Bridge of Yusuhara

A Yusuhara híd (múzeum) egy úgy nevezet Kengo Kuma építész és társai építették fel.
A projektet 2009 tavaszán kezdték el megvalósítani, majd 2011-ben fejezték be. A híd Japánban
található meg, Yusuhara-cho városában. A fő komponens, amelyet felhasználták a híd
felépítéshez az a vöröscéndrusés üveg, az építmény kb. 14736.47 négyzetmétert foglal el. A híd
felépítésének az volt a célja, hogy összekössön egy hotelt a gyógyfürdővel, emellett a hídon
elhelyeztek egy galériát, ahol a művészek szabadon dolgozhatnak, miközben élvezik a festői,
erdős kilátást.

A Yusuharafa híd szerkezete nem csak a jellegzetes japán építészeti alapanyagokat

használta, mint például fát vagy papírt, hanem Kengo Kuma használta a követ és az üveget is,
ami nem tipikus jellemzője a japán építeszetnek. A híd egyensúlyban van egy központi
oszloppal, amely valójában két folyamatos fénysugárként működik és a végén van két
transzparens oszlop, amelyek üvegből készültek. A japán építészetnek a másik jellegzetessége
az, hogy a házakat körülveszi a természet, és ez a jelen esetben tárgyalt hídra is jellemző.

Kengo Kuma művei megmutatják a folytonosságot, a japán hagyományok szerint

alkalmazott strukturális megoldásokat, a burkolt tektonikát és az átláthatóságot. A fény és az
átláthatóság rendje szerint alkalmazza anyagokat, munkája arra is kísérletet tesz, hogy bemutassa
a tér és a természet kapcsolatát, amely a japán építészetben kiemelt fontossággal bír.
Kengo Kuma a Dougong (斗拱) technikát használta a híd felépítéséhez. Ezt technikát jellemzően
a hagyományos japán és kínai épületek esetében használták. Az említett építészeti technikát úgy
alkalmazták, hogy több egymásba fonódó konzolkészletet úgy alakítottak ki, hogy egy nagyfa
blokkot (dou- 斗 ) helyeztek el egy oszlopon, hogy szilárd alapot biztosítson az íj alakú
konzoloknak (gong-拱). Több egymásba fonódó konzol vagy dougong hozzáadása csökkenti a
vízszintes gerendák terhelésének mennyiségét és az átvitelkor súlyukat egy oszlopba
összpontosítja. A dougong azt is lehetővé teszi, hogy a szerkezetek rugalmasak legyenek és
ellenálljanak a földrengések okozta károknak.

A csatolt fénykép bemutatja az alkalmazott techikát, illetve egy újabb fényképpel

szeretném szemléltetni a leírtakat. A következő fénykép a tulajdonképpeni múzeum bejáratáról
készült, és megfigyelhető a japán építészeti stílus azon vonása, hogy összemosódik a kinti és a
benti tér, és egyben mégis elkülönülnek egymástól. A verandás hagyomány japán házból indult
ki az alkotó, amikor megtervezte a Yusuhara hidat és egyben múzeumot.
 A múzeum, és egyben a híd belső terei egybefüggőek, alkalmazza azt a technikát, amely
szerint nagy tereket lehet felosztani, vagy a kisebb helyeket tágítani. Ezen szempont szerint a híd
egy összefüggő, hosszú folyosóból áll, jelen van a veranda, amely összekapcsolja a
hagyományost az újjal, az innovációval. A japán építészek az idők során folyamatosan
kombinálták a helyi és az idegen építészeti stílusokat, amelyek vagy a kontinensről, vagy a
Koreai-félszigetről, vagy éppenséggel az európaiaktól származtak. A japán építészek
folyamatosan integrálták és továbbfejlesztették ezeket az elemeket.
 Mivel a Yusuhara híd egyben egy múzeum és galéria is, megteremti azt a szabadságot,
amelyre egy művésznek szüksége van. A tér nagy, összefüggő, a természet körülveszi, szinte
összemosódik az épület a kinti térrel, amely maximális szabadságot ad a művésznek, hogy
alkosson. A történelem során a japán építészet egyik legfontosabb alapanyaga a fa, amelyhez az
úgynevezett jigoku-gumi építészeti technikát alkalmazták, hasonlót használt Kengo Kuma is.
Hasonló található a Tō-ji (東寺, Tō-ji) , illetve a Kongōbu-ji (金剛峯寺)  templomok építészeti
technikájában, továbbá Kengo Kuma ezt ötvözte az általa tervezett Cidori technikával is.

A Cidori technika