Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 21

Differenciált feladatlap-rendszer készítésének eljárásrendje

A differenciálás komplex szemléletmódja iskolánkban


A gyerekek közti különbségek tekintetében a személyiség egészét tekintetbe veszi. Nemcsak a
tantárgyban eddig elért eredményességet veszi figyelembe, hanem összetett szempontrendszert
alkalmaz: a tantárgyhoz, annak tanulásához szükséges összetett képességrendszert, az előzetes tudást,
az előzetes tudás elemeinek nemcsak a meglétét vagy hiányát, hanem azok tartalmát, sajátosságait
is.
A pedagógusaink jellemzői
A differenciált oktatási folyamat megvalósításához szükséges pedagógiai kompetenciák fejlesztése
tapasztalatszerzésen és konkrét pedagógiai szituációban történő tevékenységen alapuló oktatási
folyamat során történik.
A folyamat során mindvégig szükséges a reflexió ösztönzése, mely segít a tanulási céljaik
megfogalmazásában és a tanulási folyamat saját kontrolljában.
A tanítási folyamat tervezése során a következő elemek minden esetben helyet kapnak:
• az első lépés, a gyakorlati tapasztalatok felidézése;

• reflexió;

• ezt követően – és ehhez kapcsolódva – új elméleti ismeretek feldolgozása;

• saját tevékenység során történő kipróbálás;

• ismételt reflexió az elmélet és gyakorlat összekapcsolására.

A szükséges tanári képességek listája:


1. A tanulók közötti különbségek és a tanulói személyiség egészének megismerésére, elfogadására,
felhasználására és fejlesztésére való képesség.
2. A saját, tanulókról, és ezen belül a hátrányos helyzetű és/vagy roma tanulókról alkotott
koncepciójának tudatos elemzésére való képesség.
3. A tanulók személyisége egészének vizsgálatában, megismerésében, értékelésében több szempont
egyidejű figyelembevételére való képesség.
4. A tanulási zavar, a tanulási nehézség és a sajátos nevelési igény elkülönítésére való képesség.
5. A tanulási nehézségek diagnosztikájára szolgáló egyszerű feladatlapok kiértékelése és alkalmazása.
6. A fejlesztésben részt vevő, külső segítőkkel (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, pszichológus)
való együttműködés lehetőségeinek és formáinak ismerete.
7. Egyéni fejlesztési tervek, annak adekvát feladatsorok összeállítására való képesség. A képességek
kialakulásának értékelési eszköze: a portfólióban esettanulmány, hozzá kapcsolódó diagnózis és
fejlesztési program.
8. Kooperatív jellegű folyamatokban való részvétel és ezek alakításának képessége.
9. Ismeri és képes alkalmazni a csoportszervezés, a csoportok létrehozásának elveit és technikáit.
10.A pedagógiai reflexió képessége, különös tekintettel az osztálytermi környezetben a differenciálás
szempontjából alkalmas és a differenciálást szükségessé tevő helyzetek felismerésére, a konstruktív
helyzetalakításra és konfliktusmegoldásra.
Képes a tanulókkal, és ezen belül a hátrányos helyzetű és/vagy roma tanulókkal kapcsolatos
differenciáló tevékenység során kialakuló pedagógiai helyzetek, és ezen belül konfliktushelyzetek
értelmezésére, elemzésére és alakítására.
A taneszközökről
A differenciált tanulásszervezés hatékonyságának biztosításában fontos szerepet kapnak a
taneszközök, amelyek az egyéni különbségekhez alkalmazkodó fejlesztésben nélkülözhetetlenek. A
pedagógusok számára fontos, hogy a meglévő szemléltető- és taneszközöket legyenek képesek az
egyéni és csoportos feladatokhoz megfelelően kiválasztani, használatukat a személyes
közreműködésükkel és indirekt irányítással hatékonnyá tenni, illetve szükség esetén a tartalmukat és
formájukat módosítani.
Mivel az egyéni fejlesztés során meglévő különbségek igen változatosak lehetnek, ennek a meglévő
szemléltető és taneszközök bizonyosan nem tudnak teljes mértékben megfelelni, ezért kiemelt feladat,
hogy a pedagógusok tetszőleges oktatási tartalomhoz legyenek képesek különböző formátumú és
funkciójú szemléltető- és taneszközöket elkészíteni.
Az értékelésről
A differenciálás nézet- és tevékenységrendszerében a csoportok munkájának értékelése fontos elem, és
kiemelt szerepet kap az egyéni értékelés is. A pedagógus értékelő tevékenysége nem csak a
teljesítményértékelést foglalja magába, illetve az értékelő tevékenység az oktatási folyamat különböző
pontjain különböző formákban és különböző funkciókkal állandóan jelen van.
A differenciált tanulásszervezés során az értékelési funkciók közül a fejlesztő értékelés, a
visszacsatolás a domináns.
Fontos szerepet kapnak a diagnosztikus értékelő eljárások, amelyek a tanulói sajátosságok sokoldalú
megismerésével a fejlesztési folyamat egyik alapját képezik. A formatív jellegű értékelés eredményei a
tanulásszervezésre, illetve az oktatási tartalom további alakítására vannak jelentős hatással.
A szummatív értékelés fontos sajátossága, hogy az oktatási folyamaton is túlmutató előrejelző
funkcióval rendelkezik, és elsősorban az egyén számára kell informatívnak lennie.
A pedagógus az egyes részfeladatok megoldásának dokumentációját és az azzal kapcsolatos reflexióit,
egyéni feladatait olyan formában gyűjti össze, ami nemcsak a teljesítményének az igazolására
alkalmas, hanem a képzések során kiemelt szerepet kapó önreflektív pedagógusi magatartás
formálásában is fontos eszköz.
A többszintű differenciált feladatlap-rendszer
A különböző háttérrel rendelkező, eltérő képességű gyerekeink sikeres együttnevelése érdekében
készítettük el a diagnosztizáló feladatlapjainkat. A gyerekeink különbözősége adódik a meglévő
ismeretek különbségéből, képességbeli különbségből, eltérő szociális hátterükből. Ezek a
különbözőségek tették szükségessé pedagógusaink szakmai megújulását, korszerű oktatásszervezési
eljárások bevezetését, ugyanis a frontális tanulás során a tanárnak nem nyílik lehetősége arra, hogy
figyelembe vegye az egyéni különbségeket. Pedagógiai munkánk középpontjában a közösségre
figyelő, személyre szóló egyéni sajátosságokhoz igazodó fejlesztés áll, igazodunk az egyéni
különbségekhez, megvalósítva a teljes inklúziót. Célunk, hogy tanórán a lehető legjobb feltételeket
biztosítsuk az eltérő ütemben fejlődő, különböző adottságú és szociális hátrányokat mutató gyerekek
személyiségének fejlődéséhez. A differenciálás nem a tanulók, hanem a munkavégzés, a tanulás
feltételeinek differenciált megszervezését jelenti!
Ehhez elengedhetetlen az aktuális szint tudása, diagnózisa. Tanulásszervezési módszereink az egyéni
munka, páros munka, csoportmunka köré szerveződnek. A differenciált óraszervezésben kialakulnak a
gyermekekben olyan képességek, melyek az önismerettel, önszabályozással kapcsolatos
kompetenciák. Kialakulnak az interperszonális és kiscsoportos készségek, egyéni beszámolási
képesség. A heterogén csoportok és a differenciált munkaforma alkalmazása az integrációt, a
szocializációt fokozatosan segíti, erősíti. A tanulók a feladat vagy problémamegoldás, az önálló
információszerzés, a lényegkiemelés kompetenciájában fejlődnek elsősorban. A tevékenységközpontú
pedagógia, a kooperatív tanulásszervezés ezen belül a differenciálás és a projektpedagógia, különösen
alkalmas eszközei a tanulói hátrány - kompenzációnak a sikeres együttnevelésnek. A kooperatív
tanulási technika kitűnő színteret nyújt a differenciálásra, az egyéni fejlesztésre, a segítségadásra, az
egymástól tanulás lehetőségét teremtve meg.
A feladatlapokat a tantervben meghatározott követelményeknek és továbbhaladás feltételeinek alapján
állítottuk össze. Minden feladatlap két szintet mér, a minimum szintet, mely megfelel a tanterv által
meghatározott továbbhaladás feltételeinek, valamint a követelményszintet, mely megfelel a tanterv
által meghatározott követelményeknek. Törekedtünk arra, hogy minél színesebbek legyenek, sok képet
tartalmazzanak.
A feladatok megoldása analóg gondolkodást igényel, a gyerekek ismerik a feladattípusokat. A
tananyag elsajátítása és a diagnosztikus mérésre való felkészülés során a pedagógus olyan
típusfeladatokat/ feladatlapokat is készít a gyerekek számára, melyek tartalmaznak a feladatlap
rendszerben lévő feladatokhoz hasonlóakat. Egy feladatlapon belül betartottuk a fokozatosság elvét, a
feladatok egymásra épülnek. Törekedtünk arra, hogy a feladat megoldási utasítások rövidek és
egyértelműek legyenek, mindig igével indítottuk. Az idegen nyelvi feladatlapokon nem csak idegen
nyelvi utasításokat használunk, hanem jeleket is, melyekkel szintén találkoznak a tanulók a
tanórákon.
Olyan képeket használtunk fel, melyekkel a gyerekek előzőleg már találkoztak, ismerik. Egy feladatlap
egy adott témán belüli tudást mér. Egy feladaton belül lehet mennyiségi illetve minőségi
differenciálást végezni, minden feladatnál így határozzuk meg a minimum pontszámot illetve a
követelményszint pontszámát. Az elért összes pontszám alapján százalékot számolunk, szövegesen
értékelünk, majd leírjuk a típushibákat, hiányosságokat, valamint fejlesztési javaslatot írunk. A
diagnosztikus mérések eredményei alapján készülünk fel a mérést követő korrekciós órára, órákra. Ezt
követően pedig témazárót iratunk. A feladatlapokhoz javítási útmutatókat készítettünk, melyekben a
javításhoz szükséges tudnivalókat írjuk le: egy feladaton belül melyik megoldásra hány pontot kaphat,
mi felel meg a minimum és a követelmény szintnek.
Ezeket a feladatlapokat célszerű évről- évre felülvizsgálni és korrigálni, hiszen gyermekeink is
különböznek, célunk pedig hogy egyénekre szabjuk azokat. Használatuk során az eltérő képességű
illetve az eltérő ütemben fejlődő gyermekek nevelése és oktatása válik sikeressé. Olyan fejlesztést
kapnak a tanulók, mely biztosítja az optimális fejlődést az egyén számára, és minden tanuló eléri a
tantervi követelmények számára elérhető optimumát.
A másság és a különbözőségek elfogadása közös érdekünk, ami a differenciálással megvalósul, hiszen
a lassan haladók és tehetségek fejlesztését egyaránt felvállalja.
SNI tanulók differenciált feladatlap rendszere
Feladatlapjaik elkészítése során felhasználtuk a tanulásban akadályozottak integrált oktatását végző
iskolák számára összeállított segédanyagokat, tanterveket. Ezek alapján állítottunk fel minimum és
követelményszintet, ennek megfelelő feladatlapokat állítottunk össze. Az elkészítésük alapelvei
ugyanazok voltak, mint előzőleg. Mivel a fejlesztő feladatlapokon önálló tevékenykedésre van
szükség, fejlesztjük a kudarctűrő képességüket, reális önértékelésre sarkalljuk őket. A feladatlap
rendszer lényege tehát, a tanulás-tanítás folyamatának a tanulókhoz történő igazítása, melyben a
gyerekekre szabjuk a tanulnivalókat a tanítási és nevelési módszereket is. Valljuk az egyéni bánásmód
elvét. Érdekeltté, aktívvá tesszük a gyereket az ismeretszerzés folyamatában, ügyelünk arra, hogy a
tanulási helyzetek élményt nyújtsanak, és aktivitásra, a belső motiváltság kialakítására késztessenek. A
tanító feladata a tanulás egyénre szabott feltételeinek megteremtése. A gyerekeknek lehetőségük van
optimális fejlődéshez, a rendszerbe szervezett tanulási-tanítási folyamat megéléséhez. A pedagógusnak
megadja a módszertani szabadság, a kreativitás, az alkotói szabadság képességeinek megélését. Főként
az ingerszegény környezetből érkező gyerekek számára elengedhetetlen a tapasztalati tényanyag
biztosítása az iskolában, hiszen a hátrányuk növekedhet azáltal, hogy a hiányzó élményeket nem
tudják önállóan megszerezni. A heterogén összetételű csoportokban végzett munka azonban biztosítja,
hogy a gyengébb képességű tanulóknak is van sikerélményük és lehetőségük a hiányosságaik
pótlására. Alkalom nyílik a páros munkára, amely növeli az együttműködés hatékonyságát.
Időkeretek
Az enyhén értelmi fogyatékos vagy más fogyatékosságú tanulóink munkája ép társaikkal együtt folyik.
Azokon az órákon, amikor a csoport nagy része olyan elméleti feldolgozással foglalkozik, ami
meghaladja az ő képességeiket, az integrált tanterv szerint dolgozó gyerekek külön feladatokat kapnak,
amelyek az ő követelmény szintjükön fogalmaztatják meg a tananyagot. Ilyenkor, ha kell, külön
fejlesztő tanár vagy gyógypedagógus segítségével dolgozhatnak/ kéttanáros modell/. A célja ezeknek
az óráknak a minimális követelményszint elérésének és a saját ütemű haladás lehetőségének
biztosítása.

Tartalom
Tartalmi vonatkozásban az alapvető különbség az integráltan oktatott tanulók tanterve és a normál
tanterv között elsősorban a tanulnivalók mélységében van.
Az ismeretanyag szintjei:
a. szint: felismerés, ráismerés szintje – minimum szint
b. szint: követelmény szint

Minimum követelmény
A részletes minimum követelmény feltüntetése fontos minden egyes témakörnél.
Diagnosztizáló feladatlapjaink is szorosan erre a két követelményszintre épülnek. A diagnosztizáló
mérést korrekciós óra követi. Csak ezután következhet a témazáró dolgozat megírása. Az éves
óraszámból sok órát elvesz, de megéri!
Differenciált tanulásszervezés az alsó tagozaton többszintű differenciált feladatlapokkal
A differenciált tanulás-szervezés meghatározó munkaformája a tanulók önálló, egyéni feladatvégzése.
Ez megvalósulhat, amikor a gyerekek a szerint kapnak feladatokat, hogy az ismeretszerzés,
készségfejlesztés mely fokán állnak, milyen tevékenység szolgálja optimális fejlesztésüket.
Ha a gyerekek a tanulási helyzetek során saját képességeiknek, pillanatnyi lehetőségüknek megfelelő
feladatokkal dolgoznak, azokat sikeresen tudják megoldani, tanulási kedvük, motivációjuk állandósul.
A tanulás így nem feladatként, hanem örömforrásként, önmegvalósítási lehetőségként jelenik meg.
Cél: minden gyerek egyéni ütemének, egyéni szükségletének megfelelően fejlődhessen. Csak
differenciált tanulásszervezéssel képzelhető el, hogy az iskolába kerülve minden kisiskolás lehetőséget
kapjon saját képességeinek optimális kifejlesztéséhez, sikereket érjen el. Nem a tanulókat
differenciáljuk, hanem a munkavégzés feltételeit szervezzük meg differenciált lehetőségek
felkínálásával.

A differenciált feladatlap készítés alapja:

– az egységes alapokra épülő differenciálás: A differenciált feladatnak lehetővé kell tennie, hogy
minden gyermek megfelelő módon és mértékben aktív legyen a feladatmegoldások során.
– egyénre szabott tanulási módszerek, eljárások kiépítése: A tanulók – teljesítőképességüket
figyelembe véve – mindig optimális mennyiségű feladattal legyenek ellátva differenciált tananyag-
feldolgozás feladatlapos rendszerben.

Mindig a fokozatosság érvényesül a feladatlapok szintjei között. A tartalom, a feladattípus, a


megoldási technikák határozzák meg a nehézségi szinteket, s az, hogy az adott ismeretszerzési
folyamatban hol állnak a gyerekek. A szöveg (feladatsor) lehet egyforma hosszú, de különböző is. Ez
már eleve differenciál. A feladatok mennyiségével és minőségével is lehet differenciálni. A
differenciálás soha nem jelent szelekciót, beskatulyázást; a legoptimálisabb terhelésre törekszünk.
Minden iskolának ajánljuk kipróbálásra, majd adaptálásra tantervünket, feladatlap rendszerünket, mely
integrációs programot keres a hatékony, minőségi oktatás érdekében.

Kétújfalu, 2010.08.29.
Kovácsevicsné Tóth Marianna
4. évfolyam

2. Diagnosztizáló felmérés M K

1. Count and write 3 5


two five four

______________

three six seven

five six nine

_______________

2. Draw and choose 3 6

bike car
bike

car train
football
bear ball bear

3. Match 5 12
4. What’s the time?
5 8

It’s five o’clock.

It’s ________ o’clock.

It’s seven o’clock.

It’s eight o’clock.

It’s four o’clock.

It’s _________o’clock.

It’s three o’clock.

It’s _________ o’clock.

Összes pontszám: M: 16 K: 31
Elért pontszám:
Százalék:
Értékelés:
Típushibák,
hiányosságok:

Fejlesztési javaslat:
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam- II. diagnosztizáló

Feladat Pontszám

1. feladat
M: a citromnál, narancsnál, banánnál a megfelelő számot 3
karikázza be, miután megszámolja hány darab van belőlük a fán
5
K: a citromnál, narancsnál, banánnál a megfelelő számot
karikázza be, az alma és szőlő mellé beírja hány darab van a fán

2. feladat
M: bekarikázza az autó, vonat, labda szóképét a megfelelő kép 3
alatt
6
K: bekarikázza az autó, vonat, labda szóképét a megfelelő kép
alatt, lerajzolja a biciklit, a focilabdát és a medvét

3. feladat
M: bármely öt testrészt helyesen köti a megfelelő helyre 5

K: az összes testrészt a megfelelő helyre tudja kötni 12

4. feladat
M: az öt teljes mondatot a megfelelő órához köti 5

K: az öt teljes mondatot a megfelelő órához köti, a három 8


hiányos mondatot kiegészíti és a megfelelő órához köti

Összesen:
M: 16 pont
K: 31 pont
4. évfolyam

2. Diagnosztizáló felmérés M K

1. Kreise um und schreibe! Karikázd be és írd le! 3 5


zwei fünf sieben

______________

drei sechs sieben

fünf sechs neun

_______________

4 8
2. Verbinde! Kösd össze!

zehn elf

fünf

acht neun

sieben sechs zwölf


3. 4 8
Kreise um oder schreibe! Karikázd be vagy írd le!

trinken essen _________________ singen schwimmen

schwimmen singen trinken essen _____________

________________ spielen
lesen schreiben
4 8
4. Verbinde! Kösd össze!

Sie hört Musik. Sie tanzt. Er malt. Sie spielt


Tennis.

Sie computert. Er macht Musik. Er macht Karate. Er spielt


Fussball.

Összes pontszám: M: K:
Elért pontszám: 15 29
Százalék:
Értékelés:
Típushibák,
hiányosságok:

Fejlesztési javaslat:
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam- II. diagnosztizáló

Feladat Pontszám

1. feladat
M: A citromnál, narancsnál, banánnál a megfelelő számot 3
karikázza be, miután megszámolja hány darab van belőlük a fán.
5
K: A citromnál, narancsnál, banánnál a megfelelő számot
karikázza be, az alma és szőlő mellé beírja hány darab van a fán.

2. feladat
M: Négy számot helyesen összeköt a szóképével 4
K: Az összes számot helyesen köti össze a szóképével.
8

3. feladat
M: Négy főnévi igenevet helyesen karikáz be vagy ír le. 4
K: Az összes főnévi igenevet helyesen karikázza be vagy írja 8
le,ill. a”Fussball” szót is beírja.

4. feladat
M: Négy tőmondatot helyesen köt össze a képpel. 4
K: Az összes tőmondatot helyesen köti össze a képpel.
8

Összesen:
M: 15 pont
K: 29 pont
3. évfolyam
Környezetismeret
M K
év vége
1. Kösd össze az állatok képét a megfelelő névvel! 5 10

2. Kösd össze a növények képét a megfelelő névvel!


5 10
3. Keresd a szomszédait!
2 8

4. Írd a megfelelő kép alá a lakóhelyed nevét!


1 2
5. Milyen úton közlekednek? Kösd össze!
5 10

6. Kösd össze a felszíni formák képeit a megfelelő névvel!


3 4

Összes pontszám: M: 21 K: 44
Elért pontszám:
Százalék:
Értékelés:
Típushibák,
hiányosságok:

Fejlesztési javaslat:
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ – KÖRNYEZETISMERET
Diagnosztizáló felmérés – SNI
Év vége
A minimum szintű megoldások pontszámait a javítási útmutatóban vastagon, félkövér betűkkel
szedtük.
A követelményszintű feladatok és pontszámaik nincsenek megvastagítva.
A feladatok minden helyesen megoldott részeredményére 1-1 pontot adunk.

Követel
Feladat Minimum:
mény:
1. feladat

Jól köti össze az állatok képét a megfelelő névvel.


5 pont
Elemenként 1-1 pont.
Háziállatok és vadon élő állatok összekötése jó.
10 pont
Elemenként 1 – 1 pont.

2. feladat

Jól köti össze a növények képét a megfelelő névvel.


5 pont
Elemenként 1-1 pont
Konyhakerti növényei és a szántóföldi növények
összekötése jó. 10 pont
Elemenként 1 – 1 pont

3. feladat

A nyár után ősz, vasárnap után hétfő következik.


2 pont
Elemenként 1-1 pont.
Helyes szavak beírása a megfelelő vonalra.
8 pont
Elemenként 1 – 1 pont.

4. feladat

Tudja a lakóhelye nevét. 1 pont


2 pont
A megfelelő kép alá írja a lakóhelye nevét.

5. feladat

Jól köti össze a közlekedési eszközök képét a


megfelelő névvel.
5 pont
Elemenként 1-1 pont
Közúton, légi úton, vízi úton közlekedő közlekedési
eszközök összekötése jó. 10 pont
Elemenként 1 – 1 pont.

6. feladat

Jól köti össze a felszíni formák képét a megfelelő


névvel. 3 pont
Elemenként 1-1 pont
Jól bekarikázza lakóhelye felszíni formájának képét.
4 pont
Elemenként 1 – 1 pont.

Összesen:
21 pont 44 pont

You might also like