Professional Documents
Culture Documents
Bálint Ágnes - Mazsola
Bálint Ágnes - Mazsola
0
BÁLINT ÁGNES
MAZSOLA
BRÓDY VERA BÁBFIGURÁIVAL ÉS RAJZAIVAL
A Futrinka utca végén, szinte már a me- lack cserepeiből. Tűzhelyet agyagból ta-
zőn, ócska, molyette kalap hevert. Ez alatt pasztott, s egy rozsdás cső lett a kémény.
a kalap alatt tanyázott Manófalvi Manó, a Az agyagból tapasztott tűzhely – ha jól
madárijesztők barátja. megtömték kukoricacsutkával – csak úgy
Régebben a kalap is egy madárijesztő ontotta a meleget.
fején díszelgett, de mióta Manófalyi Manó „Már nem is bánom, hogy a kalap el-
megörökölte, és házszámtáblát szerelt rá, röpült a fejem fölül – gondolta Manófalvi
ház lett belől. Manó a tűz mellett üldögélve. – Ez a tök-
Sajnos, október végén, egy este a szél el- ház jóval melegebb lakásnak ígérkezik."
fújta a kalapot házszámtáblástól, és Manó- Egy baj volt csupán: a tökházat min-
falvi Manó födél nélkül maradt. denki meg akarta enni, aki csak arra járt
Más lakás után kellett néznie. vagy repült. Manófalvi Manónak unos-
Szerencsére talált a mezőn egy jókora untalan fel kellett tápászkodnia a jó meleg
sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták kuckóból, hogy a varjakat, pockokat, nyu-
a belét. lakat elriogassa.
– Ez megteszi! – vélekedett a manó. – – Nem látjátok, hogy ebben a tökben
Korántsem lesz olyan meleg, mint a kalap, laknak? – kiabálta mérgesen, lúdtollsep-
de legalább nem fújhatja el egykönnyen rűjével hadonászva. – Ez nem megenni-
a szél. való!
Fakéregből ajtót, ablakot mesterkedett Lámpagyújtás után nemigen háborgat-
a tökre, ablaküveg is került egy törött pa- ták, mert a tökházikó ablaka messzire vilá-
gított, s még a legvaksibb vén varjúnak is látott ilyen hitvány kis malacot. Nem is
feltűnt, hogy amiben lámpa ég, az nem teketóriázott vele sokat: egyszerűen odébb
ehető. Manófalvi Manó ilyenkor nyugod- söpörte.
tan nekiülhetett újságot olvasni. A kismalac gurult, és torkaszakadtából
Egy este épp a híreknél tartott ( „ . . . le- visított:
ugrott a mozgó kerékpárosról, és meg- – Ui, ui, ui!
ütötte magát Bolha Barnabás szalmafalvi – Majd adok én neked másnak a házát
lakos. . . " ) , amikor kintről csámcsogást bekebelezni! – fenyegette Manófalvi
hallott. Manó a seprűjével.
Ugyan ki csámcsoghat odakint ? Manó- A malacka bánatosan nyöszörgött:
falvi Manó el sem tudta képzelni. Mikor – Éhes vagyok! Már órák óta nem
azonban a tökházikó falán lyuk keletkezett, ettem!
s a csámcsogást már úgyszólván a szobá- – Akkor sem kell fölfalni a házamat!
ban lehetett hallani, Manófalvi Manó rá- Különben is adhatok neked kukorica-
döbbent, hogy valaki – lámpavilág ide, lepényt. Tessék, kerülj beljebb!
lámpavilág oda – megint belerágott a tök- Kukoricalepény! Édes, drága kukorica-
be. Felkapta hát a seprűt, és kirohant. lepény . . . ,
Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Fél perc múlva csámcsogástól vissz-
Manófalvi Manó még soha életében nem hangzott az egész tökház.
– Ez aztán ízlik nekem! – mondta a kis- – Tudod mit, te Mazsola? Maradj itt
malac két harapás között. nálam! Úgyis mindig egyedül vagyok, s
– Ne beszélj teli szájjal! – figyelmez- hacsak nem fúj erre a szél egy-egy újság-
tette a manó. – És főleg ne csámcsogj! lapot, bizony sokat unatkozom magam-
Evés közben szíveskedjél csukva tartani ban.
a szádat! A kismalac hirtelen szólni sem tudott
A kismalac szelíd mosollyal nézett rá: örömében. Orrocskáját beletörölte Manó-
– Hiszen úgy nem lehet enni! falvi Manó nadrágszárába, és összevissza
– Dehogynem! – biztatta a manó. – röfögött:
Próbáld csak meg! – Manócska, kedves Manócska, de jó,
Rövid kísérletezés után a kismalac meg- hogy itt maradhatok! Hova is mentem
állapította, hogy csakugyan lehet csukott volna, mivé is lettem volna?
szájjal enni. Mire ezt jól begyakorolta, el- A nagy örvendezés után közös erővel
fogyott az egész tál délről maradt kuko- betapasztották a lyukat, amit Mazsola rá-
ricalepény. gott a tökhéjon. Igaz, Mazsola inkább csak
– Úgy jóllaktam, mint a duda! – dőlt nézte, hogyan dolgozik Manócska. Na-
hátra a kismalac szuszogva. – Még el is gyon álmos volt már.
álmosodtam. El is aludt a kályhalyukban.
Manófalvi Manó megsimogatta a feje
búbját.
– Aztán ha hazamégy, otthon is jusson
eszedbe, hogy szépen kell enni!
Erre a kismalac váratlanul sírva fakadt:
– Ui, ui, ui!
– Szent Szilvamag! – kiáltott Manó-
falvi Manó. – Most meg ki bántott ?
– Senki! – szipákolt a kismalac. – Csak
eszembe jutott, hogy nekem nincs is hova
hazamennem...
– Ejha! Hát nincs otthonod?
– N i . . . nincs... Elkergetett a gazda,
mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint
egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz
soha tisztességes disznó!
A derék manó szíve megesett a kismala-
con. Azt mondta hát neki:
VALAKI FÜRDENE
Mazsola ítéletnapig is eltanyázott volna – Ohó, nem addig ám! – szólt rá Ma-
a kályhalyukban, mert ott mindig volt egy nócska. – Előbb megfürdetlek!
kis meleg hamu, Manócska azonban nem Mazsola megijedt:
tartotta ezt megfelelő hálóhelynek. Ő – Nem szoktam én fürdeni!
maga jól megtömött, dundi szalmazsákon Manócska vállat vonva mondta:
aludt, amit nappalra saját gyártmányú – Márpedig nekem nem kell piszkos
kecskeszőr takaróval borított le. malac!
– Neked is lesz jó kis ágyad, ne félj! – Mazsola eltűnt a kályhalyukban. Egyet-
mondta Mazsolának. – Ha eláll az eső, len porcikája sem kívánta a vizet. Rég el-
hozunk szalmát a kazlakból. múlt a nyár, amikor jólesett útszéli tócsák-
Úgy is történt. A nagy petrence szalmá- ban hempergőzni! Pedig Manócska már
ból jó puha ágyacska lett Mazsolának. Ma- jelentette:
zsola mindjárt bele akart hemperedni úgy, – Lehet fürdeni!
ahogy volt, sáros csülköcskével, hamus or- – Nem fürdőm! – röfögött Mazsola. –
rocskával. Inkább elmegyek, és keresek magamnak
egy disznóólat, ahol nem kell fürdeni, ha- azonban a tüzet piszkálta, és még véletle-
nem csak belefúrom magamat a szalmába, nül sem fordult volna az ablak felé.
és kész! Akkor Mazsola köhögött. Nem volt ez
– Jó, jó, menj! – hagyta rá Manócska. igazi köhögés, csak műköhögés, hogy Ma-
Mazsola nem akart hinni a fülének. Egy nócska megijedjen, és azt gondolja magá-
darabig várt, hátha tartóztatják. Azután ban: „Még utóbb megfázik ez a szeren-
mikor belátta, hogy erre hiába vár, kisom- csétlen kismalac, és tüdőgyulladást kap itt
fordált az ajtón. nekem!"
Odakint hideg volt és szuroksötét. Sajnos, nem lehetett tudni, hogy Ma-
Amerre csak a szem ellátott, sehol egy nócska mit gondol magában, mit nem; az
icurka-picurka fény. azonban kihallatszott, hogy vígan fütyö-
Bezzeg a tökházban szép világos volt! rész.
Az ablakon át látni lehetett, ahogy Ma- Mazsola hangulata percről percre rom-
nócska árnyéka ide-oda libben a falon. lott. Már egészen közel állt a síráshoz. Le-
Mazsola felágaskodott, és orrát az ab- kuporodott a fal tövében, és nagyon sze-
laküveghez nyomta. Szerette volna, ha így rette volna, ha nem mondja azt a dolgot a
látják őt, amint a kinti hidegből vágya- disznóóllal kapcsolatban.
kozva les be a meleg szobába. Manócska Egyszerre csak nyílt az ajtó, és Manócs-
ka sétált ki saját készítésű cirokseprűjével.
– Jé! – kiáltott csodálkozva, amikor
észrevette Mazsolát. – Hát te még itt
vagy?
– Itt! – rebegte Mazsola, azután várta
a következő kérdést, hogy nem fázik-e,
nem akar-e bemenni vagy ehhez hasonlót.
Manócska azonban nem kérdezett sem-
mit, hanem nekiállt, hogy elsöpörje az ajtó
előtt összegyűlt esővizet.
– Szinte jólesik a hideg levegő! –
mondta seprés közben. – Odabent már
olyan meleg van, alig lehet kibírni!
„Én kibírnám!" - gondolta Mazsola, és
közelebb húzódott a nyitott ajtóhoz, ame-
lyen keresztül fény és meleg áradt ki a
szobából. Később megkérdezte:
– Manócska! Nem hűl ki?
nócskához, hogy megint annak nadrág-
szárába törölje az orrát. Szerencsére Ma-
nócska már ismerte ezt a mozdulatot, és
egy zsebkendővel ügyesen ki is tudta vé-
deni.
– Csak nem rólad van szó? – kérdezte
Mazsolától orrtörlés közben.
– De igen – vallotta be Mazsola.
Manócska nagyon megörült:
– Lám, ez nagyszerű! Gyerünk hamar,
mielőtt még kihűlne a víz!
Mazsola úgy szaladt be a szobába,
– A szoba? Dehogy hűl! A tűzhely mintha farkasok álltak volna a ház körül.
ontja a meleget. Nagy csodálkozására a fürdővíz már a dé-
– De a víz... a víz sem hűl ki? zsában gőzölgött.
– A fürdővíz ? Nem, az sem hűl ki – – Manócska, te tudtad, hogy itt ma
tájékoztatta Manócska Mazsolát. – Ha valaki fürdeni fog? – kérdezte később, mi-
valaki meg akarna fürdeni benne, hát épp kor már nyakig ült a jó meleg vízben.
most volna a legjobb. – Sejtettem – válaszolta a manó, és jól
Mazsola hallgatott, hallgatott, azután beszappanozta Mazsola feje búbját.
mikor már a foga is vacogott a hidegtől, Mazsola visított, hogy csípi a szemét a
megszólalt: szappan. Később meg azért visított, mert
– Tudok valakit, aki meg akarna für- nem akart kiszállni a jó meleg vízből.
deni. – Még fürödjünk! Még fürödjünk! –
– Ne mondd! – csodálkozott Manócska. sivalkodott torkaszakadtából.
– És hol az a valaki? Itt a közelben? – Mára elég volt! – csitította Manócska.
Mazsola behúzta a nyakát. – Különben is már annyi vizet kipancsol-
– I t t . . . egészen közel... tál, hogy úszik a szoba.
– Érdekes! – mondta Manócska, miután Szárazra dörgölte Mazsolát, lefektette a
jobbra-balra tekingetett. – Nem látok itt zizegő szalmaágyikóba, azután nekilátott,
egy lelket sem rajtad kívül. hogy feltörölje a kipancsolt vizet.
– Hát nincs is – röfögte Mazsola. – Máskor nem csinálok olyan nagy pan-
– De hiszen most mondtad, hogy van csot, Manócska, meglátod! – fogadkozott
itt valaki, aki szívesen megfürdene. Mazsola. De bizony másnap, mikor a dé-
– Hát van, hát van – mondta röstel- zsában ült, megint csak elkezdett lubic-
kedve Mazsola, és odasettenkedett Ma- kolni, fickándozni, víz alá merülni, bugy-
– Mi volt itt? Tengeri csata? – károgta
elképedve.
– Ó, semmi, csak Mazsola tisztálkodott
– magyarázta Manócska. – Tudod, Varjú
barátom, hogy a kismalacok szeretnek
pancsolni.
A tisztára mosdatott Mazsola már régen
aludt, mikor a varjú és Manócska még
mindig róla beszélgettek.
– Nagy gond a házban egy ilyen kis-
malac – vélte a varjú. – Nem is mindenki
vállalná.
borékolni, fröcskölni, és Manócskának Manócska erre mindössze annyit mon-
megint jó csomó kilötykölt vizet kellett dott:
feltörölnie. És éppen akkor állított be a – Persze az egyedüllét legalább olyan
varjú, aki Manócskát még a Futrinka gond. És így mégiscsak vígabban telik az
utcából ismerte. idő...
A CSUTKABABA
Szép időben, mikor a rét fölött hosszú szá- – Nem baj, katonásdit játszanék velük!
lakban úszott az ökörnyál, Mazsola leg- – Ó, hát katonásdit babszemekkel is
szívesebben a ház körül turkált. játszhatsz!
Esős napokon azonban bekényszerült a És Manócska különféle lapulevélzacs-
szobába, s ilyenkor bizony kezdetét vette kókból különféle babokat adott Mazsolá-
a nyafogás: nak: nagy, lila babszemeket fekete csík-
– Manócska, Manócska, hadd játsszam kal, fehér pöttyös fekete babokat, halvány-
a sakkfigurákkal! sárgákat, barnákat, hófehéreket, minden
– Hogyisne, letörne a fejük, s akkor ho- színből egy-egy marékravalót. Rövid idő
gyan sakkozzunk Varjú barátommal ? múlva annyi babszemvitéz menetelt a pad-
– Faragj nekem is sakkfigurákat, Ma- lón, hogy lépni sem lehetett tőlük. Ma-
nócska ! zsola főzőkanállal vezényelte őket, és ví-
– Hiszen nem tudsz sakkozni! gan énekelt:
Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére.
Mert a rétes igen jó,
Katonának az való, trarará!
Egy este Mazsola már az ágyban feküdt, múlva elvigye a csutkababát, mert bele-
tisztára mosdatva, fényesre kefélt kör- zizeg Mazsola fülébe.
mökkel, Manócska pedig zsákot foltozott Egyszer csak Mazsola megszólalt, és
a tűzhely mellett. Csend volt, csak a víz sárgarépát kért.
zümmögött a fazékban. Manócska emlékezett rá, hogy Mazsola
Úgy látszik, elaludt... – gondolta Ma- nyolc káposztás lángost kebelezett be va-
nócska, és ettől a gondolattól kellemes, csorára, úgy vélte hát, hogy nem lehet
nyugodt érzése támadt. Most hát háborí- éhes, és a sárgarépa biztosan csak unal-
tatlanul varrogathat, nem kell mindunta- mában jutott eszébe. Éppen ezért azt
lan abbahagynia a munkát, hogy Mazsolá- mondta:
nak vizet vigyen, zsebkendőt adjon, oda- – Mára már eleget ettél, Mazsola, aludj
tegye mellé a csutkababát, azután két perc csak el szépen!
– De igazán, Manócska! – ült fel Ma- – Mit csinálsz, Mazsola? – kérdezte
zsola az ágyban. – Hát nem te mondod cérna vékony hangon.
mindig, hogy télen sok sárgarépát kell – Turkálok! – válaszolt Mazsola, és or-
enni, mert a vitaminok megvédenek ben- rával odébb lökött egy fagyos göröngyöt
nünket a fertőző betegségektől? És nem – Ó, bizony, tud is egy ilyen kismalac
te mondogattad azt is, hogy a nyers répa a fagyos földben turkálni! – cincogott
rágcsálása jót tesz a fogaknak? Egérke. – A nagy disznók, azok igen! Egy-
– Ez való igaz! – ismerte el Manócska. – szer láttam egy vén vaddisznót, akkora
Úgy emlékszem azonban, hogy ma már el- gödröket túrt, hogy belefért volna a háza-
rágcsáltál annyi sárgarépát, amennyire egy tok.
növésben levő kismalacnak szüksége van. – Az is valami ? – röffent rá Mazsola fity-
– Minél többet rágcsálok, annál egész- málón. – Én még nagyobb gödröket túrok,
ségesebb leszek! – jelentette ki Mazsola. tudd meg! És akkora cukorrépákat túrok
Manócska elismeréssel nézett rá. ki a földből, hogy tavaszig sem bírnád
– Ez valóban megingathatatlan érv. Ép- megenni!
pen ezért nem bánom, ha fölkelsz és kere- Egérke roppant izgatott lett:
sel magadnak a ládában egy jó dundi sár- – Túrjál ki egy olyan nagy cukorrépát!
garépát. Csak tisztítsd meg, mielőtt hozzá- Most, itt, rögtön! Kell nekem egy olyan
látnál! nagy cukorrépa!
Mazsola tágra nyitotta a szemét. Még Mazsola zavarban volt. Röstellte meg-
hogy ő kiszálljon a jó meleg ágyból? És vallani, hogy a fagyos földdel nem bír;
saját kezűleg tisztítsa meg a répát? Azt nekiállt hát turkálni, de bizony a kemény
már nem! Akkor inkább elalszik. rögök nem engedtek. Turkált, turkált,
El is aludt. Álmában turkált, és talált egyszer csak Egérke azt mondta:
egy nagy cukorrépát. – Nini, vérzik az orrod!
A kellemes álom hatására másnap el- Mazsola ijedtében tüstént abbahagyta
kéredzkedett egy kicsit turkálni. Édes ré- a turkálást. Egérke gúnyosan cincogta:
pát találni a földben – ez az igazi malac- – Látod, nem is tudsz fagyos földben
boldogság! turkálni, hihi!
Akkortájt már fagyott, és a föld kemény Azzal elszaladt, de még messziről is
volt, akár a kő. Nem ment a turkálás, se- lehetett a nevetését hallani. Mazsola sírva
hogyan sem ment. Mazsola elkedvetlene- ment haza.
dett, és haza akart menni. – Vérzik az orrom, Manócska, ui, ui! –
Ám akkor, mintha csak a földből nőtt visította torkaszakadtából. – Kötözd be
volna ki, ott termett Egérke, Mezeiék leg- Mazsola orrát, kötözd be hamar, ui, ui!
kisebb lánya. Manócska lemosta Mazsola orráról a
malacorr miatt! – zsémbelt Manócska. –
Ülj csak az asztalhoz, és egyél!
Az asztalon hagymás zsírral leöntött
köleskása gőzölgött. Mazsola máskor meg
akarta volna az egész tálat enni. Most
azonban szótlanul ült a helyén, és türel-
mesen várt, míg Manócska tálalt neki.
„Csak nem beteg ez a Mazsola ? – nézett
rá Manócska fürkészőn. – Semmi sérülés
nem látszik az orrocskáján. De hát akkor
mi érhette?"
földet, és megállapította, hogy már nem is Vacsora után Mazsola azonnal ágyba
vérzik. Igen ám, de Mazsola ragaszkodott kívánkozott. Manócska ettől már komo-
hozzá, hogy kössék be az orrát. A békes- lyan megijedt.
ség kedvéért Manócska be is kötötte. „Talán lázas?" – tapogatta Mazsola
Akkor meg kiderült: Mazsola így nem homlokát. Mazsola azonban nem volt
tud vacsorázni. Levették hát a kötést, Ma- lázas, csak szomorú.
zsola azonban annyira sajnálta az orrát, – Bántott valaki ? – kérdezte Manócska.
hogy mindenáron ápolni akarta. – Nem, senki – válaszolt Mazsola –, de
– Fektess le, Manócska! – nyöszörögte úgy szeretném, ha mesélnél!
elhaló hangon. – Miről?
– De hiszen még nem is vacsoráztál! – A zöld disznóról! – csillant fel Ma-
– Hadd vacsorázzam ma az ágyban! zsola szeme. Nagyon szerette, ha a zöld
– Még mit nem, ekkora felfordulást egy disznóról mesélnek neki. Így hát Manócs-
ka letelepedett a szalmaágy szélére, és me-
sélni kezdett:
– Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer
egy öreg-öreg anyóka, aki már nem bírta
a kapát, s ezért a kertjében mindent fölvert
a gaz. Ha a töpörödött kis anyóka a kertbe
ment, ki sem látszott a magasra nőtt paréj,
madársóska, bürök, csalán, vadrepce meg
ökörfarkkóró közül.
„Ó, bárcsak volna egy kismalacom! –
sóhajtozott szegény anyóka. – Az, tudom,
kitúrná a kertből a gazt, és még ásnom sem
kellene, mindjárt elvethetném a babot, a mondani, eszébe jutott azonban, hogy ak-
sóskát meg... m e g . . . " kor Mazsola rögtön sárgarépát fog kérni.
– Meg? – kérdezte Mazsola hirtelen tá- Ezért inkább azt mondta:
madt érdeklődéssel. – Még mit vethetne – Meg a cseresznyepaprikát.
el? Mazsola ugyanis nem szerette a csípős
Manócska eredetileg sárgarépát akart cseresznyepaprikát. Manócska zavartala-
nul mesélhetett tovább:
– Egyszer a sok gyom között, hogyan,
hogyan sem, tök is termett a kertben. Mi-
kor anyóka meglátta, összecsapta örömé-
ben a kezét.
„Micsoda szép, dundi tök! Akár egy kis
zöld malac! Lám, még kunkori farkincája
is van. Hogy miért nincs nekem egy kis-
malacom, azt sem bánnám, ha ilyen zöld
volna, mint ez a tök!"
Hát uramfia, másnap reggel, ahogy ki-
néz az ablakon, mit lát: valóságos zöld ma-
lac turkál a kertben, kunkori farkú kis zöld
disznó.
Ez volt ám aztán a nagy öröm! A zöld
disznócska mind kitúrta a kertből a ha-
szontalan gyomokat, és a jó, porhanyós
földbe anyóka ültethetett babot, sóskát...
ejnye, meg még mit is?
– Cseresznyepaprikát! – motyogta Ma-
zsola, aki máskor mindig el szokott aludni
a mese végére. Manócska meg is kérdezte
tőle:
– Mi az, Mazsola? Nem vagy még ál-
mos?
– Álmos vagyok, csak gondolkozom – – Hát tudsz?
válaszolt Mazsola. – Hát nem. De azt mondtam, hogy
A meglepő válasz hallatára Manócska tudok.
nagyot nézett. – Ahá! Szóval hencegtél!
– Gondolkozol? Mazsola erre nem szólt semmit. Rövid
– Igen. Azon gondolkozom, hogy Egér- gondolkozás után eltűnt a takaró alatt.
ke kiállhatatlan, szemtelen, nagyszájú, és Manócska eligazgatta a takarót, és már
soha többé nem fogok játszani vele. tudta, hogy nem az orra miatt volt Ma-
– Ejha! Aztán miért? zsola egész este olyan kifordított, hanem
– Mert azt kiabálta, hogy nem tudok azért, mert szégyenben maradt a hencegé-
fagyos földben turkálni. sével.
A FARKASOK
Egyik nap olyan jeges szél fújt, hogy Fü- igazat megvallva, nem szeretem, mikor így
löpke, akit sóért küldtek a Futrinka ut- dudál és bömböl a kéményben.
cába, hazafelé majd megfagyott útközben, – Én szeretem! – kiáltott Mazsola. –
s betért kicsit megmelegedni a tökházba. Olyan, mintha farkas szorult volna a ké-
Manócska mindjárt odaültette a tűzhely ménybe, s az vonítana.
mellé, s forró csipkebogyóteával kínálta A farkas említésére Fülöpke megbor-
meg. zongott. Hát még mikor Mazsola unszolni
– Hát ez bizony jólesik! – mondta Fü- kezdte Manócskát, hogy farkasokról me-
löpke hálásan. – Csudára meggémbere- séljen!
dett a fülem ebben a vad szélben. Manócska – nemhiába volt világéleté-
– Jobb is az ilyen szelet bentről hall- ben a madárijesztők barátja – sok ilyen
gatni ! – bólogatott Manócska. – Ámbár az mesét tudott. Mesélt a szürke farkasról,
amelyik mindig csattogtatja a fogát, me-
sélt a farkaskölykökről, amelyek éjszakán-
ként körben ülve vonítanak a holdra, az-
után mesélt a nagy, fekete farkasról, ame-
lyiknek úgy világít a szeme, mint a zöld
fényű villanylámpa. Mazsola mély érdek-
lődéssel hallgatta mindezt egészen sötéte-
désig. Fülöpkét szegényt úgy elfogta köz-
ben a félsz, hogy mikor vége szakadt a
mesének, röstelkedve bevallotta: ő bizony
nem mer egyedül hazaindulni.
– Gyáva nyúl! – röfögött Mazsola. –
Fél a sötétben!
– Mi tagadás, félek – ismerte be Fü-
löpke. – Egész úton azt képzelném, hogy
nyomomban jár a zöld szemű farkas.
– No, majd én hazakísérlek! – mondta
Mazsola nagylelkűen. – Gyere, menjünk!
El is mentek szépen, kézen fogva. Fél
óra múlva Mazsola jókedvűen tért vissza.
– Versenyt futottunk Fülöpkével! – új- Nem, Mazsola nem érzett fáradtságot,
ságolta. – Hazafelé is futottam, mert azt csak éhséget. Megevett egy tál lekváros
játszottam, hogy farkast kergetek. gombócot, azután nekiállt játszani. Elő-
– No, akkor most fújd ki magadat! – kotorta a sutból Manócska kimustrált
mondta neki Manócska. – Elfáradhattál esernyőjét, azzal ugrált körbe-körbe a szo-
ennyi futkosástól. bában, s fújta a régi malacnótát:
AZ ÖREG MALAC
Nem messze a tökháztól volt egy nagy Hát ez nagyon tetszett Mazsolának. Ide-
tócsa. Mikor befagyott, Egérke hívta Ma- oda csúszkáltak, és teli tüdőből fújták:
zsolát, hogy menjenek csúszkálni a tócsa
jegére. Manócska,
Csúszkáltak, és közben beszélgettek. Manócska,
– Manócskának olyan hegyes az orra! – Hosszú orrod de ócska!
állapította meg Egérke. – És olyan hosszú!
– Borzasztó hosszú! – helyeselt Ma- Később arra jött Fülöpke, hatalmas kö-
zsola. Egérke mindjárt kitalált egy verset: téssel a fülén.
– Nézd, Egérke! – bökte oldalba Ma-
Manócska, zsola Egérkét. – Fülöpkének milyen nagy
Manócska, most a füle!
Hosszú orrod de ócska! Egérke csak vihogott:
– Akkora a füle, mint egy tepsi. Mazsola csak állt ott bambán, és hol az
Mazsolának ez is nagyon tetszett. egyikre nézett, hol a másikra. Végül sar-
– Tepsifülű Fülöpke! Tepsifülű Fü- kon fordult, és bement a házba.
löpke! – kiabálta, ahogy csak a torkán ki- – Bogozd le rólam ezt a csúnya kendőt,
fért. Fülöpke megsértődött és elszaladt. Manócska!
Mazsolának sem volt már kedve tovább – Mi az? – csodálkozott Manócska. –
csúszkálni, mert fázott. Hazabaktattak hát, Már nem játsztok?
hogy elkérjék Mazsola számára Manócska – Nem! – röfögte Mazsola. – Már nem.
régi nagykendőjét, amit a lábára szokott – Én meg, mikor a nagy nevetést hallot-
teríteni, ha hűlőfélben volt a szoba. tam, azt hittem, milyen jól mulattok.
Manócska gondosan bebugyolálta Ma- Mazsolának csöpp kedve sem volt rész-
zsolát. letezni a dolgokat, ezért csak este bökte ki:
– A fülemre is! – vezényelt Mazsola. – – Egérkéék csúfoltak.
Az fázik a legjobban. – Ó, szegénykém! – simogatta meg Ma-
Végül Mazsolából nem látszott más, nócska. – A csúfolódás nagyon tud fájni.
csak az orra. Kiment Egérkéhez, de az már Onnan tudom, hogy pici koromban engem
Fülöpkével társalgott, aki időközben me- is mindig csúfoltak a seregélyek a hosszú
gint előkerült valahonnan. Mikor meglát- orrom miatt.
ták a bebugyolált Mazsolát, hahotázni – Csúnya seregélyek! – kiáltott Mazsola
kezdtek. méltatlankodva. – Majd adnék én nekik
– Ki ez az öreg malac ? – kérdezte Fü- téged csúfolni!
löpke a nevetéstől dülöngélve. Egérke meg Manócska megsimogatta Mazsola feje
azt cincogta nagy vidáman: búbját.
– Mazsola nagymama, Mazsola nagy- – Kedves kicsi Mazsolám! – mondta
mama! gyöngéden.
szemöldökét. – Inkább olvasok neked. Hi-
szen legutóbb is arról szólt a mese.
– Nem baj, Manócska! Most egy másik
zöld disznóról mesélj! Egy másikról! Tu-
dod!
Mit volt mit tenni, Manócska elkezdte
a mesét egy másik zöld disznóról, amelyik
eredetileg nem is zöld volt, hanem rózsa-
színű, mint minden más malac. És ez a
malac egy nap sétálni ment a vadvirágos
rétre.
Olyan volt ez a rét, mint a hímzett te-
rítő, telis-tele szebbnél szebb színes virá-
gokkal. És micsoda fű nőtt azon a réten!
Valóságos selyem!
A kedves kicsi Mazsolának erre hirtelen A kisdisznó körülnézett a vadvirágos
eszébe jutott, hogy délután ő is csúfolta réten, és elhatározta, hogy itt megpihen.
Manócskát a hosszú orra miatt. Ettől úgy – Aha! – szólt közbe Mazsola. – Bizto-
elkeseredett, hogy sírva fakadt. san hozott magával uzsonnát, azt akarta
– Mi történt? – nézett rá Manócska. megenni!
– Semmi, Manócska, semmi... brühü- – Ó, nem! – ingatta Manócska a fejét. –
h ü h ü . . . de ne haragudj Mazsolára, Ma- Ez a mi malacunk uzsonna helyett olvasni-
nócska! Ugye, nem haragszol? valót hozott magával. Különféle újságo-
Manócska még inkább elképedt. kat, mint például a Kukoricalevél című
– Nem haragszom! – mondta csodál- mezőgazdasági szaklapot meg az Ólunk
kozva. – Miért is haragudnék? tája című képes folyóiratot, amelyből min-
Hiszen ha Mazsola mert volna erre vá- denki megtudhatta, hogyan kell kukorica-
laszolni! De minthogy bátorsága nem szárból televíziós antennát készíteni. Nos,
volt, hát csak szipogott, könnyezett, s ezekkel az újságokkal a kisdisznó letelepe-
fújta az orrát olyan trombitálással, hogy dett egy vadrózsabokor tövébe, és addig
Manócska azt hitte, náthás. Gyorsan ágy- fel sem kelt, míg az utolsó betűig ki nem
ba dugta hát a szipákoló malacot, még azt olvasta. Akkor azután eldobta az újságo-
is megkérdezte tőle, ne meséljen-e. kat. A szél végighömpölygette a sok papír-
– Dehogynem! – kapott a szón Ma- lapot a réten, a bokrok tüskéin szétszag-
zsola. – Mesélj a zöld disznóról! gatta, s a szép, vadvirágos rét tele lett pa-
– Már megint? – húzta fel Manócska a pírfoszlányokkal. És ez még semmi! Mert
a kisdisznó fogta magát, és a fűbe hempe- – Én nem csúfolnám – szólalt meg Ma-
redett. Élvezte a hempergést a selymes fű- zsola váratlanul.
ben, végighemperegte hát az egész rétet, – Én sem – mondta Manócska. – Jól
úgyhogy ott már sem virágot szedni, sem megcibálnám a fülét, amiért lehempe-
kaszálni nem lehetett többé. No, hanem regte a füvet, de nem csúfolnám azért,
mikor feltápászkodott a hempergésből, hogy zöld lett. Elég baj az neki, minek még
hát akkor a füle hegyétől a farka csücskéig csúfolni is érte?
zöld volt, akár egy uborka. És amerre Azzal betakargatta Mazsolát, a petró-
ment, mindenki megmosolyogta, kicsú- leumlámpát pedig elfordította, hogy ne
folta. világítson szemébe a fény.
TAVALYI BOGÁNCS
MANÓCSKA SZÁRNYA
A TÖKÉLETES JÁTSZÓTÁRS
Manócska újságot olvasott. Mazsola pedig újságokat nem ilyen kismalacok számára
unatkozott. Odament hát Manócskához, írják, mint amilyen te vagy.
és orrával bökdösni kezdte az újságot. – De nekem is olvassál az újságból, Ma-
– Nekem is olvass, Manócska, nekem is! nócska! – erőszakoskodott Mazsola.
– Kötve hiszem, hogy ez érdekelne té- – Unni fogod.
ged, Mazsola! – mondta Manócska. – Az – Nem fogom unni, csak olvassál már!
Manócska látta, hogy Mazsola semmi- – Olvassak még? – kérdezte Manócska
képpen nem hagyja magát meggyőzni. egy idő múlva.
Fogta hát az újságot, és hangosan olvasni – Hát nem is tudom... – motyogott
kezdte: Mazsola. – Az újságban csupa ilyenek
– „Télen át sem tétlenkednek a Mézes- vannak?
bödön szövetkezet tagjai. Rendszeresen fo- Manócska bólintott.
lyik a kaptár szellőztetése, a mézkészletek – Figyelmeztettelek rá, hogy az újságot
ellenőrzése, a sejtek tisztántartása, vala- nem kismalacok számára írják.
mint a dolgozó méhek szakmai tájékozta- Mazsola elszontyolodott.
tása a tavaszi mézgyűjtéssel kapcsolatban. – Akkor most mit csináljak?
Örvendetesen szélesedik a Tartsd tisztán – Játsszál szépen!
kaptárodat mozgalom, de nem lehet szó – De mivel játsszam, Manócska, mivel
nélkül hagyni azt a szívós küzdelmet sem, játsszam?
melyet a szövetkezet tagjai a léprongáló Manócska körülnézett. Ott látta a csut-
viaszmolyok ellen indítottak." kababát, a babhadsereget és még egy
Manócska szépen, lassan olvasott, gon- csomó mindenféle játékot. Mazsola azon-
dosan hangsúlyozva minden szót. Közben ban kijelentette, hogy ezek a játékok már
szeme sarkából Mazsolát figyelte, aki na- mind régiek, és ő új játékot szeretne. Ad-
gyokat ásított. dig-addig nyafogott, mígnem Manócska,
aki már nagyon szerette volna elolvasni az
újságot, meg nem szánta, és oda nem adta
neki a sakkfigurákat játszani.
Egy darabig csend volt és nyugalom.
Mazsola a sakkfigurákat rágcsálta, mert
kíváncsi volt, hogy keserű vagy édes fából
faragták-e őket.
Manócskának feltűnt a nagy csend, és
hátranézett. Mazsola éppen a fehér bás-
tyát szopogatta. Manócska összeráncolta
a homlokát, és rászólt, hogy a sakkfigurák
nem erre valók.
– De úgy unatkozom, Manócska, iga-
zán úgy unatkozom! – kezdte Mazsola
újra az óbégatást. – Játsszál velem, Ma-
nócska, légy szíves, játsszál velem!
Manócskának a világon semmi kedve
játszani, mert mindig az van, amit ő akar.
– Értem, értem! – bólogatott a manó. –
De hát mehetsz te Fülöpkéhez is játszani.
Azok sem laknak messze.
– Ó, Fülöppel aztán igazán nem érde-
mes játszani! – jelentette ki Mazsola. –
Olyan kényes, hogy az már kibírhatatlan.
Ha játék közben kicsit fellököm vagy meg-
ütöm, mindjárt sír.
– Szegény kis Mazsolám! – kiáltott Ma-
nócska, alig bírva visszafojtani a nevetést.
– Milyen szomorú is a te életed! Nincs egy
sem volt Mazsolával játszani. Talált a lap- igazán tökéletes játszótársad!
ban egy érdekes cikket a Varjúszínház téli – Hát nincs! – mondta Mazsola sajnál-
műsoráról, azt szerette volna nyugodtan kozva. De máris felderült. – Ugye, jössz
végigolvasni. velem játszani, Manócska? Látod, hogy
Azt ajánlotta hát Mazsolának, hogy ha nincs kivel játszanom! Ugye, jössz?
nincs kedve egymagában játszadozni, ak- Azért-e, mert megsajnálta Mazsolát,
kor menjen át szépen Egérkéékhez. vagy másért, Manócska most váratlanul
Mazsola az orrát húzogatta. hajlandónak mutatkozott játszani.
– Ahhoz a nagyszájú egérhez nem me- Mazsola repesett a boldogságtól:
gyek játszani! Mindig gorombaságokat – Jaj de jó, Manócska, jaj de jó! Játsz-
mond. szunk farkaskergetősdit!
– Például ? – kérdezte Manócska. – Mi- A farkaskergetősdi afféle felelgetős játék
lyen gorombaságokat mondott neked mos- volt, és kettő kellett hozzá: egy, aki a far-
tanában? kast játssza, és egy, aki a kismalacot. Ma-
Mazsola sokáig gondolkozott. Végre zsola nyomban kijelentette, hogy ő lesz a
eszébe jutott valami: kismalac, és felkapta a kis cirokseprűt,
– Egyszer, mikor fogócskáztunk, azt hogy a játék végén legyen mivel elpáholnia
mondta nekem, hogy lassú vagyok, mint a farkast.
a csiga. – Menj a tűzhely mögé, Manócska! –
Manócska elnevette magát, mert tudta, rendelkezett. – Onnan sompolyogj elő,
milyen lomhán szokott Mazsola mozogni. mikor majd meg akarsz engem enni.
A kismalac, Manócska jókedvét látva, Manócska ment, de a lábáról leesett a
nekibátorodott: papucs, meg kellett állnia. Mazsola türel-
– Meg azért nem szeretek Egérkével metlenül kiabált:
– Siess már, Manócska, ne mássz úgy,
mint egy csiga!
Manócska elnevette magát, de nem szólt
semmit. Felrángatta a papucsát, a tűzhely
mögé lapult, és mikor Mazsola jelt adott,
előjött, mint gonosz farkas.
– Jó napot, jó napot! – köszönt mély
hangon. – Miért turkálsz, kismalac?
– Hogy csontot találjak! – röfögött Ma-
zsola. Neki nem kellett a játékhoz elváltoz-
tatnia a hangját.
– Minek az a csont? – folyt tovább a
kérdezősködés.
– Tűzre vetni.
– Minek az a tűz?
– Répát főzni!
– Minek az a répa?
– Kismalacnak megenni.!
– Bú, bú, majd megeszlek én téged, kis- Mazsola sivítva támadt neki a seprűvel:
malac! – kiáltott Manócska, és úgy tett, – Engem aztán nem eszel meg, adta
mintha be akarná kapni Mazsolát. lompos ordasa, nesze, nesze!
Manócska visszaszaladt a tűzhely mögé,
mert Mazsola szerint ebben a játékban a
farkasnak mindig gyáván meg kell futa-
modnia.
Mazsola élt-halt az ilyen játékokért.
Már vagy negyedszer hajkurászta vissza
a gonosz farkast a tűzhely mögé, mikor
egyszer csak Manócska szólt, hogy most
már ő szeretne kismalac lenni.
– Hogyisne! – röfögött Mazsola. – Mit
gondolsz? A kismalac én vagyok.
– De az nem járja, Mazsola! – magya-
rázta neki a manó. – Játékban mindig cse-
rélődnek a szerepek, mert csak úgy élvezet
a játék minden részvevő számára.
– Engem aztán nem eszel meg, gonosz
farkas, nesze, nesze!
– Ui, ui! – visított Mazsola torkasza-
kadtából. – Megütöttél, Manócska, meg-
ütöttél !
– Ugyan! – nevetett Manócska. – Csak
meglegyintettelek egy kicsit játékból.
– De fáj, Manócska, fáj! – zokogta Ma-
zsola, mogyorónyi könnyekkel a szemé-
ben. Erre Manócska lecsapta a kis seprűt,
és visszaült újságot olvasni.
Mazsola abbahagyta a sírást, és dermed-
ten bámult rá.
– Manócska... – szepegte elhaló han-
gon. – Hát nem játszunk?
– Ebből nekem elég volt! – mondta Ma-
Egyik este Mazsola bele akart kukucskálni zsola el is hallgatott, de azért odabújt Ma-
a fazékba, hogy lássa, megfőtt-e már a nócskához, és azt suttogta:
krumpli. Igen ám, de olyan ügyetlenül – Öledbe, Manócska, öledbe. ..
emelte le a fazékról a fedőt, hogy orrocs- – Ugyan már, ölbe venni ilyen dundi
káját megcsapta a forró gőz. Visítva sza- malacot! – nevetett Manócska. – Gyere,
ladt a manóhoz: segíts inkább kukoricát morzsolni!
– Öledbe, Manócska, öledbe! Mazsolá- Mazsola szeretett segíteni a morzsolás-
nak fáj! nál, mert olyankor Manócska mindig me-
Manócska nem ijedt meg: gyorsan be- sélni szokott, azonkívül kukoricát is lehe-
kente Mazsola orrát tojásfehérjével. Ma- tett eszegetni.
egy házacska, abban lakott öregapó. Övé
volt az igazi zöld disznó. Ez a zöld disznó
minden este segített öregapónak kukoricát
morzsolni.
– Akárcsak én! – sietett Mazsola meg-
jegyezni tele szájjal.
– Akárcsak te – hunyorgott Manócska
–, de az igazi zöld disznó sohasem torkos-
kodott morzsolás közben, mert tudta,
hogy akkor nehezen telik meg a véka.
Mazsola nagyot nyelt. Manócska hábo-
rítatlanul folytathatta:
– Az igazi zöld disznó mindig szívesen
segített öregapónak a ház körül. Vizet hor-
dott, sepregetett, rőzsét gyűjtött...
– Jaj, Manócska! – ugrott fel Mazsola
nagy sebbel-lobbal. – Most jut eszembe,
– Na jó, morzsoljunk! – mondta.neki-
vidámodva. – És közben mesélj, Manócs-
ka, a zöld disznóról.
– Ej, hát örökkön-örökké csak a zöld
disznóról meséljek neked? – nézett rá Ma-
nócska. – Hiszen arról meséltem tegnap-
előtt is!
– De most ne arról mesélj, amelyik le-
hemperegte a szép füvet, hanem az igazi
zöld disznóról! Az igaziról, tudod!
Dehogy tudta Manócska, milyen lehet
az igazi zöld disznó. Törte a fejét erősen,
de nem jutott eszébe semmi. Egyszer csak
meghallotta, hogy Mazsola jóízűen ropog-
tatja a kukoricaszemeket. Különös, de er-
ről azonnal kitalálta, milyen is lehet az
igazi zöld disznó.
– Egyszer volt, hol nem volt – kezdte
Manócska a mesét –, az erdőszélen volt
Mazsola izgett-mozgott, azután meg-
kérdezte :
– És céklát hámozni... céklát hámozni
nem szokott az igazi zöld disznó?
– Dehogynem! Valahányszor céklát
főztek, mindig ő hámozta meg, ő szeletelte
föl, még a tormát is ő vagdosta hozzá.
Mazsola peckesen kihúzta magát. Mi-
kor pedig Manócska lehajolt, hogy a sza-
naszét heverő csutkákat összeszedje és a
tűzre dobja, Mazsola megelőzte.
– Hagyd, Manócska, majd én rakok a
még délután mondtad, hogy öntsem ki a tűzre... és kiviszem a hamut is!
vizet. .. A hamut már nem az ajtó elé öntötte
– Mondtam, mondtam! – bólogatott a Mazsola, hanem hátravitte a ház mögé,
manó. ahol Manócska még az őszön elültetett egy
szilvamagot, karóval jelölve meg a helyét.
Sokat beszélgettek arról, hogy a szilva-
AZ EHETŐ HÁZ 2
VALAKI FÜRDENE 5
A CSUTKABABA 8
A CUKORRÉPA MEG A ZÖLD DISZNÓ 12
A FARKASOK 16
AZ ÖREG MALAC 19
TAVALYI BOGÁNCS 22
MANÓCSKA SZÁRNYA 24
A TÖKÉLETES JÁTSZÓTÁRS 29
AZ IGAZI ZÖLD DISZNÓ 34
BÁLINT ÁGNES-BRÓDY VERA
MAZSOLA
A kiadásért felel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó igazgatója • Felelős szerkesztő: Janikovszky Éva
Műszaki vezető: Gonda Pál • Képszerkesztő: Bródy Dóra • Műszaki szerkesztő: Simon Zoltán
86 700 példány, 8 (A/5) ív terjedelemben (14 500 példány hanglemezmelléklettel), MSZ 5601-59
67.4492 — 100 éves az Athenaeum Nyomda, Budapest -Íves offsetnyomás. A szöveg monophoto eljárással készült
Felelős vezető: Soproni Béla igazgató
IF 823-d-6870