Professional Documents
Culture Documents
David Baldacci Egy Emlékezetes Nyár 2011
David Baldacci Egy Emlékezetes Nyár 2011
EGY
EMLÉKEZETES
NYÁR
ISBN 978-963-289-242-9
ISSN 1416-88-12
Printed and bound in Germany by
GGP Media GmbH, Pössneck
3010089-2013/02
1
Drága Lizzie!
Van néhány dolog, amit szeretnék elmondani neked,
csak már nincs elég levegőm hozzá. Ezért határoztam el,
hogy megírom ezeket a leveleket. Azt akarom, hogy ott
legyenek számodra, amikor én már nem vagyok. Amíg
egészséges voltam, több boldogságot adtál nekem, mint
amennyihez bárkinek joga van. Szültél nekem három
gyönyörű gyereket, és ez nagyobb ajándék, mint amit
érdemeltem. Most is elmondom mindezt, pedig már
úgyis tudod, csakhogy nem lehet eleget beszélni ezekről
a dolgokról. Sohasem fogom megérteni, miért ragad el
tőled a sors ilyen korán, de beletörődtem. Szerettelek
attól a perctől fogva, ahogy először megláttalak. Életem
legboldogabb napja az volt, amikor beleegyeztél, hogy
megosztod velem az életedet. Akkor megígértem, hogy
mindig ott leszek melletted. Soha semmi nem fogja
kitörölni a szívemből a szerelmet. Még a halál sem elég
erős ahhoz, hogy fölé kerekedjen az érzelmeimnek. A
szerelmem erősebb bármi másnál.
Szeretettel: Jack
EGY NAPPAL később Jack talált egy házat, amely egy idős
házaspár tulajdonában volt, akik beköltöztek az öregek otthonába.
Nem tudták eladni a házat, mert nagyon sok javítanivaló volt rajta.
Jack hívott egy ingatlanügynököt, és felajánlotta, hogy rendbe
hozza az épületet, ha cserébe ott lakhat. A házaspár elfogadta az
ajánlatot, hamar megegyeztek. A hely nem volt tökéletes, de Jack
csak annyit kívánt, hogy a gyerekeivel egy fedél alatt lehessen.
Másnap átvitte a kevés holmiját, és vásárolt néhány használt
bútort. Eljött a cselekvés ideje.
Lefoglalta a repülőjegyét, becsomagolta a zsákját, és elindult a
repülőtérre. Először Mikkiért ment. Leszállt Phoenixben, bérelt
egy autót, azzal hajtott át Tempébe. Amikor odaért Fred és Bonnie
házához, szándékosan túlment, és kissé távolabb várakozott. Egy
órával később autó érkezett a kocsifelhajtóra, Fred és Mikki szállt
ki. Jack szíve megsajdult, amikor megpillantotta a lányát.
Magasabb lett, és iskolai egyenruhát viselt. A haját lófarokban
fogta össze, és nem volt benne színes csík. Nagyon elveszettnek
látszott.
Miután bementek a házba. Jack leparkolt a kocsifelhajtón, és
a bejárati ajtóhoz lépett.
– Apa! Apa, tényleg te vagy az?
Mikki csodálkozva nézett rá. Amikor ölelésre tárta a karját, a
lány bizonytalanul indult felé. Megsimogatta a haját, és
megcsókolta a feje búbját.
– Valóban én vagyok.
Közben Bonnie és Fred is előkerült, amikor meglátták.
– Jack? – szólt Fred. – Jóságos ég!
Bonnie csak állt hitetlenkedő arccal.
Jack Mikkivel együtt ment be a házba. Kezet nyújtott Frednek,
aztán Bonnie-ra nézett, aki még mindig kába volt.
– Mi ez a nagy felfordulás? – Cecilia jött be a szobába. Amikor
meglátta Jacket, kuncogni kezdett. – Én tudtam! – Odament, és
megszorongatta Jacket. – Tudtam, hogy így lesz, Jack – mondta
meghatódva, és igyekezett visszatartani az örömkönnyeit.
Később mindnyájan a konyhaasztal körül ültek, és teát
iszogattak.
Jack Bonnie-ra nézett.
– Papírom van róla, hogy egészséges vagyok.
Bonnie csak rázta a fejét, de Fred megpaskolta a vállát.
– Mindnyájan örülünk neked, fiam.
Később, amikor magukra maradtak, Bonnie megkérdezte: –
Mennyi ideig maradsz?
– Innen elrepülök Los Angelesbe, és onnan tovább
Portlandbe.
– Meglátogatod a gyerekeket?
– Dehogy. Viszem őket magammal. Bonnie.
– De a házat már eladták. És miből fogod eltartani őket?
– Bérelek másik házat, újra beindítom az építkezési
vállalkozásomat.
– De ki fog vigyázni rájuk addig, amíg te dolgozol?
– Mikki és Cory egész nap iskolában vannak. Már elég idősek
ahhoz, hogy egy-két óra hosszat egyedül legyenek. Jackie
óvodában lesz. És ha közbejön valami váratlan dolog, akkor majd
megoldjuk, ahogy más családok is teszik.
Bonnie elhúzta a száját.
– Michelle már megszokta az itteni életet.
Jack erre nem mondta, hogy a lánya milyen nyomorultul
érezte magát.
– Nem hinném, hogy bánná.
– Azt várod, hogy adjuk vissza minden előzetes előkészület
nélkül? Azok után, amit tettünk érte?
– Az utóbbi hónapokban állandó kapcsolatban voltunk.
Folyamatosan tájékoztattalak a felépülésemről. A monitoron a
saját szemeddel láthattad, hogy jobban vagyok. És megmondtam,
el fogok jönni, hogy hazavigyem a gyerekeket. Hamarosan. Tehát
nincs semmi, ami sokkszerűen érhetne. És arról sincs szó, hogy
többé ne láthatnád őket. – Elhallgatott néhány pillanatra. – Még
akkor sem, ha te magamra hagytál.
– Te mondtad, hogy rendben van. És azt hittük, meg fogsz
halni.
– Bonnie, mi mást mondhattam volna az adott körülmények
között? És a történelmi hűség kedvéért hadd jegyezzem meg, hogy
egyedül meghalni szörnyű lehet.
Bonnie felállt, az arca elvörösödött a dühtől.
– Ne merészelj nekem magányos halálról beszélni. Lizzie, a
lányom holtan fekszik a temetőben. És az utolsó pillanatban senki
sem volt mellette. Te biztosan nem.
Jack keményen az anyósa szemébe nézett.
– Miért nem mondod ki úgy, ahogy gondolod, Bonnie?
– Neked kellene halottnak lenni, nem neki! – Bonnie-t is
megdöbbentették a saját szavai. – Sajnálom. Nem úgy gondoltam.
– Az életemet adnám, ha visszahozhatnám Lizzie-t. És van
három gyerekem, akiknek szükségük van rám. Remélem, hogy ezt
megérted.
– Én csak annyit értek az egészből, hogy kiemeled a
gyerekeidet egy biztonságos, egészséges környezetből valami
bizonytalanságba.
– Én vagyok az apjuk – szólt Jack hevesen.
– Egyedülálló szülő vagy. Lizzie már nincs melletted, hogy
gondoskodjék a gyerekekről. Fogalmad sincs, mire vállalkozol.
Lehet, hogy igaza van?, gondolta Jack.
4
– ARMSTRONG ÚR?
Jack lenézett a létráról, amelyen állva az egyik oldalfalat javította.
A létra tövében álló nő csinos volt, a haja világosbarna. A
cipősarka besüppedt a nedves fűbe.
– Mit tehetek önért, asszonyom?
– A nevem Janice Kaplan. Riporter vagyok. Szeretnék
beszélni önnel.
Jack lemászott a létráról.
– Beszélni? Miről?
– Arról, hogy ön a Csodaember.
Jack rásandított.
– Már megint ez a téma!
– Talán nem maga az a Jack Armstrong, akit gyógyíthatatlan
betegséggel diagnosztizáltak?
– Igen, én vagyok. De aztán jobban lettem.
– Vagyis csoda történt. Az orvos, akivel beszéltem, ezt
mondta.
Jack bosszúsnak látszott.
– Maga beszélt az orvosommal?
– Régi barátom. Futólag említette a maga ügyét. Engem
érdekelni kezdett, végeztem kutatómunkát, és most szeretnék
cikket írni magáról. Az olyan emberek, akikre kimondták a halálos
ítéletet, ritkán kapnak második esélyt.
Jack és a gyerekek már négy hete újra együtt voltak. Azzal,
hogy a szülői gondoskodás és a családfenntartás pénzügyi
alapjainak előteremtése mind az ő feladata volt, Jacknek alig
maradt ideje enni és aludni. Bonnie jóslata igaznak bizonyult:
fogalma sem volt, mibe mászik bele. Mikki kitett magáért, mert
vállalta a vásárlást, a főzést és a felügyeletet a kistestvéreire.
– Cikket rólam? – Jack a fejét rázta. – Nincs bennem semmi
különös.
– Ne szerénykedjen. És arról is értesültem, hogy akkor vett új
irányt a saját sorsa, amikor a felesége tragikusan elhunyt. – Aztán
hozzátette: – Nagyon elszomorított, amikor erről hallottam.
Jack enyhe bosszúsága vad dühvé változott.
– Maga ezeket nem az orvosomtól tudja. Ez a személyiségi jog
megsértése.
– Kérem, ne hergelje fel magát, Armstrong úr. Riporter
vagyok, az a dolgom, hogy utánamenjek ilyesminek. –
Felsóhajtott. – A cikk csakis azt szolgálná, hogy reményt adjon az
embereknek. Egy férfi megnyer egy esélytelennek hitt csatát, a
család újra egyesül. A hírekben mindig csupa rosszat hallunk.
Háború, bűnözés, sokan elveszítik az állásukat és az otthonukat.
Az én cikkemtől az emberek mosolyogni fognak. Legalábbis arra
törekszem, hogy jókedvre hangoljam az embereket.
Jack haragja elpárolgott.
– Pontosan mit kell tennem?
– Elmesélni a történetét. Én készítek egy vázlatot, azt
megmutatom magának, aztán közzéteszem az újságunkban és a
weboldalunkon.
– Holnap este megfelelne?
– Remek. Nyolc óra felé?
Jack megadta neki a címét.
– Viszontlátásra holnap.
*
NOHA ÉLETÉNEK utolsó tíz évét a lányánál töltötte Ohióban,
Cecilia Pinckney az amerikai Dél szülötte volt. Azt kérte, hogy
Charlestonban, Dél-Karolinában temessék el a családi kriptában.
Jack tehát bepakolta az összes gyereket az 1964-es Volkswagen
kisbuszba, amelynek a tetejét Sammy rendbe hozta, és elindultak
délre. Nagy tömeg gyűlt össze a temetésre. Bonnie tíz évvel
idősebbnek látszott, és ahogy felnézett Jackre, a férfi úgy érezte,
hogy a mély szomorúság mellett szeretetet táplál iránta.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – mondta.
– Cecilia nagyszerű asszony volt.
– Igen.
– Majd ha eltelt egy kis idő, beszélnünk kell.
Bonnie bólintott.
– Így van. Bizonyára szükség van rá.
A szertartás után Jack és a gyerekek visszamentek autóval a
szállodába, ahol egyetlen szobába zsúfolták be őket. Jack éppen
vette le a nyakkendőjét és a zakóját, amikor csengett a szállodai
telefon. Felvette, abban a hiszemben, hogy Fred keresi.
– Armstrong úr, Royce Baxter vagyok. Nekem jutott a
megtisztelő feladat, hogy az utóbbi húsz évben Mrs. Cecilia
Pinckney ügyvédje legyek. Szeretnék találkozni önnel egy rövid
időre. Az irodám egy saroknyira van az ön szállodájától. A dolog
fontos, és nem fog sokáig tartani.
Jack végignézett a gyerekein. Jackie elterült egy fotelban,
Mikki és Cory pedig tévét néztek.
– Adja meg a címet!
Öt perc múlva már szemben ült Royce Baxterrel.
– Nos, lássunk hozzá – szólt Baxter, miközben egy dossziéból
hivatalos iratot húzott elő. – Ez Cecilia asszony végrendelete.
– Ha rám hagyott valamit, úgy érzem, nem szabad
elfogadnom.
Baxter felnézett.
– A hölgy a közelmúltban változtatta meg a végrendeletét. Azt
mondta, ha azt, amiről szó van, ön sohasem használja, akkor is a
rendelkezésükre áll.
– Pontosan mi az? – kérdezte Jack kíváncsian.
– A régi Pinckney-ház, amely Channing városban található, a
dél-karolinai tengerparton.
– A Palace-ról van szó?
– Pontosan. Tehát tud róla?
– Lizzie mesélt róla. Jómagam sohasem jártam ott. Miután a
feleségem Ohióba költözött, többé nem ment vissza.
– Hadd figyelmeztessem, hogy az épület közvetlenül a
tengerparton áll, és nincs jó állapotban. A környezet azonban
gyönyörű. Cecilia asszony azt mondta, hogy ön ügyes kezű
mesterember. Valószínűleg arra gondolt, ön a tökéletes jelölt arra,
hogy rendbe hozza.
– Az ottani magas ingatlanadót nem engedhetem meg
magamnak.
– Szó sincs adóról. Cecilia asszony évekkel ezelőtt műemléki
felügyelet alá helyezte az ingatlant, úgyhogy ő és a leszármazottai
használhatják a birtokot, de soha el nem adhatják. Ennek fejében a
kormány elengedte az adót.
– De nekünk van már egy házunk Clevelandben. A gyerekek
ott járnak iskolába.
– Cecilia asszony előre látta, hogy ön izgatott lesz. De a nyári
szünet még csak most kezdődött.
Jack hátradőlt a széken.
– Ez igaz. De nem hinném...
– És Cecilia asszony azt is mondta, hogy Lizzie idén nyáron
ide akarta hozni a gyerekeket.
– Ez így van. Akkor én is úgy gondoltam, hogy jó ötlet, de... –
Jack elhallgatott. Megígértette Lizzie-vel, hogy elhozza a
gyerekeket a Palace-ba, de ő már nem teheti meg.
Baxter a kezében tartotta a végrendeletet, és Jacket nézte.
– Akarják látni, mielőtt döntenének?
– Igen, szeretném – vágta rá gyorsan Jack.
*
MÉG AZNAP késő este, amikor a gyerekek már aludtak, Jack fogott
egy elemlámpát, és elindult a világítótoronyhoz. Felment a rozoga
lépcsőn, óvatosan kipróbálva mindegyiket, mielőtt teljes súlyával
rálépett volna.
Végül felért a legfelső szintre, közvetlenül ahhoz az ajtóhoz,
amely a világítóberendezést őrző helyiségbe nyílt.
Az elemlámpájával megvilágított mindent. A fal mellé tolt
matracon ült egy régi játék baba. Jack lehajolt, és felemelte. A
baba piszkos volt, az arcát por borította. Ő mégis úgy nézett rá,
mintha aranyra lelt volna. Eszébe jutott, hogy látta Lizzie
gyerekkori fényképén, amint ezt a babát tartja a kezében.
A babát a hóna alá szorítva belökte az ajtót, amely a
világítótorony felső részén körülfutó keskeny pallóra nyílt.
Felnézett a sötét égre. Igen, a mennyország odafent van valahol.
Ott van Lizzie ikertestvére, Tillie. És most már Lizzie is vele van.
Abban a pillanatban nagyon közel érezte magához a feleségét.
Alig hat hónapja még hallotta a hangját, a nevetését, simogatta a
bőrét.
Az ég felé nyújtotta a karját. Az ujja eltakart egy csillagot,
amely talán trillió fényévnyire volt. A mennyországnak odafent
kell lennie.
Gondosan letette a babát, és kivette a borítékot a zsebéből,
amely a hármas számot viselte. A dátum december 20-a volt.
Kívülről tudta a tartalmát. És mivel Lizzie már nem olvashatja el a
leveleket, Jack úgy döntött, megteszi helyette.
Drága Lizzie!
Öt nap múlva itt a karácsony, és ez megfelelő időszak
arra, hogy az ember elgondolkozzon az életről. A te
életedről. Ami most következik, az kemény lesz, de ki kell
mondanom. Előtted még rengeteg év áll. Cory és Jackie
jó darabig veled maradnak, és Mikki jelenléte is érezhető
lesz. Mégis arról beszélek, hogy találnod kell magadnak
valakit, Lizzie.
Tudom, hogy eleinte majd nem akarod, de nem
engedhetem meg, hogy egyedül éld le az életed hátralévő
részét. Ez nem igazságos veled szemben, és semmi köze
ahhoz a szerelemhez, amelyet egymás iránt érzünk.
Azon semmi sem változtathat. A szerelmünk örökké fog
tartani. De az emberek képesek arra, hogy több személyt
is szeressenek. Csodálatos lény vagy, Lizzie, és képes
arra, hogy másvalaki életét is azzá tedd.
Hidd el, Lizzie, ha volna bármilyen más mód, azt
választanám. De az életet úgy kell elfogadnunk, ahogy
jön. Próbálom a legjobban csinálni. Túlzottan is
szeretlek ahhoz, hogy elfogadjak bármi mást, mint azt,
hogy te maradéktalanul boldog legyél.
Szeretettel: Jack
*
EBÉD UTÁN visszamentek a kisbuszhoz, amikor Charles az utca
túlsó oldalára mutatott, és megjegyezte: – Csak emlegetni kellett...
Bonnie és Fred éppen akkor léptek be egy ajándékboltba.
Mikki halkan megkérdezte az apjától: – Apa, a nagymama
miért van itt tulajdonképpen?
– Azért jött, hogy tegyen nekem egy ajánlatot. – Mikki
várakozóan nézett rá. – Azt akarja, hogy mindnyájan lakjunk nála
Arizonában.
– Szó sem lehet róla! Te nem akarsz ilyet tenni, ugye?
– Nem. – Mikki már éppen mondani akart valamit, amikor
ezt hallották: – Hé, Csodaember!
Jack teste megrándult, ahogy körülnézett, hogy megállapítsa,
merről jött a hang. Amikor megfordult, két tagbaszakadt férfit
látott, akik egy kisteherautóban ültek. Az egyikük kihajolt az
autóból.
– Nekem is kellene egy csoda! – Meglobogtatott egy
ötdolláros bankjegyet. – Jól megfizetem. – Mindkét férfi nevetve
kiszállt a kisteherautóból, és nekitámaszkodtak az oldalának.
Cory félve mondta: – Apu?
– Semmi baj, kisfiam. Nyugodtan megyünk tovább.
Az egyik férfi újra beléjük kötött.
– Olyan nagyra tartja magát, hogy el sem fogadja a pénzt a
szegény emberektől.
Jack megnyugtatóan csak annyit mondott a gyerekeknek: –
Mihelyt hazaérünk, lemegyünk a tengerpartra, és...
– Igaz, hogy az a lotyó feleséged megcsalt?
Jack gyorsan mozdult. Amikor nekik rohant, az egyik férfi
odavágott neki, de Jack elkapta a fejét, megragadta a férfi kezét,
megperdítette, és nekivágta a teherautó oldalának. A másik férfi
Jack hátába ütött, és arccal nekilökte egy lámpaoszlopnak. Jack
kiszabadította magát a szorításából, öklével beleütött a férfi
rekeszizmába, amitől az összegörnyedt, és akkor Jack kirúgta alóla
a lábát. A férfi elterült a kövezeten.
Jack előredőlt, és vér csörgött az, arcán. Akkor szakadt fel a
bőre, amikor nekilökték a lámpaoszlopnak. Ahogy körülnézett, úgy
érezte, hogy Channing város egész lakossága őt bámulja. Látta,
hogy Jenna és Liam is figyelik őt az étterem ajtajából. Balra nézve
Bonnie-t és Fredet látta, amint az ajándékboltból kifelé jövet
elborzadva tekintenek rá.
– Apu!
Jack visszanézett a válla fölött. Jackie a járdán állva bőgött.
Cory csodálattal nézte az apját, Mikki pedig haraggal és
megvetéssel pillantott az úttesten fekvő két férfi felé.
– Idióták!
Jack gyorsan beterelte a gyerekeket a Volkswagenbe, és
elhajtottak.
*
*
– EZ MIRE kell? – kérdezte Charles, amikor Jack és Sammy már
mindent felraktak a kisteherautóra.
– A világítótorony lépcsője leomlott – közölte Jack. –
Szerencsére senki sem sérült meg. – Jól odakötözte a holmikat,
mielőtt leterítette volna az egészet egy ponyvával. – Megtaláltam a
világítóberendezés tervrajzát. Megköszönném, ha utánanézne,
hogy ezeket az alkatrészeket meg lehet-e rendelni.
– Beletelik egy kis időbe – mondta Charles, amikor átfutotta a
listát.
– És nem lesz olcsó.
– Köszönöm – szólt Jack, amikor bemászott a teherautóba.
Útközben Sammy megkérdezte: – Az ott nem Bonnie?
Jack a mutatott irányba nézett. Valóban Bonnie volt. Egy
autóban ült egy öltönyös fiatalemberrel.
– Ki az a fickó? – érdeklődött Sammy.
– Soha életemben nem láttam.
Lerakták az építőanyagokat a Palace-nál. Sammy elhajtott,
hogy találkozzon Anne Bethune-nel, Jack pedig Jennához ment.
Az asszony pongyolában és papucsban fogadta.
– Elnézést a külsőmért. A vendéglátás nem kilenctől ötig tartó
munkanapot jelent, inkább tíztől éjfélig. Hozhatok kávét?
– Igen, köszönöm.
Jenna kitöltött egy csészébe, és levitte neki a zeneszobába.
– A gyerekeink jól összejöttek a zenélésben. Először történt,
amióta itt lakunk, hogy Liam őszinte érdeklődést tanúsít valaki
iránt.
– Nagyon derék fiatalembernek látszik. És Mikki hangulata is
jobb mostanában. Márpedig ez nekem sokat jelent. – Jack letette a
kezében lévő szerszámot, és kortyolt egyet a kávéjából. –
Megengedi, hogy feltegyek egy személyes kérdést?
– Ki vele!
– Gondolt rá valaha, hogy újból férjhez megy?
– Gondolkodtam ilyesmin, persze.
– Úgy értem, már jó ideje elvált. Fiatal, okos, jómódú, müvelt.
És... igazán nagyon csinos.
Jenna letette a csészéjét.
– Több férfi is mutatott hajlandóságot, hogy tartós
kapcsolatot alakítson ki velem. Ám azok nem voltak az igaziak. Én
pedig olyan nő vagyok, aki inkább hajlandó várni. Különösen azok
után, hogy elsőre ennyire melléfogtam.
– Lizzie és én már a középiskolában ismertük egymást. Idén
ünnepeltük volna a tizenhetedik házassági évfordulónkat.
– Úgy látszik, maga az első próbálkozásra megtalálta az igazit.
– Igen – felelte Jack őszintén.
– Gondolom, ez még fájdalmasabbá teszi a veszteséget.
– Így van. De fel kell nevelnem a gyerekeimet. És
példamutatóan kell viselkednem Lizzie kedvéért.
– És önmaga miatt is, Jack.
– Igen, magam miatt is – értett egyet Jack. – Remélem, maga
is megtalálja az igazit.
– Én is remélem – szólt Jenna, miközben a férfi arcát
fürkészte.
*
SAMMY Jackhez fordult, és azt mondta: – Azt hiszem, ideje
abbahagyni. Majdnem éjfél van.
– Te menj csak haza. Én még egy-két dolgot befejezek.
Miután az utóbbi három nap nagy részében Anne Bethune-nél
dolgoztak, Sammy és Jack elfogyasztott egy gyors vacsorát, majd
további négy órát dolgoztak a világítótoronynál. Eltakarították az
útból a régi falépcső maradványait, és megépítették az állványzatot
a felső szintig, amelyen szintén volt javítanivaló. A Charles
Pinckney kereskedéséből érkezett új faanyagot az épület mellett
rakták le.
– Jack, ma tizenhat órát dolgoztál. Pihenned kell.
– Még félórás teendőm van.
Sammy a fejét rázta, ledobta a szerszámos ládáját,
kinyújtóztatta a sajgó hátát, majd elindult a Palace felé.
Jack megerősített néhány ácskapcsot az állványzaton, aztán
felmászott a tetőre, és kilépett a pallóra. Azt próbálta elképzelni,
hogy Lizzie kislány korában mit láthatott innen.
Az eget nézte, aztán meglepődve tapasztalta, hogy valaki sétál
a tengerparton. Ahogy az alak közelebb került, Jack felismerte
Jennát. Majdnem éjjel egy óra volt. Mit csinál az asszony ilyenkor
odakint?
Jenna felnézett, és megpillantotta Jacket.
– Ilyen sokáig dolgozik?
– Most fejezem be – felelte Jack. – Meglep, hogy magát itt
látom.
– Mindig sétálok a tengerparton, miután bezártam az
éttermet. Segít ellazulni. – Felpillantott a világítótoronyra. –
Hallom, rendbe hozza.
– Megpróbálom – felelte Jack, majd hozzátette: – Gondolom,
ezt mások őrültségnek tartják.
– Szerintem jó ötlet – vélte az asszony. – Egyébként remek
munkát végzett a hangszigeteléssel. Ezer százalékkal javította az
életminőségemet. És legalább nem kell megölnöm az egyetlen
gyermekemet.
– Örülök, ha segíthettem.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha hazaindulok.
Jack lenézett a koromsötét tengerpartra.
– Szívesen venné, ha visszakísémém? Meglehetősen sötét van
odakint.
– Vigyázok magamra. Látom, hogy magának még van itt
tennivalója.
Mielőtt a férfi felelhetett volna, Jenna megfordult, és
nekivágott. Jack lassan lemászott az állványzatról. Amikor leért a
földre, kiment az ajtón, és megnézte a kézzel festett táblát.
– Lizzie, ígérem neked, hogy ez a világítótorony újra működni
fog – mondta hangosan.
9
Drága Lizzie!
A karácsony már mindjárt itt van, és ígérem, hogy azt
még megérem. Nagy nap lesz. Ha láthatom a gyerekek
arcát, amikor kibontják az ajándékaikat, többet használ
nekem, mint bármilyen orvosság. Tudom, hogy ez a
helyzet mindenki számára nehéz. Ám azt is tudom, hogy
a szüleid óriási segítséget nyújtottak neked. Néha úgy
érzem, anyukád azt gondolja, hogy neked jobban hozzád
illő, sikeresebb emberhez kellett volna hozzámenned. De
azt is tudom, hogy a lelke mélyén törődik velem, téged és
a gyerekeket pedig teljes szívéből szeret. Remélem, egy
napon majd belátja, hogy jó apa voltam, aki megpróbált
mindig helyesen cselekedni. És talán azt is elismeri,
hogy méltó voltam hozzád.
Szeretettel: Jack
– Megzavartam valamiben?
Jack megfordult, és Jennát pillantotta meg a pallón, egy
borosüveggel és két pohárral a kezében. A levelet gyorsan a
farmernadrágja zsebébe csúsztatta.
– Mit keres itt? – kérdezte kicsit éles hangon.
A nő hátrált egy lépést.
– Elnézést, hogy így magára törtem.
– Nincs semmi baj. Csak éppen nem számítottam látogatóra.
– Azt nem csodálom – felelte Jenna mosolyogva. – Elmúlt
már éjfél, és maga egy világítótorony tetején tartózkodik.
A férfi haragja hamar elpárolgott, és a borra vetett egy
kíváncsi pillantást.
– Esetleg valamilyen partiról jön?
Jenna körülnézett, majd egy kartondobozra tette le a
poharakat, miközben a borosüvegből kihúzta a dugót.
– Nem, inkább azt reméltem, hogy arra megyek.
– Hogyan?
– Gondolom, most azon tanakodik, mit keresek itt – mondta
Jenna, miközben kitöltötte a bort, és Jacknek nyújtott egy poharat.
– Őszintén feleljek? Igen.
Jenna elmondta, hogy Liam és Mikki benevezett a versenyre.
– De ez igazán remek. És szerintem nagy esélyük van rá, hogy
nyerjenek. Csak azt nem tudom, Mikki miért nem egyenesen
hozzám jött ezzel az újsággal.
– Tőle kellene megkérdeznie.
Jack bólintott.
– Néha nem tudom, mi fontos, és mi nem.
– Azzal, hogy most beismerte, már tett egy lépést a hiba
kijavításához. Márpedig maga arról híres, hogy kijavítja, ami
elromlott.
– De a világítótornyok egyszerűbbek, mint az emberi
kapcsolatok.
– Mesélt már erről, de még mindig nem tudom, miért olyan
fontos ez a világítótorony magának.
– Úgy érzem, ez az a hely, ahol a legközelebb vagyok Lizzie-
hez – felelte Jack vontatottan. – A Csodaember. Nekem nem
kellene már élnem, Jenna. Csak azon igyekeztem, hogy
karácsonyig életben maradjak a gyerekek és Lizzie miatt.
– Nem tartozik nekem magyarázattal.
– Nem, ezt most ki kell adnom magamból. – Kis szünetet
tartott. – A házasságomnak a felét a hadseregben töltöttem, távol
az otthonomtól. Őrülten szerelmes voltam a feleségembe. Mindig
úgy képzeltem, hogy Lizzie és én egyek vagyunk. Ilyen szerencsés
ember voltam.
– Igen, ez nagy áldás – szólt Jenna halkan.
– Az utolsó estén, amikor együtt voltunk, azt mondta nekem,
hogy le akar idejönni nyárra. Azt akarta hinni, hogy én életben
leszek, és vele jövök. Még arról is beszélt, hogy majd felújítom a
világítótornyot. Nem gondoltam volna, hogy lesz rá alkalmam.
– Szóval most Lizzie utolsó kívánságát teljesíti?
– Azt hiszem. Neki már nem volt alkalma ide visszajönni.
– És aztán maga meggyógyult? – kérdezte Jenna.
– Igen – felelte Jack. – De tudja, miért gyógyultam meg? Mert
Lizzie végig ott volt mellettem. Nem hagyott meghalni.
– Miért mondja el nekem mindezt?
– Mert úgy érzem, maga megérti.
Szelíd eső kezdett szemerkélni. Jenna letette a poharát,
megragadta Jack vállát, maga felé fordította a férfit, és átölelte.
– Valóban megértem, Jack. Minden szavát.
*
Drága Lizzie!
Ahogy figyelem a dolgokat az ágyamból, egy vallomást
kell tennem. És bocsánatot kell kérnem. Nem voltam
igazán jó férj és apa.
A házasságunk felét a harctéren töltöttem, a másik
felében pedig túlzottan lefoglalt a munkám. Ahogy
elnézem a gyerekeinket, ráébredek, hogy mennyit
mulasztottam. Mikki már szinte felnőtt. Cory
visszahúzódó és hallgatag. Még Jackie-nek is elég erős
az egyénisége. És mindenről lemaradtam. Életem
legnagyobb fájdalma az, hogy előbb kell itt hagyni
téged. Másik nagy fájdalmam, hogy nem vettem ki
jobban a részemet a gyerekeim életéből. Azt mondják, a
karácsony a második esély időszaka. Megpróbálom ezt
az utolsó pár napot kihasználni, mint az én második
esélyemet, hogy helyes dolgot cselekedjek azoknak a
javára, akiket a legjobban szeretek.
Szeretettel: Jack
*
– MI VAGYUNK az utolsó előttiek – szólt Mikki a kulisszák
mögött. Liam ránézett. – És ki az utolsó?
– Mit gondolsz? – felelte Mikki fintorogva. – Őfelsége. Ilyen
módon az ő produkciója marad meg legjobban a zsűritagok
emlékezetében.
Liam vállat vont.
– Nem hiszem, hogy ez számítana. Láttam a zsűritagokat.
Mindegyikük az anyja barátja.
– Ne veszítsük el a hitünket. Remek a számunk.
Mikki megfordult, és látta Tiffanyt rövid fehér
fürdőköpenyben.
Mikki gúnyosan mosolygott.
– Szóval égő botokat fogsz dobálni?
– Nem. Miért tenném? Az veszélyes.
– Nos, ahhoz, hogy minket legyőzzél, valami olyannal kell
előrukkolnod, ami rendkívüli. A versenyben most jönnek a
nagymenők.
Tiffany nevetett, de Mikki az arckifejezéséről leolvashatta,
hogy sikerült elérnie, amit akart. Megijesztette az ellenfelet.
Összesen huszonegy szám volt, többnyire fiatal szereplők, de
volt borbélyokból álló kvartett, az ő produkciójuk egészen ügyes
volt. Mikki a takarásból figyelte, hogy mennyire komoly a verseny.
Liam a kulisszák mögött hűsölt, és egymáshoz ütögette a
dobverőit. A lány hátrament hozzá, és a nyakába akasztotta a
gitárját.
– Mi jövünk, nagyfiú.
– Rázzuk fel ezt az álmos kisvárost – felelte Liam mosolyogva.
– Úgy legyen! – helyeselt Mikki.
*
*
KÉT NAPPAL később egy férfi kopogott a Palace ajtaján. Jack
nyitotta ki.
– Jack Armstrong?
– Igen. És maga kicsoda?
A férfi papírlapokat nyomott Jack kezébe.
– Beidézték.
A férfi távozott, Sammy pedig odalépett Jack mellé.
– Beidéztek? Azok a majmok a sikátorból tényleg perelnek
bennünket?
Jack gyorsan végigolvasta a dokumentumot. Amikor
feltekintett, az arcán harag és félelem tükröződött.
– Nem, ez annál sokkal rosszabb. Bonnie perel a gyerekek
felügyeleti jogáért.
*
A GYEREKEK megmosakodtak, felvették a legszebb ruhájukat.
Jack és Sammy új öltönyt vásároltak, hogy a bíróságon
kifogástalan legyen a megjelenésük. Liam is velük tartott, hogy
erkölcsi támogatást nyújtson.
A tárgyalóterem kicsi volt, Jack klausztrofóbiát érzett, amikor
belépett. A bíró még nem ült a pulpituson, de a törvényszolga már
készenlétben várakozott. Bonnie ügyvédje az asztalánál ült. Jack
összerezzent, amikor meglátta Bonnie-t és Fredet, akik egy sorral
hátrébb foglaltak helyet. Fred a kezét bámulta, Bonnie pedig
elmélyült beszélgetést folytatott az ügyvédjével és egy másik
férfival.
Jacknek hirtelen eszébe jutott, hol látta előzőleg a másik férfit.
Egy autóban ült Bonnie-val Channing egyik utcájában.
Jenna először a törvényszolgához lépett, és csak ezután
fordult Bonnie ügyvédjéhez. Kicsit arrébb mentek, hogy
négyszemközt beszélgethessenek, miközben Bonnie továbbra is a
másik férfival társalgott, aki egy laptopon mutatott valamit.
Jack figyelte, amint Bonnie ügyvédje átad Jennának egy rakás
dokumentumot. Az asszony összevonta a szemöldökét, kérdezett
valamit az ügyvédtől, de ő a fejét rázta. Jenna megfordult,
határozott léptekkel Jack-hez ment, és leült.
Abban a pillanatban bejött Sammy és Charles Pinckney.
Pinckney üdvözölte Jacket, Jennát és a gyerekeket. Aztán Bonnie-
ra nézett, majd Jack meglepetésére, oda is ment hozzá.
– Szia, Bonnie.
– Charles – bólintott az asszony.
– Adjunk hálát istennek, hogy Lizzie és Cee már nem él, és
nem kell végignézniük ezt a szégyenteljes eseményt – szólt
Charles, és a hangja elcsuklott. Bonnie úgy nézett, mint akit pofon
vágtak, de Charles addigra már elfordult.
Jenna feltartotta a dokumentumokat, és súgva mondta a
többieknek: – A felperes ügyvédje csak most adta át ezeket a
dokumentumokat. Megkérdeztem, hogy elhalaszthatnánk-e a
meghallgatást, de nemet mondott.
– Mi van a dokumentumokban? – kérdezte Jack.
– Átfutottam néhány oldalt. Az már biztos, hogy az anyósa a
nyár folyamán magándetektívvel figyeltette. – A laptopot kezelő
másik férfira mutatott. – Az a fickó.
– Hogyan? – szólt Jack elképedve. – Mi van a laptopon?
– Nyilván néhány videofelvétel, amelyet be akar mutatni a
bírónak – vélte Jenna.
– Egyszerűen nem hiszem, hogy ilyesmit meg lehet csinálni –
morgolódott Sammy.
– Normális körülmények között nem is lehet. De ez családjogi
bíróság. Itt minden megengedhető arra való hivatkozással, hogy a
gyerekek érdekeit szolgálja. Ez gyakran felülírja az eljárási
szabályokat. Márpedig ők azt állítják, hogy a gyerekek nincsenek
biztonságban.
A törvényszolga bejelentette a bíró érkezését. Kopaszodó,
szemüveges férfi volt, a neve Leroy Grubbs.
Mindenki felállt, majd újra helyet foglalt. Ismertették a
tárgyalásra kerülő ügyet. Jenna haladékot kért a bíróságtól azzal az
indokkal, hogy késve kapta kézhez a fontos dokumentumokat. Ezt
Grubbs bíró elutasította, még azelőtt, hogy Jenna befejezhette
volna.
Bonnie ügyvédje, Bob Paterson megtartotta nyitóbeszédét.
– Rendben. Szólítsa a tanúit – mondta Grubbs.
Az ügyvéd fennhangon így szólt: – Bonnie O’Toole.
*
*
NÉGYSZÁZ méterre Mikki a tengerparton botladozott, és
keservesen sírt. A szél süvített, az eső zuhogott, de ő csak ment
tovább. A kidőlő pálmafát csak akkor vette észre, amikor már
majdnem késő volt. Az utolsó pillanatban elugrott, de közben túl
közel került a vízhez, és egy hatalmas hullám átcsapott a feje fölött.
Nem volt ideje kiabálni, mert a visszahúzódó hullám magával
sodorta a nyílt vízre.
*
JACK jobbra indult a tengerparton, Sammy pedig balra. A
homokos parton Jack széles köröket írt le a zseblámpájával, és
végül a fény rávetült egy tárgyra. Amikor Jack meglátta, a szíve
majd’ kiugrott a helyéből.
Mikki tornacipője egy sekély tócsában ringatózott. Jack a
nevén szólongatta a lányát, de az egyetlen válasz a szél süvöltése
volt.
Megfordult, és visszafelé kocogott, a tekintete ingázott a
tenger és a szárazföld között. Előre kellett dőlnie, csak úgy tudott
megbirkózni a szélviharral. Tíz másodpercenként elkiáltotta Mikki
nevét. A Palace-hoz közel találkozott Sammyvel, aki hasonlóan
hiábavaló próbálkozásról számolt be. Jack megmutatta neki a
tornacipőt.
– Ez nem jó jel, Jack – mondta Sammy.
– Kifutunk az időből. A vihar mindjárt teljes erővel lecsap.
– Mit akarsz csinálni?
– Szélesebb sávot kellene átfésülnünk.
– Ilyen cudar időben nincs az a reflektorral felszerelt
helikopter, amelyik felszállna.
Erre a megjegyzésre Jack összerezzent, és felnézett a
világítótoronyra. Megfordult, elkezdett szaladni, Sammy pedig a
nyomába eredt. Berúgta a földszinti ajtót, és kettesével vette a
lépcsőket. Felért és átnyomakodott az ajtón. Sammy néhány
másodperccel később bedugta a fejét, közben erősen zihált.
– Jack, ez az átkozott masina nem működik.
– Ma este működni fog! – kiáltotta Jack. Felnyitotta a
szerszámos ládát, elővett néhány csavarkulcsot és a tervrajzot. Míg
Sammy feltartotta a papírt, Jack részenként megvizsgálta a
gépezetet.
Sammy megjegyezte: – Reflektorra van szükségünk...
– Van kézi irányítási lehetőség is – felelte izgatottan Jack.
Ellenőrizte a kábeleket, majd kattintott egyet a főkapcsolón. – Az
ördög vigye el! – Elhajította a villáskulcsot, és kinézett a
sötétségbe... Valahol ott volt az ő kicsi lánya. Nem fogom
elveszíteni a lányomat!
Nagyot villámlott, amelyet robajló mennydörgés követett,
ahogy a vihar egyre jobban tombolt. Lentről lépések hallatszottak,
először Jenna, aztán Liam jelent meg. Mindketten bőrig áztak.
– Átkutattuk az utcákat és a tengerpartot, de Mikkinek semmi
nyoma – közölte Jenna.
– Bonnie telefonált. Meg a többiek is. Ők se találtak semmit –
mondta Sammy, aztán feltartotta Mikki tornacipőjét.
Jenna és Liam elsápadt a látványtól.
Jack mintha odafagyott volna az ablaküveghez, úgy bámult ki
a sötétbe. A világítótorony elektromos világítása hunyorgott,
kialudt, aztán sercegve visszajött. Jack még mindig a sötétséget
leste, amikor észrevette azt. Először azt hitte, újabb villámlás,
amely belecsapott a vízbe, ám ezúttal nem követte mennydörgés.
Pedig mégis az áram cikázó felvillanása volt, a saját szemével látta!
Jack hirtelen rájött, hogy a pillanatnyi sötétségben látta azt a
valamit tükröződni az ablaküvegen.
– Kapcsold le a lámpát, Sammy! – kiáltotta.
Sammy lekattintotta a kapcsolót.
És akkor Jack megpillantotta az elektromos áram ívét két
fémdarab között egy olyan keskeny résben, hogy nem is vették
észre. Ez tükröződött az ablaküvegben.
Jack letérdelt, és az elemlámpájával belevilágított a résbe. Két
kis drótot látott, melyek egy centiméternél is közelebb voltak
egymáshoz, de nem érintkeztek.
– Sammy, adj egy darab szigetelőszalagot, és kapcsold le az
áramot!
Sammy kikapta a dobozból a szigetelőszalagot, odadobta,
majd lekapcsolta az áramot. Miközben Jenna tartotta az
elemlámpát, Jack becsúsztatta a kezét a résbe, egymáshoz
szorította a két drótot, majd körültekerte a szigetelőszalaggal.
Eztán felállt, és odaszólt: – Kapcsold vissza az áramot, aztán
kattintsd fel a kapcsolót. Addig mindenki fordítsa el a fejét a
fénytől!
Sammy visszakapcsolta az áramot, és felkattintotta a
kapcsolót. Először semmi sem történt. Aztán, mintha évtizedes
álomból ébredne, a fény fokozatosan erősödni kezdett, végül az
erős fénysugár megvilágította a partot és a vizet, miközben a
reflektor forogni kezdett a világítótorony tetején.
Jack odaszaladt a berendezés hátulsó részéhez, megnyomott
egy gombot, aztán megragadta az egyik kart, így a fénycsóvát tudta
irányítani.
– Sammy, vedd át ennek a kezelését. Indulj észak felől, és
haladj dél felé három másodperces szakaszokban.
Miközben Sammy irányította a fényt, Liam, Jack és Jenna az
ablakhoz tapadva figyelték a megvilágított tájat. Jenna vette észre
a lányt.
– Ott van! Ott van!
– Tartsd, Sammy! – kiáltotta Jack. – Irányítsd egyenesen oda!
Kirohant, és hármasával vette lefelé a lépcsőfokokat.
Majdnem feldöntötte Bonnie-t, aki felfelé igyekezett.
A fényben Mikki pontosan látszott. Bent volt a vízben, egy
uszadék fába kapaszkodott, miközben háromméteres hullámok
dobálták. Valószínűleg már csak percek voltak hátra az életéből.
Ha így van, akkor nekem is, gondolta Jack.
*
JACK Armstrong azon az éjszakán úgy futott, ahogy addig még
soha. Sem a futballpályán, de még a harctéren sem, ahol az életben
maradás volt a tét. Szedte a lábát a magas hullámok között, és egy
erős hullám leterítette. Beverte a fejét egy fadarabba, amelyet a
vihar sodort oda. Kábultan igyekezett talpra állni, aztán
továbbvonszolta magát. Látta a fényt, de Mikkit nem látta.
Őrjöngve rohant a megvilágított pont felé.
– Mikki! Mikki!
Újabb hullám csapott át rajta. Feltápászkodott, és kiköpte a
sós vizet. Tovább futott, harcolva az esővel és a vad széllel.
– Mikki!
– Apa!
A hang alig hallható volt, de Jack akkor megpillantotta a lánya
fejét. Mikki menthetetlenül sodródott kifelé a nyílt tengerre.
Jack szembeszegülve a viharral úszott, ahogyan csak bírt.
– Mikki!
Ezúttal nem jött válasz.
– Michelle!
Egy másodperccel később meghallotta az erőtlen hangot: –
Apa!
Jack megduplázta az erőfeszítését. A lánya gyengül. Csoda,
hogy még életben van. Ha azt az uszadék fát kisodorja a kezéből
egy hullám, mindennek vége. De aztán megpillantotta a
fénysugárban.
Jack csak úszott, egymás után küzdötte le a hullámokat, mégis
azt kellett látnia, hogy egyre messzebb kerül tőle. Jack a partra
nézett, aztán az égboltra. Most kifelé sodródott, és nem volt biztos
benne, hogy van még ereje befelé úszni.
Jack reszketett a dühtől, a félelemtől, és a... kudarctól.
Sajnálom, Lizzie. Mi volna, ha abbahagynám az úszást?
Kinézett a partra. Bonnie felnevelné a fiúkat. Ő és Mikki pedig
csatlakoznának Lizzie-hez.
– Apa!
Jack megfordult, és látta, hogy Mikki már csak három méterre
van tőle. Ezúttal a hullámok közelebb sodorták hozzá.
Bevetve minden erőtartalékot, Jack elszántan szelte a
habokat. Egy méter. Harminc centiméter, tizenöt centiméter.
– Apa! – A lány a karját nyújtotta az apja felé.
– Mikki! – Elkapta a csuklóját, és magához húzta a lányát.
– Sajnálom, apa. Nagyon sajnálom.
– Minden rendben, kicsikém. Csak feküdj a hátadra.
Már nincs más dolgom, csak hogy partra vergődjünk,
gondolta Jack.
A probléma az volt, hogy az erős hullámzásban Jack nem
tudott közelebb kerülni a parthoz. Egy hatalmas hullám
mindkettőjüket a víz alá kényszerítette, de aztán Jack felhozta a
lányt, aki köhögött és fuldoklott.
– Jack!
A homokos part felé nézett. Liam és Sammy álltak ott kötéllel,
és kiáltoztak neki. A kötél végéhez piros bóját erősítettek. Jack
jelzett, hogy lássák: érti a dolgot. Sammy feltekerte és eldobta a
kötelet, amely rövidnek bizonyult. Sammy visszahúzta, és újra
próbálkozott. Másodszorra közelebb volt a vége, de még mindig
nem elég közel.
– Sammy! – kiáltotta Jack. – Várj, amíg a hullámok a part felé
visznek bennünket, és akkor dobd be.
Sammy bólintott, majd újra eldobta a kötelet. Jack vetődött,
és valahogy elkapta a bóját. Ám egy hullám lecsapott rájuk, és
elszakította tőle Mikkit. Érezte, hogy távolodik tőle, ezért
megragadta a lánya haját egy pillanattal azelőtt, hogy elsodródott
volna.
Sammy és Liam teljes erejükből húzták a kötelet. Apa és lánya
végre lassan partot ért.
Mihelyt szilárd talajt érzett a lába alatt, Jack kijjebb rángatta
Mikkit, messzebb a csapkodó hullámoktól. A lány teljesen
elernyedt, a szeme csukva volt.
Ahogy Jack lehajolt, látta, hogy nem lélegzik. Azonnal
elkezdte szájon át lélegeztetni. Sammy hívta a segélyhívót,
miközben Jack tovább élesztgette a gyereket.
Egy perccel később Jack felült, és lenézett Mikkire. Nem
mozdult; a bőre kékes színű lett. A lánya meghalt.
Villám hasított át az égen, és Jack felnézett, talán éppen arra a
pontra, ahol évekkel korábban a felesége a mennyországot vélte
megtalálni. Zokogva kiáltott fel: – Segíts, Lizzie! Kérlek!
Jack hirtelen nyomást érzett a tarkóján. Először azt hitte,
Sammy próbálja elhúzni onnan. Ám az a bizonyos erő nem húzta,
hanem lökte vissza a lány felé. Jack folytatta a mesterséges
lélegeztetést.
Amint a levegő távozott belőle és átáramlott Mikkibe, Jack
számára minden véget ért. Olyan volt az egész, amilyennek a halált
elképzelte. Csendes, békés, magányos. Jack úgy érezte, hogy
sodródik a semmibe. Lizzie elment, és most Mikki is. Nem akart
tovább élni.
Az arcába csapódó víz térítette magához. Ismét a jelenben
volt. Még mindig esett az eső. Lenézett, és látta, hogy Mikki
összerándul, majd felköhögi a vizet a tüdejéből.
A szeme kinyílt, és látta, hogy az apja ott áll fölötte.
Kinyújtotta a karját.
– Apa! – szólt gyenge hangon.
Jack lerogyott, és magához ölelte.
– Itt vagyok, csillagom. Itt vagyok.
*
*
A VIHAR kiadta a mérgét, mihelyt elérte a szárazföldet, és mire a
csapat hazaérkezett a kórházból. A kimerült Mikkit ágyba
fektették, Cory és Liam felügyelt rá.
Jack elmondta mindenkinek, hogy Mikki teljesen egészséges
lesz. Aztán kiment a házból, és a világítótorony tetejére sietett.
Lehajolt, és meglátta a két drótot, amelyeket előző éjjel
összekötött. Csoda volt, hogy végre megtalálta a baj okát, amely
olyan hosszú ideig elkerülte a figyelmét. Hiszen ez a csoda volt az,
amelyre a lelke mélyén mindig számított.
Az üvegfalnak támaszkodott, és kifelé nézett. Aztán
megfordult, mert lépteket hallott. Bonnie jelent meg az ajtóban.
Jack besegítette a kis helyiségbe, és ott álltak egymással szemben.
– Hálát adok istennek azért, amit tegnap tettél, Jack.
Jack visszafordult, és ismét az ablakon nézett kifelé.
– Lizzie tette.
– Hogyan? – Bonnie közelebb lépett hozzá.
– Én már feladtam. Mikki halott volt. És akkor megkértem
Lizzie-t, hogy segítsen. – Zokogás tört fel belőle. – És ő megtette.
Ő mentette meg Mikkit, nem én.
Bonnie lassan bólintott.
– Együtt tettétek, Jack. Te és Lizzie. Két ember, akiket az isten
is egymásnak teremtett.
Jack meglepődött az asszony határozott kijelentésén. Bonnie a
zsebéből előhúzta a leveleket.
– Azt hiszem, ezek a tieid – mondta, átnyújtotta a leveleket, és
megérintette a férfi arcát. – Néha az emberek azt se látják, ami
kiböki a szemüket, Jack. Furcsa, hogy ez milyen gyakran
megtörténik. És milyen gyakran okoz ez fájdalmat olyan
embereknek, akiket szeretnünk kellene. – Kis szünetet tartott. –
Szeretlek téged, fiam. És azt mindennél biztosabban tudom, hogy
szeretted a lányomat. És ő szeretett téged. Ennek elégnek kellett
volna lennie számomra. És most már elég is.
Megölelték egymást, és Bonnie megfordult, hogy távozzon.
– Bonnie!
Bonnie visszanézett.
– És a gyerekek? – kérdezte Jack félénken.
– Ott maradnak, ahol lenniük kell. Az apjuknál.
*