Forrás: http://www.doksi.

hu

A kínai és az indiai filozófia és vallás főbb jellegze-

tességei, alapgondolatai.

A filozófia görög eredetű szó. A philein (kedvelni, szeretni) és a szophia

(bölcsesség) összetételéből származik, a bölcsesség szeretetét jelenti.
Közel áll hozzá a szophosz (bölcs) és a philoszophosz a (bölcsesség kedvelője,
aki szereti a bölcsességet) névszó, valamint a philoszophein (filozófálni) ige.

A filozófia eredetileg nem tudomány, hanem életmód, amely a gazdagság

kedvelésével (philargüria) és a becsület kedvelésével (philotimia) szemben a
bölcsességet tekinti legfőbb értéknek.

Mezopotámiában és Egyiptomban filozófiai gondolatokkal csak a költészet és a

teológia keretein belül találkozunk. Ezek a gondolatok rokonságot mutatnak az
indiai és a kínai filozófiai rendszerekkel, de a Mezopotámiában és Egyiptomban
kialakuló despotikus állam és a párhuzamosan kialakuló papi kasztok hatalma, a
viszonylag fejlett vallási rendszer lehetetlenné tette önálló bölcselet keletkezé-
sét. Az első civilizációk az ázsiai típusú társadalom keretei között bontakoztak
ki. Ezzel szemben Kínában és Indiában a despotikus központosítás problemati-
kussá vált, erősek voltak a mágikus hagyományok, a papi kaszt és a tételes val-
lási rendszer vagy teljesen hiányzik (Kínában), vagy gyenge és fejletlen, ennél
fogva türelmes (Indiában).

A kínai bölcselet kezdetei: Si king (Írások könyve), Ji king (Változások köny-

ve). A korai kínai bölcselet világképe. A jang, a jin és a tao. Konfuciusz, Kung
ci tanítása a helyes életvitelről. A tulajdonképpeni taoizmus: a Tao tö king (Az
út és erény könyve).

A kínai filozófia kezdetei az i.e. VIII-V. században keletkezett két könyvből

ismerhetők meg: Irások könyve (Su king) és Változások könyve (Ji king). Ere-
detileg szertartás és jóskönyvek voltak.
A világban két alapelv működik, jin (mélység, árnyék, gyöngédség, nyugalom,
nőiesség) és a jang (a magasság, fény, erő, kezdeményezés, férfiasság). A jin és
a jang az örök törvény, a tao (= út) szerint váltakozik, mely a természetes világ-

1
Forrás: http://www.doksi.hu

rend törvénye. A létező dolgokat öt őselem (víz, tűz, fém, fa, föld) keverékei
alkotják.
Kína népének vallását a modern vallástörténeti irodalomban univerzalizmus né-
ven szokás említeni. Ennek a szóhasználatnak részben az az alapja, hogy a kínai
hitvilágot egy õsi, mindenre kiterjedõ, univerzális világszemlélet határozza meg.
Más szempontból a kategória használata azt is jelzi, hogy ez a kínai vallás sokfé-
le hitvilág és gondolatrendszer szintézise. Az õsi kínai világkép alapja a világ
három régiójának, az égnek, a földnek és az emberi. lakott világnak a megkü-
lönböztetése. Mindezek létének közös kiindulópontja az õskezdet, a Minden
egy, amelyet kezdetben teljes homogenitás és nyugalom jellemzett. Ezt a nyu-
galmat bontotta meg az elsõ elkülönülés két õselvre, õserõre. Közülük a jang a
hím, a nemzõ, teremtõ, a fényes, a jin pedig a nõi, befogadó, a passzív és a ned-
ves princípiuma. A Minden egy változó, de harmónikusan illeszkedõ oldalai
ezek: kölcsönhatásuk a mindenség jelenségei sorának, például az évszakoknak a
létrehozója. A rendezetlen anyagra hatást gyakorolva hozzák létre az elemeket,
amelyek a látható világ építõkövei: belõlük származik az ég és a föld, a szárazu-
lat és a tenger elkülönülése. E két erõ játéka folytán az õskezdet utáni világ, ha-
talmas élõ organizmus, amelyet három elv, három isteni erõ ural, ám ezek egyi-
ke sem alkotója, hanem csupán mûködtetõje az õsprincípiumok kölcsönhatásá-
ból életre ébredõ világnak, amelyet a jang és a jin belsõ dinamikája, ellentéte
hoz mozgásba. A vallás a régi Kínában szigorúan államügy: a legjelentõsebb
istenek kultusza maga is állami aktus. Az irodalom, a városfalak, a csatornák
istene, a Jupiter csillagistene vagy Kuan ti hadisten áldozattal való
megtisztelésérõl állami hatóság, az „Áldozatok és ceremóniák minisztériuma”
hivatott gondoskodni. Az állami pantheonban helyet kapó istenekrõl császári
rendelet intézkedett, az uralkodó pedig embereket - mint Konfuciusz - is beik-
tathatott az istenek sorába. Ezzel párhuzamosan számtalan helyi, népi istenség
létezett, akiket a falusi emberek áldozatokkal, körmenetekkel, imákkal vettek
körül. A kínai népi vallásosság gerincét azonban az õsök kultusza adta. A hit
szerint a halottak lelke a halál után távozva a testbõl övéi közelében maradt. Ne-
kik szólt a gondos temetés, az emléktábla, a házi oltár állításának szokása. Kez-
detben nem hittek a túlvilági életben. Azt tartották, hogy a magányos lélek rövid
ideig szellemlényként még bolyong, ám rövidesen a semmibe illan. Valódi túlvi-
lághit csak késõn, a taoizmus és a buddhizmus hatására kapott azután helyet a
kínai népi vallásosság felfogásában.
A rítusok, az áldozatok zöme elõjelkérõ vagy engesztelõ áldozat volt, jelentõs
társadalmi és politikai eseményekhez vagy a személyes élet alkalmaihoz kapcso-
lódott. Az áldozatok zöme étel, állat vagy illatszer felajánlás, a korai korszakban
emberáldozat is. Minden szertartásnak hagyományos, szigorú rendje volt, al-
kalmait pedig zenével, tánccal tették még ünnepélyesebbé.

2
Forrás: http://www.doksi.hu

A kínai ember biztos hite, hogy a világban összhang, harmónia uralkodik, az

ember feladata és boldogságának titka pedig ennek a harmóniának a felismerése
és az elveihez való jó alkalmazkodás. Egy õsi vallási szöveg, „változások köny-
ve” ezt a titkot a világ ciklikus, periodikus ismétlési rendjében véli megtalálni.
Talán ennek a titoknak a megismerését célozta azoknak a joslócsontoknak a kul-
tikus használata is, amelyeken a tûz keltette repedések a múltat, a jelent és a
jövõt tették megismerhetõvé és amelyek felületén a legkorábbi kínai írásjeleket
találták. A világ titka tehát a változások állandósága, a rend, amely a kínai hét-
köznapokat ugyanúgy áthatja, mint az államélet bürokratikus mûködését. Ennek
a rendnek az õre az emberi világban az erkölcs, a szokás, a hagyomány, fõ
õrzõje pedig a törvény és az istenek világának földi képmásaként a császár, aki a
kultusz irányítója is.
Meglelhetõ benne az õsi néphit és népi hiedelemvilág, a hivatalos állami kultusz
és pantheon, valamint egy igen õsi kozmológiai és vallásbölcseleti rendszer
elemei. Ez a szellemi képzõdmény az idõk során további elemekkel gazdago-
dott: magába olvasztotta a konfucianizmus etikáját, a taoizmus életmodelljét, a
mahajána buddhizmus elemeit.
Kína kommunista uralom alá kerülése volt az egyetlen esemény, amely komoly
változásokat hozott a vallási életben. A császári-állami kultusz megszûnt, az ate-
ista propaganda és a fõként Konfuciusz ellen kibontakozó kampányok pedig
már-már illegalitásba szorították a vallási életet. Maga az univerzalizmus alapját
adó népi vallásosság azonban ellenállónak bizonyult: az univerzalizmus, eleme-
iben, de tovább él.

Konfuciusz (Kung Fu-ce) Kr. e. 550 és 480 között, egy közép-kínai királyság
fõminisztereként élt. Életrajzi hagyománya szerint fõleg a költészet és a történe-
lem érdekelte. Életében mértéktartó és egyszerû volt, szellemi munkálkodását
nem tartotta „vallásalapítói” mûködésnek. Etikai-vallási elveit csak szûk körben
hirdette: mûveit és tanítványainak munkáit csak évszázadok elmúltával foglalták
egységes kánonba. Tiszteletére templomokat emeltek (igen késõn, 1906-ban)
bekerült a birodalmi istenek hivatalos lajstromába is, morális felfogása részévé
lett a hivatalos államvallásnak. Tanítását öt kánoni gyûjtemény õrzi, amelyek
közül a „Változások könyve” és a „Dalok könyve” a legismertebbek.
Konfuciusz etikájának alapeszméje az a meggyõzõdés, hogy minden ember
eredendõen jó, ami pedig mégis rossz benne, az az okosság, a helyes belátás hi-
ányosságaiból fakad. A jóság felé tehát az igazság megismerésén keresztül vezet
az út, birtokbavételének módja pedig a múlt tanulmányozása. A gyakorlati élet-
vitel szabályai tekintetében Konfuciusz az „arany középút” elvének hirdetõje,
aki a hedonizmus, a szenvedély, a közöny és az aszkézis ellenében mértékletes-
séget ajánl.

3
Forrás: http://www.doksi.hu

Ugyanez az eszmény vezérli akkor is, amikor az állam ideális mûködésérõl tanít:
a személyek és hatáskörök bürokratikus rendjében véli felismerni a közös egész
harmonikus mûködésének titkát. Ami viszont a kozmikus világrenddel kapcsola-
tos véleményét illeti, annak alapja a T'ien és a tao hagyományos fogalmainak
elfogadása. T'ien nála a világ végsõ elvének személytelen formája, az az erõ,
amely megszabja a világ menetét és benne a morál helyes rendjét, a tao viszont
az emberben lakozó erkölcsi belátás és az ebben megjelenõ morális törvény. A
tao szabja meg a legfontosabb erkölcsi erényeket: a jóságot, az igazságosságot, a
fegyelmezettséget, az értelmességet és az õszinteséget.

A konfucianizmus eredetileg a taoizmus misztikus, mágikus eszméinek reakci-

ójaként alakult ki. A konfucianizmus megalapítója Konfucius (Kung fu ce – i.e.
551-479), a régi elődök tanításait akarta helyreállítani, egyúttal meg is reformál-
ta azokat. Ellentétben Lao cé-val, ő az aktív cselekvés értékét hangsúlyozta. a
legfőbb cél a nép jó kormányzása. (A konfucianizmus és a taoizmus egyaránt az
állam helyes kormányzásának módját kutatta. A két irányzatból az előbbi került
ki győztesen, az i. sz. III-IV. századtól a társadalmi problémákra a konfucianiz-
mus kínált megoldást, míg a taoizmus az egyén vallási, filozófiai problémáira
adott feleletet.
Az igazi erény az erkölcsi tökéletesedés, melynek eszköze a szeretet (altruiz-
mus) “Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd az embereknek” – mondotta. A
legfontosabb önmagunk (kapzsiságunk, haragunk stb.) legyőzése.
Konfucius tanításai morálfilozófiai rendszernek tekinthetők.

A taoizmus az i.e. VI-V. században keletkezett. Az ókori kínai vallásbölcselet-

nek Konfuciusz mellett másik nagy megreformálójáról, a taoizmus mesterérõl,
Lao-ce mesterrõl csak legendás életrajzi hagyományokat ismerünk.
A kínai hagyomány szerint Lao-ce az i.e. VI. században élt és Konfuciusz idő-
sebb kortársa lett volna. Ámde Sze-ma Csien, a nagy történetíró az i.e. I. szá-
zadban csak egy teljesen megbízhatatlan és ellentmondásos kis biográfia- félét
tudott összeállítani róla. Minthogy azonban a legenda is értékes információkat
nyújthat a maga módján, érdemes felidézni Sze-ma Csien mondatait: "Lao-ce
Csu fejedelemség Ku kerülete Li járásának Csüzsen nevű falvába való volt, a
személyneve Er, az adott neve Tan, családneve pedig Li. Csou fejedelmének
könyvtárában volt hivatalnok.
A taoizmus Kínában népi vallássá alakult. Megalapítójának Lao-cé-t tekintik,
aki gondolatait az út és erény könyvében (Tao te King) fejtette ki. . A taoizmus
élesen bírálta a kormányt, az udvart, az adókat és a háborút, az uralkodót és a
gazdagokat. Egy patriarchális idillhez szeretett volna visszatérni. A tao a termé-
szetes világrend, mely minden körülmények között érvényesül, ezért azt a bölcs
ember nem akarja megváltoztatni, hanem csak szemléli. Az embernek arra kell
törekednie, hogy etikai érzéke segítségével kövessen egy magasztos példát. Mi-
vel a természet, a birodalom, a társadalom és az egyén életének rendje (életút =

4
Forrás: http://www.doksi.hu

tao) a legszorosabban összefonódik egymással, egyik feltételezi a másikat, ezért

a világegyetem bármely részében keletkező zavar a többiben is diszharmóniát
okoz. Alapelve a tao õsi fogalma, amely a létezés õsforrása, személytelen erõ,
amely mindent létrehoz, de egyben törvény, mérce is. A világ a tao ereje által a
semmibõl keletkezik, a létezõkben pedig az egység és a sokféleség konfliktusa
teremt feszültséget.

Innen van jó és rossz, az emberi erények pedig ellentéteik, az „erénytelenségek”

révén válnak valóságossá. A világ csábításának engedve az ember eltér a tao szi-
lárd követésétõl; mohóság, önzés, alantas vágyak rabságába kerül. Ebbõl a vét-
kes állapotból csak a csend, a nyugalom, a nem-cselekvés, az elmélkedés válasz-
tása a kivezetõ út. Ezt szolgálja a taoizmus, mint sajátos lelki technika: az érzé-
kiség kioltása, az akarat kordában tartása vezet el a tiszta szellemi szemlélethez,
a tao szerinti élethez. A taoizmus az ókor második felében önálló vallási mozga-
lommá vált, saját mitológiával és szervezettel. A taoista pantheon ura a „Jáde
Császár”. Mellette áll az „õskezdet”, a megszemélyesített tao, harmadikként pe-
dig az istenek sorába emelt Lao-ce. A tao hitvilágát számtalan további istenség
népesíti be. Gazdag túlvilághit is kifejlõdött: a holt lelkek a paradicsomba vagy
a pokolba jutnak, de ember- vagy állatalakban ujjá is születhetnek. A császári
hatalom által több alkalommal is üldözött taoista közösségben sajátos szerzetesi
életforma alakult ki: a kolostorok lakói - a buddhista boncokhoz hasonlóan -
szemlélõdõ életet élnek. A konfucianizmus elég gyorsan, a taoizmus sokkal las-
sabban, de ugyancsak utat talált a „hivatalossá” válás felé. A kínai vallási világ
végsõ homogenitása mellett is léteztek szekták, titkos vallási mozgalmak, ame-
lyek gyakran jutottak társadalmi, politikai szerephez is. Az ilyen mozgalmak a
konfuciánus, a taoista és a buddhista hitvilág. Az államvallás, a néphit, a konfu-
cianizmus és a taoizmus összeolvadása révén a Kr. u. 1. évezredben megszüle-
tett az univerzalizmus, mint Kína sokféle, de egységes vallása. A legtovább a
Kínába a Kr. e. 1. században bekerült mahajána buddhizmus õrizte meg viszony-
lagos önállóságát, a mongol uralom idejére azonban ez is beolvadt az univerza-
lizmus sajátos rendjébe, szellemi, mitológiai és rituális világába.

A hindu bölcselet írott forrásai

Történeti eposzok: Ramajána

Mahabharáta, benne Bhagavad Gita (Krisna) – Jó és rossz
harca, családtörténetek
Védák: a bölcsesség könyvei. A hinduizmus legősibb korszakából
származik, több mint 1000 himnusz, varázslások, szertartá-
sok. Legrégibb: Atharva

5
Forrás: http://www.doksi.hu

Upanisádok: Dialógusra épülő történetek, tanmesék (ált. mester és tanít-

vány közt)
Szutrák: Mindennapi életre tanító könyvek. Legismertebb: Káma
Szútra
Brahman-szövegek: Csak a papok által, csak nekik írt szövegek

A kasztrendszerről:
brahmanok: kiváltképp zárt, papok
ksatriják: nemesek, hivatalnokok, katonák (vezető réteg) – közülük pó-
tolják a brahmanokat
vaisják: kereskedelmi és ipari mesteremberek
sudrák: durvább munka
pancsamák: piszkos munka

Hármasmas istenség: Brahman, Visnu, Siva

Indiai bölcselet:
A Védák és Upanisádok. Rendszerező kísérletek a tudás különböző ágainak ösz-
szefoglalására: a szútrák. A lékelvándorlás tana, mint a kasztrendszer illuzórikus
“túllépése”. Jógarendszerek.
A kínai filozófia kezdetei az i.e. VIII-V. században keletkezett két könyvből is-
merhetők meg: Irások könyve (Su king) és Változások könyve (Ji king). Eredeti-
leg szertartás- és jóskönyvek voltak.
Az indiai bölcseletnek tulajdonképpen nincs története, csak a szent írások törté-
netéről beszélhetünk. A legősibb szent írások a Védák (tanítások), melyek az i.e.
XV-V. század között keletkeztek. Ezek a szövegek megszabják a vallásos gon-
dolkodás és a vallási élet irányvonalát. Nemcsak nem egy ember alkotásai, és
nem is azonosan gondolkodó emberek által szerkesztett gyűjtemény, hanem
egymástól felfogásban és korban is távol lévő irodalmi szövegek gyűjteményei
ezek.
A szövegeket szanszkritul írták, a hinduk szerint ez az istenek nyelve és az em-
beriség ősnyelve.

A Védák 4 gyűjteményből állnak:

Számavéda – énekek, melyekkel az áldozati szertartás előkészületeit, bemutatá-

sát kísérték

Atharvavéda – varázsénekek gyűjteménye.

6
Forrás: http://www.doksi.hu

Az indiai filozófiák közül ortodoxnak azokat nevezik, amelyek a Védák

érvényességét elismerik

Jadzsurvéda – “áldozati formuláskönyv” – az áldozat közben elmondott szöve-

geket tartalmazza

Rigvéda – himnuszok, melyekkel az isteneket idézték meg az áldozati szertar-

táshoz

Az Upanisádok már tartalmazzák a lélekvándorlás eszméjét, mely az indiai fi-

lozófia és vallás jellemző gondolata. Az indiai bölcselet célja kiszakítani a lelket
az újraszületések örök körforgásából, és ezzel lehetővé tenni a léleknek mint
egyedi létezőnek a megszűnését, és beolvadását a világegyetembe.

Az Upanisádok a Védákhoz art kommentárok, melyek az i.e VIII-V. sz. között

keletkeztek. Ezt követően az i.sz. VII. századig íródtak a Szútrák. Ezek rendsze-
rező kísérletek a tudás különböző ágainak, a rítusnak, a grammatikának, a jog-
nak, a metafizikának stb. összefoglalására (pl. a Káma-szútra a szerelem tudo-
mányát foglalja össze).

Az Upanisádok szerint az abszolút szellem (brahman) az ősalapja minden léte-

zőnek, az élet értelme pedig a brahman megismerésére törekvés, és végül a vele
való egyesülés az örök boldogságban. Ha ez nem sikerül, az ember arra van kár-
hoztatva, hogy mindig újra szülessen, méghozzá olyan életre, amilyent az előző
életében cselekedeteivel kiérdemelt. Ez igazolta az indiai kasztrendszert.
A posztvédikus indiai gondolkodásról a legtöbbet két eposzból, a Mahábháratá-
ból és a Rámájanából ismerünk.

A hinduizmus a legsokoldalúbb vallási képződmény, amelyet a jelenkor ismer.

Olyan vallás, amelyet nem bizonyos személy alapított, hanem az évszázadok
során belső és külső erők hatására jött létre.

Ezért a hinduizmus nem is rendelkezik szilárdan meghatározott dogmatikával,

mint pl. a buddhizmus vagy a kereszténység. A hinduizmus kifejezetten indiai
jelenség, és az is akar maradni: nem fejt ki missziós tevékenységet idegen or-
szágokban, és nem fogad be nem indiai személyeket. A hinduk nézete szerint a
világegyetem rendezett egész, amely felett a természetben és az erkölcsi élet te-
rületén egyaránt megnyilvánuló világtörvény uralkodik.

A buddhizmus Ez a vallásforma Észak-Indiából származik.

7
Forrás: http://www.doksi.hu

Neve a szanszkrit szóból ered. A Buddha (a felvilágosodott) alatt olyan embert

értünk, aki az igazság megismerésével és a bűnök legyőzésével tökéletes meg-
váltást ér el. Megkülönböztetünk két féle buddhát, ki a megváltást csak a maga
részére szerezte meg és aki a világból való eltűnése előtt a világ megváltására
szolgáló tant az egész emberiséggel közölje.
Buddha által alapított nem ortodox vallás, mely a brahmanizmus által szentesí-
tett kasztrendszert igazságtalannak, de egyben megváltoztathatatlannak tartotta,
azért a kiutat a vágyak elfojtásában látta. Akinek ez sikerül, az kiszakad a rein-
karnáció rendszeréből, és eljuthat a teljes megnyugvás, megsemmisülés állapo-
tába (nirvánába). A buddhizmus térítő vallás volt, ezért több-kevesebb módosu-
lásokkal nagy területen elterjedt (pl. tibeti lámaizmus).
Az indiai bölcselet ortodox irányzatai a lélek megnyugvását a jóga módszerrel
gondolták elérni, a bölcs jógi önmegtartóztatással és a test fölötti uralom (a
szenvedés iránti közömbösség) megszerzésével jut el a nirvána állapotába, vagy-
is a lélek feloldódásához a világegyetemben. A buddhizmus egyháza ie.3.sz-ban
jön létre.

Sziddharta Gantama „Buddha” i.e. 560-480

Az új vallás alapítója, a késõbb legendás bölccsé, félistenné, istenné magaszto-

sult Buddha történeti személy volt.
Gautama Szidhartha hercegként látta meg a napvilágot Kr. e. 560 körül
Kapilavasztuban, Észak-India egyik árja királyságának fõvárosában, amely a
sákják harcos nemzetségének otthona volt. Apja, Suddhódana király patriarchá-
lis törzsi fejedelemként székvárosából igazgatta országát, amely egyike volt
Észak-India államocskáinak. Az ifjú Szidhartha herceg élete elsõ évtizedeit az
apai udvarban, a trón várományosaként élte le. A késõbbi, mítoszteremtõ képze-
let már ezeket a korai esztendõket is kiszínezte: anyja, Májá királyné csodás

8
Forrás: http://www.doksi.hu

módon, álmában fehér elefánttól foganva esett teherbe. Rendkívüli volt a terhes-
ség és a szülés is, amelyet az anya csak napokkal élt túl, hiszen a Buddha világ-
rahozatalával rendeltetését betöltötte. A szülést magát égi fényjelenségek kísér-
ték, a gyermek leendõ nagyságáról bölcsek jövendöltek, a még serdületlen ifjú
pedig rövidesen már egész környezetét megdöbbentette rendkívüli tudásával. A
királyfi pompában és kényelemben nõtt fel és trónörököshöz méltó nevelést ka-
pott, amelybõl nem hiányzott a könnyelmûség, az evilági élvezetek habzsolása
sem. Fiatalon nõsült, élete gondtalan mulatozásban telt, cimboráktól és háreme
asszonyaitól körülvéve.
Életének nagy fordulata önfeledt férjként és ifjú apaként, 29 éves korában érte.
Négy egymást követõ kikocsizása alkalmával egy isten jelent meg elõtte, mindig
más és más alakban. Elõször aggastyán, másodszor beteg ember, harmadszor
halott, negyedszer aszkéta volt. A négy találkozás a herceget rádöbbentette a
világ mulandóságának és értelmetlenségének, saját élete kilátástalanságának a
tényére, arra, hogy a létezés értelmét egészen más irányban kell keresnie, mint
azt korábban tette.
Alig fogott hozzá a nyilvános tanításhoz, máris követõk sokasága gyûlt köréje;
tanításának híre, személyének népszerûsége gyorsan meghódította India északi
vidékeit. Ez a siker azonban semmit sem változtatott Buddha életmódján: egé-
szen 80 éves koráig adományokból, koldulásból élõ vándortanítóként járta a fal-
vakat és városokat. Tanítása ekkor már hallgatósága két csoportját igyekezett
külön-külön megszólítani. A világi életben maradó híveit mértékletességre, er-
kölcsös és szenvedélymentes életre, a meditáció gyakorlására intette.
Öt törvényt szabott a számukra: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne törj házasságot, ne
fogyassz részegítõ italokat.
Buddha hosszú élete során - a városoktól távol, szent ligetekben tanított, nyilvá-
nos mûködését pedig gyakorta megszakította a meditáció magányának kedvéért.
Soha semmit nem írt le abból, amit hirdetett: szavait környezete emlékezetében
õrizte és szájról szájra adta tovább. Halála után azonban, az elsõ szerzetestársak
buzgóságának köszönhetõen már megszülettek azok az elsõ írások, amelyek a
Mester 'valódi', 'hiteles' tanítása lejegyzésének igényével léptek fel és amelyek
anyagából a buddhizmus késõbbi kánoni irodalma, szent könyveinek
gyûjteménye összeállt. A hagyomány megõrzésének munkája során maga a
buddhista mozgalom már igen korán irányzatokra, iskolákra bomlott, amelyek
eltérõ hagyományokat ápoltak és más-más életmódot kínáltak követõik számára;
a mozgalom egységét az elsõ századokban a szangha nagy tanácskozásai, 'zsina-
tai' ápolták. A legõsibb, bár végleges rögzítésre csak négy évszázad elteltével
került hagyományt a théraváda iskola páli nyelvû kánona õrizte, amelyet sokan
méig is hitelesnek - vagy alapjaiban hitelesnek - tekintenek, bár szinte bizonyos,
hogy még ezek a mûvek sem magának Buddhának a szavait örökítették meg.
Viszont a késõbbi buddhista irodalomban Buddha tanításaként visszatérõ
alapvetõ tételek sora valamilyen értelemben biztosan magától a Mestertõl való,
függetlenül attól, hogy nem szó szerinti rögzítése mindannak, amit valóban

9
Forrás: http://www.doksi.hu

mondott követõinek. Ebben az értelemben a buddhizmus kánoni irodalma nem

forrása Buddha szavainak, hanem késõbbi rekonstrukciója annak a gondolko-
dásnak, amely magának a vallásalapítónak és a követõk elsõ nemzedékeinek vé-
leménye, hite volt.

Négy nemes igazság: 1. az élet merő szenvedés

2. a szenvedés keletkezése a vágyak miatt
3. a vágy fojtja a lelket a lélekvándorlásba
4.a nyolc ösvényű út vezet a szenvedés meg
szüntetéséhez

Szent 8-as ösvény:

Igaz szó
Igaz hit
Igaz tett
Igaz törekvés
Igaz gondolat
Igaz elmélyedés
Igaz elhatározás
Igaz élet

Minden szellemi törekvésnek a legmagasabb célja a nirvána, az újjászületésektől

való megszabadulás, minden szenvedés megszüntetése. A legmagasabb megvál-
táshoz vivő utak e három területen mennek keresztül:

- Igazságosság

- Elmélyedés

- Bölcsesség

Öt parancsolat: Ne pusztítsd el az élőt!

Ne ölj!
Ne lopj!
Légy hűséges a párkapcsolatban!
Bódító, részegítő szereket ne használj!

A Buddha erõsen filozófikus szellemû, az utókor és a modern vallástudomány

által nem egyszer ateizmusként jellemzett felfogásának világosan felismerhetõ
kiindulópontja a világ minden jelenségének átmenetisége. Szerinte minden, az

10
Forrás: http://www.doksi.hu

anyagi és a szellemi valóság, az emberi egyén külsõ és belsõ világa is egyszerû

elemekbõl áll, amelyek szigorú törvényszerûségek között mozognak, egyesülnek
vagy szétválnak. Az ezekben az összetevõkben rejlõ belsõ törvényszerûségek
forrása a dharma, a világtörvény, amely a kozmosz célszerû rendjét, a benne
uralkodó anyagi és erkölcsi rendet is megszabja. Ezért maguk az egyszerû ele-
mek is 'dharmák', tovább nem osztható, önálló minõségek. Ilyen a föld, a víz
vagy a tûz, de dharma a szín, a hang, a gondolkodás, a vágy, az akarat, a beteg-
ség, a szépség, a gazdagság vagy a halál is. Ezek az elemi szubsztanciák, a világ
építõkövei tehát minõségek, anyagok, folyamatok, viszonyok, állapotok és ké-
pességek egyaránt lehetnek: közös tulajdonságuk, hogy belõlük valamilyen aktív
hatás indulhat ki.

Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.

Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest:1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
- Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
- Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995.

11