Bíró Gergő Zalán

12. C

Kosztolányi Dezső: A vad kovács

elemzés

Kosztolányi Számadás című kötete 1935-ben, a költő halála előtt egy évvel
jelent meg. A kötet verseinek központi témája az elmúlás, a halál. A művész ekkor már súlyos
betegségben szenvedett – halálát rosszindulatú daganat okozta. A vad kovács című művet is
ez a gyűjtemény tartalmazza.

A vers uralkodó motívuma a szenvedés, mely megtisztít a bűnöktől. A költő

allegorikusan jeleníti meg ezt a műben: a szemelvény első sorában Kosztolányi konkrétan
meg is fogalmazza, hogy a vad kovácsot a szenvedéssel azonosítja. A következő sorokban
azonban meghökkentő élményben részsülünk, hiszen a lírai én a fájdalmat szinte jutalomként
éli meg. Megfáradt és bűnös lélek megérdemelt szenvedése jelenik meg, ami azonban
ideiglenes állapot. Hiszen az egyházi tanítások szerint a purgatórium is csak egy olyan
állomása a bűnös léleknek, mely megszabadítja azt a vétkek súlyától, hogy tisztán,
feddhetetlenül leljen új életre a mennyországban.

A műben a szenvedés a kovács alakjában ölt testet, aki a nyers vasat döngölve
formázza a munkadarabot műremekké. Az életre átültetve ez azt jelenti, hogy a fájdalom
elengedhetetlen része a létnek, hiszen csak ennek árán válik az ember maga is kiforrott
személyiséggé. A bűneinkért mindannyiunknak számot kell adnunk, hiszen nem lehet
semmilyen tettet következmények nélkül elkövetni. A bűnhődés pedig fájdalommal és
szenvedéssel jár – ezt azonban emelt fővel kell viselni.

„Beh jó nekem, hogy nem kell élni,

csak az üllőre ráalélni,
engedni szépen, mit se tenni,
csak fájni így és várni, lenni.”

A látszólagos ellentét („Beh jó nekem, hogy nem kell élni”) arra utal, hogy a lírai én
megkönnyebbül azáltal, hogy megszabadulhat terheitől és jobb emberré válhat a szenvedés
által. Ehhez „csak” el kell viselnie a bűnhődés kínjait, amik azonban nem érnek fel a lelkére
nehezedő bűnök súlyával.
 Bíró Gergő Zalán
12. C

A műben a katarzist az adja, hogy egy minőségi értékpusztulás vezet egy értéknövelt
szintre, ami azonban sosem éri el az eredeti állapotot, hiszen a lírai alany ugyan tökéletes lesz,
de érzéstelen és élettelen műremekké válik.

A vers poétikai eszközei közül a legjelentősebb az egész művön végigvonuló

metaforaláncolat (allegória), a megszemélyesítés és az ellentét. Találunk ezen kívül példát
szinesztéziára – érzéktársításra is: „kormos dal”. A második versszakban két alliteráció is
felbukkan: „Verj, vad kovács, világfutóvá / […] / tökéletessé és tudóvá”. A rímtechnikát
tekintve találunk páros- és keresztrímeket, valamint belső rímeket is.

Kosztolányinak ez a verse több szempontból is rokonítható Babits Mihály

Balázsolás című művével. Mindkét szemelvényben megtalálható egy vallásos vonulat és a
téma – a fájdalom, a szenvedés is összeköti a két alkotást.