https://fejerszovetseg.blogspot.com/2016/08/a-partus-birodalom-vallasa-mixvk.

html

Marton Veronika - A  Pártus Birodalom vallása

Elhangzott a Magyarok IX. Világkongresszusán
2016. VIII. 19-én, Budapesten

Pártus Birodalom
(1808, rézmetszet, 28x22 cm)[2]

A Kr.e. 247-től Kr. u. 228-ig fennálló Pártus Birodalom[3] teljes egészében uralta az Iráni
felföldet. A 17-18 tartománya közül a hét északit a pártusok és a rokonfajú szkíták, a tíz délit
inkább a perzsák lakták. Az ókor legnagyobb, a római hódításnak ellenálló, minden támadást
kivédő, kiválóan megszervezett Birodalmáról a történelemkönyvek alig írnak, holott az
érmeleleteik alapján mind a pártus nagykirályok nevét, mind az uralkodási idejét nyomon
lehet követni. Ennek ellenére csak a birodalomalapító Arszakról, Crassus pusztulását
eredményező Carrhae-i csatáról és a véres újperzsa hatalomátvételről szólnak. A perzsák
kegyetlensége elől a szkítafajú lakosság a lakhelyéhez legközelebbi országba menekült: az
Oxuson túlra a szkíta-szakákhoz, a hunokhoz. Gyarapították a Kárpát-medencébe tartó
magyarokat (ők voltak a Palócföldet lakó matyók, barkók, tahók és a gányók elődei); sőt a
korábbi ellenséghez, a Római Birodalomba is jutott belőlük.

A pártusok elhallgatásának egyik oka, hogy magát az Óperzsa (akhaimenida) Birodalom

utódjának tartó Szászánida Birodalom történetírása nem jegyezte, mondván, ha nemzeti
eposzuk, a Királyok Könyve (Sahname) nem ír róluk, akkor nem is léteztek. A másik ok,
hogy a Kr. e. és a Kr. utáni időszámítás fordulóján 475 évig fennálló Pártus Birodalmat
megelőzte az Óperzsa, követte a Szászánida, így a mindeniknél hatalmasabb, mindenikénél
tovább uralkodó pártusok elsikkadtak.

Torzonborz szkíta (aranyozott ezüstérme, Kr.e. 4. sz.)[4]

és kék szemű baktr férfi (festett agyag, Kr.u. 1. sz.)[5]

1
Az Iráni felföldre bevándorolt szkíták és a környező területek népeinek a nomád életben
gyökerező vallásáról az ókori források keveset írnak. Kr. e. 1200-1000-től az őslakosság és a
szkíta betelepedettek szociális és gazdasági viszonyait a természeti adottságok formálták, és
hozták létre a papok, a harcosok és a pásztor-parasztok hármas társadalmi rétegét.

Északon a szkíták, a szarmaták, az alánok, keleten, az Aral-tó vidékén a khorezmi szkíták

(idevalósi volt Zarathusztra, nyugaton a médek, délen a perzsák éltek. E fajilag és vallásilag
különböző népeket a közös sors, a hasonló életmód és a környezet ötvözte össze. Hódító
birodalmak jöttek-mentek a fejük fölött, ám a lakosság a helyén maradt. Kr. e. kb. 700-tól a
Méd, Kr. e. 449-től az Óperzsa, Kr.e. 341-323-ig a Macedon, Kr.e. 312-Kr.u. 63-ig a
Szeleukida, közben Kr. e. 247-Kr. u. 228-közt a Pártus, végül a Kr. u. 224-65-ig a Szászánida
Birodalom fennhatósága alá kerültek. A lakosság természetvalláson alapuló istenhite időről-
időre kiegészült a hódítók vallásos hagyományaival, kivéve a szászánidákat, akik a lakosságot
saját hitük feladására, a zoroasztrizmus átvételére kötelezték.

Az Iráni-felföld népeinek vallása (kb. Kr.e. 550-ig)

Ahura és Anahita (a perzsáknál a vizek istennője)[6]

Kr. e. 550 előtt az Iráni-felföld hindivel egy ágról fakadó népeinek India védikus, valamint a
mezopotámiai sumirok hitéhez hasonló vallása volt: Ahurát, a világ teremtőjét, a
mindenekfeletti, a mindenütt jelenlevő szél-lég istennek, azaz Enlilnek, a sumir lélekistennek
megfelelő láthatatlan istenséget imádták. A Világmindenséget Égre, Légre és Levegőre
tagolták. Az elemeknek isteni erőt tulajdonítottak. Tisztelték a Napot, a tüzet, a szelet és a
vizek istenét. Ez többistenhitnek tűnik, pedig csak az egyetlen Istent, a Teremtőt imádták, és a
különféle természeti tüneményekben való megnyilvánulásait tisztelték, pontosan úgy, miként
a régi magyarok.

Az egymással alá- és fölérendeltségben levő, emberalakokban megjelenített isteneknek nevük

s határozott tevékenységi körük volt. A férfi istenek uralkodtak, őrizték a mindenség
láthatatlan istene, AURA lakhelyét. A női istenségek gondoskodtak az emberekről, az élet
továbbviteléről. A táplálásukra ANAHITA ügyelt.

A zurvanizmus
A Méd Birodalom népeinek hitélete a zurvanizmuson alapuló méd-mágus vallásra épült. Az
istenkör élén ZURVAN a teremtő, az idő- és sorsisten állt. A mindig mindenütt, mindenben
jelen levő Isten lényegét kifejező név kizárólag magyarul érhető: AZ ÚR VAN.

2
 Zurvan a fiaival,
Ahura Mazdával és Angra Mainyuval
(bronzlemez, Lurisztán,
Kr. e. XII-X. sz.,
Museum Rietberg, Zürich)[8]

A zurvanizmus az ember istentől származó lelkének a földi porhüvely fogságából való

szabadulását, a megváltást helyezte kilátásba. A mágusok nem a földi, hanem a túlvilági lét
elfogadtatásával befolyásolták, uralták, irányították az embereket. A hívők a Méd és az
Óperzsa Birodalomban fenntartás nélkül hittek a végzetben, s megbékéltek az előre elrendelt
sorsukkal. Az ember életét, a népek, a világ sorsát és a végítéletet szem előtt tartó iráni mágus
vallás apokaliptikus tanai görög közvetítéssel kerültek a Római Birodalomba, s gyorsan
terjedtek.

Kr. e. 67-től kezdődően e helyi isteneket római néven kezdték nevezni.[7] A mágus vallásban
az istenek elseje Zurvan (Kronosz), Hormizd (Jupiter) és Ahriman (Plútó) volt. Tisztelték
Anahitát (Juno), továbbá a tüzet, a vizet, a földet és az elemeket.

Kr. e. 247-től Parthava, Aria és Hürkánia tartományból kinőtt Pártus Birodalomban

kinyilvánított államvallás nem volt. Minden nép a saját hitét követhette. A nagykirályok
vallási türelmének köszönhetően a teljes vallásszabadságot élvező zsidók a maguk
ótestamentumi apokaliptikus örökségéhez a helyi zurvanista vallásból hozzáfűzték a léleknek
a halál utáni sorsáról való tanítását, az evilági jutalom és a büntetés gondolatát, továbbá a
feltámadás reményét. A közvetítésükkel kerültek e tanok a judeokereszténységbe; kiváló
lehetőséget adván a keresztény papoknak a hivők sakkban tartására, befolyásolására!

A zoroasztrizmus

3
Zoroaszter, freskó, Dura Europos
(Kr. e. 3.sz., Szíria)[10]

Nyugat-Párthiában élő népek vallási gyakorlatában sokáig tartotta magát a sémi eredetű vér-
és emberáldozat. Ez idővel a lakosság körében ellenérzést váltott ki, hiszen nemegyszer a
családtagjaik, a gyermekeik estek áldozatul. Megnőtt Zoroaszternek, a chorezmi vallás-
reformernek a véráldozatot teljesen kizáró, ám az óiráni vallás tűz és a víztiszteletet elfogadó
tanai iránti érdeklődés. A zurvanizmusnak hódoló mágus papság gyorsan eszmélt, és a
hatalom érdekében váltott. A zurvanista mágusok Zoroaszterrel való egyetértésben kölcsönös
engedményekkel oldották fel a két vallás közti ellentéteket.[9] 

Zarathustra/Zoroaszter, a vallás-reformer papi családból származott. Kr. e. VI-V. századi

legendás születése Jézus Krisztuséhoz hasonlít: Az anyja megálmodta a születését;
újszülöttként világított a teste; húsz évesen bolygók és csillagok pályáját mutató rajzokkal
ékesített barlang magányában elmélkedett; harminc évesen isteni kinyilatkoztatásban
részesült.

Zoroaszter[11] a mindenek felett álló isteni erőben való hitet terjeszette: A főisten, Ahura
Mazda, a világ teremtője, a jóság, a becsület, a tisztaság megtestesítője. Örök világosságban
trónol. Ügyeli a csillagok járását, a világ folyását. A párja, eredetileg Ahura Mazda lelkének
egyik fele a gonosz. Zoroaszter hirdette, hogy a Teremtő isten szent és a jó lélekrésze
megátkozza a gonoszt, mire az elhagyja Ahura Mazdát, és a pokolban üti fel a tanyáját.

A világ teremtésétől a világ végéig a jó és a rossz küzdelme valójában az ember lelkéért

folyik. Ahura Mazda az embert lélekkel és szabad akarattal teremtette. Tisztaságával és
igazságával Ahura Mazda országát kell gyarapítania. Ahura hozta azt a törvényt, hogy a
jótettért jutalom, a bűnért büntetés jár. Magán az emberen múlik, melyiket választja.

Zoroaszter minden hívőre vonatkozóan meghatározta a tisztességes élet szabályát:

Gondolkozz, beszélj és cselekedj helyesen!”

A közrendű embernek három feladatot kellett betartania:

4
  Mind valós, mind átvitt értelemben tisztának kell lenni! (Ez az ép testben ép lélek
szabálya.)
 A föld művelése vallásos kötelesség. (A mezőgazdaság teremti meg a napi eleséget.)
 Az embernek Istennel és önmagával szembeni kötelessége a családalapítás, a
gyermekek nemzése és gondos felnevelése. (Gondoskodni kell az élet
továbbviteléről!)

E vallás józan, tetterős, eredményes, az ésszerű élvezeteket megbecsülő életet kívánt. Nem
volt benne világundor és aszkézis, ám bűnbocsánat sem. Az elkövetett bűnökért ki-ki maga a
felelős!

Zoroaszter megtartotta a természetvallásban gyökerező tűz- és víztiszteletet. A hívők főképp a tűznek

és a víznek áldoztak.

Bazaltbarlangban levő szent vízforrás [12] - Tűzoltár (II. Bahram (Kr.u. 273-276), perzsa király
ezüstérméjén

A keleti vallásokhoz hasonlóan a Zoroaszter-hívőknek is fontos volt a holtak, az elhunyt ősök

tisztelete.

Temető

Temető - A perzsa szent iratok, a Yasna és a Zend-Avesta szerint (12-14 láb magas, 40 láb
átmérőjű épített toronyba vitték a halottakat[13]

A zoroasztrista hívők az elhunytak tetemét nem hantolták el, hanem temetetlenül hagyván a
madarak vagy a kutyák gondjaira bízták. A megmaradt csupasz csontokat földdel takarták be.

A pártus temetők leletanyagából kitűnik, hogy a Zoroaszternak a holtak elhantolására és

elégetésére vonatkozó tilalma Párthia nyugati részén nem dívott. A görög-római írók sem
említik, hogy a holtakat az ég madarainak vagy az „ebek harmincadjára” juttatták volna.

Vallási türelem a Pártus Birodalomban

A pártus nagykirályok az Öregek Nagytanácsával együtt átgondoltan szervezték meg a
közigazgatást. A lakosság bizalmának megtartásáért az uralkodásukat a vallási türelem

5
jellemezte. A Birodalom nyugati részén a Mithras-hitnek, a keletin a zoroasztrizmusnak,
észak-keleten a szkítákhoz közelálló népréteg a régi, hagyományos természetvallásnak hódolt.
E három vallás békén megfért egymással, hiszen mindenik tiszteletének tárgya a természeti
erők és az égi tünemények, a Nap, a Hold és a tűz, a fény volt, noha Zoroaszter tanaiból is
átvettek egyetsmást. Hitték, hogy a legfőbb isteni erő a Napban testesül meg, az őrködik a
királyi ház fölött.

Az óperzsa, a pártus és a szasszanida vallási életet a külön kaszthoz tartozó mágusok

irányították. A papi méltóság örökletes volt. A pártus nagykirály betartotta az utasításaikat, pl.
ha áldozatot akart bemutatni csak a jelenlétükben és a közreműködésükkel tehette.

A mágusok egy személyben papok, orvosok, tanítók és csillagjósok voltak. Ők írták az

évkönyveket.

Az Araszakida-királyoknak idővel elegük lévén a mágusok „mindenhatóságából”, régi,

kizárólagos kiváltságaikat megnyirbálták. Nem zárták ki őket a pártus Nagytanácsból, de a
birodalmi döntésekben csak névlegesen vehettek részt.

A Mithrász vallás
Párthiába átszármazott méd mágusok Oromazdészt, a fény istenét állították szembe
Ahreimaniosszal (Ahriman, ármány) a sötétség istenével. Hitük szerint a jó és a rossz
szemben áll egymással, s a köztük álló harmadik a fény uralkodik a földön. Ebből nőtt ki a
Mithrasz-kultusz.

Mithra barlangtemploma,
Verjuy, Irán

Párthiában a legfőbb isteni lényt, az ég és a föld teremtőjét hagyományosan Ahurának hívták.

Női párja Anahita, a Magna Mater, mindenek anyja eleinte nagyobb tiszteletnek örvendett,
mint a világteremtő isten. A somogyi táltoskövek[14] tanúsága szerint 1576-ban a magyarság
még tudta régi isteneinek nevét, s titkos helyen néven nevezve tisztelte őket. A
Boldogasszonynak megfelelő Anahita a magyaroknál is előkelőbb helyen állt, mint Aura, a
világteremtő isten, aki a földre küldte fény-fiát, Mithrát, a világosság, a fény istenét.

Zarathustra jóslata: A Napkirály (Mithrász) leszáll a földre és békét hoz magával. Ez isteni
gyermeket egy szűz hozza a világra.[15]

A Zuqnin krónika szerint csillagból áradó fényoszlop hozza a megváltást: „Hegyi barlangba
száll alá, és a mágusokat hívja: …és mi (a mágusok) láttuk az elrejtett Misztérium
kincsesbarlangjába betérni a csillagot, a barlang minden zuga megfényesedett, s mi csak
elragadtatott halk hangot hallattunk. (A fény) hozzánk szólt, és hívott: „Térjetek meg a
szeretetbe...! És beléptünk, felnézvén láttuk az emberi ajak számára kifejezhetetlen
fényességet, amely hozzánk szólt: Béke veletek! …kicsi, alázatos és gyenge ember alakját
öltötte fel nektek, mert a világ lakói még nem képesek meglátni a Nagy Atya egyszülött
6
fiának dicsőségét…”[16] E legendában Jézus születése sejlik fel, de átsüt rajta a mithrászi-
zurvanista felfogás.

A szír szövegek és a pártus király-legendák jövendölési hasonlóak. Az emberek sóvárogva

várták a „Nagy Király” születését, és figyelték az eget, mikor bukkan fel a születését jelző
csillag.

Mitrász szentély,
Fertőrákos (varosom.hu)

Takht-i Suleimanban, a legendák „győzelmi hegyén” évről évre összegyűltek a mágusok,

hogy várják a világkirály születését, „Mithra” reinkarnációját.

Minden bizonnyal ez a Megváltóba vetett hit tükröződik vissza a keresztény hagyományban,

miszerint Jézus Krisztus születésekor (Kr. e. 6.) Párthiából a betlehemi csillag nyomában
három mágus, Gáspár, Menyhárt, Boldizsár kelt útra, hogy köszöntse az újszülött Megváltót.

Párthiában Mithrász, a legyőzhetetlen Napisten misztériumának a korabeli ismert világban

sok követője volt. E hit reményt adott, hogy az hódítást, a nehéz életet nem a zurvani
belenyugvással kell fogadni, hanem akarattal, sikeres harccal fel lehet lépni ellene.

Mithrász, a sziklabarlangban született Megváltó bikát szúr le, hogy megteremtse az emberek
számára a legfőbb élelmet, a növényzetet. A hívők kenyérrel és vízzel áldoztak neki, s
megkeresztelkedtek.

A Mithrász-közösség megkereszteltekből és megkeresztelendőkből állt.[17] A tűz-ritussal

összekötött keresztelés a bűnöktől való megszabadulást és az újraszületést szolgálta. A
megkeresztelendő homlokát tűzzel bélyegezték meg. A szertartásához tartozott a „parázson”
járás.

A Római Birodalomban a katonai kultusszá vált Mithrasz-hit gyorsan terjedt. Pannóniáig is

eljutott. Minden pannóniai légióstáborban volt Mithrasz szentély. Fertőrákoson az osztrák-
magyar határtól alig néhány méterre levő Mithrasz barlangot 1866-ban a soproni Stornó
Ferenc fedezte fel. A Római Birodalom carnuntumi légiós-táborához tartozó szentély a II. vh.
után az osztrák-magyar határsávba került. Hosszú évekig senki nem háborgatta.

Mithraáz volt a pártus királyok dinasztia-istene. Az Arszakida uralkodóházban gyakorta adták

az újszülötteknek a Mithradatész beszélő nevet. Három pártus nagykirálynak, egy
ellenkirálynak és hat pontoszi királynak volt ez a neve. A jelentése: „Mithra adta”, jelezve,
hogy a viselőjét Mithra, a Napisten uralkodásra szánta. A görög betűs nevet Brentjes
történetíró[18] „Mithradatész”-nek[19] oldja fel.

A pártus nagykirályok istenített uralkodók voltak. A koronás Arszakida nagykirályt

mindenekfeletti tisztelet övezte. A nemesség és a nép elsőként a birodalomalapító Arszakot
7
emelte „istenként” a csillagok közé. Hálából mindig az ő családjából választották a királyt. Az
utána következő királyok mindenikét Arszaknak neveztek, és még az életükben isteni
tiszteletben részesítették. Szentségtörésnek számított, ha valaki egy Arszakidára kezet emelt.
[20] A királyi család tisztelte őseit, tisztelte uralkodó elődeit. Hitték, hogy az ősök szelleme
védelmezi az életben levő családtagokat, az uralkodót és a családját. Fontos események előtt a
király és a királyi család esküt tettek az ősök képe előtt.[21] (I. András magyar király 1046-
ban íródott imádságaiban a „bardus ösöltők” megszólítás a „pártus ősöltőket”, azaz ősöket
idézi.[22])

Nemcsak az uralkodókat, de az elesett harcosokat is katonai pompával temették. Hitték, hogy

a csatában elesettek, a hősi halottak a másvilágon a halhatatlanság üdvében részesülnek. A
jótéteményekkel, a nagyszerű tettekkel a nemzet dicsőségét szolgáló, a nép boldogulásáért
munkálkodott nagy ősök emlékét isteni tisztelet övezte.

A Hatra-i Naptemplom romjai

A köznép hitéletének központjában is az ősök álltak. A ház népe a kis házioltár előtt naponta
tisztelgett nekik.

A királyi sírokat az egész nemzet védte. V. Artabán pártus király azon a feltétellel fogadta el
Macrinus római császár békeajánlatát, ha az elődje, Caracalla parancsára szétromboltatott
pártus királyi sírokért elégtételt ad.

Aszaakban, az első királyuk, Arszak koronázási városában őrizték a szent tüzet, az öröktűzet.
A tűz tisztelete Párthiában, Örményországban és Baktriában megfelelt a Nap imádásának. A
hatrai Nap-templomban ajándékokkal és áldozatokkal tisztelték meg.[23]

Mind a szkíták, mind a pártusok fehér lovat áldoztak a Napnak. III. Artabán pártus király a
seregével együtt vallásos buzgalommal köszöntötte a felkelő napot, az istenség
megnyilvánulását. Midőn Lucius Vitellius, Szíria római elöljárója a vetélytársát, III.
Tiridatészt pártus királlyá tette, az Eufráteszhez való szerencsés megérkezésekor római szokás
szerint süldőt, juhot és tulkot, Tiridatész pedig fehér lovat áldozott.[24]

8
 Lóáldozatra való előkészület
(A bráhmanizmusban a ló fénylő istenek jelképe,
főleg a fehér ló alakját felöltő öltötte Napé
(Aitaréja-bráhmaná, VI,3)

Kínai források szerint a kelet-ázsiai hunok királya is fehér lóval áldozott a Napnak.[25] A
hon-visszafoglaló magyarok Ond vezér, Ketel és Tarcal hadnagy a Tarcal hegyén leölvén a
legkövérebb (bizonyára fehér) lovat, „magnum aldumas fecerunt”, azaz nagy áldomást
tevének.[26] 

A pártusok vallásos szertartásához tartozott a szkítákéval azonos eskütétel: A „királyok között

az a szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják a jobbjukat, s a
hüvelykujjukat… csomóval szorosra húzzák, majd mikor a vér az utolsó ízekbe áramlik,
könnyű karcolással kiserkentik, és egymáséit nyalják.”[27] Felbonthatatlan szövetség ez,
amelyet szerződők saját vére pecsételt meg. Hasonlóképp írja le Anonymus a magyar
vérszerződést.[28]

A manicheizmus

Ujgur manicheus pap

(freskó, X-XI.sz. Kocso,
Pergamon Museum, Berlin)

A pártus nagykirályok vallási türelme tette lehetővé Nyugat és Kelet szellemi egymásrahatást,
s az Iránból kiinduló vallásos eszmék megújulását. Erre épült a manicheizmus. Hittételeit az
un. „Gyöngy-énekek[29] összegzik.

A turfáni manicheus szövegek őrizték meg Mani, az Arszakida királyi család oldalágából
származó vallásalapító életleírását: Kiváló neveltetésben részesült. Ifjúként élte meg a Párthus
Birodalom bukását és a szasszanida perzsa hatalomátvételt.[30] I. Bahrám perzsa király
uralkodása idején a zoroasztriánus papok ellene fordultak, a király börtönbe vetette, ahol 26
napos kínzás után meghalt.[31] (Elevenen megnyúzták; és a szalmával kitömött bőrét fára

9
akasztották.) Tanainak éltetője, terjesztője szintén a pártus királyi családhoz tartozó
tanítványa, Ardaszán volt.[32]

Mani hittana és világnézete[33] tudatos alkotás. Kiindulási pontja a világ teremtése. Minden
dolgok kezdetén a világosság s a sötétség áll. A világosság alkotó elemei a szelídség, a tudás,
az értelem, a titok, a belátás; a lelkiség, a szeretet, a hit, a hűség, a nemeslelkűség és az
igazság. A manicheizmus a sötétségtől, a gonosztól minden vonatkozásban teljes
önmegtartóztatást követelt. Az Arszakida uralkodók idején ez elvek még nem voltak vallási
kánonba foglalva, de mind az előkelők, mind a közrendűek eszerint éltek. E tanok határozták
meg az emberek életvitelét, erkölcseit. A vérükbe ivódott a másokkal szembeni jóhiszeműség
és a hiszékenység. (A magyarság erkölcsét is efféle tanok jellemezték.)

A manicheus vallás hívei:

A tökéletesek kizárólag a vallásos kötelezettségeknek élnek. Megkívántatott tőlük a száj, a

kéz és az ágyék pecsétjének betartása: A kiválasztott manicheista nem káromkodik, húst nem
eszik, csak növényekkel él. Mivel a növény világosságot gyűjt és tartalmaz, a fogyasztóját
mindentől megtisztítja (középkori követőik a katharok). Nem végez olyan foglalkozást, ami a
világosság országának kárára lehetne. Tartózkodik a házasságtól, a nemi érintkezéstől és az
érzéki gondolatoktól.

A közemberek, akik a világtól nem szakadhattak el. Ehettek húst, ihattak bort, gyermekeik
lehettek, kereskedhettek, hivatalokat tölthettek be. Ám ügyelniük kellett, hogy a világosság
útját járják, s ne a világ dolgai töltsék ki éltüket. Az életüket tíz parancsolat szabályozta: Tilos
volt a bálványimádás, a hazugság, a fösvénység, mindennemű ölés, a paráznaság, a lopás, a
csalás, a varázslás, a vallás iránti közöny és a kedvetlenség.

Összegzés:

A manicheizmus térhódítása

A Pártus Birodalom bukását a déli perzsa tartományok belső árulása következtében a

szászánida perzsák kerültek uralomra. A pártusokhoz hű népcsoportok, ha nem akartak
elpusztulni, elmenekültek vagy beolvadtak. A zoroasztrizmus a szasszanida perzsa királyok
tűzzel-vassal terjesztett államvallása lett. Ardasír az első szasszanida király a más vallást
követő alattvalók tartózkodási helyéül külön tartományt jelölt ki, hogy a Nap és a Tűz
imádatára ösztönözze, kényszerítse őket. Ez átnevelő helyre minden nyilvánvaló nem
Zoroaszter-hívőt összegyűjtöttek és deportáltak. Addig kellett ott lenniük, míg el nem
fogadták a szászánida államvallást. Ennek ellensúlyozására a pártus származású Mani kezdte
hirdetni a tanait. Az általa alapított vallás, a manicheizmus jó ideig tartotta magát. „A

10
manicheizmusból nőtt ki a középkorban népszerű, de hivatalosan üldözött bogumil, kathar
stb. vallás.”[34] 

Az Arszakidák vallási türelmének köszönhetően Párthia zoroasztrizmuson és a Mithrasz-hiten

nevelkedett népei nem utasították el a Palmürából és Örményországból érkező keresztyén
tanokat. A Kr. u. 1. században az új vallás elterjedéséhez hozzájárult Ábgár, örmény király
betegsége: Testi fájdalmait ember enyhíteni nem tudta: Levelet[35] írt az Üdvözítőhöz, jönne
el hozzá, s gyógyítaná meg. Jézus nem ment Örményországba, hanem Tamás apostolt küldte:
„…a tanítványaim közül innen elküldök, hogy a fájdalmaidat gyógyítsa meg, és neked és
azoknak, kik veled vannak, életet adjon.”[36]

A kereszténységgel főleg az örmények azonosultak, de Jézus két apostolának, Tamásnak és

Bertalannak a térítése folytán az új hit Párthiában is terjedőben volt. A bimbózó
kereszténységnek a perzsák vetettek véget.

Pártus könnyűlovas, iszákjából kikandikál a kettős kereszt

(mészkő dombormű-részlet, 70x15x60 cm, Palmüra)[37]

(A Pártus Birodalom teljes történetét ld. Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, a
magyarság nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2010. c. könyvben.)

[1] Widengren, Geo: Iranische Geisteswelt von den Anfängen bis zum Islam, Holle, Baden-
Baden, 1961. 9-26. pp. nyomán.
[2] B.Smith: Atlas Classica..., Wilkinson, 1808. rézmetszet, (antiqueprints.com)
[3].Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, a magyarság nemzetalkotói, Matrona,
Győr, 2010.
[4] Scythian Civilisation (gettyimages.com).
[5] History of civilisations of Central Asie, Vol. II., Uneso Publ., Paris, 1994.,foto: Terebenin,
Vladimir, 335. p.(unesdoc.unesco.org)
[6] goddessaday.com
[7] A görög-római nevek miatt úgy tűnik, mintha a helyi isteneknek nem lett volna saját
nevük, pedig volt.
[8] Harmatta, János et al.: History of civilisations of Central Asie, Vol. II., Uneso Publ., Paris,
1994.,foto: Terebenin, Vladimir, 335. p.(unesdoc.unesco.org)
[9] Szinkretizmus: Vallási téren az ellentétek kölcsönös engedményekkel való kiegyenlítése.
[10] payvand.com
[11] Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, Dante kiadása, Budapest, [1928.], 160-166. pp.
[12] Geghard monostor, Örményország, vediccafe.blogspot.com
[13] Yarrow, H.c. A further contribution Study of the mortuary customs…, Government
Printing Office, Washington, 1881, 101. p.
[14] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008. 64-76. pp.

11
[15] Altheim, Franz: Weltgeschichte Asiens im griechischen Zeitaltar, I-II. M. Niemeyer
Verl. Halle, 1948. 105. p.
[16] Widengren i.m. 227-230. pp.
[17] Brentjes, Burcchard: Die iranische Welt vor Mohammed, L. Schneider, Heidelberg,
1967., 122.p.
[18] Brentjes i.m. 113. p.
[19] Elhagyva a görög „-es” végződést a „Mithradat” név magyaros hangzósítással visszaadja
a jelentést: Mithra adatta ~ Mithra adta.
[20] Ammianus Marcellinus történeti könyvei, I-II. Bp. 1916. XXIII. 6.,6.
[21] Flavius, Josephus: Jüdische Altertümer, I-XXX., Marix Verl, Wiesbaden, 2004. Buch
XVIII., Kap. 9. 913-914. pp.
[22] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006., 153-157. pp.
[23] Herodianus IV. 30. In: Bihari János: a pártusokra vonatkozó ethnográfiai adatok antik
források után, Debrecen, 1936. 35. p.
[24] Tacitus összes művei, Európa, Bp. 1980. II. köt., VI. kv. 37.
[25] Altheim: Geschichte der Hunnen, I-VI., Walter de Gruyter, Berlin, 1960, II. köt. 157. p.
[26] Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975., 94. p.
[27] Tacitus i.m. II. köt., XII. kv. 47.
[28] Anonymus i.m. 83. p.
[29] Mani: Gyöngyénekek: Válogatás manicheus kötetekből, L.N.L. Kiadó, Hajdúszoboszló,
2004.
[30] Altheim Franz: Reich gegen Mitternacht, Rowohlt, Hamburg, 1955. 97-98. pp.
[31] Terebess Ázsia Lexikon, terebess.hu
[32] Altheim: Weltgeschichte Asiens… i. m. II. 170. p.
[33] Szimonédesz i. m. 167-170. pp.
[34] Szimonidesz i. m. 170. p.
[35] Marton Veronika: A pártusok a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010., Melléklet.
[36] Ávendik Lukács: Az örmények története, 60. lap. In: Chorenei Mózes: Nagy-
Örményország története, ford.: Szongott Kristóf, Tódorán E. „Auróra” könyvnyomdája,
Szamosújvárt, 1892. 117-120.p.
[37] Colledge: Parthian Art i.m. 22. sz. kép.

Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

12