Csokonai Vitéz Mihály

(1776 - 1805)

Debrecen szülötte, a református kollégiumban végezte tanulmányait, ahonnan máig

érthetetlen okok miatt (az önképzőkör nem megfelelő vezetése? Irigység?) 1795-ben kirúgták.
Más csalódás is érte: szerelme, Vajda Julianna nem lehetett az övé, az apa ellenezte a
házasságot (1797). Őt verseiben Lillának nevezi, hozzá szólnak rokokó stílusú dalai (ezek
témája a szerelem).
Az utolsó évek családi tragédiái magányossá tették a költőt, aki 1805-ben egy temetésen
tüdőgyulladást kapott, majd meghalt.

Korszakai
1) Indulás korszaka (EZ EGYBEESIK ISKOLÁS ÉVEIVEL, 1790-ig) – ekkor írja
klasszicista versei első változatát; két műfajban alkotott: sentencia (=bölcselkedő
vers), pictura (=tájleírás)
2) Felívelés korszaka (1790-94) – ekkor írta klasszicista ódáit
3) Csalódások korszaka (1795-98) - rokokó költemények
4) Utolsó évek (1798-1805) – szentimentális versek

Stílusok költészetében:
Rokokó: 
 átmenetet képez a barokk és  a felvilágosodás között
 idő:18. század második harmada -19.század eleje
 jelentés:kagyló(kagyló forma)
 kacagás irányzata,életöröm,erotika a mű témája
 antik mitológia felfedezése
 díszesség
 mesterkeltség,modoros finomkodás
 dallamosság,csilingelő rímelés,humor,csattanó
 miniatűr-kultusz,rövidség,kicsinyítő képzős szavak
 műfaja:tündérmese. dal,komikus eposz
Klasszicizmus:
 racionalizmusra épül(ésszerűség,tudásunkat gondolkodás váltja fel)
 ideje kb.1630-1830 között
 a latin classiaus=1 osztályú(príma,minőségi)
 célja a tanítás:egyetemes témák megjelenése,középpontba a gondolatok kerülnek
 eszményes,a szenvedélyeit fegyelmezni tudó ember-jellemző a
mértéktartás,objektív(tárgyilagos hang)
 a szigorú formákhoz való ragaszkodás ,elkülönítette a mű nemeket,műfajokat határait
 a művek szerkezete arányos
 nyugalom derű jellemzi
 a tartalom ésszel jól érthető,nyelvezete érthető
 áttekinthető zárt szerkezet
 ókori utalások(mitológia,verselés,műfajok)
 műfajai:óda,epigramma,komédia,tragédia
Szentimentalizmus
 18.század
 az empirizmusra épül (tapasztalat,vagyis tudásunkat tapasztalat útján szerezzük
 angol sentimental=érzelmes
  érzelmi lázadás a feudalizmus ellen, középpontban az érzelmek(lelki
folyamatok)állnak,ehhez szubjektív (vallomásszerű )hang párosul
 szakít a klasszicizmus merev szabályaival, műfajkeveredés kdvelése (pl. elégikoóda)
 a jelennel való elégedetlenség miatt visszavágyódás a múltba,a természetbe,a halálba,
melankolikus hang
 műfajai :elégia,napló,énregény,levélregény

Csokonai klasszicista ódái

Az estve (1794):
I. rész: természet (romlatlan) leírása: - idő: „estve”
- tájleírás fentről („felhőjáték”) lefelé („medve”)
- több érzékterületre hat: látás (fények), hallás
(madarak nótája, medve bömbölése), szaglás
(„fűszerszámozott theatrom”, „mennyei illat),
tapintás (lágy szellő), ízlelés („édes”)
- ez az a hely, ahová a „lankadt keblű” költő menekül,
mert csak a természet tud megnyugvást adni a költő
számára  ez a rész a pictúra

II. rész: romlott társadalom: - világ = „setét éj”

- ez a természet ellentéte: fényjáték helyett sötétség, madarak
nótája helyett lárma, gráciák tánca helyett részegek tolongása,
harmónia helyett diszharmónia
- mindenért a „bódult emberi nem” a felelős: a
magántulajdon megjelenésével az emberek közti egyenlőség
megbomlott („az enyim, a tied”), hisz „senki nem született
gazdagnak, szegénynek” + maga a társadalom teszi az eleve jónak
született embert rosszá („tolvajjá a tolvaj világ tette)  rousseau-i
gondolat  sentencia

III.rész: újra a romlat természet, melyet még nem bocsátott „árendába” az ember; ez menedék
a társadalomból kivetett, abban élni nem tudó költő / emberek számára

Konstancinápoly (1794):
E vers (+ Az estve) 1. Változata már kollégiumi évei alatt elkészül, végleges forma 1794-ben.

I. rész: tájleírás (= pictúra): Konstancinápoly és környéke (tenger  város utcái  hárem 

mecset, azaz KINT  BENT  KINT )

II. rész: a vallások kritikája (=sentencia): először csak a mohamedáné („Alla, Alkorán,
muzulmán”), majd a kereszténységé is („böjt, liturgia”); a buta emberek minden pénzüket az
egyháznak adják, látogatjaá a templomokat, szent helyeket, holott nem így lehet az
üdvösséget elnyerni  JELEN – vallási fanatizmus (vallás = babona)
Amikor meg „állott a Természet örök építménye” (rousseau-i gondolat), minden ember
boldog volt; ezt az állapotot az egyház („szentség”) megjelenése rontotta meg (voltaire-i
gondolat). MÚLT
A költő optimista a JÖVŐt illetően: a „setétség eltűnik”, azaz a későbbi századok elhozzák a
testvériséget és szeretetet, azt a világot, amit az egyház rontott el, ahol a természet „örök
törvénye fog uralkodni.
Klasszicista jegyek a 2 versben:
- maga a műfaj is (óda)
- általános törvényszerűségek megállapítása (a
társadalom, az egyház maga a rossz)
- tanítani akar (fel akarja rázni az embereket)
- antik mitológiai utalások („zefír, gráciák”)
- áttekinthető, tökéletesen zárt forma
- szenvedély fegyelmezése
- világos, érthető stílus

Csokonai szentimentális elégiái

A Reményhez (1803):
A Lilla (=Vajda Julianna) szerelem elfeledtette a költő csalódottságát, társadalmi kiszolgáltatottságát,
de e szerelem elvesztése visszavettet őt a komor életbe. Ebben az időszakban keletkezett versek
mélyen átérzett, melankolikus költemények (elégiák).
Dallamra íródott vers, melyben elbúcsúzik a reményektől, a jókedvtől, a szerelemtől, a költészettől, s
megjelenik benne a halálvágy. Az érzelmi gondolati tartalom ellentétben áll a rokokó könnyedségű
formával. Az 1. és 4. vsz. közt tartalmi párhuzam van, míg a 2. és 3. vsz. közt hangulati ellentét.
(Időmértékes, trocheikus verselésű, keresztrímes.)

1.vsz.: - a megszemélyesített reményt szólítja meg, s jellemzi: „földiekkel játszó, csalfa, vak”,
de a megszólított mindvégig néma marad, azaz az egész vers a költő monológja
- a remény a kiábrándult embereket (így a költőt is) szép szavakkal áltatja, de ezúttal
visszautasítja a reményt: többé nem akar, nincs miért reménykednie
2.vsz.: - tavaszi virágos kert = költő ábrándokkal teli korszaka
- a boldogság koronája: Lilla viszonzott szerelme
3.vsz.: - tavaszi kert pusztulása, téli kertté válása = költő lelki sivársága, szomorúsága
mindent elveszített: Lilla szerelmét, „gyöngykoszorúkat” (=hírnév)
4.vsz.: - a reménytelenség kiteljesedése a halálvággyal: a veszteségek után az élete üressé,
értelmetlenné vált („fáradt lelkem égbe, testem földbe vágy”)
- az utolsó 4 sor búcsú a trilláktól (=költészet), képzetektől (=ábrándok), Lilláktól
(=szerelemtől), tehát mindattól, ami az életet tartalmassá, emberivé tette

A tichanyi Ekhóhoz (1803):

1803-ban került ez a vers a Lilla-versek közé, de korábban (1795-97 közt) keletkezett, a debreceni
kollégiumból való kicsapás után, de még a Lilla szerelem előtt (eredetileg Rózsi neve volt a versben, s
nem pedig Lilláé). Eredeti címe: A füredi parton. Trocheikus, keresztrímes, az utolsó két sor páros
rímes, mert az utolsó sor ismétli az előzőt (ekhós vers).

I.1-3.vsz.(jelen): - megszólított „Tihan rijjadó leánya”

- ellentétek: Tihan – Füred, magány – nagyvárosi élet
- konkrét helyzetkép: a költő számkivetetten, magányosan ül a parton a hold
fényénél és sír (szentimentalista vonás)
II.4-6.vsz.(múlt): - a természetben nagyobb a megértés, mint a társadalomban, az emberekben
(pesszimizmus, ~ Az estve)
- a „szegény boldogtalan” (=költő) magányosságának okai: a társadalom ki-
vetette, barátai (=debreceni kollégiumbeli társak) ellene fordultak, Lilla el-
hagyta (meghajolt az apa akarata, a társadalmi konvenciók előtt), pályájá-
nak kisiklása
III.7-10.(jövő): - remeteként magányban akar élni (~ Rousseau), azaz ki akar vonulni teljesen
a társadalomból (szentimentális vonás: a hábogó léleknek csak a természet
magánya adhat nyugalmat)
- rousseau-i gondolat: „a természet bölcsebbé tesz”
 - optimista: hisz a boldogabb jövőben, az utókorban, ami mely elismeri érde-
meit

A Magánossághoz (1798):
A verset Kisasszondon írta, itt talált rousseau-i nyugalomra a költő. Hasonló gondolatokat tartalmaz a
vers, mint A tichanyi Ekhóhoz: magány (önként kivonulás a nagyvilágból, kirekesztettség-érzés),
egyedül ez képes megérteni őt, s amely bölcsebbé teszi őt (a művész számára ihletet ad) + halálvágy
(„Áldott Magánosság, jövel!”; halál = végső magány). Műfaja elégico-óda (= az óda és az elégia
műfaji jellemzőinek együttes megjelenése: magasztos eszme dicsőítése + szomorú hangnem).