Kádár korszak

1956.november 7 - 1989. október 23. közötti időszak a Kádár-korszak, Magyarország

történelmének elnevezése. Nevét, az országot 1988 májusáig vezető Kádár Jánosról kapta.
Az 1956-os forradalom leverésével egy időben Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar
vezetőnek. A kádári megtorlás során három év alatt mintegy 400 embert végeztek ki a
forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, és 16-18 ezer főt
internáltak.
Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján ismét megindult a termelőszövetkezetek szervezése. A
hatvanas évek elejére a parasztság döntő többségét sikerült TSZ-ekbe kényszeríteni. Így
befejeződött a gazdaság kollektivizálása, de nem olyan erőszakosan, ahogy Rákosi korában
tették. A konszolidációt segítette az is, hogy nem állították vissza a gyűlölt
terménybeszolgáltatási rendszert. A parasztságnak engedélyezték a háztáji gazdálkodást.
Elsősorban ennek köszönhető, hogy Magyarországot elkerülték az élelmiszerhiányok.
A Kádár-rendszerben is minden lényeges kérdésben a pártvezetés döntött. Az ifjúság
megnyerésére és ellenőrzésére megszervezték a KISZ-t, és működött az úttörőmozgalom.
Magyarország, az 1956-os forradalom brutális leverése után, nem lehetett az ENSZ teljes jogú
tagja. Kádár ennek a tagságnak helyreállításáért általános amnesztiát hirdetett a forradalom
után még börtönben levő politikai foglyok számára. Emiatt végül: 1963 elején Magyarország
az ENSZ teljes jogú tagja lett.
A Kádár-rendszer vezetői biztosították a lakosság számára a létbiztonságot, és az
életszínvonal lassú, de állandó emelkedését. Cserébe viszont elvárták, hogy az emberek
ellenzéki fellépések, és sztrájkok nélkül végezzék a munkájukat. Ez a hatalom, és a nép között
létrejött „kimondatlan egyezség” alakította ki a szocializmus sajátos, magyar modelljét. Amíg
megtudták teremteni az életszínvonal növekedésének gazdasági feltételeit, addig nagyjából
sikeresen működött ez, a Kádár-féle kirakatpolitika.
Az 1968- ban bevezetett gazdasági reform eredményeként lényegesen csökkentek a központi
gazdasági kötöttségek: a vállalatok a termelésről és a bérekről szabadon dönthettek. Eddig a
fogyasztói árakat központilag állapították meg. A reform életbe lépése után az árak
kialakításában is nagyobb teret kapott a piac szabályozó szerepe. A munkabérek központi
meghatározásán is lazítottak. Átlagbér szabályozás lépett életbe.
A hatvanas évek lakosság többsége számára az anyagi gyarapodás időszaka. Ennek ára, hogy
a második gazdaságban végzett munkára fordított idő csaknem elérte a főfoglalkozású munka
idejének a felét. A jövedelmi különbségek nem voltak túlzottan jelentősek, de a
társadalomban a jövedelmek megoszlását torzulás jellemezte.
A rendszer egyik fő vívmánya a teljes foglalkoztatottság volt, vagyis nem létező
munkanélküliség. A hatvanas években egyre inkább nőtt a fogyasztási javak termelése, ez
oldotta a társadalmi feszültségeket. A hetvenes években, az iparban és kereskedelemben is
megerősödtek a magánvállalkozások, a maszekok. Emellett az egyház és az állam kapcsolata
normalizálódott.
Egy idő után sűrűsödni kezdtek a politikai, és gazdasági gondok. A gazdasági reformoknak az
MSZMP vezetésén belül akadtak ellenzői. Nem kedveztek a reformoknak a szovjet
vezetésben bekövetkező változások, és a nemzetközi helyzet sem. 1968 után a szovjet vezetés
szorosabbra fogta a gyeplőt Kelet-Közép-Európában. Először Csehszlovákiában tettek rendet,
és ezután következett Magyarország. Kádár Jánost Moszkvába rendelték.
Az MSZMP vezetése leállította reformokat. Központi tervbizottságot hoztak létre, a
tervgazdálkodás erősítésére, ismét központilag határozták meg a béreket. A rövidesen
jelentkező gazdasági problémák miatt a rendszer belső támogatottsága gyengült.
A kultúrpolitika vezetője, Aczél György megfogalmazta a három T elméletét. Amely szerint a
párt vezetőinek joga, hogy eldöntsék: Támogatják, Tűrik vagy Tiltják az alkotásokat.
Magyarországon a középső kategória, a megtűrt alkotások sokkal szélesebb volt, mint más
hasonló berendezkedésű országokban. Így hazánknak a szovjet tömb szerint puha diktatúrája
volt.
Az 1970-es évek közepére az ország belső gazdasági tartalékai kimerültek. Veszélybe került a
Kádár által teremtett belső nyugalom legfőbb biztosíték, az életszínvonal lassú, de biztos
emelkedése. Mivel a vezetők nem vállalták a gazdasági reformokat, nem volt más megoldás
az összeomlás elkerülésére, mint nyugati hitelekhez folyamodni. Viszont az eladósodással az
ország nemcsak a tartalékait, hanem a jövőjét is felélte.
A nyolcvanas évek közepén a külpolitikai helyzet megváltozott. Gorbacsov közölte, hogy
nem számíthatnak többé katonai beavatkozásra. Ellenzéki mozgalmak, tanácskozások
szerveződtek. 1985-ben volt a monori, míg 1987-ben a lakiteleki találkozó, amin elhangzott,
hogy Magyarország egy történelmi zsákutca, és többpártrendszerre van szükség. A lakiteleki
találkozón elsősorban a nemzeti demokrata gondolkozásúak jelentek meg. Míg az ellenzék
másik csoportja a demokratikus ellenzék volt.

Készítette: Simon Ágnes