Dante Alighieri.

Durante Alighieri (az általánosan elterjedt Dante név a Durante

rövidített formája); (Firenze, 1265. máj. 30. ?—Ravenna, 1321. szept. 14.): olasz
költő, filozófiai, politikal, nyelvészeti író. Régi nemesi családbói származott, de
közvetlen ősei már céhpolgárokká lettek, és a mérsékelt pápapárthoz, az ún. , fehér
guelf"-ekhez csatlakoztak a városi politikában. A gyermek Dante szerzetesiskolákban
tanult, a retorikában B. Latini volt a mestere. Bolognában is folytatott
tanulmányokat. Alig I2 éves gyermek volt, amikor megismerte Beatricét, azt a
leányt, aki irodalmi alkotására, egész gondolkodására mélységes befolyással lett. A
leányban a történeti kutatás F. Portinari leányát, Bicét ismeri fel, akit 5.
deBardihoz, a híres bankárcsalád vezető tagjához adtak feleségül, s akinek korai
halála (1290) Dantét mélyen lesújtotta. Iíjúkorában katonáskodott, s részt vett a
campaldinói csatában (1289), küzdött Pisa ellen, jelen volt Caprona ostrománál.
Családja rábeszélésére 1293-ban megnősült, feleségül vette a nagyhatalmú C. Donati
leányát, Gemmát, akitől több gyermeke született. Dante szenvedéllyel vetette magát
a politikai életbe. Ebből a célból felvétette magát az orvosok céhébe. Az eredmény
nem maradt el, ráterelődött a figyelem, s 1300-ban már Firenze városának priorja
(két hónapra: jún. 15.—aug. 15.). Igazságos és mértéktartó politikus volt.
Igyekezett a hatalmasok és a nép, valamint a fehér és fekete guelfek közti
összeütközéseket csökkenteni. Viszont Firenze szabadsága védelmében a pápasággal
szemben elszántnak mutatkozott. Talán éppen ez sodorta romlásba. VIII. Bonifác
pápa, akihez 1301 októberében követségbe ment, követtársait visszaküldte, míg
Dantét magánál tartotta. Ezalatt Firenzében a fekete guelfek magukhoz ragadták a
hatalmat, Dante valószínűleg többé nem is látta viszont hazáját. Rövidesen
száműzték, majd távollétében tűzhalálra ítélték. Bolyongásaiban nem tudjuk pontosan
nyomon követni, mindenesetre 1302. jún. 8-tól 1304 nyaráig a száműzött fehér
guelfíek szövetségének titkári munkáit végezte. A fehér guelfek meghiúsult firenzei
betörési kísérlete után azonban különvált a szövetségtől, ,, hogy önmagának
csináljon pártot magából". Húlyos nélkülözésekkel terhes időszak következett
életében (1305—1307). Utjának nyomon követhető állomásai: Verona, Padova, Sarzana,
Lunigiana, Romena. Majd pedig 1310-ig, VII. Henrik német-római császár Itáliába
érkezéséig, a költőnek olyan rejtett korszaka következik, melyből csak egyes
mozzanatok ismeretesek. Járt az Acguacheta zuhatagainál, a Szent Benedekről
elnevezett apátságban. Valószínűleg ekkor bolyongott a Casentinót körülvevő hegyek
gerincén. A császár érkezése azonban évekre felkavarta nyugalmát. Egymás után írta
a császár érdekében röpiratleveleit, intelmeit, támadásait. De VII. Henrik váratlan
halála (1313. aug. 24.) véget vetett reményeinek. A következő évekről sem tudunk
semmi bizonyosat. Feltételezik, hogy 1314—1316-ban teológiai tanulmányokat
folytatott a párizsi egyetemen. 1316. jún. 2-án azonban már isimmét Itáliában
találjuk. A firenzei comune ekkor eléggé széles körű amnesztiát hirdetett, de
megalázó feltételeit Dante nem fogadta el. Politikai pártfogást keresve, 1316—1317
táján Íölkereste Veronában Can Grande Della Scalát, az itáliai ghibellinek fejét,
de úgy látszik, reményei nem váltak be. 1318-ban Ravennába költözött az
irodalompártoló, művelt fejedelem, G. Novello da Polenta udvarába. Innen látogatott
többször is Veronába, utoljára 1319 végén, 1320-ban, hogy felajánlja művét Can
Grandénak. 1321-ben Forli és Velence összefogott G. Novello ellen, s Dante a
veszedelem elhárítására követségbe ment Velencébe. Az útról betegen tért haza, s
néhány nap múlva meghalt. Ravennában temették el, síremlékét P. Lombardo készítette
(1483). A firenzeiek több sikertelen kísérlet után, hogy hamvait visszaszerezzék,
fiktív síremléket állítottak neki a Santa Croce templomban. O Dante számos arcképe
közül legismertebb a firenzei Bargellóban őrzött Giotto-portré, valamint Raffaello
a Parnasszus és a Disputa c. vatikáni Íreskóinak ábrázolása. O Első, jelentékeny
művét, a La vita nuovát (1576: Császár F., Új élet, 1854; Jékely Z., ua., 1944;
uő., ua., 19862; Rónai M. A., ua., 1964) e verses-prózai lírai regényt 1294-ben a
dolce stl nuovo szellemében alkotta meg korán elhalt nagy ezerelme, Beatrice
emlékére. A 42 fejezetből álló mű költői részeit mintegy 11 év terméséből válogatta
ki nagy gonddal. E 31 versben (szonettek, ballaták, canzonék) és a hozzájuk tartozó
prózai rnagyarázatokban tesz vallomást arról, hogy a szerelem hogyan ébresztette
fel gyermeki létéből, mint hatalmasodott el rajta, hogyan emelte fel, és adott neki
a földön tiszta, mennyei boldogságot. Az egyvégtében keletkezett próza a versek
létrejöttének körülményeit mondja el, és szerkezetüket, tárgyukat fejti ki. E
naivan tudóskodó, látszólag pedáns leírások azonban olyan híven képzik újra a
verstermő hangulatot, hogy egyenrangúakká válnak a verses részekkel. Dante a
trubadúr életrajz (vida) és versmagyarázat (razos) módszerét olvasztja össze, de
egységes szemlélete, magasrendű stílusa, gyengéden forró hangja messze kiemeli e
műfaji keretekből. Dante e remekében sok van a legendák elragadtatásából, de már a
korabeli firenzei memoárok polgári környezetébe helyezve. Lírai naplót ad, egy
megragadóan mély, szenvedélyes és gyengéd lélek vallomásait az ébrenlét, félálom,
lázas víziók váltakozó hangulatai között. Bizonyos, hogy Beatrice nem egyetlen
szerelme volt Dantének. Erről vallanak Az új életből tudatosan kihagyott, elszórt
Rime (1751: Képes G., Jékely Z., Weöres 5. etb., Versek, Dante Összes művei, 1962)
Lisettái, Pergolettái, Pietrái, de élete nagy élménye, értelmi-érzelmi
törekvéseinek közös szimbóluma rnégis Beatrice lesz. Lírai verseinek imént említett
rmásodik csoportjában is előfordulnak remekbe sikerült darabok, különösen az ún.
Pietraciklus, valamint a száműzetés első 10 évéből való allegorikus és — szerelmi
canzonék, melyek hangvételükben, a kifejezés kemény, szenvedélyes erejét és néha
tartalmukat tekintve is már a Színjáték közvetlen közelében állnak. Prózai műveiről
ugyanezt állíthatjuk, sőt azt, hogy egyenesen előkészítik a Színjátékot. A költő
alapvető kérdéseket igyekezett tisztázni, elsősorban önmaga, de honfitársai számára
is.Ugy keletkezett a száműzött firenzeiek szövetségétől való elválás és VII. Henrik
Itáliába érkezése közötti időszakban, Dante ún. , rejtett" korszakában 1305 és 1308
között a Convivio (verses és prózai filozófiai értekezés, 1490: Csorba Gy., Szabó
M., Vendégség, Dante Összes művei, 1962) és 1305— 1306-ban a De vulgari eloguentia
(nyelvtudományi értekezés, olasz kiad. 1529, latin kiad. 1577: Mezey L., A nép
nyelvén való ékesszólásról, Dante Összes művei, 1962). E művek gondolatilag
szorosan összefüggnek egymással. Dante a Vendégségben a latinul nem tudó világiak
számára népi nyelven rövid filozófiai kézikönyvet szerkesztett egy bevezető és 14
hosszabb canzonét magyarázó értekezés tervével. A műből csak a bevezető és három
magyarázó értekezés készült el, az alapjukul szolgáló költeményekkel. Hzekben az
elszegényedett, száműzött, megvetett költő igazolni akarta, hogy méltó az
elismerésre és méltó polgára a városhazának, mely kiűzte. Nem esetleges jelenség,
hogy e műben Dante már a humanizmus társadalmi és kulturális követeléseit
hangoztatja, s azt, hogy igazi nemességet sem születés, sem vagyon nem adhat, a
nemesség maga a s, virtus", Már e művéből kiviláglik, milyen rendkívüli szerepet
szánt az olasz nemzetet összefogó, irodalmi nyelv rangjára emelt népnyelvnek: , Ez
lesz az új fény, az új Nap, amely felkel. ahol a régi lenyugodott, és fénybe
borítja az okat, akik sötétségben leledzenek, mert a megszokott Nap már nem világít
nekik". E kérdésről írott külön értekezéséből: A nép nyelvén való ékesszólásról —
amelyet latinul írt, mert a tanult közönségnek szánt — még tisztábban kibontakozik,
hogy a világi-népi nyelvet kívánja a klerikus latin kultúrával szemben megvédeni.
Ertekezését a második könyv 14. fejezeténél megszakította, bár eredetileg négy
könyvet tervezett. A költő egy még nem is létező olasz királyi udvar mintaadó,
kicsiszolt, finom nyelvét szeretné létrehozni az egyes olasz dialektusokból. A
román nyelveket már szabályosan felosztja. Elemzésében döntő helyet foglal el az az
erőfeszités, hogy a holt latinnal szemben a nép élő nyelvét tudós, irodalmi nyelv
rangjára emelje. Dante a nemzeti egység vágyát a nyelvjárások egyesítése és
magasabb szintre hozása révén fejezi ki. Ezért nézetei az adott történeti
pillanatban tévedései ellenére is óriási jelentőségűek. A Sziínjátékkal
párhuzamosan keletkezett Dante legérettebb. latinul írt prózai műve, a De Monarchia
Libri Tres (filozófiai-politikai értekezés, 1559: Cs. Papp J., részletek, 1897;
Balanyi Gy... Monarchia, 1921; Sallay G., Az egyeduralom, Dante Összes művei,
1962). A jelek szerint VII. Henrik császár halála után, 1314 — 1315-ben fogott
hozzá, viszont egyes kitételek s az érvelés bizonyos mozzanatai szerint a végső
megfogalmazásnak egyidejűnek kell lennie a Színjáték harmadik része, a Paradicsom
keletkezésével (1320). E művében Dante az emberiség életét a császárság szférájába
helyezi, ehhez azonban szét kell választania az értelem és a hit világát. Az
averroista ún. , kettős igazság" elvét politikailag hatékonnyá változtatja. Dante
szerint az ember pusztán értelme vezetésével, virtusa segítségével képes elérni a
földi boldogságot. Azonban nem elégszik meg e laikus világnézet csupán földi
uralmával Mivel hivő világnézete szerint a földi boldogság elválaszthatatlan a
túlvilágitól, a világi államnak, a császárságnak bizonyos apirituális szerepkört is
tulajdonít. Az állam törvényei a jóra irányulnak, tehát segítséget nyújthatnak az
embernek az üdvösség kivívására is. Dante e nézeteiben egyházreformátori törekvések
rejlenek, hiszen II. Frigyes hasonlóan ítélte meg tulajdon császári szerepét a
létrehozandó
állam-egyházban. Az ember csupán békében és szabadságban bonthatja ki erőit, az
egyetemes kultúrát, mint ő fejezi ki: a civilitast. A Dantétől fennmaradt egyéb
prózai és verses művek: a neve alatt fennmaradt, 1304 és 1319 között keletkezett
nagy dokumentatív értékű, erőteljes Epistolae (1827: Mezey L., Levelek, Dante
Összes művei, 1962), 18 darabja, az 1320 decemberében a veronai Sant Elena
templomban elhangzott természettudományi előadása, a Ouestio de acgua et terra
(1508: Mezey L., Szedő D., Vita a vízről és a földről, Dante összes művei, 1962), s
végül Gtovanni del Virgilióhoz intézett két erőteljes, lírai szépségekben gazdag
verses válaszlevele, mellyel az ekloga műfaját újította meg, Eclogae (1719—1727:
Szedő D., Pásztori versek, Dante Összes művei, 1962) c. E két latin költemény 1320-
ból az 1321 nyárutójáról, élete utolsó napjaiból valók. O Dante nem múló hírnevét
roppant arányú alkotása, a La Commedia (1472: Döbrentei G., Pokol, részletek, 1806;
Szász K., Dante Pokla, 1885, A Purgatórium, 1891, A Paradicsom, 1893; Babits M.,
Pokol, 1913, Purgatórium, 1920, Paradicsom, 1923; Rónai M. A., részletek, Nyolc
évszázad olasz költészete, 1957; Weöres 65., részletek, FiIIlK, 1966, 1—2.)
szerezte, melyet a közvetlen utókor, G. Boccaccio személyében, a Divina (Isteni)
jelzővel látott el. Dante egész élete felkészülésnek tekinthető e száz énekes,
hatalmas epikus vízió kiformálásához, hiszen egy negyed évszázadon át alakult benne
a szöveg. Az Inferno ( Pokol) végső kimunkálásához a száműzetés első évtizedében,
1307 táján fogott. Úgy látszik azonban Boccaccio híradása és a belső bizonyítékok
nagy száma alapján, hogy még firenzei korszaka utolsó éveiből maradtak feljegyzései
a mű tervét illetően és az első hét ének egyes részei valószínűleg már ki is voltak
dolgozva. 1311—1314 táján leveleiben olyan kifejezéseket használ, amelyek már a
Pokol első tizenkét énekének meglétére utalnak. Egy bolognai jegyzőkönyvben 1317-
től már másolatban olvashatók a Pokol első sorai, 1319-ben már a Purgatorio
( Purgatórium?) első verseit másolják és 1320 elején maga Dante vallja, hogy kész a
Paradiso (Paradicsom) első tíz éneke. Ebből arra kell következtetnünk, hogy talán
nem is mindig rendszeresen haladt előre, hanem lelki készsége szerint dolgozott ki
részeket. Mindenesetre az 1307 és 1320 közötti időt kell a Színjáték keletkezési
idejének tartanunk. A mű eszmei fogantatásában nagy szerepet kell tulajdonítanunk a
Beatrice-eszmény kibontakozásán kívül a priorság egész társadalmat érintő
tapasztalatainak és az 1300. évi római zarándokút tömegjeleneteinek, melyeknek
személyes emlékei visszatérnek a Színjátékban (Pokol, XVIII. 28—383.; Purgatórium,
II. 98—100.). A hármas túlvilági birodalomról szóló víziót az emeli ki középkori
adottságaiból, hogy az emberiség forró szeretetével készült a világ megjavításának,
az emberiség boldogításának célzatával, a művészi ábrázolás alig utolérhető fokán.
Ez az óriási arányú , ghibellin pártköltemény", mint Engels nevezte, híven követi
Dante politikai — szenvedélyét, együttérzését, vagy gyűlöletét, de hozzá tartozik
az , ölfogulií" ábrázoláshoz, hogy mélyen etikai alapon áll s társadalmi
követelései az osztályharc azóta kibontakozott döntő szakaszából visszatekintve is
jogosaknak mutatkoznak. Haragja az erőszak, gőg, kapzsiság, luxus és züllöttség
ellen, vonzalma az emberiesség, igazság, tisztaság iránt mindenkor segíteni fogják,
hogy műve ne avuljon el. O Dante 1300 nagycsütörtök éjjelére teszi az indulást és
húsvét vasárnapjára a imegérkezést az istenség trónusához. Az általa elképzelt
hármas birodalom a Föld középpontján áthaladó merőleges világtengely körül
helyezkedik el. A tengely Jeruzsálem városánál lép be a füld alá úgy, hogy a Pokol
egyre szűkülő körei veszik körül, melynek mélyén, a középpontban Lucifer áll
jégbefagyva. A. tengely tovább haladva az ellenkező oldalon a Purgatórium csonka.
kúpján keresztül halad hosszában, majd pedig azt elhagyva, a fennsíkján
elhelyezkedő Földi Paradicsommal együtt, az űrben halad tovább a Paradicsom
koncentrikus köreinek középpontjain át az ég tetején belefúródva a Misztikus Rózsa
közepébe, ahol az istenség leledzik. Ugy látszik, hogy Dante ismert egy arab
eredetű latin írást, az ún. Mohamed lépcsőjét (Liber Scalae), de rendszerét
átdolgozta a saját céljai szerint. A bűnök felosztása természetesen már a
keresztény teológia szilárd rendszerét követi, míg a mennyek struktúrájában
újplatonista hatások is felismerhetők. [z. roppant világ emberi típusai,
egyéniségei azonban merőben földiek s elhelyezésükben a Pokoltól a Paradicsomig
Dante politikai szenvedélye, személyes kritikája és embersége nyilvánul meg.
Francesca da Riminit pl., akinek szomorú sorsát oly mély együttérzéssel kísérte, a
pokol II. körébe helyezte, de férjét, aki a középkori szokások szerint őt, mint
házasságtörőt joggal ölte meg, sokkal mélyebbre, hozzátartozóinak gyilkosaként az
árulók közé taszította a IX. körbe. A száz énekes, drámai jellegű eposz főhőse maga
a költő: Dante, aki mellett vezetői, kísérői, Vergilius, Beatrice, Clairvaux-i
Bernát is elhalványul-. nak. A Pokolt bevezető éneke után mindhárom rész háromszor
harminchárom énekből áll. Az egyes birodalmak szintén. háromszor három részből
állnak: 9 körből, 9 gyűrűből, 9 égből. Ha hozzáveszszük, hogy a mű — mint egységre
— a szakrális hármas számot mutató, egymásba fonódó, három soros terzinákra
támaszkodik, és az egyes énekek nagyjából egyforma hosszúak, akkor szinte
matematikai pontossággal szerkesztett, fenséges épület áll előttünk. A terzina 11
szótagos (endecasíllabo) sorai híven követik gyorsulásaikkal, lassúbbodásukkal,
zeneiségükkel a változó tartalmat, melyre jellemző a nyelvi mozgalmasság, az igék
döntő szerepe, a takarékoskodás a jelzőkkel, a nagyfokú konkrétság. Nyelvi
szemlélete közvetlen, egyenes, szinte belemerül a dolgokba. Mindent felölelő
vizuális szemlélete nagyfokú térességet és perspektívát biztosít művének, melyet
támogat verselésének széles, hatalmas áradása. Dante a valóságot reálisan szemléli,
és a szimbolikus-allegorikus jelleg igen sokszor a tartalora képszerű
koncentrálásából támad. Gyors, feszült, célba találó jellemzései hol plasztikus,
hol festői benyomást keltenek. A legzordabb tájbenyomást az alvilági tűztől
megvilágított, roppant viharoktól megrázott, vad szirteken mélyülő, káromlásoktól
hangos, állatias Pokol adja. szelídebb, emberies, toszkán jellegű táj a Purgatórium
hegyének vidéke, melyet a holdtölte színezüstje vagy nappali verőfény, színpompás
hajnal és alkony áraszt el fénnyel. Fennsíkjain a reménykedő bűnösök már
zsoltárokat énekelve tisztulnak meg. A Paradicsom viszont fölébe emelkedik az
emberi tájnak: káprázatos, elvont fényjelenségek járják át e fenséges viták
színhelyeit, melyek a földi igazság s az emberi boldogság végső kérdései körül
forognak. O Engels úgy látta, hogy Dante , a középkor utolsó és a modern idők első
költője". Misztika és racionalizmus, közénkori világnézet és az újkor elemei
ütköznek össze benne és felderengenek a szív igaz érzésein, értelmen és műveltségen
alapuló új, nem születési nemesség, a humanizmus gondolatai. Dante minduntalan
átlépi a középkor korlátait s e korszak morálja, társadalornszemlélete meg-megtörik
a ragyogóan ábrázolt emberi egyéniség követelésein és hősiességén: Francesca és
Paolo, Ulyxes, Ugolino, Farinata, Sordello s mindenekfölött maga Dante, újfajta
emberek, akik újfajta törekvéseket képviselnek. Eposza , tíz néma évszázad"
(Carlyle) kifejezését s egyben lezárását jelenti, egy új történeti korszak
megindulását is. O Utóélete roppant arányú. Új, laikus közönséget teremtett, és
műve énekelt formában a nép között is gyorsan elterjedt. Már a 14. sz.-ban
megindult a költő életútjának, és fő művének magyarázása. Az 1373-i októberi
firenzei tanácshatározatok alapján Boccaccio a 3. Stefano di Badia templomban
előadássorozatot tartott Dante életéről és műveiről, s ő a legkorábbi Dante-
életrajz szerzője is: Trattatello in laude di Dante (1360 k.: Füsi J., Dante élete,
1943), amelyet hamarosan újabb életrajzok követnek, F. Villant, Fra Giovanni da
Serravalle és L. Bruni művei. F. Villani leírásában Dante alakja a köztársaságpárti
humanista mintaképe lett, a Színjátékot mint egyéni teljesítményt és mint a
társadalmi tényt értékelte. L. Brumt már a teljes Dante életművet vizsgálta, az Uj
életről és egyéb canzonékról is tudott, ismerte a prózai műveket és a latin
eklógákat is. Értékelte a művekben felhalmozott óriási tudásanyagot és a dantei
képzelet csodálatos gazdagságát. A 15. század Firenzéjében M. Ficino körében újra
felfedezték és csodálták, a 16. században a petrarkizmus hatására tekintélye
lehanyatlott, azt tartották, hogy nincs ízlése, homályos. V. Montitól, U.
Foscolótól kezdve a 18. század költői, majd az olasz romantika és a Risorgimento
jelképének tekinti. Ma is hat roppant művészi erejével, elkötelezettségével,
erkölcsi tudatával. Dante születésének 700. évfordulója az egész világot
megmozgatta. O Műveinek főbb illusztrátorai: Giotto, Botticelti, L. Signorelli,
Michelangelo, J. Flarman, B. Genelli, P. v. Cornelius, A. Böcklin, E. Delacroig, A.
Scheffer, J. A. Ingres, G. Doré, D. G. Rossetti stb. A magyarok közül megemlíthető
Fáy D.-nek Babits Dantefordításához készített fametszet sorozata. Az Isteni
Színjáték festőink közül ifj. Markó K.-t (Dante találkozása Vergiliusszal, 1865),
"han M.-t (Francesca da Rimini, 1868) és Zichy M.-t (A démon fegyverei, 1878 és
Dante portréja, 1898) ihlette meg. O A zeneirodalomban az Isteni Színjáték nyomán
született Liszt F. Dante szonátája (1839) és a Danteszimfónia (1855); egyik
legszebb epizódja ihlette P. I. Csajkovszkij Francesca da Rimini (1876) c. zenekari
fantáziáját, A. Thomas Francoise de Rimini (1882) és ifj. Ábrányi E. Paolo és
Franceska (1907) ec. operáját, ezen alapul G. D4Annunzio ua. című műve alapján R.
Zandonai Francesca da Rimini (1914) e. operájának szövegkönyve is. Az Uj élet
szövegére készült
E. Wolf-Ferrari La vita nuova (1903) e. oratóriuma és G. Verdi két kórusinűve. Az
Isteni Színjáték egyik jelenetén alapul G. Puccini Gianni $Schicchi (1918) c.
operájának szövegkönyve. O A filmgyártás korai éveiben érvényesült egy olyan
törekvés, hogy alig tízperces játékidőbe bezsúfoljanak egy-egy irodalmi remekművet.
Így került sor 1909—1911-ben a Pokol három, a Purgatórium és a Paradicsom egy-egy
filmfeldolgozására. Később inkább parafírázisok, modernizált változatok formájában
jelentkezett filmen Dante életműve. 1924-ben amerikai film készült Dante Pokla ec.,
Egy lélek színeváltozása alcímmel. 1935-ben újabb amerikai feldolgozás, 1949-ben
pedig a Paolo és Francesca epizódból olasz film készült. Oo Dante Mo.-on. 1. Az
Isteni Színjáték már a 14—15. században ismert lehetett Mo.-on, a királyi
könyvtárban megvolt, s G. Serravalle Zsigmondnak ajánlotta és küldte el a mű latin
fordítását. Irodalmunkban elsőízben a Könyvecske a szent apostoloknak méltóságokról
(15. sz.) c. kódex említi Dante nevét. Rimay ]J. többek között Dantéra hivatkozva
veszi védelmébe Balassi szerelmi költészetét. Találkozhatunk nevével szterházy T.
(1601), Pázmány P. (1603), Szepsi Csombor M. (1620), Szenczi Molnár A. (1630),
Kazinczy F. (1805), Széchenyi I. (1845) irataiban. A 19. század derekáig Dante
inkább politikai és erkölcsi eszméi révén hatott, a szabadságharc utáni években
azonban előtérbe lépett az irodalomtörténeti és az esztétikai értékelés (Toldy F.,
Arany J., Péterfy J.). Az Isteni Színjátékot Döbrentei G. már eredetiben olvasta
(1804) és fordította (1806); fordításának kéziratát Kapost J. még nem találta,
újabban fedezte fel Szauder J. (1961). O 2. Az első említésre méltó fordítás
Császár F.-é (Uj élet, 1854; részletek a Pokolból, 1857). Arany J. néhány terzinát
fordított magyarra a Divina Commediából példaként A magyar nemzeti versidornról
szóló tanulmányához (1856). Később Bálinth Gy. kísérletezik a Színjáték teljes
átültetésével, de csak a Pokolból jelent meg rímes hexameterekben 8 ének (1868—
1875). Ábrányi E. is fordít egy részletet az Infernóból (1870) és fivére, Abrányi
K. ugyancsak abból (1871) Figyelemre méltó Angyal J. fordítása, aki elsősorban
tartalmi hűségre törekedett és a Pokol, valamint a Purgatórium negyedrészét adta
magyar nyelven (előbbi 1878, utóbbi 1885). Az első teljes, formai és tartalmi
tekintetben egyaránt hűségre törekvő fordítás Szász K. nevéhez fűződik (1885—1899).
Közben Csicsáky J. a Paradicsomot fordította (1887), és Gárdonyi G. is
megpróbálkozott a Pokol fordításával (1896). Cs. Papp J. prózában adta a teljes
Commediát (1898 — 1909). Zigány A. a Pokolt fordította (1908). Babits M. Divina
Commediája (1913, 1920, 1923) fordításirodalmunknak mindmáig legnagyobb szabású
alkotása, , a magyar költői nyelv diadala" (Kardos T.). A Paradicsom első énekét
Erdős R. is lefordította (1921), valamint ugyanabban az évben Hfadó A. a Pokol
fordítását készítette el. Kenedi G. a teljes Commediát prózában fordította (1925).
A Színjátékból részleteket fordított Rónai M. A., legújabban pedig Weöres 5. közölt
részleteket készülő fordításából (1966). O 3. A teljes Új életet Császár F.
fordította (1854), majd Ferenczi Z. (1921), végül Jékely Z. és Rónai M. A. (1944.
majd 1962-ben ill. 1964-ben egészen új fordítását adta). A szonetteket Rónai M. A.
fordította (1943 és (1962), néhány szonettet fordított belőle: Pulszky A. (1865),
Radó A. (1886), ZoltánV.(1896), Patthy K., Szegi P. (1921), Képes G. és. mások, egy
prózai részletet Kardos T. (1962). A Versekből eddig csak a, szonettek vagy egy-egy
darab jelent meg magyarul; fordított belőlük Radó A., Képes G., Jékely Z., Csorba
Gy., Károly Arny, Weöres S., Végh Gy., Szegő D. A Monarchiát Cs. Papp J.
kivonatosan (1897), Balanyi Gy. (1921) és Sallay G. (1962) fordította. A Vendégség
fordítója Csorba Gy. és Szabó M., A nép nyelvén való ékesszólásnak Mezey L., A
leveleknek Mezey L., a Pásztori verseknek Szedő D., a Vita a vízről és a földről
címűnek Mezey L. és Szedő D. (mind 1962). oO 4. Arany J. A nagyidai cigányok (1852)
e. szatirikus vígeposzában fedeztek fel Dante hatásokat (Angyal J.), volt, aki Az
ember tragédiájában (1861) is Dante nyomokat vélt felfedezni (Morvay Gy.), Hugó K.
drámaírónk magát egyenesen , Dante ungherese"-nek képzelte. IKétségtelenül hatott
Arany J. A kis Pokol c. 1852 körül írt paródia-töredékére. Versényi Gy. Kis Pokol
(1896) c. költeményében folytatta Arany paródiáját. Még két. paródiánknak volt
Dante az ihletője: Karinthy F. Újabb részletek Dante,, Poklá"-ból (Az Újság, 1915,
148.) és Radó A. Az árulók köre (VU, 1915). O 5. Dantéról a magyar költők mintegy
száz verset írtak, a következők jelentősebbek: Arany J.: Dante (Budapesti
Visszhang, 1852); Hegedűs 1.: Dante (1881); Kosztolányi D.: Dante (VU, 1901); uő.:
Dante a , Croce del Corvo?-ban (1906); Juhász Gy.: Dante Beatricéje (1909); uő.:
Régi opálos alkonyat (1910); Babits M.: Dante (1921); 4Ady E.: Nagy lopások bűne.
Dante ezt, ha jobban is, valahogy így írta volna meg (1913); Tóth ÁA.: Dante
(1913); uő.: Non piü leggevano (1913); Harsányi L.: Vigasztalás Danténak (1918);
Komjáthy A.: Dante halála (1920); Oláh G.: Dante és Beatrice (1921); uő.: Dante
szól (1925); uő.: Dante poklán át (1929); Kozma A.: A ,, Pokol" költőjéhez (1922);
Somlyó Gy.: Dantéhoz (1956); Dutka A.: Dante (1957); Garai G.: Beatrice (1959);
uő.: Italia (1962); Vihar B.: Dante szavával (1959); Rónay Gy.: Dante illusztrációk
(1964). Dante magyar regényben: Mohácsi J.: Gemma (regény Dante feleségéről, 1944).
Drámában: Harsányi K. színjátékában, a Páter Benedekben idézi Dante szellemét
(1906). oO Krit. kiad.: Le opere di Dante Alighieri. Testo eritico della Societa
Dantesca [taliana ( Dante Alighieri művei. Az Olasz Dante Társaság kritikai
szövege", 1921 és 1960). Oo Főbb kommentárok a Divina Commediához: G. A.
Scartazzini—G. Vandelli (1929); L. Pietrobono (1924—1933); N. Sapegno (1959). O
Gyűjt. kiad. magyarul: Összeg művek (Babits M., Jékely Z., Mezey L., szerk. Kardos
T., 1962 és 1965). Oo Irod. magyar nyelven: Császár F.: Áz egri Dante-kódexről (Új
M. Múz., 1854, 2. köt.); Szulik J.: Dante (Macaulay után, 1890); Kaposi J.: Dante
Magyarországon (1911); Babits M.: Dante fordítása. Műhelytanulmány (Nyug. 1912,
$659—680. lap); Babits M.: Dante élete (A Pokol, 1913); G. Carducci: Dante (1921);
Dante emlékkönyv (szerk. Reiner J., 1924); Mally F.: Dante-tanulmányok (1925);
Babits M.: Dante. Bevezetés a Divina Commedia olvasásához (1930); Babits M.: Dante
(1930); G. Papini: Dante (1936); G. Boccaccio: Dante élete (1943); Sallay G.: Dante
politikai eszméi (Világirodalmi évkönyv, 1952); Kardos T.: Dante alkotó képzelete
(1957); uő.: Dante (1957); Péterfy J.: Dante (Válogatott művei, 1962); Dante —
Petrarca— Boccaccio. Művészéletrajzok (összeáll. Kardos T., 1953); Szauder J.:
Dante első magyar fordítása 1808 (Olasz irodalom—magyar irodalom, 1963); M. Barbi:
Dante (1964); A. Gramsci: Dante és Machiavelli (Marxizmus — Kultúra — Művészet,
1966); Dante a középkor és a renaissance között. Emlékkönyv Dante születése 700.
évfordulójára (szerk. Kardos T., 1966); 0. Mandelstam: Beszélgetés Dantéról (Írók
írókról, Huszadik századi tanulmányok, 1970). Oo Idegen nyelven: Vaisz I.: Un
codice dantesco in Ungheria (Giornale storico della letteratura italiana, 1883, 2.
köt.); F. X. Kraus: Dante, sein Leben und sein Werk (1897); B. Croce: La pocsia di
Dante (1921); F. De Sanctis: Pagine Dantesche (1921); Kaposi J.: — Bibliografia
dantesca — ungherese (1922); K. Vossler: La Divina Commedia studiata nella sua
genesi (1927); N. Zingarelli: La vitai tempi e le opere di Dante (1931); M. Barbi:
Problemi di critica dantesca (1934— 1941); B. Nardi: Dante e la cultura medievale
(1942); Comitato Nazionale per le Celebrazioni del VII Centenario della Nascita di
Dante (Atti del Congresso internazionale di studi danteschi: 1965); E. Guidobaldi:
Dante europeo (1965); uő.: Dante nel mondo (1965); E. Esposito— A. Vallone: GH
studi danteschi dal 1950—1964 (1965); Szauder J.: Dante Alighieri nella letteratura
ungherese delPottocento (ALitt, 1966); Dante e Bologna nei tempi di Dante (A cura
della Facoltá di Lettere e Filosofia delV Universitá di Bologna. , Comitato
Nazionale per le celebrazioni del VII centenario della nascita di Dante", 1967);
Ternay K.: Dante e la sua opera nella poesia Ungherese (Italica, 1967); A. Vallone:
L/interpretazione di Dante nel cinguecento (1969). Kardos Tibor