 245- 246- 247- 248- 249- 250- 251- 252- 253- 254- 255- 256- 257- 258- 259- 260- 261- 262- 263- 264- 265- 266- 267- 268- 269- 270- nem
igen
-271 272- 273 274- 275- 276- 277 278 279- 280- 281 - 282 283 284 285 286- 287 288- 289 29a 291 292 293 294- 295- 296- 297 298 299 300------------
nem

-301 302- 303- 304- 305- 306- 307- 308- 309- 310- 311- 312- 313- 314- 315- 316- 317- 318-1319- 320- 321- 322- 323- 324- 325- 326- 327- 328- 329- 330- nem

-331 -332- 333- 334- 335- 336- 337- 338- 339- 340- 341 342- 343- 344- 345- 346 347 348- 349- 350 351 352 353- 354- 355- 356- 357- 358- 359- 360 nem

-361 362-363- 364- 365- 366 367- 368- 369- 370 371- 372 373-374- 375- 376-377- 378- 379- 380 381 382-383 384 385- 386- 387- 388- 389- 390 181-11
nem

391392-393-394 395 396 397- 398 399 400 401 402 403-404 405 406 407-408-409 410 411-412-413-414 415 416 417 418- 419 420 nem

-421 422- 423- 424- 425- 426- 427- 428- 429- 430- 431- 432- 433- 434- 435- 436- 437- 438- 439- 440- 441- 442- 443-444-445-446- 447- 448- 449- 450- nem

-451 452- 453- 454- 455- 456- 457- 458- 459- 460- 461- 462- 463- 464- 465- 466- 467- 468- 469- 470- 471- 472- 473- 474- 475- 476- 477- 478- 479- 480- _ Ü fH _
nem

-481 482 483 484 485-486-487 488 489 490 491-492 493 494 495 4964497 498 499 500 501-502 503 504 505 506 507- 508 509 510
nem

-511 -512- 513- 514- 515- 516- 517- 518- 519- 520- 521 - 522- 523- 524 525- 526- 527- 528- 529- 530- 531- 532- 533-534- 535- 536- 537- 538- 539- 540- nem

-541 -542- 543- 544- 545- 546- 547- 548- 549- 550- 551- 552- 553- 554- 555- 556- 557- 558- 559- 560- 561- 562- 563- 564- 565- 566
nem

össze­
sítés: ? L F К Hd D Hy Pp Mf Pa Pt Se Ma Si

Ürlapterv: dr. Sziklai László

 2. a, b Profillapok a fiatalkorú standard alapján

a) Férfi profillap a fiatalkorú standard alapján

MMPI

F _

T ? L F К Ю ,5 К D Ну +0^4 К Mf РО +1К ' + 1К +0 М2К Si Т К ie g é tzitó 'sk á Iók

: * - ““ i
Ч 60— L

130—E ----------- 5Ö— ----------60T -------- 1 ------------------------------------------------------------- i - > 3°------------------------------------

,120-;;---------------
= * : 60~ : 55~ eo— Г
UO------------------------------------------------------------------------------------------------------L- 120--------------------------------

E I _ 55— _ 50---- ; 80 ; Г
4 0 — ----------------- 35--------------------------------- E---------------- d------------------- 70— ------- Z A'i= 70---------- — 110------------------------------------

i00— --------------- 30= -----------—— ----- = -------: ------ 7 ---------------------- E------ E ------ E— E -lo o -------------------------------

90-E— - — — - — -— : — -------3°—— =— =— =— i — - 90--------------------------

80-E n o --------- ' E o ^ ' 30” ----- ^-------” ---------35-EE---------2 5 ------E -30- - ; ---------------- E— E- s o --------------------------------

7 0 -= -> 00= --------------- 2 5 = ---------- E -------------- - - 2 ~ ----- — -------------^ - 4 0 — ------ - - з п = ---- --- 7 0 -------------------------------
: 90- - 15-1 2 . 20-^ - - = - = = : ^ = :
- J0- 10- : ; - 30~ 30- - 20“ E 15_ ; Ej E 25~ f Г

° =— z - ^ j - 20= — : — = — :■ 4
60- e - 6 o — г 60-------------------------
; 40- “ ~ • I 5 - 75— ~ 30 E 10— E E 20— E E
50—E - 30---------- ------------15r d ----------------- E ----- E - ^ = E — E ----------- -" Z Z ------- E -------- -------- — r 5 0 -----------------------------------
_E 5— 5— E 10— 20— * I 4 0 -5 - 1 E 20~ z Z L
- — _ - ^ 20 _ — ~ ~ Z ^5—
— 20—z Z
4° —------------------ =_ io- = Ili— E- ^ " ~" I I Г 40

3 0 - | ----------- -------------- - - 5 = ------- = ------- -------------------------------------------------- --------- = - ^ - 1 0 = — Г - 3 0 --------------------------------------

2o —E---------------------------------------------------io----------- E-----------------------------------5------------ E — E- 2 0 -------------------------------

1 0 - Ё -------------------------------------------------------- 5 = --------------------------------------------------------------------------Г 10 -------- ---------------------------

о— — 0 ____
_ Hd Pp Pt Sc Mo
T ? L F К , 0 5K D Hy +0>4K Mf P° +1 к +1К +0,2K Sl ТГ Kiegészitdskólók

N y e r sp o n tsz á m _____

К -korrekció _____
K-korrekció

_ K _ ^ 5 _ _ 4 _ ^ 2 ______К .5 .4 .2 összes _____

30 15 12 6 15 8 6 3
29 15 12 6 14 7 6 3
28 14 И 6 13 7 5 3 Név _____
27 14 11 5 12 6 5 2
26 13 10 5 11 6 4 2
Dg. --------
25 13 10 5 10 5 4 2
24 12 10 5 9 5 4 2
23 12 9 5 8 4 3 2 Foglalkozás Vizsgálat
22 11 9 4 7 4 3 1 időpontja
21 И 8 4 6 3 2 1
Született
20 10 8 4 5 3 2 1
19 19 8 4 4 2 2 1
18 9 7 4 3 2 2 1 Lakcím
17 9 7 3 2 1 1 0
16 8 6 3 1 1 1 0
értékelte A vizsgálatot
0 0 0 0 kéri Dátum
 b) Női profillap a fiatalkorú standard alapján

MMPI

т ? L F K +o”i D Hy +0,4K Mf Po +1PK +ПС +0.2K Si T Kiegészít »kólók

: # :

130 ~ ----------------------------- *--------------------------------------------------------------------------------------------------------- 7—13 0 ------------------------------------

J 50— j_
: I 45 55 „ - :
1 2 0 -7 : : ----------------т- 1 2 0 ---------------------------------------
J 45 — I 60— - :

"0“ = ' 55“ ~ ~ ' " р 45“ ’ T O = — p i i o ----------------------------------

' o ° Í ---------------- - 3T = ---------------- 45~ - 5 ö^ ------------------------------------- É’ 70i - ^ z — Г ' 0 0 ---------------------------------

—I - 35 -- QQ_- - - 60--
„ - - 30— 45“ 45— : : - : :
90 - "Jo^ - 40_ :' eo— : : 9 o --------------------------
j 15— : i - - - : 30- E : 35- ; =

SC— '130
• -. ; 25------J ő r r -
,J *■: : «- i - H j : “и г
— 7 ------ 5<T= — -------------= T 5< r= ----------------- : “ 8 0 -----------------------------------
J 120- : ■ ' : 35- = = 25- : 7 30_ - - ^
: 110- - - - 35— ; 35— : - : r
7 0 ~ > ,° ° = - p - = - ^ - = - 7 5 ~ ' 20> ~ ~ --------: ----------------- - .> 20— — — - > --------------> 4 0 - j ------i - 7 0 ---------------------------------------

60 — - 6o —----- =------- -- 2o — " '5---------------------------- Z ----- Г—^ Ц - ------: ------- : --------------- 7 ----- — 6 0 ----------------------------------
1 50- _ - : : 25— 25J 25 — 30 - 7 - 7 30 “Ё " L
i 0 - | - 3 0 ------- --------------i p — ■ i c '= “p z --------: -----------------> 2 0 -7 — p ---------------- = — p — p s o ----------------------------------—

40 — ---------------- 7 -----------p -------—^ ■ 15 Z Z ------------ p ----------- 7 ---------- 10 — --------3 -------7 ------- 7 ----- 7—4 0 --------------------------------------

30 ---------------- — “ “— “ 7 ~ “ *0— “ ! l > - -------7 ------- --: ------------7 -10 — -----r - 3 0 ----------------------------------
. о— 5— 0— - 0— ; - „ r

H -------------------- j z -------- -*'o~ - —-- --------------------- _ £ _ J _ L 20 -----------------------

4 — ----------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------ o ~ ---------------- r ' ° ---------------------------------------

0 - 0
r Hd Pp Pt Sc Mo j. r
T ? L F К + 0,5К D НУ +0,4 X Mf Po +1K +1K +0,2K ' T Kiegészítő skólók

Nyerspontszám

K-korrekció
K-korrekció

К .5 .4 .2 К .5 .4 .2 összes
ИГ"IFIT 6 15 8 6 3
29 15 12 6 14 7 6 3
28 14 И 6 13 7 5 3 Név _____
27 14 II 5 12 6 5 2
26 13 10 5 II 6 4 2
Dg. --------
25 13 10 5 10 5 4 2
24 12 10 5 9 5 4 2 Vizsgálat
23 12 9 5 8 4 3 2 Foglalkozás
időpontja
22 11 9 4 7 4 3 1
21 II 8 4 6 3 2 1
Született
20 10 8 4 5 13 2
19 19 8 4 4 12 2
18 9 7 4 3 12 2
Lakcíme
17 9 7 3 2 1 1 0
16 8 6 3 1 1 1 0 A vizsgálaton
értékelte Dátum
0 0 0 0 kéri
 Ára: 8 0 ,— Ft

Bagdy-Pressing
Bugán-Zétényi

•'‘MMPL*. elm élet és alkalm azás

Л m á r v i l á g s z e r t e e l t e r j e d t é s h a z á n k b a n is n a g y t u d o m á n y o s f i g y e l e m m e l f o g a d o t t é s
a d ap tált szem é ly iség v izsg áló m ódszer: az M M PI próba (M in n e so ta M u ltip h a sic
P e rso n a lity I n v e n to r y ) e lm é le ti és g y a k o r la ti k é rd é s e it fo g la ljá k ö ss z e k ö n y v ü k b e n a
sz e rz ő k . Л teszt k i a l a k ít á s á n a k tö rté n e ti á tte k in té s é t c m ó d s z e r k v a lita tív t u la j d o n s á g a i ­
nak a m eg b íz h ató sá g n ak , a v á la sz b e á llitó d á s kérdéskörének, a tesztered m én y ek
h ite le ssé g é n e k is m e r te té s e k ö v e ti. A m á s o d ik rész a tesztfelv é te l te c h n ik á já t m u t a t j a be,
ö s s z e k a p c s o lv a a h a z a i v iz s g á la to k e r e d m é n y e in e k k ö z lé sé v el. A l e g n a g y o b b te rje d e lm ű
h a rm a d ik ré s z b e n a teszt s k á lá in a k é r te lm e z é s é v e l, illetv e a k lin ik a i s k á lá k érzékeny
ta g la lá s á v a l i s m e r k e d h e t m e g a z o lv a s ó . A k lin ik a i b e te g s é g e k p r o file le m z é s é v e l a z e lm é le t
v is s z a k a n y a r o d ik a m a g a s s z in tű g y a k o r l a t h o z , így m u t a t v a b e a m ó d s z e r h a s z n á l a t á n a k
g a z d a g leh ető ség eit a p sz ic h iá tria terü leté n .
A m u n k á t a le lk iism e re te se n m é rle g e lő tu d o m á n y o s s á g jellem zi. A s z e m é ly is é g v iz s g á la t­
tal f o g l a l k o z ó p s z ic h o ló g u s k u t a t ó k é p p ú g y h a s z o n n a l f o r g a t h a t j á k , m in t a g y a k o r la ti
a lk a lm a z ó k : k lin ik a i p s z ic h o ló g u s o k , p s z ic h iá te re k , a m u n k a - és k ö z le k e d é si vezetési
a lk a lm a s s á g m e g á lla p ítá s a teré n d o lg o z ó s z a k e m b e re k .

ISBN 9 6 3 0 5 3 9 6 3 2

AKADÉMIAI KIADÓ. DDDAPEST