Professional Documents
Culture Documents
EGY REGÉNY AZ IGAZSÁG KERESÉSÉRŐL Tartalom A Rozsa Neve
EGY REGÉNY AZ IGAZSÁG KERESÉSÉRŐL Tartalom A Rozsa Neve
Azóta azonban megváltozott a véleményem. Főként a másik blogom, az Ateista Klubban való
aktivitás következtében. Időközben megértettem, hogy különbség van a vallási nézetek és a
tudományos megismerés között. A tudományos megismerés lényege az, hogy a tudós hipotéziseket
állít fel, amik alapján predikciókat tesz, amik visszaigazolják vagy cáfolják az elméletet. A tudósok
nincsenek az abszolút tudás birtokában, de a tudománynak éppen az a lényege, hogy vannak vitás
kérdések, igazolásra váró, egymásnak ellentmondó hipotézisek, amiket tudományos, azaz
interszubjektíven belátható módszerekkel kutatnak. Ezért a tudósok nem szorulnak arra, hogy
erőszakkal igyekezzenek meggyőzni egymást, a tudománynak megvannak a módszerei, hogy
ellenőrizze az állításait. A középkor embere nem azért vált erőszakossá, mert a sokféle igazság
helyébe egyetlen igazságot helyezett, hanem azért, mert a vallási igazságok alapvetően igazolatlan
állítások, amelyek mellett nem lehet máshogy érvelni, mint erőszakkal.
Újraolvasva a regényt megnyugodva szembesültem azzal, hogy a kedvenc íróm nem azt mondja,
amire emlékeztem, és amit neki tulajdonítottam. Vilmos, amikor Jorge és a többiek erőszakos,
kétségbe vont igazságát kritizálja, nem a „nincs igazság,” vagy a „minden igazság egyenlő” elvét
szegezi szembe azzal. Vilmos többször is elmondja Adsonak, hogyan gondolkodik, amikor a
gyilkosságok után nyomoz (sőt hogy hogyan gondolkodik általában, pl. amikor a regény elején
kitalálja, merre haladt Brunellus, a ló): hipotéziseket állít fel, és azokat teszteli. Minél több
hipotézisre van szükség, a legelképesztőbbeket is végig kell gondolni. Vilmos mestere Rogar
Bacon, és ez az a korszak, amikor kezdett kibontakozni a modern tudomány. Egy helyen el is
hangzik, hogy van a régi tudomány, és az „új mágia”, ami egy egészen másféle varázslat: ez az új
mágia képes pl. arra, hogy létrehozza a szemüveget. Vilmos tehát nem relativista, nem nihilista: ő
a modern tudomány elvét képviseli a vallási dogmákkal szemben. Nem azért vonja kétségbe mások
és saját gondolatait, mert nem hisz semmilyen igazságban, hanem azért, mert úgy véli, az igazság
nem könnyen hozzáférhető (de létezik), és ezért sohasem lehetünk biztosak benne, hogy jó úton
járunk – de ez a bizonytalanság elvezet oda, hogy közelebb jussunk az igazsághoz, vagy hogy
többet tudjunk meg a világról.
Ahogy Eco a Kant és a kacsacsőrű emlős c. könyvének első részében írja: ha még el is fogadjuk,
hogy a világnak többféle értelmezése létezik, az nem jelenti azt, hogy minden értelmezés
egyformán helyes. Vannak olyanok, amiknek a valóság ellenáll. Nietzsche szerint pl. minden
megnevezés metaforikus: a valóságban csak egyedi dolgokkal találkozunk, nincs olyan, hogy
„kutya”, csak egyedi ebek léteznek. A megnevezés viszont megfeledkezik a különbségekről, és
azonossá teszi a létezőket – ez pedig megfelel a metafora struktúrájának. Igen ám, mondja Eco,
csakhogy ebben az esetben a valóságban vannak olyan törésvonalak, amik meghatározzák a
nyelvet, és amit nem lehet átlépni, így gátat szabnak a tetszőleges interpretációknak. A kutya nem
csak metafora, hanem biológiai valóság, hiszen egy kutya nem tud utódokat nemzeni mondjuk egy
macskával. Nem igaz tehát, hogy minden igazság egyformán elfogadható.
RÉSZLETES TARTALOM
Aedificium
Minden szoba falán van egy idézet az Apokalipszisből, ám ezeknek a szövegrészeknek félrevezető
módon nem a teljes tartalma, hanem csak az első betűje számít. Így tehát minden szoba kap egy
betűt, amelyek, ha összeolvassuk őket, a világ egyes tájait nevezik meg. A könyvtár tehát leképezi a
világ labirintusát. Akkoriban még nem használták az alfabetikus rendet, sem az egyetemes tizedes
beosztást, a könyvek tehát másként helyezkednek el a szobákban. A könyvtár alkotói minden
vidéket azonosítottak valamilyen témával, így ott tárolják az adott köteteket. A HIBERNIA
(nyugatra, amerre a térképen is található), vagyis Írország részen a grammatikusok találhatók,
mivel a nagy részük itt született. A FONS ADAE (keleti őrtorony), vagyis a Földi paradicsom
részben a Bibliák és a magyarázatok kaptak helyet. YSPANIA az Apokalipszisek és Apokalipszis-
magyarázatok helye, hiszen ilyesmiből különösen sok íródott Spanyolországban. A LEONES,
vagyis Oroszlánok nevű terület a nagymacskák élőhelyére, vagyis Afrikára utal (nem véletlenül
került a déli őrtoronyba), itt különösen sok a hitetlen nézeteket tárgyaló mű. Az S jelű szobában
található a torzító tükör, amelynek képétől Adso az első látogatáskor borzalmasan megrémül.
Innen, ahogy a többi őrtoronynak ugyanezen a helyen lévő szobáiból, ajtónak kellene nyílni a
belső, ablaktalan, hétszögű szobába, a finis Africae-be. Csakhogy nem található ilyen ajtó. A tükör
viszont rejtekajtó, így lehet bejutni, illetve lentről, a csontkamrán keresztül.
Első nap
Prima. Adso és Vilmos megérkeznek az apátsághoz, amely a hegyen épült. Novemberi reggel, a
tájat frissen esett hó borítja. Adso elsőként az Aedificium nyolcszögű tömbjét pillantja meg, amely
kimagaslik előttük, mintha a szikla folytatása lenne. Adsoban baljós sejtelmeket ébreszt az épület.
Mielőtt elérnék a kolostor bejáratát, Varaginei Remigiussal, a gondnokkal találkoznak. Adso nagy
meglepetésére Vilmos kitalálja, hogy Remigius az elszökött lovat üldözi. Vilmos látta a
patanyomokat az úton, amiből kikövetkeztet mindent, még a ló nevét kis kitalálja, ismerve a
szerzetesek szokásait, gondolkodásmódját: a legszebb lovat mindig Brunellusnak nevezik.
Szexta. A templom kapujában Adsot annyira elkápráztatják a faragványok, hogy látomása támad
tőle, amelyből Salvatore megjelenése téríti magához. Salvatore ijesztő arcú, állatias teremtmény, a
beszéde pedig a Bábeli zűrzavar első napját idézi: latinból, provanszálból és egyéb nyelvekből
összegyúrt verbális káosz. Nem úgy beszél, hogy bizonyos szavakat bizonyos nyelveken mond,
hanem azt a benyomást kelti, mintha nem önállóan fogalmazna, hanem valaha hallott
mondattöredékeket idézne. Vilmos röviden beszél vele, aztán Casalei Huberinussal üdvözlik
egymást. Hubertinus valaha a spirituálisok közé tartozott, akik szövevényes belső viták után a
ferencesekből váltak ki, ám XXII. János nem nézte jó szemmel a rend működését, Így Hubertinus
kilépett abból, és bencésnek állt, alapító társa, Clarenus pedig a celesztinusok közé került. Közben
a spirituálisok közül is kilépett egy csoport, akiket „kistestvéreknek” neveznek, és radikálisabbak a
spirituálisoknál, ráadásul nem hajtanak fejet a pápának, ezért az kiközösítette őket. Végezetül
kiderül még a beszélgetésből, hogy korábban Remigius és Salvatore is a spirituálisok rendjébe
tartoztak.
Hubertinus és Vilmos beszélgetése számos témát érint. Felidézik a korábbi hatalmi harcokat,
mérlegelik a kolostorbeli találkozó kimenetelét, illetve lefolytatnak egy kisebb vitát a gonosz és a jó
természetéről. Hubertinus szilárdan hiszi, hogy a világban az ördög jelen van, és folytonosan újabb
híveket állít maga mellé – erre bizonyság mindaz a szörnyűség, amit a gyanúsítottak az inkvizíció
kínzásai hatására elmondanak. Vilmos pont az ellenkezőjét gondolja: szerinte a jó és a gonosz
között sokszor nehezen lehet különbséget tenni, a kínvallatás hatására pedig az ember nem az
igazat mondja, hanem azt, amiről úgy véli, a kínzó hallani akarja tőle, hiszen ilyenkor
összezavarodik a lelke. Hubertinus utal rá, hogy a kolostorban is munkálkodik az ördög és a
bujaság: a halott Adelmusban is volt valami nőies, buja vonás.
Második nap
Vilmos testvér ezután Berengárral beszél. Berengár rettegve meséli el, hogy két nappal azelőtt
éjjel a kertben látta Adelmus kísértetét. Adelmus a pokol kínjairól beszélt, Berengárt „szép
tanítómesterének” nevezte, és azt mondta, hogy ő már a pokolban van a bűnei miatt. Egy
izzadságcsepp a testéről Berengár kezére hullott, ami megégette a bőrt. Vilmos ezután arra gondol,
ahogy Adsoval tanakodnak, hogy Adelmus talán gyónni volt, valaki felkeltette benne a bűntudatot,
és emiatt öngyilkos lett. De az is lehet, hogy Berengárnak van bűntudata, amiatt fantáziált a
kísértetről.
Tercia. Vilmosék ezt követően a konyhán át a scriptorium felé veszik az utat. Adso közben arról
elmélkedik, hogy mennyire nehéz megkülönböztetni egymástól az eretnekeket és az igazi
misztikusokat – Vilmosnak ez nem is megy, gondolja Adso (később megértjük, hogy Vilmos nem
hisz az ilyen különbségben). Alessandriai Aymarussal találkoznak, aki arról lamentál, hogy a
kolostoroknak már nincs meg az a hatalmuk, ami régen volt. Mint Vilmos elmagyarázza Adsonak,
Itáliában a városokat már a kereskedők irányítják, egyre inkább népnyelven írnak, az apátság
apránként teljesen elszakad a való élettől. A scriptoriumban Venantius asztala még érintetlen, ott
láthatóak a megkezdett fordításai. Adso szerint sokan szeretnék látni, mi olvasható bennük.
Vilmos újabb vitába bonyolódik Jorgéval a nevetésről és a fikció hatalmáról. A vita végén Benno
lép oda Vilmoshoz, és halkan arra kéri, menjenek ki, valamit el szeretne mondani neki.
Szexta. Benno szörnyen sérelmezi, hogy a könyvtár tele van olyan könyvekkel, amit a
szerzetesek nem olvashatnak. Azt reméli, Vilmos valahogy segít fényt deríteni a titkokra. Beszámol
neki a két nappal azelőtti éjszakáról. Benno hallotta, hogy Berengár, aki testi vággyal viseltetett
Adelmus iránt, valamilyen ellenszolgáltatást kínál szerzetestársának, cserébe a vágyai
kielégítéséért. Később azonban, ahogy Benno éjjel titokban kifigyelte, Adelmus éjjel feldúltan
hagyta ott Berengárt, és gyónni ment, valószínűleg Jorgéhoz. Tőle azonban nyilván nem kapott
megnyugtatást, így a templomba rohant imádkozni. Ekkor megjelent Venantius is, aki beszélt vele
valamit, talán megtudott valamilyen titkot. Később Adelmus elhagyta a templomot is, ekkor
találkozott Berengárral, aki valószínűleg ekkor látta őt kísértetnek. Vilmos elhatározza, hogy éjjel
behatolnak a könyvtárba Adsoval.
Nóna. Vilmosék a templomba mennek, itt Abbóval beszélnek. Ekkor fejti ki részletesebben Adso,
milyen találkozó készül a kolostorban. A konfliktus résztvevői a pápa, a császár, valamint a
ferencesek, akik a császárhoz húznak, és az avignoni pápa igencsak ellenséges érzéssel viseltetik
irántuk. E három félhez jönnek még a bencések, akik inkább a ferencesekhez állnak közel. Cesenai
Mihály és a pápa szeretne egymással találkozni, de ha Mihály Avignonba menne csak úgy minden
óvintézkedés nélkül, kiszolgáltathatná magát a pápának. Ezért egy előzetes találkozóra van
szükség, ahol megbeszélik a későbbi találkozó feltételeit, is kipuhatolják egymás szándékát.
Mindehhez a császár is társul, aki védelmébe vette Mihályt, Vilmos pedig a császár képviseletében
jött a kolostorba, hogy megszervezze az összejövetelt. Azért esett erre az apátságra a választása,
mert semleges terület. A pápa kieszközölte, hogy az ő küldötteit egy külön íjásszázad védje, és ha
valaki rájuk támad, akkor a bűnös az ő ítéletük alá kerül. Ezért fő annyira a feje Abbónak: ha a
pápa emberei megtudják, hogy a kolostorban gyilkosságok történtek, akkor azt könnyen úgy
magyarázhatják, hogy a gonosz és ismeretlen ellenség tevékenysége őellenük irányul valamilyen
módon. Abbo és Vilmos nem csak a találkozóról beszél, hanem az eretnekek mozgalmakról is
(katarok, valdensek). Szóba kerülnek a kistestvérek, valamint Dolcino testvér emberei, akik Abbo
szerint szörnyűségeket követtek el a világban, Vilmos ezt nem hiszi. Szerinte sok esetben nem a
vallási meggyőződés, hanem a kétségbeesés és a nyomor visz rá embereket, hogy belekeveredjenek
a véres eseményekbe, a gonosz vezetők pedig kihasználják ezt, megtévesztik a népet, hogy a saját
céljaikra használják fel az együgyűeket. Az mindenesetre kiderül, hogy Remigius valaha zűrös
ügyekbe keveredett, talán Dolcino testvérrel is kapcsolatban volt.
Harmadik nap
Laudestől primáig; Tercia; Szexta. Berengár továbbra sem kerül elő. Adso a könyvtárban
elmélkedik a könyveken és a tudás hatalmán. Ezután az ebédlőben megreggelizik, ahol
Salvatoréval beszélget. Megelevenednek előtte Salvetore életének képei: Olaszországban született,
de a nyomor elől elmenekült, bekalandozta a világot, különböző bandákhoz, csoportosulásokhoz
csapódott. Beállt a kispásztorok közé is, akik Franciaországban a zsidókat mészárolták. Hogy miért
a zsidókat? Mert őket lehetett, mert ők gyengébbek, mint pl. a főpapok, akikkel nemigen tudtak
mit kezdeni. Adso azon gondolkodik, hogy más a tömegben, mint az egyénileg, hidegvérrel
elkövetett erőszak, hiszen a tömegben az ember hajlamos elveszíteni a józan eszét. Amikor
azonban Adso Dolcino testvérről kérdezi beszélgetőpartnerét, Salvatore dühösen faképnél hagyja.
Nóna. Adso az üvegfújó műhelybe megy, ahol Vilmos és Miklós már javában dolgoznak az új
szemüvegen. Az eretnekségről kezdenek hosszas eszmecserébe. Vilmos a következőket magyarázza
el a növendéknek. Az egyes mozgalmak között igen nagy különbségek vannak, és világosan el lehet
különíteni őket annak az alapján, hogy mit gondolnak, és milyen célt szeretnének megvalósítani.
Ám amikor tömegek kezdik el követni őket, mindez összezavarodik: az együgyűek nem értik a
teológiát, ők azért csapódnak valamelyik mozgalomhoz, mert éheznek, szenvednek, és a jobb
sorsot remélnek. Az inkvizítorok, hogy hatalmat szerezzenek a nép és az egyház ellenségei fölött,
összemosnak mindenkit és mindent, így tovább rontják a helyzetet. Az eretnekség lényegét Vilmos
a lepra témáján keresztül szemlélteti. A leprások ki vannak rekesztve, azt akarják, hogy más is
leprás legyen. Ugyanígy a nép egy része is a peremre szorult: az egyház és a császári hatalom
egymással civakodnak, nem törődnek a nyájjal. Az eretnekség akkor keletkezik, amikor a peremre
szorultak tudatára ébrednek önnön kirekesztettségüknek. Az egyház azonban nem arra törekszik,
hogy visszahódítsa őket, hanem megbélyegzi a csoportot, mert félti tőlük a hatalmát. Közben pedig
a nagyok, ha úgy tartja érdekük, felhasználják az együgyűeket, az ellenfelük ellen uszítva őket. A
feladat tehát az, hogy a tudomány a népet is figyelembe vegye, és az ő tapasztalatát is beépítse a
tudásba, és a tudomány segítségével tegye jobbá a világot. De vajon milyen tudomány? Amit a
könyvtárban őriznek, vagy az új mágia (az akkoriban kibontakozni kezdő természettudomány)? És
ha a tudomány azt bizonyítja, hogy a világ törvények alapján működik, akkor vajon nem szabnak-e
ezek a törvények Isten számára is gátat?
Éjszaka. Így talál rá Vilmos Adsora. Adso meggyónja, mit tett, remeg a bűntudattól. Vilmos
megnyugtatja: kétségtelen, hogy bűn, amit elkövetett, de azért nem nagyon súlyos. Együtt
kitalálják, ki lehetett a lány. A batyuban talált szív nem emberé, hanem marháé, vagyis a szegény,
valószínűleg éhező parasztlány azért ment a kolostorba, mert valamelyik szerzetes nemi örömökért
cserébe ennivalót ad neki. Valószínű, hogy Remigius a szóban forgó egyén. Vilmos arra gondol,
hogy ezzel az információval talán még meg is zsarolhatják a gondnokot, ha úgy hozza a nyomozás
igénye. Ezután a templomba mennek, ahol az öreg Alinardussal beszélgetnek, aki meg van
győződve, hogy a gyilkosságok az apokalipszis lépéseit idézik. Ha így van, gondolkodnak Vilmosék,
akkor Berengárnak valamiféle vízben kell lennie. És valóban: a fürdőbe mennek, ahol megtalálják
Berengár szétázott, felpuffadt hulláját.
Negyedik nap
Laudes. Vilmosék kérdőre vonják Salvatorét, aki bevallja, hogy ő hajtja fel a lányokat
Remigiusnak, illetve hogy valaha Dolcino testvér csapatába tartozott, majd Remigiussal beszélnek,
aki szintén elismeri ugyanezt. Remigius Dolcinoval tartott, emberi hullákat evett, és olyan
szabadságot tapasztalt meg, amit soha előtte. Remigius azt is elmondja, hogy éjjel látta a
konyhában Berengár holttestét, de nem szólt róla senkinek – hagy találják meg reggel a többiek,
mert különben megtudták volna, hogy ő éjjel a konyhában jár (a lány miatt). Valaki tehát később
vitte el onnan a testet, és tette a vérrel teli hordóba. Severinus érkezik, aki Berengár kámzsájában
megtalálta Vilmos szemüvegét. Ez nagy öröm! Vilmos újra lát, és már azt is tudják, hogy
Berengárral találkoztak éjjel a scriptoriumban. Közben Miklós is elkészült a szemüveggel,
Vilmosnak így már két okuláréja van.
Tercia. Adso egyre csak a lányra gondol, a teremtésről, a szépségről és a nőkről elmélkedik.
Vilmos közben lefordította a görög nyelvű szöveget, amit Venantius asztalán találtak. Nem tudják
még, mi lehet a titokzatos könyv, ami körül az események bonyolódnak.
Kompletórium. Adso összetalálkozik Salvatoréval, aki egy fekete macskát visz valahova egy
zsákban. Azzal akar babonás varázslatot végrehajtani, hogy ne csak a gondnok és Adso kaparintsa
meg a lányokat, hanem neki is jusson egy.
Éjszaka. Amikor Adsoék kilépnek a könyvtárból, nagy csődületet látnak. Bernard rajtakapta
Salvatorét és a lányt. Megtalálják Salvatorénál a fekete macskát, a lánynál pedig egy kakast, amit
nyilván a szolgáltatásaiért kapott, és feketének nézik az éjszaka sötétségében. Bernard elfogatja
őket, mint akik az ördöggel cimborálnak, hogy majd később kihallgatja őket. Vilmosék látják már,
hogy valószínűleg befellegzett annak, hogy a találkozó eredményes legyen.
Ötödik nap
Prima. Adso másnap rémülten, gyorsan dobogó szívvel ébred, retteg, a lány miatt. Kilép a
dormitóriumból, mindent sűrű köd fed. Bernard-t pillantja meg a káptalan ajtajában, ahogy
Malakiással beszélget, és valamilyen papírost böngész. Ezután az íjászok vezetőjével beszél, majd
belép az épületbe, Adso utána. Elkezdődik a vita. Egyik oldalon ülnek a ferencesek, a másikon az
avignoniak, középen Roberto és Abbo. A vita teológiai fejtegetésekkel kezdődik arról, hogy volt-e
Jézusnak és az apostoloknak vagyona, ám a disputa elég gyorsan személyeskedésbe és egymás
sértegetésébe torkollik. Vilmos szomorúan látja, hogy a megegyezésből nem lesz semmi.
Tercia. Severinus szól Vilmosnak, hogy talált valamit Berengárnál, egy különös könyvet, amit
azonban nem lehet idehozni, jöjjön Vilmos, és nézze meg. Hirtelen ott terem Jorge is, akinek
nagyon jó a hallása. Vilmos azonban egyelőre nem hagyhatja el a vitát, éppen neki kell felszólalnia.
A mondandója a következő. A törvényeket nem a pápának, és nem egy embernek kell hoznia,
hiszen egyetlen ember könnyen tévedhet, hanem a népnek, de mivel ott gyerekek, ostobák és
egyebek is vannak, kell egy testület, aki a népet képviseli. Krisztus nem azért jött a földre, hogy
törvényeket hozzon, hanem hogy alávesse magát a teremtés törvényeinek, semmi jele nincs annak,
hogy földi törvényhozó hatalomra vágyott volna. A pápának nem szabad, hogy hatalma legyen a
világi dolgokban, az a császárra tartozik és a népre. Az eretnekek felett sem szabad ítélni, csak
akkor, ha az eretnek nézeteik miatt más emberek életére törnek, vagy veszélyeztetnek másokat. Az
egyház figyelmeztetheti az eretnekeket, de nem büntetheti őket, hiszen erőszakkal nem lehet
nézeteket rákényszeríteni másokra, és ez a szabad akaratnak is ellentmond. Semmi sem indokolja,
hogy a császár hatalma a pápa jóváhagyásától függjön. Nem lehet bizonyítani sem azt, hogy
Jézusnak lett volna konkrét vagyona, sem az ellenkezőjét, de azt lehet mondani, hogy a
szegénységet szerette. Ha a ferencesek szegénységben akarnak élni, a pápa nem tilthatja meg neki.
A beszéd végén az íjászok vezetője lép Bernardhoz, és súg neki valami. Bernard felpattan: az ügyet
ki kell vizsgálni!
Szexta. Severinus halva találták a műhelyében, egy armilláris gömbbel mérték a fejére a szörnyű
csapást. Különös, hogy Severinus kesztyűt viselt. Bernard, mint elmondja, elküldte az íjászait
Remegiusért, akik nem találták sehol, végül itt, a holttest mellett lelték fel (nyilván a káptalan előtt
volt a többi szerzetessel, és a gyilkosság hírére ment a helyszínre, vélekedik Adso). Bernard
emberei elviszik Remigiust, aki odakiált Malakiásnak, hogy ne ártsanak egymásnak. Benno odalép
Vilmosékhoz, és elmondja, hogy ő az elsők közt érkezett, és nem látta belépni Malakiást, vagyis a
könyvtárosnak már ott kellett lennie. Lehet, hogy ő a gyilkos, lehet, hogy nem, de akkor viszont
tudja, ki a tettes. Amikor a többiek Barnard után mennek, Vilmosék lázasan keresni kezdik a görög
betűs könyvet, de nem találnak semmit. Egy ideig Benno is velük van, akit aztán Vilmos elküld,
hogy figyeljen Malakiásra. Vilmosnak csak később jut eszébe, amikor már eljöttek a műhelyből,
hogy a szerzetesek időnként több szöveget kötnek egybe. Ők viszont csak a címlapokat nézték meg,
lehet tehát, hogy a görög szöveg egy arabul kezdődő könyv része volt.
Nóna. Bernard elkezdi Remigius vallatását. Lényegében mindegy, mit mond a cellárius, az
eretnekség vádja már készen van. Salvatore, akit az éjjel láthatóan megkínoztak, elmondja, hogy
Remigiussal Dolcino csapatába tartoztak. Az is kiderül, hogy Remigius annak idején kapott egy
levelet Dolcinotól, amit Malakiásnak adott, aki elrejtette azt a könyvtárban. Amikor Remigius
hallotta, hogy Severinus valamilyen írásról beszél Vilmosnak, azt hitte, erről a levélről van szó,
ezért ment a műhelybe, de Severinust nem ő ölte meg. Amikor azonban Remigius látja, hogy már
nem menekülhet Bernard-tól, kitör belőle az őszinteség. Talán azért, hogy megtisztuljon,
felszabaduljon a sokévi hallgatástól és árulástól, elmeséli, hogyan fosztogattak és gyilkoltak
Dolcinoval, aztán pedig, amikor Dolcinot elfogták, hogyan rejtőzködött és menekült. Ám ott volt a
tömegben, amikor Dolcinot és Margitot kivégezték. Nem igaz, hogy szótlanul állta a kínokat:
hangosan ordított.
Hatodik nap
Matutinum, Laudes. A reggeli ájtatosságon késve jelenik meg Malakiás, aztán holtan esik
össze. Az ujja és a nyelve fekete. Jorge felkiált: hát ennek már sosem lesz vége! Abbo Miklóst, az
üvegkészítőt nevezi ki Remigius helyére. Hogy ki lesz az új könyvtáros, egyelőre nem tudni.
Tercia. Vilmos útja újra a scriptoriumba vezet, Adso pedig betér a templomba imádkozni, ahol
elalszik, és különös álmot lát, amit hosszan részletez.
Nóna. Vilmos elmondja Abbonak mindazt, amit megtudott. Szeretné, ha Abbo segítene neki
pontot tenni az ügy végére. Abbo azonban ehelyett inkább felmenti Vilmost az inkvizítori
megbízatás alól, azt szeretné, ha távozna a kolostorból. Vilmos dühös: Abbonak fontosabb a
kolostor jó híre, mint a gyilkos megtalálása. Akár tudja, mi történt valójában, akár nem, ő arra
törekszik, hogy leplezze, mekkora kígyófészek a kolostor. A saját bűnös rendtársait fedezi, de
bezzeg az ártatlanokat (a parasztlányt) kiadja az inkvizíciónak. Vilmos elhatározza, hogy reggelig,
amikor távozniuk kell majd, kideríti, mi történt valójában, bárhogyan is legyen.
Kompeltórium után. A szerzetesek nagyon nyugtalanok, Jorge és Abbo nem jelent meg az esti
imán. Vihar készül, egyre erősebb szél fúj. Vilmos meg van győződve arról, hogy a rejtélyt akkor
tudnák megoldani, ha bejutnának a finis Africae-be. Közben az istállóba mennek, mert Vilmos arra
gondol, hogy az Apokalipszis jóslatainak megfelelően a következő halottat arrafelé kell keresni.
Ekkor Adsonak eszébe jutott, hogy amikor Salvatore a varázslatról beszélt, amit véghez akart
vinni, az istállóban harmadikként beállított lóra utalt, vele akart csinálni valamit. Csakhogy rossz
latinsággal fogalmazott, mert amit mondott, az nem azt jelenti, hogy „harmadik ló”, hanem hogy a
„ló (mint szó) harmadik betűje.” Erről Vilmosnak egyszeriben beugrik a megoldás: nem a négy
közül kell az elsőt és a negyedik lenyomni, hanem a „négy,” vagyis a „quator” szóból az első és a
negyedik betűt. Rohannak is a csontkamrába, ahonnan a könyvtárba vezet az út. Ott azonban
oldalról és felülről dörömbölést hallanak. Nyilván a finis Africae-ből jön a hang, ahova beszorult
valaki. Az is valószínűvé válik, hogy van egy másik járat is, ami közvetlenül oda vezet a
csontkamrából. Felmennek a könyvtárba, ott a tükrös szobába mennek, ahol lenyomják az adott
betűket. Kinyílik az ajtó, és bent vannak a finis Africae-ban.
Hetedik nap
Éjszaka. A finis Africae-ben Jorge várja őket. Már ott van egy ideje, tudta, hogy Vilmos oda fog
találni. A két ember beszélgetéséből minden megvilágosodik. A következők történtek hát.
Miután Vilmos beszélt Abboval, az apát rájött, hogy egy könyv miatt történtek a
bűncselekmények, és ezt a könyvet Jorge rejtegeti. Kérdőre is vonta Jorgét, aki azt mondta neki, a
finis Africae-ben megmutatja a könyvet, és elárulta Abbonak, hogyan kell oda bejutni a
csontkamrán keresztül. Csakhogy amikor Abbo belépett, Jorge felülről lezárta az átjárót, így
megfojtotta Abbot. (Tehát Abbo a csontkamra és a finis Africae közötti átjáróban halt meg)
Vilmos azt kérdezi, miért haragszik annyira Jorge a Poétika második részére. Bár Vilmos nem
olvasta, nagyjából sejti, miről van szó benne. A komédia a falvakban születik, ahol olyan emberek
élnek, akik egyszerűek (együgyűek), de nem rosszak. Az együgyűek, vagyis a nép, amely eddig is
központi szerepet játszott Vilmos gondolataiban, itt újabb összefüggésben kap jelentőséget. A
komédia rosszabbnak mutatja az embert, mint amilyen a valóságban, de ezzel segít megjobbítani a
világot, mert úgy, olyan szokatlan fénytörésben mutatja meg a dolgokat, ahogy egyébként nem
látjuk azokat, és ezzel segít, hogy jobban megismerjük a világot. Mi baja van tehát vele Jorgénak?
Jorge szerint Arisztotelész a maga tekintélye és gondolkodása révén képes romba dönteni a
kereszténység egész épületét. A Filozófus már eddig is csorbát ejtett a hiten: a kinyilatkoztatás
helyett szillogizmusokat vizsgál, az égi rend helyett a földi matériával foglalkozik. Ha az ő
autoritása legitimálná a nevetést, az emberek nem félnének többé Istentől. A Dolcino-félék csak
kisebb réseket tudnak ütni az épületen, Arisztotelész viszont tönkretenne mindent, az eretnekséget
nem lehetne többé visszaszorítani, az együgyűeket nem lehetne megfékezni. Márpedig az ördögöt
el kell pusztítani.
Te magad vagy az ördög, mondja erre Vilmos. Az ördög nem az anyag tehetetlensége, hanem a
soha kétségbe nem vont, mosolytalan hit.
Jorge ekkor, hogy megsemmisítse a könyvet, elkezdi tépkedni és enni a lapjait. Vilmos el akarja
venni tőle, de Jorge eloltja a lámpást, és elmenekül a sötétben. Adsonak sikerül meggyújtania a
saját mécsesüket, Jorge után mennek, Az Yspania részen találják meg. Megpróbálják kitépni a
könyvet a kezükből, de Jorge kiüti a lámpát Adso kézéből. Az olaj kiömlik, egy halom könyv, amit
Jorge vert le, meggyullad. A láng gyorsan elharapózik, Adsoék oltani próbálják, de hiába. Egyre
több polc ég. Adso kirohan az Aedificiumból, a templomba megy, megkondítja a vészharangot.
Nagy a fejetlenség, mire észbe kapnak, már az egész torony ég. Az Aedificium lángjai
szétterjednek, és végül az egész kolostor elpusztul a három napig tartó tűzvészben.