Átmeneti/Szavannai öv

A szavanna éghajlat az esőerdők és a sivatagok közötti sáv éghajlata. Főbb jellemzői a magas
hőmérséklet, az esőerdőénél és a monszunerdőénél kisebb, de a sivatagénál nagyobb
csapadékmennyiség, a kis évi hőingás. A szavanna az éghajlat természetes növénytakaróját,
tehát a trópusi füves pusztát is jelenti. Az Egyenlítőtől távolodva egyre csökken a csapadék
mennyisége, és válik egyenlőtlenebbé eloszlása. Kialakul a nedves és száraz évszak. A
hőmérséklet mindkét évszakban magas. A csapadék csökkenése és a száraz évszak
hosszabbodása miatt a szavanna éghajlaton különböző növények alakultak ki. Közülük a
legjellemzőbb az erdős, és valódi füves szavanna. Az éghajlaton egyre nagyobb problémát
jelent az elsivatagosodás. A területen nem él cecelégy, ezért lehetséges az állattenyésztés. Az
éghajlaton kívül szavannának nevezzük az ott élő életközösséget is. Az esőerdővel
szomszédos térségben, ahol a száraz évszak rövid, trópusi lombhullató erdők
(monszunerdők) alakultak ki. Ezekben az erdőkben már kevesebb a fafajok száma és a
lombkoronaszintek, mint az esőerdőben. Még a legmagasabb fák is alig-alig érik el a 40
métert, és a többségük a száraz időszakban lehullajtja lombját. A fényben gazdag erdők alját
dús aljnövényzet borítja. Ezekben az erdőkben él az ember legközelebbi rokona, a csimpánz.
A szavanna a nagy fény igényű, árnyékolást nem tűrő fűfélék szinte mindenütt összefüggő
felületet alkotnak. Magasságuk néhol 2 méter, valahol pedig csak 50 cm. A magányosan vagy
csoportokban növő fák általában 20 méternél alacsonyabbak szoktak lenni, és a száraz
évszakban ezek is lehullajtják lombjukat. Itt él az oroszlán és a zebra is.