Danielle

Steel

A KETTES LAKOSZTÁLY
Maecenas Könyvkiadó
Budapest, 2008
 Első fejezet
Gyönyörű, meleg júliusi nap volt a San Franciscó-i Golden Gate Bridge-dzsel
épp átellenben lévő Marinben, ahol Tanya Harris e pillanatban épp a konyhájában
sürgött-forgott. Szerette, ha rend és tisztaság van körülötte, minden a maga helyén,
szem előtt. Rendszerint előre megtervezett mindent, ezért ritkán fordult elő vele,
hogy kifogyott valamiből, vagy elfelejtett megcsinálni valamit. Élvezte ezt az életet,
amelyben a dolgok kiszámíthatók voltak, és rendeltetésüknek megfelelően
működtek. Apró termetű, karcsú, jó alakú nő volt, nem látszott rajta a negyvenkét év.
Péter, a férje, negyvenhat éves volt. Peres ügyekkel foglalkozott egy jó hírű San
Franciscó-i ügyvédi irodában, és cseppet sem bánta, hogy naponta ingáznia kell a
hídon át Rossig, amely biztonságos, virágzó, kifejezetten vonzó előváros volt.
Tizenhat évvel ezelőtt költöztek ide a belvárosból, mivel Rossnak kiváló volt az
iskolarendszere. Egész Marinben állítólag ez a legjobb.
Tanyának és Péternek három gyermeke született. Jason már tizennyolc éves volt,
augusztus végén készült kollégiumba költözni. A Kaliforniai Egyetemen tanul
tovább, Santa Barbarában, és alig várta, hogy elutazhasson. Az anyja már most
tudta, hogy rettenetesen fog hiányozni neki. És volt két ikerlányuk, Megan és Molly,
akik épp most töltötték be a tizenhetet.
Tanya kimondottan élvezte az elmúlt tizennyolc esztendőt, amit teljes állású
anyaként töltött el a gyerekei mellett. Ez az élet tökéletesen megfelelt neki. Sohasem
érezte sem fárasztónak, sem unalmasnak. A gyerekek állandó furikázása egyáltalán
nem esett nehezére. Más anyákkal ellentétben örömmel vitte őket ide-oda, majd
ment értük, s évekig az iskola szülői munkaközösségének vezetője volt.
Büszkeséggel töltötte el, ha tehetett értük valamit, és boldogan járt el Jason iskolai
bajnoki mérkőzéseire és kosárlabdameccseire, és persze ugyanezt megtette a
lányokkal is. Jason játszott a középiskolai válogatottban, és remélte, hogy lesz helye
majd az egyetemi kosár– vagy teniszcsapatban is.
Húgai, Megan és Molly, kétpetéjű ikrek voltak, és úgy különböztek egymástól,
mint a nappal és az éjszaka. Megan kicsi volt és szőke, mint az anyja. Tízegynéhány
éves korában olimpiai reménységnek is beillő tornászként tartották számon, de
abbahagyta a nemzetközi versenyzést, amikor az kezdett az iskolai tanulmányok
rovására menni. A magas, vékony Molly sötétbarna hajával és hosszú lábával
teljesen Péterre ütött. O volt az egyetlen a családban, aki sohasem űzött semmiféle
versenysportot. Jó érzéke volt a zenéhez, a képzőművészetekhez, szeretett fotózni,
és kicsit szertelen, szabad lélek volt. Az ikrek most kezdték utolsó középiskolai
évüket. Megan Berkeleybe szeretett volna menni egyetemre, mint az anyja, esetleg
Santa Barbarába. Molly keletre vágyott, vagy egy kaliforniai főiskolára, ahol
képzőművészetet tanulhat. De ha mégis megmarad nyugaton, akkor komolyan szóba
jött nála a Dél-Kaliforniai Egyetem Los Angelesben. Az ikerpár nagyon jól kijött
egymással, mégis mindketten kikötötték, hogy nem fognak ugyanarra az egyetemre
menni. Együtt járták végig az általános és a középiskolát, s most mindketten készen
álltak arra, hogy önálló utakra térjenek. A szüleik egészséges hozzáállásnak
tartották ezt, és Péter arra biztatta Mollyt, gondolkozzon az előkelő keleti partvidéki
egyetemeken. A jegyei elég jók voltak, és az apja úgy gondolta, jót tenne neki a
komoly munkát követelő egyetemi légkör. A lánynak legjobban a Brown tetszett,
ahol maga tervezhetné meg a saját fotós tanmenetét, esetleg filmkészítést tanulhatna
a Dél-Kaliforniai Egyetemen. Mindhárom Harris-gyerek nagyon jó tanuló volt.
Tanya büszke volt a gyerekeire, szerette a férjét, élvezte az életet, és jól érezte
magát húsz éve tartó házasságában. Az évek úgy szálltak el, mint a percek, amióta
rögtön a diploma megszerzése után hozzáment Péterhez. O is akkor végzett a
Stanford Jogi Egyetemen, és mindjárt ezután munkába állt annál a cégnél, ahol
azóta is dolgozik. És nagyjából minden más is hasonló tervszerűséggel zajlott az
életükben. Nem történtek komolyabb megrázkódtatások vagy meglepetések, nem
érték őket csalódások a házasságukat illetően, és a gyerekeik is minden trauma
nélkül vészelték át a kamaszéveiket. A szülők sok időt áldoztak a gyerekeikre, és ez
boldogsággal töltötte el őket. Nem bántak meg semmit, és nagyon is tudatában
voltak, mennyire elkényeztette őket a sors. Tanya hetente egy napot a hajléktalan
családok számára létesített szállón dolgozott a belvárosban, és ha belefért a
napirendjükbe, a lányokat is magával vitte. Mindkettőjüknek voltak iskolán kívüli
elfoglalt-ságaik, és az iskola szervezésében is végeztek önkéntes munkát. Péter
előszeretettel ugratta feleségét azzal, hogy milyen unalmas nőszemélyek
mindhárman, és hogy minden napjuk ugyanúgy telik el. Tanya mindnyájuk helyett
büszke volt az életvitelükre, amelyet kényelmesnek és biztonságosnak tartott.
Az ő gyerekkora korántsem volt ilyen szép és gondtalan, s épp ezért akarta, hogy
az életük minél tökéletesebb legyen. Akadhattak, akik a házasságukat túlságosan
sterilnek és kézben tartottnak vélték, de Tanya ilyennek szerette, és Péternek is így
volt jó. Az ő gyerekkora és ifjúsága nagyon hasonló volt ahhoz a már-már tökéletes
élethez, amelyet a feleségével együtt teremtettek meg a gyerekeik számára. Tanya
gyerekkora ezzel szemben magányosan, nemegyszer félelemben telt, és sok
nehézséggel kellett megküzdenie. Apja alkoholista volt, és hároméves korában
elváltak a szülei. Ezután már csak párszor találkozott az apjával: meghalt, amikor ő
tizennégy éves volt. Anyja asszisztens volt egy ügyvédi irodában, és keményen
dolgo-zott, hogy őt a legjobb iskolákba járathassa. Nem sokkal az ikrek születése
után meghalt. Testvére nem volt, egy szem gyerek szüleinek egyke gyerekeként a
családja Péterből, Jasonből és az ikrekből állt. Számára ők voltak a világ közepe. A
velük töltött idő minden percét kiélvezte. Még húszévnyi házasság után is alig várta
esténként, hogy a férje hazaérkezzen. Jó volt elmesélni neki, mit csinált aznap, mi
minden történt a gyerekekkel, és jó volt meghallgatni Péter beszámolóját. Húsz év
alatt sem unta meg férje eseteit és bírósági élményeit, és maga is szívesen számolt
be neki az aznapi munkájáról. Péter mindig nagy lelkesedéssel és bátorítással
viszonyult ahhoz, amit ő csinált.
Tanya a diploma megszerzése óta, s a házassága évei alatt mindvégig szabadúszó
íróként dolgozott. Szerette ezt a munkát, mert szellemileg kielégítette, anyagilag
hozzájárult a családi kasszához, és mert otthon végezhette, tehát nem ment a
gyerekek rovására. Ennek következtében valamiféle kettős életet élt. Nappal odaadó,
gondoskodó anya és feleség volt, éjszaka pedig céltudatosan a feladatára
összpontosító író. Mindig is hangoztatta, hogy az írás számára éppoly
nélkülözhetetlen, mint a levegővétel. Ez a fajta írói munkamódszer tökéletesen
megfelelt neki. Cikkeit, elbeszéléseit a kritika elismerte, és az olvasók is kedvelték.
Péter mondogatta is, hogy milyen büszke rá, és támogatta munkájában. Ezzel együtt
időnként felpanaszolta, hogy éjszakába nyúlóan dolgozik, és néha csak hajnalban
fekszik le. Azt azonban láthatóan méltányolta, hogy emiatt sohasem hanyagolja el
sem anyai, sem házastársi kötelességeit. Tanya azok közé a ritka, tehetséges nők
közé tartozott, akik számára mindig a család volt a legfontosabb.
Az első könyve egy női témákról szóló esszégyűjtemény volt. Az 1980-as évek
végén adta ki egy Marinben székelő kis kiadó, és főképpen ismeretlen feminista
kritikusok méltatták, akik nagyon egyetértettek a témáival, a gondolataival és az
eszméivel. A könyv nem volt szélsőségesen feminista, de tájékozottságról és
függetlenségről tanúskodott. A második könyve, amely két éve, a negyvenedik
születésnapján, és tizennyolc évvel az első kötete után jelent meg, elbeszéléseket
tartalmazott. Egy nagy kiadó jelentette meg, és rendkívül jó kritikát kapott a The
New York Times Book Review-ban. Tanyával akkor madarat lehetett volna fogatni.
Közben rendszeresen publikált irodalmi folyóiratokban, és nemritkán a The New
Yorker-ben is. Az évek során számos esszéje, cikke és elbeszélése jelent meg a
legkülönbözőbb magazinokban. Egyenletesen és sokat dolgozott. Ha kellett, csak
pár órát, vagy éppen semmit sem aludt. A novelláskötete eladási példányszámai azt
mutatták, hogy hűséges olvasóközönsége szereti a munkáit, és az irodalmi elit
között is szép számmal akadnak hívei.
Több ismert és köztiszteletnek örvendő írótól kapott meleg hangú elismerő
levelet és dicsérő kritikát a sajtóban. Tanya a munkáját is, mint minden mást,
aprólékos gonddal és a legnagyobb lelkiismeretességgel végezte. Neki sikerült,
hogy a családja mellett a munkájában is sikereket érjen el. Húsz éven keresztül
módját ejtette, hogy minden nap időt szakítson az írásra. Szorgalmas volt és
fegyelmezett, s a dél-előttönkénti írásról csak az iskolai szünidő vagy valamelyik
gyerek betegsége idején mondott le. ilyenkor ők voltak az elsők, de amúgy semmi
sem tántoríthatta el a munkától. Azokban az órákban, amelyeket nem Péterrel és a
gyerekeivel töltött, csak az írás számított, semmi más. Ilyenkor hangpostára állította
a telefont, lekapcsolta a mobilját, és a második csésze tea után, amikor a gyerekek
már elmentek az iskolába, minden áldott reggel leült dolgozni.
Anyagi meggondolásból is szeretett írni, ami sokat lendített rajtuk, és amit Péter
nagyra értékelt. Alkalmanként a helyi újságokban és olykor a Chronicle-ban is
megjelentetett egy-egy cikket. Szívesen írt humoros szösszeneteket, és mivel volt
érzéke a csípősen szellemes komédiák iránt, időnként helyzetkomikumra épülő
családi bohózatok is kikerültek a tolla alól. Péter szerint ezt a műfajt művelte a
legjobban, és Tanya valóban élvezettel írta ezeket a szitkomokat.
Komoly pénzt nem a cikkeivel és esszéivel keresett, hanem azokkal a
szappanopera-forgatókönyvekkel, amelyeket alkalmanként az országos
tévéállomásnak írt. Az évek során szép számmal készített ilyen forgatókönyveket,
melyek ugyan nem emelkedtek a szépirodalom magasságába, de nem is ezzel a
szándékkal írta őket. Viszont nagyon szépen fizettek értük, és mivel meg voltak
elégedve velük, gyakran felkérték ilyenek írására. Nem volt különösebben büszke
ezekre a műveire, de a pénznek örült, és így volt vele a férje is. Évente általában egy
tucat ilyen forgatókönyvet írt. Ezekből vették az új Mercedesüket, és ebből béreltek
minden évben egy hónapra egy házat a Tahoe-tó partján. Péter azért is hálás volt
neki, hogy hozzájárult a gyerekek tandíjához. A reklámszövegeiért kapott
honoráriumából még egy kis megtakarított pénze is volt. Társszerzőként jegyzett
néhány minisorozatot is, melyek főleg a valóságshow-k divatba jötte előtt mentek a
tévékben. Manapság már nem volt kereslet se a minisorozatok, se a tévéjátékok
iránt, így mindössze szappanoperák forgatókönyveire kapott megbízást a tévétől.
Az ügynöke havonta legalább egyszer, de néha többször is ilyen megbízás miatt
kereste. Ezeket napok alatt hozta össze – éjszaka írta őket, mialatt a család aludt.
Szerencsés alkat lévén, nagyon kevés alvásra volt szüksége, az ügynöke nagy-nagy
örömére. Nem keresett vagyonokat az írással, de sok éven keresztül folyamatosan
megbízható teljesítményt nyújtott. Egyszerre volt fáradhatatlan családanya és
tehetséges író. És ez így együtt nagyon jól működött.
Az éveken át tartó folyamatos és szellemi kielégülést jelentő írás jövedelmező
hivatássá vált számára, és ahogy a gyerekek nőttek, kezdett nagyobb terveket
szövögetni az írással kapcsolatban. Egyedül az az álma nem vált még valóra, hogy
egy játékfilmhez írhasson forgatókönyvet. Nem szűnt meg rágni miatta az ügynöke
fülét, de a tévés munkáival bizonyos fokig elfogadhatatlanná tette magát. Nagyon
csekély átjárás volt, ha volt egyáltalán, a tévés és a játékfilmes munka között. Ez
azért is bosszantotta, mert tudta, hogy megvan benne a képesség mozifilmek
írásához, csak eddig nem volt rá alkalma, és már nem volt meggyőződve arról,
hogy lesz még az életben. Húsz éve várt erre a lehetőségre. Mindeközben sok
örömet jelentett számára az írás, nem beszélve arról, hogy a saját maga által oly
ügyesen kialakított munkamódszer és munkarend minden tekintetben bevált. Egész
írói pályafutása alatt szünet nélküli, egyenletes munkát végzett. Valahogy úgy,
mintha a bal kezével csak ezt csinálná, míg a jobbjával ellátja a családot, annak
minden szükségletét kielégítve. Péter nem győzte csodálni érte, és ez sokkal többet
ért neki, mint a dicsérő irodalmi kritikák. Amennyire meg tudta ítélni, jól tette, hogy
mindvégig a házasságát és a gyerekeket tartotta a legfontosabbnak, még ha nagy
ritkán vissza kellett is miattuk utasítania egy-egy megbízást. De legtöbbször módját
ejtette, hogy a munkát is elvégezze, és büszkeséggel töltötte el, hogy ez így megy
már húsz esztendeje.
Ez idő alatt sohasem hagyta cserben a férjét vagy a gyerekeit, de a megbízóit
sem, akik megfizették a munkáját.
Epp leült a számítógépe elé egy csésze teával, hogy először átnézze a vázlatot,
amelyet a tegnap elkezdett elbeszéléshez készített, amikor megszólalt a telefon.
Hallotta, hogy bekapcsol az üzenetrögzítő. Jason az éjszakát San Franciscóban
töltötte, a lányok elmentek valahová a barátnőikkel, Péter pedig már régóta a
munkahelyén volt. Egy tárgyalást készített elő, amelyre a jövő héten kerül majd sor.
Itt volt hát előtte az egész nyugodt, békés délelőtt, ami csak ritkán fordult elő az
iskolai vakáció idején. Nyáron mindig sokkal kevesebbet dolgozott, mint a téli
hónapokban. Ilyenkor, amikor a gyerekek egész nap körülötte nyüzsögtek,
túlságosan nagy erőpróbát jelentett leülni írni. De már napok óta motoszkált benne
egy új elbeszélés témája, és csak nem hagyta nyugton. Hallotta, hogy az ügynöke
készül üzenetet hagyni a rögzítőjén, úgyhogy gyorsan átvágott a konyhán, hogy
még elérje a telefont, mielőtt leteszi. Tudta, hogy minden szappanoperát, amelyben
dolgozott, szüneteltetnek, úgyhogy nem valószínű, hogy egy újhoz kérnek
forgatókönyvet. Talán egy cikkről lehet szó valamelyik magazinnak, vagy a The
New Yorker kér tőle valamit.
Sikerült felkapnia a telefont, mielőtt az ügynöke letette volna. Addigra már
rámondta az üzenetrögzítőre, hogy hívja őt vissza. Jól bejáratott irodalmi
ügynöksége volt New Yorkban, és már tizenöt éve intézte az ügyeit. Az ügynökség
Hollywoodban is működtetett irodát, amely az évek során sok munkát szerzett neki,
néha még többet is, mint a New York-i. Tanya minden munkáját nagy kedvvel
végezte, és feltett szándéka volt, hogy amíg a gyerekek föl nem nőnek, mindvégig
ezt fogja csinálni. A gyerekei büszkék voltak rá, időnként meg is nézték egy-egy
szappanoperáját, noha sokat ugratták azzal, hogy milyen „cikik" a sztorik. De azért
elhencegtek anyjukkal a barátaiknak. Tanya számára borzasztóan fontos volt, hogy
Péter és a gyerekek elismerték a munkáját. És jó érzés volt tudnia, hogy jól csinálja,
s még csak nem is áldozza családanyai idejét a munkájára. A dolgozószobája falára
kitűzött egy mottót: „Mi köze van az éjszakának az alváshoz?"
– Azt hittem, dolgozik – mondta az ügynök, Walter Drucker, akit mindenki csak
Waltnak hívott.
– Dolgoztam – felelte Tanya, és feltelepedett a telefon melletti bárszékre. A
konyha volt a ház idegközpontja, és itt rendezte be a dolgozószobáját is. Az egyik
sarkában ott állt a számítógépe is, a munkáival teli két iratszekrény között. – Mi
újság? Épp egy új elbeszélésen dolgozom. Azt hiszem, akár trilógia is lehet belőle.
Walt nagyra értékelte benne a profit, és azt, hogy mindenben maximális
lelkiismeretességet tanúsított.
Tudta, milyen fontosak neki a gyerekei, s mégis minden munkáját időre
elkészítette. Öröm volt vele dolgozni, mert nagyon komolyan vette a munkáját, és
minden mást is, amihez köze volt. Waltnak sohasem kellett mentegetőznie, amiért
Tanya túllépte a határidőt, elfelejtett megírni egy folytatást, rehabra ment, vagy
elszúrt egy forgatókönyvet. ízig-vérig író volt, méghozzá jó író. Vérprofi. Megvolt
benne a tehetség, az energia, a lendület. Walt szerette Tanya írásait, habár az
elbeszélés nem tartozott a kedvenc műfajai közé, de az ő novellái jók voltak Mindig
akadt bennük valami meglepő, nem várt fordulat, a stílusa pedig
összetéveszthetetlen volt. De legjobban a humoros írásait szerette. Néha a könnyekig
megnevettették.
– Van itt egy munka – mondta homályosan, kicsit titokzatoskodva. Tanyának még
tele volt a feje az elbeszéléssel, s csak félig figyelt a férfi szavaira.
-Háát... biztosan nem szappanopera. Jövő hónapig szünetet tartanak, hál' istennek.
Égészen tegnapig semmi jó ötletem nem volt. Egy hónap óta csak a gyerekekkel
foglalkoztam, jövő héten pedig indulunk Tahoe-ba, ahol egy személyben leszek
főszakács, sofőr, személyi titkár és szobalány.
Ha nyaralni mentek a Tahoe-tóhoz, valahogy mindig rámaradt az összes
házimunka, miközben a többiek naphosszat úsztak, vízisíeltek, játszottak. Végül
beletörődött, hogy ez már
csak így van. Minden gyerek hozta a barátját is, és akármennyit könyörgött,
siránkozott vagy fenyegetőzött, soha senki nem segített. Mostanára már megszokta.
Minél nagyobbak lettek, annál kevesebb házimunkát végeztek. Péter sem volt sokkal
különb. Ilyenkor ő is szerette elengedni magát, és hanyagolta a mosogatást, a
mosást és a beágyazást. Tanya ezt is elfogadta, mint élete kevés tehertételének
egyikét. És bár nem esett jól neki, tudta, hogy szerencsés nő. Nagyon-nagyon
szerencsés. Mellesleg büszke volt rá, hogy maga visel gondot a családjára, ahelyett,
hogy segítséget fogadna fel. Mindenben tökéletességre törekedett, és a családról
való gondoskodás is jólesőn legyezgette a hiúságát.
– Miféle munka? – jutott el végre az agyáig az, amit az ügynök mondott.
– Egy forgatókönyv. Egy könyv, Jane Barney tavalyi bestsellere alapján. Tudja,
aMantra. Hosszú hónapokon át vezette a sikerlistákat. Épp most vette meg a könyvet
Douglas Wayne. Kell nekik egy forgatókönyv.
– Ez komoly? De miért tőlem? Barney nem írja meg hozzá a forgatókönyvet?
– Úgy látszik, nem. Soha egyet sem írt, és ezt nem akarja elszúrni. Tanácsokat
hajlandó adni, de azt mondja, a forgatókönyv megírására nem vállalkozik.
Túlságosan elkötelezte magát a kiadójának, őszre már jön az új könyve,
szeptemberben meg felolvasókör-útra indul. Egyszóval nem elérhető, vagy nem
érdekli az ügy. És Douglas szereti a maga dolgait. A jelek szerint lelkes nézője az
egyik szappanoperájának. Azt mondja, szeretne beszélni magával erről a dologról,
és hogy sok délutánját tette tönkre azzal, hogy nem tudott elmozdulni a képernyő
elől. Szerinte maga csinált belőle show-t. Akármi volt is az. Nem árultam el neki,
hogy azt az anyagot a gyerekei ide-oda hurcolászása közben, vagy éppen akkor írta,
amikor aludtak.
– A tévének kell? – kérdezte Tanya, feltételezve, hogy igen, noha furcsállotta,
hogy Douglas Wayne filmes létére újabban felcsapott tévés producernek.
Akármilyen ismert volt is, a tévéfilmek piaca jóformán teljesen megszűnt.
Manapság az embereket sokkal jobban érdekelte az, amikor találomra kiválogatott
embereket kiraktak egy lakatlan szigetre, vagy amikor rejtett kamerával
megfigyelték, hogyan csalják meg egymást a párok. Mostanság ilyenekben volt a
pénz, nem azokban, amiket ő csinált. És a valóságshow-khoz nem volt szükség
forgatókönyvre. – Mióta dolgozik Douglas Wayne a tévének? – O volt az egyik
leghíresebb producer Holly-woodban, az a nő pedig, aki a könyvet írta,
világklasszisnak számított. A Mantra kivételesen erőteljes és nyomasztó regény volt,
a maga kategóriájában el is nyerte a National Book Awardet.
– O nincs a tévénél – felelte kissé affektálva Walt. Minél nagyobb horderejű
dologról volt szó, rendszerint annál oldottabbnak, lazábbnak tűnt, ami nem jelentette
azt, hogy csakugyan az lett volna. De e pillanatban úgy beszélt, mintha félig-meddig
már aludna. Fényes délben, New Yorkban. Bármelyik pillanatban indulhatott
ebédelni. Az irodában csak nagyon kevés időt töltött, inkább fehér asztal mellett
bonyolította az üzleteket. Legtöbbször valamelyik étteremből telefonált Tanyának,
és mindig a legnagyobb nevek: kiadók, szerzők, producerek vagy sztárok
társaságában. – Nem televízióról van szó. Játékfilmről. Nagyfilmről. Nagy nevű írót
kerestek hozzá. – Hát ez nem ő volt. Elismert, igen. De nem nagy név. Csupán
megbízható, komoly, szolid és szorgalmas nő. – De ő inkább magát akarja. Szereti a
szappanoperáknak azokat a részeit, amelyeket maga ír. Azt mondja, azok a
legjobbak, sokkal ütősebbek, mint a többieké. És nagyon szereti a humoros dolgait.
Ezek szerint mindent elolvas, amit a The New Yorker-nek ír. Nagy rajongója lehet
magának.
– Én is nagy rajongója vagyok – felelte Tanya őszintén. Eddig minden filmjét
látta. Nem akart hinni a fülének. Douglas Wayne szereti az írásait, és arra kéri, írjon
neki forgatókönyvet? Szentséges ég! Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
– Most, hogy megállapítottuk, mindketten szeretik egymás műveit, hadd szóljak
egy-két szót erről a filmről. Nyolcvan-százmillió dolláros költségvetésű. Három
világsztár. Oscar-díj megcélozva. Semmi idióta forgatási helyszín. Az egész film L.
A.-ben készül. Szeptemberben kezdődnek az előkészületek. A forgatás november
ötödikén indul, és nagyjából öt hónapig fog tartani, nem számolva a váratlan
katasztrófákkal. Utána pedig hat-nyolc hét van előirányozva az utómunkálatokra.
Kis szerencsével és egy jó forgatókönyvvel, amire tudom, hogy maga képes,
miután együtt dolgozott Douglas Wayne-nel, egy Oscar-díjjal a zsebében távozhat. –
Úgy beszélt, mintha Tanyának, vagy bárkinek, aki Hollywoodnak írt
forgatókönyvet, a leghőbb vágya teljesülne ezzel. És csakugyan. Tanya erről
álmodozott egész életében, de álma eddig még nem vált valóra.
– És csak üljek itt, írjam az én kis forgatókönyvemet, aztán küldj em el nekik? Ez
ilyen simán megy? – kérdezte fülig érő szájjal. így csinálta a szappanoperás
forgatókönyveivel is, amikbe szabadon belenyúltak, ahol csak jónak látták, de még
így is sok anyagát felhasználták. Olyan forgatókönyveket írt, amikkel jól tudtak
dolgozni, ezért a producerek mindig újabb és újabb munkákat vártak tőle.
– Hát azért nem ennyire simán – nevetett Walt. -Elfelejtettem, hogy maga még
sohasem csinált játékfilmet. Nem, drágám, ez nem úgy megy, hogy maga otthon ül,
és a gyerekek ide-oda furikázása és a kutyasétáltatás között fennmaradó időben
gyorsan lefirkant valamit. – Walt tisztában volt vele, hogyan élt az utóbbi tizenöt
évben. Mindig elámult azon, hogy Tanya hétköznapi feleségként és családanyaként
normális életet él Marinben, s közben meglepő rendszerességgel ír kiváló dolgokat.
Az asszony az évek során állandó, biztos jövedelemforrást jelentett számára.
Megbízható, egyenletes teljesítménye és a kritikusok jó véleménye adta az ötletet
Douglas Wayne-nek, hogy őt kérje fel a feladatra. Azt mondta, bármi áron, de csakis
ő kell neki, ami hihetetlen volt, tekintve, hogy Tanya még sohasem írt
filmforgatókönyvet.
– Douglas Wayne azt mondta, új embert akar, olyat, aki érti a könyvet, és az
elmúlt húsz évet nem hollywoodi bértollnokként töltötte. – Walt kis híján kiesett a
székből, amikor a telefont kapta, és most Tanyán volt a sor. – Emiatt L. A.-ben kell
laknia. Hétvégekre valószínűleg hazamehet, legalábbis az elő– és utómunkálatok
ideje alatt. A forgatás idején minden költségét fedezik. Lakhat házban vagy lakásban,
vagy ha tetszik, a Beverly Hills Hotel valamelyik villájában, teljes költségtérítéssel.
– Megmondta, mennyi pénzt ajánlanak a forgatókönyvért, amire a vonal túlsó felén
néma csend volt a válasz.
– Viccel? – kérdezte egy idő után gyanakodva Tanya. Walt nem gondolhatta
komolyan, amit mondott. Egész eddigi pályáján összesen nem keresett ennyi pénzt.
Több volt, mint Péter kétévi keresete, márpedig ő egy nagyon jelentős cégben volt
üzlettárs.
– Nem viccelek – mosolygott a vonal túloldalán Walt. Örömmel töltötte el az
asszony sikere. Kitűnő írónak tartotta, aki megérdemelné, hogy befusson. Nemcsak
tehetséges, de profi is. Már csak az a nagy kérdés, hogy hajlandó lesz-e kilenc
hónapra Los Angelesbe költözni. Véleménye szerint senkinek sem lehet annyira
fontos a férje és a gyerekei kényelme, hogy visszautasítson egy ilyen ajánlatot. Az
életben csak egyszer adódik ilyen lehetőség, és ezzel Tanya is tisztában volt. A
legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez megtörténhet vele, és most
fogalma sem volt, mit tegyen. Már felhagyott minden reménnyel, hogy játékfilmhez
írhasson forgatókönyvet, és megelégedett a szappanoperák, újságcikkek,
elbeszélések és vezércikkek írásával, és tessék, ezüsttálcán kínálják oda neki azt,
amiről eddig csak álmodozott. Majdnem elsírta magát. – Azt mondta, hogy tizenöt
éve ez minden vágya. Most megmutathatja, mire képes. Tudom, hogy meg tudja
csinálni. Vágjon bele, kislány... ilyen ajánlatot még egyszer nem fog kapni. Wayne
három másik forgatókönyvírón is gondolkodott, az egyikük már kapott Oscart. De
most valaki újat akar. A héten választ vár, Tanya. Ha nem fogadja el, a három közül
fog választani, méghozzá napokon belül. Nem gondolom, hogy vissza kéne
utasítania. Ha komolyan gondolta mindazt, amit eddig csinált, akkor ez a lehetőség
egyszer s mindenkorra híressé fogja tenni. Egy ilyen megállapodás után az, ami
eddig csak hobbi volt, komoly kar-rierré válik.
– Én nem hobbiból írok – húzta fel az orrát a nő.
– Tudom. De ennél jobb üzletet el sem tudtam volna képzelni a maga számára, de
senki más számára sem, ami azt illeti. Tanya, ezt az üzletet meg kell kötni. Ez élete
nagy lehetősége. Ragadja meg, és ne gondolkozzon egy percig se!
Az asszony a legszívesebben rávágta volna, hogy igen, persze, hogyne – de nem
tehette. Mához egy évre talán más lenne a helyzet, addigra már a lányok is
kollégiumba mennek. De még akkor is hogyan hagyhatná magára Pétert, s költözne
el Los Angelesbe kilenc hónapra, csak mert ajánlatot kapott egy filmforgatókönyv
megírására? Elvégre ők férj és feleség, szereti Pétert, felelősséggel tartozik érte,
közös az életük. És az ikrek még egy évig otthon fognak lakni. Nem boríthat fel
mindent egyik napról a másikra, hogy épp amikor végeznek, egy teljes évre Los
Angelesbe költözzön. Egy hónapra talán, legföljebb kettőre. De kilenc hónapra...
nem, ez teljes képtelenség.
– Nem tehetem – felelte elfúló hangon. – Nem tudom megtenni, Walt. Két gyerek
még itthon van. – Ekkor már majdnem sírt. Nagy áldozat volt ez, de tudta, hogy meg
kell hoznia. Nincs más választása. Neki nincs. Mindig is tudta, mi a legfőbb
kötelessége. A férje és a gyerekei.
– Ok már nem gyerekek – fortyant fel a férfi. – Felnőttek, az isten szerelmére.
Jason hamarosan kollégiumba költözik, Megan és Molly pedig már felnőtt lányok.
Hétközben majd vigyáznak magukra, maga meg hazamegy hétvégére. – Erezni
lehetett a hangján, eltökélt szándéka, nem engedi Tanyának, hogy elpasszolja ezt a
lehetőséget.
– Kezeskedik érte, hogy minden hétvégén hazajöhetek a családomhoz?
Ám nagyon jól tudta, hogy Walt nem garantálhatja ezt neki. A filmnél nem így
mennek a dolgok, ezzel mindketten tisztában voltak. Ha az ügynöke azt mondaná,
hogy kezeskedik érte, nem mondana igazat. Tanya viszont nem tartotta
kivitelezhetőnek a dolgot.
A gyerekeinek hétközben szükségük volt rá. Ki főzne rájuk, ki segítene az iskolai
feladataikban, ki gondoskodna arról, hogy mindennel rendben, időre elkészüljenek,
és ki ápolná őket, ha megbetegednének? Nem is beszélve a fiúikról, a társasági
eseményekről, a kollégiumi jelentkezési feladatlapok kitöltéséről, a végzősök
tavaszi báljáról. Miután egész életükben mellettük volt, most hagyja ki az utolsó, a
legfontosabb évüket? És mi lenne Péterrel? Ki gondoskodna róla? Mindnyájan
megszokták, hogy ő éjjel-nappal kéznél van, s most menjen el, és élje a maga életét
L. A.-ben? Nem is ő lenne az. Még az is elképzelhetetlen volt, hogy a lányok
elköltözése után a férjével megtegye ezt. Ez nem szerepelt a megállapodásukban.
Abban állapodtak meg, hogy főállású feleség és anya lesz, és mellesleg szép
csendben csinálja a maga dolgait, úgy, hogy a család ne lássa kárát.
Most a telefonvonal Walt felőli részén következett hosszú csend.
– Nem, erről nem tudok kezeskedni – mondta végül a férfi nagy búsan. – De talán
a legtöbb hétvégén haza tudna menni.
– És ha mégsem? Maga eljön, és gondoskodik a gyerekeimről?
– Tanya, ezért a pénzért már fogadhat melléjük valakit. Akár tízet is. Nem azért
fizetnek komoly pénzeket magának, hogy otthon üljön a fenekén, és e-mailen
küldözgesse el nekik az anyagot. Azt akarják, hogy a forgatás alatt ott legyen. Ennek
így van értelme.
– Érthető. Csak azt nem tudom, hogy férne ez bele az én valódi életembe.
– Ez is része a maga valódi életének. És itt valódi pénzről van szó. Meg valódi
munkáról. Nem beszélve arról, hogy ez lesz az utóbbi tíz év egyik legfontosabb
filmje Hollywoodban. De lehet, hogy a következő tíz évben sem készül ehhez
fogható, ráadásul a szakma legjobbjaival dolgozhatna együtt. Ha filmet akar írni,
akkor ez az. Több ilyen nem fog az útjába akadni.
-Tudom, tudom – felelte gyászos hangon Tanya. Nem hitte volna, hogy valaha
ilyen választás elé állítják. Amilyen értékrend szerint élt, egy ilyen döntéshelyzettel
egyáltalán nem kellett számolnia. Első a család, második az írás. Messze-messze a
második, akármennyire szeretett is írni, és akármennyi pénzt keresett is vele. Nála a
legelső hely mindig is a férjéé és a gyerekeiké volt. Az egész életét, beleértve a
munkáját is, köréjük szervezte.
– Mi lenne, ha gondolkozna rajta, és megbeszélné Péterrel? Holnap újra
beszélgethetünk a dologról -mondta Walt nyugodtan. El sem tudta képzelni, hogy
józan gondolkodású férfi képes lenne azt mondani a feleségének, hogy utasítson
vissza ennyi pénzt. Abban bízott, hogy Péter azt fogja tanácsolni Tanyának, ragadja
meg a lehetőséget. Mi mást mondhatna? Walt világában nem fordult elő, hogy
valaki elutasított volna egy ilyen lehetőséget, illetve ekkora összeget. Végtére is ő
ügynök volt, nem pedig diliorvos.
 De az asszony még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán megmondja-e a
férjének. Úgy érezte, neki kell meghoznia a döntést, méghozzá az elutasító döntést.
Mindezzel együtt az ajánlat nagyon hízelgő, jólesett eljátszani a gondolattal.
Hihetetlenül izgalmas ajánlat volt.
– Holnap felhívom – ígérte szomorúan.
– Ne mondja ezt ilyen lehangoltan! Ennél jobb dolog még soha nem történt
magával, Tanya.
– Tudom... Ne haragudjon... csak nem számítottam rá, hogy ilyen döntés elé
kerülök, és ez egyáltalán nem könnyű. Eddig mindig úgy tudtam dolgozni, hogy ne
zavarjam vele a családomat. – És ezen most sem akart változtatni. Molly és Megan
az utolsó évét töltötte otthon, és ezt az évet semmiképpen sem akarta kihagyni. Ha
megtenné, sohasem bocsátaná meg magának. És valószínűleg ők sem, Péterről nem
is beszélve. Amennyi munkája van az irodában, egyszerűen nem lenne fair dolog
arra kérni, hogy ő gondoskodjon a lányokról.
– Szerintem meg tudná szervezni. És gondoljon arra, hogy milyen jó buli lenne
ezen a filmen dolgozni -bátorította Walt, nem sok sikerrel.
– Persze hogy jó buli lenne – motyogta Tanya vágyakozva. És milyen gyönyörű
helyen írhatna! Enje egyik fele röpült volna Hollywoodba. A másik fele azonban
tudta, hogy nem fogadhatja el az ajánlatot.
– Gondolja végig nyugodtan, és ne hozzon elhamarkodott döntést. Beszélje meg
Péterrel.
– Úgy lesz – felelte Tanya, és leugrott a bárszékről. Aznapra milliónyi
elintéznivalója volt. – Holnap reggel felhívom.
– Majd azt mondom nekik, hogy nem értem utol, és csak holnap ér vissza a
városba. Es Tanya – tette hozzá a férfi kedvesen –, legyen nyugodt önmaga felől.
Maga fantasztikusan jó író, és nem ismerek magánál jobb feleséget és anyát. A két
dolog nem zárja ki egymást. Mások is megoldják. És a gyerekei már nem kisbabák.
– Tudom – mosolygott az asszony. – Csak néha szeretek így gondolni rájuk.
Lehet, hogy egész jól boldogulnának nélkülem. Manapság nem is divat azt csinálni,
amit én.
Az igazat megvallva, mindhárom gyerek sokat függetlenedett a középiskola
utolsó éveiben. De azzal is tisztában volt, hogy az ikrek életében, és így az övében
is, most nagyon fontos év következik. Ez az utolsó év, hogy főállású anya lehet.
Most még szükség lesz arra, hogy mindig kéznél legyen, legalábbis így gondolta,
és biztos volt benne, hogy Péter egyetért vele. El sem tudta képzelni, hogy áldását
adja rá, hogy egy egész tanévre, a lányok utolsó otthoni évére Hollywoodba
költözzön, és ott dolgozzon egy filmforgatókönyvön. Ez valóban olyan helyzet
volt, amire egyikőjük sem számított, legkevésbé ő maga.
– Nyugodjon meg, és örüljön az ajánlatnak. Csakugyan dicsőségére válik, hogy
egy olyan fickó, mint Douglas Wayne, magát akarja. A legtöbb író örömében a
gyerekeit is eladná egy ilyen ajánlatért. – De Walt tudta, hogy ő nem tartozik
közéjük. Ezért külön is kedvelte Tanyát. Hogy ilyen rendes, a családját mindenek
elébe helyező nő. Most mégis abban reménykedett, hogy pár hónapra félreteszi a
családot. – Várom a telefonját holnap. Sok szerencsét Péterrel!
– Köszönöm – felelte borongósan Tanya. Nemcsak arról volt ugyanis szó, hogy
mit vár el tőle a férje, hanem a saját magával szemben támasztott elvárásainak is
meg kellett felelnie. Még egy perccel azután is, hogy letette a telefont, úgy állt ott a
konyhában, mint akibe belecsapott a villám. Túl nagy dolog volt ez, fel sem tudta
fogni, és a család sem fogja tudni lenyelni.
Még akkor is a konyha közepén állt, a semmibe bámulva, amikor Jason lépett be
két barátjával, akikkel együtt jött vissza a városból.
– Jól vagy, mami? – nézett rá a magas, jóképű fiú, aki szinte észrevétlenül vált
kamaszból felnőtt férfivá. Széles vállával, mély hangjával, zöld szemével, apjától
örökölt fekete hajával nemcsak szívdöglesztő külsejű srác, hanem ami még
fontosabb, nagyon rendes ember volt. Soha semmi gondot nem okozott nekik. Jó
tanuló és első osztályú atléta volt. Apja nyomdokait követve jogra akart menni. –
Ijesztő, ahogy itt állsz, és bámulsz kifelé az ablakon. Valami baj van?
– Nincs semmi. Csak azon gondolkoztam, hogy mi mindent kell csinálnom még.
Mi lesz a mai programotok? – kérdezte kíváncsian, és közben megpróbálta kiverni
a fejéből a filmes ajánlatot.
– Arra gondoltunk, átmegyünk Sallyékhez, és úszkálunk a kerti medencéjükben.
Nehéz munka lesz egy ilyen szép nyári délelőttön, de valakinek ezt is meg kell
csinálni. – Anyjára nevetett, aki felágaskodott, hogy megcsókolhassa. Borzasztóan
fog hiányozni neki szeptembertől. Rossz volt rágondolnia, hogy a fia elmegy.
Milyen jó volt, amikor a gyerekek még kicsik voltak! Jason nélkül üres lesz a ház,
egy év múlva meg mindhárom gyerek elköltözik otthonról. Ki kell használni, amíg
még együtt vannak, és ettől még nagyobb képtelenségnek tűnt fel előtte Douglas
Wayne ajánlata. Hogy is mulaszthatná el ezeket az utolsó, mindennél becsesebb
napokat, amelyeket a gyerekeivel tölthet? Nem tudná rászánni magát. Sohasem
bocsátaná meg magának.
Jason és a barátai fél óra múlva elmentek, Tanya pedig nekilátott a konyhai
teendőknek. De olyan zavart és szórakozott volt, hogy azt sem tudta, mit művel.
Végül leült a számítógépe elé, és válaszolt néhány e-mailjére. Egyszerűen nem
működött az agya. A lányok arra jöttek haza egy óra múlva, hogy ott ül, és üres
tekintettel mered a billentyűzetre. Élénk diskurá-lás közepette léptekbe a konyhába, s
amikor meglátták anyjukat, elcsodálkoztak.
– Szia, mami! Mit csinálsz? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elalszik a számítógép
előtt. írsz?
Tanya felocsúdott gondolataiból, és nevetve nézett a lányaira. Annyira mások
voltak, hogy még csak testvéreknek sem látszottak. így sokkal könnyebben viselték
iker voltukat, mintha minduntalan összetévesztették volna őket.
– Nem, ha írok, rendszerint megpróbálok ébren maradni. – Az a terve, hogy
tovább dolgozik az elbeszélésén, végképp dugába dőlt. – Nem könnyű, de többnyire
sikerül.
Aztán leültek a konyhaasztalhoz, és Megan megkérdezte, elhozhatja-e a barátját
Tahoe-ba augusztusban. Ez kényes kérdés volt. Tanya ellenezte, hogy a gyerekei a
nyaralásokra elhozzák magukkal az aktuális szerelmüket. Előfordult már párszor,
de Péterrel együtt nem tartották jó ötletnek.
– Azt hiszem, jobb lenne, ha most csak a szűkebb család menne. Jason sem hoz
senkit, és Molly sem – felelte szelíden rábeszélő hangon.
– De ők nem bánják. Megkérdeztem – nézett Megan egyenesen anyja szemébe. Ő
soha semmitől sem félt. Molly már sokkal bátortalanabb volt. És Tanya inkább azt
szerette, ha azonos nemű barátaikat hozzák magukkal, s nem azokat, akikkel épp
együtt jártak, így sokkal egyszerűbb volt, és ő amúgy is sok tekintetben konzervatív
nézeteket vallott.
– Majd beszélek apáddal. – Ezúttal időt akart nyerni. Hirtelen túl sok mindent
kellett végiggondolnia. Walt ezzel a hívásával a feje tetejére állította az egész dél-
előttjét. Ami azt illeti, az egész életét. Jót mondott, csak éppen felzaklatta vele.
– Valami baj van, mami? – kérdezte Molly – Úgy nézel ki, mint aki kiakadt
valamin.
O is észrevette rajta azt, amit Jason. És csakugyan kiakadt. Walt telefonja teljesen
felborította a lelki egyensúlyát. Tálcán hozták elébe azt, amiről egész életében
álmodozott, és tudta, hogy nem fogadhatja el. Az ő könyvében a rendes anyák nem
hagyták ott a gyerekeiket az utolsó iskolaévükben, de semmikor sem. Az rendben
van, hogy a gyerekek felnőnek és elhagyják a
szüleiket, de a fordítottja nem fordulhat elő. Túlságosan emlékeztette arra,
amikor az apja el-hagyta őt.
– Nem, szívem, nincs semmi baj. Csak épp egy történeten dolgoztam.
 – Az jó. – Tanya tudta, hogy a gyerekei büszkék rá, és ez a tudat sokat jelentett
neki. Fontos volt számára, hogy a férje és a gyerekei elismerik. El sem tudta
képzelni, mit fognak szólni Douglas Wayne ajánlatához.
– Kértek ebédet?
– Nem, elmegyünk. – A lányok úgy tervezték, hogy Mill Valleyben ebédelnek a
barátaikkal.
Fél óra múlva el is mentek, és Tanya ismét ott ült a konyhában, s nézett maga elé a
levegőbe. Most először érezte azt, hogy két világ között őrlődik: itt vannak azok,
akikkel együtt él, akiket szeret, és ott van a munkája, amelyben mindig öröme telt.
Már-már azt kívánta, bárcsak Walt föl se hívta volna. Hülyeség, gondolta, de ahogy
elfordult a számítógéptől, elmázolt egy könny-cseppet. Azután elindult vásárolni.
Már hazafelé tartott, amikor Péter felhívta, hogy későn jön haza, ne készítsen neki
vacsorát. Majd eszik egy szendvicset az irodában.
– Milyen volt a napod? – kérdezte gyengéden, de a hangján érezhető volt, hogy
sok a dolga. – Itt kész bolondokháza van.
– Az enyém is a feje tetejére állt kicsit – felelte Tanya bizonytalanul. Bántotta,
hogy Péter nem jön haza vacsorára. Beszélni szeretett volna vele, és tudta, hogy a
tárgyalási előkészületek miatt fáradtan fog megérkezni. – Mit gondolsz, mikorra
érsz haza?
– Megpróbálok tízre otthon lenni. Ne haragudj a vacsora miatt! Igyekszem minél
több munkát elvégezni a többiekkel.
– Jól van.
– Minden rendben van otthon? Zaklatottnak tűnik a hangod.
– Csak sok a dolgom. A szokásos. Semmi különös.
– A gyerekek jól vannak?
-Mind elmentek. Megan el szeretné hozni lant Tahoe-ba. Azt mondtam neki, hogy
meg kell beszélnem veled. Nem tartom valami jó ötletnek. Már másnap
elkezdenének veszekedni, és mindannyiunkat az őrületbe kergetnének. – A férfi
elnevette magát; igen, pontosan ez történt, valahányszor Ian is velük tartott. Tavaly
télen elvitték magukkal síelni, de úgy összevesztek Megannel, hogy a srác két
nappal korábban visszautazott. Aztán persze kibékültek, amikor újra találkoztak a
városban. Megan mozgalmas szerelmi életéről volt híres a családban. Mollynak
eddig még nem volt komoly kapcsolata. Jason pedig a középiskolás évei alatt
mindvégig ugyanazzal a lánnyal járt, s csak most, a nyár elején szakítottak. Egyikük
sem akart távszere-lemben élni.
– Nekem úgy is jó, ha jön, és úgy is, ha nem – válaszolta Péter. – De ha akarod,
akkor most is vállalom a zord apa szerepét.
Mindig lehetett rá számítani az ilyen dolgokban, úgyhogy a gyerekek előtt
egységes álláspontot képviseltek. Pedig, mint a gyerekek általában, ők is
megpróbálkoztak azzal, hogy a szülőket megosztva felülkerekedjenek, és így
elérjék, amit akarnak. De ezzel az igyekezetükkel rendszerint kudarcot vallottak. A
szüleiket igen erős kötelék fűzte össze, és szinte mindenben egyezett a véleményük.
Ritkaságnak számított, ha akár a gyerekeikkel, akár valami mással kapcsolatban
nem értettek egyet.
E pillanatban Pétert valaki kereste a másik telefonon, és ő elbúcsúzott azzal, hogy
este találkoznak. Tanya mindig megnyugodott, ha beszélhetett a férjével. Jó volt vele
lenni, és jó volt éjszakánként egymáshoz bújni. Kapcsolatukban az évek során
semmi sem vált meg-szokottá, magától értetődővé. Azon kevés házasság közé
tartozott az övék, amely sohasem lett komolyan próbára téve. És még húsz év után is
szerelmesek voltak egymásba.
Tanya elmélázott ezen kicsit, és megállapította, hogy el sem tudja képzelni az
életét Péter nélkül. Felfoghatatlan volt, hogy kilenc hónapon keresztül Los
Angelesben éljen, s a hét öt napján egyedül töltse az éjszakákat. Ha csak rágondolt,
máris elfogta a magányosság érzése.
Nem számított, mennyi pénzt kínáltak érte, vagy hogy milyen fontos számára a
film, a férje és a gyerekei még fontosabbak voltak.
Miközben beállt a kocsifelhajtójukra, már tudta, hogy döntött. Még csak nem is
volt szomorú miatta. Talán egy kis csalódottságot érzett, de afelől semmi kétsége
nem volt, hogy továbbra is így akar élni, ahogy most él. Még abban sem volt biztos,
hogy elmondja a férjének. Mindössze annyi teendője maradt, hogy reggel felhívja
Waltot, és megmondja neki, hogy utasítsa vissza. Nagyon hízelgő, hogy őt kérték
fel, de nem vállalja. Már megvan mindene, amire vágyott. Semmi másra nincs
szüksége, csak Péterre, a gyerekeikre és a közös életükre.
 Második fejezet
Mint kiderült, minden jó szándéka ellenére Péter csak tizenegy óra után ért haza.
Olyan kimerült volt, hogy csak egy gyors zuhanyozásra vágyott, s hogy utána
ágyba bújhasson. Tanya valójában nem is bánta, hogy nem volt alkalmuk
beszélgetni. O már késő délután eldöntötte, hogy szóba sem hozza Douglas Wayne
ajánlatát. Szilárd elhatározásává vált, hogy nem fogadja el. Félálomban volt, amikor
a férje bebújt mellé az ágyba, és hátulról átölelte. Csukott szemmel, mosolyogva,
elégedetten dünnyögött valamit.
-... hosszú nap... – És amikor Péter magához húzta, boldogan simult hozzá a
hátával. Érezte a férfin a szappan és a sampon illatát. Megfordult a karjai között,
megcsókolta, s a férje egy hosszú percre magához szorította. -... rossz nap? –
kérdezte súgva.
– Nem, csak hosszú – felelte a férje, és elgyönyörködött feleségében. – Bocs,
hogy ilyen későn jöttem. Itthon minden rendben van?
– Rendben – motyogta Tanya álmosan, és még jobban elfészkelődött férje mellén.
Ezt a helyet szerette a legjobban. Olyan jó volt Péter mellett befejezni a napot, és
másnap reggel mellette felébredni. Ebben semmi sem változott az elmúlt húsz év
alatt. – Egyik gyerek sincs itthon. – Nyár volt, minden éber percüket a barátaikkal
töltötték. Tanya tudta, hogy a lányok ma éjszaka is egy barátnőjüknél alszanak,
Jason pedig jól és megbízhatóan vezetett. Ritkán maradt ki késő éjszakáig, de anyja
nem izgult érte, és nem is szokta ébren megvárni. A fiú mindig magánál hordta a
mobiltelefonját, úgyhogy bármikor utol lehetett érni. Mindhárman értelmes
gyerekek voltak, még tizenévesen sem okoztak komolyabb fejfájást a szüleiknek.
Péter és Tanya egymáshoz bújtak, és öt perc múlva már mindketten aludtak.
Másnap reggel a férfi kelt föl elsőnek. Mialatt zuhanyozott, Tanya megmosta a
fogát, majd még hálóingben lement, hogy reggelit készítsen a férjének. Útközben
bekukkantott Jason szobájába, és látta, hogy a fiú édesdeden alszik. Még órákig nem
is fog felkelni. Mire Péter szürke nyári öltönyben, fehér ingben és sötét színű
nyakkendőben lejött, a reggelije már az asztalon várta. Tanya csak ránézett, és tudta,
hogy valamikor a nap folyamán meg kell jelennie a bíróságon. Különben sportos
inget, khakiszínű vászonnadrágot, sőt néha, főleg pénteken, farmert viselne. A férfi
egész külseje frissességet, tisztaságot sugárzott, és sokat megőrzött diákos
külsejéből, amilyen a megismerkedésükkor volt. Szép párt alkottak együtt. Tanya
mosolyogva nézte, amint férje leül az asztalhoz, ahol már várta a müzli, a bevert
tojás, a kávé, a pirítós és a gyümölcslé. Péter szeretett kiadósan reggelizni, és ő
mindig felkelt, hogy elkészítse neki, és iskolaidőben a gyerekeknek. Jóleső érzés
volt, hogy gondoskodhat róluk. Szívesen mondogatta, hogy ez a főállása, az írás
csak amolyan mellékfoglalkozás.
– Úgy látom, ma a bíróságra mész – jegyezte meg, mire a férje rápillantott az
újságra, és bólintott.
– Csak be kell ugranom, hogy egy jelentéktelen ügyben kérjem a tárgyalás
elnapolását. Te mit csinálsz ma? Nem akarsz velem vacsorázni a városban? Tegnap
már majdnem teljesen elkészültünk az előkészítő munkákkal.
– Jól hangzik. – Legalább egyszer egy héten be szokott menni a városba, hogy
együtt vacsorázzanak. Néha megnéztek egy-egy balettet, vagy hangversenyre
mentek, de Tanya legjobban azokat a csendes estéket szerette, amikor kettesben
beültek valamelyik kedvenc kis éttermükbe, vagy elutaztak valahová egy-egy
hétvégére. Művészet volt ez, amellyel ébren tar-tották a szerelmüket húszéves,
háromgyerekes házasságukban. Eddig sikerült.
Amikor Péter befejezte a reggelizést, rápillantott feleségére az asztal fölött, és
figyelmesen nézte egy ideig. Jobban ismerte őt, mint Tanya saját magát.
– Mi az, amit nem mondasz el nekem?
Az asszonyt meghökkentette volna ez a meglepő pontossággal megfogalmazott
kérdés, ha nem hangzott volna már el számtalanszor az együtt töltött évek során.
Mintha a férje mindig tudná, hogy mi jár a fejében.
– Vicces, hogy ezt kérdezed – nézett a férfira mosolyogva. – Miből gondolod,
hogy nem mondok el neked valamit? – Sohasem értette, hogy csinálja Péter. Pedig
számtalanszor megtette már.
– Nem tudom. Csak érzem. Úgy néztél rám, mintha volna valami, amit el kell
mondanod, de nem akarod. Szóval? Halljuk, mi az!
– Semmi.
Péter nevetett, és nevetése átragadt a feleségére. Ezzel el is árulta magát. Már csak
idő kérdése volt, hogy mikor mondja el. De megfogadta, hogy nem szól róla.
Csakhogy semmit sem tudott eltitkolni Péter előtt, és ezzel a férfi is ugyanígy volt.
Tanya éppúgy ismerte a férjét, ahogy az őt.
– Ó, a fenébe... nem akartam elmondani – vallotta be, miközben töltött Péternek
egy újabb csésze kávét, magának pedig teát. Ritkán reggelizett, csak teát ivott, és
hozzá csipegetett a tányérokon otthagyott maradékokból. Ennyi elég is volt neki. –
Nem olyan fontos.
– Annak kell lennie, ha el akartad titkolni. Miről van szó? A gyerekekkel
kapcsolatos?
 Rendszerint ilyesmi volt: valamelyik bizalmasan bevallott valamit az anyjának.
De Tanya mindig elmondta a férjének, aki tudott titkot tartani, és akinek az ítéletében
az asszony fenntartás nélkül megbízott. Péter gyors felfogású, bölcs és jóindulatú
ember volt, és jóformán soha nem hagyta őt cserben.
Tanya vett egy nagy levegőt, és ivott pár korty teát. Valami oknál fogva nehezére
esett elmondani neki. Könnyebb volt a gyerekekről beszélnie. Attól volt ez olyan
nehéz, hogy most róla volt szó.
– Tegnap felhívott Walt.
Egy percre elhallgatott, mielőtt folytatta volna, s eközben a férje várakozón nézett
rá.
– És? Találjam ki, mit mondott?
– Hát, talán az volna a legjobb – nevetett az asszony. Látszott rajta, hogy ideges,
és furcsán érezte magát. A puszta gondolat, hogy kilenc hónapig Los Angelesben
lakjon, olyan rémítő volt, hogy már az is bűntudatot keltett benne, hogy beszélnie
kell róla. Mintha valami rosszat tett volna, holott szó sem volt erről. Úgy tervezte,
hogy mihelyt Péter elmegy az irodába, felhívja az ügynökét, és udvariasan elutasítja
az ajánlatot. Minél előbb túl akart esni rajta. A tudat, hogy a kérdés még nyitva van,
ijesztőnek tűnt számára. Mintha Douglas Wayne pusztán azzal, hogy felajánlotta neki
ezt a munkát, elrabolhatná a családjától, és elvehetne tőle azt az életet, amelyet
annyira szeretett. Tudta, hogy butaság, mégis így érezte. Talán mert félt, hogy énje
egy része épp ezt akarja, márpedig ezt az énjét mindenképpen kordában kell tartania.
Tudta, hogy ezt csak ő teheti meg, nem ruházhatja át a felelősséget Waltra, de még a
férjére sem. – Tett egy ajánlatot – folytatta végül. -Nagyon hízelgő volt, de nem
akarom megcsinálni.
Péter nézte a felesége szemét, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy elhiszi,
amit mond. Olyan nem volt, amit ő ne akart volna megírni, ha képes volt rá. Húszévi
együttélés után pontosan tudta, hogy Tanyának úgy kell az írás, mint a levegő.
Akármilyen körültekintően és tapintatosan csinálta is, az írás elemi szükséglete volt,
nem beszélve arról, hogy nagyon jól írt. Roppant büszke volt a feleségére, és nagy
tiszteletben tartotta a munkáját.
– Újabb novelláskötet?
Tanya csak a fejét rázta, vett egy újabb mély lélegzetet, majd kibökte:
– Film. Játékfilm. A producer szereti az írásaimat. Úgy látszik, szappanopera-
függő. Lényeg az, hogy felhívta Waltot. Érdeklődött nála, hogy megírnám-e az új
filmjéhez a forgatókönyvet.
Igyekezett könnyed hangot megütni, de Péter meglepetten nézett rá az asztal
fölött.
– Felkért, hogy írd meg egy játékfilm forgatókönyvét? – Éppúgy elképedt ezen,
mint az első pillanatban Tanya. – Talán nem akarod megírni? Miért, miről szól?
Valami pornó?
El sem tudta képzelni, hogy a felesége a pornón kívül bármi más filmet
visszautasítson. Élete nagy álma teljesülne ezzel. Évekig emlegette. Lehetetlen, hogy
ne fogadjon el egy ilyen felkérést.
– Dehogy – nevetett az asszony. – Legalábbis nem hiszem. Vagy mégis az lenne?
– tréfálkozott, de hirtelen elkomolyodva nézett a férje szemébe. – Nem tudom
megcsinálni.
– Miért nem? Egyetlen okot sem tudok elképzelni, amiért vissza kéne utasítanod.
Mi történt? – Tudta, hogy több is van itt, mint amiről Tanya beszámolt.
– Nem megy – felelte az asszony szomorúan. Nem akarta, hogy a férje rosszul
érezze magát amiatt, hogy ő nemet fog mondani. Olyan áldozat volt ez, amelyet
mindenképpen meg akart hozni a családjáért. Valójában az lenne az igazi áldozat, ha
Los Angelesben kellene időznie. Nem akarta magára hagyni Pétert és a lányokat.
– Miért nem megy? Magyarázd el, légy szíves!
Abból, ahogy ott ült vele szemben a konyhaasztalnál, kutató pillantását le nem
véve róla, tudható volt, hogy addig nem megy el, amíg választ nem kap.
– A forgatás alatt Los Angelesben kellene laknom. Csak hétvégeken jöhetnék
haza. Ezt nem tehetem meg. Tönkretenném a családunkat. Nem élhetek ott, miközben
te és a lányok itt vagytok. Egyébként is ez az utolsó évük itthon.
– És lehet, hogy neked meg ez az utolsó esélyed, hogy végre olyasmit csinálj,
amit egész életedben szerettél volna.
Mindketten tudták, hogy igaza van.
– Még ha úgy is van, ez akkor sem megy. Nem áldozom fel a családomat azért,
hogy egy filmen dolgozhassam. Nem éri meg.
-Miért ne ingázhatnál hétvégenként? A lányok egyébként sincsenek soha itthon.
Iskola után vagy a barátnőikkel lógnak, vagy valamilyen edzésen vannak. Én
megleszek. Felváltva főzünk, te pedig péntek esténként hazajössz. Még az is lehet,
hogy ráérsz hétfőn hajnalban visszautazni. Mitől lenne ez olyan rossz? És csak pár
hónapig tart, nem?
Érezhetően nagyon akarta, hogy Tanya vállalja el, és szavai könnyeket csaltak az
asszony szemébe. Péter mindig olyan jó, olyan rendes volt vele. Mindannyian
megsínylenék, ha ő elmenne, s úgy érezte, ehhez nincs joga, még akkor sem, ha a
férje nagylelkűen felajánlja neki.
 – Öt hónapig tart a forgatás, két hónap kell az előkészületekhez, és egy-kettő az
utómunkálatokhoz. Ez összesen nyolc vagy kilenc hónap. A teljes tanév. Ennyit nem
vállalhatok. Péter, még jobban szeretlek, amiért felajánlod, hogy csináljam meg, de
én képtelen lennék rá.
– Lehet, hogy képes lennél rá – mondta erre lassan, elgondolkodva a férfi. Nem
akarta Tanyát megfosztani attól a lehetőségtől, amelyre egész életében várt.
– Hogyan? Nem lenne fair veled szemben, nem beszélve arról, hogy szörnyen
hiányoznál, a lányok pedig megölnének. Ez az utolsó évük a középiskolában. Itt kell
lennem, és itt is akarok lenni.
– Te is hiányoznál nekem – vallotta be becsületesen Péter –, de ez egyszer a
lányok is hozhatnának érted áldozatot. Mindig itt vagy, készen arra, hogy mindent
megtegyél, amit csak akarnak. Talán még jót is tenne nekik kicsivel több
függetlenség, mint ahogy nekem is. Tanya, nem akarom, hogy ezt elmulaszd. Lehet,
hogy soha többé nem kapsz ilyen lehetőséget. Ezt nem hagyhatod ki. – És olyan
bátorítón nézett rá, hogy az asszony majdnem elsírta magát.
-De igen, kihagyhatom. Mihelyt elindulsz dolgozni, felhívom Waltot, és
megmondom neki, nem vállalom. – Mindezt nyugodtan és határozottan jelentette ki,
mint aki szentül meg van győződve arról, hogy helyesen döntött.
-Nem akarom, hogy megtedd. Mondd neki azt, hogy várjon még. Beszéljünk
előbb a lányokkal.
Azt szerette volna, ha józan mérlegelés után családi döntés születik, méghozzá
Tanya javára, ha ez egyáltalán lehetséges, és a lányok hajlandók lesznek
nagylelkűen kezelni ezt a dolgot. Remélte, hogy az anyjuk kedvéért igen.
– Úgy érzik majd, hogy teljesen elhanyagolják őket, és igazuk is lesz. Az utolsó
évükben a hétvégéket leszámítva gyakorlatilag végig távol leszek itthonról. És attól
kezdve, hogy elindul a forgatás, ki tudja, elszabadulok-e minden hétvégén? Hallani
rémtörténeteket arról, hogy a forgatás menetrendje teljesen felborul, túllépik a
költségvetést, és kifutnak az időből. Tovább is tarthat, mint mondják.
– A költségvetés az ő gondjuk, te meg az én gondom vagy. Szeretném, ha meg
tudnánk oldani.
Tanya elmosolyodott, azután felállt, megkerülte az asztalt, hogy megölelje és
megcsókolja a férjét.
– Csodálatos vagy, kimondhatatlanul szeretlek... de hidd el nekem, ez nem fog
menni.
-Ne légy már ilyen kishitű! Legalább próbáljuk meg. Este, ha a vacsora után
hazaérünk, beszélünk a lányokkal. Most nemcsak egyszerűen elviszlek vacsorázni,
hanem ünnepelni is fogunk. – Hirtelen eszébe jutott valami. – Mennyit kínáltak?
Tanya elmosolyodott, mert még maga sem akarta elhinni, aztán megmondta. Egy
percre néma csend lett a konyhában, majd a férfi füttyentett.
– Jobb lesz, ha elvállalod. Jövőre már három kollégiumot kell fizetnünk, de
elenyésző összeg lesz ehhez képest. Még kimondani is szédítő. És ezt akarod te
visszautasítani? – Az asszony bólintott. – Értünk? – Tanya ismét bólintott, s karját
még szorosabbra fonta a férfi körül. – Szívem, te meg vagy húzatva. Én azt
mondom, menj, és dolgozz nekik ezerrel. Az ördögbe is, ha te befutsz
filmforgatókönyvek írásával, én akár nyugdíjba is vonulhatok.
Felesége eddig is szépen keresett az írással, jóllehet a szépirodalmi művekért
sohasem fizettek valami sokat. De a szappanoperák írása mindig kifizetődött.
Douglas Wayne játékfilmjében egyenesen fantasztikus pénz volt, és Péter annak
rendje és módja szerint le volt nyűgözve az ajánlatuktól.
– És ezenkívül a Beverly Hills Hotel egyik bungalója, vagy egy villa vagy egy
lakás, amelyiket akarom. És teljes költségtérítés az egész ott-tartózkodásom idejére.
– Megmondta a rendező és a főszereplők nevét, mire a férje újból füttyentett.
Hihetetlen ajánlat volt, amilyen egyszer az életben ha adódik, és ezzel mindketten
tisztában voltak. A férfi nem is értette, hogy lehet ilyesmit nem elfogadni. Félt, hogy
ha Tanya megtenné, élete végéig bánná, és emiatt neheztelne rá és a gyerekekre. Túl
nagy horderejű dolog volt, semhogy le lehessen mondani róla.
– Meg kell csinálnod – mondta, még mindig a karjában tartva a feleségét. – Nem
engedem, hogy visszautasítsd. Lehet, hogy mindannyiunknak Los Angelesbe kéne
költöznünk egy évre.
Persze csak viccelt, de Tanya arra gondolt, bár megtehetnék. Sajnos nem tehették
meg, hiszen Péternek biztos egzisztenciája volt az ügyvédi irodában, amelynek
egyben társtulajdonosa is, s a lányoknak is joguk van ott befejezni az iskolát, ahol
felnőttek. Ha bárki-nek Los Angelesbe kellett költöznie, az csak Tanya lehetett,
egyedül. Ezt azonban végképp nem akarta, bármennyire is izgalmasnak ígérkezett,
egyrészt mert régi álma teljesült volna, másrészt a pénz miatt, ami teljesen
hihetetlennek tűnt mindkettőjük számára. Sohasem áldozta fel a családját a
karrierjéért, most sem akarta elkezdeni.
– Ne hülyéskedj – nézett szomorkás, vágyódó mosollyal Péterre. – De azért jó
érzés tudni, hogy velem akarták megíratni a forgatókönyvet.
– Várjuk meg, mit mondanak ma este a lányok. Mondd azt Waltnak, hogy még
gondolkozol rajta. És Tanya... – A férfi még erősebben ölelte magához, és
szerelmes pillantással nézett a szemébe. – Csak hogy tudd: nagyon büszke vagyok
rád.
– Kösz, hogy ilyen rendes vagy. Még most sem tudom elhinni, hogy rám
gondoltak... Douglas Wayne... Bevallom, nagyon jó érzés.
– Nekem is – mondta Péter, és az órájára pillantott. Már egy órája el kellett volna
indulnia, de ez fontos hír volt. – Hová menjünk este?
– Egy csendes helyre, ahol tudunk beszélgetni.
– Mit szólnál a Quince-hez?
– Tökéletes. – A romantikus hangulatú kis étterem a Pacific Heightson volt, és
nagyon finom ételeket lehetett enni náluk.
– Gyere taxival! Majd hazahozlak. Randizni fogunk.
Megcsókolta búcsúzóul, s miután elment, Tanya sóhajtva a telefonra nézett,
felvette, és tárcsázta Waltot. Maga sem tudta, mit mondjon neki. Úgy gondolta, este
már döntött, de ezek szerint mégsem. Még mindig nem látta, hogyan tudná
megcsinálni, és amikor ezt megmondta az ügynökének, az hangosan felnyögött.
– Mivel tudnám meggyőzni magát, hogy nincs más választása?
– Mondja meg nekik, hogy forgassák le a filmet itt -felelte elcsigázottan. Péter is
úgy beszélt, mintha ez a dolog olyan egyszerű volna, ám ő a szíve mélyén tudta,
hogy egyáltalán nem az. És volt egy olyan érzése, hogy a lányai ugyanígy látnák a
helyzetet. Aligha akarnák, hogy az édesanyjuk épp ebben a tanévben legyen távol
otthonról.
– Remélem, Péter rá tudja venni, Tanya. A pokolba is, ha a férje áldását adja rá,
akkor mi miatt kellene aggodalmaskodnia? Nem fog elválni magától azért, mert
kilenc hónapra Los Angelesbe költözik.
-Azt sohasem lehet tudni – nevetett az asszony. Tudta, hogy ez nem történhet meg,
de a távollét sohasem tesz jót a házasságnak. Különben is szeretett együtt lenni a
férjével. Elképzelte, milyen nyomorultul érezné magát ennyi hónapon keresztül úgy,
hogy hétközben távol van tőle.
– Hívjon fel holnap! Majd azt mondom a producernek, hogy még mindig nem
tudtam elérni. Amikor tegnap ezt mondtam neki, azt felelte, magára érdemes várni.
Nagyon szeretné, ha maga írná meg ezt a forgatókönyvet.
Tanya csak az utolsó pillanatban nyelte le, hogy „én is". Tudta, nem szabad
beleélnie magát. Ez csak egy álom, semmi több. És az is marad. Fölösleges hiú
reményeket táplálnia.
Miután letette a telefont, újra az elbeszélésén kezdett dolgozni. Délben
beténfergett a konyhába Jason, és akkor reggelit készített neki. Leültek, és egy ideig
beszélgettek, aztán késő délután a lányok is megjöttek. Egy szót sem szólt nekik az
ajánlatról. Előbb még az apjukkal akart tisztázni bizonyos dolgokat.
Hat órakor felöltözött a vacsorához, majd egy óra múlva taxival bement a
városba. Továbbra is a film járt az eszében. Hirtelen elszomorította a gondolat,
hogy elhagyja az otthonát. Olyan érzés volt, mintha egy evező nélküli csónakban,
tehetetlenül sodródna lefelé a folyón. Amikor odaért, a férje már várta az
étteremben. Miközben a finom vacsorát ették, szándékosan kerülték a forgatókönyv
témáját, s Péter csak a desszertnél közölte vele, hogy gondolkozott a dolgon, és
szeretné, ha elvállalná. Péntek este lévén, másnap reggel akart családi tanácsot
tartani az ügyben.
– Neked kell döntened, Tan. Még én sem mondhatom meg neked, hogy mit tegyél.
Es nem hagyhatod, hogy ők döntsenek helyetted. Ehhez nincs joguk. De
megkérdezheted őket, hogy mit gondolnak.
– És te mit gondolsz? – nézett szorongva a férjére Tanya. Tudta, hogy butaság,
mégis úgy érezte, mintha ettől mindent és mindenkit elveszítene, amit és akit
szeretett. Könnyes szemmel fürkészte férje arcát, mire ő az asztalon átnyúlva
megfogta a kezét.
– Tudod, mit gondolok, szívem. Tudom, hogy nehéz, de azt hiszem, meg kell
csinálnod. Nem a pénzért, ámbár isten látja lelkem, az is nagy kísértés, és elég ok
lenne arra, hogy elvállald. De azt hiszem, azért kell megcsinálnod, mert mindig is
erről álmodoztál. Most tehetsz egy próbát. A lányok majd megszokják, noha eleinte
alkalmazkodást követel tőlük, és én is megszokom. Nem örökre szól, csak pár
hónapra. Nem adhatod fel az álmaidat, Tanya. Főleg nem, ha egyszer csak
besétálnak az ajtón, és maguktól az öledbe pottyannak. Valami azt súgja nekem,
hogy ennek így kellett történnie. Meg tudjuk csinálni... Meg tudod csinálni. Meg kell
csinálnod. Soha ne mondj le az álmaidról, Tan! Még értünk se – tette hozzá halkan.
– Az én álmom te vagy – válaszolta szelíden az asszony. – Azóta, amióta először
találkozunk. – Erősen kapaszkodott a férfi kezébe. – Soha nem akarok olyat tenni,
amivel ezt tönkretenném. Különben is, nem hiszem, hogy kibírnék hetente öt
éjszakát tőled távol.
Intenzív házaséletet éltek, és immár húsz esztendeje kölcsönösen egymástól
függő és egymásba fonódó életükkel szokatlanul szoros kapcsolat alakult ki
közöttük. Tanya elképzelni sem tudta, milyen lehet az a házasság, amelyben férj és
feleség csak hétvégéken vannak együtt. Egyszerűen nem hitte el, hogy akár egy
hollywoodi bomba film is megérné, hogy feláldozzák érte ezt a közös életüket, ha
csak kilenc hónapra is. Péter sokkal nyitottabb volt a gondolatra, mint ő.
– Semmit sem fogsz tönkretenni, butuskám – mosolygott rá, miközben a pincér
letette elé a számlát. Remek volt a vacsora, s hozzá megittak egy üveg kitűnő bort.
Amikor távoztak az étteremből, Tanya kifejezetten zaklatottnak tűnt. Los Angeles
járt a fejében, és hogy milyen árvának fogja érezni magát a férje nélkül, ha végül
mégis hagyja magát rábeszélni, és elfogadja a felkérést. Egyelőre el sem tudta
képzelni. Hogy is hagyhatna faképnél egy ilyen férfit, mint Péter, még ha csak
hetente öt napra? Nincs az a forgatókönyv, amely megérne ennyit.
Másnap ledobták a bombát a gyerekeikre. Nem egészen úgy fogadták, ahogy a
szülők számítottak rá, noha egyes részletek előre megjósolhatok voltak. Molly
szerint ez csodálatos lehetőséget jelent az anyjának, amit semmiképpen sem szabad
elszalasztania. Megígérte, hogy ha Tanya elmegy, ő majd segít gondoskodni az
apjukról. Jason úgy, ahogy volt, szupernek találta az egészet, és megkérdezte, nem
mehetne-e ő is az anyjával, hogy összeismerkedhessen pár filmsztárral. Tanya
megjegyezte, hogy úgy tudja, Jason kollégiumba fog költözni, ahol hétközben
tanulással foglalkozik majd, ő maga pedig a hétvégeket itthon fogja tölteni. A fiút a
legkevésbé sem nyugtalanította, hogy anyja az apjukra hagyja a lányokat az utolsó
évükben. Ezzel együtt az asszony biztos volt benne, hogy dührohamot kapott volna,
ha vele tette volna ugyanezt, amikor ő volt végzős. Most azt mondta, hogy apjuk
gondot tud viselni mindnyájukra. Megan viszont dühös lett. Éktelenül dühös.
– Hogy gondolhatsz egyáltalán ilyesmire? – támadt haragtól izzó tekintettel
anyjára. Heves reakciója még Tanyát is meglepte.
– Valójában nem gondolok rá, Megan. Úgy terveztem, hogy nem fogadom el a
felkérést, de apád úgy gondolta, el kellene mondanom nektek, hogy halljam, hogyan
fogadjátok. – Hát hallani mindannyian hallották, legalábbis Megan esetében.
Méghozzá hangosan és félreérthetetlenül.
– Mindketten megőrültetek? Ez az utolsó évünk itthon! Mit kell vállalnunk egy
anya kedvéért, aki közben vígan éli világát filmsztárok társaságában,
Hollywoodban? – Ezt úgy mondta, mintha Tanya azt közölte volna, hogy mostantól
kilenc hónapig egy bordélyházban fog dolgozni Tijuanában.
– Nem élném vígan a világomat – közölte a lányával nyugodt hangon. –
Dolgoznék. Nagyszerű lehetőség lett volna, ha egy évvel később érkezik. De még
akkor sem akarnám magára hagyni apátokat.
– Velünk egyáltalán nem törődsz? Nekünk itt van rád szükségünk. Molly és én az
idén fogunk jelentkezni egyetemre. Ki segít majd, ha te elmész? Vagy ez téged nem
érdekel, mami? – kiáltotta Megan könnyes szemmel, és Tanya is könnyes szemmel
hallgatta. Fájdalmas szóváltás volt, és Péter jobbnak látta gyorsan közbelépni.
– Szerintem ti nem is tudjátok, micsoda megtiszteltetés ez édesanyátoknak.
Douglas Wayne az egyik legnagyobb filmes producer. – Ezek után felsorolta az
összes sztárt, mire Jason nagyot füttyentett, és emlékeztette anyját, hogy
mindegyikőjükkel szeretne találkozni.
– Még nem ismerem őket – mondta Tanya mogorván. – Nem tudom, miért
csináljuk ezt. – Semmi értelme nem volt egy családi tanácskozással feldúlni a
gyerekeik nyugalmát. Csak azt érték el vele, hogy tele lettek aggodalommal. És
mire volt ez jó? Hiszen már döntött. Itthon marad velük. Ennek ellenére Péter úgy
gondolta, fontos, hogy értesüljenek az ajánlatról. De minek? Megan épp most
mondta el mindazt, aminek hallásától a legjobban tartott, és amit maga is gondolt.
Ha elfogadná a felkérést, a három közül legalább egy gyereke meggyűlölné érte, és
lehet, hogy idővel mindannyian így éreznének iránta. Igaz, hogy Jason egyáltalán
nem borult ki. Mollyra pedig mindig is jellemző volt a nagylelkűség. Megan ezzel
szemben kerek perec kijelentette, hogy sohasem bocsátja meg anyjának, ha elmegy.
Tanya el is hitte neki. Péter azt mondta, majd túlteszi magát rajta, és ő is ott lesz,
hogy felesége távollétében segítsen nekik és gondjukat viselje.
– Nem tehetem tönkre a családunkat – jelentette ki Tanya komoran, miután a
gyerekek magukra hagyták őket. – Nem bocsátanak meg nekem, és egy idő után
még te is meggyűlölhetsz.
Jason sok szerencsét kívánt neki, és azt mondta, reméli, hogy elmegy. Molly
túláradó szeretettel átölelte, és biztosította arról, hogy nagyon büszke rá. Megan szó
nélkül kiviharzott, és becsapta az ajtót. Míg elért a szobájáig, további három ajtót
csapott be maga után.
-Senki sem fog meggyűlölni, szívem – mondta Péter, s átkarolta a vállát. –
Legföljebb te magad, ha ezt kihagyod. Nem hinném, hogy lesz még egy ilyen
lehetőséged, kivált, ha ezt elpasszolod.
– Biztos, hogy nem lesz – felelte Tanya nyugodtan. -Nem muszáj nekem filmet
írnom. Ez csak olyan vágyálom volt. Nagyon elégedett vagyok a novelláimmal és a
szappanoperáimmal.
Elég pénzt keresett férje jövedelme mellé, és szerette a munkáját. Többre nem
volt szüksége, és nem is akart ennél többet. Megan reakciója pedig elmondott
mindent, amit tudnia kellett.
-A szappanoperáknál többre is képes vagy, Tan. Miért ne próbálnád meg, ha
egyszer esélyt kapsz rá?
-Hallottad Megant. Nem áldozhatom fel őt egy film kedvéért. Ez olyan borzasztó.
– Nincs joga visszatartani téged attól, ami ennyire fontos neked. És itt lesz velem.
Túl fog jutni rajta. Észre sem veszi, hogy itt vagy, vagy nem vagy itt. Úgyis mindig
a barátnőivel lóg. És hétvégenként segíthetsz neki az egyetemi felkészülésben.
– Péter – nézett föl a férjére tágra nyílt szemmel Tanya. – Ne! Ne próbálj nyomást
gyakorolni rám. Értékelem az igyekezetedet, amivel mindent megpróbáltál, de még
ha mindnyájan azt mondanátok is, hogy ez nagyszerű és csodálatos, akkor sem
tudnám megtenni. Nem hagyhatom itt őket, és téged sem hagyhatlak itt. Szeretlek.
Köszönöm. – Felállt, karját férje köré fonta, s ő viszonzásul átölelte.
– Ezután majd rossz lesz neked háziasszonyként élni Marinben. Minden nap arra
fogsz gondolni, hogy most ott lehetnél, és egy olyan film forgatókönyvén
dolgozhatnál, amely valószínűleg Oscar-díjat fog nyerni.
Nem lehet, hogy a gyerekekre hagyd a döntés jogát és felelősségét, Tanya. Neked
egyedül kell meghoznod ezt a döntést.
– Már megtettem. Az itthon maradásra szavaztam, s hogy továbbra is azt
csinálom, amit eddig csináltam, azok mellett, akiket szeretek.
– Akkor is szeretni fogunk, ha elmész Los Angelesbe. Én mindenképpen. Megan
is meg fog bocsátani neked. És nagyon-nagyon büszke lesz rád. Mindannyian azok
leszünk.
– Nem – mondta Tanya újra, a leghatározottabban, és ezek után sokáig néztek
egymás szemébe. – Néha le kell mondanod valamiről, amit nagyon szeretnél, mert
azoknak, akiket szeretsz, így a jó.
– Én azt szeretném, ha elvállalnád – felelte a férfi csendesen. – Tudom, milyen
fontos lenne neked. Nem akarom, hogy lemondj róla, akár értem, akár a
gyerekekért. Kár lenne. Nagyon nagy kár. Sohasem bocsáta-nám meg magamnak,
ha visszatartanálak ettől.
Tanya ijedten nézett a férjére.
– És mi lesz, ha tönkremegy tőle a házasságunk? Lehet, hogy még annál is
nehezebb, mint ahogy elképzeljük. – Pedig ő nagyon nehéznek képzelte.
– Én nem értem, hogy tehetne tönkre ez bármit is kettőnk között. Feltéve persze,
hogy nem szeretsz bele valamelyik szívdöglesztő filmsztárba, Tan. Mit gondolsz?
Én majd csak itthon ülök, és várok rád.
– Kimondhatatlanul hiányoznál – mondta az asz-szony, és az arcán leperdült egy
könnycsepp. Úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akit a saját érdekében iskolába
küldtek. Nem akart elválni Pétertől. A forgatókönyvírás gondolata nagyon tetszett
neki, de meg is rémítette. Húsz éve nem mozgott önállóan odakint a világban.
– Te is hiányoznál nekem – vallotta be a férfi őszintén. – De néha bátornak kell
lennünk ahhoz, hogy fejlődjünk, Tan. Jogod van ahhoz, hogy ilyesmit is megtehess,
anélkül, hogy fizetned kelljen érte. Nem szeretnélek kevésbé emiatt. Nagyon, de
nagyon büszke lennék rád, és még jobban szeretnélek.
– Félek – suttogta az asszony, és sírva bújt a férje mellére. – Mi lesz, ha nem
tudom megcsinálni? Ez nem egy butuska délelőtti folytatásos teleregény, itt a
nagyokkal kéne együtt dolgoznom. Mi van, ha kiderül, hogy mégiscsak kispályás
vagyok?
– Nem vagy az, bébi. Tudom. Es remélem, te is tudod. Ezért akarják, hogy te írd
meg. Csak annyi kell, hogy tárd szét a szárnyad, és repülj. Oly sok éven át erre
készültél. Ne foszd meg magad ettől a lehetőségtől a gyerekek vagy énmiattam.
Menj el – mondta, és forrón megcsókolta. Ennél nagyobb ajándékot nem is adhatott
volna neki, és amikor Tanya a könnyein át felnézett rá, könnyeket látott a férje
szemében is.
– Szeretlek – suttogta –, nagyon szeretlek... de nagyon félek, Péter...
– Ne félj, szívem! Én itt fogok várni rád, a gyerekekkel együtt... még Megan is...
És meg is látogathatunk, te pedig hétvégenként hazajársz. Ha a munkád miatt nem
tudsz jönni, hát majd mi megyünk el hozzád. Vagy csak én. Egykettőre eltelik az a
pár hónap, és akkor majd boldog leszel, hogy elvállaltad.
– Te vagy a legnagylelkűbb férfi a világon, Péter Harris. Annyira szeretlek...
– Ez majd jusson eszedbe akkor is, amikor a filmsztárok sorra kopogtatnak az
ajtódon.
– Nem fognak – sírta el magát újra Tanya –, de ha mégis, engem az sem érdekel.
Soha többé nem tudnék úgy szeretni mást, mint téged.
– Én sem – szorította magához Péter. – Elvállalod, Tan? – Kicsit eltolta magától,
hogy a szemébe tudjon nézni. Vad rémületet látott benne. Aztán a nő szó nélkül
bólintott, s a következő pillanatban sírva kapaszkodott belé, mint egy gyerek, aki
nem mer egyedül elmenni otthonról.
 Harmadik fejezet
A hírt augusztusban, a Tahoe-tónál közölték a gyerekekkel. A fogadtatás hasonló
volt a korábbihoz. Molly teljes mértékben anyja mellett állt és büszke volt rá, Jason
alig várta, hogy meglátogathassa, Megan pedig ettől kezdve három héten át nem állt
szóba vele. Feldühödve közölte, hogy ezt sohasem bocsátja meg neki, és Tanya
minden alkalommal sírni látta. Megan azt állította, hogy ennél rosszabb dolog soha
életében nem történt vele. Az anyja elhagyja. A négy hét alatt, amíg ott voltak, az
asszony százszor elmondta, hogy felhívja Waltot, és visszamondja az egészet. De
Péter nem engedte. Azzal nyugtatgatta, hogy Megan túl fogja tenni magát rajta, és az
a jó, hogy most szabadjára engedi a haragját. Valahányszor Tanya ránézett a
lányára, mindig azt kellett éreznie, hogy milyen rossz anya, és majdnem annyit sírt,
mint ő.
Amolyan keserédes nyaralás volt ez. Jason az egyetem előtti utolsó nyarát töltötte
velük, egyre-másra jöttek föl a városból a barátai, hogy kis időt eltöltsenek vele,
azután mentek is vissza. És Tanya is nagy becsben töltött minden percet, amit még
vele és az apjával tölthetett. Hosszú sétákat tettek kettesben Mollyval, mivel Megan
messze elkerülte őket. Csak az utolsó napokban kezdett ismét szólni hozzá, de akkor
is csak ha muszáj volt. Az utolsó estén nagyszabású kerti grillpartit rendeztek,
melyre meghívták a barátokat is.
A parti után, már rendrakás közben, a szülők sokáig beszélgettek. Már csak tíz
nap volt hátra Tanya Los Angelesbe utazásáig. Megmondta Douglas Wayne-nek,
hogy csak azután tud menni, miután a fiát elköltöztette. Ott akart lenni a férjével
együtt, amikor Jason beköltözik a kollégiumi szobájába. A lányok is velük akartak
menni, és úgy beszélték meg, hogy utána Péter hazaviszi őket. Tanyát egy limuzin
várta a Santa Bar-bara-i Biltmore-ban, hogy elvigye Los Angelesbe. Ott készültek
könnyes búcsút venni egymástól, feltéve, hogy Megan nem öli meg az anyját addig.
Az a pár nap, mielőtt Tanya és Jason elutaztak volna, nagyon nehéz volt. Az
asszony segített a fiának összecsomagolni és mindent számba venni, ami a
kollégiumi élethez kelleni fog. Laptop, bicikli, lejátszók és erősítők, takarók,
ágynemű, családi fotók, sportfelszerelések, néhány dolog, ami majd felkerül a falra,
íróasztallámpa, ágyelő. Maga sem tudta, mi izgatja jobban: hogy hamarosan el kell
válnia Jasontől, vagy hogy utána neki kell elválnia a többiektől. Magának sokkal
kevesebb holmit csomagolt be, mint a fiának. Nem szerepelt semmi más a terveiben,
mint a munka. Egy szekrénybe akasztható műanyag zsáknyi ruha mellett egy kis
bőröndöt töltött meg főleg futócipőkkel, melegítőfelsőkkel és farmernadrágokkal.
Hosszas töprengés után végül berakott egy elegánsabb hosszúnadrágot, két
kasmírfelsőt és egy fekete koktélruhát is, ha netán meg kell jelennie a stábbal valami
ünnepélyesebb eseményen. És elcsomagolt rengeteg bekeretezett képet a
gyerekekről, hogy majd kirakja őket mindenhová a Beverly Hills Hotel
bungalójában. Már tudta, hogy az elkövetkező hónapokban a kettes számú bungaló
lesz a lakása. Volt benne két hálószoba, hogy a gyerekek meglátogathassák, egy kis
dolgozószoba, egy nappali és egy ebédlő a hozzá tartozó jól felszerelt kis
teakonyhával, habár el sem tudta képzelni, hogy főzni fog magára az ott-
tartózkodása alatt. Húsz év óta ez lesz az első alkalom, hogy egyedül fog élni. Péter
azzal ugratta, hogy olyan lesz, mintha ősztől kezdve maguk is kollégisták lennének.
O egyetlen másodpercre sem ingott meg. Továbbra is állította, hogy ez lesz
Tanya életének egyik legdöntőbb eseménye. Az asszony szeretett volna egyetérteni
vele, de egyelőre csak arra tudott gondolni, hogy rettenetesen fognak hiányozni a
gyerekei és a férje. Vissza is lépett volna, de már aláírta a szerződést, és a csekket is
elküldték. Walt, az ügynöke, magánkívül volt az örömtől, s alig akarta elhinni, hogy
Tanya észhez tért. Biztos volt benne, hogy nem fogja elvállalni, és külön felhívta
Pétert, hogy elmondja, igazi hősnek tartja, amiért rá tudta venni a feleségét, és azért
is, mert elengedi őt. Tanya ebben nagyon is egyetértett vele. Férje a saját érdekénél
előbbre helyezte az övét, de még a családét is, és kétségtelenül minden készség
megvolt benne, hogy maga és a gyerekek boldoguljanak az asszony távollétében.
Ezt többször is elmondta Megannek és Mollynak. Molly megígérte, hogy
mindenben segíteni fogja, ezzel együtt láthatóan megviselte az elszakadás
gondolata. Mindig anyja közelében maradt, fel-ajánlotta, hogy segít becsomagolni,
és minden más házimunkában is. Hirtelen mintha semmi sem lett volna elég neki az
anyjából, s erről Tanyának eszébe jutott, hogy kicsi korában is elválaszthatatlanok
voltak Mollyval. Megan világéletében függetlenségre törekedett. A Santa Barbaráig
vezető úton egy szót sem szólt hozzá. Csak bámult ki az autó szélvédőjén, olyan
kép-pel, mintha temetésre mennének, miközben ikertestvére fogta a kezét.
Tanya szíve majd megszakadt, amikor elnézte a családját, amint bepakolják a
bérelt kocsiba Jason csomagjait és az ő két kis poggyászát. Mivel úgy tervezte, hogy
minden hétvégén hazajön, nem volt szüksége különösebben sok holmira. Alice
Weinberg, a szomszédjuk, átjött, hogy elbúcsúzzon Tanyától és Jasontől. Megölelte
barátnőjét, és kijelentette, irigyli, amiért Hollywoodba megy forgatókönyvet írni.
Tizenhat éve barátnők voltak. Alice férje két éve halt meg a teniszpályán,
szívrohamban, ő azonban jól tartotta magát. Amióta mindkét gyereke kollégista
volt, Alice galériát nyitott Mill Valleyben. Azt mondta, ez legalább értelmet ad az
életének, habár semmi ahhoz képest, amit Tanya csinál. Alice magas, vékony,
Mollyhoz hasonlóan sötét hajú nő volt. A két barátnő egymást átölelve köszönt el
egymástól.
– Aztán hívj ám fel, és meséld el, kikkel találkoztál odaát! – kiáltott utána Alice a
nyitott ablakból, miközben Péter elindította a dugig megtelt mikrobuszt, melybe ők
már alig fértek be. Tanya visszaintegetett Alice-nek, akivel július óta sok-sok csésze
teát megittak Tanya kony-hájában, miközben a terveiről beszélgettek. Barátnője
megígérte, hogy a fél szeme mindig ott lesz a lányokon, noha már ő sem volt olyan
sokat otthon, mint régebben. Sűrűn találkozott különböző festőkkel, kiállításokra és
művészeti seregszemlékre járt, hogy új tehetségekre és új művekre találjon. Tíz
évvel látszott fiatalabbnak, mint a férje életében. Lefogyott, ráncta-lanította a szeme
környékét, és melíroztatta a haját. Tanya azt is tudta, hogy már két fiatal festővel
volt viszonya. Még mindig szörnyen hiányzott neki Jim, és meg is mondta, hogy
soha többé nem talál olyan férfit, mint amilyen ő volt. Jim, aki Péter egyik üzlettársa
volt, alig negyvenhét évesen halt meg. A most negyvennyolc éves Alice két évvel
volt idősebb Péternél és hattal Tanyánál, de ahogy most az ablakból integetett
utánuk, kifejezetten fiatalnak látszott.
– Vigyázz magadra, Jason! – kiáltotta. – Ne felejtsd el felhívni Jamest!
Alice fia is az UCSB-n tanult, a lánya pedig a Pep-perdine Egyetemen, Malibuban.
Ahogy most a Harris család után nézett, eszébe jutott az a nap, amikor az ő gyerekei
hagyták el az otthonukat. Melissa az idén fog végezni, James pedig másodéves lesz.
Mondta is Jason-nek, hogy James majd kiokosítja. A két fiú már több e-mailt váltott
egymással, sőt Jason leendő szobatársával, a texasi Daliásból jövő George Michael
Hughesszal is felvette a kapcsolatot. Megtudta, hogy George a középiskolában
lacrosse-t játszott, és szeretne bekerülni az egyetem csapatába is.
A Santa Barbaráig vezető úton melegük volt, és moccanni is alig tudtak Jason
holmijaitól. A klímaberendezés nem működött a kocsiban, de Tanya még ezt sem
bánta, annyira boldog volt, hogy a gyerekeivel lehet. Nyolc órába telt, míg
odaértek, s ez idő alatt kétszer álltak meg enni. Jasonnek néhány óránként ennie
kellett, de a lányok nem sokat törődtek az evéssel. Tanyának egy falat sem ment le a
torkán. Túlságosan izgatott volt amiatt, hogy a fiát ott kell hagyniuk a diákszállón,
és nemsokára neki is el kell válnia a férjétől és a lányoktól. Úgy érezte, mintha
egyszerre veszítené el mindannyiukat, jóllehet, mint Megan rámutatott, miközben a
Biltmore előtt kiszálltak, ők veszítik el Tanyát.
– Minden hétvégén otthon leszek, Meg – emlékeztette őt újra az anyja.
– Na persze – vetette oda neki Megan nyersen, és odébb ment. Még nem bocsátott
meg neki, és lehet, hogy nem is fog soha. Tanya már attól félt, hogy az előttük álló
hónapok egy életre meghatározók lesznek Megan számára, és mivel ez bűntudatot
keltett benne, sokkal inkább eltűrte a lány vádaskodását, mint máskor. Nehéz
hétvégéjük volt. Leszámítva Jasont, akit teljesen felvillanyozott, hogy kollégista
lesz.
Bejelentkeztek a szállodába, majd kimentek a városba vacsorázni. Másnap a
szállodával szemközti Coral Casi-nóban villásreggeliztek. Jasonnek délután kettőig
kellett elfoglalnia a szobáját. Mihelyt megérkeztek, a fiú mindjárt el is tűnt, hogy
felkutassa a barátait, s ezalatt Péter beinstallálta a számítógépét meg az egyéb
elektronikus berendezéseit, Tanya pedig a könnyeivel küszködve elkészítette a
fekhelyét. Lám, a kisfia elhagyja az otthonát... és ami még rosszabb, ő maga is.
Nagyon különös érzés volt, és nemcsak neki, de a lányoknak is. Mire Jason, a
sarkában James Weinberg-gel, újra feltűnt, minden holmija a helyén volt. Mint
kiderült, James a szomszédos épületben lakott, és máris vagy fél tucat lánynak
bemutatta Jasont. O és a volt barátnője könnyes búcsút vettek egymástól, mielőtt a
fiú elutazott volna. Négy év óta először lesznek szabadok mindketten, miután a
középiskolában mindvégig együtt jártak. A lány a Washington D.C.-ben lévő
Amerikai Egyetemre iratkozott be, de megígérte, hogy e-mailben tartani fogja a
fiúval a kapcsolatot. Jason az elkötelezettség hosszú évei után most előre örült a
szabadságának, noha a nyáron nagyon hiányzott neki a barátnője. Tanya korukhoz
képest meglepően érett döntésnek tartotta a szakításukat, és mindkettőjüket csodálta
érte. Nemkülönben azért is, amilyen szépen viselkedtek egymással a szakítás után is.
– Na milyen? – kérdezte Péter a fiától, amikor elindulásuk előtt még egyszer
körülnézett a szobában. Tanya és a lányok még maradtak volna, de Jason szemmel
láthatóan azt várta, hogy mielőbb elmenjenek. Húsz perc leforgása alatt kiismerte
magát új környezetében, és estére már meghívták az elsőévesek kerti bulijára. A
legkevésbé sem látszott búslakodni, amikor övéi kivonultak a szobából. Alig várta,
hogy elkezdődjék az új élete.
Az épület előtti pázsiton állva sorra megcsókolt mindenkit. A húgai kis híján
elpityeredtek, Péter férfiasan átölelte, Tanya pedig sírt. Magához szorította nagyfiát,
és odasúgta neki, hogy ha bármire szüksége van, hívja fel. A hét öt napján alig
másfél órányi útra lesz tőle. Bármikor elugorhat hozzá, emlékeztette Jasont, mire a
fiú elnevette magát.
– Ne izgulj, mami, minden rendben lesz! Nemsokára meglátogatlak.
– Ha akarod, ott Is alhatsz nálam – felelte reménykedve az anyja.
Pár percig elidőztek még, azután Jason Jamesszel együtt elment. Már a maga útját
járta. Tanya, Péter és a lányok lassan visszaballagtak az autóhoz. A limuzin a
szállodától követte őket, s most az is a parkolóban várakozott. Az asszony azt sem
tudta, mit mondjon. Semmi mást nem akart, csak átölelni, simogatni őket. Már az is
túl sok volt, hogy látnia kellett, amint Jason elmegy, s ez végképp megviselte. Alig
tudott egy szót is kinyögni a lányoknak, és mire Péter kinyitotta a mikrobusz ajtaját,
már megint az egereket itatta.
– Ne csináld már, bébi – szólt a férfi szelíden. – Jól fogja érezni magát, és mi is. –
Fél karral átfogva a vállát, magához húzta, s a két lány tapintatosan elfordult.
Anyjuk, akit sohasem láttak sírni, ma jóformán az egész napot végigsírta. Nem
beszélve arról, hogy az elmúlt hetekben többször is látták könnyezni. Ezzel maguk
is így voltak.
– Ó, hogy gyűlölöm ezt! Nem is tudom, miért hagytam, hogy rábeszélj. Nem
akarok hülye forgatókönyvet írni – sírta, mint egy gyerek, Molly pedig a kezébe
nyomott egy egész csomag papír zsebkendőt, hogy kifújhassa az orrát. Tanya
rámosolygott magas, sötétbarna hajú lányára. A fiúk a megérkezésük pillanatától
kezdve reménykedve csaptak le mindkét lányra, és csalódottan vették tudomásul,
hogy nem tartoznak az elsőévesek közé. Megannek nagyon tetszett a hely, Molly
pedig úgy gondolta, hogy első helyen az USC-t jelöli meg.
– Jól fogod érezni magad – biztosította Péter sokadszorra. Már elmúlt négy óra,
éjfélre fognak hazaérni Marinbe. Tanya útja jóval rövidebb Los Angelesig, de ő
semmi mást nem kívánt jobban, mint hazamenni velük. Arra gondolt, hogy meg is
teszi, és majd másnap reggel, repülővel megy Los Angelesbe. De ezzel csak
meghosszabbította volna a szenvedést, és egyéb-ként is másnap reggel nyolckor
már munkareggelivel összekötött megbeszélése lesz Douglas Wayne-nel és a
rendezővel. A hajnali hatórás géppel kellene mennie, és ez még neki is butaságnak
tűnt. így hát kénytelen volt elbúcsúzni a férjétől és a gyerekeitől.
– Oké, lányok – fordult Péter a lányaihoz. – Köszönjetek el a mamitól, és
menjünk.
Elkísérték a limuzinhoz, ahol már várta őt az unatkozó sofőr.
– Hú de szörnyű – nézett Megan undorral a parkolóban terpeszkedő luxuskocsira,
majd az anyjára. Az elmúlt hetek alatt egyetlen pillanatra sem enyhült meg iránta. És
amikor Tanya magához akarta ölelni, a lány keményen farkasszemet nézett vele, és
hátralépett. Péter ránézett, és megcsóválta a fejét.
– Köszönj el a mamitól, Meg! Szépen – tette hozzá határozottan. Erezni lehetett a
hangján, hogy ebből nem enged. Megan vonakodva megölelte síró anyját, aki elfúló
zokogással ölelte magához és csókolta meg előbb őt, azután Mollyt. Molly szorosan
átkarolta, és együtt sírt vele.
– Nagyon fogsz hiányozni, mami – mondta, miközben Péter megveregette
mindkettőjük hátát.
– Gyerünk, gyerekek, pénteken újra látni fogjátok egymást. Mami péntek este
hazajön – emlékeztette mindkettőjüket. Megan addigra eltávolodott tőlük. Már nem
volt mit mondania az anyjának; amit akart, elmondta a nyáron. Molly kelletlenül
elengedte Tanyát, és szívszorító mosollyal megtörölte a szemét.
– Viszlát pénteken, mami – mondta kislányhangon, holott már gyönyörű ifjú
hölgy volt.
– Vigyázz magadra, kicsikém, no meg a papára és Megre! – Molly volt az, akinek
ezt lehetett mondani, remélte, hogy Alice is rájuk néz időnként. Még az este fel
szándékozott hívni, hogy elmondja, találkozott Jamesszel, egyszersmind
emlékeztesse, figyeljen oda Péterre és a lányokra. Alice megígérte, hogy azon
nyomban telefonál, ha úgy látja, valami baj van velük, ha betegnek, kimerültnek
vagy boldogtalannak látja őket. Jó anya volt, jól tudott bánni a gyerekekkel, és
Tanya tudta, hogy Molly és Megan megbíznak benne, és jól érzik magukat a
társaságában. Gyakorlatilag együtt nőttek fel Melissával és Jamesszel, még ha ők
kicsit idősebbek voltak is. Péterhez hasonlóan Alice is nyugtatgatta, hogy a
lányokkal minden rendben lesz, napok alatt hozzászoknak a távollétéhez. Különben
is, a hétvégékre haza fog jönni – nem örökre és nem is a világ végére megy el. Ha
valami mégis történne, csak fölszáll egy repülőgépre, és két óra múlva már otthon
is van. Alice arra is emlékeztette, mihelyt a lányok megszokják, hogy anyjuk nincs
otthon, visszatérnek megszokott foglalatosságaikhoz és számtalan barátnőjükhöz.
Volt egy közös autójuk is, amellyel önállóan is eljuthattak oda, ahova épp menniük
kellett. Rendes, megbízható, értelmes és egészséges lányok, mondta el Alice újra
meg újra, semmi oka hát, hogy aggódjon miattuk. Mindemellett tudta, hogy Tanya
így is, úgy is izgulni fog.
Nehéz volt elbúcsúznia a lányoktól, de még sokkal nehezebb a férjétől. Úgy
csimpaszkodott belé, mint egy anyátlan árva, amikor az megpróbálta szelíden
beültetni a limuzinba.
– Menjek el veled Los Angelesig, és hagyjam, hogy a lányok vezessenek hazáig?
– csipkelődött finoman, mire az asszony végre elmosolyodott. Akkor Péter még
egyszer megcsókolta.
– Nagyon fogsz hiányozni ma éjjel – súgta Tanya a fülébe. – Vigyázz magadra!
Pénteken találkozunk.
– Úgy el leszel majd foglalva, hogy eszedbe se fogok jutni – felelte Péter, noha rá
nem jellemző módon ő is szomorúnak látszott. Pedig örült, hogy a felesége végül
elmegy, és teljes szívéből azt kívánta, bár sikerülne, amire vágyott. A maga részéről
kész volt mindent megtenni ezért.
– Hívj fel, ha hazaértetek – kérte Tanya.
– Késő lesz már...
– Nem számít. Csak akkor nyugszom meg, ha már hallottam a hangodat. – Tudni
akarta, hogy épségben és biztonságban megérkeztek. Úgysem fog valami sokat
aludni az éjjel Péter nélkül. – Én majd a mobilodon hívlak a kocsiban.
– Inkább pihenj, lazíts, ússz egyet, menj el masszí-roztatni! Rendelj valamit a
szobádba. Használd ki a helyzetet. És mire felocsúdsz, már itthon is leszel, és újra
főzhetsz nekünk. A Beverly Hills-i fényűző élet után már nem is akarsz többé
hazajönni Marinbe.
– Ti vagytok az én fényűző életem.
Tanya már megbánta, hogy elvállalta a forgatókönyv megírását. Csak arra tudott
gondolni, ki mindenki nem lesz ott vele Los Angelesben, és mi minden fog
hiányozni – a férje, a gyerekei és az ő közös, csodás életük.
– Indulnunk kell – mondta Péter, látva, hogy a lányok kezdenek türelmetlenkedni.
Megan füstölgött magában, Molly pedig percről percre búskomorabb lett. Tanya
még egyszer, utoljára megcsókolta a férjét, és kezét nyújtotta a lányok felé.
Mollyval megpuszilták egymást a limuzin szélvédőjén keresztül, de Megan csak
bámult rá, azután elfordult, és beszállt a kocsiba. Szomorú és haragos tekintete azt
üzente, hogy anyja elárulta őket. Molly előre, az apja mellé ült, majd mindhárman
integettek neki, s a mikrobusz elindult. Tanya nézte őket, s míg könnyei leperegtek
az arcán, a limuzin is kigördült utánuk a parkolóból. Egymás mellett haladtak a
gyorsforgalmi út felé, azután Péter északnak, a limuzin pedig délnek fordult. Tanya
addig integetett utánuk, amíg el nem tűntek a szeme elől, akkor a háttámlának
döntötte a fejét, és becsukta a szemét. Fizikai fájdalomként érzékelte a hiányukat,
azután hirtelen arra riadt fel, hogy megszólalt a mobilja. Megkereste a
kézitáskájában, és felvette. Arra számított, hogy Jason az, talán elfelejtett valamit.
Még visszafordulhatnak, s pár perc alatt nála lehetnek, ha netán segítségre volna
szüksége. Talán Péter kevés pénzt adott neki. Nyitottak ugyan a nevére folyószámlát,
és hitelkártyája is volt, ami az első lépés a felnőtté váláshoz, de lehet, hogy valami
miatt most több készpénzre van szüksége.
De nem Jason volt, hanem Molly.
– Szeretlek, mami – mondta a rá jellemző kedvességgel. Nem akarta, hogy anyja
szomorkodjon, sem azt, hogy a testvére haragudjon, sem hogy apjuk magányos
legyen. Mindig mindenkinek rendbe akarta tenni a dolgait. Bármikor azonnal
hajlandó volt feláldozni magát. Tanya előszeretettel mondogatta, hogy olyan, mint
az apja, habár a kedvessége teljes mértékben a sajátja volt.
– Én is szeretlek, kicsim – válaszolta Tanya halkan. -Jó utat kívánok nektek
hazáig.
– Én is neked, mami. – Tanya hallotta, hogy az autójukban szól a zene, és nem
bánta volna, ha itt is be lenne kapcsolva valami. Máris magányosnak érezte magát
ebben a hatalmas luxuskocsiban. Már nem is emlékezett, miért csinálja ezt, s hogy
valaha miért tartotta jó ötletnek akár ő, akár Walt, akár Péter. Most egyenesen
hülyeségnek gondolta. Elmegy Hollywoodba forgatókönyvet írni, ahol majdnem
egy teljes évig egyedül, boldogtalanul fog élni, holott otthon, Rossban mindene
megvolt, ami a boldogsághoz kell.
– Holnap majd beszélünk telefonon – ígérte. – Puszilom Meget és a papát, és egy
nagy-nagy ölelést küldök neked.
– Én is neked, mami. – Molly letette a telefont, Tanya pedig némán ült a délnek
tartó limuzinban. Kinézett az ablakon, rájuk gondolt, de már ahhoz is fáradt volt,
hogy sírjon.
 Negyedik fejezet
.Majdnem este hét óra volt, amikor Tanya limuzinja a Beverly Hills Hotel elé
kanyarodva megállt a fedett bejárat előtt. Rögtön ott termett egy portás, hogy
elvigye a csomagjait. Méltóságteljesen köszöntötte az asszonyt, amint kiszállt a
kocsiból. Ebben a környezetben kifejezetten snassznak tűnt a farmerja, a pólója és a
szandálja. Gyönyörű fiatal lányok suhantak el mellette falatnyi sortban, tűsarkú
szandálban, tökéletesen pedi-kűrözött lábbal, aranyszőke hajzuhataggal. Tanya
befonva hordta a haját, ami sehogyan sem illett ehhez a helyhez, és egyébként is
zavarba ejtően egyszerű volt. Marini családanya külseje a legkevésbé sem állt
összhangban e miliővel. Még a parányi, nyakpántos topokat és átlátszó felsőket
viselő nők is csillogónak, sztárgyanúsnak tűntek számára. Ő maga úgy nézett ki, és
úgy is érezte magát, mintha most keveredett volna elő otthoni háza hátsó kertjéből.
És azóta, hogy elbúcsúzott Pétertől és a gyerekeitől, úgy érezte magát, mint akin
keresztülhajtott egy busz, vagy mintha háttal előre egy tüskés bozótoson vonszolták
volna át. Szerette ezt a képet, gyakran föl is használta a szappanoperáiban. Pontosan
így érezte most magát. Kifosztottalak. Szomorúnak. Magányosnak. Elveszettnek.
Egy alkalmazott lecsapott a táskáira, és a kezébe nyomott egy bejelentőlapot,
amelyet a pultnál kellett leadnia. Óvatosságból beállt egy japán házaspár és néhány
otthonosan mozgó New York-i mögé, de olyan zavarodott volt, hogy észre sem
vette, amikor rákerült a sor, és a recepciós várakozó arccal fordult felé.
– O... bocsánat... – mentegetőzött. Úgy nézett körül, mint egy turista. A szálloda
hallját fényűzően átalakították. Egyszer vagy kétszer már ebédelt itt, amikor eljött
egy napra, hogy találkozzon a legnagyobb hasznot hajtó szappanoperája
producereivel.
– Hosszú ideig marad nálunk? – kérdezte a fiatal recepciós, amikor megadta neki
a nevét. Erre kis híján elsírta magát.
– Kilenc hónapig, vagy valahogy úgy – felelte morcosan. Akkor a fiatalember
újra rákérdezett a nevére, s amikor rájött, hogy Tanya kicsoda, azonnal elnézést kért
tőle.
– Természetesen, Miss Harris, nagyon sajnálom. Nem kapcsoltam, hogy ön az. A
kettes számú bungalónk a rendelkezésére áll.
– Mrs. Harris – javította ki Tanya.
– O, hogyne. Feljegyzem. – A férfi kilépett a pult mögül, hogy elkísérje a
bungalóhoz. Tanya maga sem tudta, miért, de előre rettegett attól, amit majd látni
fog. Nem akart ittmaradni. Haza akart menni. Úgy érezte magát, mint egy gyerek,
akit a szülei táborba küldtek. Kíváncsi volt, vajon Jason is ugyanezt érezte-e a
kollégiumi szobájában, de gyanította, hogy nem. Ő valószínűleg fantasztikusan jól
érzi magát a többiekkel. Ilyeneken járt az esze, miközben a fiatalember mögött
baktatott a bujazöld növényzet között vezető keskeny kis sétányon, mígnem egyszer
csak ott találta magát a bungaló előtt. Ez lesz hát az otthona, amíg véget nem érnek
az utómunkálatok is, ki tudja, mikor, de legrosszabb esetben jövő júniusban. Kilenc
hónap múlva. Egy egész örökkévalóság Péter és a gyerekek nélkül. Azok a kilenc
hónapok, amikor a gyerekei megszületésére várt, sokkal derűsebbek voltak. Most
csupán egy forgatókönyvet kell a világra hoznia.
Besétált a nappaliba, ahol első pillantása egy virággal teli vázára esett, amely
majdnem akkora volt, mint ő. Rózsák, liliomok, orchideák, és számára teljesen
ismeretlen, óriási virágok voltak a vázában, de olyan gyönyörűen elrendezve,
amilyet még sohasem látott. Egzotikus illatuk betöltötte a szobát, melyben a
rózsaszín dominált, és vadonatújnak tűnő, kényelmes bútorokkal volt berendezve.
Egy óriási tévé is tartozott a berendezéshez. A nappalin túl nyílt az ebédlő és a
megígért kis teakonyha. És amikor meglátta a hálószobáját, valóságos filmsztárnak
képzelhette magát – egészen addig, míg rá nem jött, hogy a másik hálószoba még
nagyobb, és egy hatalmas franciaágy van benne. Az elegáns bútorokkal berendezett
szoba uralkodó színe leheletfinom rózsaszín volt, s ebből nyílt a gyönyörű,
rózsaszín márvány fürdőszoba, benne hatalmas jacuzzi káddal, egymásra rakott
törülközőkkel és egy bolyhos frottír fürdőköpennyel, melynek zsebére ráhímezték a
monogramját. Ott várta még egy hatalmas kosár, tele für-dőhabokkal, testápolókkal,
kozmetikumokkal. A nappaliban ezüstvödörben egy palack behűtött pezsgő volt,
mellette egy nagy dobozzal a kedvenc csokoládéjából. Honnan tudták? – villant át az
agyán. És amikor benézett a hűtőszekrénybe, látta, hogy csupa olyasmivel van tele,
amiket szeret. Az egész olyan volt, mintha a tündérkeresztanyja készült volna fel a
fogadására.
És akkor meglátott egy levelet az íróasztalon. Kinyitotta, és ránézett az erőteljes
férfi kézírásra. „Érezze magát itthon, Tanya. Már nagyon vártuk. Reggelinél
találkozunk. Douglas." Nyilván ő vagy az asszisztense derítette ki, hogy miket
szeret; valószínűleg kikérdezte Waltot, talán még Pétert is. Mindenesetre tökéletes
munka volt. A nagy hálószobában egy kasmírköntös volt odakészítve Pratesitől, a
hozzá való kasmírpapuccsal, méghozzá az ő méretében, ami szintén a producer
ajándéka volt. És nagy meglepetésére több ezüstkeretes fényképet is látott a
gyerekeiről. Ezek szerint csakugyan beszéltek a férjével, és még arra is rávették,
hogy küldjön képeket, amiket aztán bekereteztek. És Péter egy szót sem szólt
minderről, nehogy elrontsa a meglepetést. Mindent elkövettek, hogy otthon
érezhesse magát, beleértve azt a jókora tál M&M drazsét és Snickers-rudakat,
valamint egy fiókra való tollat, ceruzát és egyéb, íráshoz szükséges holmit is. Már
hetek óta dolgozott a forgatókönyvön, de még aznap este el akart végezni rajta
néhány simítást, hátha másnap beszélni akarnak róla. Még csak ismerkedett a
lakással, amikor megérkeztek a csomagjai, s ugyanabban a pillanatban megszólalt a
mobilja is. Péter volt, még útban hazafelé.
– Na, milyen? – kérdezte kajánul.
– Megkerestek téged is? Egészen biztos, hogy megkerestek. – Még Walt sem
ismerte ennyire az ízlését. Csak a férje és a gyerekei.
– Még hogy megkerestek? Kérdőívet küldtek. Még véradáshoz sem kell ennyi
kérdésre válaszolni. Mindent tudni akartak rólad, a cipőméretedig bezárólag.
Érezni lehetett a hangján, hogy örül, amiért így kényeztetik a feleségét. Úgy vélte,
megérdemli, és ezért maga is mindent elkövetett, hogy Tanyát kellemes meglepetés
érje. Mindezt szeretettel és tapintattal tette.
– Kaptam tőlük egy kasmírköntöst hozzá való papuccsal, rengeteg M&M-t, és
mindent, amivel sminkelni szoktam... És egek! – nevette el magát. – Még a
parfümömet is beszerezték. Meg az összes műkaját, amit szeretek. – Izgalmas volt
felkutatni, mi mindent készítettek oda neki. Például azt a szaténselyem hálóinget a
hozzá való köntössel, melyet ráterítettek az ágyra, vagy az éjjeliszekrényén
halomban álló könyveket a kedvenc szerzőitől. – Bárcsak itt lennél! – szomorodott
el újra. – Meg a gyerekek. Tetszene nekik. Alig várom, hogy eljöjjetek és lássátok.
– Amikor csak akarod, szívem. Gondolod, hogy az én cipőméretemre is
kíváncsiak lesznek? – ugratta a feleségét Péter.
– Úgy illene. Itt te vagy az igazi hős. Nélküled nem lennék itt.
– Örülök, hogy rendesen bánnak veled. Ezek után majd nagyon póriasnak fogod
találni az életet itt, Rossban. falán nekem is el kellene kezdenem csokoládékat meg
parfümöt beszerezni, különben többé nem is akarsz majd hazajönni. – Kicsit
elveszettnek tűnt a hangja. Boldog volt, amiért a feleségével ilyen nagyszerű dolog
történik, de neki is rossz volt, hogy Tanya nincs mellette. Az elválás őt is
megviselte, még ha igyekezett is eltitkolni.
– Bárcsak most rögtön hazaindulhatnék! – sóhajtotta Tanya, miközben
mobiltelefonjával a fülén végigjárta a szobákat. – Egy perc alatt elcserélném ezt az
egészet Rossra. És nem kell beszerezned semmit. Nekem eddig is és ezután is csak te
kellesz.
– Nekem is, szívem. De érezd jól magad! Most egy kis ideig Hamupipőke lehetsz.
 – Igen. De nagyon furcsa. Olyan valószerűtlen az egész. Most már látom, hogyan
kapatják el ilyesmikkel az embereket. Mindenütt csupa olyasmi, amit a legjobban
szeretsz, pezsgő, csokoládé, virág. Biztosan így kényeztetik a filmsztárokat is. A
szappanoperáimért bezzeg sohasem kaptam efféléket. Örülhettem, ha nagy néha
elvittek ebédelni. – Nem mintha szüksége lett volna bármire is abból, amit itt látott,
de hízelgő volt látni az igyekezetüket, hogy a kedvébe járjanak. -Milyen az út?
– Kellemes. A lányok alszanak. Lekapcsoltam a zenét, és senki nem rikácsolt
miatta.
Tanya nevetett, de közben fájó szívvel képzelte maga elé a képet.
– Csak te el ne aludj, drágám! Talán nem ártana visszakapcsolnod a rádiót.
– Bármit, csak azt ne – nyögött fel a férfi. – Olyan jó, hogy csend van. Esküszöm,
mindnyájan meg fognak süketülni, mielőtt betöltik a huszonegyet. Azt hiszem,
nekem máris sikerült.
– Állj le, ha elfáradtál, vagy kérd meg az egyik lányt, hogy vezessen tovább.
– Jól vagyok, Tan. Mit fogsz most csinálni? – Próbálta elképzelni az asszonyt az
új életében. De Tanya tudta, hogy erre még ő sem képes. Olyan volt ez, mintha a
moziban látná. Hirtelen szépnek és ragyogónak látta magát, hiába volt farmerban és
pólóban. Mint egy álruhás királynő, aki elrejtőzött a világ szeme elől a Beverly
Hills Hotel egyik bungalójában.
– Nem tudom. Talán megfürdök. Pezsgőfürdőt veszek, köszönöm kérdésedet. –
Nevetett, mint egy gyerek, és elmesélte Péternek, milyen a fürdőszoba. Össze sem
lehetett hasonlítani az otthoni fürdőszobájukkal, amely már tizenhat éves volt, és
mindig beszéltek róla, hogy föl kellene újítani, de eddig még nem került rá sor. Ez
persze vadonatúj volt, és sokkal pazarabb, minr amilyet ők valaha is építettek volna.
– Utána felpróbálom az új köntösömet és papucsomat, és rendelek valamit a
szobámba. – Nem volt éhes, de ez a sok figyelmesség jobb hangulatra derítette, és
az ajándékok különleges nagyvonalúságra vallottak. Csak most vett észre például
egy kis ezüstdobozt, amelyre szintén rávésték a neve kezdőbetűit, és amelyben
gemkapcsok voltak, épp az a méret, amit a leginkább szeretett használni. Semmiben
sem tévedtek. De mind közül Péter és a gyerekek bekeretezett fényképeitől lágyult
el. Otthonossá tették számára ezt a helyet. És persze ő is hozott magával vagy fél
tucatot. Az ágya mellé és az íróasztalára tette őket, hogy mindenütt láthassa. – Alig
várom, hogy meglátogass. Elmehetnénk vacsorázni a Spagóba, vagy valahová.
Vagy csak heverésznénk itt az ágyban. Ami azt illeti, ez még jobban hangzik. – A
szállodában is volt egy kitűnő étterem, mégis leginkább az ágyban szeretett volna
együtt lenni a férjével. Aznap reggel ugyan még szeretkeztek, és az jó volt, sőt
csodás, mint mindig. Az évek múlásával csak még jobb lett. Immár a fél életét
Péterrel élte le, s ő is életének közel a felét vele töltötte el. – Olyan lesz, mintha
megint nászúton lennénk – kuncogott.
-Jól hangzik. Az én életem amúgy sem lesz egy nászutazás ezen a héten.
Margarita kimossa a lányok holmiját, ugye? – Amikor megtudta, hogy elmegy,
Tanya meghosszabbította a házvezetőnőjük munkaidejét. Megbeszélte vele azt is,
hogy hetente párszor főz is nekik, ha Péter nem ér rá, és időnként feltölti a
mélyhűtőt. A lányok minden további nélkül el tudták készíteni a vacsorát, emiatt nem
aggódott, de néha későn jöttek meg az edzésről, Péter pedig legtöbbször olyan
fáradtan ért haza, hogy enni sem tudott, nemhogy főzni. O bezzeg akármikor
felhívhatta a szobaszolgálatot. Ettől bűntudata lett, és úgy érezte, elkényeztetik.
Valójában semmit sem tett azért, hogy ezt kiérdemelje. Lenyűgözte ez a
megkülönböztetett fogadtatás. – Felhívlak, ha hazaértünk – ígérte végül a férje.
Tanya ezek után fürödni ment. Sokkal jobban érezte magát, mint kezdetben, és pár
pillanatig még élvezte is a helyzetet. Jó lett volna körbevinni a lányokat, mindent
megmutogatni nekik, s együtt megfürödni Péterrel a kisebbfajta medencének is
beillő kádban. Néha otthon is fürödtek együtt, de persze az ő fürdőkádjuk jóval
kisebb volt.
Több mint egy óráig áztatta magát a fürdősóktól illatos vízben, és amikor kiszállt
belőle, belebújt a szaténselyem hálóingbe és a kasmírköntösbe. Kilenc órakor
felhívta a szobaszolgálatot', és teát rendelt, noha a kedvenc teái ott sorakoztak a
konyhában. Omlettet és zöldsalátát is kért. Pillanatokon belül hozták is. Akkor a
vacsorájával együtt leült a tévé elé. Rögtön észrevette, hogy a készüléket
összekötötték egy digitális videóval. Miután megvacsorázott, lekapcsolta a tévét, és
leült az íróasztalán lévő számítógép elé. Gondolta, meg-nézi azokat a jegyzeteket,
amelyeket a héten készített arról, hogy mit kellene megváltoztatnia a
forgatókönyvön. Fel akarta frissíteni a memóriáját a másnapi találkozó előtt. Éjfél
elmúlt, mire abbahagyta a munkát. Egész jónak találta, amit eddig írt, és Douglasnek
meg a rendezőnek is tetszett, amit elküldött belőle nekik. Úgy tűnt, mindeddig azt
nyújtotta, amit vártak tőle.
Kikapcsolta a számítógépet, és végignyúlt az ágyon. Furcsa volt arra gondolnia,
hogy mostantól hónapokig ez lesz az otthona. Igaz ugyan, hogy vendéglátói minden
elképzelhetőt, sőt annál is többet megtettek, hogy úgy érezze magát, mintha egy
tündérmesébe csöppent volna. Miközben arra várt, hogy férje és a lányok
hazaérjenek, újra bekapcsolta a tévét. Addig nem akart elaludni, amíg nem tudta,
vajon biztonságban megérkeztek-e. Éjjel fél egykor felhívta Pétert a mobilján; már
a Golden Gate Bridge-en jártak, szűk félórányira a házuktól. Elég gyorsan
hazaértek, és már a lányok is ébren voltak. Elmondták, hogy egy út menti
McDonald's-ban megvacsoráztak. Tanyának persze nyomban bűntudata támadt a
saját fényűző körülményei miatt. El is panaszolta Mollynak, amikor Péter átadta
neki a telefont, majd kérte, hadd beszélhessen Megannel is. De ő épp valamelyik
barátnőjével beszélt a saját mobilján, és nem akarta félbeszakítani.
Tanya eltöprengett, vajon mennyi idő fog eltelni, mire a lánya hajlandó lesz újra
normálisan viselkedni vele. Az elmúlt két hónap kész gyötrelem volt. Megan semmi
jelét nem adta, hogy megenyhülne iránta. Péter állította, hogy nem fog sokáig
tartani, de Tanya nem volt ebben olyan biztos. Megan nagyon sokáig képes volt
haragot tartani, és ha úgy érezte, elárulták, sohasem bocsátotta meg. Megvoltak a
saját erkölcsi alapelvei, és mivel anyja mindig is rengeteg időt töltött vele, igen
szigorú elvárásai voltak vele szemben. E hirtelen jött, váratlan változás óriási
megrázkódtatásként érte, és nem tudta túltenni magát rajta. Ikertestvére azzal
vádolta, hogy gyerekesen viselkedik. De az anyja tudta, hogy látszólag ellenséges
magatartása mögött rémület és szomorúság rejtőzik, s így könnyen meg tudta
bocsátani lánya barátságtalan szavait. Megan szerint anyjuk elárulta őket. És efölött
egyiküknek sem lehetett elsiklani. Az asszony sejtette, hogy hosszú időbe fog telni,
mire Megan újra a kegyeibe fogadja... ha visszafogadja egyáltalán.
Addig beszélt a férjével, amíg haza nem értek, akkor be kellett fejeznie, hogy
Péter behordhassa a lányokkal együtt a holmijaikat. Egy pillanatra ismét hatalmába
kerítette a lelkiismeret-furdalás, amiért ő nem lehet ott, hogy segítsen nekik. Péter
persze megnyugtatta, hogy elboldogulnak. Küldött neki egy jóéjszakát-puszit, és
megígérte, hogy reggel felhívja. Tanya pedig hogy beszámol arról, mi történt a
megbeszélésen. Úgy tervezte, hogy fél hétkor felkel, s erre az időpontra kért
telefonébresztést. Fél kettőkor kapcsolta le a lámpát, azután csak feküdt a sötétben, s
arra gondolt, vajon mit csinálhatnak most a gyerekei. A lányok biztosan a
szobájukban vannak, Péter pedig bekap még pár falatot lefekvés előtt. Nagyon
szeretett volna velük lenni. Olyan furcsa volt, hogy ő itt van, teljesen egyedül, a
Beverly Hills Hotel bungalójában; mintha kivonta volna magát minden felelősség és
kötelesség alól. Sokáig feküdt ébren; nem tudott elaludni, mert nem érezte magán
férje ölelő karját. Idejét sem tudta, mikor töltöttek egy éjszakát egymástól távol.
Ilyesmi csak elvétve fordult elő, ha Péternek a cég valamelyik ügye miatt el kellett
utaznia. És még olyankor is megesett, hogy magával vitte őt.
Három óra körül végre elaludt, és ijedten riadt föl, amikor fél hétkor megszólalt
a telefon. Nagyon rövid volt az éjszaka, és egyáltalán nem pihente ki magát.
Szeretett volna még itt-ott beleolvasni a forgatókönyvbe, és teljesen felébredni,
mire eljön a munkareggelivel egybekötött megbeszélés ideje. A Polo Lounge-ba
beszélték meg a találkozót. Fekete nadrágot, rövid ujjú pólót és szandált húzott, s
mielőtt elhagyta a szobát, még felkapott egy farmerkabátot. Úgy öltözött fel, ahogy
a gyerekei tették volna, vagy mintha most is otthon lenne, Marinben. Kíváncsi volt,
vajon a lányai áldásukat adnák-e rá. Jó lett volna megtanácskozni velük, mit vegyen
fel. Ez nagyon is fontos volt. Jó-jó, de én nem vagyok színésznő, emlékeztette
magát. Azért van itt, hogy használható forgatókönyvet produkáljon, és nem azért,
hogy bárki is felfigyeljen rá. Az a lényeg, hogy mennyire jó a forgatókönyv, és
Tanya bízott benne, hogy nagyon jó. Berakta a saját példányát egy nagyméretű
Prada bevásárlószatyorba, és az utolsó pillanatban a fülébe tette azt a pici gyémánt
fülbevalót, amelyet Pétertől kapott karácsonyra. Szerette ezt a kis ékszert, és úgy
érezte, itt föl lehet venni, noha odahaza, Marinben eszébe sem jutott volna, hogy egy
délelőtti megbeszélésre gyémánt fülbevalóval menjen el. Amikor belépett az
étterembe, rögtön tudta, hogy jól döntött. A fülbevaló nélkül még kevésbé érezte
volna ide illőnek a megjelenését. Amikor körülnézett, és meglátta az asztaloknál
ülőket, úgy érezte magát, mint valami vidéki.
A hely tele volt tekintélyt sugárzó férfiakkal és gyönyörű nőkkel, köztük néhány
hírességgel. Káprázatosan szép nők reggeliztek másod– vagy többedmagukkal. A
férfiak többnyire egymás társaságában ettek, csak páran voltak többnyire náluk
sokkal fiatalabb nővel. Tanya észrevette, hogy egy félreeső sarokban Sharon
Osbourne ül a reggelije fölött egy fiatal nővel. Mindketten elegáns ruhát, a kezükön
és a fülükben pedig hatalmas gyémántokat viseltek. Egy másik asztalnál Barbara
Walters reggelizett három férfi társaságában. Több, a szórakoztatóiparban dolgozó
nő és férfi volt látható a teremben, s a legtöbb asztalnál üzleti tárgyalást folytató
férfiak ültek. A pénz és a hatalom kisugárzása töltötte be a helyet. A Polo Lounge
láthatóan a siker melegágya volt, és mihelyt ezt Tanya felismerte, tudatára ébredt
feltűnő alulöltözöttségének is. Barbara Walters bézs színű lenvászon Chanel-
kosztümöt s hozzá gyöngysort, Sharon Osbourne pedig mélyen dekoltált fekete
ruhát viselt. A nők többsége már átesett egy arcfelvarráson, a többiek eleven
kollagén– és botox-reklámnak tűntek. Tanya úgy érezte, az övé az egyetlen
természetes arc a teremben. Újra meg újra emlékeztetnie kellett magát, hogy nem a
külseje miatt, hanem azért van itt, mert jól tud írni. De az önbizalmának így sem tett
jót, hogy ennyi gyönyörű, elegáns és ápolt nőt kellett látnia maga körül. Úgy érezte,
képtelen felvenni velük a versenyt, kár is lenne próbálkoznia. Nem tehet mást,
önmagát kell adnia.
 Megmondta a teremfőnöknek, kikkel van találkozója, és a férfi habozás nélkül
elvezette egy sarokasztalhoz. Tanya azonnal felismerte Douglas Wayne-t, és mihelyt
meglátta, ráismert a rendezőre, Max Blumra is. Az ő nevéhez már öt Oscar-díj
fűződött. Tanya nem akart hinni a fülének, amikor Blum azt mondta, megtiszteltetés
számára, hogy vele dolgozhat, és hogy nagyon szereti a munkáit. Kiderült, hogy
kezdettől fogva minden írását olvasta, ami csak megjelent a The New Yorker-ben,
és ismeri a legtöbb esszéjét, a novelláskötetét, sőt videón majdnem minden
szappanoperáját látta. Mindent tudni akart Tanya munkásságáról, tisztában akart
lenni a témaválasztásával, a stílusával, a humorérzékével, a drámai vénájával,
valamint a szempontjaival. Eddig minden tetszett neki, amit megismert tőle.
Mindezek alapján úgy gondolta, Douglas-nek tökéletesen igaza volt, amikor őt kérte
fel a forgatókönyv megírására. Szerinte zseniális gondolat volt vele szerződni. Ezt a
producer is megerősítette.
A két férfi külsőre tökéletes ellentéte volt egymásnak. A jó hatvanas Max, aki már
negyven éve jó nevű hollywoodi rendezőnek számított, alacsony, gömbölyded,
kedélyes fickó volt. Alig valamivel magasabb Tanyánál, s az arca mint egy vidám
szerzetesé, vagy mesebeli manóé. Szívélyes volt, barátságos és közvetlen. Futócipőt,
pólót és farmernadrágot viselt. Tipikusan az a fajta ember, aki mellé szívesen
leülnél, hogy a kezét megfogva elmondd neki az összes titkodat.
Douglasről Tanyának első pillantásra az jutott eszébe, hogy Gary Cooper lehetett
ilyen élete derekán. Abból, amiket olvasott róla, tudta, hogy ötvennégy éves.
Blummal ellentétben magas volt, vékony, sőt szikár. Szögletes arcában átható
acélkék szempár világított, a haja őszülő, és az egész emberre leginkább az a szó
illett, hogy hűvös. Míg Maxnek melegbarna szeme, kopasz feje és szakálla volt,
Douglas arcát sűrű őszesfekete haj keretezte, és egész megjelenése kifogástalan és
ápolt benyomást keltett. Tökéletesen vasalt szürke nadrág és kék ing volt rajta,
kasmírpulóverét a vállára vetette, és amikor Tanya lepillantott, látta, hogy a lábán
barna krokodilbőr papucscipő van. Ez az ember maga volt a jó ízlés és a gazdagság,
de legfőképpen tekintély és hatalom sugárzott belőle. Csak rá kellett nézni, és tudni
lehetett, hogy fontos személyiség. Úgy nézett ki, mintha ezt az egész termet minden
további nélkül megvehetné és eladhatná. És ahogy az asszonyra nézett, mintha a
veséjébe látott volna. Mennyivel kel-lemesebb volt Maxszel csevegni, aki mindent
elkövetett, hogy ő jól érezze magát. Douglas ezzel szemben úgy nézett rá, mintha
szét akarná szedni, hogy azután darabonként újra összerakja. Rendkívül kellemetlen
érzés volt.
– Magának nagyon kis lába van. – Ez volt Douglas első mondata hozzá, miután
leült az asztalukhoz. Tanya nem értette, hogyan láthatja a lábát, hacsak nincs
röntgenszeme, amivel átlát az asztal lapján. Az eszébe sem jutott, hogy a producer
gondosan áttanulmányozta a kérdőívet, amelyet férje titkárnője töltött ki az ő és az
ügynöke adatai nyomán, hogy ajándékokkal kedveskedjen neki. Megkereste ezen a
listán a cipőméretét, mielőtt megvette volna a Pratesi-köntöst és papucsot. O
döntötte el azt is, hogy rózsaszínű legyen. A végső döntéseket a legapróbb,
legjelentéktelenebb részletkérdésekben is mindig Douglas Wayne hozta meg.
Számára nem léteztek jelentéktelen részletek. Tanya ügynökétől és a pletykákból
tudta, hogy férjnél van, gyerekei is vannak, s Walt végül azt is bevallotta, hogy
képes lett volna elszalasztani ezt a lehetőséget azért, hogy otthon maradjon, és
gondját viselje két ikerlányának. Walt elmesélte, Péter segített neki, hogy végül jól
döntsön, de korántsem volt könnyű dolga. És hogy Tanya nem az a fajta nő, akinek
az ember szexis hálóinget küld ajándékba. Inkább olyan, akihez tisztelettel és
illedelmesen kell közeledni.
– Köszönöm a rengeteg gyönyörű ajándékot – mondta Tanya kissé megilletődve.
E két tekintélyes férfiú mellett megfélemlítettnek és jelentéktelennek érezte magát. –
Minden tökéletesen jó rám – tette hozzá félénk mosollyal.
– Örömmel hallom. – Fejek hullottak volna, ha nem így van. De ezt az asszony
nem tudhatta. Ahogy most ránézett a producerre, nehéz volt elhinnie, hogy rajong a
szappanoperákért, különösen az általa írottakért. Könnyebben el tudta képzelni,
hogy valami fajsúlyosabb műfaj a kedvence. Arra gondolt, vajon hányszor mondták
már neki, mennyire hasonlít Gary Cooperra. Nem ismerte annyira, hogy
megjegyzést tegyen a külsejére, de valóban feltűnő volt a hasonlóság. Max viszont
percről percre jobban emlékeztette a hét törpe közül Vidorra. És amióta csak leült,
magán érezte Douglas figyelő tekintetét. Mintha mikroszkóp alatt vizsgálná. Es ez
valóban így is volt. A férfi éles tekintetét semmi sem kerülte el, és csak akkor
enyhült meg és oldódott fel kissé, amikor a forgatókönyvről kezdtek beszélgetni.
Akkor hirtelen felélénkült és izgatottá vált, és nevetve hallgatta Tanyát, amint
megjegyzéseket fűzött a forgatókönyvhöz, és hogy mit miért változtatott benne.
– Nagyon szeretem a humorát, Tanya. Ezt már akkor is mondtam, amikor megírta
a kedvenc szappanoperám forgatókönyvét. Ha valamin a hasamat fogom a
nevetéstől, már tudom, hogy csak maga írhatta.
Ez a forgatókönyv, és a belőle készülő majdani film, nem sok lehetőséget hagyott
a nevetésre, de Tanya itt-ott mégis belecsempészett egy kis humort. Mindnyájan
egyetértettek abban, ennyi kell is, hogy az anyag megkapja azt az ízt és melegséget,
amely mára már Tanya írásainak védjegyévé vált. Az ő humorából sohasem
hiányzott csöppnyi megrendültség, ami megcsillantotta az egyéniségéből fakadó
melegséget.
Mire a reggeli végére értek, Tanya látta, hogy a producer megnyugodott. Lehet,
hogy tartott tőle? – tűnődött magában. De tény, hogy a kezdeti hűvösség mostanra
teljesen eltűnt. Mint Max mesélte később egy barátjának, a megbeszélés végére
Tanya teljesen levette a lábáról Douglast.
– Maga lenyűgöző asszony – nézett Tanyára feszült figyelemmel Wayne. – Az
ügynöke elárulta, hogy majdnem úgy lett, hogy nem csinálja meg a filmet, mert
nem akarta magára hagyni a férjét és a gyerekeit. Én ezt ostobaságnak tartottam, és
arra voltam felkészülve, hogy megjelenik itt egy matróna, klumpában, koszorúba
font hajjal. Ezzel szemben maga egy nagyon józan, értelmes nő. Még csak nem is
látszik magán, hogy gyerekei vannak. És a karrierje szempontjából okosan döntött,
hogy otthon hagyta a férjét és a gyerekeit.
– Valójában nem én döntöttem így – vallotta be Tanya kissé meghökkenve a férfi
szavaitól. – Az ügynököm igazat mondott. Vissza akartam utasítani az ajánlatot, de a
férjem nem hagyta. Meggyőzött arról, hogy el kell fogadnom a felkérést. Most ő
van otthon az ikrekkel.
– Úristen, ez túl családias nekem! – kiáltott fel Doug-las, és kis híján
összerázkódott.
– Mennyi idősek az ikrek? – nézett Tanyára mosolyogva Max.
– Tizenhét évesek. Lányok. Kétpetéjű ikrek. És van még egy tizennyolc éves fiam
is, neki ma van az első napja Santa Barbarában, a Kaliforniai Egyetemen -sorolta
Tanya büszkeségtől sugárzó arccal.
– Szép – bólintott Max őszinte elismeréssel. – Nekem is van két lányom.
Harminckét és harmincöt évesek, New Yorkban élnek. Az egyik ügyvéd, a másik
pszichiáter. Mindketten férjnél vannak, és van három fiúunokám. – Látszott az arcán,
hogy roppant elégedett a családjával.
– Hát ez nagyon szép – viszonozta a bókot Tanya, majd mindketten ösztönösen
Douglas felé fordultak, aki mosolyogva felelt az asszony kérdő pillantására.
– Ne nézzen rám! Nekem sohasem voltak gyerekeim. Kétszer voltam nős, de
gyerekeim nem születtek. Még kutyám sincs, és nem is kell. Túl sokat dolgoztam és
dolgozom ahhoz, hogy elég időt tudjak gyerekekkel tölteni. Csodálom magát,
bármi késztette is arra, hogy a forgatókönyv megírása helyett kis híján otthon
maradjon a gyerekei mellett. De azt nem állíthatom, hogy értem. Szerintem a
munkában van valami nemes dolog. Gondoljon azokra az emberekre, akik meg
fogják nézni a filmünket. Hány embert fog megérinteni az, amit maga beleír a
forgatókönyvbe, és hányan fognak visszaemlékezni rá egy napon.
Tanya úgy gondolta, a producer túlbecsüli a saját és az ő jelentőségüket. Neki egy
gyerek sokkal fonto-sabbnak tűnt, mint akár ezer mozifilm. O sohasem tulajdonított
túl nagy jelentőséget a munkájának. A munka élvezetet szerzett, és időnként sokat
jelentett számára. De korántsem annyit, mint a gyerekei vagy Péter. Sajnálta
Douglast, amiért ő csak a munkájának élt, és ezt nem értette. Úgy érezte, valami
nagyon fontos dolog hiányozhat belőle. Ezzel együtt érdekes és okos embernek
tartotta, még ha sokkal jobban tetszett is neki Max szelídebb természete. Mindketten
érdekes emberek voltak, és sejtette, hogy izgalmas lesz együtt dolgozni velük. Arra
ugyan még nem jött rá, mi hajtja Douglast, de érezni lehetett rajta, hogy belülről
hajtja, fűti valami. Látni lehetett a szemén.
Két órán keresztül beszélgettek hármasban a forgatókönyvről. A producer
elmagyarázta Tanyának, mi vár rá, miken szeretné, ha változtatna, milyen
finomításokat szeretne még beleíratni vele a forgatókönyvbe. Kifinomult érzéke
volt ahhoz, hogy mi kell egy különleges film megszületéséhez. Miközben Tanya
hallgatta őt, kezdett ráérezni, hogyan dolgozik a férfi agya. Max a maga szelídebb
temperamentumával arra volt hivatva, hogy mérsékelje a társa lobogását. Ő a
humanizmust, Douglas pedig az értelem fényét vitte bele a filmbe.
Majdnem délig ültek a Polo Lounge-ban, utána Tanya visszament a bungalójába,
és hozzáfogott, hogy megcsinálja mindazt, amit megbeszéltek. Wayne arra
ösztönözte, hogy az egész történetet egy mélyebb szintre helyezze. Megpróbálta
elmagyarázni Péternek a tele-fonban, de nem sikerült. Tény, hogy mindennek volt
valami értelme, amit a két férfi mondott. Aznap délután hozzáírt néhány nagyszerű
jelenetet a forgatókönyvhöz. Késő délután az aznapi munkájával elégedetten dőlt
hátra a székében.
Este, amikor az ágyán elnyúlva, kiürült aggyal bámulta a tévét, meglepetésére
Douglas hívta fel. Beszámolt neki a délután végzett munkáról, és a férfi elégedetten
nyugtázta, hogy ilyen gyorsan megértette a szándékukat. Tanya nem csak hallotta,
érezte is azt, amit mondtak neki, és készségesen a magáévá tette.
– Jól sikerült megbeszélés volt a ma délelőtti – mondta Wayne. – Úgy érzem,
kellő inspirációt kapott a könyvtől, de nem veszett el benne. Alig várom, hogy
lássam, amit délután csinált.
– Még holnap is dolgoznom kell rajta – felelte a nő. Eredetileg éjjel akarta
folytatni, de érezte, hogy túlságosan elfáradt. – Ha nem bánja, szerda reggel
elküldeném magának.
– Mit szólna hozzá, ha ebéd közben adná oda? A csütörtök jó lesz?
 Tanyát meglepetésként érte a meghívás, de már a délelőtti megbeszélésen
megértette, hogy ez hármójuk közös munkája lesz. Maxszel teljesen fesztelenül
tudott érintkezni, a producerrel azonban még nem jutott el idáig. Max könnyen
kezelhető embernek látszott, Douglas ezzel szemben kemény volt, mint a vas, és
hideg, mint a jég. Ugyanakkor kíváncsivá tette Tanyát. Ösztönösen érezte, hogy a
hideg külső alatt melegség, az értelem pajzsa mögött érző emberi lény rejtőzik.
– Nekem jó a csütörtök – válaszolta kicsit félszegen. Könnyebb volt hármasban
találkozni, mivel Maxszel sok közös vonásuk volt. Ez a kedves, barátságos fickó
ugyanúgy szerette a gyerekeket, mint ő, és közvetlen személyisége nyíltságot
sugárzott. Douglas sokkal zártabb, rejtőzködőbb ember volt. Csábító lehetett
megpróbálni közel férkőzni hozzá. De az asszony nem tartotta valószínűnek, hogy
jó ideje bárkinek is sikerült volna. Az is lehet, hogy soha. Wayne senkit sem
engedett túl közel magához. Aznap reggel Tanya is érezte, hogy a férfi úgy
vizslatja, mintha a gyenge pontjait akarná kitapintani. Douglas hatalmat gyakorolt az
emberek fölött, irányította és birtokolta őket. Tanya világosan látta ezt. A producer
megvásárolhatta a szolgálatait, de őt magát nem. Érezte, hogy veszélyes lenne túl
közel kerülni hozzá, nem úgy, mint Maxhez, aki tárt karokkal várta. Douglas a
lehető legkevesebbet árult el önmagáról.
– Szerda este vendégül látom a szereplőket vacsorára a házamban – mondta
ekkor Wayne. A nőnek az volt a benyomása, hogy most puhatolózik nála.
Valósággal érezte, hogy a férfi körbejárja, mintha minden oldalról jól meg akarná
nézni. – Szeretném, ha eljönne. Csak a főszereplők lesznek ott, és persze a főbb
mellékszereplők. – Nem akárkik játszottak a filmben, Tanya már nagyon várta a
velük való találkozást. Könnyebb lesz megírni a szövegüket, ha megismeri a
stílusukat, a beszédük ritmusát. Nagyjából tudta, ki kicsoda, de izgalmasnak
ígérkezett az életben is találkozni velük. Ez teljesen új világ volt számára. Most
megörült, hogy elhozta az egyetlen fekete koktélruháját. Mást nem is tudott volna
felvenni, legföljebb a fekete nadrágot, amiben ma is volt, vagy a farmert. És annak
alapján, ahogy Douglas nézett ki ma, gyanította, hogy a vacsorán elegánsan illik
megjelenni. – Elküldöm magáért az autómat – folytatta a férfi. – És nem kell
kiöltöznie. Mindenki farmerban lesz.
– Köszönöm – mosolyodott el Tanya. – Ezzel nagy gondot vett le a vállamról.
Nem sok ruhát hoztam magammal. Úgy gondoltam, főleg dolgozni fogok,
hétvégeken pedig hazamegyek.
– Tudom, a férjéhez és a gyerekeihez – nevetett kicsit gúnyosan a férfi. Úgy
mondta, hogy attól az asszony kicsit zavarba is jött; mintha valami rossz szokását
dörgölte volna az orra alá, amiről nem ártana leszoknia. Wayne így is fogta fel,
jóllehet bevallotta, hogy már kétszer volt nős. De a gyerekektől láthatóan
idegenkedett. Idegesnek tűnt, amikor aznap reggel Tanya és Max a gyerekeikről
beszélgettek.
– Maga csakugyan olyan normális, amilyennek tetteti magát? – kérdezte Douglas,
akinek kedvenc szórakozásai közé tartozott más emberek provokálása. -Ennél azért
sokkal több van magában. Látszik az írásain, a gondolkodásán. Egyszerűen nem
tudom elképzelni elővárosi háziasszonyként, amint reggelit készít a gyerekeinek.
– Pedig az életben pontosan ez vagyok – felelte minden mentegetőzés nélkül
Tanya. – Ezt csináltam az elmúlt húsz évben, és a velük töltött idő egyetlen percét
sem adnám oda semmiért. – Szavaiban elégedettség és magabiztosság csengett.
Tudta, hogy azt tette, amit helyesnek tart.
– Akkor most miért van itt? – kérdezte a férfi nyersen, és kíváncsian várta, mit
felel rá a nő. Jogos kérdés volt, Tanya is feltette már magának.
– Mert ez egy kitűnő alkalom számomra – válaszolta őszintén. – Úgy gondoltam,
még egyszer nem kapok ilyen lehetőséget. Meg akartam írni ezt a forgatókönyvet.
– És hogy megírhassa, otthagyta a férjét és a gyerekeit. Akkor talán mégsem
olyan kispolgár, mint képzeli. – Majdnem úgy beszélt hozzá, mint az édenkerti
kígyó Évához.
– Nem lehetek egyszerre feleség, anya és író? Szerintem egyik sem zárja ki a
másikat.
De a férfi elengedte a füle mellett a szavait.
– Bűntudatot érez, amiért itt van, Tanya?
Éppoly kíváncsi volt Tanyára, mint az asszony őrá. Szeretett volna minél többet
megtudni róla, és Tanyát is izgatta a férfi. Nem szexuális értelemben, de nagyon
érdekes ember volt, akin nehezen lehetett eligazodni, és valahogy mindig elsiklott
előle.
– Néha – vallotta be. – Főleg az indulás előtt éreztem bűntudatot. Most, hogy már
dolgozom, jobb. Lassan kezdem látni az értelmét, hogy miért vagyok Los
Angelesben.
– Ha elkezdünk forgatni, még jobban fogja érezni magát. Az olyan, mint a
kábítószer. Úgy hozzá lehet szokni, hogy amikor az ember befejez egy filmet,
mindjárt kezdené a következőt. Mindnyájan így vagyunk vele. Ez tart bennünket itt.
Nem bírjuk ki, ha egy forgatásnak vége lesz. Úgy érzem, már magát is elkapta a
gépszíj, pedig még el sem kezdtük. – A férfi valamire nagyon rátapintott, amitől
Tanyát megijesztették a szavai. Mi lesz, ha igaza van, és vele is megtörténik, hogy
rászokik a filmezésre? – Ha elkészültünk a munkával, maga sem akar majd
visszamenni, Tanya. Keresni fog valakit, aki megbízza egy újabb film megírásával.
Azt hiszem, mi ketten jól fogunk együtt dolgozni. -Úgy beszélt, mint Raszputyin, az
asszony már bánta, hogy belement, ebédeljenek együtt. De az is lehet, hogy csak
próbára akarta tenni, hogy tisztán lássa, milyen fából faragták.
– Bízom benne, hogy élvezni fogom, de remélem, nem fog rabul ejteni – mondta
higgadtan. – Ha vége lesz, úgy tervezem, hogy hazamegyek. Csak kikölcsönözhető
vagyok, nem eladó. – Olyan érzése volt, mintha egy bokszbajnokkal öklözne.
Douglas olimpiai bajnokságot nyerhetett volna manipulálásból, míg ő vérbeli
amatőr volt.
– Mindnyájan eladók vagyunk – felelte a férfi egyszerűen. – Ez a valódi életünk,
még ha mások szemében talmi csillogásnak tűnik is. Mámorító élet, majd
megtapasztalja. Esze ágában sem lesz visszatérni a régi életéhez. – És teljes
meggyőződéssel megismételte az utolsó mondatot.
– De igen, vissza fogok menni. A férjem és a gyerekeim várnak. Ez az élet nem
fog kielégíteni engem. De tudom, hogy sokat fogok tanulni, amíg itt leszek. Hálás
vagyok ezért a lehetőségért – jelentette ki konok határozottsággal.
– Ne legyen hálás, Tanya! Nem tettem szívességet magának azzal, hogy
idehoztam. A maga írásai kiválóak. Tetszik nekem az, ahogy a világot látja,
szeretem a történetei fordulatosságát, a csípős stílusát. Tetszik az észjárása. – Az
biztos, hogy értő olvasója volt, és készült belőle. Évek óta olvasta az írásait, és az
asszonynak az volt az érzése, hogy megpróbál belelátni a fejébe. Rémes. De az is
elképzelhető, hogy csak játszott vele, hogy megingassa a biztonságát. Lehet, hogy
számára az egész élet csak játék volt, minden realitást nélkülöző. Tanya arra
gondolt, Douglas csak a filmet tekintette valóságosnak, s ezért tudta olyan jól
csinálni. – Azt hiszem, élvezni fogjuk a közös munkát – folytatta a férfi
elgondolkozva. – Maga érdekes nő, Tanya. Az az érzésem, ennyi éven keresztül
csak játszotta a kis elővárosi családanya szerepét. Nem hiszem, hogy maga valóban
ez lenne. Azt hiszem, még nem jött rá, hogy kicsoda valójában.
A szavai, és ahogy mondta, baljóslatúan hangzottak Tanya fülének. Kényelmetlen
érzés fogta el attól, hogy ez az ember úgy gondolja, beleláthat és felbecsülheti.
Semmi köze ahhoz, hogy ő mit gondol, sőt ahhoz sem, hogy kicsoda ő.
– Szerintem eléggé tudom, ki vagyok – válaszolta nyugodtan.
Egymás tökéletes ellentétei voltak, ezt a nő is felismerte. A férfi a maga ragyogó
és vonzó személyiségével Hollywood legcsábítóbb, legfényesebb oldalát jelképezte,
míg ő, a megtestesült naivság, egy olyan világból látogatott el ide, amelyet
mindennél jobban szeretett, és amelyet a férfi mindennél unalmasabbnak talált
volna. Tanya be akart illeszkedni Douglas világába, de csak egy időre, és anélkül,
hogy feladná az értékeit és odaadná a lelkét. Ha befejezik a filmet, az Óz Dorothy-
jához hasonlóan ő is haza akart menni. Nem szerette volna, ha Hollywood kísértései
elcsábítanák. Tudatában volt annak, kicsoda ő. A gyerekei anyja. Péter felesége.
Douglas Wayne egy másik világhoz tartozott, csak most megkínálta egy különleges
lehetőséggel, s emiatt egy időre megosztja vele a világát. Megírja neki a
forgatókönyvet, de nem mond le a saját életéről. Mindent megtanul, amire Wayne
megtaníthatja, azután vissza-megy Marinbe. Boldog volt, hogy hétvégeken
hazamehet a családhoz, az ismerős környezetbe, ahol megtöltheti a tüdejét az ottani
élete tiszta levegőjével. Nem akarta csak az egyik vagy csak a másik életet. Most
már mindkettőt akarta.
– Csak hiszi, hogy tudja – kötekedett tovább a producer. – Szerintem még bele
sem gondolt, ki lakik a fejében. De majd itt rájön. Ez most egy átmeneti rítus a maga
számára, beavatás az új törzse szent liturgiájába és szertartásrendjébe. Ha innen
elmegy – folytatta, gondosan megválogatva a szavait –, mi legalább annyira a
családja leszünk, mint az otthoni. Ebben az a nagy veszély hogy ha beleszeret az
itteni életébe, nehéz lesz visszamennie hozzájuk.
A férfi szavai megijesztették, és nem hitt neki. Tudta, hol a helye, és hová húzza a
szíve. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy ragaszkodik Péterhez és a gyerekeihez.
És biztos volt benne, hogy tud itt dolgozni anélkül, hogy megsínylené a kapcsolat,
amely hozzájuk fűzte. Douglas erről korántsem volt meggyőződve. Épp elégszer
látta, hogyan csavarja el Hollywood az emberek fejét.
Miközben Tanya hallgatta, érezte, hogy ez az ember veszélyes is tud lenni, de azt
is tudta, hogy fölötte nincs hatalma. Munkát ad neki, de nem rendelkezik vele.
– Ezek erős szavak, Mr. Wayne – mondta csendesen, miközben megpróbált afféle
mentális pajzsot tartani a csábítással szemben, melyről Douglas beszélt.
– A hely is erős – felelte a férfi éppoly csendesen. Tanya kíváncsi volt, vajon rá
akar ijeszteni, vagy csak figyelmeztetni akarja a rá leső veszélyekre és alattomos
csapdákra.
– És maga is az – szögezte le. De sem ő, sem Hollywood nem elég ahhoz, hogy
uralkodni tudjon felette, nyugtatta meg magát. Douglas csakugyan ragyogó elme, és
zseniális a maga szakmájában, ő azonban komoly és megbízható nő, nem holmi
sztárokért rajongó tinédzser.
– Valami azt súgja nekem, hogy mi ketten nagyon hasonlítunk – jelentette ki
Wayne.
 – Nem hinném. Sőt, mi nagyon is különbözőek vagyunk – felelte Tanya, akit
megleptek a férfi szavai. Wayne tapasztalt, nagyvilági ember volt, ő épp az
ellenkezője. Neki hatalma volt, Tanyának nem. A producer irtózott attól az élettől,
amelyet ő élt és szeretett. A rá jellemző tisztaság és átlátszóság ingerelte,
egyszersmind vonzotta is Douglast.
– Lehet, hogy igaza van – mondta Wayne kis gondolkodás után. – Talán inkább
kiegészítjük egymást, ami nem ugyanaz. Két fél tesz ki egy egészet. Eveken át
elragadtatással olvastam az írásait, s mindig is tudtam, hogy egyszer még
találkozunk, és együtt fogunk dolgozni valamin. És lám, ez a nap is eljött. – Tanya
úgy érezte, ez az ember ismeretlen területre sodorja magával. Félt is ettől,
ugyanakkor izgatta is a dolog. -Kétségtelenül volt valami előérzetem a munkáival
kapcsolatban – folytatta Douglas. – Vonzottak, mint lepkét a lángok. – És most, hogy
az asszony ott volt, ezek a lángok még fényesebben lobogtak. Alig várta, hogy
megkezdjék a közös munkát. – Ugye tudja, Tanya, mit jelent az, hogy két dolog
kiegészíti egymást? Egy egész két fele. Egymás mellé téve tökéletes egészet
alkotnak. Mint az étel meg a fűszer. Bizonyos értelemben mi is ezt tehetjük
egymással. Én ízt adhatnék a maga életének, maga pedig békességet az enyémnek.
Meglepett, hogy maga milyen békés ember.
Soha senki nem mondott még neki ilyen furcsa és zavarba ejtő dolgot. Mit akar
tőle ez az ember? Miért mond ilyeneket? Már nagyon szerette volna letenni a
telefont, és felhívni Pétert.
– Békés ember vagyok – mondta csendesen. – Azt szeretném, és azért vagyok itt,
hogy egy tökéletes forgatókönyvet adjak magának. És mindannyian azon fogunk
dolgozni, hogy ebből egy nagyon különleges film szülessen. – Ebben nem volt
annyira biztos, mint amilyen meggyőződéssel mondta. De a tőle telhető legjobb
forgatókönyvet akarta megírni.
– Ami magát illeti, Tanya, ebben biztos vagyok – felelte Douglas bizakodó
hangon. – Már akkor tudtam, amikor elfogadta a felkérésemet. És azt is tudom,
hogy tökéletes forgatókönyvet fog írni. – Ez komoly dicséretnek számított tőle.
– Köszönöm – bólintott Tanya teljes komolysággal. -Remélem, meg fogok
felelni az elvárásainak. – A mondat formálisnak hangzott, pedig teljes őszinteséggel
mondta. Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy Wayne mindig megkapja, amit
akar. Ez és a könyörtelen céltudatossága tette őt azzá, aki lett. Lehet, hogy más is
volt benne, de az asszony már teljes bizonyossággal tudta, hogy Douglas Wayne
számára a legfontosabb a hatalom és az irányítás. Mindig mindkettőnek az ő
kezében kellett lennie. És még ennél is világosabban érezte, hogy ennek az
embernek csak győznie lehet. Ennél kevesebbel nem éri be. És abban is teljesen
biztos volt, hogy akármilyen fontos, nagy hatalmú, erős és tehetséges ember is
Douglas Wayne, felette sohasem lesz hatalma.
 Ötödik fejezet
Az az este, amelyet Tanya Douglas Wayne Bel Air-i házában töltött, éppoly
érdekes, elbűvölő és titokzatos volt, mint maga a férfi. A csodálatosan szép házat a
producer évekkel ezelőtt, az első jelentős filmje után vette, s azóta többször is
hozzáépített. Mára hatalmas udvarházzá nőtt, melynek számtalan elegánsan
berendezett szobájában különleges régiségek és felbecsül-hetetlen értékű
festmények kaptak helyet. Douglas híres volt kivételesen kifinomult ízléséről, s
Tanyának még a lélegzete is elállt, amikor a nappaliba belépve egy ismert,
tavirózsákat ábrázoló Monet-festménnyel találta szembe magát. Odakint, mintegy a
festményt megjelenítendő, a vendégek körülülték a hatalmas úszómedencét, mely
gardéniákkal és tavirózsákkal volt tele, s mindenütt gyertyák égtek.
A másik nappaliban egy még gyönyörűbb Renoir, két Mary Cassatt és egy
jelentős flamand festő képe függött a falon. A gazdagon díszített, férfias bútorok az
angol, francia és orosz stílus izgalmas hatásait tükrözték, s az egyik sarokban, egy
különleges kínai válaszfal mellett egy muzeális értékű kínai szekreter állt.
Tanya nevetségesen ide nem illőnek érezte magát farmernadrágjában, habár a
többiek is hasonlóképpen voltak felöltözve. Mindjárt elsőre felismerte közöttük
Jean Ambert és Ned Brightot. Jean már vagy tucatnyi jelentős hollywoodi filmben
szerepelt, és huszonöt évesen már három Oscar-díjra jelölték. Az arca olyan
tökéletes volt, hogy maga is beillett volna egy gyönyörű festménynek. Most épp
nevetett valamin, amit Max mondott. A farmerjához halványkék áttetsző topot és
tűsarkú ezüstszínű szandált viselt. Testhezálló nadrágját mintha ráfestették volna
magas, karcsú testére. Nagyon szép volt, és amikor Max bemutatta őket egy-másnak
és Jean rámosolygott, egy pillanatra Mollyt juttatta Tanya eszébe. Neki is
ugyanilyen bájos, ártatlan tekintete és hosszú, sötét színű haja volt. A szeméből
sugárzó melegség arra vallott, hogy a hírnév még nem tette elbizakodottá.
– Tetszett a könyved – mondta barátságos kézszorítással. – Megvettem
anyukámnak is a születésnapjára. Szereti a novellákat.
– Köszönöm – mosolygott vissza rá Tanya, és igyekezett úgy viselkedni, mint aki
nincs teljesen elájulva, de ez elég nehéz volt. Meghatotta, hogy ez a fiatalon is már
nagy sztár így nyilatkozott a könyvéről. A fiatalok többsége inkább regényeket
olvasott, mint elbeszéléseket. – Kedves, hogy ezt mondod. Én meg a filmjeidet
szeretem, és a lányaim is. – Idétlennek érezte a szavait, de Jean sugárzott az örömtől.
Mindenki szereti, ha dicsérik.
– Izgatottan várom, hogy együtt dolgozhassunk. Kíváncsi vagyok a
forgatókönyvre.
Tudták, hogy nemsokára elkezdődnek a közös megbeszélések, amikor majd a
színészek is hozzászólnak ahhoz a szöveghez, amelyben már Maxszel és Doug-
lasszel megegyeztek. A filmbeli párbeszédek mindig közös erőfeszítés révén váltak
véglegessé.
– Keményen dolgozom rajta – biztosította Tanya a színésznőt. – Megtisztelő,
hogy neked írhatok szöveget – tette hozzá, miközben két mellékszereplő lépett oda
hozzájuk. Jean nem ismerte egyiküket sem, így Max bemutatta őket neki és
Tanyának. Max mindany-nyiukkal úgy bánt, mint a saját gyerekeivel, és roppant
büszke volt rájuk. Valahogy úgy volt ezzel, mintha minden egyes filmmel egy új
családja születne. Kapcsolatok jöttek létre, szerelmek születtek és elmúltak, s
időnként életre szóló barátságok köttettek. Élettel teli kis mikrokozmoszok
alakultak, melyek egyike-másika tartósnak bizonyult, ám a legtöbbje csak a forgatás
végéig tartott ki, de addig mindenki úgy érezte, hogy örökké fog tartani, és hogy ez
a valódi élet. Hasonlított ahhoz a kartonlapokból gondosan és művészi pontossággal
megépített csodálatos épülethez, amely egészen olyan volt, mint a Tadzs Mahal.
Csodálatos, pompás, lélegzetelállító, és amikor a film elkészült, egyszerűen
eltakarították, mint a többit, hogy valahol másutt homokvárat építsenek belőle.
Hihetetlenül varázslatos világ volt ez, egészen elbűvölte Tanyát. Amíg ott volt,
minden tökéletesen igazinak tűnt. Erejüket megfeszítve dolgoztak rajta, megalkottak
egy világot, és komolyan hittek abban, amit építettek és alkottak. És amikor mind-
ezt megörökítették a filmen, az egész eltűnt, elenyészett, soha többé nem látta senki.
De most még itt volt, és mindannyiuk számára ez jelentette a valóságot. És ha majd a
filmen nézik, sokáig emlékezni fognak a varázslatra.
Tanya kimondhatatlanul izgalmasnak érezte, hogy ő is részese lehet ennek a
világnak, és miközben ezen tűnődött, elnézve a kezükben pezsgőspohárral
jövőmenő, egymással nevetgélve csevegő embereket, eszébe jutott, mit mondott
Douglas a telefonban. Hogy ez a világ rabul fogja ejteni, mert egy idő után, amikor
ízelítőt kapott a csábításaiból, még többet akar majd belőlük. Azt is mondta, hogy
soha nem lesz képes visszatérni a régi életéhez, mert ezt fogja az otthonának érezni.
Nem akarta, hogy ez megtörténjen vele, mégis, ahogy ott állt és elnézte a többieket,
érezte ennek a világnak az ellenállhatatlan vonzását. Eleinte kívülállónak tartotta
magát, de Max újabb és újabb embereket mutatott be neki – többnyire gyönyörű,
fiatal lányokat és fiúkat, és néhány idősebbet is –, s az ő társaságukban kezdte jól
érezni magát. Meglepte, milyen könnyű eltársalogni velük. Szédítően izgalmas este
volt, nem is tudta, vajon a közeljövő előérzete villanyozza-e fel, vagy a pezsgő
szállt a fejébe. A levegő megtelt a gardéniák és tavirózsák részegítő illatával, a
házban pedig csodálatos kínai padlóvázákban mindenütt hófehér orchideák
pompáztak, köztük egy-egy ritkaságszámba menő halványsárga és barna, apró
virágú példánnyal. Valahonnan halk, érzéki zene szólt, s mindez, a festményektől az
emberekig, de még a feltálalt homárok és kaviárhalmok is, egyetlen buja
látványossággá állt össze.
Alig várta, hogy hazamehessen, és írhasson róla. Ahogy ott állt és némán csodálta
az embereket maga körül, olyan érzése támadt, mintha egy fényes beavatási
szertartáson lenne. Meg sem hallotta, amikor odalépett mellé Douglas, már csak azt
látta, hogy közvetlen közelről mosolyog rá. Tanyán fehér selyem ingblúz, farmer,
lapos sarkú aranyszínű szandál volt, s a hozzá illő táskát délután vásárolta, útban
vissza a szállodába. Szaván fogta a férfit, és farmerban jött, s mint kiderült, jól tette,
mert csakugyan mindenkin az volt. Doug ezúttal is kifogástalan, élére vasalt szürke
nadrágban, Párizsban csináltatott hófehér ingben és krokodilbőrből készült fekete,
fűző nélküli Hermés-cipőben volt.
– Nem is lehetne jobb ennél, igaz? – kérdezte bársonyosan halk hangon. Tanya
inkább érezte, mint hallotta őt. Még nem jött rá az okára, de egyszerre vonzotta és
taszította ez az ember. Fura érzés volt, hogy miközben szerette a közelségét, tudta,
nem volna szabad közel engednie őt magához. Olyan volt, mint egy szemkápráztató
kincsekkel teli egyiptomi fáraósír, amelyet egy ősi átok miatt nem volt tanácsos
megközelíteni.
Douglas Tanya szemébe nézve egy percig szótlanul mosolyogva gyönyörködött
benne, de szántszándékkal nem mondott semmit. Nem volt szüksége rá. Mindent
elmondott az, ahogy a tekintetével végigsimogatta. Úgy viselkedett vele, mintha már
jól ismerné, pedig egyáltalán nem ismerte, legföljebb az írásain keresztül – de
azokból valóban elég sokat megtudott róla. Ahogy ott állt előtte, pőrének érezte
magát, de ekkor a férfi elfordította róla a tekintetét. Csodák csodája, ezúttal Tanya
nem érzett késztetést arra, hogy sikoltozva elrohanjon. Leszögezte magában, hogy a
producer nem uralkodhat felette, és csak annyit vehet el belőle, amennyit ő önként
odaad neki. Ő is csak egy férfi, nem pedig varázsló. Producer. Egy ember, aki
sztorikat vásárol, és életre kelti vagy a filmvászonra viszi a forgatókönyveket.
– Megismert már embereket? – kérdezte aggodalmas arccal Douglas. Láthatóan
nagyon fontos volt neki, hogy mindenki jól érezze magát, különösen Tanya, aki
újonnan csöppent a társaságba. Már jóformán mindenkivel találkozott, hála Max
figyelmességének, kivéve Ned Brightot, akit állandóan csinos, fiatal nők gyűrűje
vett körül. Nem volt nehéz rájönni, miért. Ned elbűvölő és fantasztikusan jóképű
pasi volt, a lányok egész éjszaka önfeledten viháncoltak körülötte.
– Igen – felelte Tanya egyszerűen, a férfi szemébe nézve. El volt szánva rá, hogy
nem hagyja magát se túlzottan befolyásolni, se megfélemlíteni tőle. – Tetszenek a
képei, olyan, mintha múzeumban járna az ember. – Időközben egy másik híres
festményt is észrevett a medencére nyíló kis zeneteremben, ahol Douglas
zongorázni szokott. Gyerekkorában és még fiatalemberként is zongoraművésznek
készült, és mindmáig játszott a maga és a legközelebbi barátai szórakoztatására.
Tanya azt is megtudta, hogy fiatalkorában kivételes tehetségnek tartották.
– Remélem, nem olyan a házam, mint egy múzeum, mert az nagyon szomorú
lenne. Mint amikor a természetes élőhelyük helyett az állatkertben találkozunk az
állatokkal. Én azt szeretném, ha az emberek nem félnének, hanem jól éreznék
magukat a művészi alkotások társaságában. Úgy kellene élni velük, mint jó
barátokkal, s nem megbámulni őket, mint az idegeneket. En úgy vagyok a
képeimmel, mint régi barátaimmal.
Érdekes felfogás, gondolta Tanya, miközben a zeneszobában lévő kisebb Monet-
képet nézte. A festmény úgy volt megvilágítva, hogy szinte életre kelt – mintha
visszatükrözte volna a kinti medencét, s a körülötte vidáman beszélgető vendégeket.
A bőkezűen felszolgált pezsgő már megtette a hatását: mindenki feloldódott, és ez
alól a házigazda sem volt kivétel. Láthatóan sokkal otthonosabban mozgott itt, a
saját környezetében, mint a Polo Lounge-ban. Kedves volt és könnyed, és
tökéletesen kézben tartott mindent. Semmi nem kerülte el a figyelmét, és úgy tűnt,
mindenkin és minden apróságon rajta tartja a fél szemét. Pár perccel ezután Max is
csatlakozott hozzájuk, épp amikor Douglas arról mesélt Tanyának, hogyan tett szert
a ré-giségeire Európában. Többek között azt, hogy pár hónapja Dániában és
Hollandiában bukkant néhány igazi kincsre, például egy szépséges íróasztalra,
amelyet meg is mutatott neki.
– Jó, hogy nem nálam rendezzük ezeket az összejöveteleket – nevetett jóízűn Max.
Kerek pocakjával, kopasz fejével és szakállával kezdettől fogva erdei manóra
emlékeztette Tanyát. Douglas ezzel szemben maga is olyan volt, mint egy filmsztár.
Valakitől Tanya azt hallotta róla, hogy egy időben színész szeretett volna lenni, de
végül sohasem próbálkozott vele. Sokkal többre értékelte a producer nagyobb
hatalommal rendelkező szerepét, így sokkal több szálat tarthatott a kezében, mint a
bábos, aki képes mozgatni a bábu minden porcikáját. Max sokkal inkább hasonlított
a szelíd Gepettóra.
– Hát, az bizony más lenne – nevetett Douglas, mire Max elmagyarázta a dolgot
Tanyának.
 – Én a Hollywood Hillsen lakom egy istállószerű házban, aminek igazság szerint
annak is kéne lennie. A fekvőhelyek lópokróccal vannak letakarva, a
dohányzóasztalon körben kéthetes gyorskaják sorakoznak, és a volt feleségem
magával vitte a porszívót, amikor tizennégy éve elhagyott. Még nem volt időm
másikat venni. A falakra a régi filmplakátjaimat tettem föl, és a legrégebbi
műtárgyam a tévém. Ezerkilencszáznyolcvan óta megvan. Jó sok pénzt fizettem érte.
Egyszóval az én házam kicsit más, mint Dougé.
Mindhárman jót nevettek Max beszámolóján, amelyben nem volt semmi
keserűség vagy mentegetőzés. Szerette a házát. Biztosan nagyon kényelmetlenül
érezte volna magát egy olyan házban, mint ez, jóllehet kedvelte a képzőművészetet.
– A napokban kénytelen leszek új takarítónőt keríteni – folytatta. – A legutóbbit
kitoloncolták, ami nagy kár, mert nagyon kedveltem. Istenien főzött, és
veszedelmesen játszott kopogós romit. A porcicák lassan nagyobbak lesznek, mint a
kutyám.
Elmesélte, hogy van egy Harry névre hallgató dán dogja, ő a legjobb barátja.
Megígérte Tanyának, hogy a forgatáson összeismerteti vele. Harryt mindig magával
vitte dolgozni. Nem viselt se nyakörvet, se pórázt, de Max állította, hogy nagyon
jólnevelt kutya.
– Szeret velem jönni a forgatásokra, mert az élelme-zők mindig etetik. Két
forgatás között le szokott fogyni, és depresszióba esik.
Miközben így csevegtek, Tanya megint ámulva figyelte, milyen más ez a két férfi.
Az egyik kedves, barátságos, joviális, a másik a csillogó felszín alatt csupa él és
tüske. Max úgy nézett ki, mintha a háza berendezése mellett a ruháit is a
Goodwillnél vásárolta volna, míg Douglas mintha a GQ címlapjáról lépett volna le.
Tanya kimondhatatlanul élvezte a társaságukat és a velük való beszélgetést. Kíváncsi
volt, vajon a producer mennyi időt fog tölteni a forgatásokon. Az ő munkája
nagyrészt a pénz előteremtéséből és a költségvetés betartatásából állt. Max feladata
volt, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a színészekből. Mindketten nagyon szerették,
amit csináltak. Tanya alig várta, hogy elkezdődjék a forgatás.
A vacsorát kilenckor tálalták fel a medence szélén felállított hosszú asztalokon.
Az egyik asztalon csak szusi volt, melyet egy népszerű japán étteremből hozattak.
Egy másik asztalt homárral, rákokkal és osztrigával raktak meg, egy harmadikon
pedig különböző egzotikus saláták és hagyományos mexikói ételek sorakoztak.
Mindenki talált kedvére való falatokat, és a fiatal férfi sztárok nem is restelltek jól
megrakni a tányérjaikat. Amikor Ned Bright egy ízben négy nő kíséretében elhaladt
mellettük, Douglas bemutatta őt Tanyának, aki rögtön felfigyelt rá, mennyire
hasonlít a fiára, Jasonre.
– Szia – köszönt Ned, és rögtön elnézést kért, amiért nem fog kezet vele. Az
egyikben ugyanis egy szusival, a másikban meg egy halom mexikói étellel teli
tányért vitt. – Ne írj nekem sok szöveget, diszlexiás vagyok -mondta nevetve. Tanya
később megkérdezte Maxtől, igaz-e ez. Nem árt, ha tudja az ilyesmit.
– Dehogy, csak lusta. Minden forgatókönyvírónak ezt mondja. De rendkívül
helyes kölyök. – O volt az ügyeletes új arc Hollywoodban, és mindenki odavolt érte.
Ő kapta a film férfi főszerepét Jean Amber partnereként. Huszonhárom éves volt, de
idősebbnek látszott, noha a legutóbbi filmjében, amiért Arany Glóbuszt kapott, és a
kritikusok az egekig felmagasztalták, egy tizenhat éves vak fiút játszott. Mellesleg
egy fiatal hollywoodi sztárokból alakult zenekarban dobolt és énekelt. Nemrégiben
adtak ki sikeres cédét, és Tanya tudta, hogy mindhárom gyereke magánkívül lesz, ha
elmondja nekik, hogy megismerkedett vele. Molly egyenesen el fog ájulni.
– Helyes fiú – ismételte meg Max, és Tanya egyetértően rábólintott. – Az anyja
mindig meglátogatja a forgatásokon, hogy biztos legyen benne, jól bánunk vele, és
ő is jól viselkedik. Most végzett az USC filmiskolájában. Azt mondja, rendező akar
lenni, csak előbb még megcsinál pár filmet. Sokan gondolják így, de aztán sohasem
lesz belőle semmi. Az az érzésem, hogy ő meg fogja csinálni. Jó lesz vigyáznom!
Douglas és Tanya nevettek.
Kerestek egy asztalt, és leültek vacsorázni. Közben a többiek is letelepedtek a
medence körül. Halk zene szólt, épp csak akkora hangerővel, hogy ne zavarja a
társaságot. Douglasnek kitűnő érzéke volt ahhoz is, hogy mindig a megfelelő zene
szóljon, ami megteremti azt a légkört, amelyben az emberek könnyen megnyílnak,
és így jobban megismerik egymást. Miután ettek, Tanya átült egy fekvőszékbe, és
kényelmesen elnyúlva fölnézett a csillagos égre.
– Maga nagyon szép, Tanya, és csak úgy árad magából a nyugalom és a
boldogság. Olyan, mint egy Madonna – nézett rá gyönyörködve, mint valami
festményre, Douglas. Tanya egy világoskék kasmírkendőt terített a vállára, amely
tökéletesen illett a szeme színéhez, és lágy redőkben hullott a karjára. – Szeretem
ezeket a forgatás előtti napokat, amikor minden még csak kezdeti állapotban van, és
még nem tudjuk, mi vár ránk, miféle varázslat fog megigézni bennünket. Mihelyt
elkezdjük, a napjaink tele lesznek ma még ismeretlen meglepetésekkel.
Szeretem figyelni, ahogy egyik jön a másik után. Olyan, mint az élet, csak jobb,
mert ezt kézben tudjuk tartani.
Ez nagyon fontos számára, gondolta Tanya. A dolgok és emberek kézben tartása.
Jean Amber jött oda hozzájuk, kezében fagylaltke-hellyel és sütivel. Ezenkívül
mindenféle puding és jégkrémtorta közül lehetett desszertet választani. Max
kijelentette, hogy a nyílt láng mindig arra csábítja, hogy mályvacukrot pirítson
rajta. Úgy is nézett ki, mint aki képes ilyesmire. Híres volt arról, hogy menynyire
szeret mókázni, a forgatások szüneteiben például előszeretettel szórakoztatta a
stábot. Kissé harsány humora volt, ellentétben a nála jóval visszafogottabb
Douglasszel, aki úgy gondolta, a forgatásnak csendben és megszabott keretek között
kell folynia, és az ebédszünetekben mindenkinek a következő jelenet-beli szerepét
kell tanulmányoznia. Ő volt az iskolaigazgató, Max pedig a melegszívű, folyton
viccelődő, a gyerekekért mindenre képes tanár. Neki mindegy volt, milyen idősek a
színészei, mind az édesgyerekei voltak, ők pedig szeretettel viszonozták a törődését.
Az apjuknak tekintették, és nemcsak páratlan mesterségbeli tudásáért, de
utolérhetetlen kedvességéért is tisztelték. Douglas sokkal nehezebb ember volt. Az ő
vállát nyomta a biztosítás és a költségvetés gondja, emiatt szigorúan ellenőrizte a
forgatás menetét, s ha úgy látta, a dolgok kezdenek elszabadulni, keményen kézbe
vette a gyeplőt. Nagyon odafigyelt a határidőkre, és a legapróbb részletekig előírta
a költségeket. Nála nem létezett olyan, mint Maxnél nemegyszer, hogy kicsúszik a
kezéből az irányítás. De szerette kényeztetni a színészeit, mert úgy gondolta, a jól
végzett kemény munka után megérdemlik. Szívesen rendezett nekik nagyszabású
bulikat, különösen olyanokat, mint a mostani. Ezért nem sajnált semmi fáradságot.
A parti csaknem hajnali egy óráig tartott. A vendégek úgy viselkedtek, mint a
táborozó gyerekek, akik lelkendezve ismernek rá az előző évi táborban megismert
társaikra. Rendszerint a puszta szerencsén múlott, hogy valaki kivel dolgozik együtt
egy filmforgatáson. Douglas és Max különösen jól értettek hozzá, hogy olyan
emberekből építsék fel a stábot, akik tehetsé-gesek, értik a dolgukat, és egymással is
jól ki tudnak jönni. Mindketten érezték, hogy Tanya nagy nyeresége lesz a
csapatnak. Mindenki, aki csak megismerkedett vele az éjszaka folyamán, el volt
ragadtatva tőle. Többen olvasták is a könyvét, ami őszintén meghatotta az asszonyt.
Voltak, akik még azt is elárulták, melyik novella tetszett nekik a legjobban, amiből
megtudhatta, hogy csakugyan olvasták, és nem csak udvariasságból mondják.
Az este általános hangulatát jól jellemezte a vendégek jóleső izgalma, mellyel a
forgatást várták. A szereplők között jó néhány sztár is akadt, és Maxről mindenki
tudta, hogy tökéletes rendező. Általános volt az egyetértés, hogy boldogok lehetnek,
amiért kiválogatták őket egy-egy szerepre, és még boldogabbak, hogy meghívást
kaptak Douglas házába. Hollywood valóban az a hely volt, ahol az álmok valóra
válhattak. A Meseország, ahol a kiválasztottak, a legszerencsésebbek feljuthattak a
csúcsra, és a még náluk is szerencsésebbek meg is maradhattak ott. Azok, akik ezen
az estén itt voltak, már mind magasan jártak. És a film szereplői között páran már
elérték a csúcsot. De egyetlen jelentős sztár sem maradt el, vagy futott be elkésve.
Max szerette, ha a szereplőgárda összetartó, és a forgatás alatt mindvégig nagy
egyetértésben dolgozik. Ez teremtette meg a jóindulatú együttműködésnek azt a
légkörét, amely csak a huzamosabban együtt élő és egymást jól ismerő művészek
között jöhet létre. Akkor valóban olyanná váltak, mint egy család, és Tanya ezen az
éjszakán valamennyit már megérzett ennek a hangulatából. Ez a fajta légkör már itt
megszületőben volt. Valaki varázsport hintett rájuk. A dolog elkezdődött.
Érezhetően elkezdődött.
Max felajánlotta, hogy a buli végeztével visszaviszi őt a szállodába, mivel Tanya
nem a limuzinnal jött. Megkapta ugyan az egész itt-tartózkodása idejére, de nem
vette volna a szívére, hogy a sofőr egész éjjel ott üldögéljen csak azért, hogy
elvigye, majd visszafuri-kázza a szállodába. Úgy gondolta, majd hív egy taxit. Ezt
meg is említette Maxnek, aki gyorsan a szájára tette a mutatóujját, és halkan
megrótta.
– Ne mondjon ilyet, mert Douglas képes lesz elvenni magától a kocsit. És miért
ne tartaná meg? Hiszen szüksége van rá.
Tanya ezután jó éjszakát kívánt a házigazdának, és köszönetet mondott a
vacsoráért és a szép estéért. Ugy érezte magát, mint egy diáklány, aki jó éjt kíván az
igazgató úrnak. Douglas épp élénk beszélgetésbe merült Jean Amberrel, aki
szenvedélyesen, de mégis kedélyesen tiltakozott valami miatt. Épp azt fejtegette a
producernek, hogy mennyire nincs igaza.
– Lehetek én az igazságos bíró? – ajánlkozott Max, aki mindig örült, ha
segíthetett eldönteni egy vitát.
– Igen – felelte tömören Jean. – Szerintem Velence sokkal szebb, mint Firenze
vagy Róma. Sokkal romantikusabb.
– Én nem a romantikáért megyek Olaszországba -mondta erre Douglas
szeretetteljesen csipkelődő hangon. Neki semmi problémát nem okozott, ha
gyönyörű nők vették körül. Egy egész karriert épített épp erre. -Én a művészetért
megyek. Nekem az Uffizi jelenti a mennyországot. Nálam Firenze az abszolút
győztes.
– Az a szálloda, ahol mi laktunk, rémes volt. Három hétig voltam kénytelen ott
lakni. – Egy olyan huszonöt éves lány tapasztaltságával mondta ezt, aki a
filmforgatások alkalmával annyit utazott a világban, mint kevesek, de a városokból,
ahol dolgozott, csak nagyon keveset látott. Ilyesmire sohasem maradt ideje. Ha egy
helyen végeztek, mindjárt tovább is utaztak a másik helyszínre. így nagyon kis részt
láttak egy adott helyből, de azt roppant közelről. Tanya arra gondolt, milyen jó
lenne, ha a gyerekei is megismernék Jeant, s remélte, hogy idővel sor kerül rá.
– Ami azt illeti, én Rómát szeretem – bonyolította tovább a helyzetet Max. – A
nagy kávéházakat, a finom tésztákat, a rengeteg japán turistát és az apácákat.
Rómában nagyon sok apácát lehet látni, és nekem nagyon tetszenek azok a régimódi
habitusok. Már sehol másutt nem látni ezeket.
Tanya nevetett.
– Szerintem meg az apácák rémesek – jelentette ki Jean. – Gyerekkoromban
katolikus iskoíába jártam, és nagyon utáltam. Velencében szerencsére egyetlen
apácát sem láttam.
– Ez nyilván nyomós érv számodra. Én huszonegy éves koromban megcsókoltam
egy lányt a Sóhajok Hídja alatt – merengett el Max. – A gondolás a frászt hozta rám,
amikor megmondta, hogy ez azt jelenti, örökre együtt fogunk maradni. A lányt
akkor szedtem fel, nagyon csúnya volt a bőre, és előreálltak a fogai. Azt hiszem, ez
egyszer s mindenkorra kigyógyított Velencéből. Az ember nem is gondolná, mi
minden döntheti el, hogy valaki hogyan érez egy város iránt. Egyszer például New
Orleansban kaptam epe-hólyag-gyulladást, és érthető, hogy azóta sem kívánkoztam
vissza oda.
– Forgattam ott, külső helyszínen – bólogatott együtt-érzőn Jean. – Gáz volt.
Párás forróság. Folyton begön-dörödött tőle a hajam.
– Én Des Moines-ban vesztettem el az enyémet – simított végig tar koponyáján
Max, mire mindnyájan elnevették magukat.
Tanya ezután elköszönt Douglastől, s pár perc múlva Max és ő elmentek, vissza a
Beverly Hills Hotelhoz.
-Na, hogy tetszik Hollywood? – kérdezte Max könnyedén. Nagyon tetszett neki az
asszony. Ha nem lett volna férjnél, megpróbálkozott volna nála. De túlságosan
tisztelte a házasság szentségét, és Tanya amúgy sem tűnt könnyen megkapható
nőnek.
– Azok után, hogy beszélgettem pár emberrel, kicsit őrült, de szórakoztató
világnak gondolom – válaszolta neki minden kertelés nélkül. – Sokszor jártam itt a
szappanoperáim miatt, de ez most egészen más.
Soha nem találkozott még ennyi nagy sztárral, mint ezen az estén. A
szappanoperáiban játszó állandó színészek is híresek voltak a maguk műfajában, de
ma este igazi nagyágyúkkal ismerkedett össze.
– Ez itt valóban egy külön kis világ. Nagyon belterjes világ. Filmet csinálni kicsit
olyan, mint hajón utazni a tengeren: ugyanolyan zárt kis világ, és semmi köze sincs
a valóságos élethez. Emberek találkoznak, összebarátkoznak, szerelembe esnek,
viszonyuk lesz, véget ér a forgatás, véget ér minden, jön a következő munka.
Körülbelül öt percig tart, míg az ember úgy érzi, ez az igazi élet, de nem az. Majd
meglátja, ha elkezdjük a forgatást. Az első héten rögtön öt halálos szerelem fog
fellobbanni. Kész őrület így élni, de legalább nem unalmas.
Csakugyan nem volt az. Tanya már ezen az első estén több flörtölésnek is
szemtanúja volt, mindenekelőtt Jean Amber és Ned Bright, a majdani film két
főszereplője között. Egész éjjel szemeztek és hosszan csevegtek egymással. Vajon
miről beszélhettek? – futott át Tanya agyán.
– Ilyen körülmények között nehéz lehet itt, a film világában, valódi kapcsolatot
teremteni – kockáztatta meg a véleményét.
– Az. A legtöbben nem is akarnak. Inkább megjátszszák magukat, és úgy tesznek,
mintha igazán élnének. Persze nem, csak erre a többség sohasem jön rá. Azt hiszik,
igazi életet élnek. Mint Douglas is. Nem hiszem, hogy a jégkorszak óta volt akár
egyetlen komoly kapcsolata is. Egy darabig együtt fut valakivel, rendszerint valami
nagymenő nővel, de nem hiszem, hogy valaha is közel engedett magához valakit.
Nem az ő stílusa. Számára minden a hatalomról, az üzletről, és nyilván a műtárgyak
vásárlásáról szól. Nem hiszem, hogy a szerelem különösebben fontos lenne neki.
Vannak ilyen fickók. Én a magam részéről még mindig a Szent Grált keresem –
jelentette ki boldog mosollyal. Nagy szíve volt, és ezt nem is titkolta. Maxet
mindenki szerette, Tanya is. – Én sohasem jártam színésznőkkel. Nekem egy rendes,
helyes nő kell, olyan, aki odavan a kopasz, szakállas pasikért, és éjszaka szívesen
megdörzsöli a hátamat. Tizenhat évig ugyanazzal a nővel voltam, és tökéletesen
kijöttünk egymással. Nem hiszem, hogy egyszer is veszekedtünk.
– Akkor meg mi történt? – kérdezte Tanya, épp amikor megálltak a Beverly Hills
Hotel bejáratának üvegteteje alatt. Most itt volt az otthona, de még nem érezte annak,
és nem is tudta, annak fogja-e érezni valaha. Még idegenként mozgott itt, és az
eleganciája is hagyott hátra kívánnivalót. Inkább szélhámosnak érezte magát,
semmint sztárnak.
– Meghalt – felelte Max csendesen, még mindig mosolyogva. Az emléktől meleg
fény gyúlt ki a szemében. – Mellrákban. Szar ügy. Soha többé nem találok olyat,
mint ő volt. Életem nagy szerelme. Azóta próbálkoztam már másokkal, de egyik
sem volt az. De jól vagyok. Elvagyok. – Mosolygott. – O is író volt.
Minisorozatokat írt, amikor még nagyon mentek. Beszéltünk róla, hogy
összeházasodunk, de igazából nem volt szükségünk rá. Úgy éreztük, mintha már
réges-rég házasok lennénk. Mind a mai napig eljárok nyaralni a gyerekeivel a
forgatások között. Nagyszerű kölykök. Két fiú, már mindketten házasok.
Chicagóban élnek. A gyerekeim is szeretik őket. Engem meg őrá emlékeztetnek.
– Kedves nő lehetett – mondta együttérzőn Tanya. Csak ültek az ütött-kopott, régi
Hondában, és beszélgettek. Max komoly pénzeket keresett a rendezéseivel, de nem
akart villogni. Nem volt rá szüksége.
– Az volt – bólintott Max. – És maga is az – nézett rá széles mosollyal. Az első
pillanatban megkedvelte Tanyát, s a mai éjszaka után még rokonszenvesebbnek
találta. Tetszett neki az őszintesége és a Hollywoodban ritka madárnak számító
megbízhatósága. – Szerencsés fickó a férje.
– Én vagyok szerencsés nő. – Tanya mosolyába szomorkás vágyódás vegyült.
Nagyon hiányzott neki Péter. Hiányolta a mindennapos fizikai érintkezés, az esti
együttlétek melegségét. Sokat veszített vele. A késői időpont ellenére nyomban fel
akarta hívni, mihelyt visszaért a szobájába. Megígérte neki, még ha fölébreszti is.
Indulás előtt beszélt vele is, a lányokkal is. Eddig minden rendben volt velük, és két
nap múlva ő is hazamegy. Már kimondhatatlanul várta. – A férjem nagyszerű ember.
-Jó magának. Remélem, egyszer majd megismerem. El kellene jönnie látogatóba,
a lányaival együtt.
– El fog jönni. – Megköszönte Maxnek, hogy hazahozta, és kiugrott a kocsiból.
Ebben a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap együtt ebédel Douglasszel. A Polo
Lounge-ot beszélték meg, mert ez kényelmes volt Tanyának. – Holnap maga is
velünk ebédel?
– Nem, én az operatőrökkel találkozom, hogy megbeszéljük, milyen felszerelésre
lesz szükségünk. – Max egy sor bonyolult, szokatlan lencsét használt azoknak a
hatásoknak az elérésére, amelyek minden munkáját híressé tették. – Douglas szeret
mindenkivel külön-külön leülni. Jövő héten, ha majd elkezdődnek a
megbeszéléseink, újra találkozunk. Élvezze a hétvégét a családjával – intett a férfi,
és elhajtott.
Tanya egész úton, míg a bungalójához nem ért, mosolygott. Milyen jó lesz együtt
dolgozni Maxszel! Douglasben már nem volt ilyen biztos. Továbbra is feszélyezte a
férfi, noha ma éjjel rokonszenvesebb volt, mint eddig bármikor. A saját
környezetében, ahol láthatóan szabadabban mozgott, jóval kevésbé volt ijesztő
számára.
Mihelyt belépett a lakásba, rögtön felhívta a férjét. Péter már félig aludt, de várta
az ő hívását. Fél kettő felé járt az idő.
– Ne haragudj, tudom, hogy későn van. Sehogy sem akart vége lenni – hadarta
kifulladva. Az ajtóból futva ért el idáig.
 – Semmi baj. Milyen volt? – Péter ásított, és Tanya tökéletesen maga elé tudta
képzelni, ahogy ott fekszik az ágyban. Ettől még jobban hiányzott.
– Szórakoztató. Fura. Érdekes. Douglas Wayne-nek hihetetlenül értékes képei
vannak. Renoir, Monet. Elképesztő dolgok. És a partin nyüzsögtek az ifjú
filmcsillagok. Jean Amber, Ned Brigiit. – Még megnevezett néhányat. – Helyes
kölykök. Molly és Megan élvezte volna a bulit. A rendező, Max Blum, igazán
nagyon rendes fickó. Kedvelnéd. Meséltem neki ma este rólad.
– Úristen, ezek után soha többé nem akarsz majd visszajönni Rossba, Tanny...
Előbb-utóbb túl híres nő leszel hozzánk.
Tanya nem gondolta, hogy Péter komolyan mondja ezt, de így sem volt jó érzés
hallania. Pontosan ezt jósolta Douglas is a telefonban. Márpedig ő a legkevésbé sem
szerette volna, ha ez bekövetkezik. Nem óhajtott betagozódni a hollywoodi életbe. A
saját életüket akarta, odaát, Rossban.
– Ne légy undok! Egyáltalán nem érdekel az, ami itt van. Majd meghalnak, csak
hogy olyan életük lehessen, mint nekünk.
– Na jó – nevetett Péter egészen úgy, ahogy a gyerekeik szoktak. – Nem úgy
gondoltam. De félek, hogy el fognak rontani, szívem.
– Nem fognak – felelte Tanya csüggedten I,erúgta a szandálját, és végignyúlt az
ágyon. – Hiányzol. Szeretném, ha itt lennél.
– Két nap múlva itthon leszel. Te is hiányzol nekem. Nélküled semmi élet nincs itt.
Ma este odaégettem a vacsorát.
– Hétvégén majd főzök. – Még most is bűntudata volt, amiért itt van, és alig várta,
hogy hazamehessen a férjéhez és a lányokhoz. Még csak három napja volt itt, de
már egy örökkévalóságnak érezte az eltelt időt. Hosszú lesz ez a kilenc hónap.
Nagyon-nagyon hosszú. Rettenetesen furcsa volt az este Péter nélkül elmenni, de
nem tehetett mást, meg kellett ismerkednie a szereplőkkel. Mindnyájuk számára
kötelező volt megjelenni a producer házában, de szerencsére nagyon jól érezték
magukat. Ám tény, hogy sokkal jobban élvezte volna, ha Péter is ott van. Soha nem
ment nélküle sehová, ha ő nem volt a városban, ami persze ritkán fordult elő.
Egyedül nem volt kedve társasági életet élni, és különösen így volt ez itt. Minden
szempontból más volt, mint ezek az emberek. Főleg Douglas Wayne. De azt el tudta
képzelni, hogy Max Blummal bekapnak valahol egy hamburgert. A rendező jó
barátnak látszott, ha létezett egyáltalán ilyesmi errefelé, amiről még nem volt
teljesen meggyőződve. – Alig várom, hogy lássalak. Olyan rossz itt egyedül.
Hiányzol te is, a lányok is. – Nem szeretett egyedül aludni, és az elmúlt három
éjszakája nagyon nyugtalanul telt. A dolognak ez a része Pétert is megviselte,
annyira, hogy Tanya helyett egy párnát ölelt magához alvás közben.
– Te is hiányzol nekünk – mondta, és újra ásított. -Most aludnom kell. Reggel én
ébresztem a lányokat. Meg fél hétre jár úszni. – Az órára pillantott. – Négy és fél óra
múlva fel kell kelnem. – A gondolatra felnyögött, de nem akart anélkül elaludni,
hogy ne beszélt volna a feleségével. – Holnap majd beszélgetünk. Szép álmokat,
bébi... Hiányzol...
– Te is – felelte az asszony halkan. – Jó éjt! Aludj jól.
– Te is – mondta Péter, és letette a telefont. Tanya feküdt az ágyon, a szállodai
szobában, és a férjére gondolt. Azután nehéz szívvel elment fogat mosni. Már
nagyon vágyott haza. Mennyire tévednek vele kapcsolatban, gondolta. Péter is,
Douglas is azt mondják, meg fog változni, és többé nem akar visszamenni Rossba.
Amikor ő semmi mást nem szeretne annyira, mint épp ezt. Hiányzott az ágya, a
férje, a gyerekei. E pillanatban a bungaló minden kényelmét, fényűzését odaadta
volna azért, hogy az éjszakát Rossban, a férjével egy ágyban tölthesse. Számára
most sem, és sohasem létezett még egy olyan hely, mint az otthona.
 Hatodik fejezet
Másnap délben egy órakor találkozott Douglasszel a Polo Lounge-ban.
Farmernadrágot és lazacszínű pulóvert viselt, a férfi pedig ismét káprázatosan
nézett ki jól szabott khakiszínű nadrágjában, melyhez kék inget, sárga Hermés-
nyakkendőt és kifogástalan barna cipőt vett fel. Amikor Tanya megérkezett, ő már
ott volt. Bloody Maryt ivott, és éppen egy mellette elhaladó barátjával csevegett.
Rögtön bemutatta neki az odaérkező Tanyát, aki elképedve ismerte fel a férfiban
Róbert De Nirót. Még beszélgettek pár percet, majd De Niro elment. Nehéz lett
volna közömbösnek maradnia, de lassan hozzá kell szoknia, hogy itt az ilyesmi
mindennapos eset. Szerette volna, ha később elmesélheti Péternek, de nem akarta
még egyszer hallani tőle, hogy lassan olyan híres nő lesz belőle, hogy már haza se
akar menni többé. Miközben semmi mást nem szeretett volna, mint hazamenni.
Elvégzi a munkát, amire felkérték, aztán már megy is haza. Mekkorát tévednek,
amikor azt hiszik, hogy majd elkapatja ez a csillogó világ. Ő ezt jobban tudta.
Jobban ismerte magát, és tudta, hogy két lábbal áll a szilárd földön.
– Köszönöm a tegnapi szép estét – mondta, amikor leült az asztalhoz. – Jó volt
megismerkedni a szereplőkkel. És gyönyörű a háza.
– Én is szeretem – felelte mosolyogva a férfi. – Egyszer majd el kell jönnie a
hajómra is. Ott is nagyon jó. – Tanya látott az este képeket a száz méter hosszú
jachtról. Hatalmas hajó volt, a gyerekei megőrülnének érte. – Mit szokott nyáron
csinálni, Tanya? Mivel töltötte a nyarat az idén?
Az asszony elmosolyodott. Ez úgy hangzott, mint egy általános iskolai házi
feladat címe. Az én nyári vakációm, írta Tanya Harris. Az ő élete minden
szempontból sokkal csendesebben zajlik, mint Douglasé. De ő így szerette. Nem
volt szüksége jachtra.
– Augusztusban el szoktunk menni a Tahoe-tóhoz. Minden évben kibérelünk ott
egy házat. A gyerekek nagyon szeretik, és jól érezzük magunkat együtt. Péterrel már
beszélgettünk arról, hogy jövő nyáron elvisszük őket Európába. Évek óta nem
voltunk ott. Nehéz lett volna, amikor a gyerekek még kicsik voltak.
Ostobának érezte magát, amiért ilyen dolgokat mesél Douglasnek. Mit érdekli őt,
hová mentek a gyerekekkel, amikor kicsik voltak, meg amikor már nagyok lettek?
És milyen szánalmasan hangozhatott az ő fülének az a bérelt ház a Tahoe-nál,
miközben ő egy száz méter hosszú jachttal hajókázhat a francia Riviérán. Az
összehasonlítás abszurditása nevetésre ingerelte. Jeges teát rendelt. Délután
dolgozni akart.
 – Én minden évben két hónapot töltök a hajón Dél-Franciaországban. – Wayne ezt
úgy mondta, mint egy teljesen mindennapos dolgot, és számára az is volt. -
Szardíniára is elmegyek. Csodás hely. És Korzikára. Néha Kaprira, Ibizára,
Mallorcára, Görögországba. Ha jövő nyáron elhozza a gyerekeit, feltétlenül el kell
tölteniük pár napot a hajómon.
A producer csak ritkán hívott meg olyanokat a hajójára, akiknek gyerekeik
voltak, de hát ez még olyan messze volt. Es mennyi kárt okozhatnának pár nap alatt?
Úgy sejtette, Tanya gyerekei elég civilizáltak lehetnek. Az anyjuk legalábbis az.
Feltételezte, hogy a családja is jólnevelt, s a gyerekek lassan mind kinőnek a
középiskolás korból. Soha nem hívott volna meg kisgyerekeseket, akik nyilván
tengeribetegek lettek volna egy pár napos út alatt. Egy hétvége épp elég lesz.
– Biztosan élveznék. Alig várom, hogy elmeséljem nekik, a múlt éjjel
megismerkedtem Neddel és Jeannel* Nagyon fogok imponálni előttük.
-El is hiszem – mosolygott Douglas. – Nekem is imponál. Sokkal inkább, mint
Ned és Jean.
Tanyának eszébe jutott, hogy pedig az éjjel úgy nézett ki, mintha kifejezetten
élvezné a Jeannel való beszélgetést. A lány tényleg gyönyörű volt, de még a korához
képest is fiatalnak tűnt. A színészek bizonyos értelemben védett életet éltek. A
forgatások idején mintha védőburok vette volna körül őket, amelyben nem ért el
hozzájuk a kinti világ.
– Úgy néznek ki, mintha még gyerekek volnának -jegyezte meg, miközben a férfi
egy újabb pohár Bloody Maryt rendelt.
-Azok is. Minden színész és színésznő gyerek. Burokban élnek, a realitásoktól
védetten. Mindig is így volt. Jelmezbe bújnak, és játszanak. Van, aki keményen
dolgozik. De fogalmuk sincs, hogyan él a többi ember. Megszokták, hogy az
ügynökök és a producerek dédelgetik és óvják őket, s teljesítik minden szeszélyüket,
így aztán sohasem nőnek fel. És minél nagyobbak, annál irreálisabb ez az egész.
Majd meglátja, ha együtt dolgozik velük. Elképesztően éretlenek.
– Nem lehetnek mindnyájan ilyenek – tiltakozott Tanya. Douglas ítélete
sommásnak tűnt, ám az is igaz, hogy jól ismerte ezt a világot.
– Nem. De a többség ilyen. Narcisztikusak, elkényeztetettek, és csak magukkal
törődnek. Erre nagyon hamar rá lehet unni. Ezért nem járok soha színésznőkkel. Túl
sok törődést igényelnek. – Míg ezt mondta, egyenesen Tanya szemébe nézett, aki
elfordította a tekintetét. Volt valami Douglasben, ami feszélyezte. Mindig átlépett
egy láthatatlan határvonalat kettőjük között. Maga megközelíthetetlen maradt,
miközben vele egy hajszálnyival bizalmasabb hangot ütött meg, mint illett volna.
Vagy több hajszálnyival. Anélkül, hogy megmozdult volna, behatolt az ő
felségterületére.
Azután megrendelték az ebédet, és Tanya számtalan kérdést tett fel a filmről és a
jövő héten esedékes megbeszéléseikről. A hét végére tervezte elvégezni a végső
simításokat a forgatókönyvön, és a producer néhány változtatást kért tőle. Az
asszony ezeket indokoltnak tartotta, a férfi emiatt úgy ítélte meg, hogy könnyű vele
dolgozni, nem ragaszkodik önző módon a leírt szövegeihez.
Mire a beszélgetés ismét személyessé vált, épp befejezték az ebédelést. Megint
Douglas volt az, aki erre terelte a szót. Minél többet szeretett volna megtudni
Tanyáról. Kérdezte a gyerekkoráról, a szüleiről, arról, hogy mikor kezdett írni.
Minden érdekelte, még egykori álmai, csalódásai is. Az asszonyt meglepte a
kérdések intimitása, miközben a férfi semmit sem árult el saját magáról.
-Az én életemben minden a rendes kerékvágásban folyt – válaszolta nyugodtan. –
Nem voltak tragédiák, sem sötét titkok. Igazi, komoly csalódások sem. Persze
szomorú voltam, amikor meghaltak a szüleim. De Péter és én húsz éven keresztül
végtelenül boldogok voltunk.
– Ez igazán rendkívülinek hangzik – jegyezte meg a férfi enyhe cinizmussal.
– Manapság valóban az – válaszolta neki Tanya elgondolkodva.
– Az, amennyiben igaz – mondta erre Wayne, és úgy nézett rá, hogy attól a nő
kifejezetten bosszús lett, mintha nem hinné el, amit mond, és a szemében kutatná az
igazságot.
– Ennyire felfoghatatlan magának az, hogy emberek boldog házasságban is
élhetnek?
Számára ez szerencsének, ugyanakkor hétköznapi dolognak tűnt. Sok házaspárt
ismertek Rossban, akik húsz-harminc éve boldog házasságban éltek. A legtöbb
barátjuk így élt, jóllehet az ő házasságuk tűnt mind közül a legbiztosabbnak. És az is
igaz, hogy néhány barátjuk időközben elvált. De sokan újraházasodtak, és megint
boldog házasságban éltek. Egy kerek, teljes világban élt eddig, amely innen nézve
nagyon távolinak tűnt. Douglas világában az emberek ritkán házasodtak, s ha mégis
megtették, gyakran helytelen indítékból: a nyilvánosság kedvéért, erőfitogtatásból,
vagy anyagi haszon reményében. És a producer sok férfit ismert, akik trófeának
tekintették a nőt, akit elvettek. Ilyesmi nem fordult elő Marinben – ez a fajta felfogás
ismeretlen volt Tanyáék köreiben.
– Mindkét nő, akit feleségül vettem, óriási tévedés volt – felelte Douglas csevegő
stílusban. – Az első ismert színésznő volt harminc éve, amikor elvettem. Mindketten
túl fiatalok voltunk. Én huszonnégy évesen épp csak elkezdtem a szakmát.
Akkoriban még színész akartam lenni. Ezt aztán nagyon hamar kinőttem. Egy évig
sem tartott a házasságunk. Hál' istennek, nem született gyerekünk.
– És nagy sztár lett belőle? – kérdezte puszta kíváncsiságból Tanya. Érdekelte, ki
volt az, de megkérdezni nem merte Wayne-től. Úgyis megmondja, ha azt akarja,
hogy ő is tudja.
– Nem – mosolyodott el a férfi. – Nem is volt az soha. De nagyon csinos volt.
Később abbahagyta a pályát, és hozzáment egy észak-karolinai fickóhoz. Többé
nem hallottam róla. Egy közös barátunktól még annyit megtudtam, hogy négy
gyereke született. Soha nem is akart többet az élettől, mint férjet, gyerekeket és egy
szép sövényt. Gondolom, mindhármat megkapta, csak nem tőlem. Ez már akkor
sem volt az én stílusom.
Tanya ezt minden további nélkül el is hitte. Nem, Douglas ma sem volt az a típus.
El sem tudta volna képzelni gyerekektől körülvéve.
– A második feleségem már érdekesebb. Rocksztár volt az
ezerkilencszáznnyolcvanas években. Óriási tehetség, fantasztikus karriert futhatott
volna be. – A hangjában valami szomorkás vágyódást lehetett érezni, amitől Tanya
erősen figyelni kezdte a szemét. De nem tudta megfejteni, amit ott látott. Sajnálat,
fájdalom, talán gyász, csalódottság? Annyi biztos, hogy ennek a házasságnak is
vége lett, hiszen Douglas nem volt nős, és nem is akart az lenni.
– Mi történt vele? Ő is kiszállt?
– Nem. Egy turnén repülőszerencsétlenség áldozata lett. Az egész banda
odaveszett. A dobos vezette a gépet, de nem volt gyakorlott pilóta. Részeg lehetett.
Már elváltunk, amikor a feleségem meghalt, de nagyon sajnáltam. Aranyos lány
volt. Talán hallotta a nevét. -Tanya meglepődött, amikor megmondta neki.
Egyetemista korában szerette hallgatni a számait, és mind a mai napig voltak tőle
kazettái. Emlékezett arra is, amikor lezuhant velük a gép. Az újságok a címoldalon
hozták a hírt. Evek óta nem gondolt rá, és furcsa volt most ilyen személyes
vonatkozásban hallani róla ismét. Észrevette a férfi tekintetében a szomorúságot, s
ettől valahogy emberibbnek látta őt. Úgy látszik, mégiscsak van egy sebezhetőbb
énje.
– És ő miért volt tévedés? – kérdezte szelíden. Most rajta volt a kérdezés sora.
Időközben benne is feltámadt a kíváncsiság a producer iránt.
– Semmi közös nem volt bennünk. És a zenei világ már akkor is tele volt
őrültekkel. Rengeteg drogot használt, noha állította, hogy nem drogos. Nem volt
függő, csak egy gyönyörű, őrülten vad lány. Azt mondta, jobban tud énekelni, ha
van benne szer. Nem biztos, hogy így volt. De tény, hogy fantasztikus hangja volt –
mesélte Douglas távolba vesző, álmodozó tekintettel, amitől egészen más, sokkal
lágyabb és emberibb férfivá vált, mint addig bármikor. Tanya arra gondolt, talán ez
a lány volt élete nagy szerelme, ha létezett egyáltalán ilyesmi a férfi világában. –
Azért váltunk el, mert sohasem találkoztunk. Egy évben kilenc-tíz hónapon keresztül
turnézott. Nem sok értelme volt a házasságunknak, és akkor már én is producer
voltam. Engem csak hátráltatott. Túl rossz volt a sajtója a viselkedése miatt. A
kokain nagyon divatos vagy legalábbis elterjedt volt akkoriban. Párszor le is
tartóztatták miatta. Ez egyáltalán nem jött jól nekem. – És azok a férfiak sem,
akikkel megcsalta, de erről nem beszélt Tanyának. – Őrült évek voltak, és ő is
nagyon kiborító volt. Sohasem bírtam magam körül a drogosokat, ahogy ma sem.
Ráadásul gyerekeket akart. Nem tudtam elképzelni, hogy gyerekeim szülessenek
tőle. Féltem, hogy hatéves korukra már ők is mind kábítószerfüggők lennének. Ez
tényleg nem volt nekem való, már akkor sem. Túl sok energiámba került, hogy
befussak és megteremtsem a magam életét. Akkoriban csináltam az első filmjeimet.
Egy rehabon vagy börtönben lévő feleség nem tett volna jót a karrieremnek, habár
akkoriban rengetegen végigcsinálták ezt. Folyton attól rettegtem, hogy túladagolja
magát. De szerencsére soha nem tett ilyet.
– így aztán elvált tőle? – kérdezte Tanya. Az ő szemében az ilyesmi nagyon is
számító tett volt. A felesége nem tett jót a karrierjének, tehát elvált tőle. Világos volt,
hogy mit tart fontosabbnak. Érzése szerint volt itt még más is, de nem akart
tapintatlanul rákérdezni. A történet így is elég érdekes volt. Talán emiatt ilyen
zárkózott, gondolta, vagy esetleg épp a zárkózottsága miatt alakultak így a dolgai.
Nem tudta elképzelni, hogy Douglas valaha is közel engedett volna valakit
magához, vagy ha igen, az nagyon régen lehetett.
– Ami azt illeti, ő vált el tőlem – mosolygott a férfi. -Közölte velem, hogy egy
ósdi felfogású, elbizakodott, arrogáns, megalkuvó faszfej vagyok. És hogy engem
csak a pénz érdekel. Szó szerint ezt mondta. És igaza volt. – Mindezt bűntudat és
mentegetőzés nélkül mesélte el. – Sajnos pontosan ez a siker receptje. Ilyennek kell
lenni ahhoz, hogy az ember vigye valamire ebben a szakmában, és én nagyon el
voltam szánva arra, hogy sikeres filmeket csináljak. O a maga jogán volt sztár. Nem
volt szüksége az én segítségemre.
– És ez zavarta magát? – tudakolta Tanya.
– Hát hogyne – felelte Wayne. – Zavart, hogy egyáltalán nincs befolyásom arra,
amit csinál. Nem kérte és nem hallgatta meg a tanácsaimat. Sohasem mesélte el, mi
történt a zenekarával. Akkoriban a banda fele börtönben volt kábítószer-fogyasztás
miatt. Őt ez egyáltalán nem hátráltatta a maga területén, az én szakmámban viszont
más volt a helyzet. Akkoriban nem sokra vitte az, akinek a férje-felesége drogos
volt. Húsz éve ilyesmiben még konzervatívabb felfogás uralkodott. És akkoriban az
emberek még azt hitték, a kokszolás nem olyan ártalmas. Azóta sok mindent
megtanultunk a kokainról. Az az érzésem, előbb-utóbb ő is nagyon rákapott volna,
vagy a végén őt is becsukják. Talán jobb, hogy meghalt. – Ez elég kegyetlen mondat
volt.
– Szerelmes volt belé? – kérdezte Tanya együttér-zőn. Minden tekintetben
szomorú történet volt. Jól emlékezett az esetre.
– Valószínűleg nem – vallotta be becsületesen Doug-las. – Nem hinném, hogy
valaha is voltam szerelmes. De nem hiányzik. Azt hiszem, én jobban kedvelem az
üzletet – mosolygott bánatosan. – Ott sokkal könnyebb boldogulni.
– De jóval kevesebb benne az öröm is – rótta meg az asszony.
– Igaz. Fogalmam sincs, miért vettem el, azonkívül, hogy akkoriban valószínűleg
nagyon imponált nekem. Elképesztően jól nézett ki, és fantasztikus hangja volt. Néha
még most is meghallgatom egyik-másik régi számát – ismerte be, mire Tanya
rámosolygott. Remélte, hogy lassanként összebarátkoznak.
– Én is – mondta.
Douglast a téma egészen elszomorította. Már nagyon régen nem gondolt a
második feleségére. Fájó volt az emléke, ha nem gondolt mindarra, ami a
válásukhoz vezetett. Ez azután következett be, hogy kétszer megjárta a börtönt
kábítószer-fogyasztásért, ami a férje számára tűrhetetlen volt. Abban az időben
örült, hogy kiszabadult ebből a házasságból. A mai napig emlékezett rá, mennyire
meg volt sértve és fel volt háborodva. A lány elveszett lélek volt, még ha gyönyörű
is. Szerette mutogatni, amíg házasok voltak. Saját bevallása szerint nem sok híja
volt, hogy ő is afféle trófeának tekintse a feleségét. Azóta senkivel sem akart együtt
élni. Azok közé a férfiak közé tartozott, akik jobban boldogultak egyedül. És a
későbbi években már ke-véssé volt szüksége társra, leszámítva azokat, akik
időnként megfordultak az ágyában. Szívügyekbe többé nem bonyolódott. Szexuális
kalandjai érintetlenül hagyták az érzelmeit. És mindig nagyon gondosan választotta
ki azt a nőt, akivel valahol meg akart jelenni. Az intelligens nőket szerette, akik
társaságát érdekesnek találta, de nem homályosították el az ő fényét, és jól festettek
mellette az újságok fotóin. Rendszerint befutott sztárok, jó nevű írók, vagy akár
valamelyik, épp távol lévő barátjának a felesége volt. Fontos volt számára a
megfelelő nő társasága is, a bulvárlapok elmaradhatatlan kelléknői nem érdekelték.
Olyan jelentős személyiség hírében állt, aki rajta hagyta a világon a maga kézjegyét.
A szerelmi életének nem volt jelentősége, még – és talán különösen – saját maga
számára sem. El tudta volna képzelni, hogy ha majd jobban megismeri, Tanyával
jelenjen meg mindenhol. Az esti partin gondolt rá először, miközben figyelte őt.
Érdekes, intelligens, jó humorú, ráadásul csinos nő. Pontosan az a típus, akivel
szeretett megjelenni a világ előtt. Okos és intelligens nő volt, ami ismét csak
előnyére vált. Bizonyos értelemben próbát játszatott Tanyával, hogy lássa,
megfelelne-e partnerként a társasági eseményeken, vagy akár a vacsoravendégségei
házi-asszonyaként. Amit eddig látott, minden tetszett benne. És mivel mostantól
hónapokig együtt fognak dolgozni, teljesen indokoltnak fog tűnni, ha gyakran
jelennek meg együtt a nyilvánosság előtt. Douglas ki nem állhatta, ha pletykáltak
róla. És Tanya egész lénye olyan tiszteletre méltó volt, hogy a pletykát szinte
teljesen ki lehetett zárni. Az a fajta nő, akit magasztalni szoktak, nem pedig
kritizálni.
– Mit csinál ezen a hétvégén? – kérdezte mintegy mellékesen.
– Hazamegyek – felelte sugárzó arccal Tanya. Még Douglas számára is
nyilvánvaló volt, hogy a gondolat már most boldogsággal tölti el. Neki az efféle
szentimentalizmushoz egyáltalán nem volt érzéke.
– Maga tényleg kedveli ezt a kertvárosi háziasszony életformát? – kérdezte, abban
bízva, hogy sikerül beismertetnie a nővel, valójában nem kedveli.
– Igen, nagyon – vágta rá az asszony boldogan. – De a legjobb benne, hogy ott
van a férjem, és ott vannak a gyerekeim. Az egész életem róluk szól.
– Ennél maga sokkal, de sokkal több, Tanya. És sokkal izgalmasabb életet
érdemelne – mondta alig titkolt szánakozással Douglas.
– Nem vágyom izgalmakra.
Mindig is szerette azokat a nagyon is evilági, hétköznapi dolgokat, amelyek
Péterrel közös életüket any-nyira normálissá és biztossá tették. Ez a hollywoodi élet
hamisnak és sekélyesnek tűnt számára. Semmi olyat nem talált benne, amire maga is
vágyott volna, leszámítva a filmforgatókönyv-írás tapasztalatát. Ezen túl ez az élet
egyáltalán nem érdekelte. Üresnek, tar-talmatlannak találta, és sajnálta azokat az
embereket, akik ebben éltek, és, mint Douglas is, értékesnek tartották. Gyanította,
hogy a férfi hevesen tiltakozna, ha elmondaná neki a véleményét. Tudta, mennyire
szereti a képzőművészetet, s azt is, hogy tagja a Los Angeles County Museum
igazgatótanácsának. Ő mesélte, hogy amikor csak teheti, eljár színházba, és olykor
elmegy San Franciscóba balettet nézni, hangversenyt hallgatni. Még Washington
D.C.-be is elrepült egy-egy bemutatóra, vagy New Yorkba, a Lincoln Centerbe és a
Metbe. Ismert személyiség volt mind a négy városban, akárcsak Európában, ahová
szintén gyakran elutazott. Az az élet, amelyet Tanya élt, őt halálra untatta volna. A nő
azonban épp azt szerette, és a világ minden kincséért sem cserélt volna a
producerrel.
– Talán ha majd huzamosabb ideig itt élt Los Angelesben, kicsit tágulni fog a
látóhatára. Remélem, és elsősorban a maga érdekében – mondta a férfi, miközben
átvágtak a Polo Lounge-on. Minden fej utánuk fordult: a vendégek felismerték
Douglast, és találgatták, ki lehet mellette az a nő. Őt nem ismerték, és bár
megjegyzést nem tettek rá, felkeltette az érdeklődésüket. Egy csinos, elfogadható
korú nő farmerban és lazacszínű felsőben, semmi több. De ha nyilvánosan együtt
mutatkoznak, akkor meg fogják tudni, kicsoda. Éltek nők Los Angelesben, akik ölni
tudtak volna ezért a lehetőségért. Douglasnek tetszett, hogy Tanyának semmit sem
jelent, hogy vele látják. Nem próbálja őt kihasználni; szemmel láthatóan nem az a
fajta nő. Ilyen téren is jó volt a megérzése. De egyébként sem tapasztalt benne
semmilyen alkalmazkodási kényszert. Tisztességes és tiszteletet parancsoló,
értelmes és tehetséges nő volt. Nem kellett senkivel alkut kötnie azért, hogy többre
vigye, de amúgy sem tette volna.
Az asszony megköszönte az ebédet, és kellemes hétvégét kívánt. Jobban érezte
magát, mint várta. A férfi jó társaságnak bizonyult, és nem lépte át olyan gyakran a
határvonalat, mint tartott tőle. Sőt nagyon is illedelmesen viselkedett, és nem szólta
le olyan sűrűn az otthoni életét, mint először. A producernek továbbra is az volt a
véleménye, hogy Tanya megérdemelne jóval izgalmasabb foglalatosságokat, mint
amikből a marini élete áll, ám ha ezt akarja, és ezzel kívánja tölteni az életét, nem
sért vele senkit, még ha ő ostobaságnak tartja is. Tudta, hogy az élete jóval
nagystílűbb és érdekesebb lesz, ha már egy ideje Los Angelesben él. Ahogy ketten
együtt beléptek a szálloda előcsarnokába, olyan érzése támadt, hogy idővel barátok
lehetnek. A gondolat elégedettséggel töltötte el, Tanya pedig, bár korántsem volt
ebben olyan biztos, szintén elképzelhetőnek tartotta. De nagyon vigyázott, hogy
semmiféle értelemben ne bátorítsa a férfit. Volt benne valami, ami kínos érzéseket
keltett benne, és tudta, hogy mélységesen lenézi azt az életet, amelyet ő élt. A család
Douglas számára nem jelentett értéket, a gyerekek idegesítették, és a házassági
esküre úgy gondolt, mint fölösleges korlátra. Azokat az embereket szerette, akiket
felülről kezelhetett, vagy valamilyen értelemben uralkodhatott rajtuk. Addig, amíg
Tanya mindezzel tisztában volt, amíg pontosan tudta, hol vannak a határok, és tiszta
maradt a feje, szilárd meggyőződése volt, hogy jól ki fognak jönni egymással.
Wayne az a fajta férfi volt, akivel szemben nem ártott óvatosnak lenni. Jelenleg
kollégák voltak, semmi több, és az asszony szerette volna, ha ez így is marad. És
idővel talán, ha már jobban megismerték egymást, akár barátok is lehetnek. Ehhez
előbb el kellett nyernie az ő barátságát.
Egész délután a számítógépén dolgozott, a vacsorát is a szobájába hozatta. Max
felhívta telefonon, hogy megkérdezze, hogy halad a munkával, és sikerült
megbeszélnie vele néhány olyan részletet, amelyekben bizonytalan volt. A rendező
segített olyan megoldást találni a problémás részekre, amelyek Tanyának is
elnyerték a tetszését. Megint meggyőződhetett róla, hogy öröm lesz együtt dolgozni
vele. A legszívesebben már aznap este hazautazott volna, de Douglas célzott rá,
hogy péntek délelőtt is számíthat egy rövid megbeszélésre. Miután délig senki sem
telefonált, taxiba ült, és kiment a repülőtérre.
A kocsiját és a sofőrjét elengedte, maga pedig egy kézipoggyásszal felszállt a fél
kettes San Franciscó-i gépre, és három óra után húsz perccel belépett a házukba.
Senki sem volt otthon, de legszívesebben így is körbetáncolta volna tele torokból
énekelve a nappalit. Olyan boldog volt, amiért végre itthon lehet, hogy madarat
lehetett volna fogatni vele. Végignézte a hűtőszekrényt és a konyhaszekrényt, és
látta, hogy jóformán üresek. Elment hát a Safewaybe, és bevásárolt a hétvégére és a
jövő hétre. Épp azzal foglalatoskodott, hogy mindent a helyére rakjon, amikor
megjöttek a lányok, és anyjuk láttán nagy üdvrivalgásban törtek ki. Egy percre még
Megan is boldognak látszott, de mindjárt el is komorodott, mert eszébe jutott, hogy
haragban van az anyjával, úgyhogy felsietett az emeletre. Ám addigra már elárulta,
hogy megörült, amikor meglátta, és ez boldoggá tette Tanyát. Bezzeg Molly nem
győzte ölelgetni, puszilgatni és odabújni hozzá.
– Nagyon hiányoztál egész héten – vallotta be.
– Te is nekem – fogta át Tanya lánya vállát.
– Milyen volt? – Molly már majd' meghalt a kíváncsiságtól, hogy megtudja a
részleteket.
– Jó volt. Egyik este együtt vacsoráztam Ned Bright-tal és Jean Amberrel. Ned
nagyon édes – nézett boldogságtól sugárzó arccal a lányára, hogy végre
viszontláthatja őt.
-Én mikor találkozhatok vele? – jött izgalomba Molly, miközben anyja a vásárolt
holmik utolsó darabját is elrakta.
– Mihelyt meglátogatsz engem. Eljöhetsz a külsős forgatásra. A rendező nagyon
aranyos.
Molly pár perc múlva fölment, hogy felhívja a barátnőjét, és mindent elmeséljen
neki. Tanya még a konyhában tett-vett, amikor Péter megérkezett. Tudta, hogy ma
hazajön, ezért korábban jött el az irodából. Amikor meglátta, felkapta és
megforgatta, mohón szájon csókolta, és magához szorította.
 Nagy boldogság volt újra együtt lenni. Vacsora előtt egy órára fölmentek a
szobájukba, és diszkréten magukra zárták az ajtót. Minden tekintetben tökéletes
hazaérkezés volt.
Este Tanya meleg vacsorával kedveskedett a családnak. A kedvenc tésztájukat
készítette el egy nagy fej salátával, s ezalatt Péter húst sütött a kertben. Azután
leültek a grillsütő körül, és sokáig beszélgettek. Tanya mesélt a Douglas Wayne
házában rendezett vacsoráról, és hogy ki mindenki volt ott. A lányok később
elmentek a barátaikkal, szüleik pedig fölvonultak az emeletre.
Egyszerű péntek este volt, de ők még órákon át suttogtak összebújva, s mielőtt
elaludtak volna, még egyszer szeretkeztek. Túlélték hát Tanya első Los Angeles-i
hetét, és minden rendben volt közöttük.
 Hetedik fejezet
A hétvégének egykettőre vége lett. Tanya búskomoran ébredt fel vasárnap reggel,
és Péter sem tűnt túl boldognak. Az asszonynak csak este kellett indulnia, de a puszta
tudattól mindnyájan egész nap lógatták kicsit az orrukat. Meganből déltájban ki is
robbant a feszültség. Veszekedni kezdett a konyhában anyjával egy póló miatt,
amelyik tönkrement a mosásban. De igazából nem erről volt szó, hanem egyszerűen
dühös volt rá, amiért visszamegy Los Angelesbe. Az asszony nagyon jól tudta ezt,
ezért megpróbált higgadt maradni, de végül rászólt, hogy viselkedjen normálisan.
– Itt nem a pólóról van szó, Meg – közölte vele kertelés nélkül. – Én sem szívesen
megyek el. Megpróbálok mindent a tőlem telhető legjobban csinálni.
– Nem, nem próbálsz meg – vádaskodott a lánya. -Amit csinálsz, az önzés és
tiszta hülyeség. Nem volt muszáj elvállalnod ezt a forgatókönyvet. Rossz anya vagy,
valld csak be! Egyszerűen átléptél rajtunk, csak hogy megcsinálhasd. Nem törődsz
se apával, se velünk. Csak magadra gondolsz.
Tanya egy hosszú percig csak állt bénultan, aztán könny szökött a szemébe, és
némán állta lánya vádló tekintetét. Nehezére esett védekezni, és arra gondolt, vajon
nem Megannek van-e igaza. Csakugyan önző dolog volt tőle elmenni Los
Angelesbe azért, hogy megírjon egy filmforgatókönyvet?
– Sajnálom, hogy így érzed – mondta végül szomorúan. – Tudom, hogy rossz
lesz ez az év, de most kaptam az ajánlatot, és könnyen lehet, hogy többé nem nyílik
rá lehetőségem. – Remélte, hogy mindnyájan megértik, és megbocsátanak neki, de
Meganről nem volt meggyőződve. Még nem enyhült meg iránta. Ott álltak, s nézték
egymást, a lány haragtól villámló szemmel, anyja pedig csüggedten, amikor Péter
lépett be a konyhába. Hallotta, amit a lánya mondott, s azért jött ki a nappaliból,
hogy felszólítsa, kérjen bocsánatot az anyjától. De ő nem volt hajlandó, mert, mint
mondta, minden szavát komolyan gondolta. Azután szó nélkül sarkon fordult, és
felrobogott az emeletre. Tanya a férjére nézett, és sírva fakadt.
– Csak kiereszti a gőzt – ölelte magához a férfi.
– Nem hibáztatom érte. Én is ugyanígy éreznék a helyében, ha az én anyám
hagyna el az utolsó középiskolás évemben.
– Hétvégeken itthon vagy. Ok meg hét közben alig vannak itthon. Vacsorára
beesnek, aztán telefonálgatnak a barátnőiknek, és végül bezuhannak az ágyba.
Igazából nincs is szükségük rád – próbálta vigasztalni a feleségét, de ő csak sírt
tovább.
– Szeretik tudni, hogy itt vagyok – mondta könnyes szemmel, és kifújta az orrát.
 – Akárcsak én. De hétvégére hazajössz. És amúgy sem tart örökké. Ezen a héten
nagyon jól megvoltunk, és észre sem veszed, a film is elkészül. Képzeld el, hogy
nyersz egy Oscart, Tan... Gondolj csak bele! Egy Douglas Wayne-filmmel könnyen
előfordulhat. -Wayne már legalább egy tucat Oscart nyert. – Egyébként milyen a
fickó? – Péter már régóta kíváncsi volt rá. Tudta, hogy jóképű, és megfordult a
fejében, vajon nem fog-e ráhajtani Tanyára. Remélte, hogy nem. O nem volt
féltékeny természetű, de Hollywood szédítő világ lehetett. Ennek ellenére megbízott
a feleségében.
– Ijesztő. Önző. Nagyon zárkózott. Ki nem állhatja a gyerekeket. Van egy jachtja.
Meg nagyszerű festményei és egy gyönyörű háza. Nagyjából ez minden, amit tudok
róla. És hogy egy rocksztár volt a felesége, aki repülőszerencsétlenségben halt meg,
miután már elváltak. Nem mondhatnám, hogy gyengéd, melegszívű ember, de
nagyon okos. De a rendezőt, Max Blumot nagyon megkedveltem. Úgy néz ki, mint a
Mikulás, és egy édes pofa. A barátnője mellrákban halt meg, és van egy Harry nevű
dán dogja.
– Úgy látom, sikerült a bizalmukba férkőznöd – nevetett a férje. Tanya pár
mondattal szabályos portrét festett mindkét férfiról. – Lehet valami az írókban.
Neked mindig elmondanak olyan dolgokat az emberek, amiket nekem sohasem.
Ráadásul maguktól, anélkül, hogy kérdezgetnéd őket. – Ezerszer tanúja volt már az
évek során. Az emberek a legféltettebb titkaikat is rábízták Tanyára. Péter nem
győzött csodálkozni ezen.
-Biztosan látják az együttérzést az arcomon. Különben is anya vagyok, habár a
jelek szerint most épp felsültem vele.
– Ugyan dehogy. Meg nehéz gyerek. – Ezt mindketten tudták róla. Túl sokat
követelt azoktól, akiket szeretett, és túl hamar ráhúzta a vizes lepedőt arra, aki nem
felelt meg az elvárásainak, még ha szerette is az illetőt. Molly sokkal elnézőbb és
együttérzőbb volt. Megan önmagától is sokat követelt. Tanya mindig mondta, hogy
az ő édesanyja volt ilyen.
Aztán ebédet főzött, de Megan nem ebédelt velük. Elköszönt az anyjától, és
elment. Ő gyanította, hogy nem akarja látni, amint elmegy. Az emberek
különbözőképpen búcsúzhattak el egymástól. Megannek ez mindig is nehezen ment.
Neki könnyebb volt dühödten elrohanni, mint szomorkodni vagy sírni.
Molly az utolsó percig csüngött rajta. Útban a repülőtérre kitették egy
barátnőjénél, de mielőtt kiszállt volna a kocsiból, még egyszer, utoljára
belecsimpaszkodott anyja nyakába.
-Szeretlek. Érezd jól magad... add át üdvözletemet Ned Brightnak. Mondd meg
neki, hogy imádom... de téged még nála is jobban – kiáltotta vissza a válla fölött,
amikor már kiszállt a kocsiból, és beviharzott barátnője szülei házába.
Ezek után, amíg kiértek a reptérre, Tanyának és Péternek volt egy kis ideje, amit
nyugodtan tölthettek el kettesben. Ezalatt alkalmuk volt pár szót váltani arról az
ügyről, amelyet a férfi most készített elő, meg arról, hogy miket változtatott meg
Tanya a forgatókönyvben. És olyan is volt, hogy csak ültek csendben, élvezve
egymás közelségét. Ezen a hétvégén többet szeretkeztek, mint általában, s Péter meg
is jegyezte nevetve, amikor kitette feleségét az autóból:
– Lehet, hogy L. A. jót tesz a házaséletünknek. Kicsit olyan volt, mintha a távol
töltött napok alatt elraktározták volna a másik iránt érzett szeretetüket. Az asszony
elszomorodott, amikor férje búcsúzóul megcsókolta.
– Máris hiányzol – kesergett.
– Te is nekem. Viszlát pénteken. Azonnal hívj föl, ha megérkeztél!
– Jó. Mit eszel vacsorára? – A két lány elment otthonról, ő meg elfelejtett
készíteni valamit, amit csak föl kellene melegíteni a mikrobán.
– Mondtam Alice-nek, hogy beugrom hozzá. Egyszer-kétszer ránézett a héten a
lányokra, és akkor szóltam neki, hogy veszek szusit, és átmegyek hozzá.
– Üdvözöld a nevemben! Egész hétvégén készültem, hogy felhívom, de sohasem
jutottam hozzá. Mondd meg neki, hogy sajnálom, és köszönöm, hogy rajta tartja a
fél szemét a lányokon.
– Nem esik nehezére. Azt hiszem, hiányoznak neki a gyerekei. Ha hazafelé jövet
beugrik, hogy ránézzen a lányokra, kevésbé érzi magányosnak magát. Csak pár
percig marad. Rengeteg dolga van a galériával.
Tanya örült, hogy Alice-nek bevált a galéria. Jim halála szörnyű csapás volt
számára. Meglepően erős lélekkel viselte, de a barátnője mindenkinél jobban tudta,
milyen boldogtalan volt akkor. Az első év rettenetesen megviselte, és Tanya sokat
segített abban, hogy átvészelje azt az időszakot. Most ő tett meg mindent, amit csak
tudott, hogy segítsen neki. így van ez rendjén barátnők között. Mindig ott voltak, ha
a másiknak szüksége volt valamire, és Tanya hálás volt, amiért biztosan számíthatott
Alice-re.
Még egyszer megcsókolta Pétert, majd vállán a táskájával berobogott a reptérre.
O szállt fel utolsónak a gépre, s amikor leült, hátát az ülés támlájának vetve becsukta
a szemét, és gondolatban felidézte az elmúlt hétvégét. Csodálatos volt otthon lenni a
lányokkal és Péterrel. Gyűlölte, hogy újra el kell mennie.
Amikor a gép végiggurult a felszállópályán, kikapcsolta a mobiltelefonját, és
mire fölemelkedtek, el is szunnyadt. Végigaludta az egész utat, s csak akkor ébredt
föl, amikor földet értek Los Angelesben. Kifárasztotta a zsúfolt, érzelmileg
túlfeszített hétvége, s úgy érezte, a Meggel való összeszólalkozás kiszívta az erejét.
Eltöprengett, vajon megbocsát-e neki valaha, vagy ezentúl most már mindig ilyen
lesz a viszonyuk. Csak reménykedni tudott. Megan nehezen békült meg, és nagyon
sokáig tudott duzzogni. Tanyának még akkor is ő járt az eszében, amikor kilépett a
nemzetközi reptérről, és leintett egy taxit. Egy szót sem szólt a sofőrjének arról,
hogy most érkezik. Feszélyezte volna, hogy a reptérről kijövet egy limuzinba
szálljon be. Idegenkedett attól, hogy éljen mindazzal a lehetőséggel, ami a
szerződésében szerepelt.
A bungalóba belépve meglepődött azon, hogy tulajdonképpen milyen otthonos és
kényelmes. Néhány újabb fényképet is hozott magával hazulról, többek között egy
olyat is, amely Alice-t ábrázolta James és Jason társaságában. A hétvégén beszélt
Jasonnel, s a fiú boldognak tűnt. Elte a kollégisták mozgalmas életét, s emiatt még
telefonálni sem volt ideje. A lányok morogtak is miatta.
Leült, és rögtön felhívta Pétert a mobilján. Mint kiderült, még vacsoráztak Alice-
szel. Beszélt vele is, de attól, hogy elképzelte őket, amint együtt vannak, még
magányosabbnak érezte magát. O is szeretett volna ott lenni, és szusit enni velük.
Alice kijelentette, hogy nélküle nem az igazi, nagyon hiányzik nekik. Ekkor elárulta,
hogy hozott magával egy képet, amelyiken ő is rajta van. Azután ők folytatták a
vacsorázást, Tanya pedig bekapcsolta a tévét. Furcsán érezte magát egyedül.
Később megfürdött a hatalmas kádban, és bekapcsolta a jacuzzit. Ettől kicsit
ellazult. Azután odaült a számítógép elé, és dolgozgatott kicsit a forgatókönyvön.
Másnapra ütemezték be a producer és a rendező megjegyzéseinek megvitatását, és a
rákövetkező napon már a főszereplőkkel is leülnek.
Mozgalmas hét lesz, végig kell hallgatnia mindenki megjegyzéseit, és meg kell
próbálnia valahogy beledolgozni a kívánságokat a szövegbe. Kíváncsian várta,
kinek milyen hozzászólása lesz. Majdnem hajnali két óra volt, mire felállt a
számítógép mellől, és hét órára ébresztőt kért. Hétfőn reggel fél kilencre a
stúdióban kellett lennie.
Úgy érezte, épp csak letette a fejét a párnára, máris megszólalt a telefon. Ijedten
riadt fel rá, majd miután letette a kagylót, nyögve hanyatlott vissza a párnára.
Annyira hiányzott neki a férje, hogy felhívta. O már felkelt, fel is öltözött, s most
készült reggelit csinálni a lányoknak. Ezt hallva Tanyát bűntudat fogta el, amiért
Péter ott van velük, ő meg nincs. Milyen sok idő telik el, hány reggelit és vacsorát
kell elkészítenie, hány éjszaka múlik el úgy, hogy ő nincs ott. Egy egész tanév. Úgy
érezte magát, mintha börtönbüntetését töltené.
 – Olyan szörnyű érzés, hogy most mindezt neked kell csinálnod – panaszolta.
– Tizennyolc évig te csináltad, miért olyan nagy ügy, hogy most pár hónapig én
csinálom? – kérdezte Péter sietősen, de kedvesen.
– Egy igazi szenthez mentem feleségül – sóhajtotta Tanya hálásan.
– Nem, hanem egy olyan pasihoz mentél feleségül, aki sohasem tud egyszerre
tojást, dzsúszt és gabona-pelyhet is az asztalra varázsolni. Alapvetően tehetségtelen
konyhafőnök vagyok, úgyhogy most mennem kell. Játsszál szépen ma a
homokozóban!
– Remélem, ők is megfogadják az intést. – Tanya kicsit ideges volt a mai
megbeszélés miatt... csak nehogy szétcincálják, amit már megcsinált. Fogalma sem
volt, hogyan fogadják, mit fognak mondani. Ez a helyzet teljesen új volt neki.
-Jó lesz, majd meglátod. De ne fogadj el minden marhaságot, amit mondanak.
Amit eddig olvastam, az egyenesen szuper.
– Kösz, felhívlak, ha vége lesz a megbeszélésnek. Sok szerencsét a reggelivel... és
Péter... – Már köny-nyes volt a szeme. – Sajnálom, hogy ezt csinálom veletek. Rossz
feleségnek és rossz anyának érzem magam. Hős vagy, amiért engeded, hogy
csináljam.
– Te vagy a legjobb feleség. És nekem te vagy a legnagyobb sztár.
– Te vagy a sztár, Péter – felelte Tanya halkan. Már most várta a hétvégét, amikor
majd ismét hazamehet.
– Szia, légy jó... szeretlek – búcsúzott el gyorsan a férje, Tanya pedig indult fogat
mosni és fésülködni.
A szobaszolgálattól rendelt reggelit, amelyet össze sem lehetett hasonlítani azzal,
amit Péter dobott össze sebtében a lányoknak. Odakint már várt rá a sofőr és a
limuzin. Pontban fél kilenckor megérkezett a stúdióba. Douglas Wayne még nem
jött meg, de Max Blum már ott volt.
– Jó reggelt, Tanya! Milyen volt a hétvégéje? – kérdezte nyájasan, és letette
tömött, súlyos aktatáskáját a konferenciateremben, ahová elirányították őket. Az
egyik tévétársaságtól bérelték az irodákat a forgatás idejére. Tanya is kapott egy
irodát, de ő megmondta, hogy jobban szeretne a szállodában dolgozni. Ott
nyugodtabbak a körülmények, és a bungalóban semmi sem vonja el a figyelmét az
írástól.
– Túlságosan rövid – felelte bánatosan. Az otthon töltött hétvége után még
fájóbban érezte Péter és a lányok hiányát. – És a magáé?
– Nem volt rossz. Két baseballmeccsen is voltam, azután olvasgattam a The Wall
Street Journal-t, a Variety-t és a The New York Times-t, s közben mélyenszántó
beszélgetéseket folytattam a kutyámmal. Későig fennmaradtunk, így aztán túl fáradt
volt ahhoz, hogy ma dolgozni jöjjön. Ilyen a kutyaélet – mondta, épp amikor bejött
egy titkárnő azzal, hogy kérnek-e kávét. Egyikük sem kért; Max hozott magával egy
Starbucks kapucsínót, Tanyának pedig elég volt a tea, amit a szállodában ivott.
Barátságos csevegésük közben megérkezett a producer is, ma is mintha a GQ
címlapjáról lépett volna közéjük. Még az illata is kellemes volt, és látszott, hogy a
hétvégén hajat vágatott. Mindig tökéletes volt a megjelenése, és ez e reggeli órán
sem volt másként. Max bezzeg gyűrött és borotválatlan volt, a farmerja elszakadt,
klumpája ócska, viseltes, zokniján jókora lyuk éktelenkedett, és ami még
megmaradt a hajából, szemmel láthatólag nem látott fésűt. Tisztának tűnt, de a
végtelenségig rendetlen volt. Tanya melegítőfelsőt és edzőcipőt vett föl a
farmerjához, és nem festette ki magát. Dolgozni jött.
Rögtön munkához is láttak. Douglas több jelenetet is meg akart változtatni, és az
egyikkel Maxnek is gondja volt. Szerinte túl gyorsan történtek benne a dolgok, és
nem mutatta meg,
milyen mély érzelmek játszódnak le a jelenet szereplőiben. Azt kérte az
asszonytól, úgy írja át, hogy látni lehessen, amint megszakad a szívük. Volt egy
pont, amikor Tanya és Douglas összevitatkoztak azon, ahogy az író az egyik
szereplőt ábrázolta. A producer kerek perec kijelentette, hogy a nő unalmas és
fárasztó.
– Utálom – vetette oda nyersen. – És mindenki más is utálni fogja.
– De hát unalmasnak kell lennie – védte a munkáját nem kisebb hévvel Tanya. –
Ez a nő halálra fáraszt mindenkit. Tudja, mit? Nem is bánom, ha utálja. Tényleg nem
valami kedves ember, Unalmas, folyton panaszkodik, siránkozik, és elárulja a
legjobb barátját. Miért is kéne szeretnie őt?
– Tény, hogy nem szeretem; De ha képes átejteni a legjobb barátját, akkor ebben
mégiscsak meg kell jelennie valahol a személyiségének. Legalább jelezze! De maga
úgy írta meg, mintha halott lenne.
Már-már sértő hangot ütött meg, és az asszony végül meghátrált. Hajlandó volt
bizonyos módosításokra a szóban forgó szereplő jellemén, de arra nem, hogy
mindent úgy változtasson meg, ahogy a producer szerette volna. Végül Max előállt
egy kompromisszumos javaslattal. Legyen a nő továbbra is unalmas és
ellenszenves, de csöppnyivel szenvedélyesebb, s érezhető legyen a féltékenysége és
a keserűsége, hogy érthetőbbé váljon a végén az árulása. Tanya közölte, hogy ezt el
tudja fogadni. A megbeszélés végére teljesen kimerült. Mire mindent sorra vettek,
délután három óra volt, s még ebédidőt sem tartottak. Douglas úgy gondolta, az
evés csak kizökkentené őket. Az asszony érezte, hogy a vércukra teljesen lement, és
erőt vett rajta a levertség.
– Ez jó munka volt – szólt Wayne vidáman, amikor mindhárman felálltak. Remek
hangulatban volt. Max, aki már több filmben is együtt dolgozott vele, ismerte a
munkamódszerét. Most például cukrot és diót hozott magával, mindvégig azt
rágcsálta. Tanya, amellett, hogy nagyon elfáradt, kicsit meg is sértődött Douglas
néhány megjegyzése miatt. Egyszer-másszor odapörkölt neki, és még csak
bocsánatot sem kért. Őt egyedül az érdekelte, hogy a lehető legjobb forgatókönyv
készüljön el, és ebben nem ismert tréfát. Az asz-szony nem volt hozzászokva a
stílusához, sem ahhoz, hogy így kelljen harcolnia azért, amit leírt. Azok a
producerek, akiknek a szappanoperáit írta, sokkal köny-1i vcbben kezelhetők voltak.
– Jól érzi magát? – kérdezte Max, amikor kiléptek az épületből. Douglas addigra
már elrohant egy másik megbeszélésre, de megállapodtak, hogy másnap reggel
ugyanitt találkoznak, akkor már a főszereplőkkel is. Tanya kezdett félni a holnapi
naptól. Nehezebb menet volt, mint gondolta, és továbbra sem talált fogódzót ahhoz,
hogy mit változtasson meg a producer által olyannyira ellenszenvesnek tartott
szereplő jellemén. Sejtette, hogy egész délután, sőt még éjszaka is ezen fog
dolgozni. Az egész olyan volt, mintha valami vizsgára készülne.
– Igen, jól vagyok. Csak elfáradtam. Nem sokat ettem reggelire. Egy órája
kezdtem érezni, hogy tompulok.
– Mindig hozzon magával ennivalót, ha Douglasz-szel van megbeszélése.
Munkamániás, és sohasem tart ebédidőt. Ezért marad ilyen vékony. Nála az ebéd
pusztán társadalmi esemény. Ha nem szerepel a naptárában, akkor nem eszik. Úgy
hullanak körülötte az emberek, mint a legyek – viccelődött Max, miközben a
limuzinhoz kísérte Tanyát.
– Holnap előrelátóbb leszek.
– O, holnap egészen más lesz – magyarázta a rendező. – Holnap jönnek a sztárok.
Őket etetni kell, méghozzá drága és finom ételekkel. A rendezőnek és az írónak nem
kell enni adni. De majd kérincsélhet pár falatot a színészek tányérjáról. Talán
odadobnak magának egy kis kaviárt vagy egy csirkelábat. – Persze túlzott, de nem
mindenben. – Mindig jól jön, ha egykét színész is megjelenik a megbeszéléseken.
Próbálom is szépen megkérni őket. Olyankor nekünk, töb-bieknek is adnak enni. –
Tanya nevetve hallgatta. Olyan volt, mintha egy felsős oktatná ki, mi hogy megy a
suliban. Hálás volt Maxnek a segítségért, és amiért ilyen humorosan fogja fel a
helyzetet. – Holnap elhozom Harryt is. Egy túlsúlyos rendezőt senki sem akar etetni,
de egy kutyát mindig. Olyan szerencsétlen képet tud vágni, és még nyüszít is hozzá,
ráadásul folyatja a nyálát. Én is megpróbáltam egyszer, mármint folyatni a nyálam,
de kizavartak a szobából, és megfenyegettek, hogy feljelentenek a szövetségnél,
úgyhogy inkább elhozom Harryt.
Tanya hangosan nevetett Max szavain, ő pedig azzal folytatta, hogy ne veszítse el
a bátorságát, amiért egyes részeket át kell írnia, és ne csüggedjen el Douglas
goromba megjegyzései miatt. Ez általában így szokott lenni vele. Vannak még nála
is keményebb producerek, akik az egész forgatókönyvet átíratják az íróval. Az
asszony kíváncsi volt, milyen megjegyzéseket kap majd a színészektől, és hogy
mennyire figyelmesen olvasták el a szöveget. A szappanoperáiban a szereplők
bementek a díszletbe, és ha kellett, simán rögtönöztek. A filmnél mindenkinek
mindent sokkal pontosabban kellett csinálnia.
Hét órát dolgozott a forgatókönyvön: végigment mind DouglaS, mind Max
minden egyes változtatási javaslatán. Vacsorára rántottát és salátát rendelt a
szobaszolgálattól, és éjfélkor még javában dolgozott. Amikor befejezte, felhívta a
férjét. Úgy elszaladt az idő, hogy a lányoknak nem telefonált, most meg már nyilván
aludtak. Péter még ébren volt, és míg várta a hívását, olvasott. Gyanította, hogy a
felesége nagy munkában lehet, nem akarta zavarni, inkább türelmesen várt a
telefonjára.
– Na, hogy ment? – kérdezte kíváncsian.
– Nem is tudom. – Tanya, kezében a telefonnal, kimerülten nyúlt el az ágyon. –
Normálisan, azt hiszem. A producernek nem tetszett az egyik figurám. Egész éjjel
azon dolgoztam, hogy átírjam a jeleneteit. Szerintem most még rosszabb lett.
Douglas szerint túl unalmas a nő. Délután háromig tartott a megbeszélésünk, szünet
és evés nélkül. Mire befejeztük, azt hittem, ott helyben összerogyok. És azóta itthon,
a szobámban robotolok. És nem hiszem, hogy meg tudtam oldani. Holnap a
színészekkel találkozunk, hogy meghallgassuk az ő észrevételeiket.
– Elég rémesen hangzik – mondta Péter együttérzőn, de tudta, hogy Tanya
számított erre. És egyébként is úgy dolgozott, mint egy igásló. Soha nem nyugodott
addig, amíg meg nem oldott egy problémát, akár írásról volt szó, akár másról. Ezt
is nagyon csodálta a feleségében.
– A te napod milyen volt? – érdeklődött Tanya; boldog volt, hogy legalább a férje
hangját hallhatja. Végtelennek tűnt az előtte álló hét. – Nem hívtam föl a lányokat.
Keményen dolgoztam, és nem figyeltem az órára. Majd holnap felhívom őket.
– Minden rendben volt velük. Alice hozott nekünk lasagnát, meg a híres
gyümölcskenyeréből. Mindet fölfaltuk. A salátát én csináltam. Ma könnyű dolgom
volt. – Ami egyáltalán nem baj, hiszen neki is hosszú napja volt; egy új ügyféllel
dolgozott egy nagyon rázós ügyön, ami nagy valószínűséggel a bíróság előtt fog
folytatódni.
– Alice is ottmaradt vacsorára? – kérdezte szórakozottan Tanya, és meglepve
hallotta, hogy igen. Kedves dolog a barátnőjétől, hogy hozott nekik vacsorát, hálás
is volt neki. De az is igaz, hogy amikor a férje meghalt, ő is hónapokon át mindig
mellette állt. – Ha így folytatja, a következő tíz évben kénytelen leszek én főzni neki.
-Az igazat megvallva, jót tett vele. És ő vitte el Meget is edzésre. Mollynak kellett
a kocsi. Alice megmentette az életemet. Nem jöhettem el időben az irodából,
úgyhogy őt hívtam fel. Épp akkor jött el a galériából, így nem okozott gondot neki.
Tanya az évek során sokszor csinálta végig ugyanezt barátnője gyerekeivel,
ennek ellenére ezért is hálás volt neki. Az, hogy Alice kisegítette őket, bizonyos
értelemben csillapította, más vonatkozásban viszont tovább növelte a bűntudatát.
Egyrészt jó érzés volt tudnia, hogy van, aki besegít otthon, ugyanakkor bántotta a
lelkiismeret, amiért nincs ott, hogy maga csinálja mindezt. De kénytelen-kelletlen
beletörődött, hogy egy ideig így lesz. Legalább Alice-re számíthattak. Péter a mai
napot sem tudta volna megoldani nélküle, annyi munkája volt az irodában.
Más dolgokról is ejtettek még pár szót, aztán el kellett búcsúzniuk, noha Tanya a
végtelenségig tudott volna még beszélgetni a férjével. De mindkettőjüknek korai
megbeszéléssel kezdődött a másnap, és ha észnél akartak lenni, valamicskét
aludniuk is kellett.
Az asszony megígérte, hogy másnap korábban telefonál, és kérte Pétert, mondja
meg a lányoknak, puszilja őket. Furcsa volt, hogy mint egy idegennek, ilyet kell
kérnie. Még nem szokta meg ezt a helyzetet.
Másnap reggel első útja ugyanabba a tárgyalóba vezetett, ahová Max ezúttal a
kutyájával érkezett. Ha ugyan kutyának lehetett nevezni ezt az állatot, amely beillett
volna kisebbfajta lónak is. De jólnevelt ebhez illően nyomban betelepedett egy
sarokba, és óriási fejét a két mellső mancsára fektette. Olyan nyugodtan feküdt,
hogy az emberek, akik először megdöbbentek hatalmas méretén, idővel meg is
feledkeztek róla. Egészen addig, amíg be nem hozták az ennivalókat, mert akkor a
kutya izgatottan felült, majd nyálát csorgatva hangosan nyüszíteni kezdett. A gazdája
akkor enni adott neki, és miután a többiektől is megkapta a mara-dékokat, újra
lefeküdt, és békésen elaludt. Harry tehát rendkívül udvarias eb volt, Tanya gratulált
is Maxnek.
– Valójában nem is kutya, hanem a lakótársam – felelte fülig érő szájjal a férfi. –
Egyszer még egy reklámban is szerepelt. A pénzt, amit kaptam, a tőzsdére vittem, és
olyan jól szerepelt, hogy azóta ő fizeti a lakbér rá eső részét. Inkább a fiamnak
tekintem, mint a kutyámnak.
Ez csakugyan látszott is rajta.
A megbeszélés hosszú volt és fárasztó. Douglas, Max segítségével, nagyszerűen
irányította. Tanyát rendkívül meglepte, hogy a színészek milyen sok jegyzettel jöttek
a megbeszélésre. Néhányan nagyon jól fogadták a dolgokat, mások lényegtelen
kérésekkel hozakodtak elő, de ami a fő, mindegyiküknek volt mondanivalója és
észrevétele. A legnagyobb gondot azok a dialógusok jelentették, amelyek „nem
tetszettek" nekik. Ilyenkor az írónak velük együtt kellett kitalálni azokat a
mondatokat, amelyek ugyanazt jelentik, de jobb volt kimondaniuk. Hosszú és
unalmas munkafolyamat volt, közben a producer többször is elveszítette a türelmét.
Tanyával is újabb vitába bonyolódott az általa egyszer már kifogásolt alak egy
másik jelenete kapcsán.
– Ó, az isten szerelmére, Tanya, ne védje már azt az ellenszenves kurvát! – kiáltott
rá. – Egyszerűen változtassa meg, és kész!
Az asszony úgy elképedt, hogy egy darabig szólni sem tudott. Max bátorító
pillantásokat küldözgetett feléje, mert látta, hogy Wayne felzaklatta és belegyalogolt
a lelkébe.
A megbeszélés végeztével, amikor a színészek kezdték elhagyni a szobát,
Douglas odalépett Tanyához. Már majdnem hat óra volt, és egész nap ételekkel
megrakott büfékocsikat tologattak ki és be. Az asszony most láthatta, miről beszélt
Max.
A színészek innen egyenesen az edzőterembe, vagy a személyi edzőjükhöz
mentek. Tanyának semmi más vágya nem volt, mint visszasietni a bungalóba, és
lerogyni az ágyra. Teljesen kimerült attól, hogy egész nap feszülten kellett
figyelnie, ki mit mond, és hogy közös erővel átírják a forgatókönyvet ott, ahol kell.
– Bocsásson meg, kicsit goromba voltam ma magához – szólt Douglas halkan.
Úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi, de közben látta, hogy Tanya úgy
érzi magát, mintha elgázolta volna egy busz. -A színészekkel való megbeszélésektől
mindig kiborulok. Minden szón, minden apróságon fennakadnak, és persze azon,
hogy amit mondanak, hogy fog hangozni a szájukból. Benne van a szerződésükben,
hogy kérhetnek változtatásokat a forgatókönyvben, és az az érzésem, mindannyian
attól félnek, nem teljesítik a feladatukat, ha nem kérik meg, hogy írja át az összes
jelenetet, amelyben szerepelnek. Egy idő után a leg-szívesebben megfojtanám őket.
A velük folytatott megbeszélések minden alkalommal egy örökkévalóságig
tartanak. Még egyszer elnézését kérem, amiért magán töltöttem ki a mérgemet.
– Semmi baj – felelte Tanya könnyedén. – Én is fáradt voltam. A sok apró részlet
közepette igyekszem épségben megőrizni a forgatókönyvet, és közben eleget tenni
minden kívánságnak. – Nem volt mindig könnyű, és ezt a férfi is tudta. Az évek
során több százszor végigcsinálta már forgatókönyvek tucatjaival. – Dolgoztam
azon a figurán, amelyik olyan ellenszenves volt magának. Nem hiszem, hogy teljes
mértékben megoldottam a problémát, de tovább dolgozom rajta. Szerintem az a baj
vele, hogy én egyáltalán nem találom unalmasnak őt. Látom, mi minden történik
benne, ismerem a titkos gondolatait és szándékait, s ezért számomra nem olyan
kellemetlen mint amilyennek mutatja magát. De lehet, hogy egyszerűen azonosulok
vele, és magam is éppolyan unalmas vagyok, mint ő -mondta nevetve, mire Wayne
mosolyogva megrázta a fejét. Az asszony hálás volt neki, amiért megállt beszélgetni
vele, s így feloldotta a feszültségét. Az elmúlt órák alatt jócskán megfélemlítette.
Nem volt jó érzés. Ez a gesztusa jólesett.
– En nem így jellemezném, Tanya. Maga minden, csak nem unalmas, és remélem,
hogy ezzel maga is tisztában van.
– Csak egy háziasszony vagyok Marinbői – jelentette ki a nő őszintén, mire a
férfi hangosan felnevetett.
– Ezt mesélje másnak! Esetleg Helen Kellemek. Ez a háziasszonyosdi a maga
játéka, vagy az álarca, még nem tudom biztosan. De egy dolgot kijelenthetek: ha az
volna, most nem lenne itt. De nem ám!
– Háziasszony vagyok, akit a család kölcsönadott arra az időre, amíg megírok
egy forgatókönyvet – próbálkozott tovább Tanya. De a producert nem tudta
meggyőzni.
– Mese! Egy szó sem igaz belőle. Nem tudom, kit akar ezzel becsapni, Tanya, de
engem nem tud. Maga egy kifinomult ízlésű és lenyűgöző elméjű nő. Odadobni
magát Marinbe háziasszonynak olyan, mintha egy másik bolygóról jött idegent
beraknának egy McDonald's pultja mögé. Lehet, hogy megállná a helyét, de miért
hagynánk veszendőbe menni mindazt, amit tud és amire képes?
– Nem ment veszendőbe az, amit éveken át a gyerekeimnek adtam.
Nem tetszettek neki a férfi szavai, sem a róla alkotott képe. Feszengett tőle. Ő
pontosan az volt, aminek mondta magát, és büszke is volt rá. Mindig is jó érzéssel
gondolt arra, hogy anya és feleség. Az írást is élvezte, különösen most, és a benne
rejlő kihívás is kedvére volt. Arra azonban nem vágyott, hogy hollywoodi arc
váljék belőle, márpedig Douglas mintha épp arra célozgatott volna, hogy neki itt a
helye, nem pedig Ross-ban. Ezt nem akarta. Tudta, hogy sohasem lenne képes rá,
csak most az egyszer, csak a móka kedvéért. Utána szépen hazamegy, és éli tovább a
régi életét. Már eldöntötte.
 -A fordulat megtörtént, Tanya, akár tetszik, akár nem. Már nem mehet vissza.
Nem fog működni. Már egy hete itt van, és kinőtte azt az életét. Kinőtte, még mielőtt
idejött volna. Aznap, amikor eldöntötte, hogy megcsinálja velünk ezt a filmet, ez is
eldőlt. A kocka el van vetve.
A férfi szavaitól a hideg futkározott a hátán. Mintha azt mondta volna, hogy eltűnt,
nincs többé meg az út, amely hazavezetné. Valahányszor ilyeneket mondott neki,
rohant volna egyenesen Péter karjába. Wayne jelenlétében valahogy úgy érezte
magát, mint Bess érezhette magát Crownnal a Porgy és Bess-ben. Megrémítették, de
meg is babonázták a szavai.
– Ma nagyon türelmes volt a színészekkel – bókolt neki Douglas. – Pedig náluk
nincs fegyelmezetlenebb banda a világon.
– Nagyon jóknak találtam Jean megjegyzéseit a figurájával kapcsolatban. És Ned
is értelmes dolgokat mondott – jelentette ki Tanya, elengedve a füle mellett a férfi
szavait. Nem óhajtotta megvitatni vele azt, hogy a jövőben háziasszony legyen-e,
vagy sem. Erre nem adott neki felhatalmazást. Ittmarad a forgatás idejére, s a
továbbiakban nem érdekli, mit gondol róla a pro-ducer. Nincs hatalma az élete
fölött; nem látnók, még csak nem is pszichiáter. Douglas, vele ellentétben,
Hollywood megszállottja. A fejébe szállt az a hatalom, amellyel rendelkezett. Már
észrevette rajta, akármennyire igyekezett is finoman csinálni. Igazi profi volt, akit
csak bámulni lehetett, mint a teniszezőket Wimbledonban.
Tanya ezek után visszament a szállodába, és estébe nyúlóan dolgozott a
forgatókönyvön. Sikerült a változtatások közül párat megoldania, de jócskán
maradtak nehezebben megvalósíthatók. Másnap többször is felhívta Maxet
telefonon, hogy megvitassa vele a helyzetet, s ő megnyugtatta, mondván, lesznek
majd apróbb-nagyobb változtatások menet közben, a forgatás alatt is. Vele igazán
könnyű volt együtt dolgozni: Tanya nagyra értékelte a nyugalmát, amellyel a
dolgokat szemlélte. Jó természetű, ráadásul rendkívül intelligens ember volt.
Tökéletes párosításnak bizonyult, nem úgy, mint Douglas esetében, aki csupa
feszültség volt, s emellett megszállottan maga akart kézben tartani mindent.
Egész héten rengeteget dolgozott, akárcsak a férje otthon, az irodában. Ó a
következő héten esedékes tárgyalását készítette elő. Tanya eközben nap mint nap
összeült Maxszel, Douglasszel és a szereplőkkel, hogy közösen dolgozzanak a
forgatókönyvön. Nagy bánatára közölték vele, hogy a szombati, egész napos
megbeszélésen is részt kell vennie, így csütörtökön kénytelen volt megtelefonálni
Péternek, hogy a hétvégén nem mehet haza. Megkérdezte, nem tudnának-e ők
eljönni hozzá.
 – A fenébe, Tan... bár mehetnénk! De Mollynak fontos meccse lesz, és tudom,
hogy Megannek is van programja. Valami nagyszabású eseményre mennek be a
városba John White-tal, szóval ő sem akarna jönni. Nekem pedig annyi munkát kell
hétvégére hazahoznom, hogy kész idegroncs leszek, ha nem ülhetek egész idő alatt
a szobámban és nem dolgozhatok. Nem hiszem, hogy ez a hétvége alkalmas lenne.
– Az enyém is pontosan így néz ki – felelte szomorúan Tanya. – Borzasztó, hogy
nem láthatlak téged és a lányokat! Lehet, hogy pénteken föl kellene ülnöm egy
repülőre, és akkor legalább az éjszakát otthon tölthetném. Szombaton reggel
kilencre kellene visszaérnem, akkor kezdődik a megbeszélés. A hatórás géppel
vissza is érnék.
– Őrültség. Csak még fáradtabb lennél – érvelt Péter. – Kihagyjuk ezt a hétvégét.
Majd a következőre hazajössz.
Tanyát váratlanul érte, hogy már ilyen hamar beiktatnak hétvégi
munkaértekezletet, ámbár előre figyelmeztették, hogy ez is előfordulhat.
Akármennyi munkája volt is, elkeserítette, hogy nem mehet haza.
Aznap este felhívta a lányokat, hogy kimentse magát. Megan telefonja ki volt
kapcsolva, ezért üzenetet hagyott a postafiókján. Molly éppen nagy rohanásban volt,
csak annyit mondott, hogy rendben. Tanya rémesen érezte magát, ráadásul a férje is
épp egy konferen-ciabeszélgetésben volt, amikor kereste. Három ütés, aut. Még
Jasont is felhívta, hogy megkérdezze, nem akar-e éjszakára átugrani Los Angelesbe.
De a fiúnak életbevágóan fontos randija volt, így nem akart jönni, de megköszönte,
hogy anyja gondolt rá, s azt mondta, máskor nagyon szívesen elmegy hozzá, csak
épp ezen a hétvégén nem.
Tanya a pénteket és a szombatot Max, Douglas és a színészek társaságában a
soros megbeszélésekkel töltötte, továbbá külön leült Jeannel, hogy megvitassák az
általa megformálandó alak motivációit. Jean nagyon komolyan vette a munkát, s
mindent megtett, hogy belelásson a figura gondolataiba, belebújjon a bőrébe. Tanya
szombat este nyolckor holtfáradtan vánszorgott haza a szállodába, ahol üzenet várta
Douglastől, hogy hívja vissza. „A francba, mi van már megint?" – morogta
magában. Épp eleget látta egész héten, mostanára már a háta közepére kívánta. De
hiába, ő volt a film producere, nem volt apelláta. Az otthoni telefonján hívta vissza,
amelynek számát a férfi megadta. Megtiszteltetés volt a részéről; ezzel mintegy
befogadta őt a hollywoodiak közé – nem mintha Tanyát különösebben érdekelte
volna a dolog.
– Üdvözlöm. Most értem haza, és megtaláltam az üzenetét – próbált vidámabb
hangot megütni, mint ahogy érezte magát. Nagyon rátelepedett Péter és a gyerekei
hiánya, és tudta, hogy mindegyiküknek programja van. – Miben segíthetek? –
kérdezte, hogy minél hamarabb túlessen a beszélgetésen. Semmi másra nem
vágyott, mint befeküdni a kádba, és jól kiáztatni magát. Ha nem tűnt volna
költekezésnek, kért volna egy masszírozást. Éppenséggel megérdemelte volna, de
léha pazarlásnak érezte, és nem akarta kihasználni a helyzetét. Egy jó kis fürdő is
megteszi.
– Elképzeltem, mennyire bántja, hogy ezen a hétvégén nem mehet haza.
Gondoltam, hátha szívesen eljönne holnap, és kifeküdne a medencém mellé, hogy
süttesse magát a nappal. Semmi felhajtás. Ott lesz a vasárnapi Times, még
beszélgetnie sem kell, ha nem akar. A szállodai élet eléggé lehangoló lehet.
Tökéletesen igaza volt, csak éppen Tanya nem volt biztos abban, hogy
Douglasszel akarja tölteni a napot. Végtére is a főnöke volt. Nem heverészhet úgy a
kerti medencéje mellett, mintha ő ott sem lenne, még ha az ajánlata kifejezetten
csábító volt is. A szállodának is volt medencéje, de ott végig kellene néznie, hogyan
próbálnak felcsípni valami pasit a kezdő sztárocskák és modellek. Nem beszélve
arról, hogy ő nem vesz fel tangabugyis bikinit és tizenöt centis sarkú szandált.
Mellettük falusi tramplinak érezné magát, annak ellenére, hogy egyik este
manikűröztetett, ráadásul maga fizetett érte. Ettől jobban érezte magát, és amíg a
manikűrös a kezén dolgozott, átnézte a forgatókönyv módosított változatát; így még
a munkával sem maradt el, és a hangulata is jobb lett. Akárhány nővel találkozott
Los Angelesben, mindnek tökéletes volt a körme, s most ő sem maradt le mögöttük.
– Nagyon kedves magától, hogy ezt felajánlja, de nem szeretném megzavarni a
vasárnapi pihenését -mondta kissé tétován. A producerrel szemben sohasem érezte
azt a fesztelenséget, amelyet a rendezővel, akit egyre inkább amolyan idősebb
bátynak tekintett. Douglas minden volt, csak báty nem. Az ő jelenlétében mindig
feszültséget érzett. El sem tudta képzelni őt lazítás és pihenés közben, egy békés
vasárnapon, vagy bármikor.
– Nem zavarna. Nem is vennénk tudomást egymásról. Vasárnap sohasem beszélek
senkivel. Bármilyen olvasnivalót hozhat magával. Én csak a medencéről és az
ennivalóról gondoskodom. És semmiképpen se fésülje meg a haját, és ne is fesse ki
magát.
Ez az ember olvasott a gondolataiban. Nem akart kiöltözködni azért, hogy
elmenjen hozzá. De azt sem tudta elképzelni, amint Douglas zilált hajjal ücsörög a
medence szélén. Jaj, ne! Maxet igen. De Douglast soha.
– Lehet, hogy szaván fogom, és elmegyek – mondta óvatosan. – Hosszú volt a hét.
Elfáradtam.
 – Ez még csak a kezdet, Tanya. Gyűjtse az erőt, később szüksége lesz rá!
Januárban, februárban már nevetni fog azon, hogy milyen könnyű volt ez a mostani
időszak.
– Talán az lenne a legjobb, ha most rögtön hazamennék, és leugranék a hídról –
felelte a nő csüggedten. Még lehangoltabbá tette, hogy nem találkozhatott a férjével
és a gyerekeivel. És már az a gondolat is ott motoszkált benne, hogy vajon meg tud-
e birkózni a feladattal.
-Addigra hozzá fog szokni. Lépésről lépésre fog előrehaladni, higgye el. És ha
majd véget ér, minden vágya az lesz, hogy újrakezdhesse. – Ezt mindig teljes
biztonsággal állította, mivel az ő esetében ez volt az igazság.
– Hogy lehet, hogy én ezt nem hiszem el magának?
– Higgyen nekem! Tudom. Könnyen lehet, hogy egyszer még újra együtt fogunk
dolgozni egy másik filmen. – Douglas ezt olyan bizonyossággal és reménykedéssel
mondta, mintha előre eldöntött ügy lenne. Holott még ehhez a filmhez sem kezdtek
hozzá. De köztudottan mindenki Douglas Wayne filmjeiben szeretett volna dolgozni.
Színészek és írók ostromolták, hogy újra meg újra vele dolgozhassanak. Az ő
filmjei majdhogynem biztos utat jelentettek az Oscar-díjhoz, amely a profik
számára a mindent jelentette. Bizonyos vonzerőt Tanyára is gyakorolt, de most, e
pillanatban semmi mást nem akart, mint beletanulni a mesterségbe, és túlélni azt,
ami ezután jön. Meg szerette volna őrizni a lelki nyugalmát, és jó munkát tenni le az
asztalra. Egész héten ezzel a kihívással kellett szembenéznie, és néhányszor
elveszítette a bátorságát. – Hát akkor átjön holnap? Tizenegy óra körül megfelel?
Az asszony kicsit még bizonytalankodott, de aztán beadta a derekát. Túl
körülményes lett volna nemet mondani.
– Tökéletesen. És köszönöm – felelte udvariasan.
– A holnapi viszontlátásra, és ne felejtse el, semmi smink. És ha nem akarja, ne is
fésülködjön meg.
Na persze, gondolta Tanya. Ahogy Megan mondaná.
De másnap valamennyire mégis szaván fogta a férfit. A haját ugyan rendesen
befonta, de az arcát nem festette ki. Jó érzés volt, hogy nem kellett különösebben
nekikészülődnie, noha hétközben sem fordított túl sok gondot az öltözködésére. A
többiek is így voltak vele, a színészeket is beleértve. De most még lezse-rebb volt:
Molly egyik régi, kifakult pólóját vette fel, hozzá a legócskább farmerját és
strandpapucsot. Hóna alatt egy köteg újsággal, egy könyvvel, amelyet már egy éve
el akart kezdeni, és a New York Times keresztrejtvényével taxiba szállt. A
sofőrjének szabadnapot adott, elvégre vasárnap volt.
 Douglas nyitott ajtót, és még látta a taxit elmenőben. Kifogástalanul tiszta
pólóban, szűk farmerban és fekete krokodilbőr szandálban volt. A házban csend és
nyugalom honolt, egyetlen alkalmazottat sem lehetett látni, nem úgy, mint a
vacsoravendégség estéjén, amikor egy hadseregnyi személyzet leste a vendégek
minden kívánságát. A házigazda kivezette a medencéhez, és biztatta, hogy üljön
vagy feküdjön le, ahogy jólesik, vagy csinálja azt, amihez épp kedve van. Egy nyug-
ágy melletti asztalra odakészített neki egy halom újságot, s egy perc múlva el is tűnt.
Egy pohár itallal jött vissza, amelyet szó nélkül a nő kezébe nyomott. Tanya egyik
kedvence, Bellini volt, pezsgő és őszibaracklé. Kicsit még korainak vélte ehhez az
időpontot, de az ital is elég szelídnek tűnt.
– Köszönöm – bólintott meglepett mosollyal, de Douglas nagy komolyan a
szájára tette az ujját.
– Csitt! Nem beszélünk. Pihenni, lazítani jött. Később majd beszélgethetünk, ha
úgy akarja.
Ezek után maga is letelepedett a saját székébe a medence túloldalán. Egy darabig
újságot olvasott, de aztán vízszintesre állította a székét, s miután napvédő krémmel
bekente az arcát és a karját, lefeküdt napozni. Mindvégig egy szót sem szólt
Tanyához, úgyhogy végül ő is feloldódott annyira, hogy nyugodtan tudott olvasni,
keresztrejtvényt fejteni, miközben bele-bele-kortyolt a Bellinijébe. Maga is
meglepődött azon, hogy milyen jó így eltölteni a vasárnapot.
Nem tudta, a férfi elaludt-e vagy sem, csak azt látta, hogy már hosszú ideje
mozdulatlanul fekszik. Végül ő is elfeküdt a nyugágyban, és félálomban sütkérezett
a napon. Hallotta, hogy csiripelnek a madarak, és arcát jólesőn cirógatta a nap
melege. Gyönyörű szeptemberi délután volt, könnyűnek és lazának érezte magát.
Meglepődött, amikor egyszer kinyitotta a szemét, és meglátta a férfit, amint ott áll
mellette, és arcán enyhe kis mosollyal néz le rá. Olyan érzése volt, mintha órákig
aludt volna.
– Horkoltam? – kérdezte álmosan, mire a vendéglátója elnevette magát. Ez volt az
első alkalom, hogy el tudta engedni magát Douglas jelenlétében. Jó volt. És most
kedvesnek is találta őt. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy akár barátok is
lehetnének. Eddig el sem tudta volna képzelni. Most egészen más oldaláról ismerte
meg.
– Hangosan – ugratta a férfi. – Először csak felébresztett vele. Aztán a
szomszédok is átjöttek panaszkodni miatta.
Tanya nevetett. Douglas egy tálcát tett le melléje, rajta felszeletelt gyümölccsel,
salátával, kis darab sajttal és sós keksszel.
 – Gondoltam, éhes lesz, amikor felébred – mondta, és a nőnek el kellett ismernie,
hogy rendkívül figyelmes házigazda. Mindent úgy tett, ahogy megígérte, beleértve
azt is, hogy nem fogja zavarni, még beszélgetnie sem kell. Ezután újra eltűnt, s egy
perc múlva az asszony hallotta, hogy a medencére nyíló zeneszobában zongorázik.
A szoba üvegajtaja el volt húzva, és Tanya, miután evett, felállt, és beballagott a
szobába. Douglas egy nehéz Bach-darabot játszott, rá egyáltalán nem figyelt. így hát
leült és hallgatta. Végül a férfi fölnézett rá.
– Vasárnap mindig játszom – mondta boldog mosollyal. – Ez számomra a hét
fénypontja. Ha nem játszom, nagyon hiányzik. – Tanyának eszébe jutott, hogy
valaha zongoraművésznek készült. Vajon miért nem lett az? A tehetsége
nyilvánvalóan megvolt hozzá. És látható, mennyire szeret zongorázni. – Maga
játszik valamilyen hangszeren? – kérdezte kíváncsian Douglas.
-Csak a számítógépemen – felelte szégyenkező mosollyal Tanya. Milyen érdekes
ez az ember, gondolta, mennyi mindenhez ért, és mennyi minden érdekli.
– Egyszer építettem egy zongorát – mesélte Douglas, miközben a darab véget ért.
– Még működött is. Ma is megvan. Fenn van a hajómon. Sok örömet szerzett a
megépítése.
– Van valami, amihez nem ért?
– Van – bólogatott hevesen a férfi. – A főzés. Untat az evés. Időpazarlásnak érzem.
– Ez mindenesetre megmagyarázta, miért ilyen vékony, és hogy miért nem tart
ebédszünetet a megbeszéléseken. – Csak azért eszem, hogy életben maradjak.
Egyesek hobbinak tekintik. Ezt ki nem állhatom. Nekem nincs türelmem öt órán
keresztül ülni egy asztalnál, vagy kétszer ilyen hosszú ideig főzőcskézni. Ezenkívül
még nem szoktam golfozni, noha tudok. A golf is untat. És már nem bridzsezem,
pedig valaha játszottam. Az emberek mára a kártyában is rosszindulatúakká és
kicsinyessé váltak. Ha valakivel meg akarok küzdeni, vagy meg akarok sérteni
valakit, inkább olyasmihez nyúlok, ami érdekel és foglalkoztat, és nem bújok a
kártyalapok mögé.
Ez nem volt butaság, ráadásul sikerült megnevettetnie vele Tanyát.
– A bridzselésről nekem is ez a véleményem. Kollégista koromban játszottam
utoljára, hasonló okból. Teniszezni szokott? – kérdezte csak úgy mellékesen, a
társalgás kedvéért, miközben a férfi belekezdett egy másik, könnyebb darabba,
amely kevesebb összpontosítást igényelt, mint az előbbi.
– Igen. De jobban szeretem a squasht. Gyorsabb. -Türelmetlen ember lévén
mindenben a nagyobb gyorsaságra törekedett. Érdekes figura volt, az asszony arra
gondolt, egyszer novellát kellene írnia egy ilyen emberről.
 – Én is próbálkoztam a fallabdával, de nem nagyon ment. A férjem is szokott
játszani, nekem viszont jobban fekszik a tenisz.
– Egyszer majd játszunk – mondta Douglas, azután egy darabig csak a zenére
figyelt, vendége pedig élvezettel hallgatta. Később visszament a medence szélére,
hogy ne zavarja a férfit, aki immár magáról megfeledkezve játszotta a darabot.
Csak egy óra múlva hagyta abba és jött ki a zeneszobából.
– Jó volt hallgatni a játékát – mondta Tanya önfeledt csodálkozással, amikor a
férfi leült mellé egy székre. Frissnek és feltöltődöttnek látszott, s csak úgy csillogott
a szeme. Mindig ilyen volt zongorázás után, így nem volt nehéz megérteni, miért
szeretett annyira játszani. És mivel művészi fokon művelte, igazi élvezet volt
hallgatni a játékát.
– A zongorázás táplálék a lelkemnek – válaszolta egyszerűen Douglas. – Nem
tudnék élni nélküle.
– Én ugyanezt érzem az írásról – vallotta be Tanya.
– Érzem az írásain – nézett rá a férfi. Az asszony kipihentnek és feloldódottnak
tűnt, pedig amikor a meghívást kapta, maga sem hitte volna, hogy ez lehetséges. E
hihetetlenül kellemes és fesztelen nap után teljesen felfrissült. – Azért akartam
mindig is magával dolgozni, mert éreztem az írásain, hogy ugyanolyan
szenvedélyesen szereti a munkáját, mint én a zongorázást. A legtöbb emberben nincs
meg ez a szenvedély. Amikor először olvastam magától valamit, tudtam, hogy
magában megvan. Mindketten rendelkezünk ezzel a ritka adománnyal.
Tanya bólintott. Hízelgő szavak voltak, dé nem szólt rájuk semmit. Némán ültek
egy ideig, azután az asszony az órájára pillantott. Meglepve látta, hogy már öt óra
van. Hat órája itt volt, s észre sem vette, milyen gyorsan elrepült az idő.
– Mennem kell. Megtenné, hogy hív egy taxit? Visszamegyek a szállodába –
mondta, és kezdte összeszedegetni a holmijait.
Douglas a taxi említésére megrázta a fejét.
– Visszaviszem.
Nem volt messze a szálloda, de Tanya nem akart Douglas terhére lenni. Már épp
eleget tett érte. Tökéletes nap volt, minden bánata elillant, amiért nem láthatta Pétert
és a gyerekeket.
– Jó lesz a taxi is – erősködött.
– Tudom, de én boldogan elviszem odáig. – Azzal bement a kocsikulcsáért, és
mire az asszony fölállt, már vissza is jött. Bementek a garázsba, amely olyan
makulátlanul tiszta volt, mint egy műtő, és ott a férfi kinyitotta egy ezüstszínű
Ferrari ajtaját. Tanya beült az utasülésre, Douglas indítózott, és kisvártatva útban
voltak vissza a szállodához. Az együtt töltött pihentető délután elmúltával kellemes
csendben autóztak. Annak ellenére, hogy csak ritkán szólaltak meg, a nő úgy érezte,
barátok lettek. Olyan új dolgokat tudott meg Douglasről, amiket nem is sejtett, és
nagyon jó volt hallgatni a zongorajátékát. Az volt a délután fénypontja.
Amikor a Ferrari begördült a Beverly Hills Hotel fedett kocsifelhajtójára, a férfi
mosolyogva megkérdezte tőle:
– Remek napunk volt, ugye, Tanya?
– Nagyon jól éreztem magam – felelte őszintén az asszony. – Mintha nyaralnék. –
Ennél csak az lett volna jobb, ha hazamehettem volna, gondolta. De az a feszültség,
amelyet Douglas jelenlétében mindig is érzett, teljesen eltűnt. Ma még el is aludt
úgy, hogy a férfi a medence túlsó partján feküdt, nem beszélve arról, hogy órák
hosszat olvasott, anélkül, hogy megszólalt volna. A férjén kívül kevés ember
jelenlétében lett volna képes erre. Különös gondolat volt.
– Én is. Maga tökéletes vasárnapi vendég, leszámítva persze a horkolást – tette
hozzá csúfolódva, de aztán elnevette magát.
– Tényleg horkoltam? – jött zavarba Tanya.
– Nem mondom meg – adta a titkolódzót Douglas. -Legközelebb majd oldalra
fordítom vagy befogom az orrát. Állítólag az használ.
A nő szívből jövően felkacagott, és meglepő módon elmúlt minden zavara.
Egyetlen délután alatt jó lett a kapcsolatuk. Mostantól, miután ezt az oldalát is
megismerte, sokkal kellemesebb lesz együtt dolgozni a producerrel.
– Akar ma este vacsorázni? – kérdezte mintegy mellékesen, a pillanat hatása alatt
Douglas. – Én valami kínait akartam hazavinni. De ott helyben is megehetnénk, vagy
elhozhatom ide a szállodába. Mindkettőnknek ennünk kell valamit, és nem is olyan
rossz dolog egy baráttal együtt vacsorázni. Benne van?
Tanya jónak találta a gondolatot. Mindenesetre hangulatosabb lenne, mint a
szobaszolgálattól rendelni valamit, amit bekaphat a számítógép mellett ülve is.
– Persze. Nagyon jó lesz. Mi lenne, ha idehozná?
– Tökéletes. Fél nyolcra? Néhány telefont még el kell intéznem, és esténként úszni
szoktam pár meden-cehossznyit.
A rendszeres mozgás meg is látszott jó karban lévő, kisportolt alakján.
– Nekem nagyon megfelel – válaszolta könnyedén.
– Miket szeret? – tudakolta udvariasan a férfi. -Mindenféle zöldséges tekercset,
édes-savanyú
bármit, marhahúst, rákot, amit csak akar.
– Hozok mindenfélét – ígérte Douglas. Tanya elköszönt, kiszállt a kocsiból, a
férfi pedig intett egyet, és elrobogott.
Tanya először lezuhanyozott, azután megnézte az üzeneteit. Jean Amber telefonált
a forgatókönyvvel kapcsolatban, de amikor visszahívta, már nem találta otthon.
Ezután felhívta Pétert és a lányokat. Épp akkor érkeztek haza egy baseballmeccsről.
Nagy Giants-szurkolók voltak, bérletük volt a mérkőzéseikre. Mindnyájan jó
hangulatban voltak, a jelek szerint egyikük sem búslakodott, amiért a hétvégére nem
tudott hazamenni. Ettől az asszony egyszerre érzett megkönnyebbülést és
szomorúságot.
– Milyen volt a meccs? – kérdezte.
– Óriási! Nyertünk, ha netán nem nézted volna a tévén – felelte nagy vígan Péter.
– Nem néztem. Az egész napot Douglas Wayne házában töltöttem.
– Csakugyan? – lepődött meg a férje. – És hogy érezted magad nála?
– Meglepően kellemesen. Remélem, jót tesz majd a munkakapcsolatunknak.
Nagyon kedves volt. Egész nap alig szóltunk tíz szót egymáshoz. – Azt nem
említette, hogy rajtuk kívül senki más nem volt ott. Meg akarta mondani, de Molly
átvette a kagylót.
– Szia, mami, nagyon klassz meccs volt. Hiányoztál. Elvittük Alice-t, hálából a
vacsorákért, amiket főzött nekünk. És Jason is hazajött a meccsre.
– Úgy tudtam, nem ér rá. – Tanyát hirtelen elfogta a kirekesztettség érzése. –
Csütörtökön felhívtam, és azt mondta, életbevágóan fontos randija lesz.
– A lány lemondta, úgyhogy hazajött a meccsre. -Tanya arra gondolt, Jason nem
hívta fel őt, amikor kútba esett a randija, inkább hazaautózott Rossba, hogy
elmehessen a baseballmérkőzésre. Mindannyian együtt voltak, még Alice is velük
volt, ő pedig egyedül töltötte a hétvégét Los Angelesben. – A meccs után rögtön
visszament. Estére vissza is ér Santa Barbarába -mesélte tovább Molly.
Kifejezetten rosszul esett tudnia, hogy az egész család kivonult egy
baseballmérkőzésre, és remekül érezték magukat nélküle. Úgy érezte magát, mint az
a gyerek, akit nem hívtak meg egy születésnapi buliba. De hát ő Los Angelesben
dolgozott. Nem az ő hibájuk, az egészről saját maga tehet. Egyébként sem várhatja
el tőlük, hogy az ő tiszteletére otthon kuksoljanak.
Ezután Megannel beszélt, aki kedves volt hozzá. Alice is átvette a kagylót, és
megnyugtatta, hogy mindnyájan jól vannak, csak őt hiányolják, és lesz szíves a
következő hétvégén hazatolni a képét, hogy végre egy jót pletykálhassanak. Tanya
nevetve hallgatta, azután megint Péterrel váltott pár szót. Pizzát készültek rendelni,
ahogy általában vasárnap esténként szokták.
– Hiányzol – emlékeztette a férjét, aki erre azt válaszolta, hogy neki is nagyon
hiányzik. Már letette a telefont, amikor eszébe jutott, nem említette, hogy
Douglasszel vacsorázik. Nem volt jelentősége, csak éppen szerette elmondani
Péternek, hogy mit csinál, őt is bevonva ezáltal a programjaiba. Azzal nyugtatta
magát, hogy csak azért felejtette el, mert annyira nincs jelentősége.
Epp csak annyi ideje maradt, hogy megfürödjön és átöltözzön, a férfi máris
megjelent a vacsorájukkal. Az asszony tiszta farmert és pólót vett föl, de mezítláb
ment ajtót nyitni.
– Ismerem ezt a bungalót – mondta a producer, belépve az ajtón. – Laktam benne,
amikor felújították a házamat. Tetszik – tette hozzá körülnézve.
– Nagyon kényelmes – bólintott Tanya. – Jó lesz, ha majd a gyerekek eljönnek.
Hozott tányérokat a konyhából, és kiszolgálták magukat abból az öt dobozból,
amelyet Douglas hozott. Csupa olyasmi volt, amiket az asszony szeretett, és még
homár meg garnéla sült rizzsel. Az ebédlőasztalhoz telepedtek le, és sorban mindent
megkóstoltak.
– Köszönöm – mondta végül Tanya. – Ez tökéletes volt. Ma igazán elkényeztetett
engem.
– Vigyáznom kell a sztárírómra – mosolygott rá a férfi. – Nem engedhetjük meg,
hogy honvágya legyen, vagy hogy visszaszökjön Marinbe. – Ezt csipkelődésnek
szánta, de a nő nem bánta. Douglasnek ekkor eszébe jutottak a szerencsesütik, és
egyet átnyújtott Tanyának. De amikor a sajátját meglátta, felnyögött. -Ezt maga
csempészte bele, amikor épp nem néztem oda? – A nő a fejét rázta, mire odaadta
neki, hogy olvassa el.
– „A mai nap jó híre egy jó barát lesz" – olvasta fennhangon, és széles mosollyal
a férfira nézett. – Ez aranyos. És igaznak tűnik.
– Mindig valami izgalmasabbat várok, de hiába. A magáéban mi van?
Az asszony elolvasta a kis cédulát, és felvonta az egyik szemöldökét.
– Hogy szól?
– „A jól végzett munka magában hordja a jutalmát." Ez sem túl eredeti. A magáé
jobban tetszik.
– Nekem is. De lehet, hogy kap egy Oscart a forgatókönyvéért – mosolygott rá
újból a férfi. Reménykedett benne. Magának pedig a legjobb filmért járó Oscarban.
Ez volt a cél. Mindig ez volt a cél.
– Nem ez van a cédulán – emlékeztette a férfit, majd felállt, hogy leszedje az
asztalt.
– Legközelebb nekünk kell megírni a saját szerencsecédulánkat.
Douglas segített eltakarítani a kiürült dobozokat, majd pár perc múlva elment.
Tanya megköszönte neki a vacsorát, mire a férfi azt felelte, hogy remek napja volt
ma. Az asszony ugyanezt érezte. Douglas szeren-csesütije igazat rejtett magában. A
nap jó híre csakugyan egy jó barát volt. Amióta megismerte a férfit, most először
érezte, hogy akár barátok is lehetnek. Es hogy milyen érdekes lenne
összebarátkozni vele.
 Nyolcadik fejezet
A következő két hétvégén hazament, és boldog napokat töltött el Péterrel és a
gyerekekkel. Az egyik szombaton együtt ebédelt Alice-szel, s közben jól kibeszélték
azokat, akikkel Tanya Hollywoodban megismerkedett. Szomszédasszonya
fantáziáját éppúgy izgatták a hírességek, mint a lányokét.
– Meglep, hogy egyáltalán haza akarsz még jönni -ugratta barátnőjét. – Az ottani
élethez képest itt minden borzasztóan unalmas.
– Ne hülyéskedj! – mordult rá Tanya. – Sokkal jobban szeretnék itt lenni Péterrel
és a lányokkal. Az ott egy képzeletbeli világ. Semmi sem valódi.
– Nekem elég valódinak tűnik – felelte leplezetlen csodálattal Alice. Boldog volt,
amiért barátnője karrierje ilyen nagyszerű fordulatot vett, és igyekezett
megnyugtatni őt, hogy a gyerekeivel minden a legnagyobb rendben van. És
eloszlatni a félelmeit, hogy soha nem fogják megbocsátani, amiért otthagyta őket.
Elmondta neki, hogy még Megan is büszkén emlegeti őt. Ez meglepte Tanyát.
– Alig szól hozzám. A nyár óta teljesen ki van fordulva magából – panaszolta.
Alice szavai megkönnyebbülést hoztak számára. O mostanában sokkal többet volt a
lányaival, s a jelek szerint jobban ismerte a pillanatnyi lelkiállapotukat, ezért elhitte,
amit mondott neki.
– Nem olyan dühös, mint amennyire el szeretné hitetni veled. Csak még egy
darabig büntetni akar. Ne törődj vele, majd megbékül.
Tanya örömmel hallgatta barátnője megnyugtató szavait, és hazaérve a férjének
is elmesélte beszélgetésüket. Péter egyetértett Alice-szel.
– Csak kálváriát járat veled. Semmi baja sincs -nyugtatta meg, és amikor nem
sokkal ezután Megan hazaérkezett, Tanya úgy mosolygott rá, mintha minden a
legnagyobb rendben lenne közöttük. Kérdezett tőle valami együgyű dolgot az
iskolával kapcsolatban, mire a lány olyan dühös szemeket meresztett rá, mintha
újból megsértette volna valamivel. Még dühösebb lett, amikor anyja azt javasolta,
kezdjék el együtt kitölteni az egyetemi jelenkezési lapokat. Megan erre odavágta
neki, hogy ezt inkább Alice-szel szeretné csinálni. Válasza felért egy arculcsapás-
sal. Keményebben nem is utasíthatta volna vissza az anyját.
– Legalább nézzük át együtt – kérte szelíden, de a lánya hajthatatlan volt. – Talán
majd ha legközelebb hazajövök – reménykedett Tanya, amire egy vállrándítás volt a
válasz.
– Na persze – vetette oda Megan, és döngő léptekkel felmasírozott az emeletre.
Az anyja sajgó szívvel próbálta túltenni magát a kis közjátékon. De legalább Molly
hajlandó volt rá, és korábban már mutatott is néhány próbálkozást.
– Azt hiszem, Megannél még nem ért véget a kálváriajárásom – panaszolta
gyászos arccal Péternek, aki csak mosolygott.
Október első hétvégéjén Tanya is, Jason is hazamentek, s így mindnyájan el
tudtak menni a Giants és a Red Sox között folyó bajnoki mérkőzésekre. A Giants
épp nyerésben volt, amikor Tanya Jasonnel együtt visszarepült Los Angelesbe. A
limuzinjával küldte vissza a fiút Santa Barbarába, amit ő kicsit kínosnak érzett, de
titokban mégiscsak élvezte a dolgot.
Október második hétvégéjén Péter és a lányok repültek el Los Angelesbe, és
mindnyájan a bungalóban laktak. A lányoknak nagyon tetszett a hely, és Jason is
eljött, hogy velük töltse a szombatot. Csak vacsora után indult vissza a kollégiumba.
Tanya és a lányok elmentek vásárolni a Melrose-ra, s utána Fred Segalnál
ebédeltek. Elvitte őket néhány különleges kis üzletbe is, amelyeket az elmúlt
hetekben fedezett fel, s eközben Péter a fiával a medencénél töltötte az időt, ahol
Jason kedvére nézegethette a nőket. A Spagóban vacsoráztak, és összefutottak Jean
Amber-rel, akit az ikrek egyszerűen gyönyörűnek találtak. Tanyát széles öleléssel
üdvözölte, gratulált neki a lányokhoz, akikkel nagyon kedves volt, és egy kicsit
flörtölt Jasonnel. Amikor elváltak, a fiú fülig vörösen nézett utána. Mindenki el volt
ragadtatva ettől a találkozástól.
– Ha legközelebb eljöttök, már elkezdjük a forgatást, és akkor bemutatlak
benneteket Ned Brightnak is – ígérte Tanya. Nem sokkal ezután a három gyerek nem
akart hinni a szemének, látva, hogy egy újabb világsztár ballag be az étterembe.
Vacsora után visszamentek a szállodába, s miközben megittak valamit a bárban – a
lányok, mivel még nem voltak nagykorúak, csak kólát kaptak –, több hírességet is
megcsodálhattak. Az asszony ugyan nem ismerte őket, de a gyerekei pontosan
tudták, ki kicsoda. A lányok teljesen feldobva tértek vissza a bungalóba, Jason pedig
megint anyja limuzinjával ment vissza az iskolába.
– Hű, mami, ez fantasztikus! – lelkendezett Molly, és hosszú idő után először
Megan is megölelte és rámosolygott.
– Kösz, mami, hogy elhoztál ide minket – mondta nagylelkűen. Alice-nek igaza
volt; ezen a hétvégén majdnem minden meg lett bocsátva. Igaz, hogy érezték a
hiányát otthon, de azt el kellett ismerniük, hogy ez nagyon klassz hely. Alig várták,
hogy újra eljöhessenek, és megismerkedhessenek Ned Brighttal és a többi sztárral
is.
Egyedül Péteren látszott, hogy nincs túlságosan lenyűgözve, és amikor a lányok
nagy viháncolások közepette visszavonultak a szobájukba, ők pedig lefeküdtek,
kimondottan fáradtnak tűnt. Egy kimerítő héttel a háta mögött túlontúl hosszú volt
neki ez a nap.
– Nem vagy jól, szívem? – kérdezte Tanya, férje hátát dörzsölgetve.
– Csak elfáradtam.
A lányokkal ellentétben neki nem telt különösebben öröme a mai napban, a
feleségét pedig, aki naphosszat az üzleteket járta az ikrekkel, jóformán nem is látta.
A sztárok, akikkel találkoztak, semmit sem jelentettek számára, legtöbbjükről azt
sem tudta, hogy kicsoda. Egyedül Jean Amber volt ismerős neki, s róla készséggel
elismerte, hogy csakugyan gyönyörű. Az is a javára szólt, hogy láthatóan odavolt
Tanyáért. Úgy viselkedett, mintha a legjobb barátnők lennének. De csak mert most
együtt dolgoznak egy filmen. Fél év múlva mindez már a múlté lesz. Az asszonynak
e téren nem voltak illúziói.
Egymás mellett feküdtek az ágyban, s amikor Péter ránézett, Tanya ijedten látta,
hogy milyen szomorú a tekintete.
– Ezek után hogy fogsz majd visszajönni Rossba, Tan? Nem fogjuk tudni felvenni
a versenyt az itteni életeddel.
– Nem is kell – felelte csendesen. – Eleve tiétek a győzelem. Ez a világ semmit
sem jelent nekem. A munka adja az egész savát-borsát. Az itteni élet egyáltalán nem
vonz.
– Most így gondolod – nézett rá ismét Péter. – De még csak hat hete vagy itt! Várj,
amíg majd több idő telik el. Gondold végig, hogy élsz itt. Saját limuzinod van, a
saját bungalódban laksz a Beverly Hills Hotel parkjában, körülrajonganak a sztárok.
Az ilyesmi köny-nyen megszédíti az embert, Tan. Simán hozzá lehet szokni. Még
hat hónap, és olyannak fogod látni Rosst, mint Kansast.
– Nekem Kansas kell – felelte határozottan. – A családunk. Szeretem az életünket.
Nem tudnék huzamosabban itt élni. Belebolondulnék.
– Nem tudom, Hamupipőke. Nem lehet könnyű, amikor a hintó visszaváltozik
tökké.
– Aznap, amikor befejezzük a filmet, visszaadom az üvegcipőmet, és hazajövök.
Azzal vége. Egyszeri alkalom volt, nem életmódváltás. Semmiért a világon nem
adnám oda azt, amink van.
– Mondd ezt el nekem hét hónap múlva! Remélem, akkor is így fogod érezni.
Tanyát felzaklatta, hogy a férje így gondolkozik erről a dologról, és
szomorúsága még azután sem múlt el, miután szeretkeztek. Érzett Péterben
valamiféle levertséget, mintha úgy érezné, hogy vereséget szenvedett, az ő új
életével nem tudja felvenni a versenyt. Ő is pontosan attól fél, amiről Douglas is
beszélt: majd úgy hozzászokik az itteni életéhez, hogy többé vissza sem akar menni
Marinbe. Alice is ezt mondta, amikor legutóbb otthon volt. Miről beszélnek? Miért
nem hiszik el, hogy ha ennek vége lesz, haza akar menni? A férje úgy viselkedett,
mintha nem hinne neki. Boldogtalannak látszott, és másnap reggel is nagyon
csendes volt.
Az Ivybe mentek villásreggelizni. A lányok boldogan telepedtek le a teraszon, és
örömük nem ismert határt, amikor a szomszéd asztalhoz leült Leonardo Di Caprio,
és rájuk mosolygott. Miután ettek, Péter is felengedett kissé. Tanya egészen közel
húzódott hozzá, megfogta a kezét, átölelte, és amikor csak tehette, megcsókolta.
Nem tudott betelni vele. Hiszen annyira hiányzott, amikor egyedül volt itt, Los
Angelesben. De látta rajta, nem hiszi el, hogy ő jobban szereti azt a régi életét. Nem
tehet mást, mint bebizonyítja neki azzal, hogy amikor a filmnek vége, hazamegy.
Kifejezetten bosszantotta, hogy mindenki meg volt győződve arról, hogy majd itt
akar maradni. Kiváltképp rosszul esett a férjétől. Nem akarta, hogy azon izguljon,
végül bele fog szeretni ebbe az úgynevezett új életébe. O nem tartotta új életnek,
csak amolyan kirándulásnak, alkotószabadságnak, a karrierje érdekében Los Ange-
lesben töltött tanulmányi évnek. Egyéb szempontból nem érdekelte a dolog.
Miután ettek, visszamentek a szállodába, s egy ideig a medencénél töltötték az
időt. A lányok úszkáltak, a szüleik meg nyugszékekbe telepedve beszélgettek. Péter
tőle szokatlan módon rendelt egy vodkát narancslével, és Tanyát aggodalom fogta
el miatta. Úgy érezte, a férje pánikba esett. Minél kevesebbet beszélt, ő annál
nyugtalanabb lett.
– Mihelyt ennek itt vége lesz, hazamegyek, szívem. Nem szeretek itt lenni.
Dolgozni jöttem ide, ennyi az egész. Azt szeretem, ahogy otthon, Marinben élünk.
– Most így gondolod, Tan. De ezek után majd unni fogod az otthoni életünket. És
jövőre már a lányok sem lesznek otthon. Semmi dolgod nem lesz.
– Ott leszel te – felelte Tanya szelíden. – És a közös életünk. Az írás. Ez nem élet
itt, Péter. Ez vicc. Csak tudni akartam, milyen az, ha filmforgatókönyvet írok. Te
mondtad, hogy csináljam meg.
A férfi bólintott, de azóta már megbánta. Csak most kezdett ráébredni, mekkora
kockázatot vállalt. Mindvégig ez az aggodalom látszott rajta.
-Már nagyon félek tőle, Tan. Féltem magunkat. Nem tudom elhinni, hogy mindent
ugyanúgy fogsz látni, ha ennek vége lesz. – Látszott rajta, hogy a sírás kerülgeti, és
Tanya megdöbbent. Még sohasem látta őt így kiborulva.
-Ilyen felszínesnek ismersz? – kérdezte kétségbeesetten. – Mit gondolsz, miért
megyek haza hétvégekre? Mert szeretek otthon lenni, és szeretlek titeket. Az az
otthonom. Ez meg a munkám.
– Oké – sóhajtott nagyot a férfi. Nagyon akart hinni neki. Ugy ítélte meg, hogy
Tanya azt mondja, amit gondol. Epp csak azt nem tudta, meddig fogja így gondolni.
Attól félt, előbb vagy utóbb magával fogja sodorni ez az élet, és majd ráébred, hogy
ez az igazi, és már nem fogja kielégíteni a régi élete. Nem akarta, hogy ez
bekövetkezzék, de nem tudta elképzelni, hogy nem így lesz. Egészen mostanáig nem
fogta föl teljesen, hogy a felesége milyen életet él itt, Los Angelesben, miközben a
forgatókönyvön dolgozik. Sokkal csillogóbb élet volt ez, mint gondolta. Nehéz volt
felvenni vele a versenyt.
E pillanatban a lányok kijöttek a medencéből, és letelepedtek melléjük. Nem
folytathatták tovább a beszélgetést, ami nem is volt baj. Úgyis ugyanazt járták körbe
újra és újra, és Tanyának látnia kellett, hogy a férjét továbbra sem sikerült
meggyőznie. Majd az idő bebizonyítja mindazt, amit mondott neki. De most sokkal
nyugtalanabbnak tűnt, mint korábban bármikor. Amikor visszaértek a szobájába,
átölelte, és odabújt hozzá.
– Szeretlek, Péter – súgta neki. – Jobban, mint bármit. A férje megcsókolta, és
Tanya egy hosszú percre szorosan magához ölelte. Nem akarta, hogy elmenjen.
Aztán bejöttek a lányok, és szóltak, hogy hamarosan indulniuk kell a repülőtérre. Az
asszony érezte, hogy ez a hétvége őket biztonságérzettel töltötte el, Pétert viszont
megrémítette. Látta a szemén, hogy mindaz, amit itt látott, teljesen összezavarta. A
reptérre vezető úton végig hallgatott, és amikor búcsúzóul megcsókolta,
zaklatottnak tűnt.
– Szeretlek – emlékeztette Tanya ismét.
– Én is szeretlek, Tan – mosolygott rá búsan a férfi. -Ne szeress bele ebbe az
itteni életbe! Szükségem van rád – suttogta.
Olyan védtelennek és sebezhetőnek látszott, hogy az asszony legszívesebben
elsírta volna magát.
– Nem fogok – ígérte. – Csak téged akarlak, semmi mást. Péntekre otthon leszek.
És tudta, hogy történjék bármi, erre a hétvégére mindenképpen haza kell utaznia.
Azt akarta, hogy a férje tudja, akárhogy alakulnak is itt az események, akárkivel
találkozik vagy ismerkedik össze, akármilyen vonzóvá akarják is tenni számára az
itteni életet, ő mindenekelőtt az ő felesége, és neki ez a tudat a világon mindennél
fontosabb.
 Kilencedik fejezet
Ígéretéhez híven haza is ment a következő két hétvégén, és Péter láthatóan
megnyugodott. Az a tény, hogy péntek esténként hazajött, ahogy eleve eltervezték,
visszaadta a biztonságérzetét. Beismerte, hogy a Los Angelesben töltött hétvége
megingatta a biztonságát, de mihelyt újra Marinben látta Tanyát, egyszeriben
kijózanodott. A Los Angeles-i életében nem akart részt venni, és a felesége továbbra
is igyekezett meggyőzni őt arról, hogy neki sem áll szándékában. Mindössze a
filmforgatókönyv megírásának izgalmas munkája tartja ott, s ha annak vége lesz,
rögtön haza fog jönni. Ilyenformán hétvégenként majdnem úgy éltek, mint azelőtt.
Ehhez Tanya kihagyott két fontos megbeszélést, de erről egy szót sem szólt
Péternek. Közölte Douglasszel és Maxszel, hogy nem tud ottmaradni, haza kell
mennie a gyerekeihez. Nem örültek neki, de amíg nem kezdődött el a forgatás,
hajlandók voltak elengedni.
November elsején azonban forgatni kezdték a filmet, és attól kezdve Tanya élete
fenekestől felfordult. Éjjel-nappal forgattak külső helyszíneken, bérelt helyeken, s
neki ott kellett ülnie egy tábori székben, nemegyszer éjszaka is, mindenféle
utcasarkon, és sebtében elvégezni a forgatókönyvben kívánt változtatásokat.
Kiderült, hogy Jeannel nehéz együtt dolgozni, míg Ned ideális partnernak bizonyult.
Jean sohasem emlékezett a szövegére, és azt akarta, hogy Tanya írja át úgy, ahogy
épp akkor mondta. Tanya minden jelenetben szorosan együttműködött Maxszel, míg
Douglas szüntelenül jött-ment, és gyakran közölte velük az észrevételeit.
A forgatás megkezdése utáni első hétvégén csodával határos módon megint
hazamehetett. Mindenesetre megígérte, hogy ha bármi nehézség adódna, telefonon
elérhető lesz. Megnyugtatásul közölte, hogy ha változtatni kellene a szövegen,
otthonról el tudja küldeni e-mailben. De azután jött két hétvége, amikor szó sem
lehetett arról, hogy hazamenjen. Négy jelenetet kellett újraírnia, miközben
különböző helyszíneken forgattak, ráadásul köztük voltak a film legnehezebb
jelenetei. Max megígérte, hogy később majd elengedi, de most szüksége van a
jelenlétére. Tanyának tehát nem volt más választása. A lányai szomorkodtak, a férje
sem volt elragadtatva, de megértette, legalábbis azt mondta. Pár héten belül bíróság
elé kellett vinnie egy ügyet, így ő is nyakig volt a munkában.
Amikor hálaadásra hazament, már két hete nem járt otthon, és az ajtón belépve kis
híján elsírta magát örömében. Szerda délután volt, és Péter már mindent bevásárolt
az ünnepre. Tanya gépe a rossz idő miatt két órát késett, s már kezdett pánikba esni,
hogy nem ér haza. Jasont aznap estére várták. Alice fia, James is úton volt haza
Santa Barbarából.
– Istenem, de jó látni benneteket – tette le a táskáját a konyhában. – Már azt hittem,
törölni fogják a gépemet. – Úgy érezte, mintha ezer éve nem látta volna az övéit,
pedig mindössze két hétig volt távol. Férje az örömtől felvillanyozva lépett oda
hozzá, hogy szorosan átölelje.
– Mi is boldogok vagyunk, hogy végre látunk -mondta. Ezután a lányok segítettek
kipakolni. Péter mindent megvett, amit Tanya mondott neki. Úgy tervezte, hogy
másnap hajnalban hozzáfog a pulyka meg-sütéséhez. Hatalmas jószág volt.
Molly odajött, hogy megölelje, és az anyja nyomban észrevette, hogy Megan a
szokottnál is mogorvább, és a szeme ki van vörösödve. Olyan feldúltnak látszott,
hogy nem akart semmit sem mondani neki, nehogy még jobban kiborítsa.
Megpuszilta, amire Megan egy szóval sem reagált. Pár perc múlva el is tűnt.
– Történt valami? – kérdezte Tanya Pétertől halkan, amikor a konyhában végezve
fölmentek az emeletre.
– Nem tudom biztosan. Iskola után átment Alice-hez. Nem sokkal előbb érkezett
meg, mint te. Molly és én kettesben, nélküle mentünk bevásárolni. Talán Alice-t
kellene megkérdezned. Megan nekem semmit sem mond el.
Ahogy az anyjának sem, tette hozzá gondolatban Tanya. Egy éve még nem így
volt, de a dolgok megváltoztak azóta, hogy ő Los Angelesben kezdett dolgozni.
Most Alice volt Megan bizalmasa, ő pedig a távol lévő anya, aki többé már nem
tudott a lánya legszemélyesebb örömeiről és bánatairól. Azért reménykedett benne,
hogy ez egyszer majd meg fog változni.
Kis ideig csendben beszélgettek. Tanya elmesélte, hogyan haladnak a filmmel,
miféle feszültségek adódnak munka közben, hogyan szoktak megbirkózni a
válságos helyzetekkel és a különböző problémákkal, és megpróbálta lefesteni neki
azt az őrületet, amelyben nap nap után dolgoznak. Kicsivel később Molly jött be, és
elmondta, hogy Megan szakított a barátjával, mert a fiú megcsalta egy másik
lánnyal. Elmondta azt is, hogy Megan átment Alice-hez, hogy megossza vele a
bánatát. Tanya szíve elfacsarodott. Úgy érezte, a legjobb barátnője elveszi tőle a
lányát. Tudta, hogy esztelenség ilyet gondolnia, és hálás is volt Alice-nek, amiért
átvette tőle ezt a szerepet, mégis fájt, hogy Megan már nem avatja be a bizalmába.
Tudta, az ilyesmit nem lehet kikövetelni, szemrehányást sem lehet tenni miatta, a
bizalmat ki kell érdemelni. Ezzel kell fizetnie azért, hogy elment hazulról. Hirtelen
féltékenység fogta el a barátnője iránt, amiért ilyen jó viszonyba került Megannel.
Amit ő elveszített, azt Alice megnyerte. Megan nem is jött haza csak vacsorára.
Akkor is úgy, hogy Tanya felhívta Alice-t, és megkérte, küldje a lányát haza.
 – Milyen állapotban van? – kérdezte aggódva.
– Ki van borulva – válaszolta Alice óvatosan; boldog volt, hogy hallja barátnője
hangját. – De rendbe fog jönni. A szokásos tinibánat. A srác kicsit szemét volt, de hát
mind ilyenek ebben a korban. Attól borult ki ennyire, hogy épp a legjobb
barátnőjével csalta meg.
– Maggie Arnolddal? – szörnyedt el Tanya. Maggie mindig olyan aranyos lány
volt.
– Nem – közölte Alice a jól értesültek magabiztosságával. – Donna Eberttel.
Megan és Maggie már hónapok óta nincsenek túl jóban. Az első tanítási héten
összevesztek.
Tanya semmiről sem tudott, és ettől még rosszabbul érezte magát. Bezzeg Alice
mindenről tudott. O meg teljesen kiesett mindenből.
Aznap este csendben vacsoráztak a konyhában, s utána a lányok segítettek
másnapra megteríteni az ebédlőasztalt. Elővették a szép kristálypoharakat és a
porcelánkészletet, s azt a terítőt, amelyet minden évben ilyenkor használtak, és
amely még Péter nagymamájáé volt. Megan egy szóval sem említette anyjának az
átélt fájdalmakat. Némán tette, amit kellett, azután bement a szobájába. Úgy bánt
Tanyával, mint egy idegennel. Még dühös sem volt rá. De valahányszor az anyja
megpróbált beszélgetni vele, megm.n.ull távolságtartónak és közömbösnek.
Addigra már Alice-szel félig kitöltötte az egyetemi felvételihez szükséges je-
lentkezési papírokat, anélkül, hogy anyjának egy sort is megmutatott volna belőlük.
– Jól vagyok, mami. – Ezzel hárította el a közeledését. Nyoma sem volt már
annak a viszonylag jó kapcsolatnak, amit Los Angelesben és anyja itthon töltött
hétvégéi alatt sikerült nagy nehezen újra kialakítaniuk. A forgatás megkezdése óta
eltelt hetek alatt, amikor nem tudott hazautazni, Megan ismét megközelíthetetlenné
vált számára. Tanya úgy érezte, képtelen átlépni a kettejük között tátongó
szakadékot, és Megan egy lépést sem tett azért, hogy segítsen neki. Teljes mértékben
elzárkózott, és amikor csak tehette, visszavonult a szobájába. Ez nagyon rosszul
esett az anyjának, úgy érezte, mint anya kudarcot vallott, noha Molly váltig állította,
hogy nem így van. A két lány hozzá való viszonya homlokegyenest más volt. Nagy
megkönnyebbülést jelentett, amikor Jason, miután hazafuvarozta a barátait, akikkel
együtt jött, megérkezett, és a konyhába lépve egyenesen a hűtőszekrényhez ment.
Útközben egy gyors puszit nyomott anyja arcára.
– Szia, mami! Éhen halok.
Tanya elmosolyodott az ismerős köszönés hallatán, és rögtön felajánlotta, hogy
készít neki csilit. Jason örömmel fogadta az ajánlatot, és egy pohár tejjel letelepedett
a konyhaasztal mellé. Az anyja mindjárt hasznosnak érezte magát attól, hogy
etetheti. Jason elkérdezgette Mollyt az iskoláról, miközben Tanya kiborított egy
doboz csilit a serpenyőbe, és föltette a tűzhelyre. Közben Péter is kijött a konyhába,
és mindjárt ünnepivé vált a hangulat; mindenki csevegett mindenkivel. Pár perc
múlva Megan lépett be.
Ránézett a bátyjára, és mielőtt köszönt volna neki, máris közölte vele az újságot:
– Szakítottam Mike-kal. Megcsalt Donnával.
De anyjának még ekkor sem szólt egy szót sem a dologról. Mindenkivel
megosztotta a bánatát, csak vele nem. Még a szomszédasszony is előbb tudhatta
meg, mint ő.
– Szívás – mondta Jason együttérzőn. – Szemét alak. A csaj egy héten belül ki
fogja dobni.
– Hozzám akkor már hiába jön – jelentette ki Megan, és tovább beszélt Jasonhez,
míg az evett. Mindnyájan együtt voltak a konyhában, Tanya mégis úgy érezte, hogy
kirekesztették. Láthatatlannak érezte magát a saját családjában, holott azelőtt
körülötte forgott minden. Akkor még mindnyájuknak szükségük volt rá. Mostanára
nagyon is jól megtanultak boldogulni nélküle. Tökéletesen fölöslegesnek érezte
magát azon túl, hogy fölbontott egy doboz csilit a fiának, és megmelegítette a
tűzhelyen. Ettől eltekintve semmi hasznát nem látták. Jasonre pillantott, aki, miután
értesült Megan szerelmi életének legújabb fejleményeiről, épp azt mesélte az
apjának, hogy hol a helye a teniszcsapatban. Őhozzá nem szólt senki. Mintha ott sem
lett volna. Nem szándékosan, de legtöbb esetben kihagyták a társalgásból.
Leült melléjük a konyhaasztalhoz, és amikor csak tudott, ő is hozzászólt a
témához. Végül Jason felállt, és berakta a tányérját és a poharát a mosogatógépbe.
Aztán elindult kifelé a lányokkal, miközben nagyban folyt köztük a szó egyszerre
legalább tíz dologról. Olyanok voltak, mint egy vidám kis csapat. Egyszer csak a fiú
hátrapillantott, s a válla fölött odaszólt az anyjának:
– Kösz a csilit, mami.
– Amikor csak akarod – felelte Tanya, és Péterre nézett, aki még mindig ott ült, és
őt figyelte.
– Mennyivel jobban csinálod, mint én – mosolygott rá a férje. – Én minden este
csatatérré változtatom a konyhát. – Látszott rajta, milyen boldog, hogy a felesége
itthon van. Hosszú volt ez a két hét nélküle. De azt is tudta, hogy az asszonynak is
kimerítő volt az elmúlt két hét.
– Jó itthon lenni – mosolygott vissza rá Tanya. – És furcsa is – vallotta be. – Az az
érzésem, mintha a gyerekek már nem is tudnák, ki vagyok. Tudom, hülyeség, de
komolyan rosszul esik, hogy Megan Alice-nek mindent elmesél a szívügyeiről,
nekem pedig egyetlen szót sem szól róla. Régebben mindenről beszámolt nekem.
– Majd megint így lesz, ha újra itthon laksz. Tudják, hogy elfoglalt vagy, Tan.
Nem akarnak zavarni. Filmet csinálsz. Alice-nek nincs más dolga, és ő itt van,
helyben. A galériában sok öröme telik, de az nem vesz el sokat az idejéből. Neki is
hiányoznak a gyerekei, ezért örül Tia együtt lehet a mieinkkel.
– Úgy érzem magam, mint akit kirúgtak – panaszolta Tanya, miközben lassan
felballagtak a szobájukba. Jason szobájából kihallatszott a három gyerek nevetése.
Közben valami zenét is bekapcsoltak. A ház újra életre kelt.
– Nem rúgtak ki – felelte Péter szelíden, miután becsukták maguk mögött a
szobájuk ajtaját. – Csak szabadságon vagy. Ez egészen más. Ha végleg hazatérsz,
újból keresni fogják a kedvedet. Most mással van tele a fejük. Lassan felnőnek.
Ez igaz volt, és ez is elszomorította Tanyát. „Üres fészek" szindrómában
szenvedett, és az egészben az volt a legrosszabb, hogy elsőként ő hagyta el a fészket.
Vagy legalábbis előbb, mint a lányai. Ezzel megsértette a dolgok természetes
rendjét. Nem csoda, hogy Megan megharagudott rá. Tanya cseppet sem hibáztatta
érte, inkább nagyon is szenvedett a bűn-tudattól.
– Csapnivaló anyának érzem magam. Különösen mivel Megan annyira bizalmába
avatta Alice-t.
– O nagyon rendes nő, Tan. Nem fog rossz tanácsot adni neki.
– Tudom. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy én vagyok az anyja, nem Alice.
Úgy látszik, Megan elfelejtette ezt.
– Nem, nem felejtette el. Csak szüksége van valakire, akivel megbeszélheti a
dolgait. Egy felnőtt nőre. Velem sem beszélget ilyesmikről.
– Bármikor felhívhatna engem a mobiltelefonomon. Molly meg is teszi. És te is.
– Adj neki esélyt, Tan! Őt jobban megviselte, amikor elmentél, mint minket,
többieket. De már megbocsátott neked. Csak éppen elszokott attól, hogy
beszélgessen veled.
Tanya bólintott. Ez igaz volt. És borzasztóan fájt hallani az igazságot.
Úgy érezte, mintha elveszítette volna az egyik gyerekét. Molly bizalma sohasem
rendült meg benne, és ha éppen nem volt jobb dolga, vagy valami tanácsra volt
szüksége az iskolával kapcsolatban, Jason is felhívta néhány naponként, hogy
eldiskuráljanak kicsit. Bizonyos értelemben közelebb volt hozzá, mint az apjához.
Megan azonban szinte teljesen elzárkózott tőle. Tanya akaratlanul is
megkérdőjelezte, vajon bezárul-e valaha a köztük keletkezett szakadék. Már csak
arra kellett neki, hogy bemutassa a filmsztároknak. Ezenkívül jóformán semmi
kapcsolata nem volt a lányával. Nem is sejtette, hogy ez ennyire tud fájni. Nagyon.
Még annál is jobban. Olyan érzés volt, mintha a fél lábát vagy karját veszítette volna
el. És biztos volt benne, hogy Megannek is fáj. De még azt sem tudta, hogyan
hozhatná szóba neki a témát. Péter azt mondta, várjon türelemmel. De ő nem volt
meggyőződve arról, hogy ez lenne a megoldás. Alice elvette tőle a lányát. Nem a
barátnője hibája volt, nem is Megané, hanem egyedül az övé.
– Ne vedd annyira a szívedre – vigasztalta Péter kedvesen. – Szerintem javulni
fog a helyzet, ha majd újra itthon leszel.
-Addig még hónapok telnek el – felelte Tanya csüggedten. – Már majdnem
kitöltötték az összes felvételi papírt, és én nem voltam itt, hogy segítsek nekik. – A
hangján érezni lehetett, hogy tele van bűntudattal. Elhatalmasodott rajta az érzés,
hogy minden fontos dologból kimarad. Már nem vele, hanem Alice-szel és az
apjukkal beszélik meg a szerelmeiket, szakításaikat, ők vannak itt, amikor a felvételi
körüli teendők vannak soron, életük napi eseményeinek ők a tanúi. És ez sokkal
jobban felzaklatta, mint ahogy tartott tőle.
– Az elmúlt két hétben én is segítettem a felvételi papírok kitöltésében –
igyekezett megnyugtatni őt Péter. – És tudom, hogy Alice is foglalkozott velük. Azt
hiszem, a karácsonyi szünet alatt akarják befejezni. Akkor te is segíthetsz nekik,
vagy tanácsot adhatsz a dolgozatok elkészítéséhez. De szerintem jól haladnak vele.
– Van valami, amit nem Alice csinál? – csattant fel Tanya, de rögtön elfogta a
bűntudat, amikor tekintete találkozott férje pillantásával. Az elválás mindannyiukat
megviselte. Kezdettől fogva tudták, hogy nehéz lesz, de arra nem számítottak, hogy
ennyire. Tanya félt, hogy a gyerekeivel vagy a férjével való kapcsolata megsínyli a
távollétét. Péterrel eddig nem volt semmi gond, sőt Mollyval sem. Megan azonban
veszteségként élte meg anyja és a film találkozását. Tanya attól tartott, hogy
sohasem fog megbocsátani neki.
– Nem ő tehet róla – szólt szelíd szemrehányással a férje. Tanya egy sóhajjal leült
az ágy szélére.
– Tudom. Csak olyan csalódott vagyok. És mardos a bűntudat. Én tehetek róla,
senki más. Kösz, hogy kisírhatom magam neked.
Péter mindig mindenben lojális volt vele. Jól tudta, milyen szerencséje van a
férjével. Sohasem vette magától értetődőnek, hogy vele élhet. Ha nem ő van
mellette, szóba sem jöhetett volna a hollywoodi kaland. Mostanra azonban rájött,
már megbánta, hogy belekezdett. Könnyen lehet, hogy túl nagy árat kell fizetnie
érte. De már túl késő volt hátat fordítani az egésznek. Előre kell menekülnie, és a
lehető legjobbat kihozni ebből a kalandból.
 – Nekem mindig kisírhatod magad – mosolygott rá Péter, miközben leült mellé
az ágyra, és magához ölelte. – Mikor akarsz fölkelni, hogy megsüsd a pulykát?
– Ötkor – sóhajtott fáradtan Tanya. Voltak forgatási napok, amikor ennél is
korábban kelt fel, vagy tovább maradt fenn. Ez a fajta életmód időnként őrült iramot
diktált. Már értette, miért él oly kevés szakmabeli egészséges párkapcsolatban vagy
ép házasságban. Nem beszélve arról a rengeteg kísértésről, amely ebben a
szakmában éri az embereket. Máris több viszony bon-takozásának volt szemtanúja
még olyanok között is, akik egyébként mással éltek házasságban. Mintha a filmben
együtt dolgozók minden más kötelékről megfeledkeztek volna azok érdekében,
amelyeket épp a közös munka teremtett meg közöttük. Mint akik vitorlát bontva
tengerre szálltak, vagy átrándultak egy másik bolygóra. Az ő szemükben csak azok
voltak hús-vér emberek, akiket nap mint nap maguk körül láttak. Minden másról és
mindenki másról megfeledkezve élték mostani életüket a film díszleteinek
mikrokozmoszában. Tanyával ez nem történt meg, és tudta, hogy nem is fog
megtörténni, de elbűvölte és bizonyos értelemben el is borzasztotta mindaz, amit
maga körül látott.
– Kelts föl engem is – kérte Péter. – Ha akarod, ott leszek veled, amikor sütni
kezded a pulykát.
Az asszony ránézett, és megcsóválta a fejét.
– Hogy lehettem ilyen mázlista? – sóhajtotta, és megcsókolta a férjét. – Ugye
viccelsz? Nem foglak felébreszteni. Szükséged van az alvásra. De kösz, hogy
felajánlottad.
– De neked is szükséged van rá. Különben is szeretek veled lenni.
– Én is veled. Nem tart sokáig, és utána visszabújok melléd az ágyba.
Nem sokkal ezután lefeküdtek, és Tanya úgy ébredt hajnalban, ahogy elaludt:
szorosan a férjéhez bújva. Péter álmában átölelte, mint mindig, s az arcán békesség
honolt. Boldog volt, hogy otthon tudhatja a feleségét, aki minden kudarcélménye és
Megan bizalmának elvesztése ellenére is élvezte az otthonlétet.
Tanya hajnalban fölkelt, ahogy eltervezte, betette a pulykát a sütőbe, mindent
megcsinált, amit kellett, aztán visszafeküdt még négy órára. Amilyen közel csak
lehetett, odahúzódott Péterhez, és amikor ismét felébredt, az ágyon egy kupacban
álltak a takarók, a lepedő, a karok és a lábak. Mennyivel jobb volt így, mint egyedül
aludni a Beverly Hills-i bungaló háló-szobájában! Nyújtózott, és mosolyogva nézett
a férjére. Ennél szebben nem is kezdhették volna a napot.
– De jó, hogy itthon vagy, Tan! – mondta boldogan Péter. Szeretkeztek, majd nem
sokkal utána fölkeltek. A férfi lezuhanyozott, felöltözött, és lement a földszintre.
Tanya pongyolában ment utána, hogy megnézze, mi újság a konyhában. Meglepve
látta, hogy Megan a konyhaasztalnál ülve komoly beszélgetésben van Alice-szel, aki
már egy csésze kávéval is kiszolgálta magát. Teljesen otthon érezte magát a
konyhájukban, és meglepődött, amikor ők beléptek. Egy könyv volt mellette az
asztalon, és fesztelen mosollyal nézett föl Péterre.
– Visszahoztam a könyvedet. Remek volt. Nem is olvastam még ilyen humorosat...
egyébként boldog hálaadást – köszöntötte mindkettőjüket, de Tanyának ismét az volt
az érzése, mintha láthatatlanul lenne jelen a saját életében. Szinte mintha meghalt
volna, és kísértetként járna vissza. Egy pillanatra az a benyomása támadt, hogy
barátnője keresztülnéz rajta.
– Készíthetek neked reggelit? – kérdezte, igyekezve úrrá lenni neheztelésén és
féltékenységén, látva, hogy Alice milyen komoly beszélgetést folytatott Megannel.
– Kösz, ne. Már ettem. James és Melissa már hajnalok hajnalán felkeltek.
Jason és Molly még aludtak. Késő éjszakáig ébren voltak. Egyedül Megan kelt
föl, miután lefolytatott egy kellemetlen telefonbeszélgetést a volt legjobb
barátnőjével, Donnával, és az imént épp erről számolt be Alice-nek. Az asszony épp
akkor ért a konyhaajtóhoz Péter könyvével, amit ott akart hagyni, de Megan
meglátta, és behívta. Ezután részletesen elmesélte neki a Donnával folytatott
beszélgetését.
– Gyönyörű a pulykád, Tan – mondta Alice elismerően. – Én nem találtam szépet
az idén. Már mind elvitték őket.
így csevegett tovább, miközben Tanya kitöltött a férjének egy csésze kávét, teát
készített magának, aztán ők is leültek az asztalhoz a lányuk és a szomszédjuk mellé.
Péter a könyvről érdeklődött, mire Alice elismételte, mennyire tetszett neki, és
milyen viccesnek találta. A férfi jólesőn hallgatta.
– Mondtam én, hogy épp neked való. Van egy másik könyve is, az még
humorosabb. Majd megkeresem, fönt van valahol az emeleten. Majd azt is
kölcsönadom -mondta a bizalmas jó barátok közvetlenségével.
Tanya hallgatta őt, amint Alice-szel beszélget, és nem tudta eldönteni, vajon egy
külső megfigyelő kitalálná-e, melyik asszony Péter felesége. Eltekintve attól, hogy
csak az előbb szerelmeskedett vele, a férje egyforma fesztelenséggel viselkedett
mindkettőjükkel, és az a meghitt tónus, ahogy Alice-szel egymáshoz szóltak,
hirtelen kihozta a sodrából. Tudta, hogy Péter nem feküdt le Alice-szel, de láthatóan
nagyon jóban voltak. Már-már túlságosan is jóban, legalábbis az ő ízlése szerint.
Minden jel szerint közelebb kerültek egymáshoz, amióta ő áttette a székhelyét Los
Angelesbe. Állandóan ki-be járt a házba, ellenőrizte a lányokat, enni hozott
mindnyájuknak, vagy áthívta őket magához vacsorázni. A gyerekei, de a férje
számára is, ma már inkább családtag volt, mint barát. És Tanya kénytelen volt arra
is felfigyelni, hogy Alice neve jóformán minden beszélgetésükben elhangzott. Mert
hozott nekik valamit, vagy megtett nekik valamit, esetleg elment egyik vagy másik
vagy mindkét lánnyal valahová. Óriási segítséget jelentett Péternek, ugyanakkor
nagyon bosszantotta Tanyát.
Ott ült, nézte a barátnőjét, és feltett magának egy kérdést. Úgy gondolta, tudja rá a
választ, de nem volt benne olyan biztos, mint lett volna a szeptembert megelőzően.
Elhatározta, hogy alkalmasint megkérdezi Pétertől, és hallgatta tovább a
beszélgetésüket, mígnem Alice végül fölállt, és hazament a saját házába, a saját
gyerekeihez. Megan jóformán abban a pillanatban szintén kivonult a konyhából. Az
ezután következő pár pillanatnyi csendben Tanya, remélve, hogy félelme alaptalan,
a férjére nézett. Eddig soha nem kételkedett benne, még gondolatban sem. És most is
bűntudata volt miatta. Tudta, hogy ő tehet minderről, senki más. De Alice
tagadhatatlanul otthon érezte magát náluk, és sokkal bizalmasabb viszonyban volt
Péterrel, mint korábban bármikor.
– Tudom, hogy őrültségnek hangzik, és lehet, hogy elmebetegnek fogsz tartani –
kezdte óvatosan, a férje arcát fürkészve. Alig egy órája szeretkeztek, és minden
tökéletesnek tűnt. De az ember sohasem tudhatja. Ennél furcsább dolgokat is
követtek már el. Lehet, hogy magányosnak érezte magát nélküle, és tudta, hogy
Alice Jim halála óta szeretne férfit találni magának. -De ugye nincs viszonyod vele?
Ne haragudj, hogy megkérdezem, de kezd olyan érzésem lenni, mintha beköltözött
volna hozzánk. – Alice sohasem volt ennyire része az életüknek, akármilyen jóban
voltak is Tanyával. És sohasem volt ilyen közeli kapcsolata a barátnője férjével,
mint most.
– Ne nevettesd ki magad! – felelte Péter, mint az várható volt. Helyénvaló válasz
volt, s a férfi rögtön fel is állt, hogy töltsön magának még egy csésze kávét. Tanya
feszülten figyelte az arcát. – Hogy jutott ez az eszedbe?
– Sűrűn találkoztok hétközben, és gyakran át is mentek hozzá. Gyakorlatilag
örökbe fogadta Megant. Most is, amikor bejöttünk ide, olyan érzésem volt, mintha
az ő konyhájába léptünk volna be. Azelőtt sohasem éreztem ezt vele kapcsolatban.
Mintha te és a gyerekek hozzá tartoznátok, és nem hozzám. A nők érdekesek ilyen
szempontból. Igyekeznek a hatalmukban tartani a férfit, akivel lefekszenek, de még
a családját is. – Egészen zavarba jött a saját szavaitól. Péter megcsóválta a fejét.
– Rengeteget segít, amióta nem vagy itthon. De nem hiszem, hogy illúziói
lennének velem és a gyerekekkel kapcsolatban. Tudja, hogy vissza fogsz jönni.
 Volt abban valami, ahogy ezt mondta, ami szorongást keltett Tanyában.
– Mit jelent ez? Tudja, hogy vissza kell téged adnia nekem, ha befejezem a filmet?
Vagy azt, hogy jelenleg nem történik semmi?
Érezte ezt az árnyalatnyi különbséget a férje szavaiban, és nagyon nem tetszett
neki.
– Nincs viszonyom vele. Elég világosan válaszoltam? – felelte Péter szűkszavúan,
majd betette a kávéscsészéjét a mosogatóba. Közben ide-oda járkált a konyhában. Az
asszony nem egészen értette, miért, ámbár a téma elég kínos volt mindkettőjüknek.
– Igen. Elég világosan. Örülök neki – felelte, és odahajolt, hogy szájon csókolja a
férfit. – Borzasztó lenne, ha lefeküdtél volna vele. Csak hogy tudd.
Ekkor a férje különös tekintetet vetett rá.
– És te, Tan? Ért valami kísértés Los Angelesben? Összeakadtál valakivel, akivel
szívesen félrelépnél egyszer, vagy akár többször is a forgatás végéig? Tudom, hogy
abban a világban az emberek sok őrültségre kaphatók, és te egyébként is gyönyörű
nő vagy.
Tanya ezt hallva elmosolyodott, és habozás nélkül válaszolta:
– Nem. Egy pillanatra sem. Számomra te vagy az egyetlen férfi. A többiek sehol
sincsenek hozzád képest. Szerelmes vagyok beléd. Még mindig. Húsz év után is.
– Én is szerelmes vagyok beléd – felelte Péter halkan. Látszott rajta, hogy jólestek
neki Tanya szavai. -Ne haragudj Alice-re. Magányos, és nagyon kedves a
gyerekeinkhez.
– Csak azt nem akarom, hogy hozzád is túlságosan kedves legyen. A
jelenlétedben úgy viselkedik, mintha én nem is léteznék.
– Alice jó barát. Nagyra értékelem a segítségét. Van, hogy nélküle nem is
boldogulnék. Rajta tartja a szemét a dolgokon, ha a munka miatt nem tudok időben
hazajönni. És a lányok nagyon szeretik. Mindig is szerették.
– Tudom. Én is szeretem. Csak aggódom. Nehéz dolog egy hétből öt napot távol
tölteni itthonról.
Kiderült, hogy még annál is nehezebb, mint gondolták. Pedig még csak két hónap
telt el. És Tanyát nyugtalanította, hogy a forgatás idején több hétvége is lesz, amikor
majd nem fog tudni hazajönni. Eltökélte, hogy amilyen gyakran csak lehet, mindig
hazajön, de tudta, hogy erre nem mindig lesz lehetősége, mint ahogy az elmúlt két
hétben sem volt. Azt pedig végképp nem szerette volna, ha Péternek emiatt lesz
valakije. Mindkettőjüknek erősnek kell lenniük. O az volt. És csak feltételezni tudta,
hogy a férje is az, akármilyen magányos is Alice, és akármennyit segít is neki a
lányok körül. Kezdett tőle kiütéseket kapni, és a barátnőjén is látszott, hogy kicsit
feszélyezve érzi magát vele szemben. Tanya fejében az is megfordult, hogy talán
bűntudata van. Ezek szerint nem. De azért örült, hogy megkérdezte, s így tisztázódott
a dolog. Megkönnyebbült Péter válaszától. Többé nem fogja szóba hozni. Épp elég
volt egyszer.
Megnézte a pulykát. Szépen sült. Aztán fölment az emeletre lezuhanyozni és
felöltözni. A szobája előtt elhaladva hallotta, hogy Jason mocorog. Jó érzés volt
itthon tudni őt. Mosolyogva ment vissza a szobájába. Amikor egy óra múlva ismét
lement, Jasont már a konyhában találta, nagy beszélgetésben az apjával. Felajánlotta,
hogy készít neki egy könnyű reggelit; nem akarta jóllakatni a pulykavacsora előtt,
amihez délután akartak leülni. De a fia azt felelte, már kiszolgálta magát a
hűtőszekrényből túrós lepénnyel és a maradék csilivel. Jason szemében ez tökéletes
reggelinek számított.
Fél kettőkor mindnyájan összegyűltek a nappaliban, szépen felöltözve az ünnepre.
Kettőkor pedig leültek az ebédlőasztalhoz. Péter felszeletelte a pulykát, és
egyhangúlag megállapították, hogy az idén jobban sikerült, mint az utóbbi években
bármikor. Amikor Tanya végignézett az asztal körül ülőkön, és mint minden évben,
elmondta az asztali áldást, elöntötte a hála, amiért együtt lehetnek, szeretik egymást,
és mert az idén is van miért hálásnak lenniük.
– Köszönjük neked a családunkat – mondta halkan, mielőtt kimondta volna az
áment. És magában arra kérte Istent, hogy a távollétében védelmezze őket.
 Tízedik fejezet
A hálaadást követő vasárnapon nagyon nehezére esett elutazni otthonról. Úgy
érezte, épp csak megérkezett és egy kicsikét megpihent, máris újra indulnia kell.
Mollyval volt néhány nagyon kedves pillanata, és az is nagyon jó volt, hogy Jason
is haza tudott jönni. És vasárnap délután Megan végre neki is elmondta mindazt, ami
Mike és közötte történt. Kettőjük bizalmas beszélgetése, a lánya szeméből kiolvasott
csalódottság, és az, hogy újra megnyílt előtte, kis híján megríkatta Tanyát. És
Péterrel is mintha még közelebb kerültek volna egymáshoz. Csodálatos hétvége
volt. Igazi szenvedést jelentett vasárnap délután összepakolni, és este visszaindulni
Los Angelesbe. Magába roskadva ült a kocsiban, amikor a szintén borús kedvű férje
a szakadó esőben kivitte a repülőtérre.
– Istenem, hogy utálok visszamenni – sóhajtotta Tanya, már a repülőtér felé
közeledve. A legszívesebben szólt volna Péternek, hogy forduljon vissza, inkább
otthagyja a filmet. Most bánta csak igazán, hogy igent mondott a felkérésre. Úgy
érezte, a férjének és a lányoknak valóban szükségük lenne rá otthon. És neki
ugyanennyire szüksége volt rájuk. – Szerinted mi lenne, ha most kiszállnék? –
Egész hétvégén ez járt a fejében.
– Beperelnének, mert már rengeteget fizettek neked, és a filmet ért veszteség
miatt. Nem tartom jó ötletnek. Mint az ügyvéded, ellenzem a dolgot. – Szomorúan
rámosolygott, miközben áthajtottak a vonalon, melyre az „Indulási oldal" szavakat
festették fel. – Mint a férjed, bevallom, hogy tetszik az ötlet. De azt hiszem, most
inkább az ügyvédedre hallgass, ne a férjedre. Valószínűleg kemény profikkal van
dolgod, akik gondoskodnának róla, hogy búcsút vegyél az írói karrieredtől. – E
pillanatban még ez is kicsi, már-már vállalható áldozatnak tűnt számára. – Nem
akarhatod, hogy bepereljenek, Tan. Az nagyon kínos lenne. – Tanya a könnyeit
nyeldesve bólintott. – Átvészeljük. Nem tart örökké. Már csak hat hónap. – Úgy
hangzott, mint egy életfogytig tartó börtönbüntetés. De nem volt más választása,
mint lenyelni a keserű pirulát, és a végén a lehető legjobban kikerülni ebből az
időszakból. A hazajárás megkönnyítette, ugyanakkor meg is nehezítette a dolgát.
Most nagyon nehéz volt elindulnia. Mindkét lány sírt, ami teljesen kiborította, Péter
meg úgy nézett ki, mintha meghalt volna valaki, és Tanya csakugyan úgy érezte,
hogy belepusztul. Óriási hibát követett el. És nem akart visszamenni.
– Három hét múlva karácsonyi szünet kezdődik a forgatásban. Akkor három hétig
itthon leszek. – Ez a három hét egybeesik a gyerekek karácsonyi vakációjával, így
azalatt és még utána is néhány napig otthon lesz. Csak Jason vakációja lesz hosszabb
az övénél, de ő sítúrát szervez a barátaival arra az időre, amikor az anyja már nem
lesz otthon. – És ha tudok, jövő hétvégén is hazajövök.
– Ha nem tudsz, talán én is elmehetnék hozzád egy éjszakára. A lányok
elmaradhatnak Alice-szel. – Nem akarta egyedül hagyni őket a házban.
– Nagyon örülnék neki – felelte Tanya, miközben megálltak a járdaszegély
mellett. Csak kézipoggyásza volt, mint mindig, és nem kellett semmit elvámolnia. -
Szólok, ha mégis dolgoznom kell a jövő hét végén.
– Csak vigyázz magadra, Tan – ölelte magához szorosan Péter. – Ne dolgozz túl
sokat... és köszönet a csodás hálaadásért. Mindannyian nagyon élveztük.
-Én is... Szeretlek... – És megcsókolta. Érezhető volt, hogy mindketten kétségbe
vannak esve. Reggel is érezte, miközben szeretkeztek: mintha fuldokoltak volna,
miközben az áramlatok egyre messzebb sodorták őket egymástól.
– Én is szeretlek. Hívj föl, ha megérkeztél! Mögöttük már dudált a többi autó, az
asszonynak ki kellett szállnia. Egy pillanatra még megállt, s még egy utolsó csókra
behajolt az autó ablakán. De jött egy forgalomirányító, s szólt Péternek, hogy
induljon tovább. O elindult, Tanya pedig bement az épületbe.
Nem sokkal ezután bejelentették, hogy a gépe késve indul. Csak három óra múlva
szálltak fel, és hajnali egy óra is elmúlt, mire a szállodába ért. Már a repülőtérről
felhívta Pétert. Egész úton nagyon rossz időben repültek, és Los Angelesben is esett
az eső. Az egész útja nyomasztó volt. Máris hiányzott neki a férje és a lányok, és
rettegett attól, hogy majd vissza kell mennie a forgatási helyszínre. Haza akart
menni. Amikor elfordította a kulcsot a bungaló ajtajának zárjában, és belépett az
ajtón, meglepetés fogadta. Az éjszakás szobalány felkapcsolta az összes villanyt, és
a lakásban halk zene szólt. Minden gyönyörű volt, kellemes meleg várta, és a
magányos hotelszoba helyett valahogy otthonosnak tűnt az immár megszokott lakás.
A kisasztalon a szálloda ajándékaként egy tál friss gyümölcs, sütemény és egy üveg
pezsgő volt odakészítve. Jó volt így megérkezni, s egy fáradt sóhajjal leereszkedni
a heverőre. Végtelenül hosszú út állt mögötte. De most, hogy visszaérkezett, nem is
volt olyan rossz, mint amennyire félt tőle.
Bement a fürdőszobába, ahol várt rá a hatalmas fürdőkád. Fürdősót hintett a
vízbe, bekapcsolta a jacuzzit, és öt perc múlva beereszkedett a vízbe. Mivel nem
vacsorázott, megfájdult a feje. Erről eszébe jutott, hogy bármit rendelhet a
szobaszerviztől. Egy klubszendvics és egy csésze tea mennyeinek ígérkezett, így
amikor kiszállt a kádból, és bebújt a fürdőköpenyébe, felhívta a szobaszolgálatot, és
tíz perc múlva már ott is volt a szendvics és a tea. Mosolyogva állapította meg
magában, hogy azért ennek a helynek is vannak előnyei, és hogy a fényűzés e
kisebb-nagyobb megnyilvánulásai elviselhetőbbé teszik az életét. Míg evett,
bekapcsolta a tévét, kis ideig egy régi Cary Grant-filmet nézett, azután bebújt az
ágyba a frissen vasalt ágynemű közé. Jó lett volna érezni maga körül Péter karját, de
ettől eltekintve kellemes éjszakája volt, s másnap kipihenten, gyönyörű napfényes
reggelre ébredt. A napfény beáradt az ablakon, s ahogy körülnézett, meglepő
módon otthon érezte magát. Ez itt az ő saját, a családjától és az otthonától távoli,
külön kis élete volt. Különösnek tűnt, hogy két élete van: az egyik, amit szeretett és
ahol az övéivel élt együtt, és egy másik, ahol dolgozott. Talán nem is olyan rossz
ez, és különben is, három hét múlva kezdődik a vakáció. Kis szerencsével a jövő hét
végén is hazamehet. Egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha két különböző
ember lakna benne – egy otthon, és egy másik itt. Eddig ezt nem érezte.
Felhívta a férjét, aki már úton volt az irodája felé, és épp a hídon araszolt át.
Megbeszélték, hogy este, ha már otthon lesz, majd beszélnek. Szeretlek, mondta
Tanya, mielőtt kilépett a vonalból. Azután fölkelt és felöltözködött.
A forgatási helyszínen a szokásos káosz fogadta, de a négynapos hálaadásünnep
után mindenki jó hangulatban volt. Max fölcsillanó szemmel üdvözölte, s még
Harry is a farkát csóválta, amikor meglátta. Kicsit olyan volt az egész, mintha
hazaérkezett volna, akárcsak előző este, a bungalóban. Akaratlanul is elfogta egy
enyhe kis bűntudat. Egyáltalán nem volt olyan rossz, mint ahogy Rossban emlékezett
rá. Most tehát két, egymástól nagyon távol eső világ között ingázott. Az volt benne a
jó, hogy mindkettőt a magáénak tudhatta. Csak ne érezte volna közben úgy, hogy
maga sem tudja, valójában kicsoda ő: író, vagy feleség és anya. Hiszen mindkettő
volt. De mégis inkább feleség és anya. Most, amikor leült egy székre Max mellé, és
megpaskolta Harryt, kicsit árulónak érezte magát.
– Kiélvezte a családi otthon melegét? – érdeklődött a rendező.
– O, nagyon – felelte mosolyogva. – És maga hogy ünnepelt?
– Talán nem annyira boldogan, mint maguk, de nem volt rossz. Pulykás
szendvicseket ettünk Harryvel, és régi filmeket néztünk a tévében.
Max gyerekei odaát keleten éltek, és ezért a pár napért nem akarta átrepülni az
egész kontinenst, úgyhogy inkább Los Angelesben maradt. Karácsonykor azért
szándékában állt meglátogatni őket.
– Majdnem nem jöttem vissza – vallotta be neki Tanya. – Olyan jó volt otthon
lenni velük.
– De visszajött, és ebből tudhatjuk, hogy nem ment el a józan esze. Különben
Wayne halálra perelte volna.
– Ezt mondta Péter is.
 – Bölcs ember. Jó ügyvéd. Meglátja, hamarabb befejezzük a filmet, mint
gondolná. Akkor meg majd az lesz a vágya, hogy kezdhesse a következőt.
– Ezt mondja Douglas is. De én nem hiszem el. Szeretek otthon lenni a férjemmel
és a gyerekekkel.
– Akkor lehet, hogy nem akarja újból kezdeni – jegyezte meg Max filozofikus
nyugalommal. – Maga okosabb, mint mi többiek, és mellesleg van miért
hazamennie. Sok embernek viszont ebből áll az élete. Minden más ennek esik
áldozatul, úgyhogy már nincs miért hazamenni. Mindannyian egy lakatlan sziget
foglyai lettünk, nem menekülhetünk el innen. Maga okosan tette, hogy élte az életét,
s így meg tudta őrizni mostanáig. Maga turista, Tanya. Nem hiszem, hogy a
filmkészítés valaha is ki fogja tölteni az életét.
– Remélem is, hogy nem. Ez túl bolond világ nekem.
– Tényleg az – mosolygott a rendező, majd utasításokat kezdett osztogatni az
embereknek. Fél óra múlva, mihelyt befejezték a bevilágítást, és a színészek is
felkészültek, folytatni akarták a forgatást.
Abba se hagyták éjfélig, és Tanya még a helyszínről felhívta a férjét, hogy ne
legyen túl késő számára. Kicsit messzebbre kellett mennie, és a hangját is sutto-góra
fogta. Péter elmondta, hogy jól sikerült a napja, és a lányokkal is minden rendben
volt, ő pedig elmesélte, hogy mit csináltak, és hogy jó hangulatban telt a nap. Akkor
el kellett köszönnie, mert Jeannek megint valami gondja volt a szövegével. Tanya
már százszor átírta neki, de még így sem találta jónak. Fárasztó munka volt.
Hajnali egy órára ért vissza a szállodába, és kettő volt, mire ágyba került.
Rettenetesen hosszú volt a nap. És másnap Douglas is megjelent a forgatáson.
Megkérdezte Tanyát, milyen volt a hálaadása, s ő azt felelte, nagyon jó. A producer
három napra Aspenbe repült a barátaihoz. Nagyon értett hozzá, hogyan tegye
kellemessé az életét.
Csütörtökön korán befejezték a forgatást, s meghívta Tanyát egy esti partira, de ő
habozott. Nem akaródzott sehová sem elmennie. Munka után jólesett esténként
visszavonulni a bungalójába. Fárasztónak érezte, hogy elkísérje Douglast egy
elegáns partira, ő azonban nem tágított.
– Meglátja, jól fog esni. Nem dolgozhat örökké. A munka után kezdődik az élet.
– De nem nekem – mosolygott az asszony.
– Akkor kezdje el most! Élvezni fogja. Égy új film bemutató vetítése lesz. Laza,
kötetlen este, néhány nagyon kellemes emberrel. És tizenegy órára már otthon is
lehet.
Végül Tanya beadta a derekát. És Douglasnek igaza volt. Összeismerkedett
néhány valódi hollywoodi sztárral, két híres rendezővel és egy rivális producerrel,
aki mellesleg Wayne egyik legjobb barátja volt. És még a film is tetszett neki. Az
ételek finomak, az emberek elegánsak voltak, Douglas pedig remek társaságnak
bizonyult. Mindenkinek bemutatta Tanyát, és gondoskodott róla, hogy jól érezze
magát. És amikor végül hazavitte, az asszony köszö-netképpen behívta egy italra. A
férfi pezsgőt, ő teát ivott, és megköszönte az estét.
-Jobban ki kellene használnia ezt a lehetőséget, Tanya. Emberekkel kell itt
megismerkednie.
– Minek? Van egy munkám, azt elvégzem, azután hazamegyek. Nincs szükségem
arra, hogy kapcsolatokat teremtsek itt.
– Még mindig olyan biztos abban, hogy haza fog menni? – kérdezte cinikus
felhanggal a férfi.
– Igen, biztos vagyok..
– Nagyon kevesen teszik meg. Lehet, hogy tévedek, és maga köztük van. Nem
tudom, miért, mégis az az érzésem, hogy a végén nem akar majd hazamenni.
Szerintem ezt maga is tudja, épp ezért küzd olyan keményen ellene. Talán attól fél,
hogy majd nem akar hazamenni.
– Nem. Haza akarok menni – válaszolta határozottan Tanya. Arról nem beszélt,
hogy hálaadás után kis híján vissza sem jött.
– Ennyire jó a házassága? – kérdezte Douglas, akit a pezsgő kicsit elszántabbá és
vakmerőbbé tett.
– Azt hiszem, igen.
– Akkor maga szerencsés nő, s a férje még szerencsésebb. Ilyen házasságot én
nem ismerek. A legtöbb úgy omlik össze, mint a kártyavár. Különösen a hosz-szú
távollét miatti feszültségek és a Hollywood felkínálta kísértések következtében.
– Lehet, hogy éppen ezért akarok hazamenni. Szeretem a férjemet és a
házasságunkat. Nem akarom feláldozni mindazért, ami itt van.
– Jóságos isten – mondta erre a férfi, és a maga jellegzetes Raszputyin-
tekintetével nézett Tanyára. Ő azonban ma már jobban ismerte Douglast, és tudta,
hogy bár szeret az ördög ügyvédje szerepében tetszelegni, korántsem olyan
veszedelmes, mint eleinte gondolta. – Egy erényes asszony. A Biblia is azt mondja,
hogy a derék asszony többet ér, mint az igazgyöngy. És persze ritkább is annál.
Nekem például egyik feleségem sem volt az. – És töltött magának még egy pohár
pezsgőt.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon unalmasnak találna egy ilyen asszonyt –
ugratta nevetve Tanya.
 – Valószínűleg igaza van. Az erkölcsösség nem erősségem. Nem hiszem, hogy
meg tudnék felelni ennek a kihívásnak.
– Lehet, hogy meglepődne, ha rátalálna a megfelelő asszonyra.
– Lehet – bólintott a férfi, és miközben átható tekintettel nézett a nőre, letette a
poharát. – Maga derék asz-szony, Tanya. Akármennyire is nem szívesen ismerem
be, de csodálom ezért. Szerencsés fickó a férje. Bízom benne, hogy ő is tudja ezt
magáról.
-Tudja – mosolygott a férfira. Kedves bók volt Douglas szájából. Neki aztán volt
tapasztalata e téren. De az erényes nők nem érdekelték, mindig is nagy játékos volt.
Most, hogy megismerte, tiszteletet érzett iránta. És élvezte, ha vele lehetett. Ma este
nagyon jól érezte magát, és ezzel az asszony is így volt. A producer már nem keltett
feszültséget benne. Amióta együtt töltötték azt a napot a férfi úszómedencéjénél, és
utána kettesben megették a kínai gyorséttermi kajákat, úgy érezte, barátok lettek.
Douglas pár perc múlva felállt, Tanya pedig megköszönte neki az estét.
– Amikor csak óhajtja, drágám. Fáj beismernem, de úgy érzem, maga jó hatással
van rám. Eszembe juttatja, hogy mi a fontos az életben. Kedvesség, feddhetetlenség,
barátság, egyszóval csupa olyasmi, amiket rendszerint végtelenül unalmasnak
találok. De maga sohasem untat. Ellenkezőleg. A helyzet magaslatára emelkedve
sokkal tartalmasabban tudom eltölteni az időt, mint sok más ismerősömmel.
Hízelegtek neki a férfi szavai, és egy kicsit meg is hatódott tőlük.
– Köszönöm, Douglas.
– Jó éjszakát, Tanya. – Jobbról-balról megcsókolta, és elment.
Az asszony indult, hogy felhívja a férjét. Fél tizenegy volt, és meglepetésére Péter
telefonján a postafiókja jelentkezett. Akkor hívta a lakástelefonon, amelyet Molly
vett föl, és mondta, hogy apja Alice-nél van. Valami tömítést kell kicserélnie a
pincében, mert elfolyik a víz. Tanya nem akarta ott zavarni, inkább meghagyta a
lányának, hogy az apja hívja föl, ha hazaért. Azután lefeküdt az ágyra, várta a hívást,
és elaludt. Világosban ébredt, s akkor megint felhívta Pétert. A lányok épp elindultak
az iskolába, s húsz percen belül neki is ott kellett lennie a forgatás helyszínén.
– Betömted a léket? – kérdezte tréfás hangon. – Nagyon jó szomszéd vagy.
– Igen, az vagyok. Már állt a víz a pincéjében. Rémes volt. Eltörött egy vízcső.
Nem sok mindent tudtam kezdeni vele. Inkább mojitókat ittunk.
– Mi az a mojito? – kérdezte meglepetten Tanya. A férje mostanában többet ivott,
mint régen. Los Angelesben figyelt fel rá, amikor itt voltak nála látogatóban a
lányokkal.
– Nem tudom. Valami idióta kubai ital. Menta is van benne. Finom.
 – Leittátok magatokat? – ijedt meg Tanya.
– Dehogy – nevetett Péter. – Csak sokkal vidámabb volt, mint térdig gázolni a
vízben a pincéjében. Ki akarta próbálni rajtam.
Tanyának megint eszébe jutott az a kérdés, amit hálaadáskor feltett a férjének, de
most nem tette fel. Megfogadta, hogy nem fogja még egyszer megkérdezni. És nem
akarta, hogy elhatalmasodjon rajta a paranoia. Ő is együtt volt az este Douglasszel,
de nem történt köztük semmi. Semmi okát nem látta, hogy Péter és Alice között
legyen valami. Mindössze megpróbálják a lehető legjobbat kihozni ebből a nehéz
időszakból. Házas emberként nehéz egyedül maradni. És mint Douglas mondta, az
ember nem maradhat otthon minden este. Rosszabb dolgok is léteznek, mint mojitót
inni Alice-szel, és tudta, hogy a férje nem tenne olyasmit. De azért megfordult a
fejében, hogy vajon a barátnője ráhajtott-e. Amilyen ártatlan és egyenes, becsületes
lélek, Péter talán észre sem venné, ha csakugyan ebben mesterkedne. Alice rossz
helyen kereskedik nála.
– Muszáj indulnom. Csak előtte még puszit akartam küldeni neked. Legyen jó
napod!
– Neked is. Később majd beszélünk.
Tanya sietve lezuhanyozott, felöltözködött, s már indult is a forgatásra. Amikor
odaért, épp egy a lámpák miatt keletkezett kisebbfajta tüzet próbáltak eloltani. Harry
vadul ugatta a kiérkezett tűzoltókat. A szokásosnál is nagyobb volt tehát a
felfordulás, és majdnem dél lett, mire helyreállították a világítást, és elkezdődhetett
a munka. Énnek következtében hajnali háromig dolgoztak, és még annyi időre sem
tudott elszabadulni, hogy felhívhassa Pétert és a gyerekeket. Amikor hazaért, csak
bezuhant az ágyba, és négy óra múlva már ismét talpon volt. Ez az őrült tempó
jellemezte végig az egész hetet, és sem ezen, sem a következő hétvégén nem tudott
hazamenni. De a rákövetkező héten elkezdődött a karácsonyi vakáció. Úgy ért haza,
hogy a hálaadás óta, azaz csaknem három hete nem látta a férjét. Amikor belépett,
Péter remegő izgalommal fogadta.
– Úgy érzem magam, mintha háborúból érkeznék haza – mondta elfulladva
Tanya, miközben a férje felkapta, és körbeforgott vele. Az asszony e pillanatban
megpillantotta Alice-t, aki Péter mögött lépett be az ajtón, és a barátnőjére nézett.
– Szia, Alice – mosolygott rá Tanya.
– Isten hozott itthon – válaszolta az, s egy perc múlva elment.
– Minden rendben van vele? – kérdezte aggodalmas arccal a férjét.
– Igen, jól van. Miért? – Zavartnak látszott, miközben töltött magának egy pohár
vizet. Az imént jött haza a szomszédból, és örömmel fogadta a hazaérkező
feleségét, ahogy ő is boldog volt, hogy láthatja a férjét.
– Zaklatottnak tűnt.
– Igen? Én nem vettem észre – mondta Péter bizonytalanul. És ekkor találkozott a
tekintetük. Ilyen lehet az a pillanat, amikor két bolygó összeütközik és felrobban.
Tanya belenézett a férje szemébe, és mindent látott. Ezúttal nem kellett feltennie a
kérdést. A válasz Alice szemében volt, nem Péterében.
– O, istenem. – Tanya úgy érezte, mintha forogni kezdene körülötte a szoba. A
férjére nézett, s ha nem akarta is tudni, mégis tudta. – O, istenem... lefekszel vele... –
Ez most kijelentés volt, nem kérdés. Nem tudta, hogyan vagy mikor történt, de azt
tudta, hogy megtörtént. És egyáltalán nincs vége. Újból belenézett a férje szemébe. –
Szerelmes vagy belé?
Péter bolond volt, de nem hazug. Újból nem hazudhatott neki. Berakta a poharát a
mosogatóba, megfordult, hogy ránézzen, és azt mondta, amit egyedül mondhatott.
Ugyanezt mondta Alice-nek is percekkel azelőtt, hogy a felesége belépett.
– Nem tudom. – És elsápadt.
– O, istenem... – jajdult fel Tanya, és kiment.
 Tizenegyedik fejezet
A karácsonyi vakáció minden egyes napja rémálom volt Péter és Tanya számára.
Először a férfi nem is akart beszélni erről a dologról a feleségével, de nem volt
más választása. Legalább ennyivel tartozott neki. Tanya félt kitenni a lábát a házból,
nehogy összefusson Alice-szel, aki kerülte mindkettőjüket, és nem jött át hozzájuk.
Sem Péter, sem Tanya nem akarta, hogy a gyerekeik megtudják.
– És mit jelent ez? – kérdezte végül az asszony, amikor a gyerekek épp valami
buliba mentek, és ők egyedül maradtak. Mindeddig óriási erőfeszítéssel sikerült
eltitkolniuk a dolgot. Tanya már harmadik napja otthon volt. Úgy érezte, mintha az
egész világ összeomlott volna körülötte. És joggal érezte úgy. A férje megcsalta a
legjobb barátnőjével. Másokkal is megtörtént, de nem hitte volna, hogy velük is
megtörténhet. Még azután sem gondolta volna, hogy hálaadáskor feltette azt a
kérdést Péternek. Tökéletesen megbízott benne. Szerinte nem az a fajta férfi volt –
legalábbis ő azt gondolta. De úgy látszik, tévedett. És alig szólt hozzá, amióta otthon
volt. Három hét alatt minden megváltozott. Tanya kétségbeesett tekintettel nézett rá
az asztal fölött. Péteren is látszott, mennyire megviseli ez a helyzet. Úgy érezte
magát, mintha megölte volna a feleségét. Az amúgy is törékeny kis asszony három
nap alatt három kilót fogyott, és sötét karikák éktelenkedtek mélységes
szomorúságról árulkodó szeme alatt. De a férje sem nézett ki különbül. Alice-t nem
látták azóta, hogy Tanya hazaérkezése napján véletlenül összetalálkoztak a
konyhában, és hirtelen minden világos lett.
– Nem tudom, mit jelent – válaszolta Péter lehajtott fejjel, megrendülten. – Csak
úgy megtörtént. Még csak nem is gondoltam rá. Soha nem vonzódtam hozzá. Azt
hiszem, csak megszoktuk, hogy amíg nem vagy itthon, együtt vagyunk. Nagy
segítség volt nekem a gyerekek dolgaiban.
– És a jelek szerint a te dolgaidban is – jegyezte meg Tanya epésen. – O
kezdeményezett, vagy te akartad? -Azt mondta magának, hogy nem akarja tudni a
részleteket, de énje egy része mégiscsak akarta.
– Csak úgy megtörtént, Tan – ismételte meg Péter. -Átmentünk pizzázni. Aztán a
lányok hazajöttek leckét írni. Nem is tudom... fáradt voltam... kibontottunk egy üveg
bort, és aztán csak azt vettem észre, hogy az ágyban vagyunk.
Látszott rajta, mennyire el van keseredve, és ugyanezt érezte Tanya is.
– És pontosan mikor történt ez? Miközben a telefonban végig azt mondtad,
mennyire szeretsz, én pedig folyton felhívtalak, amikor csak el tudtam szabadulni a
forgatásról? Mióta tart már?
 De mindegy is volt, mióta, a tudat így is, úgy is rettenetes volt. De mégis tudnia
kellett, mióta járatják vele a bolondját, és a férje hány hete vagy hónapja hazudott
már neki. Hálaadáskor már gyanakodott, de azt gondolta, csak paranoiás. Péter is
ezt gondolta. Vagy már akkor is hazudott? Legalább ezt tudni akarta. Hogy tényleg
ilyen hazug ember?
– Hálaadás után történt. Két hete. – Alig bírta kipréselni a torkán a szavakat. És
Tanya három hétig volt távol. Nem tudott hazamenni. E pillanatban csak azt tudta
biztosan, hogy óriási hibát követett el azzal, hogy elment Los Angelesbe filmet
csinálni. Ha ezzel tönkretette a házasságát, soha nem fogja megbocsátani sem
magának, sem Péternek.
– Egyszeri eset volt, vagy azóta is előfordult?
– Párszor előfordult – felelte a férfi bizonytalanul. -Azt hiszem, mindketten
magányosak vágyunk. Mindenkinek szüksége van valakire, aki törődik vele. -
Végtelenül szomorú volt a hangja. Mint aki tudja, soha többé semmi sem lesz olyan,
mint azelőtt. Tanya ettől félt a legjobban. Erre nem számított, se Pétertől, se Alice-
től. El sem tudta képzelni, hogy ez megtörténhet.
– Nekem is szükségem van valakire, aki törődik velem – mondta, és sírva fakadt.
– Nem, neked nincs – felelte Péter, és furcsán nézett rá. – Neked nincs szükséged
rám, Tan. Te hegyeket tudsz megmozgatni, mindig is tudtál. Te erős asszony vagy,
megvan a magad élete és hivatása.
Tanya döbbenten hallgatta férje szavait.
– Azért csinálom ezt a filmet, mert te azt mondtad, hogy meg kell csinálnom. Azt
mondtad, ilyen lehetőség egyszer adódik az életben, nem szabad elmulasztanom.
Nem azért mentem el, hogy karriert csináljak. A karrier sohasem volt fontos
számomra, te is nagyon jól tudod. Nekem ma is és mindig te és a gyerekek voltatok
az elsők.
Péter úgy nézett rá az asztal túloldaláról, mint aki nem hisz neki. Ebben a
pillanatban a Grand Canyon eltörpült a kettőjük között húzódó szakadék mellett.
– Nem hiszem, hogy ez ma is így van. Gondolj arra, milyen életed van ott. Nézz
szembe a tényekkel, Tán! Te nem akarsz majd visszajönni ide – közölte teljes
meggyőződéssel.
– Ne gyere te is ezzel a hülyeséggel! Nincs semmi abban az életformában, ami
kellene nekem. Az nem én vagyok. En csak egy alkalommal akartam kipróbálni
magam egy ilyen feladatban. Ennyit akartam, nem többet. Számomra semmi sem
változott. Az én életem itt van.
– Na persze – mondta erre Péter, egészen Megan stílusában. Tanyának nagy kedve
lett volna lekeverni neki egy pofont, de uralkodott magán. Nyilvánvaló volt, hogy a
férje egy szavát sem hiszi el. De ő erről nem tehetett. Ez a férfi sara volt. Igaz, hogy
ő Los Angelesben dolgozott, de nem feküdt le senkivel. Csak vele.
– Mit fogsz csinálni? Mit akarsz, Péter? – kérdezte, és visszafojtott lélegzettel
figyelte a férjét, aki vele szemben az asztal fölé görnyedve ült, majd fölnézett rá.
– Nem tudom. Még nagyon új ez az egész. Nem tudtam, hogy ez lesz belőle, és
Alice sem tudta – vallotta be becsületesen. A felesége most úgy nézett rá, mint egy
idegenre. Péter még sohasem látta őt ilyen dühösnek. Tanya valójában mélyen le
volt sújtva, de szavaiból csak a harag érződött.
– Ezt nem hiszem el. Valószínűbbnek tartom, hogy meg akart kaparintani téged és
a gyerekeket. És mihelyt elmentem, elérkezettnek látta az időt. A nyár óta puhítja
Megant.
– Nem puhítja, szereti. – Az, hogy védi Alice-t, rosszul esett Tanyának, és csak
még jobban elmérgesítette a helyzetet.
– Na és te? – kérdezte elcsukló hangon, s könnyei végigperegtek az arcán. –
Szerelmes vagy belé?
– Nem tudom, mit érzek, azonkívül, hogy össze vagyok zavarodva. A húsz év
alatt egyszer sem csaltalak meg, Tan. Szeretném, ha ezt tudnád.
– Mit számít az most? – zokogta az asszony. Péter nyúlt, hogy megfogja a kezét,
de ő elhúzta.
– Nekem nagyon is sokat számít – mondta gyötrődve a férfi. – Nem történt volna
meg, ha nem mész el Los Angelesbe.
Olyan méltánytalan volt, hogy most őt okolta, mégis megtette. És titkon Tanya is
magát hibáztatta.
– És most mit kellene tennem? Hálaadás után nem akartam visszamenni, csak te
azt mondtad, ha nem megyek vissza, beperelnek.
– Valószínűleg úgy is lett volna. – De ezzel már elkéstek. Ami történt, megtörtént,
és Péternek döntenie kellett. Mindkettőjüknek dönteniük kellett.
– Mit fogsz most tenni Alice-szel? – kérdezte Tanya páni félelemmel a hangjában.
– Ez csak afféle félrelépés, vagy valami több? Azt mondtad, nem tudod, hogy
szerelmes vagy-e belé. Mit jelent ez? – Nehezére esett feltenni ezeket a kérdéseket,
de tudni akarta. Joga volt tudni.
– Azt jelenti, amit mondtam. Nem tudom. Szeretem őt mint barátot, és ő
csodálatos nő. Nagyszerűen érezzük magunkat együtt a gyerekekkel, és egyformán
látjuk a dolgokat. Sok minden van, amit szeretek benne. De téged is szeretlek, Tan.
Amikor ezt mondtam, mindig úgy is gondoltam. De nem tudom elképzelni, hogyan
fogsz a jövőben itt élni. Te már kinőtted az itteni életedet. Még nem tudod, de én
láttam, amikor nálad voltam Los Angelesben. Te már közéjük tartozol. Alice és én
sokkal jobban hasonlítunk egymásra. Már több közös van bennünk, mint benned és
bennem.
Péter nyers szavai úgy szíven ütötték Tanyát, hogy egy percig némán, elkerekedő
szemmel nézett rá.
– Hogy mondhatod ezt? – suttogta elszörnyedve. -Ez olyan méltánytalan velem
szemben. Én csak dolgozom egy filmen. írom. Nem szerepelek benne, nem vagyok
filmsztár. Ugyanaz az ember vagyok, mint három hónapja, amikor elmentem.
Akkora igazságtalanság tőled azt állítani, hogy én okoztam ezt a disznóságot, és
hogy soha többé nem fogok visszajönni, vagy ha igen, akkor boldogtalan leszek. Én
nem ezt akarom. A mi életünket akarom, a miénket, ahogy eddig volt. Én téged
szeretlek, és nem feküdtem össze senkivel Los Angelesben. Nem tennék ilyet, és
nem is vágyom rá – kiáltotta sértetten.
– Nehéz elhinnem, hogy te továbbra is így akarsz élni – mondta erre komor
arccal Péter. Ez volt a mentsége arra, amit tett.
– Akkor hát mit akar ez jelenteni? Kibérelsz magadnak egy másik feleséget még
azelőtt, hogy abbahagyom a munkát? Mit akarsz csinálni? Próbajátékot hirdetsz?
„Feleség kerestetik, forgatókönyvírók kizárva"? Mi ütött beléd? És mi ütött Alice-
be? Hová lett a tisztesség, a bizalom, a becsület? Állítólag ő a legjobb barátnőm.
Hirtelen szabad lett megcsalni, elárulni engem, csak mert Los Angelesben
dolgozom egy filmen? Ráadásul a te biztatásodra.
Haragtól égő szemmel nézett a férjére, de a harag mélyén fájdalom és bánat volt.
A férfi nem tudta, mit válaszoljon. Tudta, hogy Tanyának igaza van, de ez nem
változtatott semmin. Ami történt, nem lehetett meg nem történtté tenni. Viszonya volt
Alice-szel.
– Mit fogsz most csinálni, Péter?
-Nem tudom – felelte zaklatottan a férfi. Alice ugyanezt kérdezte tőle aznap
reggel. Mindhármuk élete egy szempillantás alatt romba dőlt.
– Hajlandó vagy arra, hogy ne találkozz vele többé, és megpróbáld rendbe hozni
a házasságunkat?
Hosszan, ridegen nézett Péterre, jól tudva, hogy soha többé nem fog tudni
megbízni benne. És hogyan is kerülhetné el Alice-t, amikor itt lakik a szomszédban?
Tíz perccel azután, hogy ő elutazik Los Angelesbe, újra együtt lesznek. Már
egyikükben sem bízott. Olyan volt ez, mintha villám csapott volna bele és a
házasságukba. Tudni akarta, mit érez a férje, ha ugyan tisztában van önmagával,
amire nem sok jel mutat. Még nem tért magához a saját tette, valamint a felesége
előtti lelepleződése okozta megrázkódtatásból.
– Nem tudom – ismételte újra, egyenesen az asszony szemébe nézve. Mindketten
fel voltak dúlva. – Azt szeretném, ha helyrejönne a házasságunk, Tan. Azt
szeretném, ha megint minden ugyanúgy lenne, mint azelőtt volt, hogy elmentél Los
Angelesbe. De azzal is szeretnék tisztába jönni, hogy mit érzek Alice iránt.
Valaminek lennie kell, különben nem történt volna meg. Magányos voltam, és
belefáradtam abba, hogy mindennel egymagam bűvészkedjek, mégsem hiszem,
hogy ezért történt. Ennél talán több is volt. Nem egy egyszerű botlás vagy alkalmi
félrelépés. Bár azt mondhatnám, hogy csak ennyi volt, de nem vagyok benne biztos.
Mindhármunknak tartozom azzal, hogy ezt tisztázzam magamban.
– És hogyan akarod ezt megvalósítani? Egyenként magadhoz rendelsz minket
meghallgatásra? Mégis mekkora szabad kezet igényelsz magadnak ebben a
dologban? Tönkretetted az életemet, mindketten tönkretettétek, a családomat és
mindent, amiben hittem. Megbíztam benned... mit kellene most tennem? Mit akarsz?
– Már zokogott.
– Időre van szükségem, hogy rájöjjek – felelte Péter rekedten. Mindnyájuknak
időre volt szükségük. És Alice azt mondta, hogy szerelmes belé. Azóta, hogy
meghalt a férje. Csak éppen nem hitte, hogy van rá esélye. Most azonban látott rá
esélyt. Neki egyelőre arról sem volt fogalma, hogy mit kezdjen ezzel az
információval. Minden összezavarodott benne.
-Akarod, hogy most rögtön otthagyjam a filmet?
Szívesen megteszem – javasolta Tanya, de a férje megrázta a fejét.
– Halálra perelnének bennünket a honoráriumod és az okozott kár miatt. Még
csak ez hiányozna nekünk, amikor amúgy is ekkora bajban vagyunk. Be kell
fejezned a filmet – jelentette ki komor arccal.
– És amíg én Los Angelesben hajtok, te meg Alice egész héten vígan
hancúrozhattok itt. Mit gondolsz, a gyerekeid mit fognak minderről gondolni?
Akkor majd nem fognak hősként tekinteni rád.
– Tudom. Minden leszek, csak hős nem. Tisztában vagyok vele. És hülyén érzem
magam miatta. Nézd, ezt elszúrtam. Félreléptem. Nagy hiba volt részemről.
Megcsaltalak. Ez az igazság, és már nem tehetem meg nem történtté. De arra is rá
kell jönnöm, hogy csupán egy kisiklás volt, vagy ennél több, olyasvalami, aminek
értelme volt. Most többet vagyok vele, mint veled, Tan. Több közös dolgunk van
egymással. Ugyanazokat a dolgokat csináljuk, közösek a barátaink, ugyanúgy
akarunk élni. Te odakint vagy valahol a sztratoszférában, és egészen mást csinálsz.
Ezt te akartad. Légy becsületes. Lehet, hogy csak az írást akartad belőle, de
megkaptad azt is, ami vele jár. A munka mellé az életstílust is. Láttam, milyen jól
elvagy abban a bungalóban a Beverly Hills Hotel parkjában. Nem tudlak elképzelni,
hogy ezek után valami olcsó környéken bérelsz irodát, vagy busszal jársz a limuzin
helyett, amit ott adnak neked. Úgy gondolom, mindez tetszik neked, és miért is ne
tetszene? Hiszen megkeresed rá a pénzt. De nem tudom elképzelni, hogy hat hónap
múlva majd lemondasz minderről. Az a gyanúm, hogy akkor majd egy másik filmet
akarsz, azután megint egy másikat... és többé nem fog kelleni neked az itthoni élet,
ahogy én sem.
– Nincs jogod döntéseket hozni a nevemben, vagy megmondani, hogyan érzek,
vagy hogy mit akarok. Én mindössze haza akartam jönni, ha már az egésznek vége
lesz. És most azt mondod nekem, hogy nem jöhetek haza, hogy talán nem is lesz
otthonom, és talán valaki más foglalja el addigra a helyemet.
– Mindez csak úgy megtörtént, Tan – mondta a férfi szomorúan. – Én sem
akartam, hogy megtörténjen.
– Akkor is te csináltad. Nem én. Nekem ehhez nincs semmi közöm, legföljebb
annyi, hogy kilenc hónapra elvállaltam egy munkát egy másik városban. Es
ahányszor csak lehet, mindig hazajövök.
De hiába esdekelt méltányosságért, a helyzet maga egyáltalán nem volt az. Ahogy
az élet is igazságtalan nemegyszer.
– Az nem elég – felelte Péter becsületesen. – Többre van szükségem, mint egy
olyan feleségre, aki havonta egy-két hétvégére jön csak haza. Nekem kell valaki, aki
minden nap velem van. Az utóbbi három hónapba majdnem belepusztultam. Nem
tudok egyszerre törődni a lányokkal, a munkával, a főzéssel, az egész házzal. Nem
győzöm...
– Miért nem? – gurult dühbe Tanya. – Én győztem. És nem csaltalak meg, hogy
ezzel oldjam a feszültségemet, bár megtehettem volna. Megtehetném Los
Angelesben is, de nem teszem. – Biztos volt benne, hogy néhányan boldogan
megtették volna neki ezt a szívességet. De sohasem követte volna ezt el Péterrel.
Bezzeg ő és Alice megtették vele. Kétszeres veszteség volt: egyszerre veszítette el a
férjét és a legjobb barátnőjét, és ez kétszeresen is elkeserítette.
– Nézd, próbáljunk fátylat borítani erre a dologra a vakáció idejére. Próbáljunk
megnyugodni, és tisztába jönni az érzéseinkkel. Mindnyájunkat felzaklatott és
kiborított ez az ügy. Igyekszem tisztázni magamban a dolgot, mire visszamész Los
Angelesbe. Bocsáss meg, Tan, de nem tudom, mi mást tehetnék vagy mondhatnék.
Kell egy kis idő, hogy végig tudjam gondolni. Mindnyájunknak időre van
szükségünk. Talán még visszanyerjük az ép eszünket.
– Én észnél vagyok – mondta Tanya egyenesen a férje szemébe nézve.
Halottsápadt volt. – Ti ketten bolondultatok meg. Vagy talán én, amikor aláírtam a
filmszerződést. De ezt nem érdemeltem meg. – A szeme ismét megtelt könnyel.
– Nem, nem érdemélted meg. És én nem is akartam fájdalmat okozni neked. –
Most, hogy minden kiderült, így vagy úgy, de rendezni kellett a dolgot. A két nő két
ellentétes irányba húzta, s ő maga teljesen össze volt zavarodva. – Ha te nem bánod,
én inkább nem szólnék a gyerekeknek, amíg eldöntjük, mitévők legyünk.
Tanya gondolkodott kicsit, azután bólintott. Mindegy, mit csinálnak, így is, úgy is
meg fogják érezni, hogy valami baj van. Kettőjük viszonya mindenképpen feszültté
fog válni, s azt is nehéz lesz megmagyarázni nekik, hogy miért vált Alice egyik
napról a másikra persona non gratává a házukban. Nagyon ügyesen kell
hazudozniuk ez alatt a karácsonyi vakáció alatt. És bármit mondanak is, a
szemükből mást fognak kiolvasni. Az apjuk olyan volt, mint egy élőhalott, az
anyjuk pedig teljesen össze volt törve. Alice elbújt, és hergelte magát. Nem szeretett
volna Tanya távollétében amolyan „ha ló nincs, szamár is jó" lenni. Meg is mondta
Péternek, hogy vagy becsületesen vállalja a kapcsolatukat, vagy vége.
Megkönnyebbült, jóllehet kínos volt neki, hogy a barátnője megtudta. De azt is
megmondta, hogy nincs bűntudata amiatt, amit tettek. Szerette Pétert, és most, hogy a
felesége mindent tudott, a férfinak döntenie kellett, mit akar tenni. Alice azt is
megmondta neki, hogy kész feláldozni érte a Tanyához fűződő barátságát. Szereti,
és a szerelme nem most kezdődött. Ez a vallomás újabb villámcsa-pásként érte a
férfit.
Még akkor is a konyhaasztalnál ültek, amikor Megan és Molly hazaértek. Elég
volt egy pillantást vetniük a szüleikre, rögtön tudták, hogy történt valami. Anyjukról
lerítt a kétségbeesés. Még sohasem látták ilyennek, csak amikor meghalt valaki a
családban. Apjuk felpattant, és kivitte a szemetet. Muszáj volt kimennie a levegőre.
– Mi történt? – nézett Molly az anyjára, miközben az megpróbált, sikertelenül,
boldognak látszani.
– Semmi. Egy régi barátnőm, még az egyetemről, meghalt. Most tudtam meg, és
épp erről beszélgettem apuval. Elszomorított, ennyi az egész – mondta a könnyeit
törölgetve.
– Sajnálom, mami. Segíthetek valamiben?
Tanya megrázta a fejét, de szó nem jött ki a száján. Péter visszajött, s ahogy
tekintetük találkozott, Megan észrevette, hogy apja ugyanolyan zaklatott, mint az
anyja. Pár perc múlva a lányok felmentek a szobájukba, és megérkezett Jason. Ő is
látta, mi van, s egy óra múlva összeült a húgaival. A szüleik szobájának ajtaja be
volt csukva, amire napközben még nem volt példa. Tudták, hogy valami baj van, de
nem jöttek rá, mi lehet az. Csak azt érezték, hogy komoly a baj. Megan attól félt,
hogy anyja válni akar, és végleg Los Angelesbe költözik.
-Nem hiszem – vélekedett Molly. – Soha nem hagyná el se aput, se minket –
jelentette ki teljes meggyőződéssel.
-Jövőre már mi sem leszünk itt – emlékeztette Megan. – És idén is itthagyott
minket. Hidd el nekem, el akar költözni. Szegény apu, látszik rajta, hogy ki van
borulva. – Nem tudta, mi történt, de máris sajnálta az apját.
– Anyán is látszik, hogy kikészült – hívta fel húgai figyelmét Jason. – Remélem,
egyikőjük sem beteg.
Tökéletesen felfogták, hogy életbevágóan komoly dologról lehet szó, és ez
mindhármójukat mélyen felkavarta. Eközben Tanya és Péter a szobájukban ismét
összeszólalkoztak, de igyekeztek minél halkabban beszélni, hogy a gyerekeik ne
hallják.
Délutánra már úgy rátelepedett a házra a komor hangulat, mintha csakugyan
meghalt volna valaki, s a gyászos légkör meg is maradt napokig. Tanya végül, hogy
meghozza a karácsonyi hangulatukat, Jasonnel elment karácsonyfát venni. De aztán
sírva díszítette, amit Molly észre is vett. Megpróbálta kitalálni, mi történt, de az
anyja nem mondta el neki. A vakáció hátralévő részében mindenki, mindenekelőtt a
szülők, de a gyerekek is, úgy jártak-keltek, mintha tojásokon lépkednének. Tanya
egyszer meglátta Alice-t a kocsifelhajtón, de megfordult és elment. És amikor
Megan megkérdezte, miért nem hívták meg Alice-t egyszer sem egy italra, amióta ő
itthon van, Tanya csak bizonytalanul mentegetőzött, mondván, mindannyiuknak túl
sok a dolguk. A lánya azon nyomban nekitámadt.
– Féltékeny vagy rá, igaz, mami? Mert olyan jól kijövünk vele, és mert olyan,
mintha a második mamánk lenne. Vedd tudomásul, hogy ha itt maradtál volna, nem
tette volna meg mindezt. Csak azért csinálja, mert te faképnél hagytál bennünket –
vágta a szemébe a fiatalság kegyetlenségével és rövidlátásával.
Anyja egy szóval sem válaszolt, és a könnyeit is elrejtette. De rájött, hogy
ugyanez az igazság Péter esetében is. Ha nem ment volna el dolgozni Los
Angelesbe, Alice-nek nem lett volna alkalma gondoskodni róla, sem hetente
többször áthívni vacsorára őt és a lányokat. Más szóval Megan szerint csak azt
kapta, amit megérdemelt. Tanya eltöprengett azon, hogy vajon igaz-e ez. De hiszen
ő is egyedül volt négy hónapig Los Angelesben, és mégsem csalta meg a férjét.
Ez az ellenséges és nyomasztó hangulat megmaradt egészen karácsonyestig. Mint
mindig, most is elmentek együtt a templomba. De az idén nem csatlakoztak Alice-
hez és az ő két gyerekéhez. Külön-külön mentek. Egyedül Megan tette szóvá, hogy
miért nem ülnek melléjük, majd közölte, hogy ő sajnálja Alice-t, s a templomban
odaült mellé. Tanya a mise alatt mindvé-gig kezébe temetett arccal térdepelt. Péter
az egész szertartás alatt a két nőt nézte. Egyikük csak a szemével könyörgött, hogy
kezdjen vele új életet, miközben a másik a régit siratta. Péter már napokkal azelőtt
megmondta Alice-nek, hogy addig nem tud beszélni vele, amíg nem talál megoldást
erre a kusza helyzetre, s a nő most mintha pánikba esett volna. Rövid viszonyuk,
mint valami szökőár, óriási pusztulást hagyva maga után, véget érni látszott.
Karácsony első napja elmúltával a gyerekek síelni mentek Tahoe-ba, és úgy
tervezték, hogy a szilvesztert is a hegyekben töltik. Tanya biztosra vette, hogy
megkönnyebbülés volt nekik elmenni otthonról. O ugyan mindent elkövetett, hogy
eltitkolja, mi történt, de a színjáték nem sikerült túl meggyőzőre, és mire a három
gyerek elment, a szüleik jóformán az ideg-összerop-panás szélére kerültek. És
valahányszor nem tudta, hol van Péter, biztos volt benne, hogy Alice-szel van. Már
nem bízott benne, és nem tudta, képes lesz-e valaha is újra bízni.
Úgy döntöttek, nem fognak szilveszterezni, mivel Tanya kijelentette, hogy
képtelen lenne rá. Újév reggelén az ágyban fekve beszélgettek. Előző este tíz órakor
már ágyban voltak, de mindketten úgy festettek, mint akik egy szemet sem aludtak.
Tanya minden reggel holtfáradtan kelt fel, mert mindjárt az jutott eszébe, hogy mi
történt. Már nem kérdezte a férjétől, hogy mit akar. Feltételezte, hogy mihelyt tudni
fogja, majd elmondja.
Egymás mellett feküdtek az ágyban, és kibámultak az ablakon. Tanya látta Alice
háztetőjének a sarkát, azt bámulta némán. Péter hanyatt fekve a plafonhoz intézte
szavait.
– Befejezem Alice-szel – mondta komoran. – Azt hiszem, így a helyes.
Csend volt a szobában. El sem kezdeni, az lett volna a helyes, gondolta Tanya. A
helyességi sorrendben csak ezután következik az, hogy véget vet neki.
– Ezt akarod, Péter? – kérdezte halkan. A férje bólintott. – Gondolod, hogy képes
leszel rá? S ő vajon hagyni fogja? – Mindenkinél jobban tudta, milyen kitartó tud
lenni Alice.
– Ő nagyon belátó. Azt mondja, el fog utazni egy időre. Vannak bizonyos teendői
a galériával kapcsolatban Európában. Ez jó alkalom lesz. Örökké nem mehet így. –
Sóhajtott. Nagyon nehezére esett ezt Tanyával megbeszélni, de tudta, hogy meg kell
tennie. Több mint két hete várja már, akárcsak Alice, hogy megtudja, milyen
döntésre jutott. Alice-nek már tegnap délután megmondta, és ő belement. Nem örült,
de azt mondta, megérti, és ha egyszer mégis meggondolná magát, szóljon neki.
Mindig nyitva áll előtte az ajtaja. Ezzel csak még jobban megnehezítette Péter
dolgát. Tudta, hogy ha meg akarja menteni a házasságát, annak az ajtónak csukva
kell maradnia.
– És mi lesz, ha majd visszajön? – kérdezte nyugtalanul Tanya.
– Egy ideig, amíg a dolgok újból normalizálódnak, távol tartjuk magunkat
egymástól.
De mindhárman tudták, hogy ez sohasem fog bekövetkezni. Tanya egy szót sem
szólt Alice-nek, és soha többé nem óhajtott szóba állni vele. És már nem fog
megbízni Péterben, ha visszamegy Los Angelesbe. Ha nem a barátnőjével, akkor
talán majd valaki mással fog lefeküdni. És azt sem hitte el, hogy ha Alice visszatér
Európából, képesek lesznek távol ma-radni egymástól. Keserves helyzet volt
mindannyiuk számára.
Tanya szótlanul bólintott, azután fölkelt és lezuhanyozott. Nem volt képes rá,
hogy átölelje Péter nyakát, és azt mondja neki, hogy „szeretlek". Már nem tudta, mit
érez. Haragot, dühöt, csalódottságot, félelmet, szívfájdalmat, bánatot? Érzelmek
sokasága kavargott benne; egyik sem volt kellemes, és már abban sem volt biztos,
hogy megmaradt-e közöttük a szeretet. Remélte, hogy idővel minden rendbe jön, és
újra szép lehet a kapcsolatuk, de már semmiben sem volt biztos. Mintha egy fal
emelkedett volna kettőjük között. A férje nem is próbálta megmászni ezt a falat.
Tudta, ehhez idő kell, de nagyon magányosnak érezte magát.
Hogy valamelyest mentse, ami menthető, pár nappal felesége visszautazása előtt
felajánlotta, hogy menjenek el vacsorázni. Alice már úton volt Európába. Jason
aznap utazott vissza az egyetemre. A szünidő elejétől a végéig nyomasztó
hangulatban és hihetetlen feszültségek közepette telt el. Tanya elfogadta férje
meghívását, habár nagyon kevés mondanivalója volt számára. Valahogy sikerült a
gyerekekről és néhány semmitmondó témáról beszélgetve túlélniük a vacsorát.
Egyikük számára sem volt ez élvezetes este, de tudták, valahol el kell kezdeniük.
Mindketten vigyáztak, hogy Alice személye ne kerüljön szóba. Es éjszaka, az
ágyban, Péter először próbált közeledni hozzá azóta, hogy Tanya hazajött, és rájött,
hogy a férje megcsalja. De mihelyt megérezte a hátán férje szelíd érintését, az
asszony megmerevedett. Előbb elhúzódott, aztán visz-szafordult feléje. A szeme
megtelt könnyel, de Péter nem láthatta a sötétben. Csak a hangján hallotta.
– Ne haragudj, Péter... nem tudok... még nem...
– Jól van. Megértem – felelte a férfi, és elfordult tőle. Hetek óta nem ölelte át,
sem azt nem mondta, hogy szereti. Pedig a felesége csak erre vágyott. Minden
beszélgetésük Alice-ről szólt. A nő úgy ékelődött közéjük, mintha testi valójában
közöttük feküdt volna a hitvesi ágyukban.
Tanya, fejét a párnáján nyugtatva, tágra nyílt szemmel nézte férje hátát, és azon
töprengett, vajon lesz-e még egyszer minden ugyanúgy, mint azelőtt volt.
 Tizenkettedik fejezet
Tanya számára ezúttal még nagyobb kínszenvedést jelentett, hogy vissza kell
utaznia Los Angelesbe. A búcsúzáskor könnyes szemmel ölelte magához egyenként
a gyerekeit, de felindultságában egy szó sem jött ki a száján. Még Meganen is
látszott, hogy sajnálja. Különösen azért, mert most nem lesz a közelében egy felnőtt
nő sem, akitől tanácsot és iránymutatást kaphat.
Alice mindkét lányt felhívta, hogy elbúcsúzzon tőlük, mondván, most legalább
egy hónapig távol lesz. Nem tudták pontosan, hová utazott, mivel ezt csak Péternek
árulta el, ő viszont nem közölte senkivel, sőt abban sem volt biztos, hogy ő maga
szerette volna tudni. Miután leírta a telefonszámokat, gondolt egyet, és apró
darabokra tépve kidobta a cédulát. így nagyobb biztonságban érezte magát; nehogy
egy este, ha már nagyon magányosnak érzi magát, felhívja Alice-t, és megkérje,
jöjjön haza. Elszánta magát, hogy lemond róla, és szentül hitte, hogy meg is tudja
tenni. Nehéz volt tudomásul vennie azt is, hogy Tanya már nem bízik benne. Amikor
kivitte a repülőtérre, felesége kétségbeesett arccal karolta át a nyakát.
– Még mindig szeretlek, Péter – mondta szomorúan. Egyszer sem szánták rá
magukat a szeretkezésre. Valahányszor Tanyának eszébe jutott, a következő
gondolata az volt, hogy a férje elárulta, megcsalta Alice-szel. Megértette, hogy
hosszú időnek kell eltelnie, mire magához tér ebből a megrázkódtatásból, és újra
fesztelenül fogadhatja férje közeledését.
– Én is szeretlek, Tan. Mindent nagyon sajnálok. -Az egész család karácsonya
tönkre volt téve. Akármennyire próbálták is eltitkolni a történteket, a gyerekeik
érezték, hogy baj van. És az, hogy sem apjuk, sem anyjuk nem volt hajlandó
beszélni róla, csak tovább rontott a helyzeten, és még inkább aggasztotta a három
gyereket.
– Remélem, nemsokára jobb lesz – sóhajtotta Tanya.
– En is remélem – felelte őszintén Péter. Szerette volna, ha rendbe jön a
házasságuk, de nem tudta, mekkora a baj valójában. Annyit mindenesetre tudott,
hogy nagy.
– Pénteken jövök, ha tudok.
Mi van, ha mégsem tud? – kérdezte magától. Akkor kivel fog Péter lefeküdni?
Hol lesz Alice? Vagy majd keres magának másvalakit? Húsz éven át tökéletesen
megbízott a férjében. Most nem bízott senkiben és semmiben, a legkevésbé őbenne.
Szörnyű érzés volt, és Péter a szeméből olvasta ki ezt. Valahányszor Tanya ránézett,
sütött belőle a szemrehányás és a szívettépő fájdalom. Nehéz volt együttélni ezzel,
így mindketten megkönnyebbültek, hogy most egy ideig távol lesznek egymástól.
Az elmúlt három hét nagyon megviselte őket. Tanya szenvedett attól, hogy ott kell
hagynia a férjét és a lányait, de örült is, hogy visszamehet Los Angelesbe. Ez
egyszer Péternek igaza volt: ha összetört szívvel is, mégiscsak arra vágyott, hogy
elmenekülhessen innen.
Este nyolcra ért vissza a bungalójába, de ezúttal még ez a derűs kis lakás is
nyomasztóan hatott rá. Haza is akart volna menni, meg nem is. Az lett volna jó, ha
otthon lehet, Rossban, Péterrel, és megint minden úgy van, mint régen volt. Lesz-e
még valaha úgy, mint régen?, sóhajtott magában. Most még magányosabbnak érezte
magát itt, Los Angelesben, mint valaha. Ha legalább Jason és a lányok itt lehetnének!
Hiányzott minden és mindenki, s mintha az elmúlt három hét alatt ő maga is
elveszett volna valahol. Egyedül a gyerekei nem vesztek el, csak most úgy érezte,
hogy elszakadt tőlük. Aznap este nem hívta fel Pétert, és ő sem telefonált. Süket
csend ereszkedett a kettes számú bungalóra, zene sem szólt. Csak feküdt az ágyon
összegömbölyödve, és miután ébresztést kért, álomba sírta magát.
Megkönnyebbülés is volt ez bizonyos értelemben. Nem nyugtalanította a tudat, hogy
a férje ott fekszik mellette, nem töprengett azon, hogy vajon mi járhat a fejében,
vagy hogy beszélt-e Alice-szel. Ugy érezte, képtelen feltartóztatni a növekvő árt.
Nem tudta, komolyan gondolta-e Péter, hogy véget vet a viszonyuknak, s ha igen,
képes lesz-e betartani az ígéretét. Fogalma sem volt, mit higgyen. Azelőtt megbízott
benne, de az elmúlt három hétben kártyavárként omlott össze egykor oly békés kis
világuk.
A korai ébresztő ellenére jó volt másnap visszatérni a forgatásra. Elsőként
mindjárt Maxet pillantotta meg, aki épp egy szendvicsen osztozott Harryvel. Amint
meglátta, a kutya rögtön heves farkcsóválásba kezdett, mire Tanya elcsigázott
mosollyal megpaskolta a hátát.
-Üdv a fedélzeten! – mosolygott rá a rendező. A másodperc tört része alatt
észrevette, mennyire ösz-sze van törve. Az asszony csakugyan rémesen nézett ki, és
fogyott is öt kilót. De a férfi úgy tett, mintha semmit sem látna. – Hogy telt a
szabadság?
– Remekül – felelte Tanya egykedvűen. – Milyen volt New Yorkban?
– Hideg volt, esett a hó, de nagyszerű volt. Azt hiszem, túl öreg vagyok a
nagypapasághoz. Úgy volna jó, ha csak fiatal embereknek lennének unokáik.
Teljesen lefárasztottak.
Az asszony még akkor is mosolygott, amikor egy halom jegyzettel Douglas
jelent meg.
 – Isten hozta ismét Hollywoodban – nézett rá egyik szemöldökét felvonva a férfi.
– Kiélvezte Marint? – Ha igen, nem látszott rajta. Hirtelen nagyon lefogyott. -
Nagyon úgy néz ki, mint aki nem evett azóta, hogy innen elment.
Kösz, Douglas, gondolta Tanya. Te aztán nem kertelsz, nem rejted véka alá, amit
gondolsz.
– Influenzás voltam – hazudta, és egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy a
férfi hitt neki.
– Részvétem. Örülök, hogy folytathatjuk a munkát. – Azzal továbbment. Egész
délelőtt kint volt a helyszínen, és figyelte, hogy mennek a dolgok. Volt néhány nehéz
jelenet, de Jean Amber ez egyszer tudta a szövegét. Csak úgy ragyogott a
boldogságtól, és elterjedt a híre, hogy a vakációt St. Bart's szigetén töltötte Ned
Brighttal. Mindketten rendkívül jó hangulatban voltak, és minden jelenetükben csak
úgy szikrázott körülöttük a levegő.
– Ahhh, bimbózó szerelem – vigyorgott Max, amikor az ebédidő kezdetén, egy
„Vége! Pecsétet rá!" kiáltással elvonult a színről; ez azt jelentette, hogy meg van
elégedve az utolsó felvétellel. Tanyára pillantott, és megállapította, hogy még annál
is rosszabbul néz ki, mint először gondolta. Embert még nem látott ilyen sápadtnak.
– Nem érzi jól magát? Ha még nem gyógyult meg, nem muszáj dolgoznia.
Telefonon is elérjük a szállodában.
– Nem, jól vagyok. Csak elfáradtam.
– Borzasztóan lefogyott.
Tanyát meghatotta a férfi leplezetlen aggódása.
– Igen, szerintem is – mondta tétován, és miközben a könnyek elborították a
szemét, úgy tett, mintha erősen összpontosítana a forgatókönyvre. Max így is
észrevette, és amikor a könnyek végigperegtek az arcán, odanyújtott neki egy papír
zsebkendőt.
– Látom, remekül telt a szabadsága – mondta csendesen, miközben Harry zavart
pofával nézte őket. O is érezte, hogy valami nincs rendben.
– Igen, tényleg fantasztikus volt. – Az asszony kifújta az orrát, s a könnyein át
elnevette magát, azután megtörölte a szemét. – Van úgy, hogy a vakáció nem sikerül
valami fényesen. Ez is azok közé tartozott.
– Hát, tényleg nem lehetett klassz – jegyezte meg Max fanyarul. – Mit művelt?
Bezárta, és nem adott magának enni? Tudja, ugye, hogy vannak ezek a 800-as
számok, amiket föl lehet hívni ilyenkor. Ha jól emlékszem, én utoljára az 1-800-V-
Á-L-Á-S-t hívtam föl. És ment, mint a karikacsapás. Kiküldtek egy mentőautót, és
elvitték a kurvát. Tartsa észben a számot arra az esetre, ha megint megpróbálkozna
vele. Vigye magával a mobiltelefonját a tömlöcbe.
Tanya ekkor már zokogott, mire Max újabb papír zsebkendőket nyújtott oda neki.
– Azért ennyire nem volt rossz – mondta az asszony elcsukló hangon. Aztán
belegondolt, és becsületesen beismerte: – De, az igazat megvallva, még ennél is
rosszabb volt. Az egész karácsonyi szünet borzasztó volt. – Megkönnyebbült, hogy
kimondhatta.
– Van ilyen. Az én szabadságom például rendszerint ilyen. Jó volt, hogy a
mostanit a gyerekeimmel tölthettem. Egyébként rendszerint valami ingyenkonyhán
vállalok önkéntes munkát. Jobban érzem magam, ha nálam kevésbé szerencsések
között lehetek, mert akkor rájövök, hogy nincs is olyan rossz dolgom. Lehet, hogy
magának is ilyesmit kellene csinálnia. – Tanya bólintott. – Bocsásson meg, Tanya –
folytatta halk, részvevő hangon Max, amitől az asszonynak ismét sírhat-nékja
támadt. – Hívjak egy vízvezeték-szerelőt? Úgy látom, mintha csőrepedés lenne
magánál. Lassan egy egész tócsa fog összegyűlni alattunk. Ezzel megint sikerült
megnevettetnie az asszonyt.
– Ne haragudjon – mondta. – Kész idegroncs vagyok. Amióta visszajöttem, csak
még rosszabb lett. Borzasztó feszült volt otthon a helyzet, és a gyerekek kedvéért jó
képet kellett vágnom. De amióta tegnap este megérkeztem, folyton csak sírok.
– Hát, ha attól jobb... Nagy a baj? Vagy több kicsi?
– Nagy – nézett egyenesen Max szemébe Tanya.
– Tudok segíteni valamiben? – Az asszony nemet intett. – Gondoltam. Talán
idővel könnyebb lesz.
– Talán. – Feltéve, hogy Péter igazat mondott, és a barátnője elég sokáig távol
marad. És ha hétvégeken hazamehet. Ha nem, akkor csak az isten tudja, mi fog
történni, főleg, ha majd Alice is hazatér. Már nem bízott egyikükben sem, és
gyanította, hogy nem is fog, márpedig így nem működhet egy házasság. Elgyötört
tekintettel nézte Maxet, és úgy döntött, a bizalmába avatja. Eddig még senkinek sem
mondta el, hogy rájött, a férjének viszonya van. Egyedüli bizalmasai eddig Péter és
Alice voltak. A gyerekeinek pedig nem mondhatta el. – Aznap, amikor innen
hazaérkeztem, rájöttem, hogy a férjemnek viszonya van a legjobb barátnőmmel.
Tekintete annyi kínról árulkodott, hogy Max összerándult, mint akit megütöttek.
-A francba! Ez aztán szar ügy. Rajtakapta őket? Remélem, nem.
– Nem. Kiolvastam a szeméből. Már hálaadáskor gyanakodtam, de nem hiszem,
hogy már akkor lefeküdtek egymással. De érezhettem, hogy hamarosan be fog
következni.
– A nők ilyesmiben utolérhetetlenek. Mindig megérzik a dolgot. A pasik
jóformán akkor sem veszik észre, ha az orruk előtt csinálják. A nők tudják. Ezt
nagyon utálom bennük. Hogy soha nem hagyják, hogy az ember megússza. És mi
történt aztán?
– Három szörnyű héten keresztül kínoztuk egymást. A nő elutazott Európába. A
férjem pedig azt mondja, nem kezdi újra akkor sem, ha majd visszajön. Azt állítja,
hogy vége.
– Maga hisz neki? – Maxnek nagyon hízelgett, hogy Tanya a bizalmába avatja és
értékeli a tanácsait.
– Már nem – rázta meg a fejét az asszony. – És lehet, hogy többé nem is fogok.
Félek, hogy visszatér hozzá. Szerinte én sohasem fogok hazaköltözni Los
Angelesből. Én ezt szörnyen igazságtalannak éreztem, de akármit mondtam, nem
hitt nekem.
– Ez csak ürügy, Tan. Ha ő azt akarta volna, hogy ez a dolog sikerüljön magának,
akkor azt sem bánta volna, ha maga hastáncot lejt egy háremben, vagy viszonya lesz
az angol királlyal, vagy Donald Trumppal. Egyszóval, ha ő ezt a házasságot fönn
akarná tartani, azt mondaná magának, hogy mihelyt ennek a munkának vége, húzzon
haza, de gyorsan, és felejtse el Hollywoodot. Lehet, hogy ki akar szállni. Vagy
megijedt, vagy nem érzi magát elég erősnek maga mellett. A barátnője fiatal?
– Nem – rázta meg a fejét Tanya. – Hat évvel idősebb nálam, és kettővel a
férjemnél.
– Akkor csak szerelem lehet. Senki sem akar egy nála két évvel idősebb nőt
megszerezni, hacsak nem szerelmes belé – magyarázta nagy meggyőződéssel Max.
– Sok mindenben hasonlítanak egymásra, ezért szerettem mindkettőjüket. De a
barátnőm nagyon csúnyán elbánt velem. Az az érzésem, ő vetette ki a hálóját a
férjemre. Két éve meghalt a férje. A gyerekeim szinte a nagynénjüknek tekintik. Az
egyik lányommal jobban kijön, mint én. Azt hiszem, sok munkát fektetett bele,
pontosan azért, mert meg akarta szerezni a férjemet. Kapóra jött neki, hogy
elvállaltam ezt a filmet, és eljöttem hazulról. Én pedig rajtavesztettem. Max
együttérzőn rábólintott.
– És a férje mit mond?
– Hogy véget vetett a kapcsolatnak.
– Mondta, hogy szereti a nőt?
– Azt mondta, nem tudja.
– Ki nem állom az ilyen pasikat – méltatlankodott Max. – Szereti, vagy nem, ez a
két eset lehetséges. Hogy a pokolba lehet, hogy nem tudja?
– Azt mondja, hogy engem is szeret – felelte Tanya, és újból kifújta az orrát. –
Már abban sem vagyok biztos, hogy ezt elhiszem neki. – Úgy érezte, az egész élete
romokban hever. És így is volt. Max nagyon sajnálta. Milyen helyes nő, mennyit
áradozott a férjéről, menynyire szerette őt! Tudta, hogy ami történt, szörnyű csapás
lehetett számára. És végzetes csapást jelentett a házasságára.
– Azt hiszem, szereti magát, Tanya – mondta, miközben elgondolkodva simogatta
a szakállát. Mindig így tett, amikor töprengett valamin. – Úgy értem, melyik pasi ne
szeretné magát? Legföljebb aki vak és süketnéma. Egyébként szerintem össze van
zavarodva. Lehet, hogy mindkettőjüket szereti, ami miatt csak szánni lehet, de hát
van ilyen is. Sok férfi jár így. Ezért tartanak olyan sokan szeretőt a feleségük
mellett.
– És ők mit csinálnak ilyenkor? – kérdezte az asszony tanácstalanul, mint egy
gyerek.
– Attól függ, milyen a pasi. Van, aki elveszi a szeretőjét, van, aki megmarad a
felesége mellett. De egyvalamiben azért igaza lehet a férjének. Elképzelhető, hogy
mialatt maga itt van, szép lassan túlnő rajta. Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet,
hiszen láttam, hogy rohan mindig haza. De az ember sohasem tudhatja, lehet, hogy
elvállal egy következő filmet. Az is lehet, hogy kiteszi a férje szűrét, ha ő közben
mindenféle más nőkkel kavar.
Tanya ezen elmosolyodott.
– Akkor is hazamennék. Semmi okom arra, hogy ittmaradjak.
-Ha akarná, fantasztikus karriert futhatna be a filmnél. Kiváló munkát végzett a
forgatókönyvvel. Ha ez a film kijön, magát rengetegen megkeresik. Válogathat
majd az ajánlatokban.
– Nem érdekel. Jól éreztem magam a régi életemben.
– Akkor harcoljon érte! Tartsa a férjét rövid pórázon. Menjen haza. Rúgja
seggbe. Ne tűrjön el semmiféle piszokságot. És büntesse meg azért, amit tett. Ezt
tették velem a volt feleségeim, ha túlmentem a megengedett határon.
– És maga mit tett ilyenkor? – kérdezte kíváncsian az asszony.
– Amilyen gyorsan csak tudtam, elváltam tőlük. De a nőim mindig fiatalabbak,
aranyosabbak és sokkal szellemesebbek voltak. – Ezen mindketten elnevették
magukat. – A maguk esetében, ha a férjének van egy csöpp sütnivalója, ezután is
ragaszkodni fog magához. Ha maga ezt akarja, akkor remélem, ezt fogja tenni.
Csinált már ilyet azelőtt is? – Tanya megrázta a fejét. Méghozzá teljes
meggyőződéssel. – Jó. Akkor még szűz. Könnyen lehet, hogy soha többé nem tesz
ilyet. Talán csak egy botlás volt. Apró kisiklás. Tartsa szemmel azt a nőt, és a
jövőben egyetlen szavukat se higgye el! Bízzon az ösztöneiben, és nem fog tévedni.
 – Tulajdonképpen így is jöttem rá. Rögtön tudtam, mihelyt rájuk néztem.
– Ügyes kislány. Csak figyeljen! Lehet, hogy minden jóra fordul. Sajnálom, hogy
ilyen rosszul telt a szabadsága.
Tanya vállat vont.
– Én is. Kösz, hogy elmondhattam.
Ahogy ezt kimondta, a kutya ugatni kezdett, mire mindketten elnevették magukat.
– Egyetért minden szavammal. Nagyon okos kutya.
– Maga pedig nagyon okos ember, és jó barát. – Odahajolt, és puszit nyomott
Max arcára. Épp akkor ment el mellettük Douglas.
– Mi ez a meghitt kis összebúj ás? – kérdezte tőlük kíváncsian.
– Épp most ajánlkozott föl nekem – magyarázta a rendező. – De mondtam neki,
hogy meg kell vásárolnia. Hat tehén, egy kecskenyáj és egy vadonatúj Bentley.
Sikerült megállapodnunk. A kecskéken sokat vitatkoztunk, de a Bentley simán ment.
Douglas széles vigyorral hallgatta, Tanya pedig hangosan kacagott. Sokkal
jobban érezte magát most, hogy beszélgetett Maxszel.
– Úgy látom, ma reggel egész jól mennek a dolgok. Te mit gondolsz? – kérdezte
Douglas Maxtől, aki azt felelte, hogy ennek nagyon örül. Jean és Ned románca
kifejezetten jót tett a forgatásnak. Jean összehasonlíthatatlanul jobban játszott, mint
eddig. A jelenség általánosnak volt mondható. Sok színész és színésznő között
alakult ki intim kapcsolat egy-egy filmforgatás alatt. Azután, amikor a forgatás
befejeződött, rendszerint a szerelem is elmúlt. Akadtak, akik utána is együtt
maradtak, de a legtöbbjük útjai szétváltak. A stáb már fogadásokat kötött, hogy ők is
az utóbbiak közé tartoznak. Jean köztudottan úgy váltogatta a férfiakat, mint más nő
a cipőit. És sok cipője volt. Ned sem volt különb nála.
Douglas ekkor Tanyához fordult:
– Van kedve ma este, forgatás után velem vacsorázni? Meg szeretnék beszélni
magával néhány változtatást a forgatókönyvben.
Tanya fáradt volt, de úgy gondolta, nem utasíthatja vissza a producert. A vele való
megbeszélések kötelező jellegűek voltak, még akkor is, ha vacsorameghívások
álruhájában érkeztek.
– Természetesen, feltéve ha jó leszek így, ahogy vagyok. – Nem volt energiája,
hogy visszamenjen a szállodába átöltözni.
– így is nagyon jól néz ki – felelte oda se figyelve Douglas. – Eszünk valahol
szusit vagy kínait. Nem fog sokáig tartani. Tudom, hogy beteg volt. – A nő
sápadtságából és soványságából magától értetődően következtetett erre. Tanyának
nem állt szándékában elmondani neki az igazságot.
 Este nyolc óra körül végeztek. Douglas elvitte a kedvenc szusibárjába, miközben
a limuzin követte őket. A férfi ugyanis megmondta, hogy utána még programja van.
Az asszony már akkor ki volt merülve, amikor leültek enni.
Azok a változtatások a forgatókönyvben, amelyekről a producer beszélni akart
vele, elhanyagolhatók voltak. Tanyát meglepte, hogy ehhez egy vacsorameghívásra
volt szüksége.
– Na és milyen volt a karácsony? Jól érezte magát a gyerekeivel? – érdeklődött
Douglas, miközben kiszedték a szusit a tányérjukra. Láthatóan mindketten
ugyanazokat szerették.
– Ó, nagyon – felelte Tanya, próbálva magát is meggyőzni, és elfelejteni, milyen
is volt valójában az a karácsony. – De ma nagyon jó volt megint elkezdeni a munkát.
Mialatt beszélt, a férfi figyelte a szemét, és meglátott benne valamit.
– Miért érzem azt, hogy valami nincs rendjén otthon, és hogy maga hazudik
nekem? Ha túlságosan mellélőttem volna, mondja nyugodtan, hogy törődjek a
magam dolgával.
Tanya nem akarta Douglast a bizalmába fogadni, de ahhoz sem volt ereje, hogy
hazugságokat találjon ki. De talán már úgyis mindegy volt.
– Nem hazudok. Csak nem szeretnék beszélni róla -vallotta be. – Hogy őszinte
legyek, nagyon rosszul sikerült a karácsonyi vakációm.
– Sajnálom. Reméltem, hogy nincs igazam – felelte a férfi csendesen. – Tanya
hitte is, nem is. Még emlékezett rá, milyen szívósan dolgozott a producer azon,
hogy megnyerje őt ennek a munkának. Douglas azonban látta tekintetének végtelen
szomorúságát, és nagyon megsajnálta. – Komoly a dolog?
– Elképzelhető. Majd az idő megmutatja – felelte rejtélyesen, és a férfi bólintott.
– Együttérzek magával, Tanya. Tudom, milyen sokat jelent magának a család.
Gondolom, a férjével, nem a gyerekeivel van a gond.
– Igen. Most először. Megrendítő volt.
– Mindig az. Mert itt a bizalomról van szó. Az emberi kapcsolatok sohasem
könnyűek, sem a házasságban, sem azon kívül. Ezért kerülöm őket mindenáron –
mosolygott rá a vacsora maradéka fölött. – Könnyebb függetlennek lenni, és lazán
venni a dolgokat. De tudom, hogy ez nem a maga stílusa.
Tanya életében – a házasságában, a Péterrel kapcsolatos érzelmeiben – valóban
nem volt helye lazaságnak, és Douglas nagyon jól tudta ezt.
– Nem, tényleg nem – válaszolta szomorkás mosoly-lyal. – Azt hiszem, az
ittlétem próbára tesz bennünket. Túl sok ez a kilenc hónap, úgy, hogy nem is minden
hétvégén tudok hazamenni. Nehéz Péternek is, a lányaimnak is. Kár, hogy nem egy
év múlva történik ez velem. De neki akkor is nehéz lenne.
– Lehet, hogy ettől még jobban megerősödik a házasságuk – kockáztatta meg a
férfi, miközben fizetett. De a szavaiból éppenséggel nem sütött a meggyőződés.
Tanya lénye tökéletesen idegen volt számára. Elbűvölte, de igazából nem értette,
miért olyan értékes a nő számára az életmódja, miért ragaszkodik hozzá eny-nyire.
Az ő szemében végtelenül unalmasnak és földhözragadtnak tűnt. – De az is lehet,
hogy rájön, kinőtték egymást. Vagy – tette hozzá óvatosan – hogy maga kinőtte őt.
– Nem hiszem, hogy erről van szó – mondta Tanya nyugodtan. – Szerintem
egyszerűen csak nehéz időszakot élünk át. – Most, hogy Péter még Alice-t is behozta
a képbe, még nehezebb. – De majd megbirkózunk vele. – Remélem, tette hozzá
gondolatban. Szótlanul hagyták el az éttermet, majd még egy percre megálltak a
járdán, hogy visszatérjenek a forgatókönyvhöz. Legvégül Douglas kedvesen
ránézett.
– Sajnálom, hogy át kell mennie ezen a nehéz perióduson, Tanya. – Ezúttal úgy
tűnt, hogy komolyan gondolja, amit mond. Látta, mennyire össze van törve az
asszony, és nagyon megsajnálta. Hiszen olyan rendes teremtés volt. –
Mindannyiunkkal megesik az ilyesmi. Ha bármiben segíthetek, csak szóljon.
– Nagyon szeretnék most egy ideig minden hétvégén hazamenni, de úgy, hogy
ezzel ne okozzak itt senkinek gondot.
– Megteszem, amit tudok – ígérte a producer, azután beült a Ferrarijába, Tanya
pedig a limuzinba, és visszament a szállodába. Nagyon magányosnak érezte magát,
amikor belépett a bungalóba. Hiányzott Péter, felhívta hát a mobilján. A férje,
mintha várta volna a hívását, már az első csengetésre felkapta.
– Ó... szia – mondta, mintha meglepte volna, hogy ő az, s ettől az asszony szíve
elnehezedett.
– Miért, mit gondoltál? – fogta el a gyanakvás. Biztosan Alice telefonját várta...
vagy valaki másét. Már minden szavában kételkedett, de azt sem szerette, hogy így
érez iránta.
– Nem tudom... hogy te vagy az. Épp a lányokkal beszélgettem. Milyen volt a
napod?
– Hosszú. Este nyolcig tartottak a külső felvételek. Egy szusibárban beszélgettünk
Douglasszel a forgatókönyvről. Folyton újabb és újabb változtatásokat akarnak. –
Reggel itthon kell maradnia, hogy végrehajtsa mindazt, amit a producer kért. Az
elkövetkező három hónap, amíg még a forgatás tart, egy végtelenbe vesző útnak
tűnt előtte. És utána még két hónap az utómunkálatokra... Egy örökkévalóság, amíg
végleg hazaköltözhet. Vajon kitart-e addig a házasságuk? Már kezdett kételkedni
benne. – És a te napod milyen volt? – Igyekezett normális hangot megütni, de már
semmit sem érzett helyénvalónak.
Kínosan érezték magukat, és Tanya hangja megtelt fájdalommal.
– Szintén hosszú, de minden jól ment. Hiányzol, még akkor is, ha most minden
olyan zűrös lett – váltott gyöngédebb, szelídebb hangra Péter. – Úgy sajnálom, Tan.
Nagyon sajnálom, hogy így eltoltam mindent. – Érezni lehetett, hogy a könnyeivel
küszködik. Közben visszament a szobájukba, és az ágy szélén ülve beszélt hozzá.
Most ő is magányos volt, akárcsak a felesége.
– Reménykedjünk, hogy még helyre tudjuk hozni -válaszolta csendesen Tanya. –
Te is hiányzol nekem. Szeretlek. – Ekkor váratlanul támadt egy ötlete. – Nem akarsz
a héten valamelyik este ide utazni? Egy éjszakát itt alhatnál. – Valami ilyesmire
lenne szükségük. Egy kis romantikázásra, hogy újra megerősödjön a kapcsolatuk.
– Nem hiszem, hogy tudnék – felelte csüggedt hangon a férje. – Egész héten
megbeszéléseim lesznek, és a lányokat sem szeretném magukra hagyni. – És Alice
most nem volt ott a szomszédban, hogy rajtuk tartsa a szemét, vagy segítsen, ha
bármi gondjuk lenne.
– Alhatnának a lányok valamelyik barátnőjüknél -javasolta Tanya.
– Meglátom. Talán majd a jövő héten. Ez a mostani kész rémálom.
– Csak pillanatnyi ötlet volt.
– Aranyos ötlet volt.
– Megpróbálok hazamenni a hétvégén. ígérem. Említettem a producernek, hogy
muszáj lenne hazamennem. Remélem, nem ütemeznek be semmiféle megbeszélést
szombatra. De ha mégis, akkor nyomban utána indulok haza.
Mint kiderült, arra a hétvégére nem terveztek semmit. Tanya nem tudta, Douglas
intézte-e így az ő kedvéért, vagy amúgy sem volt rá szükség. így hát már péntek
délután elindult, és estére már Rossban volt. A férje látható örömmel fogadta, a
lányok is boldogok voltak, hogy láthatják anyjukat, majd elvonultak a barátnőikkel.
Tanya és Péter elmentek az egyik helybeli kedvenc olasz éttermükbe, és amikor jó
későn hazaértek, szinte minden olyan volt, mint régen. Az elmúlt hét
mindkettőjüknek jót tett. A kedélyek kezdtek lecsillapodni. Azon az éjszakán sem
szeretkeztek, de hetek óta először aludtak összebújva, és másnap reggel első ízben
szerelmeskedtek azóta, hogy Péternek viszonya lett Alice-szel. Szelíd, mondhatni
keserédes szeretkezés volt, kicsit olyan, mintha mindketten még egyszer
kinyújtották volna a kezüket egymás felé. Tanya kényszerítette magát, hogy ne
gondoljon arra, a férje ugyanezt tette Alice-szel is. Akkor sem akart erre gondolni,
amikor már újra Péter karjai között feküdt, lehunyt szemmel. A férfi pedig nem
merte megkérdezni, hogy mire gondol. Ő semmi mást nem akart, csak hogy minden
úgy legyen közöttük, ahogy régen volt. Bízott benne, hogy sikerülni fog. Mindenre
hajlandó volt, hogy helyrehozza a hibát, amelyet vétett.
Tanya kinyitotta a szemét, és ránézett. Szája szomorú kis mosolyra húzódott.
– Szeretlek, Péter.
– Én is – felelte a férfi, és gyöngéd csókot lehelt a szájára. – Szeretlek, Tan...
Nagyon sajnálom.
Tanya bólintott, s megpróbált nem gondolni arra, hogy ez a szeretlek úgy
hangzott, mint egy isten veled.
 Tizenharmadik fejezet
Tanya januárban egymás után három hétvégét is otthon töltött, és a dolgok ismét
kezdtek visszazökkenni a régi kerékvágásba. Tapasztalta, hogy Péter igyekszik
jóvátenni, amit elkövetett, és hétről hétre megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy
Alice még nem tért vissza. Soha többé nem akarta látni, ami természetesen
kivihetetlen volt, hiszen a szomszédjukban lakott. Ám minél tovább maradt távol,
hogy megtörjön a varázs, annál több esélye volt Tanyának és Péternek, hogy
helyrehozzák a házasságukat.
A negyedik hétvégén az asszony nem tudott hazamenni, de a férje megnyugtatta,
hogy nincs semmi baj. Egy tárgyalásra készült, a lányoknak megvolt a maguk
programja, s az idő is rémes volt egész héten. Nagy valószínűséggel amúgy is
törölték volna a gépét, vagy legjobb esetben késve indult volna el. Mindenfelé
hóviharok dúltak az országban, úgyhogy jobb is, mondta Péter, ha ő most Los
Angelesben marad. És nagyon sok munkája is volt. Újabb változtatásokat kértek tőle
a forgatókönyvben, ráadásul az elkövetkező hetekben külső felvételeket állítottak
be, ami újabb nehézségeket jelentett. Úgy becsülték, hogy körülbelül hat hét múlva
készülnek el a filmmel. Tanya már alig várta. Akkor két hétig otthon lesz, s csak
utána kezdődnek az utómunkálatok a vágókkal és Maxszel. Ekkor már öt hónapja élt
Los Angelesben, s még hátra volt négy hónap. Úgy érezte, mintha a vérét áldozta
volna ezért a filmért. Vagy ami még rosszabb, a házasságát. De Péterrel a helyzet
lassanként javulni kezdett. Az a három együtt töltött hétvége sokat segített, és Tanya
hálás volt, amiért haza tudott menni.
A következő hétvégén ágynak döntötte egy csúnya influenza, így megint nem
tudott hazamenni. Még egy hetet várnia kellett, s történetesen épp arra a hétre esett a
Bálint-nap. Vett a férjének egy szívmintás piros nyakkendőt, a kedvenc
csokoládéjából egy dobozzal, a lá-nyoknak egy-egy aranyos hálóinget és néhány
Fred Segal-pólót. Mindezt egy áruházi zacskóba pakolva szállt ki a házuk előtt a
taxiból. Meg akarta lepni Pétert, ezért nem hívta fel. Ez volt az a pillanat, amikor
meglátta őt Alice derekát átfogva kilépni a szomszéd házból. Épp nevettek valamin,
s amikor a férfi fölnézett, észrevette, hogy Tanya dermedten bámulja őket, majd
fejét lehajtva besiet a házba. Minden ízében remegve állt a konyhában, amikor Péter
rátalált. Látszott rajta, hogy nagyon megrémült.
– Látom, Alice hazajött – mondta, egyenesen a férje szemébe nézve. Nem kezdett
vádaskodni, látszólag mindketten teljesen nyugodtak maradtak, sőt Tanya még azt is
észrevette, hogy Alice-nek új frizurája van. -Mikor érkezett?
 – Tíz napja – felelte teljes komolysággal Péter. Tudta, mit gondol a felesége. Még
nem történt meg, de valamennyi időt már eltöltöttek együtt, és beszélgettek arról,
hogy mi történt két hónappal ezelőtt. Még maguk sem értették teljesen, próbáltak
rájönni, mi volt ez: véletlen baleset, vagy legalább egyikük számára ennél sokkal
fontosabb.
– Jól néz ki – állapította meg Tanya színtelen hangon, és nagyon szerette volna
megkérdezni, Péter lefeküdt-e már vele, de nem merte. De a férfi meghallotta a ki
nem mondott kérdést. Olyan nyilvánvaló volt.
– Semmi sem történt, Tan. Alice beteg. Amikor visszajött, elment rákszűrésre, és
találtak egy csomót a mellében. A múlt héten kioperálták a csomót, és pár héten
belül elkezdik a sugárkezelést. – Az arca komoly volt, s a hangjából mélységes
aggodalom hallatszott.
– Sajnálattal hallom – mondta Tanya. – Ettől megint minden megváltozik
közöttünk? – Semmi kedve nem volt újrakezdeni. Elég volt egyszer.
Péter megrázta a fejét.
– Csak sajnálom őt – vallotta be becsületesen. Az asszony tudta, hogy ez a helyzet
veszélyt jelent számukra, de semmit sem tehetett ellene. Akármit érez a férje Alice
iránt, meg fog jelenni kettejük kapcsolatában, és ha a volt barátnője most elveszi
tőle, akkor az elkerülhetetlen volt. Lehet, hogy az egésznek semmi köze ahhoz,
hogy ő Los Angelesben dolgozott. Nem kötözheti magához örökre. Ha el akar
menni, meg fogja találni a módját. Reményvesztetten nézett a konyha túlsó végében
álló férjére. Hirtelen elhatalmasodott rajta a vereség érzése. – Nem csinálok semmi
hülyeséget, Tan – szólalt meg Péter szelíden. Tanya könnyes szemmel bólintott,
azután összeszedte a holmijait, és fölment az emeletre. Azzal, hogy Alice hazajött,
egy szempillantás alatt minden megváltozott. Érezte. De lehet, hogy pusztán félelem
volt az, amit érzett... a saját és a férje sorsa miatti félelem.
Péter másnap elvitte Bálint-napi vacsorára, és Tanya átadta neki az ajándékát. A
férfi felvette a nyakkendőt a vacsorához, s ő egy kasmírpulóverrel lepte meg a
feleségét. De hiába tetszett neki az ajándék, egész hétvégén nyugtalan volt és
rosszkedvű. Az, hogy Alice ismét ott volt a szomszéd házban, olyan volt, mintha az
ördög látogatott volna el hozzájuk. Nem nagyon tudta, hogyan kerekedjék felül ezen
a helyzeten. Ha Péter ezt akarta, tudta, semmivel sem állíthatja meg, és a sorsot sem
képes más irányba terelni. A lányok nagyon örültek Alice visszatérésének, ámbár
érzékelték, hogy történt valami a barátnőjük és anyjuk között. Egyik nő sem beszélt
róla, mindketten kerülték a témát, és ha kérdéseket tettek föl nekik, egyikőjük sem
nézett a kérdező szemébe. Alice csak annyit mondott, szükségük van a barátság kis
szüneteltetésére. Tanya még ennyit sem. De nyilvánvaló volt, hogy Alice-nek még a
nevét sem akarja hallani.
Amikor vasárnap este Péter kivitte a repülőtérre, az asszony feszült volt és
hallgatag. Végül a férfi maga hozta szóba dolgot.
– Nem engedem, hogy bármi is történjen, Tan. Alice és én beszéltünk erről.
Tudja, hogy semmi olyat nem akarok tenni, amivel kockáztatnám a házasságunkat.
Kérlek, bízzál bennem, és nyugodtan menj vissza Los Angelesbe.
– Miért van az, hogy egyre csak az jár az eszemben, hogy „a pokolba vezető út is
jó szándékkal van kikövezve"? – kérdezte fanyar kis mosollyal Tanya, mire Péter
elnevette magát. Ez talált.
– Bízzál bennem! – Azelőtt megbízott mindkettőjükben, és lám, mi történt. Most,
hogy újra ilyen közel voltak egymáshoz, nehéz volt bizalommal lenni irántuk. A
férje irgalmatlanul sokat kért tőle. – Ha akarod, szereltess rám egy nyomkövető
kütyüt. Vagy riasztóberendezést – próbálta oldani a feszültséget, mire Tanya
bánatosan rámosolygott.
– Ne inkább egy csipet a fogadba?
– Amit csak akarsz. Mondtam neki, hogy ha kell, elviszem a sugárkezelésekre.
Néhány hét múlva kezdik el. De ennél többet nem csinálok, megígérem.
Az asszony szíve összeszorult.
– Miért nem tudja valaki mással elvitetni magát? Annyi barátja van.
Alice társaságkedvelő nő volt, mindenki szerette, s úgy vonzotta az embereket,
mint a mágnes.
– Ha meg tudja oldani nélkülem, megoldja. Azt mondta, mindenki elfoglalt.
– Te is – mutatott rá Tanya. – Megint ki fogja vetni rád a hálóját. – Hatalmába
kerítette a szorongás és a kétségbeesés. Úgy látszik, nem lehet őket távol tartani
egymástól, és ő pontosan attól félt, s azt próbálta kivédeni, hogy Alice-nek Péter
segítségét kelljen igénybe vennie. Ez volt ugyanis a lehető legtökéletesebb módja,
hogy újra kezdjék a viszonyukat. Együttérzés, részvét, aggodalom, szánalom. Tanya
pontosan tudta, hogyan dolgoznak ezek az érzelmek a férjében és a volt
barátnőjében.
– Ne aggódj, Tan! Minden rendben lesz – nézett rá magabiztosan Péter. Egy perc
múlva odakanyarodtak a járda mellé.
– Nagyon félek – szólt halkan az asszony, s míg aggódó tekintettel férjére nézett,
elborította a rémület hulláma.
– Ne félj! Alice pontosan olyan lesz, mint régen volt. Barát. A többi tévedés volt.
Tanya bólintott, és búcsúzóul megcsókolta Pétert. Kisvártatva kilépett a járdára a
csomagjával, s még egyszer visszafordulva integetett neki. Ő mosolyogva
visszaintett, és elhajtott. Amikor Tanya belépett az épületbe, újból rátört a páni
félelem. A gépen, egészen Los Ange-lesig, s még akkor is, amikor már visszaért a
szállodába, csak ez járt a fejében. Fogalma sem volt, mit tegyen, hogy megvédje a
férjét Alice-től, s végül rádöbbent, hogy nem tehet semmit. Minden Péteren múlik.
Nem sokkal ezután fölhívta a mobilján, de a hívás egyenesen a postafiókra ment.
Mire a férfi este tizenegykor visszahívta, már rosszul volt az idegességtől. Nem
akarta megkérdezni, hol volt, de sejtette.
– Milyen volt az estéd? – kérdezte ehelyett. Egy buta üzenetet küldött a mobiljára,
és Péter nagyon jól tudta, mit kérdez tőle.
– Moziban voltam a lányokkal. Most jöttünk haza. Tanya óriási
megkönnyebbülést érzett, de a következő pillanatban újabb rémület lett úrrá rajta.
– Alice is veletek volt?
Gyűlölte magát, amiért megkérdezte, de tudnia kellett. Ennél csak azt gyűlölte
jobban, hogy visszajött. Rettenetes volt számára a tudat, hogy azok ketten ilyen
közel vannak egymáshoz.
– Nem, ő nem jött. Nem is kérdeztük meg.
– Bocsáss meg, Péter! – Önmaga számára is idegenül viselkedett. Nem, nem akart
ilyen lenni. De nem volt más választása. A félelem úrrá lett rajta.
– Semmi baj. Megértem. Milyen volt a repülőút?
– Kellemes. Hiányzol. – Már majdnem visszaérkeztek oda, ahol férje viszonya
előtt voltak. Alice hazajövetele újból kizökkentette nehezen visszaszerzett
nyugalmából, és a régi, csúf érzések: a félelem, a harag és az indulat, amiért ez a két
ember így elárulta, ismét felkavarodtak benne. Méghozzá olyan elevenen, mintha
friss volna a seb.
– Te is hiányzol nekem. Aludj egy keveset! Holnap felhívlak.
Órákig feküdt ébren az ágyban, azon töprengve, vajon Péter átsurrant-e a
szomszédba, vagy Alice feküdt-e be az ő ágyába. A dolog kezdett a rögeszméjévé
válni, s ezért utálta magát. Tisztában volt vele, hogy Péter sem szereti ezt. Ki
szeretné? De ő tehet róla. Elkövettek egy disznóságot Alice-szel, amellyel most
mindhármuknak együtt kell élniük. Neki is, aki pedig vétlen volt benne. Ráosztották
az ártatlan áldozat, a megcsalt feleség szerepét, amit végképp ki nem állhatott.
A következő hónapban felgyorsult a forgatás. Közeledtek a befejezéshez, és a
felvételek olyan iramban készültek, hogy szó sem lehetett hazautazásról. Éjjel-
nappal egymást érték a megbeszélések, s Tanyának számtalanszor át kellett írnia a
forgatókönyvet. Még Maxen is a kimerültség jelei mutatkoztak. Március harmadik
hetében aztán utoljára emelte föl a kezét, s kiáltotta el, hogy „Felvétel!", majd
elhangzottak a bűvös szavak: „Vége, emberek, befejeztük!" Nagy ujjongás támadt,
mindenki táncra perdült. Pezsgőt bontottak, az emberek ölelkeztek, csókolóztak.
Jean és Ned még együtt voltak, de sokan fogadtak, hogy már nem tart sokáig a
románc. Ned májusban kezdi forgatni a következő filmjét, és fél évig Dél-Afrikában
lesz. Douglas már egy másik terven dolgozott, Max nemkülönben. Tanya pedig
hazakészült. Két hete nem látta Pétert, aki nem tudott eljönni hozzá.
Két hét szabadságot kapott, amely csodálatos módon egybeesett a lányok tavaszi
szünidejével. Utána pedig vissza kell jönnie a hat-nyolc hetes utómunkálatok idejére.
Május végére vagy június elejére lesz túl az egész munkán. Épp amikor a lányai
érettségizni fognak. Az egész tanévet távol tölti tőlük. Egyedül csak az vigasztalta,
hogy otthon lesz, amikor megkapják az egyetemi felvételi eredményét. Azt legalább
nem fogja elmulasztani.
– Hiányozni fogunk, Tanny? – kérdezte Max a pezsgőjét kortyolgatva, miközben
egy másik pohárral odatartott a kutyája elé. Douglas eközben mindenkivel kezet
fogott. Olyan volt a hangulat, mintha újévet köszöntenének. A szereplők számára
véget ért a munka. Az elkövetkező két hónapban már csak a vágók és a gyártás
emberei fognak együtt dolgozni Maxszel, miközben ők ketten Douglasszel tüzetesen
végignézik a végeredményt. Lesz, akit szinkronizálni kell, bizonyos hangokat rá
kell majd adniuk, és sok jelenetet ki fognak vágni. Hátravolt a filmkészítés sok-sok
aprómunkája – de Tanya előbb még hazakészült.
Mire hazaért a bungalóba, hogy összecsomagoljon, túl késő volt, már nem ért
volna el egy gépet sem, így aztán reggel indult haza. Alig várta, hogy két hétig
otthon lehessen Péterrel és a lányokkal. Karácsony óta először volt ilyen hosszú
ideig távol otthonról. És mindvégig úgy dolgozott, mint egy rabszolga. Úgy érezte
magát, mint aki a háborúból megy haza. Előre rettegett attól, hogy még két hónapra
vissza kell térnie Los Angelesbe. Semmi másra nem vágyott, csak hogy otthon
lehessen a családjával.
Jó érzés volt belépni a házba. Rend volt és tisztaság, és érezni lehetett az otthon
levegőjét. Boldogan mosolyodott el magában. Az is jólesett, hogy otthon volt,
amikor a lányok megérkeztek. Még Meganen is látszott, hogy örül neki. Tanya
mindenfélét bevásárolt, és a kedvenc ételüket készítette el vacsorára. Szépen
megterített, és gyertyát is gyújtott, amikor a férje hazaérkezett. El sem akarta hinni,
hogy több mint egy hónapja nem látta. Péter mosolyogva lépett be, és rögtön
meglátta, hogy mit csinált.
– Csodaszép, Tan. Ez igazán kedves volt tőled. – Magához ölelte, és amikor este
fölmentek a szobájukba, az asszony azt remélte, hogy szeretkezni fognak. De a férfi
olyan kimerült volt, hogy mielőtt ő levetkőzhetett volna, már mélyen aludt. Tanya
csalódott volt, de semmi nem sürgette őket. Két teljes hétig otthon lesz.
Amikor vasárnap reggel felébredt, Péter már odalent volt a konyhában. Készen
várta a reggeli, a lányok is elmentek már valahová, s amikor Tanya reggeli után
leszedte az asztalt, a férje azt javasolta, menjenek el sétálni. Gyönyörű meleg tavaszi
nap volt. Kiautóztak a Tam-hegy lábához, majd onnan gyalog indultak tovább. Péter
úgy nézett rá, hogy ettől kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát, és egy pillanatra
újból beléhasított a rémület. Eleinte szótlanul mendegéltek, majd amikor a férje
meglátott egy padot, indítványozta, hogy üljenek le. Úgy tűnt, mintha mondani
akarna neki valamit, de mielőtt egy szót is szólhatott volna, Tanya már tudta, miről
van szó. A legszívesebben elrohant volna, hogy elbújjon valahol. De nem tehette.
Legalább meg kellett próbálnia felnőttként viselkedni. Halálra volt rémülve, és
hirtelen mintha öt évet öregedett volna.
– Miért érzem azt, hogy nem fogok örülni annak, amit mondani fogsz? – kérdezte
görcsbe ránduló gyomorral. Péter ültében előrehajolva nézte a cipője orrát, arrébb
pöckölt vele egy kavicsot, majd amikor újra fölegyenesedett, Tanya látta az arcán,
hogy szenved.
– Nem tudom, mit mondjak neked. Az hiszem, úgyis tudod. Sohasem hittem
volna, hogy ez lesz belőle. És a mai napig nem tudom, hogyan történt és miért. De
megtörtént, Tan. – Érezhetően igyekezett minél gyorsabban és minél
fájdalommentesebben túllenni rajta, de már az első mondatoknál rájött, hogy nem
fog menni. Hogy bármit tesz vagy mond, szörnyű lesz. -Alice és én újra
összejöttünk a betegsége alatt, miközben sugárkezelésre járt. Tudom, hogy
őrültségnek hangzik, de azt hiszem, feleségül akarom venni. Szeretlek téged, és a
dolognak még csak ahhoz sincs köze, hogy te Los Angelesben vagy, vagy hogy egy
hónapja nem voltál itthon. Azt hiszem, ez mindenképpen megtörtént volna. Úgy
érzem, ennek így kellett történnie.
Tanya elkábult, mintha Péter baltával csapta volna fejbe. Forgott vele a világ, s a
szívét mintha satuba szorították volna. Úgy meredt a férjére, mint aki nem hisz a
fülének.
– Ez ilyen egyszerű? Vége? Nem láttalak öt hete, és te ezalatt rájössz, hogy te meg
Alice egymásnak vagytok teremtve? Hogy a pokolba jutottál erre a következtetésre?
– Sértettségéhez csak a dühe volt mérhető.
– Csak akkor döbbentem rá, mennyire szeretem, amikor beteg lett. Szüksége van
rám, Ian. És neked, azt hiszem, nincs. Te erős asszony vagy. O nem az, és nagy
szerencsétlenség érte. Szüksége van most valakire, aki vigyáz rá.
– Úristen... – Tanya hátradőlt a padon, és becsukta a szemét. Most még sírni sem
tudott. Testét és lelkét olyan fájdalom járta át, hogy könnyekre már nem maradt
ereje. Olyan volt, mint aki sokkot kapott. Ha gyanakodott is, legföljebb arra, hogy
Péter megint lefekszik Alice-szel, de hogy feleségül akarja venni, s hogy „ennek így
kellett történnie"? Képtelen volt felfogni, és nem tudta, képes lesz-e egyáltalán
valaha. – írtam egyszer egy ehhez hasonló folytatást valamelyik szappanoperában. A
producer túl mesterkéltnek találta, ki kellett vágnom a jelenetet. Nem sejtettem, hogy
egyszer majd a saját életemben kell átélnem. Az élet utánozza a művészetet, vagy
valami efféle idióta dolog. -Hitetlenkedve meredt a férjére. – Mit akarsz ezzel a
baromsággal, hogy én erős vagyok, Alice-nek meg szüksége van rád? Alice sokkal
keményebb fából van faragva, mint én. Szerintem rád hajtott, Péter, ennyi az egész.
Úgy döntött, megszerez magának, és mihelyt hátat fordítottam, támadásba lendült.
Sokkal erősebb ő, mint gondolnád.
Hogy milyen átkozottul naiv a férje, és milyen szemetek mind a ketten, gondolta.
Valahogy most sokkal kevésbé tűnt számára fontosnak az, hogy az élete utolsó húsz
éve pillanatokon belül szemétre kerül, mint hogy az a két ember, akit szeretett, de
különösen Péter, csúfosan elárulta. Felültették, hazudtak neki, elárulták. Három
hónap leforgása alatt másodjára. Ha valóban „így kellett történnie", akkor profi
munkát végeztek.
– Hát erről van szó. – Ez volt az a pillanat, amikor végre eleredtek a könnyei. –
Vége. Elhagysz. Őt akarod elvenni. És mit mondasz a gyerekeinknek? Hogy
mindössze áthurcolkodsz a szomszédba? Egyszerűen megváltozik a lakcímed?
Milyen kényelmes megoldás lenne – állapította meg keserűen.
– Szereti a gyerekeinket – felelte Péter, akinek nagyon nem tetszett, ahogy Tanya
kinézett. A szeme láttára futott ki a vér az asszony arcából. Már két hete várta, hogy
elmondhassa neki. Mihelyt újra összejöttek Alice-szel, már biztosak voltak a
dologban, különösen mivel Péter naponta hordta őt sugárkezelésre. A telefonban
erről egy szót sem szólt a feleségének. Tudta, mit gondolt. És megint neki volt
igaza.
– Igen, szereti a gyerekeinket – mondta Tanya, és megtörölte a szemét a blúza
sarkával. Nem érdekelte, hogy néz ki. Már nem számít. – És a jelek szerint téged is
szeret, és te is szereted őt. Milyen bájos! És én? Nekem mit kell most tennem? Ilyen
esetekben mit tesz a kirúgott feleség, Péter? A legjobbakat kívánva jóindulatúan
félreáll? Továbbra is jó szomszédok leszünk, és osztozunk a gyerekeken, mint
egyetlen nagy, boldog család? Mit vársz tőlem?
 – Alice el fogja adni a házát, és elköltözünk Mill Valleybe. De ez még odébb lesz.
Nem hinném, hogy át kellene költöznöm a szomszédba. Összezavarhatná a
gyerekeket.
– Kedves, hogy erre rájöttél. Nem beszélve arról, hogy engem is összezavarna.
Úgy tervezted, hogy elmondod a gyerekeknek? – Ebben a pillanatban eszébe jutott
valami. Szédült, a gondolatai ezerfelé kalandozva próbálták megemészteni, amit a
férjétől hallott. – Azt hiszem, várnunk kellene vele, amíg júniusban leérettségiznek.
Addig már három hónap sincs hátra. Május végén fogok hazajönni, ha már az
utómunkálatokkal is elkészültünk, ami azt jelenti, hogy csak néhány hétig kell együtt
élnünk. – Ugyanezt számolta ki már Péter is. – Arról sincs fogalmam, hogy a most
következő két hétben mit fogunk csinálni. Nem költözhetsz be Alice-hez, de ezentúl
én sem akarok egy szobában lakni veled.
Most úgy nézett a férjére, mint egy idegenre. Olyan boldog volt, hogy két hétig
együtt lehet vele, és íme, ezzel a bejelentéssel fogadja. Megrendítő volt, ugyanakkor
botrányos.
– Átköltözhetek Jason szobájába, ha akarod – felelte Péter csendesen.
– Es hogy magyarázod meg a lányoknak? – Igen, ez fogas kérdés volt. –
Valahogy mégis csak ki kell bírnunk, hogy egy szobában alszunk. – Most, hogy már
tudta, a férje egy másik nőhöz tartozik, egyáltalán nem volt elragadtatva ettől. Véget
ért egy húszéves szakasz az életéből. Lekerült a műsorról, mint egy kis nézettségű
tévéshow. Egyszer s mindenkorra vége. Megpróbált nem gondolni arra, hogy még
most is szereti Pétert. Mert ha gondolt volna rá, le kellett volna feküdnie a földre, és
hangosan jajveszékelnie itt, a Tam-hegy aljában. Hirtelen arra gondolt, talán ideg-
összeroppanást kellene kapnia. De ezt a fényűzést nem engedheti meg magának.
Muszáj lesz felnőtt módjára elviselnie ezt a helyzetet, még ha belepusztul is. Egy
pillanatra megfordult a fejében, hogy akár bele is pusztulhat. Ezzel az erővel a férje
le is lőhette volna. Újra lejátszotta a fejében a szavait, de így is ugyanolyan
őrültségnek tűntek, mint amikor valóban elhangzottak. Elhagyja őt, hogy feleségül
vehesse Alice-t. Lehet, hogy mindnyájan megbolondultak. Nem látta be, mi ennek az
egésznek az értelme. Őrültség mindaz, ami velük történik.
– Majd a földön alszom – szólalt meg csendesen Péter. Mintha ez lenne a
legnagyobb problémájuk. Az asszony bólintott. Megfelelő büntetésnek látszott.
-És ha már leérettségiztek, elmondjuk nekik -mondta Tanya, és most a férfin volt
a bólintás sora. -Lám, milyen egyszerű az egész. Van még valami, amit meg kell
beszélnünk? El kell adnom a házat? – Hangja elárulta kétségbeesését; úgy érezte,
mintha mázsás kő nyomná a szívét.
 – Nem, ha nem akarod – felelte komoran a férfi. Úgy ítélte meg, hogy Tanya
normálisan viselkedik, de úgy beszél, mint egy őrült... vagy fordítva. Megpróbálja
gondolatban végigvenni a részleteket, hogy tudja, mivel kell szembenéznie.
Dolgoztatja az agyát, hogy elfoglalja magát, és ne omoljon össze.
-Tartásdíjra nincs szükségem. Azt hiszem, neked kellene fizetned a kollégiumot.
Akkor hát mindent megbeszéltünk. Mikor tartjátok az esküvőt?
– Tan, ne légy ilyen! Tudom, hogy ez óriási megrázkódtatás neked. Nem akarom
sokáig húzni a dolgot. Várhattunk volna vele, amíg biztosak leszünk, hogy ez a
helyes, de nem akartalak megtéveszteni. Alice-nek és nekem időre van szükségünk,
hogy kigondoljuk, hogyan legyen. De én úgy szeretném, ha akkor foglalkoznánk
ezzel, ha már együtt élünk, hogy ne kelljen megjátszanom magam előtted, vagy
tovább hazudoznunk egymásnak.
– Természetesen. Nem, hazudni nem jó dolog – felelte Tanya, miközben könnyek
peregtek le az arcán. -Határozottan úgy gondolom, hogy át kell költöznöd Alice-
hez. De az igazat megvallva, nem akarok elmenni az esküvőtökre.
Már zokogott. Péter át akarta ölelni, hogy megvigasztalja, de az asszony
elhúzódott tőle, és felállt. Meg akarta őrizni a maradék méltóságát. Borzasztó volt
belegondolnia, hogy most majd két hétig, amíg a lányok tavaszi szünete tart, úgy
kell tenniük, mintha házasok volnának. Holott már nem voltak házasok, legalábbis
ami őt illette. Péter immár hónapok óta Alice párja volt.
Némán autóztak hazáig. Tanya a szemét törölgetve kibámult az ablakon.
Egyfolytában az zakatolt az agyában, hogy a férje elhagyja. Alice-szel fog élni...
Alice-szel... nem vele. Mostantól egyedül fog élni a gyerekeivel, csak persze ők is
elmennek. Szeptemberre teljesen egyedül marad. Nem lesz itt se a férje, se a
gyerekei. Egész télen csak arra vágyott, hogy hazajöhessen, és most nincs senki,
akihez hazajöhetne. Ez a történet nagyon rossz véget ért. Ő egyáltalán nem így írta
volna meg, de Péter és Alice ezt akarták. Lényegében a férje kirúgta őt. És egész
úton hazáig, de még akkor is, amikor kiszállt a kocsiból, csak arra tudott gondolni,
hogy meg akar halni.
 Tizennegyedik fejezet
A Marinben eltöltött két hét elejétől a végéig kínszenvedés volt Tanyának. A
lányok kedvéért megpróbált jó képet vágni, Péter pedig rendkívül civilizáltan
viselkedett, és megalázóan megértő volt. Az öt hét alatt, amíg nem találkozott vele,
az egész élete más irányba fordult, és ma már Alice volt a társa. Tanya mindvégig
úgy érezte magát, mint akit elkábítottak. Szünet nélkül azon törte a fejét, mi történt,
és hogyan történhetett meg. Magát hibáztatta, amiért elment Los Angelesbe, hogy
azon a filmen dolgozzon. És amikor nem önmagát, akkor meg Pétert hibáztatta. És
persze Alice-t. Megkönnyebbült, amikor végre elutazhatott Los Angelesbe, az
utómunkálatok elkezdésére. Újabb kilók mentek le róla, s ha valaki alaposabban
megnézi, észrevette volna rajta a félelem jeleit. Mire beért az irodába, ahol Maxszel
és Douglasszel kellett dolgoznia, már csak az tartotta benne a lelket, hogy mostantól
más dolga is lesz, mint azon agyalni, hogy mihez kezd majd az életével, ha a férje
elhagyja. Az elmúlt két hétben csupa fájdalmas kérdést tett fel magának, olyanokat,
hogy például a bútoraik közül mennyit visz el magával Péter. Mivel a lányok
júniusban betöltik a tizennyolcadik évüket, a gyerekelhelyezéssel nem lesz gond.
Még a láthatásban sem kell megegyezniük, hiszen ők döntik majd el, kit akarnak
meglátogatni. Az egész fájóan egyszerűnek ígérkezett. Még másnap is, amikor
elkezdett dolgozni Maxszel és Douglasszel, olyan volt, mint aki nincs teljesen
magánál. A rendező rögtön észrevette, hogy rettenetesen néz ki, s a nap végén,
amikor Tanya már a papírjait rakosgatta vissza a táskájába, meg is kérdezte, miért
volt olyan zaklatott egész nap.
-Megkérdezhetem, milyen volt a szabadsága? -kérdezte óvatosan. De persze
sejtette. Tanya ugyanolyan állapotban volt, ha nem rosszabban, mint karácsony után.
Nem volt nehéz kitalálni, mi lesz ebből.
– Nem, nem kérdezheti meg. – De aztán mégis úgy döntött, elmondja neki. – A
lányok júniusban leérettségiznek, s utána összeköltözik a másik nővel. Úgy tervezi,
hogy összeházasodnak. Azt mondja, ennek „így kellett történnie". így fest az én
privát életem szap-panoperája. Ugye milyen szívszorító?
– Az élet többnyire szívszorító – mondta Max együtt-érzőn. Azt is észrevette,
hogy Tanya indulatosabb, mint decemberben volt. Nyilvánvaló, hogy indulatos-
ságával a szívfájdalmát leplezi. – És meglepő, hogy milyen olcsó fogásokkal
operál, még az állítólag civilizált embereknél is. Valószínűleg ezért szeretik annyira
még a legócskább tévésorozatokat is.
– Szerintem is – mosolygott bánatosan az asszony. -Majd összekapom magam.
Csak még egy kicsit szoknom kell az új felállást.
Max tudta, hogy a lányai a nyár végén kollégiumba költöznek. Attól kezdve
egyedül lesz, amiről gyanította, hogy nehezen fogja viselni. Egész évben mindig
csak a családjáról beszélt. És most a férje el akarja hagyni. Hamarosan így vagy
úgy, de mindenkit elveszít, akit szeretett. És a férje, amilyen bolond, a felesége
legjobb barátnőjével készül lelépni. Akárhogyan is, de Max Tanyával értett egyet.
Csakugyan szívszorító történet. Csak sajnálni tudta az asszonyt.
– Néha a legborzasztóbb dolgok válnak számunkra áldássá. Csak amikor
megtörténik, még nem látjuk. Egy napon majd visszagondol rá, és maga is ezt fogja
mondani. De az is benne van a pakliban, hogy azt fogja mondani, ez volt élete
legszarabb időszaka.
– Attól tartok, ez utóbbi fog bekövetkezni.
– Legalább tudjuk, hogy épelméjű. Mint barátja csak azt tanácsolhatom magának,
meneküljön a munkába. Nálam mindig bevált. Amikor életem nagy szerelme
mellrákban meghalt, a munka jelentette számomra a megváltást, és a munkától
sikerült megmaradnom viszonylag normálisnak. Ez az egyetlen módja, hogy az
ember tovább tudjon élni.
Tanya bólintott. Erre nem gondolt. A nyár járt a fejében, hogy milyen lesz Péter
nélkül elutazni a Tahoe-tóhoz, természetesen azután, hogy elmondták a lányoknak.
Es hogy majd el kell vinni őket a kollégiumba. Mialatt otthon volt, megkapták az
értesítést, hogy felvették őket. A fájdalomtól el sem jutott a tudatáig, valójában fel
sem fogta a hírt. A lányok persze magukon kívül voltak az örömtől. Mindkettőjüket
az elsőként megjelölt egyetemre vették föl. Megan Santa Barbarába megy,
ugyanoda, ahol a bátyja is tanul, Molly pedig az USC film szakán folytatja a
tanulmányait. Az anyjuknak sejtelme sem volt, mit fog csinálni, miután elmentek.
Eddig úgy tervezte, hogy többet lesznek együtt Péterrel. De ő mostantól Alice-szel
lesz. Tanya hirtelen céltalannak érezte az életét; olyan volt, mint egy horgonyáról
elszabadult hajó. Rettenetes az érzés, hogy nincs semmi, ami biztosan megtartaná a
helyén. Maxnek igaza volt. Csak a munka maradt számára, és a gyerekeivel tölthető
szünidők.
Az utómunkálatok már sokkal civilizáltabb munkaidőt tettek lehetővé, így minden
hétvégére haza tudott utazni. Amennyire lehetett, kerülte Pétert, aki sokat időzött a
szomszédban, Alice-nél. A lányok nem kérdeztek semmit. Úgy viselkedtek, mint
akik tudják, hogy aknamezőn lépkednek. Tanya kíváncsi volt, vajon mit gondolnak.
De hát hamarosan úgyis megtudnak mindent. Előre rettegett tőle, hogy júniusban el
kell mondaniuk nekik és Jasonnek. Addig nem érintkezett senkivel, a hétvégeket a
lányaival töltötte, éjszakánként pedig nyomasztó hangulatú novellákat kezdett írni,
melyek tőle szokatlan módon sokszor szóltak a halálról. Végtére is meghalt a
házasságuk, és csak úgy tudta meggyászolni, ha írt róla. Egyik délután Péter
meglátta az egyiket a számítógépe monitorán, elolvasta, és megijedt. Tanya
dermesztően rossz lelkiállapotban volt.
Májusban, az utómunkálatok utolsó hetén Douglas érdekes javaslatot tett neki.
Többször is együtt vacsoráztak, s közben megbeszélték azt, ami a munkával
kapcsolatban éppen felmerült. A férfi újból meghívta, töltse a hétvégét a
medencéjénél, de Tanya egy kivételével minden hétvégére hazament, s azon az egy
szabad hétvégén sem akart elmenni hozzá. Túlságosan levert-nek érezte magát. A
producer már újabb filmen gondolkozott, ezúttal egy híres női rendezővel, aki több
Oscart is nyert a munkáival. A roppant nyomasztó történet egy öngyilkos nőről
szólt, és azt szerette volna, ha Tanya írja meg a forgatókönyvet. A sztori illett az
asszony mostani hangulatához, de ő nem vágyott arra, hogy visszamenjen Los
Angelesbe. A lelke mélyén úgy érezte, azért ment tönkre a házassága, mert elment
oda, hogy egy filmen dolgozhasson. Rossz íz maradt utána a szájában. Most semmi
mást nem akart, csak visszatérni Marinbe. Ezt meg is mondta Douglasnek a
vacsoraasztal mellett, mire ő kinevette.
– Jaj, ne kezdje megint, Tanya! Az isten szerelmére, maga már nem tartozik oda.
Jó, menjen, és egy darabig írja még ott az elbeszéléseit, de aztán jöjjön vissza. A
maga napjai Marinben véget értek, vagy legalábbis véget kellene vetni nekik. A
forgatókönyv, amit nekünk írt,
fantasztikus volt, akár Oscart is hozhat magának. Vagy ha ez nem, a következő
biztosan. A sorsa elől nem szökhet el. A férje túl fogja tenni magát rajta. Az idén is
sikerült neki, jövőre is sikerülni fog – tette hozzá magabiztosan.
– Hát nem éppen – válaszolta csendes nyugalommal Tanya. – Válófélben
vagyunk.
Ez egyszer Douglas képedt el.
– Maga? A tökéletes feleség? Nem hiszem el. Mikor történt? Karácsony után
mondta, hogy volt egy kis problémájuk, de azt hittem, minden rendbe jött.
Bevallom, meg vagyok döbbenve.
– Én is – felelte borús képpel az asszony. – Márciusban mondta meg nekem.
Összeköltözik a legjobb barátnőmmel.
– Ó, milyen banális! Érti már, mit gondolok? Maga nem tartozik oda. A marini
embereknek nincs fantáziájuk. Októberben akarom kezdeni az új film forgatását.
Gondolkozzon az ajánlatomon! Felhívom az ügynökét, és megteszem neki a
javaslatomat.
Ezek után a férfi még a szokottnál is kedvesebb volt hozzá, és csakugyan felhívta
az ügynökét. Walt másnap telefonált neki, és döbbenten újságolta, mennyi pénzt
ajánlott a producer. Még a mostaninál is többet. Vagyis Douglas mindenáron meg
akarta nyerni őt a filmnek. Tanya azonban hajthatatlan volt. Végzett itt, Los
Angelesben, és nem vágyott visszatérni. A munkát nem bánta, de a következmény
összetörte a szívét. Haza szeretett volna menni, hogy nyalogassa a sebeit.
– Ezt meg kell csinálnia, Tanya – erősködött az ügynöke. – Egy ilyen ajánlatot
nem utasíthat vissza.
– De igen. Hazamegyek.
Csak az volt a baj, hogy már nem volt igazi otthona, ahová hazamehetne. Háza
volt ugyan, csak éppen nem lesz benne senki. Amikor a következő hétvégére
hazament, eltöprengett a dolgon, és rájött, milyen rossz lesz úgy lakni a házban,
hogy nincsenek ott a gyerekei. Attól kezdve, hogy augusztus végén a lányok
beköltöznek a kollégiumba, Péter pedig elmegy, teljesen egyedül lesz. Életében
először. Hétfőn felhívta Waltot, és közölte vele, hogy elfogadja a producer ajánlatát.
Nem tehetett mást. A következő héten aláírta a szerződést. És amikor elmondta
Péternek, ő önelégülten megjegyezte:
– Én megmondtam, hogy vissza fogsz menni. Pedig nem volt igaza. Tanya
sohasem ment volna vissza, ha ő nem hagyja el Alice-ért. Bizonyos értelem a férje
kényszerítette vissza Los Angelesbe. Ezt elmondta Maxnek, aki gratulált a jó
döntéséhez, és Tanya tudta, hogy igaza van. Akármennyire nem szerette
Hollywoodot, belátta, hogy miután a férje és a lányok elmentek, csak a munka
mentheti meg az életét.
A nyár hátralévő része maga volt a rémálom. Május utolsó hetében befejezték az
utómunkálatokat, s ő hazautazott Marinbe. A lányok egy hét múlva, a szokásos
pompa, ünnepélyesség és szeretetmegnyilvánulások közepette leérettségiztek.
Péterben volt annyi jó ízlés, hogy nem hozta magával Alice-t. Másnap pedig
elmondták a gyerekeknek, hogy elválnak. Mindenki, Pétert és Tanyát is beleértve,
sírt. Megan közölte, hogy örül Alice-nek, de nagyon sajnálja az anyját. És
megölelte. Mollyt lesújtotta a válás híre, Jason megdöbbenését pedig egyedül az a
tény enyhítette, hogy jó barátja volt Alice fia, James. Mindhárom gyereket feldúlta a
dolog, jóllehet nem olyan mértékben, mint Tanya számított rá. Mindnyájan szerették
Alice-t, és noha sajnálták anyjukat, bizonyos értelemben logikusnak érezték azt, ami
történt. Titokban arra gondoltak, hogy Péter és Alice jobban összeillenek, de ezt
természetesen nem említették az anyjuknak.
 Tanya elmondta nekik, hogy októberben egy új filmen kezd dolgozni, és ezen
sem lepődött meg senki. Megkérdezték, mi lesz Tahoe-val, mire azt felelte, ő fog
velük menni. Péter és Alice azon a héten Maine-be utaznak Alice rokonaihoz.
Minden nagyon civilizáltan és jól szervezetten zajlott, és a gyerekek a jövőben
választhatnak, melyik házba akarnak elmenni, Tanyáéba, vagy oda, ahol apjuk él
majd Alice-szel. Mindenesetre sokkal könnyebb volt számukra az átmenet,
mint ha apjuk valaki mást akart volna elvenni. És egy nappal azután, hogy
mindent elmondtak a gyerekeiknek, Péter elköltözött abba a házba, amelyet Alice
Mill Valleyben vásárolt. Ő akkor már egy hónapja ott lakott. Az övékével szomszéd
házat Péter szerint egy olyan család vette meg, amellyel jól ki fognak jönni, s a
gyerekeik is hasonló korúak. Egyszóval majdnem minden a legnagyobb rendben
volt – csak éppen elkövetkezett az átmenet ideje. Egyedül Tanya nézett ki úgy, mint
akinek szétesett az élete és maga alá temette őt. Alig várta, hogy visszamehessen
dolgozni, és a munkán kívül ne kelljen semmi másra gondolnia. A gyerekein kívül
gyűlölt mindent ebben a mostani életében. Tudta, hogy amilyen depressziós,
mostanában ők sem lelik sok örömüket benne. De amikor elutaztak Táhoe-ba, kicsit
mintha visszatalált volna a régi énjéhez. A tavasszal történtek ellenére mindnyájan
jól érezték magukat. Még Tanya is, aki éjszakánként már az új forgatókönyvön
dolgozott. Nyomasztó történet volt, de tetszett neki, és jelenleg illett is a
hangulatához. Douglas időnként telefonon érdeklődött nála, s ő elfaxolta a kész
oldalakat. A férfinak tetszett az irány, amerre elindult, és meggyőződése volt, hogy
Tanya ezzel Oscart fog nyerni. A film címe az lesz, hogy Elment.
Péter és Alice augusztus végén eljöttek, hogy együtt vigyék el Jasont és Megant
Santa Barbarába. Tanya a saját kocsijával ment. Hónapok óta most látta először
Alice-t; fájdalmas volt, de túlélte. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Péter láthatóan
sokkal kényelmetlenebbül érezte magát, mint a felesége.
Egy hét múlva vitték Mollyt a Dél-Kaliforniai Egyetemre. Tanya boldog volt,
hogy Molly is Los Angelesben él majd, tekintve, hogy az ő lakása továbbra is a
Beverly Hills Hotel kettes számú bungalója lesz. Másnap már ő is költözött, és
aznap este Molly átjött hozzá vacsorára. A szobaszolgálattól rendeltek ennivalót, és
úgy viháncoltak, mint két bakfis. Tanya most már egészen otthon érezte magát a
bungalóban. Maga is meglepődött azon, hogy sikerült túlélnie az elmúlt öt hónapot,
élete eddigi legnehezebb időszakát. Ez akkoriban lehetetlennek tűnt. És most
belevetheti magát az újabb forgatókönyv megírásába. A munka volt számára a
mentőkötél. A megváltás, amelyről Max beszélt. Igaza volt.
Másnap felkereste Douglast az irodájában, hogy beszéljen vele a filmről.
Találkozott a rendezőnővel is, akiért a producer úgy lelkesedett. Tanya is
rokonszenvesnek találta a vele nagyjából egyidős nőt, akivel, mint kiderült, sok
közös vonásuk volt. Egy időben jártak Berkeleybe, noha személyesen sohasem
találkoztak. Tanya úgy érezte, öröm lesz együtt dolgozni vele. Ha korábban
tapasztalatlannak tudhatta magát, most már úgy viselkedhetett, mint egy vérbeli
profi. Forgatni nehéz lesz a filmet, de a forgatókönyvírás sok örömet tartogatott
számára.
A megbeszélés végeztével Douglas mindkettőjüket meghívta a Spagóba ebédelni,
azután a kocsiján visszavitte Tanyát a szállodába, s közben megkérdezte, mi a
véleménye.
– Szerintem nagyon érdekes nő – felelte Tanya őszintén. – Hihetetlenül okos.
Kíváncsi volt, vajon Douglas meg akarja-e szerezni magának, de nem akarta
megkérdezni. Végtére is semmi köze nem volt hozzá, és a férfi egyébként is nagyon
diszkréten intézte a nőügyeit. Tanya tudta róla, hogy szereti az olyan nagy
tekintélynek örvendő nőket, akik jól mutatnak mellette. Afféle trófeáknak tekintette
őket. Kiváltképp az okos nőket kedvelte, márpedig Adele Michaels ragyogó elme
volt. Egész úton, míg a szállodához nem értek, róla beszélgettek.
– Örülök, hogy tetszik magának – jegyezte meg elégedetten Douglas. –
Egyébként hogy telt a nyara? Még meg sem kérdeztem.
– Érdekes volt – hangzott az asszony becsületes válasza. Sokkal fesztelenebbül
érezte magát a férfi társaságában, mint tavaly. Akkor még minden új volt számára,
és Douglas lénye elbátortalanította. Való igaz, tekintélyes személyiség benyomását
keltette, de Tanya már nem félt tőle. Már-már régi barátokként viselkedtek
egymással. – A férjem elment. Összeköltözött az új barátnőjével. A lányok
kollégiumba költöztek. Kiürült a fészek. Mindenki kiröpült, Pétert és engem is
beleértve. – Borongós mosollyal vette számba, mennyi változás történt az elmúlt
évben. És most újra itt van. Ismét a kettes számú bungaló lett az otthona egy új film
elkészültéig. – Azt hiszem, igaza volt. A marini életem véget ért, legalábbis
egyelőre. – És nagy valószínűséggel örökre.
– Az jó – állapította meg a férfi magabiztosan. – Sohasem tudtam elképzelni ott
magát. – Húsz évig tökéletesen megfelelt neki és a családjának. Most majd el kell
döntenie, merre tovább, mihez kezdjen az új életével. Még csak ismerkedett ezzel a
gondolattal, mely időnként még ma is kétségbe ejtette. – Mi lenne, ha most vasárnap
is eljönne hozzám, hogy a medencénél töltse a napot? A szabályok ugyanazok. Nem
kell társalognia. Mindketten pihenhetnénk.
Tanya tudta, hogy az új film miatt nemsokára fel fog bolydulni az élete, a javaslat
ezért csábítóan hangzott. A múltkor jól érezte magát, különösen amikor Douglas
zongorázott. Remélte, most majd ismét odaül a zongorához.
– Megpróbálok ezúttal nem horkolni – felelte nevetve. – Köszönöm a meghívást.
– Akkor vasárnap tizenegy óra. És valamelyik este szusi. Mondjuk, a jövő héten,
még mielőtt kezdetét veszi az őrület.
Hamarosan sor került a gyártást előkészítő megbeszélésekre. Most, hogy
megismerte Adele-t, Tanya örömmel várta ezeket a megbeszéléseket. Úgy érezte, jó
lesz együtt dolgozni vele.
Intett Douglasnek, aki elhajtott vadonatúj Bentley-jén, majd bement a bungalóba.
Egész délután a forgatókönyvön dolgozott, és késő éjszakáig ült a számítógépe
előtt. Amikor befejezte a munkát, megpróbált nem gondolni Péterre. Furcsa volt,
hogy újra itt van a bungalóban, de már nem a felesége. Júniusban megindították a
válást, amit majd decemberben fognak kimondani. Húsz év tűnt el a semmiben,
leszámítva a gyerekeket és egy házat, ahová már nem akart hazamenni. A férje
immár Alice-hez tartozott, és az ő otthona a Beverly Hills Hotel kettes számú
bungalója lett. Különös volt, hogy ennyire megváltozott az élete. Különös és
szomorú.
Szombat délután találkozott Mollyval, és elvitte őt vacsorázni. Jól érezték
magukat együtt, és Tanya mobilján beszéltek Megannel és Jasonnel is. Jó volt
tudnia, hogy ilyen közel vannak egymáshoz, elsősorban Mollyval, akihez mindig is
közel érezte magát. Vacsora közben beszélgettek a válásról is. Molly bevallotta,
hogy még mindig nem tért magához attól, hogy apja elhagyta őt, és összeköltözött
Alice-szel. Megmagyarázni is, megérteni is nehéz volt. Molly azt tanácsolta
anyjának, hogy lépjen tovább, bármilyen nehéz lesz is. Megkérdezte, van-e kedve
ismerkedni, és Tanya őszintén bevallotta, hogy nincs. El sem tudja képzelni, hogy
valaki mással randevúzzon, ne adj' isten, lefeküdjön. Huszonkét éve senki más nem
volt az életében, csak Péter. Gondolni sem bírt arra, hogy más férfival járjon.
– Pedig előbb-utóbb meg kell próbálnod – biztatta az anyját Molly.
– Emiatt nem izgatom magam. Inkább a munkát választom – felelte az asszony.
Azután megbeszélték, milyen helyes fiúk vannak az egyetemen. Molly már két
rendes sráccal is megismerkedett, akik egyformán tetszettek neki.
Miután visszavitte lányát a kollégiumba, hazament a bungalójába, és még az
ágyban fekve is a vele folytatott beszélgetés járt az eszében. Megrémítette a
gondolat, hogy másokkal kezdjen randevúzgatni. Annak ellenére, hogy Péter már
mással élt, ő továbbra is a feleségének érezte magát. Most semmi másra nem
vágyott, mint hogy láthassa a gyerekeit, és dolgozhasson az új filmen. Ami pedig a
randevúzást illette, talán majd egyszer, de semmiképpen sem most. És az is lehet,
hogy soha életében.
Másnap reggel taxival ment Douglashez a beígért nyugodt vasárnapért. A férfi
ugyanolyan kedvesen fogadta, mint az első alkalommal, a nap éppoly békésen telt,
az idő, ha lehet, még gyönyörűbb volt, és amikor Douglas kihozta a medencéhez az
ebédjüket, először az új filmről csevegtek, azután rátértek egyéb témákra. Tanyának
ezúttal sikerült ébren maradnia. Sokat úszott, és mindent összevéve, nagyon jól
érezte magát. Amilyen feszült és ideges tudott olykor a forgatás alatt és a
megbeszéléseken lenni, a producer annyira oldott és laza volt otthon, különösen az
ilyen kötetlen vasárnapokon, az úszómedencéje mellett.
– Hogy viseli ezeket a változásokat, amik újabban történtek az életében? –
kérdezte a férfi kora délután, amikor egymás mellett üldögéltek a nyugszékekben.
Kellemes partner volt, többször ki is segítette a New York Times keresztrejtvénye
fejtésekor. Tanyát meg is lepte, milyen jól ért a rejtvényfejtéshez. Douglas sejtette,
hogy nem lehet könnyű hozzászoktatnia magát az elvált asszony státusához, s hogy
mekkora csalódás lehet ez neki azok után, hogy olyan hűségesen védte a házasságát.
Nem gondolta volna, hogy ez valaha is megtörténik vele, és gyanította, hogy Tanya
még kevésbé volt rá felkészülve. Hogy pontosan mi történt, nem tudta, de abban
biztos volt, hogy nagy csapást jelentett az asszony számára. Feltűnt neki, milyen
sovány, sokszor mennyire szomorú, és csodálta, hogy ezzel együtt így állja a sarat.
Azért hívta meg magához, hogy kicsit felvidítsa.
– Legyek őszinte? Nem tudom – felelte Tanya. – Azt hiszem, még sokkos
állapotban vagyok. Egy éve még azt hittem, boldog házasságban élek a világ
legcsodálatosabb férjével. Kilenc hónappal ezelőtt rájöttem, hogy megcsal. Hat
hónapja közölte velem, hogy el akar válni, hogy együtt élhessen azzal, aki a legjobb
barátnőm volt, és akivel megcsalt. És három hónap múlva elvált asszony leszek.
Szédülök.
Douglas bólintott. E néhány mondatos összefoglaló hallatán kicsit még ő is
megszédült, hát akkor milyen kínszenvedés lehetett Tanyának átélni.
– Elképesztő. De úgy látom, elég jól viseli. Vagy mégsem? – nézett a nőre
aggódó tekintettel. Douglas tudott nagyon kedves is lenni, főleg hazai pályán.
Odakint a világban, egy értekezleten vagy egy film díszletei között a kőkemény énje
érvényesült.
– De igen. Nem nagyon tudom, itt mik a szabályok. Boruljak ki, hisztizzek? Néha
csakugyan úgy érzem magam, mintha megbolondultam volna. Felébredek, és arra
gondolok, biztosan csak álmodtam az egészet. De a következő pillanatban mintha
gyomorszájon vágtak volna, és eszembe jut, hogy ez a valóság. Nem valami jó így
felébredni.
– Magam is átéltem párszor ugyanezt – vallotta be a férfi. – Mindannyian átéljük.
Az a fő, hogy a lehető legkevesebb keserűséggel és sérüléssel jussunk túl ezen az
állapoton. Nem is olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Bizonyos rossz
tapasztalataim miatt én is sok keserűséget és félelmet hordozok magamban. Úgy
képzelem, maga is hasonlóképpen érez. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy az egész
úgy jött, mint derült égből a villámcsapás.
-Igen. Boldognak hittem a házasságomat. Ebből látszik, milyen naiv vagyok. Soha
ne kérjen tőlem tanácsot emberi kapcsolatok témájában! Most is az a véleményem,
hogy a férjem... a volt férjem kicsit megőrült. Nem is beszélve a barátnőmről, aki
úgy viselkedett, mint aki hírből sem ismeri a tisztességet. Igaza van, nagyon nagy
csalódás volt.
– Próbálkozott ismerkedni azóta? – Douglas mindig is nagyon kíváncsi volt
Tanyára, sőt kifejezetten izgatta a személyisége. Tetszett neki az okossága, és az,
hogy olyan jól ír.
Az asszony nevetett.
– Az olyan lenne, mint azt kérdezni a hiroshimai túlélőktől, hogy akarnak-e egy
jó kis bombázást mostanában. Nem szeretnék újra próbálkozni. Könnyen lehet, hogy
ezzel örökre kigyógyultam a házasságból. A lányom épp tegnap este mondta, hogy
el kellene kezdenem randizgatni. Én nem így gondolom. – Kinézett a vízre, és
visszagondolt az elmúlt hónapokra. Csak ritkán engedte meg magának, mert
túlságosan fájdalmas volt. – Az én koromban nem szükséges újból házasságot kötni.
Nem akarok több gyereket. És abban sem vagyok biztos, hogy szeretnék férfiakkal
találkozgatni. Sőt, majdnem biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék. Nem
vállalom azt a kockázatot, hogy valaki megint összetörje a szívemet. Mi értelme
lenne?
– De apácának sem állhat be. És azt sem tudom elképzelni, hogy élete végéig
egyedül akar maradni. – Kedvesen rámosolygott. – Az borzasztó nagy veszteség
lenne. Egykettőre össze kell szednie a bátorságát.
– Miért?
– Miért ne?
– Egyik kérdésre sem tudok jó választ – felelte hosszas hallgatás után Tanya.
– Ez azt jelenti, hogy még nincs felkészülve rá – jelentette ki Douglas
tárgyilagosan, és az asszony rábólintott. Fura érzés volt, hogy vele beszéli meg a
nem létező szerelmi életét.
 – Enyhe kifejezés, hogy nem vagyok felkészülve rá. Randizni már akkor sem
szerettem, amikor egyetemista voltam. A fiúk mindig megszegték az ígéreteiket, az
utolsó percben lemondták a randit, vagy egyszerűen nem jöttek el. Gyűlöltem az
egészet, mindaddig, amíg Péterrel nem találkoztam. – Es a végén ő lett a
legnagyobb szószegő, aki emellett még a szívét is összetörte.
– Jó dolog időnként eljárogatni azzal, aki hozzánk való – bátorította Douglas. Ő
sem szerette az állandó lekötöttséget. Egyszer-egyszer egy intelligens, máskor meg
egy ragyogóan szép nő társasága tökéletesen kielégítette. Az ilyen nőket szerette
mutogatni, mint afféle értékes kiegészítőt. Tanya, miután az elmúlt év során többé-
kevésbé megismerte, inkább magányos embernek tartotta a producert. Legjobban a
kettesben elköltött szusi–, illetve kínai dobozos vacsoráikat szerette, amikor a
forgatókönyvvel kapcsolatos problémáikat és a közös munka különböző
szempontjait beszélték meg.
– Nézze meg például Jean Ambert és Ned Brightot. A forgatás alatt hogy dúlt
közöttük a szerelem, aztán júliusban meg már egymást szapulták a sajtón keresztül.
Mi ebben a jó?
– Nem is azt mondom, hogy maga is fiatal srácokkal, vagy bármilyen korú
színészekkel randevúzzon -nevetett Douglas. – Kicsit mindegyik lökött. És
hihetetlenül önzők. Viselkedni sem tudnak. Én valami érettebb korú, tiszteletre méltó
személyre gondolok.
– Léteznek még értelmes, normális férfiak? – kérdezte szomorkásán Tanya. –
Pétert is annak gondoltam, és láthatja, mit művelt. Ez értelmességre vall?
– Az emberek néha elvesztik a fejüket. Valószínűleg megingott az önbizalma,
amikor maga ide jött dolgozni. Nem mintha ez mentség volna.
– A barátnőm a szomszédunkban lakott, és segített neki a lányok dolgában, mialatt
én távol voltam. Attól, hogy ő ott volt, én meg nem, végül rájött, hogy több közös
vonás van bennük. Félt, hogy ezek után majd mindig így akarok élni. Meg volt
győződve róla, hogy vissza fogok jönni egy újabb film miatt. És kész őrület, hogy
valóban ez történt, de csak azért, mert elhagyott azért a másikért, és ezek után nem
volt mit tennem, vissza kellett jönnöm.
– Azt hittem, azért jött vissza, mert úgy elbűvölte a film, amelyet meg akarunk
csinálni – rótta meg szelíden Douglas, mire Tanya zavarba jött. Végül mindketten
elnevették magukat.
– Persze azért is. De nem vállaltam volna még egy filmet, ha ma is férjes asszony
lennék. Otthon akartam volna maradni.
– Tudom. Az a véleményem, hogy a volt férje nagy szívességet tett magának,
Tanya. Magának nem ott van a helye. Idetartozik. Túl összetett személyiség ahhoz,
hogy ott sínylődjön Marin vadonában.
– Nagyon jó volt, amíg a gyerekek fel nem nőttek -válaszolta csendes
vágyódással a hangjában az asszony. – Bevallom, ma már kicsit unnám magam ott.
De arra, hogy az ember kisgyerekeket nevelő családanya legyen, kiváló hely.
– Miután mára már kinőtt ebből a szerepből, azt hiszem, sokkal jobb helyen van
itt. Itt sokkal érdekesebb élet vár magára. És még egy Oscart is összehozunk
magának.
– Minden szava jusson el Isten fülébe – nevetett Tanya. Ezt a mondatot Maxtől
tanulta. – Az már igaz, hogy jó volna Oscart nyerni.
-Már a Maníra-ért is megérdemel egyet, de idén nagyon erős lesz a verseny Az
Elment szerintem feltétlenül meghozza a díjat. Én számítok rá.
– Köszönöm a lehetőséget, amelyet magától kaptam, Douglas – szólt csendesen
Tanya. – Nagyon hálás vagyok érte. Örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk.
– Alig várom, hogy elkezdhessük a forgatást – lelkesedett a férfi. – És boldog
vagyok, hogy ebben is részt vesz. Az az érzésem, hogy nagyon különleges film
lesz, jórészt a maga forgatókönyvének köszönhetően. – El volt ragadtatva attól, amit
az asszony eddig írt. A rendezőnőt is lázba hozta az, ami elkészült a
forgatókönyvből. Tanya sokat tanult az elmúlt év alatt, ma már jóval
gördülékenyebben ment neki a munka. – Jó csapatot alkotunk mi ketten – folytatta a
producer, elismerő pillantást vetve Tanyára. – Ami azt illeti, arra gondoltam, hogy
más értelemben is nagyon jó csapat lennénk – tette hozzá olyan halkan, hogy a nő
alig hallotta. Egy pillanatig nem is értette, mire gondol, de Douglas le nem vette
róla a tekintetét, ahogy ott ültek a medence szélén. Tanya bebocsáttatást nyert a férfi
saját külön világába, a falak mögé, ahonnan Douglas rendre kizárt mindenkit. –
Tanya, maga lenyűgöz engem. Úgy érzem, sok mindent adhatnánk egymásnak. Hadd
kérdezzem meg: Eljönne velem egyszer valami különlegesebb alkalomra, mint egy
szusivacso-rára? El szoktam járni olyan eseményekre, amelyeket valószínűleg
maga is élvezne. Megtisztelne azzal, hogy egy ilyen alkalommal elkísér?
Tanya meglepődött a kérdés hallatán. Douglas roppant illedelmes stílusban
randevút kért tőle. Csak nézett rá elképedve, és fogalma sem volt, mit válaszoljon.
– Én... én nem is tudom, mit mondjak... Sohasem gondoltam így magára. Biztosan
jó lenne – mondta óvatosan. De közben félt, hogy kínos helyzetbe kerülhet, ha a
munkakapcsolat mellett intim viszony is kialakul közöttük. Nem szeretett volna Jean
Amber és Ned Bright sorsára jutni, akiknek botrányos viszonyával tele voltak a
bulvárlapok. De azt sem tudta elképzelni, hogy Douglas így viselkedne. Sohasem
gondolta volna, hogy ő mint partner szóba jöhet nála, már csak azért sem, mert
amikor együtt dolgoztak, ő még házasságban élt. – Azt hiszem, nagyon élvezném -
tette hozzá halkan, csak félig-meddig felocsúdva ámulatából.
Douglas ekkor szelíden végigsimított a karján, majd felállt, és bement a
zeneszobába. Leült a zongorához, és játszani kezdett. Chopint játszott, s utána
Debussyt. Az asszony lehunyt szemmel feküdt a medence szélén, s hallgatta a zenét.
A férfi csodaszépen játszott, s miközben Tanya gondolatban visszahallgatta az
iménti szavait, arca mosolyra derült, s szép lassan elnyomta az álom. Amikor
Douglas befejezte a zongorázást, és kiment hozzá, mély álomba merülve találta.
Hosszú ideig állt mellette, s nézte az alvó nőt. Pontosan így képzelte el, amikor
legelőször találkozott vele. Tovább tartott, mint gondolta, de végül eljött a pillanat.
Késő délután volt már, amikor gyengéden felébresztette, elcsevegett vele pár
percig, azután visszavitte a szállodába. Azzal az ígérettel vált el Tanyától, hogy pár
napon belül telefonálni fog.
 Tizenötödik fejezet
Amikor Douglas először vitte el Tanyát vacsorázni, a hely ugyan jóval
elegánsabb volt, mint amilyenre számított, ennek ellenére meglepően jól érezte
magát. A fekete koktélruháját vette föl, hozzá fekete szaténselyem szandált, gyémánt
fülbevalót és kis szőrmekabátkát viselt, s hosszú szőke hajából a tarkóján kontyot
fésült. Karcsún, elegánsan ült be a férfi mellé a Bent-leybe. Douglas nem titkolt
tetszéssel nézett végig rajta. Tanyának is imponált a producer estélyi öltözéke,
amelyben még a szokottnál is jóképűbbnek látta. Nem vitás, hogy elragadóan néztek
ki együtt. Egy nagyon jó nevű, a régi hollywoodi gárdához tartozó színész partijára
voltak hivatalosak. A színész ma már átnyergelt a politikára, és híresen nagyszabású
partikat rendezett. A háza hasonlóan gyönyörű volt, mint Douglasé, jóllehet
hiányoztak belőle az igazán értékes művészi alkotások. A vendégek zöme a
filmvilág hírességeiből került ki. Tanya olyan emberekkel találkozott, akiket eddig
csak hallomásból ismert, és Douglas gondoskodott róla, hogy mindenkinek be
legyen mutatva. Az estély első pillanatától kezdve körülvette figyelmességével, és el
tudta érni, hogy az asszony mindvégig jól érezze magát.
A vacsora kiváló volt, és még táncoltak is az úszómedence mellett, ahol egy New
Yorkból külön erre az estére hozott zenekar szolgáltatta a zenét. Csodálatos este
volt. Jóval éjfél után mentek el, és még beültek a Polo Lounge-ba egy italra. Tanya
kipihentnek és boldognak látszott. Kölcsönösen megállapították, hogy nagyon jól
érezték magukat a partin.
– Az ő partijain mindig érdekes társaság gyűlik össze – jegyezte meg Douglas. –
Nemcsak a csillogó felszín, hanem az értelmesebbje is. Nála mindig találok olyan
embereket, akikkel jól lehet beszélgetni.
Az asszony bólogatott. Ő maga is folytatott néhány nagyon érdekes beszélgetést.
Douglas nem mulasztotta el, hogy minden kisebb csoportnak, akivel csak
találkozott, bemutassa. Figyelmes és előzékeny partnernak bizonyult, és ettől Tanya
egész este nagyszerűen érezte magát. Miután megitták az italt, a férfi kedvesen
megköszönte neki, hogy elfogadta a meghívását, s ezzel szebbé varázsolta az estéjét.
Látszott rajta, hogy komolyan gondolja.
– Hamarosan megismételjük-ígérte a producer kedves mosollyal, majd arcon
csókolta az asszonyt. -Köszönöm, Tanya. Jó éjszakát! Holnap találkozunk.
Másnapra újabb megbeszélés volt beütemezve Douglas irodájában. Tanya kicsit
Hamupipőkének érezte magát – holnap újra nekiláthat felmosni a kastély termeit, de
ma éjjel kiélvezte ezt a káprázatos közjátékot.
 Douglas elkísérte egészen a bungaló bejáratáig, majd elvált tőle, és
elgondolkodva, magában mosolyogva ballagott a kocsijához. Az este még a vártnál
is jobban sikerült mindkettőjük számára. Miközben a férfi Bent-leyjén elhajtott,
Tanya lassan levetkőzött. Neki is esti partnere járt az eszében. Douglas rendkívüli
ember volt, sokkal több volt benne, mint amennyit megmutatott magából. Az
asszony erős kísértést érzett, hogy megpróbáljon behatolni az álarca mögé.
Leginkább az okosságát kedvelte, de jóképű is volt. Soha még csak fel sem merült
benne, hogy vonzónak találja, de most meglepve tapasztalta, hogy igenis vonzódik
hozzá. Jó volt táncolni és csevegni vele, s azt is élvezte, amikor utána kitárgyalták
az egész estét. Többször is kölcsönösen megnevettették egymást. Mindent
egybevéve jól sikerült este volt. Miután fogat mosott, Tanya bebújt az ágyba, s arra
gondolt, igazán szerencsés nőnek tudhatja magát, amiért a producer elvitte magával
a partira. Eddig ugyan még nem gondolt rá így, de azt azért tudta, micsoda
fegyverténynek számít Hollywoodban Douglas Wayne karján megjelenni valahol.
A producer rendkívül körültekintően vezette le a másnap délelőtti megbeszélést.
Adele előadta a forgatókönyvvel kapcsolatos észrevételeit, amelyeket sorra
megtárgyaltak. Douglas több ízben elfogadta Tanya véleményét, amellyel általában
egyetértett. Amikor meg nem, akkor az okát is elmagyarázta. A szokottnál is
nagyobb tisztelettel bánt vele, és odáig ment az előzékenységben, hogy a kedvenc
teáját hozatta neki, az ebédnél pedig mellé ült le. A nőnek határozottan az volt az
érzése, hogy a maga visszafogott módján udvarol neki. Furcsa, de nagyon kellemes
felismerés volt. Douglas még a kocsijához is kikísérte, és azzal a javaslattal állt elő,
hogy másnap vacsorázzanak együtt. Tanya elfogadta. Útban hazafelé megint a férfi
járt az eszében, és az, hogy vajon hová fog ez vezetni. Lehet, hogy sehová, de akkor
is jó volt eljárni vele ide-oda, különösen az utóbbi rémálomszerű hat hónap után.
A második hivatalos randevújuk sokkal lazább volt, mint az első. Douglas egy
meghitt kis olasz étterembe vitte el, ahol órákon át beszélgettek. A férfi a Missouri-
ban töltött gyerekkoráról mesélt. Apja bankár volt, anyja igen előkelő családból
származott. Mindketten meghaltak, amikor Douglas még fiatal volt, és valamennyi
pénzt is hagytak rá. Ő a pénzzel Kaliforniába jött, azzal az elhatározással, hogy
színész lesz. De nagyon rövid idő alatt rájött, hogy valójában a gyártás a
legizgalmasabb, és abban van a pénz is. Befektette a pénzét, és sikerült némi
haszonra szert tennie. És attól kezdve így folytatta, amíg nagy vagyona nem lett. A
lenyűgöző történetet könnyed, csevegő stílusban adta elő.
Huszonhét évesen nyerte az első Oscar-díját. Harmincéves korára legendás
producerré nőtte ki magát, s ma már nem pusztán legenda, de egyszemélyes
intézmény is volt Hollywoodban. Számtalan történet keringett róla, s mindenki
csodálta, mert minden, amihez nyúlt, arannyá változott a kezében. Alakját
féltékenység, irigység, tisztelet és csodálat övezte. Mindig a maga szempontjából
előnyös üzleteket kötött, ugyanakkor feddhetetlen jellem hírében állt, és sohasem
nyugodott bele, ha valaki nemet mondott neki. Minden további nélkül elismerte
Tanyának, hogy ő bizony szereti érvényre juttatni az akaratát, és ha valaki megtagad
tőle valamit, akkor úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett rossz kölyök.
Míg hallgatta, az asszonyban akaratlanul is az a gondolat motoszkált, hogy noha
Douglas sok olyasmit elárul magáról, amit jónak lát megosztani vele, de az általa
emelt falak ugyanúgy állnak, és talán mindig is állni fognak. És neki nincs is rá
semmi oka, hogy megpróbálja megmászni vagy ledönteni ezeket a falakat. Érdekes
kihívásnak tűnt kideríteni, ki is ez az ember valójában. Szemlátomást roppant
intelligens, némileg távolságtartó, megfontolt, pénzügyekben különlegesen
tehetséges, a képzőművészetben járatos, zeneszerető ember. Saját bevallása szerint
hitt a családban, csak nem a maga, hanem mások számára. Habozás nélkül elismerte,
hogy gyerekek jelenlétében kényelmetlenül érzi magát. Önérzetes volt és
szeszélyes, Tanya ugyanakkor ráérzett a sebezhetőségére, megtapasztalta, hogy tud
nagyon kedves is lenni, és ahhoz képest, hogy kinek számított a filmvilágban,
meglepően egyszerű életet élt. Minél több időt töltöttek egymással, annál inkább
elhalványult Douglas lényének hűvös és kajánul fenn-sőbbséges oldala, és ahogy
kezdte mindjobban megismerni őt, előtűntek szelídebb vonásai.
Ezúttal még később indultak haza a Bentleyvel. Douglasben volt valami
régimódias, de az asszony ezt is vonzónak találta. Ötvenöt éves volt, és az utóbbi
huszonöt évben már nem nősült meg. Sok apró érdekességet árult el magáról
Tanyának, aki ugyanilyen nyíltsággal viszonozta a férfi bizalmát. Gyakran utalt
például a gyerekeire, de Douglas nem kérdezősködött felőlük. Többször említette
mentegetőzve, hogy nemigen tud mit kezdeni a gyerekekkel.
Az újabb nagyon kellemes este végén megint arcon csókolta. Tanya érezte benne
a feléje irányuló tiszteletet, és egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy a férfi
semmilyen értelemben nem fogja ráerőszakolni magát. Megtartotta a három lépés
távolságot, és másoktól is elvárta, hogy ne lépjék át azt a határt, amit ő vont maga
köré. Világossá tette azt is, hogy nem szereti, ha valaki be akar férkőzni a kegyeibe.
Ki nem állhatta a behízelgő modorú pincéreket, s ugyanilyen távol tartotta magától
a komor képű étterem-tulajdonosokat és teremfőnököket. Szerette a jó kiszolgálást,
de nem szívlelte, ha bárki bármi okból tolakodó volt vele. Ezt Tanyá-nak is többször
a tudomására hozta. A maga tempójában szeretett közeledni másokhoz, és nem tűrte,
hogy sürgessék, zaklassák, vagy erőszakoskodjanak vele. Tanyával, aki tökéletesen
elégedett volt az általa diktált irammal, jól érezte magát. Ő nem akarta csapdába
ejteni, se ráerőszakolni magát. Neki minden úgy volt jó, ahogy volt, és nem várt
tőle semmit. Kettőjük mostani kapcsolata szemmel láthatóan teljesen megfelelt neki.
Az együtt töltött szép esték ellenére megmaradtak csak barátoknak.
Douglas ezután több rangos eseményre is meghívta, többek között
kiállításmegnyitóra és egy New York-i társulat színházi bemutató előadására. A
darab eléggé ellentmondásos volt, s a közönség is érdekes, de vegyes összetételű.
Az előadás után elmentek vacsorázni. A L'Orangerie-ben ettek késői vacsorát, hogy
elkerüljék a Spago ismerős törzsközönségét, ahol Douglas-nek örökösen fel kellett
volna ugrálnia, hogy köszönt-sön valakit. Most csak Tanyára akart figyelni, hogy
nyugodtan beszélgethessenek, s ne kelljen éreznie a rájuk szegeződő tekinteteket.
Kaviárt ettek, utána homárt, desszertnek pedig szuflét. Az étel finom volt, az este
élvezetes, Douglas pedig végtelenül kellemes vacsorapartnernak bizonyult. Nyoma
sem maradt benne annak a Tanya életmódján és házasságán kellemetlenül és
cinikusan élcelődő vonásnak, ahogy a nő annak idején megismerte. Megértő volt,
kedves, érdekes és érdeklődő, s láthatóan mindent megtett, hogy partnere jól érezze
magát.
Lassanként szertartássá nőtte ki magát, hogy a vasárnap délutánjaikat Douglas
kerti medencéjénél töltik. Amíg a férfi zongorázott, Tanya keresztrejtvényt fejtett,
vagy a napon fekve aludt. Csodálatos kikapcsolódást jelentett ez a zsúfolt hét után.
Egy hét késéssel, október elején kezdték a forgatást, és a film tartalma, valamint a
színészi játékkal szemben támasztott szigorú követelmények miatt meglehetősen
feszült volt a hangulat. Tanyának is, Douglasnek is gyakran volt szüksége arra,
hogy este elmenjenek valahová, és kiszellőztessék a fejüket. A férfi néha átjött
hozzá, rendeltek valamit a szobaszolgálattól, vagy a Polo Lounge-ban ettek, noha az
korántsem volt olyan csendes, békés hely, mint a bungaló. De jó volt emberekkel is
találkozni, és kimozdulni otthonról.
A jelek szerint sok mindenben egyezett az érdeklődésük, s mindketten a
hangulatuktól függően igényelték vagy sem a társaságot. Még a lépteik tempója is
megegyezett. Tanya csak ámult, hogy milyen jól kijönnek egymással. Soha nem
gondolta volna, hogy ilyen jól fogja érezni magát Douglasszel, de azért
éjszakánként, ha egyedül maradt a bungalóban, bevallotta magának, hogy időnként
rettenetesen hiányzik neki a férje. Az lett volna furcsa, ha nem hiányzik. Húsz évet
nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Lehet, hogy Péternek sikerült, de
Tanya még nem tudott napirendre térni afölött, hogy a nap végeztével nem hívhatja
fel, s nem kívánhat neki jó éjszakát. Egyszer-kétszer, amikor kínozta a magány, és
nagyon vágyott utána, közel járt ahhoz, hogy felhívja. Hiányzott hajdani kapcsolatuk
meghittsége és otthonossága, noha Douglas mellett sok öröme és sok dolga volt,
annyira, hogy csak ritkán jutott eszébe, rövid idő alatt mennyire megváltozott az
élete. Nehéz volt megszoknia, hogy Péter végleg elment. Kíváncsi lett volna, jól
kijön-e Alice-szel, boldogok-e, vagy úgy érzik, hibát követtek el. Nehéz volt
elhinnie, hogy a más boldogságának árán, a házastárs és a barátok elárulásával lehet
boldogan élni. Talán igen. A gyerekei, ha beszélt velük, gondosan kerülték, hogy
szóba hozzák Pétert vagy Alice-t, és ő hálás volt ezért nekik. Fájó lett volna hallania
róluk, és gyanította, hogy bizonyos fokig ez így is fog maradni mindig. Két hónap
múlva kimondják a válást. Gyötörte a tudat, megpróbált nem is gondolni rá.
Douglas mindent elkövetett, hogy elterelje a figyelmét.
De egyik vasárnap délután, az úszómedence szélén ülve, rákérdezett. Épp
befejezték a rákhúsból és cikóriasalátából álló könnyű ebédet, melyet a férfi
készített. Tanya meg is jegyezte, hogy nagyon el van kényeztetve. Bizony, ez az élet
egyáltalán nem hasonlított a hajdani, marini életére. Itt a Spagóba járt vacsorázni,
ahol mindenki ismerte, és a Beverly Hills Hotel kettes számú bungalójában talált
kényelmes otthonra. Teljesen megváltozott az élete, és ezért elsősorban, ha nem
teljes egészében, Douglas volt felelős.
– Mikor mondják ki a válásukat, Tanya? – kérdezte, mintegy mellékesen, egy
pohár kitűnő fehérbort kortyolgatva. Különleges borpincéje volt, melynek sokféle
és különböző évjáratú borát megkóstoltatta Tanyával, amelyekről ő hallott és
olvasott is már, de inni még nem ivott belőlük. A férfi nagy kedvelője volt a kubai
szivaroknak is. Az asszony szerette a szivarfüst illatát, de Douglas mindig csak a
szabadban gyújtott rá. Tanyát meglepte a máskor mindig rendkívül tapintatos és
udvarias férfi kérdése. Amióta gyakrabban voltak együtt, és Douglas már nem
próbálta provokálni, mint kezdetben, nemigen tett fel neki személyes jellegű kérdé-
seket. Kerülte a kínos és fájdalmas témákat, beszélgetéseikben inkább megmaradt a
felszínes dolgoknál. A nő számára világos volt, hogy a producer élvezi a társaságát,
de nem akar bizalmas viszonyba kerülni vele.
– December végén – felelte. Nem szerette, ha emlékeztették rá. Felidézte azt a fájó
időszakot, amely még korántsem ért véget, és lehet, hogy még sokáig nem is fog. El
sem tudta képzelni, hogy eljöhet a nap, amikor Péter emléke, s hogy elhagyta őt
Alice-ért, többé nem fog fájni. Mert még fájt. Nagyon is. De Douglas segített rajta,
főként azzal, hogy elvonta a figyelmét. És azzal, hogy nagyon kedves volt hozzá.
Tanya hálás volt a vele töltött kellemes órákért, melyek csak gazdagabbá tették
kettejük munkakapcsolatát.
– Megállapodtak a vagyon megosztásában? – kérdezte kíváncsian Douglas. Őt
mindennek elsősorban az üzleti oldala érdekelte. Az érzelmi kérdések kevesebb
jelentőséggel bírtak számára. Ezek Tanyára tartoztak, nem rá.
– Nem sok megállapodnivalónk volt. Valamennyi értékpapír, amin egyenlő
arányban osztoztunk, és a házunk. Közös tulajdon, de lakni egyelőre átengedte
nekem és a gyerekeknek. Később valószínűleg el kell majd adnunk. De nem is lenne
sok értelme megtartani, ha már a gyerekek kikerülnek a kollégiumból. Most még
mindannyian ott tölthetjük a szünidőket és a nyarakat. És úgy gondolom, két film
között én is ott fogok lakni, ha továbbra is ezt fogom csinálni. Ha nem – mosolygott
Douglasre –, akkor visszamegyek Marinbe, és folytatom az írást. Szerencsére Pétert
nem izgatja a pénz, azt mondta, ő tud várni az eladással. Ügyvédként elég jól keres,
ámbár az is igaz, hogy a gyerekek sokba kerülnek, nem beszélve a három tandíjról.
Úgyhogy előbb-utóbb el kell adnunk a házat.
A három tandíj csakugyan nagy érvágást jelentett, s azt a pénzt, amit a filmírással
keresett, Tanya átadta egy San Franciscó-i tőzsdeügynöknek. Az az ő
magánvagyona volt, a férje nem is jelentett be rá igényt. Nem követelt tőle semmit,
pedig amikor összeházasodtak, nem volt semmijük, és házastársi vagyonközösség
állt fenn közöttük. De Péter nem volt pénzsóvár, sem anyagias, ő egyszerűen csak
menni akart, amilyen hamar csak lehetett, hogy együtt lehessen Alice-szel. Tanyának
arról sem volt fogalma, hogy össze akarnak-e házasodni, s ha igen, mikor.
– Miért kérdezi? – fordult vissza Douglashez röpke tűnődése után.
– Csak kíváncsiságból – felelte a férfi nyugodtan, s miután ivott egy korty bort,
rágyújtott egy szivarra. Romé y Julieta márkájú szivar volt, Havannából hozta neki
valaki. – Nekem úgy tűnik, hogy a válás mindig óriási zűrzavarral jár. Az emberek
gyilkolják egymást a pénz miatt, akár a sarki koldusok az aprópénzes doboz felett.
Marakodnak mindenért, s a legszívesebben fél-bevágnák a kanapét és a zongorát.
Még a legcivilizáltabb emberek is kivetkőznek magukból. – Neki magának is volt
egy-két összetűzése nőkkel, akik pénzt vagy nőtartást akartak kicsikarni tőle. A
fiatalkori két válása simán és korrektül zajlott, azóta pedig nem érzett kísértést,
hogy megnősüljön.
– Újra férjhez fog menni, Tanya? – kérdezte érdeklődve. Az asszony
elgondolkodott a kérdésen. Már minden lehetséges téma szóba került köztük ezeken
a vasárnap délutánokon, ha éppen nem szótlanul hevertek a medence szélén, vagy
nem a vízben tempóztak egymás mellett. Pétert kivéve soha senkivel nem érezte még
ilyen fesztelenül magát. Legnagyobb meglepeté-sére egyre jobban hozzászokott
Douglas jelenlétéhez. Ezek a vasárnap délutánok hozták őket közel egymáshoz.
Tanya nem volt szerelmes a férfiba, de élvezte a társaságát és az együtt töltött
időket.
– Nem tudom – felelte becsületesen. – Kétlem. Miért is tenném? Nem akarok több
gyereket. Ismerek olyanokat, akik nálam idősebb korukban szültek, de én már túl
öregnek érzem magam ahhoz, hogy újrakezdjem. Egyébként is boldog vagyok,
hogy van ez a három gyerekem. Nem tudom elképzelni, hogy még egyszer találok
valakit, aki komolyan szóba jöhetne nálam. A fél életemet Péterrel éltem le. Félnék
még egyszer belevágni, és megkockáztatni, hogy újra csalódnom kelljen.
Tekintete mélységes szomorúságról árulkodott, s miközben a férfi
elgondolkodva hallgatta, füstkarikákat eregetett lassan a levegőbe.
– Ha mások lennének az elvárásai, lehet, hogy nem érné csalódás – jegyezte meg
nagy bölcsen. – Elhitte a tündérmesét, ezért amikor az üvegcipellő eltörött, vele
együtt elvesztett mindent. Vannak, akik ügyesebben házasodnak, vagy a realitásokkal
jobban számolva kötnek megállapodást. így kevésbé éri őket csalódás, s nem fáj
úgy a szívük. Ha én még egyszer megházasodnék, így csinálnám. A romantika és a
nagy szenvedély nem az én stílusom, és az a véleményem, hogy ezek vezetnek a
katasztrófához. Csak olyan nőt tudnék feleségül venni, aki jó barátom, akivel
tökéletesen ki tudok jönni, akinek élvezem a társaságát, aki megértő, és humorral
tudja szemlélni az életet. A többi számomra teljesen megbízhatatlan.
Volt annak értelme, amit mondott, csak éppen a romantika hiányzott belőle. Tanya
értette, miért gondolkodott így Douglas. Nem tudta őt elképzelni fülig szerelmesen,
de azt igen, hogy megállapodik egy olyan nő mellett, akit tisztel és szeret, vagy akár
csak kedvel. Ő nem az érzelmei, hanem a feje után ment. Végső soron azonban
nehéz volt őt elképzelni bármilyen nő mellett. Szemmel láthatólag tökéletesen jól
érezte magát egyedül.
– És maga el tudja képzelni magát újra házas emberként, Douglas? – kerekedett
felül Tanyában a kíváncsiság. Az ő szemében a producer testesítette meg az ízig-
vérig agglegényt, akinek csak ritkán volt szüksége egy másik ember társaságára. Ha
mégis, akkor tudta, hogyan tegyen szert rá. Nagyon szeretett például vele lenni, de ő
nem érezte, hogy udvarolna neki, vagy szerelmes lenne belé. Kapcsolatuk
tökéletesen kielégítette mindkettőjüket. Douglas nem gyakorolt rá nyomást, nem
hozta kínos helyzetbe, és nem igényelt tőle szexuális szolgáltatást. Üzlettársak
voltak, akik mellesleg a jó szerencsének, a férfi némi erőfeszítésének és Tanya
jóakaratának köszönhetően, barátokká váltak. Az asszony életében ez most épp
jókor jött. Ha valaki elkezdi a szerelmével ostromolni, csak ráijesztett volna, és
Douglas tökéletesen tisztában volt ezzel. Érezte, hogy a nő még nincs egészen túl
Péteren, és egy ideig, lehet, hogy sokáig, valószínűleg nem is lesz. Őszintén szerette
a férjét, akármilyen méltatlannak bizonyult is a szerelmére.
Douglas alaposan megfontolta a válaszát, mielőtt megszólalt volna. Már magának
is feltette párszor ezt a kérdést, és mindig ugyanazt válaszolta rá. Tanyához
hasonlóan ő sem látott reális esélyt arra, hogy újabb házasságot kössön. Hébe-hóba
kedve támadt ugyan rá, de ezek a pillanatok nem tartottak sokáig. A maga számára
kockázatosnak ítélte meg a házasság intéz-ményét.
– Nem tudom – felelte, a levegőben szertefoszló füstkarikákat figyelve. – Azt
hiszem, igaza van. A mi korunkban nincs igazán értelme. Habár maga jóval
fiatalabb nálam. Tizenkét évvel, ha nem tévedek. Az én koromban az ember már
másképpen ítéli meg ezt a dolgot. Néha óhatatlanul is eszembe jut, hogy egy napon
egyedül maradok. Nem hiszem, hogy magányosan szeretném befejezni az életemet.
De azt a terhet sem vállalom, hogy egy követelődző fiatal nő nyaggasson folyton,
hogy fizessem ki a ráncfelvarratását, a botoxkezelését, vegyek neki egy új
sportkocsit, gyémántot, bundát. – Lustán kifújt egy újabb füstkarikát, majd
rámosolygott Tanyára. – Különben sem vagyok még elég öreg a házassághoz.
Megvárom, amíg het-venöt-nyolcvan éves leszek, és kezdek lerobbanni. Ámbár
akkor már valószínűleg nem találok belevaló nőt. Egyszóval ez minden életkorban
komoly dilemma. Nincsenek álmatlan éjszakáim emiatt, de való igaz, sohasem
találtam tökéletes megoldást a problémára, sem olyan nőt, akivel együtt is akartam
volna élni, úgyhogy maradtam így, ahogy vagyok. De maga, Tanya, bizonyára
nagyon fél, hogy valaki újból fájdalmat okozhat magának. És van is rá oka. Hiszen
legutóbb csúnyán megjárta. – Nagyon sajnálta őt ezért, habár láthatóan jól viselte a
dolgot, amiben, remélte, ő is segített neki. Kedvelte Tanyát, nagyon jól érezte magát
vele, sokkal jobban, mint megismerkedésükkor gondolta volna, noha akkor is
tetszett neki. De minél jobban megismerte, annál jobban megszerette. Ez a nő
sohasem okozott neki csalódást. – De ha mégis férjhez menne, a mai eszével mit
várna a házasságtól? – kérdezte elgondolkodva. Fura beszélgetés volt két olyan
ember között, akik valójában nem akartak házasságot kötni, se egymással, se senki
mással. -Azt, amit korábban kaptam vagy kapni véltem tőle – válaszolta némi
habozás után Tanya. – Valakit, akit szerethetek, akiben megbízhatok, akivel jól
érzem magam, akivel egyforma vagy hasonló az érdeklődésünk. Valakit, akit
tisztelek, csodálok, és aki ugyanígy érez irántam. Alapvetően egy nagyon jó barátot,
az én jegygyűrűmmel az ujján – sorolta csendesen, és szomorúan nézett a férfira.
Eszébe jutott mindaz, amit elveszített. A legjobb barátját és a férjét. Óriási veszteség
volt ez, és igazság szerint nem is elveszítette, inkább elrabolták tőle.
-Nem hangzik valami romantikusan – jegyezte meg Douglas óvatosan. – De
nekem éppen ez tetszik benne. Azok a szenvedélyes ifjúkori szerelmek öt percig
tartanak, azután katasztrófa lesz belőlük. Ki nem állhatom, ha az életemben valami
rendetlenség van. Szeretem a rendet.
Tanya mosolyogva hallgatta. Jól ismerte már a férfinak ezt az oldalát. Az
otthonában sem tűrt meg soha semmiféle rendetlenséget, a lakása mindig olyan volt,
mintha aznap reggel készült volna el vele az építész és a lakberendező, és épp az
Archüectural Digest fotósát várná. Egyesek talán bosszantónak találhatták mániákus
rendszeretetét, de Tanya jól érezte magát nála, mert ez a rend nyugalmat árasztott.
Azt üzente, hogy minden rendben van, a dolgok kézben vannak tartva. Ez egy
rendezett élet. Tanya nem tartozott azok közé, akik örömüket lelték a
rendetlenségben és az összevisszaságban. Douglas pedig saját bevallása szerint
annyira szerette maga körül a legapróbb részletekig menő rendet, hogy például már
ezért sem akarta, hogy gyerekei legyenek.
Véleménye szerint a gyerekes szülők körül mindig felfordulás van. Őt ez
sohasem vonzotta, hiába mondogatták mások, hogy mennyire szeretik a
gyerekeiket, és soha nem mondanának le róluk azért, hogy nyugalmasabb legyen az
életük. Douglas elviselhetetlennek találta a gondolatot, hogy egész éjszaka egy
gyerek bömbölését hallgassa, vagy elviseljen a kanapéján egy festékes ujjú, vagy
fánktól, mogyoróvajas kenyértől maszatos kezű gyereket, nem beszélve a
nagyobbakkal együtt járó nagyobb gondokról. Csodálta azokat, akik mindezt
vállalták, de maga sohasem érzett késztetést rá. Soha nem vett volna el olyan nőt, de
nem is járt volna olyannal, aki gyereket akart. Enélkül is épp elég gond és
felelősség nyomta a vállát, és amúgy is körül volt véve zabolátlan és infantilis
színészekkel.
– Úgy látszik, egyikőnk sem rohan, hogy mielőbb új házasságot kössön, így van,
Tanya? – jegyezte meg, és mosolyogva eloltotta a szivarját.
– Én aztán nem – nevetett rá a nő. – Még el sem váltam. – Azt már csak magában
tette hozzá szomorúan, hogy tíz hét múlva ez is bekövetkezik. Ahogy most
Douglasre nézett, hirtelen az jutott eszébe, hogy leszámítva a szexet és az
egymáshoz bújást, kicsit úgy festenek ők ketten, mint a házasok. A férfi még
egyszer sem csókolta meg, vagy ölelte magához. Mindössze pihen-tek, lazítottak
egymás mellett, s közben az életről és a világ folyásáról elmélkedtek. Az élet
egymás mellé sodorta őket, s most megosztották egymással mindazt, amit láttak és
tapasztaltak. Tanya jelenleg mindössze ennyit akart, semmi többet.
 Ezek után Douglas két órán keresztül zongorázott, mint mindig. Az asszony a
medence szélén fekve hallgatta, s ezúttal nem aludt el. A zene gyönyörű volt, az idő
csodaszép, meleg. Amikor Douglasszel volt, az élet könnyűnek és kellemesnek tűnt.
Valami ki nem mondott ok miatt biztonságban érezte magát mellette, és neki most
erre volt szüksége. Nyugalomra és biztonságra. Épp elég félelmet és kínt élt át a
közelmúltban. Az a biztos rév, amelyet a férfi kínált neki, most mindennél becsesebb
volt, őszinte hálát érzett érte. Ő pedig azt az értő, intelligens, de érzelmi
követelményeket nem támasztó társaságot jelentette Douglas számára, amelyre az
mindig is vágyott.
 Tizenhatodik fejezet
Egész novemberben jól haladtak az Elment forgatásával. Embert próbáló, de
egyenletes iramban folyt a munka, a rendező ébren tartotta a feszültséget, s a stáb
régóta nem látott olyan jó teljesítményt, amilyet a színészek nyújtottak. A producer
egészen fellelkesült, különösen Tanya folyamatosan javított és csiszolt
forgatókönyve tetszett neki. A forgatókönyv csakugyan mesteri volt. Douglas is,
Adele is nem győzték dicsérni.
A hálaadás előtti héten Douglas elvitte a korábbi közös filmjük, a Montra
premierjére. Tanya szerette volna, ha a gyerekei is eljönnek, de mindhármuknál
zajlottak a negyedévi vizsgák, s így nem jöhettek. Jean Amber és Ned Bright is
megjelentek, de a tavalyi lángoló szerelmük ellenére egy szót sem szóltak
egymáshoz. Viselkedésükkel mintha illusztrálni akarták volna mindazt, amit a
producer a hollywoodi szalmalángszerelmekről mondott.
Maga a bemutató fényes esemény volt, s utána fogadást adtak a Regent Beverly
Wilshire-ben. Ez is azok közé a filmes események közé tartozott, ahová mindenki
elment. Tanya külön erre az alkalomra vett egy csodaszép fekete selyem estélyi
ruhát, amiben egysze-rűen gyönyörű volt, ahogy a producer karján bevonult. A
fotósok vadul villogtatták a gépeiket, és Douglas szemmel láthatóan rendkívül
büszke volt. Max is megjelent gyűrött kölcsönszmokingjában, és nagyon
magányosnak tűnt Harry nélkül. Jókedvűen elbeszélgettek Tanyával, és Max
megemlítette, hogy jó dolgokat hallott arról a filmről, amelyben az asszony most
dolgozik. Wayne Oscart várt a Mantrá-ért, de hogy az Elment megkapja, abban
szinte biztos volt.
– Lehet, hogy maga is kap egyet, Tanya – mondta biztató mosollyal Max. E
pillanatban ért oda Douglas, aki az imént még a két sztárral pózolt a fotósoknak.
– Jézusom, azok ketten meg fogják ölni egymást!
Ned és Jean összeszorított foggal válogatott sértéseket sziszegtek egymásnak a
producer feje felett, miközben széles mosollyal néztek bele a mit sem sejtő fotósok
lencséibe.
– O, az ifjú szerelmesek – bólogatott Max bölcsen.
– Hogy van Harry? – érdeklődött Tanya, mire a férfi arcán széles mosoly ömlött
el.
– A szmokingja épp tisztítóban van, ezért nem tudott eljönni. – A kutya volt a
legjobb barátja, s bárkit, aki érdeklődött felőle, Max egy életre a szívébe zárt.
– Adja át neki üdvözletemet, és mondja meg, hogy hiányzik – mosolygott az
asszony.
– Hazamegy hálaadásra? – kérdezte a férfi, és Tanya bólintott. Hetek óta nem látta
a gyerekeit, még Mollyt sem. Túlságosan lefoglalta a filmkészítés. Sokszor még
szombat este is dolgozott, a vasárnapjait pedig újabban Douglasszel töltötte. Úgy
megszokták ezeket a közös vasárnap délutánokat, hogy egyikük sem szívesen
mondott volna le róluk. Molly amúgy is a barátaival csinált programot. Tanya már
nagyon várta, hogy együtt lehessen mindnyájukkal Marinben, még akkor is, ha idén
már osztoznia kellett rajtuk Péterrel és Alice-szel. Hálaadáskor vele voltak, péntek
este Alice új házában várták őket, szombaton meg már a barátaikkal akartak együtt
lenni. Tanya úgy tervezte, hogy Mollyval együtt repülnek haza szerda este. Megan és
Jason autóval indulnak el Santa Barbarából. Jó lesz újra együtt lenni, de
bármennyire izgatott volt is, Doug-lasnek épp csak megemlítette. Valahányszor a
gyerekeiről beszélt, a férfi szemére fátyol ereszkedett.
– Hát te? – fordult Max régi barátjához. – Idén is kisgyerekeket eszel pulyka
helyett, mint rendesen?
– Miket fog gondolni rólam Tanya, ha kifecseged az összes titkomat? – szólt rá
tettetett szemrehányással a producer, de Max csak a vállát vonogatta, és vigyorgott.
– Nem árt, ha tudja, kinek dolgozik.
Pár perc múlva elsodorta magával valaki, Tanya és Douglas pedig
megállapították, hogy mindketten nagyon szeretik Maxet, az igazi jó barátot.
– Azóta ismerem őt, amióta Hollywoodba jöttem -mesélte a producer. – Semmit
sem változott, csak a munkája lesz egyre jobb, egyre érettebb, ő maga megmaradt
annak a két lábbal a földön járó, rendes fickónak, aki mindig is volt.
– Velem is nagyon kedves volt, amikor kiderült, hogy baj van a házasságommal.
Kicsit még beszélgettek, azután visszasétáltak a vörös szőnyegen, és feltűnés
nélkül kisurrantak az ajtón. Douglas megjegyezte, hogy teljesítették a
kötelességüket, és visszavitte partnerét a szállodába. Ezúttal nem volt kedvük beülni
a Polo Lounge-ba. Tanya megkérdezte a férfit, nincs-e kedve meginni valamit a
bungalóban. Jó ideje már az otthonának érezte, annyira, hogy Douglas néha azzal
ugratta, akár meg is vehetné, annyira nyilvánvaló, hogy sohasem fogja feladni.
Tanya a másik hálószobát a gyerekeinek rendezte be, s az egész lakásban mindenütt
az ő ezüstkeretbe foglalt képeik voltak elhelyezve. A fehér orchideákat, melyek még
otthonosabbá tették a helyet, mindig a virágpiacról hozta.
– Az jó lenne – válaszolta a férfi a meghívásra, és miután átadta a Bentley kulcsát
a portásnak, elindult Tanya mellett a kerti úton a bungaló felé. A konyhai
hűtőszekrényben az asszony mindig tartott egy üveg bort, olyat, amilyet Douglas
szeretett. Egyikük sem tulajdonított nagy jelentőséget neki, de tény, hogy újabban
sok időt töltöttek együtt, a munka miatt is, de esténként is. Hetente egy-két
alkalommal együtt vacsoráztak, sokszor Tanyánál, és heti két estén Douglas
magával vitte az asszonyt valami társasági eseményre vagy partira. Ezenkívül
minden este beszéltek telefonon, rendszerint a forgatókönyv kapcsán. És persze ott
voltak a szent vasárnap délutánok az úszómedencénél. Egy szó, mint száz, jóformán
minden percüket együtt töltötték.
Tanya töltött egy pohár bort a férfinak, aki leült vele a szoba egyik kényelmes
karosszékébe, s lábát maga előtt kinyújtva gyönyörködve nézte a nőt.
– Gyönyörű vagy ma este, Tanya – mondta minden bevezető nélkül, mire ő
elmosolyodott.
– Köszönöm, Douglas. Te is nagyon vonzó vagy.
Mindig jóleső büszkeséggel töltötte el, ha megjelenhetett valahol a férfi mellett.
Kicsit még mindig vidékinek érezte magát a sok plasztikázott, kollagénnal és
botoxszal feltöltött, álomszép ruhákban felvonuló nő mellett. Mellettük ő amolyan
visszafogottan elegáns, természetes Grace Kelly-típus volt, és Douglasnek éppen ez
tetszett benne. Hollywoodi évei alatt épp eleget látott a másik típusból, hogy egy
életre közömbössé váljék irántuk. Semmiféle plasztikai bravúr nem tudta többé
felcsigázni az érdeklődését.
– Mit csinálsz hálaadáskor? – kérdezte Tanya. Tudta, hogy Douglasnek már nem
él senkije, és hirtelen elfogta az aggódás. Rossz volt belegondolnia, hogy egyedül
lesz az ünnepek alatt. De azt is sejtette, hogy ha meghívja magához Marinbe, ahol ott
lesznek a gyerekei is, az kész rémálom lenne a férfinak. És lehet, hogy a
gyerekeinek is.
– Palm Springsben leszek a barátaimmal. Semmi izgalom, csak nagy-nagy
békesség és nyugalom. Erre van szükségem.
Mindketten teljes erőbedobással dolgoztak, és a stábbal együtt alaposan ki is
fáradtak. Ma este azonban ebből semmi sem látszott rajtuk; Tanya ragyogott,
Douglas pedig remek hangulatban volt, és élvezte, hogy együtt lehetnek.
– Gondoltam, hogy meghívlak Marinbe, de úgy érzem, ez rosszabb lenne neked,
mint a halál – mondta mosolyogva Tanya, mire a férfi elnevette magát.
– Az igaz. Ámbár biztos vagyok benne, hogy nagyon helyes gyerekek. – Azután
mondott valamit, amin egy ideje már gondolkozott, de nem tudta, az asszony mit
szólna hozzá. – Mi lenne, ha egyszer meglátogatnál a gyerekeiddel együtt a
hajómon? Karácsonykor a Karib-tengeren leszek, St. Bart'sban találkozhatnánk.
Szerinted tetszene nekik?
 – Ezt komolyan mondod? – meresztett rá nagy szemeket Tanya.
– Persze. Hacsak nem akarod azt mondani, hogy mindnyájan tengeribetegek
lesztek, és egyébként is utáljátok a hajókat. De egyébként vannak stabilizáto-raink,
úgyhogy elég biztonságos a hajózás, és nem kell feltétlenül messzire mennünk. És
ha nekik úgy jobb, éjszakára beállhatunk a kikötőbe.
– Douglas, ezt el sem hiszem! – Arra gondolt, elviszi őket Tahoe-ba síelni. Arról
álmodni sem mert volna, hogy a producer vendégül látja őket a jachtján. –
Köszönöm. De tényleg komolyan gondolod? – Még most sem mert hinni a fülének.
– Persze hogy komolyan gondolom. Szeretném, ha eljönnétek a hajómra. Azt
hiszem, ezt a gyerekeid is élveznék. Én karácsony előtt pár nappal már ott leszek, de
ti nyilván együtt akarjátok tölteni az ünnepet. Amikor akarod, elküldöm értetek a
repülőgépet. – Douglas sohasem ült kereskedelmi járatra, mindig a saját kisre-
pülőjével utazott. Tanya megtanulhatta mellette, hogyan kell élni.
– Nagyon szeretném – vallotta be kertelés nélkül. -Hálaadáskor beszélek a
gyerekekkel, hogy lássam, mik a terveik. Még azt sem tudom, miben állapodtak
meg az apjukkal.
– Nem sürgős – felelte Douglas, és letette a poharát az asztalra. – Nem hívtam
meg senki mást. Az az érzésem, hogy addigra olyan fáradtak leszünk mindnyájan,
hogy ha odaérek, legfeljebb a forgatókönyvhöz készítek jegyzeteket, azonkívül csak
pihenni fogok.
– Csodásan hangzik – ujjongott Tanya; hálás volt a férfinak, amiért felkínálta ezt
a rendkívüli lehetőséget a gyerekeinek. Lehet, hogy kisgyerekeket eszik
hálaadáskor, ahogy Max mondta, de hozzá mindig nagyon kedves volt, és most
milyen nagylelkű a gyerekeihez is.
Pár percnyi csevegés után a férfi felállt, hogy elmenjen. Tanya kikísérte a nappali
ajtajáig, és még egyszer megköszönte a nagylelkű meghívást. Douglas megfordult,
és mosolyogva nézett le rá. A nő egészen aprónak látszott mellette, de a producer
már elég jól ismerte, hogy tudja, egy óriásra méretezett lelkierő szorult belé.
– Szeretném, ha néha kihajóznál velem – vallotta be nyíltan. – A hajó csodálatos
része az életemnek. Remélem, te is élvezni fogod, Tanya. Nagyszerű utakat
tehetnénk meg ketten együtt.
Az asszonyt kicsit meglepték ezek a szavak. Való igaz, az utóbbi hónapokban,
különösen amióta visszajött, hogy részt vegyen az Elment munkálataiban, elmélyült
és kiszélesedett a barátságuk, de közös hajóutakat tenni kettesben megint más dolog
volt. Meglepődött, egyszersmind meg is hatódott attól, hogy Douglas meg akarja
osztani vele a hajóját.
 – Boldogan – felelte halkan, de közben maga sem tudta, miért, kicsit félve. A férfi
olyan jó volt hozzá, s ő semmivel sem tudta ezt viszonozni, se igazán megköszönni
neki. Ahogy fölnézett a szemébe, Douglas lassan lehajolt, és gyengéden szájon
csókolta. Soha nem tett még ilyet. Tanya nem tudta, mit mondjon, de mielőtt
megszólalhatott volna, a férfi újra megcsókolta, ezúttal hevesebben, s miközben
szelíden magához vonta, nyelvével behatolt a szájába. Az asszonyt váratlanul érte a
dolog, a lélegzete is elállt tőle, de nem érzett késztetést, hogy elhúzódjon, sőt azon
vette észre magát, hogy viszonozza a csókot, méghozzá nem várt szenvedéllyel.
Soha nem voltak erotikus gondolatai Doug-lasszel kapcsolatban, s nem is tekintett
rá úgy, mint jövendő szeretőjére.
Amikor a csóknak vége lett, tágra nyílt szemmel, kérdőn nézett a férfira.
– Már régóta vágyódtam erre – suttogta Douglas. -Nem akartalak megijeszteni,
sem elsietni a dolgot. Szerelmes vagyok beléd, Tanya.
A nő lélegzete elakadt. Sejtelme sem volt arról, hogy a producer így érez iránta.
A vallomás az újdonság erejével hatott rá, de azt is tudta, hogy nagyon kedveli őt, és
Pétert leszámítva, soha senkivel nem volt még ilyen fesztelen viszonyban. Tisztelte,
csodálta, szerette őt. Azt azonban nem tudta, tudná-e szerelemmel szeretni. Vagy
talán már most is úgy szereti? Teljesen bi-zonytalan volt a saját érzéseit illetően.
Nem tudta, mit mondjon, de a férfi a szájára tette a mutatóujját.
– Ne mondj még semmit! Előbb szoktasd magad a gondolathoz. Idővel tudni
fogjuk.
Megint megcsókolta, és Tanya ezúttal hozzásimult. Olyan nehéz volt elhinnie,
hogy ez megtörténhet vele. Azt sem tudta, hogy ez amolyan hollywoodi románc-e,
vagy a férfi részéről igazi szerelem. Még kevésbé tudta, hogy az ő számára
micsoda. Douglasnek sikerült töké-letesen meglepnie őt.
– Jó éjszakát – mondta a férfi, és mielőtt Tanya egy szót is szólhatott volna,
kilépett az ajtón és elment. Az asszony csak nézett utána, és tisztán hallotta saját
szívének szapora dobogását. Nem tudta eldönteni, hogy félelem, vágy vagy
szerelem az, amit érez.
 Tizenhetedik fejezet
Alollyval szerda délután találkoztak a repülőtéren. Tanya csak az utolsó
pillanatban tudott elindulni, ezért rohannia kellett, nehogy lekésse a járatot. Egész
nap szétszórt volt, és csak percekre látta Douglast. A férfi mosolyogva nézett rá a
körülötte lévők gyűrűjéből, és Tanya kicsit szégyenlősen viszonozta a mosolyát.
Hirtelen minden megváltozott közöttük, s az előző este óta még egyetlen szót sem
tudtak váltani egymással. Az asszony éjszaka órákig töprengett, próbálta tisztázni,
mit is érez a férfi iránt. Őszintén szerette őt, de sohasem gondolt rá úgy, mint aki
egyszer majd a férfi szerepét töltheti be az életében. Ma még semmiképpen sem. De
azzal a vallomásával, hogy szerelmes belé, mindent csodálatos módon a feje
tetejére állított. Az asszony egyszerre érzett izgalmat és félelmet.
Molly a terminálban, a Starbucksnál várt rá, ahogy ígérte, s együtt rohantak, hogy
elérjék a gépet. Az utolsó pillanatban futottak be. Épp csak leültek, amikor
megszólalt Tanya telefonja. Még nem mondták be, hogy kapcsolják ki a
telefonjaikat, fölvette hát, és meglepetésére Douglas hangját hallotta.
– Sajnálom, hogy ma nem tudtunk beszélni – mondta ismerős, halk hangján,
amelybe most egy új jelentésárnyalat vegyült. – Nem akartam, hogy elfelejtsd, amit
tegnap este mondtam, vagy hogy azt gondold, a bor beszélt belőlem. Szeretlek,
Tanya. Már régóta. Tavaly óta, csak akkor tudtam, hogy úgysem hallgatnál meg.
Nem hittem, hogy valaha eljöhet számunkra ez a pillanat. De úgy érzem, most eljött.
-Én... én nem tudom, mit mondjak... zavarban vagyok... – Sőt, kifejezetten
megrémült. Nem tudta, vajon szerelmes-e Douglasbe, de nagyon közel érezte őt
magához. Arra, hogy viszonyuk is lehetne, még nem gondolt.
– Ne ijedj meg, Tanya – folytatta a férfi nyugodtan, és ő megint úgy érezte,
mellette biztonságban van. -Szerintem a miénk olyan házasság lehetne, amilyet
mindketten szeretnénk. Erős szövetség két érdekes ember között, akik törődnek
egymással. A legjobb barátok, akik egymás jegygyűrűjét viselik, ahogy te
fogalmaztál a múltkor. Én ezt szeretném. Amíg téged meg nem ismertelek, nem
akartam újra megházasodni. Kérlek, adj magadnak időt, hogy megszokhasd a
gondolatot.
– Azt hiszem, csakugyan ezt kell tennem – válaszolta Tanya óvatosan; feszélyezte,
hogy úgy kell beszélnie Douglasszel, hogy a lánya ott ül mellette. Nem akarta, hogy
Molly tudja, mi zajlik közöttük. Előbb neki magának kell dűlőre jutnia, csak aztán
mondhat bármit a gyerekeinek. Még nem volt egészen túl Péteren. De sokkal jobban
vonzódott a producerhez, mint ahogy el tudta volna képzelni magáról. És noha a
férfi szavai megijesztették, tetszett is neki mindaz, amit mondott. Simogatták a
tavaly súlyos sebet kapott lelkét.
– Felhívlak a hétvégén – ígérte Douglas. – Ne felejtsd el megkérdezni a
gyerekeket a hajóról!
– Nem fogom... és Douglas... mindent köszönök... azzal kapcsolatban... csak adj
egy kis időt. – Ebben a pillanatban bemondták, hogy az utasok kapcsolják ki a
mobiltelefonjaikat.
– Persze. Amennyit csak akarsz – felelte a maga csendes, nyugodt hangján a férfi.
– Köszönöm – suttogta Tanya, s közben egyre az járt a fejében, hogy a sors
miféle szeszélye pottyantotta az ölébe ezt a férfit. Lehet, hogy igazi áldást hoz majd
az életébe. Még nem tudta, de most nagyon kezdett reménykedni benne. Egy tragikus
véget ért házasság után kezdetét vehetné egy boldog kapcsolat. Mi lehetne ennél
tökéletesebb? Elköszönt Douglastől, és kikap-csolta a telefonját.
– Ki volt az? – kérdezte Molly kíváncsian.
– A főnököm – nevetett Tanya. – Douglas Wayne. A forgatókönyv miatt hívott.
– Furcsa voltál – jelentette ki Molly, aki eddig feszülten figyelte anyját. – Van
köztetek valami?
– Ne hülyéskedj! Csak barátok vagyunk. – Tanya az ülés támlájának döntötte a
fejét, és becsukta a szemét. Molly kezét fogva és Douglasre meg azokra a meglepő
dolgokra gondolva, amiket a férfi mondott, lassan elnyomta az álom. Az egész
olyan volt, mintha csak álmodná.
A San Franciscó-i repülőtérről taxival mentek Ma-rinbe. Amikor beléptek a
házba, és Tanya villanyt gyújtott, porosnak és kopottnak látta a lakást. Nem járt
benne senki szeptember óta, és valahogy az egész ház olyannak tűnt, mintha már
senki sem szeretné. Ettől elszomorodott. Megveregette a díszpárnákat, felkapcsolta
az összes villanyt, és mialatt Molly sorra hívogatta a barátnőit, elrohant a
Safewaybe. Mire visszaért, Jason és Megan is megérkeztek, s a konyhában
pillanatok alatt óriási felfordulás támadt. Befutott vagy fél tucat fiú és lány, és máris
folyt a szó barátokról és barátnőkről, partikról és iskoláról. Közben szólt a zene is,
úgyhogy fülsiketítő volt a lárma, de Tanya sugárzott a boldogságtól. Az ilyen
jeleneteket szerette a legjobban, és ezek hiányoztak neki a legf áj óbban Los
Angelesben. Most örült, hogy hazajött, és nem ott, a szállo-dában tölti a hálaadás
ünnepét, ami óriási hiba lett volna. A gyerekek, akárcsak ő, itt, a saját otthonukban
akarták a hálaadást és a karácsonyt ünnepelni.
Hamburgert és pizzát, hozzá nagy adag salátát készített nekik, s a mikrobán
felforrósította a sült krumplit. Éjfél lett, mire a barátok elmentek, a konyhában is
rend lett, a gyerekei fölmentek a szobájukba, s Tanya megterítette az asztalt a
másnapi ünnepre. Jó volt újra itthon lenni, de szomorúság fogta el, amikor arra
gondolt, mennyire más lett az életük. Mindhárom gyerek az otthontól távol,
kollégiumban lakott, s hovatovább felnőttként élték a saját életüket. Péter Alice-szel
élt. A válásuk már-már befejezett tény volt, s ő maga egy Los Angeles-i szállodában
lakott. Most, hogy ismét összegyűltek Rossban, mintha egy időhurokba kerültek
volna – de ez jó volt, és Tanya tudta, hogy mindig is jól fogja érezni magát itt. Nagy
bánatára rá kellett döb-bennie, hogy még mindig szereti Pétert. Még nem tette túl
magát rajta, és nem tudta, sikerül-e valaha is elengednie őt. Itt, Rossban, a közös
életük színhelyén, még fájóbban érezte a hiányát.
Mint minden évben, most is hajnali öt órakor kelt, hogy elkezdje a pulyka sütését.
Nagyon rossz volt egyedül feküdni a régi ágyukban. Az előző hálaadáskor kezdett
gyanakodni, hogy Péternek viszonya lehet Alice-szel, pedig akkor még nem is volt,
és a dagály mára már mindannyiukat elsodorta más partokra. Megtöltötte a pulykát,
betette a sütőbe, s közben azon mélázott, vajon Douglas jól érezné-e magát itt, ebben
a házban. Elég valószínűtlennek tűnt. Túl kispolgárias lenne számára. Ő másféle
örömöket és áldásokat kínál neki. Tanya alig várta, hogy megkérdezhesse a
gyerekeit, van-e kedvük kiruccanni a producer hajóján karácsony után. Remélte,
hogy igent mondanak. Neki nagy kedve volt hozzá, hát még ha mindhárom gyereke
velük tartana! Igazi nagy kalandnak ígérkezett.
Miután betette a pulykát a sütőbe, visszafeküdt az ágyba, és álmodozott. Hogy
megfeledkezzen Péterről, igyekezett elképzelni, milyen lenne az élete Douglas
mellett abban a szépséges Los Angeles-i házban, ahol oly sokszor hallotta a férfit
zongorázni. Izgalmas jövő-nek ígérkezett, még ha egyelőre nehezen tudta is
beleélni magát. De nagyon sokat nyomott a latban az, hogy Douglas mellett
biztonságban és kényelemben érezte magát. Nem volt ez romantikus vagy
szenvedélyes egymásra találás, inkább barátság, amiből remélhetőleg idővel
szerelem lesz. Tanya nagyon is elképzelhetőnek tartotta, de most még nagyon új és
zavarba ejtő volt. Teljesen készületlenül érte a férfi szerelmi vallomása. Az ágyban
fekve hagyta, hogy gondolatai elkalandozzanak, s eközben számba vette, milyen
lehetőségeket tartogatna számára az élete, ha megosztaná Douglasszel.
A gyerekek, mint minden évben, most is ünneplő ruhába öltöztek a hálaadási
ebédhez. A lányok, anyjukhoz hasonlóan, szép ruhát vettek fel, Jason pedig öltönyt
viselt.
Az asztalhoz leülve Tanya, mint mindig, áldást mondott az ételre, a sok jóra, ami
az elmúlt esztendőben érte őket, és ami a következőben fog majd bekövetkezni,
arra, hogy együtt van a család, és a szeretetre, mely összefűzi őket. Miközben az
áldást mondta, elcsuklott a hangja, s könnyek gyűltek a szemébe. Egyre csak azok a
viharos változások jártak az eszében, melyeket az elmúlt évben a családnak el kellett
szenvednie, és persze a válás, amit még ki sem mondtak. Amikor elsírta magát,
Molly kinyúlt felé, és megérintette a kezét. Tanya akkor rámosolygott mindhárom
gyermekére, és végigmondta az imát. Valóban sok mindenért hálásak lehettek. Itt
voltak négyen egymásnak, ami mindmáig a legnagyobb ajándék volt számukra.
Idén apja helyett Jason szeletelte fel a pulykát, méghozzá nagyon ügyesen. Az
ünnepi vacsora finom volt, kivéve az édesburgonyát, amit az asszony picikét
odaégetett.
– Kijöttem a gyakorlatból – mentegetőzött. – Tavaly nyár óta nem főztem. –
Nehéz volt elhinnie, hogy ilyen régóta lakik szállodában.
– Alice ma gesztenyepürét csinál, és whiskyt is tesz bele – jelentette be Megan, s
ez úgy hangzott, mintha szemrehányást tenne az anyjának. Tanya nem szólt rá
semmit, ellenben Jason vasvillaszemeket meresztett a húgára. Másnap reggel
készültek elutazni Péterekhez, és mindhárom gyerek tudta, hogy feszült a viszony a
két család között. Megpróbálták egyik szülőt sem szóba hozni a másik előtt, és
Alice-t sem emlegetni anyjuk előtt. De még túl friss volt a dolog, nem szoktak
hozzá. Megan továbbra is jó viszonyban volt Alice-szel, de Molly, akit fájdalmasan
érintett az a viszony, amely miatt szülei házassága felbomlott, távol tartotta magát
tőle. Jason pedig igyekezett kimaradni az egészből, azt remélve, hogy végül
lecsillapodnak a kedélyek, és minden rendbe jön. Nem óhajtott egyik fél pártjára
sem állni, hogy nyugodtan eljárhasson mindkettőjükhöz.
– Szeretnék átadni nektek egy meghívást – szólalt meg Tanya vacsora közben,
hogy elterelje a gondolatukat Alice menüjéről és konyhaművészetéről; a téma
egyébként is rosszul esett neki. Megan továbbra is neheztelt rá, amiért Los
Angelesben élt, és hónapokkal ezelőtt meg is mondta neki, hogy akármit műveltek is
apja és Alice, kizárólag ő tehet arról, hogy elválnak. Rossz volt ezt hallania, de
maga is így érezte, s emiatt újra feltámadt a bűntudata. – Meghívtak bennünket a
karácsonyi vakáció alatt egy nagyon klassz jachtra a Karib-tengerre.
-Kié a jacht? Valamelyik filmsztáré? – kérdezte Megan reménykedve.
-A produceré, akivel együtt dolgozom. Douglas Wayne-é. Meghívott bennünket
St. Bart'sba. A saját repülőgépén vinne oda minket.
– Hogy lehet ez? Jársz vele, vagy ilyesmi? – kezdett azon nyomban gyanakodni
Megan.
– Nem járok. Csak barátok vagyunk, de akár még együttjárás is lehet belőle. –
Nem akarta elárulni, hogy a férfi bevallotta, szerelmes belé, és már házasságról
beszélt. Ez még túl korai lenne neki, és egészen biztosan a gyerekeinek is. Mielőtt
kész helyzet elé állítaná őket, azt akarta, hogy ismerjék meg Douglast. Nem
beszélve arról, hogy neki is időre volt még szüksége. -Rögtön karácsony után
indulhatnánk, és a hajón szilvesztereznénk – javasolta óvatosan.
– És mi lesz apuval? – kelt rögtön apja érdekeinek védelmére Megan.
– Úgy terveztem, hogy Squaw-ba megyek a barátaimmal – szólalt meg
bizonytalanul Jason, aki hirtelen nem tudta, melyik lehetőség ígérkezik a jobbnak.
De aztán döntött. – Azt hiszem, én veled megyek. -Mindig is szerette a hajókat, és
egy karib-tengeri hajókázás túl csábítóan hangzott.
– Én viszont apuval maradok – jelentette ki Megan, csak hogy ellenkezzen.
– Még mindig meggondolhatod magad – szólt anyja szelíden, majd másik
ikerlánya felé fordult. – Molly? Te mit gondolsz?
– Én veled megyek – mosolyodott el Molly. – Izgalmasan hangzik. Barátokat is
hozhatunk?
Tanya nyelt egyet.
– Szerintem udvariatlanság lenne ilyet kérni. Talán majd máskor, ha megkérdezi,
de ne mindjárt a legelső alkalommal. – Úgy beszélték meg, hogy a karácsony estét
az apjukkal töltik, az első napján vele lesznek, és Tanya azt javasolta, hogy
huszonhatodikán repüljenek el St. Bart'sba, és újév napján jöjjenek vissza, mivel
másodikán már kezdődött az új félév. így öt napot tölthetnek a hajón, ami épp elég
lesz Douglas-nek, és nagyszerű mulatság nekik. Mindenki elégedettnek tűnt, még
Megan is, de ő azért, hogy nem kell mennie.
A vacsora és az ünnep estéje végül nagyon kellemesre sikerült. A gyerekek
másnap elutaztak az apjukhoz, s a ház megint kiürült. De szombaton visszajöttek, s
egy szót sem meséltek Péterről, ami nagy megkönnyebbülést jelentett az anyjuknak.
Douglas pénteken felhívta telefonon, és Tanya elmesélte neki, hogyan döntöttek a
gyerekei.
– Mi nyolcadikáig még szabadok leszünk – emlékeztette a férfi. – Mi lenne, ha a
géppel visszakülde-nénk a gyerekeidet, mi ketten pedig még a hajón maradnánk
hetedikéig? Úgy pár napot kettesben tölt-hetnénk. – Máris úgy beszélt, mintha
viszonyuk lenne, és Tanyában felébredt a kíváncsiság, hogy vajon valóban lesz-e
addigra. Douglas, mint mindig, most is mindent eltervezett és megszervezett.
Szüksége volt rá, hogy a saját világában az ő kezében legyen az irányítás.
– Rendkívül jó vagy hozzánk, Douglas – hálálkodott Tanya. – Ez csodálatos
élmény lesz a gyerekeimnek. Biztos, hogy neked is jó lesz? – Nagyon jól tudta,
hogyan viszonyul a férfi a gyerekekhez.
– Nem négyévesek – válaszolta vidáman. – Jól fogom érezni magam velük.
Örülök, hogy megismerhetem őket, és hogy veled lehetek.
Sokkal megengedőbben nyilatkozott velük kapcsolatban, mint eddig bármikor, és
az asszony önkéntelenül is azt kérdezte magától, vajon Douglas belegondolt-e,
valójában milyen az, amikor tizenévesekkel van együtt az ember. O egyáltalán nem
volt hozzászokva a gyerekekhez, és saját bevallása szerint idegenkedett tőlük. Tanya
reménykedett, hogy az övéi nem fognak gondot jelenteni neki.
– Nekem is jó lesz együtt lenni veled – mondta kedvesen. Az egész túlságosan
szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen.
– Mikor jössz haza Marínbői? – tudakolta a férfi.
– Vasárnap délután a négyórás géppel megyünk Mollyval. A többiek reggel
indulnak kocsival. Hatra már biztosan a szállodában leszek.
– Mit szólnál hozzá, ha vacsorára átmennék hozzád? Kitalálnék valami
izgalmasabbat a kínai kajánál. Mondjuk curryt vagy valami thai ételt. Mit szólsz
hozzá?
– Nekem tökéletesen megfelel a hot dog is. – Tanyát felvillanyozta a tudat, hogy
hamarosan viszontlátja Douglast. Az élete kezd izgalmassá válni. A férfi
megcsókolta, szerelmet vallott, házasságot emlegetett, és meghívta őket a hajójára.
Alig pár nap alatt mennyi minden történt! Valósággal beleszédült, és remegni
kezdett, mintha a meredély szélén állna.
– Hét óra körül átjövök. Viszlát... és... Tanya?
– Tessék.
– Szeretlek – mondta a férfi halkan, és gyorsan letette a telefont.
Az asszony körülnézett a szobában. Hogy megváltozott az élete!
 Tizennyolcadik fejezet
Amikor vasárnap este Douglas fekete kasmírpulóverben és farmerban megjelent
a kettes számú bungalóban, kipihentnek és boldognak látszott. Többféle, finom
illatokat árasztó indiai curryt hozott, amit együtt tálaltak ki a konyhában azokra a
tányérokra, amelyeket Tanya nem adott vissza a szobaszerviznek. Mindketten
beszámoltak egymásnak a hétvégéjükről, és az asszony elmesélte, hogy amikor
megérkezett, milyen üresnek és elhagyatottnak látta a marini házat. Rosszkedvét
csak az mulasztotta el, hogy együtt lehetett a gyerekeivel, akik továbbra is
otthonuknak érzik a házat. Hivatalosan természetesen neki is még az volt az otthona,
de Douglasnek bevallotta, hogy egy ideje már otthontalannak érzi magát. Nem is
tudta, tulaj-donképpen hol lakik, hová tartozik. Ma már leginkább a bungalóban
érezte otthon magát, ahová nem kötötték fájó emlékek. Péter csak két napot töltött
itt, amikor meglátogatta, egyébként teljesen a maga ura volt itt.
Vacsora után Douglas leült mellé a kanapéra, s míg beszélgettek, fél karjával
átölelve tartotta Tanyát. Most sokkal bizalmasabban viselkedett vele, mint korábban
bármikor, megteremtve ezzel a régi barát és az új szerelem valami furcsa ötvözetét.
A nőnek tetszett ez a helyzet, végtelenül kellemesnek találta. A producer nagyon
közel állt hozzá, még ha eddig csak baráti kapcsolat volt is közöttük.
Sokáig beszélgettek, miközben a férfi mindvégig átölelve tartotta, s végül megint
csókolózni kezdtek. Douglas egyre szenvedélyesebben csókolta, és Tanya hasonló
szenvedéllyel viszonozta a csókjait. Azt hitte, ezek az érzések kivesztek belőle,
amikor Péter elhagyta, és most azt kellett tapasztalnia, hogy nagyon is elevenen
élnek benne. Lassan ébredt tudatára, hogy menynyire vonzódik Douglashez, s most,
hogy szabad utat engedhetett vonzalmának, lélegzetelállítónak érezte a férfi
érzékiségét és férfiasságát.
Kisvártatba bementek a hálószobába. Douglas lekapcsolta a lámpákat, Tanya
szétnyitotta az ágyat, és mindketten levetkőztek. Mosolyogva néztek össze a
félsötétben; már olyan jól ismerték egymást, hogy fesztelenül tudtak viselkedni,
mint akik most egy újabb színnel gazdagítják régi barátságukat. Tanya nem is
sejtette, hogy ennyire zavartalanul tudja odaadni magát, s az még inkább meglepte,
hogy teste ki van éhezve a férfi szerelmére és szenvedélyes vágyára. Különleges és
csodálatos volt az együttlétük, és mielőtt Douglas hajnali két órakor elment,
másodszor is szeretkeztek. Gyönyörű éjszakájuk volt, és ez a mostani, újszerű
kapcsolatuk már nem keltett félelmet Tanyában, mint eleinte. Douglas tapasztalt és
figyelmes szeretőnek bizonyult, minden erejével azon volt, hogy örömet szerezzen
a nőnek.
– Ha előre tudom, hogy ez ilyen lesz, már sokkal hamarabb megtettem volna –
szólt kedvesen, mielőtt távozóban utoljára megcsókolta az asszonyt. – Sajnálom,
hogy ilyen sokat vártam.
Tanya nevetve csókolta vissza. Persze mindketten tudták, hogy az nem lett volna
jó. Douglas nagyon is jól tette, hogy várt. Épp időben tette meg ezt a lépést, amikor
ő már felkészült rá és az újrakezdésre. De még most is komoly erőpróbát jelentett,
hogy ne gondoljon Péterre és közös éveikre. Furcsának tűnt, hogy más férfi fekszik
mellette az ágyban. De az éjszaka végére megérkeztek egy merőben új világba, s ez
még tovább mélyítette már amúgy is meghitt kapcsolatukat.
Amikor hazaért, Douglas rögtön felhívta, hogy elmondja, mennyire szereti, és
hogy máris hiányzik neki. Tanya nem győzte emlékeztetni magát, hogy milyen
szerencsés nő. De ahogy ott feküdt, már ismét egyedül az ágyban, egy-egy
villanásnyi időre újból eszébe jutott Péter, és könnyek tolultak a szemébe. Az
ismerős érintés, illat... Nehéz volt elengedni az együtt töltött húsz évet. Mindennek
ellenére azon az éjszakán egy új fejezet kezdődött el az életében. Hagyta, hogy
magával ragadja és tovasodorja a hullám, melyet Doug-lasszel együtt indítottak
útnak azon az éjszakán.
Ezután gyakran találkoztak. A férfi szinte minden este átment hozzá. Szeretkeztek,
közösen átolvasták a forgatókönyhöz írt megjegyzéseket, megvitatták a filmet, és
vagy a szobaszolgálattól rendeltek valamit, vagy elmentek valahová vacsorázni.
Tanya boldog volt a férfi mellett, és úgy tudtak együtt dolgozni, mint a
megszállottak. Megpróbálták diszkréten kezelni a viszonyukat, de abból, ahogy
egymásra néztek, a vak is láthatta, mi van köztük. A dolgok lassan egyensúlyba
kerültek, és már az asszony is szerelmes volt Douglasbe, aki nem győzte
hangoztatni, hogy milyen szerencsés fickó is ő. De a kedvese gyerekeit még nem
ismerte. És nyugtalanító volt látni, milyen ideges lett, valahányszor valamelyik
gyerek felhívta az anyját telefonon. A hajón persze bőven lesz idejük
megismerkedni, de Tanya tudta, az csak a kezdet, a többihez több idő kell. Ok ketten
mindenesetre nagyszerűen megértették egymást. Douglas visszaadta neki az életbe
vetett hitét és az önbecsülését.
Egész hónapban megfeszített erővel folyt a forgatás, Tanya csak december 23-án
tudott hazamenni Marinbe. Aznap érkeztek meg a gyerekek is. Még arra sem volt
ideje, hogy kinyissa, kitakarítsa vagy kiszellőztesse a házat. Egy takarító vállalat
emberei jártak oda hetenként egyszer, de az persze nem volt az igazi.
Ugyanazon a napon, amikor ő hazament Marinbe, Douglas is elrepült St. Bart'sba.
Mozgalmas este volt: miután megjöttek a gyerekek, sorra beállítottak a barátok,
barátnők. Másnap, amikor a karácsonyestet megünnepelni elmentek Péterhez és
Alice-hez, a házra újból rátelepedett a csend. Rossz volt osztozni a srácokon. Tanya
egyedül ment el az éjféli misére, és otthon a szomorú magány várt rá. Ahhoz már
túl késő volt, hogy felhívja Douglast a hajón, egyedül üldögélt hát a nappaliban, és
hosszan elmerengett azokon az éveken, amikor a gyerekek még kicsik voltak, és
boldog családként éltek együtt mindannyian. Egy pillanatra kísértést érzett, hogy
felhívja Pétert, és boldog karácsonyt kívánjon neki, de tudta, hogy nem teheti. Ehhez
már túl késő volt – vagy még nem jött el az ideje. A senki földjén jártak, a sebek
sem gyógyultak még be.
Másnap megérkeztek a gyerekei, s ettől megkönnyebbült. Átadták egymásnak az
ajándékokat, megették az ünnepi ebédet, este pedig becsomagolták mindazt, amit el
akartak vinni St. Bart'sba. Megan vacsora után visszament Péterekhez, míg Molly és
Jason izgatottan várták a kora reggeli indulást.
– Biztos, hogy nem gondolod meg magad? – kérdezte még korábban Tanya, de
Megan csak a fejét rázta. A végsőkig megmakacsolta magát, még ha szeretett volna
is a többiekkel tartani. De neki nem esett nehezére Alice-szel lenni, és mindmáig
anyját okolta azért, hogy elválnak.
A három karib-tengeri utazó reggel hat órakor indult a repülőtérre. Hét óra előtt
nem sokkal értek oda, és Douglas magángépe nyolckor szállt föl. Miami felé vették
az irányt, ahol helyi idő szerint pár perccel déli egy óra után értek földet. Ott
üzemanyagot vettek föl, majd egy óra múlva, mialatt Tanya és a gyerekek
körbejárták a repülőteret, hogy megmozgassák a lábukat, továbbindultak. Miami idő
szerint este nyolckor, az ottani idő szerint este kilenckor érkeztek meg St. Bart'sba.
A reptéren Douglas hajószemélyzetének három tagja várta őket. Addigra már
tizenegy órás út állt a hátuk mögött. De nem is értek volna oda egyetlen nap alatt, ha
nem a producer gépével mennek. A gyerekeknek nagyon tetszett a tengerészek
egyenruhája, melyen ott virított a hajó neve: Reve. Francia szó volt, azt jelentette:
Álom. És Tanya valóban úgy érezte, mintha álmodna. Azt sem tudta, milyen lehet
egy ilyen hatalmas jacht, noha látott róla képeket Douglasnél. Olyan volt, mint egy
cirkáló, a legnagyobb a fényesen kivilágított, forgalmas kikötőben horgonyzó
hajók között. A parton apró üzletek sorakoztak, és amikor csomagjaikkal együtt
kiszálltak a taxiból, Douglas a fedélzetről integetett nekik. Fehér farmernadrág és
póló volt rajta, és barnára volt sülve. Felragyogott az arca, amikor meglátta őket, és
Tanya szíve nagyot dobbant az örömtől. Úgy érezte, ez jó jel. A két gyerek tátott
szájjal bámulta a hajót. Anyjuk is így tett volna, ha ő nem a férfit nézi. Szemmel
láthatóan felvilla-nyozta őket egymás látványa. A vakáció igen kellemesnek
ígérkezett. Tanya végre kezdte úgy érezni, hogy Douglashez tartozik. Kettejük
kapcsolata lassan kezdett megerősödni és tartóssá válni.
A fedélzeten várakozó hajólegénység köszöntötte Tanyát és a gyerekeket. Egy
szobalány az alsó fedélzeti kabinjába kísérte Mollyt és Jasont. Miközben ők eltűntek
odalent, anyjuk fölment a lépcsőn a felső fedélzetre, ahol Douglas várt rá. A férfi
nyomban átölelte és megcsókolta, Tanya pedig boldogan simult hozzá. Erezte, hogy
mind jobban kötődik a férfihoz. Boldog volt, hogy viszontláthatja, különösen ebben
az egzotikus, romantikus környezetben, amelynél nem lehetett volna jobb helyet
elképzelni, hogy megismerkedhessen a gyerekeivel.
– Holtfáradt lehetsz a hosszú utazástól – mondta Douglas együttérzően, és
kitöltött neki egy pohár italt. Margarita volt, a lehető legjobb e balzsamosan meleg
estén. Fogalma sem volt, hol vannak a gyerekek, akik épp klubszendvicset ettek az
ebédlőben. A tizenöt fős személyzet láthatóan mindent megtett, hogy a nő és a
gyerekei otthon érezzék magukat a hajón.
– Alig érzek fáradtságot – felelte Tanya, és ivott egy apró kortyot az italból. –
Olyan kényelmes a repülőgéped, és úgy elkényeztettél bennünket, hogy úgy éreztük,
meghaltunk, és egyenesen a mennyországba kerültünk. Fantasztikus ez a hajó –
mondta elismerően, mire Douglas arcán büszke öröm ragyogott fel. Napok óta csak
Tanya járt az eszében, és már alig várta, hogy itt legyen. Ám az asszony érzett egy
kis feszültséget a mosolyában – mintha fesztelen öröme mögött egy kis aggodalom
is megbújna. Remélte, hogy nem a két gyerek jelenléte aggasztja, és meg is rótta
magát, amiért rémeket lát. A férfi örömmel és szívélyesen fogadta őket, és büszke
volt, hogy szépséges hajóját megmutathatja nekik és megoszthatja Tanyával.
– Ugye milyen szép? Már tíz éve megvan, és bár folyton arra gondolok, hogy
nagyobbat kellene építenem, de nem tudok megválni tőle.
A hajók között egy tízéves már öregnek számított, ez mégis vadonatújnak látszott,
akárcsak minden más, ami Douglasé volt. Neki mindenből a legjobb kellett, s ez
alól a Reve sem volt kivétel.
A fedélzeten ülve beszélgettek, és Douglasben érezhetően feloldódott a feszültség.
Egy szobalány kasmírsálat hozott Tanyának, aki épp helyi halból készített szusit
evett, amikor Molly és Jason csatlakoztak hozzájuk. Most találkoztak először a
producerrel. Rendkívül udvariasan viselkedtek, de úgy elkápráztatta őket a hajó,
hogy a köszönésen kívül jóformán meg sem tudtak szólalni. Abban a pillanatban,
hogy megjelentek a fedélzeten, Tanya érezte, hogy Douglas ismét feszültté válik.
Kívülről semmit nem lehetett látni rajta, épp csak rájuk pillantott, és tovább
beszélgetett vele. Az egész olyan volt, mintha még nem készült volna fel a velük
való szembesülésre, így inkább nem vett róluk tudomást. Sejtelme sem volt arról,
hogy mit lehet mondani ilyen fiatal embereknek, és Tanya félelmet látott a
szemében. Molly és Jason túl fáradtak voltak, így nem vettek észre semmit, és
anyjuk reménykedett, hogy pár nap múlva, ha már jobban megismerik egymást,
javulni fog a helyzet. A gyerekei jó természetűek és könnyen barátkozók voltak,
Douglas azonban láthatóan megrettent tőlük.
Végül éjfél körül mindenki visszavonult a kabinjába. Molly és Jason persze
kiosontak, és a konyhában trécseltek a legénységgel. Nagy örömükre fiatalok
szolgáltak a hajón. Tanya, mint később megtudta, a kapitány kabinjának nevezett
kajütben lezuhanyozott, s amikor kijött, Douglas már várta egy pohár pezsgővel és
eperrel. Mihelyt bebújtak a férfi ágyába, rögtön szeretkezni kezdtek. Csak hajnalban
csillapodott annyira a szenvedélyük, hogy mindkettőjüket elnyomta az álom. Az
asszony meg se nézte a gyerekeit – biztos volt benne, hogy jól és biztonságban
vannak a hajón.
Amikor fölkelt, Douglast már a fedélzeten találta. Fürdőnadrág volt rajta, és
nagyon feszültnek tűnt. Mihelyt meglátta Tanyát, arcára mosoly derült. A jacht már
kifutott a kikötőből, s útban volt egy olyan helyre, ahol úszni is lehet, és vízre
tehetik a jet skiket. Molly és Jason szótlanul ültek a producer mellett, és láthatóan
mindhárman elég kényelmetlenül érezték magukat. A gyerekeken látszott, hogy
unatkoznak, Douglas tekintete pedig rémületről árulkodott. Mihelyt Tanya is leült
közéjük, a két gyerek jelentőségteljes pillantásokat kezdett küldözgetni feléje. Nem
sokkal később lement a kabinjába, hogy bikinit vegyen fel, s pillana-tokon belül ők
is megjelentek, hogy elmondják, milyen fura pasinak tartják Douglast.
– Mami, én megpróbáltam párszor szóba elegyedni vele, de nem is válaszolt –
panaszolta Jason. – Még csak föl sem emelte a fejét az újságjából.
– Szerintem meg van rémülve – felelte az anyja csendesen. – Adjatok neki esélyt.
Sohasem volt dolga gyerekekkel, az az érzésem, hogy idegesítik. – Mellesleg ő is
idegesnek látszott.
– Én meg a hajóról próbáltam kérdezgetni, mire ő azt mondta, hogy aki kíváncsi,
hamar megöregszik. Aztán szólt Annie-nek, a szobalánynak, hogy vigyen le
bennünket a konyhába, és ott etessen meg minket, hogy ne koszoljuk össze az
ebédlőt. Krisztusom, mami, ez hatéveseknek néz minket!
– Ilyen testtel, mint neked van, alig hiszem – mosolygott a lányára Tanya. Molly,
akin bikinifelső és tangabugyi volt, tényleg fantasztikusan nézett ki. -Adjatok neki
egy kis időt! Olyan kedves volt tőle, hogy meghívott ide minket. Csak most
ismertétek meg. Ez a helyzet neki is nehéz.
Tanya nagyon akarta, hogy ez a dolog mindannyiuk számára működjön.
– Szerintem csak téged lát itt szívesen, minket nem. Az az érzésem, hogy vissza
kellene mennünk – vonta le a következtetést Molly feszengve és sértetten.
– Ne beszélj butaságokat! Azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. És úgy is
lesz. Reggeli után használhatjátok a jet skiket.
De amikor valóban vízre szálltak, Douglas feldúltan közölte Tanyával, hogy nem
szeretné, ha a gyerekei megsérülnének. Azután ezt még tetézte azzal a kijelentésével,
hogy nem szeretné, hogy ha ez mégis bekövetkezne, beperelnék őt, és azt sem, ha
tönkretennék a járműveket. Végül megengedte, hogy használják, de csak úgy, ha a
legénység egy tagja vezeti a jet skit, ők pedig hátul ülnek benne. Hiába mondta
Tanya, hogy Jason minden nyáron ugyanilyet szokott vezetni Tahoe-n. Douglas
azonban már attól az idegösszeomlás határára került, hogy látta, hogyan fitogtatja
Jason a tudását.
– Többször is megjártam már a vendégeimmel – magyarázta idegesen Tanyának.
– Különben is, sohasem bocsátanád meg nekem, ha valamelyik gyerekednek baja
esne, ne adj' isten, még rosszabb történne.
Hol túlságosan féltette őket, hol meg kurtán-furcsán elbánt velük, de képtelen volt
megtalálni a természetes hangot és viselkedést az asszony gyerekeivel. Vagy halálra
volt rémülve, hogy valami baj éri őket, hol meg a puszta jelenlétük is idegesítette.
Tanya számára ekkorra már világossá vált, hogy hiba volt elhoznia a gyerekeit.
Douglas képtelennek mutatkozott alkalmaz-kodni a jelenlétükhöz, nemhogy jól
érezze magát a társaságukban.
Ebédidőben leküldte őket a konyhába, ahol a legénység étkezett. Megkérte őket,
hogy a jacuzzit csak úgy használják, ha előtte lezuhanyoztak, és nem kenték be
magukat naptejjel. És megkérte Jasont, hogy egyáltalán ne használja a konditermét,
mivel a berendezés nagyon kényes, és kifejezetten őrá van beállítva. Úszniuk úgy
volt szabad az óceánban, ha a legénység egy tagja szemmel tartotta őket, de a
napozóágyakra nem felehettek le, mert be voltak kenve naptejjel, amihez viszont az
anyjuk ragaszkodott az erős napsütés miatt. A vacsorát hatkor, a hajó legénységével
együtt szolgálták fel nekik is. Douglas Tanyát elvitte vacsorázni St. Bart'sba, és
végtelenül figyelmes volt hozzá, de a gyerekek jelenlétében továbbra is feszült
maradt.
– Douglas, ők jó gyerekek – igyekezett a férfit megnyugtatni, ám ő boldogtalan
maradt mindaddig, amíg Jason és Molly ki nem szálltak a jet skikből, és vissza nem
tértek a hajóra. Nem is engedett meg nekik mást, mint enni, aludni és a hajó
személyzetével tölteni az időt. Hihetetlen feszültség lett úrrá rajta a két gyerek
közelségétől. A hajó tizenöt fős legénységének mindent el kellett követnie, hogy
szórakoztassa és Tanyától meg tőle távol tartsa őket. Nyilvánvaló volt, hogy az
asszonyt ki akarja sajátítani. Ő végül rájött, hogy Douglas féltékeny a gyerekeire.
Molly és Jason a második napon már nagyon rosszul érezték magukat, és
követelték, hogy hazamehessenek. Tanya nem akart udvariatlan lenni, ezért
megpróbálta jobb belátásra bírni Douglast, mondván, a gyerekei valójában már
felnőttek, nem szoktak hozzá, hogy óvodásokként kezeljék őket. Mindent megtett,
hogy közvetítsen a két fél között, de hiába. Douglas kettesben akart lenni vele, és a
gyerekek megutálták őt.
A vacsorát követő éjszakán a legénység két tagja elvitte Mollyt és Jasont néhány
bárba és diszkóba, hogy kicsit felvidítsák őket. A két tini hajnali négykor ért haza
vidáman dülöngélve, totálrészegen. Egyenesen Douglas és az anyjuk kabinjába
mentek, hogy elmeséljék, milyen jól mulattak. Ahogy ott álltak, Molly kidobta a
taccsot, s míg Tanya rohant, hogy feltakarítsa, a producer elszörnyedt arccal és
összeszorított szájjal ült az ágyban.
– Szia, Doug – köszöntötte Jason vészesen imbolyogva. – Klassz a hajó. Kicsit
benyomtuk magunkat.
Douglasnek teljesen elvette a szavát a két részeg fiatal látványa, Tanya pedig
kétségbeesetten sikálta a szőnyeget, amivel persze csak rontott a helyzeten. A szűk
térben elviselhetetlenné vált a bűz, amitől a férfi pár perc múlva kipattant az ágyból,
és kiment. Tanya ezután ágyba dugta két eltévelyedett csemetéjét. Douglas a
fedélzeten várta ki a reggelt, másnap pedig a teljes személyzet a kabinját takarította.
– Kellemetlen kis csíny volt ez a tegnap éjszakai, igaz? – jegyezte meg Tanyának
a reggelinél. – Szerinted ilyen idős gyerekeknek megengedhető, hogy igyanak? –
tette hozzá nyilvánvaló rosszallással.
-Nagyon sajnálom. Dehát még gyerekek, tudod, hogy van ez. – Az asszony
feltételezte, hogy Douglas is volt gyerek, még ha neki magának nincs is gyereke.
– Nem, nem tudom, hogy van ez. Sokszor csinálják ezt? Úgy értem, sokszor
viszik túlzásba az ivást?
– Csak néha. Kollégisták. Molly nincs hozzászokva, gondolom, ezért lett rosszul.
Jason rendszerint jobban bírja az italt.
– Gondoltál már rá, hogy elvonóra küldd őket? -kérdezte a férfi, és Tanya
elszörnyedve döbbent rá, hogy komolyan gondolja. Ekkorra már mindannyiuk
számára világos volt, hogy nem tudta, mire vállalkozik, amikor meghívta őket erre
a hajókirándulásra. Még ha jó szándék vezette is, a fiatalok tökéletesen idegenek
voltak számára.
– Természetesen nem – válaszolta higgadtan. – Minden rendben van velük. Nincs
szükségük elvonóra. Csak elvétve fordul ilyesmi elő velük, a vakációk idején. És azt
hiszem, ők éppoly kellemetlenül érzik magukat most, mint te.
Mindketten először ismerték be, hogy nagyon rosz-szul érzik magukat. Igazán
szerették volna, ha jól sülnek el a dolgok, de nem így történt.
– Sajnálom, Tanya. Az a gyanúm, hogy ez nem való nekem. Pedig azt hittem.
– Szép volt tőled, hogy megpróbáltad – felelte az asszony szomorúan, s a férfi
rábólintott. Nem tudta, mit mondhatna.
A két gyerek pocsékul ébredt. Mindketten másnaposak voltak, és Molly megint
hányt, ezúttal a saját kabinjában, egy újabb szőnyegre. Ezt legalább sikerült
eltitkolniuk Douglas előtt. A lány tele volt bűntudattal, mivel tudott az anyja és
Douglas közötti feszültségről, és azzal is tisztában volt, hogy ennek ők az okai. A
férfi láthatóan nagyon rosszul viselte a jelenlétüket a hajón. Molly csak azt nem
értette, miért kellett meghívnia őket, hacsak nem azért, hogy anyjuk ked-vébe járjon,
aki addigra kész idegroncs volt. Mindenki láthatta, hogy a producer csak neki akart
szívességet tenni az ő meghívásukkal. Egyáltalán nem volt rájuk kíváncsi, és nem is
tudta, hogyan kellene közelednie hozzájuk.
Aznap este megint a gyerekei nélkül hívta el Tanyát vacsorázni. Olyan
reménytelennek tartotta, hogy szót tudjon érteni velük, hogy már meg sem próbálta.
Érezte, hogy tökéletesen alkalmatlan rá. Tanya szóba sem hozta a témát az előző
éjszakai fiaskó után. A két gyerek legalább a hajó személyzetével jól megértette
magát, annyira, hogy az anyjuk egész nap alig látta őket. Ez a vakáció ilyenformán
nem sok pihenést hozott neki, hiszen mind több aggodalmat jelentett számára a
kedvese és a gyerekei között egyre feszültebbé és ellenségesebbé váló viszony. Erre
végképp nem számított sem ő, sem Douglas.
Mindennek betetőzéséül szilveszterkor Jason és Molly megint pár matrózzal ment
mulatni, és mindnyájan úgy berúgtak, hogy rendőrök hozták vissza őket a hajóra.
Nem akarták fogdába zárni őket, inkább átadták a kapitánynak az egész társaságot.
Tanya ágyba dugta a gyerekeit, és újra csak bocsánatot kért Douglas-től, azzal, hogy
végtére is szilveszter van.
A fedélzeten pezsgőztek és csókolóztak, amikor megérkezett a rendőrség
mikrobusza, benne a nagy hangon daloló társasággal. Douglas cseppet sem volt
elragadtatva a legénységétől.
– A gyerekeid elrontják az embereimet – panaszolta, jóllehet az emberei sokkal
jobban el voltak ázva, mint a két fiatal.
 – Szerintem együtt itták le magukat – felelte Tanya nyugodtan. Neki sem tetszett a
dolog, de az egész út addigra már olyan katasztrofális volt, hogy semmivel sem
lehetett volna megmenteni. Douglas egyetlenegyszer sem ült le velük egy asztalhoz,
szólni is alig szólt hozzájuk, és látnivaló volt, mennyire bánja, hogy meghívta őket.
Bolondult Tanyáért, de nem a gyerekeiért, aki emiatt nagyon rosszul érezte magát
ezen a kiruccanáson. Semmi mást nem szeretett volna jobban, mint hogy
mindnyájan jól kijöjjenek egymással. És most látnia kellett, hogy a gyerekei,
csakúgy, mint vendéglátójuk, együttlétük minden percét gyűlölik.
Még az elutazásuk is szerencsétlenre sikeredett. Molly és Jason olyan másnaposak
voltak, hogy bűn rossz kedvvel hagyták ott a hajót, s indultak a repülőtérre. Douglas
siralmas képpel nézte őket, s csak any-nyit mondott, hogy reméli, legközelebb
jobban sikerül az útjuk. Még valamit motyogott arról, hogy nem szokott hozzá a
gyerektársasághoz, mire a másik kettő udvariasan megköszönte a meghívást, s azzal
elmentek. A férfi megkönnyebbülten fellélegzett, Tanyának pedig láthatóan vérzett a
szíve, amikor kedvese bocsánatkérő tekintettel átölelte.
– Ne haragudj, drágám! Nem is tudom, mit mondjak – mentegetőzött Douglas. –
Azt hiszem, pánikba estem. Nehezebben viseltem, hogy itt vannak a hajómon, mint
számítottam rá.
Ez persze nyilvánvaló volt, de Tanya el sem tudta képzelni, mitől lenne jobb a
jövőben. Borzasztóan csalódott volt, és tudta, hogy ugyanígy érez Molly és Jason is.
Nagyon sajnálta, hogy belerángatta őket ebbe a kirándulásba, amely mindannyiuk
számára rémálommá változott. Ezek után szinte lehetetlen lesz meggyőzni őket
arról, hogy a producer az a férfi, aki igazi társa tudna lenni. De neki is komoly
kétségei támadtak. Számára alapvető volt, hogy a férfi jó kapcsolatban legyen a
gyerekeivel, és most kiderült, hogy ez lehetetlen.
– Meg tudod nekem valaha bocsátani, hogy ezt így eltoltam? – kérdezte
aggodalmas arccal Douglas.
– Persze. Én csupán azt szeretném, ha mindnyájan megismernétek egymást, és
barátok lennétek.
– Talán otthon jobban fog menni. Amíg a gyerekeid a hajón voltak, egyfolytában
attól rettegtem, hogy valami bajuk esik.
– Megértem – felelte Tanya, aki a legszívesebben napirendre tért volna a dolog
felett, de tudta, a gyerekeitől még sokáig hallgatni fog miatta. Az út minden érintett
számára nagy csalódást hozott.
Amikor a gyerekek elmentek, megpróbált megnyugodni és ellazulni, de két
napjába telt, mire elmúlt belőle a Douglas és a gyerekei között keletkezett szakadék
miatti idegesség. Azzal is tisztában volt, hogy időbe, talán hosszú időbe fog telni,
hogy végképp feloldódjon bennük ez a feszültség.
Ezután végre négy idilli napot töltöttek kettesben a hajón. Egyik szigettől a
másikig csavarogtak, nagyokat úsztak, a fedélzeten ettek, pihentek és
szerelmeskedtek. Ilyen vakációt képzelt el Douglas. Két felnőtt ember viszonya volt
ez, amelyben nem jutott hely a nő gyerekeinek, és nem sok remény volt rá, hogy a
helyzet valaha is megváltozzék. Legalábbis semmi jel nem mutatott erre, amíg Jason
és Molly a hajón voltak. Az anyjuk újra bocsánatot kért tőlük, valahányszor
telefonon beszéltek egymással, és mindketten azt mondták, megértik. Csakhogy
Tanya még abban sem volt biztos, hogy ő maga megérti. Douglast nem lehetett
egykönnyen megérteni.
Amikor a vakáció véget ért, együtt repültek vissza Los Angelesbe. A férfi aludt,
miközben ő a forgatókönyvön dolgozott, s amikor megérkeztek, visszavitte a
bungalóhoz. De Tanya egész úton szomorú volt. Kudarcot vallott azzal az
igyekezetével, hogy összeismertesse kedvesét a gyerekeivel, s ezen az sem
változtatott, hogy utána csodálatos napokat töltöttek együtt a hajón. Az, hogy
kettesben jól érezték magukat, nem volt elég ahhoz, hogy összekösse az életét
Douglasszel. A gyerekei ugyanis mindennél fontosab-bak voltak számára. A közös
jövőjüket illetően komoly kétségei támadtak.
– Hiányozni fogsz ma éjjel – mondta a férfi, és megcsókolta búcsúzóul. Úgy
viselkedett, mint aki észre sem veszi a másik nyugtalanságát. Az asszonnyal
ellentétben attól kezdve, hogy eltűntek a hajóról, ő valóban nem gondolt többé a
gyerekekre.
– Te is nekem – felelte Tanya halkan. Miután a férfi elment, leült az ágya szélére,
és keserves sírásban tört ki. Oly sok mindenért szerette Douglast, de tudta, nem
képes túltenni magát azon, ami történt. Akármi volt is az oka, a férfi lehetetlenül
viselkedett a gyerekeivel. Ezt a tényt nem lehetett letagadni. Meg is mondta az elején,
őt taszítják a gyerekek. Még az ő gyerekei is. Vagy talán leginkább ők. Douglas
semmi mást nem akart, csak őt magát, egyedül. Márpedig őhozzá a gyerekei is
hozzátartoznak. Azt a terhet, illetve ajándékot, amelyet a gyerekei testesítettek meg,
Douglas nem akarta és nem is tudta elfogadni. És Tanya szamára ettől minden
megváltozott.
 Tizenkilencedik fejezet
Á január hátralévő részében igyekezett megfeledkezni a hajón történtekről. A
gyerekei többször is felemlegették, s ő mindannyiszor bocsánatot kért tőlük. Kérte,
adjanak Douglasnek még egy esélyt, majd ő beszél vele, és megpróbálja rendbe
hozni a dolgot.
Amúgy tökéletes volt a kapcsolatuk. A férfi a tenyerén hordozta, kedves és
figyelmes volt hozzá, valósággal kényeztette. Ajándékokkal halmozta el, vacsorázni
vitte, elismerte a munkáját. Egyedül az zavarta Tanyát, hogy Douglas hajlamos volt
helyette dönteni. Ügy gondolta, kellene a szobájába egy légszűrő, s egy napon,
anélkül, hogy megkérdezte volna tőle, beszereltette. Az asszony tudta, hogy jót
akart, de írás közben zavarta a készülék bugása. A férfi azt is eltervezte, hogy
húsvétkor megint elmennek kettesben a hajóra.
Nem kérdezte meg, csak eltervezte, és aztán közölte Tanyával. O elmagyarázta
neki, hogy nem hagyhatja magára a gyerekeit, és már ki is gondolták, hogy
Hawaiira fognak utazni. Douglas erre azt felelte, engedje el őket Hawaiira, ő maga
pedig töltse vele azt a pár napot a hajón. Számára a nő gyerekei nem léteztek. És
amikor februárban Tanyának súlyos homloküreg-gyulladása lett, a férfi felhívta a
saját orvosát, és hozott neki egy antibiotikumot, anélkül, hogy megkérdezte volna
az asszonyt, akarja-e. Ezzel is jót akart, de erőszakosan, zsarnok módjára, a
gyerekek ellen pedig hidegháborút hirdetett. Ezzel nem kis gondot okozott
Tanyának, aki újabban örökös stresszben élt, jóllehet maradt még ebben a
kapcsolatban sok olyasmi, amit nagyon szeretett: a férfi intelligenciája,
kulturáltsága, s hogy őszintén csodálta az írásait. Szerette a zongorajátékában
megnyilvánuló érzékenységét, élvezte gyakori szeretkezésüket. Douglas odaadó
szerető volt, ezen a téren még Péteren is túltett, s így a szex mesébe illően jó volt
vele. De ez teljes mértékben két felnőtt ember kapcsolata volt, nem fértek bele az
asszony gyerekei.
És az idő múlásával mindinkább nyilvánvalóvá vált számára, hogy soha nem is
fognak beleférni. Douglas azt akarta, hogy adja el a marini házat, és költözzön
hozzá Los Angelesbe. Azt szerette volna, ha már a nyáron összeházasodnak, és
utána két hónapos nászútra mennek a hajóján Franciaországba. Tanya megkérdezte
tőle, hogy mit gondol, mi legyen a gyerekeivel ez idő alatt. A férfi értetlen arccal
nézett rá, majd azt mondta, küldje el őket az apjukhoz. Képtelen volt felfogni, hogy
az asszony nemcsak vele, de a gyerekeivel is szeretett együtt lenni. És hogy nem
hajlandó elcserélni őket érte.
 Február végére befejezték az Elment forgatását, de még két hónapig ottmaradt,
hogy elvégezzék az utómunkálatokat. Az Oscar-díj átadásának hetében végeztek a
munkával. Az előző filmjüket, a Mantrá-t öt kategóriában nevezték, beleértve a
legjobb film kategóriáját is, ő azonban nem volt köztük a forgatókönyvvel. Douglas
megfellebbezhetetlen bizonyossággal közölte vele, hogy az ő győztes filmje az
Elment lesz.
Tanya megígérte, hogy elkíséri őt a díjátadó ünnepségre. Valentinónál vásárolt
ruhát, és a stáb fodrászával és sminkesével csináltatta meg a haját és a sminkjét.
Káprázatosan nézett ki, amikor kiszálltak a limuzinból. Ezüstszürke, csillámló
ruhájában úgy festett a producer karján, mint egy görög istennő. Tudta, hogy a
gyerekei nézik őt a kollégiumi tévén, ezért integetett nekik. Hosszú, fárasztó éjszaka
következett, és Douglasnek csalódnia kellett, mert nem a Mantra nyert a legjobb
film kategóriában. Az arca nem árult el semmit, de Tanya látta, hogyan rángatóznak
az állizmai, amikor egy másik filmet neveztek meg győztesként. Ezután már egész
éjszaka látszott rajta, mennyire dühös. Hiába, nem tudott elegánsan veszíteni.
Csak most értette meg, amit Max kezdettől fogva mondogatott neki. Douglasnek
mindene a hatalom és az irányítás. Mániákusan ragaszkodik mindkettőhöz. Ha vele
marad, azzal tudomásul veszi, hogy mindenben a férfi fogja irányítani, ő fog
helyette dönteni, és kizárja az életéből a gyerekeit. Tudta, hogy ezt nem képes
elfogadni, akármennyi jót kap is cserébe. Még akkor is ezen gondolkozott, amikor
kifelé menet lehajtott fejjel újból végiglépdelt a vörös szőnyegen.
Aznap éjjel még fél tucat partira voltak hivatalosak, de Douglas csak fél szívvel
voltjelen mindenütt, hiszen nem nyertek egy Oscart sem. O győzelemre és sikerre
volt beprogramozva, bármi, ami ennél kevesebb volt, elviselhetetlen sebet ejtett az
önimádatán. Neki győznie kellett, a hatalomnak és az irányításnak mindig az ő
kezében kellett lennie, még Tanya fölött is. Az asszonyt mindez elszomorította, mert
sok mindent nagyon szeretett ebben az emberben. Ám ez nem elég. Még ha az
ágyban fantasztikusan jó volt is vele, még ha Douglas szerette és feleségül akarta is
venni, normálisabb életre volt szüksége, mint amilyet ő kínálhatott neki, olyanra,
amelyben a gyerekeinek is helyük volt. Douglas életébe ők nem fértek bele, sem
most, sem a jövőben. Ez most már teljesen világossá vált. És az iránta érzett
szerelme kihűlőben volt, mint amikor á nyíló virágot belepi a hó.
– Ugye milyen lehangoló? – kérdezte Douglas útban vissza a szálloda felé.
Korábban azt akarta, hogy Tanya menjen el hozzá, de már nem akarta. Most, hogy
nem ő kapta az Oscart, egyedül akart maradni. – Gyűlölök veszíteni – mondta
összeszorított foggal, miközben megálltak a Beverly Hills Hotel előtt, és kiszálltak
a kocsiból. El akarta kísérni Tanyát a bungaló bejáratáig, hogy azután hazamenjen.
Hihetetlenül ünneprontó tudott lenni.
A bungaló ajtajában megcsókolta Tanyát, aki szomorúan nézett rá. Várhatott
volna, és kegyetlennek is érezte magát, amiért még ő is tetézi a mai este
megpróbáltatásait. De éppen most értette meg mindennél világosabban, hogy mi ez
a kapcsolat, és mi nem. Douglas fura módon afféle trófeának akarta őt megszerezni.
Őt, a sztárírót, akinek a forgatókönyvével akart jövőre Oscar-díjat nyerni. És mi
van, ha nem nyer? A producer gondolatai csak ekörül forogtak, az ő számára a
győzelem jelentett mindent.
– Douglas, én ezt nem tudom tovább csinálni – szólalt meg halk, bocsánatkérő
hangon. Olyan dühösnek látta a férfit, hogy szinte megijedt tőle. Teljesen feldúlta,
hogy nem kaptak díjat. Tanya látta Maxet is, aki szintén csalódottnak tűnt. De ő arra
is képes volt, hogy megvonja a vállát, és fülig érő vigyorral magához ölelje. Az ő
számára nem ért véget a világ a filmiparnál. Douglasnél egészen más volt a helyzet.
Neki csak a film létezett.
– Mit nem tudsz tovább csinálni? – nézett rá a férfi értetlenül. Nem fogta fel a nő
szavait. Olyan ígéretesnek tűnt egy ideig mindkettőjük számára. De Tanya most
semmi mást nem akart, csak elmenni, vissza Marinbe, ahol valódi élet folyt. – Mit?
Oscar-díjátadón veszíteni? Na, azt én sem. De ne aggódj, Tanya! Jövőre biztosan
nyerni fogunk.
– Nem erre gondoltam – sóhajtott az asszony. -Nekem olyan párkapcsolatra van
szükségem, amelyben a gyerekeimnek is helyük van. A miénk sohasem lesz olyan.
Douglas rámeredt, és az idő mintha egy hosszú percre megállt volna.
– Komolyan beszélsz? Te mondtad, hogy a gyerekeid már felnőttek.
– Tizennyolc és tizenkilenc évesek. Pár évig még sokat lesznek velem, legalábbis
az iskolai szünidők alatt. Nekem így jó. És nekem ők mindig fontosak lesznek. Nem
zárhatom ki őket az életemből, hogy veled lehessek.
– Mit akarsz ezzel mondani? – nézett rá megrökönyödve a férfi. Soha még csak
fel sem merült benne, hogy az asszony megteheti ezt. Akaratlanul is arra gondolt:
Vajon akkor is megtenné, ha most egy Oscarral a kezében térne haza? Bizonyára
nem, szögezte le magában. A győzelem a minden, és ezt Tanya is tudja. Nincs annál
rosszabb, mint amikor egy férfin megérzik a kudarc szagát.
– Azt, hogy nem tudom ezt tovább csinálni – ismételte meg Tanya halkan,
szomorúan, de jól érthetően. Egész testében remegett, de Douglas ezt nem látta. -
Nem megy se nekem, se a gyerekeimnek.
A férfi ekkor bólintott, majd hátrált pár lépést, egy lendülettel meghajolt előtte, és
sarkon fordulva egyetlen szó nélkül elment.
Tanya szomorúan nézett utána. Sajnálta őt, és még jobban sajnálta magát. Tudta,
hogy Douglas nem értette meg őt. Lehet, hogy szerette, annyira, amennyire képes
volt rá. De ha így volt is, a gyerekeit sohasem szerette. És ők fontosabbak voltak
Tanyának, mint egy Oscar-díj, vagy éppenséggel mint egy férfi.
Azután bement a bungalóba. A holmijai már ott sorakoztak becsomagolva. A film
véget ért. Csak Douglas kedvéért maradt ott a díjátadásra. Két hét múlva kezdődik a
gyerekek nyári vakációja. Holnap, egy év alatt másodjára, kijelentkezik a kettes
számú bungalóból. Ideje fölszedni a cirkuszsátrat, és hazamenni.
 Huszadik fejezet
Amikor másnap megérkezett Marinbe, a ház még a szokottnál is nyomasztóbban
hatott rá. A heverő kopottnak, a szőnyeg elnyűttnek látszott. Észrevette, hogy a téli
viharok nyomán egy-két rés keletkezett az ablakok körül. De az idő gyönyörű volt,
és legalább meleg. Listát készített mindarról, amit ki kell majd javíttatnia és rendbe
kell hozatnia. Ki is akart festetni, mielőtt a gyerekek megérkeznének.
Douglas nem jelentkezett azóta, és Tanya tudta, hogy nem is fog. Túl sok volt
neki az, amit mondott, és amúgy sem fog még jó ideig magához térni abból a
bénultságból, hogy nem ő nyerte az idei Oscar-díjat. Sohasem fogadná el vele
együtt a gyerekeit is, és akár beismerte, akár nem, mindketten tudták, hogy a
kapcsolatuk így nem működhet. Túl sokban különbözött az életük és az
értékrendjük, és ezen nem lehetett változtatni. Ezúttal végleges volt a hazatérése.
Biztos volt benne, hogy a producer többé nem kéri fel újabb forgatókönyv írására.
És most ő sem akarta. Vissza akart térni az elbeszéléseihez, az ő csendes, nyugodt
marini életéhez, hogy mindig ott legyen, valahányszor a gyerekei hazajönnek. Egy
újabb novelláskötet gondolata foglalkoztatta. Már előre örült, hogy otthon lesz,
járhat farmerban és pólóban, s csak ritkán kell fésülködnie. Nagyon kedvére való
élet lesz. Húsz hónapig távol volt, ideje hazatérni és normális életet élni. Torkig volt
Los Angelesszel.
Két hét múlva hazajöttek a gyerekei. Szereztek maguknak nyári munkát,
összejártak a barátaikkal, nagy kerti grillezéseket rendeztek. Tanya kora
reggelenként írt, azután velük tartott, ha épp olyan kedvükben voltak. Megint jóban
voltak Megannel. Ahce megpróbált közé és az apja közé állni, és ettől a lány úgy
érezte, elárulták. Tanya jól ismerte Alice árulásait.
Péter és Alice a nyáron összeházasodtak, a szertartást a Tam-hegyen tartották.
Tanya gyerekei is ott voltak, míg ő a Stinson Beachen töltötte magányosan a napot,
s mialatt a tengert bámulta, visszagondolt a férjével töltött éveire és kettejük
esküvőjének napjára. Ma, Péter és Alice házasságkötésének napján úgy érezte,
mintha meghalt volna benne valami. S mintha végre eltemetné azt, ami régóta halott
volt már. Furcsa módon megkönnyebbülést érzett.
Augusztusban elutaztak a Tahoe-tóhoz, a nyár végén pedig a gyerekek
visszamentek a kollégiumba. Tanya lelkesen látott neki a munkának. Egy hete
dolgozott a könyvén, amikor telefonált az ügynöke. Fantasztikus ajánlata van a
számára, közölte vele, mire az asszony nagyot nevetett.
– Kizárt – mondta fülig érő szájjal, és kikapcsolta a számítógépet. Semmiféle
ajánlat nem érdekelte. Egyszer s mindenkorra végzett Los Angelesszel. Megcsinált
két filmet, megtanult egyet-mást, viszonya volt az egyik legnagyobb producerrel,
azután hazajött. Senkiért és semmiért, de legkivált egy filmes ajánlatért nem óhajtott
újra elmenni. Ott is volt már, olyat is csinált már. Ennyi volt, elég volt. És ezt kerek
perec meg is mondta az ügynökének.
– Ne legyen már ilyen, Tanya! Legalább hadd mondjam el, miről van szó.
– Ne. Nem érdekel. Nem csinálok több filmet. így is eggyel többet csináltam, mint
amibe beleegyeztem. Elég volt. Itthon ülök, és írom a könyvemet.
Nyugodtan, boldogan, önmagával teljesen elégedetten beszélt.
– Helyes. Nagyszerű. Büszke vagyok magára. De most tegye ezt félre pár percre,
és hallgassa meg, amit el kell mondanom. Gordon Hawkins. Maxwell Ernst. Sharon
Upton. Shalom Kurtz. Happy Winkler. Tippy Green. Zoe Flane. És Arnold Win. Ezen
azért érdemes lenne elgondolkodnia, kicsi szívem.
A nevek felkeltették Tanya érdeklődését, de nem értette, mit akar mondani Walt
azzal, hogy felsorol néhányat a legnagyobb hollywoodi sztárok közül.
– És? – kérdezte egykedvűen.
– Mit „és"? Hallott már ennél bombabiztosabb szereposztást? Ezek szerepelnek
abban a filmben, amihez hívják magát. Néhány idióta beleszeretett a maga dolgaiba,
és azt üzenik, hogy mondjon egy árat. Ráadásul most egy vígjátékról van szó. Maga
nagyon érti az ilyet. Öröm lesz megírnia. Nem beszélve arról, hogy egykettőre
össze akarják csapni. Itt nem lesz öngyilkosság, ahol a színészeknek tizennyolc órán
keresztül kell elvérezniük a nyílt színen. Két hónap alatt lezavarják az egész
forgatást. Decemberben kezdenek. Két hét múlva indulnak az előmunkálatok. Utána
egy hónap a szálak elvarrására. Legkésőbb februárban megint szabad lehet. És
közben baromi jól érezheti magát egy baromi jó társaságban, keres egy kalap pénzt,
én is magán, hálásan köszönöm, kezét csókolom. – Tanya ezt már nem állta meg
nevetés nélkül. – Minden költségét fedezik, és megkapja a kettes számú bungalót.
Megmondtam nekik, enélkül nem fog menni, s ők azt felelték, rendben. Mit szól,
milyen jóságos vagyok magához?
– A francba, Walt! Nem akarok visszamenni Los Angelesbe. Boldog vagyok itt. –
Hát, nem éppen boldog, de nyugodt, és jól halad a munkával is.
– Lárifári! Maga depressziós. Hallom a hangján. Üres fészek szindróma. A férje
lelépett. Túl nagy lett az a ház egymagának. Nem tudok róla, hogy lenne barátja.
Depressziós történeteket ír. A fenébe is, ha csak ragon–, dolok, magam is
depressziós leszek. Jó terápia lesz magának, ha írhat egy komédiát. Különben is,
maga a legjobb ebben a műfajban.
 -Jaj, ne vicceljen már, Walt... – Az asszony elbizonytalanodott. Olyan butaság
lenne tőle. Itt van az ő igazi élete. Az ott nem az igazi élet.
– Ide hallgasson, nekem szükségem van arra a pénzecskére. És magának is.
Tanya ezen megint elnevette magát. Egyedül a szereposztás jelentett kísértést – a
névsor valóban hihetetlen volt, de egyébként is szívesen írt vígjátékokat. De
semmiképpen sem akart visszamenni a bungalóba, amely már kezdett a második
otthonává válni. Csakhogy ma már több barátja volt Los Angelesben, mint
Marinben. Rossban mindenki úgy nézett rá, mintha az űrből pottyant volna közéjük.
Idegen lett itt, pontosan úgy, ahogy Douglas megjövendölte. Már senki nem hívta
föl, hogy valami közös programot ajánljon; megszokták, hogy nincs itt.
Megjegyzéseket tettek, hogy milyen híres lett, hogy marini létére milyen sokra vitte.
Péter és Alice kitúrták a helyi társasági életből. Teljesen elszigeteltté vált, sokkal
inkább, mint Los Angelesben volt. Ott legalább látott embereket maga körül, és volt
némi szórakozása is. Az ügynökének ebben igaza volt.
– Ó, a fenébe is – nevetett Tanya. – Nem hiszem el, hogy megint ezt csinálja
velem. Mondtam már, hogy nem kell több film.
– Igen, tudom. Ahogy én is mondtam már, hogy nem kell több szőke. Tavaly
vettem el egy újabbat. Most ikreket vár. Vannak dolgok, amik nem változnak.
– Gyűlölöm magát.
– Nagyszerű. Én is magát. Szóval menjen, és csinálja meg ezt a mozit. Meglátja,
jól fogja érezni magát. Ha semmi más, de már az megéri, hogy megismerkedik a
szereplőkkel. Ezen a filmforgatáson én is meg fogom látogatni.
– Miből gondolja, hogy elvállalom?
– Ma lefoglaltam magának a kettes számú bungalót. Csak a biztonság kedvéért.
Nos?
-Oké, oké, megcsinálom... Mikor kapom meg a forgatókönyvre vonatkozó
tudnivalókat?
– Holnap. Ma tettem postára az anyagot.
– Ne mondjon igent nekik addig, amíg nem láttam a sztorit. – Ebben már sikerült
profivá válnia.
– Ez csak természetes – váltott hivatalos hangnemre Walt. – Mégis milyen
ügynöknek tart engem?
– Átkozottul erőszakos ügynöknek. De már most megmondom, Walt, ez az utolsó
film, amit elvállalok. Ezután már kizárólag csak könyveket fogok írni.
– Oké, oké. De amíg ezt írja, legalább jól fogja érezni magát. Végig fogja
röhögni az utat vissza, Marinbe.
 – Kösz – mondta erre Tanya, és körülnézett a konyhában. Nem akarta elhinni,
hogy megint beleegyezik egy forgatókönyv megírásába. De ahogy így körbenézett
és ráeszmélt, milyen csend van a házban, már tudta, hogy az ügynöknek igaza van,
neki többé nincs itt semmi keresnivalója. Az, ami marini életének célt és értelmet
adott, már régen odavolt. Péter Alice-szel élt, s a gyerekei a maguk útját járták.
Számára itt már nem maradt semmi.
Másnap elolvasta a filmről küldött anyagot. A sztori hihetetlenül mulatságos volt:
ott ült a konyhájában, és hangosan nevetett rajta. És a szerepeket egytől egyig
világsztárok játsszák. Amikor mindent elolvasott, felhívta Waltot.
– Jól van, megcsinálom. De ez az utolsó. Megértette?
– Jól van, jól van, Tan. Az utolsó. Akkor ugorjon neki! Legyen benne sok öröme!
Két héttel ezután Tanya megérkezett a Beverly Hills Hotelba, és bejelentkezett a
kettes számú bungalóba. Úgy érezte, lassan afféle bumeráng válik belőle. Ismét
átrendezte a bútorokat úgy, ahogy ő szerette, kirakosgatta a gyerekei fényképeit,
beült a kádba, bekapcsolta a pezsgőfürdőt, és mosolyogva elhelyezkedett. Jól érezte
magát. Mint aki hazaérkezett.
Másnap pontban kilenckor megjelent a stúdióban, s azzal kezdetét vette a felhőtlen
jókedv időszaka. A jelek szerint a stábnak egyetlen olyan tagja sem volt, aki ne lett
volna komplett őrült. Elsősorban épp ez volt az a szempont, amely szerint összeállt
a stáb. Itt gyűltek össze a műfaj legjobbjai, fajra, nemre, alakra és méretre való
tekintet nélkül. Már beszélni is csupa élvezet volt velük. Egyikük sem tudott öt
percnél tovább összpontosítani. Állandóan produkálták magukat Tanya előtt. El sem
tudta képzelni, hogy majd rá tudja venni őket, tanulják meg azt, amit írt. Úgy érezte
magát, mintha a bolondokházába szerződött volna le, de ahol az ápoltak olyan
kedvesen mulatságosak és szórakoztatóak, hogy az egész napja nevetéssel telt el.
Egy kivételével az összes sztár eljött aznap, hogy találkozzon vele. Annak az egynek
Európából kellett megérkeznie aznap éjjel, s majd csak másnap fog bejönni. O, a
férfi főszereplő, legalább olyan jóképű volt, mint amilyen jó humorú. Tanya
egyszer találkozott vele, még a Douglas-korszakban, és nagyon kedvesnek találta.
Furcsa volt, hogy noha újra Los Angelesben élt, nem találkozott Douglasszel. Öt
hónapja nem hallott felőle, és visszásnak érezte volna, ha most felhívja. így aztán
nem hívta fel. A kapcsolatuk rosszul végződött, és utána nagy csend következett.
Aznap este már a forgatókönyvön dolgozott. Úgy tapasztalta, hogy a történet
könnyen adja magát, élvezettel írta a szövegeket. Minden további nélkül el tudta
képzelni a mögöttük álló figurákat. Meg volt győződve róla, hogy az utóbbi évek
egyik leghumorosabb filmje lesz ez. Kit érdekel, kap-e érte Oscart? Már maga a
megírása is csupa örömnek ígérkezett. Már most az volt. Alig várta, hogy másnap
kipróbálhassa a szereplőkön. Tíz órakor pedig magával a szupersztárral, Gordon
Hawkinsszal lesz megbeszélése.
Már a konferenciaszobában ült, lábát az asztal tetején pihentetve, kezében egy
csésze teával, amikor a színész beballagott az ajtón. Tanya épp egy másik sztárral
csevegett nagy vidáman. Hawkins odament hozzá, és leült mellé.
– Örülök, hogy nem veszi túl komolyan ezt a dolgot – mondta, majd kivette a
kezéből a csészét, ivott egy kortyot, és elfintorodott. – Cukor kell bele. Figyeljen
ide, most érkeztem a párizsi géppel. Fáradt vagyok. Rosszul vagyok. Rémesen néz
ki a hajam. Nem vagyok a humoromnál. Annyit nem fizetnek nekem itt, hogy
értekezleten üljek, amikor szenvedek az időeltolódástól, úgyhogy most hazamegyek
a szállodámba. Holnap találkozunk. Ha aludtam kicsit, sokkal viccesebb leszek. És
akkor majd elmondom a megjegyzéseimet is. – Azzal fölállt, ivott még egy korty
teát, megrázta a fejét, és kiment a szobából. Tanya, akarata ellenére, vigyorogva
nézett utána.
– A filmünk főszereplője, ha nem tévedek. Hol lakik?
– A Beverly Hillsben. A hatos bungalóban. Mindig ott száll meg. A neve is ki van
rá írva.
-Akkor szomszédok vagyunk – mondta Tanya a produkciós asszisztensnek. – Én a
kettesben lakom.
– Akkor vigyázz! Hawkins nagyon nyomulós. – Máris fogadásokat kötöttek a
stábban, hogy melyik sztárral fog lefeküdni. Minden filmjében viszonya volt a
partnerével. Azt is könnyű volt kitalálni, miért. A negyvenöt éves, koromfekete hajú,
kék szemű, fantasztikus testű és ellenállhatatlan mosolyú színész a legszebb férfi
volt, akit Tanya valaha látott.
– Azt hiszem, én biztonságban vagyok – jelentette ki, amikor már mindenki
Hawkinsról beszélt. – Úgy emlékszem, azt olvastam, hogy utoljára egy huszonkét
éves lánnyal járt.
– Gordonnal egy nő sincs biztonságban. Minden filmje eljegyzéssel végződik, de
még egyszer sem házasodott meg. Viszont nagyon jó sajtója van belőle, és
csodálatos eljegyzési gyűrűt szokott ajándékozni.
– Amit aztán vissza kell adni neki?
– Könnyen lehet. Szerintem kikölcsönzi a gyűrűket.
-Kár. Gondoltam, legalább egy gyűrűt szerezhetnék vele – mondta széles
mosollyal Tanya, majd körülnézett. – A mindenit, hát nem elvitte a teámat?
Valaki adott neki egy másik csészével, s azzal folyt tovább a megbeszélés. Végig
jó volt a hangulat, sokat ugratták egymást, miközben azt próbálgatták, kinek áll
legjobban egyik vagy másik mondat.
Végül hazament a bungalójába, és tovább írt. Még éjfélkor is dolgozott,
miközben jókat nevetgélt magában egy-egy poénon. Egyszer csak kopogtattak. Egy
ceruzával a hajában, egy másikkal a foga között nyitott ajtót. Gordon Hawkins volt.
Egy csésze teát nyújtott oda neki.
– Ezt próbálja meg! Én mindig magammal hozom ezt a márkát. Párizsban
veszem, ez megnyugtatja az idegeit. Amit ma reggel ivott, az szar volt. – Miközben
a férfi belépett a szobába, Tanya mosolyogva kortyolt bele a teába. – Hogyhogy a
maga bungalója nagyobb, mint az enyém? – nézett körbe a sztár. – Én sokkal
híresebb vagyok.
– Ez igaz. Talán jobb ügynököm van – kockáztatta meg az asszony. Hawkins
közben elnyúlt a heverőn, és bekapcsolta a tévét. Nyilván ő is őrült volt, de
Tanyának tetszett a dolog. Ahogy lábát lelógatva elterpeszkedett a heverőn,
búzavirágkék szemével és koromfekete hajával úgy nézett ki, mint egy eszelős ír.
Meglehetősen szemtelen volt, de vicces is. Elég volt ránéznie az unott képére és
furán beszédes szemére, Tanya máris nevetett.
– Át fogok járni magához, és majd együtt nézzük a kedvenc műsoraimat –
jegyezte meg a színész fesztelenül. – Nálam ugyanis nem lehet fogni a TiVót. Azt
hiszem, kénytelen leszek kirúgni az ügynökömet. A magáé kicsoda?
– Walt Drucker.
– Ő jó – bólintott Hawkins. – Egyszer láttam egy szappanoperát, amit maga írt.
Gáz volt, ezzel együtt megríkatott. Ebben a filmben nem szeretnék sírni -nézett rá
szigorúan. Harmincöt évesnek látszott, de úgy viselkedett, mintha tizennégy volna.
– Nem fog. Megígérem. Épp azon dolgoztam, amikor maga jött. Egyébként
köszönöm a teát. – Ivott egy újabb kortyot. Finom volt. Az illata a vaníliára
emlékeztetett, s a címkéjén francia szöveg volt.
– Vacsorázott? – Tanya nemet intett. – Én sem. Még egy másik időzónában
vagyok. Azt hiszem, ilyenkor szoktam reggelizni. – Hawkins megnézte az óráját. -
Igen. Párizsban most reggel fél tíz van. Éhen halok. Akar velem reggelizni?
Ráterhelhetjük a maga szobájára. – Kinyúlt a szobaszerviz étlapjáért, azután felhívta
őket, és palacsintát rendelt. Tanyának azt javasolta, hogy rendeljen bundás kenyeret
vagy omlettet, és akkor felezhetnek. Az asszony azon vette észre magát, hogy azt
teszi, amit Hawkins mond. Fogalma sem volt, miért, de a férfi ilyen hatással volt rá.
Annyira őrült volt, hogy muszáj volt beszállni a játékába. De azt is tudta, hogy
nagyon jó színész. Izgalmasnak találta, hogy vele dolgozhat.
 Végigették, itták kettejük palacsintából, bundás kenyérből, néhány fánkból,
gyümölcssalátából és narancsléből álló bőséges éjféli reggelijét, s közben
megvitatták, mik az előnyei és hátrányai egymáshoz képest a Burger Kingnek és a
McDonald'snak.
– Párizsban gyakran járok McDonald'sba – magyarázta Hawkins. – Ott úgy hívják
őket, hogy Mac Do. A Ritzben szoktam megszállni.
– Én évek óta nem voltam Párizsban.
– El kell mennie. Jót tenne magának. – Hawkins jóllakottan nyúlt el ismét a
heverőn, majd fölemelte a fejét, és érdeklődve nézett a nőre. – Van barátja?
– Nincs – felelte Tanya, s arra gondolt, kíváncsiságból kérdezi, vagy felméri a
saját lehetőségeit.
– Miért nincs?
– Elváltam, és van három gyerekem.
– Én is elváltam, és van öt gyerekem, mind más-más nőtől. A hosszú viszonyok
untatnak.
– Hallottam róla.
– A, szóval figyelmeztették. Mit mondtak? Valószínűleg azt, hogy minden filmnél
eljegyeznek. Néha csak a reklám kedvéért csinálom. Tudja, hogy van ez.
Tanya bólintott. Lassan kezdett elálmosodni. Már majdnem két óra volt, és
Hawkins teljes gőzzel működött – párizsi idő szerint. De Tanya a Los Angeles-i
időre volt beállva, és már éppen el akart aludni. A férfi észrevette, hogy ásít, és
felült.
– Fáradt?
– Kicsit – vallotta be neki. – Holnap korán kezdődik a napunk – emlékeztette
Hawkinst.
– Oké – állt föl a színész. – Aludjon – mondta, miután megtalálta mindkét cipőjét.
Az ajtóból még visszaintett, aztán hazament a saját bungalójába. Jóformán abban a
pillanatban megszólt Tanya telefonja. Gordon volt az. – Köszönöm a reggelit –
mondta udvariasan. -Nagyon finom volt, és jólesett magával beszélgetni.
– Köszönöm. Magával is. És nekem is ízlett a reggeli.
– Legközelebb nálam esszük meg – ajánlotta a férfi, mire Tanya elnevette magát.
– Magánál nincs TiVo.
– A fenébe! Ez igaz. Holnap felhívom az ügynökömet, és panaszt teszek nála.
Tegye meg nekem azt a szívességet, hogy holnap reggel felébreszt! Rendben? Maga
mikor kel föl?
– Hétkor.
 – Hívjon fel, mielőtt elindul.
– Jó éjt, Gordon – felelte határozottan Tanya. Miért nem kér ébresztőt? Meg
kellett volna mondania neki, de Hawkins olyan átkozottul elbűvölő és sziporkázó
férfi volt, hogy nehéz lett volna ellenállni neki. Az asz-szony úgy érezte, mintha egy
kisgyereket fogadott volna örökbe.
– Jó éjszakát, Tanya! Aludjon jól. Viszlát holnap. Tanya letette a telefont, de még
akkor is mosolygott,
amikor lekapcsolta a villanyt, felvette a hálóingét, bemászott az ágyba, és elaludt.
Még félálomban is Gordonra gondolt. Ezen a forgatáson jól fogja érezni magát. Az
ügynökének ez egyszer igaza volt.
 Huszonegyedik fejezet
És valóban, a forgatás mindvégig jó hangulatban, nemritkán fergeteges jókedvvel
zajlott. A munka szüneteiben elcsattanó poénok sokszor még jobban voltak, mint a
filmbeliek. A rendező nagyon értett a dolgához, a producer kimondottan helyes
fickó volt, és az operatőrök sem mentek a szomszédba jókedvért. Tanya olyannyira
élvezte a munkát, hogy a forgatókönyv szinte magától íródott. Jó volt nap mint nap
dolgozni a csapattal a filmen, és aztán beszámolni mindenről a gyerekeinek. Molly
meg is látogatta egyszer, és nagyon tetszett neki, amit látott. Kijelentette, hogy
Gordon Hawkins klassz pasi, és a többieknek is ez volt róla a véleményük. Gordon
és Tanya a második hét végére már jó barátok lettek. Az asszony látta, hogyan
mustrál végig a férfi minden nőt, hogy eldöntse, melyik kell neki. De ebben a
filmben nem szerepeltek világszép sztárok. Akadtak viszont nagyon helyes, rendes
és okos nők, akik nem dőltek be neki. Úgy látszott, Gordon ezúttal hoppon marad,
pedig ez még nem fordult elő vele.
Egyik este Tanya heverőjén fekve nézte a tévét, miközben az asszony bejelölte a
változtatásokat a forgatókönyvbe. Hawkins már túl volt két hamburgeren és egy tej
turmixon. Feneketlen gyomra volt, ennek ellenére viszonylag vékony maradt.
Ledolgozta a felesleget a kondi teremben.
– Öregebbnek látsz engem, Tanya? – kérdezte aggodalmas arccal.
– Öregebbnek, mint mi? – kérdezte a nő, csak félig odafigyelve, a munkába
merülve. Gordon nagyon sokat beszélt. Es örökösen ott terpeszkedett a heverőjén.
Unatkozott, magányos volt, és kedvelte Tanyát.
– Öregebbnek, mint azelőtt – magyarázta a férfi, és tizenötödszörre váltott
csatornát az elmúlt egy óra alatt. Szokása volt, hogy ide-oda kapcsolgatott.
Valahányszor az asszony figyelmét felkeltette valami, és szívesen nézte volna
tovább, már el is tűnt a képernyőről. Egészen olyan volt ez, mintha házasok
volnának.
– Nem tudom. Csak most ismertelek meg. Nem tudom, azelőtt milyen öregnek
látszottál.
– Igaz. Nincsenek helyes nők ebben a filmben. Ez nagyon nyomaszt engem.
Szerződtetniük kellett volna egyet nekem.
– Én azt hallottam, hogy ezen a téren nagyon jól boldogulsz magad is –
emlékeztette őt Tanya, mire Gordon hevesen megrázta a fejét.
-Marhaság! En mindig azokba a nőkbe szeretek bele, akikkel együtt dolgozom. A
munkán kívül nem tudok ismerkedni.
 – Lehet, hogy ezúttal kicsit meg kell erőltetned magad – felelte az asszony, és
kikapcsolta a számítógépét. A színész jelenlétében képtelenség dolgozni. Egyébként
is élvezet beszélgetni vele.
– Pech – vonta le a következtetést Gordon. – És veled mi van? Te átkozottul
csinos nő vagy.
– Köszönöm szépen. – Tanya némi fenntartással fogadta a bókot.
– Kedvelsz engem? – tudakolta a férfi ártatlan pillantással, mire a nő nevetve
nézett rá. Egykettőre összebarátkoztak, és talán nem csak a forgatás idejére. Tanya
őszintén megszerette Hawkinst. Aranyos fickó volt, ha kicsit bolond is. De nem
ártott senkinek, és a sok hülyeség egy szeretetre méltó, rendes embert takart. És
szerette a gyerekeit, de még a volt feleségeit és volt barátnőit is. Es ami még ennél
is fontosabb, ők is szerették Gordont.
– Nagyon kedvellek – felelte neki őszintén. – Megingott az önbizalmad?
Felhívjam a dilidokidat?
– Nem, jelenleg Mexikóban nyaral. Biztosan túl sokat fizetek neki. Én is kedvellek
téged. Mi lenne, ha a forgatás alatt együtt járnánk?
– Megőrültél? Kétszer olyan idős vagyok, mint azok, akikkel járni szoktál.
Különben is engem csak akkor jegyezzenek el, ha meg is tarthatom a gyűrűt.
– Kár – felelte a férfi elgondolkodva. – De járhatunk úgy is, hogy nem jegyezzük
el egymást. Nekem is jobb lenne így.
– Vagy ne is járjunk, csak mondjuk azt, hogy jártunk – ugratta az asszony, de
Gordon hirtelen felült, mint akibe villám csapott.
– Krisztusom, Tanya, azt hiszem, megkívántalak! De komolyan. Most, egyik
pillanatról a másikra.
– Talán csak megéheztél. Hívom a szobaszervizt.
– Nem, komolyan beszélek. Egészen beindultam rád. Csak most jöttem rá. Te
nagyon érdekes nő vagy. Eszes, és mégis fantasztikusan szexi.
– Nem, nem vagyok az.
– De igen, az vagy. Szerintem az intelligens nők nagyon szexik.
– Én nem vagyok a te eseted – emlékeztette a férfit tárgyilagosan. Megint csak járt
a szája, de mulatságos dolgokat mondott, és Tanya szerette hallgatni. Nem beszélve
arról, hogy milyen jó volt ránézni.
– Nem, tényleg nem vagy az esetem – bólogatott Gordon. – Én általában a butább
és nagyobb mellű nőkre indulok be. Én az eseted vagyok? – tudakolta kíváncsian.
– Egyáltalán nem – nyugtatta meg. – Én az idősebb és komolyabb pasikat
szeretem. Az uralkodó típust.
 – Akkor én nem vagyok a te embered – állapította meg elképedve, egyszersmind
örömmel Gordon. – Tudod, mit jelent ez?
– Igen. Azt, hogy nem fogunk együtt járni – nevetett Tanya. – Ebben biztos
vagyok.
– Nem. Mert ha két ember nem egymás esete, akkor összeházasodnak. Ha egymás
esetei, akkor abból egy baromi jó viszony lesz, csupa ágyjelenet meg minden.
Ellenben azzal, akivel nem így vagy, házasságot kötsz. Egyik feleségem sem volt az
esetem – tette hozzá, mintegy bizonyítékul a szavaira.
– És egyikkel sem élsz már házasságban. Ennyit az elméletedről.
– Na igen, de ma is szeretem őket, és ők is szeretnek engem. Fantasztikus nők.
– Meggyőztél, Gordon. Te tényleg kötözni való bolond vagy. Simán megkapnád
az alkalmatlanságit.
-Nem, én komolyan gondolom. Szeretnék járni veled. Ha nem akarod, nem kell
se eljegyeznünk egymást, se összeházasodnunk. Csak próbáljuk ki, és majd
meglátjuk, mi lesz belőle.
– Meg is ölnének a gyerekeim, ha hozzád mennék -nevetett Tanya. Ami azt illeti,
Molly a világ legfantasztikusabb és legviccesebb pasijának tartotta Gordont, és az
anyja hajlott rá, hogy igazat adjon neki. De ez még nem volt elég indok ahhoz, hogy
viszonya legyen vele.
– Az én gyerekeim szeretnének téged – felelte komolyan a férfi. – Szóval, mit
mondasz?
– Azt mondom, hogy ideje visszamenned a saját bungalódba. Itt lehet az ideje,
hogy bevedd az orvosságodat, vagy ilyesmi. Vagy én az enyémet, ha még sokáig itt
maradsz, és tovább győzködsz az elmebeteg ötleteiddel.
Hawkins ekkor felállt a heverőről, odament hozzá, és finoman, gyengéden szájon
csókolta. Tanya elképedve nézett rá, mintha valami felháborító dolgot művelt volna,
és csakugyan így volt. De a színész olyan kitartó volt és olyan őrjítőén szexi, hogy
egyszer csak azon kapta magát, hogy viszonozza a csókját. Akkor a férfi újból
megcsókolta. Hihetetlenül jól tudott csókolni.
– Érted már, mire gondolok? Nem vagy az esetem, de őrülten kívánlak, Tanya.
– Én is kívánlak – vallotta be kissé szédülve a nő. -Nézd, Gordon, ez nem valami
jó ötlet. Ne csináljunk hülyeséget! Legyünk mi csak barátok.
– Inkább legyünk szerelmesek. Az sokkal jobb – felelte a férfi.
– Abból csak nagy kavarodás lenne.
– Nem lesz. Én mondom neked, a végén még össze is házasodhatunk.
– Azt már nem! – tiltakozott Tanya.
 – Oké, oké. Bocsánat. Nem hozom szóba többé a házasságot. Csak feküdjünk le
egymással.
Átölelte, és újból csókolni kezdte Tanyát. Mindketten annyira élvezték a dolgot,
hogy úgy érezték, vétek lenne abbahagyni. Az asszony soha életében nem találkozott
még ilyen szívdöglesztő, ugyanakkor ennyire jó humorú férfival. Tökéletes és
szinte ellenállhatatlan kombináció volt, és noha újra és újra megpróbált ellenállni
neki, nem sikerült. Gordon nem tágított.
– Akkor sem fekszem le veled – erősködött Tanya.
Gordon nem szállt vitába vele, de fél óra múlva megtörtént a dolog. Tanya utólag
elborzadt, és nem akarta elhinni, hogy lefeküdt a színésszel.
– Elmebeteg vagy, Gordon Hawkins – mondta, miközben egymást átölelve
feküdtek az ágyban. Jó volt együtt, a férfi gyöngéden bánt vele, és csodás szeretőnek
bizonyult.
– Gyönyörű vagy, Tanya – mondta, és odadugta az orrát, mint egy óriásira nőtt
kölyökkutya.
– Menj a szobádba, Gordon! – szólt rá tettetett szigorral Tanya, de a férfi meg se
moccant. Egész éjszaka ottmaradt, és az asszony a karjai között aludt el. Még kétszer
szeretkeztek, és úgy aludtak, mint a gyerekek. Amikor másnap reggel felébredtek, a
nap már besütött a szobába. Együtt lezuhanyoztak, azután megreggeliztek, és
Gordon csak utána ment haza felöltözni.
Együtt indultak el a stúdióba. Tanya még ekkor sem tért teljesen magához. Alig
akarta elhinni, hogy lefeküdt Hawkinsszal. De nem bánta, még ha úgy gondolta is,
hogy bűntudatot kellene éreznie miatta.
– Szóval mi ez tulajdonképpen? – kérdezte, miközben a stúdióba tartottak a
kocsiján. – A szokott filmes szerelem? Nem gondolod, hogy őrültek vagyunk?
– Lehet, hogy örökre szól – felelte a férfi reménykedve. – Ki tudja? Én szeretném.
Én nagyon szeretlek téged, Tanya.
– Én is szeretlek, Gordon – felelte az asszony halkan, és közben azt kérdezte
magától, hogy mi ez az egész. De fogalma sem volt. Akármi volt is, nem bántottak
vele senkit, és nagyon jólesett. Mi rossz lehet akkor benne?
 Huszonkettedik fejezet
Tanya valószínűleg nem sok ahhoz fogható őrültséget követett el életében, mint
hogy közös munkájuk ideje alatt viszonyt folytatott Gordon Hawkinsszal. Őrültség
volt, annak is látszott, ugyanakkor ez volt élete legvidámabb korszaka. És a
forgatókönyv mindeközben szinte magától íródott.
Gordon esténként ott ült nála, nézte a televíziót, Tanya pedig mindenféle ötleteket
tesztelt rajta. Némelyiket jónak ítélt, másokat nem. De mindig javasolt valami
szenzációs megoldást. Tanyát fellelkesítette a forgatókönyv alakulása, és még
inkább az, amit a férfiból megismert. Már értette, miért házasodott olyan gyakran, s
miért volt olyan sok barátnője. Gordon cso-dálatosan viselkedett a nőkkel, és
őszintén szerette őket. Nem volt se nagyképű, se önző, és nem érdekből közeledett
Tanyához. Igazán jó és rendes ember volt, aki jól érezte magát vele. És amikor
Megan és Jason eljöttek Santa Barbarából, hogy meglátogassák, olyan szeretettel
bánt velük, olyan nagyszerűen viselkedett, hogy szabályosan beleszerettek.
Könyörögtek az anyjuknak, hogy hívja meg Gordont Marinbe a forgatás
szünetében.
– Biztosan van jobb programja is – próbálta lebeszélni őket az anyjuk. Mivel nem
tartotta komolynak ezt a kapcsolatot, nem akarta, hogy a gyerekei túlságosan
kötődjenek a színészhez. De amikor végül mégis csak úgy döntött, hogy megemlíti,
Gordon el volt ragadtatva a meghívástól. Azt javasolta, maradjanak pár napot
Marinben, azután menjenek el mindnyájan együtt síelni. Kijelentette, hogy semmit
nem szeretne jobban, mint eltölteni egy hetet vele és a gyerekeivel.
Aznap, amikor Hawkins megérkezett Marinbe, Tanya nem hitt a szemének. A haja
égnek meredt, farmer és garbó volt rajta, és négy hatalmas bőröndöt hozott
magával. Fülig érő szájjal pörgette meg az asszonyt a konyhában, miközben a
gyerekek vigyorogva nézték őket. Úgy nézett ki, mint aki ide akar költözni, ami
egyáltalán nem lett volna ellenükre.
Este mind a négyüket és a gyerekek fél tucat barátját elvitte vacsorázni. Vacsora
után pattogatott kukoricát készített nekik a mikrobán, s végül, amikor már mindenki
lefeküdt, segített Tanyának rendet rakni a konyhában, utána pedig fölment vele a
hálószobába.
– Tetszik nekem ez a ház – mondta örömtől ragyogó arccal. – És a gyerekeid is
roppant helyesek.
Tanya már kezdett azon töprengeni, hogy talán végül mégis ráköszöntött a.
szerencse, és megtalálta álmai férfiját, vagy ez az ember talán egy másik bolygóról
pottyant ide. Lehet, hogy ez is, az is.
Másnap reggel Gordon elkísérte vásárolni, és mindketten jókat nevettek azon,
hogy az emberek, amikor felismerték, megálltak és tátott szájjal bámultak rá.
– Úristen, azt hiszem, ez Gordon Hawkins – súgta oda egy asszony a másiknak a
pénztár előtt álló sorban, miközben Gordon azokkal a csilikonzervekkel
bűvészkedett, amelyeket kedvese Jasonnek vett. A színész mindent élvezettel csinált,
és mindenkivel jól érezte magát. Tanya még soha senkivel nem jött ki ilyen
könnyen, mint vele. És mire elértek a Tahoe-tó-hoz, ahol síelni akartak, már kezdett
komolyan arra gondolni, hogy talán bele is szeretett. Lehetetlen volt nem
beleszeretni. Nem volt benne semmi olyan, amit ne kellett volna szeretni, nem
beszélve arról, hogy milyen kedves volt hozzá és a gyerekeihez.
Ráadásul úgy síelt, mint egy olimpiai bajnok. Jason-nel végtelen száguldásokat
rendeztek a hegyoldal legnehezebb pályáin. Néhány új technikát megmutatott a
lányoknak, s utána egy darabig szép komótosan elsí-elgetett Tanyával. Úgy tűnt,
nincs semmi, amit ne tudna megtenni. Esténként pedig szenzációt keltett azokban az
éttermekben, ahová vacsorázni mentek. Mindenütt felismerték, autogramért
ostromolták, megállították, hogy szót váltsanak vele, és mindenki úgy vált el tőle,
hogy úgy érezte, új barátra talált benne.
Tanya tudta róla, hogy milyen nagy sztár, de nem érezte mindaddig, amíg nem
tapasztalta, hogy az emberek minduntalan könyörögnek neki, hadd fényképez-
kedhessenek le vele.
– Egek, Gordon, téged az egész világ ismer!
– Remélem is – vigyorgott rá a férfi boldogan. Tanya éppolyan boldognak tűnt,
mint ő, és a gyerekek is. -Ha nem ismernének, nem kapnék munkát. Nem kértek
volna fel erre a filmre, sohasem találkoztam volna veled, se a gyerekeiddel.
Úgyhogy átkozottul jó dolog, hogy mindenki ismer. – És ebben volt valami igazság.
Öt nap után nagy szívfájdalommal el kellett búcsúzniuk Tahoe-tól. Ó, milyen más
volt ez a hét, mint amit tavaly Mollyval és Jasonnel töltöttek Douglas jachtján!
Micsoda vesszőfutás volt az nekik! Bezzeg most milyen remekül érezték magukat
mindannyian. Nem csoda, hiszen Gordon maga is jól érezte magát. Ő mindig
jókedvű volt, mindenkit szeretett, akivel csak összehozta a sors, és bármit csinált,
örömét lelte benne. Nehéz volt túltenni rajta. Az asszony meg sem próbálta. Már
nem töprengett azon, hogy mi ennek a kapcsolatnak a neve, mi az értelme, vagy
hogy hová vezet. Egyszerűen csak élvezte, a többit meg ráhagyta az időre, így tett
Gordon is. Már nem mondta, hogy Tanya nem az esete. Mindnyájan sajnálták,
amikor véget ért a vakáció, újra be kellett zárni a marini házat, és útnak indulni
délre.
Tanya és Gordon aznap este szomorúan érkeztek vissza az asszony bungalójába.
– Máris hiányoznak a gyerekeid – mondta búsan Gordon. – Olyan remek
kölykök.
– Nekem is hiányoznak.
Ezután felhívták őket, majd párat Gordon gyerekei közül is. Tanya még
egyikőjükkel sem találkozott, de a férfi megígérte, hogy hamarosan bemutatja őt
nekik. Az ő gyerekei fiatalabbak voltak, a legnagyobb tizenkét, a legkisebb ötéves.
Gordon sokat dolgozott az öt gyerek miatt, akik mind más nőktől születtek, mint azt
a kezdet kezdetén meg is mondta Tanyának. De jóban volt mind az öt gyerek
édesanyjával. Mindegyik nagyon szerette Gordont, még azután is, hogy vége lett a
kapcsolatuknak. Ebben az emberben egy fikarcnyi gonoszság sem volt.
A film, amelyen dolgoztak, az előzetes terveknek megfelelően februárban
elkészült. Gordon még nem tudta, mit fog csinálni ezután, így együtt maradt
Tanyával az ő bungalójában március végéig, amíg tartottak az utómunkálatok, s míg
az asszony dolgozott, ott lebzselt körülötte, és sorra látogatta a barátait.
Tanya még ezután is ott maradt egy hétig a saját költségén, hogy együtt
mehessenek el április elején az Oscar-átadó ünnepségre. Őt is jelölték az Elment
forgatókönyvével, ahogy Douglas annak idején megjósolta. A filmet kilenc Oscarra
nevezték be. Gordon még sohasem nyert, de nagyon izgult Tanyáért, és boldogan
kísérte el. Tanya a gyerekei számára is kapott helyet, így öten vonulhattak be.
Gordon elkísérte az asszonyt a ruhavásárlási körútra, és rábeszélte egy csodálatos
halványrózsaszínű Valentino-ruhára, amelyben teljesen fedetlen maradt a háta. Úgy
nézett ki benne, mint egy filmcsillag. A két lány is Los Angelesbe repült, hogy ruhát
vegyenek maguknak.
A díjátadó ünnepség estéjén Tanya fölvette a halványrózsaszínű Valentino-
modellt. A haja és a sminkje már készen volt, s a lábára is felhúzta a tűsarkú
ezüstszínű Manolo Blahnik szandált. A lányok is csodaszépek voltak Marc Jacobsnál
vásárolt pasztellszínű, habkönnyű ruháikban, Gordon és Jason pedig büszkén
feszítettek mellettük szmokingjukban. Minden szem feléjük fordult, amikor
elindultak a vörös szőnyegen. A fotósok sorfala meg is állította a Gordonba karoló
Tanyát, hogy képeket csinálhassanak kettőjükről. Az asszony életében először
sztárnak érezte magát. Megfordulva szégyenlősen rámosolygott a gyerekeire, akik
leplezetlen és jogos büszkeséggel vigyorogtak vissza rá. Még Megan is. Már túl
volt Alice-en, és újra visszatalált az anyjához. Alice mégsem volt olyan jó
szövetségese és barátnője, mint korábban gondolta. Azóta meg is beszélték, csak
arra használta őket, hogy közelebb férkőzhessen Péterhez. És Molly azt is
bevallotta, hogy az apja korántsem tűnik túl boldognak. Tanya akaratlanul is
eltöprengett, vajon nem bánta-e meg máris, amit tett. De még ha így lett volna is,
már elkéstek vele.
A vörös szőnyeg sehogy sem akart véget érni. A fotósok folyton megállították, a
tévékamerák reflektorai elvakították őket, és közben riporterek faggatták Gordont,
mit érez, és Tanyát, hogy érzi magát.
– Mit gondol, milyenek az esélyei? – ez volt a kedvenc kérdésük.
– Hogy fogja érezni magát, ha nyer? Vagy ha veszít?
– Milyen érzés tudni azt, hogy eddig még egyszer sem nyert Oscart? – Ezt meg
Gordontól kérdezték előszeretettel.
És ez így ment mindaddig, amíg be nem értek a nézőtérre, és el nem foglalták a
helyüket. És akkor sokáig nem történt semmi. Gordon már ásítozott, amit a kamerák
rögtön kiszúrtak, mire ő integetett nekik. Többször is megcsókolta Tanyát,
viccelődött a gyerekekkel, és minden győztesnek lelkesen tapsolt. És végre eljött a
nagy pillanat. Megjelent az öt forgatókönyvíró képe az óriás kivetítőn, amint tűkön
ülnek a nézőtéren, de közben megpróbálnak nyugodtnak látszani.
Jeleneteket játszottak be a filmekből, majd kijött a színpadra Steve Martin és
Sharon Stone, hogy felnyissák a borítékot, és felolvassák a győztes nevét. Tanya
Gordon kezét szorongatva ült a helyén. Hiába érezte hülyeségnek, hirtelen mégis
nagyon fontos lett neki ez a dolog. Soha semmit nem szeretett volna még így az
életben. Pár sorral előrébb észrevette Douglast. A férfi nem nézett rá, amikor
bevonult a terembe. Pontosan egy éve látta őt utoljára. A tavalyi Oscar-gálán
szakítottak. Futólag megemlítette Gordonnak, hogy együtt járt vele, de őt egyáltalán
nem zavarta. O fél Hollywooddal együtt járt már.
Steve átadta a borítékot Sharonnak, aki hihetetlenül gyönyörű volt pezsgőszínű
Chanel-ruhájában. És aztán kimondta a nevet. Tanya hallotta, de nem tűnt
ismerősnek. A szavak elmosódottan jutottak el a füléig, de aztán meghallotta Megan
sikoltását.
– Mami! Te nyerted!
Gordon mosolyogva nézett rá, de ő nem értette. A férfi gyengéden fölemelte a
székről, és Tanya csak ekkor döbbent rá, hogy mi történt. Az elhangzott szavak az ő
nevét jelentették. Tanya Harris. O nyerte az Elment című filmmel a legjobb
forgatókönyvnek ítélt Oscar-díjat. Kábán állt föl, botladozó léptekkel elhaladt
Gordon mellett, valaki felkísérte a színpadra, ahol valahogy sikerült eljutnia a
pódiumra, ahol bele kellett néznie a reflektorokba. Szerette volna látni a gyerekeit,
de nem sikerült, és persze Gordont, de a szemkápráztató fényben minden
összemosódott előtte. így hát csak állt ott, egész testében remegve, és görcsösen
szorongatta az aranyszobrocskát, melyet a nézőtéren ülők közül oly sokan szerettek
volna megkapni. Meg-lepte, milyen nehéz. És amikor Sharon és Steve elmentek, a
szájához igazította a mikrofont.
– Én... nem is tudom, mit mondjak... Nem gondoltam, hogy nyerni fogok... Nem is
tudom hirtelen, ki mindenkinek szeretném megköszönni... az ügynökömnek, Walt
Druckernak, amiért rávett, hogy írjam meg... Douglas Wayne-nek, amiért megadta a
lehetőséget... Adele Michaelsnek, aki hihetetlenül jó rendező, és olyannak csinálta
meg a filmet, amilyen lett... és mindenkinek, aki benne volt... mindannyiótoknak,
akik keményen dolgoztatok, és türelmesen elviseltétek és tudomásul vettétek, amit
napról napra változtattam a forgatókönyvön... Köszönöm, hogy végigcsináltátok
velem, és annyi mindenre megtanítottatok. És legfőképpen meg szeretném köszönni
az én csodálatos gyerekeimnek, hogy mellettem voltak – ekkor már könnyes volt a
szeme –, engedték, hogy megcsináljam, és sok mindenről lemondtak azért, hogy én
eljöhessek Los Angelesbe, és dolgozhassak. Köszönöm nektek, nagyon szeretlek
benneteket. – Könnyek peregtek végig az arcán. -... és neked is köszönöm, Gordon...
téged is szeretlek! – Ezzel a magasba emelte az Oscart, és lejött a színpadról. Egy
perccel ezután, amikor a széksorok között visszafelé tartott oda, ahol Gordon és a
gyerekei ültek, és elhaladt mellette, Douglas felállt. Arcon csókolta, és
megszorította a kezét.
– Gratulálok, Tanya – mondta mosolyogva.
– Köszönöm, Douglas – nézett egyenesen a szemébe az asszony. Őszintén így
gondolta. Douglastől kapta a lehetőséget mindkét filmre. A következő pillanatban
kicsit felágaskodott, és megcsókolta a férfi arcát. Ezután visszament Gordonhoz és
a gyerekeihez. A két lány sírt, mindhárman megcsókolták, azután Gordon is, de ő
már a száját. Szívdöglesztően nézett ki, és látszott rajta, hogy majd szétveti a
büszkeség.
– Nagyon büszke vagyok rád... Szeretlek... – mondta, és újból megcsókolta. Ezek
után sorra elhangzott a többi nyertes neve is. De az est már korántsem tűnt olyan
hosszúnak.
Az Elment mindent megnyert. A legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb
filmet, a legjobb forgatókönyvet és a legjobb rendezőt is. Fontos dolgot mondott el
az öngyilkosságról, és egészében véve is fontos film volt. Tanya mosolygott,
amikor látta Douglast az örömtől mámorosan felállni. Eszébe jutott, milyen
boldogtalan volt egy éve, amikor nem nyert. Az idei év bőségesen kárpótolta érte –
ámbár az is igaz, hogy Wayne minden évben nyerni akart. Nagyon komoly és
megindító beszédet mondott, amelyről Tanya tudta, hogy a biztonság kedvéért jó
előre készülhetett rá.
A gála után rengeteg interjú készült vele, amelyek alatt Tanya erősen fogta az
Oscarját. Mindezek után elmentek a Vanity Fair-partira és még több másikra is.
Hajnali háromra értek vissza mindnyájan Tanya bungalójába.
Csodálatos este volt. Azon az éjszakán mind ott aludtak nála: Jason egy kinyitható
pótágyon á lányok szobájában, Gordon pedig egy ágyban Tanyával.
Olyanok voltak most, mint egy boldog, népes család, és amikor az asszony
mosolyogva bebújt Gordonnal az ágyba, az Oscart maga mellé tette az
éjjeliszekrényre.
– Micsoda éjszaka! – ölelte magához a férfi. Tanya külön örült annak, hogy ez
idén, és nem a múlt évben történt vele. Többet jelentett számára, hogy Gordonnal és
a gyerekeivel ünnepelhetett, mint ha még most is Douglas lett volna jelen az
életében.
Pár perc múlva mélyen aludt. Gordon mosolyogva nézte, azután megcsókolta a
nyakát, és lekapcsolta a lámpát.
 Huszonharmadik fejezet
Néhány nap elteltével a dolgok lassan kezdtek visszatérni a szokott medrükbe. A
gyerekeknek vissza kellett menniük az egyetemre, és mivel se Tanyának, se
Gordonnak nem volt munkája, a férfi azt javasolta, utazzanak el Párizsba.
A Ritzben szálltak meg, és nagyon jól érezték magukat. Egy álló hétig csak ettek,
szórakoztak és vásárolgattak. Az idő elkényeztette őket, s a város a legszebb arcát
mutatta nekik. Boldogok voltak. Párizs után néhány napra Londonba utaztak, s
hazafelé jövet megálltak New Yorkban is.
Tanyának pillanatnyilag nem voltak tervei, Gordon pedig legközelebb
augusztusban kezdett forgatni. Az asszony meghívta őt Marinbe az április hátralévő
részére és az egész nyárra. Kicsit tartott tőle, hogy unni fogja ott magát, de a színész
boldogan fogadta a meghívást. Volt egy garzonlakása New Yorkban, de nem akart
ott időzni. Inkább élt együtt Tanyával és a gyere-keivel Marinben, amíg a munka
vissza nem szólítja Los Angelesbe.
A gyerekek örömmel látták őt viszont, amikor hazajöttek a kollégiumból. Tanya
írogatott, Gordon pedig élvezettel tett-vett a kertben. Együtt bementek a városba, és
a hétvégére kibéreltek egy házat Stinson Beachen.
– Tudod, meg tudnám szokni ezt a fajta életet -mondta a férfi egy este Tanyának,
amikor épp elnyúlt a heverőn, az asszony pedig a hajával babrált. Lazának és
kipihentnek tűnt, Tanya pedig évek óta nem érezte ilyen boldognak magát.
– Azt hiszem, végül megunnád – felelte, miközben megfogadta, hogy nem
szomorkodik emiatt. Megtartotta a saját magának tett ígéretét, hogy Gordonnal
kapcsolatban nem tervez hosszú távra. Már hét hónapja voltak együtt. Évek óta ez
volt a legtartósabb kapcsolata, és mire a színész augusztusban visszamegy Los
Angelesbe, majdnem egyéves lesz a viszonyuk.
– Szerintem működne – mondta a férfi elgondolkodva. – Szép ez a hely, jó érzés
ide hazajönni. És te is jó vagy, Tanya – tette hozzá őszinte meggyőződéssel. – A
férjed idióta volt, hogy elment egy másik nővel. -Egyszer találkozott Péterrel és
Alice-szel, és egyikőjük sem tett rá túl jó benyomást. – Én persze nagyon örülök
neki.
– Én is – felelte Tanya, és így is gondolta. Boldog volt a színésszel, aki néha
kicsit őrült volt ugyan, de mindig kedves és gyöngéd.
A júniust és júliust Marinben töltötték, és Gordon még Tahoe-ban is velük volt az
első héten. Akkor vissza kellett mennie Los Angelesbe, ahol kezdődött a munka.
Egy új film főszerepét kellett eljátszania káprázatos partnerekkel. És egy gyönyörű
partnernővel. Ez egyszer kijelentette, hogy nem érdekli a nő. Végre, annyi év után,
megtalálta, amit akart. Azt mondta, Tanya mellett tökéletes az élete.
Az asszony Tahoe-ban maradt a gyerekekkel egészen augusztus végéig. Majd ha
ők visszamennek a kollégiumba, választania kell több forgatókönyv-ajánlat közül.
De egyikhez sem volt kedve. Még abban sem volt biztos, hogy ennél a műfajnál
akar-e maradni. Már három filmet írt, talán ennyi elég is volt. Szerette volna végre
tető alá hozni a novelláskötetét, és most is motoszkált benne egy novellatéma.
Élvezte, hogy most egy ideig sodortathatja magát az eseményekkel. És Gordonnak
is megígérte, hogy majd ha a gyerekei elutaztak, elmegy hozzá Los Angelesbe.
Most a férfi kérte a Beverly Hills Hotel kettes számú bungalóját, és Tanya ott
szándékozott időzni vele.
Reggel elbúcsúzott Megantől és Jasontől, s utána Mollyval együtt elrepültek Los
Angelesbe. Ott letette a lányát az iskolánál, s indult egyenesen a szállodába a
szerelméhez.
Vasárnap volt, s érkezését meglepetésnek szánta. Gordon csak másnapra várta, de
mivel mindent elvégzett Marinben, a tervezettnél egy nappal korábban tudott útra
kelni Mollyval.
A szállodába érve a már jól ismert kerti úton sétált a bungaló felé. A portán
odaadták neki a kulcsot, és mosolyogva üdvözölték visszatérése alkalmából.
Könnyű szívvel lépett be a szobába, ahol hatalmas rendetlenség fogadta. A férfi
nyilván rendelt egy hatalmas reggelit, és még nem vitték el a tálcákat. Az ajtón kint
lógott a „Ne zavarj" tábla. Gordon ki nem állhatta, ha a szobalány vagy a minibárt
felügyelő személyzet háborgatja. Úgy látszik, ma forgatási szünet volt.
Szép nyugodtan letette a csomagját a hallban, és bement a hálószobába. Amikor
meglátta az ágyban mélyen alvó férfit, elmosolyodott. Most is, mint mindig, olyan
volt, mint egy nagyra nőtt kisfiú. És ekkor mintha puskagolyó találta volna el,
megtorpant. Egy nő feküdt mellette. Hosszú szőke hajú, gyönyörű testű lány aludt a
feldúlt ágynemű között. Fájdalmas kiáltására egyszerre ébredtek fel. Elsőként a lány
ült fel, láthatóan tanácstalanul, mire Gordon megfordult, és meglátta őt, amint a
szoba közepén állva bámul rájuk, mint aki nem tudja, merre forduljon.
– Ó, istenem... sajnálom... – dadogta Tanya.
Gordon egy ugrással kint termett az ágyból, és kétségbeesetten meredt rá. Ez
egyszer semmi vicces nem jutott az eszébe. A lány kiszaladt a fürdőszobába, és
fürdőköpenyben jött elő. Mivel a ruhái a nappaliban maradtak, megpróbált
diszkréten elsurranni mellettük, hogy sürgősen leléphessen. Az asszony rögtön
felfedezte, hogy ő az új film női főszereplője.
 – Úgy látom, vannak dolgok, amelyek nem változnak – mondta szomorúan,
miközben Gordon fölkapta és kezdte magára rángatni a farmernadrágját.
– Nézd, Tanya... ez nem jelent semmit... hülye voltam... sokat ittunk az este, és nem
voltam teljesen eszemnél.
-Mindig ezt csinálod... úgy értem, mindig lefekszel a partnereddel... Ha a mi
filmünkben nem lettek volna olyan csúnyák, akkor nem velem, hanem
valamelyikükkel feküdtél volna le. – Közben hallották, hogy a lány mögött
becsukódott a bungaló ajtaja. Nem akart részt venni egy családi veszekedésben.
– Ez marhaság. Szeretlek. – Gordon nem tudta, mit mondhatna még. Már csaknem
egy éve együtt voltak. Ez nála felért egy egész örökkévalósággal, és mindkettőjük
számára elég hosszú idő volt, hogy komolyan vegyék. Tanya már azt fontolgatta,
hogy akár össze is házasodhatnának.
– Én is szeretlek – válaszolta búsan, és leült. Szeretett volna kiszaladni, de nem
tudott. Mozdulni sem. Csak ült, nézte a férfit, és olyan ostobának érezte magát, hogy
kicsordultak szeméből a könnyek. – Te mindig ezt fogod csinálni, Gordon. Minden
nyavalyás új filmednél ugyanezt fogod csinálni.
– Nem fogom. Megváltoztam. Tetszett, ahogy Marinben éltünk. Szeretlek... és
nagyon szeretem a gyerekeidet is.
– Mi is szeretünk téged. – Tanya felállt, és abban a tudatban nézett körül a
szobában, hogy soha többé nem akarja látni ezt a bungalót. Túl sok minden történt
itt. Túl sok férfival volt itt együtt. Péter, Douglas, és most Gordon.
– Hová mész? – kérdezte riadtan a férfi.
– Haza. Ez nem az én világom. Nem is volt az soha. Én igazi életre vágyom,
olyasvalakivel, aki ugyanazokat a dolgokat akarja, amiket én, nem pedig olyan
emberrel, aki minden sztárral összefekszik, akivel épp együtt dolgozik.
Gordon csak nézett rá, és nem szólt semmit. Már a második héten lefeküdt a
partnernőjével. Semmi értelme nem volt, hogy hazudjon Tanyának. Mindketten
tudták, hogy újra meg fog történni. A foglalkozásával járó kockázat volt ez,
amellyel számolni kellett.
Az asszony ezek után szó nélkül az ajtóhoz ment, és fölemelte a táskáját. Gordon
nem állította meg. Tanya megfordult, hogy ránézzen, és a férfi egy szót sem szólt.
Nem mondta, hogy szereti. Mindketten tudták, hogy igen, de azt is, hogy ettől nem
változik semmi. Gordon ilyen, és kész.
Tanya kisétált a kettes számú bungalóból, és csendben becsukta maga mögött az
ajtót.
 Huszonnegyedik fejezet
Molly két nappal később felhívta Marinben. Kereste a szállodában, és meglepődve
hallotta Gordontól, hogy anyja visszautazott Rossba.
– Valami baj van? – tudakolta. – Olyan furcsa volt a hangja. Nem úgy értem, hogy
vicces, inkább szomorú. Veszekedtetek?
– Olyasmi. – Tanya nem akart beszélni a dologról, mint ahogy annak idején azt
sem mondta el neki, amikor Péternek viszonya lett Alice-szel. – Az a helyzet, hogy
vége – tette hozzá elcsukló hangon.
Gordon nem hívta föl. Most is, mint mindig, teljesen belehabarodott az aktuális
partnerébe. Aki történetesen épp az esete volt. Tanya nem volt az. Talán ezért tartott
a kapcsolatuk a szokottnál tovább. Az asszonyt elszomorította, hogy véget ért, de
bölcsen belátta, hogy Los Angelesben így mennek a dolgok.
– Ó de sajnálom, mami – mondta Molly őszinte együttérzéssel. Mindnyájan
szerették Gordont. – Még visszajöhet.
– Nem. Jól vagyok. Tudod, ő nem az a típus, aki megül egy helyben, akinek első
az otthona.
– De legalább kilenc nagyszerű hónapod volt vele -próbálta Molly felvidítani.
Tanya szánalmasnak találta, hogy felnőtt emberek, akik szerették egymást,
mindössze kilenc hónapig bírták ki együtt. Péterrel húsz évig voltak házasok, és
még ez sem jelentett semmit, amikor összejött Alice-szel. Megszűntek a holtig tartó
kapcsolatok. Az ígéreteket már nem tartották be, hanem megszegték. Tanyát
elszomorította, hogy az emberek ma már nem tudták, mit akarnak. Ha azt állították,
hogy tudják, akkor is előbb-utóbb elrontották. Ha erre gondolt, elment a kedve az
élettől.
Egy darabig még elbeszélgetett a lányával. Végül a többiek is felhívták. Hallották
az újságot Molly tói, és mindketten nagyon sajnálták, hogy így alakultak a dolgok
Gordonnal. Tanya nekik sem mondta el, hogy mi történt.
Egy hétig gyászolta a férfit, aztán újra nekifogott az írásnak. így élt az üres
házban, amely a gyerekek nélkül úgy kongott, mint egy kripta.
Hónapokig dolgozott fáradhatatlanul, s ezalatt nem találkozott senkivel, a házat is
csak ritkán hagyta el, és közvetlenül hálaadás előtt befejezte a novelláskötetét.
Hosszú, magányos ősz volt mögötte. Aznap, amikor a gyerekeit várta haza,
telefonált Walt. Örömmel fogadta a hírt, hogy Tanya elkészült a könyvével. Meg is
volt rá a kiadója, de azután egy nagy lélegzettel kibökte, hogy van egy filmje is
Tanya számára. Előre tudta, mi lesz rá a válasz. Az asszony már hónapokkal ezelőtt
kerek perec megmondta neki, hogy többé ne hívja fel azzal, hogy írjon
forgatókönyvet. Elege van Los Angelesből, semmilyen körülmények között sem
menne vissza oda. Irt három filmet, nyert egy Oscart, és mindent összevéve
majdnem két évig élt ott. Elég volt. Mostantól csak könyveket akar írni. Már meg is
volt a fejében az új elbeszélés, csak le kellett írnia. És Rossban akart élni.
– Mondja meg nekik, hogy nem érdekel – vágta rá Tanya nyersen. Soha többé
nem megy vissza Los Angelesbe. Nem tetszett neki, ahogy az emberek ott élnek,
sem az, amiben hisznek. És még kevésbé az, ahogy viselkednek. Marinben nem élt
semmilyen társadalmi életet, de nem bánta. Már nem járt össze a régi barátaival. Ők
ma már Péter és Alice baráti körét alkották. Egyedül az írásnak és az időnként
hazalátogató gyerekeinek élt. Az ügynökének nem tetszett Tanya életmódja, de azt el
kellett ismernie, hogy a mostani írásai színekben gazdagabbak, erőteljesebbek,
mélyebbek. Látszott rajtuk, hogy egy sokat szenvedett ember tollából születtek. De
Walt úgy gondolta, egy negyvennégy éves nő színesebb életet érdemelne.
-Annyit legalább elárulhatok, hogy miről szól a film? – kérdezte elkeseredetten.
Tudta, milyen makacs tud lenni az ügyfele. Kizárta az életéből a filmbizniszt, s ezért
végig sem akarta hallgatni őt. Az Oscar óta legalább egy tucatszor hívta fel, de
egyszer sem hallgatta meg.
– Nem. Nem érdekel, miről szól. Nem írok ezentúl forgatókönyveket, és soha
többé nem megyek vissza Los Angelesbe.
– Nem is kell. Ez a producer, aki egyben a rendező is, független. San
Franciscóban akar forgatni, és a sztori éppenséggel a maguk utcájában játszódik.
– Nem érdekel. Mondja meg neki, hogy keressen másvalakit. Én most akarok
belekezdeni egy új elbeszéléskötetbe.
-Ó, az ég szerelmére, Tanya, maga nyert egy Oscart! Mindenki magát akarja.
Ennek a fickónak van egy óriási ötlete. Ha nem is az Oscart, de mindenféle díjat el
fog vinni. Maga csukott szemmel is meg tudná írni neki a forgatókönyvet.
– Nem akarok forgatókönyvet írni. Ki nem állhatom azokat, akik filmeket
készítenek. Nem számít nekik se a tisztesség, se az erkölcs. Kínszenvedés dolgozni
nekik, és valahányszor közeli kapcsolatba kerülök velük, tönkreteszik az életemet.
– Miért, most olyan nagyszerű az élete? Úgy él, mint egy remete, és az írásai is
olyan nyomasztóak, hogy antidepresszánsokat kell szednem, ha olvasom őket.
Tanya elmosolyodott. Tudta, hogy Walt igazat mond, de ezzel együtt jónak tartja a
novelláit. Csak éppen nem szereti őket.
– Akkor írassa fel őket újra, mert abban a novellában sem lesz sok öröme, amit
most akarok írni.
 – Ne írjon több ilyen búvalbélelt sztorit! Egyébként ennek a fickónak a filmje is
komoly dologról szól. Nyerhet vele egy újabb Oscart – próbálta az ügynök
csábítgatni, de nem ment vele semmire.
– Már van egy. Nincs szükségem másikra.
– Dehogynincs! Használhatná könyvtámasznak a rengeteg depis könyvéhez,
amelyet majd a kastélyában elvonulva fog megírni.
– Gyűlölöm magát – nevetett Tanya.
– Szeretem, amikor ezt mondja – válaszolta Walt. -Ebből tudom, hogy legalább
meghallotta, amit mondtam. Ez egy angol producer, és szeretne megismerkedni
magával. Csak a héten lesz San Franciscóban.
– O, az ég szerelmére, Walt! Nem is tudom, miért hallgatom még magát.
– Azért, mert igazam van, és ezt maga is tudja. Csak olyankor hívom, ha valami
jót találtam magának. És ez most jó. Én megérzem az ilyesmit. New Yorkban
találkoztam a fickóval. Nagyon helyes pasi. És jó filmeket csinál. Sőt kitűnőeket.
Angliában nagyon tisztelik.
– Oké, rendben, találkozom vele.
– Köszönöm. Ne felejtse el leengedni a felvonóhidat a sáncárok fölé!
Phillip Cornwall aznap késő délután felhívta telefonon. Elmondta, mennyire
hálás, amiért hajlandó meghallgatni őt. Azt nem említette meg, hogy az írónő
ügynöke figyelmeztette, egyáltalán ne számítson rá, hogy személyesen is
találkozhatnak.
Tanya a Mill Valleyben lévő Starbucksban adott neki randevút. Megnőtt a haja, és
fél éve nem festette magát. A Gordonnal töltött egy év sok örömet és vidámságot
vitt az életébe, s az ő elvesztése nyomot hagyott rajta. Az elmúlt években túl sok
csalódás érte, sok férfit elveszített. Nem akart újból próbálkozni. És amikor Phillip
meglátta, világos volt számára, hogy ezzel a nővel rossz dolgok történtek. A
tekintete sok szenvedésről árulkodott. Az írásaiból is ugyanezt olvasta ki.
Miközben az asszony teát, ő maga pedig kapucsínót ivott, Phillip elmesélte a
történetet. Tanyára megnyugtatóan hatott az akcentusa, s az is tetszett neki, hogy San
Franciscóban akarja elkészíteni a filmet. A történet egy nőről szólt, akit utazás
közben ér a halál, s a film visszapergeti az eseményeket oda, ahol minden
elkezdődött. Megmutatja, hogyan jutott el arra a helyre, ahol végül meghalt, és hogy
azért kellett meghalnia, mert a férje, amíg élt, titokban biszex volt, és megfertőzte őt
AIDS-szel. Bonyolult történet volt, de a visszatérő témák egyszerűek, mindenesetre
Tanyának megtetszett, s a producer magyarázatai is felkeltették a kíváncsiságát. A
férfi külsejére oda se figyelt, inkább az tetszett meg neki, hogy milyen kreatív
szellemiségű, és milyen összetett módon tud gondolkodni. Látta ugyan, hogy fiatal
és jóképű, de mint férfi nem érdekelte. Énjének ez a része teljesen érzéketlen volt.
Néha már arra gondolt, hogy talán meg is halt.
– Miért én? – kérdezte halkan, a teáját kortyolgatva. Az életrajzából tudta, hogy a
férfi negyvenegy éves, fél tucat film van mögötte, és több díjat is nyert velük.
Tetszett neki, hogy egyenesen, minden köntörfalazás nélkül fogalmaz, nem próbál
hízelegni, se erőszakkal meggyőzni. Tudatában volt, hogy Tanya nagy
valószínűséggel nem fogja megírni a forgatókönyvet. Nem a személyes
vonzerejével, hanem a nyersanyaggal szerette volna jobb belátásra bírni. Mindez
nagyon tetszett az asszonynak. Már rég nem akarta kitenni magát egy férfi
vonzerejének. És Phillip a véleményét és a tanácsát kérte, semmi mást.
– Láttam a filmet, amelyikért megkapta az Oscart. Rögtön tudtam, hogy nekem
együtt kell dolgoznom magával. Hihetetlen film volt. – Igen, annak is erős üzenete
volt, akárcsak ennek a forgatókönyvnek, amelyet vele szeretett volna megíratni.
– Köszönöm – válaszolta Tanya. – És most mit fog csinálni?
-Visszamegyek Angliába. – Rámosolygott, és az asszony látta, hogy nagyon
fáradt. Egyszerre tűnt fiatalnak és öregnek. Bölcs ember, aki még mindig tud
mosolyogni. Bizonyos értelemben nagyon is hasonlítottak egymásra.
Mindkettőjükön látszott a fáradtság, s hogy megviselte őket az élet, de egyikőjük
sem volt még öreg. – Remélem, végül sikerül összeszednem any-nyi pénzt, hogy
elhozhatom a gyerekeimet, és egy évig itt élhetek. S ha szerencsém lesz,
megcsinálhatom a filmemet... Nagyon boldog lennék, ha megírná. -Ezt az egy
érzelmi fogást engedte meg magának, amit Tanya mosolyogva fogadott. A
sötétbarna, meleg pillantású szempár arról árulkodott, hogy sok mindent,
nemegyszer nehéz időszakokat látott már az életben.
– Nem akarok több forgatókönyvet írni – vallotta be őszintén neki.
Azt nem árulta el, miért nem, és a férfi sem kérdezett rá. Elismerte a szakértelmét,
és elfogadta a korlátait. Tanya példaképet testesített meg számára, és óriási
tehetségnek tartotta. Nem zavarta, hogy távolságtartóan és hűvösen viselkedett vele.
Olyannak fogadta el, amilyen volt.
– Ezt mondta az ügynöke is. De reméltem, hogy rá tudom venni.
– Nem hiszem, hogy sikerülne – jelentette ki az asszony becsületesen, noha
tetszett neki a film sztorija.
– O is mondta. – Már majdnem feladta a reményt, hogy Tanya megírja a filmjét,
de úgy gondolta, mégis megpróbálja.
– Miért hozza ide a gyerekeit? Nem lenne könnyebb, ha Angliában hagyná őket,
amíg dolgozik? -Részletkérdés volt, de Tanya kíváncsi lett erre a fekete hajú,
világos bőrű emberre, akinek a tekintetén látszott, hogy ezernyi kérdése lenne
hozzá, de egyet sem mer feltenni. O bátrabb volt.
Phillip a lehető legrövidebben, a részletek mellőzésével válaszolt a kérdésére.
– Azért hozom magammal a gyerekeimet is, mert két éve meghalt a feleségem.
Baleset érte lovaglás közben. Bolondult a lovakért, és nagyon önfejű volt. Átugratott
egy bozótoson, és kitörte a nyakát. Nagyon egyenetlen terep volt. Gyerekkorától
kezdve rendszeresen részt vett falkavadászatokon. Ez az oka annak, hogy
magammal kell hoznom a gyerekeimet. Nincs senki, akire ráhagyhatnám őket
otthon. – Ezt olyan magától értetődően, minden önsajnálat nélkül mondta el, hogy
jobban megindította az asszonyt, mint amennyire mutatta. – Különben is nagyon
szerencsétlennek érezném magam itt egyedül. Sohasem hagytam őket magukra,
amióta meghalt az édesanyjuk, ez az első alkalom. Csak pár napra repültem át, hogy
magával találkozzam.
Nehéz volt nem meghatódni és ellágyulni erre a bejelentésre.
– Mennyi idősek? – kérdezte Tanya. Már értette, amit a férfi arcán és szemében
látott. A fájdalmat és az erőt. Tetszett neki ez a kettő együtt, és az is, amit a
gyerekeiről mondott. Ez nem a hollywoodi képlet volt. Phillip körül minden
valódinak látszott.
– Hét– és kilencévesek. Egy lány és egy fiú. Isabelle és Rupert.
– Nagyon angol nevek – mondta Tanya, mire Phillip elmosolyodott.
– Bérelnem kell egy házat, ha esetleg tud egy borzasztóan olcsót.
– Lehet – felelte halkan, és az órájára pillantott. A gyerekei már útban lehettek
haza, de még korán volt. Úgy intézte, hogy sok ideje maradjon a Phillippel való
találkozóra. Némi habozás után úgy döntött, kihívja maga ellen a sorsot. Igazából
maga sem tudta, miért, talán csak mert megsajnálta ezt az embert. Sok mindenen
keresztülment, mégsem panaszkodott. Nevelte a gyerekeit, és közben megpróbálta
végezni a munkáját. Megérdemli, hogy kapjon egy esélyt. – Maradhatnak addig
nálam, amíg nem talál egy helyet. Van egy kényelmes, régi házam, és a gyerekeim
kollégiumban laknak. Ma este jönnek haza. De rendes körülmények között csak a
karácsonyi és a nyári szünidőben vannak itt. Úgyhogy ellakhatnak nálam egy ideig,
és az iskolák is jók itt.
– Köszönöm. – A férfit láthatóan meghatotta Tanya ajánlata, percekbe telt, mire
meg tudott szólalni. – Jó gyerekek. Megszokták, hogy mindenhová velem jönnek,
így aztán megtanultak viselkedni.
Minden szülő így beszélt volna, de mivel itt egy angol családról volt szó, Tanya
gyanította, hogy ez az igazság. És legalább élet költözik a házába, amíg a férfi nem
talál olyan házat, amelyet ki tud bérelni. Valamit tenni akart, amivel segíthet neki, ha
már a forgatókönyvet nem írja meg. Majd keres valaki mást, aki megírja. De azt
nem bánja, ha nála laknak, amíg sikerül az apának megvetnie a lábát.
– Mikor jönnének? – kérdezte kicsit aggodalmasan.
– Januárban. Miután véget ér az iskolában a félév. Tizedike körül.
– Az tökéletes. Addigra visszamennek a gyerekeim az egyetemre. Legközelebb
csak a tavaszi szünetre jönnek haza. Mikor utazik el?
– Ma este. – Az anyag ott hevert közöttük az asztalon, s amikor Tanya fölemelte, a
férfi visszafojtotta a lélegzetét. A nő egy végtelennek tűnő másodpercig a kezében
tartotta, és tekintetük találkozott.
– Elolvasom, és majd értesítem. Ettől függetlenül lakhatnak nálam. De ne
reménykedjen! Nem írok újabb forgatókönyvet. Viszont elmondom, hogy mit
gondolok róla. – Az eddig hallottak tetszettek neki. A dossziéval a karjában felállt. –
Felhívom, ha elolvastam. De ne számítson semmire. Sok kell ahhoz, hogy én még
egy filmet írjak. Most novellát szeretnék írni. A filmmel végeztem, akármilyen jó is
a maga sztorija.
– Remélem, ettől majd meggondolja magát – felelte Phillip, és ő is felállt.
Nagyon magas és vékony volt. Egy pillanatra egymásra mosolyogtak. Már megadta
Tanyának az angliai mobilszámát, az otthoni telefonszáma meg rajta volt a
dossziéban lévő papírokon. Az asszony akkor megköszönte, hogy miatta ide repült
Angliából. Enyhén szólva őrültség volt tőle, de a férfi azt felelte, örül, hogy
megtette, még ha Tanya nem írja is meg a forgatókönyvet. Kezet fogtak, és Phillip
elment.
Beszállt a bérelt kocsijába, és elrobogott. Tanya is hazahajtott, s a dossziét letette
az íróasztalára. Nem tudta, mikor fog hozzájutni, de azt igen, hogy el fogja olvasni.
Két órával ezután megjöttek a gyerekei, és a ház újból életre kelt. Olyan jó volt újra
maga körül tudnia őket, hogy tökéletesen megfeledkezett a dosz-sziéról, és csak a
hálaadást követő hétvégén jutott az eszébe, amikor meglátta az íróasztalán.
Felsóhajtott. Nem akarta elolvasni, de megígérte. Úgy érezte, legalább ennyivel
tartozik az angolnak.
Vasárnap este, miután a gyerekei elmentek, hozzáfogott, és éjfélkor fejezte be az
olvasást. Angliában ekkor reggel nyolc óra volt. Phillip épp reggelit készített a
gyerekeinek, amikor Tanya felhívta. Gyűlölni akarta a férfit, de nem ment. Tudta,
hogy ezt a forgatókönyvet mindenképpen meg kell írnia. Ez lesz az utolsó, de most
úgy érezte, ezt nagyon szeretné megírni. Miközben olvasta, rengeteg jegyzetet
készített, és már számtalan ötlete volt. Az anyagban körvonalazódó sztori remek:
világos, érthető, tiszta, egyszerű, hatásos, ugyanakkor végtelenül összetett és
lebilincselően bonyolult is. Meg kellett írnia.
– Megcsinálom – mondta, miközben a háttérből gyerekhangok szűrődtek be a
telefonba. Jellegzetes gyerekzsivaj a reggelizőasztal körül. O, hogy hiányoztak neki
ezek a hangok! Milyen jó lesz, ha majd itt lesznek nála, ha csak pár napra is! Vagy
ameddig az apjuk talál egy megfelelő házat. Alig várta, hogy dolgozni kezdhessen a
forgatókönyvön.
– Bocsánat... mit mondott? – Rupert épp akkor kiáltott rá a kutyára, amikor Tanya
beszélt. És az most megint rákezdett az ugatásra. – Akkora zaj van itt, hogy nem
hallottam.
Az asszony mosolyogva hallgatta.
– Azt mondtam, megcsinálom – felelte halkan, de a férfi ezúttal meghallotta.
Hosszú csend volt a válasz, miközben a kutya tovább csaholt, a gyerekek pedig
tovább visítoztak.
– Affene! Ez komoly?
– Igen, komoly. De esküszöm, ez lesz az utolsó. Az az érzésem, hogy gyönyörű
film lesz belőle. Beleszerettem az írásába. Meg is ríkatott.
– A feleségemnek írtam – magyarázta a férfi. – Rendkívüli nő volt. Orvos.
– Sejtettem, hogy róla szól. – Azzal a különbséggel, hogy ő lovas balesetben halt
meg, és nem AIDS-ben. -Mindjárt hozzá is kezdek. Novellát akartam írni, de az
várhat. Mihelyt látszik már belőle valami, elfaxolom magának.
– Tanya – szólalt meg a férfi fojtott hangon –, hálásan köszönöm.
– Én köszönöm magának – válaszolta.
És a két embernek, akik szinte már elfelejtettek mosolyogni, hirtelen felragyogott
az arca.
Tanya a hálaadás ünnepét követő napon munkához látott, és a karácsonyt
megelőző héten faxolta el Phillipnek az anyag első részét. Ő aznap éjszaka
elolvasta, és reggel felhívta Tanyát. Nála éjfél volt, még az íróasztalánál ült, és a
forgatókönyvön dolgozott.
– Nagyon tetszik, amit csinált – mondta a férfi örvendező hangon. – Egyszerűen
tökéletes. – Még annál is jobb volt, mint amiben reménykedett. A legszebb álmát
váltotta valóra.
– Nekem is tetszik – felelte mosolyogva az asszony, és kinézett az ablakon a
sötétbe. – Szerintem sikere lesz. – írás közben többször is elsírta magát, ami mindig
jó jelnek számított. Ugyanez Phillippel is megesett, miközben olvasta.
 – Szerintem fantasztikus! – ujjongott.
Csaknem egy órát beszélgettek, s közben Tanyának sikerült tisztázni bizonyos
problémákat. Egyes részekre még nem talált igazán jó megoldást. A munka még
nagyon kezdeti stádiumban volt, de most ki-ki elmondta a maga elképzelését, és így
sikerült egyenként tisztázni a kérdéses részeket. Mire a végére értek, az asz-szony
igencsak elcsodálkozott azon, hogy egy óra hosszat beszélgettek egymással.
Továbbra is úgy volt, hogy Phillip január tizedikén érkezik. Helyi színészekkel
akart dolgozni. Ismert egy általa nagyon jónak tartott San Franciscó-i operatőrt. Az
illető dél-afrikai volt, és együtt jártak iskolába. Phillip szerény anyagi keretek
között szerette volna elkészíteni a filmjét. A tőle telhető legtöbbet ajánlotta fel
Tanyának a forgatókönyv megírásáért. Az asszony gondolkodott rajta, s később
visszahívta azzal, hogy inkább százalékot kérne a végén. Nem akarta, hogy Phillip
előre fizessen neki. Úgy gondolta, az anyag megéri a befektetést. Jobban érdekelte
az együtt folytatott munka, mint a pénz, amit kereshet vele.
Röviddel karácsony előtt kezdett igazán belelendülni az írásba, és onnantól
kezdve a forgatókönyv szinte önmagát írta. Olyan érzés volt, mintha maga a sors
lépett volna munkába. Mindent megírt, amit a férfi annak idején érzett, és ő el volt
ragadtatva az eredménytől.
Hazajöttek a gyerekek, és a karácsonyi szünidő nagyszerűen telt el. Jason síelni
ment a barátaival. Megan-nek új fiúja lett az egyetemen, Molly pedig elárulta, hogy
harmadévben Firenzében szeretné folytatni a tanulmányait. Tanya elmesélte nekik,
hogy egy független filmes számára ír forgatókönyvet. A gyerekeket nagyon
érdekelte a dolog. Phillip Cornwallról keveset mesélt, mivel inkább a sztori ragadta
meg. Elmondta nekik, hogy hálaadás óta dolgozik a filmen, és bár Phillip volt a
katalizátor, mára a történet önálló életre kelt, ahogy az minden jó történettel lenni
szokott.
Phillip annak rendje és módja szerint január tizedikén megérkezett Isabelle-lel és
Ruperttal. Már elkezdett lakást keresni, így megígérhette, hogy nem maradnak itt túl
sokáig. Tanya őt Molly, a gyerekeket pedig Megan szobájában helyezte el. Betett
oda egy összehajtható pótágyat, hogy elég közel lehessenek egymáshoz. A gyerekek
aranyosak voltak, és tökéletesen, sőt elképesztően angolok. Rupert kilencéves volt,
Isa-belle hét. Rendkívül udvariasak és jólneveltek lévén úgy néztek ki, mint azok a
gyerekek, akik a filmekben szoktak szerepelni. Tanya elgyönyörködött nagy kék
szemükben és szőke hajukban. Phillip elárulta, hogy mindketten kiköpött az
édesanyjuk. Ahogy beléptek a házba, és tágra nyílt szemmel felnéztek az apjukra,
aki büszkén állt fölöttük, az asszony rögtön látta, hogy Phillip nagyon jó apa, s a
gyerekei imádják. Nem is vitás, hogy egymáshoz szorosan kötődő kis csapat voltak
ők hárman.
Épp akkor érkeztek meg, a hosszú repülőúttól kimerülten, amikor brit szokás
szerint teaidő volt. Tanya szendvicsfalatkákkal és tejszínhabos forró csokoládéval
várta őket. Külön elment az angol csemegeüzletbe, hogy lángost és tejfölt vegyen.
Szeletelt epret és dzsemet adott hozzá, és a gyerekek visítottak az örömtől, amikor
meglátták. Nagyon szerették ezt az eredetileg skót süteményt, és olyan lelkesen
láttak neki, hogy Isabelle-nek még az orra hegye is tejfölös lett.
– Malac vagy, Miss Izzy – törölte le Phillip nevetve. -A vége az lesz, hogy bele
kell ültetnünk a fürdőkádba.
Csodálatos érzés volt újra gyerekzsivajt hallani a házban. Kihallatszott a
nevetésük a szobájukból, miközben az apjukkal beszélgettek. És amikor este elment
az ajtajuk előtt, Tanya azt is hallotta, hogy apjuk esti mesét olvas nekik. Beletelt
legalább egy órába, mire a férfi lejött a konyhába, ahol az asszony a
forgatókönyvön dolgozott, azzal, hogy már alszanak.
– Kifáradtak a hosszú utazástól – mondta.
– Gondolom, maga is teljesen kimerült – pillantott fel mosolyogva Tanya.
– Nem igazán – nézett rá fáradtan, de boldogan Phillip. Már alig várta, hogy
munkához láthasson. -Izgatott vagyok. – Úgy tervezte, hogy másnap beíratja a
gyerekeket az iskolába, és valamelyik nap találkozik az operatőrével. Rengeteg
tervük és megbeszélnivalójuk volt. Bizonyos szempontból megkönnyítette a
dolgukat, hogy a férfi itt lakott. Több csésze tea mellett még órákig elbeszélgettek,
míg végül az angol elálmosodott.
Másnap reggel Tanya reggelit készített nekik, és elmondta Phillipnek, hogy jut el
az iskolához. Kölcsönadta neki a kocsiját is. A férfi két óra múlva jött vissza azzal,
hogy a gyerekek dolga rendben van, ő maga pedig munkára készen áll. Egész héten
fáradhatatlanul dolgoztak a forgatókönyvön. Gyorsabban és jobban ment a munka,
mint gondolták. Kiderült, hogy nagyszerűen tudnak együtt dolgozni – rendszeresen
eljátszották például egymásnak az elképzelt jeleneteket, ami napról napra tovább
gazdagította a forgatókönyvet és magát a történetet.
Tanya együtt töltötte vele és a gyerekekkel a hétvégét, és megmutatta nekik a
környéket. O vigyázott Isabelle-re és Rupertra, mialatt apjuk lakásokat nézett.
Minitortákat sütöttek együtt, azután papírmaséból babákat készített a kislánnyal,
ahogy régen tette, amikor az ő gyerekei voltak kicsik. Mire Phillip visszajött, a
konyha úgy nézett ki, mint egy csatatér, de a gyerekek boldogok voltak. Az asztalon
ott sorakoztak a papírmasé állatok és babák.
 – Egek, mi történt itt? Mi ez a felfordulás? – kiáltotta nevetve a férfi, és mutatta,
hogy Tanya állára odaragadt némi papírmasé-maradék.
– Jól éreztük magunkat – felelte a nő vidáman, és letörölte az állát.
– Remélem. Legalább egy hét kell ahhoz, hogy itt újra rend legyen.
Miután félrerakták száradni a gyerekek alkotásait, Phillip segített kitakarítani és
rendbe tenni a konyhát. A gyerekek ezalatt a kertben hintáztak, mert a hinta még
ennyi év után is ott állt a régi helyén. Tanya meg is állapította, jó látni, hogy újra
használatban van. Isabelle és Rupert visszahozták az életet a házba, az apjuk pedig
más és új színnel gazdagította az ő írását. Máris érezni lehetett, hogy sokat fognak
tanulni egymástól.
Phillip elmondta, hogy Mill Valleyben talált egy lakást. Tanya sajnálattal vette
tudomásul; jó volt maga körül tudni a családot. A férfi mentegetőzött, amiért majd
csak egy hét múlva költözhetnek oda.
– Nekem úgy is jó – mosolygott rá. – Sajnálni fogom, ha elmennek. Nagyon
élvezem, hogy itt vannak a gyerekek. – Nagy volt a kísértés, hogy megkérje őket,
maradjanak itt, de a férfinak szüksége volt rá, hogy meglegyen a saját élete és
lakása. Nem élhettek az ő gyerekei szobáiban hat hónapig, pedig milyen jó lett
volna. – Remélem, gyakran meglátogatnak majd -folytatta. – Olyan helyesek a
gyerekei. – Már ők is beszéltek Tanyának az édesanyjukról, és Rupert nagy
komolyan elmesélte, hogy azért halt meg, mert leesett a lóról.
– Tudom – felelte neki Tanya. – Nagyon szomorú lettem, amikor hallottam.
– Gyönyörű volt – tette hozzá Isabelle.
– Biztos vagyok benne – bólogatott az asszony. Aztán, hogy elterelje a
figyelmüket, írótömböket és színes ceruzákat tett elébük, azzal, hogy rajzolják le az
apjukat. Amikor Phillip megérkezett, nagyon örült a rajzoknak, és az is meghatotta,
hogy az asszony ilyen kedvesen bánik a gyerekeivel. Aznap este Tanya
mindnyájukat elvitte vacsorázni. A gyerekek hamburgert és sült krumplit ettek, ők
ketten marhasültet. Hazafelé menet a férfi vezetett, s ettől meg a hátul csivitelő
gyerekek hangjától az asszony úgy érezte, megint van családja. A két gyerek
elmesélte, hogy tetszik nekik az új iskola, de nyáron visszamennek Angliába, mert a
papájuk addigra befejezi a filmjét.
– Tudom – felelte Tanya, miközben bementek a házba. – Együtt dolgozunk a
filmjén.
-Te filmszínésznő vagy? – nézett rá kíváncsian Rupert.
– Nem, én író vagyok – magyarázta a fiúnak, s közben lesegítette Isabelle-ről a
kabátját. A kislány olyan mosollyal nézett föl rá, amitől olvadozni kezdett az
asszony szíve.
Phillip és Tanya a következő héten folytatták a munkát. Lényegében szerényebb
keretek között amolyan előmunkálatokat végeztek, méghozzá teljes erőbedobással.
És a következő hétvégén Phillip és a gyerekek elköltöztek. Tanya bánta, hogy
elmennek, és megígértette velük, hogy hamarosan eljönnek látogatóba. És így is lett.
A férfi gyakran az iskolából Tanyához vitte a gyerekeket, s míg ők játszottak vagy a
házi feladatot írták, a felnőttek a forgatókönyvön dolgoztak.
Phillip több helybeli színészt és egy Los Angeles-i fiatal lányt szerződtetett le.
Áprilisban kezdtek forgatni, és június végén fejezték be. Addigra ők már hat
hónapja dolgoztak együtt éjt nappallá téve. Isabelle és Rupert teljesen feloldódtak
Tanyával szemben, aki gyakran látta vendégül őket vacsorára, és ilyenkor a
belvárosban lévő angol csemegeüzletben vásárolt nekik ismerős ételeket. O maga is
nagyon jól szórakozott a gyerekek társaságában. Egyik szombaton, amikor nem
volt forgatás, elment velük az állatkertbe. Vacsoraidőben vitte vissza őket Philliphez.
Addigra tiszta ragacs volt az arcuk a vattacukortól, és útközben még a körhintát is
kipróbálták. Nyáron meg a tengerpartra jártak le négyesben. Az asszonyt, akinek a
gyerekei már túl nagyok voltak és a maguk útját járták, ez kicsit visszavitte a
múltba.
Phillipnek könnyebbséget jelentett, hogy őt a közelben tudhatta. Többször vitte
hozzá a gyerekeket, mint akarta, de Tanya váltig állította, hogy ez jó neki, és a
gyerekek is könyörögtek, hadd menjenek el hozzá Rossba. Ugyanúgy szerették az
öreg, zegzugos házat, ahogy annak idején a saját gyerekei is. A több hónapos
intenzív munka során Tanya és Phillip jó barátok lettek. Sok olyasmit elmeséltek
egymásnak, amit másnak nem mondtak volna el, a múltjukból, a gyerekeikről, a
házastársukról, sőt még saját gyerekkorukról is. Az asszony azt mondta, ez segíti őt
az írásban. Attól, hogy betekintést nyert mások életébe, elmélyültebbé váltak az
írásai.
A kicsik azon a hétvégén is nála voltak, amikor a saját gyerekei hazajöttek a nyári
szünetre, és a forgatás is befejeződött. Isabelle és Rupert nagyon belopták magukat
Molly és Megan szívébe, s a két lány többször elvitte őket magával, ha valami
dolguk akadt a városban. Isabelle különösen komoly kislány volt, Rupertot pedig jó
adag humorérzékkel áldotta meg a természet. Nagyon aranyos gyerekek voltak, és
Tanya nem kis ijedtséggel döbbent rá, mennyire kötődik hozzájuk. Amikor Phillip
bejelentette, hogy júliusban hazautaznak, a legszívesebben könyörgött volna neki,
hogy ne menjenek el. El sem tudta képzelni, milyen lesz, ha a gyerekek elmennek, s
a ház újra elcsendesedik. Elviselhetetlennek találta a gondolatot. Phillip
meghatódott, amikor egy este, vacsora közben megemlítette neki. Már az
utómunkálatoknál tartottak, és Tanya megkönyebbülésére elég lassan ment a munka.
Rendkívüli gonddal jártak el a filmmel kapcsolatos minden dologban, ami
büszkeséggel töltötte el Phillipet. Tanya viszont őrá volt büszke, mivel fantasztikus
munkát végzett.
Kapcsolatuk mindeddig teljes mértékben a szakmára korlátozódott. Phillip eléggé
a formákhoz ragaszkodó és nagyon angol férfi volt, csak olyankor engedett fel
Tanyával szemben, amikor a gyerekeivel látta őt. Ilyenkor az asszony szíve mindig
átmelegedett.
– Szerintem még egy évet maradniuk kellene – ugratta a férfit egy este, amikor
vacsoránál ültek mindkettejük gyerekeivel együtt.
– Csak akkor, ha csinál még egy filmet velem – vette a lapot Phillip.
– Isten őrizz! – forgatta a szemét Tanya. Újra meg újra megfogadta, hogy ez lesz
élete utolsó forgatókönyve. Hihetetlenül sok munka volt benne, több, mint amire
számítottak, de mindketten meg voltak győződve, hogy megérte, az eredmény őket
fogja igazolni. Phillip úgy tervezte, hogy a filmet maga fogja vágni odahaza,
Angliában. Egy barátjától már ki is bérelte hozzá a stúdiót.
Július végére mindennel elkészült, amit az Államokban akart megcsinálni. Tanya
a vágási munkálatokban már nem vett részt, de minden tőle telhetőt megtett, mielőtt
Phillipék elutaztak volna. A férfi úgy tervezte, hogy az utolsó két hétben még
körbeutazzák Kaliforniát, és azzal a javaslattal lepte meg az asszonyt, hogy tartson
velük. Isabelle és Rupert egyenesen könyörögtek neki. Tanyának épp csak annyi
ideje volt, hogy elmenjen velük, s utána rögtön indulnia kellett volna Tahoe-ba a
saját gyerekeivel. Ekkor támadt egy ötlete.
– Mi lenne, ha a kőrútjuk után eljönnének velünk Tahoe-ba? Örülnénk neki. És
majd csak utána utaznának haza.
Phillip már felmondta a lakás bérleti jogát, de Tanya megnyugtatta, hogy
lakhatnak újból nála. így mozgalmasabbnak ígérkezett a nyár, és amikor a férfi
ígéretet tett, hogy elmennek Tahoe-ba, az asszony is beleegyezett, hogy csatlakozik
hozzájuk kaliforniai kőrútjukon. Molly és Megan jónak tartották az ötletet.
Aggódtak anyjukért, hogy már csak a munka tölti ki az életét, és azért is, mert a
Gordonnal való szakításuk óta mindig komornak látták. Jó volt újra nyugodtabbnak
és derűsebbnek tudni őt, és azt is látták, hogy anyjuk összebarátkozott Phillippel.
Ennek még Megan is örült, aki amúgy sokat szelídült az elmúlt egy évben.
Tanya, Phillip és a két kicsi Montereyben kezdték az országjárást. Megnézték az
akváriumot, azután körbejárták Carmelt. Elmentek Santa Barbarába, ahol
meglátogatták Jasont, aki egy nyári egyetemi kurzuson vett rész. A következő
állomás Los Angeles volt. Két napot töltöttek el Disneylandben, ami nagyon tetszett
a két gyereknek. Tanya mindenre felült velük, Phillip pedig rengeteg fényképet
készített hármójukról. Az utolsó estén holtfáradtan, de boldogan nézték végig a
parádét és a fényjátékot. Amikor Isabelle kezét fogva Tanya megfordult és Phillipre
nézett, a férfi rámosolygott. Szeretett volna mindent megköszönni, de nem tudta,
hogyan. Azután vonatra szálltak, és visszamentek a szállodájukba. Amikor beléptek
a szálloda ajtaján, Phillip karjával átfogta a nő vállát. Isabelle Tanyával, Rupert az
apjával aludt. A kislány kérte, hadd aludjon vele, és az asszony olvadozott a
boldogságtól. Phillip bejött, hogy jóéjszakát-puszit adjon és betakarja Isabelle-t,
azután gyöngéd tekintettel Tanyához fordult.
– Köszönöm, hogy olyan jó a gyerekeimhez – suttogta a máris alvó gyerek fölött.
Isabelle álmában is boldog mosollyal ölelte magához a Tanyától kapott Minnie
egeret.
– Megszerettem őket – válaszolta az asszony magától értetődő egyszerűséggel. –
Nem tudom, mihez fogok kezdeni, ha elmennek – tette hozzá szomorúan, és a férfi
szemébe nézve hasonló szomorúságot fedezett fel benne.
– Én sem tudom – mondta Phillip halkan. Elindult az ajtó felé, de aztán
visszafordult hozzá, mintha mondani akarna valamit. – Tanya – szólalt meg rövid
tétovázás után –, évek óta ezek voltak életem legszebb hónapjai. – Annak tudatában
mondta ezt, hogy a gyerekei sem voltak még ilyen boldogok anyjuk halála óta.
– Nekem is – súgta az asszony. Neki a gyerekek jelentették a legnagyobb
ajándékot. Meghódították a szívét. A filmírás már csak hab volt a tortán. A férfi
bólintott, aztán közelebb lépett hozzá, és ösztönösen végigsimított a haján. Tanya
reggel óta nem nézett tükörbe, de nem is érdekelte különösebben. Egész nap Isabelle
és Rupert kötötte le a figyelmét, igyekezett minden kívánságukat teljesíteni, hol ide,
hol oda szállt föl velük, megnézte Miki egeret és Donald kacsát, és időnként
megetette a két gyereket. Nem is emlékezett rá, mikor szórakozott ilyen remekül
utoljára, és az is jó volt, hogy együtt csináltak mindent Phillippel, ahogy a filmet is
együtt csinálták. Furcsa volt belegondolni, hogy az élete nélküle megy majd tovább,
és még ennél is kínzóbb volt a tudat, hogy mindhárman eltűnnek az életéből.
Megszokta és megszerette a háromtagú kis családot. Komoly megpróbáltatás lesz,
amikor néhány hét múlva búcsút kell intenie nekik. Miközben ezek jártak a fejében,
Phillip nézte őt, és látta a fájdalmat a tekintetében. Ugyanaz a fájdalom volt, mint
amit ő érzett amiatt, hogy el kell válniuk egymástól. Nem szólt egy szót sem, és nem
is tudott volna mit mondani. Nagyon régen csinált már ilyet. Magához ölelte Tanyát,
és megcsókolta. Eközben mintha megállt volna számukra az idő, és amikor végül
elengedte, még akkor is félt, hogy talán végzetes hibát követett el.
– Haragszol rám? – kérdezte halkan. Nem először vágyott rá, hogy
megcsókolhassa Tanyát, de mindig őrültségnek gondolta ezt a vágyát. Amíg együtt
dolgoztak, nem akart kusza helyzetet teremteni. Most azonban már túl késő volt.
Nemsokára elutaznak. De élete legfontosabb művét együtt alkották meg. És barátra
talált benne.
Tanya lassan ingatta a fejét.
– Nem haragszom rád. Még el sem mentél, máris hiányzol.
Milyen furcsa tud lenni az élet! Emberek bukkannak fel benne, azután kilépnek
belőle, néha kedvesen, néha kegyetlenül, de az elvesztésük mindig fájdalmat okoz.
Ez a három ember rettenetesen hiányozni fog az életéből. Phillip szemébe nézve
kutatta, vajon mit jelenthetett ez a csók.
– Nem akarok elmenni – suttogta a férfi. Most, hogy leomlottak a köztük lévő
falak, a hónapokon át visszafojtott érzelmek túlcsordulva már-már azzal
fenyegették, hogy maguk alá temetik.
– Akkor ne menj el – súgta vissza Tanya.
– Gyere velünk – nézett rá esdeklőn a férfi, de a nő megrázta a fejét.
– Nem lehet. Mit csináljak ott?
– Ugyanazt teheted, amit itt csináltunk. Egy új, közös filmet.
– És azután, ha megcsináltuk a filmet? Akkor mégis csak vissza kell jönnöm. Itt
vannak a gyerekeim, Phillip.
– Már kész felnőttek. Nekünk meg szükségünk van rád, Tanya... Nekem is
szükségem van rád – tette hozzá könnyes szemmel. Nem tudta, mit mondjon, de nem
akarta, hogy ennek vége legyen. Ennek az útnak. Ennek a korszaknak. A vele töltött
időnek, amelynek örökre vége szakad, ha egyszer elutaznak innen.
– Komolyan mondod? – kérdezte Tanya, mire a férfi bólintott, és újra
megcsókolta. – Mit fogunk most csinálni? – nézett rá csüggedten az asszony. Miért
most kellett ennek megtörténnie, amikor oly közel vannak a véghez? Túl késő, ők
nemsokára elmennek, neki meg itt kell maradnia. Mostantól üres lesz az élete
nélkülük.
– Nagyon komolyan mondom – felelte a férfi, és szorosan magához ölelte. – Már
akkor beléd szerettem, amikor először találkoztunk. De amíg együtt dolgoztunk,
nem akartam szólni róla, nehogy valami zavart okozzak vele.
Épp az ellenkezőjét csinálta, mint Gordon. Phillip a legutolsó pillanatig
munkatársként viselkedett. Talán túlságosan is. Hónapokat vesztegettek el, amit
együtt tölthettek volna. Tanya szintén érzett valamit, de mindmostanáig nem akart
tudomást venni róla. Szíve minden szeretetét Isabelle-re és Rupertra pazarolta. És az
apjuk filmjére. Most azonban már nem vehette semmibe azt, amit Phillip iránt érzett.
Ezek voltak az utolsó közös napjaik, azután útjaik szétválnak.
– Beszélgessünk erről holnap – javasolta halkan, és a férfi bólintott. Kis mosoly
jelent meg a szemében, szikrányi élet. Mintha énje egy része megelevenedett volna,
és ő is ugyanezt látta Tanya szemében. – Teljesen megbolondultunk? – kérdezte az
asszony elfelhő-södő tekintettel.
– Igen. De nem tudom, van-e más választásunk. Azt hiszem, én nem tehetek
másként.
Tanya ugyanezt érezte. A férfi szavai nyomán mintha felszabadultak volna az
érzései, és ettől minden megváltozott közöttük. Szeretett volna megálljt parancsolni
magának, józanságra inteni magát, hogy képes legyen értelmes döntéseket hozni, de
mintha a döntések maguktól születtek volna meg. Mintha kicsúszott volna a kezéből
a saját sorsa feletti döntés lehetősége. Ránézett a férfira, aki újból megcsókolta,
azután elment.
Tanya egész éjjel ébren feküdt az ágyban, Isabelle mellett. A kislányt magához
ölelve az apjára gondolt. Miféle különös végzet sodorta őket egymáshoz? És miért,
ha újra el kell válniuk egymástól? Nem akart megint olyasvalakit szeretni, akit nem
szerethet, most azért, mert annak a férfinak el kell mennie. Három hét múlva
elutaznak. És mégis, ebben a pillanatban rá kellett döbbennie, jó úton van afelé,
hogy beleszeressen ebbe az emberbe. Vagy talán kezdettől fogva szerelmes volt
belé. És nemcsak belé, hanem a gyerekeibe is. De nem teheti meg, hogy elmenjen
velük Angliába. Kell lennie valami más lehetőségnek. Meg kell találnia a megoldást.
Ha a sors akarta így, akkor megtalálják a megoldást. Ha nem, akkor mindketten
továbbmennek a maguk útján. Most csak arra a bátorságra van szükségük, hogy
meglássák a lehetőséget. És még nagyobb bátorságra, hogy újra merjenek bízni az
életben.
 Huszonötödik fejezet
Phillip és Tanya számára eléggé különösen alakult útjuk hátralévő része Dél-
Kaliforniában. Többnyire egymást nézték a gyerekek feje fölött, és mosolyogtak.
Valami varázslatos dologra leltek ezen az utazáson. Valamire, ami mindvégig az
övék volt, csak éppen nem tudtak róla. De most, hogy napvilágra került, már nem
lehetett ellenállni neki, és nem is akartak. Semmi értelme nem lett volna visszadugni
a rejtekbe, vagy titkolni, amit megtaláltak és végül be is vallottak.
Hosszú sétákat tettek a San Diegó-i tengerparton, s közben figyelték a gyerekeket.
Belegázoltak a part menti hullámokba, és kagylókat szedegettek nekik.
– Szeretlek, Tanya – mondta Phillip immár meghitten ismerős kiejtésével. Tanya
meg volt győződve róla, hogy ezt a szót soha többé nem fogja hallani férfi
szájából... és már nem is akarta.
– Én is szeretlek – felelte, de fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel. Hazafelé menet
a hosszú autóúton mindketten ezen töprengtek.
A lányok mintha nem vették volna észre, milyen átalakuláson mentek keresztül
utazásaik közben. Amikor Jason hazajött, mindnyájan elutaztak a Tahoe-tóhoz.
Mindössze egyszer fordult elő ott, hogy a nagyobbak tudomást szereztek arról,
valami más is lehet anyjuk és Phillip között. Mindaddig határozott meggyőződésük
volt, hogy csak a közös munka fűzi össze őket. Kedvelték a férfit, akiről tudták,
hogy két hét múlva a gyerekeivel együtt hazautazik Angliába. Azt nem tudták, hogy
egyik este megint megkérdezte Tanyát, velük tartana-e, és megint azt a választ kapta,
hogy nem lehet, őt idekötik a gyerekei és az élete.
– Nem hagyhatom itt a gyerekeimet – tiltakozott. És Phillip sem maradhatott az
Államokban. A munkavállalási engedélye csak erre a filmre volt érvényes.
Márpedig a forgatás véget ért, s neki vissza kellett mennie. Tízezer kilométer
távolság lesz közöttük. Úgy tűnt, a sors kegyetlen játékot űz velük.
És akkor, miközben Molly egy este megemlítette, hogy egy szemesztert
Firenzében szeretne elvégezni, Phillip és Tanya összenéztek a vacsoraasztal felett.
Egyszerre támadt ugyanaz az ötletük. A férfi megvárta, míg a gyerekek lefekszenek,
s akkor megkérdezte. De mielőtt kimondta volna, Tanya tudta, mit fog kérdezni.
– Hajlandó lennél egy évig velem élni Olaszországban? Azalatt kigondolnánk, mi
legyen.
Egyiküknek vagy mindkettőjüknek költöznie kellett, és még túl korai volt, hogy
bármiféle döntésre jussanak. Félévi közös munka után már jól ismerték egymást, de
sok mindent nem tudtak, amit még ki kell deríteniük. Olyan dolgokat, melyeket
mindketten elfelejtettek, és mindmostanáig úgy gondolták, hogy el akarnak felejteni.
– Az én gyerekeim majd csak hálaadásra jönnek megint haza – magyarázta
Tanya. – Gondolom, miután szeptemberben visszamennek az egyetemre, pár
hónapra el tudok menni hozzátok Angliába. Azalatt nézhetnénk házat valahol
Firenze közelében. Ha Molly a karácsony utáni szemesztert ott akarja eltölteni,
közel lehetnénk hozzá. Akár nálunk is lakhatna. Lehet, hogy akkor Megan is oda
akar majd jönni. – Jasont sokkal kevésbé érdekelte, hogy Európában tanuljon, de ő
jóval önállóbb volt a lányoknál, és egyébként a szünidőkben meglátogathatta őket. –
Karácsonyra vissza tudnál jönni a gyerekekkel?
– Nem hiszem, hogy volna akadálya. Ha te el tudsz jönni szeptemberben
Angliába, s ott leszel hálaadásig... közben keresünk egy házat Olaszországban... én
meg ideutazom hálaadásra és karácsonyra... januárban pedig, amikor Molly
megkezdi az ottani félévét, átköltözünk Olaszországba, ott maradhatunk nyárig,
vagy ha jól érezzük magunkat, akár az év végéig. Kicsit sakkozni kell a
lehetőségekkel, igaz? De úgy érzem, menni fog. Nyerünk egy évet, s meglátjuk, mi
történik. A végére tudni fogjuk, mit akarunk... ugye? – nézett reménykedőn Tanyára,
mire ő elnevette magát.
– Úgy látom, szépen elrendeztük a következő évünket. Talán nem ártana fontolóra
vennünk, készítsünk-e egy újabb közös filmet. Lehet, hogy sok minden fog történni
a jövő évben, Phillip.
De most valami nagyon nagy dolog történt velünk. Beleszerettünk egymásba,
vagy inkább megengedtük magunknak, hogv tudomásul vegyük, ami hónapokkal
ezelőtt megtörtént, amikor annyira lefoglalt bennünket a munka. Most pedig
kitaláltuk, hogy tölthetnénk együtt a következő évet, vagy talán másfelet. Ezt
nevezem kreatív problémamegoldásnak!
Az elméletnek volt persze néhány gyenge pontja, ami még megoldásra várt.
Például házat találni Olaszországban... meglátogatni Megant Santa Barbarában, ha ő
nem akar Mollyval együtt egy szemesztert Európában tanulni. A terv nem volt
tökéletes, csak megvalósítható. Kockázatos volt, mint az életben minden. De mi van,
ha beválik? Mi többet kívánhat az ember? Az életben semmit sem lehetett biztosra
venni, semmi sem garantálta, hogy nem éri őket katasztrófa vagy tragédia. De
egymás kezét fogva jó eséllyel vághattak neki a közös útnak. Szerelemmel,
türelemmel és bátorsággal mindent elérhettek. Különösen ha mindketten készek
voltak még egyszer nekigyűrkőzni. És készek voltak rá. Phillip átkarolta az asszony
derekát, és magához ölelte őt.
– El sem tudom hinni, hogy ez megeshetett velünk, Tanya. Sohasem hittem volna,
hogy még egyszer beleszeretek valakibe.
– Én sem – felelte halkan a nő. – Azt hiszem, én nem is akartam – vallotta be. –
Nem akartam, hogy újabb csalódás érjen.
– És most? – nézett rá szemében csöppnyi aggodalommal a férfi.
– Nem hiszem, hogy van más választásunk. Úgy érzem, ezúttal a döntés magától
született meg bennünk. Csak annyit tehetünk, hogy engedelmeskedünk, és bízunk
abban, hogy a döntés helyes volt. Van, hogy az elején még nem látni, hová vezet az
út. Egyszerűen csak el kell indulni, és végig kell menni rajta.
Most épp ezt tették mindketten, közösen vállalva a kockázatot, készen arra, hogy
megbirkózzanak a felmerülő gondokkal, legyőzzék az akadályokat, és elébe
menjenek a kihívásoknak.
– Én ezt rendjén valónak találom, Tanya.
Az asszony ugyanígy volt vele, bár sem megmagyarázni, sem megokolni nem
tudta volna. Mégis valahogy minden a legteljesebb mértékben rendjén valónak
látszott előtte. Évek óta most először.
Pedig semmi garancia nem volt rá. Semmi sem kezeskedett érte. Csak annyit
tehettek, hogy bíztak benne. Egyazon pillanatban és egymástól függetlenül jutottak
el erre a döntésre. Meglepő volt az az egyidejűség, amellyel egymásba szerettek, ezt
bevallották egymásnak, előrukkoltak egy tervvel, és megoldást is találtak. Nem
éppen könnyen megvalósíthatót, de úgy gondolták, belevágnak. A többit meg majd
elrendezi az idő. Most csak a bátorság kellett, hogy folytassák, amit elkezdtek, és
hozzá még egy kis szerencse. Nincsenek lehetetlen dolgok, csak nagyon kell akarni.
A most elkészült filmjük is ezt bizonyította. És szinte minden, ami eddig történt az
életükben. A tragédiák, a csalódások, Tanya házasságának felbomlása, Phillip
feleségének a halála. Megszenvedték, és túlélték. Ehhez képest a többi már igazán
könnyű lesz.
Másnap beszámoltak a terveikről a gyerekeiknek, alaposan meglepve őket.
Megannek tetszett az ötlet, hogy Mollyval tartson Olaszországba. Főleg, ha
Tanyának és Phillipnek addigra lesz háza a közelben. Jason nem bánta, ha elmennek.
Azt mondta, a tavaszi szünetre ő is át tudna menni Európába, és persze nyáron is.
Úgy tervezték a barátaival, hogy körbeutazzák Európát. Mindenki fel volt dobva,
habár kicsit meglepődtek a Phillip és Tanya között bimbózó kapcsolat hallatán. De
minél többet gondolkoztak rajta, annál jobban megtetszett nekik a dolog. És Tanya
mindhárom gyereke jó fejnek tartotta az angol férfit.
Isabelle találóan foglalta össze a helyzetet, amikor meghallotta, hogy Tanya
hálaadásig náluk fog vendégeskedni Angliában.
 – Jó. Te legalább rendesen meg tudsz fésülni, amikor iskolába megyek, ahogy az
anyukám csinálta – jelentette ki gyakorlatiasan. – Apa egyáltalán nem ért hozzá.
– Nagyon fogok igyekezni – válaszolta az asszony, és abban a pillanatban mind a
heten lelkesen kezdték sorolni, mi hogyan lesz. És még amikor leültek a
vacsorához, akkor is egymás szavába vágva magyarázták, milyen legyen az
olaszországi ház... hogy lesz, amikor Megan és Molly ott fognak tanulni... milyen
legyen Isabelle frizurája... és a film, amelyet Phillip és Tanya együtt fognak
forgatni. Rupert közben széles vigyorral odasomfordált Jasonhöz, aki mostantól a
bátyja lesz, vagy olyasmi, és ez nagyon tetszett neki.
– Elég meredeken hangzik, mi? – jegyezte meg bölcselkedve, ám nagyon is
elégedetten. – De szerintem menni fog.
– Szerintem is – vigyorgott vissza rá Jason. Helyes kis srác ez a Rupert, gondolta,
és mellesleg igaza van. Miért is ne menne? Ha megvan a szeretet, és hozzá egy kis
szerencse, akkor biztosan menni fog.
 Huszonhatodik fejezet
Végül Tanya és Phillip január végére halasztották az olaszországi utazást. Molly
és Megan csak akkor kezdték a firenzei szemeszterüket. Októberben találtak egy
bútorozott, tökéletesen jó állapotban lévő házat Firenze határában, amely elég nagy
is volt mindannyiuknak. Nekik csak annyi dolguk volt, hogy fogják a kulcsot, és
kinyissák vele az ajtót.
Phillip, Rupert és Isabelle Tanyáékkal töltötték a karácsonyt Marinben. A két
gyerek még hitt a Mikulásban, így a karácsony új jelentéssel gazdagodott
mindannyiuk számára. A lányok segítettek nekik süteményt és tejet kirakni a
Mikulásnak, répát és sót pedig a rénszarvasnak. És az utolsó pillanatban Rupert még
megtoldotta az adományt egy sörrel.
A kicsik angliai iskolája nagylelkűen megengedte, hogy egy hónapra
elutazhassanak, azzal a kikötéssel, hogy magukkal viszik Kaliforniába a
tankönyveiket, és távollétük alatt minden feladatot megcsinálnak. Jason januárban
visszament Santa Barbarába, a lányok meg otthon maradtak, hogy felkészüljenek a
firenzei szemeszterre. Tanya beíratta őket a Berlitz olasz nyelvtanfolyamára, hogy
mire odamennek, már konyítsanak valamit a nyelvhez. És maga is vett jó néhány
órát. Phillip úgy döntött, ő ráér majd akkor, ha ott lesznek.
Ám a késlekedés igazi oka az volt, hogy el akartak menni az Arany Glóbusz-
díjátadóra. Ezzel a díjjal a külföldi újságírók szervezete jutalmazta a legjobb
televíziós és filmes munkákat. Sokszor előfordult már, hogy az Arany Glóbusszal
díjazott film három hónappal később Oscart is nyert. Phillip és Tanya közös filmje,
amellyel a férfi elhunyt feleségének állított emléket, december végén jött ki, és
benevezték a legjobb film kategóriában. Phillip és Tanya ott akartak lenni a díjátadó
gálán. Az összes gyerekkel együtt.
Az Oscar-díj átadóval ellentétben itt nem nézőtéren, hanem tizenkét személyes
asztaloknál ültek a meghívottak. Vidám esemény hírében állt, és egyébként is
mindig izgalmas dolog végignézni, kik nyerik a nagy presztízzsel bíró díjakat. Sem
Phillip, sem Tanya nem volt még soha meghívva. Óriási jelentőségű volt számukra,
hogy jelölték a filmjüket. Elsősorban a férfi pályájának csúcsát jelentette ez az
esemény, mivel Tanya előző évben már nyert egy Oscart, ennek ellenére ő éppoly
izgatott volt, mint Phillip.
A díjátadó gála reggelén repültek Los Angelesbe a kicsikkel és a nagylányokkal.
Jason kocsival jött Santa Barbarából, és úgy beszélték meg, hogy majd ott
találkoznak. És ahogy Tanya mindig is tette, a Beverly Hills Hotelban szálltak meg.
San Franciscóban vásárolták a ruháikat és Phillip szmokingját. Tanya a Brooks Bro-
thersnél vett Rupertnak öltönyt és egy fekete bársonyruhát Isabelle-nek, ami nagyon
tetszett neki. Már százszor felpróbálta a fekete lakkcipővel, amelyet Angliából
hoztak magukkal.
Az asszony két bungalót bérelt, egyet a gyerekeknek, egyet maguknak. Külön
kérte, hogy ne a kettes számút adják nekik, de összecserélték a szobafoglalásukat, és
a gyerekek kapták az elnöki lakosztályt,
Phillip és ő meg a kettes számú bungalót. Mindezt úgy, mintha szívességet
tennének neki. Az öt gyereknek a kettes nem volt elég nagy; legalább három szoba
kellett, hogy készülődés közben ne ütközzenek folyton össze, és Isabelle nagyon
szeretett volna Ruperttal egy szobába kerülni. Jason ezzel szemben szívesen vette, ha
külön szobája van.
Tanya félve lépett be a kettes számú bungalóba. Egyre az járt az eszében, amikor
utoljára járt itt, és egy ágyban találta Gordont a partnernőjével. Azt a kínos jelenetet
azóta sem tudta elfelejteni. Korábban Doug-lasszel való kapcsolata is a bungaló
ajtajában ért véget, és a házassága szintén akkor kezdett megromlani, amikor a férje
meglátogatta itt. De lehet, hogy már előbb. Nagyon jól emlékezett arra, amikor
Péter olyan szánalmasan nézett körül a bungalóban, és megjósolta, hogy a Los
Angelesben megszokott élete után soha többé nem fog hazamenni. Végül nem lett
igaza, ő volt az, aki elhagyta. Tanya hazament, és most végül megint elmegy. Lehet,
hogy ezúttal végleg. De mostantól új élet kezdődik számára, ha minden igaz,
Phillippel, Olaszországban, és majd talán egyszer Angliában. Még nem döntötték el,
hol szeretnének élni. Most még csak próbálkoznak. Ámbár eddig, azalatt a két hónap
alatt, amíg Angliában volt, és Marintői számítva három hónapig együtt éltek,
minden a lehető legjobban ment. És már egy évre kibérelték a házat Firenzében. A
közös utazás tehát elkezdődött.
Tanya nem akart ebben a bungalóban maradni Philippel. Túl sok férfival osztotta
már meg. Itt írt meg három filmet, itt siratta el Pétert, itt hidegült el Doug-lastől, és
itt volt boldog Gordonnal. Nagyon jól érezték magukat együtt, de nem tartott
sokáig. És most nem akart egy olyan lakásban együtt lenni Phillippel, amelyet
különböző időszakokban három másik férfival is megosztott már. Kifejezetten
boldogtalannak tűnt, amikor belépett a hálószobába. Mintha kísértetek támadtak
volna rá. Csakhogy a szálloda nem tudott másik bungalót adni nekik, mert minden
hely foglalt volt. Nem tehettek mást, maradniuk kellett.
– Megszálltai itt már máskor is? – kérdezte Phillip, miután körülnézett, és
tekintete megakadt Tanya arcán. Megérezte, hogy nem szívesen van itt, hiszen az
asz-szony még percekkel ezelőtt is túláradó örömmel várta az estét. Nagyon vágyott
arra, hogy a férfi megnyerje az Arany Glóbusz-díjat.
– Igen – felelte Tanya halkan; ezúttal nem állt neki, hogy kedve szerint átrendezze
a bútorokat. Már nem érezte magáénak a lakást, és már nem tudott úgy körülnézni
benne, mintha ez lenne az otthona. – Két éven keresztül többször is laktam itt. Itt
írtam az első három filmemet.
– Egyedül laktál itt? – kérdezte a férfi óvatosan. Látta a múlt árnyait az asszony
elsötétülő tekintetében.
– Többnyire igen. Még együtt voltam a férjemmel, amikor először érkeztem ide.
Ebben a szobában gyászoltam a Péterrel való házasságomat.
– Mások is voltak?
Tanya bólintott. Az életében szerepet kapott férfiakról mindeddig nem sokat
beszélt Phillipnek. Nem érezte szükségét, hogy részletesen beszámoljon róluk, csak
annyit árult el neki, hogy járt egy producerrel és egy színésszel, de ezek a
kapcsolatok véget értek, még mielőtt őt megismerte volna. Phillip hirtelen úgy
érezte, mintha megtelt volna a szoba emberekkel, és nekik kettőjüknek már nem is
jutna hely.
– Zavar, hogy itt vagyunk?
– Nincs több üres lakosztályuk – vont vállat Tanya, és megcsókolta. – Semmi
gond. Úgy veszem, mintha életem lezárt fejezetei volnának valami réges-régi
könyvben. Épp ideje, hogy eltegyem valahová ezt a könyvet. – És már meg is tette.
Talán úgy volt jó, hogy épp ide jött Phillippel, és ezáltal elűzte a múlt kísérte-teit. A
jövő fényesen ragyogott előttük, s épp csak elindultak a hosszú és szabad úton. A
csalódások, megszegett ígéretek és elvesztett álmok napjai emlékével utoljára
próbált utánanyúlni a régi élete. Egyszeriben butaságnak tűnt fel előtte, hogy így
feldúlta ez a hely. Most csak az a fontos, hogy Phillippel van itt. A múlt nem számít
többé.
Késő délután a lányok felöltöztek a szobájukban, s azután segítettek öltözködni
Rupertnak és Isabelle-nek. Jason is megérkezett Santa Barbarából, magával hozva a
szmokingját. Amikor mindnyájan elkészültek, átvonultak a bungalóba, ahol Phillip
már a cipőjét húzta fel, és Tanya is majdnem elkészült. A lányok épp időben
érkeztek, hogy felhúzzák a ruhája hátán a cipzárat.
-Hű, mami, fantasztikusan nézel ki – csodálta meg Megan, mire Phillip is
odafordult, és füttyentett egyet. Tanyán földig érő szexi piros ruha volt, amely
szépen kiemelte az alakját, és nagyon jól állt neki.
– Ti is mind gyönyörűek vagytok – nézett végig rajtuk Tanya, majd megcsókolta
Phillipet. Hosszan néztek egymásra, és a tekintetük mindent elárult. Az asszony úgy
érezte, az élete végre révbe ért, és minden a legnagyobb rendben van.
Nem sokkal ezután mind a heten beszálltak a limuzinba. Amikor megérkeztek az
Arany Glóbusz-díjátadó helyszínére, a Beverly Hiltonba, végig kellett menniük a
vörös szőnyegen. Fotósok százai villogtatták a vakui-kat, kiáltozták Tanya nevét,
miközben mikrofonokat dugdostak az orruk elé. Minden pontosan olyan volt, mint
az Oscar-gálán. Phillip még sohasem járt efféle díjátadó ünnepségen, s míg Tanyát
megállították, hogy szóra bírják, ő zavarában átkeveredett a másik oldalra. Az
asszony mosolyogva mondott valami közhelyet, majd csatlakozott a többiekhez.
Megkapták a névre szóló kártyáikat, és elindultak, hogy megkeressék az
asztalukat. Ez újabb fél órába telt, mivel Tanya sok ismerőssel találkozott a
teremben, akik lelkesen üdvözölték, és pár szót váltottak vele. Amikor végre
megtalálták az asztalukat és leültek, egy újabb óra telt el azzal, hogy felszolgálták a
vacsorát.
A díjátadó ceremónia csak ezután vette kezdetét, elsőként a televíziós filmekkel.
A gyerekek elbűvölve figyelték az eseményeket, és izgatta őket az is, hogy
amerre néznek, sztárokat látnak. Tanya gyerekei ugyan elég hírességet láttak az
elmúlt két év során, hogy valamelyest megszokják a látványukat, de a két kicsinek
mindez még újdonság volt. Tanya Isabelle ölébe terítette a szalvétáját, és segített
neki feldarabolni a csirkét, miközben halkan beszélgetett Phillippel, és elmondta,
kik azok, akik elhaladnak az asztaluk mellett. Bemutatta őt azoknak, akik megálltak
mellettük egy üdvözlésre, többek között Maxnek is, aki nagy örömmel ölelte át
Tanyát. Egy középkorú, nagyon mutatós nővel volt.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre sor került a játékfilmekre. Tanyát nem
nevezték a forgatókönyvével, de Phillipet igen a legjobb film producere
kategóriában. Tanya visszafojtott lélegzettel szorította a kezét, amikor felolvasták a
legjobb filmre jelöltek neveit. Es közben, mint mindig, mindegyikből bejátszottak
egy rövid részletet. Phillip filmrészlete, mely épp a női főszereplő halálának
pillanata előtt ért véget, valósággal odaszegezte a nézőket a székükhöz. Amikor
vége lett, a terem egy emberként sóhajtott fel. Ezek után Gwyneth Paltrow a kezébe
vette a borítékot, feltépte, elmosolyodott, egy gyötrelmes pillanatig kivárt, majd
felolvasta Phillip nevét. Tanya egy másodpercre elszédült – pontosan úgy, mint egy
éve, az Oscar-díjátadáson. De ezúttal hamarabb magához tért, és tágra nyílt szemmel
Phillipre nézett, aki csak bámult rá, mint aki nem hisz a fülének. Tétován felállt,
aztán lehajolt, hogy megcsókolja Tanyát, majd a két kicsit, s végül sietős lépekkel
elindult a színpad felé.
 – Félek, hogy összevissza fogok beszélni – kezdte a maga nagyon brit kiejtésével,
Tanya pedig megtörölte könnyes arcát. – Készítettem egy filmet, ami nagyon fontos
volt számomra, és nem is gondoltam, hogy ezzel rászolgáltam erre az elismerésre.
– Köszönetet mondott az operatőrének, a színészeinek, az egész gyártásnak, a
gyerekeinek. Azután kis hallgatás követ-kezett, majd elcsukló hangon folytatta. –
Szeretném megköszönni annak az asszonynak, aki ihletője volt ennek a filmnek, és
akinek ajánlottam... annak a rendkívüli asszonynak, Laurának... néhai feleségemnek...
És köszönetet mondok annak az asszonynak, aki azóta mellettem állt szeretetével és
támogatásával, a csodálatos forgatókönyvet író Tanya Harrisnek... Neki kellett
volna kapnia ezt a díjat, nem nekem... Szeretlek... és köszönöm...
Meglóbálta a feje fölött az Arany Glóbuszt, a másik kezével megtörölte könnyes
szemét, és mosolyogva leszaladt a színpadról, vissza az asztalukhoz, ahol mindenki
megölelgette, Rupert és Isabelle pedig kör-beugrándozták. Amikor végre leülhetett,
Tanya megcsókolta, és örömtől ragyogó arccal nézett rá.
– Nagyon büszke vagyok rád... gratulálok...
– Te csináltad, nem én...
– Dehogy – ingatta a fejét Tanya. – Te csináltad... ez a te filmed. Te beszéltél rá
engem is. Nagyot alkottál... az Oscart is elviszed vele – jósolta. Meg volt győződve
róla. Áprilisban vissza kell jönniük Firenzéből az Oscar-díjátadásra. Phillip végre
átengedte magát a túláradó örömnek.
Az est végén körbevették őket az újságírók. Interjúkat készítettek Phillippel,
fotózták, ide-oda állítgatták, elhalmozták gratulációkkal, s eközben Tanya egy
lépéssel hátrébb, büszkén állt mellette.
Végül visszahajtottak a szállodába, és bekísérték a gyerekeket a lakosztályukba.
Ok is nagyon büszkék voltak Phillipre. Jason ölben vitte be Isabelle-t, aki közben
elaludt, Rupert pedig alvajáróként ment be a szobájukba, úgy kellett levetkőztetni és
lefektetni az ágyába. Isabelle-t Tanya fektette le, a nagyobbak pedig még egyszer
sorra megölelték Phillipet.
– Gratulálunk – kiáltották egyszerre, aztán jó éjszakát kívántak anyjuknak. Tanya
és Phillip átmentek a bungalóba, ahol az asszony töltött egy utolsó pohár pezsgőt a
heverőre leroskadó kedvesének.
– Tudod, nem hittem volna, hogy ez lesz belőle. Amikor megtudtam, hogy minket
is jelöltek, azt gondoltam, megőrültek, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy
ma este nyerni fogunk. – Phillip meglazította a nyakkendőjét, levette a cipőjét, és
rávigyorgott Tanyára. O leült mellé, megcsókolta, majd emlékeztette rá, hogy
egyedül őt nevezték, és ő nyert.
 – Ez a te győzelmed, szívem. Örülj neki tiszta szívedből, és légy büszke magadra!
Én nagyon büszke vagyok rád.
– Én is rád – felelte a férfi. – Azért is, mert a te forgatókönyvedtől lett ilyen a
film, és azért is, mert ilyen rendkívüli nő vagy.
Még egy fél órát csendben beszélgettek, felidézve az este eseményeit, azután fogat
mostak, levetkőztek és lefeküdtek.
Miközben szeretkeztek, Tanya elfelejtette, hogy valaha is feküdt már ebben az
ágyban. Most minden egészen új volt. A múlt semmivé vált, ők ketten újjászülettek
egy egészen új életre.
Reggel, fölkelés után Tanya reggelit rendelt Phillip-nek. Á szobapincér
ismerősnek tűnt, de egy szót sem szólt az asszonynak, aki szintén nem utalt rá, hogy
valaha is megfordult volna már a kettes számú bungalóban. Már nem érezte az
otthonának, és ő sem volt ugyanaz az ember, mint aki először lakott itt a Mantra
forgatásakor, vagy másodszor, a Douglasszel való viszonya idején, amikor az
Elment-et írta. A Gordonnal töltött időszak is a múlté volt már. O azóta más
filmekben játszott, és más partnernőkbe szeretett bele. Péter pedig Alice-szel élt
együtt. Mindannyiuk élete másként alakult, ahogy mostantól az övé is más lesz, mint
eddig. Épp ideje volt.
Ma már a kettes számú bungaló csak egy szállodai lakosztály volt, s nem az
otthona. Más emberek fognak megszállni benne. Örömteli és szomorú események
részesei lesznek, és csalódások is érik majd őket, ahogy őt is érték korábban. De
megtörténhet, hogy álmaik valóra válnak, mint most neki és Phillipnek.
Délben kijelentkeztek a szállodából, és a hallban találkoztak a gyerekekkel. Jason
kivételével mindannyian visszarepülnek San Franciscóba, s két nap múlva elutaznak
Firenzébe, ahol új élet vár rájuk.
Tanya a recepciós pulthoz ment, hogy leadja a bungaló kulcsát. Egy pillanatig
nézte a kulcsot, azután odaadta a recepciósnak.
– Kijelentkezünk a kettes bungalóból – mondta. Túl gyakran töltött itt túl hosszú
időket, de nem bánkódott miatta, és nem is sajnálta. Phillippel kézen fogva kiterelték
a gyerekeket a szálloda halijából, búcsút vettek Jasontől, és beszálltak az ott
várakozó limuzinba. Jason majd a tavaszi szünetben csatlakozik a családhoz
Firenzében. A többiek együtt lesznek velük. Majd egyszer lesz egy végleges
otthonuk valahol a világban, de még nem tudták, hol. Most elég volt annyi, hogy
rámosolyoghatott a kocsiban mellette ülő Phillipre. Tudta, hogy soha többé nem
fogja viszontlátni a kettes számú bungalót. Már nem volt rá szüksége. Ezentúl ott
lesz az otthona, ahol Phillip és a gyerekeik vannak, akár Angliában, akár
Olaszországban, vagy egy napon újra itt, Marinben.
Miközben elmaradtak mögöttük az ismerős vidékek, Kalifornia téli napja
fényesen ragyogott le rájuk. Tanya és Phillip számára azonban nem ért itt véget a
történet. Az ő történetük meg csak most kezdődött.
 Table of Contents
Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Hetedik fejezet
Nyolcadik fejezet
Kilencedik fejezet
Tízedik fejezet
Tizenegyedik fejezet
Tizenkettedik fejezet
Tizenharmadik fejezet
Tizennegyedik fejezet
Tizenötödik fejezet
Tizenhatodik fejezet
Tizenhetedik fejezet
Tizennyolcadik fejezet
Tizenkilencedik fejezet
Huszadik fejezet
Huszonegyedik fejezet
Huszonkettedik fejezet
Huszonharmadik fejezet
Huszonnegyedik fejezet
Huszonötödik fejezet
Huszonhatodik fejezet