A POLISZOK VÁLSÁGA

leckevázlat a IX. B. osztálynak 1h/hét

Athén a déloszi szövetség élén valóságos birodalmat hozott létre, amelynek több mint háromszáz tagállama volt. Ezt
Spárta féltékenyen figyelte. Spárta szövetségesei közt voltak kereskedővárosok, amelyek érdekeit sértette az athéni
terjeszkedés. Az ő unszolásukra szánta el magát Spárta a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431–404) megindítására.
Hatalmas véráldozatok után, közel harmincéves háborúban Spárta kerekedett felül, Athén szövetségi rendszere
szétesett. A peloponnészoszi háború vége azonban nem hozta el a várva várt békét, sőt a spártaiak lemondtak a
perzsák számára a kis-ázsiai görögségről és Ciprusról. A következő évtizedekben nem csökkentek a belháborúk a
poliszok között.

MAKEDÓNIA FELEMELKEDÉSE

A mai Görögország északi hegyeiben éltek a makedónok, akiknek a nyelve a göröggel állt közeli rokonságban. A
görögök által barbárnak tekintett népet egy király vezette, az ő hatalmát a törzsi arisztokrácia korlátozta. A Kr. e. 4.
század közepén II. Philipposz nemcsak a makedónokat egyesítette erős királyságában, hanem meghódította a
környező – thrák és illír – törzseket is. Az uralkodó kihasználta a poliszok belharcait, és a makedónok Hellász
középső területének uraivá váltak. A poliszok egy része a makedónok ellen, más részük mellettük foglalt állást, Athén
II. Philipposz ellensége lett. A görögök ellenállását a nagyszerű szónok, Démoszthenész tüzelte, akinek Philipposz
elleni beszédeit philippikáknak nevezzük. A görög hadakat Kr. e. 338-ban, a khairóneiai csatában legyőzték a
makedónok. II. Philipposz Korinthoszban megalapította a görög államok szövetségét, és annak élére állva
meghirdette a Perzsia elleni hadjáratot. A hadjárat megindítására már nem volt lehetősége, mert Kr. e. 336-ban II.
Philipposz merénylet áldozata lett.

NAGY SÁNDOR

II. Philipposz fia, Alexandrosz nevelőjének a híres görög filozófust, Arisztotelészt kérte fel. A trónörökös ezért
nemcsak kiváló katona, hanem művelt ember is volt. Alexandrosz a khairóneiai csatában mutatta meg katonai
tehetségét, majd 20 évesen a makedón birodalom élére állt (Kr. e. 336–323). Az apja halálát követően fellázadt népek
leverése után Kr. e. 334-ben indította meg a Perzsia elleni hadjáratot. A kb. 40 000 fős görög – makedón sereg a
Dardanellákon kelt át, az első összecsapásra pedig a Márvány tenger partvidékén a Granikosz folyónál került sor. A
makedónok itt még csak Kis Ázsia perzsa kormányzójával kerültek szembe és fényes győzelmet arattak.

A következő évben, Kr.e. 333–ban Isszosznál már a perzsa király III. Dareiosz vezette főerőket győzték le. A
vesztes uralkodó ugyan elmenekült, de családja fogságba esett. Isszosz után Alexandrosz délnek fordult, elfoglalta
Főniciát, Palesztínát, majd Egyiptomot. Miután biztosította serege hátát a tenger felől, kelet felé nyomult előre. Az
egykori asszír főváros Ninive romjainak közelében, Gaugamélánál ütkozott meg az újjászervezett perzsa hadsereggel
(Kr.e. 331). A perzsák itt megsemmisítő vereséget szenvedtek, III. Dareiosz ugyan elmenekült, de később egyik
helytartója meggyilkolja, a gaugamélai csata után Alexandrosz lett egész Perzsia ura.

1
Nagy Sándor Kr. e. 326-ban előretört az Indusig, és már India északkeleti tartományait hódította meg. A makedón
sereg azonban lázadozni kezdett: szerettek volna már békében élni és részesülni hódításaik gyümölcseiből. Nagy
Sándor visszafordult, és fővárosát Babilonba helyezte. Itt azonban leghűségesebb barátaival, a makedón és a görög
előkelőkkel gyűlt meg a baja. Nagy Sándor egy egységes, központosított, soknemzetiségű birodalom kiépítésére
törekedett. Ezt azonban perzsa mintára akarta megvalósítani. Keleti despotaként, kényúrként viselkedett, a
lázadozókat kivégeztette, sőt egyik barátját saját kezűleg szúrta agyon. A kivételes életpálya ekkor hirtelen
megszakadt. Nagy Sándor Kr. e. 323-ban Babilónban meghalt. A hadjáratok megerőltetései, a betegségek mellett
halálát a mértéktelen italozás okozta.

A HELLENISZTIKUS BIRODALMAK

Nagy Sándor halála után a fegyverrel egységbe kényszerített, túlságosan hatalmas birodalom darabokra szakadt. Az
egyes királyságok élére egykori hadvezérei, a diadokhoszok (jelentése: ’utódok’) kerültek. (Egyiptomban
Ptolemaiosz, Szíriában Szeleukosz, Makedóniában Antigonosz.). Az utódállamok vezető rétege a görögül beszélő
makedónokból és görögökből állt, a korszakot ezért nevezik a hellén (’görög’) szóból hellenisztikus kornak (Kr. e.
323–30).

Az időszakban hatalmas városi központok jöttek létre Egyiptomban, Mezopotámiában és Kis-Ázsiában. Az egyiptomi
Alexandria lakosainak száma meghaladta a félmillió főt. A görög nyelvű városokat a paraszti sorban élő bennszülött
népesség tartotta el. A hellenisztikus államok állandó harcban álltak egymással a vezető szerepért, míg végül
egyenként a római hódítás áldozatául estek. A hellenisztikus kultúra azonban tovább élt, mivel a Római Birodalom
keleti tartományai megőrizték görög nyelvüket, a rómaiak pedig eltanulták és Európa többi részének közvetítették a
görög kultúrát.