17.

téma
A trianoni béke

Előzmények
Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban (1914-1918) elszenvedett vereségének
következményeként darabjaira hullott. Budapesten a háborús trauma és a társadalmi elégedetlenség
hatására 1918. október 30-31-én lezajlott az „őszirózsás forradalom”, eredményeként Károlyi
Mihály lett a miniszterelnök. IV. Károly magyar király (1916-1918) lemondott az államügyek
viteléről, a trónról azonban nem. Magyarországon kikiáltották a népköztársaságot, a Károlyi-
kormány azonban nem tudott megbirkózni a bel- és külpolitikai problémák tömegével, így hamarosan
elveszítette támogatottságát. A hatalom a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság kezébe került (1919
március-augusztus), de ez csak tovább rontott a hazai viszonyokon, valamint az ország nemzetközi
megítélésén. A Tanácsköztársasággal szemben ellenforradalmi szervezkedés indult meg (Bethlen
István, Károlyi Gyula, Horthy Miklós). Az időközben létrejött ideiglenes kormányokkal szemben a
párizsi békekonferencia figyelme egyre inkább Horthyra irányult, akinek célja egy olyan
nemzetközileg elismert kormány felállítása volt, amely képes megkötni a békeszerződést. 1920-ban
lezajlottak a nemzetgyűlési választások, ezt követően Horthy Miklóst kormányzóvá választották
(1920-1944).

A békeszerződés létrejötte
1920 januárjában a párizsi béketárgyalásokon a magyar delegációt gróf Apponyi Albert
vezette, akit számos szakember és a földrajztudós gróf Teleki Pál is elkísérte. Az ő nevéhez fűződik
a Kárpát-medence etnikai viszonyait bemutató „vörös térkép”. A küldöttség számos érvet
felvonultatva próbált kedvezőbb békefeltételeket kieszközölni (kiemelték, hogy az új határok etnikai
alapon történő megrajzolása szinte lehetetlen; károsnak tartották a történelmi Magyarország
gazdasági-kulturális egységének felbontását és megszűntetését; hivatkoztak történelmi érdemeinkre
és az európai civilizáció védelmére; népszavazást kezdeményeztek a wilsoni önrendelkezési elvre
hivatkozva) mindhiába.
Tényleges tárgyalás nem folyt, a nagyhatalmak képviselői (Georges Clemenceau francia me.,
Lloyd George brit me., és Woodrow Wilson amerikai elnök) fogadták a magyar küldöttséget, és
egyszerűen közölték vele a feltételeket. Emiatt a békeszerződést békediktátumnak is nevezzük, mert
a legyőzött félre rákényszerített megállapodásként jött létre.
A szerződést a Horthy által lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor
kormányának küldöttei írták alá pontosan 100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versailles-i Trianon
kastélyban.
A trianoni békeszerződés a Párizs környéki békerendszer tagja, amely az I. világháborút
Magyarország (mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia,
Franciaország, Olaszország, USA stb.) részéről lezáró egyezmény volt. Az egyezmény meghatározta

1
Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-
Szlovén Királyság új határait. Az okmány első eleme a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség)
alapokmányát tartalmazta.

Magyarország új határai
Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök (1913-1921) által megfogalmazott
etnikai elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb.
szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes, új határral párhuzamos út és vasút a határ
túloldalára került (főleg katonai okokból). Így szakadtak egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a
határ túloldalára (Csallóköz a teljes Dél-Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi része),
noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni igazságosabb határvonalat is. A magyar tárgyalási stratégia
sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta ahelyett, hogy a magyar lakosságú határ
menti területek megtartására törekedett volna (etnikai elv). Részben ezért is hagyták figyelmen kívül.
A szerződéssel a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került az 1091 óta a magyar Szent
Korona fennhatósága alá tartozó Horvátország is. A Magyar Királyság elveszítette területének több
mint kétharmadát (az ország területe Horvátország nélkül 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent):
 Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, a Bánság keleti- és
az Alföld egy része) Romániához kerültek (103 093 km2).
 A szlovákok, rutének által is lakott északi területek többsége, így a Felvidék, a Csallóköz és
Kárpátalja Csehszlovákiához kapcsolódott (61 633 km2).
 Délen a Szerémség, a Baranyai-háromszög, Bácska és a Bánát nyugati része, valamint a
Muraköz az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett (20 551 km2).
 Nyugaton Burgenland Ausztriához került (4 020 km2).
 Északon Szepes és Árva vármegyék területéből 589 km2-t Lengyelország kapott meg.
 Olaszországnak jutott Fiume kikötővárosa és annak környéke (21 km2).

További rendelkezések
Az egyezmény katonai rendelkezéseket is foganatosított, korlátozta a magyar hadsereg
létszámát, amely csakis önkéntes alapon (vagyis megtiltotta az általános hadkötelezettséget)
szerveződhetett és maximum 35 000 fős lehetett. Megtiltotta harckocsik, hadihajók, légierő és
nehézfegyverek gyártását, tartását és vásárlását. A dunai flottillát is át kellett adni a szövetségeseknek.
Előírták, hogy 1921-től kezdődően Magyarország 30 esztendőn át jóvátételt köteles fizetni a
háborús kártételekért cserébe, ennek pontos összegét azonban nem rögzítették.

Demográfiai- és etnikai következmények

A Magyar Királyság lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza (43%). 1910-ben a hazai
népességen belül a magyarság aránya kb. 48%-ot tett ki. A békeszerződés következtében viszont az
ország soknemzetiségű jellege megszűnt. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt

2
magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok kialakítása még nagyjából sem követte
a nyelvi vagy etnikai határokat. Sok esetben egységes tömbben élő, magyar lakosságú területeket is
elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, vagyis kisebbségbe
kerültek saját szülőföldjükön. Az elcsatolt területeken az új rezsimek (uralom) elnyomó politikát
folytattak a magyar kisebbséggel szemben, megbízhatatlannak tartották a korábbi, többnyire magyar
nemzetiségű értelmiségi, hivatalnoki réteget, és sokukat elbocsátották. Átszervezték a közigazgatást,
csökkentették a magyar iskolák számát. Az értelmiség nagy része az 1920-as években áttelepült
Magyarországra, ahol emiatt súlyos ellátási nehézség alakult ki és komoly nélkülözések után is csak
részben találtak munkát. A békeszerződés után a magyar népesség aránya a népmozgások miatt
általában csökkent, de az elcsatolt területeken ma is nagy számban élnek magyarok.

Gazdasági-, társadalmi hatások és a béke utóélete

A korábbi Magyar Királyságtól a termőföldek 61%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat
62%-a, a kiépített utak 64%-a, a nyersvas 83%-a, az ipartelepek 55%-a, a hitel- és bank intézetek
67%-a került a szomszédos országok birtokába. Az elcsatolt területeken volt az erdők és legelők
zöme, így itthon hiány alakult ki fában és állati termékekben. Megmaradt viszont a szántóterületek
többsége, így jelentős gabonafelesleg jött létre, amit exportálni kellett. Az ipart egyszerre sújtotta a
nyersanyagok és a piac elvesztése. A legfontosabb bányavidékek Romániához és Csehszlovákiához
kerültek, a legnagyobb hazai ipari központ pedig Budapest volt, így mind a nyersanyagok beszerzése,
mind a termékek értékesítése nehézségekbe ütközött.
A trianoni békeszerződést a magyar társadalom rendkívüli igazságtalanságként élte meg. A
két világháború közötti magyar politika fő célkitűzése a béke revíziója (revízió: felülvizsgálat), és az
elveszett területek visszaszerzése volt. A hivatalos politika a népek önrendelkezési jogára hivatkozva,
azaz békés úton, népszavazással kívánta visszaszerezni a magyarlakta területeket (etnikai revízió). A
közvéleményt azonban sokkal inkább a történelmi revízió (irredentizmus: az összes elvesztett terület
visszaszerzése) gondolata hatotta át. Ennek és egy esetleges Habsburg restauráció megakadályozására
szerveződött meg a kisantant Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság
részvételével (1920-1938).
A második Orbán-kormány (2010-2014) az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának
évfordulójára emlékezve, 2010-ben törvényt hozott, amellyel minden év június 4-ét a Nemzeti
Összetartozás Napjává nyilvánította Magyarországon.

Tankönyv: Száray: Történelem IV., 7. lecke

Herber: Történelem 6., 35-36. oldal
Történelmi atlasz: 54-55., 57-58. oldal