Professional Documents
Culture Documents
Ember's-Ég - Vízöntőfelé A Magyarság
Ember's-Ég - Vízöntőfelé A Magyarság
hu/news/p-vizontofele-a-magyarsag-/
A Vízöntő az egyik legérdekesebb jegy a zodiákusban. Szűk értelemben nem érdemes és talán
nem is szerencsés más jegyhez hasonlítani, azért párhuzamok és egyéb, más értelemben nem
kizárható a megfeleltetés. Nagyon nem lesz tudományos az írás, túl sok hasonlítgatás sem
lesz, de azért az hasznunkra lesz, ha kicsit képbe vagyunk a horoszkóp jegyekkel, illetve
minőségeikkel.
Az állatövi jegy vagy zodiákus tizenkét, csillagképek által jelölt részre (csillagjegyre) osztja
az ekliptikát, azaz azt az utat, amin a Nap a Földről nézve végighalad egy év alatt.
Az ókori Babilonból származik; ez az első ismert égi koordináta rendszer. Ma az
asztrológiában használják.
Uránusz, az ég ura termékenyítette meg a föld istennőjét Gaiát, akinek öléből született a
titánok testvéreként Kronosz. Amikor ő felnőtt, megfosztotta atyját a hatalmától, amit az ősi
időkben a nemzőerővel tartottak azonosnak. Ekkor születtek Uránusz földre hulló véréből az
erynisek a későbbi görög korok isteneinél is nagyobb hatalmú nőistenségek. Uránusz emléke
1
azonban minden, égből érkező csapadék idején újra felidéződik a mítoszok világában.
A csillagjegyek között a Vízöntő időszakát az égi erők hatják át. Míg az Oroszlán az
egyéniség kifejeződése, a vele átellenben elhelyezkedő jegyet, a Vízöntőt a közösségi erők
jellemzik.
2
Vízöntő analógiák a személyiségben
A minden emberre jellemző keretrendszert "kis évnek" hívjuk. A föld egy éves ciklusát
tekintjük a nap körül azaz 365 napot egy napnak az év keretén belül. Ez az óra járásával
megegyeztethető irányba halad. Rövid felsorolás szerint, nyilas, bak, vízöntő, halak, kos..stb.
A "nagy évnek" nevezett megközelítőleg 25000 éves egy világévnek hívott ciklusának
haladási iránya ellentétes, a kis évhez viszonyítva. Maradva az előző példánál felsorolás
szerint, kos, halak, vízöntő, bak, nyilas..stb.
Ha egy világhónap 2160 évnek felel meg, az azt jelenti, hogy ha vesszük azt, 12
időegységgel megszorozzuk a 2160-at, akkor megkapjuk az egy világév megközelített
időintervallumát. Amiből az kitűnik, illetve feltételezhető, hogy a Vízöntő minőség
"forradalmár", újításra, hirtelen fordulatokra képes jellege -ahogy tartja is az ősemlékezet-
valami hideg zuhany formájában, a nevéből is adódóan meglepetésszerű áradatot képes
mozgósítani.
3
Ahogy csillagászati értelemben a Vízöntő csillagkép ráfolyik mind a halak mind a bak
csillagképre, úgy az emberi élet vetületére is logikusnak tűnhet, hogy hasonló analógia
szerint ugyanez történik.
Tehát valószínűsíthető, hogy akik várják a híres nevezetes vízöntő korszakot, azok ha le
nem is késnek semmiről, de jó tudatosítaniuk azt, hogy a nevezett korszak elkezdődött.
Illetve az is lehet, hogy már régóta tart. Hasonlatos módon ahhoz, amit úgy hívhatunk,
hogy apokalipszis.
Ez persze abszurd feltételezés, és lehet, nagyon elveti a sulykot, aki azt meri feltételezni, hogy
további jegyeket, így a nyilast is átönti a vízöntő. Ez több szempontból is logikai
ellentmondásokhoz vezet, szóval erről csak ennyit. Természetesen az is lehet, hogy ami eddig
történt megtörtént és a létezés valami teljesen más módja vár az Emberre. Az azért érdekes,
hogy a Bak szimbólumát használja a sátánista kultúrkör, míg ugyanezen Bak másik arculata a
Bárány a keresztény világ és felfogás legfőbb fundamentuma. Amely a Jelenések könyvében
több helyen is visszatér. A Vízöntő jegy ugyan levegős jegy, tehát jellegéből fakadóan
korlátok közé nehéz szorítani. Mint ahogy levegő is láthatatlanul áthatja a környezetet a
vizetöntő aspektus mégis áradó jellegre enged következtetni. Amely áradó jellege elé és mögé
is hat. Ezért ábrázolják két irányba néző arcú angyallal.
4
Hogy kicsit visszatérjünk a fogható perspektívákhoz.. Tudnivaló, hogy ezek az állatövnek
egy -egy részét képező energiamintázatok minden egyes földre született ember számára
meghatározzák a jellemét, ezzel együtt életét.
Természetesen, ahogy egy ember jellemét sem csupán napjegye határozza meg - a hónap
amelyben született - úgy a korszakok sem csupán önmaguk által határozzák meg önmagukat
az évkörben. Minden egyes hónap a kis évben és nagy évben egyaránt további 3 részre
osztható.
Egy dekanátus -megközelítőleg- 720 évnek felel meg. Az egyszerűség kedvéért csak 700
éves ciklusokat fogok említeni.
"Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen
benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet
koszorúját -az Életnek koronáját-." Jel 2.11
5
Ha kozmikus léptékben számolunk és egy világév megközelítőleg 25000 év (a 12 ház
egyenként 2160 éves időszaka), akkor, ha leosztjuk az arányokat, egy világhónap 2160 év.
Atilla amennyire elvett a világból valamit, ezzel egy időben lehetőséget is teremtett, hogy
elixírje legyen a világnak. Nem beszélnek róla, de mind a pápaság, mind az alapvető
"európai" szokásjogok alapját köszönheti neki a világ. Tehát a Skorpió amennyire halálos,
annyira az élet hordozója is. A fennmaradt emlékezet mindenesetre azt tartja számon, hogy
Atilla nem csak a Kárpátok ura volt, hanem Einstadtban -ahol 800 év múlva Szent
Erzsébetet férjhez adják- világkirály státuszba lép a Catalanaumi ütközet után. Vagyis a
Négy égtáj királya lesz. Bár mellékes szál, de a skorpió jellegzetessége az, hogy az a
legellenállóbb állatok közé tartozik és csak egy másik skorpió képes elpusztítani. Illetve Ő,
saját magára lehet veszélyes kizárólag. (Sokak szerint szelídsége lett a veszte, ezt én kétlem.
Mármint azt, hogy a szelídség azon a szinten amit Atilla képviselt hátrány lenne e, ami valaki
veszte lehet, történetesen az Övé.)
Továbbá a Pálosok és HUNyadiak által használt címereken való markáns feltűnése is ennek a
rejtély meglétére és szimbolikus fontosságára utal. Visszatérve a témához. A wikipédia sok
helyen való ködösítése nem ad teret igen sok fontos körülménynek. Így akit érdekel a téma, az
igen sokszor logikáját és olykor fantáziáját kell használja, ha merészebbnél merészebb
6
feltételezésekre szeretni jutni és meg is kívánja természetesen érteni a világot, benne Önmagát
és esetleges nemzeti hovatartozásnak, ezzel lelkületének alapvető téziseit megérteni.
A Halak korszak első 700 éves kavalkádja után következett a következő 700 éves
dekanátus, amely a Rák jelleget önti a Halak 2160 éves -középső- 700 évének időszakára.
A Rák harmonikus oldala a kiemelten családközpontúságával és azzal a szimbolikával, hogy
az évkör közepén -a nap fénye ekkor van a csúcsponton hazánkhoz mérten- némi életet
fakaszt a Halak szétfolyó típusú képlékeny állapotába. Ami megfeleltethető a tavaszi
közvetlen kezdeti időszaknak, bár ez a közvetlen telet követő időszak. Vagyis virradás és a
tavaszi rügyfakasztás előtti pillanat. Mármint a Halak jelleg.
Az 1000 és 1300-as évek között. Amennyire a Magyar Királyságra jellemző lehetett a Rák
bensőséges vetülete erre a korszakra, mindenképp azt azért fel lehet vetni, hogy az adott jegy
negatív áthatottsága is megjelenik. Meg kell jelenjen.
A rákról mint betegségről szintén sokat hallani, innen el is képzelhetünk a földön vett olyan
elburjánzó nemzeteket, hiteket és "tévtanokat" amelyek mind fizikai mind szellemi
7
viszonylatban határozó szerepeket töltöttek be a korabeli időkben. A sok gyermekes és igen
sok gyermekes dinasztiák, Nemzetségek korszaka ez.
A Rákban erőben lévő Jupiter (Jóság, Nagyvonalúság ) ahogy taglaltuk fentebb is elég erőt
adott, hogy beragyogja fényét a "sötét" Európába. Erről bővebben a Szent István álma
cikkben..
8
9
A különböző "föld alá" telepített, "kényszerült" magán körök, páholyok, szerveződések
korszaka ez. A Vaskor jelleget teljesen magára öltő háborúk, a puskák az ágyuk a páncélos
lovagok és a véres robbantások teljesen átszabták a hadrendet, a harci és erkölcsi szokásokat,
normákat. A harc személytelenebbé vált. Ekkor ellentétben a régebbi korokban, már sokszor
nem is látta a gyilkos a megölt ellenfelet. Aljasabbá vált a világ a pusztító és hatékony
fegyverek által. A politika és országszervezések terén számos eszme megjelenése, -majd
napjainkra való kifordulása- szintén ennek a kornak a sajátossága. A reformációk a
demokrácia beköszönte is a Halak dekanátus jellegzetessége. Ekkoriban történt a
világon a legtöbb puccs és kegyetlen leszámolások általi erőszakos rendszer
megdöntögetéseinek időszaka. A legtöbb királyság -nem nevében értve- ebben a
korszakban bukik be, bár a jelentősek korábban talán valamivel. A Magyar Királyság
tulajdonképpen ezen harmadik dekanátus kezdete (1440 környéke) első pár száz évében
veszti el illetve csökken hatóereje a világpolitikában. Hogy miképpen, erre most nem lehet
kitérni, illetve nem szeretném sok plusz oldallal ezt a témát bonyolítani.
Hogy mire lehet alapozni azt, hogy ez a kihívásokkal teli élet valóban helytálló, hatással van
ránk és még jelentősége is van az azzal bizonyítható, hogy annyi vallás, tanulmány, Szentirat
(nemcsak a Biblia) maradt fenn, illetve szem előtt, amik egész pontos meghatározásokat
tartalmaznak mindezek bizonyságára. Azon bizonyságokra, hogy egész biztos nem 5-6 ezer
10
éves az emberiség és nagyjából azt is, hogy a dinoszauruszok sem 65 millió éve haltak ki. Ez
csak egy húztam a kalapból megállapítás. Utalok arra, hogy nagy kavarások vannak a
számokkal és mind a tényekkel is. Amennyiben elfogadjuk az Kozmikus évkör(Eon-Aion)
25000 éves ciklusát, akkor a következtetések adják magukat. Az évkör többi szereplője ha
2160 éves ciklusokat számolunk, bőven ellentmondanak mind a hivatalos, mind egyes vallási
irányzatoknak. És az is valószínűsíthető, hogy minden egyes Eon(25000 év) tartalmaz egy
olyan elemet az évkörben, amikor valamilyen nem detektálható, meghatározható változási
potenciállal rendelkezik (talán a Vízöntő e pontja az évkörnek). Ahol, minden a feje tetejére
áll és talán még az is feltételezhető, hogy akár gyökeresen is átalakulhat az Élet, a Létezés.
Mind földi, mind kozmikus értelemben. Bár inkább a földre értem leginkább.
Kiemelkedően fontos megértenünk azt, hogy az Igazság nem csupán "odaát" van és érhető el.
Ismerjük ezt az X-aktákból. Kétségtelenül ott kendőzetlen Igaz-s-Ággal találkozunk,
alapvetően a dolgunk szerintem az, hogy itt találjuk meg. Illetve mondjuk ki. Tegyük
MAGunk számára nyíl-tan:) nyilvánvalóvá.
11
Most ezeket lezárva.
Folytatva tehát. Mivel a többi dekanátus hatásait vesszük most górcső alá, így megjelenik
Vízöntő középső dekanátusa, amely az Ikrek jelleget hordozza magán. Itt újabb elemzési
lehetőségek adódnak, mind asztrológia, mind történet, mondahagyomány tekintetében. Végül
is aktualizálni lehet jelen korunk eseményeire. Most ebben nem bonyolódom. De azért elég ha
a Testvériesség fogalmára és jelentőségére gondolunk. Nem szabad figyelmen kívűl
hagynunk, hogy ez a mentalitás az egyik legmeghatározóbb a társadalom(társadalmaink)
szempontjából. Mármint az, hogy Káinok vagyunk e más emberek számára, vagy szerető és
segítő Hunor-Magar viszonyban élünk e környezetünkkel -egyben önmagunkkal-.
Mégis csoda, hisz milyen gyönyörű és sokatmondó az emberi létezés. Sajnos ezt nehéz ezt
most kifejtenem, de csak arra gondolok, mennyire ki van találva minden annak tekintetében,
hogy mi földi emberek, képesek vagyunk a részletek milliárdjaiból -ami egy életen és
életeken át tartó tapasztalás eredménye- Egy-be tenni a részleteket, felismerni és megismerni
azt, ami jóval túlmutat az emberi elmén, mégis detektálható számunkra..
Tehát feltételezhető -ha igazak az eddigi felvetések- az, hogy ha leszámolunk egy Világévet,
szintén a korunkhoz annyiba hasonló -forradalmi- "világkép" képét vizionálhatjuk, illetve
feltételezhetünk amit korunkba várunk, illetve készülünk. Volt néhány nagy változás a
világban. Néhányat említve a dinók kálváriája, Sodoma és Gomora, A vízözön, Atlantisz stb.
Persze lehet ezen példák tudatunkban a pusztulást idézik és a menthetetlent. Valójában ezek
valószínűleg olyan átmenetek, amelyeknek nem is feltétlen kell megismétlődniük.
Ugyanakkor most is, hogy klimpírozhatom a billentyűket azt kell feltételezzem szükséges
beavatkozások, változásai voltak ezek a világ "ős"történetének és jelenének alakulásában.
Ami alakulás bár lineárisan zajlik előttünk. Legalábbis az ember egy pontra van sűrítve
13
alapesetben, így hasonlóan éli meg. Ugyanakkor szinte bizonyos, hogy alkalmanként ahogy a
saját életünkben is vannak ugrópontok, fordulópontok, kardinális események úgy erősen
feltételezhető, hogy egy ilyen markáns változást mint a konkrét Vízöntő korszak, sem időben,
sem konkrét kézzelfogható körülményeket meghatározva nem lehet kijelenteni -mint ahogy
életünkben sem- mikor éri el azt a bizonyos Forrás-pontot, ahol e változás Ránk köszönt és
tovább segíti az Emberiséget létezésének következő lépcsőfokára -mint ahogy
személyiségünk is változik ilyen helyzetekben-.
A Vízöntő egész más lesz, mint a vaskorszak. A vas rozsdává lesz és talán hasznavehetetlenné
is válik. Elég sok film van amik túlmennek a fantázián. Érdemes mindenképp megnézni őket,
ezzel tágíthatjuk tudatunk horizontját. Ugyanakkor teljesen bölcsekké nem tesznek. És
figyelnünk kell arra, is hogy ne okozzanak szorongást ezek a műsorok és filmek. Egy
bizonyos ponton Minden Értem van és Én vagyok Mindenért ez biztos. De mint minden
eszköz az emberiség kezében, a tudás is kétélű fegyver. Minden értünk van, csak az a nagy
kérdés, ki és milyen tekintetben kívánja ezen eszközöket használni és alkalmazni önmaga
életére. Van akinek semmi nem árthat! Miért?!
Hamvas Béla úgy ír erről az emberről, hogy Univerzális ember..Makk István pedig úgy
hívja a Vízöntő emberét Homo Christianus, felkent és megszentelődött Istenember. A
két pólust (Jin-jang) egymásba szövő Emberének jellege ez. A NEMek(en) felül álló,
IGE(N)i ember korszaka felé utalnak. Ahol mind a Nő, mind a Férfi is EMBER. Mert
Emberségessé vállnak, mert Ember lesz belőlük, így nem lesz több szükségük a
kényszerítő földi szenvedések további elviselésére. Helyesen adni és kapni, sugározni ás
befogadni. Egyensúlyra lelni és a haramiából-harmóniát teremteni..ezt kell megtanuljuk
most, mielőtt beköszönt teljes valóságában a Vízöntő korszak.
http://lunaf.com/english/astrology/zodiacal-signs/aquarius/
14