Professional Documents
Culture Documents
Utazás Sárkányföldre
Utazás Sárkányföldre
Süsü és a Sárkánylány elindult haza, Sárkányföldre, Most, hogy összeházasodtak, várta őket az
otthonuk, ahol Süsü lesz a király és a Sárkánylány a királyné.
Elbúcsúztak az emberektől, a királyi udvar búcsúztatta őket, vagyis mindenki, aki a királyi
udvarban élt. Integettek, meg kiabáltak, meg szipogtak, meg kurjongattak.
– Ki fog velem játszani? Süsü! Süsü! Ne menj el, Süsü! – szipogta a Kiskirályfi.
– Ne sírj, Kiskirályfi! Nem örökre megyünk el. És te is eljöhetsz hozzánk játszani! És soha, de
soha nem foglak elfelejteni!
Süsüék lassan eltávolodtak. Az integetők egyre kisebbek lettek, a hangjuk egyre halkabb lett,
majd eltűntek mindnyájan Süsü szeme elől, ahogy utoljára visszanézett.
Süsü is nehezen szakadt el tőlük, a szíve tele volt emlékekkel, a feje tele volt kavargó
gondolatokkal, a szeme tele volt könnyel.
– Nem örökre megyünk el – súgta. – És az emlékek velünk jönnek! Mesélj róluk, és akkor én is
megismerem őket. Meg téged is jobban megismerlek! Bár a legfontosabbat most is tudom rólad:
neked van a világon a legjobb szíved.
– Sokat tanultam az emberektől! Mondhatom, hogy nagyon sokat. Például egy csomó
illemszabályt! Például, hogy mit kell mondani, ha egy kóbor lovaggal találkozunk. Azt kell
mondani, hogy üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott, mondsza,
erre, s mi vajon a szíved terve? Ez nagyon fontos, mert csak ezután jöhet a bajvívás! Azután
megtanultam dolgozni. Ez is nagyon fontos, mert nem sokan tudják, hogy hogyan kell. Meg
voltam egy személyben fővezér és hadsereg! Ez azért volt jó, mert megtanultam parancsolni és
engedelmeskedni. Ennek mind hasznát veszem, ha király leszek.
A Sárkánylány mosolyogva helyeselt.
– Nagyon jó király leszel. Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy és ilyen illedelmes. Te leszel a
legjobb királya Sárkányföldnek!
Süsü eltöprengett.
– Nem baj – mondta a Sárkánylány. – Nekem is egy fejem van. Ha ezt hozzáadjuk a tiedhez,
akkor már kettőnknek két feje van.
– Igaz – nézett rá Süsü. – És azt is megtanultam, hogy egy fejjel is lehet sokat csinálni. Sőt
okosakat!
Különös tájon mentek. A sárkányok földje még csak nem is hasonlított az emberek földjére.
Először is minden csupa szikla volt. Hatalmas hegyek meredeztek az ég felé, mintha valami óriás
egymásra dobálta volna őket. A fák is mintha kőből lettek volna kifaragva, zörögtek-csörögtek
rajtuk a levelek. Sosem látott gyümölcsök lógtak a fákról, és nagyon különös alakjuk volt. Az
egyik gyümölcs kocka alakú volt, a másik háromszög alakú, volt olyan is, amelyik úgy meg volt
csavarodva, mint a dugóhúzó. Lehetett látni olyat is, ami olyan volt, mint a tányér. Az ember el
se tudja képzelni, hogy milyen ízük lehetett! De a legkülönösebb az volt, hogy a Napot sehol sem
lehetett látni! Nem volt Nap! Valami kékes visszfény derengett helyette.
Az út szélén hatalmas virágok hajladoztak, mintha üvegből lettek volna, át lehetett látni rajtuk, és
finoman csengtek, ha összekoccantotta őket a szél. A nagyobb virágok mély hangon szóltak,
mint a harang, a kisebb virágok meg úgy csilingeltek, mint a csengettyű.
Méhecskék röpködtek fölöttük, de mondhatom, hogy különös méhecskék. Először is két fejük
volt, egy elöl, egy meg hátul. Mikor az egyik fej a virágport gyűjtötte, a másik fej figyelt.
A madaraknak is két fejük volt, egymás mellett a nyakukon. Röpködtek a fák között, és
csipegették a tányér alakú, meg a kalapács alakú, meg a kocka alakú gyümölcsöket. Veszekedve
rikácsoltak, olyan volt a hangjuk, mintha egy botot húznának végig a léckerítésen. Berregtek és
csattogtak, kerepeltek és káráltak.
De Süsü nem törődött a berregő madarakkal, az esze a jövőn járt, meg akörül forgott, hogy
milyen is lesz, ha ő lesz a király. Merthogy azért jött vissza a Sárkányföldre szépséges
feleségével, a Sárkánylánnyal.
A szépséges Sárkánylány is azon töprenkedett, meg akörül forgott az esze, hogy milyen is lesz,
ha ő lesz a királyné. Azután elmosolyodott, és azt mondta magában, hogy ilyen okos és erős
király mellett, mint Süsü, nem lesz semmi baj!
A királyi barlang bejáratát nagy, faragott címer díszítette, a régi királyt ábrázolta a három fejével.
Süsü üdvözlésképpen biccentett a három fejnek, s az járt az eszében, hogy sürgősen ki kell
cserélni a címert. Új király, új címer! S mivel pedig az új királynak egy feje van, a címeren is egy
fejnek kell lenni! Vagyis az ő fejének. Azután a címerről az ajtóra nézett, hogy mikor jön már
valaki üdvözölni az új királyt. De az ajtón nem jött ki senki, csend volt, gyanúsan nagy csend.
Hahóztak meg hallgatóztak felváltva, vagyis Süsü hahózott, a Sárkánylány meg hallgatózott,
mikor végre valami mocorgást hallottak a királyi barlangból.
Mintha valakik motyogtak meg vitatkoztak volna, mintha hárman sutyorogtak meg köhécseltek
volna.
Süsüék türelmesen várakoztak, hogy majd csak előjönnek a motyogók, a sutyorgók meg a
köhécselők.
Ám még mindig nem jött elő senki, csak a motyogás, a sutyorgás meg a köhécselés hallatszott.
Valami kerék nyikorgott a barlang mélyén, keservesen nyekergett, majd kigurult egy furcsa
járgány. A furcsa járgányon egy öreg, háromfejű sárkány ült, a farkával lökte magát előre.
Süsü bólogatott, minden világos. A három fej motyogott, meg sutyorgott, meg köhécselt. De
mind a három fej egy sárkányhoz tartozott. „Ezt még azért meg kell szoknom – gondolta. – Az
emberek között már majdnem elfelejtettem, hogy ilyen is lehet!”
Az öreg sárkány megnézte 6őket mind a három fejével, majd sorban meghajtotta mind a hármat,
és így szólt, először az egyik fejével.
– Fogadd öreg szolgád hódolatát! Én vagyok a Mindenes sárkány. Még fenséges apád fogadott
fel azután, mikor te száműzetésbe mentél.
– Jaj, de jó, hogy megjöttetek! Már majd megölt az unalom – mondta a második fej.
– Így nem lehet beszélgetni! Pedig nagyon szeretek beszélgetni. Még szerencse, hogy akkor is
van kivel, ha egyedül vagyok. De most már itt vagytok ti! Vége az unalomnak! – fecsegett az
első fej.
– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej.
Vagyis láthatóan, illetve hallhatóan bőbeszédű volt az öreg Mindenes sárkány, meg locsifecsi,
meg karattyolós, ami nem is csoda, hiszen egyedül élt a királyi barlangban.
– Köszönöm, hű szolgám! Majd megtanítalak, hogy mit kell mondani, ha egy királlyal
találkozol. Vagyis velem.
– Jó! Megtanítalak. Figyelj! – magyarázott Süsü. – Azt kell mondani, hogy uram-királyom,
életem, halálom kezedbe ajánlom!
– Ha pedig egy királylánnyal találkozol, ezt kell mondani! Szép vagy, mint a rózsaszál, ó te
kedves királylány! És meghajolsz.
– Majd holnap folytatjátok az oktatást. Most pedig be szeretnék menni a barlangba. Képzelem,
hogy milyen poros meg pókhálós lehet. Képzelem, hogy milyen régen lehetett itt nagytakarítás.
– És mi ez a nyikorgás? És mi ez a járgány?
Hát a barlang bizony tele volt porral meg pókhálóval. A Sárkánylány finnyásan végighúzta az
ujját a falon, a bútorokon.
– Azonnal elkezdjük a nagytakarítást! – jelentette ki. – Itt minden csupa por meg pókháló!
– Jó, beleülök – bólintott Süsü. – Majd gondolkozom, meg tervezgetek, hogy mit kell csinálnom,
ha már király vagyok.
Az öreg Mindenes a trónszékhez gurult, s egy nagy ronggyal letörölgette. Csak úgy szállt a por!
Boldogan motyogott portörlés közben.
– Hapci! Hapci! – tüsszögött a harmadik feje, mivel belement a por az orrába, s habár a köhögést
visszafojtotta, a tüsszögésnek nem tudott parancsolni.
A Sárkánylány szúrósan nézett rá.
– Zsebkendőbe tüsszents!
De most senki se törődött a nyögdécseléssel. Lett nagy kavarodás a királyi barlangban. Padlót
sikáltak, port töröltek, ablakot pucoltak, kilincset fényesítettek.
Vagyis hogy az öreg Mindenes sikált, törölt, pucolt és fényesített. De nem panaszkodott.
Boldogan ugrált, pattogott a Sárkánylány parancsára. És boldogan motyogott mind a három
fejével. Hogyisne! Hiszen végre valami mozgás, valami élet! Már halálra unta magát a nagy
tespedésben.
Süsü is boldogan révedezve ült a trónon, gondolkozott, hogy mit kell majd csinálni, ha jó király
akar lenni. Egyelőre a gondolkozáson kívül nem csinált semmit. Néha arrébb tolták a trónszékkel
együtt, néha még errébb tolták, hogy a trónszék alatt is fel lehessen sikálni a padlót.
– Tudniillik csak így tudom alattad felmosni a padlót – mondta a második feje.
Végre, végre kezdett rend lenni a királyi barlangban. Ragyogott minden, egy szem por nem sok,
annyi se volt. Csillogott a rézkilincs, villogott az ablak.
– Szép tiszta minden! Most már lehet lakni benne! Jó munkát végeztél, megérdemled a
dicséretet!
10
– A nép hiányzik! – mondta a Sárkánylány. – Hol vannak az alattvalók? Nép nélkül mit ér a
király?
– Félnek. Nem tudták, hogy milyen lesz az új királyuk! – mondta a második fej.
11
Süsüke megszületik
Az öreg Mindenes a királyi barlang előtt sétált fel-alá, meg toporgott, meg motyogott a három
fejével, egyszóval nagyon izgatott volt.
Még korán volt, még nagyon korán volt, csak az öreg Mindenes volt ébren idekint.
Meg ébren volt odabent a barlangban Süsü és a Sárkánylány. De odabent egyelőre csend volt, az
öreg Mindenes be-befülelt, de nem hallott semmit, tovább toporgott, meg motyogott a barlang
előtt.
Nagy eseményre vártak odabent, azért toporgott, azért volt izgatott az öreg Mindenes idekint.
Kint is, bent is arra vártak, hogy megszülessék a gyermek, Süsü és a Sárkánylány gyereke
megérkezzék erre a világra.
Az öreg Mindenes már éjfél után kijött a barlang elé, hogy összeszedje mind a három eszét, mert
nagy dolog ám egy trónörökös születése, s minden segítségre szükség van! Már vagy századszor
sorba vette, hogy mire van szükség, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Fecsegett, vitatkozott a
három fejével, mert így könnyebben ment a gondolkozás.
Az öreg Mindenes mérgesen legyintett, rászólt mind a két fejével a harmadik fejére.
Az öreg Mindenes tovább toporgott, meg motyogott, s törte mind a három fejét, hogy mi kell
még.
12
Az öreg Mindenes elnémult a dühtől, még levegőt is elfelejtett venni, amikor meghallotta a
gyereksírást! Hát ezért pisszegett a harmadik fej!
Az öreg Mindenes kirobogott, egy nagy dézsát teletöltött vízzel, beledugta az egyik ujját,
megnézte, hogy elég meleg-e. Töltött hozzá még egy kis meleg vizet, azután meg egy kis hideg
vizet, s becipelte a dézsát a barlangba.
Az újszülött hancúrozva fröcskölt meg prüszkölt a dézsában, tiszta víz lett minden körülötte.
Mikor már minden vizet kifröcskölt, hangosan felkiáltott.
– Éhes vagyok!
Ámulva hallgatták, hogy na lám, már tud beszélni, és az első szava az, hogy éhes. Vagyis
életrevaló gyereknek látszik.
– Az én fiam! – mondta Süsü büszkén, mivel a nagy örömtől más nem jutott eszébe.
Az öreg Mindenest meg kiküldte, hogy a barlang előtt őrködjön, hogy senki ne zavarjon, mert az
evéshez nyugalom kell, így fejlődik a gyerek.
Süsü a trónszékbe ült. Az öreg Mindenes a barlang előtt járkált fel-alá, és őrködött.
A sárkánygyerek bekapta a tejbegrízt, és rögtön nőtt egy centit. Azután bekapott egy kiflit, és
megint nőtt egy centit. Azután megevett egy almát, és attól is nőtt egy centit.
Így evett-ivott nagy étvággyal, s mire befejezte a reggelizést, akkorát nőtt, hogy rendes, gyerek
méretű lett! Vagyis egyből kinőtte a pólyát. Leugrott az anyja öléből, és odarohant az apjához.
Megállt előtte, és azt kérdezte.
– Te ki vagy?
14
– Nem, még nem vagy király – csóválta a fejét Süsü mosolyogva. – De egyszer te leszel a király!
– És engem hogy hívnak? – kérdezte a sárkánygyerek.
Az öreg Mindenes szeretettel nézett rá, milyen szép nagy gyerek, egy kicsit eleven, de az nem
baj.
Az öreg Mindenes ingatta a három fejét, hümmögött, meg dünnyögött, hogy igaz, igaz,
mindenkinek jár a név!
– Ke? Ke? Hu? Hu? Ez a nevem? – kérdezte. – Ez milyen név? Ez macskanév! Vagy bagolynév!
Mi vagyok én? Macska? Bagoly?! Vagy netán macskabagoly?!
Az öreg Mindenes mosolyogva rázta mind a három fejét, hogy nem, nem! Nem vagy macska és
nem vagy bagoly! És nem vagy macskabagoly sem! És nem ez a neved!
– Süsüke! Süsüke! Éljen! Ez én vagyok! Vagyis éljek én! – rikkantgatta boldogan. Próbálgatta a
nevét, s amikor már jól tudta mondani, beszaladt a barlangba.
– Nagyon tetszik! Te vagy az én aranyos kis Süsükém! – mondta a Sárkánylány. – Gyere, hadd
öleljelek meg!
Süsü elérzékenyülve nézte, majd hümmögött, meg dünnyögött, meg krákogott, majd így szólt
végül:
– Ne kényeztesd annyira! A fiúkat nem szokták nyalni-falni! A fiúkat szigorúbban kell nevelni,
hogy jó katonák legyenek!
A Sárkánylány elcsodálkozott.
– Jó katonák? Hiszen még gyerek! És egy gyereknek játszani kell! Menj, kisfiam, játszani!
16
– Az öreg Mindenes!
Süsüke szeme újra felcsillant, kirohant a barlangból, futás közben hangosan mondta, mint egy
verset:
Mindenes, Mindenes!
A te hajad mért deres?
Az öreg Mindenes a barlang előtt szunyókált, felváltva hunyta le a szemét, vagyis az egyik feje
mindig ébren volt, amíg a másik kettő aludt.
Most éppen a harmadik feje volt ébren, amikor Süsüke kirobogott, puff, egyenest a hasának.
Süsüke kiabálva körbeugrálta az öreg Mindenest, aki utána forgatta a három fejét, míg teljesen
összecsavarodtak.
– Azért vagyok Mindenes! Bár a fejem már deres… – mondta a második fej.
– Fussunk versenyt!
17
18
Süsüke közelebb ment a nagy hegyhez, felállt egy kőre, és így kiáltott:
A nagy hegy barlangjában sutyorogtak meg motyorogtak a sárkányok, óvatosan kilestek, de nem
jöttek elő.
Süsüke nem csinált nagy gondot a dologból, majd előjönnek, ha megunják, gondolta. Leszállt a
kőről, s az öreg Mindenest biztatta, hogy menjenek tovább, nézzenek körül, szeretne megismerni
mindent, és ebédig még van idő! És nagy a világ, és alig látott még belőle valamit!
19
Elindultak, sétáltak és bámészkodtak. Süsüke egy verset mondogatott, ami most jutott az eszébe,
odakiáltotta a hegynek, az égen úszó felhőknek:
Megfőtt az ebéd, aztán kihűlt, a Sárkánylány újra megmelegítette, aztán megint kihűlt, és Süsüke
még mindig nem jött meg!
A Sárkánylány először mérges lett, azután ideges, azután aggódott. Percenként kiküldte Süsüt a
barlang elé, hogy figyeljen, meg jól nyissa ki a szemét. Süsü figyelt, meg jól kinyitotta a szemét,
de nem látta Süsükét.
Süsü bejött a barlangba, s azon törte a fejét, hogy valami vigasztalót, valami megnyugtatót
mondjon, mivel Süsükét még mindig nem látta.
Nahát, ha Süsü azt gondolta, hogy ezzel valami megnyugtatót mondott, akkor nagyon tévedett.
– Azt akarom mondani, hogy nem lehet olyan nagy baj. Ha együtt tűntek el, akkor már ketten
tűntek el. Vagyis nincs egyedül Süsüke! – magyarázta Süsü, s büszkén mosolygott, hogy ilyen
logikusan gondolkozott.
Ám a Sárkánylányt a logikus gondolkozás sem csillapította le. Még élesebb hangon kiabált.
Süsü behúzta a fejét, erre nem tudott válaszolni, se megnyugtatót, se logikusat. Arra gondolt,
hogy nem olyan könnyű apának lenni! Aztán meg arra gondolt, hogy nem is olyan egyszerű a
családi élet, mert hiába ő a király, az utolsó szó mindig a feleségéé.
Ámulva hallgatták, bámulva lesték, hogy honnan jön, ki szól. A szép, zengő hang kintről jött, de
olyan volt, mintha belülről szólna, a fejükben. Olyan volt, mint egy varázslat. A szépen zengő
hang nem mondott szavakat, és mégis értették. Azt zengte, hogy nincs semmi baj! És mintha
hívogatta volna őket.
21
– Merre menjünk? Mondd meg, ha olyan okos vagy! – szólt Süsüke, és várakozva nézett az öreg
Mindenesre.
Az öreg Mindenes tekergette a három fejét, dohogott meg mormogott, vitatkozott és feleselt.
– Ezt most melyiknek mondta, hogy olyan okos vagy? – kérdezte a második fej.
– Világos, hogy nekem! – vágta rá az első fej. – Az én fejemben van a legtöbb ész, vagyis én
vagyok a legokosabb!
Amíg így vitatkoztak, meg feleseltek, Süsüke is meghallotta a szépen zengő hangot.
Rászólt a vitatkozókra.
A három fej elhallgatott, sorban befogták a szájukat, a harmadik fej a szemét is lehunyta.
22
Az öreg Mindenes csóválta a három fejét, de nem szólt egy szót sem.
Majd megkérdezte:
– Ott ki lakik?
Az öreg Mindenes a nagy hegy felé nézett, s eltűnődve mormogott, meg ámuldozott, meg
sóhajtozott.
– Ott lakik az öreg varázsló! De nem látta már senki száz éve. Lehet, hogy már nem is él –
mormogta az első fej.
Süsüke kíváncsian nézte a nagy hegyet. A szép hang hosszan zengett a levegőben. „Nekem szól!
Engem hív! – gondolta. – Itt rajtam kívül nem hallja senki más!”
– Megyek és megnézem, hogy él-e még az öreg varázsló! Megyek és megnézem, hogy ki szólít –
mondta az öreg Mindenesnek. – És egyedül megyek! Nincs szükségem pesztrára!
Az öreg Mindenes megsértődött, morgott, meg dohogott, meg sóhajtozott a három fejével, hogy
bezzeg eddig jó voltam, meg ez a hála, meg haj, haj! S hazagurult a járgányán.
Süsüke nem törődött a morgással, a szépen zengő hang egyre erősebben szólt, és a kíváncsiság
egyre erősebb lett benne, elindult a nagy hegy felé.
A nagy hegy mélyén a homályos barlangban ült az öreg varázsló, és mosolyogva bólogatott.
Behunyta a szemét, és a szemhéján át is látta, hogy Süsüke elindult. Ez igazán semmiség volt,
hogy behunyt szemmel is ellátott messzire, ennél különb varázslatokat is tudott. Ő volt a
legnagyobb varázsló a világon. És egy feje volt!
A két tenyerét a szája elé tette, és beledúdolt. A szép, zengő hang kikanyarodott a barlangból, és
elérte Süsükét.
Az öreg varázsló látta, hogy Süsüke átmászik egy kisebb sziklán, majd átmászik egy nagyobb
sziklán, és homlokát ráncolva megáll egy hatalmas szik23la előtt, amely teljesen eltorlaszolta az
utat. Süsüke próbált jobbról menni, próbált balról menni, de nem tudott tovább menni a hatalmas
sziklától.
– Most mit csináljak? Nem tudok tovább menni. Vissza pedig nem fordulok! – kiáltott fel Süsüke
a hatalmas szikla előtt.
– Mindjárt, mindjárt – motyogott az öreg varázsló a barlangban. Pattintott egyet az ujjával,
varázsolt egyet, és csodák csodája, a hatalmas szikla kettévált.
– Jövök! Jövök! Itt jön Süsüke! – rikkantgatott menet közben. – A híres sárkánygyerek! Ez én
vagyok! – tette hozzá. Majd így folytatta. – Megnyílik előttem a szikla! Kitárul előttem a világ!
Átgázolok minden akadályon! Én, egyedül! És nem félek! Süsüke sose fél!
Süsüke közeledett a barlanghoz, a hangja is egyre élesebb lett. Kiabált, meg rikkantgatott, csak
úgy szállt a hangja a hegyek között.
– Itt vagyok, ragyogok! Hahó! Hahó! Van itt valaki? Hol a bejárat?
Az öreg varázsló megint pattintott az ujjával, s a nagy hegy megnyílt Süsüke előtt.
Világos, hogy nem volt valami szerény, de az is világos, hogy bátor volt. Bátran bekukkantott a
nyíláson. Azután bátran bement.
A barlangban félhomály volt, Süsüke körülnézett, s nem látott senkit. Becsukta a szemét, hogy
szoktassa a félhomályhoz, majd kinyitotta, még mindig nem látott senkit. Mindenesetre
bemutatkozott.
– Én vagyok Süsüke!
– Jó, legyen zöld! – pattintott az ujjával az öreg varázsló, és a barlang zöld fénnyel lett tele.
24
Süsüke megcsodálta a színjátszó szakállt, amely most éppen zöld volt. Azután jobbra nézett, meg
balra nézett, kereste az öreg varázsló többi fejét.
– Nincs szükségem több fejre. Nem az számít, hogy hány fej van! Hanem az számít, hogy
mennyi ész van benne! Érted?
25
– Nem baj! – mondta az öreg varázsló. – Az a fontos, hogy ész legyen benne, és ne szilvalekvár.
– Az én fejemben ész van, és nem szilvalekvár! Az én fejem tele van ésszel! Mit csináljak a
rengeteg eszemmel?
– Világos! – mondta Süsüke. – Amit nem tudok, azt megkérdezem. Egyszerű, mint egy pofon.
Süsüke, a nagy gondolkozó! Ez én vagyok! Szinte szétreped a fejem a sok gondolattól!
Süsüke fel-alá járkált a barlangban, mereven maga elé nézett, mint a nagy gondolkodók, majd
megállt.
– Folytatom! Azután meg azon gondolkozom, hogy egy gyerek, meg egy öreg lehetnek-e
barátok?
– És mi a válaszod? – kérdezte Süsüke. – Kezem van, lábam van, fejem van, de barátom még
nincs.
Az öreg varázsló mosolyogva simogatta színjátszó, vagyis most éppen zöld szakállát.
S valóban, mintha egy-két ránc kisimult volna az öreg arcon, s a szeme is vidámabban csillogott.
26
– Igazándiból. A varázslók azért varázslók, mert igazándiból tudnak varázsolni.
– Várj! Gondolkozom. Bár még csak most kezdtem el a gondolkozást, de azért már elég jól
megy. Hopp! Már ki is gondoltam valamit! Hiába, az én fejemben ész van, és nem szilvalekvár!
Az öreg varázsló mosolyogva nézte a gondolkozó Süsükét. Nem vitás, hogy belejött a
gondolkozásba.
– Jó – bólintott az öreg varázsló. Pattintott az ujjával, és ott termett egy szép nagy labda.
– Jó – az öreg varázsló megint pattintott az ujjával, és a labda világított, csak úgy dőlt belőle a
fény. De nem csak világított, hanem magától pattogott, ugrált, forgott, szállt a levegőben,
végiggurult a falon és a mennyezeten. Süsüke ámulva nézte.
– Ez igen! – mondta. – Pedig még hozzá se értem, mégis pattog! Egyedül is tud játszani! De
most már állj le, mert elszédülök!
Az öreg varázsló pattintott az ujjával, és varázsolt egy igazi fakardot. Aranyozott volt a
markolata, ezüstözött volt a pengéje. Gyönyörű fakard volt. Süsüke a jobb kezébe fogta, és
nagyokat suhintott vele a levegőbe. Sihi-suhi.
Majd elfáradt a nagy vívásban, meg a nagy suhintgatásban, leült az öreg varázsló mellé.
– Sárkányországról! – mondta Süsüke. – Itt születtem, de még nem tudok róla semmit.
Valamikor réges-régen a sárkányok országa volt a legvidámabb ország a világon. Bizony! Csupa
fény volt, és csupa virág. És csupa vidámság. A sárkányok egész nap énekeltek és táncoltak, meg
fürödtek a kék vizű patakokban, és ették az édes gyümölcsöket a fákról. Mert a fák tele voltak
gyümölccsel, mivel mindig sütött a Nap, és egész évben nyár volt! Jólét volt és boldogság.
Mindenki annyit evett, amennyit bírt, és annyit napozott, amennyit akart. De haj, de jaj! Egyszer
csak megjött a baj! Belopózott a szívekbe az irigység! Senki se tudja, hogy honnan jött, egyszer
csak itt volt. Először csak egy fát kerítettek el kerítéssel, majd egy patakot zártak el oszlopokkal,
majd az utakat hordták teli nagy kövekkel Haj, haj! Vége lett a vidámságnak, vége lett a
boldogságnak! A sárkányok behúzódtak a hegyek mélyébe, már nem táncolt senki, nem énekelt
senki, nem is beszéltek egymással, csak néztek maguk elé mogorván. Még a Nap is elment
Sárkányországból, nem sütött többet, minden megfagyott, olyan lett, mint az üveg. A sárkányok
ma is ott élnek a hegyek mélyén, és egész nap morognak meg vicsorognak. Haj, haj!
Az öreg varázsló bánatosan nézett a hegyek felé, és sóhajtozott: – Még a Napocska is itt hagyott
minket! Haj, haj!
28
Süsüke ezen is elgondolkozott. Fel-alá járkált a barlangban. Majd megállt az öreg varázsló előtt.
– Kíváncsi vagyok rájuk! – vágta rá Süsüke. – Szépek? Csúnyák? Hány fejük van?
Majd gondolkozott egy picit, és így folytatta:
– Lehet, hogy ők is kíváncsiak rám. Csak még nem tudnak rólam. Menjünk, nézzük meg őket!
Az öreg varázsló mosolygós szemmel nézte Süsükét, bólogatott, a zöld szakállát simogatta, majd
így szólt:
– Igazad van! Menjünk! Éppen itt az ideje, hogy én is kimozduljak ebből a barlangból!
29
Előcsalják a sárkányokat
– Épp hogy kilátszik a földből és azt hiszi, hogy már mindent tud! – dohogott a második feje.
– Ott, meg amott, meg arra, a nagy hegynél. Sétálgat, bámészkodik. De bármikor tudom az utat!
Süsü bólogatott.
Süsü már éppen válaszolni akart, azt akarta válaszolni, hogy nincs is korona a fején, de még
időben észbe kapott, ahogy ránézett a mérges Sárkánylányra, hogy jobb lesz, ha nem válaszol.
Ehelyett szigorúan így szólt a Mindenes sárkányhoz:
– Ki menjen elöl? Ez itt a kérdés! Bár én vagyok a király, de most mégis te menj elöl, mivel te
tudod az utat!
A király szót jól megnyomta, hogy mindenki értsen belőle, de senki se vitatkozott vele.
Végre elindultak, az öreg Mindenes elöl a járgányán, Süsü meg mögötte a saját lábán.
Mentek, mentek, illetve gurultak hegyen-völgyön át, mikor Süsünek egy szörnyű gyanú suhant át
a fején.
30
Ahogy így motyogtak, meg morogtak, egyszer csak megláttak egy útjelző táblát. Odamentek,
nézegették.
– Arra mutat! – mondta örömmel az öreg Mindenes első feje.
– Hm! – hümmögött Süsü. – Talán próbáljuk meg jobbra! De most én megyek elöl!
Elindultak jobbra, Süsü ment elöl, az öreg Mindenes mögötte gurult a járgányán.
Mentek, mentek, mendegéltek, illetve gurultak hegyen-völgyön át, jobbra kanyarogtak, jobbra
tekeregtek, vagyis mindig jobbra mentek, amikor egyszer csak újra megérkeztek az útjelző
táblához.
31
Az öreg Mindenes bólogatott mind a három fejével, de nem szólt egy szót sem.
Süsü leszedte az útjelző táblát a karóról. A kezébe fogta, mint egy iránytűt.
Követték az útjelzőt, most meg balra mentek, mindig csak balra! Elöl ment Süsü, kezében tartva
az útjelző táblát, mögötte gurult az öreg Mindenes sárkány.
Süsüke és az öreg varázsló lassan ballagott a nagy hegy felé, ahol a sárkányok lapultak. Előttük a
világító labda pattogott, néha Süsüke lábához pattant, mintha azt kérte volna, hogy pöccints meg!
Süsüke megpöccintette a lábával, a labda vidáman pattogott tovább.
Megérkeztek a nagy hegyhez, Süsüke kíváncsian nézegetett, de nem látott senkit. Illetve egy
nagy falat látott.
– Pedig ott vannak. A fal mögött. Hallgatózz csak! – tanácsolta az öreg varázsló. – Amit nem
látunk szemmel, meghallhatjuk füllel.
Süsüke hallgatózott, fülelt, rászólt a labdára, hogy ne pattogj! A labda abbahagyta a pattogást.
Süsüke végre meghallotta a hangokat. Először nagy zúgást hallott, később meg tudta
különböztetni a hangokat.
– Már tudok gondolkozni, És tudok fülelni. De még nem látok jól. Még mindig nem látom a
sárkányokat. Csinálj valamit a szememmel!
Pattintott az ujjával, s a nagy fal robogva leomlott. Ott álltak a háromfejű sárkányok, s a
döbbenettől mindnek tátva maradt a szája.
– Ti is láttok engem?
32
Süsüke gondolkozott, fel-alá járkált, törte a fejét. Majd megkérdezte az öreg varázslót.
– Nem hívják őket sehogy. Nincs nevük. Lehet, hogy valamikor volt, de most már nincs.
Elfelejtették. Mindenki elfelejtette.
– Lehet, hogy az a baj, hogy nincs nevük? Mindenkinek van neve! A világon mindenkit hívnak
valahogy. A virágot virágnak, a fát fának, az eget égnek, a felhőt felhőnek, engem pedig
Süsükének!
Süsüke rávágta.
– Ebből az következik, hogy nevet kell nekik adni! Ha már van nevük, a nevükön fogjuk őket
szólítani. De milyen nevet adjunk nekik? Rövid nevet, hogy könnyen meg tudják jegyezni.
Világos!
Süsüke büszkén elmosolyodott, hogy ilyen jól kitalálta. Azután tovább töprengett, meg
gondolkozott.
Süsüke elvigyorodott.
– Már ki is találtam!
– Figyeljetek! Jól figyeljetek! Most kezdődik a névadó ünnepség. Te, ott szélen! A te neved: Dó!
Dó sárkány! Na, hogy tetszik? Mondd szépen a neved!
– Nagyon jó! – dicsérte meg Süsüke. Majd a második sárkányhoz fordult. – A te neved: Ré!
Énekeld szépen!
33
– Szép hangod van, Ré sárkány! – dicsérte meg Süsüke. Majd a harmadik sárkányhoz szólt. – A
te neved: Mi! Mi sárkány! Halljuk!
– Krksz! – csikorgatta a fogát a harmadik sárkány. Majd nagy levegőt vett, és énekelt: Mi!
– Ez az! Egész jó hallásod van! – dicsérte meg őt is Süsüke. Majd az ötödik sárkányhoz fordult.
– Hrrr, hő! – horkantott az ötödik sárkány. Majd megköszörülte a torkát, és énekelve mondta:
Szó!
Süsüke elégedetten nézte az éneklő sárkányokat. A sárkányok sem morogtak már, meg nem
csikorgatták a fogukat, hanem kíváncsian nézegették Süsükét.
– Engem pedig úgy hívnak, hogy Süsüke. A király fia vagyok! Vagyis az én apám a király.
Elhiszitek?
– Nem baj – torkolta le Mi sárkány. – Annyi esze van, mintha három fej tömörülne az egy
fejben!
34
– Olyasmi – bólogatott az öreg varázsló. – Aki meg tudja nyitni a szíveket, az egy kicsit
varázsló.
– Figyeljetek! – mondta. – Labdázni fogunk. Ez itt a labda. Labdázni meg úgy kell, hogy én
eldobom, ti meg visszadobjátok!
Úgy is tettek. Süsüke először Dó sárkánynak dobta a labdát. Dó sárkány ügyesen visszadobta.
Utána Ré sárkánynak dobta. Ré sárkány is ügyesen visszapöccintette. Utána Mi sárkánynak
passzolgatott. Utána Fá sárkánnyal pattintgatott. Végül Szó sárkány következett, s ezzel véget is
ért a játék. Az történt ugyanis, hogy Szó sárkány nagy izgalmában kitátotta az egyik száját, és
lenyelte a labdát. Hukk! – csuklott Szó sárkány, és a labda már lent is volt.
De Szó sárkány nem tudta kiköpni. A többi sárkány a hátát veregette, Szó sárkány nagyokat
csuklott, meg büfögött, de a labda nem jött ki. Ott dudorodott Szó sárkány hasában.
Süsüke legyintett.
– Állj rendesen! A labda előbb-utóbb leereszt, vagyis kijön belőle a levegő, vagyis akkor majd ki
tudod köpni.
Szó sárkány rendesen állt, a három fejét ingatta búsan, s így motyogott.
Süsü jött arra, kezében az útjelző táblával. Mögötte a Mindenes sárkány gurult a járgányán.
36
– Az volt a cél, hogy Süsükét megtaláljuk – oktatta Süsü. – Megtaláltuk, vagyis elmondhatjuk,
hogy elértük a célunkat.
Majd körülnézett.
A sárkányok Süsükére néztek, hogy igaz-e, amit hallanak. Süsüke vigyorogva mondta nekik:
A dal végén Szó sárkány csuklott egy nagyot, és csodák csodája, a labda kiugrott a száján. És
nem is jött ki belőle a levegő!
Süsüke feküdt az ágyban, és halkan jajgatott: jaj! Majd még egyszer feljajgatott, de most
hangosabban: jaj!
Süsü jött be a nagy jajgatásra, csodálkozva forgatta a fejét, hol Süsükére nézett, hol a
Sárkánylányra.
Az öreg Mindenes gurult be a járgányán a nagy jajgatásra. Az első fejével Süsükére nézett, a
második fejével a Sárkánylányra, a harmadik fejével meg Süsüre.
38
– Mondd meg!
Süsüke kidugta a fejét a takaró alól, de csak annyit mondott halkan, hogy jaj!
Az öreg Mindenes csóválta a három fejét, mormogott, meg motyogott, meg hümmögött.
Levendula, mandula,
a jó rosszra fordula!
Nadragulya, borbolya,
ki tudja, hogy mi baja?
– Addig is, míg kiderül, hogy mi baja, jeges borogatást adjunk neki! – javasolta fontoskodva a
második fej.
Békalencse, gólyahír,
betegségre mi az ír?
Szamárkóró, fakopács,
mi legyen a jó tanács?
39
Süsüke a nagy csöndben kidugta a fejét a takaró alól. Egy kicsit rázta a hideg, utána meg
forróság lepte el, egy kicsit szúrt az oldala, meg egy kicsit szédült. Eszébe jutott az öreg varázsló,
és így sóhajtott fel.
– Varázsló, segíts!
– Most a balt!
– Jobb egy lúdnyak, nyak, nyak, két nyak… Nem tudom tovább!
– Nem baj! Semmi baj! – zengte a hang. – Feküdj vissza! Mindjárt meggyógyítalak! Aludj! Ssss!
Csicsija-csija…
40
– Menj el az öreg varázslóhoz, és mondd meg, hogy mi a baj! És kérd meg, hogy segítsen! Vidd
az útjelző táblát, hogy biztosan odatalálj.
A Mindenes sárkány elrobogott a járgányán, kezében tartva az útjelző táblát, mint egy iránytűt.
Az öreg varázsló a barlangjában ült, hümmögött, meg a szakállát simogatta, törte a fejét, hogyan
tudná meggyógyítani Süsükét. Végül nagyot bólintott, és így mormogott.
Szája elé tette a kezét, s szépen zengő hangon sorban megszólította a sárkányokat.
– Dó! Ré! Mi! Fá! Szó!
41
– Engem is! Engem is! – mondta a többi sárkány, s ők is jól kinyitották a fülüket.
A sárkányok szomorúan ingatták a fejüket, sóhajtoztak, búslakodtak. Haj, haj, ez bizony nagy
baj! Ré sárkány egy kicsit pityergett is, úgy megsajnálta Süsükét.
– Akartok segíteni? – kérdezte a szépen zengő hang. – Mert csak akkor sikerül a gyógyítás, ha
mindenki önként csinálja!
A sárkányok összenéztek. Majd egyszerre bólogattak, hogy igen, akarnak segíteni és önként.
– De nem lesz könnyű! Nehéz lesz! Sőt fájdalmas lesz! Aki nem vállalja, most még kiszállhat!
A sárkányok ezt is megtárgyalták. Először egyszerre beszéltek, meg összevissza, hogy mi az,
hogy fájdalmas? Meg, hogy mi az, hogy nehéz? Dó sárkány csendre intette őket, s azt javasolta,
hogy szavazzanak. És mindenki csak az egyik fejével beszéljen, mert semmit se lehet érteni
ebben a nagy karattyolásban! Ő is csak az első fejével fog beszélni!
– Első pont: Süsüke beteg. És mi segíteni akarunk! – mondta az első feje. – Igennel vagy
nemmel lehet szavazni!
– Második pont: lehet, hogy nehéz lesz, de vállaljuk, mert Süsüke nevet adott nekünk!
– Harmadik pont: lehet, hogy fájdalmas lesz, de Süsüke labdázott velünk. Ezért elviselünk
minden fájdalmat!
Az öreg varázsló elégedetten bólogatott a barlangjában. Örült a szíve, hogy nem csalódott a
sárkányokban.
Majd kiosztotta a feladatokat, vagyis hogy melyik sárkánynak mit kell csinálnia.
– Dó sárkány! Követ kell rágcsálnod. Addig kell őrölnöd a fogaddal, míg por nem lesz belőle!
42
Dó sárkány bólintott. Bekapott három nagy követ a három szájába, s csikorogva őrölte a fogával.
Csrrr! Krr! Csrrr! Krr!
Ré sárkány először az első fején matatott, s számolt: egy, kettő, három, négy, hopp! Jaj! S
kihúzta az ötödik hajszálat. Megint számolt, s megint kihúzott egy hajszálat, jaj!
Mi sárkány hangosan morfondírozott: hogy sírjak? Nem kell sírnom. Tudom már! Valami
szomorúra gondolok, s akkor biztosan elerednek a könnyeim! Gondolt erre, gondolt arra, de
egyik sem volt igazán szomorú. Végül arra gondolt, hogy milyen rossz lehet most Süsükének,
vagyis hogy milyen rossz lehet betegnek lenni. S egyből eleredtek a könnyei. Sírósan
megkérdezte:
– Mibe sírjak?
– Mindjárt küldök egy csöbröt – mondta a zengő hang. – Addig tartsd vissza!
Fá sárkány nézegette a körmeit, majd sorban bedugta egy kis résbe, és letört belőlük egy pici
darabot.
43
– Szó sárkány! Rád nagyon fontos feladat vár! Az egészet le kell nyelned, és ki kell izzadnod
belőle egy kristályt! Érted?
Szó sárkány bólogatott. Majd ugrálok, meg csapkodok a kezemmel, hogy jól kimelegedjek és
nagyon izzadjak – gondolta.
– Jaj!
Az öreg Mindenes szaporán integetett, meg bólogatott, hogy akar, persze hogy akar segíteni.
Sose árt, ha többen is összeteszik a tudományukat.
Az öreg Mindenes nem értett egy kukkot se az egészből, de nem szólt, mert nem akart
tudatlannak látszani! „Majd menet közben kitalálom, hogy miről is van szó!” – gondolta
magában. Fogta a csöbröt, és elgurult a járgányán a sárkányokhoz.
44
A sárkányok bólogattak, hogy rendben van, eltalálta a jelszót. Dó sárkány sokkal szelídebben
kérdezte az első fejével.
– Mi az a kis kőrágcsálás? Fiatal koromban egy hegyet is elrágtam! – hencegett a második feje.
– Mit sziszegsz? Mi az egy hajszál? Ilyen anyámasszony katonája! – mondta a második feje.
– Ide zokogj!
45
– Egyszerre dugd be az összes körmöd a repedésbe! Úgy! Most reccs! Törheted! – mondta a
második feje.
– Ide potyogtasd!
Szó sárkányra nézett. Nem tudta pontosan, hogy mit is kell csinálni, ezért ezt mondta nagy
bölcsen:
– Most te következel!
– Mindjárt kiizzadom! – mondta Szó sárkány, és elkezdett ugrálni, meg tornázni, hogy jobban
izzadjon.
– Vagy úgy! – értette meg az öreg Mindenes. – Ugrálj csak! Jól rázd össze! Aztán nyomás
izzadni! – mondta az első feje.
Az öreg Mindenes fogta a bűvös kristályt, s elrobogott vele a királyi barlangba. Foghegyről még
odavetette a sárkányoknak, hogy jól van, fiúk, köszönöm, ez szép munka volt!
A királyi barlangban izgatottan fogadták az öreg Mindenest, aki magasra tartva a bűvös kristályt,
úgy vonult be, mint egy csodadoktor.
Átnyújtotta Süsükének, aki egy ideig nézegette, forgatta a bűvös kristályt, majd sorban
odaérintette a kezéhez, a lábához, és csodák csodája, megszűnt a fájás!
Ámulva-bámulva, örvendezve állták körül az ágyat: Süsü ámult, a Sárkánylány bámult, az öreg
Mindenes örvendezett.
46
Süsüke születésnapja
– Mit számolsz?
– A napokat!
– Milyen napokat?
Süsü elmosolyodott.
– Először a hétköznapokat. Ezen a kezemen vannak a hétköznapok – mutatta Süsü a bal kezét. –
Ezen meg az ünnepnapok – nyújtotta a jobb kezét.
A Sárkánylány csodálkozva nézte Süsü kezét.
Az öreg Mindenes azonnal begurult a járgányán, mivel éppen ott lődörgött a bejáratnál.
47
– Most nem az az érdekes, hogy kedd van, vagy csütörtök. Hanem az az érdekes, hogy
Süsükének van a születésnapja.
– Most nem az az érdekes, hogy hogy repül az idő. Hanem az az érdekes, hogy milyen
születésnapi ajándékot adjunk Süsükének.
– Illetve, mégse jó. Mert akkor hol marad a meglepetés? Titokban kell tartani, ez a lényeg!
– Úgy lehet titokban, hogy nem kérdezzük meg egyenesen, hanem csak célozgatunk rá. Világos?
Süsüke morcosan ült egy fa alatt, ma valahogy semmihez sem volt kedve.
A Sárkánylány célozgatva kérdezgette, faggatta, hogy mit szeretne, mit kívánna, de Süsükének
ma valahogy semmi se tetszett.
48
– Nem szeretnék!
– Nem szeretnék!
Az öreg Mindenes gurult oda a járgányán. Most jött a sárkányoktól, akikkel megbeszélte a titkos
ajándékot, a sárkányok szabad kezet adtak neki, vagyis mindent megígérhet a nevükben, amit
Süsüke kér!
– Ha mondjuk, most lenne a születésnapod, mit szeretnél kapni? – kérdezte az első feje.
Kiszólt Süsükének, hogy jöjjön be, mert valami fontosat akar neki mondani.
– Mit akarsz?
49
– Most nem az a fontos, hogy én mit akarok. Most az a fontos, hogy te mit akarsz. Vagyis most
egyedül te vagy a fontos!
– Az a baj, hogy egyedül vagyok. Egy játszótársat szeretnék! De nem felnőttet! És nem
százéveset!
– A Kiskirályfi! A király barátom fia! Igaz, hogy embergyerek, de nem baj! 50Majd jól
összebarátkoztok! Mert az a lényeg, hogy gyerek! Én is összebarátkoztam az apjával. Ő a
legjobb barátom! – mondta Süsü büszkén, és nagyon boldog volt, hogy ilyen jól sikerült a
meglepetés.
A távirat egy nagy lapos kő volt, amire ráírták, hogy MEGHÍVÓ! Megkérték Dó sárkányt, aki a
legerősebb volt a sárkányok között, hogy dobja el! Dó sárkány fogta a követ, forgott, Süsü
mutatta az irányt, hogy most jó, dobhatod!
Nem kellett sokáig várni, csak annyi ideig, amíg a nagy tál madártej elkészült, a mandulatorta
megsült, és a finom málnaszörp lehűlt. S már jött is az öreg Mindenes, hozta magával a
Kiskirályfit a járgányán.
– Nyertél! Fogadjunk, hogy te vagy a Kiskirályfi – felelte Süsüke fülig érő szájjal.
– Tessék! Ez a tied!
– Játsszunk!
A sárkányok bólogattak, hogy igaz, meg hogy na végre, nem kell tovább titkolózni!
51
Majd ők is felmentek a hegy tetejére, és csúszkáltak nevetve, visongva, csak úgy visszhangzott a
hegyoldal.
Mikor megunták, meg a fenekük is sajgott már egy kicsit, elbúcsúztak a sárkányoktól.
– Az ábécé betűi. Ha egész nap nézik, előbb-utóbb megtanulnak olvasni – mondta a Kiskirályfi.
– Hálából a csúszdáért! – kiáltotta a sárkányoknak.
– Az jó! Én még sose láttam igazi varázslót. És nem bánt? – aggodalmaskodott a Kiskirályfi.
52
Az öreg varázsló már várta őket a barlang bejáratánál, zöld szakállát simogatta, s így szólt
szépen zengő hangon:
– Most már elhiszed, hogy igazi varázsló? – bökte oldalba Süsüke a Kiskirályfit.
– Nagy varázsló, taníts meg minket egy-két trükkre! Úgy szeretnék egy kicsit varázsolni! Ma van
a születésnapom!
53
– Gyerünk! – sürgette a Kiskirályfi. – Már alig várom, hogy varázsoljak egy-kettőt. Még sose
varázsoltam.
Kiszaladtak a barlangból. Az öreg varázsló csillogó szemmel nézett utánuk, s halkan mormogta a
zöld szakállába.
A nagy kő megrázkódott, recsegett-ropogott, kis darabkák váltak le róla, mintha valami faragná-
vésné, s lassan formát öltött: feje lett, meg teste lett, keze lett, meg lába lett! És csodák csodája,
egy szobor lett belőle. És Süsükét ábrázolta.
Süsüke is ránézett egy nagy kőre, erősen gondolt valamire, és pattintott az ujjával. És csodák
csodája, egy másik szobor alakult a szemük láttára. És a Kiskirályfit ábrázolta.
– Ez szép gondolat volt – mondta Süsüke. – De most menjünk tovább, mert görcsöt kap a lábam
a sok álldogálásában!
Tovább mentek, útközben vidáman varázsolgattak. A Kiskirályfi pattintott az ujjával, hát egy
sebes patak keletkezett Süsüke lába előtt. Süsüke se volt rest, pattintott az ujjával ő is, s egy fahíd
hajolt a patak fölé. Átmentek a fahídon, mikor a Kiskirályfi odakiáltott Süsükének.
54
– Repüljünk! Fogd meg a kezem!
Hát csodák csodája, már fent is voltak a levegőben, lassan keringtek, repültek, mint a madarak,
pedig nem is volt szárnyuk!
– Miért nem süt itt a Nap? – kérdezte a Kiskirályfi. – Minden rendes országban süt a nap!
Elrepültek a királyi barlang felett. Süsü éppen kinézett az ablakon. Hitetlenkedve dörzsölte a
szemét.
Az öreg Mindenes gurult feléjük a járgányán. Zsémbelt, meg perelt, meg hümmögött a három
fejével.
55
– Már mindenhol kerestelek titeket. Lejártam a lábam miattatok – zsémbelt az első feje.
– A levegőben!
Süsüke nézte a veszekedő, perlekedő öreg Mindenest, s eszébe jutott valami. Oldalba bökte a
Kiskirályfit.
Az öreg Mindenes is csodálkozott, a két feje nem is tudott szóhoz jutni. Viszont a harmadik feje,
amely eddig kuka volt, mintha mély álomból ébredt volna, megszólalt boldogan.
– Újra gyerek vagyok! Jaj, de jó! Én sose akartam felnőni! Kérlek, hogy még ne varázsoljatok
vissza! Szeretnék még gyerek lenni! Gyereknek lenni a legjobb a világon!
– Akkor nyomás! Akkor mire várunk? – rikkantotta Süsüke. – Hallhatóan korog a gyomrom!
– Köszönöm – mosolygott Süsüke. – Te is nagyon jól futottál! Épp csak egy centivel maradtál le.
56
Kanalazták a madártejet, falták a tortát, ittak rá finom málnaszörpöt, a nagy futástól mindenkinek
megjött az étvágya, öröm volt nézni, ahogy esznek. Közben nagyokat nevettek, nagyokat
kacagtak, hatalmasakat hahotáztak. Süsüke nevetett, a Kiskirályfi kacagott, a gyerekké változott
Mindenes hahotázott.
A gyereknevetés betöltötte a völgyet, túlszállt a hegyeken, csengve gurult az ég sarkáig!
És ekkor, csodák csodája, kisütött a Nap! Talán kíváncsi volt, talán a gyereknevetés csalogatta
vissza, nem lehet tudni, sütött és ragyogott, gyönyörű napfény árasztotta el Sárkányföldet,
egyszerre fényes lett és derűs lett minden. Ámulva nézte mindenki, mutogattak az ég felé,
táncoltak és ugráltak örömükben.
57