Kárpátalja története 1918-1920 között

Készítette: Iszák Dzsenifer

Történelem és régészet, MA I/2
Amikor 1918 januárjában ismertté vált Woodrow Wilson amerikai elnöknek a világháború
utáni rendezésre vonatkozó 14 pontos tervezete, sokan gondolhatták úgy, hogy az Egyesült
Államok – a Habsburg Monarchia nemzetei számára csupán autonómiákat követelve – fenn
kívánja tartani Ausztria-Magyarországot. Fél évvel később azonban a francia és a brit
kormánnyal egyeztetve az amerikai kormány úgy döntött, támogatja a Tomáš Garrigue
Masaryk vezette cseh-szlovák, az Ignacy Jan Paderewski által vezetett lengyel államalapítási
törekvéseket, illetve az Ante Trumbić és Franjo Supilo, valamint Nikola P. Pašić irányította
délszláv és a Ion Brătianu vezette nagyromán egységmozgalmakat. Ennek megfelelően 1918.
június 28-án az amerikai kormány hivatalosan is támogatásról biztosította a Monarchia
valamennyi szláv nemzetének függetlenségi törekvéseit. A londoni és a párizsi kormány pedig
1918 június–júliusában de facto szövetséges hadviselő félként ismerte el a Monarchia
„elnyomott nemzeteit”. A háború utolsó hónapjában az antant vezetése az október 21-én
függetlenségét kikiáltó Ausztria és a november 16-án önállósuló Magyar Népköztársaság
állami létét jogilag a békeszerződés megkötéséig nem volt hajlandó elismerni.1
Az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes oldalon fejezte be az első világháborút, ami komoly
Kárpátalját is érintő - területi következményekkel járt.  A fegyverszüneti megállapodást a
győztesek mindenáron az egységes Habsburg Monarchiával kívánták megkötni, hogy a
világháborúért felelőssé tett utódállamaival szemben érvényesíteni tudják jóvátételi, területi
követeléseiket. Wilson elnök október 18-án a Monarchia fegyverszüneti kérését elutasítva
jelezte, hogy az 1918. januári 14 pontos programjában meghirdetett nemzetiségi
autonómiákon túllépett a történelem. Az amerikai kormány a szövetségesekkel együtt 1918
őszétől ragaszkodott a csehszlovák, a délszláv, a lengyel nemzetek egyesülési jogának,
államalapítási elképzeléseinek megvalósításához. Az amerikai elnök ezt a nyilatkozatát
egészítette ki november 8-án a román nemzet egyesülési jogának, a Román Királyságnak
Erdéllyel, illetve a magyarországi román többségű területekkel kapcsolatos igényének az
elismerésével.2
Az 1918. évi X: néptörvény által Károlyi Mihály kormánya autonómiát biztosított az
északkeleti Felvidéken az ország egyik legelmaradottabb térségében élő ruszin népnek. A
terület hivatalos neve a törvény szerint Ruszka Krajna lett. 1918 decemberében felállították
Budapesten a ruszka krajnai minisztériumot Oreszt Szabó vezetésével, illetve a Munkács
központú autonóm terület élére kormányzónak nevezték ki Avgusztin Stefánt.3
Az autonóm terület (kormányzóság) határa a törvény szövege szerint is bizonytalan. Ruszka
Krajna központja Munkács, a kormányzati szervek a törvény életbe léptetése után a
Budapesten székelõ ruszka krajnai minisztérium, illetve a helyi kormányzóság. 4 Azonban már
1919 januárjában megkezdődött az idegen hadseregek bevonulása a területre. Ruszka Krajna
határai folyamatosan szűkültek. A román hadsereg fennhatósága alá került a Felső-Tisza
vidéke, a csehszlovák katonaság pedig elfoglalta az Ung folyóig terjedő nyugati térséget,
Ungvárral együtt.5
1918 novemberétől 1919 márciusáig a csehszlovák, a román és a jugoszláv hadsereg
elfoglalta a Magyar Királyság összes olyan területét, amelyet egy évvel később, 1920. június
4-én a trianoni békeszerződés nemzetközi jogilag is ezeknek az országoknak juttatott. A

1
Fedinec Csilla: Kárpátalja 1919–2009 , történelem, politika, kultúra.Argumentum Kiadó, 2010. 21. o
2
Szerhij JEKELCSIK: Ukrajna története - Egy modern nemzet születése. Kairosz Kiadó, Budapest, 2014.
3
http://adatbank.transindex.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/I_fej_05_Fedinec.pdf (2020.03.25.)
4
Fedinec Csilla : A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944. Lilium Aurum Könyvkiadó,
Galánta–Dunaszerdahely, 2002. 11. o.
5
http://adatbank.transindex.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/I_fej_05_Fedinec.pdf (2020.03.25.)
területileg folyamatosan szűkülő magyar állam a majdnem teljes nemzetközi katonai és
diplomáciai elszigeteltség körülményei közt – az egyre nyomasztóbb ellenséges katonai
túlerővel szemben és a békekonferencián Magyarország rovására hozott területi döntések
nyomán – rendkívül nehéz helyzetbe került.6
Az 1919 januárjában kialakult helyi ellenállási akciókat könnyedén felszámolta az
olaszországi cseh és szlovák légiós alakulatokból szervezett csehszlovák hadsereg a
Csehszlovákiának ítélt magyar területeken. Szlovákia teljhatalmú minisztere, Vavro Šrobár
1919. február 3-án helyezte át székhelyét Zsolnából Pozsonyba, hogy ott rendezze be
Szlovákia új közigazgatási központját. A pozsonyi német és magyar szociáldemokraták
kezdeményezésére a szlovákiai vasutakat Šrobár Pozsonyba költözése elleni tiltakozásul
általános sztrájk bénította meg. A csehszlovák állami felügyelet alá került magyar vasutasok
és postások általános sztrájkja volt a legnagyobb kiterjedésű tiltakozó akció a magyar
többségű területek népszavazás nélküli elcsatolása ellen. Az új hatalommal való
együttműködés megtagadása és a vasutas-postás sztrájknak a civil lakosság általi támogatása
következtében a városban tíz nap alatt rendkívül feszültté vált a helyzet. 1919. február 12-én a
pozsonyiak tiltakozó nagygyűlést szerveztek, amelyre a csehszlovák légiós járőrök sortüzet
adtak le. A hét halálos áldozatot és 23 súlyos sebesültet követelő katonai beavatkozás után
Šrobárék nekiláttak Pozsony és egész Szlovákia magyartalanításának. A pozsonyi magyar
egyetem működését betiltották. A város magyar és német feliratait szlovákra cserélték, a
magyar tisztviselőket menesztették.7
A katonai térnyerés tovább folytatódott a Magyarországi Tanácsköztársaság idején, amely a
tanácsállam alkotmánya által is elismert ruszin autonóm területen, március-április folyamán
40 napig állt fenn, és amelynek éppen az előbb említett csehszlovák és román katonai
megszállás vetett véget a régióban. Magyarország részéről a ruszinlakta területek helyzetének
rendezésére, s így a régió megtartására, a leválás vagy az elcsatolás elkerülésére irányuló
erőfeszítésekkel párhuzamosan más fontos törekvések is befolyásolták Kárpátalja sorsát. Az
egyik az ún. ukrán irányzat volt, amely a máramarosi részen tudott a legerőteljesebben
működni. Az irányzat képviselőinek az volt a fő célja, hogy elérjék Kárpátalja Ukrajnához
csatolását. 1918. novembere és 1919. májusa között Kőrösmező központtal állt fen a Hucul
Néptanács, amely a rövid életű Hucul Köztársaságot is kikiáltotta. A kísérletnek végül a
román hadsereg vetett véget.8
Egy másik ilyen próbálkozás elindítója az észak – amerikai földrész ruszin-ukrán emigrációja
volt, amely állandó figyelemmel kísérte az óhazájuk eseményeit. Több szervezetet is
létrehoztak, amelyek közül döntő befolyást 1918-ban az egyesült államokbeli Homesteadben
Nyikolaj Csopej elnökletével megalakult Ruszinok Amerikai Néptanácsa gyakorolt az
eseményekre. A szervezet célkitűzéseit Zsatkovics Gergely ügyvéd fogalmazta meg. A
szervezet belépett a Közép-Európia Demokratikus Szövetségbe, amelynek Masaryk volt az
elnöke, aláírta a független közép-európai népek közös céljait megfogalmazó nyilatkozatot.
1918. november 12-én pedig Scrantonban megszavazta az általa ősi ruszin területeknek tartott
vármegyéknek a Csehszlovák Köztársasághoz csatolását, de csak azzal a feltétellel, hogy a
csehszlovák állam autonómiát biztosít a többségi lakosságnak, tehát a ruszinoknak.9
Közben június 26-án, a pennsylvaniai Mokesportban megalakult a harmadik rutén politikai
szervezet, angol nevén: Ruthenian American National Council, vagyis az Amerikai Rutén
Nemzeti Tanács’. Elnöke Zsatkovics Gergely lett. Zsatkovics rutén származású amerikai
jogász volt, aki Bereg vármegyei Galambos községben született, ekkor pedig az Egyesült
Államokbeli Detroit városában működő General Motors Corporation Autógyár jogtanácsosa,

6
Fedinec Csilla: Kárpátalja 1919–2009 , történelem, politika, kultúra.Argumentum Kiadó, 2010. 23. o.
7
Fedinec Csilla: Kárpátalja 1919–2009 , történelem, politika, kultúra.Argumentum Kiadó, 2010. 26. o.
8
http://adatbank.transindex.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/I_fej_05_Fedinec.pdf (2020.03.25.)
9
https://btk.ppke.hu/uploads/articles/7429/file/Seremet_Sandor_Doktori_Ertekezes_korr_pdf.pdf (2020.03.25.)
Podkarpatská Rus későbbi első kormányzója lett. Az amerikai rutén tanács is három
lehetőséget tartott megvalósíthatónak:
1. a rutén nép teljes függetlensége,
2. a galíciai és a bukovinai ukránokkal való unió,
3. az előbbi kettő sikertelensége esetén a teljes területi autonómia.
Nem hagyható említés nélkül, hogy a három amerikai rutén szervezet azokban a hetekben,
hónapokban szőtt terveket a Monarchiában élő testvérei sorsáról, amikor azok államukhoz,
illetve Magyarországhoz megértően viszonyulva a frontokon harcoltak Oroszország ellen, és
semmit sem sejtettek a hátuk mögötti amerikai tervezgetésekről, és a cseh fondorlatoktól.
A mokesporti, illetve a homesteadi két ellenlábas amerikai rutén politikai szervezet
emlékiratának első két pontja lényegében azonos, a harmadikban viszont éles az eltérés. A
homesteadi nyilatkozat harmadik pontja a követelések teljesítése után nem tartotta kizártnak a
status quo fenntartását, azaz a rutén lakta területek Magyarország keretében való maradását. A
következő hónapok tétlenséggel teltek el, majd október 1-jei scrantoni gyűlésén a Narodna
Rada is elfogadta Zsatkovics emlékiratát. Itt azonban szó sem esett a csehszlovák
csatlakozásról, csak a fenti hármas lehetőségről. Ez megdöbbentette Masarykot, ezért
Pittsburghban tárgyalásokat kezdeményezett Zsatkoviccsal az amerikai rutén követelésekről.
(pittsburghi szeződés)10
1919. január 18-án megnyílt az első világháborút lezáró párizsi békekonferencia. A
csehszlovák kormány nevében Edvard Beneš és Karel Kramař volt jelen, akik a ruszinok
képviseletére meghívták Zsatkovics Gergelyt és Julij Gardosht, az amerikai ruszinok
küldötteit és Anton Beszkidet, az Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács elnökét.11
Három héttel a párizsi békekonferencia ünnepélyes megnyitása után, 1919. február 5-én a
Tizek Tanácsa ülésének 2. napirendi pontjaként a csehszlovák területi igények szerepeltek.
Lloyd George brit miniszterelnök felvetésére – jegyzőkönyv szerint – Edvard Beneš
csehszlovák külügyminiszter kifejtette: „reá hárul az a kötelesség, hogy a Konferencia
figyelmét felhívja bizonyos javaslatokra, amelyek nem számíthatók a csehszlovák területi
igények közé. E javaslatok közül az első a Magyarországon élő ruténokra vonatkozik... A
ruténok nem kívánnak magyar fennhatóság alatt maradni, s ezért felajánlották, hogy egy
önálló államot alkotva szoros föderációba lépnének Csehszlovákiával. Számuk 450 000-re
tehető. Igazságtalanság lenne őket a magyarok kénye-kedvére hagyni, s habár a csehszlovák
igények között nem szerepel, ő mégis vállalta, hogy ügyüket a Konferencia elé tárja”.
A csehszlovák területi igények megtárgyalása utáni napon, 1919. február 6-án Csehszlovákia,
Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság közös emlékiratot nyújtottak be a párizsi
békekonferenciához, amelyben meghatározták a Magyarországgal szembeni területi
követeléseiket, és eleve tiltakoztak a magyar fél részéről felmerülő népszavazási kérelem
ellen.
A prágai kormány csapatai által megszállt – s elfoglalandó – terület közigazgatásának az
átvételére február 21-én érkezett Ungvárra Ladislav Moys „cseh zsupán”, akit zenekar és
katonaság fogadott. A vármegyeházán „tótul” (szlovákul) beszélt a tisztviselőkhöz, mire azok
Bánóczyval az élen el akarták hagyni a termet. Erre a zsupán magyarul szólva visszahívta
őket, és felszólította a hivatalnokokat, hogy tegyék le a hűségesküt Csehszlovákiára. Bánóczy
Béla alispán kijelentette: „az erőszaknak nem fog engedni”. A zsupán még aznap délután a
magyar rendőröket lefegyvereztette és kiutasították őket a városból. „A városi tisztviselőket
fogva tartják. Ma akarják átvenni a vármegyei közigazgatást” – állt abban a jelentésben,
amelyet február 23-án küldött Ruszka-Krajna kormányzósága Szabó Oreszt miniszternek.12

10
Botlik József: Csehszlovákia nemzetiségi politikája Kárpátalján. 1919-1938-1939
11
https://drive.google.com/file/d/17vjLAkvuFePIdirCXMuGPEsj9TIijewA/view (2020.03.25)
12
Botlik József: Csehszlovákia nemzetiségi politikája Kárpátalján. 1919-1938-1939
Március 12-én a párizsi békekonferencián jóváhagyólag vették tudomásul a csehszlovák
követeléseket Kárpátaljára vonatkozóan. Ezt követően, 1919. május 8-án a csehszlovák
megszállás alatt levő Ungváron az eperjesi, az ungvári és a huszti ruszin tanácsok közös
gyűlést tartottak, amelyen megalakították a Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanácsot. Ez
kimondta a Csehszlovákiához való úgymond önkéntes csatlakozást. Augusztusban a
csehszlovák kormány lépéseket tett, a megszállás kezdetétől fennálló katonai közigazgatás
mellett, a polgári igazgatás megszervezésére.

Ebben a helyzetben került aláírásra 1919. szeptember 10-én a Saint-Germain-i szerződés,

melynek értelmében a régió, azaz Kárpátalja (Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék
nagyobb része) Podkarpatszka Rusz néven a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került
– a népösszeírás szerint valamivel több mint 600 ezer lakossal. Ebből 370 ezren ruszinnak
(orosznak, ukránnak), 102 ezren magyarnak, 80 ezren zsidónak vallották magukat. A többi
nemzetiség: a román, a cseh, a szlovák, a német, a roma ennél jóval kisebb számú volt. 13

1919 decemberében a magyar kormány meghívást kapott a békekonferenciára, hogy ott

átvegye a magyar békeszerződés tervezetét. A magyar delegáció vezetőjének gróf Apponyi
Albertet jelölte ki a kormány. A szomszéd államok mindent elkövettek annak érdekében,
hogy a fennhatóságuk alá került területeken élő magyarság tiltakozása ne jusson el a
békekonferenciára. Ezzel együtt a magyar békedelegáció több ilyen tiltakozó dokumentumot
is csatolt a magyar békejegyzékekhez. A csehszlovák kormány hosszú hónapokig, Kárpátalja
területén másfél évig rendkívüli állapotot hirdetett ki, illetve tartott fenn.

A gróf Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció 1920. január 10-én érkezett Párizsba, és
átvette a békefeltételeket, azaz a magyar békeszerződés tervezetét. A delegáció vezetője
január 16-án a Legfelső Tanács előtt kifejtette, hogy Magyarország valamennyi vitás területre
vonatkozóan hajlandó magát alávetni a népszavazásnak. A wilsoni önrendelkezési elvre
utalva Apponyi hangsúlyozta: „követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag,
amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e
népszavazás eredményének, bármi legyen is az.” Apponyinak ezt a kívánságát a
békekonferencia irányítói éppúgy nem hallgatták meg, mint a békefeltételekre adott magyar
jegyzékek megannyi más észrevételeit, pl. a kisebbségi magyarság egyházi, kulturális,
regionális autonómiájának, széles körű nyelvi jogainak biztosítására vonatkozó javaslatokat
sem.

A magyar békeszerződést 1920. június 4-én a versailles-i kert Nagy-Trianon palotájában

Magyarország nevében Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd
rendkívüli megbízott látta el kézjegyével.14

13
http://adatbank.transindex.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/I_fej_05_Fedinec.pdf
14
Fedinec Csilla: Kárpátalja 1919–2009 , történelem, politika, kultúra.Argumentum Kiadó, 2010. 27-28. o.