Utazás Sárkányföldre

Süsü és a Sárkánylány elindult haza, Sárkányföldre, Most, hogy összeházasodtak, várta őket az
otthonuk, ahol Süsü lesz a király és a Sárkánylány a királyné.

Elbúcsúztak az emberektől, a királyi udvar búcsúztatta őket, vagyis mindenki, aki a királyi
udvarban élt. Integettek, meg kiabáltak, meg szipogtak, meg kurjongattak.

– Legyetek boldogok! – kiáltott utánuk a király.

– Majdnem ő lett a vejem! – motyogta az öreg király.

– Ki vágja fel a fát? – kurjantotta a favágó.

– Ki fog velem játszani? Süsü! Süsü! Ne menj el, Süsü! – szipogta a Kiskirályfi.

Süsü is integetett meg kiabált.

– Ne sírj, Kiskirályfi! Nem örökre megyünk el. És te is eljöhetsz hozzánk játszani! És soha, de
soha nem foglak elfelejteni!

A dada a szemét törölgette.

– Mi sem fogunk elfelejteni! Már egészen megszerettem ezt az egyfejűt!

Süsüék lassan eltávolodtak. Az integetők egyre kisebbek lettek, a hangjuk egyre halkabb lett,
majd eltűntek mindnyájan Süsü szeme elől, ahogy utoljára visszanézett.

Süsü is nehezen szakadt el tőlük, a szíve tele volt emlékekkel, a feje tele volt kavargó
gondolatokkal, a szeme tele volt könnyel.

A szép Sárkánylány szeretettel nézte az emlékező-szomorkodó Süsüt.

– Nem örökre megyünk el – súgta. – És az emlékek velünk jönnek! Mesélj róluk, és akkor én is
megismerem őket. Meg téged is jobban megismerlek! Bár a legfontosabbat most is tudom rólad:
neked van a világon a legjobb szíved.

Süsü hálásan elmosolyodott és mesélt.

– Sokat tanultam az emberektől! Mondhatom, hogy nagyon sokat. Például egy csomó
illemszabályt! Például, hogy mit kell mondani, ha egy kóbor lovaggal találkozunk. Azt kell
mondani, hogy üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott, mondsza,
erre, s mi vajon a szíved terve? Ez nagyon fontos, mert csak ezután jöhet a bajvívás! Azután
megtanultam dolgozni. Ez is nagyon fontos, mert nem sokan tudják, hogy hogyan kell. Meg
voltam egy személyben fővezér és hadsereg! Ez azért volt jó, mert megtanultam parancsolni és
engedelmeskedni. Ennek mind hasznát veszem, ha király leszek.
A Sárkánylány mosolyogva helyeselt.

– Nagyon jó király leszel. Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy és ilyen illedelmes. Te leszel a
legjobb királya Sárkányföldnek!

Süsü eltöprengett.

– Nem baj, hogy csak egy fejem van? – kérdezte aggódva.

– Nem baj – mondta a Sárkánylány. – Nekem is egy fejem van. Ha ezt hozzáadjuk a tiedhez,
akkor már kettőnknek két feje van.

– Igaz – nézett rá Süsü. – És azt is megtanultam, hogy egy fejjel is lehet sokat csinálni. Sőt
okosakat!

Nagyot nevettek, és a szomorúságot mintha elfújták volna. Bámészkodtak és tervezgettek.

Különös tájon mentek. A sárkányok földje még csak nem is hasonlított az emberek földjére.
Először is minden csupa szikla volt. Hatalmas hegyek meredeztek az ég felé, mintha valami óriás
egymásra dobálta volna őket. A fák is mintha kőből lettek volna kifaragva, zörögtek-csörögtek
rajtuk a levelek. Sosem látott gyümölcsök lógtak a fákról, és nagyon különös alakjuk volt. Az
egyik gyümölcs kocka alakú volt, a másik háromszög alakú, volt olyan is, amelyik úgy meg volt
csavarodva, mint a dugóhúzó. Lehetett látni olyat is, ami olyan volt, mint a tányér. Az ember el
se tudja képzelni, hogy milyen ízük lehetett! De a legkülönösebb az volt, hogy a Napot sehol sem
lehetett látni! Nem volt Nap! Valami kékes visszfény derengett helyette.

Az út szélén hatalmas virágok hajladoztak, mintha üvegből lettek volna, át lehetett látni rajtuk, és
finoman csengtek, ha összekoccantotta őket a szél. A nagyobb virágok mély hangon szóltak,
mint a harang, a kisebb virágok meg úgy csilingeltek, mint a csengettyű.

Méhecskék röpködtek fölöttük, de mondhatom, hogy különös méhecskék. Először is két fejük
volt, egy elöl, egy meg hátul. Mikor az egyik fej a virágport gyűjtötte, a másik fej figyelt.

A madaraknak is két fejük volt, egymás mellett a nyakukon. Röpködtek a fák között, és
csipegették a tányér alakú, meg a kalapács alakú, meg a kocka alakú gyümölcsöket. Veszekedve
rikácsoltak, olyan volt a hangjuk, mintha egy botot húznának végig a léckerítésen. Berregtek és
csattogtak, kerepeltek és káráltak.

De Süsü nem törődött a berregő madarakkal, az esze a jövőn járt, meg akörül forgott, hogy
milyen is lesz, ha ő lesz a király. Merthogy azért jött vissza a Sárkányföldre szépséges
feleségével, a Sárkánylánnyal.
A szépséges Sárkánylány is azon töprenkedett, meg akörül forgott az esze, hogy milyen is lesz,
ha ő lesz a királyné. Azután elmosolyodott, és azt mondta magában, hogy ilyen okos és erős
király mellett, mint Süsü, nem lesz semmi baj!

Így ballagtak meg döcögtek, töprengve és mosolyogva, amikor megérkeztek a királyi

barlanghoz. Mert Sárkányföldön nem házak voltak, nem várak voltak, hanem hatalmas
barlangok.

A királyi barlang bejáratát nagy, faragott címer díszítette, a régi királyt ábrázolta a három fejével.
Süsü üdvözlésképpen biccentett a három fejnek, s az járt az eszében, hogy sürgősen ki kell
cserélni a címert. Új király, új címer! S mivel pedig az új királynak egy feje van, a címeren is egy
fejnek kell lenni! Vagyis az ő fejének. Azután a címerről az ajtóra nézett, hogy mikor jön már
valaki üdvözölni az új királyt. De az ajtón nem jött ki senki, csend volt, gyanúsan nagy csend.

– Itt nincs senki – állapította meg Süsü.

– Kiabálj! – mondta a Sárkánylány. – Hátha alszanak.

Süsü hahózott meg kiabált, hogy csak úgy zengett a környék.

– Hahó! Hahó! Van itt valaki? Én vagyok itt, Süsü, a király!

– Meg a királyné! – tette hozzá a Sárkánylány.

Hahóztak meg hallgatóztak felváltva, vagyis Süsü hahózott, a Sárkánylány meg hallgatózott,
mikor végre valami mocorgást hallottak a királyi barlangból.

Mintha valakik motyogtak meg vitatkoztak volna, mintha hárman sutyorogtak meg köhécseltek
volna.

– Mi az? Mi az? – mondta az egyik.

– Valaki jött – mondta a másik.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik.

Süsüék türelmesen várakoztak, hogy majd csak előjönnek a motyogók, a sutyorgók meg a
köhécselők.

Ám még mindig nem jött elő senki, csak a motyogás, a sutyorgás meg a köhécselés hallatszott.

– Ébredj fel, öreg! Töröld ki a csipát a szemedből! – mondta az egyik.

– Nekem te ne parancsolj! – mondta a másik.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik.

Süsü elunta a várakozást, bekiáltott a barlangba.

– Gyertek elő! Ne féljetek! Ez parancs!

Valami kerék nyikorgott a barlang mélyén, keservesen nyekergett, majd kigurult egy furcsa
járgány. A furcsa járgányon egy öreg, háromfejű sárkány ült, a farkával lökte magát előre.

Megállt Süsüék előtt.

Süsü várakozva benézett az öreg sárkány mellett a barlangba.

– Hát a többi hol van? – kérdezte.

– Nincs több – mondta a sárkány egyik feje.

– Csak én vagyok – mondta a másik feje.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik feje.

Süsü bólogatott, minden világos. A három fej motyogott, meg sutyorgott, meg köhécselt. De
mind a három fej egy sárkányhoz tartozott. „Ezt még azért meg kell szoknom – gondolta. – Az
emberek között már majdnem elfelejtettem, hogy ilyen is lehet!”

Hangosan meg ezt mondta.

– Én vagyok Süsü, az új király! Ő pedig a feleségem, a királyné. Hát te ki vagy?

Az öreg sárkány megnézte 6őket mind a három fejével, majd sorban meghajtotta mind a hármat,
és így szólt, először az egyik fejével.

– Fogadd öreg szolgád hódolatát! Én vagyok a Mindenes sárkány. Még fenséges apád fogadott
fel azután, mikor te száműzetésbe mentél.

– Jaj, de jó, hogy megjöttetek! Már majd megölt az unalom – mondta a második fej.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej.

– Ne köhögj a fülembe! – mordult fel a második fej.

– Így nem lehet beszélgetni! Pedig nagyon szeretek beszélgetni. Még szerencse, hogy akkor is
van kivel, ha egyedül vagyok. De most már itt vagytok ti! Vége az unalomnak! – fecsegett az
első fej.
– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej.

Vagyis láthatóan, illetve hallhatóan bőbeszédű volt az öreg Mindenes sárkány, meg locsifecsi,
meg karattyolós, ami nem is csoda, hiszen egyedül élt a királyi barlangban.

Süsü mosolyogva nézte, majd így szólt.

– Köszönöm, hű szolgám! Majd megtanítalak, hogy mit kell mondani, ha egy királlyal
találkozol. Vagyis velem.

– Most taníts meg! – mondta az első fej.

– Szeretnélek méltón üdvözölni – mondta a második fej.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej.

– Jó! Megtanítalak. Figyelj! – magyarázott Süsü. – Azt kell mondani, hogy uram-királyom,
életem, halálom kezedbe ajánlom!

– Uram-királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! – mondta az első fej.

– De szép! De gyönyörű! – ámuldozott a második fej.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej.

Süsü folytatta az oktatást.

– Ha pedig egy királylánnyal találkozol, ezt kell mondani! Szép vagy, mint a rózsaszál, ó te
kedves királylány! És meghajolsz.

Az öreg Mindenes a Sárkánylány elé gurult, és meghajolt.

– Szép vagy, mint a rózsaszál, ó te kedves királylány! – mondta az első fej.

– Ó be szép! Ó be gyönyörű! – ámuldozott a második fej.

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej.

A Sárkánylány mosolygott, és kedvesen, de azért szigorúan így szólt.

– Majd holnap folytatjátok az oktatást. Most pedig be szeretnék menni a barlangba. Képzelem,
hogy milyen poros meg pókhálós lehet. Képzelem, hogy milyen régen lehetett itt nagytakarítás.

Az öreg Mindenes harmadik fejéhez fordult, s ezt mondta neki aggódva:

– Te meg igyál forró gyógyteát! Még ránk kened a köhögést!

7

– Köhö! Köhö! – köhécselt a harmadik fej megszeppenve.

A Sárkánylány szigorúan ránézett, a harmadik fej gyorsan abbahagyta a köhécselést.

– És mi ez a nyikorgás? És mi ez a járgány?

A Mindenes sárkány első feje motyogva magyarázott.

– Ezen könnyebb járnom. Én csináltam.

– Azonnal kend meg a kerekeket, hogy ne nyikorogjanak! – mondta a Sárkánylány.

– Megkenem – ígérte a második fej.

A harmadik fej majd megfulladt, de visszatartotta a köhögést.

– Befele! – mondta a Sárkánylány, s bementek a királyi barlangba.

Hát a barlang bizony tele volt porral meg pókhálóval. A Sárkánylány finnyásan végighúzta az
ujját a falon, a bútorokon.

– Azonnal elkezdjük a nagytakarítást! – jelentette ki. – Itt minden csupa por meg pókháló!

– És én addig mit csináljak? – kérdezte Süsü.

– Te addig ülj a trónszékre! – mondta a Sárkánylány.

– Jó, beleülök – bólintott Süsü. – Majd gondolkozom, meg tervezgetek, hogy mit kell csinálnom,
ha már király vagyok.

A Sárkánylány az öreg Mindenest ugrasztotta.

– Először a trónszéket porold le! Nehogy poros legyen a király feneke!

Az öreg Mindenes a trónszékhez gurult, s egy nagy ronggyal letörölgette. Csak úgy szállt a por!
Boldogan motyogott portörlés közben.

– Végre egy kis élet! – mondta az első feje.

– Már egészen berozsdásodtak a csontjaim – mondta a második feje.

– Hapci! Hapci! – tüsszögött a harmadik feje, mivel belement a por az orrába, s habár a köhögést
visszafojtotta, a tüsszögésnek nem tudott parancsolni.
A Sárkánylány szúrósan nézett rá.

– Zsebkendőbe tüsszents!

– Nincs neki zsebkendője – motyogott az első fej.

– Megőrülök ettől a tüsszögéstől! – morgott a második fej.

– Nyönyönyö! – nyögdécselt a harmadik fej, visszatartva a tüsszögést.

De most senki se törődött a nyögdécseléssel. Lett nagy kavarodás a királyi barlangban. Padlót
sikáltak, port töröltek, ablakot pucoltak, kilincset fényesítettek.

Vagyis hogy az öreg Mindenes sikált, törölt, pucolt és fényesített. De nem panaszkodott.
Boldogan ugrált, pattogott a Sárkánylány parancsára. És boldogan motyogott mind a három
fejével. Hogyisne! Hiszen végre valami mozgás, valami élet! Már halálra unta magát a nagy
tespedésben.

A Sárkánylány átvette a parancsnokságot, szigorúan vezényelte a nagytakarítást. Most derült ki,

hogy milyen jó háziasszony.

Süsü is boldogan révedezve ült a trónon, gondolkozott, hogy mit kell majd csinálni, ha jó király
akar lenni. Egyelőre a gondolkozáson kívül nem csinált semmit. Néha arrébb tolták a trónszékkel
együtt, néha még errébb tolták, hogy a trónszék alatt is fel lehessen sikálni a padlót.

Az öreg Mindenes tolta, s közben tisztelettel magyarázott.

– Ne haragudj, fenség, egy kicsit arrébb tollak – mondta az első feje.

– Tudniillik csak így tudom alattad felmosni a padlót – mondta a második feje.

– Nyönyönyö – nyögdécselt a harmadik feje.

Süsü legyintett, csak toljál! S gondolkozott tovább.

Az öreg Mindenes addig tologatta ide-oda, míg végül kitolta a konyhába.

– Itt lesz a legjobb – mondta az első feje.

– Itt legalább nem nyeled a sok port – mondta a második feje.

– Nyönyönyö – nyögdécselt a harmadik feje.

Süsü erre se mondott semmit, annyira elmerült a gondolataiban. Még a szemét is lehunyta, hogy
jobban tudjon gondolkozni. Meg el is fáradt a hosszú úton. Meg ez a sok takarítás! Mi tagadás,
elszunnyadt.

Végre, végre kezdett rend lenni a királyi barlangban. Ragyogott minden, egy szem por nem sok,
annyi se volt. Csillogott a rézkilincs, villogott az ablak.

A Sárkánylány elégedetten nézett körül, s megdicsérte az öreg Mindenest.

– Szép tiszta minden! Most már lehet lakni benne! Jó munkát végeztél, megérdemled a
dicséretet!

Az öreg Mindenes boldogan motyorékolt mind a három fejével.

– Igyekeztem, fenséges királyné – mondta az első feje.

– És nagyon boldog vagyok, hogy szolgálatodra lehettem – mondta a második feje.

– Hrrr! Hrrr! – horkolt a harmadik feje.

A Sárkánylány sóhajtva nézte.

10

– Megőrülök a harmadik fejedtől!

Az öreg Mindenes a vállát vonogatta.

– Én is megőrülök a harmadik fejemtől – mondta az első fej.

– Ébresztő! – rikkantotta a második fej.

– Jaj! – jajgatott felijedve a harmadik fej.

De a Sárkánylány nem figyelt oda, elgondolkozva nézett körül.

– Valami hiányzik – mondta tűnődve.

A konyhából horkolás hallatszott, Süsü horkolt a trónszéken.

– Persze! A trónszék meg a király! Ez hiányzott! – csapott a homlokára a Sárkánylány. – Told

vissza!

Az öreg Mindenes óvatosan visszatolta. Süsü felébredt.

– Hol vagyok? – kérdezte álmosan.

– Te itt vagy – mondta a Sárkánylány tűnődve. – De valami még mindig hiányzik!

– Mi hiányzik? – kérdezte Süsü ébredezve.

– A nép hiányzik! – mondta a Sárkánylány. – Hol vannak az alattvalók? Nép nélkül mit ér a
király?

S szigorúan az öreg Mindenesre nézett.

– Elbújtak! – mondta az első fej.

– Félnek. Nem tudták, hogy milyen lesz az új királyuk! – mondta a második fej.

– Jaj! – jajgatott a harmadik fej.

Süsü teljesen felébredt. Kiadta a parancsot az öreg Mindenesnek.

– Hirdesd ki, hogy megjött a király! Bújjanak elő és üdvözöljék!

Az öreg Mindenes kiállt az ajtó elé, és háromfele kiabált a három fejével.

– Kihirdetem, hogy megjött a király! Bújjatok elő! – kiáltotta az első fej.

– Éljen! Ez parancs! – kiáltotta a második fej.

– Füuu-fütty! – füttyentett a harmadik fej.

Csönd volt, nem érkezett válasz. Nem bújt elő senki.

Az öreg Mindenes csóválta a három fejét.

– Király már van, nép nincs – mondta az első feje.

– Majd előbújnak, ha megéheznek – mondta a második feje.

– Hüm! Hüm! – hümmögött a harmadik feje.

Az öreg Mindenes elmerengve csóválta az első fejét.

– De én tudom, hogy igazán mi hiányzik! Egy trónörökös hiányzik!

11
Süsüke megszületik

Az öreg Mindenes a királyi barlang előtt sétált fel-alá, meg toporgott, meg motyogott a három
fejével, egyszóval nagyon izgatott volt.
Még korán volt, még nagyon korán volt, csak az öreg Mindenes volt ébren idekint.

Meg ébren volt odabent a barlangban Süsü és a Sárkánylány. De odabent egyelőre csend volt, az
öreg Mindenes be-befülelt, de nem hallott semmit, tovább toporgott, meg motyogott a barlang
előtt.

Nagy eseményre vártak odabent, azért toporgott, azért volt izgatott az öreg Mindenes idekint.

Kint is, bent is arra vártak, hogy megszülessék a gyermek, Süsü és a Sárkánylány gyereke
megérkezzék erre a világra.

Az öreg Mindenes már éjfél után kijött a barlang elé, hogy összeszedje mind a három eszét, mert
nagy dolog ám egy trónörökös születése, s minden segítségre szükség van! Már vagy századszor
sorba vette, hogy mire van szükség, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Fecsegett, vitatkozott a
három fejével, mert így könnyebben ment a gondolkozás.

– Legfontosabb a jó levegő! – mondta az első fej.

– De a huzat nem jó! – mondta a második fej.

– Hö! Hö! – nevetgélt a harmadik fej.

– Ez meg mit röhög? – kérdezte az első fej.

– Biztosan örömében – mondta a második fej.

– Hö! Hö! – nevetgélt a harmadik fej.

Az öreg Mindenes mérgesen legyintett, rászólt mind a két fejével a harmadik fejére.

– Ne röhigcsélj! Így nem lehet gondolkozni! – mondta az első fej.

– Dugulj el! – mondta a második fej.

– Pissz! – pisszegett a harmadik fej.

Az öreg Mindenes tovább toporgott, meg motyogott, s törte mind a három fejét, hogy mi kell
még.

– Pelenka! – mondta az első fej.

– Cumi! – mondta a második fej.

– Pssz! – pisszegett a harmadik fej.

Az öreg Mindenes idegesen toppantott, mert már az agyára ment a pisszegés, illetve csak a két
agyára.

– Mit pisszegsz! – mondta az első fej.

– Mit pisszegsz? – kérdezte a második fej.

12

– Pssz! – pisszegett a harmadik fej.

Az öreg Mindenes elnémult a dühtől, még levegőt is elfelejtett venni, amikor meghallotta a
gyereksírást! Hát ezért pisszegett a harmadik fej!

A barlangból jött a gyereksírás: megszületett a trónörökös!

Az öreg Mindenes sóhajtva megtörölte mind a három homlokát, megkönnyebbülve

elmosolyodott, hogy nincs semmi baj, és de jó, hogy ő is itt van kéznél! Meg hogy nem hiába
törte a fejét. Meg hogy mégis csak jó az öreg a háznál!

Az öreg Mindenes felnézett az égre, és így szólt.

– Megszületett a gyermek! – mondta az első feje.

– Üdvözlöm az újszülöttet! – mondta a második feje.

– Ó! Ó! – sóhajtozott a harmadik feje.

Majd bement a barlangba, és megnézte az újszülöttet, aki vidáman hunyorgott az anyjára és az

apjára.

– Ugye, milyen szép? – suttogta a Sárkánylány. – És egy feje van!

– Az én fiam! – mondta büszkén Süsü.

Az öreg Mindenes is megcsodálta az újszülöttet, megnézte elölről, megnézte oldalról s

megállapította, hogy tiszta apja, vagyis hogy egyfejű, de lehet, hogy 13kinő a többi feje is, de ha
nem, az se baj!

Vagyis így motyogott, meg fecsegett összevissza nagy örömében.

Végül a Sárkánylány rászólt, hogy ne lábatlankodjon itt, menjen, hozzon fürdővizet.

Az öreg Mindenes kirobogott, egy nagy dézsát teletöltött vízzel, beledugta az egyik ujját,
megnézte, hogy elég meleg-e. Töltött hozzá még egy kis meleg vizet, azután meg egy kis hideg
vizet, s becipelte a dézsát a barlangba.
Az újszülött hancúrozva fröcskölt meg prüszkölt a dézsában, tiszta víz lett minden körülötte.
Mikor már minden vizet kifröcskölt, hangosan felkiáltott.

– Éhes vagyok!

Ámulva hallgatták, hogy na lám, már tud beszélni, és az első szava az, hogy éhes. Vagyis
életrevaló gyereknek látszik.

– Az én fiam! – mondta Süsü büszkén, mivel a nagy örömtől más nem jutott eszébe.

A Sárkánylány is mosolygott, de neki azért más is az eszébe jutott.

– Mindjárt kapsz finom reggelit!

Süsüt arrébb küldte, hogy üljön a trónszékbe, onnan figyelje az etetést.

Az öreg Mindenest meg kiküldte, hogy a barlang előtt őrködjön, hogy senki ne zavarjon, mert az
evéshez nyugalom kell, így fejlődik a gyerek.

Süsü a trónszékbe ült. Az öreg Mindenes a barlang előtt járkált fel-alá, és őrködött.

A Sárkánylány gügyögve etette a gyerekét.

– Na, még ezt a kanál finom tejbepapit! Hamm!

A sárkánygyerek bekapta a tejbegrízt, és rögtön nőtt egy centit. Azután bekapott egy kiflit, és
megint nőtt egy centit. Azután megevett egy almát, és attól is nőtt egy centit.

Így evett-ivott nagy étvággyal, s mire befejezte a reggelizést, akkorát nőtt, hogy rendes, gyerek
méretű lett! Vagyis egyből kinőtte a pólyát. Leugrott az anyja öléből, és odarohant az apjához.
Megállt előtte, és azt kérdezte.

– Te ki vagy?

14

– Én vagyok az apád – mondta Süsü. – Plusz a király!

– És én ki vagyok? – kérdezte a sárkánygyerek.

– Te vagy az én fiam! – mondta Süsü büszkén.

– Én is király vagyok? – kérdezte a gyerek.

– Nem, még nem vagy király – csóválta a fejét Süsü mosolyogva. – De egyszer te leszel a király!
– És engem hogy hívnak? – kérdezte a sárkánygyerek.

Süsü ingatta a fejét, meg motyogott.

– Mindjárt kitaláljuk felséges anyáddal – mondta végül.

– Na, amíg kitaláljátok, én körülnézek odakint – mondta a sárkánygyerek, és kirohant a

barlangból.

Egyenesen nekirohant az őrködő Mindenesnek, majdnem felborította.

– Na! – mondta az első fej dohogva.

– Na, na! – mondta a második fej.

– Pitty! – pittyegett a harmadik fej.

A sárkánygyerek megcsodálta az öreg Mindenes három fejét.

– Hát te ki vagy? – kérdezte.

Az öreg Mindenes szeretettel nézett rá, milyen szép nagy gyerek, egy kicsit eleven, de az nem
baj.

– Én vagyok az öreg Mindenes – mondta az első feje.

– Legyünk barátok! – mondta a második feje.

– Hu! Hu! – huhogott a harmadik feje.

A sárkánygyereknek legörbült a szája, úgy kérdezte pityeregve.

– Nekem miért nincs nevem?

Az öreg Mindenes ingatta a három fejét, hümmögött, meg dünnyögött, hogy igaz, igaz,
mindenkinek jár a név!

– De mi legyen a neve? – kérdezte az első fej.

– Valami szép név kellene! – mondta a második fej.

– S! S! – süsögött a harmadik fej.

Az öreg Mindenes megrázta a két fejét, majd ránézett a harmadik fejére.

– Mit mondtál? – kérdezte az első fej.

15

– S! S! – süsögött a harmadik fej.

– Azt mondja, hogy Süsü! – fejtette meg a második fej.

– Nem jó! Úgy az apját hívják! – mondta az első fej.

– Ke! Ke! – kekezett a harmadik fej.

– Ke? Ke? Azt mondtad, hogy Süsüke? – kérdezte az első fej.

– Hu! Hu! – huhogott a harmadik fej.

– Hurrá! Megvan a név! – rikkantotta boldogan az első fej.

A sárkánygyerek értetlenül nézte az öreg Mindenest.

– Ke? Ke? Hu? Hu? Ez a nevem? – kérdezte. – Ez milyen név? Ez macskanév! Vagy bagolynév!
Mi vagyok én? Macska? Bagoly?! Vagy netán macskabagoly?!

Az öreg Mindenes mosolyogva rázta mind a három fejét, hogy nem, nem! Nem vagy macska és
nem vagy bagoly! És nem vagy macskabagoly sem! És nem ez a neved!

– Mondd meg gyorsan, hogy mi a nevem! – toppantott a sárkánygyerek.

Az öreg Mindenes bólogatott a három fejével.

– Megmondom. Figyelj! – szólt az első fej.

– Süsüke. Ez a neved. Hogy tetszik? – mondta a második fej.

– Ke! Ke! Ke! – kacagott a harmadik fej.

A sárkánygyerek elvigyorodott, a füléig ért a szája, tetszett neki a név.

– Süsüke! Süsüke! Éljen! Ez én vagyok! Vagyis éljek én! – rikkantgatta boldogan. Próbálgatta a
nevét, s amikor már jól tudta mondani, beszaladt a barlangba.

Megállt a trónszék előtt, s így kiáltott.

– Süsüke! Süsüke! Ez a nevem? Hogy tetszik?

Süsü és a Sárkánylány mosolyogva nézte. Megfogták egymás kezét, s így szóltak.

– Nagyon tetszik. Én is pont erre a névre gondoltam – mondta Süsü. – Viseld egészséggel! És ne
hozz szégyent rá!

– Nagyon tetszik! Te vagy az én aranyos kis Süsükém! – mondta a Sárkánylány. – Gyere, hadd
öleljelek meg!

Süsüke az anyjához rohant, ölelgették, csókolgatták egymást.

Süsü elérzékenyülve nézte, majd hümmögött, meg dünnyögött, meg krákogott, majd így szólt
végül:

– Ne kényeztesd annyira! A fiúkat nem szokták nyalni-falni! A fiúkat szigorúbban kell nevelni,
hogy jó katonák legyenek!

A Sárkánylány elcsodálkozott.

– Jó katonák? Hiszen még gyerek! És egy gyereknek játszani kell! Menj, kisfiam, játszani!

Süsüke kibontakozott az ölelésből, és csillogó szemmel így szólt:

16

– Jó! De kivel játsszak?

Az apjára nézett, de Süsü gyorsan leült a trónszékre.

– Én most nem érek rá. Én most az ország sorsán gondolkozom.

Süsüke az anyjára nézett. A Sárkánylány a konyha felé indult.

– Most nem érek rá. Ebédet kell főznöm.

– Hát akkor ki játszik velem? – kiáltott fel Süsüke.

Az apja és az anyja egymásra nézett. Egyszerre mondták, elmosolyodva, hogy megtalálták a

megoldást.

– Az öreg Mindenes!

– Bár a haja már deres… – tette hozzá tétován Süsü.

Süsüke szeme újra felcsillant, kirohant a barlangból, futás közben hangosan mondta, mint egy
verset:

Mindenes, Mindenes!
A te hajad mért deres?
Az öreg Mindenes a barlang előtt szunyókált, felváltva hunyta le a szemét, vagyis az egyik feje
mindig ébren volt, amíg a másik kettő aludt.

Most éppen a harmadik feje volt ébren, amikor Süsüke kirobogott, puff, egyenest a hasának.

– Puff! Puff! – pufogott a harmadik fej.

– Jaj, ki az? – riadt fel a második fej.

– Segítség! – kiáltotta az első fej.

Süsüke vigyorogva nézte a felriadt Mindenest.

– Ne félj! Csak én vagyok. Játszani akarok! Játszani akarok!

Süsüke kiabálva körbeugrálta az öreg Mindenest, aki utána forgatta a három fejét, míg teljesen
összecsavarodtak.

Süsüke végre megállt előtte.

– Ugye, fogsz velem játszani? Ugye, te vagy az én játszótársam?

Az öreg Mindenes visszatekergette a három fejét.

– Persze! – mondta az első fej.

– Azért vagyok Mindenes! Bár a fejem már deres… – mondta a második fej.

– Ipiapacs! – mondta a harmadik fej.

Süsüke elégedetten nézte az öreg Mindenest.

– Mit játsszunk? – kérdezte.

Majd rögtön válaszolt is.

– Fussunk versenyt!

Az öreg Mindenes mellé állt. A távolban meredező nagy hegyre mutatott.

– Irány a nagy hegy! Számolj háromig!

17

Az öreg Mindenes számolt.

– Egy! – mondta az első feje.

– Kettő! – mondta a második feje.

– Huss! – hussogott a harmadik feje.

A hussra nekilódultak, futottak, rohantak, száguldottak és robogtak. Egyszer Süsüke vezetett,

egyszer az öreg Mindenes. De mind a ketten jól futottak, habár az egyik öreg volt, a másik meg
fiatal, és egyszerre értek a nagy hegyhez.

– Ki győzött? – kérdezte lihegve Süsüke.

Az öreg Mindenes egy picit hátrább húzódott, s így szólt.

– Te győztél! – mondta az első feje.

– Igaz, hogy csak egy centivel! – mondta a második feje.

– Stop! – mondta a harmadik feje.

Süsüke boldogan mosolygott, majd nagylelkűen azt mondta:

– Legközelebb majd te győzöl.

Az öreg Mindenes bölcsen bólogatott, hogy na lám, milyen okos ez a ma született

sárkánygyerek, nem henceg a győzelmével, látszik, hogy nem csak gyors lába van, hanem az
esze is jól forog.

Süsüke kíváncsian nézte a nagy hegyet.

– Kik laknak ott? – kérdezte.

Az öreg Mindenes hümmögött, meg tekergette a három fejét, végül kibökte:

– A sárkányok – mondta az első fej.

– Elbújtak – mondta a második fej.

– Hö! Hö! – röhigcsélt a harmadik fej.

18

Süsüke nem értette.

– Miért bújtak el? Félnek?

Az öreg Mindenes legyintett.

– Szégyellősek – mondta az első fej.

– Meg félnek is – mondta a második fej.

– Brr! – berregett a harmadik fej.

Süsüke közelebb ment a nagy hegyhez, felállt egy kőre, és így kiáltott:

– Én vagyok Süsüke! Most születtem! És ne féljetek!

A nagy hegy barlangjában sutyorogtak meg motyorogtak a sárkányok, óvatosan kilestek, de nem
jöttek elő.

Süsüke nem csinált nagy gondot a dologból, majd előjönnek, ha megunják, gondolta. Leszállt a
kőről, s az öreg Mindenest biztatta, hogy menjenek tovább, nézzenek körül, szeretne megismerni
mindent, és ebédig még van idő! És nagy a világ, és alig látott még belőle valamit!

19

Az öreg Mindenes bólogatott.

– Jó! De most nem futunk. Csak sétálunk – mondta az első feje.

– Úgy jobban lehet nézelődni – mondta a második feje.

– Tipp-topp! – mondta a harmadik feje.

Elindultak, sétáltak és bámészkodtak. Süsüke egy verset mondogatott, ami most jutott az eszébe,
odakiáltotta a hegynek, az égen úszó felhőknek:

Az a fő, hogy megszülettem!

Nagy a világ, megvár engem!
Én vagyok a sárkánygyerek,
engemet vár erdő, berek!
Kicsi vagyok, de megnövök,
mint a dinnye, vagy mint a tök!
Énrólam szól most az ének,
örüljetek Süsükének!
20
Az öreg varázsló

Megfőtt az ebéd, aztán kihűlt, a Sárkánylány újra megmelegítette, aztán megint kihűlt, és Süsüke
még mindig nem jött meg!
A Sárkánylány először mérges lett, azután ideges, azután aggódott. Percenként kiküldte Süsüt a
barlang elé, hogy figyeljen, meg jól nyissa ki a szemét. Süsü figyelt, meg jól kinyitotta a szemét,
de nem látta Süsükét.

Süsü bejött a barlangba, s azon törte a fejét, hogy valami vigasztalót, valami megnyugtatót
mondjon, mivel Süsükét még mindig nem látta.

– Eltűnt az öreg Mindenes is – bökte ki.

Nahát, ha Süsü azt gondolta, hogy ezzel valami megnyugtatót mondott, akkor nagyon tévedett.

A Sárkánylány egyáltalán nem nyugodott meg.

– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte éles hangon.

– Azt akarom mondani, hogy nem lehet olyan nagy baj. Ha együtt tűntek el, akkor már ketten
tűntek el. Vagyis nincs egyedül Süsüke! – magyarázta Süsü, s büszkén mosolygott, hogy ilyen
logikusan gondolkozott.

Ám a Sárkánylányt a logikus gondolkozás sem csillapította le. Még élesebb hangon kiabált.

– Az a kelekótya? Az a háromfejű ütődött? Arra bíznád a fiadat?

Süsü behúzta a fejét, erre nem tudott válaszolni, se megnyugtatót, se logikusat. Arra gondolt,
hogy nem olyan könnyű apának lenni! Aztán meg arra gondolt, hogy nem is olyan egyszerű a
családi élet, mert hiába ő a király, az utolsó szó mindig a feleségéé.

Ekkor a barlangban megszólalt egy szép, zengő hang.

Ámulva hallgatták, bámulva lesték, hogy honnan jön, ki szól. A szép, zengő hang kintről jött, de
olyan volt, mintha belülről szólna, a fejükben. Olyan volt, mint egy varázslat. A szépen zengő
hang nem mondott szavakat, és mégis értették. Azt zengte, hogy nincs semmi baj! És mintha
hívogatta volna őket.

Megnyugodtak egyből, a szépen zengő hang elűzte az idegességet, elfújta az aggodalmat és a

civakodást.

Mosolyogva néztek egymásra.

– De szép! – sóhajtott a Sárkánylány.

– Mintha hívna! – töprengett Süsü. – Menjünk?

– És ha közben hazajön Süsüke? És nem talál itt? – töprengett a Sárkánylány is.

– Igaz! Maradunk és várunk – mondta Süsü, és csodálkozva állapította meg, hogy most az övé
volt az utolsó szó.

21

Süsüke és az öreg Mindenes a sárkányok hegyénél álltak és tanakodtak.

– Merre menjünk? Mondd meg, ha olyan okos vagy! – szólt Süsüke, és várakozva nézett az öreg
Mindenesre.

Az öreg Mindenes tekergette a három fejét, dohogott meg mormogott, vitatkozott és feleselt.

– Ezt most melyiknek mondta, hogy olyan okos vagy? – kérdezte a második fej.

– Világos, hogy nekem! – vágta rá az első fej. – Az én fejemben van a legtöbb ész, vagyis én
vagyok a legokosabb!

– Cö! Cö! – cöcögött a harmadik fej.

Amíg így vitatkoztak, meg feleseltek, Süsüke is meghallotta a szépen zengő hangot.

Rászólt a vitatkozókra.

– Csendben legyetek! Nem hallani tőletek! Valami szól!

A három fej elhallgatott, sorban befogták a szájukat, a harmadik fej a szemét is lehunyta.

22

Süsüke figyelt. A szép hang zengett a hegyek között.

– Mi ez? Milyen hang? – kérdezte.

Az öreg Mindenes csóválta a három fejét, de nem szólt egy szót sem.

– Mi az, megkukultatok?! – szólt mérgesen Süsüke.

Az öreg Mindenes fülelt, hallgatózott mind a három fejével.

– Nem hallok semmit – mondta az első fej.

– Én se hallok semmit – mondta a második fej.

– He? – mondta a harmadik fej.

Süsüke a nagy hegy felé mutatott.

– Onnan jön a hang!

Majd megkérdezte:

– Ott ki lakik?

Az öreg Mindenes a nagy hegy felé nézett, s eltűnődve mormogott, meg ámuldozott, meg
sóhajtozott.

– Ott lakik az öreg varázsló! De nem látta már senki száz éve. Lehet, hogy már nem is él –
mormogta az első fej.

– Vagy lehet, hogy mégis él? – ámuldozott a második fej.

– Haj! Haj! – sóhajtozott a harmadik fej.

Süsüke kíváncsian nézte a nagy hegyet. A szép hang hosszan zengett a levegőben. „Nekem szól!
Engem hív! – gondolta. – Itt rajtam kívül nem hallja senki más!”

Elhatározta, hogy elindul és megnézi.

– Megyek és megnézem, hogy él-e még az öreg varázsló! Megyek és megnézem, hogy ki szólít –
mondta az öreg Mindenesnek. – És egyedül megyek! Nincs szükségem pesztrára!

Az öreg Mindenes megsértődött, morgott, meg dohogott, meg sóhajtozott a három fejével, hogy
bezzeg eddig jó voltam, meg ez a hála, meg haj, haj! S hazagurult a járgányán.

Süsüke nem törődött a morgással, a szépen zengő hang egyre erősebben szólt, és a kíváncsiság
egyre erősebb lett benne, elindult a nagy hegy felé.

A nagy hegy mélyén a homályos barlangban ült az öreg varázsló, és mosolyogva bólogatott.
Behunyta a szemét, és a szemhéján át is látta, hogy Süsüke elindult. Ez igazán semmiség volt,
hogy behunyt szemmel is ellátott messzire, ennél különb varázslatokat is tudott. Ő volt a
legnagyobb varázsló a világon. És egy feje volt!

A két tenyerét a szája elé tette, és beledúdolt. A szép, zengő hang kikanyarodott a barlangból, és
elérte Süsükét.

Az öreg varázsló látta, hogy Süsüke átmászik egy kisebb sziklán, majd átmászik egy nagyobb
sziklán, és homlokát ráncolva megáll egy hatalmas szik23la előtt, amely teljesen eltorlaszolta az
utat. Süsüke próbált jobbról menni, próbált balról menni, de nem tudott tovább menni a hatalmas
sziklától.

– Most mit csináljak? Nem tudok tovább menni. Vissza pedig nem fordulok! – kiáltott fel Süsüke
a hatalmas szikla előtt.
– Mindjárt, mindjárt – motyogott az öreg varázsló a barlangban. Pattintott egyet az ujjával,
varázsolt egyet, és csodák csodája, a hatalmas szikla kettévált.

Süsüke ámulva nézte a kettéhasadt sziklát, és átment a nyíláson.

– Jövök! Jövök! Itt jön Süsüke! – rikkantgatott menet közben. – A híres sárkánygyerek! Ez én
vagyok! – tette hozzá. Majd így folytatta. – Megnyílik előttem a szikla! Kitárul előttem a világ!
Átgázolok minden akadályon! Én, egyedül! És nem félek! Süsüke sose fél!

Az öreg varázsló mosolyogva bólogatott a barlangban.

– Bizony, bizony! Bátor gyerek! És milyen jó éles hangja van!

Süsüke közeledett a barlanghoz, a hangja is egyre élesebb lett. Kiabált, meg rikkantgatott, csak
úgy szállt a hangja a hegyek között.

– Itt vagyok, ragyogok! Hahó! Hahó! Van itt valaki? Hol a bejárat?

Az öreg varázsló megint pattintott az ujjával, s a nagy hegy megnyílt Süsüke előtt.

Süsüke ámulva nézte, majd kuncogva így szólt:

– Ez igen! A hegy is megrepedt a hangomtól!

Világos, hogy nem volt valami szerény, de az is világos, hogy bátor volt. Bátran bekukkantott a
nyíláson. Azután bátran bement.

A barlangban félhomály volt, Süsüke körülnézett, s nem látott senkit. Becsukta a szemét, hogy
szoktassa a félhomályhoz, majd kinyitotta, még mindig nem látott senkit. Mindenesetre
bemutatkozott.

– Én vagyok Süsüke!

Az öreg varázsló bólogatott, majd így szólt:

– Tudom. Ügyesen idetaláltál.

Süsüke a hang felé fordult.

– Nem látlak. Mért van itt sötét?

Az öreg varázsló mormogott a bajusza alatt.

– Persze, persze. Észre se vettem. Mindjárt csinálok egy kis világosságot.

Pattintott az ujjával, s a barlang kivilágosodott.

Süsüke hunyorogva nézett körül. A barlangban csodálatos színes fények villóztak. Egyszer piros,
egyszer kék, egyszer zöld.

– Melyiket szereted? – kérdezte az öreg varázsló.

– A zöldet – mondta Süsüke.

– Jó, legyen zöld! – pattintott az ujjával az öreg varázsló, és a barlang zöld fénnyel lett tele.

24

– De szép! – ámuldozott Süsüke. – Olyan, mintha víz alatt lennénk.

Mosolyogva az öreg varázslóra nézett.

– Most már látlak. Zöld a szakállad!

Az öreg varázsló megsimogatta a szakállát.

– He-he! – heherészett. – Színjátszó!

Süsüke megcsodálta a színjátszó szakállt, amely most éppen zöld volt. Azután jobbra nézett, meg
balra nézett, kereste az öreg varázsló többi fejét.

– És hol van a többi fejed? – kérdezte.

Az öreg varázsló mosolyogva ingatta az egy fejét.

– Nincs szükségem több fejre. Nem az számít, hogy hány fej van! Hanem az számít, hogy
mennyi ész van benne! Érted?

Süsüke elgondolkozott, majd felcsillanó szemmel megkérdezte.

– Akkor nem baj, hogy nekem is csak egy fejem van?

25

– Nem baj! – mondta az öreg varázsló. – Az a fontos, hogy ész legyen benne, és ne szilvalekvár.

Süsüke elvigyorodott, és nagyot rikkantott.

– Az én fejemben ész van, és nem szilvalekvár! Az én fejem tele van ésszel! Mit csináljak a
rengeteg eszemmel?

– Gondolkozzál! – mondta az öreg varázsló. – Az eszünkkel gondolkozni kell!

– És hogyan kell gondolkozni? – kérdezte Süsüke.

– Jó kérdés! – mosolygott az öreg varázsló. – És a jó kérdéssel lehet kezdeni a gondolkozást! Aki

jól tud kérdezni, az kíváncsi. Aki kíváncsi, az megismeri a világot. Aki megismeri a világot,
annak már nem üres a feje! S akinek tele van a feje, az már tud min gondolkozni. Érted?

– Világos! – mondta Süsüke. – Amit nem tudok, azt megkérdezem. Egyszerű, mint egy pofon.
Süsüke, a nagy gondolkozó! Ez én vagyok! Szinte szétreped a fejem a sok gondolattól!

Süsüke fel-alá járkált a barlangban, mereven maga elé nézett, mint a nagy gondolkodók, majd
megállt.

– Most azon gondolkozom, hogy én fiatal vagyok, te meg öreg vagy.

– Eddig jó – bólogatott az öreg varázsló. – Folytasd!

– Folytatom! Azután meg azon gondolkozom, hogy egy gyerek, meg egy öreg lehetnek-e
barátok?

– Jó gondolat! Szép gondolat! – bólogatott az öreg varázsló.

– És mi a válaszod? – kérdezte Süsüke. – Kezem van, lábam van, fejem van, de barátom még
nincs.

Az öreg varázsló mosolyogva simogatta színjátszó, vagyis most éppen zöld szakállát.

– Az a válaszom, hogy legyünk barátok! A barátság a legszebb dolog a világon. Mindenkinek

kell, hogy legyen barátja. Még nekem is. A kor nem számít. Csakis a szeretet számít. Csapj bele!

Az öreg varázsló előrenyújtotta a kezét. Süsüke belecsapott.

– Ezt most miért csináltuk? – kérdezte.

– Megpecsételtük a barátságot – mondta az öreg varázsló. Majd dünnyögve hozzátette. – És úgy

érzem, hogy száz évet fiatalodtam…

S valóban, mintha egy-két ránc kisimult volna az öreg arcon, s a szeme is vidámabban csillogott.

Süsüke tovább faggatta.

– Igazándiból tudsz varázsolni?

Az öreg varázsló bólogatott.

26
– Igazándiból. A varázslók azért varázslók, mert igazándiból tudnak varázsolni.

– Akkor varázsolj nekem! – kérte Süsüke.

– Mit varázsoljak? – kérdezte az öreg varázsló.

Süsüke összeráncolta a homlokát.

– Várj! Gondolkozom. Bár még csak most kezdtem el a gondolkozást, de azért már elég jól
megy. Hopp! Már ki is gondoltam valamit! Hiába, az én fejemben ész van, és nem szilvalekvár!

Az öreg varázsló mosolyogva nézte a gondolkozó Süsükét. Nem vitás, hogy belejött a
gondolkozásba.

– Mit gondoltál ki? – sürgette finoman.

– Azt gondoltam ki, hogy varázsolj nekem egy nagy labdát!

– Jó – bólintott az öreg varázsló. Pattintott az ujjával, és ott termett egy szép nagy labda.

– De világítson is! – mondta Süsüke.

– Jó – az öreg varázsló megint pattintott az ujjával, és a labda világított, csak úgy dőlt belőle a
fény. De nem csak világított, hanem magától pattogott, ugrált, forgott, szállt a levegőben,
végiggurult a falon és a mennyezeten. Süsüke ámulva nézte.

– Ez igen! – mondta. – Pedig még hozzá se értem, mégis pattog! Egyedül is tud játszani! De
most már állj le, mert elszédülök!

A világító labda megállt, Süsüke lábához gurult.

Süsüke törte a fejét, erősen gondolkozott, majd így szólt:

– Varázsolj nekem egy igazi fakardot!

Az öreg varázsló pattintott az ujjával, és varázsolt egy igazi fakardot. Aranyozott volt a
markolata, ezüstözött volt a pengéje. Gyönyörű fakard volt. Süsüke a jobb kezébe fogta, és
nagyokat suhintott vele a levegőbe. Sihi-suhi.

– Én vagyok a nagy vitéz! Én vagyok a vívóbajnok! – rikoltozta. – Mindenki reszkessen a

kardomtól!

Majd elfáradt a nagy vívásban, meg a nagy suhintgatásban, leült az öreg varázsló mellé.

– Mit varázsoljak, te nagy vitéz? – kérdezte az öreg varázsló.

27

Süsüke mosolyogva nézett a zöld szakállú, öreg varázslóra.

– Mesélj! Tudsz mesélni?

– Tudok – bólogatott az öreg varázsló. – A mese a legszebb varázslat. Miről meséljek?

– Sárkányországról! – mondta Süsüke. – Itt születtem, de még nem tudok róla semmit.

Az öreg varázsló behunyta a szemét, s mesélt Sárkányországról. Így szólt a mese:

Valamikor réges-régen a sárkányok országa volt a legvidámabb ország a világon. Bizony! Csupa
fény volt, és csupa virág. És csupa vidámság. A sárkányok egész nap énekeltek és táncoltak, meg
fürödtek a kék vizű patakokban, és ették az édes gyümölcsöket a fákról. Mert a fák tele voltak
gyümölccsel, mivel mindig sütött a Nap, és egész évben nyár volt! Jólét volt és boldogság.
Mindenki annyit evett, amennyit bírt, és annyit napozott, amennyit akart. De haj, de jaj! Egyszer
csak megjött a baj! Belopózott a szívekbe az irigység! Senki se tudja, hogy honnan jött, egyszer
csak itt volt. Először csak egy fát kerítettek el kerítéssel, majd egy patakot zártak el oszlopokkal,
majd az utakat hordták teli nagy kövekkel Haj, haj! Vége lett a vidámságnak, vége lett a
boldogságnak! A sárkányok behúzódtak a hegyek mélyébe, már nem táncolt senki, nem énekelt
senki, nem is beszéltek egymással, csak néztek maguk elé mogorván. Még a Nap is elment
Sárkányországból, nem sütött többet, minden megfagyott, olyan lett, mint az üveg. A sárkányok
ma is ott élnek a hegyek mélyén, és egész nap morognak meg vicsorognak. Haj, haj!

Az öreg varázsló bánatosan nézett a hegyek felé, és sóhajtozott: – Még a Napocska is itt hagyott
minket! Haj, haj!

Süsüke gondolkozott, ráncolta a homlokát, majd ezt kérdezte:

– Miért nem varázsolod ki a sárkányokat a hegyekből? Te vagy a nagy varázsló!

Az öreg varázsló búsan ingatta a fejét.

– Nem fog rajtuk a varázslat. Mivel be van zárva a szívük.

28

Süsüke ezen is elgondolkozott. Fel-alá járkált a barlangban. Majd megállt az öreg varázsló előtt.

– Én mégis szeretném látni a sárkányokat!

– Miért szeretnéd látni őket? – kérdezte az öreg varázsló.

– Kíváncsi vagyok rájuk! – vágta rá Süsüke. – Szépek? Csúnyák? Hány fejük van?
Majd gondolkozott egy picit, és így folytatta:

– Lehet, hogy ők is kíváncsiak rám. Csak még nem tudnak rólam. Menjünk, nézzük meg őket!

Az öreg varázsló mosolygós szemmel nézte Süsükét, bólogatott, a zöld szakállát simogatta, majd
így szólt:

– Igazad van! Menjünk! Éppen itt az ideje, hogy én is kimozduljak ebből a barlangból!

Pattintott az ujjával, a zöld fény kialudt a barlangban. Elindultak, hogy megkeressék a

sárkányokat.

Süsüke vitte a világító labdát és az aranyozott markolatú igazi fakardot.

– Tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte az öreg varázslót.

– Tudom. Arra kell menni, ahonnan a morgás hallatszik!

29
Előcsalják a sárkányokat

A Mindenes sárkány zsémbelve és dohogva és hümmögve gurult a járgányán a királyi barlang

felé.

– Még hogy nincs szüksége pesztrára! – zsémbelt az első feje.

– Épp hogy kilátszik a földből és azt hiszi, hogy már mindent tud! – dohogott a második feje.

– Hüm! Hüm! – hümmögött a harmadik feje.

A királyi barlang bejáratánál a Sárkánylány fogadta, és aggódva kérdezte.

– Süsükét hol hagytad?

Süsü is kijött a barlangból, és ő is megkérdezte.

– A fiamat hol hagytad?

A Mindenes sárkány behúzta mind a három fejét, és így motyogott:

– Ott, meg amott, meg arra, a nagy hegynél. Sétálgat, bámészkodik. De bármikor tudom az utat!

Süsü bólogatott.

– Az jó, ha tudod az utat!

A Sárkánylány mérges lett, s rájuk ripakodott.

– Azonnal keressétek meg!

– Én is? – kérdezte Süsü.

– Te is! – mondta a Sárkánylány. – Nem esik le a korona a fejedről!

Süsü már éppen válaszolni akart, azt akarta válaszolni, hogy nincs is korona a fején, de még
időben észbe kapott, ahogy ránézett a mérges Sárkánylányra, hogy jobb lesz, ha nem válaszol.
Ehelyett szigorúan így szólt a Mindenes sárkányhoz:

– Ki menjen elöl? Ez itt a kérdés! Bár én vagyok a király, de most mégis te menj elöl, mivel te
tudod az utat!

A király szót jól megnyomta, hogy mindenki értsen belőle, de senki se vitatkozott vele.

A Sárkánylány csak ennyit mondott:

– Menjetek már! Az egyik lábatok itt, a másik meg ott!

Végre elindultak, az öreg Mindenes elöl a járgányán, Süsü meg mögötte a saját lábán.

Mentek, mentek, illetve gurultak hegyen-völgyön át, mikor Süsünek egy szörnyű gyanú suhant át
a fején.

– Mintha eltévedtünk volna! – mondta.

Az öreg Mindenes idegesen motyogott a három fejével.

– Pedig tudom, hogy tudom az utat – motyogta az első fej.

30

– Én nem vagyok benne olyan biztos – mondta Süsü.

– Itt van mind a három fejemben – motyogta a második fej.

– Talán ez a baj – morogta Süsü.

– Kár! Kár! – károgta a harmadik fej.

– Te legalább őszinte vagy – sóhajtotta Süsü.

Ahogy így motyogtak, meg morogtak, egyszer csak megláttak egy útjelző táblát. Odamentek,
nézegették.
– Arra mutat! – mondta örömmel az öreg Mindenes első feje.

– De ha erre fordítom, akkor meg erre mutat! – vitatkozott a második fej.

– Haj, haj! – sóhajtozott a harmadik fej.

Süsü mérges lett.

– Ne forgasd összevissza! Most nem tudjuk, hogy mi a helyes irány!

Az öreg Mindenes abbahagyta a forgatást. Az útjelző most jobbra mutatott.

– Hm! – hümmögött Süsü. – Talán próbáljuk meg jobbra! De most én megyek elöl!

Elindultak jobbra, Süsü ment elöl, az öreg Mindenes mögötte gurult a járgányán.

Mentek, mentek, mendegéltek, illetve gurultak hegyen-völgyön át, jobbra kanyarogtak, jobbra
tekeregtek, vagyis mindig jobbra mentek, amikor egyszer csak újra megérkeztek az útjelző
táblához.

Süsü a fejét vakarta, hümmögött.

31

– Hm. Itt már voltunk.

Az öreg Mindenes bólogatott mind a három fejével, de nem szólt egy szót sem.

Süsü leszedte az útjelző táblát a karóról. A kezébe fogta, mint egy iránytűt.

– Mutasd az irányt! – mondta az útjelző táblának.

Az útjelző tábla most balra mutatott.

– Balra mutat – állapította meg Süsü. – Kövessük!

Követték az útjelzőt, most meg balra mentek, mindig csak balra! Elöl ment Süsü, kezében tartva
az útjelző táblát, mögötte gurult az öreg Mindenes sárkány.

Süsüke és az öreg varázsló lassan ballagott a nagy hegy felé, ahol a sárkányok lapultak. Előttük a
világító labda pattogott, néha Süsüke lábához pattant, mintha azt kérte volna, hogy pöccints meg!
Süsüke megpöccintette a lábával, a labda vidáman pattogott tovább.
Megérkeztek a nagy hegyhez, Süsüke kíváncsian nézegetett, de nem látott senkit. Illetve egy
nagy falat látott.

– Nem látok senkit – mondta egy kicsit csalódottan.

– Pedig ott vannak. A fal mögött. Hallgatózz csak! – tanácsolta az öreg varázsló. – Amit nem
látunk szemmel, meghallhatjuk füllel.

Süsüke hallgatózott, fülelt, rászólt a labdára, hogy ne pattogj! A labda abbahagyta a pattogást.
Süsüke végre meghallotta a hangokat. Először nagy zúgást hallott, később meg tudta
különböztetni a hangokat.

– Ez morgás: Mrrr! Ez nyögés: Nyööö! Ez fogcsikorgatás: Krksz! Ez sóhajtás: Haj! Ez meg

horkolás: Hrrr-fütyütyü!

– Jó füled van – dicsérte meg az öreg varázsló.

Süsüke boldogan elmosolyodott a dicséretre.

– Már tudok gondolkozni, És tudok fülelni. De még nem látok jól. Még mindig nem látom a
sárkányokat. Csinálj valamit a szememmel!

Az öreg varázsló ingatta a fejét.

– A szemeddel nincs semmi baj. Figyelj!

Pattintott az ujjával, s a nagy fal robogva leomlott. Ott álltak a háromfejű sárkányok, s a
döbbenettől mindnek tátva maradt a szája.

Süsüke nagyokat rikkantgatott.

– Látom! Látom! Látom őket!

Majd odakiáltott a sárkányoknak.

– Ti is láttok engem?

– Mrrr! – morgott az egyik sárkány.

32

– Nyööö! – nyögött a másik sárkány.

– Krksz! – csikorgatta a fogát a harmadik sárkány.

– Haj! – sóhajtozott a negyedik sárkány.

– Hrrr! Hő! – horkantott az ötödik sárkány.

Süsüke az öreg varázslóhoz fordult.

– Nem tudnak beszélni?

Az öreg varázsló somolyogva csóválta a fejét.

– De, tudnak. Csak egy kicsit berozsdásodott a torkuk.

Süsüke gondolkozott, fel-alá járkált, törte a fejét. Majd megkérdezte az öreg varázslót.

– Hogy hívják őket? Mi a nevük?

Az öreg varázsló tűnődve simogatta a szakállát.

– Nem hívják őket sehogy. Nincs nevük. Lehet, hogy valamikor volt, de most már nincs.
Elfelejtették. Mindenki elfelejtette.

Süsüke megint gondolkozott egy sort, majd azt mondta:

– Lehet, hogy az a baj, hogy nincs nevük? Mindenkinek van neve! A világon mindenkit hívnak
valahogy. A virágot virágnak, a fát fának, az eget égnek, a felhőt felhőnek, engem pedig
Süsükének!

Az öreg varázsló mosolyogva bólogatott.

– Igazad van! Nagyon jól gondolkozol! Folytasd! Mi következik ebből?

Süsüke rávágta.

– Ebből az következik, hogy nevet kell nekik adni! Ha már van nevük, a nevükön fogjuk őket
szólítani. De milyen nevet adjunk nekik? Rövid nevet, hogy könnyen meg tudják jegyezni.
Világos!

Süsüke büszkén elmosolyodott, hogy ilyen jól kitalálta. Azután tovább töprengett, meg
gondolkozott.

– És dallamos nevet kell nekik adni, hogy könnyen a fülükbe másszon!

Az öreg varázsló bólintott.

– Találd ki! – mondta.

Süsüke elvigyorodott.
– Már ki is találtam!

A sárkányok felé fordult. A sárkányok tátott szájjal bámultak.

– Figyeljetek! Jól figyeljetek! Most kezdődik a névadó ünnepség. Te, ott szélen! A te neved: Dó!
Dó sárkány! Na, hogy tetszik? Mondd szépen a neved!

– Mrrr! – morgott a sárkány.

– Nem jó! – intette le Süsüke. – Mondd énekelve!

– Dó! – énekelt az első sárkány.

– Nagyon jó! – dicsérte meg Süsüke. Majd a második sárkányhoz fordult. – A te neved: Ré!
Énekeld szépen!

33

– Nyööö! – nyögött a második sárkány. Majd énekelve mondta a nevét: Ré!

– Szép hangod van, Ré sárkány! – dicsérte meg Süsüke. Majd a harmadik sárkányhoz szólt. – A
te neved: Mi! Mi sárkány! Halljuk!

– Krksz! – csikorgatta a fogát a harmadik sárkány. Majd nagy levegőt vett, és énekelt: Mi!

Süsüke a negyedik sárkányhoz szólt.

– A te neved: Fá! Énekeld szépen!

– Haj! – sóhajtott a negyedik sárkány. Majd énekelve mondta: Fá!

– Ez az! Egész jó hallásod van! – dicsérte meg őt is Süsüke. Majd az ötödik sárkányhoz fordult.

– A te neved: Szó! Szó sárkány! Mondd szépen a neved!

– Hrrr, hő! – horkantott az ötödik sárkány. Majd megköszörülte a torkát, és énekelve mondta:
Szó!

Süsüke elégedetten nézte az éneklő sárkányokat. A sárkányok sem morogtak már, meg nem
csikorgatták a fogukat, hanem kíváncsian nézegették Süsükét.

– Engem pedig úgy hívnak, hogy Süsüke. A király fia vagyok! Vagyis az én apám a király.
Elhiszitek?

– El – bólogatott Dó sárkány mind a három fejével.

– Még hogy királyfi! Hiszen csak egy feje van! – mondta Ré sárkány.

– Nem baj – torkolta le Mi sárkány. – Annyi esze van, mintha három fej tömörülne az egy
fejben!

34

– Így van! – rikkantotta Fá sárkány. – És milyen jó kis neveket talált ki nekünk!

– Fülbemászót! Dallamosat! – helyeselt Szó sárkány.

Süsüke vigyorogva súgta az öreg varázslónak.

– Megjött a hangjuk, Már nem kukák.

– Jól csináltad – súgta az öreg varázsló. – Visszavarázsoltad őket az életbe.

– Akkor én is varázsló vagyok! – jelentette ki büszkén Süsüke.

– Olyasmi – bólogatott az öreg varázsló. – Aki meg tudja nyitni a szíveket, az egy kicsit
varázsló.

– Plusz énektanár – vigyorgott Süsüke. – Egész jó hallásuk van.

A sárkányok mintha csak meghallották volna, boldogan énekeltek összevissza.

Dó! Dó! Dó! Ré! Ré! Ré!

Lekvár gyűljön szád köré!
Mi! Mi! Fá! Fá! Szó! Szó! Szó!
Tejeskávén átúszó!
35

Mikor befejezték az éneklést, várakozva néztek Süsükére.

– Dicsérd meg őket! – súgta az öreg varázsló.

– Külön-külön, vagy együtt? – kérdezte Süsüke.

– Külön-külön is, meg együtt is! – javasolta az öreg varázsló.

Süsüke integetett, hogy figyeljenek rá, majd hangosan megdicsérte a sárkányokat.

– Megdicsérem külön-külön a hangotokat. És megdicsérem, hogy ilyen szépen tudtatok együtt

énekelni.

A sárkányok boldogan bólogattak, külön-külön és együtt is a három fejükkel.

Süsüke elhatározta, hogy jutalmul játszani fog velük.

– Figyeljetek! – mondta. – Labdázni fogunk. Ez itt a labda. Labdázni meg úgy kell, hogy én
eldobom, ti meg visszadobjátok!

Úgy is tettek. Süsüke először Dó sárkánynak dobta a labdát. Dó sárkány ügyesen visszadobta.
Utána Ré sárkánynak dobta. Ré sárkány is ügyesen visszapöccintette. Utána Mi sárkánynak
passzolgatott. Utána Fá sárkánnyal pattintgatott. Végül Szó sárkány következett, s ezzel véget is
ért a játék. Az történt ugyanis, hogy Szó sárkány nagy izgalmában kitátotta az egyik száját, és
lenyelte a labdát. Hukk! – csuklott Szó sárkány, és a labda már lent is volt.

– Köpd ki! – biztatta Süsüke.

De Szó sárkány nem tudta kiköpni. A többi sárkány a hátát veregette, Szó sárkány nagyokat
csuklott, meg büfögött, de a labda nem jött ki. Ott dudorodott Szó sárkány hasában.

– Állj fejre! – mondta Süsüke.

Szó sárkány fejre állt, de a labda még beljebb ment a hasába.

Süsüke legyintett.

– Állj rendesen! A labda előbb-utóbb leereszt, vagyis kijön belőle a levegő, vagyis akkor majd ki
tudod köpni.

Szó sárkány rendesen állt, a három fejét ingatta búsan, s így motyogott.

– Nem tehetek róla… Nem tehetek róla… Nem tehetek róla…

Ekkor Dó sárkány nagyot rikkantott az egyik fejével.

– Jön valaki! Látom! Bújjunk el!

A sárkányok megriadva izegtek-mozogtak, de nem volt hova elbújni.

– Ne féljetek! – biztatta őket Süsüke. – Először várjuk meg, hogy ki jön.

A sárkányok megnyugodtak, és kíváncsian lesték, hogy ki jön.

Süsü jött arra, kezében az útjelző táblával. Mögötte a Mindenes sárkány gurult a járgányán.

– Állj! – mondta Süsü. – Célba értünk.

– Milyen cél? – motyogta az öreg Mindenes első feje.

36
– Az volt a cél, hogy Süsükét megtaláljuk – oktatta Süsü. – Megtaláltuk, vagyis elmondhatjuk,
hogy elértük a célunkat.

– Itt vagyok! – rikkantotta Süsüke. – Mi az ott a kezedben?

– Iránytű – mondta Süsü. – Ez vezetett a célba.

Majd körülnézett.

– Úgy látom, hogy többen is vannak itt. Ők kicsodák?

– A barátaim – mondta Süsüke büszkén. – Ők Sárkányország népe! És most előbújtak. És

összebarátkoztunk!

– Hüm! – hümmögött Süsü. – Végre megvan a népem!

Majd érces hangon szólt hozzájuk, ahogy egy királyhoz illik.

– Én vagyok a király! És úgy hívnak, hogy Süsü!

Az öreg Mindenes közbekotyogott.

– Üdvözöljétek a királyt! – mondta az első feje.

– Hajoljatok a földig! – mondta a második feje.

– Hurrá! – hurrázott a harmadik feje.

A sárkányok Süsükére néztek, hogy igaz-e, amit hallanak. Süsüke vigyorogva mondta nekik:

– Így igaz! Ő a király! Üdvözöljétek! Daloljatok! Egy-két-hár!

A sárkányok daloltak, s egyben be is mutatkoztak.

A dal végén Szó sárkány csuklott egy nagyot, és csodák csodája, a labda kiugrott a száján. És
nem is jött ki belőle a levegő!

Süsüke megtörölgette a labdát, és a hóna alá fogta.

– Mehetünk! – mondta. – Éhes vagyok! Tudja valaki az utat?

Süsü az útjelző táblára mutatott.

– Ez majd mutatja az utat!

Elbúcsúztak a sárkányoktól, Süsü meghajolt az öreg varázsló előtt, s megkérte, hogy tartson
velük a királyi barlangba, mert ahol négyen jóllaknak, ott az ötödik sem marad éhen!

Dó! Dó! Dó! Ré! Ré! Ré!

Lekvár gyűljön szád köré!
Mi! Mi! Fá! Fá! Szó! Szó! Szó!
Tejeskávén átúszó!
37
Süsüke beteg lesz

Süsüke feküdt az ágyban, és halkan jajgatott: jaj! Majd még egyszer feljajgatott, de most
hangosabban: jaj!

A Sárkánylány berohant a konyhából, és aggódva kérdezte.

– Mi bajod van, kicsi fiam? Miért jajgatsz? Hol fáj? Mi fáj?

De Süsüke nem válaszolt, behunyta a szemét és jajgatott: jaj!

A Sárkánylány megsimogatta Süsüke fejét, betakargatta a jó puha takaróval, s közben ő is

jajgatott.

– Jaj, mit csináljak? Jaj, mit tegyek? Jaj, jaj, jaj!

Süsü jött be a nagy jajgatásra, csodálkozva forgatta a fejét, hol Süsükére nézett, hol a
Sárkánylányra.

– Mi ez a nagy jajgatás? Miért jajgattok?

– Jaj! – mondta Süsüke.

– Jaj, jaj, jaj! – mondta a Sárkánylány.

Süsü megrázta a fejét.

– Na, én ebből egy kukkot se értek!

Az öreg Mindenes gurult be a járgányán a nagy jajgatásra. Az első fejével Süsükére nézett, a
második fejével a Sárkánylányra, a harmadik fejével meg Süsüre.

38

– Csak nem vagy beteg? – kérdezte az első fej.

– Ez a gyerek beteg – mondta a második fej.

– Jaj! – jajgatott a harmadik fej.

Süsü aggódva kiáltott fel.

– Hol beteg? Mije beteg?

– Az egész gyerek beteg – mondta az első fej.

– Kívülről, belülről – állapította meg a második fej.

– Jaj! – jajgatott a harmadik fej.

A Sárkánylány könyörögve nézett az öreg Mindenesre.

– Mondd meg, mit csináljunk? Mondd meg, mit tegyünk?

Süsü is szaporán bólogatott.

– Mondd meg!

Süsüke kidugta a fejét a takaró alól, de csak annyit mondott halkan, hogy jaj!

Az öreg Mindenes csóválta a három fejét, mormogott, meg motyogott, meg hümmögött.

Az első fej egy verset mormogott.

Levendula, mandula,
a jó rosszra fordula!
Nadragulya, borbolya,
ki tudja, hogy mi baja?

– Addig is, míg kiderül, hogy mi baja, jeges borogatást adjunk neki! – javasolta fontoskodva a
második fej.

– Brrr! – mondta a harmadik fej.

– Brrr! – mondta Süsüke a takaró alatt.

– Jaj nekem! Jaj, istenem! – sóhajtozott a Sárkánylány.

– Nana! – mondta Süsü. – És ha tüdőgyulladást kap? Találj ki valami mást!

Az első fej egy újabb verset mormogott.

Békalencse, gólyahír,
betegségre mi az ír?
Szamárkóró, fakopács,
mi legyen a jó tanács?

– Aludjon egy jó nagyot! Az biztosan nem árt! – javasolta a második fej.

– Hrrr! – horkolt a harmadik fej.

Ezt a jó tanácsot mindnyájan elfogadták, lábujjhegyen kimentek a barlangból.

39

Süsüke a nagy csöndben kidugta a fejét a takaró alól. Egy kicsit rázta a hideg, utána meg
forróság lepte el, egy kicsit szúrt az oldala, meg egy kicsit szédült. Eszébe jutott az öreg varázsló,
és így sóhajtott fel.

– Varázsló, segíts!

Ekkor egy szép, zengő hang szólalt meg a barlangban.

– Segítek, ne félj! Figyelj!

– Figyelek – mondta Süsüke halkan, és elmosolyodott, mert megismerte az öreg varázsló

hangját.

– Most megvizsgállak. Csináld, amit mondok!

– Csinálom – suttogta Süsüke.

– Emeld fel a jobb kezedet! Fáj? – kérdezte a hang.

Süsüke felemelte a jobb kezét, s nyögött, hogy fáj.

– Emeld fel a bal kezedet! Szólj, ha fáj! – utasította a hang.

Süsüke felemelte a bal kezét is, s nyögött, hogy fáj az is.

– Most sóhajts egy nagyot!

Süsüke sóhajtott egy nagyot.

– Most tedd le mind a két kezed!

Süsüke letette mind a két kezét.

– Emeld fel a jobb lábad! Fáj?

Süsüke felemelte a jobb lábát, s nyögött, hogy fáj.

– Most a balt!

Süsüke felemelte a bal lábát, az is fájt.

– Tedd le mind a két lábad!

Süsüke letette mind a két lábát.

– Mondd lassan utánam: jobb egy lúdnyak két tyúknyaknál!

Süsüke elkezdte, de nem tudta végigmondani.

– Jobb egy lúdnyak, nyak, nyak, két nyak… Nem tudom tovább!

– Nem baj! Semmi baj! – zengte a hang. – Feküdj vissza! Mindjárt meggyógyítalak! Aludj! Ssss!
Csicsija-csija…

Süsüke megnyugodva visszafeküdt, és elaludt.

Az öreg varázsló a messzi távolban a barlangjában hümmögött, meg a szakállát simogatta.

– Kész! Megvan a betegség! Jöhet az orvosság!

A királyi barlang előtt toporgott Süsü, a Sárkánylány és az öreg Mindenes. Toporogtak,

tanakodtak, be-belestek a barlangba, megnyugodva látták, hogy Süsüke alszik a takaró alatt. A
szépen zengő hangot ők nem hallották, de Süsünek mégis eszébe jutott az öreg varázsló. Úgy
gondolta, legjobb lesz, ha segítséget kérnek tőle. Utasította a Mindenes sárkányt.

40

– Menj el az öreg varázslóhoz, és mondd meg, hogy mi a baj! És kérd meg, hogy segítsen! Vidd
az útjelző táblát, hogy biztosan odatalálj.

A Mindenes sárkány elrobogott a járgányán, kezében tartva az útjelző táblát, mint egy iránytűt.

Az öreg varázsló a barlangjában ült, hümmögött, meg a szakállát simogatta, törte a fejét, hogyan
tudná meggyógyítani Süsükét. Végül nagyot bólintott, és így mormogott.

– Hz az! Ez majd meggyógyítja! Na, most beszélek a sárkányokkal.

Szája elé tette a kezét, s szépen zengő hangon sorban megszólította a sárkányokat.
– Dó! Ré! Mi! Fá! Szó!

Messze, a nagy hegynél a sárkányok sorban kidugták a fejüket, s hallgatóztak.

41

– Valaki szólított – mondta Dó sárkány, s jól kinyitotta mind a hat fülét.

– Engem is! Engem is! – mondta a többi sárkány, s ők is jól kinyitották a fülüket.

– Figyeljetek! Baj van! – folytatta a szépen zengő hang. – Süsüke beteg!

A sárkányok szomorúan ingatták a fejüket, sóhajtoztak, búslakodtak. Haj, haj, ez bizony nagy
baj! Ré sárkány egy kicsit pityergett is, úgy megsajnálta Süsükét.

– Akartok segíteni? – kérdezte a szépen zengő hang. – Mert csak akkor sikerül a gyógyítás, ha
mindenki önként csinálja!

A sárkányok összenéztek. Majd egyszerre bólogattak, hogy igen, akarnak segíteni és önként.

Dó sárkány még rikkantott is egy nagyot, mind a három fejével:

– Dó sárkány, az önkéntes gyógyító! Tó! Tó!

A szépen zengő hang figyelmeztette őket.

– De nem lesz könnyű! Nehéz lesz! Sőt fájdalmas lesz! Aki nem vállalja, most még kiszállhat!

A sárkányok ezt is megtárgyalták. Először egyszerre beszéltek, meg összevissza, hogy mi az,
hogy fájdalmas? Meg, hogy mi az, hogy nehéz? Dó sárkány csendre intette őket, s azt javasolta,
hogy szavazzanak. És mindenki csak az egyik fejével beszéljen, mert semmit se lehet érteni
ebben a nagy karattyolásban! Ő is csak az első fejével fog beszélni!

– Első pont: Süsüke beteg. És mi segíteni akarunk! – mondta az első feje. – Igennel vagy
nemmel lehet szavazni!

– Igen! – zúgták a sárkányok.

– Második pont: lehet, hogy nehéz lesz, de vállaljuk, mert Süsüke nevet adott nekünk!

– Igen! – zúgták a sárkányok.

– Harmadik pont: lehet, hogy fájdalmas lesz, de Süsüke labdázott velünk. Ezért elviselünk
minden fájdalmat!

– Igen! – zúgták a sárkányok.

– Összefoglalom – mondta Dó sárkány első feje. – Három igennel megszavaztuk!

Az öreg varázsló elégedetten bólogatott a barlangjában. Örült a szíve, hogy nem csalódott a
sárkányokban.

Majd kiosztotta a feladatokat, vagyis hogy melyik sárkánynak mit kell csinálnia.

– Dó sárkány! Követ kell rágcsálnod. Addig kell őrölnöd a fogaddal, míg por nem lesz belőle!

42

Dó sárkány bólintott. Bekapott három nagy követ a három szájába, s csikorogva őrölte a fogával.
Csrrr! Krr! Csrrr! Krr!

– Ré sárkány! Húzd ki minden ötödik hajszáladat. S kösd csomóba!

Ré sárkány először az első fején matatott, s számolt: egy, kettő, három, négy, hopp! Jaj! S
kihúzta az ötödik hajszálat. Megint számolt, s megint kihúzott egy hajszálat, jaj!

A szépen zengő hang tovább sorolta a feladatokat.

– Mi sárkány! Sírnod kell! Legalább egy liter könnyre van szükség!

Mi sárkány hangosan morfondírozott: hogy sírjak? Nem kell sírnom. Tudom már! Valami
szomorúra gondolok, s akkor biztosan elerednek a könnyeim! Gondolt erre, gondolt arra, de
egyik sem volt igazán szomorú. Végül arra gondolt, hogy milyen rossz lehet most Süsükének,
vagyis hogy milyen rossz lehet betegnek lenni. S egyből eleredtek a könnyei. Sírósan
megkérdezte:

– Mibe sírjak?

– Mindjárt küldök egy csöbröt – mondta a zengő hang. – Addig tartsd vissza!

Majd mondta tovább a feladatokat.

– Fá sárkány! Törj le minden körmödből egy pici darabot!

Fá sárkány nézegette a körmeit, majd sorban bedugta egy kis résbe, és letört belőlük egy pici
darabot.

A zengő hang Szó sárkányhoz szólt.

43

– Szó sárkány! Rád nagyon fontos feladat vár! Az egészet le kell nyelned, és ki kell izzadnod
belőle egy kristályt! Érted?
Szó sárkány bólogatott. Majd ugrálok, meg csapkodok a kezemmel, hogy jól kimelegedjek és
nagyon izzadjak – gondolta.

Az öreg Mindenes lihegve érkezett a varázsló barlangjába. Lihegve-pihegve mondta az első

fejével:

– Baj van! Nagy baj van!

A második fejével meg ezt mondta.

– Süsüke beteg! Nem eszik, nem iszik!

A harmadik fejével meg csak ennyit mondott:

– Jaj!

A varázsló mindent tudó szemmel nézett rá.

– Tudom! Akarsz segíteni? Most készül az orvosság.

Az öreg Mindenes szaporán integetett, meg bólogatott, hogy akar, persze hogy akar segíteni.
Sose árt, ha többen is összeteszik a tudományukat.

Az öreg varázsló odaadott neki egy nagy csöbröt.

– Ezt vidd el a sárkányokhoz! Ebbe tegyék a port, a hajszálakat, a körömdarabkákat, és ebbe

sírjanak! És mikor kész a kristály, vidd el Süsükének!

Az öreg Mindenes nem értett egy kukkot se az egészből, de nem szólt, mert nem akart
tudatlannak látszani! „Majd menet közben kitalálom, hogy miről is van szó!” – gondolta
magában. Fogta a csöbröt, és elgurult a járgányán a sárkányokhoz.

44

Dó sárkány abbahagyta a rágcsálást, s tele szájjal mondta a középső fejével.

– Jön valaki. Állj! Ki vagy?

Az öreg Mindenes mérgesen rázta az első fejét.

– Nem látsz a szemedtől? Én vagyok!

– Az nem elég! Jelszó! Itt titkos kísérlet folyik – makacskodott Dó sárkány. Az öreg Mindenes
látta, hogy komoly a dolog, de ő se most esett le a cseresznyefáról, rögtön kitalálta, hogy mi
lehet a jelszó.

– Süsüke! Ez a jelszó – bökte ki az első feje.

A sárkányok bólogattak, hogy rendben van, eltalálta a jelszót. Dó sárkány sokkal szelídebben
kérdezte az első fejével.

– És mit keresel itt?

– Én irányítom a titkos kísérletet – mondta a Mindenes első feje.

– Mindenki engedelmeskedjen! – parancsolta a második fej.

– Bizony! – mondta a harmadik fej.

A sárkányok a vállukat vonogatták, hogy nekik mindegy, ha ez az öreg Mindelébenkanál

irányítani akar, hadd irányítson!

Az öreg Mindenes elégedetten nézte az engedelmeskedő sárkányokat. Azután elhatározta, hogy

egy kicsit megsürgeti őket, ideje nagyobb sebességre kapcsolni, mert ezek itt estig is
elpiszmognának maguktól.

– Gyorsabban rágj! – mondta Dó sárkánynak az első fejével.

– Mi az a kis kőrágcsálás? Fiatal koromban egy hegyet is elrágtam! – hencegett a második feje.

– Bizony – mondta a harmadik feje.

Dó sárkány beindult, olyan gyorsan rágott, mint egy gőzmalom.

– Ide köpd! – tartotta elé a csöbröt az öreg Mindenes.

Majd Ré sárkányhoz fordult.

– Járjon a kezed, mint a motolla! – mondta az első feje.

– Mit sziszegsz? Mi az egy hajszál? Ilyen anyámasszony katonája! – mondta a második feje.

– Bizony! – mondta a harmadik feje.

Ré sárkány elé tartotta a csöbröt.

– Ide dobd a hajszálakat!

Mi sárkányhoz fordult.

– Mi ez a szipogás? Bőgjél rendesen! – biztatta az első feje.

– Hulljon a könnyed, mint a záporeső! – mondta a második feje.

– Bizony! – mondta a harmadik feje.

Gyorsan elébe tartotta a csöbröt.

– Ide zokogj!

Majd Fá sárkánynak szólt.

45

– Meddig várjak? Mit vacakolsz annyit a körmöddel? – sürgette az első feje.

– Egyszerre dugd be az összes körmöd a repedésbe! Úgy! Most reccs! Törheted! – mondta a
második feje.

– Reccs! – mondta a harmadik feje.

Elébe tartotta a csöbröt.

– Ide potyogtasd!

Szó sárkányra nézett. Nem tudta pontosan, hogy mit is kell csinálni, ezért ezt mondta nagy
bölcsen:

– Most te következel!

Szó sárkány fogta a csöbröt, és kiitta.

– Hé! Hé! – csodálkozott az öreg Mindenes. – Nem te vagy a beteg!

– Mindjárt kiizzadom! – mondta Szó sárkány, és elkezdett ugrálni, meg tornázni, hogy jobban
izzadjon.

– Vagy úgy! – értette meg az öreg Mindenes. – Ugrálj csak! Jól rázd össze! Aztán nyomás
izzadni! – mondta az első feje.

– Mi lesz már? Meddig várjak? – türelmetlenkedett a második feje.

– Hajrá! – mondta a harmadik feje.

Szó sárkány izzadt, csak úgy csörgött róla a verejték, az öreg Mindenes sürgött-forgott körülötte
a csöbörrel, hogy felfogja. Mikor egyszer csak valami koppant a csöbörben! Az öreg Mindenes
megnézte, mi az. Hát egy gyönyörű kristály volt a csöbörben! Egy bűvös kristály! Ezt izzadta ki
Szó sárkány.

Az öreg Mindenes fogta a bűvös kristályt, s elrobogott vele a királyi barlangba. Foghegyről még
odavetette a sárkányoknak, hogy jól van, fiúk, köszönöm, ez szép munka volt!

A királyi barlangban izgatottan fogadták az öreg Mindenest, aki magasra tartva a bűvös kristályt,
úgy vonult be, mint egy csodadoktor.

Átnyújtotta Süsükének, aki egy ideig nézegette, forgatta a bűvös kristályt, majd sorban
odaérintette a kezéhez, a lábához, és csodák csodája, megszűnt a fájás!

Ámulva-bámulva, örvendezve állták körül az ágyat: Süsü ámult, a Sárkánylány bámult, az öreg
Mindenes örvendezett.

Süsüke felült az ágyban, s lassan, érthetően ezt mondta:

– Jobb egy lúdnyak két tyúknyaknál!

– Mi az? Mi az? Mit jelent? – kérdezte Süsü.

– Azt jelenti, hogy meggyógyultam – mondta Süsüke vidáman, és kiugrott az ágyból.

46
Süsüke születésnapja

Süsü ült a trónszéken, töprengve ráncolta a homlokát, s az ujjain számolgatott.

– Egy meg öt, meg hét, nahát!

A Sárkánylány kíváncsian nézte.

– Mit számolsz?

– A napokat!

– Milyen napokat?

Süsü elmosolyodott.

– Először a hétköznapokat. Ezen a kezemen vannak a hétköznapok – mutatta Süsü a bal kezét. –
Ezen meg az ünnepnapok – nyújtotta a jobb kezét.
A Sárkánylány csodálkozva nézte Süsü kezét.

– A kezeden őrized a napokat?

– A kisujjamban van a naptár – mondta Süsü fölényesen.

– És most milyen nap van? – kérdezte a Sárkánylány.

– Ünnepnap! – mondta Süsü ünnepélyesen.

– Milyen ünnepnap? – kíváncsiskodott a Sárkánylány.

– Süsüke születésnapja! – vágta ki büszkén Süsü.

– Nahát! – örvendezett a Sárkánylány. – Ez ám a nagy hír! Ez ám a jó hír! Szóljunk az öreg

Mindenesnek is.

Süsü kikiáltott az ablakon.

– Mindenes! Hol vagy, öreg Mindenes?

Az öreg Mindenes azonnal begurult a járgányán, mivel éppen ott lődörgött a bejáratnál.

47

– Itt vagyok! Ragyogok! Hopp! – mondta a három fejével.

– Tudod-e, hogy milyen nap van? – kérdezte tőle Süsü.

Az öreg Mindenes találgatott.

– Kedd? – kérdezte az első feje.

– Péntek? Csütörtök? – találgatott a második feje.

– Bingó! – rikkantott a harmadik feje.

Süsü türelmetlenül legyintett.

– Most nem az az érdekes, hogy kedd van, vagy csütörtök. Hanem az az érdekes, hogy
Süsükének van a születésnapja.

– Hű, de érdekes! – örvendezett az öreg Mindenes első feje.

– Ez ám a nagy nap! – lelkendezett a második feje.

– Hurrá! – hurrázott a harmadik feje.

A Sárkánylány a szemét törölgette elérzékenyülve.

– Hogy repül az idő!

De Süsü őt is leintette, félresöpörte az érzékenykedést meg a könnyeket.

– Most nem az az érdekes, hogy hogy repül az idő. Hanem az az érdekes, hogy milyen
születésnapi ajándékot adjunk Süsükének.

– Kérdezzük meg tőle, hogy mit szeretne? – mondta a Sárkánylány.

Süsü elismerően nézett rá.

– Ez az! Ez a jó megoldás! Hiába, az anyai szív mindig megsúgja, hogy mi a jó.

Süsü töprengett, megint ráncolta a homlokát.

– Illetve, mégse jó. Mert akkor hol marad a meglepetés? Titokban kell tartani, ez a lényeg!

– Hogy lehet titokban megkérdezni? – értetlenkedett a Sárkánylány.

– Úgy lehet titokban, hogy nem kérdezzük meg egyenesen, hanem csak célozgatunk rá. Világos?

Bólogattak, hogy világos. Süsü kiadta a parancsot.

– Akkor most menjen mindenki, és titokban készítse el az ajándékot! Mindenes, te menj a

sárkányokhoz, és mondd meg nekik is! De titokban! Psz! Csitt! Semmi locsifecsi!

Az öreg Mindenes elgurult a járgányán a sárkányokhoz. Süsü visszaült a trónszékre, és törte a

fejét a titkos ajándékon.

A Sárkánylány meg elindult megkeresni Süsükét.

Süsüke morcosan ült egy fa alatt, ma valahogy semmihez sem volt kedve.

A Sárkánylány célozgatva kérdezgette, faggatta, hogy mit szeretne, mit kívánna, de Süsükének
ma valahogy semmi se tetszett.

48

– Szeretnél egy nagy tál madártejet?

– Nem szeretnék!

– Szeretnél egy nagy mandulás tortát?

– Nem szeretnék!

– Szeretnél egy pohár finom málnaszörpöt?

– Nem szeretnék!

A Sárkánylány felsóhajtott, abbahagyta a faggatózást, meg a célozgatást, visszament a konyhába

madártejet csinálni, meg mandulatortát sütni, mert hátha mégis megjön Süsüke kedve.

Az öreg Mindenes gurult oda a járgányán. Most jött a sárkányoktól, akikkel megbeszélte a titkos
ajándékot, a sárkányok szabad kezet adtak neki, vagyis mindent megígérhet a nevükben, amit
Süsüke kér!

Az öreg Mindenes nagy ravaszul célozgatott.

– Ha mondjuk, most lenne a születésnapod, mit szeretnél kapni? – kérdezte az első feje.

– Semmit! – mondta morcosan Süsüke.

– Ha mondjuk az összes sárkány engedelmeskedne, mit szeretnél parancsolni? – kérdezte a

második feje.

– Semmit! – mondta mogorván Süsüke.

– Ajaj! – sóhajtott a harmadik feje.

Az öreg Mindenes fejcsóválva otthagyta Süsükét.

Süsü a trónszéken ülve halkan így sóhajtott:

– De jó lenne megkérdezni az öreg varázslót!

– Kérdezz csak! – szólalt meg zengő hangon a varázsló a barlangjából.

Süsü megörült, hogy így meghallgatták az óhaját.

– Mit adjunk Süsükének? Titokban!

– Kérdezd meg tőle! Nem kell titkolózni! – mondta a szépen zengő hang. – Azt csak Süsüke
tudja, hogy mit szeretne. Hogy mi hiányzik neki.

– Jó – bólintott Süsü. – Megkérdezem.

Kiszólt Süsükének, hogy jöjjön be, mert valami fontosat akar neki mondani.

Süsüke bejött, s morcosan kérdezte:

– Mit akarsz?

Süsü nem törődött a morcossággal, mosolyogva mondta:

49

– Most nem az a fontos, hogy én mit akarok. Most az a fontos, hogy te mit akarsz. Vagyis most
egyedül te vagy a fontos!

Süsüke hegyezte a fülét, felélénkült, magára mutatott.

– Én? Egyedül én?

– Te! Egyedül te! Na, mit kívánsz? Na, mi hiányzik?

Süsüke elgondolkozott, majd kibökte.

– Az a baj, hogy egyedül vagyok. Egy játszótársat szeretnék! De nem felnőttet! És nem
százéveset!

– Aha! – bólogatott Süsü. – Egy gyereket. Rendben van! Teljesül a kívánságod!

Süsüke hirtelen nagyon izgatott lett. Elmúlt a morcosság, elmúlt a búskomorság.

– Ki az? Hol van?

Süsü titokzatosan mosolygott.

– Mindjárt megtudod! Mindjárt meghívjuk! Mégis lesz meglepetés! Ez lesz ám a nagy

meglepetés!

Süsüke oldalát majd kifúrta a kíváncsiság!

– Ki az? Mondd meg, hogy ki az?

– A Kiskirályfi! A király barátom fia! Igaz, hogy embergyerek, de nem baj! 50Majd jól
összebarátkoztok! Mert az a lényeg, hogy gyerek! Én is összebarátkoztam az apjával. Ő a
legjobb barátom! – mondta Süsü büszkén, és nagyon boldog volt, hogy ilyen jól sikerült a
meglepetés.

– Hívjad már! – sürgette Süsüke. – Én is barátkozni akarok!

– Hívom már! Hívom már – nyugtatta Süsü mosolyogva.

Megtanácskozta a varázslóval, hogy küldenek egy táviratot a Kiskirályfinak. Az öreg Mindenest

meg elébe küldik a határra a járgányával.

A távirat egy nagy lapos kő volt, amire ráírták, hogy MEGHÍVÓ! Megkérték Dó sárkányt, aki a
legerősebb volt a sárkányok között, hogy dobja el! Dó sárkány fogta a követ, forgott, Süsü
mutatta az irányt, hogy most jó, dobhatod!

A kő zúgva elrepült az emberek földjére, a királyi udvarba.

Nem kellett sokáig várni, csak annyi ideig, amíg a nagy tál madártej elkészült, a mandulatorta
megsült, és a finom málnaszörp lehűlt. S már jött is az öreg Mindenes, hozta magával a
Kiskirályfit a járgányán.

A Kiskirályfi lepattant, körülnézett, s egyenest Süsükéhez ment.

– Fogadjunk, hogy te vagy Süsüke – mondta mosolyogva.

– Nyertél! Fogadjunk, hogy te vagy a Kiskirályfi – felelte Süsüke fülig érő szájjal.

A Kiskirályfi egy valódi, aranyozott kardot nyújtott át.

– Tessék! Ez a tied!

Süsüke megköszönte, majd beszaladt a barlangba, kihozta a bűvös kristályt, s átnyújtotta.

– Tessék! Ez meg a tied! Ha belenézel, mindent látsz, amit akarsz!

Most, hogy így megpecsételték a barátságot az ajándékkal, egymásra mosolyogtak, s egyszerre

mondták:

– Játsszunk!

A Sárkánylány kiszólt a konyhából:

– Előbb egyetek! Itt a finom madártej! Meg mandulatorta!

– Előbb játsszunk! – mondták egyszerre. – Az evés ráér!

Süsüke elvitte a Kiskirályfit a sárkányokhoz. Odakiáltott nekik.

– Születésnapom van! Igaz, hogy minden kérésemet teljesítitek?

A sárkányok bólogattak, hogy igaz, meg hogy na végre, nem kell tovább titkolózni!

– Csináljatok egy csúszdát! Ott, a hegyen! – adta ki a parancsot Süsüke.

A sárkányok nekiláttak, gyalultak, csiszoltak, s ripsz-ropsz, készen volt a csúszda! Sorban

végigcsúsztak rajta, hogy jó sima legyen.

51

A Kiskirályfi ámulva nézte.

– Te parancsolsz nekik? És engedelmeskednek?

– Igen – mondta Süsüke büszkén. – Mert szeretnek!

Majd ők is felmentek a hegy tetejére, és csúszkáltak nevetve, visongva, csak úgy visszhangzott a
hegyoldal.

Mikor megunták, meg a fenekük is sajgott már egy kicsit, elbúcsúztak a sárkányoktól.

A Kiskirályfi vigyorogva rajzolt a hegyoldalra: Á, B, C…

– Mi ez? – kérdezte Süsüke.

– Az ábécé betűi. Ha egész nap nézik, előbb-utóbb megtanulnak olvasni – mondta a Kiskirályfi.
– Hálából a csúszdáért! – kiáltotta a sárkányoknak.

– Köszönjük! – zúgták a sárkányok.

Süsüke megfogta a Kiskirályfi kezét, s húzta magával.

– Gyere! Elviszlek az öreg varázslóhoz.

– Igazi varázsló? – kérdezte a Kiskirályfi izgatottan.

– Igazi! Majd meglátod! – mondta Süsüke.

– Az jó! Én még sose láttam igazi varázslót. És nem bánt? – aggodalmaskodott a Kiskirályfi.

– Nem bánt! – mosolygott Süsüke. – Ez jó varázsló! És szereti a gyerekeket!

52
Az öreg varázsló már várta őket a barlang bejáratánál, zöld szakállát simogatta, s így szólt
szépen zengő hangon:

– Nagy nap ez a mai! Csodálatos nap! Üdvözöllek, Kiskirályfi!

– Tudod, hogy ki vagyok? – csodálkozott a Kiskirályfi.

– Tudom, tudom – bólogatott az öreg varázsló. – Mindent tudok.

– Azt is tudod, hogy most mire gondoltam? – kíváncsiskodott a Kiskirályfi.

– Azt is tudom. Arra gondoltál, hogy miért zöld a szakállam.

– Igaz! – ámuldozott a Kiskirályfi. – Pont arra gondoltam.

– Azért zöld – mondta az öreg varázsló –, mert ez a kedvenc színem.

– Most már elhiszed, hogy igazi varázsló? – bökte oldalba Süsüke a Kiskirályfit.

– Elhiszem! – bólintott a Kiskirályfi.

Süsüke az öreg varázslót kérlelte hízelegve.

– Nagy varázsló, taníts meg minket egy-két trükkre! Úgy szeretnék egy kicsit varázsolni! Ma van
a születésnapom!

Az öreg varázsló mosolygott, zöld szakállát simogatta.

– Rendben van! Ma kedvetekre varázsolhattok.

– Én is? – kérdezte a Kiskirályfi.

– Te is! Hiszen Süsüke barátja vagy!

– És hogyan kell varázsolni? – türelmetlenkedett Süsüke. – Mutasd meg!

53

– Figyeljetek! – mondta az öreg varázsló. – Először erősen gondoljatok valamire. Utána

pattintsatok az ujjatokkal! Így!

– Ennyi az egész? – kérdezte Süsüke.

– Gyerünk! – sürgette a Kiskirályfi. – Már alig várom, hogy varázsoljak egy-kettőt. Még sose
varázsoltam.
Kiszaladtak a barlangból. Az öreg varázsló csillogó szemmel nézett utánuk, s halkan mormogta a
zöld szakállába.

– Nagy nap ez a mai! Csodálatos nap!

Odakint megállt a két varázsló-inas, izgatottan néztek körbe.

– Először te varázsolj! – mondta Süsüke udvariasan Kiskirályfinak. – Te vagy a vendég!

– Mit varázsoljak? Mit varázsoljak? – mormolta a Kiskirályfi. – Tudom már!

Ránézett egy nagy kőre, erősen gondolt valamire, és pattintott az ujjával.

A nagy kő megrázkódott, recsegett-ropogott, kis darabkák váltak le róla, mintha valami faragná-
vésné, s lassan formát öltött: feje lett, meg teste lett, keze lett, meg lába lett! És csodák csodája,
egy szobor lett belőle. És Süsükét ábrázolta.

Süsüke ámulva nézte.

– De hiszen ez én vagyok! Egy szobor! És engem ábrázol!

– Tetszik? – kérdezte a Kiskirályfi.

– Nagyon! – vigyorgott Süsüke. – Várj! Én is varázsolok rólad egy szobrot. Ne mozogj!

Süsüke is ránézett egy nagy kőre, erősen gondolt valamire, és pattintott az ujjával. És csodák
csodája, egy másik szobor alakult a szemük láttára. És a Kiskirályfit ábrázolta.

Mosolyogva nézték a két szobrot.

– Ez én vagyok! Ez meg te vagy! – mondta Süsüke. – Meg vagyunk örökítve!

– És a barátságunk is meg van örökítve! – örvendezett a Kiskirályfi. – Örökké egymás mellett

fogunk állni!

– Ez szép gondolat volt – mondta Süsüke. – De most menjünk tovább, mert görcsöt kap a lábam
a sok álldogálásában!

Tovább mentek, útközben vidáman varázsolgattak. A Kiskirályfi pattintott az ujjával, hát egy
sebes patak keletkezett Süsüke lába előtt. Süsüke se volt rest, pattintott az ujjával ő is, s egy fahíd
hajolt a patak fölé. Átmentek a fahídon, mikor a Kiskirályfi odakiáltott Süsükének.

54
– Repüljünk! Fogd meg a kezem!

Süsüke megfogta a Kiskirályfi kezét, erősen a repülésre gondoltak, s egyszerre pattintottak az

ujjukkal.

Hát csodák csodája, már fent is voltak a levegőben, lassan keringtek, repültek, mint a madarak,
pedig nem is volt szárnyuk!

– Miért nem süt itt a Nap? – kérdezte a Kiskirályfi. – Minden rendes országban süt a nap!

– Valami átok! – morogta Süsüke. – És elment a Nap!

Elrepültek a sárkányok felett, akik izgatottan mutogattak felfele, és ámuldozva karattyoltak.

Elrepültek a királyi barlang felett. Süsü éppen kinézett az ablakon. Hitetlenkedve dörzsölte a
szemét.

– Biztos álmodom – motyogta, s visszaült a trónszékre.

Mikor megunták a repülést, leereszkedtek egy szép tisztásra.

Az öreg Mindenes gurult feléjük a járgányán. Zsémbelt, meg perelt, meg hümmögött a három
fejével.

55

– Már mindenhol kerestelek titeket. Lejártam a lábam miattatok – zsémbelt az első feje.

– Merre csavarogtatok? Hol voltatok? – perelt a második feje.

Süsüke vigyorogva felfele mutatott.

– A levegőben!

– Hüm! – hümmögött a harmadik fej.

Süsüke nézte a veszekedő, perlekedő öreg Mindenest, s eszébe jutott valami. Oldalba bökte a
Kiskirályfit.

– Figyelj! – súgta. – Varázsolás következik.

Pattintott az ujjával, és csodák csodája, megtörtént a varázsolás: az öreg Mindenes összement.

Akkora lett, mint egy gyerek.

Az öreg Mindenes is csodálkozott, a két feje nem is tudott szóhoz jutni. Viszont a harmadik feje,
amely eddig kuka volt, mintha mély álomból ébredt volna, megszólalt boldogan.
– Újra gyerek vagyok! Jaj, de jó! Én sose akartam felnőni! Kérlek, hogy még ne varázsoljatok
vissza! Szeretnék még gyerek lenni! Gyereknek lenni a legjobb a világon!

Süsüke vigyorogva nézte.

– Most már én is tudom!

– Én mindig is tudtam! – helyeselt a Kiskirályfi.

– Különben mért jöttél utánunk? – kérdezte Süsüke a gyerekké változott Mindenestől.

– Azért jöttem, hogy gyertek uzsonnázni! – mondta gyerekhangon a harmadik fej.

– Akkor nyomás! Akkor mire várunk? – rikkantotta Süsüke. – Hallhatóan korog a gyomrom!

– Fussunk versenyt! – javasolta a Kiskirályfi. – Háromig számolok! Egy! Kettő! Három!

Nekilódultak, futottak árkon-bokron át. A gyerekké változott Mindenes a járgányán gurult

utánuk, nagyokat rikkantott a harmadik fejével.

– Hajrá! Mindent bele! Győzzön a jobbik!

Süsüke érkezett elsőnek, másodiknak a Kiskirályfi, a harmadik a gyerekké változott Mindenes

lett.

– Így igazságos! – mondta a Kiskirályfi Süsükének. – Neked van születésnapod! Gratulálok!

– Köszönöm – mosolygott Süsüke. – Te is nagyon jól futottál! Épp csak egy centivel maradtál le.

A gyerekké változott Mindenes boldogan rikkantott a harmadik fejével.

– Harmadiknak is lenni kell! Éljen a harmadik!

56

Süsü csodálkozva nézegette a gyerekké változott Mindenest.

– Mi történt veled? Összementél?

– Csoda történt – magyarázta Süsüke. – Újra gyerek lett!

Kanalazták a madártejet, falták a tortát, ittak rá finom málnaszörpöt, a nagy futástól mindenkinek
megjött az étvágya, öröm volt nézni, ahogy esznek. Közben nagyokat nevettek, nagyokat
kacagtak, hatalmasakat hahotáztak. Süsüke nevetett, a Kiskirályfi kacagott, a gyerekké változott
Mindenes hahotázott.
A gyereknevetés betöltötte a völgyet, túlszállt a hegyeken, csengve gurult az ég sarkáig!

És ekkor, csodák csodája, kisütött a Nap! Talán kíváncsi volt, talán a gyereknevetés csalogatta
vissza, nem lehet tudni, sütött és ragyogott, gyönyörű napfény árasztotta el Sárkányföldet,
egyszerre fényes lett és derűs lett minden. Ámulva nézte mindenki, mutogattak az ég felé,
táncoltak és ugráltak örömükben.

Az öreg varázsló mosolyogva simogatta zöld szakállát, és elégedetten dünnyögte a barlangjában.

– Megtörtént a csoda! Süsüke visszahozta a Napot!

57