Kacsuk Zoltán

Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás: kapcsolatok

és lehetséges szinergiák

1. Fogyasztás és szabadidő-eltöltés alapú (ifjúsági) kultúrák

Egy tömör és talán kissé sarkított áttekintést szeretnék kínálni a rajon-

gói kultúrákkal foglalkozó szakirodalomról, vagyis azokról a területekről,
amelyek olyan – gyakran státusszerzési lehetőségekkel telített – terek,
amelyekben a résztvevők sokszor a szabadidő-eltöltésük és a rendelke-
zésre álló jövedelmük egy érzékelhető hányadát áldozzák a részvételre,
amelyekben a résztvevők gyakran explicit módon azonosulnak a közös-
séggel, és felismerik egymásban és a fogyasztott javakban a sajátos stílus-
jegyek belső koherenciával rendelkező közegét, és amelyek általában sa-
játos weboldalaik, magazinjaik, fanzinjaik, kiadóik, együtteseik, klubjaik
vannak. E leírás Hodkinson (2002) szubkultúra definíciójának tömör ös�-
szefoglalása – kiegészítve azzal, hogy a szubkultúrákkal kapcsolatos elmé-
leteket összekötő vezérfonal a chicagói iskolától napjainkig a státusszerzés
problémájának a középpontba állítása.1 Ez, ahogy amellett érvelni fogok,
ugyanolyan alkalmas kiindulópont e területek közös megragadására, mint
bármelyik másik terület sajátos hangsúlyok által kijelölt értelmezése.
Négy nagy területet különböztethetünk meg, melyek azokkal a fo-
gyasztás és szabadidő-eltöltés alapú kultúrákkal foglalkoznak, amelyeket
a fent felsorolt tulajdonságokkal jellemezni szoktak: a rajongókutatást, a
populáriszene-kutatást, a sportkutatást és a szubkultúra-kutatást. Ezek a
területek egyrészt sajátos diszciplináris beágyazottságúak, másrészt tema-
tikusan is különböző csoportokra és kultúrákra összpontosítanak. A rajon-
gókutatás a kommunikációtudomány, a médiakutatás és irodalomtudomány

1  
Részletesebben lásd Kacsuk (2005). Hodkinson maga is részletesen tárgyalja a
szubkultúrák belső státushierarchiájának a működését – könyv ezen fejezetének a rövidített
változata magyarul is olvasható (2005[2002]) –, ugyanakkor ennek a jelenlétét e közösségeken
belül nem emeli be a definícióját alkotó jellemzők közé.
12 Kacsuk Zoltán

Rajongókutatás Populáris zenekutatás

Kommunikációtudomány, Népzenetudomány,
Médiakutatás, Új zenetudomány,
Irodalomtudomány Kultúrakutatás

Médiaszövegek rajongói Népszerű zene

John Fiske Sara Cohen, Ruth Finnegan,

Henry jenkins Simon Frith, Davo Laing,
Janico Radway Will Straw, Janico Radway

Sportkutatás Szubkultúrakutatás

Szociológia, Szociológia,
Üzleti tudományok, Kultúrakutatás
Társadalmi nemek tudománya

Sport Látványos és/vagy deviáns

szubkultúra

Jean Maric Brohm Howard S. Becker

Eric Dunning Dick Hedbige

1. ábra: Rajongókutatás, populáriszene-kutatás,

sportkutatás és szubkultúra-kutatás

elméleti és módszertani megközelítéseiből merít, kitüntetett vizsgálódási

terepe a médiaszövegekkel való intenzívebb foglalkozás, illetve az érzel-
mi kapcsolat a befogadók részéről. A populáriszene-kutatás az etnomuziko-
lógia (avagy népzenetudomány), az új zenetudomány és a kultúrakutatás
területeiből nőtt ki a hetvenes-nyolcvanas évek során, és fő érdeklődési
területe a populáris zene előállításának, terjesztésének, fogyasztásának
formái, illetve ezek jelentősége a zenészek és befogadók rétegei számára.
A sportkutatás hangsúlyosabban a szociológia, az üzleti tudományok, vala-
mint a társadalmi nemek tudományának2 a szempontjait tükrözi, és a sport
és sportrajongás művelésének, eladásának és fogyasztásának aspektusai-
val foglalkozik. Végül a szubkultúra-kutatás szociológiai és kultúrakutatási
diszciplináris háttérrel a látványos és gyakran deviáns vagy annak bélyeg-
zett csoportok vizsgálatára összpontosít. Az első ábrán egy tömör össze-

2  
Bár a társadalmi nemek tudományának hatása mind a négy területen megfigyelhető,
a sportkutatás területén a legkiterjedtebb a gender studies kérdéseinek beemelése és
tárgyalása. Lásd például Hadas 2003.
Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás 13

foglaló látható a négy terület imént felsorolt diszciplináris hátteréről és a

kutatásuk fókuszáról, valamint jelzésértékűen néhány a kutatási területek
létrejöttére és azok alakulására ható – e szövegben többnyire részleteseb-
ben nem tárgyalt – szerző van felsorolva (a teljesség igénye nélkül).
Az ábrán elhelyezett négy terület által kijelölt négyzet oldalai által kije-
lölt szomszédos területek viszonylag magától értetődő kapcsolódási pon-
tokat tartalmaznak; például a futballhuliganizmus vizsgálata a sportkutatás
és szubkultúra-kutatás közös érdeklődési területe (lásd például Redhead
1997). A rajongókutatás és a sportrajongók kutatása között tátongó szaka-
dékot (lásd Schimmel et al. 2007) például Sandvoss (2005) kíséreli meg
áthidalni, ahogy erről a rajongói kultúra újrafogalmazása kapcsán részle-
tesebben is szó lesz. A rajongókutatás és populáris zene-kutatás közös ér-
deklődési mezőjében pedig olyan témák találhatók, mint a Beatles-mánia
vagy az Elvis-imitátorok.
Külön kiemelném a szubkultúra-kutatás és a populáriszene-kutatás
viszonyát. Az előbbi terület szerzőinél gyakran találjuk az utóbbi terület
irodalmainak használatát, így még azon szerzők is, akik esetleg nem a po-
puláriszene-kutatás meghatározó fogalmát, a színteret használják, hanem
a szubkultúrát – például Thornton (1996[1995]), aki a szubkultúra-foga-
lommal szembeni fenntartásait kommunikálandó, bevezeti a klubkultúra
fogalmát, vagy Hodkinson (2002), aki a színtér kifejezést is konziszten-
sen használja a szubkulturális fogalmi keret mellett. A populáris zene-ku-
tatás hatása könnyen érthető, hiszen a szubkultúra-kutatás különösen a
birminghami Kortárs Kritikai Kultúrakutatás Központjának3 munkái óta
szívesen foglalkozik populáris zenei alapú szubkultúrákkal. A  két terü-
let tulajdonképpen ma már inkább egy kontinuumnak tekinthető, mint
különálló területeknek, ahol a szubkultúra-kutatás oldalán olyan műveket
találhatunk, mint a graffiti szubkultúrával foglalkozó Macdonald (2001)
munkáját, illetve a látványosan öltözködő szubkulturalistákat vizsgáló
Muggleton Inside Subculture című könyvét (2000), melyek explicit módon
szubkultúrákról beszélnek, és csak kisebb mértékben támaszkodnak a po-
puláriszene-kutatás munkáira.
A két terület között helyezkednek el azok a szerzők, akiknek munkái
egyaránt támaszkodnak és reflektálnak mindkét hagyomány műveire és
kérdésfeltevéseire, mint a már korábban idézett Thornton (1996[1995])
és Hodkinson (2002) vagy a színtérfogalom használata mellett döntő
Khan-Harris (2007) és Vályi (2010). Végül a populáriszene-tudomány fe-

3  
Centre for Contemporary Cultural Studies, továbbiakban CCCS.
14 Kacsuk Zoltán

lőli oldalon találjuk az olyan szerzők műveit, akik a zenei színterekről és

zeneiparról írva a szubkultúra-kutatás munkáira csak szórványosan hivat-
koznak – például Cohen (1991), Negus (1999), Hesmondhalgh (1999). Ez
utóbbi három szerző nevével fémjelezhető a területből a kilencvenes-két-
ezres évek során kinőtt kulturális iparágak kutatási terület (Hesmondhalgh
2007), amely egy újabb érintkezési pontot jelent a rajongókutatás irányába
is Jenkins konvergens médiaelméletének (2006) közvetítésén keresztül.
Ami a rajongókutatást és szubkultúra-kutatást illeti, ezen területek
eredményei nagyon is relevánsak egymás számára, a négy terület által
kijelölt négyzet átlói a geometriai metaforához hűen valamivel nagyobb
távolságot takarnak a diszciplináris gyökerek és tárgyalt témák tekinte-
tében. A  sportkutatás és populáriszene-kutatás területei tematikusan és
diszciplinárisan is távol helyezkednek el egymástól, ugyanakkor a kapcso-
lódási pontok egyre nyilvánvalóbbá válnak a populáriszene-kutatás terü-
letéből kinövő kulturális iparágak terület megjelenésével, és a két terület
közötti érintkezési pontok egyike – ahogy arra Sandvoss (2003) is rámutat
– frappánsan megragadható David Beckham és Posh Spice házasságában,
ahol a sport és popvilág egyesül a sztárkultúra szélesebb kontextusában.
A másik átló mentén elhelyezkedő rajongókutatás és szubkultúra-kuta-
tás nem csupán tematikusan és diszciplináris beágyazottság tekintetében
helyezkednek el távolabb egymástól, de a társadalmi nemek hozzáren-
delése szempontjából is. Amíg a szubkultúra-kutatások fókuszában több-
nyire fiúk uralta, nyilvános terekben láthatósággal rendelkező látványos
csoportok állnak, addig a rajongókutatások gyakran nők vagy férfiatlannak
tartott férfiak által meghatározott és a magánterekhez kötődő tevékenysé-
gekkel járó kultúrákra összpontosítanak. Bár a médiarajongó kultúrák egy
része (például a képregényrajongók) döntően férfiak által meghatározott
közösségek (Sandvoss 2005), e csoportok tagjait gyakran aszexuálisként
vagy feminizáltként jellemzik a közbeszédben a fősodorbeli maszkulin
ideálok alapján.4 A két kutatási terület elkülönülése azonban a nőies-fér-
fias felosztáson túl az ezen dichotómia által szervezett további oppozíciók
rendszerére épül. Annak érdekében, hogy jobban megértsük e dichotóm
rendszer szerkezetét, valamint a korábbi kutatói pozíciókban gyökeredző
és az azok fokozatos újraértékelése ellenére is csak részben oldódó tá-
volságot, vizsgáljuk meg részletesebben is a rajongókutatás és szubkultú-
ra-kutatás történetét.

4  
Lásd erről például Jenkins 1992.
Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás 15

2. A rajongókutatás és szubkultúra-kutatás
közötti távolság és vonzás

A  társadalmi nemek kérdésének hozzárendelése alapján a rajongókuta-

tás és a szubkultúra-kutatás közötti távolság tárgyalását már a szubkultú-
ra-fogalom birminghami újrafogalmazásának egyik kulcskönyvében, a Re-
sistance through Ritualsban (Hall & Jefferson 1993[1975]) megtalálhatjuk.
McRobbie és Garber Girls and Subcultures: An exploration című írásában
– melyben a CCCS munkáit kritizálják azok férfiközpontúsága miatt – a
szerzők egyrészt rámutatnak a lányok jelenlétére a CCCS által vizsgált
különböző szubkultúrákban, és felvetik a kérdést, hogy a lányok látha-
tatlanságának oka nem a kutatóknak a fiúrésztvevők álláspontjával tör-
ténő azonosulásában keresendő-e (McRobbie és Garber 1993[1975]). Ér-
demes e kérdést összevetni Thornton (1996[1995]) húsz évvel későbbi
eredményével a klubkultúrák vizsgálata kapcsán, ahol azt találta, hogy a
résztvevők diskurzusában a lányok eleve mint a „nem hiteles” pólus kép-
viselői jelentek meg. Másrészt rámutatnak arra, hogy a lányok szerepét e
szubkultúrákon belül lehet, hogy nem a marginalitás kérdése felől, hanem
sokkal inkább a fiúkétól strukturálisan különböző jellege felől érdemes
megközelíteni. Ahogy a munka világában másodrendű a nők helyzete, és
ennek az alárendelt helyzetnek megfelel egy központi szerep az otthon
világában, ugyanígy a fiúk uralta nyilvános terekben megjelenő szabad-
idő-eltöltési formákkal szemben a lányok esetében egy passzívabb, ott-
hon- és fogyasztásközpontú rajongói kultúra a jellemzőbb, amilyen pél-
dául a tinirajongó-kultúra (Teeny Bopper).
A  rajongókutatás és szubkultúra-kutatás tárgyai közötti törés tehát a
feminin/maszkulin, passzív/aktív, fogyasztás/ellenállás ellentétpárokban
látszik megragadhatónak. Az utóbbi ellentétpárnál szándékosan nem fo-
gyasztás/termelés szembeállítást írtam. Ugyanis az ellenállást meghatá-
rozó értékként kezelő CCCS-kutatások számára az olyan munkák, mint
McRobbie-nak a nők szubkulturális piacok működtetésében játszott sze-
repét elemző szövege (1994[1989]) csupán megerősítik a feminin, illetve
a fogyasztásorientált pólus összetartozását az ellenállás/hitelesség/maszku-
linitás pólusával szemben (vö. Muggleton 2005). Vagyis a CCCS kutatók
logikája szerint nemcsak a fogyasztás áll szemben az ellenállással, de a ter-
melés is, amely ebben a keretben a kreatív szubkultúrák által létrehozott
stílusok kisajátításáért és kiüresítéséért felelős (lásd Hebdige 1988[1979]).
A piaci logikát követő termelésnek a kritikai potenciált nélkülöző fogyasz-
tás nem ellentéte e gondolati világban, hanem szinte tettestársa.
16 Kacsuk Zoltán

A hiteles résztvevők és pózerek dichotómiát – az innovatív és ellenál-

ló valódi szubkulturalisták, szemben a divatkövető és fogyasztásorientált
utánzókkal – részletesen lebontják Thornton (1996[1995]), Muggleton
(2000) és Hodkinson (2002) munkái. Ezzel párhuzamosan egyre inkább
megnyílik a szubkultúrák, illetve a termelés/fogyasztás közötti kapcsola-
tok tárgyalásának lehetősége. Itt érkezünk el a rajongókutatások jelentő-
ségéhez, ahol épp egy ellenkező irányú mozgást lehet megfigyelni a ku-
tatási terület tágulása kapcsán. A rajongókutatások, ahogy azt McRobbie
és Garber megelőlegezték, eleve a kereskedelmi termékek befogadására
és átdolgozására épülnek. Amíg a szubkultúra-kutatás birminghami kép-
viselői az üzlet és média világának termékein nevelkedő fogyasztókban az
inkorporációnak kiszolgáltatott tömeg rémképét látták, addig a rajongó-
kutatás első generációjának képviselői – Ang (1982), Tulloch–Alvarado
(1983), Radway (1991[1984]) és Fiske (1989) – a befogadás-vizsgálatok, az
irodalomkutatás és a kommunikációkutatás területeiről érkezve pontosan
a fogyasztók és befogadók aktív gyakorlataira koncentráltak. A (részben) a
kutatói képzelet által életre hívott és a birminghami munkák emblemati-
kus alakjaként megjelenő szubkulturális bricoleur hősökkel5 összemérhető
auteur rajongók a rajongókutatás második generációját képviselő szerzők-
nél (Bacon-Smith 1992; Jenkins 1992) jelennek meg, akik az érzelmileg
involvált rendszeres befogadás terepe felől a rajongói szubkultúrák világá-
nak megragadása felé mozdulnak el.
Ahogy a szubkultúra-kutatás CCCS utáni korszakának kiindulópontja-
ként a birminghami értelmezés elemeinek kritikája szolgált, úgy a rajon-
gókutatás harmadik hulláma elkezdi egyrészről vizsgálat tárgyává tenni
a rajongói közösségeken belüli versengés és hierarchiák jelenlétét (Jan-
covich 2002, Kozinets 2001, Hills 2002, Sandvoss 2005), másrészt kriti-
kával illetni a rajongókutatás első és második generációját egyaránt jel-
lemző leírásokat. Ez utóbbiak a rajongókat úgy mutatják be, mint akik
felforgatják a – termelés-fogyasztás rendjének kiszolgáltatott fogyasztókat
tételező – hatalmi rendszert (Hills 2002, Sandvoss 2005). E téren szinte a
szubkultúra-kutatás birminghami megközelítését idéző kritikákkal talál-
kozhatunk. A  kevésbé élesen fogalmazó Hills (2002) egyrészt arra hívja
fel a figyelmet, hogy a „rajongó” alakjába egy alapvető feszültség sűrítő-
dik: egyszerre képviseli az anyagi javak gyűjtőinek teljességre törekvését
és a piacellenes ideológiát. Másrészt – a marxi csereérték-használati érték

5  
Magyarul is olvasható Hebdige Subculture: The Meaning of Stlye című könyvének a
szubkulturális innovációt tárgyaló ezen fejezete (1995[1979]).
Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás 17

dichotómia nyomán megfogalmazva – rámutat, hogy sohasem tekinthető

véglegesnek a szövegek rajongók általi kivonása a termelési logika csereér-
ték által vezérelt befolyási köréből. Egyrészről a rajongás tárgyai könnyen
ismét egy újabb, a rajongói értékelések által meghatározott csereértékre
tehetnek szert,6 másrészről a rajongói piacok is csupán egy újabb kiszol-
gálandó és kiaknázandó piacként jelennek meg a szövegek előállítói szá-
mára. Ezzel szemben Sandvoss (2005) a rajongókutatásokban erősen jelen
levő pszichoanalitikus értelmezések kritikai továbbgondolásával odáig jut
el gondolatmenetében, hogy Marcusét parafrazálva „egydimenziós rajon-
góról” beszél könyvének záró fejezetében, aki számára a rajongás tárgya
az én kiterjesztésének az eszköze, és így nem az önreflexió (self-reflexive)
lehetőségét, hanem az önvisszatükrözés (self-reflective) élményét kínálja.
A rajongó ezáltal meg lesz fosztva az esztétikai távolság kínálta reflexió le-
hetőségétől, és így lesz Marcuse érvelésével egybevágó módon a rajongó a
fennálló társadalmi-gazdasági rendszerbe integrálva – bár Sandvoss meg-
lebegteti a gondolatmenet végén, hogy a rajongás különböző formáira ez
változó mértékben lesz igaz, mégis nem nehéz egy meglehetősen fogyasz-
táskritikus és bizonyos értelemben csalódott értelmezést kiolvasni belőle.
A szubkultúrakutatás és rajongókutatás közötti kapcsolat azonban nem-
csak a vizsgált témák és kutatási terepek között feszülő ellentétpárok,
illetve a fogyasztáskritika különböző kutatói generációk közötti felbuk-
kanása által ragadható meg, hanem a két terület fogalmaiban és – gesztus-
ként is érthető – szakirodalmi referenciáiban is. Nézzük meg most ebből
az irányból a két terület kapcsolatát.
Amíg Bacon-Smith a Star Trek-rajongó nőkről írott Enterprising Women
(1992) című könyvében nem találkozunk érdemben sem a szubkultú-
ra kifejezéssel, sem a releváns szakirodalommal, addig Jenkins mintegy
irányzatot teremtő Textual Poacherse (1992) használja a szubkultúra meg-
nevezést a rajongók közegére, és tárgyalja a CCCS jelentős munkáit, il-
letve azok feminista kritikáit. A Textual Poachers megkerülhetetlen hatása
ellenére a szubkultúra-kutatás műveinek és kérdéseinek taglalása nem
feltétlenül jellemző a rajongókutatáson belül. Van olyan szerző, aki részle-
tesen megindokolja, hogy miért kerüli a szubkultúra-fogalom használatát
(Baym 2000), más szerzők ugyanolyan magától értetődőséggel használják
a szubkultúra elnevezést mint a szubkultúra-kutatók a rajongó kifejezést
anélkül, hogy annak bármilyen szakirodalmi hátterével bajlódnának (Eh-
renreich et al. 1992).

6  
Lásd Vályi 2010.
18 Kacsuk Zoltán

Bár semmiképpen sem tekinthető egységesen jellemzőnek, mégis a ra-

jongókutatás harmadik generációjának képviselői közül több szerző (Ko-
zinets (2001); Jancovich 2002; Hills 2002; Sandvoss 2005) épít Thornton
(1996[1995]) klasszikus munkájára és az általa bevezetett szubkulturális-
tőke-fogalomra. E szempontból a rajongókutatás terén valamivel nagyobb
fogadókészséget találunk a szubkultúra-kutatások eredményeire, mint for-
dítva. És miközben a szubkultúra-kutatás területén dolgozó kutatók saját
munkáikban általában semmi jelét nem mutatják annak, hogy relevánsnak
tartanák a rajongókutatás eredményeit – kivételt képez például Vályi Dig-
ging in the Crates (2010) című munkája –, addig a szubkultúra-kutatást be-
mutató szöveggyűjtemények rendre tartalmaznak legalább egy – Gelder
és Thornton (1997) esetében kettő –, a rajongókutatás területéhez tartozó
szöveget is (Muggleton–Weinzierl 2003, Bennett–Kahn-Harris 2004).

3. A szubkultúra-kutatás és rajongókutatás
összekapcsolása

A kapcsolat lehetősége a két fenti kutatási terület között tehát közismert,

ugyanakkor nem feltétlenül kiaknázott. Mielőtt rátérnénk a két terület
összekapcsolásából fakadó lehetséges előnyökre, nézzük meg, hogy miért
is kellene a két terület kérdéseinek és eredményeinek egy részét a másik
terület vizsgálati terepein is alkalmazni. A szubkultúra és rajongói kultú-
ra fogalmak összekapcsolásához először egy kis kitérőt szeretnék tenni a
jelen szövegben részletesebben nem tárgyalt színtér és neotörzs fogalmak
irányába. Míg a színtérfogalomról – mint a populáriszene-kutatás terüle-
tén gyakran alkalmazott fogalmi keretről – már szó volt korábban, el sze-
retném helyezni a neotörzs fogalmát is a szubkultúra-kutatás és populári-
szene-kutatás területeihez képest. Bár a populáriszene-kutatás területéről
érkező Bennett korábban a neotörzs kifejezés használata mellett érvelt
(2005[1999]), a fogalom leginkább az elektronikus tánczenei kultúra, valamint
a travellerkultúrákkal foglalkozó kutatók körében örvend népszerűségnek
(Hetherington 1998, St John 2009), akik a két kutatási terület közül in-
kább a szubkultúra-kutatáshoz képest határozzák meg a pozíciójukat, bár
ez a hagyomány is csak kisebb mértékben van jelen a munkáikban.
Ma már a legtöbb szerző a szubkultúra kifejezés helyett – részben a
szónak a CCCS időszakából származó marxista és strukturalista felhangjai
miatt – más fogalmak alkalmazása mellett foglal állást. Én mégis amel-
lett szeretnék érvelni, hogy igenis van értelme a szöveg elején ismertetett
Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás 19

Hodkinson-féle újrafogalmazás alapján használni a szubkultúra kifejezést,

továbbá hogy ennek a színtér és a neotörzs kifejezések mellett sajátos he-
lye van a szabadidő eltöltés és fogyasztás köré szerveződő kultúrák ér-
telmezésében is. Mind a színtér-, mind a neotörzs fogalom pártolói úgy
érvelnek, hogy a színtér/neotörzs kifejezés alkalmasabb a részleges, a mú-
lékony, valamint a többféle elkötelezettségnek egyidejűleg helyet adó kö-
zösségi szerveződések megnevezésére, mint a merev és kizárólagos iden-
titásokat tételező szubkultúra kifejezés (Bennett 2005[1999], Kahn-Harris
2007, St John 2009). A német Ronald Hitzler és munkatársainak (2005) az
angol szakirodalom minden nyomától érintetlen színtérmodellje – mely
a színtér kifejezést használja az ifjúsági kultúrák teljes skálájára, lefedve
vele az itt vázolt négy terület mindegyikét – értelmében a színterek a
magcsoportok és az azokat körülvevő, részvételi intenzitással egyre távo-
lodó résztvevők hálózataiból állnak. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy
a színtér és neotörzs kifejezések inkább a részvételi intenzitások skálá-
jának szélességét hangsúlyozzák, míg a szubkultúra kifejezés inkább a
magcsoportokra jellemző, hosszú távú, gyakran az adott kultúra fejlődése
szempontjából meghatározó részvételi módjait jelöli.
Ha ilyen formában újrapozícionáljuk a szubkultúra-fogalom jelentésé-
nek hangsúlyait, akkor azt találjuk, hogy nagyszerűen illeszkedik a rajon-
gókutatáson belüli fogalomhasználathoz. A  rajongókutatás Jenkins-féle
felosztás szerinti második hullámához tartozó szerzők kezdtek el azokkal
a szubkulturális jegyeket mutató rajongói közösségekkel foglalkozni, me-
lyek gyakran a korábban ismertetett hodkinsoni definíció minden elemét
felmutatják. A rajongókutatáson belül ugyanúgy terítékre kerültek azok a
kérdések, melyek a szubkultúra-kutatás és populáriszene-kutatás terüle-
tén. Tehát: mennyiben tekinthetők hasonlónak vagy különbözőnek azok
a részvételi és azonosulási módok, amelyeket különböző rajongói csopor-
tok tanúsítanak. A  rajongókutatáson belül kialakulni látszó konszenzus
(Hills 2002, Sandvoss 2005) értelmében a rajongók egy szűkebb csoportja
tekinthető a rajongói szubkultúra voltaképpeni résztvevőinek, az ő vizs-
gálatuk esetében lesznek tehát érvényesek és érdemben alkalmazhatók a
szubkultúra-kutatás eredményei.
De a rajongókutatás eredményei is lehetséges kiindulópontként szolgál-
hatnak a szubkultúra-kutatás fogalmi eszköztárának megújításához, mivel
a szubkultúra-kutatók által vizsgált csoportok jelentős hányada valójában
rajongókból áll. Ez egyértelmű a zenei alapú szubkultúrák esetében. De
amennyiben a Sandvoss által kínált legátfogóbb rajongó-definícióra gon-
dolunk – a „rajongás egy adott népszerű narratíva vagy szöveg érzelmileg
20 Kacsuk Zoltán

involvált rendszeres fogyasztása” (Sandvoss 2005, 8), melyben a szöveg fo-

galma a legtágabb értelemben értendő – akkor a rajongás kategóriája jól
használható más egyéb, fogyasztásra vagy a szabadidő eltöltésére irányuló
szubkultúrák tanulmányozása során is.
Melyek azok a szempontok tehát, amelyeket érdemes a rajongókutatás
és a szubkultúra-kutatás által határolt területek vizsgálata során kölcsö-
nösen alkalmazni, és így a másik terület vizsgálati keretét gazdagítani?
A szubkulturális tőke, a közösségeken belüli hierarchia, a rajongók belső
diskurzusa, valamint a fősodorbeli „másik” megalkotása, továbbá ennek
kapcsán a hitelesség kérdései már mind megjelentek Thornton munká-
jának (1996[1995]) a rajongókutatás területén történő alkalmazásaiban
(Hills 2002, Jancovich 2002, Sandvoss 2005). Ilyen Hodkinson (2002) ese-
tében az elkötelezettség és egyéniség ideálpáros; ilyen Vályi (2010) ese-
tében a munka és a kreativitás elvárásnak kettőssége, vagy – a Vályi által
leírt „lemeztúró éthosz” megfelelőjeként – ilyen a szubkultúrákban és a
zenei színterekben megfigyelhető munkaetika (Kahn-Harris 2007, Tófal-
vy 2008) fogalma; e koncepciók adaptálása a rajongókutatás területére szá-
mos lehetőséggel kecsegtet.
Ellenkező irányú átemelésre példaként említhetők a műfaji elvárások-
kal és a műfajok érzékelésével kapcsolatos rajongókutatások területén
megjelenő eredmények (Radway 1991[1984], Jenkins 1992). A  műfajok
kérdésével behatóan foglalkozó populáriszene-kutatás területe irányából
e kérdések termékeny alkalmazására – a szubkulturális közösségek kap-
csán – már láthattunk példát Vályi (2010) esetében. E kutatási irány ki-
bontását a populáriszene-kutatás területéhez hasonlóan a rajongókutatás
eredményei is segíthetik.

Irodalom

ANG, IEN
1985. Watching Dallas: Soap Opera and the Melodramatic Imagination. London, Methuen.
BACON-SMITH, CAMILLE
1992. Enterprising Women: Television Fandom and the Creation of Popular Myth. Philadelphia,
University of Pennsylvania Press.
BAYM, NANCY K.
2000. Tune in, log on: Soaps, fandom, and online community. London, Sage.
BENNETT, ANDY
2005[1999]. Szubkultúrák vagy neo-törzsek? A fiatalok, a stílus és a zenei ízlés közötti kap-
csolat újragondolása. Replika, 53, 127–143.
Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás 21

BENNETT, ANDY – KAHN-HARRIS, KEITH szerk.

2004. After Subculture: Critical Studies in Contemporary Youth Culture. Basingstoke, Palgrave
Macmillan.
COHEN, SARA
1991. Rock Culture in Liverpool: Popular Music in the Making. Oxford, Oxford University
Press.
EHRENREICH, BARBARA – HESS, ELIZABETH – JACOBS, GLORIA
1992. Beatlemania: Girls Just Want to Have Fun. In Lisa Lewis (szerk.): The Adoring Au-
dience: Fan Culture and Popular Media. London, Routledge, 84–106.
FISKE, JOHN
1989. Reading the Popular. Boston, Unwin Hyman.
GELDER, KEN – THORNTON, SARAH szerk.
1997. The Subcultures Reader. London, Routledge.
HADAS MIKLÓS
2003. A modern férfi születése. Budapest, Helikon.
HALL, STUART – JEFFERSON, TONY, szerk.
1993[1975]. Resistance through Rituals: Youth Subcultures in Post-war Britain. London, Rout-
ledge.
HEBDIGE, DICK
1988[1979]. Subculture: The Meaning of Style. London, Routledge.
HEBDIGE, DICK
1995[1979]. A stílus mint célzatos kommunikácó. Replika, 17–18, 181–200.
HESMONDHALGH, DAVID
1999. Indie: The Institutional Politics and Aesthetics of a Popular Music Genre. Cultural
Studies, 13 (1), 34–61.
HESMONDHALGH, DAVID
2007. The Cultural Industries. 2nd Edition. London, Sage.
HETHERINGTON, KEVIN
1998. Expressions of Identity: Space, Performance, Politics. London, Sage.
HILLS, MATT
2002. Fan Cultures. London, Routledge.
HILLS, MATT – JENKINS, HENRY
2001. Matt Hills Interviews Henry Jenkins. Intensities: The Journal of Cult Media. Issue
2. letöltve: http://web.archive.org/web/20020225162101/http://www.cult-media.com/is-
sue2/CMRjenk.htm [utolsó hozzáférés: 2012. 01. 19.]
HITZLER, RONALD – BUCHER, THOMAS – NIEDERBACHER, ARNE
2005. Leben in Szenen: Formen jugendlicher Vergemeinschaftung heute. Wiesbaden, VS.
HODKINSON, PAUL
2002. Goth: Identity, Style and Subculture. Oxford, Berg.
HODKINSON, PAUL
2005[2002]. Beavatottak és kívülállók. Replika, 53, 145–158.
JANCOVICH, MARK
2002. Cult Fictions: Cult Movies, Subcultural Capital and the Production of Cultural Dis-
tinctions. Cultural Studies, 16 (2), 306–322.
JENKINS, HENRY
1992. Textual Poachers: Television Fans & Participatory Culture. London, Routledge.
22 Kacsuk Zoltán

JENKINS, HENRY
2006. Convergence Culture: Where Old and New Media Collide. New York, New York Univer-
sity Press.
KACSUK ZOLTÁN
2005. Szubkultúrák, poszt-szubkultúrák és neo-törzsek: A (látványos) ifjúsági (szub)kultú-
rák brit kutatásának legújabb hulláma. Replika, 53, 91–110.
KAHN-HARRIS, KEITH
2007. Extreme Metal: Music and Culture on the Edge. Oxford, Berg.
KOZINETS, ROBERT V.
2001. Utopian Enterprise: Articulating the Meanings of Star Trek’s Culture of Consump-
tion. Journal of Consumer Research, 28 (1), 67–88.
MACDONALD, NANCY
2001. The Graffiti Subculture: Youth, Masculinity and Identity in London and New York. Basings-
toke, Palgrave Macmillan.
MCROBBIE, ANGELA
1994[1989]. Second-hand Dresses and the Role of the Ragmarket. In Ibid. Postmodernism
and Popular Culture. London, Routledge, 135–154.
MCROBBIE, ANGELA – GARBER, JENNY
1993[1975]. Girls and Subcultures: An exploration. In Stuart Hall / Tony Jefferson (szerk.):
Resistance through Rituals: Youth Subcultures in Post-war Britain. London, Routledge,
209–222.
MUGGLETON, DAVID
2000. Inside Subculture: The Postmodern Meaning of Style. Oxford, Berg.
MUGGLETON, DAVID
2005. A  Critique of Female „Marginalisation” in Youth Subcultural Studies. In Leena
Suurpää – Tommi Hoikkala (szerk.): Masculinities and Violence in Youth Cultures. Helsin-
ki, Finnish Youth Research Network, 149–174.
MUGGLETON, DAVID – WEINZIERL, RUPERT szerk.
2003. The Post-Subcultures Reader. Oxford, Berg.
NEGUS, KEITH
1999. The Music Business and Rap: Between the Street and the Executive Suite. Cultural
Studies, 13 (3), 488–508.
RADWAY, JANICE A.
1991[1984]. Reading the Romance: Women, Patriarchy, and Popular Literature. London, Uni-
versity of North Carolina Press.
REDHEAD, STEVE
1997. Subculture to Clubcultures: An Introduction to Popular Cultural Studies. Oxford, Black-
well.
SANDVOSS, CORNEL
2003. A Game of Two Halves: Football Fandom, Television and Globalisation. London, Rout-
ledge.
SANDVOSS, CORNEL
2005. Fans: The Mirror of Consumption. Cambridge, Polity.
SCHIMMEL, KIMBERLY S. – HARRINGTON, C. LEE – BIELBY, DENISE D.
2007. Keep Your Fans to Yourself: The Disjuncture between Sport Studies’ and Pop Cul-
ture Studies’ Perspectives on Fandom. Sport in Society, 10 (4), 580–600.
Szubkultúra-kutatás és rajongókutatás 23

ST JOHN, GRAHAM
2009. Technomad: Global Raving Countercultures. London, Equinox.
THORNTON, SARAH
1996[1995]. Club Cultures: Music, Media and Subcultural Capital. London, Wesleyan Univer-
sity Press, Published by University Press of New England.
TÓFALVY TAMÁS
2008. Myspace-bandák és címkézés-háborúk: Az online közösségi alkalmazások és a
death-­core színtér esete. Replika, 65, 217–233.
TULLOCH, JOHN – ALVARADO, MANUEL
1983. Doctor Who: The Unfolding Text. New York, St. Martin’s Press.
VÁLYI GÁBOR
2010. Digging in the Crates: Distinctive and Spatial Practices of Belonging in a Transnational
Vinyl Record Collecting Scene. PhD disszertáció. London, Goldsmiths College, University
of London.