Tiffany 150

Pamela Burford

Andante

Csak semmi gyengédség! Így képzeli el Grant, az ügyvéd az érdekházasságot, amely ahhoz
szükséges, hogy előbbre jusson a pályáján. Charlit pedig, ha törik, ha szakad, férjhez akarják
adni a barátnői Granthez, még mielőtt a lány betöltené a harmincadik évét. A végén sikerül
is a tervük. Csakhogy szerelem nélkül nem működik a házasság…
 1. FEJEZET

– Egyáltalán nem ismered azt a férfit?

– Már mondtam, anya, hogy nem. Még sohasem láttam – ismételte Charli Rossi, miközben
ékszerdobozában kotorászott. A doboz még gyerekkorából maradt meg, mint ahogy a
padlásszoba többi berendezési tárgya is. Ebben a tetőtéri szobácskában lakott a nővéreivel.
Még most is tisztán emlékezett rá, hogy felnőttnek érezte magát, amikor tízéves korában a
nagyszüleitől karácsonyra ezt az ékszerdobozt kapta. Az eltelt húsz év alatt az aranybevonat
bizony megkopott rajta.
– Ezek közül egy sem megy a ruhámhoz! – öntötte az ágyra tanácstalanul a doboz
tartalmát. – Nem adnád kölcsön a gyöngyös fülbevalódat?
– És ehhez mit szólsz? – emelt fel az édesanyja egy pár kék zománc fülbevalót.
– Jaj, anya, rémes!
– Ugyan! Miért mondod ezt? Robbytól kaptad a tizenhatodik születésnapodra. – Robby
Charli egyik fivére volt az ötből. – Illik hozzád!
Charli szemügyre vette magát a komód fölötti tükörben. Igen, gondolta csalódottan, ez a
rémes fülbevaló tényleg illik hozzám. Mint ahogy a ruha is, amelyet kiválasztott: egy
öregasszonyos, búzavirágkék alapon fehérvirág-mintás ingruha. A hozzá illő cipő sem volt
éppen divatosnak nevezhető.
Raven, a három legjobb barátnőjének egyike bokáig érő szoknyákat hordott, melyek
hanyagul, mégis ízlésesen festettek rajta. Amanda legtöbbször elegáns kosztümöt viselt rövid
szoknyával, amelyből jól kilátszott formás lába. És Sunny… neki aztán különleges
öltözködési stílusa volt, kivéve, amikor nem a szokásos pincérnő-egyenruhát viselte.
Charli belátta, hogy ruhatárának legjobb darabja egy szmokingszerű nadrágkosztüm,
amelyet akkor szokott felvenni, amikor a huszonkilenc gyerekből álló iskolai zenekart
vezényli.
Charlinak vállig érő, sötétbarna, fényes haja volt. Ma este középen választotta el, és két
fényes csattal oldalra tűzte.
Ami pedig az arcát illeti, jobban szerette volna, úgy hagyni, ahogy van. Rúzzsal és
szemceruzával kísérletezett, és szokatlan volt ennyi színt látni sápadt bőrén. A feketére festett
szempilla látványát sem sikerült megszoknia.
Az órára pillantott. Túl késő, hogy átöltözzön vagy lemossa magáról a festéket.
– A fülbevaló mellé kérem szépen a gyöngyödet is, mama – mondta, és már be is ment a
szülei hálószobájába.
Anyja követte.
– Vedd fel a rózsaszín kötött kabátomat! Odaadnám a fehéret is, de ahhoz még nagyon
hideg van. Majd csak két hét múlva lesz húsvét.
Charli felnyögött.
– A bézs színű vászonblézert veszem fel, amelyet Amandával választottunk ki.
– A blézert? Abban olyan szigorúnak látszol. Az a fiatalember azt fogja hinni rólad, hogy
régimódi vagy.
A te kötött kabátodban pedig a saját anyjának nézne, gondolta Charli, miközben a
gyöngysor zárjával babrált.
– Na, csak ne izgulj annyira! – biztatta az anyja. – Elvégre az a kérdés, hogy neked
tetszeni fog-e az a fiatalember.
Charlinak sikerült feltennie a gyöngyöt, és leszaladt a lépcsőn, hogy fogadja a vendéget.
Semmi pénzért nem hagyta volna, hogy az ismeretlen férfi a nappaliban várjon rá, és közben
az apja kihallgatásnak vesse alá. Félúton azonban visszafordult, mert fent hagyta a blézerét.

2
 – Feltétlenül keresztül kell gázolnod rajtam? – kérdezte az anyja.
– Miért vagy állandóan a sarkamban? – vágott vissza Charli.
– Ne beszélj ilyen hangon az édesanyáddal! – kiabált ki a konyhából az apja. – Hagyd a
gyereket, Betty! Az utolsó randevúja három éve és négy hónapja volt.
Kösz, apa, gondolta mérgesen Charli. Most legalább a szomszédok is tudják, hányadán áll.
De hol a blézer? Úgy emlékezett, hogy a hálószobában egy székre rakta. Sarkon fordult, és
turkálni kezdett a szekrényben.
– Mama, hová tetted a blézeremet?
– Nem is volt a kezemben! – kiáltott vissza az anyja. – Vedd fel a kötött kabátomat! A
hozzá való rózsaszín szalmatáska a ruhásszekrényem felső polcán van. Hohó, csöngettek!
Megyek, beengedem a lovagodat.
Te jó ég! Charli maga akart ajtót nyitni neki, hogy aztán azonnal eltűnhessen vele.
Hangfoszlányok hallatszottak odalentről: anyja magas, éles hangja még harsányabbnak
tűnt, amikor beengedte az ismeretlen férfit.
Hol van az az átkozott blézer? Berohant a fürdőszobába, megnézte a fogast, de csak apja
zöld fürdőköpenyét, anyja otthonkáját és nagyanyja gumiharisnyáját találta. Kiverte a veríték.
Menjen el blézer nélkül? Nem, még csak április közepe van, és az esték meglehetősen
hidegek.
Mialatt idegesen átkutatta a szobáját, megütötte a fülét apja erős brooklyni kiejtése.
Kérdésére egy mély férfihang válaszolt. Anyjának azonban nem tetszhetett valami, mert
emelt hangon korholni kezdte a férjét. Majd felcsendült a nagymama dallamos hangja, aki
figyelmeztette a fiát és a menyét, hogy ne viselkedjenek így Carlotta barátjának a
jelenlétében.
Carlotta barátja! Bárcsak megnyílna alatta a föld! Charli az ágyra roskadt, és arcát a
kezébe temette. Miért is kell neki férjet keresnie? Már akkor tudta, amikor a három
barátnőjével a középiskolában aláírták a Házassági Szerződést, hogy ilyen gyerekes dolgok
nem működnek.
Na jó, Ravennek mégis bejött. Először ugyan nagy zűrzavart keltett azzal, hogy a három
barátnő által kiszemelt férfi öccsébe lett szerelmes, de aztán minden jóra fordult. Raven és
Hunter nemrég érkezett haza a nászútról. Ez volt a Házassági Szerződés első sikere.
De ő, Charli, nem Raven – nincs olyan önbizalma, közvetlen modora, hogy a külsejéről ne
is beszéljünk. Őbenne nincs semmi, ami egy férfi figyelmét felkelthetné.
A lenti hangzavar időközben elült. Charli megrémült. Ez csak azt jelentheti, hogy valaki
beszélgetni kezdett „Carlotta barátjával”.
Csüggedten bement a szülei hálószobájába, és kivette a rózsaszín kötött kabátot a
szekrényből. Bárcsak már túl lenne ezen az átkozott randevún!
Miközben lassan ment lefelé a lépcsőn, hallotta, hogy az apja megkérdezi:
– Mi a foglalkozása?
– Ügyvéd vagyok – felelte az idegen. – Öt éve dolgozom a Farman, Van Cleave és
Holmnál.
– Komolyan? A Wall Streeten dolgozik?
– Igen.
– No de ilyet!
A lépcső alján Charli mély lélegzetet vett, kihúzta magát, és az étkezőn át bement a
nappaliba, amelyet szinte csak a vendégeknek tartottak fenn. Már akkor is ez volt a szokás,
amikor Charli gyerekkorában a Long Island-i kis ház olykor tíz embernek adott otthont.
Charli apja úgy ült a kárpitozott karosszékben, mint egy középkori földesúr. Rossi
nagymama – telt, feketébe öltözött, alacsony asszony – trónolt a másik karosszékben. Lába
alig érte a szőnyeget, haja a szokásos kontyba volt összefogva. Charli pillantása a férfira
siklott, aki a kanapén foglalt helyet.

3
 Nem látszott nagyon fiatalnak, Charli úgy nézte, a harmincas évei végén járhat. Amikor
legutóbb találkára ment, ő is és a partnere is huszonhat éves volt. A fiút Tim McMurtynek
hívták, elvált, és az apja gyakran horgászott együtt Charli apjával. Tim a találka után nem
hívta fel többet. Később hallotta, hogy újra megnősült.
Charli belépett a nappaliba. A férfi, akit a barátnői kinéztek számára, azonnal észrevette.
Mivel úriember volt, az első pillantás után sikerült lepleznie csalódását. Mosolyogva felállt,
és kezét nyújtotta a lánynak. Charli legszívesebben felrohant volna a szobájába, hogy
zokogva az ágyra vesse magát.
– Biztosan maga Charli – mondta a férfi. – Grant Sterling vagyok.
Körülbelül száznyolcvanöt centi magas lehetett, rövid, barna haja volt, és kutató, barna
szeme. Látszott, hogy semmi sem kerüli el a figyelmét. Szürke zakót és szürke nadrágot
viselt, hozzá fehér inget. Nyakkendő nem volt rajta, s az ing nyaka nyitva állt.
Charli kényszerítette magát, hogy viszonozza a mosolyt.
– Örülök, hogy megismerhetem.
Ekkor Betty Rossi lépett be a szobába, tálcával a kezében.
– A kávé mindjárt készen lesz – jelentette be.
– Mama, nem maradunk kávéra – mondta Charli, és bement az étkezőbe a táskájáért.
– Már mondtam, hogy vidd el az én rózsaszín táskámat! Ez a barna rémes a kabátodhoz. –
Rossi asszony letette a tálcát a kanapé melletti asztalra. – Egy kis sütire mindig van idő.
Üljenek csak le!
– Anya, az asztal le van foglalva – ellenkezett Charli, és futó pillantást vetett a férfira,
vajon megcáfolja-e. Grant az asszonyhoz fordult.
– Így van, Mrs. Rossi – mondta a férfi. – Nyolcra foglaltam asztalt, és ha csak öt percet is
késünk, átadhatják másnak. A Cross Island-i autópályát most újítják fel, eltart egy darabig,
mire beérünk a városba.
– Oda mentek? – kérdezte Joe Rossi, aki John Glenn űrhajós ünneplése óta nem járt New
Yorkban. Akkor 1962-t írtak. – Itt, a szigeten is vannak jó éttermek.
– Egy sütire van még idő – hajtogatta makacsul Betty Rossi.
– Nem érnek rá, Betty – avatkozott bele a nagymama. – Hadd menjenek!
– Csak egy süteményt!
Grant jelentőségteljesen az órájára pillantott.
– Attól tartok, erre majd csak legközelebb tudunk sort keríteni. De azért nagyon
köszönöm, Mrs. Rossi. – A kezét nyújtotta Charli apjának. – Örültem a találkozásnak, uram.
– Részemről a szerencse. – Mr. Rossit láthatóan lenyűgözte Grant modora. – Mikor hozza
haza a lányomat?
Nagymama ingerülten emelte fel a kezét.
– Carlotta már felnőtt nő, Joe, akkor jön, amikor akar.
Mr. Rossi vastag mutatóujjával a mellére bökött.
– Én vagyok az apja! – jelentette ki.
– Már harmincéves! – tiltakozott Betty Rossi, mire a nagymama égnek emelte tekintetét
menye tapintatlansága miatt. – Nem kell tizenegyre itthon lennie.
Charli arra gondolt, hogy Grant valószínűleg boldogan hazahozná már fél kilenckor.
Útban az ajtó felé azonban csak annyit mondott:
– Ne várjatok meg!
Odakint már majdnem sötét volt, és nagyon hideg. Charli összehúzta magán a kötött
kabátot. Grant kinyitotta neki a szürke limuzin ajtaját, és a lány helyet foglalt a hűvös
bőrülésen. Mindketten hallgattak, míg Grant az autópálya felé vette az irányt. Charli
legszívesebben elnézést kért volna szülei viselkedéséért. Grant biztosan nem erre számított.
Vajon Raven mit mesélt róla a férfinak? És egyáltalán, miért gondolta Raven, hogy egy
olyan jó modorú, művelt úriember, mint Grant Sterling, érdeklődhet ő iránta.

4
 Végül Charli törte meg a csendet.
– Köszönöm, hogy megkönnyítette a menekülést. A szüleim néha túlságosan
aggodalmaskodóak.
– Semmi baj. Ez az egyik hátránya, ha az ember a szüleivel él.
A férfi megjegyzése felbosszantotta Charlit.
– Szükségük van valakire, aki törődik velük – mondta. – A szüleim elmúltak
hetvenévesek, és Nonni, a nagymamám már kilencvenhárom.
Grant gyors pillantást vetett a lányra.
– Ezek szerint már negyven körül voltak, amikor maga megszületett?
– Igen. Nyolc gyerek közül én vagyok a legfiatalabb.
– És a testvérei?
– Mindnyájan a közelben laknak, de családjuk és gyerekeik vannak. Nagyon elfoglaltak,
úgyhogy rám hárul a legtöbb teendő. De ez egyáltalán nem zavar. – Azt elhallgatta, hogy a
szülei felfogása szerint „rendes” lány csak akkor hagyja el a szülői házat, ha saját családot
alapít. Eszébe jutott, hogy hozzáfűzze: – De persze nem csak ez a dolgom.
– Raven azt mondta, hogy tanárnő.
– Zenét tanítok a Courtland Park-i középiskolában.
Grant motyogott valamit, amit udvarias elismerésnek lehetett venni, de Charli gyanította,
hogy csak megjátssza az érdeklődést. Charlinak ez nagyon rosszulesett, mert igazán szerette a
munkáját. Ez volt az egyetlen terület az életében, ahol öntudatos, kiegyensúlyozott és sikeres
lehetett. Igaz, hogy nem ügyvéd, és nem keres vagyont, de az ő munkája is értékes.
Az út további részében nem sokat beszéltek. Manhattanbe érve Grant nem keresett
parkolóhelyet, hanem behajtott egy méregdrága parkolóházba az étterem közelében.
Charlinak tágra nyílt a szeme, amikor meglátta, hová készülnek.
– Nem szereti a japán konyhát? – kérdezte Grant.
– Fogalmam sincs, még sosem próbáltam.
Grant nem látszott meglepettnek.
– Azazhogy ettem már japán ételt. Az iskola közelében, egy bisztróban kipróbáltam a
csirkés teriyaki salátát. – De japán étterembe még sosem tette be a lábát.
– Itt csak szusi van, sült húst nem készítenek. Nagy baj?
A férfi most azt gondolja, hogy a legműveletlenebb nővel hozta össze a sors. Ma már
mindenki imádja a szusit. New Yorkban húsz éve ez már olyan, mint a bifsztek. Raven és
Amanda gyakran vacsorázik szusi-étteremben. Még Sunny is szereti, pedig ő csak a
hamburgerért és a sült krumpliért rajong.
Grant türelmesen és leereszkedően megjegyezte:
– Ehetünk máshol is, ha gondolja.
Charli torka összeszorult, és a vér az arcába szökött.
– Nem, itt foglalt asztalt, én pedig már régóta szeretném kipróbálni a szusit.
Grantnek kezdett elfogyni a türelme.
– Nézze, ebből ne csináljunk gondot! Menjünk máshová vacsorázni! – Elővette a belső
zsebéből a mobiltelefonját, és megnyomott egy gombot. – A sült húst szereti?
– Azt mondtam, hogy itt szeretnék vacsorázni, Grant. – Charli kinyitotta az étterem ajtaját,
és visszanézett a férfira. Grant rövid habozás után eltette a mobiltelefont, és tartotta az ajtót
Charlinak.
Az étterem nagyon előkelő és különleges volt. A szűrt fényben csak sejteni lehetett a
gyönyörű berendezést. Halk keleti zene szólt, és az illatok is szokatlanok voltak, de
korántsem kellemetlenek. Egy kimonóba öltözött pincérnő alacsony asztalhoz vezette őket,
amelyet rizspapírból készült paraván választott el a többi asztaltól.
Grant lehúzta a cipőjét, és a sarokba tette.
Charli meglepetten nézte az alacsony asztalt.

5
 – Talán a földre kell ülnünk?
– Ha az ember japán ételt eszik…
Olyan asztalokat is láttak, ahol az emberek székeken ültek. Charli is így szeretett volna
vacsorázni, de nem mert szólni Grantnek.
A férfi megvárta, míg ő is leveti a cipőjét. Charli imádkozott, hogy Grant ne vegye észre a
harisnyáján azt a cseppnyi lyukat, amelyet körömlakkal kent be, nehogy felfussanak a
szemek. Érdekes látvány volt a cipője a férfié mellett… Bensőséges érzés.
Grant megfogta a kezét, miközben leült a tatamira. Először összezárta a lábát és
behajlította, de ez a póz kényelmetlennek bizonyult. Kicsit zavarba jött, amikor keresztbe
tette, és a térdére húzta a szoknyáját.
Grant könnyedén és természetesen foglalt helyet vele szemben. Megjelent a pincérnő,
kezében egy bambusztállal és két kis feltekert, fehér frottírtörülközővel .
– Ivott már szakét? – kérdezte Grant.
– Nem, de már régóta szeretném kipróbálni. – Ez igaz volt, ám a férfi valószínűleg nem
hitt neki.
Grant szakét rendelt. Charli zavartan mosolygott, és törte a fejét, mit mondhatna.
– Maga is hipnózisra jár Ravenhez? Ó, bocsánat… – hallgatott el zavartan, és a szája elé
kapta a kezét.
Zavara, úgy tűnt, szórakoztatja a férfit.
– Szégyellnem kéne, hogy a hipnózis javítja a golferedményeimet? – Átnyújtott a lánynak
egy forró törülközőt, és a magáét is kigöngyölítette.
– Nem, dehogy. – Követte a férfi példáját, megtörölte a kezét, aztán a törülközőt a
bambusztálba tette. – Csak arra gondoltam, hogy esetleg nem szeretné, ha mások is tudnának
róla.
– Ez legyen életem legnagyobb titka – jegyezte meg Grant, és kinyitotta az étlapot. –
Szóval az ifjú hölgy még nem evett nyers halat.
Feltétlen így kellett fogalmaznia? Charli mindent megpróbált, hogy ne gondoljon arra:
most nyers halat fog enni.
Önkéntelenül nézegetni kezdte az ételek fotóit, amelyek közül rendelni lehetett. Az egyik
minden kétséget kizáróan tintahal volt. Egy nyers oktopusz, tapogatókkal és szívókákkal.
Vajon még akkor is kapaszkodik a tányérba, amikor az ember hozzálát?
– Felajánlottam, hogy menjünk máshová – mondta Grant.
Charli felnézett az étlapból. A férfi ezúttal jóindulatúan méregette, és ettől a lány kissé
felengedett.
– Maga Japánban nőtt fel?
Grant összehúzta a szemöldökét.
– Nem, miért gondolja?
– Akkor biztosan emlékszik arra, amikor először kóstolta meg a nyers halat.
A férfi egy pillanatig figyelmesen nézte.
– Telibe talált. Mindenben van első alkalom. Á, megérkezett a szakénk!
Mialatt Grant egy kis porcelánkannából két porceláncsészébe töltötte az italt,
elmagyarázta, hogy sokan azt hiszik, a szaké bor, holott rizsből készült sör.
Charli belekóstolt, s legnagyobb meglepetésére az ital meleg volt, és jóízű.
– Nem rossz – nevetett.
Grant is elmosolyodott, és töltött még a csészékbe.
– Akkor igyon, hogy bátorságot gyűjtsön a szusihoz.
Amikor mosolygott, nagyon jóképű volt. Szigorú vonásai meglágyultak, és ezzel egy
másik énje jutott érvényre. Barna szeme a szűrt fényben most még sötétebbnek látszott.
Charli azon vette észre magát, hogy tekintete lejjebb siklik a férfi nyitott gallérja felé, és
gyorsan elkapta a pillantását.

6
 Úgy látszott, Grant élvezi, hogy csak üldögél és issza a szakéját, és Charli hálás volt neki
ezért. Vajon mit gondolhat róla? Biztosan vénkisasszonynak tartja, aki még mindig a
szüleinél lakik. Vagy talán van valami, ami felkeltette az érdeklődését? Charli tudta magáról,
hogy az arca nem feltűnő, és az orrát is túl hosszúnak találta.
Az alakjával sem volt kibékülve. Szerette volna, ha olyan, mint Amandának, aki magas és
karcsú volt, mint egy modell. Charli arányai tökéletesek voltak, csupán a százhatvankét centi
magasságával volt elégedetlen. Ez volt az oka, hogy sok ruha nem állt jól neki.
Szeme visszatévedt az étlapra, ahol olyan neveket talált, mint szasimi vagy maki.
– Nem tudna ajánlani valamit?
– Rendelek mindkettőnknek – mondta Grant, és intett a pincémének. – Hozatok egy
vegyes tálat, így mindent megkóstolhat.
Na, az szép lesz, gondolta Charli, és lelki szemei előtt már megjelent a tintahal a
tapadókorongjaival.
Amikor a tál megérkezett – legnagyobb megkönnyebbülésére tintahal nélkül –, Charlinak
el kellett ismernie, hogy az étel nagyon étvágygerjesztően festett. Halvány rózsaszínű
halcsíkok sorakoztak rizsbe ágyazva, reszelt gyömbérhalmok és zöld wasabi mellett. Maki is
volt, vagyis algába tekert hússzeletek rizzsel, néhány közülük szezámmaggal, míg mások
vörös kaviárral megszórva. Néhány maki közepén uborka és avokádó volt. Charlit meglepte,
hogy nem nyers halból, hanem főtt rákból készültek.
Grant azonban nem hagyta, hogy csak a főtt rákot próbálja ki. Evőpálcikájával megfogott
egy darab szusit, megmártotta szójaszószban, aztán odakínálta neki a kis falatot.
Charli idegenkedve nézte a halat.
– Mi ez?
– Tonhal. Nagyon omlós a húsa. Kóstolja meg!
Grant nagyon ügyesen használta a pálcikákat. Charli nem tudta, hogyan kell velük bánni,
de azért most megpróbálta elvenni tőle a falatot. Grant azonban félretolta a kezét, és még
közelebb tolta a szájához a falatot. A lány csodálkozva nézte, hogy Grant szemében érdekes
fény villan.
Charli állta a pillantását. Ha ez a beképzelt Wall Street-i ügyvéd azon akar szórakozni,
hogy letuszkolja a torkán a nyers halat, hát csalódni fog.
Előrehajolt, és kinyitotta a száját. Bekapta a falatot, és közben arra gondolt, milyen
meghitt dolog egy férfi pálcikájáról enni. Összeszedte minden bátorságát, és rágni kezdte a
halat. Legnagyobb megdöbbenésére valóban nagyon finom volt. Charli valami gumiszerű,
rágós húsra számított, amelyet csak nagy nehezen tud majd lenyelni. Egy idő múlva átadta
magát az új íznek, és élvezte az ínyencséget.
Grant veséig hatoló pillantással nézte. Figyelte, ahogy megrágja és lenyeli a falatot, aztán
várakozva tartotta felé pálcikáján az újabb falatot.
Amikor Charli a szájába vette azt is, újra megjelent a mosoly a férfi arcán.
– Ízlik? – kérdezte.
– Eddig igen. – Kíváncsian nézte, mi van még az ínycsiklandozóan elrendezett tálon. – Mi
legyen a következő, amit kipróbálok?
– Nos, ha szereti a tonhalat, akkor meg kell kóstolnia a tekka makit – mutatott Grant az
egyik tekercsre.
Charli megpróbálta a pálcikákkal felemelni, és végül sikerült is neki.
A szájáig nem jutott el a falat, mert hirtelen belepottyant a szójaszószba. Végül mégis
kiügyetlenkedte onnan, és bele akart harapni.
– Ne, kapja be az egészet egyben! – ajánlotta Grant.
A tekercs több volt, mint egy falat, de a lány beletömte a szájába. Közben arra gondolt,
milyen mulatságos látvány lehet, ahogy teli szájjal próbálja megrágni a halat. Rájött, hogy a
tonhal finom… sőt isteni!

7
 Ki gondolta volna?
Emberek milliói nap mint nap ilyet esznek, gondolta Charli, ő pedig sosem szánta rá
magát, hogy elhagyja a járt utat és kipróbálja a japán konyhát.
Alapos gyakorlata volt abban, hogy ragaszkodjon a szokásokhoz. Az utóbbi időben
azonban gyakran feltette magának a kérdést, vajon jó-e ez így. Végül Rossi nagymama
rábeszélésére, aki mindig is a bizalmasa volt a családban, beleegyezett, hogy a barátnői
bemutassanak neki egy férjjelöltet.
– Te nagyon rendes lány vagy, Carlotta, csak nem gondolsz magadra – mondta neki Nonni
Raven esküvőjén.
Charli ivott egy korty szakét a tekka makira. Olyan jólesett neki, hogy az egészet kiitta.
Hirtelen melege lett, ezért levetette a kötött kabátot. A mozdulat Grant pillantását a mellére
terelte.
A férfi gyorsan töltött még szakét a lány poharába, aztán megkérdezte:
– Ezek szerint a tanítás után még várja a házimunka?
– Igen, de az még hagyján. Többről van szó. Állandóan orvoshoz járunk: a háziorvoshoz, a
fogorvoshoz, a szemészhez és még jó néhányhoz. Anya a derékfájása miatt hetente kétszer jár
fizikoterápiára. Apának a sebészetre kell rendszeresen bemennie, Nonni pedig törzsvendég a
kardiológián, a reumatológián és az ortopédián.
– És maga viszi őket mindenhová? – Grant felcsípett egy falat sárga szusit, és intett
Charlinak, hogy ő is kóstolja meg.
– Persze – felelte a lány, miközben a pálcikákkal küszködött. – El sem tudja képzelni,
milyen nehéz egyeztetni és fejben tartani az időpontokat. Kidolgoztam egy rendszert:
naptárral, öntapadós cédulákkal és színes filcekkel. Eddig működött.
– Tehát maga a család sofőrje.
– Igen, ha éppen nem a pénzügyeket, a háztartási munkát vagy a bevásárlásokat intézem.
– Akkor nagyon jó szervezőnek kell lennie.
A férfi hangjában valóban elismerés csengett, és Charlinak ettől jó kedve kerekedett.
– És ez még csak egy töredéke annak, amit csinálok. Készített maga már hálaadás napi
vacsorát harminc éhes rokonnak? Vagy nyolcvan személyre ebédet a nagymamája
kilencvenedik születésnapjára? Ez utóbbihoz már termet kellett bérelnem, de a menüt egyedül
főztem.
A férfi szeme elkerekedett.
– Nyolcvan emberre főzött?
– Igen, ötféle ételt, ráadásnak pedig édességet. Fárasztó volt, de megérte. Egyébként
szívesen főzök, és szeretem a vendégeket, ezért ez nekem nem jelent gondot.
– De mégis, mindezt a tanári állása mellett… – csóválta a fejét a férfi.
Charli vállat vont.
– Ez így van rendjén. A szüleim adtak nekem életet, ők neveltek fel. Az a legkevesebb,
hogy most, amikor szükségük van rám, segítek nekik.
Lassanként elfogyott a szaké és a szusi. Charli lazának, oldottnak érezte magát, talán egy
kicsit spiccesnek is. Megkérdezte Grantet, milyen ügyekkel foglalkozik az irodában.
– Főleg családjoggal – felelte a férfi.
– Ó… szóval válásokkal? Ez szomorú.
– Nem az, ha a cégünk bevételeit nézzük.
A megjegyzést Grant nyilván tréfának szánta, és Charli kötelességszerűen elmosolyodott.
Közben azonban arra gondolt, milyen rossz lehet mások szertefoszlott álmain
meggazdagodni.
– Hallottam, amikor azt mondta apámnak, hogy már öt éve dolgozik ugyanannál a cégnél.
Előtte hol dolgozott?
– Helyettes államügyész voltam Manhattanben, és bűnözőket állítottam bíróság elé.

8
 Charli látta, amint a férfi lopva az órájára pillant. Bármilyen kevés tapasztalata volt a
randevúk terén, azt tudta, mit jelent az ilyesmi.
– Mennie kell valahová? Engem nem zavar, ha befejezzük a vacsorát – tette hozzá
gyorsan.
Grant rápillantott, és Charli érezte, hogy igaza volt. A férfi véget akart vetni a randevúnak.
– Tudja, én sem akarok túl későn hazaérni – mondta, és összehajtogatta a szalvétáját.
A férfi némán bámulta. A pillantása szokatlanul együtt érző volt. Charli elkapta róla a
tekintetét.
Egy pincér elvitte a tányérokat és az evőeszközt. A mellettük lévő fülkéből férfinevetés
hallatszott át. A másikban egy japán pár rendelte meg a vacsoráját saját nyelvén. Charli várta,
hogy Grant mikor int a pincérnek a számláért.
Ehelyett azonban a férfi csendesen azt mondta:
– A nagymamája szerint addig marad, ameddig csak akar.
Charli ránézett, de Grant arca kifejezéstelen volt. A szemében azonban mosoly bujkált.
Vajon szórakozik rajta? Mialatt a válaszon gondolkozott, a férfi megkérdezte:
– Járt már a „Bunny's”-ban?
– Az mi?
– Egy manhattani bár. Az egyik ügyfelem ott lép fel ma.
– Nem, még nem voltam ott. – És más éjszakai bárban sem, mint azzal Grant is nyilván
tisztában volt.
– Zártkörű rendezvény lesz, itt mutatja be a legújabb albumát. Csak meghívóval lehet
bemenni. Elmehetnénk, és megihatnánk ott még egy italt. – Intett a pincérnek.
Charliban felülkerekedett a büszkeség. Tudta, hogy Grant legszívesebben hazavinné.
– Inkább szeretnék hazamenni – mondta, miközben kényszerítette magát, hogy állja a férfi
tekintetét. – Remélem, nem zavarom meg ezzel a terveit.
Grant először tiltakozni akart, aztán inkább mégis hallgatott. Charli úgy érezte, hogy a
férfinak bűntudata van, amiért ilyen korán hazaviszi. Azt pedig egyáltalán nem akarta, hogy
Grant sajnálja őt.
Megjött a számla. Grant rá sem pillantott, csak a tálcára tette a platina hitelkártyáját.
– Említettem, hogy Phil Riveráról van szó?
– Kicsoda? Csak nem…? – Phil Rivera ismert énekes volt, aki egy éve vált ki az
együtteséből, és szólókarrierbe kezdett. – Ő az az ügyfél, aki fellép a „Bunny's”-ban?
Grant bólintott.
– A válásakor én képviseltem, és nagyon hálás nekem. Segítettem neki, hogy megtarthassa
a vagyonának egy tekintélyes részét. Így a válás nem döntötte anyagi romlásba.
Charlinak eszébe jutott, miket hallott erről az esetről. Rivera tizenhat évig élt együtt a
feleségével, és három gyerekük született.
– Szereti Riverát? – kérdezte Grant.
– Igen, de most mégis inkább hazamennék. Mehetek vonattal is, és akkor maga még odaér
az előadásra.
A férfi rámeredt.
– Vonattal?
– Csak egy óra az út.
– Azt hiszi, hagynám, hogy vonattal menjen haza?
– Ugyan, ez nem…
– Nem bizony, Charli, ez így nem megy. Magáért mentem kocsival, és úgy is viszem haza.
Ekkor a pincér megjelent a hitelkártyával, és Grant aláírta a nyugtát anélkül, hogy levette
volna a szemét Charliról.
– Csak egy fél órát – mondta. – Jöjjön el a bárba egy fél órára, aztán ha még mindig haza
akar menni, akkor hazaviszem.

9
– Hát… én… – Miért esett olyan nehezére ellentmondani?
– Csak egy dalra. Hallgassunk meg legalább egy dalt!
Azzal Grant felállt, megkerülte az asztalt, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a lányt.
– Ne felejtse itt a kardigánját!

10
 2. FEJEZET

– Seth, ez a nemdohányzó rész! – kiabálta Charli a fúvósok vezetőjének.

Az AIDS elleni jótékonysági hangverseny nemrég ért véget a középiskolában, és a
huszonnyolc tagú zenekar benyomult kedvenc éttermébe, a „Gofrimániá”-ba. Mindannyian a
kötelező egyenruhát viselték: fekete szmokingnadrágot, fehér inget vagy blúzt, a fiúk kék
csokornyakkendőt, a lányok pedig kék szalagot a nyakukban. Charli Ravennel és Amandával
ült egy asztalnál. A barátnői is eljöttek a hangversenyre, és aztán együtt elhatározták, hogy az
egész zenekar elmegy a kedvenc gyorséttermükbe.
Raven csokiturmixot kortyolgatott, és átnézett Sethre, aki nyugodtan fújta tovább a füstöt.
– Úgy tesz, mintha nem hallaná.
Charli felsóhajtott.
– Akkor oda kell mennem, hogy rendre utasítsam.
Amanda, aki a jázminteáját kavarta, azt mondta:
– Szerintem nem lesz rá szükség.
Charli látta, hogy a barátnője, Sunny felszolgálja a limonádét Sethnek, leteszi az asztalra,
majd kiveszi a cigarettát a fiú szájából, és beledobja a pohárba.
– Hé! – kiáltott fel a srác, mialatt a többiek nevetésben törtek ki.
– Honnan veszed majd a levegőt, hogy fújd a kürtödet, ha tiszta kátrány lesz a tüdőd?
– Ó, egy egész csomó dologhoz van bennem szufla – nyerített fel a tizenhét éves fiú. – El
tudod képzelni?
– Vigyázz, Seth! – szólt rá Brad Davidson, és ideges pillantást vetett Charlira. – Miss
Rossi barátnője!
Sunny hirtelen megragadta Seth kisujját, és hátrafeszítette.
– Igen, el tudom képzelni – mondta Sunny barátságosan. – És úgy képzelem, hogy a
kisujjadra még szükséged van a zenélésnél.
Seth barátai fetrengtek a nevetéstől. A srác vérvörös arccal kiabálta:
– Engedj el, te bestia!
– Na de Seth! Így kell beszélni azzal, aki óvodás korotok óta ügyel rá, hogy mindig a
legfrissebb, legropogósabb sült krumplit kapjátok? – Sunny még jobban hátrafeszítette az
ujját. – Ez nemdohányzó rész, Seth. Nekem pedig semmi kedvem a büdös cigifüstödet szívni,
világos? – Azzal Bradhez fordult. – Mit kérsz az omletthez? Pirítóst vagy zsemlét?
Charli elnyomta a nevetést, amikor látta, hogyan szelídíti meg a barátnője a rakoncátlan
kamaszt. Jellemző Sunnyra, hogy mindenkivel tud bánni. Az is igaz, hogy az étteremben
otthonosan mozog, hiszen azóta dolgozik itt, mióta leérettségizett.
– Remekül festesz – jegyezte meg Amanda Charlinak. – Ez a ruha illik hozzád, és még
csinos is.
– Mindig ezt mondod hangverseny után.
– Többször kellene fekete ruhát viselned – tanácsolta Amanda. – És nadrágkosztümöt.
Menjünk el vásárolni! Segítek neked kiválasztani egypár csinos holmit.
– Na, éppen az kell az iskolába – mondta Charli nevetve. – Valami dögös cucc!
Amanda újra és újra felajánlotta Charlinak, hogy elmegy vele vásárolni, de Charli
mindannyiszor elutasította. Amanda vonzalma a fekete szín iránt minden bizonnyal abban
gyökerezett, hogy ő – lévén szőke és karcsú – remekül mutatott benne. Ha viszont Charli
venne fel feketét, úgy nézne ki, mint saját öreganyja.
Raven csendesen megjegyezte:
– Az élet nem csak az iskolából áll, Charli. Egyszer tényleg el kellene menned Amandával
bevásárolni.

11
 – Mi volt rajtad tegnap este? – kíváncsiskodott Amanda.
– Egy ruha, amelyet az iskolában is szoktam viselni. – Charli elmosolyodott, amikor
eszébe jutott az előző este.
Amanda előrehajolt.
– Na, mesélj! Mindent tudni akarok!
– Pszt! – intette elpirulva Charli. – Nincs mit mesélnem.
Ekkor megjelent az asztaluknál Sunny egy teli kávéskannával.
– Na, lássuk csak, haladjunk sorban! Hová mentetek vacsorázni?
– Egy japán étterembe. Megkóstoltam a szusit.
Amanda elképedt.
– Te?
– És a szakét.
– Az édesség nagyon jó – jegyezte meg Sunny. – De az alkohol hatásosabb.
– Ugyan, ne butáskodj! – szólt rá Charli, és megint elvörösödött.
– A szerencse lánya vagy – jelentette ki Amanda. – Grant Sterling nagyszerű férfi.
Raven Amandának és Sunnynak is bemutatta Grantet, hogy lássa, mit szólnak hozzá.
A négy barátnő tizenkét évvel ezelőtt, a középiskola végén aláírta az úgynevezett
Házassági Szerződést. Ennek egyetlen célja volt: ha a barátnők valamelyike a harmincadik
születésnapjáig nem megy férjhez, akkor a másik háromnak kell számára férjet szereznie. A
szabályok egyszerűek voltak: a férfi nem tudhatja meg, hogy egy terv részese volt, csak ha
már vége a kapcsolatnak. Ha a férfi ráharap a horogra, a lánynak legalább három hónapig kell
járnia vele.
Már vészesen közeledett a harmincadik születésnapjuk, amikor Amandán kívül még
mindnyájan hajadonok voltak. Raven volt az első, aki a Házassági Szerződés értelmében
megismerkedett egy olyan férfival, akit a barátnői mutattak be neki. Januárban mutatták be
neki Brent Radleyt, aki nemrég került ahhoz a gyerekmagazinhoz, amelyet Amanda
szerkesztett. Raven és a férfi öccse, a lánynál négy évvel fiatalabb Hunter tegnap érkezett
haza angliai nászútjukról. A boldogsághoz vezető útjuk meglehetősen göröngyös volt, de a
barátnők szerint: minden jó, ha a vége jó.
A Házassági Szerződés létét gondosan titkolták. Csak két kívülálló tudott róla: Rossi
nagymama és Raven újdonsült férje, Hunter.
Charli múlt szerdán lett harmincéves, és a barátnők nem vesztegették az időt, hogy
bemutassák neki Grant Sterlinget. Elmondták, hogy a férfi milyen jól nevelt, művelt, gazdag
és jóképű – egyszóval eszményi férjjelölt Charli számára, aki egész életében másokért
dolgozott. A barátnők szerint Charli megérdemelne végre egy olyan férjet, aki a változatosság
kedvéért őt kényezteti.
– Milyen volt a szusi? – kérdezte Sunny.
– Ízlett – válaszolta Charli.
– És a szerelmeskedés? – kérdezte Amanda.
Charli ijedten nézett körül. Remélte, hogy a tanítványai közül senki sem hallotta, mit
kérdezett Amanda.
– Tudod jól, hogy semmi ilyesmi nem történt – suttogta. – Ez még csak az első találkánk
volt. Velem nem szokott ilyesmi megtörténni.
Ő ugyanis egy kihalóban lévő faj utolsó egyede volt. Harmincévesen még szűz!
– Nem? – emelte fel a csészéjét Amanda. – Pedig azt hittem, megkérted a lovagodat,
mutassa meg neked a… bélyeggyűjteményét.
– Kérem…! – szólt oda Sunnynak Jenny O'Keefe, az egyik klarinétos, és felemelte a
kávéscsészéjét.
– Mindjárt jövök – mormogta Sunny, és már ott sem volt.
– Szóval kipróbáltad a szusit – folytatta Raven. – És aztán mi történt?

12
 Aztán Grant haza akarta vinni őt, emlékezett vissza Charli. Csak a jólneveltsége vette rá
Grantet, hogy még a bárba is elcipelje, mert Charli ragaszkodott volna hozzá, hogy fél tízkor
hazavigye. Hála istennek, hogy ilyen udvarias férfival hozta össze a sors!
Raven áthatóan nézte.
– Ezek szerint szép estéd volt.
Charli bólintott.
Amanda azonban nem hagyta annyiban.
– Hová mentetek vacsora után?
– Egy éjszakai bárba, a „Bunny's”-ba.
– Ó, már voltam ott Bennel! – mondta lelkesen Amanda. A két elvált férje közül Ben volt
az egyik, aki nagy szoknyavadász és semmittevő hírében állt.
– Én viszont sosem voltam ilyen helyen – mondta Charli. Eleinte nem érezte jól magát az
utolsó divat szerint öltözött emberek között, akik nagyon otthonosan mozogtak az éjszakai
életben.
– Ki lépett fel? – kérdezte Raven.
– Phil Rivera.
A barátnők szeme tágra nyílt. Amanda szólalt meg először.
– Közelről is olyan jóképű, mint a tévében?
– Még sokkal jobb – felelte Charli, és mindnyájan kuncogni kezdtek. – De a bár egészen
más volt, mint amilyenre számítottam. Meglehetősen kicsi és sötét. Az előadást csak
meghívóval lehetett megnézni. Grant azért kapott belépőt, mert ő volt Rivera válóperes
ügyvédje. Szerintem azóta barátok.
Sunny is visszaérkezett.
– Nos, miről maradtam le? Min nevettetek olyan jót?
Röviden elmesélték neki Charli látogatását a „Bunny's”-ban.
– Hűha! – kiáltott fel Sunny.
– Aztán az előadás közepén Rivera felhívott valakit a közönségből a színpadra. Nem
fogjátok kitalálni, ki volt az! Skye Keiler!
A három barátnő felvisított. Skye Keiler az egyik legfényesebb csillag volt a popvilágban.
– Láttad Skye Keilert és Phil Riverát? – ismételte Raven. – Ez hihetetlen!
– Grant később bemutatta nekem Riverát. Még kezet is fogtam vele.
– Tényleg remek estéd lehetett – állapította meg Raven.
– Egyszerűen… csodálatos volt – sóhajtotta Charli!
A barátnők sokatmondó pillantást váltottak.
– És Grant? – kérdezte Sunny. – Ő is csodálatos volt?
Charli szája széles mosolyra húzódott.
– Azt hiszem, ebben benne van a válasz – jelentette ki Sunny.
Amanda elégedetten dőlt hátra.
– Szóval megvan a második sikeres hadművelet.
– Dehogy! – tiltakozott Charli. – Hiszen még csak egyszer találkoztunk!
– Megcsókolt búcsúzóul? – tudakolta Sunny.
Charli arca lángolni kezdett.
– Igen – felelte olyan szégyenlősen, hogy a többiek harsány kacagásba törtek ki.
A bárban Grant édességet rendelt neki, aztán kávét és Amarettót ittak, mert Charli nem
akart erősebbet. Egész idő alatt beszélgettek, és Grant mindent megtett, hogy Charlit
szórakoztassa. Az első dal véget ért, de Charlinak eszébe sem jutott, hogy haza akart menni.
Órákig maradtak még, és hazafelé Grant ugyanolyan elbűvölő volt, mint a bárban.
És igen, búcsúzóul megcsókolta, amikor éjjel kettőkor megálltak a bejárati ajtó előtt. Grant
megfogta a tarkóját, mindezt olyan gyengéden, hogy Charli majdnem elsírta magát. Őt még
senki sem csókolta meg ennyi érzéssel. Úgy érezte, minden megszűnik körülötte.

13
 Utána még sokáig feküdt ébren a szobájában, és visszaidézte Grant csókját, a szája
érintését, ízét, amely százszor finomabb volt, mint a szaké.
Az este azért volt tökéletes, mert Grant tökéletesen viselkedett. Charli még most is
beleborzongott, ha az előző estére gondolt.
A merengésből Amanda szavai térítették magához.
– Mikor találkozol vele legközelebb?
– Fogalmam sincs. – Remélhetőleg minél előbb! – gondolta Charli.
– Nem kérdezte meg, mikor érsz rá újra?
– Hát… őszintén szólva nem.
A három nő összenézett. Charli remek hangulata kezdett alábbhagyni.
– Miért? Ez rosszat jelent?
– Nem hiszem – vonta meg a vállát Raven közönyösen, Charlit azonban nem sikerült
megtévesztenie.
– Arra gondolsz, hogy nem fog többé felhívni?
– Szó sincs róla – fogta meg a kezét Raven. – Ha pedig mégsem hív, majd felhívod te.
– Én? Az nem lenne helyes.
– Hogyhogy?
– Nem varrhatom magam a nyakába, ha látni sem akar.
– Ez nem illem kérdése – szólt közbe Sunny. – Bármit is beszélnek otthon a szüleid vagy a
nagymamád. Manapság teljesen rendjén való, ha egy nő hív meg egy férfit.
Charli a fejét csóválta. Ő nem tartozott azok közé a modern nők közé, akik felhívják a
férfiakat, hogy randit beszéljenek meg velük. Főleg akkor nem, ha egy férfi láthatóan nem
érdeklődik iránta.
De akkor mi volt az a csók? Vigasz egy egyedülálló, szerelemre éhes lánynak?
– Esetleg kereshetünk Charlinak másik férfit – vetette fel Amanda. – Ezúttal nem valami
merev ügyvédet…
– Grant nem merev – tiltakozott Raven. – Hanem kedves, becsületes férfi. Különben nem
is javasoltam volna Charlinak.
Sunny visszavágott:
– Lehet, hogy a rendelődben, a heverőn ülve nagyon rendesnek látszik, amikor arról
mesél, milyen borzasztó élmény, ha az ember golf közben háromszor mellélő a lyuknak, de…
– Jóságos ég! – Raven idegesen beletúrt tarkóig érő hajába.
– …ha Charli azt mondja, hogy merev, akkor az is – fejezte be a mondatot Sunny.
– Semmi ilyesmit nem mondtam – szólt közbe halkan Charli. – Nagyon szép estét
töltöttem vele, és ha nem hív többször, akkor sem dől össze a világ.
– Várunk még egy kicsit, mielőtt más férfit keresünk! – javasolta Raven.
– Jó, de meddig? – kérdezte Amanda. – Úgy értem: meddig kell Charlinak a telefont
őriznie, és várnia a hívását?
A kép, amint ott ül a néma telefon mellett, olyan élethű volt, hogy Charli majdnem sírva
fakadt.
– Szerintem most azonnal keressünk Charlinak egy másik pasit tartalékba – makacskodott
Sunny.
– Ez a beszélgetés kezd rossz irányt venni – figyelmeztette a pillantásával is a másik két
nőt Raven.
– Na, jó – simogatta meg Charli vállát Sunny. – Ezzel csak azt akartam mondani, hogy
Grant sajnálhatja, ha nem hív fel többet.
Egy apróságot azonban egyik barátnő sem tudott a három közül. Charli beleszeretett Grant
Sterlingbe.

14
 3. FEJEZET

Grant Sterling imádta a golfot.

Csak azt kívánta, bárcsak nagyobb tehetsége lenne hozzá, amikor végignézte Sam
Kaufmann tökéletes ütését.
Grant öt éve kezdett el golfozni, közvetlenül azután, hogy belépett a Farman, Van Cleave
és Holm ügyvédi irodába.
– A feleségem hatkor vár bennünket az étteremben – mondta éppen Sam. – Jó lett volna,
ha hozol magaddal valakit, akkor négyesben vacsoráznánk.
– Szeretek egyedül lenni vasárnap esténként – felelte Grant. – Lazítok egyet a következő
hét előtt, iszom egy sört, és megnézek egy jó filmet.
Sam felnevetett.
– Jól hangzik. Linda mindig a vasárnap estéket választja ki arra, hogy kibeszélje magát.
Ilyenkor elpanaszolja, mi mindent csináltam rosszul a héten.
– Erre fogok gondolni, ha legközelebb megpróbálsz rábeszélni a nősülésre.
– Értelmes ember létedre néha nehéz a felfogásod. Azt hittem, be akarsz társulni a céghez.
Grant a következő lyuk zászlócskáját nézegette, megpróbálta felbecsülni a szél erejét, és
az ütést tervezgette. Sam nemrég lett társ a Farman, Van Cleave és Holmnál. Hat évvel
fiatalabb volt, mint Grant, de rögtön az egyetem után ebben az ügyvédi irodában kezdett
dolgozni.
Idén nekem is sikerülnie kell, gondolta Grant. A negyvenedik születésnapján már teljes
jogú társ akart lenni.
Csaknem negyed évszázaddal ezelőtt fogadalmat tett magának, miközben egy jeges
márciusi éjszakán egy philadelphiai ház kapujába húzódva azt a babkonzervet eszegette,
amelyet egy áruházban sikerült ellopnia.
Néha, egy-egy pillanatra még érezte annak az éjszakának a hidegét, amelyet nem először,
de nem is utoljára az utcán töltött. Még most is érezte a félelmet, ha belenézett egy
hajléktalan szemébe, és a nyelvén volt a hideg bab íze…
Azon az éjszakán a tizenhat éves Grant Sterling megfogadta, minden erejével azon lesz,
hogy szakítson a múltjával, és karriert csináljon. Mindent meg fog tenni, hogy büszke
lehessen arra, amit elért.
Azt azonban sosem sikerült elérnie, hogy élete első tizenhat éve kitörlődjék az
emlékezetéből. Ugyanúgy hozzá tartozik, mint a szeme színe, vagy a forradások a hátán. A
fogadalmát azonban már majdnem teljesen véghezvitte. Ha társ lehet az ügyvédi irodában,
akkor ez kárpótolni fogja a sok nélkülözésért és szenvedésért.
– Tudod, hogy megy ez a nagy ügyvédi irodáknál – folytatta Sam. – Már akkor tudtad,
amikor beléptél.
– Micsoda képmutatás! – fakadt ki Grant. – A rangidős cégtársak többsége már elvált és
újranősült. Frank Van Cleave már két volt feleségének fizet tartásdíjat. – Grant többször
meglendítette az ütőjét. – És még ő az, aki nekem papol, hogy azok a felelősségteljes és erős
jellemű emberek, akik megnősülnek.
– Grant, ébredj rá, hogy már nem vagy államügyész! – figyelmeztette Sam. – A Wall
Streeten dolgozol, a képmutatás fellegvárában. Ha nem akarsz alkalmazottként nyugdíjba
menni, azt kell tenned, amit Farman és Van Cleave jónak lát.
– Nem vagyok az a fajta, aki házasságra termett.
– Inkább a futó kapcsolatokat kedveled?
Grant mérges pillantást vetett a barátjára.
– Ragaszkodom a függetlenségemhez.

15
 – Akkor keress magadnak olyan feleséget, akit nem zavar a… szabadosságod.
– Én nem így nevezném. – Pedig a szexuális szabadság is hozzátartozott a
függetlenségéhez. Az elmúlt huszonhárom évben senkinek sem tartozott elszámolással, és
esze ágában sem volt, hogy ezen változtasson.
Grant erősen összpontosított az ütésre, de a labdája mégis nagy ívben balra szállt, gurult
egy darabig, aztán megállt a gyep előtt.
– Nem gondoltál még arra, hogy faütővel próbálkozz? – kérdezte Sam.
Majd ha fagy, gondolta dühösen Grant. Pedig jobban tette volna, ha félreteszi a
büszkeségét, és megfogadja a jó tanácsot. Sam, sok kollégájához hasonlóan, azzal töltötte a
fiatalkorát, hogy tökéletesítette a golftudását, mialatt Grant éppen ezekben a klubokban
padlót súrolt és mosogatott, persze fillérekért.
Sammel együtt elindultak a füvön, maguk után húzva a felszerelésüket. Harminckilenc
évesen Grantnek be kell látnia, hogy belőle már sosem lesz golfbajnok. Egy kis gyakorlással
azonban tűrhető játékos válhat belőle. Összehasonlítva azzal, mekkora gondot jelentett neki a
házasság és a múlt, a golftudása szinte egyáltalán nem aggasztotta.
A múltjával állandóan szembesülnie kellett, amikor elment Raven Muldoon
hipnoterapeutához. Tizenhat éves kora óta csak magára számíthatott. Alkalmi munkákból
tartotta el magát, és a középiskola alatt annyit dolgozott, hogy a nyelve is lógott: Később
mellékállásoknak és egy ösztöndíjnak köszönhetően be tudta fejezni a Queen's Collage-ot, és
jogot tanulhatott a New York-i egyetemen.
Ravennek igaza volt. Ha a mostoha körülmények ellenére ennyire vitte az életben, az is
sikerülni fog neki, hogy beüssön egy kis fehér labdát a megfelelő lyukba.
Ami viszont a legutóbbi nőt illeti, akivel találkozott, vele biztosan nem fog zöld ágra
vergődni. Charli Rossi nem az ő esete. Grant inkább a nyitott, öntudatos és tapasztalt nőket
kedvelte. Akik ugyanazt akarták, amit ő: kellemes társaságot és elkötelezettségtől mentes
kapcsolatot. Olyanokat, akik meg tudják különböztetni a makit és a szasimit, szellemesek és
jól öltözöttek.
Vajon az a szörnyű ingruha volt Charli legcsinosabb ruhája? És az a kardigán! Jellegtelen
frizurájával és lapos sarkú cipőjével úgy nézett ki, mint egy könyvtárosnő. Látszott rajta,
hogy nincs hozzászokva még a sminkhez sem, mert többször is a szeméhez nyúlt, és sikerült
jól elkennie a szempillafestéket. Egyébként az egész nőben a szeme volt a legszebb: olyan
mélybarna, hogy inkább már feketének látszott.
A többi azonban szót sem érdemel. Semmi más nincs benne, ami vonzó lenne.
Kivéve akkor, amikor éppen felpillantott, és látta, ahogy a lány leveti a kardigánját. Talán
a mozdulat természetessége ragadta meg… Ahogy Charli a kardigán ujjával küszködött, a
ruha megfeszült a mellén, és hirtelen sokkal teltebbnek és szebbnek látszott, mint előtte.
Grant elmosolyodott, ahogy visszagondolt erre. Kellemes meglepetés volt az első
benyomás után. Nem mutatta ki, hogy hatással volt rá a látvány, hisz ügyvéd lévén jól tudta
titkolni érzelmeit. Charli valamit megérintett benne…
De ez csak pár másodperc volt az ötórás randevúból. Nem sokat tudott kezdeni Charlival,
bár nem tagadta, hogy a kedvessége tetszett neki. Hazudna, ha azt állítaná, hogy nem okozott
örömet, ahogy Charlit bevezette egy új világba. Grant azt hitte, hogy a lány az étteremben
egész másképp fog viselkedni: visszautasítja a szusit, vagy esetleg megeszik egy-két falatot
udvariasságból. Ehelyett jó étvággyal evett, és mindent megkóstolt.
A bárban viszont bárki megmondta volna, hogy először jár éjszakai szórakozóhelyen. A
csodálkozása és az öröme már-már mulatságos volt. És ekkor Grant elhatározta, hogy
megajándékozza egy szép estével. Mindent megtett, amit egy lány az első találkán elvár, a
végén még meg is csókolta, amikor hazavitte.
Grant a homlokát ráncolta, amikor erre gondolt. Azért tette, mert úgy érezte, a lány ezt
várja tőle. De ami futó csóknak indult, legnagyobb meglepetésére másképp végződött.

16
Várakozása ellenére Charli ajka nedves volt és puha, ő maga pedig odaadó. Lehet, hogy a
szakétól, de Grantet ez nem izgatta. Férfias vágya felülkerekedett a gondolatain, és hagyta,
hogy mindketten kiélvezzék a csók édességét, a meglepetés és a pillanat varázsát.
Utólag azonban úgy gondolta, hogy hiba volt megcsókolni Charlit. Grant nem szeretett
senkit félrevezetni. Remélte, hogy Charli nem lesz nagyon csalódott, ha nem hívja fel többet.
– A te nagy bajod – folytatta Sam, mintha a barátja gondolataiban olvasna –, hogy nem a
megfelelő nőkkel jössz össze.
Grant egy újabb rossz ütés után felemelte a labdát.
– Mindig független, egyenjogú nőkkel találkozgatsz, akik ugyanúgy őrzik a
szabadságukat, mint te. De ők nem hozzád valók. Tudod kire van szükséged? Egy fiatal,
melegszívű teremtésre, aki szereti a családi életet. Szóval? – nézett rá kérdőn Sam. – Ismersz
ilyen lányt?
– Persze – mondta Grant, és visszadugta az ütőt a táskába. – Tegnap találkoztam vele.
– Higgyem is el? – vágott grimaszt Sam. – Én komolyan gondoltam, Grant. Vannak még
ilyen lányok.
– És hol keressem őket? Egy kolostorban? – kérdezte Grant, miközben továbbmentek a
hetes lyuk felé.
– Egy megbízható nőre van szükséged, akit a hagyományos értékek szerint neveltek. Aki
nem csak magára gondol.
– Teréz anya már meghalt, Sam.
– Abbahagynád ezt a badarságot? Én olyan nőről beszélek, aki önzetlen, és együttműködik
veled a közös célokért.
– Úgy érted, a „Grant Sterling társtulajdonos lesz” című játékban?
– Világos! Elvégre ő is haszonélvezője lesz a te állásodnak! Érted, mit akarok ezzel
mondani?
– És ez a kis virágszál legyen csendes és szerény, ugye? Mint egy olyan lány, aki még
harmincévesen is a szüleivel él…
– Nyugodtan viccelődj tovább, de a jövődről van szó.
– Nem lenne utolsó dolog, ha ráadásul még jó háziasszony is lenne – folytatta Grant. – És
jó vendéglátó. Olyan, aki gond nélkül elkészít egy ötfogásos menüt nyolcvan vendég
számára. Ráadásul az édességet.
Sam lemondóan legyintett.
– Felejtsd el, amit mondtam!
Bár el tudnám! – gondolta Grant.

17
 4. FEJEZET

– Hogy vagy, Charli? Itt Grant beszél.

Charli egy székre huppant, és két kézzel markolta a kagylót. Már megbékélt azzal a
gondolattal, hogy a férfi nem fog jelentkezni többé. A barátnői felkészítették…
– Ott vagy még? – kérdezte Grant.
– Igen, bocsánat.
Anyja lekiabált az emeletről:
– Ki telefonált, Carlotta?
A lány letakarta a kagyló alsó részét.
– Engem keresnek.
– Mondd meg neki, hogy máskor ne hívjon ilyen későn! – kiáltotta Mrs. Rossi, aki azt
hitte, hogy a lánya valamelyik barátnője az.
– Későn telefonáltam? – kérdezte Grant.
– Nem, dehogy. Anyu korán szokott lefeküdni, de aztán még órákig nézi a tévét. Azt hiszi,
este kilenc után már semmit sem lehet csinálni.
Grant nevetett.
– Csak azt szerettem volna mondani, hogy a múltkor nagyon jól éreztem magam veled.
Charli elmosolyodott.
– Én is. Nagyon szép este volt, Grant.
– Arra gondoltam, találkozhatnánk újra. Ezúttal valami mást terveztem. A Sohóban egy új
fotókiállítást nyitnak meg.
– Az egyik ügyfeled képei?
– Majdnem. A cég egyik tulajdonosának a lánya fotós. Méghozzá tehetséges. Azt hiszem,
a képei tetszenének neked.
– Szívesen elmegyek.
– Ráérsz szerdán este?
Charli zavarba jött. Elfogadta a meghívást anélkül, hogy megkérdezte volna az időpontot.
– Igen… a szerda jó lesz.
– Nagyszerű! – mondta a férfi, és úgy tűnt, komolyan gondolja. – Hétkor érted megyek, ha
megfelel. Utána pedig elmehetünk vacsorázni. – Mintha mulatott volna magában, ahogy
hozzátette: – Ezúttal te választod ki az éttermet.
– Ó, erre semmi szükség. Menjünk oda, ahová te akarsz! – vágta rá Charli gondolkodás
nélkül.
– Tudod, mit? Vacsorázzunk egy olasz étteremben! Fogadjunk, hogy jól ismered Little
Italy vendéglőit!
– Ó, igen, ismerek egy nagyon jó helyet! Ott készítik a városban a legfinomabb
ossobuccót.
– Már alig várom. Akkor találkozunk szerdán. Jó éjszakát, Charli!
– Jó éjszakát!

– Ez új?
Charli alaposan megnézte Grant kandallójának párkányán lévő antik szélkakast, amely egy
19. századi játék póniló és egy reneszánsz korabeli naiv tájkép mellett állt.
– Szombaton találtam a bolhapiacon. Szerintem a tizennyolcadik század második feléből
való. – Grant az L alakú, krémszínű bőrkanapé egyik végében ült. Elmosolyodott, és intett
Charlinak, hogy foglaljon helyet mellette.

18
 A lány már ismerte ezt a mosolyt, és szégyenlősen viszonozta. Az elmúlt két hét alatt,
amióta találkozgattak, hozzászokott Grant kedvességéhez, ő maga azonban visszafogott
maradt. Nehogy a férfi azt gondolja, hogy könnyedén odaadja magát bárkinek.
A Long Island-i háromemeletes ház nagyon szép volt, ugyanakkor kényelmes is. A sok
ablak tökéletes kilátást nyújtott az öbölre. Este a hatalmas ablakokat krémszínű függönyök
takarták el. Egy asztali lámpa világított csak a nappaliban, s borostyánszínű ernyőjén át lágy
fény esett Grant arcára.
Ahogy a lány leült, Grant hátrasimította a haját, és végigsimított a tarkóján. Charli
megborzongott. A férfi közelebb húzta magához, és a lány a vállára hajtotta a fejét.
– Nem baj, hogy ma estére nincs semmi programunk? – kérdezte Grant.
– Ugyan, dehogy! Néha olyan jó otthon lustálkodni – mondta Charli, miközben még
jobban a férfihoz simult, mire az átölelte a vállát.
Az utóbbi két hétben majdnem mindennap találkoztak. Charli meghívta a férfit magukhoz
húsvéti ebédre, és arra számított, hogy Grant majd udvariasan elhárítja az ajánlatát. Charlit
úgy nevelték, hogy ha egy férfi elmegy vendégségbe egy lány családjához, akkor komolyan
udvarol neki.
Grant nemcsak, hogy elment hozzájuk, hanem gyöngyvirágot vitt a mamájának, a
házigazdának pedig márkás olasz bort. Dicsérte a főztjüket, kedveskedett a nagymamának, és
ebéd után, amikor a nők leszedték az asztalt és a konyhában tettek-vettek, ő Charli papájával
a nappaliban üldögélt, és fociról beszélgetett.
Ezen az estén, ahogy Charli a férfi vállára hajtotta a fejét, nyomni kezdte a hajpánt,
amellyel hátrafogta a haját. Levette hát, és az asztalra tette. Utána nyugodtan hajtotta le újra a
fejét, de Grant az álla alá nyúlt, és belenézett a szemébe.
Charli zavartan beletúrt a hajába.
– Rémesen nézhetek ki…
– Nem, nagyon szép vagy így. – A férfi pillantása végigsiklott a haján, a szemén és a
száján.
– Nem, nem vagyok szép. – Megpróbálta elfordítani a fejét, de Grant nem engedte. – Nem
kell, hogy bókolj nekem, én tudom, hogy… milyen vagyok.
– Igazán nem kell elégedetlenkedned a külsőd miatt – nézte kutató tekintettel a férfi.
Charli kényszeredetten elmosolyodott.
– Elégedett is lennék, ha az orrom kicsit szebb lenne.
Grant összevonta a szemöldökét, mintha nem tudná eldönteni, hogy Charli tréfál-e, vagy
komolyan gondolja.
– Mi nem tetszik az orrodon?
A lány csak keserűen elmosolyodott.
Grant ekkor úgy tett, mint aki alaposabban szemügyre veszi az említett testrészt.
– Nem olyan pisze, hogy beleessen az eső, elismerem. – Aztán elfordította a lány fejét,
hogy oldalról is megszemlélhesse. – Nem is nagy. Mi zavar benne?
– Túlságosan… – Charli végigsimított az orrán – …hegyes.
– Szerintem pont illik hozzád, Charli. Egyáltalán nem hegyes. Nem mondanám, ha nem
így gondolnám. – Gyengéden megpuszilta a lány haját, aztán rövid hallgatás után hozzátette:
– De ezek az elefántfülek! – Azzal játékosan megharapta Charli fülcimpáját.
A lány felkacagott. A füle az egyetlen, amivel tökéletesen meg volt elégedve. Apró, fejhez
simuló, szép formájú füle volt. Grant tekintete közben már a száját kereste, és Charli tudta,
hogy meg fogja csókolni. A szíve majd kiugrott a helyéről, amikor a férfi lehajolt és birtokba
vette az ajkát.
Mint mindig, most is villámcsapásként érte, ha a férfi megcsókolta. Annyira izgató élmény
volt, hogy alig tudott elnyomni egy sóhajtást. Grant csókjaiba annyi érzékiség szorult, hogy

19
Charli engedelmesen szétnyitotta az ajkát, ahogy megérezte a férfi nyelvének sürgető
parancsát.
Grant már többször is megcsókolta Charlit, de a lány eddig ellenállt a kísértésnek, hogy ő
is megcsókolja a férfit. Nem akarta, hogy túlságosan kéjvágyónak vagy erőszakosnak
látsszon.
Grant hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül az ölébe kapta, ám amikor érezte, hogy a
lány feszült és meglepett, suttogva igyekezett megnyugtatni. Aztán felemelte a lábát, a
párnára tette, úgyhogy Charli kényelmesen fekve elhelyezkedhetett a kanapén.
Grant apró csókokkal borította a lány rózsaszín csíkos blúzából kilátszó bőrét, és közben
megkérdezte:
– Milyen parfümöt használsz? Finom illatod van.
– Csak szappant és testápolót használok. – Megmondta a szappan nevét, melyet bármelyik
áruházban meg lehetett vásárolni, és látta, hogy a férfi elmosolyodik.
– Veszek neked egy egész kartonnal – mormolta Grant, és egyik kezét a lány mellére
csúsztatta.
Már többször is megpróbálta megérinteni a mellét, de a lány mindannyiszor finoman
eltolta a férfi kezét. Most azonban mozdulatlanul tűrte.
Grant a lány arcát nézte, miközben ujjai a mellét becézték. Charli elkapta róla a tekintetét,
nehogy elárulja, mennyire élvezi a simogatását. Minden érzéke kiélesedett, és várta a férfi
érintését. Az utóbbi két hétben többször elképzelte, milyen érzés lenne, ha a férfi
megsimogatná a mellét. Ha ruhán keresztül ilyen mennyei érzés, milyen lehet ruha nélkül?
Charli nagylány kora óta zavarban volt, ha a mellére gondolt. Túl nagynak érezte az
alakjához képest, és idővel megtanulta, hogyan takarja el az öltözködésével. Amikor Grant
most megérintette, feltámadt benne régi szégyenlőssége, és már jobban szerette volna, ha a
férfi visszafogja magát.
Grant megérezhette a hangulatváltozását, mert a keze lejjebb csúszott a derekára. Aztán
hevesen megragadta Charlit és megcsókolta, de úgy, hogy a lánynak még a lélegzete is
elakadt. Grant simogatni kezdte a csípőjét és a combját, és Charli, annak ellenére, hogy
szívesen átadta volna magát az élvezetnek, és átölelte volna a férfit, moccanni sem mert.
Annyira újak voltak számára ezek az érzések, hogy nem tudta, miként viselkedjék. Vajon mit
vár el egy férfi egy nőtől, aki az ölében ül?
Grant ekkor abbahagyta a csókolózást, és inkább Charli arcát nézte. Úgy tűnt, tetszik neki,
amit lát. A haja zilált lett, és Charli legszívesebben elővette volna a fésűjét, de aztán meglátta
a vágyat Grant szemében.
– Ha így néztél volna ki, amikor először találkoztunk; nem is vittelek volna vacsorázni,
hanem egyenesen ide, hozzám – mondta a férfi rekedten, és elkezdte kigombolni Charli
blúzát.
A lány elhárító mozdulatot tett, mire Grant azt mormolta:
– Jól van… nyugalom… gondoltam a védekezésre.
Charli nyelt egy nagyot, mert ellentétes érzések kavarogtak benne. Tudta, hogy mire céloz
a férfi, ennyire azért nem volt naiv. És azt is érezte, mennyire kívánja őt Grant. A férfi, akiről
két hete álmodozik éjjel-nappal, most azt akarja, hogy legyen az övé.
Charli még életében nem állt ilyen nehéz döntés előtt. Tudta, hogy reménytelenül
régimódi gondolkodású, akinél a testiség és a házasság csak egyszerre kerülhet szóba. Hisz a
szeretkezés a legmeghittebb dolog, ami két embert összeköthet. Ha ő annyira szeret egy férfit,
hogy odaadja magát neki, akkor annyira szereti, hogy feleségül menne hozzá.
A férfiak persze másképp gondolkodnak erről. Grantnek bizonyára nem jelent újdonságot
egy-egy futó kaland. Valószínűleg már tinédzser kora óta van dolga nőkkel. A jó ég tudja,
hánnyal osztotta már meg az ágyát. Lehet, hogy ő, Charli csak egy újabb trófea lenne a
gyűjteményében.

20
 A lány hangja alig hallható suttogássá halkult, amikor begombolta a blúzát és azt mondta:
– Én… nem akarom.
Úgy vette észre, hogy a visszautasítása nem lepte meg a férfit. Könnyed mosollyal fordult
Charlihoz:
– Ha megengeded, bebizonyítom, hogy te is akarni fogod.
Már megtetted, gondolta Charli, de nem mondta ki. Grant megszorította a lány karját.
– Nem akarlak kényszeríteni, Charli. Talán jobb is így.
Charli azon tűnődött, hogyan érthette ezt Grant, miközben kibontakozott a férfi öleléséből.
Talán úgy, hogy még túl korai? Vagy jobban teszik, ha nem szeretkeznek, mert úgysincs
jövője a kapcsolatuknak?
Grant is felállt. A jó hangulatát mintha elfújták volna. Pár másodperccel ezelőtt még
játékosan és szerelmesen becézte a lányt, most azonban lehangoltnak és tűnődőnek látszott.
Most szakítani fog velem, suhant át Charli fején. Csak azon töpreng, hogyan közölje
velem.
– Várnál itt egy pillanatig? – kérdezte a férfi, kissé túlságosan is udvariasan.
– Persze.
Charli egyenes derékkal ült a kanapén, és a szemközti falon lévő festményt bámulta.
Miközben a távolból egy hajó kürtjét hallotta, felkészült a legrosszabbra.
Hisz tudtad, hogy nem fog örökké tartani, vigasztalta magát. Legalább lesz néhány szép
emléke, amelyre visszagondolhat.
De hol marad Grant? Talán ő, Charli otthagyott valamit a férfi lakásán, amit vissza akar
adni, mielőtt szakítanak?
Mikor meghallotta Grant lépteit, elfogta a kétségbeesés. Legjobb lesz, ha nem várja meg,
mit akar mondani a férfi, hanem ő szakít vele.
Aztán eszébe jutott a Házassági Szerződés. Három hónapig ki kell tartania, vagy addig,
amíg Grant folytatni akarja a kapcsolatot. A férfinak kell megmondania, ha már nem érdekli
őt. Ezúttal nem hallgathat a büszkeségére, és nem adhatja ki Grant útját.
Charli a Házassági Szerződést ünnepélyes ígéretnek tekintette. Amit ő és a barátnői
megfogadtak, azt Charli minden körülmények között betartotta. Ezért nem maradt más hátra,
mint hogy tovább üljön és várjon.
– Ne haragudj, hogy megvárattalak! – mondta Grant, miközben belépett a szobába.
Kifürkészhetetlen arccal leült a lány mellé, és ujjaival gyengéden megérintette a szemöldökét.
– Hunyd le a szemed!
Charli megtette, amit a férfi kívánt. Hirtelen valami kemény és hideg tárgyat érzett, amint
rácsúszik a gyűrűsujjára. Még a lélegzetét is visszatartotta…
– Most kinyithatod a szemed, Charli.
Mikor engedelmeskedett, a pillantása azonnal ráesett a platinába foglalt hatalmas
gyémántra, amelyet sok kisebb gyémánt vett körül, mintha csillagok sziporkáznának a nap
körül.
– Leszel a feleségem? – hallotta Grant hangját.

– Nyisd ki a szemed, Charli! Kérlek!

A lány kinyitotta a szemét. Grant kanapéján feküdt, a lába két fehér párnán nyugodott. A
férfi aggódó arccal hajolt fölé.
– Hála istennek! – mondta megkönnyebbülten Grant, és elmosolyodott. – Neked aztán van
érzéked a drámai helyzetekhez! Inkább elveszíted az eszméletedet, mint hogy kimondj egy
igent vagy egy nemet?
– Tessék? – kérdezte Charli, de ebben a pillanatban minden eszébe jutott.
A gyűrű. A házassági ajánlat.
Félénken felemelte a kezét. A drága gyűrű még mindig az ujján volt.

21
 – Az előbb… elájultam? – kérdezte, és fel akart ülni.
Grant azonban gyengéd erőszakkal visszanyomta a kanapéra.
– Maradj fekve még egy kicsit. Hogy érzed magad?
– Jól. Én… azt hiszem, az ijedség miatt történt.
Grant kedvesen elmosolyodott.
– Hát, engem is jól megijesztettél.
– Ugye… azt kérdezted tőlem, hogy feleségül megyek-e hozzád? – kérdezte Charli
bizonytalanul.
– Tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de én jó emberismerőnek tartom magam.
Ennyi idő alatt is rájöttem, hogy jól összeillünk.
– Nem gondolod, hogy várnunk kéne még egy kicsit, amíg jobban megismerjük egymást?
– A fontos dolgokat már tudjuk egymásról. A többire pedig bőven lesz időnk a házasság
alatt. Tudom, hogy benned megtaláltam a tökéletes feleséget. Harminckilenc évesen nem
akarok még éveket várni a nősüléssel.
Charli elmosolyodott, miközben a boldogságtól kicsordultak a könnyei. Grant maga
mondta, hogy ő a tökéletes feleség a számára. És alig várja, hogy hozzámenjen.
Grant felemelte a lány kezét, és megnézte az eljegyzési gyűrűt.
– Valószínűleg bolondnak tartasz, amiért a megismerkedésünk után ilyen hamar feleségül
kérlek.
– Nem, egyáltalán nem – mondta gyorsan Charli. – Az én családomban sem volt szokás a
hosszú ismeretség, legalábbis az én nemzedékemig.
– Mielőtt döntenél, tisztáznunk kell néhány dolgot – mondta Grant.
Charli felült az ágyban.
– Mint tudod – folytatta Grant –, én már a negyvenhez közeledem. Sok-sok évig
keményen dolgoztam azért, hogy úgy élhessek, ahogy nekem tetszik. Mondhatjuk úgy is,
hogy vannak dolgok, amikhez ragaszkodom. De ez nyilván rád is érvényes.
– Valószínűleg. – Charli szívesen bevallotta volna neki, hogy milyen nagy változás lesz ez
az életében, de az volt az érzése, hogy a férfi nem ezt akarja most hallani. Valószínűleg
minden férfi tart egy kicsit a házasságtól, főleg akkor, ha előtte sokáig egyedül élt.
– Nagyon sokféle házasság létezik – mondta Grant. – Mindenki mást vár tőle. Azt hiszem,
sejted, mire gondolok.
– Persze. Hisz minden ember más.
– Így van. Az a házasság, amit neked ajánlok, egy kicsit más lesz, mint az átlagos. Te meg
én… – Széles mozdulatot tett. – …inkább barátok lennénk. Olyan kapcsolatra gondoltam,
amely mindkettőnk számára előnyös, és a másik szabadságának tiszteletben tartásán alapul.
Charli az ajkába harapott, és elnyomott egy nevetést. Az egész olyan merev, olyan
jogászos volt! Grant nyilván nagyon zavarban van.
– A mostani életmódom – folytatta Grant – nem változik. – Nem nézett Charli szemébe,
hanem elnézett a válla fölött.
– Értem – mondta Charli, aki jól szórakozott azon, hogy Grant nem akar változtatni az
életmódján. Mintha ő kételkedett volna ebben!
A férfi ekkor egyenesen a szemébe nézett.
– Tudom, hogy egy kicsit fájdalmas, amit most mondani fogok, de… Hozzászoktam
ahhoz, hogy gyakran megyek el szórakozni. És ezen a házasság sem fog változtatni.
Ezt Charli nem is várta el tőle. Nem akart házisárkánnyá változni, aki állandóan
szemrehányásokkal illeti a férjét, ha az elmegy horgászni, vagy megiszik valamit a barátaival.
– Ígérem, hogy tapintatosan fogok viselkedni, Charli. Semmi olyasmit nem teszek, ami
miatt szégyenkezned kellene mások előtt. És a házasságunk természetéből következik,
hogy… nem látok okot rá, miért ne követhetném a vágyaimat…
Charli nem hitt a szemének: Grant elpirult!

22
 Gyorsan rátette a kezét a férfi karjára, hogy megszabadítsa a zavarától.
– Nem vagyunk már húszévesek, akik fülig szerelmesen, meggondolatlanul beleugranak
egy házasságba. Én ugyanazt akarom, amit te, Grant. – Megszorította a karját. – Ne aggódj!
Nem akarom korlátozni a szabadságodat. Nem fogok börtönőrré változni.
– Ez azt jelenti, hogy igent mondasz?
– Hát persze, hogy igent mondok! – kacagott Charli, átkulcsolta a férfi nyakát, és most
először ő csókolta meg Grantet.
A férfi először meglepődött, de csak egy pillanatra. Aztán viszonozta a csókot.
– Működni fog a dolog, Charli. Tudom.
– Igen, én is tudom. – Hisz szeretjük egymást, tette hozzá gondolatban a lány. Kimondani
nem merte, mert szégyellte elsőként megvallani az érzéseit.
Talán Grant még nem szereti annyira, mint Charli őt. De ez nem számít. Rossi nagypapa
sem szerette Nonnit, amikor feleségül vette. Az érzéseik csak az évek múltával mélyültek el.
Betty Rossi is azt mesélte a lányának, hogy a szerelem csak a házasság után következett.
Grantnek igaza van: a legfontosabb dolgokat tudják egymásról.
Az utóbbi két hétben Charli észrevette, hogy Grant udvarias visszafogottsága mögött
melegszívű, szenvedélyes férfi rejtőzik. Idővel majd Grant is megtanulja szeretni őt.
– Tudnod kell – magyarázta Grant –, még az idén jó esélyem van rá, hogy betársuljak a
cégbe.
A hangja elárulta, hogy ez sokat jelent neki.
– Örülök – mondta Charli. – Szeretném, ha valahogy a segítségedre lehetnék ebben.
Grant mosolya hirtelen lehervadt az arcáról. Charli kiolvasta a szeméből, hogy valami
nyugtalanítja. Éppen meg akarta kérdezni, mi az, amikor Grant megsimogatta az arcát és azt
mondta:
– Gyere! Közölnünk kell a családoddal a jó hírt!

23
 5. FEJEZET

Charli hófehér, csipkés selyem hálóingben lépett a tükör elé Grant lakásának
vendégszobájában. A fehérnemű-költeményt Ravennel vásárolta a nagy eseményre: az első
Granttel töltendő éjszakára. A férfi valószínűleg sejtette, hogy egyedül szeretne maradni,
amikor felvitte a csomagjait.
A hálóing csipkés felsőrésze előnyösen hangsúlyozta Charli telt mellét, és a kivágása
olyan mély volt, amilyet a lány még sosem hordott. Előrehajolt, hogy jobban lássa magát…
Még a mellbimbója is kilátszott! Önkéntelenül a hálóinghez tartozó köntös után nyúlt,
szorosan összefogta a mellén, és megkötötte az övet a derekán.
Aztán hirtelen megtorpant. Micsoda butaság! Újdonsült férje nemsokára úgyis mindent
látni fog! Semmi különbség nincs, ha a hálóing átlátszó vagy mélyen kivágott.
Ajkába harapott, aztán kibújt a köntösből.
– Itt az idő, Carlotta – biztatta a tükörképét. – Készen állsz?
Éjfél körül járt az idő, most mentek el az utolsó vendégek. Charli és Grant pár órája
fogadott egymásnak örök hűséget a férfi nappalijában. A menyasszony barackszínű
selyemruhát viselt, melyet szintén Raven segített kiválasztani.
A karikagyűrű, amelyet Grant ma húzott az ujjára, hasonlított a jegygyűrűhöz:
platinafoglalatban gyémántok csillogtak. Grant nem viselt gyűrűt, azt mondta, hogy
felesleges. Ez nem kellett volna, hogy zavarja Charlit, hisz törvényesen házasok lettek, akár
hord gyűrűt Grant, akár nem. Charli mégis sokkal boldogabb lett volna, ha ő is felhúzhatja a
férfi ujjára a karikagyűrűt.
A következő csalódása az volt, hogy nem mentek nászútra. Nyárig várniuk kell, mert
Grant csak akkor kap szabadságot. Jelenleg fontos ügyeken dolgozik, és nem hagyhatja félbe
őket.
Az esküvő után kis fogadást tartottak a férfi lakásán. Grant ragaszkodott hozzá, hogy csak
polgári esküvőjük legyen, szűk körben. Charli szülei ezen megdöbbentek, hiszen számukra az
az igazi házasság, amelyet isten előtt, a templomban kötnek. Tulajdonképpen Charli is
mindig nagy, templomi esküvőről, fehér menyasszonyi ruháról és koszorúslányokról
álmodott, de elfogadta Grant óhaját, mert nem akart vele vitatkozni.
Charli az ajtóhoz ment, és hallgatózott. Vajon Grant feljött már, és várja a
hálószobájában? A mi hálószobánkban, javította ki magát gondolatban a lány.
Csendesen kilépett a folyosóra, odament a szomszéd szoba ajtajához, és halkan
bekopogott. Néma csend. A földszintről zaj szűrődött fel – Grant valószínűleg most zárja be a
bejárati ajtót. Charli bement a szobába, becsukta maga mögött az ajtót, és felkapcsolta a két
antik éjjeli lámpát.
A hálószobát is ugyanolyan bútorokkal rendezték be, mint a ház többi helyiségét, de ennek
a szobának a tónusa valamivel sötétebb és melegebb volt. Kifejezetten férfias jellegűre
tervezték; egy széles ágy állt benne, melynek fej- és lábtámláját barna bőrrel borították. Az
ágyterítő fekete velúrból készült, az ágynemű pedig a legfinomabb fekete pamutból.
Charli lassan az ágyhoz ment, miközben úgy érezte magát, mint egy betolakodó. Talán
holnap, ha áthozza a holmiját, otthonosabban fogja érezni magát benne.
Megsimogatta a kispárnát, amely olyan hűvös tapintású volt, mint a selyem.
Itt fog megtörténni. Ma éjjel. A férfi, akit szeret, szépen levetkőzteti, simogatja, és a testük
egyesülni fog. Azt teszi majd, amit múlt héten is szeretett volna, és amit – hogy őszinte
legyen – Charli is kívánt. Éjjelente aludni sem igen tudott, és ha mégis elszunnyadt, az álmai
csupa izgató dologról szóltak. Charli még soha életben nem érezte magát ennyire nőiesnek és
vonzónak, mint az esküvő előtti napokban.

24
 Leült az ágy szélére és kipróbálta, hogy rugózik a matrac. Amikor elképzelte, mit kell még
kibírnia a matracnak ma éjjel, kuncogni kezdett. Végül a franciaágy közepére feküdt,
szétterítette maga körül a hálóingét, és úgy találta, hogy hatásos az ellentét a fehér hálóing és
a fekete ágynemű között.
A hálóing dekoltázsát egy kicsit feljebb húzta, aztán mégis lejjebb engedte. És várt.
Pár perc múlva megmozdult a kilincs. Charli szíve hevesen vert, amikor szégyenlős
mosollyal köszöntötte a férjét.
Grant azonban megállt, mintha gyökeret vert volna, és a feleségére bámult. A keze,
mellyel a nyakkendőjét lazította meg, félbehagyta a mozdulatot.
– Charli! Mit keresel itt?
A lánynak lehervadt az arcáról a mosoly. Hirtelen úgy érezte, mintha vasmarokkal
szorítanák össze a szívét.
– Én… – Grant nem folytatta, hanem levette a nyakkendőjét, és a zakóval együtt egy
székre dobta. Kérdő pillantásában nyugtalanság és aggodalom tükröződött. – Mi ezt már
megbeszéltük – mondta végül csendesen.
Charli idegesen kulcsolta össze a kezét. A hangja olyan halk volt, hogy alig lehetett
hallani.
– Mit?
– Megegyeztünk már abban, milyen házasságot szeretnénk.
– Milyen… házasságot? – nyelt egy nagyot Charli. – Úgy érted, hogy nem akarsz
velem…? – Hirtelen abbahagyta, és az ágyra pillantott, amelyen ült.
Grant hátralépett, és idegesen beletúrt a hajába.
– Én emlékszem, hogy beszéltünk erről.
– Én nem… Mikor? – Charli feljebb húzta magán a hálóing dekoltázsát, ami nem kerülte
el a férfi pillantását.
– Múlt héten – felelte Grant. – Amikor feleségül kértelek.
– De akkor nem mondtad, hogy nem fogunk…
– Dehogynem. És te azt válaszoltad, hogy neked is megfelel ez a baráti viszony.
Baráti viszony. Charlinak hirtelen eszébe jutott, hogy Grant ezt a szót használta. És
másokat. Célszerű, és…
– Szóval erre gondoltál – mondta a lány színtelen hangon. Vajon egy tapasztalt nő
megértette volna, hogy Grant végig plátói viszonyról beszélt? Charli felhúzta a térdét, hogy
minél kisebb legyen, így gubbasztott tovább az ágyon.
– De miért? – suttogta, és majdnem eleredtek a könnyei.
Grant sóhajtott.
– Ha válóperes ügyvéd lennél, nem kérdeznél ilyet. Unnád a könnyes fogadkozásokat, a
kiábrándító csatát a gyerekekért, a házaspárokat, akik az elején örök hűséget esküsznek
egymásnak, a végén pedig mindent megtesznek, hogy tönkretegyék a másikat. Láttam, ahogy
a saját barátaim is ebben mentek tönkre.
Charli megpróbálta megérteni az érveket.
– De mi köze ennek a mi…?
– A legtöbb házasságot az első időszak szenvedélye tartja össze. De ez múlandó. Amikor
jönnek az első csalódások, a férj és a feleség egymáson tölti ki a mérgét és a dühét; pont
azon, akinek egykor azt ígérte, hogy jóban-rosszban kitart mellette.
Ez így nem stimmel, gondolta Charli. Igaz, a házasságok egy része felbomlik. De mégis:
nap mint nap ezrek szeretnek egymásba – többek között válóperes ügyvédek is –, megbíznak
egymásban, és kitárják a szívüket. Az emberi természet azt diktálja, hogy álmodozzunk és
reménykedjünk, hozzákössük az életünket egy másik emberéhez, és boldog jövőről
ábrándozzunk, és nem csalódásról meg fájdalomról.

25
 Valami más oka is lehetett annak, hogy Grant így vélekedik a házasságról. Valami, amit
nem árult el Charlinak. A lány most jött csak rá, milyen keveset tud arról a férfiról, akinek a
felesége lett.
– De te a múltkor akartad… tudod, mire gondolok… – Charli zavarában még erősebben
ölelte a térdét.
Grant keserűen elmosolyodott.
– A férfiak nagyon egyszerű lények, Charli. Mondhatjuk úgy is, hogy nem a fejük után
mennek. Nem kell nekik sok ösztönzés, ha szexről van szó.
A lány elpirult a megaláztatástól. Szóval ő csak egy test volt Grant számára és még csak
nem is a legvonzóbb.
– Éreztem, hogy nem veszed jó néven a közeledésemet – folytatta Grant. – Ebből arra
következtettem, hogy jobbnak látod, ha kerüljük a szexet. Ezért is adtam neked a
vendégszobát.
Tehát az a szoba nem öltözőhelyiség volt a számára, hanem az lesz a saját, külön
hálószobája, gondolta Charli. Grant azt hiszi, hogy őt nem érdekli a szex. Az ilyen nőket
csúnya szóval illetik: frigideknek nevezik őket. Grant azt hiszi róla, hogy jéghideg,
visszautasító nő.
Most aztán mit csináljon? Mondja meg neki az igazat: hogy a közeledése igenis felizgatta
őt? Hogy éjjelente éberen feküdt az ágyában, és a nászéjszakájáról álmodozott?
Nem, Charli ilyen vallomásra sosem lenne képes. Meg aztán mit változtatna ez a
helyzeten? Mindegy, hogy Grant frigidnek tartja-e vagy sem, a házasságukat
érdekházasságként képzeli el.
Eszébe jutott, hogy Grant nem akart karikagyűrűt húzni.
– Amit a gyakori szórakozásról mondtál… az más nőket jelent?
Grant elkapta róla a tekintetét.
– Amint mondtam, nagyon tapintatos leszek, és semmi olyat nem csinálok, ami miatt
szégyenkezned kellene.
Más nőkkel fog randevúzni! Más nőkkel fog szeretkezni! Charli gyomra felfordult, és egy
darabig úgy érezte, mindjárt rosszul lesz.
– És… tervezel gyerekeket? – kérdezte, amikor már meg tudott szólalni.
Grant ismét belenézett a szemébe.
– Ez nyugtalanít? Charli, én… – A pillantása ellágyult. – Én azt hittem, értjük egymást.
Azt hittem, tudod, hogy nem lesz gyerekünk. De mivel félreértésről van szó, az egész az én
hibám. Zavaromban nem beszéltem elég világosan, és így nem tisztáztuk a dolgokat.
Grant is leült az ágy szélére, de nem ért Charlihoz. A lány térdét nézte.
– Sajnálom, hogy rosszul értettük egymást. Szeretnél gyerekeket?
Hogy mondja meg a férfinak, hogy sosem tervezgette, hogy gyerekei lesznek, mert nem
gondolta, hogy talál magának férjet. Csak az esküvő előtti héten, a lázas készülődés közepette
képzelte el, hogy majd gyerekei születnek. Már nevet is adott nekik: Michelle, Peter,
Gabriella, Christian és talán ifjabb Grant.
Nem nézett a férfira. Tudta, hogy ha megtenné, azonnal elsírná magát.
Az ágy megreccsent, és Charli érezte, hogy Grant megmozdul, talán felé nyújtja a kezét.
De ha így tett is, visszahúzta.
– Hidd el, működni fog! – hallotta a férfi rekedt hangját. – Majd meglátod. Két ember is
alkothat egy családot, Charli. Van saját munkád, és éppen elég dolgot ad majd a háztartás
meg a vendégek is. Úgy lesz, mint ahogy otthon, nálatok. A háztartás egy kicsit más, de nem
kevésbé megerőltető. Hogy lenne emellett még időd gyerekekre is?
Charli tudta, hogy Grant vigasznak szánta, amit mondott. Kinek kell gyerek, ha vezetheti a
háztartást? Kinek kell szerelem és szex, ha partikat adhat?

26
 – Persze nem kell mindent egyedül csinálnod – folytatta Grant. – Van takarítónőm, és ha
kell, felvehetsz még személyzetet. Akkor is lesz külön személyzet, ha vendégeket hívunk.
Végül is azt szeretném, ha mellettem ülnél és az üzlettársaimmal beszélgetnél, nem pedig a
tűzhely mellett állnál.
Charli kényszerítette magát, hogy felnézzen.
– Miért…?
– Már mondtam, hogy…
– Elmondtad, hogy miért akarsz plátói viszonyt. De miért nősültél meg egyáltalán? Olyan
életet éltél, amilyet mindig is szerettél volna. És te magad mondtad azt is, hogy ezen nem
akarsz változtatni.
– Azt is mondtam, hogy te vagy számomra az ideális feleség.
– Mégis milyen szempontból? – Charli most már tisztán látta, hogy a férfi nem szereti őt,
és ez így is marad. Az ő férje hallani sem akar a mindent felkavaró szenvedélyekről. – Azt
mondtad, hogy a legfontosabb dolgokat már tudod rólam. Mi késztetett arra, hogy pont
engem vegyél feleségül?
– Nos, egyrészt a vérmérsékleted. – Látszott Granten, hogy igyekszik megválogatni a
szavait. – Jólelkű, kedves, szerény lány vagy, Charli, és rendkívül önzetlen.
Vagyis régimódi és naiv, fordította le magában Charli.
– Tudod, mennyire csodálom a szervezőkészségedet és a háziasságodat – tette még hozzá
Grant.
A lány megrázta a fejét.
– Akkor sem értem. Évekig független voltál. Miért akartál most hirtelen megházasodni?
Grant, légy őszinte! Jogom van tudni, mi az oka.
A férfi beletörődve sóhajtott.
– Most érkezett el a megfelelő pillanat…
– Ugyan… Ne beszélj mellé! Csak tudni akarom, miért tetted.
Grant ajka elkeskenyedett.
– Már meséltem neked arról, hogy szeretnék betársulni az ügyvédi irodába.
– És sokat lendítene a dolgon, ha nős lennél?
– Sőt. Feltétele, hogy nős legyek. Legalábbis az én cégemnél így van. Amikor felvettek,
azt hittem, hamarosan társ lehetek. De ennek már öt éve. A cégnél nincs jövője egy független
férfinak.
– És annyira fontos neked, hogy társtulajdonos légy?
– Ez a legfőbb célom az életben.
– Miért?
Grant hallgatott, és Charli érezte, hogy már megbánta az őszinteséget.
– Késő van – állt fel Grant. – Azt hiszem, elég fárasztó nap van mögöttünk.
Charli, mint ahogy rendes, szerény lányhoz illik, azonnal tudta, hogy most elbocsájtották.
Felállt az ágyról, jó éjszakát kívánt, és átment a saját hálószobájába.

27
 6. FEJEZET

– Meg kell hagyni – jegyezte meg Sam –, hogy ha eldöntöttél valamit, akkor azt kitűnően
viszed véghez.
Grant a teraszon állt Sammel, a barátja házában, és mindketten a whiskyjüket
kortyolgatták. Május eleje volt, és szokatlanul meleg. A délutáni égbolton egyetlen felhő sem
úszott. Grant követte Sam pillantását, és meglátta Charlit, aki Lindával a kert játszótérhez
hasonló részén állt! Sam és Linda két kisfia hintázott, a kislányuk pedig a járókában aludt.
Grant úgy gondolta, ez lesz felesége első vizsgája. Ezt persze nem mondta meg neki.
Abban azonban biztos volt, hogy a lány hamar rájött erre. Charli néha lopva rápillantott, a
szavait mintha patikamérlegen mérte volna ki… Grant természetesen azt akarta, hogy Charli
jó benyomást tegyen a barátaira, de azért szerette volna, ha a lány élvezi is ezt a délutánt.
Hiányzott neki Charli mosolya. Az esküvő óta nem látta mosolyogni. Most is csak a
házigazdák kedvéért erőltetett magára némi mosolyt.
Bárcsak jobban elmagyarázta volna, mit vár a házasságtól, mikor megkérte a lány kezét!
Pedig nyíltan szeretett volna Charlival beszélni. Nem is gondolta, hogy ilyen nehezére fog
esni. Amikor a lány magához tért, nem volt szíve részletezni előtte, hogyan képzeli el a
házasságukat.
Ennek azonban meg is lett az eredménye: a nászéjszakán Charli csalódott és
összezavarodott, Grantnek pedig lelkiismeret-furdalása támadt. Sosem akarta megbántani
Charlit, de a tervéhez minden körülmények között ragaszkodott. Túl nagy tétje volt a
dolognak ahhoz, hogy egy pillanat alatt felrúgjon mindent.
Most azonban arra vágyott, hogy Charlit mosolyogni lássa.
– Gyere! – mondta neki Sam, és odasétáltak a füvön át a nőkhöz. – Ki tudja, mivel tömi
tele Linda a feleséged fejét, ha sokáig kettesben hagyjuk őket! Akkor aztán a nászutad véget
ér, mielőtt elkezdődött volna.
– Csak nem azt a szót hallom, hogy „nászút”? – kérdezte Linda Granttől. – Az a nászút,
amelyik csak hónapok múlva lesz?
Grant vigyorogva emelte fel az egyik kezét.
– Nem mutatta Charli, milyen vigaszdíjat kapott, amiért három hónapig várnia kell a
nászútra?
Charli szórakozottan babrálta a csuklóján lévő, smaragdokkal és briliánsokkal kirakott
karkötőt.
– Túl drága volt – mondta csendesen. – Engem nem zavar, hogy várnom kell.
Linda megveregette Charli vállát.
– Most még fiatal házas és fülig szerelmes. Fogadj csak el minden ékszert addig is, amíg
az első háztartási gépek tönkre nem mennek! Akkor ugyanis bezárul a kincsesláda.
– Na, mit mondtam, Grant? – nevetett Sam. – Linda rossz hatással van a feleségedre.
Colin! – kiáltott hirtelen ötéves kisfiára, aki a csúszda tetején egyensúlyozott. – Hagyd abba,
mielőtt valaki megsérül!
Ekkor hangok hallatszottak a járóka felől: felébredt a kis Alice. Sam a karjába vette a
babát.
– Tiszta pelenka kell neki? – kérdezte Linda. Amikor Sam csak megvonta a vállát,
rosszallóan hozzátette: – Ez már a harmadik gyereked, Sam. Meg kellene tanulnod, mikor
kell pelenkát cserélni.
– Nem értek ezekhez a dolgokhoz – jelentette ki Sam ártatlan arccal. – A nőknek sokkal
jobb érzékük van hozzá.

28
 – Igen, persze – mondta Linda félreérthetetlen hangsúllyal. – Charli, azt tanácsolom,
neveld meg Grantet! Gondoskodj róla, hogy tudjon pelenkát cserélni, mielőtt még kijössz a
kórházból. – Megtapogatta és megszagolta a baba popsiját. – Alice száraz.
– Csak nem…? – Sam meglepetten nézett Charlira és Grantre.
– Mi? – kérdezte értetlenül Grant, aztán rájött, mire céloz a barátja. – Ja, dehogy. Nem
várunk gyereket. – Gyorsan ránézett Charlira. Ha kellemetlen volt is a lánynak ez a téma,
nem látszott rajta. A büszkesége nem engedte, hogy kimutassa az érzéseit. Pedig nagy
csalódás lehetett neki, hogy éppen a nászéjszakáján tudta meg: nem lesz gyerekük.
– Csak úgy gondoltam – mentegetőzött Sam. – Amilyen gyorsan nyélbe ütöttétek az
esküvőt…
Mialatt Grant azon gondolkodott, hogyan szabaduljon a kellemetlen helyzetből, Charli
megszólalt:
– Nem maguk az elsők, akik ezt kérdezik. De ez szerintem természetes. Ölbe vehetnem
egy kicsit Alice-t? – Amikor odaadták neki, azt kérdezte: – Csak nem a foga jön? Nem azt
mondták, hogy még csak négy hónapos?
– Négy és fél – pontosította Sam, kivett a járókából egy textilpelenkát, és Charli vállára
tette. – Különben teljesen összenyálazza a ruháját.
– Colinnak csak hat hónapos korában jött ki az első foga – szólt közbe Linda. – Jesse-nek
pedig még később. Mennyit sírtak! Alice-t nem zavarja, hogy jön a foga, csak rettenetesen
nyálazik.
– Próbált neki hideg sárgarépát adni, hogy azt rágja?
Grant elcsodálkozott. Charli egy pillanat alatt olyan irányba terelte a társalgást, amely
teljesen lekötötte a házigazdákat.
És nicsak! Ott a mosoly Charli ajkán, amelyet ő, Grant akart odavarázsolni! Most azonban
a lány nem figyel senki másra, csak a kis Alice-re. Csendesen, kedvesen duruzsolt a picinek,
aki megnyugodott, és tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Értesz a nyelvén – állapította meg Sam.
– Sokat gyakoroltam az unokaöcséimmel és az unokahúgaimmal.
Charli széles mosolya arra az egy hétre emlékeztette Grantet, amely megelőzte az esküvőt.
Milyen természetes és szeretetteljes volt a kapcsolatuk Charlival! Grant azzal biztatta magát,
hogy ha a lány hozzászokik az új életvitelükhöz és megbarátkozik a gyermektelenség
gondolatával, akkor majd újra így fog mosolyogni.
– Hogy áll a Walston-ügy? – jutott eszébe Samnek.
– Jaj, már megint a válásokról beszéltek! – fakadt ki Linda.
– A végéhez közeledik, de nem volt könnyű – felelte mégis Grant. – Megtaláltuk a
vagyont, amelyet Walston megpróbált elrejteni: egy csomó pénzt, külföldi számlákat,
ingatlanokat, amelyeket másokra íratott… Mindezt egy évvel azelőtt, hogy elhagyta a
feleségét. A bíró egyáltalán nem találta viccesnek.
Sam elhúzta a száját.
– Ennyit arról, hogy Walston állítólag meg akart egyezni a vagyonról.
– Azt hitte, minden nyomot eltüntetett, de Romano, a nyomozó, akivel dolgozom, jól
kiismeri magát pénzügyekben. Ha Walstonnak sikerülnek ezek a trükkök, szépen kisemmizi a
feleségét.
– Egy magánnyomozó biztosan drága – vélte Charli. – Megengedheti magának az
asszony… az ügyfeled?
– Nem, ő nem – válaszolta Grant. – Gyerekeket nevelt és vezette a háztartást, amióta
hozzáment ehhez a gazemberhez, vagyis tizenegy éve. A férfi pedig gondoskodott róla, hogy
minden a saját zsebébe vándoroljon és az ő nevén legyen. Az asszonynak semmi bizonyítéka
nem volt, hogy ehhez a vagyonhoz ő is hozzájárult. Pedig nevelte a gyerekeket és biztosította

29
a hátteret ahhoz, hogy a férje csak a munkájával törődhessen és minél több pénzt kereshessen,
amelyről később azt állította, hogy nem is létezik – tette hozzá.
– Walstonnak kell fizetnie a nyomozót – magyarázta Sam –, és a felesége ügyvédi díját is.
– Néha – emelte fel a poharát Grant, mintha pohárköszöntőt akarna mondani – győz az
igazság. Még ha ritkán is.
Charli egy kicsit furcsállotta Grant viselkedését. Ekkor Alice sírni kezdett, és az anyja után
nyúlt.
– Éhes – állapította meg Linda, amikor átvette a kicsit. – Bemegyek, megszoptatom.
– Szereted az Infinitidet? – kérdezte Sam, Grant új kocsijára célozva.
– Olyannyira, hogy Charlinak is veszek egyet.
– Már mondtam neked – pillantott rá idegesen Charli –, hogy nincs szükségem új kocsira.
Az enyém még csak hároméves.
– Visszautasít egy vadonatúj Infinitit? – nevette el magát hitetlenkedve Sam. – A
feleséged tényleg szeret téged, Grant.
Charli halványan elmosolyodott, és lesütötte a szemét.
A játszótér felől ekkor fájdalmas kiáltás hallatszott. Amikor odakapták a fejüket, a
hároméves Jesse-t látták a hinta alatt, a földön. Colin bűnbánóan nézte. Mielőtt Sam
odaérhetett volna, Jesse nagy üvöltéssel felpattant, és rárontott az ötéves bátyjára. Sam nagy
nehezen szétválasztotta őket, és a kisebbiket felsegítette.
Colin vállat vont.
– Elesett, és kész.
– Ő lökött ki! – bömbölte Jesse.
A kisfiú piros rövidnadrágot és csíkos pólót viselt. Charli lehajolt, és óvatosan lesöpörte a
homokot a Jesse térdén lévő horzsolásról.
– Ki kell tisztítani a sebet – mondta.
– Gyere be, Jesse, lemosom peroxiddal! – szólt Sam.
– Nem! – kiabált Jesse. – Az csíp!
Sam segélykérő pillantással nézett Grantre és Charlira.
– Egyikőtöknek le kellene fognia.
Charli gyorsan megjegyezte:
– Ó, szerintem Jesse már elég nagy ahhoz, hogy letörölje a saját sebét.
Apa és fia csodálkozva nézett rá. Mintha Sam azt kérdezte volna magától, ez neki miért
nem jutott eszébe.
– Na, mit szólsz, Jesse? Elég nagy vagy ahhoz, hogy fertőtlenítsd a sebedet?
Jesse elgondolkodott.
– Colin nem csinálja meg, ő bömböl.
– Nem igaz! – kiáltotta Colin. – Te vagy a síró-pityogó!
Sam megkérdezte:
– Jesse, megmutatod Colinnak, hogy ki tudod fertőtleníteni a horzsolást?
– Igen! – bólogatott hevesen Jesse.
– Mindjárt jövünk – szólt vissza Sam, miközben a fiával elindult a ház felé.
– Ráértek – kiáltott utánuk Grant, aztán Charlihoz fordult. – Hogyan jutott eszedbe, hogy
Jesse maga tisztítsa ki a sebét?
– Néha a kiszolgáltatottság érzése rosszabb, mint a fájdalom. Ha magának csinálja,
ugyanúgy csíp, de legalább ő dönti el, mikor és hogyan kezd hozzá, és nem függ másoktól.
A lány szavai az első találkozásukra emlékeztették Grantet: mennyire szeretett volna
Charli hazamenni, amikor észrevette, hogy Grant szabadulni akar tőle.
A férfi megsimogatta Charli hátát, aztán a hintához vezette, amely egy nagy tölgyfa alatt
állt. Letette a poharát a fűbe, és leültek egymás mellé. Lassan meglökte a hintát. Charli
fiatalnak és üdének látszott mentazöld vászonruhájában.

30
 Grant az esküvő után hitelkártyát adott a feleségének, és azt mondta neki, hogy bátran
újítsa fel a ruhatárát. Az nem érdekelte, hogy a lány mit vesz fel a munkahelyére, de szüksége
volt divatos és drága ruhákra, amikor bemutatkozott a férje munkatársainak és barátainak.
Mert ahogy mondani szokták: az embernek csak egyetlenegy esélye van arra, hogy jó
benyomást tegyen másokra.
Az öreg tölgy lombkoronáján áttörtek a napsugarak, és huncut táncba kezdtek Charli arcán
és testén. Grantnek az az este jutott eszébe, amikor el akarta csábítani Charlit. Mennyire
kívánta! Nem volt elég, hogy az ölében tartotta és megcsókolhatta: többet akart. Egy percig
sem gondolta volna, hogy nem az ágyban kötnek ki.
De aztán látta, hogy Charli nem viszonozza a szenvedélyét. Elfogadta a csókokat és a
simogatást, de egy csepp lelkesedést és vágyat sem mutatott. Odaadó és alkalmazkodó volt,
mint mindenben.
De az ő alkalmazkodásának is volt határa. Azt már nem hagyta, hogy elcsábítsa. Charli
nyilvánvalóan nem érzéki fajta, ami a házasságuk jövője szempontjából nem is hátrány.
Grant azon tűnődött, hogy a lány visszafogottsága a természetéből következik-e, vagy
esetleg rossz tapasztalatokat szerzett a múltban a férfiakkal. Harmincévesen még egy olyan
szerény ibolyának is, mint amilyen Charli, van némi tapasztalata a testi szerelemben. Talán a
férfi, aki elvette a szüzességét, önző és ügyetlen volt. Ha az első kalandja rosszul sikerült, az
megmagyarázza, miért idegenkedik a nemiségtől.
Ha én lettem volna az első, gondolta Grant, akkor egész másképp viszonyulna a hozzá.
Lassan, gyengéden vezette volna be a szeretkezés fortélyaiba. A szenvedély csúcsára
hajszolta volna, hogy addig tüzelje, amíg a vágy hullámokban járja át a testét.
Grant érezte, hogy bizsergő vágy fut végig a hátán. Az utóbbi napokban egyre gyakrabban
fordult elő, hogy Charlit lelki szemeivel az ágyában látta. Pedig elejétől fogva tudta, hogy a
lány nem az ő esete, az utcán például sosem fordulna meg utána. Képzelgéseinek csak az
lehetett az oka, hogy Charli visszautasította a közeledését, és Grant számára –
megállapodásuk értelmében – érinthetetlen volt.
Bárcsak ne látta volna az esküvő utáni éjszakán abban a fehér hálóingben! Az átlátszó
anyag látni engedte a lány formás mellét és sötét mellbimbóját. Amikor Grant belépett a
szobába, elpirult, és a szemében a szokásos szégyenlősség mellett más is volt: valami, ami a
vágyhoz hasonlított legjobban.
Akkor este ő, Grant nagyon zavart volt, és nem tudott odafigyelni ezekre az apró
részletekre. Azóta azonban néha elkapta a lány hosszú, vágyakozó pillantását, amikor őt
nézte, és azon tűnődött, hogy az ő kis felesége talán nem is annyira hideg.
De mit foglalkozik vele? Gondosan felépített tervei romba dőlhetnek, ha a kapcsolatuk
Charlival szorosabb lenne.
A lány keresztbe tette a lábát, és ezzel hosszú combjára irányította Grant pillantását. Charli
ruhája bokáig ért, de az alsó gombja a térde fölé esett. Ahogy felemelte a lábát, a ruha két
szárnya szétcsúszott, mire Charli gyorsan visszahúzta a térdére.
Grant előrehajolt, és újra lehúzta a ruhát a felesége térdéről.
– Ezt a ruhát úgy tervezték, Charli, hogy elővillantsa lábadat.
Charli egy pillanatig mérlegelte a helyzetet, aztán a térde fölé húzta a szoknyát.
– Azt hittem, a szégyenlősség és a szerénység az erényem.
Grant emlékezett rá, hogy ő mondta ezt Charlinak az esküvő utáni éjszakán.
– Igen, de ennyire gátlásosnak lenni sem jó.
Charli olyan fájdalmas pillantást vetett rá, hogy a férfi szíve összeszorult.
– Lehet, hogy igazad van – mondta a lány halkan. – De úgy tűnik, hogy bármit csinálok,
neked semmi sem jó.
– Ez nem így van – felelte Grant. – Csak megpróbálok jó tanácsokat adni.
– Vannak olyan dolgok, amelyekbe nem kellene beleavatkoznod.

31
 – Például?
– Például, hogy milyen kocsim legyen. Én szeretem a mostanit, Grant. A legjobb, amim
valaha volt.
– De lehetne egy sokkal jobb autód is! Sam biztosan bolondnak tart, amiért visszautasítasz
egy vadonatúj Infinitit.
– Sajnálom, ha zavarba hoztalak a barátaid előtt.
– Nem erről van szó.
– Akkor miről? A jó hírnevedről? Nem akarod, hogy fontos emberek azt lássák, hogy a
feleséged egy hároméves, középkategóriájú kocsit vezet? Mit lehetett erre mondani?
– Hát jó – sóhajtott egyet Grant. – Azt csinálsz, amit akarsz. Nem értelek ugyan, de végül
is a te dolgod, hogy milyen kocsival jársz.
Charli bólintott.
– Jó, akkor megtartom a Camryt.
– Tőlem…
Hosszú hallgatás következett, melyet csak néha szakított meg egy madár csicsergése.
Végül Charli szólalt meg:
– Azt hiszed, hogy a pénzedért mentem hozzád, Grant?
– Hogyan jut ilyesmi eszedbe?
– Válaszolj, kérlek! Azt hiszed?
Grant sóhajtott. Minek erről beszélni?
– Na, de Charli! Nincs abban semmi kivetnivaló, ha javítani akartál az anyagi helyzeteden.
Azt hiszed, ezért rosszat gondolok rólad?
– De én nem voltam szegény, mielőtt férjhez mentem hozzád – ellenkezett sértetten
Charli. – A családom nem szűkölködik semmiben sem.
– Sosem mondtam, hogy szegények vagytok – vágta rá dühösen Grant. – De ne mondd,
hogy nem kellett odafigyelni a kiadásokra, és nem kellett néha áldozatot hoznod! Nehezedre
esik beismerni, hogy a döntésedben szerepet játszott az is, hogy az én vagyonom kényelmes,
nyugodt életet biztosít számunkra. Pedig nem kellene ezért szemrehányást tenned magadnak.
Te mondtad, hogy már nem vagyunk fülig szerelmes húszévesek. Felnőtt, ésszerűen
gondolkodó, megfontolt emberek vagyunk.
A lány hangja alig hallatszott, amikor megkérdezte:
– Nem tudsz elképzelni semmilyen más okot, amiért férjhez mentem hozzád?
Grant átölelte Charli vállát, úgy válaszolta:
– Én csak azt tudom, hogy összeillünk. Különben nem is javasoltam volna a házasságot.
Grant tudta, hogy a lány nem ezt akarta hallani tőle. Magában azért imádkozott, hogy
Charli ne akarja megváltoztatni a házasságuk jellegét. Az csak bonyodalmakhoz vezetne.
A férfi érezte, hogy a lány közelebb hajol hozzá, és egyenesen az arcába néz.
– Te ugyanilyen jó anyagi körülmények között nőttél fel, mint amilyenben most élsz?
– Miért kérdezed? – ráncolta a homlokát Grant.
Charli vállat vont, de továbbra is figyelmesen nézte.
– Mesélted, hogy Pennsylvaniában nőttél fel, egy kisvárosban. Azt gondoltam…
– Az életemnek erről az időszakáról nem szeretnék beszélni.
Charli habozott, aztán mégis folytatta.
– Azt mondtad, nem tartod a kapcsolatot a családoddal.
– Hagyjuk ezt a dolgot, jó?
Charli megijedt a kemény hangtól, és visszavonulót fújt. Grant azonban idegesen folytatta:
– Hallgass ide! Nehogy azt hidd, hogy valami sötét titkot rejtegetek előled! A helyzet az,
hogy nem történt semmi említésre méltó a gyerekkoromban.
Charli ellenkezni akart, de ekkor Linda kiabált nekik a teraszról:
– Hé, ti turbékoló galambok! Nem jöttök vacsorázni?

32
Grant megkönnyebbülten állt fel, és Charlival kézen fogva elindultak a ház felé.

33
 7. FEJEZET

– Hagyd, hogy az ifjú házasok egymás mellett üljenek! – kiabált Charli mamája.
Eddie, Charli öccse azonnal felpattant, és átadta a helyét a nővérének.
– Nana! Ki tudja, mit csinálnának azok ketten az asztal alatt! Itt kiskorúak is vannak ám! –
hangoskodott Charli másik öccse, Paul.
A megjegyzés hangos nevetést fakasztott a húsznál is több felnőttből és a nagyobb
gyerekekből. Charli kerülte Grant pillantását, aki mellette ült az asztalnál. Johnt, Charli
unokaöccsét látogatták meg, aki a feleségével és két ikerlányával New York Queens nevű
negyedében lakott.
Az ikrek ma ünnepelték az első születésnapjukat, és ezen a szerda estén az egész rokonság
vacsorára volt hivatalos. A szülők az ikreknek a Swanhilda és Valkyrie nevet adták, holott
egy csepp északi vér sem csordogált ereikben.
Az ikrek nem is különbözhettek volna jobban egymástól külsejükben és természetükben.
Val, akinek zöld szeme és vörös haja volt, mint az anyjának, makacs kis teremtés volt.
Testvére, Swan sötét hajjal és barna szemmel született, és majdnem három kilóval nehezebb
volt a törékeny Valnál.
A két kislány az asztal egyik végében, etetőszékben ült. Alig, hogy elfújták a gyertyákat a
születésnapi tortán, Val máris belenyomta a kezét a cukormázba, míg testvére az ujját szopva,
egykedvűen bámulta a zűrös jelenetet.
Grant odahajolt Charlihoz. A lány érezte a férfi meleg leheletét.
– Fizetni fogom a kis vörösnek a jogi tanulmányait. Jó hasznát vesszük majd az irodában.
– Hé, Grant! Nehogy valami disznóságot mondj Nonni előtt! – szólt rájuk Artie, Donna
férje. Mire Rossi nagymama, aki a másik asztal fő helyén ült, megjegyzett valamit olaszul, és
erre az egész rokonság hahotázni kezdett.
– Még csak másfél hete házasok – szólt közbe Angie, Charli másik nővére. – Ilyenkor még
szabad huncutkodni.
– Jó, hogy kimozdítottuk őket otthonról – mondta Robby. – Lehet, hogy már rongyosak a
lepedők!
– Fogd be a szád! – Mrs. Rossi lekevert egy fülest kisebbik fiának, mire az még
hangosabban nevetett. – Az ember nem beszél így az unokahúgai születésnapján!
Mr. Rossi békítette a feleségét.
– Hagyd a fiút, Betty! Csak tréfál.
Grant megkockáztatott még egy megjegyzést.
– Úgy látom, mindenki velünk foglalkozik.
Charlinak csak úgy lángolt az arca.
– Ne haragudj! Figyelmeztetnem kellett volna. Akkor is ezt csinálták, amikor a testvéreim
megnősültek és férjhez mentek.
– Á, szóval ez a szokás! Jópofa dolog. Nem is értem, Charli miért mentegetőzöl. –
Megsimogatta a felesége hátát. – Csak tréfálnak!
Charli a férje arcát nézte, és még a lélegzete is elállt. Grant most annyira gondtalannak és
vidámnak látszott, mint egy iskolás fiú. Ilyen lehetett fiatal srácként, futott át Charli agyán.
Vajon annak idején is ilyen gondtalan volt? Charli sejtette a választ, mert a múltra
vonatkozó kérdéseit. Grant rendre elhárította. Charli eddig senkit sem ismert, aki ennyire
kevéssé hajlandó beszélni a múltjáról. Már az is megfordult a fejében, hogy Grant esetleg
büntetett előéletű. Akkor azonban hogyan lehetett belőle ügyvéd? A jó nevű Farman, Van
Cleave és Holm cég biztosan nem alkalmazta volna.

34
 Nem, valami más takargatnivalója van, valami egészen személyes dolog, amit még a
feleségének sem akar elmondani.
Nem, mintha Charli igazi feleségnek tartotta volna magát – inkább olyan volt, mint egy
elismert házvezetőnő. Ami azt illeti, felcserélte az előző házvezetőnői „állását” egy másikkal.
Most korlátlan háztartási pénz és zsebpénz fölött rendelkezett Grant jóvoltából. Először azt
hitte, majd összedobják a fizetésüket és közös számlát nyitnak, de Grant azt mondta, hogy az
ő fizetése bőven elég kettejüknek, és tartsa meg nyugodtan a saját pénzét. Charli keresete
csak csepp lett volna a tengerben.
Charli nem volt hozzászokva, hogy kemény munkáját és nehezen keresett pénzét bárki is
lenézze. Főleg nem az az ember, akihez a legközelebb kellene állnia: a férje. Gyorsan rájött,
hogy azé a hatalom, aki a pénzt hozza. Nem, mintha Grant zsarnok lett volna, de fontos
dolgokban kétségkívül ő döntött.
Mialatt a vendégek a tortát ették, az ikrek az unokatestvéreik segítségével kibontották az
ajándékaikat. Utána Charli és Grant visszavonult a télikertbe, ahol néhány rokon kislány
babázott. Grant elzavarta a két macskát a karosszékből, és az ölébe húzta a feleségét.
– Hazamehetünk, ha akarod – mondta Charli. – Nem kötelező egész este itt ülnöd.
– Nem kell sietnünk. Nyugodtan maradhatunk még egy kicsit.
Charlinak az volt az érzése, hogy Grant szívesen tölti az időt az ő családjával. Pedig ez
szokatlan egy megcsontosodott agglegénytől. Persze lehet, hogy csak az ő kedvéért tesz úgy,
mintha élvezné a társaságot.
A kis Val apró lábán betotyogott a télikertbe, és amikor megpillantotta őket, annyira
meglepődött, hogy hirtelen megállt és fenékre esett.
– Jaj, Val! – Moira sietett be, karján Swannel. Nagyon fáradtnak látszott.
Val sírni kezdett, és az anyja felé csapott, amikor Moira a szabad kezével fel akarta
segíteni.
– Gyere, kicsim, ideje ágyba bújni! – Moira Grantre és Charlira nézett. – Képzeljétek, Val
már tíz és fél hónapos korában megtanult járni. Az isten irgalmazzon nekem, ha Swan is
elkezd – sóhajtotta.
– Hagyja csak itt velünk egy kicsit! – javasolta Grant. Felemelte a kislányt, és a térdére
ültette. – Valami azt súgja nekem, hogy a kis hölgy még egyáltalán nem álmos.
– Biztos, hogy itt maradhat? – kérdezte Moira. – Nagyon fárasztó tud lenni.
– Ó, azt hiszem, boldogulok egy… – Nem folytatta, mert a kis Val belemarkolt a
mellszőrzetébe, amely kikandikált a pólója fölött. Grant gyengéden kiszabadította magát a
pici ujjak szorításából.
– Hallottad? – nézett Charli vidáman a sógornőjére. – Azt hiszi, boldogul egy kisbabával.
Moira kuncogott.
– Jól van. Ha megunta, adja oda Johnnak! Addig én lefektetem Swant, és töltök
magamnak egy italt.
Mivel Valt még mindig a szőrzet izgatta, Grant begombolta az ingét.
– Te kis boszorkány vagy, tudod-e? – mondta mosolyogva a kislánynak. – Mindig tudod,
mit akarsz, igaz?
– Ba-ba-ba-ba – gagyogta Val, és piszkálni kezdte az inggombokat.
– Tényleg jó ügyvéd lenne belőle – jegyezte meg Grant. – Nem hagyja lerázni magát.
Charli arra gondolt, milyen ritka pillanat, hogy Grant Sterling egy kisbabát tart a térdén.
– Jólesett, hogy eljöttél velem erre a családi ünnepségre – mondta neki.
– Semmiség. Majd holnap este túlórázom egy kicsit.
– Ó… értem. – Grant majdnem minden este sokáig bent maradt az irodában, legalábbis ezt
mondta Charlinak. A lány úgy érezte magát, mint a féltékeny feleség, aki azon rágódik, hogy
a férje tényleg túlórázik-e, vagy megcsalja őt.
Múlt szombaton Grant bepakolta a kocsijába a golftáskáját, és egész napra eltűnt.

35
 – Nem jövök vacsorára – mondta, holott Charli már hozzászokott, hogy egyedül
vacsorázik a nagy házban.
Vajon tényleg golfozni ment? És kivel? Mit csinált a nap hátralévő részében? Hol
vacsorázott és kivel?
Charlit ezek a kérdések kínozták, de ahhoz nem vette a bátorságot, hogy elmesélje mindezt
Ravennek, Amandának vagy Sunnynak. Nagyon szégyellte volna magát. A barátnői azt
hitték, megcsinálta a szerencséjét, és elérte a boldogságot, amelyre vágyott. Nem volt szíve
elmondani nekik az igazságot.
A büszkesége akadályozta meg abban is, hogy visszamenjen a szüleihez, és folytassa
korábbi életét. Mit szólna a családja és a barátai, ha kiderülne, hogy az unalmas kis Charlinak
még az sem sikerült, hogy ágyba csalogassa a férjét?
Ha valaki látná most őket, ahogy egymás mellett ülnek és a kis Valt dajkálják, semmi
feltűnőt sem fedezhetne fel a viselkedésükön.
Charli hirtelen felállt. Úgy érezte, ha még egy percig ott kell ülnie, és azon kell törnie a
fejét, kivel túlórázik Grant, szétrobban vagy bőgni kezd.
– Megnézem, tudok-e segíteni a konyhában – motyogta, és kimenekült a télikertből.
Lehet, hogy csak beképzelte, de Grant mintha csalódottnak látszott volna, amiért
otthagyta.
A konyhában csak Nonnit találta, aki egy széken üldögélt és az evőeszközt törölgette.
Charli is fogott egy konyharuhát, és a nagyanyja mellé ült.
– Nemsokára mennünk kell – mondta neki. – De azért örülök, hogy felköszöntöttük a
kicsiket az első születésnapjukon.
Nonni sokatmondó pillantást vetett rá.
– Mondd csak meg nyugodtan, már alig várjátok, hogy hazaérjetek! Ilyen friss házasok…
– Nonni – forgatta a szemét Charli –, ne kezdd te is!
– Látom, hogy néz rád Grant: con passione. – A szeme könnybe lábadt. – Az én Sergióm
is így nézett rám annak idején.
Hát, ezt nem hiszem, gondolta Charli. Még emlékezett rá, hogyan nézett a nagypapa a
nagymamára. A gyengéd tisztelet és a határtalan szeretet még hatvanévi házasság után sem
tűnt el a szeméből.
– Tudod, mit jelent ez a pillantás? Molto bambini – nevette el magát Nonni. – Remélem,
sok szoba van abban a házban.
– Tévedsz, Nonni. Nem minden férfi érzi ugyanazt a felesége iránt. Grant nem passionéval
néz rám.
– Te nem látod hogyan néz rád a férjed – hajolt közelebb hozzá nagyanyja. – Nem mindig.
Csak olyankor, amikor azt hiszi, senki sem figyeli. Nagyon okosnak képzeli magát, de… – a
mellére bökött – …Luisa Rossit nem tudja becsapni.
– Ugyan, Nonni! Ha Grant másképp néz rám, akkor biztosan csak azért, mert
legszívesebben hazamenne, de udvariasságból nem szól semmit. Egyáltalán nem azért,
mert… – Hirtelen abbahagyta, és nagyot sóhajtott.
Mit mondana neki szeretett nagymamája, ha tudná, hogy még mindig szűz, és hogy sosem
fogja bambinókkal benépesíteni Grant házát? Nonni hátradőlt a székén, és annyit mondott:
– Megvan annak is a módja.
– Módja? Minek a módja?
– Az okos asszony tudja, hogyan kell felébresztenie a férjében a passionét.
Kivéve, ha a férje más nőknek tartogatja magát, gondolta Charli, és remegni kezdett az
ajka. Gyorsan felvett egy kanalat az asztalról. Nem mert Nonni okos, barna szemébe nézni.
– Csak egy kis… – folytatta Nonni, aztán megállt egy kicsit, egy olasz szót motyogott,
végül győzelmesen kibökte: – …női furfangra van szükséged.

36
 Charli nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon. Ő, a szerény és unalmas Charli Rossi azt
sem tudja, mi a női furfang.
– Talán inkább varázspálcára lenne szükségem – mondta. – Annak több hasznát venném.
– Vannak módok rá, hogyan tartható ébren egy férfi érdeklődése – bizonygatta Nonni. –
Ahogy ránézel, vagy éppen nem nézel rá… esetleg tudomást sem veszel róla. Ahogy
öltözködsz, ahogy mozogsz, amit mondasz és ahogy mondod… A végén már nem tud másra
gondolni, csak rád, és olyan lesz, mint egy obsessione.
Vagyis megszállott. Charli megpróbálta elképzelni, hogy a férje megszállottként követi,
vágyakozva nézi őt, mint ahogy Nonni feltételezte.
– Ebből aztán nem lesz semmi.
Vagy tán mégis?
Charli hirtelen mérges lett saját magára, amiért egyáltalán számításba vette ezt a
lehetőséget, és a nagyanyjára, amiért megemlítette.
Nonni veséig hatoló tekintettel nézte, és megismételte, amit mondott:
– Női furfang.
– Hát, abból nekem nem jutott, Nonni.
– Kérd meg a barátnőidet, hogy segítsenek! Például Amandát. Ő tudni fogja, mit kell
tenned.
– Amandát? De hisz sohasem szeretted őt – emlékeztette Charli.
Nonni csak legyintett.
– Amandának van tapasztalata. Ismeri a férfiakat.
– Igen, de mindezt két házasság és két válás után érte el.
Egyszer csak feltűnt az ajtóban Grant, a kislány nélkül.
– Csak nem rólam folyik a szó?
Charli tetőtől talpig végigmérte a férjét, aki az ajtófélfának támaszkodott. Nagyon magas
és jóképű volt. Az arcán az a kisfiús mosoly ült, amely mindig Charli szíve mélyéig hatolt.
Mosolya kedves és szívélyes volt, de a szenvedélynek, amelyről Nonni beszélt, szikráját
sem tudta felfedezni benne.
Charli elgondolkodott azon, kitől is kért tanácsot: egy kilencvenhárom éves olasz
özvegyasszonytól, aki ahhoz a férfihoz ment hozzá, akit a szülei választottak a számára, és
akinek soha életében nem volt dolga más férfival.
Felállt.
– Induljunk?
– Ha gondolod… – Grant lehajolt, és megpuszilta Nonni arcát. – Hétvégén megint
eljövünk, és hozok majd a kedvenc kávéjából.
Little Italyban volt egy üzlet, ahol importkávét lehetett kapni, amelyet Nonni
szenvedélyesen szeretett.
– Nem, nem, az a kávé é troppo costoso! – tiltakozott Nonni, de a szeme felragyogott. –
Azok tolvajok, kiveszik az ember zsebéből a pénzt. Mintha aranyból lenne az a kávé!
– Jó – mondta Grant közömbösen –, akkor nem hozok.
– Vegyen két kilót! – mondta gyorsan Nonni. – Jól eláll a mélyhűtőben.
A férfi felkacagott.
– Holnap az ebédszünetben elhozom.
Charli is lehajolt, hogy elbúcsúzzon a nagyanyjától, és ekkor meleg bizsergést érzett a
hátán. Megfordult, és még éppen észrevette, ahogy Grant elkapja a pillantását a csípőjéről.
Grant nyomban felöltötte közönyös arckifejezését, de egy múló pillanatra Charli mást is látott
a szemében. Valamit, amit nem lehetett összeegyeztetni a baráti vagy plátói kapcsolattal.
Tegnap még nem tulajdonított volna jelentőséget ennek a pillantásnak. Ahogy így
visszagondolt, nem ez volt az első eset, hogy elkapta a férfi mohó tekintetét. A mai napig azt
hitte, hogy ennek semmi jelentősége. Most azonban…

37
 Most azonban már nem tudta eldönteni, mi a valóság és mi az álmodozás.
Miután mindenkitől elbúcsúztak, hazamentek. Queenstől az elegáns Long Island-i
lakónegyedig, ahol Grant háza állt, majdnem egy órát utaztak. Ezalatt zenét hallgattak és
keveset beszélgettek.
Charli néha lopva Grantre pillantott, és Nonni szavaira gondolt.
– Mi ez a nagy sóhaj? – kérdezte a férfi. – Elárulod?
Charli a fejét rázta.
– Semmi különös, csak egy kicsit fáradt vagyok.
– Nemsokára hazaérünk.
Charli tudta, hogy Grant a maga módján kedveli őt. Szívesen beszélgetett is vele, de csak
ha a téma nem érintette a mély érzelmeket, mert azt már nem tudta elviselni.
Charli arra gondolt, milyen volt az eddigi élete. Először a szülei csendes, kötelességtudó
kislánya volt, most meg gondos háziasszony. Arra az egyetlen tettére gondolt, amely
határozottságot és eltökéltséget kívánt…
Az esküvő előtt összehívta a testvéreit és megmondta nekik, hogy mostantól rájuk hárítja a
szüleik és Nonni gondozását.
Egyetlenegyszer helyezte a saját vágyait és szükségletét az első helyre, és közben
megtanulta, amit élete első harminc évében nem tanult meg: hogy az ő kívánságai is
számítanak! Mert megérdemli, hogy boldog legyen.
Hirtelen megint eszébe jutottak Grant pillantásai, melyekre eddig oda sem figyelt, mert
lehetetlennek tartotta, hogy a férfi úgy nézzen rá.
Lehet, hogy Nonni tényleg tanult valamit a maga kilencvenhárom éve alatt?
Lehet, hogy ő, Charli is el tudja érni, hogy egy férfiban szenvedélyt ébresszen?

Grant levetette szürke pólóingét, és az ágyra hajította. Körülbelül két órája értek haza az
ikrek születésnapi ünnepségéről, és utána játszottak még egy parti biliárdot a pincében. Charli
nagyon jól játszott, mert gyerekkorában gyakran elkísérte a fiútestvéreit a sarki
biliárdszalonba. Miután Charli elköszönt tőle, és jó éjszakát kívánt, Grant egy darabig még
egyedül biliárdozott, de így már nem volt olyan érdekes.
Fura, gondolta Grant, régebben órákig biliárdoztam egyedül, soha nem hiányzott a
társaság.
Kigombolta nadrágját, aztán fülelni kezdett. Zenét hallott. Talán Charli rádiót hallgat?
Aztán eszébe jutott, hogy a felesége szobájában nincs is rádió. Gyorsan visszagombolta a
nadrágját, és kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót. Egy fuvola jellegzetes hangját hallotta.
Emlékezett rá, hogy Charli egyszer azt mondta neki, a fuvola a kedvenc hangszere.
Mezítláb a lány ajtajához lopakodott, amely résnyire nyitva állt. Grant arra gondolt, hogy
Charli nem műkedvelőként játszik, mint ahogy állítja magáról, hanem annál sokkal jobban.
Elcsodálkozott, milyen gyors tempójú, nehéz ritmusú darabot választott. Erőteljes,
szenvedélyes zene volt, kissé mintha a kelta zenére emlékeztette volna Grantet.
Charlira inkább a lassú, csendes darabok illenének, gondolta Grant. Egy andante, vagy
adaggio… Amit a lány most játszott, inkább Ian Andersonnak, a Jethro Tull fuvolistájának a
stílusára emlékeztette Grantet.
Közelebb lépett, és belesett az ajtón. A szobában csak egy éjjeli lámpa világított. Charli az
ablakban állt, és a sötét öböl felé fordult. Virágos pamutból készült hálóinget viselt, melynek
vékony anyaga inkább kiemelte, amit el kellett volna rejtenie. Ahogy a lány teste a zene
ritmusára mozgott, a haja barna fátyolként lebegett a válla fölött.
Ahogy Grant újra megpillantotta a lány feszes kis popsiját, eszébe jutott az a jelenet,
amikor Moiráék konyhájában Charli majdnem észrevette, ahogy sóvárogva nézi a fenekét. A
hálóing most még leplezetlenebbül tárta elé Charli alakját, és Grant majd felfalta a szemével.
Csendben szélesebbre tárta az ajtót. Charli nem vette észre.

38
 A zene elhalt, és egy gyönyörű, lírai futammal ért véget, amely mélyen megindította a
férfit. Charli leengedte a fuvolát, de nem fordult meg, hanem tovább nézte a sötét éjszakát.
– Charli…
A lány megrezzent, és felé fordult.
– Nagyon jól játszol – mondta Grant, és belépett a szobába.
– Köszönöm – felelte Charli, és a hangszerre pillantott. – Mindig megnyugtat.
Grant azon tűnődött, hogyan lehetséges, hogy még nem hallotta zenélni a feleségét. Már
rég meg kellett volna kérnie, hogy játsszon neki. Nem is feltételezte, hogy megvan benne
mindaz, amire egy jó zenésznek szüksége lehet: tehetség, érzelem, erő és lélek.
Meg a szenvedély.
Pontosan az, amiből Grant nem kért.
A férfi átment a szobán, és elvette Charlitól a fuvolát. A csillogó fém még őrizte a lány
ujjainak a melegét. Grant észrevette magán, hogy tekintete a hangszerről a lány keblére
vándorol, melyet alig takart el a hálóing áttetsző anyaga.
Elkapta Charli pillantását, és a szemébe nézett. Azt várta, hogy a lány rosszallóan néz
majd rá, esetleg el is küldi, amiért így méregeti. De Charli bátran állta a tekintetét. A melle
gyorsan emelkedett és süllyedt a vékony pamut alatt. Fél talán tőle? Vagy egészen másról van
szó?
Végül Grant kapta el róla a pillantását.
– A következő szerdán programunk lesz. Van Cleave-ékkel megnézünk egy balettet.
– Jövő szerdán?
A férfi bólintott.
– Sajnos nem tudok elmenni.
– Micsoda? El kell jönnöd! Már megvettem a jegyeket.
– Sajnálom, Grant, próbám van a zenekarral.
– Ennyi az egész? Azt átrakhatod máskorra. – Grant letette a fuvolát a komódra, és az ajtó
felé indult.
Charli nyugodt hangú „nem”-je azonban megállította. Grant megfordult. A lány
határozottan, állát felszegve nézett szembe vele.
– Ide hallgass, Charli! Ez nem szórakozás, hanem üzleti találkozó Van Cleave-ékkel.
Eileen Van Cleave imádja a balettot. – Charli tudta, milyen fontosak Van Cleave-ék Grant
jövője szempontjából. – Vedd fel az új szürke ruhádat, hozzá pedig a zafírnyakláncot,
amelyet tőlem kaptál ajándékba!
– Jövő csütörtökön lesz a tavaszi hangversenyünk – mondta Charli. – Nem tudom
elhalasztani a próbákat. Az időpontokat hónapokkal ezelőtt megbeszéltük. És nemcsak a
zenekar lesz ott, hanem együtt próbálunk a kórussal. Szeretném, ha megkérdeznél, mielőtt
jegyet veszel.
– Nem hiszem, hogy nem lehet megoldani – vetette ellen Grant. – Csak helyettest kell
találnod.
Charli arcvonásai most megkeményedtek, először, mióta Grant ismerte. A szemében
valódi harag lobogott.
– Hogyan jut eszedbe, hogy valaki helyettesíthet engem a hangverseny előtti napon,
Grant? Ez az utolsó próbánk, és nagyon fontos.
– Vagy úgy. Megint csak magadra gondolsz!
– Én? Fogalmad sincs, milyen a munkám. És hogy mennyire szeretem.
– Nem akarom lebecsülni a munkádat, de…
– Az én diákjaim a sziget legjobb zenészei közé tartoznak. A zenekar tagjai nem holmi
délutáni szórakozás miatt vannak együtt, hanem keményen dolgoznak, és kitüntetés, ha
valakit beveszünk a zenekarba. Közülük kettőt felvettek a híres Juillardra, ha mond neked ez

39
a név valamit. Hiányozzak az utolsó próbánkról, csak mert Frank Van Cleave felesége meg
akar nézni egy balettot?
Charli reszketett a felindultságtól, és Grant úgy megdöbbent, hogy szóhoz sem jutott. Ez
az ő szerény, visszafogott felesége?
– Ha a diákjaim napi négy-öt órát gyakorolnak, akkor az a legkevesebb, hogy a
hangverseny előtt nem helyettesíttetem magam egy idegennel.
Grant megdörzsölte a halántékát.
– Igazad van, meg kellett volna kérdeznem, hogy ráérsz-e. – Érezte, hogy ezzel még nincs
befejezve. – Megpróbálom a jegyeket becserélni egy másik előadásra. A rákövetkező szerda
jó neked?
Charli bólintott.
– Jó, de ha valami közbejön, akkor egyedül megyek. Bár nem szívesen, mert Frank már
alig várja, hogy megismerjen téged.
És Grant már alig várja, hogy főnökének nős emberként mutatkozzon be. Charli
arckifejezése elárulta, hogy sejti mindezt.
– Mondd csak – kérdezte Grant –, mikor is lesz az a hangverseny? Csütörtökön?
– Igen.
– Szívesen elmennék.
– Nem kötelező.
A férfi elmosolyodott.
– De szeretnék! – Maga is csodálkozott, hogy ez igaz.
Charli lesütötte a szemét.
– Mindig későn szoktál hazajönni az irodából.
– Csütörtökön majd kivételt teszek.
A lány felnézett.
– Nem szeretném felborítani a… programodat.
– Mi köze a programomnak a munkaidőmhöz? – Mikor kimondta, már meg is értette, mire
gondolhatott Charli. – Te azt hiszed, hogy becsaplak? Hogy más nőkkel találkozom, neked
pedig azt mondom, hogy az irodában vagyok?
– Nos…
– Én sosem hazudtam neked, Charli. Hogyan jut eszedbe ilyesmi?
A lány mély lélegzetet vett.
– Mert… sosem mondtad, hogy találkára mégy.
Grant elhúzta a száját.
– Szóval azt hiszed, hogy hazudok neked? Tudod, éppen ezt akartam elkerülni, amikor
megtettem neked az ajánlatomat. Mi értelme van a mellébeszélésnek?
– Ez azt jelenti, hogy az esküvőnk óta nem randevúztál senkivel? Ennyire lefoglal a
munka az irodában?
– Azt hiszem, ez az én dolgom – zárta le a témát Grant. – Megígértem neked, hogy
tapintatos leszek. Rád csak ennyi tartozik.
Charli egy darabig állta a férfi hűvös tekintetét, aztán vállat vont.
– Azt hiszem, tényleg ez a legjobb megoldás. – Grant megkönnyebbülten fellélegzett, de
aztán a lány még hozzátette: – Ugyanis én sem szeretnék mindenről beszámolni neked. –
Charli fogta a fuvolát, és beletette a tokjába.
Grant némán figyelte a lányt, pedig a keze ökölbe szorult, és a vér csak úgy száguldott az
ereiben.
– Mit akarsz ezzel mondani?
Charli lebiggyesztette a száját, és vállat vont.
– Csak azt, hogy tökéletesen egyetértünk.

40
 – Nem erre gondoltam. – Nem, ezt nem teheti! Charli nem ilyen! Amikor a lány a
fésülködőasztalhoz ment, Grant odalépett mögé. – Tudni akarom, mire céloztál az előbb!
Charli kefélni kezdte a haját, Grant pedig a tükörből figyelhette, hogy emelkedik és
süllyed a melle minden mozdulatnál. A férfi szája kiszáradt, de összeszedte magát, és a lány
szemébe nézett.
– Ne aggódj, Grant! – mondta Charli. – Nem csak te tudsz tapintatosan viselkedni.
Grant vére a fülében dobolt.
– Tapintatosan? De miben?
Charli letette a hajkefét, és hátravetette a haját.
– Nem csinálunk semmi olyat, ami a másiknak kellemetlen lehet. Ebben egyeztünk meg,
nem emlékszel?
Egyeztünk? Mit jelent ez a többes szám? Grant csak magára gondolt, és abból indult ki,
hogy Charli…
A lány délutánonként fél három körül fejezi be a tanítást. Legtöbbször azonban
megbeszélése van a diákokkal, vagy értekezletre kell mennie, ez még eltart vagy egy órát. De
még mindig rengeteg ideje marad, hogy „tapintatos” legyen!
– Összelapítasz, Grant! – figyelmeztette Charli.
Grant öntudatlanul a komódnak nyomta Charlit, és most szégyenkezve hátralépett. A lány
rápillantott régimódi ébresztőórájára.
– Holnap hatkor kell kelnem – jegyezte meg –, neked pedig még korábban. Legjobb lesz,
ha megyünk aludni.
Grant hangja rekedten csengett:
– Nincs másik férfi, ugye?
Charli ránevetett a tükörből.
– De hiszen tudod, én tapintatos vagyok.
Grant megragadta a vállát, és maga felé fordította.
– Ki az? – támadt rá Charlira.
– Mi ütött beléd, Grant? – Megpróbált kiszabadulni a férfi szorításából, de nem sikerült.
– Válaszolj, a fenébe is! Ki az?
– Elfelejtetted az egyezségünket? Amit a szabadidőnkben csinálunk, ahhoz semmi köze a
másiknak.
– A feleségem vagy! – üvöltötte Grant. – Rám is tartozik, hogy mit csinálsz, és kivel!
Charli értetlenül nézett rá.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy nem egyformák a kötelezettségeink? Neked lehetnek
házasságon kívüli kapcsolataid, de nekem nem?
Grant elengedte a lányt, de közben azt latolgatta, vajon nagyon fájna-e, ha az öklével
belevágna a tükörbe?
– Mert ha ez a helyzet – folytatta higgadtan Charli –, akkor ezt már a legelején tisztáznod
kellett volna velem. Mert ilyen egyoldalú egyezségbe biztosan nem mentem volna bele.
Grant nem tudta, mit kellene válaszolnia ahhoz, hogy ne csináljon bohócot magából.
Charli azonban határozott léptekkel az ajtóhoz ment, és szélesre tárta.
– Késő van, Grant.
A férfi odament az ajtóhoz, bevágta, és a feleségét nekiszorította az ajtónak.
– Csak, hogy tudd – mordult fel –, mióta megismertelek, egy ujjal sem érintettem más
nőket. És ha azt hiszed, hogy te az én hátam mögött más férfiakkal kacérkodhatsz, akkor
nagyon tévedsz!
Aztán se szó, se beszéd, hevesen megcsókolta. Úgy érezte, hogy a lány melle a vékony
pamuting alól szinte égeti a bőrét. Nyelvét Charli ajka közé nyomta, két kezébe fogta a lány
fejét, és szenvedélyesen csókolta. Minden érzékszerve arra kényszerítette, hogy a magáévá
tegye Charlit. A lány megborzongott, és egy halk nyögés hagyta el az ajkát.

41
 Grant már-már észhez tért, amikor megérezte a csípőjén a lány érintését. Ettől még vadabb
szenvedély ébredt benne, és hirtelen rádöbbent, hogy Charli ajka is szomjasan tapad az övére.
A lány nyelve bizonytalanul, mégis játékosan kereste az övét, Grant keze pedig Charli mellét
simogatta. Finoman dörzsölni kezdte előremeredő mellbimbóját, mire a lány felnyögött, és
félbehagyta a csókot. Elkapta Grant kezét, de nem azért, hogy eltolja magától.
A férfi a lány szemébe nézett, és érzéki vágyakozást fedezett fel benne. Kétségkívül ő is
kívánta Grantet. Lihegve kapkodta a levegőt, és még erő-sebben nyomta a férfi kezét a
melléhez.
Grant a hálóing alá csúsztatta a kezét, és a lány meztelen bőrét simogatta. Charli
hátravetette a fejét, és Grant úgy érezte, az ő sóhajtásánál soha nem hallott érzékibb hangot.
Amikor Charli hívogatóan hozzásimult, Grant ellenállása egy csapásra elolvadt.
Lassan felfelé húzta a hálóinget, és megcsodálta Charli telt, szép formájú mellét, rózsaszín
mellbimbóját. A szájába vette az egyiket, mire Charli levegőért kapkodott, a körmét belevájta
a férfi karjába, s elragadtatottan felkiáltott.
A lány remegett a vágytól, mikor Grant ajka játszani kezdett a mellbimbójával. A férfi
nevét suttogta, és egyre szorosabban simult hozzá. Grant végigfuttatta az ujját a gerincén.
Charli csípője izmos, bőre selymes és meleg volt. A lány átkarolta Grant nyakát, és a férfi
már semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy minél előbb az ágyba vigye.
Hirtelen azonban Charli megrémült, és Grant tudta, hogy most érintette meg…
A sebhelyeket.
– Grant…
A férfi lassan felegyenesedett, és örült, hogy magához ragadhatja az irányítást. A várható
kérdések azonban elkedvetlenítették. Charli a szemébe nézett, és csak annyit mondott:
– Mutasd meg a hátad! – Charli megpróbált a férfi mögé kerülni, de ő hátralépett.
– Semmiség, csak egy régi seb nyoma.
– Hadd nézzem meg! – kérte a lány. – Hogyan történt? – kérdezte aztán rekedten.
Grant hazudhatott volna, nem ez lett volna az első alkalom az életében. De Charlival
szemben ocsmány dolognak érezte a hazugságot.
– Ugyan, semmi komoly – fordult el Grant.
– Nem tudom, hogyan szerezted azokat a sebhelyeket, de akkor súlyosak lehettek.
– Ne törődj vele, Charli!
A lány a homlokát ráncolta.
– Miért vagy ennyire zárkózott? A feleséged vagyok, Grant. Meg kellene osztanunk
egymással a múltunkat, mert csak akkor érthetjük meg, mi tett olyanná bennünket, amilyenek
vagyunk.
Grant keserűen elmosolyodott.
– Az emberek néha a múltjuk ellenére lesznek olyanok, amilyenek, nem pedig a múltjuk
miatt. – Nagyot sóhajtott. – Elégedj meg ennyivel.
A hátán lévő sebhelyek folyton arra emlékeztették, miért nem akart soha megnősülni.
Amikor viszont világossá vált számára, hogy házasság nélkül nem léphet előre a pályáján,
olyan kapcsolat mellett döntött, amelyben magához ragadhatja az irányító szerepet.
Grant olyan családban nőtt fel, ahol a gyerekek is ki voltak téve a szülők veszekedéseinek.
A ritka és rövid békés időszakokat mindig felváltotta a harag és az erőszak, a gyerekek pedig
ki voltak szolgáltatva szüleik hangulatváltozásainak.
Talán azért annyira rokonszenves neki Charli családja, mert egészen más, mint
amilyenben ő maga nevelkedett?
A lány némán figyelte a férfit, és megpróbálta kitalálni, mi játszódhat le benne. Végül csak
annyit mondott:
– Ha meggondolnád magad, és mégis beszélni szeretnél ezekről a dolgokról, én itt vagyok
és meghallgatlak.

42
 Grant úgy érezte, menekülnie kell ebből a szobából, Charli mellől, bár még a bőrén érezte,
milyen jó érzés volt magához szorítani és csókolni. A helyzet iróniája, hogy éppen a felesége
a legutolsó, akivel megoszthatná az ágyát. Túl nagy ugyanis a tét. Sokra vitte már az életben,
és azt is elhatározta, hogy novemberi születésnapjáig társ lesz a cégnél. Mindent meg fog
tenni annak érdekében, hogy ezt a célt el is érje.
Holnap felhívja Jayne Benninget. A lány vonzó, gátlástalan, és ami a legfontosabb:
titoktartó. Megpróbált arra gondolni, milyen jó lesz Jayne-nel egy napig egy szállodai
szobában, mégsem tudta legyőzni a Charlival kapcsolatos kétségeit.
– Még adós vagy a válasszal – figyelmeztette a lányt. – Mióta megismertük egymást, volt
más férfi az életedben?
Charli a szemébe nézett, úgy válaszolta:
– Még nem.
Grant óriási megkönnyebbülést érzett, és ez baj volt. Nem lenne szabad ilyesmivel
törődnie. Végül is Charlinak igaza van: ha talál valakit, akivel jól kijön az ágyban, megteheti,
hogy kihasználja az alkalmat.
Erre az eshetőségre nem gondolt, amikor feleségül vette. Előbb-utóbb találni fog valakit,
akitől megkapja azt, ami a házasságából hiányzik.
Jó éjszakát kívánt Charlinak, és visszavonult hálószobájának a magányába. Levetette
magát az ágyra, és a mennyezetet bámulta.
Nem túl csinos lányt vett feleségül, akit a testiség hidegen hagyott. Miért nem maradt
Charli olyan, amilyennek megismerte?

43
 8. FEJEZET

Charli mély lélegzetet vett, aztán kimondta:

– Mondanom kell nektek valamit.
Amanda, Sunny és Raven összenézett. Hunter, Raven férje megkérdezte:
– Elmenjek?
Charli elmosolyodott, és megrázta a fejét. Nem régóta ismerte Huntert, mégis jól
megértették egymást. Olyan volt, mintha az öccse lenne: segítőkész és bátorító, mint a
barátnői. A kis társaság vasárnapi csevegésre gyűlt össze Hunter klubjában, a „Stitches”-ben.
– Ne menj el! – mondta Charli. – Kifejezetten jó lenne, ha meghallgatnánk egy férfi
véleményét is.
Raven letette a poharát.
– Grantről van szó, ha nem tévedek…
Charli bólintott.
– Éreztem, hogy valami baj van, de azt reméltem, hogy csak képzelődöm – jegyezte meg
Raven.
– Nem, nem képzelődtél. – Charli sokat vívódott, hogy megossza-e barátnőivel, ami
aggasztja. A házassága első két hetében nagyon szégyellte magát, és talán még reménykedett
benne, hogy Granttel normális házasságban élhetnek. Most már tudta, hogy erre csak akkor
lehet némi esélye, ha maga veszi kézbe a dolgot.
– Nem is tudom, hogyan mondjam el… Lehet, hogy őrültségnek hangzik.
Sunny bátorítóan a vállára tette a kezét.
– A mi házasságunk inkább… üzleti szerződésre hasonlít. – Charli felpillantott, hogy
lássa, mit szólnak a barátai. – Külön hálószobában alszunk, és nem lesznek gyerekeink, mert
Grant nem akarja. Azért vett el, mert üzlettárs szeretne lenni abban az előkelő ügyvédi
irodában, ahol dolgozik. Ott ugyanis megbízhatatlannak tartják az egyedülálló férfiakat.
Raven és Sunny döbbenten nézett. Amanda halkan káromkodott egyet, Hunter pedig
hitetlenkedve megkérdezte:
– És te ebbe belementél?
– Nem, de… ő azt hitte, egyetértek vele. A dolog úgy történt, hogy amikor megkérte a
kezemet, baráti kapcsolatról és hasonlókról szónokolt. De nem mondta meg pontosan, mire
gondol. Később bocsánatot kért érte, mert… azt hitte, hogy én megértettem, mit akar.
– Nehogy megbocsáss ennek a gazembernek! – sziszegte Amanda, haragtól vörös arccal.
– Nem bocsátottam meg, de… a dolog ennél azért bonyolultabb.
– Csak kihasznál – mondta Sunny szomorúan. – És ebben mi is hibásak vagyunk. Mi
hoztunk össze benneteket.
– Nem a ti hibátok – szólt közbe Hunter, és beletúrt hullámos, barna hajába. – Senki sem
sejthette előre, hogy ez a pasas idegbajos.
– Én… szeretem őt – mondta Charli remegő hangon.
Amanda felnyögött, Sunny pedig gyorsan azt mondta:
– Charli, most össze vagy zavarodva.
– Sajnos, nem ez a helyzet – felelte a lány. – Szeretem az első találkozásunk óta, amikor
elvitt vacsorázni, aztán a bárba, és amikor hazavitt, megcsókolt.
A három barátnő mindentudó pillantást váltott. Szegény, tapasztalatlan Charli. Csak egy
csók, és már fülig szerelmes! Amanda határozottan azt mondta:
– Kérek neked egy időpontot a válóperes ügyvédemtől.
– Köszönöm, de inkább ne!
– Mire várnál? – förmedt rá Sunny. – Vagy egész életedben ilyen házasságban akarsz élni?

44
 – Nem, de…
– Csak azt ne mondd, hogy te majd megváltoztatod! – mondta Amanda. – A férfiak nem
szoktak megváltozni.
– Hát, nem tudom – szólt közbe Hunter, és szeretettel nézett Ravenre. – Nem is tudjátok
elképzelni, mennyire megváltoznak egy férfi elképzelései a házasságról, ha megtalálja a
megfelelő nőt.
Amanda a szemét forgatta.
– Egy dolgot tisztázzunk! – mondta, és lehalkította a hangját. – Ezek szerint még egyszer
sem feküdtél le Granttel?
Charli csak a fejét rázta.
– Szóval még mindig szűz vagy.
Charli arca kigyúlt, és lopva Hunterre pillantott, aki érdeklődve figyelte a tányérján
kunkorodó szalonnát.
– Nos – szögezte le Sunny –, az a gazember meg sem érdemel téged. Olyasvalakinek
tartogasd magad, aki megérdemel!
Hogyan magyarázza meg nekik, hogy szereti Grantet? – keseredett el Charli.
Odalépett hozzájuk a pincérnő, hogy felvegye a rendelést az édességre. Mindenki kért
valamit, kivéve Charlit.
– Becsomagoljam? – mutatott rá a pincérnő a lány érintetlen omlettjére.
– Hozzon inkább egy dupla presszókávét a hölgynek, Lisa! – mondta Hunter. Mikor Charli
tiltakozni akart, letorkolta: – Egy kis koffein jót fog most tenni neked, Carlotta. És te magad
mondtad, hogy az itteni kávé delicioso.
Raven megfogta Charli kezét.
– Grant tehát azért vett feleségül, hogy biztosítsa a szakmai előmenetelét. Bemutatott már
a munkatársainak?
– Csak néhánynak. De két hét múlva estélyt adunk a cég tulajdonosainak. Kicsit izgulok
is, de Grant legalább időben szólt. Remélem, nem fogok semmi olyat csinálni, amivel
lejáratom.
Hunter a homlokát ráncolta.
– Miért? Mivel járathatnád le?
– Hát… Grant sokat ad a formaságokra. Nagyon vigyáz, nehogy valami hátráltassa az
érvényesülését. Már kioktatott, hogyan viselkedjem, és azt is megmondta, mit vegyek fel,
miről beszélgessek. Megmutatta, milyen újságokat és magazinokat olvassak.
– Pontosan úgy viselkedik, mint Henry Higgins – jegyezte meg epésen Amanda.
Charli máskor nevetett volna, de ez a hasonlat a My fair Lady Elizájával telibe talált. Ha
eddig nem szenvedett volna önbizalomhiányban, akkor a férje „építő kritikájától” biztosan
elbizonytalanodik.
Azért egy picit elmosolyodott.
– Azért azt legalább sikerült elérnem, hogy megtarthassam a régi kocsimat.
– A Camryt? – nézett rá értetlenül Sunny. – Ezt hogy érted?
– Grant egy új Infinitit akart venni nekem. Nagyon makacsul ragaszkodott hozzá. De én
szeretem a kocsimat, és visszautasítottam.
– Nagyszerű! Legalább megmutattad Grantnek, hogy neked is van szabad akaratod –
örvendezett Raven.
– De nem fekszik le Charlival! – kiáltotta Amanda, és tudomást sem vett a figyelmeztető
pillantásokról. – Én lennék az egyetlen, akit ez zavar? Hála istennek, a két volt férjem
legalább élvezte az életet.
– Grant is – vágta rá meggondolatlanul Charli. – Csak nem… – Nem fejezte be a
mondatot, de látta a többiek szemében, hogy elértették, mit akar mondani: Csak nem velem.

45
 – Más nőkkel fekszik le? – kerekedett el Amanda szeme. – Hát persze… Micsoda hülye
kérdés.
– Fogadjunk – kezdte Sunny –, tőled azt várja, hogy otthon ülj és zoknikat stoppolj,
mialatt ő más nőkkel hentereg. Amit szabad az egyiknek, tilos a másiknak.
– Lehet, hogy így képzelte… egészen múlt szerdáig – mondta Charli, és elmesélte nekik,
hogyan közölte Granttel, hogy ugyanolyan szabadság illeti meg, mint a férfit.
– Jól tetted! – jelentette ki Amanda.
Hunter is nevetett, és Charli érezte az elismerést a nevetésében. Charlinak valóban nagy
elégtételt jelentett, amikor látta Grant arcát azután, hogy megmondta neki: nem hajlandó
kettős mércével mérni. A férfi válasza azt bizonyította, mégsem annyira érzéketlen Charli
vonzereje iránt, mint ahogy mutatja.
Raven is jóízűen kuncogott.
– És? Mit mondott?
– Semmit – felelte Charli. – Viszont nekinyomott az ajtónak, és addig csókolt, míg ki nem
fogyott belőle a szusz.
Négy szempár meredt rá döbbenten.
– És még más dolgokat is tett…
– Milyen más dolgokat? – firtatta Sunny.
– Hát, szóval…
– Mégis inkább elmegyek – szólt közbe Hunter, de senki sem figyelt rá.
Amanda előrehajolt ültében, úgy kérdezte:
– És mégsem szeretkeztetek?
– Nem, hisz már mondtam…
– Jó, tudjuk, hogy szűz vagy – fejezte be Amanda, és hátradőlt, mert a pincérnő meghozta
a jázminteáját. – De már éppen elég régóta az vagy.
Mintha Charli nem tudta volna magától is!
Mialatt a többiek az édességet majszolták, Charli elgondolkodva kortyolgatta a kávéját.
– Nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy minden rosszul megy – mondta. – Grant nagyon
kedves is tud lenni. Az esküvő után pár nappal nagyon megfáztam, és ő igazán gondosan
ápolt. Teát főzött, aszpirint hozott, és az éjszaka közepén elszaladt a patikába köhögés elleni
szirupért. És nem félt, hogy elkapja tőlem.
– Igazán rendes tőle – jegyezte meg Sunny. – De ez mégsem kárpótol téged azért, hogy…
– Tegnap pedig vitorláztunk – folytatta Charli egyre jobban belemelegedve. – Grantnek
van egy hajója, és amikor megtudta, hogy még sosem ültem vitorláson, kihajózott velem az
öbölbe. Féltem, hogy majd tengeribeteg leszek, mire Grant valami pántot tett a csuklómra, kis
gombocskákkal, melyek bizonyos akupunktúrás pontokra hatnak. De olyan jól éreztem
magam, hogy órákig kint maradtunk, és még a kormányt is átvettem. Én! Egyszer majdnem
nekimentem egy bójának, de Grant figyelt, és nagyon türelmesen tanítgatott.
Grant vitorlásának Tempus Fugit a neve, ami azt jelenti: Az idő repül. Charli megkérdezte
tőle, eltöltött-e már egy egész éjszakát a hajón. A férfi röviden csak igennel felelt, és Charli
nem feszegette tovább a dolgot, mert nem akarta tudni, hány nővel szórakozott Grant a
hajóján.
– Az a legérdekesebb – folytatta –, hogy nagyon szereti a gyerekeket.
Sunny döbbenten tette le az asztalra a banánturmixot, és felnézett.
– Nem azt mondtad, hogy…?
– De. Nem akar gyereket, vagy legalábbis nem hajlandó megtenni, ami ahhoz kell, hogy…
– Legalábbis veled nem – pontosította Amanda, mire Raven jól bokán rúgta.
– Pedig nagyon ért a gyerekekhez – mesélte Charli. – Bárcsak láttátok volna, hogyan
viselkedett az ikrek születésnapján!
– Melyikkel? A jóval vagy a rosszal? – kérdezte Sunny.

46
 – Vallal, a rosszal.
Elismerő hümmögés hallatszott. Mindnyájan ismerték Valkyrie természetét.
– Egyszóval nem utálja a gyerekeket – szögezte le Charli. – Sőt már-már lelkiismeret-
furdalása van, hogy nem akar gyereket, és hogy a házasságunk… kissé szokatlan. Ezért
állandóan drága ajándékokkal halmoz el. Pedig szeretném, ha ezt abbahagyná.
Amanda már éppen szólásra nyitotta a száját, de Raven egy szigorú pillantással
elhallgattatta.
– Pedig klasszak az ékszereid – jegyezte meg Sunny. – A gyűrű, meg az a smaragd
karkötő…
– És kaptam egy zafír nyakláncot is.
– Viselned kellene őket – vélte Amanda. – Nincs értelme, hogy a szekrényben
porosodjanak.
Charli elmosolyodott.
– Olyan furán néznek ki abban az ékszerdobozban, amelyet tízéves koromban a
nagyszüleimtől kaptam. De ez is olyan dolog, amelytől nem akarok megválni.
Amanda ráütött a saját szájára, így jelezte Ravennek, hogy mostantól befogja a száját.
– Vett nekem egy csomó új ruhát is – folytatta Charli. – Nem csak kosztümöket,
amelyekben bemutathat a kollégáinak. Amikor megfáztam, bundát akart venni. Májusban!
Csak azért, hogy felvidítson. De tudjátok, hogy én elvi okokból ellenzem a bundát.
Raven azt kérdezte:
– Szerinted ezekkel a drága ajándékokkal akar kárpótolni azért, mert valami hiányzik a
házasságotokból?
Charli bólintott.
– Igen, de az az érzésem, hogy nem tudatosan csinálja.
– Csak fogadj el tőle mindent, mielőtt elválsz! – tanácsolta Amanda.
– Nem akarok elválni tőle – jelentette ki Charli. – Legalábbis még nem. Szeretném jobban
megismerni. Olyan sok mindent nem tudok róla.
– Például azt sem, hogy miért viselkedik így veled – szólt közbe Sunny. – Ez rejtély.
– A múltjában lehet valami szörnyűség, ebben biztos vagyok. De nem akar beszélni róla.
Valószínűleg még nem bízik bennem eléggé.
– De ennek semmi köze hozzád – jegyezte meg Hunter. – Talán senkiben sem hisz, csak
saját magában.
– A hátán… sebhelyek vannak – mondta halkan Charli. – Hosszúkás hegek. Mintha rácsok
lennének, csak nem szabályosak. Fogalmam sincs, hogyan szerezte őket.
A többiek elhallgattak.
– Milyen sérülés lehet ez? – kérdezte őket Charli.
– Autóbaleset? – találgatta Sunny.
– Ha csak a hátán vannak, akkor aligha – vélte Raven.
Hunter a homlokát ráncolta.
– Talán üzemi baleset?
– Csak annyit tudok a múltjáról, hogy egy pennsylvaniai kisvárosban nőtt fel – mesélte
Charli. – Fogalmam sincs, hol dolgozott, mielőtt ügyvéd lett.
Raven másfelé terelte a szót.
– Hogyan viselkedik veled azóta, hogy megcsókolt?
– Kitér előlem.
– A vitorlázás nem ezt támasztja alá… – ellenkezett Sunny.
– De olyan távolságtartó… – mondta Charli. – A hajón egész idő alatt ügyelt rá, hogy ne
legyünk egyszerre a kajütben.
Hunter felkacagott.
– Ez úgy hangzik, mintha megfutamodna előled.

47
 – Pedig én nem akarom elűzni magam mellől. Én csak azt szeretném…
Raven mondta ki, amit Charli nem mert:
– Ha végre lefeküdne veled. Nincs ebben semmi rossz. Elvégre a férjedről van szó, Charli!
– Aki kihasználja őt! – hajtogatta makacsul Sunny.
Amanda odafordult felé.
– Nem te voltál az, akinek annyira sürgős volt fiatalon férjhez mennie? És nem te voltál
az, aki ragaszkodott a Házassági Szerződéshez? Hogy Charli tartson ki három hónapig, mint
ahogy Raven is tette?
– Én csak nem szeretném, ha Charli szenvedne. Vagy mellőznék. Én tudom, milyen érzés
ez.
Charli tudta, hogy Sunny az egyetlen komoly kapcsolatáról beszél, még a középiskolás
időkből. Érettségi után Kirk Larsen a kaliforniai Stanford Egyetemen tanult tovább, Sunny
pedig beállt pincérnek a „Gofrimániá”-ba. Azóta nem találkoztak. Hallották viszont, hogy
Kirk azóta docens lett az egyetem fizika tanszékén.
Sunny az azóta eltelt tizenkét évben többször is randevúzott más férfiakkal, de barátnői
tudták, hogy egyiküket sem szerette úgy, mint Kirköt.
– Charli… – Raven egyenesen belenézett a lány szemébe. – Biztos vagy benne, hogy
neked Grant az igazi? Mert meg kell mondanom, hogy a dolgok állása nem túl biztató.
– Igen – szegte fel az állát Charli. – Azért mentem Granthez, mert szeretem.
Hosszú hallgatás után Hunter azt mondta:
– Én komolyan gondoltam, amit nemrég mondtam, Carlotta. Boldog lehet az a férfi, aki
megkap téged.
Hunter ezt nem sokkal az esküvőjük után mondta neki, és azóta Charli belátta, hogy
komolyan is gondolta, nem csak kedveskedni akart neki.
– Ha Grant nem tér észhez – jelentette ki Sunny –, akkor egyszerűen keresünk neked egy
másik férfit.
– A nagyi azt mondta – kezdte bizonytalanul Charli –, hogy ti majd tanácsot adtok nekem.
– Hát nem tettük meg? – kérdezte Amanda.
– De, persze, csak… a nagyi azt mondta, hogy meg fogtok tanítani… a női furfangra.
Minden pillantás Hunterre esett.
– Na ne! Most akartok elküldeni, amikor a legizgalmasabb dolgok jönnek?
– Dehogy! – vágta rá Amanda. – Te fogod elmagyarázni neki, hogyan kelthetné fel Grant
érdeklődését.
Hunter végignézett a társaságon.
– Ugrattok? Én nem is konyítok az efféle női dolgokhoz!
– De férfi vagy – emlékeztette Amanda. – Tudnod kell, mi hat a férfiakra.
– Tulajdonképpen – kuncogott Charli –, Nonni azt mondta, hogy te vagy a szakértő,
Amanda.
Barátnője felhorkant.
– Ezt mondta a nagymamád?
– Igen, miután mormolt valamit olaszul, amit nem értettem. Mindegy, tisztában vagyok
vele, hogy ezen a téren sok tanulnivalóm van. Néhány dolgot már kipróbáltam, de szükségem
lenne a segítségetekre.
Raven kérdőn nézett a férjére.
– Nos, Hunter?
A férfi sóhajtott egyet, és intett a pincérnőnek.
– Ha tényleg ezt kívánjátok tőlem, akkor előtte jobb, ha kérek még egy italt.

48
 9. FEJEZET

– Mit szólnál hozzá, ha játszanánk egyet?

Grant felnézett a biliárdasztalról Charlira, aki az alagsori helyiség ajtajában állt.
A lány nem öltözött át, még ugyanazt a ruhát viselte, amelyet a vacsorára vett fel. A blézer
alatt ujjatlan felsőrészt viselt, melynek halvány rózsaszín, csillogó anyaga rásimult a testére,
és minden mozdulatnál a szivárvány más-más színében játszott. Hozzá szilvakék szűk
szoknyát viselt, mely a combja közepéig ért. Mezítláb volt, a fekete harisnyát és a magas
sarkú szandált már levetette.
Néhány napja a haját is levágatta, és másképp száríttatta be. A hossza hátul megmaradt, de
az arca körül lépcsőzetesre vágták, így lágy hullámokban keretezte az arcát. Ma este még egy
kicsit ki is festette magát Grant legnagyobb meglepetésére, aki nem hitte volna róla, hogy
ilyen ügyes. Épp csak annyi szemfestéket használt, hogy kiemelje kifejező szemét, a szájára
csak szájfényt kent, mégis csábítóan fényes lett az ajka.
Mark Mahonnal, az ügyvédi iroda egyik társtulajdonosával és annak feleségével, Julie-val
mentek vacsorázni. Amikor bementek a drága francia étterembe, sokan megfordultak utánuk.
Mivel Grant ment a felesége mögött, szintén alig tudta kivonni magát a látvány hatása alól.
Lenyűgözte Charli csípőjének mozgása a szűk szoknyában, mézszínű karja és főleg formás
lába, amely tökéletes volt a magas sarkú cipőben.
Ez itt Charli! – kiáltotta volna oda legszívesebben a bámuló férfiaknak. Az én Charlim
után nem szoktak megfordulni az utcán. Ha így lett volna, el sem veszem feleségül.
A vacsora alatt néha akadozott a társalgás, mert Grant figyelmét elterelte Charli külseje,
aki szürke egérkéből gyönyörű nővé változott. Charli bezzeg tökéletesen viselkedett:
tájékozottságot árult el a napi eseményekben, kedvesen és okosan csevegett, nevetett Mark
gyenge viccein, megdicsérte Julie ízléstelen ruháját, és tökéletesen használta az
evőeszközöket.
Grant a következő szombatra hívta meg magukhoz Mahonékat, hogy megmutassa, a
független legénysorsot felcserélte a megállapodott házasélettel. Grant nem is akart
belegondolni, milyen sok függ ettől az estétől. Julie éppen azt kérdezte Charlitól, honnan
rendelik a vacsorát.
– Ó, mindent magam készítek majd.
– Valóban? Ennyi vendégnek? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét Julié.
– Hogyan sikerült ezt a kincset rábeszélned, hogy a feleséged legyen? – ugratta Mark
Grantet. – Okos, csinos, és még főzni is tud!
– Előbb azért kóstolja meg a főztömet – mondta Charli, és enyhén elpirult.
– Nagyon szerény – jegyezte meg Grant. – Tényleg remekül főz. És a tehetsége nem
korlátozódik csak a konyhára. Hallanátok csak, hogy vezényli a courtlandi középiskola
zenekarát! Ezek a srácok hihetetlenül jól játszanak! Hányan is vannak a zenekarban, drágám?
– Kilencvennyolcan – válaszolta Charli, akit nagyon meglepett, hogy Grant „drágám”-nak
szólította. Grant maga is megdöbbent, mert a szó véletlenül csúszott ki a száján. Remélte, a
felesége nem tartja képmutatásnak, hogy megjátsszák a boldog ifjú párt.
– Tegnap este volt a tavaszi hangversenyük – folytatta Grant. – Az egyik darab, amelyet
játszottak, nagyon nagy hatással volt rám. Egy háborús film zenéjéből vették, és nemcsak a
zenekar játszott, hanem a kórus is csatlakozott hozzájuk. A termet majdnem teljesen
elsötétítették, és egy vászonra háborús képeket vetítettek.
– Rémesen hangzik – jegyezte meg Julie.
– Pedig nagyon hatásos volt. Igazán csodálatos. Be kell vallanom, először fordult elő
velem, hogy egy iskolai zenekar hangversenyén meghatódtam.

49
 Mindenki nevetett, Mark pedig megjegyezte:
– Nem a szép karmesternő miatt könnyeztél?
Grant éppen azt nehezményezte az elsötétítésnél, hogy nem nézhette a feleségét. Most
először látta őt a fellépőruhájában: fekete szmokingban és fehér blúzban. Tudta, a ruhának
nem az a rendeltetése, hogy ingerlő legyen, mégis felkeltette benne a vágyat.
Az előadást követő fogadáson, az iskola kávézójában büszkeség töltötte el, amikor Mrs.
Sterling férjeként mutatták be. A diákokon látszott, hogy tisztelik Charlit. Grant úgy érezte,
Charli szigorúan, de igazságosan bánik velük. Sokat várt el a tehetséges gyerekektől, és azok
nem is okoztak neki csalódást.
A vacsora Mahonékkal menetrend szerint zajlott le. Egyértelmű volt, hogy Marknak
rokonszenves Charli. Egyszer félrehívta Grantet, és gratulált a választásához.
Hazaérve Grant visszavonult az alagsori játékterembe abban a reményben, hogy Charli
azonnal lefekszik aludni. Ehelyett most itt állt vele szemben, és még közelebb lépett, amikor
a férfi a következő ütéshez készülődött.
A dákó hirtelen félrecsúszott a golyóról, és az messzire elkerülte a hatodik golyót, amelyet
el akart találni.
– Talán el kellene fogadnom az ajánlatot – mondta Charli, és nekitámaszkodott a
biliárdasztalnak. – Ma este, úgy tűnik, nem vagy formában.
Olyan közel állt Granthez, hogy a férfi megérinthette volna. Akaratlanul is beszívta a lány
parfümjének finom illatát. Tíz nap telt el azóta, hogy majdnem elvesztette a fejét Charli
hálószobájában. Azóta került minden olyan helyzetet, amely ide vezethetett volna.
Pedig nem volt könnyű. Most, hogy rájött, milyen érzéki nő Charli, úgy érezte, mintha a
felesége minden adandó alkalmat kihasználna, hogy felcsigázza a vágyát. Holott tudta, hogy
csak a saját képzeletének áldozata, amely egyszerűen nem hagyja nyugodni.
Reggelenként Charli, miután lezuhanyozott, egy szál törülközőben jött ki a fürdőszobából.
Grant akarata ellenére néha meglátta a saját szobájából, és azonnal megbabonázta a lány
nedvesen leomló haja és a két melle közé csorduló vízcseppek látványa. Azon kapta magát,
hogy mint egy kukkoló, azért szurkol, hogy a törülköző egyszer leessen.
Charli arra is rászokott, hogy reggelire vagy vacsorára csak lenge pizsamában, vagy ami
még rosszabb, rövid hálóingben jelent meg, amely alatt semmit sem viselt. És ezt Grant nem
csak úgy gondolta. Az utóbbi napokban nagyon kiélesedett a szeme az efféle látványra.
Ma reggel is, ahogy Charli a konyhapultnál állt és kukoricapelyhet kanalazott, a reggeli
napfény átsütött vékony pamut hálóingén. A látvány annyira lenyűgözte Grantet, hogy
leöntötte narancslével a legjobb nyakkendőjét.
Persze örült neki, hogy Charli nem azt a vastag, magasan záródó fürdőköpenyt hordja,
amelyet eleinte. Ez azt jelentette, hogy jól érzi magát az új otthonában. De ami kényelmes
volt a feleségének, az neki a kínok kínját jelentette.
A legizgatóbb hétfő este volt, amikor Charli ragaszkodott hozzá, hogy levágja Grant haját.
Hozta az ollóját, leültette őt egy konyhai székre, és egy köpenyt kanyarított a nyakába. A
nyírás soká tartott, mert Charli nem sietett: kényelmesen fésült és vágott, közben lesöpörte a
tarkójáról a hajat, és közben véletlenül hozzá-hozzáért a mellével. Szerencsére Granten
köntös volt, különben szemmel láthatóvá vált volna, milyen nagy hatással van rá a felesége
veszedelmes közelsége.
A férfi múlt csütörtökön felhívta Jayne Benninget, ahogy tervezte. Megbeszélték, hogy
munka után egy kis szállodában találkoznak, és megisznak egy koktélt. A hotel
Manhattanben volt, távol a forgalmas utcáktól. Megrendelte Jayne-nek a szokásos Vodka
gimletet, ő pedig két bourbont is felhajtott, hogy ráhangolja magát az előtte álló estére.
Végül aztán nem volt szükség a lefoglalt szobára. Elmesélte Jayne-nek, hogy megnősült,
azt mondta, hogy örül, amiért újra látja, megpuszilta az arcát, és hívott neki egy taxit.

50
 Kudarcát nem foghatta az esküvő körüli fárasztó teendőkre, az irodai hajtásra, vagy valami
másra, amit az utóbbi időben kigondolt. Magának is be kellett ismernie, képtelen becsapni
Charlit azzal, hogy a háta mögött más nőkkel találkozgat.
De ez nem becsapás! – szólalt meg benne egy másik hang. Mindketten tudják, milyen
házasságban élnek. Nem kellene, hogy lelkiismeret-furdalása legyen.
De akkor Charlinak is mindent szabad, tört rá a riasztó gondolat. Abban reménykedett, ha
ő lemond a házasságon kívüli kapcsolatokról, akkor talán Charli is ezt fogja tenni.
Grant megkerülte a biliárdasztalt, és megpróbált a következő lökésre összpontosítani.
Charli megkérdezte:
– Valami rosszat tettem a vacsoránál?
Grant felnézett rá.
– Dehogy! Miből gondolod?
– Mert olyan csendes vagy, amióta eljöttünk az étteremből.
– Nagyszerűen viselkedtél, Charli. Tényleg.
– Kedves volt tőled, hogy ennyi szépet mondtál rólam és a zenekarról.
– Komolyan gondoltam. Azonkívül bosszantott, hogy már egy órája beszélgettünk
Mahonékkal, és még csak meg sem kérdezték, hogy te mivel foglalkozol.
A lány vállat vont.
– Nem is vártam mást.
– Pedig udvariatlanság. Olyan, mintha csak az árnyékomnak tekintenének.
Grant arra számított, hogy Charli majd visszavág: miért, hát nem az vagyok? Hiszen Grant
már az elején leszögezte, hogy az ő karrierje a legfontosabb.
Ehelyett Charli azt mondta:
– Nagyon tetszik az irattáska, amelyet a hangverseny után ajándékoztál nekem. De nem
kellett volna…
– Mindig ezt mondod. Még nem találkoztam nővel, akinek ennyire nehezére esett volna,
hogy ajándékot fogadjon el.
– Nem esik nehezemre, csak… felesleges. Túlságosan elkényeztetsz.
– Ez különleges hangverseny volt – mondta Grant. – Virágot is vehettem volna, de a
virágok elhervadnak, neked pedig szükséged volt új táskára. A régi már majdnem szétesett.
– Még egyszer köszönöm, de…
– Ugyan már, szóra sem érdemes! És ma este tényleg csodálatos voltál Markkal és Julie-
val. Egészen megleptél.
– Igazán?
– Hát, talán nem ez a legmegfelelőbb szó… – Grant fogta a dákot, és egy jól irányzott
ütéssel belelökte a kívánt golyót a lyukba. – Szükségem van rád, Charli. Remélem, tudod.
– Igen, hisz szeretnél társ lenni a cégnél.
A férfi felnézett. Mintha egy csipetnyi gúny lett volna a lány hangjában. Charli fogott egy
dákot, és megkérdezte:
– Csak ütögetsz, vagy játszol velem?
– Játszhatunk is…
Charli körbejárta az asztalt, és megszemlélte a rajta lévő golyókat. Granttel szemben állt,
és amikor előrehajolt, hogy meglökjön egy golyót, a top kissé lecsúszott, és Grant
megpillantotta a lány mellét és csipkés melltartóját.
– Az jutott eszembe – kezdte Charli, miközben ujjai között előre-hátra mozgatta a dákot –,
ha a házasságunk célja az, hogy tulajdonostárs legyél, mi lesz velünk, a házasságunkból,
miután elérted a célodat?
Sikerült beütnie a golyót a lyukba. Csak utána nézett fel, válaszra várva.
– A házasságunk célja nem csak ez.
– Nem?

51
 – Már nem. Persze az elején ez volt a legfontosabb tényező. – Grant elnevette magát. – Ez
most nagyon jogászosan hangzott, ugye?
– Nem – felelte szárazon Charli. – Úgy érted, hogy a házasságunk nem ér véget akkor, ha
elérte a célját?
– Charli! Te válásról beszélsz? Eszem ágában sincs, hogy elváljak tőled.
– És mi történik akkor, ha nem ajánlják fel, hogy tulajdonostárs legyél. Ez előfordulhat…
függetlenül attól, hogy nős vagy-e vagy nem.
– Tudom, hogy erre nincs semmi biztosíték – válaszolta Grant. – De azért szeretném
növelni az esélyemet.
– És ha mégsem jön be? – kérdezte Charli, és széttárta a karját. – Akkor negyven vagy
ötven évig tűrnöm kell, hogy neheztelsz rám emiatt?
– Miért lennék dühös rád?
– Ugyan már! Elvettél feleségül egy nem kívánt lányt, egy adott célból. Lehet, hogy az
idősebb tulajdonostársak nem lesznek elragadtatva tőlem. Előfordulhat, hogy átlátnak a
szitán, és nem ajánlják fel, hogy te is társ legyél. Én viszont itt maradok a nyakadon.
Grant fülét nagyon bántotta a „nem kívánt” kifejezés. Olyan erősen szorította a dákot,
hogy belefehéredtek az ujjai.
– Egy szóval sem mondtam soha, hogy nem akarlak téged, Charli. A házasságunk ugyan
nem hétköznapi, de szeretném, ha mellettem maradnál.
– Akkor is, ha nem leszel társ?
– Reméljük, hogy ez szóba sem kerül. – A férfi mosolyogni próbált. Charli azonban nem
mosolygott, hanem a válaszra várt.
– Igen, akkor is, ha nem leszek társ. – Annyira hozzászokott Charli jelenlétéhez, el sem
tudta képzelni, hogy újra egyedül éljen ebben a hatalmas házban.
A lány felnézett rá.
– Es a házasságunk továbbra is üzleti jellegű megállapodás marad?
– Azt hiszed, hogy csak üzleti megállapodás van köztünk?
– Igen, hiszen ezt akartad, nem? – Charli másodszor is meglökött egy golyót, de ezúttal
mellément. Minthogy a férfi nem válaszolt, Charli folytatta: – Egy egyenrangú kapcsolatban
a társak megosztják a kiadásokat. És nem tekintik egymást háztartási alkalmazottnak. –
Elmosolyodott. – Érted, mit akarok mondani?
Grantnek leesett az álla. Még sosem hallotta Charlit ilyen hideg következetességgel
érvelni.
– Már mondtam neked, hogy csak segíteni szeretnék abban, hogy minél jobban…
– Alkalmazkodjam. Tudom. De az még nem jutott eszedbe, hogy kettőnk közül csak az
egyik alkalmazkodik?
Elég is, ha kettőből egy alkalmazkodik, gondolta Grant, de még időben észbe kapott, és
nem mondta ki.
– Ha ennyire alkalmazkodnom kell – folytatta kérlelhetetlenül Charli –, akkor miért vettél
egyáltalán feleségül? Ó, most jut eszembe: mert olyan szerény és igénytelen vagyok.
Tényleg ezt mondta volna? – döbbent meg Grant. Hirtelen elszégyellte magát, mert eszébe
jutott az esküvő utáni éjszaka.
– Hová akarsz kilyukadni? – kérdezte. – Hisz már többször is megbeszéltük, milyen
házasság a miénk.
Ismét maga előtt látta Charlit, amint fehér hálóingben vár rá az ágyon. Szerénynek és
jószívűnek nevezte akkor, és csak most jött rá, hogy ezzel akár a bejárónőt is jellemezhette
volna.
A mai beszélgetésük alapján már másképp látta a lányt. Határozottnak és céltudatosnak
tűnt.

52
 Grant a következő lökést tervezgette, amely azonban alaposan mellément. Charli most
nagyon közel állt hozzá. A fény és az árnyék játéka sejtelmessé tette az arcát, kiemelte az
arccsontját, és érzékivé tette a száját. Barna szeme csillogott, és Grantnek el kellett ismernie,
hogy Charlinak jól áll, ha kihívóan viselkedik.
Grant nekitámasztotta a dákóját az asztalnak.
– Mint tudjuk, az első benyomás sokszor csal – jegyezte meg, és ujjaival végigsimított
Charli topjának kivágásán. A lány csillogó gyöngysort és hozzáillő fülbevalót viselt, amelyet
a ruhával együtt Amanda segített neki kiválasztani. A gyöngyök korántsem voltak olyan
értékesek, mint azok az ékszerek, amelyeket Grant ajándékozott neki, viszont csodásan
mutattak Charli napcsókolta bőrén.
Grant lassan kikapcsolta a gyöngysort, és megsimogatta a lány bársonyos bőrét. Charli
közömbösen figyelte, bár a szívverése felgyorsult. Várt néhány másodpercig, aztán ellépett a
férfitól, és a biliárdasztal felé fordult. Azt a golyót nézte, amelyet Grantnek nem sikerült
belöknie a lyukba. Ahogy előrehajolt, Grant megcsodálhatta a csípőjén megfeszülő szoknyát,
amint kissé felcsúszott a lány combján. A férfiösztön által hajtva a lány mögé lépett.
Charli célzott, és a lökés előtt hátrahúzta a dákot, amely megütötte Grantet. Charli ijedten
hátranézett, de Grant ekkor megragadta a csípőjét, és a biliárdasztalhoz nyomta. Amikor
Charli meglátta a férfi arckifejezését, elkerekedett a szeme.
Ledobta a dákóját, és megpróbált szabadulni szorult helyzetéből. Grant azonban egyik
kezével lenyomta az asztalra.
– Grant! – kiáltott fel Charli.
– Szándékosan csinálod, igaz? – A férfi szabad kezével végigsimított a lány csípőjén és
combján. – Én hülye, azt hittem, hogy az én kis szégyenlős, rendes feleségem nem tesz ilyet.
Volt valami a férfi hangjában, ami nyugtalanította Charlit. Próbált kiszabadulni az
öleléséből, de erre Grant még jobban szorította. Charli végül megadóan a zöld posztóra
hajtotta a fejét. A férfi hátrasimította a haját az arcából, hogy jól lássa.
– Grant… – nyöszörögte Charli –, mit csinálsz?
– Napok óta szántszándékkal fel akarsz izgatni – mondta Grant, és egész testével nekidőlt
a lánynak, hogy érezze, mit váltott ki a férfiból. – Ismerd be!
– Engedj el!
– Miért? Talán nem ezt akartad? – A térdével szétfeszítette a lány lábát, mire a szoknya
még feljebb csúszott a combján. – Hogy elveszítsem a fejem? Hogy megőrüljek érted?
– Dehogy! – kiáltotta Charli, és megpróbálta összezárni a lábát.
– Nem hiszek neked. – Grant felhajtotta a szoknyát, egészen a lány derekáig. Charli
felkiáltott, és megpróbált hátrarúgni. – Új a fehérneműd is, ugye? – kérdezte a férfi, és
végigsimított a lány fenekén feszülő csipkebugyin.
– Hagyd abba, Grant! – Charlinak sikerült hátranyúlnia, hogy lehúzza a szoknyáját, de
Grant ekkor megfogta a csuklóját és leszorította.
A szárítógépben látta, hogy a felesége milyen fehérneműt hord általában: dísztelen és
kényelmes fehér pamutbugyit, hozzá illő melltartóval.
– Miért vetted ezeket a holmikat, ha nem azért, hogy nekem mutogasd? – kérdezte. – Vagy
valaki másnak szántad őket?
Charli szeme villámokat szórt.
– És ha igen, akkor sincs hozzá az égvilágon semmi közöd!
Grant a bugyi gumija alá csúsztatta az ujját, mintha le akarná húzni. Charli megdermedt.
– Hagyd abba azonnal!
Grant egy pillanatra megtorpant, és megpróbálta összeegyeztetni Charli mostani ijedtségét
és kihívó viselkedését. Aztán még jobban szétfeszítette a lány lábát, és gyönyörködött egy
kicsit a látványban, mialatt a sürgető vággyal hadakozott. Egyik kezét Charli lába közé
csúsztatta, mire a lány felkiáltott, és remegés futott végig az egész testén.

53
 A lányból áradó forróság átütött a bugyi anyagán. Grant lassan simogatni kezdte.
– Csináljuk itt, a biliárdasztalon! – mondta rekedten.
– Nem – suttogta remegő hangon Charli. – Ne tedd ezt velem, Grant!
– Miért ne? Ezt akartad! Vagy csak az okoz neked örömet, ha felcsigázol? – kérdezte, de a
simogatást nem hagyta abba. – Válaszolj, Charli!
– Nem, nem ezt akartam – nyögte az asszony, aztán suttogva hozzátette még: – Azt
akartam, hogy szeress.
Grant káromkodott egyet.
– Jobban érzed magad, ha szerelemnek nevezed, ami nem több állati ösztönnél?
– Igenis több! Én nem tudom szerelem nélkül csinálni.
– Milyen kényes vagy. – Grant még mindig simogatta a lányt. – Pedig már alig várod,
hogy az enyém légy, Charli, érzem. Ennek semmi köze a szerelemhez, ez a hormonok dolga.
– Kérlek…! – nyögte Charli, aki már közel járt a csúcshoz. – Ne így…!
– Miért ne? Így sem rosszabb. – Grant hirtelen elengedte Charli kezét, és a lány rémülten
hallotta, hogy kicsatolja a nadrágját. Charli remegő kézzel lehúzta a szoknyáját, és
megfordult.
– Elég! – Megkapaszkodott a biliárdasztal szélében, nehogy elessen, annyira remegett a
lába.
Grant ingerült lett.
– Szeretném befejezni, amit elkezdtél.
– Szeretsz?
– Ennek semmi köze a szerelemhez. Ha tudtam volna, hogy így viselkedsz…
– Nem vettél volna feleségül? Jó, nem kell válaszolnod. Az viszont tény, hogy én szeretlek
téged, Grant. És azt is tudom, hogy te is érzel valamit irántam.
A férfi lassan visszacsatolta az övét.
– Miért félsz annyira kimutatni az érzéseidet? – kérdezte Charli. – Miért taszítasz el
magadtól?
– Nem lett volna szabad, hogy idáig fajuljanak a dolgok. – Grant megcsóválta a fejét, és
azon tűnődött, mikor veszítette el az önuralmát. – Tartanunk kellett volna magunkat a
megállapodáshoz. Okosabban is viselkedhettél volna.
– És veled mi a helyzet, Grant? Miért nem engedsz közel magadhoz? – A lépcsőig kísérte
a férfit, és még utánakiáltott: – Beszélgessünk! Én szeretlek!
– Nem, nem szeretsz. – Grant elhárító mozdulatot tett. – Ezt csak bebeszéled magadnak.
Menj, és keress egy szeretőt, Charli! Arra van szükséged, semmi másra.

54
 10. FEJEZET

– Mikor jönnek a rendezvényszervező irodától? – kérdezte Grant.

– Már mondtam. Hétkor. – Charli vidáman figyelte, ahogy Grant századszor az órájára
pillant, miközben ő az utolsó gombákat töltötte egy különleges, prosciuttóból,
besamelmártásból és parmezán sajtból készült töltelékkel. – Nyugodj meg, Grant. Minden a
tervek szerint halad.
A férfi a tálra mutatott, amelyen a gombák sorakoztak.
– Ezek nem egyformák – állapította meg.
– Az nem számít. A funghi ripieni nagyon ízletes. Még senki sem panaszkodott a
nagyságuk miatt. – Charli elnyomott egy mosolyt. – Rendeztél már máskor is vendégséget a
házadban, Grant? – kérdezte, miközben megtörölte a kezét a kötényében, és letekert egy kis
fóliát a fali tartóról.
– Persze, csak ma…
– Tudom, a mai este különösen fontos neked. Már említetted néhányszor. – Charli érezte,
hogy megértőbbnek kellene lennie a férfival, de Grant az utóbbi napokban már az őrületbe
kergette a vendégség részleteivel: a menüvel, az asztaldíszekkel, a tányérokkal. Grant úgy
döntött, hogy angol porcelánnal fognak teríteni, pedig a szekrényben ott állt egy vadonatúj
orosz porcelánkészlet. A férfi azonban azt mondta, hogy a kobaltkék díszítésű orosz porcelán
nem ennek a társaságnak való. Helyette inkább valami előkelő, hagyományosabb készlet kell.
Charli betette a hűtőszekrénybe a gombát, és odébb tette a spenótsalátát, hogy több hely
legyen az asztalon.
– Még mindig nem tudom eldönteni, hogy jó választás volt-e az egytálétel – mormolta
Grant.
Charli közben arra gondolt, hogy megérdemelne végre egy forró fürdőt.
Már esteledett, és ő kora reggel óta talpon volt. Elkészítette az ennivalókat, megterítette az
asztalt, a bárban pedig előkészítette az italokat. Grant kikölcsönzött két pincért, akik
felszolgálnak és rendbe teszik a konyhát, de Charli ragaszkodott ahhoz, hogy ő főzzön.
Grant követte Charlit a nappaliba.
– Azt mondtam: nem vagyok biztos benne, hogy az egytálétel jó döntés volt.
Charli sarkon fordult, és határozott hangon kijelentette:
– Ez nem egy egyszerű egytálétel, hanem spezzatino di vitello alla salvia. Borjúfilé
zsályával és fehérboros mártással.
– Tudom, de…
– Te magad mondtad, hogy isteni.
– Persze, hogy az. Nagyon finom, csak nem vagyok biztos benne, hogy megfelel erre az
alkalomra. Itt ez a sokféle ínycsiklandozó előétel, aztán főételként egytálételt teszünk eléjük?
Charli sóhajtott, és elindult felfelé a lépcsőn. Grant ott maradt a nyomában.
– Már mondtam neked, Grant, hogy ez olasz menü, ebben nincs főétel. A borjúfilé a
második fogás, és azért döntöttem emellett, mert már tegnap elkészíthettem, és ma csak fel
kell melegíteni. A sok előétel miatt ma nem tudtam volna ezzel is foglalkozni. Egyébként
második nap még finomabb, mert összeérnek az ízek. Ne aggódj, nem egytálételnek fogom
nevezni, hanem spezzatinónak – tette hozzá szárazon. – Így senki sem tudja majd, hogy
egytálételről van szó.
Charli bement a szobájába, és felvette rózsaszín frottír fürdőköpenyét. Mióta Grant a múlt
héten a biliárdszobában majdnem elvette a szüzességét, nem mászkált egy szál törülközőben.
A férfinak igaza volt abban, hogy Charli szándékosan izgatta fel. Mindezt azért tette, hogy a

55
férjét rábírja: vallja meg neki az érzéseit. Megfogadta Hunter tanácsát, de csak odáig jutott,
hogy Grant kimutatta, mennyire kívánja.
A biliárdszobában történt eset után Grant egy aranyórával ajándékozta meg, mintegy
bocsánatkérésként, gondolta Charli.
Most Grant is bejött utána a fürdőszobába, és nézte, ahogy a lány vizet enged a kádba.
– Csak azt szeretném, ha ma este minden tökéletes lenne.
– Az lesz.
– Mégis úgy érzem, hogy biztosan elfeledkeztünk valamiről.
– Lehet.
Grant arca elárulta, hogy nem ilyen válaszra számított.
– Túl könnyedén veszed a dolgot – mondta szemrehányóan.
– Könnyedén? Annyit dolgoztam, mint egy gályarab, mire mindent elintéztem. Szervezés,
bevásárlás, főzés…
– Tudom, és hálás is vagyok érte. Csak az a benyomásom, nem érzed át, mennyire sok
függ ettől az estétől.
Charli lerúgta lapos sarkú cipőjét, kiengedte a haját, és beletúrt az ujjaival.
– Olyan ideges vagy, hogy át fog ragadni a vendégekre is – jegyezte meg.
– Sikerült Sarah Holmnak gyerekfelügyelőt találnia?
– Minden kérdésre csak egyszer válaszolok. – Charli gombolni kezdte a blúzát. – Most
pedig szeretnék megfürödni. A beszélgetésnek ezzel vége, hacsak nem akarod megmosni a
hátamat.
Grant tudta, hogy Charlinak csak mérgében szaladt ki a száján ez az utolsó mondat. A
biliárdszobában történtek óta tartották a három lépés távolságot. Grant egy pillanatra mégis
úgy nézett ki, mintha szót akarna fogadni, és Charli érverése felgyorsult. De aztán rövid
habozás után mégis kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.

Charli csendben káromkodott egyet. Már öt perce kínlódott, mert nem tudta bekapcsolni a
pántnélküli melltartót. A bugyi is és a melltartó is leheletfinom, elefántcsontszínű selyemből
készült. A bugyiba pillanatok alatt belebújt, de a melltartó!
A boltban Amanda pillanatok alatt bekapcsolta a parányi kapcsocskákat, és Charlinak meg
sem fordult a fejében, hogy neki ez ne sikerülne.
Türelmetlenségében felnyögött, mert a karja már majdnem kitekeredett, de a kapocs nem
engedelmeskedett.
Grant kopogott be az ajtón.
– Mi a baj, Charli?
– A fenébe, nem sikerül! – kiáltotta a lány.
– Mi…?
A háta mögül jövő hang elárulta Charlinak, hogy a férfi már bent van a szobában. Ijedten
szorította magához a melltartót, miközben Grant kíváncsian nézte őt.
– Egyszerűen nem sikerül bekapcsolnom – toppantott a lány türelmetlenül. – Lehetetlen!
Charli annyira ideges lett, hogy nem is gondolt rá, milyen látványt nyújthat félig
meztelenül, szétzilált hajjal. A tehetetlen dühtől könnyek szöktek a szemébe.
Grant odament hozzá, és gyengéden a tükör felé fordította.
– Nézzük csak! – mondta, és az ujjai végigsimítottak a lány hátán, miközben félresöpörte a
haját. A férfi egy fejjel volt magasabb Charlinál, és a lány látta a tükörből, hogy Grant haja is
nedves még a zuhanyozástól, és nincs felöltözve. Fehér alsónadrág és fekete zokni volt csak
rajta.
– Miért csinálják ezeket a kapcsokat ilyen kicsire? – kérdezte homlokráncolva.
– Inkább a szemeddel van baj – jegyezte meg Charli. – Már a negyvenhez közeledsz.
A férfinak a szeme sem rebbent, úgy válaszolta:

56
 – Akár el is mehetek. Nincs szükségem rá, hogy sértegessenek.
– Menj csak! Amanda szerint ez a melltartó jól illik a koktélruhám alá – mutatott az ágyon
fekvő ruhára. – De persze melltartó nélkül is felvehetem. Szerintem Mr. Van Cleave-nek, Mr.
Holmnak és Mr. Farmannek semmi kifogása sem lenne ellene.
– Biztos, hogy nem – jegyezte meg Grant rosszalló hangsúllyal. – De ha azt akarod, hogy
bekapcsoljam, akkor lejjebb kell engedned ezt a holmit.
Charli lazított a szorításon, és megpróbálta gyorsan beletenni a mellét a kosárba. Nem volt
mégsem elég gyors, mert Grant villámgyorsan odakapta a tekintetét.
– Miért nem kapcsolod össze elöl? Utána csak meg kell fordítanod. – Grantnek egy
kapcsot sikerült bekapcsolnia, de Charlinak az volt az érzése, hogy a férfi szándékosan
ügyetlenkedik velük.
– Próbáltam, de ez a melltartó nagyon szűk, nekem pedig túl… – Nem mondta ki, hogy
„túl nagy a mellem”, de Grant a ki nem mondott szavakból is értett.
– Butaság – jelentette ki. – Mindened tökéletes.
Ahogy ezt mondta, Charli gerincén bizsergető érzés futott végig. Miután Grantnek sikerült
bekapcsolnia a másik kapcsot is, a lány csodálkozva nézte, milyen szépen kitölti „tökéletes”
melle a melltartó kosarát. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen szűk holmit viseljen. Minden
lélegzetvételnél úgy érezte, mintha láthatatlan kezek szorítanák össze a mellkasát.
Charli látta a tükörből, milyen pillantást vet rá a férfi. Gyorsan keresztbe fonta a karját a
melle előtt, ott, ahol a sötét mellbimbók átsejlettek a vékony anyagon.
Grant ekkor megfogta a karját, és elhúzta onnan. Tekintete elsötétült.
– Már láttalak így – mormolta.
Ez igaz volt. Csakhogy nem nappali fényben, és nem is ilyen izgató ruhadarabban,
amelyben szinte meztelennek érezte magát. Grant ujjaiban mintha elektromos áram futott
volna végig, amikor a keze felfelé vándorolt a karján, majd megállt a vállán. Ekkor Grant
lehajtotta fejét, és megcsókolta a haját. Charli alig tudott levegőt venni. A tükörben látta
magát, ahogy a szája kinyílik, és az orrcimpája remegni kezd. A melle hevesen emelkedett-
süllyedt.
Grant ujjai most vándorútra indultak a testén. Charli úgy érezte, mintha a bőre szokatlanul
érzékeny lenne. Behunyta a szemét, és érezte, ahogy a mellbimbója megkeményedik.
Anélkül, hogy felnézett volna, tudta, hogy ezt Grant is észrevette.
A férfi hangja érzéki várakozást keltett benne.
– Hogy is gondolhattam olyat… – mondta Grant, és újra megcsókolta a lány haját. – Olyan
erős nőies kisugárzásod van! Vaknak kellett lennem, hogy nem vettem észre előbb.
Charli lélegzete is elakadt, amikor Grant keze megindult lefelé: először a melléről a
hasára, aztán még lejjebb… A tükörben is látta, ahogy a kéz a combja közti tenyérnyi
területre téved. Charlit forróság öntötte el. Grant ekkor a füléhez hajolt, és azt suttogta:
– Engedd el magad! – Lágy hangjával és lassú mozdulataival igyekezett a lányt
megnyugtatni.
Charlit mintha megigézte volna a hang és a mozdulat. Grant ujjai egyre mélyebbre
merészkedtek, miközben a férfi a tükörben figyelte őt. Pillantása sötét volt, szenvedélyes,
amilyennek Charli még sohasem látta. A lány levegő után kapkodott, és körmét
belemélyesztette a férfi karjába.
Grant felnyögött, és tovább folytatta felfedezőútját. Mintha azt akarta volna tudni,
mennyire kívánja őt a lány. Charli már elengedte magát, és a teste ugyanabban a ritmusban
mozgott, mint Granté.
A férfi ekkor gyötrelmesen lassan behatolt az ujjával Charliba. A lánynak elakadt a
lélegzete.
– Charli… – nyögte hirtelen Grant, és csodálkozva nézett a lányra. – Ez nem lehet igaz –
mormolta.

57
 Charli annyira a saját vágyának hatása alá került, hogy nem tudott megszólalni.
Grant lehunyta a szemét egy pillanatra, aztán megkérdezte:
– Charli, drágám, áruld el: voltál már férfival?
Miért kérdezi, mikor úgyis tudja a választ?
– Ó, Grant… – nyögte az asszony elfúló hangon, mire a férfi megint megmozdult. Charlit
elborította a szenvedély vad hulláma, és átadta magát a csodás új érzésnek. Belseje szinte
lángra kapott, és érezte, hogy közeledik a beteljesüléshez.
Ekkor pánikba esett: még sosem élt át hasonlót. Grant azonban rájött, mitől ijedt meg.
– Ne védekezz, hagyd, hogy jó legyen! – suttogta. – Ez az, drágám, olyan szép vagy!
Végül Charliból kiáltás szakadt fel. A teste vadul megremegett a kielégített vágy
kitörésétől.
Ahogy magához tért a csodás élmény hatása alól, kinyitotta a szemét, és érezte, hogy
Grant visszahúzza a kezét.
– Kérlek, ne mondd, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie! – mondta Charli
könnyek között. – Azt nem tudnám elviselni.
– Pszt, drágám! – suttogta Grant, azzal maga felé fordította Charlit, és átölelte. A lány
érezte Grant testében a vágy parancsát, de félve gondolt rá, melyek lesznek a következő
szavai. Azt fogja mondani, hogy ami történt, annak semmi jelentősége, és nem fog többé
előfordulni.
Grant azonban semmi ilyesmit nem mondott. Úgy nézett a lányra, mintha most látná
életében először.
– Még szűz vagy.
– Persze. Miért, mit gondoltál?
A férfi arckifejezése csodálkozó és tanácstalan volt.
– Nem gondoltam semmi különöset.
– Pedig tudnod kellett volna. Hisz tapasztalatlan vagyok. A fiúk nem nagyon udvaroltak
nekem.
A férfi gyengéden megsimogatta a lány hátát.
– Ha harmincévesen szűz vagy, Charli, az nem attól van, mert nem vagy kívánatos.
Charli lehajtotta a fejét, de Grant az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy a szemébe
nézzen.
– Szép vagy, Charli, bármennyire is bebeszélted magadnak az ellenkezőjét. Lehet, hogy az
én viselkedésem is ludas ebben – mondta, és lehervadt az arcáról a mosoly. – Ha így történt,
nem szándékosan csináltam, hidd el! – Belenézett a lány szemébe. – Te döntöttél úgy, hogy
megvárod az esküvőt.
– Én rád vártam – suttogta Charli.
Grant szeme felizzott a lány szavaitól.
– Akarsz hallani valami nevetségeset? – kérdezte, és hátrasimította a hajtincsekét Charli
arcából. – Azt hittem, azért nem akarsz lefeküdni velem az esküvő előtt, mert frigid vagy. –
Elhúzta a száját. – Mi mást gondolhattam volna: miért állsz ellen a vonzerőmnek?
– Pedig én is akartam – ismerte be Charli. – Csak nem mertem kimutatni. Nem akartam,
hogy tudd, mit érzek irántad. Így utólag milyen bután hangzik.
– Drágám, ha butaságról van szó, abban én viszem el a pálmát – mondta Grant, azzal
felkapta a lányt, és az ágyra fektette.
Charli szeme elkerekedett.
– Mit csinálsz?
Grant felvette a koktélruhát az ágyról, és az egyik székre dobta.
– Eleget beszéltünk…
Charli szíve majd kiugrott a helyéből, miközben nézte, hogyan veti le Grant az egyik,
majd a másik zokniját, végül pedig az alsónadrágját.

58
 Nem volt még felkészülve erre a látványra. Pedig Grant teste izmos volt, arányos és
kisportolt. Csak az a rejtélyes testrész ne lett volna…
– Azt ne mondd, hogy meggondoltad magad! – mondta Grant mosolyogva, amikor mellé
feküdt.
– Nem, dehogy – felelte Charli, és nagyot nyelt. – Csak… még sosem láttam meztelen
férfit.
Grant erre megfogta a kezét, és rátette sürgető vágyának bizonyítékára. Az első döbbenet
után Charli összezárta körülötte az ujjait. Forró volt, sima és kemény. Grant arca ellágyult, és
halk hangot hallatott, amely félig sóhaj volt, félig nyögés. Rátette a kezét Charliéra, és
megmutatta neki, mit csináljon.
– Bízz bennem, Charli! Olyan kíméletes leszek, amennyire csak lehet.
– Jól van. Tudom, hogy első alkalommal egy kicsit fájni szokott.
– Lehet, de nem feltétlenül.
Charli tudta, hogy Grant tapasztalt férfi, és ez megnyugtatta, de el is bizonytalanította.
Grant felemelte a lány kezét, és sorra csókolta az ujjait anélkül, hogy levette volna szemét
az arcáról.
– Állandóan rád gondoltam – suttogta, miközben megsimogatta a mellét. – Nem volt olyan
óra, amelyben ne képzeltem volna el, hogy levetkőztetlek és a magamévá teszlek ott, ahol
éppen vagyunk. Szeretkeztünk a kedvenc asztalunknál a „Four Seasons”-ben, a kocsim első
és hátsó ülésén, a biliárdszobában és az irodámban, az íróasztalon. Ja, igen: és egyszer még
Randolph bíró szobájában is! Elég, ha elképzelem, milyen illatod van, és már végem! –
Leengedte a kezét a lány csípőjére. – Te vagy a legcsodálatosabb lány, akivel valaha is
találkoztam, Charli. Mióta megismertelek, nem kívántam meg más nőt.
Obsessione… Nonninak igaza volt, gondolta Charli. Grant tényleg úgy nézett rá.
Megsimogatta Grant frissen borotvált arcát, aztán magához húzta és megcsókolta.
Forró, követelő csók volt. Charli nem törődött vele, hogy helyes-e, amit tesz. Életében
először szabadjára engedte az ösztöneit, és nem érdekelte, milyennek látszik közben.
Grant meglepett, és örömteli sóhaja még tovább tüzelte a vágyát és a képzeletét. Amikor a
férfi meleg testét magán érezte, hívogatóan és készségesen simult hozzá. Mindvégig egymás
szemébe néztek, és Charli érezte: már csak a vékony bugyi akadályozza Grantet abban, hogy
magáévá tegye.
A férfi azonban hirtelen visszahúzódott, bár az arcán és a testén látszott, mennyire hevíti a
vágy. Grant azonban melléje kuporodott, és kedvtelve nézett végig rajta.
– Grant, én azt hiszem… készen állok – suttogta bátortalanul Charli.
– Örülök neki – mondta Grant mosolyogva. – De most nyújtózz el, és lazíts!
A lány azt hitte, hogy most fog bekövetkezni a dolog. Ehelyett azonban Grant gyengéden
simogatni kezdte, mire Charli rögtön libabőrös lett. Grant apró csókokkal borította a hasát és
a combját. Charli nem hitte volna, hogy az előbbi vágy még fokozható.
– Fogalmad sincs, milyen vonzó vagy – suttogta Grant, miközben az ujjai közé
csippentette a lány mellbimbóját. – És nem csak a szép fehérnemű miatt. Minden porcikádból
árad a nőies vonzerő.
Charli zavartan elmosolyodott.
– A te érzékiséged azonban nem feltűnő külsőségekben nyilvánul meg – folytatta Grant. –
Inkább a lényedből fakad. Például, ahogy tévénézés közben végigsimítasz a díszpárnán…
Biztosan azért, mert szereted az anyagát, engem viszont mindig felizgat ez a mozdulat. Vagy
amikor megkóstolod az ételt főzés közben. Egy pillanatra lehunyod a szemed, de kétlem,
hogy ez tudatos lenne.
Grant kikapcsolta Charli melltartóját, és a lány megemelkedett, hogy le tudja venni. Aztán
Grant a hátára fektette, fölé hajolt, és szájon csókolta.

59
 – Légy egy kis türelemmel, drágám! – mondta Grant rekedten. – Olyan sokáig vártam,
hogy most nem tudok betelni a csókokkal és a simogatással.
És be is bizonyította, amit állított.
Charli már majdnem eljutott az élvezet csúcsára, amikor Grant fölé hajolt, ráfeküdt, és
óvatosan belehatolt.
Charli felnyögött. Ez az érzés teljesen új volt számára.
Grant ekkor szájon csókolta, és azt mondta:
– Fontos, hogy most ellazulj. Ígérem, mindjárt jobb lesz.
Grant tartotta magát az ígéretéhez: hagyott időt Charlinak, hogy hozzászokjon a
helyzethez, és ellazuljon. A férfi megérezte, mikor jött el a megfelelő pillanat, amikor
mozogni kezdhet. Mély hangjától Charli megborzongott:
– Jó így neked?
A lány bólintott, és szenvedélytói fűtött hangon hozzátette:
– Igen. Szeretlek, Grant!
A férfi nem mondta ki, amit Charli hallani akart, de minden mozdulata erről árulkodott.
Egy ritmusra mozgott a testük. Charli átkulcsolta a lábával Grant derekát, és érezte, ahogy
fokozatosan nő a testében a feszültség, míg majd szétvetette. Amikor elért a csúcsra, Grant is
gyorsabban kezdett mozogni, és szenvedélyes kiáltás szakadt ki belőle.
Ebben a pillanatban Charli számára nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak testi kielégülésről
van szó, hanem két ember egyesüléséről, akik szeretik és becsülik egymást.

60
 11. FEJEZET

– Ismerem ezt a darabot – jelentette ki Eva Farman, miközben elvett egy darab rántott
cukkinit arról a tálról, melyet az egyik pincér hordott körbe. – Nem értek a klasszikus
zenéhez, de ez ismerősnek tűnik.
– Ez a Kis éji zene – felelte Grant türelmesen. – Á, most látom, hogy üres a pohara, Eva.
Töltehetek még egy vodka-tonikot?
Eva lopva a férjére pillantott, aki Sammel társalgott az ablakban.
– Persze – felelte gyorsan, de már alig tudta megtartani az egyensúlyát.
– Máris hozom – mondta Grant, miután kiszabadította magát Eva karmai közül, és kiment
a hallban berendezett bárhoz. Vajon mennyit ivott Eva? A pillantásából ítélve az ivás vita
tárgya volt közte és a férje között.
Grantnek nem hiányzott, hogy pont az ő estélyen törjön ki a botrány férj és feleség között.
Ez biztosan nem lenne jó hatással az előmenetelére.
Grant tágas nappalija megfelelő helyszínt biztosított a vacsora előtti iszogatáshoz és
beszélgetéshez. Amikor kiment, Grant látta, hogy Charli Eileen Van Cleave-vel és Sarah
Holmmal társalog. Vajon miről beszélgethetnek? És Charli vajon jó benyomást tesz-e rájuk?
Amikor elment mellettük, hallotta, amint Charli azt meséli a többieknek:
– És akkor lerohantunk Granttel, kihúztuk a kenyérpirítót, és az égett kenyereket
beleborítottuk a mosogatóba.
– A feleségem kissé túloz – jegyezte meg Grant. – Nem volt olyan vészes. – Nem akarta
letorkolni Charlit, de mi jutott az eszébe, hogy a pirítóssal untatja a cégtulajdonosok
feleségeit?
Grant elnézést kért, és továbbment Eva italával. Hogy elkerülje a botrányt, egy csomó
jeget és tonikot tett a pohárba, és csak pár csepp vodkát.
Amikor a tonikot töltötte a pohárba, valaki belépett a hallba. Charli volt az. Csodálatosan
festett kék koktélruhájában, amely szabadon hagyta a vállát, és csábosan simult az alakjára.
Grant nem tudott ránézni anélkül, hogy eszébe ne jutott volna, mit műveltek délután.
Az esze azt súgta, hibát követtek el, és szerette volna, ha mindez nem történik meg. De
most már mit tehetett? Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Azt is tudta viszont, hogy
ezzel még nincs vége: nem tud egy ilyen vonzó nővel egy fedél alatt élni anélkül, hogy egy
ujjal is hozzáérne.
Es ez a vonzó nő a felesége, aki megőrizte magát szűzen a férje számára... az ő számára.
Grant egyre idegesebb lett. Ez az este hihetetlenül fontos volt a pályafutása szempontjából,
és minden kockázatos dolog – mint például az, hogy Charli a pirítósról csacsogott –
veszélybe sodorhatta. És még az első fogást sem szolgálták fel…
Mikor citromkarikát tett Eva poharára, eszébe jutott valami:
– Charli! Nem vettél tormát a Bloody Maryhez! És Frank Martinijához sincs
gyöngyhagyma, pedig felírtam a listára.
– Gyöngyhagyma nélkül sem halok szomjan – közölte Frank, aki véletlenül hallotta a
beszélgetést.
Grantet mintha gyomorszájon vágták volna. Nem vette észre, hogy Frank is bejött a
hallba, és mögötte áll.
– Ha van olajbogyó, az nekem tökéletesen megfelel – mondta Frank.
– Máris elkészítem – ajánlotta Charli, és Grant észrevette a viselkedésén, hogy neheztel,
amiért egy idegen előtt megszólta.
– Gint vagy vodkát kér? – kérdezte Charli, keverőpohárral a kezében.
– Vodkát – mondta Frank. – Szárazat. És csak pár csepp vermutot.

61
 Charli az olajbogyók után nyúlt, ám az üveg kiesett a kezéből, és ezer darabra törött a
padlón.
– Charli! – kiáltotta Grant, miközben félreugrott a szilánkok elől. – Ne is mondj semmit!
Ez volt az utolsó üvegünk!
– Én… hozok egy söprűt. – Charli kész volt mindenki előtt magára vállalni az egész
balesetet.
– Nem – morogta Grant – Arra megvan a személyzetünk.
– Szólok valamelyik pincérnek – ajánlotta Frank.
Miután Charli meggyőződött róla, hogy kettesben vannak, suttogva megkérdezte:
– Miért csinálod ezt, Grant?
– Mit? Hogy igyekszem sikerre vinni az estélyt?
– Attól még nem érkezett el a világ vége, ha nincs gyöngyhagymánk, Grant. Annyira
felidegesítesz, hogy már azt sem tudom, mit csinálok.
– Á, szóval az én hibám, hogy elejtetted az üveget?
Charli a halántékára szorította az ujjait.
– Kérlek, próbálj megnyugodni! – mondta a férfinak. – Ilyesmi bármikor és bárhol
megtörténhet, ha vendégek vannak.
A nappaliból beszélgetés és nevetés foszlányai hallatszottak be.
– De ez most nem Nonni születésnapi vacsorája, Charli. Itt nagyobb a tét. Ezért minden
apróság sokat számít, érted? Még az az istenverte gyöngyhagyma is, ha Frank Van Cleave-
nek kell. Világosan fejeztem ki magam?
Charli megkövülten állt, a szeme könnybe lábadt.
– Ne aggódj! Megértettem – suttogta.
– A fenébe is, Charli! Azért, mert lefeküdtünk egymással, a munkám ugyanolyan fontos,
mint volt!
– Persze, értem – szegte előre az állát Charli. – Igyekezni fogok, hogy az este hátralévő
részében megfelelően viselkedjem.
– Á, Grant! Csak nem feledkezett meg rólam? – imbolygott be a hallba Eva. – Ó, mi
történt itt?
– Semmi különös – felelte Frank. Arra gondolt, hogy Evára a sok ivás mellett ráférne az
evés is. – Kóstolta már a töltött gombát?
Charli is elkészítette közben Frank martiniját, de amikor átnyújtotta, újabb baleset történt.
Azt Grant is elismerte, hogy ezúttal Charli a legkevésbé sem tehetett róla, mert amikor
átnyújtotta Franknek az italt, Eva, aki széles mozdulatokkal magyarázott, meglökte a kezét,
és az ital Frank nyakkendőjére löttyent.
Frank mindezt mosolyogva vette tudomásul, Grant azonban megjegyzést tett a felesége
ügyetlenségére. Látta, hogy megbántotta Charlit, de egyszerűen nem tehette meg, hogy Evát
hibáztassa, bár Frank tisztában volt a felesége állapotával, amint ezt a dühös pillantásai is
mutatták.
A vacsora kitűnő volt, bár Grant alig tudott enni, annyira ideges volt. Nem tudta megállni,
hogy ne tegyen megjegyzést a borjúfilére, holott az olasz különlegesség mindenkinek nagyon
ízlett. Az összes vendég jó étvággyal ette a spezzatino di vitello alla salviát, csak Charli
hajtotta le a fejét, miközben elpirult szégyenében. A vacsora további részében kerülte Grant
pillantását.
A harmadik fogás spenótsaláta volt, melyet friss gyümölcs és sajt követett. A nappaliban
elfogyasztott kávé mellé Charli saját készítésű fagylaltot szolgált fel csokoládéöntettel.
A vendégek még órákig maradtak, amit Grant jó jelként értékelt. Az asszonyok elkérték a
recepteket, a férfiak pedig érdeklődtek, mikor rendezik a következő estélyt.
Mire mindenki hazament, és Grant kifizette a pincéreket, Charli felment az emeletre, és
magára zárta az ajtót.

62
 – Azt hiszem, minden jól sikerült – kiabált be Grant.
Semmi válasz. Charli talán már alszik? Grant gyorsan levetkőzött, és felvette
selyempizsamáját. Most, hogy a parti izgalmait túlélte, kitűnő hangulatban volt, és szerette
volna megosztani Charlival a benyomásait.
De nem csak ezt akarta. Már alig várta, hogy lehámozza a feleségéről a koktélruhát,
aztán…
Halkan bekopogott Charli ajtaján.
Teljes csend.
– Csak nem alszol már, drágám?
Megint kopogott, aztán benyitott a szobába. Azt tervezte, hogy felébreszti Charlit, és
reggelig szeretkeznek.
Ehelyett legnagyobb meglepetésére, a szoba fényárban úszott, és amit először
megpillantott: Charli félig becsomagolt bőröndje volt az ágyon.
Charli épp csak rápillantott a férjére, miközben bedobta a fehérneműit a bőröndbe.
Grant homlokráncolva közelebb lépett.
– Mit csinálsz, Charli? Mit jelentsen ez?
– Elmegyek.
A férfi szeme kitágult a döbbenettől.
– A többi holmimért majd elküldöm az öcsémet.
Grant két lépéssel Charli mellett termett, és megragadta a vállát.
– Az ördög bújt beléd, Charli?
A nő félretolta, aztán a komódhoz ment, ahol a hajkeféjét és az ékszerdobozát tartotta.
– Hagyjál!
Grant azonban megragadta a felesége karját, és maga felé fordította.
– Addig nem mégy sehová, amíg meg nem beszéljük, mi a baj!
– Akkor megyek el innen, amikor akarok – jelentette ki Charli. – Sajnálom, ha nem
hangzik valami „szerényen”, de ez a helyzet.
Grant mély lélegzetet vett.
– Bármi is az oka a viselkedésednek, aludjunk rá egyet! Holnap tiszta fejjel mindent
megbeszélünk.
– Sajnálom – válaszolta Charli, és lecsapta a bőrönd fedelét. – Nem töltök több éjszakát
ebben a rémes vendégszobában.
– Hát ez a baj? Ami ma délután történt… Sosem kell többé egyedül aludnod. Melletted
maradok, Charli.
– Ó, milyen nagylelkű vagy! – fakadt ki Charli. – A férjem leereszkedik hozzám, és
hajlandó velem tölteni az éjszakát!
Grant tanácstalanul nézte Charli dühkitörését.
– De miért pont ma, Charli? A mai sikeres estélyünk után…
– A te estélyed után. – Miután a férfi hallgatott, még hozzátette: – Csodálom, hogy
sikeresnek nevezed.
– Hogyhogy? – kérdezte Grant. – Te is láttad, milyen jól érezték magukat a vendégek,
milyen jó étvággyal ettek, és milyen sokáig maradtak.
– Akkor miért szégyenítettél meg többször is mások előtt?
– Miért mondod ezt, Charli? Én nem…
– Nem? Észre sem vetted? Pedig ez megbocsáthatatlan. – Charlinak nagy önuralomra volt
szüksége, hogy kitartson addig, amíg az utolsó vendég el nem megy.
– Csak… nem arra a megjegyzésre gondolsz, amikor kiöntötted Frank italát? '
– Nem csak arra. Engem hibáztattál minden apróság miatt, amely rosszul sült el, és
nevetségessé tettél mások előtt.
– Ugyan, szó sincs róla… – mondta Grant nem túl nagy meggyőződéssel.

63
 Charli addig nézett a szemébe, míg Grant el nem kapta a pillantását.
– Jó, talán egy kicsit… De tudod, milyen nyomás alatt voltam.
– És én nem?
– Számodra nem volt akkora tétje az estének.
– Persze, mert minden csak rólad szól, a te érvényesülésedről.
Grant szólásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát.
– Minden annak van alárendelve: az estélyeink, a házasságunk, minden! – folytatta Charli.
– És ha az este jól sikerült, akkor azért történt, mert a nyelvem lógott, annyit dolgoztam érte.
– Hallgass meg! – mondta Grant, és zsebre dugta a kezét. – Ma este nem viselkedtem
tökéletesen, ezt elismerem.
Grant öntelt arca elárulta, hogy elégnek tartja ezt a bocsánatkérést. Charli azonban a
bőrönd fölé hajolt, és hallgatott.
– Ideges voltam – folytatta Grant. – Meg kell értened.
Charli levette az ágyról a bőröndöt, és félretolta Grant segítő kezét, aki nem vinni akarta,
hanem visszatenni az ágyra. Charli már a folyosón járt, Granttel a nyomában.
– Jó, igazad van, butaságot csináltam. Megbántottalak, de nem szándékosan tettem. –
Grant végignézte, ahogy Charli a bejárati ajtóhoz cipeli a nehéz bőröndöt. – A fenébe is!
Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen apróság miatt képes vagy faképnél hagyni!
– Nem csak emiatt… Ami ma délután történt… neked semmit sem jelentett.
– Ez nem igaz!
– Te magad mondtad, hogy amiért lefeküdtünk egymással, még semmi sem változott meg!
– De… azt nem mondtam, hogy semmit sem jelentett nekem. – Grant lement a lépcsőn. –
Csak azt, hogy ez nem változtat a mi egyezségünkön.
– Ne nevezd így! – kiáltotta Charli. – Ez nem egyezség, hanem házasság! Érted?
Házasság! Fogadalmat tettünk egymásnak! – Azzal lehúzta mindkét gyűrűjét, és az
éjjeliszekrényre tette.
Grant félúton megállt, és fájdalmas pillantással nézte a gyűrűket.
Charli remegő hangon folytatta:
– Az estély alatt arra gondoltam, csak szánalomból szeretkeztél velem.
– De Charli!
– Aztán rájöttem, hogy ez nem igaz. Érzem, hogy kedvelsz, csak nem mered bevallani
magadnak sem.
– Ne menj el! – kérte a férfi. – Te is fáradt vagy, én is. Holnap, ha kipihentük magunkat,
majd mindent megbeszélünk.
– Nem, ezt nem lehet megbeszélni, ugyanis neked van igazad. Semmi sem változott. Ez a
házasság rólad szól, és ez nem fog megváltozni. Amikor szeretkeztünk, arra gondoltam…
szóval azt hittem, hogy ugyanolyan fontos vagyok neked, mint a munkád, de tévedtem. –
Charli megrázta a fejét. – Úgy gondolom, megérdemlek egy olyan férjet, aki tisztel és
elismer, aki szeret engem, és akitől gyerekeket szülhetek. Molto bambini.
Felvette a bőröndöt, és kinyitotta az ajtót.
– Te válóperes ügyvéd vagy, Grant. Nem akarok tőled semmit. Csak küldd el nekem az
iratokat, én aláírom, és megint szabad vagy! Viszontlátásra, Grant!

64
 12. FEJEZET

– Mr. Sterling, Miss Rossi keresi.

Grant szíve nagyot dobbant. Charli!
– Kapcsolja be, Sandy!
Három hét telt el azóta, hogy Charli elhagyta. Három gyötrelmes hét. Ezalatt Grant
állandóan abban reménykedett, hogy a felesége felhívja vagy visszajön hozzá. Tudta, hogy
vissza fog jönni, de nem gondolta, hogy ez ilyen sokáig tart majd.
Rossz volt rágondolni is, milyen lenne az élete Charli nélkül. Ha meg kell alkudnia, hogy
Charlit visszahozza, arra is hajlandó.
Grant megnyomta a gombot, és beleszólt a kagylóba:
– Charli, hogy vagy?
Rövid hallgatás után egy női hang szólalt meg:
– Itt Maria Rossi beszél. Charli unokatestvére vagyok. Great Neckben van ügyvédi
irodám. Charli megkérte önt, hogy nekem küldje el a válási papírokat.
Grant gyomra összeszűkült. Maria Rossi, ügyvéd… Ez állt azon a névjegykártyán,
amelyet Charli öccse, Robby adott át neki, mikor eljött a nővére holmijáért.
– Ott van még? – kérdezte Maria.
– Igen.
– A papírok még nem érkeztek meg, Mr. Sterling. Charli már nyugtalankodik. Szeretné
mihamarabb elintézni a dolgot.
– Én… nagyon elfoglalt voltam az utóbbi időben.
– Akkor én is előkészíthetem az ügyet. Megírom a papírokat, önnek csak át kell néznie és
alá kell írnia.
– Inkább majd én intézem – mondta Grant, és megdörzsölte a halántékát.
Maria hangjában türelmetlenség csengett.
– Tudja, mit? Gyorsabban fog menni, ha én veszem a kezembe az ügyet. Elvégre nincs
semmilyen bonyodalom. Charli az én tanácsom ellenére egyetlen fillért sem kér, viszont
szeretné, ha gyorsan lebonyolódna a válás. Szóval, melyikünk csinálja?
Grant mély lélegzetet vett.
– Még ma nekiállok.
– Ha nem kapom meg az anyagot péntekig, akkor én indítom el a dolgot – mondta
hűvösen Maria Rossi. – Megvan a címem, ugye?
– Hm… azt hiszem, eltettem valahová a névjegykártyáját. – Amikor Robby elment, apró
darabokra tépte, és a papírkosárba hajította.
Maria megadta az irodája címét. Grant leírta, és aztán sokáig bámulta, miután letette a
kagylót. Aztán fogta, széttépte, és a szemetesbe dobta. Felkapta a zakóját, és odaszólt a
titkárnőjének:
– Mondjon le mára minden megbeszélést, Sandy! Vészhelyzet állt elő.

– Szereti a bocconcini frittit?

– Nagyon finom, Nonni.
Rossi nagymama egy tál sült finomságot rakott az asztalra, mialatt Charli öccse, Eddie,
meggyújtotta a faszenet a grillezéshez.
Grant már legalább tizedszer pillantott a kertajtó felé, Joe és Betty házának kertjében.
– Jönni fog – veregette meg a kezét Nonni. – Az apjának születésnapja van.

65
 Grant útközben felhívta Rossiékat, de Charli anyja azt mondta, hogy a lánya már nem
lakik otthon, hanem kivett egy kis lakást az iskola közelében. Hozzátette, hogy aznap lesz
Charli apjának hetvenötödik születésnapja, és az ünnepségre Charli is hivatalos. Betty Rossi
meghívta Grantet. A férfi tudta, a családot nagyon megdöbbentette, hogy Charli otthagyta a
férjét. Rossiék régimódi, vallásos emberek voltak. Nem tudta, hogy Charli mit mondott róla a
többieknek, de sok rosszat nyilván nem, mert a szülei szívélyesen fogadták. Látszott rajtuk,
hogy szeretnék, ha kibékülnének.
Forró, fülledt júniusi nap volt. Grant a kocsiban hagyta a zakóját és a nyakkendőjét, és
most az inge ujját is felgyűrte. Valaki egy nagy pohár hideg sört tett elé.
– Jó, hogy eljöttél – intett neki Charli nővére, Angie, amikor elment mellette.
– Kicsit elkéstem – hallotta hirtelen Charli hangját –, de előbb haza kellett…
A lány hangja elcsuklott, amikor megpillantotta Grantet. A férfi odafordult felé. Charli
megállt a füvön egy letakart tállal a kezében. Fagyos pillantása nem sok jót ígért.
Charli az anyjához fordult, aki éppen egy tál csirkecombot hozott ki a konyhából.
– Nem lett volna szabad meghívnod, mama. Ez a mi dolgunk, ne avatkozzatok bele!
– Ő hívott fel minket – magyarázta Betty Rossi.
Charli meg sem mozdult, Grant állt fel és ment oda hozzá.
– Jól néz ki – mutatott a tésztasalátára, melybe Charli szalámit, sajtot és zöldségféléket
tett.
– Nem kellett volna eljönnöd, Grant.
– Hadd segítsek! – mondta a férfi. Kivette Charli kezéből a tálat, és az asztalra tette.
Amikor visszament, látta a lány arcán, hogy azon tűnődik, menjen-e vagy maradjon.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte Charli.
A sok kíváncsi családtag miatt Grant lehalkította a hangját.
– Nem akarlak zavarni benneteket. Csak azért jöttem, hogy beszéljek veled.
– Eleget beszéltünk. Már három hete hiába várom a válási papírokat.
– Tudom. Gyere, keressünk egy nyugodt sarkot, ahol mindent megbeszélhetünk!
Mennyire hiányzott neki Charli! Most, hogy végre viszontlátta, alig tudott betelni a
látvánnyal. Charli nem változtatott az új frizuráján, és most ujjatlan, piros pólót, hozzá pedig
fekete farmerszoknyát viselt, amely egy tenyérnyivel a térde felett végződött. Harisnya nem
volt rajta, csak fekete, pántos szandál.
– Ennek semmi értelme, Grant. A válás simán lebonyolódik, ha mi…
– De én nem akarom, hogy simán lebonyolódjon – mondta Grant, mire mindenki
elcsendesedett, és őket figyelte. – Ha nem keresünk egy félreeső helyet, akkor itt, mindenki
előtt fogom elmondani, amit akarok. Addig nem megyek el, amíg meg nem hallgatsz.
Charli rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. Két hónapja még mindent megtett volna, hogy
elkerülje a jelenetet.
– Hát jó… – tárta szét a karját Grant. – Tudom, az én hibám volt, hogy elmentél, de
fogalmam sincs, hogyan tehetném jóvá.
– Félsz, hogy a válás derékba törné a pályádat, ugye?
– Nem, nem ez az oka…
– Ugyan! Tudod, mit? Kend rám az egészet! Mondd azt, hogy kiderült: kábítószert szedek,
vagy bigámista vagyok! Nem érdekel, mit mesélsz nekik, Grant. Én nem játszom tovább a
PR-menedzsered szerepét. Nekem is van munkám. Férjre van szükségem.
– Van férjed! – Még mielőtt Charli tiltakozhatott volna, Grant hozzátette: – Otthagyom a
céget.
Charli hitetlenkedve nézte.
– Gyere – szólalt meg végül –, menjünk be a házba!
Grant követte. Felmentek az egyik tetőtéri hálószobába. A keskeny ágy szépen be volt
vetve, a komód fölött antik tükör lógott. A padlót kézi csomózású szőnyeg borította.

66
 – Ez volt a te szobád? – kérdezte Grant.
Charli bólintott. Becsukta az ajtót, aztán kinyitotta a kertre nyíló ablakot.
Grant leült az ágyra. Puhának érezte, a rugók nyikorogtak a súlya alatt. Charli nem a férfi
mellé ült, hanem a komód melletti székre.
– Nem hiszem, hogy ott akarod hagyni a cégedet.
– Pedig igen. Dolgozhatnék újra államügyészként. A fizetésem kevesebb lenne, de a
megtakarításaimból és a te fizetésedből fenn tudnánk tartani a házat.
Amikor Charli felajánlotta, hogy a fizetésével beszáll a háztartás költségeibe, Grant
elutasította. A férfi csak az elmúlt három hétben jött rá, mennyire megsértődött volna ő maga,
ha ez fordítva történik.
– Vagy saját irodát nyithatnék – folytatta Grant. – Bevallom, már régóta foglalkoztat ez a
gondolat. Az lenne a hátránya, hogy az elején anyagilag rosszabb helyzetben lennénk.
Charli nem tűnt lelkesnek.
– És mi lesz a céloddal, hogy tulajdonostárs legyél a nagy hírű cégnél?
– Charli… – mondta Grant érzelemtől fojtott hangon –, nem akarlak elveszíteni.
Charli megcsóválta a fejét.
– De Grant, ez volt életed értelme. Mindig ezt tartottad szem előtt, ez lelkesített.
– Most már nem. Csak addig volt így, amíg azt hittem, hogy ettől lesz teljes az életem. De
te olyasmit adtál nekem, amiről nem is gondoltam, hogy szükségem van rá. Úgy érzem,
hozzá tudok szokni más munkához, kevesebb jövedelemhez, de ahhoz nem, hogy nélküled
éljek.
Charli lehajtotta fejét.
– Később szemrehányást tennél nekem, amiért feladtad életed legnagyobb álmát. Ezzel a
tudattal nem tudnék élni, Grant. De úgy sem, ahogy eddig éltünk.
– Nem fogunk úgy élni, ahogy eddig, akár maradok a cégnél, akár nem. Erre
megesküszöm. – Várt egy kicsit, mert fel akart készülni arra, amit mondani akart. – Tudom,
hogy csalódott voltál, amiért nem beszéltem a múltamról. Én még senkivel sem beszéltem
róla, Charli. Még Ravennek sem árultam el mindent, amikor kezelt. De neked most beszélni
szeretnék róla.
– Hogyhogy épp most? – kérdezte csendesen Charli.
– Mert azt szeretném, ha jobban megismernél. – A férfi nagyot nyelt. – Tudnod kell, miért
lettem ilyen, amilyen vagyok, hogy eldönthesd, akarsz-e velem élni.
Charli némán várta a folytatást.
– Egyetlen gyerek voltam – kezdte Grant –, és Pennsylvaniában, egy kisvárosban laktunk.
Nem voltunk jómódúak. A szüleim… – Nem tudta, hogyan fejezze ki magát – …
meglehetősen viharos házasságban éltek. Egyetlen napra sem emlékszem, amikor ne lett
volna vita vagy veszekedés.
– Bántottak is?
– A veszekedés általában tettlegességig fajult. De aztán egymás karjába borultak, és
fogadkoztak, hogy nem fog többet előfordulni. Minden vita az ágyban ért véget. A szokásos
„se veled, se nélküled” állapot volt.
– Te pedig ott voltál kettejük között.
– Iskola után sosem akartam hazamenni. Ott maradtam az iskolában, a könyvtárban írtam
meg a leckémet, és egy csomó feladatot vállaltam, csak hogy ne kelljen korán hazamennem.
– Keserűen elmosolyodott. – Az egyetlen hasznom az volt belőle, hogy nagyon jól tanultam.
– És mi történt a hátaddal?
– Apa sokszor megütötte anyát, de arra vigyázott, hogy ne okozzon neki túl nagy sérülést.
Talán attól félt, hogy akkor elhagyná. Inkább rajtam töltötte ki a mérgét. Különösen, amikor
idősebb lettem, úgy tizenegy-tizenkét éves, és ellenkeztem vele.
Charli elsápadt.

67
 – Mit tett veled?
– Apa építkezéseken dolgozott, és magával hozott egy csomó kacatot, ami ott nem kellett.
Többek között egy acélkábelt…
– Te jó ég!
– Rászokott, hogy azzal üsse a hátamat. Nagy, erős ember volt. A kábel lenyúzta a bőrt a
hátamról, és a legrosszabb az volt, hogy anya nem lépett közbe.
– Meg tudta volna akadályozni?
– Nem tudom, de legalább megpróbálhatta volna. Nem akartam, hogy apám sírni lásson,
és visszatartottam a könnyeimet, ameddig csak tudtam. De ő nem nyugodott addig, amíg meg
nem törte az ellenállásomat. Akkor gyávának nevezett, és azt mondta, nem lesz belőlem soha
olyan ember, mint ő.
– Szerencse, hogy nem lettél olyan – mondta Charli, és megborzongott. – Meddig ment ez
így?
– Tizenhat éves koromig. Akkor fogtam magam, és megszöktem.
– Hová mentél?
– Először Philadelphiába. Az utcán éltem. Aztán stoppal Long Islandre mentem, mert úgy
tudtam, vannak ott rokonaim. De ők nem akartak szembekerülni apámmal, és végül ott álltam
teljesen egyedül. Alkalmi munkákból éltem, és ott aludtam, ahol éppen tudtam. Egy ideig
például egy lánynál, aki pénztárosként dolgozott egy ABC-ben, és csak pár évvel volt
idősebb nálam. Engem rakodómunkásnak vettek fel. Nem voltam szerelmes belé, de hosszú
idő után végre nyugodtan, ágyban alhattam… A középiskolát munka mellett végeztem el,
aztán elkezdtem a jogi egyetemet. Jó eredményeim voltak, így ösztöndíjhoz jutottam. De
kölcsönt is kellett felvennem, amelyet később törlesztettem. Az első állásomat Manhattanben
kaptam, kerületi ügyész lettem.
Charli elmélyülten figyelte.
– Ehhez rengeteg kitartás és nélkülözés kellett. No és az, hogy higgy magadban. Egy
utcagyerekből jogász lett, méghozzá a saját erejéből. Nem mindennapi történet.
– Tettem magamnak egy fogadalmat, Charli. Azt tűztem ki célul, hogy felverekedjem
magam a társadalmi ranglétrán, és elismerést, vagyont szerezzek.
– Visszamentél valaha, hogy meglátogasd a szüleidet?
Grant megrázta a fejét.
– Úgy tudom, ők sem kerestek. Megtalálhattak volna a biztosítási számom alapján. Nem
változtattam nevet, és sosem bujkáltam.
Charli arckifejezése elárulta, nem érti, hogyan idegenedhetnek el egymástól ennyire egy
család tagjai. Rossiék nem voltak sokkal jobb módúak, mint Grant szülei, ők mégis meleg
családi légkörben éltek.
– Most már értem, miért volt annyira fontos neked, hogy elérd a célodat – mondta Charli
halkan. – Köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem.
– A feleségem vagy. Már régebben el kellett volna mesélnem. – Félénken Charli szemébe
nézett. – Szeretlek, Charli.
Az asszony lehunyta a szemét, és egy könnycsepp csorgott végig az arcán.
– Azt szeretném, ha igazi házasság lenne a miénk, szeretkeznénk, gyerekeink születnének,
néha veszekednénk és kibékülnénk. És hűségesek lennénk egymáshoz! El sem tudom
képzelni, hogy valaha is más nőt kívánjak meg.
Grant felállt, odalépett Charlihoz, és magához ölelte.
– Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy jobbat érdemelsz. De ha adsz nekem még egy
esélyt, ígérem, hogy nem fogsz csalódni bennem, Charli. Remélem, nincs még késő, hogy
mindent újrakezdjünk.
Grant megcsókolta a feleségét, és Charli átölelte a nyakát. A boldogság könnyei ragyogtak
a szemében.

68
 – Légy a feleségem! – suttogta Grant. – És ezúttal fényes templomi esküvőt rendezünk.
Ott lesz az egész családod és az összes barátunk. Mondj igent, Charli!
Az asszony fekete szeme felragyogott.
– Ne hagyd ott a céget, Grant, csak azért, hogy bebizonyíts nekem valamit! Várd ki, hátha
mégis tulajdonostárs lehetsz!
– Majd meglátjuk. Szóval, hozzám jössz?
– Szeretlek, Grant.
– Mondd, hogy feleségül jössz hozzám!
– Igen, igen! A feleséged leszek!
Grant lehúzta Charlit az ágyra, amely panaszosan nyikorgott. Vágytól remegő kézzel
kezdték egymást vetkőztetni.
Charli arca kipirult, ajka nedvesen csillogott a férfi csókjaitól.
– Szeretlek – suttogta Grant, és átölelte Charlit. – Mi lenne, ha csinálnánk egy kisbabát? –
súgta a fülébe, miközben egyesültek.
A matrac nyögött-nyikorgott alattuk. Egyszer csak mindketten nevetni kezdtek, aztán
leköltöztek a padlóra.
Charli mellbimbója keményen meredt felfelé, Grant pedig nem bírta tovább, a szájába
vette először az egyiket, aztán a másikat. A lány kéjesen felsóhajtott, aztán a sóhaj nyögésbe
csapott át. Lehunyta a szemét, és követte a férfi egyre gyorsuló mozgását. Együtt értek el a
csúcsra. Charli úgy érezte, mintha valami érzéki robbanás rázta volna meg minden porcikáját.
Kifulladva feküdtek egymás mellett, és Grant simogatni kezdte Charli hátát. Odakintről
egyre nagyobb zsivaj hallatszott be. Lehet, hogy újabb vendégek érkeztek.
Charli hirtelen a karjára támaszkodott, és csillogó szemmel azt mondta:
– Most már Sunny következik!
– Ó, drágám! Legalább hagyd, hogy magamhoz térjek, mielőtt egy másik nő karjába
löksz!
Charli belebokszolt a férfi karjába.
– Ugyan már! Nem úgy gondoltam. Nem akarok senkivel sem osztozni rajtad.
– Akkor mégis hogyan értetted?
Charli elmosolyodott.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy meséljek neked a „Mennyei Menyegzők Klubjá”-ról…

69