Unod már az olyan önfejlesztő könyveket, amelyek tele vannak érthetetlen szakkifeje-

zésekkel, és a gyakorlatban tulajdonképpen használhatatlanok? A Scolar Kiadó új

könyvsorozatának első kötetében csak egyetlen idegen szót kell megismerned:
Asszertivitás. Ez az érdekeid érvényesítését jelenti oly módon, hogy mások igényeit is
gyelembe veszed. A több évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerzőpáros
nagy sikerű könyvében közérthetően fejti ki a témát, és konkrét élethelyzeteket mu-
tat be, melyek segítségével Te is megtanulhatsz asszertív lenni önmagad, valamint
családod, barátaid, szűkebb és tágabb környezeted érdekében.
A mű eredeti címe:
HOW TO BE ASSERTIVE IN ANY SITUATION
A fordítás alapjául szolgáló kiadás:
Pearson Education Limited, első kiadás, 2010

This translation of HOW TO BE ASSERTIVE IN ANY SITUATION 01 Edition is publis-

hed by arrangement with Pearson Education Limited

A fordítás a HOW TO BE ASSERTIVE IN ANY SITUATION első kiadása alapján, a Pear-

son Education Limited engedélyével készült.

© Pearson Education Limited, 2010

Fordította: Tihor Szilvia

Hungarian translation © Tihor Szilvia, 2012

© Scolar Kiadó, 2012
2. függelék © Scolar Kiadó

Minden jog fenntartva. A mű egyetlen részlete sem használható fel és nem sokszoro-
sítható a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.
 Sue Had eld – Gill Hasson

ASSZERTIVITÁS
Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?
A szerzők

Sue Had eld és Gill Hasson mindketten tanárnők. Közösen ír-

ták a Bounce – use the power of resilience to live the life you want
című könyvet (Pearson Education, 2009).
Sue Had eld húsz évig tanított irodalmat komprehenzív kö-
zépiskolákban, továbbá tanfolyamokat és gyakorlatokat tartott
az asszertivitásról a diákoknak, a tanári karnak és a szülőknek.
Az elmúlt tíz évben felnőtteket oktatott: asszertivitást, kreatív
írást, tanulási készségeket, karrier- és személyiségfejlesztést ta-
nított a University of Sussex diákjainak és közösségi csoportok-
nak. Sue helyi iskolákban is tart gyakorlatokat, amelyeken meg-
ismerteti a szülőket és a nevelőket a komprehenzív középiskolák
működésével, és tanácsokat ad, hogyan segítsenek a gyerekek-
nek elsajátítani az asszertivitás képességét, és élvezni az iskolai
életet. Hisz abban, hogy az asszertív viselkedés kulcsfontosságú
a boldog, sikeres és teljes élet eléréséhez.
Gill Hasson sok különböző hátterű és élethelyzetű emberrel
dolgozik együtt. Fő motivációja abból a meggyőződésből szár-
mazik, hogy az emberek képesek az életről, más emberekről és
önmagukról alkotott gondolataikat pozitív irányba fordítani.
Amellett, hogy Brightonban felnőttek számára vezet személyi-
ségfejlesztő tanfolyamokat, a University of Sussexen vendégok-
tatóként karrier- és személyiségfejlesztést, valamint tanulási
stratégiát oktat. Gill gyermek- és ifjúsági fejlesztés témájában is
tart tanfolyamokat védőnőknek, nevelőknek, szociális dolgo-
zóknak és szülőknek. Emellett szabadúszó újságíróként a szemé-
lyiség- és kapcsolatfejlesztésről ír cikkeket (például a Psychologi-
es nevű havilapba).
A szerzők köszönetnyilvánítása

Szeretnénk megköszönni családunknak, barátainknak, diákja-

inknak és munkatársainknak az érdeklődésüket és a lelkesedé-
süket, valamint a hozzájárulásukat, hogy történeteiket felhasz-
náljuk esettanulmányként. Külön köszönet illeti azokat a diákja-
inkat, akik a gyakorlatban is kipróbálták a könyvben leírt mód-
szereket, és később elmondták nekünk, milyen változások kö-
vetkeztek be az életükben és a kapcsolataikban.
Sok köszönettel tartozunk szerkesztőnknek, Sam Jacksonnak
érdeklődéséért, a tőle kapott bátorításért és iránymutatásért.

A kiadó köszönetnyilvánítása

Hálásak vagyunk az alábbiakban felsoroltaknak, hogy engedé-

lyezték a jogvédett tartalmak újraközlését:

Szöveg
A 69–70. oldalon található Rosa Parks-interjú a scholastic.com
weboldalról származik. A jogtulajdonos a Scholastic Inc. A Scho-
lastic Inc. engedélyével közölve.
Egyes esetekben nem tudtuk fellelni a jog védett tartalom tulaj-
donosait. Örömmel fogadunk minden ezekkel kapcsolatos informá-
ciót.
Bevezetés

Számos jelentős társadalmi vagy politikai változás kezdődött

azzal, hogy valaki úgy döntött: most érvényesíteni fogja az érde-
keit.
A történelem során fér ak és nők egyaránt újra és újra kiáll-
tak abbéli véleményük mellett, hogy mit tartanak elfogadható-
nak, és mit nem, illetve, hogy milyen bánásmódot várnak el ma-
guk vagy mások számára. Nem hagyták, hogy a kon iktusoktól
való félelem elnémítsa őket, és készek voltak szembenézni tette-
ik következményeivel.
1955. december 1-jén a negyvenkét éves Rosa Parks egy ala-
bamai buszon úgy döntött, hogy helyet foglal egy csak fehérek
számára fenntartott ülésen. Amikor a buszvezető felszólította,
hogy adja át az ülőhelyet egy fehér bőrű utasnak, ő ezt megta-
gadta. Ez a cselekedete (amelyet a tizenöt éves Claudette Colvin
hasonló tette előzött meg) indította el a montgomeryi buszboj-
kottot, melynek eredményeképpen megszűnt a fehér és fekete
emberek szegregációja Amerika déli államainak buszain.
A harminchárom éves Betty Williams 1976 augusztusában
egy belfasti negyedben szemtanúja volt három gyerek halálá-
nak. (Egy IRA katona által vezetett autó gázolta el a gyerekeket.
– A szerk.) Az eset hatására Mairead Maguire-rel, a gyerekek
nagynénjével együtt békemozgalmat indított: a két nő megala-
pította a Peace People (A béke emberei) elnevezésű szervezetet,
amelyben katolikusok és protestánsok együtt dolgoztak azon,
hogy véget vessenek az észak-írországi vallási kon iktusoknak.
Williams és Maguire közösen kaptak Nobel-békedíjat 1976-ban.
 Ezek a nők és az olyan fér ak, mint például Nelson Mandela
vagy Mahatma Gandhi, csak néhány ember a sok közül, akik ra-
gaszkodtak az asszertív kommunikáció és viselkedés alapelvei-
hez, és kiálltak saját magukért és másokért.
Talán nem voltak mindig biztosak abban, hogy sikerülni fog,
és gyakran lehettek kétségeik a végkifejletet illetően, de ez nem
akadályozta őket a cselekvésben. Képesek voltak változást elő-
idézni az asszertív viselkedés révén.
Erre te is képes vagy. Ha nem is akarod megváltoztatni az
egész világot, de a saját világod megváltoztathatod.
Mit jelentene számodra az asszertív viselkedés?
Képes lennél konstruktívan kifejezni az érzéseidet, és nyíltan
elmondani másoknak, hogy mit szeretnél, és mit nem. Maximá-
lisra növelhetnéd annak esélyét, hogy olyan kapcsolataid és ba-
rátaid legyenek, amilyeneket szeretnél, olyan állásod és olyan
életed, amilyenre vágysz. Magabiztosabb lennél, kevésbé fruszt-
rált, és kevésbé aggályoskodó. Másoknak is segíthetnél az
asszertivitásban.
Személyiség- és karrierfejlesztést oktató tanárokként gyak-
ran megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy sok embert mennyire
hátráltat az önbizalomhiány, és az, hogy nem tudnak asszertí-
ven viselkedni. Ezt a könyvet azért írtuk, hogy segítsünk rajtuk
– és rajtad.
Hogyan segít ez a könyv? Nagyon egyszerűen: segít megérte-
ni, hogy pontosan mi is az asszertivitás, hogyan kell asszertíven
viselkedni, és hogyan segíthetsz másokat abban, hogy veled
szemben asszertívebben viselkedjenek. Az 1. fejezetben meg-
vizsgáljuk, hogy mi az asszertivitás, és mi nem nevezhető an-
nak. Megmutatjuk, hogy az asszertív viselkedésnek és a többi
magatartásformának egyaránt vannak előnyei és hátrányai.
Senki nem viselkedik mindig asszertíven, de időnként mindenki
viselkedik úgy – elmagyarázzuk, hogy mikor (és miért) könnyű
az asszertivitás, és mikor nehéz. A fejezet végén található teszt
segít azonosítani, hogy milyen helyzetekben és milyen körül-
mények között tudsz asszertívebb lenni. Látni fogod, hogy az
önbecsülésed, az elvárásaid, az értékrended és a jogaid mind
szerepet kapnak az asszertív viselkedés elsajátításában.
Mielőtt megtennéd az első lépéseket az asszertívebbé válás
útján, a 2. fejezetben megtanulhatod, hogy a viselkedésed és a
kommunikációd megváltoztatása egy meghatározott lépésekből
álló folyamat része. Az egyik legfontosabb lépés ezek közül,
hogy világosan és pontosan meghatározd: viselkedésed és kom-
munikációd mely részterületeit szeretnéd megváltoztatni,
asszertívebbé tenni. Miután elvégezted az I. fejezet végén talál-
ható tesztet, erről bizonyára lesznek is már elképzeléseid.
Fontos tudni, hogy mint minden változásnak, ennek is van-
nak előnyei és hátrányai.
Nem szabad hagynod azonban, hogy a hátráltató tényezők
megingassák az önbizalmadat vagy abbéli elhatározásodat,
hogy megváltozz és asszertívebbé válj. Magabiztosabban áll-
hatsz hozzá a változáshoz, ha felismered az erőfeszítéseidet se-
gítő készségeidet és erősségeidet, valamint a téged körülvevő
pozitív személyiségeket.
Természetesen a testbeszéd is hatással van az asszertivitásra,
és azt is felfedezed majd, hogy sokat segít a pozitív hozzáállás
megalapozásában, ha képes vagy dicséretet adni és kapni.
Mire elérsz eddig a pontig a könyvben, már tudod, hogy mit
jelent az asszertivitás (és mit nem), és felismerted, hogy milyen
szempontból kell megváltoztatnod a viselkedésedet és a kom-
munikációdat ahhoz, hogy asszertívebbé válj. Felfogtad annak
jelentőségét is, hogy erő kell a tettekhez. De a cselekvés előtt el
kell döntened, hogy asszertívebb akarsz lenni, és tudnod kell,
hogyan lehetsz az. A 3. fejezet megmutatja, hogyan fog mindez
sikerülni: megtanulhatod belőle, hogyan tudod közölni mások-
kal, hogy mit szeretnél, és mit nem.
Ide tartozik az érzéseid felismerése, és azok egyenes és egyér-
telmű kifejezése. Arról is itt szólunk, hogy meg kell hallgatnod,
és el kell fogadnod mások véleményét, de egy úttal érvényesíte-
ned kell a saját jogaidat is. Meg kell tanulnod eldönteni, mikor
tartasz ki az elhatározásod mellett, és mikor egyezkedsz, vagy
kötsz inkább kompromisszumot. Végül azt is bemutatjuk, mi-
lyen fontos, hogy vállald a felelősséget cselekedeteid következ-
ményeiért, és ne másokat hibáztass.
A 4. fejezet leginkább a többi ember felé irányuló reakcióiddal
foglalkozik: hogyan kell asszertív módon bírálni, illetve elfogad-
ni a bírálatot. Megmutatjuk, miért veszed rossz néven a kritikát,
és beszélünk arról is, hogyan lehet asszertívebben kezelni ezeket
a helyzeteket. Megvizsgáljuk, hogy egyesek miért szekálnak má-
sokat, és javaslatokkal állunk elő, hogy miként érdemes reagálni
az otthoni vagy a munkahelyi terrorizálásra.
Légy türelemmel az új képességek elsajátításakor. Az asszer-
tív magatartás megtanulásához időre, őszinte elhatározásra és
bátorságra van szükség.
Talán nehéz elképzelned, hogy asszertív személyiség válik
belőled. A 2. részben ehhez nyújtunk segítséget olyan helyzetek
bemutatásával, amelyekben valakinek nehezére esik az asszer-
tív viselkedés a munkahelyén, illetve a családtagjaival vagy a
barátaival kapcsolatban. Megtanulhatod azt is, hogyan kell ér-
vényesíteni magad az állásinterjúkon, vásárláskor, vagy amikor
szolgáltatást veszel igénybe.
Az utolsó fejezet a döntéshozatalról szól. Az asszertivitáshoz
hozzátartozik a jó döntések meghozatalának képessége is. Eb-
ben a fejezetben feltárjuk, hogy mi lehet az oka, ha olykor dön-
tésképtelenné válsz, és látni fogjuk, milyen hibákat követnek el
az emberek, amikor megpróbálják elkerülni a döntéseket. A feje-
zet világos útmutatást ad a döntéshozatal folyamatához, és vé-
gigvezet azon a hat lépésen, amelyek segítenek abban, hogy
könnyebben és gyorsabban hozzál döntéseket.
Minden fejezetben találhatók mintaként szolgáló asszertív ki-
fejezések és tevékenységek, amelyeket kipróbálhatsz. Ezen túl-
menően az 1. számú függelék tartalmaz egy listát a hasznos
asszertív válaszokról.
Az asszertivitás nem feltétlenül garantálja, hogy boldogan
élsz majd, méltányosan bánnak veled, megoldódik minden
problémád, vagy hogy mindig eléred, amit szeretnél. Egy vala-
mi azonban bizonyos: ha képes vagy az asszertivitásra, nagyobb
eséllyel teljesülnek mindezek.
 I.

„A cselekvés forrása nem a gondolat,

hanem a felelősségvállalás.”
(Dietrich Bonh er)
Asszertívnek lenni

Az I. részben megvizsgáljuk, mit jelent az asszertivitás, és mi-

lyen választható magatartásformák léteznek. Megtudhatod, mi-
kor nehéz asszertívnek lenni, és mi az, ami segíti az asszertív vi-
selkedést. Látni fogod, hogy nem az az egyetlen előre mutató
irány, ha megváltoztatod a viselkedésed, és minden helyzetben
asszertív próbálsz lenni. A hangsúly inkább azon van, hogy el-
döntöd: asszertíven akarsz-e viselkedni, vagy sem.

Először is meg kell tanulnod, hogyan legyél asszertív – ezután

már biztos lehetsz abban, hogy saját döntésedből következően
viselkedsz egy adott módon, nem pedig félelemből, az összeüt-
közés elkerülése végett. Ha sikerült asszertív személyiséggé vál-
nod, nem kell mindig asszertív módon viselkedned: választ-
hatsz más magatartást is, amennyiben az megfelel az adott
helyzetnek, és amennyiben hajlandó vagy vállalni érte a felelős-
séget. Az I. részben elmagyarázzuk, hogyan teheted meg ezt.
 1. fejezet

„Nem a hegyet kell legyőznünk,

hanem önmagunkat.”
(Edmund Hillary)
Mit jelent asszertívnek lenni?

Mit jelent az asszertivitás, és milyen választható magatartás-

formák léteznek?

Amikor megkérdeztem egy barátomat, mit jelent szerinte az

asszertivitás, így válaszolt: „Jó hangosan kiabálni, közben egy
nagy botot lóbálni!”
Ám az asszertív magatartás nem azt jelenti, hogy hangosak
vagyunk, másokat fenyegetünk, és mindig keresztülvisszük az
akaratunkat. Ez az agresszió. Csöndben maradni, és alkalmaz-
kodni ahhoz, amit a többiek akarnak, nem mindig a legmegfele-
lőbb hozzáállás. Ez a passzív magatartás. Az sem elfogadható vi-
selkedés, ha valaki másokat manipulál, és ezáltal úgy éri el a cél-
jait, hogy közben elhárítja magától a felelősséget. Ezt nevezzük
manipulatív (vagy rejtetten agresszív) magatartásnak.
Az asszertivitás a szükségletek kielégítésének egy teljesen
más megközelítése. Azt jelenti, hogy magabiztos és egyenes köz-
lésmóddal tudatjuk másokkal, mit szeretnénk, és mit nem sze-
retnénk. A passzív és az agresszív emberek úgy viszonyulnak
másokhoz, mintha csak egyvalaki számítana: ők maguk. Az
asszertív emberek szemében azonban mindenki egyformán fon-
tos.

„Az asszertivitás azt jelenti, hogy magabiztos és egyenes közlés-

móddal tudatjuk másokkal, mit szeretnénk, és mit nem szeretnénk.”

Azt gondolhatnánk, hogy az asszertivitás átmenetet jelent a

passzivitás és az agresszivitás között, azonban magában foglalja
a két magatartási és kommunikációs mód határainak megérté-
sét is.
 Asszertív: magabiztosan és egyenesen kommunikál más
emberekkel.
Agresszív: öntelt, erőszakos, és eltökélten próbálja ke-
resztülvinni az akaratát.
Passzív: mások igényeit és vágyait a sajátjai elé helyezi.
Manipulatív: közvetett, manipulatív kommunikáció és
viselkedés jellemzi.

Vizsgáljuk meg közelebbről az egyes magatartási és kommu-

nikációs formákat.

Asszertív

Az asszertív viselkedés (a mások érdekeit is gyelembe vevő ön-

érvényesítés) az érzések, nézetek és igények őszinte és helyénva-
ló kifejezése. Asszertív személyiségként képes vagy mások tud-
tára hozni, mit szeretnél, és mit nem. Ez azt jelenti, hogy nyu-
godt hangnemben ki tudod fejteni, mire van szükséged, mit
tudsz elfogadni, és mit nem, valamint hogy milyen bánásmódot
igényelsz.
Képes vagy eldönteni, hogy elmondod-e másoknak: mit gon-
dolsz, mit érzel és mit hiszel. Könnyek és dührohamok nélkül
fogadod a bírálatokat. Nem hagyod, hogy a kon iktustól való
félelem elnémítson, és vállalod annak következményeit, hogy
kifejezed az érzéseidet és a szándékaidat.
Asszertívnek lenni azt jelenti: nem érzed úgy, hogy bizonyíta-
nod kell valamit, de elvárod, hogy megfelelően bánjanak veled.
Meghúzod a határokat, és úgy gondolod, jogodban áll megvéde-
ni magad mások támadásaival, rosszindulatával és önzésével
szemben.
Asszertív emberként nyitott vagy mások nézetei iránt – még
akkor is, ha azok különböznek a tieidtől. Nem akarsz uralkodni
mások felett, vagy legyőzni őket.
Elegendő önbizalommal rendelkezel, hogy dönteni tudj, és
vállald a felelősséget a szavaidért és a tetteidért. Nem hibáztatsz
másokat azért, ha nem a te szándékaid szerint alakulnak a dol-
gok. Egyaránt képes vagy dicsérni és bírálni, valamint elfogadni
a dicséretet és a bírálatot.
Úgy érzed, hogy a világ jól működik, és te épp annyira fontos
vagy, mint mindenki más. Tisztában vagy vele, hogy vannak jo-
gaid, ahogyan mindenki másnak is.

Agresszív

Az agresszív magatartás és közlésmód szintén magában foglalja

az érzések, vélemények és szükségletek kifejezését, de mindez
mások fenyegetésével, elutasításával vagy irányításával törté-
nik.
Ha agresszív vagy, talán úgy gondolod, hogy be kell bizonyí-
tanod az igazadat, és mindenáron meg kell győznöd másokat.
Ha úgy érzed, rosszul bánnak veled, haraggal és ellenségesen re-
agálsz.
Az agresszív viselkedés őszinte és egyenes kommunikáció he-
lyett gyakran durvasággal, szarkazmussal és mások hibáztatá-
sával jár.
Az agresszió egy győztes–vesztes helyzet. Te győzöl, a többiek
pedig valószínűleg veszítenek. Ez egy egyoldalú folyamat: el-
mondod, hogy te mit szeretnél, és mit nem szeretnél, de nem tö-
rődsz a többiek igényeivel és érzéseivel. Ha agresszív vagy, nem
hagysz szóhoz jutni másokat, és gyakran félbeszakítod a többie-
ket. Az agresszió lényege az uralkodás és a lerohanás, alapjaiban
nélkülözi a többiek személyisége iránti tiszteletet.
Az olyan kapcsolatok, amelyek az egyik fél agressziójára épül-
nek, idővel általában elromlanak, hacsak az agresszív személy
nem hajlandó megváltozni, vagy a másik fél nem kezd asszertí-
vebben viselkedni.
Úgy érzed, egy kemény világ vesz körül, amelyen keresztül
kell verekedned magad.

Passzív

A passzív magatartás és közlésmód során nem fejezed ki a gon-

dolataidat, érzéseidet és igényeidet.
Passzívnak lenni annyit jelent: hagyod, hogy mások irányít-
sanak, és ők mondják meg neked, mit tegyél, vagy mit ne tegyél.
Könnyen befolyásolható vagy, és engeded, hogy mások szükség-
letei felülbírálják a sajátjaidat. Nem mondod el, hogy mit szeret-
nél, és mit nem, sem azt, hogy mit gondolsz. Nehezedre esik ki-
állni valami mellett vagy ellen, illetve azért, hogy az elvárásaid-
nak megfelelően bánjanak veled. Gyakran elfogadod mások
döntését akkor is, ha valójában eltérő a véleményed.
Ha passzív vagy, kerülöd a súrlódás minden formáját. Tartasz
a többiek reakciójától, ezért csöndben maradsz, és mindenbe be-
leegyezel.
A beleegyezésednek gyakran nem kívánatos következményei
vannak. Egyrészt a többiek nem tudják biztosan, mit érzel, ezért
nincsenek tekintettel rád. Másrészt kihasználhatják a beleegye-
zésedet. Sokszor megesik, hogy elárasztanak olyan feladatokkal,
amelyeket nem állt szándékodban elvállalni.
Könnyen gyelmen kívül hagyják az érdekeidet. Gyakran
döntésképtelen vagy, ezért másokra hagyod a választást és a
történések előmozdítását. Ez egy győztes–vesztes helyzet. Ők
győznek, te veszítesz. Úgy érzed, neked nincsenek jogaid – sok-
szor magad okolod, amikor nem a szándékaid szerint alakulnak
a dolgok.
 Ha valaki komiszul vagy méltánytalanul bánik veled, mélyen
elásva hordozod magadban az igazságtalanság érzését.
A passzív magatartás oda vezethet, hogy csalódsz a kapcsola-
taidban, és úgy érzed, nincs ráhatásod a saját életedre.
Úgy érzed, hogy a világ bonyolult és ijesztő hely. Mások szük-
séglete és véleménye fontosabb a tiédnél.

Manipulatív

A manipulatív (vagy rejtetten agresszív) kommunikáció az érzé-

sek, nézetek és igények közvetett, nem őszinte kifejezése. Egy-
fajta kerülő magatartási mintát követ: a manipulatív ember ke-
rüli, hogy kimondja valójában mit szeretne, vagy mit nem sze-
retne.
Ha manipulatív vagy, a saját célod felé tereled a többieket.
Észrevétlenül irányítod a helyzeteket és az embereket. Jellemző-
en nem mondod meg, hogy mit akarsz, inkább passzív ellenál-
lást tanúsítasz mások igényeivel és elvárásaival szemben. Halo-
gatod a tennivalókat, kifogásokat keresel a késedelemre, vagy
egyszerűen „elfeledkezel” arról, amit kértek tőled. Esetleg olyan
zavart benyomást keltesz, hogy végül valaki más felajánlja,
hogy elvégzi helyetted a tennivalót.
Sokszor elfojtod a haragod vagy a frusztrációd, és nem verbá-
lis módon fejezed ki a másokkal szembeni elégedetlenséged –
például némasággal büntetve őket, vagy sötét pillantásokat vet-
ve rájuk. Ebből azonban ők még nem tudják, mit is érzel valójá-
ban.
Könnyen lehet, hogy szokásoddá vált a szarkazmus és más
körmönfont módszerek használata a konfrontáció vagy bizo-
nyos feladatok elkerülésére.
Gyakran szándékosan akadékoskodsz, és nem vagy hajlandó
együttműködni. Megpróbálod elkerülni a felelősséget a jussod
megszerzéséért, és úgy manipulálsz másokat, hogy ők hozzák
meg a döntéseket, és tegyék meg a lépéseket a te érdekedben.
Ha megtalálod a módját, hogy másokat hibáztass, azzal elhá-
rítod magadtól a felelősséget az érzéseidért és az érzelmeidért,
amelyeket valójában te idéztél elő a cselekedeteiddel. Te veszí-
tesz, én veszítek – mindketten szenvedünk.
Jártas vagy a mások gyelmének felkeltésére szolgáló trük-
kökben. Például ritkán érkezel időben egy megbeszélésre vagy
bulira. Azt akarod, hogy a többiek várjanak rád, és ezzel felhívd
magadra a gyelmet.
Úgy érzed, hogy ez egy igazságtalan világ, ezért inkább meg-
próbálod elkerülni a felelősséget, és másokat hibáztatsz a prob-
lémákért.

Mikor helyénvaló az agresszív vagy passzív viselkedés?

Ha az asszertivitás a leghatékonyabb, legpozitívabb magatartási

és kommunikációs forma, akkor miért használunk hatástalan
és negatív viselkedési módokat? Mindezért az „üss vagy fuss”
( ght or ight) vészreakció okolható, amely azért fejlődött ki az
ősemberben, hogy megvédje az életét fenyegető állatoktól és
emberektől.

„Miért használunk hatástalan és negatív viselkedési módokat?”

Az „üss” reakció a küzdelem, a fenyegetéssel történő zikai

szembefordulás útján nyilvánul meg, a „fuss” reakció pedig
meghátrálással, meneküléssel.
Az „üss vagy fuss” vészreakciók manapság is bennünk van-
nak, de stresszhelyzetek esetén a kétféle reakció árnyaltabb vi-
selkedési formákban jelenik meg. Az „üss” reakciót a tipikus ag-
resszív magatartás szemlélteti: önző, parancsoló, haragos, han-
gos. A „fuss” reakció a passzív magatartásban gyelhető meg: a
dominánsabb embereknek való behódolásban, a félénk és csen-
des, aggodalmas és lemondó viselkedésben.
A modern korban nemigen találkozunk veszedelmes állatok-
kal vagy fosztogató megszállókkal, de az életveszélyt jelentő
helyzetekben még mindig felbecsülhetetlen értékű az „üss vagy
fuss” reakció.
Ha beindul az „üss vagy fuss” vészreakció, akkor a szerveze-
tünk adrenalint és egyéb stresszhormonokat választ ki. Ennek
az adrenalinlöketnek a hatására képes valaki keresztülrohanni
egy égő ház lángjain, hogy kimentsen egy bennrekedt gyerme-
ket. Vagy csendben meglapulni, amíg egy behatoló felforgatja a
házát.
Napjaink fenyegetései azonban inkább az együttműködéstől
elzárkózó főnök, a goromba eladó, az ellenségesen viselkedő ti-
nédzser gyerekünk vagy kritikus partnerünk képében jelennek
meg.
Ők valamennyien képesek kiprovokálni ugyanazt az „üss
vagy fuss” reakciót, amelyet a medvék, a tigrisek és az ellensé-
ges martalócok. De bármennyire is szeretnéd például pofon vág-
ni a főnöködet, amikor provokál, tudod, hogy az csak rontana a
helyzeten. Hasonlóan értelmetlen volna elfutni előle.
Azonban vannak olyan alkalmak, amikor a passzív vagy az
agresszív magatartás hasznos lehet. A harag egy óriási erejű és
hasznos érzelem. Semmi rossz nincs abban, ha valaki haragszik
– így fejezi ki, mi az, ami számít. Abban sincs semmi rossz, ha
valaki csöndben marad és aláveti magát mások igényeinek – fel-
téve, hogy ezt a megfelelő helyzetekben teszi, és nem mindig így
viselkedik.

Amint látható, mindegyik magatartásformának megvannak az

előnyei és a hátrányai, melyek miatt tudat alatt szívesebben vá-
lasztjuk az egyik viselkedési és kommunikációs formát, mint a
másikat.
Az asszertív ember a többiekkel ellentétben vállalja a felelős-
séget azért, ha valamilyen helyzetben az agresszív vagy a
passzív viselkedést vagy közlésmódot választja. Ha például egy
alapvetően asszertív személyiség agresszív, olyankor tudatosítja
magában: „Igen, nagyon mérges vagyok.” Az asszertív emberek
minden eszközzel, akár erőszakkal is megvédik magukat, ha va-
laki erővel irányítani akarja őket. Az asszertív személyek véde-
kezésre használják az agressziót, és soha nem támadásra.
Másrészről az is előfordulhat, hogy egy asszertív ember a
passzív válasz mellett dönt, és elismeri: „Erre nem fogok reagál-
ni, nem teszek lépéseket ezzel kapcsolatban. Inkább visszavonu-
lok.” Bár nem szereti, ha erővel irányítják, az adott helyzetben ez
tűnik a legjobb választásnak, mert így elkerülhető egy erőszakos
fellépés vagy fenyegetés.
Az agresszív beállítottságú ember ezzel szemben nem vállalja
a felelősséget a tetteiért: azt állítja, hogy provokálták. A passzív
személyiség azt mondja: mások vették rá arra, amit tett. A ma-
nipulatív pedig bármelyik kifogást hajlamos alkalmazni.
Miért törekszünk az asszertivitásra?

Egész sor okod lehet arra, hogy asszertívebbé akarj válni, és

ezért erőfeszítéseket tegyél. A viselkedési és kommunikációs
megnyilvánulásaid többsége egész atal korodból ered. Lehet,
hogy a neveltetésed, a régebbi és jelenlegi kapcsolataid, az egy-
kor megélt kudarcaid és csalódásaid következtében úgy érzed,
nem vagy képes saját életed irányítására.
A nemek is befolyásolják a magatartási formát. A mi kultú-
ránkban általában elfogadott, ha a fér agresszív, a nő pedig
passzív. Ezért sokszor agresszióval fejezik ki magukat azok a fér-
ak, akik nem tudják elmondani, mit szeretnének, és mit nem
szeretnének, mit éreznek, és mit hisznek; azok a nők pedig, akik
nem szívesen állnak ki az érdekeik és a meggyőződésük mellett,
passzívan nyilatkoznak meg.
Próbáljuk megérteni, miért alkalmazod az egyik vagy a másik
magatartási formát.

Agresszív magatartás – miért csinálod?

Az agresszív magatartás gyakran annak eredményeképpen ala-

kul ki, hogy rövidebb vagy hosszabb ideig gyelmen kívül
hagytak, félreértettek, becsaptak vagy kihasználtak valakit.
Meglehet, hogy csak bizonyos helyzetekben viselkedsz agresszí-
ven, például ha alkoholt fogyasztottál, vagy ha úgy érzed, meg-
támadtak vagy kinevettek, vagy amikor türelmetlen, dühös, na-
gyon feldúlt vagy.
Az agresszív válasz viselkedési mintája lehet tanult: talán ab-
ban a hitben nőttél fel, hogy teljesen normálisnak és elfogadott-
nak számít agresszív magatartással megszerezni, amit akarsz,
és elutasítani, amit nem akarsz.
Passzív magatartás – miért csinálod?

Ha gyermekkorodban parancsoló, irányító természetű szülők,

tanárok, testvérek vagy barátok vettek körül, talán annyiszor
érezted megkérdőjelezettnek a véleményedet, hogy hangosan
már meg sem mersz szólalni. Ha azt tanították neked, hogy má-
soké az elsőbbség, akkor úgy érezheted, nem áll jogodban azt
kérni, amit szeretnél. Egyszer a pékségben két izgatott kisgyere-
ket hallottam, amint a nagymamájukat kérlelték, hogy vegyen
nekik sütit. „Nem megmondtam nektek? – szólt rájuk a nagyi. –
Akik kérnek, azok nem kapnak.” Micsoda?!
Érthető, hogy lemondasz az asszertivitásról, ha elvették a bá-
torságodat attól, hogy kérd, amit szeretnél – és ha attól tartasz,
hogy megharagítasz valakit, és nem fognak szeretni. Azt gon-
dolhatod, hogy megbántasz és feldühítesz másokat, vagy csaló-
dást okozol nekik, ha nem teszed azt, amit ők akarnak.
Talán azt hiszed, nem áll jogodban képviselni az igényeidet és
a véleményedet. Ha nehezedre esik meghozni egy döntést, vagy
nem tudod pontosan, mit is szeretnél egy bizonyos helyzetben,
olyankor jellemzően sodródsz azokkal, akiknek határozottabb
véleményük van.
Ezek a meggyőződések és viselkedési módok sokszor nagyon
mélyen gyökereznek. A tanult tehetetlenség elmélete azt sugall-
ja, hogy a múltbeli negatív tapasztalatok következtében a
passzív emberek meg tanultak tehetetlennek és lemondónak len-
ni, és meg tanulták (helyesen vagy helytelenül), hogy nincs hatá-
suk a folyamatban levő vagy elkövetkező eseményekre, ezért
meg sem próbálnak változtatni a dolgokon.
Az asszertív emberek ezzel szemben sokkal pozitívabban te-
kintenek előre: ők hisznek abban, hogy jó irányba fordíthatják
az események menetét.
Ez utóbbit nevezik optimizmusnak, amikor valaki hajlamos a
lehető legjobb kimenetelre számítani. Az optimizmus segít el-
hinni, hogy a te kezedben van az életed irányítása, és bízhatsz
abban, hogy képes vagy kezelni az érzéseidet, és boldogulni az
életben.
Jóllehet a meggyőződéseket és a viselkedési formákat tanult-
ként hoztad magaddal, mégsem határozzák meg végleg a sze-
mélyiségedet, és nem maradnak meg örökre: megtanulhatsz
egy pozitívabb, asszertív magatartást – amint azt ebben a
könyvben is látni fogod.
„Jóllehet a meggyőződéseket és a viselkedési formákat tanultként
hoztad magaddal, mégsem határozzák meg végleg a személyisé-
gedet.”

Manipulatív magatartás – miért csinálod?

Ha burkoltan fejezed ki a másokkal szemben érzett neheztelésed

és haragod, annak az lehet az oka, hogy úgy tanultad, az igénye-
id, a véleményed és az érzéseid kifejezése elfogadhatatlan, go-
romba vagy önző megnyilvánulás.
Ha úgy nőttél fel, hogy rossz néven vették a haragod, a
frusztrációd vagy a csalódottságod kimutatását, sőt esetleg még
meg is büntettek érte, akkor inkább megtanultad, hogyan érhe-
ted el a céljaidat kevésbé feltűnő módon, és hogyan fejezheted ki
úgy az érzéseidet, hogy azzal ne veszélyeztesd közvetlenül a kör-
nyezeteddel való kapcsolatodat.
Ha manipulatívan viselkedsz, valószínűleg nincs kellő önbi-
zalmad ahhoz, hogy azt kérd, tedd vagy mondd, amit valójában
szeretnél. A passzív ember egyszerűen a többiek döntésére bízza
a sorsát. Ha viszont manipulatív vagy, akkor eszed ágában sincs
alárendelni magad mások szeszélyeinek, de nem szívesen érvé-
nyesíted nyíltan az érdekeidet. Így aztán másokra hagyod az irá-
nyítást, te pedig olyan bújtatott módszerekhez folyamodsz a cél-
jaid elérése érdekében, mint a manipuláció és a szabotázs.
Bizonyos körülmények is kiválthatnak manipulatív viselke-
dést, például az olyan szituációk, amelyekben feltehetően véle-
ményt alkotnak a képességeidről vagy a teljesítményedről. Bár-
mely olyan élethelyzet is provokálhatja a rejtetten indulatos
magatartást, amikor egy tekintélyszeméllyel állsz szemben: a
szüleiddel, a főnököddel, a tanároddal vagy egy irányító termé-
szetű barátoddal.
 Valószínűleg észre sem veszed saját manipulatív viselkedése-
det, bár annak tudatában vagy, hogy nem tudod nyíltan kifejez-
ni az érzéseidet.

Miért nehéz asszertívnek lenni?

Néhány ok, amiért nehéznek találhatod:

a másik személy összezavar vagy rád ijeszt
a másik személy könnyen dühös vagy indulatos lesz
nem vagy biztos abban, hogy mihez van jogod
nehezen döntesz
nem kapsz visszajelzést a másik személytől
kicsúszik a kezedből az irányítás
fáradtnak vagy feszültnek érzed magad
bizonytalan, határozatlan vagy
nem tudod, hogyan lehetne másképp kezelni az adott
helyzetet – nem tudod, hogyan lehetnél asszertív.
Te miért nem tudsz asszertív lenni?

Az önbecsülés és az önbizalom szerepe

Az asszertivitásra való képesség nagymértékben összefügg az

önbecsüléssel és az önbizalommal. Miért is van ez?
Tegyük fel: elfogadod azt a kijelentést, hogy az asszertivitás-
hoz őszintén és egyenesen kell kinyilvánítanod az érzéseid, a vé-
leményed és az igényeid. Megérted, hogy ha asszertív szeretnél
lenni, tudatnod kell másokkal, mit szeretnél, és mit nem.
Egyszerű, igaz? Nem, nem az. Miért nem? Azért, mert az
asszertivitáshoz önbecsülés és önbizalom szükséges.
Az önbizalom azt jelenti: elhiszed, hogy képes vagy megtenni
valamit. Önbizalom kell, hogy megmondd, mit szeretnél, és mit
nem szeretnél. Önbizalomra van szükséged, hogy elmondd má-
soknak: mit gondolsz, és milyen bánásmódot szeretnél.
 Bíznod kell magadban, hogy kezelni tudod önmagad érvénye-
sítésének következményeit. Önbizalom szükséges a döntések
meghozatalához, a szavaidért és a tetteidért érzett felelősség
vállalásához.
Az önbecsülés megfelelő szintje azt jelenti, hogy önmagad ér-
tékével és a képességeiddel kapcsolatban jó érzéseid vannak.
Ha nem állsz ki magadért, „a 22-es csapdájá”-ban találod ma-
gad: egy olyan helyzetben, ahol két rossz közül kell választanod,
és ha nem teszel meg valamit, ennek következtében később még
kevésbé tudod megtenni. Két, látszólag egymást akadályozó fel-
adat előtt állsz.
Például, ha egy barátodnak nem mondod meg, hogy bántott
a megjegyzése, mert nem szeretnél túlérzékenynek tűnni, az
nem csupán a barátoddal kapcsolatos frusztrációhoz vezet, ha-
nem önmagaddal kapcsolatos elégedetlenséghez is amiatt, hogy
nem fejezted ki az érzéseidet. Az is megfordulhat a fejedben,
hogy ha a barátod becsülne téged, akkor nem beszélne így veled.
Emiatt még jobban kételkedni kezdesz magadban és a képessé-
geidben, ami rontja az önbizalmadat, és csökkenti az asszertivi-
tási esélyeidet.
Mi lesz ennek az eredménye? Mélyen elrejted a sértettségedet,
hogy később valamilyen más módon törjön elő – manipulatív
viselkedéssel szabotálod a barátságotokat, vagy hónapokkal ké-
sőbb előveszel minden feljegyzett múltbeli igazságtalanságot, és
óriási veszekedést provokálsz.
Előfordul az asszertív emberekkel, hogy félve fejezik ki az igé-
nyeiket és a kívánságaikat? Természetesen igen, de az a különb-
ség köztük és a nem asszertív emberek között, hogy ők felvállal-
ják a cselekvést és a következményekért való felelősséget. Nem
arra koncentrálnak, hogy mennyire félnek és aggódnak, hanem
a félelmeik és aggodalmuk ellenére kezdenek valamit az embe-
rekkel és a helyzetekkel. Ők felismerik, hogy valahol el kell kez-
deni.

A különféle emberek és helyzetek hatása

A különböző emberek és az egyes helyzetek is befolyásolhatják

az asszertivitásra való képességedet. Nehéz kiállni magadért, ha
a másik fél agresszív, megingatja az önbizalmadat, vagy rád
ijeszt, illetve, ha attól tartasz, hogy nem tudod elviselni a dühös
vagy indulatos válaszát.
Nem könnyű asszertívnek lenni, ha a másik fél passzív – ha
negatív, ideges, bizonytalan, feszült és érdektelen.
Ha a másik ember manipulatív – könnyen megsértődik,
összezavar, nem vesz rólad tudomást, vagy duzzog –, az szintén
nehezíti az asszertív magatartást.
Ha azonban a másik fél asszertív, akkor tisztelettel bánik ve-
led, támogat és meghallgat – így sokkal könnyebb asszertívnek
lenni.
A többi ember és az adott helyzet bizonyára befolyásolják az
asszertivitásra való képességünket. De a többiekkel szembeni el-
várásaink is gyakran gátolják az asszertív megközelítést.

Elvárások, értékek és jogok

Tedd fel magadnak a kérdést: reálisak a többiekkel kapcsolatos

elvárásaid? Lehet, hogy egy kicsit nomítanod kell az elvárásai-
don.
Sokszor úgy véljük, van helyes és helytelen módja annak,
ahogy mások viselkednek velünk. Többet várunk egy kapcsolat-
tól, mint amennyit adni képes. Aztán amikor a másik nem felel
meg az elvárásainknak, csalódottak, feldúltak és megbántottak
leszünk. Legtöbbször egyáltalán nem vagyunk tudatában,
mennyi kommunikációs problémát, félreértést, kon iktust és
bizalmatlanságot okoznak az elvárásaink.
Ha (tudatosan vagy tudat alatt) túlzott elvárásokat táplálsz
mások iránt, azzal úgy állítod be magad, hogy csalódott és
frusztrált legyél, haragudj saját magadra és másokra. Másrész-
ről, ha túlzottan alacsonyak az elvárásaid önmagaddal, az élettel
és másokkal szemben, az megnehezíti, hogy kifejezd magad,
részt vegyél valamiben, vagy elérj valamit.
Tegyük fel, hogy azt várod a barátaidtól: hűségesek, őszinték
és megbízhatók legyenek. Ha ezek az elvárásaid nem teljesül-
nek, haragos vagy ingerült leszel. Ekkor az egyik lehetőség,
hogy magadban tartod az érzéseidet, melyek aztán a passzív
vagy manipulatív magatartásban jelennek meg. A másik lehető-
ség, hogy kifejezésre juttatod az érzéseidet, és asszertív vagy ag-
resszív módon viselkedsz.
Lehetséges, hogy ha gyermekkorodban nem kaptál elég sze-
retetet, útmutatást és támogatást, akkor arra számítasz, hogy
mások sem lesznek tekintettel az igényeidre.
Ha túl sokat vártak tőled, könnyen önkritikussá válhattál. Lé-
nyed önkritikus része nem más, mint gyerekkorodnak az a ré-
sze, amelyik a szüleid és más felnőttek elvárásait, a veled szem-
ben támasztott követelményeket jelképezi. Sok esetben ahelyett,
hogy felismernénk ezeknek az elvárásoknak és követelmények-
nek az irreális jellegét, ugyanazt a kritikus hozzáállást követjük
másokkal szemben, mint amellyel a szüleink és tanáraink viszo-
nyultak hozzánk.
Könnyen azon kaphatod magad, hogy mások átformálására
fordítod az idődet és az energiádat annak érdekében, hogy meg-
feleljenek egy általad felvázolt ideális képnek. A reális elvárások
azt jelentik, hogy vállalod a felelősséget a saját életedért, és nem
azzal foglalkozol, hogy másoknak hogyan kellene megfelelniük
neked. Ha egyszer ráeszmélsz, hogy irreálisak az elvárásaid,
megnyílik előtted a lehetőség, hogy megszabadulj tőlük.
És ami még ennél is jobb hír: ha asszertívebb módon kezdesz
viselkedni és kommunikálni, valószínűbb, hogy a többiek úgy
fognak viszonyulni hozzád, ahogy azt elvárod: tisztelettel!

Mikor könnyebb asszertívnek lenni?

Az imént megvizsgáltuk az asszertivitás néhány korlátját. De
mi az, ami segíti az asszertív viselkedést?
Könnyebb asszertívnek lenni, ha

bízol magadban
értékeled önmagad
reális elvárásaid vannak
a többiek támogatnak
elegendő információd van
tisztában vagy a saját értékrendeddel
mások tisztelettel bánnak veled, és oda gyelnek rád
tudatában vagy a jogaidnak.

„Ezek az én elveim. De ha nem tetszenek, vannak másmilyenek is.”

Groucho Marx

Könnyebb úgy asszertívnek lenni, hogy tudatában vagy a joga-

idnak. Például, ha veszel egy porszívót a boltban, és hazaérve ki-
derül, hogy nem működik, tudod, hogy törvény adta jogod
visszakérni az árát.
A személyes jogok azonban különböznek a törvény adta jo-
goktól. Az utóbbiakat az állam határozza meg. A személyes joga-
idról viszont te magad dönthetsz. Jogaid összefüggnek az érték-
rendeddel: azzal, hogy melyek számodra a fontos, értéket jelen-
tő dolgok az életben.
Az értékrended segít a jogaid meghatározásában. Például, ha
érték számodra a magánélet, akkor úgy érezheted, jogodban áll
megtartani magadnak a személyes információkat. Ha fontos-
nak tartod a lojalitást, valószínűleg úgy gondolod, hogy jogod
van másoktól hűséget és megbízhatóságot elvárni. Ha pedig a
megbocsátást értékeled, úgy érezheted, hogy jogod van hibákat
elkövetni. Bár úgy gondolhatod, hogy ezek a jogok másokra is
kiterjednek, valójában az értékrend és a személyes jogok szub-
jektív dolgok: az önmagaddal és másokkal kapcsolatos tapaszta-
lataidon és elvárásaidon alapulnak. A másik ember személyes
jogai az ő saját tapasztalataira és elvárásaira épülnek, ezért je-
lentősen különbözhetnek a tieidtől.

„Az értékrend és a személyes jogok szubjektív dolgok.”

Milyen jogok illetnek meg?

Személyes jogaid azonosítása segíthet abban, hogy tisztázd az
értékrended és az elvárásaid.
Jogod van az alábbiakhoz:
Bűntudat nélkül kérni azt, amit szeretnél.
Információt kérni.
Kifejezni a gondolataidat és az érzéseidet.
Meghozni a saját döntéseidet, vállalva a következményeket.
Eldönteni, hogy felelősséget vállalsz-e más emberek problé-
máinak megoldásában.
Nem tudni valamiről, vagy nem érteni valamit.
Hibákat elkövetni.
Sikeresnek lenni.
Meggondolni magad.
A magánélethez.
Egyedül maradni, és függetlennek lenni.
Úgy dönteni, hogy nem leszel asszertív.
Változtatni a dolgokon.
Milyen jogokkal toldanád meg ezt a listát?
Tedd fel a kérdést, másokat is megilletnek-e ugyanezek a jo-
gok.

„Az asszertív és agresszív magatartás közötti alapvető különbség

abban nyilvánul meg, ahogy a szavaink és viselkedésünk a többiek
jogait és közérzetét érintik.”
Sharon Anthony Bower

Higgy saját jogaidban és mások jogaiban. Mondd el, mit gon-

dolsz, mit érzel, mit hiszel, de add meg másoknak is a jogot,
hogy megtegyék ezt.
Asszertív emberként képes vagy kiállni a jogaidért, úgy visel-
kedni és kifejezni magad, hogy azzal nem sérted meg más embe-
rek jogait.
Az agresszív magatartás abban áll, hogy erőszakosan képvi-
seled az igényeidet és a véleményedet, és ezzel megsérted mások
jogait.
A passzív viselkedéssel nem fejezed ki a szükségleteidet, a
gondolataidat és az érzéseidet, nem érvényesíted a jogaidat, és
ezzel lehetőséget nyújtasz másoknak, hogy megsértsék a jogai-
dat.
A manipulatív magatartás oda vezet, hogy mivel kétszínű
vagy, és másokat manipulálsz, nemcsak a magad jogait nem fe-
jezed ki, hanem a másik ember jogait is megsérted. Ezzel mind-
ketten rosszul jártok.
 Az asszertív magatartás azon a lozó án alapul, hogy mind-
annyiunknak vannak személyes jogai, és így lehetőségünk nyí-
lik asszertív cselekedetekre.

Az asszertivitás jelentősége az élet különböző területein

Az asszertivitásnak belülről kell jönnie, de amint korábban már

láthattuk, bizonyos emberek és helyzetek befolyásolhatják
asszertív képességünket.
Elképzelhető, hogy a barátaidnak könnyen nemet mondasz,
de nehezebben utasítod vissza a kollégáid kéréseit. Lehet, hogy
neked nem okoz gondot megmondani a barátnődnek, mennyire
bosszant, hogy mindig elkésik – de képtelen vagy bármit is kez-
deni azzal, hogy a nővéred (újra és újra) felhív, hogy a válladon
sírja ki magát.
Ha bizonyos területeken asszertív vagy, másokban pedig
nem, az jó eséllyel összefügg az életed biztos és bizony talan
pontjaival. Nehezedre esik elhárítani, hogy pluszmunkát adjon
a főnököd? Talán bizonytalannak érzed a munkahelyedet. Az is
előfordulhat, hogy az állásod felől biztos vagy, de a tinédzser lá-
nyoddal szembeni érdekérvényesítésre nehezen veszed rá ma-
gad. Nem akarsz erősködni, hogy segítsen bevásárolni, mert at-
tól tartasz, hogy elmegy otthonról, és visszaköltözik az apjához.
Ha nem vagy biztos magadban egy feladat elvégzésével kap-
csolatban, és tartasz a kritikától, úgy nehéz kiállni magadért,
amikor megkérdőjelezik a munkádat. Ha azonban értesz ahhoz,
amivel foglalkozol, kevésbé okoz problémát megvédeni magad
valakivel szemben, aki vitatja a ténykedésedet vagy az indítéka-
idat.

Összefoglalás
Az asszertivitás abban áll, hogy magabiztosan és egyenesen tu-
datjuk másokkal, mit szeretnénk, és mit nem szeretnénk. Azt is
jelenti, hogy nyitottak vagyunk mások nézeteire és véleményé-
re még akkor is, ha azok különböznek a sajátunktól.
A passzív vagy agresszív viselkedésnek is vannak előnyei és
hátrányai. A harag elfogadható érzés – így fejezzük ki, mi az, ami
számít. Abban sincs semmi rossz, ha valaki passzív – feltéve,
hogy ezt a megfelelő helyzetekben teszi, és nem mindig viselke-
dik így.
Amikor egy asszertív személy agresszív vagy passzív, vállalja
a felelősséget azért, hogy az adott viselkedést vagy kommuniká-
ciót választotta. Akik nem asszertívek, gyakran másokat okol-
nak azért, hogy ilyen magatartásra „kényszerítették” őket.
Számos oka lehet, ha nehéznek találod az asszertív viselke-
dést. Hozzájárulhat a neveltetésed, a meggyőződéseid és elvárá-
said, a kapcsolataid, a csalódásaid és az önbizalmad mértéke.
Más emberek magatartása szintén befolyásolja asszertivitási ké-
pességedet.
A mód, ahogyan viselkedsz és kommunikálsz, a meggyőződé-
seid és a hozzáállásod nem rögzültek véglegesen: megtanul-
hatsz egy pozitívabb, asszertív gondolkodás- és viselkedésmó-
dot.
Személyes jogaid azonosítása segíthet abban, hogy tisztázd
az értékrendedet és az elvárásaidat. Higgy saját jogaidban és
mások jogaiban. Mondd el, mit gondolsz, mit szeretnél, és mit
nem – de add meg másoknak is a jogot, hogy megtegyék ezt.

Teszt

Mennyire vagy asszertív? Ezt nem mindig könnyű megállapíta-

ni. Egyes helyzetekben és egyes emberekkel meglehetősen
asszertívnek érezheted magad. De más körülmények között
esetleg nehezedre esik őszintén és egyértelműen kifejezni ma-
gad. A következő teszt segít meghatározni az asszertivitási szin-
tedet, és megállapítani, hogy milyen helyzetekben és milyen
emberekkel kapcsolatban lehetne javítani az asszertivitási ké-
pességedet.
A bal oldali oszlopban számos helyzet és asszertív válasz ta-
lálható. A jobb oldali oszlopban 1-től 10-ig értékelheted az egyes
szituációkat. Ha például nehezedre esik nemet mondani egy ba-
rátnődnek, amikor megkér, hogy vigyázz a gyerekére, akkor ezt
a helyzetet 2 pontra értékeld. Ellenben tegyük fel, hogy ha úgy
érzed, kerül egy kollégád, akkor gond nélkül rákérdezel, vajon
megbántottad-e, vagy haragszik rád. Ekkor nyilván 9 vagy 10
pontot adsz az adott helyzetre.

Mennyire vagy asszertív?

A pontszámok jelentése

Összesítsd a pontjaidat területenként (családtagok, barátok

stb.).

50 pont felett: nálad jobban senki nem érvényesül, ugye? Felte-

hetően nemigen okoz nehézséget neked, hogy ezen a területen
másokra is tekintettel érvényesítsd az érdekeidet.

30 pont felett: nem rossz, de erősíteni kell az asszertivitásodat

azokban a helyzetekben, amelyekre kevés pontot adtál.

30 pont alatt: valószínűleg a legtöbb helyzetre kevés pontot ad-

tál az adott területen. Érdemes oda gyelned a könyvben leírt
útmutatásra.

Most, hogy végigolvastad az első fejezetet, már felismerhetted,

hogy miért találod nehéznek az asszertív viselkedést az élet
meghatározott területein. Olvasd el az első rész további fejezete-
it, hogy megértsd az asszertivitás elméleti hátterét! Tudatában
vagyunk azonban, hogy megérteni egy elméletet, és átültetni
azt a gyakorlatba, két különböző dolog. A második részben az
utóbbit kívánjuk segíteni azzal, hogy sorra vesszük az iménti
teszt egyes élethelyzeteit, és megvizsgáljuk, hogyan lehet azo-
kat legjobban kezelni asszertív módon. A pontszámaid megmu-
tatják, hogy melyik területeken vagy a legkevésbé asszertív, de
valószínűleg azokkal a területekkel érdemes kezdeni, amelyek-
kel a legkönnyebben boldogulsz. Olvasd el a javaslatokat, és pró-
báld ki a valós életben – ez az egyetlen módja a tanulásnak!
 2. fejezet

„Mindenki azzal foglalkozik, hogyan lehetne megváltoztatni

a világot, de arra senki sem gondol, hogy önmagát változtas-
sa meg.”
(Lev Tolsztoj)
Érezd jól magad a bőrödben, és tegyél róla, hogy mások is
jól érezzék magukat

Változás

Ha elolvastad az előző fejezetet, bizonyára megértetted, hogy

sok különbség van az asszertív, agresszív, passzív és manipula-
tív magatartásformák között. Az is világossá vált: számos oka
lehet, hogy bizonyos helyzetekben asszertív módon viselkedsz,
más helyzetekben pedig nem.
Nyilván felismerted, hogy vannak olyan területek az életed-
ben, amelyeken javíthatnád az asszertivitásodat, és elfogadtad,
hogy vannak erősségeid és gyengeségeid.
Készen állsz a változtatásra? Még nem biztos? Semmi ok az
aggodalomra.
Ijesztő lehet belegondolni, hogy változtatnod kell a viselkedé-
seden és a kommunikációdon. Ha félsz a következményektől,
akkor erős kísértést érezhetsz, hogy megtartsd a korábbi szoká-
saidat és viselkedési mintáidat.
Akkor van esélyed a változtatásra, ha tudatosítod magadban
a nyugtalanító érzéseket ahelyett, hogy elmenekülnél az aggo-
dalmaid elől, és megmaradnál a régi módszereknél.

„Akkor van esélyed a változtatásra, ha tudatosítod magadban a

nyugtalanító érzéseket.”

A változtatás kapcsán az alábbiaktól tarthatsz:

bizonytalanság
fennakadás
instabilitás
zűrzavar
 kockázat
veszteség.

Kockázatos lehet másképp viszonyulni a világhoz, és semmi ga-

rancia nincs a sikerre. De a negatív szempontokra való összpon-
tosítás megbénít, és gátol az előrelépésben.

Gyakorlat
Persze furcsa lesz másképp viselkedni – de meg lehet szokni.
Ha szeretnél megbizonyosodni arról, hogy sikerülhet, végezd
el a következő kísérletet. Válassz ki egy olyan tárgyat, amely
többnyire ott van a közeledben – mondjuk a faliórát. Tedd át
az órát valahová máshová a szobában. Hányszor pillantasz a
régi helyére, mikor tudni szeretnéd, mennyi az idő? Zavaró,
ugye? De ha kitartasz a változás mellett, néhány hét múltán
megszokod a régitől eltérő, újfajta viselkedést.

Ha igazán motivált vagy, akkor nagyobb eséllyel tudsz a pozitív

szempontokra összpontosítani. És ha a változás pozitív szem-
pontjait tartod szem előtt, akkor nagyobb késztetést érzel arra,
hogy végrehajtsd a változtatásokat. A kommunikáció és viselke-
dés megváltoztatása többek között az alábbi előnyökkel jár:
a kapcsolatok javulása
az önbecsülés és az önbizalom növekedése
növekvő befolyás és ráhatás
sikerélmény
új lehetőségek.
Egy apró gyelmeztetés: ritkán hoz tartós eredményt, ha csak
úgy fejest ugrunk a többi emberrel való bánásmód és kommuni-
káció új módszereibe. A megfelelő előkészítés elengedhetetlen.
 1
Kutatások kimutatták, hogy a viselkedésmód megváltozta-
tása hét szakaszra tagolódik. Ugyanazt a folyamatot járjuk végig
bármilyen magatartásformát érintő változásban, legyen szó a
dohányzásról való leszokásról, a kocogás bevezetéséről vagy az
asszertív magatartás elsajátításáról.

A változtatás hét szakasza

A tudatosodás előtti szakasz

Ebben az első szakaszban még nem vagy annak tudatában, hogy
szükséges és lehetséges a változtatás. Talán valakinek gondja
van a viselkedéseddel, de ebből még nem következik számodra,
hogy tenned kellene valamit. Ha úgy gondolod, nincsenek prob-
lémák, akkor nem érzel késztetést a változtatásra.

A felismerési és töprengési szakasz

Ekkor ismered fel, hogy változtatni kell valamit. A döntésed,
miszerint fontolóra veszel egy másfajta viselkedésmódot, lehet
egy érzelmi válaszreakció, de lehet racionális, tudatos mérlege-
lés következménye is.
Lehetséges, hogy valakinek problémája van a viselkedésed-
del, vagy te szeretnéd, hogy megváltozzanak körülötted a dol-
gok. Tudatában vagy, hogy lehetnek előnyei a változtatásnak,
de nem vagy meggyőződve arról, hogy képes vagy rá.

Előkészítési szakasz
Ez a szakasz elhúzódhat, és többek között az alábbi nehéz lépése-
ket is magában foglalja:
arra utaló jelek és bizonyítékok keresése, hogy szükséges
a változtatás
előnyök és hátrányok mérlegelése
 ötletek és információk gyűjtése arról, hogyan lehetne
másképp viselkedni
az időzítés meghatározása
a tennivalók értelmezése
jól körvonalazott pozitív célok megfogalmazása.

Az előkészítési szakasz idején már szándékodban áll a változta-

tás, de előbb még szeretnéd átgondolni az egészet, és gyűjteni az
arra utaló jeleket, hogy tényleg változtatnod kell a viselkedése-
den. Esetleg úgy érzed, valamilyen feltételnek még teljesülnie
kell a változtatáshoz.
Az előfeltételezéseid is befolyásolják, hogy meghozod-e a
döntést, változtatsz-e a magatartásodon. Alighanem hajlamos
leszel elfogadni azokat a tényeket, amelyek alátámasztják a vi-
selkedéseddel kapcsolatban kialakult véleményedet, és elutasí-
tani azokat, amelyek eltérő következtetéshez vezetnének.
Például, ha az édesanyádnak nem tetszik, ahogyan visel-
kedsz, de a bátyád azt mondja, nem veled van a probléma, ha-
nem anyuval, akkor örömmel állapítod meg, hogy nem kell
megváltoznod. Így hát felfüggeszted a változtatás mellett szóló
további bizonyítékok keresését.
Mi egyéb befolyásolja még a következő szakaszhoz, a cselek-
véshez vezető döntésedet? Könnyebben szánod el magad a cse-
lekvésre, ha megérted, mit kell tenned, és ha előre láthatod a le-
hetséges eredményt. Ha úgy érzed, az adott változás megfelel az
igényeidnek, a képességeidnek és az értékrendednek, úgy na-
gyobb valószínűséggel változtatsz a viselkedéseden.
Az időzítés is nagyon fontos. Például, ha bizonytalan a mun-
kahelyed, joggal érezheted azt, hogy ez nem a legmegfelelőbb
idő a munkahelyi asszertivitás fejlesztésére.
Itt, az előkészítési fázisban pontosan meg kell határoznod,
hogy viselkedésed mely területén szeretnél változtatni (az első
fejezetben elvégzett teszt segít ebben), és egyértelműen ki kell
jelölnöd a céljaidat.

„Pontosan meg kell határoznod, hogy milyen magatartási formákat

szeretnél elsajátítani.”

Dicséretes elhatározás például, hogy kevésbé agresszív és sokkal

inkább asszertív szeretnél lenni, de ez még nem elég körvonala-
zott. Ehelyett megcélozhatod mondjuk azt, hogy nem emeled fel
minden alkalommal a hangod, amikor azt szeretnéd, hogy vala-
ki elvégezzen valamit. Hasonlóképpen jól meghatározott cél,
hogy nem fogsz motyogni, amikor szívességet kérsz valakitől.

Cselekvési szakasz
Tulajdonképpen ebben a szakaszban valósítod meg a változtatá-
sokat: átformálod a magatartásodat, vagy megváltoztatod a vi-
selkedésed egy részletét.
A cselekvési szakasz jellemzően igen stresszes, sok időt és
energiát igényel, de jó előkészítéssel egy izgalmas időszakot él-
hetünk meg, melynek eredményeképpen új viselkedési és kom-
munikációs módszereket tanulunk.
Az előkészítési szakaszban meghatározott céloktól és tervek-
től függően a cselekvési szakasz állhat apró, fokozatos lépések-
ből, vagy jelentheti az egész életmódunk gyökeres megváltozta-
tását.

Fenntartás
Ebben a szakaszban a célod az újonnan tanult kommunikációs
és viselkedési formák fenntartása. Megpróbálod elkerülni a régi
szokásaidat és viselkedési mintáidat, és igyekszel elkerülni a kí-
sértést a nem asszertív magatartáshoz való visszatérésre.

Pozitív cél kitűzése

Hasznos tudnivaló a célkitűzéssel kapcsolatban: a negatívan
megfogalmazott gondolatok (például: „Nem szabad motyog-
nom, ha szívességet kérek” vagy „Meg kell állnom kiabálás
nélkül, amikor a gyerekek rosszul viselkednek”) nem segíte-
nek kitalálni, hogy mit tegyünk motyogás vagy kiabálás he-
lyett. Ha viszont arra gondolunk: „Amikor szívességet kérek,
érthetően fogok beszélni, és a másik ember szemébe nézek”
vagy „Amikor érzem, hogy kezdek dühös lenni, mély levegőt
veszek, és nyugodtan fogok beszélni” – ezek egy-egy pozitív
célt jelölnek meg. Ha elvetsz egy nem kívánatos viselkedés-
módot, arról is döntened kell, hogy milyen pozitív viselkedés-
móddal helyettesíted.
Bármely magatartásbeli változtatás sikerének nagyobb az esé-
lye, ha pozitívan fogalmazod meg a célt, és nem negatívan.
Túlságosan sokszor helyezzük a hangsúlyt a negatív célokra,
úgymint „nem szabad”, „meg kell állnom” vagy „abba kell
hagynom”.
Ha negatív célokat tűzöl ki magad elé – „Nem fogok folyton
kritizálni” stb. –, akkor az agyad a negatív szavakra koncent-
rál: arra, hogy „nem” és „kritizálni”. Az olyan kifejezéseket tar-
talmazó elhatározások, mint hogy „nem szabad”, „nem ha-
gyom” és „megállom”, önmaguk ellenségei. A „nem szabad
folyton kritizálnom” helyett inkább gondold ezt: „toleránsabb
és elfogadóbb leszek”.
Könnyebb elérni azokat a célokat, amelyek közelebb visznek
valami jóhoz, mint azokat, amelyek eltávolítanak valami
rossztól. A változás előkészítésének az a szerepe, hogy ösztön-
zést és reményt adjon. Erre valók a pozitív célok. Ezzel szem-
ben a negatív célok – amelyeket olyan kifejezésekkel hatá-
rozunk meg, mint például „nem szabad”, „nem lehet” vagy
„soha” – reménytelenséget sugallnak, és így nem szolgálják a
motivációt.
Attól tartasz, hogy túl sokáig fog tartani, mire eléred a céljaid?
„Ha most elkezdek asszertívebben viselkedni a tizenéves gye-
rekeimmel, akkor még hónapokba telhet, amíg észrevehetően
változik a magatartásuk.”
Az ilyen gondolatok bénítóan hatnak. Azok a hónapok akkor is
eltelnek, ha nem teszel semmit – és közben semmi nem válto-
zik!
Határozd el, hogy véghezviszel egy pozitív változást a viselke-
désedben, aztán kérdezd meg magadtól: „Hogy érzem maga-
mat attól, hogy javítani próbálok a viselkedésemnek ezen a
részletén?” Inspirál? Reménnyel tölt el, és segít az összpontosí-
tásban? Ha igen, akkor csak rajta!
A céljaid persze a jövőre vonatkoznak, de te valójában mindig
a jelenben vagy. A pozitív célok eltervezése már most javítja a
közérzetedet.
Ha azonban a cél nem hat jól a jelenlegi lelkiállapotodra, akkor
semmi szükséged rá. Ha úgy érzed, túl sok áldozattal és aggo-
dalommal jár, ha félsz a veszélyektől, amelyekkel szembe kell
nézned, és egyéb elkedvetlenítő gondolataid vannak, akkor az
nem egy reális cél. Vesd el, és fontold meg inkább egy másik
mozzanat fejlesztését.
Befejezés
Mire ebbe a szakaszba érsz, már minden bizonnyal sikerült ki-
dolgoznod az új magatartási formákat. Tartósan magadévá tet-
ted a kommunikáció és viselkedés hatékonyabb módszereit. Biz-
tos vagy abban, hogy a korábbi problémás viselkedésed már
nem fordulhat elő. (Tudod például, hogy többé már nem fogsz
dühösen és frusztráltan távozni egy megbeszélésről csak azért,
mert nem volt elég bátorságod, hogy kifejezd az ellenvélemé-
nyed.)
Bármilyen kommunikációs vagy viselkedésbeli változás fel-
tétele, hogy sorra végigjárd a szakaszokat. Minden egyes szakasz
egyben a következő előkészítése, ezért, ha elkapkodod vagy ki-
hagyod valamelyiket, akkor nem leszel olyan eredményes, mint
ha folyamatosan haladsz egyik szakasztól a másikig.

Előrehaladás, változás és visszaesés

Minden viselkedésbeli változtatás magában hordozza a tévedés

lehetőségét, vagyis hogy visszazökkensz a korábban megszokott
viselkedési és kommunikációs stílusodba. A visszaesés normális
jelenség, számítani lehet rá. Ilyenkor sikertelenséget, csalódást
és frusztrációt érezhetsz. A siker kulcsa: ne engedd, hogy ezek a
hátralépések kikezdjék az eltökéltségedet és az önbizalmadat.
Kritikus fontosságú annak felismerése, hogy nem szabad felad-
ni egy visszaesés miatt.
Ha a többi emberrel való viszonyod visszatér a régi kerékvá-
gásba, akkor próbáld megállapítani, miért történt mindez. Mi
váltotta ki a visszaesést? Hogyan kerülheted el a jövőben a ki-
váltó okokat?
Lehet, hogy túl nagy fába vágtad a fejszédet, vagy túlságosan
általános célokat tűztél ki. Az az elhatározás például, hogy
„mindenkivel kedvesebb szeretnék lenni”, túl nagy elvárás ön-
magaddal szemben. Sokkal könnyebb teljesíteni egy olyan célt,
hogy „Ezentúl megpróbálok nyugodt maradni minden alkalom-
mal, ha a kollégám olyasmit mond, amivel nem értek egyet.”
Talán arra a következtetésre jutsz, hogy újra kell értékelned a
motivációdat, a technikádat és a céljaid iránti elkötelezettsége-
det. Tervezd meg azt is, hogyan fogod kezelni a jövőben a vissza-
eséseidet.
Nagyobb esélyed van a sikerre, ha előre végiggondolod, ho-
gyan lehetne a legjobban felkészülni az új magatartásformára,
és gondosan megtervezed a megvalósítás és a fenntartás mód-
ját.
Ha vissza is térsz a régi viselkedési és kommunikációs mód-
szereidhez, akkor is valószínűtlen, hogy ugyanoda lyukadsz ki,
ahol elkezdted.
Jellemzően két lépést teszel meg előre, és egyet hátra: előre
haladsz, aztán visszalépsz, majd tanulsz a hibáidból, és a tanul-
takat felhasználva jutsz ismét előrébb.
Az is előfordulhat, hogy számos kört megteszel, mire mind-
két irányban rögzül az újfajta közlésmód.
 Egy új viselkedésmód elsajátításához sokat kell gyakorolni –
legyél türelemmel önmagadhoz. Minthogy a régi szokások nem
válnak köddé egyik napról a másikra, biztosan számíthatsz né-
hány visszaesésre.

„Minthogy a régi szokások nem válnak köddé egyik napról a másik-

ra, biztosan számíthatsz néhány vissz sésre.”

A nehézségeket ne tekintsd sikertelenségnek. Sokkal többre

mész, ha elfogadod, hogy a baklövések szervesen hozzátartoz-
nak a változtatási folyamathoz: valamennyi egy-egy tanulási le-
hetőség, amelyek segítenek, hogy egyre jobban és jobban csi-
náld, és így lassacskán megerősítsd az önbizalmadat.

Készülj fel a változtatásra: érezd jól magad a bőrödben

Ne engedd, hogy a hátráltató tényezők megingassák az önbizal-

madat és a változtatásra való eltökéltségedet! Az is segít bízni a
sikerben, ha felismered az asszertivitásra irányuló erőfeszítései-
det támogató készségeidet és erősségeidet.
Az erősség a viselkedés, a készségek és az ismeretek olyan
kombinációja, amelyet következetesen sikerrel alkalmazol.
Mindenkinek sok erőssége van, ezekből bárki össze tud szed-
ni egy csokorra valót. De honnan tudhatod, mit nevezhetsz az
erősségednek?
Az erősségeidre az jellemző, hogy
igazinak érzed azokat: „ilyen vagyok én igazából”
alkalmazásukkal könnyen és gyorsan el tudod végezni a
feladatokat
gyakran visszatükröződnek a cselekedeteidben
alkalmazásukkor pozitív érzéseid vannak, nem pedig ne-
gatívak.
Minket most az asszertivitással kapcsolatos erősségeid érdekel-
nek.
Ha például az az egyik erősséged, hogy gyelmesen tudsz
meghallgatni másokat, akkor máris birtokában vagy az asszerti-
vitás egyik legfőbb összetevőjének. Miért? Mert jó hallgatónak
lenni azt jelenti, hogy nem esik nehezedre tudomásul venni má-
sok szükségleteit és érzéseit.
Alább egy lista következik az asszertív kommunikációhoz és
viselkedéshez kapcsolódó erősségekről. Jelöld meg azokat, ame-
lyek érvényesek rád! Gondold végig mindazokat a területeket az
életedben, ahol megmutatkoznak ezek az erősségeid: munka-
hely, család, barátok és szabadidő.
Most pedig válaszd ki a három legfőbb erősségedet! Mikor hasz-
náltad őket? Hogyan és milyen helyzetekben?
Feltétlenül segít bízni az asszertív magatartás megvalósításá-
nak sikerében, ha felidézel olyan alkalmakat, amikor az asszerti-
vitással kapcsolatos erősségeidhez folyamodtál.
Ha például az erősségeid közé tartozik, hogy eltökélt és kitar-
tó vagy, olyan alkalmak jutnak eszedbe, amikor kitartottál az el-
határozásod mellett, miközben valaki el akart téríteni tőle. Ha
kedves és gyelmes vagy, akkor valószínűleg olyan eseteket idé-
zel fel, amikor tekintettel voltál mások érdekeire. Ha pedig a fe-
lelősségvállalás az egyik erősséged, az emlékeid azt bizonyítják,
hogy nem esik nehezedre számot adni a cselekedeteidről és a
döntéseidről.

A pozitív személyiségek jelentősége

Nemcsak a személyes erősségeid, hanem a körülötted levő pozi-

tív emberek felismerése is segít. Mellettük önmagad lehetsz, ők
azok, akik értékelik a véleményedet, és növelik az önbecsülése-
det. Valójában sok szempontból ők az általad ismert asszertív
személyiségek – azok az emberek, akik elmondják, mit gondol-
nak, és nyitottak mások nézeteire és véleményére.

Pozitív személyiségek
Kik a pozitív emberek az életedben? A különböző emberek kü-
lönféle előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek. Egyikőjük le-
het egy olyan barát, aki bátorít és inspirál, miközben valaki
más a legmegfelelőbb társaság a sikereid ünnepléséhez, vagy
arra, hogy felvidítson a nehéz időkben. Az a személy, akitől ta-
nácsokat kapsz, nem feltétlenül egy közeli barát: lehet egy jó
terapeuta, valaki a csoportfoglalkozáson, egy kolléga vagy
akár a fodrászod. Legyél kreatív az életedben fellelhető pozitív
emberek összegyűjtésénél. Bárki is az: erőt, ösztönzést és tá-
mogatást kaphatsz tőle az asszertivitás felé tett utadon.

Talán hallottál már arról az elgondolásról, amelyik az embere-

ket fűtőtestekhez és elszívókhoz hasonlítja: a fűtőtestek meleget
árasztanak magukból, bizakodással és lelkesedéssel töltenek el.
Az elszívók azonban elszívják az energiádat, és elbátortalaníta-
nak. Negatív hatásuktól ingerült és nyomott hangulatú leszel.
Hogyan lehet felismerni az elszívókat? Viselkedésükben kri-
tika, szarkazmus, elégedetlenség és panaszkodás gyelhető
meg. Az elszívók gyakran bizonytalanok és énközpontúak. Tipi-
kus manipulatív magatartás!
Gyakran azt a tanácsot kapjuk, hogy töltsünk kevesebb időt
elszívók társaságában. Persze ez is egy lehetőség, de minket
most az érdekel, hogyan tudjuk asszertíven kezelni az elszívó-
kat.

Hogyan érezd jól magad a bőrödben, és hogyan lépj ki az ör-

dögi körből?

Ha sikerült meghatározni a képességeidet, az erősségeidet és az

életedben megjelenő pozitív embereket, akkor eljött a cselekvés
ideje.
Az 1. fejezetben megállapítottuk, hogy asszertivitási képessé-
ged jelentősen függ az önbecsülésedtől és az önbizalmadtól. Az
önbizalom azt jelenti: elhiszed, hogy képes vagy elvégezni vala-
mit. Önbizalomra van szükséged, hogy megmondd, mit szeret-
nél, és mit nem, továbbá bíznod kell abban, hogy képes vagy
szembenézni önmagad érvényesítésének következményeivel.
Ha azonban nem szokásod kiállni magadért, egy ördögi körbe
kerülsz: nem érvényesíted az érdekeidet, mert nincs elég önbi-
zalmad, de nem tud kialakulni az önbizalmad, mert csak elvétve
érvényesíted az érdekeidet. Két, látszólag egymást akadályozó
feladat előtt állsz.
Az a jó hírem van, hogy fordítva is működik a dolog! Igenis lé-
tezik győztes–győztes helyzet. Ha kiállsz magadért, legközelebb
nagyobb lesz az önbizalmad; az újonnan megtapasztalt erősebb
önbizalom pedig arra késztet, hogy a továbbiakban is kiállj ma-
gadért. Ne feledd: az önbizalom az arra való képesség, hogy
megtegyük a szükséges lépéseket, bármennyire nehéznek és
ijesztőnek tűnnek is az adott pillanatban.

„Az önbizalom az arra való képesség, hogy megtegyük a szükséges

lépéseket, bármennyire nehéznek és ijesztőnek tűnnek is az adott
pillanatban.”

Növeli a siker esélyét, ha kis lépésekkel haladsz előre az önbiza-

lom építésében. Nem érdemes például megkockáztatni egy düh-
kitörést a parancsolgató anyósodtól vagy a főnöködtől csak
azért, hogy elmondd, nem értesz egyet az elképzeléseivel. Ehe-
lyett inkább kezdd azzal, hogy egy simulékonyabb barátoddal
viselkedsz asszertívebben, akitől több együttműködésre számít-
hatsz az asszertivitás gyakorlása során.

Az érzelmek kezelése – legyél úrrá rajtuk, és cselekedj

Előfordul az asszertív emberekkel, hogy félve fejezik ki az igé-

nyeiket és a kívánságaikat? Természetesen igen, de az a különb-
ség köztük és nem asszertív társaik között, hogy ők rászánják
magukat a cselekvésre, és vállalják a felelősséget a következmé-
nyekért. Nem hagyják, hogy a dolgok kimenetelétől való félelem
megbénítsa őket.

Fogadd el az érzéseidet
Asszertív személyiségként nem arra fekteted a hangsúlyt, hogy
mennyire félsz, és milyen ideges vagy, hanem arra, hogy a saját
félelmeid és aggodalmaid ellenére kezdj valamit az emberekkel
és az egyes helyzetekkel. Rájöttél, hogy valahol el kell kezdeni.
Tegyük fel például, hogy a sógornőd gyakran megaláz mások
előtt. Nincs önbizalmad, hogy megvédd magad, mert félsz a kö-
vetkezményektől. Mi lesz, ha a család tagjai két pártra szakad-
nak, és a férjed kiborul, hogy megtört a családi harmónia?
Tegyük fel azonban, hogy megragadod a szarvánál a bikát, és
nyugodtan szembeszállsz a sógornőddel. Tegyük fel, hogy – bár
tartasz a következményektől – elmondod neki, hogyan érinte-
nek a megjegyzései.
Lehet, hogy beéred ennyivel – de talán annyi önbizalmat
gyűjtesz, hogy még hozzáteszed: a továbbiakban ezt nem fogod
eltűrni. Ha a jövőben ilyen megjegyzéseket tesz, akkor magyará-
zatot fogsz kérni, és adott esetben megcáfolod vagy elutasítod a
megalázó megjegyzést, de semmiképp nem fogod némán tűrni.
Sőt, tegyük fel, hogy megfontoltad a lehetséges következménye-
ket, és elébük vágsz – vagyis elmondod neki: tudatában vagy,
hogy a többi családtag nem fog örülni, ha megbolygatod a méh-
kast, de vállalod ezt a következményt.
Gondold át az eredményeid:
megküzdöttél a félelmeiddel és a sógornőddel
elmondtad, mit érzel
meghúztad a határokat
gyakoroltad azt a jogodat, hogy megvédd magad a táma-
dásokkal szemben
nyilvánvalóvá tetted, hogy vállalod a felelősséget a kö-
vetkezményekért.
Óriási eredmény!
A gyengeségeid elfogadása

A tesztet kitöltve bizonyára megállapítottad, milyen emberek-

kel és helyzetekkel kapcsolatban tudsz leginkább asszertíven vi-
selkedni. Mint bárki másnak, neked is vannak erősségeid és
gyengeségeid egyaránt – emberi mivoltodból adódóan. Fogadd
el ezt, és máris jól álltál hozzá!
A gyengeségeid reális, jóllehet szubjektív felmérése és elfoga-
dása nem jelenti a gyengeségekbe való beletörődést, csak annak
elfogadását: a múltbeli viselkedésedet, hozzáállásodat és meg-
győződéseidet nem lehet visszamenőleg megváltoztatni.
Az asszertív emberek nem rágódnak a gyengeségeiken, in-
kább tanulnak a hibáikból és a tapasztalataikból: felismerik,
hogy mit kellett volna másképp tenni, és tesznek róla, hogy leg-
közelebb másképp is tegyék. Az asszertív emberek tudják, hogy
a jövőbeli viselkedésüket, hozzáállásukat és meggyőződéseiket
meg lehet változtatni. Az, hogy mi történik legközelebb, mi tör-
ténik a jövőben, nyitott kérdés. Ez a fajta pozitív megközelítés
segít abban, hogy te magad irányítsd az életed.

A testbeszéd tudatos használata

A testbeszédnek fontos szerepe van az asszertivitásban. Mikor

hallgatsz, akkor is kommunikálsz: a testtartásoddal, az arckife-
jezéseiddel és a megjelenéseddel.
A testedet hívod segítségül a kommunikációhoz és a szóbeli
mondanivalód hangsúlyozásához. Érdekes módon, amikor ne-
hezünkre esik a kommunikáció, a testbeszédünk kifejezőbbé vá-
lik. Nem nehéz észrevenni, hogy haragos valaki, ha az illető
nagy, hirtelen, kemény gesztusokat tesz. Azt is kitalálod, hogy
ha valaki babrál vagy malmozik az ujjaival, akkor ideges.
 A negatív kommunikációt erősíti a szemkontaktus kerülése,
a görnyedt tartás, az ideges gesztusok és egyéb nem asszertív vi-
selkedésjegyek használata. Ezzel szemben a kiegyensúlyozott
testtartás, a nyugodt hangnem és gesztusok az asszertív szemlé-
let közvetítésében segítenek.
A mozdulatok sok mindent elárulnak. A nem verbális maga-
tartás kifejezi, hogy ki vagy, és mit érzel. A testbeszédedből a
többi ember következtetéseket von le az őszinteségedet, a hite-
lességedet és az érzéseidet illetően.
Alapvetően javítja az asszertivitási képességedet, ha tudato-
san alkalmazod a testbeszédet.

A testtartás
A testtartásod általában jól tükrözi az érzelmeidet – például, ha
mérgesnek vagy frusztráltnak érzed magad, előreszegezed a vál-
lad és az állad.
A csípőre tett kéz tekintélyt parancsol, és azt fejezi ki, hogy az
illetőnek „nem tetszik valami”.
Az ijedtségedet vagy idegességedet görnyedt testtartással, le-
szegett állal és behúzott nyakkal jelzed. Ez a testtartás azt sugá-
rozza, hogy kellemetlenül érzed magad, és jó eséllyel mások is
éppolyan kellemetlenül érzik magukat a jelenlétedben.
Hogy magabiztosságot és asszertivitást mutass, egyszerűen
állj egyenesen, és a fejedet is tartsd egyenesen. Lazítsd el a vál-
lad, és egyenletesen terheld a testsúlyodat mindkét lábadra.
Amint felveszed ezt a határozottságot sugalló pózt, rögtön
sokkal magabiztosabbnak kezded érezni magad, még akkor is,
ha éppen meg vagy ijedve. Pusztán a testtartás megváltoztatá-
sával befolyásolhatod a hangulatodat és az érzelmeidet.
Gyakorold a tükör előtt a magabiztos testtartást – tudatosítsd
magadban, hogy festesz ilyenkor, és ez milyen érzés számodra.
Távolság
Figyeld meg, hogy számodra melyik a legkellemesebb távolság a
többi embertől. Biztosíts magadnak annyi helyet, hogy kényel-
mesen érezd magad, és szükség esetén legyen elég mozgástered.

Gesztusok
Szoktál babrálni a hajaddal? Rágod a körmödet? Matatsz az ék-
szereiddel? Ha igen, olyankor is feszültnek és idegesnek fogsz
tűnni, amikor nem vagy az.
Majdnem minden mondatodhoz használsz kéz- vagy karmoz-
dulatokat? Próbálj meg leszokni arról, hogy folyamatos geszti-
kulációval kíséred a mondandódat, és csak azoknál a részletek-
nél alkalmazz gesztusokat, ahol azok a leginkább hatásosak. Ha
képes vagy a szavaid és az arckifejezésed által közvetíteni az ér-
zéseidet, a karod nyugodtan pihenhet, hiszen nincs rá szükség.

Szemkontaktus
Beszéltél már valakivel úgy, hogy az illető nem nézett a szemed-
be? Elnézett a vállad fölött, a padlót bámulta, vagy valahová
máshová szegezte a tekintetét – mindegy hová, csak nem rád.
Nagyon valószínű, hogy ettől kényelmetlenül, frusztráltan érez-
ted magadat, és kétségeid támadtak, vajon érdekled-e egyálta-
lán a másik személyt. Ne próbálj olyasvalakihez beszélni, aki há-
tat fordít neked, sms-ezik, olvas, számítógépezik vagy tévét néz.
Inkább várd meg, amíg teljesen rád gyel. Ha asszertív szeretnél
lenni, nézz egyenesen a másik szemébe – de ne bámulj rá, és azt
se hagyd, hogy mások bámuljanak rád.

Hanghordozás
Ha nem tetszik valami, az ajkadat biggyeszted ahelyett, hogy
szólnál? Vigyázat: nem könnyű félrevezetni másokat!
 Ha motyogsz vagy nyafogsz, nem kelted asszertív személy
benyomását. Inkább idegességet és feszültséget mutatsz (akkor
is, ha valójában nem azt érzel). Ugyanezt a benyomást kelti, ha
töltelékszavakat használsz, mint például „tulajdonképpen”,
„minthogy” vagy „tudja…”.
Próbálj lassan, érthetően és nyugodtan beszélni. Lehetőleg ne
hadarj: a gyors, egymásba folyó szavak áradata összezavarja az
embereket, így aztán nem értik meg, amit mondasz, vagy nem
vesznek komolyan.

Milyen a kézfogásod?
A kézfogásod sokat elárul rólad és a közlendődről. Hiányzik a
kézfogásodból a magabiztosság és az erő? Senki nem szívesen
fog meg egy döglött hal benyomását keltő kezet. Ugyanakkor a
kézfogás nem való erő togtatásra sem – nem keverendő össze a
szkanderezéssel!
Hogy legyen olyan a kézfogásom, amilyennek szeretném? Ez
gyakorlat kérdése. Addig gyakorolj egy barátoddal, amíg mind-
ketten úgy nem gondoljátok, hogy elértétek a célotokat, és most
már bárkivel bátran kezet rázhattok.

Megjelenés
Tetszik vagy sem, az öltözködésed bizony hatással van a hiteles-
ségedre. A ruháid – azok színe és stílusa – sok mindent elmonda-
nak rólad.
Bizonyára megtörtént már veled, hogy valahol túlöltözöttnek
vagy alulöltözöttnek érezted magad a többiekhez képest. Az
ilyesmitől legalábbis kellemetlenül érzed magad, és rosszabb
esetben teljesen elveheti az önbizalmadat. Ha úgy érzed, jó a
megjelenésed, az felbátorít az asszertív hozzáállásra.
Nem szükséges sok pénz és idő ahhoz, hogy olyan ruhákat
hordjál, amelyek tükrözik a személyiségedet, és amelyekben ké-
nyelmesen és magabiztosan érzed magad – egyszerűen hidd el:
megérdemled, hogy a legjobbat mutasd magadból.
Tehát emeld fel a fejed, ereszd ki a hangod, mosolyogj, és
nyújts kezet. Te is megtanulhatod, hogyan válj asszertívebbé a
testbeszéd tudatos használatával.

Elismerést adni és fogadni

Az elismerés is hatékony eszköz saját közérzetünk és a körülöt-
tünk levők közérzetének javítására. Megnyilvánulhat csodálat,
megbecsülés, dicséret vagy akár hála formájában.
Az őszinte elismerés kifejezéséhez kénytelen vagy jobban
meg gyelni a téged körülvevő embereket, miáltal magabizto-
sabb leszel. Mások méltatásához aktívan keresned kell pozitív
vonásaikat és jellemzőiket, konkrét példákkal kell előállnod.
Ha ezt rendszeresen műveled (próbáld naponta legalább egy-
szer), észreveszed az emberek pozitív vonásait. Minél alaposab-
ban meg gyeled a körülötted lévőket, annál könnyebb lesz elis-
meréssel díjazni őket.
A gondolkodásmódnak ez a fajta proaktív megközelítése –
amikor a legjobbat keresed az emberekben – az életed más terü-
leteire is átterjed. Az elismerés kifejezésével nagy lépést teszel
abba az irányba, hogy az élet minden területén észrevedd a dol-
gok pozitív oldalát.

„A proaktív megközelítés az életed más területeire is átterjed.”

Hogyan fejezzük ki az elismerést?

Fogalmazz konkrétan! Olykor azok a legemlékezetesebb dicsé-
retek, amelyek valami konkrétumra vonatkoznak, mert ezek
azt mutatják, hogy oda gyelsz a másikra.
A konkrét elismerést követheti egy általánosabb, de egyedül is
megállja a helyét.
Például:
„Remekül nézel ki! Nagyon tetszik a frizurád.”
„Nagyon jól sikerült a jelentés, amelyet készített. Igazán érthe-
tően fogalmazta meg a problémákat.”
Úgy formáld meg a dicséretet, hogy az illető rád gyakorolt po-
zitív hatását fejezze ki. Például:
„Nagyon jólesik, hogy törődsz velem, már sokkal jobban ér-
zem magam. Köszönöm.”
„A beszéded arra késztet, hogy ezentúl másképp végezzem a
feladataim. Köszönöm.”
„Ez nagylelkű tőled – feldobtad az egész napomat. Köszönöm.”
„A te nyugodt hozzáállásod bizakodással tölt el. Köszönöm.”
Ha elmondod valakinek, milyen jót tett veled, attól ő elégedet-
tebb lesz magával (ez az elismerés célja), és felbátorítja, hogy a
cselekedetei pozitív hatással voltak rád. Ráadásul így nem
tudja visszautasítani az elismerést anélkül, hogy az nagyon
sután hangzana.

Mindenki örül, ha egy őszinte elismeréssel feldobják a napját,

jóllehet némelyek elutasítják a dicséretet. Vedd számításba,
hogy bizonyos emberek számára és bizonyos kultúrákban a di-
cséret elfogadása udvariatlanságnak számít, és a visszautasítás
az elfogadott. Ha valaki megszegi ezt, furcsának vagy modorta-
lannak tartják. Olykor előfordul, hogy valaki emiatt nem fogad-
ja el a dicséretet.
 Az elfogadás legjobb módja, akárcsak az ajándékok esetén:
egyszerűen köszönjük meg. Csak erre az egy szóra van szükség:
„Köszönöm.” Ha szeretnél hozzátenni valamit, az csakis pozitív
legyen:
„Ó, de kedves, köszönöm.”
„Ez a legjobb, amit ma (ezen a héten/az elmúlt időben)
mondtak nekem. Köszönöm.”
„Köszönöm, hogy ezt mondod.”
„Köszönöm. Igazán jólesik ezt hallanom.”
„Köszönöm. Én is örülök, hogy sikerült így elvégeznem.”
Ha egy jól elvégzett munkáért dicsérnek meg, és nem egyedül
csináltad, feltétlenül juttass az elismerésből azoknak is, akik se-
gítettek neked: „Feri és Tomi nagy segítséget jelentettek. Nélkü-
lük nem sikerülhetett volna.”
Amikor elismerést kapsz, ne érezd úgy, hogy azt vissza kell
adnod. Így erősödik az önbizalmad, és jobban fogod szeretni
magad.

Összefoglalás

Koncentrálj a viselkedési és kommunikációs módszereid

megváltoztatásának pozitív vonatkozásaira.
Határozz meg egyértelmű, konkrét elérendő változáso-
kat.
Magatartásod és közlésmódod megváltoztatásához idő
kell, ezért készülj fel visszaesésekre. Ne feledd: két lépés
előre, egy lépés hátra.
Ismerd fel a képességeidet és az erősségeidet. Azonosítsd
az életedben szereplő pozitív embereket. Mindezek tá-
mogatják az asszertivitásra való törekvésedet.
Bátorság! Próbáld meg a félelmeid és aggodalmaid ellené-
re kezelni a helyzeteket és az embereket.
Használd tudatosan a testbeszédet az asszertivitáshoz.
Tanulj meg elismerést adni és fogadni. Az elismerés kife-
jezése nagy lépés abban az irányban, hogy az élet számos
területén észrevedd a dolgok pozitív oldalát.
 3. fejezet

„Légy, aki vagy, és mondd ki, amit érzel – hisz akit ez zavar, az
nem számít, aki pedig számít, azt nem zavarja.”
(Dr. Seuss)
Mondd el, mit szeretnél, és mit nem szeretnél

Aggályok, bűntudat, harag és a változástól való félelem: bármi

korlátoz is abban, hogy megmondd, mit szeretnél, és mit nem,
az egyik legfőbb nehézséget az jelenti, hogy egyszerűen nem tu-
dod, hogyan kezdj hozzá.
Az alábbiak szükségesek, hogy tudasd másokkal, mit szeret-
nél, és mit nem:
az érzéseid felismerése
egyértelmű és egyenes közlésmód
a többiek nézeteinek meghallgatása és mérlegelése
mások jogainak tiszteletben tartása
a konstruktív választási lehetőségek meghatározása
a jogaid képviselete és a határok meghúzása: mit vagy
hajlandó elfogadni, és mit nem
annak felismerése, hogy mikor lehet szó kompro-
misszumról és egyezkedésről, és mikor kell kitartani az
elhatározásod mellett
a megoldás keresésére való törekvés
a következmények vállalása az érzések és vágyak közlé-
séért
mások hibáztatása helyett az események kimeneteléért
érzett felelősség.

Az érzéseid felismerése

„Az érveidet megcáfolhatják, de az érzéseidet soha.”

Sharon Anthony Bower
A helyzetek asszertív kezelésének első lépése az érzéseid felis-
merése.
Ha kérsz valakitől valamit, számon kéred valakin a viselkedé-
sét, vagy nemet mondasz valamire – mindezekben a helyzetek-
ben szerepet játszanak az érzelmeid.
Próbáld meghatározni, hogyan érzed magad az adott helyzet-
ben. Frusztrált és dühös vagy? Sértett? Aggódó, csalódott vagy
féltékeny? Az érzéseid és érzelmeid nem jellemeznek – csupán
belső jelzések önmagad számára, amelyek segítenek megérteni
az indítékaidat és a tetteidet.

„Az érzéseid és érzelmeid nem jellemeznek.”

Ha már kellően tudatában vagy az érzelmeidnek és az érzéseid-

nek, akkor eldöntheted, hogy megosztod-e azokat a többi em-
berrel. Ez nem jelenti azt, hogy rájuk „zúdítod” őket. De ha úgy
döntesz, tudatod másokkal az érzéseidet, akkor ahelyett, hogy
azt mondanád: „te ilyen érzést keltesz bennem”, elkezdesz így
fogalmazni: „én úgy érzem”. Azzal, hogy „felmérgesítesz”, a má-
sik felet hibáztatod az érzésedért. Ellenben, ha azt mondod:
„mérges vagyok”, ezzel vállalod a felelősséget az érzéseidért.

Vedd birtokba az érzéseidet

Jogod van az érzéseidhez. Átfogalmazásuk és birtokba vételük
hatásos módja annak, hogy megbarátkozz velük.
Hogyan fogalmaznád át az utolsó négy mondatot?

Felbosszantottál… Bosszúsnak érzem magam

Nem voltál őszinte… Csalódott vagyok
Nagyon felidegesítettél… ……
Hazudtál nekem… ……
Goromba voltál velem… ……
Nem vettél tudomást rólam… ……

Segíthet az asszertivitásban, ha tudatosítod magadban, hogyan

érzel és mit gondolsz egy adott szituációval kapcsolatosan. Ez
segít tisztázni, mit szeretnél, és mit nem. Tegyük fel, hogy a ba-
rátnőd megkért, vigyázz a hétvégén a három gyerekére. Mi az
azonnali reakciód? Halálra rémülsz. De ahelyett, hogy nemet
mondanál, így válaszolsz: „Persze, hogyne. Elvállalom őket
szombatra.”
A rémület, amelyet érzel, azt súgja neked, hogy nemet szeret-
nél mondani. De te gyelmen kívül hagyod az érzéseidet, és vál-
lalod, hogy vigyázol a gyerekekre. Hm…
Szó sincs arról, hogy azt kellene mondanod a barátnődnek:
„Rettegek attól, hogy a gyerekeidre kell vigyáznom.” Nem az a
cél, hogy magukkal sodorjanak az érzelmeid, és átvegyék az irá-
nyítást az események felett, hanem az, hogy az érzések tudatosí-
tásával kezedben maradjon az irányítás, és elegendő információ
birtokában dönts. Figyelj oda az érzéseidre, és tudatosítsd ma-
gadban azokat!

Egyértelmű és egyenes közlésmód

Ha sikerült elemezni az érzéseidet, a következő lépés: meghatá-

rozni, hogy pontosan mit szeretnél, illetve mit nem szeretnél, és
kertelés nélkül megmondani azt.

Mit is szeretnél?
Mit gondolsz, melyik szereplő mit szeretne?
Lou: „Bosszantó, hogy akárhányszor csak segítséget kérek
tőled házimunkához, a leckédre hivatkozva mindig kihú-
zod magad alóla. Örökké rám marad a munka.”
Theo: „Ki gyújtott rá? Nyisson valaki ablakot! Hú, rosszul
vagyok ettől a szagtól. Kimegyek. Azt hittem, le akarsz
szokni.”
Ali: „Ööö, ezt a DVD-t ennél a standnál vettem múlt héten,
de úgy tűnik, nem működik jól. Nem tudom, pontosan mi a
probléma vele. A gyerekeim nagyon csalódottak – alig vár-
ták, hogy megnézhessék.”
Sarah: „Az a helyzet, hogy nem tudom, mikor végzek hol-
nap a munkával, és – bocsánat, melyik lmet is mondtad?
Ó, hát nem igazán vagyok oda a romantikus vígjátékokért,
bár Jennifer Aniston tetszett a Jóbarátokban. Ahhoz biztos
túl fáradt leszek, hogy megigyak utánad veled valamit –
sokáig tart a lm?”

Mit szeretne Lou?

a) Segítséget a házimunkában.
b) Hogy a ának ne legyen annyi házi feladata.
c) Hogy a a ne használja kifogásként a házi feladatot.
Mit szeretne Theo?
a) Hogy nyissanak ablakot.
b) Hogy a másik személy szokjon le a dohányzásról.
c) Mindkettőt.
Mit szeretne Ali?
a) Visszakapni a pénzét.
b) Hogy cseréljék ki a DVD-t.
c) Hogy az árus döntse el, mi történjen.
Mit nem szeretne Sarah?
 a) Moziba menni.
b) Megnézni ezt a lmet.
c) Későn menni haza.
Nem vagy teljesen biztos benne, mit szeretnének? Ez azért
van, mert Lou, Theo, Ali és Sarah nem fejezte ki világosan,
mit szeretne.
Megkönnyíted a többiek számára a kérésed teljesítését az-
zal, ha világosan elmondod nekik, mit szeretnél.

Az „egyenes közlésmód” a becsületes módszer. Ha szeretnél va-

lamit, vagy el akarod utasítani, rögtön térj a tárgyra. Például:
Lou: „Szeretném, ha elmosogatnál.”
Theo: „Megtennéd, hogy a kertben dohányzol?”
Ali: „Kérem, hogy zesse vissza az árát.”
Sarah: „Köszönöm, de azt a lmet nem szeretném megnézni.”

Az egyértelmű és egyenes közlésmódnak számos előnye van,

többek között az alábbiak:
időt takarítasz meg
a többieknek nem kell találgatniuk, hogy valójában mit
gondolsz
nem történik félreértés
lehetővé válik az egyeztetés
nagyobb eséllyel érhető el egy győztes–győztes típusú
végeredmény.

Hányszor használsz különféle közvetett módszereket, hogy má-

sok tudomására hozd, amit szeretnél? Ha olyan módszerekhez
folyamodsz, mint a célzások, kifogások, szarkazmus vagy harag,
a mondandód igazi értelme rejtve marad. Az egyértelmű és
egyenes közlésmód az egyetlen biztos módszer arra, hogy má-
sok megértsék a szándékaidat.

Kérj időt
Mitévő legyél, ha nem vagy biztos abban, hogy mit érzel, és mit
szeretnél? Add ezt a többiek tudtára. Egyszerűen mondd azt,
hogy nem vagy biztos az érzéseidet illetően, és időre van szüksé-
ged, hogy átgondold azokat.
Amerikai lmekben gyakran hallani, hogy az egyik szereplő
így szól a másikhoz: „Visszatérhetnénk erre később?”
Természetes, ha nehéznek találod, hogy ilyet mondj, de itt
most az a célunk, hogy megtanuld felismerni az érzéseidet és az
igényeidet. Semmi rossz nincs abban, ha azt mondod: „Még nem
tudom. Visszatérhetnénk rá később?” Ha a másiknak azonnali
válaszra van szüksége (és ismerjük el, jó oka lehet rá, hogy azon-
nali választ kérjen), nyugodt hangnemben javasoljuk neki, hogy
kérjen meg valaki mást.

„Az a célunk, hogy megtanuld felismerni az érzéseidet és az igé-

nyeidet.”

Az időkérés másik oka az lehet, hogy túlságosan felkorbácsolód-

tak a kedélyek a beszélgetés során. Próbáld megértetni a másik-
kal, hogy semmi bajod vele, de össze vagy zavarodva, fáradtnak
érzed magad, vagy gondolkodási időre van szükséged, és szeret-
néd, ha később folytathatnátok a beszélgetést.

Aktív hallgatás

Ha már sikerült elmondanod, hogy mit szeretnél, és mit nem,

utána tudatosan meg kell próbálnod oda gyelni a másik vála-
szára. Túlságosan gyakran adunk automatikus érzelmi választ:
elvárásaink és feltételezéseink torzíthatják a másik személy től
hallottak értelmezését. Ezért mielőtt válaszolnál, tisztázd ma-
gadban, hogy mit hallottál.
Nem kell egyetértened vele, csak győződj meg arról, hogy jól
értetted. Ezt úgy ellenőrizheted, hogy összefoglalod a másik
szavait, és visszakérdezel, hogy helyesen értelmezted-e. Ezzel
nemcsak te bizonyosodsz meg arról, hogy jól értetted-e, amit a
másik mondott, hanem ő is visszajelzést kap, hogy megértetted
a közlendőjét.
Tegyük fel, hogy Jamie így válaszol az anyjának, aki mosogat-
ni hívja: „Most nem érek rá, házi feladatot kell készítenem.” Ek-
kor nem sok tisztázni való marad Lou számára.
Theo azonban nem kap ilyen egyértelmű választ. Ezért elen-
gedhetetlen, hogy nagyon oda gyeljen, és visszakérdezzen.
Theo: Szeretném, ha a kertben dohányoznál.
Evie: Légy szíves, ne zsörtölődj. Őszintén szólva torkig vagyok
vele, hogy folyton ezzel nyaggatsz. Tudod, nem olyan könnyű
leszokni.
Theo: Nem tudom, jól értem-e, amit mondani akarsz. Nem arra
kérlek, hogy szokjál le, csak arra, hogy odakint gyújts rá. Úgy ér-
ted, hogy nem vagy hajlandó kimenni a kertbe dohányozni?
Ha változtatsz a hozzáállásodon, a többiek másképp fognak vá-
laszolni neked, mert érzékelik, hogy képes vagy meghallgatni és
megérteni őket.

Gyűjts további információkat

Az aktív hallgatás összpontosítást és elkötelezettséget igényel.
Amellett, hogy ellenőrzöd, jól értetted-e, érdemes lehet további
információkat kérni.
Lou: Mikor kell beadnod a házi feladatodat?
Jamie: Pénteken.
Lou: Remek. Akkor kérlek, most mosogass el, és majd máskor
készítsd el a házi feladatod.
Ha viszont téged kérnek meg valamire, akkor válaszadás
előtt bizonyosodj meg arról, hogy pontosan megértetted-e a fel-
adatot. Kiderülhet például, hogy sokkal időigényesebb, mint azt
elsőre gondoltad, de az is lehet, hogy egyáltalán nem kerül nagy
erőfeszítésedbe.

Tiszteld mások jogait: egyezkedj, köss kompromisszumot

Ha megmondod, mit szeretnél, és mit nem, és tudomásul ve-

szed a másik ember válaszát, az még nem garantálja, hogy el is
éred a célodat. A másik személynek joga van megtagadni az
együttműködést.
Ha a másik fél nem hajlandó teljesíteni a kérésed, ne hátrálj
meg, és ne kezdj vitatkozni vagy duzzogni. Inkább gondolj bele a
másik fél helyzetébe, és próbálj megegyezésre jutni vagy komp-
romisszumot kötni vele. Például:
Lou: Szeretném, ha elmosogatnál.
Jamie: Most nem érek rá, házi feladatot kell csinálnom.
Lou: Mikor kell beadnod a házi feladatodat?
Jamie: A héten.
Lou: Ezen a héten? Akkor kérlek, most mosogass el, és majd
máskor készítsd el a házi feladatod.
Jamie: Nem jó. Ma este a barátaimmal találkozom. Szeretném,
ha kész lenne a leckém, mielőtt elmegyek.
Lou lehet azon a véleményen, hogy a ának nem is kell házi
feladatot készítenie, csak kifogásként használja, hogy kihúzza
magát a házimunka alól. Az sem kizárt, hogy ezt a leckét tényleg
most azonnal meg kell csinálni. De bármi is a valóság, Lou-nak
fontolóra kell vennie, hogy éljen a jogaival, és visszautasítsa a
kifogást.
Lou: Rendben. Akkor azt kérem, hogy mosogass el, mielőtt este
találkozol a barátaiddal.
Ne feledd: asszertívnek lenni nem azt jelenti, hogy mindig
keresztülviszed az akaratod. Fel kell készülnöd arra, hogy nem
mindig a számodra kedvező választ kapod. Például:
Ali: Kérem vissza a pénzt.
Árus: Sajnálom, de tegnap nem én voltam itt, és egyébként sem
zetünk vissza pénzt.
Sarah: Köszönöm, hogy hívtál, de most túl fáradt vagyok a mo-
zihoz.
Liz: Ez nem igazság. Soha nem tudok kimozdulni. Ma este az ap-
juk vigyáz a gyerekekre, és csinálni akarok valamit.
Ne feledd, hogy célod az asszertív magatartás: egyformán te-
kintettel lenni önmagadra és másokra. Ne akard átformálni a
másik embert. Ő vagy megváltozik, vagy nem – ez nem tőled
függ.
Ha – akárcsak Lou – ezt a választ kapod a kérésedre, hogy mo-
sogasson el a gyereked: „Nem, most házi feladatot kell készíte-
nem”, talán legszívesebben így válaszolnál: „Hát jó, akkor ezt is
nekem kell elvégeznem…” vagy: „A mindenségit, már elegem
van, hogy a leckédre hivatkozva folyton kihúzod magad a házi-
munka alól!” Ne tedd!
Az egyik konstruktív módszer, hogy megkérdezed a másikat:
milyen választási lehetőséget tud ajánlani.
Lou: Értem. És mikor tudnád megcsinálni?
Ez a fajta válasz nemcsak méltányosabbnak mutat, hanem
mindkettőtök számára jobb eredményhez vezethet. Ha te más-
képp állsz hozzá a problémákhoz, azt fogod tapasztalni, hogy a
többiek is másképp reagálnak, hiszen érzékelik, hogy megpró-
bálsz méltányos lenni velük.
„Ha te másképp állsz hozzá a problémákhoz, azt fogod tapasztalni,
hogy a többiek is másképp reagálnak.”

Egyezkedés

Szerencsére létezik egy módszer, amellyel egyszerre lehet igent

és nemet mondani: utasítsd el a másik fél változatát, de ajánlj
fel egy olyan lehetőséget, amely vállalható számodra, és neki is
előnyös.
Lou: Rendben, ma én mosogatok, de holnap te.
Sarah: Jól van, elmegyek a moziba, de nem ülök be utána egy
italra.

Húzd meg a határokat, és tarts ki az elhatározásod mellett

Ha az egyezkedés vagy a kompromisszum mellett döntesz, ak-

kor engedj, amennyit csak tudsz, de ne többet. Ha elérted a kije-
lölt határokat, állj meg, mielőtt egy egész sor újabb problémát
generálsz, amelyeket még több idő lenne megoldani.
A határok meghúzása kulcsfontosságú az asszertivitásban: ez
határozza meg, hogy milyen bánásmódot engedsz meg magad-
dal szemben. A határok jelölik az értékrendednek és a jogaidnak
megfelelő minimális és maximális elvárásaidat. Támogatnak az
önbecsülésben és az önmagadra való oda gyelésben.
Ha nem elég egyértelműek a határaid, vagy túlságosan rugal-
masak, azzal lehetőséget adsz másoknak, hogy kihasználjanak
vagy befolyásoljanak. A markáns határok következetes kijelölé-
sének első lépése azonban annak felismerése és elfogadása,
hogy van választási lehetőséged.
A határok megszabásával és betartásával minden helyzetben
el tudod dönteni, hogy mit kell tenned, és mit nem szabad ten-
ned. Igent mondasz mindenre, amit meg akarsz tenni, vagy
amiben szeretnél részt venni, és nemet azokra a dolgokra és em-
berekre, amelyek, illetve akik elszívják az energiádat. A döntés a
te kezedben van.
Előfordulhat olyan eset is, hogy ragaszkodsz az elhatározá-
sodhoz, és nem adod be a derekad. Ilyenkor nem vagy hajlandó
egyezkedni vagy kompromisszumot kötni, hanem kitartasz a
jogaid érvényesítése és a határaid megvédése mellett.

Fogadd el a másik reakcióját, de ragaszkodj az elhatározá-

sodhoz
Válaszolj nyugodt hangnemben, kifejezve, hogy megértetted,
amit a másik fél mondott, de tántoríthatatlan vagy.
Lou: Értem, hogy neked leckét kell írnod, de a mosogatást most
kell elvégezni.
Ali: Elhiszem, hogy senki másnak nem volt problémája, de én
szeretném visszakapni a pénzem.
Theo: Tudom, hogy hideg van kint, de nem szeretném, hogy
bent a házban dohányozzál.
Sarah: Megértem, ha csalódott vagy, de ma túlságosan fáradt
vagyok a mozihoz.

Mások bizonyára csökönyösnek tartanak, vagy akár azt is gon-

dolhatják, hogy irányítani akarod őket, de ha asszertíven meg-
húzod a határokat, azzal vállalod a felelősséget az események ki-
meneteléért, kész vagy elfogadni a következményeket.

A határok kijelölése
Amikor 1955-ben egy alabamai buszon Rosa Parks nem volt
hajlandó felállni a fehéreknek fenntartott ülésről, letartóztat-
ták és megbírságolták.
Sok évvel később egy interjúban Rosa elmesélte: nem tervezte
ezt az incidenst, de úgy döntött, ha már egyszer így alakult,
kiáll a jogaiért, és vállalja a felelősséget a következményekért.
Félt felvállalni ezt a bátor cselekedetet?

Nem, tulajdonképpen nem éreztem félelmet. Elszántan meg

akartam mutatni, milyen érzés, amikor így bánnak valakivel –
vagyis milyen érzés a diszkrimináció. Többnyire az foglalkoz-
tatott, mennyi nem várt kellemetlenséget okoznak ezzel ne-
kem: nem hagyják, hogy hazamenjek, és a munkámat végez-
zem. Onnantól, hogy ezt felismertem és elfogadtam, egy érde-
kes kihívásnak tekintettem a letartóztatást. Nem igazán tud-
tam, hogy mi fog történni. Nem voltam különösebben megré-
mülve. Inkább dühös voltam, mint rémült.
Tudta, hogy lecsukják, ha nem adja át az ülőhelyét?

Nos, amikor a vezető azt mondta, hogy rendőrt hív, akkor már
tudtam, hogy lecsuknak. Nem örültem neki, de készségesen
vállaltam a börtönt azért, hogy megmutassam: az ilyenfajta
megkülönböztetések miatt a feketék már túlságosan sokat
tűrtek el túlságosan hosszú időn keresztül.
Hogy érezte magát, amikor arra kérték, hogy adja át a helyét?

Nem volt valami jó érzés, amikor felszólítottak: adjam át a he-

lyemet, és álljak a buszon. Úgy éreztem, jogom van ott marad-
ni, ahol vagyok. Ezért azt mondtam a vezetőnek, hogy nem ál-
lok fel. Számítottam rá, hogy elvitet a rendőrökkel. Azért tet-
tem, mert tudatni akartam azzal a buszvezetővel, hogy mél-
tánytalanul bánnak velünk, mint egyénekkel és mint néppel.
Mit érzett, amikor először ülhetett a busz első részében?

Boldog voltam, hogy vége ennek a bánásmódnak – a törvényi-

leg előírt faji elkülönítésnek a buszokon. Ez nagyon különle-
ges volt. Akárhogy is, amikor véget ért a bojkott, és többé már
nem bánhattak hátrányosan velünk a buszokon, onnantól
kezdve sokkal jobban éreztem magam, mint azelőtt.
http://teacher.scholastic.com/ROSA/interview.htm

Persze nem túl valószínű, hogy letartóztatnak, ha kiállsz maga-

dért. De Rosa Parks története azt mutatja, hogy ha meghúzod a
határokat, és vállalod a felelősséget az események kimenetelé-
ért, az jó irányba fordíthatja a dolgokat.

Következmények és megoldások

A határok segítenek annak eldöntésében is, mit tegyél, ha a má-

sik ember nem működik együtt veled.
Itt nem arra kell gondolni, hogy fenyegetőzöl, és büntetést
helyezel kilátásba. A fenyegetés indulatokat gerjeszt, és valószí-
nűbbé teszi, hogy veszekedésbe torkollik a párbeszéd.
Inkább arról van szó, hogy előállsz egy megoldással – a prob-
lémához igazodó konkrét válasszal. Vagyis a te kezedben van az
irányítás, mivel eldöntötted, mit teszel, ha a másik fél nem haj-
landó együttműködni.
Például Lou azt mondja Jamie-nek, hogy ha nem mosogat el,
mielőtt szórakozni indul, akkor nem fuvarozza el a buliba. Sarah
úgy dönt, hogy azzal szerelheti le Liz konok ragaszkodását a mo-
zihoz, ha megmondja neki, legyen szíves ezt abbahagyni, mert
nyaggatásnak érzi.
A megoldások és a következmények nem azonosak a fenyege-
téssel és a büntetéssel. A fenyegetés arra gyelmeztet valakit,
hogy valami kellemetlen fog történni. A büntetés „visszavágás”
valakivel szemben, és az a célja, hogy ártsunk az illetőnek vala-
miért, amit szerintünk „elkövetett”. A megoldás egy helyzetre
adott konkrét válasz. A következmény egy logikai eredmény. A
megoldások és a következmények természetes módon adódnak
a másik személy tetteiből vagy a tettei elmaradásából.
Például, ha megbírságolnak tilosban parkolásért, az nem
büntetés valami rossz elkövetéséért, hanem egy megoldás (a he-
lyi hatóság részéről) a város parkolási gondjaira, és egy követ-
kezmény (számodra): a nem kellően átgondolt döntésed követ-
kezménye.
Amikor Lou egy következményt helyezett kilátásba a a szá-
mára, az természetesen fakadt Jamie döntéséből, egyik cseleke-
detének elmaradásából. Nem a telefonját kobozta el egy hétre
(ami egy logikátlan büntetés lett volna), hanem azt a megoldást
találta ki, hogy nem fuvarozza el a buliba, és ezzel időt takarít
meg a mosogatás elvégzéséhez.
Ne reagálj re exszerűen, hanem szánj időt a megoldások és a
következmények kigondolására. Még akkor is, ha ennek érdeké-
ben azt kell mondanod a másik embernek, hogy időre van szük-
séged a válasz átgondolásához.
A legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tenned magadnak:
„Mit szeretnék: büntetni vagy megoldást találni?”

Vállald a felelősséget az események kimeneteléért: ne hibáz-

tasd a másikat

Végtelen sokféle lehetséges kimenetele van annak, ha kitartasz

az elhatározásod mellett, és meghúzod a határokat. Talán a má-
sik fél hajlandó az együttműködésre. De az is lehet, hogy nem –
ingerültté vagy sértődötté válik, méregbe gurul, vagy könnyek-
ben tör ki. Esetleg nem szól többet hozzád, vagy mindenkinek
elmondja, milyen kiállhatatlan vagy. Lehet, hogy kellemes meg-
lepetés ér a másik részéről, de az is lehet, hogy nem. Ha kitartasz
az elhatározásod mellett, akkor számolnod kell a következmé-
nyekkel.
„Ha kitartasz az elhatározásod mellett, akkor számolnod kell a kö-
vetkezményekkel.”

Hányszor hibáztatod a másikat, amikor nem éred el, amit sze-

retnél? „Olyan értetlen.” „Az ő hibája.” „Miatta kellett ezt ten-
nem.” Ne tedd! Hagyj fel azzal, hogy a másikat hibáztatod, ha
nem jársz sikerrel.
A te célod az asszertivitás. A másik ember megváltoztatása
nem tartozik a céljaid közé. Ő vagy megváltozik, vagy nem – ez
nem tőled függ.
A másik hibáztatásával aligha sikerül magadhoz ragadni az
események irányítását. Sőt, éppen ellenkezőleg: ezzel lemondasz
az irányításról, mert valószínűleg a másik emberé lesz az utolsó
szó, vagy ő teszi meg a döntő lépést.
Semmi gond nincs azzal, ha kiengeded a kezedből az esemé-
nyek irányítását, de ha a többieket vagy a körülményeket hibáz-
tatod azért, hogy a dolgok nem az elképzeléseidnek megfelelően
alakulnak, azzal időt és energiát pazarolsz – hiszen ugyanazt az
időt és energiát egy jobb eredmény elérésére is fordíthattad vol-
na.
Ha észszerűen végiggondolod, és elfogadod, hogy minden re-
akciódért és döntésedért te magad felelsz, úgy abba a szerencsés
helyzetbe kerülsz, hogy tudod: te és csakis te határozod meg a
dolgok kimenetelét.
Tegyük fel például, hogy amikor Ali belátja, nem cserélik ki a
DVD-t, és a pénzt se kapja vissza, úgy dönt, hogy nem ragaszko-
dik az elhatározásához, inkább üres kézzel távozik. Nem hibáz-
tatja az árust azért, mert nem működik együtt vele – egyszerűen
úgy határoz, hogy nem akarja ezen felidegesíteni magát. „Tulaj-
donképpen úgy érzem, hogy én irányítom az eseményeket, hi-
szen az én döntésem, hogy nem rontom tovább a helyzetet, és
nem mérgelődök – inkább vesszen a DVD.”
 Talán úgy véled, hogy ha meghátrálsz egy adott helyzetben,
azzal gyengeséget és tehetetlenséget mutatsz, és elveszíted a te-
kintélyedet mások előtt. Valójában épp az ellenkezője történik:
az önbecsülésedet, önbizalmadat és bátorságodat bizonyítja,
hogy vállalod a felelősséget a meghátrálásodért.
Ha eljutsz oda, hogy vállalni tudod a felelősséget a többiekkel
szembeni reakcióidért, hamarosan azt fogod tapasztalni, hogy
sokkal könnyebben találsz megoldást az életedben felbukkanó
nehézségekre.

Mi a következménye, ha nem vállalod a felelősséget a reakció-

idért?

Ha nem tudsz felelősséget vállalni a reakcióidért, akkor fennáll

a veszélye annak, hogy kritikussá és intoleránssá válsz mások-
kal szemben, vagy a többiek cselekedeteinek áldozataként látod
magadat.
A másik ember hibáztatásával eltereled a gyelmedet a saját
hibáidról, és ezzel félrevezeted magad: mások elrontottak vala-
mit, de te semmit nem rontottál el. Ez a hozzáállás oda vezet,
hogy túlzott jelentőséget tulajdonítasz magadnak. Eltúlozva lá-
tod a saját igényeidet és érzéseidet, ezért irreális elvárásokat tá-
masztasz a többi emberrel szemben, így türelmetlenné, intole-
ránssá és követelőzővé válsz. Ezzel a hozzáállással még nehe-
zebb lesz megnyerned a többiek együttműködését. A kapcsola-
taid sérülnek, és hamarosan alig találsz olyan embert, aki a kö-
zeledben szeretne lenni.
Ha azonban inkább a passzív magatartásra hajtasz, és nem
vállalsz felelősséget a reakcióidért (vagy még inkább a reakcióid
hiányáért), akkor valószínűleg áldozatnak tekinted magad, aki
ki van szolgáltatva mások kényének-kedvének.
 Töprengj el azon, mikor vállaltál utoljára felelősséget valami-
ért! Úgy látod, nehezedre esik az ilyesmi? Ha beépül a szokás-
rendszeredbe a felelősségvállalás és a következményekkel való
szembenézés, azzal lassacskán fejlődésnek indul az asszertivitá-
si és döntéshozatali képességed.

Ne legyen bűntudatod

A saját reakcióidért vagy felelős, nem pedig mások szükségletei-

ért. Ha nem tudsz kitartani az elhatározásaid mellett, képtelen
vagy egyezkedni, vagy olyasmiket is megteszel, amiket valójá-
ban nem akarsz: ezek mind a társfüggőség (kodependencia) je-
lei. A társfüggő emberek gyakran olyan felelősséget is magukra
vállalnak, amely nem tartozik rájuk – nem képesek bűntudat
nélkül meghúzni a határokat.
Ha úgy érzed, muszáj igent mondanod, miközben nemet sze-
retnél mondani, azzal egy egész sor újabb problémát generálsz,
amelyeket még több időbe telik megoldani.
Tegyük fel például, hogy bár legszívesebben nemet monda-
na, Sarah mégis rááll, hogy moziba menjen a barátnőjével, Liz-
zel. Ahelyett, hogy vállalná a felelősséget a beleegyezéséért, ma-
gában a barátnőjét hibáztatja, amiért arra „kényszerítette”, hogy
elmenjen vele szórakozni. Sarah szándékosan elkésik, és amikor
kijönnek a moziból, azt mormolja, micsoda „marhaság” volt ez a
lm. Ezt mind el lehetett volna kerülni, ha egyszerűen nemet
mondott volna a meghívásra.
Ha valamire igent mondunk, azzal egy úttal nemet mondunk
valami másra. Sarah esetében ez a „nem” saját hangjának szólt,
amelyik azt mondta, hogy túl fáradt a mozihoz.
Pillanatnyilag talán igent mondani tűnik a legegyszerűbb és
legcélszerűbb megoldásnak, de ezt később könnyen megbánhat-
juk.
 Tudatosan gyelj oda, hogy milyen felelősséget „veszel ma-
gadra”. Ha például rokonszenvből vagy szánalomból teszel ele-
get a másik igényeinek, azzal nem sérülnek a határaid, és fel
sem merül a harag, a frusztráció vagy a sértődés.
De ha azért rendeled alá magad a másik személynek, hogy el-
kerüld a bűntudatot, az nem jelent őszinte kiindulópontot a to-
vábbiakhoz.
Hasznos lehet tisztázni, mitől érezheted magad bűnösnek. A
bűntudat azt az érzést jelöli, amikor valami rosszat tettél. Tedd
fel magadnak a kérdést: mi rosszat teszek azzal, ha kiállok ma-
gamért, és nem alkalmazkodom a másik emberhez? Ezzel cser-
benhagyom? Ha felelősnek tartod magad a másik közérzetéért,
akkor nem csoda, ha bűnösnek érzed magad. A te szempontod-
ból cserbenhagytad.
Ha sikerül elfogadnod, hogy NEM vagy felelős a többiek min-
den vágyának a teljesítéséért, akkor többé nem akarsz minden-
kinek megfelelni, és nem érzel bűntudatot, amikor nemet mon-
dasz.
Persze nehéz feladat ragaszkodni az elhatározásainkhoz, bíz-
ni az ösztöneinkben, és tisztelettel kifejezni az ellenvélemé-
nyünket. Gyakorlat és bátorság szükséges ahhoz, hogy megta-
nuljunk bűntudat nélkül nemet mondani. De hosszú távon ren-
geteg problémát elkerülhetsz azzal, ha képes vagy nemet mon-
dani, amikor valamit nem szeretnél megtenni.
Figyelj oda a „nem örülök neki” jellegű érzéseidre. Ha úgy ér-
zed, neheztelni fogsz a másikra, amiért beleegyezel a kérésébe,
akkor légy őszinte, és köss kompromisszumot, egyezkedj, vagy
egyszerűen mondj nemet. Nem a többiek feladata, hogy tiszte-
letben tartsák a határaidat – neked kell azokat megvédeni.

Mondj nemet túlzott szabadkozás és a kifogások halmozása

nélkül
„Az, hogy »Nem«, egy teljes mondat.”
Annie Lamott

Feltétlenül kezdd azzal, hogy „Sajnálom, de…” vagy „Attól tar-

tok, hogy…”, de csak egyszer kérj bocsánatot. Lehet, hogy a má-
siknak gondot okoz, hogy elutasítod (például nincs kivel moziba
mennie), de ne felejtsd: a saját problémáját nem ruházhatja át
rád.
Tökéletesen megfelel, ha egyszerűen azt mondod: „Sajnálom,
de túlságosan fáradt vagyok.”
Ahogy a szabadkozást nem kell túlzásba vinni, ugyanúgy ele-
gendő egyetlen valódi ok, hogy nemet mondhass:
„Ma nem tudok moziba menni – túl fáradt vagyok.”
Ez sokkal hatásosabb, mint az, hogy: „Elmennék, de túl fáradt
vagyok. Be kell fejeznem egy jelentést, és nem is érzem olyan jól
magam. Az sem biztos, hogy a párom időben hazaér, hogy vi-
gyázzon a gyerekekre.”
Ha túl sok kifogással hozakodsz elő, a válaszod veszíteni kezd
a hatásosságából és a hihetőségéből. Ráadásul lehetőséget adsz a
másiknak, hogy megingassa a kifogásaidat. Például:
„Semmi gond: majd érted megyek, a nagy amat pedig átvi-
szem hozzátok, és ő vigyáz a gyerekekre. Valószínűleg tudok se-
gíteni neked a jelentés elkészítésében, és különben is jobb kedv-
re derít majd, ha megnézel egy jó lmet.”
Próbálj meg felhagyni ezekkel a hosszú magyarázkodásokkal.
Egyetlen valódi ok elég ahhoz, hogy valamit akarj vagy ne
akarj megtenni. Vedd tudomásul a másik ember helyzetét, de
ragaszkodj az elhatározásodhoz!
„Tudom, hogy ezzel csalódást okozok neked, de ma túl fáradt
vagyok a mozihoz.”
 A többiekkel való viszonyodat az alapján ítéld meg, hogy te
mennyire viselkedtél megfelelően. Ha a másik fél nem is változ-
tat az álláspontján, legalább úgy hátrálhatsz meg, hogy tudod:
az asszertivitás elveinek megfelelően viselkedtél.
Ne feledd azonban, hogy az asszertív módszerek elsajátításá-
hoz időre van szükség és senki nem képes rá, hogy mindig a
megfelelő viselkedésformát kövesse. Ha nem sikerül asszertí-
ven kommunikálnod, a legjobb bocsánatot kérni. Így lehetősé-
ged nyílik arra, hogy legközelebb jobban csináld.

Dióhéjban
Hogyan mondd el, mit szeretnél?

ismerd fel: mit érzel, és pontosan mit szeretnél

mondd el, mit szeretnél
hallgasd meg a másik ember válaszát, és vedd tudomásul
ragaszkodj az elhatározásodhoz
vagy
köss kompromisszumot, egyezkedj
Hogyan mondd el, mit nem szeretnél?

tudatosítsd magadban az érzéseidet

mondj nemet
hallgasd meg a másik ember válaszát, és vedd tudomásul
tarts ki az elhatározásod mellett
vagy
köss kompromisszumot, egyezkedj

Összefoglalás

Azonosítsd az érzéseidet. Fogalmazz így: „én úgy érzem”,

és ne így: „te ilyen érzést keltesz bennem”.
Fejezd ki világosan és egyenesen, hogy pontosan mit sze-
retnél. Érvényesítsd a jogaidat: húzd meg a határokat, és
légy tudatában, mikor kell ragaszkodnod az elhatározá-
sodhoz. A határok kijelölése és megvédése lehetővé teszi
számodra, hogy minden helyzetben eldönthesd: mit sze-
retnél, és mit nem.
Hallgasd meg és mérlegeld a többiek nézeteit és jogait.
Állj ellen a kísértésnek, hogy meghátrálj, vitatkozni vagy
duzzogni kezdj. Inkább vedd tudomásul a másik ember
szempontjait, és próbálj meg egyezkedni vagy kompro-
misszumot kötni vele. Keresd a megoldási és a választ-
ható lehetőségeket.
Vállald a kommunikációd és az érzéseid következménye-
it. Ne hibáztass másokat az események kimeneteléért.
Ne legyen bűntudatod, és ne halmozd egymásra a kifo-
gásokat és bocsánatkéréseket csak azért, mert közölted:
mit szeretnél és mit nem.
 4. fejezet

„Sose bánd, ha kritika ér. Ha nem igaz, ne is gyelj rá; ha igaz-

ságtalan, ne bosszankodj rajta; ha tudatlan, mosolyogj rajta;
ha pedig jogos, akkor az nem is kritika – tanulj belőle.”
(Mark Twain)
Mihez kezdjünk mások elvárásaival és kívánságaival?

Tegyük fel, hogy egy irodában dolgozol, és egy reggel az alábbi

üzenetet kapod:

„Mr. Barnes az irodájában vár délután 2 órakor. Sürgős.”

Hogyan reagálnál erre, amennyiben Mr. Barnes a felettesed?

Az első gondolatod az, hogy „Vajon mit rontottam el?”
Vagy esetleg: „Vajon megkapom a megpályázott pozíciót?”
Vagy: „Ez érdekes. Kíváncsian várom, mit fog mondani.”
Kipróbáltuk a csoportokkal, akiket oktattunk, és a résztvevők
szinte kivétel nélkül rögtön azt feltételeznék, hogy elrontottak
valamit. Az egyik hölgy elmondása szerint már attól is rosszul
volt, hogy meghallotta ezt a mondatot.
Következő lépésként képzeld el, hogyan töltenéd el a találko-
zóig hátralevő három órát. Nehéznek találnád, hogy a munkád-
ra koncentrálj, miközben az agyad egyre zakatol, felidézve az
utóbbi időkben előforduló hibáidat és sikertelenségeidet? Elkez-
denéd összegyűjteni és készenlétbe helyezni a „mentségeidet”
(egy közeli hozzátartozó halála, betegség, költözés vagy a párod-
dal való szakítás)? Szólnál a munkatársaidnak, és megkérdez-
néd őket: van-e valami ötletük, hogy miért hívott a főnököd, és
milyen hangulatban látták ma? Tönkretenné az ebédszünete-
det, elvenné az étvágyadat, és mindenféle rágcsálnivalóval meg
édességgel vigasztalnád magad?
Ha a fentiek valamelyike (vagy mindegyike) jellemző lenne
rád egy ilyen szituációban: nem vagy vele egyedül. A bírálat az
asszertív magatartás egy olyan területe, amely szinte mindenki-
nek nehézséget okoz. Vegyük észre, hogy az iménti példában a
bírálattól való félelem okozta a nagy izgalmat – azt még nem is
tudod, mit akar mondani a főnök.

„A bírálattól való félelem okozta a nagy izgalmat.”

Miért reagálok így?

Ha visszanézel eddigi életedre, bizonyára fel tudsz idézni olyan

alkalmakat, amikor kritizáltak. A gyerekünket rendszerint na-
ponta bíráljuk. Rászólunk, mert irigy a testvérével, nem teszi
meg, amit kérünk, eltört valamit, összepiszkolta a ruháját, nem
eszi meg az ebédjét, vagy nem eszi elég szépen, nem adja oda
másnak a játékait – tulajdonképpen a viselkedésének vagy a
megjelenésének minden részletéért bíráljuk.
Talán emlékszel, hogy az iskolában ilyen megjegyzéseket
kaptál a munkádra: „Ez nem elég”, vagy ami még ennél is
rosszabb: „Te ennél többre vagy képes” (miután mindent belead-
tál). Sokan őriznek emlékeikben olyan esetet, amikor megszid-
ták vagy bírálták őket az iskolában (különösen, ha ez igazságta-
lanul történt). Úgy tűnik, sok tanár a szarkazmust tartja a meg-
felelő módszernek a tanórákon való rend fenntartására (feltéve
persze, hogy ő teszi a szarkasztikus megjegyzéseket). Iskolások
gyakran számolnak be arról, milyen nehéz az asszertivitás a fel-
nőttekkel szemben, amikor bármilyen udvarias tiltakozás fo-
gadtatása ez: „Ne merj feleselni!”
Rettegtél a bizonyítványosztástól? Aggódtál a szülői értekez-
letek és fogadóórák alkalmával, hogy vajon mit mondanak a ta-
nárok a teljesítményedről és a magatartásodról? Lehordták a
szüleid, és elismételték a bírálatokat, sőt még meg is toldották
azokat, amikor csak alkalmuk nyílt rá?
 Tetézzük ezt azzal az igen valószínű lehetőséggel, hogy gyer-
mekkorod valamelyik időszakában szekáltak, és már nem is
olyan nehéz megérteni, felnőttkorodra miért reagálsz olyan
rosszul a kritikára. Néhány gyerekről idővel lepereg a bírálat, és
megtanulja, hogy a rossz viselkedéssel bombabiztosan felhív-
hatja magára a gyelmet. De a legtöbb gyerek meg akar felelni a
környezetének, és elszántan küzd, hogy elnyerje az általa tisztelt
felnőttek tetszését.

Szekáltak gyerekkorodban?

A kegyetlenkedések 80%-át az áldozat kicsúfolása, sértegetése,

becsmérlése és szóbeli megalázása teszi ki (miközben a zikai
bántalmazás viszonylag ritka – még az iskolákban is). Az iskolai
zaklatás verbális formája a középiskola első osztályában éri el a
tetőpontját, és jobbára azonos nemű és korú gyerekek a kínzók.
Manapság már létezik elektronikus zaklatás is kellemetlen leve-
lek és üzenetek formájában – ami azt jelenti, hogy a kegyetlen-
kedés betört oda is, amit korábban az otthon szentélyének hív-
tunk.
Ha gyerekkorodban szekáltak, arról valószínűleg még ma
sem szívesen beszélsz. Az áldozat szerepében levő gyerekek szé-
gyellik magukat: bűntudatuk van, mintha az ő hibájukból tör-
ténne a szekálás. Vonakodnak bárkinek is szólni róla, mert re-
ménytelennek érzik a helyzetet: úgy gondolják, senki nem tehet
ellene semmit, és ha szólnak valakinek róla, attól csak még
rosszabb lesz. Az erőszakos magatartás összezavarja azokat gye-
rekeket és felnőtteket, akik az emberek békés viselkedését felté-
telező családból származnak. Ha a családodban a problémák
megoldása mindig nyugodt, racionális hangnemben történt, ak-
kor zavarba ejtő lehet olyasvalakivel szembenézni, akinek lát-
szólag egyetlen célja, hogy kegyetlen megjegyzéseivel fájdalmat
és szenvedést okozzon.
Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az őket kínzó sze-
mélynek jó oka van a gúnyolódásra, ezért, ha ők jobban (vagy
másképp) intézik a dolgokat, akkor abba fogja hagyni. Sok ano-
rexiás ember evési problémái vezethetők vissza az alakjukat
érintő megjegyzésekre; a plasztikai műtétet választó felnőttek
számos esetben bevallják, hogy az orrukat vagy a mellüket ért
kritika miatt döntöttek így; mások festetik a hajukat vagy kon-
taktlencsét viselnek a fájdalmas iskolai emlékeik miatt, amikor
„pápaszemes”-nek vagy „répafej”-nek csúfolták őket.
Ha gyerekkorodban kegyetlenkedések célpontja voltál, az
hosszú távon befolyásolhatja az önbecsülésedet. Látszólag talán
már túltetted magad rajta, és akkor egyszer csak felbukkan vala-
ki, aki érzésed szerint valamiért szándékosan bosszant, te pedig
visszaváltozol a játszótéren síró kisgyerekké.

Munkahelyi szekálás

„Négy emberből egy munkahelyi terror áldozata, és ennek eredmé-

nyeképpen évente 18,9 millió munkanap esik ki.”
www.andreaadamstrust.org

A munkahelyen vagy a családban történő szekálás nagyon ha-

sonlít ahhoz, amit az iskolások művelnek. A felnőttek esete
annyiban más, hogy még nagyobb a szégyen és a bűnösség érzé-
se, amelynek következtében az áldozat hallgat a történtekről, al-
kalmatlannak, reményvesztettnek érzi magát, és bizonyos ese-
tekben öngyilkosságra is hajlamossá válik.
A munkahelyi terror megfélemlítés formáját is öltheti – irre-
ális határidők megszabásával –, amitől úgy érzed, hogy a túl-
éléshez sokáig bent kell maradnod, vagy haza kell vinned a
munkát. Ahogy Cooper professzor írta a The Independent 2010.
február 23-i számában: „Bármilyen formát is ölt a szekálás,
rombolja az egyének önbecsülését, önbizalmát, egészségét és
munkahelyi teljesítőképességét. Mint társadalom, nem tűrhet-
jük el ezt a magatartást.”
A munkahelyi vagy iskolai szekáló olyan környezetben sike-
res, ahol elfogadott az agresszív magatartás – mondjuk olyan
versengés formájában, amelyet nem készítenek elő megfelelő
oktatással, és amelyhez nem készült viselkedési kódex, illetve
nem gondoskodnak annak a betartatásáról.
A szekálás áldozata gyakran nem is fogja fel, mi történik vele:
azt hiszi, hogy ő nem elég jó, és hogy keményebben kell dolgoz-
nia vagy meg kell változnia ahhoz, hogy megfeleljen. Sok felnőtt
úgy tűri a megaláztatást, mintha megérdemelné a sértegetése-
ket, mivel – akárcsak az iskolások – ő is úgy gondolja, hogy saját
hibájából szekálják.

Otthoni szekálás

A rosszul működő munkahelyhez hasonlóan a rosszul működő

család is kedvez a mások gyötrésében örömet találó emberek-
nek. A Relate tanácsadó szervezet a családon belüli erőszak kate-
góriájába sorolja a felnőttek közötti szekálást, mely állításuk
szerint minden negyedik nőt érint.
Ha nyilvánvalóan egyenlőtlenek a két fél közötti hatalmi vi-
szonyok (akár a pénzügyi helyzetüket, akár a státusukat illető-
en), ezt a szekálásra hajlamos személy kihasználja. Jellemzően
lejárató megjegyzéseket tesz a másikra a többi ember előtt: „Ne
is fáradjatok azzal, hogy megkérdezitek a feleségemet, úgysem
értené meg.” Egyes kínzók szeretetmegvonást alkalmaznak. Ha
olyasvalakivel élünk, aki napokig duzzog, az ugyanolyan lélek-
ölő tud lenni, mint a zikai bántalmazás.
 Akárcsak a munkahelyen, otthon is akkor lehet sikeres a
gyötrő személy, ha az adott környezetben elfogadott a magatar-
tása. A szekálás eltűrése a következő üzenetet hordozza magá-
ban: „teljesen rendben van, hogy így bánnak velem, hiszen nem
érdemlek jobbat”. Ha ráadásul hallgatsz, és nem szólsz róla sen-
kinek, az tovább erősíti a szekáló hatalmát, benned pedig növeli
az elszigeteltség érzését. Ez teszi lehetővé, hogy tovább folyta-
tódjon a gyötrés. Egy egészséges kapcsolatban – ahol tisztelik és
támogatják egymást a családtagok – nem tud érvényesülni a
szekáló.

Kiből válik szekáló?

Vannak olyan gyerekek, akik kinövik a szekálós korszakukat,
mások viszont azt tanulják meg, hogy agresszív magatartással
könnyen elérhetik, amit akarnak. Persze a szekálók nem min-
dig viselkednek így: többségük általában szellemes és jópofa.
A tanárok többek között azért nem veszik észre, hogy az orruk
előtt gyötörnek valakit, mert a szekálók gyakran nagyon okos,
elbűvölő személyiségek.
Az emberek alighanem azt gondolják, hogy kínzójuk a lelkük
mélyére lát, és ismeri az Achilles-sarkukat – nem jönnek rá,
hogy a szekálónak csupán rendkívül jó érzéke van mások re-
akcióinak meg gyeléséhez. Ha csak bólintasz és kacagsz
egyet, valami mással próbálkozik – a reakciófelmérő képessé-
gét más körülmények között példamutatónak nevezhetnénk.
Ha elvörösödsz, könnybe lábad a szemed, vagy – egy vállrándí-
táson túl – egyéb módon reagálsz, akkor tudni fogja, hogy
megtalálta a gyenge pontod. Ez nem mágia – csupán a külön-
legesen fejlett érzelmi képességek agyafúrt használata.
A szekálási hajlam a személyiségjegyek és a tapasztalatok
kombinációjából áll össze. Tanárként mindig nagyon izgatott
a szekálók lelkivilága, és ha olykor valamelyikük megnyílt
előttem, és őszintén beszélt magáról, olyankor sok esetben ki-
derült, hogy otthon gyötrik a nagyobb testvérei vagy a szülei.
Néhány szekálóból egyszerűen hiányzik az empátia: nem fej-
lődött ki bennük ez a képesség, és soha nem tanulták meg, ho-
gyan kellene szociálisan viselkedni, és tekintettel lenni más
emberek érzéseire. Megint mások egyszerűen azt tanulták
meg, hogy ez egy hatékony módszer arra, hogy elérje, amit
akar.
Az alacsony önbizalmú gyerekeknél gyakori, hogy nagyon
szeretnének tartozni valahova, és egy szekálóhoz csapódnak –
mivel félnek attól, hogy különben ők maguk válnának áldo-
zattá. Belőlük óhatatlanul szintén szekáló válik. Aki ilyen
könnyen félreteszi saját erkölcsi aggályait, azt valószínűleg
más ártalmas cselekedetre is könnyebb rávenni, mint például
a cigarettázásra, az alkohol- vagy a kábítószer-fogyasztásra.
Olykor a szekálók valamilyen példát követnek: ha egy fér azt
látta, hogy az apja – következmények nélkül – szekálja az any-
ját, akkor ez határozza meg az ő elképzelését a férj szerepéről.
Ha egy tanárt olyan emberek tanítottak, akik szarkazmust és
sértegetést alkalmaztak a diákokkal szemben, akkor benne ez
a modell fog élni. Ha az édesanyád mindig kiabált veled, és
folyton leteremtett, akkor könnyen lehet, hogy te ugyanígy
fogod nevelni a gyerekeidet.
A felnőttek sokszor a munkahelyükre is magukkal viszik a
szekáló viselkedést. Ha az illető soha nem szembesült vele
(vagy soha nem fogta fel), milyen szenvedésen megy keresztül
az áldozat, akkor ezt akár szokványos, megokolható és ered-
ményes magatartásnak is gondolhatja. Számos vezetőnek egy-
szerűen fogalma sincs arról, hogyan kell bánni az emberekkel,
mert nincs mögötte sem tapasztalat, sem megfelelő képzés. A
felnőttek közti szekálás gyakori oka a túlterheltség: a szekáló
nem tud megbirkózni a feladatával, megfélemlítéssel azonban
rá tudja venni az embereket, hogy megtegyék, amit vár tőlük.

A szekálás és a bírálat közötti különbség

Nem árt megérteni és felismerni a különbséget a szekálás és a

bírálat között, mert csak így tudunk megfelelően válaszolni. A
bírálat egy ember munkájának vagy jellemének az érdemeit és
hiányosságait értékeli. Ahhoz, hogy valaki ilyen módon értékel-
hessen téged, személyes kapcsolatra van szükség köztetek, vagy
arra, hogy az illető az adott terület szakértője legyen. Megalapo-
zott lehet a bírálat szülő és gyerek, barát és barát, házastárs és
házastárs, tanár és diák, vagy vezető és beosztott között.
A „bírálat” szó helytelenítést sugall: a bíráló személy szándé-
ka jellemzően valamilyen – a másik viselkedésével vagy megje-
lenésével kapcsolatos – hibára, hiányosságra vagy gyengeségre
való rámutatás. Olykor puszta szurkálódásból vagy önvédelem-
ből kritizál valaki, de ettől még nem válik szekálóvá, hacsak
nem műveli ezt állandó jelleggel. A konstruktív bírálat célja,
hogy segítsen észrevenni a problémás területeket, és – ha a má-
sik fél is úgy gondolja – fejleszteni azokat.
A szekálás célja ezzel szemben mindig az, hogy fájdalmat
okozzon, és megszégyenítsen. A szekáló nem azért mutat rá a
hibáidra, hogy kijavíthasd azokat: ő megfélemlít, hogy felsőbb-
rendűnek érezhesse magát. Teljesen értelmetlen megbékíteni
egy szekálót, vagy a kedvére tenni, mert ez csak a hatalmát nö-
veli, amit arra használ, hogy még többet ártson neked.
 Felnőttek esetében a szekálás leggyakoribb formája, amikor
valaki szándékosan és folytonosan bántó megjegyzéseket tesz
valakire. Tehát valakinek az egyszeri barátságtalan megjegyzé-
sét még nem nevezzük szekálásnak – csak akkor válik azzá, ha
hosszabb időn keresztül műveli ezt. Egy megjegyzés persze vé-
letlenül is lehet tapintatlan és bántó: ha valaki megkérdezi,
hogy „Mikor jön a baba?”, miközben nem is vagy állapotos, az el-
keserítő lehet, de a kérdezőnek valószínűleg nem állt szándéká-
ban fájdalmat okozni neked. Nem szándékos és nem folytonos –
tehát nem minősíthető szekálásnak.
Azok az emberek, akiket valaha szekáltak, szinte minden
esetben rosszul reagálnak a bírálatra, mert nem tudják elfelejte-
ni az őket ért fájdalmat és szégyent. Ha olyan helyzetbe kerül-
nek, amelyben bírálatra számíthatnak, dühösnek vagy megtá-
madottnak érzik magukat, rosszullét kerülgeti őket, vagy a
könnyeikkel küzdenek.
A múltban a szekálás az áldozat szégyellnivaló titka volt. Az-
zal a jó hírrel szolgálhatunk, hogy a szekálás mára nyilvános
téma lett. Nagy-Britanniában minden iskolában és a legtöbb
munkahelyen léteznek a terrorizálással kapcsolatos irányelvek,
és létrehoztak egy segélyvonalat National Bullying Helpline né-
ven. Ez azt jelenti, hogy ha valaki úgy érzi, szekálják, joga van
panaszt tenni, és elvárhatja, hogy lépéseket tegyenek az ügyben
(ez mindenkire érvényes, beleértve a miniszterelnököt is).

„Azzal a jó hírrel szolgálhatunk, hogy a szekálás mára nyilvános

téma lett.”

Térjünk vissza Mr. Barnes-hoz

„Mr. Barnes az irodájában vár délután 2 órakor. Sürgős.”

Szóval behívtak Mr. Barnes irodájába, és valahogy sikerült átvé-
szelned az elmúlt három órát.
A főnököd hellyel kínál, te pedig megpróbálsz nyugodtnak
tűnni, és mosolyogni. Az egyik jelentésedet pillantod meg a kép-
ernyőjén. Ő feláll, és járkálni kezd fel-alá a szobában.

„Mióta dolgozik nálunk?”

„Ööö, három éve.”
„És hányszor kellett szólnom a munkája vagy a késései miatt?”
„Egyszer vagy kétszer.”
„Szerintem sokkal többször. Amit nyújt, az egyszerűen kevés. Gyak-
ran elkésik, és gondatlanul végzi a munkáját. Mit tud felhozni a
mentségére?”

Hogyan reagálnál erre? Mit mondanál? Képes lennél nyugodtan

és asszertíven válaszolni, vagy dühbe gurulnál? Talán úgy érez-
néd, mindjárt sírva fakadsz, és mentegetőzve kirohannál a szo-
bából? Vizsgáljuk meg az egyes lehetőségeket:

a) Agresszív válasz
„Hogy mer így beszélni velem? Azzal a jelentéssel nincs semmi
probléma – órákig dolgoztam rajta! Különben is, ha nem mindig
az utolsó pillanatban küldené el a feladatokat, akkor talán len-
ne időm átnézni.”

b) Manipulatív
„Nos, sajnálom, Mr. Barnes. Nem is tudom, hogy képzeltem.” (Ez
aztán tényleg az utolsó alkalom, hogy későig maradok valami
munka miatt. Ezentúl főzheti magának a kávéját, és soha többet
nem mentem ki, amikor nincs bent az irodában.)

c) Passzív
 „Rettentően sajnálom, Mr. Barnes. Azonnal meg teszem, és ígé-
rem, hogy soha többet nem hibázok. Ezentúl korán járok be, ma
pedig késő estig dolgozni fogok, hogy elkészüljek.”

d) Asszertív
„Elmondaná, hogy pontosan mi a probléma?”
„Nézze ezt a rengeteg hibát!”
„Úgy látom, van benne néhány elírás – van még valami más
gond is? Szeretné, ha átnézném?”

A bírálatra adott reakció

Természetes, hogy védekezel, amikor bírálat ér. A korábbiakban

áttekintettünk néhány okot, amelyek miatt különösen érzéke-
nyen érinthet a kritika, de igazság szerint a legtöbb ember nem
örül neki. A kritika hatására érzett idegesség és védekezési haj-
lam túlzott reakciókat eredményez: a bírálatot elutasításként él-
jük meg, akárcsak gyerekkorunkban.
Vissza tudsz emlékezni valamilyen címkére, amelyet gyerek-
korodban ragasztottak rád? Te voltál a kétbalkezes? Vagy az
önző? A lusta? Ezeket a címkéket a gyerekek gyakran nemcsak
önmaguk jellemzéseként élik meg, hanem elutasításként, szere-
tetmegvonásként is. Bizonyos szavak és kifejezések hatására fel-
nőttkorunkban is kételkedni kezdünk önmagunkban, és bizony-
talanság tölt el bennünket.
A bírálattól való félelem gátolja az embereket, hogy azt
mondják, amit mondani szeretnének, azt tegyék, amit tenni sze-
retnének, úgy éljenek, ahogy élni szeretnének, és olyanok legye-
nek, amilyenek lenni szeretnének. A felnőttek (és a gyerekek)
túlzottan tartanak a negatív megjegyzésektől, és mindent meg-
tesznek, hogy megfeleljenek a többieknek. A szülők mindent
megvesznek a gyereküknek, hogy ne tűnjenek zsugorinak; a
munkavállalók egyre tovább és tovább bent maradnak a mun-
kahelyükön, hogy elkerüljék a hozzáállásukat illető legcseké-
lyebb kritikát is; a tizenévesek utánozzák a barátaikat, nehogy
azok rosszat mondjanak róluk.

a) Az agresszív reakció
A bírálatra adott agresszív reakció a meghallgatás elutasítása.
Vagy egészen biztosnak érzed magad a dolgodban, és meg vagy
győződve arról, hogy nem hibázhattál, vagy pedig nagyon meg
vagy rémülve, és re exszerűen így reagálsz.
Az agresszív személy következő lépése, hogy megkérdőjelezi
a kritika jogosságát, és támadást intéz a kritikus ellen. („Külön-
ben is, ha nem mindig az utolsó pillanatban küldené el a feladato-
kat…”)
Mi a következménye? Ebből szinte biztosan veszekedés lesz:
üvöltözés, melynek során rengeteg rossz érzés keletkezik a részt-
vevőkben. Valószínűleg elkerülöd, hogy újra el kelljen végezned
a munkát, de a kilátásaid nem túl fényesek. Akik így reagálnak,
azok gyakran az összecsapás után is sokáig feszültek maradnak,
és ezt a kollégáikon, a barátaikon és a családtagjaikon vezetik le.

b) A manipulatív reakció
A rejtett agressziót gyakran egyik fél sem ismeri fel. Majd’ szét-
robbansz dühödben a kritika miatt, de mosolyogsz, és jó képet
vágsz hozzá – közben fortyog benned az indulat és a bosszúvágy.
(„Ez aztán tényleg az utolsó alkalom, hogy későig maradok miat-
ta…”)
Mi a következménye? Ez a reakció látszólag mindkét felet elé-
gedettséggel tölti el. Végső soron azonban oda vezet, hogy
rosszul érzed magad a bőrödben. Ha az érzelmeidtől teljesen el-
térő módon viselkedsz, az képmutatás. Az adott pillanatban
édes lehet a bosszú, de hosszú távon az a hatása, hogy mások
megbízhatatlannak tartanak.
Akkor leszel elégedett magaddal, ha hiteles vagy. Legyenek
őszinték a megnyilvánulásaid, és büszke leszel magadra.

c) A passzív reakció
A passzív emberek szó nélkül elfogadják a kritikát. Hajlamosak
feltétlenül igaznak gondolni, amit mások mondanak róluk.
Ilyenkor önsajnálatot éreznek: „Nem tehetek róla. Senki nem
érti meg, milyen az én életem” vagy bűntudatot: „Tudom, hogy
lusta vagyok, és nem dolgozom elég keményen”, esetleg az önbi-
zalmuk gyengülését: „Reménytelen eset vagyok. Nem való ne-
kem ez a munka: nyilvánvalóan nem vagyok elég okos hozzá.”
Mi a következménye? A passzív emberek ritkán állnak ki ma-
gukért, mert félnek a kon iktusoktól, és attól, hogy nem fogják
szeretni őket. Gyakran azonban éppen a határtalan passzivitá-
suk a dühítő! Irreális ígéreteket tesznek a további bírálatok elke-
rülésére: „Azonnal meg teszem, és ígérem, hogy soha többet nem hi-
bázok.”
A passzív emberek a legrosszabbat képesek kihozni bizonyos
társaikból, mivel szabad teret adnak azok szekálási hajlamainak.
Voltaképpen elég nehéz egy passzív személlyel kapcsolatot tar-
tani, mert folyton ellenőrizni kell, hogy valóban azt szeretné-e,
amit mond.
Gyakori passzív megnyilvánulás az, hogy: „Nem, döntsd el te.
Nekem mindegy.” Ez különösen irritáló tud lenni, és épp azt a
reakciót váltja ki, amelyet a passzív személy leginkább el akart
kerülni. Eleinte talán örül egy főnök, ha sok passzív beosztottja
van, de végül rá kell jönnie, hogy nem ez a megfelelő recept a jól
végzett munkához és a jól működő munkahelyi kapcsolatokhoz.

d) Az asszertív reakció
Az asszertív emberek meghallgatják a kritikát, és további infor-
mációt kérnek („Elmondaná, hogy pontosan mi a probléma?”),
aztán eldöntik, jogos-e a kritika: „Úgy látom, van benne néhány
elírás.”
Az asszertív magatartáshoz bátorságra van szükség, hiszen
konkrét bírálatot kér, amelynek az igazságát adott esetben el
kell ismerni. De egész biztosan túl fogod élni, tehát igazán nincs
mitől félni.
Felnőtt vagy – itt az ideje, hogy az egód is felnőjön. Ez azt je-
lenti, hogy képes vagy úgy meghallgatni mások rólad alkotott
véleményét, hogy nem viselkedsz gyerekesen vagy oda nem illő
módon. Azt jelenti, hogy teljes mértékben tisztában vagy azzal,
hogy jogodban áll tiszteletet elvárni, és jogodban áll azt monda-
ni: „nem tudom” vagy „hibáztam” – anélkül, hogy reménytelen
vagy szörnyű alaknak gondolnád magad.

Hogyan kell szembenézni a kritikával?

1. Gondoskodj arról, hogy megfelelő lelkiállapotban legyél.

Ne panaszold el fűnek-fának, ne húzd fel magad, még
mielőtt belevágnál. Ha van rá módod, sétálj egyet a friss
levegőn.
2. Idézd fel, mennyi dicséretet kaptál mostanában. (Jó ötlet
félretenni azokat az e-maileket vagy egyéb írásbeli fel-
jegyzéseket, amelyekben köszönetet vagy elismerést
kaptál valamiért – nemcsak azért, mert valamikor még
jól jöhetnek, hanem azért is, mert úgy általában segíte-
nek, hogy jól érezd magad a bőrödben. Ha szóbeli elisme-
rést kapsz, azon melegében írd le. Mindezeket gyűjtsd
egy külön mappában a számítógépeden.)
3. Légy kezdeményező – a testbeszéd alkalmazásával. Ma-
gabiztosan lépj be a szobába, nézz Mr. Barnes szemébe, és
 fogj vele kezet (ha ez megfelel a helyi szokásoknak). Kö-
szönd meg neki, hogy időt szán rád, illetve köszönd meg
a lehetőséget, hogy beszélhetsz vele.
4. Ha a bírálat túlságosan általános, kérj további informáci-
ókat – mindig hasznos lehet példákat kérni, ha valóban
nem tudod, miről beszél az illető. Ezt hívják úgy, hogy
hatástalanító tudakozódás: a kritika tevőleges ösztönzése
annak érdekében, hogy hasznosítsuk (ha segítő szándé-
kú) vagy hatástalanítsuk (ha manipulatív).
5. Reagálj őszintén: „Egy kissé szíven ütött, amit mondott.
Ezt alaposan át kell gondolnom.”
6. Kérj gondolkodási időt, ha úgy érzed, hogy szükséged
van rá: „Megengedné, hogy egy kicsit később térjünk
vissza erre a kérdésre?” (De csak akkor mondj ilyet, ha
tényleg gondolkozni szeretnél – semmi értelme időt kér-
ni, ha azután inkább nem is gondolsz rá, és kerülöd a fő-
nököd annak reményében, hogy majd elfelejti.)

A következő lépés

Döntsd el, hogy jogos-e a bírálat, vagy sem

Az asszertív viselkedés tanulása során megvizsgáljuk, hogy álta-
lában hogyan reagálunk a bírálatra. A legtöbb ember első reakci-
ója a védekezés – ha ezt sikerült felismerned, akkor lehetőséged
nyílik az elkerülésére. Ha ezentúl is védekezéssel reagálsz a bírá-
latra, akkor ezentúl is fel fogod húzni magad, és megnehezíted
magad számára a kapcsolattartást bizonyos emberekkel.
Lazíts, és próbáld meghallgatni, tulajdonképpen mit is mond
a másik. Próbáld saját szavaiddal visszaadni a hallottakat, hogy
mindketten biztosak lehessetek benne: nem történt félreértés.
Lélegezz mélyeket, és maradj nyugodt.
 Ha sikerült ezt a módszert átültetned a gyakorlatba, és képes
vagy megállni, hogy azonnal magyarázni kezdd a cselekedetei-
det, akkor lehetőséged nyílik annak megfontolására: vajon indo-
kolt-e a kapott kritika. Ha még nem tudod eldönteni, próbálj
visszaemlékezni arra, hogy mondták-e már ezt neked. Érdemes
mérlegelni a bíráló kompetenciáját is: vajon reálisan meg tudja
ítélni a helyzetet?

Ha jogos
Ha jogos a kritika:
1. Fogadd határozottan és magabiztosan: „Igen, mostaná-
ban későn értem be.” Ez a hatástalanító helyeslés: a hibá-
id és tévedéseid elismerése a bírálat erőteljes és barátsá-
gos helyeslésével. Meglehetősen lefegyverző tud lenni a
kritikus számára.
(DE gyelj oda arra, hogy ne beszélj elítélően magadról: egy fé-
lénk „Tudom, hogy túl sokat beszélek” egészen másként hang-
zik, mint ha magabiztosan, de őszintén kijelented: „Hajlamos
vagyok rengeteget beszélni – különösen, ha izgatott vagyok.”)

„A hibáid és tévedéseid elismerése meglehetősen lefegyverző tud

lenni a kritikus számára.

2. Határozd el, mit fogsz tenni az ügyben: „Törekedni fogok

arra, hogy időben beérjek.”
(Ha nem vagy hajlandó változtatni, ezt mondd el – de nézz
szembe a következményekkel. Ne kérj bocsánatot, ha neked ti-
tokban tetszik ez a vonásod: „Hát igen, én ilyen rendetlen va-
gyok. Szerintem ez a kreativitás megnyilvánulása.”)

3. Ha egyetértesz a bírálattal, de nem tudod, hogyan vál-

toztathatnál a dolgokon, kérj segítséget: „Igaza van. Tud
nekem javasolni valamit, hogyan végezhetném jobban?”
 4. Köszönd meg a konstruktív bírálatot a másik személy-
nek: „Köszönöm, hogy időt szánt rám, és elmondta ezt.”

5. Ha már lehiggadt az illető, és meghallgatta, amit mond-

tál, akkor itt az ideje, hogy tömören kifejtsd a védekezé-
sed: „Néha úgy érzem, nem kapok elég időt a jelentések
elkészítéséhez.” Ne siránkozz, és ne add az áldozatot („én
szegény”), csak mondd ki határozottan, amit gondolsz.
Ne merülj bele hosszú, önkritikus magyarázatokba vagy
kifogásokba.
(Segíthet, ha azzal kezded a védekezést, hogy „Kissé félek ilyet
mondani, de…” – azonban ezt csak olyanoknak mondd, akiket
ismersz, és akikben bízol – ne pedig a sorban eléd tolakodóknak
vagy az undok szomszédodnak.)

Ha nem jogos
1. Határozottan és magabiztosan utasítsd vissza a kritikát:
„Nem, ez egyszerűen nem igaz.” (Ezt bármikor kijelent-
heted, ha a bírálat túlzottan általánosít: „Lusta vagy, fös-
vény vagy, reménytelen vagy” stb. – ez puszta szidalma-
zás.)
2. Inkább egyes szám első személyű közlésmódot alkal-
mazz, mint második személyűt: a „Teljesen rosszul értel-
mezi” helyett inkább fogalmazz így: „Azt gondolom,
hogy itt valami félreértés történt.” Ezt nevezik énközlés-
nek.
3. Ha fenyegetve érzed magad, mondd azt: „Megismételné?
Nem egészen értem.” Ez a módszer azért hasznos, mert
rákényszeríti a bírálót, hogy újrakezdje – rendszerint
nyugodtabb hangnemben.
4. Ha a bírálat részben igaz, akkor ismerd el, de helyesbítsd:
„Előfordult párszor, hogy elkéstem egy megbeszélésről,
 de a munkámat mindig időben kezdtem.” Azzal is meg-
próbálkozhatsz, hogy „Ezt a bírálatot nem érzem méltá-
nyosnak.”
5. Ha a bírálód gyorsan és hangosan beszél, te beszélj las-
san és halkan. Ismét a testbeszéded és a hanghordozásod
bír nagy jelentőséggel: az igazságtalan kritika nem eshet
olyan rosszul, hogy agresszíven reagálj.
6. Ha olykor értetlenül állsz a téged ért kritika előtt, pró-
báld ki, hogy átfogalmazod a bíráló személyre, és meg-
vizsgálod, voltaképpen nem rá illik-e. Tehát ha valaki azt
állítja, hogy „nagyon anyagias vagy” (és ez nem igaz), ak-
kor próbáld felidézni magadban, hogy te gondoltad-e őt
valaha fukarnak. Ha vitatkozni akarsz vele, vádolhatod
képmutatással, de egyébként egyszerűen mondd azt: „Ez
nem igaz” vagy „Éppenséggel nagyvonalú vagyok.”

„Legtöbbször mindannyian azt kifogásoljuk másokban, amit saját

magunkban nem szeretünk.”
William Wharton

(Ha egy barátodról vagy közeli rokonodról van szó, visszatér-

hetsz a témára egy későbbi időpontban – amikor már lecsillapo-
dott a felháborodásod –, és őszintén elbeszélgethettek róla. Kér-
dezd arról, mi áll a bírálat hátterében: „Haragszol valakire vagy
valami miatt?”)

Mit tegyek, ha váratlan kritika ér – hogyan álljam meg sírás

nélkül?

A magabiztos emberek kifejezetten igénylik a bírálatot. A kü-

lönösen eredményes diákok gyakran elutasítják a dicséretet,
és inkább arról szeretnének részletes információt kapni, ho-
gyan fejlődhetnének tovább.
Hasonlóan, ha a kapcsolatod éppen egy nehéz időszakát éli,
akkor valószínűleg egy komoly és nyílt beszélgetésre van
szükséged arról, hogyan lehetne javítani rajta. Ehhez bátor-
ságra van szükség, de számos kapcsolat azért megy tönkre,
mert az emberek azt feltételezik, hogy a párjuk tudja, mi a ba-
juk vele.
A legtöbb nézeteltérés a ki nem mondott feltételezésekből szü-
letik. Olykor a másik személy nem elég asszertív ahhoz, hogy
világosan megfogalmazza a bírálatát – előfordulhat, hogy se-
gítened kell neki: „Tudom, hogy mostanában sokszor jöttem
haza későn. Ez bosszant téged?” Még ha nem is találod fején a
szöget, ezzel egy olyan beszélgetést kezdeményezel, amelynek
során esélyt adsz a másiknak, hogy elmondja a véleményét.

A legtöbb olyan helyzetben, amikor bírálnak, előre számíthatsz

kritikára (legalábbis félig-meddig). Ez azért van, mert tudod,
hogy a főnököd/kollégád hajlamos kritizálni a munkádat, vagy
hogy a barátod/párod folyton kifogásol rajtad valamit. Ha készí-
tesz valamit, és megmutatod valaki másnak, akkor számíthatsz
a bírálatra, hiszen ezzel te magad kéred fel rá a másikat.

Ha már sikerült megtanulnod, hogyan kell reagálni a bírálatra –

és jelentős gyakorlatra tettél szert –, akkor a váratlan kritikára
pontosan ugyanúgy tudsz majd reagálni, mint a vártra.
Addig is íme, néhány válasz arra az esetre, ha teljesen készü-
letlenül érnének azok a bizonyos fájdalmas megjegyzések:

1. Amikor valaki a külsődre tesz megjegyzést:

„Levágattad a hajad” – erre csak annyit felelj: „Igen”, és tereld
másra a szót. Sose mondd, hogy: „Igen. Tetszik?”
Vagy: „Ez egy kicsit túl atalos neked, nem gondolod?” Erre csak
annyit válaszolj: „Nem”, és tereld másra a szót (az agresszív és az
asszertív „nem” közötti különbséget a hangsúly dönti el). Ha
egyetértesz a véleménnyel, mosolyogva azt is válaszolhatod
asszertíven, hogy „Igen”.
Vagy: „Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túl rövid/szélesít/túl
mélyen van kivágva?” stb. Határozottan, de kedvesen mondd
ezt: „Nem, én nem úgy látom.” Ne keveredj vitába: csak ismételd
meg a fordulatot, ha szükséges. (Ebben az esetben is megfelelő
válasz az „Igen” – amennyiben nem mentegetőzöl, és nem fűzöl
hozzá szorongva magyarázatot.)

2. Ha valaki lekicsinylő megjegyzést tesz a munkádra, pél-

dául miután lefestettél valamit:
„Itt kihagytál egy darabot” vagy „Hoppá, itt mi történt?” Ezeket
a megjegyzéseket engedd el a füled mellett, vagy mondd el, mi-
lyen érzést keltenek benned: „Nem jellemző rád, hogy ilyen ba-
rátságtalan megjegyzéseket tegyél.” (Azt is hozzáteheted még:
„Van valami problémád?” – de attól tartok, ez túlságosan közel
van a szarkazmushoz.) Ezt a fordulatot a külsődet illető támadó
megjegyzésekre is alkalmazhatod. Kerüld el az önbecsmérlés
csapdáját.

3. Egy másik lehetőség a humor alkalmazása: ha valaki a

viselkedésed bírálja, próbálkozz önmagad eltúlzott sza-
pulásával. Ez különösen gyerekeknél hatásos:
„Olyan undok vagy, hogy nem veszel nekem…” vagy „Miért nem
kaphatok…?” Erre csak annyit mondj nevetve: „Mert én egy
ilyen rettenetes/szörnyű/undok szülő vagyok.”
Egyszer fültanúja voltam, amikor egy tanár a kolléganőjét kriti-
zálta, amiért az nem készít részletes óravázlatot (ugyanis szeret-
te volna kölcsönkérni tőle). Amikor megkérdezte, miért nem ké-
szít óravázlatot, a tanárnő nevetve így válaszolt:
„Mert én egy ilyen borzalmas tanár vagyok.” A másik ember per-
sze tiltakozott, és megpróbált visszakozni.

AZONBAN: nehéz mindig asszertív választ adni, amikor valaki

váratlanul odaszúr. Nem szégyen, ha könnyekre fakadsz vagy
dühbe gurulsz – elvégre emberi lény vagy –, és a védekezés is
természetes reakció. Ez különösen érvényes, amikor fáradt vagy,
lehangolt, vagy nem érzed jól magad.
Ha asszertív választ adtál, akkor is megeshet, hogy feldúlt-
nak érzed magad utána. Segíthet, ha beszélsz róla egy jó bará-
toddal, de ne rágódj rajta túl sokáig – megtetted, amit lehetett,
ideje továbblépni.

És mi a teendő a szekálókkal?
Ha sikerül elsajátítanod a könyvben leírt asszertív techniká-
kat, onnantól kezdve aligha fognak szekálni. A szekálóknak
van egy hatodik érzékük, amellyel megtalálják az érzékeny
pontjaidat, és ezt a saját önbecsülésük növelésére használják.
Az asszertivitás nem azt jelenti, hogy ezentúl senki nem lesz
veled undok, és nem tesz rád gonosz megjegyzéseket – azon-
ban képes leszel megbirkózni ezekkel, és nem hagyod, hogy
lelki ronccsá tegyenek, vagy kilátástalan őrjöngésbe kergesse-
nek.
Soha ne próbáld megbékíteni a szekálót, vagy kedveskedéssel
levenni a lábáról – ez azt bizonyítaná a számára, hogy hata-
lommal bír feletted. Ha ismeretlen, ne is vegyél róla tudomást
(de ezt határozott módon tedd, ne pedig lehajtott fejjel, kerül-
ve a szemkontaktust).

Alkalmazz humort. A leginkább asszertív reakció, ha csak

nevetsz a megjegyzéseken (és másokat is bevonsz a mu-
latságba, ha módod van rá).
Alkalmazd a hatástalanító helyeslés trükkjét – vagyis fe-
jezd ki egyetértésedet: „Igen, bizonyára” vagy „Jó, ezt majd
fejben tartom” (ne ismételt meg a gúnyos megjegyzést).
Ha a munkahelyeden szekálnak, nézz utána a vállalatod
terrorizálással kapcsolatos irányelveinek, és kövesd az ott
leírt eljárást. Jogodban áll.
Ha családtagod vagy barátod szekál, akkor egy megfelelő
pillanatban kérd meg, hogy szánjon rád tíz percet. Nyu-
godt hangnemben, őszintén, túlzások nélkül mondd el,
amit szeretnél. Kezdd azzal, hogy „Mostanában úgy ér-
zem…” vagy „Szeretném, ha…”
Önnön lelki egészséged érdekében eldöntheted, mit te-
szel, ha nem hagyja abba („különben…”). Nem kell elmon-
danod az illetőnek, de érdemes előre eldönteni, milyen lé-
péseket teszel, ha nem hagy fel a szekálással.

A konstruktív bírálat

Amikor arra kérjük a tanulóinkat, hogy rangsorolják nehézség

szerint az asszertivitás különböző vonatkozásait, mások bírála-
ta és a bírálatok fogadása mindig az első helyen szerepel. A leg-
többen úgy vélik, hogy bírálatot kapni nehezebb, mint bírálni,
de közelebbről megvizsgálva a kérdést általában kiderül, hogy
valójában egész egyszerűen nem bírálnak másokat. Más szavak-
kal: egy nem asszertív embernek annyira nehezére esik kritikát
gyakorolni, hogy inkább csöndben marad, és említést sem tesz
azokról a dolgokról, amelyek bosszantják vagy idegesítik.
Ne feledd: jogod van bárkit arra kérni, hogy változtasson a vi-
selkedésén, ha az számodra bántó, dühítő vagy sértő.
Próbálj felidézni olyan közelmúltbeli eseményeket, amikor
valami sérelem ért valakitől, vagy gondot okozott neked valaki.
Mit tettél az ügyben?

Agresszív: Dühbe gurulsz, és konfrontálódsz az illetővel, sérté-

sek özönét zúdítva rá.

Manipulatív: A háta mögött rosszindulatú/gúnyos/undok meg-

jegyzéseket teszel az illetőre.

Passzív: Közvetlenül semmit sem teszel, de közben azon kapod

magad, hogy másoknak panaszkodsz a helyzetről.

Asszertív: Kifejezed az illető viselkedésével kapcsolatos érzései-

det.

Első hallásra egyszerűnek tűnik, de miután láttuk, hogyan rea-

gálunk a kritika legcsekélyebb jelére is, már érthető, ha képte-
lennek érezzük magunkat az asszertív, agressziómentes bírálat-
ra. Nem akarunk „korholni” vagy kritizálni másokat, mert fé-
lünk a reakciójuktól.

Milyen következményekkel jár a hallgatás

A rossz érzéseid nem szűnnek meg attól, ha nem teszel emlí-
tést róluk, és nem állsz ki magadért, csak hogy megőrizd a bé-
két. Igazság szerint a negatív érzések elfojtásával egyre csak
gyűlik és fokozódik a haragunk.
Minél tovább nem veszel tudomást a látszólag banális sérel-
meidről vagy bosszúságaidról, annál tovább gerjednek, míg
végül már forr benned a düh vagy a keserűség. Ha megpró-
bálsz mindenhez jó képet vágni, félreteszed a rossz érzéseidet,
és mindig kedves maradsz, azzal biztosítod magadnak a fe-
szültséget, a stresszt és az ezekből fakadó egészségügyi problé-
mákat.
Tegyük fel, hogy a párod így szól: „Nem vagy valami nagy sza-
kács, ugye?” Ez rosszul esik neked, mert későn végeztél a mun-
káddal, vettél valamilyen félkész ételt, és egyedül, segítség
nélkül készítetted el, és tálaltad fel. Nem szólsz egy szót sem.
A hétvégén együtt mentek szórakozni. Összefuttok néhány
barátjával, de nem mutat be nekik, és nem von be a velük való
beszélgetésbe. Nem szólsz egy szót sem.
Emlékezteted néhány apróbb elvégzendő házimunkára (példá-
ul, hogy ki kell vinni a szemetet), de elfeledkezik róluk, és el-
megy otthonról. Késő este kell elvégezned ezeket, miután már
pizsamát húztál. Nem szólsz egy szót sem.
Takarékoskodnotok kellene, de ő vesz egy doboz DVD-t, te pe-
dig erre váratlan dühkitöréssel reagálsz. A párod értetlenül áll
előtted: „Mi van veled? Ez nem került olyan sokba.”
Ha hajlamos vagy szó nélkül elmenni a kisebb dolgok mellett,
miközben mindannyiszor megbántva érzed magad, akkor a jö-
vőben próbálkozz az asszertívebb szókimondással.

Törekedj a következetes reakciókra

A sérelmek dédelgetése a személyes és a munkahelyi kapcsola-

tokra egyaránt romboló hatással van. Egyeseknek nem esik ne-
hezükre, hogy a barátaikat vagy a családtagjaikat bírálják, de a
kollégáiktól eltűrik a nem megfelelő viselkedést vagy a tisztelet-
len megjegyzéseket (másokra pedig ennek fordítottja érvényes).

„A sérelmek dédelgetése a személyes és a munkahelyi kapcsola-

tokra egyaránt romboló hatással van.”

Miért van az, hogy bizonyos helyzetekben könnyebben gyako-

rolsz kritikát, más alkalommal pedig nehezebben? Ha ez csak
azért van, mert tudod, hogy a szüleidnek/társadnak/gyereked-
nek elmondhatod, hogy mit szeretnél – míg egy munkatársad
megsértődhet miatta –, akkor nem árt felülvizsgálni ezeket az
okokat. Ha valakinek bármit a szemébe mondasz – hiszen csa-
ládtag, így a bírálat semmin nem változtat –, azzal egy kicsit
szekálóvá válsz. Másrészről, ha nem mondod el valakinek a véle-
ményed, mert attól félsz, hogy a bírálatod felzaklatja, vagy hogy
nem fog szeretni miatta – az tulajdonképpen gyávaság.
Ha úgy gondolod, jogod van elvárni, hogy valaki változtasson
a sértő magatartásán, akkor ez a jog egyaránt érvényes az ottho-
nodban és azon kívül is. Bírálni mindenkit ugyanúgy kell. Ne
engedd, hogy a félelem megakadályozzon benne, hogy azt tedd
vagy mondd, amit helyesnek tartasz.

Segítsd mások asszertivitását, hogy győztes–győztes helyzet

álljon elő

A konstruktív bírálat azt mutatja, hogy értékeled a másikat, és

fontos számodra a hozzá fűződő kapcsolat. A másik fél viselke-
désére vonatkozó egyenes, nyílt és pontosan megfogalmazott
visszajelzés hasznos, és jó hatással van a munkahelyi és párkap-
csolatokra. Természetesen előfordulhat, hogy a másik személy
nem asszertív, és rosszul reagál a bírálatra. De ez nem kell, hogy
visszariasszon a mondandód közlésétől – csak azt jelenti, hogy
alaposan meg kell fontolnod, mit akarsz mondani, és hogyan.
 Mielőtt bírálsz valakit, vizsgáld meg a motivációdat. Tel-
jesen elfogadható, ha egyszerűen panaszt teszel valami-
ért (például egy étteremben az étel miatt), de ha valami
konkrét változást akarsz elérni, akkor legyél rugalmas,
és add meg a tiszteletet a másik személynek. Az a célod,
hogy megváltoztassa a viselkedését – nem pedig az, hogy
megalázd.
Gondosan válaszd meg az időpontot és a helyszínt: bár
legjobb azon melegében elmondani a dolgokat, erre nem
mindig alkalmas a helyzet – különösen, ha mások is van-
nak veletek. A legtöbb embert védekezésre készteti, ha
úgy gondolja, mások is hallják a kritikát. („Többek között
ezért van, hogy amikor leszidnak egy gyereket a tan-
órán, utána továbbra is rosszul viselkedik.)
Ne hagyd felgyülemleni a problémákat, azt remélve,
hogy maguktól megoldódnak – többnyire csak még to-
vább súlyosbodnak. Ha úgy érzed, hogy valakinek a vi-
selkedése kezd bosszantani, mielőbb cselekedj. Te azért
felelsz, hogy ne hagyd elmélyülni a másik iránt érzett
neheztelésed. Ezzel tiszteletben tartod a jogait: hiszen,
ha szemet hunysz a viselkedése felett, az mindkettőtök
számára hátrányos következményekkel jár.
Ha bárhogy is próbáltad megvilágítani a sérelmedet, vé-
gül semmi nem változott, akkor érdemes felülvizsgálni a
szituációt. Tényleg olyasmiről van szó, amin változtatni
tud az illető, vagy a személyiségéből adódik a viselkedé-
se? Vannak olyanok, akik rosszul reagálnak a kritikára,
és több segítségre van szükségük, hogy tudják, mit kelle-
ne tenniük.

A bírálat hat alapelve

 1. Próbálj meg valami pozitívumot is hozzátenni a bírá-
lathoz
Ez különösen hatásos módszer azokkal az emberekkel szemben,
akik nem veszik jó néven a kritikát. „Méltányolom, hogy későig
dolgozott rajta, de…”
(Alkalmazhatod a PNP-szendvics formátumot: először mondj
valami pozitívumot, aztán a negatívumot, majd ismét pozitívu-
mot. De csak óvatosan: ha túl mereven és túl gyakran alkalma-
zod ezt a módszert, akkor a többiek észreveszik, mit művelsz, és
rezignáltan várják majd, hogy mikor jön a „de”.)
2. A viselkedést bíráld, ne az embert
Ne feledd, mit tanultál meg a bírálat fogadásával kapcsolatban:
senkire nem szabad címkéket ragasztani, mint például „undok”
vagy „önző”.
Ne ezt mondd: „Maga teljesen megbízhatatlan”, hanem inkább
ezt: „Ezen a héten kétszer elkésett.”
3. Fejezd ki a viselkedésével kapcsolatos érzéseidet
Ne azt mondd: „Úgy látszik, téged nem érdekelnek mások érzé-
sei”, hanem ezt: „Rosszul esett, hogy így beszélsz velem minden-
ki előtt.” Csak akkor mondd ezt, ha megbízol az illetőben, és javí-
tani szeretnéd a kapcsolatotokat.
4. Hallgass és gyelj
Ne feledd, milyen érzés volt a bírálat tárgyának lenni: szeretted
volna megmagyarázni és megindokolni a viselkedésed. Egyesek
hajlamosak azért kritizálni másokat, mert úgy érzik, nekik min-
dig igazuk van, és csak mondják és mondják tovább azután is,
hogy már kifejtették a véleményüket. Ha lehetőséget adsz a má-
sik számára, hogy elmondja az ő nézőpontját, akkor esetleg
olyan információkhoz jutsz, amelyek megváltoztatják a vélemé-
nyed. Kérdezz vissza, hogy megfelelően értetted-e: „Jól értem?
Tehát azt mondja, hogy…”
5. Konkrét viselkedésbeli változtatást kérj a másik
egyetértésével
Ha csak sopánkodsz, vagy túlságosan bizonytalanul fejezed ki a
kritikát, akkor a másik esetleg nem érti meg, hogy pontosan mit
is szeretnél. Ha elfogadja, amit mondtál (amire sokkal nagyobb
esély van akkor, ha nem agresszív hangnemben adod elő), kérd a
véleményét, hogyan lehetne javítani a helyzeten.
Ne azt mondd: „Soha nem segítesz a házimunkában”, hanem
konkrétan mondd ezt: „Ezen a héten egyszer sem főztél. Jövő hé-
ten melyik napokon tudnád elkészíteni a vacsorát?”
6. Beszélj a következményekről
Ha a másik személy rosszul reagál a bírálatra, és elengedi a füle
mellett a mondanivalód, akkor el kell határoznod, mit teszel, ha
semmi nem változik. (Ez olyan, mint a „különben…” a szekálás-
nál említett hasznos stratégia.) Nem fenyegetsz – csupán kezed-
ben tartod a helyzet irányítását. Anélkül is eldöntheted, mit
fogsz tenni, hogy hangosan kijelentenéd:
„Ha továbbra is elkésik, nem tehetek mást, mint hogy jelentem
a felettesemnek.”
Vagy ha egy barátról van szó, aki mindig elkésik a találkozókról:
„Torkig vagyok azzal, hogy mindig elkésel (ezentúl el sem indu-
lok, csak mikor már szólsz, hogy ott vagy).”
Ha az illető oda gyel a mondanivalódra, és elfogadja a vélemé-
nyed, akkor vázold fel a pozitív következményeket, és fűzz hozzá
valamilyen optimista megjegyzést.
„Ha te főzöl, eldöntheted, mit eszünk. Úgy örülök, hogy ezt így
meg tudtuk oldani!”

Összefoglalás
Ha életed nagy részében nem voltál képes bírálatot adni
és fogadni, akkor nem fogod egyik napról a másikra
megtanulni.
Gyakorlat kell hozzá.
Ne akarj mindent egyszerre elérni.
Tanuld meg elfogadni azt, ami nem tökéletes.
Ne hibáztasd magad, ha nem sikerül.
Az agresszív és az asszertív magatartás közötti egyik kü-
lönbség, hogy az utóbbi magában foglalja a másik tiszte-
letét.
Fogalmazz olyan tömören, amennyire csak lehetséges.
Ha a másik vitatkozni kezd, csak ismételd meg, amit
mondtál.
Ha előre izgulsz egy esetleges összetűzés miatt, gyakorolj
szerepjátékkal valaki közreműködésével.
Légy őszinte.
Ne hordozd magadban a neheztelésed – mondd el, amint
lehet.
Sokkal nehezebb asszertívnek lenni, amikor fáradt vagy,
lehangolt, vagy nem érzed jól magad.
Ha az adott pillanatban nem jut eszedbe a megfelelő vá-
lasz, később még mindig elmondhatod – ha még számít
neked.
Talán feldúltnak érzed magad egy olyan bírálat után,
amelyet rosszul fogadott a másik, de ez nem jelenti azt,
hogy nem kellett volna elmondanod.
 II.

„A bátorság minden más erény előtt áll, mert ez az összes töb-

bi erény előfeltétele.”
(Arisztotelész)
Átültetés a gyakorlatba

Miután tanulmányoztuk az asszertív viselkedés különböző vo-

natkozásait, most megvizsgáljuk, hogyan lehet mindezt átültet-
ni a gyakorlatba. Ha megnézed az első fejezet végén található
tesztkérdésekre adott válaszaid, megállapíthatod, mely terüle-
teken vagy leginkább asszertív, és melyeken legkevésbé. A má-
sodik rész fejezetei részletesen foglalkoznak egy-egy területtel.
Az esettanulmányok az asszertivitás valamennyi vonatkozását
lefedik a nemet mondástól kezdve a bírálatok fogadásáig. Ta-
lálsz bennük néhány javaslatot a tesztben vázolt helyzetek
asszertív kezelésére is.
Ha megértetted és elsajátítottad a viselkedés megváltoztatásá-
nak és az asszertívebb magatartás kialakításának módszereit,
elértél az utad utolsó állomásához: a döntéshozatalhoz. Az
asszertivitáshoz hozzátartozik a jó döntések meghozatalának
képessége is – vagyis az olyan döntéseké, amelyeket alaposan
megfontoltál, és amelyeket biztosan nem bánsz meg. Ahogyan
egyértelműen és egyszerűen meghatározható lépések vezetnek
az emberekkel való asszertívebb viselkedéshez, ugyanúgy létez-
nek megtanulható logikai lépések, amelyek a hatékony döntése-
ket segítik elő. A tizedik fejezetben ezeket a lépéseket vizsgáljuk
meg közelebbről, és ültetjük át a gyakorlatba a korábbi fejeze-
tekben leírt eseteket alapul véve.
 5. fejezet

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden bol-

dogtalan család a maga módján az.”
(Lev Tolsztoj: Anna Karenina –
Németh László fordítása)
Hogyan legyünk asszertívek a családtagjainkkal

Térjünk vissza az első fejezetben kitöltött tesztre: mennyire

vagy asszertív a családtagjaiddal? Hogyan viszonyul az itt elért
pontszámod a barátok, illetve a munkahely esetében elért pon-
tokhoz? Egyeseknek könnyen megy az asszertivitás a családtag-
jaikkal szemben, de annál inkább nehezükre esik, hogy rekla-
máljanak a nem megfelelő szolgáltatás miatt. Talán úgy látod,
hogy a családod bizonyos tagjaival könnyű asszertíven viselked-
ned (például a gyerekeiddel vagy a nővéreddel), másokkal szem-
ben viszont gyakran érzel szörnyű haragot vagy tehetetlensé-
get.
Ebben a fejezetben megvizsgálunk néhány, a tesztben szerep-
lő helyzetet, és megnézzük, hogyan lehetne azokat asszertíven
kezelni.

Kérni, amire szükséged van

Moira üzletkötőként dolgozik egy helyi gyógyszergyártó válla-

latnál. Három a van (10, 13 és 15 évesek), és egy új párja, Rob –
aki gyakran későn ér haza. Moira úgy érzi, hogy a házimunka
java az ő vállát nyomja, mivel ő ér haza elsőként (és mivel eddig
is ő végezte, még mielőtt Rob színre lépett).
Moira mindinkább fel gyel arra – és egyre jobban neheztel miat-
ta –, hogy a párja nem segít neki. Panaszkodik az ismerőseinek,
hogy milyen nehéz sora van és közben otthon egyre zárkózot-
tabbá válik, és egyre gyakrabban tesz gúnyos megjegyzéseket –
ugyanis ez könnyebb számára, mint a konfrontáció. Rob rend-
szerint fáradtan ér haza: ő úgy érzi, kiveszi a részét a munkából
azzal, hogy kiviszi a szemetet, lemossa az autót, és alkalman-
ként lenyírja a füvet. Legszívesebben kikapcsolódással tölti a
hétvégéjét, szombat délutánonként focimeccsre megy, és gyak-
ran eljár sörözni a barátaival.

Sikerült besorolni Moira viselkedését az első fejezetben leírt de-

níciók alapján? Ez a manipulatív magatartás: elkerüli a konf-
liktust azzal, hogy mindent maga végez el, és közben a mogor-
vaságával és a szarkazmusával mutatja ki a haragját – ahelyett,
hogy szembenézne a problémákkal, és egyenes módon próbálna
megoldást keresni arra, ami bosszantja.
Moira régebben próbálta rávenni Robot és a úkat arra, hogy
többet segítsenek a ház körül, de azt tapasztalta, hogy egy ideig
megtették, amit kért, aztán visszatértek a korábbi szokásaikhoz.
Moira abba a csapdába esett, amelybe számos másik szülő: meg-
maradt a kisgyermekes anyuka szerepében azután is, hogy már
megnőttek a gyerekei. Megszokta, hogy mindent ő csinál, és ez
nagyon is megfelelt a család többi tagjának.
Moira bűntudatot is érezhet: elvált a úk apjától, és egy má-
sik fér t hozott a házba. A békesség érdekében senkitől nem kér
semmit. Robnak bizonyára hálás, amiért elfogadta a három gye-
rekével együtt, ezért nem szívesen kér tőle többet.

Mindenkinek joga van a boldogsághoz

Sok esetben azért vagyunk képtelenek segítséget kérni, mert a
lelkünk mélyén úgy érezzük, nem érdemeljük meg. Ha beletörő-
dünk a sorsunkba, és folyton csak a körülöttünk levőknek pró-
bálunk a kedvére tenni, azzal elmélyítjük a haragunkat, amely
előbb-utóbb szükségszerűen felszínre tör.
Az asszertív megoldás az aggályok elismerése és annak a felis-
merése volna, hogy nekünk is jogunk van kérni, és jogunk van a
boldogsághoz. Jogunk van a következményektől való félelem
nélkül kifejezni az igényeinket, és tenni azért, hogy teljesülje-
nek.

Az asszertív CSELEKVÉS
Első lépéseként szánj egy kis időt annak eldöntésére, mit is sze-
retnél tulajdonképpen. Ez nehezebb, mint amilyennek látszik,
mert könnyű beleesni a manipulatív csapdákba. Győződj meg
arról, hogy alaposan végiggondoltad, végső soron mit szeretnél
elérni. Nem sok értelme van megkérni a párod, hogy ő főzzön
hétvégenként, ha a főzés a kedvenc házimunkád, vagy ha nem
tudnád nyugodt szívvel másra hagyni. Segít az igényeid tisztá-
zásában, ha írsz egy listát mindazokról a tevékenységekről, ame-
lyekben segítséget szeretnél kapni, és eldöntöd, hogy ezek közül
melyeket vagy képes átruházni valaki másra.

„Segít az igényeid tisztázásában, ha írsz egy listát mindazokról a

tevékenységekről, amelyekben segítséget szeretnél kapni.”

Ha rászántad magad, hogy hangot adj az érzéseidnek és az igé-

nyeidnek, akkor fejezd ki azokat a sajátodként, énközléssel. Ne
arról beszélj, hogy a másik mit okoz neked, hanem arról, hogy te
mit érzel. Moira például ezt mondhatná: „Elegem van abból,
hogy a házimunka többségét nekem kell elvégeznem.” Amikor
arról beszélsz, mit szeretnél, azt fogalmazd meg pontosan – ne-
vezd meg a lehető legközelebbről. Moira például kérhetné ezt:
„Szeretném, ha csütörtökönként megfőznéd a vacsorát.”
Ha igazából nem is tudod, milyen segítséget szeretnél kapni,
kérhetsz ötleteket: „Nagyon kimerítő számomra, hogy hétvé-
genként mindent nekem kell megfőznöm és kitakarítanom. Van
valami ötleted, hogy miben tudnál segíteni?” Egyszerre min-
denképpen csak egyetlen dolgot kérj – ha túl sok mindent kérsz
egyszerre, az csak összezavarja a képet, és apránként egyébként
is több örömed telik a változásban.
Az időzítés és a testbeszéd is kulcsfontosságú. Mérlegeld, mi
lenne a legalkalmasabb időpont, melyik az a pillanat, amikor a
hallgatóságod gyelmét kérheted egy konstruktív megbeszélés-
hez. Egy stresszes munkanap utáni vagy késő éjszakai időpont a
legtöbb ember számára nem a legalkalmasabb. Legjobban te-
szed, ha először is kiválasztasz egy jó időpontot – fontos, hogy a
beszélgetés építő jellegű megbeszélésként induljon, ne pedig ne-
gatív hangvételű panaszkodásként.
Gondoskodj arról, hogy a testbeszéded is pozitív, a megoldás-
ra összpontosító hozzáállást közvetítsen – ne karba tett kézzel
vagy a kezedet tördelve állj neki. Próbálj a megbeszélést ösztön-
ző nyitott gesztikulációt használni, és ne állj csípőre tett kézzel –
ez azt sugallná, hogy ellenkezésre számítasz, és kész vagy harc-
ba szállni a másik fél ellen. Figyelj oda arra is, hogy mosolyogj,
és ne vágj túl komoly arcot. A célod megoldást keresni valami-
lyen zavaró dologra, nem pedig újabb vitába keveredni. Rendkí-
vül fontos a hanghordozás: legyen magabiztosan nyugodt, ne
pedig panaszos, félénken suttogó, netán hangos és agresszív.
Végül: ne add fel egykönnyen! Elmondtad a kérésed, melyet
meghallgattak, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is valósul a
változás, illetve, hogy tartós lesz. Talán egy életen át rögzült
szokásokkal kell megküzdened, és el kell határoznod, mit fogsz
mondani és tenni, ha a másik nem hajlandó az együttműködés-
re – például: „Csalódott vagyok azután, amit a múlt héten meg-
beszéltünk” vagy „Úgy vettem észre, hogy nem tartottad be azt
az ígéreted, miszerint… ezért úgy döntöttem…” Az utóbbi pél-
dában nem kell feltétlenül megmondanod, mit tervezel követ-
kező lépésként – ez nem fenyegetés, hanem egy önmagad szá-
mára tett ígéret (de vigyázz: a következmény ne legyen hátrá-
nyos számodra).
Emlékeztető
Ha elérted a célod, ne felejts el köszönetet mondani a másiknak,
és megdicsérni – a köszönetet és a dicséretet mindenki értékeli.

Nemet mondani

David édesanyja, Gloria több mint negyven évnyi boldog házas-

ság után két éve özvegységben él. Van egy lánya, aki külföldön
él, és egy másik a, akinek kisgyerekei vannak. David közel la-
kik, és Gloria szinte mindennap felhívja, és általában valami-
lyen ürüggyel arra kéri, hogy ugorjon be hozzá.
David tudja, hogy az édesanyja magányos, de nemrég kezdődött
egy új kapcsolata. Egyre ingerültebb attól, ahogy a mamája rá-
akaszkodik, de nem akarja megbántani.

David sajnálja az édesanyját, és megpróbál segíteni azzal, hogy

elvégzi azokat a munkákat, amelyeket korábban az édesapja
végzett. Eleinte még szívesen vállalta ezt, mert neki is hiányzott
az apja, és örült, hogy beszélgethetnek egymással a hozzá fűző-
dő közös emlékekről. De ami kezdetben öröm volt, az mára meg-
szokássá vált, amelyen – úgy látja – nehéz változtatni. Szeretne
több időt szánni az új kapcsolatára, de az édesanyja elvárja, hogy
ahányszor csak kéri, menjen át hozzá. Passzív módon viselkedik:
teljesíti az édesanyja kívánságát, ami nagyon megnehezíti az új
kapcsolatát.
Egy ilyen kínos helyzetben két lehetőség közül választhatsz:
folytatod, ahogy elkezdted, vagy elhatározod, hogy teszel vala-
mit ellene. Mindkét döntés következményekkel jár, de még min-
dig jobb elhatározni valamit, mint sodródni az eseményekkel, és
másokon vezetni le a frusztrációd.
David felismerte, hogy haragudna az édesanyjára, ha a ra-
gaszkodása valami módon ártana az új kapcsolatának. Azt is
tudja, hogy nem szeretne összeveszni a mamájával. Úgy érzi,
meg kell mondania neki, hogy nem tudja olyan gyakran meglá-
togatni.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha félelmet, idegességet vagy bűntudatot érzel, amikor nemet
kell mondanod egy családtagodnak, akkor kezdd úgy: „Félek
ilyet mondani, mert nem szeretnélek felzaklatni…” vagy „Nehe-
zen gyűjtöttem bátorságot, hogy elmondjam neked, de igazán
nem szeretném…” vagy „Lelkiismeret-furdalásom van, hogy ezt
mondom neked, de nem tudok…”
Ha a másik tiltakozik, egyszerűen mondd azt, hogy „Sajná-
lom, de nem vállalhatom…” Nem vagy köteles magyarázatot
adni. Ha az illető győzködni próbál, csak ismételd meg, amit
mondtál. Olykor ötször vagy hatszor is el kell mondanod, mire a
másik megérti. Ha végre belátta, hogy nem tud meggyőzni, ak-
kor ajánlhatsz egy olyan kompromisszumot, amely mindkettő-
töknek megfelel: „De szombaton be tudok ugrani.”
Persze a másik fél valószínűleg neheztelni fog, amiért nem te-
szel eleget a szokásos módon a kívánságának. Meglehet, hogy
mérges lesz, vagy veszekedni fog veled. Ez nyilvánvalóan mani-
pulatív magatartás, de a másik viselkedéséért nem vagy felelős.
Ha beadod a derekad, és megteszed, amit vár tőled, akkor szá-
molnod kell a következményekkel. David felismerte, hogy ha to-
vábbra is a mamája irányítja az életét, akkor esélye sincs meg-
tartani az új kapcsolatát.

Emlékeztető
Tudatosan gyelj a testbeszédedre és a hanghordozásodra. Nem
kell agresszívnek és hangosnak lenned ahhoz, hogy nemet
mondj. Legyél kedves: egy családtagodról van szó, akivel szeret-
néd megőrizni a jó viszonyt.
Bírálatot fogadni

Ti any és Paul nemrég vett egy új lakást, melynek kifestéséhez

és berendezéséhez korlátozott összeg áll rendelkezésükre. Paul
nővére, Pam, gyakran meglátogatja őket a két gyerekével. Pam
férje, Jack, aki ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, ritkábban jár ná-
luk, de ahányszor eljön, kritizálja a ténykedésüket. „Viccelődik”
a berendezésen, és ilyesmiket mond: „Azok a polcok nem sokáig
maradnak ott.”

Ti anynak rosszul esnek Jack megjegyzései, és retteg a látogatá-

saitól. Nem szól semmit, mert nem szeretné felizgatni Paul nő-
vérét, így aztán passzívan viselkedik. Pault is dühíti Jack visel-
kedése, de ő agresszívebb természetű, ezért korábban többször
össze is kapott Jackkel. Mostanában ahányszor csak betoppan a
sógora, Paul bezárkózik a dolgozószobájába – ezzel teljesen Tif-
fanyra hagyja a helyzet kezelését.
Ennek a fajta kritikának nincs más célja, mint a másik becs-
mérlése – a kritikus örömére. Olykor az illető tényleg viccesnek
gondolja magát, és elborzad, amikor megtudja, mennyi fájdal-
mat okoztak a megjegyzései. Jack azonban egy szekáló, aki élve-
zi, hogy ilyen könnyen fel tudja idegesíteni a sógorát.

Az asszertív CSELEKVÉS
Az ilyen Jack-félékkel szemben a humor a leghatásosabb eszköz.
Ez nem könnyű, amikor épp dühös vagy, de Ti any és Paul akár
fel is készülhetnek a látogatásra, és eltervezhetik, mit válaszol-
nak az elmaradhatatlan bírálatokra. Egyeztethetik a stratégiát,
és gyakorlásként eljátszhatják a szituációt. Ha még soha nem
próbáltad, furcsának találhatod, de jó módszer az elviselhetet-
lenné váló helyzetek megoldására, ha előre kipróbálsz pár vicces
megjegyzést, gyakorlod a testtartást, sőt még az arckifejezést is.
„Az ilyen Jack-félékkel szemben a humor a leghatásosabb eszköz.”

Ennek egyik módja, hogy ösztönözzük a bírálatot. Mondjuk a

házaspár, miután kifestette a lakást, nevetve nyit ajtót Jacknek,
és így szól: „Hát jó, essünk túl rajta: mondd el, mit rontottunk el
már megint!” Vigyázni kell azonban, hogy ne legyen gúnyos a
megjegyzés – a szarkazmus mindig agresszív, és a szekálók takti-
kai eszköztárához tartozik. A hangsúlyod és a testtartásod el-
árulhatja, mit érzel valójában. Hogy bátran szembeszállhass egy
ilyen Jack-féle szekálóval, ahhoz a szemébe kell nézni, lazán tar-
tani a vállad, és magabiztosan beszélni.
Próbálkozhatsz a hatástalanító helyesléssel – azaz hevesen és
derűsen helyeselsz a bírálatra. „Bizony, még kezdők vagyunk.
Szerintem mire belejövünk, el is költözünk.” De ezt feltétlenül
határozottan kell közölnöd – ha tétován, önbecsmérlő módon
hangzik el, az győzelmet jelent a szekáló számára, aki ezután to-
vább packázik veled minden látogatásakor.
A szekáló szándéka, hogy fájdalmat okozzon és megalázzon,
de ha megjegyzései nem érik el a kívánt hatást, akkor végül fel-
adja. Próbálj meg nevetni az ilyen kritikai megjegyzéseken, és
kedélyesen mondd azt: „Ha semmi kedveset nem tudsz monda-
ni, akkor inkább meg se szólalj.” Könnyebb úgy nevetni, és tréfát
űzni a szekálóból, ha nem vagy egyedül. Ha egy nehéz természe-
tű rokonodról van szó, akkor kérd meg valamelyik barátodat,
hogy legyen ott veled, és avasd be őt a tervedbe.
Ne próbáld megbékíteni a szekálót, és ne keveredj vitába vele.
Ha védekező vagy agresszív módon reagálsz, abból rögtön tudni
fogja, hogy nyert. Továbbra is megteszi gúnyos és kíméletlen
megjegyzéseit, mert eléri velük a kívánt hatást: kellemetlenül
érzed magad. A Jack-féle szekáló abban is hatalma bizonyítékát
látja, ha valaki elvonul egy másik szobába, hogy elkerülje. Paul
viselkedése egyszerűen gyávaság, amely semmit nem old meg.
Emlékeztető
A családtagok nem fognak eltűnni az életedből. Vagy sikerül
elég vastag páncélt növesztened, hogy ne jussanak át rajta a
megjegyzéseik, vagy elhatározod, hogy teszel valamit ellenük.
Sokkal jobb rendezni a helyzetet, mint egész életedben azon
igyekezni, hogy megbékíts valakit, vagy elkerüld vele az össze-
ütközést.

„Sokkal jobb rendezni a helyzetet, mint egész életedben azon igye-

kezni, hogy megbékíts valakit, vagy elkerüld vele az összeütközést.”

Elismerést fogadni

Donna egyedülálló anya, egy gyermeke van. Szülésznőként dol-

gozik teljes munkaidőben, az iskolai felügyelőbizottság tagja és
egy politikai párt aktív tagja. Amikor nemrég meglátogatta a
szüleit, az édesapja elmondta, hogy nagyon büszkék rá: csodál-
ják, mert ennyi energiát fektet abba, hogy jobbá tegye mások
életét, és emellett ilyen szerető és gyelmes anya tud lenni.

Donna nincs hozzászokva, hogy dicséretet kapjon az apjától,

ezért rögtön elutasítóan reagál. Nevet, és azt mondja: „Papa, ne
beszélj ilyen butaságokat. Olyan vagyok, mint mindenki más.”
Az elismerő szavakra gyakran azért válaszol valaki ilyen ko-
molytalanul, hogy palástolja a zavarát. A dicséret elutasítása
alighanem rosszul esik a másiknak, és a későbbiekben valószí-
nűleg nem próbálkozik majd hasonlóval.

Az asszertív CSELEKVÉS
Egy ilyen komoly elismerésre a legmegfelelőbb válasz ez lenne:
„Nagyon jólesik, hogy ezt mondod. Megerősíted bennem azt az
érzést, hogy jól végzem a dolgom.”
Emlékeztető
Mosolyogva fogadd az elismerést, ne pedig a homlokodat rán-
colva. Bármennyire zavarba ejtő is, ne vond kétségbe – egyszerű-
en csak köszönd meg.

Elismerést adni

Natalie-nak van egy 12 éves lánya, Rosie. Natalie-t szekálták

gyerekkorában, és még most is kevés az önbizalma. Fél, hogy
Rosie is ilyenné válhat, ezért folyton dicséri. Nemrég feltűnt
neki, hogy Rosie-t ez mintha irritálná, és bár a lánya nagyon ér-
zékeny a legcsekélyebb bírálatra is, a dicséreteket és elismerő
megjegyzéseket láthatóan észre sem veszi.

A legtöbb szülő szeretné, ha a gyereke elégedett lenne magával,

és tudja, hogy a dicséret ösztönzően hat a gyerek szorgalmára és
kitartására a tanulásban és egyéb területeken is. De a válogatás
nélkül adott elismerés sajnálatos következményekkel járhat.
Olykor azért dicsérik a szülők a gyereküket, hogy jó eredményt
érjen el egy olyan területen, amelyen nekik nem sikerült. Ennek
következtében a gyerek azt gondolja magáról, hogy tehetséges
valamiben, amihez valójában nincsenek jó adottságai.
Rosie-nak azért tűnik fel jobban a bírálat, mint az elismerés,
mert általában sokkal konkrétabb formában kapja – például:
„Nem jól tartod a hegedűt” vagy „Nagyon kusza az írásod” –, míg
a dicséretek egyformák és határozatlanok.

Az asszertív CSELEKVÉS
Az általános dicséretek idővel semmitmondókká válnak. Telje-
sen rendben van, ha valakinek azt mondod, jól dolgozik, vagy
nagyon csinos, de sokkal jobb, ha kiemelsz valami konkrét dol-
got, amelyet igazán értékelsz. „Tetszik, hogy ilyen frappáns rí-
meket találtál” – ez sokkal hatásosabb, mint az, hogy: „Jó ez a
vers.”
Ugyanez érvényes a szüleinktől kapott dicséretekre is. Az elő-
ző példában Donna apjának elismerő szavai komolyak és őszin-
ték voltak. Ilyen elismerést érdemes adni, ez jelent értéket a má-
sik számára, és ez az, amire sokáig fog emlékezni.

Emlékeztető
Az emberek sokszor elfelejtik elismeréssel jutalmazni a család-
tagjaikat, mintha csak a hozzátartozók között nem lenne helye a
hálának és a dicséretnek. A konkrétumra vonatkozó, szívből
jövő elismerések nagyban hozzájárulhatnak a családi harmóni-
ához és a családtagok önértékelésének javulásához.

Összefoglalás

Ha nem veszel tudomást az érzéseidről, azzal csak elrak-

tározod azokat későbbre.
A legtöbb családtag hosszú időn keresztül végigkísér az
életeden, ezért általában jobb választás az asszertivitás,
mint egy egész életen át megpróbálni elkerülni az össze-
tűzéseket.
A sikerre természetesen nincs garancia – mások viselke-
dését nem változtathatod meg, csak a magadét.
Rá fogsz jönni, hogy ha te elkezdesz másképp viselkedni,
akkor a család többi tagja is másképp fog viszonyulni
hozzád: ha kiállsz magadért, mások többé nem fogják
úgy érezni, hogy bármit megtehetnek veled.
 6. fejezet

„Nem barátod, aki hallgatást vár el tőled, vagy nem ismeri el

a fejlődéshez való jogodat.”
(Alice Walker)
Hogyan legyünk asszertívek a barátainkkal

Milyen pontszámot értél el a teszt barátokra vonatkozó részé-

ben? Talán csupa boldog, jóindulattal teli és egyenrangú baráti
kapcsolattal dicsekedhetsz, amelyek soha nem okoznak problé-
mát számodra. De néha éppolyan nehéz és összetett feladat a
barátokkal szembeni asszertivitás, mint dűlőre jutni a különbö-
ző családtagokkal.
Úgy tartjuk, hogy barátaink mellett „önmagunk lehetünk”,
néha mégis azon kapjuk magunkat, hogy olyan szerepet ját-
szunk mellettük, amelyben már nem leljük örömünket. Gyak-
ran csak annyi történik, hogy rögzül egy viselkedési minta,
amelyet meg kell törni.
Ebben a fejezetben olyan helyzeteket vizsgálunk meg, ame-
lyek barátok között fordulhatnak elő, és néhány asszertív mód-
szert javasolunk ezeknek a szituációknak a kezelésére.

Nemet mondani

Deborah jó pár éve Sharazard szomszédja. A gyerekei már nem

laknak otthon, egyetemre járnak, de Sharazardnak van egy spe-
ciális ellátást igénylő kis a. Egy szombaton Sharazard bekopog-
tat a barátnőjéhez, és megkérdezi, vigyázna-e a kis ára jövő
szombaton, mert a férje programot szervezett a huszadik házas-
sági évfordulójukra.
Deborah már nagyon várja az osztálytalálkozóját, amely ugyan-
azon az estén lesz. Megpróbál nemet mondani, de Sharazard zo-
kogásban tör ki, elmondva, hogy a bébiszittere beteg, és alig tu-
dott találni valakit a a speciális igényei miatt. Emlékezteti a
barátnőjét, milyen régóta ismerik már egymást, és hozzáteszi,
hogy a a mindig kedvelte Deborah-t.
Ő végül elvállalja a gyerekfelügyeletet.

Mit gondolsz, te hogyan reagáltál volna? Ez egy tipikus szerepjá-

tékgyakorlat, amelyet az asszertivitási tanfolyamainkon szok-
tunk alkalmazni. A tanfolyam legtöbb résztvevője azt állítja,
hogy beadná a derekát, és elvállalná a gyerekfelügyeletet. Hiába
kérjük őket arra, hogy mondjanak nemet, néhányukat addig
ostromolja egy meggyőző partner, hogy végül igent mondanak.
Hajlamosak vagyunk a saját vágyainkat másoké mögé sorolni,
mert így akarjuk elnyerni az elismerésüket és a szeretetüket.
Sajnos sokszor egyszerűbb beletörődni valamibe, mint
asszertívnek lenni. Szokásoddá válhat, hogy mindenbe bele-
egyezel. Az emberek idővel már ezt várják el tőled. Ha egyszer
nemet mondasz, bosszúsak lesznek, és mindent bevetnek, hogy
meggyőzzenek. Ez a haragtól a sértődésen és a síráson keresztül
egészen annak felemlegetéséig terjedhet, hogy mi mindennel
tartozol nekik.

„Szokásoddá válhat, hogy mindenbe beleegyezel. Az emberek idő-

vel már ezt várják el tőled.”

Neked is vannak jogaid

Aki kér tőled valamit, úgy érzi, joga van hozzá, hiszen a barátja
vagy – ami igaz is –, azonban neked is jogod van nemet monda-
ni. Magától értetődően megillet az a jog, hogy saját akaratod sze-
rint válaszolj, amikor szívességet kér tőled valaki. Az életben
gyakran előfordul, hogy megteszünk olyasmit, amit nem aka-
runk, csak azért, hogy a jóindulatunkat bizonyítsuk. Az asszer-
tív emberek éppolyan jóindulatúak, mint bárki más. De ha azt
veszed észre magadon, hogy mindig igent mondasz, amikor va-
lójában nemet szeretnél mondani, és úgy érzed, hogy mások ki-
használnak, akkor itt az ideje, hogy számot vess eddigi viselke-
déseddel, és megtanulj nemet mondani.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha szívességet kér tőled egy barátod, és semmi okod nemet
mondani, akkor persze gond nélkül megteheted, amit szeretne.
Jó érzés tenni valamit másokért, és az igazi jó barátok ezt viszo-
nozzák is. Hasonlóan, ha az első gondolatod az, hogy: „Nem, ezt
aztán tényleg nem szeretném megtenni”, és ehhez kétség sem
fér, akkor csak annyit mondj: „Sajnálom, ezt nem vállalhatom.”
Nem kell magyarázatot adnod.
Általában azonban nem ilyen egyértelmű a döntés: Deborah
elvállalhatná a gyerekmegőrzést – de szívesebben csinálna vala-
mi mást. Ha a másik hajlíthatónak ismer, nem adja fel küzdelem
nélkül. Esetleg neked szegezi a kérdést, mi az a fontos dolog,
amely miatt nem érsz rá. De ebben a fázisban még ne áruld el.
Bármit mondasz is, különféle variációkkal áll majd elő, és csak
belekeveredsz egy más jellegű vitába.
Tehát ha valaki győzködni próbál, egyszerűen ismételd meg,
amit először válaszoltál: „Sajnálom, ezt nem vállalhatom” vagy
„Sajnos ezt most nem tudom megtenni.” Előfordulhat, hogy
négyszer-ötször is el kell mondanod újra, míg végre megérti a
másik, és feladja a próbálkozást.
Amikor kérnek tőled valamit, és az első gondolatod az, hogy
„Nem. Megtehetném, de inkább…”, olyankor kérj gondolkodási
időt! Néha csak pár percre van szükség – ha telefonon beszéltek,
visszahívhatod az illetőt pár perc múlva. Így Deborah azt mond-
hatta volna: „Hadd gondolkodjam rajta egy kicsit. Délutánra vá-
laszt tudok adni.”
Ha megszokásból igent mondasz, és aztán vered a fejed a fal-
ba, miközben azt kívánod, bárcsak nemet mondtál volna – akkor
szólj, hogy meggondoltad magad. Csak annyit mondj: „Bocsá-
nat, de meggondoltam magam, és mégsem tudom elvállalni…”
Nehezebb, ha már egyszer igent mondtál, de asszertív ember-
ként tudod, hogy nyugodtan meggondolhatod magad – ettől
nem leszel rosszabb ember.

Figyelj oda a testbeszédedre: ne nézz lefelé, ne állj egyik lábadról

a másikra, ne tedd zavartan ide-oda a kezed. Tisztán és nyugod-
tan beszélj. Lehet, hogy sírni fog a másik, de anélkül is meg-
nyugtathatod, hogy hagynád magad manipulálni. Néha segít,
ha azt mondod: „Gondolkodtam rajta, de…”, mert ebből tudhat-
ja, hogy nemigen tud meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha az illető
már elfogadta, hogy nem adod be a derekad, akkor ajánlhatsz
neki valamilyen kompromisszumot: „Ha át tudjátok szervezni
péntekre a programot, akkor tudok vigyázni rá.” Az emberek
soha nem fogadják szívesen az új ötleteket, és könnyen lehet,
hogy haragudnak a visszautasítás miatt. Csak annyit mondj:
„Mindenesetre gondold át. Az ajánlatom áll.”

Határozd el, hogy ahányszor csak az elkövetkező hetekben kí-

sértést érzel, hogy igent mondj valamire, amivel kapcsolatban
kétségeid vannak, megállsz egy pillanatra megvizsgálni az indí-
tékaid, és eldöntöd: vajon csak azért tennéd-e, mert félsz, hogy
különben nem szeretnek majd. Ha igen, légy bátor, és mondj ne-
met, vagy kérj gondolkodási időt. Figyeld meg, milyen módsze-
rekkel próbálnak meggyőzni. Kell egy kis gyakorlat hozzá, hogy
megszokd ezt a hozzáállást, de végül azt fogod tapasztalni, hogy
egyre kevésbé kezelnek lábtörlőként, és egyre inkább értékes ba-
rátként.

Szerepjáték
A különösen nehéz helyzetekben (amelyek már jó ideje gondot
okoznak neked) legjobban teszed, ha kerítesz valakit, akivel el-
játszhatod a szituációt. Tehát ha egy barátod folyton szívessége-
ket kér tőled, te pedig igent mondasz, miközben nemet szeretnél
mondani, akkor kérj meg valakit, hogy játssza el a barátod szere-
pét, és gyakorold, hogy ezt mondod neki: „Nem, sajnálom, de
nem vállalhatom.” A szerepjáték hasznos lehet a könyvünkben
leírt legtöbb helyzet megoldásában. Ha nincs kivel eljátszanod a
helyzeteket, gyakorolj egymagad a tükör előtt.
Vannak, akik telefonon könnyebben mondanak nemet. Gya-
korolj a telefonmarketingesekkel: egyszerűen mondd nekik ke-
délyesen, hogy „Nem, köszönöm, de nem érdekel”, és tedd le a
telefont – még mielőtt elkezdik a szövegüket.

Emlékeztető
Ha megteszel olyasmiket, amiket nem szeretnél, abba a csapdá-
ba eshetsz, hogy amíg teljesíted valakinek a kívánságát, közben
egyre inkább neheztelsz rá, ami óhatatlanul árt a barátságotok-
nak.

Bírálatot adni

Danny és Tom az egyetem óta barátok. Most a harmincas éveik-

ben járnak, és alkalmanként még mindig együtt járnak biliár-
dozni vagy edzőterembe. Tomnak egyre inkább feltűnik, hogy –
bár mindketten hasonlóan jól keresnek – gyakran ő zet mind-
kettőjük helyett. Danny mostanában kölcsön is szokott kérni
tőle, de Tom nem szívesen hozakodik elő ezzel a témával, mert
nem akarja, hogy megromoljon a barátságuk.

Tom mindig is tudta, hogy Danny nagyon takarékos, de nemrég

elkezdett lakásra gyűjteni, ezért bosszantja, hogy a barátja el-
hívja valahová, aztán soha nincs pénze zetni. Danny eddig csak
kisebb összegeket kért, és Tom azzal győzködi magát, hogy egy
ezres miatt nem érdemes összeveszni egy baráttal. Megpróbálta
viccesen felhívni Danny gyelmét, amikor rajta lett volna a ze-
tés sora, de a barátjáról leperegtek a célzások.
A pénzügyek gyakran okoznak nehézségeket a családtagok
vagy a barátok között. Ez egy kényes téma, amelyről nem szíve-
sen beszélnek az emberek, mert nem akarnak anyagiasnak lát-
szani. Tom azonban minden alkalommal szembesül Danny vi-
selkedésével, ahányszor csak találkoznak, és ez árt a barátságuk-
nak. Ahelyett, hogy megbirkózna a problémával, inkább kifogá-
sokat keres, hogy ne kelljen találkoznia Dannyvel.
Tom passzívan viselkedik, és kockára teszi a barátságukat,
mert nem tudja, hogyan mondhatná el a véleményét. Ha bírálod
a barátod, azzal azt fejezed ki, hogy fontos neked – de ügyelj
arra, hogy konstruktív legyen a bírálat, ne pedig elégtételként
szolgáló puszta sértegetés.

„Ha bírálod a barátod, azzal azt fejezed ki, hogy fontos neked.”

Az asszertív CSELEKVÉS
Először is azt kell eldöntened, hogy pontosan mit is bírálsz,
majd pedig azt, hogyan mondod el. Alaposan át kell gondolnod,
mert túl sok foroghat kockán (ebben az esetben egy tartós barát-
ság) – és nem utolsósorban valakinek az önbecsülése is. Általá-
ban érdemes feltárni, mennyire tartasz a beszélgetéstől, milyen
ideges vagy miatta. Ha nehéz kifejezned az érzéseidet, legjobban
teszed, ha valamilyen gyelmeztetéssel indítod a mondaniva-
lód: „Félek ezt mondani neked…” vagy „Nem szeretném, ha ez
ártana a barátságunknak, de…”
Mondj valami pozitívumot, például: „Már olyan régóta va-
gyunk barátok…” vagy „Mindig tetszett, ahogy…”, aztán mondd
el, ami bosszant. Ne feledd: kerüld az általánosítást – a viselke-
dést bírálod, nem az embert. Tom ahelyett, hogy a barátjának
azt mondaná: „Nagyon fukarul bánsz a pénzeddel”, inkább ezt
közölhetné vele: „Úgy látom, mostanában többet zetek, mint
ami a részem volna.”
Aztán adj esélyt a másiknak, hogy válaszoljon. Ne csodálkozz,
ha védekezik és tagad. A legtöbb embernek nehezére esik elfo-
gadni a kritikát. Az volna a szokatlan és a meglepő, ha így vála-
szolna: „Igazad van. Ezentúl másképp fogok viselkedni.” Sokkal
valószínűbb, hogy így felel: „Ez nem igaz. Múlt héten vettem ne-
ked…” Próbáld meg elkerülni a vitát ezen a ponton. Elmondtad,
amit el akartál mondani, és a másik hallotta. Ne folytasd – in-
kább hallgasd meg, mit mond.
Ha agresszióra vagy hajlamos, lehetőleg ülj le, mielőtt bele-
fogsz a bírálatba, és gyelj arra, hogy nyugodt és tárgyilagos
maradjon a hangod. Ha passzív beállítottságú vagy, maradj áll-
va, ne hajtsd le a fejed, nézz a másik szemébe, érthetően és hatá-
rozottan beszélj. Lehet, hogy az illető mérges lesz, kiborul vagy
megsértődik, de ez nem jelenti azt, hogy hallgatnod kellett vol-
na. A másik ember reakcióját nem tudod elkerülni, de arra oda-
gyelhetsz, hogy te ne reagálj védekezően vagy agresszíven. Ez
meglehetősen kimerítő tud lenni, ha nem vagy hozzászokva az
asszertív magatartáshoz, de gyakorlattal egyre könnyebben
megy majd.
Végül, próbáld meg egy könnyedebb, pozitív hozzáfűzéssel le-
zárni a beszélgetést: „Örülök, hogy tudtunk erről beszélni” vagy
„Szóval, meghívsz egy italra? Még mindig lógsz nekem egy ez-
ressel.” Ha már jó ideje készülsz erre az összecsapásra, bizonyára
nem megy majd olyan könnyen, de akármi is lesz a vége, meg-
könnyebbülsz, és valószínűleg fel is leszel dobva, hogy végre el-
mondtad, ami a szíved nyomja.

Emlékeztető
A véleményed kifejtése még nem garantálja a sikert. Önmagad
asszertív kifejezése nem azt jelenti, hogy a másik ember megvál-
tozik – csupán azt, hogy többé már nem okoz neked gondot.

Bírálatot fogadni

Most nézzük az esetet Danny szemszögéből. Ő a maga részéről

nem tett mást, mint hogy elment biliárdozni egy régi barátjá-
val, és egyszerre csak zsugorisággal vádolják. Talán tudatában is
van ennek a tulajdonságának – azok az emberek, akik nagyon
spórolósak, a nagyvonalú embereket sokszor extravagánsnak
vagy akár felvágósnak is tartják. Tom mindig elsőként ajánlja
fel, hogy zet, és Danny egyszerűen csak elfogadja. Tom nagy-
vonalúsága kapóra jön neki, és nem látja okát, hogy változtas-
son a helyzeten, mivel Tom – néhány vicces megjegyzéstől elte-
kintve – soha nem tette szóvá.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha egy barátod bírál, vegyél egy mély levegőt, és hallgasd meg
gyelmesen a mondanivalóját – bátor tett a részéről, hogy el-
mondja, ami a szívét nyomja. Egy barátodról van szó, tehát bíz-
hatsz abban, hogy megjegyzése a javadat szolgálja, és a barátsá-
gotok erősödését. Vedd észre, hogy első reakciód a védekezés
lenne, és próbálj nyitott maradni a másik mondanivalójára.
Gondolkozz el azon, hogy mondta-e már ezt valaki neked.
Ismételd meg a bírálatot a saját szavaiddal, hogy biztos le-
hess abban, pontosan úgy értetted-e, ahogy a másik gondolta.
Ebben az esetben tehát ezt mondhatná Danny: „Úgy érted, hogy
mindig te zetsz helyettem?” Erre Tom azt válaszolná: „Nem,
csak úgy tűnik nekem, hogy végül többet zetek, mint amennyi
a jogos részem lenne.” Ha sikerült pontosan megérteni, mit gon-
dol a másik, akkor komolyan mérlegelni tudod, jogos-e a kritika.
 Állj ellen a kísértésnek, hogy felháborodj, és megindokold a
viselkedésed. Erre majd később sor kerülhet – pillanatnyilag
csak az a teendőd, hogy elfogadd vagy elutasítsd a bírálatot. Ha
úgy látod, hogy igaz, mondd ezt: „Igen, te többször zetsz, mint
én.” Miután már elismerted, megindokolhatod, ha szeretnéd:
„Nem vettem észre, hogy ez probléma. Úgy tűnt, szívesen zetsz
te.” Vagy esetleg: „Ne haragudj. Pillanatnyilag pénzügyi gondja-
im vannak, de nem akartam mondani neked.”
Mondd el, mit szándékozol tenni az ügyben: „Ígérem, hogy
ezentúl én állom a részem”, vagy kérj segítséget: „Sajnos hozzá-
szoktam, hogy rád hagyom a zetést – megtennéd, hogy ezentúl
gyelmeztetsz?” Ha úgy érzed, nem vagy képes (nem vagy haj-
landó) változtatni, akkor mondd: „Tudom, hogy mindig takaré-
kos voltam, és azt hiszem, nem tudok ezen változtatni.” Ekkor a
másik emberen áll, hogy mit tesz az ügyben.
Ha nem tartod jogosnak a kritikát, mondd ezt – agresszió nél-
kül: „Ez nem igaz. Én nem is…” Ha bizonytalan vagy, kérd meg a
másikat, hogy ismételje meg: „Elmondanád ezt még egyszer?”
(Ez gyakran a korábbinál higgadtabb változatot eredményez.)
Ha részben igaz, akkor fejezd ki az egyetértésed, de helyesbíts:
„Igaz, hogy nem mindig én vagyok az első a pultnál, de a magam
módján általában kiveszem a részem a költségekből.” Ügyelj
arra, hogy felháborodásodban ne válj agresszívvé – ne emeld fel
a hangod, és maradjon barátságos az arckifejezésed (bár feltehe-
tően nem fogsz mosolyogni).

Emlékeztető
Ha értetlenül állsz a bírálat előtt, próbáld azt a bírálódra alkal-
mazni. Furcsa módon az emberek igen gyakran okolnak máso-
kat a saját hibáik miatt.

Elismerést adni és fogadni

„Az az ismeretség, amely dicsérettel kezdődik, bizonyosan igazi ba-
rátsággá válik.”
Oscar Wilde

Deborah elmegy az osztálytalálkozójára, és ott találkozik né-

hány régi barátnőjével. Lelkesen körülzsongják, és megjegyzik,
hogy fogyott, mióta legutóbb látták. Az egyik barátnő megcso-
dálja a ruháját, és azt mondja, nagyon jól áll neki a színe. Debo-
rah rögtön kijelenti, hogy ők is mind remekül néznek ki, a ruhá-
ja csak egy olcsó rongy, és ennél sokkal többet kellene fogynia.
Reagáltál már így, amikor megdicsért egy barátod? Hajlamos
vagy arra, hogy – bármit gondolsz is magadról – szerénykedj, és
kitérj a bókok és dicséretek elől?

„Hajlamos vagy arra, hogy szerénykedj, és kitérj a bókok és dicsére-

tek elől?”

„Ez csak egy régi cucc”

Amikor azzal próbálsz elhárítani egy dicséretet, hogy bírálod
magad, az voltaképpen tiszteletlenség a másikkal szemben. Sok
embernek komoly erőfeszítésébe kerül, hogy elismerést adjon,
és ha megteszi, az bizonyosan nagylelkűségének a jele. Ha meg-
kérdőjelezed, amit mondott neked, azzal a kedvességét utasítod
vissza.
Ha így válaszolsz: „Úgy gondolod?” vagy „Ó, ezt csak úgy fel-
kaptam magamra” (miközben órákig készülődtél), akkor nem
vagy őszinte, és azt sugallod, hogy a barátnődnek nem lehet túl
jó ízlése, ha ez neki tetszik. Amikor hosszú idő után találkoznak
újra a barátok, gyakran a jég megtörésére szolgálnak a bókjaik,
ami teljesen helyénvaló. Deborah azonban egy konkrét bókot
kapott: megdicsérték az új ruháját.
Az asszertív CSELEKVÉS
Egy dicséretre adott lehető legjobb válasz, ha kifejezed az örö-
med, és egyszerűen megköszönöd. Deborah ezt mondhatta vol-
na: „Nagyon köszönöm. Most először vettem föl, és úgy örülök,
hogy neked is tetszik.”
Ha szívből jövő bókot szeretnél mondani egy barátodnak
(nem olyat, amit csak kedveskedésből mondanak egymásnak a
rég nem látott barátok), azzal jobb várni valamennyit a kapott
dicséret után, és nem rögtön viszonozni vele. Deborah azt
mondta: „Ti is mind remekül néztek ki” – ami szinte önkéntelen
válasz az őt ért dicséretre. Ez az általánosan elfogadott válasz –
szinte udvariatlanság nem így felelni –, de mint bók, ugyancsak
semmitmondó. Érdemesebb megvárni egy későbbi pillanatot,
és akkor egy szívből jövő, hasonlóan konkrét bókot adni – külön-
ben a kapott dicséretre adott automatikus válasz benyomását
kelti.
Ilyesmiket válaszolhatsz egy bókra: „Nagyon köszönöm. Ez-
zel feldobtad az egész napom” vagy „Köszönöm, hogy ezt mon-
dod. Jó érzés pozitív visszajelzést kapni.” Ezzel a másiknak is
örömet szerzel, és az egész napra általános jó hangulatot terem-
tesz magad körül.
Akár most rögtön kezdd el jegyzetelni, mi az azonnali reakci-
ód, amikor valaki megdicsér. Figyelj oda, hogy örömet fejezz ki,
és mosolyogj. Jegyezd le mások reakcióját, amikor dicséretet
vagy bókot kapnak. Meg fogsz lepődni, milyen gyakori, hogy az
emberek képtelenek jól fogadni, amit mondanak nekik, és rög-
tön megcáfolják, vagy valamilyen negatív megjegyzéssel ellen-
súlyozzák. Ne aggódj, ha a megdicsért személy nem asszertív, és
így válaszol: „Ó, ez igazán semmiség.” Azt nem tudod elérni,
hogy mások neked tetsző választ adjanak – csak a saját viselke-
déseden változtathatsz.
Emlékeztető
Ne csak a barátaid külsejét illesd bókkal – dicsérd őket azokért a
dolgokért, amelyeket tettek vagy mondtak. Gondolkodj el azon,
mit szeretsz bennük – és mondd el nekik.

Összefoglalás

Az asszertív barátok összeveszés nélkül el tudják monda-

ni egymásnak, ami a szívüket nyomja.
Lehetnek köztük egészséges viták, de képesek egyezked-
ni és kompromisszumot kötni egymással.
Azért tesznek meg egymás kedvéért ezt-azt, mert így
akarják – nem pedig azért, hogy szeresse őket a másik.
Tudják, hogy ha a barátjuk visszautasítja egy kérésüket,
az még nem jelenti azt, hogy már nem szereti őket.
A jó barátságokban a felek egyenlők, mert csak így tud-
ják bírálni egymást, és elfogadni a másik fél bírálatát.
Asszertív személyiségként képes vagy elmondani a bará-
taidnak, mi az, amit szeretsz vagy csodálsz bennük; és
tőlük is el tudod fogadni, ha ezt elmondják rólad.
A barátokkal kapcsolatos asszertivitást nehezíthetik a
barátságban rögzült szerepek.
 7. fejezet

„Nagyapám egyszer azt mondta, hogy kétféle ember létezik:

aki elvégzi a munkát, és aki learatja érte a dicsőséget. Azt
mondta, próbáljak meg az első csoportba tartozni, ott sokkal
kisebb a versengés.”
(Indira Gandhi)
Hogyan legyünk asszertívek a munkahelyünkön

Sok ember számára nagyobb nehézséget jelent a munkahelyi

asszertivitás, mint a barátokkal vagy családtagokkal szembeni
asszertív viselkedés. A legtöbb családtagodat egész életedben is-
merted, barátaidnak pedig olyan embereket választottál, akiket
kedvelsz, és akik szintén kedvelnek téged. A munkatársaid vi-
szont többnyire nem te választod, mégis meg kell tanulnod jól
kijönni velük a munkaidődben. Ezt toldjuk meg még azzal, hogy
a munkahelyen be kell illeszkedned a hierarchiába – amelyet
mindenki nagyon jól ismer –, és már kész is a recept a frusztráci-
óra, a féltékenységre és a kon iktusokra.
Ha az adottságaidnak és a képességeidnek megfelelő munka-
helyet találtál, akkor a boldogságod főleg azon múlik, hogy bíz-
nak-e benned, értékelik-e a munkád, és támogatásra találsz-e.
Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor fennáll az elégedet-
lenség és a kon iktushelyzetek kialakulásának veszélye. Ebben
a fejezetben azt vizsgáljuk, hogyan kell bírálni a kollégákat, illet-
ve fogadni a munkatársak jogos bírálatát, hogyan kell előlépte-
tést kérni, és nemet mondani az indokolatlan kérésekre.

Bírálatot adni

„Könnyű elkerülni a bírálatot, ha semmit nem mondunk, semmit

nem teszünk, és semmik nem vagyunk.”
Arisztotelész

Peter és Ann egy trénercégnél dolgoznak, jól kijönnek egymás-

sal. Nemrég megbízást kaptak egy projektre, amelynek során
irodai dolgozóknak kell szervezniük rövid munkahelyi kurzuso-
kat. Ann egész hétvégén keményen dolgozott, hogy a menedzs-
ment számára elkészítse a prezentációt az elképzeléseikről. Ezu-
tán mindent elmagyarázott Peternek, hogy aztán együtt adhas-
sák elő a hétvégi munka végeredményét. A prezentáció kedvező
fogadtatásra talált, de Peter nem engedte át a dicsőséget Ann-
nek. Bűntudatot érzett, amiért nem tett meg mindent a projekt
érdekében. A prezentáció után egyszerűen ennyit mondott;
„Nos, azt hiszem, ez a várakozásainknak megfelelően sikerült.
Most már csak az a kérdés, hogy elfogadják-e az ötleteinket.”
Ann dühös volt, de nem szólt semmit. Viszont ingerülten be-
szélt a többiekkel az irodában, és ha Peter hozzá szólt, gúnyos
megjegyzéseket tett.

Ann ambiciózus: keményen dolgozik, és élvezi a munkáját.

Gyakran viszi haza a munkáját, és olykor késő éjjelig vagy hétvé-
gén is azzal foglalkozik. Nem érti, hogy mások miért nem így
gondolkodnak. Peter mindig elbűvölő, és Ann élvezi a társasá-
gát, de mostanában úgy érzi, nehéz vele, mert nem veszi ki meg-
felelően a részét a munkából.
Ann néhány kollégájuknak elpanaszolja, hogy Peter lusta, és
hogy az egész munkát ő végezte el. Nem akaródzik neki Peterrel
beszélni a dologról, mert attól tart, elveszítheti a barátságát, és
nem akar feszültséget kelteni az irodában. Azt teszi, amit a leg-
több ember, aki fél a konfrontációtól: a háta mögött szidja Pe-
tert, és maró gúnnyal beszél vele.

Bánj tisztelettel a többi emberrel

Jogodban áll arra kérni valakit, hogy változtasson a viselkedé-
sén, ha az valamiért zavar vagy idegesít. De azért, mert bírálsz
valakit, még bánhatsz vele tisztelettel. Tiszteletlenség a háta
mögött beszélni róla: joggal nevezhető gyávaságnak, és bizonyo-
san nem asszertív viselkedés. Az elfojtott harag vagy sértettség
rombolja a kapcsolataidat, és általában úgyis felszínre tör vala-
hogyan.

„Tiszteletlenség a háta mögött beszélni valakiről.”

Az asszertív CSELEKVÉS
Az egész szituációt el lehetett volna kerülni, ha Ann komolyan
és őszintén elbeszélgetett volna Peterrel, amikor megkapták a
projektet. Ann rámutathatott volna, hogy eddig mi volt a szoká-
sos ügymenet, és megkérdezhette volna Petertől: lesz-e ideje
arra, hogy vele együtt dolgozzon ezen a projekten. Ha ez nem
volt választás kérdése, akkor pedig azt lehetett volna Peterrel
egyeztetni, pontosan milyen részfeladatokat tud és hajlandó el-
végezni. Ann ezt mondhatta volna: „Úgy érzem, hogy amikor
korábban együtt dolgoztunk, te… Szeretném, ha ezúttal ezt tisz-
táznánk, mielőtt belekezdünk. Mit vállalsz belőle?” Mindezt
asszertív módon kell elmondani, nem pedig agresszíven.
Ha Ann semmit nem mond Peternek, számíthat arra, hogy
megismétlődik a korábbi forgatókönyv. Jobb a kezdet kezdetén
szembenézni a problémákkal, mint megvárni, amíg kezelhetet-
lenné válnak. Mielőtt bírálsz valakit, gyűjts bizonyítékokat,
hogy biztosan indokolt legyen a kritika. Ha már egy ideje
bosszant vagy dühít a dolog, tervezd meg, hogy mit fogsz mon-
dani – különben félő, hogy nem azt mondod, amit szeretnél.
Ezután válaszd ki a megfelelő időpontot és helyet. Ha mások
előtt bírálnak valakit, az megalázó, így óhatatlanul védekező
vagy haragos reakciót vált ki. Sokkal könnyebben kapsz őszinte
választ, ha sikerül félrevonulni valahova. Gondolj arra, hogyan
lenne a legkevésbé kínos a másiknak – valahol négyszemközt,
esetleg előre jelezve, hogy nem fog örülni annak, amit mondani
készülsz. Képzeld magad a helyébe, és gondolj arra, te milyen bá-
násmódot vennél leginkább jó néven.
Figyelj oda a testbeszédedre – ne állj se túl közel, se túl
messze. Ügyelj arra, hogy nyugodt és barátságos legyen az arcki-
fejezésed, de ne vigyorogj megtévesztően. Beszélj érthetően, a
hangsúlyod ne legyen se bocsánatkérő, se gúnyos. Ha várhatóan
egy nehéz ütközet előtt állsz, akkor lélegezz mélyeket, hogy
nyugodtan kezdhess neki.
Ha illik a helyzethez, kezdheted azzal, mennyire aggódsz,
hogy esetleg felzaklatod: „Félek ezt mondani neked…” Jusson
eszedbe a PNP-szendvics: mondj valamilyen pozitívumot, aztán
a negatívumot, majd zárd le valami pozitívummal. Ann például
ezt mondhatná: „Tudod, hogy fontos nekem a barátságod, de
úgy érzem, el kell mondanom neked, hogy az a munka, amit eb-
ben a projektben végeztél…” Ne feledd: a viselkedést bíráld, és
ne az embert (tehát ne mondd rá, hogy „lusta” vagy „megbízha-
tatlan”). Ha elmondtad a kritikát, ne folytasd a másik sértegeté-
sével. A bíráló olykor hajlamos szekálóvá válni: élvezni kezdi a
hatalmát, és ezért nem hagyja békén a másikat.
Ezen a ponton adj neki esélyt, hogy válaszoljon, és ne várd,
hogy készséges legyen – a legtöbb ember rossz néven veszi a kri-
tikát még akkor is, ha az nyilvánvalóan igaz. Talán hozzájutsz
néhány információhoz, amelynek eddig nem voltál tudatában.
Ezeket ismételd meg: „Úgy érted, hogy…?” Most az a célod, hogy
egy konkrét dologban kérj változást. Ha csak úgy általában pa-
naszkodsz anélkül, hogy valamilyen választási lehetőséget aján-
lanál, abból még nem fogja tudni a másik, hogy mit szeretnél.
Ne csak célozgass, konkrétan mondd azt: „A jövőben azt szeret-
ném, ha…”
Vegyük észre: Ann „elfelejti” szóvá tenni, hogy Peter nem en-
gedte át neki a dicsőséget az elvégzett munkájáért. A legjobb
egyszerre csak egy dolgot bírálni. Ha sikerül megtanulnod az
asszertivitást, képes leszel arra is, hogy ne törődj az apróságok-
kal, ne izgasd fel magad rajtuk. Tartogasd az energiádat a fontos
ügyekre. Hogy érdemes-e szólni valamiről, azt jól megítélheted
abból, hogy zavar-e még órákkal később is. De ha egyszer is elő-
fordult veled, hogy álmatlanul forgolódtál éjszaka valamilyen
igazságtalanságon rágódva, és arra gondolva, mit kellett volna
mondanod – akkor össze kell szedned a bátorságodat, és tenned
kell valamit.
Végül: beszélj a következményekről – annak a pozitív követ-
kezményeiről, ha teljesül a kérésed, és megtörténik a változás, és
esetlegesen annak a negatív következményeiről, ha nem (rajtad
múlik, hogy elmondod-e az illetőnek, de magadban tudnod kell,
mit tolerálsz, és mit nem).

Emlékeztető
A konkrét és egyenes bírálat azt mutatja, hogy fontos számodra
az adott kapcsolat. Semmi nem javul meg magától, ha nem
szólsz róla.

Bírálatot fogadni

Ann összeszedi a bátorságát, és beszél Peterrel. Fél, hogy mit

szól majd hozzá, de szembesíti őt azzal a váddal, hogy hiányzik
belőle az elkötelezettség, és hogy rá hagyta az összes munkát.
Nem teszi szóvá, hogy Peter aratta le a fele dicsőséget azért a
munkáért, amelynek nagy részét Ann végezte el.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha váratlan kritikával szembesülsz, a legjobb minél rövidebben
válaszolni, és később visszatérni az illetőhöz, amikor már volt
elég időd gondolkodni a hallottakon. Így Peter egyszerűen
ennyit mondhatott volna: „Ezen gondolkodnom kell. Beszélhe-
tünk róla kicsit később?”
Ha már volt időd végiggondolni, ellenőrizd, hogy jól értetted-
e, amit mondtak neked. Ismételd el a bírálatot saját szavaiddal –
Peter például azt mondhatta volna: „Úgy érted, hogy szerinted
mindig ezt csinálom, vagy erről az egy projektről beszélsz?” Ha
sikerült értelmezned, kérdezd meg magadtól, hogy jogos-e a kri-
tika. Ha egyetértesz a bírálattal, ismerd el, és tedd hozzá, mit
szándékozol tenni az ügyben: „Megígérem, hogy a következő
projektben a rám eső résznél többet vállalok.”
Ha egyetértesz a mondottakkal, de nem tudod, mit kellene
tenned, akkor kérj ötleteket. „Igaz, hogy… Van valami ötleted,
hogy mit tehetnék?” Ha részben igaz, fejezd ki az egyetértésed,
de helyesbíts. Peter esetében ez így hangozhatna: „Annyi min-
dennel tele volt a fejem mostanában, hogy – elismerem –, örül-
tem, hogy rád hagyhatom a nagyját. De általában kiveszem a ré-
szem a munkából.”
Ha a bírálat egyértelműen indokolatlan, akkor ezt mondd el.
Határozottan és magabiztosan utasítsd vissza – nagyon hatásos
tud lenni az a szó, hogy „nem”: „Nem, ez egyszerűen nem igaz.”
Kérd meg, hogy magyarázza el, mire gondol, vagy mondjon egy
példát. Alkalmazd az énközlés módszerét, tehát ne azt mondd:
„Teljesen rosszul látod a helyzetet”, hanem inkább ezt: „Nem ér-
tem, miért mondod ezt – tudnál említeni egy példát?”
Ha azon kapod magad, hogy a bírálat nyomán növekvő ne-
heztelést érzel, adj neki hangot – akár napokkal vagy hetekkel
később is. Vedd fontolóra az elhangzottakat, és őszintén ítéld
meg, hogy van-e benne valami igazság. Ne engedj a kísértésnek,
hogy csak azért megcáfold a bírálatot, mert az rosszul esik – de
ne is fogadd el csak azért, mert valaki más mondta. Ha nem tu-
dod eldönteni, igaz-e, kérd meg a másikat, hogy fogalmazza át:
„Úgy érted, hogy nem szereted, ha…?”

„Vedd fontolóra az elhangzottakat, és őszintén ítéld meg, hegy van-

e benne valami igazság.”

Bármilyen is a bírálód testbeszéde (és elég valószínű, hogy ellen-

séges lesz, mert a kritika gyakorlása láthatóan idegességet vagy
agressziót vált ki az emberekből), ügyelj arra, hogy te ne tükrözd
a testtartását vagy a hanghordozását. Próbálj valamilyen ella-
zult pózt felvenni (ez ülve könnyebben megy), ne emeld fel a
hangod, és lassan, érthetően beszélj. A folyamatos szemkontak-
tus agressziót sugall, de alkalmanként nézz a szemébe – ne nézz
lefelé, és ne pásztázd a szemeddel a szobát. Figyelj arra, hogy ne
tedd a szád elé a kezed, és ne túrj a hajadba (ezek idegességet je-
leznek); ne fond karba a kezed, és ne mutogass (ezek agresszív
gesztusok).
Ha konstruktív bírálatról van szó, akkor asszertív viselkedés
megköszönni a bírálónak, lehetőleg beleszőve a köszönetbe a
nevét: „Köszönöm, hogy rámutattál erre, Ann, nem vettem ész-
re eddig…” vagy pedig: „Nagyon köszönöm, tudom, hogy… iga-
zán jólesik, hogy megbeszélted ezt velem.” Tudasd a másikkal,
hogy milyen lépéseket akarsz tenni.

Emlékeztető
Beletelik majd egy kis időbe, mire megtanulod jól csinálni. A
legtöbb embernek nehezére esik, hogy asszertíven reagáljon a
bírálatra – különösen a váratlan bírálatra. Ne tekintsd kudarc-
nak, ha méregbe gurulsz vagy sírva fakadsz – inkább tanulj belő-
le.

Ann főnöknőjét lenyűgözte a prezentáció, és gyanítja, hogy az

nagyrészt Ann érdeme. Nem szól azonban semmit, mert nem
szokása dicsérni a beosztottait.

A főnöknő valójában elszalasztott egy kiváló alkalmat arra,

hogy kifejezze, mennyire értékeli Ann erőfeszítéseit, és hogy kö-
szönetet mondjon neki a pro prezentációért. Tudatában van
annak, hogy a munka nagy részét Ann végezte el otthon, és
hogy nagylelkű gesztus volt tőle bevonni Petert a prezentációba.
A hála és az elismerés kifejezése hatékony módszer arra, hogy jó
érzéseinket másokra is átsugározzuk – már amennyiben szívből
jövő háláról és elismerésről van szó.
Semmibe nem kerül megjegyezni, ha valaki gyelmesen, ala-
posan, megfontoltan vagy gondosan tesz meg valamit – ez a má-
sik embert büszkeséggel tölti el. Néhány embernek egyszerűen
nem szokása megdicsérni másokat, de igazából mindenki észre-
veszi, ha valaki valamit jól csinál – csak annyi kell, hogy el-
mondd, amit gondolsz.
Ha nem közvetíted ezeket az elismerő gondolatokat a másik
ember felé, annak az lehet az oka, hogy nem vagy elégedett saját
magaddal. Ha nehezedre esik elismerést adni, kérdezd meg ma-
gadtól, vajon miért. Van valami nagylelkű a dicséretben, és ha
irigységet, keserűséget vagy sértettséget érzel a másik emberrel
szemben, az meggátolhat abban, hogy kifejezd iránta a megbe-
csülésed.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha arra készülsz, hogy megdicsérj valakit, ügyelj arra, hogy a di-
cséret pontosan meghatározott dologra vonatkozzon. A semmi-
nél az is jobb, hogy „Ez jó volt”, de sokkal többet ér, ha megjelö-
löd, valójában mi is volt jó, és konkrét észrevételeket teszel. Ann
főnöknője ezt mondhatta volna: „Nagyra értékelem, hogy ennyi
munkát fektetett a prezentáció összeállításába” vagy „Különö-
sen a szórólap stílusa tetszett”, vagy „Nagyon hatásosnak talál-
tam az ábrákat.”
Az elismerés nélkülözhetetlen eleme a harmonikus és pro-
duktív munkahelyeknek. Ha éppen kritizálsz valamit, akkor is
érdemes valami jót is hozzátenni – így valószínűbb, hogy eljut
az illető fülébe. Osztogasd bőkezűen a dicséretet és elismerést.

Gyakran átvillan az agyadon, amikor valaki meglepően jó

munkát végez, rendkívüli erőfeszítéseket tesz, vagy jól érthető
és érdekfeszítő módon ad elő egy történetet: „Ez aztán remek,
aprólékos munka”, illetve „Rengeteget dolgozhatott rajta”,
avagy „Ezt az esetet nagyon jól el tudom képzelni az elmondá-
sa alapján.” Vedd észre, amikor csodálatot vagy megbecsülést
érzel valaki iránt, és mondd el neki. Mondd el a bolttulajdo-
nosnak, hogy tetszik a kirakat; mondd el a párodnak, mennyi-
re gyelmesen vezet; mondd el a barátodnak, hogy csodálod
az őszinteségéért. Még ma elkezdheted – ehhez nem szükséges
tanfolyam vagy gyakorlás.

Emlékeztető
Az asszertív emberek elismerést adnak másoknak: ez azt jelzi,
hogy elégedettek önmagukkal. A dicséret semmibe nem kerül,
és semmit nem vesz el az érdemeidből. Legyél bőkezű, őszinte és
konkrét.

„Az asszertív emberek elismerést adnak másoknak: ez azt jelzi,

hogy elégedettek önmagukkal.”

Kérni, amire szükséged van

Megan ötvenéves szociális dolgozó. Miután egy darabig otthon

volt a kisgyerekeivel, visszatért az állásába. Könnyen visszará-
zódott a munkájába, de úgy érzi, hogy a rábízott munka jelentő-
sen túllépi a munkaköri leírásában foglaltakat, és megérdemel-
né, hogy eggyel magasabb zetési kategóriába sorolják. Megan
asszertív, de úgy véli, hogy a főnöke kiszámíthatatlan, és olykor
nem könnyű szót érteni vele.
Aznap, amikor beszélni akar a főnökével az előléptetésről, belép
az irodába, csörög a telefon, és senki nem veszi fel.
Jó reggelt kíván a kollégájának, Jamesnek, de az csak rámordul.
A közvetlen felettesétől egy üzenet várja, amelyben arra kéri, ve-
gyen fel egy újabb családot a gondozási körébe. Ránéz az e-mail-
jeire, és látja, hogy prezentációt kell készítenie egy svéd szociális
dolgozókból álló látogatói csoportnak.

Az egyik ok, amiért összeroppanunk a munkahelyi nyomás

alatt, hogy rengeteg minden egyszerre történik. Sokkal
könnyebb asszertívnek lenni, ha egyszerre csak egy problémát
kell megoldani. Ha emellett otthon minden jól működik, sokat
vagy friss levegőn, és eleget mozogsz, jól táplálkozol, és kipihen-
ten ébredsz reggelente, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudsz
megbirkózni a feladatokkal. De a valóságban a munkánkban és
az otthonunkban egyszerre kell a lehető legjobb megoldást talál-
ni a problémák mielőbbi kezelésére – és a baj ritkán jár egyedül.
Ha Megan nem bízna a munkájával kapcsolatos képességei-
ben, és nem tanulta volna meg az asszertivitást, valószínűleg
rohanna, hogy felvegye a telefont. Jamestől elnézést kérne (és
azon töprengene, vajon mivel haragította magára), felhúzná
magát azon, hogy még egy családot fel kell vennie a gondozási
körébe, és rettegne attól, hogy prezentációt kell készítenie. Szin-
te biztosan letenne arról, hogy előléptetést kérjen. Lássuk, való-
jában hogyan intézte a napját.

Az asszertív CSELEKVÉS
Az asszertív Megan határozott lépésekkel, mosolyogva sétál be
az irodába, ahol ezt mondja: „Sam, kérem, legyen szíves felvenni
a telefont.” Egy pillanatra megáll, hogy ellenőrizze, Sam valóban
felvette-e. Konkrét utasítást adott egy bizonyos személynek cí-
mezve, ezáltal sokkal valószínűbb, hogy teljesítik. Ha azt mond-
ta volna: „Felvenné valaki a telefont?”, senki nem érezné felelős-
nek magát azért, hogy megtegye.
Ha jó reggelt kívánsz valakinek, és akárcsak Megan, morgást
kapsz válaszul, vagy ne is törődj vele, vagy pedig mondd azt:
„Úgy látom, jobb lesz, ha ma békén hagyunk.” Ne vedd magadra
a rossz hangulatát, és ne mondd: „Sajnálom, hogy zavartalak”
(ami a hangsúlytól függően passzív vagy gúnyos lehet). Ha haj-
lamos vagy mentegetőzni mások rosszkedve miatt, akkor mi-
előbb hagyj fel ezzel a szokással – nem a te hibád, ha valakinek
nem mennek jól az ügyei. Lehet humorizálni is, de ez nem he-
lyénvaló, ha valami igazán rossz dolog történt.
Megan a felettese üzenetére pillant, majd úgy dönt, hogy ezt
alkalmasabb időre halasztja, és addig még gondolkodik rajta. Ne
feledd: nem kell azonnal megtenned mindent, amiről e-mailt
vagy írásbeli üzenetet kapsz. Megan időpontot kér a főnökétől,
hogy beszélhessen vele. Ha a munkahelyeden ez nem is szokás,
mindig kérj időpontot, ha valami fontosat szeretnél megbeszél-
ni, hogy biztos lehess abban, elég időt kapsz kérésed előadásá-
hoz. Várakozás közben Megan felidézi magában az utóbbi idők-
ben elért eredményeit, és megbizonyosodik arról, hogy elég
nyugodt és magabiztos benyomást kelt.
Megan úgy készült fel erre a találkozóra, hogy összegyűjtötte
a bizonyítékokat azokról a feladatokról, amelyeket az elmúlt év-
ben az eredeti munkakörén túl elvégzett. Elmentette az e-maile-
ket, amelyekben a felettese a munkáját dicséri, és félretette a le-
veleket, amelyekben az ügyfelek megköszönik az értük végzett
áldozatos munkáját. Összehasonlításként információt gyűjtött
a vele egy szinten lévő szociális dolgozók gondozási köréről,
hogy kiderüljön, mennyi pluszmunkát végez. Amikor zetés-
emelést vagy előléptetést kérünk, hasznos lesz ilyen módon
összegyűjteni az érveket – lehet, hogy nem lesz rájuk szükség,
de ha mégis, kéznél lesznek a megfelelő pillanatban.
Figyelj oda a testbeszédedre: ülj egyenesen, esetleg kissé előre
dőlve, mindkét lábad legyen a földön. A kezed ne tedd az arcod-
hoz, és ne fond karba. Lélegezz mélyeket, beszélj érthetően, és
ne túl gyorsan. Ügyelj arra, hogy arckifejezésed a helyzethez illő
legyen, és rendszeresen nézz a másik szemébe rövidebb időre
(legalább 15 másodpercig). Először úgy érzed majd, hogy na-
gyon sok mindenre kell oda gyelni, de hamarosan mindez ter-
mészetes lesz számodra.
Most mondd azt: „Szeretném, ha alaposan átgondolná, mielőtt
válaszol.” Ez megakadályozza a főnöködet abban, hogy félvállról
vegyen. Aztán így folytasd: „Úgy vélem, hogy az elmúlt évben
végzett munkámmal kiérdemeltem egy zetésemelést/előlépte-
tést.” Várd meg a választ, majd röviden indokold a kijelentésed,
vagy ha elutasítónak tűnik, ismételd meg, amit mondtál. Ne fel-
edd: igen valószínűtlen, hogy a főnököd rögtön igent mond. A te
célod az, hogy kifejtsd, mit szeretnél, és miért – az már jó ered-
mény, ha gondolkodási időt kér. Zárd le azzal, hogy megköszö-
nöd a gyelmét: „Köszönöm, hogy lehetőséget nyújtott…” és
egyeztess egy következő időpontot, amikor tudatja veled a dön-
tését.
Végül határozd el, mitévő leszel, ha nem teljesíti a kérésed.
Megan tisztában van azzal, hogy nem mondhat fel, amíg új
munkahelyet nem talál, de már felkutatott néhány magasabb -
zetési kategóriába tartozó állást. Úgy döntött, ha a főnöke nem
teljesíti a kérését, megpályázza azokat. Hiba volna ezt megemlí-
teni – nem fenyegetőzöl vele, hogy elmész, csak ígéretet teszel
magadnak, hogy jobban zető állást keresel.
Megan visszatér az íróasztalához, és nekiáll elkészíteni a pre-
zentációt. Sokan nagyon tartanak attól, ha közönség előtt kell
beszélniük, mégis egyre gyakrabban kényszerülünk rá. Megan
tett már ilyet korábban is, és tudja, hogy egyre könnyebben
megy, ahogy több lesz a gyakorlata benne. Akárhogy izgulsz is –
remegsz, izzadsz, elvörösödsz –, nem halsz bele. Csak úgy győz-
heted le a félelmed, ha belevágsz. Megan a bemutatókat lehető-
ségnek tekinti arra, hogy megmutassa: mit tud, mi mindenhez
ért. Jól jön neki az előléptetésről szóló tárgyalásokhoz is. Ahhoz,
hogy csökkenjen a félelmed, alaposan ismerned kell a témát,
gondosan elő kell készítened a prezentációt, és újra meg újra el
kell gyakorolnod.

„Csak úgy győzheted le a félelmed, ha belevágsz.”

Emlékeztető
Sokan megmaradnak az alacsonyan zetett állásukban, mert
nem értékelik eléggé önmagukat, és nem mernek zetésemelést
kérni. Nincs garancia arra, hogy megkapod, amit kérsz, de ha
szót emelsz az érdekedben, akkor mindenképpen elégedettebb
leszel magaddal, mint ha csöndben maradsz.

Megan úgy határoz, nem vehet fel egy újabb családot a már
amúgy is túlterhelt gondozást körébe. Magabiztos, tehetséges,
és jól végzi a munkáját, de egy úttal asszertív is, vagyis tudja,
hogy joga van bűntudat nélkül nemet mondani. Tisztában van
azzal, hogy a felettese ennek nem fog örülni, mégis úgy dönt: el-
mondja neki, hogy képtelennek érzi magát egy újabb gondozott
felvételére.

Nemet mondani
Sokan nehezen mondanak nemet, amikor kérnek tőlük valamit.
Ennek egyik oka az, hogy félnek a választól – tartanak attól,
hogy megsértik a másik ember érzéseit, vagy – mint ebben az
esetben – haragudni fog az illető. Mások attól félnek, hogy go-
rombának vagy önzőnek fogják tartani őket, ha visszautasíta-
nak egy kérést. A munkahelyeden olyan helyzet is előfordul,
amikor nincs jogod visszautasítani egy feladatot, mert benne
van a szerződésedben, hogy el kell végezned. Azonban mindig
jogodban áll kifejteni, ha valamilyen problémát okoz neked egy
kérés. Ekkor meg kell kísérelned egy számodra elfogadható
megegyezésre jutni.

Az asszertív CSELEKVÉS
Mielőtt időpontot kért volna a felettesétől, Megan információ-
kat gyűjtött az új családdal kapcsolatban. Mindig járj utána a
dolgoknak, mielőtt nemet mondasz, hogy pontosan értsd, mit
kérnek tőled, és milyen részed lesz a feladatban. Győződj meg
arról, hogy nem azért akarsz-e nemet mondani, mert hiányzik
az önbizalmad a feladathoz (például, ha Megan nemet mondott
volna a prezentáció elkészítésére, az félelemből történt volna).
Ha félelemből mindig nemet mondasz, akkor soha nem tanulod
meg, hogyan kell megoldani valamit. Ne feledd: ha nem vagy
biztos benne, mindig kérhetsz gondolkodási időt.
Megan azonnali reakciója az volt, hogy nem képes megbir-
kózni több feladattal. Miután utánanézett a családnak, amelyet
rá akartak bízni, rájött, hogy helyesen gondolja. Azt nem állít-
hatja, hogy ennek a családnak nincs szüksége segítségre – de azt
igen, hogy ezt a segítséget nem ő tudja megadni. Asszertív sze-
mélyként felismered, hogy másoknak is vannak szükségletei, de
azt is, hogy a te szükségleteid éppolyan fontosak.
Ha úgy döntöttél, nemet mondasz, tedd azt röviden és egye-
nesen. Ne kapkodj, és ne légy agresszív, de nyugodt és határo-
zott hangon, egyértelműen utasítsd vissza a kérést. Ha ez he-
lyénvalónak tűnik, kezdheted az érzéseid feltárásával: „Sajná-
lom, hogy ezt kell mondanom, de képtelennek érzem magam
több munka elvégzésére.” Ha a másik győzködni próbál, akkor
kíséreld meg tagoltabban vagy kevesebb szóval elmondani,
vagy egyszerűen csak ismételd meg, amit mondtál: „Képtelen
vagyok több munkát elvégezni.”
Ha elfogadják a visszautasítást, akkor esetleg szívesen fel-
ajánlasz valamilyen választási lehetőséget vagy kompromisszu-
mos megoldást (de vigyázz, hogy ne tűnjön visszakozásnak):
„Viszont szívesen…” Ha elérted a célod, zárd le a beszélgetést va-
lami másra terelve a témát, vagy távozz.

Emlékeztető
Ahhoz, hogy nemet tudj mondani egy kérésre, el kell hinned,
hogy a saját igényeid ugyanolyan fontosak, mint másokéi. Akik
folyton igent mondanak, sok esetben előbb-utóbb rosszul kezdik
végezni a munkájukat, vagy betegségbe menekülnek a munka
elől.

Összefoglalás

Nehéz boldognak lenni az élet többi területén, ha nem

vagy elégedett a munkahelyeddel.
Fontos, hogy az adottságaidnak és a képességednek meg-
felelő állást találj, de az is fontos, hogy úgy érezd: lehető-
séged van az előrelépésre és a tanulásra.
Az előrelépésre és tanulásra olyan környezetben nyílik
lehetőség, ahol értékelik az adottságaid, és ahol nyugod-
tan kérhetsz segítséget, ha szükséged van rá.
Ha nem érzed jól magad a munkahelyeden, ne sodródj az
eseményekkel, hanem keress megoldást a problémára,
vagy nézz más lehetőségek után.
Ha kiállsz magadért, amikor igazságtalanul bírálnak; ké-
red, amire szükséged van; nemet mondasz az észszerűt-
len kérésekre; és elfogadod a megérdemelt elismerést,
akkor majd tisztelettel bánnak veled, és fontosnak érzed
magad.
 8. fejezet

„Tedd meg a második mérföldet is. Ott nem lesz tolakodás.”

(Ismeretlen szerző)
Hogyan juthatunk megfelelő szolgáltatáshoz

Bizonyára te is átéltél már ilyen helyzeteket: nem megfelelő

szolgáltatást kaptál, egy kereskedő nyomást gyakorolt rád, hogy
megvegyél valamit, vagy rossz minőségű árut kaptál.
A szolgáltatásokkal kapcsolatosan az a legfontosabb, hogy
tisztában legyél a jogaiddal, el tudd dönteni, hogy mit szeretnél,
és mit nem, valamint magabiztosan a kezedben tartsd az irányí-
tást. Így elkerülheted a terrorizálást, és nem érzed magad kiszol-
gáltatva azok kényének-kedvének, akik több befolyással és irá-
nyítási lehetőséggel bírnak az adott helyzetben.
A fejezetben tárgyalt valamennyi esetben láthatod, mennyi-
vel könnyebb megfelelő szolgáltatáshoz jutni az asszertív meg-
közelítéssel.

Grant úgy határozott, parkettát rakat a nappalijába. Egy helyi

áruházban megrendelte és ki zette a tölgyfa burkolatot. A par-
kettás azonban nem jelent meg a megbeszélt napon – egy másik
munkát is elvállalt ugyanarra az időpontra. Az értékesítési
asszisztens egy új időpontot adott Grantnek, és átszervezték a
munkát a következő hét elejére. Az új időpontban elkezdődött a
burkolási munka, de nem készült el. Azt mondták Grantnek,
hogy a parkettásnak egy másik munkában kell részt vennie.
Újabb tíz napba telt bele, mire elkészült a szoba. Egy hónap múl-
va előjött egy hiba: a szoba egyik részén felpúposodott a parket-
ta. Grant majdnem szétrobbant dühében.

Múltbeli rossz tapasztalataiból kiindulva Grant tehetetlenül és

lemondóan viszonyul a nehézségekhez. Úgy gondolja, hogy
nincs hatása az eseményekre, meg se próbál tenni valamit azért,
hogy befolyásolja az események kimenetelét.
Kezdjük ott, hogy Grant nem vette magához az irányítást,
amikor új időpontot kapott. Ez a nap nem igazán volt alkalmas a
számára, de nem mert megfelelőbb időpontot javasolni attól fél-
ve, hogy ismét elmarad a parkettázás, ezért inkább beletörődött
a megadott időpontba.
Ugyanez történt a burkolat lerakásánál: Grant ragaszkodha-
tott volna ahhoz, hogy azon a héten fejezzék be a parkettázást,
szükség esetén egy másik szakemberrel, de ehelyett elfogadta a
kifogásaikat, és újabb tíz napot várt. Mivel a korábbi alkalmak-
kor nem érvényesítette az akaratát, a hiba felbukkanása az utol-
só csepp volt a pohárban: Grant nem bírta tovább a feszültséget,
és „robbant”.
A Grant-típusú emberek leginkább azért hagyják egyre rom-
lani az ilyen helyzeteket, azért viseli meg őket és hozza ki a so-
drukból a nem megfelelő szolgáltatás, és azért érzik, hogy nekik
mindig ez a sorsuk, mert egyszerűen fogalmuk sincs arról, ho-
gyan közölhetnék asszertív módon, mit szeretnének.
Itt az ideje, hogy változtassanak ezen!

„Egyszerűen fogalmuk sincs arról, hogyan közölhetnék asszertív

módon, mit szeretnének.”

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha nem azt a szolgáltatást kapod, amit elvártál, akkor – mielőtt
beletörődnél a másik fél kijelentésébe arról, hogy mit lehet, és
mit nem – döntsd el, hogy te mit szeretnél, és mit nem szeret-
nél.
Ha már tudod, mit vársz el, akkor egyszerűen és érthetően
fejtsd ki: mit szeretnél, és mit nem szeretnél.
Kezdd az alábbi fordulatok valamelyikével:
 „Azt szeretném, ha…”
„Szükségem lenne…”
„Kell nekem…”
„Mindenképpen…”
Hatásos lehet, ha a másik segítségét kéred a célod eléréséhez:
„Kell nekem… Tudna ebben segíteni?”
Vagy:
„Szükségem lenne… a hétvégére. Meg tudja mondani,
hogyan lehetne ezt megvalósítani?”
Így például Grant azt mondhatta volna: „Ezen a héten csütör-
tökön vagy pénteken kellene elvégezni a parkettázást. Csak eze-
ken a napokon leszek otthon, hogy beengedjem a parkettást. Mit
gondol, meg tudjuk ezt szervezni?”
Ha elmondtad, mit szeretnél: állj meg. Állj meg, és hallgasd
meg a másik ember válaszát. Elképzelhető, hogy azt mondja,
nem teljesíthető a kérésed. Vagy olyan feltételeket szab, amelye-
ket nem biztos, hogy el tudsz fogadni.
Ne fogadd el azonnal a másik által vázolt lehetőségeket. Ha
szükséges, inkább szánj időt a szempontjaid átgondolására. Egy-
szerűen mondd azt: „Ezen gondolkodnom kell. Térjünk vissza rá
később.” Ezzel magadhoz ragadod az irányítást, és nem leszel ki-
téve a másik fél akaratának és szeszélyeinek.
Fogadd el, hogy esetleg kompromisszumot kell kötnöd. Elő-
fordulhat, hogy az általad elképzelt megoldás nem valósítható
meg. Grantnek minden héten csütörtök és péntek a szabadnap-
ja. Mindenképpen azt szerette volna, ha ezek közül valamelyik
napon csinálják meg a parkettázást. Ha ezt elmondta volna az
értékesítési asszisztensnek, akkor – ha nem is tudták volna ezen
a csütörtökön vagy pénteken elvégezni a burkolást – ő felajánl-
hatta volna Grantnek a következő csütörtököt vagy pénteket.
Nem ez lett volna a tökéletes megoldás, de még mindig jobb,
mint szabadságot kivenni egy másik napra.
Ha érthetően és pontosan megfogalmazod, mit szeretnél, az
még nem garantálja, hogy meg is kapod azt, de megkönnyíti má-
sok számára, hogy megértsék és teljesítsék a kívánságaid.
Mit tehetett volna Grant a padlón keletkezett hibával kapcso-
latban? Ne feledd el, hogy vannak jogaid! Először is: vannak sze-
mélyes jogaid. Ha úgy gondolod, jogod van a méltányos és tisz-
tességes bánásmódhoz, akkor vállald a felelősséget azért, hogy
ezt be is tartatod másokkal.
Másodszor is: vannak törvény adta jogaid. Ha vitába keve-
redsz – egy boltban, egy kereskedővel, egy fodrásszal vagy akár
egy ruhatisztítóval –, legyél tisztában a jogaiddal.

„Ne feledd el, hogy vannak jogaid! Először is: vannak személyes jo-
gaid.”

Ha komolyan rosszra fordulnak a dolgok, el kell döntened, hogy

jogi útra tereled az esetet, vagy a további stressz elkerülése vé-
gett veszni hagyod az eddigieket, és megbízol valaki mást a
munka befejezésével. Az asszertivitás fontos része az a felisme-
rés, hogy dönthetsz úgy is: nem érvényesíted az akaratod, in-
kább veszni hagyod az ügyet, és egy másik megoldást választasz
– vállalva mindezért a felelősséget.
(A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény [közis-
mert nevén: fogyasztóvédelmi törvény] célja a fogyasztók védel-
me a rossz minőségű termékekkel és a nem megfelelő minőség-
ben nyújtott szolgáltatással szemben.)

Emlékeztető
Előfordulhat, hogy nem azt a szolgáltatást kapod, amit elvártál,
de javítja a tárgyalási pozíciódat, és nagyobb az esélye az igénye-
id teljesülésének, ha ismered a jogaidat, ha tudod, mit szeretnél,
és mit nem, és ha ezt el is mondod.

Bírálatot adni

Paula elkezdett egy Access-tanfolyamot a helyi főiskolán. Azért

kell elvégeznie, hogy jövőre megkapjon egy ösztöndíjat az állat-
tudományi karon. Sajnálatos módon három diák egyre zavaróbb
módon viselkedik – elkésnek, suttognak az óra alatt, félbeszakít-
ják a többi diákot stb. Paula elcsípte a tanárt, amint épp egy má-
sik órára tartott, és puhatolózva megemlítette, hogy nehéz oda-
gyelnie az órán, mert ezek a diákok folyton elterelik a gyel-
mét. Az orra alatt mormolva tétován megkérdezte: „Esetleg tud-
na szólni nekik, hogy viselkedjenek rendesen?”
Az oktató nem volt hajlandó komolyan venni tanítványa aggá-
lyait, mondván, hogy senki más nem panaszkodott. Paula azóta
szó nélkül szenved.

Paulának nehezére esik a panasztétel, mert nincs elég önbizal-

ma – nem gondolja, hogy képes elintézni valamit. Az oktató hoz-
záállása ezt tovább nehezítette: Paula könnyebben tudta volna
érvényesíteni az akaratát, ha a tanár megfelelően oda gyelt vol-
na, és tekintetbe vette volna a problémáit.
Felnőttkorunkban gyakran alkalmazzuk azokat a mintákat,
amelyek gyerekként belénk rögzültek. Paula nem állt ki magáért
az oktatóval szemben, hanem visszatért az iskoláskorában ta-
nult elvekhez: a tanárt nem szabad kérdezgetni, kritizálni, és
nem szabad ellentmondani neki.
Paula – az önbizalomhiányából fakadóan – nem viszi feljebb a
panaszát, mert attól fél, hogy elutasítják vagy bajkeverőnek
tartják majd.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha Paulához hasonlóan te sem vagy hozzászokva, hogy kiállj
magadért, a panasz feljebb vitelének puszta gondolata is olyan
félelemmel tölt el, hogy inkább nem teszel semmit. De ha
asszertív vagy, nem arra összpontosítasz, mennyire félsz és iz-
gulsz, hanem arra, hogy a félelmed és izgalmad ellenére kezelni
tudd a többi embert és az egyes helyzeteket. Tartsd szem előtt,
hogy ha nem teszel semmit, akkor a szituáció okozta növekvő
stresszel és a jövőbeni terveidre gyakorolt hatásával kell szem-
benézned. Úgyhogy reszkess, de cselekedj!
Léteznek módszerek, amelyekkel növelheted a magabiztossá-
god az olyan helyzetekben, mint amilyenbe Paula került. Először
is: a testbeszéded tudatos használata sokat lendít azon a képes-
ségeden, hogy megfelelően érvényesítsd az akaratod.
Ha képes vagy felvenni egy határozottságot sugárzó pózt,
rögtön sokkal magabiztosabbnak kezded magad érezni, még ak-
kor is, ha közben félsz vagy izgulsz. Gyakorold a tükör előtt a
magabiztos testtartást, és tudatosítsd magadban, hogy festesz
ilyenkor, és ez milyen érzés számodra.

„Ha képes vagy felvenni egy határozottságot sugárzó pózt, rögtön

sokkal magabiztosabbnak kezded magad érezni.”

Ne feledd: lassan, jól hallhatóan és nyugodtan beszélj. Ne hadarj

– az egymásba folyó szavak zavaróan hatnak az emberekre,
ezért könnyen lehet, hogy nem értenek meg, vagy elutasítják,
amit mondasz.
Gondoskodj arról, hogy megfelelő időpontot és helyszínt vá-
lassz. Paula úgy adta elő a panaszát, hogy az oktató éppen sietett
valahova – aligha a legjobb időzítés a gyelme megragadásához!
Jobb lett volna, ha kér egy időpontot az oktatótól, amikor beszél-
het vele.
 Konkrét problémát mondj el. Paula túl általánosan fogalma-
zott a panaszában: „A többi diák zavarja az órát.” Hozzá kellett
volna fűznie egy konkrét példát. Esetünkben Paula ezt mond-
hatta volna: „Ma három tanuló sugdolózott, és leveleket küldöz-
getett egymásnak. Nehéz volt oda gyelni és bármit is tanulni az
órán, mert nagyon zavart a viselkedésük.”
Döntsd el, mit szeretnél, vagy mit nem szeretnél, és mondd el
azt. A célod valamilyen konkrét változás. Ha csak panaszkodsz,
bármilyen választási lehetőség nélkül, abból még nem fogja
tudni a másik ember, hogy mit szeretnél. Ne csak célozgass –
pontosan fejezd ki, mit szeretnél: „Ha még egyszer előfordul ez,
szeretném, ha…”
Ha nem vagy elégedett a válasszal, mondd meg, és tedd hoz-
zá, mik a további szándékaid (a te dolgod, hogy elmondod-e a
másiknak, de magadban tudnod kell, mit fogsz tenni, ha nem
veszi komolyan a problémád).
Ebben a helyzetben a főiskolának minden bizonnyal van va-
lamilyen szabályzata, amely tartalmazza, hogy mit várhatnak el
jogosan a diákok a tanulókörnyezettel kapcsolatban, valamint,
hogy milyen viselkedést várhat el az iskola a diákoktól. Jó eset-
ben a panasztétel folyamata is szabályozva van. A problémád
megoldásához vedd igénybe a leírt irányelveket és folyamato-
kat.
Az ilyen jellegű nehézségekkel magabiztosabban tudsz szem-
benézni, ha sikerül magad mellé állítani másokat is. Érthető, ha
nem akarsz két egymással szemben álló tábort létrehozni, de ha
úgy látod, hogy mások is elégedetlenek egy adott helyzettel,
nyugodtan oszd meg velük az érzéseid, és kérdezd meg, hogy ők
is így érzik-e. Ha igen: kérdezd meg, hogy hajlandók-e melléd
állni.

Emlékeztető
Annak érdekében, hogy magabiztosan tudj panaszt tenni vala-
mire, próbálj uralkodni az érzéseiden, használj asszertív testbe-
szédet, és állítsd magad mellé a hasonlóan gondolkodó embere-
ket.

Kérni, amire szükséged van

Chris időpontot kért az orvoshoz: aggasztotta egy hetek óta

visszatérő probléma.
Az orvos kérdezett tőle néhány dolgot, megvizsgálta, pár szóval
vázolta Chris tüneteinek lehetséges okát, és felírt egy orvossá-
got. A gyógyszertárban a patikus odaadta az orvosságot, elma-
gyarázta az alkalmazását, elmondta, milyen mellékhatásai le-
hetnek, és hogyan lehet azokat elkerülni, illetve mi a teendő, ha
tapasztalja magán valamelyiket. Chris hazamegy, ahol a párja
megkérdezi, mi volt. Chris bizonytalan – nem értette, mit mon-
dott az orvos, és arra sem emlékszik pontosan, hogy miket mon-
dott a gyógyszerész.
Chris frusztrált – azt mondja a feleségének, nem az ő hibája,
hogy nem emlékszik: „Az orvos nem magyarázta el rendesen.
Nem értettem, mit mondott, mi a probléma. A patikus pedig ak-
centussal beszélt – egy szavát sem értettem.”

Az embereknek jellemzően sok problémájuk akad az egészség-

ügyi dolgozókkal: egyszerűen nem kapnak elég információt,
nem értik, félreértik vagy elfelejtik, amit mondtak nekik. És azt
várják ezektől a szakemberektől, hogy mindezt maguktól észre-
vegyék.
Sokan úgy vélik, létezik helyes és helytelen viselkedés mások-
kal szemben. Túl sokat várunk, és ha a másik nem teljesíti az el-
várásainkat, akkor csalódottak, ingerültek vagy haragosak le-
szünk.
 Legtöbbször egyáltalán nem vagyunk tudatában, mennyi
kommunikációs problémát, félreértést, kon iktust és bizalmat-
lanságot okoznak az elvárásaink.
Chris elszalasztotta a lehetőséget, hogy kérdezzen, és további
információkat szerezzen – először is azért, mert eszébe se jutott,
hogy vissza kellene kérdeznie arra, amit az orvos és a gyógysze-
rész mondott, de már csak azért sem, mert szégyellte bevallani,
hogy nem értette meg őket: attól tartott, hogy nehéz felfogású-
nak vagy ostobának látszik.

Az asszertív CSELEKVÉS
Legközelebb, mielőtt egy orvossal, ápolónővel vagy egyéb egész-
ségügyi szakemberrel beszélsz, írd le a gondjaidat, aktuális kér-
déseidet és mindazt, amit tudni szeretnél.
Amikor az orvos elmondja a tudnivalókat, ellenőrizd magad-
ban, hogy tisztán érted-e, miről van szó. Szólj, ha nem értesz va-
lamit. Ilyen egyszerű. Ne várd az orvostól, hogy kitalálja, megér-
tetted-e vagy sem. Ne hagyd siettetni magad: nyugodtan tedd
fel a kérdéseid, amíg azt nem érzed, hogy megkaptál minden
szükséges információt. Jellemzően a következőket kérdezheted:
Mit gondol, mi okozhatja a problémámat?
Okozhatja ezt más elváltozás is?
Mi a várható lefolyása ennek a betegségnek? Hosszú tá-
von milyenek a kilátásaim kezeléssel és anélkül?
Mire szolgál az orvosság, és hogyan segít?
Van valamilyen mellékhatása, amiről tudnom kellene?
Nyugodtan írd le a válaszokat, vagy kérd meg az orvost, ápo-
lónőt, gyógyszerészt stb., hogy írja le neked. Természetesen jo-
god van magaddal vinni egy barátodat is, aki segít neked a vála-
szok jegyzetelésével. Ne távozz úgy, hogy az orvost hibáztatod,
amiért nem adta meg neked, amire szükséged van. Inkább mó-
dosítsd az elvárásaid, vállald a felelősséget, és érvényesítsd az
érdekeid.

Emlékeztető
Soha ne távozz az orvosi rendelőből vagy a gyógyszertárból za-
varos vagy bizonytalan gondolatokkal. Tisztázd a bizony talan
részleteket, és írd le a válaszokat. Vállalj felelősséget azért, hogy
megszerzed az egészséged megőrzéséhez vagy a gyógyulásod-
hoz szükséges információkat.

„Vállalj felelősséget azért, hogy megszerzed az egészséged megőr-

zéséhez vagy a gyógyulásodhoz szükséges információkat.”

Nemet mondani

Alex az öccse esküvőjére vásárolt alkalmi ruhához tökéletesen

illő cipőt keres. Egy egész sor cipőboltot végigjárt már, de nem
talált megfelelőt. A hatodik boltban azonban megpillant egy ci-
pőt, amelyik pontosan megfelel az elképzeléseinek. Az eladó azt
mondja, hogy az ő méretében nem kapható, de van egy hasonló.
Alex felpróbálja, de nem annyira tetszik neki. Az eladó mutat
még néhány különböző cipőt. Egyik sem az igazi, de Alexnek lel-
kiismeret-furdalása van, hogy ennyi gond van vele, és nincs
képe vásárlás nélkül távozni. Megvesz egy cipőt, ami majdnem
jó, de mégsem teljesen olyan, amilyet szeretett volna. Ha már
így alakult, Alex hagyja rábeszélni magát egy cipőtisztító ter-
mékre is.

Alex abban a hitben nőtt fel, hogy nemet mondani rossz dolog.
Amikor valaki láthatóan azon fáradozik, hogy a kedvére tegyen,
Alex gorombaságnak és hálátlanságnak érezné, ha visszautasí-
taná.
 Bár szíve mélyén tudja, hogy észszerűtlen alárendelnie magát
a másoktól jövő nyomásnak, mégis gyakran előfordul vele, hogy
megvesz valamit, amit nem akar, mert zavarba jön, és úgy érzi,
nem távozhat az üzletből vásárlás nélkül.

Az asszertív CSELEKVÉS
Számos alkalommal kényszert érezhetsz valaminek a megvásár-
lására – mert az eladó nagyon igyekszik a kedvedben járni, vagy
mert különösen kitartó. Hogyan kerülheted el, hogy megvegyél
olyasmit, amit nem akarsz?
Először is, gyelj oda az érzéseidre. Ha kellemetlen vagy bi-
zonytalan érzéseid vannak valaminek a megvásárlásával kap-
csolatban, annak az üzenete: „ne vedd meg”.
Ne érezz bűntudatot: semmi rosszat nem teszel azzal, ha nem
vásárolsz. Semmivel nem tartozol az eladónak cserébe azért,
hogy időt és energiát áldozott rád, mert segítséget kértél tőle
egy szolgáltatással vagy termékkel kapcsolatban. Aki kiskeres-
kedelemmel foglalkozik, hozzászokott, hogy sokat dolgozik, és
néha hiába – ez a munkájuk természetéhez tartozik.

Emlékeztető
A kereskedőket arra képezték ki, hogy rábeszéljenek a vásárlás-
ra, de te ezt egyszerűen elháríthatod.
Csak annyit mondj: „nem”. Ha a kereskedő megkérdezi, sze-
retnéd-e megvenni az adott holmit, és te nem szeretnéd, akkor
mondd azt, hogy nem szeretnéd. Ha idegenkedsz az ilyen direkt
kijelentésektől, akkor mondj valami ilyesmit: „Köszönöm, de
nem ilyenre gondoltam” vagy „Még meggondolom.”
Nem sikerülhet minden alkalommal eladniuk valamit, és ne-
ked nem kell megvenned valamit csak azért, hogy a kereskedő
elégedett legyen. Az a fontos, hogy te elégedett legyél a vásárlás-
sal.
Elismerést adni

Másrészt azonban a szolgáltatóiparban és kiskereskedelemben

dolgozók többnyire rengeteget robotolnak, és gyakran nem túl
magas zetésért. Ha elégedett vagy a kapott szolgáltatással, fe-
jezd ki az elismerésed, akár vásárolsz valamit, akár nem. Ne csak
annyit mondj, hogy „köszönöm” – mondd el, pontosan mivel
voltál elégedett. Ha valaki különösen sokat fáradozott, akkor ezt
természetesen jó tudatni a vállalatával is telefonon, e-mailben
vagy levélben, konkrétan leírva, miben tűnt ki az adott szolgál-
tató. Nagyon kevés idődbe kerül, hogy kifejezd a hálád és az elis-
merésed, és ezzel nagyban hozzájárulhatsz, hogy megmaradjon
a szolgáltatás magas színvonala.

Emlékeztető
Semmi rosszat nem teszel, ha udvariasan elutasítod valaminek
a megvásárlását. Józanul döntsd el, mit szeretnél, és mit nem
szeretnél, és határozottan tartsd a kezedben az irányítást. És ha
nem arra van szükséged, amit kínálnak, ezt mondd meg.

Összefoglalás

Legközelebb, ha magadban füstölögsz, pattanásig feszül-

nek az idegeid, vagy ki vagy borulva, mert nem az elvárt
szolgáltatást kaptad – vegyél mély levegőt, és érvénye-
sítsd az érdekeid.
Próbálj uralkodni az érzéseiden: ne arra gondolj, mennyi-
re félsz – koncentrálj arra, hogyan kezdhetnél valamit a
többi emberrel a félelmeid vagy aggályaid ellenére.
Ne feledd, hogy szinte minden helyzetben vannak joga-
id, tehát tájékozódj, és nézz utána ezeknek a jogoknak.
Higgadtan fejtsd ki, mit szeretnél, vagy mit nem szeret-
nél, aztán hallgasd meg a választ, és döntsd el, hogy
egyezkedsz és kompromisszumot kötsz, vagy kitartasz
az elhatározásod mellett.
Add meg nekik, ami jár. Amikor legközelebb jó kiszolgá-
lásban részesülsz, feltétlenül fejezd ki az elismerésed. Ne
csak annyit mondj, hogy „köszönöm” – mondd el ponto-
san, mivel voltál elégedett.
 9. fejezet

„Soha nem gondolok arra, hogy interjút adok. Én csak beszél-

getek.”
(Charles Barkley)
Hogyan legyünk asszertívek az állásinterjúkon

A karrierfejlesztő tanfolyamainkon résztvevők gyakran számol-

nak be arról, hogy az állásinterjúkon nehéznek találják az
asszertivitást: nehezükre esik magabiztosnak lenni és világosan
beszélni. Elmondásuk szerint legfőbb gondot az alábbiak jelen-
tik:
az idegességük és a testbeszédük kontrollálása
önmaguk „eladása”
a goromba vagy hozzá nem értő felvételiztetővel szem-
beni helytállás, és
a váratlan kérdések.
Az asszertivitási készség fontos tényezője a sikeres állásinter-
júnak: ahogyan viselkedsz és kommunikálsz, azt jelzésértékű-
nek tekintik arra nézve, hogy állod majd meg a helyed a munká-
ban.
Az alábbiakban a felvételi beszélgetésekkel kapcsolatos főbb
nehézségeket vizsgáljuk meg, és tanácsokat adunk az asszertív
viselkedéshez.

Cameron állásinterjúra megy egy londoni kiadóhoz. Az interjút

megelőző héten egyre feszültebbé válik. Eljött a nagy nap, és Ca-
meron a recepciónál ül rendkívül idegesen. Megérkezik az inter-
júztató, és ő erőtlenül kezet fog vele. Miközben keresztülmennek
az épületen a tárgyalószoba felé, Cameron folyamatosan jelen-
téktelen témákról locsog.

Természetesen semmi különös nincs abban, ha Cameron izgul

az interjú miatt: a legtöbben így vannak ezzel. Cameron szeret-
né megkapni ezt az állást; az elmúlt héten folyton az járt a fejé-
ben, hogy jól kell sikerülnie az interjúnak, és ezzel alaposan fel-
idegesítette magát.
Másrészt azt is tudja, hogy a sikerhez nyugodtnak kell lennie.
Úgy tűnik, a „22-es csapdájá”-ba került.

Az asszertív CSELEKVÉS
Cameron nem tette jól, hogy összehordott hetet-havat, még mi-
előtt egyáltalán elkezdődött volna az interjú. Ne fecsegj! Azzal
azonban nem ártasz magadnak, ha említést teszel az idegessé-
gedről. Röviden ismerd el, hogy izgulsz, de fűzz hozzá egy pozi-
tív megjegyzést is. Arany középutat jelent például egy ilyen be-
vezetés: „Az interjúkon meglehetősen ideges vagyok, de alig vá-
rom, hogy többet is megtudjak erről az állásról és a vállalatról.”
Használd tudatosan a testbeszédet. A „döglött hal” jellegű
kézfogással Cameron elég gyenge első benyomást keltett. Ami-
kor találkozol az interjúztatóval, üdvözöld barátságos kézfogás-
sal, miközben egyenesen a szemébe nézel, és köszönsz. A kézfo-
gás az egyik legegyszerűbb feladat, amelyet egy barátoddal el-
próbálhatsz – addig gyakoroljatok, amíg úgy nem érzi, hogy jól
csinálod. (És ezzel birtokába jutsz egy olyan kézfogásnak, amely
minden helyzetben megfelelő, nem csak állásinterjúkon!) A ha-
tározott kézfogás, kiegyensúlyozott testtartás, nyugodt hang és
gesztusok mind hozzájárulnak, hogy asszertív benyomást kelts.
Figyeld meg Barack Obama testbeszédét! Nyugodt és foly to-
nos. Nem mutat feszültséget vagy idegességet. Obama higgadt
és asszertív.
A megfelelő testbeszéd használatához összpontosíts egyetlen
szóra, egyetlen tulajdonságra – például, hogy „nyugodt”, „békés”
vagy „elegáns” –, és az interjú napján próbáld azt kifejezni a
mozdulataiddal öltözködés, evés, járás, autóvezetés stb. közben.
Kezdetben talán furcsa érzés lesz, de segít, hogy ráérezz a nyu-
godtság és asszertivitás megfelelő keverékére.
A beszéddel kapcsolatban gyeld meg Obama hangjának rit-
musát! Bizonyos szavakat elnyújt, így hangsúlyozva azokat.
Rendszeres időközönként szünetet tart a beszédében, hogy a
hallgatói feldolgozhassák magukban, amit mondott. A szünet
nagyon hatásos eszköz. Aki szünetet tart, az nem fél tőle, hogy
félbeszakítják. Tehát beszélj jól hallhatóan, olyan lényegre törő-
en és nyugodtan, amennyire csak tudsz.

„Aki szünetet tart, az nem fél tőle, hogy félbeszakítják.”

Emlékeztető
Ne beszéld be magadnak, hogy úgysem fog sikerülni: inkább
gondolj arra, hogy kicsit izgulsz, mi fog történni, de igazából
nincs mitől tartanod. Nincs vesztenivalód (legfeljebb az éppen
szóban forgó állás). Mindig jön másik lehetőség.

Húzd meg a határokat, és tarts ki az elhatározásod mellett

Jan fodrász, aki épp felvételi beszélgetésen van a városközpont-

ban nyílt új fodrászszalon vezetőjénél. Az interjú rosszul kezdő-
dik: a vezető megvetően nyilatkozik Jan legutóbbi munkahelyé-
ről, másodosztályú szalonnak minősítve azt. Jan nem ért egyet
vele, de inkább hallgat erről.

Nem túl gyakran, de előfordul, hogy valakit a legrosszabb for-

májában csípünk el az állásinterjún. Ha nem értesz egyet vala-
mivel, amit az interjúztató mond, választhatsz: felszólalsz elle-
ne, vagy elviseled az igazságtalan megjegyzéseit.
Érthető, hogy Jan nem akart ellentmondani a beszélgetőpart-
nerének, hiszen nem ajánlatos kon iktusba keveredni egy állás-
interjún. De amikor az interjúztató szkeptikus, megvető vagy
mi több, agresszív hozzáállással teszteli a jelentkezőt (vagy egy-
szerűen ilyen undok stílusa van), azt senki nem köteles eltűrni.
Ezer és egy oka lehet annak, hogy miért goromba egy felvéte-
liztető; mindenesetre ez egy lehetőség számodra, hogy bebizo-
nyítsd: boldogulsz a barátságtalan emberekkel.

Az asszertív CSELEKVÉS
Ha az interjúztató gorombán viselkedik, beszélj vele higgadtan,
és hozd ki a lehető legjobbat az interjúból. Ha az illetőnek ilyen
negatív a hozzáállása, jó eséllyel nem szeretnél majd ott dolgoz-
ni. De ha úgy gondolod, csak rossz napja van, próbáld meg a le-
hetőségekhez képest a legjobb képet mutatni magadról.
Ha úgy döntesz, nem hagyod szó nélkül, egyszerűen csak ma-
gyarázd el, miért gondolod másképp. A fenti esetben Jan így fe-
lelhetett volna, amikor az interjúztató az előző munkahelyét
becsmérelte: „Mivel az a szalon nem tartozik a legdrágábbak
közé, sokan úgy gondolják, hogy a szolgáltatás színvonala sem
olyan magas. De valójában csupa hozzáértő, jól képzett fodrász
dolgozik ott, visszatérő vendégekkel.”
Ha az interjúztató nem tágít, akkor csak nyugtázd, amit
mondott, és ragaszkodj az álláspontodhoz, megismételve a ko-
rábbiakat:
„Értem, hogy valakitől azt hallotta: az egy másodosztályú
hely, de csupa hozzáértő, jól képzett fodrász dolgozik ott, vissza-
térő vendégekkel.”
Ha viszont nem érzel elég magabiztosságot ahhoz, hogy nyu-
godtan ellentmondj, akkor inkább meg se próbáld. Ha úgy hatá-
rozol, hogy inkább elviseled szó nélkül, akkor egyszerűen en-
gedd el a füled mellett a megjegyzést: tegyél úgy, mintha nem
hallottad volna: csak mosolyogj, és nézz az interjúztatóra kifeje-
zéstelen arccal.
 Ne feledd: nem kell érvényesíteni az akaratod. Az asszertív
ember dönthet úgy is, hogy passzívan reagál, magában elismer-
ve: „Nem reagálok, és nem kezdek vele semmit.” Talán nem tet-
szik neki, amit a másik ember mond, de felismeri, hogy azzal
tudja kézben tartani az eseményeket, ha nem érvényesíti az aka-
ratát. Másrészt, ha az asszertivitás mellett döntesz, vedd át az
irányítást a véleményed és a tapasztalataid nyugodt kifejtésével
és – szükség esetén – elismétlésével.

„Vedd át az irányítást a véleményed és a tapasztalataid nyugodt ki-

fejtésével és – szükség esetén – elismétlésével.”

Emlékeztető
Nem vagy köteles eltűrni az interjúztató gorombaságait – nyu-
godtan és udvariasan lépj fel ellene.

További információkat kérni

Shula állásinterjún vesz részt egy nagy kertészet kereskedelmi

asszisztensi pozíciójáért. Még sohasem dolgozott kertészetben,
de rendelkezik kiskereskedelmi és ügyfélszolgálati tapasztalat-
tal. Eddig jobbára az interjúztató beszélt, kérdéseire Shulának
szinte csak igennel vagy nemmel kellett válaszolnia. Az interjú
vége felé azonban egy olyan kérdést tesz fel, amelyet Shula nem
ért: „Mit gondol, hogyan tudnánk leginkább segíteni a kertészek
alkalmazkodását a klímaváltozáshoz?” Shula hebeg valamit ar-
ról, hogy nem biztos abban, hogy bármit is tehetnének.

Shulának nincs elég önbizalma ahhoz, hogy megmondja: nem

tudja a választ a kérdésre. Általában azt tanácsolják, készülj fel
az interjúra, és próbáld meg előre elképzelni, miket fognak kér-
dezni, de – hacsak nincs kristálygömböd – nem fogod tudni elő-
re megjósolni az összes kérdést.
Az asszertív CSELEKVÉS
Ha egy olyan kérdésre kerül sor, amelyet nem értesz, vagy
amelyre nem tudod a választ, a leghelyesebb hozzáállás őszin-
tén megmondani ezt. Teljesen elfogadható, ha így teszel – jogod
van azt mondani, hogy nem érted, és további információkat
kérsz.
Ha a beszélgetőpartnered lekezelően olyasmit mond, hogy:
„Nem tudta? Ehhez a pozícióhoz ezt illene tudnia”, akkor hig-
gadtan válaszolj így: „Erről a témáról nem tudok túl sokat, de
nagyon érdekesen hangzik. Mondana róla pár szót?”
Akár szándékos trükk volt ez a kérdés, akár nem, rengeteget
elárul rólad, hogy mihez kezdesz egy olyan kérdéssel, amelyet
nem értesz. Nagyon is elképzelhető, hogy az interjúztatót nem
az ismereteid vagy a felfogóképességed hiánya érdekli, hanem a
helyzet megoldásában mutatott képességeid.
Bár nem lehet minden kérdést előre megjósolni, azért akad-
nak olyan fogós kérdések, amelyekre számítani lehet, mint pél-
dául: „Hogyan boldogul a nehezen kezelhető kollégáival?” vagy
„Miért épp magát vegyük fel?”
Egyszerűen írd be az internet valamelyik keresőjébe, hogy
„nehéz kérdések állásinterjún”, és válassz ki egy releváns talála-
tot. Menj végig a kérdéseken, és írd le mindegyikre a háttered-
nek és a képzettségednek megfelelő választ. Nem feltétlenül lé-
tezik helyes és helytelen válasz, de vedd számításba a megpályá-
zott állást, a képességeidet és azt, hogy milyen céghez jelentke-
zel. Nézz utána a dolgoknak, és készülj fel a várható kérdésekre.

„Egyszerűen írd be egy keresőbe, hogy »nehéz kérdések állásinter-

jún.«”

Emlékeztető
Ne hagyd, hogy a fogós kérdések megakasszanak, és tönkrete-
gyék az interjúd. Légy őszinte, ha nem értesz valamit, és kérj
magyarázatot.

Erősségeid és gyengeségeid felismerése

Chent egy háromfős bizottság interjúztatja egy állásért a helyi

önkormányzat sajtóirodájába. Az egyik felvételiztető megkérde-
zi: „Mondana nekünk valamit a készségeiről, az erősségeiről és a
gyengeségeiről?” Chen pánikba esik: „Mit várnak el tőlem? Ha
arról beszélek, miben vagyok jó, akkor kérkedőnek gondolnak,
ha pedig a gyenge pontjaimról beszélek, azzal okot adok arra,
hogy alkalmatlannak találjanak az állásra.”

Egy állásinterjún menetrend szerinti kérdés, hogy mik az erős-

ségeid és a gyengeségeid. Gyakran azért teszik fel ezt a kérdést,
mert úgy gondolják, a válasz sokat elárul a jelentkező önismere-
téről.
Sokak számára azért nehéz az erősségeikről és a képességeik-
ről beszélni, mert nem akarják „önmagukat reklámozni”. De egy
állásinterjún nincs helye a szerénykedésnek: egy munkavállaló-
nak tudnia kell, hogy miben jó, és miben tud (illetve nem tud)
hozzájárulni az adott feladat és a cég sikeréhez. Akárcsak Chen-
nek, neked is fel kell készülnöd erre a kérdésre, hogy magabizto-
san adhass asszertív választ.

Az asszertív CSELEKVÉS
Mindenki össze tud gyűjteni egy csokorra való készséget és erős-
séget. A készségeidre és erősségeidre az a jellemző, hogy igazi-
nak érzed őket („ilyen vagyok én igazából”), és hogy a használa-
tuk jó érzésekkel tölt el. Feltétlenül érdemes megemlíteni egy
készséget vagy erősséget, ha annak alkalmazásával könnyen és
gyorsan tudnál elvégezni valamit a megpályázott pozícióban.
 Egyértelműen és egyenesen ismertesd a készségeidet és az
erősségeidet. Készülj fel arra, hogy kettőt-hármat fel kell sorol-
nod. Kulcsfontosságú, hogy mindegyik említett készséget vagy
erősséget bizonyítani tudd. Ne csak annyit mondj, hogy jó ké-
pességekkel rendelkezel az ügyfélszolgálati munkához, hanem
ezt a kijelentést támaszd is alá az általad fontosnak tartott kész-
ségek felsorolásával (például az ügyfél gyelmes meghallgatása,
barátságos, segítőkész, érdeklődő hozzáállás), és sorolj fel olyan
eseteket, amikor alkalmaztad ezeket a készségeidet.
És mi a teendő a gyengeségekkel? A második fejezetben kifej-
tettük, hogy az asszertív emberek nem rágódnak a gyengeségei-
ken – inkább tanulnak a hibáikból és a tapasztalataikból. Gon-
dolj arra, hogy senki sem tökéletes, és ezt az interjúztató is jól
tudja: ő csupán azt szeretné, hogy megemlíts bármilyen gyenge-
séget, és ezáltal lássa, hogyan viszonyulsz a gyengeségeidhez, és
mihez kezdesz velük.
Erre a kérdésre is fel kell készülnöd a készségeid és erősségeid
összegyűjtése mellett.
Az egyik iskola azt javasolja, hogy válaszd ki egy készséged
vagy erősséged, és vázold annak az árnyoldalát. Ez a legtöbb
esetben működik, hiszen olyan ez, mint az érem két oldala. Pró-
báld ki különböző jó tulajdonságaiddal és képességeiddel, és
nézd meg, milyen eredményre jutsz. Például: „Nagyon kitartó
vagyok, és mindig végigviszem a dolgokat. De emiatt néha tü-
relmetlen vagyok másokkal, akik nem veszik fel a tempómat.”

„Válaszd ki egy készséged vagy erősséged, és vázold annak az

árnyoldalát.”

Egy másik megközelítés szerint válassz egy kisebb gyengeséget

– olyat, amelyik még nem tesz alkalmatlanná az adott pozícióra
–, és számolj be arról, hogyan fejleszted magad ezen a területen.
Elmondhatod például, hogy szeretnél jobban érteni a táblázat-
kezelőkhöz, és épp egy tanfolyamot végzel ennek érdekében.
Mindig fordítsd át pozitív irányba a gyengeségeket. Ha példá-
ul nem rendelkezel elegendő tapasztalattal vagy megfelelő kész-
séggel valamilyen területen, akkor ismerd el ezt, de tedd hozzá,
hogy szeretnéd megtanulni a szóban forgó dolgot, illetve fejlesz-
teni az adott készségedet. Például: „Még nincs sok tapasztalatom
az ügyfélszolgálati munkában, de érdekel ez a terület. Jól tudok
bánni az emberekkel, képes vagyok meghallgatni másokat, és jó
kommunikációs képességekkel rendelkezem, ezért úgy érzem,
megállnám a helyem egy ügyfélorientált környezetben.”

Emlékeztető
Készülj fel alaposan! Jóval az interjút megelőzően írj egy listát az
adott pozíciónak megfelelően az erősségeidről és a gyengesége-
idről. Mindenki rendelkezik készségekkel és erősségekkel. Mu-
tasd be ezeket asszertív módon: őszintén és egyértelműen.

Összefoglalás

Az asszertivitási készség fontos tényező a sikeres állásin-

terjúhoz. A munkáltatók az állásinterjún megismert ma-
gatartásodból indulnak ki, amikor elképzelik, hogy mire
számíthatnak tőled, mint munkavállalótól.
Kulcsfontosságú, hogy jól felkészülj: nézz utána a cégnek
és annak, hogy milyen kérdésekre számíthatsz. Ne fe-
lejtsd el jól begyakorolni az asszertív testbeszédet.
Ha asszertíven viselkedsz, azzal határozott, jó képességű
pályázó benyomását kelted, aki valószínűleg jól kijön a
többiekkel, és képes elintézni a rá bízott feladatokat.
 10. fejezet

„Sorsunk nem a véletlen műve, hanem választásaink eredmé-

nye.”
(W. J. Bryan)
Hogyan döntsünk asszertíven

Akárcsak a könyvben leírt többi asszertív képességre, a döntés-

hozatalra is érvényes, hogy életünk egyes területein könnyeb-
ben megy, mint másokon. Mostanra már bizonyára megállapí-
tottad, hogy milyen helyzetekben tudsz leginkább asszertív len-
ni. Ha a családtagjaiddal való asszertív viselkedés az erősséged,
akkor valószínűleg nem esik nehezedre meghozni a családoddal
kapcsolatos döntéseket. Tehát nem jelent problémát számodra,
hogy iskolát válassz a gyerekeidnek, vagy kitaláld, hová menje-
tek nyaralni – mivel ezen a területen bízol a képességeidben. Ha
a munkahelyeden viszont képtelen vagy segítséget kérni valaki-
től, vagy nemet mondani valamire, akkor a munkádat érintő
döntések bizonyára nagyobb fejtörést okoznak neked.
Az előző fejezetekben leírt technikák gyakorlása közben meg-
gyelheted, hogy az asszertivitás elsajátításával párhuzamosan
a döntéshozatalt is egyre könnyebbnek találod. Ebben a fejezet-
ben a korábbi esettanulmányokban megismert szereplők dilem-
máin keresztül szemléltetjük, hogy milyen további lépéseket te-
hetsz a döntési képességed fejlesztésére.

„Az asszertivitás elsajátításával párhuzamosan a döntéshozatalt is

egyre könnyebbnek találod.”

Célunk, hogy következetesebbé tedd a reakcióid és a viselkedé-

sed, és ezáltal az életed minden területén magabiztosabban hozz
döntéseket. Akár azok közé tartozol, akik minden apró döntésü-
ket nagy kínnal hozzák meg, akár azok közé, akik passzív visel-
kedéssel egyszerűen elkerülik a döntéseket, van egy jó hírünk a
számodra: a döntési képesség megtanulható.

Különböztesd meg a fontos döntéseket a mellékesektől

„Nincs nyomorultabb ember annál, mint akinek egyetlen szokása a

habozás.”
William James

Deborah-val a hatodik fejezetben találkoztunk egy olyan hely-

zetben, amikor nehezére esett nemet mondani a szomszéd-
asszonyának. Deborah valójában sok területen nehezen dönt.
Sok barátja van, mert jól ki lehet jönni vele, és általában enged
mások akaratának. Ez olykor irritáló is, mivel ritkán fejezi ki a
véleményét, és ha megkérdezik, ő hová szeretne menni, jobbára
így felel: „Ó, nekem mindegy, ahová te szeretnéd.” Ha a barátai-
val együtt megy étterembe, Deborah nehezen választ az étlap-
ról, órákig fontolgatja, mit egyen, mindenkit megkérdez, hogy ő
mit kért, és miután végre sikerült döntenie, az utolsó pillanat-
ban gyakran meggondolja magát. Aztán mikor megérkeznek az
ételek, rendszerint rápillant valaki máséra, és felsóhajt: „De kár,
hogy nem azt kértem.” Olyankor is nehezen választ, ha vásárol-
ni megy egy barátnőjével. Gyakran vesz ruhát felpróbálás nél-
kül, és otthon egy egész szekrénye tele van olyan holmikkal,
amelyeket soha nem vesz fel. Tulajdonképpen szinte mindig
ugyanazt a néhány összeállítást hordja (többnyire feketét) –
nem azért, mert így döntött, hanem mert túl sok idegeskedéssel
járna nap mint nap eldönteni, hogy mit vegyen föl.

A családját érintő kérdésekben Deborah könnyen határoz. Egye-

dülálló szülőként az évek során megtanult dönteni a gyerekei
igényeit és vágyait illetően. De ahogy a gyerekei elköltöztek ott-
honról, és elkezdte a saját társasági életét élni, rájött, hogy ezen
a területen sokkal bizonytalanabb. A barátai és saját maga szá-
mára is bosszantó, hogy képtelen dönteni ilyen mellékes kérdé-
sekben.
Nap mint nap döntések százait hozzuk meg anélkül, hogy ezt
észrevennénk: vannak ezek között lényegtelenek, és olyanok is,
amelyek jelentősen befolyásolják az életünket és a körülöttünk
levők életét. Sajnos gyakran megesik, hogy hosszan elidőzünk a
banális kérdéseknél, miközben elhamarkodottan döntünk fon-
tos dolgokról. Ahhoz, hogy meggyőződéssel tudjunk határozni a
jelentős kérdésekben, először is meg kell tanulnunk könnyen
dönteni az apróságokban.

Az asszertív CSELEKVÉS
Hogy jó döntéshozóvá válj, és több befolyásod legyen a saját éle-
tedre, ahhoz képesnek kell lenned különbséget tenni a kisebb és
az igazán nagy horderejű döntések között. Erre a legjobb mód-
szer, ha hosszabb távon értékeled a hatásukat. Tedd fel magad-
nak a kérdést: „Milyen időtávra hat ki a döntésem?” Egy csilla-
got kap például az a kérdés, hogy melyik lmet nézd meg. Két-
csillagos: elmenjél-e egy esküvőre. Háromcsillagos: melyik szak-
irányt válaszd az egyetemen. Négycsillagos: előléptetés kérése.
Ötcsillagos: szakítás, kivándorlás, gyerekvállalás. (Ez itt csak út-
mutatás: a saját döntéseidet csak te magad értékelheted.)
Ha folyton a banális kérdéseken rágódsz, nem fogsz tudni az
igazán fontosakra koncentrálni. Az ötcsillagos döntésekre érde-
mes sok időt és energiát fordítani – azokra, amelyeken éjszaka
töprengesz álmodból felébredve. Azok a döntések tartoznak ide,
amelyeknek még évek múltán is van jelentőségük (ezekhez te-
mérdek időre van szükség – sokszor több hónapnyi komoly mér-
legelés eredményeképp születnek meg). Ha időt szánsz valami-
nek az átgondolására, győződj meg arról, hogy annak számotte-
vő eredménye lesz – ne töltsd az időt sehová nem vezető kérdé-
seken rágódva.
Ha észreveszed, hogy mindenféle módon megpróbálod elke-
rülni az apróbb döntéseket is, akkor most azonnal határozd el,
hogy változtatsz ezen. Aligha tudod egyik napról a másikra
megváltoztatni egy életen át rögzült szokásaidat, de van néhány
módszer, amelyek segítségével döntésképtelen emberből olyas-
valakivé válhatsz, aki tudja, mit akar. Kezdd a banális kérdések-
kel, amelyekkel naponta találkozol.
Ha úgy látod, hogy hasonló problémákkal küzdesz, mint De-
borah, akkor tenned kell valamit, hogy könnyebben tudj dönte-
ni a lényegtelen dolgokról. Például, ha hasonló nehézségeid van-
nak a ruházkodással, akkor nézd át a ruhatárad, és válassz ki öt
összeállítást – a következő hét minden napjára egyet. Viseld a
ruhákat magabiztosan, és fogadd asszertíven a bókokat. Hatá-
rozd el, hogy nem veszel meg több ruhát felpróbálás nélkül (és
mindig döntsd el, mennyit vagy hajlandó zetni a ruháért, még
mielőtt megnézed az árát). Ha nem tudod, mi áll jól neked, érde-
mes lehet egy színelemzőhöz fordulnod: ő ad neked egy hozzád
illő színpalettát (néhány döntésképtelen vásárló határozottan
állítja, hogy ez teljesen megváltoztatta az életét).
Ha az éttermekkel kapcsolatban tapasztalod magadon Debo-
rah határozatlanságát, akkor mielőtt elmész valahová, próbálj
utánajárni az ételválasztéknak (többnyire már elérhető az inter-
neten), és nézz ki magadnak előre valamit. Mikor megérkezel,
csak fusd át az étlapot, és közöld a választásod. Barátaid elké-
pednek, te pedig erősnek és asszertívnek érzed majd magad.
Amikor arról kérdezik a véleményed, hová mennél szívesen –
mondjuk, melyik lmet szeretnéd megnézni –, olyankor egysze-
rűen csak bökj rá az egyikre: nem valószínűbb, hogy „rosszabb”
döntést hozol így, mintha ugyanezt nehezen szülted volna meg.
Az se számít, ha rettenetes a lm – kit érdekel? Egy asszertív
személyiség tudja, hogy a banális kérdések nem számítanak.
Ha sikerül rászoknod, hogy a kisebb döntéseket azonnal meg-
hozd, elkezded magabiztosabbnak érezni magad. Ennek hatása
igen gyelemreméltó lehet – különösen, ha mindig olyasvalaki
voltál, aki órákig vacillált mindenen, és képtelen volt elhatároz-
ni magát. Azt fogod tapasztalni, hogy egészen új színben látnak
a többiek, és nagyobb tisztelettel bánnak veled.

Emlékeztető
Szokj rá, hogy különböző fontossági kategóriákba sorolod a dön-
téseid, és mindegyikre annyi gondolkodási időt szánsz,
amennyi eszerint megilleti. A banális kérdéseket döntsd el azon
nyomban: ez felszabadítja a helyet a gondolataidban a fontos
dolgoknak.

„A banális kérdéseket döntsd el azon nyomban: ez felszabadítja a

helyet a gondolataidban a fontos dolgoknak.”

A közös döntéseket együtt kell meghozni

„Kezedbe veszed a sorsod irányítását, és erre mi történik? Szörnyű-

ség: többé nincs kit hibáztatnod!”
Erica Jong

Ti any és Paul elkészült a lakásuk berendezésével, de már bán-

ják, hogy megvették, mert nem tetszik nekik a környék Paul sza-
badúszó tervezőgra kus, és otthon dolgozik. Ti any egy bizto-
sítási brókercégnél van állásban, és egy ideje elégedetlen az éle-
tével. Miután a környékükön több házba is betörtek már, Ti any
azt javasolja, költözzenek vidékre, és kezdjenek önellátó életet.
Paulnak vannak kétségei, de beleegyezik, így nemsokára eladják
a lakásukat, és vesznek egy kis vidéki házat Dartmoor határá-
ban. Amikor odaköltöznek, rájönnek, mennyire el vannak zárva
mindentől. Ti anynak nincs jogosítványa, és a közeli faluban
csak egy posta és egy kocsma található. Hiányoznak a rokonaik
és a barátaik, és rájönnek, hogy hibáztak. Paul Ti anyt hibáztat-
ja, mert az ő ötlete volt a költözés.

Valószínűtlennek tűnhet ez a történet, de tényleg vannak olyan

emberek, akik egy jobb élet reményében a városból falura köl-
töznek, aztán rádöbbennek, hogy ez az életforma nem pontosan
olyan, mint amilyet elképzeltek. (Liz Jones a Mail on Sunday ma-
gazinban hetente ír a katasztrofális következményekről, ame-
lyekkel számára ez a döntés járt.)
A fenti példában Ti any azt a hibát követte el, hogy határo-
zottnak gondolta magát, miközben valójában csak meggondo-
latlan volt. A kettő közötti különbség a megfontolás és az utána-
járás mértékében rejlik. Önmagunk vagy mások lelkesedése
könnyen magával ragad, de amikor életünk nagy döntéseire ke-
rül sor, megéri némi időt és energiát fordítani a kérdés körüljá-
rására, mielőtt elkötelezzük magunkat.

Az asszertív CSELEKVÉS

Először is tisztázni kell a problémát. A boldogtalan emberek

néha abba a hibába esnek, hogy nem ismerik fel az elégedetlen-
ségük valódi okát, és egy tévesen azonosított probléma alapján
cselekednek – ami semmit nem old meg. Ti any csak azt tudja,
hogy nem érzi jól magát, de ezt okozhatja a munkája, a lakás, a
környék vagy a párkapcsolata is. Belekapaszkodik abba az ötlet-
be, hogy a vidékre költözés megoldást jelent – anélkül, hogy
gondosan elemezné, mit is szeretne az élettől. Ha jelentős dön-
tés előtt állsz, tisztázd magadban, miről kell határoznod, és írd
le.
Következő lépésként gondold át, mi a fontos számodra. Sok-
szor az alapján döntenek az emberek, hogy mások mit várnak el
tőlük, vagy mit szólnának hozzá. Ha szeretsz élénk társasági éle-
tet élni, vásárolni és étterembe járni, rokonokat látogatni, akkor
észszerűtlennek tűnik falura költöznöd (egyesek mégis megte-
szik – és meg is bánják). Jó módszer, hogy leírsz tíz dolgot, amit
nagyon szívesen teszel, és megnézed, ezek hogyan férnek össze
a döntéseddel.
Az olyan döntéseket, amelyekben valaki más is érintett, fel-
tétlenül közösen hozzátok meg: abban, hogy Ti any álma nem
váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Paul éppen annyira hi-
bás, mint Ti any – hiszen passzív módon beleegyezett partnere
döntésébe. Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy a jelentős
döntéseket mindig közösen hozzák meg – bárkié is volt az erede-
ti ötlet.
Állj hozzá rugalmasan, és fontolj meg különböző lehetősége-
ket, járj utána a dolgoknak, amennyire csak tudsz: ha költözésről
van szó, kérdezősködj, gyűjts információt, és látogass el a hely-
színre különböző időpontokban. Mindig van más lehetőség is,
mint ami első ránézésre látszik, tehát gondolkodj nyitottan, és
komolyan mérlegeld valamennyi változatot. (Az óvatosságot
túlzásba is lehet vinni. Megeshet, hogy mindenkit megkérdezel,
mindent elolvasol a témáról, és folyton megváltoztatod a véle-
ményed – míg végül annyira elbizonytalanodsz, hogy semmit
nem teszel.)
Ha az egész életedet megváltoztató döntést fontolgatsz, pró-
báld ki, hogy elmondod magadban a következő mondatokat: „Ez
az, amit igazán szeretnék”; „Hosszasan és komolyan fontolgat-
tam”; „Igazán el tudom képzelni, milyen lesz”; „Alaposan utána-
jártam” és „Kikértem mások véleményét az elhatározásomhoz.”
Ha ezeket őszintén el tudod ismételni, akkor kellően felkészültél
a tervezett változásra.
Végül: adj egy esélyt a döntésednek – de legyen bátorságod el-
ismerni, ha hibáztál. Senki sem tökéletes, és az emberek a hibái-
kon keresztül tanulnak.

Emlékeztető
Ne keverd össze a határozottságot a meggondolatlansággal. A
közös döntéseket feltétlenül együtt hozzátok meg.

Egy probléma nem szűnik meg attól, ha gyelmen kívül

hagyjuk

„Kevesen gondolnak a jövőre: máról holnapra élnek tervek nélkül, és

a végsőkig hagyják romlani a helyzetet.”
Ralph Waldo Emerson

Danny pénzgondokkal küzd: jelentős tartozást halmozott fel a

hitelkártyáján, ami minden hónapban tovább nő a kamatokkal;
hátralékban van a jelzáloghitel vissza zetésével, és mostanában
többször kért kölcsön kisebb összegeket a barátaitól. Ehhez a
problémához úgy áll hozzá, hogy egyszerűen gyelmen kívül
hagyja: senkivel nem beszél róla, és semmit nem tesz a megol-
dásáért. Barátja, Tom szóvá tette neki, hogy nem veszi ki megfe-
lelően a részét a közös költségeikből, de Danny szégyellte volna
megmondani neki, hogy mi ennek az oka. Továbbra is eljár szó-
rakozni a barátjával, de gyakran rosszkedvű vagy lehangolt.
Kezdi betegnek érezni magát, és emiatt mostanában többször
nem ment dolgozni. Ha nem néz szembe a problémáival, elve-
szítheti az állását.
Dannyt tényleg fenyegeti a megbetegedés veszélye, ugyanis
azok az emberek, akik erős stressz alatt állnak, gyakran elhanya-
golják a táplálkozást és a testmozgást. Néhány ember életében a
legfőbb feszültségforrás, hogy nem képes döntéseket hozni. Ta-
pasztalhattad magadon, hogy a legtöbb ingerre passzív reakciót
adsz. Talán nem érzed úgy, hogy problémát jelent számodra a
döntéshozatal, ugyanis egyszerűen nem hozol döntéseket.
Ezzel a hozzáállással az a gond, hogy számos probléma nem
szűnik meg, csak ha teszünk ellene valamit. De nem elég az el-
határozás, hogy teszel valamit ellene – terveket kell kovácsol-
nod, és gondoskodni arról, hogy azokat véghez is vidd. Az embe-
rek rengeteg pénzt kidobnak az ablakon azzal, hogy elhatároz-
zák: fogyni vagy erősödni akarnak, és ezért egyéves bérletet
vesznek valamelyik tneszszalonba. Elmennek párszor, aztán
lelohad a lelkesedésük. Valójában nem hoztak döntést az alak-
formálásukról – csupán megszabadultak egy kis pénztől.

Az asszertív CSELEKVÉS
Dannynek akciótervre van szüksége. Első lépésben arra kell vá-
laszt keresnie, hogyan keveredett adósságba. Készíthet egy költ-
ségnyilvántartást, részletesen feltüntetve valamennyi számláját
és kiadását. Az emberek sok esetben nem szívesen teszik meg
ezt, mert félnek szembesülni vele, mennyivel többet költenek,
mint amit megengedhetnének maguknak. Miután a költségeit
összevetette a jövedelmével, meg kell vizsgálnia, milyen terüle-
teken lehetne takarékosabb. Akinek kicsúsztak a kezéből a pénz-
ügyei, jó hasznát veheti egy pénzügyi tanácsadónak.
Bár az emberek gyakran vonakodnak beszélni az anyagi
gondjaikról, olykor a legjobb, amit tehetnek, hogy megosztják a
barátaikkal – még mielőtt elveszítenék őket. Tomot dühíti ba-
rátja, Danny látszólagos fukarsága, és fogalma sincs, miért vi-
selkedik így. Ha megoldani nem is tudná a problémáját, Danny-
nek már az is segítene az elhatározásában, ha beszélgetne vele
róla.
Dannynek több választási lehetősége van, miután tisztázta
magában a helyzetet, és tanácsot kért a barátjától. A legtöbb em-
ber anyagi gondjait az oldja meg, ha kevesebbet költ, vagy töb-
bet keres (esetleg a kettő együtt). Dannynek az a megoldás jut
eszébe, hogy túlórát vállal a munkahelyén. A pénzügyi tanács-
adója azt javasolja, hogy írjon a hitelkártyája kibocsátójának és a
jelzáloghitelt nyújtó banknak, magyarázza el a helyzetet, és pró-
báljon megegyezni velük kisebb törlesztőrészletekben. Danny
szétvágja a hitelkártyáit is (gyakran túl nagy a kísértés, hogy
megtartsuk őket), és felülvizsgálja a korábbi szórakozási és vá-
sárlási szokásait.
Egy apró gyelmeztetés mások véleményének kikérésével
kapcsolatban: vigyázz, ne ess abba a hibába, hogy belekapasz-
kodsz egyetlen információba vagy tanácsba, és túlzott jelentő-
séget tulajdonítasz neki. Néha csak azt halljuk meg, amit hallani
akarunk, és minden mást gyelmen kívül hagyunk. Így példá-
ul, ha valaki előáll azzal a csábító ötlettel, hogy jelents csődöt,
könnyen elveted azt a gondolatot, hogy pénzügyi tanácsadóhoz
fordulj, és óvatosabban költekezz az elkövetkező öt évben.

„Ne ess abba a hibába, hogy belekapaszkodsz egyetlen információ-

ba vagy tanácsba, és túlzott jelentőséget tulajdonítasz neki.”

Ha döntést hoztál az anyagi problémáid megoldásáról, akkor

gondoskodj arról, hogy meg is valósítsd az elhatározott lépése-
ket. Készíts listát, és egyenként pipálj ki mindent, amit elvégez-
tél. Meglepően jó eredményt érhetsz el – hónapról hónapra csök-
kentve az adósságodat –, ha a fél szemed mindig rajta tartod a
kiadásaidon. Ne felejtsd el nyomon követni a döntésed eredmé-
nyét: könnyű visszatérni a régi kerékvágásba, ha nem gyelsz
oda.

Emlékeztető
Ha valaki nem képes döntéseket hozni, az általában azt jelenti,
hogy nem sok befolyása van a saját életére. Többnyire csak ront
a helyzeten, ha átsiklunk a problémák felett; ha pedig senkinek
nem szólunk róluk, senkitől nem várhatunk segítséget.

Megütötték a főnyereményt

Amikor egy közösségi házban asszertivitást oktattunk egy

nőkből álló csoportnak, kiderült, hogy a tizenkét nőből tízen
hetente öt fontot elköltenek lottóra vagy kaparós sorsjegyre –
annak ellenére, hogy legtöbbjük pénzproblémákkal küzd.
Mind azt mondták, hogy igazából nem is gondolkodtak el
ezen: nem hoztak kifejezetten egy olyan döntést, hogy ezt az
összeget minden héten elköltik. Egyikük sem nyert soha tíz
fontnál többet. Rámutattunk, hogy ha összedobnák ezt a
pénzt, egy év alatt 2500 font biztos „nyeremény” gyűlne
össze, amelyet akár ki is sorsolhatnának maguk között. Úgy
döntöttek, hogy minden héten be zetik az öt fontjukat egy
közös kasszába. Így minden hónapban megvehetnek egy 200
font értékű nyereménybetétkönyvet.
Szívesen számolnánk be arról, hogy megnyertek egy óriási
pénzösszeget, de ez nem igaz. Viszont egy év múltán vala-
mennyien rendelkeztek 250 font értékű megtakarítással nye-
reménybetétkönyv formájában. Mindannyian azt állították,
hogy sokkal magabiztosabbak, amióta megtakarításuk van,
nem pedig adósságuk. Ez az apró döntés néhányuknak telje-
sen megváltoztatta az életét.
Hallgass az eszedre és a szívedre

„Nem a te döntéseden múlik, hogyan halsz meg. Az se, hogy mikor.

Csak arról dönthetsz, hogyan szeretnél élni… most.”
Joan B z

David észrevette, hogy édesanyja, Gloria egyre feledékenyebb.

Az idős hölgy egyedül él, és nincs sok barátja. Mióta a férje meg-
halt, Davidre támaszkodik, mert ő független, és jóval közelebb
lakik, mint a másik két gyereke. Davidnek nemrég kezdődött
egy új párkapcsolata, de úgy érzi, mindenekelőtt az édesanyja
egészségéért és jólétéért felelős. Gloriával mostanában többször
előfordult, hogy éjszaka hálóingben mászkált az utcán. A szom-
szédjai felhívták Davidet, hogy elmondják neki: nem eszik ren-
desen, és aggódnak miatta.

Életed nagy döntései két csoportba sorolhatók: amelyek valami-

lyen történésre adott reakcióként születnek (például ha elveszí-
ted az állásod, meghal valakid, váratlanul sok pénz hullik az
öledbe), és amelyeket proaktív módon hozol meg, elhatározva,
hogy jobbá teszed az életed (mint például a gyerekvállalásról, a
költözésről vagy a szakításról hozott döntések). Mindkét eset-
ben keverednek az ösztönös megérzések a logikus megfontolás-
sal. Nem arról van szó (mint ahogyan sokan mondják), hogy „a
szívedre vagy az eszedre hallgatsz”: a jó döntések gyakran a ket-
tő ötvözetéből születnek.
Egyre gyakrabban felmerül az a kérdés, hogy mit tegyünk
szeretett, idős és beteges szüleinkkel. David felismeri, hogy Glo-
ria többé nem tudja ellátni magát, de őrlődik az idősek otthona,
mint észszerű megoldás és az ösztönös érzése között, miszerint
az édesanyja boldogabb lenne vele. Tudja, hogy nem halogathat-
ja tovább a döntést, mert ez a probléma álmatlan éjszakákat
okoz neki, és a mamája egyre inkább veszélyt jelent önmaga és a
környezete számára.

Az asszertív CSELEKVÉS
Mint minden jelentős elhatározásnál, ebben az esetben is a
probléma megértése az első lépés. Az orvosa javaslatára David
megvizsgáltatta Gloriát, és megállapították, hogy demenciában
szenved. Elmondták, hogy ez a betegség nem gyógyítható, és
Gloria állapota várhatóan romlani fog.
Ekkor döntened kell, mi az igazán fontos számodra. David azt
szerette volna, ha boldog az édesanyja, és úgy gondolta, némi se-
gítséggel tudna róla gondoskodni, de azt is tudta, hogy ezzel fel-
áldozná a pályafutását és a társasági életét. Vajon képes volna-e
együtt élni azzal a tudattal, hogy otthonba küldte a mamáját?
Beszélt a témáról a testvéreivel: ők nagyon is örültek volna, ha
David magához venné az édesanyjukat, mert így nem kellene el-
adniuk Gloria házát, hogy zetni tudják egy bentlakásos otthon
díját.
Következő lépésként felmérjük a lehetőségeket. David felvet-
te a kapcsolatot különböző egészségügyi szervezetekkel, hogy
megtudja, milyen segítségre számíthat, ha otthon gondoskodik
az édesanyjáról. Elment több intézetbe, hogy lássa, milyenek
azok, és mennyibe kerülnek. Rájött, hogy nem kellene eladniuk
Gloria házát: kiadhatnák, és a bérleti díj a mama nyugdíjával
együtt már majdnem fedezné a költségeket. Az önkormányzati
otthonban arra is van lehetőség, hogy csak Gloria halálát köve-
tően zessék ki a felgyűlt költségeket a ház eladásából származó
bevételből.
Ha utánajártál a dolgoknak, és tekintetbe vetted az összes le-
hetőséget, akkor itt az ideje, hogy mérlegeld azok előnyeit és
hátrányait. Készíthetsz egy listát két oszloppal, vagy pontozha-
tod az egyes lehetőségeket – bármilyen módszer megfelel, amely
a komoly megfontolást segíti. Gondold végig az egyes teendők
lehetséges következményeit, de ne ess abba a csapdába, hogy
csak a legrosszabb esetet veszed számításba: gondolj a lehetsé-
ges pozitív kimenetelekre is.
Egy komoly döntés hosszas töprengést és megfontolást vesz
igénybe. Ha ki lehet próbálni valamit a döntés előtt, ragadd meg
a lehetőséget. David elhívta magához két hétre az édesanyját, és
a választott otthonban is megengedték, hogy próbaképp beköl-
tözzön két hétre. A próbaidőszak végén David úgy látta, hogy a
mamája az otthonban jobban érzi magát, és nagyobb biztonság-
ban van. A testvérei elégedettek voltak, hogy nem úszott el az
örökségük, és David is örült, hogy ilyen közeli otthont sikerült
találni, és könnyen meg tudja látogatni az édesanyját.
Végül valósítsd meg az elhatározásod, de ne felejtsd el gye-
lemmel kísérni az eredményeket. David gondosan ellenőrizte,
hogy az édesanyja jól érzi-e magát, és kész volt elismerni, hogy
hibázott, illetve megváltoztatni a döntését abban az esetben, ha
nem látja boldognak.

Emlékeztető
A nagy horderejű döntésekhez bátorságra van szükség: a kocká-
zatvállaláshoz, a cselekvéshez és ahhoz is, hogy szembenézzünk
a következményekkel.

„A nagy horderejű döntésekhez bátorságra van szükség.”

Ne félj attól, hogy hibázol

„Akár jól döntesz, akár rosszul – bármelyik jobb, mint ha nem dön-
tesz.”
Katharine Hepburn
Moira arra a következtetésre jutott, hogy hibát követett el, ami-
kor beleegyezett, hogy Rob odaköltözzön. Mióta Moira arra biz-
tatta, hogy vegyen részt aktívabban a házimunkában, Rob egyre
kevesebbet tartózkodik otthon. Amikor pedig otthon van, min-
dig veszekednek, és Moira úgy érzi, ez rossz hatással van a gye-
rekekre. Az is feltűnt neki, hogy Rob gyakran félrevonul telefo-
nálni, és erősen gyanítja, hogy van valakije. Moira nem tudja,
mit kezdjen ezzel a helyzettel. Tudja, hogy ha konfrontálódik
Robbal, akkor a fér el fog menni, és nem biztos benne, hogy ezt
szeretné. Nem szívesen borítaná fel újra a úk életét, és hozzá-
szokott a plusz keresethez is, amellyel sokkal könnyebbé vált az
életük, mint amikor egyedül volt. Egyre lehangoltabbá válik, de
fél a következményektől, ezért nem meri őszintén elmondani a
véleményét.

Nehéz úgy döntéseket hozni, ha már azt sem tudod, te voltakép-

pen mit szeretnél, mert annyira hozzászoktál, hogy mások kí-
vánságait teljesíted. Különböző szerepeidben – mint társ, barát,
szülő vagy munkavállaló – szokásoddá válhatott, hogy mások
kedvéért elnyomod a saját vágyaid. Ebből is látszik, hogy az
asszertivitás kritikus fontosságú a döntéshozatalban.
A döntésképtelenség másik oka a hibás döntésektől való féle-
lem lehet. Ez a félelem egészen megbéníthat. Az emberek hajla-
mosak az olyan gondolkodásra, mint hogy „a végén minden jóra
fordul” vagy „az élet mindent elrendez”. Gyakran halljuk, hogy
valaki így szól: „meglátjuk, mi történik” vagy „majdcsak lesz va-
lahogy” – csak hogy ne kelljen saját kezébe venni az élete irányí-
tását.

Az asszertív CSELEKVÉS
Teljesen rendben van, ha úgy döntesz, nem keresel megoldást
egy problémára – feltéve, hogy ez egy átgondolt döntés, és nem
csak az ismeretlentől való félelem diktálja. Ne feledd: ha nem
veszed a saját kezedbe az életed irányítását, mások fognak téged
irányítani. A status quo is lehet egy döntés – ha a saját elhatáro-
zásodból áll fenn.
A fenti esetben Moirának nem csak magára kell tekintettel
lennie. Zsigerből azt érzi, hogy nem bízik meg Robban, és el kel-
lene küldenie. De tudja azt is, hogy ettől rosszabb pénzügyi
helyzetbe kerülnének, és a úk hozzászoktak a jobb ruhákhoz és
az új számítógépes játékokhoz. Sokszor könnyebb úgy tisztázni
egy problémát, ha leírod. Írd le az ösztönös érzéseidet és a gya-
korlatias gondolataidat egyaránt.
Következő lépésként gondold végig, mi az igazán fontos szá-
modra. Ha ezt Moira megteszi, rájön, hogy egész jól boldogult
Rob felbukkanása előtt is, és ezután is boldogulni fog egyedül. A
úk nem szeretik azt a légkört, amely a házban uralkodik, és
Moira lelki egészsége megszenvedi a döntésképtelenségét. A ha-
tározatlanságát az okozza, hogy nem tud elszakadni attól az el-
képzelésétől, milyen lenne egy tökéletes család.
A következő lépés az információgyűjtés. Veszekedés és egy-
más hibáztatása helyett tanácsosabb egy ilyen helyzetben pár-
kapcsolati tanácsadóhoz fordulni, ahol a felek szabadon és
őszintén beszélhetnek, és egy biztonságos környezetben vitat-
hatják meg a kapcsolati problémáikat. Érdemes annak is utána-
nézni, hogy az egyedülálló anya milyen juttatásokra jogosult. A
jelentős döntések előtt általában legjobb kikérni egy szakértő ta-
nácsát.

„A jelentős döntések előtt általában legjobb kikérni egy szakértő ta-

nácsát.”

Moirának van egy barátnője is, akiben megbízik, de nem biztos

abban, hogy pártatlan véleményt hallana tőle, mivel ez a barát-
nő nemrég vált el. Azt már régen felfedezték, hogy döntéseinket
befolyásolja barátaink válása, terhessége, házvásárlása, nyaraló-
hely-választása stb. Manapság nemcsak közeli családtagjaink és
barátaink hatnak a döntéseinkre, hanem számos közösségi web-
oldal is. Bár jó ötlet másokkal tanácskozni, mindig vedd gye-
lembe, hogy a többiek is elsősorban a saját dolgaikkal törődnek.
Mire először elmennek a tanácsadásra, Moira már tisztában
van a pénzügyi helyzetével, és tudja, hogy képes megállni a saját
lábán. Robbal kapcsolatos jövőjéről ezután már az érzései alap-
ján tud dönteni, nem pedig a tőle való függőség alapján. Nehéz-
nek találhatod, hogy így közelíts a személyes problémáidhoz, de
olykor ez az egyetlen módja, hogy elkerüld az egy helyben topo-
gást.
Ha sikerült mérlegelni a lehetőségeidet, és eldöntötted, me-
lyik a legjobb, szánj időt arra, hogy részletesen végiggondold a
megvalósítását, és hogy mivel jár. Egy ilyen helyzetben ez akár
hónapokat is igénybe vehet – de gyelj arra, hogy tényleg gon-
dolkodsz rajta, nem csak sodródsz az eseményekkel.

Emlékeztető
Ha passzívan viselkedünk, az nem jelenti azt, hogy semmi nem
történik: ilyenkor valaki más hozza meg helyettünk a döntése-
ket, vagy véletlenszerűen sodródunk olyan irányba, amelybe
nem akartunk menni.

Összefoglalás

„Ahányszor csak szembenézünk félelmeinkkel, erőt, bátorságot és

önbizalmat nyerünk… Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt
hisszük, képtelenek vagyunk rá.”
Eleanor Roosevelt
Értelmezd a problémát: tisztázd, hogy pontosan mi a
gond, és írd le.
Gondold végig, mi a fontos számodra: ha olyan dolgokra
törekszel, amelyek nem tükrözik a valódi szándékaidat, a
legjobb úton jársz a boldogtalanság felé. Vállald a felelős-
séget, és hidd el, hogy nincs helyes vagy helytelen vá-
lasz, sem tökéletes eredmény.
Gyűjts össze többféle választási lehetőséget: ha egyetlen,
rögzített célt tűzöl ki, azzal biztosítod magadnak az elé-
gedetlenséget. Legyél rugalmas: járj utána a dolgoknak,
kérdezősködj, gyűjtsd össze az információkat – még ak-
kor is, ha ezek nem a számodra legvonzóbb lehetőség
mellett szólnak.
Válaszd ki a legjobb lehetőséget: mérlegeld az előnyöket
és hátrányokat – rangsorold vagy pontozd az egyes lehe-
tőségeket. Ne hagyd gyelmen kívül az egyes döntések
pozitív oldalát se.
Valósítsd meg a döntésed: ne felejtsd el megtervezni, ho-
gyan csinálod. Ezen a ponton nincs helye késedelemnek.
Kövesd nyomon a megvalósítást: ellenőrizd, hogy halad-
nak a dolgok. Add meg az esélyt a döntésednek, de ne
szégyelld elismerni, ha tévedtél. Igazán semmi nem ne-
vezhető hibának, ha az egész életed tanulási lehetőség-
nek tekinted.
Összefoglalás

2009. október 26-án a BBC Two adásában Evan Davis megkér-

dezte Warren Bu ettet, a világ akkori második leggazdagabb
emberét (az első Bill Gates volt), miként tudott ekkora vagyonra
szert tenni úgy, hogy közben ilyen elégedett és lojális alkalma-
zottai vannak. Bu ett azt válaszolta, hogy húszéves korában
rettegett attól, ha nyilvánosság előtt kellett beszélnie, de valaki
a gyelmébe ajánlotta Dale Carnegie Hogyan szerezzünk baráto-
kat, hogy bánjunk az emberekkel? című könyvét. Elmondása sze-
rint a könyvet olvasva elhatározta, hogy az ott leírtakat tudato-
san alkalmazza a gyakorlatban. Ez a döntés megváltoztatta az
életét.
Könyvünk elolvasásával te is úgy határoztál, hogy elindulsz
életed megváltoztatásának útján. Adj időt magadnak, és légy tü-
relmes – a nagy ívű változások nem valósulnak meg egyik nap-
ról a másikra. Keresd meg azokat a részleteket, amelyeket a leg-
könnyebben tudsz a gyakorlatban is megvalósítani, és először
csak kisebb kihívást jelentő célokat tűzz ki magad elé. Minden
egyes alkalom, amikor sikerül a félelmedet legyőzve asszertív
módon viselkedned, könnyebbé teszi a következő lépést.
Ennek a könyvnek az elolvasása nem tesz a világ leggazda-
gabb emberévé, de alapjaiban változtathatja meg az életed.
Nincs különb érzés, mint tudni, hogy képes vagy félelem nélkül
kiállni saját magadért és másokért, valamint, hogy képes vagy
tenni azért, amit el akarsz érni, és amiben hiszel.
Asszertívnek lenni annyit tesz, hogy helyesen meg tudod
ítélni a dolgok fontosságát, és vitatkozás helyett képes vagy tár-
gyalni másokkal. Azt jelenti, hogy nem aggódsz többé csekélysé-
geken, és nem töltesz több álmatlan éjszakát azon rágódva, hogy
mit is kellett volna mondanod egy adott helyzetben. Az asszerti-
vitás azt jelenti, hogy hiteles vagy – ismered magad, és tudod,
miben hiszel. Egyszerűbbé válik tőle az életed, és lehetővé teszi,
hogy az igazán fontos dolgokra összpontosíts.
Megtetted az első lépést egy magabiztosabb élet felé. Foly tasd
az utad, és ígérjük, soha nem akarsz majd visszatérni. Sok sze-
rencsét!
1. függelék

Hasznos asszertív kifejezések és frappáns válaszok

A nehéz helyzetekben gyakran nem könnyű asszertív választ

rögtönözni. Az alábbiakban készen nyújtunk át néhány fordula-
tot, amelyeknek adott esetben jó hasznát veheted.

Ezt a megjegyzést meglehetősen támadónak érzem.

Elfogadhatatlannak tartom a viselkedésed.
Nem jellemző rád, hogy ilyen undok/rosszindulatú/bán-
tó kijelentéseket tegyél.
Sajnálom, ha így érzed.
Nem igazán értem, miért gondolod így.
Nem értem – elmagyaráznád részletesebben?
Ez egy érdekes kérdés.
Erre inkább nem válaszolok.
Ezt majd megpróbálom észben tartani.
Mi az, amit másképp gondolunk?
Nem vagyok biztos abban, hogy jól értem, amit mon-
dasz.
Értem, mire gondolsz.
Nem, sajnálom, de nem tehetem.
Attól tartok, nem oldható meg, hogy…
Szeretnék segíteni, de sajnos…
Ez nem áll módomban.
Szeretnék gondolkodni rajta.
Visszatérhetnénk rá később?
Alaposan megfontoltam, és úgy döntöttem…
Szükségem lenne a segítségére abban, hogy…/Szeret-
ném, ha…
Pontosan hogy érti ezt?
És ha esetleg…?
2. függelék

Címjegyzék

Asszertivitási tanfolyamok
Napjainkban már Magyarországon is indulnak asszertivitási
tanfolyamok. Ezekről érdemes előzetesen tájékozódni az inter-
neten, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb
kurzust. Ajánlatos előre tisztázni azt is, hogy a tanfolyam hány
foglalkozásból áll.

Hasznos telefonszámok és webcímek

(Figyelem! A következő listában ajánlott segélyszámok közül nem
mindegyik hívható ingyenesen! A hívások tarifájáról érdemes a
megadott webcímeken előzetesen tájékozódni.)

Anonim alkoholisták segélyvonala

Tanácsadás bárkinek, aki szeretne leszokni az alkoholról.
Telefon: (06 1) 251 0051 (hívható mindennap délután 3 és este
6 óra között)
webcím: www.anonimalkoholistak.hu

Drog Stop
Tanácsadás bárkinek, aki szeretne leszokni a kábítószerekről.
Telefon: (06 80) 505 678 (éjjel-nappal ingyenesen hívható)
webcím: www.drog-stop.hu

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Éjjel-nappal ingyenesen hívható lelkisegély-vonal ataloknak
bármilyen krízishelyzet esetén. Telefon: 116 111.
Külön segélyvonal azoknak a ataloknak, akik az otthonról való
elszökésen gondolkodnak: 116 000
webcím: www.kek-vonal.hu

Caritas Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat

Segélyvonal bárkinek, aki magányosnak érzi magát, kilátásta-
lannak látja a jövőjét, és értelmetlennek az életét.
Telefon: (06 80) 505 503 (hívható keddtől vasárnapig este 6 és
reggel 6 óra között)
webcím: www.szeretetszolgalat.hu/lelkisegely.html

NANE Egyesület
Segélyvonal bántalmazott nőknek és gyermekeknek.
Telefon: (06 80) 505 101 (hívható mindennap este 6 és 10 óra
között)
webcím: www.nane.hu/eroszak/index.html

Délután
Az idős emberek segélyvonala.
Telefon: (06 80) 200 866 (hívható mindennap este 6 és 9 között)
webcím: www.delutan.hu

Meleg Háttér
Segélyvonal homo- és biszexuálisok részére.
Telefon: (06 80) 505 605 (hívható mindennap este 6 és 11 óra
között)
A témához javasolt weboldal: www.hatter.hu

On-line pszichológiai tanácsadás

Azok számára előnyös, akik lakhelyük vagy elfoglaltságaik mi-
att nem tudnának terápiára járni. A mozgáskorlátozott, lakásu-
kat elhagyni képtelen betegek számára is biztosítja a szakszerű
tanácsadást. Az anonimitás lehetőséget ad arra, hogy a páciens
olyan problémáját is megfogalmazza, melyet szemtől szembe
még szakembernek sem merne elmondani. A súlyos pszichés
problémák kezelése azonban nem oldható meg kizárólag on-line
tanácsadással!
webcím: onlinepszichologus.com/

On-line párterápia
A problémák gyakran a párkapcsolatokban is gyorsabb beavat-
kozást igényelnek, mint amennyi idő alatt a pár eljut egy szemé-
lyes terápiára. Az on-line tanácsadás anonimitása lehetővé te-
szi, hogy a felek a problémát a kezdet kezdetén őszintén és teljes
mélységében tárják fel, így a megoldás is hamarabb várható.
Amennyiben a személyes terápia elengedhetetlen, a szakember
a probléma ismeretében fog erre javaslatot tenni. A tanácsadást
21. életév fölött lehet igénybe venni.
webcím: parterapia.gportal.hu/

Nevelési tanácsadók on-line listája

Nehezen nevelhető gyerekek esetében elkerülhetetlen a nevelési
tanácsadás igénybevétele. A következő webcímen bárki megta-
lálhatja a lakhelyéhez legközelebb eső nevelési tanácsadó címét
és elérhetőségeit: www.gekkonet.hu/kalauz/nevelesi-tanacs-
ado.html.

On-line pénzügyi tanácsadás

Teljes körű, ingyenes és független tanácsadás minden olyan
pénzügyi kérdésben, amelyhez Ön szakember tanácsát szeretné
igénybe venni. Hasznos lehet például hitelek, befektetések, biz-
tosítások és nyugdíjpénztárak témájában.
webcím: www.penzugyitanacsadas.hu.

(A listát a kötet szerkesztője állította össze.)

 Megjegyzések

[←1]
C. C. DiClemente – J. O. Prochaska (1982) „Self change and therapy change of
smoking behavior: A comparison of processes of change in cessation and main-
tenance.” Addictive Behavior, 133–142. o. (Káros szenvedélyek, A dohányzási szo-
kások önerőből történő és terápiás megváltoztatása: A felfüggesztés és fenntar-
tás változtatási folyamatának összehasonlítása.)