Szögyál Rinpocse

A Kilenc Jána
A buddhizmus kilenc útja
(fordította Vaszi Sándor Urgyen és Jakab Katalin)
- The Nine Yanas -
A KILENC JÁNA
Ahogy láttuk, a
Buddhák nagy
együttérzésének és
ügyes
módszerének
természetes
kifejeződéseként
ők önkéntelenül
tanítanak az
egyének tudatának
és képességeinek
megfelelően, hogy
mindenki képes
legyen a tanítás
gyakorlására.
Ezért sokféle
tanítás van a
spirituális fejlődés
tapasztalásával és
képességével
rendelkező lények
széles spektruma
számára. Ahogy a
lények a spirituális
fejlődés
különböző
szintjein vannak,
különböző színtű
utakat tanítanak
számukra, és ezek
az utak tükrözik
azon szinten
hangsúlyozott
gyakorlási módot.
Azonban
mindezek az utak
egyformán
értékesek, és
közös céljuk a
megvilágosodás, a
Buddhák
megvilágosodott
tudatának elérése.
A tibeti
buddhizmus
hagyományain
belül mind a
három fő jána
vagy buddhista
tanítási jármű
oktatva van.
Ahogy Őszentsége
a Dalai Láma
magyarázza:
Tibetben a
buddhizmus
különböző
történelmi
időszakokban való
elterjedése, és a
múltbeli nagy
mesterek által
hangsúlyozott
sajátos szentiratok
következtében,
létrejött Tibetben
a négy fő
hagyomány, mely
Nyigmaként,
Kagyüként,
Szakjaként és
Gelugként ismert.
Ezeket Tibetben
buddha tanítási
átadása „régi” és
„új”
hagyományainak
mondják, és ezek
az előbb
említettekben
különböznek, és
abban hogy
különböző
jelentőségeket
tulajdonítanak a
meditációs
technikáknak,
vagy néhány
esetben a
különböző
kifejezéseknek,
például a mesterek
által kifejlesztett
tapasztalások
magyarázatára…
Közös azonban,
hogy mind a négy
fő hagyomány
gyakorlásában
hangsúlyozza az
egész buddhista
utat, tartalmazva a
Szutrajána és
Tantrajána
lényegét. Indiában
a különböző
filozófiai
nézőpontokra
alapozva, négy
különböző iskolát
tanítottak [1], de
Tibet négy
hagyományában
nem található
ilyen alapvető
különbség, ők
mind a Madjamika
iskola [2]
filozófiai
nézőpontját
követik.
A Nyingma, vagy
Régi, a tibeti
buddhizmus azon
követői
iskolájának neve,
akik először
fordították le
Buddha tanításait
tibetire, a tizedik
századi
Szmrtidzsnánakirti
indiai fordítóval
befejezőlegesen.
Őket „Régi
Fordítói
Iskolának” vagy
Ngagyur
Nyingmá-nak
hívják,
megkülönböztetve
az Új Iskoláktól, a
Szarmától, ami a
Kagyü, Szakja és
Gelug, akik
későbbi
fordításokat
követnek, a
Rincsen Zángpo
(958-1055) nagy
fordító idejétől
kezdődően.
A Nyingma hagyományban a spirituális út egész spektruma kilenc jánára van osztva, ami
olyan gyakorlási rendszert jelent, mely Buddha tanításai összes megközelítését a
megvilágosodás egyetlen átfogó útjává rendezi. A kilenc jána Nyingma rendszere
magyarázatának elkezdéséhez, először fontos a tibeti hagyományok általános nézetének
és gyakorlásának összefüggéséről beszélni a három jánán keresztül. A kilenc jána együtt
összegezhető a spirituális út felosztása szempontjából Szutrára és Tantrára, és a Tantrán
belül Külső és Belső Tantrára.

A három jána
„Jána” járművet jelent, a fejlődés vagy a spirituális haladás eszközét. Általában három
jánáról szólnak a buddhista tanjtások: Hinajánáról, Mahajánáról és Vadzsrajánáról. A
Hinajána az alap az út kezdetén, a Mahajána kinyitja a megvilágosodás útjának
szétterjedt látókörét. A Mahajána sajátos járműve, a Vadzsrajána megvalósítja a
megvilágosodás állapotát a jelen tapasztalásunkban.
A Hinajánát gyakran a Dzogcsenben Alapozó Járműnek hívják, és a személyes
megszabadulás törekvésére alapozó út. A Hinajána fő gyakorlata a Négy Nemes Igazság
megértése: mely a szenvedés, a szenvedés eredete, a szenvedés megszűnése, és a
szenvedés megszűnéséhez vezető út. Minden lény boldog akar lenni és nem akar
szenvedni. A boldogság megjöveteléhez és a szenvedés elűzéséhez három tréninget
gyakorolnak: fegyelem (sila), meditatív koncentráció (számádhi) és megkülönböztető
tudatosság (pradzsna). A személyes megszabadulás fogadalmai fegyelme (pratimoksa)
fenntartása által, védjük tudatunkat az érzelmi belekeveredés vagy negativitás
létrehozását okozó körülményektől. A sámáthával elért tudati egyhegyűség és a vipasjána
meditáció sajátos átlátása által az éntelenség megkülönböztető tudatossága megvalósul. A
meditációban és az életben gyakorolt ezen fegyelmek által megszabadulunk a magunknak
és másoknak való ártástól. A Hinajána meditatív tapasztalata alapul szolgál az összes jána
gyakorlásához [3].
A Mahajána vagy Nagy Jármű kiterjeszti területét az egyén tapasztalásán túlra, minden
lény szenvedésének megszüntetésére. Ezt a törekvést bodhicsittának, a „megvilágosodás
szív-lényegiségének” hívják, és megvalósul abszolút és relatív szinten. Az abszolút
bodhicsitta az üresség megvalósítása, hogy az én és más minden jelensége kölcsönös
függésben jön föl, nincs bennerejlő vagy folyamatos jellemzője, és nem a saját erejéből
jelenik meg. Ez az abszolút igazság megértése. A relatív bodhicsitta a megvilágosodásra
törekvés a lények javáért és ennek gyakorlati alkalmazása. A törekvés a szeret,
együttérzés, gyönyörűség és kimozdíthatatlanság négy mérhetetlen minőségén való
meditáció által fejlődik ki. Az alkalmazás a nagylelkűség, erkölcs, türelem, törekvés,
meditatív koncentráció és megkülönböztető tudatosság hat tökéletessége által van
gyakorolva.
A spirituális tréning ezen gyakorlása által az érdem és bölcsesség két halmozása be van
teljesítve. Az érdem a relatív igazság szemléletén alapul és a hat tökéletesség által van
művelve. A bölcsesség az abszolút igazság szemléletén, minden jelenség ürességén
alapul, és a fogalmaktól mentes meditáció által valósul meg. A bölcsesség halmozása
beteljesedésének eredménye a dharmakája (Buddha igazságteste), míg az érdemek
gyűjtése beteljesedésnek eredménye a rupakája (formatest). A dharmakája elérése a
jólétünk beteljesedése, míg a rupakája elérésének két aspektusa van, szambhogakája
(tökéletes gyönyörűségtest) és a nirmánakája (kisugárzott megnyilvánulás test), mások
hasznára.
A Vadzsrajána, mely Titkos Mantra Vadzsrajánaként (Szang Ngak Dordzse Tekpa) is
ismert, nem különbözik a Mahajánától, hanem ténylegesen a Mahajána ügyes módszerű
megkülönböztetett járműveként van tekintve. Lényegében a Mahajána két járműre oszlik:
Szutrára és Tantrára. A bodhicsitta alap szándékában és az üresség abszolút nézetében
nincs különbség a kettő közt, de a Tantra sajátos módszereket alkalmaz, a gyakorlók
képességeinek megfelelően, az üresség és a nagy együttérzés mély megvalósításának
gyors elérésére. A Tantrajána felsőbbrendűségét jelző minőségek közül vannak: az ügyes
módszerek sokasága, a buddhsaág nehézség nélküli, gyors beteljesítése, és alkalmas a jó
képességűek számára.
A Szutrajána, mely magába foglalja a Hinajána és Mahajána tanításokat, „Okozati
járműként” ismert, mivel az utat megvilágosodás elérésének oka megalapozásáért
követik. A hat tökéletesség, a harminchét bodhiszattva gyakorlat, és az erkölcsi és
intellektuális fegyelem okként van gyakorolva a végső eredmény eléréshez. A buddhaság
eredményként bukkan föl, ha az összes ok teljes. A Szutrajánában a tudat bölcsességet és
érdemet halmoz föl, melyek megfelelően okai a dharmakája és rupakája elérésének. A
tudat van ezért ezen megvalósítás okaként tekintve.
A Tantrajánát „Gyümölcsöző vagy Eredmény járműnek” is nevezik, mivel az út továbbá
nem az ok megalapozásán van, hanem egyenesen a gyümölccsel való beazonosúláson. A
tudat alapvető tiszta lényegisége, vagy buddha-természet, a Szutrajánában a
megvilágosodás magjának van tekintve. A Tantra azzal a nézettel kezdődik, hogy a végső
eredmény kezdetektől a tudatban van, de a tudatlanság és az esetleges szennyeződések
által takarva van.
A Szutra és a Tantra ugyanazon végső célja a buddhaság, a legnagyobb különbség a kettő
közt az alkalmazott módszerekben rejlik. Habár a Szutrajánában van ürességen való
meditáció, mondhatóan „hasonló a dharmakája aspektushoz”, nincs „istenség jóga”, ami
a „rupakája aspektushoz hasonlónak” mondható, és ami egyedül a Tantra jellemzője.
Az istenségjógában először az ürességen meditálunk és aztán használjuk a tudatunkat, a
buddha kisugárzás alapjának megértésére. Maga a bölcsesség tudatosság
buddhaformaként jelenik meg. Egyetlen tudatosságnak két aspektusa van – egy
bölcsesség és egy módszer. Ezért az istenségjóga által ugyanakkor bölcsességet és
érdemet is halmozunk. Ezt a sajátos istenségjógát ezért „gyümölcsözőnek” nevezzük,
mivel magunkat istenségként látva, melyben a bölcsesség és a módszer ugyanakkor jelen
van, az a módszer, mely az út eredménye, olyan példa és módszer, melyben az eredmény
el van érve.
A tantrikus megközelítés lényege a mindent átfogó tiszta felfogás víziója (dag nang). Az
istenségek mandalájába való meghatalmazás által, a világot tiszta földként és minden
lényt megvilágosodott buddhaként valósítunk meg. A vadzsra test csatornák, szelek és
energia (cá lung tigle) jógája által, a tantrikus gyakorló létrehozza a gyönyör és üresség
egységét, a tudatot egyenesen a megvalósításba hozva. A tantrikus gyakorlatban a
negativítás nincs elhagyva, hanem inkább a bölcsesség táplálójává alakítva. Az összes
tapasztalás bölcsességé van alakítva, az út gyümölcsévé. Ezért a Vadzsrajána
„gyümölcsöző járműként” ismert, teljesen magát a gyümölcsöt véve az út tréningjének.

A kilenc jána
A Nyingma hagyományban a Hinajána, Mahajána és Vadzsrajána a következő módon
van felosztva:
- a Szutra három okozati járművére – ahol a Srávaka és Pratyékabuddha együtt alkotják a
Hinajánát, és a Bodhiszattva vagy Mahajána, és - a Tantra hat gyümölcsöző járművére –
a Krijajóga, Csárjajóga vagy Upajóga és Jogatantra három Külső Tantrája, és a
Mahajóga, Anujóga és Atijóga három Belső Tantrája.
A Szarma hagyományban négy Tantra osztályt ismernek: Krija, Csárja, Jóga és
Anuttarajóga Tantrát (Legmagasabb Jóga Tantrát). Az utóbbi háromra oszlik: Apatantrák,
mint a Guhjaszamadzsa, a Tantrák királya, Anyatantrák, mint a Heruka Csakraszamvara,
és Nem-kettős Tantrák, mint a Kalacsakra. [4]

Az okozati járművek
A Hinajána első járműve, a Srávakajána vagy a Hallgatók Járműve, ahol a Négy Nemes
Igazság tanításait hallgatják, értesülve az élet nyilvánvaló problémáiról – a szenvedés
igazságáról -, és továbbnéznek a szenvedés eredete után. Ösztönözve vagyunk a Buddha,
Dharma és Szangha Három Drágaságában való menedékvételre, és kutatunk egy mester
után, aki megmutatja a szenvedés megszűnéséhez vezető utat. A srávaka megvalósítja a
személy éntelenségét, megértve, hogy nem található maradandó anyag a személyben, de
fenntartja hogy a jelenség alapja az oszthatatlan atomi részecske és a tudat pillanatai,
melyeket valóságosnak tart.
A másik Hinajána jármű a Pratyékabuddhajána vagy a Magányos Megvalósítottak
Járműve, és ők a szenvedésnek és annak eredetének mélyebb elemzésébe mennek. A
tapasztalás percnyi pontossággal elemezve van, az egorol felmutatják, hogy csupán az öt
halmaz (szkandha) gyűjteménye, használják a kölcsönösen függő keletkezés
(pratityaszamutpada) tizenkét láncszemét (nidana) a szenvedés visszanyomozásához az
eredetéhez, a valóság igaz természetéről való tudatlansághoz. A pratyékabuddhák
megértik a személy és a jelenségek éntelenségét, habár megtartják a tudat pillanatnyi
oszthatatlanságát minden tapasztalás alanyi alapjaként. A pratyékabuddhákat „magányos
megvalósítottaknak” nevezik, mivel szemléletüket és az utat maguk találják meg.
A harmadik jármű a Bodhiszattvajána vagy a Megvilágosodott Lények Járműve, azzal a
szándékkal kezdődik, hogy nem csak magunkért akarjuk elérni a megvilágosodást, hanem
minden lény hasznára. A bodhiszattva megérti a személy és a jelenség éntelenségét,
megtalálva, hogy lényegében minden jelenség, minden bennerejlő létezéstől mentes. A
bodhiszattva megvalósításának középpontjában a két igazság elválaszthatatlansága, a
bölcsesség (pradzsna) és az ügyes módszerek (upaja) egységének megértése áll. A
bodhiszattva gyakorlása a meghaladó tudás vagy bölcsesség (pradzsnaparamita)
alkalmazásából áll, a hat tökéletesség által, egységbe hozva az üresség végső igazságának
átlátását és a helyénvaló cselekedet relatív módszerét. A sámáthá és a vipasjána
módszereit alkalmazza, hogy fokozatosan eltávolítsa az elhomályosulásokat az átlátás
elől. A zavaró érzelmek elhomályosulásai és a mindentudást elhomályosítók is el vannak
távolítva, és az alany és tárgy fogalmaitól szabad nem-kettősség tapasztalásában
felfedeződik az üresség megvalósítása.
A Hinajána tanításai, mint a Négy Nemes Igazság és a Nyolcrétű Ösvény, Buddha „Első
Dharmakerék Forgatásából” származik, mely Szárnátban történt. A Mahajána által
gyakorolt tanítások a „Második és Harmadik Dharmakerék Forgatásból” származnak,
melyeket Buddha a Keselyű Hegyen és máshol adott. Magukba foglalják a
Pradzsnaparamita és Csittamátra (Csak-tudat) tanításokat, melyekből azután kiemelkedett
a Madhjamika és Jógacsára filozófiai iskola.

Eredmény járművek
A Külső Tantrák
A bodhiszattvák cselekedeteiben kifejezésre jutó ügyes módszerek és bölcsesség egysége
a tantrában a megnyilvánulás és üresség elválaszthatatlanságává válik, tantrikus istenség
formájában megjelenve. A tantrikus út a mandala istenségébe való felhatalmazással
kezdődik, megkapva a szamaja fogadalmat, hogy az összes tapasztalás a manadala
eredendően tiszta megnyilvánulása. A tantrikus gyakorlatban magunkat
szamajaszattvának, vagyis „fogadalomlénynek” vizualizáljuk, és az istenséget
dzsnánaszattvának, vagyis „bölcsességlénynek”. Összevegyítjük a dzsnánaszattva
abszolút természetét a felfogásunkba és tapasztalásunkba. Ezért a jelenség eredendően
tiszta abszolút igazsága önmagunk istenség formájú relatív megnyilvánulásában van
felfedezve. A vizualizáció gyakorlatában, az üresség tiszta állapotából vagy abszolút
igazságból induló istenség létrehozását kifejlesztő fázisnak (kjerim) nevezzük. Aztán az
istenség megnyilvánulása visszaolvad az ürességbe, és tudatunkat a végső természetében
tartjuk. Ez a beteljesítő fázis (dzogrim). Ez a két meditációs fázis az összes tantrikus
gyakorlat alapja.
A Krijajóga, az első Külső Tantra jármű nézetében, a jelenség abszolút természete a
megnyilvánulás és üresség elválaszthatatlan természeteként van felfogva, azonban az
istenség megnyilvánulása és a mandala relatív igazsága a tisztaság elsöprő igazságává
válik. Tiszta megkülönböztetés van az istenség tisztasága és a saját tisztátlanságunk közt.
Ezért, az istenség, vagyis a dzsnánaszattva külsőként van tekintve és magunknál, a
szamajaszattváknál felsőbbrendűnek. A Krija cselekvést jelent, tehát a Krijajóga
hangsúlya az olyan külső cselekedeteken van, mint a szertartásos tisztítás, hogy képesen
kegyünk a megvalósított lényektől fogadni az áldást és a bölcsességet.
A Csárjajóga vagy Upajóga gyakorlása a Krijajógához hasonló, azonban a nézete a
Jógatantráé. Míg az istenség rajtunk kívülállónak van tekintve, az istenséghez barátként
viszonyulunk, mindketten egyformán tiszta megnyilvánulásokként. Az Upajógában
egyensúlyban van a jóga belső gyakorlata és a tisztítás külső cselekedetei. Ezért a Krija
és a Jóga közti átmeneti járműnek tekintik.
A külső tantra harmadik járműve, a Jógatantra nézete, hogy minden jelenség a fényesség
és üresség elválaszthatatlan természeteként jön föl. A Jóga „egységet” jelent, ezért ez a
természet relatív igazságként van kifejezve, a dzsnánaszattva és a szamajaszattva
egységeként. Magunkat szamajaszattvaként vizualizáljuk és meghívjuk a dzsnánaszattvát,
mely egyé olvad velünk, mint a „vízbe öntött víz”. A Jógatantrában a hangsúly a jóga
belső gyakorlatára van helyezve.
A Belső Tantrák
A Külső Tantrákkal kapcsolatban, a tantrikus szövegek közösek a Régi és Új Fordítási
Iskolák hagyományaiban. Csak a Nyingmapáknak van három Belső Tantrájuk: a
Mahajóga, Anujóga és Atijóga vagy Dzogcsen. Ezekből néhány megjelenik a
Kangyurban, Buddha szavaiban, de van egy különálló gyűjtemény, a Nyingma Gyübum,
A Nyingmapák Összegyűjtött Tantrái.
A Külső Tantrák gyakorlataiban meg van tartva a két igazság közti viszonylagos
különbség, és gyakorlás inkább folytatólagos, mint egyidejű az egységben. Azonban a
Belső Tantrákban a két igazság kezdetektől elválaszthatatlannak van tekintve. Ahogy
Dudzsom Rinpócse magyarázza:
… Megvalósítod az eredeti tudatosságot (dzsnána, jese), mely a módszer és bölcsesség
elválaszthatatlan egysége – a viszonylagos és a végső igazságok egysége. Ezen eredeti
tudatosság teljessége által, az elhomályosulásokhoz hasonló dolgok a szenvedéseikkel
együtt el vannak hagyva, az út aspektusaiként használva, megfelelő módszerek
alkalmazásával. Ez nem jelenti, hogy az elhomályosult tudatállapot feljövetelét bátorítod.
Inkább azt, hogy nincs szükség a káprázat „elhagyásának” megszabadítására, ők
automatikusan meg vannak haladva ezen a tudatosság által. [5]
A Külső Tantrákban a kifejlesztő és beteljesítő fázisok külön vannak gyakorolva,
azonban a Belső Tantrákban ezen két fázison együtt meditálunk. Magunkat istenség
formájában vizualizálva, létrehozzuk a megnyilvánulás és üresség elválaszhatatlan
természetét. Az istenség vadzsra számádhijában tartózkodunk, a saját tiszta természetünk
vadzsra méltóságában. Aztán ezt a megnyilvánulást visszaolvasztjuk az ürességbe és a
tudatunk természetének tiszta tudatosságában tartózkodunk. Dudzsom Rinpócse a
következőket magyarázza:
…Valójában mindhárom belső tantra kölcsönösen átható, megtestesítve egymás
aspektusait. Bizonyos gyakorlatok Mahajógaként, Anujógaként és Atijógaként vannak
tekintve, attól függően hogy min van bennük a hangsúly vagy mi számukra a
legfontosabb. A Mahajóga gyakorlásának kiemelkedő sajátossága a kifejlesztő fázis, az
Anujógának a beteljesítő fázis, míg az Atijóga minden dolog üres szférája megértésnek
művelése. Azonban ezen gyakorlatok mindenikének van kifejlesztő (Maha), beteljesítő
(Anu) és Dzogcsen (Ati) fázisa. [6]
A Belső Tantrák első járműve, a Mahajóga, főleg a kifejlesztő fázisra összpontosít, és
hangsúlyozza ügyes módszerként a vizualizáció tisztaságát és pontosságát. A kifejlesztő
fázis három fázisból áll, melyeket „három számádhiként” ismernek.
A Mahajóga gyakorlata az üresség meditációjával kezdődik, az „ahogy vanság
számádhijával” (desjin nyi kji ting nge dzin), ahol minden jelenség a saját tiszta
ürességtermészetében van értelmezve. Ez az abszolút bodhicsitta megvalósítása. Ebből az
állapotból jön föl az együttérzés bőséges hulláma, melyet „mindent-felfogó együttérzés
számádhijaként” (kuntu nangve ting nge dzin) ismernek. Ez a relatív bodhicsitta
megvalósítása. Ezen kettő egysége az ok számádhijaként (gyui ting nge dzin) ismert,
mikor feljön a magszótag, melyből fénysugarak jelennek meg, üresség-természetűvé
tisztítva a szamszara egész környezetét a benne lévő lényekkel együtt. A tudatunk lesz ez
a magszótag, mely az istenség tiszta megnyilvánulásává alakul. A mandala az istenség
helyének van tekintve. Az istenség alakja az ügyes módszerek és bölcsesség
elválaszthatatlan megnyilvánulása. Minden tapasztalás az istenség kíséreteként vagy
cselekedeteként van felfogva. És megértjük, hogy az összes felfogott jelenség, hang és
gondolat vadzsra természetű, a vadzsra istenség ezen állapotában időzve.
Dilgó Khjence Rinpócse mondta: „A Belső Tantra gyakorlásához meg kell értenünk,
hogy minden eredendően tiszta. Ennek megfelelően az egyik külső elem sincs
közönségesként fogva föl, hanem az öt női buddhaként. A testben lévő öt halmaz sincs
közönségesként felfogva, hanem az öt férfi buddhaként. Hasonlóan a nyolc tudatosság és
a tárgyaik a nyolc férfi és a nyolc női bodhiszattvaként van felfogva. Így nem csak
minden jelenség tisztaságát látjuk, hanem felfogjuk a „szamszara és nirvána nagy
egyenletességét”. A szamszara nincs valami eldobandónak gondolva és a nirvána valami
elérendőnek, hanem a tisztaság és egyenletesség „nagy egységben”. Ez az állappot nem
valami újonnan létrehozott, itt van a kezdetektől fogva.”
A kjerim vagy Mahajóga lényege, hogy minden megnyilvánulást istenségként, minden
hangot mantraként és minden gondolatot dharmakájaként ismerjünk föl. Ez a legmélyebb
út, mely által megvalósíthatjuk Buddha testének, beszédének és tudatának minőségeit.”
A Mahajóga tantrák átadásának fő alakja Dzá király volt, akinek megértése
felhatalmazódott a Vadzsraszattva és Vadzsrapáni víziók által. Megkapta a szóbeli
átadást Vidjadhara Vimalakirtitől, aki megkapta a tantrikus tanításokat Vadzsrapánitól Sri
Lankán, a Malaja hegynél. A hagyományt átadta Kukkuradzsa mahasziddának, és aztán
Buddhaguhja, Vimalamitra és Padmaszambhava útján haladt tovább, aki megtanította
tibeti tanítványainak.
A mahajóga Tantrára és Szádhanára oszlik. Tizennyolc Tantra van, és a gyökér Tantra a
Guhjagarbhamajadzsalatantra (Dorzse Szempa Gyutrul Drava Cáve Gyü Szangva
Nyingpo), Vadzsraszattva Mágikus Hálójának Tantrája. A szádhanák a Kagyé Nyolc
Nagy Mandalája (Drubpa Kagyé), mely megjelenik a Kama és a Tarmában. [7]
Az Anujóga főleg a beteljesítő fázisra fókuszál és hangsúlyozza a csatornák, szelek és
energia (tsza lung tigle) belső jógáját. Az istenség vizualizációja azonnal létrehozott, nem
mint a Mahajóga fokozatos folyamatában. A relatív megnyilvánulásában minden a férfi
Eredeti Buddha Szamantabhadra (Kutuzángpo), az eredendő üresség mandalájaként van
tekintve. Megértve, hogy minden jelenség egyformán ott van, elvállás vagy találkozás
nélkül, ezen mandalák egyesülésében van a nagy gyönyör mandalájának megvalósítása,
amit bodhicsitta mandalának is hívnak.
Az Anujóga tantrákat Dzá király Vadzsraszattvátó és Vimalakirtitől kapta. Ő átadta
Kukkuradzsa sziddhának, és aztán továbbadták Nubcsen Szángye Jesenek, aki tanította
őket Tibetben. A tantrák osztályozása: négy ’gyökér tantra’, hat ’ág tantra’ és tizenkét
’ritka tantra’, és a Minden Szándékot Összegyűjtő Szutrával (Do Gongpa Düpá), a Düpá
Do-val van példázva.

Dzogcsen Atijóga
Az Atijóga vagy
Dzogcsen tanítások
végső forrása az
Eredeti Buddha
Szamantabhadra.
Míg a Dzogcsen
gyökere a 6400000
vers, azt mondják a
tényleges tantrák
száma 22000. A
Dzogcsen gyü, lung
és mengak
csoportokra osztható.
A gyü a tantrák, a
lung (ágámá) a
tantrák tisztázása, és
a mengak (upadésa)
a mesterek által adott
tapasztalati
útmutatás.
A Dzogcsen vonala a
dharmakája
Szamantabhadrától
jön a
szambhogakájához –
az öt buddha-
családhoz és
Vadzsraszattvához,
aki Szamantabhadra
saját tükröződése. Ez
a tudati direkt átadás
(gyalva gong gyü).
Vadzsraszattva
megjelent az első
emberi mesternek,
Garab Dordzsenak,
aki Oddijánában
született,
fölhatalmazta és
utasította a Dzogcsen
tantrák leírására. Az
átadás aztán
továbbhaladt
Mandzsusrimitrához,
Sri Szinghához és
Dzsnánaszutrához, a
a vidjadharák jel
átadása (rigdzin da
gyü) által, és
folytatódott Tibetben
Padmaszambhavával,
Vimalamitrával és
Vajrocsánával.
Padmaszambhavától
lefele szóbeli
átadással (gangzak
nyen gyü)
folytatódik.
A Dzogpácsenpo
6400000 versét
Mandzsusrimitra
három kategóriára
vagy sorozatra
osztotta: Tudat
kategória (Szemdé),
Tér kategória
(Longdé), és a Titkos
vagy Lényegi
Útmutatások
kategóriája
(Mengákde). Sri
Szingha tovább négy
ciklusra osztotta a
Mengákdet: külső,
belső, titkos és
legbelső,
felülmúlhatatlan. A
Mengakde magja a
Nyigtik, „Szív-
lényegiség”
tanítások, és közülük
a legfontosabb
Nyingtik ciklusok a
Vima Nyigtik,
melyet Vimalamitra
tanított Tibetben, a
Khandro Nyingtik,
melyet
Padmaszambhava
tanított Tibetben, és
a Longcsen Nyingtik,
a Dzogcsen tanítások
lényege Longcsenpa
nagymestertől, és
melyeket Dzsigme
Lingpa tárt föl.
Tibetben sok
Nyingtik gyakorló
érte el a
szivárványtestet. A
Szendet és Longdét
Tibetben főleg
Vajrocsána és
Vimalamitra adta át,
és a Mengákdét
Vimalamitra és
Padmaszambhava. A
három kategória az
egyéni tanítványok
képességének és
hajlamának (kham)
megfelelően volt
tanítva. Például, aki
intellektuális
késztetésű vagy
elemzőbb típus,
azoknak van a
Szemde tanítás, aki
természetesség és az
egyszerűség felé
vonzódik, azoknak
ott a Longdé.
Azok a tanítások,
melyek a tudat
természetes
állapotára (szem kji
ne luk) helyezik a
nagyobb hangsúlyt,
Mandzsusrimitra
által Szemdének,
tudat kategóriájának
voltak osztályozva.
Huszonegy fő
Szemde tantra van, a
Kundzse Gyálpo
által példázva. Ötötöt
tibetire Vajrocsána
fordított, és
tizenhármat később
fordított
Vimalamitra, Nyak
Dzsnánakumara és
Judra Nyingpo. A
 Longdé tanítások
azokat jellemzik,
akik az
„erőfeszítéstől
szabadon-t”
hangsúlyozzák. A fő
Longde tantra a
Longcsen Rabdzsam
Gyalpo. A
Szemdénél és
Longdénél
magasabb-rendű
Mengákdéban sok
szöveg van, főleg a
Nyingma
Gyübumban lévő
Legbelső
Felülmúlhatatlan
Ciklus tizenhét
tantrája, melyek
közül a fő a gyökér
tantra, a Dra Thal
Gyur Cave Gyü. [9]
A Mengákdéban két
tréning ösvény van: a
Trekcsö és a Tögal.
[10]
A Trekcsö „átvágásnak” (ellenállás, makacsság, szándékosság és bezártság) vagy
„áttörésnek” van fordítva. A Trekcsö gyakorlása feltárja a kadak trödral Nézetét. A Tögál
„direkt áthaladásnak”, „direkt megközelítésnek” vagy „meghaladásnak” fordítható, és
nagyon gyorsan meghozza a három kája megvalósítását ebben az életben, és ezért a
leggyorsabb út a gyakorló karmikus víziója feloszlatására. A Tögál gyakorlása meghozza
a lhundrup, „spontán jelenlét” megvalósítását, és csak az a gyakorló vállalkozhat rá, aki
először stabilitást ért el a Kadak Trekcsö gyakorlásában. Van egy mondás: „Trekcsö trek
ma csö na, tögal tö mi gal,” aminek jelentése: „Ha a Trekcsö gyakorlása nincs
beteljesítve, akkor a Tögál nem halad meg.” Ezért a Dzogcsenben az alap a kadak,
eredendő tisztaság és lhundrup, spontán jelenlét elválaszthatatlansága. Az út a Trekcsö
gyakorlása, miáltal a kadak meg van valósítva, és a Tögál, miáltal a lhundrup meg van
valósítva. A gyümölcs buddha teste (ku) és bölcsessége (jese).
Dilgó Khjence Rinpócse vázolja a Dzogcsen egész utját:
A Dzogcsen vagy Atijóga gyakorlata a tathagatagarba vagy buddha-természet
megvalósítása, mely jelen van a természetünkben a kezdetektől. Nem elég kigondolt
gyakorlásra koncentrálni, mely intellektuális erőfeszítéseket és fogalmakat foglal
magába, ezen természet felismeréséhez a gyakorlás teljesen a mesterkéltség fölött kell
legyen. A gyakorlás egyszerűen a ragyogás megértése, a bölcsesség természetes
kifejeződéséé, mely minden intellektuális fogalmon túl van. Ahogy az abszolút természet
van, annak igaz megvalósítása a végső gyümölcsözés.
A jelen pillanatban a tudatosság összekuszálódott a tudatunkban, teljesen eltakarva és
elhomályosulva a tudati tevékenységektől. A Trekcsö vagy „minden ragaszkodás
elvágása” gyakorlása és a Tögál „direkt megvalósítása” által, kifedjük ezt a tudatosságot,
engedve hogy a ragyogása megjelenjen.
Ennek megvalósítására szükséges a „négy módot gyakorolnunk, a dolgok természetes
egyszerűségükbe hagyásához” (csoksjak), és ezek által megszerzik a Trekcsö gyakorlat
tökéletes stabilitását. Aztán jön a „Tögál négy víziója”, melyen természetesen feljövő
korongok, napsugarak, istenségek és buddhaföldek víziója. Ezek a víziók természetesen
készen feljönnek a középső csatornából, mely összekapcsolja a szívet a szemekkel. Ezek
a feljövetelek a középső csatornából fokozatosan jelennek meg. Ugyanúgy, ahogy a hold
növekszik a holdhónap elseje és tizenötödike közt, ezek a víziók fokozatosan nőnek – a
fénypont egyszerű felfogásától a szambhogakája buddhamező hatalmas kiterjedésének
teljes soráig. A tér és tudatosság megnyilvánulása így eléri a csúcspontot.
Ezek a tapasztalások nem kapcsolódnak a tudathoz vagy intellektushoz, ahogy az előző
tapasztalások tették, ők igaz megnyilvánulások vagy tudatosság ragyogások. Ezután,
ahogy a hold csökken és eltűnik a holdhónap tizenötödike és harmincadika közt,
mindezek a tapasztalások, víziók, az összes jelenség, fokozatosan felszívódik és
visszaolvad az abszolútba. Akkor az alanyt és tárgyat felfogó becsapó tudat eltűnik, és az
intellektuson túli eredeti bölcsesség fokozatosan megnő. Végül elérjük az Eredeti Buddha
Szamantabhadra tökéletes megvilágosodását, felruházva a hat rendkívüli sajátossággal.
Ez a ténylegesen legjobb képességekkel rendelkező emberek útja, akik ebben az
életükben elérik a megvilágosodást. A közepes képességűeknek útmutatás van, hogyan
érjék el a megszabadulást a bardóban, vagy „köztes létben”. Mikor „bardóról” beszélünk
valójában négy bardót ismerünk: a fogamzás és halál közti bardó, a halál pillanatának
bardója, az abszolút természet bardója, és a következő létbe jövés bardója. [11]
A fogamzás és halál közti bardó a saját jelenlegi állapotunk. Hogy ebben a bardóban
leromboljunk minden becsapó érzékelést és becsapó gondolatot, a végső gyakorlat a
Dzogcsen Atijóga, Ebben van a Trekcső és a Tögál két fő útja, ahogy előzőleg leírtuk.
Ezen gyakorlat végső gyümölcse, hogy a durva halmazokból álló közönséges test
feloszlik a „nagy áthelyezés szivárványtestévé” vagy „vadzsra-testé”, vagy feloszlik
bármi hátrahagyása nélkül.
De ha nem érjük el ezt a végső megvalósítást életben, lehetőség van a megvilágosodás
elérésére a halál idején. Ha a tanítónk vagy a közeli dharma-testvérünk közelünkben van
halálunk pillanatában, emlékeztet minket az útmutatásokra – a bevezetésre a tudat
természetébe. Ha felidézzük a gyakorlat tapasztalását és ebben a természetben maradunk,
akkor elérjük a megvalósítást. Lehetséges, hogy egyenesen buddhaföldre távozzunk,
köztes lét nélkül. Ha ez nem teljesül be, akkor az abszolút természet vagy dharmata
bardója jön föl. Ekkor a dharmakája alap fényessége megjelenik. Ha egyesítsük az alap
világosággal (az anya világossággal) azt a világosságot, melyet felismertünk az életbeli
gyakorlásunk alatt (gyerek világosság), akkor megszabadulunk a dharmakájába.
Ha nem szabadulunk meg most sem, akkor számtalan megnyilvánulás jön létre: hangok,
fények és sugarak. Nagy félelem jelenik meg a víziók megnyilvánulása következtében, de
a jó gyakorló felismeri, hogy nincs mitől félni. Ismerjük, hogy bármilyen istenség jelenik
is meg, haragos vagy békés, a saját kivetítésünk. Ennek felismerésével bizonyosan
szambhogakája budhaföldre szabadulunk. De ha ez sem sikerül, akkor a következő létbe
jövés bardója megtörténik. Ha ebben az időben jól gyakorlunk, nirmánakája buddhaföldre
szabadulunk.
Lényegében, a Buddha Szamantabhadra eredeti természete olyan, mint az alap vagy a
megvalósítás anya-természete. A természet, melybe a tanító bevezetett, olyan mint a
gyermek-természet. Mikor ez a kettő találkozik, elérjük a teljes megvalósítást és
bevesszük a megvilágosodás erődjét.
Azon közönséges személyek számára, kik képtelenek ebben az életükben vagy a köztes
létben elérni a megszabadulást, a megszabadulás a nirmánakája buddhaföldeken érhető
el.
Röviden, a Trekcsö és Tögál útjának gyakorlása által, elérjük a dharmakája végső
megvalósítását, az Ősbuddha Szamnatabhadra megvilágosodott állapotát ebben az
életünkben. Ez a legjobb eset. Ha nem, megszabadulhatunk a másik három bardóban: a
halál pillanatának bardójában, a dharmatában, vagy a következőben. Még ha ez nem
történik is meg, megkönnyebbedhetünk a szenvedéstől és megszabadulhatunk az erények
és a Dzogcsen tanítások áldása által. Akinek ezekkel a tanításokkal kapcsolata van,
megszabadulhat: látás által, látva a tanítást és a tanítót, hallás által, hallva a tanítást és a
tanítót, érintés által, értékes mantrákat és Dzogcsen szent dolgokat viselve, vagy ízlelés,
vagy szaglás által. Eredményeként az öt nirmánakája buddhaföld egyikére szabadulunk.
[13]

A Dzogcsen és a többi jána

A Dzogcsen tanítások szempontjából a kilenc jána rendszerében van a lemondás, tisztítás,
átalakulás és ön-megszabadulás útja. A Szutra útját egészében a lemondás útjainak hívják
és főleg a test vagy nirmánakája szintjén működnek. A Tantra főleg az energiákkal vagy
beszéddel dolgozik, a szambhogakája szinttel. A Krija és Upa Külső Tantrák tisztítás
utjaira és a Jógatantra Külső Tantrikus, valamint Mahajóga és Anujóga Belső Tantrikus
átalakítás utjaira oszlik. A Dzogcsen maga az ön-megszabadulás útja, és a tudat, a
dharmakája színtjém működik.
A lemondás útja arra az elgondolásra épít, hogy megalapozza a végső igazság jelentését,
és hogy a sámáthá és vipasjána gyakorlása által fokozatosan átlátásra tesz szert. A
lemondás jelentése, hogy a tudatállapotok elfogadása vagy elutasítása van, vagyis a
pozitív állapotok művelve vannak és a negatív állapotok ellenszerekkel elhárítva. A
tisztítás utján a negatív meg van tisztítva a visszautasítás helyett, leleplezve az
eredendően tiszta természetét. A tisztítás felkészít a bölcsesség-lények áldásának
fogadására, ami által a bennünk lévő tisztaságba jutás hatásos. Az átalakítás utján a
negatív állapotok energiáját használjuk, a megvilágosodott aspektusukká alakítva őket. Itt
nincs a negativitás nincs visszautasítva, nincs megtisztítva, a természete már tiszta,
önmagunk és környezetünk átalakításának megvalósítása az istenség és a mandala
megjelenése.
Az ön-megszabadulás jelentése, hogy bármi jelenik meg a tapasztalásunk terében,
engedve van hogy feljöjjön, a Rigpa változatlan állapotában tartózkodva. Ragaszkodás,
vágy, erőfeszítés nélkül, minden megjelenő önkéntelenül felszabadítja önmagát. A
viszonylagos megjelenések szabadok önmagukban, ahol feljönnek, és ezért nincs szükség
lemondásra. Mivel ezt az eredeti állapotot nem szennyezhetik be viszonylagos
megnyilvánulások, nincs mit megtisztítani. Mivel a megnyilvánulások már tiszták, nincs
szükség a viszonylagosat átalakítani tiszta érzékeléssé a vizualizáció által. Ezért a
Dzogcsen magába foglalja és meghaladja a lemondás, tisztítás és átalakítás utjait.
Dzsigme Lingpa mondta a Dzogpácsenpo útjáról:
Ezt az utat járták a múlt buddhái, ezt fogja gyakorolni az összes jövendő buddha, és az
egyetlen út, melyen az összes jelen buddha jár. Minden csúcsa, nem érinti a nyolc tiszta
járm- szemlélete, melyek a tudatot tekintik útnak.
A tudatot meghaladó Dzogpácsenpo a Rigpában bízik végső járműveként.
A különböző jánák által tanított módszerek különbségének illusztrálására Duddzsom
Rinpócse mindig a mérgező növény történetét meséli el. A növény az érzelmi
szennyezettség vagy negativitás szimbóluma. Egy csoport ember felfedezi, hogy mérgező
növény nőtt az udvarukon. Megijednek, mikor látják hogy nagyon veszélyes. Tehát ki
igyekeznek vágni a növényt. Ez a lemondás megközelítése, melyet a Hinajána tanít
módszerként az ego és a negatív érzelmek kipusztítására. Másik csoport ember jön és
látják, hogy a növény veszélyes, de egyszerűen a kivágása nem elégséges, mivel a
gyökere új hajtást hoz, ők forró hamut és forró vizet öntenek a gyökérre, hogy
megakadályozzák az újabb hajtás létrejöttét. Ez a Mahajána megközelítése, mely az
üresség megvalósítását használja a tudatlanságra ellenszerként, ami az ego és a
negativítás gyökere. Következő embercsoport jön, akik doktorok, és mikor látják a
mérget, nem ijednek meg, ellenkezőleg, nagyon kedvelik, mivel ők másnak látják ezt a
sajátos mérget. Ismerik hogyan alakítsanak a méregből gyógyszert, a kipusztítása helyett.
Ez a Vadzsrajána tantrikus megközelítése, mely nem hagyja el a negatív érzelmeket,
hanem az átalakítás erejével járműként használja energiájukat a megvalósítás érdekében.
Végül, a páva örvend és táncol, ha mérget lát. Azonnal elfogyasztja a mérgező
gyümölcsöt és szép lesz tőle. A tibetiek azt hiszik, hogy a páva azért olyan szép, mivel
sajátos mérges növényeket eszik. A páva igaz természete, hogy tényleg mérget eszik, és
növekszik tőle, még nem is alakítja át a mérget, hanem direkt megeszi. A páva a
Dzogcsent jelképezi, az ön-megszabadulás útját, mind a kilenc jána eredményét és
lényegét.

A NYINGMAPÁK RÉGI HAGYOMÁNYA

A Nyingma tanítások a Kama hosszú átadására (ring gyü) és a Terma rövid átadására
(nye gyü) oszlanak, más tanításokat a mesterek egyenesen tiszta vízióban kaptak (dag
nang), istenségektől, guruktól, a tapasztalásokban vagy álmokban.
A Kama vagy kanonikus tanítások szakadatlan vonalként az Ősbuddha
Szamantabhadrától jönnek napjainkig. Korai időszakában Tibetben a Padmaszambhava
Nyak Dzsnánakumara és Nubcsen Szángye Jese tanítványai által volt fenntartva, és
később (a tizenegyedik századtól errefele) a Zur család mesterei által. Két kama vonal
fejlődött ki Tibetben, a Rong vonal Közép-Tibetben és a Khám vonal Kelet-Tibetben,
mely Terdák Lingpa (1646-1714) által lett bevezetve a tizenhetedik század vége fele. A
Terdák Lingpá és Locsen Dharmasri (1654-1717) testvére által összegyűjtött kama
tanítások később a Dzogcsen és Páljul kolostorokban voltak magyarázva, és végül
Őszentsége Dudzsom Rinpócse adta ki negyven kötetben.
A kama hagyomány három Belső Tantrája három címsor alatt van osztályozva: Do Gyu
Szem (szutra, maja és tudat). Ezek a Do Gongpá Düpá Anujógára, a Gyü Szángvá
Nyingpo Mahájógára, és az Atijóga tudat osztályára, a szemdére utalnak.
A Termák főleg Padmaszambhava és Jese Cögyál által elrejtett tanítások, hogy a
legmegfelelőbb időkben őket feltárják a kincs feltárók (tertönök), kik Padmaszambhava
és az ő huszonöt tanítványa emanációi sorozatának folytatódásai. Sokat ezen terek közül
Dzsámgön Kongtrul és Dzsámjáng Khjence Vángpo gyűjtött össze, több mint hatvan
kötetben, a Rincsen Terdzö-ben, az Értékes Terma-kincs-ben. A termákat fizikai dolgokat
alkalmazó föld termákra (szá ter) és a tertön tudatáramában talált tudat termákra (gong
ter) oszthatjuk.
Továbbá a föntebb említett háromféle átadáshoz (tudat, jel és szóbeli) hasonlóan, a három
sajátos terma átadás szintén létezik: a megjövendölés általi hitelesítés, a törekvés általi
meghatalmazás, és a dákinik által megbízva. A Tercsö irodalomnak három része van:
Láma, Dzogcsen és Tukdzse Csenpo (Lá dzog tuk szum), vagyis a guru békés és haragos
szádhanáinak gyakorlása, a Dzogcsen tanítások, és Avalokitesvara szádhana ciklusa. A
másik felosztás a Kagyé, Gondü és Phurba.
Példák a gongterre a következők: Longcsenpa Hét kincse, Mingyur Dordzse Námcsöje,
Dzsigme Lingpá Longcsen Nyingtikje és Őszentsége Dudzsom Rinpócse termái. Példák a
tiszta vízióra: Juthok Jönten Gönpo Juthok Nyigthikje, Lhacün Námkhá Dzsigme Rigdzin
Szokdrupja, és a Nagy Ötödik Dalai Láma Gyacsen Nyer Ngaja.
Az első két tertöntől, Szángye Lingpától (1000-1080) és Drapa Ngönsetől (1012-90)
kezdve, a Négy Gyógyító Tantra feltárásától, mesterek százai specializálódtak a
feltárásokra egész napjaink olyan mestereiig, mint Őszentsége Dudzsom Rinpócse és
Őszentsége Dilgó Khjence Rinpócse. Azt mondják, hogy száz nagy tertön van és ezer
kisebb, mely közül öt van sajátos az „Öt Legfőbbként” ismerve: Nyang Ral Nyima Özer
(1124-1192), Guru Csövang (1212-70), Dordzse Lingpá (1346-1405), Pemá Lingpá (sz.
1450), és Dzsájáng Khjence Vángpo (1820-1892).
Más híres terma mesterek voltak: a hölgy Dzsomo Menmo (1248-83), aki Guru Csöváng
spirituális társa volt, Orgyen Lingpá (1323-1360), Guru Rinpócse életrajzának, a
Seldrakmának és a Kathang De Nganak feltárója, Rigdzin Gödem (1337-1403) az Északi
Kincsek feltárója, Szángye Lingpá (1340-1396) a Láma Gondü ciklus feltárója, Karma
Lingpa (14. század), a Sji Tro Gongpa Rang Drol ciklus feltárója, melyből a hat bardó
tanítások és a Bardo Thödrol jön, Ratna Lingpa (1403-78), aki a Nyingma Gyübumot
állította össze, Tangtong Gyálpo (1385-1510), a százhuszonöt évig élt csodálatos
misztikus és mérnök, Dzsácön Nyingpo (1585-1656), a Köncsok Csidü ciklus feltárója,
Lhacün Namkha Dzsigme (1597-1650), a Rigdzin Szokdrup tanítások feltárója, a Nagy
Ötödik Dalai Láma, Ngavang Logszáng Gyácó (1617-82), ki tiszta víziójában a Szángvá
Gyácsennek nevezett huszonöt tanítást kapta meg, és a tanítványa és tanítója Terdák
Lingpá.
Longcsen Rábdzsám (1308-1363) alakja egyik legnagyobb Dzogcsen mesterként
magaslik ki a Nyingma hagyományban, és a tibeti buddhizmus irodalmának egyik
legbriliánsabb és legeredetibb írója. Kétszáz mű szerzője, melyből huszonöt megvan, és
melyből a Hét Kincs (Dzö Dun) és a Három Trilógia a legismertebb. Ő hozta egybe,
összefüggő rendszerbe a Vima Nyingtik és Khandro Nyigtik tanításait, melyekbe beleírta
a Három Jángtikot vagy Belső lényegiségeket. [14]
Ahogy Nyosul Khen Rinpócse magyarázza: „Kunkhjen Longcsenpa Hét Kincse (Dzö
Dun) azért lett megírva, hogy megmagyarázza a Dzogpácsenpo tizenhét fő tantrájának
mély lényegiségét, és mind a kilenc út (jána, ösvény) tanításait. Ezen tantráknak
megfelelő tényleges Dzogcsen gyakorlás céljából Longcsenpa összegyűjtötte a saját
termáit, a Csecün Szenge Vángcsukét (aki később Dzsámjáng Khjence Vángpoként
született újjá), és a Pemá Ledrel Celét (Longcsenpa előző inkarnációja), tizenhárom
kötetnyi gyűjtemény formájában, mint Nyingtik Jábsji. Ez a Jábsji a Longcsenpa
irásainak gyakorlási aspektusa, és a Régi Nyingtik alapja. Benne szintetizálta
Vimalamitra Vima Nyigtikjét és Guru Rinpócse Khandro Nyingtikjét, az összes
gyakorlati részletet megmagyarázva a saját megvalósítása fényében.”
A tiszta vízióban kapott áldása által, Dzsigme Lingpa (1730-98) Longcsenpa tanításainak
lényegét összevonta a saját tudat termájában, a Longcsen Nyingtikben, mely nagyon
széles körben elterjedt Tibetben. [15] A Longcsen Nyingtik fő tartója az Első Dodrupcsen
Rinpócse, Dzsigme Trinle Őzer (1745-1821) volt.
Más nagy Nyingmapa tudósok volta: Rongzom Csökji Zángpo (1012-88), aki először
rendezte a Nyingma hagyomány fő kincseit, Ngari Pancsen Pema Vangyal (1487-1543),
Patrul Rinpócse (1800-87), Miphám Rinpócse (1848-1912), aki harminckét kötetet írt, a
Harmadik Dodrupcsen Dzsigme Tenpe Nyimá (1865-1926), hat kötet szerzője, Secsen
Gyalcab, tizenhárom kötet összeállítója, Khenpo Sjengá (1871-1927), kinek munkái
tizenöt kötetet tesznek ki, és Őszentsége Dudzsom Rinpócse (1904-87).
A Nyingma iskola a tanulást és a gyakorlást is hangsúlyozza. A huszadik században a
Szutrajána tanulására a „Tizenhárom Nagy Szöveg” volt hangsúlyozva, a Patrul
Rinpócse, Miphám és Khenpo Sjengá által róla írt kommentárokkal együtt. Ezek:
1. Szoszor Tarpe Do (Pratimoksaszutra) Sákjamuni Buddhától
2. Dulva Do Cává (Vinajaszutra) Gunaprabhától
3. Ngönpa Kuntü (Abhidharmaszamuccaja) Aszangótól
4. Ngönpa Dzö (Abhidharmakosa) Vaszubandutól
5. Uma Cava Seráb (Pradzsnanamamulamadhjamika) Nagardzsunától
6. Uma la Dzsukpa (Madhjamikavatara) Csandrakirtitől
7. Uma Sji Gyapa (Csatuhszatakaszasztra) Árjadévától
8. Csángcsub Szenpe Csöpa la Dzsukpa (Bodhicsarjavatara) Santidévától
9. Parcsin Ngön Tok Gyen (Abhiszamajalankara nama Pradzsnaparamita) Aszangától
10. Tekpa Csenpö Do dé Gyen (Mahajánaszutralankara) Aszangától
11. Ü Ta Namcse (Madhjantavibhanga) Aszangától
12. Csö dang Csönyi Námcse (Dharmadharmatavibhanga) Aszangától
13. Tekpa Csenpö Gyü Láme Tencsö (Mahajanottaratantrasasztra) Aszangótól
A tanult tantrikus szövegek a következők: a Guhjagarba Tantra kommentárokkal, a Dzö
Dün Longcsenpától, a Don Szum (Három utasítás) Ngari Pancsentől, és kama és terma
szövegek Minling Tercsentől, Locsen Dharmasritől, és másoktól.
A Nyingma iskolában kétféle szangha van: a kolostorok és a jógik közössége. A Vinaja
Nyingma hagyománya, mely Buddha fiától, Rahulától származik, a
Mahamulaszarvasztivadin felszentelési vonalat követi, melyet először Tibetbe
Santaraksita hozott be. A Nyingma Vinaja hagyomány csúcsát a tizennyolcadik századba
érte el Dzogcsen Gyálsze Táje újító által, aki újraélénkítette a fegyelem és tanulás
kolostori követelményeit.
Több mint ezer Nyingma kolostor volt Tibetben, és a Nyingma hagyomány egész
Tibetben és Bhután, Szikkim, Nepál és Ladakh Himalájai területein el volt terjedve.
Közép-Tibetben a legfontosabb az Orgyen Mindroling volt, melyet Minling Tercsen
Gyurme Dordzse (Terdak Lingpa) építetett 1676-ban, és a Tubten Dordzse Drak, melyet
Rigdzin Ngak gi Wangpo (1580-1639) alapított 1610-ben. Khámban, Kelet-Tibetben, a
Khatok a Kadampa Desek által volt alapítva 1159-ben, és a Paljul Rgdzin Kunzang Serab
által 1665-ben. 1685-ben volt alapítva a Dzogcsen kolostor, a legnagyobb és
legbefolyásosabb Kelet-Tibeti Nyingma kolostorként, Pemá Rigdzin által, aki első volt a
Dzogcsen Rinpócsek sorában. A Secsent 1735-ben alapította Második Secsen Rábdzsám
Rinpócse Gyurme Kunzang Namgyal. Számos Nyingma kolostor volt a Galok és Amdo
tartományokban, mint például a Dodrupcsen és Tarthang kolostorok.

A jelenkor története
A tizenkilencedik század folyamán megerősödtek a Nyingmapa tanítások az olyan Rimé
mesterek spirituális és kulturális reneszánsza alatt, mint Dzsámjáng Khjence Vángpo, a
Nagy Dzsámgön Kongtrul és Tertön Csogyur Lingpa (1829-70) – „Khjen Kong Csok
Szum”. Ebben az időszakban jelentek meg más olyan tündöklő terma mesterek, mint
Dudzsom Lingpa (1835-1904) és Leráb Lingpa Tertön Szogyal (1856-1926).
Az 1959-es események tibeti kivándorlásai után Őszentsége Dudzsom Rinpócse (1904-
87) volt egyhangúlag a Nyingma hagyomány legmagasabb fejének kikiáltva. 1904-ben
született Délkelet-Tibet Pemákö tartományában, Padmaszambhava „négy titkos földje”
egyikén, és a nagy Tertön Dudzsom Lingpa inkarnációjaként ismerték föl. 
Azt mondják, hogy már öt éves korában termákat kezdett találni. Tizennégy évesen
megadta a Rincsen Terdzö teljes beavatását és szóbeli átadását, és tizenhét évesen
megalkotta az első híres Dzogcsen művét. A termékeny szerző és aprólékos tudós
huszonhárom kötetnyi gongtert és kincset írt le, melyek közül a legismertebb az
emlékezetes Nyingmapák alapjai és története. [16] Őszentsége a Dalai Láma kérésére
megírta Tibet politikai történelmét. Az írásai egy enciklopédikus tudást mutatnak a
tanítás összes hagyományos területéről, beleértve a költészetet, történelmet,
gyógyászatot, asztrológiát és filozófiát is. Ahogy Dzsámgön Kongtrul a termatanításokat
gyűjtötte össze, Dudzsom Rinpócse a kamát gyűjtötte és adta ki.
Dudzsom Rinpócse Padmaszambhava élő képviselőjének volt tekintve. Az ő időszaka
nagy tertönje és Dzogcsen mestere, és az összes Nyingma hagyomány tartója volt. A
mesterek mestereként a legnagyobb tibeti lámák tudatosságával rendelkezett, a
legnagyobb erőt és áldást birtokolva a tudat természetéről való átadásban, és teljesen a
tanítványaival volt mikor felkészítette őket erre a direkt tudati átadásra. Miután Tibetet
1958-ban elhagyta Indiában és később Nepálban tartózkodott, ahol a menekült közösség
tibeti kultúrája újraélesztésének kulcsfigurájává vált. Bután, Szikkim, Nepál és Ladakh
Himalája területein sok ezer tanítványa volt. Széles körben utazott Keletre és Nyugatra a
Nyingma tanítások megalapozásáért, központokat alapítva Hong Kongban, az Egyesült
Államokban és Franciaországban.
Őszentsége Dilgó Khjence Rinpócse (1910-1991) Dudzsom Rinpócse távozása után a
leghíresebb Dzogcsen mester volt, sarkalatos szerepe volt a Nyingma tanítások
átadásában, fáradhatatlanul utazva, hogy butáni, nepáli, indiai és nyugati tanítványait
tanítsa. Dzsámjáng Khjence Csökji Lodrö Rimé mester egyik fő tanítványa, Vimalamitra
és Triszong Decen inkarnációja, a Nyingma átadás kulcsfigurája, aki 1959-ben ment
Szikkimbe. Dilgó Khjence Rinpócse helye a Secsen Tennyi Dargye Ling kolostorban
van, Boudhanathnál, Kathmanduban.
A Negyedik Dodrupcsen Rinpócse (sz. 1927), a Longcsen Nyingtik vonal tartója, sok
mestertől kapott tanításokat, beleértve Dzsámjáng Khjence Csükji Lodröt és Jukhok
Csatralvat is, aki Adzom Drukpa tanítványa volt. Nagyon aktív a másolásban,
megemlíthetjük a Longcsenpa műveit, és kolostorokat és központokat vezet Gantokban
Szikkimben, Butánban és Massachusettsben az Egyesült Államokban.
Tulku Urgyen Rinpócse, aki Csogyur Lingpa nagy unokája, a Mahamudra és a Dzogcsen
mestere. A Gyalva Karmapa és a Karma Kagyü vonal régenseinek tanítója, aki számos
kolostort és elvonulási központot alapított Nepálban.
Nyosul Khen Rinpócse, aki Longcsenpa munkáiban való jártasságáról híres, a Dzogcsen
gyakorlásának magyarázó vezetője, és akinek sok tanítványa van Butánban, nepálban,
Indiában és Nyugaton.
Keleten egy másik nagy mester folytatja a Nyingmapák élő hagyományának fenntartását:
Kjábje Minling Tricsen Rinpócse, a nagy Mindroling hagyomány tróntartója, és a
tartózkodási helye Dehra Dunban van.
Penor Rinpócse, aki valóban nagyon közreműködött a Nyingmapa átadás sikerében, és a
Dél-Indiában, Byakuppeban lévő Tekcsok Namdrol Sedrub Dardzse Ling Tudós
Egyetemmel és elvonulási központtal is rendelkező kolostor jól működő közösségének
feje, továbbá a híres Dzogcsen mester, Csádrál Rinpócse, aki Nepálban és Darzsilingben
székel, a Nepálban székelő nagy tisztelettel övezett és fontos Nyingma mester, Trulsik
Rinpócse, és Hetedik Dzogcsen Rinpócse, Hetedik Secsen Rinpócse, Taklung Cetrul
Rinpócse, Csöling Rinpócse, Csökji Nyimá Rinpócse, és Gárje Khamtrul Rinpócse.
Az Egyesült Államokban olyan mesterek, mint Csagdud Tulku Rinpócse, Gyatrul
Rinpócse és Gönpo Ceten sokat tettek a Nyingmapa tanítások terjedéséért. Különösen
meg kell említenünk Tarthang Tulku Rinpócse munkáját, aki a Tibeti Nyingma
Meditációs Központ, a Nyingma Intézet és a Odiján – Nyingma Kultúra Központ
alapítója az Egyesült Államokban, és a kiadványok területén is nagyon működik. Khenpo
Palden Seráb, Khenpo Ceváng döngyál és Khenpo Tubten széles körben tanított
Amerikában, fenntartva a Nyingmapák tanításait, és Tulku Thondrup rinpócse, akinek
fordításainak és írásainak nagy lelkesítő tábora van és aki beteljesített tudós.
A Nyingmapák fő nyugati fókusza Dordogne területe Dél-nyugat Franciaországban, ahol
Őszentsége Dudzsom Rinpócse megalapította a legfontosabb központjait és ahol
eltávozott 1987-ben. A hagyományát fia és dharma-örököse, Őeminenciája Senphen
Rinpócse folytatja.
A néhai Kangyur Rinpócse óhajának beteljesedéséért, aki egy másik nagy mester volt
akinek hatása fő szerepet játszott a Nyingmapa tanítások nyugati terjedésében,
Őszentsége Dudzsom Rinpócse és Őszentsége Dilgó Khjence Riinpócse tanításokat adott
Dordogneban, főleg a három éves elvonulást gyakorló tanítványoknak, akiket Kangyur
Rinpócse fia, Tulku Pema Wangyal Rinpócse vezetett, aki egyik legkiemelkedőbb fiatal
Nyingma láma.
Jegyzetek
A szöveget fordította, és a Magyarországi Nyingmapa Közösség 14. Dharma-füzetében
jelent meg.
[1] Vaibhasika, Szautrantika, Csittamátra és Madhjamika.
[2] Őszentsége a Dalai Láma, Finország, 1988, megjelent az Őszentsége a Dalai Láma
Dzogcsen, a Nagy Beteljesűlés szív-lényegisége cimű Dzogcsen tanításokat tartalmazó
művében.
[3] Ebben az összefüggésben meg kell jegyeznünk, hogy a Hinajána szó szerinti „kisebb”
vagy „alsóbb” jármű jelentése nem hordozza az alacsonyabbrendű értelmet.
Ellenkezőleg, azt jelenti, hogy az egész Buddhista út alapja.
[4] A Kalacsakra tantra hol anyatantrának, hol nem-kettős tantrának van nevezve. Lásd
Kalachakra Tantra, Rite of Initiation a Dalai Lámától és Jeffrey Hopkinstól, London:
Wisdom 1985, 165-6 oldal.
[5] An Introduction to Dzogchen: The Four-Themed Precious Garland Longcsen
Rádzsámpától, Dudzsom Rinpócsetől és Beru Khjence Rinpócsetől, fordította Alexander
Berzin, Library of Tibetan Works anf Archives, Daramsala, 1979, 34 oldal.
[6] Idézett mű, 37 oldal.
[7] A kamát és termát lásd „Nyingmapák régi hagyománya” elején. A nyolc kagyé neve:
Dzsampal Ku, Pema Szung, Jangdak Tuk, Düdci Jönten, Phurba Trinle, Mamo Bötöng,
Dzsigten Csötö és Möpa Drakngak.
[8] Mingyur Namké Dordzse (sz. 1793), a Negyedik Dzogcsen Rinpócse egy kimagasló
mester volt, aki a tizenkilencedik században élt legnagyobb lámák némelyikének mestere
volt, mint Dzsamjang Khjence Vángpo, Do Khjence, Patrul Rinpócse és Miphám. Elérte
a Dzogpácsenpo megvalósításának azt az állapotát, melyet „csö nyi zé szá”-nak hívnak,
vagyis a „jelenségvilág elkoptatása”, és teljesen meghaladott minden világi törődést és
konvencionális normát. Mingyur Namkhé Dordzse legendás volt a tisztánlátásáról és a
természetfeletti tetteiről, melyekről történeteket meséltek.
Egy napon a Dzogcsen kolostorban történő nagy ceremónia alatt, mikor ő volt a kolostor
elnöklő feje, egy kissé szokatlan dolog történt. Eljött a gyakorlás azon pontja, mikor a
szerzetesek mind magukban mondták a mantrát. Hirtelen Mingyur Namkhé Dordzse
láthatóan izgatott lett és mormogta: „Gyere…Meg tudod tenni!…Gyere…”, mintha
valakit bíztatna kívül. Olyan fajta lelkesedés volt, ahogy a fútbalrajongó bíztatja a
kedvenc játékosát. Végül elnyugodott és elégedetten hátradőlt. Kicsivel utána az egyik
szerzetes rohant be, hamuszínű arccal és réműlten, és szólt a fegyelmi mesternek, aki az
ének-mesternek. Mind sértetteknek látszottak. Aztán Dzogcsen Rinpócsehez mentek és
mondták neki, hogy egy tolvaj felmászott a templom tetejére és evitte az értékes arany
nap-hold díszt, mely a tetőt koronázta. „Igen, tudom,” válaszolta, „Segítettem neki.” „De
hogyan tudtál ilyent tenni?” kérdezték. „Ez a te kolostorod!” „Igen, de ő valóban akarta,”
mondta Mingyur Namkhé Dordzse, „jobban mint én.”
[9] Vimalamitra hagyománya szerint tizennyolc van, a Tröma Tantra (Ekazati
védelmezővel kapcsolatos gyakorlat) hozzáadásával. Guru Rinpócse és a Khandro
Nyingtik szerint tizenkilenc van, a Tröma Tantra és a Longszal Barma Tantra
hozzáadásával.
[10] A Trekcsö és Tögál szavakat nagyon nehéz lefordítani.
[11] Néha ezek a bardók a következőképp vannak fordítva: ezen élet természetes bardója,
a halál fájdalmas bardója, a dharmata fénylő bardója és az eljövendő karmikus bardója.
Lásd The Mirror of Mindfulness Tsele natsok Randrol-tól, Shambhala, Boston, 1989.
[12] A Dilgó Khjence Rinpócse 1984 agusztusában a franciaországi Dordogneban adott
Longcsen Nyingtik Guru-jóga tanításából, melyet Szogyal Rinpócse és a Rigpa Szangha
kérésére adott.
[13] Összesen Longcsenpa kétszázhatvanhárom munkát adott. A Dzö Dün vagy Hét
Kincs a következő: Jisjin Rinpócsei Dzö, Mengak Rinpócsei Dzö, Csöjing Rinpócsei
Dzö, Drubta Rinpócsei Dzö, Tekcsok Rinpócsei Dzö, Cik Dön Rinpócsei Dzö, és Neluk
Rinpócsei Dzö.
Longcsenpa Három Trilógiája a következő: Ngelszo Kor Szum – A komfort és nyugalom
trilógiája, mely a Szem Nyi Ngelszoból, Gyuma Ngelszoból és a Számtem Ngelszoból
áll, a Rangdrol Kor Szum – Az ön-megszabadúlás trilógiája: Szem Nyi Rangdrol, Csönyi
Rangdrol és Nyamnyi rangdrol, és A sötétséget eloszlató trilógia, mely a Guhjagarba
Tantra három kommentárja.
Longcsenpa Három belső lényegisége a Láma Jangtik, Khandro Jangtik és Zabmo
Jangtik. A Nyigtik Jabsji, vagy a Nyingtik négy „része” a két „anya”, a Vima Nyingtik és
Khandro Nyigtik és a két „ág”, a Láma Jangtik és Khandro Jangtik elrendezése. A Vima
Nyingtik Kama és a Khandro Nyingtik Terma. Longcsenpa tisztázta és összesűrítette a
Vima Nyingtiket (és a Mengakde 119 útmutatás kincsét) a saját Láma Jangtikjába, és
tisztázta a Khandro Nyingtiket a Khandro Jangtikjába. Ezek olyan tanítások, melyek túl
titkosak, hogy itt helyet kapjanak, főleg a Khandro Nyingtikbeliek, és benne vannak a
Vima Nyingtik és Khandro Nyingtik részletesebb kommentárjaiban, a Zabmo Jangtikban.
[14] Dzsigme Lingpa az írott és megtalált szövegek kilenc kötetét hozta létre, melyből a
leghíresebb a Jönten Rinpocsei Dzö és a két kommentárja, a den Nyi Sing Ta és a Nam
Khjen Sing Ta. Gyűjtötte a Nyingma Gyübum termáit is és katalógust írt a vonal
történetéről.
[15] Duddzsom Rinpócse The Nyingma School of Tibetan Buddhism, its Fundamentals
and History műve, melyet Gyurme Dordje és Matthew Kapstein fordított és a Wisdom
Publications adott ki. Itt egybe van Dudzsom Rinpócse két nagy műve. Az első a
Nyingmapák eredete (History of the Nyingmapas) teljesen történelmi munka a
Nyingmapa iskola fejlődéséről és Dudzsom Rinpócse 1962-ben írta, hogy stabilitást
hozzon a Nyingmapa iskolába a nagy nehézségek idején. A másik mű az Alapok
(Fundamentals), melyet 1966-ban Kalinpongban állított össze, Buddha tanításainak
mesteri áttekintése a Nyingmapák és a kilenc jána szemszögéből.
[16] Dzongszár Dzsámjáng Khjence Rinpócse 1960-ban született Butánban, és
Dzsámjáng Khjence Csökji Lodrö aktivitás emanációjaként ismerték föl. Sok beteljesített
mestertől kapott tanjtásokat, beleértve Őszentségét a Dalai Lámát, Őszentségét Szakja
Trizint, Őszentségét a Karmapát, őszentségét Dudzsom Rinpócset és Őszentségét Dilgó
Khjence Rinpócset, és Birben, a Himachal Pradeshben, Indiában vezeti a Dzongsar
Intézetet, és Ausztráliában és Dél-kelet Ázsiában központokat. 
Secsen Rabdzsam Rinpócse a Khamban, Kelet-Tibetben lévő Secsen Kolostoregyetem
alapítójának hetedik inkarnációja, és öt éve kora óta folyamatosan Dilgó Khjence
Rinpócseval tartózkodott, tanításokat és beavatásokat kapva. Ő a feje a Secsen Tennyi
Dargye Ling kolostornak a Boudhanathnál, Kathmanduban, Nepálban, és a nyugati
ágazatainak.